 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
2002. január 12
(XIV. évfolyam, 8. szám)
Január elsejétõl január 10-ig a schengeni országok hatóságai 161 román állampolgárt fordítottak vissza a határról. A visszatoloncolt személyek túlnyomó többsége, 126 személy, Görögországba szeretett volna utazni. Az olasz határrendõrség 23 román állampolgártól tagadta meg a belépést, a belgák pedig hét honfitársunkat nem engedtek be az országba. Négy románt az osztrákok, egyet pedig a portugálok utasítottak vissza.
Mint ismeretes, 2002. január elsejétõl a román állampolgárok vízum nélkül utazhatnak a schengeni országokba.
A legtöbben Promachonas görög határátkelõnél jutottak bajba. Annak ellenére, hogy a vízummentes utazási feltételek között ez nem szerepel, a görög határõrök a szállás lefoglalására vonatkozó bizonyítékokat kértek a román állampolgároktól.
Január 15-tõl a román külügyminisztérium konzuli osztálya ingyenes, TELVERDE típusú telefonvonalat mûködtet a schengeni országokba utazni kívánó román állampolgárok számára. A szám csupán Románia területérõl hívható. A külügy alkalmazottai ingyenes információkat szolgáltatnak a különbözõ nyugati országok által támasztott utazási feltételekrõl. A telefonszám: 0800-101-01. A külügyminisztérium konzuli osztályának munkatársai hétköznap 8.30–20.30, hétvégén pedig 9–14 óra között állnak a polgárok rendelkezésére.
Lapzáratkor mintegy száz személy tiltakozott Bukarestben, a Dimitrie Cantemir úton, a görög hatóságok magatartása miatt. A forgalmat több órára lezárták, a rendõrség más irányba terelte a gépkocsivezetõket. A forgalmat a tiltakozók és több bukaresti turisztikai ügynökség autóbusza zárta le.
A román kormány szakértôi bizottságot állított fel a magyar kedvezménytörvény végrehajtásának ellenôrzésére — közölte Claudiu Lucaci kormányszóvivô pénteken az MTI-vel.
A testület a külügy- és a belügyminisztérium, valamint a közigazgatási minisztérium döntéshozatali pozícióban lévô szakembereibôl, feltehetôleg államtitkárokból áll majd.
— A bizottság azt vizsgálja majd, hogy a törvény alkalmazásával kapcsolatos tevékenység összhangban van-e a román–magyar egyetértési nyilatkozattal és a jogszabály végrehajtási utasításaival — mondta.
A szóvivô szavai szerint mindent vizsgálnak majd, ami a törvény alkalmazásából ered, illetve azzal összefüggésben van. A bizottság a három minisztérium helyi szerveitôl — a polgármesterektôl, a megyei tanácsok elnökeitôl, a rendôrségtôl, valamint a magyarországi román diplomáciai képviseletektôl — kap rendszeresen tájékoztatókat.
Lucaci külön kiemelte, hogy nagy figyelmet fordítanak majd a sajtóban megjelent írásokra, hírekre. Elemezni fogják a törvénnyel, az egyetértési nyilatkozattal kapcsolatos véleményeket, eldöntik, szükséges-e azokra a román kormány részérôl reagálni.
A szóvivô elmondta, hogy az ellenôrzô bizottság rendszeres jelentésekben számol majd be tevékenységérôl Adrian Nãstase miniszterelnöknek.
A polgármesteri hivatal mûszaki osztályvezetõjének javaslatára Gheorghe Funar polgármester városi tanácsi határozattervezetet hagyott jóvá a fõtéri Mátyás-szobor tatarozására. Mihai Mureºan mûszaki igazgató elõtanulmánya szerint az 1902-ben leleplezett, 12 méter magas talapzaton álló szobor túl súlyos, így a talapzat kõlapjai elmozdultak. A mûszaki igazgató és Doru Popescu befektetésekkel foglalkozó városházi osztályvezetõ szerint a szobor tatarozásának szerepelnie kellene az idei befektetési tervben. A polgármesteri hivatal illetékesei szerint a tatarozáshoz 500 millió lejre lenne szükség.
A tanácsi határozattervezetet a január 17-i tanácsülés napirendjére tûzték.
Máté András RMDSZ-tanácsos szerint a félmilliárd lej nem elég a szobor tatarozására, a határozattervezet megvitatását el kellene halasztani. Úgy véli, ennyi pénz csak megvalósíthatósági terv elvégzésére és a munkálatok elkezdésére elég. Az RMDSZ-frakció kedden dönt a kérdésben. Emlékeztetett, hogy a tatarozások elkezdése egybeesik a szobor leleplezésének századik évfordulójával. Az önkormányzati képviselõ szerint a javítómunkálatok feltétlenül szükségesek, de kételyei vannak a polgármester valós szándékáról. — Pontosan körül kellene írni, ki legyen a tatarozó bizottságban, ki felügyeli a munkálatokat, mennyi idõ áll a munkálatot végzõ cég rendelkezésére — tette hozzá Máté András.
A bukaresti példára hivatkozva, pénteki nyílt levelében Gheorghe Funar polgármester a kolozsvári városi tanács feloszlatását kéri Adrian Nãstase kormányfõtõl. "Gratulálok Önnek, hogy végre úgy döntött, alkalmazza a 215-ös számú törvényt, és feloszlatta a bukaresti városi tanácsot. Emlékeztetem Önt, hogy az elsõ ilyen jellegû törvényszegés Kolozsváron jelentkezett, még 2001 májusában. Akkoriban Önnek, a helyhatósági törvény 58-as cikkelye 1-es bekezdése értelmében, kötelessége lett volna kormányhatározattal feloszlatnia a kolozsvári városi tanácsot, mivel az önkormányzati képviselõk több mint felének hivatalból lejárt a mandátuma. Ugyanekkor arra kértem Önt, oszlassa fel a kolozsvári városi tanácsot, mivel a testület több mint három olyan határozatot hozott, amelyet a közigazgatási bíróság végleges és visszavonhatatlan határozatban érvénytelenített" — áll a polgármester levelében.
Gheorghe Funar azt szeretné, hogy a miniszterelnök a kolozsvári városi tanács feloszlatására vonatkozó kormányhatározat-tervezetet terjesszen elõ. Ugyanakkor a kormány kitûzné az elõrehozott választások idõpontját is. A polgármester azt kéri a kormányfõtõl, levelére 10 napon belül válaszoljon úgy, ahogy azt az 544-es számú, tavaly elfogadott törvény elõírja.
Petru Cãlian nagy-romániás önkormányzati képviselõ szerint lévén, hogy a közigazgatási bíróság három tanácsi határozatot hatályon kívül helyezett, a polgármesternek joga van kérni a helyi döntéshozó szerv feloszlatását a kormányfõtõl. A tanácsos szerint a városi tanács feloszlatása nem válna a kolozsvári adófizetõ polgárok javára, hisz az önkormányzat tevékenysége megbénulna, és elõrehozott választásokat kellene kiírni, ami több tíz milliárd lejbe kerülne. A tanácsosok mandátumának megszûnésérõl Cãlian nem kívánt nyilatkozni. Csak annyit mondott: megint kezdjük a régi mesét?
Máté András ügyvéd, RMDSZ-tanácsos szerint nem a kolozsvári tanáccsal, hanem a polgármesteri hivatallal van gond. — Támogatom azt az ötletet, hogy ugyanúgy mint Bukarestben, nálunk is tegyen látogatást a kormányfõ ellenõrzõ testülete — mondta. Ami a visszautasított határozattervezeteket illeti, Máté András úgy véli, mérvadó az is, ki terjesztette elõ a szóban forgó határozattervezeteket. — Amennyiben a polgármesteri hivatal illetékesei téves információkat szolgáltattak nekünk vagy tévesen állították össze a határozattervezeteket, a felelõsség õket terheli — tette hozzá az önkormányzati képviselõ.
Pénteken Vasile Soporan prefektus felkérte a decentralizált kormányhivatalok vezetõit, a lehetõ legrövidebb idõn belül pontos és nyomon követhetõ kimutatást készítsenek az elmúlt év folyamán véghezvitt befektetésekrõl. A prefektus ugyanakkor kíváncsi ezek értékére, a kivitelezõ vállalatra, a megvalósítás idõszakára, illetve arra, a közintézmény által kiírt tenderre milyen cégek jelentkeztek és melyik milyen árat ajánlott.
Az intézkedés kinyilatkoztatott célja, hogy az esetleges korrupciós esetekre fény derüljön. — Egyelõre sehonnan sem érkeztek jelzések arra vonatkozóan, hogy valamely közintézménynél lefizettek volna valakit a befektetési munkálatok elvégzésére, de nem árt megvizsgálni bizonyos dolgokat — utalt a prefektus arra a közmondásra, amely szerint a bizalom alapja a sûrû ellenõrzés.
A prefektus kijelentette, az ellenõrzéseket a városi tanácsok és polgármesteri hivatalok szintjére is kiterjesztik. Ezeket a vizsgálatokat a felhatalmazott állami szervek segítségével végzik: pénzügyi hivatal, pénzügyõrség, pénzügyi rendõrség.
Vasile Soporan szerint ezekre az ellenõrzésekre azért is szükség van, mert 2002 a korrupcióellenes harc éve Romániában.
A prefektusokkal tartott szokásos pénteki videokonferencián Adrian Nãstase kormányfõ arra kérte a prefektusokat, ne tegyék lehetõvé a magyar igazolványok kibocsátását. Felszólította õket, hogy ne engedjék meg olyan magyar irodák létrehozását, ahol nyilvántartásba veszik a magyar igazolványt igénylõ személyeket vagy kibocsátják a szóban forgó dokumentumot. Hangsúlyozta: a kormány nem fogadja el a hasonló kezdeményezéseket és monitorizálni fogja a kedvezménytörvény kapcsán a magyar és román kormány között létrejött megállapodás betartását.
A kormányfõ arról is beszámolt, hogy a közeljövõben a külföldi befektetésekkel és befektetõkkel egyetlen hivatal, a Román Befektetési Ügynökség foglalkozik. Az intézkedés során felszámolják a különbözõ minisztériumok keretén belül eddig mûködött befektetési irodákat, hivatalokat.
A kormányfõ szerint a NATO-csatlakozás ügyében "intelligens lesíklásra" van szükség "a folyton kitett akadályok között". Sokat sejtetõen így folytatta: — Nagyon figyelmesnek kell lennünk arra, hogyan sikerül elérnünk célunkat és kinek kedveznek a bizonyos típusú akciók. Hozzátette: a NATO-csatlakozás mellett prioritásai közé tartozik a korrupcióellenes harc és a helyhatóságoknál tapasztalt hozzá nem értés kiküszöbölése, a szegénység csökkentése, az életszínvonal emelése és természetesen kitartó diplomáciai offenzíva az Európai Unióhoz való csatlakozás érdekében. — Az európai integráció nem csupán a szaktárca és a fõtárgyaló feladata. Országos szintû erõfeszítésre van szükség a gazdasági, törvényhozói, politikai és szociális intézkedések összhangba hozására.
A kormányfõ adatokat közölt a havazás okozta fennakadásokról. Adatai szerint a rendkívüli idõjárás 15 megyét sújtott, 550 megyei és országutat lezártak, ideiglenesen az ország több településén szünetelt az áramszolgáltatás. A legtöbb kár szenvedett megyék közé tartozik Boto- ºani, Iaºi, Bákó és Neamþ megye.
Tegnap ismét összeült Kolozsváron a Magyarországgal szomszédos államokban élô magyarokról szóló törvény romániai alkalmazásáért felelôs Országos Felügyelô Testület. A zárt ajtók mögött késô estig zajló találkozóról Szabó Árpád unitárius püspök lapunknak elmondta: miután a jelenlévôk meghallgatták Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezetô elnök tájékoztatóját a státustörvénnyel kapcsolatos kérdésekrôl, nevesítették azokat a civil szervezeteket, amelyeknek joguk van tagságot igazoló bizonylatot kiadni. Ezek között szerepel az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület (EMKE), Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT), a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE), a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ), a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ), az Erdélyi Magyar Mûszaki Tudományos Társaság (EMT), a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE), valamint a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségéhez (MISZSZ), a Magyar Ifjúsági Tanácshoz (MIT), az Országos Magyar Diákszövetséghez (OMDSZ) és az Itthon Fiatalon Mozgalomhoz tartozó ifjúsági szervezetek. A testület eldöntötte, hogy a magyar nyelv kellô ismerete olyan okirat alapján igazolható, amelyet részben vagy egészében magyar nyelvû tanintézet állított ki. A tanácskozás tegnap este lapzártakor még tartott.
Adrian Nãstase kormányfô tegnapi azon felszólítására, hogy a prefektusok ne tegyék lehetôvé a magyar igazolványok kibocsátását, valamint az információs irodák mûködtetését, Markó Béla szövetségi elnök a Szabadságnak elmondta: az RMDSZ a magyar–román megállapodás értelmében cselekszik, és ennek megfelelôen január 21-én be fogják indítani a munkát. Az elnök emlékeztetett arra, hogy a megállapodás szerint az információs irodák tevékenysége nem ajánló jellegû, hanem információ szolgáltatáson alapszik. "Ezért a román miniszterelnök legutóbbi nyilatkozatától függetlenül elkezdjük ezt a munkát. Nãstase felszólítása inkább politikai replika kíván lenni arra, hogy Magyarországon folyik a vita a megállapodásról, a munkavállalással kapcsolatban pedig egyre élesebb kijelentések hangzanak el" — mondotta Markó Béla.
Már csak a végsô simítások vannak hátra
Tegnap délután Kolozsváron összeült a szomszédos államokban élô magyarokról szóló törvény végrehajtásáért felelôs Kolozs Megyei Felügyelô Testület is. Kónya-Hamar Sándor képviselôtôl, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökétôl megtudtuk: a tegnapi ülésen véglegesítették a Kolozs Megyei Felügyelô Testület mûködési és hatásköri szabályzatát, valamint a megyei információs irodahálózat azon munkatársainak névsorát, akik vasárnaponként kiképzésben fognak részesülni, hogy a munkafolyamat minél zökkenômentesen zajlódjon le. A testület tagjai ugyanakkor megbeszélték az igénylôk tájékoztatásául szolgáló közlemény tartalmát is. "Leszámítva egyes kisebb mûszaki és szervezési kérdéseket, máris készen állunk, hogy január 21-én Kolozsváron és vidéken is megnyissuk az információs irodákat" — mondotta Kónya-Hamar Sándor.
Decemberben a 769-es számú hivatalos közlönyben megjelent a 2000/17-es számú sürgôsségi kormányrendeletnek a módosítása, amely az áruforgalmi adóra vonatkozik. Ennek 17-es számú szakasza értelmében a lakásokba minihôközpontok beszerelésével járó kiadásoknál érvényesíteni kell "a nulla szintû áfát", ami alatt az illetô összeg visszaigénylése érthetô. A témáról Kovács Réka kutató vegyészt, a Pro Sanitas Egyesület alelnökét kérdeztük.
Szerinte a jogszabály arra a helyzetre vonatkozik, amikor egy minihôközpont beszerelésével javul a lakás komfortja és minôsége. Rendes körülmények között minden ilyen munkához építési engedély szükséges, amelyhez csatolni kellene a munkálatot elvégzô céggel megkötött szerzôdést is. Mivel az esetek többségében a minihôközpontokat nem hivatalosan Magyarországról vagy más országból hozzák be és szerelik fel, ezek a berendezések sok kárt okoznak az emberi egészségnek és az épületeknek: irritálják a légzést, oxidációs folyamatokat okoznak a bôrön, textilanyagon, fán, cellulózon stb., a hideg falon koromlecsapódást és salétromnyomokat hagynak. Valójában tehát ezek nem javítják, hanem inkább rontják az épület állagát, amiért tulajdonképpen nem igényelhetô vissza semmilyen áruforgalmi adó.
Valamivel több mint 15 milliárd lejjel gazdálkodik Gyalu az idén. A tanügy ebbôl összesen 7,8 milliárd lejt emészt fel, ami még így sem teljesen kielégítô. Ehhez a polgámesteri hivatal 1,2 milliárd lejes forgóalapjából további 200 milliót osztottak, amibôl a régi iskola termeibe gázkonvektorokat szerelnek, illetve 120 millió lejre számítógépeket vásárolnak. A kultúrára, vallásra, sportra összesen közel egymilliárd lejt szánnak: a református és a görögkeleti templomok tatarozására 50–50 millió lejt, a római katolikus templom javítására 25 millió lejt hagytak jóvá. A református és görögkeleti egyház a polgármesteri hivatal forgóalapjából további 50–50 millió lejhez jut. Ugyanakkor százmillió lejt szánnak egy görög katolikus templom tervrajzának elkészítésére, amennyiben ehhez egy bizonyos minimális számú személy kérése létezik. Amint azt Okos Károly helyi tanácsostól megtudtuk, a világháború utáni erôltetett ortodoxizáláskor a görög katolikusok 95 százaléka az új hitre tért.
Adminisztrációs költségekre 3,36 milliárd, szociális segélyekre egymilliárd lejt különítettek el. A községgazdálkodást 912 millió lejbôl kell megoldaniuk. A közvilágításra 400 millió lejt szánnak, ugyanakkor a hivatal forgóalapjából 200 millió lejt fordítanak arra, hogy villanyoszlopokat állítsanak fel olyan utcákban, ahol eddig nem voltak. 400 millió lejt használnak fel útjavításra, hidak, járdák tatarozására, karbantartására, ötvenmilliót parkrendezésre, a polgárôrség húszmillió lejt kap, ötvenmillió lejt az Országos Lakásügynökséggel együtt építendô lakások terveinek elkészítésére. 200 millió lejbôl az immár 20–25 éves szennyvízlevezetô csatornahálózat javítását szeretnék elkezdeni, a jelentôsen megnövekedett lakosság — 1310 házszám és több tömbházlakás is létezik a községben — igényeinek megfelelôen átalakítani. A 60 centiméteres gyûjtôcsô túlterhelt, nem képes levezetni a szennyvizet, így az sok esetben az utcára kerül. A többségében romák által lakott Malom utcában egy közkutat építenének, hogy a lakosoknak ivóvizük legyen.
Okos Károly tanácsos azt is elmondta, sok esetben nem értett egyet a költségvetéssel, ugyanis több "ál"-tétel tavaly már elvégzett munkálatok költségeinek fedezését szolgálja, amelyek nemegyszer fontosabb problémák megoldásának elhalasztása folytán valósultak meg. Ezek ellenére nem szavazhattak a költségvetés ellen éppen most, amikor annyi év után végre a magyar egyház is jelentôs, a görögkeletivel egyforma nagyságú támogatásban részesül. A tanácsos azt is elmondta, hogy míg sok esetben halasztható dolgokra megy el a költségvetési pénz, addig a községközponti orvosi rendelô frissen tatarozott épületében minden elfagyott, ugyanis nem volt pénz a gáz bevezetésére. A tanácsos ilyen körülmények között a község várossá nyilvánításával sem ért egyet, hiszen véleménye szerint az új minôség egyelôre több hátrányt jelentene a településnek, mint kedvezményt. Egyébként is Okos Károly úgy véli, a község még nem jutott el arra a fejlettségi szintre, hogy megbirkózzék a várossá válás feladatával.
A MEGYEI GRAFIKAI ÉS IPARMÛVÉSZETI TÁRLAT január 15-én, kedden 13 órakor nyílik meg a Romániai Képzômûvészek Szövetsége kolozsvári fiókjának Szentegyház/I. Maniu utca 2–4. szám alatti galériájában.
TISZTÚJÍTÓ KÖZGYÛLÉSÉT TARTJA január 14-én, hétfôn du. 6 órától az EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztálya, a Tamás András/Ion Ghica utca 12. szám alatti székházban (Moll-ház). Kérik a szakosztály tagjait, vegyenek részt ezen a közgyûlésen és javaslataikkal járuljanak hozzá szakosztályuk tevékenységének fellendítéséhez.
ERDÉLYI MAGYARÖRMÉNY ALKOTÓK címmel B. Kovács Júlia tart elôadást a Kolozsvári Népfôiskola keretében január 15-én, kedden du. 5 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Majális/Republicii 5.).
A PIARISTA ÖREGDIÁKOK székhelyükön (Egyetem utca 10.) várják Marianumista társaikat január 14-én, hétfôn du. 4 órakor.
RITKA ÜNNEPI ALKALOMRA KERÜL SOR január 13-án, vasárnap du. 6 órától a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Dr. Nagy Józsefet, az intézet nyugalmazott teológiai professzorát köszöntik 95. születésnapja alkalmával. Az ünnepi összejövetelen dr. Geréb Zsolt hirdeti az Igét.
Politikai rendszerek mennek-jönnek, szerkesztôk és szerkesztôségek még sûrûbben cserélôdnek, de Murádin László nyelvmûvelô, az anyanyelv behatóbb ismeretére okító cikkecskéit nemzedékek egész sora hetenként ott találja a kolozsvári (címét olykor szintén változtató) napilapban. Aztán meg el is olvassák ezeket a kis írásokat, bizonyság rá a nagyszámú olvasói levél, s a körülöttünk zajló termékeny dialógus. Ennek alighanem az is magyarázata lehet, hogy a hajdan még csak kezdô fiatal nyelvész mára sok évtizedes termékeny és bôséges eredményt hozó kutatómunka árán, a magyar nyelvtudomány egyik legrangosabb, itthon és külföldön egyaránt megbecsült tudósává érett. Amibôl nyilván következik, hogy heti írásocskái is jócskán túlléptek a hajdan szokásos hibavadászaton, s mindinkább az anyanyelv rejtett titkait, megejtô szépségeit s meghökkentô furcsaságait, egyszóval mesés gazdaságát mutatják fel, hozzák közel az olvasóhoz. S ezt azért is könnyûszerrel megteheti, mert hosszabb-rövidebb idôre minden településen megfordult, ahol mifelénk az emberek ezen a nyelven dicsérik Istent, szólítják meg egymást s a környezô világot. Ezért van az, hogy szövegeire nem csupán a jámbor olvasók, hanem a tanultak, sôt a szakmabeliek is odafigyelnek. Idônként aztán összeállít belôlük egy-egy kötetkét, szerény kiállítású könyvecskéket, amelyek órák alatt elkelnek, nem ismervén azt a csúnya minôsítést, hogy "remittenda". Mint hallom, Anyanyelvi mozaik címmel újabb gyûjteményt hozott össze, s készül nyomdába adni. Sok régi és mégtöbb új olvasója türelmetlenül várja a kötetet.
Antal Árpád
konzultáns egyetemi tanár
Tizedik évfolyamának elsô számához érkezett a könyvtárosok és könyvbarátok lapja, a Könyvesház. A szám az olvasás évének jegyében készült, errôl szól a kiadvány elsô két írása. Kiss Jenô Illyés Gyula szavait idézve jelenti ki a tanulságot: nem az számít, hogy mettôl meddig tart, hanem az, hogy egész évben az olvasást, a könyveket, az idôtálló értékeket ünnepeljük. Ugyanezen ünnep magyarországi vetületeirôl ír Lipták Katalin. Ezen kívül beszámolókat olvashatunk a magyar könyvtárosok 23. vándorgyûlésérôl és egy rendhagyó olvasótáborról is.
Terjedelmes lista foglalkozik a Magyar Elekronikus Könyvtár legújabb szerzeményeivel, és új katalógusából ajánl olvasnivalót az Erdélyi Magyar Könyvklub. Gábor Dénes színes összeállítást közöl az erdélyi magyar könyvek illusztrációiról 1944-tôl napjainkig. Mindezeken kívül sok egyéb hasznos információ mellett megtalálhatjuk a legújabb könyvek, kiadványok listáját.
Megjelent a kolozsvári Filmtett mozgóképes havilap 17. száma!
A tartalomból: Filmkastély Bukarestben — riport a bukaresti Castel Film stúdióról, Közép-Kelet-Európa legnagyobb magánkézben levõ filmstúdiójáról. Olyan filmek készültek itt, mint az Életvonat, a Highlander-Endgame, és Gulyás Gyula legújabb nagyjátékfilmje, a Fény hull arcodra...
Filmtervek: a Filmtett által meghirdetett szinopszis-versenyre beérkezett nyertes pályamûvek, Könczey Elemér illusztrációival.
Materia prima — beszélgetés Cãtãlin Mitulescu rendezõvel, aki Bukarest–Bécs, 8.15 címû rövidfilmjével, a marosvásárhelyi Alter Native filmfesztivál Simó Sándor emlékdíját nyerte el.
Filmtörténet: Az olasz neorealizmus.
Mûfajtörténet — A Western (folyt.)
Alacarte: mozifilmek kritikái, köztük három román film, a Csillagtulajdonosok, a Sexy Harem Ada-Kaleh, és a Háború a konyhában filmek kritikái.
HÍVJA TAGSÁGÁT a történelmi hagyományokat ápoló, egykori Kalandos Társaság, ma a Kolozsvári Földészek Temetkezési Társasága és a Kerekdombi Gazdakör vezetôsége 2002. január 15-én, kedden du. 3 órától a Máramaros utca 58. szám alatti székházba. Szeretettel várják e közgyûlésre mindazokat, akik szívügyüknek tartják e két egyesület közösséget megtartó és éltetô sorsát.
A közgyûlés után, du. 5 órától a gazdakör újraindítja Ezüstkalász elnevezésû tanfolyamát, melyre a hóstáti gazdákon kívül szívesen látják az érdeklôdôket a szomszédos településekrôl is.
Hidegben is melegít Torockó címmel nyílt gyermekrajz kiállítás a brassais és a zeneiskolás tanulók Torockón, a hagyományos nyári alkotótáborban készült munkáiból tegnap délután a Reményik Sándor Galériában. A Kocsis Ildikó és Kováts Ildikó szaktanárok irányításával rendezett táborozás és konkrét eredménye a performance-szal záruló színpompás kiállítás sok érdeklôdôt vonzott a hangulatos pincegalériába. Az alábbiakban Kocsis Ildikónak a megnyitón elhangzott bevezetôjébôl idézünk.
Hidegben is melegít Torockó címmel nyílt gyermekrajz kiállítás a brassais és a zeneiskolás tanulók Torockón, a hagyományos nyári alkotótáborban készült munkáiból tegnap délután a Reményik Sándor Galériában. A Kocsis Ildikó és Kováts Ildikó szaktanárok irányításával rendezett táborozás és konkrét eredménye a performance-szal záruló színpompás kiállítás sok érdeklôdôt vonzott a hangulatos pincegalériába. Az alábbiakban Kocsis Ildikónak a megnyitón elhangzott bevezetôjébôl idézünk.
Kiállításunk címe — Hidegben is melegít Torockó — egy képzômûvészeti eszközre, az ellentétre utal: a torockói nyári, meleg emlékek elevenednek fel ezen a hideg téli napon, ebben a teremben — itt és most.
Mindenekelôtt megköszönném a képzômûvészeti alkotótábort támogató szervezetek bizalmát és anyagi segítségét.
"A vizuális kommunikációt az iskolában mint második anyanyelvet kell tanítani" — állítja Ben Schasfoort holland szobrász.
Mint "második anyanyelv", hozzájárul a mai, általánosan vett iskolai képzéshez, a reál és humán tantárgyak jobb megértéséhez is. Hozzájárul például a formák síkban, térben való látásához és megrajzolásához, az optikai összefüggések felfedezéséhez, különbözô szerves és szervetlen anyagszerkezetek, vagy akár az emberi test megfigyeléséhez, történelmi korszakok bemutatásához. Teszi mindezt logikusan és áttekinthetôen, odafigyelésre nevelve, egyesítve és együtt fejlesztve a racionális bal, és a kreatív jobb agyféltekét az egységes szemléletre.
Sajnálatos módon ez a tantárgy mégis mellôzött: lényegtelen, amolyan díszítô "valami", amivel a diákok, még a kicsik is, csak az utolsó órákon foglalkozhatnak, hisz nem igényel gondolkodást, csak ügyeskedést. Hol marad hát az egységes, általános mûveltségi, vagy a híres elôadóktól annyiszor idézett "gyermekközpontú" iskolai nevelés?
A tábor mûsorának megszerkesztésekor a napi tevékenységek változtatására és sokrétûségére törekedtem, hogy a kellemes élmények kreativitásra sarkallják a gyerekeket. Így a reggelente megbeszélt plasztikai témák a napi kirándulásokkal, látványosságokkal és azok magyarázatával dúsítva ötletes, fantáziadús alkotásokat eredményezhettek.
A tábor helyismereti vetélkedôvel, illetve rajzkiállítással, és annak kiértékelésével zárult. Az élmények és a munka eredménye látható most itt, plasztikai nyelven kis kompozíciókba fogalmazva.
De az alkotás folytatódik, a látott, átélt anyag tovább érlelôdött, és most egy közös alkotás születik, amely újból a képzômûvészet kifejezô erejét hivatott bemutatni. Az eszközök közül egy másik ellentétet is alkalmazunk, az üres és telt viszonyát, amely nagyon egyszerûen és szemléletesen jeleníti meg azt az érzést, amelyet valakinek a távozása vált ki az ittmaradóban. A performance címe: Ha elmegyünk. Az akciómûvészet ezen ága a hatvanas évek végén született, mi most ezzel fejezzük ki és be, késztetünk gondolkodásra, mûvünk befogadására minden kedves vendéget.
* A megnyitón, amelynek házigazdája Essig Klára volt Jancsó Noémi szavalt.
Érdekes gondolatokat olvastam a Szabadság 2002. január 7-i számában Veszedelmes viszonyok cím alatt. Szerzô: Selmeczi György.
Aki szerint "sértett tehetségtelenség, középszerûség, sanda közéleti ócskaság kezdeményezett ökölharcot (...)". Aminek következtében "kiváló erdélyi magyar személyiségek a provincializmust kérik számon színházuktól."
Ha a kezdeményezôk annyira "tehetségtelenek, középszerûek" és egyebek — hogy nem vették ezt észre "a kiváló erdélyi magyar személyiségek?" Ugyanis ha a tehetségtelenség ennyire tud hülyíteni, akkor a "kiváló erdélyi magyar személyiségek" sem "kiválóak", hanem buták és hülyíthetôk.
Ezt viszont enyhén szólva kényes lenne állítani azokról, akik aláírták azt a felhívást, aminek zárógondolataként kérik Tompa Gábor igazgató úr leváltását.
Persze Selmeczi kedveskedése a "kiváló erdélyi magyar személyiségek" irányában mûvi: ugyanis "kiválóságok" nem kérik–kérhetnek számon provincializmust színházuktól. Vagy, ha mégis, a kiválóságok "kiválósága" megkérdôjelezhetô. Az igazság: a valóban kiváló erdélyi magyar személyiségek — egyáltalán nem a provincializmust kérték számon az igazgató úrtól (és nem "színházuktól" — falaktól, kapustól? stb.). Hanem egyebeket. — De arról bölcsen hallgat Selmeczi.
Menjünk tovább.
"Tompa kétségkívül autokrata, s a modora is rossz" — írja Selmeczi. "Te mondád" — sietek hozzátenni.
Itt akár abba is hagyhatnám az írást. Ha valaki zsarnok, önkényeskedô, ráadásul rossz a modora, hogyan tölthet be egy olyan funkciót, ahol emberi, mûvészi sorsok felett kell döntenie? Mit keres egy 210 éves kultúrintézmény élén egy olyan ember, akirôl a barátja állapítja meg a sajtóban: autokrata és rossz a modora? Vagy ilyen kell hogy legyen 2002-ben az ideális vezetôtípus egy mûvészeti intézménynél?
No de következik a dicséret a lesújtó jellemzés után: — "mellesleg" megteremtette az egyetlen nemzetközileg is számontartott erdélyi magyar mûvészeti intézményt."
Hogy ehhez a kijelentéshez mit szól a többi erdélyi magyar mûvészeti intézmény vezetôje? — kíváncsian várom (lehet, hogy egy legyintéssel elintézik ezt a kijelentést). Én úgy tudom, még van néhány erdélyi magyar mûvészeti intézmény, amely szintén járt külföldön, s elismerték munkájukat ott is.
Nézzük tovább Selmeczi írását.
Valamikor "gyér volt a színház látogatottsága. De hála Istennek, aki jár színházba, tapasztalhatja, hogy ez a tendencia az utóbbi években bizony megfordulni látszik"...
Lehet, hogy Budapestrôl ez a tendencia megfordulni látszik, de Kolozsvárról másképp látszik a tendencia és a színházi statisztika. Innen nem megfordulni látszik. Ugyanis maradnak el a stúdióelôadások, nézõhiányból kifolyólagosan.
"A bohózat, a kabaré, a népszínmû Janovics korának avantgarde-ja, vagy annak része volt." — jelenti ki Selmeczi (??) Gyengébbek kedvéért:
avantgardizmus: 1. mûvészet: a két világháború között virágzó különbözô formabontó irodalmi és mûvészeti irányok (pl. expresszionizmus, futurizmus, kubizmus stb.) közös elnevezése.
Elôször plakáton a népszínmû mint mûfaji megfogalmazás 1844. február 24-én jelenik meg. Ney Ferenc Kalandor címû darabja alatt. A népszínmû 50 arany pályadíjat nyert. (No, tessék, akkor is voltak díjak!) Bartay Endre színházigazgató pályázatán. A népszínmû virágkorát a XIX. sz. vége felé élte (Csepreghy, Tóth Ede népszínmûvei fantasztikus sikert értek el), majd 1906. szeptember 21-én játszották az utolsó eredeti népszínmûvet. Szerzô: Major Simon. A darab címe: Ipam-uram.
De ha már a tudatlanság leíratja Selmeczivel, hogy Janovics korának avantgardja volt a népszínmû — idézem Janovicsot, aki nagyon rossz véleménnyel volt a mûfajról.
A népszínmû "belsô és külsô tartalma egyaránt nem a népélet képe és tükre, hanem egy hamis képzeletbeli, elferdített életé, melyet íróink üzleti számítása alkot meg (Janovics Jenô: A magyar dráma irányai, Bp. 1907 240–41 lap). Hogy Janovics nagyot tévedett a népszínmû-értékelésénél — ma már tudjuk.
A bohózat sem volt avantgarde — Janovics korában.
Sôt a kabaré mûfaja sem Janovics korában avantgarde-kodott. A mûfaj a XX. század elején született Budapesten, érdemes elolvasni errôl Nagy Endre Várad Pest Páris címû könyvét (Szépirodalmi Kiadó 1958). Különös tekintettel a Kabaré regénye címû részt ajánlom az érdeklôdôk figyelmébe.
"Vagy nekünk fontosabb egy-egy szépemlékû mûfaj puszta léte? Unalmas, mûkedvelô, de a mienk?" — kérdezi Selmeczi.
Szépemlékû mûfaj csupán a népszínmû? Unalmas? Mûkedvelô? — Színháztörténeti analfabéta, aki nem ismeri a népszínmû fantasztikus pályáját, rendkívül fontos szerepét, értékét a XIX. sz. közepétôl annak végéig —, majd tovább a XX. században. És hogy nem "unalmas", "mûkedvelô" — bizonyítja, hogy ma is játszák. Harag György ötlete nyomán játszotta a kolozsvári Színház a Piros bugyellárist... Óriási sikerrel.
Szépemlékû mûfaj a bohózat? Unalmas? Mûkedvelô — az is? Nahát.
A bohózat mûfajának történetével nem untatom az olvasót. Úgy tudom (és jól tudom), Harag György is rendezett bohózatot. (Az a Harag György, aki az utóbbi színházi vitákban csak arról nevezetes, hogy alkalmat adott Tompának Harag-emléknapok rendezésére.) Vlad Mugur is rendezett bohózatot. És egyáltalán, nagy rendezôk, nagy írók mûvelik a mûfajt. (A mûfajmûvelôk közül elsôsorban a "helyieket" említem, nem akarom ismeretanyaggal túlterhelni a "Veszedelmes viszonyok" szerzôjét.)
De: ki kéri egyfolytában azt a kolozsvári Magyar Színháztól, hogy állandóan népszínmûvet, bohózatot és kabarét játsszon? — (ami, tudjuk: unalmas, mûkedvelô — de a mienk?) Tessék már áttanulmányozni az 1992-ben, 94-ben — fel-felcsapó színházi viták anyagát, ahol azt vetették a vezetés szemére, hogy a saját repertoárját sem tartja be stb.
Át kellene nézni azt a vitaanyagot, ami az utóbbi tíz évben megjelent a kolozsvári színházzal kapcsolatosan (és amit nem tehetségtelen középszer kezdeményezett). Szôcs István, Páll Árpád írásaira oda kellene figyelni. És azokéra, akik akkor is megírták véleményüket a színházi gondokról.
Ha a mûfajnak lennének mûvelôi Kolozsváron (bohózat, népszínmû, kabaré): "nem hiszem, hogy Tompa szembeszegülne" — hogy játssza, "ha a társulaton belül vagy akár kívül mutatkoznának az új, színvonalas színházi könnyû-mûfaj írói, rendezôi, elôadói". (Selmeczi)
A bohózatnak, könnyû mûfajnak vannak mûvelôi Kolozsváron (1. Szabin nôk elrablását stb.). A kabarénak lennének mûvelôi (1. Herkules bonbon — amelyet Tompa megelégedéssel nyugtázott — 1990, december). A népszínmûhöz szerzôdtetni lehetne (újraszerzôdtetni!) Bogdán Istvánt. És Lôrincz Ágnest. És egyáltalán. Vagy Sata Árpádot.
Ahogy a valóban "szépemlékû" mûfajhoz (Ionesco: Székek) az abszurdhoz szerzôdtetett Tompa rendezôt (Vlad Mugur), színésznôt (Stief Magda), színészt (Bíró Józsefet). Nem kevés pénzért. Ez a produkció is volt külföldön, mint nemzetközileg számontartott. Csakhogy ebben az elôadásban csupán a költségvetés volt "kolozsvári".
Az igazgató feladata — ha autokrata is —, hogy szerzôdtetési kérdéseket megoldjon. Tompa Gábor szerzôdtet is bôven Kolozsvárra mûvészeket. Vagy nem? Tessék megnézni a fizetéslistát.
A hagyományápolás kapcsán Selmeczi felhívja arra a veszélyre a figyelmet, hogy lassan nem érünk rá semmire, ôriznünk kell az ôsök tûzhelyét. (A vátrá-t!?) A nagy nemzetek, franciák, angolok, színházaikban is ôrzik az "ôsök tûzhelyét". Persze, ha valaki az ôsiséget, nemzeti hagyományápolást úgy képzeli el, hogy Vátra-szinten lehet csak mûvelni, az tényleg hagyja a vátrát. Viszont vegye a fáradságot és tanulmányozza, mit ért például Peter Brook nemzeti hagyományápolás alatt.
Biztos nagy bûn egy kisebbségi színháztól, ha saját nemzeti kultúráját ápolja. Mint tette azt Harag György is. (Aki, tudjuk, a Tompa-emléknapokról híres). Bocsássuk meg neki a Sütô Trilógiát (Már ti. Haragnak). És egyebeket.
Azon a bizonyos színházi Fórumon, ahol "jeles" személyiségek is jelen voltak, elhangzott néhány olyan gondolat, amire a színházvezetésnek kötelessége lett volna odafigyelni.
Átlátszó és ravaszdi húzásnak tartom a színház vezetõségének és aktív tagjainak szervezettnek tûnõ távolmaradását a Fórumról. Tüntetõ semmibevevése a nézõelvárásoknak — diplomáciai fogás. Ugyanis a parancs elhangzott már "Európából" — tessék kabarét, vagy valami vidámat rendezni szilveszterre, hogy tehetségtelenek ne mondhassák...
És így lõn, hogy a bérletbe hirdetett 3 elõadás elsõ darabja lekerült a színrõl: Caragiale: Elveszett levél (várjuk a vezetés bocsánatkérését a bérlethirdetés be nem tartásáért); és színre került a Szabin nõk elrablása. Amibõl kiderült:
1.) Csak figyel a Mester és tanítványai a nézõelvárásra, csak titokban és fõleg messzirõl.
2.) Nini! Csak kerül rendezõ, író, színész a könnyû mûfajra (csak akarni kell).
Valóban ideje lenne egy szakmai vitának. A kérdés csak az: kikkel? A különbözõ átlátszó ürügyekkel távolmaradókkal nem lehet vitatkozni.
A hónapok óta zajló kolozsvári magyar színházvitában eddig megjelent cikkek közül számomra a legvisszatetszõbb a Selmeczi György aláírással megjelent szöveg: több okból is.
Elõször azért, mert "káderez", denunciál, a szokásos balos, rutinos módon: odavetett, homályos utalással. Hogy aszongya, a színház-vezetés ellenségei "Kurkó Gyárfásra hivatkozva" stb. Azt viszont már nem mondja meg, miért kifogásolható e hivatkozás? Ugyanis Kurkó Gyárfás, a Romániai Magyar Népi Szövetség hajdani elnöke, aki annyira szorgalmazta magyar mûvelõdési intézmények szaporítását, 1948–49-tõl kezdve tízvalahány kemény évet nyomott le romániai börtönökben, politikai "vétségekért". Amíg mindnyájan elülhátul felveresmasnizva pimpimpáréztunk, Kurkó kemény, könyörtelen börtönrend szerint magánzárkában ült, a világtól tökéletesen elszigetelve. Hogy mi volt a bûne; hogy rehabilitálták-e egyáltalán, nem tudom.
Selmeczi György, úgy látszik, tudja: pedig amikor ez az ügy kezdõdött, tán a világon sem volt. Miért nem tárja a világ elé hallomásait, hadd okuljanak mások is?
Más dolgokban sem a tények alapján ítél, hanem sugallatok, pisszenések, reklám-mondókák alapján tájékozódik. Szerinte a nézõszám színházunkban szakadatlanul emelkedik; — de miért nem hozza nyilvánosságra az idei évad elsõ négy hónapjának adatait? Mert az is "nézõszám-szaporodás", ha az egyik elõadásra nyolc jegyet adnak el, a másikra már tizenkettõt, nem?
Ezzel kapcsolatban hadd szúrjuk közbe: az egyik napilap krónikása a napokban elégtétellel állapítja meg: mily igaztalanok a színházat ért vádak, hiszen szilveszterkor bemutatták a Szabin nõk elrablását, és sikere van!
Hisz éppen errõl szól a mese; amikor akarnak, vagy amikor már elkerülhetetlen, akkor kiderül: van mit, van kivel, és van kinek játszani!
Ehhez azonban, a sikerhez, az is szükséges volt, hogy az igazgató-fõrendezõ ne itthon, de Távolnyugaton tartózkodjék, még a Nyugati-pályaudvaron is túl pár száz méterrel; valamint hogy — robbanásig feszüljön a helyzet.
A színház idei grandiózus bérletezési tervében három bemutató szerepelt — nagyszínpadon —, azok közül az elsõt, az Elveszett levelet, novemberre tûzték ki... Eltelt az évadból majdnem a fele, négy hónap, a bemutatónak híre-hamva sincs. Az igazgató-fõrendezõ átjátszotta a vállalkozást egy bukaresti rendezõnek, aki rövid itt-tartózkodás után visszatért a fõvárosba, és bevonult az ideggyógyászatra, ami számunkra érthetõ; ekkor rendelték el a messzi távolból sürgönyileg szilveszteri kabaré, ennek híján a Szabin nõk bemutatását. (Ebben sok színész, a hírek szerint, kiválóan viseli magát; magunk is meg szeretnénk nézni, ha megjön a januári nyugdíjunk.) Ugyanakkor az is indokolt lett volna, hogy az ugyancsak jóhírû Fordítások elõadását a stúdióból legalább egyetlen alkalommal felhozzák a nagyterembe, hogy a klausztrofóbiások is megtekinthessék. Ezt legalább egyszer minden stúdióelõadással megtehetnék!
Selmeczi György a "világhír" és "európai elismertség" reklám-szövegeit is elismétli, ám nem hozza nyilvánosságra, hogy, mondjuk, az elmúlt két esztendõben színházunk mely nyugati fõvárosokban vendégszerepelt, milyen darabokkal és sikerrel? És hogy viszontag: mely nagy európai színházak jutalmazzák csereelõadással itt Kolozsváron ezen vendégjátékokat, Sepsiszentgyörgyöt leszámítva?
Nem mintha sikeres pénzemberként a Financial Times elõfizetõje lennék, de kölcsönkaptam e "mértékadó" lapból vagy két évfolyamot: minden héten színházi rovat; Sidney-tõl Bécsig hetente tucatnyi elõadást ajánlanak olvasóik figyelmébe: az ezernyi bemutató között, hogy-hogy nem: sem Tompa Gábor, sem Selmeczi György produkciói nem említtetnek! Minõ gyalázat ez a fináncoligarchia részérõl!
Harmadszor pedig ellenszenvessé tette Selmeczi beleszólását az a magastenor, a birtokonbelüliség fölényérzete, ami úgy színezi a dolgokat, hogy egyrészt: itt vagyunk mi, ugye, én és Tompa, a tehetségesek, a nagyok, "die echte Kerlen", másrészt velünk szemben mindenféle izgága alakocskák, akiknek szemorvoshoz kellene menniük, hogy az arányokat tisztán láthassák.
Éveken át, én is, mint mindannyiunk, méltányoltuk azt az igyekvõ munkát, amit Selmeczi a kolozsvári magyar opera támogatása végett, karmesterként és rendezõként kifejt.
Ami e munka érdemi hozamát illeti, a karmesteri teljesítményt zenészeknek kell elemezniük; különben sem azért járok operába, hogy a pontatlan belépéseket — és ütem-eltolásokat — számoljam, hanem, hogy élvezzem a zenét. Színpadi rendezõként azonban Selmeczi mindig az "iparkodó", buzgólkodó középszerû mûkedvelõ-rendezõ vonásait prezentálja; ezeknek legfõbb jellegzetességük, hogy semmi érzékük az eleganciához, a pregnanciát pedig a stridens elemek halmozásával vélik elérhetõnek. (Ezért kellett például az Ariadnében a nimfáknak rosszul szabott szmokingokban illeg-billegniük.)
Az Ördögváltozás Csíkban címû Vermesy-kisopera rendezése során Selmeczi kivonja a cselekményt a Tamási-novella mesei közegébõl, "naturalizálja" — és ezzel értelmetlenné teszi. (Például az eredeti történet kiindulópontja a csíki falu patakjában egy guggoló ördögöt mintázó szikla; ennek története köré fonódik a cselekmény, hogyan ugratták be a székelyek az ördögöt a patakba? Selmeczinél a kõvédermedés elmarad, az ördögöt a trópusi betegek kórházának ápolói hordágyon elszállítják — de hogy miért? Egyáltalán, Selmeczi rendezéseibõl a költõi eszme mindig oly bizonytalanul pislog, mint a borostás béka az üvegkocsonya mögül!)
Végül: Selmeczi mint zeneszerzõ... igaz, hogy csak harmadállásban, karmesterkedés és rendezés után. Elmondhatom, láttam-hallottam egy kis operáját; (sajnos ebben is érintve vagyok személyesen, mint az Ördögváltozásban, melynek eredeti szövegkönyvét én állítottam össze, de nem emiatt ment legutóbb gyenge huszadházzal; a tárgyalandó Szirén librettóját pedig fiam fogalmazta); de hogy ne legyek igazságtalan, egy szintén "harmadállású" zeneszerzõ hasonló tárgyú mûvével javaslom összehasonlítani. E. T. A. Hoffmann Hableány (Undine) címû mûvébõl hallgassunk meg egy szirén-áriát; megrendülve és megdöbbenve fogjuk átélni, hogy valóban létezik "halálos szépség", olyan dallam, amelyet akár az élete árán is újból hallani szeretne az örök vizek hajósa; ezzel szemben Selmeczinél a szirén, azaz a vízitündér, egyszerûen egy nyirkos, halszagú nõ; aki egy Alban Bergtõl elszabadult és Demény Attila számítógépes noteszében megsoványított dallamvonalra próbál bogot kötni.
Egyszóval Selmeczi magastenorjának legfennebb operáiban volna helye, ilyen vitákban semmi alapja nincs döntõbíróként somolyogni.
Végezetül Szabédi László egyik kedvenc adomáját szeretném elismételni neki.
A székelyek passiójáték elõadásra készülnek. Javában próbálnak, amikor megjelenik egy idegen, megáll a kereszt gyanánt magas fára függesztett atyafi elõtt, aki Jézust alakítaná, és dirigálni kezd neki: ne arra nézzen, hanem amarra; fordítsa féloldalt a fejét, még jobban! stb. A székely végül is megunja, és lekérdez:
— Kend is a passióhoz tartozik?
— Nem, én csak vendég vagyok!
— Akkor meg miért a magasságos ...nek a kínkeserves ...ért zavarja a mi szent ájtatosságunkat?
A Pro Sport tegnapi lapszáma elsõ oldalon harangozza be: a Bukaresti Villám Kolozsvárra költözne.
A Villámról tudni kell, hogy a B osztály elsõ csoportjának éllovas és feljutóesélyes labdarúgó-csapata, amelynek edzõje a kolozsvári focirajongók elõtt jól ismert Toni Doboº, az U volt játékosa.
A teljes történethez hozzátartozik, hogy a Fulgerul csapatát az elmúlt év decemberében vásárolta meg félmillió dollárért egy kolozsvári befektetõcsoport. Doboº ezek után névváltoztatási kérelemmel fordult a Román Labdarúgó-szövetséghez: a csapat nevét Bukaresti AEK-ra kívánja módosítani (Doboº korábban az Athéni AEK-hoz akart szerzõdni, edzõként).
Az edzõ az idén nyáron újabb lépést tervez: ha csapata feljut az A osztályba, a hazai mérkõzéseket az együttes nem Bukarestben, hanem Kolozsváron játszaná.
A csapatot megalakulóban levõ részvénytársaság fogja pénzelni. Addig is Doboºék gyûjtik a csapat köré a kolozsváriakat: a klubvezetés jobbkeze a kolozsvári Petriº Tiberiu, míg másodedzõje a szintén városunkbeli Stelian Gherman lett.
Az U vezetõsége nincs eltelve az ötlettõl, de a Ion Moina stadion — amely az egyetlen szóba jöhetõ stadion A osztályos mérkõzés esetén — nem az U tulajdona. Minden esetre az biztos, hogy a két csapat nem fog egybeolvadni.
Amerikai idegenlégióssal gazdagodhat a CFR, ha a próbaidõszakban beválik a 25 éves Robert Jackson (képünk). A labdarúgó, aki korábban az oneºti-i labdarugókkal edzett, Octavian Albu másodedzõ egyik barátján keresztül érkezett a kincses városba, ahol akár ingyen is hajlandó lenne erõsíteni a vasutasgárdát.
Ezzel egyidõben a CFR szurkolói kénytelenek búcsút venni Darius Turcu csatártól, aki nagy meglepetésre a napokban úgy döntött, hogy magán-okok miatt visszalép a sportéletbõl.
l Mindkét magyar versenyzõ továbbjutott a selejtezõ elsõ fordulójából a hétfõn kezdõdõ ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
A világranglistán 162. Nagy Kyra az olasz Valentina Sassit (151.) gyõzte le 6:4, 6:4-re, Marosi-Aracama Katalin (204.) a japán Mijagi Nanát (239.) verte 6:1, 6:2 arányban. A továbbiakban Marosi-Aracama ismét gyõzött (6:3, 6:3 — az észt Maret Ani ellen), Nagy viszont kikapott argentin ellenfelétõl, s kiesett (Maria Emilia Salerni–Nagy 6:3, 6:2).
Marosi ellenfele a fõtáblára kerülésért az orosz Szvetlana Kuznyecova (266.) lesz.
Egyetlen román lány vívott selejtezõt, Andreea Vanc azonban nem jutott túl az elsõ körön az egészen egzotikus nevû horvát Maja Palaverversics Coopersmi háromjátszmás találkozón gyõzte le: 4:6, 7:6, 6:4 arányban.
l Pénteken elkészítették az év elsõ Grand Slam torna fõtáblájának sorsolását. A magyarok közül csak Kapros Anikó kapott nehéznek ígérkezõ ellenfelet, de számára is bíztató lehet, hogy a 31. helyen kiemelt olasz Francesca Schiavone a hét elején kikapott Mandula Petrától a 110 ezer dollár összdíjazású canberrai versenyen. Igaz, a perthi Hopman-kupán legyõzte az amerikai Szeles Mónikát és a belga Kim Clijsterst is.
Férfi egyesben Sávolt Attila selejtezõbõl érkezõ ellenféllel játszik az elsõ körben, a nõk párosítása: Mandula Petra–Anca Barna (német), Kuti Kis Rita–Eleni Danilidu (görög), Kapros Anikó–Schiavone (31. kiemelt) és Gubacsi Zsófia–Nicole Pratt (ausztrál).
l Román teniszezõk csak a férfi egyes versenyében érdekeltek. Andrei Pavel 25. kiemelként vág neki az ausztráliai erõpóbának, elsõ ellenfele az argentin Franco Squillari. Adrian Voinea elsõ fordulóbeli ellenefele könnyebbnek tûnik: David Sanchez Spanyolországból.
l A fõtábla hétfõn és kedden sorra kerülõ 1. fordulója két rangadót is tartogat nõi egyesben az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
A tavalyi wimbledoni döntõs Justine Henin a közönség legnagyobb kedvencével, a hosszú sérülés után az elitbe visszakapaszkodni akaró orosz Anna Kurnyikovával mérkõzik. A két játékos eddigi 2 találkozóján a belga még játszmát sem veszített.
Az egyik legnagyobb esélyesnek tartott Serena Williams a szebb napokat is megélt, a világranglistán most a 39. helyen álló spanyol Conchita Martinez ellen mutatkozik be. Az amerikai a korábbi három meccsen 2 szettet bukott el európai riválisával szemben.
Érdekesebb párosítások az 1. fordulóból:
Férfi egyes: Lleyton Hewitt (ausztrál, 1.)–Alberto Martin (spanyol), Gustavo Kuerten (brazil, 2.)–Kiulien Boutter (francia), Andre Agassi (amerikai, címvédõ, 3.)–selejtezõbõl érkezõ ellenfél, Jevgenyij Kafelnyikov (orosz, 4.)–selejtezõbõl érkezõ ellenfél, Sebastien Grosjean (francia, 5.)–Juan Balcells (spanyol), Tim Henman (brit, 6.)–Larkham (ausztrál), Pete Sampras (amerikai, 8.)–Nieminen (finn), Marat Szafin (orosz, 9.)–Andre Dupuis (francia), Goran Ivanisevics (horvát, 10.)–Martin Damm (cseh), Roger Federer (svájci, 11.)–Michael Chang (amerikai), Andy Roddick (amerikai, 13.)–Zabaleta (argentin), Greg Rusedski (brit, 28.)–Scott Draper (ausztrál), Felix Mantilla–Alberto Costa (spanyolok) és Mark Philippoussis (ausztrál)–Galo Blanco (spanyol).
Nõi egyes: Jennifer Capriati (amerikai, címvédõ, 1.)–Silvija Talaja (horvát), Venus Williams (amerikai, 2.)–selejtezõbõl érkezõ ellenfél, Martina Hingis (svájci, 3.)–Virginie Razzano (francia), Kim Clijsters (belga, 4.)–Wheeler (ausztrál), Serena Williams (amerikai, 5.)–Conchita Martinez (spanyol), Justine Henin (belga, 6.)–Anna Kurnyikova (orosz), Amelie Mauresmo (francia, 7.)–Lee (tajvani), Szeles Mónika (amerikai, 8.)–Patty Schnyder (svájci), Meghann Shaughnessy (10.)–Alexandra Stevenson (amerikaiak), Jelena Gyementyijeva (12.)–Zsidkova (oroszok), Arantxa Sanchez-Vicario (spanyol, 14.)–Iva Majoli (horvát) és Mary Pierce (francia)–Craybas (amerikai).
Tovább növelte elõnyét a Maszuoka–Maimon páros az autósok versenyében a 24. Dakar-ralin. Az összetettben vezetõ japán–francia kettõs érte el a legjobb idõt a csütörtöki gyorsasági szakaszon, amelynek rajtja és célja egyformán a mauritániai Tisitben volt.
A motorosok között az olasz Giovanni Sala volt a leggyorsabb. Az összetettben továbbra is honfitársa, Fabrizio Meoni áll az élen.
12. szakasz, Tisit-Tisit (450 km gyorsasági):
autók: 1. Maszuoka–Maimon (japán, francia, Mitsubishi Pajero)
6:37:10 óra, 2. Fontenay–Picard (francia, Mitsubishi Pajero) 6:41:51, 3. Sinozuka–Delli-Zotti (japán, francia, Mitsubishi Pajero) 7:00:01; összetett: 1. Maszuoka–Maimon 37:47:51 óra, 2. Sinozuka–Delli-Zotti 38:40:00, 3. Kleinschmidt–Schulz (német, Mitsubishi Pajero) 38:40:13;
motorok: 1. Sala (olasz, KTM) 6:10:06 óra; 2. Meoni (olasz, KTM) 6:13:51; 3. Pujol (spanyol, KTM) 6:14:18; összetett: 1. Meoni 39:32:59 óra, 2. Roma 39:36:02, 3. Cox (dél-afrikai, KTM) 39:49:18.
Pénteken, lapzárta után a mauritániai Tisit–Kiffa szakasz következett (461 km, 457 km gyorsasági).
2002. február 8-án kezdõdik és 24-ig tart Salt Lake Cityben a téli olimpia, az évezred elsõ ötkarikás vetélkedõje. Sorozatunkban visszatekintünk a téli játékokra.
A 17 résztvevõ országból 307 sportoló vett részt ezen a játékokon, a nõk már 30-an indultak. Az Egyesült Államok 6 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel tarolt, a nem hivatalos éremtáblázat élén végzett. Bemutató jelleggel rendeztek nõi gyorskorcsolya és kutyás szánok versenyét (hét kutyával). Utóbbi nem vált be, annál inkább a hölgyek gyorskorija, igaz, késõbb...
Megszülettek az elsõ romániai helyezések: az Alexandru Papanã vezette négyes bob 6. lett; az új számban, a kettes bobban pedig a Papanã–Dieter Hubert értékes 4. helyet szerzett az USA I., Svájc és USA II. mögött. E páros egy évre rá világbajnoki címet szerzett.
IV. GARMISCH-PARTENKIRCHEN, 1936. Megindult a fasizmus döbbentes térhódítása. E két német falu meg tudott rendezni egy téli olimpiát, és ki tudták harcolni, hogy az alpesi versenyszámokban lesiklás és mûlesiklás után bajnokot hirdessenek mind a férfiaknál (a német Franz Pfnür személyében), mind a nõknél (Christel Cranz — német). Az ugrófenomén norvég Ruud Birger folytatni tudta gyõzelmi sorozatát — a németek olyan trambulint építettek, amely azóta is versenyképes és szimbólummá vált. A futószámokban a svédek 2, a finnek 1 és a norvégek 2 arannyal tették változatossá az addigi egyoldalú küzdelmet. Mûkorcsolyában Schäfer ismételt Sonia Henievel egyetemben, párosban betörtek a németek (Herber–Baier). Újra lett magyar bronz, ismét a Szollár–Rotter páros révén. Ezen a játékokon tört meg jégkorongban a kanadai egyeduralom: a döntõben 7:1-re gyõztek ellenük a brittek. Versenyen kívül több versenyszámot is beiktattak a németek, legtöbbjében lövészet is szerepelt (közeledett a háború...)
V. ST. MORITZ, 1948. Hosszú háborús évek után St. Moritz vállalkozott a rendezésre. A kimaradt évek, meg a háború megtizedelte a téli csatározás legjobbjait, csak hírmondók maradtak. Jött az ifjúság, akik által az olimpia is modernebb köntösbe bújhatott. 1937-ben meghalt Coubertin báró, az új elnök, Siegfried Edström szigorú intézkedései miatt nehezen haladt a szervezés.
Az olimpián botrány is volt: az amerikaiak két hokicsapattal érkeztek, a végén törölték az eredményeiket. Egyetlen személy tudott két bajnokságot nyerni: a francia Henri Oreiler (lesiklásban és összetettben), míg mûlesiklásban harmadik lett. Ruud Birger is eljött, de norvég társa Hugsted Petter elhalászta elõle az aranyat, neki csak az ezüst jutott.
A rendkívüli ugróképességgel megáldott amerikai fenomén, Richard Button átírta a mûkorcsolya történetét. Magyarország számára itt született meg az elsõ ezüstérem, egy belga páros mögött a Kékessy Andrea–Király Ede második helye nagy bravúrnak számított! A hölgyek mûkorcsolyaversenyének ezüstjét is magyar lány, Paulik Éva nyerte, de... ugyancsak Ausztriának!
Húsz év után újra behozták a mûsorba a szkelotont, az olasz Nino Bibbia gyõzött.
St. Moritzban a svédek végeztek az élen 4 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzéremmel, a norvégok pontosan ugyanennyi érmet gyûjtöttek, utánuk Svájc és az Egyesült Államok következett, 3–3 aranyéremmel.
Románia nagy küldötséggel vett részt, de a sportolók erejébõl csak távoli helyezésekre tellett... egyelõre.
VI. OSLO, 1952. Elõdeit lepipálva, a norvégiai ötkarikás játékok volt a legszebb olimpia! Az északiak kitûnõen megrendezték, végül az éremversenyt is megnyerték 7 arany-, 3 ezüst- és 5 bronz-éremmel! A NOB elnöke a béke korszakának a hajnalának nevezte ezt az idõszakot (mit tudta Õ és a 30 résztvevõ ország 960 sportolója — közte már 123 nõ —, mi is történik a vasfüggöny mögött). Érdekesség az is, hogy egyedül csak Magyarországnak sikerült érmet szereznie ebbõl a térségbõl.
Ezen az olimpián a békés megoldások uralkodtak, minden becsületesen, hiba nélkül zajlott. Ekkor jelentek meg a késõbbi titánok: Kenneth Henry (500 m-es gyorskorcsolya); Hjalmar Andersen (az 1500, 5000 és 10 000 m norvég bajnoka); a nõi egyéniben gyõztes Jeanette Altwegg; az elsõ hármast ugró, második bajnokságát nyerõ amerikai Bob Batton (a magyar Czakó a 12. lett); Ria és Paul Falk német páros — ebben a számban jött össze a magyar bronzérem, a Nagy testvérpár, László és Marianna harmadik, míg a Szöllösi Éva–Vida Géza kettõs a 10. helyen végzett.
A sífutók között H. Brenden és V. Hakulinen indított új korszakot, utóbbiból világsztár lett. Az alpesi számokba betörtek az amerikai lányok, Lawrence Mead nyerte a mûlesiklást. Itt jelentek meg a század nagy gyõztesei, Stein Eriksen és Zeno Colo személyében, akik megújíttották a felszerelést, a síléceket és a technikát — és forradalmasították az alpesi sít! Németek nyerték a bobokat, Kanada pedig visszahódította elsõségét jégkorongban. Síugrásban a norvég A. Bergmann gyõzött, de korántsem olyan átütõ erõvel, mint korábban Ruud.
VII. CORTINA D’AMPEZZO, 1956. Öt sportág, 24 versenyszám, 33 résztvevõ ország, 923 versenyzõ között a festõi olasz üdülõhelyen. Komoly új résztvevõ jelentkezett: Szovjetunió. Megszületett az elsõ fedett mûjégpálya, mûjeget is elõször alkalmaztak. Sífutásban Hakulinen mellé újabb csillag is betört, a svéd Sixten Jermberg, aki gyõzött 50 km-en, ezüstöt ért el 15 és 30 km-en. Hallgeir Brenden megvédte 4 évvel ezelõtti bajnokságát 15 km-en.
Minden idõk legnagyobb alpesi sízõje, az akkor 21 éves Toni Sailer három versenyszámban — mûlesiklás, óriás mûlesiklás és lesiklás — nyert, s így összetettben is diadalmaskodott. Elõtte senkinek sem sikerült még ez, utána is csak a francia Jean-Claude Killynek Grenoble-ban, ott viszont gyanús körülmények között született meg a siker: a tényleges lesikló gyõztest, egy osztrák versenyzõt kizártak.
Veikko Hakulinen nyerte a 30 km-es futást, 50 km-en második lett. A szovjetek még csak a 4 x 10 km-es váltóban jeleskednek, mûkorcsolyában az amerikaiaké (Tenky Albright és Alain Jenkins) az egyéni küzdelem, párosban osztrák sikert könyvelhetünk el: gyõz Elisabeta Schwartz és Kurt Opelt személyében, a magyar Nagy testvérek ismét bronzérmesek!
Olaszoké a kettes bob, svájciaké a négyes. A jégkorongban is felfordul a világ a szovjetek megjelenésével, a döntõben az Egyesült Államokat 4:0, elõtte Kanadát 4:1 arányban verik. S õvék a legtöbb érem: 6-5-6.
(Folytatjuk)
Mivel a második félév rendkívül zsúfoltnak ígérkezik, a megyei tanfelügyelôség már január elsô hetében elkezdte a képességvizsgák illetve az ezzel kapcsolatos felvételi vizsgák menetrendjének mediatizálását. A tanfelügyelôség azt reméli, hogy az idôben beindított kampány lényegesen megkönnyíti majd mindazok munkáját, akik e forró napok fô-, illetve mellékszereplôi lesznek. Az elkövetkezô hetekben a Szabadság — az információk jobb áttekinthetôsége céljából — külön minirovatot indít Vizsgaláz címmel.
A nyolcadikosok számára június 7-én ér véget a 2001–2002-es tanév. A beiratkozásokra június 10–13 között fog sor kerülni. A vizsgák sorrendje: román nyelv és irodalom — június 17; matematika — június 18; Románia történelme vagy földrajza — június 19; magyar nyelv és irodalom — június 20. Eredményhirdetés: június 21. Óvás: 21–23. Végleges eredmények: június 24.
A pót-képességvizsgára augusztus 14–16. között lehet beiratkozni. A román nyelv és irodalom vizsga augusztus 19-én, a matematika 20-án, a történelem vagy földrajz 21-én, a magyar nyelv és irodalom 22-én zajlik.
Eredményhirdetés: augusztus 23-án. Óvás: 23–25. Végleges eredmények: augusztus 26.
Tizenegy milliárd lejes költségvetéssel dolgozhat az idén Kisbács önkormányzata, tudtuk meg Márton Elek alpolgármestertôl, aki azt is elmondta, hogy ebben az évben nagyobb figyelmet fordítanak az utak javítására, erre a célra 800 milló lejt osztottak le. Az összeget falvakra osztották le, azok lakosságának létszáma, valamint az utak minôsége, állapota függvényében. Ily módon Szucság és Méra 200–200 milliót, Nádaspapfalva százmilliót, Nádaskóród és Csonkatelep összesen 120 milliót, Kisbács 180 millió lejt kap, amelybôl egy hidat is tatarozniuk kell. A kultúrára Kisbácsnak 64 millió lejt, Szucságnak 15 milliót, Mérának 16,7 milliót, Andrásházának 1,8 milliót, Nádaspapfalvának 9,2 milliót, Nádaskóródnak 10,4 milliót, Csonkatelepnek 2,8 millió lejt osztottak. Az iskolák karbantartására 384 millió lejt szánnak. Kisbácsban a Szôlôtetôre vezetô utcából nyíló mellékutcákon nincs szennyvízlevezetô csatornahálózat, így az elhasznált, piszkos víz az út menti sáncokban folyik el. A szennyvízlevezetô csatornahálózat bôvítésére 150 millió lejt különítenek el. Márton Elek elmondta, nem hagyták figyelmen kívül a kétnyelvû helységnévtáblák ügyét sem, erre is elkülönítettek egy bizonyos összeget. Az 1206-os kormányrendelet elôírásainak megfelelô településjelzô táblák kerülnek Kisbács, Méra és Szucság határába. A kivitelezô által megszabott ár 76 dollár négyzetméterenként, a három település magyar nevét is feltüntetô táblák fóliázottak, mivel az elöljárók elôre gondoltak arra, hogy rongálás, befestés esetén ne sérüljön helyrehozhatatlanul az olcsónak nem mondható tábla.
Továbbra is számíthatnak az Új Kézfogás Közalapítvány támogatására az erdélyi kis- és középvállalkozók. Az egyik vállalkozásfejlesztô központ, a Kolozsváron mûködô Rajka Péter Vállalkozók Szövetsége, négy megye (Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy és Fehér) érdeklôdôit szolgálja ki a különbözô pályázatok begyûjtésével, illetve az ezekre vonatkozó felvilágosítással.
Farkas Mária elnök a Szabadságnak elmondta, hogy 2002-ben az Új Kézfogás Közalapítvány hatféle támogatási formát kínál. Pályázni lehet bármely román pénzintézettôl felvett maximális 250 000 dollárig terjedô hitel kamatjának támogatására (az USD-ben számított LIBOR-kamat 70-100%-ára). Lehetôség van az ISO minôsítés megszerzéséhez nyújtott 2500–4000 USD támogatás megszerzésére. Csak Kolozs megyei, tíz fônél kevesebbet foglalkoztató mikrovállalatok rendelkezésére 1000–4000 dollár közötti mikrohitelek állnak. Ezeken kívül lehetôség kínálkozik EU-s pályázatok esetében saját forrás kiegészítésére, EU-s felkészítô oktatás támogatására, és pályázni lehet vissza nem térítendô támogatások elnyerésére a helyi közösség értékeit legszélesebb körben megvalósító nagy projektekre.
A Rajka Péter Vállalkozók Szövetségéhez a múlt évben is sok kis- és középvállalkozó fordult. A vállalkozásfejlesztô központ csupán decemberben közel száz kisvállalkozót fogadott. A múlt évben a következô eredményeket könyvelhette el az Új Kézfogás Közalapítványhoz benyújtott pályázatok ügyében: a 9 kamattámogatási pályázatból 8-at fogadtak el, mindhárom ISO-pályázat nyerô, a 7 mikrohitel-pályázatból 5 nyerô, a 6 vissza nem térítendô hitelpályázatot és a 2 EU-s oktatási pályázatot hiánytalanul elfogadták. Az idei pályázati feltételek, bôvebb információk a www.ukka.hu honlapról vagy a Rajka Péter Vállalkozók Szövetségétôl (telefon: 064-433-616, 133-466, elektronikus posta: farkas@mail.dntcj.ro) szerezhetôk be.
A Környezeti etika irányzatai címmel Vizauer T. Csaba ökológus tart elôadást a dési EMKE szervezte népfôiskolai elôadások keretében ma, január 12-én, szombaton du. 5 órától a helyi EMKE-székházban.
Vekov Károly képviselô találkozik január 13-án, vasárnap de. 11 órakor nyíresi választóival a helyi református egyház tanácstermében. A találkozón, melynek témái a kedvezménytörvény valamint a helyi és a megyei RMDSZ munkája és eredményei, részt vesznek a helyi tanácsosok is.
• Erdészt vádolnak munkahelyi mulasztással Jósikafalván. A 60 éves Petru Neag 2001. januárja és májusa között nem végezte el következetesen erdészi feladatait, s e periódusban a törvénytelen favágók több mint 300 millió lejes kárt okoztak a jósikafalvi erdôben. Az erdész akár 7 év börtönbüntetést is kaphat.
• 628 milliós csalás elkövetôje bukott le a zilahi Iosif Bordaº személyében. A 31 éves fiatalember tavaly augusztusban megvásárolta a kolozsvári Axil Import-Export Kft-t, amelynek nevében csekkkönyvet vett fel. Ezek után, szeptember-novemberben az Adax Com és a Domis Grup cégektôl autógumikat és olajat vásárolt, összesen 628 millió lej értékben. Az áruért 5 csekkel fizetett, annak ellenére, hogy nem volt pénze a bankszámlán, ráadásul pedig banki zár alatt állt. Csalás vádjával indult bûnvádi eljárás ellene, szabadlábon védekezik. 3–15 év közötti börtönbüntetéssel számolhat.
• A tehéntenyészetet fosztotta ki Bogátpusztán négy helybéli lakos. A 42 éves Vasile Iacob Marc, a 31 éves Lucian Marc, a 28 éves Sãndel Gongan, és a 42 éves Aurel Bejan (az elsô két férfi visszaesô, Bejan pedig törvénytelenül lakott Bogátpusztán) a január 10-i razzián bukott le. Mint kiderült, december-január folyamán több alkalommal is "meglátogatták" a tehénfarmot, ahonnan összesen 25 millió lej értékû fémtárgyakat loptak el. Minôsített lopással vádolják ôket.
• Súlyos testi sértésért kell számot adnia a törvény elôtt három dési férfinek: a 35 éves Ioan Horaþiu Mihuþ, a 33 éves Teodor Mureºan és a 35 éves Nagy Tibor Csaba még 2001. szeptemberében a désaknai vendéglô teraszán verte el az oláhpénteki (Pintic) Ioan Tarþát, aki 50–55 napos orvosi kezelést igényelt. A bunyót az italozás során keletkezô spontán nézeteltérés váltotta ki.
A tavalyi nyolcszázmillió helyett az idén 2,68 milliárd lej áll Körösfô önkormányzatának rendelkezésére, tudtuk meg Antal János polgármestertôl. Ebbôl az összegbôl 1,685 milliárd lej az iskoláé. 784 millió lej a polgármesteri hivatal alkalmazottainak fizetésére, 218 millió lej a hivatal fenntartási költségeinek fedezésére, fogyóanyagok vásárlására szolgál, 160 millió lejt a közvilágításra, hatvanmilliót az utak, hidak karbantartására, közel negyvenmilliót szociális segélyek folyósítására, 35 milliót a könyvtár szükségleteire, hétmilliót a sportra fordítanak. A tavalyi igen szegény költségvetés után a polgármester elégedett az összeggel, ami az idén áll rendelkezésükre.
Igenis, bennünket, nyugdíjasok tízezreit ártatlanul és igazságtalanul halálra ítéltek. Egy évvel ezelôtt még választhattunk halálnemet. A nyugdíjból a lakásköltség után megmaradt összegbôl vagy megvásároltuk a gyógyszereinket, és nem maradt pénzünk élelemre, vagy fordítva. Mivel a 65. évüket betöltött nyugdíjasok 60-70%-a már özvegy, egyetlen nyugdíjból még a lakás költségeit sem tudjuk kifizetni. Így a járandóságunkból havonta egyetlen liter tejet vagy egyetlen veknit sem vásárolhatunk. Én kitûnôvel végeztem az egyetemet, 33 évig becsületesen dolgoztam fokozati vizsgás tanárként, a hivatalos korhatár betöltésekor mentem nyugdíjba. A nyugdíjamból 0, azaz nulla lej marad élelmiszerre, gyógyszerre, tisztítószerekre, cipôjavításra meg egyebekre. Aki teheti, még eladogat a lakásából amit csak lehet (még a kedvenc könyveinkre is sor került), így próbáljuk agoniánkat meghosszabbítani. De ha a kormány által beígért nyugdíjrendezés (recorelare) még sokat késik, azt már meg sem érjük. Mégis vezetôink azt mondják, hogy minden nagyon jó, mindennel meg vannak elégedve, szép eredményeket értünk el. A forradalom elôtt nyugdíjazott személyek a szó legszorosabb értelmében halálra vagyunk ítélve a 2 millió lej alatti nyugdíjunkból.
A halálra ítéltek utolsó szavának jogával élve kegyelmet kérünk az ország vezetôitôl, annál is inkább, hogy ártatlanok vagyunk, és igazságtalanság egy egész élet munkája után bennünket így elpusztítani.
P. s.: Tudom, hogy stílushiba a halálra ítélt szó gyakorisága, de ha versben írtam volna meg, a refrén is az lett volna: minket halálra ítéltek, minket halálra ítéltek!
Lehet, egyeseknek jellegtelen ügynek tûnhet a vidéki vasúti személyszállítás mikéntje, de ha mi, az érintettek is elhanyagoljuk, a helyzet sosem fog változni. Mindenekelôtt a fogyasztóvédelmi hivatal e-mail címe érdekelne, mivel fel kellene hívni a figyelmüket a vasúti társaságnál eluralkodott körülményekre. Elsôsorban a személyvonatokra szeretnék utalni: a fülkékben a lámpafény a gyertya lángjával vetekszik, sok esetben a vonatnak Kolozsvárra érkezése elôtt kapcsolják be a melegítést, emiatt a fülkék épp akkorra melegszenek ki, mikor már megérkeztünk, és leszállunk. A vonat késése már megszokott jelenség, ilyenkor a hideg, fûtetlen váróteremben kénytelen ácsorogni az utazó, mert legalább húsz éve nem létezik fûtés a vidéki várótermekben. Mindez nem újdonság, akár közhelynek is tûnhet, de amíg senki nem tesz semmit (törvényes módon) a helyzet javításáért, addig kevés esélyt látok a javulásra.
(A fogyasztóvédelmi hivatal e-mail címe: opccj@xnet.ro)
(Reagálás a Szabadság december 13-án a Vélemény oldalon megjelent Két tábor, két modor címû írásra)
Látom, Fey László "elemzéseit" mindig elôszeretettel közlik. A Szabadság december 13-i számában megjelent cikk újból elismétli a már annyiszor hangoztatott tapintatos politizálást. Nem mennék bele egy hosszadalmas magyarázkodásba, csupán egy pár megjegyzésem lenne. Én merem állítani, hogy az említett két politizálás között nincsen nagy különbség. Inkább úgy nevezném, hogy a nyílt és burkolt mérsékelt politizálás. Megemlíteném, hogy a trianoni szerzôdés életbe lépésétôl a mai napig az erdélyi magyarság és vezetôi mindig mérsékelt politizálást folytattak. Ugyanebben az idôben (idôközben) valamennyi román kormány az erdélyi magyarokkal szemben mindig agresszív, támadó politikát folytatott. Következésképpen ha a mindenkori erdélyi magyar politizálás mérsékelt volt, mondhatnám lojális a román állammal szemben, a román állam ezt mind a mai napig nem honorálta. S ha ezt a Fey László által radikálisnak nevezett RMDSZ-szárny nyíltan kimondja, "ez részben mûveltség, részben vérmérséklet kérdése".
Mi a véleménye Fey Lászlónak arról, hogy a 83 év alatt a román államnak volt lehetôsége arra, hogy demokratikusan, tárgyilagosan, kiegyensúlyozottan, "toleránsan" megoldja Románia nemzetiségi problémáit? Tulajdonképpen a nemzetiségi kérdés megoldásában két fô út létezik: a koszovói albánoké (radikális), és az erdélyi magyaroké (mérsékelt). Esetünkben a nagy baj az, hogy valahol, valamikor elveszítettük azt a lehetôséget, lehetôségünket, hogy egyenlôkként tárgyaljunk.
Fábián Zsigmond nyugalmazott történelemtanár
Miért agykontroll? — teszi fel a szónoki kérdést Oana Magdolna, a kolozsvári agykontroll-tanfolyamok szervezôje lapunk 255. számában. És, mint jó menedzserhez illik, agyondicséri munkája tárgyát, a José Silva által kifejlesztett gyorstalpaló relaxációs módszert. Mindez rendben is lenne, ha a dicséret mellé nem csúszott volna be tódítás és valótlanság is. Azt írja a szerzô, hogy "a stanfordi egyetem kutatói szerint elménk képességének csupán mintegy 2–5%-át használjuk ki — tehát van bennünk bôven energiatartalék. De hogyan férjünk hozzá ehhez az óriási erôkészletünkhöz?"
Nos, ne sértsünk meg senkit. Az agykutatók szinte 100%-a monista, tehát azt vallja, hogy az elme az agy sokszintû, emergensen kibontakozó és a különbözô mûködési szintek között kölcsönhatásokat létrehozó tevékenységének következménye. Tehát az elme a mûködô agy következménye és így elménket, amikor egyáltalán használjuk, akkor teljes egészében használjuk. Ha úgy tetszik, akkor száz százalékban.
A pszichofiziológiai dualizmust valló (nagyon kevés) agykutató szerint az agy és az elme "valamiképpen" egymástól függetlenül létezô entitások, amelyek "valamiképpen" kölcsönhatásban vannak. Ilyen értelemben O. M.-nek igaza is lehetne, feltéve, hogy agyunk 2–5%-os teljesítménnyel mûködne, tehát az elmének is csak ez a néhány százalék jutna. Csakhogy, csakhogy. Tekintsük az agykérget, az emberi agy legfejlettebb részét. Keresztirányban a Rolando-féle nagy hasadék választja el a homloklebenyt a fali lebenytôl. A hasadék elülsô oldalán homloklebenyünk harmadát-negyedét elfoglalja a mozgatókéreg, amely a test mozgásainak legfôbb irányítója és összehangolója. A hasadék másik oldalán pedig a fali lebeny nagy részét elfoglalja a testérzô (szomatoszenzoros) kéreg, mely a testünket minden másodpercben érô rengeteg inger által keltett képzeteket értelmezi és dolgozza fel. Nos, az említett két kérgi mezô az emberi agykéreg közel húsz százalékát elfoglalja. És akkor még nem beszéltünk a beszédet létrehozó (broca-féle) mezôrôl, a beszédet értelmezô (Wernicke-féle) mezôrôl, a látó- és hallókéregrôl valamint az asszociációs (társító) kéregrôl, amely az engrammálást (az emléknyomok létrehozását) végzi, majd ezek társításával elôsegíti a gondolkodást.
A fentiekbôl gondolom nyilvánvaló, hogy O. M. állítása merô képtelenség. Kérdés, hogy kik azok a "stanfordi kutatók", akiket idéz, hol és mikor jelent meg közleményük? Ha lehámozzuk az O. M. által lelkesen emlegetett exotikus elnevezéseket: pszichoorientológia, cyberfiziológia stb., akkor az agykontroll tevékenység egyetlen értelme az lenne, hogy olyan tudatos, de ellazult tudati állapotot hozzon létre, amelyben a fejbôrrôl elvezetett és az elektroenkefalográf (EEG) által rögzített elektromos tevékenység lassú hullámokat mutat ki, amelyek fôleg a nyakszirti lebeny tájékán képzôdnek. Ezt a relaxált állapotra jellemzô EEG mintázatot alfaritmusnak nevezik és valóban nagyon hasznos, ha különbözô módszerekkel minél többször létrehozzuk (az agykontrollosok tolvajnyelvével: "lemegyünk a szintünkre"). A többi: szilárd testekbe való behatolás, betegek (esetenként ott sem lévô betegek) testébe vagy állatok testébe való behatolás, távgyógyítások ..., minôsítse ôket mindenki tudása és/vagy hite szerint.
Befejezésül: a jeles magyarországi pszichológus és humanista mesélte, hogy ô is részt vett egy agykontroll tanfolyamon. Amikor a macskába való behatolásra került sor, Popper Péter — mert róla van szó — megkérdezte, hogy elölrôl vagy hátulról szükségeltetik behatolni az állatba. Mire a szervezôk — ki tudja miért —, megorroltak rá, és eltanácsolták. Azt hiszem egyet lehet érteni P. P. következtetésével: megette a fene az olyan "lelki" tevékenységet, amelyben nincs helye a humornak, ahonnan számûzik a jókedvet.
Úgy gondolom, mindenki egyetért azzal a felfogással, hogy a nyelvôrök egyaránt ôrei az írott és a beszélt nyelvnek. Az ouno tévé vezetése alatt megnôtt a csúnyán beszélô bemondók és riporterek száma, sôt, a nyelvet torzítva beszélô riportalanyok száma is. Szomorúan gondolok még most is, december elején arra a párbeszédre (pontosabban arra a páros nyögésre), ami az ouno tévében 2001. március 19-én az Indul a nap (mivel az ouno tévé vezetôi számára a nap nem kezdôdik, hanem indul mint a vonat vagy, humorosan, mint a bakterház) címû mûsorban hangzott el Sükösd Levente riporter és a riportalany Molnár Gusztáv között. A riporter szereplése körülbelül 95%-ban állt torokbeszédbôl és 5%-ban nyögô hangokból, míg a riportalany az igénybe vett idô tartamának kb. a felén beszélt, a másik felén pedig nyögô hangokkal csúfította el mondanivalóját.
Eltekintek a többi csúnyán beszélô bemondó és riporter névszerinti felsorolásától. Inkább felidézem azt a gondolatot, ami a Szabadság 2001. február 10-én megjelent számának 6. oldalán olvasható. "Kapjanak más, akár nagyon fontos beosztást képességeinek megfelelôen, de tûnjenek el a képernyôrôl azok a bemondók, riporterek, akik torok- bagy orrhangon beszélnek, és azok is, akik hanglejtésükkel csúfítják a nyelvet. A riportalanyoktól is el lehet várni, hogy beszédüket, mondataikat ne szakítsák meg rövidebb vagy hosszabb ideig tartó nyögô hangokkal. Szebb és szónokiasabb lenne, ha a megszakítást inkább hallgatás jelezné, ez alatt a gondolatok is rendezôdhetnek a mondanivaló folytatásához".
Az ouno tévében beszélt nyelvnek vannak-e ôrei? Nem tudom, viszont azt tudom, ha vannak is ilyen ôrök, hatásuk a nullával egyenlô. Sôt, az ouno tévé nyelvi mûsoraiban is, ritkán bár, de megtörténik, hogy maga a nyelvôr sem beszél példamutatóan szépen. A beszélt nyelv elcsúfításának és az írott nyelv pontatlanságainak a fenntartása (felületességgel vagy célzatossággal) támadás annak a népnek a létezése és jövôje ellen, amelyik ezt a nyelvet beszéli és amelynek ez a nyelv ad erôt a megmaradásért vívott küzdelmében. Az ouno tévé számára állandó, szilárd pénzügyi alapokat kell biztosítani és ezzel párhuzamosan azt is el kell érni, hogy ez a tévé példamutató nyelvvédô szerepet is játsszék, s így tegye még hatékonyabbá a Duna tévé történelmi hivatását.
"Magyarországon nem enyhült az erdélyiekkel szembeni ellenszenv" — olvastam a Szabadság 2001. december 7-i számában. Kíváncsian vártam, szerepel-e ennek az elszomorító érzelemnek a kiváltó okai között egy idehaza mind gyakrabban tapasztalható jelenség. Számtalan nyugdíjas formális áttelepedésére gondolok, amelyet anyagi elônyök indokolnak. Az ottani besorolás szerint kiszámított és természetesen forintban megkapott nyugdíjak lejre történô átváltásából itt arra a magasan az átlagnyugdíjak feletti szintre lehet lendülni, amelyre az állampolgársággal ily módon üzletelni nem szándékozó, "maflább" erdélyi öregek sohanapján fognak csak felkapaszkodni.
Nem arról van szó, hogy ezek, tehát a maradók sápadoznak az irigységtôl. Hiszen mindenki maga dönthet róla, hogy él-e a gyermekéhez Magyarországra történô áttelepedés lehetôségével, vagy sem. De ha igennel dönt, a tisztesség úgy kívánná, hogy ténylegesen is telepedjék át. Költse el magyar földön azt a jövedelmet, amit a magyar állam nagylelkûen biztosít számára, mert nem az itteni nyugdíját konvertálja forintra, hanem egy ott ki nem fejtett munkát honorál ottani mércéknek és mutatóknak megfelelôen. Mert ha nyugdíjasunknak csak a jobb jövedelem miatt kell az állampolgárság, akkor erkölcsileg kifogásolható honfitársunk egy olyan vírust fog terjeszteni, amely szembeállítja az erdélyit is az erdélyivel. És nem azért, mert savanyú a szôlô. A határátkelést megnehezítô anyagi szigor ezeknek csupán annyi gonddal járna, hogy össze ne tévesszék útleveleiket a ki- és belépéskor. Ráadásul élelmes öregeink odaát a kedvezménytörvény nélkül is ingyen utazhatnak. Ez a szôlô sokak számára megemészthetetlen.
Vajon hogyan hangzik ezeknek a konjunktúra állampolgároknak a fülében könnyes szemmel letett saját esküjük a magyar haza oltáránál? S mit szólnának ehhez az erdélyi ügyeskedéshez az anyaországiak, meg az a többezer becsületes nyugdíjas is, aki a családját választva él a magyarországi mindennapoknak, a konjunkturális erdélyinél szerényebb körülmények között. Aki a családja mellett dönt, valóban éljen is vele, hogy akik az ittmaradást az anyagi elônyökrôl való lemondás árán is választják, a savanyú szôlôt tudják megemészteni. Tisztelet az elmenôknek, akikre szeretettel és hiányérzettel gondolunk.
"Károsak az egészségre a törpehôközpontok" címmel jelent meg írás a Szabadság novemberi számában. Ebben olvasható, hogy a törpehôközpontok egészségre káros hatásáról is szó volt azon a molekuláris biológiával foglalkozó konferencián, amelyet az orvostudományi és gyógyszerészeti egyetem, a román és az orvostudományi akadémia szervezett Kolozsváron. Erre az írásra vonatkozóan küldött pontosítást decemberben Battha Pál Magyarországról.
"Az említett cikkben több valótlanság is található. 1. Magyarországon ismeretlen fogalom a »törpehôközpont«. 2. 1998-ban semmilyen tiltást nem vezettek be a lakásonkénti gázkazánok beépítésére. 3. A távhôszolgáltatásról szóló törvény a távfûtésrôl történô leválást is szabályozza. A távfûtés elônyei természetesen egész Európában ismertek. Erdélyben nem lenne a legjobb választás, ha a magyarországi példát próbálnák követni, hanem például a németek volt NDK-s lakótelepein kellene »ihletet« meríteniük. Sajnos, Magyarországon éppen a lakótelepi távfûtési rendszerek európai szintre emelésével vagyunk adósok. Az itteni példából inkább okulnia kellene az erdélyi nagyvárosok vezetôinek és toldozás-foldozás helyett az energiatakarékossági fejlesztésekkel együtt kiemelt helyen kellene foglalkozniuk az ott »tömbházaknak« nevezett épülettípusok távfûtési rendszereinek korszerûsítésével."
Battha Pál, a LABE — Lakásbérlôk és Lakók Egyesülete — elnöke
— Rövid leszek! — mondta a kígyó,
és felmászott a vonatsínre.
Jöttem értetek. Még tíz perc, igaz, intergalaktikus idõben. Ti lesztek a kapu a másik dimenzió felé. Zoldar, hallasz? Igen, tökéletes a vétel. Znint, znoink-gnank.
Most miért védekeztek? Nem tudjátok elfogadni az igazságot? Úgyis itt vannak! Mi az, hogy hülyeségeket beszélek? Mi az, hogy nincs igazam? Ne tagadd, te is tudod!
Miért pakoltok be kényszerzubbonyba? Mindenki tudja, hogy nekem van igazam! Több millió ember szembehazudik egymással, otthon pedig tudják, hogy eljöttek!!! S akkor legyek mártír, én legyek az ellenpélda? Attól, hogy a számat befogjátok, még nem szûnik meg a probléma!
Jönnek, itt vannak! Halleluja! A Zöld Messiások! Znainx-gnork!
srr Bzjakab-Brenke Náindor zzt
Végtelenül unalmas. Vagyis: négy kerek órát tartó buszozás egy ócskavasnak sem való bádogdobozban, végig a Mezõségen, Kolozsvár felé. (Ráadásul vakáció után.)
Ücsörgés a buszablakon átbámulva, aztán már csak az ablakra meredve, mert a tejüveget utánzó, karcolt lap hamarosan visszafordíthatatlanul bepárásodik, ráfagy a szardíniákként egymásra préselõdött emberek lélegzete, s valahogy nem éppen szívderítõ dolog lekaparászni róla a jeget.
Fonnyadt lelkesedés mindenfelé. Halvány gondolatok, megkockáztatva, hogy jobb lett volna még néhány hétig lebzselni otthon, anyucikának a finomságait majszolgatni, a haverokkal szamárkodni, a nagy Õ-vel sétálgatni esténként a térdig érõ hóban... Jó, legyen: a finom kaják közé még elmegy, a gondolatok valamelyik távoli sarkában elbújhat egy-egy nagyon, ééégetõen fontos háziolvasmány, csak hogy a lelkiismeret se szenvedjen túlságosan...
Inkább így, mint Kolozsvár felé zötykölõdni, és a nagy Ködhöz közeledni. Mert a Köd veszélyeket rejt, azoknak pedig Vizsga a nevük.
Az út egyre fogy, a köd egyre sötétebb, sûrûbb és nyúlósabb lesz. S a tömeg kénytelen kelletlen belenyugszik a Sors szeszélyeibe. Sárgás rezignáltság ömlik végig a buszon. És... valami ilyesmit hívnak spleennek.
A Király (Brãtianu) utcában a Francia Kulturális Központ székhelye mellett megnyílt a Babeº–Bolyai Tudományegyetem múzeuma. A földszinten található, két részre osztott múzeumban a nagymúltú egyetem érdekes és izgalmas történeti lenyomatainak egy részét bocsátották közszemlére. Tavaly júniusban létrehozott múzeum eddig csupán az egyik helyiséggel mûködött, de a hét elején berendezett újabb termek, már nagyobb ismertetõanyagot tartalmaznak.
Kíváncsian indultam a múzeum felé, találgatásba kezdtem: vajon az elhallgatás sorsára kényszerül egyetemünk múltjának egy része vagy sem? Az eredmény sem fehér, sem fekete, hanem szürke. Azaz a bejárat környékén említésre kerül néhány lényegbevágó mozzanat az egyetemalapítást illetõen, bár érzõdik, hogy futólagos, hiányos szemlézés elõtt állunk. Na, de a valami azért még mindig több mint a semmi.
Korabeli fényképek és iratok tanúskodnak a kolozsvári egyetemalapítás elsõ mozzanatáról, amikor Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király megengedte a jezsuita rendnek, hogy kollégiumot alapítson. A reformáció és az ellenreformáció viharait az egyetem sem úszhatta meg szárazon, de a felekezetek közötti viszálykodások ellenére is Kolozsváron állandó jelleggel mûködött a felsõfokú oktatás. A következõ jelentõs mozzanatot az egyetem történetében a Ferenc József Tudományegyetem alapítása jelentette. A kalapos királyról elnevezett intézmény története 1919-ig írható. Ezután részletesebb dokumentálást láthatunk, az egyetem román történetérõl, de a pannókon megtaláljuk Brassai Sámuelnek, Berde Áronnak, Mikó Imrének, Bolyai Farkasnak, Kós Károlynak és sok más személyiségnek a fényképét, aki munkássága révén valamilyen formában hozzájárult egyetemünk fejlõdéséhez.
Külön ínyencséget jelentenek a különbözõ korabeli mûszerek és gépek, amelyek az oktatás minõségét biztosították a történeti idõkben. Láthatunk telefont (gondot okozhat a felismerése), fényképezõgépet, távírót és számos fizikai, kémiai kísérletekhez használt mûszert. A kiállításról az ásványok és a kõzetek sem hiányoznak.
l Megjelent az új felvételi-tájékoztató, amely példányonként húszezer lejbe kerül. Megvásárolható az egyetem központi épületében, illetve minden kar titkárságán.
l A dékáni hivatal mûködtet egy tájékoztató irodát, ahonnan a felvételizni óhajtó diákok információkat kaphatnak.
Az idén tavasztól interneten és postán keresztül is be lehet iratkozni. A a beiratkozáshoz szükséges adatatokat azok küldhetik el március elseje után, akik:
— nemzetközi és hazai tantárgyversenyek, valamint nemzetközi sportrendezvények gyõztesei
— második egyetemre szeretnének beiratkozni
— érettségi diplomával rendelkeznek
— egyetem utáni továbbképzésre iratkoznak
— az egyetemi oktatás távoktatásos formáját választják
— doktori képzést óhajtanak.
De március elsejével kezdõdõen azok is beiratkozhatnak, akik az idén fejezik be a középiskolát.
lNem változik a 2001-es felvételirendszer, azonban új szakosodásra nyílik lehetõség. Így, történelem és régészet, történelem és nemzetközi kapcsolatok, filozófia és kommunikáció, szociológia és kulturális antropológia, római katolikus teológia és szociális gondozói párosítások közül is lehet választani, a karok közötti megegyezés értelmében.
A végleges beiratkozási idõpontok a következõek:
— matematika és informatika kar: július 11–20.
— fizika: július 15–26.
— biológia és geológia kar: július 22–27.
— jogi kar: 23–29.
— történelem és filozófia: július 22–27.
— szociológia és szociális gondozói kar: júluis 15–24.
— pszichológia: 20–26.
–- közgazdasági kar: 15–20.
— európai tanulmányok: július 18–24.
— business: július 19–26.
— politológia és közigazgatási kar: 20–26.
— filológia: július 18–23.
— testnevelési kar: 17–20.
— ortodox teológia: július 20–24.
— görög katolikus teológia: július 16–19.
— református teológia: július 22–24.
— római katolikus teológia: július 18–22.
— földrajz: július 15–21.
— távoktatás: 15–24.
— kémia, kémia és testnevelés: július 17–20.
l A következõ tanév szeptember 16-án kezdõdik.
A technológiai elõadások jövõ heti sorozata:
· Építõmérnöki kar:
Balázs György (magyarországi vendégtanár): Vasbeton épületszerkezetek
Helyszín: Báthory Líceum fizika laboratóriuma
Idõpont: 2002. 01. 16., 18.00— 20.00 óra
· Gépészmérnöki kar:
Gyenge Csaba: Versenyképes termékfejlesztés (II.)
Helyszín: A03-as terem
Idõpont: 2002. 01. 17., 18.00— 20.00 óra
· Vegyészmérnöki kar:
Szabó Gabriella: Oszcilláló reakciók (II.)
Helyszín: 99-es terem
Idõpont: 2002. 01. 19., 10.00— 12.00 óra
Az Iskola Alapítvány szociális ösztöndíjának pályázati kiírása februárban jelenik meg.
A tavaszi magyarországi részképzés részleges pontozási eredménye a KMDSZ-irodában tekinthetõ meg.
A legolcsóbb színházjegyeket még mindig a KMDSZ-nél lehet megvenni, érdeklõdni 10–13 óra között a KMDSZ-irodában.
Adásvétel közvetítés a KMDSZ-nél, jelentkezni lehet 9–15 óra között a KMDSZ-irodában.
Leopold Máriusz, dalszerzõ-szövegíró gitárral a kezében szavalóesteken, koncerteken szokott felbukkanni. Jelenleg államvizsgára készül a Babeº–Bolyai Tudományegyetem teológia–magyar nyelv és irodalom szakán. Korábban a Yesterday nevû progresszív rockzenekarban is játszott, most pedig egy saját szerzeményeket tartalmazó hanglemezt tervez kiadni. Kolozsvári lakhelyén — szerelmérõl — zenérõl faggattam.
— Hogy haladsz a CD készítésével?
— Nagyon nehezen, mert szükség lenne próbateremre, stúdióra, pénzre... Házi felvételek készültek, de az még kevés.
— Szólóban vagy együttessel szándékozol megjelentetni az albumot?
— Ezen még gondolkodom, valószínûleg vendégzenészeket hívok. Van egy basszusgitáros, akivel jól tudunk együtt dolgozni. Két héttel a megismerkedésünk után közös koncertünk volt egy gólyabálon, ahol a közönség minket elsõként díjazott tapssal, és visszakövetelt.
— Látsz-e lehetõséget arra, hogy Romániában sikeres zenész legyél?
— Igen, de ez tõlem is függ: arra kell törekednem, hogy minél jobban uraljam a hangszeremet, ugyanakkor olyan emberekkel kell zenélnem, akikkel családi hangulatban játszhatok, mert együttesnél nagyon fontos, hogy az egész egy nagy család legyen, másképp lelketlen a zenélés.
— Korábbi beszélgetéseink alkalmával említetted, hogy az államvizsga után Kanadába szeretnél menni. Ott tudsz majd érvényesülni a magyar szövegekkel?
— A zene mindenütt zene. Angliában tapasztaltam, hogy az embereknek, bár nem értettek semmit a szövegeimbõl, nagyon tetszett a produkcióm. A ritmusokat, a szólóimat élvezték. Ezért nem félek Kanadától sem. Magyarul teljesen mást mondanak a szövegek, mint egy idegen nyelven. Lefordítottam néhány számomat románra, de nagyon banálisan szóltak, pedig a magyar változatukat jónak tartottam. Számomra fontosabb az, hogy jól szóljon a gitárom.
— Mennyi idõt szánsz naponta zenélésre, illetve zenehallgatásra?
— Amikor utcán vagyok, akkor a walkmanemet hallgatom. Itthon vagy gyakorolok — sajnos, mostanában egyre ritkábban — vagy zenét hallgatok. Az utóbbit gyakrabban. Tanulni is zenével szoktam: ilyenkor meditációs zene szól, vagy a Black Sabbath dübörög. Amikor nincs nálam se magnó, se hangszer, a saját dalaimmal foglalkozom. Ilyenkor jön az ihlet.
— Melyik gitár áll hozzád közelebb: az akusztikus vagy az elektromos?
— Az akusztikus gitár pontosabb játékot igényel, nem lehet mismásolni, elektromos gitárral viszont sokkal gyorsabban lehet játszani, mert a torzítóval elég csak érinteni a húrokat, úgy is megszólalnak. Ugyanakkor butaságnak tartom, ha valaki a rockzenében balladát csak akusztikus gitárral, gyors számot pedig csak torzított gitárral játszik. Mindkettõnek megvan a maga szerepe és a maga helye.
— Milyen elõadók voltak rád a legnagyobb hatással?
— Nagyon szeretem Jimmy Hendrixet, Jim Morrisont, a bluest, a rockzenét, a rythm and bluest, imádom a dzsesszt és nagyra értékelem a virtuózokat.
— Mi ihlet a dalok írására?
— A megfoghatatlan: a halál, az élet, rövid történetek...
— Sok zenészt foglalkoztat a halál témája. Szerinted miért?
— A zene lehet halálos szerelem, és fordítva is igaz: a szerelem lehet halálos zene.
Hogy miért? Mert ha nyitott vagy, és hagyod, hogy a háznak, amelybe beléptél, a szelleme és a hangulata teljesen átjárjon, olyan apró csodákat fedezhetsz fel, amelyek másképp talán soha nem kerültek volna utadba.
A helyszín egy közepes méretû színmagyar falucska valahol a Székelyföldön. A vendégszeretet és a bizalom a közvéleményt kutató idegen ember iránt, szinte nem ismer határokat. Így jutottam el ahhoz a fiatal párhoz, amely alig egy éve tíz gyermeket vett ki az árvaházból, és azóta neveli õket. Ez már önmagában véve sem hétköznapi eset, hogy papírra vessem a dolgot, mégis azért tartottam fontosnak, mert ennek a háznak más volt a légköre, mint a többinek. Attól a pillanattól kezdve, hogy beléptem, éreztem a körém sereglõ apróságok kíváncsi és mosolygós szemén, hogy ezt a helyet valami megmagyarázhatatlan béke és boldogság tölti be. Mintha az egyetértés és örömteli család — addig idillikusnak hitt — valóságába csöppentem volna bele.
Utam nemsokára a falu végére vezetett, gyalog jókora távolságra volt a havas mellékúton. Megérte a fáradságot. Egy alacsony, aprócska házhoz, egy magyar cigány családhoz kopogtattam be. Bent kiderült, heten lakják a két kicsi szobát: a szülõk, a fiuk és felesége, valamint a három unoka. Érdeklõdve és szeretettel fogadtak. A fiatalembert szólították, hogy õ válaszoljon a kérdéseimre. Amikor oda jutottunk, hogy mi a hetvenéves nagymama legmagasabb iskolai végzettsége, õ mosolyogva rám nézett, és azt mondta:
— Nekem, fiam, csak egy osztályom van — még a vonatnak is több van, mint nekem! — és jót nevetett a végén. Én sem tudtam megállni, bár keserû irónia volt ez. Hiszen a két nagyszülõ egyike sem kap nyugdíjat, így a fiatalok minden jövedelme az élelemre megy el, de még eddig mindig volt étel az asztalon. És tudtak derülni a saját balsorsukon. Úgy éreztem, ebbõl lehet erõt meríteni, így lehet tovább menni. Nehéz szívvel, mégis érdekes életérzéssel léptem ki a földszintes házikóból. Egy olyan helyrõl, ahonnan teljesen másképpen nézik a világot.
A zinternet. Hát mindenki azt mondja, nagyszerû dolog, s igaza is van ennek a rengeteg mindenkinek, errõl magam is meggyõzõdtem a minap.
Képzeld magad a helyembe. A körmömre égett a gyertya, mint ahogy minden normális egyetemistának a végtelenül hosszúra sikeredett téli vakáció minden — többé-kevésbé — kábult eseménye után. Keddre dolgozatot írni, s ami még rosszabb: le is adni. Persze, kinek van kedve s fõleg ideje ilyesmihez, amikor arra kell törekednie, hogy minden idejét alvásra fordítva felkészüljön valahogy a Kolozsváron rá váró újabb horrorra, amit két hét múlva szessziónak fog mindenki becézni. Azaz…
Egyszóval képzeld magad a helyembe. Itt állsz, tanácstalanul bámulva Kolozsváros világába, és töröd az északi féltekédet, hogy mit hozz össze a világ lehetõ leglehetetlenebb tantárgyából a dolgozat témakörben, amikor hirtelen kigyúl a körte, s megindulsz a legközelebbi internetklub felé.
Hiányos ismereteidben bízva nekiesel valamelyik keresõnek, s (alta)vizslaként szaglászol azon a láthatatlan tájékon, amelyik olyan sokat tud. Mert biztos, egészen biztos, hogy a te dolgodhoz is hozzá tud szólni, csak éppen meg kell várnod, amíg végre kiböki, amit tud. Már ha kiböki. Mert különben tiszta potyára megy rá ilyen könnyen a gatyád is a keresgélésre…
Halleluja! Ez egyszer szerencséd volt! Megvan! Megvan! Felfedezted a spanyolviaszt, vagy nem, nem is érdekes, fõ, hogy találtál egy elég szavahihetõ, viszonylag rövid és nagyjából közérthetõ nyelven íródott tanulmányt, amibõl már csak keveset kell kiszabdalnod, s adhatod is be! Lemezre másolod az oldalt, valamelyik haverednél majd csak kinyomtatod. Kifizeted, amit a rendszergazda követel, aztán vígan a nyakadba szeded a lábad: mégiscsak lesz, amit leadnod holnap!
Este aztán a nyakadba szakad az ég, amikor rájössz, hogy rossz a lemez valószínûleg, és még barátod infós varázslómestersége sem segít semmit. Vesztettél. De az internet sokat tud. Csak éppen nem oszt meg mindent mindenkivel. Ha mégis, akkor a zemberrel van baj, mert nem menti a biztonság kedvéért több helyre, amit megtudott.
Horváth László tavaly végezte az ötödévet a BBTE fizika szakán. Három éve foglalkozik fényképezéssel, és a tegnap kiállítása nyílt Kolozsváron, a Német Kulturális Központban. Ezzel a fotótárlattal kapcsolatosan kérdezte õt a Campus.
— Miért éppen fényképezéssel kezdtél foglalkozni?
— A fényképezés érdekelt, ezenkívül családi hagyományt is folytattam vele. Nagyapám fényképezett, édesapám szintén, így már gyermekkoromban megismerkedhettem a fotózással. Közel kerültem hozzá, de akkor nem is hittem volna, hogy mûvészet lesz belõle.
— Milyen nemzetközi versenyeken díjazták az alkotásaidat?
— Elõször egy amerikai könyvkiadó jutalmazott második hellyel az International Library Eart Photography versenyen, majd egy Japánban szervezett nemzetközi internetes fényképversenyen és az angliai Cannock fotótársaság versenyén, egyetemista kategóriában kerültem a díjazottak közé. Nemrég a Magyar Mûvelõdési Intézet pályázatára küldtem képeket, de a zsûri döntésérõl még semmit sem tudok.
— A kiállított képek közül a legtöbb Segesvárt ábrázolja. Miért éppen ezt a várost választottad témául?
— Segesvár a legjobban megõrzött "burg" egész Európában. Fontosnak tartom a város fényképes dokumentálását. Megtörténhet, hogy a Drakula-park veszélyezteti a város mostani jellegét. Segesvár jelentõsége csökkenhet: többé nem a középkori hagyományokról lesz ismert, hanem a parkról. Ráadásul a rengeteg turista tönkreteheti ezt a régi szász várost.
— Miért különleges számodra ez a tárlat?
— Értékelem, hogy rangos intézmény mutatja be a képeimet. Ezenkívül úgy gondolom, nagyobb közönségem lesz, mint amekkora az elõzõ kiállításaimon volt Linzben, a Felsõ-Ausztriai Tartományi Múzeumban, vagy Marosvásárhelyen, a Netsoft székhelyén.
— Mit jelent neked a mûvészet, a fényképezés?
— Szerintem minden mûvészi alkotás az alkotó személyes élményébõl születik. A fényképezés az emberrõl, annak gondolatvilágáról szól, számomra az önkifejezés eszköze.
A könnyû délutánok
Meggyötörlek, hogy sírj s
Megvigasztallak. A könnyû
délutánok.
S vég nélkül igaza van. Kijelent
S a megfejtés törvénytelen.
A szeretet személyes, akár a
Délutáni álmatlanság vagy akár
Az éhség. Akarod s ragaszkodik,
Hogy legyen ahonnan elszakítsd.
Mindannyian árvák vagyunk.
Az ego
Saját ruhádba
Öltözteted s
Szeretkezés után
Kizárod
A térbõl.
Túllépek rajtad
A hétköznapi rend
Ahogy adom-veszem
Napjaim, ébredek s
Túllépek rajtad s
Túllépek a világon.
A személyem
Egy arc.
Hideg van
Ahol én letérek jobbra
Te ott már nem leszel.
Fáj a lábam s nem igazán
Tudom, hogy még mit is
Mondhatnék. A küszöbre
Tedd le a kulcsot s
Öltözz fel jól mert
Hideg van. Nagyon
Hideg van.
A depresszió
Tehetetlenség, mint
Súlytöbblet. Egy
Fekete lyuk, hol
Minden elveszik,
Egyszerûen s
Végérvényesen.
(Jön az özönvíz és önnek joga van száz kötet irodalmi mûvet átmenteni a bárkába. Mit mentene meg?)
Felelõsségteljes kérdés, nemde? Mert meglehet, hogy csak ennyi fog fennmaradni kultúránkból! A kérdés aktualitását nemcsak az adja meg, hogy ennyire közel még talán sosem álltunk kultúránk végnapjaihoz, hanem az is, hogy globálisan, másutt is felmerül a kérdés. Egyik legjelentõsebb német hetilap — a Der Spiegel — is ezzel foglalkozik számos hasábon, amikor Reich-Ranicki-vel folytat beszélgetést oldalakon keresztül. A magyar olvasó számára ez a név kevéssé ismert, ezért elõrebocsátjuk:
Reich-Ranicki a német nyelvterületen közismert író és kritikus (Õ a "pápa") és a berlini tv-ben ma is, 81 évesen, állandó rovattal rendelkezik. Hánytatott élete folyamán hol Lengyelországból Németországba, hol vissza, majd újra elingázik, igazán nem kedvtelésbõl ("Életem" címû önéletrajzi írásában — tavaly, tavalyelõtt a sikerkönyvek toplistáján az elsõ helyeken szerepelt és a könyv több mint egymillió példányban fogyott el), színesen számol be arról, hogy (Heinevel szólva) hazája végül is a német irodalom volt. Egyik bejárónõjük azért hagyta ott házukat, mert nem volt hajlandó olyan helyen dolgozni, ahol az asszony hivatalba jár a betevõt megszerezni, miközben a férj napestig csak a könyveket bújja. A Spiegel-interjúban — amelybõl merítek — oldalakon keresztül arról nyilatkozik az irodalomban ugyancsak jártas riporternek, miért van manapság szükség KÁNONRA, zsinormércére, általános szabályokra, ha bele akarjuk kóstoltatni a fiatalokat az igazi irodalomba. A kánon, mondja Ranicki, nem törvénykönyv, hanem felsorolása fontos, olvasásra ajánlott (ha iskolásokról van szó tanításra alkalmas) mûveknek. Azt állítja, hogy a kánonról való lemondás visszavetne minket a barbárság színvonalára. Kánon gyûjtõfogalom alatt tulajdonképpen a réges-rég fennálló értékítéleteket értjük.
Az irodalomkritika arra lenne hivatott, hogy hidat verjen irodalom és olvasóközönség között. Erre szolgálna a kánon is, amelynek hiányában csak önkény van, tetszetõsség, káosz és természetesen — tanácstalanság.
*
Az irodalom olvasása kedvtelést, örömteli élvezetet kell hogy jelentsen. Számontartunk számos nagy mûvet, amely ma már nem számíthat az ifjúság érdeklõdésére.
Ha a mûveltség mindazt sûríti magába amit tudni kell, az irodalom mindazt, amit el kell olvasni. — Tudom — mondja Ranicki —, hogy számos gazdasági vezetõ, politikus, sõt egyetemi káder van, akik azt állítják majd, hogy az irodalomban jártasság ideje letûnt, és nincs köze a sikeres élethez. Valóban, irodalom nélkül nem él okvetlenül rosszabbul az ember. Legfeljebb szegényebbül. Aki nem ismeri anyanyelvének kánonjait, az elherdálja jogos örökségét. Ne feledjük, számos embert mentett meg a szellemi leépüléstõl a koncentrációs táborok sanyarú éveiben az a marék vers amit kívülrõl tudott és felmondott magának egyedüllétében.
A lehetõ legnagyobb idõpazarlás három napot egy rossz könyv társaságában eltölteni. Az elmélyült olvasásnak ma már befellegzett, mondja egyik nagy kiadóvállalat igazgatója, manapság a diákok a lényegest kérik lehetõleg nem több mint 128 oldalon.
Nyilván mást tart fontosnak a kánonba felvenni aki német, aki angol, olasz vagy spanyol irodalommal foglalkozik. Annak számára aki tud olvasni, mondja a nagy francia irodalomtörténész Lanson, a Don Quijote felér egy egész könyvtárral. Elgondolkoztató csupáncsak az lenne (mondja immár Reich-Ranicki) ha valaki elölrõl kezdené a dolgokat pusztán csak azért, mert nem ismeri (vagy mert tagadja) a régit.
Hogyan nõtt fel az a generáció, amely számára hozzáférhetetlen volt a könyvtárakban Thomas és Heinrich Mann, Döblin, Schnitzler, Werfel vagy Stephan Zweig mûve? Vagy akiknek szeme láttára az utcákon égették el nagy hûhó közepette ezeket a könyveket?
Meddig él, helyesebben, mikor veszti érvényét egy kánon vagy egy antológikus válogatás? Hisz változik az egyén és vele a korszak ízlése is. A ma embere jól informált, sõt túlinformált, de meglehet tudatlan is ugyanakkor és rendszerezésre vágyik. Akad majd sok kritikus szellemû beszélgetõpartner, aki olyan mûvekre fog hivatkozni (hangsúlyozva, hogy azokat okvetlenül fel kell venni az antológiába!) amiket évekkel azelõtt, iskolás korában olvasott. Nem lesz hajlandó elismerni, hogy az évek folyamán sok minden elavulhatott. Olvassák csak újra kedvenc olvasmányaikat, hogy rádöbbenjenek, nemcsak õk maguk öregedtek meg — hanem a mûvek is!
Manapság az emberek fejüket arra használják — mondja Erich Kästner —, hogy mindent jobban tudjanak, nem arra, hogy okosodjanak.
Léteznek jól sikerült regénymegfilmesítések amelyek nem lettek okvetlenül a filmipar remekmûvei. Felmerül továbbá az a kérdés, hogy egyes mûveket megérthet-e az ember akkor is, ha még nem ötven éves?
Sok helyet biztosítok irodalom válogatásomban a szerelemnek, mondja Ranicki, mert az egyik központi témája az irodalomnak. Az irodalomórák szórakoztatóak kell hogy legyenek. Tudatosítani kell a fiatalban, hogy örömet, élvezetet, szórakozást nyújtani az irodalom feladatai közé tartozik. Akár boldogságot is tud okozni!...
Sok olyan írás van, vallja, amelyért én magam is rajongtam annak idején, de amely tiszavirág életûnek bizonyult az évek folyamán. Sok írás 10–20 év után elévül. Valamint léteznek igazán tiszteletreméltó írók, akik ennek ellenére sem tartoznak bele az iskolásoknak szánt kánonokba. Talán a drámák öregszenek leggyorsabban. Antológiák összeállításánál derül ki leginkább, mennyi felesleges hordalékot úsztatunk magunkkal rossz tradíciók következtében.
Magam is óvni szeretném a diákot minden felesleges megterheléstõl, de közben mégis arra kell gondoljak, hogy a két világháború között mennyi "külföldi" irodalmat olvastunk. Ha csak szemelvényekben, de olvastuk a francia, a német, esetleg az angol irodalmat eredetiben — a latinon kívül —, és kibírtuk.
A német kritika elfogadta "elõolvasónak" a 81 éves irodalmárt, aki a nagyközönségnek, gyakran a nagyközönség helyett olvas, válogatva a nagy kínálatban, mi az amit érdemes, amit el kell olvasni. A német olvasóközönség pedig bízik értékítéleteiben.
Minden nemzetnek, azon belül pedig minden generációnak megvan a maga "elõolvasója", irodalmi felvigyázója, aki figyelmeztet, ha valami érdemlegeset fedez fel a könyvpiacon. Annak idején Molter Károly mondta magáról (joggal), hogy õ a legnagyobb magyar olvasó. Azóta talán már csak Szász János figyelmeztet érdekesebb és érdemesebb könyvek megjelenésérõl az A Hét utolsó oldalán levõ állandó rovatában.
Mikor Reich-Ranicki válogat és a leg- és legfontosabbra igyekszik korlátozódni, akkor sem tud lemondani bizonyos szemelvényekrõl Luther Biblia-fordításából, így indokolva választását: "Ez a fordítás bizonyítja mennyire modern az ótestamentum. Vannak olyan részek amiket akár Strindberg, vagy Heine is írhatott volna." De gondoljunk csak arra, hogy a mi irodalmunk (de fõleg annak nyelvezete) ugyancsak elképzelhetetlen lenne Károli Gáspár nélkül...
Jósolják, immár jónéhány évtizede, hogy a Gutenberg galaxis süllyedõben van. Meglehet. Bár aki a kompjuteren dolgozik továbbra is olvasásra kényszerül, de hát az nem ugyanaz. De a galaxissal együtt nem merül alá a szöveg is, amit hordoz. Rá kell ébreszteni a fiatalokat arra, hogy az irodalom nemcsak a szakemberek dolga. "Nem halat kell nekik adni, parafrazálom a napjainkban gyakran használt mondást, hanem meg kell õket tanítani horgászni." Fell kell ébreszteni bennük a kultúrszomjat, hogy õk maguk törekedjenek magukba szívni a kultúrát. Hogyan válogassunk ki 100 kötetet a rengetegbõl és melyik száz kötetet kell okvetlenül elolvasni?
Egy frissen készült német statisztikából (ugyancsak a Der Spiegel közli) emelem ki a következõket: a németek 29,4%-a vidám regényeket olvas, 21,7%-a krimiket (sõt, ez a százalék a férfiak esetében 31,6%-ra növekszik), és csak 15,9%-ban igényesebb irodalmat, míg11,5%-ban történelmi regényeket, 6,7%-ban sci-fiket (ez is 12%-ra növekszik a férfiak esetében) és 14,6%-ban MÁST (ez valószínûleg újságot és képeslapokat jelent).
Kíséreljen meg Ön, nyájas olvasó, akárcsak gondolatban egy ilyen válogatást összeállítani és ki fog derülni, hogy nem is annyira megtartani, mint inkább kihagyni nehéz.Végül is nyilvánvaló, hogy mást fog kiválogatni a 20, mást a 40 és megint mást a 70 éves olvasó. Többek között talán ezért is szükséges lenne egy kánon a mi tájainkon is.
Nem vagyok õrült. Sem gyilkos. Csak zaklatott a lelkem, és mindent elnyom bennem a Félelem.
Mondom, egészséges, nyugodt, elégedett, nagyon okos és ravasz ember vagyok. Mert csak az az egy szempár zavart, s végtelen kitartással és ügyességgel sikerült kioltanom belõle a hályogos életet. Gazdája felszeletelve hevert a padló alatt. Kár, hogy rémült szívének õrült zakatolása elárult.
Tényleg nem vagyok õrült. Nem tehetek arról, hogy átkozódásaim közepette néha elveszítem a lélegzetem, hogy aztán kereshetem órákon át a szoba minden zugában. Arról sem tehetek, hogy olykor eszméletemet vesztem, s a környezetem azt hiszi, meghaltam. Ezért örökké reszketek attól a gondolattól, hogy elsietik a temetésemet, elevenen zárnak az örökös sötétségbe, s egyszer egy szûk koporsóban, felkötött állal ébredek, és minden kétségbeesett kínlódásom hiábavaló lesz: nem tudom felnyitni a koporsó fedelét vagy a kripta vasajtaját, s foszforeszkáló, nyugtalan fénnyé leszek az igazi alvók között.
Jó ember vagyok, nemes lélek. Különösen mûvelt. Ilyen az ideálom is: rendkívüli mûveltségû, és állatbarát. A feleségem meg is felelt ennek az ideálnak, szerettük egymást, tehát csak az a fekete macska a hibás, amiért megöltem õt, s a pincébe falaztam. Senki sem akadt volna rá, de az a sötét ördög a hulla fején kuporogva elárulta hollétét, csak hogy tovább üldözhessen doromboló ragaszkodásával.
Nem vagyok õrült, csak a képzeletem kalandoz. Egzotikus tájakra, ahol a homo-tevepárducoroszlán uralkodik, vagy torz törpék élõ fáklyacsillárt gyújtva állnak bosszút zsarnokaikon. A feudális Európába, ahol a vörös halál a kastélyok selyemvilágába is besétál — jelmezben, hisz hatalmát jelmezbál vidámságával próbálja letagadni. A festõ mellé kerülök, aki ovális arcképbe festi kedvese életét. Az elmegyógyintézetbe, ahol az õrültek vették át a hatalmat, s — lámcsak! — szinte normális módon élnek. (Vajon nem éppen az õrület a létezés normális formája?) Tudósok közé kalandozok, akik feltámasztanak egy múmiát, majd pár kedélyes szót váltanak vele. Egy párizsi polgár társaságában barangolok, aki rájön: a Morgue utcai kettõs gyilkosság elkövetõje nem emberi lény volt (csak egy vadállatnak lehetett elegendõ ereje arra, hogy egyetlen borotvasuhintással lenyisszantson egy fejet, vagy hogy egy hullát a kandalló kéményébe nyomjon).
Nem vagyok õrült. Író vagyok. Okos, mûvelt ember. Csak a képzeletem játszik. A környezetem züllöttnek, idüllt alkoholistának és kábítószerélvezõnek bélyegez. Nonkonformistának és önpusztítónak tartanak. Elítélnek, pedig senkinek sem ártok. Csak félek, egyfolytában szorongok. Az el nem követett, de papírra vetett iszonyú bûnök tudata s ez az egész emberi világ kínoz. Az õ groteszk, rideg, értetlen világuk. Én Edgar Allen Poe vagyok.
Soha nem kérdeztem Veresspáltól, hogy festônek vagy grafikusnak tartja-e magát, mert munkássága ismeretében fölöslegesnek tünt a válasz. A Cs. Erdôs- és Miklóssy-tanítvány ugyanis elsôsorban képzômûvész. Függetlenül attól, hogy tussal, szénnel, vízfestékkel, pasztellkrétával vagy olajban jeleníti meg mûvészi elképzeléseit, egyaránt azon az évtizedek hosszú során át következetesen alkalmazott, alapos tudást igénylô mûvészi nyelven teszi, amelynek alapjait a kolozsvári fôiskolán sajátította el, és adta tovább nemzedékek hosszú sorának, Miklóssy mester professzori tanársegédjeként is. Nem véletlen hát, ha elsôsorban a figuratív ábrázolásmód híve, bár az utóbbi esztendôkben az absztrakt irányában tett sikeres kiruccanásainak eredményeivel is találkozhattunk. Jelen kiállításán azonban azon a mindenki számára közérthetô, de erôteljes egyéni jegyekkel gazdagított mûvészi nyelven készült alkotásait mutatja be, amelyeket leginkább útirajzoknak nevezhetnénk. Mintegy utalva az elirodalmiasított szó eredeti jelentésére. A munkák szinte naplószerûen követik nyomon az ország-világjáró mûvész útját, élményeit. Közvetlen környezete, a kimeríthetetlen élményforrásul szolgáló kincses város más-más formában, de mindegyre visszatérô kincseinek mûvészi megjelenítésétôl a távolabbi vidékekig terjed a skála. A zsoboki táborozás emlékeit, a kalotaszegi barangolások élményvilágát például a magyarbikali és a magyarvalkói templomok ihlette, különösképpen sikerült alkotások elevenítik fel. A valóságízû, de sajátos mûvészi feldolgozásban jelentkezô patinás építészeti remekek azt a hangulatot is sejtetik, amely a mûvészt hatalmába kerítette az alkotás pillanatában. A munkák zöme pasztell. Alkotójuk bevallása szerint azért is, mert ez az a technika, amely, hogy úgy mondjam, a leghordozhatóbb. Veresspál ugyanis szereti a helyszínen rögzíteni útiélményeit. Ez a frissesség, ez az életesség, ennek az elsôdleges élménynek, a pillanatnyi hatásnak az erôteljes varázsa árad valamennyi, itt bemutatott munkájából. A zömében zöldek és kékek uralta képek — gondolok itt elsôsorban tájábrázolásaira — színvilágukban is ugyanazt a változatosságot mutatják, amely a természet eme két alapvetô színét jellemzi. Aki olvasni tud az árnyalatok nyelvébôl, gazdagnak mondhatja magát, aki pedig alkotni is tud eme nyelvezet felhasználásával, még gazdagabb. Veresspál kékjei és zöldjei sajátosan változatos festôi szókincsének hû tükrei, amelyek a tematika függvényében alakulnak sejtelmes-könnyeden, gyöngéden szerteomló zöldes derengésekbôl, alig zöldekbôl haragos zöldekké, halvány kékekbôl a szürke megannyi árnyalatát is felvonultatva mélykékekké. Az olyan mûvész festôi megnyilatkozásai ezek, aki együtt él, együtt lélegzik a természettel. Aki mind a mai napig nem telt be a bennünket körülölelô föld-ég csodálatával, tanulmányozásával, mûvészi feldolgozásával. Szinte panteisztikus imádattal, megszállottsággal keresi és találja meg mindegyre, a nap minden órájában, percében, pillanatában az örökké változó, más-más arculatát felénk fordító természet nyújtotta ihletforrásokat. S ha egyebet nem is tenne, mint a mindig kék, de mindig más eget jelenítené meg, akkor is megtalálná a számára érdekes témát. Aminthogy ez a mindig más kék elmaradhatatlan tartozéka munkáinak, készüljenek azok a képzômûvészeti szempontból patinás nagybányai tájakon, Szárhegyen és közelében, Kalotaszegen, a Mezôségen, Dobrudzsában, a Székelyföldön, a Hortobágyon vagy a berekfürdôi panzió környékén.
De amennyire jellemzô ennek a két színnek a dominanciája Veresspál festészetében, annyira jelentôs a fény jelenléte is munkáiban, amely kiteljesíti a színek, az árnyalatok játékát. Talán legszembetûnôbb példa erre a Temetô Magyarláposon, a Taplók a letört fenyôn, a Veszélyes napsütés és a Szénacsinálás Tusnádon címû munka. És itt említeném meg a Gomolygó köd Szárhegyen címû pasztellt is, amely sajátos szín- és formajátékával, formaritmusaival tûnik ki. Tájábrázolásainak jellegzetessége a nagy-nagy távlatok sejtetése, felvillantása, amelynek, a képszerkesztés követelményein túl, mintha messzebb mutató, többletjelentést is tulajdonítana. Mindezt az arányok konkrét, vagy éppenséggel mûvészileg felnagyított látványával is hangsúlyozza. Ilyen például a monumentális hegyvonulatok aljában megbúvó fenyôfák majdhogynem pontszerû érzékeltetése.
A már említett, kedvelt helyszínek az idô függvényében is változnak. Az év- és napszakok egyaránt befolyásolják a mûvészt, egyaránt más és más megvilágításban megjelenített munkák forrásaivá válnak.
Néhány mûteremben készült virágcsendélet egészíti ki a tájképek sorát, amelyek közül a Virágok rálátásban már címében is jelöli sajátosságát: a nem konvencionális beállítás érdekességét.
Valami nagy-nagy békesség, megnyugvás árad Veresspál pasztellképeibôl, akvarelljeibôl. Õszinte csodálat, majdhogynem áhítat és festôi alázat is ugyanakkor a nagybetûs Természet, a legtökéletesebb alkotás iránt. Ugyanakkor különleges érdeklôdéssel viseltetik az emberkéz teremtette tárgyi valóság iránt is. A híres építészeti mûremekek mellett, amelyeket mindegyre újabb és újabb változatban örökít meg, ott találjuk a lerobbant, aprócska zsupfedeles csûröket vagy szerény paraszti udvarokat, kopjafás, dûlöngô falusi temetôket is, sôt ez utóbbiaknak mintha még nagyobb szeretettel állítana mûvészi emléket.
S akkor még nem szóltam a fekete-fehéren is színes munkákról, a tus- és szénrajzokról, amelyeknek Veresspál avatott mestere, sôt közülük nem egy akár munkásságának csúcsteljesítménye is lehetne. Tájábrázolásai mellett különösképpen figyelemre méltónak tartom a Madár Ikarus címû tusrajzát, amely mindössze néhány vonallal tökéletesen érzékelteti a röptében pillanatra megtorpant madár sajátos mozdulatait, a helyben röpülés állapotát. A mûvészi hatást fokozza az aprócska madarat körülölelô nagy, sima, fehér felület. Figyelemre méltó Firtos címû szénrajza is. Monumentális tömegével a Firtos hegy uralja a látványt és rendezi maga körül a teret: az elôtér fáit, a felhôs eget és a felhôk közül elôtörô napsugarakat.
A tájfestészet két véglete közül — egyik a látványt ürügyként használó konstruktivista megközelítés, a másik a természethû, dokumentáris felfogás — a mûvész ez utóbbihoz áll közelebb. Veresspál inkább a táj mûvészi feldolgozásával, semmint annak csupán ihletforrásként való felhasználásával, merôben más, merôben új látvány teremtésével foglalkozik. Legalábbis, ami a formát és munkamódszerét illeti. Kolorisztikájában viszont tág teret kap az alkotó fantázia. A színei átlényegített ábrázolások, bennük az erôs zöld és kék árnyalatok, és a hozzájuk kapcsolódó, barnába vörösbe hajló okkerek, ezek sajátos egyensúlya tölti ki a vonalak határolta teret. Színharmóniái nem alkalomszerûek: következetes, hosszas érlelés eredményei. Sajátosak. Egyéni jelleget kölcsönöznek munkáinak. Tus- és szénrajzai iskolapéldái a mûfajnak, jellemzôjük a tömörítés, a lényegre törés.
Veresspál kiállítása ma délelôtt 11 órakor nyílik meg a Fôtér 23. szám alatti Gy. Szabó Béla Galériában.
A jövõ idõ kifejezésének több módja van nyelvünkben. Kifejezhetjük a jövõt jelen idõvel is. Ez, vagyis a jövõ idõnek legáltalánosabb, természetes kifejezõje a jelen idejû igealak, amelynek jövõ értékét a beszédhelyzet, a mondatszerkezet határozza meg. A népdal szerint is, Kossuth "Ha még egyszer azt izeni, / Mindnyájunknak el kell menni". Kifejezhetjük a jövõ idõt jelen idejû igealakkal úgy is, hogy eléje a megfelelõ idõhatározót illesztjük. Ilyen a majd, holnap, jövõre, a következõ héten, munka után stb. határozó. "Majd elmúlnak a bajok" — írja Petõfi. Ady Kis karácsonyi ének címû versében is így ír: "Tegnap harangoztak, / Holnap harangoznak, / Holnapután az angyalok / Gyémánt havat hoznak." A jövõ idõt a befejezettséget jelzõ igekötõ és a jelen idejû igealak kapcsolata is megadhatja. A természetes beszédmód szerint mondjuk: megyek és megfürdök; este felszaladok hozzád.
A 18. századtól terjedt el a fog segédigébõl és a ragozandó ige fõnévi igenevébõl álló összetett jövõ idejû igealak. "Aludni fogsz, s nem lesznek álmaid" — olvassuk Vörösmarty egyik versében. Ezt a fog-os jövõt egy idõben — helytelenül — németesnek ítélték, de ez a napjainkban is felbukkanó nézet semmivel meg nem okolható nyelvhelyességi babona. Ez a szerkezet nem rossz, ne féljünk tõle. A fog-os jövõ valójában hasznos és szükséges is, fõképp ha nyomatékos a közlés, ha valószínûséget fejez ki: Estére el fog állani az esõ; Ne félj, el fog menni!
Igaz, nem szerencsés használni a fog-os jövõt, ha két fõnévi igenév kerül össze. Rosszul hangzik, nehézkes az ilyen szerkezet: Ki fog kelleni tisztítani a ruhát; Be fog kelleni tartani az ígéreteinket. Petõfi sem így írta: Ha a bõség kosarából mindenki egyaránt fog vehetni, hanem így: "Ha majd a bõség kosarából / Mindenki egyaránt vehet..."
***
Figyelem nyelvhasználatunk erõfeszítéseit, hogy a mûszaki nyelv anglicizmusait kiiktassa. A komputer szóval szemben véglegesen a számítógép lett a gyõztes. Még folyik a küzdelem az internet és a világháló között. Jólesik hallanom a mobiltelefon helyett a maroktelefon-t. De még mit nem hall az ember? A magyarul le sem írható E-mail helyettesítésére ezt a szót: villámposta. Hát nem érthetõbb?
***
Ihász nevû olvasóm levelére csak azt tudom válaszolni, hogy bizony neve — eredetében — azonos a Juhász foglalkozásnévvel, bár ma két különálló családnévnek számít. A magyarban több olyan közszavunk (és belõle alakult családnevünk) van, amelynek kezdõ i hangja j-vel váltakozik. Ugyanazt a fafajtát jelenti az ihar, a juhar és a jávor szavunk is. A juhar köznyelvi, az ihar nyelvjárási alak, a jávor használatos a köznyelvben is, választékos hangulattal. Iharos volt a családneve a kiváló magyar középtávfutónak. A Jávor mint családnév már 1547-tõl kimutatható a filmszínész Jávor Pálig, de még azon túl is.
Színészrendezô — bizonyára sokak számára ismerôs ez a fogalom, ennek a "státusnak" ugyanis akad néhány képviselôje erdélyi színházainkban is, s mûvelôi nem csak abból a kényszerûségbôl váltak azzá, mert — sajnos az utóbbi évtizedek "kultúrtalanítása" miatt — hiánycikké vált a rendezô, hanem néhányukat valódi vágyak vezérelték a pályamódosításra. Ha színháztörténeti szempontból nézzük a dolgot, nincs semmi különlegesség benne, hiszen a mai rendezô ôsét is a színészben kereshetjük. Engem azonban mindig is izgatott, hogy mikor születik meg valakiben az a szándék, hogy olyan fába vágja a fejszéjét, amely — kívülrôl szemlélve — talán kicsit keménynek tûnik. Tisztában vagyok vele, hogy nem csak a bizonyítás vágya hajt valakit pályamódosításra, hanem egyfajta belsô kényszer, amelyet ideig-óráig el lehet ugyan fojtani, de annál erôteljesebben tör felszínre. Éppen emiatt figyelem már régóta azt a fiatalembert, aki színészként kezdte pályafutását a sétatéri színpadon, de rövid idô múlva belekóstolt a tanításba, majd egyszer csak elkezdett rendezni, s egyre jobb elôadások kerülnek ki a keze alól. Ezt a fiatalembert úgy hívják, hogy Keresztes Attila, legutóbbi rendezését pedig szilveszterkor láthatta a közönség, amikor a színház bemutatta Paul és Franz Schönthan — Kellér Dezsô A szabin nôk elrablása címû darabját. Elsô kérdésem a színészbôl átvedlett rendezôhöz tehát nyilván arról szólt, hogy tetten érhetô-e a döntés pillanata?
— Sok színésszel megtörtént már minden nyelvterületen és minden színházkultúrában, hogy egyszer csak elkezdett rendezgetni. Az én történetem így szól: amikor 1996-ban elvégeztem a fôiskolát, az akkori osztályvezetô tanárom Csíky András és asszisztense Spolarics Andrea fölkértek, hogy az induló évfolyamnál én legyek a második asszisztens. Egy év után Spolarics Andrea visszament Magyarországra, így én maradtam Csíky András mellett a tanársegéd, és másodéven készítettem az évfolyam számára egy vizsgaelôadást, pontosabban Jean Cocteau Rettenetes szülôk címû darabját. Ezt az elôadást megnézte Tompa Gábor és úgy döntött, hogy felveszi a színház repertoárjába. Végül a program miatt a Cocteau darab csak egy év múlva került mûsorra, a következô félévben viszont elkészült, ugyancsak vizsgaelôadásként, Moliére Képzelt betegje, amit aztán két évig játszottunk a színházban, és sok helyre elvittük turnéra is. Ezek után következett az elsô nagyszínházi produkció, A fátyol titkai, amely tulajdonképpen egy "megrendelés" volt, ugyanis a csapat nagyrésze Marosvásárhelyen játszotta ezt a darabot vizsgaelôadásként, nagy sikerrel, és szerették volna itt is megcsinálni. Én azt az elôadást nem láttam, nyilván nem is lett olyan, mint a hajdani vásárhelyi vizsgaelôadás, de jól dolgoztunk együtt. Aztán készítettem még több fôiskolai elôadást az akkori évfolyamommal, amely bekerült a színház mûsorába, például Csehov Három nôvérje, ez közös produkció volt, hiszen nagyobb a szereposztása.
— Néha ugyan "elôfordulsz" színészként is a színpadon, de úgy látom leginkább a rendezéshez húz a szíved. Mitôl több ez, mennyivel lehet több mindent elmondani?
— Talán nem fogalmaznék úgy, hogy több mindent lehet elmondani, hanem inkább másként lesz egy alkotás a sajátja az embernek. Más jellegû a kézjegy. Nyilván vitatható, de én jobban szeretem ezt a fajta átfogó szervezést. Persze a színészetnek is meg vannak azok a csodálatos, szakmai kielégülést nyújtó tapasztalatai, amitôl az ember úgy érzi, hogy érdemes tovább csinálni. Ami viszont közös mindkettôben, az a megszállottság.
— Nem járul hozzá például az is, hogy rendezôként minden szerepet eljátszhatsz, legalábbis magadban, hiszen benned is meg kell érlelôdjenek a különbözô szerepek a színpadra állítás folyamán?
— Valószínû ez is közrejátszik. Az biztos, hogy egy jó rendezô legnagyobb fegyvere — a színpadi szerkesztésen, meg a többi szakmai követelményen túl, amit én nem tanultam, hanem loptam — a színészvezetés. A rendezônek pontosan tudnia kell, hogy mi történik a színészekkel a különbözô helyzetekben, hogy hogyan építkeznek, tehát nem árt, ha egy rendezô egy kicsit színész is.
— Ez egyébként érzôdik az elôadásaidon is, hogy szabadjára engeded a színészeidet, divatos szóval rendezéseid színészközpontúságról vallanak.
— Nem szeretem azokat a kifejezéseket, amelyek a különbözô színházi irányzatokról szólnak, a stíluskirándulásokat. Nyilván létezik ilyesmi, de én az élô színházban hiszek. Akármilyen elvont, mély gondolatot próbál közvetíteni egy elôadás, a nézhetôsége, az "élôsége" elemi feltétel, nem elég csak a forma. Valószínû közhelynek számít már, de egy színházban a legfontosabb kellék a színész.
— Egészen egyéni módon nyúlsz a darabokhoz, elôadásaidról nem lehet mondani, hogy hagyományos rendezôi elvek szerint készülnek, de nem tágítod ki ôket az abszurd fele sem, valahol a kettô között helyezkedsz el. Milyen alapelvek szerint választod ki ôket?
— Bizonyára, ha még rendezek mondjuk tíz évig, akkor kialakul majd egy úgynevezett rendezôi stílus, de egyelôre megpróbálom mindig megérteni, hogy az a darab miért íródott, annak körülbelül mennyi az érvénye, mennyire érdemes vagy sem maiasítani, átírni. Több szemrehányást kaptam már, hogy mindig átírom a darabokat, vagy megváltoztatom, de közben nagyon csökönyösen próbálok abba az irányba haladni, amiért azt írták. De volt már arra is eset, hogy ha egy darab nem jól van megírva, akkor annak a fordítottja pont olyan érvényes lesz, mintegy önmaga ellen érvényesül. Ilyen volt például A fátyol titkai, az ugyanis szerintem nem egy jól megírt dráma, de ha a butácska helyzeteket kifordítjuk, akkor egyszer csak megszületik a színpadi helyzet.
— Egy másik nagyszínpadi rendezésed, amely sikert aratott, Shakespeare Rómeo és Júliája. Amellett, hogy egészen egyéni módon tálalod a darabot, egy izgalmas "csavart" is bevetsz a végén, amely nagy hatással volt rám. Az a kifeszített pillanat, amikor a két szerelmes a kriptában még egymásra talál boldogan, hogy aztán annál tragikusabb legyen a vég, nagyon hatásos színházi kép. Nyilván a nézô nem azt várja, hogy happy end-el zárul az elôadás, bár voltak olyan századok a színháztörténetben, amikor így is játszották, de mégis mintha egy pillanatig felébredne a remény, hogy hátha most másként történik. Persze most emlegethetném a legújabb filmváltozatát a darabnak, ahol ugyanez az ötlet van meg, de te ezt tovább vitted, s végülis egy nagyon szépen megszerkesztett jelenetté vált. Befolyásolt-e ez a film?
— A filmet utólag láttam, de persze tudtam errôl a befejezésrôl. Azért fontos a kripta-jelenet, illetve azért kell egy változatot nagyon tisztán megmutatni, akár fölébrednek, akár nem, mert ez hordozza ennek az egész történetnek a képtelenségét. Egyszer csak csönd lesz és a két fiatal, az én változatomban, abban a pillanatban úgy dönt, hogy jó meghalni. Ezért akartam mindenképpen megváltoztatni a végét, hiszen a négy nap alatt széttépi ôket a világ, minden képtelenségével együtt, és a két gyerek akkor, abban a pillanatban a kriptában felnôtté válik, és úgy döntenek, hogy kilépnek ebbôl. Ha létezik pozitív öngyilkosság, akkor ez az.
— Leginkább vígjátékokat rendeztél, és nem szentségtörés idesorolni a Rómeo és Júliát sem, hiszen Shakespeare is sok vígjátéki elemet használ a darabban, ezeket te maximálisan ki is használod. Ez alkati kérdés, vagy hogyan oszlanak meg "benned" a mûfajok?
— Egyrészt visz a tehetetlenség, mert egy vígjátékkal kerültem a nagyszínházi körforgásba, mint rendezô, ezért inkább arra kértek fel a továbbiakban is. Ebbôl kifolyólag természetesen sokkal több eszközöm is van rá, hogy úgy mondjam kialakult egy Keresztes-stílus...
— Apropó Keresztes-stílus, nyomon követem elôadásról elôadásra, hogy hogyan szabadultál meg a saját sallangjaidtól, hogyan finomítottad az eszközöket, és hogyan cizelláltad a stílust, hogy ne legyen túlburjánzó. Kezdetben, ugyanis mindent el akartál egyszerre mondani, bele akartál sûríteni mindent egy elôadásba.
— Valóban így van, a Képzelt beteg például a saját áldozata lett, abban körülbelül ötven vígjátékra való poén volt, de remélem, hogy szép lassan ki fog majd alakulni.
— Tehát elképzelhetô, hogy lesz majd dráma is a terítéken?
— Valószínû ez is közhely, de én nem hiszek abban, hogy vannak szomorú és vidám darabok, hanem azt mondom, hogy vannak banális tragédiák és nevetséges szomorúságok.
— Térjünk rá a legutóbbi rendezésre, A szabin nôk elrablása címû darabra. Információim szerint utolsó pillanatban bízták rád a megrendezését. Hogyan történt, te választottad a darabot?
— Már évadkezdés elôtt beszéltünk arról, hogy kellene egy kabarét csinálni, de én ezt nem vállaltam el, hiszen az egy külön mûfaj, amihez nem értek, ez komoly szaktudást igényel. Aztán novemberben Dembinski elkezdte próbálni a Caragiale darabot, majd egészségügyi okokból felfüggesztette. Ez december elsején történt, és az igazgatóval való azonnali tanácskozás után ismét elôkerült a kabaré ötlet. Én viszont A szabin nôk elrablását ajánlottam helyette, ez ugyanis ott volt a fiókomban...
— Ezt úgy érted, hogy történetesen csak úgy ott hevert egy zenés bohózat a fiókodban?
— A másodéves tanítványaim számára használtam volna fel belôle részleteket, énekvizsgára, olyan jól énekelhetô dalok vannak benne ugyanis. Amúgy ez a saját mûfajában egy nagyon jól megírt darab. Szóval kész példány volt nálam, ráadásul jól kiosztható, úgyhogy ezt ajánlottam. December harmadikán volt az olvasópróba, természetesen nagyon rövid idô állt rendelkezésünkre, ilyen tempóban rég nem készült elôadás. Nekem öröm volt dolgozni, és mindenki beleadott anyait-apait, képessége és tehetsége szerint.
1992-ben a kolozsvári színjátszás kétszáz éves évfordulós ünnepségén alapították a gróf Bánffy Miklósról elnevezett vándordíjat, amelyet minden évadban egy-egy kiemelkedô teljesítményt elért mûvésznek osztanak ki. Az elmúlt évad Bánffy díjának odaítélésekor a színház mûvészeti tanácsa rendhagyó módon járt el, a 2000–2001-es vándordíj tulajdonosa ugyanis nem a sétatéri színház tagja, ám alkotásaival az utóbbi években nagyban hozzájárult a kolozsvári színház bel- és külföldi sikereihez, az általa rendezett elôadások több ízben elnyerték az év legjobb elôadása címet, valamint külföldi fesztiválokon is részt vettek. Az elmúlt évad Bánffy-díjasa tehát a mûvészeti tanács szinte egyhangú döntése nyomán post mortem Vlad Mugur lett, Pirandello Így van (ha így tetszik) címû elôadásának rendezéséért. Szokás szerint a díjat ünnepi keretek között szokták átadni egy elôadás elôtt, amikor is az elôzô Bánffy-díjas, valamint a színház vezetôsége nyújtja át a kitüntetettnek. Tompa Gábortól, a színház igazgatójától érdeklôdve megtudtuk: májusban kerül sor arra a néhány napos Mugur-fesztiválra, amely alatt a színház újrajátssza Csehov Cseresznyéskertjét, Ionesco Székek címû darabját, valamint a Pirandello elôadást. A fesztivál vendége lesz a kolozsvári Nemzeti Színház a Hamlettel, valamint a krajovai színház egy Goldoni elôadással, mindkettôt Vlad Mugur rendezte. A fesztivál alatt adják majd át a rendezô özvegyének, Stiff Magdának a Bánffy-díjat.
Az oldalt írta és szerkesztette Köllô Katalin
Nemrég az Arménia Örménymagyar Baráti Társaság megalakulásának 10. évfordulója alkalmából rendezett IV., jubileumi értekezlet elõtt felkértek, tartsak rövid összefoglalót az erdélyi magyarörmény — ha úgy tetszik örménymagyar — sportolók legjobbjairól, sikereikrõl. Szûkebb, ha alapjaiban nem is éppen teljesen ismeretlen, de kevésbé tanulmányozott terület sûrûjébe kellett belevágnom — a szóban forgó elõadáshoz elvileg 10–12 sportolót számoltunk, gondoltunk, ma már félszáznál is több sportoló adatait gondozom.
Nincs szándékomban most valamennyi erdélyi magyarörmény sportolóról írni. Csupán néhány sportolót sorolnék fel, akinek sikerült kiemelkedõbb eredménnyel önmagának, egyesületének, nemzetiségének-nemzetének dicsõséget szereznie. Teszem mindezt a teljesség igénye nélkül.
Mielõtt a szóban forgó versenyzõkrõl és játékosokról írnék, feltétlenül papírra vetnék néhány személyes vonatkozást. A felsorolt sportolók némelyikérõl régi ismerõsként szólok — írtam már róluk többször is, de így, összegzett "nemzetiségi" szinten még soha.
Természetesen részletes ismertetéshez, még inkább értékeléshez jóval hosszabb és elmélyültebb összefoglalóra volna szükség (talán egyszer majd erre is sor kerül...). Az olvasók hozzászólását, kiegészítését, új nevek felsorolását köszönettel veszem.
Megjegyezném, hogy a névsor elejére kívánkozó személyiséggel, az erdélyi magyarörmények legjelentõsebbikével, nemzetközi téren a legmagasabb tisztségbe jutott sporthivatalnokkal legközelebb, külön összeállításban foglalkozom. Neve maradjon egyelõre titok...
Lássuk hát, kik szereztek elismerést a nemzetiségnek (akár alanyi jogon, akár vegyesházasság révén):
l Anca Pálné Kardos Márta — kolozsvári testnevelõtanár. Sokszoros országos bajnok, Európa-bajnokságon ezüst- és bronzérmes evezõs a múlt század 50-es éveiben; számos nemzetközi regatta díjasa: belföldön a Snagov-tavon, a határon túl többek között Amszterdamban, Bledben, Duisburgban, Poznanban, Maconban és Londonban (férje édesanyja, Azbej Margit révén került örmény családba).
l A gyergyószentmiklósi Basilides-család. A családi sportsikerek alapkõletevõje néhai id. Basilides Tibor, érdemes testnevelõtanár; fiai, a szintén testnevelõtanár Csaba és ifj. Basilides Tibor, mindkettõ jégkorongozó; a kicsi Tibornak is két remek hokis fia van, László és a legifjabb Tibor, Csabának pedig a sielésben jeleskedik leánya, Gyöngyvér.
l Bonyhay György dr., nagyváradi sportorvos, nemcsak a váradi labdarúgók népszerû Dokija, becenevén Zsizsi.
l Brendusa Sebestyén Viszarion, egykori kolozsvári dermatás teniszezõ, a vidék legtechnikásabb játékosa, különösen férfi párosban (Pusztay Bélával) és vegyes párosban (Wellmann Katalinnal) volt utolérhetetlen.
l a Darvas-család, a kolozsvári Radák utcai híres vendéglõs família. Ifj. Darvas István, a Vasas kiváló kosárlabdázója 2001. március 16-án hunyt el gyógyíthatatlan betegségben, New Yorkban — özvegye, a neves balettmester, Taub Gabriella és nõvére, Darvas Mária tavaly szeptemberben helyezte el emléklapját a Házsongárdi temetõben a szülei sírjára. Darvas Mária férje, Rád János, akit a román sajtó egyszerûen Radunak keresztelt el, kiváló vízilabdázó volt, a KAC és a Vasas színeiben játszott, többszörös Duna távúszóbajnok a folyami bajnokságon. Darvas húgának, Klárikának a férje, Deák Ferenc fényképész, számos sporttárgyú kép és képsorozat készítõje. Valamennyien az Egyesült Államokban élnek, Deák az egyik New York-i múzeum fotósa.
l Dobribánék Csíkországból: Gábor, László és Sándor — gyergyószentmiklósi, illetve csíkszeredai jégkorongozók.
l Donogán István — Kolozsvárról Budapestre került atléta, kétszeres országos diszkoszvetõ bajnok (1931: 45,70 m; 1935: 46,70 m), az 1932-es Los Angeles-i olimpia 5. helyezettje (47,07 m), az 1934-es torinói I. Európa-bajnokság bronzérmese (45,915 m).
l Fejér István — többszörös országos ifjúsági és felnõtt bajnok székelyudvarhelyi válogatott asztaliteniszezõ, 1987 óta Németországban él, felvette anyai nagyapja, Konnerth nevét is. Azóta a Jülicher Tischtennis Club hivatásos játékosa. Németországban a Marosvásárhelyrõl átköltözött Nemes Olgával többszörös országos vegyes páros bajnok.
l Fejér Dóra — a csíkszeredai elsõ nõi jégkorong-csapat játékosa a 30-as évek elején, olyan társakkal, többek között mint Ajtony Árpádné, Veres Magda, Szopos Mária, Györgypál Magda, Schmidt Irén, id. Vákár Lajosné Dávid Erzsébet és mások.
l Germán Ovidiusz András — úszó, vízilabdázó, neje Király Éva — tornász, fiúk, Attila — úszó. A családfõ, a Gépipari Középiskolát végzett Vidi a Kolozsvári Vasas országos ifi-bajnok gyorsúszója, katonai szolgálata idején a Bukaresti Hadsereg Központi Háza (CCA) vízilabdázója; Éva, a Dermata és Vasas országos csapatbajnok együttesének tagja; Attila a Kolozsvári Politechnika országos ifi-bajnoki ezüst-, majd bronzérmes pólósa. A család öt éve Budapesten él, a családfõ a budapesti veterán úszók egyesületének tagja, rendszeresen részt vesz korcsoportos nemzetközi versenyeken — nemrég az ausztriai Innsbruckban ezüstérmet szerzett a Szenior Európa-bajnokság 100 m-es hátúszó számában.
l dr. Ghidrai György és nõvére, Sandovici-Ghidrai Éva — teniszezõk (édesanyjuk Vitályos Emília tanítónõ). Különösen az édesapa, dr. Ghidrai Liviusz, foglalkozását folytató fogorvos példája dicsérendõ, aki túl a 70-en még mindig tevékeny versenyzõ, évente úgyszólván az egész szabadtéri idényt végigjátssza Európában, Klagenfurttól Saint-Tropezig, Barcelonától Keszthelyig és Budapesttõl Salzburgon át a Riviéráig. Több korosztályos Európa-bajnoki cím birtokosa. Nõvére szemorvos, aki viszonylag korán abbahagyta a versenyzést.
l Kabdebó Judit — egészségügyi asszisztens, a KMSC tõrvívónõje, a legendás Ozoray-Schenker Lajos mester tanítványa. Háromszoros bronzérmes az országos ifjúsági bajnokságokon, 1961-ben országos felnõtt csapatbajnok. Évek óta Budapesten él.
l Keresztes Erzsébet, késõbb Schneider Imréné, a jeles atlétaedzõ felesége — szintén atléta. 1947-ben országos egyéni bajnok a gerelyhajításban, az évi ranglistán harmadik. Fiatalon távozott az élõk sorából.
l Keresztes Lajos — kötöttfogású (görög–római) birkózó. 1900-ban az Udvarhely megyei Parajdon született, fiatalon Budapestre költözött. A Magyar Atlétikai Club (MAC) birkózó szakosztályának lett sportolója, 1923-ban és 1925-ben a könnyûsúlyban országos egyéni bajnokságot nyert. Közben 1924-ben, a párizsi VIII. olimpián súlycsoportjában ezüstérmet szerzett. Legnagyobb sikerét viszont 1928-ban, a hollandiai Amszterdamban aratta: elnyerte a könnyûsúlyúak olimpiai bajnoka címét. Két ízben (1927-ben és 1931-ben) klubjával, a MAC-cal országos csapatbajnokságot nyert. Késõbb edzõsködött, legnagyobb edzõi eredménye: õ fedezte fel, és nevelte világklasszissá a kosárlabdázóból birkózóvá lett, kétméteres, nehézsúlyú (110 kilón felül nyomott) "Pici"-nek becézett Kozma Istvánt, a magyar birkózósport kétszeres olimpiai (1964-ben és 1968-ban), háromszoros világ- (1962-ben, 1966-ban és 1967-ben), valamint egyszeres Európa-bajnokát (1967). 1978-ban hunyt el Budapesten.
l Keresztes Zoltán — atléta, aki nemcsak közismert és elismert rádiós, majd sajnos túl korán végleg eltávozott keresztrejtvény-szerkesztõ volt. Fiatal korában a kolozsvári piarista gimnázium, majd a Bolyai Tudományegyetem jeles atlétája, vágtázó, a Bolyai Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) kerületi bajnoka.
l Kirkósa István — labdarúgó. A Kolozsvári Vasas, majd a CFR, a Moldvai Hosszúmezõi HSK, végül a Dermata játékosa. A kapust kivéve bármilyen poszton átlagon felülit nyújtó játékos volt, szintén túl korán hunyt el. Roppant finom, az ellenféllel szemben rendszerint leheletfinom megoldásokkal fûszerezett játéka miatt a hajdan roppant szellemes bõrgyári szurkolóktól egyéniségéhez valóban illõ becenevet kapott, úgy biztatták, buzdították, hogy: "Hajrá, Liliomfi!".
l Korobján Berta — tornász. A II. világháború utáni közvetlen idõszak legeredményesebb kolozsvári versenyzõje, sokszoros országos és Balkán-bajnok. A helsinki olimpián sérülése akadályozta a versenyzésben, pontozóbíróként vett részt a játékokon. Versenyzõi pályafutása befejeztével — nyugdíjazásáig — a bukaresti Testnevelési Fõiskola tanára.
l Lázárok: Alfréd — csíkszeredai jégkorongozó; Ferenc — kolozsvári kardvívó; Miklós — gyergyószentmiklósi teniszezõ és jégkorongozó; Réka és férje, Szabó Vilmos, világ- és Európa-bajnoki és olimpiai érmesek, Világkupa-nyertesek, Réka tõr-, Vilmos kardvívásban.
l Nuridsány Béla, a KAC labdarúgója, a romániai válogatott történetének 6. hivatalos mérkõzésén, 1923. október 26-án Isztambulban 2:2-re végzett csapat játékosa, a Nuridsány, Ganzl, Tritsch, Klein, Deutsch (félreértés ne essék, ez nem német, osztrák vagy svájci, hanem romániai) ötösfogat jobbszélsõje.
l Pongrácz Antal Sándor — marosvásárhelyi párbajtõrvívó, civilben fogász fõorvos. Egész fiatalon vált tagjává a pengeforgatók nagy családjának, a neves testnevelõtanár és vívómester Kakuts Endre irányításával tökéletesítette tudását, és a sok évi kemény, szorgalmas munka meghozta gyümölcsét: Pongrácz 1967-ben Teheránban ifjúsági és utánpótlás világbajnokságot nyert, az 1972-es müncheni olimpia döntõjében — egyetlen gyõzelemre a bajnok magyar dr. Fenyvesi Csabától és azonos pontszámmal a bronzérmes Kulcsár Gyõzõvel — a 4. helyen végzett. Az utóbbi eredményt két esztendõ múlva a grenoble-i vb-n megismételte.
l Pusztaiék: Béla — gyorskorcsolyázó, jégkorongozó, teniszezõ; felesége, szül. Wellmann Katalin (képünk) mûkorcsolyázó és teniszezõ. Az örmény eredet Wellmann Kató apai nagyanyjától, Sárga Gergely kereskedõ leányától, Sárga Júliától származtatható. A múlt század közepe táján Béla egyike volt az ország legjobb teniszezõinek, számos verseny nyertese, egyéniben és párosban egyaránt. Kató különösen mûkorcsolyában jeleskedett: 1949–1954 között zsinórban négyszer nyerte az országos egyéni bajnokságot (azért csak négyszer, mert 1950-ben és 1951-ben az enyhe tél és a mûjégpálya hiánya miatt nem rendeztek bajnokságot). 1957-ben és 1958-ban Balázs Istvánnal együtt párosban voltak bajnokok. Kató késõbb kiváló pontozóbíróként mûködött közre számos nagy világversenyen, többek között Franciaországban, Kanadában és Németországban.
l Placsintárék (az elõbb említett Pusztai Kató nagyapjának, Sárga Gergelynek a Wesselényi utcai üzletét ez a család vásárolta meg és vette át). András, a népszerû Öcsi, vagy ahogy a fõvárosban nevezték: Plaxi, a Piarista Gimnázium végzettje a fõvárosi Sahia-filmstúdió operatõre volt, számos sporttémájú filmet forgatott. Placsintár-lány, a neves kozmetikus Adrienn férje, dr. Benke Sándor a KEAC és a Kolozsvári Haladás jeles tõrvívója, egyébként a Mezõgazdasági Akadémia kiváló tanára volt.
l Román Domokos — a Viktória szövetkezet, majd az Akarat szamosújvári származású labdarúgója. Nem tartozott az éppenséggel legfinomabb védõjátékosok közé, szíve, játékszeretete közmondásszerû volt.
l Román Jóska és családja — elnézést a bizalmas hangvételért, de Román József motorkerékpár- és autóversenyzõt országszerte mindenki csak a becenevén ismerte. Legendák fûzõdtek hajdani Feleki-hegyi versenyeihez. Fia, Tibor kiváló súlyemelõ, országos bajnok és csúcstartó, sportmester, késõbb jeles szakoktató — a KMSC szakosztályának éveken át volt a mestere —, nemzetközi versenybíró — ott volt az 1984-es Los Angeles-i olimpián. Tibor azonos nevû fiából is súlyemelõt nevelt.
l Szarukánék: atlétacsalád a javából: a családfõ, László, vágtázó és távolugró országos és Balkán-bajnok, sokszoros csúcstartó, jelenleg edzõ; felesége, szül. Bozeró Emília, országos bajnok középtávfutó; a fiú, a fiatalabbik László éveken át az ország legjobb 110 m-es gátfutója, bajnoki címek, belföldi és nemzetközi versenyeken szerzett érmek garmadája bizonyítja képességeit.
l Szekernyésék: Márton — atléta (középtávfutó), kosárlabdázó, teniszezõ, télen: sízõ; felesége, szül. Clemens Éva, aki nagyanyja, a szamosújvári Bárány Terézia révén hozza a családba az örmény vért, asztaliteniszezõ; fiuk, Péter — atléta, testnevelõ tanár. Marci, a családfõ többszörös kerületi és fõiskolai bajnok (vegyészként a bõr- és cipõgyár fõkutatója, ugyanakkor egyike a legismertebb bõrdomborító iparmûvészeknek, számos egyéni és csoportos kiállítás részvevõje, díjasa); Éva asszony: a sokszoros világbajnok Szászné-Kolozsvári Sárival az oldalán országos bajnok nõi párosban; Péter: vágtabajnok és csúcstartó atlétikában, a megyei sporthivatal módszertani elõadója.
l id. Vákár Lajos — jégkorongozó. A csíkszeredai hokisok korai fényes idõszakának jeles játékosa, majd az elsõ csíki bajnokcsapat edzõje, egyben játékosa. Három világbajnokságon vett részt az ország válogatott csapatával. Fia, ifj. Vákár Lajos szintén válogatott jégkorongozó volt. A csíkszeredai korszerû fedett jégcsarnok 1999. január 16 óta id. Vákár Lajos nevét viseli.
l Zakariások: István — kolozsvári tornász, öregcserkész; Zsolt — csíkszeredai gyorskorcsolyázó, országos majd késõbb osztrák bajnok.
l Zárug István — gyergyószentmiklósi sízõ, edzõ, versenybíró, sportfelszerelés készítõ és javító. Kolozsvárott hunyt el a 90-es évek elején.
Felsorolásom, mint már jeleztem, roppant vázlatos és minden bizonnyal hiányos is. Azzal a nem titkolt szándékkal fejezem be — úgy vélem e tárgykörben utat nyitó — összefoglalómat, hogy várom kedves olvasóim észrevételeit és kiegészítéseit.
|
Váltóiroda |
Euró (Vétel/Eladás) |
Dollár(Vétel/Eladás) |
Forint(Vétel/Eladás) |
|
Macrogroup (Fõtér 23., Sora, Bolyai 8., Szentegyház u. 4.) |
28 650/29 000 |
31 850/32 200 |
115/118 |
Január 12., szombat
A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 28 926 lej, 1 USD =32 414 lej, 1 magyar forint = 118 lej.
(7633460)
|
Nyomdaipari fogyóanyagokat forgalmazó cég ügynöki munkakörbe dinamikus munkatársat alkalmaz. Önéletrajzos jelentkezést a Cluj OP 1, CP 478-as postafiókba várunk. |
|
Kiadó központi üzlethelyiség utcára nyíló vitrinnel. Telefon: 193-942. (7633464) |
A Fidesz-frakció sajnálattal vette tudomásul, hogy az MSZP ismét szembe fordult Európával; a Magyar Szocialista Párt mára odáig jutott, hogy hadban áll nemcsak a magyar kormánnyal, hanem Európa több vezetô politikusával, az Európa Tanáccsal, a határon túli magyar szervezetekkel, saját korábbi álláspontjával, valamint saját, a nemzet iránt elkötelezettséget érzô tisztességes tagjaival és a nemzetben gondolkodó minden emberrel — tartalmazza a legnagyobb kormánypárt parlamenti képviselôcsoportjának közleménye, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.
Hozzáteszik: az MSZP a kedvezménytörvény alaptalan bírálatával a Kárpát-medencei magyarsággal is szembehelyezkedik; korábbi álláspontjával ellentétben támadja az ország által elért össznemzeti sikert és kétségbe vonja a határon túli magyar szervezetek azon jogát, hogy az általuk képviselt magyarok ügyében állást foglaljanak, csak azért, mert véleményük ellentétes az MSZP álláspontjával.
A Fidesz-frakció üdvözli Walter Schwimmernek, az Európa Tanács fôtitkárának nyilatkozatát, amelyben megerôsíti, hogy a kedvezménytörvény kapcsán elfogadott magyar–román egyetértési nyilatkozatban érvényesülnek az Európa Tanács által megfogalmazott kisebbségekre vonatkozó ajánlások.
"Mindezek után nem meglepô, hogy az MSZP még saját képviselôjével is hadban áll. Sok jóérzésû szocialista párttaggal együtt, Szûrös Mátyás is fontosabbnak tartja nemzeti elkötelezettségét, és felül tud emelkedni a rövid távú pártpolitikai érdeken" — tartalmazza a közlemény.
A Fidesz-frakció szerint az MSZP hátba támadta a magyar kormányt, miközben a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban a szomszédos országokkal folyamatban levô tárgyalásokon a kormány a magyar nemzeti érdekek érvényesítéséért küzd.
Több fenyegetô telefont is kapott a szlovákiai Takács-család azóta, hogy csütörtökön átvette az elsô magyar igazolványt. Az MTI úgy tudja: a Szencen élô Takács Róbert azt mérlegeli, hogy rendôrségi feljelentést tesz ismeretlen tettes, illetve tettesek ellen. Az elsô magyar igazolvány tulajdonosa a történtek után kikapcsolta a telefonját, és azóta nem elérhetô.
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |