 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
2000. június 26.
(XII. évfolyam, 146. szám)
Alig ért véget a képességvizsga, ma elkezdôdik az érettségi a XII. osztály végzôsei számára. Az idén központokban történik az érettségiztetés. Ez a döntés fôként spórlás céljából született, hiszen egy-egy bizottsághoz nagyobb számú diákot rendelnek, így kevesebb bizottságra van szükség, s bár a vizsgáztatás folyamatában részt vevô tanárok száma nem lehet kevesebb, csökkenthették a bizottságelnökök számát.
A héten zajlanak a szóbeli vizsgák: ma és holnap a román, szerdán és csütörtökön a magyar, pénteken és szombaton az idegen nyelv. Vasárnap szabadnap, majd hétfôn kezdôdnek az írásbeli vizsgák: július 3-án a román, 4-én a magyar, 5-én, 6-án és 7-én a szakhoz kapcsolódó kötelezô tantárgyakból, illetve a választott tantárgyakból vizsgáznak az érettségizôk. A szóbeli vizsgák eredményei helyben, de legkésôbb a vizsga napján kiderülnek, az írásbeli vizsgák eredményeit július 9-én függesztik ki a vizsgaközpontokban. Július 10-én lehet benyújtani az óvásokat, majd 13-ig várható végleges eredményhirdetés, tájékoztatott Wolf Rudolf, az Apáczai-líceum igazgatója.
A Singer Zoltán szerkesztésében, Tel Avivban magyarul, angolul és héberül megjelent kötet címe fejezhetné ki a leghûebben azt, ami az egykor Erdély-szerte egyik legerôsebb közösségbôl, a dési zsidóságból megmaradt. A tegnapi dési megemlékezésnek a helyi Nagy Zsinagóga 90 éves mûködése, Paneth Jákov Élimelech rabbi hivatalba lépésének 70-ik évfordulója, valamint a zsinagógával szemben levô Deportáltak Emlékmûvén egy, a náci haláltáborok túlélôi kiszabadulásának 55-ik évfordulójára készült emléktábla leleplezése adott alkalmat.
Az ünnepséget a dési zsidó hitközség elnöke, Farkas József nyitotta meg, majd a Holokauszt hat dési túlélôje gyújtott gyertyát a fasiszta tömeggyilkosságok hatmillió zsidó áldozatának emlékére. Farkas József a helyi zsidóságról szólva elmondta, hogy 1900 áprilisától, a dél-lengyelországi zsidóság emigrációjától kezdôdôen beszélhetünk kiforrott, nagyszámú zsidó közösségrôl az egykori Szolnok-Doboka megyében. 1944 tavaszán Désen 4318 zsidó élt, Szamosújváron 913 lélekszámú mózeshitû közösség létezett. (Jelenleg Désen alig húsz, Szamosújváron pedig egyetlen zsidó maradt.) Amikor 1944 májusában a náci hatalom a Dés melletti Bungur erdôben felállított gettóba gyûjtötte a város zsidóságát, egy helyi lapban az jelent, meg, hogy az erdô túlságosan szép hely erre a célra. A dési zsidóság három nap alatt eltûnt, marhavagonokba gyömöszölten Auschwitzba szállították és elpusztították ôket. Mihai Moldovan bányász azon kevesek közé tartozott, akik magpróbáltak segíteni a gettóba zárt zsidókon: egy tehénnel kiment az erdôbe, és tejet adott a gyermekeknek, amiért a csendôrök félholtra verték, és nyomorék maradt. A gettóban az a Paneth Jákov Úlimelech rabbi, aki a Paneth rabbidinasztia képviselôjeként 1930-tôl Dés idôben utolsó rabbijaként mûködött, együtt szenvedett híveivel, dacára annak, hogy — mint a megemlékezésen résztvevô Eliezer Glantz, Románia ügyvezetô rabbija elmondta — egy, az akkori Romániából a gettóba érkezô küldöttség ki akarta családostól menekíteni Észak- Erdélybôl Romániába. Ezt az ajánlatot a rabbi visszautasította, mert híveit elhagyni árulásnak tartotta volna, így feleségével és öt gyermekével együtt az auschwitzi gázkamrák áldozatává vált.
Dr. Kallós Miklós, a kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke méltatta az egykor erôteljes dési zsidóság olyan képviselôit, mint Wolf Benjámin órásmestert, aki a helyi református templom toronyóráját készítette a 19-ik században, és akinek hamvai a Szentföldön, a zsidók négy szent városának egyikében, Tibériáson nyugszanak. Osy Lazãr, a bukaresti Zsidó Hitközség elnöke összegzô adatokat ismertetett a mai Románia területén egykor nyolcszázezres, a második világháború után felére fogyatkozott zsidóság helyzetét: ma már a négyszázezer zsidónak 90 százaléka Izraelben él, a Romániában maradtak közül körülbelül tizenkétezer van még életben. Lazãr felhívta az ünnepségen résztvevô ortodox, római katolikus, görög katolikus, református egyházi méltóságokat, papokat, prédikáljanak híveiknek a fasizmus szörnyûségeirôl, azért, hogy hasonló események ne ismétlôdhessenek meg. A megemlékezésen jelen volt többek között Dés frissen megválasztott polgármestere, Ungur Ioan, dr. Benedek Tibor, a Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetôségi tagja, valamint a városból elszármazott, amerikai és izraeli vendégek.
Az ünnepség befejezô részében a Halmos Katalin vezette kolozsvári Talmud Tora kórus adott elô jiddis és héber nyelvû énekeket, Kôváry Tibor, a bukaresti szövetség kántora magyar nyelvû chászid dalával aratott sikert. Az 1910-ben Paneth Jehezkel rabbi személyes anyagi hozzájárulása révén felszentelt zsinagógából a résztvevôk az Izsák Márton szobrász által 1947-ben készített Deportáltak emlékmûve elé vonultak, amely Grunea Vasile közíró szavaival élve, "nem vádirat, hanem mûvészi ítélet". Eliezer Glantz rabbi leleplezte a haláltáborok felszabadulásának 55-ik évfordulóját megörökítô, a talapzatra helyezett márványtáblát, az áldozatoknak az emberi feledés, a közöny ellen kiáltó üzenetét.
• Nem kapnak státust az áttelepülni szándékozók
• A vízum és a határátlépés kérdését a státustörvény nem rendezi
• Három hónapos idénymunkára és speciális egészségügyi kezelésre lenne jogunk
• Egy-két szemeszteren át a diákok Magyarországon tanulhatnak
Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) elnöke szerint a leendô magyarországi státustörvény célja egyértelmûen az, hogy olyan kedvezményeket nyújtson a határon túli magyaroknak, amelyek az érintettek szülôföldön maradását szolgálják.
Szabó azt követôen nyilatkozott ez ügyben, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) nevében pénteken Tabajdi Csaba aggodalmait fogalmazta meg a majdani jogszabály már elkészült koncepciójával kapcsolatban. A HTMH elnöke az áttelepülések megelôzését szolgáló tervezett szabályokat ismertetve felhívta a figyelmet arra, hogy a kedvezményekben nem részesülhetnének azok, akik bevándorlásukat kérték Magyarországra.
Tabajdit az késztette pénteken állásfoglalásra, hogy egy nappal korábban Szabó egy budapesti napilapnak adott nyilatkozatában bejelentette: június 30-ig elkészül a státustörvény koncepciójának végleges változata, amelyet az idén remélhetôleg az Országgyûlés is elfogad, s amely kizárólag a Magyarországgal szomszédos országok magyarságára vonatkozna. A HTMH elnöke azt is elmondta, hogy a végleges koncepció július 15. után kerülhet a kormány elé. Azután derül ki, hogy milyen konkrét jogi formája (kormányrendeletek, törvénycsomag) lesz a státustörvénynek. — A határon túli magyarok konzultatív fóruma, a Magyar Állandó Értekezlet valószínûleg októberben tárgyalja, a parlament elé decemberben kerülhet a koncepció — vélekedett Szabó.
Az anyaország határain kívül élô magyarok a tervek szerint az oktatás területén egy-két szemeszter erejéig kapnának Magyarországon képzési lehetôséget, emellett a kihelyezett tagozatokon való tanulás jogát biztosítanák számukra. A státustörvény koncepciója szerint nagyobb hangsúlyt kell fektetni a határon túli diákok és tanárok anyaországi részképzésére és továbbképzésére. A határon túli magyar tanulók magyarországi diákigazolványt és olyan kedvezményeket is kaphatnának, mint anyaországi társaik — fejtette ki a HTMH elnöke. Szabó Tibor a munkavállalással összefüggésben leszögezte: csak azok kapnának munkavállalási engedélyt Magyarországon, akik egy adott területen és szakmában hiányt pótolnának tevékenységükkel. Mint mondta, elsôsorban idénymunkákról lenne szó. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg több tízezer határon túli magyar dolgozik feketén Magyarországon, akik után a munkáltató nem fizet járulékot. A leendô jogszabály lehetôvé tenné a magyarországi munkavállalást a törvényi elôírásokkal összhangban — hangsúlyozta —, de egy évben egyetlen határon túli kedvezményezett sem dolgozhatna három hónapnál tovább az anyaországban. — Errôl az illetékes minisztérium nyilvántartást fog vezetni — mondta az elnök.
Szabó Tibor alaptalannak nevezte azokat az aggodalmakat, amelyek szerint alanyi jogon járna a kárpát-medencei magyaroknak a magyarországi egészségügyi ellátás. Jelezte: a magyar költségvetés a tervek szerint alapítványi keretek között, Magyarország teherbíró képességének figyelembe vételével, bizonyos speciális kezelések igénybevételét támogatná az anyaország területén a határon túli magyaroknak.
A magyarországi egészségügyi szolgáltatásokhoz tehát egy alapítványon keresztül juthatnának hozzá a határon túliak a kijelölt ellátó helyen. De csak indokolt esetben (elôzetes kérvényezés révén), illetve akkor, ha szülôföldjükön elérhetetlen számukra valamilyen szolgáltatás — pontosított.
— A jelenlegi tervek semmiképpen sem jelentik azt, hogy a magyarországi társadalombiztosítási rendszer teljes egészében a határon túli magyarok rendelkezésére állna — mutatott rá Szabó.
Szabó Tibor alapelvnek tartja, hogy a határon túliak dönthessenek az ôket érintô ügyekben. A HTMH elnöke reményét fejezte ki, hogy a határon túli magyarokat megilletô kedvezményekrôl megszületendô törvényjavaslat élvezi majd az összes parlamenti párt támogatását.
Arról, hogy ki esik a törvény hatálya alá, a határon túli magyarok országonként egy-egy — még megalakításra váró — intézményének ajánlása alapján döntenek az illetékes magyarországi hatóságok. Szabó nem részletezte, hogy ezen intézmények megalakítására kiket kérnének fel, s hogy az egyes kérelmezôk magyarságát ezek milyen kritériumok alapján igazolnák. (Legutóbbi kolozsvári látogatásakor Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter annyit elárult, hogy a tervek szerint a vegyes házasságokban élô nem magyar házastársakat nem illetné meg a magyarországi státus.) Az érdekelteknek — valószínûleg egységes kritériumrendszer szerint — formanyomtatványt (kérdôívet) kell kitölteniük, és saját országukban beadniuk a leendô intézményhez. Magyarországon — minden bizonnyal a belügyminisztérium illetékes osztályán — adnák majd ki a státust bizonyító igazolványt.
Ugyanakkor Szabó hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy a határon túliak a magyar állampolgárok jogainak rovására kapnának kedvezményeket. Mint mondta, a kedvezmények nem lesznek azonosak az anyaország lakosságának jogaival. A státustörvény — a jelenlegi koncepció szerint — tágabb körben nyújtana ugyan kedvezményeket, de sok esetben csak rövid ideig.
A státustörvény ugyanakkor kimondaná a kulturális szolgáltatásokra való jogot is. Lehetôvé tenné, hogy a határon túli magyarok kulturális díjakban és kitüntetésekben részesülhessenek, valamint kulturális és tudományos ösztöndíjakhoz juthassanak. A hivatal elnöke ugyanakkor úgy vélte: a vízum és határátlépés kérdését — Magyarországnak az Európai Unióhoz történô csatlakozása esetén — nem a státustörvénynek kell rendezni.
Szegeden szombaton reggel a Közép-európai Kezdeményezés (KeK) külügyminiszteri találkozó tanácskozásainak megkezdése elôtt Martonyi János magyar külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott román kollégájával, Petre Romannal.
A zárt körû megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón a kétoldalú kérdéseket illetôen a kapcsolatok folyamatosan javuló tendenciájának fontosságát hangsúlyozta Martonyi János, hozzátéve, hogy Magyarország Romániát stratégiai partnernek tekinti.
— Értékeljük, hogy a helyhatósági választásokon nem volt különösebb magyarellenes kampány, ezt jó jelnek tekintjük — mondta.
Hozzáfûzte: román kollégájával megállapodott abban, hogy ahol és amennyiben voltak szabálytalanságok, Romániában kivizsgálják azokat, s az eredményrôl tájékoztatják Magyarországot.
Martonyi János azt is hangsúlyozta, hogy a jó légkörben, konstruktív szellemben folytatott beszélgetés nem helyettesíti Petre Roman hivatalos budapesti látogatását, amelyre késôbb egyeztetendô idôpontban sor fog kerülni.
A magyar külügyi tárca vezetôje a megbeszélés további témái közül kiemelte: Magyarország továbbra is támogatja Románia euroatlanti törekvéseit, s szorgalmazza az Európai Uniónál és tagállamainál, hogy az unió szüntesse meg a vízumkötelezettséget a román állampolgárokkal szemben.
A tiszai ciánszennyezésrôl is szó volt a megbeszélésen. Martonyi János elmondta: jelezte román kollégájának, hogy Magyarország érvényesíti a polgárjogi igényeit, s nem zárja ki a közjogi érvényesítést sem.
— A legfontosabb, hogy a két fél elkezdi egy új környezetvédelmi megállapodás elôkészítését, s a megkötés idejét felgyorsítja — közölte.
Martonyi János tájékoztatást kapott arról is, hogy nincs szó a ciánszennyezésért felelôs üzem újraindításáról, sôt próbaüzemeltetésérôl sem.
A magyar külügyminiszter beszélt továbbá arról, hogy Magyarország a hónap végén, a jövô hónap elején átadja a stabilitási paktum elsô munkaasztalának társelnökségét Romániának, s tapasztalataival segíti a román fél munkáját.
Petre Roman a sajtótájékoztatón elmondta, hogy három közös határátkelô megnyitása, átfogó környezetvédelmi egyezmény, közös gazdasági projektek, beruházások mindkét ország listáján prioritásként szerepelnek.
A magyar–román kapcsolatokat jónak minôsítette, s a további bôvítés fontosságát hangsúlyozta. Jelezte, hogy elfogadta a hivatalos budapesti látogatására szóló meghívást. Beszélt arról is, hogy Románia számít az euroatlanti integrációs törekvéseikben a magyar támogatásra, amelyet nagyra értékel.
A stabilitási egyezmény elsô munkaasztalával kapcsolatban közölte: a társelnökség zökkenômentes átadása és mûködése mindkét országnak kiemelt és közös érdeke.
A megbeszélésen Roman közölte: elvben egyetért és támogatja a csíkszeredai fôkonzulátus megnyitását, de tekintettel a választási évre, a megnyitásra csak késôbb kerülhet sor.
A Közép-európai Kezdeményezés szegedi külügyminiszteri találkozójának szombat délelôtti zárt tanácskozásáról Lôrincz Csaba, a magyar külügyminisztérium helyettes államtitkára tájékoztatta a sajtó képviselôit.
Elmondta: a szegedi külügyminiszteri találkozónak négy célja van. Elsô a stabilitás növelése a régióban a demokratikus intézmények erôsítése révén. A második cél a térség közelítése az Európai Unióhoz.
— Fontos, hogy ne alakuljanak ki új választóvonalak a térségben, s a meglévôk ne mélyüljenek — tolmácsolta az értekezleten elhangzottakat Lôrincz Csaba.
Harmadik célként az eurorégiós együttmûködést említette.
— Úgy gondoljuk, az eurorégiós együttmûködés megfelelô eszköze a térségben a határokat átszelô politikai-gazdasági egységek létrehozásának — közölte.
A negyedik céllal, a térség országai közötti gazdasági együttmûködés erôsítésével kapcsolatban elmondta: a felszólalók megerôsítették ennek a feladatnak a fontosságát, s a legtöbb javaslat az államok közötti együttmûködés erôsítésére vonatkozott.
— A felszólalásokból az derült ki, hogy a Közép-európai Kezdeményezést ne egységesen, hanem differenciáltan próbáljuk gazdasági szempontból fejleszteni — mondta.
Hozzátette: ez azt jelentené, hogy országcsoportok vennének részt különféle gazdasági együttmûködésben.
Lôrincz Csaba különösen fontos javaslatnak tartotta, hogy a régió országai között meglévô különbséget ne hátránynak tekintsék, hanem elônynek. Elhangzott: azon kellene gondolkodni, hogyan lehet a sokszínûséget értékké tenni.
címmel pénteken egynapos konferenciát tartottak a Nyitott Társadalomért Alapítvány székhelyén. A hamburgi (Németország) székhelyû Békekutatási és Biztonságpolitikai Intézet kezdeményezésére létrejött, németországi, makedóniai, lettországi, romániai, ukrajnai, szlovákiai és észtországi kutatókból álló munkacsoport az EBESZ kisebbségi rendszerét, illetve Max van der Stoel kisebbségügyi fôbiztos tevékenységét hivatott elemezni és értékelni.
Az Erdélyi Interetnikai Kapcsolatokat Kutató Intézet (EIKKI) szervezte rendezvény keretében a résztvevôk összehasonlították Max van der Stoel különbözô országokban kifejtett tevékenységét, elemezték a fôbiztos gyakorolta „megelôzô diplomácia" hatékonyságát, bemutatták a balti államokbeli orosz (állampolgárság, státus kérdése), a makedóniai albán (tetovói albán egyetem, a zászló használata), illetve a szlovákiai magyar (a kormányzásban való résztvétel) kisebbség helyzetét.
Megynitó beszédében dr. Wolfgang Zellner projektvezetô az intézmény jogi keretét, mûködési sajátosságait, a kutatás témáját, illetve módszertanát ismertette.
Jekaterina Dorodnova a lettországi oroszok helyzetét, illetve a fôbiztos konfliktusmegelôzô közbelépését mutatta be. Elmondta: Max van der Stoelnek köszönhetô, hogy a lett kormány módosította a rendkívül szigorú állampolgárásági törvényt. Horváth István, az EIKKI aligazgatója kifejtette: Románia vonatkozásában a fôbiztos többek között a kisebbségi jogok megsértésének orvoslásával foglalkozó ombudsman intézményének létrehozását, a kisebbségek számára megszorító rendelkezéseket tartalmazó, az RTDP-kormányzás ideján megszavazott tanügyi törvény újragondolását javasolta. Ugyanakkor Max van der Stoel hozzájárul ahhoz is, hogy a kisebbségek saját nyelvüket használhassák az önkormányzatokban. 1996 után a fôbiztos két ajánlatot tett: a romák helyzetének orvoslására, illetve a Petôfi-Schiller multikulturális egyetem létrehozására vonatkozóan. Horváth elmondta: kissé túllépve hatáskörét, a fôbiztos a BBTE chartájának módosítására vonatkozóan is (a magyar oktatási vonal önállósulására, illetve az intézménynév háromnyelvûsítésére — K. O.) tett javaslatot. Az EIKKI aligazgatója mellôzte annak említését, hogy az egyetem szenátusa mindeddig nem tett eleget a fôbiztos javaslatainak.
Az erdélyi milleniumi rendezvénysorozat keretében került sor szombaton a Szilágycsehi és Tövisháti Népfôiskola alakuló fórumára. Molnár Kálmán tövisháti református esperes több hónapos elôkészítô munkájának köszönhetôen jött létre ez a fórum, amelynek igen jelentôs oktatói szerepe lehet a Szilágyság legelmaradottabb gazdasági térségében, ahol a mezôgazdaság kisparcellás birtokszerkezete, az elöregedett falusi lakosság és az ipari munkahelyek hiánya rányomja bélyegét a vidék boldogulására. Az esperes és munkatársai a népfôiskola helyi megteremtésével azt szorgalmazzák, hogy a mezôgazdasági termeléshez szükséges szakinformációt, a különféle magyarországi támogatási, pályázati lehetôségeket megismertessék az érdekeltekkel, ugyanakkor a magyarságtudatot ápoló elôadásokkal rendszeresen eljussanak a vidék emberéhez.
A helyi református egyház meghívására Szilágycsehbe érkezett dr. Inotay Ferenc magyar országgyûlési képviselô, a Magyar Népfôiskolai Collégium elnöke, dr. Kis Boáz lelkész, a collégium ügyvezetô elnöke, dr. Wallendums Árpád, a magyar Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium osztályvezetôje, Kocsis István és dr. Zétényi Zsolt magyarországi történészek.
Molnár Kálmán igei köszöntôjében az Ószövetség egyik példázatával élt, amikor Izrael népe a betömött kutakat kellett kitakarítsa az életetadó víz miatt. A lelkész szerint hasonló helyzet alakult ki minálunk is az elmúlt évtizedekben, amikor kútjainkat betömték, értékeinket eltaposták. E kutak kitakarításának ideje azonban végre elérkezett: a reménység hozzásegíthet erkölcsi és anyagi értékeink újrafelfedezéséhez. E gondolathoz kapcsolódva, dr. Inotay Ferenc hangsúlyozta: milleniumi fórum is a mai, a magyar kereszténység kezdetének és a Kárpát-medence magyar államának, a magyar Szent Korona országai közösségének, a magyar királyság ezer évvel ezelôtt történt megalakulásának emlékezô fóruma is. Magyarország Európa egyetlen állama, amelyik ezer évvel ezelôtt született, és azóta fennáll. Történelmünk kötelez. A 60 évvel ezelôtt létrejött, majd 1948-ban betiltott, és a rendszerváltás után újjáalakult Magyar Népfôiskola e múlt üzenetét is el kell hogy juttassa határon innen és túl mindazokhoz, akiknél befogadásra talál. A népfôiskola szerepe a határon túli magyarság körében elsôsorban a magyarságtudat megôrzése és ápolása, az összefogásra való serkentés, és azon magyar oktatási intézményhálózat hiányának a pótlása, amely a szakszerû magyar felnôttoktatást biztosíthatná.
Wallendums Árpád elôadása a mezôgazdaság szerepérôl szólt egy olyan új Európai Unió szemszögébôl, amelynek e térség lakói is elôbb-utóbb tagjai lesznek. Mint mondotta, a mai Európában a holtig történô tanulásra van szükség. Ennek egyik nélkülözhetetlen formája a felnôttoktatás. Ez ma Magyarországon egyre virágzóbb üzletággá válik, hiszen rengetegen tanulnak nyelveket, informatikát, illetve tucatnyi más szakterületen tesznek szert új tudásra. A mezôgazdasági felnôttoktatás ettôl annyiban tér el, hogy az elméleti tudnivalók elsajátítása mellett hatékony gyakorlati szakoktatásra is szükség van. A minisztériumi osztályvezetô szerint Magyarországon teljes nyitás történt ilyen irányba. A kormányzat eltökélt szándéka, hogy a magyar tapasztalatokat megossza a határon túli magyarsággal. A minisztériumi osztályvezetô az együttmûködési lehetôségeket taglalta a cserekapcsolatok, a különféle felnôttoktatási formák területén. Ebbe hatékonyan bekapcsolódnak a magyar agrártudományi egyetemek is: igen sok elôadót lehetne meghívni Erdélybe különféle szakmai rendezvényekre, amelyek tágabb körhöz szólnak. Ehhez nyújt megfelelô keretet a népfôiskola.
Kocsis István a Szent Korona tanáról tartott elôadást. Az elôadó nehezményezte, hogy a magyarországi rendszerváltás után nem éltek az ezeréves hagyomány visszaállításának a lehetôségével, annak ellenére, hogy Magyarországnak erre szüksége lett volna. Dr. Zétényi Zsolt elôadásában arra kereste a választ, hogy törvényszerû volt-e Trianon? Válasza az, amit különben az új magyar történelemszemlélet is megerôsít, hogy e döntés minden szempontból hibásnak és nemzetközi szinten károsnak bizonyult. Az elôadó szerint Trianon pusztítását magunkban hordozzuk: nem úgy viselkedünk, mint egy szabad európai nép szabad emberei. E beidegzôdéseket le kell gyôznünk, hiszen a térségben tapasztalható nacionalizmus ma már nem felel meg semmiféle nemzetközi közfelfogásnak. Az utódállamok nacionalizmusa kárhozatra van ítélve, fogalmazott az elôadó.
Az elôadásokat követôen a résztvevôk megalakították a térség népfôiskoláját. Sajnálatos módon a tövisháti falvak többségébôl annak ellenére sem jöttek el a lelkipásztorok, hogy az esperes többször értesítette ôket. E megdöbbentô érdektelenség sok mindent elárul Tövishát sanyarú helyzetérôl...
DR. KÉKEDY LÁSZLÓ egyetemi tanár, az MTA külsô tagja Mûkincsek és a modern természettudományok címmel tart elôadást június 30-án, pénteken du. 5 órától az EME természettudományi és matematikai szakosztálya felolvasó gyûlésén, az egyesület I. Ghica utca 12. szám alatti székházában. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak.
VETRÓ BODONI ANDRÁSNAK, a Ion Andreescu Képzômûvészeti Akadémia végzôs diákjának diplomamunkáit tekinthetik meg az érdeklôdôk a Reményik Sándor Galériában (Kossuth Lajos/Dec. 21 út 1. szám) hétfôtôl csütörtökig, 10–15 óra között. A diák irányító tanárai: Simon Györgyi és Dobribán Emil.
A történelmi és a mai Jeruzsálem címmel Vasile Grunea publicista és Lukáts Mária képzômûvész tart elôadást június 28-án,szerdán du. 5 órakor a Német Demokrata Fórum székhelyén (Memorandumului 8.) Ugyanitt a témával kapcsolatos videofilmet is vetítenek. A Romániai Örmény Szövetség kolozsvári fiókja és Azaduhi Varduca Horenian titkár szervezte rendezvényre az interetnikus találkozók keretében kerül sor.
JÚNIUS 26 — A KÁBÍTÓSZERFOGYASZTÁS ELLENI HARC VILÁGNAPJA
A világon milliónyi ember drogfogyasztó. Ez komoly gondot jelent a társadalomnak, hiszen a kábítószer-függôségben élôk saját magukat zárják ki a társadalomból, elhagyják családjukat, munkahelyüket és bûnözökké válnak. Sajnos Romániában is ez a probléma egyre érezhetôbbé válik. Ezért 1999-ben az egészségügyi minisztérium egészségvédô igazgatósága karöltve a nevelésügyi minisztériummal egy programot dolgozott ki, amely az ifjúság ezirányú felvilágosításával és nevelésével foglalkozik. A kolozsvári közegészségügyi igazgatóság egészségvédelemmel foglalkozó osztálya a Kábítószerfogyasztás elleni harc világnapján felhívja a fiatalok figyelmét azokra a veszélyekre, amelyek a drogok fogyasztása jelent.
— Miért nem jutott szóhoz az olaszok elleni mérkôzésen a román válogatott gólerôs csatársora?
— Mert Hagi korai szájalása és kiállítása után nagyon Mutunak bizonyult.
(öbé)
Hibajavítás
A június 24-i Évadzárás elôtt a kolozsvári magyar opera címû cikkben tévesen jelent meg a Verdi: Nabucco képaláírás. A képen látható jelenet Saint-Saëns: Sámson és Delila címû operájából való. Az érintettek szíves elnézését kérjük.
Tíz pontból álló nyilatkozatot fogadtak el a múlt héten a Budapesten rendezett Délkelet-európai média-párbeszéd címû konferencia zárónapján a résztvevôk.
A nyilatkozatot a stuttgarti Nemzetközi Kapcsolatok Intézete és a berlini Szövetségi Kormány Sajtó- és Információs Hivatala által szervezett tanácskozás után tartott sajtótájékoztatón ismertették.
A tizenegy ország mintegy 30 újságírója a dokumentumban leszögezi: egyetértenek abban, hogy a média kulcsszerepet játszik a térségben zajló megbékélési és demokratizálási folyamatban. Szükségesnek tartják az információ szabad áramlását, az újságírók fiatal generációjának képzését, és a térség médiumai közötti együttmûködést. A nyilatkozatban tiltakoznak a szerbiai független médiumok, így a B92 rádió- és a Studio-B tévéadó bezárása ellen, továbbá felhívják a szerb hatóságok figyelmét, hogy hagyják szabadon tevékenykedni a jelenleg ellenôrzött médiumokat, s teremtsenek normális munkafeltételeket az újságírók, kiadók, valamint a terjesztôk számára.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a négynapos tanácskozáson a résztvevôk egyetértettek abban, hogy a régióban nagyon fontos a médiumok együttmûködése, azonban jelenleg erre alig van példa. Ezzel kapcsolatban említették a Magyar Távirati Iroda és a román Mediafax hírügynökség július elején induló közös szolgáltatását, amely naponta, összesen 40 hírben foglalkozik majd a két ország kapcsolatával és a térségben zajló eseményekkel. Kérdésre válaszolva Pach Ferenc, az MTI hírigazgatója elmondta, hogy ha ez a szolgáltatás mûködôképes lesz, akkor elképzelhetô, hogy más térségbeli országok hírügynökségeivel is hasonló együttmûködés születik. A résztvevôk elmondták, hogy a konferencián nem jöttek létre hasonló megállapodások, de az itt kiépült kapcsolatok a késôbbiekben alapjai lehetnek az ilyen típusú együttmûködéseknek.
A tábor helye: Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum, címe: H-8250 Zánka, telefon: (36) 87/568-581 vagy 87/568-582.
A jelentkezés határideje: 2000. július 10.
A jelentkezési lapokat és a részvételi díjat (bankcsekken vagy átutalással) az Anyanyelvi Konferencia címére kérik megküldeni (bankátutalás esetén kérik, hogy az átutalási megbízásról fénymásolatot küldjenek a részt venni óhajtók):
A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága — Anyanyelvi Konferencia címe H–1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/2. Tel./fax: (36-1) 343-4738; 344-4366; 344-4367. E-mail: ak@mail.matav.hu Bankszámlaszám: 10102093-01517103-00000004. A bank neve: Budapest Bank Rt. címe: H-1119 Budapest, Etele út 57. azonosítója: BUDA HU HR. telefonszáma: (36-1) 203-4690.
A gyermekek elhelyezése a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum téli üdülôépületében, tágas, világos, 6 személyes szobákban történik. Az üdülôcentrumban van étterem, könyvtár és több sportpálya. A gyermekek folyamatos felügyeletét, a foglalkoztatást szakképzett pedagógusok látják el. A foglalkoztatás célja, hogy hangulatos, szép környezetben a fürdés és a vízi sportok mellett a gyerekek játékos-szórakoztató formában ismerkedjenek a környezettel, a Balaton természeti világával, Magyarországgal, az anyanyelvvel, a magyar népdallal, népköltészettel.
Az üdülés idôtartama alatt többször is mód nyílik a foglalkozások anyagához kapcsolódó, kisebb-nagyobb kirándulásokra, vízi túrára. Az üdülés idôtartama alatt autóbusz-kirándulás két alkalommal lesz. A tervezett úti cél: Nagyvázsony, illetve Balatonfüred. Hajókirándulás egy alkalommal lesz, úti cél: Badacsony.
A román válogatottnak az Európa-bajnokságon elért jó eredményei (németek elleni gyôzelemmel felérô döntetlen, angolok elleni siker) után Kolozsváron az éjjeli örömmámorban zajosan ünnepelôk sürgôsen fellobogózták Mátyás király szobrát. Aminek megmászása korántsem lebecsülendô fizikai teljesítmény, de hát a lelkesedés nem ismer lehetetlent. De hogy a szombati olaszok elleni vereség miért ismételtette meg ezt a gesztust, arra a válasz nem lehet más: a nagyromániás érzelmeket holmi zöld-fehér-piros gyôzelem sem képes megfékezni. Pláne, amikor az igazi cél, ha egyáltalán ezt még lehet fokozni, a klasszikus Kolozsvár mûemlékjelképének megtaposása, lezüllesztése.
A Zene Ünnepének befejezéseként pénteken este egzotikus koncertre került sor a román színház stúdiótermében. A szenegáli énekes, Chérif M’Baw Franciországból érkezett kéttagú együttesével: Cédric Lesouquet nagybôgôn, Sylvain Petite ütôhangszeren kísérte.
A 30 éves elôadómûvész UNESCO-ösztöndíjjal került Párizsba, a zeneakadémián klasszikus zenét tanult. Két éve találkozott a két franciával. Kezdetben minden alkalmat felhasználtak önmaguk népszerûsítésére — ünnepélyeken, esküvôkön, de még a metróban is felléptek. Jelenleg az elsô albumon dolgoznak, amit a tervek szerint szeptember–októberben adnak ki.
Franciaországon és Románián kívül eddig csak Svájcban, Zürichben koncerteztek. Bukarestben június 21-én, szerdán a „hivatalos" Zene Ünnepének (Fete la Musique) napján, csütörtökön pedig Brassóban léptek fel. A turnét Kolozsvárott fejezték be, elôadás után a mûvész sietôsen távozott, alig sikerült szóra bírni.
A román színház stúdióterme kicsinek bizonyult, a szenegáli gitáros elôadásán telt ház volt. Zenéjében váltakoztak a gyors és lassú szólamok, igazi afrikai, néha pedig vérpezsdítôen latin-amerikai stílusú volt (amit a dobszólók olykor még jobban kihangsúlyoztak). Elôadásmódja hamar megragadta a közönséget, amelynek néhány tagja a szûk tér ellenére táncra perdült. Az elôadás egyetlen gyenge pontja az volt, amikor két zeneszám közt a Chérif M’Baw egy céduláról megpróbált néhány román tômondatot („Hagi a legjobb focista!", „Romániában vannak a legszebb lányok— stb.) kisilabizálni — egyébként közel két órán át jól szórakozott a nagyérdemû.
A koncert a Francia Kulturális Központ, az ANO Alapítvány, az IntAct, a CD Radio és természetesen a Nemzeti Színház kezdeményezéseként jött létre.
Június 24-én egyéves fennállását ünnepelte a Sindan Kulturális Központ; ez alkalomból szombaton öt részbôl álló rendezvénysorozatra került sor.
1. A délelôtti kulturális témájú kerekasztal-beszélgetésnek jeles meghívottai voltak: moderátorként dr. Ovidiu Pecican egyetemi tanár, Maria Rus-Bojan (a Sindan Kulturális Központ igazgatója), Vasile Dâncu (a MetroMedia igazgatója), Rodica Pop (a Belga Irodalmi Tanulmányok Központjának igazgatója, Irina Cios (a Bukaresti Nemzetközi Kortárs Mûvészeti Központ igazgatója), Simona Tãnãsescu (a mûvelôdésügyi minisztérium egyik osztályvezetôje), valamint Gabriel Liiceanu filozófus, Kirsi Seppanen, a finn vendég, továbbá Ioan Muslea, Ioan Sbârciu, Sanda Tomescu és Magyari Vincze Enikô. A téma felölelte a kultúra nehéz anyagi helyzetét, s azt, hogy a Sindan és a hozzá hasonló kulturális központok olykor jobban kell helyt álljanak, mint maga a szakminisztérium. — Lényeges, hogy megkülönböztetést tudjunk tenni a kultúra számára fontos dolgok között: ne siklódjunk el bizonyos események felett, és ne hangsúlyozzunk túl másokat — foglalta össze Gabriel Liiceanu a beszélgetés során.
2. Az ezzel egyidôben ugyanott megnyitott, a Sindan tevékenységét bemutató könyv- és plakátkiállítás az egy év alatt 80 eseményt támogató vagy megrendezô kulturális központ tevékenységének mintegy 20 százalékára tért(-hetett) ki.
3. Öt fiatal egyetemista, a Ion Andreescu Képzômûvészeti Akadémia diákja 1 2 3 4 5 címmel happeninggel egybekötött kiállítást hozott létre. Színhelyként a romantikusan romos egykori Kaszinó épületét választották, a kiállítóteremnek használt emeleti részhez lila fénnyel megvilágított, tojáshéjakkal megszórt lépcsôn lehetett feljutni. Dan Persinaru: Well Found Fear és Gabriela Vanga: Spatiu intim elnevezésû fotókiállítását három különlegesen berendezett szoba — Adriana Goilav: Locul meu–Locul fiecãruia (padlásszoba bokszzsákkal); Marta Gal: Sanctuar (gyertya, szék és bor az asztalon); Vlad Sulea: F. M. R. (almák mindenhol és minden mennyiségben) —, valamint több mûködô, de mûsort nem sugárzó televíziókészülék egészítette ki. Különleges élmény volt, dicséret illeti a mûvészeket, akik alig egy nap alatt hozták létre az egészet.
4. Az esti elôadás a román színház stúdiótermében a Marosvásárhelyi Ariel Színház nevéhez fûzôdik. Horatiu Mihaiu: Steps c. darabjában (zene: Virgil Mihaiu) Alexandrina Moldovan, Andi Brândus és Viorel Meraru lépett fel, az egyetemesen érthetô színdarabban egyetlen szó sem hangzott el. Tulajdonképpen egy banális, keretbe foglalt élettörténet, amelyben az idô múlását a színpadon a több mint egy órás elôadás során keresztülvonszolt teknôsbéka érzékelteti: születés, gyermekkor, iskola, katonaság, házasság, szerelmi háromszög, fásult házasélet, halál. Mindez csak a lábakkal kifejezve, a színészeket nem is látjuk deréktól felfelé, csak közvetlenül az elôadás elején és végén. Pontos elképzelés, tökéletes megvalósítás — rég nem láttam ilyen jó darabot.
A II. világháború borzalmai után az akkori nagyhatalmak is rádöbbentek arra, hogy egy mindent átfogó, elveket rögzítô, bizonyos jogokat, illetve felelôsségeket elôíró alapokmány nélkül, amelyet — akkoriban még csak reménykedve ebben — a világ országainak többsége aláír, nem maradhat fent Földünkön a tartós béke. Ennek érdekében, 1945. június 26-án, az egyesült államokbeli San Franciscóban (pontosan ötvenöt évvel ezelôtt) 51 állam képviselôi megszövegeztek egy egyezményt, amely az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányát képezi. Ugyanakkor meghatározták és aláírták a Nemzetközi Bíróság Szabályzatát is. Az ENSZ Alapokmánya 1945. október 24. óta van érvényben. Románia és Magyarország 1955-ben lépett az ENSZ tagállamainak sorába.
Az ENSZ kormányközi világszervezet, székhelye New York, a Nemzetközi Bíróságé Hága. A szervezet megalakulása két nyilatkozatra alapult: a washingtoni nyilatkozatra (1942) és a moszkvai értekezlet nyilatkozatára (1943). A moszkvai értekezletrôl (1943. október 19–30.) a következôket érdemes tudni: a háború közepén az USA, a Szovjetunió és Nagy-Britannia külügyminiszterei megállapodtak abban, hogy a háborút az ellenség teljes vereségéig folytatják és megvalósítják lefegyverzését. Ezen az értekezleten hangzott el: a jelen levô államok szükségesnek tartják az ENSZ felállítását a béke és biztonság megôrzése érdekében.
Az ENSZ-nek az Alapokmányba rögzített céljai: a nemzetközi béke és biztonság fenntartása; a nemzetek közötti, a népeket megilletô egyenjogúság és önrendelkezési jog tiszteletben tartásán alapuló baráti kapcsolatok fejlesztése; gazdasági, szociális, kulturális vagy emberbaráti jellegû nemzetközi feladatok megoldása, valamint az emberi jogok és alapvetô szabadságjogok tiszteletben tartásának elômozdítása révén nemzetközi együttmûködés létesítése; a közös célok elérése érdekébe kifejtett tevékenységek összeegyeztetése. Az ENSZ fô szervei: Közgyûlés — Biztonsági Tanács — Gazdasági és Szociális Tanács — Gyámsági Tanács — Nemzetközi Bíróság. A Titkárság az ENSZ igazgatási szervezete. Élén a fôtitkár áll, akit öt évre választ meg a Közgyûlés a Biztonsági Tanács javaslatára. A fôtitkár mindössze egyszer választható újra. A Biztonsági Tanácsnak öt állandó tagja van: az USA, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország és Kína. Az ENSZ keretébe tartozik az érintett állam(ok) beleegyezésén alapuló és a biztonság fenntartását és helyreállítását célzó — megfigyelôi vagy katonai jellegû — békefenntartó erô.
Az ENSZ fegyveres ereje: a tagállamoknak a Biztonsági Tanács rendelkezésére bocsátott katonai kontingense. Létrehozásáról, összetételérôl, konkrét feladatairól a Biztonsági Tanács határoz. Az ENSZ békefenntartó erôi 1988-ban Nobel–békedíjat kaptak. A békefenntartás eredményessége — mint az ENSZ minden tevékenységéé — a nemzetközi erôviszonyok alakulásának függvénye. Az 50-es évek elején a koreai háborúban amerikai haderôk és 16 további ország katonái ENSZ-zászló alatt, az amerikai parancsnokság irányításával vettek részt. (Az ENSZ katonai alakulatai nem tévesztendôk össze a NATO haderôivel).
A békefenntartás — az ENSZ szóhasználatában — a pillanatnyi status quo megôrzését, a hadmûveletek beszüntetését, a harcoló felek szétválasztását szolgálja abból a célból, hogy lehetôvé tegye a konfliktusban érdekelt felek közötti közvetítést, békéltetést, a tárgyalások megkezdését, a békés rendezést célzó erôfeszítések eredményességét. A haderôk személyi állományát a tagállamok önkéntes alapon biztosítják. A mûveletek nem jelenthetnek beavatkozást a konfliktusban lévô országok belügyeibe.
A szervezet elsô fôtitkára Trygve Lie (1946–53) norvég politikus volt. Az egyik legjelentôsebb személyiség, akit az ENSZ fôtitkárává választottak U Thant (1961–71) volt Burmából. Kurt Waldheim osztrák politikusról, aki 1972–81 között volt fôtitkár, kiderült, hogy a világháborúban a nácik oldalán tevékenykedett. Jelenleg Koffi Anan az ENSZ fôtitkára.
Érdemes legalább egy mondatot idézni az ENSZ Alapokmányából. A IX. fejezet 55. cikkelyének c bekezdése a következôket irányozza elô: „az emberi jogok és alapvetô szabadságok általános megbecsülése és tiszteletben tartása mindenki részére, fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül".
Ezekhez a gondolatokhoz, itt Romániában, még sokaknak hozzá kell szokniuk, ha valóban Európa felé akarunk haladni.
Fair-play. Amilyen jól hangzik, olyan ritka. Sajnos, még a nemzetközi mérkôzéseken is. Nem gondolok most a szurkolók meccs utáni összecsapásaira, hanem pusztán arra, ami a pályán történik, a játékosok között. Ott vannak például a jugoszlávok. Remek csapat, ráadásul nagyszerû egyéni teljesítményt nyújtó játékosokkal. Ám ennek ellenére mérkôzésenként négy sárgalap alatt ritkán teljesítenek, elônyüket nem ügyes taktikával vagy megerôsített védelemmel, hanem szabálytalanságokkal igyekszenek megtartani. Az Eb csoportmérkôzései közül egyetlenegyet sem volt képes kiállítások nélkül végigjátszani a jugoszláv gárda, mondhatnánk: ô a tízemberes csapat, hiszen 10 emberrel szinte jobban játszik, mint 11-gyel. Megszokás kérdése...
A jugoszlávok elleni mérkôzés után a norvég edzô — jogosan — panaszkodott a mass-médiának: a szerbek nem hagyták ôket kibontakozni, ahogy hozzájuk került a labda, rögtön szabálytalankodtak. Ily módon pedig megôrizték egygólos elônyüket. Mint néhány nappal késôbb kiderült: annak az egygólos elônynek köszönhetôen jutottak tovább a szerbek, s azért az egy gólos vereségért mehettek haza idejekorán a norvégok.
Olvasom közben, hogyan reagál a helyhatósági választások eredményére Serban Rãdulescu. A polgármester primitív módon manipulálta a választópolgárokat — mondja, szánva-bánva, hogy nem kezdte el hamarabb kampányát, hiszen akkor, elmondása szerint, nyerni tudott volna.
Visszatérve a manipulációra, tény, hogy a polgármester igencsak veregette a mellét, ecsetelte nyolcéves „hôstetteit", amelyektôl a város ily szép és gazdag lett, s amelyek következtében még nem hívják hivatalosan is Kolozsvárnak. A választópolgár pedig vakon bevette. Aztán jöttek azok a bizonyos szórólapok, amelyek a második forduló elôtt azt ecsetelték: milyen káros lehet, ha a konvenció jelöltje nyer: hiszen ô a magyarok (akarom mondani hunok) bábuja, vége a Klúzs-Napokának, kötelezô lesz a magyar nyelv használata, a román munkásokat elbocsátják, jönnek a hatalmas adók, amivel a Polus cég szponzorálta választási kampányt vissza kell fizetniük stb., stb. Másrészt a magyarokat is megcélozta kampányában: ki más tehette volna a postaládákba, ha nem ô vagy szimpatizánsai, hiszen a többi román párt is a magyarok támogatta Rãdulescunak drukkolt, azokat a kis cetliket, amelyekkel arra próbált (reméljük, hogy csak próbált) rávenni, hogy ne menjünk el szavazni, hiszen választottaink nem tettek semmit mandátumuk alatt, lám, most is arra kényszerítenek, hogy két román között válasszunk.
Fair play. Amilyen jól hangzik, olyan ritka — a politikában is. Legalábbis mifelénk.
Emlékszem, az elsô forduló után azt jósoltam: Eckstein (vagy ha átadja helyét, akkor Rãdulescu) a labdába sem fog rúgni. Nem így lett. A csupán pár százaléknyi különbség bizony meglepett — három héttel ezelôtt olyan 30 a 70-hez Funar javára lett volna az oddszom. Bizony, nyerni tudtunk volna — ha hagynak játszani, ha Rãdulescu ellenjelöltjének kampányában lett volna egy kis sportszerûség. De nem volt, még egy cseppnyi sem. Akárcsak a szerbek esetében: mert igaz ugyan, hogy esélyesként indultak, de a norvégok a jóval esélyesebb spanyolokat is le tudták gyôzni — ami szinte ugyanakkora csoda, mint az, hogy nálunk egyáltalán volt második forduló. És hiszem, hogy a szerbeket is le tudták volna gyôzni a norvégok — vagy legalább egy döntetlent el tudtak volna érni, és akkor most készülhetnének a negyeddöntôre.
A norvégok hibáztak — taktikájukban. Akárcsak Rãdulescu. Azzal hibáztak, hogy jóhiszemûek voltak, és túlságosan hittek a fair-playben. Hiszen a norvégok is ugyanúgy szabálytalanul megállíthatták volna a szerbeket a gól elôtt, mint ahogy késôbb azok tették velük. És Rãdulescuék is ugyanúgy manipulálhatták volna a monostori szuperintelligens moldvai és havasalföldi választókat, mint ahogy azt polgármesterünk tette. Hisz manapság a fociban és a politikában régi-új szelek fújnak: nem a fair-play uralkodik, hanem a dzsungel, a szemet szemért törvényei. Aki pedig ezt nem hallja meg, és balkáni pályán is sportszerû akar maradni, az magára vessen.
Ezt mutatja a fenti példa is: a norvégok vesztettek, Funar nyert.
E kies falucskára esett tehát a választás, hogy menedéket és oltalmat nyújtson sokunk számára a Kazinczy utcából, a bombatámadások, vagy ne add, uram, esetleges idegen katonák ellen. Gyerekfejjel alig tudtam volna felfogni, még kevésbé latolganti az országgyarapítónak indult és már az ország csonkításához, megcsúfolásához közeledô háború akkori stádiumát. Az összegyûlt asszonyok, Édesanyám, László néni, Antiné, Füge néni gondterhelt arca, egy-egy frontról érkezett lap fölötti pityergései már-már természetesnek tûntek, hiszen háború volt.
Számunkra az egész egy nagy és hamisítatlan nyaralás volt. Bár városon születtem, és ott is nevelkedtem, mindig vonzódtam a falusi élet varázsához, szépségeihez. Olvasókönyveimben órákig nézegettem a miniatûr, bogárhátú, zsúpfedeles házikók közül a távolban kiemelkedô templomtornyot és a falut glóriaként körülölelô sárga búzatengert.
Nagyesküllôn nekünk, gyermekeknek, a játékon kívül nemigen akadt dolgunk. Bôven volt idônk ismerkedni az itteni élettel. Megcsodáltuk az „okos" teheneket, ahogyan reggel beálltak a csordába, és amint estefelé kiváltak ugyanonnan, és bôgve kéreztek be, ha a kapu történetesen zárva volt. Házunk mögött csendes, tiszta vizû patak folydogált, ide jártunk fürdeni, bár a hemzsegô piócáktól meg a felfújt pofájú, brekegô, tenyérnagyságú békáktól undorodtunk. Árnyas bodzabokrok alatt kristálytiszta vízben lubickoltunk. Odébb, a víz fölött, csillogó, kékeszöld szitakötôk vitáztak, cikcakkvolva, néha össze-összebakalódva.
De mindennél csodálatosabb volt az a látvány, amelyet a falu szélétôl kezdôdô, finom ívelésû, enyhén lejtô, szelíd völgy nyújtott, végtelen búzatábláival. Órákig tudtam bámulni, egyedül ülve a marton, a sárguló kalásztenger kiismerhetetlen hullámzását. Egy-egy szélfuvallatra moárés rengés vonult végig a táblákon. A búza közt rengeteg pipacs volt, itt-ott mélykék szarkaláb, a széleken sárgás vadborsó virágzott. Ez a pipacsos rét jutott eszembe, amikor tisztelet professzorom, Pattantyús tanár úr, Szinyei Merse Pálról mesélt. Pipacsos táját sokszor megcsodáltam. Aztán elmerengtem Claude Monet Pipacsos mezôjén. A két mestermû, azonos témával bár, különbözô hatással volt rám. A francia impresszionisták vezéregyéniségének festménye kissé hidegnek tûnik, kékeslilás égboltja mérsékli a pipacsok tüzét. A kortárs Szinyei tablója már sokkal melegebb, otthonosabb, hazai tájak hangulatát és báját idézi. De az a pipacsos mezô, ami Nagyesküllô határában vibrált, az más volt. Az átkarolt, átölelt, úgy éreztem, feloldódom benne, a piros virágok melegében megfürdôzik lelkem, és valami furcsa érzés ébred bennem. Úgy éreztem, hogy ez a gyönyörû föld az ENYÉM! Figyeltem, amint a búzatábla szélén húzódó szekérúton szél kerekedik, felkavarja a port. Tölcsért formál a forgószél, hol elvékonyítja, hol töpörödötté parancsolja, aztán útjára bocsátja. A bolondos, imbolygó porkürtô, nevetve ide-oda dûlöngél, elôreszalad, megtorpan, aztán újra nekiiramodik. A kanyarulat elôtt, a kacagó rohangálástól kifulladva, összeomlik. Az egész hullámzó mezôt a tücskök cirpelô, fecsegô zenekara uralja. Bevallom, az emlékezés csöndes és intim magányában, fél évszázad távlatából is kísért a látvány. De az akkori, békés hangulatba keserûség is vegyül és a posszidens, az ENYÉM érzés is kihalni látszik. Tovatûnô délibáb.
Fényképet nézegetek. A ház udvarán, a kapun belül állunk bátyámmal, rövidnadrágosan, fejünkön zsinóros formasapka. Bátyám derûsen mosolyog, keze zsebre dugva, én duzzogva bámulom a földet. Emlékszem, miért. Anyámat addig nyaggattam, amíg csákóm hegyére felvarrt egy piros–fehér–zöld rézgombot. A súlyával nem számoltam. Ez a csákóm hegyét lehúzta és így a trikolóros dísz, a lencsenyílás helyett, a földet kémlelte. Ez nagyon bántott.
A falu tele volt magyar katonasággal. Délelôttönként végigmasíroztak a fôutcán, a harcias katonadalokat már nem túl nagy lelkesedéssel énekelték. A menet mellett fess szakaszvezetô vagy hadnagy feszített. Egy szombat délutánra nagyszabású majálist szerveztek a helyi hatóságok a katonai parancsnoksággal karöltve. Mûkedvelôk készültek fellépni a gyümölcsöskert szélén felállított színpadon. Erre várt egy gyönyörû, tizenhét-tizennyolc éves kislány is. Talán Kiss Szendinek hívták, és jómódú járavizei családból származott. Ôk is az oltalmat keresô családok egyike voltak. Magyar néviseletben kellett fellépnie, és naphosszat gyakorolt. Csinos, bájos arcú, kellemes és vonzó teremtés volt. Legyeskedtek is szaporán körülötte a nyalka huszártisztek, sûrûn csapkodva össze bokájukat magukajánlása közben.
Mindenki készült a nagy eseményre, a falu lázban égett. Az ünnepség kezdete elôtt azonban sötét fellegek borították be az égboltot, fákat tövestôl kicsavaró szélvihar kerekedett, majd eleredt az esô, jéggel vegyesen. Alig egy órát tartott az ítéletidô, de a gyümölcsösben is térdig ért a víz, a tiszta vizû patak pedig sáros szutyoktól duzzadtan hömpölygött át az úttesten.
A vihar elmosta az elôadást. Szomorú búcsú volt. Másnap reggel egy fia magyar katona sem volt a községben. Mi is úgy határoztuk, hogy most már hazamehetünk, Kolozsvárra. Már mindegy volt.
A kihunyófélben levô kolozsvári zsidó közösségi élet többé-kevésbé rejtett mozzanatairól, a — távlatok hiányában — konzerválódásra beállítódott hitközség mûködésérôl a leghitelesebben zsidóként, résztvevôként, belülrôl lehetséges képet alkotni. „A romániai (és ezen belül a kolozsvári) zsidó kisebbség egy nemzedéknyinél rövidebb idô alatt megszûnik létezni" — ez dr. Kallós Miklós hitközségi elnök meggyôzôdése, és a tények ôt látszanak igazolni: a hajdan 18 ezres kolozsvári zsidóság létszáma ma már nem üti meg az ötszázat, a fiatalok részaránya pedig tíz százalék alatt van. Ennek a megfogyatkozott számú közösségnek Kolozsváron négy templomról, egy imaházról, egy rituális étkezdérôl, egy orvosi rendelôrôl és négy, igen, négy temetôrôl kell gondoskodnia. Az egyetlen — még mûködô — zsinagógában egy fiatalokból álló amatôr kórus igyekszik alkalmanként ünnepélyesebbé tenni a hangulatot. Mert — lehet egyetérteni vele, vagy sem — két templom épülete rendeltetésétôl idegen célokat szolgál, és a Malom utcai Poale Cedek zsinagógát is alighanem csupán kereskedelmi szempontból elônytelen fekvése óvta meg attól, hogy bútorraktárrá vagy sajtópalotává váljon.
A jelen feltérképezéséhez elkerülhetetlen minduntalan a múltba nyúlni. Ezt tette e sorok írója, míg nyomkövetésébôl egy történelmi tanulmány nem kerekedett. A legfontosabb forrásmunkákként megemlítendôk Carmilly–Weinberger Mózes 1970-ben, New Yorkban kiadott Emlékkönyve és Löwy Dániel 1998-ban, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában megjelent, A téglagyártól a tehervonatig címû tanulmánykötete, melyek adataiból az alábbiakban közölt, a kolozsvári zsidó temetôkrôl szóló részben is merített a szerzô.
Ha a XVIII. századi kolozsmonostori zsidók még uradalmi kertekben temetkeztek (a jelenlegi Monostor és Hajnal lakónegyedek közötti domboldalon elterülô görögkeleti temetô bejárata elôtt még látható öt alig kivehetô héber feliratú sírkô), a Házsongárdi köztemetô északkeleti sarkában levô, a Balassa (most: Aviator Bãdescu) utca felôl megközelíthetô zsidó sírkertben 1839-ben már több mint ötven halott nyugszik. Ugyanebben az évben a városi tanács nem hagyja jóvá a temetô bekerítését. 1892-ben megnyílik a Tordai út 110. sz. alatti szintén ortodox zsidó sírkert, majd 1927-ben a város kiigényeli a régi ortodox zsidó temetô egy részét, és megegyezés híján 1931-ben önkényesen megkezdôdik az utcaépítés. Az exhumált csontokat és sírköveket a valamivel délebbre (a Hôsök temetôjének szomszédságában) található ortodox temetôbe helyezik át.
Ez az — idôrendi sorrendben második — zsidó temetô magán hordja mind a régi zsidó sírkertek, mind a századforduló emancipált zsidóságának a keresztény temetôkhöz hasonlóbb sírkertjeinek vonásait. A két ortodox temetô már nem mûködik; a kolozsvári Zsidó Hitközség Elhalálozási Névjegyzékének két vaskos kötete évtizedek óta nem jegyez ide eltemetett izraelitákat.
A Balassa utca 4. szám alatti sírkert megtekintéséhez a szemközti katonai rendôrség hozzájárulását kellett kérnem — alighanem a marosvásárhelyi zsidó temetô megszentségtelenítéséhez hasonló 1997-es eseményeknek igyekeznek a hatóságok elejét venni. A temetôt körülvevô rozsdás szögesdrótkerítés helyenként friss foltozgatás nyomait viseli, az egyik talapzati vasbetonelemen fekete festékkel írva ez áll: DANGER! (veszély). A temetôbe behatolni egy háztartás udvarán keresztül lehetséges; a házikó veteményeskertjében sarjadó paradicsompalánták és a legközelebbi sírhant közötti távolság két-három méter. A család farkaskutyája nagy élvezettel ugrál át a sírokon, igazi kutyaparadicsom ez a vadon. Az egyik sírkövet egy göcsörtös fatörzs védelmezôen öleli át. A diófák és a szomorúfüzek között szétszórt sírkövek egymástól szokatlanul nagy távolságra helyezkednek el. Az ebben az évszakban éppen gyümölcsözô szilva-, cseresznye- és meggyfák, különös ellentétben a halál évszázados emlékmûveivel, a porból sarjadó élet szimbólumai. A rendezetlen, foghíjas, gyomokkal benôtt kôsorok között vágva csapást, Erdélyi Lajos szavai jutnak eszembe: „Az elhagyott temetônél, az ôsök gazdátlanná vált sírjánál fájdalmasabb látványt nehéz elképzelni. A valamikor büszke kövek most mélyen a talajba süppednek, gnómként görnyednek a földre, mintha már maguk is megelégelték volna dacos szembeszegülésüket az évszázadokkal; egymásnak dûlô, egymást támogató, a holtak szolidaritásával állva maradóak ezek a kövek."
A kongresszusi (neológ) hitközség 1927-ben tartotta elsô gyászszertartását a Házsongárdi temetô átellenes, délnyugati szegletében húzódó, a Majális (ma: Köztársaság) utca és a Sólyom utca sarka felôl megközelíthetô neológ sírkertben. A Majális utcai temetôt, amely sorban a harmadik, csak drótkerítés választja el a Házsongárdi köztemetô keresztény részétôl, ellentétben a két ortodox temetô — bár rozoga — betonkerítéseitôl. A keresztény temetôk hangulatához szokott szemlélô egyértelmûen ebben a sírkertben érezheti magát a legotthonosabban, és nemcsak amiatt, hogy ez a temetô a meglevô négy közül a legrendezettebb benyomását kelti; a kolozsvári zsidók többsége jelenleg is ide temetkezik.
Az egyetlen, kápolnával is ellátott, Tordai út 154. szám alatt levô sírkert elsô halottját az 1928. évre jegyzi a hitközség elhalálozási névjegyzéke, tehát ez nevezhetô a legújabb zsidó temetônek Kolozsváron. A temetô gondozója vonakodva vezet el az utóbbi években restaurátori igényesség nélkül felújított kápolnához, mely feltehetôen a harmincas évek elején készült; egyetlen latin betûs táblafeliratának szövege (évszám nélkül):
»GOLDSTEIN SIMONNÉ SZÜL. BRETTER RÓZA EMLÉKÉRE GYERMEKEITÔL«
Az „új" zsidó temetô az erdôfeleki lejtô egy viszonylag egyenes szakaszán, a városon kívül terül el, az országúttól jó száz méterre visszahúzódva; alighanem ez a legterjedelmesebb kolozsvári zsidó sírkert. Az utóbbi idôben a közvélemény valahogyan megfeledkezett az itt található Deportáltak Emlékmûvérôl, amely az emlékmû hátsó oldalára helyezett román nyelvû szöveg szerint „az 1944-ben a gettóba gyûjtött, majd a fasiszták által haláltáborokba hurcolt és kiirtott kolozsvári és Kolozs megyei zsidó mártírok jelképes sírhelyén állíttatott". Az impozáns, fekete márvánnyal borított emlékmû felsô részét ezüst színû, hétágú menorah (a hét napjait szimbolizáló gyertyatartó zsidó kegytárgy) ékesíti. A talapzaton Louis Aragon francia szürrealista költô sorai állanak, románul (a magyar nyelvû fordítás a tanulmány szerzôjétôl származik):
»A HALOTTAK NEM ALSZANAK. CSAK E KÔ AZ ÖVÉK, MELY KÉPTELEN NEVEIK SOKASÁGÁT ÁTFOGNI. A BÛNTETTEKRE EMLÉKEZNI — AZ EGYETLEN KEGYELET, AMIRE KÉRÜNK TÉGED, KI ERRE, JÁRSZ«
„A kolozsvári házsongárdi temetôt keletrôl a régi zsidó sírkert s kicsit fönnebbecske az ortodox tartja a karjában. Délen utcákkal, házsorokkal elválasztva, mintha a huszadik századi nagy erkölcsi törést példázná — ott van, elkülönülve, az új zsidótemetô. De délnyugaton a neológ sírkert már ugyancsak a Házsongárd egyre gyöngülô kerítéssel elválasztott része. És így van ez Kelet-Európa legtöbb városában, vagy éppen falujában, ahol valaha számottevô zsidó közösségek éltek. És ahol, ha megfogyatkozva is, még élnek."
Az immár hagyományszámba menô Transilvania Fashion divatbemutatónak idén is a Nemzeti Színház adott otthont. A kolozsvári Ion Andreescu Képzômûvészeti Akadémia design szakos végzôseinek vizsgaelôadását Paul de România herceg is megtisztelte a jelenlétével. Hat kollekciót láthatott a nagyérdemû szombaton, a tervezôk a divatszakma ismert és elismert tekintélyei: Alina Grânea, Baróti Boglárka, Georgiana Piloiu és Cristian Samfira.
Legnagyobb sikert Alina Grânea aratta a 3–6 év közötti gyermekeknek szóló Aqua kids gyûjteményével. Azért választotta a téma bôvített változatát, szerinte a gyermekdivat „még nem divat" országunkban, a divattervezôk eddig elhanyagolták a piac ezen szegmensét. Az Aqua kidsben Grânea saját fantáziájára bízza magát: a vízivilágot jeleníti meg, játszik az élénk színekkel (a meggypirossal, türkízkékkel, lilával, sárgával), kacérkodik a formákkal (ötvözi a vonalat, pöttyöt, a dominót és más mértani idomokat), az anyaggal (kedveli a géppel kötött, lenvászon, pamut és más könnyû, vasalást nem igénylô kelmét). A bájos apróka manökenek megérdemelték a tapsot. A Cochilii nevû kollekciója már nôknek szól, a modellek az emberi test szépségét hangsúlyozzák. A high-tech és a nemes kelmék ötvözése a bôrutánzatúakkal, mûanyag- és más fémes felületû anyagokkal különleges plasztikai hatást kelt.
Baróti Boglárka az indiánok életébôl merített ötletet 12 ruhakölteményéhez. Az egyszerû vonalvezetésükkel hódító nôi modellek az avantgárd mûvészet iránt érdeklôdô vásárlókhoz szólnak, a természetes anyagokon kézzel festett, nyomtatott mértani formák, üveggyöngyrátétek és a szürke színskálája dominál.
Georgiana Piloiu férfiaknak szóló öltözékkel rukkolt elô (Attitude). A 13 öltöny a szabásvonalakat tekintve egyedi, az angol arisztokrata ruházatból ihletôdik. Piloiu a kaki színt és a tengerkéket részesíti elônyben. A 18–30 év közötti nôknek szóló Flalfly kollekció visszatérés a steppelt, taft anyaghoz. Piloiu nonkonformista az anyagkezelésben és vonalvezetésben, a ruhaköltemények szokatlan formájukkal, a fémes színû anyagokkal bódították el a nézôközönséget.
Az est fénypontját Cristian Samfira kollekciója jelentette. A téma: az évezred végi nô. Kolozsvár „divat-fenegyereke— számos nemzetközi elismeréssel, díjjal büszkélkedhet, tavaly nyerte el a Dumarex különdíjat egy párizsi divatbemutatón, ugyanakkor a jászvásári nemzetközi divatfesztiválon is felfigyeltek rá, számos alkalommal szerepelt már a Fashion TV csatornán is. Ezúttal a 14. századi francia öltözetbôl merített, megfigyelhetjük, sorozatgyártásban tervezett és egyedi darabjaiban a tûz színeit részesíti elônyben, nemes kelmékkel dolgozik. A különféle anyagok (tüll, selyem), kelmekavalkádok, rétegek adják ruhái légiességét, érdekes, sejtelmes színét.
A színpad római Colosseum márványutánzat-díszlete kiemelte a ruhaköltemények nemességét.
A szombat esti esemény sikere bizonyítja, az ifjú tervezôkrôl még hallani fogunk. Megemlítendô az a sajnálatos tény, hogy a ruhák megtervezését az akadémia szûkösen támogatta, a végzôsöknek még (az elég borsos árú) jegyet is ki kellett fizetniük. A Transilvania Fashion megrendezésében az MN Mikotronic Master Show is közremûködött, további támogatók a Napoca szálló, a polgármesteri hivatal, a Jolidon, IPD Bucuresti, Lepon, Szászrégeni Bere Silva, Coca-Cola, Napolact, Compexit, Antena 1, Pro TV, Jurnalul de Cluj, Monitorul de Cluj voltak.
Szôcs Andrea Enikô
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |