2003. február 19.
(XV. évfolyam, 39. szám)

Tisztújítás elôtt áll az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. A megyei küldöttgyûlés összehívásáról szombaton dönt a Kolozs Megyei Képviselôk Tanácsa (MKT). A testület hétvégi ülésén szerepel ugyanakkor az RMDSZ VII. Kongresszusáról szóló beszámoló is.

Kónya-Hamar Sándor képviselô, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke a Szabadságnak elmondta: a megyei tisztújító közgyûlésre valószínûleg március végén kerül majd sor, ennek napirendjén szerepelni fog többek között a megyei elnök beszámolója, az ellenôrzô-, a szabályzatfelügyelô- és az etikai bizottság jelentésének meghallgatása, a megyei alapszabályzat összehangolása a szatmárnémeti kongresszuson elfogadott országos szabályzattal, továbbá a megyei elnök megválasztása és a május 31-ig lebonyolítandó belsô választásokkal kapcsolatos kérdések megvitatása.

A szervezet jelenlegi elnöke elmondta: a megyei elnöki tisztség betöltésére a kolozsvári körzetek és a helyi vidéki szervezetek állíthatnak jelölteket, a határidôt az MKT szombati ülésén határozzák majd meg. Arra a kérdésre, miszerint amennyiben jelölik, vállalna-e egy következô mandátumot, Kónya-Hamar Sándor kifejtette: az utóbbi idôben különbözô híresztelések kaptak szárnyra a kérdéssel kapcsolatban. Hozzáfûzte, ha felkérik a tisztség betöltésre, kész elvállalni azt. Hogy lesz-e ellenjelöltje vagy sem, a szervezet elnöke elmondta: a normális az lenne, ha a választás során a versenyszellem érvényesülne, ugyanis nem szeretne megméretkezni "önmagával", akárcsak Markó Béla szövetségi elnök a szatmárnémeti kongresszuson.

Felröppentett hírek szerint Máté András városi tanácsost, ügyvédet, Kolozsvár belvárosi kerületének elnökét is jelölnék a megyei elnöki tisztség betöltésére. Máté András a Szabadság kérdésére elmondta: többen megkeresték az elmúlt idôszakban azzal a kéréssel, hogy vállalná-e a jelölést. Ezúttal úgy döntött, hogy vállalja a megmérettetést. (Mint ismeretes, Máté Andrást két évvel ezelôtt is javasolták elnöknek, ám akkor nem tett eleget a felkérésnek — szerk. megj.) — Azzal, hogy vállalom a jelölést, tulajdonképpen eleget teszek a megyei szervezet fiatalításra irányuló törekvésének — mondotta Máté András.

A Kolozs megyei szervezetnél kétévente tartanak tisztújítást. Az eddigi elnökök Kántor Lajos, Balázs Sándor, Buchwald Péter, Kötô József, Boros János voltak. Kónya-Hamar Sándor 1999-tôl a megyei szervezet elnöke.

Papp Annamária

Általános elégedetlenséget váltott ki a nyugdíjak januárban megejtett kiigazítása, amely ezúttal sem fedezte sem az inflációt, sem a legszerényebb elvárásokat. Az érintettek panasza nyomán az Országos Nyugdíjpénztár pontosítást juttatott el a hírügynökségekhez. Ebben emlékeztetnek arra, hogy a 2002/1474. határozat értelmében a kiigazítás csak az öregségi teljes nyugdíjasokra (akik rendelkeznek a törvényes nyugdíjkorhatárral és szolgálati idôvel) és az utódlási nyugdíjasokra érvényes, ezek esetében is csak akkor, ha a nyugdíjjogosultság 1999 januárja elôtt megnyílt, és akiknek évi átlag nyugdíjpontszáma kisebb 3 pontnál. Az öregségi nyugdíjak 91 240–140 020 lejjel, az utódlási nyugdíjak pedig 26 395–43 162 lejjel növekedtek. A kiigazítás átlagban 114 385 lej járandóságnövelést eredményezett. A mezôgazdasági nyugdíjasok átlagban 25 524 lejjel kaptak több járandóságot az elmúlt hónapban. A kiigazítás tényét és összegét egyébként külön is feltüntették a szelvényeken.

Nem érte váratlanul a munkaadókat és munkavállalókat az új munkatörvénykönyv, hiszen a készülô jogszabályról, a körülötte és róla kialakult vitáról állandóan tudni lehetett. Ennek ellenére mindenki felkészületlen, és ez természetes is, hiszen az új törvénykönyv több újdonságot vezet be. Ezt a felkészületlenséget szeretné megszüntetni a Kolozs Megyei Munkaügyi Felügyelôség egy átfogó tevékenység segítségével, amelyet tegnapi sajtóértekezletükön ismertettek a sajtóval.

Annak érdekében, hogy minden érintett fél, elsôsorban a munkaadók és a munkavállalók megismerjék, továbbá tisztában legyenek a 2003/53. törvény elôírásaival, ezáltal pedig az új munkaviszonyokkal, a megyei munkaügyi felügyelôség átfogó és széles körû ismertetésbe, valamint felkészítésbe kezd, mondotta tegnapi sajtóértekezletén Marian Ciplea fôfelügyelô. Az intézmény képviselôi és szakemberei már tegnap délután megkezdték ezt a programot, és legelôször a szakszervezetek képviselôivel találkoztak. Ma az intézmény saját alkalmazottainak felkészítésére összpontosítanak, az elkövetkezô napokban pedig a különbözô gazdasági övezetek személyzetével (Armãtura, Fimaro, aranyosgyéresi sodronyipari vállalat, a dési Somes), a hónap vége fele a munkaadók egyesületével, a megyei társadalmi párbeszéd bizottsággal, legvégül pedig a szamosújvári Sortilem képviselôivel találkoznak és beszélgetnek el az új törvénykönyv elôírásairól, ismertetve is egyúttal azokat. Ez a "megtanulás" azért is szükséges, mivel az intézmény felügyelôi szigorúan ellenôrizni fogják a törvény betartását és helyes alkalmazását a cégeknél. Nem vitatkoznak, nem kommentálnak vagy értelmeznek, elvégre a felügyelôség olyan szerv, amely ellenôrzi a munkaviszonyokat, mondotta Marian Ciplea.

Az ismertetés és felkészítés mellett tanfolyamokat is szerveznek a munkaadóknak, hiszen 2004-ig a munkakönyveket át kell adniuk az alkalmazottaknak, és más módon tartják majd nyilván a személyzetet és a munkavégzéssel, -jogfolytonossággal kapcsolatos adatokat.

A felügyelôség szakemberei röviden a sajtónak is felvázolták a törvénykönyvben szereplô fôbb újdonságokat. Elhangzott, hogy a februárra tervezett megismertetési program tanulságait, a felek által felvetett problémákat, kérdések megválaszolását és tisztázását nyilvánosságra hozzák, megteremtve a lehetôséget, hogy minden érintett vagy érdekelt fél választ kaphasson egyéni problémáira. Dana Ioan felügyelô szerint az új törvénykönyv vitathatatlanul rugalmasabb az elôzônél, és a hangsúlyt a tárgyalásra, a felek — munkaadók és munkavállalók — közötti egyezkedésre helyezi. Több, korábban már alkalmazott eljárást törvényesítettek, mint például az egyéni munkaszerzôdéshez kapcsolható konkurenciaellenes vagy bizalmassági kitételek.

A törvénykönyv azonban sok esetben csupán elvi szabályozásokat tartalmaz, ami azt jelenti, hogy még legkevesebb öt-hat tisztázó, pontosító vagy kiegészítô jogszabályra lesz szükség a törvénykönyv megfelelô alkalmazásához. Mindenekelôtt a szolgáltatási (civil) szerzôdéseket szabályozó 130. törvény kapcsán várnak fejleményeket, hiszen arról volt szó, hogy kötelezôvé teszik az egyéni munkaszerzôdést, ellenben a 130. törvény még hatályban van, tehát egyelôre érvényes. Ezután még szabályozni kell a munkaadó által vezetett nyilvántartó könyvet, az ideiglenes munkaügynökséget, a munkaügyi orvos szakmai leírását, az inas-szerzôdést, a munkaadó által létrehozott fizetés-biztosítási pénzalapot.

(i)

A BBTE tegnap mutatta be új diáklapját, amelynek neve: Universitatea Babes–Bolyai Campus.

(Részletek a Campusban)

Ma írják alá a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és az RMDSZ között a 2003-ra szóló új együttmûködési szerzôdést, tájékoztatta lapunkat Borbély László képviselô, az RMDSZ ügyvezetô alelnöke. A szövetség és az SZDP között tegnap sorra került tanácskozáson megegyezés született a protokollum végleges formájáról, amelynek lesz két függeléke is, az erdélyi megyéket érintô ez évi költségvetésbôl történô beruházásokal kapcsolatban, mondotta a képviselô. Az ügyvezetô alelnök véleménye szerint a tárgyalás simán zajlott, hiszen ez a folyamat megfelelôen elô volt készítve, így közelíteni tudták az álláspontokat. A protokollum tartalmazza azokat a fontos kérdéseket, amelyeket az RMDSZ szem elôtt tart tanügyi, szociális és beruházási téren. Léteznek bizonyos garanciák arra, hogy ebben az évben jobban fog mûködni az egyeztetés a két politikai alakulat között, fûzte hozzá Borbély László.

(köllô)

A Cserna szláv gyökerû szó: feketét jelent, de a Sztriggyel párhuzamosan futó, Marosba ömlô folyó — legalábbis most kora tavasszal, az alpestesi hídról — inkább az aranyos jelzôt érdemli ki. Csillognak a habok, fut a víz alattunk, rohan ott feljebb is, ahol a vajdahunyadi kombinát egyik karja nyúl éppen ki a vidék felé. Van, aki óvó mozdulatot sejt a képben, van, aki polipot lát benne: a Cserna völgyi magyarok megüresedett bölcsôjét kajánul ringató, testben és lélekben egyaránt idegen polipkart.

A múlt században még arról írnak a krónikák, hogy a Hunyad vármegyei magyarok zöme a Cserna völgyében lakik, kisebb része pedig a Zsíl völgyében, illetve környékén. Az akkori Cserna-völgyi magyarlakta települések sora Szántóhalommal kezdôdött — ennek közelében ömlik a Cserna a Marosba —, Csernakeresztúrral, Nagy és Kis Barcsával, Alpestessel folytatódott, majd Vajdahunyaddal, Hosdáttal és Rákosddal ért véget. Ehhez a "tengelyhez" jobbról is, balról is magyarlakta falvak kapaszkodtak, többek között Szentandrás, ahonnan — akárcsak Szántóhalomról — teljesen eltûnt a magyar nyelv, annak ellenére, hogy valamikor önálló eklézsia jelezte ott jelenlétünket.

Ma mindez emlék már. És nemcsak a magyar szó vált itt emlékké, hanem maga a táj is, hiszen — Rákosd kivételével — a Cserna alsó folyását érdemben a vajdahunyadi kombinát Szántóhalmáig húzódó épületsorai uralják. Alpestesen azt mondta valaki: amikor közeledni kezdett a kombinát, a falu lassan utcájává vált Vajdahunyadnak. Igaza van: aki Szántóhalma felôl közeledik Vajdahunyadhoz, borzadva figyelheti, hogyan telepedett/feküdt rá a magyarlakta falvak gyöngysorára a végeláthatatlan kombinát a maga végeláthatatlan jövôjével. A Rákosdiak mesélik, hogy 1990-re tervezték az újabb bontásokat, amelyek aztán teljesen megpecsételték volna a mintegy 50 százalékban magyarok által lakott falu sorsát.

— Téglás Gábor írja 1902-ben az Osztrák-Magyar Monarchiáról szóló könyvében, hogy Dévától keletre, az Egregy/Cserna völgyében találhatjuk Hunyad vármegye magyarok által legsûrûbben lakott völgyét — mondja Nagy János rákosdi református lelkész. — Hol vannak már azok az idôk… Jelenleg egyedül Csernakeresztúron találhatóolyan erôs magyar közösség, amely még iskolát is mûködtethet. A többi település a nyelvromlás különbözô szakaszaiban található, és jövôje ugyancsak bizonytalan. Alpestes, ahol feleségem, Orbán Edit a református lelkipásztor, az országút mentén fekszik, Csernakeresztúr és Vajdahunyad között. Honfoglalás-kori település, ellentétben a szomszéddal, Csernakeresztúrral, amely 20. századi bukovinai székely telepítés. Alpestes elsô oklevele 1302-bôl származik, László erdélyi vajda neve áll rajta. Az itteni famíliák nemesek voltak — az oklevél nagy részüket fel is sorolja név szerint. Az oklevélben szó van arról is, hogy a nagy háborúban — a tatárjárásról lehet szó — lerombolták a templomot. Érdekes, hogy a helybéliek tudatában még mindig eleven a régi templom emléke. Odafenn, az Alpestes fölötti dombon állt ez, és még mindig látszanak nyomai — körötte jónéhány düledezô sírkô jelzi, hogy még sokáig használták ezt a temetôt. Ez az új templom, amely az országútról is látszik, az 1700-as évek elején épült. A magyarságtudatuk mindig is erôs volt, de századokkal ezelôtt már feljegyezték róluk, hogy nyelvüket kezdik elfelejteni. Úgy látszik, ebben a völgyben már régebben is voltak olyan erôk, amelyek a magyar nyelv elfelejtésére buzdítottak. Érdekes viszont az is, hogy az alpestesiek többször is újratanulták a történelem során nyelvüket.

Nagy és Kis Barcsa maroknyi magyarsága nemes, illetve jobbágy eredetû, hiszen innen ered az erdélyi fejedelmet is adó Barcsay család; itt volt a fészkük, de a környék majd minden településén volt udvarházuk.

Az alpestesi udvarházat a forradalom évében, 1989-ben bontotta le a párthatalom — nem nézték jó szemmel, annak ellenére, hogy az utolsó helybenmaradt Barcsay leszármazottak semmit sem vétettek Alpestesnek.

Jelenleg az országút melletti üres terület, és a kapu romjai, valamint sárgult fényképek jelzik a nagy família emlékét.

A Cserna-völgyi, egykoron magyar falvak közül csak Csernakeresztúron van még mindig magyar többség — itt 8 — 900-an beszélik a magyar nyelvet —, Kis és Nagy Barcsán mintegy 30-an, Alpestesen kb. 200-an, Hosdáton úgy 130-an vallják magyarnak magukat. Persze a magukat magyarnak vallók nem mindig beszélik is a nyelvet… Rákosd megint egészen más eredetû, mint szomszédai: ôk udvarhelyszéki székelyek leszármazottai, a tatárjárás után telepítették ôket ide határvédelmi célokkal, illetve a vajdahunyadi vár kiszolgálására. Nagy tehát a gyökérbeli különbség a Cserna-völgyi magyarlakta falvak között: Keresztúr csángó település, Alpestes nemes családok leszármazottja, Kis és Nagybarcsa nemes-jobbágy keverék, Hosdát és Rákosd pedig udvarhelyszéki, illetve háromszéki székelyek utódtelepülése. Kétnyelvû tábláink viszont hiánytalanul megvannak az országút szélén. Még akkor is, ha valójában már telepe, utcája, fertálya lettünk annak a Vajdahunyadnak, amely ugyanolyan szürkén indult neki a 20. századnak, mint a többi Cserna-völgyi falu.

— Mikor kezdôdött el a félhivatalos, majd hivatalos "elrománosodás"?

— A Mária Terézia-féle határôrség-állításkor. Eredettôl függetlenül be kellett vonulni katonai szolgálatra. Mivel akkoriban már román többségûvé vált a vármegye, román parancsnokság alá kerültek ezek a falvak.

A falubeliek szerint 1764-tôl kezdôdött meg a hivatalos elrománosítás. Az 1848-49-es szabadságharc egy kis szusszanást jelentett a magyarság számára, hiszen olyan csaták zajlottak itt, mint a híres Piski-hídi. Természetesen a bosszú sem maradt el: az alpestesi lelkészt és a bírót a hegyekbôl levonulók ölték meg… Aztán az 1800-as évek végén új idôk köszöntenek a völgyre: megnyitják az elsô vajdahunyadi kohókat.

Ezzel új egzisztenciát teremtenek a völgy számára. Elsôsorban az elszegényedett családok fiai álltak be ide dolgozni, de a nemesi eredetûek is szép számmal. Aztán jön a Nagy Változás a huszadik század közepén: megépül a nagyobb falunak számító Vajdahunyadon a kombinát. Megkezdôdik a tömeges betelepítések sorozata — természetesen fôleg regátiak érkeznek ide. Vajdahunyad lakossága lassan megkétszerezôdik, majd megháromszorozódik. E pillanattól kezdve már nem lehet összefüggô, magyarul "sûrûnbeszélt" Cserna-völgyrôl beszélni. Megkezdôdik a lehetô leghivatalosabb homogenizálás: elveszik/megveszik a magyar falvak földjeit, hogy a Maros felé terjeszkedô kombinátnak helyet biztosítsanak. Tíz kilométernyi hosszú jelenleg a kombinát.

— Nem lehetett más irányba bôvíteni az üzemet? Vagy nem véletlen a "ránövés"?

— Minden valószínûség szerint az összefüggô magyar falvak konok jelenléte is szúrta az akkori párthatalom szemét…

— Ez a gyár polipként telepedett rá a völgyre — mondja Orbán Edit alpestesi lelkész. — Nemcsak fizikai jelenlétével, hanem a sok idegen ember által is, aki ezt a békés völgyet megszállta. Az etnikai összetétel megváltozása rányomta a bélyegét mindenre. Most már olyan helyzetben van a völgy, hogy az emberek kezdik önmaguk is hinni, hogy magyarként nem lehet érvényesülni… Még magyarnak vallják magukat, de a nyelvet már a családokon belül is csak egyesek beszélik. Egymás után szûntek meg az iskolák, annak ellenére, hogy lennének magyar gyerekek… Csak hát, ha nem igénylik ezt… Ez alól sajnos csak Csernakeresztúr kivétel. Ôk megmaradtak nyelvükben is, "tömbmagyarságukban" is… Van kulturális életük, általános iskolájuk, tájházuk, tánccsoportjuk, közéletük. Másfelé viszont leépülôben van minden. Nagyon fogyunk…Bevallom, nem látok fényes jövôt e völgyben…

A Demeter családban a nagymama az egyedüli, aki simán beszéli a magyar nyelvet. Rodica töri a magyart, de azért tud még fogalmazni. A két gyerek közül a nagyobb, Norbert is dicséretesen harcol a magyar nyelvtannal, de legkisebbel, Elisával már csak románul lehet beszélni. Nem idegenkedik a nagymama nyelvétôl, sôt, már tud is számolni tízig: éty, kétto, három, nety… Van egy macskája is, mondja: Norának hívják. Rodica még mindig a kombinátban dolgozik, és beismeri: e gyárkolosszus nélkül nemigen tudná elképzelni a völgyet. — Számunkra ez a kombinát a jelen és a jövô — summázza a Cserna-völgy történetének utolsó fél évszázadát.

Látogatásunk végén a nagymama megjegyzi: nehogy azt gondoljam, hogy a magyar nyelv ismeretének hiányában családja kevésbé magyar, mint bárki. — Magyarok vagyunk — mondja többször is — magyarok… Oda is szavazunk mindig, ahová kell…

Azokban a falvakban — lényegében Vajduhanyad azon utcahálózataiban —, ahol a magyarság számaránya meghaladja a húsz százalékot, kétnyelvû táblát állíttattak az önkormányzatok. Az utas meglepôdve láthatja, hogyan sorakoznak egymás után ezek a táblák, és hogyan követi az országutat kétfelôl a kombinát épületrendszere, amelynek gyökere éppen a Vajdahunyadi vár tövében van.

Aki arra jár, eltûnôdhet a látványon: lovagvár rozsdahalmazok között. Avagy: a völgy, ahol polipkarok ringatják a régi világ bölcsôjét.

Szabó Csaba

Az eddig beérkezô 149 javaslat között sokan Bonót, a U2 rockegyüttes 42 éves világhírû énekesét is esélyesnek tartják, aki évek óta sürgeti a legszegényebb országok adósságainak elengedését, ezért a kiállásáért már az elmúlt két évben is szóba került a világ leghíresebb díjának jelöltjeként, a "Jubilee 2000" szervezettel együtt. Az ötfôs Nobel-bizottság októberben dönt a díj odaítélésérôl.

A terjedelmes jelöltlistán található II. János Pál pápa, George W. Bush amerikai elnök, Jacques Chirac francia államfô és a tisztségébôl nemrégiben távozott Václav Havel cseh elnök is. Mint kiderült, idén lényegesen több ázsiai, afrikai és latin-amerikai jelöltre kaptak javaslatot.

Kedden a bíróságon találkozott Gheorghe Funar polgármester és Dan Canta alprefektus. A városvezetô és a kormány helyi képviselôjének helyettese immár a harmadik tárgyalásnál tartanak. Mint ismeretes, Funar sértéssel vádolta Dan Cantát, ugyanis azt állítja, hogy az alprefektus hülyének nevezte ôt az egyik újságban.

A reggeli órákban az újságírók mobiltelefonja szinte állandóan csengett, ugyanis az a hír járta, hogy az alprefektus nevére elôállítási parancsot állított ki a rendôrség.

A tárgyalás elején az alprefektus védôügyvédje, Daniela Fãrcas a felperes és az alperes társadalmi státusára való tekintettel azt kérte, tartsanak zárt ülést. A bírónô a kérést elutasította.

A bírósághoz beadott nyilatkozatában Dan Canta alprefektus tagadta, hogy a szóban forgó kijelentést tette volna. — Jómagam csak a székek lekötözésének és a tanács eltemetésének ôrültségére gondoltam — mondta Canta. A polgármester a szokásos szöveget ismételte: azzal vádolta az alprefektust, hogy törvénytelenül tölti be a tisztséget, hiszen a személyazonossági igazolványában szereplô név nem egyezik meg az ôt kinevezô kormányhatározatban lévôvel. Amikor az alperes védôügyvédje megjegyzéseket tett a polgármesternek, Funar agresszív hangnemben válaszolt: — Ilyen jellegû utasításokat otthon adjon a férjének vagy a konyhában, de ne nekem — esett neki a városvezetô az ügyvédnônek.

A következô tárgyalásra, amelyet március 18-án tartanak, tanúként beidézték Vasile Soporan prefektust, Serban Gratiant, a megyei tanács elnökét és a cikket aláíró román újságírót.

Kiss Olivér

Brutális kettôs gyilkosság színhelye volt Kolozsvár hétfôrôl keddre virradóra: családi perpatvart követôen egy jordániai állampolgár több késszúrással megölte kolozsvári feleségét és annak lakótársát, aki megpróbált az áldozat segítségére sietni. A tettes, megbánva cselekedetét, néhány órával késôbb öngyilkos lett.

Kedden hajnali egy órakor a boncidai Mãrioara Lãzãreanu riasztotta a kolozsvári rendôrséget. Az asszony elmondta, hogy a Mãrãsti negyedi Ialomitei utcában kettôs gyilkosság történt.

A bejelentést követôen rendôrökbôl, ügyészekbôl és orvosokból álló csapat szállt ki a helyszínre, az 5-ös számú tömbházhoz. A betelefonáló által megadott lakrész ajtaján belépve a rendôrök két fiatal nô vérbefagyott holttestére találtak. Az orvosok megállapították, hogy az erôszakos halál mindkét esetben éjjel 12 óra körül állt be, és többszöri késszúrások okozták. A két áldozat: a 28 éves Ioana Crina Lãzãreanu és a 30 éves Carmen Litzi.

A rendôrök elmondása szerint a két nô mintegy három hónapja bérelte a Ialomitei utcai lakást. A nyomozások azt is kiderítették, hogy Ioanának hétfôn este látogatója volt: a 41 éves, jordániai, palesztin nemzetiségû Jeitam Ibrahim Taher Ahmad, akivel Ioana tavaly nyáron házasodott össze Jordániában. Nemsokára azonban nézeteltérések miatt a pár szétvált, bár hivatalosan nem vált el. A kolozsvári lakhellyel rendelkezô palesztin férfi és felesége hétfôn este is összeveszett, Ahmad felkapott egy kést, és több szúrást mért vele feleségére. Ennek lakótársa, Carmen — a rendôrök szerint — megpróbálta megakadályozni a férfit, de az ôt is leszúrta.

A férfi nem sokkal ezután valószínûleg lehiggadt, mert felhívta bonchidai anyósát, akinek elmesélte, hogyan ölte meg a két nôt, s aki riasztotta a rendôrséget. Idôközben a tettes elhajtott a színhelyrôl egy SJ-62-LPZ márkájú Opel Vectrával, így a gyilkosság megállapítása után országos körözési parancsot adtak ki ellene. A kocsit kedden reggel találták meg a gyalui vízgyûjtô tó közelében, majd nem sokkal ezután a férfi holtteste is elôkerült a tóból: minden jel arra mutat, hogy szörnyû tettét megbánva — vagy csak a büntetéstôl megijedve — öngyilkosságot követett el.

Balázs Bence

TURISTA UTAKON címmel Jablonovszky Elemér tart elôadást február 20-án, csütörtökön du. 4 órától az RMDSZ alsóvárosi kerületének Párizs utca 17. szám alatti székházában. Szeretettel várják az érdeklôdôket.

A BELVÁROSI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉG február 22-ig tartó, a vallás és lelkiismereti szabadság 435. évfordulójára rendezett megemlékezô elôadássorozatának csütörtöki elôadója dr. R. Fogarasi Enikô egyetemi adjunktus, aki a kolozsvári nôk helyzetérôl beszél a XVI. században. Az elôadás után a Flauto Dolce együttes (Majó Zoltán, Szabó Mária, Csillag Orsolya és Ana-Maria Covrig szopránénekesnô) zenél a hallgatóknak.

POSZTGRADUÁLIS KÉPZÉS TANÁRI IGAZOLVÁNY MEGSZERZÉSÉHEZ

A Babes–Bolyai Tudományegyetem Tanárképzô Fôosztálya (DPPD) 2003. március 1–április 27. között (hétvégenként) a Tanári igazolvány megszerzéséhez pedagógiai tanfolyamot szervez — magyar nyelven is — azok számára, akik felsôfokú tanulmányokkal és záróvizsgával (licenc) rendelkeznek. A beiratkozás február 27–március 1. között történik, míg a tanfolyamon való részvétel 3,5 millió lejbe kerül, amit az alábbi bankszámlára két egyenlô részletben is be lehet fizetni. Bôvebb felvilágosítást a fôosztály titkárságán, Kogãlniceanu u. 4. szám alatt kaphatnak, telefon: 0264/197-000.

Spiritus rector: László Bakk Anikó, Macalik Arnold, Csörsz Rumen István

Február 21, péntek — Musica Sacra 11,30 órakor — Havas Boldog Asszony — Ferencesek temploma (Karolina tér) A Mátyás Napok megnyitása — muzsikál a Minium együttes (cantus magister Macalik Arnold). Musica gregoriana — énekel a Schola Gregoriana Monostorinensis (cantus magister Jakabffy Tamás) Vespera religionis 17 órakor — Dávid Ferenc díszterem (Brassai Sámuel Líceum) A reformáció — a szellemtörténet reneszánsz stációja — zenés körséta (magyar nyelven). Kurta József a Gregorián zenei örökség a reformációban címû bevezetô elôadása után — Bakk Miklós, Egyed Péter, Horváth Andor, Köllô Gábor, László Ferenc, Lászlóffy Aladár, Sipos Gábor és Visky András olvassák fel írásaikat. Énekel a Kálvin Schola (cantus magister Sógor Csilla).

Február 22, szombat — Dies Palestrinae 16 órakor — kolozsmonostori Kálvária templom A Vox Turturis kamarakórus hangversenye. Karvezetô Flórián Gergely.

Február 23, vasárnap — Dies Festi et Puerorum 11 órakor — Protestáns Teológia díszterme ünnepi istentisztelet — igét hirdet dr. Kiss Jenô, énekel a Teológia kórusa, karvezetô Zonda Timea. Orgonál Sógor Csilla. 17 órakor — Mátyás király szülôháza Mátyás király és a kolozsvári gyermekek — gyermekrajz-kiállítás Orbán István irányításával. Részt vesznek a Báthory (tanár Orbán István), Apáczai (tanár Székely Géza), Brassai (tanár Kocsis Ildikó), Waldorf (tanár Kiss Ármánd) iskola tanulói. Ha én király lennék — zenés körséta a Waldorf iskola IV. osztályos tanulóinak írásaival (tanító néni Laczkó Erzsébet, Varga Emôke). Élô vasárnap — zenés történelemóra a kolozsvári gyermekeknek címû projekt megnyitása. Lyukas mese — a Sétáló bábszínház mesejátéka (Hajós János, Juhász István Géza), Zágoni Olga mese-ötlete nyomán, Szabó Attila rendezésében. Egyedem-begyedem mondóka-tanulás Gazda Klára tanulmánya alapján, Tolnay Eszter vezetésével. Aprók táncháza — táncoktató Papp Emese, furulyál Orendi István (Ördögtérgye együttes). A hagyományos Óriástortát a Waldorf-szülôk és a László Áron vezette csoport készíti.

Lélekben napok óta készültem a szomorú hírre, amely hétfôn, amikor telefonon bemondták, mégis megdöbbentett, s nehezen jutott el a tudatomig: Balázs Péter nincs többé. Készültem erre a pillanatra, utolsó találkozásunkkor ugyanis egyetlen szempillantás-váltás elegendô volt ahhoz, hogy megértsem: feladta a küszködést. Sosem fogok talán megszabadulni attól a gondolattól, hogy Balázs Pétert csak az életpályájáról és mûvészetérôl írt monográfia megjelenésének reménye tartotta életben az utóbbi esztendôkben.

Hosszú órákon keresztül beszélgettünk az elmúlt években életérôl, festôi, grafikusi, illusztrátori és újságírói munkásságáról. Sikereit is megemlítgette-elemezgette, de kudarcai sokkal inkább foglalkoztatták. Mintha egyet s mást az utolsó pillanatban, már nagybetegen, még jóvá akart volna tenni. Mérlegelte a kimondott — és nemkülönben a leírt — szavak súlyát, árnyalatokon vitatkozott. Igaz, leginkább önmagával. Vélt vagy valós ellenfeleknek bocsátott meg egyetlen kézlegyintéssel. Saját dolgait egyre szigorúbban ítélte meg, miközben a másokéval szemben egyre megértôbbé vált.

Balázs Péter 1919. május 28-án született Magyarfenesen. Tehetségét a múlt század harmincas éveinek elején Kós Károly fedezte fel, aki azonnal kiadta az utasítást: az alig tizennégy éves kamaszt hozzák be Kolozsvárra. Itt elsô mesterei Szolnay Sándor és Szervátiusz Jenô voltak, akikre mindig nagy tisztelettel és hálával emlékezett vissza. 1935-ben és 1938-ban Nagybányán Krizsán Jánostól rajzot, Ziffer Sándortól pedig festészetet tanult, s tudását a negyvenes években Marosvásárhelyen Bordi András irányításával gyarapította tovább. Jóval késôbb, börtönévei után Fülöp Antal Andor nemes értelemben vett hatása járult hozzá saját stílusának végleges kialakításához.

Tagja volt az 1939-ben alakult, Tizenötök néven ismert, a Barabás Miklós Céh fiataljait tömörítô mûvészcsoportnak, akikkel együtt elsô alkalommal Kolozsváron lépett a nagyközönség elé. A csoport tagjainak zömétôl legfeljebb annyiban különbözött, hogy szakmai tudását korábban nem a kolozsvári, illetve a temesvári vagy a bukaresti képzômûvészeti fôiskola növendékeként, hanem magán- és szabadiskolákban szerezte meg. Ennek következtében a nyugati festészet eredményeirôl nem román közvetítéssel, hanem hangsúlyosabban Kolozsváron Szolnay Sándornak, illetve Nagybányán, Ziffer Sándornak köszönhetôen szerzett tudomást.

Alkotómûvésszé válására falusi származása hangsúlyosan, ám a szó legnemesebb értelmében rányomta a bélyegét. Magával hozta ugyanis az otthoni paraszti világot, a tárgyaival együtt, amelyeket késôbbi képi világában személyével szorosan összefüggô, környezetét formáló-alakító lételemévé nemesített.

Dolgozott grafikusként a Világosságnál, riporterként az Igazság Gáll Ernô vezette szerkesztôségében (csángóföldi írásai ma is rendkívül tanulságosak), rajzot tanított az 1948-ban megalakult Magyar Mûvészeti Intézet belsôépítészeti szakán, aztán évekig irodalmi hetilapunkat, az Utunkat illusztrálta. És persze, mindvégig rajzolt, festett. Barátja volt Balogh Edgárnak, Szabó T. Attilának, Kósa-Huba Ferencnek és Fülöp Antal Andornak. Baloldali dogmák és nagy lélekomlások tisztítótüzei között vezetett az életútja. A pokolban is megfordult, amikor ítélet nélkül, sejthetôen Csángóföldi írásai miatt, két és fél évig különbözô romániai börtönökben sanyargatták.

Ezen az úton az otthoni, a magyarfenesi világ mindig biztos kapaszkodót, támpontot jelentett, amelyhez örökké vissza lehetett térni. Ily módon jutott el az új tárgyiasság irányvonalával rokonítható saját stílusának kialakításáig, s a posztimpresszionizmus, az expresszionizmus és az újklasszicizmus egyes megoldásait is magukba ötvözô festmények egész sorát alkotta meg. Portréi, csendéletei, város- és tájképei a szülôföld iránt érzett mérhetetlen szeretetének jegyeit félreérthetetlenül magukon viselik.

Magyarfenest — amelyhez a mûvészt egész életében bensô kapcsolat fûzte — nagyon sokszor megörökítette vásznain, házai és emberei a kifogyhatatlan ihlet forrásának bizonyultak számára. Akárcsak a falu gyönyörû hegye, a Csicsal, amely fölött számomra immár örökké ott fog lebegni a végképp hazatért Balázs Péter szelleme.

Nyugodjék békében!

Tibori Szabó Zoltán

A Szabadság és a Transindex internetes újság folytatja közös Transfórum rovatát, amelynek vendége Pekár István, a Duna Televízió elnöke (agrármérnök végzettségû, a Duna Tv Gazdakör rovatának elindítója). Olvasóink kérdéseket intézhetnek hozzá. Válaszait várhatóan márciusban olvashatják a Szabadságban és a www.transindex.ro-n. A Transfórum korábbi meghívottai Markó Béla, Mircea Baldean, Eckstein-Kovács Péter, Frunda György, Patrubány Miklós, Tôkés László, Boros János, Jenei Imre, Alföldi László, Pap Géza, Molnár Gusztáv, Németh Zsolt, Sabin Gherman, Kelemen Hunor, Gáspárik Attila, Szent-Iványi István, Böjte Csaba, valamint a Sapientia — Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az Illyés Közalapítvány Romániai Alkuratóriuma és a Románia Újjászületéséért Szövetség vezetôi voltak. A kérdéseket a Szabadság címére várjuk, levélben február 24-ével bezárólag (postabélyegzô dátuma), valamint szerkesztôségünk telefonszámain, e-mail címén (szabadsag@mail.dntcj.ro), illetve az ugyelet@transindex.ro címen február 28-ával bezárólag.

MEGLEPETÉS: Mátyás királytól is lehet kérdezni a Transfórum különkiadásában! A február 21-én kezdôdô kolozsvári Mátyás-napok alkalmából február 20-ával bezárólag várja az olvasók kérdéseit városunk legnagyobb szülötte. Válaszait február 26-án a szülôházában is felolvassuk, de természetesen az újságban is közöljük. Elôfordulhat persze, hogy igencsak élemedett kora miatt fárasztó lesz neki minden egyes kérdésre válaszolnia, de a legérdekesebbekre biztosan szakít idôt, ígérte.

A Szabadság február 17-i számában közölt Mi a provokáció ismérve? címû elemzési kísérletével Herédi Zsolt a lassan két hónapja a kolozsvári és egyben az erdélyi közvélemény figyelmében lévô témát tár újra a nyilvánosság elé: a tavaly december 28-án történt fôtéri szórólap-osztogatást. Az eseményrôl december 30-án Kolozsvári provokáció a független Erdélyért címmel közöltem tudósítást.

Emlékeztetni szeretnék arra, hogy 2002. december 28-án ismeretlen tettesek Erdély függetlenségét követelô szórólapokat osztogattak a kincses város központjában. A rendôrség és a különbözô titkosszolgálatok a történéssel a magyarországi (Erdélyben idôközben bomladozó) Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kolozsvári fiókszervezetének aktivistáit hozták kapcsolatba. A szervezet hivatalosan is több ízben és módon tagadta, hogy az ô emberei állnának az ügy mögött. A több napig tartó, feltehetôleg rendôrségi és titkosszolgálati megfigyelés okozta körülményekre és következményekre hivatkozva a HVIM kolozsvári fiókszervezetének elnöke lemondott. A december végi, január eleji események alulírottra és családjára is kihatottak.

Visszatérve a hétfôi cikkre: a szerzô azt boncolgatja, hogy mi a provokáció ismérve, pontosabban: a hír szerzôje milyen alapon és miért nevezte (bélyegezte) a szórólap-osztogatást provokációnak. Olvasatomban a szerzô fondorlatos fogalmazási stílusával azt próbálja sugallni, hogy alulírott szándékosan tette ezt, hiszen semmi sem indokolta a provokáció szó használatát. Mi több, Herédi Zsolt azt próbálja elhitetni az olvasóval, hogy a riporter és a lap a kommunista idôszakra jellemzô, jól bevált módszerekkel próbálja lejáratni azokat, akik ôszintén kimondják azt, amit éreznek. Azaz: magyar magyar ellen, a román állam szolgálatában.

A szerzô rossz helyen keresi a szándékot. Jómagam nem feltétlenül magyar provokációt érzékeltettem december végi cikkemben…

Nemrég egy újabb hollandiai újságíró-tanfolyamon az egyik szervezô (a Reuters hírügynökség volt szovjetunióbeli tudósítója) moszkvai élményét osztotta meg a többnyire kelet-európai résztvevôkkel. A kommunista idôszakban nagyszabású nemzetközi rendezvény színhelye lett volna az egyik legfontosabb belvárosi épület. Amikor egy nappal az események elôtt újságírónk az elôkészületekrôl írt volna, a takarítónô rejtelmesen a fülébe súgta: mindent lemondtak, a pártfôtitkár temetésére készülnek. Negyedóra múlva ment a hír, mindenki a hírügynökségtôl értesült a hétpecsétes titokként kezelt eseményrôl. "Use your common sense", azaz használd a józan eszedet, mondta a hollandiai szeminárium elôadója tette indoklásaként a módszer miatt kételkedô újságíróknak. Szerinte senki sem mondott volna ekkora hazugságot, hacsak nem száz százalékos abban, hogy valóban így van. Még egy takarítónô sem, akirôl egy ilyen elszólás miatt senki sem hallott volna többet. Nem hiába említettem épp ezt a példát a különbözô tanfolyamokon hallottak közül, hiszen esetünkben is ilyesmirôl van szó.

A szórólapokat olyan helyen osztogatták (gondolok itt például a Fôtérre), amelyeket bizonyos módszerekkel megfigyelés alatt tartanak. Amennyiben tényleg valamely magyar szervezet szimpatizánsai, aktivistái osztogatták volna a röpcédulákat, úgy azokat minden valószínûség szerint a legrövidebb idôn belül azonosították volna, így a szombati eseményrôl hétfôi híremben már tettesekrôl számoltam volna be. Józan eszem azt sugallta, itt valami nagyon sántít, hiszen a fenti módszerrel már lecsaptak volna a fiatalokra. Ezenkívül köztudott, hogy a revizionista, illetve Erdély függetlenségét valló fontosabb személyeket, szervezeteket bizonyos fokú megfigyelés alatt tartják a román állambiztonsági szervek. Amennyiben például tényleg a HVIM-es fiatalok álltak volna az akció mögött (amit ôk természetesen tagadnak), lehet, ma már nem járnának egyetemre. Az is megtörténhet, hogy az esetleges bizonyítékokat késôbb használják majd fel.

Ezenkívül a román, de még a magyar nyelvû szórólapok szövege is helyenkét hemzseg a helyesírási hibától. Olyan elírások, amelyek nem hinném, hogy teljes mértékben véletlenek. Amennyiben egy székelyföldiekkel teletömött magyar szervezôdés állt volna az akció mögött, miért használtak a román nyelvre jellemzô szórendet, mondattani felépítést? Ha románok voltak, akkor viszont miért a magyar nyelvtanra jellemzô konstrukciókkal fogalmazzák az Eminescu anyanyelvén írt szöveget?

Továbbá a forradalmi hangulatra emlékeztetô sorok egy idióta felhívással zárulnak: december 31-én (miért éppen ekkor, miért nem anyák napján?!) az Erdély függetlenségét óhajtók menjenek ki az utcára, és torkuk szakadtából kiáltsák: Erdélyt akarjuk! Vajon Herédi szerint ezt tényleg komolyan gondolta valaki? Ez nem olcsó és naiv provokációra vall?!

A hétfôi cikk szerzôje elfelejti említeni az ô okfejtése szempontjából valóban kínos és kellemetlen, de rendkívül fontos tényt: Sabin Gherman, az Erdély-Bánság Liga elnöke, az országrész elsôsorban gazdasági függetlenségéért harcoló újságíró, a Torkig vagyok Romániával kiáltvány szerzôje elhatárolódott az akciótól, és "naiv provokációnak" nevezte a történteket. Gherman a hír végén szólal meg. Az úriembernek van józan esze, gondolkodik. Megfelelô háttér nélkül (írjam körül, mit jelent ez?) vajon ki veszi a bátorságot, hogy a város központjában Erdély függetlenségével kapcsolatos szórólapokat osztogasson?

Gyanús az is, hogy talán a leggyorsabban a nagy-románia párti Dan Brudascu képviselô reagálta le a történteket. Értesülések szerint a szórólapok egészét még ki sem osztották a tettesek, Gheorghe Funar kebelbarátja máris nyilatkozatokat faxolt a szerkesztôségekbe.

Gondolkodjunk egy kicsit: kinek volt jó az egész cirkusz?

Amennyiben jómagam a román titkosszolgálati ügynökség szürke eminenciása lennék, talán ugyanígy járnék el. Bedobnám a maszlagot, és nevetnék azon, hogy az elôre ismert vádlottak szaladgálnak, mint a mérgezett egér. Ugyanakkor a közvélemény tudomást szerez olyan erdélyi nyúlványokkal rendelkezô magyarországi revizionista szervezet(ek)rôl, illetve Erdély Magyarországhoz csatolását támogató fiatalokról, akikrôl eddig csak állambiztonsági körökben hallottak leginkább. Az Erdély függetlenségét támogatókról nem elôször hall a román közvélemény. Itt nem ez a tét, hiszen jelen pillanatban a hatalom is regionalizációról, kormányzókról, fokozottabb gazdasági autonómiáról beszél. Olyan magas rangú választott közméltóságok tesznek ilyen jellegû kijelentéseket, akik néhány évvel ezelôtt hevesen elzárkóztak a témától, Erdély elszakadását vélték felfedezni a határokon átívelô úgynevezett eurorégiók létrehozásában. Igaz, a gazdasági függetlenség nem egyezik a külön állami entitásként kezelt Erdély gondolatával.

Itt inkább a revizionista, a román állam egységére törô magyar szervezetek lejáratása volt a cél. Rámutatni, hogy igenis vannak ilyen eszmét valló, Magyarországról irányított erdélyi fiatalok is, akik bizonyos mértékben vállalják a nyilvánosságot. A titkosszolgálati hajtóvadászatnak meg is lett az eredménye: a HVIM kolozsvári fô aktivistája lemondott (vajon ô volt a fônök vagy csak elôrelökték?), az erdélyi revizionista fiatalok meghátráltak, berezeltek. Mi több, a revizionista eszmét a HVIM-nél jobban álcázni próbáló új szervezetet hoztak létre/szándékszanak megalapítani: Hét Város Ifjúsági Mozgalom. Olyan ez, akár a kormány átalakítása: a mezôgazdasági miniszter átveszi az ipari tárca vezetését és fordítva.

Az erdélyi revizionista fiatalok nem veszik észre (vagy nem akarják), hogy kivitelezhetetlen eszmét vallanak, és létezésükkel, frusztrált megnyilvánulásaikkal ártanak a magyarságnak és gazdasági, de akár más jellegû autonómia gondolatával is barátkozó vagy ezt támogató jóhiszemû románságnak egyaránt.

A HVIM erdélyi atomjának feldarabolása mellett talán a nem is remélt mellékhatást is sikerült elérniük a román provokációt kieszelôknek: egymást marjuk. Ehelyett inkább használjuk a józan eszünket!

Kiss Olivér

Folyik a nagy békeharc. Milliók tüntetnek különbözô országok nagyvárosaiban a háború ellen. Közben folynak a tárgyalások, a rábeszélések, a meggyôzések, hogy az erre hivatott nemzetközi szervek bólintsanak rá: kezdôdhet a támadás a nagy ellenséggel szemben. A béke megvédése érdekében. Mert a nagy ellenség nem akarja leszerelni nagy károkat okozó fegyvereit, veszélyezteti a világbékét, támogatja a terroristákat, és népnyúzó, diktatórikus politikát folytat. A támadás lehet, hogy egy kis veszéllyel jár ugyan, mert hát a nagy ellenség riposztozni fog, de hát mi az a legmodernebbül felszerelt nagy hadsereggel szemben, amit a megtámadandó ország köré gyûjtött a békét és nyugalmat meg jólétet védô nagy barát. Arról nem is beszélve, hogy ismeri ô jól ennek a riposztozó hadseregnek a fegyvereit, hiszen tôlük kapták még a szomszédos ország elleni háború idején. Akkor még barát volt a mostani nagy ellenség. De hát változnak az idôk. A háborúra teljesen fel vannak készülve. Már a polgári lakosságot segítô segélyszállítmányokat is nagyjából összeállították, mert hát miután lebombázzák ôket, nyilván segítségre szorulnak majd szegények. Közben a nagy igazságos háborút támogató országok szigorított biztonsági intézkedéseket vezetnek be, mert nap mint nap nagyszabású terrorakciókra számítanak. Kétezeregy szeptember 11-e óta állandóan ott motoszkál a mumus. Szerencsére eléggé szemfülesek a biztonságiak, mert azóta terrorakció téren csend van. Innen-onnan ugyan felröppen a hír, hogy mérgezett boríték, gyanús csomag érkezett, de aztán alapos vizsgálat után kisül, hogy ártatlan porokról, becsapósdiról van szó. De az ellenség soha nem alszik. Ezért jobb, ha elôvigyázatosak vagyunk. Közben egy másik, "kevésbé" ellenséges országban, ahol szintén diktatórikus rezsim mûködik, már készül az atombomba. De hát ôk sokan vannak, nem küldenek terroristákat semerre, és különben sincs olaj a birtokukban.

B. É.

Nem tudom, sokan felfigyeltek-e tisztelt olvasóim közül Adrian Nãstase miniszterelnök úr határozottan bátor kezdeményezésére — egyelôre a pártján, az SZDP-n belül —, amellyel a korrupciónak üzent hadat. A politikusok — kötelezô — vagyonnyilatkozatáról van szó, és arról, hogy ezek többé nem vehetnek részt se állami, se magánvállalatok–vállalkozások "tanácsaiban", ami igencsak hozott ezeknek az uraknak a konyhájára. Miniszterelnök úr ugyanis az üzleti és a politikai élet elválasztására vállalkozott.

Sokat beszéltek (írtak) ugyan a miniszterelnök és Ion Iliescu köztársasági elnök úr közötti állítólagos ellentétekrôl, de az említett törekvésében a köztársaság elnöke is teljes mellszélességgel Adrian Nãstase miniszterelnök úr mellett áll, támogatja ôt. És támogatja pártjának néhány vezetô politikusa is, bár ôszintén szólva, nem tudom, mennyire szavahihetôen. Ugyanakkor pártjának parlamenti képviselôi és szenátorai mintha nem kifejezetten "egyemberként" állnának mögötte-mellette. Kiváltképpen azok, akiknek a politikai életben való szereplése tiszteletre méltó módon megnövelte magánvagyonát. Tartok tôle, hogy az ilyen honatyák között még bôven vannak ellenzéki, de akár RMDSZ-es politikusok is.

Függetlenül attól, hogy a politikai és a gazdasági életben való egyidejû részesedés elválasztásának kérdése már az olyan nagy demokratikus hagyományokkal rendelkezô országokban, mint például az Amerikai Egyesült Államokban is megoldódott, a mi tájainkon már azért is igencsak idôszerûvé vált, mert mifelénk az ország lakossága tekintélyes részének (negyven százalékának!) a jövedelme kifejezetten a szegénység szintjén, vagy épp alatta van, az ugrásszerûen növekvô árak miatt. A városok lakóinak igen tekintélyes százaléka nem tudja kifizetni a közköltségeket, kivált az "eurokonfort" árú fûtést, az európai bérek-nyugdíjak töredékébôl. Köztudott, milyen sokan vannak városaink lakói között, akiknek havi jövedelme-nyugdíja immár a közköltségek kiegyenlítésére sem elég. Igaz, a Nãstase-kormányzat javított az ország gazdasági-pénzügyi helyzetén, de a lakosság életszínvonalán ez a javulás még egyáltalán nem mutatkozik. NATO-tag, európai uniós tagságra készülô országunk polgárainak számottevô része, mondjuk ki: nyomorszinten tengôdik. Jó érzékkel mérte fel a helyzetet a miniszterelnök úr — és szánta el magát lépésre.

Nem a hatalomhoz dörgölôdni kívánó bértollnok beszél belôlem (hosszú pályafutásom során eddig se gyakoroltam), amikor ezeket mondom-írom. Az a romániai magyar ember szól, aki számot vet azzal, hogy jövônkaz ország egészének a jövendôjéhez is kötött. Ha ugyanis felfal bennünket, felfalja az országot az egyre inkább elhatalmasodó korrupció, ha nem tudunk kievickélni nehéz gazdasági helyzetünkbôl, akkor hiába "csatlakozunk" névleg Európához. Nem válunk igazán európai országgá, még mi, romániai magyarok is eltávolodunk anyaországunktól, Magyarországtól is, amely minden sajnálatos belsô pártharc ellenére egyre inkább felzárkózik nyugati szomszédaihoz. Sikerül-e országunk miniszterelnökének, jelenlegi kormányának elválasztania a politikai elitet a gazdaságitól? Sikerül-e gátat vetnie az ország életét bomlasztó korrupciónak?

Remélni szeretném, hogy igen.

Mert ne áltassuk magunkat: jelen körülmények között még a nemzetközi terrorizmus elleni harcban való részvételünk, az Irak ellen tanúsított állásfoglalásunk se tesz bennünket "eurokonformmá".

Fodor Sándor

Amint azt hétfôi lapszámunkban olvashatták, február 15-én, szombaton Kolozsváron ülésezett az RMDSZ Reform Tömörülés (RT) szárnyának koordinációs tanácsa. A tanácskozáson határozat született arról, hogy március 8-án Marosvásárhelyen kerül sor az RT VI. kongresszusára, amelyen, az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusának fényében, megtárgyalják a tömörülés politikai stratégiáját. Az alábbi interjúnk Toró T. Tiborral, az RT elnökével a szombati tanácskozás után készült.

— Elôrelátható-e, hogy mi fog történni március 8-án Marosvásárhelyen? Az RT kilép a szövetségbôl, és új érdekképviseletet alapít, vagy továbbra is ellenzéki platformként politizál az RMDSZ-en belül? Mire lehet számítani?

— A Koordinációs Tanács szombati ülésén végül is azt tárgyaltuk meg, hogy milyen lehetôségek vannak az RT számára. Szatmárnémeti elôtt a képlet világos volt: létezett egy sokszínû és a befogadás jellegét mutató szövetség, amelyben minden politikai platformnak megvolt a maga helye, és volt egy olyan perspektíva — a belsô választásoké —, amely megszüntethette volna a bezárulási tendenciákat, valódi, nyitott, minden magyarnak otthont adó szövetség megszületésének a reményével. Ennek keretében — ráadásul a belsô választások mechanizmusán keresztül — a politikai döntéshozatal, illetve a civil szervezetek helye tükrözte volna a közakaratot.

— Szatmárnémetiben döntés született arról, hogy májusban belsô választásokra kerül sor…

— Szatmárnémetiben a belsô választásokról szóló vitában egy újabb fejezet kezdôdött. A szatmári fórum tisztújításról döntött, arról, hogy az általános, titkos és közvetlen választásokat törli az alapszabályzatból. Ehelyett egy olyan procedúrát körvonalazott a szövetségi alapszabályzat mellékletében, amely a párttagoknak ad szavazati jogot, és egyeseknek jelölhetôségi jogot. Tehát semmiképp sem arról döntött, hogy általános, titkos és közvetlen választásokat fog megszervezni. Ahelyett, hogy a közösségünk tagjai lehetôséget kaptak volna a beleszólásra az ôket képviselô egyetlen szövetség életébe és döntéseibe, inkább kirekesztették a közösség egy részét. Maga az újraválasztott szövetségi elnök mondta el azt, hogy jelenleg az RMDSZ-nek körülbelül 400 000 tagja van, ez tehát azt jelenti: ennek a létszámnak ad lehetôséget, hogy döntsön, a különbséget jelentô, körülbelül 600 000-re tehetô — hiszen durván számolva egy millió szavazóképes magyar él Erdélyben — embernek nem akar szavazati jogot adni. Ennél beszédesebb példát nem lehet találni arra, hogy ez már nem az a szövetség, amelynek az alapjait tíz évvel ezelôtt együtt raktuk le, és amelyet azóta próbáltunk tartalommal megtölteni. Vagyis egy befogadó, az önkormányzati építkezés szabályai szerint összeálló szövetséget kialakítani. Ezért az RT-nek végül is el kell dönteni: hol van a helye egy ilyen típusú centralizált, és a homogenítás jeleit magán viselô pártban. El tudja-e képzelni mint platform a helyét, vagy pedig valamilyen új szervezési formát kellene kitalálni? A marosvásárhelyi kongresszusnak tehát a hogyan tovább lesz a tétje.

— A tömörülés tagjai, annak ellenére, hogy a decemberben Kolozsváron megtartott RT-kongresszuson határozat született a szatmárnémeti összejövetelen való távolmaradásról, mégis valamilyen formában, különbözô jogcímek alatt jelen voltak. Miért nem tették szóvá ott az önöket, illetve az önök által képviselt közösségeket aggasztó problémákat? Nem lehetett volna nyíltan megbeszélni mindazokat a nehézségeket, amelyek az úgynevezett belsô harcokat, a szétszakadást okozzák? Hiszen — elôzetes hírek szerint — bárki szóhoz juthatott volna, ha akar.

— Lehet vitatni a RT kongresszusának döntését, amely arról szólt, hogy nem kíván élni a jelöltállítás jogával, és nem kívánja legitimizálni azt a folyamatot, amelyet Szatmárnémetiben megerôsítettek. Egyesek szerint ez hibás döntés volt, hiszen önként mondtunk le bizonyos eszközökrôl, amelyekkel befolyásolhattuk volna a döntést, mások szerint azoban helyes volt, hiszen nem adtuk a nevünket ehhez a folyamathoz.

— Kik vannak többségben?

— Nem tudom, ezt sajnos nem lehet szavazással eldönteni, fôleg utólag, hogy melyik lett volna a helyes választás: részt venni a folyamatban, és legitimizálni a jelenlétünkkel és a hozzászólásainkkal azt a látszat-demokráciát, amely igazából nincs meg az RMDSZ-ben, vagy távol maradni. A szavazati arányok világosan mutatták, és mi is nagyon jól tudtuk, hiszen a szemünk elôtt zajlottak a jelölési procedúrák, tehát elôre lehetett látni, hogy a döntések nem ott születtek, hanem elôtte történtek.Tehát, hogy az RT néhány tagja hozzászólt-e vagy sem a kongresszushoz, nem változtatott az eredményen. Mi megpróbáltuk ezeket a döntéseket befolyásolni, hiszen egyrészt részt vettünk az alapszabályzata és programmódosító munkákban, annak ellenére, hogy nem tartottak rá igényt, a bizottságban nekünk helyet nem adtak. A munkánkat elvégeztük, a koncepciók alapján kodifikált változatot tettünk le a bizottság asztalára. Másrészt egy intenzív tárgyalássorozatba kezdtünk a szövetség azon befolyásos vezetôivel, akik, ha akarták volna, meggyôzhették volna a többséget Szatmárnémetiben arról, hogy milyen veszélyekkel jár a döntés. Valóban kudarcot vallottunk a tárgyalássorozatban, olyan betonfalba ütköztünk, amellyel sajnos nem tudtunk mit kezdeni. A felelôsség mindazonáltal nem a mi vállunkat nyomja, hanem azokét, akik egyrészt elôkészítették ezeket a döntéseket, másrészt levezényelték a szavazógépezetet. Azt a gépezetet, amely kézfelemeléssel lerombolta az önkormányzati modellt, megszüntette a tiszteletbeli elnöki címet, és ezáltal direkt felhívást intézett mindazokhoz, akiknek az értékrendjét valamilyen módon a tiszteletbeli elnök megjelenítette. Igen sokan vannak, akik nehezen tudják elképzelni magukat egy olyan szövetségben, amely nem tudja integrálni és nincs is szüksége Tôkés László püspök személyiségére. De ugyanakkor azoknak is ajtót mutatott a jelenlegi vezetés, akik például a székelyföldi választásokon a független polgármester jelöltekre voksoltak, ráadásul sikerrel. Ezek a közösség által nagy megbecsülésnek örvendô emberek, akik polgármesteri székbe jutottak, az elfogadott szabályzat szerint a továbbiakban már nem lehetnek jelöltek az RMDSZ színeiben. De sorolhatnám a példákat. Ezek mind odavezetnek, hogy nagyon sokan érzik azt: nincs helyük ebben a szövetségben.S ha ez így van, akkor ezek az emberek másutt fogják megtalálni a helyüket, természetesen az RMDSZ-en kívül. Ez pedig tényleg odavezet, hogy felgyorsulnak a dezintegrációs folyamatok. Nekünk most az lehet a dolgunk, s az RT a mûhelymunkát ezirányban fogja végezni, hogy valamilyen módon azt az egységet, amit a szövetség Szatmárnémetiben tönkretett, újraépítsük.

— Egyes vélemények szerint Tôkés László szinte kiprovokálta azt a lehetôséget, hogy megszüntessék a tiszteletbeli elnöki pozíciót. Egyrészt azzal, hogy két nappal a kongresszus elôtt felfüggesztette tiszteletbeli elnöki tevékenységét, másrészt azzal is, hogy nem jelent meg Szatmárnémetiben. Ugyanakkor egyesek szerint, jócskán hatott az ominózus bukaresti per is ezirányban...

— A tiszteletbeli elnököt gyakorlatilag ebbe a helyzetbe hozták. Nem biztosították számára, mint ahogyan minden kongresszuson megtették, hogy mint egy igen fontos tisztségviselôje a szövetségnek, megtegye a jelentését. Jelezte, ezzel a lehetôséggel élni szeretne, a kongresszus szervezôi pedig azt közölték, hogy ez a pont nincs napirenden. Tehát olyan helyzetbe hozták, hogy végül is megtette ezeket a lépéseket. A kongresszus többségének álláspontját, még egyszer mondom, nem ez döntötte el. A többség jól meghatározott mandátummal érkezett Szatmárra, és hogy a tiszteletbeli elnök ott volt-e vagy sem, hozzászólt-e vagy sem, egyáltalán nem befolyásolta a döntéseket. Egy szívós és hosszú elôkészítô munkának a befejezése történt meg.

— A tiszteletbeli elnök ugyan nem ment el az RMDSZ kongresszusra, de ugyanabban az idôpontban, ugyanabban a városban kerítettek sort a Királyhágó melléki egyházkerület tanácskozására. Lehet ezt véletlennek nevezni?

— A Láncos templombeli rendezvény szerintem jó, kiegészítô rendezvény volt. Olyan dolgok hangzottak el, amelyekre a másik teremben nem kerülhetett sor, mert nem volt befogadókészség és nem voltak napirenden…

— Egy egyházkerületi tanácskozás hogyan változik ennyire poltikai töltetûvé?

— Nem hiszem, hogy jogunk lenne számonkérni egy autonóm egyházi intézményen, milyen kérdésekkel akar foglalkozni. Azért sem tartom elegánsnak ily módon kommentálni, hiszen a diktatúra évtizedeiben pontosan az egyház volt az az intézmény, amely ellátta azt a szerepkört, amelytôl talán megmaradt a közösségünk. Nem jó megközelítési mód tehát, amikor az egyházi embereket folyamatosan vissza akarjuk küldeni a szószékre. Szükségünk van arra, a közösségünket összetartsák, hogy elvégezzenek olyan típusú szolgálatot, amelyre a közösségnek szüksége van, de amikor nagyon markánsan hallatják a szavukat közéleti ügyekben, akkor visszakergetjük a szószékre. Ezt helytelen megközelítésnek tartom. Az egyházi intézmények autonómak, többszáz éve mûködnek nagyon jól, és ráadásul kritikus helyzetekben bebizonyították, hogy amikor a közösségnek szüksége van rájuk, akkor ott vannak és helyt állnak. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület tehát úgy ítélte meg, hogy most kritikus helyzet van, én ezzel egyet is értek, és azt tették, amit ilyen helyzetben a felelôs egyháznak meg kell tenni. Összehívják a közösséget, kiteszik a felkiáltójeleket, meghúzzák a vészharangot akkor, amikor gondok vannak a közösségi képviseletben.

— Amennyiben március 8-án olyan döntés születik, hogy a tömörülés elszakad az RMDSZ-tôl, akkor az RT vállalja-e azt a felelôsséget, hogy közösség-megbontónak fogják bélyegezni?

— Egyrészt nem akarom megelôlegezni a március 8-i döntést, az RT-kongresszusnak lesz a döntése,hogyan alakítja tovább a stratégiát. Azt viszont már eleve visszautasítom, hogy a felelôsséget megpróbálják azoknak az embereknek a nyakába varrni, akik sokkal többet tettek az egységes képviseletért, mint Szatmárnémetiben az a többség, amely ezeket a politikai ballépéseket elkövették. Hogy finoman fogalmazzak: azzal, hogy lerombolták az önkormányzati struktúrát, és ilyen köztiszteletben álló személyiséget kiebrudalták a szövetségbôl. Gondolom, a felelôsséget inkább azon az oldalon kellene keresgélni.

Köllô Katalin

Brassóban az érintett román iskolások és szüleik az ellen tiltakoztak, hogy a városban mûködô egykori magyar középiskola, az Áprily Lajos Gimnázium a tervek szerint ismét csak magyar tannyelvû oktatási intézmény lesz — közölték tegnap a román lapok.

A brassói iskola épületénél hétfôn mintegy 150 diák és szülô tüntetett. Az iskolások transzparensekkel vonultak fel, ezek némelyikén az a felirat is olvasható volt: "Együtt akarunk tanulni a magyarokkal!"

A kormányzó párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség idén január végén állapodott meg abban, hogy az Áprily Lajos Gimnáziumba, az iskola épületének most folyó felújítását követôen csak a magyar osztályok költöznek vissza.

A román diákok és szülôk most amiatt elégedetlenek, hogy a gimnázium épületébôl kiköltöztetett román nyelvû általános iskola jelenleg három különbözô helyiségben mûködik. A tanügyminiszter néhány héttel korábban ugyan megígérte, hogy az általános iskolának egy külön ingatlant építenek, a román tanulók és szülôk azonban bizalmatlanok.

A tiltakozók kijelentették, hogy az általános iskolának kijelölt három épületben kedvezôtlen körülmények között zajlik az oktatás, és azt követelték, hogy visszatérhessenek a régi épületbe. Az elégedetlen diákok és szülôk az iskolai év befagyasztását is kilátásba helyezték. Brassó megye prefektusa közölte, hogy egyetlen diák sem távozik az Áprily Lajos Gimnázium épületébôl mindaddig, amíg nem épül új ingatlan az általános iskola számára.

A brassói Áprily Lajos Gimnáziumban mûködött egykor a Római Katolikus Fôgimnázium. Az épületet a katolikus egyház visszaigényelte, a restitúciós eljárás még nem fejezôdött be. Az épületbe 1960-ban költöztettek román osztályokat.

Mint ismeretes, tavaly Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnázium magyar tannyelvû oktatási intézménnyé való változtatása is hasonló tüntetéseket váltott ki. Akkor is a román tagozat diákjai fejezték ki elégedetlenségüket amiatt, hogy a város egy másik gimnáziumában kell hogy folytassák tanulmányaikat. Az RMDSZ és a román kormány abban állapodott meg, hogy azok a diákok, akik a Bolyai-gimnáziumban kezdték el középiskolai tanulmányaikat, maradhassanak továbbra is ott, viszont tavaly ôsztôl már nem indítottak román tannyelvû osztályokat.

A borosjenôi bíróság várhatóan holnapután, február 19-én hirdet ítéletet az Arad Megyei RMDSZ — Informatia Ineului (Borosjenôi Információ) perben, miután a szövetség magyarellenes viccek közléséért tavaly beperelte a román nyelvû hetilapot.

Az ügyet vizsgáló borosjenôi bíró eddig ötször halasztotta el az ítélethozatalt. A Nyugati Jelen információi szerint már bekérte az aradi, majd az országos RMDSZ alapszabályzatát, ám tovább nem húzhatja az ügyet, és kénytelen lesz kimondani az ítéletet. Az Informatia a legutóbbi számában nyilvánosan elnézést kért. Sergiu Havasinak, a lapot kiadó Petroprest kft. tulajdonosának várhatóan nagy pénzbírságot kell fizetnie, mivel a Búza Gábor ügyvéd képviselte aradi szövetség egymilliárd lejes kártérítést is követel. — Az ítélet, ha megszületik, precedensértékû lesz, bármikor, bárhol megmutathatjuk. — mondta a Nyugati jelennek nyilatkozva Búza Gábor.

Sergiu Havasi korábban azt nyilatkozta a lapnak, hogy a vicceket az internetrôl vették le, s a felelôst, Puiu Valentin XI. osztályos helyi diákot ("már ki is rúgta") a szerkesztôségbôl.

Románia nem tartja bölcs és megfelelô lépésnek az európai országok megoszlását Amerika-párti és Amerika-ellenes táborba, jelentette ki kedden Brüsszelben Ion Iliescu államfô, utalva Jacques Chirac francia elnök azzal kapcsolatban tett kijelentésére, hogy Románia és Bulgária támogatásáról biztosította az Amerikai Egyesült Államokat egy esetleges Irak elleni háború esetén.

Iliescu szerint igen kellemetlen lenne, ha egy konfliktushelyzet törést okozna az Európai Unión vagy a NATO-n belül.

"Nem kívánunk figyelembe venni bizonyos, olyan elvre alapuló nyilatkozatokat, amelyekrôl én azt hittem, hogy régen túlhaladta a történelem: aki nincs velünk, az ellenünk van, aki nem helyezkedik szó szerint az én álláspontomra, az ellenem van", fogalmazott Iliescu.

Hozzátette: az ilyen álláspontokat nem nézik jól szemmel egy demokratikus rendszerben, az EU-ban és a NATO-ban.

Ion Iliescu kifejtette, tévedés lenne a francia elnököt Amerika-ellenesnek tekinteni, és reményét fejezte ki az iránt, hogy végül gyôz a józan ész.

A román államfô a hagyományos román-francia kapcsolatokra utalva elmondta, "az ilyen menetközbeni buktatóknak nem szabad elhomályosítaniuk a józan gondolkodást".

Arra a kérdésre, hogy a francia elnök bírálatai nyomán sor kerül-e még a román államfô idénre tervezett párizsi látogatására, Ion Iliescu kifejtette: a látogatás pontos idôpontját nem tûzték ki, továbbá pedig minden feszült nemzetközi mozzanat befolyásolja a politikai kapcsolattartás programját.

Az AFP hírügynökség szerint Jacques Chirac francia államfô hétfôn este bírálta az exkommunista EU-tagjelölt államokat, amelyek szerinte elszalasztottak "egy jó alkalmat a hallgatásra", és az Egyesült Államok álláspontjára helyezkedtek az iraki válság kapcsán.

"Úgy vélem, hogy Románia és Bulgária rendkívül felületes magatartást tanúsított, tekintettel arra, hogy álláspontjuk nagyon problematikus Európa szempontjából. Ha európai integrációjuk esélyeit kívánták csökkenteni, nem is találhattak volna jobb módot", fogalmazott Chirac.

Bulgária is visszautasítja a vádat
Bulgária kedden visszautasította Jacques Chirac francia elnök bírálatát, amelynek keretében hétfô este Brüsszelben élesen elmarasztalta az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó kelet-és közép-európai volt kommunista országokat.

A francia elnök nyilatkozata "bizonyos idegességet tükröz" — jelentette ki a szófiai rádióban Lubomir Ivanov külügyminiszter-helyettes. — Ez nem éppen hatékony megközelítés annak érdekében, hogy megegyezés szülessen az ENSZ Biztonsági Tanácsában, amelynek jelenleg Bulgária is (nem állandó) tagja. Lubomir Todorov, a szófiai külügyminisztérium szóvivôje az AFP kérdésére leszögezte, hogy Bulgária nem áll közelebb az amerikai állásponthoz, mint Franciaország vagy Németország álláspontjához.

Egyetlen bolgár politikus hivatalos nyilatkozatai sem igazolják azokat a negatív állításokat, hogy Bulgária közelebb állna az Egyesült Államok álláspontjához, mint az európai országok, köztük Franciaország, Németország és Belgium álláspontjához — hangsúlyozta a szóvivô. — Számunkra az iraki válság békés megoldása az elsôdleges. Mindaddig ellenezzük a katonai beavatkozást, amíg nem merítettük ki tökéletesen és véglegesen a békés módozatokat.

Günter Verheugen, az Európai Unió bôvítési biztosa kedden kijelentette: nincs ok olyan fontolgatásokra, hogy az iraki kérdésben inkább az amerikai álláspont felé hajló közép- és kelet-európai államokat esetleg mégse vegyék fel az Európai Unióba.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy rontottak-e esélyeiken ezek az országok a magatartásukkal, Verheugen kijelentette: "Nem, nem hiszem", végül is ezeknek az országoknak nem volt olyan szándékuk, hogy éket verjenek az EU országai közé. Verheugen kedden elmondta, ô maga fog rámutatni arra, például küszöbön álló romániai látogatása során, hogy az Európai Unió a jövendô tagoktól elvárja: vegyék figyelembe az alapvetô kül- és belpolitikai kérdésekben az EU irányvonalát, és tartsák magukat ahhoz.

Kelemen Hunor RMDSZ-képviselô kedden bírálta a kormányt a 2003/37-es rendelet kapcsán, miszerint az egyesületeknek és alapítványoknak megalakulásuk elôtt meg kell szerezniük az illetékes minisztérium vagy a központi közigazgatás szaktestületének jóváhagyását.

A képviselô az alsóház plénuma elôtt kijelentette, hogy ez a "restriktív és minden alkotmányos alapot nélkülözô" kitétel növelni fogja a bürokráciát, túlkapásokra és diszkriminációra készteti a köztisztviselôket, továbbá "indokolatlanul" elnyújtja az alapítványok és egyesületek jogi személyként történô bejegyzésének eljárását.

"A kormány eme lépésének azonban van még egy fontos üzenete: ennek az ellenôrzésnek az újrabevezetése az igazságszolgáltatás iránti megvetés bizonyítéka, amelyet valószínûleg képtelennek tartanak arra, hogy önállóan döntsön egy nem-kormányzati szervezet mint jogi személy beiktatásáról", mondta.

A Képviselôház kedden 179 "nem", 95 "igen" szavazattal és 9 tartózkodással elutasította a Nagy-Románia Párt (NRP) által Egészségügy címmel benyújtott egyszerû indítványt. Ennek elfogadása mellett szavazott az NRP, az NLP és a DP is.

A szavazás elôtt a demokraták és a liberálisok bírálták az egészségügy helyzetét. Ion Luchian NLP-képviselô sérelmezte, hogy az indítvány vitája során "majdnem üres" volt az ülésterem. A honatya szerint az egészségügyi rendszer az utóbbi évek "legsúlyosabb egyensúlyvesztésén" megy át. Kifejtette: a liberálisok "más filozófiát" javasolnak az egészségügy területén, azaz decentralizációt és a kudarcot vallott menedzserek menesztését.

Paula Ivãnescu demokrata képviselô kifejtette, hogy még Bulgária is lakosonként 140 dollárt költ évente egészségügyre, míg Romániában ez az összeg csupán 70 dollár, amibôl csak 8 dollár származik állami költségvetésbôl.

Márton Árpád RMDSZ-es képviselô is bírálta az egészségügy helyzetét, de kifejtette, hogy a szövetség nem támogathatja az NRP "populista" indítványát, amely "zûrzavart" kelt, és nem kínál megoldást.

A kormánypárt képviselôi az indítvány elutasítása mellett foglaltak állást, és rámutattak, hogy jelenleg minden európai országban gondok vannak az egészségügyi rendszerben.

Harminckét ember halálát és további 130 sebesülését okozta egy gyújtogató kedd reggel a dél-koreai Tegu város metrójában. A sebesültek legtöbbje füstmérgezést szenvedett, közülük 19-nek súlyos az állapota.

Szemtanúk szerint a Szöultól 320 kilométernyire délkeletre fekvô, harmadik legnagyobb dél-koreai város földalattijának egyik kocsijába egy melegítôruhás férfi dobott gyúlékony eleggyel teli tejes dobozt — jelentette az YTN dél-koreai tévéadó. A rendôrség ôrizetbe vette a 46 éves gyanúsítottat, akinek kihallgatása tart. Nem ismeretes még, mi lehetett a gyújtogató szándéka akciójával, de az orvosok szerint pszichiátriai vizsgálatnak kell alávetni. Ôrizetbe vétele elôtt ôt is orvosi ellátásban kellett részesíteni, mert megsérült a tûzvészben.

A dél-koreai tv-csatornák jelentése szerint több tucatnyian rekedtek még a földalatti alagútjában. Félô, hogy az áldozatok száma még növekszik, mert 59 embert eltûntként tartanak nyilván. Az YTN szerint a föld alatt rekedt 12 karbantartó munkás is. A szerelvényen, amelynek egyik kocsijába a gyújtogató bedobta a tejes dobozt, közel hatszáz utas tartózkodott.

A tûzoltóknak a gyújtogatás után három órával sikerült eloltani a tüzet, de még öt óra múltán is kutattak túlélôk után. A metróállomásból áradt ki a sûrû fekete, mérgezô füst. Az oltásban 66 tûzoltókocsi vett részt.

A rendôrség szóvivôje elmondta, hogy amikor az utasok látták, hogy a férfi öngyújtóval meg akarja gyújtani a gyúlékony anyaggal telt tejes dobozt, megpróbálták ebben megakadályozni, dulakodás alakult ki.

Kim De Dzsung dél-koreai államfô kifejezte részvétét az áldozatoknak és hozzátartozóiknak.

Tegu 2,5 millió lakosú város. A tavalyi labdarúgó-világbajnokság egyik helyszíne volt, és színhelye lesz a felsôoktatásban tanulók olimpiájának, az idén augusztus 21–31-e között megrendezendô univerziádénak.

Hasonlóan súlyos tûzeset nyolc évvel ezelôtt volt Dél-Koreá-ban: 1995-ben gázrobbanás történt a város egyik föld alatti építkezésén, és 101 ember halálát okozta, 143-an pedig megsebesültek. A legutóbbi jelentôs dél-koreai tûzeset 1999 októberében történt egy Szöulhoz közeli sörözôben, s e tûzvésznek 55 halálos áldozata volt.

A minap az egyik helyi román napilapot olvasva furcsa hirdetésen akadt meg a szemem. A zilahi Szakszervezetek Mûvelôdési Házában nagyevô versenyt rendez egy cég. Lám — mondtam magamban —, nem minden a látvány, a szórakoztatás! Elanyagiasodott világunkban az éhezôkre is gondolnak azok, akik ezt megtehetik. Az odafigyelést jelzi mindenre kiterjedô körültekintésük. A társadalom legtöbb rétege számára is biztosítani igyekeznek a jóllakást, hiszen legalább hat kategóriában hirdették meg a versenyt. A nagyon éhesek a töltöttkáposzta vagy a disznósült kategóriában nevezhetnek be, de a vegetáriánusok számára ott a pizza kategória. A másnaposak savanyúságevésben, az utcánevôk vagy az EU integrációs rajongói pedig a hot dog vagy a hamburgerevésben versenyezhetnek. A megyei szakaszt követi a körzeti verseny, majd decemberben az országos döntôre kerül sor a televízió nyilvánossága elôtt. Aki mindhárom versenyen a pódium legfelsô fokáig eszi magát, az többé nem fog éhezni, hiszen 500 millió lej jutalomban részesül.

A hír olvastán a kisördög most sem hagyott nyugodni, mint mindig, amikor túl szép és túl gazdag a menyasszony. A nevezési feltételeket lekérve kiderült, hogy a versenyszabályzat szerint öt percig lehet enni egy-egy versenyszámban, utána lemérik a fogyasztást. Tehát inkább gyorsevô, mint nagyevô versenyrôl van szó. A második kisördög inkább az ilyen versenyek lényegi oldalát érinti. Az ehhez hasonló látványevések vajmi kevésbé alkalmasak arra, hogy emberbaráti gesztusnak tekintsük ôket, hiszen itt semmi esélye, mondjuk, egy nyeszlett, kákabélû újságírónak. Erre inkább a 150 kilós menedzserek gyomra alkalmas, ôk viszont aligha szorulnak rá az ilyen jóllakásokra.

Józsa László

A Kolozs megyei Mezôgazdasági és Élelmezési Vezérigazgatóság e heti sajtóértekezletén elsôsorban a kedvezményes mûtrágyaigénylésrôl esett szó. A meghosszabbított igénylési határidô jót tett az akció lebonyolításának, hiszen ezekben a napokban érkezett be a legtöbb kérés. Dr. Ivan Ilarie igazgató elmondta, hogy a legtöbb polgármesteri hivataltól már beküldték a listákat az igénylôk névsorával, azonban tíz község vezetôsége továbbra sem jelezte a gazdák igényét. Ezek a következôk: Palackos, Kissebes, Székelyjó, Kiskalota, Kalotaszentkirály, Gyalu, Bonchida, Havasnagyfalu, Jósikafalva, Magyarszarvaskend. A kolozsvári helyzet továbbra is nagyon rossz, hiszen elôszámítások szerint a kormányrendelet szerint szóbajöhetô 2935 gazdálkodó 3059 hektár földjére 36 tonna ingyenes mûtrágya járna. Ezzel szemben a helyi polgármesteri hivatalon keresztül mindössze ötven tonna mûtrágyát igényeltek, 318 tonnával kevesebbet.

A sajtótájékoztató másik égetô témája a sertéspestis járvány volt. Dr. Fritea Ioan, a Kolozs megyei Állategészségügyi Igazgatóság vezetôje nem volt jelen a találkozón, azonban kihangosított telefonon válaszolt az újságírók kérdéseire. Amint arról lapunk tegnapi számában már beszámoltunk, a megye több településén, így Kolozsváron, Kisbácsban, Apahidán, Szászfenesen, Gyaluban, Magyarfrátán, Reketón és Kercseden észlelték a betegséget, emiatt a megye egész területén betiltották az állatvásárokat. A beteg állatokat levágják, és az elhullott disznókkal együtt dögkútba szállítják. Ahol felütötte fejét a járvány, ott 10 km-s körzetben beoltják az állatokat. A szakember azt is elmondta, hogy eddig mindenhol rendszeresen oltották a sertésállományokat pestis ellen is, így a veszélyes ragály sehol nem tizedelhette meg az állományt. Az Európai Uniós sugallatára az oltásokat országos szinten felfüggesztették, mivel az unió tagországaiban rég nem használnak sertéspestis elleni vakcinát. A román szakminisztérium által elrendelt átállás nélküli döntés igen súlyos következményekkel jár, hiszen csak Kolozs megyében néhány nap alatt 210 sertés pusztult el. Az unióban évtizedekkel ezelôtt elfogadott szabályozásokat, mint a jelen eset is bizonyítja, nem lehet egyik napról a másikra bevezetni.

Az igazgatóság szakemberei arra is felhívták a figyelmet, hogy a már elfogadott szôlészeti törvény elôírásai szerint a gazdák záros határidôn belül ki kell hogy vágják a direkttermô fajtákat, amelyek a hazai szôlôsterületek mintegy felét teszik ki. Ezek helyett nemes, oltott fajtákat kell telepíteni. Hogy ennek költségeit ki és mikor fogja fedezni, arra egyelôre nem kaptunk választ. És azt sem lehet tudni, hogy a betegségben elhullt disznók után megígért piaci szintû kártérítést ki és mikor fogja kifizetni a pórul járt gazdáknak.

Barazsuly Emil

Bár Szamosújváron és környékén még nem jeleztek sertéspestist, a hét elején bezárta kapuit az állatvásár. Mivel a hagyományos hétfôi vásárnapokon más helységekbôl (sôt még a szomszédos Beszterce-Naszód és Maros megyébôl) is érkeznek ide állattartó gazdák, van magyarázata a városvezetôség döntésének. Általában 100–150 idegen gazda látogatja rendszeresen a vásárteret, még olyan községekbôl is, ahol az idei esztendô elején tömeges megbetegedést jeleztek. Az intézkedés jókor jött, hiszen ezzel elkerülik az esetleges problémákat.

A helybeli állategészségügyi körzet szakemberei szerint az elmúlt napokban Szamosújváron és a közeli falvakban nem jeleztek problémát, de azért jó elôvigyázatosnak lenni. Minden állattartó gazda állategészségügyi igazolvánnyal kell hogy rendelkezzen. Azokat, akik a jelenlegi intézkedéseket megszegik, és más helyeken értékesítik állataikat, szigorúan megbüntetik. A polgárôrök rendszeresen járják az erre alkalmas helyeket, felülvigyázzák az állatvásár környékét a mostani döntés betartására.

Erkedi Csaba

Kolozs megyében az utóbbi években kezd ismét divatba jönni a cukorrépa termesztése. Egy tonna termés után 250 000 lejt fizet a ludasi cukorgyár. A feldolgozó ingyen adja a vetômagot, szakemberei pedig ingyenes tanácsadással segítik a gazdákat. A leszerzôdtetett mennyiséget maradéktalanul átveszik. Környékünkön átvevô központ üzemel minden ôsszel Apahidán, a Maros megyei Kissármáson, Aranyosgyéresen,Egerbegyen, Nagycsányban és Bonchidán.

Tavaly Kolozs megyében 1619 hektárra vetettek cukorrépát. A szomszédos Maros megye vetésterülete 3008 ha volt, míg Máramarosban csupán 10 és Hunyad megyében 39 hektáron termesztették a haszonnövényt. Megyénkben 2000-ben 11 290 kilogramm termett hektáronként, egy évvel késôbb már 30 426 kg-ot, tavaly pedig

31 530 kg-ot takarítottak be átlagosan minden hektár területrôl.

Az apahidai átvevô központ léte veszélybe került, mert a terület egykori tulajdonosai (12 család) visszakérték földjeiket. Idén januárban jogerôs bírósági döntéssel a területet vissza kell hogy adják jogos tulajdonosaiknak. A vezérigazgatóság arra kérte a községi földosztó bizottságot, hogy sürgôsen oldják meg a helyzetet, hiszen a környék gazdáit nem lehet átvevô központ nélkül hagyni. Ha a termelôk száz km távolságról kell hogy behordják a répát, idén már senki nem fog termelni a környéken. A ludasi gyár is attól tette függôvé az idei szerzôdéseket a környék gazdáival, ha Apahidán, a vasút környékén újabb begyûjtésre alkalmas területet találnak a helyi elöljárók.

A termelôk körében sok az elégedetlenség. Az Aranyos menti gazdák tavaly ôsszel arra panaszkodtak, hogy a répaszállítmányok átadásakor rendellenesen sokat levontak a mérésnél magas idegenanyag-tartalom címén, ami jócskán lecsípett a termelôk jövedelmébôl. A gondok ellenére azonban sok gazda úgy látja, hogy nem igazán van választék arra, mit is termeljen a földmûves. A cukorrépát legalább átveszik, és ki is fizetik, ami igen kevés terményrôl mondható el.

B. E.

A Beszterce-Naszód megyei prefektúra mellett mûködô konzultatív tanács tegnapi ülésén tíz megyei helyi önkormányzat tudomására hozták, hogy roma szakértôket kell alkalmazniuk, akik majd ennek a kisebbségnek a problémáival foglalkoznak. A megyei tanács ezt a kötelezettséget a Romák Pártjának nyomására vezette be. Azoknak az önkormányzatoknak kell roma szakértôt alkalmazniuk, ahol a roma közösség tagjainak számaránya nagyobb, például Teke, Szászlekence, Romoly, Retteg és Zágra polgármesteri hivatalainak. Az érintett hivatalok képviselôi tiltakoztak a konzultatív tanács felszólítása ellen, mivel, mint mondották, nincs elegendô pénzük a fizetés biztosítására, emellett az állásra eddig jelentkezôknek alig volt meg a nyolc osztályuk. A roma párt szerint azonban legkevesebb két személyt ajánlottak mindegyik szakértôi állásra.

A Beszterce megyei konzultatív tanács keddi ülésén arra figyelmeztették a polgármestereket, hogy sürgôsen biztosítsák azokat a szükséges élelmiszertermékeket, amelyeket mozgósítás vagy háború esetén kell ésszerûen kiosztani a lakosságnak. Alexandru Moldovan alezredes elmondta, hogy a helyi elöljáróknak sürgôsen össze kell írniuk és jelenteniük kell azokat a cégeket, amelyek élelmiszert tudnak biztosítani, továbbá a tejtartalékokat is. Az adatok összesítése után a lehetô legreálisabban fel szeretnék mérni a megye tartalékait. Emellett minél gyorsabban be kell mutatniuk mindegyik helység tevékenységi programját, amelyhez csatolni kell a magánszemélyektôl lefoglalható javak jegyzékét is.

Három Beszterce-Naszód megyei község, Les, Alsóborgó és Kisilva helyi tanácsa tavaly olyan határozatot fogadott el, amely a tanácsosokat törvénytelenül három-három szekér tûzifához juttatta. Hogy döntésük ne legyen túl feltûnô, szintén ingyen tûzifához juttatták a polgármesteri hivatal, az iskola és az egyház alkalmazottait. Apanagyfalu tanácsosai az orvosoknak és a tanároknak épített szolgálati lakásokat törvénytelenül maguk között osztották el, Lekence helyi tanácsosai pedig úgy döntöttek, hogy az amúgy is szûkös helyi költségvetésbôl külön összegekkel ajándékozzák meg magukat, amiért részt vesznek a szakbizottságok ülésein. Mica Oprea, a besztercei Prefektúra titkára a Mediafaxot arról tájékoztatta, hogy összesen 53 helyi tanácsi döntést és 64 polgármesteri határozatot felfüggesztett. A prefektúra tisztségviselôje elmondotta: a helyi tanácsosok és a közhivatalnokok jövedelmét törvény szabályozza, és minden ezzel szembe helyezkedô tanácsi határozat törvénytelen.

Több tordai és aranyosgyéresi turkálót és használtruha-importôrt büntettek meg a hét folyamán a Kolozs megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal munkatársai. Az ellenôrök a három évnél kisebbeknek való ruhákat és játékokat, illetve a felnôtt használt cipôket és ruhákat vizsgálták. Az ellenôrzött húsz cég mindegyikében rendellenességeket fedeztek fel. Fôként a cipôk és az alsónemûk forgalmazásánál merültek fel gondok, mivel ezek a mikrobák és baktériumok átadásának veszélyét rejtik.

Lenuta Suteu, a fogyasztóvédelmi hivatal vezetôje a sajtónak elmondta: a 20 céget összesen 105 millió lejre büntették, és bevonták hat cég mûködési engedélyét, egészen addig, amíg nem bizonyítják a törvény által tiltott termékek megsemmisítését. Elkoboztak és megsemmisítettek 35 tonna használt lábbelit, 46 millió lej értékben. A törvény 10-tôl 20 millió lejig terjedô büntetést ír elô a használt ruhák importálásának és forgalmazásának szabályait be nem tartók számára.

Torda helyi tanácsa beépíthetô földterületeket szándékszik vásárolni, hogy azokat olyan fiataloknak adja, akik építkezni akarnak. Erre egy múlt évben napvilágot látott törvény ad lehetôséget, amelynek értelmében a helyi tanácsok birtokában lévô területek átadhatók fiataloknak, házépítés céljából.

Virgil Blasiu polgármester az SZDP legutóbbi sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hogy jelenleg folyamatban van az ilyen területek felkutatása. A törvény rendelkezései szerint a hivatal megpróbál telkeket vásárolni, hogy ezeket eladja fiataloknak.

Egy másik lehetôség a legelôterület csökkentése lenne, mivel a polgármester véleménye szerint a városnak nincs szüksége ekkora legelôre. Egy harmadik megoldás is szóba került: a Szent Dániel Központ mellett található 40 hektár be nem épített külterület, amelybôl Tordán új lakónegyed válhat.

A Mezôgazdasági Minisztérium rendelete értelmében betiltották a nem elôrecsomagolt háziszárnyas-húsok forgalmazását.

Az aranyosgyéresi állategészségügyi körzet orvosa, Nicolae Mateescu elmondta: a kimérôs szárnyashús forgalmazását tiltó, Bukarestbôl érkezett rendelet értelmében ellenôrizték a szárnyashúst forgalmazó és tároló egységeket, megtették a szükséges intézkedéseket, és elküldték a kolozsvári központnak a jelentést az egységek állapotáról és a kirótt büntetésekrôl.

Mateescu doktor szerint kimérôs szárnyashúst ezután csak a kantinok és éttermek forgalmazhatnak.

R. T. T.

A Kolozsvári Megyeközi Regionális Vámhivatal közleménye szerint idén januárban a kolozsvári, marosvásárhelyi, gyulafehárvári, besztercei és zilahi vámhatóságok 8483 vámolási eljárást folytattak le, és ezek során az állami költségvetésbe, luxusadók, kezelési költségek, hozzáadott értékadó stb. formájában 313 307 600 193 lejt juttattak. Emellett elkoboztak egy önbillenôs utánfutós tehergépkocsit és 639 autóalkatrészt, 68 kihágási jegyzôkönyvet állítottak ki, amelyek nyomán 619 998 000 lej büntetést róttak a törvénysértôkre.

A lakótársulások elnökeivel és gondnokaival találkoztak a szamosújvári városatyák. A municípium területén mûködô 34 lakótársulás képviselôi mind megjelentek a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartott munkatalálkozón, ahol az adósság törlesztésérôl esett leginkább szó. A tömbházlakók 13 milliárd lejjel tartoznak a Lakás- és Közterületfenntartó vállalatnak, ezért figyelmeztetésben részesítették az adósokat. Elôször is a lakótársulások elnökeit és gondnokait marasztalták el a jelenlegi helyzetért, de az elkövetkezô idôszakban külön névsort állítanak össze az adósokkal. Elsôsorban a nagy összeggel tartozó tömbházlakókat veszik elô, de minden havi késésért felelôsségre vonják az illetékes személyeket.

Szamosújváron a tömbházlakóknak több mint fele nem fizeti rendszeresen a havi közköltségeket, de vannak olyan családok is, amelyek 10–20 millió lejjel tartoznak a közmûvelôdési vállalatnak.

Erkedi Csaba

Mi a véleményed, mint kívülálló, az intelligenciáról?

(valaki)

Nem kell megijedni: továbbra is mi vagyunk az igaziak. Annak ellenére, hogy az egyetem elirigyelte a nevünket.

A hír így hangzik: az Egyetemiek Házának klubtermében február 18-án délben bemutatták a Babes–Bolyai Tudományegyetem új diáklapját. Az ünnepélyes átadáson jelen volt Andrei Marga rektor, aki elmondta, hogy pénzügyileg ugyan az egyetem támogatja a lapot, a tartalomba azonban nem szólnak bele, azt a szerkesztôbizottság tagjai maguk határozhatják meg. A lap fôszerkesztôje, George Târã egyetemi tanár szerint szándékukban áll egyetemközivé tenni a lapot, tehát Kolozsvár összes felsôoktatási intézményének diáksága részérôl várják a híreket, beszámolókat, írásokat, így biztosítva gyakorlópályát a jövô újságírói számára.

Eddig a hír. És akinek feltûnt, hogy hiányzik belôle egy lényeges elem, az nem tévedett. A slusszpoént szándékosan a végére hagytam: a lap neve ugyanis Campus. Na jó, a teljes neve az, hogy Universitatea Babes–Bolyai Campus. Csakhogy ebbôl a fejlécben az egyetem megnevezése aprócskában, míg a lap neve öles betûkkel szerepel. Természtesen román nyelvû az új Campus, de azért van neki 1, azaz egy darab magyar oldala is. Ne legyünk rosszmájúak! Ne említsük azt, hogy ennek az egy szál magyar oldalnak milyen gyatra a helyesírása, a nyelvezete, a tördelése. A kezdeti nehézségek, ugye…. De ez egyébként is a kisebbik baj, engem ugyanis egyáltalán nem érdekelne, hogy milyen is ez az oldal, ha a lapot, amely helyet ad neki, nem éppen úgy hívnák, mint azt a lapot, amit a kolozsvári olvasók nem tegnap óta, hanem tizenhárom éve Campusként ismernek.

Szeretném tehát leszögezni: AZ a Campus nem EZ a Campus. Mert EZ a Campus mi vagyunk, ti vagytok, tizenhárom éve már. És ez így is marad a jövôben is. Aggodalomra semmi ok: ez a mi munkánkra, a mi lapunkra semmilyen negatív hatással nem lehet. Legfeljebb, ha meglátjátok valahol, az egyetemen, az utcán, a buszon vagy bárhol, eszetekbe jut, hogy a héten még nem láttátok a friss Campust. Hát gyorsan tegyetek róla!

Sándor Boglárka Ágnes

Vili, villanyos, a 102-es, a mélyhûtô, "jé, ez a meleg" stb. — a 101-es, 102-es vonalon közlekedô villamosokat becézik így Kolozsváron. De te, aki a Monostoron találtál csak olcsó albérletet, annak is a Mehedinti utcájában (mert csak ott az igazi lakni), ezt biztosan tudod. Tévedés ne essék, én nem lakom a Monostoron (pontos cím, telefonszám a szerkesztôségben), és erre büszke is vagyok, hiszen ez az apróság megkülönböztet az átlag egyetemistától, hogy az átlag monostori születésûekrôl ne is beszéljünk. Ezt az isten háta mögötti helyet köti össze a 102-es a Munkás negyeddel, ami még inkább elhagyatott, majd a gyárakkal, és végül az egyetememmel, ahová kénytelen vagyok naponta (?) kizötyögni.

Teljes hosszában ismerem ezt a vonalat, mert olyan is volt már, hogy elôítéleteim ellenére reggel mégis a Monostoron ébredtem, micsoda hely…, hogy kerültem ide, aztán a jó öreg villamoson a suliig helyükre rázódtak a gondolataim. Olyan jó ilyenkor bambán bámulni a "tájat" a koszos ablakon keresztül: McDonald’s, Shell, piros-sárga-kék játszótér, egy ellenôr elvonja a figyelmemet néhány pillanatig, aztán már a stadion, még mindig az, jó nagy lehet… A feltolakodó munkásnépség megzavarja ezt az összefüggô képsort, az állomásig azon gondolkodom, hogy jó lenne egy meleg perec vagy valami egyéb reggelire. De aztán mindig pont akkor ér a megállóba a 100-as, úgyhogy rohannom kell át az úton, hogy elkapjam, különben arra sokat kell várni.

Helyet is kapok rendszerint, naná, hogy tolakodom én is, ha lehet, mindig a bal oldalon, ott szebb a kilátás. Lerakatok, elhagyott udvarok, idétlen, kék hullámtörô — modern köztéri szobor, ez a vízmûvek lehet vagy a katasztrófaelhárítók, aztán a munkás tömbházak. Itt mintha megállt volna az idô. Minden ablak egyedi: ahol nem kályhacsô kandikál ki, ott ruhaszárító meredezik, rajta csonttá fagyott ágynemû, ahol pedig erkély is van, az a komfort netovábbja. Egyiken sötét arc könyököl pizsamában, a "Kárpátok" füstjével ébreszti magát, biztosan második mûszakban van, ezért ez a naplopás. Az agyamba tóduló gondolatok elnyomják az éhségérzetet. Tovább disznóolak, putrik, üzemen kívüli szemétdomb, aztán ismét épületek, és ezzel meg is érkeztem.

Máris várom a visszautat hazáig. Ez mindig külön izgalmat jelent, mert találgatni kell, hogy vajon melyik szerelvény jön: a régi, nagy, otromba román gyártmány, amely mélyhûtött, vagy a narancssárga, ami import, és amit fûtenek. Télen ez az igazi, nyáron mindegy. De a ying-yang elv itt is érvényes, mert a narancssárgát igaz, hogy fûtik és páros ülései is vannak, de jobban ráz. Hogy más nyomtávra tervezték volna, vagy menetközben ment tönkre a karosszéria, nem tudom, de az utazásba beleremeg az ember összes belsô szerve, különösen a kanyaroknál. Csak ilyenkor ne kelljen mobilon beszélni.

Néhány hete viszont megjelent a "konkurencia". Újabb leselejtezett villamosok külföldrôl, a 60-as évek NDK filmjeiben látni ilyeneket, valódi nosztalgia-villamosok. Ezek most a legjobbak. Az egyik különösen tetszik, no, nemcsak azért, mert 69-es a száma, hanem mert tiszták az ablakai, kárpitozottak az ülések, és még csak egészen vékony a koszréteg rajtuk. Fogózói is vannak, belülrôl egészen olyan, mint a pesti 6-os. Olvasni is lehet zavartalanul, mert jó a világítás, és nem zavar a hangosbemondó minden egyes megállónál. A becsípôdések veszélye is kisebb, mert ajtózárás elôtt mindig csenget. A becsípôdött táskáért különben nem kell aggódni, ajtón kívül nagyobb biztonságban van, mint odabent. A lábad vagy ilyesmi azonban nem maradhat kint, mert nem indul el a szerelvény, és addig csenget, amíg észreveszed magad, és behúzod. A 1,80-nál magasabbaknak azonban nem ajánlom, mert valahogy kicsit alacsony benne a mennyezet, de annál meghittebb a hangulat. (Hát ha még keskenyebb is lenne…) Aki viszont kifejezetten testi közelségre vágyik, annak melegen ajánlhatom a trolit csúcsidôben a Monostor–Mãrãsti útvonalon.

Melankolikusoknak, mûvészlelkeknek, József Attila-rajongóknak és persze minden monostorinak ajánlom hát a 102-est.

Jánosi Andrea

Történelmi témájú elôadássorozat hallgatható a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet (Avram Iancu/Bocskai tér 13. szám) Bethlen termében. Pásztori-Kupán István, a teológiai intézet tanársegédje a következô három csütörtökön délután 3 órától az alábbi témákról tart elôadást: a február 20-i elôadás címe Az elrabolt magyar történelem, alapkérdései pedig az Árpád-féle honfoglaláshoz, a magyarok ôsi vallásához, kalandozásaihoz és néprokonságához kapcsolódnak.

A következô, február 27-i elôadás A magyar Szent Korona üzenetét tanulmányozza: többek között arra keresi a választ, hogy kiket ábrázolnak a korona zománcképei, van-e képi vagy teológiai üzenete a koronának, valóban Szent István királyunk viselte-e, és tényleg a pápa küldte-e neki, és végül van-e a mai emberhez szóló üzenete a koronának, vagy csak letûnt korokra emlékeztetô múzeumi dísztárgy.

Az utolsó, március 6-án tartandóelôadás címe: Barbárok-e a szkíták? A szkíták bibliai szereplésérôl fog szólni, vagyis arról, hogy valóban kegyetlen, primitív, barbár hordáknak tartja-e ôket a Szentírás, tévednek-e megítélésükben a teológiai és bibliatudományi lexikonok, és hogy van-e különösebb okunk szégyellni a szkíta–magyar rokonságot.

Az elôadássorozat elsô darabja a múlt héten, február 13-án hangzott el Az elrabolt történelem, avagy a kitalált középkor címmel, amely Heribert Illig bajor történész idôugrás-elméletérôl és annak következményeirôl szólt.

Ma eszembe jutott egy vicc. Régi is, nem is pisiled le magad a röhögéstôl, inkább tanítómese lehetne. A mennyország kapujánál reklamál a pap, amiért ô nem mehet be, a taxist viszont tárt karokkal fogadják. Szent Péter válasza csak ennyi: "Míg te a templomban prédikáltál, mindenki aludt, de amikor a taxis vezetett, imádkoztak". Lehetne ez tanítómese, mert rengeteg kérdést felvet. Például, milyen alapon tegezik a szentek a papokat, meg ilyen létfontosságú kérdéseket, amelyekre, ha nem kapjuk meg a választ, akkor hét baj van.

Ma már közhelynek számít, hogy nem a megfelelô emberek találhatók a megfelelô helyeken. Az egyetlen baj a közhelyekkel, hogy igazak, és elcsépeltségük képes olyan állásokat megvédeni, amelyeknek nem lenne létjogosultsága körülbelül a középkor óta. Az, hogy valami közhellyé válik, azt jelenti, hogy megnevezzük a problémát, de nem tekintünk többet problémaként rá. Elsikkad valahol a semmiben, megszokottá válik, nem próbáljuk már megoldani. Talán ez ad magyarázatot olyan atavizmusok létezésére, amelyek józan ésszel elgondolva baromságok, mégis nap mint nap elmegyünk mellettük. Észre sem vesszük, olyan régóta ott vannak. Ez van a politikában, közéletben, szinte mindenhol. A szamárlétrán háromféleképpen lehet elôrejutni: nyelvvel, lábbal és aggyal (sajnos, ebbôl van a legkevesebb). Mindegyiknek megvan a maga elônye és hátránya. Ha nyelvvel mész, hamar sikerül, amit akartál. Egy bizonyos szintig. Onnan már nincs kinek nyalni, mert már magadtól kéne boldogulj. Itt az olyan emberek, akik az életrajzukkal a zsebükben járkálnak, megtorpannak, mint szamár a szögesdrótnál. A másik nagy hátránya, hogy azért vannak, akik innen is tovább tudnak lépni, de sok örömük nem lesz benne, mert az emberek nem felejtenek, mindig csak talpnyaló leszel.

Aztán van a másik módszer, ez már inkább vall férfira. Azt, hogy milyen férfira, inkább hagyjuk. Ez abból áll, hogy mások fején gyalogolsz végig. Ennek meg az a hátránya, hogy vannak, akik megharapják a lábadat. Nem mindenki tûri, hogy egy nála tehetségtelenebb valaki megelôzze. A harmadik típusról nincs nagyon mit beszélni, egyrészt mert ritka, másrészt mert nincsenek vele bajok.

Sajnos, ebben a bekezdésben sem a megoldás jön, mert én sem tudom. Talán nincs is megoldás. Védekezés viszont akad. Ha felismerted, akkor már nem kell tartani az ilyen emberektôl. Általában ezek nagyon egyszerû dolgok, a hátterükben mindig olyasmi rejlik, amit nem is gondolnál, hogy meghatározó lehet, vagy hogy még benne van egy felnôtt emberben. Csak az óvodában még könnyebb volt. Meghúztuk annak a lánynak a haját, aki árulkodott, a suliban nem beszéltünk a stréberekkel. Lehet, hogy most is ez lenne a megoldás, csak az egyetemen nem igazán illik a haját huzigálni valakinek. Még akkor sem, ha a tanároknak is eszükbe jut néha. Ôk is emberek, nekik is részük volt ebben, az meg biztos, hogy nem szeretik. Nincs olyan, aki szeretné. Még azok sem, akik ezt csinálják: ôk azért kényszerülnek rá, mert nem éreznek elég erôt magukban ahhoz, hogy igazi versenyben érvényesüljenek. Valószínûleg igazuk van, nekik tényleg ez a megoldás.

Adorján Botond
dorjan@personal.ro

Szôcs Orsolyát az évfolyamtársai közül néhányan csak "Új Orsinak" nevezik egymás között. Nemrég érkezett haza Hollandiából, ahol elvégezte az utrechti egyetem kulturális menedzsment szakát. Szeretne visszatérni Hollandiába, de addig is párhuzamosan végzi a Babes–Bolyai Tudományegyetem újságírói szakán a harmad- és a negyedévet. Orsit a hollandiai diákéletrôl kérdeztem. Rengeteg érdekes élménye közül, helyszûke miatt, sajnos, kénytelen voltam válogatni.

— Hogyan jutottál ki Hollandiába?

— Barátok jóvoltából. 1996-ban végeztem a középiskolát. A konzira akartam felvételizni, de végül más szakot, az újságíróit próbáltam meg. Bejutottam, az elsô 2 évet elvégeztem, aztán jött az ajánlat, hogy kimennék-e tanulni, és hol, mit tanulnék. Négy család dobta össze a pénzt. Az egyiknél ingyen lakhattam, a másik három pedig pénzzel támogatott. Nem tartoztak semmilyen szervezethez — barátok voltak csupán. A kapcsolatom velük a forradalom után kezdôdött, amikor megkezdôdtek a holland segélyakciók. Úgy jöttem össze velük, hogy gyakran szükségük volt tolmácsra. És egyszer csak feltették a nagy kérdést! Nekem ilyen álmaim nem is voltak, addig csak vakációkban jártam Hollandiában.

— Mit jelent a kulturális menedzsment szak?

— Ez egy párhuzamos struktúrájú képzés. Egyfelôl általános menedzseri oktatást jelent, és ezt kell társítani egy kultúrdiszciplínával — az én esetemben a klasszikus zenével, ezen belül pedig az operával. Ez tágabb értelemben operaházon belüli tevékenységet jelent, nem annyira a tartalmi, inkább szervezési kérdésekre vonatkozik: hogyan mûködik egy operaház, ebben kinek milyen szerepe van… Ehhez társul az is, hogy az illetô mûfajnak milyen helye van az illetô állam kultúrpolitikájában, mennyiben részesül állami támogatásban, mennyire van kiszolgáltatva a piaci körülményeknek. Az elôzô holland kormány kultúrpolitikája szerint egyre kevesebb pénzt kell juttatni ennek a mûfajnak. Ha továbbra is részesülni akarsz állami támogatásban, akkor bizonyos kritériumoknak kell megfelelned. Ezek közé tartozik az eredetiség és a nevelô jelleg — esélyesebbek voltak az olyan vállalkozások, mint például a gyerekekre alkalmazott opera, vagy az alternatív operai kísérletek. A képzésnek része volt, hogy kiélhettem az opera mûfaja iránti szerelmemet is, többször voltak operamûhelyek, például Puccini- meg Mozart-mûhely. Az egyetem elvégzése után ez a képzettség évadszervezôi, mûvészi titkári állást jelent, de lehetsz fesztiválszervezô is, vagy PR-tanácsadó, vagy támogatási szakember is.

— Mennyit ér ez az oklevél idehaza?

— Ez attól is függ, hogy itthon mennyi pénzt juttat az állam ennek a mûfajnak. Úgy veszem észre, hogy itt is szorul a kötél, egyre inkább magára van utalva ez a mûfaj, és éppen emiatt úgy vélem, konkrét állásokra, új álláshirdetésekre nincs kilátás. A már kialakult társulatoknak be kell érniük a maguk stábjával és vezetôi rétegével. Hogy valaha is marketingszakembert vegyenek fel azért, hogy fellendítsék az operaéletet, vagy azért, hogy egyáltalán valaki kézbe vegye a közönség szervezését, ami szintén hanyatlóban van, ez eléggé valószínûtlen, sajnos, nincs pénz.

— Hogyan folyik a tanítás a holland egyetemeken?

— Szervezetten. Mindennek megvan a maga helye, az információáramlás ideálisan folyik. Ha valamire szükséged van, tudod, hová kell menned, hogy megszerezd. Ha kommunikálni szeretnél a tanárokkal, a titkársággal vagy a kollégáiddal, egész jól kidolgozott kommunikációs rendszereket találsz: például az elektronikus médiát. Ugyanakkor minden diáknak saját postaládája, "függô mappája" van a fôépületben. A tanár ide szokta berakni a dolgozatok eredményeit. Ez azért is hasznos, mert ha egy könyvet vagy kurzust akarsz eljuttatni egyik diáktársadnak, de nem tudod összehozni vele a találkát, akkor azt ide beteheted, nagyon kicsi a valószínûsége annak, hogy ellopják. Ugyanilyen, valamivel tágasabb "függô mappáik" vannak a tanároknak, ahová szintén be lehet tenni a dolgozatokat.

— Milyen az egyetemi tanév szerkezete?

— Jól megdolgoztatják a diákokat, nagyon nagy az éves tananyag. Az év nem félévekre, hanem tömbökre, ún. blokkokra van osztva. Egy tanévben 5 tömb van, ami 5 szessziót is jelent. Egy blokkba 3–5 tantárgy fér. Van 8 tanítási hét, 2 vizsgahét és 1 pótvizsgahét. Jónak tartom, hogy nem gyûlik fel az anyag, és ilyen rendszeresen ellenôrzik a diákokat. Az elôadások pontosan úgy folynak, mint itt, azzal a különbséggel, hogy a szemléltetô eszközök tára sokkal gazdagabb. A tanár gyakran elôkészíti az anyagot átlátszó fóliákra, és írásvetítôvel vagy számítógéprôl kivetíti a falra. Olyan is van, hogy kinyomtatja az elôadás menetét, és kiosztja a diákoknak. Mindig van, amibôl készülni, mindig vannak tankönyvek, és mindig a legfrissebb, legújabb kiadást ajánlják. Ha a tanárok úgy gondolják, hogy a könyvek igen drágák, megvásárolják a jogokat, és összeállítanak egy reader nevezetû egyetemi jegyzetet. Egyes elôadásokra több szakról is beáramlanak a diákok. Szemináriumok, abban a formában, mint itthon, nem léteznek. Ôk a csapatmunkára fektetik a hangsúlyt; négyes-ötös csoportokban elkészítenek egy bemutatót, amelyet dolgozat formájában le is adnak, és elô is adnak. A vizsga általában írásbeli.

— Mekkora szava van a diáknak?

— A tanteremben, az órák alatt túl nagy szava van a diáknak. Ezt úgy értem, hogy túlságosan merészek, szinte agresszívek véleményük kinyilvánításában. A tanárhoz való viszonyulásuk is eléggé kiábrándító, ugyanis nagyon kevés idôbe telik nekik, hogy vegyék a bátorságot, és a tanárt korától függetlenül letegezzék. Ezt egy kicsit túlzásnak érzem. A diák szava emellett meglehetôsen fontos olyan kérdésekben, amelyek a tantárgyhoz vagy a tanrendhez fûzôdnek. Vannak diáktanácsok, amelyek rendszeresen egyeztetnek a tanárokkal, és megpróbálják a saját érdekeinek megfelelôen a tanrendet is befolyásolni.

— Hogyan jellemeznéd az ottani fiatalságot?

— Ôk egymás jellemzését eléggé kategorizálják. Annak függvényében, hogy milyen egyetemre vagy szakra jársz, rádsütnek egy bélyeget… Én úgy láttam, eléggé lustácskák. Ha egy egyetem négy-öt éves, és ezalatt a szülôk és az állam is támogatja a diákot, az ember törekszik arra, hogy az adott idô alatt végezzen. Ôk nem. Ôk kényelmesen ráhúznak még két-három évet, inkább hétvégenként dolgoznak egy-egy cégnél, hogy a pluszköltségeket fedezhessék. A diákmunka nagyon elterjedt. Inkább pincérkednek, pékségekben vagy marketingcégeknél, keményen dolgoznak, hogy ki tudják fizetni a tandíjukat, mint hogy az illetô idôkereten belül elvégezzék az egyetemet. Azt hiszem, félnek kilépni a diákéletbôl, mert utána nagyon kegyetlen a valóság. Az a verseny, amely a nyugati társadalmakra jellemzô, egész embert követel, nincsenek vakációk, nem lehet lazsálni. Ugyanakkor nagyon felületesek is. Nem tárulkoznak fel az emberek elôtt, megôrzik az 5 lépés távolságot. Életre szóló nagy barátságok nincsenek. Ahogy Pilinszky mondja: "nincsenek halálos nagy szerelmek, csak egy halálos: a halál" — ez igaz a hollandokra. A beilleszkedésem is nehéz volt. Voltak például ismerkedési napok, amikor kivonultunk a városból egy diákszállóba, és ott töltöttünk egy hétvégét. Egymásra voltunk utalva, voltak a csapatszellemet növelô feladatok is. Mégis ezeknek az embereknek fele a következô hétfôn úgy húzott el mellettem az egyetem folyosóján, mintha sohasem találkoztunk volna. Az a fontos számukra, hogy éljék az életüket, minden este kocsmába menjenek, vagy teraszoljanak (a kávézók tavasszal kipakolnak az utcára — nagyon népszerû kiülni és a népet bámulni). A családjukat korán elhagyják, van, aki már 16 éves korában. Ha fôiskolára vagy egyetemre mennek, igyekeznek minél hamarabb elkerülni otthonról. Általában diákházakba költöznek be. Ezek nem bentlakások, hanem többnyire átalakított régi házak, albérletek, például a városközpontban. A lakbér nem magas, a hétvégi munkákból kijön.

— Melyik a legpoénosabb hollandiai emléked?

— Ez a legelsô kintlétem alatt történt. Szerdán megérkeztünk anyukámmal és az öcsémmel, s én pénteken már a kórházban voltam törött bal lábbal, mûtét után. Mi történt? Elütött egy hajó! Legalább olyan hosszú nyoma maradt, mint a csizmám cipzárja, de nagyon büszke vagyok rá… Vendéglátóink meg akarták mutatni az országukat. Béreltünk egy sétahajót, és azt terveztük, hogy az egész napot a vízen töltjük. Hôsködés volt az egész: kiülök a hajó orrába, lelógatom a lábam, mögöttem a zászló, és milyen büszke vagyok… Ezt mindenki végigcsinálta, és persze én sem maradhattam le. Amikor viszont én ültem ki a hajó orrába, valami zûr támadt a vízben — örvény lehetett, vagy valami ráakadt a motorra, nem lehet tudni —, összeütköztünk a szembe jövô kis yachttal. Az volt az érzésem, hogy most volt láb, nincs láb… borzasztó nyílt törésem volt. Aztán valahogy eljutottam a kórházba. Tulajdonképpen királyi dolgom volt (ha sokba is került), mert például választhattam többféle menü közül, és látogatóimat (még az idegenforgalmi rendôrségnek is megesett rajtam a szíve) üdítôvel kínálták, mint a vendéglôben. A poén tehát az volt, hogy 4 hétre mentünk ki vakációzni, ebbôl egyet a kórházban töltöttem, négyet tolószékben (meg kellett hosszabbítanunk a vakációt), aztán itthon 3 hónapig nem szabadott a lábamra nehezednem, mankóim is voltak…

— Hogyan értékeled az elmúlt négy évet?

— Szakmai szempontból mindenképpen megérte. Elsô pillanattól tudtam, mire számíthatok, és ez nagy vonalakban be is teljesedett a négy év alatt. Jó iskola volt emberi szempontból is. Ha egyebet nem is, immunitást mindenképpen tanultam. Meggyôzôdtem arról, hogy az ember mindent kibír olyan pillanatokban is, amikor legszívesebben elszaladna, ki a világból vagy haza. Azért is hasznos volt, mert egy kicsit az önbizalmamat is növelte már maga az a tény, hogy emberszámba vesznek, ott is partnerként kezelnek, ahol egyáltalán nem várnám. Persze ebben nagyon nagy szerepe volt a nyelvtudásnak is, elvárják, hogy az ember integrálódjon. Az a jó, ha meg tudod találni az egészséges egyensúlyt, hogy a saját értékrendedet is megtartsd, ugyanakkor át tudd venni azokat a dolgokat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy, a hollandhoz hasonló társadalomban megálld a helyed.

— Hogy mondják hollandul, hogy "köszönöm a beszélgetést"?

— Bedankt voor het gesprek!

— Hát akkor: Bedankt voor het gesprek!

Lejegyezte: Kónya Klára

Nagyon jó kis könyv, talán azért is olvastam el. Nem azért mert jó, hanem mert rövid. Nagyanyám ajánlotta, nincs menekvés, kitelik tôle, hogy még ki is kérdez. Gondoltam, elolvasom, mert lehet, hogy ez teszi ôt boldoggá. Azért vagy két hetet hevert az ágyam mellett, mert azt nem felejtem el, hogy a Kôszívû ember fiait is ô ajánlotta, akkor le is akartam ôt vágni a családi képrôl. De most nem vert át, mert Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek címû könyve, nem egy unalmas, vontatott valami. Persze, ha majd megfilmesítik, akkor nem Bruce Willis lesz a fôszereplô, de nem is alszol el mellette.

Egy éjszaka történetét én is egy éjszaka alatt olvastam el. A könyv úgy kezdôdik, mint egy akármilyen krimi: köd, ódon kastély, váratlan levél, amely feltépi a rég begyógyult sebeket, titok. Eddig lehetne akár egy lányregény is, azonban ami igazán naggyá teszi, az csak ezután következik. Szerettem azt is olvasni, ahogy a kiszolgált katona a barátja fogadására készül, egy olyan beszélgetésre, amely felölel negyven évet, annak minden elfojtott indulatát, baját és örömét. A tábornok a régi barátja kedvéért elôveszi a legjobb borát, begyújt a kandallóba, kedvenc ételeit készíti el (én meg egyetemre jöttem, hogy ne kelljen katonának mennem). Aztán leül, várja régi barátját, aki elvette élete nagy szerelmét. Olyan dolog ez, amit nem tompít sem negyven év, sem egy kontinensnyi távolság. A könyv mégsem a szerelemrôl szól, hanem a barátságról, a büszkeségrôl, és arról, hogy mennyi mindent meg kell tennie az embernek a barátjáért, hogy áthidalhassa azokat a különbségeket, amelyek a társadalomban és két ember között léteznek. Van a mûben egy rész, amelyben a szerzô azt írja le, hogy Konrád az édesanyjával zongorázik, ô pedig az apjával, akinek a zene csak katonai felvonuláskor a hangulatteremtést jelenti, hallgatják. A fôhôs akkor döbben rá, hogy a barátja, akinek gondot jelent, hogy az iskolát fizesse, valahogy mégis többet kapott. A végén a papa, aki ízig-vérig katona, megjegyzi, hogy a barátjából sohasem lesz igazi harcos.

Végig két öreg, komor katona beszélget, így az eszmecsere nem válik érzelgôssé, mégis olyan érzelmek törnek fel, amilyenek még szappanoperában is ritkák. Barátságról, szerelemrôl ejtnek szót olyan nyíltan, olyan egyszerû bölcsességgel, ahogy csak öregemberek beszélgethetnek. A párbeszéd nem az eseményekre korlátozódik, hanem azok erkölcsi vetülete kerül elôtérbe. Egy egyszerû történet, utánozhatatlanul jól megírva.

Adorján Botond

Kolozsvár mûvelôdési életének sajátosságaihoz szervesen hozzátartozik az orvosok téli tárlata. Egy-két kieséstôl eltekintve 1966 óta évi rendszerességgel jelentkeznek a nagyközönség elôtt alkotásaikkal a képi kifejezés eszközeinek hódoló orvosok. Esetükben olyan született hajlamról van szó, amely a gyógyítás mellett egy kicsit talán az öngyógyítás és az örömszerzés céljait is szolgálja. Gyakorta pedig az alkotás belsô kényszere készteti a rendkívül felelôsségteljes, idegfeszítô munkát végzô egyént egy egészen másfajta tevékenységre. Némelyeknél közülük a mûvészi önkifejezés szükséglete több egyszerû kikapcsolódásnál. S ha ez a többlet átlagon felüli tehetséggel, mûveltséggel és szaktudással párosul, mûvelôje esetenként akár hivatásos mûvészi szintre is emelkedhet. Ezért aztán az orvosok téli tárlata a közönségtôl és a kritikától egyaránt sajátos hozzáállást igényel. A hivatásosok csoportkiállításainál észlelhetô színvonalbeli különbségek itt sokkal hangsúlyosabban jelentkeznek. Nem célunk, mert nem is lehet, a hasonlítgatás és a munkák esetleges hiányosságainak, negatívumainak a kiugrasztása. Hiszen nem mérhetünk azonos mércével. Ennek a rendezvénynek a jellegzetessége, s valamelyest talán a varázsa is, a mûfaji és stílusbeli változatosság. Festmények, grafikák, kisszobrok váltogatják egymást a minôségi skála legkülönbözôbb szintjén. A bátortalan amatôr próbálkozásoktól a hivatásos mûvészet kategóriájába sorolható munkákig terjed a kínálat, és mutatja be az egészségünkért munkálkodó, köztiszteletnek örvendô személyiségeket kevésbé ismert oldalukról is. Azt is mondhatnám: személyesebbé, intimebbé válik ezáltal az orvos-beteg kapcsolat. A páciens a gyógyulás mellett egy kis mûvészi ráadást is kap orvosától, az egyszerû tárlatlátogató pedig a neki tetszô munkák alkotóiról szerezhet ilyenformán többletinformációt.

A néhány évtizeddel ezelôtt indult Kolozsvár-központú mozgalom országos jelleget öltött, sôt nemritkán a határon túlról is érkeztek már munkák a kiállításokra. A tárlat minden változatossága, összetettsége ellenére egységében jellemzô, és így nyújt sajátos képet az orvos képzômûvészek világáról. Ezért csupán néhány átlagon felüli munkára hívnám fel a figyelmet. Szólnék itt elsôsorban a kiállítás szervezôjének, dr. Dumitru Dumitrascu professzornak a mûvészi kifejezôeszközök gazdag skáláját felvonultató festôi megnyilatkozásairól. A bánatos Harlekin figuráján keresztül megvalósított érzékeny lélekábrázolás, valamint a színek kék szimfóniájába foglalt tenger és a sejtelmesen könnyed, lírai hangvételû virágcsendéletek alkotójuk nem mindennapi szín- és formaérzékérôl árulkodnak. Dr. Bucur Narcis míves városképei, külföldi utazásainak mûvészi lecsapódásai hivatásos mércével mérve is megállják a helyüket, akárcsak egészen más, szürrealista beütésû, harsányabb színekkel megjelenített olajképe. Átlagon felüli rajzkészségrôl árulkodnak az orvosok téli szalonja másik klasszikusának, Liviu Vlad doktornak a fekete-fehér grafikai lapjai, valamint Laura Poantã ötletes, merített papíron megjelenített míves grafikai lapjai. Seva Cheptea vonalhálós geometrikus konstrukciói az elvonatkoztatás magasabb fokán születtek. Szigorú grafikai beszéd ez, amely csak ritkán tesz engedményeket az eredetek, az elsôdleges hatások, a realitásfoszlányok megjelenítésére. Valamelyest hasonló alapállásúak a nemrég elhunyt Dumitru Vonica doktor konstruktivista szellemben fogant formakonstrukciói. Sajátos mûvészi vallomásainak megjelenítésében a színek is fontos szerepet játszanak, s mintha a mûvész hangulatváltozásainak aláfestéséül is szolgálnának. Egészen más jellegûek Wéber Mária élénk színekben pompázó, nyári-ôszi hangulatot idézô olajképei. Szívderítôen hatnak ebben a kietlen télben. Figyelemfelkeltôk Mircea Muresan Mohy Sándor szín- és formavilágát idézô, non-figuratívba hajló, karakteres munkái, valamint Vlad Schlezak lírai hangvételû aktjai és a nagyváradi Domsa Mária kagylós kompozíciói. Kellemes színfoltját képezik a tárlatnak a brádi Domsodi Tibor realista hangvételû, a nagybányai iskola hagyományait eszünkbe juttató tájképei, valamint a nagybányai Vlad Dobre városképei. Mircea Dumitrescu nôi fejet ábrázoló faszobra pedig sikeresen egészíti ki a Mûvészeti Múzeum földszinti termeiben február 23-ig megtekinthetô, sajátos hangvételû tárlatot.

Németh Júlia

Száz éve született Georges Simenon, aki Maigret detektív felügyelô alakja és történetei révén a mûfaj halhatatlanjai közé emelkedett.

Simenon a Maigret-regényekkel mindmáig a legsikeresebb belga prózaíró, akinek mûveit tucatnyi nyelvre lefordították, s a XX. század eme legolvasottabb mûfajában a legjobbak között tartják számon. Kevesebben tudják róla, hogy a detektívtörténeteken kívül rengeteg cikket, tárcát, novellát is írt. Saját nevén 193 regénye látott napvilágot, különbözô írói álneveken még 106 továbbit adott ki. A világirodalom egyik legtermékenyebb, s fôleg leggyorsabban alkotó írója volt, aki e roppant ütem mellett is fenn tudott tartani egy olyan színvonalat, amely az igényesebb olvasónak is imponált. Hallatlan meseszövô leleményét, gyengéd, s a modern korra jellemzô enyhe cinizmussal áthatott világlátását sokra becsülte korának mûvészvilága is, barátjának tudhatta Federico Fellinit, Charlie Chaplint és Jean Cocteaut.

Simenon 1903. február 13-án Liege-ben született, a Meuse-parti vallon nagyváros szegényebbik, jobbparti részén, s mint minden sikeres francia ajkú belga mûvész, ô is Párizsra, a francia világ sugárzó középpontjára vetette nagyravágyó tekintetét.

Tizenhat évesen a La Gazette de Liege címû napilapnál kóstolt bele az írás és a nyomdafesték világába, s két év múlva megírta elsô regényét Au Pont des Arches címmel. Egy évvel késôbb már elég erôsnek érezte magát ahhoz, hogy szerencsét próbáljon Párizsban, s eleinte egy szélsôjobboldali francia írónál, Binet Valmernél talált magának fizetett állást és kenyérkeresetet. Húszévesen feleségül vette Désirée Renchon festônôt, aki nagy ambíciói ellenére nem vált neves mûvésszé, de az írónak évtizedekig hû társa volt. Simenon ekkor újabb pénzes pártfogót talált kettejüknek de Tracy márki személyében, akivel beutazta Franciaországot. 21 éves korától azonban nem volt többé szüksége pártfogókra. Ettôl kezdve írásaiból élt: Maigret felügyelô flegmatikus alakja, éles detektív elméje a könnyen olvasható, mégis irodalmi színvonalon megírt történeteivel meghozta számára az anyagi és közönségsikert. Csakhamar a párizsi mûvészvilág egyik patinás helyén, a Vogézek terén bérelt lakást, ismeretséget kötött a párizsi revük világhírû fekete csillagával, Joséphine Bakerrel. Néhány év múlva tekintélyes vidéki kúriába költözött az atlanti-parti La Rochelle közelében, s tíz évig ott élt. A háború kitörése és hazája, Belgium német lerohanása után 1940-ben megszervezte kúriáján belga menekültek fogadását és elhelyezését. A francia hatóságok négy év múlva mégis háziôrizet alá helyezték a ,,háború alatt tanúsított hivatásbeli opportunizmusa miatt".

Az addigra világhírû író nem is bocsátott meg a franciáknak ezért, s egy év múlva átköltözött az Egyesült Államokba. 1950-ben elvált, és második feleségével, Denise Ouimet-vel a Connecticut állambeli Lakeville-ben telepedett le. Ám az Újvilágban sem volt sokáig maradása, 1955-ben visszajött Franciaországba, ahol a déli tengerpart városaiban, köztük egy darabig Cannes-ban lakott. Késôbb tovább vándorolt Svájcba, és Lausanne közelében hunyt el 86 éves korában.

Szülôvárosában, Liege-ben, ahová sohasem tért vissza a legsikeresebb belga író, kiállítást rendeztek életmûvérôl, Simenon százada címmel.

László Balázs

A színházi és filmbemutatókat követô reggelen óramûpontossággal megjelentek Krizsán Zoli kritikái az Igazságban. Nem a napjainkban általánossá vált hírverseny, hanem professzionalizmusa, vérbeli újságírói vénája késztette a gyors reagálásra. S mindezek dacára nagyon ritkán tévedett. Generációmból sokan az ô kritikáin nôttünk fel, úgy is mondhatnám, kolozsvári viszonylatban ízlésformáló egyéniség volt. S ez nem csekély érdem, hiszen kulturális szempontból a város maga is a legelôkelôbb helyen állt.

Hogy most, halálának 10. évfordulóján mégsem egyik színikritikájának közreadásával emlékezünk rá, abban valamelyest az általa mûvelt mûfaj is ludas. Hiszen a kritika együtt él az elôadással, s bár dokumentumértéke felbecsülhetetlen, úgy éreztük, egyik személyes hangvételû, rá nagyon jellemzô publicisztikai írásával többet nyújthatunk. Mindehhez még csupán annyit: a Házikó a havas síkon a diktatúra legutolsó szilveszteri lapszámában, 1988. december 31-én jelent meg.

N. J.

Csöndes vagy zajos a tél?

Azt hiszem, hogy a többség számára csöndes. Én azonban városon születtem, nôttem fel, élek mindmáig. És mint valamennyiünk számára, számomra is meghatározóak a gyermek-kamaszkor emlékei. Márpedig akkori élményeim hatására, nekem inkább zajos. Olykor zajosabb, mint a nyár. Még akkor is, ha éppen vaskos hótakaró fedi a várost. Sôt, akkor talán leginkább.

Mert egykor még a belváros lejtôin is lehetett szánkázni. S legszorosabban vett szülôföldem környékén, a hajdan Szén utcainak nevezett negyedtôl az egyetemi könyvtárig, "egymás sarkát taposva", robogtak lefelé, reggeltôl estig, fôleg este, a hatalmas szánok, dübörgô hangtól kísérve, rajtuk négy-öt, távolról sem halkszavú ifjúval. Akkoriban még fedett uszodánk sem volt. Mi, úszók, telente, kiegészítô sportként, síeltünk vagy korcsolyáztunk. Én eszményien tehetségtelen síelônek bizonyultam, hát korcsolyáztam. A mai Lenin úton még mûködô pályán. Hokikorcsolyán. Rohangásztunk, mint az ôrültek. Viszonylag olcsón "úsztam meg" ezeket a teleket: egy csuklótöréssel és egy agyrázkódással. És gondoljuk mindehhez a szüntelen csicsonkázást és a véget nem érô hógolyóháborút (egy szemöldök-repedés). Szóval, minden volt ebben az életkoromban, csak csönd nem.

Mégis megmaradt egy csöndes emlékem. Nem tudnám megmondani, hogy mikor láttam elôször, de ma is fölbukkan lépten-nyomon, az évek fordulóján, üdvözlô- vagy képeslapon, tan- vagy mesekönyvben. Síkság közepén apró parasztházikó, mellette fenyô, kéményébôl gyöngéden emelkedik a füst, ablakaiban vöröses-sárga fény, alkonyodik... És az egész tájat, a síkot, a háztetôt, a fenyôgallyakat vastagon ellepi a szûziesen érintetlen, szemkápráztatóan fehér hótakaró. Ahányszor ezt a képet valahol megláttam, mindig bele szerettem volna költözni. A legtökéletesebb nyugalom áradt belôle, az vonzott ellenállhatatlanul.

Nem sikerült soha, bár néhány napra sem. És közben teltek az évek. Akadékoskodóvá, okvetetlenkedôvé, tehetetlenebbé válunk? Néhány éve elkezdett valami zavarni azon a képen. Végül rádöbbentem, hogy a házat körülvevô hótakaró érintetlensége. Abból a kunyhóból nem vezet ki, abba a kunyhóba nem vezet be még egy lábnyomnyi ösvény sem. Ez szigetebb sziget a Robinsonénál. Lehet így élni? Szabad így élni? Nem hiszem.

Hanem azért olykor mégis odaköltöznék.

Krizsán Zoltán

A szilágyságiak számára az egy éve megjelenô HEPEHUPA mûvelôdési folyóirat a Tulipán könyvesbolt és a terjesztôk legkeresettebb kiadványává vált. Helytörténeti tanulmányait nem egy iskolában kötelezô olvasmányként jelölték ki a tanárok. A méltán népszerû folyóirat szerkesztôi és kezdeményezôi, Fejér László újságíró és Kovács Kuruc János történelemtanár a múlt hét végén a megyei múzeum nagy kiállítótermében tartották az egyéves megjelenés évfordulós ünnepségét. Talán a szervezôk is meglepôdtek kissé, amikor legalább kétszáz érdeklôdô jött el meghallgatni a szerzôk és szerkesztôk elôadásait. A rendezvényen dr. Egyed Ákos akadémikus Erdély Széchenyijére, gróf Mikó Imrére emlékezett. Dr. Péntek János A tudós kötôdései címû elôadásában Szabó T. Attila munkásságának szilágysági vonzatait ismertette. Szabó T. Attila is itt, Zilahon kezdte pályáját, elsô tudományos közleményeiben a zilahi helyneveket foglalta össze. A hallgatóság nagy meglepetésére kiderült, mennyire fontos ez a kisváros Erdély szellemi életében — és nem csak Ady Endre miatt. Szilágyi István regényíró szülôvárosában katonáskodott egy ideig Fodor Sándor is, aki legutóbbi kötetében emlékezik Zilahra, mint a katonaság emberformáló városára. A három díszvendég mellett elmaradhatatlan Major Miklós tanár, aki a bagosi naplóíró gazda, Szabó Miklós életét részletezte. Az elôadások után a zilahi Silvania fôgimnázium ZELMA diákszínjátszó csoportjának elôadását tekinthették meg a jelenlévôk.

Az ünnepi alkalomra megjelentetett számban a legtermékenyebb szerzô, Lakóné Hegyi Éva muzeológus a zilahi temetô többszáz éves síremlékeirôl közöl tanulmányt, Kovács Miklós volt zilahi, jelenleg Magyarországon élô történelemtanár a református kollégium száz évvel ezelôtti névadásának körülményeit, az akkori helyzetet tárja elénk. Márkus László pedig a szilágyzoványi oktatás 270 évét elemzi, a statisztikai adatok részletes ismertetésével.

A II. évfolyam elsô számának felét a helytörténeti vonatkozású tanulmányok foglalják le, de az irodalmi rovat is bôvelkedik helyi tehetségekben. Dr. Hajdu Attila fogorvos és prózaíró novellái mellett Bekô N. Ildikó írásai, Kiss Lehel és B. Simon György versei szerepelnek. A Kézfogások rovatban Joachim Wittstock és Ioan Maria Oros írásait olvashatjuk magyar fordításban. A kötet nem elhanyagolható része a dokumentum rovat, amely ezúttal a szilágysomlyói Daloskör anyagait dolgozza fel.

A HEPEHUPA megjelenése nagyrészt az önzetlen támogatóknak, elsôsorban Major Istvánnak, a Color Print nyomda igazgatójának köszönhetô.

Meggyôzôdésünk, hogy a folyóiratnak sikerült megvalósítania mindazt, amit Fejér László bevezetôjében megfogalmazott. "A nemzeti nyelv, irodalom, kultúra megôrzése, hagyományainak tisztelete és új értékeinekbefogadása, a haladás lehet a gátja annak, hogy az idegen kultúra az anyanyelvût legyûrje, elsorvassza."

Józsa László

Február 15-én ismét csodálatos elôadóestnek lehettünk szem- és fültanúi: Bancsov Károly Schumann-dalokat adott elô, Hatházi András színmûvész és Lászlóffy Zsolt zongoramûvész közremûködésével. Nehéz beszélni egy minden szempontból átgondolt és tökéletesen kivitelezett elôadásról, hiszen könnyen az olcsó bókok csapdájába eshetünk, ám a produkció olyan magas mûvészi színvonalt ért el, hogy azt csak felsô fokon lehet méltatni.

Túlzás nélkül lehet állítani, hogy Bancsov Károly szinte egész operaénekesi karrierjét "egy lapra tette fel" — és gyôzött! Sikerült bebizonyítania, hogy dalénekesként is képes remekelni. Tökéletes technikával és a lélek legbelsô rejtekéig hatoló átéléssel tolmácsolta ezeket a nem kis erôfeszítést igénylô dalokat. Dinamikája kiválóan illeszkedett a mû követelményeihez, és az is, aki nem tudott németül, könnyen kikövetkeztethette a mondanivalót. Még azt is hozzátehetjük: a produkció színvonala az elsô perctôl az utolsóig nem lankadt, nem voltak bökkenôk, megtorpanások. Nem utolsósorban meg kell említenünk azt a szeretetet, azt a szinte alázattal határos tiszteletet, amely áthatotta a mûvészt, amikor elôadta a Schumann-dalokat.

Okos és hasznos gondolat volt, hogy a Schumann-dalok versszövegeit magyar fordításban is hallhassuk: mindehhez kiváló partnernek bizonyult Hatházi András színmûvész, aki természetes könnyedséggel, s ha kellett, romantikus pátosszal szavalta a csodálatos Heine-verseket.

Lászlóffy Zsolt oroszlánrészt vállalt abban, hogy a gyönyörû Schumann-dalok méltó kíséretet kapjanak. Tökéletes stílusismeret, leheletfinom billentés, és ismét a muzsika iránti alázatot emelhetjük ki játékát illetôen.

Az elôadás rendezôje, Vadas László funkcionális színpadképpel segítette mind az énekest, mind a színészt, a jól irányult, apró mozdulatok is megkapták helyüket a produkció egészében.

Fiatal tehetségek szárnypróbálgatásai
A február 16-i elôadóest két szólistája Sándor Árpád és Kendi Lajos. Gondolom, már az sem lehetett könnyû, hogy olyan repertoárt állítsanak össze, amely egyrészt felölelje a legfontosabb zenetörténeti korokat/szerzôket, másrészt igazodjon a két fiatal énekes hangi teljesítményéhez, egyéniségéhez, temperamentumához.Mindketten ismét meggyôztek, hogy az utánpótlás kérdése — legalábbis ebben a hangfajban — megoldódni látszik.A kezdeti lámpaláz leküzdése után a fiatalok korukhoz képest jó színvonalú elôadással ajándékozták meg közönségüket.

Sándor Árpád szép csengésû, erôs hangját többször is megcsodálhattuk, és a nehezebben énekelhetô, technikailag problémás részeket is bírta, ám még van tanulnivalója, fôleg ami a barokk és klasszikus áriák megszólaltatását illeti. Hangja természetes drágakôhöz hasonlítható, amely sejteti a benne rejtôzô kincset, ám még nem teljes pompájában.

Színpadi mozgására, megjelenésére még mindig a félszegség jellemzô, és ha mindez keveredik a rendezô által sugallt gesztusokkal, elsikkad az énekes természetessége a maga szépségében.

Kendi Lajos mögött már többéves színpadi munka áll, és ez meglátszik mind hangi, mind színészi teljesítményén. Sokkal jobban ura saját hangjának, a legapróbb részlet sem kerüli el figyelmét, teljesítménye nyílegyenesen közelít a tökéleteshez. Fényes baritonját szuggesztív színészi játék kísérte. Mimikája valószínûleg nagyon hatásos lett volna egy operaelôadáson, ám a kis színpadon, egyedül énekelve túlzásnak hatott.

Zongorán kísért dr. Iulia Suciu, a Gh. Dima Zeneakadémia adjunktusa, aki fiatal kora ellenére komoly tapasztalattal rendelkezik, amire most szükség is volt, hiszen az apró bakikat ügyesen hidalta át. Sajnos, a romantikus zene által megkívánt nagyzenekari hangzást a zongorán nem lehetett visszaadni.

Ezen elôadóest rendezôje szintén Vadas László, akirôl most úgy tûnt, kissé sorsára hagyta a két pályakezdô mûvészt, elkelt volna egy erôteljesebb hozzáállás, egy koncepciódúsabb elképzelés.

A két énekes baráti viszonyát tükrözô apró gesztusok a spontaneitás erejével hatottak, és nem csorbították a produkció mûvészi jellegét.

Hintós Diana

(Folytatás február 12-i lapszámunkból)

Felkeveredtünk az autópályára, az esô is eláll, úgyhogy a kora délutánt még ki akarjuk használni. Elautózunk a Nicosia felé vivô pályával való keresztezôdéshez, s ott lehajtunk a lefkarai mellékútra. Több mint 700 métert emelkedünk a tengerszint fölé, míg megérkezünk a szigetország leghíresebb falujába. Lefkara keskeny utcáit magas kôházak szegélyezik. Itt-ott boltívek támasztják meg a szemben fekvô épületeket. Vasárnap délután — szerencsére — alig van forgalom. Fôleg kanyarokban így is kell vigyázni, nehogy az autó falat érintsen. A templom elôtt parkoljuk le a kocsit. A templom ilyenkor zárva, de elôtte szépen kiképzett jászol a kisdeddel karácsonyra emlékeztet. A helység nevezetessége a csipke és a hímzés. Még vasárnap is kínálja portékáit néhány üzlet. Állítólag Leonardo da Vinci 1481-ben járt itt, s oltárterítôt vásárolt a milánói dóm számára. A falu másik nevezetessége az ezüstmûvesség, ezt a férfiak gyakorolják. Megcsodáljuk a klasszicizáló, oszlopos iskolaépületet. Már alkonyodik, mire visszaérünk az autóhoz. A jó pályán rövid az út Larnacáig. De a városban a tengerparti fôsétányra kijutni nem is olyan egyszerû a sok egyirányú utca és a megélénkülô forgalom miatt. Érdekes görög szokás — már Krétán is tapasztaltuk —, hogy este a lakosok autóval sétálnak. Szinte lépésben — ég tudja, hányszor — végig hajtanak a belváros utcáin. Néha megállnak egyik-másik étteremnél, üzletnél. Biztosan ezen autós szokás miatt nincs a régebbi utcáknak járdája, s ha valaki mégis gyalog próbál arra járni, az valószínûleg turista.

Másnap, hétfôn Limassolt és környékét tûzzük ki úticélul. Az autópályán alig kellene egy óra a 70 km megtételére. De közben még megállunk a déli part egyik nevezetes pontján, a számos kis öböltôl csipkézett Kormányzói parton (Governor’s Beach): a kis nyaralók most elhagyottak, errefelé még nem hódít a tömegturizmus. Feltûnik Limassol. Itt az autópályát át kellett vinni a város északi peremén, úgyhogy öt helyen is körforgalmi csomóponttal szakították meg. Mi már az elsô forgónál letérünk a városba. Pechünkre. Itt még a nyaralótelep elôvárosa fekszik, s most építik a kétszer kétsávos út egyik felét. A másikon araszolgatva haladunk a fôsétány felé. Limassol a maga 150 000 lakosával ma Ciprus második városának számít. A görögök Lemeszósznak hívják, ennek eltorzítása az angol és nemzetközi név. A bizánci idôkben építettek ide egy erôdítményt, amelyben — a hagyomány szerint — a partra vetôdött Oroszlánszívû Richárd 1191-ben esküvôjét tartotta Navarrai Berengária hercegnôvel. A körülötte kialakult kis település a török idôkben elsorvadt, s csak a brit fennhatóság, a Szuez felé irányuló forgalom élesztette fel. Kifejlesztették kikötôjét. Aztán Famagusta török megszállása óta Limassol vette át a sziget nemzetközi kikötôje szerepét, azóta igen gyorsan fejlôdik. Meglátszik ez a tengerparti fôsétányon is. Hasonló a larnacaihoz, de még szélesebb, pompásabb. Valóságos park választja el a négysávos úttestet a homokos parttól. A sétány végét itt is erôd zárja le. Valamivel tekintélyesebb, mint a larnacai. A zuhogó esô rákényszerít a benne lévô múzeum megtekintésére. A kongó épületben igen vegyes anyagot találunk. A sárguló fényképek a legérdekesebbek. Régi sírkövek, sírleletek, fegyverek, címerek közt sétálhatunk a három szint kisebb-nagyobb termeiben. A legélvezetesebb a tetôrôl való kinézés: az egész partszakaszt át lehet tekinteni. A bizánci alapokra épült Lusignan-kori vár sokáig az elôtte lévô kikötôt védte. Az angolok börtönnek használták. Körülötte terül el az egykori török negyed a máig mûködô dzsámival és a bazár-utcákkal. A fôsétány házsora mögött fekszik a régi város. Újdonság, hogy keskeny utcáinak egy részét díszkövezéssel látták el, s gyalogos zónává minôsítették. A székesegyház és a többi ortodox templom legfeljebb belsô festményeiben és méreteiben különbözik.

Az Akrotiri félszigeten délre hajtunk. Itt az angolok másik támaszpontja. Erre dúsabb a növényzet. Kijutunk a félsziget közepén elterülô sóstóhoz. A parton fekvô "Macskát nevelô Szent Miklós" kolostorhoz nem hajtunk ki, mert a sáros földút csak terepjáróknak való. A kolostort Nagy Konsztantin császár édesanyja, Szent Heléna alapította, s azért telepíttetett ide macskákat, hogy a sziget mérges kígyóit kiirtsák. A félsziget tövénél fekszik Kolossi. A kis falu egykori váráról híres. A környék falvait Lusignan Hugó király 1210-ben adományozta a johannitáknak, akik, a Szentföldrôl kiszorulván 1291-ben ide tették át székhelyüket. Miután 1309-ben átköltöztek Rhodosz szigetére, itt egy kormányzóságot hagytak, amely a birtokokat igazgatta a rendre kiépített, megerôsített várból. Fôleg borszôlôt és cukornádat termeltek. A velenceiek sajátították ki a lovagrend birtokait, a török idôkben pedig minden pusztulásnak indult. Ma már csak a vár hatalmas, 23 méter magas, háromemeletes, négyszögû lakótornya áll, s mellette egy cukorgyár-épület. A lakótoronyban néhány vallásos falfestmény, pár kandalló és bútor emlékeztet a régi idôkre. Itt is a tetôteraszról nyíló kilátás a legérdekesebb. Elgondolkozunk: vajon ezek a vastag falak nyújtanak-e elég védelmet a nyári hôség ellen.

Még tíz kilométert keletre hajtva elérjük Kuriont, Ciprus egyik legfontosabb ásatási területét. Argoszi görögök Kr. e. 1200 táján alapítottak itt települést, amely az Apolló-kultusznak hódolt. A római idôkig jelentôs várospusztulását földrengés, majd az arab hódítás okozta. A tengerpart feletti százméteres platón épült város feltárását az 1930-as években kezdték el, s máig folytatják. Van itt majdnem teljesen helyreállított, ma is elôadásokra használható színház, római fórum, ókeresztény bazilika, stadion, lakóház-alapzat. Néhol a mozaik is egészen épen megmaradt, a ledûlt oszlopokat pedig felállították. Órákig lehetett volna kalandozni a romkertben, ha nem áztatnak bôrig az egymást követô záporok.

Idônk megengedi, így tovább haladunk kelet felé, a part menti országúton. A magas partról szép a kilátás: számos parkolót alakítottak ki, nyáron a strandolók itt tehetik le kocsijukat. Aztán felirat jelzi a déli part legnevezetesebb pontját, Aphrodité szikláját. A parti fövenybôl kinövô hatalmas szikla után két kisebb emelkedik ki a tengerbôl. A legenda szerint a szerelem és szépség istennôje e sziklánál emelkedett ki a tengerbôl. Ciprus lett a kedvenc tartózkodási helye. A közeli Ópaphosz volt az Aphrodité-kultusz központja. Van a szikláknak egy másik legendája is, amely szerint egy Diogenész Romiosz nevû bizánci hôs e sziklákat dobálva riasztotta el a parthoz közelítô kalózokat. Úgyhogy a térképeken többnyire a Petra tou Romiou (Romiosz köve) megnevezéssel illetik e nevezetességet. Szerelmes párok Aphrodité segítségét kérve gyakran ússzák körül a köveket. A szemerkélô esôben leereszkedünk a parti kôig, de egyetlen fürdôzôt sem találunk. A legtöbb turista megelégszik a parkolóból készített felvétellel. Még nem is alkonyodik, s már visszaindulunk az autópályán. Limassol után hirtelen minden elsötétedik. Zápor záport követ, aztán hatalmas villámok hasítgatják az eget. Az autók már nem csak lámpájukat, hanem villogó jelzôjüket is égetik. Megérkezik a jégesô. Csak úgy dobol a kocsi tetején, ablakán. Az ablaktörlô alig gyôzi a tisztítást. Közel egy órán át lépésben haladunk, a mélyebb pontokon tengelyig ér a víz. Meglehetôsen kifáradva nézegetjük este a szálloda elôtt a kocsit, s örömmel állapítjuk meg, hogy nem tett kárt benne a jégverés.

Az év utolsó napjára hagyjuk a fôvárost, Nicosiát. Oda csak 50 km az út, úgyhogy lesz idônk nézelôdni. E napon az idô is kegyes hozzánk: hûvös szél fúj, de nem esik, néha a nap is kisüt. Ahogy az autópálya beletorkollik a városba, modern épülettömbök közé érkezünk. Hosszasan haladunk az elôvárosok között, az útkeresztezôdéseknél jelzôlámpák. Végre feltûnnek a komor városfalak! A várárokban kialakított egyik parkolóban hagyjuk a kocsit, s elindulunk nézelôdni. Kettéosztott városban vagyunk, talán az utolsóban: Jeruzsálem és Berlin egyesítése után itt fô nevezetességnek számít a Zöldvonal. A 195 000 lakosból ma körülbelül 150 000 él a déli, görög részben. A város görög neve Lefkoszia, s talán ’nyárfa liget’ volt a jelentése. Az angolok torzították a szót Nicosiára. Az egyetlen fontosabb nem tengerparti város. Egy hegyektôl övezett alföldön fekszik. S éppen azért tették meg a Lusignanok fôvárosnak, mert védett volt a kalóztámadásoktól, s a legkevésbé földrengéses terület. Már a lusignanok is fallal övezték, de a ma álló 5 km hosszúságú, 11 bástyával védett falrendszert a velenceiek építették. A török idôk tespedése után az angol fennhatóság alatt kapott új lendületet a kormányzói székhelyül szolgáló város, ekkor kezdôdik a falakon kívüli terjeszkedés.

A várárok fölötti hídon át jutunk a fallal övezett városba. Nagy a nyüzsgés, hiszen az év utolsó napja már amolyan ünnepnek számít, mindenki vásárol. Az utcákon pecsenyesütôk: elemes szerkezettel hajtott nyársakon szén fölött sütik a kellemesen illatozó húsdarabokat. Egy-egy csoport férfi,nô vásárol belôlük, s a legközelebbi autó motorházát, tetejét asztalnak használva, valamilyen itallal fogyasztják a húst és kenyérszeletet. Sétálóutcába találunk, itt sok az üzlet, de mind csak luxusárut, ékszert árusítanak. Aztán véget ér a sétálórész, s elfogy a járda is. A kisebb földszintes, emeletes házak jó része lakatlan, az összeomlás szélén áll. S utcánk máris a Zöldvonalhoz ért. Három rend egymásra helyezett, homokkal töltött vashordó felett ernyôs tornác, azon egy ENSZ-katona nézelôdik, unatkozik. A vonallal párhuzamos utcáknak csak az egyik fele lakott, a vonal felé esô bedeszkázott kapujú. A hátsó utca teljesen kihalt lehet, ott csak az ENSZ-katonák járnak-kelnek. S a török félre esô utcának is csak a túlsó fele lakott. Persze, az ENSZ-katonák utcáján minden pusztul, omladozik, ott a macskák birodalma. Nekik szabad átjárásuk van.

A város déli részén nincs sok látnivaló. A rendezetlen, keleties benyomást keltô, Zöldvonal melletti piactól néhány lépésre van a város két székesegyháza. Keletebbre fekszik a Faneromeni székesegyház: nagyméretû klasszicizáló épület, a modern város igényeinek megfelelô, háromemeletes tornya kimagaslik a házak közül. Udvarán fehérmárvány emlékmû alatt nyugszik az 1821-ben kivégzett Kipriánosz érsek és három püspöktársa. A piac túloldalán vezet keskeny utca a másik, Szent János nevét viselô székesegyházhoz. Ez még a XVII. században épült, kisméretû templom. Belsô falainak minden tenyérnyi felületét freskók fedik, szinte az egész Biblia eseménysorát megörökítették. De a helyi hagyományokat, Pál és Barnabás hittérítô útját is ábrázolják. Máig itt folyik az érsekek felszentelése. A templom egy telken fekszik az impozáns, árkádos érseki palotával, amelynek egyik szárnya az alapító. III. Makariosz érsek nevét viselô mûvelôdési központ múzeumát fogadja be. Fôleg a bizánci és ortodox mûvészet darabjait állítják itt ki, de van képtár és könyvtár is az épületben.

(Folytatjuk)

Gaal György

A magyar Harcon Rt. elkezdte Nagybányán a Millennium III. kereskedelmi központ 4,37 millió eurós, mintegy 1 milliárd forint értékû kivitelezési munkáit — közölte Szakáll Zoltán, a társaság elnök-vezérigazgatója.

Szakáll elmondta: a megbízási szerzôdést a cég a Román Elôrejelzési és Fejlesztési Minisztériummal kötötte meg. A beruházás forrásának 75 százalékát az EU PHARE-programjának vissza nem térítendô kölcsöne, míg a fennmaradó részt a román állam finanszírozza.

A kereskedelmi központ a nagybányai Óvárosban elhelyezkedô három mûemléképület, a Fekete Sas, a Médiaház és a Lendvay ház restaurálásával, teljes körû felújításával és modernizálásával jön létre — ismertette az elnök-vezérigazgató.

Szakáll Zoltán kifejtette: a Harcon Rt. 1998-ban alakult építôipari kivitelezésre, fôvállalkozásra. A 112 millió forint jegyzett tôkéjû és 480 millió forint saját tôkéjû társaság 70 százalékban négy magyarországi magánszemély, többségében a menedzsment, 10 százalékban a Larus Holding Kft., 5 százalékban az Asa Építôipari Kft. tulajdonában van, míg a fennmaradó 15 százalék négy magyar társaságé.

A Harcon Rt. tizenöt vállalatban kisebb-nagyobb részesedéssel tulajdonos. Jelen vannak Kazahsztánban, Romániában, Németországban és Oroszországban is.

A társaság árbevétele 2002-ben várhatóan 3,6 milliárd forint lesz, ami fele a kiugróan eredményesre sikerült 2001-es évi hétmilliárdos forgalomnak. Idén terveik szerint négymilliárd forint árbevételt ér el. Mérleg szerinti eredménye 2002-ben mindössze 20 millió forint körül alakul a megelôzô évi 210 millióval szemben.

Szakáll Zoltán a Harcon fôvállalkozási referenciái közt megemlítette a 2001-ben felépített újpesti Megyer Lakópark 1,6 milliárd forintos és a szintén újpesti Szilas Lakópark 700 millió forintos beruházását, a Magyar Hírlap zuglói székházának 300 milliós felújítását, továbbá a Millenniumi projekthez tartozó volt Ganz csarnok 220 millió forintos átalakítását.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselôi a Román Nemzeti Bank (RNB) vezetésével folytatott megbeszélések keretében hangsúlyozták, hogy a jegybank döntése az euró árfolyam-referenciaként való bevezetésével kapcsolatban indokolt mind a román külkereskedelem dinamikája, mind pedig az uniós csatlakozási program szempontjából — jelentette ki Adrian Vasilescu, az RNB kormányzójának tanácsadója.

Az IMF küldöttsége szombaton és vasárnap találkozott a központi bank vezetésével. A megbeszéléseken szó esett több, monetáris- és devizapolitikával kapcsolatos kérdésrôl, köztük az euró referenciavalutaként történô bevezetésérôl.

Adrian Vasilescu elmondta, az áttérés március elsô pénzügyi hetével kezdôdôen történik. A referenciavaluta megváltoztatását az elmúlt évben hirdette meg az RNB, és a központi bank stratégiájának csupán egyik szakaszát jelenti. A következô lépés az infláció közvetlen megcélozása (ennek elôkészítése a következô két évben történik), a végsô cél az euró nemzeti fizetôeszközként történô bevezetése. Erre azonban a bankszakemberek szerint legkorábban 2010-ben kerülhet majd sor Romániában.

Február 14-én mutatták be a csíkszeredai Corvina Könyvesházban Garda Dezsônek a Státus Kiadó gondozásában megjelent Székely Közbirtokosság címû monumentális munkáját.

Birtók József, a kiadó igazgatója olyan leckekönyvnek nevezte a kétkötetes (800 oldal) mûvet, amelyet ismerniük kell mindazoknak, akik a közbirtokosságok újjáélesztésén fáradoznak. Ezt követôen a parlamenti képviselôként is jól ismert szerzô elmondta, hogy felkérésre írta a két könyvet, olyan hosszú évek levéltárakban tett kutatásainak szintéziseként, amely úttörô munkának is számít, hiszen ez idáig e témával senki nem foglalkozott ennyire elmélyülten és behatóan. Azt is elmondta, hogy a parlamentben, mint képviselô milyen nehézségekbe ütközik a közbirtokossági javak visszaszerzésének következetes szószólójaként.

A kormánypárt és RMDSZ közötti megállapodásba is belefoglalták a Csíki Magánjavak visszaállításának kérdését — nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ Szövetségi Egyeztetô Tanácsának elnöke.

A volt határôrezredek vagyonának ügyét 1990 után egyetlen restitúciós törvénnyel sem sikerült rendezni, mert a nemzeti kisebbség közösségi vagyonaként kezelték, és mindannyiszor a kivételek közé sorolták.

Hajdú Gábor volt csíki szenátor ezért terjesztette elô a szatmárnémeti kongresszuson, hogy kiemelt feladataként foglalkozzék ezzel az RMDSZ, és dolgozzanak ki külön törvényt a rendezésére. Ha aláírják az RMDSZ elôterjesztette követeléseket, még idén rendezôdik a hatalmas vagyonközösség sorsa.

Február 18., kedd

Február 19., szerda

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 34 998 lej, 1 USD =32 638, 1 magyar forint = 142 lej.

Ma a második csoportkör harmadik fordulójának második játéknapjára, azaz a C- és D-csoport mérkôzéseire kerül sor. A legérdekesebb találkozóknak a Real Madrid hazai szereplése és Manchester United–Juventus párharc ígérkezik.

Kezdjük az elején, a C-csoporttal. Itt az elsô két fordulóban nagy meglepetésre valósággal szenvedô királyi gárda a német Borussia Dortmundot fogadja, s Ronaldóéknak mindenképpen gyôzniük kell, ugyanis jelenleg a csoport utolsó helyén leledzenek, két mérkôzésen szerzett csekély egy ponttal. A címvédô spanyol együttes ellenkezô esetben igencsak megnehezíti — avagy ellehetetleníti — továbbjutását. Nem túl jó elôjel, hogy a Primera Division második helyén álló együttes a hétvégén a kiesôhelyektôl alig néhány pontnyira levô Osasunától kapott ki. A Borussia viszont, amely a Bundesliga jelenlegi második helyezettje, pontszerzés, különösen gyôzelem esetén nagy lépést tesz a továbbjutás felé. A csoport másik találkozója egyesélyes: a hatpontos AC Milan a Lokomotiv Moszkvát fogadja. Itt valóban bombameglepetés lenne a vendéggyôzelem.

A mai találkozók: Real Madrid (spanyol)–Borussia Dortmund (német) és AC Milan (olasz)–Lokomotiv Moszkva (orosz). A csoport állása: 1. AC Milan 6 pont, 2. Dortmund 3, 3. Lokomotiv Moszkva 1 (3–4), 4. Real Madrid 1 (2–3).

A D-csoportban várható a nap legerôsebb összecsapása: Manchester United–Torinói Juventus. A két csapat eddigi BL-mérlege: 3 gyôzelem, 1 döntetlen, 2 vereség az olaszok javára. A találkozó végeredménye tehát háromesélyes (1–x–2). Az angolok sikere mellett szól a hazai pálya elônye, de ne felejtsük, hogy legutóbbi mérkôzésén a MU éppen hazai pályán kapott ki 2–0-ra az Arsenaltól. De az is az angolok felé billenti a mérleget, hogy a különben jó formában lévô együttesbôl sérülése miatt hiányozni fog a gólkirály Del Piero, valamint Mark Iuliano. Ugyanakkor influenza miatt kidôlt a sorból a kapus Gianluigi Buffon, a védô Alessandro Birindelli, a középpályás Gianluca Zambrotta, valamint Marco Di Vaio és Marcelo Salas csatárok. Az Old Traffordon így nem lesz könnyû dolga az olasz gárdának, különösen a csapatösszeállításnál adódnak majd gondok.

A másik találkozó is háromesélyes, a csoport utolsó helyezettjei mondhatni, utolsó esélyüket játsszák. Az FC Basel a hazai pálya elônyére, a Deportivo a nagyobb tapasztalatra alapozhat. A papírforma szerint ez utóbbinak kellene gyôznie.

A mûsor: Manchester United (angol)–Juventus (olasz) és FC Basel (svájci)–Deportivo La Coruña (spanyol). A csoport állása: 1. Manchester United 6 pont, 2. Juventus 4, 3. Deportivo La Coruna 1, 4. FC Basel 0.

Balázs Bence

Futballcipôt rúgott David Beckham fejéhez a Manchester United szakvezetôje, Sir Alex Ferguson. A sztárfutballistát orvosi ellátásban kellett részesíteni. Az edzô azt követôen rúgta a levegôbe az öltözôben útjába került stoplis cipôt, hogy csapata hazai pályán szenvedett 2–0-s vereséget az Arsenaltól az FA-kupa ötödik fordulójában.

A cipô éppen a padon üldögélô középpályás homlokának csapódott; Beckham arcát elöntötte a vér, és szemöldökét két öltéssel kellett összevarrni. Beckhamet különben sérülés miatt a második félidô elején az edzônek le kellett cserélnie.

Beckham és Ferguson viszonya korábban sem volt felhôtlen, számos nyilvános összecsapásuk is volt már. A játékos állítólag 2000-ben már majdnem otthagyta a klubot, miután kisfia betegsége miatt néhány edzést kihagyott, s ezért a szakember élesen kritizálta.

Az edzô "hisztijei" egyébként közismertek az angol futballvilágban. A játékosok annak idején "hajszárítónak" nevezték a kitöréseit, olyan erôvel ömlött belôle a szemrehányás egy-egy vereséget követô botrány során.

Angol lapértesülés szerint a Real Madrid és az AC Milan labdarúgócsapatának illetékesei "ugrásra készen" figyelik a David Beckham és Sir Alex Ferguson közötti legújabb affér fejleményeit, mert mindkét klubnál szívesen látnák a klasszist. A spanyol elitklub Luis Figo helyére szerzôdtetné a technikás jobb oldali középpályást, de egyelôre még nem álltak elô ajánlattal. Az AC Milan már régóta szeretné megszerezni az ellentmondásos megítélésû sztárt, állítólag Silvio Berlusconi elnök hétfôn késô este arra utasította a klub egyik menedzserét, hogy lépjen vele kapcsolatba.

Az egyik angol lap különben úgy tudja, hogy az edzô és a játékos majdnem összeverekedett az Arsenal ellen elvesztett szombati FA Kupa-nyolcaddöntô után. A tréner úgy vélte, hogy a mindent eldöntô második vendéggólt a középpályás hibája okozta. A vérzô homlokú Beckham különben leköpte Fergusont, aki ezt érthetôen zokon vette. A csetepatét csak az öltözôben tartózkodó többi játékos akadályozta meg.

Az eredeti tervekkel ellentétben nem jövô pénteken, hanem egy héttel késôbb, azaz március 7-én rajtol a labdarúgó magyar NB I. tavaszi idénye — tájékoztatott a liga.

Az MLL a klubok kérésére döntött a halasztás mellett, az egyesületek ugyanis a hideg idô és a havazás miatt nem tudják idôben használhatóvá tenni a pályákat.

Sorozatosan játssza mérkôzéseit a Dési Egyesülés. A múlt héten hazai pályán 3–2-re legyôzték a Kolozsvári U FC-t, az elkövetkezô napokban Zilahon és Szászrégenben lépnek pályára Dorel Muresan és Eusebiu Suvagãu fiai.

Az Egyesülés táborában több új labdarúgó található: az U FC-tôl Suller és Cristi Pop érkezett, a Tordai Aranyos FC-tôl a gólkirály Gabi Pop szerzôdött Désre.

Erkedi Csaba

A tavalyi siker után Romániában második alkalommal is megrendezik a Fox Kids Kupa gyerekfoci bajnokságot. Ötszáznál több gyerek mérkôzik majd a bajnoki címért az ország öt városában. Brassóban (március 1–2.), Bukarestben (március 1–2.), Pitesti-en (március 15–16.), Temesvárott (március 22–23.) és Kolozsvárott (március 29–30.) nyolc-nyolc fiú- és négy-négy lánycsapat küzd az országos döntôbe jutásért (Bukarest, április 5–6.). Az ország legjobb fiú- és lánycsapata pedig kijut a hollandiai Rotterdamba, a júniusban megrendezett világbajnokságra, ahol 24 ország legjobbjai találkoznak.

Bukarestben, a Labdarúgás Házában ma kerül sor arra a konferenciára, amelyen Georgiu Gingãras ifjúsági és sportminiszter, Gabriel Oprea, Bukarest prefektusa, Mircea Sandu, a Román Labdarúgó-szövetség elnöke és Robin Bayley, a Fox Kids közép- és kelet-európai marketingigazgatója is részt vesz. A megbeszélés egyúttal a kupa országos reklámkampányának kezdetét jelenti.

A Fox Kids Kupát 1999-ben szervezték meg elôször, latin-amerikai csapatok részvételével, azóta a világ egyik legnagyobb gyereksport-rendezvényévé nôtte ki magát, amelyet a Fox Kids tévécsatornának köszönhetôen 75 országban követhetnek figyelemmel a tévénézôk.

Az 5 + 1 fôs csapatok, amelyeknél 4 cserejátékos is pályára léphet, két húszperces félidôt játszanak. A tornán 1990. auguszus 1-je után született amatôr játékosok vehetnek részt, a csapatokat a megyei tanfelügyelôség választja ki.

Balázsi-Pál Elôd

A téli sportok szerelmesei nem panaszkodhatnak: alighogy véget ért az alpesisí világbajnokság, kedden az olaszországi Val di Fiemmében máris elkezdôdött az északi vb.

Mínusz 6 fok várta azokat, akik kimerészkedtek az elsô szám, a nôk tömegrajtos 15 km-es távjához, a klasszikus stílusú versenyhez, amelyen a "korcsolyázó" mozdulatok csak a kanyarokban használhatók

A norvég Bente Skari legyôzhetetlennek bizonyult. Az északi sportolót egyébként is több mint 1000 szurkoló biztatta (ez sem kis teljesítmény, hiszen ne felejtsük, hogy a helyszín: Olaszország).

A címvédô 12 km-en át együtt haladt nagy vetélytársával, az észt Kristina Smigunnal (ôt is számos szurkoló biztatta), majd meglépett tôle, és magabiztosan szerezte meg elsô aranyát a vb-n.

Végeredmény: sífutás, nôi tömegrajtos 15 km: 1. Bente Skari (Norvégia) 39:40,9 perc; 2. Kristina Smigun (Észtország) 12,8 mp hátrány; 3. Olga Szavialova (Oroszország) 55,8 mp h.; 4. Hilde Gerg Pedersen (Norvégia) 1:21,8 p h.; 5. Jenny Olsson (Svédország) 1:31,2 p h.; 6. Riikka Sirvioe (Finnország) 1:35,4 p h.

Következik szerdán a férfiak 30 km-es hasonló stílusú versenye.

N. P.

Éveken át rossz gyógyszert kapott, és emiatt kényszerült idô elôtt befejezni ígéretes pályafutását Sabina Cojocar tornásznô. A 17 éves felnôtt világ- és ifjúsági Európa-bajnok veleszületett koleszterin-túltermelési kórban szenved, s — mint utóbb kiderült — olyan tablettákat szedett, amelyeket csak felnôttek használhatnak, s emiatt most is súlyos izomfájdalmakra panaszkodik. A bukaresti Sportkórház orvosai egymásra mutogatnak, míg az edzôk arra hivatkoznak, hogy ôk a szakvélemények birtokában adagolták a terhelést.

Cojocar a 2000-es párizsi ifjúsági Eb-n egyéni összetettben, ugrásban és gerendán, a 2001-es genti felnôtt vb-n csapatban lett aranyérmes. A novemberi debreceni szerenkénti világbajnokságon ugrásban az ötödik helyen végzett.

Március 9-én rendezik a Balkán krossz versenyt, elôzôleg azonban válogató jellegû rendezvényt bonyolítottak le. A felnôtteknél a kolozsvári Sergiu Dascãl a harmadik helyet szerezte meg, és bekerült a keretbe.

• A Bukarestben rendezett GP versenyen Anuta Moldovan nyerte az ötpróba vetélkedôt, 3866 pontot gyûjtött össze. Az U-KMSC sportolója Bogdán László irányításával készül, atlétikai hagyomány folytatója: szülei is a sportok királynôjének hódoltak.

• Szintén a fôvárosban került sor az ifi III. bajnokságra. Cãlin Tãtar tanítványa, Sorina Pop (Távközlési/Telecom Líceum) megnyerte a 3000 m-es síkfutást, és második lett az 1500 m-es távon. Albert Imola (Távközlési) még nem nagyon ismeri az új szabályokat, rossz rajtja miatt kizárták a 60 m-es síkfutás küzdelmeibôl. A 200 m-es távon kárpótolta magát, bronzérmes lett 26,66 mp-cel. Ugyanebben a számban Kedves Helga (KMSC) az ötödik helyen végzett 27,13 mp-es teljesítménnyel.

• Legközelebb az ifi II. országos bajnokságot rendezik Bákóban.

Nagy Péter

• Febr. 17.: Nem kevesebb, mint négy téli olimpiáról vannak emlékeink ezen a napon. Lássuk hát! • Háromnegyed évszázada, 1928-ban a svájci St. Moritzban elôször és a múlt században utoljára rendeztek szkeleton-bajnokságot a havas játékokon (azóta csak a tavalyi, 2002-es Salt Lake City-i fehér olimpián került ismét a mûsorba). Jellemzô a gyér érdeklôdésre, hogy 6 országból mindössze 10 versenyzô részvételével zajlott a viadal. Végül két testvér, az amerikai Jennison Heaton és 5 évvel fiatalabb öccse, John Heaton szerezte meg az arany-, illetve ezüstérmet. A bronz a brit David Earl of Northesknek jutott. • 35 esztendeje, 1968-ban: befejezôdött Grenoble-ban a jégkorong-torna. A bajnoki címet, a játékok történetében harmadszor, a Szovjetunió csapata harcolta ki. Ezüstérmes volt a csehszlovák, bronzérmes a kanadai gárda. • Másfél évtizede, 1988-ban a kanadai Calgaryban: amerikai gyôzelem a férfi mûkorcsolyázók versenyében. Bajnok: Brian Boitano, mellette a gyôzelmi dobogón a kanadai Brian Orser a második, míg a szovjet Viktor Petrenko a harmadik • És végül 5 éve, 1998-ban a japán Naganóban: a norvég Ole-Einar Björdalen egyetlen lövôhiba nélkül (!), 27:16,2 perccel nyerte a sílövôk (biatlonosok) 10 km-es számát.

• Febr. 18.: 15 esztendôvel ezelôtt, 1988-ban a calgary XV. téli olimpián az NDK-beli Katerina Witt sikerrel védte meg négy évvel korábban kivívott elsôségét.

• Febr. 19.: 75 éve, 1928-ban nyilvánosságra hozták az elôzô nap befejezôdött II. téli olimpia nem hivatalos éremtáblázatát. Az élen így alakult a sorrend: 1. Norvégia 6 arany-, 4 ezüst-, 5 bronzéremmel, 2. Egyesült Államok 2–2–2, 3. Svédország 2–2–1, 4. Finnország 2–1–1, 5–6. Franciaország és Kanada 1–0–0 éremmel.

• Febr. 20.: Hasonló éremtáblázat látott napvilágot 40 évvel késôbb, azaz három és fél évtizeddel ezelôtt, az 1968-as grenoble-i jubileumi, X. téli olimpia befejeztével. Itt ez volt a legjobbak közötti sorrend: 1. Norvégia 6–6–2, 2. Szovjetunió 5–5–3, 3. Franciaország 4–3–2 (a franciák aranyérmei közül hármat a kiváló alpesisízô, Jean Claude Killy szerzett), 4. Olaszország 4–0–0, 5. Ausztria 3–4–4, 6. Hollandia 3–3–3, 7. Svédország 3–2–3, 8. NSZK 2–2–3, 9. Egyesült Államok 1–5–1, 10–11. Finnország és NDK 1–2–2.

• Febr. 21.: 65 éve, 1938-ban tovább szaporodott a belföldi jégkorong-szakosztályok száma. A már meglévô brassói, bukaresti, csíkszeredai, kolozsvári, marosvásárhelyi, medgyesi, nagyszebeni, radóci, szászsebesi egyesületekhez Brãilában, Galacon, Jászvásáron, Karánsebesen és Ploiesti-en alakult csapatok társultak. Az országos bajnokságot a fôvárosi Dragos Vodã SK nyerte.

• Febr. 22.: Három aranyéremmel zárta öt évvel ezelôtti naganói olimpiai szereplését Björn Daehlie, a norvégok kiváló sífutója, s ráadásként begyûjtött még egy ezüstöt is! Bajnok volt a 10 km-es klasszikus és az 50 km-es szabadstílusú futásban, és tagja volt a hazájának a 4 x 10 km-es váltófutásban gyôztes együttesének. Az ezüstérmet 15 km-es üldözôversenyen szerezte. Daehlie 1992-ben a franciaországi albertville-i ötkarikás játékokon három arany- és egy ezüstérmet, majd az 1994-es norvégiai Lillehammerben 2–2 arany- és ezüstérmet már begyûjtött. Micsoda telhetetlenség...!

• Febr. 23.: Hetven éve, 1933-ban Bukarestben rendezték az országos mûkorcsolya-bajnokságot. Az aranyérmesek: férfiak: Horosz Béla (Kolozsvári Korcsolya Egylet — KKE); nôk: Csorba Klára (Marosvásárhelyi SE); párosok: Timcsik Irén–Alfred Eisenbeisser (Bukaresti KK). A fôvárosi kettôs a zsinórban 6 bajnokságot nyert kolozsvári Manouschekné-Bojáki Anna–Beke Lajos párostól vette át az elsôséget. A KKE két kiválósága egy év múlva visszaszerezte bajnoki címét.

László Ferenc

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]