 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
2002. január 26.
(XIV. évfolyam, 20. szám)
Az Európa Tanács strasbourgi ülésszakán, a jogi és emberi jogi bizottságban bejelentették: Erik Jürgens holland képviselô február–március folyamán Budapesten, Bukarestben és Pozsonyban tájékozódik a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos helyzetrôl. Ezzel összefüggésben Tabajdi Csaba (MSZP), a magyar delegáció tagja emlékeztetett: Európában számos példa van arra, hogy az anyaország anyagilag támogatja a határain túl élô kisebbséget. Kurucsai Csaba, a magyar delegáció másik tagja a romániai csángók helyzetével foglalkozó kérdést tett fel Walter Schwimmernek. Az Európa Tanács fôtitkára válaszában a miniszteri bizottság korábbi határozatát nyomatékosan megerôsítve kiállt a csángók szabad nyelvhasználata mellett minden területen.
A kormány nem hosszabbítja meg az államosított ingatlanok visszaigénylésének benyújtási határidejét, jelentette ki Octav Cosmîncã közigazgatási miniszter. Elmondása szerint a február 14-én lejáró határidô után a kormány elemezni fogja a természetbeni visszaigénylések és kárpótlási kérelmek számát és törvénytervezetet dolgoz ki a kárpótlások pontos összegérôl. A kormány ugyanakkor törvénytervezetet dolgoz ki az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról és aktualizálja az államosított ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló 2001/10-es számú törvény alkalmazási szabályait, tette hozzá.
A novemberi 8,0 százalékról decemberben 8,6 százalékra nôtt az országban a munkanélküliség, és a szerkezet-átalakítás következtében további növekedés várható, fôként a hadiiparban — közölte az országos munkaügyi hivatal.
Decemberben a munkanélküliek száma megközelítette a 827 ezret, ami 1,9 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2000 utolsó hónapjában. Akkor 1 milliónál többen voltak munka nélkül, s a munkanélküliségi ráta 10,5 százalék volt.
A munkanélküliség alakulását felügyelô kormányügynökség, az ANOPFP szerint az idén év elején további emelkedés várható: a hatóságok a modernizációs program keretében februártól 10 ezer alkalmazottat készülnek elbocsátani a kevéssé hatékony román védelmi szektorban, a NATO-tagságra készülve.
Elemzôk szerint azonban az év eleji növekedést késôbb, a nyári hónapokban kiegyenlíti az építôipar és a mezôgazdaság szezonális munkaerô-szükséglete.
Szabó Lôrinc e sora lehetne a jelmondata annak az ünnepségnek, amelyre tegnap került sor a Györkös Mányi Albert Emlékházban, ahol a Napsugár címû gyermekfolyóirat 45 éves születésnapját ünnepelték. Ez a lassan középkorúvá váló folyóirat hosszú éveken át sok gyermek számára jelentett örömöt, kikapcsolódást, tartalmas olvasmányt, s ma már felnôttkorú hajdani olvasói talán ugyanolyan szívesen lapozgatják át a gyermekeik vagy unokáik számára elôfizetett folyóiratot, mint régen. S mi lehet nagyobb öröm, mint a csillogó szemû gyermekkel együtt böngészni egy lapot, olvasgatni a verseket, meséket, nézegetni a kedves, szép illusztrációkat, és tudni, hogy színvonalas irodalom kerül a kis kobakokba? Hiszen az 1957-es megalapítása óta olyan írók, költôk, grafikusok mûvei jelentek meg a lapban, akik az erdélyi magyar irodalmi és képzômûvészeti élet jeles képviselôi.
A péntek déli ünnepségen Zsigmond Emese a Napsugár fôszerkesztôje köszöntötte az egybegyûlteket, illetve a "Napsugár családot", ahogy a fôszerkesztô asszony hangsúlyozta, aki éppen ezért a nevek felsorolása nélkül köszönte meg mindenkinek, aki a hosszú évek során munkájával hozzájárult a gyermeklap megjelentetéséhez, és színvonalas tartalmához. A gyerekek és a munkatársak nélkül ez a lap nem létezne — mondotta Zsigmond Emese — de a tanítónôk és óvónôk nélkül sem, hiszen ôk közvetítik a lapot a gyerekek fele. Ez a húszezres példányszámú gyermekfolyóirat, amely annyi nehézséget kibírt, szeretne elhatárolódni a divatos, de semmi tartalmat nem közvetítô magazinoktól, és továbbra is szándékában áll fenntartani az évtizedeken át kiharcolt színvonalat. A fôszerkesztô asszony beszámolt a Napsugár egyéb tevékenységeirôl is, a gyerekek és pedagógusok számára szervezett nyári táborokról, a Kárpát-medence többi magyar nyelvû gyermeklapjaival tartott kapcsolatairól, valamint a különbözô kötetek megjelenésérôl. Elhangzott még néhány köszöntô és hozzászólás, majd a jelenlevôk megtapsolhatták a 45 gyertyácskával feldíszített születésnapi tortát. Kívánunk mi is még sok boldog születésnapot a Napsugár számára, s ha a hatalmas világ nem is, de ôk bizonyára vigyáznak gyermekeinkre. Köszönjük Napsugár.
Az RMDSZ Operatív Tanácsa csütörtök este döntött arról, hogy támogatja az RMDSZ és az SZDP között tervezett együttmûködési megállapodás megkötését és elfogadta a megállapodás tervezetét, amelyrôl a hét végén tárgyalnak a kormánypárttal. Egyhangú döntés született. A tanácskozásról hiányzott Tôkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke és Frunda György szenátor, a Szövetségi Képviselôk Tanácsának elnöke.
Amint arról korábban tudósítottunk, az RMDSZ és az SZDP képviselôi szombaton és vasárnap Slãnic Moldovan tanácskoznak az idei prioritásokról és az együttmûködési megállapodásról. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Mediafaxnak úgy nyilatkozott: az elkövetkezô napokban a két politikai alakulat véglegesíti az együttmûködési megállapodásba foglalandó célkitûzéseket, és lehetséges, hogy már a jövô hét folyamán aláírják a dokumentumot.
A szokásos pénteki videokonferencián Adrian Nãstase kormányfô ismételten arra kérte a magyarlakta megyék prefektusait: hozzanak létre úgynevezett "megyei monitorizáló bizottságokat", amelyek ellenôrzik a kedvezménytörvény végrehajtásáról aláírt román–magyar egyezmény elôírásainak betartá- sát és jelentik a felettes szerveknek a felmerülô különleges problémákat.
A miniszterelnök arról tájékoztatta a prefektusokat, hogy január 23-án a kormány illetékesei "felméréseket" végeztek a Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Kovászna megyében mûködô irodákról és kiderült: a magyar igazolvány kiadásával kapcsolatosan néhány mozzanat Románia területén történik. Példaként a Kolozs és Kovászna megyében mûködô információs irodákat hozta fel. Nãstase szerint egyes magyar vezetôk sajátos módon értelmezik a memorandumban foglaltakat. Bejelentette: folytatódik az információs irodák mûködésének monitorizálása, mivel — szerinte — csúszások léphetnek fel.
Mint ismeretes, a kormány január 10-én elrendelte, hogy a közigazgatási, valamint a külügy- és a belügyminisztérium képviselôibôl hozzanak létre szakértôi bizottságot a nyilatkozat betartásának ellenôrzésére.
A kormány álláspontja szerint ha ezekben az irodákban nyomtatványokat töltenek ki, iratokat, kéréseket továbbítanak, az az egyezmény megszegését jelenti.
Kolozsvár polgármesterét is meghívják azokra a nyilvános vitafórumokra, amelyeket a közeljövôben szervez a Nemzeti Liberális Párt (NLP) megyei vezetôsége — jelentette be pénteken Nicolae Pãun vezetôségi tag. Az elöljáró meghívása elkerülhetetlen, hiszen az egyik fórumon többek között a helyi közigazgatás mûködését és a polgármesternek a választási kampány során tett ígéreteit elemzik. Ezenkívül áttekintik majd a romániai helyhatóság helyzetét az európai kontextusban — jelentették be a szervezôk.
Marius Nicoarã megyei elnök szerint a választási kampány során Gheorghe Funar megalomán elképzelésekkel rukkolt elô. Szerinte ebbe a kategóriába tartozik a feleki alagút és a fellegvári drótkötélpálya terve. A polgármesternek, véli Pãun, inkább a várost kikerülô terelôút megépítésével kellett volna foglalkoznia. A vitafórum során kiértékelik a helyhatóság eddigi eredményeit és megkísérelnek választ találni arra a kérdésre, hogy miért oly közömbösek a polgárok a város dolgai iránt.
Ugyanakkor vitafórumot tartanak a fiatalok helyzetérôl, az érvényesülési lehetôségekrôl.
Marius Nicoarã még bejelentette: helyi szinten tárgyalnak a Román Nemzeti Egységpárt (RNEP) képviselôivel egy esetleges fúzióról.
— Egyelôre csak tájékozódunk. Komoly tárgyalásokról még nincs szó — pontosított a megyei elnök.
Koszorútolvajt fogtak Körösfôn. A 46 esztendôs Sabãu Rodicát szerdán leplezték le. Mihály Ibolya, éberségének köszönhetôen felfigyelt a temetôben észrevett gyanús személyre. Azonnal riasztotta a szomszédságban lakó Kovács Györgyöt, akinek 15 éves lánya immár több éve nyugszik a temetôben, és sírjáról örökké eltûntek a virágok. A férfi követte a gyanúsítottat, majd amikor az — többszáz szál virág birtokában — Kolozsvár irányába remélt alkalmit találni, megszólította, és felkérte, hogy kövesse a rendôrségre. A gyanúsított igen agresszívan reagált, de végül kénytelen-kelletlen követte Kovács Györgyöt. A vallomásból kiderült, a tettes nem egyedül dolgozik, 8–10 tagú kolozsvári csoportjuk a kolozsvári és Kolozsvár környéki falvak temetôibôl gyûjti a virágokat, kisebb koszorúkat, amelyeket aztán eladnak. Gyakran már hajnalban ott lehet ôket találni a virágpiacon. A koszorú- és viráglopás immár 1995 óta tartós jelenség Körösfôn, ám mindeddig nem sikerült a tettes(eke)t lefülelni. Az üggyel a kolozsvári rendôrség foglalkozik a továbbiakban.
Értékes díjakkal, meglepetésekkel és a farsangi hangulathoz illô szórakoztató mûsorral várja érdeklôdô olvasóit a Szabadság keddi rendezvényére.
Ekkor sorsoljuk ki a Szabadság évkönyvének több mint 10 millió lej értékû nyereményeit és ugyanakkor gazdára lel az elsô negyedévi elôfizetôket jutalmazó, több mint 5 millió lej értékû, teljes TV-mûholdvevô berendezés is, de nem feledkezünk meg januári rejtvénypályázatunk megfejtôirôl sem.
A nagyszabású nyilvános sorhúzáson a farsangi jó hangulatot — reméljük — csak fokozza a Magyar (színész)igazolvány címû zenés-tréfás, operettbetétekkel tarkított szórakoztató mûsor. "Kérelmezôként" közremûködnek városunk népszerû színmûvészei és operaénekesei: Ádám János, Hary Judit, Jancsó Miklós, Madarász Loránd, Rekita Rozália, Sebesi Karen Attila, Sz. Veress Ildikó, Székely Zsejke. Zenei kíséretrôl Urszuly Kálmán gondoskodik.
Szeretettel várjuk tehát olvasóinkat és minden kedves érdeklôdôt. Rendezvényünk január 29-én, kedden du. fél 6 órakor a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében lesz, amelyre ezúton is szeretettel meghívjuk és elvárjuk érdeklôdô olvasóinkat.
NÉGYNAPOS MÛVELÔDÉSI RENDEZVÉNYSOROZATtal adóztak a Magyar Kultúra Napjának Szegeden. A város gimnáziumainak és általános iskoláinak tanulói a magyar irodalom gyöngyszemeibôl készült válogatást mutattak be Verset mondok, énekelek címmel a színházteremben. A rendezvényt a szegedi Ifjúsági Ház meghívottjaként Horváth Arany Márton Áron-díjas kolozsvári újságíró nyitotta meg.
A gyermekkori beszédhibákról tart elôadást a Kismamaklub vendége, dr. Teodorescu Réka pszichológus–logopédus január 28-án, hétfôn du. 5 órától, a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban. Szeretettel várják a kisgyermekes mamákat, unokáikat nevelô nagymamákat.
AZ RMDSZ IRISZ-TELEPI SZERVEZETE minden hétfôn, kedden és szerdán, du. 6–7 óra között fogadja az érdeklôdôket a református egyház gyülekezeti termében (Kajántói/Oasului út 103–105. szám alatt).
AZ ASZTMA KLUB idei elsô összejövetelét január 28-án, hétfôn du. 5 órakor, a Filantróp Alapítvány Szentegyház/Iuliu Maniu utca 6. szám alatti új székhelyén tartja. Az elôadásra, amelyet dr. Bódizs György fôorvos tart, mindenkit szeretettel várnak.
Csütörtök este Kolozsváron a Politechnika Barlangkutató Klub a Meleg-Szamos forrásvidékének a turizmus térhódításától való megóvásáról tartott szimpóziumot. A csíkszeredai Partnerségi Alapítvány által finanszírozott program kivitelezésében még részt vállalt a Pro Ruralis Alapítvány és a Zöld Világ Környezetvédelmi Egyesület. A tavalyi megvalósításokat Ovidiu Guja program-kooordinátor ismertette.
Hivatalosan nem létezik barlangkutató park a Meleg-Szamos forrásvidékén, de a program ennek a Kolozs és Bihar megyék határán elterülô, mintegy 15 km2-nyi csodálatos területnek a megôrzésére koncentrál. Az idegenforgalom várható fellendülése a következô években Pádis irányában (csupán az ottani platón évi 300 ezres turistaforgalomra számítanak) szükségessé teszi a természetvédelmi óvintézkedéseket. Két útvonalat láttak el turistajelzésekkel, két turistacélokat is szolgáló barlangon helyeztek el ismertetô táblákat, középiskolások bevonásával rengeteg szemetet szedtek össze. A Meleg-Szamos völgyében, ahol évrôl évre több a természetjáró, az erdészeti hivatallal karöltve minden tartozékkal ellátott sátorozóhelyet alakítottak ki. Február végén, amikor a terepen elhelyezik a szpeológiai park térképét bemutató táblát, a program véget ér ugyan, de a zóna védelmének biztosítása érdekében még sok tennivaló marad. A mai hazai átlagpolgár természetvédelmi kultúrája meglehetôsen hiányos, ennek pótlását elsôsorban a fiatal nemzedékekkel kell elkezdeni. A klub hatvan aktív tagja bízik a "tisztaság tisztaságot vonz" elvben, és a program eredményeirôl hamarosan CD-lemezt jelentetnek meg.
A szimpózium folytatásaként a fôleg fiatalokból összeverôdött közönség vetítettképes dokumentációban gyönyörködhetett.
idei 3. száma közli Matekovics János Eljutni a túlsó partra címû, erdélyi magánvállalkozások sorsát taglaló riportsorozatának utolsó epizódját, amely a székelyudvarhelyi Norada ruhagyár sikertörténete. A lap interjúalanyai Koncz Géza, a bukaresti Panvitan kenyérgyár igazgatója és Garda Dezsô parlamenti képviselô, a közbirtokosságok védelmezôje. A Magyar Kultúra Napján megjelent lapszám két oldalt szentel a mûvelôdési életnek, több kommentár a kedvezménytörvény elleni berzenkedésre reagál, Indig Ottó és Román Gyôzô a SOV-botrányról ír, de teret kap a nagyszalontai elöljáró-válság is. Ezen a héten az átlagnál több "színes anyag" olvasható a nagyváradi hetilapban.
Pénteken a Házsongárdi temetôben megkoszorúzták a kétszáz évvel ezelôtt Magyargyerômonostoron született Debreczeni Mártonnak, a költôként is ismert erdélyi fém- és vaskohászat korszerûsítôjének, a gépesítés úttörôjének a sírját. A kegyelet virágait a magyarországi bányászok és tudósok küldöttsége, a magyar fôkonzulátus és az Erdélyi Múzeum-Egyesület képviselôi helyezték el. Ma az EME székházában tudományos ülésen méltatják Debreczeni Márton munkásságát.
Festészet- és mûvészetkedvelôk gyûltek egybe január 25-én, pénteken délben a Korunk galériában, Kondorosi Vilma festômûvész elsô kolozsvári kiállításának megnyitója alkalmából.
A kiállítást a mûvésznô fia, Miklóssy Gyula tette lehetôvé, derült ki a házigazda szerepét is betöltô Heim András grafikusmûvész beköszöntôjébôl. A grafikus értô szavakkal méltatta Kondorosi Vilma munkásságát, amelyet az életigenlés bája és szomorúsága hat át. A kiállított munkák többsége tájkép, amelyeknek erôs, férfias színeit átszövi a lehelletnyi szomorúság állandó jelenléte. Ugyanakkor Heim András arra is felhívta a figyelmet: az alkotó nagy mértékben azonosul az Isten által teremtett természettel, amelyben semmi sem történik véletlenül, és az ember társalkotóvá lényegül mindaddig, amíg kárt nem tesz benne. A képeken tetten érhetôk az érzékeny nôi lélek mélységei, de kimutatható a tanítómester, késôbbi élettárs, Miklóssy Gábor hatása is: Kondorosi Vilma festészete túlmutat a realizmuson, színvilága, mondanivalója inkább a szürrealizmus felé tendál. A munkákon azonban átsejlik az alkotó erôs egyénisége, az életigenlés ösztöne, így minden kép egy-egy lapként is értelmezhetô a mûvésznô naplójából.
A tájképek üzenetének méltó kiegészítéséül Áprily Lajos néhány versét Török Katalin színmûvésznô tolmácsolta, majd Ruha István és tanítványa, Veress Csaba Bartók és Händel hegedûduóiból adott elô.
A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Módszertani Tanszéke 2002. február 16-án, déli 12 órától rendezi meg Kolozsváron a Farkas utca (Kogãlniceanu) 4. szám alatt az ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciájára pályázóknak a válogató szakaszt. Azok a középiskolás tanulók, akik a fizika, matematika informatika és a környezetvédelem területén eredeti kutatásokkal rendelkeznek, és azt 10 percben angolul be tudják mutatni egy zsûri elôtt, jelezzék érkezésüket a válogató szakaszra, és mellékeljék a dolgozatuk szövegét is a kovzoli@phys.ubbcluj.ro e-mail címen. A válogató szakasz után az örményországi döntôbe javasolt tanulóknak a konferencia részvételi díjat (100 USD), valamint az utazási- és vízumköltséget is maguknak kell állniuk. A válogató szakasz szervezôje: dr. Kovács Zoltán, BBTE Kolozsvár (Tel. 093-317-347).
A tordai Petôfi Társaság az idén is versenyt hirdet Torda és környéke tanuló ifjai (óvodás kortól a líceumi korosztályokig) számára. Kis vagy nagy rajztömb nagyságú rajzokon kívül, az idén kartonra ragasztott fényképekkel is lehet pályázni. Témakörök: 1. Diákélet (óvodai, iskolai események, élmények). Ezen témakörökhöz tartozó rajzok, fényképek résztvesznek a június elseje alkalmából, az RMDSZ székházában rendezendô kiállításon, megnyító május 21-én. 2. A magyar államiság történetébôl (Szent István király, Mátyás király, Kossuth Lajos emlékezete). Az ebben a témakörben készült pályamunkákból késôbb, a Szent István napok alkalmából rendeznek kiállítást az Ótordai Református Egyház IKE Termében. Mindkét témakörben, bárki résztvehet egy-egy rajzzal, illetve fotóval. A pályázatra beküldött mûvek hátára írják fel: a pályázó nevét, életkorát, tanintézetét (óvoda-csoport, iskola-osztály) és kötelezôen a mû címét és hogy melyik témakörben pályázik. A legsikerültebb mûveket értékes jutalomban részesítjük.
Kérjük, a mûveket a tordai RMDSZ Avram Iancu utcai székházába 2002. május 3-ig beküldeni.
Ezekben a napokban sokunknak volt (és lesz) szüksége arra a bizonyos 32x45 mm-es fényképre, melyet a magyar igazolvány kérvényéhez kell csatolni. De sokunkban ott lebeg az évtizedek alatt belénk sulykolt kisebbségi félsz, és egyszerûen nem merjük nevén nevezni az igénylést, inkább annak körülírásával kísérletezünk. Amit a fotóstudiók személyzete azonnal észrevesz, lévén zömükben ôk is magyarok.
Rendeljük meg tehát kertelés nélkül a magyar igazolványhoz szükséges fényképet, így talán a vonásaink is igazabbakra sikerednek rajta.
Az Amerikában élô muzulmán kisebbség helyzete új fénybe került a szeptember 11-i terrorcselekmények óta. Ezzel kapcsolatos az alábbi történet is, amely az egyik muzulmán barátom életét gyökereiben változtatta meg és amibôl az is kiderül, hogy az amerikai jellem-formáló klisék miként alakulnak ki az iszlám vallás körül.
Chicagóban egyik szombat este Eliffel bulizni mentünk egy pár egyetemi kollegánkhoz. Amolyan szûkkörû, baráti, hétvégi találkozás volt, es mivel Elif még senkit nem ismert a társaságból — ami zömében fehér-amerikai, karrierjük küszöbén álló fiatalokból állt — tétovázva lépett be a cigarattafüstös, túlzsúfolt, vitatkozástól és zenétôl hangos helyiségbe. Félénken nézett körül, és talán azért, hogy ne tûnjön ki, vagy talán azért, hogy zavarát leplezze, cigarettára gyújtott. A tömkeleggel együtt a konyháig sodródott. A házigazda puncsot szolgált fel, és miután közönyösen átnyújtotta Elifnek a poharat, átlibegett a másik szobába. Elif szeme a konyha falán csüngô képen akadt meg, ami egy meztelen nôt ábrázolt. Nehéz volt bárkivel is beszédbe elegyednie, a hangzavar bábelivé csúcsosodott szinte, és a kialakult klikkek zárt gyûrûkként jelentek meg. A Modigliani-tipusú nô alakját tanulmányozta éppen, mikor hirtelen valaki odalépett hozzá, és bemutatkozásképpen kijelentette: "Azt mondták, hogy török vagy. Én pedig amerikai vagyok." Elif csodálkozva nézett rá, és a minket most körülvevô, némi érdeklôdést mutató pár arcra. A nyílt, szinte kihívó megszólítás válaszra várt, és ô nem tudta, mit is kell ilyenkor mondani. Pandóra szelencéje fel volt nyitva, ki nem mondott kérdések körvonalazódtak a török szó jelentése körül, és Elif elôször életében úgy érezte, hogy meg kell küzdenie valamiért, ami eddig természetes volt számára. Látta, hogy ezek a fehér, keresztény neveltetésben részesült, felsô-középosztálybeli ifjak még nem találkoztak egy törökkel sem, és ô most mint egy egzotikus világból idepottyant, megközelíthetetlen, de elemzésre méltó alany áll naiv kíváncsiságuk központjában: hol is van Törökország és mi az, hogy török? Ki ez a lány? És végsô soron mi az, hogy amerikai?
Elif szorongott, mint mikor magyarázkodnia kell azért, amiért sosem vállalt felelôsséget. A különbségeiket áthidaló válaszon tanakodott, és egy emberbarát fogantatasú kompromisszumon: "Igen, nemrég jöttem Törökországból és a Chicagói Egyetemen nyelvészetet tanulok." A fiú tágra nyílt szemei még jobban kiguvadtak, hisz lepellel arcát takaró török lányt képzelt maga elé, ezt olvasta a tankönyvekben, és így látta a televízióban. A katolikus iskola pedig, ahová a szülei járatták, szûk látókört nyújtott neki, egyfajta kétdimenziós koordinátarendszert, ebben élt, gondolkozott, és ítélkezett, így ezen szûk keretek között tudta csak megkülönböztetni a jót a rossztól. Most a klasszikus elsô találkozás élménye a "Mással" kissé bosszantotta. A hír, hogy Elif egyetemi hallgató még nagyobb kavalkádott okozott fejében, és jól meggondolkoztatta. Sehogy nem illett Elifre a képzeletbeli muzulmán alakja, nem tudta ráhúzni az élô kliséket. Persze hallott az iszlám nyugatosodásáról, a muzulmán nôk tanulás útján elért jogegyenlôségérôl, és élt néha a kultúrák közötti diskurzus privilégiumával is, de igazából annyira messzi és annyira más volt számára az iszlám, hogy különösebb figyelmet soha nem tulajdonított neki. Gondolta, még egyszer megkísérli a lehetetlent, és magabiztos, debonair stílusban megkérdezte: "Hát akkor muzulmán vagy, ugye?" A hanghordozás olyan decibelt ütött meg, hogy mindenki ismét felfigyelt. Emlékszem, a csendet vágni lehetett, és a kérdô szemek Elifre tapadtak. Felemelte a fejét, és azt mondta: "Igen, miért?" Ugyanaz a több mint naiv kifejezésû, tudatlan, és saját vallását nem ismerô, utólagosan jelentéktelen fiú: "Azt hittem, a muzulmánok nem isznak és nem cigarettáznak."
Elif az értelem veszélyérzetével állt a kis társaság közepén, ami azt súgta neki, hogy elvesztette a még meg sem kezdôdött csatát. Védekezni? Hát nem tudják, hány zsidó van aki nem kóser ételt eszik, hány katolikus, aki a pápával szembeszáll abortusz-ügyben, és hány muzulmán aki soha nem zarándokol el Mekkába? Az amerikai fekete muzulmán közösségrôl sem hallottak, ami több mint egyharmada az amerikai muzulmánoknak, és akik az iszlám vallás társadalmi és faji egyenlôsége miatt tértek meg? Elifnek elég igazolás volt emberek elôtt kimondania, hogy "muzulmán vagyok", életében elôször, tétován, ami hosszában és mélytében saját magának többet jelentett, mint azt a fiú vagy bárki más a szobában felmérhette volna. Többet nem szólt, még egy puncsot megittunk és korán hazamentünk.
Ahogy egy késôbbi találkozásunk alkalmával elmesélte nekem, Elif késôbb értette meg, hogy azon az estén tudatosult benne egyfajta azonosságérzet. Amirôl eddig nem beszélt, hisz Törökországban senki nem kérdezte, és nem vitatta, hogy ô a világ egyik legnagyobb vallásához tartozik. Az eddig meg nem fogalmazott, de a levegôben lógó hitkérdések azonosságformáló vonzata ráébresztette, hogy tartozik valahova. Visszatekintve már érzett magában erôt arra, hogy a muzulmán vallás korántsem homogén lényegérôl meséljen a fiúnak. Azt is el szerette volna mondani, hogy a különbözô etnikumok és országok lakói különféle nézôpontból és különbözô napirenddel értelmezik a Koránt, és hogy nincs bûnös vallás, csak bûnös ember, akinek érdekpolitikai stratégiája kisajátítja magának a hit tanait. Elif többször is rádöbbent, hogy az átlag amerikai, köztük sok jóindulatú ismerôse, hamis képet alkot a iszlám eredetérôl és törvényeirôl. Most már aktívan tevékenykedik azért, hogy ez a pszeudo-vallástörténeti kép átértékelôdjön. Mi kell hozzá? Nem fellengzôs, akadémiai valláselemzés, kulturális fejtegetés, vagy intellektuális harc, hanem emberi erô, ami a tudatlanság és ismeretlenség reszketô kézzel meghúzott, misztikus határvonalát segít átlépni, hogy kitörjünk a keretbôl, amiben élünk, és gondolkozunk, és hogy megismerkedjünk bolygónk más kultúráival is. A "Más" Elifben csupán annyi, hogy valahol, valamikor ô vagy az ôsei Allah alattvalói lettek, mint ahogy a keresztények Jézus követôi. Ha áthágunk a saját magunk felállította rekesz falán, felismerjük azokat az átfogó vonásokat, amelyek összefognak minket, mint emberi lényeket, és jobban értékeljük a különbözôségeket amelyek oly színessé varázsolják földi létünket.
Jankó Enikô,
(Amerikai Egyesült Államok)
(Folytatás január 25-i lapszámunkból)
Örömmel állapítjuk meg, hogy a szállodánk elôtti sétány egyik pontjáról félóránkénti hajójárat biztosítja az összeköttetést a túloldali fôvárossal. Másnap át is megyünk Valettába. A hajó elhalad a Manoel sziget mellett. Ma már hídon is megközelíthetô. Végén hatalmas XVIII. századi szintén romladozó erôd. Évszázadokig karantén-szigetként szolgált, fôleg pestisjárványok idején. Most partjainál jachtkikötô van.
A fôváros, Valetta csak a sziget utóbbi félévezredes történetének tanúja. Az elmúlt évszázad régészeti feltárásai nyomán már az idôszámításunk elôtti 4000 tájáig visszavezetik Málta múltját. Úgy tûnik, akkortájban telepedett át ide az elsô kôkorszaki népcsoport Szicíliából. Földmûvelôk és állattenyésztôk lehettek, kôtemplomokat építettek. Síremlékeik, a dolmenek még ma is itt-ott láthatók. Sôt, úgynevezett szekérnyomaikat is felfedezték, ezek valami csúszóalkalmatosságok pályái lehettek. I.e. 800 táján a fôníciaiak hoztak ide magasabb kultúrát, talán tôlük származik a MLT (feltételezhetôen Malet-menedék) elnevezés is, amelybôl a Málta név kialakult. Mellettük ide telepedhettek kisebb számban görögök is. Ekkoriban terjed el a szövés és az agyag-feldolgozás. A Római Birodalomnak a karthágóiakkal vívott három pun háborújában is szerepet kap a stratégiai ponton fekvô sziget: i.e. 218-ban a Szicíliai Tartományhoz csatolják. A rómaiak Melittának nevezik, vagyis mézes szigetnek, s ôk építik a két fô sziget közepén az elsô erôdített városokat. A partok kiugró pontjaira ôrtornyokat emelnek.
Idôszámításunk szerint 60-ban történik elôször máig számontartott esemény a szigeten: partjainál hajótörést szenved a Pál apostolt Rómába szállító hajó. A helyet, ahol ez történt, ma is Szt. Pál öbölnek nevezik, s egyik szigetén az apostol szobra látható. Lukács apostol társaságában három hónapot töltött itt. A hagyomány szerint meggyógyították Publius itteni fôember édesapját, majd magát Publiust keresztény hitre térítették, s a sziget püspökéül hagyta itt Pál apostol, mikor távoznia kellett.
400 táján a sziget a Kelet-Római Birodalom része lesz, de a 800-as évekig semmi feljegyzésre méltó nem történik itt. Akkor jönnek az arabok: Szicília után 870-ben Máltát is meghódítják. Ôk építik a két fô sziget közepére erôdített városaikat, a Mdinákat (= város), körülöttük a kialakuló külváros, a Rabat (= elôváros) nevet kapja. A legtöbb földrajzi név az araboktól származik a szigeteken. Ôk honosítják meg a gyapottermesztést és -feldolgozást. Több mint kétszázéves uralmuknak a normand hódítás vet véget. Azután hol a németek, hol a franciák, aragóniaiak vagy spanyolok uralkodnak itt. Formálisan Málta a Szicíliai Királyság része, s ennek képviseletében egy-egy hûbérúr gyakorolja a hatalmat. A XIV. század végétôl megtelepednek a különbözô szerzetesrendek. Néhányszor vissza kell verni a szaracénok ostromát, akik mindig számos foglyot ejtenek, s adnak el rabszolgaként.
A bizonytalan sorsú, alig számontartott szigetcsoport történetébe 1530 hoz változást. VII. Kelemen pápa javaslatára V. Károly német–római császár a johannita lovagoknak adja szimbolikus bérletbe (évi egy vadászsólyomért) a szigetcsoportot. A Szent János lovagrend még a keresztesháborúk idején létesült, ispotályosoknak is nevezték ôket, mert fô célkitûzésük a sebesültek kezelése volt. Késôbb az iszlám-ellenes harcot is céljaik közé iktatták. Mint egyházi lovagrend erôs hadsereggel rendelkeztek, de szerzetesi fogadalmat is tettek. Miután a török hódítás nyomán a Szentföldrôl kiszorultak, Cipruson, majd Rhodosz szigetén éltek, önálló államot alkottak. Miután 1523-ban Rhodosz is török kézre került, hontalanná váltak, s nyilván örömmel fogadták a máltai letelepítést. A lovagrend ekkoriban nemzetiségek-nyelvek szerint volt szervezve, "langue"-oknak nevezték egységeiket. Mindegyik egy-egy "aubergé"-ben, amolyan díszes rendházban lakott. A langue-oknak megvolt a maguk védelmi-gazdasági-egészségügyi feladatköre. Az egész rend élén a választott nagymester állt, aki utóbb a Római Szentbirodalom hercegi címét viselte. 1630-tól bíborosi rangot kapott. Miután a reformációt követôen a rendnek protestáns ága is kialakult, azok viselték a johannita, a katolikusok a máltai lovagrend elnevezést. Közös jelvényük a nyolccsúcsú, középfele elkeskenyedô, egyenlôszárú kereszt.
(Folytatjuk)
Három jellegzetesen mai erdélyi magyar sorsmozzanatról számolok be.
A magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatos kolozsvári információs iroda mûködésének elsô napján felháborodott hölgy — és RMDSZ-tag — kereste fel szerkesztôségünket, hogy beszámoljon az általa tapasztalt jelenetrôl. A hölgy tanúja volt annak, hogy egy magyarul mukkot sem beszélô román férfi jelentkezett a kérvény kitöltésére. Ráadásul afféle "bizalmiként" kezelték, rögtön olyan ajtók nyíltak meg elôtte, amilyenek a "közönséges magyarok" esetében nincsenek. Az illetô, saját bevallása szerint, közép-európai nemzetiségû, más információk szerint pedig vegyes házasságú. Tehát az Orbán–Nãstase megegyezés értelmében rá nem vonatkozhat a státustörvény. Olvasónk feltette a kérdést, miért kell az ilyeneket ajnározni, amikor annyian vagyunk mi, éppen eleget szenvedett és megalázott erdélyi magyarok, akik számára ez a törvény készült? Utánaérdeklôdtünk az esetnek, és azt a választ kaptuk, hogy az iroda köteles minden kérvényt elfogadni. Azok elbírálására Magyarországon kerül sor. A hölgy (és más hasonló helyzetbe kerülôk) talán megnyugszanak ettôl a választól.
Valamelyik napon volt munkatársunk keresett fel bennünket, aki, mint annyian Erdélybôl, nyugdíjas éveit az anyaország állampolgáraként kívánja leélni. Fél éve ment ki, de, mint mondotta, nehézkesen halad az iratok intézése, mert a bürokrácia ott is határtalan, ráadásul a hatóságok is mintha kimondatlanul azt sugallnák, hogy "inkább ültél volna otthon". Emberünk türelmesen vár, de mi mást is tehetne, hiszen idehaza mindent felégetett maga után. Mindenesetre a nemrég még virgonc mozgása a kolozsvári utcákon szembeszökôen lelassult, valami belsô gond, talán éppen a nosztalgia emészti. Amivel esetleg nem számolt idejében.
És milyen a sors: ugyanazon a napon egy másik volt kollégánk, fiatal hölgy is beugrott a szerkesztôségbe. Ô már több éve diákoskodik Magyarországon, de közben éveket töltött különbözô nyugati államokban. Felvillanyozva újságolta, hogy az idén elvégzi tanulmányait, építész válik belôle. És utána? — kérdeztük üres udvariasságból, hiszen ilyenkor elôre tudni a választ. Mire jött a rosszhiszemûségünket elvágó meglepetés: "hazajövök Kolozsvárra, ôsszel férjhez megyek, és felépítjük a házunkat".
Három ember, három sors, kétezer kettô elején, Kolozsváron. Az olvasóra bízom, hogy vonja le belôlük a tanulságot.
Az ausztrál nyílt bajnokság pénteki napján az egyetlen férfi elôdöntôre és nôi páros döntôjére irányult a figyelem. Nem szívbetegeknek ajánlott izgalmakat hozott a két legjobban rangsorolt játékos harca, mintegy 3 és fél órás mérkôzés után: Marat Szafin (orosz, 9.)–Tommy Haas (német, 7.) 6:7 (5), 7:6 (4), 3:6, 6:0, 6:2. A vasárnapi döntôben Szafin a svéd Thomas Johanssonnal (18.) játszik.
A nôi páros fináléjában: Martina Hingis, Anna Kurnyikova (svájci, orosz, 8.)–Arantxa Sanchez-Vicario, Daniela Hantuchova (spanyol, szlovák, 13.) 6:2, 6:7 (4), 6:1.
Hosszú idô után ismét nemzetközi mérkôzést rendeznek a kolozsvári Horia Demian Sportcsarnokban. Ma délután öt órai kezdettel a Mircea Vulc irányította román férfi kosárlabda-válogatott Izrael csapatát fogadja a 2003-as Európabajnokság kvalifikációs mérkôzésén. Az izraeli csapat szerdán otthoni pályán egypontos vereséget szenvedett a görög válogatottól, míg a román csapat idegenben, Flavius Lãpuste kosarával nyert szintén egy ponttal Dánia csapata ellen.
Tegnap a Román Kosárlabda-szövetség sajtótájékoztatóján Vulc szövetségi kapitány elmondta a sajtó képviselôinek, hogy a keretben nincs sérült játékos, ugyanakkor két nagyon értékes kosárlabdázó, Gheorghe Muresan és a régi térdsérülésével bajlódó Ciosici nem tud a válogatott rendelkezésére állni. A szakszövetség elnöke, Nicolae Dobrescu kifejtette: egy ilyen mérkôzés ünnep a sport számára, és Kolozsvár megérdemli az ünnepet. Az esélyekrôl nyilatkozva Dobrescu így fogalmazott: "Meg van a bátorságunk, meg van az »ôrültségünk«, hogy nyerni tudjunk, de van különbség a Mercedes és a Dacia között. A két szövetség anyagi lehetôségei közti különbség meglehetôsen nagy." A sajtótájékoztatón a rendezôk nevében a prefektúra képviselôje, Sorin Corpodean oklevelet nyújtott át a Román Kosárlabda-szövetségnek a kosárlabdasport fellendítéséért tett érdemeiért.
A Portugáliában esedékes 2004-es Európa-bajnokság selejtezôinek sorsolását tartották meg Portóban. Románia a II. csoport tagja, Dániával, Norvégiával, Bosznia-Hercegovinával és Luxemburggal kell megküzdenie a továbbjutásért, Magyarország a IV. csoportba került, Svédország, Lengyelország, Lettország és San Marino társaságába. További részletek hétfôi lapszámunkban.
Idéntôl az európai szakszövetség megváltozatta minden korcsoportban (kadett, ifi, felnôtt) mind a férfiaknál, mind a nôknél a súlycsoportokat. A szupernehézsúly megszûnt, így a felnôtteknél és az ifiknél 12 helyett 11 súlycsoport maradt. Ugyanennyire egyszerûsítették a kadett és a lányok súlycsoportjának számát.
Az új súlycsoportbeosztás:
Felnôttek és ifik: 48, 51, 55, 59, 63, 67, 71, 76, 82, 88 és 95 kg;
Kadettek és lányok: 45, 48, 51, 55, 59, 63, 67, 71, 76, 82 és 88 kg.
A legkisebb súlycsoportban (48, illetve 45 kg) legalább 42, illetve 45 kg súlyú versenyzôk indulhatnak.
Leonard Doroftei világbajnoki gyôzelme után a román ökölvívó vezetô szervezete már a visszavágóra gondol: Iosif Armas, a szakszövetség elnöke tárgyalásba kezdett Doroftei menedzserével, hogy a revans helyszíne Bukarest legyen.
Yvon Michel menedzser és Cristi Gãnescu (Interbox Corporation, Montreal) beleegyezett volna a romániai helyszínbe, ám 13 pontos feltételrendszert tartalmazó szerzôdést fogalmazott meg. A szerzôdést március 3-án véglegesítik Montrealban. A WBA listán Doroftei ellenfelei közt a következôk szerepelnek: az argentin Raul Balbi (akitôl Doroftei elhódította a címet), az olasz Stefano Zoff és a francia Julien Lorcy.
aki az április 6-ra tervezett brit Lennox Lewis elleni mérkôzés sajtótájékoztatóján a bemutatásnál hirtelen leendô ellenfeléhez lépett, sértô megjegyzést tett annak nemi hovatartozására, és meg akarta ütni. Egy biztonsági ôr testével védte Lewist, aki azonban nem maradt adós a válaszpofonnal. A két ökölvívó ezt követôen ölre ment és a rövid földharc során Tyson riválisa combjába mélyesztette fogait.
Az ügy tisztázása érdekében Nevada állam sportbizottsága beidézte Tysont.
Mike Tyson életének jelentôs dátumai:
1966: megszületik Brooklynban;
1978: zsebtolvajlásért letartóztatják;
1982: kirúgják az iskolából;
1985: megkezdi profi ökölvívó pályafutását. Az elsô menetben kiüti Hector Mercedest;
1986: A nehézsúly legfiatalabb világbajnoka lesz, miután WBC-címmérkôzésen kiüti a védô Trevor Berbicket;
1987: elnyeri a WBA bajnoki övét is, egyhangú pontozással gyôz James Smith ellen, majd Tony Tuckert felülmúlva (technikai KO) megszerzi az IBF-elsôséget is. Közben eljárás indul ellene, mert állítólag megütött egy parkolóôrt;
1988: feleségül veszi Robin Givent és csatlakozik a sztármenedzser Don Kinghez;
1989: elválik Giventôl;
1990: Tokióban KO-vereséget szenved James "Buster" Douglastól;
1992: hat év börtönbüntetésre ítélik az amerikai színes borû szépségkirálynô, Desiree Washington megerôszakolása miatt;
1995: jó magaviselete (!) miatt büntetését megfelezik, szabadlábra kerül;
1995–96: visszaszerzi bajnoki címeit, de Evander Holyfield elhódítja tôle a súlycsoport trónját;
1997: leléptetik a Holyfield elleni visszavágón, mert leharapja riválisa fülének egy darabját, egy évre eltiltják;
1998: visszatér a ringbe, de megint börtönbe kerül, mert egy autós vita során két személyt összever;
1999–2000: újra bokszolhat. 180 ezer dollárra büntetik, mert a Lou Savarese elleni, glasgow-i összecsapáson megüti a mérkôzésvezetôt;
2001: nemi erôszakkal vádolják;
2002: az április 6-ra tervezett címmérkôzés sajtótájékoztatóján összeverekszik Lennox Lewisszal és megharapja leendô ellenfelét.
ATLÉTIKA
Szombaton 9.30-tól az atlétikai teremben: ifi III. bajnokság, megyei szakasz.
CSELGÁNCS
Szombaton 9.30-tól a cselgáncs teremben: ifi II., fiú és lány bajnokság, megyei szakasz.
KOSÁRLABDA
Szombaton 17 órától a Horia Demian Sportcsarnokban: Románia–Izrael — férfi Európa-bajnoki selejtezô.
RÖPLABDA
Szombaton 13 órától a Horia Demian Sportcsarnokban: Kolozsvári U–Piatra Neamt-i Unic — nôi elsôosztályú bajnokság.
2002. február 8-án kezdôdik és 24-ig tart Salt Lake Cityben a téli olimpia, az évezred elsô ötkarikás vetélkedôje. Sorozatunkban visszatekintünk a téli játékokra.
XI. SAPPORO, 1972. Hat sportág 35 versenyszámában indult 1274 versenyzô, 35 országból. Gyorskorcsolyában három számban is gyôzött a holland Adrianus Schenk. Mûkorcsolyában megjelent a jégen és aranyérmet szerzett a szovjet Irina Rodnyina — ezt a következô két olimpián párosban ismételte meg, elôbb Alexej Ulmanovval, majd Zajcevvel!
A norvég Päl Tyldun váltotta Jerberget az 50 km-es futás sorozatában. Megjelenik az elsô lengyel téli olimpiai bajnok: síugrásban nagysáncon Wojcieck Fortuna gyôz. A házigazdáké a kissánc versenye: Yukio Kasaya ugrik a legjobban. Az orosz Galina Kulakova három aranyérmet gyûjt be sífutásban. Csoda történik alpesi síben: a spanyol Francisco Ocho nyeri a mûlesiklást.
Férfi mûkorcsolyában a szinte még gyerek cseh Ondrei Nepala kûrjét tartják a legértékesebbnek. Elôször születik holtverseny: kettes szánkóban Németország és Olaszország gyôz! A bobversenyeket a németek (2) és a svájciak (4) nyertek. A román Panturu–Zangor duó csak 5., a másik duó, Panaitescu–Focseneanu a 12. A négyes román egység csak 10. tud lenni, de ez is szép teljesítmény.
Magyar részrôl Almássy Zsuzsa egy fokkal feljebb lép nôi mûkorcsolyában, ötödikként végez. Gyôz az osztrák Beatrix Schuba. Az éremtáblázaton a szovjetek 8–5–3, a németek (utólagosan összeadva az NSZK és az NDK 7–4–4, Svájc 4–3–3, Hollandia pedig 4–3–2-vel elôzi meg az Egyesült Államok, Norvégia és Olaszország csapatát. A házigazdák pedig nagyon büszkék arra, hogy mindenfajta érembôl szereztek egy darabot. Összesen 14 ország szerzett aranyérmet.
XII. INNSBRUCK, 1976. A rendezés jogát Denver városa kapta, de 1973-ban lemondták. Szívesen beugrott Innsbruck. Újra 37 ország, de most 1826 versenyzô indult a játékokon! Az új versenyszámot, a jégtáncot Alekszander Gorskov és Ljudmila Panova nyerte, de a magyar Regôczy Krisztina–Sallai András páros is versenyben volt, végül ötödikek lettek. A keletnémetek nyerték a bobversenyeket, de szánkózásból is minden elsôséget hazavittek. Feltûnô siker az éremgyûjteményük (7–5–7).
A páros mûkorcsolyában Irina Rogyina Alex Zajcevvel nyert szédületes szerepléssel. A norvég–svéd–finn trió közösen is alig tudott 5–7–4 érmet szerezni. A brittek is nyertek egy aranyérmet, John Curry férfi mûkorcsolyázó jóvoltából. A norvég sífutók csak egy bajnokságot hoztak össze, az 50 km-es távon Ivar Formo gyôzött. Új számként bevezették a férfi 5000 m-es gyorskorcsolyát, amelyet egy amerikai, Peter Müller nyert meg.
Síugrásban nagysáncon kettôs osztrák siker állhatott a dobogó két legfelsô fokán, Karl Schnabl vitte el a pálmát, a jelenleg edzô, Toni Innauer lett a második, míg a német Henry Glass végzett a harmadik helyen.
Az alpesi számokban Rosi Mittenmayer tarolt, két aranyérmet vihetett haza (mûlesiklás és lesiklás). Az új csillag az osztrák Franz Klammer — lesiklásban veri a mezônyt, de az olaszok is elôrukkolnak Piero Grossal, aki mûlesiklásban gyôz.
A hollandok egyetlen sikere a gyorskorcsolyázó Piet Kleine nevéhez fûzôdik 10 000 méteren, új olimpiai csúccsal. Jégkorongban Tretyákék nagy csatát vívank a döntôben a csehekkel (de gyôznek) — meglepetés: a németek harmadik helye. A nyolc gyorskorcsolya szám mindegyikében csak olimpiai csúccsal lehetett gyôzni, duplázni csak a szovjet Tatjána Averina tudott (1000 és 3000 m). Végül az éremlista: Szovjetunió 13–6–8, Németország 9–9–10, Egyesült Államok 3–3–4, Norvégia 3–3–1, Finnország 2–4–1, Ausztria 2–2–2.
XIII. LAKE PLACID, 1980. Távol volt Európától, mégis 37 ország küldte el versenyzôit, pontosan 1283 sportolót (271 nôt), akik ezúttal 38 aranyéremért küzdöttek. Sok "leg"-nek az olimpiája volt az amerikai földön rendezett ötkarikás játék. A tudományos alaposággal (?!) felkészült NDK versenyzôk sok versenyszámban taroltak, talán csak az alpesi számokban nem sikerült felmutatniuk valamit. Igazi sztárjuk mégsem akadt.
A lipcsei "feltöltô" laboratórium hormonkészítményei fôleg a hölgyekre hatottak, ezért jött össze nekik a 9–5–7-es éremgyûjtemény, amelynek több mint a felét nôi versenyzô szerezte. A pontversenyben még a szovjeteket is megelôzték (155 pont a 148-hoz képest). Az éremtáblázaton: Szovjetunió: 10–6–6, Egyesült Államok 6–4–2... Magyarország szerzett egy ezüstérmet, s azzal a 12.
Az olimpia nagy egyénisége a sok éven át tündöklô Eric Heiden (Egyesült Államok) volt, aki mind az öt gyorskorcsolya versenyszámot megnyerte, egyet világ-, a többit olimpiai csúccsal! Érdekes, hogy az általa kevésbé kedvelt távon, 10 000 méteren érte el a világrekordot (14:28,13 perc), a címvédô holland Kleinét 10 másodperccel verte!
Voltak visszatérô nagy öregek: a Rogyina–Zajcev kettôs, Ulrich Wehling a többszörös olimpiai bajnok északi összetettben, a Hans Rinn–Norbert Hahn szánkó kettes — utóbbi késôbbi ötkarikás játékokon is összegyûjt egy halom érmet!
Negyedik olimpiáján gyôzött egy szovjet biatlonista, Alexandr Tyihonov, most a 4 x 7,5 km-es váltoval érte el a sikert! Bravúrt érnek el az alpesi számokban a lichtensteini Wenzel fivérek: Hanni mûlesiklásban gyôz és óriásmûlesiklásban második; fiútestvére, Andreas pedig Ingemar Stenmark mögött másodikként végez óriásmûlesiklásban. A nagy Stenmark fellépése 2 aranyérmet hoz Svédországnak mûlesiklásban és a már említett óriásmûlesiklásban. Jó 10 éven át ô volt a hegyek királya.
Síugrásban a vékonydongájú Anton Innauer nyerte a középsáncot (89 és 90 m-es ugrással) és negyedik lett a nagysáncon. A jégkorongban, ha amerikai földön tartják az olimpiát, akkor a házigazdák nyernek — most sem történt másképp! A további sorrend: 2. Szovjetunió, 3. Svédország.
Ezen az olimpián 19 ország sportolói állhattak a dobogóra. Regôczyiék a bíráknak "köszönhetik", azt hogy nem nyertek, 1 hibapont különbségen múlott...
Mindenképpen Eric Haiden olimpiája volt ez a Lake Placid-i 13. ötkarikás játékok, nem hiába nevezte el a világsajtó Ericet a téli olimpiák Mark Spitzének.
(Folytatjuk)
A szászfenesi városi tanács és a település lakóinak kérésére a Közszállítási Vállalat (RATUC) vezetôsége úgy döntött, január 28-tól meghosszabbítja a 49-es számú autóbusz útvonalát. Eszerint hétfôtôl az említett busz a következô útvonalon közlekedik: menet: Szászfenes — Fenesi út — Monostori út — Mócok útja — George Cosbuc utca — Sétatér; jövet: Sétatér — Fürdô (Pavlov) utca — George Cosbuc utca — Mócok útja — Monostori út — Fenesi út — Szászfenes. Új megálló létesül Szászfenesen (Peco), a Mócok útján az agronómiánál, a Sétatér közelében. Az autóbusz hétköznapi menetrendje — Szászfenesrôl: 4.55, 5.30, 6.00, 6.25, 6.55, 7.10, 7.45, 9.00, 11.00, 11.55, 12.00, 13.00, 13.30, 14.00, 14.30, 15.00, 15.30, 16.00, 17.00, 18.00, 19.00, 20.00, 21.00, 22.00, 22.55; a Sétatérrôl: 5.00, 5.25, 6.00, 6.25, 6.50, 7.20, 8.30, 10.30, 11.30, 12.30, 13.00, 13.30, 14.00, 14.30, 15.00, 15.30, 16.30, 17.30, 18.30, 19.30, 20.30, 21.30, 22.30. Szombaton és vasárnap Szászfenesrôl: 6.10, 7.00, 8.00, 9.00, 13.00, 14.00, 15.00, 20.00, 21.00; a Sétatérrôl: 5.50, 6.35, 7.30, 8.30, 12.30, 13.30, 14.30, 19.30, 20.30.
A 49-es vonalra a Malom/George Baritiu utcában levô jegyárusnál lehet bérletet váltani.
Fehér megye mindkét központi információs irodájának, a nagyenyedinek és a gyulafehérvárinak a látogatottsága egyelôre nagyon kicsi — tudtuk meg Köble Csaba irodavezetôtôl, aki a Szabadságnak elmondta: az az érzése, a Fehér megyei magyarok "féldegélnek" még a magyar igazolványt igényelni. Köble szerint még jónéhány napnak el kell telnie, amíg annyira feloldódik a lakosság, hogy félelem nélkül igényeljék az információs irodák szolgáltatásait.
Az irodavezetô figyelmeztetett: Fehér megye országútjai olyan állapotban vannak, hogy az iroda munkatársai jól meg kell gondolják, milyen stratégiát alkalmaznak annak érdekében, hogy a magyarlakta falvak magyarságát helyben igazítsák majd el a magyar igazolvány beszerzésével kapcsolatos tudnivalók és tennivalók labirintusában. Minden valószínûség szerint a terepjárás megkönnyítése végett vidéki mikroközpontokat is létre fognak hozni. A terepjárást az is lényegesen nehezíti, hogy a magyarlakta települések közötti távolságok az átlagosnál nagyobbak. Sok olyan település van, amelynek már a megközelítése is bajos.
Köble Csaba ezúton is felkéri a Fehér megyei magyarokat, hogy igényeljék nyugodtan az információs irodák szolgáltatásait Nagyenyeden (RMDSZ-székház — Malom u. 24.) és Gyulafehérváron (RMDSZ-székház, I.Ferdinánd u. 38.) egyaránt.
Aranyosgyéres és Mohács testvérvárosi szerzôdése alapján az aranyosgyéresi Avram Iancu (volt 2-es számú) Iskola tíz I–IV. osztályos tanulója február 8–11. közt Mohácsra utazik. A fiatalok ott a mohácsi Bartók Béla Mûvelôdési Központ által 31. alkalommal megrendezésre kerülô Schneider Lajos Népdaléneklési Versenyen vesznek részt. Az idei farsangi búcsújárással egybeesô vetélkedôn az aranyosgyéresi gyermekek (6 magyar és 4 román) Bükkei Magdolna és Székely István tanítók irányításával egy népdalcsoportot alkotnak és a szerény felkészülési lehetôségekhez mérten jól szeretnének szerepelni.
Ezúttal másodszor látogatnak Mohácsra aranyosgyéresi gyermekek, ugyanis Székely István tanító vezetésével már 1999-ben is részt vettek gyermekmûvészek a fenti vetélkedôn. Akkor az aranyosgyéresi gyermekház népdalcsoportja ment Mohácsra, és az utazás költségeit a polgármesteri hivatal állta. Sajnos, ezúttal a költségeket a szülôk állják — és az igazság az, hogy nem kis terhet jelent. Például a közjegyzônél (Tordán, mert Aranyosgyéresen nincs közjegyzô!) a két szülônek nyilatkozatot kell adnia arról, hogy elengedi a gyermekét — ez 150–160 ezer lej, közjegyzôtôl függôen. Ezenkívül útlevélfénykép, egészségbiztosítás és a szállítás költségei meg a csekélyke zsebpénz elég tetemes összeget tesznek ki, úgyhogy a jószívû adakozók bármilyen segítsége nagyon sokat jelentene.
A piaci árak száraz ismertetésén túl arra voltunk kíváncsiak, hogyan vélekednek a piaci árakról azok, akiket leginkább érintenek: a vásárlók és a portékát kínálók. A beszélgetésekbôl sajnos, kiderült, nemcsak a kispénzû vásárlók rohamosan növekvô tábora, de a termelôk is elégedetlenek. Elhangzott, hogy a mezôgazdaságból nemhogy meggazdagodni, hanem még túlélni is alig lehet. Sokszor a nincstelenség kényszeríti a vásárlót a pult másik oldalára állni. Akadnak azért bizakodók is.
Márton István, Tordaszentmihály: Harminc áron gazdálkodom. Egyik felében kukoricát termesztek, a másik felében krumplit, veteményt, hagymát. 360 ezer lej a szántás, kb. 280 a tárcsázás, 170 ezerbe belekerül a kukorica vetése. A veteményt kézzel vetjük. Sajnos, nem kifizetôdô, a növényeket nemcsak elvetni kell, de meg is kell kapálni, haza is kell szállítani, az is pénzbe kerül. És akkor kínlódunk, hogy 3000–4000 lejbe adjuk el a hagymát!
Varga Erzsi, Méra: Tehéntúrót, tejet, tejfölt árulok, ez a mi foglalkozásunk. Négy bivalyunk, három tehenünk van. Szûkösen lehet ebbôl a munkából kijönni. Nagyon sokba kerül az állatok ellátása, azt csak mi tudjuk, mennyi szénát gyûjtünk össze egész nyáron. Amíg más kirándulni megy, mi a szénát gyûjtjük, a mezôn vagyunk. Azt meg se lehet mondani, mennyibe kerül, de nagyon sokba.
Aurora Gînsca, Magyargyerômonostor: 160 juhunk van. Mást nem tudunk csinálni, ehhez értünk, a férjemnek a szülei is ezzel foglalkoztak, és nekünk megéri, mármint egy tisztességes életmódot tudunk biztosítani, a gyerekeket iskolába járatni. Az árak elég alacsonyak, és bizonyos termékeknek nincs piacuk, azaz nem engedélyezik áruba bocsátásukat, mint például a bárányhúsnak, de a gyapjú is nagyon nehezen kel el. A báránybôrnek is talán mindenkori legalacsonyabb ára van, régebben még ruházatnak vásárolták, most azt is nagyon nehezen lehet eladni.
Albert Dénes, nyugdíjas: A hús, tej drága, a zöldség, egy kiló krumpli, egy kiló murok 3–4 ezer lej, az nem drága. Képzelje el, ültetni, vetni, kapálni, vámot fizetni, sok a munka vele. A zöldségfélét nem drágállom. A tej se drága, ha azt vesszük, hogy egy sör is megvan tízezer, mert kell takarmány az állatoknak.
Zöld György: Az a baj, hogy nincs semminek egy határa. Ki ahogy elképzeli és ahogy akarja, olyan árat kér. Itt vannak a bajok. Mert akármilyen demokrácia, kéne legyen egy rendszer. Mindennek legyen meg egy felsô határa. Egy kiló almáért mennyit lehet kérni, ha ilyen a minôség. Nemhogy egy kiló almáért, akármilyen, 8–10–13 ezer lejt kérnek. Szükségünk van rá, a szervezetnek kell, de mi nyugdíjasok nem tudjuk megengedni magunknak, hogy megvegyük sokszor még a legszükségesebb termékeket sem. A krumpli, hagyma, vetemény elfogadható áron van. Amennyi munka van ezekkel, mondjon bárki bármit, és a mai napig is négyezerbe, 3500-ba lehet venni krumplit, mint az ôsszel. A tejtermék egy kicsit túlzás. Pedig volt szénatermés, nem volna szabad ilyen árak legyenek. Egy kiló sajtért — én cukorbeteg vagyok, s az ilyesmit ehetem — százezer lejeket kell adnom az üzletben, és még csak nem is minôségi az áru, elôtte már mindent kivontak belôle.
A muroknak 4–5 ezer lej kilója, a petrezselyemnek 8–10 ezer, a vegyeszöldségnek 8–10 ezer, a káposztának ötezer, a karalábé darabja 2–5 ezer, a krumplinak kilója 3500–5000, a piros kápiapaprika kilója 85 ezer lejbe kerül, a paradicsom 45 ezer, a paszuly 30 ezer, egy fej saláta 6–8 ezer, a hagyma 3–5 ezer, a zellernek 2–5 ezer lej darabja, a savanyú káposzta akár fejes, akár vágott 10 ezer kilója, a tehéntej 10 ezer, a bivalytej 20 ezer, a tehéntúró 50 ezer, a tejföl 40 ezer, a juhtúró 60 ezer, a sajt 70 ezer, a telemea 60 ezer, a burduf túró 60 ezer, a tojásnak 2400–2700 darabja, az almának 5–13 ezer kilója, egy kiló szôlô 35 ezer lejbe kerül.
• 500 millió lejes csalás alapos gyanúsítottját vette ôrizetbe a rendôrség. Vasile Corpodean (40) segédtérképészként dolgozott 1998–2000 között a Prodeftiki Atemke Efklidis Rt.-nél, 2000 és 2001 között pedig a Sper Search cégnél. Bûnlajstromán még a magánokirathamisítás is szerepel. A Hajnal negyedi Pritax benzinállomáshoz vitte a cég gépkocsijait, nagy mennyiségû üzemanyagot és cserealkatrészt vásárolt. A szállítólevélre a valódi gépkocsi-tulajdonosok nevét hamisította rá. Az ügyészség elôzetes letartóztatásba helyezte, a kár megtérítése érdekében anyagi javait lefoglalták.
• Három csaposnôt vizsgálnak mérési csalás miatt, Fogarasi Rozália (29), Maria Vlãdãu (52) és Dana Falgnagy (22) a Mãrãsti piaci italkiméréseknél csapta be ügyfeleit.
• Gyalogátkelôhelyen gázolta el egy gépkocsi a szabályosan közlekedô Ulesanu Albertet (71). Január 24-én, csütörtökön délután a Gyár utcában haladó B–22–GZY rendszámú Daewoo Cielo vezetôje, Ioan Costea figyelmen kívül hagyta a közlekedési jelzéseket és súlyos balesetet okozott: Ulesanut fejsérüléssel a kórházba szállították.
• Bandába szervezôdött fiatalok pékségbe törtek be Aranyosegerbegyen (Viisoara). A Panti Pas Kft-nél történt betörés során leltári tárgyakat, lisztet és pénzt vittek el, az anyagi kár mintegy 6,5 millió lej. A betörés alapos gyanúsítottjai: Constantin Munteanu (26), Rostas Gusti (36), Nicolae Savu (21), Lãstãrel Savu (20) és Firuta Rostas (20).
• Orvhalászt leplezett le a szamosújvári rendôrség: Ioan Eugen Fericeanu (44) halászhálót alkalmazott az engedély nélküli halászat során.
Egyre több földgázfogyasztó magánszemély ad hangot felháborodásának, amiért a gázmûvek egyfajta elôleggel toldja meg az amúgy is borsos nyugtákat. Viorel Timoce, a Nord Gaz Rt. Kolozs megyei fiókjának az igazgatója elmondta: alkalmazottai törvényesen járnak el, amikor a hónap közepén leolvasott gázfogyasztást a hónap végéig kiszámított átlagos fogyasztással egészítik ki, amelyet aztán a következô hónapi nyugtával rendeznek (vagy levonnak vagy hozzáadnak a következô leolvasott értékhez). Az igazgató nem tartja jogosnak a Fogyasztóvédelmi Hivatal által rájuk kiszabott többmilliárdos büntetést.
Csütörtökön elsô alkalommal járt Körösfôn a bánffyhunyadi információs iroda két fiatal munkatársa. Mint arról Antal János Körösfô polgármestere tájékoztatott, az iroda minden csütörtökön 8 és 16 óra között mûködik. Az elsô napon több mint hetven személy adatait rögzítették, a fiatalok oly összehangoltan dolgoznak, hogy senkinek sem kellett 15 percnél hosszabb ideig várakoznia. A bánffyhunyadi kis csapat a hét három napján Bánffyhunyadon, egy napon Körösfôn és egy napon Kalotaszentkirályon fogadja a magyar igazolvány iránt érdeklôdôket, akik elôzetesen iratkoznak fel. Körösfôn Korpos Albert RMDSZ- elnöknél vagy a lelkészi hivatalban kell jelentkezni, majd szerda délután a jelentkezôket értesítik arról, másnap hány órakor járuljanak az információs irodához.
Kilencven éve hunyt el Wilhelm Dilthey (1833–1911; 1882-tôl berlini professzor). Magyar befogadásának alapos feltárása még várat magára.
A Gondolat kiadó "Gondolkodók" sorozatában, 1974-ben jelent meg az eddigi legátfogóbb — lényegében Erdélyi Ágnesnek köszönhetô — magyar Dilthey-kötet. Címe: A történelmi világ felépítése a szellemtudományokban. Ez egyúttal címe annak a Dilthey-mûnek, amelybôl viszonylag bô részletek olvashatók a kötet vége felé. (Románul a mû Kolozsvárt, 1999-ben jelent meg.) A kötet tartalmazza továbbá a Bevezetés a szellemtudományokba "elsô, bevezetô könyvét" (a magyarban és az eredetiben is hiányzik a vesszô!), valamint a következô munkák teljes szövegét: "Adalékok ama kérdés megoldásához, hogy honnan ered és mennyiben jogos a külvilág realitásába vetett hitünk", "Gondolatok egy leíró és taglaló pszichológiáról", "A hermeneutika keletkezése". A szövegek kronológiai rendben helyezkednek el. Az alábbiakban ugyancsak idôrendben sorolunk fel adatokat Dilthey-recenziónkra vonatkozólag.
A Kolozsvárt is meglévô legrégibb Dilthey-kötet az említett Einleitung in die Geisteswissenschaften (1883; alcíme: Kísérlet a társadalom és a történelem tanulmányozásának a megalapozására; példányunk V. és XIII. lapján valaki ceruzával beírta mintegy 100 szó román megfelelôjét, ami dicséretes és kissé gyermeteg igyekvés jele). A Pallas Nagy Lexikonában nyilván szedéshibából, egy sor átugrása folytán áll az, hogy a Leben Schleiermachers címû munkájában Dilthey "a társadalom és történelem tanulmányozásának alapelveit törekszik megvetni".
A berlini Tudományos Akadémia folyóiratában, 1905-ben jelent meg Diltheynek az a tanulmánya, mely "egy realista vagy kritikailag objektív irányú ismeretelmélet" továbbfejlesztését tûzi ki célul, és feldicséri Husserl logikai vizsgálódásait. Ennek a "realista" tendenciának persze nincs szerves köze ahhoz, hogy egy temesvári fôreáliskolától került Kolozsvárra A filozófia lényege címû Dilthey-mû második, 1908-as kiadása. Ez a dolgozat a Systematische Philosophie nevû kollektív kötet élén foglal helyet. És mivel Bolyai János temesvárról küldte apjának világhírû levelét, ez külön ok annak jelzésére, hogy a szóban forgó kötet 150. lapján W. Ostwald kiemeli a Lobacsevszkij és Bolyai alkotta geometriát. A kötet harmadik, 1921-es kiadásából kimaradt Ostwald írása. "Kárpótlásul" idézzük a 48. lapról Diltheynek azt a mondatát, amelyet valaki tintával jócskán megjelölt: "A költészet az élet megértésének a szerve, a költô egy látó, aki meglátja az élet értelmét."
Az élmény és a költészet címû könyvével aratta Dilthey a legszélesebb körû sikert. Kolozsvári példányaiból a legrégibb a negyedik, 1913-as kiadást képviseli. (A 166. lapjára ceruzával írt biogen. nyilvánvalóan Haeckel biogenetikai alaptörvényére céloz, ennek lessingi "elôlegezése" kapcsán.) A könyv Goethérôl szóló esszéje elôször A költôk képzelôerejérôl címmel jelent meg (Zeitschrift für Völkerpsychologie und Sprachwissenschaft, 1878, 42–104). A könyv 1988-as kiadásának az utószavából megtudjuk, hogy Dilthey szerint Marx "rendkívül fényesen" mutatja be a tôkekoncentrációt.
A Diltheytôl ránk hagyott "szellemi tôkét" a Teubner kiadó többnyire koncentrált tartalmú kötetekben, Gesammelte Schriften címmel "dobta piacra". Kolozsvárt megvan az elsô hat, a IX. és a XII. kötet. Az elsô, 1923-as kötet az Einleitungot adja, a második, szintén 1923-as pedig a Weltanschaung und Analyse des Menschen seit Renaissance und Reformationt. A harmadikban van többek közt egy Leibniz-tanulmány, a negyedikben — egyebek közt — az ifjú Hegelrôl írt mû (amellyel Lukács György ’38-ban szembeszegezte a maga Der junge Hegeljét):
Az alábbiakban Diltheyrôl szóló, aránylag korai magyar szövegeket veszünk számba — fôként idézetek formájában.
Lám Frigyes ismertette a Das Erlebnis und die Dichtung második kiadását. Ez a mû Lessingrôl, Goethérôl, Novalisról és Hölderlinrôl nyújt egy-egy "tartalmas tanulmányt". Lám kiemeli, hogy Dilthey szerint "Lessing volt az elsô, aki minden tradíciót elvetve, önálló és pozitív világ- és életfelfogást teremtett magának", "spinozista volt, de... Leibniztôl átvette a fejlôdés gondolatát" (Egyet. Philol. Közlöny, 1908, 636–637.).
Ugyanannak az esszécsokornak a harmadik kiadását recenzálja Nagy József. Idézzük: "Ha csakugyan tudomány lehet a kritikából, akkor annak induktív megalapozása alig lehetséges más úton, mint amin Dilthey jár.... Megcáfolhatatlan biztos kézzel jelöli ki Lessing helyét a német kultúra megteremtésében." (Katholikus Szemle, 1911, 546.)
Lukács György Dilthey-nekrológja nem olyan magvas, mint a Frischeisen–Köhleré (Kant-studien, 1912), de figyelemreméltó. Hangoztatja, hogy a jeles szellemtörténész "finom és gazdag esszék hosszú sorát" hagyta ránk; "ragyogó portrék és gazdag fejlôdéstörténeti keresztmetszetek" származnak tôle. Einleitungja kanti tettnek készült: "Kritik der historischen Vernunft" volt az eredeti címe. Dilthey "végzetes elôítélete ...: a pszichológiában mint általános, bölcsészeti kérdéseket megoldó tudományban való hit." (A Szellem, 1911, 253.) Lukács eltekint Diltheynek a századforduló után következô antipszichologista fordulatától. 1918-ban bevallja: "A saját produkcióra való átmenet idején a Kassner, Dilthey és Paul Ernst essayi hatottak reám és — stílus tekintetében — az Ady Endre akkor megjelent költeményei." (Könyvek könyve. 167.) Itt említjük, hogy Lukács németül közölt írásaira viszonylag gyakran hivatkoznak többé-kevésbé Diltheyhez is kapcsolódó szakírók, kezdve például Troeltsch-csel (Der Historismus..., 1922, 350.) és Oskar Walzellel (Gehalt und Gestalt..., 1923, 95.), el egészen Hans-Ulrich Lessingig (Die Idee einer Kritik der historischen Vernunft, 1984, 304.) és másokig.
Röviddel Lukács nekrológja után jelent meg Kornis Gyulának a Dilthey történetelmélete címû tanulmánya. "A szellemi tudományok — írja Kornis — mai értelemben vett nevét és fogalmát, területét és módszereit, alapvetését és kategóriáit, a természettudományoktól való következetes elválasztását és logikai önállóságát elôször W. Dilthey hangsúlyozta a leghatározottabb tudatossággal és tervszerûséggel" (Történeti Szemle, 1912, 481.). "Diltheynek a részint metaphysicai természetû történetphilosophusok, részint a mindenütt exact törvényt keresô naturalizmus ellen való küzdelme teljesen jogosult, több tekintetben kezdeményezô s termékeny hatású — s paradoxonnal kifejezve: teremtô kritika volt" (uo. 487.).
Nagy tisztelettel nyilatkozik Diltheyrôl Sas Andor is, aki hajdan "a berlini egyetemnek alig tucatnyi diákjával hetenként egyszer" ellátogatott "a már csak lakásán dolgozó öreg filozófushoz". Sas az összegyûjtött mûvek 2. kötetét ismerteti (amelynek a harmadik, 1923-as kiadásából két példány van Kolozsvárt). Recenzensünk hangsúlyozza, hogy aki gondosan elolvasta a szerzônek ebben a kötetben adott elemzését a reneszánsz emberfelfogásáról, "a protestantizmus világképérôl... szóló monumentális tanulmányát, lehetetlen, hogy a gondolkodó munkának mélysége és energiája láttán fel ne ismerné Dilthey kivételes helyét, mondhatni klasszicitását, a legújabb filozófiai mozgalmakban" (Athenaeum, 1915, 484–485). Dilthey a filozófia történeti sorsát "nem fogalmak dialektikájából magyarázza csupán, mint Hegel, hanem az élet teljességéhez való viszonyából". Vizsgálódásaiban "ritka átértô és átélô képesség forradnak szinte párját ritkító egyetemes eszmetörténeti szintézissé" (uo. 485.).
Érdekes, hogy Nagy József a kortárs bölcseletet bemutató könyvecskéjében Diltheyt nem "az élet filozófusai" közé sorolja (mint Nietzschét, Guyau-t, Bergsont), hanem a pozitivizmus válfajaként tekintett historizmus képviselôjének veszi, mert "szerette hinni, hogy a történet struktúrájának ismerete valami alkalmazott politikává szélesíthetô ki", és ez a hit "teszi pozitivistává" (A mai filozófia fôirányai, 1923, 97.). Ettôl persze Dilthey még lehet "az élet irracionális mélységét ösztönösen érzô romantikus és egyben az európai szellemnek eddigelé talán legnagyobb történetírója" (uo. 95.). Nálunk "Kornis Gyula tudományelméletére hatott ébresztôen" (98.).
Nagy József könyvecskéje a tôle szerkesztett Ember és Természet sorozat 4. számaként látott napvilágot. A sorozat 8. száma: az elsô magyar Dilthey-kötet. Pontosabban: A Nagytól 1911-ben recenzált mûnek a bevezetô (az európai irodalom fejlôdésérôl szóló) esszéjét, valamint a Novalisnak és a Hölderlinnek szentelt tanulmányát nyújtja. Az 1925-ös kötet címe Élmény és költészet, tehát mellôzi az eredeti cím két névelôjét, de nyilván nem azért, mert az alapul szolgáló német könyv két tanulmányát — a Lessingrôl és a Goethérôl tárgyalót — is mellôzi. (A könyv kihagyás nélküli, 1977-es román változatának is névelôtlen a címe: Trãire si poezie.) A magyar kötet fordítójának, Várkonyi Hildebrandnak a bevezetôje szerint Diltheynek "oly utánérzô és utánalkotó ereje van, mely sokszor a zsenialitásig emelkedik" (6. o.). "Az egyediségnek... tett hódolat Dilthey alapvonása, s ebben rokon a fantázia másik nagy metafizikusával: Bergsonnal. ... Dilthey pszichognosztikája — és mondhatjuk: Bergson kozmognosztikája — lényegében az élményen alapuló, saját lelkébôl merítô tevékenység, melynél minden feloldódik a képzelet tüzében". Dilthey "csapongó költôi szellem, kinek zseniális intuíciói vannak" (7.). — Koszó János, a jeles Fessler-kutató recenziója szerint aVárkonyi adta Dilthey-képnél jobb, igazabb a Nagy Józsefé (Napkelet, 1925/VII, 186.).
Halasy-Nagy József (1932-ig csak Nagy József) A fiatal Dilthey címmel ismerteti a német gondolkodónak születése 100. évfordulójára kiadott leveleit és naplójegyzeteit. (Az 1915-ben közzétett naplórészleteket Fogarasi Béla az Athenaum 1915-ös évfolyamában minôsítette páratlan értékûeknek.) Halasy-Nagy jelzi, hogy az egzisztenciális filozófia, "e tépett lelkû kor bölcseleti vetülete és megértôje Diltheyben keresi egyik ôsét", akinél már 1859-ben felbukkan "a mai fogalmak szerint értett egzisztenciális filozófia eszméje, amikor azt a követelményt állítja föl, hogy az emberi világnézeteket a gondolatnak és szemléletnek végsô nagy vonásaiból kell magyarázni" (Minerva, 1934, 138., 142–143.).
Jelentôs a kolozsvári születésû Joó Tibornak a szellemtörténetet bemutató kézikönyve, amely mintegy kilenc oldalt szentel Diltheynek mint a szellemtörténet "elsô nagy megalapozójá"-nak. Dilthey történetszemléletét — írja Joó — "az individualitás megbecsülésének és a szintézis törekvésének harmonikus egysége jellemzi. Ebbôl fakad a totalitás és struktúra központi helye is szemléletében." (Bevezetés a szellemtörténetbe, 1935, 66.) Neki köszönhetô "a strukturális szemlélet bevezetése" és "a történelmi megismerés lélektanának megteremtése, a megértés folyamatának elemzésével" (uo. 68., 69.). Dilthey "a mûvészi ábrázolást teszi a történelemírás nagy feladatává" (65.). Ô maga "nietzschei formátumú mûvészfilozófus" — írja késôbb Spitz László (Az új Dilthey-kép, 1942, 2–3.).
Végezetül Németh László Dilthey, egy német tudós címû esszéjébôl ragadunk ki három passzust. 1. "Nagyon jellemzô, hogy az ifjú Dilthey kedvence épp Schleiermacher, a hermeneutika megteremtôje, aki a mûveket nemcsak megérteni akarta, hanem jobban megérteni, mint írójuk. A német idealizmust Dilthey valóban jobban megértette, mint akik csinálták." (A minôség forradalma, 1940, 56.— Itt utalunk arra, hogy a Filozófiai hermeneutika címû, 1990-es kötet 30 lapnyi Dilthey-szöveget közöl Vázlatok a történelmi ész kritikájához címmel.) — 2. "A szellemtudomány, ahogy Dilthey csinálta, valóban épp annyira üdvösség-ügy, mint tudomány. Aki az életébe igazán belenéz, Istennel beszél, ezt a felfogást, amely nekünk Adyból ismerôs, Dilthey sajátságos német felfogásnak érzi" (58.). — 3. El kellene tanulnunk Diltheytôl "a történelmi önalakítást, melyben üdvösség, nemzeti küldetés és embertörténet egyet jelent és egyet akar." (60.).
— Más a törökbúzát fejti,
te csak a körösztrejtvényt, fiam!
Az Iskola Alapítvány
szociális ösztöndíja, valamint a tavaszi részképzés végleges eredményei februárban kerülnek meghirdetésre a KMDSZ-nél.
Olcsó színházjegyeket
naponta 10–13 óra között lehet vásárolni a KMDSZ-irodában.
Az adás-vétel
közvetítés továbbra is mûködik a KMDSZ-nél. Érdeklôdni az irodában lehet.
A Karrier-irodához
végzôs diákok jelentkezését várjuk a KMDSZ-nél.
Belföldi és nemzetközi
pályázati lehetôségek. Érdeklôdni a KMDSZ irodájában.
Téli Olimpiát szervez
a Temesvári Magyar Diákszövetség a Madarasi Hargitán 2002. február 25–28-a között. Nem TMD-tagoknak nevezési díj 300 ezer lej, jelentkezni a 056/195-545 telefonszámon vagy a tmd@tmd.dnttm.ro e-mail címen lehet.
Joghallgatói ösztöndíjpályázatot
hirdetett meg a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériuma. A pályázati feltételekrôl érdeklôdni az Agora Irodánál lehet, a 3400 Kolozsvár Király/I. C. Brãtianu u. 12/1. szám alatt.
Legalábbis ami a fômunkatársunkat, évek óta állandó grafikusunkat, Jánosi Andreát illeti. Ô ugyanis nem csak a Campus olvasóit bûvöli el hétrôl hétre rajzaival, hanem (egyebek mellett) a Világhírnév internetes lapon is jelen van munkáival. Apropó, Világhírnév. Sôt: www.vilaghirnev.ro. Minden, amit kincses városunkban és azon kívül a kultúráról, eseményekrôl, könyvekrôl, szerzôkrôl, mûvészetrôl és mûvészekrôl tudni kell, tudni érdemes, mindaz fent található a világhálón, hogy az összes Erdélybôl elszármazott honfitársunk Stockholmtól Honoluluig értesülhessen az itthoni eseményekrôl.
Mellesleg, a lap még csak nem is ifjúság-idegen, hiszen a Campus munkatársai is garázdálkodnak benne idônként. Elsôsorban grafikusunk, aki most kirakatba is tette tudását. Igaz, nem önszántából, hanem a lap fôszerkesztôjének, Szabó Csabának köszönhetôen. Ô szervezte meg ugyanis azt a kiállítást, amelynek keretén belül a Phoenix könyvesbolt kirakatában helyet kaptak mindazon képzômûvészek, akik már elérték a Világhírnevet. Jelentôségüket Németh Júlia mûkritikus és Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke méltatta. Szabó Csaba pedig fôszervezôi és "atyai" minôségében somolyogva fogadta a sikert, a közönség pedig a bemutatót követô koktélozást az Insomnia kávéházban, ahol egy valódi "bártender" keverte a jobbnál jobb koktélokat. Ennek következtében, aki a mûélvezettôl nem kábult el teljesen, annak tartós fejfájást okoztak az italok, tekintve, hogy a koktél becsapós mûfaj. Aki nem hiszi, az mostanában induljon el az említett kávézó felé, merthogy hamarosan teljes gôzzel beindul a koktélsarok!
Kedves Olvasóm! Látom rajtad, hogy a szemed még a lábadnál is ikszebben áll és tajtékozol az ijedtségtôl. Pánikra semmi ok, kérlek szépen, mert ez ugyanaz az újság, amely egy hónapja is, egy éve is, de már tizenkét éve (Istenkém, hogy eltelt az idô...) is a Campus. Csak mint ahogy azt a sztárok (az egyre vadabb) Nyugaton szokták, mi is vért cseréltünk, mert úgy véltük, a régi már egy kicsit megalvadott. S ez itt az új!
Az elsô dolog, amit már a szemfülesebbike biztosan észrevett, az az, hogy innen balról eltûnt a Libikóka. Az ok: úgy gondoltuk, hogy a Campus kiöregedett már az ilyen játékszerekbôl, mint holmi lipinkák vagy hintás falovak, és kapott egy újat. A neve Bezzeg! (így, felkiáltójellel), és komolyabb, férfiasabb, vagy urambocsá’, nôiesebb lett, még több vezércikk jelleggel. És Tamással startol.
A többit szerintem már magadtól is észreveszed, annyit azért még megsúgnék, hogy nem az utolsó ilyen újítást bámulod, mint más az újkaput, mert az elkövetkezô hetekben, hónapokban még majd hetet-havat összehordunk. Például... á, nem lövöm le a poént...
Jó olvasást, szórakozást és informálódást kívánunk az új és újuló Campushoz!!!
Az egyetemi felvételi rendszer körüli viták kapcsán eszembe jutott Carrara mondása: "ahova a politika belép az ajtón, onnan az igazság menekül az ablakon." Kiegészíteném: nemcsak az igazság, hanem az ésszerûség is.
Bosszankodva olvastam az egyik napilapban, hogy a Rektorok Országos Szövetsége (CNR) úgy döntött: versenyvizsgát szerveznek az egyetemi felvételiken. Ecaterina Andronescu tanügyminiszter a rektorokkal egyetértve úgy gondolja, hogy az érettségi vizsgán a diákokat iskolánként változó kritériumok alapján osztályozzák. Ezért — a legfontosabb egyetemek rektorai szerint — elôfordult, hogy a gyengébb képességû diákok kerültek a felsôfokú oktatási intézményekbe, míg a jobban felkészült fiatalok kimaradtak a népszerû szakokról, ahol túljelentkezés volt.
A Babes–Bolyai Tudományegyetem esetében a legkényesebb a helyzet. Amint már lapunkban arról beszámoltunk — jelentôs újításokat szándékoznak bevezetni az idei felvételi rendszerbe. Andrei Marga rektor, a nyugati egyetemi struktúrákhoz hasonló rendszerrel meg szeretné szüntetni a sok utánajárást és anyagi áldozatot követelô beiratkozásos-felvételizéses módszert. A volt parasztpárti miniszter ötletét kis túlzással korszakalkotó gondolatnak lehetne nevezni. Marga a világhálón keresztül történô beiratkozást, és helyenként a felvételi vizsga teljes felszámolását szeretné meghonosítani. Ennek az új módszernek az alkalmazása egy jobb korszakba léptetné becses intézményünket, ahonnan búcsút inthet majd a bürokrácia és a megvesztegetés piszkos világa. Természetesen nem véglegesen, de mindenképpen haladást jelentene a felsôoktatásban is elburjánzott korrupció felszámolásának a folyamatában.
Marga négyéves minisztersége alatt beindított egy reformfolyamatot. Jót vagy rosszat, nehéz megítélni, hiszen a modern nyugat-európai mintákat követi. Ja, hogy nálunk nem örvend nagy népszerûségnek ez az új módszer? Az más tál tészta, hiszen a mi társadalmunk nem modern és nem nyugat-európai. Andronescu miniszter asszony, amikor a felsôfokú oktatási intézményekbe történô felvételizés problémáját akarja kezelni, tulajdonképpen a romániai oktatás egy másik rákfenéjét leplezi le. Ily módon rossz fénybe állítja az érettségi vizsgát, amelynek a korrektsége ezáltal megkérdôjelezhetô lesz. Köztudott, hogy milyen igazságtalanságok történnek az érettségiken, ez nekünk, diákoknak is olyan világos és egyértelmû, mint a minisztériumi fejeseknek. És akkor kérdem én: van értelme az érettségi vizsgának, a sok etetésnek és itatásnak, amely pár nap leforgása alatt üríti ki a szülôi zsebeket?
Talán éppen azáltal lehetne becsületessé tenni az érettségit, hogy továbbra is felvételi-kritérium marad. Persze, nem fog rögtön sikerülni. A kapkodás, a gyakori módosítás nem hozhat semmi jót. Ez, gondolom, nyilvánvaló a felsôbb szinteken is. Csak hát a politika — amint az elején említettem — itt is közbeszól, és minden ésszerûséget kizár. Ugyanis a rosszn yelvek szerint bizonyos múltbeli sérelmek és egyéni érdekek miatt meghiúsulni látszik a Marga-féle reform. Úgy látszik, minálunk az aktuálpolitika határoz meg mindig mindent. Örökké.
P.S. Jelzésértékû, hogy a Rektorok Országos Szövetségének találkozóján nem vett részt Andrei Marga. A BBTE rektorátusának a sajtóirodája szerint a meghirdetett felvételi rendszeren nem fognak módosítani. Hála az autonómiának.
Borbély Tamás, borbelytamas@freemail.hu
De jó aludni. Persze csak akkor, ha hagyják. A vizsgák közepette elég nehéz megtenni, ugyanis a tévé kora reggel atombomba pontossággal sokadszorra bôgi " a prokonszulos" repülését. A választási lehetôség nem túl nagy, mert a már említett nótán kívül esetleg van szerencsém elkapni Enrique Iglesias legutóbbi szenvedéstörténetét is, de ezenkívül már semmi.
Rendszerint elhatározom: vagy a repülés végére vagy az esôben, kedvese karjában haldokló sztár agóniájára már talpon leszek, de mondanom sem kell, valahogy soha nem jön össze. Mi több, a pofátlan kezem továbbkapcsol a következô csatornára, miután lecsökkentem a decibeleket az álmos fülem tûrôképességének határáig.
Ami ekkor tárul a szemem elé, az már kijózanít, frissítô hatással van rám. Igaz, nem elôször csodálkozom rá az amerikai népes családok reggeli üdeségére, de minden eset elgondolkoztatásra késztet. Feltételezem, ismerôs a helyzet. A családfô újságot olvasva ül az asztalfônél, miközben az édesanyuci dérrel-dúrral szorgoskodik a tágas, irigylésre méltó konyhában. Mintha jelre duvadnának elô a porontyok iskolatáskával a hátukon, kutyástól-macskástól, elképesztô ricsajt csapva. S miután elmondják a betanított ájlávjúáradatot és bezabálják a tejeskornfléxet, máris szól az iskolabusz dudaszója.
E klasszikus jelenet láttán szomorúan állapítottam meg: nekem még hang se jön ki a torkomon, a tévét is homályosan látom bedagadt szemeimmel, és még az ágyacskámból sem tudtam kikecmeregni, nemhogy zajongjak vagy netalán örömujjongással fogadjam egy új nap kezdetét! A képernyôrôl lerívó hamisság láttán a fal felé fordultam, és...
Magyar igazolvány. Hamarosan kiváltható lesz. Sok fejtörést okozott politikusainknak. Mit szól hozzá a Kolozsváron tanuló magyar egyetemista? Kiváltja az igazolványt vagy sem?
Erika (újságírói): Ki fogom váltani, amint lehet, azokért az elônyökért, amiket Magyarországon élvezhetek. Különben is mindig zavart, hogy minden hivatalos iratban csak az állt, hogy román állampolgár vagyok. Tudom, hogy ez a magyar igazolvány nem állampolgárságot jelent, de mindenképpen jóérzéssel fog eltölteni.
Orsi (európai tanulmányok): Szerintem jó, hogy van, elismerésként fogom fel az anyaország részérôl. Jó érzés, hogy foglalkoznak velünk, számon tartanak bennünket.
Szidónia (pszichológia): Bizonyos elônyökhöz juthatok, és ha alkalom adódik Magyarországra utazni, kihasználom ezeket.
Annamária: Biztos, hogy kiváltom. Adu a továbbtanuláshoz, ugyanolyan jogokkal indulhatunk, mint a magyarországi diákok. Ilyen célból van szükségem az igazolványra, viszont semmiképpen nem szeretnék ott dolgozni.
Laci (mûépítészeti): Kulturális és oktatási szempontból látom elônyösnek és mivel egyetemista vagyok, természetesen élni szeretnék ezekkel az elônyökkel. Ki fogom váltani.
Lenke (újságírói): Kiváltom az igazolványt, feltétlenül szükségesnek tartom és nagyon örülök, hogy végre van valami, amivel jogilag is — nem csak érzelmileg — kötôdünk Magyarországhoz. Mikor megtudtam, hogy létezik a státustörvény, arra számítottam, hogy még több engedményben lesz részünk; de látva a román állam hozzáállását, örvendek, hogy ennyi is sikerült. Ez végül is egy kerettörvény és még van lehetôség a bôvítésére.
Melinda (képzômûvészeti): Azért váltanám ki, mert, ha nyáron Magyarországon akarok dolgozni, akkor az igazolvány segítségével legálisan megtehetem. Nem elhanyagolandó az sem, hogy megkönnyíti a továbbtanulást.
"Megint egy borongós nap" — gondoltam magamban, miközben a Köztársaság mozi felé tartottam. A szemerkélô esôben koszos volt és latyakos a város.
A tetô alá húzódtam.
Emberek mindenhol, beszédesek, komorak, zajosak.
Egy középkorú nô rohan, kisgyereket vonszolva maga után. A gyerek szája legörbül, de nem szól semmit. Már megszokta, hogy mindig sietni kell.
A forgalmas cipôüzlet elôtt egy koldusra leszek figyelmes. Fiatal férfi, harmincéves ha lehet. Kellemes vonású arcát csak a szánalmas siránkozás torzítja el. A térde alatt párna.
A buszról tódul a tömeg. A koldus egy pillanatra eltûnik a szemem elôl az emberáradatban, aztán megint látom vicsorgó arcát. Egy férfi áll meg elôtte, zsebében hosszasan kotorászva. Koppan a pénz a kartondobozban. A koldus lepillant, aztán elhúzza a száját. Fémpénz, már megint.
Lassan szürkülödik. Lassul a város. A házak hidegek, csúnyák, lám, csak kell ez a háromszínûség.
Megunom a várakozást, hiszen megint késik, amint szokott.
Elindulok. A koldus is. Fürgén ugrik fel, keresetét a megszokott mozdulattal a zsebébe seperi. Megfogja a párnát, a hóna alá csapja és elindul az átjáró felé. Sûrûbben kezd esni az esô, még látom, amint a koldus a párnát a kabátja alá dugja.
Vigyázni kell rá, hiszen holnap is nap lesz.
Ekkor már zuhogott.
(Aesopus nyomán)
Nem kell rosszra gondolni, volt egyszer egy róka. Aztán volt még egy róka. Ez összesen két róka. Az egyik róka egy kicsi ártatlan, halványpiros farkú jószág volt, inkább nyuszika, mint róka. A másik pedig egy hatalmas, tornatanárhangú, szekrényhátú, gonosz veres állat, inkább krokodil, mint róka.
A kicsi róka a nagynak alárendeltje volt, egy olyan szinten, hogy abban a lépcsôházban lakott, ahol a nagyróka blokkfelelôsi tisztséget töltött be. A kicsiróka, mint sok másik társa, természetesen flotánt nélkül lakott a városban, tulajdonképpen egészen más városból volt, és egészen más rókafajhoz tartozott. Lényegében már ez is bosszanthatta volna a nagyrókát és bosszantotta is, de egy csepp rókaság még maradt benne, úgyhogy nem szólt semmit, különben is, az ô meleg vize így még olcsóbb, mert többfelé oszlik.
De az odú tulajdonosa, ahol a kicsi róka lakott, nem foglalkozott a lakással, neki elég volt a pénz, amit kapott arra, hogy semmit sem csinál, csak van egy rossz odúja, amit igénytelen rókácskáknak kiad: és elromlott a csôrendszer a falban. És a lépcsôházban vízfoltok jelentkeztek. És állítólag a kicsi róka hibájából. Merthogy ô fürdeni mer.
Egy szép napon a nagy róka elkapta a tehetetlen kicsi rókát a lépcsôházban, pontosan a folt mellett. És egyszerre három iszlám terrorista, egy Bôing és két vöröscsillagos aktivista hangerejével el kezdett üvölteni (értsd: üvölteni) a kicsi rókára. Teli torokból. Borzasztó volt. A jámbor lelkû kicsi róka megilletôdve és ijedten nézte a nagy rókát, aki azért üvölt, mert ô a blokkfelelôs. És ha már ingyen lakik, nem fizet közköltséget, mert blokkfelelôs, akkor már teljesítse is a feladatát és ordítson, úgy-e? És ordított, üvöltött, sápítozott, hörgött, imádkozott felfelé, átkozódott lefelé, bôgött, hogy milyen dolog az, hogy a kicsi róka nem cseréli ki a csepegô csapot. A kicsi róka, mielôtt mentegetôzhetett volna, hogy ô már többször szólt és nem az ô dolga, már nem is tudott megszólalni, mert a nagy róka újfent üvöltött, hogy milyen dolog az, hogy a kicsi róka tán nem ért a nagy róka nyelvén? Ô megszorítja a kicsi rókák heréit, mégis, hogy képzeljük.
És a kicsi róka ekkor már felháborodott, farka elvörösödött és elkezdett üvölteni, hogy az ô heréit márpedig hagyják békén, ô márpedig tud nagyrókául, csak rosszul, és különben is, a nagy róka menjen, ÜVÖLTSÖN A FALRA, hátha az megszárad attól.
És a fal nem száradt meg az üvöltéstôl. A kicsi róka pedig kijelentette, hogy ha a falra sem lehet hatni üvöltéssel, ô sem fog megijedni!
És most a kicsi róka ül a hideg és büdös lakásban és várja a finánc rókát, hogy az batyustól, hangerôstôl pakolja ki az odújából, amiért annyit fizetett.
Török Zsuzsa a kolozsvári BBTE magyar — angol szakos hallgatója. A múlt tanév utolsó félévében csak a könyvtárban volt felfedezhetô, ezt a lassacskán a vége felé járó félévet pedig Budapesten töltötte a magyar és a román oktatási minisztérium közös ösztöndíjprogramján belül.
— A múlt év elején különleges kutatói ösztöndíjban részesített a Sapientia Alapítvány. Mi volt az ösztöndíj célja?
— A célunk olyan 19. század végi erdélyi magyar politikai napilapok felszínre hozatala és másokkal való megismertetése volt, amelyekrôl szinte senki sem tud, még itt Erdélyben sem, Magyarországon pedig még kevésbé. Repertóriumot kellett készítenünk egy-egy lapról: összeírtuk minden egyes szám minden cikkét, s egy-egy mondatban összefoglaltuk a tartalmukat. Én a Kolozsvár címû napilapot választottam, azért is, mert ezt Petelei István szerkesztette, és én az ô életmûvével korábban már foglalkoztam.
– Mennyire fért mindez össze az egyetemmel?
– Annyira, hogy órákra szinte egyáltalán nem jártam, csak szemináriumokra: arra, ami kötelezô volt. Napokat könyvtáraztam, reggeltôl estig, az egész nyári vakációban dolgoztam: augusztusban írtam meg a dolgozatot. A repertórium egy részét szeptemberben, Budapesten fejeztem be.
– Mi volt a legérdekesebb a könyvtárkutatásban?
– Talán az, hogy egy adott pillanatban úgy éreztem, annak ellenére, hogy nagyon nehéz munka, szeretem, és talán én ezzel foglalkoznék. Nem magával a repertóriumkészítéssel — azt többet soha nem fogom csinálni, mert favágómunka, semmi kreativitást nem igényel, bár szükséges. Az volt a legérdekesebb tapasztalatom, hogy egy adott pillanatban rádöbbentem, van egyfajta izgalom a kutatómunkában.
– Miben különbözik az itthoni és az ottani magyar irodalomoktatás?
– Elsôsorban abban — ami szerintem is nagyon jó —, hogy a tanításban nem kronologikus sorrendet követnek, a régi magyar irodalomtól napjainkig, hanem a hallgatónak több választási lehetôsége van. Több a tanár, több a téma, s arra az órára járhat, amelyikre akar. Csak annyi kötelezô, hogy minden tárgyból letegye a vizsgáját, a sorrend nem számít. Ha például elsô éven 20. századi magyar irodalmat akar tanulni, és negyedéven régi magyar irodalmat, akkor azt választhatja. Ha viszont a 19. század végének a novellisztikája érdekli, akkor arra járhat...
– Évek óta foglalkozol az irodalommal, mit jelent számodra?
– Ez nagyon érdekes, mert néha ellentmondásba kerülök magammal. Néha az az érzésem, hogy az irodalommal való foglalkozás az egyetlen dolog, amihez többé-kevésbé értek, amit többé-kevésbé szeretek. Néha viszont hagynám a csodába az egészet. Azt hiszem, mégis az irodalommal fogok foglalkozni — nem tudom, milyen szinten, hol, kikkel, tanár leszek vagy kutató, de... nem is akarom pontosan tudni. A kételyeim mindig abból adódnak, hogy ha én ezt választom, akkor minôségi munkát tudok-e majd végezni. Mert én jó munkát akarok végezni, vagy pedig semmit!
A szappanopera olyan mint a török áru: olcsón vesszük és nyúlik. Mint a ciklámen pulóver, vagy a méregzöld tréningnadrág. A kilencvenes években elárasztották a piacot a langyos történetû filmsorozatok. Adott két szerelmes, akit gyilkos módon tiltanak egymástól. A házaspár, aki csalja egymást, a féltékeny szomszéd, akinek tulajdonképpen semmi köze a fodrászhoz, de a fodrász a kis cukrászlányt imádja, aki titokban a testvére a fiatal és türelmetlen szerelmespárnak, akinek az anyja hercegnô, de alkoholizmusa miatt csak tanítónô, és még mindig emlékszik arra a férfira, aki csúnyán otthagyta, és akirôl a hatszázadik részben kiderül, hogy az a fodrász, csak eltelt az idô, és nincsen rózsa tövis nélkül, ahogyan mindenkinek annyi jut, amennyit szakít. És akkor jön az okos és csúnya, aki lassan szép lesz és... Marilyn Monroe.
A történet úgy érdekes, hogyha csak a kétszázadik résznél kapcsolódunk be, akkor is érthetô, sôt, szórakoztató. Lebilincselô. Mert mi van akkor, ha este hattól kezdôdik a Szép és szörnyeteg — fiatal és nyugtalan — nadragulya, bibircsók, "a mindenütt jó, de a legjobb otthon" adó sorozata. Bezárnak az üzletek. Kenyér nincs, csak hét után sütnek... A kávézóban nem szolgálnak ki, tessék várni, addig forraljuk a vizet. Nincs busz-, villamosjárat, a férj hazarohan, elôbb a sarkon bevásárol a meleg süteménybôl, mert ma nem lesz meleg vacsora, sem mosogatás, és lehet, az autó sem indul meg.
És kitör a tragédia: a négyszázhuszonnyolcadik részben kicserélik a hôsszerelmest. Megvakul a lány, lelövik a sármos farmert, az állítólagos férj leviszi a szemetet.
Felzúdul a lelkes nézôközönség: miért éppen Bobby. Bankszámlát nyitnak, gyûl a pénz a szemmûtétre, visszakövetelik Armandót, és semmilyen férfi szereplô ne vigyen le szemetet.
Mozgalmak, tiltakozások, felszólalások. Egyesületek, alakulatok, brigádok és szakszervezetek alakulnak. Nem hagyhatják Esmeraldát.
Így folydogálnak csendesen napjaink, miközben valami motoszkál az agyunkban. Ha esetleg mégsem, csak úgy, mégis, kimaradna egy rész, ha elvennék az áramot, utazni kellene, kenyeret sütni, árulni? És arra már gondolni sem merünk: mi van akkor, ha egyszer befejezik a sorozatot?
Éppen tíz éve, hogy a kolozsvári magyar színjátszás intézményes kezdeteinek 200. évfordulójához közeledve, elkezdôdött az ünnepi kiadványok elôkészítése. Idôre el is készült (többek közt) a Kolozsvár magyar színháza címû, album formát kapott tanulmánykötet, amelynek bevezetôjében — "A 200. év magasából" — id. Wesselényi Miklósnak az 1795-ös erdélyi országgyûlésen elhangzott szavait idézhettem: "... mivel pedig ezen a nemes czélra vezetô eszközök közül egy nevezetesnek lehet tartani a magyar játszószínnek és játékoknak jól elrendelésit, melyeknek a szívbe hathatós befolyások és munkálkodó erejek lévén, nemcsak a nyelvnek kellemetlenségeit kedveltethetik, és az ahhoz való szeretet felgerjesztethetik, hanem egyszersmind, fôként a jó vigyázás alatt, a jó erkölcset gyarapítják, a hibákat gyülöletessé teszik s ez által a nemzetnek is boldogsága, mely a jó erkölcs nélkül állandó nem lehet, eszközöltetik, a nemzetnek java és a nyelvek dísze tehát megkívánná, hogy az idevaló magyar játszó színnek, melynek jó a kezdete, csak további gyámolítására és segítségére volna szüksége, fenntartsa, dísze és állandósága mennél jobb móddal az erre megkívántató költség és segedelem által eszközöltessék..." A rám osztott színháztörténeti részben (1944–1992), Nemzeti színház — modern színház cím alatt, a ’89-es fordulat után színre került néhány jelentôs mû kiemelkedô elôadását is említettem — persze, már nem ilyen fennkölt stílusban; hiszen az már a Caligula helytartójához sem illett volna (Székely János), még kevésbé Mro ž ek Rendôrségéhez, a Csirkefejhez (Spiró György) vagy Ionesco abszurdjához, A kopasz énekesnôhöz, amelyrôl már akkor meg lehetett állapítani, hogy "nem csupán »kollokviumi« sikernek könyvelhetô el". Idézem azonban a tanulmány záró bekezdését is: "Továbbra is nyitva maradó kérdés viszont, hogy a nagyközönség visszacsalogatása egy ezer férôhelyes terembe hogyan oldható meg, s megoldható-e egyáltalán. És hogy mit jelent a kompromisszum, a közönség (hétköznapi, tömeg-) igényének a kiszolgálása. A letagadhatatlan konfliktust természetesen nem oldhatta fel a kollektív rendezésû, friss fuvallatot hozó Liliomfi egyszeri sikere. A kerek évforduló küszöbén alighanem ez a legnagyobb kérdés — de nem csupán Kolozsvárt. A színházpártolás 200 évvel ezelôtti módszereit nyilván újakkal kell kiegészíteni, helyettesíteni."
A számbavételben nem mehetett (idôben) tovább Kötô Józseffel közös kötetünk sem, a Magyar színház Erdélyben 1919–1992. (Az 1994-ben, a Kriterionnál megjelent könyv 1944 elôtti fejezeteit írta Kötô.) De már újabb két év kritikusi tapasztalatát is tartalmazza az Erdélyi Figyelô 1994. 2. számában közölt interjú. Lázok János elôbb a színházi intézményrendszert (is) fenyegetô állami szubvenció-megvonás várható követelményeire kérdezett rá, majd a "népszínház kontra mûvészszínház" vitát folytattuk. Én az addigi szakmai teljesítménnyel kiérdemelt, esedékes további (kiemelt) támogatás reményének adtam hangot, nem feledkezve meg a kérdés másik oldaláról. Újabb nyolc év elteltével, engedtessék meg nekem, hogy idézzek az interjúból. Vagyis:
"A kolozsvári színházi vitának ez nyilván csak az egyik vetülete, hiszen tudnivaló, hogy a mûvészszínházi törekvések a közönségnek csupán egy részét vonzzák. Létezik azonban egy másfajta közönségigény és egy másik közönség, amely azt igényli, hogy kapja meg azt a szórakoztató színházat, amihez évtizedeken át hozzászokott. És még valami: bár Kolozsváron — fôleg az egyetemistáknak köszönhetôen — érzékelhetô a mûvészszínházi törekvéseket támogató, élvezni tudó közönség növekedése, valószínûleg a hagyományos színház közönsége is újrateremtôdik a fiatal generációban. Véleményem szerint ezért nem lehet nemzedéki ellentétekrôl beszélni, inkább egy életkortól független szemléletváltás jeleit látom a két tábor szembenállásában. A kolozsvári színházi vitában ott van mindkét félnek a tévedése vagy inkább aránytévesztése, hogy ezt a kétféle színházszemléletet kizárólagosan állítják szembe egymással.
A kérdés megoldására léteznek minták: nyugati nagyvárosokban a kísérletezô, mûvészszínházi repertoárt játszó társulatok, stúdiók mellett ott van mindenhol a nagyközönségnek játszó színház is. Hasonlóképpen kellene eljárni Kolozsvárt is: vagy különválik egy mûvészszínházi mûhely egy megfelelô stúdióteremmel, és emellett tovább mûködik a nagyteremben az a társulat, amelyik az átlagigények kielégítését vállalja fel — vagy együtt maradnak, egyazon intézményi keretben, akkor viszont a színház vezetésének kell megosztania magát valamilyen formában a kettô között.
Ízlésem és színházkultúrám alapján egyértelmûen híve vagyok annak a színjátszásnak, amelyet ma nálunk elsôsorban Tompa Gábor képvisel és valósít meg — viszont látom az egyoldalúságát is annak a színházvezetésnek, amelyik mûsorpolitikájában nem biztosít megfelelô teret a nagyközönség számára játszott daraboknak. Nem szabad egyik vagy másik színházszemlélet nevében ízlésterrort megvalósítani — szerintem ez ennek a vitának a legnagyobb tanulsága."
1994-et írtunk.
Mi történt azóta a kolozsvári magyar színházban? A nagyterem jó kétszáz hellyel megkisebbedett, ám ettôl függetlenül az újabb bemutatók jelentôs része továbbra is (még inkább) "stúdióba", azaz a színpadon kialakított nézôtér által körülvett játéktérre költözött. Ami által közelebb került a nézô a színészhez, kapcsolatuk intenzívebbé válhatott — de azok a játék- és hatáslehetôségek, amelyek tágabb perspektívát igényelnek (és amelyeket Tompa Gábor nemegyszer kitûnôen használt ki, például a Hamlet rendezésében vagy a Képmutatók cselszövésében, a Troilus és Cressidában), hovatovább elmaradtak. Vannak nézôk, akik klausztrofóbiájukat emlegetve maradnak egyre inkább távol az ilyen, vasfüggöny mögötti elôadásoktól. És azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a színházba járás társadalmi esemény is (volt); a szünet is hozzátartozik az elôadáshoz (találkozásokkal, új ruha bemutatásával, esetleg emeleti kiállítással) — ezt pedig jórészt elvették a kolozsvári színházjáróktól.
Ne feledjük azért a kilencvenes évek néhány emlékezetes nagyszínpadi produkcióját sem. Igaz, látnunk kellett egy elhibázott Bánk bánt és egy feledhetô Ember tragédiáját, de volt egy vérre menô komédia, Az imposztor (Spiró darabja), a vendég Árkosi Árpád rendezésében — ahol Orosz Lujzát és (ugyancsak vendégként) Ács Alajost is megtapsolhattuk. Bulgakov Molière-játékának (Tompa volt a rendezôje) félelmetes jeleneteire nem lehet nem emlékezni, akár hét-nyolc év távlatából. Gombrovicz kolozsvári Operettjét sem csak Bukarestben szerették. A velencei ikrekkel a Kolozsvárra folyamatosan visszahívott Vlad Mugur szép és szellemes elôadást teremtett. A közelmúltban pedig a Romeó és Júliával Keresztes Attila bizonyította, hogy igenis van rátermett ifjú rendezô a sétatéri színházban is.
Fent, a "stúdióban" újra születtek nagy elôadások. Vlad Mugur remekelt a Székek "tragikus tréfájával" (Ionesco), majd az Így van (ha így tetszik) valóban pirandellói játékával. A mizantrópból Tompa igazi, élvezhetô kamaraelôadást formált, ismét jó lehetôséget teremtve Bogdán Zsoltnak sokféle tehetsége gyakorlására. Végül találkozhattunk egy hátborzongató — mert nem csupán hozzánk, hanem rólunk is szóló — színpadi történettel, ír darabbal ír rendezô színpadra állításában: a Fordítások volt az az elôadás, amely a viszonylag kisebb színpadi térben is nagyszínházi produkció hatását keltette, miközben érintés-közelbe került a színészi játék. Most mérhettük fel igazán, hogy milyen gazdag ez a társulat tehetségekben, és hogy mit jelent, ha együtt játszhat Csíky András, Nagy Dezsô, Bogdán Zsolt, Hatházi András, Dimény Áron, Kali Andrea. Úgy fiatalodott a kolozsvári magyar színház, hogy megôrzött néhányat (kevesebbet, mint tehette volna) hatalmas tapasztalatú színészegyéniségei közül: Senkálszky Endrét mindenekelôtt; nemrég még felkerülhetett a színlapra Dorián Ilona neve is, (egyszer) láthattuk Török Katit; Élvezhettük Borbáth Júlia humorát is; Boér Ferenc számos elôadásnak volt tartóoszlopa; korábban érdemleges szerepeket kapott Panek Kati, Jancsó Miklós, Bács Miklós; visszahozták (Vlad Mugur elôadásában) Stief Magdát — az "öregemberré" maszkírozott Bíró Józseffel alkottak kiváló párost a Székekben.
Hogy van — lehetne — megoldás az 1992 és 1994 óta folyamatosan jelzett, sôt nyilván régebbi konfliktushelyzetre (az idézettek értelmében), azt a legutóbbi sétatéri bemutató, A szabin nôk elrablása nem csupán szilveszteri érvényû elôdása bizonyította: a Keresztes Attila irányította fiatal csapat nagyszínpadi vérbô komédiázása emlékeztetett a Horváth Béla korabeli színházi hangulatra. Kritikusi igénnyel is lemérhetô volt, hogy Bogdán Zsolt, Hatházi András, Dimény Áron és társaik nem "beskatulyázható" színészek, hogy nem "rontja meg" ôket a Fordítások — és vice versa.
Ha a kolozsvári közönség is végre úgy vizsgázna, mint Bogdán Zsolt, újra normalitásról beszélhetnénk a színházról folyó diskurzust figyelve...
Negyedik alkalommal rendeztek Kecskeméten Kortárs költészet — kortárs grafika címmel országos biennálét, amely jelentôs kolozsvári sikert is eredményezett. A biennálé három díja közül az egyiket, a Magyar Képzômûvészeti és Iparmûvészeti Társaságok Szövetségének az elismerését a Bodor Judit–Tiotiu Epaminonda mûvészpáros nyerte el, Szántai János Beszélyek címû verseskötetéhez készített sajátos illusztrációjával. A Forrás szerkesztôség díja is kapcsolódik városunkhoz, hiszen Bardócz Lajos mûvészi kiteljesedésének színhelye ugyancsak Kolozsvár volt. És sikerrel szerepelt a megmérettetésen Károly Zöld Gyöngyi, aki Egyed Emese Száz sor magány címû versébôl ihletôdött.
"A mostani kiállítás a folyamatosságról beszél. Arról, hogy sokan kötôdnek az irodalom és a képzômûvészet közös vonásait feltárni akaró szándékokhoz. Ugyanakkor mintha a klasszikussá váló félmúlthoz (...) való kapcsolódás is megfigyelhetô lenne (...). Az állandóság keresése lenne ez? Vagy inkább az új nekirugaszkodások kezdete? A választ majd az elkövetkezô idôk és az elkövetkezô kiállítások adják meg" — írja a kiállítás katalógusának bevezetôjében Füzi László. Ami viszont már most bizonyosság: a hagyományos értelemben vett illusztráció fogalma egyre kevésbé fedi azt, ami a két mûvészeti ág, az irodalom és a grafika jelenkori kapcsolatát illeti. Azazhogy: a képzômûvész szerepe egyre kevésbé alárendelt ebben a kapcsolatban, egyre kevésbé igyekszik csupán lefordítani képi nyelvre a költôi produktumot. Egyenlô partnerként szerepel, a verset általában kiindulópontként, ihletforrásként használja. Nem annyira illusztrál, mint inkább újraalkot, önálló képzômûvészeti munkákat teremt. Úgy, ahogyan Károly Zöld Gyöngyi fogalmazta ezüstös, szürkéskék, fekete emlékkönnycseppekbe Egyed Emese Száz sor magányát vagy Bodor Judit és Tiotiu Epaminonda lépett ki a térbe Szántai verseskötetének lapjairól és készített egy lomtárból kihalászott bôröndbôl és merített papírra írott-rajzolt versszeletekbôl háromdimenziós "illusztrációt". Amolyan térképes mûvészi tájékoztatót-eligazítót a költôhöz, képzômûvészhez egyaránt illô, korlátlan mûvészi szabadság és fantázia jegyében.
Tudtam, hogy él Kolozsváron egy halkszavú, a könyöklôs zajos világtól meglehetôsen idegen, a maga csöndes magányában kitartó következetességgel alkotó mûvész, akinek szobraival gyakorta találkoztam csoportos kiállításokon, esetleg közintézmények reprezentatív helyiségeiben. És akinek munkáira mindannyiszor felfigyeltem. De Vasile Rus-Batint, a szobrászmûvészt a maga teljes valójában, mûvészi komplexitásában csak most, a családja rendezte emlékkiállításon ismertem meg, amikor Vasile Rus-Batinról, az emberrôl már csak múlt idôben beszélhetek. Mert vannak bepótolhatatlan hiányosságok.
A sors kegyes volt a kis erdélyi falu nagy szülöttéhez: megáldotta azzal a különleges képességgel, amelynek birtokában megalkothatta kôbe, de fôként fába faragott, balladisztikusan tömör, ugyanakkor lírai felhangoktól sem mentes, a hagyományok talajából eredeztethetô mûvészi világát. De a sors ugyanakkor kegyetlen is volt az életében és munkásságában mindegyre csak a megértést, a szépet, a nemes emberi érzéseket propagáló mûvészhez, hogy oly rövidre méretezte alkotói pályáját. Hosszas betegség után, mindössze 65 évesen távozott az élôk sorából 1999. december 31-én. S akárcsak alkotásai egy részében, mintha sorsának ilyetén alakulásában is lenne valami szimbolikus. Lezárultak az 1900-as évek, és lezárult egy életmû. Hûvös számszerûséggel: annyi mint 3000 mûalkotás. De mennyire nem illik ez a rideg közlés egy olyan mûvészhez, akinek munkái éppenséggel arról a lelki gazdagságról árulkodnak, amelynek birtokában Vasile Rus-Batin alkotott, s amelynek erôteljes kisugárzása adja munkáinak lényegét.
Az erdélyi faszobrászat legnemesebb hagyományain nevelkedett. A fának, mint alapanyagnak a szeretetét mondhatni zsigereiben hordozta, hiszen beleszületett abba a környezetbe, az erdélyi falu világába, ahol a fa megmunkálásának és mûvészi feldolgozásának ôsi hagyományai vannak. Meg aztán ugyancsak jó iskolát járt ki Kolozsváron. Olyan jeles mûvészek irányították szobrásszá érését mint Kós András, Romul Ladea, Virgil Fulicea, Szervátiusz Jenô, Vetró Artúr. A fôiskola elvégzése után a Román Opera díszlettervezôjeként tevékenykedik. Mûvészi világa kiteljesedik és a zene immár kitörölhetetlenül utat tör magának, szervesen beépül a szobrász megszabta mûvészi térbe. Dombormûvei, körszobrai amolyan háromdimenziós poémák. Erôteljes muzikalitásuk, ritmusuk van. De a hangszerek konkrét valójukban is megjelennek azokon a sajátos kompozícióin, amelyek az egyiptomi és görög kultúrából eredeztethetô motívumkincset helyezik sajátosan erdélyi megvilágításba. Ôsi dallamok keverednek a preklasszikus muzsikába és "szólaltatják" meg az apró részleteiben kimunkált, harmonikus egységbe szervezôdô kompozíciót. A figurativitás, az emberközpontúság jegyében született alkotásokban a mûvész a határozottsággal megmunkált, hangsúlyos részleteket lágyan ívelô formákkal enyhíti-vegyíti. Érdemes felfigyelnünk azokra a szándékos arányeltolódásokra, a kéz, a lábfej, az ujjak szerepére, amelyek különleges méreteikkel, nagyságukkal hatnak, helyezik elôtérbe a nem titkolt mûvészi szándékot.
Történelmi-mitológikus-folklorisztikus ihletésû körplasztikái a tematikának megfelelô formában rendezik maguk körül a teret. Egynémely munkájától az elbeszélô jelleg sem idegen, amelyet rendkívül gazdag motívumkincs birtokában, balladisztikus tömörséggel és kifejezôerôvel jelenít meg. És megvannak a maga sajátosan vissza-visszatérô ábrázolatai, amilyen például a formai-tartalmi kiegészítésül vagy éppenséggel önálló alkotásként is szereplô bagoly-szimbólum.
Vasile Rus-Batin a portrészobrászat avatott mestere. Életmûvében jelentôs szerepet játszik a román és a nemzetközi kultúra nagyjainak szentelt arcképcsarnok is. Portréi kitûnô emberismeretrôl, mélységrôl árulkodnak. A formai jegyeken túl az érzékeny lélekábrázolás sajátos megnyilvánulásai is ezek a dokumentum értékük miatt sem elhanyagolható munkák.
De van egy másik vonulata is Vasile Rus-Batin munkásságának. A realitás talajából fakadó, klasszikus hangvételû munkái mellett az 1980–1989 között született Kimérák sorozat mind tartalmában, mind formai megformáltságában elüt az átlagtól. Az agyonbárdolt, aprólékosan megmunkált, felaprózott formákat felváltja a simára csiszolt felület és azok a kígyózó formába öntött, szoborrá konkretizált rémlátások, amelyek talán saját betegségével és a végnapjait élô, nagyon beteg társadalom furcsaságaival magyarázhatók.
A múlt hét végén, a Mûvészeti Múzeum emeleti termeiben megnyílt emlékkiállítás csupán ízelítô az életmûbôl. A mûvész évek óta készült egy gyûjteményes kiállítás megrendezésére, de fogyóban levô ereje miatt erre már nem kerülhetett sor. A mostani tárlat, amelyet feltehetôen még mások is követnek majd, érdembeni tisztelgés a mûvész emléke elôtt. Aki 1998-ban, nyugdíjba vonulása után még örömmel újságolta barátjának, dr. Dumitru Dumitrascu professzornak adott interjújában, hogy most már több ideje lesz a munkára. Arra, hogy felfedezze azokat a szobrokat, amelyeket a mûtermében évek óta türelmesen várakozó fák rejtegetnek magukban. Belsô kényszerbôl alkot, de munkáiból nem hiányozhat a szellemi megalapozottság, a gondolat, az érzelem. Rengeteg ötlete és elképzelése van — mondotta —, amelyek megvalósításra várnak.
Egy évre rá azonban az életmû végképp lezárult. A mûteremben türelmesen várakozó fák rejtelmeit a mûvész már csak egy másik dimenzióban kutathatja és fejtheti meg.
Múlt heti írásomban foglalkoztam a különbözô iskolatípusok megnevezésével, említettem a gimnázium meg a líceum mivoltát, de elmaradt — miként figyelmeztettek is rá — a kollégium mint intézménynév, hiszen még ma is sokan vannak, akik középiskoláikat Kolozsvárt nem a piarista gimnáziumban, hanem a református vagy az unitárius kollégiumban végezték (intézménynévként nevüket akár nagybetûvel is írhatnók). Beszéljünk hát a kollégiumról.
A kollégium — akár a gimnázium — latin eredetû szó, a latin collegium átvétele. Elsô írásos adata 1559-bôl bukkan fel a következô mondatban: "szerzettenek vele nagy pispeksígeket, de Collegiumot egyet sem." A latin szó nemcsak a magyarba, hanem számos európai nyelvbe is bekerült (angol: college, német: Kollegium, francia: colège, olasz: collegio stb.). A magyar kollégium régen gy-vel hangzott (kollégyium, kollégyiom), a g-s változat újabb klasszicizáló ejtésmód eredménye. Kollégiumnak elsôsorban az alsó, közép és felsôfokú protestáns bentlakásos (!) tanintézetet nevezték. Ilyen híres oktatási intézet volt a pápai, a debreceni, a sárospataki, a nagyenyedi kollégium, s a sort folytathatnók. A 18. század végéig kollégiumnak nevezték a katolikus iskolát is, volt például jezsuita kollégium.
Miután a kommunista rendszer a 40-es évek végén megszüntette az egyházi iskolákat, a kollégium szó a fenti "bentlakásos tanintézet" értelemben — szótáraink szerint — történetivé vált, s a szó elsô jelentéseként A magyar nyelv értelmezô szótára ezt a meghatározást adja: "kollégium: diákotthon egyetemi, fôiskolai hallgatók vagy középiskolai tanulók számára." Valóban a Magyarországon beszélt köznyelv kollégiumon diákotthont ért (a különbözô konferenciák résztvevôit pl. "kollégiumi szobákban helyezik el", így e szó jelentése csaknem azonos a bentlakás, az internátus szó jelentésével.
Úgy tûnik azonban, hogy az erdélyi református egyház jobban ragaszkodik — és jól teszi — a kollégium szóhoz, e szó régi, "történeti" jelentéséhez. Az "Erdélyi Református Naptár a 2002. évre" címû kiadvány 54. lapján olvasom: "Elindult a »diákotthon« program, amely megvalósítása nagy segítség lesz a tanulóknak... Sikerült átépítéssel kialakítanunk Kézdivásárhelyen egy 100 férôhelyes diákotthont (bentlakást és étkezdét), Nagyenyeden egy 30 férôhelyes bentlakást. Ezeken kívül diákotthonaink vannak Székelyudvarhelyen, Zsobokon, Kôhalomban, Medgyesen, Szamosújváron és Válaszúton". Ezután a kiadványban "I. Kollégiumok" kiemeléssel "Kollégium neve" rovat alatt így sorakoznak az elnevezések: "Kolozsvári Református Kollégium, Nagyenyedi Református Kollégium, Marosvásárhelyi Református Kollégium" stb., stb. Ebbôl látszik, hogy a kollégium él.
A rendszerváltás után felfrissültek a tárak: sok tehetséges fiatal taggal bôvült az intézmény létszáma. Persze, azóta változott a helyzet, sokan lemorzsolódtak, de volt, aki úgy döntött, itt marad, és megpróbál helyt állni a jelenlegi nehéz körülmények között. Az eltelt tizenkét év jó esélyt adott a fiatal karénekeseknek, hogy a színpadon bizonyítsanak: ilyen példa lehet Szakács Levente is, aki — dicséretére legyen mondva — kitartó, szívós munkával elérte, hogy pár éven belül fôszerepeket énekelt. Hogy még sok munka vár rá? Ezt ô is tudja, de a kolozsvári magyar opera színpadához és közönségéhez fûzôdô elkötelezettsége mindeddig átsegítette az akadályokon. Hadd ismerjük meg a fiatal operaénekes eddigi életútját, mindennapi gondjait és örömeit.
— Miért választottad ezt a pályát?
— Úgy érzem, a színpadon felszabadulok, és közvetíteni tudok. Az elsô évek lámpaláza lassan alábbhagyott, és mostanra megszoktam a színpadot. Érzem, egyre jobban megtalálom helyem a színpadon, mozdulataim, gesztusaim könnyedebbek, a dikcióm is javult.
— Milyen gyerekkori emlékek fûznek a színházhoz, az operához, hiszen szülôvárosodban, Besztercén nincs magyar nyelvû színjátszás?
–- Édesanyám volt az, aki megszerettette velem a zenét, az operát, gyakran elvitt hangversenyekre, opera- és színházelôadásokra, hûséges látogatói voltunk a különbözô társulatok vendégjátékainak. Besztercén a kultúrházban mûködik egy román nyelvû színjátszó csoport, habár maroknyian vannak, de a város kulturális életében fontos szerepet játszanak. Énekhangomat apai nagyapámtól örököltem, aki református kántor volt.
— Sokan tudják rólad, hogy mivel nagyon szereted az állatokat, gyerekkorodban állatorvos szerettél volna lenni…
— Helyesbítek, nem állatorvosnak készültem, hanem az ornitológiát választottam, a biológia egyik ágát, mert nagyon szerettem a madarakat: állandóan madarásztam, már gyerekként egy unokatestvérem révén kapcsolatban álltam több ornitológussal, s ha ilyen témájú elôadást tartottak Besztercén, én mindig ott voltam. Családunkban hagyománya van a természetjárásnak, kirándulásnak: ilyenkor madáretetôket szereltünk fel, rovarásztunk. Most is hetente legalább egyszer az erdôt járom, ilyenkor megnyugszom és kikapcsolódom.
— Volt-e valami olyan esemény az életedben, ami végül megváltoztatta pályaválasztási szándékodat, és a zene felé irányított?
— Ötödikes voltam, amikor a zenetanárnôm azt mondta: "Belôled énekes lesz". Akkor ennek nem tulajdonítottam nagy fontosságot, hiszen a zene még mellékes volt számomra, és nem is hittem, hogy ez valóra válhat. Megkérdezte tôlem, hogy szoktam-e énekelni. Azt válaszoltam, hogy igen, otthon, amikor kedvem tartja vagy a barátokkal kirándulásokon. Még most is emlékszem, hogy Kirujfürdôn egy nyári táborban többféle vetélkedô volt, és én ott elsô díjat nyertem a népdalversenyen. A sikert megkoronázta a gyönyörû természeti környezet: a hegyek, a tiszta vizû patakok. Este tábortûznél rendezték a versenyeket, ezután állandóan énekeltettek, és én szívesen tettem eleget a felkéréseknek: a népzenétôl a könnyûzenéig mindent elénekeltem, amit csak tudtam. Ha most, felnôtt fejjel visszagondolok, a hangom mutálása szinte észrevétlenül zajlott le, tehát ez sem gátolt az éneklésben. A magyartanárnôm a népzene és a néptánc felé irányított. Gyerekkorom óta vonzott a mûvészet, a színpad. Komoly kazetta- és lemezgyûjteményem volt már akkor, minden mûfaj érdekelt. Tizenévesen persze a divatos könnyûzene irányzatok és ezek mûvelôi kötötték le a figyelmemet, de ma is szívesen hallgatok egy-egy jó hangú énekest.
— Most pedig az opera mûfaja van elôtérben…
— Még ha egyesek túlzásnak is tartják, én imádom az operamuzsikát, s elérzékenyülök, ha egy csodálatos hangot hallok. A régi énekesek közül nagyon szeretem Franco Corelli hangját, akit a világ egyik legnagyobb tenoristájának tartok. Sajnos, korán visszalépett a pályáról. Tisztelek mindenkit, aki tett valami érdemlegeset a színpadon az operamuzsikáért, fantasztikus munkával és lemondások árán jutott fel a csúcsra. Én ezt nagyon értékelem és tisztelem. Arra törekszem, hogy példájukat követve én is elérjek valamit ezen a pályán.
— Mikor kerültél a kolozsvári Magyar Operához?
— 1990-ben kerültem az énekkarba, emlékszem, a versenyvizsgán katonaruhában jelentem meg, mert még nem szereltem le, és csak 24 órás kimenôt kaptam. Könnyen telt el a katonáskodás is: végig énekeltem katonatársaim nagy örömére, két jó gitáros volt az alakulatnál, és ôk kísértek: a népzenétôl a könnyûzenéig minden belefért a "repertoárba", s érdekes módon Suceava megyében, Dumbrãveniben nem számított, hogy románul vagy magyarul énekelek. Édesanyám figyelt fel egy tévéadás során, hogy a kolozsvári magyar opera versenyvizsgát hirdetett az énekkarba… így kezdôdött. 1990 tavaszán versenyvizsgáztam, áprilisban leszereltem, és május 2-án volt az elsô munkanapom a társulatnál. Nagyon szép emlékeim vannak ebbôl az idôszakból: Laskay Adrienne volt a karnagyunk, sok volt a pályakezdô, fiatal kórustag: Kiss B. Attila, Fülöp Márton, Szabó Péter, Tôkés Ferenc, Szabó Bálint, Cseterki Ferenc stb.
— Hány évig voltál karénekes?
— 1998-ig, de hamarosan kisebb-nagyobb szerepeket kaptam: 1993-ban a gyulai Várszínházban Erkel Ferenc: Brankovics György címû operájában Gerôt énekeltem, ez nagyon szép és kellemes emlékem, s egyben ez volt elsô operaszerepem, nem volt könnyû, és már akkor tudatában voltam annak, hogy fiatal korom ellenére bizonyítanom kell. A siker ösztönzôleg hatott rám, és ez segítségemre volt további szerepeimnél is. Elsô operettszerepemet, Lehár: A víg özvegyének Rosillonját 1994–1995 telén alakítottam, amikor egy háromhónapos olaszországi vendégjátékon szerepeltem a társulattal; nagyon sok szép színházban léptünk fel, többek között a milánói Teatro Nuovóban. A darab végén el kellett énekelnem a híres "O sole mio"-t, és meglehetôsen féltem. A kollégák elôre figyelmeztettek, hogy az olasz közönség nagyon igényes, a tét annál is nagyobb volt, hisz egy ilyen ismert és népszerû számot elôadni több volt egyszerû kihívásnál.
— Kivel tanulsz énekelni?
— Eddig több énektanárom volt. Két éve Laskay Adrienne foglalkozik a hangommal, és az, amit én énekesként elértem, azt jórészt neki köszönhetem: nem csak az énektechnikai nehézségeket sikerül áthidalni, hanem a folytonos bátorításnak köszönhetôen magabiztosabbnak érzem magam.
— Milyen szerepek következtek?
— 1992-ben debütáltam Huszka Jenô: Mária fôhadnagy címû operettjében a Huszár szerepével, még most is emlékszem, milyen óriási lámpalázzal küszködtem a színrelépés elôtt.
Ugyanebben az évben kortárs opera fôszerepében léptem fel: Vidovszky: Nárcisz és Ekho címû egyfelvonásos operájában. Kisebb szerepek következtek: Borsa Verdi Rigolettójából, Gaston a Traviatából. 1996-ban Rossini: A szevillai borbély Almaviva grófját énekeltem, 1997-ben Arturót a Lammermoori Luciából és Erkel: István király címû operájából Sebôs szerepét, 1998-ban A névtelen hôsökbôl Jóskát, és Lajtha László A kék kalapból Leandre-t, 1999-ben Feri A mosoly országából stb.
— Váratlanul ért az, hogy magánénekes lettél?
— Tudtam, hogy nagy feladat áll elôttem, de nem ért váratlanul, úgy gondoltam, hogy az addig elénekelt szerepek után ez természetes. Többen "kiugrottunk" akkor a karból: György Mária, Szilágyi János, és akkor került a társulathoz Molnár Mária is. Ez után repertoárom további szerepekkel bôvült: A bajadérból Pierre, a Három a kislányból Schober báró, a Lili bárónôbôl Illésházy László, a Bátori Máriából Miklós, a Don Pasqualéból Ernesto, a Mária fôhadnagyból Jancsó Bálint. Most készülök a Puccini Triptichonjából Rinuccio szerepével (Gianni Schicchi).
— Van-e konkrét szerepálmod?
— Az eljátszandó szerepeknél figyelembe kell vennem azt, hogy melyik az, amelyik megfelel a hangomnak. Szeretném elénekelni a Mantuai herceget, a Lammermoori Lucia Edgarját, de tudom, hogy ez csak jó néhány év múlva lesz lehetséges. Még várhatok ezekkel a szerepekkel.
— Színészileg ki segít a figura életre keltésében?
— Eddig hathatós segítséget kaptam a rendezôktôl, de megpróbálom saját magam elgondolását is beolvasztani; elôfordult már olyan, hogy színész kollégák tapasztalatát, tanácsát fogadtam meg. A Mária fôhadnagy operett fôszerepénél Albert Júlia színmûvésznô látott el jó tanácsokkal, ami a szövegmondást és a színpadi játékot illeti. Elbeszélgetett velem a szereprôl, egyáltalán arról, hogy hogyan keltsem életre a figurát. Ezt én nagyon fontosnak tartom. Minden szerepemet jól át kell gondolnom, több tényezôt figyelembe véve. A színház elôadásaiból is szoktam tanulni.
— Hogyan készülsz egy-egy szerepre?
— Már a korrepetíciós próbák során utánaolvasok a szerepnek, és többször elôfordult már, hogy olvasmányélményeim hatására jól közelítettem meg egy-egy figurát. A munkafolyamat viszont hosszas, és nem ér véget az elôadással.
— Nemrég még egy kortárs operában léptél fel: Demény Attila Parafarmjának fôszerepével. Hogy érzed magad a modern operák hangzás- és gondolatvilágában?
— A kortárs operák szerepei zeneileg nehezebbek, mint a klasszikus vagy romantikus operák szólamai, de azért megtanultam ezt a szerepet is, egyszerûen sikerült átélnem a darab adta szituációt. Ahhoz, hogy egy kortárs zenemûvet kellô mûvészi színvonalon tolmácsolj, nem csak magát a szerepet kell vokálisan megoldani, hanem át kell élni, át kell gondolni a szerepet a maga egységében és bonyolultságában. Ha a mûvész megérti és értékelni tudja az adott színpadi szituációt, tudja, hogy milyen mondanivalója van annak a mûnek, akkor el lehet játszani egy modern mûvet úgy, hogy a közönségnek is elnyerje a tetszését.
— Nem vonz a kinti, mondjuk anyaországi "fényes" karrier?
— Csak annyira, mint akárki mást mûvésztársaim közül. Pozitív élményeim közé tartoznak a magyarországi vendégjátékok. Meghatottsággal töltött el, amikor a millenáris rendezvénysorozat keretében léptünk fel. Rengeteg turnén vettem részt az itt eltöltött tizenkét év alatt, és fôleg a magyarországi szereplések azok, amelyekre a legszívesebben emlékszem. A múlt nyári vendégjátékokon is többször felléptem: Nyíregyházán a Lili bárónôbôl énekeltem Illésházyt, Esztergomban a Bánk bánból Sólyom mestert, Zsámbékon a Bátori Máriából Miklóst, a margitszigeti jótékonysági hangversenyen a Víg özvegybôl egy duettet. Gyönyörû nyár volt a 2001-es.
— Sokan elmentek a társulattól a jobb életkörülményekért, a karrierért…
— Megértem ôket, de az erdélyi magyarság nem maradhat énekesek, színészek, egyáltalán mûvészek nélkül.
— Számodra szerencsés helyzet az, hogy nincs versenytársad…
— Erre eddig nem is gondoltam. Szeretem a kollégáimat, mindenki segítôkészen és türelemmel fordult felém, s ugyanilyen szeretettel viszonyulok én is hozzájuk, az esetleges konkurenciától függetlenül.
— Milyen hobbijaid vannak?
— Még mindig szívesen foglalkozom biológiával, szabadidômben sportolok és túrázok.
— Ha valamilyen okból abba kéne hagyjad az éneklést, mihez kezdenél?
— Nem vagyok túlzottan gyakorlatias ember, valószínû, hogy megtorpannék, ha felmerülne a pályamódosítás kérdése. Remélem, hogy ez nem fog bekövetkezni.
— Mi volt az, ami különösen nehéz volt énekesi pályád elsô tíz esztendejében?
— Az operettek táncbetéteit kínosan lassan sajátítottam el; a Viktoriában például egyszerûsítették a tánclépések — számomra — bonyolult, hosszú sorát. A népi táncok, fôleg a csárdás, azonban semmilyen nehézséget nem okoztak. Hiányos tánctudásom mellé még hozzá kell tenni a színpad okozta lámpalázat, feszültséget, ami ilyenkor fokozottabban jelentkezik mintha csupán énekelnék vagy beszélnék. Csodálom kollégáimat, akik jó mozgáskészségük folytán könnyedén ropják a táncot a színpadon.
— Mivel zárhatnánk ezt a beszélgetést?
— Köszönetet szeretnék mondani ezúton is mindazoknak, akik elindítottak a pályán és ez alatt a tizenkét év alatt szakmailag és emberileg támogattak: Gy. Tatár Évának, aki elsô lépéseimet irányította a színpadon, és türelmesen javította a hibáimat, Dehel Gábornak, akivel az Erkel-operák színrevitelekor volt alkalmam együtt dolgozni. Hosszú lenne mindenkit felsorolni, így elnézést kérek azoktól, akiket most nem említettem.
Buzánszky Jenô múlt évi kolozsvári élménybeszámolója, találkozója egykori szurkolóival, ôt csak hallomásból, írásokból, esetleg a tévébôl ismerô fiatalokkal, no meg a magyar labdarúgásnak ama bizonyos 6:3-ra emlékeztetô napja adta az ötletet az Aranycsapat életben lévô játékosaira — Buzánszkyra, Puskásra, Grosicsra és Hidegkutira — emlékeztetni. A többiek, szám szerint heten, már csak a mennyei lelátóról figyelik mai utódaik játékát. Mostani összeállításunkban a végleg eltávozottakról írunk röviden. Mégpedig végsô búcsúzásuk idôrendjében.
ZAKARIÁS JÓZSEF
nyitotta meg a sort. Az 1926-os születésû, egyszerûen Zakinak becézett játékost, Bozsik nélkülözhetetlen fedezetpárját tekintették a válogatott szürke eminenciásának. Sohasem csillogott, nem állott a reflektorok fényében. De ha nem volt ott a csapatban, máris döcögött a gépezet, azonnal érzôdött a hiánya! Bukovi Márton, a jeles edzô mondta róla az MTK-utód csapat 1953-as kolozsvári látogatása során, amikor szóba került a szerepeltetése: "Nálunk a klubban Kovács Imre a jelesebb fedezet, mindent tud, amit a korszerû labdarúgásban tudni kell. De a válogatottban Bozsik Cucu támadó felfogású játékát jobban egészíti ki Zaki kevésbé villogó, de rendkívül hasznos játéka." Zakariás voltaképpen hátrahúzódott fedezetként negyedik hátvédet játszott. Az ô helyére pedig késôbb Hidegkuti ment hátra, mai értelemben vett középpályásnak. Zakariás roppant fegyelmezett, a taktikai utasításokhoz maradéktalanul ragaszkodó igazi csapatember volt. Enyhe túlzással azt is mondhatjuk róla, hogy mindig tudta, hol kell állnia, mikor kell közbelépnie. Egyébként hosszú út vezetett igazi klubjáig, az MTK-utódig. Játszott korábban a Gammában, Budai Barátságban, Mateoszban és Elôrében. Innen került a nevét elôbb Textilesre, Bástyára, majd Vörös Lobogóra változtató MTK-ba. 35-ször szerepelt a válogatottban. Nemcsak legkorábban, 1971-ben, de valamennyi társa közül a legfiatalabban, 47 évesen hunyt el. Az igazi szívjátékosnak ismert labdarúgónak éppen a szíve mondta fel a szolgálatot, infarktus végzett vele. Sohasem játszott Kolozsvárott.
Érdekes, hogy következô végleg eltávozott társa éppen fedezetpárja,
BOZSIK JÓZSEF
volt. S ami ritkaság: az 1925-ös születésû, mindenütt Cucunak becézett játékos, a magyar válogatottban elsôként és mindeddig egyedüliként 100 szerepléshez jutott labdarúgó pályafutása során egyetlen klubcsapatban, a Kispest AC-ban, illetve annak utódjában, a Honvédban futballozott. Puskás Öcsinek gyermekkoruk óta szomszédja és kebelbarátja volt. Dénes Tamás és Rochy Zoltán A 700 után — A magyar labdarúgó-válogatott története címû könyve szerint (is) "a világfutball egyik legfényesebb csillaga volt. Tökéletes labdakezelés és rúgótechnika, nagyfokú helyzetérzékelô-képesség, hatalmas játékintelligencia jellemezte a játékát." Zakariáshoz hasonlóan tagja volt az 1952-es helsinki olimpiai bajnok-csapatnak, az 1954-es vb-ezüstérmes gárdának, és felejthetetlen teljesítményt nyújtott az 1953-as londoni 6:3-as, majd az 1954-es római olimpiai stadionavató mérkôzésen (ekkor 3:0-ra nyert a magyar csapat). Másfél évtizedig volt oszlopos tagja mind klubcsapatának, mind a válogatottnak, amelyben utolsó mérkôzését 1962. április 18-án a budapesti Népstadionban játszotta (Uruguay legjobbjaival szemben), és az 1:1-gyel végzôdött találkozó magyar gólja éppen az ô nevéhez fûzôdik! Antal Zoltán és Hoffer József Alberttôl Zsákig címû munkájukban többek között így értékelték: "Fénykorában a világ legjobb támadófedezetének tartották... Kimeríthetetlen ötletgazdagság és taktikai érettség, lenyûgözô könnyedség és irányítókészség, röviden: valódi »futball-zsenialitás« jellemezte játékát."
Egyetlenegyszer játszott Kolozsvárott: 1960. augusztus 28-án, amikor a római olimpián szereplô válogatottban helyet kapott játékosait nélkülözô Honvéd 1:1-re játszott a Sepsy András és Constantin Rãdulescu edzette, akkor Tudomány névre átkeresztelt diákcsapattal.
Harmadikként a támadósor egyik fényes csillaga,
KOCSIS SÁNDOR
távozott. Akik emlékeznek az éveken át veretlen csapat játékaira, gyôzelmeire, a remekbe szabott gólokra (az ô esetében a csuka-, bomba- és felhôfejesekbôl esett találatokra), azoknak nem kell különösebben magyaráznom az odahaza a Fradiban és a Honvédban Kockának, majd az 1956-os forradalom leverése után játékosként haza nem tért, a Barcelonában Cabezon de Orónak, azaz Aranyfejûnek becézett csatár egyéniségét, személyiségét. 68 mérkôzésen játszott, a válogatottban 75 gólt lôtt, illetve fejelt. Ôt tartották az Aranycsapat egyik legjobb képességû játékosának. Joggal írhatták róla: "Tökéletes technika, magas fokú játékintelligencia, kitûnô áttekintés és sziporkázó szellemesség jellemezte. Társait — fôleg szélsôjét — pompás átadásokkal foglalkoztatta. Váratlan húzásokkal bontotta meg az ellenfél védelmi sorait. Eredményességben, a helyzetek kihasználásában kimagasló teljesítményt nyújtott. Mindkét lábbal és fejjel állandó veszélyt jelentett a kapura. Fejjátékával az egész mezônybôl kiemelkedett. Páratlan ruganyosságának és ütemérzékének köszönhette, hogy rendszerint a felugró kapus kinyújtott karjainál magasabbra lendült, ahonnan nagy biztonsággal és pontossággal irányította fejeseit. Fénykorában a világ legkiválóbb jobbösszekötôjének tartották." — Engedtessék meg csupán arra a magyar–uruguayi vb-elôdöntôre emlékeztetni, amikor a rendes játékidôben 2:2-re végzôdött találkozót követô hosszabbítás, egyben az egész mérkôzés és a továbbjutást, a döntôbe kerülés sorsát Kocsis két remekbe szabott fejesgólja döntötte el. 1958–1966 között a Barcelona piros-kék mezét viselte, két-két bajnoksággal gyarapította sikereit. 1960-ban VV- (késôbb UEFA-)kupa elnyeréséhez, egy évvel késôbb BEK-döntôbe jutáshoz segítette csapatát. Súlyos mûtéte, lábfejének elvesztése megrendítette lelki egyensúlyát, önszántából választotta a halált.
Sohasem játszott Kolozsvárott.
Másfél évvel Kocsis után, 1981. tavaszán
LÓRÁNT GYULA
haláláról érkezett hír. NSZK-beli csapat edzôjeként, görögországi, nevezetesen szaloniki mérkôzés közben szívszélhûdés következtében hunyt el.
Ô volt az Aranycsapat egyetlen olyan játékosa, aki még a második világháború idején is bajnokságot nyert csapatával, a NAC-cal. 1943–1944-ben Kôszegrôl a Sebes-Körös mentén fekvô városba került. Volt ifi-válogatott játékos a csapatnak úgyszólván valamennyi posztján átlagon felülit nyújtott. Játszott hátvédet — hol Mészáros, hol Ónody helyett. Szívesen szerepelt Perényi, Juhász, Deményi és Szegedi-Szimatok társaságában a fedezetsorban is. Majd az egykori "szabvány-jobbszélsô", Kovács II. János katonai és frontszolgálata idején a Lóránt, Barna, Sárvári, Bodola, Tóth III. csatársor elsô tagjaként jelent meg neve. És nem sokkal késôbb már az Aradi ITA mezében romániai bajnoki címet szerzett, s 1947-ben végleg hazaköltözött Magyarországra. 1950-ben már mint a Budapesti Vasas játékosával szorítottam vele kezet Bukarestben. A Vasastól a Honvédba igazolása után került sorozatosan, összesen 37-szer a válogatottba, Igazi helye a középhátvéd, az úgynevezett "kullancs" szerepkör volt. Ott remekül érvényesült gyorsasága, határozottsága, erôtôl duzzadó, kemény, vetélytársakat megriasztó játéka. Ha olykor a gondjaira bízott csatár gyakrabban veszélyeztette a magyar kaput, már harsogott Puskás Öcsi csapatkapitány sztentori hangja: "Lóri! Meddig villog a center?" — s rendszerint már nem is villogott többé... A csapat egyik legintelligensebb, legmûveltebb játékosa volt, gyakran akadtak nézeteltérései a vezetôkkel.
Kolozsvárott 1944. április 30-án játszott elôször, a KAC 2:1-es gyôzelmével végzôdött rangadón jobbszélsôként ô rúgta a váradi gólt. Majd 1946. október 20-án már az aradi textilgyári csapat jobbhátvédjeként játszott utoljára itt a Vasas ellen 3:2-re megnyert ob-mérkôzésen. Diákéveiben is gyakran járt városunkban, itt tanult a Ferenc József Tudományegyetem közgazdasági szakán.
Újabb két év telt el, és megint megritkult az Aranycsapat-játékosok sora. Elment Kocsis jó barátja, szélsôje,
BUDAI II. LÁSZLÓ
Kettôvel többször, 39-szer szerepelt a válogatottban, mint az elôbb emlegetett Lóránt, alig 55 évet élt. Gyógyíthatatlan kór vitte el családja, barátai közül. A Budai–Kocsis jobbszárnyról valóságos legendák keringtek. Bár Budai Laci, akit egyébként kissé görnyedt tartása miatt Púposnak becéztek, nem volt annyira fényesen csillogó klasszis, mint összekötôje. De egymás mellett csodálatos dolgokat vittek véghez. Az elôbbiekben szó esett Kocsis két fejesgóljáról az urukkal szemben. Közülük az elsô Budai mértani pontosággal beívelt labdájából esett. Bizonyára az olvasók nagy töbsége ismeri Hofi Géza humoros mondását, amely arról szól, hogy ha Kocsis észrevette, hogy Budainál a labda, ránézett az órájára, és úgy mormogta: "Menjek csak elôre, 5 másodperc múlva menetrendszerû pontossággal labdának kell érkeznie az 5 és feles vonalhoz. Le ne késsem!" — és futott, s a beadás megérkezett, nem hátra, nem elôre vagy összevissza, hanem pontosan a Kocka fejére. S onnan folytatta útját a hálóba...
Talán még ma is sokakat foglalkoztat a kérdés: mi történik azon az ominózus 1954-es vb-n, ha az uruguayiak ellen villogó Budai II. nem marad ki a válogatottból?
Budai egyszer játszott Kolozsvárott, 1948. május 2-án, Budapest válogatottjában. Olyan társakkal, mint Csikós, Palotás és
LANTOS MIHÁLY,
a szôke balhátvéd. Ô 1989-ben, 61 évesen hunyt el. A válogatottban 52 mérkôzésen játszott. Az MTK különféle néven szerepelt csapataiból került be a legjobbak közé. Remek testi felépítésû, abszolút kétlábas, nagyokat, de fôleg pontosan rúgó, s mindezek mellé kiválóan fejelô sziklakemény hátvéd volt. Puskás távollétekor, de olykor még jelenlétében is gyakran ô végezte el a kapu elôterében elôforduló szabadrúgásokat. Egyik ilyen alakítása volt az emlékezetes budapesti 7:1-es magyar–angolon a 8. percben lôtt elsô gólja. Mire Merrick elvetôdött, a labda már visszapattant a hálótartó vasról... Nem volt az a kimondottan gyors játékos, de ezzel szemben remek szerepléseivel, pompás helyezkedésével, és kiválóan idôzített keresztezéseivel remekelt.
Ô is egyszer játszott Kolozsvárott, az elôbb emlegetett Budapest–Kolozsvár találkozón.
Nyolc évig nem folytatódott a sor. Mígnem 1997 szeptemberében
CZIBOR ZOLTÁN
szíve is felmondta a szolgálatot. 68 éves korában távozott az élôk sorából az elôbbiekhez hasonlóan olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes, a Ferencvárossal és a Honvéddal is bajnok, majd jó barátja, Kocsis társaságában, az ugyancsak egykori Fradi-játékos Kubala László védôszárnyai alatt a barcelonai csapatot erôsítve. Az ô útja a Ferencvárosból a Csepeli Vasason át vezetett a Honvédhoz, illetve a válogatottba, amelynek címeres mezét 43 ízben húzhatta magára, és 17 góllal tette még emlékezetesebbé szereplését. Örökre felejthetetlen marad az a pompás gólja, amelyet az 1952-es helsinki olimpia döntôjében a jugoszlávok parádés kapusának, Bearának rúgott a találkozó hajrájában, és ezzel végleg eldöntötte az összecsapás, egyben az akkor 15. magyar olimpiai aranyérem sorsát. És a döntô után egyik vezetôje annak a gárdának, amely az ökölvívó Papp Lacinak szurkolt a 16. arany kivívásához.
Játéka? Röviden: kiváló képességû, világklasszisnak számító, de szélsôséges, szeszélyes labdarúgó volt. A legtalálóbban Buzánszky jellemezte ôt legutóbbi kolozsvári találkozóján: "Rongyosnak becéztük, sohasem lehetett tudni, mire készül. A leggyakrabban még ô sem tudta, mit akar, hát akkor hogyan tudta volna az ellenfél?!" Játékával szemben kevesen találták meg az ellenszert. Valamennyi korábban eltávozott társával szemben ô volt az Aranycsapat eddig legidôsebb korban elhunyt játékosa.
Egyszer sem szerepelt Kolozsvárott.
Nyugodjanak békében!
A kormány a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás egy részének újratárgyalását kezdeményezte, hogy a gazdasági átalakítás terhei minél kevésbé rontsák az amúgy is alacsony életszínvonalat.
Adrian Nãstase miniszterelnök kedden nem hivatalos tanácskozást tartott kormányának tagjaival a szociális védôháló erôsítésének lehetôségérôl. A kormányfô szerint ennek útja az, hogy a reform terheit arányosabban osszák el.
Az arányosabb teherviselést szolgálná az elképzelések szerint a személyi jövedelemadó módosítása. A kormány a legalacsonyabb — 18 százalékos — adósáv csökkentését tervezi, és ezt a legmagasabb sávban alkalmazott adókulcs növelésével egyenlítenék ki.
Konkrét adatokat a miniszterelnök nem említett. A legalsó sáv kulcsának csökkentése közel 2,3 millió embert érintene. Romániában jelenleg 750 ezer alkalmazott nem fizet semmiféle jövedelemadót, mivel havi jövedelme nem éri el a kormány által elrendelt, garantált minimális bért.
A kormány szeretné azt is, ha az IMF-fel tavaly kötött megállapodásban felülvizsgálnák az energia árának havonta tervezett inflációs kiigazítását.
Adrian Nãstase hangsúlyozta, hogy az elmúlt években hússzorosára növekedett az áram és a távfûtés díja Romániában. A miniszterelnök szerint értelmetlen a reform nagyszabású céljairól beszélni akkor, amikor a lakás fenntartásának költségei meghaladhatják a hazai átlagbért.
Az informális kormányülésen döntés született arról, hogy tíz napon belül elkészül az országos energetikai stratégia. Ez többek között tartalmazni fogja a cernavodai atomerômû épülô második reaktorblokkjának befejezését, további két új blokk megkezdését, valamint az épülôben lévô vízi erômûvek privatizálását.
Az IMF szakértôi csoportja ezen a héten kezdte vizsgálni Bukarestben, miként teljesítette a kormány a tavaly kötött megállapodást. A szakértôi tárgyalásoktól függ a közel 400 millió dolláros készenléti hitel második — 66 millió dolláros — részletének folyósítása.
Az amerikai Boeing konzorciumtól rendelt négy B737-300 típusú repülôgép lemondásáról tárgyal a román nemzeti légitársaság, a Tarom, a gyártó képviselôivel.
A Tarom hat évvel ezelôtt rendelt nyolc Boeing 737-300 típusú repülôgépet. A gyártó ebbôl kettôt már átadott, további két gép szállítását 2003-ra ütemezték. A maradék négy gép a rendelés szerint 2005-ben érkezne Romániába.
A nemzeti légitársaság vezetése, a Tarom átszervezési tervére hivatkozva, szeretne elállni az utolsó négy gép átvételétôl. Sajtóforrások szerint a tárgyalások meglehetôsen nehéznek ígérkeznek, mivel a Boeing megrendelései világszerte visszaestek tavaly szeptember 11-e után.
Egy új Boeing 737-300 típusú repülôgép ára megközelíti a 40 millió dollárt. Az eddig átadott két repülôgép megvételét az ING Barings bank finanszírozta, a Taromnak tizenkét év alatt kell törlesztenie a banktól kapott 80 millió dollár kölcsönt. A Tarom évek óta veszteséges. A kormányváltás után, tavaly év elején új vezetés került a Tarom élére, amely azt a célt fogalmazta meg, hogy felszámolják a cég veszteségeit, majd privatizálják a társaságot.
A légitársaság magánosítása a jelenlegi elképzelések szerint 2005–2006-ban lehetséges. A Tarom az elmúlt négy évben közel 200 millió dollár veszteséget termelt. Az elmúlt esztendôt a vezetés azonban sikeresnek tartja abból a szempontból, hogy a 2000-es 60 millió dolláros veszteség után tavaly, elôzetes adatok szerint, már csak 40 millió dollár volt a veszteség.
A Tarom flottája jelenleg két saját és öt bérelt Boeing 737-300-as, két Airbus 310-325-ös és hét ATR 42-500-as típusú gépbôl áll. A nemzeti légitársaság jelenleg 46 nemzetközi járatot üzemeltet.
Adrian Nãstase tavaly novemberben Párizsban találkozott az Airbus Industries elnökével, akivel közölte, hogy Románia vásárolna a 2005-re tervezett új Airbus repülôgépbôl.
A katasztrofális tavalyi év után nehéz ideire számít a francia-olasz félvezetôgyártó STMicroelectronics(STM), mely 2001. után 257 millió eurós tiszta nyereséget jelez a megelôzô évi 1,45 milliárdot követve. Ezzel együtt negyedik negyedévi eredményei javultak, megfelelve a várakozásoknak.
Ez utóbbi idôszakban a tiszta bevétel és a mûködési eredmény is nôtt az elôzô évnegyedhez képest — jelentette a Reuters. A francia sajtó úgy tudja, hogy miközben a chip-piac mintegy harmadával lett kisebb, az STM forgalma "csupán" 18,5 százalékkal, így érve el a 6,36 milliárd dollárt. A negyedik negyedévre azonban 45 millió dollárnyi lett a vállalati nyereség, azaz euróban sem érte el az 50 milliót, de az elôzô negyedévhez képest 3,4 százalékkal javult. A mûködési eredmény bô 48 millió dollárról 70,6 millióra emelkedett
A gyártó az idei év második negyedében vár némi fellendülést üzletében, azaz az elsô évnegyed még a visszaesésé lesz. A várható eredmények hírének hallatára a párizsi tôzsdén szerdán a kereskedés félidejéig másfél százalékot süllyedt a vállalat részvényének árfolyama.
A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 27 628 lej, 1 USD =31 776 lej, 1 magyar forint = 113 lej.
Adrian Nãstase elmondta: a kormány intézkedett annak érdekében, hogy az államtitkárok távozzanak a különbözô állami intézmények vezetôtanácsából és a részvényesek közgyûlésébôl. A vizsgálatok során kiderült, hogy a 99 államtitkár közül 27 vezetôtanácsi és 6 közgyûlési tag volt. Ennek kapcsán bejelentette: január 30-ig a kormány sürgôsségi kormányrendelet-tervezetet dolgoz ki annak érdekében, hogy az önkormányzati képviselôk ne állhassanak kereskedelmi kapcsolatban a helyhatósággal.
A közeljövôben valamennyien tudomást szerezhetünk a magas rangú közhivatalnokok vagyonáról. A kormány ugyanis úgy döntött, az említett személyek vagyonbevallását a hivatalos közlönyben olvashatjuk. Módosítani szeretnék ugyanakkor az 1996-ben elfogadott 115-ös számú törvényt, amely titkosítja a magas rangú közhivatalnokok adóbevallását.
Eckstein-Kovács Péter szenátor üdvözli a pornográfia megelôzésérôl és megfékezésérôl szóló törvénytervezetet, amelynek szerinte egyik fontos pozitívuma, hogy nagy hangsúlyt fektet a kiskorúak védelmére. A jogszabály meghozatalára elsôsorban az szolgáltatott alapot, hogy tavaly tavasszal kompromittáló fényképek jelentek meg két magasrangú politikusról, akiket meglehetôsen feszélyezett helyzetben sikerült lefényképezni. Az RMDSZ Kolozs megyei szenátora szerint azonban elég kényes pontosan meghatározni, hogy hol kezdôdik a pornográfia, és hol végzôdik a közlés szabadságának határa.
Mint ismeretes, a törvénytervezet tiltó rendelkezéseket fogalmaz meg az obszcén jellegû termékek forgalmazását illetôen. A közerkölcsöt és a személyek integritásának védelmét szolgáló törvény az obszcén jellegû anyagok közé sorolja mindazokat a fényképeket, hologramokat, rajzokat, írásokat, nyomtatványokat, filmeket, hang- és videofelvételeket, zeneszámokat, reklámanyagokat amelyek egyértelmûen szexuális viselkedést juttatnak kifejezésre. A jogszabály szerint nem tekinthetô azonban obszcénnak a helyi, országos és nemzetközi szinten elismert mûvészi, irodalmi és tudományos jellegû alkotások.
A sztriptíztáncosok vagy egyéb erotikus tevékenységet kifejtô személyek esetében a törvény elôírja, hogy ezek kizárólag csak az ilyen célra berendezett helyiségekben dolgozhatnak, mûvészi jelleget kell adniuk tevékenységüknek, ugyanakkor pedig nem engedélyezhetik kiskorúak részvételét az obszcén mûsorokon. Ezenkívül a szóban forgó lokáloknak meg kell felelniük a törvény szabta elôírásoknak, egészségügyi feltételeknek. A jogszabály ugyanakkor rögzíti, hogy a sajtótermékeket forgalmazó kereskedelmi egységeknek nem szabad obszcén jellegû anyagokat kitenniük a kirakatba, a pornográf honlapok gyártóit pedig arra kötelezik, hogy az interneten hozzáférhetô pornográf sajtótermékeket titkos jelszavakkal lássák el. A törvény komoly büntetéseket ír elô a jogszabály megszegése esetén: a törvénysértôkre több évi szabadságvesztést, illetve több millió lejes pénzbüntetést ró ki.
A jogszabály megjelenése a Hustler címû folyóirat romániai változatának megjelenéséhez fûzôdik: a bemutató alkalmával szervezett összejövetelen Ion Antonescu mûvelôdési államtitkárt, a törvénytervezet kezdeményezôjét és Eugen Mihaescu elnöki tanácsost két sztriptíztáncos hölgy társaságában fényképeztek le meglehetôsen kompromitálló állapotban. A botrány során Rãzvan Theodorescu mûvelôdési miniszter az államtitkár menesztését kérte. Jóllehet Antonescu beadta lemondását a miniszterelnöknek, Nãstase azt nem fogadta el, és arra utasította a kormánytisztviselôt, hogy egy hónapon belül terjesszen elô egy törvénytervezetet a pornográfia megelôzésérôl és megfékezésérôl. Az üggyel kapcsolatban Ion Iliescu államfô úgy vélekedett, hogy a pornográfia kérdését inkább adminisztratív, mint törvényes úton kellene szabályozni. Ezzel szemben Nãstase azt hangoztatta: az ügyben mindenképpen a parlamentnek is állást kell foglalnia, és hozzáfûzte, hogy ezzel párhuzamosan mielôbb a prostituáltak helyzetét is szabályozni kell.
Takács Csaba ügyvezetô elnök a Szabadságnak úgy nyilatkozott: az információs irodákban végzett tevékenység teljes mértékben megfelel a román–magyar megállapodásban rögzítetteknek. Az RMDSZ továbbra is ezt az álláspontot képviseli a Szociáldemokrata Párttal folytatott tárgyalásokon — mondta.
— Ma, pénteken is már volt egy ilyen jellegû beszélgetés a kormánypárt képviselôivel, pontosítani fogjuk a teendôket ezeknek az észrevételeknek a mentén — magyarázta. Takács hangsúlyozta: a kormánypárttal folytatott további egyeztetések-tisztázások azonban semmilyen formában nem fogják módosítani az információs irodák által ellátott feladatokat, hiszen azok messzemenôen tiszteletben tartják a memorandum szövegét. Az ügyvezetô elnök szerint egyik-másik helyi politikus eltúlzott és tévesen értelmezett nyilatkozatai okozhatták a félreértéseket.
— Az RMDSZ szívesen ad tájékoztatást arról, hogy milyen tevékenységet folytatnak a közremuködô irodákban. Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy mindenféle ellenôrzésekkel zaklassák a különbözô RMDSZ-szervezeteket. Az RMDSZ politikai szervezet, s az nagyon kényes és veszélyes kérdés, hogy mindenfajta ellenôrzést akarnak végezni nálunk — jelentette ki az MTI-nek Markó Béla, a szövetség elnöke.
Máté Péter, a Kolozs megyei információs iroda vezetôjének nincs tudomása arról, hogy a megye valamelyik irodájában felügyelôk érkeztek volna a kormány részérôl.
Kolozs megyén kívül Nãstase említést tesz Fehér, Szilágy és Beszterce-Naszód megyékrôl is. Lapunk kérdésére Köble Csaba, a Fehér megyei iroda vezetôje elmondta: múlt héten Ioan Rus prefektus kérésére ismertették az irodák tevékenységét, az említett idôpontban, január 23-án viszont senki sem jelentkezett. Értesüléseink szerint Szilágy megyében bejelentkeztek ugyan, de amint azt Csillag Alpár irodavezetô elmondta: nem keresték fel az irodát. Besztercérôl Krámer Tamás azt nyilatkozta: ott sincs tudomásuk arról, hogy monitorizáló bizottság érkezett volna az információs irodába, vagy a helyi RMDSZ-hez.
Sz. K.
A kedvezménytörvény megalkotását nem a magyar kormány kezdeményezte, hanem a határon túli legitim magyar szervezetek képviselôi a Magyar Állandó Értekezleten — hangzott el pénteken Budapesten a Magyar–Amerikai Koalíció, valamint a Duna Televízió szervezte nemzetközi sajtótájékoztatón. Az eseményen jelen volt Tôkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke is, aki elmondta: a törvénynek nincs diszkriminatív jellege, a magyar közösségekkel szemben alkalmaztak diszkriminációt az elmúlt 80 évben Romániában, Csehszlovákiában és a Szovjetunió egyes tagországaiban. Megemlítette: Magyarországon "keresztyénellenes kurzus" kezdôdött és az "utódkommunisták nyílt levelekben oktatják ki az egyházakat".
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |