2001. november 19.
(XIII. évfolyam, 270. szám)
Két ünnepi eseményt mondhatott magáénak az elmúlt hét végén a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT). Pénteken este a Phoenix Könyvesboltban bemutatták a társaság legújabb, Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából címû könyvét. Ezen Dávid Gyula (Polis Kiadó) azt hangsúlyozta, hogy napjainkban a szakkönyv kezdi megtalálni a maga szakkiadóját. Az RMKT legfrissebb kiadványa tartalmilag és külsôleg is igazi profi munka, régi ûrt pótol. A szerkesztôbizottság tagjai közül elsôként Egyed Ákos arról az egyensúlyról beszélt, amelyet a vadkapitalizmus idején a homo ökonomikusz mellett a homo szociologikusz megjelenése biztosított. A kötetben a 19. és 20. században, de már az ezt megelôzô korban is jelentkezô erdélyi gazdasági gondolkodás jeles személyiségeinek (Bölöni Farkas, Rajka Péter, Kôváry László stb.) életmûveirôl készült tanulmányokat találjuk meg. Somai József a 14 szerzô 19 tanulmányát tartalmazó könyv megszületésében fontos szerepet játszó fiatalok érdemeit hangoztatta. Csetri Elek a két világháború között és a pártállam idején a kontinuitás elvének, a tabutémák kalodájában vergôdô erdélyi gazdaságtörténeti kutatások felszabadulásról szólt, ma ez az interdiszciplináris terület háborítatlanul mûvelhetô. Kerekes Jenô a néhány éve újra beindult magyar nyelvû szakemberképzés jelentôségét említette.
Másnap, szombat délelôtt az RMKT Kövespad utcai székházában Széchenyi István 210. születésnapja, a vele összefüggô Magyar Tudomány Napja és az új elôadóterem felavatása alkalmából tartottak ünnepséget. Elôadásában Egyed Ákos Széchenyi és Erdély viszonyával foglalkozott, kiemelve, hogy történelmünk óriása közösnek tekintette a reformkori Magyarország és Erdély gondjait. Wesselényi Miklóshoz és Kemény Zsigmondhoz fûzôdô barátsága, Bölöni Farkas amerikai útja kihatott további gondolkodására, olyan idôkben, amikor Erdély a magyarnyelvûség központjának számított. Reformtörekvései tájainkon a forradalom elôtt és alatt, majd a politikától való visszavonulása után is érezhetôek voltak. "Széchenyi fáklyája most is világít számunkra". Péter György Széchenyi Istvánról, a magyar nemzetgazdaságtan megteremtôjérôl beszélt, aki 16 könyv, számtalan naplójegyzet, levél, országgyûlési felszólalás, 12 törvényjavaslat szerzôjeként szorgalmazta a gazdasági és társadalmi átalakulást. Szerinte a szabadságra és egyenlôségre a fô garanciát a nyilvánosság jelenti. Csetri Elek Széchenyi és Wesselényi barátságáról szólva végigkövette a két reformpárti nagyság közös és eltérô vonásait. Mindkettôre az áldozatkészség, a versenyszellem volt jellemzô, de Széchenyi Bécs segítségével képzelte el a haladást, Wesselényi Miklós pedig a politikai szabadságot részesítette elônyben. Wesselényinek erôs német befolyással kellett szakítania, miközben az erdélyi fônemesi réteg már a fejedelemség korától hagyományos magyar nyelvközpontúságot élvezhetett. Késôbb a történelem egyformán igazat adott a polgárosodásért eltérô módon harcoló két reformernek: a kiegyezés nem következhetett volna be az 184849-es szabadságharc nélkül. Somai József Brassai Sámuelnek a Széchenyi eszméiért való kiállásáról tartott elôadást, aki, (többek között) közgazdász minôségében "a legnagyobb magyar" téziseivel rokon elveket propagált, olyanokat, amelyek gyakorta a ma emberéhez is szólnak.
Az ünnepségen jelen levô Alföldi László fôkonzul arról biztosította a hallgatóságot, hogy itt-tartózkodása óta tapasztalja az Erdélyhez és Kolozsvárhoz méltó, most pedig a megemlékezésen is érezhetô szellemi tudást. Az új emeleti elôadótermet az RMKT vezetôsége Brassai-teremnek nevezte el. Kerekes Jenô tiszteletbeli elnök a társaság két éve megválasztott vezetôségének hatékony támogatására mozgósított, amely sok hasznos terv szülôatyja. Az új terem megvalósításában fontos szerepet vállaltak magukra Valkai Ferenc és Colþea Tibor. Az emlékünnepséget a Transilvania Barokk Együttes (Nagy István, Majó Zoltán, Erich Türk, Herbert L. Ilse) elôadása zárta.
Átadták az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem új épületét. Az új épület átadásának alkalmával rendezett tudományos konferencia szombat délelõtti megnyitóján Vasile Puncan romániai EU-fõtárgyaló azt hangsúlyozta, hogy csakis építkezve, új értékeket teremtve legyen az szellemi vagy anyagi lehetséges betagolódni a nyugat-európai államok sorába. Az egyetem 1918 utáni történetének felelevenítése során tett nacionalista felhangú kijelentései elütöttek az alkalomhoz illô, többi felszólalástól. Dan Canta, Kolozs megye alprefektusa megköszönte az építkezésben résztvevôk áldozatos munkáját, majd pedig Marius Bojiþã, az egyetem rektora bemutatta az építkezés történetét.
A konferencia második napján a törpehôközpontos fûtés környezetszennyezô hatásáról vitatkoztak a szakemberek. A számos hozzászólásból az derült ki, hogy a hatóságok nem rendelkeznek hatékony és korszerû mérômûszerekkel, a szennyezés valós méreteinek megállapításához. A jelenség elterjedtsége veszélyezteti a lakosság egészségét állapították meg a szakemberek.
Tegnap óta a második világháború szépkenyerûszentmártoni hôseinek emlékét ôrzi az a márványtábla, amelyet a leszármazottak áldozatvállalásával helyeztek el a református templom egyik belsô falán. A márványtáblát Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke leplezte le.
Az elôdök emléke elôtti tisztelgésnek ez a formája a ma Kolozsváron élô, Szépkenyerûszentmártonból származó Gergely István ötlete volt. Kezdeményezését támogatta Szabó Attila lelkipásztor és a világháborús hôsök leszármazottainak nagy része. A halál, elmúlás gondolatköréhez, így közvetlenül az eseményhez is kapcsolódó igehirdetést követôen hullott le a lepel a márványtábláról, majd verset hallottunk, és a kórus régi katonadalokat adott elô. A kis templom padjaiban száznál többen foglaltak helyet, ami itt "telt háznak" számít, Szépkenyerûszentmárton község magyar lakosságának száma sajnos ma csupán 140-re tehetô.
A községhez tartozó Nagydevecseren 14, Kékesvásárhelyen négy magyar él.
A Mezôség sorsa jutott volna ki e kivételesen szép nevû magyar településnek is? Az eseményen jelenlévôk közül igen sokan azért cselekednek, hogy ez ne így legyen. A házak fölött dombtetôrôl ôrködô templom neves lelkészelôdöknek köszönheti létét. Tôkés László püspök dédapja volt itt pap a családban elsôként a XIX. század végén. Akkoriban az itt élô magyarság már annyira elvesztette önazonosságtudatát, hogy a családban is román nyelven beszéltek. A lelkészcsalád munkájának példájából merítenek azok, akik ma arra vállalkoznak, hogy megmentsék ezt a falut, ahol csupán 2122 gyermek él.
Tôkés Erzsébet törôdésének köszönhetôen sikerült adományokból összegyûjteni a templomdomb aljában lévô közösségi ház megvásárlására szükséges pénzösszeget. Ez a ház további tervek hordozója: ide alig néhány nap múlva megszületô táncházat álmodtak, amely a jövôben a csûrbôl felújított épületbe költözne át. Ezért gondolom, a márványtábla nem is annyira a múltnak, hanem sokkal inkább a jelennek szól, a jövô kovásza. Legalábbis mindaddig, amíg akadnak, akik hisznek benne.
A Moldvában élô csángók románok, magyar népesség a szó igazi értelmében még Magyarországon sem létezik jelentette ki Dumitru Zaharia a román közszolgálati rádiónak adott interjújában. A professzor aki állítólag negyven éve tanulmányozza a csángó kérdést annak kapcsán nyilatkozott, hogy az Európa Tanács (ET) miniszteri bizottsága felszólította a magyar és román tudományos közösségeket: mûködjenek együtt a kérdéssel összefüggô közös kutatásokban.
A külügyminisztérium üdvözölte ezt az ET-javaslatot, mivel abban annak a román álláspontnak az igazolását látja, amely szerint "tudományos szempontból nincs teljes mértékben tisztázva a csángó nyelv eredete", bár az ET dokumentumában "utalás történt arra, hogy a csángók a magyar nyelv egyik archaikus változatát beszélik". Zaharia professzor szerint azonban semmilyen vita nem lehet arról, hogy a csángók románok. A magyarok ugyan maguknak követelik ôket, de a magyarok maguknak követelik az egész világot.
A csángómagyar kisebbség kulturális hagyományainak védelmérôl adott ki állásfoglalást az Európa Tanács miniszteri bizottsága, amely az anyanyelvi oktatás támogatását és a csángó nyelvû istentiszteletek biztosításának lehetôségét szorgalmazta és üdvözölte a Szentszéknek a csángó kisebbség anyanyelvû hitoktatását és lelkipásztori ellátását célzó törekvéseit.
Az állásfoglalás szerint abban az idôszakban, amíg a román alkotmány és oktatási törvény elôírásaival összhangban kialakítják a megfelelô anyanyelvi oktatás hátterét, biztosítani kell az anyanyelvi képzést, a szükséges osztálytermeket és fizetett csángó anyanyelvû tanárokat a moldvai helyi iskolai intézményekben.
Tegnap délután az ittas vezetés és a gyorshajtás okozott ismét balesetet az IRA-híd közelében. A baleset nem követelt emberáldozatot, de sokkal súlyosabb is lehetett volna, hiszen TIR-kocsi okozta. A Volvo márkájú, IS-04-AAW rendszámú teherszállítót Constantin Vasile vezette. A férfi, miközben Désrôl Kolozsvárra a Mucart vállalahoz igyekezett, egy gödröt próbált kikerülni Szamosfalván az egyik kanyarban, de elvesztette uralmát a járgány fölött, amely villanyoszlopot kidöntve kis híján az árokba borult: a szembejövõ sáv melleti gázcsöveken landolt, ezek szerencsére nem sérültek meg. Az anyagi kár félmilliárd lejre tehetô.
Mona Muscã liberális képviselõ a hét végén úgy nyilatkozott: a Vasile Dancu vezette tájékoztatási tárca teljes egészében propaganda-minisztériummá lényegült át, a sajtót pedig egyszerre három irányból is üldözik. A képviselõasszony megengedhetetlennek nevezte azt a módot, ahogy a kormánypárt szorongatja az állami költségvetésnek tartozó magán rádió- és tévétársaságokat, a román közszolgálati televízió vezetõségének leváltására irányuló törekvéseit, illetve a Rompres hírügynökségnek a tájékoztatási minisztérium hatáskörébe való áthelyezésére vonatkozó kezdeményezéseit.
Ilyen körülmények között az újságírók afféle "közalkalmazottakká" válnak, akik felsõbb utasításokra hallgatva végzik majd feladatukat. Mona Muscã szerint a média kisajátításának egyik tökéletes bizonyítéka az a felmérés, amely kimutatta: hat hónap alatt a Szociáldemokrata Párttal nem kevesebb mint nyolc órán át volt jelen a közszolgálati tévé hírmusoraiban, ezzel ellentétben a liberálisokra 28, a demokratára pedig alig 20 percet "szakítottak".
Bruce Jackson, az amerikai NATO-bizottság elnöke ismét "vitába száll" Traian Bãsescuval. A Demokrata Párt elnöke múlt héten kijelentette: az EU Romániáról szóló országjelentése világosan kimutatja: a jelenlegi kormány semmit sem tett a csatlakozás egyik fô akadálya, a romániai korrupció felszámolására. Bãsescu ezúttal is Jackson múlt nyári jelentését hozta fel bizonyítékként, amely a DP-elnök szerint a Nãstase-kormányt az egyik legkorruptabbnak minôsítette.
Az amerikai diplomata szerint Adrian Nãstase amerikai látogatása kedvezô irányba befolyásolta Románia NATO-csatlakozási esélyeit. Amennyiben a jelenlegi kormány folytatja a reformokat, és eltekintünk az ország elômenetelét "megszépítô" jelentésektôl, azt mondhatom, hogy Romániának nagyon jó esélyei vannak arra, hogy már 2002-ben a NATO teljes jogú tagjává váljon.
Valeriu Stoica, a Nemzeti Liberális Párt elnöke cáfolja, hogy Theodor Stolojan kilépne a pártból.
Azt viszont nem tudta megmondani, hogy sikerül-e még egyszer rávenni a nemzetközileg elismert gazdasági szakembert arra, hogy a 2004-es elnökválasztásokon is jelöltesse magát. Stoica hangsúlyozta: személy szerint nem kíván indulni államfõjelöltként, "megelégszik Románia legerõsebb pártjának elnöki tisztségével".
A FELLNER-HELMER osztrák cég tervezte, századeleji, közép-európai színházházépületeket bemutató kiállítás nyílik meg november 19-én, 18 órakor a Mûvészeti Múzeumban.
AZ ÖRMÉNY NÉP KERESZTÉNNYÉ VÁLÁSÁNAK 1700. ÉVFORDULÓJÁT ünnepli november 21-én, szerdán du. 5 órától a Romániai Örmények Egyesülete, a Német Fórum székhelyén. Dr. B. Asgian akadémikus professzor a Matenadarani könyvtárban ezzel kapcsolatban fellelhetô dokumentumokról tart elôadást. Utána Lukáts Mária képzômûvész tart elôadást az örmény miniatûrökrõl. A résztvevôk részleteket láthatnak a Budapesten készült Örmény legenda címû filmbôl, majd megkóstolhatják a nevezetes örmény édességeket. A rendezô bizottság sok szeretettel várja az érdeklôdôket.
A TEXE IMRE MÉHÉSZKLUB amely az EMKERomániai Magyar Népfôiskolai Társaság égisze alatt mûködik , november 21-én, szerdán du. 5 órától tartja soron következô összejövetelét a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Majális/Republicii 5. szám). A rendezvény meghívottja Takács Gyula közgazdász, aki a méhészettel kapcsolatos gazdasági vállalkozások módozatairól beszél. Szeretettel várják a szervezôk a tagtársakat és más érdeklôdôket is.
A FÕISKOLÁS IFJÚSÁGI KERESZTYÉN EGYESÜLET szeretettel vár minden érdeklôdôt következô programaira: Hétfôn, november 19-én német klub (kezdô csoport) este 6 órától (IKE-központ, Mócok útja 84.); Kedden angol klub (haladó csoport) este 6 órától (IKE-központ); ugyanaznap este 7 órától német klub (haladó csoport) (IKE-központ); szerdán, november 21-én angol klub (kezdô csoport) este 6 órától (IKE-központ); csütörtökön, november 22-én Bibliaóra este 7 órától a Fôtér 23. szám alatt; pénteken, november 23-án du. 6 órától barkácsmûhely és könyvvásár az IKE-központban.
KÖNYVEKET ÉS JÁTÉKOKAT KOLOZS MEGYEI GYEREKEKNEK felhívással gyûjtési akciót szervez a Nemzeti Liberális Párt ifjúsági szervezete. A gyûjtésbôl származó könyv- és játékcsomagokat olyan falusi iskolák könyvtárainak, óvodáknak juttatják el, melyeknek nincs más beszerzési forrásuk. Az adományozók a könyveket és játékokat a NLP székhelyén (Deák Ferenc/Eroilor út 68.) adhatják le december 20-ig, munkanapokon 1014 óra között. Mindazok, akik részt vesznek a gyûjtési akcióban, tombolasorsolásra jogot szereznek, amelynek eredményét december 21-én hirdetik meg a sajtóban.
A HÁZSONGÁRDI ALAPÍTVÁNY felhívja mindazok figyelmét, akiknek a Házsongárdi temetô Kertek (Grãdini) parcellájában ez a Lutheránus-temetô fölött fekszik, a jobb oldali fôúttól nyugatra régebbi sírja van, hogy ezek megváltása 2001-ben lejárhat. Éppen ezért sürgôsen ellenôrizzék a megváltás érvényességét. 1961-ig e temetôrész magántulajdon volt. Akkor a kommunista hatalom önkényesen államosította. A sírhelyeket 20 évre meg kellett váltani. Az üres vagy meg nem váltott helyeket azóta betemették. Akik a megváltásokat 1981-ben is megújították, most újabb 20 évre kifizethetik a megváltás összegét. Ha az akkori megváltó idôközben meghalt vagy végleg külföldre költözött, közjegyzô elôtt át kell iratni a sírt közeli rokonra.
Rendezvény az erdélyi színházi kritika feltámasztására, ez az alcíme annak az eseménynek, melyre Csíkszeredában került sor hétvégén. Az egyedi kezdeményezés ötletgazdája a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, eredetileg ott kellett volna találkoznia a tizenkét fiatalnak, hogy összemérje színházkritika-írói tehetségét a Kritikusok Fóruma keretében. Csütörtökön, pénteken és szombaton este egy-egy elõadást néztek meg a verseny résztvevõi, majd másnap délig, jelszóval szignálva, leadták a zsûri titkárságának a produkciók kritikáit, a pályamunkákat. Az írások a következõ elõadásokról készültek: Carlo Gozzi: Turandot (a Csíki Játékszín elõadása), Alexanderplatz (a marosvásárhelyi ArtEast Alapítvány kamaraelõadása) és Egressy Zoltán: Sóska, sült krumpli (a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának produkciója). A rendezvény programjában szerepelt a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncelõadásának, a Szarvasregének bemutatója, valamint, a díjkiosztást követõen, a házigazdák Ramon del Valle-Inclán drámája alapján készült elõadása, a Vérkötelék.
A zsûri tagjai (Dr. Kötõ József egyetemi docens, Zsehránszky István kritikus, Szatmári László újságíró) vasárnap estig közlik a verseny eredményét. Ha minden a tervek szerint alakult volna, a bírák között szerepeltek volna magyarországi szakemberek is. Az utolsó pillanatban derült ki, hogy a szatmári társulat nem tudja felújítani a rendezvényen mûsorra tûzött elõadásait, ezért változott a helyszín, és ez az oka annak, hogy távolabbról meghívott kritikusok nem vállalták a hosszú utazást és a zsûrizést.
A versenyzõk szemszögébõl nézve, ez a lényegtelennek nem mondható változás kellemetlen volt, mert ha nyerni nem is akartak, több szakember véleményére mindenképpen kíváncsiak voltak. Lapzártakor kezdõdött Az erdélyi színházkritika jelene és jövõje néven meghirdetett fórum, melyen jó lett volna, ha olyanok is hozzászólnak, akik kívülrõl szemlélik a romániai magyar színházkritika helyzetét.
Szombaton délután szakmai beszélgetésre került sor, melyen Szabó István színház-szociológus, a Magyar Színháztörténeti Intézet aligazgatója a magyarországi színházfinanszírozási modelleket ismertette. Érdekes adatokkal támasztotta alá a színházba járó emberek szokásait: kiderült, hogy a legtöbben a szájpropagandának ("ismerõsöm ajánlotta") dõlnek be, amikor kiválasztják a megnézendõ elõadást, kisebb arányban vannak azok, akik mûvelõdni szeretnének a színházban, mint azok, akik szórakozni szeretnének, és a színházba járó polgárok 3640 százaléka olvas kritikát, de csak felét befolyásolja valamilyen mértékben egy szakértõ véleménye.
Az ország prefektúráin dolgozó húsz roma szakértô november 1630 között intenzív angol nyelvtanfolymon vesz részt. A tanfolyamot a kolozsvári Roma Központ rendezi a roma kérdésekkel foglalkozók számára, és részét képezi annak az angol ösztöndíj programnak, amelyet anyagilag a New York-i Nyílt Társadalomért Intézet támogat.
A programban részt vállal az Országos Roma Hivatal (ONR), a Tájékoztatásügyi Minisztérium és a kolozsvári ACCES Központ.
A tanfolyamot a kolozsvári ACCES Központ Þebei utca 21. szám alatti székhelyén tartják.
Szombaton reggel került negyedszerre sor a Gábor Dénes Fôiskola erdélyi kirendeltségeinek diplomakiosztó ünnepségére. Öt városból, Kolozsvárról, Marosvásárhelyrôl, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyrôl és Székelyudvarhelyrôl érkeztek hallgatók okleveleiket átvenni.
A rendezvényt dr. Selinger Sándor, a fôiskola erdélyi konzultációs központjának elnöke nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy az Erdélyben végzettek közül ez már a negyedik évfolyam, eddig 157, idén 46 hallgató kapott diplomát. Mint kiderült, a végzett diákok nyolcvan százaléka itthon, Erdélyben, a szakmában dolgozik, három éve pedig a román oktatási minisztérium elismeri a Gábor Dénes Fôiskola budapesti központja által kiadott diplomát. A tanintézmény fôigazgatója, Zárda Sarolta beszédébôl megtudhattuk, hogy már a Vajdaságban és a Felvidéken is léteznek kirendeltségei a fôiskolának, szerte a Kárpát-medencének mindeddig 2000 oktatója és 3000 végzettje van. Kolozsvár részérôl Boros János alpolgármester és Kerekes Sándor, a megyei tanács alelnöke mondott üdvözlô szavakat, míg Alföldi László fôkonzul a mûszaki oktatás fontosságáról beszélt.
A kezdet nem volt egyszerû, a fôiskola nem kapott sem az RMDSZ, sem a létezô állami egyetemek részérôl támogatást. Jelenleg pedig a frissen megnyílt Sapientia jelenthet konkurenciát: "semmilyen tartalmi kapcsolat a két fôiskola között nincs. Annak ellenére, hogy a Gábor Dénes Fõiskola vezetôsége mindennemû szakmai és egyéb együttmûködést felajánlott, erre a mai napig semmilyen választ nem kaptunk." mondta Selinger Sándor.
Az ünnepélyes oklevélátvétel után nép- és mûballada összeállítást hallgathattunk meg a Jancsó MiklósRekita Rozália mûvészházaspár tolmácsolásában.
Akik péntek délután a Mikó utcai Nôgyógyászati Rendelô Intézet alagsorában tartózkodtak, különös tárgyakra és hangokra kaphatták fel a fejüket. Hat fiatal kolozsvári mûvész installációja került bemutatásra, "In vitro" címen.
A kiállítás a Tranzit Alapítvány és Sindan Kulturális Központ segítségével jött létre, a most hétvégén lezajlott 33. Terhesség Patofiziológiája Nemzetközi Kongresszus keretén belül. Érdekessége, hogy a kiállítási tér szerkezetét értelmezi át azáltal, hogy egy kórház folyosóján, a gyógyszer- és fertôtlenítô szagában jelenik meg. Amint a kiállítás egyik szervezôje elmondta, Corina Andor, Bakó Andrea, Mark Fabini, Nicoleta Mocanu, Ciprian Murenan és Vitz Tünde alkotásai különös társadalmi érzékenységrôl tanúskodnak, újraértelmezik a közönséggel való kapcsolatot.
Megszenesedett csecsemô, kétkagylójú telefon, gézek, perfúziós csövek, sejtek és a méh melege ennyit láthatott egy kívülálló, azonban ennél többrôl volt szó: a klinika hidege, fehér fajanszfalai különleges töltetet adtak az amúgy sem vidám témaválasztású installációknak.
K. M. Kolozsvár: Egy magáncégnél dolgozom rövid ideje egyéni munkaszerzôdés alapján. Mennyi idô után lennék jogosult pihenôszabadságra, és hány nap pihenôszabadságra jogosult egy alkalmazott a törvényes elôírások értelmében?
Válasz: Az 1992/6. számú törvény a pihenôszabadságról elôírja, hogy az alkalmazottak minden évben legkevesebb 18 munkanapnak megfelelô fizetett szabadságra jogosultak (fiatalok esetében, 18 éves korukig, 24 munkanap a szabadság legkevesebb idôtartama). A törvény alapján megállapított pihenôszabadság egy évi tevékenységnek felel meg. Fontos tudni, hogy például a nehéz munkakörlümények között dolgozók, vagy a valamilyen rokkantsági fokba soroltak évi legalább 3 munkanapnak megfelelô pótszabadságra is jogosultak és egyéb megállapodásokat is tartalmazhat az egyéni és kollektív munkaszerzôdés.
A Szabadság és a Transindex internetes újság folytatja közös Transfórum rovatát, amelynek vendége Markó Béla RMDSZ-elnök. Olvasóink és az Internet-látogatók kérdéseket intézhetnek hozzá. A válaszokat november végén olvashatják a Szabadságban és a www.transindex.ro-n. A Transfórum korábbi meghívottai Markó Béla, Mircea Baldean, Eckstein-Kovács Péter, Frunda György, Patrubány Miklós, Tôkés László, Boros János, Jenei Imre, Alföldi László, Pap Géza, Molnár Gusztáv és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csapata voltak. A kérdéseket a Szabadság címére várjuk, levélben november 19-ével bezárólag (postabélyegzô dátuma), valamint szerkesztôségünk telefonszámain, e-mail címén, a magyar adás 186-855-ös telefonszámán, illetve a transindex@ecosoft.ro címen november 22-ével bezárólag.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság szakmai közlönyének idei 3. számában Somai József az Altern-csoportról ír. Más kiemelkedô cikkek: A kereszténység axiómája (dr. Kindler József), Erkölcs és gazdaság (Vincze György), Románia "Közép" fejlesztési régiója (Mátéffy Mária), A román bankrendszer kihívásai (Szécsi Kálmán), Adalékok a kolozsvári közgazdászképzés történetéhez (dr. Kerekes Jenô), A nagyváradi magyar nyelvû kereskedelmi középiskolák történetébôl, Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (Vajda Lajos), Újdonságok a gazdasági és pénzügyi jogszabályozásban (Pásztor Csaba). Két szakmai rendezvényrôl is olvashatunk: a székesfehérvári közgazdász-vándorgyûlésrôl (dr. Kerekes Jenô) és a debreceni Ady Endre Akadémiáról (Boga Emese). Páll Gyöngyvér a KÖZMAG, a Brassai-líceum közgazdasági diáklapjának eddig megjelent három számát ismerteti.
Életünk számtalan megoldatlan kérdése fölött töprengünk, rágódunk problémáink megoldásán. De olyan helyzetrôl, hogy a politikusoknak, városi tanácsosoknak marhacsontot tegyenek asztalukra, hogy irataik helyett azon rágódjanak, ilyet, idénig nem hallottunk. A legsötétebb kommunista korszak is "halványodni" kezd a polgármester cselekedetei mellett. A városatyáknak 2001-ben ilyen csemegével kedveskedik a "kolozsvári bíró"... Emberi és hivatali méltóságuk arculcsapásának lehettünk szemtanúi!
Persze a mûvészi érzékkel megáldott polgármester "csontos üzenete" nem csupán a tanácsosoknak szól, hanem a kolozsvári polgároknak is, akiket Funar kacagás tárgyává tett, hiszen a tanácsosok minket képviselnek a városházán. Ennyire becsüli városunkat, amelynek hosszú hónapokig nem volt költségvetése, pont az ô jóvoltából. Merészsége immár ijesztô méreteket öltött. Talán a kormány is kezdi megsokallni. Elejétôl tudtuk, hogy tüzet okád Kolozsvár magyarságára, és hogy minden magyar jellegû emléket szeretne a föld alá seperni. A közigazgatási törvény neve itt, Kolozsvárott, akár "füstbe ment terv" is lehetne. Miért? Mert itt Funar és pártja kormányoz. Az államfô szerepét önhatalmúlag átvette, és a román kormány eddig így vette tudomásul... Így vállalta el az utcanevek "keresztapaságát" is! Aztán bronztáblákra olyan hamis szövegeket íratott, melyekkel egymásra lehet uszítani a nemzetiségeket. Feltúratta a Fôteret, hogy a megtalált kövekbôl felépítsék a "kontinuitás elméletet". Most pedig milliárdokra lenne szükség, hogy üveg alá tegyék a "régészeti leleteket". Mindezt azért, mert itt a megdönthetetlen Szent Mihály-templomunk, és itt van "még" az UNESCO védelme alatt álló Mátyás-szobor, amelyet tervszerûen igyekszenek tönkretenni. Hogy pedig keresztényként is beírja nevét városunk megszomorodott történelmébe, a polgármester keresztet állíttatott a Fellegvárra, melyet a nép "funár-keresztnek" becéz. Magyargyûlölô hazug feliratot is tétetett rá, és persze nagy csinnadrattával fel is szentelték... A keresztény jelképek feladata Isten dicsôségét szolgálni, és soha semmi körülmények között nem szabad ellentétek szítására használni ôket. Ennyit tudnia kellene minden kereszténynek!
A szoborkollekció se bagóba került, azt is az istenadta nép izzadta ki éhezés közben... Antonescu-szoborról is álmodott Funar, de arról senki nem mossa le, hogy háborús bûnös. Még Iliescu úr is ezt mondta róla, pedig ô igazán nem finnyás ilyen ügyekben, ha el kell tussolni egy román hazafi szégyenteljes cselekedeteit... Végül aztán bekaptuk a csontokat a Kortárs Mûvésztôl, hogy a város megaláztatása teljes legyen! Az ám, feleim! Kutyául élünk, és kutyába is vesznek minket! Akiknek pedig megbízatásukból eredõen ilyenkor sikoltaniuk kellene, azok türelmesen várnak, vagy olyan visszafogottan nyilatkoznak, hogy szinte alig halljuk a szavukat. Vajon miért? Azért, hogy a nagynemzet vérnyomása nehogy felmenjen! Ezen igazán "rágódhatunk"... Hanem a csontok mellé "trikolór" fogvájók is tartoznak. Román felebarátaim! Nem moccan meg az érzékenységetek erre sem?! Igaz, a fôtéri padok meg az útszéli oszlopok is a román színeket viselik... De hiszen ezek a színek magát Romániát jelentik. Nem igaz? Hogyan neveljük a zászló tiszteletben tartására a jövô nemzedéket, mikor nap mint nap szemtanúi a színek meggyalázásának? Ha ezt egy neveletlen lurkó tenné, normális nevelõje alaposan elnáspágolná! De Funart milyen módon fegyelmezhetik meg a felsôbb fórumok? A rendôrség megpróbálta ugyan, de azt már nem lehet tudni, hogyan tovább. A városi rendôrparancsnok úr is megállapíthatta az ôt ért ütésekbôl a "funárhívôk" nem kis agresszivitását. Arra is felkészülhetnek a honatyák, hogy egy szép nap nem marhacsontot találnak asztalukon, hanem poharakban olyan barna színû anyagot (mondjuk, pudingot) és mellette nemzeti színû kanalakat... Ezek után minden lehet...
Már nem csak a csontokon rágódunk, hanem a Státustörvényen is! Ide kellenek igazán kemény fogak! Nem bántja senki a román határokat, Iliescu úr mégis idegesen bizonygatja, hogy Erdély öröktôl fogva román föld, és nem vették el Magyarországtól. Miért fájdalmas az a tény, hogy végre az anyaország törôdni fog velünk, határon túl élõkkel? Attól Románia állampolgárai maradunk. Itt dolgozunk, tanulunk, ôrizzük kultúránkat, ezeréves múltunkra építjük a jelent és persze a jövendônket is, mert ITTHON vagyunk. De jó tudnunk, hogy amikor átmegyünk a Királyhágón, akkor is OTTHON vagyunk. Örülünk annak, hogy Románia is hasonló kedvezményekben részesíti határain túl azokat a románokat, akik nem élhetnek anyaországuk területén. Ami nekik olyan nagyon jó, miért ne lehetne az erdélyi magyaroknak is pont olyan jó?! A rosszindulat viszont minden humánus intézkedést képes összekuszálni, és abból nacionalista tôkét kovácsolni. Erre vigyáz nagyon az Európa Tanács, hogy ez be ne következzék sem a román, sem a magyar oldalon. Remélhetôleg ennek a rágódásnak is vége lesz a közös megértésben... Sôt! Azt is remélnünk kell, hogy az EU felfigyel végre a "kolozsvári galibára" is. Mi már edzett emberekké váltunk Funar pörölycsapásai alatt, de azért föl-fölfordul a gyomrunk újabb meglepetései láttán. Mátyás lábainál, a gödrök tövében, egyik nap megjelent a "BUDI". Nem olyan közönséges, hanem "ekologikus toalett". Itt talált helyet a város lelkes gazdája a WC-nek, hogy védje a környezetet. Sehol máshol, csak a Fôtéren. Egy hónapig lesz itt, mondotta az alpolgármester úr. De miért pont itt, és miért nem a Fôtér másik oldalán, a régi WC helyén?! A gödrökben dolgozó emberek odáig is elmehetnének. A "sörfesztivál" alkalmával trágyadombbá tették a templomkertet az emberek, de Funar akkor nem volt érzékeny a szagokra... Funar forgatókönyvébôl sok felvonás lejárt már. De még nincs vége! Az igazságszolgáltatás nem tett pontot a végére, csak: "kettôspontot", ami folytatást jelent. Addig pedig megalázott ôsi városunkban, mi, elégedetlen kolozsváriak, magyarok, románok és más nemzetiségû józan emberek, rágódunk a nekünk vetett csontokon és az egyre szomorúbb eseményeken...
A kert végében megbúvó rozzant filagóriában eregettük a füstöt, távol a világ zajától és öregeink vigyázó tekintetétôl. Úgy tûnt, hogy minden valamirevaló ötletünket elsütöttük már, s abban a ritka betegségben szenvedünk, hogy vágyunk az iskola után.
Az élet rövid, a fiatalság mulandó sóhajtott Gyurka szemében a kamaszkor minden szomorúságával.
Se lányok, se pénz, csak az unalom bólintottam reménytelenül.
Laci nem volt a sok filozófia embere:
Lenne egy ötletem! dobta be a mentôövet két szippantás között.
Már többször is bizonyította életmentô tehetségét, nem csoda hát, ha az utolsó szalmaszál reményében emeltük rá tekintetünket.
Mint aki biztos a dolgában, elôbb egy mesteri füstkarikát eresztett a levegôbe, megvárta amíg a gomolygó karika eloszlik, csak utána folytatta:
Az öregem valamikor gyalog jött haza muszkaföldrôl. Se kenyere, se pénze nem volt. Õ különb lett volna, mint mi? A termés érik a földeken, a székely ember híres a vendégszeretetérôl. Mi kell ennél több a boldogsághoz?
Így történt, hogy két napra rá három fiatalember hangjától zengett a Hargita:
Édes Erdély itt vagyunk,
Érted élünk és halunk...
Minden okunk megvolt a boldogságra. Miénk volt a világ minden vagyona: fiatalok voltunk és szabadok. A hátizsákba is sikerült becsempésznünk egy tábla szalonnát. Az öregektôl kunyerált pénzen paszulykonzervet és kenyeret vásároltunk. A bagót az úton vettük meg, mert az még a szigorúan tiltott élvezetek közé tartozott.
Van-e szebb dolog a céltalan csatangolásoknál, felfedezni az élet legegyszerûbb titkait, magadhoz ölelni a szénaillatú mezôket, járatlan csapásokon követni az ôzek útját, rôzsetûz mellett merengeni az augusztusi hulló csillagokon? Ha utunk településen vezetett keresztül, úgy kóstolgattuk nemzetünk ôsi nyelvét, mint éhes diák a kérges székely tenyér kínálta frissen megtört kenyeret. Volt, amikor a mezôn talált a fenyôillatú harmatos hajnal, máskor szénapadlás nyújtott menedéket, de úgy is történt, hogy a parasztház vendégszobájában ébredtünk leányálmokat ôrzô pihepárnán.
Boldogságunkat váratlan, minden fizikai törvénynek ellentmondó prózai dolog zavarta meg. Rájöttünk, hogy a tömött hátizsák könnyebb volt, mint az üres. A szalonnának már híre-hamva sem volt, az utolsó doboz konzervet is már rég elfelejtettük. Lógó órral bandukoltunk, sehol egy tanya, sehol egy krumpliföld, hogy éhségünket csillapíthatnánk.
Harangoznak! tette az ujját hirtelen a szája elé Gyurka.
Könnyû szellô kergetôzött a bozótban, az égen bárányfelhôk úsztak. Harangszó helyett csak az üres gyomrunk tercelt a gödrök szélén sütkérezô sárga hasú békák csúfondáros brekegésére.
Már képzelôdsz! nézek szomorúan Gyurkára. Olvastam valahol, hogy ez az éhhalál utolsó perceiben szokott elôfordulni.
Talán fagyhalálra gondolsz! próbálta menteni a helyzetet Gyurka.
Gondolod, számít egy-két Celsius fok pluszban vagy mínuszban, ha már úgy is harangoztak?
Meg vagyunk mentve! szakította félbe vitánkat Laci.
Hét kis pelyhes kétlábú billegett elô hápogva a bokorból.
Vadrécék állapítom meg szakértôen, tompára fogva a hangomat.
Fehér vadrécék? Tanya kell hogy legyen a közelben suttogja Gyurka.
A vita nem tartott sokáig. Ketten egy ellen eldöntöttük, hogy igenis vadrécék, s rögtönítélô bíróságon mint betolakodókat azonnali máglyahalálra ítéltük ôket.
A bökkenô csak ott volt, hogy még egyikünk sem látott hápogó vadrécét sülve.
Bizzátok csak rám! ajánlottam fel vadásztehetségemet.
Vékony nejlonzsinórt kotortam elô a hátizsákból, s az apró horogra kukoricaszemet illesztettem.
Szalonnadarab kéne, ha zsinórra akarod fûzni ôket! tanácsolta Gyurka emlékeztetve Münchausen báró zseniális ötletére.
Észrevételét megbocsátó pillantással nyugtáztam.
Alea iacta est! hajítottam a csalétket cézári elszántsággal a mit sem sejtô ellenség közé.
A támadást villámgyors siker koronázta. A meglepett ellenség puha gomolyagként simult a markomba.
Az ítéletvégrehajtást közös erôvel végeztük. A hóhérmunkát én vállaltam. A hóhérsegédek máglyarakással, nyársfaragással voltak elfoglalva.
Miután elfogyasztottuk fejedelmi vacsoránkat, elheveredtünk a pattogó tûz körül. A láthatáron vörösödni kezdett a nap korongja, észrevétlenül szállt le az alkony. Fejünk felett szikrázni kezdtek a csillagok, halk zümmögéssel indultak vadászútjukra az éji bogarak. Egyikünk sem szólt. Lelkünkön mély szomorúság hatalmasodott el. Nosztalgia a múló nyár s a múló fiatalság után.
Orbán Viktor és Adrian Nãstase pénteki találkozója azt nyújtotta, amit adott helyzetben várni lehetett. Részeredménnyel végzôdônek, a magyar miniszterelnök értékelése szerint az esélyesnél sikeresebbnek lehet elkönyvelni a csúcstalálkozót, miközben lényegében egyik fél sem változtatott álláspontján, s az egyesek remélte hajba kapás is elmaradt.
Így van ez annak ellenére is, hogy amíg egyes román újságok még az eseményrôl hírt adni sem fáradtak, a szenzációlesôk közül a Monitorul de Cluj akárcsak a bukaresti Curentul meglátásában Orbán Viktor nem akart Nãstase mellé ülni, "az erô pozíciójából tárgyalt", és "megfélemlítésre játszott" volna, amiért bejelentette, hogy országának nem áll szándékában a mezôgazdaság állami támogatását csökkenteni.
A két kormányfônek a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) bukaresti csúcsértekezlete után tartott kétoldalú megbeszélése valamelyest elôrelendítette a kedvezménytörvény életbe léptetését és román fogadtatását. Miközben Adrian Nãstase átnyújtotta a törvénnyel kapcsolatos észrevételeit tartalmazó levelet és táblázatot, amely a kisebbségi magyaroknak a törvény nyújtotta gazdasági és szociális jogait tartalmazta, elismerte, hogy kormánya jogosnak tartja "az identitás megôrzését szolgáló törôdést kulturális, vallási és nyelvi téren". Orbán Viktor, noha kissé erôsnek tartotta, hogy román részrôl etnikai hátrányos megkülönböztetésrôl beszélnek a törvény kapcsán, az észrevételcsomag sürgôs megvizsgálását ígérte, és fôleg a három hónapos munkavállalás kibôvítésének lehetôségére utalt.
Megfigyelhetô, hogy a kedvezménytörvény konkrét bírálatát tartalmazó román álláspontot a várthoz képest nem napokkal ezelôtt nyújtották át Magyarországnak, hanem csak a bukaresti CEFTA-csúcs napján. Nãstase így elérte azt, hogy Bukarestbôl nem Orbán Viktor érdembeni válaszáról érkezhettek a hírek, hanem éppen a román kifogásokról.
A találkozóról a szóbeszédek nyilvánosságra hozataláról is ismert Cotidianul tudni véli, hogy olyan kompromisszum készül, miszerint Magyarország a státustörvény betûjén nem változtat, de nem korlátozza az ideiglenes munkavállalásra jelentkezô román állampolgárok számát.
A román álláspont érthetô, noha elfogadhatatlan, hogy egyetlen kerékkötôje a kedvezménytörvénynek Magyarország összes szomszédja közül éppen az a Románia, amely szinte minden szomszédjával vitában áll, a NATO-csatlakozásnak talán már a bolgár vonatját is lekéste, és lehet, hogy most játssza el az EU-ba tagolódás fontos elôszobájának tekintett CEFTA-vállalásait is, amint arra a bukaresti Adevãrul szombati vezércikke is könyörtelenül rávilágított. Érthetô a román álláspont mégis azért, mert több nacionalista román továbbra is a kormánypárt szavazótáborát gazdagítja, márpedig ôket nem lehetett a Nagy-Románia Párthoz lökni a "magyar veszély" szó nélkül hagyásával. Ugyanakkor a mindennapi megélhetéssel küszködô lehetséges választópolgároknak is jó üzenet lehet majd az a várható végkimenetel, melyre a román kormány játszani póbál, azaz: lesz majd státustörvény, noha harcolt ellene, de legalább elérte a magyarországi három hónapos munkavállalást minél több román állampolgár számára.
Figyelemre méltó, hogy román körmánykörök fegyvertényként tüntetik fel legutóbb például Constantin Diaconescu külügyi államtitkár tett így egy szombat esti tévéhíradóban , hogy a kedvezménytörvény bírálatát érték volna el a Velencei Bizottságnál, az Európai Bizottság országjelentésében, valamint az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi fôbiztosa, Rolf Ekeus egyik nyilatkozatában (jóllehet ez utóbbit Magyarország vitatja). Kérdés azonban, hogy ez mennyire érdem. Hiszen az sem elhanyagolható szempont, hogy a magyar kedvezménytörvénynek van akkora súlya és újszerûsége, hogy egész Európa vele foglalkozik már. Nagyon fontos, hogy minden eddigi európai fórum a törvényt nem utasította el, csupán véleményezte, szabályozására tett ajánlatokat. A Magyarország körül élô magyar kisebbség ügye bekerült az európai aktuálpolitikába, ahol az összmagyar kezdeményezés egyre többeket késztett állásfoglalásra. Egy korábban létezett, de csak újonnan kezelt kérdés megoldásával állunk szemben. Szeptember 11-én derült ki, hogy a terrortámadás is felkészületlenül ért sok országot és nemzetközi szervezetet, de hát azóta lépten-nyomon születnek az új helyzet megkívánta lépések és jogi keretek. Nincs ez másként a kedvezménytörvénnyel sem. Létezô gondra újszerû megoldást találni mindenképpen érdem. És ha a román fél hangoztatta "európai normák" hiányoznak hozzá, akkor épp az említett fórumok teremtik meg azokat. A sors iróniája pedig, hogy ezt a magyar külpolitikával szemben lépéselônyre törekvô román külpolitika sürgeti a leghatékonyabban.
Tény, hogy észrevételek és szabályozások valamilyen szintû figyelembe vételével, de január 1-jén életbe lép a státustörvény. Ennek érdeme pedig végsô soron az igényét megfelelô módon megfogalmazó kisebbségi magyarságé és a kellô lépéseket megtévô magyar kormányé.
Megérzõdött a legtöbb mérkõzés nézõinek számán, de a mérkõzésekrõl érkezett rádió- és tévéjelentések, beszámolók hangvételén is: a hétközi világbajnoki pótselejtezõn elszalasztott jövõ évi (újabb, sorrendben egymásutáni negyedik) vb-részvétel meglehetõsen nagy hatással volt a csapatokra, játékosokra, de még a szurkolókra is. A riporterek a seregnyi helyzetkihagyást rögtön a válogatottnak a szlovénokkal szembeni tehetetlenségéhez hasonlították, vagy hozták kapcsolatba. A játékvezetõk téves vagy tévesnek vélt ítéletei (különösen a szombati mûsort záró fõvárosi Cotroceni-stadionban a vendéglátók javára az utolsó másodpercekben megítélt, a tévében látottak alapján is erõsen vitatható gól érvényesítése) a bíráskodásnak a belföldi labdarúgás egészére gyakorolt hatásáról, s a vb-tornáról való lemaradáshoz is vezetõ szerepérõl gyõzték meg a tudósítókat. S csak rontotta a közhangulatot, amikor híre érkezett a ködös Albionból, hogy a labdarúgók után az egykor agyba-fõbe dícsért rögbizõk is leszerepeltek. A rögbi szentélyének tekintett londoni Twickenham-stadionban Guiness-könyvbe kívánkozó nem hivatalos világcsúcs született: válogatottunk 1340 arányban kapott ki a vendéglátó szigetországiaktól.
De térjünk vissza az elsõosztályra, ahol továbbra is a fõvárosi négyesfogat vezeti a mezõnyt. Az eredmények és a góllövõk: l Besztercei GlóriaBukaresti Sportul Studenþesc 41 (Coroian 2, a másodikat 11-esbõl, Zahariuc, Mândrean, illetve Irimia) l Galaci OþelulKarácsonkõi (Piatra Neamþ-i) Csalhó 00 l Ploieºti-i PetrolUMT 02 (Sãvoiu, Djukics) a forduló legnagyobb meglepetése l Krajovai UniversitateaBákói MFC 30 (Bãrcãuan 2, Manta) l Piteºti-i Argeº FCBukaresti Dinamó 12 (Vlãdoiu, 11-esbõl, illetve Mihalcea és Claudiu Niculescu) l Bukaresti Naþional FCPloieºti-i Astra 21 (Negoiþã öngól, Falub, illetve Dunã) l Brassói FCBukaresti Rapid 10 (Vacskó; a Rapid, meg nem adott büntetõt reklamálva az utolsó percben levonult a pályáról) l A Bukaresti SteauaKonstancai Farul mérkõzést lapzárta után játszották.
A táblázaton:
1. Dinamó 13 8 4 1 3114 28
2. Rapid 13 8 3 2 229 27
3. Naþional 13 7 5 1 229 26
4. Steaua 12 7 1 4 2214 22
5. Bákói MFC 13 6 2 5 1816 20
6. Krajova 13 5 4 4 2118 19
7. Glória 13 6 1 6 1418 19
8. Farul 12 5 3 4 1817 18
9. Brassói FC 13 5 3 5 1314 18
10. Oþelul 13 4 5 4 1210 17
11. Csalhó 13 4 3 6 1317 15
12. Astra 13 2 6 5 1415 12
13. Petrol 13 3 3 7 1223 12
14. Argeº FC 13 3 3 7 921 12
15. Sportul 13 3 1 9 1427 10
16. UMT 13 2 3 8 1124 9
Ion Moina Stadion, 1500 nézõ. Vezette: Tudor Alexandrescu (Bukarest).
U FC: Pâgliºan Dulca, Matei (62. perc Bujiþã), Radu Dan, Vãsâie Rus, Giurgiu, Purcar (83. perc Timoce), Pãcurar Budean, Prodan (71. perc Costea).
Minaur: Rusu Cioabã, Pop, Popescu, Király (46. perc Abãlaºei) Stãnilã, Beza, Popa (56. perc Chivescu), Pliscã (64. perc Szeghedi) Paleacu, Bolmandâr.
Gólszerzõk: Budeanu 2 (7., 65.), és Prodan (54.)
Szögletarány: 44, lövések: 173 (kapura: 111), sárga lap: Prodan, Radu Dan, illetve Abãlaºei).
Tordai Aranyos FCSzamosújvári Olimpia 41, Avasfelsõfalui AvasKolozsvári CFR 02, Máramarosszigeti MarmaþiaDési Egyesülés 03, Nagysomkúti Liber HumanaSzatmárnémeti Szamos 40, Magyarláposi LáposZilahi Armãtura 25, és Élesdi KörösBethleni Szamos Gáz 21; a Szatmárnémeti Sólymok és a Sarmasági Bányász szabadnapos volt. Helyszûke miatt a csoport táblázatát csak holnap közöljük.
(balázs)
A labdarúgó NB I. 18. fordulójának mérkõzésein: DunaferrVasas 41 (Tököli 2 18., 83., Rósa 62., Penksa 91., illetve Zrlic 4.), Kispest-HonvédDebrecen 11 (Sasu 54., illetve Majoros 27.), SopronMTK Hungária 00, VideotonGyõri ETO 12 (Leo 26., illetve Farkas B. 47. és Vayer 78.), HaladásFerencváros 13 (Leandro 57. 11esbõl, illetve Gyepes 15. és Jovics 2 89., 92.). Az ÚjpestZalaegerszeg mérkõzésre lapzárta után került sor. Táblázattal holnapi lapszámunkban jelentkezünk.
A vasárnapi mérkõzésekkel véget értek a vízilabda Szuperliga õszi idényének találkozói. Az õszi elsõséget a jó anyagi körülményeknek örvendõ tavalyi bajnok, a Bukaresti Rapid szerezte meg, amely nagy küzdelem után kettõs sikert aratott nagy riválisa, az ugyancsak fõvárosi Dinamó ellen. Mindkét csapatnak az elmúlt hétvégi összecsapások fõpróbát jelentettek a közelgõ (november 2325. kontinentális kupaviadalok elõtt.
A gyõzelmi emelvény harmadik fokát jelenleg a Nagyváradi Körös foglalja el, amely fölényes gyõzelmeket ért el egy másik nagynevû ellenséggel szemben (Bukaresti Steaua), amely ebben a szezonban Viorel Rus edzõ és néhány alapjátékos más csapathoz való átigazolása miatt kissé sántikál.
Az említett csapatokat a Sportul Studenþesc követi hat pontos elõnnyel a KMSC elõtt. Ez a sorrend azonban a visszavágók után nagy valószínûséggel változni fog, ugyanis, mint ismeretes, az õszi idény találkozóit Ovidiu Pocol edzõ tanítványai mind idegenben játszották. Így a visszavágókon, amelyek reméljük, hogy az újra megnyílt kolozsvári fedettuszodában lesznek, feljebb kapaszkodhatnak a táblázaton.
A kolozsvári vízilabdázók a szombatvasárnapi fordulót egy döntetlennel és egy vereséggel zárták, bár a fõvárosban a Sportul elleni összecsapáson gyõzelmet is szerezhettek volna, ugyanis három negyed után 41-re, majd 52-re vezettek, de sajnos a 2427. percek között három gólt kaptak (ebbõl kettõt emberhátrányban), s így a fõvárosi diákcsapat egyenlített, sõt, csak Câmpean hálóõrnek köszönhetõ, hogy a kolozsváriak nem kaptak ki: az utolsó pillanatokban sikerült hárítania egy bukaresti kapuradobást.
Részletes eredmények: Sportul StudenþescKMSC 55 (01, 11, 02, 41), illetve 73 (20, 11, 21, 21) a kolozsváriak 8 gólján SabÌu 2 + 1, Gyenge 1 + 0, Dunca 1 + 0, Gospodinov 1 + 0, Gheþi 0 + 1 és Mãlai 0 + 1 osztoztak RapidDinamó 64 és 87, KörösSteaua 103 és 135. Az Aradi Astra szabadnapos volt.
A fenti eredmények után a táblázat állása:
1. Rapid 12 12 0 0 13151 36
2. Dinamó 12 10 0 2 13852 32
3. Körös 12 8 0 4 13369 28
4. Steaua 12 5 1 6 8594 23
5. Sportul 12 4 1 7 6195 21
6. KMSC 12 0 3 9 51120 15
7. Astra 12 0 2 10 33151 14
A visszavágók december 89-én kezdõdnek, majd egy héttel késõbb, újabb forduló lejátszása után csak a jövõ évben, 2002. február 2324-én folytatódnak.
Az ausztrál Lleyton Hewitt nyerte a férfi teniszezõk sydneyi Mesterek Kupáját. A döntõben 1 óra 55 perces, három játszmás mérkõzésen gyõzte le a francia Sebastien Grosjeant. A világbajnoki pontverseny (ATP Race) év végi legjobbja veretlenül lett elsõ, így 1,52 millió dollárt kapott.
A US Open-gyõztes hazai játékos a szombati elõdöntõ után még lábsérülésre panaszkodott, s azt sem tartotta kizártnak, hogy visszalép a finálétól. Ehhez képest végig fölényben teniszezett, az elsõ játszmában háromszor nyerte el ellenfele adogatását. Hewitt alig hibázott, a három szett során mindössze 19 önhibát vétett, míg a francia 47-et. Az is igaz, hogy a nyerõ ütések tekintetében Grosjean volt a jobb, 3112-re, de ez nem sokat ért.
Hewitt idei 6., pályafutása 12. tornagyõzelmének örülhetett.
Mesterek Kupája, döntõ: Lleyton HewittSebastien Grosjean (francia) 6:3, 6:3, 6:4.
Az 1981. február 24-én Adelaide-ben született Lleyton Hewitt az 1997-es ausztrál nyílt bajnokságon mutatkozott be a profik között, az 1. fordulóban 6:3, 6:4, 6:3-ra kikapott a spanyol Sergi Bruguerától. Majd egy évvel késõbb megkezdõdött sikersorozata: az idén megnyerte a US Opent, pénteken pedig már év végi világelsõnek mondhatja magát.
Az 1998-as adelaide-i tornát szabadkártyával, a világranglista 550. helyezettjeként kezdte, az elõdöntõben Andre Agassit, a fináléban honfitársát, Jason Stoltenberget gyõzte le. Nála alacsonyabban rangsorolt teniszezõ még sohasem nyert ATP-versenyt.
Az elmúlt, közel négy évben Lleyton Hewitt 11 viadalon bizonyult a legjobbnak, s több mint 4,5 millió dollárt keresett. Tornagyõzelmei: 1998 Adelaide, 1999 Delray Beach, 2000 Adelaide, Sydney, Scottsdale, Queens, 2001 Sydney, Queens, Den Bosch, US Open, Tokió.
Visszatérve a tornára, adósak maradtunk még az elõdöntõk eredményeivel: az elsõ találkozón meglepetés született, az indulását csak az utolsó pillanatban, a párizsi fedett pályás verseny megnyerésével biztosító Sebastien Grosjean 69 perc alatt legyõzte a Ken Rosewall-csoportban három gyõzelmet arató orosz Jevgenyij Kafelnyikovot. A francia játékos a hazájában rendezett torna döntõjében szintén az oroszt gyõzte le, de akkor még veszített egy játszmát. A másik elõdöntõben Lleyton Hewitt, a világbajnoki pontverseny (ATP Race) új és egyben és minden idõk legfiatalabb éllovasa 1 óra 30 perces mérkõzésen gyõzte le a spanyol Juan Carlos Ferrerót.
Mesterek Kupája, elõdöntõk: Grosjean (francia)Kafelnyikov (orosz) 6:4, 6:2, Hewitt (ausztrál)Ferrero (spanyol) 6:4, 6:3.
A férfi teniszezõk idei világbajnoki pontversenyének (ATP Race) vég-eredménye a sydneyi Mesterek Kupája után: 1. Hewitt (ausztrál) 873 pont, 2. Kuerten (brazil) 771, 3. Agassi (amerikai) 704, 4. Kafelnyikov (orosz) 618, 5. Ferrero (spanyol) 608, 6. Grosjean (francia) 558, 7. Rafter (ausztrál) 557, 8. Haas (német) 457, 9. Henman (brit) 420, 10. Sampras (amerikai) 388, 11. Szafin (orosz) 384, 12. Federer (svájci) 349, 13. Ivanisevic (horvát) 342, 14. Canas (argentin) 314, 15. Corretja (spanyol) 305, 16. Roddick (amerikai) 303.
l A müncheni államügyészség nyomozást indít Boris Becker ellen adócsalás gyanúja miatt.
A hatóság szerint a háromszoros wimbledoni bajnok teniszezõ 1985-tõl 33 millió márka tartozást halmozott fel. Becker ugyanis hivatalosan Monacót jelölte meg lakhelyének, de üzleti ügyei nagy részét édesapja intézte Németországban.
A sztár ügyvédei november végén ismertetik álláspontjukat.
Lellisi Szent Kamill jelmondatát melyhez szorosan hozzátartozik a következô gondolat is, hogy "ápoljátok, gyógyítsátok a betegeket" tûzte zászlajára a Kamilliánus Rend, segítve a rászoruló mozgássérülteket és a magukra hagyott, idôs, beteg embereket. Az ausztriai és a magyarországi Kamilliánus Rend vezetôinek jelenlétében szentelték fel szombaton a Hajnal negyedben felépített Mozgássérültek Szent Kamill Otthonát, melynek történetérôl lapunk hasábjain már többször szóltunk. Az otthon megszületésének gondolata Tokay Rozáliától, a Magyar Mozgáskorlátozottak Egyesületének elnöknôjétôl származik, akit a terv kivitelezésében 95 százalékban az Osztrák Kamilliánus Rend, és a felsô-ausztriai Schieldberg és környékének lakói segítettek. A szombati ünnepélyes felszentelésen jelen volt dr. Anton Gots atya, a magyarországi Kamilliánus Rend vezetôje, Leonard Gregotsch atya, az Osztrák Kamilliánus Rend tartományi fônöke, a schildbergi Római Katolikus Egyház részérôl dr. Greil Franz atya, Hermine Füsslberger asszony, Josef Zachhuber, Kádár István római katolikus esperes, Vekov Károly képviselô, és sokan mások. Az ausztriai vendégek nagy örömmel vették tudomásul, hogy az általuk küldött anyagi és természetbeli segítség nem volt hiábavaló, minden adomány nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Szent Kamill otthonban több mint száz rászoruló élhessen és lakhasson emberi körülmények között. Az otthon ezenkívül több embernek munkahelyet is biztosít, és amint arról beszámoltunk, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának "Reményforrás" nevû programja keretében egy ötgyerekes család is otthonra talált.
Szombatról vasárnapra virradóra reklámot zabálhatott a nagyérdemû a Diákmûvelôdési Házban megrendezett Reklámfalók éjszakáján. A francia Jean Marie Bursicot éves válogatását Romániában immár ötödik alkalommal mutatták be, telt ház tekintette meg a négy, egyenként másfél órás részekre szabott filmet.
A szünetekre sem lehettünk panasszal: a román közszolgálati tévé kolozsvári stúdiójának két humoristája, Ovidiu Uscat és Constantin Trofin volt a mûsorvezetô és fô hangadó. A nagyobb támogatók standján rendezett játékok, fotókiállítás, ingyen kávé és gin állt a nézôk rendelkezésére.
Egy hatékony reklámnak sok mindennel kell rendelkeznie: jó forgatókönyvvel, ötlettel, humorral és zenével. S hozzátennénk: pénzzel is. Bursicot válogatásából kiderült, hogy a legjobbak mégis a mamutcégek. Visszatérôként üdvözölhettük a kiemelt helyet kapott McDonalds-t és a Magnumot, rajtuk kívül nagy népszerûségnek örvendett a Budweiser-klip artikulátlan hangereje is. A nemzeti gyûjtemények közül ezúttal az olasz és a kínai reklámok kaptak kiemelkedô szerepet azt tapasztalhattuk, hogy az utóbbiak a távol-keletiek stílusában fölösleges énekléssel és hangerôvel akarják pótolni a hiányosságokat. Érdekességként láthattuk az elsô jugoszláv reklámot: az 1926-os filmtörténeti spot a KALODENT fogpasztát "tette halhatatlanná".
Aki nem elôször tekintette meg a reklámfalást, rájöhetett arra, hogy Bursicot-nak vannak kedvencei, amelyekhez egyetlen válogatás során sem lesz hûtlen. Így például a fent említett McDonalds-okon és Magnumonokon kívül ismerôsként üdvözölhettük a francia Perrier erotikus pezsgését, a belga Milka Leo halihóját, valamint a Texacót. A hatórás válogatásba két magyar és három román reklám is belefért (utóbbiak mindegyike az Xnet "mûve").
A több mint 1000 nézô legtöbbje egész végig bírta a reklámmaratont. S nem bánta meg, hogy eljött.
Október 24-én Kolozsváron elõadást tartott Rolf Wagner, az Európai Unió IT&C (Information Technology and Communications Információs Technológia és Távközlés) képviselõje. Az IT-cégek képviselõi számára tartott összejövetelt a bukaresti ARIES szakegyesület és a Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara szervezte.
Az elõadó az Európai Unió (EU) Elektranet elnevezésû programját mutatta be, amelynek õ a délkelet-európai vezetõje.
A program lehetõséget biztosít mind a romániai IT-cégeknek, mind pedig a romániai IT civil szervezeteknek arra, hogy megismerhessék a közös európai piacot és szabályozásokat, illetve segíti felkészülni õket, hogy betarthassák céljaiknak megfelelõ szerepüket.
Az Elektranet-programon keresztül európai tanácsadók információt nyújtanak, és a kelet-európai szakemberek rövid, egy-két hetes tematikus képzéseken vehetnek részt.
Az Európai Unió képviselõjének talán egyik legérdekesebb üzenete a jócskán megosztott IT civil szféra irányában szólt. Jó lenne, ha nem sok kis apró szervezet képviselné a szakma érdekeit, hanem egy erõs szervezet/szövetség lenne az, amelyik kellõ eszközökkel kiharcolná a jogokat.
Egy erõs szervezet másképp lobbyzik, mint sok kicsi, más az, amikor egy szervezet az egész szakmát maga mögött tudhatja. Az Európai Unió képviselõje szerint a jövõ IT civil szervezetei egyre inkább szakszervezeti szerepet kapnak, mert az egyik legfõbb cél a szakma érdekében kifejtett lobby lesz. Szerinte ez Romániára hatványozottan érvényes lesz, hiszen itt még nagyon sok munkát kell kifejteni a politikum irányában folytatott hatásos lobby terén.
Az IT-cégeknek szóló üzenet többek között az volt, hogy érdekeiket az Európai Unió felé kizárólag civil érdekszervezeteken keresztül tudják majd eljuttatni, ezért minden cég tagja kellene hogy legyen egy ilyen országos szervezetnek. Egyedül semmi esélyük nincsen érdekeik érvényre juttatására.
Romániában az IT civil szférában pillanatnyilag négy, bizonyos szempontból egymással versengõ szervezet létezik. Ezek az ARIES, ANIS, ATIC és az Internetfelhasználók Egyesülete.
Az elsõ három egyesület már komoly múlttal rendelkezik, és létrejöttükben bizony a személyes érdekek egyeztethetetlensége is közrejátszott.
Minden fõbb érdekcsoport külön szervezetet hozott létre. Az Európai Unió üzenete világos: egy erõs szakmai szövetségre van szükség a szakma érdekeinek hatékony képviselete érdekében.
Az, hogy az Európai Unió üzenete mennyire fontos, kitûnik abból a két megbékélésre irányuló kijelentésbõl is, amelyet az ARIES elnöke, Alexandru Borcea tett.
Az elnök kifejtette: tárgyalnak a többi szervezettel egy szövetség létrehozásáról. Ugyanakkor a versenytárs ANIS elnöke, Vlad Tepelea elmondta, tárgyalnak arról, hogy a Vector nevezetû szövetségbe felvegyék az ARIES-t is.
Az ANIS-osok ugyanis gyorsabbak voltak, és õk kezdeményeztek elsõként érdekszövetséget, Vector néven.
A kérdés csak az, hogy a múltbeli ellenségeskedést és személyes véleménykülönbséget félre tudják-e tenni az IT-sek? Ha igen, akkor nagyon sok új program nyílhat meg a román IT civil szektor számára, és megerõsödhet a tagok érdekében kifejtett lobby is.
Agresszíven terjeszkedik az RDS
Idén 10 helyi ISP-t (internetszolgáltatót) vásárolt meg az RDS, és jövõ év végéig további tíz átvételére készül jelentették be a cég illetékesei. Az élbolyhoz tartozó internetszolgáltató ezzel a felvásárlási tervvel minél nagyobb országos lefedettségre törekszik, miközben a minõséget sem akarják elhanyagolni. A nagy sietség azzal is magyarázható, hogy nemrég jelent meg a Romtelecom ARTelecom nevû internetszolgáltató cége, mely hasonló cégfelvásárlásokat helyezett kilátásba.
Új mobil- és adatszolgáltatás a román távközlési piacon
A Telemobil cég a világ távközlésében bekövetkezett visszaesés ellenére tartja magát a tavaly megszabott tervekhez, amely a CDMA 2000 technológián alapuló új mobil- és adatszolgáltatás bevezetését illeti. Az elmúlt héten tesztelték elõször a már kiépített hálózatot, és december elején el szeretnék indítani a kereskedelmi forgalmazást is. Az adatszolgáltatás sebessége egy kanálison 156 kbps, amely nagy haladás még a nemrég beindított ISDN és GPRS szolgáltatásokhoz képest is. Az új szolgáltatást az év végéig 18 nagyvárosban és az ezeket összekötõ utak mentén indítanák el, és jövõ év végéig történne meg az országos lefedettség befejezése. A Telemobil közvetett tulajdonosa az amerikai távközlési óriás, a Qualcomm, amelynek technológiáját használják a hálózat kiépítésén.
Kiborult a bili
Az elmúlt héten a távközlési miniszternek sikerült jócskán meghökkentenie a távközlési ipar már aktív és potenciális szereplõit. Kijelentése szerint elhalasztják az újabb hagyományos telefonszolgáltatásra beharangozott versenykiírást és helyette a minisztérium fõ prioritása egy, a meglévõ távközlési szolgáltatók által bevezetett olyan univerzális szolgáltatás lesz, amely a jelenlegi 17%-os telefonelérést pár év alatt 50%-ra növelné. Az elképzelés szerint a fókusz a falusi környezetben történõ fejlesztésen lesz. A miniszter még egy különleges alap bevezetését is sejtette.
Windows XP románul is
A nemrég megjelent operációs rendszer az angolon kívül még hatvan nyelven fog megjelenni a közeljövõben. Ezek között lesz a magyar és elõször az operációs rendszer történetében a román is. A román verzió megjelenése 2002 februárra várható. A Microsoft romániai képviselete 100 000 licenc értékesítésében bízik a jövõ év végéig.
Terjed a bankkártyarendszer
A romániai Visa típusú bankkártyák száma elérte az egymilliót. Az elmúlt évben Romániában jegyezték a Visa kártyák kibocsátásának egyik legnagyobb növekedését: havonta 60 ezer kártya kelt el.
A Visa International becslése szerint a romániai piac körülbelül 7 millió kártyát tudna befogadni.
Tavaly szeptemberben még csak 354 ezer román Visa kártya volt az országban, míg rá egy évre több mint 903 ezer.
A kártyával lebonyolított forgalom viszont nem nõtt ilyen ütemben, de azért itt is tapasztalható fejlõdés: a tavalyi 165 millió dollárhoz képest az idén 354 millió dollár forgalmat bonyolítottak román Visa kártyával.
Elemzõk szerint a robbanásszerû fejlõdés egyáltalán nem meglepõ.
Ajánlat a téli hónapokra
Közelegnek a téli hónapok és ezzel együtt a téli sportok ideje is. Ezt a pillanatot akarta kihasználni a romániai CMB Travel cég, mely elõször a román turizmus piacán ingyenes CD katalógust bocsátott ki téli ajánlatával. A katalógust a www.cmbtravel.ro címen ingyen lehet megrendelni.
Megjelent az Apache 2.0
A Covalent Technologies ma fogja kibocsátani a régen várt Apache 2.0 webszerver programját, mely azonban a teljes programcsomag csupán egy része. Az Apache 2.0 eredetileg 2000 végén jelent volna meg, de a bétatesztelése csupán 2001. áprilisában kezdõdött meg.
A nyílt forráskódú program Sun iPlanet és a Microsoft IIS-webszerverének legjelentõsebb ellenfele, igen jelentõs piaci részesedést ért el. A teljes Apache-programcsomagból jelenleg még mindig az 1.3.22-es az utolsó, kereskedelmi változat, mely teljes biztonsággal használható, míg a Covalent reményei szerint a jelenleg béta állapotúnak minõsített Apache 2.0 hamarosan felválthatja. Az Apache új felépítést kapott, amely több esetben is felgyorsítja a program futását. A program ráadásul a Windows-alapú számítógépeken lesz fürgébb, ellentétben a jelenlegi, Unixra és Linuxra optimalizált változatnál.
Letiltották a szegediek weblapját
A Szegedi Egyetem hallgatói szerverén egy másodéves egyetemista több ezer bûncselekmény elkövetéséhez adott hasznos tippet saját honlapján. Az egyetem azonnal letiltotta a weblapot, és belsõ vizsgálatot indított az ügyben.
Bombagyártás, drogtermesztés, adócsalás, hogy csak néhány témát említsünk a hosszú listából, de kimerítõ tájékoztatást lehetett szerezni adó- és vámcsaláshoz, okirat hamisításhoz, mobiltelefon-lehallgatáshoz is. Információnk szerint a hallgató egy ismeretlen eredetû e-mailen kapta a bûncselekmények elkövetéséhez szükséges információkat.
A több száz oldalnyi "tudásanyag" áttekinti a bûnözési módozatok szinte teljes tárházát. Valószínûsíthetõ, hogy a másodéves egyetemista nem volt tisztában tettével, és az sem egyértelmû, hogy követett-e el bûncselekményt az "információ" közzétételével.
Tízmillió dollárt ért az Excite.com
Két évvel az után, hogy az Excite@Home 7,8 milliárd dollárért megvásárolta az Excite.com webportált, a cég túladott a már csak tízmillió dollárt érõ, pénznyelõnek bizonyult befektetésen.
A csõdeljárás alatt álló szolgáltató döntését a felügyeletet ellátó csõdbírónak is jóvá kell még hagynia.
A vevõ az InfoSpace, amely azonban továbbadja az iWonnak a megvásárolt tartalmat. Az iWon új webportált fog kialakítani, és elsõsorban kereséssel szeretne foglalkozni.
Az Excite augusztusi forgalma a Jupiter Media Metrix adatai szerint 28,7 millió látogató volt, ezzel a hetedik legnagyobb forgalmú oldallá lépett.
Az InfoSpace keresõ technológiáját az AOL, a Microsoft, az NBC, a Disney és a Lycos is használja.
Háromdolláros Windows XP
Nagyon kedvezõ áron, mindössze három dollárnak megfelelõ helyi fizetõeszközért juthatnak Windows XP operációs rendszerhez a thaiföldi vásárlók. A dolog szépséghibája, hogy kalózmásolatokról van szó.
Az árusok Bangkok több kerületében is kínálják csillogó, ámde hamis portékájukat, melyekbõl már eddig több ezer darab talált gazdára.
A Windows XP operációs rendszer Thaiföldön hivatalosan csak november 17-én kerül piacra. A kalózmásolatot készítõknek a jelek szerint nem okozott gondot a regisztrációs eljárásból adódó másolásvédelmi korlát.
A feltételezések szerint a kalózok a professzionális változatot törték fel; ezt nem kell minden egyes telepítéskor újból és újból aktiváltatni.
Brit sajtóértesülések szerint brit és amerikai elitalakulatok Afganisztán déli részének egy 80 négyzetkilométeres körzetére korlátozták az Oszama bin Laden elleni hajtóvadászatukat.
A brit légierô SAS katonáit és az amerikai különleges erôk egységeit 10 napja helikopterekrôl dobták le a Kandahar közeli területre, hogy megakadályozzák bin Laden elmenekülését Pakisztánba írta a the Sunday Times.
"Mindig az volt a tervünk, hogy korlátozzuk bin Laden mozgásterét. Ez a tér jelenleg nagyon kicsi" idézte Geoff Hoon védelmi minisztert a brit lap. "Véleményem szerint vagy olyan információ jut birtokunkba, amely segíti felkutatását, vagy és ez a legvalószínûbb valaki, egy helyi vezetô, aki ismeri hollétét, elárulja ôt" mondta Hoon.
A brit védelmi minisztérium egyik illetékese a the Sunday Telegraphnak kijelentette: "olyan forró hírszerzési adat birtokába jutottunk, amely elvezethet ahhoz, hogy napokon belül elfogjuk bin Ladent. Napról napra jobbak a hírszerzési információk. Egy hete még nagyon rossz helyzetben voltunk. Most már a nyomában vagyunk. Fogytán vannak azok a helyek, ahol elbújhat" hangoztatta az illetékes.
Brit és amerikai védelmi források nem tartják valószínûnek, hogy bin Laden Pakisztánba menekült. Az SAS katonái megfigyelôállásokat mûködtetnek és "keresô-megsemmisítô járôrszolgálatot" látnak el a Kandahar környéki hegyekben. Miközben már megöltek kisebb számban tálib erôket, jelenlétük pszichológiai hatása "aránytalanul nagy".
A Londonban megjelenô Al-Hajat arab nyelvû napilap szerint bin Laden mozgósította 10 hasonmását. Az al-Kaida egyik tagja beszélt errôl az arab nyelvû lapnak. Elmondta: két ilyen személy észak-afrikai. Jelenleg mind a tíz alteregó Afganisztánban van. Az illetô szerint olyan nagy mértékû a fizikai hasonlóság, hogy csak az anyajegyek alapján lehet különbséget tenni.
Afgán ellenzéki források szerint Oszama bin Laden terrorvezér még mindig Afganisztánban tartózkodik. Junisz Kanuni, az afgán ellenzéki erôket tömörítô Északi Szövetség belügyminisztere vasárnap az AFP-nek elmondta, hogy információi szerint bin Laden a dél-afganisztáni Kandahárban tartózkodik. Abdul Szalam Zaif, a tálibok pakisztáni nagykövete ugyanakkor azt közölte: bin Laden nincs a tálibok ellenôrzése alatt álló afganisztáni területeken, és azt sem tudja, hogy egyáltalán az országban van-e még.
Dick Cheney amerikai alelnök egy hét végi nyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy amint befejezôdik az Afganisztán elleni katonai mûvelet, az Egyesült Álamok a katonai akció egy második hullámát indíthatja el olyan országok ellen, amelyek terroristáknak adnak menedéket.
Cheney szerint legalább 50 ország lehet különféle pénzügyi, diplomáciai és katonai akciók célpontja azon az alapon, hogy az al-Kaida szervezet területükön mûködik. "Rengeteg olyan hely van világszerte, ahol jelen vannak az al-Kaida sejtjei. 4050 ilyen lehetséges. Más országokkal azon dolgozunk, hogy megpróbáljuk felgöngyölíteni ezeket a csoportokat" mondotta.
Brit információk szerint az egyik elsôdleges célpont Szomália lenne. A további lehetséges célpontok Jemen, Irak, Indonézia, a Fülöp-szigetek és Malajzia lehetnének. A The Sunday Times arra hívja fel a figyelmet, hogy az al-Kaida hálózatának több mint 80 százaléka Afganisztánon kívül mûködik, és ha Oszama bin Ladent meg is ölik vagy elfogják, támogatói továbbra is fenyegetést jelentenek.
"Azt tettem, amit meg kellett tennem. Büszke leszel rám, ez egy nagy tisztesség, látni fogod az eredményét, és mindenki boldog lesz" áll abban a búcsúlevélben, amelyet Ziad Dzsarra, az amerikai terrorcselekmények egyik elkövetôje írt barátnôjének.
A levélbôl szombaton a Der Spiegel német magazin közölt részleteket. "Légy hû ahhoz, amid van, míg újra találkozunk..." írta szeptember 10-ei keltezésû levelében Dzsarra, aki az amerikai nyomozás szerint a négy, tragikus véget ért repülôgép közül a Pennsylvaniában lezuhant UA 93-as járat egyik eltérítôje volt.
A 26 éves Dzsarra a németországi Bochumban élô barátnôjének feladott csomagba helyezte búcsúlevelét, de azt címzési hiba miatt visszaküldték a feladóhoz. Mivel a küldemény már a feltételezett terroristák személyazonosságának felfedése után érkezett vissza az Egyesült Államokba, a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI azonnal lefoglalta.
Ziad Dzsarra korábban Hamburgban mérnöknek és repülôgép- tervezônek tanult. A német nagyvárosban kötött ismeretséget a szeptember 11-ei merénylet két másik szintén meghalt gyanúsítottjával, köztük a terrorcselekmények feltételezett vezetôjével, Mohammed Attával.
Négy amerikai harci gép, köztük egy B-52-es nehézbombázó példátlan erejû csapásokat mért vasárnap reggel a Kunduz város körül húzódó tálib állásokra, az iszlám milicisták utolsó észak-afganisztáni tûzfészkére. Az elmúlt egy hét leghevesebb légicsapása érte vasárnap a hanábádi frontot, amely mintegy húsz kilométerre keletre húzódik Kunduz tartomány azonos nevû székhelyétôl.
Kunduz városban és az azt övezô mintegy húsz kilométeres sugarú körzetben több ezer tálib, köztük számos csecsen, arab és pakisztáni harcos sáncolta el magát. A tálibellenes Északi Szövetség csapatai több száz katonája viszont támadáshoz készült vasárnap reggel a hanábádi fronton. A szövetség vezetôi felszólították a tálibokat, hogy vasárnap estig adják meg magukat, különben pusztulás vár rájuk.
A brit The Sunday Telegraph értesülése szerint az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorszervezet tagjai pénteken lemészároltak vagy 150 tálib katonát Kunduzban, hogy megakadályozzák dezertálásukat. A városból elmenekült polgári lakosok elmondása szerint az al-Kaida egyik külföldi parancsnoka adott utasítást, hogy végezzék ki az Északi Szövetségnek megadni készülô tálibokat, miután nemrégiben Mirai Nasery tábornok ezer tálib harcosa állt át a tálibellenes erôk oldalára.
Az al-Kaida harcosai letartóztatták és túszként tartják fogva Kunduz több mint száz tekintélyes polgárát, ráadásul terrorizálják a civil lakosságot, és akadályozzák elmenekülésüket a városból. Az üzletek bezártak, az utcák elnéptelenedtek, csak a tálibok járôröznek. A tálibok és az al-Kaida harcosai arra kényszerítik a helyi lakosokat, hogy harcoljanak velük, aki pedig ellenáll, azt agyonlövik mondta el a brit újságnak egy Kunduzból elmenekült férfi.
Laura Bush beszéde az afgán nôkrôl
Rendhagyó módon férje helyett Laura Bush, az amerikai First Lady mondott a rádióban beszédet szombaton az amerikai elnöknek fenntartott idôpontban, elítélve az afgán nôk és gyermekek elnyomását.
"Laura Bush vagyok, és ezen a héten én szólok Önökhöz a rádió hullámhosszán, hogy elômozdítsam a világméretû kampányt, amely az al-Kaida terrorista hálózat és az általa támogatott tálib rezsim nôk és gyermekek iránti brutalitását helyezi nagyító alá" kezdte beszédét az amerikai elnök felesége.
A Bush-család crawfordi farmján felvett beszéd az elsô ilyen jellegû önálló rádiós üzenet, amelyet amerikai elnökfeleség valaha is intézett az éteren át a világhoz. Tony Blair brit kormányfô felesége, Cherie Blair a jövô hét elején hasonló rádiós felhívást tesz majd Londonban.
Az Ibrahim Rugova vezette Koszovói Demokratikus Szövetség (DSK) az exit-poll felmérések alapján a szombaton megrendezett koszovói választások biztos gyôztese, de a DSK valószínûleg nem szerzi meg a parlamentben a mandátumok abszolút többségét.
Noha az EBESZ csak hétfôn teszi közzé a koszovói választások eredményeit, Ibrahim Rugova vasárnap reggel már bejelentette pártja gyôzelmét, és azt követelte a nemzetközi közösségtõl, hogy ismerje el Koszovó függetlenségét. Bejelentette: õ lesz a tartomány elnöke, s e tisztségében a függetlenségre fog törekedni. A politikai elemzôk eleve Rugova pártját tartották a legesélyesebbnek, s csak abban voltak kételyek, hogy megszerzi-e az abszolút többséget. Megfigyelôk abban sem voltak biztosak, hogy melyik lesz a majdani törvényhozás második legnagyobb pártja: a koszovói szerb Visszatérés koalíció, vagy a Hasim Thaqi vezette Koszovói Demokrata Párt (DPK).
A választásokon megfigyelôként részt vevô, KACI elnevezésû koszovói nem kormányzati szervezet vasárnap bejelentette, hogy a DSK 44,7 százalékos aránnyal gyôzött a választáson, a DPK 23,7 százalékot szerzett, míg a Ramus Haradinaj vezette Szövetség Koszovó Jövôjéért (AAK) 8,3 százalékkal a harmadik legerôsebb albán parlamenti párt lett. A KACI szerint a koszovói szerbeket képviselô Visszatérés más nemzeti kisebbségek pártjaival együtt a voksok 23,3 százalékát szerezte meg a választáson.
A szabad és demokratikus választásokat felügyelô központ (CESID) adatai szerint a koszovói szerbek körülbelül 22 parlamenti helyhez jutnak a 120 tagú törvényhozásban (nemzeti kisebbségként automatikusan kapnak 10 helyet). A CESID szerint a koszovói szerbek választási részvételi aránya összesen a tartományban és a Szerbiában és Montenegróban szavazók voksaival együtt valamivel alacsonyabb volt 40 százaléknál.
A hivatalosan Szerbiához tartozó, de 1999 nyara óta nemzetközi ellenôrzés alatt álló, albán többségû, két milliós lakosú tartomány történetében elôször kerül sor valóban demokratikus választásokra, ezt az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (EBESZ) szervezi. A választásokon 120 képviselôi hely sorsa dôlt el. A törvényhozás hároméves mandátuma meglehetôsen korlátozott, a valódi hatalmat továbbra is az ENSZ fôtitkárának különképviselôje, a dán HansHaekkerup gyakorolja. Az általa még májusban nyilvánosságra hozott "alkotmányos keret" szerint ugyanis a testület által hozott törvények csak akkor érvényesek, ha azokat a különképviselô is aláírja, és a parlament feloszlatásának a joga is az ô kezében van. A rendfenntartói jogkör, illetve a védelem ügye pedig a tartományban szolgálatot teljesítô külföldi rendôrök és a békefenntartó Kfor kezében van.
A szerbek körében hónapok óta tartott a vita arról, hogy a részvétel a tavaly októberi helyhatósági választásokon már kipróbált bojkott felel-e meg leginkább érdekeiknek. Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfô végül úgy döntött: az államszövetség vezetése és a szerb kormány a részvételt javasolja a koszovói szerbeknek. Kostunica nyilatkozatát Vuk Draskovics, a Szerb Megújhodási Mozgalom vezetôje hazaárulásnak tartotta. "Ez a döntés is azt mutatja, hogy a jelenlegi belgrádi hatalom a szerb nemzet kiirtása fölött szemet hunyó nagyhatalmak vazallusa" jelentette ki.
Elemzôk szerint Koszovó hónapról hónapra közelebb kerül a gyakorlati függetlenséghez, és a választások után létrejövô kormányzat is a Jugoszláviától való leszakadás híve lesz. A tartomány jövôje szempontjából azonban a jövô nyár lesz a döntô, akkor rendezik meg ugyanis a Koszovó végleges státusáról dönteni hivatott népszámlálást.
![]() |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |