2002. január 7.
(XIV. évfolyam, 3. szám)

Év vége, az új év kezdete rendszerint a számvetések ideje is. Politikusoknál külön jelentôséget kellene ennek tulajdonítani, hiszen a választópolgár idônként számonkéri azt, hogy az ígéretekbôl, az elvállalt feladatokból mit sikerült az elmúlt idôszakban megvalósítani?

Kónya-Hamar Sándort, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökét, és parlamenti képviselôt kettôs minôségében kérdeztem az elmúlt esztendô történéseirôl.

— Jóval elôbbrôl kezdeném, a 2000 nyarán sorra került helyhatósági választásoknál. Megyei döntéshozó szervünket sikerült rávenni arra, hogy Kolozsváron önálló polgármesterjelöltet állítsunk. Ennek lehetôsége régebb felmerült: választóink részérôl többször megfogalmazódott ilyen irányú elvárás, és ezt szerencsés módon 2000-ben sikerült megvalósítanunk. A választások során kiderült, hogy jól döntöttünk. Ennek (is) köszönhetô, hogy az elmúlt 10 évben a legnagyobb számú mandátumot értük el mind a városi, mind a megyei tanácsban. Jó eredményeinket azonban megfelelôen kellett kamatoztatnunk, hogy ne jussunk ugyanarra a sorsra, mint 1992-ben, illetve 1996-ban, amikor a megegyezéseket politikai partnereink nem tartották tiszteletben, és minden tisztséget elveszítettünk. Funart nem sikerült legyôzni, viszont az új helyzetben az egykori kormánypártok fô ellenzékével, a Szociáldemokrata Párttal helyi szinten gyümölcsözô kapcsolatot építettünk ki. Rá tudtuk venni a többségi partnert arra, hogy betartsa a szavát. Az volt az igazi tét, hogy sikerül-e összefogni Funar ellen? Az egyezségeknek köszönhetôen ez a megyei és a városi tanácsban végülis sikerült, hiszen megyei alelnökünk és kolozsvári alpolgármesterünk van. Úgy érzem, hogy amit helyi szinten akkoriban kiépítettünk a késôbb kormánypárttá váló SZDP-vel, az késôbb országos érvényûvé válhatott volna. Az más kérdés, hogy bizonyos helyzetekben, különbözô politikai szinteken miért kell folyamatosan résen lennünk, és ne improvizáljunk...

— Az RTDP-vel folytatott helyi egyezkedésekben a megyei tanács alelnöki és Kolozsvár alpolgármesteri tisztsége mellett szóba jött-e más vezetô beosztás helyi közintézményeknél?

— Az egyezkedések idején szóba került egy lehetséges alprefektusi tisztség is, amit azért nem tudtunk vállalni, mert az országos RMDSZ erre még nem volt felkészülve. Azt mondták, hogy ez úgy tûnhet, mintha mi is részt vennénk a kormányban... A felajánlott alprefektusi széket végülis "átkonvertáltuk", ami azt jelentette, hogy a régi kormány idején elnyert tisztségeket megtarthattuk, és ezek mellé újakat is megígértek. Ilyenformán megtarthattuk a kataszteri hivatal igazgatói székét, a fôtanfelügyelô-helyettesi, illetve a megyei kulturális vonalon betöltött tisztséget. Az újabb vezetô beosztások megszerzésének ígéretével a kormánypárt azóta is adós, ami számunkra több mint egy éve fájó seb. Szintén megvalósulatlan ígéret maradt Funar eltávolításának lehetôsége is...

— A magyar képviselôi mandátumok szempontjából sikeres helyhatósági választások után következtek a parlamenti választások, amelyen a harmadik képviselôi mandátum elúszott. Kevesebben szavaztunk, vagy az elmúlt tíz év alatt ennyivel csökkent a helyi magyarság részaránya?

— Sokszor elhangzott, hogy sok magyar elvándorolt, hogy közömbösek lettek, nem érdekli ôket a politika. Nos, nem lettek közömbösek, hiszen 2000-ben az addigi választásokhoz képest többen járultak az urnák elé. Persze, figyelembe kell venni azt is, hogy a többségi románság milyen arányban szavaz. Kis szerencse híján valóban elúszott a harmadik képviselôi mandátum, viszont Kolozs megye magyarsága 14 ezer szavazatot adott a közös kosárba...

— Hol folytatta képviselôi mandátumát? Mit kellett újrakezdeni 2001-ben?

— Sok törvénytervezet maradt félbe: többek között az egyetemünkrôl, a szociális kosár megteremtésérôl szóló törvénytervezet, illetve az utolsó pillanatban elfogadott földtörvény, amelynek végrehajtási utasításai szintén átkerültek az új parlament elé. Ezek zömét azóta az új törvényhozás tárgyalta. A kormány megalakulását követôen az RMDSZ támogatási protokollumot írt alá a kormánypárttal. Ennek hat-hét pontja azóta is ígéret maradt, amit a Szociáldemokrata Párt változatlanul nem tart be. Az önálló magyar egyetem újraindításáról benyújtott törvénytervezetet úgy szavazták le, ahogyan azt az elôzô parlament tanügyi szakbizottsága hátrahagyta. Ennek elfogadására az RMDSZ részérôl egy igen kemény nemzetközi lobbira lett volna szükség, erre azonban nem került sor.

— Tavaly februártól ön ismét a Kolozs megyei RMDSZ elnöke. Többnyire Bukarestben tartózkodva hogyan lehet elegendô idôt és energiát szakítani az itthoni teendôkre?

— Ezt a munkát kezdettôl fogva igyekeztem jó értelemben összehangolni a képviselôi mandátummal. Ha kell, naponta többször is telefonon tartom a kapcsolatot Kolozsvárral. A végrehajtó munkát helyi szinten egy összeforrott, jó csapat vállalta fel. Elkezdtük a kolozsvári magyarság kataszteri összeírását, ami nagy munka volt. Ennek többszörös haszna is van: egyrészt a jövô tavasszal sorra kerülô népszámlálás során tudjuk kamatoztatni, ugyanakkor igen jelentôs szerepe van a státustörvény alkalmazásában. Hangsúlyoztuk, hogy összeírásunknak nincs tudományos vagy jogi alapja, de adatainkra bármikor hivatkozni lehet. A szociális kosár ügyében tett ígéretünk sajnos ígéret maradt, ami további megvalósításra vár. Alapítványt hoztunk ugyan létre a szociális gondok mérséklésére, azonban azok a pénzek, amelyekre számítottunk, csak részben folytak be...

— A gödrök továbbra is ott éktelenkednek Kolozsvár Fôterén, ugyanakkor idén lesz száz éves a Mátyás-szobor...

— A fôtéri gödrök betömését többször is kialkudtuk. Volt koalíciós partnereinknek beszereztünk minden olyan dokumentumot, amely a fôtéri gödörásást megakadályozhatta volna. Ezeket letettük a prefektus asztalára, aki végülis aláírta a betömési parancsot. Hogy erre miért nem volt politikai akarat, azt most ne vitassuk... A kormánypárttal történô eddigi együttmûködésünk kiértékelésekor az egyik legfontosabb teendô Kolozsvár ügye, amelybe beletartozik a Fôtéren éktelenkedô gödrök betömése is.

— A kormánypárt és az RMDSZ között helyi szinten elôször Kolozs megyében született egyezmény, és valamivel késôbb az RMDSZ csúcsvezetôsége külsô kormánytámogató tényezôként kötött protokollumot a Szociáldemokrata Párttal. Ezekrôl az egyezkedésekrôl azóta is megoszlanak a vélemények: van, aki azt állítja, hogy a kormánypárt az RMDSZ-t kirakatintézményének dísztárgyaként használja, mások viszont elégedettek az elért eredményekkel. Ön hogyan értékeli az együttmûködést?

— A kolozsvári egyezség megkötésével egyféle modellt ajánlottunk az országos vezetôség számára. Ennek Kolozsváron megvoltak a személyes szimpátiái, "érzelmi szintjei", amit elég nehéz egy országos egyezségre rávetítetni. A Markó Béla által egy évvel ezelôtt aláírt egyezménynek több fejezete van, amelyek alpontokra tagolódnak. De vegyük sorjába ezeket. Az elsô pont a reformfolyamat felgyorsítását rögzíti. Nyilván nem volt rózsás az a gazdasági helyzet sem, amit a mai kormány az elôzôtôl átvett, viszont egyértelmû, hogy a reformfolyamat nem gyorsult fel, sôt stagnál. Óriási a szociális elégedetlenség, országos méretû sztrájkoknak nézünk elébe. A jelenlegi gazdasági helyzet nehezebb, mint egy évvel ezelôtt. A kormány olyan rendeleteket és pénzbeli bírságokat vezetett be, amelyekrôl utólag derült ki, hogy nagyon megnehezítik a gazdasági életet. A kis- és középvállalkozók helyzete nagyon rossz, a külföldi befektetôk közül többen tôkéjüket menekítve távoznak az országból. A Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal folytatott egyezkedések során a kormány a költségvetési fegyelem drasztikus megszigorítására tett ígéretet, olyan formán, hogy tovább szorítsa a nadrágszíjat, holott már jóformán nadrág sincs... Ezek az intézkedések rendszerint a fogyasztót érintik, azt a réteget, amely az elmúlt évtizedben folyamatosan elszegényedett. A recesszió, a munkanélküliség és az infláció egyszerre jelentkezett, amely minden gazdasági szakember és politikus rémálma. Eleve rossz az a költségvetés, amelynek egyharmada a küladósságok törlesztésére megy...

— Mit tehetne a kormány a gazdasági recesszió elkerülésére?

— A saját lábon történô megállást mindenekelôtt a hitelek ésszerû kihasználásával lehetne elérni, hogy a pénzek ne ússzanak el ellenôrizetlenül. Nem volna szabad nehéz adókkal, illetékekkel sújtani azokat a vállalatokat, amelyek az igen nehéz gazdasági körülmények között is vállalják a beruházást, a fejlesztést. Az RMDSZ 2000-ben és 2001-ben is kiharcolt egy bizonyos összeget a kis- és középvállalatok támogatására, az adórendszer megreformálása nélkül azonban ez a támogatás nem hatékony. Az RMDSZ jó gazdaságpolitikai programot dolgozott ki. Ha azt vállalta, hogy támogatja a kormányt, miért nem követett el mindent, hogy saját gazdaságpolitikájának érvényt szerezzen?

— A helyhatósági törvény szintén a protokollum része, alkalmazása azonban jórészt a helyi kiskirályok kénye-kedvére van bízva. Történt-e valamilyen elôrelépés ezen a téren?

— Ha arra gondolok, hogy tavaly tavasszal megnyugtató módon megszületett ez a törvény, és ezt azóta sem alkalmazzák egyértelmûen, ez elgondolkoztat. Bizonyos, hogy a törvény elfogadását a kormánypárt kirakatpolitikája részének tekinti, ezért alkalmazását nem kéri számon a helyi illetékes szervektôl. Nyilván ezen is sürgôsen változtatni kell!

— Az államosított ingatlanok, beleértve az egyházi ingatlanok helyzetét, az elfogadott 10-es törvény után sem mondható rózsásnak. A földtörvény alkalmazása, fôleg az erdôk visszaadása sem halad a kívánt ütemben...

— Meg kell tanulnunk azt, hogy az olyan kormánypolitikusoknak, akiknek elôdei ajándékba kaptak mindent, azok számára nem lehet prioritás az elkobzott ingatlanok visszaadása. Annak idején nem azért vettek el mindent, hogy most visszaadják. A 10-es törvény tárgyalásakor nem sikerült elérnünk, hogy azt az egyházi ingatlanok visszaadására is kiterjesszük. Akkor azt ígérték, hogy az egyházi javak visszaszolgáltatásáról egy késôbbi jogszabály rendelkezik majd. Sejthetô volt, hogy erre egyhamar nem kerül sor. Közben a 10-es törvényre hivatkozva egyre több egyházi ingatlan kerül idegen kézbe... Tizenegy évvel a rendszerváltás után sajnos még mindig nincs egy pontos felmérésünk az összes magyar egyházi és más intézményi tulajdonról, amely az elmúlt évtizedek során román kézbe került. A földtörvény alkalmazását az ingatlantörvényhez hasonlóan késleltetik. Annak idején Constantinescu államelnök riadt vissza attól, hogy a több, mint 13 milliárd dollárt érô közbirtokossági erdôk visszajussanak jogos tulajdonosainak, utódja pedig más taktikával, de ugyanezt az irányvonalat követi. Iliescu elnök ráadásul különbözô rendezvényeken olyasmit mondott, hogy az egyházi ingatlanok 85 százalékát már visszajuttatták a tulajdonosoknak. Ilyen esetben az RMDSZ-nek a döbbenettôl nem hallgatni, hanem ordítania kellene. Tavaly a püspökök az új kormánynak megelôlegezték a bizalmat, amikor Snagovon támogatásukról biztosították az európai integrációban. Ez az erkölcsi garancia azt eredményezte, hogy a Romániáról készült legújabb országjelentésbôl kimaradt az egyházi ingatlanok sorsa. Ezt nemzetközi lobbival sürgôsen újra kell éleszteni és el kell mondani, hogy mi az igazság. Mindent el kell követnünk azért, hogy a Nyugat meggyôzôdjék, mi a romániai valóság a nemzeti kisebbségek jogainak a védelme terén és az elkobzott ingatlanok, illetve más kisebbségi javak visszaadásában.

— A romániai történelmi magyar egyházak vezetôinek legutóbb Kolozsváron tartott értekezletén tiltakozó kiáltvány született az egyházi ingatlanok ügyében. Milyen elôrelépést jelenthet ez a nemzetközi megítélésben?

— A püspöki kar által elfogadott állásfoglalás iránt élénken érdeklôdött az amerikai kormányzat is. A szöveg angol nyelvû változatát és több, mint 1500 elkobzott egyházi ingatlan lajstromát is eljuttattuk a nagykövetséghez, hogy továbbítsák azokat Washingtonba.

— Összességében hogyan értékeli az elmúlt egy év alatt elért eredményeinket?

— Az elôzô kormánykoalíció alatt kiharcolt apró eredményeink egy részét is a mostani kormány jobb vagy bal kézzel elseperte, vagy legalábbis ettôl tartunk. Ilyen tudattal nem lehet ôszinte partnerséget vállalni. Az európai integrációban elszenvedett román kudarcok Romániát nem késztetik jobb belátásra, inkább bosszút forral Magyarországgal szemben, amely minden szempontból jóval elôbbre van. Az RMDSZ-nek ma már nem ezt a politikát kell folytatnia. Nemzetközi fórumokon gyakran felteszik a kérdést, illetve Romániába érkezô külföldi politikusok is rendszerint megkérdezik, hogy az RMDSZ miért nem tartja fönn legalább hangos szóval azt a programot, amelyben meghirdette a háromszintû autonómiát, a jogorvoslatot vagy azt a szociális programot, amelyre Európához tartozó országként nekünk is jogunk volna?

— Mindezt vajon miért nem lehet érdemben megtárgyalni a Szövetségi Képviselôk Tanácsában?

— Én annak idején az SZKT-ét becsületromboló szervezetnek neveztem, hiszen ehhez az intézményhez több botrányos szavazás is fûzôdik. Az SZKT soha nem döntött a kormányzati részvétel mellett. 1996-ban a csúcsvezetôség az akkori koalícióval elkezdett tárgyalásokról számolt be, az SZKT pedig a tárgyalások folytatására és nem a kormánybalépésre adott mandátumot. Arról volt szó, hogy elsôsorban törvényhozási együttmûködés körvonalazódik. Az SZKT-nak az az igazi baja, hogy beszámolók helyett különféle politikai esszék hangzanak el, amelyek érintik ugyan az általános politikai helyzetet, de nélkülözik a konkrétumokat, nem a valamennyiünket érdeklô lényegi dolgokról vitatkozunk. Amióta a kormánytámogatási protokollum megszületett, még nem hangzott el konkrétum arról, hogy az egyezményben foglalt tételekbôl mi valósult meg és mi nem. Nehéz olyan munkarendben megoldásokat találni a vitás kérdésekre, ahol a szövetségi elnöknek vagy az ügyvezetô elnöknek egy órás expozéja hangzik el, a többi felszólaló pedig maximum 3 percet kaphat. Akik észrevételeket mernek megfogalmazni, azoknak egyre kisebb a tábora, és a "demokratikus elv" szerint általában leszavazzák. Ez a munkamódszer válsághelyzetet teremtett az RMDSZ-ben. A választók figyelnek ránk, és érzik, hogy sorsuk nem megy jól, hogy nem ezt várják az RMDSZ-tôl. Az elmúlt nyolcvan év román politikai tapasztalata bizonyítja, hogy a kisebbségek képviselôi közül a számukra elfogadható személyeket kiemelik, de soha nem a közösség ügyét, nem a közösség elvárásait. Ez történik ma is: a román politikának sikerült éket verni az RMDSZ különbözô táborai közé olyan formán, hogy bizonyos embereket elfogad és azokkal "intézi" a romániai magyarság ügyét. A román pártoknál például a csúcsvezetôség döntése elôtt a szenátorokkal és képviselôkkel elôzetes tárgyalások, egyeztetések folynak. Nálunk sok esetben a csúcsvezetôség elôbb leül tárgyalni, majd kész tények elé állít, a képviselôket pedig sokszor nem is tájékoztatják vagy csak jóval késôbb. Ez eléggé tarthatatlan állapot az RMDSZ-ben.

— Ha ön RMDSZ-szövetségi elnök volna, hogyan változtatna a mai helyzeten?

— Az RMDSZ-en belül vannak úgynevezett mérsékeltek és radikálisok, erre van európai precedens. Tanulnunk kellene a baszk, a dél-tiroli vagy az észak-ír példából, hogy mikor melyik csoportnak jön el az ideje. Ilyenkor teret kell engedni nekik, mert ha van egy kemény hivatkozási alap, vagy akár zsarolási lehetôség, akkor már lehet tárgyalni. A jóhiszemûségünkkel rendszerint leragadunk az ígéreteknél. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy azt a bakisorozatot, amely elkezdôdött Ioan Rus Erdély-féltésével és folytatódott a román titkosszolgálati jelentéssel a Székelyföldrôl, és nemrég a magyar Himnusz éneklése kapcsán kirobbant botránnyal tetézôdött, miként lehet orvosolni? Nekünk sokkal keményebben és szókimondóbban kell politizálnunk!

— Sokszor elhangzik, hogy az RMDSZ-t meg kell újítani, meg kell reformálni. Kinek a feladata ez?

— Az RMDSZ megújításának az esélye a tagságon múlik. Az alsócsernátoni fórumon például hiába hirdette meg egy szûkebb csoport a megújítás teendôit, ha ez nem talált nagyobb visszhangra a tagság, illetve az erdélyi magyarság körében. Az erdélyi magyarság elvárja, hogy dolgait egy kis csoport végezze és nem veszi kezébe saját sorsának irányítását. Mindenekelôtt a belsô RMDSZ-választásokat kellene kiharcolni, hogy ne szavazzunk, hanem válasszunk. Személyekre kellene lebontani, hogy a választópolgár kinek a tevékenységével van megelégedve és kiével nem. Itt nem diktatórikus beavatkozásról, puccskísérletrôl van szó, mint ahogy azt egyesek világgá kürtölik, hanem az erdélyi magyarság azon jogáról, hogy választhasson. Sajnos itt szóba jön a politikai kultúra hiányossága is, hiszen az ötven év alatt kialakult politikai retorziót nehezen lehet megváltoztatni. Nézzük meg, hogy a részvételi morál minden rendezvényen milyen csekély, és ez nyilván lecsapódik a politikában is. Márpedig a politika az élet. Kisebbségi sorsban nem lehetünk apolitikusok! Predesztináció van arra, hogy politizáljunk!

Makkay József

Január elsejétôl átlagosan 5 százalékkal emelkedett a villanyáram, a földgáz, az üzemanyagok és a különbözô szolgáltatások ára. Belügyminisztériumi források szerint a kocsik forgalmi engedélye az eddigi 44 500 lej helyett 50 ezer lejbe kerül. Hasonló arányban nôtt a személygépkocsik mûszaki vizsgája és az átiratással járó különbözô kiadások költsége is. A Belügyminisztérium hatáskörébe tartozó szolgáltatások átlagban öt százalékos áremelkedését jóváhagyta a Versenyhivatal is.

Az önálló egyedáruságok bejelentése szerint növekednek a távfûtés és melegvíz-szolgáltatás, a szemétszállítás, valamint az ivóvíz és a szennycsatorna-díjak is.

A romániai magyar közvélemény elégtétellel fogadta a magyar és a román miniszterelnök által aláírt egyetértési nyilatkozatot: a két kormány közötti megállapodással elhárultak az akadályok a kedvezménytörvény romániai alkalmazása elôl. Ezen túlmenôen a nyilatkozat több szempontból is hozzájárul a két ország közötti kapcsolatok fejlesztéséhez, szögezték le az RMDSZ képviselôi a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának (TEKT) szombaton Marosvásárhelyen lezajlott ülésén, amelyen részt vett Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezetô elnök, Nagy Zsolt ügyvezetô alelnök és Székely István, a magyar kedvezménytörvény romániai alkalmazását koordonáló központi iroda vezetôje is.

Az ülés részvevôi tájékoztatást hallgattak meg arról, hogy az egyetértési nyilatkozat értelmében az RMDSZ milyen feladatokat láthat el a kedvezménytörvény romániai alkalmazásában. A tanácskozáson ismételten megfogalmazódott, hogy az RMDSZ-szervezetek nem tesznek ajánlásokat a magyar igazolvány megszerzésére vagy odaítélésére, csupán begyûjtik és továbbítják az igénylésekkel kapcsolatos információkat.

A TEKT-ülésen döntöttek arról, hogy a területi RMDSZ-szervezetek egységesen január 21-tôl fogadják azokat, akik a határontúli magyarokról szóló törvényben biztosított kedvezményekkel kapcsolatos igényük továbbításáért fordulnak a szövetséghez.

Az RMDSZ területi szervezeteinek vezetôi marosvásárhelyi ülésükön ugyanakkor megvitatták a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) való területi együttmûködés kérdéseit is. Megállapodtak abban, hogy miképpen jelenjen meg ez a probléma az RMDSZ és az SZDP közötti esetleges újabb együttmûködési megállapodásban.

Kónya-Hamar Sándor képviselôtôl, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökétôl megtudtuk: pénteken újabb tanácskozást tart a státustörvényt felügyelô országos testület. Az ülésen valószínûleg felleltározzák a státustörvény alkalmazásához kapcsolódó eddigi helyzetet, valamint pontosítani fogják azt a módszert, amellyel majd az igénylôk magyar nyelvtudásának milyenségét állapítják meg.

Megkezdte a visszaszámlálást a bejegyzés elôtt álló Erdély-Bánság Liga — nyilatkozta a Szabadságnak Sabin Gherman, a párt elnöke. Elmondta: a bejegyzéshez szükséges aláírások már rég megvoltak, de nem akarta megkockáztatni azt, hogy a román állam ezt is törvényen kívül helyezze, mint a Pro Transilvania Egyesületet 1999. november 29-én.

— A betiltás bizonyította, hogy nagyon vigyáznunk kell, ha valóban be akarjuk jegyezni a ligát — mondta. — Már akkor elhatároztam, hogy kivárom azt, amíg az Európai Unió felzárkózik mellém. Alig telt el három nap a betiltás után, máris megjött az elsô nyugati válasz: az amerikai magyarok tiltakozó akcióba kezdtek a washingtoni román nagykövetség elôtt. Két napra rá Nelly Maes, az európai uniós ernyô alatt mûködô Szabad Európai Szövetség elnöke emelte fel hangját az Európai Parlamentben. Úgy érzem, jól tettem, hogy vártam. Néhány hónappal késôbb megismerkedtem Nelly Maes-szal és a szövetséggel — a Romániában bejegyzetlen liga így rendkívül erôs szövetségesekre bukkant. Most megérett az idô arra, hogy az európai parlamenti képviselôk küldöttsége jelenlétében bejegyezzük Romániában is a ligát, amely már hetek óta tagja a Szabad Európai Szövetségnek. Öt-hat képviselôre számítok, ketten — Nelly Maes, a Szövetség elnöke és José Luis Linazasoro fôtitkár — már jelezték is, hogy szívesen bábáskodnának a bejegyzésnél. Mivel az Európai Unió soros elnöke spanyol, remélhetôen ennek az országnak a képviselôi is eljönnek majd. Január 14-én Írországba utazom, ahol részt veszek a dublini Pro Transilvania fiókszervezet megalakulási ünnepségén. Az Erdély-Bánság Liga temesvári alakuló gyûlésére ily módon február végén kerül majd sor.

Szabó Csaba

Az Európai Unió (EU) majdani új tagállamainak kötelezô lesz csatlakozniuk a valutaunióhoz is — jelentette ki vasárnap az EU bôvítésért felelôs biztosa. A Deutschlandfunk rádiónak adott interjúban Günter Verheugen leszögezte: a jelenleg folyó csatlakozási tárgyalásokon egyetlen jelölt se kötheti ki azt, hogy távol akar maradni az eurózónától. A valutaunióban való részvétel éppen úgy kötelezô az új tagok számára, mint a schengeni egyezményhez való csatlakozás — hangoztatta a bôvítési biztos.

Verheugen egyúttal figyelmeztetett: az euró átvételének természetesen feltételei vannak, amelyeknek a jövendô EU-tagoknak is eleget kell tenniük. "A kritériumok teljesítése belátható idôn belül lehetséges lesz, még ha rövidesen nem is kerül erre sor" — fogalmazott Verheugen.

Schengenrôl szólva leszögezte: az egyezmény része az európai szerzôdésnek, így az is terítéken van a csatlakozási tárgyalásokon. A tagjelöltek csak akkor vehetik át a schengeni egyezményt, ha száz százalékig képesek eleget tenni az abban foglalt elôírásoknak, például az unió külsô határai védelmének. "Minden további nélkül elképzelhetô, hogy az elsô tagfelvételek után lesznek olyan új EU-tagok, akik sem az eurózónának, sem a schengeni egyezménynek nem lesznek még részesei" — jelentette ki a Deutschlandfunkban az Európai Unió bôvítéséért felelôs német biztos.

Napokon belül 15–20 ezer illegális román munkavállalót utasítanak ki Izraelbôl, ráadásul további 60 ezer legális román munkavállalónak kell majd lemondania munkaszerzôdésének a meghosszabbításáról.

Izraeli hírforrásokat idézô román lapok beszámolói szerint az izraeli hatóságok január elsejétôl felfüggesztették munkavállalási engedélyek kiadását, és megkezdték az illegális munkavállalók kitoloncolását. A tel-avivi román nagykövet a sajtónak nyilatkozva elmondta: az izraeli belügyminisztérium becslése szerint 15-20 ezerre tehetô az Izraelben illegálisan munkát vállaló román állampolgárok száma, akiket most akaratuk ellenére hazaküldenek.

A mintegy 60 ezer törvényes munkaszerzôdéssel Izraelben dolgozó vendégmunkás egyelôre Izraelben maradhat, de munkaszerzôdéseik lejárta után nekik is el kell hagyniuk az országot.

A román kormány vasárnap kiadott közleményében arról tájékoztat, hogy Adrian Nãstase miniszterelnök máris üzenetet küldött izraeli kollégájának, Ariel Saronnak, amelyben leszögezi: a román kormány kész együttmûködni az izraeli kormánnyal a kirívó helyzetek rendezése érdekében és mindent megtesz a román munkások védelmének biztosításáért.

Szombatról vasárnapra virradólag a román határrendôrség több olyan személyt tartóztatott fel a román–magyar határátkelôhelyeken, akik illegálisan próbáltak bejutni Magyarországra. Egy fiatal nô a gépkocsi hátsó ülése mögé rejtôzve próbálta elhagyni a borsi határátkelônél az országot. A nô nem rendelkezett személyi igazolvánnyal, bevallotta azonban, hogy Mindra Gabornak hívják, 27 éves és kolozsvári.

Ugyancsak a hétvégén a 27 éves temesvári Julieta Diaconu hamis útlevéllel próbálta átlépni a román–magyar határt, de a nagylaki határrendôrség idejében megakadályozta. Hasonló szándéka volt egy dévai fiatalembernek, akit Varsándnál tartóztattak fel. A 18 éves Darius Cipriannál semmiféle hivatalos iratot nem találtak. Ugyancsak a varsándi határátkelônél egy 43 utast szállító, Spanyolországba tartó autóbuszt is visszafordítottak, mivel nem tett eleget a törvényszabta elôírásoknak.

Orodán Sándor, a Határôrség szóvivôje vasárnap az MTI-nek elmondta: az osztrák határôrség rendkívül alapos ellenôrzése során a jugoszláv és román vendégmunkásokra összpontosít. A román állampolgároknál azt vizsgálják, hogy meg van-e a beutazás gazdasági feltétele, hiszen esetükben vízum már nem kell.

ÚJ SZOLGÁLTATÁSOKKAL várja kedves olvasóit 2002. januárjától a Heltai Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtára: Internet-használat, CD-használat, CD-írás, szkennelés, nyomtatás, fénymásolás. Érdeklôdni naponta 10–18 óra között lehet a könyvtár székhelyén, Mikó/Clinicilor utca 18. szám alatt.

Kifüggesztették a városházán az állami lakást igénylôk jegyzékét

A kolozsvári városi tanács székhelyén, a Mócok útja 3. szám alatti városháza épületében még december 27-étôl kifüggesztették az állami lakásra várakozók ideiglenes elsôdlegességû listáját. A jegyzéket a benyújtott igénylések és dossziék áttanulmányozása után állították össze, figyelembe véve az 1996/114. számú lakástörvény, továbbá a 2000/1275. számú kormányhatározat elôírásait és az illetékes bizottság által adott pontszámok összegét.

Az állami lakást igénylôk jegyzéke mellé kifüggesztették a 2000/773. számú helyi tanácsi határozatot is, amely a pontszámok megítélésének kritériumait ismerteti, annak érdekében, hogy az érintettek maguk is kiszámíthassák az elért pontszámok helyességét.

A pontszámokkal kapcsolatos ellenvetéseket a kifüggesztéstôl számított 15 napon belül lehet benyújtani a városháza iktatójánál.

— Mi a különbség a nyugati és a mi életszínvonalunk között?

— Ott alig akadnak milliomosok, nálunk pedig mindenki az.

(öbé)

Vízkereszt napjától, január 6-tól megkezdôdik a farsangi, báli fôszezon.

Vízkereszt, a római katolikus naptár szerint Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenésének napja. Ekkor nyilvánította ki Jézus születését a pogány népnek.

Ennek jelképe: a három napkeleti bölcs — a három királyok — Gáspár, Menyhért és Boldizsár — a betlehemi csillagot követve megjelent Jézus jászolánál, s uralkodónak kijáró tisztelettel hódolt a kisded és édesanyja, Mária elôtt.

A templomokban tömjént és vizet szentelnek, innen a magyar vízkereszt elnevezés.

Ma is szokás még a vízkereszt-napi házszentelés. Ekkor a helybéli plébános meglátogatja híveit, megáldja a ház népét és a jószágot, majd az ajtók szemöldökfájára krétával felírja a G-M-B betûket és az évszámot.

A nyugati egyház számára a vízkereszt a karácsony zárónapja. A keleti egyház — a Julián naptár szerint vízkeresztkor ünnepli Krisztus születését. Náluk ez a karácsony napja.

Az ortodox családoknál — a hagyományok szerint — a betlehemi jászolra emlékezve — szalmát szórnak a tisztaszoba padlójára, és ezen hálnak az éjjel. Másnap délután a gyerekek — a katolikusok a háromkirály-járáshoz hasonlóan — kántálni mennek az idôs görögkeleti házaspárok házához.

Az egyházi évben a farsang vízkereszttôl hamvazószerdáig — idén február 13-ig — a nagyböjt kezdetéig tart.

Minden eddiginél rövidebb idô alatt, már január 7-én, hétfôn a kereskedelembe kerül az idei bécsi újévi koncert CD-je, amely azonban az elôzetes megrendelések alapján már akkor aranylemez volt, amikor még el sem készült.

A szokás szerint a Musikverein nagytermében tartott, s a világ 48 országába élôben közvetített koncertet idén Ozava Szejdzsi japán karmester vezényelte, aki hamarosan elfoglalja a bécsi operaház fô zeneigazgatói tisztjét.

Elôzôleg akadtak aggódók, mivel elsô ízben vezényelte az ifjabb és idôsebb Johann Strauss zenéjére alapozott, vagyis jellegzetesen osztrák hangversenyt távol-keleti karmester. Ozava azonban remek kritikákat kapott utólag, s a tévénézôk is kifejezték tetszésüket a maguk módján: Ausztriában közel egymillió ember nézte végig a közvetítést, ami a közszolgálati televízió számára 62 százalékos piaci részesedést jelentett.

Ami a lemezt illeti: a producer csütörtökön adta le az Ozava által jóváhagyott felvételt egy hannoveri stúdióban, majd a Universal Music ugyancsak hannoveri üzemében készítették a lemezeket alig három munkanap alatt, így kerülhet a Philips-CD hétfôn már a bécsi lemezboltokba.

A közérdeket szolgáló, nem kormányzati, önkéntes egyesület, melyet alapításakor (1991. november 28.) nagy lelkesedéssel fogadtak az állami intézmények is, fôleg a Egészségügyi Minisztérium, a Tanügyi és Ifjúságügyi Minisztérium, mûködésének tizedik évfordulóját ünnepli. Dr. George Petrescu elôadótanár, a liga alapító tagja és lelkes "munkása" elmondta, hogy mûködésük tíz esztendeje alatt számos dohányzás-elleni akciót, szemináriumokat, szimpóziumokat és kerekasztal találkozókat szerveztek a dohányzás káros, egészségellenes hatásáról, rengeteg nevelô munkát fejtettek ki a fiatalok körében és ehhez sok segítséget kaptak a helyi egészségügyi és tanügyi szervektôl is. Számos külföldi kongresszuson is részt vettek (Brüsszel, London, Bécs, Firenze, Genf, Chicago), amelyeken ismertették munkájukat és elgondolásaikat e munka eredményessé tételérôl.

A Dohányzás Ellenes Liga január 6-át, Vízkereszt napját nyilvánította "téli dohánymentes napnak" azzal a céllal, hogy ezzel is felhívja Kolozsvár lakosságának a figyelmét arra a mérhetetlen kárra, amelyet ez a szenvedély okoz. Statisztikai adatok alapján, Romániában 1990–1994 között 125 ezer ember halt meg dohányzás miatt. A szívbetegségek, a tüdôkárosodások és más, a mértéktelen dohányzásból adódó szervi elváltozások 10–20 évvel rövidítik meg az emberi életet. A nevelô célzatot szolgálja, hogy augusztus 15-ét, a keresztény világ Mária-napját, úgyszintén "dohányzásmentes nyári nappá" nyilvánították.

Május 31-e Dohányzásmentes Világnap. Nem véletlen, hogy ez a nap éppen a Nemzetközi Gyermeknapot elôzi meg, hiszen a legfontosabb felvilágosító munkát a dohányzás káros hatásairól éppen a fiatal nemzedékek soraiban kell kifejteni. A Dohányzás Ellenes Liga is azt tartja elsôrendû feladatának, hogy az ifjúságot egészséges életmódra nevelje. Reméljük, munkájukat ezen túl is ugyanilyen fiatalos lendülettel és jó eredménnyel végzik majd, amihez sok sikert kivánunk.

B. É.

Nem töltötték tétlenül a téli vakációt a szamosújvári iskolások. A Petru Maior Elméleti Líceum tanulóinak üvegikon kiállítása a Történelmi Múzeumban nyílt meg, és 31 tehetséges, nagyon ügyes alkotást mutattak be a közönségnek. Az ikonok leginkább vallásos témájúak, de néhány eredeti, sajátos alkotást is találhattunk a kiállított munkák között, amely azt bizonyítja, hogy ötletekben, kifejezôeszközökben egyáltalán nem szenvednek hiányt a tehetséges gyermekek. Mindnyájan Farkas Melinda rajztanárnô tanítványai. A diákok elsô alkalommal mutatkoztak be a helyi mûkedvelô közönségnek. Munkájuk megérte a fáradozást, hiszen olyan tehetséges diákok nevét ismerhettük meg, mint például Németi Noémi, Roman Alexandra, Butur Emília, Muresan Ivona és Cazacu Diana, akik nemcsak színhasználattal, hanem elképzelésük kifejezésmódjával is felhívták magukra az érdeklôdôk figyelmét. Sajnálatos, hogy a terem megvilágítása nem tette lehetôvé az üvegikonok ünnepélyességének jobb érzékeltetését, ámbár a kiállításra éppen az év végi ünnepek alkalmából került sor.

Farkas Melinda tanárnô igazi képzômûvészeti iskolát alapított, amihez a továbbiakban munkakedvet, kitartást kívánunk. Egy kisvárosban is adottak a lehetôségek a tehetségek kibontakoztatásához, csupán következetes, rendszeres alkotómunkára van szükség.

Erkedi Csaba

Nemrég jelent meg a Kalotaszeg összevont, októberi, novemberi és decemberi száma, amelynek elsô oldali írásában Kusztos Tibor fôszerkesztô Kalotaszeg múltjával, jelenével és jövôjével foglalkozik. A történelmi és több statisztikai adatot is ismertetô tanulmány — amely tavaly december 7-én hangzott el Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia Jövôkutató Bizottságának évzáró ülésén — végkicsengése, hogy az erdélyi magyarságnak, így a kalotaszegieknek is csak az egyház jelenthet ezentúl menedéket. Buzás Pál Kalotaszeg "nagy öregjével", Fekete Károly tanítóval, újságíróval készített beszélgetést. A népi gyógyászat sorozat emlékeztet az emberi élethez szükséges legfontosabb biokémiai anyagokra, majd a fûszernövényekrôl, jótékony hatásukról ír dr. Vincze Erzsébet. Ricci József "honismereti jellegû kirándulásairól" ezúttal Szamosújvárt és Dést mutatja be az olvasóknak.

J. M. Kolozsvár: Ki dönti el egy lakóközösségnél az alkalmazottak keresetét vagy a valamilyen szolgáltatást végzôknek adott jutalékot, továbbá a javítási munkálatok odaítélését egy vállalkozónak?

Válasz: A 85. kormányrendelet a tulajdonos (lakó) társulások megszervezésérôl és mûködésérôl (amely tavaly jelent meg a szeptemberi 544. számú Hivatalos Közlönyben) szinte teljes hatáskörrel a lakástulajdonosok közgyûlését ruházza fel. A jogszabály 9. szakaszának értelmében a tulajdonosok közgyûlése határozatban dönt a munkakönyves alkalmazottaiknak vagy szolgáltatási szerzôdés alapján járó keresetek, juttatások összegérôl, valamint a szerzôdések értékérôl és végrehajtási módozatairól abban az esetben, amikor az épület gondnokságát jogi személyre bízzák. Szintén a közgyûlés határozza el, hogy a társulás tagjainak valamilyen anyagi juttatást adjanak akkor, amikor a társulásnak hasznos tevékenységet végeznek.

A javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzésének módjáról a kormányrendelet 10. szakasza rendelkezik. Eszerint azokban az esetekben, amikor ilyen jellegû munkálatokra kerül sor, a gondnoknak (adminisztrátornak) figyelembe kell vennie az árra, minôségre és a munkálat elvégzésének idejére vonatkozó adatokat, és az ennek alapján a jogszabályoknak eleget tevô cégek, vállalkozók ajánlatait ismertetnie kell a tulajdonos társulás végrehajtó bizottságával elemzés végett, amely végül (tehát a végrehajtó bizottság) jóváhagyja (odaítéli) a munkálatok elvégzését az ajánlatot tevô cégnek vagy vállalkozónak.

A rendezôk fenntartják maguknak a változtatás jogát.

Rémülten figyelem, ami szülôvárosom, Kolozsvár színi élete körül zajlik az erdélyi sajtóban. Kétségbeejt az az ön- és közveszélyes hangnem, amit a perlekedô felek egymás ellen — és lassan mindenki ellen — bevetnek. Elôbb a lámpát! — kiálthatta valaki, mielôtt ez a kocsmai verekedésnél is nemtelenebb adok-kapok kialakult. Mert pislákoló lámpavilágnál is láthatta volna bárki, hogy itt a sértett tehetségtelenség, középszerûség, sanda közéleti ócskaság kezdeményezett ökölharcot, s ahogy az már lenni szokott, rántott magával mindenkit, kitermelte önnön kultúrpolitikai ("kocsmai") ideológiáit, és a sok jóhiszemû jeles személyiség, aki most Tompa Gábor meglincselésével foglalatoskodik, már észre sem veszi, hogy okfejtése kísértetiesen idézi a közelmúlt népfrontos, általánosító demagógiáját, ami annyi kárt okozott, és oly sokban hozzájárult az erdélyi magyar mûvészértelmiség degradálódásához. Mutatis mutandis: elértük, hogy kiváló erdélyi magyar személyiségek a provincializmust kérik számon színházuktól.

Tompa kétségkívül autokrata, s a modora is rossz. Csakhogy "mellesleg" megteremtette az egyetlen nemzetközileg is számon tartott erdélyi magyar mûvészeti intézményt. Vagy ez nekünk nem fontos? Nem fontos, hogy létezésünkrôl a korszerû, magas színvonalú mûvészeti teljesítmény adjon hírt? Mégpedig magyarul!? Fontosabbak a kis csúsztatások, melyek két-három bemutatóról regélnek a tényleges hat-hét helyett, s Tompáról olyan képet sugallnak, mintha csupán ô rendezne színházában, pedig éppen azért érheti szemrehányás, mert túl keveset rendez (évente általában egyet).

Senki sem akarja tagadni, hogy a rendszerváltást, a "csodavárást", a televíziós "boom"-ot követôen bizony gyér volt a színház látogatottsága. De hála Istennek, aki jár színházba tapasztalhatja, hogy ez a tendencia az utóbbi években bizony megfordulni látszik, és szerencsére egyre több fiatal, kolozsvári diák válik színház-rajongóvá. Ennek kellene örülni. No persze meg is lehet akadályozni, hogy ez a folyamat kiteljesedjen...

Az aggódó rendcsinálók megszidják Tompát, mert díjakat gyûjt. De hiszen minden díj, elismerés a kolozsváriakat dicséri és közvetve azt a tradíciót, melyet Tompa igenis látványosan vállal — legyen szabad itt most csak a Harag-emléknapokra utalni. Aki nem veszi észre, hogy a kolozsvári színházi tradíció nagyszerûsége éppen a mindenkori avantgarde, a formanyelvi, stiláris megújulás iránti nyitottságban rejlik, az egyszerûen nem érti ezt a tradíciót. Aki ezt kéri számon a mindenkori színházvezetôtôl, annak éppen a folytonos megújulás színházi filozófiáját kell számonkérnie. A bohózat, a kabaré, a népszínmû Janovics korának avantgarde-ja, vagy annak része volt. Ám legyen újra; nem hiszem, hogy Tompa szembeszegülne, ha a társulaton belül vagy akár kívül mutatkoznának az új, színvonalas színházi könnyû-mûfaj írói, rendezôi, elôadói. Vagy nekünk fontosabb egy-egy szépemlékû mûfaj puszta léte? Unalmas, mûkedvelô, de a miénk? Ez az elv? Nem elég, hogy több tíz tv-adó ontja a könnyed, gyorstalpalt szórakoztatást, szükséges, hogy a színházat is alávessük a nézettségi mutatók diktátumának? És ez a diktátum nem azonos-e vajon a zsdánovi népboldogítással? Tompa ostorozói, úgy tûnik veszélyes vizekre eveztek.

Gyanítom, persze, hogy a Tompa-ellenes fórum jeles résztvevôi ugyanúgy áldozatai az erdélyi magyar értelmiségi lét kibeszéletlen válságjelenségeinek, mint mindenki, aki a rendszerváltoztatás utáni új, ismeretlen helyzetben próbálta tenni a dolgát tisztességgel. Pedig lassan halaszthatatlanná válik a nézetek összevetése, akár ütköztetése arról, hogy meddig lehet nemzetiségi hányattatásainkra és dicsô múltunkra hivatkozni, anélkül, hogy korunk kihívásaira keresnénk kortársi válaszokat. Mikor ismerjük föl, hogy a puszta hagyomány kiürül, ha nem követi ahhoz méltó kortársi teljesítmény, hogy múlt értékeink görcsös emlegetése nem pótolhatja szellemi életünk jelenét, annak dinamikáját, hogy anakronizmussá, megtûrt önképzôkörré válunk, ha nem kérünk részt az új évezred folyamataiból, ha visszavonulunk tradícióink biztonságosnak vélt melegébe, fölmentve magunkat a cselekvés, a termékeny, önszervezôdô közös munka, a jövô megtervezése alól. Ha így megy tovább, lassan nem érünk rá semmire, ôriznünk kell az ôsök tûzhelyét. (A "vatrá"-t...!?) De ráérünk minisztériumhoz, párthoz apellálni, színidirektort meneszteni, sátánt kiáltani a kultúra és Kurkó Gyárfás nevében.

Lámcsak, magam is talán erôsen fogalmazok — ennek ez a pszichózisa. Nem mentség, csupán magyarázat, hogy elkeserít az, hogy általam nagyrabecsült, kiemelkedô személyiségek (köztük hajdan rajongva tisztelt egykori hittantanárom) ráálltak, hogy valódi vizsgálat nélkül ítéletet hirdessenek, megosszák a kolozsvári magyarságot. S hogy ezt még politikusok, elkötelezett közéleti emberek is megengedik maguknak, az végképp elszomorító.

Külön lapra tartozik csalódottságom, hogy a Tompa leváltását követelô nyilatkozatot jó barátom, "fegyvertársam", Simon Gábor operaigazgató is aláírta. Ôt is támadások érik folyton, ô is védelemre szorul a szindikalizmus bôrébe bújt gátlástalan destrukcióval szemben. Ezért is furcsállom, hogy a két intézmény közti konfliktusos (ám bizonyosan kezelhetô) viszonyt Simon kivetíti erre a dicstelen közéleti perlekedésre, pedig a két igazgató együttmûködése áldásos lehetne az egész kolozsvári mûvészeti életre nézve. "Civilek" nem igen érzékelik, de létezik a színház világában egy belsô erkölcsi rendszer, egy gentleman agreement, a "dobj vissza kenyérrel" parancsa, s aki ez ellen vét, az vélhetôen csapnivaló tanácsadókra hallgat.

Sajnálom...

Kívánok az új esztendôre megnyugvást, tisztánlátást, világraszóló kolozsvári magyar színielôadásokat.

Selmeczi György

Kissé mérges voltam magamra, mert újságíróként tudnom kellett volna a pontos információt. Úgy emlékeztem, az euró bevezetésétôl számított hat hónapig még nyugodtan lehet használni a német márkát, a belga frankot vagy a holland guldent. Közben olyan hírek is napvilágot láttak, amelyek szerint a váltóirodáknál csupán jutalék ellenében váltják át a német fizetôeszközt.

Sebaj, gondoltam, magamhoz teszem a fináncfiókom mélyén lapuló nyolcvan német márkát. Majd lesz valahogy. Ha eltátottam a számat, legalább fizessek rá. A csütörtöki szolgálat után betántorogtam a Deák Ferenc utcai elsô nonstop valutaváltóba. Gondoltam, megviccelem ôket. Illedelmesen köszöntem a borostás, monostori stílusú sapkát viselô bácsinak. Azt gondoltam, nagy gôgösen olyat kérek, amit nem tud majd adni. Snassz! Pár eurót kérek, jelentettem be katonásan. Majd karmolni kezdtem magam, amikor azt válaszolta: jó, jó, de mennyit? Ellazult a térdem. Mondom, viccel, talán kivágott valahonnan pár mintapéldányt. Nyugtalanná tette udvariatlan kételkedésem. Megemelt egy köteg ötvenes euró bankjegyet. Na, kisfiam, mennyi kell? — kérdezte ingerülten. Nem volt visszaút. Még akkor sem, ha mind hamisítvány. Ez a pasas megver. Meghunyászkodva elôkapartam a nyolcvan márkát, és átadtam. Fûrészelt a mátrixnyomtató, kattogott billentyûzet.

Kiadja a személyimet. Majd a nyugtát.

Érkezik egy ötvenezres, pár tízezres társaságában. Hol az euró? Úgy álltam ott, mint karácsonyi ajándékára váró kisgyerek. Bevallom, izgultam. És természtesen kételkedtem. Igen, még mindig. Kiad még egy nyugtát: az elsôn a márka lejre, a másodikon pedig a lej euróra váltását tüntette fel.

Szünet.

Számol. De már látom a színes bankjegyeket. Végre kezembe vehetek egy huszas, egy tízes es egy ötös címletû bankjegyet. Érzem, hogy nem csak a tévé képernyôje elôtt szemlélem az új európai valóságot. Engem is magával ragad az új érzés, az eurófória: a Pubban ismerôseimnek mutogatom a három bankjegyet. Senki sem mondja, hogy látott már ilyet.

***

Újabb állomáshoz érkeztek az európai országok: megvalósították a monetáris uniót. Igaz, vannak olyan EU-tagországok, amelyek úgy döntöttek, egyelôre nem kívánnak részt venni a folyamatban. Nem gondolták komolyan. Nagy-Britannia kívül maradhat az euró övezetbôl, de a közös európai pénznem mégis meghatározza majd az angolok életét. Az egyik nemzetközi tévéadó szerint londoni luxusáruházakban máris lehet euróban fizetni. Business az business.

A hírügynökségi jelentések szerint az átállás komolyabb zavarok nélkül történt. Vannak viszont színfoltok: az athéni bankot egy szemfüles rabló máris megkönnyebbítette százezer új pénztôl, de biztos ami biztos: kétszázezer drahmát is magával cipelt. Európa-szerte az érmék hiánya okozott inkább gondot. A nagy címletû márkással capuccinót vásárló német polgárnak képtelenek voltak eurós visszajárót adni a kiszolgálók; miután hosszú percekig számolta az új pénzt, a római taxisofôr kételkedve ugyan, de végül elfogadta a tíz euróst. Egyesek az érmék méretére panaszkodtak. Meg sem tudom fogni, panaszkodott egy idôs hölgy a brüsszeli piacon… A legérdekesebb történet talán Németországból származik: egy szemfüles fiatalember kivágta a színes magazinból az eurós mintapéldányok egyikét, összeragasztotta az elejét a hátával és elment vásárolni. Nem, nem az ötös címletûvel, hanem az ötszázassal. Tíz percig szabadon sétált az utcán, majd bekísérték.

Valahogy így jártak a kollégáim is. A fent említett eurók mellé beloptam 1000 cruzeirost. Az elnevezés hasonlít, jól néz ki, bebeszélem nekik, hogy spanyolul vagy portugálul írták rá az új pénz elnevezését. Gondot az jelenthetett volna, hogy ismeretlen tábornok (Candido Rondon) mosolygott le róla, a hátoldalon pedig bennszülött lányok borzos frizurája volt látható. A férfiak észrevették, hogy Banca do Brazilt ír rajta, de senkinek sem kattant be, hogy ezres címletû euró bankjegy NINCS. Szóval lesz még mit tanulnunk.

Úgy tûnik, a folyamat visszafordíthatatlan. Remélhetôleg a közeljövôben (talán a huszonévesek még megérik) bankjegyeken nem az Európai Központi Bank (BCE — Banque Centrale Européenne, ECB — European Central Bank), hanem az egyesült európa iniciáléja díszeleg majd: USE — United States of Europe…

Kiss Olivér

A román alkotmány 47. szakasza alapján, Kölcsey Ferenc költônk Erkel Ferenc által megzenésített Hymnuszával kapcsolatosan kéréssel fordulok Fôtiszteletû Püspök urakhoz, közös álláspont kidolgozását kérve a Hymnusz eléneklésére és szavalására vonatkozóan. Követendônek tartom a budapesti Kálvin téri Református Gyülekezet gyakorlatát, ahol minden vasárnapi istentisztelet a Hymnusz eléneklésével zárul.

Kérésemet az alábbiakkal indoklom:

Ezerkilencszázhúsz június 4. óta Nagy-Romániában negyedrendû állampolgárokként kezelnek a Bánságban, a Partiumban, Máramarosban és Erdélyben. Romániában elsôrendû állampolgár minden uralkodó párt tagja. Másodrendû állampolgár minden román, politikai meggyôzôdésre való tekintet nélkül. Harmadrendû állampolgár az a nemzetiségi kisebbségi személy, aki hozzájárul a soviniszta-nacionalista, fajgyûlölô kizárólagosságra törekvô nagyromán nemzeti álmok megvalósításához. Negyedrendû román állampolgárok vagyunk mi valamennyien, akik nem tartozunk semmilyen párthoz és nem vállalunk szerepet a nemzetiségi kisebbségek erôszakos elnemzetietlenítésében és nem segítjük elô a beolvasztó román politikai program megvalósítását.

A békeszerzôdések megkötésekor, a háborúkban gyôztes nagyhatalmak, nekünk teljes AUTONÓMIÁT ígértek és ezt a román politikai erôk 1918. december 1-én Gyulafehérvárott garantáltak a bánsági, partiumi, máramarosi és erdélyi magyarok részére! Nyolcvan év telt el és önrendelkezési jogaink gyakorlása helyett évrôl-évre beszûkített, megalázott nemzetiségi kisebbségi státust kaptunk. Már megelégeltük az üres ígéreteket, nemzetközi porhintéseket és naponkénti becsapásainkat, félrevezetéseinket. A jövôre nézve radikálisan követeljük azon jogainknak gyakorlását, amelyeket nekünk szóban és írásban garantáltak!

Tegyük nemzetközi közhírré: nem vagyunk többet nemzetiségi kisebbségei Romániának, hanem a nagy történelmi múltra visszatekintô társnemzeti jogi státusunkat fogadhatjuk el és a megígért és garantált önrendelkezési jogainkat, Románia keretein belül, mától kezdve radikálisan mûködtetni fogjuk és belügyeinkbe senki részérôl avatatlan beavatkozást nem engedünk meg.

Nem mondunk le kultúrértékeink mûvelésérôl: ez alkotmányos jogunk! Intézményeinkben anyanyelvünkön hajtunk mindent végre!

Napjainkban, körülöttünk minden kis nép autonómiával rendelkezik. Ezek soraihoz akarunk felzárkózni az Európai Unióban. Mi, nagy történelmi múlttal rendelkezô magyarok is!

Nyolcvan éven keresztül megpróbáltunk létezni Reményik Sándor nagy költônk politikai filozófiája szerint: "ahogy lehet" apró politikai lépésekkel, amelyek odajuttattak, ahol vagyunk. Kolozsvárott az 1800-as évek végén hat román családot tart nyilván a Statisztikai Hivatal: nyolcvan év alatt az "ahogy lehet" politikai koncepcióval húsz százalék köré nyomtak le a mindenkori román közigazgatással.

Az "ahogy lehet" politikai koncepciótól, az önbecsapó "kislépések" politikai elvétôl meg kell szabadulnunk. Nemzeti múltunkhoz híven, határozottan, bátran, radikálisan követelnünk kell teljes autonómiáink mûködtetését Románia keretein belül. Ha erre nem kerül sor, akkor rövid idôn belül Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely Kolozsvár sorsára fognak jutni.

Mindezek elkerülése végett vállalnunk kell — vallásra való tekintet nélkül — a Hymnusz éneklése miatt számunkra kilátásba helyezett büntetéseket, amelyeket tudomásul veszünk, de soha nem fogunk végrehajtani.

A már meghozott büntetésekrôl értesítjük Brüsszelt, Strasbourgot, Bécset, Washingtont, az ENSZ illetékes szerveit, hadd lássák, hogy az erdélyi magyarságot állandó büntetésekkel gyötrik, üldözik és atrocitásoknak teszik ki legalapvetôbb emberi jogainak gyakorlása miatt!

Szükség esetén nemzetközi bírósághoz folyamodunk. Mi, fegyvert soha nem fogunk, mert nemzeti kérdéseinket kerekasztalnál kell elrendezni, szétdarabolásunkat is kerekasztalnál hajtották végre, bûnösen!

Megmaradásunk érdekében az említett áldozatot meg kell hoznunk. Ez a minimum, amit tehetünk adott helyzetünkben.

Kérjük a mindenkori magyar kormányt, vállalja fel ügyünk képviseletét az illetékes nemzetközi szervek-fórumok elôtt.

Befejezésül Bod Pétert idézem: "Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni, amikor lehetne, nagy vétek!"

Itt az alkalom, hogy cselekedjünk és "ne essünk a nagy vétekbe!"

Kelt Kolozsvárott 2001. december 16-án, amikor a Donát úti Református Gyülekezet lelkipásztora bejelentette: A Himnuszt nem énekelhetjük a jövôben!

Újvári Ferenc
ügyvéd

A román ökölvívó, akit öt éves szerzôdés köt a kanadai Interbox Corporation klubhoz, elsô próbálkozásra elhódította a könnyûsúlyú kategória (60,200 kg) világbajnoki címét. Az USA-beli San Antonio városánakFreeman Coliseum sportcsarnokában jelen levô mintegy 11 500 nézôt — közöttük 800 Amerikában élô román — szoros mérkôzésen kápráztatta el a hazai körökben "Mo- su" becenéven emlegetett ökölvívó. A végeredmény 2–1 volt Doroftei javára, a legyôzött pedig az argentín Raul Balbi "Pepe". A boxolónknál néhány centivel magasabb és négy évvel fiatalabb ellenfél nagyobb tapasztalattal rendelkezett, mint az új WBA-világbajnok, mivel már 8 éve öklözik a profik között. Leonard ennek ellenére erôsebbnek és kitartóbbnak bizonyult.

A trikolór zászlóban megjelenô ökölvívó a meccs elején enyhén dominált, és az elsô két menetet megnyerte. A következô két menet az ellenfelé volt, akinek erôs bal horogütései Leonard mindkét szemöldökét felszakította. A nehéz idôszakot túllépô Doroftei az 5. menetben ismét elônyt szerzett, majd a 6. és 7. menetekben már mindkét boxolón meglátszott a fáradtság, és döntetlenül végzôdtek. A 8. menet volt a legzavarosabb, némi argentin elônnyel végzôdött. Az utolsó négy menetet viszont, minden erôbedobásának hála, Doroftei nyerte meg, és már csak a végsô eredményhirdetés izgalmai maradtak hátra. A három amerikai pontozóbíró közül ketten látták jobbnak Dorofteit, a 115–112, 114–113 és 115–112 2–1-es Leonard-gyôzelmet jelentett.

A román ökölvívás történetében mérföldkô e gyôzelem: elsô alkalommal kerül román ökölvívó a WBA kategória — a profi ökölvívás "legje" — világbajnokainak névsorába. Ezzel a gyôzelemmel Doroftei méltán pályázhat a 2002-es év legjobb román sportolója címre.

Iosif Armas, a Román Ökölvívó-szövetség elnöke megígérte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a mérkôzés "visszavágójának" Bukarest adjon otthont.

Végezetül pedig íme, Doroftei rövid névjegykártyája: l Ploiesti-en született, 32 évvel ezelôtt l Titi Tudor edzô, volt amatôr országos bajnok fedezte fel l az amatôröknél 254 alkalommal húzott kesztyût, 239 alkalommal nyert és 15-ször veszített l ezüst-érmes az 1992-es és 1996-os olimpián, Európa-bajnok 1996-ban és 1997-ben, világbajnok 1995-ben l profi-szinten 20 gyôzelmet aratott ugyanannyi mérkôzésbôl — 7-et KO-val ért el — és eddig veretlen.

Coriolan Iuga

A háromszoros világbajnok csapatfônök, Niki Lauda 52 évesen ül újra Forma–1-es versenygépbe: a január 13-i valenciai teszten a tavalyi autót fogja kipróbálni.

— Korábban azt mondtam, hogy a mai kocsikat bárki el tudja vezetni. Most majd meglátom, hogyan boldogulok vele. A 2001-es típusba szállok be, nehogy már én legyek az a bolond, aki tönkreteszi az ideit — mondta Lauda.

A csapat ír pilótája, Eddie Irvine humorosan fogta fel fônöke ötletét.

— Kisebb kormánykereket kell beszerelni a kocsiba, hogy elférjen a pocakja. Egyébként én már vezettem olyan autót, amilyennel annak idején ô versenyzett. Úgy éreztem, mintha szalonkocsikáznék.

Eddie Irvine különben élete legjobb formájában érzi magát.

— Az orvosi felméréseken olyan jó eredmények jöttek ki, mint korábban soha — jelentette ki a 36 éves versenyzô. — A Forma–1 történetében még senki sem volt annyira kiváló állapotban, mint én. Valószínûleg az ír vérem az oka. Olyan vagyok, mint a vörösbor: minél öregebb, annál jobb.

Irvine legalább egy dobogós helyezést vár a következô idénytôl, és több elsô hat közötti teljesítményt.

— Niki Lauda csapatfônök azt mondta, hogy olyan kocsit kapunk, amellyel egy majomnak sem okoz gondot a versenyzés. Szaván fogom — jelentette ki.

A Jaguar 2001-ben a konstruktôrök között 9 ponttal 8. lett, a pilóták rangsorában Irvine (6) a 12., csapattársa, a spanyol Pedro de La Rosa (3) a 16. helyen végzett.

Spanyolország nyerte a tenisz Hopman-kupát, a vegyescsapatok nemhivatalos világbajnokságát, miután a döntôben szoros csatában legyôzte az Egyesült Államokat.

A spanyolok 1990 után másodszor végeztek az élen. Arantxa San-chez-Vicario az elsô játékos, aki kétszeres gyôztesnek mondhatja magát. Az amerikaiak ugyanilyen összeállításban tavaly Svájctól szenvedtek vereséget a döntôben.

Hopman Kupa, döntô: Spanyol-ország–Egyesült Államok 2–1 (Arantxa Sanchez-Vicario–Szeles Mónika 1:6, 6:7, Tommy Robredo–Jan-Michael Gambill 6:3, 2:6, 7:6, Robredo, Sanchez-Vicario–Gambill, Szeles 6:4, 6:2).

A Hopman-kupa döntôjének hôse a világranglista 30. helyén álló 19 éves Tommy Robredo volt. A spanyol teniszezô az egész torna alatt veretlen maradt, a fináléban pedig két meccslabdát hárítva fordított Jan-Michael Gambill ellen.

Arantxa 1990-ben a testvérével, Emilióval nyerte meg a Hopman- kupát, Robredo akkor még csak 7 éves volt.

Michael Jordan, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplô Washington Wizards szupersztárja egykori csapata, a Chicago Bulls elleni, hétvégi gyôztes (89:83) találkozón túljutott a 30 ezer pontos álomhatáron.

Jordan pályafutása során összesen már 30 014 pontot szerzett, s csak hárman elôzik meg az örökranglistán: a legeredményesebb Kareem Abdul-Jabbar (38 387), akit Karl Malone (33 654) és Wilt Chamberlain (31 419) követ.

A Maszuoka, Maimon japán-francia kettôs érte el a legjobb idôt az autósok versenyében a 24. Dakar-rali pénteki és szombati gyorsasági szakaszán. A motorosok között az olasz Fabrizio Meoni illetve a finn Tianen végzett az élen.

7. szakasz, 2. nap, Tan Tan-Zouerat (1313 km): autók: 1. Maszuoka, Maimon (japán, francia, Mitsubishi Pajero) 10:41:20 óra, 2. Sinozuka, Delli-Zotti (japán, francia, Mitsubishi Pajero) 10:41:47, 3. De Mevius, Guehennec (belga, francia, Nissan Pick Up) 11:02:15. Motorok: 1. Meoni (olasz, KTM) 11:37:16 óra, 2. Roma (spanyol, KTM) 11:40:23, 3. De Gavardo (chilei, KTM) 11:40:44. 8. szakasz, Zouerat-Atar (396 km, ebbôl 383 km gyorsasági): Autók: 1. Maszuoka, Maimon 3:53:39 óra, 2. Kleinschmidt, Schulz (német, Mitsubishi Pajero) 3:58:44, 3. Sinozuka, Delli-Zotti 4:03:58. Motorok: 1. Tianen (finn, KTM) 4:14:54 óra, 2. Arcarons (spanyol, KTM) 4:18:01, 3. Pujol (spanyol, KTM) 4:19:43.

Az összetettben: autók: 1. Maszuoka, Maimon 14:34:59 óra, 2. Sinozuka, Delli-Zotti 14:46.45, 3. Kleinschmidt, Schulz 15:01:08. Motorok: 1. Meoni 16:02:00 óra, 2. De Gavardo (chilei, KTM) 16:03:53, 3. Roma 16:04:02.

Horia Demian Sportcsarnok, 700 nézô. Vezették: Toma Plesa és Octavian Pripas (mindkettô Rm. Vâlcea).

U-Ursus: Munteanu (15 sikeres hárítás) — Sârbu (1), Rogoz (5), Senocico (3), Pop (4), Vârtic (5), Chirilã-Soit (11). Cserék: Grecu — Deac, Ilyés. Edzô:Gheorghe Mãrgineanu.

Rapid: Cucuiatu-Dogaru — Gâscã (9), Dobrin (4), Militaru, Leonte — Dumitrescu (5), Iorgu (3). Cserék: Gras — Iuliana Gheorghe, Preda, Aneta Gheor-ghe, Hobjilã-Tãnase (5). Edzôk: Vasile Mãrgulescu és Constantin Popescu.

Kiállítások: 8 illetve 10 perc. 7 méteresek: 8/5 illetve 6/5.

Eredményalakulás: 8. perc 4–4, 20. perc 7–8, 24. perc 9–9, 33, perc 14–13, 40. perc 19–17, 47. perc 25–17, 55. perc 26–23, 58. perc 28–23.

Féléves szünet után láttuk újra bajnoki összecsapáson a Horia Demian Sportcsarnokban a kolozsvári kézilabdás lányokat, akik kellemes meglepetést okoztak nemcsak biztosnak, hanem a mutatott játék alapján fölényesnek is mondható gyôzelmükkel. A Cojocaru majd Covaciu "érák" után, amikor szinte minden tekintetben sántított a gépezet, ezúttal a játékosok elhelyezése a pályán sokkal eredményesebbnek bizonyult. Ráadásul javult a lányok hozzáállása is. Természetesen még van csiszolnivaló, de az már elmondható, hogy Mãrginean edzônek szinte minden posztra van legalább két megoldása: az irányító szerepet hol Pop, hol pedig Sârbu tölti be, attól függôen, hogy melyikük tartózkodik a pályán, az átlövôk soraiban menet közben cserélnek oldalt a játékosok, és örvendetes Chirilã-Soit újra formába lendülése és eredményessége. A beállós Vârtic ismét hasznos alapjátékosnak bizonyult. Mindehhez sok lendületet és lelkesedést adott biztosított Ionica Muntanu hálóôr teljesítménye, aki döntôen hozzájárult csapata sikeréhez.

A mérkôzés sorsa a második félidô elsô negyedórájában dôlt el véglegesen, amikor a kolozsvári lányok 14–13-ról (33. perc) 19–15-re, majd zsinórban dobott hat góllal a 47. percre 25–17-re emelték a különbséget. A válogatott Gâscã erôfeszítései csak a csúfos vereség elkerülésére voltak elegendôek. Bár, ami a vendégeket illeti, annak a csapatnak, amelyben négy válogatott is szerepel (Gâscã, Dobrin, Tãnase-Hobjilã és Dumitrescu) sokkal többet kellett volna produkálnia. Így ismét bebizonyosodott, hogy a hazai nôi kézilabdasport színvonala nagyon visszaesett — az olaszországi vb-n való leszereplés tehát nem volt véletlen.

***

A vetélkedô 12. fordulójának további 5 találkozója közül 3 esetben vendéggyôzelmek születtek, közülük meglepetésnek számít a múlt héten edzôt cserélô dévaiak (jelenlegi edzô a Jászvásáron, majd Galacon tevékenykedô Mircea Bãdulescu). Eredmények: Szászsebesi Ciserom–Zilahi Silcotub 28–34, Bákói U–MSK–Rm. Vâlcea-i Oltchim 21–36, Brassói Rulmentul–Dévai U-Remin 22–28, Galaci Otelul–Konstancai Hidrotechnika 33–25. A Nagybányai Selmont szabadnapos volt.

A táblázat:

1. Oltchim 11 10 0 1 350–257 20

2. Silcotub 11 9 0 2 344–277 18

3. Déva 11 6 2 3 298 278 14

Galac 11 7 0 4 279–259 14

5. Brassó 11 6 0 5 293–274 12

6. U-Ursus 11 5 2 4 287–282 12

7. Rapid 11 4 1 6 294–309 9

8. Nagybánya 10 3 2 5 241–249 8

9. Konstanca 11 3 2 6 289–321 8

10. Ciserom 11 2 1 8 284–330 5

11. Bákó 11 0 0 11 279–402 0

Január 12-én, a 13. fordulóban azU-Ursus Dévára látogat.

Radványi Pál

Január 4-én Innsbruckban folytatódott a Négysánc-viadal. A felújított Berg Isel ugrósáncon az elôcsatározások után a 104 ugróból megmaradt 50. Ezek harcoltak a pódiumos helyekért, de elôbb páros rendszerben mérték össze erejüket. Sven Hannawald (képünkön maga sem hiszi) óriásit repült, 134,5 méterrel új sáncrekordot állított fel, és bô 10 méterrel lekörözte Adam Malyszt (124 m) és Martin Hollwarthot (126,5 m). Malysz "összeroppant", de második ugrásával (123,5 m) mégis feljött a második helyre, mivel Hollwarth második ugrása (124,5 m) technikailag gyengébb volt. Sven, az új "táltos" ismét nagyot repült, 128 méterrel körözte le riválisait. A japánok — pedig milyen szép technikával ugrottak — elvesztek a középmezônyben, de Goldberger, Uhrban és Schmitt is csak vergôdött, s a finn Ahonen is csak árnyéka volt önmagának. Az egyedüli fellángoló a volt kétszeres VK- és Négysánc-gyôztes szlovén Primoz Peterka volt. A helyezések: 1. Hannawald 270 pont, 2. Malysz 247, 3. Hollwarth 244,1, 4. Hautamäki 240,5, 5. Schmitt 238,3, 6. Widhozl 237,9.

A Négysáncban Hannawald elônye a 3. forduló után hatalmasra növekedett, hiszen az eddigi három fordulóból mind a hármat megnyerte. A Világ-kupában viszont Malysz 995–699 arányban vezet Hannawald elôtt, de a Négysáncnak búcsút mondhat — mint ahogyan Hannawald is a végsô VK-gyôzelemnek.

A Bischofshofenben megrendezett utolsó forduló lapzárta után ért véget.

Nagy Péter

70 éves korában tragikus körülmények között hunyt el dr. Anielea Pasciuc-Ticlete, atlétikában sportmester patikusnô. Siratjuk a nagy futót, akinek pályafutása az egyetemi sportparkban indult dr. Ion Arnãut edzô keze alatt. Moldvából, Jászvásár környékérôl került ide és vált igazi kolozsvárivá, egyetemét itt végezvén, majd itt házasodott és szült gyereket. Sportpályafutása 1954–60 között volt tündöklô, amikor minden évben megnyerte egyéniben a mezeifutó országos bajnokságot a hölgyeknél, és a csapatban is minden alkalommal gyôzelemre vitte az egyetemi klubot. Szerepelt nemzetközi vetélkedôkön is, vele egy nemzedékhez tartozik Balázs Jolán, Miklós Ilona, Makksai Kriszta, Marilis Cutui, Alexandra Taifas-Sicoe, Czuli Anna és sokan mások. De hasonlóan szerette ôt mindenki, aki a múltban betért a fôtéri 1-es számú patikába. Mindenkinek jót tevô, szimpatikus személyiség volt.

Az utolsó öt év életének tragédiája is volt egyben. Nyugdíjazása után meghalt férje, majd egyetlen fia is. Nem találta helyét. Próbált talpon maradni, de valami hajtotta végsô útja felé. Saját lakásában összeégett, s a mentôk... elkéstek. Reméljük, volt klubja, az Universitate, de a patikusok szövetsége, a megyei sportszervek, de valószínû a lakóközösség is besegít méltó temetésébe. A jó Isten nyugosztalja csendben-békében.

"— Miért éppen vízhozta?
— Úgy jöttünk, mintha az áradó
Szamos sodort volna ide."
(Beke György: Búvópatakok –
Fedeles híd Magyarnemegyén)

Beszterce-Naszód megye egyik legnagyobb településének, Magyarnemegyének a nevét 1367 óta jegyzi a történelem. Hívták Nemege hungaricalis-nak, Nimigea Ungareszk-nek, Magyarnémegyének, majd a 19 század fordulóján más ragadványnevet kapott: a madéfalvi veszedelmet még szívükben hordozó bukovinai székely telepesek új otthonaként tartották számon. Vízhozta — vízhozták. Évtizedekig nevezték így a helybéliek azokat a kalotaszegi és Maros menti magyarokat, valamint bukovinai székely-csángó családokat, akik kerek egy évszázaddal ezelôtt választották új szülôföldjüknek Magyarnemegyét.

— Magyarnemegye a Nagy-Szamos balpartján helyezkedik el — mondja András Margit tanár, tanácsos. — Jó nagy község ez: a zömében magyarok által lakott községközpontot, Magyarnemegyét nyolc románlakta falu veszi közre. Elmondhatom, hogy a településnek mindig is volt magyar tagozatos általános iskolája. Legalább száz éves múltra tekint vissza. Amikor én még elsô osztályos voltam, Magyarnemegyén csak magyar nyelvû tanítás folyt, a román iskola Makódon volt, a Nagy-Szamos túlsó partján. Késôbb összevonták a két iskolát, és így lett a magyarnemegyei kéttagozatos.

— Az iskolánk lényegében csepp a tengerben — veszi át a szót Forrai Ilona tanárnô. — Az az igazság, hogy a magyar-román együttélés során egy kicsit megkeveredett a magyar... Kevertnyelvûség jellemzi Magyarnemegyét, és ez az iskolán is érzôdik. Két épületben folyik az oktatás: a régi, százéves öreg iskolaépületben, és az emeletes újban, amely az egykori zsinagóga helyén épült. Magyarnemegyén ugyanis nagyon sok zsidó élt a háború elôtt. Az óvodában harminc magyar gyerek tanul, ebbôl tizenegy vegyes családból származik. Errefelé az a szokás, hogy az elemi osztályokat magyar tagozaton járják a vegyes családok gyerekei, ötödiktôl felfele viszont román tagozaton Az elemi osztályaink mind megvannak — három tanerôvel dolgozunk. Az általános iskola szintjén viszont már kettôre csökken osztályaink száma: tizen-egy ötödikesünk és hét hetedikesünk van. Többen voltak, de lassan átszivárogtak a román tagozatra. Hatodik és nyolcadik viszont nincs. Tavaly volt nyolcadikunk is, és tudják meg, hogy a gyerekek mind egy szálig magyar kilencedikbe iratkoztak! El sem hittük, hogy ilyen osztályunk is van! Heten a kolozsvári Református Kollégiumba, hárman pedig Ditróba iratkoztak. Csoda volt ez...

— Manapság a jól felszerelt iskoláknak nagy a vonzerejük. Hogyan áll ezen a téren a magyarnemegyei?

— Nincsen semmiféle modern iskolaeszközünk... Se magnó, se vetítô. Ami volt, az már használhatatlanul ócska. Ritka madár mifelénk a gyereklap, ifjúsági kiadvány. Könyvtárunk is le van robbanva. Próbáltunk kilépni ebbôl az ördögi körbôl, de kevés sikerrel. Az az igazság, hogy nagyon el vagyunk szigetelve a világtól. Sziget vagyunk.

— Hogyan oszlik meg a lakosság? Melyek Magyarnemegye falu, illetve község legnagyobb gondjai?

— A kilenc faluból álló községet románok, magyarok és cigányok lakják. Egykoron csak magyarok laktak a jelenlegi községközpontban, ezt jelzi a templomok elhelyezkedése is: a falu közepén a református, a szélén az ortodox. Jelenleg Magyarnemegye falunak 70 százaléka vallja magát magyarnak, de ez az arány rövid idôn belül lényegesen változni fog... Nagyon sok a vegyes házasság... A 16 tanácsos közül csak ketten vagyunk magyarok: Balogh Attila és jómagam. Ami a problémákat illeti: általában meg tudjuk értetni a tanácsosokkal, hogy a magyar lakosság komolyabb problémái megegyeznek a románokéval. A lakosság egy része — fôleg a feleségek — mezôgazdasággal foglalkozik, a férjek pedig építôtelepeken dolgoznak. A mezôgazdaságban persze nem leányálom manapság dolgozni, de ennek ellenére minden asszony megteszi a magáét. Fôleg zöldségtermesztéssel foglalkoznak. Híres hagymatermesztôk a magyarnemegyeiek: mindenhova eljutnak a hagymával — még a kolozsvári piacokra is.

A hagymatermesztôk egy része az ún. telepesek — vízhozták — utcájában lakik. Egyikük — egy huszonéves hölgy — örömmel beszél a hagymatermesztés titkairól. A verandája tele hagymával: fûzve, csokorba kötve, halomba borítva tarkállik az idei termés egy része.

— Nem lehet sokat keresni vele — mutat büszkén a veranda fele — "de azért csak"...

A falu szélén festôi látvány fogadja a látogatót: szénakazlak között egy kis kunyhó, tetején apró kereszttel. Az a sóskút — mondják —, szépen rendbe van téve, így mindenki innen hordja disznóvágáskor a vizet. Városiak lévén nem nagyon értjük, miért olyan nagy kunszt ez a kút, és miért javasolták nekünk Bethlenben, Besztercén és Kolozsváron egyaránt riporttémának.

Balogh Attila tanácsos, az egykori magyarnemegyei labdarúgócsapat edzôje büszkén nyitja ki a sóskút-kunyhót. Arcán olyan érzelmek tükrözôdnek, hogy már mi is kezdjük érezni, hogy ez a kút valahova nagyon mélyre fúródik be a magyarneme-gyeiek földjébe. A só, ez a csodálatos kôzet lenne az, amely ezt a történelmében és népességében egyaránt heterogén települést nem hagyja széthullni? Csángók, székelyek, kalotaszegiek, a hegyek felôl lehúzódott románok közös múltjának mélységeit jelzi ez a kút, melynek kapuját oly nagy szeretettel nyitja most a csángó eredetére büszke férfi? Évszázadok mélységébe forduló kút, melynek vizeit még a királyi Magyarország 14. századi ispánjai mérték végtelen szigorúsággal?

— Kérem szépen — törli meg homlokát az öreg —, ez a sóskút 150 évvel ezelôtt jött létre, azzal a céllal hogy sóval lássa el a környéket. A kollektív idejében még olcsó volt a só, így az állatok is rájártak. Most, hogy megdrágult a só, újra megnôtt a falu határában levô kút értéke. Disznóvágáskor feltétlenül szükség van a sós vízre, így néhány falubeli barátommal — magyarokkal, románokkal — nekifogtunk kitisztítani és rendbetenni. Nyolc ember reggeltôl sötétig dolgoztunk rajta. Három hét alatt be is fejeztük: kulcs alá került a sósvíz… Most már jöhetnek a falubeliek a mûanyaghordókkal és vihetik százliterszámra a sós vizet. Jó sok pénzt megtakarítanak ezzel…

Balogh Attila veszi a hosszúnyelû vedret, és leereszti a sötét mélybe. Mikor csobban a veder, visszafojtja lélegzetét, és csak karizmait használva, araszolva emeli ki. — Né, milyen szép — mondja, és a lágy vizet szinte simogatva keni el ujjai között. — Ugye, milyen szép?

Nézem tûnôdve a szürke sós vizet, és bólogatok. Valóban különös hangulata van ennek a sósvízhúzó rituálénak. Így csinálták ezt vajon a 13–14. században szerte Erdélyben? A sótisztek felügyelték a munkát? Hirtelen Tomori Pál, a mohácsi csata hôse jut eszembe, aki sótisztként kezdte karrierjét Erdélyben, és a sónak köszönheti, hogy Kolozsmonostor direktora lett. Ilyen fontos lenne a só egy közösség, egy térség vagy egy ország életében? Azt tudom, hogy a 13. század magyar kereskedelmének egyik legfontosabb áruja az az erdélyi só volt, amit az erdélyi folyókon hoztak le sószállító hajókon a Tiszán keresztül a Dunáig, hogy onnan ökörvontatással szállítsák ár ellenében felfele, Esztergom irányába. A dési, tordai, széki aknák látták el tehát sóval az egész Magyarországot. Azt viszont nem tudom, hogy a vízbôl nyert sónak is ilyen nagy volt-e a keletje. Amíg az öreg a sóskútról mesél, a patai-györgyfalvi (lényegében felekfarki) eltömôdött kutakra gondolok. Ott van egy kôhajtásnyira a csodás sósdolina Kolozsvártól, mégsem jut eszébe senkinek kitisztítani. Vagy egy ilyen tisztítás tényleg olyan körültekintést igényel, mint ahogy Balogh Attila mondja? Próbálom elképzelni magam a sóskutban, amint — akárcsak a rendes kutak tisztítása esetében szokták — kötélen eresztenek le. Ott van már elôttem, mellettem a fekete víz — fehér, rebellis buborékaival. Egyre közelebb és közelebb pukkannak, futnak szét lábam mellett a sértett vízfelszín keltett sóhabok. Hú — kiver a veríték.

***

Azoknak a falusi embereknek, akik a közösség életében szívvel lélekkel részt vesznek, mindig vannak olyan sérelmeik, amelyeket nem tudnak feledni. Balogh Attila évtizedekig volt edzôje a magyarnemegyei futballcsapatnak, és irányítása alatt a község csapata olyannyira megerôsödött, hogy még a városi csapatok labdarógóinak is megreszketett a lábuk, amikor pályára léptek itt. A szocializmus ideje alatt pálya épült a csapat tiszteletére, majd — a további eredmények érkezése után — lelátók, sôt öltözôk is épültek. Csodájára járt a környék! Aztán a forradalom után amolyan senki földje lett a pálya, és így megtörténhetett a tragédia: felszántották a futballpályát, és beültették kukoricával és krumplival. A lelátók deszkáit elvitték, a lelátó vasait széthordták.

— Fáj a szívem, amikor ide tévedek — mondja a szegény öreg a szomorú helyszínen. — Hogy lehetett szívük ezt megtenni — mutat a krumpliszsákokra, meg a kukorica tövében pihenô falubeliekre.

Azok kedvesen integetnek, eszükbe sem jut, hogy minden mosoly, minden munka közben felcsattanó kacaj tôrdöfést jelent az öregnek. Oda is jönnek hozzám, és — biztosak lévén benne hogy a "Telejurnal"-ba készítek anyagot — el is dicsekednek, milyen jól terem ez a föld… Csak mondják, mondják, hogy ennyi zsák krumpli, meg annyi véka kukorica. Meg hogy ritka jól terem ez a föld, de fog jobban is, ha a futballisták által "agyontaposott" talaj felszusszan majd.

Idôközben megérkezik Balogh Attila nagy reménysége, Csillag Attila tornatanár. A fiatalember az új nemegyei labdarúgó generációhoz tartozik: ô már nem "parasztfutballista" hanem egyetemet végzett, futballszakos tornatanár. Amikor a diplomával a kezében visszatért falujába, mindenki biztos volt benne, hogy most újjáéled a foci, lesz újra pálya és bajnokság, és Magyarnemegye labdahíre megint szép lesz.

A sors nem így akarta: a fiatal tornatanár nem tudott megbírkózni a falu elôítéleteivel, és néhány hónap után feladta. — Alig várom, hogy elkerüljek innen — mondja végtelen keserûséggel hangjában. — Nem kell ide semmi: se pálya, se foci, sem testnevelés… Nem becsülik itt meg egyáltalán a képzett tornatanárt…

Nem faggatom kellemetlen élményeirôl. Tanítottam falun eleget — még tornát is -, így lassan ki is alakul elôttem a jelenség röntgenfelvétele, melynek képaláírása a következô lehetne: senki sem próféta a saját hazájában.

Állok Balogh Attilával és Csillag Attilával, és nézzük a lucernás határt, mely a parlag és az egykori sportpálya közti határt jelzi. Azon gondolkozom, hogy Beke György Búvópatakok címû riportkönyvének Balogh Attilája azonos-e az én riportalanyommal, vagy sem. Sokáig nem szólalunk meg: A fiatal Attila karbafont kézzel, fájdalmas-dacos tekintettel néz el a közelben futó vasúti sínpár irányába, az öreg a rozsdás lelátó maradványokra akasztott kaszák nem mindennapi látványát summázza fenhangon. Magyarul is, románul is szidja gazdáikat… Kétnyelvûsége nem lep meg: néhány száz méterrel észak felé már útlevelet kellene kérjenek tôlem az egykori Szolnok-Doboka vármegye krumpliásó földészei — ott húzódik ugyanis a fekete vonal: az erdélyi magyar etnikai határ.

***

Kétszáz évvel ezelôtt a Magyarnemegyét gyûrûként övezô, jelenleg közigazgatásilag is hozzátartozó 8 településen szép számban éltek magyarok. A nyolc közül hatban többségben volt a magyarság — ma nyoma sincs már ennek. Így valóságos csoda, hogy a sokgyökerû falu, Magyarnemegye magyar többségû településként élte meg az ezredfordulót. Mintegy kilencszázan vallják magukat magyarnak, de a vegyes házasságok rendkívül nagy száma miatt néhány éven belül meg fog indulni itt is a magyarság etnikai mélyrepülése.

Székely György református lelkész éppen azokban a napokban készülôdött búcsút mondani Magyarnemegyének, amikor mi arrafelé jártunk. Templomjavítás közben találjuk — Naszódon. Sokáig gondolkozik, hogy valami optimista kicsengésû summázássalcáfolja meg a mélyrepüléssel kapcsolatos elméletemet, amelyet már az ismerkedés perceiben "lefestettem" neki.

— Ha az Isten eddig megtartotta Magyarnemegyét, bíznunk kell abban, hogy továbbra is ezt teszi — mondja . — A kérdés inkább az, hogy meddig szolgál rá majd a megkülönböztetô jelzôre: Magyarnemegye. De nekünk itt, a Nagy-Szamos partján bizakodnunk kell…

A Nagy-Szamos a nemegyei kertek alatt fut, liheg — árvízkedvelte partok ezek. Szomorú történet, gyászos elôadás, feszültségterhes zárókép: lassan az egész falu, az egész vízhozta történelem mellékszerepet kap, és csöndben bújik meg a sorsokat faragó víz mögött, melynek életerôs fodrai egyre közelebb és közelebb szaladnak el partjaink és portáink elôtt. Persze, bizakodni kell.

De hiába nézik bizakodva a nemegyeiek a Nagy-Szamost: vízhozta magyar családokat — felmentô sereget — soha nem fog hozni többet hátán az öreg folyó.

Szabó Csaba

Románia idei NATO-csatlakozási esélyeit fenyegetô románellenes akciókról és provokációkról számoltak be a bukaresti napilapok szombaton. A Ziua által idézett titkosszolgálati jelentések szerint "megszámlálhatatlan külföldi körök érdekeltek abban, hogy Románia kibukjon a NATO-ért folyó versenybôl".

A román titkosszolgálati jelentések olyan országokra utalnak, amelyek "az elmúlt több mint húsz év során nagyon kedvezô terepre találtak Romániában" — írta az idézett lap, amely hozzátette: "A jövôben erôteljesebb megfigyelés és ellenôrzés alá vonják az arab köröket, különösen a tavaly szeptember 11-e után kibontakozott antiterrorista küzdelem keretében". A lap szerint Románia NATO-tagsága esetében ezeknek az "arab köröknek" nagyon beszûkülne a mozgásterük az ország területén, ahol sokszázmillió dolláros, de többnyire illegális üzleteik vannak.

Titkosszolgálati elemzések szerint Romániát egyebek között elektronikus támadások fenyegetik ismeretlen személyek által készített internetes honlapok formájában — írta az újság. Az "Armageddon-jelentésnek" nevezett internetes anyag korrupcióval, alkoholizmussal, magyar- és cigányellenes diszkriminációval, a sorkatonák rabszolgákként történô kezelésével vádolta meg a tisztikart, valamint rossz élelmezést, siralmas ellátmányt, úgyszólván teljesen hiányzó egészségügyi ellátást és elavult felszerelést vetett a hadseregvezetés szemére.

N. P.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]