2003. május 10.
(XV. évfolyam, 102. szám)

Május 7-e és 9-e között a fôvárost és Erdély több települését érintô látogatást tett Kovács Kálmán magyar informatikai és hírközlési miniszter. A tárcavezetô találkozott Dan Nica román informatikai miniszterrel, informatikai klubokat látogatott meg, találkozókon, megbeszéléseken vett részt. Kolozsváron a Transindex internetes újság szerkesztôségében, az RMDSZ ügyvezetô elnökségén járt, illetve találkozott több civil szervezet és felsôfokú oktatási intézmény vezetôjével. Ugyanakkor a román többségû Egeresen találkozott az RMDSZ-es polgármesterrel, számítógépet és nyomtatót adott át a községházának.

Röviddel tegnap esti lapzártánk elôtt Kovács Kálmán röpke egeresi látogatáson vett részt. A vendéget többek között Kerekes Sándor, a megyei tanács alelnöke, illetve Fekete P. P. János polgármester fogadta. A tárcavezetô számítógépet, nyomtatót és egyéb számítástechnikai eszközöket ajándékozott a településnek. Cserébe a polgármester kalotaszegi népviseletbe öltöztetett babával és varrottasokkal lepte meg a minisztert. A tárcavezetô kiemelte: ô a második magyar miniszter, aki Egeresre látogat. — Tudomásom szerint 1942-ben járt a községben a magyar állam magas rangú tisztségviselôje — mondta. Kovács Kálmán pozitív és egyre javuló román–magyar informatikai és számítástechnikai együttmûködésrôl beszélt.

Pénteken délután a Bethlen Kata Diakóniai Intézetben a majdnem másfél órás késés ellenére végül mégis sor került a miniszter és a Sapientia — Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Gábor Dénes Fôiskola, az Erdélyi Magyar Mûszaki Tudományos Társaság, az Erdélyi Múzeum Egyesület vezetôsége közti találkozóra. A résztvevôk az általuk vezetett szervezet tevékenységérôl, a miniszter pedig az infomatika fontosságáról, illetve Erdélynek és Magyarországnak a számítástechnika területén betöltött szerepérôl beszélt. Kovács Kálmán arról is beszámolt: szerdán Bukarestben közös nyilatkozatot írt alá Dan Nica román miniszterrel. Ezenkívül pénteken az RMDSZ-szel a romániai és ezen belül az erdélyi információs társadalom fejlesztésérôl írt alá megállapodást.

Ugyancsak tegnap a magyar informatikai és hírközlési miniszter ellátogatott a Monostor negyed egyik panellakásában mûködô Transindex internetes újsághoz is. A miniszternek a betonrengeteg okozta meglepôdését az újságíró csapat fagylalttal enyhítette. Kovács Kálmán nagy teljesítményû számítógépet ajándékozott a szerkesztôségnek.

Csütörtökön a miniszter megtekintette a csíkszentmártoni Gyermekek Házát, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen pedig meglátogatta a Sapientia — Erdélyi Magyar Tudományegyetemet.

Kiss Olivér, Valkai Krisztina

Ismét irodalmat ünnepelni gyûltek egybe a tizenharmadik alkalommal megrendezett Szabédi-napok résztvevôi, elôadók és hallgatóságuk, május 9-én délelôtt 10 órakor, az Unitárius Püspökség Dávid Ferencrôl elnevezett dísztermében.

A megnyitón házigazdai minôségében Szabó Árpád püspök köszöntötte az egybegyûlteket, kifejtve: a vallási közösség számára fontos, hogy a magyar szellemi élet egyik kiváló képviselôjének (aki ráadásul maga is az unitárius egyház tagja volt) szellemi örökségét felkarolják, és megpróbálják nyomon követni annak alakulását napjaink égetô kérdéseiben is. A püspök Máté evangéliumának 5. részébôl választott igét az ünnepi alkalomra. Az ige kapcsán felmerült: ahogyan só nélkül nincs élet, úgy az irodalom is létszükséglet, hegyre épült város, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni, s amelynek vállalnia kell azon kérdéseknek a feldolgozását, amelyek egy adott korszakot éppen foglalkoztatnak. Zárszavában Szabó Árpád azt kívánta: az irodalom legyen továbbra is a szellem világosságának hordozója.

Az egyetemes magyar irodalom nyilvánossága címû ülésszak elôadói az irodalmi nyilvánosság szükségességérôl értekeztek, néhány példán keresztül magyarázva a jelenséget. Kötô József, az EMKE elnöke moderátori minôségében kifejtette: az esemény jelentôsége, hogy Szabédi szellemi ege alatt megbeszélik a kultúrateremtés legégetôbb problémáit, ennek elômozdítására pedig a romániai magyarság kiváló személyiségei töltik meg a püspökség dísztermét. Az irodalom nagykorúsításához fontos a nyilvánosság tematikájának körbejárása — összegezte a moderátor.

Az elôadások sorát Kántor Lajos irodalomkritikus kezdte el, elmondva, hogy Szabédi olyan korszakban élt, amikor a véleménynyilvánítást erôsen korlátozták. Ennek ellenére életmûvének egésze a nyilvánosságért folytatott harcként is értékelhetô, hiszen ô mindig megpróbálta a nagyközönség elôtt is néven nevezni a dolgokat. Az elôadó részleteket olvasott fel Szabédi máig kiadatlan naplójából, amelyben a mai napig idôszerû kérdéseket fogalmaz meg.

Cseke Péter az elsô erdélyi írónemzedék fogadtatásáról és pályájának késôbbi alakulásáról értekezett elôadásában. Kiemelt helyen szólt a Tizenegyek címet viselô, 11 fiatal irodalmár verseit, elbeszéléseit tartalmazó antológiáról, amelyet szintén fiatal erdélyi mûvészek rajzaival illusztráltak. A kötetnek tízéves munka eredményeképpen hamarosan elkészül a reprint kiadása, a Kriterion Könyvkiadó jóvoltából. A 80 esztendôvel ezelôtti irodalmi eseményeket felidézve az elôadó felhívta a figyelmet néhány fontos mozzanat között arra: a népi irányzat Erdélybôl indult ki, de hamar egyetemessé vált, és intézményteremtô szerepe is jelentôs volt.

Pomogáts Béla magyarországi irodalomtörténész a határon túli kisebbségi magyar irodalom anyaországi recepciójáról tartott elôadást. Kifejtette: a kisebbségi irodalom befogadása mindenkor ki volt szolgáltatva az aktuális politikai helyzetnek. Ennek ellenére a két világháború között a helyzet természetes módon alakult, több erdélyi író kötete is megjelent az anyaországban, a lapok pedig bôséges kritikákat írtak ezekrôl. Késôbb, 1945-ben kezdôdött az a korszak, amelynek során a magyar irodalmi tudatból megpróbálták kiiktatni azokat az értékeket, amelyek nem a baloldali gondolkodás jegyeit tükrözték. A fordulat az 1980-as évek végén következett be, amikor már kirajzolódtak az új korszak körvonalai. Ekkor az erdélyi írók ismét teljes jogú tagjai lettek a magyar irodalomnak, sôt, elôfordult, hogy köteteik kizárólag az anyaországban jelentek meg.

Az ülésszak második részének elôadói az irodalmi nyilvánosság egy másik mozzanatát, az irodalmi siker témakörét tárgyalták. Füzi László Nyilvánosság és átláthatatlanság címû elôadásában (amelyet a szerzô távolléte miatt Kötô József olvasott fel) felhívta a figyelmet a letölthetô irodalom jelenségére, hiszen a világháló segítségével ma már szinte minden irodalmi mû elérhetôvé válik. Elek Tibor és Széles Klára az elmúlt évek magyarországi sikerkönyvlistáinak eredményeit figyelembe véve állapították meg, hogy a siker és az érték többnyire nem esik egybe. Magyarországon 15 ezres pédányszám szükséges ahhoz, hogy valamely mûvet sikerkönyvnek nyilvánítsanak, ezt a példányszámot pedig manapság a médiaszemélyiségek által írt könyvek, vagy az úgynevezett "szingliregények" változatai érik el, de irodalmi mûvek szinte soha. Ennek kapcsán Széles Klára levonta a következtetést: az értéktelenség miatt az élet sója esetenként keserûsóvá is válhat.

A Szabédi-napok elsô része a Házsongárdi temetôben, Szabédi László sírjának megkoszorúzásával ért véget.

Sándor Boglárka Ágnes

Felélénkült a szóbeszéd a Monostor végén évekkel ezelôtt megkezdett és évek óta szünetelô új, önálló sürgôsségi kórház építése körül. Hogy kielégítse a kíváncsiságot és elkerülje a találgatásokat, a Kolozsvári Közegészségügyi Igazgatóság tegnap sajtótájékoztatón számolt be a tényekrôl.

Kolozsvár számára életfontosságú egy új, korszerû, európai szintû és minden elvárást, igényt kielégítô sürgôsségi kórház megépítése, mondotta dr. Stefan Florian, a közegészségügyi igazgatóság vezetôje, cáfolva azokat a híreszteléseket, miszerint a Monostor végi beruházás leállítása ennek az elképzelésnek a lemondását jelentené. Mint magyarázta, az elkezdett épület tervét még a kilencvenes évek közepén készítették, és sajnos már abban az idôben is idejétmúlt, korszerûtlen volt. Pénzhiány miatt az építkezéssel leálltak, de meglévô létesítményt sem lebontani, sem teljesen elhagyni nem fogják. A megyei vezetôséggel folytatott egyezkedések során arra a megállapodásra jutottak, hogy az épületcsonkot átveszi a megyei tanács, elárverezi, az így szerzett pénzt pedig átutalja az egészségügyi igazgatóságnak, amely végül ezt is egy új, jobb kórház építésére használja majd fel. Az elképzelés cseppet sem rossz vagy elônytelen, hiszen magáncégek máris érdeklôdnek az épületrész iránt. A félbemaradt kórházépítésre eddig 11 milliárd lejt költöttek. Az igazgató nem kívánta részletezni vagy elemezni, hogy miért készülhetett annak idején egy olyan kórházterv, amely alig néhány év alatt ennyire használhatatlannak, korszerûtlennek bizonyult. Mint mondta, évtizedekre elôre kell gondolkodni és tervezni, ezért nem találták érdemesnek folytatni a megkezdett építkezést, és beruházni százmilliárdokat valamibe, ami 3–4 év múlva már nem lesz megfelelô.

A megyei kórház sürgôsségi részlegébe öt éve nem került sor fejlesztésre, csupán gyenge karbantartásra fordították a beruházások csekély összegét. Az alagsor mennyezete magától beomlott, az épület vasszerkezete rozsdás. Az elképzelések szerint az új sürgôsségi kórház modern épületcsoportját "valahol a Györgyfalvi negyedben" építik majd fel, de ennél több részletet a pontos helyrôl az igazgató nem akart elárulni. Jelenleg az épületterv befejezéséhez közelednek, az elképzelés szerint május végéig ismertethetik is, akkor majd a részletek is nyilvánosságra kerülnek. Az üggyel foglalkozó osztrák konszern építette fel Ausztriában is a legnagyobb kórházat, az elképzelt pavilonos rendszer pedig jól mûködik a szomszédos országokban is. Jelenleg azon fáradoznak, hogy minél több pénzforráshoz jussanak.

Dr. Stefan Florian közölte, hogy hétfôtôl valóra válik egy régebbi elképzelés is. A monostori Izlazului utca 18. szám alatt megnyílik egy betegellátó központ, ahol háziorvosok este 8 órától reggel 8 óráig biztosítanak betegellátást a rászorulóknak. Néhány hét múlva hasonló központ kezdi meg mûködését a Györgyfalvi negyedi Bãiþa, valamint a Mãrãsti negyedi Inului utcákban. Ezzel a szolgáltatással a fôleg hétvégeken zsúfolt, állandó nyomás alatt lévô kórházakon is segítenek.

(i)

Péntek délután az Unitárius Püspökség dísztermében bemutatkozó fórum keretében lépett ki a szürkeségbôl az Erdélyi (Kolozsvári) Közszolgálati Televízió magyar szerkesztôsége. A rendezvényen számos közéleti személyiség vett részt. A felszólalók zöme a 2001. december 8-tól regionális státust élvezô Donát úti stúdió magyar szerkesztôségének erôsítése mellett szállt síkra.

Bardócz Sándor, a Kolozsvári Televízió osztályvezetô szerkesztôje megnyitó beszédében a Donát úti stúdió magyar szerkesztôségének nehézségeirôl beszélt. Egy olyan szerkesztôségrôl, amelynek 12 fôállású munkatársa 12 megyét kell hogy lefedezzen olyan körülmények között, amikor a tévés szakmához értôk jól tudják, hogy mindez emberfeletti erôfeszítéseket követel. A kolozsvári magyar adás szétszabdalt heti 225 percéhez ha hozzászámítjuk a temesvári és a bukaresti magyar adás perceit, ez a romániai közszolgálati televíziók összadásidejének a 3,5%-át teszi ki. A magyar adás vezetôje azt is elmondta, hogy Marosvásárhelyen folynak az elôkészületek egy újabb területi stúdió beindításához, miközben a már meglévô stúdiók sem mûszakilag, sem emberileg nem képesek ellátni a megnövekedett feladatokat.

A résztvevôket a Kolozsvári Televízió igazgatója, Romeo Couþi is köszöntötte, majd ezt követôen Markó Béla, az RMDSZ elnöke beszélt érdekvédelmi szervezetünk médiapolitikájáról. Markó elöljáróban hangsúlyozta, hogy az Európai Unióban csak egy önálló, erôs, és a XXl. század követelményeinek megfelelô magyar közösségnek lesz boldogulási esélye. E boldoguláshoz nélkülözhetetlen az anyanyelvi tájékoztatáshoz és az anyanyelven történô tájékozódáshoz való jog. Semmi szín alatt nem lehet százalékos meghatározáshoz kötni, hogy a magyar közösségnek hány százalék juthat a közszolgálati médiából, fogalmazott az elnök, aki síkra szállt az egész napos magyar közszolgálati rádió- és tévéadás megvalósítása mellett. Mint fogalmazott, a rendszerváltás óta óriási elôrelépés történt: napjainkban éjjel-nappal foghatunk magyar rádió- és tévémûsorokat, de a romániai magyar közösségnek ezen a téren is saját médiaintézményei kell hogy legyenek, saját szakemberekkel, akik tudják, hogy közösségünknek milyen információra van szüksége. Markó a független magyar sajtó fontosságát hangsúlyozta, amelynek elsôsorban a politikai befolyástól kell függetlennek lennie. Mint fogalmazott, a Communitas Alapítványon keresztül idén 3 milliárd lejt sikerült pályázati úton kiosztani elsôsorban a romániai magyar írott sajtó körében. Az audiovizuális média sajátos gondjainak orvoslására Markó több pilléren nyugvó közszolgálati médiát ajánlott: nem jelentene gondot a kolozsvári studió számára sem, ha Marosvásárhelyen egy új, magyarul is sugárzó stúdió indulna. Az elnök fontosnak tartotta a területi studiók adásidejének bôvítését, minôségi javítását.

Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, a Kolozsvári Televíziónyugalmazott fôszerkesztôje a magyar adás beindításának történetére emlékezett, elsôsorban a rendszerváltás utáni elsô hetekre, amikor többedmagával létrehozta a kolozsvári magyar adást. Akkor sokan mûszaki kalandorságnak tartották ezt a lépést, hiszen a legalapvetôbb felszerelések is hiányoztak. Ettôl a roppant nehéz, sok buktatóval járó kezdettôl mára egy életerôs szerkesztôség alakult ki, amely világszintû mûszaki lehetôségekkel rendelkezik, több munkatársa pedig nemzetközi tévés díjakat is nyert. A Csép Sándortól származó egésznapos tévéadás ötlete, úgy tûnik, egyelôre továbbra is terv marad, azonban az elôadó szerint errôl lemondani nem szabad.

Márton Árpád háromszéki képviselô a tévézés törvényes kereteirôl szólt. Mint mondta, noha létezik olyan jogszabály, amely a tévéadások területi továbbítását szabályozza, ezt több kábeltévés társaság nem tartja be, vagy rosszul értelmezi, így a kolozsvári stúdió mûsorai gyakran nem jutnak el mind a tizenkét megyébe, amelyet le kell fedeznie. A képviselô azt is elmondta, hogy a területi stúdiók magyar adásidejének bôvítését nem szabad valaminek az ellenében értelmezni. A romániai magyarságnak joga van egy szerteágazó közszolgálati és magán tévéhálózat kiépítéséhez.

Gálfalvi Zsolt, a Román Televízió Adminisztrációs Tanácsának tagja arról az európai trendrôl beszélt, amely szerint a közszolgálati adók fejlesztése a területi, regionális stúdiók kifejlesztését és megerôsítését jelentik. Ez az út Románia számára is követendô, még akkor is, ha a tévé háza táján, illetve azon kívül is ezt sokan ellenzik, fogalmazott az elôadó, aki arra is kitért, hogy a gondok ellenére eredménynek tartja, hogy az elmúlt idôszakban a kolozsvári stúdió magyar adásának mûsorideje megháromszorozódott. Gálfalvi a gondok igazi okát abban látja, hogy sokéves szélmalomharc ellenére a területi stúdióknak az illetékes szakminisztérium nem hajlandó regionális frekvenciákat adni.

Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke hosszú, de érdekfeszítô elôadásában részletesen beszámolt a tévézési és rádiózási szokások több évtizedes változásairól. Mint fogalmazott, ezekhez a folyamatos változásokhoz, az egyre erôsödô konkurenciális kihívásokhoz valamennyi adónak, országos vagy helyi stúdiónak alkalmazkodnia kell, ha meg akar felelni a nézôi elvárásoknak. Gáspárik hiányolta, hogy a kolozsvári magyar adás nézettségérôl nem készült megbízható felmérés, nem lehet tudni a nézôk különbözô szempontok szerinti összetételét, elvárásait. A beszélô a romániai magyar médián belüli hiányos, vagy esetenként nem létezô kommunikációt tette felelôssé azért, hogy nem ismerjük egymás teljesítményét, nem alakult ki a magyar lapok és a különbözô stúdiók között komoly együttmûködés, magyarán szólva gyenge, vagy éppenséggel hiányos a menedzsment. Ma már mindent el kell tudni adni, a közszolgálati adók magyar mûsorait is, mert a romániai magyar nézônek is óriási választék áll rendelkezésére, fogalmazott.

Befejezésül Lászlóffy Aladár osztotta meg nézôi gondolatait az egybegyûltekkel, majd az estet állófogadás zárta, amelyet a szervezôk összekapcsoltak vitafórummal. Az elôadásokat hangulatos tévé-mûsor egészítette ki, amelynek során bemutatták a magyar szerkesztôség munkatársait és a fôbb rovatokat.

Makkay József, Szabó Csaba

Tegnap délelôtt útlezárások, forgalmi dugók, közlekedési rendôrök és autótülkölés hívta fel a belvárosban járók figyelmét arra, hogy május 9. nem egy megszokott nap. A hétvégi, megnövekedett gépkocsiforgalomban megrekedt, a kánikula melegében vesztegelô polgárok közül azonban sokan nem tudták: a város elôkelôségei és meghívottaik kettôs ünnepet ültek: a Gyôzelem Napját és Európa Napját ünnepelték.

A rendezvénysorozat a Román Katonák Emlékmûvénél és a Hôsök temetôjében, a második világháborúban elesett katonák emlékmûvénél tartott koszorúzással és katonai parádéval vette kezdetét a reggeli órákban. Az Európa-napi rendezvények hivatalos megnyitójára délután fél hatkor került sor, a Diákmûvelôdési Házban. A kellemetlenségekre viszont nem kellett ilyen sokáig várni: a Hôsök temetôjében tartott koszorúzásoknál a jelen lévô hivatalos személyek döbbenettel vették észre, hogy a világháborúban elesett katonák emlékmûvérôl hiányzik a bronzbetûs felirat: "Monument ridicat în cinstea eroilor neamului românesc". Mindössze egy árva "c" betû maradt meg a rongálást követôen, amely valószínûleg túl erôsen állt ahhoz, hogy leszedjék.

A temetô takarításával megbízott munkások szerint csütörtökön este a bronzbetûk még a helyükön voltak, és feltételezik, hogy a tolvajok ócskavasként fogják értékesíteni azokat.

Ami az Európa-napi rendezvénysorozatot illeti, amint azt Ion Novâcescu fôszervezôtôl megtudtuk, a megnyitón 35 — román, magyar, szász, roma és zsidó — népi együttes volt jelen. Ôk végigmasíroztak a belváros utcáin is, népviseleti parádé keretében. A Diákmûvelôdési Házban felavatták az Európai Konferenciák Termét, ezt követôen pedig a népi mesterek vásárát nyitották meg. A napot népzenei mûsor zárta, többek között Dumitru Fãrcas fellépésével.

Novâcescu azt is elmondta, hogy az Európa Nap tegnapi rendezvényei egybeestek Erdély Ünnepélyével, amely ma, szombaton is folytatódik. Elôbb 11 órától a Bocskai téren 1000 óvodás fogja az aszfaltra rajzolni azt, amit Európáról elképzel, Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter jelenlétében, majd a Deák Ferenc utcában iskolások akvarelljeibôl nyílik kiállítás, ugyanezzel a témával. Ezt ismét népzene követi, majd gyerekek mutatják be néptánctudásukat — többek között fellép a hallássérült gyerekek néptáncegyüttese. Este fél kilenctôl a Diákmûvelôdési Házban varieté-mûsor várja az érdeklôdôket, miközben szabadtéri nép- és könnyûzenei koncertekre (Voltaj) is sor kerül.

Mint ismeretes, a második világháborút követô elsô békenap ötödik évfordulóján, 1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter útjára indította a szolidaritásra és jogállamiságra épülô európai integrációt. Ekkor vetette fel elôször annak a nemzetközi szervezetnek a létrehozását, amely ma az Európai Unió. Az Európa-Nap erre az évfordulóra emlékeztet.

Balázs Bence

A besztercei tûzoltók tegnap több mint 12 órán keresztül harcoltak a lángokkal a Borgói hegység egyik völgyében. Az erdôtûz még csütörtökön este tört ki, egy hegyi legelôn, majd átterjedt egy magánerdôre, ahol négy hektárnyi terület gyulladt ki.

A helyi tûzoltók nyilatkozatai alapján egy tûzoltóautó és 13 katonai tûzoltó szállt ki a helyszínre, ahol több tucat helybélivel karöltve próbálták oltani a tüzet. A mûvelet azonban nagy nehézségekbe ütközött, nemcsak a nehéz terep, hanem a szárazság és a nagy meleg miatt is. A Beszterce-Naszód megyei Erdészeti Hivatal igazgatója, Gheorghe Tat elmondta, hasonló helyzetek a törvénytelenül fát vágók és a kirándulók figyelmetlensége miatt fordulnak elô, ugyanis a még parázsló cigarettacsikkeket a száraz fûszônyegre dobják.

Az utóbbi idôben Beszterce-Naszód megyében több tucat hektárnyi erdô és legelô esett a lángok áldozatául, a helyi tûzoltókat szinte naponta riasztják erdôtüzek oltásához.

MAGYAR NYELVI TÁJAK ERDÉLYBEN címmel dr. Péntek János, a BBTE professzora tart elôadást május 13-án, kedden du. 5 órától a Kolozsvári Népfôiskola rendezvényeinek keretében, a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Majális/Republicii 5. szám).

KÖNYVKULTÚRA címmel rendez kiállítást a Gál Kelemen Oktatási Központ és a Koós Ferenc Kulturális Alapítvány május 10-én, szombaton de.10 órakor az Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. Közremûködnek a líceum könyvtárszakos tanulói. A könyvborítókat, illusztrációkat az Apáczai-, a Báthory- és a Brassai-líceumok tanulói készítették. Irányító tanárok: Deák Árpád, Székely Géza, Orbán István, Kocsis Ildikó.

RÉGISÉGGYÛJTÔK TALÁLKOZÓJÁRA KERÜL SOR minden hónap második szombatján de. 9 órától a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyag részlegén. A találkozón magyarországi gyûjtôk tartanak elôadásokat, érme, numizmatika, bélyeg, jelvény, képeslap, katonai régiség, papírrégiség, könyv témakörben. Emellett a magyarországi szervezôk Hajdú László és Kása Csaba ingyenes tanácsadással, értékbecsléssel várják az érdeklôdôket.

A NYUGDÍJASKLUB szokásos zenés-táncos összejövetelét tartja május 11-én, vasárnap du. 5 órától a Mikó/Clinicilor utca 18. szám alatti Heltai Alapítvány klubtermében. Mindenkit szeretettel várnak. Zenél Marton István.

A BOGÁNCS NÉPTÁNCEGYÜTTES harmadik nemzedéke tartja búcsúelôadását május 11-én, vasárnap du. 6 órától a Brassai Sámuel Elméleti Líceum dísztermében. A búcsúzó Bogáncs és a helyüket átvevô Kisbogáncs elôadásában magyarpalatkai, felcsíki, mérai, dél-dunántúli, nyárádselyei, széki, keménytelki, kalotaszentkirályi és bonchidai táncokat láthat a közönség. Mindenkit szeretettel várnak.

Az Erdélyi Magyar Mûvészpedagógusok Egyesülete kolozsvári csoportjának vezetôje, Székely Géza grafikusmûvész, rajztanár szervezésében nyílt kiállítás Varázsecset címmel tegnap délután, különbözô iskolák V–VIII. osztályos tanulóinak képzômûvészeti alkotásaiból.

A gyermeki önkifejezés egyik legcsodálatosabb eszköze a rajz. Az írni-olvasni még nem tudó gyermek is sikerrel alkalmazza, s szerencsés esetben ez a kedvenc foglalatossága a késôbbiek során is megmarad. Ilyen szerencsés esetekkel találkozhatunk az Apáczai Galériában, a Varázsecset címû kiállításon. Jobb címet aligha kaphatott volna a tárlat, hiszen tényleg egy varázslatos világba, a korlátokat nem ismerô fantázia világába nyújt betekintést. S hogy a leghétköznapibb ecset is varázsecsetté vált a különbözô iskolák rajzos kedvû gyermekei, a kis szín- és formavarázslók kezében, az elsôsorban az ô érdemük, s persze tanáraiké, akik fogékonyak voltak a varázslatra.

A rajz kötelezô tantárgy ugyan, de nagyon sok gyermeknél a szórakozásnak, a kikapcsolódásnak egyik leghatásosabb eszköze is. A jó rajztanár pedig éppen ez utóbbira játszik rá. Úgy igyekszik képezni diákjait, megtanítani a különbözô technikákra mind a grafika, mind pedig a festészet, esetenként a kerámia, a szobrászat terén, hogy ez ne nyûg, hanem élvezet legyen a tanuló számára. Segédeszköz ahhoz, hogy még eredményesebben játszadozhasson el a színekkel és formákkal, jeleníthesse meg fantáziája szüleményeit. Minderre a legjobb példa ez az V–VIII-os tanulók munkáiból, de úgy is mondhatnám: kreatív játékaiból összeállt mostani kiállítás, amely a valóság szolgai leképezése helyett egy sokkal mélyebb, sokkal igazabb, sokkal tisztább világ rejtelmeibe nyújt betekintést. Mindezt a kis szín- és formavarázslók irigylésreméltó spontaneitással, könnyedséggel, de ugyanakkor már egy bizonyos technikai tudásnak és kompozíciós készségnek a birtokában teszik.

Németh Júlia

Elsô fiatalságán már túllévô kollégámmat súlyos gondok gyötrik. Megváltozott érzelmi élete, ami életmód-, életvitel-változtatást igényel. Megtegye, ne tegye? Ezt fontolgatja egy ideje: mi lenne a jobb, a helyesebb. Szíve húzza egyfelé, esze viszont elôvigyázatosságra inti. Ezért aztán lépten-nyomon tanácsot kér mindenkitôl. És mindenki bôven el is látja ôt jobbnál jobb tanáccsal. Viszont egy dolgot elfelejtett ô is meg a tanácsadók is. Amint fizikailag, biológiai felépítésûleg nincs a világon két egyforma ember, úgy a lelki felépítése is mindegyikünknek más és más. Ugyanazt a helyzetet mindenki másként, csak saját élettapasztalatának, érzelmi világának szemszögébôl nézheti. Vannak ugyan általunk felállított sémák, de ezeket is mindenki úgy értelmezi, ahogy maga látja. Ezért aztán ilyen esetben nem lehet és nem is ajánlatos tanácsot adni. Döntse csak el ô maga, hogy mit fog tenni. Mert a saját életünk feletti döntés felelôsségét csak mi magunk vállalhatjuk.

B. É.

Kedves Lajos!

Markó Bélához és hozzám intézett Májusi leveledre a következôket válaszolom.

1. Leveleddel egészében véve és szándékait illetôen teljes mértékben egyetértek. Magam is azon a véleményen vagyok, hogy: "A további ellenségeskedést, a romániai magyarság politikai képviseletének gyengítését mindenesetre ideje volna abbahagyni… Tárgyalni kellene…"

2. Viszont már eleve nem érthetek egyet a kettônk együttes megkeresésének optikájával. Megítélésem szerint Markó Béla és Tôkés László szerepének megítélésében semmiféle szimmetrizmusnak nincs helye. Immár jó ideje ugyanis nem magyar a magyarral, nem azonos célokat követô politikus az azonos célokat követô politikussal, hanem — személyünkben — az elnyomott magyar kisebbség képviselôje áll szemben az elnyomó hatalom oldalára besorolt és annak kegyeit élvezô politikussal.

Nyílt leveled címzése, megszólítása ezt a két fajta szerepkört már indulásból összemossa. Befejezô sorod zárójelében pedig "az 1989 elôtti idôk osztatlan közös gondolkodását" idézed fel.

Veled való közös gondolkozásunkról minden bizonnyal fogalmazhatunk ekképpen. Nem úgy Markó Béla viszonylatában, aki már 1989 elôtt a másik oldalra sodródott. Tôle tehát nem csupán a jótékony "másság", hanem éles különbségek választanak el engem.

3. Mindennek ellenére a felek közötti tárgyalásnak így is helye volna. A hatalom viszont soha nem tárgyalni, hanem sokkal inkább diktálni szeret.

Kettônk szerepe ezért sem mosható össze egymással. "Bajvívásainkban" Markó Béla mindig a hatalom pozíciójából és alapmagatartásával vett részt. Bizonyság erre az RMDSZ-bôl való fokozatos kiszorításom, az RMDSZ-ben való szándékos lejárattatásom (pl. ügynökvád), végezetül pedig az RMDSZ tiszteletbeli elnöki tisztségébôl való eltávolíttatásom.

Tájékoztatásképpen közlöm, hogy birtokomban, illetve levéltárunkban egész kötetre rúgó olyan beadvány, dokumentum, javaslat és levél található, amelyekre a hivatalos RMDSZ-vezetôség részérôl mégcsak egy sornyi válasz sem érkezett. Markó Béláék olyannyira eltanulták a bukaresti — hatalmi — "román módszert", hogy rendre mégcsak válaszra sem méltatják a tisztességes "alattvalói" megkereséseket.

A párbeszéd egyoldalú elutasítása tekintetében igen jellemzô egy tekintélyes kolozsvári római katolikus papi személyiség ez évi esete az RMDSZ-szel, aki a Tiédhez hasonló jóindulattal egy pohár misebor mellett akarta egy asztalhoz ültetni Markó Bélát és Tôkés Lászlót, Verestóy Attilát, Frunda Györgyöt, valamint Toró T. Tibort és Szilágyi Zsoltot. Tudod, mi lett az eredménye a jóhiszemû kísérletnek? Markó Béla és köre vagy eleve visszautasította, vagy nem is válaszolt az írásbeli megkeresésre. A másik oldal párbeszédkészsége ilyenképpen viszonzatlan maradt.

4. Megítélésem szerint Markó Béláékat — mutatis mutandis — már jó ideje a többségi hatalom azon elhibázott szemlélete jellemzi, hogy: a többségnek nincs, vagy nem föltétlenül van szüksége a kisebbségre. Mindaddig, amíg a jelenlegi RMDSZ-vezetôség és -politika legitimációját valójában nem a magyar nemzeti közösségtôl, nem a magyar választóktól, hanem egyre inkább a bukaresti — és a budapesti — hatalomtól nyeri, Markó Béla és csapata nem szorul rá és nem érdekelt abban, hogy velünk vagy a velünk szemben állók közül bárkivel is tárgyalóasztalhoz üljön. Véleményem szerint májusi nyílt leveled ezért marad pusztába kiáltó szó.

Végezetül, Lajos, engedd meg, hogy közös gondból és felelôsségtudatból fakadó, nyílt leveledet megköszönve, befejezésképpen egy másik nyílt levelet idézzek. Csoóri Sándor múlt év ôszén kelt, Levélféle Markó Bélának címû írásában ezt a kérdést teszi fel: "Mondd, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége mikor lép ki a szûkösnek bizonyult parlamenti politizálás keretei közül, és mikor szánja el magát olyan vagy csak valamennyire is hasonló ellenállásra, életrevaló kulturális és gazdasági szervezôdésre, mint amilyenre az erdélyi románok a 19. század harmadik negyedétôl kezdve elszánták magukat?" Csoóri Sándor kérdése mindmáig megválaszolatlan.

Baráti üdvözletem küldöm:

Tôkés László
püspök

(Folytatás május 7-i lapszámunkból)

A kiútkeresés folytatódik, a csôdös nagyüzemeket, bár ígérik, nem zárják be, nem bízzák a piacra a stratégiai döntéseket, s a reálnegatív kamatlábak divatja újra visszatér. Május 5-tôl a Román Nemzeti Bank felemelte a véleményezett hitelkamatlábat 17,9%-ra, ami 16-17%-os évi inflációt sejtet. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok, a bérbôl és fizetésbôl élôk többsége viseli a gazdasági átmenet óriási terheit. A szegénység térhódítása és a nyomor államosítása a mindennapok valóságává válik. Ilyen körülmények között mind nehezebb takarékoskodni. A lakosság csak az euróban bízhat, miután a dollár mélyponton van, hiszen az iraki gyôzelem nem mentette meg szabadesését. A bankok viszont nagyon kevés kamatot adnak a betétekre (11–12%), amely legalább 4–5%-kal a betervezett infláció alatt van. Az idei évre igért 4,5%-os gazdasági növekedés igencsak megkérdôjelezhetô.

Románia történetének ez a negyedik nagy gazdasági rendszerváltása, amely külföldi sugallatra, kettôs vezérlettel, de kevés nyugati tôkebevitellel valósul meg. A paradigmaváltás sokkal lassabban megy, mint ahogyan azt a gazdasági szakemberek hitték. A reformtábor 2000 decemberétôl sajnos, nem erôsödött, a privatizáció és a modernizáció tôkeigényes folyamata még várat magára.

Románia történelme folyamán az eddigi nagy átalakulások és átrendezôdések a következôk voltak:

1. 1866 — új királyság, új alkotmány, a modern román állam alapjainak gazdasági, jogi és politikai megtervezése,

2. 1919 — új területek és új államhatárok, egy gyôztes háború után.

3. 1945 — új diktatúra és szovjet–orosz modell kivitelezése,

4. 1990 — új remények, a kapitalizmus kivitelezése és a piacgazdaság létrehozása nyugat-európai modell szerint.

Talán mégis bízhatunk abban, hogy az európai integráció folyamatában, amely életünk mindenterületén tetten érhetô, a tárgyi és emberi tényezôk kölcsönhatása folytán, az új geopolitikai körülmények között, az állami beavatkozás csökkenhet, az önszabályzó piac teret hódít, és a rendszerváltás kivitelezhetô. Jelenleg más alternatíva nincs: a tôkefelhalmozódás és tôkekoncentráció egyszer befejezôdik, amikor az állami cégek nagy része csôdös, és a felszámolásuk elkerülhetetlen. Ebben az ellentmondásos folyamatban azonban a rendszerváltó elit nem az elônyös megoldásokat, hanem inkább saját érdekeinek jobb érvényesítését keresi minden áron. A liberalizálás, a privatizáció és a várva várt stabilizáció csak eszköz arra, hogy az új rendszerváltó elit megszilárdítsa gazdasági hatalmát, és érvényre juttassa pártérdekeit.

A közérdek új megfogalmazása és érvényre juttatása sarkalatos tényezô, mert nemcsak gazdasági, hanem társadalmi, kulturális és politikai célokat is szolgál azok számára, akik a rendszerváltás eddigi vesztesei voltak, és "csupán" szavazópolgárok. A polarizáció ma egy megállíthatatlan folyamat, akárcsak az elszegényedés, amely bizonyos statisztikák szerint az összlakosság közel 50 százalékát érinti. Ezért állítjuk azt, hogy a romániai rendszerváltás egy sajátos eset, amit nagyon nehéz összehangolni az EU-integrációs joganyaggal (acquis) és Románia vállalt kötelezettségeivel.

Végkövetkeztetés helyett csak annyit: a SAJÁTOS ESET lényege abban áll, hogy a pénz (a modern kor motorja) egyre fokozottabb tempóban áramlik a társadalmilag, gazdaságilag és politikailag elônyös helyzetûekhez. Az egészségügyben az állandó pénzszûke miatt az idôsek, a betegek és a kevésbé életképes egyének egyre kiszolgáltatottabbak lesznek. A halál innen könnyebben szedi majd áldozatait, a természetben érvényesülô szelekció elvét itt is hagyják mûködni.

A végkifejletre még várnunk kell. Évek eltelhetnek még, amíg célegyenesben leszünk, és ráhajthatunk az Európa-sugárútra.

Neményi József Nándor,
közgazdász, államtitkár

Megreformálta irányítószámait a Román Posta Rt.: az eddigi négyszámjegyûek helyett május elsejétôl hatszámjegyûeket "állított munkába". A lépést nem indokolta meg, de feltételezhetôen saját dolgát, a küldemények célbajuttatását könnyítette meg. Vagy legalábbis ez volt a célja.

Mert ha már ilyen fontos és sokakat érintô lépésre szánja el magát, akkor arra pénzt is kell áldoznia. A posta viszont éppen fordítva látta a helyzetet, és igyekezett hasznot húzni belôle: az új kódokat három vaskos kötetben jelentette meg, hogy akit érdekel, az fizesse csak meg. Az egyik kötet az ország kistelepüléseit sorolja fel, a másik az ötvenezret meghaladó településeket, a harmadik pedig a fôvárosba irányuló küldemények címzését segíti. Ha valaki mellôzi Bukarestet, és csak a másik kettôt akarja beszerezni, hiszen a klasszikus postai kapcsolattartás városok és falvak irányítószámainak ismeretét feltételezi, akkor csupán százhetvenezer lejt kell leszurkolnia a szolgáltató intézménynek. Anélkül, hogy ebben neki valamilyen szerepe lenne.

Enyhén szólva fura az eljárás, mivel fogyasztói jogaink megsértését látom benne. Ha a postának valóban indokolt volt ez az újítása, akkor nem a nyerészkedésen törte volna a fejét, hanem azon, hogy a saját pénzén miként juttasson minél több ügyfelének ezekbôl a kötetekbôl.

Ezzel a felemás megoldással annyit ért el, hogy teljes káosz uralkodik majd hosszú ideig, hiszen párhuzamosan kétféle irányítószám-rendszer lesz életben, ami csak a posta munkáját nehezíti. Mert még érvényesek a régi kódok is. (Ha netán valaki nem értesült volna róla: a nagyvárosokat körzetekre osztották fel, olyannyira, hogy egy-egy fontosabb utca bizonyos épületei egymástól eltérô postai kódokat kaptak.)

A Román Posta Rt. azért is ült fordítva a ló hátára, mert éppen a konkurenciája malmára hajtja ily módon a vizet: amúgy is egyre nagyobb teret hódít az elektromos posta, amely ezután még inkább kiharap majd a klasszikus postai forgalomból. A postás tehát ezután várhatóan gyakran fog kétszer csengetni: egyszer, amikor visszaviszi a feladóhoz annak küldeményét, hogy esetleg megtudja tôle, hová akarta azt küldeni, és egyszer, ha — mit ad isten — célba is ér vele.

Ördög I. Béla

A mobil-reklámok lekörözhetetlenek. Hát igen, a mobil nagyon jó! Mire?

Színhely: internet kávézó. Tizenegy év körüli kislány kalandozik az interneten. Zsebében csörren a telefon: — Igen, mama, éppen most készülök lefeküdni, csak még nézem egy kicsit a tévét. Persze, már rég itthon vagyok, persze, hogy vacsoráztam... stb. (Ugye milyen jó a mobil, távollétünkben le tudjuk ellenôrizni a gyereket.)

Más. — Drágám, ma egész nap kerestelek a mobilodon, de csak a robot válaszolt. — Igen, szívecském, kikapcsoltam, mert értekezleten voltam, de mindjárt indulok haza... — válaszolja a luxusvendéglôben éppen csinos asztaltársával koccintó, hamiskásan mosolygó férfi. (Ugye, milyen jó a mobil! Mindig tudjuk, merre jár a férjünk.)

A fônök mindenhol nélkülözhetetlen személy. Tudta nélkül még egy papír sem rezdülhet az irodában. De hát ô is csak ember, ezért néha távozik munkahelyérôl. S ha probléma adódik? Hát rácsörgetnek. — Zrrr... zrrr... — Halló, fônök..., jaj bocsánat, én a fônököt keresem. — Jaj, drágám, — sipityál egy idôs nôi hang —, a fiam nincs itt, csak itt felejtette a mobilját... (Na, ugye milyen jó a mobil! Otthon lehet felejteni.)

Új kép. Toporgó újságíró keresi politikus interjúalanyát. — Igen, kérem, válaszolok a kérdéseire, csak most foglalt vagyok. Hívjon félóra múlva. Félóra eltelik, újságíró hív. — A szám elôfizetôje nem érhetô el... — mondja a robot a magáét.

Hát, erre jó a mobil! Láthatatlanná, elérhetetlenné tesz bennünket.

B. É.

Oszama bin Laden szaúdi milliárdos terroristavezér 2001 decemberében, még az afganisztáni háború idején meghalt — erre a következtetésre jutott a francia stratégiai kutatások központjának (CNRS) egyik legtekintélyesebb arabszakértôje.

Ghislaine Alleaume videófelvételek, hangkazetták és az arab sajtóban, valamint a világhálón megjelent arab nyelvû szövegek és üzenetek elemzése alapján azt állítja, hogy a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások tervezômérnöke nem érte meg 2001 végét. A tudományos kutató érvelését pénteki számának elsô oldalán szalagbetûs címmel hozta nyilvánosságra a Le Figaro. A tökéletes arabtudással rendelkezô történésznô szerint az al-Dzsazíra katari hírtelevízió 2001. december 27-i adásában sugározta a Bin Ladenrôl készített utolsó hiteles felvételt, a videokazettát azonban még december 9-e elôtt rögzítették szalagra. Azóta egyetlen újabb felvétel sem került adásba, az al-Kaida terrorhálózat vezérének tulajdonított hangkazettákat pedig korábbi beszédeibôl ollózták össze.

Alleaume az alábbiakkal igazolja feltételezését: a december 27-i felvételen egy lesoványodott, elgyötört arcú Bin Laden látható terepszínû katonai öltözékben, s bár ezt a forgatás alkalmával megpróbálták egy mögé helyezett terepszínû kiegészítôvel elleplezni: világosan látható, hogy a szaúdi férfi bal karja hiányzik. Nyilvánvaló, hogy Washington elsô számú közellensége a Tora Bora-i amerikai bombázások során megsebesült, s okkal feltételezhetô, hogy a hegyekben bujkáló, kimerült ember belehalt az amputálás következményeibe.

A kutatónô figyelmét nem kerülte el, hogy december 9-én a radikális iszlámista internetes honlapok tucatjain Oszama bin Ladent búcsúztató üzenetet tettek közzé, amely három Korán-verssort idézve a mohamedánok vereségére utalt. Azóta az arab sajtóban Bin Ladenrôl megjelent írásokban alakja mitikussá növekedett, a személyét említô leírásokban úgy ábrázolják ôt, mint a Paradicsomba jutott szentet, vagy mint a az iszlám hagyományokban létezô, visszavárt messiást, a Mahdit.

A 2002 januárja óta a neki tulajdonított felhívások alatt Oszama bin Mohamed bin Laden névaláírás szerepel, amire korábban sosem volt példa (az iszlám hagyományok szerint az eljövendô messiás, a Mahdi Mohamed próféta nevét fogja viselni), s ez szintén azt látszik igazolni, hogy apja "keresztnevének" feltüntetésével apokaliptikus üzenetként visszatérését ígérik híveinek.

A kutatónô következetéseivel a francia titkosszolgálat antiterroris- ta illetékeseiis egyetértenek. Egyikük a Le Figarónak nyilatkozva a leghatározottabban kijelentette: az al-Kaidának vége. Az európai hírszerzô szolgálatok körében egybehangzóan az az értékelés, hogy a vezérét vesztett szervezet, amelynek az amerikaiak terrorizmusellenes harca során több mint 4000 aktivistája esett fogságba, és húsz operatív irányítójának felét is megölték vagy elfogták, már nem képes újjászervezni önmagát.

Az Irak ellen indított amerikai inváziót minden várakozás dacára nem követte újabb merénylethullám, noha Bin Laden nevében többször is meghirdették a szent háborút.

A francia konzervatív lap a szakértôk véleményét összegezve megállapítja: Bin Laden öröksége, nemzetközi terrorhálózata darabjaira hullott, a 2001 szeptemberi amerikai csapáshoz mérhetô akció elkövetésére már nem rendelkezik sem megfelelô vezetôvel, sem a szükséges eszközökkel. Elszigetelt, spontán merényletek lehetôségét azonban továbbra sem lehet kizárni.

Hilu Anna — MTI

Az Amnesty International (AI) pénteki bejelentése szerint több, civilek maradványait rejtô tömegsírt találtak Bászra körzetében. A nemzetközi emberjogi szervezet a törvényszéki orvosok helyszínre érkezéséig kérte az Irakot megszálló amerikai és brit egységeket: hozzanak létre a tömegsírok körül biztonsági kordont, hogy azokat eredeti állapotukban tartsák fenn a vizsgálatig. Az AI hangsúlyozta, hogy ez a megszálló erôk kötelessége.

Mint Judit Arenas Licea, az Amnesty International szóvivôje az AFP-vel közölte, néhány nap alatt hét tömegsírt találtak, köztük akadt olyan, amelybe 40 holttestet is temettek. A szervezet úgy véli, hogy még az 1991-es felkelés utáni megtorlás idején ölték meg ôket, vagy pedig az azt követô években elkövetett politikai gyilkosságok áldozatai.

A környezô falvak lakói közül többen megtalálták hozzátartozóikat. Az AI képviselôi egymásnak ellentmondó tanúvallomásokat hallgattak meg: voltak, akik a helyszínen végrehajtott kivégzésekrôl beszéltek, mások viszont úgy emlékeztek, hogy teherautókkal szállították ide a holttesteket.

Az Amnesty International szerint sajnálatos, hogy a brit hadsereg Irakban állomásozó egységei között nincs olyan, amely az emberi jogokkal kapcsolatos problémákat kezelné. Egyúttal azzal is vádolták a brit haderôt, hogy eltávolítottak holttesteket a tömegsírokból, például abból, amelyet egy bászrai mûszaki fôiskola mellett találtak. Az eltûntek kérdése elsôrendû fontosságú az Amnesty számára, de a brit katonák nem sokat törôdnek vele — hangoztatja a szervezet.

A brit hadsereg még április közepén jelentette be, hogy a Bászrától délnyugatra fekvô Zubeirnél öt tömegsírt találtak — emlékeztet az AFP.

Bukarest és a Székelyföld után Kovács Kálmán magyar informatikai és hírközlési miniszter pénteken Kolozsvárra érkezett. Felkereste a Transindex címû internetes újság szerkesztôségét, s az intézménynek ünnepélyes keretek között átadta a magyar kormány ajándékát: egy nagy teljesítményû számítógépet. A miniszter ezt követôen nyilatkozott lapunknak.

— Megkérem, foglalja össze bukaresti és székelyföldi útjának eredményeit.

— Fontos eredménynek tekintem, hogy mind a román távközlési minisztériummal, mind pedig az RMDSZ-szel megállapodást sikerült aláírnom. Úttörô jellegûek ezek, s remélem, hogy aláírásukat egy sor hasonló megállapodás követi. Fontos az is, hogy olyan területre vonatkozóan kötöttük meg ezeket az egyezményeket, mint az információs technológia, ami a jövô szempontjából lényeges, hiszen a legdinamikusabban fejlôdô ágazatok köré tartozik. A határon túli magyarság számára is kulcskérdés, hogy fejlôdése ezen a területen jelentôs támogatást kapjon. Ez egybeesik az itteni törekvésekkel is, hiszen mind a Babes–Bolyai Tudományegyetemen, mind pedig a Sapientia — Erdélyi Magyar Tudományegyetemen az oktatás erôteljesen elindult az informatikaképzés irányába.

— Mit tartalmaz az RMDSZ-szel kötött megállapodás?

— Összhangban van azzal a keretmegállapodással, amelyet román kollégámmal, Dan Nica miniszter úrral írtunk alá. Megállapodtunk, hogy serkentjük azokat a gazdasági együttmûködéseket, amelyek magyarországi és erdélyi vállalkozások között jönnek létre, elsôsorban, de nem kizárólag az informatika és a távközlés területén, s ezen együttmûködések könnyítése végett kétnyelvû internetes portált hozunk létre. Az RMDSZ vállalta, hogy felkutatja ezeket a vállalkozásokat, propagálja a közös törekvést, és részt vesz a portál kialakításában. Ez, a Bukarestben aláírt egyezményhez is kapcsolódik hiszen a megállapodás szerint az együttmûködésbe a magyar és a román fél bevonja a másik országban élô nemzeti kisebbséget is, Magyarország tehát a magyarországi románok, Románia pedig az erdélyi magyarság szervezetét. Mi ezt már megtettük, tárcám ugyanis az elsô volt, amely a 13, Magyarországon élô nemzeti kisebbség mindegyikével együttmûködési megállapodást kötött. A román fél az RMDSZ-t vonja be a munkába, s ilyenformán közvetlenül együttmûködhetünk a szövetséggel.

— Oktatási téren miben állapodtak meg?

— A magyar kormányprogramban meghatározott Sulinet programba mintegy 300 határon túli iskolát szeretnénk bekapcsolni. Feladatunk, hogy az ehhez szükséges magyar nyelvû multimédiás tananyagot elkészítsük, és a tanárok képzését elôsegítsük. Több itteni egyetemi intézménynél is készülnek az informatikai kar beindítására, máshol pedig már beindult az ezirányú képzés. A felsôoktatás terén tehát többféle támogatást is nyújthatunk. A Dan Nica miniszter úrral aláírt megállapodás lehetôvé teszi pályázatok kidolgozását, a távoktatást és a távmunkát, az oktatás támogatását a magyarországi E-ösztöndíj révén és a Neumann Klubok határon túlra való kiterjesztésével. Ennek keretében november 24-én egy Információs Társadalom konferenciasorozatot indítunk, és a Babes–Bolyai egyetemmel közösen ITOK (Információs Társadalom Oktató-Kutató) csoportot hozunk létre.

— A Sapientia egyetemnek milyen támogatást nyújtanak?

— Megvizsgáltuk a Sapientia erdélyi központjait összekötô internet-gerinchálózat Magyarországhoz való csatlakoztatásának lehetôségét — ami korábbi mulasztások miatt nem jött létre —, s az Antenna Hungaria elvileg már el is vállalta, hogy a Bukarest–Brassó–Csíkszereda–Marosvásárhely–Kolozsvár–Nagyvárad felé haladó, erdélyi egyetemeket és magyar intézményeket összekötô gerinchálózat nagyváradi végpontját Debrecennél a magyar hálózattal összekösse. Csíkszeredában és Marosvásárhelyen a Sapientia is jelezte, hogy az ITOK-programunkban szívesen részt venne. Ide kapcsolódik a nemzeti digitális adattár létrehozására indított programunk is, ebben jelentôs feladat a határon túli magyarság kulturális értékeinek feldolgozása. Tavaly már indult erre vonatkozóan egy pályázat, azon sajnos határon túliak nem vehettek részt. Most az RMDSZ-szel együtt olyan jogi formát szeretnénk kialakítani, ami az ilyen pályázatokba való bekapcsolódást a határon túliak számára is lehetôvé tenné.

— A román fél egyetértett ezekkel a tervekkel?

— Ennyire részletesen nem tárgyaltunk errôl. De azzal a szándékkal, hogy ezen a területen a magyar kormány az RMDSZ-szel együttmûködjön, a román fél messzemenôen egyetértett. Sôt, a rádiózás és a televíziózás terén a magyar adások hálózati átvételének bôvítését is felvetette.

— A néhány nappal ezelôtt a GfK kutatóintézet által közreadott adatok szerint a lakosságnak Szlovéniában 40, Magyarországon 15, Romániában pedig 14 százaléka internetezik. Magyarország most éppen a romániai magyarságon igyekszik ezen a téren segíteni, holott az adatok szerint az anyaországban is nagy a lemaradás. Hogyan történt, hogy Magyarország ennyire lemaradt például Szlovéniától, miközben a lemaradt Románia utolérte a magyarországi szintet?

— A számok mennyiségi változásokat tükröznek. Magyarországon az információs társadalomra való felkészülésnek a szakmai háttere — akár a képzésben, akár a szoftverek vagy a lokális rendszerek kiépítése tekintetében — jelentôs mértékben megelôzi a környezô országokét. Hátrány egyértelmûen az otthoni internetezés arányában mutatkozik, illetve az eszközellátottságban. Más gondokkal kell szembenézni Magyarországon, és másokkal néhány szomszédos országban. Nálunk a meglévô szolgáltatások rendszerbe szervezése, a valamennyi közigazgatási szervezetre egységesen kiterjedô szolgáltatás és a lakossági hozzáférés biztosítása a kulcskérdés. Eközben Romániában, illetve az erdélyi magyarság esetében bizonyos koncepciók, rendszerek — a Sulinethez hasonló például — hiányoznak. Sulinet-típusú rendszert Románia is létesíteni készül, a miniszter tájékoztatása szerint ebbe a kormányzati ciklusban az iskolák 70 százalékát kívánják bekötni, s ennek mintegy 70 százalékát, tehát a létezô iskolák felét már bekapcsolták. Ez új kezdeményezés, az oktatás, a szakemberek és a tananyag hozzáillesztése még hátra van. Nálunk már hat éve mûködik ez a program, s ebben az idôszakban jelentôs tapasztalatot halmoztunk fel. Magyarország tehát elôkészítettségben, strukturált gondolatokban, nagyobb programokban lényegesen elôbbre áll, miközben a feltörekvô országok a gyors eszközfejlesztésben és -ellátásban zárkóztak fel. Hozzá kell tennem: rendkívül aránytalanul. Hiszen azoknak a körében erôsödik az eszközellátottság, akik versenyképesek, akik be tudnak kapcsolódni, a társadalom másik része viszont rendkívüli módon lemaradt. Az erdélyi magyarság szempontjából kulcskérdés, hogy Erdély a leszakadó vagy a zászlóvivô régióvá válik Románián belül. Nekünk abban lehet óriási szerepünk, hogy a szakmai tapasztalatot átadjuk, s ezáltal a fejlett szervezeti rendszerek kialakítását elôsegítsük.

— Miért éppen a Transindexnek ajándékozott tárcája számítógépet?

— Az RMDSZ jelezte, hogy a Transindex az elsô itteni magyar internetes újság, s hogy ez ráadásul Kolozsváron, Erdély fôvárosában mûködik. Fontos tehát, hogy ez életben maradjon, fejlôdjön, ezért ezt az intézményt anyagi oldalról is támogatni kívántuk. Úgy gondoltuk, hogy ennek megítélésében az RMDSZ a kompetens, így a szövetségtôl származó ötletet nagy örömmel támogattuk.

— Hogy érezte magát Erdélyben?

— Nagyon jó Erdélyben lenni. Rokonságunk élt itt, s kis koromban gyakran jártam erre. Aztán sok év eltelt... Remélem, ezentúl megint gyakrabban jövök majd ide.

Tibori Szabó Zoltán

Románia Függetlenségének Napját, valamint Európa Napját Csíkszeredában több, egyidôben zajló rendezvénnyel ünnepelték meg az Ismeretlen Román Katona és a Szovjet Katona Emlékmûvénél, iskolákban és a Hargita megyei prefektúrán, jelenti a Mediafax tudósítója.

Az ünnepségeken katonai parádét és egyházi szertartást, koszorúzást és kulturális rendezvényeket tartottak. Ugyanebben az idôben Sógor Csaba RMDSZ-es szenátor sajtótájékoztatót tartott, amelyen bírálta a helyhatóság és a megye vezetôségét, mert "nem rendeztek megemlékezô ünnepséget az Európa Napja alkalmából a hôsök temetôjében az Ismeretlen Magyar Katona Emlékmûvénél. Természetes, hogy egy olyan városban, mint Csíkszereda, az osztrák és cseh katonák mellett megemlékezzenek a magyar katonáról is. Úgy vélem, hogy 50 év után már nem beszélhetünk baráti és ellenséges hadseregekrôl."

A román újságírók felhívták Sógor szenátor figyelmét arra, hogy a katonai parádét és az egyházi szertartást az 1877-es függetlenségi háborúban elesett katonák emlékére rendezték. Az RMDSZ szenátora erre úgy válaszolt: "Mi köze volt a függetlenségi háborúnak Csíkszeredához?".

Sógor Csaba ígéretet tett arra, hogy a csíkszeredai ifjúsági szervezetekkel együtt megtisztítják és rendbe teszik a hôsök temetôjét, ahol a következô években Európa Napja alkalmából megemlékeznek a magyar katonáról is.

Mircea Dusa Hargita megyei prefektus úgy nyilatkozott, "ha Sógor Csaba szenátor ismerte volna Románia történelmét, és több információja lett volna Európa Napjáról, akkor tudta volna, hogy ma a függetlenségi háborúban elesett katonák emlékére helyeztek el koszorúkat, míg a többi rendezvényt Európa Napjának szánták. Sógor Csaba román állampolgár, és részt kellett volna vennie ezen az ünnepségen ahelyett, hogy sajtótájékoztatót rendez", jelentette ki Hargita megye prefektusa.

Sógor Csaba RMDSZ-es szenátor pénteken válaszolt Dumitru Badea Nagy-Románia Párti (NRP) szenátornak, aki azt kérte a szenátus plénumában, hogy Sógort büntessék meg, vagy 30 napra tiltsák el a felsôház munkálataitól, mivel tevékenységével állítólag megsértette az alkotmányt.

A Hargita megyei honatya pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: "a miniszterelnök színre lépése után várható volt, hogy valaki felelôsségre von, miért veszek részt szabadon ebben az országban olyan rendezvényeken, amelyek nem mindenkinek nyerik el a tetszését. Véleményem szerint az RMDSZ valamennyi romániai magyar érdekeit képviseli, és a jövôben minden olyan közgyûlésen részt veszek, amelyen nemzetiségünk jelenét és jövôjét taglalják" jelentett ki Sógor Csaba.

Dumitru Badea, az NRP szenátora szerdán arra kérte a felsôház vezetôségét, hogy büntesse meg Sógor Csaba RMDSZ-es szenátort, és 30 nap erejéig ne vehessen részt a szenátus munkálatain, mivel cselekedeteivel megszegte az alkotmány elôírásait.

Badea arra hivatkozott, hogy Sógor Csaba aktívan részt vett a mintegy 1200 magyar nemzetiségû román állampolgár részvételével Székelyudvarhelyen megtartott Fórum megszervezésében, ahol eldöntötték az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalapítását. Az NRP szenátora úgy véli, hogy a határozatot az alkotmány elôírásainak "semmibe vételeként" hozták meg, amely így "veszélyes tevékenységet jelképez a román nemzetállam egységére és fennállására nézve", mivel a "romániai magyarok kulturális és területi autonómiáját tûzte ki célul".

"Sógor Csaba szenátor egyike volt a legbeavatottabb résztvevôknek, akik valamennyien a nemzetbiztonság elleni merényletre törekszenek", szögezte le Badea, rámutatva, hogy a szövetség szenátora nyilvánosan elkötelezte magát a "törvénytelen határozatok" megvalósítása érdekében.

Dumitru Badea szerint az RMDSZ honatyájának tevékenysége "súlyosan megszegi" az alkotmány elôírásait, amelyek értelmében Románia "egységes szuverén és független nemzetállam", míg szigorúan tilos a diszkriminációra és területi szeparatizmusra való felbujtás.

Az NRP szenátora ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Sógor Csaba "visszaesônek tekinthetô az alkotmány elôírásaival szemben kimutatott megvetô viselkedése miatt", mondván, hogy az RMDSZ szenátora arra kérte a csíkszeredai magyarokat, ne vegyenek részt a Nemzeti Ünnep alkalmából 2001. december 1-jén rendezett ünnepségeken.

Alexandru Athanasiu, a szenátus alelnöke az állandó bizottság ülése után úgy nyilatkozott, hogy Badea javaslatát a jogi bizottsághoz továbbították, majd a testületnek jelentést kell megfogalmaznia, amelyet a szenátus vezetôsége elé tár; így döntés csupán azután születik. Athanasiu hozzá tette, hogy noha nem tûztek ki idôpontot, a bizottság két héten belül megteszi jelentését, az NRP szenátorának pedig bizonyítania kell állításait.

Pénteken az Urológiai és Veseátültetési Klinikán világpremiernek számító mûtétre került sor — állítja az a két orvos, aki elvégezte a beavatkozást. Egy férfit úgy operáltak meg, hogy egyszerre mûtötték testének jobb és bal felét is oly módon, hogy egyetlen "bemenetet" használtak.

A két sebészorvos a müncheni Robotika-sebészeti Klinika orvosa, Ralph Senner professzor, valamint az említett kolozsvári klinika vezetôje, Mihai Lucan professzor. Ôket az a robot-asszisztens segítette, amelyet Münchenbôl hozott magával Senner doktor, s amely érti az emberi hangot, 50-szeres nagyítású, háromdimenziós képet nyújtott a mûtött szervrôl, és az emberinél 1000-szer nagyobb pontossággal végez el bizonyos beavatkozásokat. Ezen technikával mûtött páciensek 24 óra leforgása alatt elhagyhatják a kórházat.

A páciens az 51 éves, szatmárnémeti Ioan Câmpean volt, aki baloldali hasfal sérvben szenvedett, és jobb veséje felmondta a szolgálatot.

A tegnapi orvosi beavatkozás mintegy fôpróbája volt annak a mûtétnek, amelyre hétfôn kerül sor, és amely szintén világpremiernek számít.

102 000 euro kártérítést ítélt meg a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság a zilahi Szentkirályi Lászlónak, aki személyi jogainak megsértése miatt beperelte Magyarországot. Két tárgyalás után az ötszázezer eurót követelô felperes elfogadta az ítéletet.

Szentkirályi László kálváriája még 1996-ban kezdôdött, amikor Budapesten tanult a közgazdasági szakon, és ezzel párhuzamosan egy biztosítótársaság ügynökeként próbálta elôteremteni fenntartási költségeit. Egy rendôr elkobozta az útlevelét, és sokáig nem adta vissza. Csak az hatott, amikor Szentkirályi azzal fenyegetôzött, hogy panaszt emel a katonai ügyészségen az eljárás ellen. Végül is visszakapta útlevelét, de a bonyodalmak csak ezután kezdôdtek. A biztosító cég 2,8 millió forintos kártérítésért beperelte a Szentkirályit igazoltató rendôrt, aki a tárgyaláson Szentkirályit bûnrészesként nevezte meg. István minden tárgyaláson tagadta a vádat, és nem értette, mirôl van szó, különösen azért, mert a beperelt rendôr felesége a cég titkárnôje volt. Az ügy elsimulni látszott. 1998-ban befejezte az egyetemet, és hazajött, majd magánvállalkozásba kezdett. Még ebben az évben novemberben ügyeinek intézésére Magyarországra akart utazni, de a borsi határátkelô magyar oldalán letartóztatták, és Budapestre szállították azzal a váddal, hogy három évvel korábban csalásban való bûnrészesség vádjával elítélték. Hét és fél hónapot töltött börtönben, amíg az ügyészség tovább vizsgálta az ügyet: 43 tanút hallgattak ki, és két törvényszéki írásszakértôvel konzultáltak. A tanúk egyértelmûen nem ismerték fel Istvánt, szakértôk pedig megállapították, hogy bár az írás hasonlít, nem Szentkirályi kötötte a kérdéses, többmillió forintos kárt okozó biztosítási szerzôdéseket.

Szabadon engedték, de olyan iratokat állítottak ki számára, hogy nem tudott munkát szerezni magának. Személyi okirataiba bejegyezték, hogy ügyészségi vizsgálat alatt áll. Ekkor beiratkozott az egyetem matematika–fizika karára, mert egyetemistaként heti 35 órás munkavégzésre volt jogosult, ezzel próbálta eltartani magát a vizsgálat lezárásáig.

Idôközben több fórumon próbálta tisztázni magát. Kihallgatáson volt Dávid Ibolya igazságügy-miniszternél, Mádl Ferenc köztársasági elnöknél és Orbán Viktor kormányfônél is, de mindenütt azt a választ kapta, hogy az igazságszolgáltatás független hatalom. Ekkor Szentkirályi István Strasbourghoz fordult. Személyes jogainak megsértésével és az ártatlanság vélelmének teljes mellôzésével vádolta Magyarországot. Ezt követôen beidézték a bíróságra, és közölték vele, hogy téved, ha azt hiszi, hogy ezzel megoldja helyzetét. Néhány névtelen telefonhívásra is panaszkodott, amely mind arra vonatkozott, hogy elárulta, feljelentette Magyarországot. Végül megszületett a bírósági döntés, amely mégis hibásnak ítélte Szentkirályit egy 300 000 forintos szerzôdés megkötésében. István szerint egy számára teljesen ismeretlen tanú vallomása alapján, aki azt állította, István tanúként volt jelen az egyik szerzôdés megkötésekor. A hosszas eljárás közben itthon tönkrement a vállalkozása, ügyfeleit elvesztette.

Strasbourgban Szentkirályi István 500 ezer euró kártérítést kért a magyar államtól, az illetékesek négyezer eurót ajánlottak fel — romániai átlagbért három évre. De Istvánt nem annyira az eljárás, mint a magyar hatóságok felháborító magatartása zavarta. Nem hagyta magát, és addig járt, amíg talált egy magyarországi és egy romániai ügyvédet, akik utólagos fizetéssel hajlandók voltak képviselni ügyét. A kártérítés összegének két százalékát ígérte számukra.

Két tárgyalás után az Emberjogi Bíróság Szentkirályi Istvánnak adott igazat, és 102 ezer euró kártérítést ítélt meg számára. István elfogadta az ítéletet, mert már nem bírta fedezni az utazási költségeket.

Esete figyelemfelkeltô, mert szerinte nagyon sok, Magyarországon dolgozó fiatal kerül az övéhez hasonló helyzetbe, és ki vannak szolgáltatva a hivatali kiskirályoknak. De senkinek sem szabad hagynia magát. A személyes méltósághoz való ragaszkodás fontosabb, mint a kafkai kastély helyzetébe való beletörôdés.

Józsa László

Besztercén, a Viisoara lakótelepen további két ANL-tömbházat adtak át csütörtökön. A 75 új lakást Vasile Dâncu tájékoztatási miniszter és Mihai Tãnãsescu pénzügyminiszter avatta fel.

A garzonokat és többszobás lakásokat olyan, 35 évesnél nem idôsebb személyekbôl álló családok kapták, akik kérvényezték ezt a Besztercei Polgármesteri Hivatalban. A kérvényeket a megyei tanács által megállapított kritériumok alapján egy szintén a megyei tanács által kijelölt bizottság bírálta el.

Az Országos Lakásügynökség speciális programjának helyi lebonyolításával megbízott Ioan Georgiu, Beszterce alpolgármestere elmondta: még ebben a hónapban további 276 lakás építéséhez kezdenek hozzá a Subcetate nevet viselô övezetben, ugyanakkor harminc családi ház építését is elkezdik, szintén jelzálogkölcsön rendszerben. Ilyen módon az Országos Lakásügynökség besztercei befektetéseinek összege meghaladja a 200 milliárd lejt.

Júliusban újabb fiatal besztercei családok költözhetnek új lakásba, ugyanis 62 lakást adnak majd át a Tiberiu Brediceanu utcában, és további harmincat a Zefirului utcában.

Magyarországon 1990 augusztusában 24 kisbusszal indult a falugondnoki szolgálat a Falufejlesztési Társaság javaslatára. 1991-ben a Népjóléti Minisztérium karolta fel ezt az újszerû és rendhagyó intézményt. Azóta évenkénti pályázati rendszerén keresztül támogatja annak bevezetését, amely a 600 fô alatti kisfalvak lakosságának hátrányos helyzetét hivatott enyhíteni. Jelenleg mintegy hatszáz kisfaluban mûködik falugondnoki szolgálat.

A Magyar Mûvelôdési Intézet és az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület Maros megyei szervezete tanácskozást szervezett a falugondnoki szolgálat erdélyi alkalmazási lehetôségeirôl. A konzultációra Magyarországról eljött néhány falugazda és önkormányzati képviselô, valamint Kemény Bertalan, a falugazda rendszer kidolgozója és szellemi atyja. A tanácskozáson résztvevôk tájékoztatást kaptak a hálózat lényegérôl, a falugondnoki munka eddigi gyakorlatáról, buktatóiról, eredményeirôl, abból a célból, hogy a lényeget megértve, alkotó módon hasznosíthassák a magyarországi tapasztalatokat.

A pénteki, marosvásárhelyi megbeszélésen elsôsorban a magyar (többségû) önkormányzatok, az egyházak és a civil szervezetek képviselôi vettek részt.

A CREST Forrásközpont április 1-jén kezdte el A szakképzett humánerôforrás — a versenyképes piacgazdaság alapja címet viselô pályázatát.

A Hans Lindner Alapítvánnyal közösen kivitelezendô, egyéves lefutású projekt célja egy olyan rendszer alapjainak kidolgozása, amely aktívan befolyásolni tudja négy megye 14 településén (Magyarcsaholy, Szamosdara, Pusztadaróc, Gencs, Kaplony, Mezôfény, Mezôpetri, Mikola, Szamosudvari, Vámfalú — Szatmár megye; Magyarlápos — Máramaros megye; Kémer és Kárásztelek — Szilágy megye, Bethlen — Beszterce megye) a munkanélküliségi problémák kezelését.

A pályázat révén a CREST tanácsadókat fog kiképezni a céltelepüléseken, akiknek az lesz a feladatuk, hogy a már mûködô TELEHÁZAK keretén belül a munkanélküliség leküzdésére irányuló tevékenységeket, programokat és pályázatokat szervezzenek és indítsanak el. Ezzel párhuzamosan négy településen (Magyarcsaholy, Gencs, Kémer és Mezôpetri) a professzionális számítógépes oktatás technikai és személyi hátterét építik ki. A program által több mint 80 munkanélküli személy szerez informatikai szakképesítést a fent említett négy településen.

A pályázatot az Európai Unió támogatja a PHARE 2000-es Társadalmi és Gazdasági Összefogás programja keretében. További információkkal Kazamér Andrea projektfelelôs szolgálhat a 0261/714-580-as telefon-, illetve faxszámon, valamint az office@crest.ro e-mail címen.

A Bocskai/A. Iancu és a Stefan cel Mare téren zajló ünnepségek miatt május 10-én, szombaton és május 11-én, vasárnap a 35-ös autóbusz járata a Tordai út aljától, mindkét irányban a következôképpen módosul: felfüggesztik a Román Opera oldalánál lévô megállót, és beiktatják az állomás felé menet a Pénzügyi Hivatal elôtti megállót, a Hajnal negyed felé menet pedig az opera másik oldalán (ahol a Györgyfalvi negyed felé menô trolik állnak meg) lévô megállót.

A 29-es autóbusz a Széchenyi/Mihai Viteazul tértôl a Regele Ferdinand (volt Dózsa) utca felé jár a Curie utca lezárása miatt, de a megállók változtatlanok maradnak.

Szamosújváron régi hagyományai vannak a famegmunkálásnak. A városban jelenleg három állami fafeldolgozó egység mûködik, és sok magánvállalat is. A munkaerô-foglalkoztatás terén jelentôs elôrelépést tapasztalhatunk, az elmúlt idôszakban egyre több cég kezdeményezett különféle szakmai továbbképzô tanfolyamot. Ebben az idôszakban, például a Sortilemn Rt. szervez munkahelyi kiképzést. Négy hónapon át harminc munkanélküli fiatal ismerkedik az asztalossággal. A tanfolyamot a helyi Munkaerô-foglalkoztató Hivatallal közösen szervezik, és befejezése után szakmai értesítôt kapnak az érdekeltek. Nemrég a Lemnul Kisipari Szövetkezet keretében került sor munkahelyi továbbképzô kurzusra.

Szamosújváron a Somvetra Rt. is szervezett üvegfestô tanfolyamot a kisváros ifjai számára, amelynek során hetven helybeli munkanélküli ismerkedett a szakma titkaival.

Erkedi Csaba

A Kolozs Megyei Tanács tegnapi ülésén a látszólag legnyugodtabb, problémamentes napirendi pont körül alakult ki vita. Az elôzô években népszerû és érdeklôdéssel követett "leggondozottabb, legrendezettebb" községverseny több szempontból is hasznosnak bizonyult. Ösztönözte a gazdákat, a helyi önkormányzatok vezetôit, hogy odafigyeljenek helységük "megjelenésére" is, a megyei tanácstól kapott jutalom-pénzösszeget pedig tetszésük szerint használhatták fel a helység érdekében. Ebben az évben is megrendezik ezt a már megszokott versengést, a felértékelésben néhány újdonságot vezettek be. Idén a "legjobban gazdálkodó megyei község", a "község legszebb és legjobban karbantartott gazdasága", a "legszebb vidéki iskola", valamint a "legszebb megyei speciális iskola" címeket lehet megnyerni, kiérdemelni. Voltak azonban tanácsosok (mint például Silviu Prigoanã), akik butaságnak, fölöslegesnek vélték az egész versengést, és javasolták annak elvetését. Mint mondták, eddig is "csak bizonyos községek" nyertek (mint például Szék), és nem lehet valós összehasonlítást tenni olyan körülmények között, amikor sok község távol helyezkedik el a fôúttól, és emiatt jóval lemaradottabb. A tanácsosok szavazata révén azonban, bizonyos változtatásokkal, a 2003. évben is megrendezik a községek szépségversenyét.

A tanács tegnapi ülésén határozattervezeteket fogadtak el a: megyei alárendeltségben lévô vállalatok költségvetésének kiegészítésérôl, a helyi adók és illetékek kiigazításáról, partnerségi szerzôdésekrôl.

(i)

Nagy az érdeklôdés az önkéntesség iránt — bizonyította pénteken a nagy számú látogató az Önkéntesek Országos Napja alkalmából szervezett fôtéri kiállításon. A Voluntexponak keresztelt tájékoztató és önkéntestoborzó akción körülbelül huszonöt civil szervezet vett részt. A kiállítást második alkalommal szervezik meg.

Tegnap este nagy sikert aratott az Önkéntesek estéje nevû rendezvény, amelyen az önzetlen munkát végzôket és az érdeklôdôket látták vendégül a szervezôk.

(k. o.)

Pénteken elsô ízben rendeztek Kolozsváron állásbörzét kizárólagosan romáknak. A szervezôk szerint a rendezvény sikeres volt, mintegy kétszázan jelentkeztek a 20 cég által felkínált 100 munkahelyre. Aurel Pasca, a Roma Párt ifjúsági szervezetének kolozsvári elnöke a Szabadságnak elmondta: a romániai roma közösség egyik legnagyobb problémája a munkanélküliség. Kolozsváron megközelítôleg 54 ezer roma él, ezeknek 40 százaléka munkanélküli. A politikus szerint sajnálatos, de valós tény az is, hogy a román munkaerôpiacon létezik diszkrimináció a romákkal szemben, elég, ha csak beleolvasunk az újságokban megjelent állásajánlatokba, ahol gyakori az a kikötés, hogy a jelentkezô nem lehet roma. Véleménye szerint ezt az állásbörzét sokkal korábban meg kellett volna rendezni, de jobb késôbb, mint soha alapon örül, hogy a Kolozs Megyei Munkaerô-foglalkoztatási Hivatal alkalmat adott a nem képzett romáknak is arra, hogy megkeressék kenyerüket, és biztos benne, hogy a pénteki rendezvénynek még hatékonyabb folytatása is lesz.

Simon Ildikó a gyalui Ziada fafeldolgozó vállalkozást képviselte a börzén. Tapasztalatai szerint a romák között is vannak jó és rossz személyek, ugyanúgy, mint bármely közösségben. Annak ellenére, hogy a múltban az általa képviselt cégnek voltak már kellemetlen élményei a roma alkalmazottakkal, ezúttal is 10 munkás adatait vették nyilvántartásba, közülük majd kiválasztják azokat a személyeket, akik hasznossá válhatnak cégük számára.

A jelenlévô romák arra panaszkodnak, hogy akarnak dolgozni, de az alkalmazók nem nagyon adnak nekik lehetôséget. Tãtar Ana is munkát keres, és megosztotta eddigi tapasztalatait lapunkkal: "Olyan is megtörtént velem, hogy felhívtam a munkaadót, telefonon meg is egyeztünk, majd amikor személyesen találkoztunk, már nem kívánta nekem adni az állást".

A kolozsvárival párhuzamosan ma Tordán és Aranyosgyéresen is roma munkaerôvásárt szerveztek.

Gálffy Attila

A Függetlenség Napját a Faipari Iskolacsoportban is megünnepelték, hiszen az intézmény aktívan részt vállal a város életében. Livia Ardelean igazgatónô és az iskola tanárai ünnepi tevékenységeket szerveztek a diákok részvételével.

A program reggel 9 órától 13 óráig tartott. A tanórák helyett rendhagyó tevékenységek folytak az iskolában. Minden tevékenységért egy-két tanár felelt, akik útmutatása mellett egy-egy csoport diák munkálkodott. Az épületben és az udvaron nagy volt a sürgés-forgás, hiszen több tevékenység folyt egymással párhuzamosan.

Az internet segítségével és a földrajztanár vezetésével virtuális utazást tettek a diákok Európa országaiban, míg társaik az udvart körülvevô betonkerítés belsô falára festették rá Európa néhány országának zászlaját, a történelemtanár felügyelete mellett.

Két diákcsoport a városban járt. Egy részük külföldi személygépkocsi kirendeltségekhez látogatott el, hogy információt kapjon arról, hogyan kell egy minôségi terméket sikeresen forgalmazni. A másik csoport különbözô felekezetû templomokat keresett fel. Szintén érdekes tevékenységnek bizonyult a diszkriminációról szóló vitakör.

A délelôtt utolsó programja egy rövid zenés-táncos elôadás volt. Az iskola kórusa angol, francia, holland és román nyelvû dalokat énekelt gitárkísérettel, a tánccsoport pedig ír népi táncot adott elô. Végül több népviseletet mutattak be a diákok, köztük a mérait is. A tevékenység koordinátorai a román, illetve idegennyelv -tanárok voltak.

A tevékenységsorozat terített asztallal zárult: az asztalokon európai nemzetek jellegzetes ételei sorakoztak, amelyeket a vállalkozó kedvû tanárok, diákok és szülôk készítettek el.

Valkai Krisztina

Adócsalás vádjával indult eljárás a kolozsvári Vasile T. ellen. A 49 éves férfi, aki egy helyi kereskedelmi társaság ügyintézôje, 2003-ban nem vezette be cégének könyvelésébe az összes jövedelmet, és nem fizette be az államnak az utána járó áfát. Az államkasszát ily módon 98 millió lejes kár érte.

Gyalogost gázoltak halálra
Tegnapelôtt délután fél hatkor súlyos közlekedési baleset történt Kolozsváron, a Frunzisului utcában. A 46 éves, nagyváradi D. Ioan, egy váradi cég autóvezetôje, Iveco márkájú teherszállítójával azt követôen ütötte el a kolozsvári, 66 éves Nastasia P.-t, hogy a gyalogos szabálytalanul próbált meg átkelni az úton. Az áldozatot az 1-es számú sebészetre szállították, de rövid idôn belül belehalt sérüléseibe.

(balázs)

A besztercei rendôrség szervezett bûnözés ügyosztálya letartóztatott három személyt, akiket azzal vádolnak, hogy több fiatal lányt küldtek külföldre prostitúcióra.

Alexandru Trif rendôrbiztos, a kolozsvári Területi Szervezett Bûnözés-megelôzés Ügyosztályának tisztje bejelentette, hogy rendôrei egy olyan hálózat megsemmisítésén dolgoznak, amely több európai országnak szállított kéjhölgyeket. Közöttük található négy besztercei is, három férfi és egy nô, akik fiatal lányok kerítésével foglalkoztak. A három férfit elôzetes letartóztatásba helyezték, míg a nôt, aki két kiskorút nevel, szabadlábon vizsgálják. A vádlottak nevét nem hozták nyilvánosságra.

Trif azt is elmondta, hogy a hálózatot a Kivándorlás Nemzetközi Szervezete segítségével fülelték le, amely jelezte, hogy több romániai lányt prostitúcióra köteleztek olyan országokban, mint Németország, Olaszország, Spanyolország, Belgium és Macedónia. Eddig nyolc, 22 év alatti, szegény családokból származó lányt fedeztek fel — közülük hat beszterceit —, akiket az említett hálózat vitt külföldre, ahol munkahelyet ígértek nekik, ehelyett azonban prostitúcióra kötelezték ôket. Trif szerint a lányok közül többen is tudták, hogy mit is fed a "munkahely" szó, ennek ellenére kaptak az alkalmon.

A lányok még nem érkeztek haza. Az ügyön német és görög rendôrök is dolgoznak, ugyanis a hálózat tagjai között német és görög állampolgárok is találhatók. Ami a román emberkereskedôket illeti, ha vétkesnek találják ôket, háromtól 10 évig terjedô börtönbüntetést kaphatnak kerítésért, és 5-tôl 15-évig terjedôt emberkereskedelem miatt.

Kétéves gyermek hunyt el tegnap délben Kolozsváron, miután Mérából került a III-as számú Gyerekgyógyászatra. A kicsi minden jel szerint nagyon gyors lefolyású agyhártyagyulladásban vesztette életét, a pontos diagnózist a boncolás utánra várják az orvosok. Az év elején agyhártyagyulladás-gócpontot fedeztek fel az említett faluban, akkor meghozták a szükséges egészségügyi intézkedéseket.

Tisztelt Tanár Úr!

Nagy érdeklôdéssel olvastam a Szabadság április 2-i számában Fenichel Sámuelrôl megjelent cikkét. Sajnos, több csúsztatást, valótlanságot fedeztem fel benne. Féligazságok közlése nem válik az újságíró elônyére.

Többek között azt írja, hogy Fenichel Sámuel "örömmel küld exotikus tárgyakat szülôvárosába", lennebb pedig: "a Fenichel által gyûjtött etnográfiai tárgyakat a Nagyenyedi Történelmi Múzeumban, az ornitológiai-entomológiai anyagokat a kollégium épületében mûködô Természettudományi Múzeumban ôrzik". Mindez megfelel a jelenlegi helyzetnek, de elferdíti a múltat, arról ugyanis a cikkben egyetlen szó sem esik, hogy a Guineában gyûjtött anyagot Fenichel nem szülôvárosának és nem is különbözô múzeumoknak küldte, hanem az Alma Maternek, s a jelenleg a "kollégiumban mûködô Természettudományi Múzeum" nem egyéb, mint a Bethlem Kollégium volt természetrajz szertára, amelyet jogtalanul elvettek az iskolától. Márpedig ezt meg nem említeni, kedves Szabó úr, féligazság, azaz csúsztatás.

Mint a kollégium 1949-ben végzett öregdiákja, megéltem az államosítás szomorú napjait. Kedves emlékezetû Szathmáry Gyula tanár úr (akinél különb pedagógust és igazabb embert sem diák, sem tanár koromban nem ismertem) osztályának tagjaként, többedmagammal hetekig leltároztam a természetrajzi szertár anyagát, többek között a több ezer darabból álló rovargyûjteményeket is, így hát pontosan tudjuk, hogy mi a valóság.

A kollégium diákjainak bevett szokása volt, hogy amerre csak a nagyvilágban megfordultak, mindenhonnan hazaküldték iskolájuknak az arra érdemesnek tartott anyagot. Így gazdagodtak az iskola szertárai, és gyarapodott a kollégium könyvtára.

Ahhoz pedig, hogy a kollégium egykori jeles növendékeirôl adatokat gyûjtsön, nem kell az internet kávézóba rohanni, és a modern technikában való jártasságát demonstrálandó a Google keresôprogramhoz folyamodni: élünk még itt a kollégium egykori diákjai közül jónéhányan, akikhez közvetlenül fordulhat.

Végezetül még valamit: egy régebbi cikke is mélységesen felháborított, amelyben nem kevesebbet állított, mint hogy Bethlen Gábor gyilkoltatta meg Báthory Gábort, akibôl nagyobb fejedelem vált volna, mint Bethlen Gábor. Vártam, hogy a történészek rendreutasítják, nem tették meg. Így hát ez úton szolgálok egy jó tanáccsal: ne próbálja meg — kétes forrásai alapján — átírni a történelmet. A történelmi személyiségek megítélését hagyja a történészekre, hiszen tudtommal Ön is biológiát végzett, mint jómagam. Biológiai cikkét nemigen olvastam, annál több történelmi értekezését. Vagy már mindenki azzal foglalkozik, amihez nem ért, s amiben ítéletet mondani nem kompetens?

Bitay Éva

Tisztelt Tanárnô!

Mindig örvendek, amikor írásaimra reagálnak, még akkor is, ha ez ilyen mûfajban és hangnemben zajlik.

Tisztelettel,

Szabó Csaba tanár

A Szabadság hasábjain tavaly azonos címû cikkem jelent meg. Azóta még egy év sem telt el, és máris változott a halálos ítélet módja. Tavaly csak éhhalálra ítélték a nyugdíjasokat, most már egy kínosabb halálmódot eszeltek ki. Gyógyszer hiányában sokan lettek már öngyilkosok, sokan kaptak infarktust, sokan egyre jobban szenvednek. Úgy élünk, hogy bármelyik pillanatban utolérhet bennünket a halál.

Az állam már nem tudja eltartani a nyugdíjasokat, és ezt a gondot a jelek szerint népirtással szándékszik megoldani. Ez a módszer fôleg a nyugdíjasoknál fog beválni. Sokan vagyunk abban helyzetben, hogy szinte a teljes nyugdíjunkat kellene a mostanra nagyon megdrágított, és nem árkedvezményes gyógyszerekre költenünk. Tavaly arról írtam, hogy egy egyedülálló nyugdíjas (és a mi korunkban 70–80%-unk már sajnos özvegy) a teljes járandóságát a lakásköltségekre kénytelen költeni, a pénzébôl még egy liter tejre vagy egy kiflire sem telik. Nemrég egy tévériportban felháborodottan mondták, hogy az idôs nyugdíjas orvosok milyen nehéz helyzetben vannak. Fokozati vizsgás, tudományegyetemet végzett, 33 évet ledolgozott nyugdíjas tanár vagyok. Én és hasonló helyzetû kollégáim még rosszabb körülmények között élünk. Nem is említve a forradalom elôtt nyugdíjazottakat. Szinte a felét kapjuk annak a pénzösszegnek, amelyet az azonos végzettségû, hasonló munkaévvel rendelkezô kollegáknak számítanak ki és folyósítanak. Kiszámoltam, ha az az úgynevezett rekorelálás, illetve nyugdíjkiigazítás a mostani ütemben történik, post mortem érnénk el a fiatalabb kollégák által kapott, de bennünket is jogosan megilletô nyugdíjat.

Nem vásárolhatjuk meg teljes áron az összes szükséges gyógyszert, mert arra rámenne az egész havi járandóságunk, pedig mi is fizettük az egészségbiztosítást. Sorba sem állhatunk mind már hajnalban, abban reménykedve, hogy esetleg aznap még ártámogatással vásárolhatunk, hiszen a gyógyszertárak napjára felosztott pénzadagja néhány órán belül elfogy. És aki igazán beteg, nem is tud órákig sorban állni és tolakodni.

A látszat szerint az illetékesek teljesen szenilisnek néznek bennünket, akikkel meg lehet etetni az egészségügyi átszervezés maszlagát. Pedig csak arról van szó, hogy lecsökkentik a kórházi ágyak számát, megvonják az ártámogatott gyógyszereket, hiszen a kórházakban sem tudnak már megfelelô kezelést biztosítani. Nyilván meg akarnak szabadulni tôlünk, mert már a nyugdíjak kifizetését is tehernek tekinti az állam. Az ügy azért is fájdalmas, mert tudjuk, hogy életünk utolsó éveit éljük, és egy becsületesen ledolgozott, nehéz élet után nem ezt érdemeltük. A gyógyszerhiány a hátramaradt éveinket nagyon lerövidíti. Kinek van joga bennünket ártatlanul halálra ítélni? Ki fogja az ezért jogilag és erkölcsileg felelôsöket elszámoltatni? Úgy látszik, legalizálták a népirtásnak ezt a módját.

Kômûves Kelemen

Szép, derûs reggel indultunk a monostori úti villamos végállomásától a Jókai teljesítménytúrára, az Árpád-csúcsra. Utunk gyönyörû, zöld ruhába öltözött fákkal szegélyezett sétányon vezetett. Útközben szedtünk egy-egy szál virágot, hogy megismerhessük a Pázmány Dénes növényhatározó szerint. Szedtünk például tavaszi kankalint, erdei szellôrózsát, mocsári gólyahírt.

Nagyon szép napunk volt, s egyáltalán nem volt fárasztó. A diploma és jelvény kiosztása után hárman, Ádám, Gyurika és én rengeteget szaladgáltunk és játszottunk a virágos gyepen az Árpád-csúcs mellett. Jó lenne, ha legközelebb több gyermek is részt venne hasonló túrákon, hogy megismerje városunk környékét.

Havadi-Butyka Anikó,
V. osztályos tanuló,
Apáczai-líceum

Olvasva a Szabadság április 17-i számában Kiss János cikkét, eszembe jutott, hogy még tudok egy púpot a büdzsé hátán. Ez a púp a gyermektámogatás, ami jobb helyeken jelentôs mértékû, nálunk éppen csak, hogy el nem tûnt a Föld színérôl.

Teljesen egyetértek a cikkíróval a nyugdíjasok megrövidítésével az állam részérôl, és ezt egyfajta burkolt lopásnak minôsítem, de közben azon gondolkozom, hogy ez vajon nem valami általános jellemzôje-e ennek a román társadalomnak? Nem gondolok itt most a "nagykutyák" piszkosabbnál piszkosabb ügyeire, hanem egy, a nyugdíjasokkal eggyütt az "állam támogatását élvezô" kategóriának a meglopására, mégpedig a gyerekes családokra. Sajnos, számbelileg ez a csoport nem olyan népes, mint a nyugdíjasok csoportja, s mi több, ez a csoport állandóan apad. Ez csak évek múlva lesz igazán nyilvánvaló, s akkor talán az országvezetôk is ráérnek majd ezzel foglalkozni, mert nem lesz más választásuk. Csak sajnos, akkor már késô bánat lesz foglalkozni vele, amikor ezek a gyerekek felnônek, és ôk képezik majd a munkaképes lakosságot, és mi, a mostani munkaképes lakosság fogjuk képezni a nyugdíjasokét. Az igazi mérleg-egyensúly megbomlás a nyugdíjasok és a munkaképes lakosság között akkor fog bekövetkezni.

Az említett cikkíró joggal sérelmezi, hogy nyugdíja havi 100 dollárról 60–70 dollárra apadt az évek során, de akkor mit szóljon az a több gyermeket vállalni merô szülô, akinek fizetése ugyanúgy az infláció áldozata, mint a nyugdíjak, míg a gyermekpénzt és fôleg a második gyermekért járó gyermekpénz-pótlást a tökéletes szublimáció fenyegeti. Ha a gyermekpénzrôl elmondhatjuk, hogy idônként még növelték, a gyermekpénz-pótlásra nem érvényes ugyanez. Nyolc évvel ezelôtt jutott utoljára eszükbe a honatyáknak, hogy létezik ez a gyermekpénz-pótlás, és akkor felemelték 40 000 lejrôl 50 000 lejre, azóta viszont teljes feledésbe merült. Így jutottunk oda, hogy ennek a gyermekpénz-pótlásnak az értéke azóta "csak" 300–350-szer kevesebb, mint volt annakidején. Hát szó ami szó, ezt a teljesítményt még a nyugdíjak sem mondhatják magukénak.

Mondhatnák, hogy senki sem azért vállal gyermeket, hogy ezt a csekélyke pénzt megkapja, ami igaz is. De nem kell elfelejteni azt sem, hogy ha az országos átlagfizetést legalább ketté osztjuk (hiszen a két szülô fizetésébôl rajtuk kívül az a két — vagy több — gyermek is meg kell hogy éljen), akkor ez az összeg nem éri el az országos átlagnyugdíj értékét. Márpedig a gyermek költségei legalább akkorák, mint egy felnôtté, hiszen állandóan növekedésben van, ami állandó ruhatár-cserét és megfelelô táplálkozást igényel. Nem abból a gyermekpénzbôl nô fel a gyermek, amit az állam biztosít, az biztos, de arra a pénzre is nagy szüksége van a gyerekek javarészének.

Sajnos, az egészségügyi biztosítás rabló volta is legalább ugyanúgy érint minket is, szülôket, mint az ország bármely más állampolgárát. Hiszen fizetésünkbôl ugyanúgy lehúzzák ezt a biztosítási járulékot, mint bárki másnak a keresetébôl, de ezzel szemben nem csak a magunk részére kell megvennünk teljes áron a gyógyszert, ami a befizetett százalékok fejében ártámogatott kéne hogy legyen, de még a gyerekeknek is meg kell vennünk, pedig nekik ingyen járna, nem is ártámogatva, és függetlenül attól, hogy szüleik dolgoznak és fizetik-e az egészségügyi biztosítást, vagy sem.

Valószínû, hogy a mi sérelmeink is azért maradnak orvoslás nélkül, amiért a nyugdíjasoké, hiszen mi, szülôk sem folyamodhatunk a leghatásosabb jogszerzô módszerhez, ami ebben az országban bevált: a sztrájkhoz. Tudtommal sajnos, a nyugdíjasokkal ellentétben, nekünk még csak érdekvédô szervezetünk sincs. Így hát csak remélhetjük, hogy egyszer valakinek eszébe jut, hogy egy ország jövôje a gyermekektôl, azok számától, testi és lelki egészségétôl függ!

Cseh Gyopár

Kolozsváriként évek óta figyeljük a város forgalmának áldatlan állapotát, remélve, hogy egyszer csak rájönnek az illetékesek arra a lehetetlen helyzetre, amely ebbôl az elfajult forgalomból adódott. Csak egy kis idôt kellene, hogy áldozzanak rá. De úgy tûnik, a város illetékeseinek nem fáj a levegô napról napra nagyobb szennyezettsége. Elég, ha megállunk a Sora üzletház elôtt, csúcsidôben, figyelve a hosszú gépkocsi sorokat, amelyek szünet nélkül szennyezik a város levegôjét, amelyet mi természetesen belélegzünk. Hogy mindez megszûnjön, csak a villanyrendôröket kellene összhangba állítani úgy, hogy amikor zöldet mutat az egyik, láncszem szerûen váltson a többi is zöldre, hogy egy adott kocsisor elmehessen, és ne kényszerüljön állandóan újra leállni. Továbbá a Dózsa György úti gyalogátjáróhoz is elkelne egy villanyrendôr, amely biztosíthatná a gépkocsiforgalom folyamatosságát, és védené a gyalogosok testi épségét is. Ez persze érvényes a város többi, hasonlóan forgalmas útszakaszaira is.

Egy másik bosszantó, de ugyanakkor veszélyes jelenség, hogy a gyalogosok nagyon sok helyen leszorulnak az úttestre a járdán parkoló autók miatt. Egyes gépkocsi tulajdonosok a keskeny járdán tartják hónapokig, sôt évekig a lerobbant autójukat (Pata, Farkas utca, a Sora elôtt). Nagyon sok tehetôs kolozsvári egész nap a város utcáin furikázik autójával, talán sokszor fölöslegesen. Ha többen vennék igénybe a közszállítást, ezzel is csökkenne a jármûforgalom.

Nincs elég parkoló sem a városban. A város vezetôsége évek óta ígéri, hogy a Széchenyi téren több szintes parkolót építtet, ehelyett egy örökmécses jelent meg ott nemrég. Így költik el kevésbé fontos dolgokra a pénzt az elöljárók. Ha nem is lehet a sok kirívó dolgot egyszerre megoldani, egyenként elkezdve is sokat javíthatnának a helyzeten.

V. Szabó Károly,
Opre Páll Gitta

Idén elôször ülésezett a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának (MRETZS) Sajtóügyi Bizottsága. Ezúttal a soros házigazda a Tiszán inneni Egyházkerület volt, a tagokat a miskolci Püspöki Hivatal látta vendégül.

Elsô nap Domokosné Fazekas Hajnalka püspöki titkár kezdô áhítata után Tonk István, az MRETZS Sajtóbizottságának elnöke köszöntötte a résztvevôket, majd ismertette a napirendi pontokat. A bizottság a Kárpát-medencei református tanintézeteket tartalmazó kiadvány megjelentetésérôl tárgyalt. Czövek Olivér titkár a kiadási költségek tárgyalása során elmondta: az MRETZS jelenleg pénz nélkül áll, hiszen az eddigi pénzforrásokat a jelenlegi magyar kormány beszüntette. Az ülésen szóba került: jó lenne, ha a sajtóbizottság saját erejébôl, pályázatok, illetve támogatók útján adná ki a könyvet, de ezt az ötletet a késôbbiekben elvetették, s elhatározták, hogy a kiadás jogát (bizonyos feltételek mellett) átadják a Magyarországi Református Egyház zsinati iskolaügyi bizottságának.

A bizottsági tagok a továbbiakban a Világhíradóról (az MRETZS hivatalos lapja) tárgyaltak. Tonk István javasolta, hogy a világ magyar reformátusairól szóló, fontos anyagokat tartalmazó kiadványt jó lenne angol és német nyelven is kiadni. Mint mondta: a magunk igazát mindig csak magunknak, magunk között mondjuk el, de a széles nemzetközi közvélemény elég keveset tud rólunk, magyar reformátusokról. Gondoljunk csak arra, hogy 1995-ben, az MRETZS megalakulása után a Református Világszövetség kétségbe vonta létjogosultságunkat, és végül kemény harcba került (nemzetközi szinten) a tanácskozó zsinat elismertetése. Mindezek a problémák — tette hozzá Tonk István — Magyarország uniós csatlakozása következtében még fokozottabban fognak jelentkezni. A 2003-as Világhíradó száma — a bizottsági tagok döntése alapján — az MRETZS pápai közgyûlése után fog megjelenni, és tartalmazni fogja az egyházszervezetek, valamint a szakbizottságok beszámolóit. Az ülés végén a sajtóbizottság Magyarország Európai Uniót követô csatlakozásával kapcsolatos problémákról, illetve a státustörvényrôl tárgyalt.

Peregrinatio és európaiság
Aznap délután a miskolci Püspöki Hivatalban a Lévay József Közmûvelôdési Egyesület és a Keresztyén Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szervezésében Dr. Dienes Dénes teológiai professzor tartott elôadást Peregrinatio és európaiság címmel, amelyre a sajtóbizottság tagjait is meghívták.

Elôadásában Dienes Dénes Illyés Gyulát idézte, aki arra a kérdésre, hogyan tudott megmaradni európainak a magyarság 150 év török uralmat követôen is, a következôket válaszolta: a peregrinációnak és a hozzá kapcsolódó iskolahálózatnak, a magyar intellektuális réteg kialakulásának köszönhetôen.

Alapos kutatásokra támaszkodva az elôadó elmondta: a Kárpát-medencében 138 olyan település volt, ahonnan legalább nyolc diák ment el külföldre tanulni. A peregrinusok száma több ezerre tehetô. Csak Erdélyben 1526-ig (!!), a mohácsi vészig 2496 tanuló vándorolt Nyugat-Európába, továbbtanulás céljából. Már a 13. században léteztek olyan nyugati egyetemek, ahol nemcsak magyar tanulók, hanem magyar anyanyelvû tanárok, rektorok is voltak. Pl. a 14. században megalakult bécsi egyetemen bizonyos idôszakban a magyar hallgatók létszáma 15% volt. A reformációig a leglátogatottabb egyetemek a franciaországiaiak és az itáliaiak, míg a reformációt követôen a hollandiai, németországi, svájci, angliai iskolák voltak. Dienes szerint a legfontosabb az volt, hogy a magyarországi társadalomnak megvolt az igénye arra, hogy képzett, mûvelt tanítói, lelkipásztorai, modern, haladó szellemû iskolái legyenek. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy kisebb települések, városok éveken keresztül gyûjtöttek (sokszor a földesúr is segített) azért, hogy egy helybeli fiatal külföldi tanulmányútját kifizethessék. Aki a maga rendjén, nyugat-európai körútját követôen hazajött, és tapasztalatait, tudását itthon kamatoztatta.

Az európaiság fogalmának boncolgatásakor Dienes Dénes kifejtette: nehéz meghatározni a fogalmat, hiszen lassanként kezd túlpolitizálttá válni. Igyekeznek feltölteni tartalmát a globalizációval, kozmopolitizmussal. Problémát hordoz a fogalom földrajzilag is, hiszen másként gondolkodnak Párizsban, és másként Moszkvában. Az európaiság elsôsorban kulturális kategória, de fel kell tenni a kérdést: jelent-e valamit teológiailag is? Dienes szerint az európaiság és a kereszténység fogalma elválaszthatatlan egymástól, még akkor is, ha manapság ezt sokan szeretnék másként beállítani. Kérdések során az elôadó kifejtette: nagyon csalódik az, aki azt hiszi, hogy Magyarország egy keresztyén Európához fog csatlakozni. Mi, magyarországiak a keresztyénségünkkel csatlakozunk egy sekélyes szubkultúrával rendelkezô, csak anyagi érdekeket szem elôtt tartó, amerikanizmussal fertôzött régióhoz. Társadalmunk nagy elvárással tekint a csatlakozás elébe. A kérdés azonban — keresztyén erkölcsünk szellemiségében — nem az, hogy mit kapunk az uniótól, hanem az, hogy mit adunk neki.

Másnap a sajtóbizottság tagjai meglátogatták a miskolci Kossuth utcai (belvárosi) református egyházközség tulajdonában lévô ifjúsági és missziós központot, amelyet alig két hónapja avatott fel Áder János, a magyar Országgyûlés volt elnöke. Amint azt Szabó Sándor esperes ötletgazda, Kossuth utcai lelkész elmondta: az épület különbözô ifjúsági tevékenységek, konferenciák számára épült, egy 220 éves barokk ház újraépítésével. A 140 millió forintos beruházást követôen a földszinten könyvesboltot, cserkészszobát, az emeleteken elôadótermeket, diákszállást, szolgálati lakásokat, az épület alagsorában irodalmi pincehelyiséget, konditermet alakítottak ki. Az udvar nyári koncertek tartására, de különbözô más foglalkoztatásra is alkalmas (sportpálya, "hegymászó fal" stb.).

Látogatás Egerben
A missziós központ megtekintését követôen a bizottsági tagok Eger felé vették útjukat. Az ezeréves keresztény múlttal rendelkezô városban a csoportot Kádár Zsolt egervölgyi esperes fogadta az egri Kálvin Házban. Röviden ismertette az egri református egyházközség történetét. 1560-ban itt kezdôdik Észak-Magyarország reformációja, de már 1590-ben megszûnik mind a református, mind az evangélikus közösség, sôt a keresztény jellegét is elveszti a város, mert a környéket elfoglalják a törökök. Egerben található Európa legészakabban fekvô minaretje. A 19. században a rekatolizációt követôen a város katolikus vezetôsége minden nációt és religiót szívesen lát, csak a protestánsoknak nem engedélyezi a letelepedést. Épül három zsinagóga (a város stratégiai központ, fontos kereskedelmi útvonal, ezért sok zsidó család telepedik le), helyet kapnak a tótok, cigányok, de református istentiszteletet csak 1860-ban sikerül tartani egy egri házban. Lassan felduzzad a reformátusság, és megvásárol a belvárosban egy épületet, ahol istentiszteleteket tart. A jelenlegi templomot a gyülekezet csak 1930-ban építi fel. Az államosítást követô idôszak után az egyházközség csak a 90-es évek végén tud újra birtokába jutni a korábban megvásárolt háznak, amelyet felújítás után Kálvin Háznak neveznek el. A ma 850 lelket számláló gyülekezet épülete különbözô kulturális eseményeknek (pl. író-olvasó találkozóknak, könyvbemutatóknak), az Egervölgyi Esperesi hivatalnak ad helyet, de hitoktatási tevékenységre is szolgál.

Kádár Zsolt lelkész a város felekezeti megoszlásáról is mondott néhány szót: ma a mintegy 60 ezer lelket számláló Egerben 26 római katolikus templomban hirdetnek igét minden vasárnap. A baptista és az evangélikus gyülekezet híveinek száma elenyészô. A második világháború idején Egerbôl kétezer zsidót deportáltak, s így az egykori nagy zsidó városban (hiszen a borkereskedés óriási lehetôséget jelentett számukra) ma már csak néhány család lakik.

Egerben sétálva észrevettük, hogy a város lakói nyugodtak, nem sietnek, nem látszik rajtuk a mindennapi falatért való küzdelem, a fásultság. Inkább a kiegyensúlyozottság, felszabadultság jellemzi ôket. Kérdésünkre az esperes elmondta: Egerbe az ember háromszor jön el. Elôször iskolásként megnézni a Gárdonyi Géza regényébôl ismert várat, másodszor ifjúként megkóstolni az egri bikavért, harmadszor pedig idôs korában a gyógyvizekért. Eger ugyanis messze földön híres a gyógyvizérôl, talán ezért is Budapest után a második legdrágább város. Ipar nem létezik, de külföldi (német, japán, amerikai) precíziós technikai mûszerek elôállításával foglalkozó kis cégek rég megtelepedtek. Ezenkívül a város közigazgatási centrum, megyeszékhely, iskola- és kereskedelmi város, sokan pedig a turizmusból élnek.

A közpotban megtekintettük a nyolcezer férôhelyes bazilikát, amely komolyzenei hangversenyekre is alkalmas, meglátogattuk a vele szemben fekvô, Eszterházy Károly által építtetett fôiskola könyvtárát. A mintegy 55 ezer könyvet tartalmazó könyvtárban több mint száz nyelven (többek között maya, eszkimó, maori) találhatók könyvek. A legrégebbi kiadvány 1048-ból való, de a 94 ôsnyomtatvány mellett sok egyedi (bel- és külföldi) könyv is megtalálható, itt ôrzik pl. Mikes Kelemen rodostói leveleit is, amiért az intézményt számos kutató is felkeresi.

Somogyi Botond

A múlt hónap végén hunyt el Kolozsváron Imre Magda egykori magyar szakos tanárnô, az 1958-as "teológus-per" egyik elítéltje. 1964-ben szabadult, a perrel kapcsolatos és börtönemlékeirôl Gagyi-Balla István készített vele interjút éppen tíz évvel ezelôtt.

Alább két részletet közlünk ebbôl az életinterjúból, a teológuspert feldolgozó Péter Miklós teológiai tanár tanulmánya (Hitünkért vezekeltek. Napút, 1956. 8. sz. 36–37. és 44–46.) alapján, ahol ebbôl az interjúból részletek jelentek meg.

A letartóztatott teológusok mellett minden bizonnyal érdemes idézni dr. Imre Lajos 1948-ban kényszernyugdíjba küldött teológiai professzor lányának, Imre Magda magyar szakos tanárnônek a visszaemlékezésébôl is. Mint egykori tanárnôjének, neki is megmutatta a verseit Burckhart Márta, s ô emiatt — mint feljelentési "kötelezettségét" elmulasztó — 10 évet kapott a teológusok perében.

Márta járni kezdett a teológusok által szervezett önképzôköri elôadásokra, ahol több teológust is megismert, komoly, rendes fiúkat is, akiknek nagy ijedtében elmondta, hogy a versei, amelyeket a kórházba is magával vitt, Gráma Jánosnál vannak. Amikor én ezt hallottam, azt mondtam Mártának: "Te meg vagy ôrülve, hogy ilyet csinálsz. Hol volt az eszed, hogy ilyen verseket egy állami intézménybe, egy kórházba beviszel? Tudd meg, ennek fele se tréfa, ebbôl komoly baj lehet". Ettôl kezdve kezdtem én is megijedni, de valahogy azért mégis reménykedtem, hogy elsimulnak a dolgok. Teltek a hónapok. Eljött 1959. március 15-e, amely egy szombati napra esett. Mi ott laktunk a teológián, szombat volt, megfürödtünk, aludtunk, és fogalmunk se volt, arról hogy közben mi történik az emeleten.

Másnap, vasárnap reggel, olyan fél tíz felé csengetnek. Én mentem ajtót nyitni, és a teológia háznagya, Krizsovánszky Jenô állt az ajtó elôtt, akinek a felesége rokonságban van Burckhart Mártával. Csak annyit mondott: "Mártát az éjjel elvitték!"

Én azt hittem, hogy a villám sújtott rám; de bemenve természetesen nem szóltam a szüleimnek. De elkezdôdött számomra egy olyan két és fél hét, amit sohasem fogok elfelejteni: azt hiszem, életem legnehezebb két és fél hete volt.

Másnap-harmadnap aztán megtudtuk, hogy akkor éjszaka a Szekuritáté parancsnoka egy csomó emberével — nem tudom, szám szerint hánnyal — megjelent a Teológián, Geréb Pált, aki akkor dékán volt, felverték álmából, és elkezdték a házkutatást. Hajnalig ott voltak, néhány szobában házkutatást tartottak, volt olyan, akinek a Bibliájában találtak egy kis piros-fehér-zöld szalagot, a másiknál a székely himnusz szövegét leírva: a végen tíz embert hajnalban sorba állítottak, és elvitték ôket.

És ezen a házkutatáson szegény Geréb Pálnak mint dékánnak ott kellett lennie végig.

Attól a pillanattól kezdve, hogy Márta letartóztatását megtudtam, az én életem tele volt félelemmel és szorongással. Naponta le kellett járnom az iskolába tanítani, otthon jó képet kellett vágni, mert nyilván szegény öreg szüleimnek nem mondhattam el semmit, meg kellett játszanom, hogy minden simán megy, hogy semmi baj nincsen. Emlékszem arra, hogy ha valahová el kellett mennem, vittem magammal a leányomat, Borókát, aki akkor 13 éves volt, mert az az ostoba gondolatom volt, hogy ha a gyermekkel vagyok az utcán, akkor esetleg engem nem tartóztatnak le. Emlékszem, egyszer hazafelé jövet mondtam az egyik kolléganômnek, hogy úgy félek, mint egy állat. Állati módon erôt vett rajtam, uralkodott a félelem. Addig nem is tudtam, hogy ennyire tud félni az ember. Mert tudtam, hogy most rajtam a sor, hogy elkerülhetetlen, mert természetesen adódik a kérdés: "Na, és kik látták még a verseket?" És egyáltalán nem bíztam abban, hogy Mártának sikerül eltitkolnia: nekem is megmutatta ôket.

Így telt el a két és fél hét. És eljött április 3-a. Húsvét után volt, csonka hét. Már lefeküdt mindenki, de én nagyon nyugtalan voltam — bár nem hiszem, hogy elôérzet lett volna, mert nem szoktam a dolgokat elôre megérezni. Fél tizenkettô felé aztán bementem lefeküdni. Boróka már nyugodtan aludt. Elmondtam az esti imádságot, aztán eloltottam a lámpát. Negyed egykor egyszerre megszólalt a csengô — az a külön csengô, amely az én szobámba szólt. És olyan furcsán hangzott. De én abban a pillanatban biztos voltam abban, hogy kik csengetnek. És furcsa, de valami megkönnyebbülést éreztem, hogy vége annak a megfoghatatlan feszültségnek, amelyben az utóbbi hetekben éltem. Felvettem a pongyolámat, kimentem az elôszobába. Négy férfi állott ott: három civilben és egy egyenruhában.

Mind a négyen magyarul beszéltek, és azt mondták: "Házkutatás". Nem szóltam a szüleimmnek, hanem bevezettem ôket az én külön bejáratú szobámba. Megkérdezték, kik laknak a szomszédban, de nem volt jó nekik, hogy két teológiai tanár volt a szomszédunk, hanem lementek a kapushoz és a gépészhez, akik ott laktak az épületben, s ôket hívták fel tanúnak.

Mielôtt még a kutatást elkezdték volna, kértem, hogy a kislányomat a szobából kivihessem. Azt mondtak, jó, de az egyik, egy magas és nagyon ellenszenves képû férfi bejött, és meghúzódott a szobában, a zongora mellett. Közben édesapámék is észrevették, hogy valami mozgás van nálam, és felöltözve bejöttek. Ott is maradtak, csak idôrôl idôre mentek át a gyermekhez, aztán egyszer azzal jöttek vissza, hogy Boróka ébren van és nagyon szeretne bejönni. — Bejöhet-e? — kérdeztem. — Hát jöjjön! — mondták. És akkor ô a hosszú hálóingében bejött, az ölembe ült, és végig velem volt a házkutatáson. És sokáig, mondhatom, még most is, úgy érzem a meleg kis testét, ahogy az ölemben ült órákon keresztül, s a legnagyobb önfegyelemmel viselkedett.

*

Imre Magda a tárgyalás után az ügyészségi fogházban volt 1959 szeptemberéig, akkor vitték el tulajdonképpeni börtönéletének elsô állomására: Csíkszeredába.

Amikor Csíkszeredában leszálltunk a vonatról, már vártak a fegyveres ôrök, és libasorba állítottak a strekk mellett, majd elindítottak. Ma is elôttem van az a kép, ahogyan áll a vonat, és az ablakokba kigyûlnek az emberek, és látszik rajtuk: tudják, kik vagyunk, bár civil ruhában voltunk, de elöl-hátul ott voltak a fegyveres katonák, és én úgy láttam, hogy eléggé nagy részvéttel és sajnálkozással nézték azt az öt-hat nôt, amint vonultunk a csíkszeredai — azóta tudom — "nehéz börtönbe".

1960 márciusában aztán elindítottak munkára, Aradra. Itt valami régi épület van, eléggé közel az állomáshoz, semmiképpen nem börtönnek épült, nagy udvara van, talán valamiféle iskola lehetett. Itt és Arad-Gájon kosárfonással foglalkoztunk. Aztán 1962-ben elvittek Váradra, innen szabadultam 1964-ben.

Mártát — majd a kolozsvári ügyészségi fogházból a bolyaisták perében elítélt Péterffy Irénkét már ismertem. Velük, valamint Gergely Borival és Szabó Ibolykával együtt tettek be Csíkszeredába érkezve egy nagy terembe, amelyben három emeletre voltak felrakva az ágyak. Amikor kinyílt az ajtó, a nagy terem pusztának tûnt, de amikor becsukódott, megelevenedett: mindenünnen másztak elô a — túlzás nélkül — torzonborz alakok, rabruhában. Mindjárt azzal kezdték, hogy mi volt Magyarországon? A falon át morzéval értekezve tudták, hogy valami volt, de tôlünk akarták hallani, mert mi voltunk az elsôk, akik el tudtuk mondani azt, ami történt, hitelesen. Emlékszem, volt ott egy öreg, Arad környéki román néni, aki jól tudott magyarul és minket nagyon szeretett, fôleg a fiatalokat. És ahogy sorstársak lettünk, eltûnt hogy te magyar vagy, te román vagy. Pedig igen vegyes társaság volt, az egyszerû asszonyoktól kezdve egy tábornok feleségéig, meg egy másik asszonyig, akinek a férje miniszter volt. Ezek egymás között sokszor franciául beszéltek, s el is különültek a többiektôl, de bennünket nagyon sok szeretettel fogadtak. Volt sok falusi asszony, akik pénteken böjtöltek, s ilyenkor az ebédjüket mindig ezeknek a fiataloknak adták.

Bori székelydályai falusi emberek gyermeke volt, tanítónô, s elég gyengén tudott románul. Egy alkalommal a tábornokné rá is szólt: "Hogy-hogy te Romániában élsz, és nem tudsz románul?" Erre Bori kivörösödött, s azt mondta: "Nem tudom, hol tetszik élni, de Erdélyben van kétmillió magyar, s ebbôl a székelyek egész tömbben élnek". Érdekes volt, hogy ezek a felsô tízezerhez tartozó román nôk mennyire nem tudtak semmit rólunk. Egy alkalommal ugyanez a tábornokné azt mondja nekem:mindig azt hallotta, hogy a magyarok barbárok, és ô ezt itt nem tapasztalja. Különben ezek az idôsebb nôk nemigen tudták a normát teljesíteni, a mi lányaink pedig roppant hamar megtanulták a mesterséget, és nagyon gyorsan dolgoztak. Aztán amikor a saját munkájukat befejezték, függetlenül attól, hogy magyar volt-e vagy román, kisegítették azokat, akik lemaradtak. Mert csomagot hazulról csak az kapott, akinek megvolt a normája. Ilyen vonatkozásban teljes volt az egyetértés. Borival történt meg az is, hogy még Aradon betettek hozzánk egy román fiatalasszonyt, aki sírva mondta el, hogy két kicsi gyermeke maradt otthon, erre Bori leült melléje, megfogta a kezét, s elkezdte megtanítani neki a mesterséget. A mai napig is leveleznek.

Odabent nagyon sok volt az asszonyok között a jehovista. Ezek, mielôtt munkára vittek volna, mindig behúzódtak egy sarokba, és imádkoztak. Persze, a magunk módján mi is elvégeztük az imádságunkat. Az ortodoxok vasárnaponként — ez különben már Aradon meg Váradon volt, ahol dolgoztunk — szabályos szluzsbát énekeltek, volt közöttük egy bukaresti asszony, aki késôbb sajnos meghalt, az vezette az éneket, nagyon szépen énekeltek. És soha elô nem fordult, hogy az ôrök kívülrôl ránk kopogtak volna.

Amíg bent, a szobákban voltunk, persze, folyt a nyelvtanulás. Ezek között a román értelmiségi asszonyok között nagyon sokan voltak, akik franciául, németül, sôt angolul is tudtak. Ezek szívesen tartottak fôleg francia nyelvórákat. Volt egy járai asszony, egyszeû asszony volt, ez mindig kiszedte az ételbôl a csontszilánkot, s a vaságyának a szélén addig dörzsölte, csiszolta, amíg egészen meg nem vékonyodott, egyfajta tûszerû szerszám lett belôle: ez volt az írószerszámunk. Papír helyett pedig a szappan.

Volt egy bukaresti tanárnô, ha jólemlékszem, latin–olasz szakos, azt megkérték, magyarázza el a latin közmondásokat és azok történetét. Mindig volt közönsége. A velem jött magyar leányok többnyire körülöttem forgolódtak, beszélgettünk, népdalokat énekeltünk, a magyar irodalom történetét mondtam el nekik. Egy alkalommal egy katolikus szürke nôvér azt mondta, hogy az ágytársa szeretne hallani valamit

Az ember tragédiájáról. Énnekem románul nem volt elég szókincsem, de nemakartam visszautasítani, boldog voltam, hogy valakit ez érdekel. Amikor vége volt, odajött az a bukaresti nô, és bevallotta, ô soha nem gondolta volna, hogy a magyar irodalomnak ilyen kincse legyen. Aztán még másokra is kért. Sokat beszélgettünk hitbeli kérdésekrôl. Azok az elôkelô hölgyek itt is roppant tájékozatlanok voltak, az egyik be is vallotta, hogy soha sem hallott Kálvinról, és fogalma sincs, mi az, hogy református.

Említettem azt a járai asszonyt. Vele kapcsolatban van egy megható élményem: még Csíkszeredában voltunk, amikor — valamikor februárban — vittek ki sétálni, s ô észrevette hogy az én lábamon csak egy zokni van. "Így jössz ki sétálni? — kérdezte. Bevallottam, hogy nincs más, mit felvennem. Erre felmászott a harmadik emeleti ágyára, lehozott egy pár harisnyát, és ideadta nekem.

A címbeli, nem éppen választékos, finomkodó kifejezéssel illette társát az egyik gyerek, amikor az ügyetlenül kiejtette kezébôl a labdát. Nem érdektelen az alábbiakban megvizsgálnunk a két szót.

A hülye szavunk nem túlságosan régi eleme nyelvünknek. Elsôként Baróti Szabó Dávid jezsuita költônek Kassán 1792-ben megjelent Kisded szótárában fordul elô: "Hülye: siketecske, banba, málészájú". Újabb szótáraink így adják meg a szó jelentését: gyengeelméjû, buta, ostoba, idióta.

Bármilyen meglepônek találjuk is, a hülye szó a hûl igével függ össze, ennek folyamatos melléknévi alakja, voltaképpen tehát hûlô. A hûl igének a hülye alakváltozat mellett még egy másik olyan alakváltozata is van, amely eltérô jelentéssel önálló szóvá lett. Ez a szó a hüllô, amely tüdôvel lélegzô, pikkelyes testû, hideg vérû gerinces állatok valamelyikét jelenti.

Hogy a hûlô igenévnek hülye alakváltozata is kifejlôdhetett, nyelvünkben egyáltalán nem szokatlan jelenség. Több olyan melléknévi igenevünk is van, amelyek kettôs, -ô és -e változatban él. A pengô mellett ismerjük a penge szót, mindkettô a peng ige melléknévi alakja, a szülô meg a régies szüle is a szül ige származékszava. A pörög igének is van pörgô meg pörge (kalap) alakja. A hülye szónak hüle változata ma sem ritka, egyes nyelvjárásokban ez a gyakoribb.

S ha már alakilag tisztáztuk a hûl ige és a hülye viszonyát, arra kell válaszolnunk, miért éppen a hûl igébôl fejlôdött ki ez a ’gyengeelméjû’ jelentésû hülye szó. A hülye-hüle szó mai jelentése kialakulásának feltehetôen az a szemléleti alapja, hogy a hüledezô embernek gyakran tátva marad a szája a csodálkozástól, banbán tátog, nem érti a dolgot. Ezért írhatta Arany János a Toldi Elôhangjában: "Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát".

A hülye szóval rokon értelmû a mutuj, amelynek jelentése szintén ’együgyû, bamba’. Erdélyben már-már köznyelvi szinten élô szó a ’néma, hallgatag, zárkozott, ügyetlen, élhetetlen, bamba’ jelentésû román mut, mutul átvétele. Román eredetû tájszavaink között seregnyi -uj végzôdésû szót lehet kimutatni. Ezek a tájszavak viszonylag újabb átvételek, közöttük néhány még abból a korból való, amikor a román végartikulus nem csupán -u (mutu), hanem -ul (mutul) volt. A hangfejlôdési sajátosságra a személynevek szolgáltatnak régebbi adatokat. A románok Erdélyben való megjelenését regisztráló okleveles anyagban található személynevek -ul végûek, de a magyarba kerülve bennük egy -ul > -uly > -uj változás ment végbe. A hagyományôrzô helyesírás megtartotta e román eredetû nevekben az ly-et, bár a kiejtés itt is j hangot tükröz. Ilyen — a magyarban ma is eléggé gyakori — családneveket említhetünk, mint Radul > Ráduly, Neagul > Nyáguly, Danchul > Dancsuly, Mitrul > Mitruly, Ursul > Urszuly stb. Ez a változás hasonló pl. a Mihal > Mihály személynévben végbement hangfejlôdéshez, s nem volt független a közszavak tôvégi l > ly; majd j változásától sem. Ami a mutuj szó írását illeti, a szó követte az l > ly > j hangfejlôdést, bár a Hunyad megyei Lozsád nyelvjárásában a kiejtés szerint így jegyeztem fel: mutuly, mert itt a kiejtésben is a kiráj, akadáj, ragadáj ugyancsak így hangzik: király, akadály, ragadály. A nyelvjárás ugyanis nemcsak a helyesírásban, a kiejtésben is ôrzi az ly hangot.

Murádin László

Vannak örökérvényû történetek és vannak örökérvényû zenemûvek. Ezek olyanok, amelyek hallgatásakor eltûnnek a tér- és idôbeli korlátok-határok — és ilyenkor eszünkbe jut, hogy ezt a zenét "a Titán" komponálta, aki süketen is a hangok ura maradt, aki süketen is olyan zenei örökséget hagyott ránk, amelynek a ma embere számára is van mondanivalója, üzenete. Több könyvtárnyira tehetô a Beethovenrôl írt, igényes és komoly szaktudásról tanúbizonyságot tevô írások száma, éppen ezért feleslegesnek tartom az operának mint zenemûnek aprólékos bemutatását, elemzését. Megtették ezt mások elôttem, sokkal jobban.

Nyugodtan állíthatom, hogy május 6-án zenetörténeti esemény színhelye volt a Kolozsvári Magyar Opera: több mint harminc év után, azaz a bemutató után több mint négy évtized,del ismét bemutatták Beethoven egyetlen operáját, a Fideliót. Hogy miért olyan fontos ez az esemény? Azt az olvasók megítélésére bízom — ám nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ez a kis létszámú intézmény ilyen erôfeszítésre vállalkozott. Igen, erôfeszítésre, hiszen a beethoveni muzsikát nem csak "élvezni" lehet, hanem… le is kell játszani. Hogy mi okból esett a választás erre az operára? A mûvészeti, zenetörténeti értéken kívül biztosan közrejátszott az is, hogy a zenei anyag, a partitúra adott volt, és sikerült megfelelô szólistagárdát kiállítani. Az elôadás másik érdekessége az, hogy az intézmény örökös tagja, a karmester Hary Béla ezúttal a rendezô szerepkörét is ellátta.

— Ez a "debütáló" rendezése? — kérdeztük a karmester-rendezô Hary Bélát.

— Elsô, és talán az utolsó is. Természetesen nem az volt a célom, hogy rendezôi kvalitásaimat kidomborítsam. Hogyan jött össze az elôadás? Azt tartom, hogy ez különleges évadja az intézménynek: az egyhónapos olaszországi vendégszereplés, a februári elôadóestek során fogalmazódott meg az a gondolat jómagam és az itthonmaradt szólisták részérôl, hogy foglalkozzunk ezzel a mûvel. Különösképpen azért, mert nagyon jó szereposztást tudtunk kiállítani, olyannyira, hogy bizonyos szerepekre akár hármas szereposztás is van. Ezt az elôadást a semmibôl hoztuk létre. Több színrevitelben volt alkalmam látni-hallani ezt az operát, de soha nem éreztem azt, hogy minden szempontból jó az elôadás. Akkor született ez a gondolatom, hogy ezt az operát koncert-formában kellene elôadni. A beethoveni muzsika elsôsorban szimfonikus jellegû, s ezért a színpadi megvalósítását roppant körülményesnek tartom. Ennek alátámasztására csak egy apró epizódot említek: amikor a színpadon tíz percig arról énekelnek, hogy "ássunk egy gödröt", ezt elég nehéz megvalósítani. Sokféle próbálkozásnak voltam tanúja, modernkedéseknek, a szó rossz értelmében, ezért gondoltam, hogy a koncert-elôadás ideális lenne ennek az operának. Ugyanígy említhetném Bartók operáját, A kékszakállú herceg várát, amelyet színpadi látványként roppant nehéz megoldani. A most bemutatott Fidelio-elôadás annyival több, hogy egy kis színpadi játékot is belevittem az elôadásba, kosztümöket is, díszletet is, hogy éreztessük a közönséggel a cselekményt.

— Ezt az operát több mint negyven évvel ezelôtt mutatta be az intézmény. Akkor is Ön dirigálta… Mit tud mondani a mû kolozsvári "elôéletérôl"?

— Utoljára talán 1970-ben játszotta a társulat ezt az operát, 1969-benSkopjében vendégszerepeltünk vele, utána, úgy emlékszem, még itthon is volt egy elôadás. Fiatal karmesterként szívvel-lélekkel dirigáltam.

— Milyen volt az újratalálkozás a mûvel?

— Eltelt az a bizonyos harminchárom év… Hogy mennyire népszerû és vonzó egy zenész számára ez az opera, errôl sokat lehetne beszélni, de a muzsika, ahogy mondani szokták, "önmagáért beszél".

— Rövid prózai részek is beékelôdnek a zenei szövetbe.

— A klasszikus operákban, még Mozartnál is, elôfordul olyan, ahol a zenés számok között csemballóval kísért recitatív- vagy prózai részek találhatók. Ugyanez a helyzet itt is.

— Volt-e valami változtatás, ami a zenei anyagot vagy a szövegkönyvet illeti?

— Ez az opera olyan alkotás, amelyhez nem kell és nem is szabad hozzányúlni.

— Hogyan vélekedik a mûrôl mint repertoár-darabról?

— Minden operaháznak, tehát a mi intézményünknek is kell hogy legyen a repertoárján olyan mû, amely, úgymond, "megdolgoztatja" mind a zenekart, mind a szólistákat, s ezzel elôsegíti a kar és az egyén fejlôdését is; ez történt ez alkalommal: hangszereseinknek- és énekeseinknek is alkalmuk nyílt arra, hogy viszonylag nehéz mûben kamatoztassák tehetségüket. Szerencsés ráérzésrôl tett tanúbizonságot a teljes társulat, annyira szívvel-lélekkel tanulták szerepeiket.

— Mit tud mondani a zenekar összetételérôl?

— Kimondottan klasszikus összetételû a zenekar, de mindenképpen elôremutató: dallam- és harmóniavilágában, dinamikában egyaránt. Ebbôl még Wagner és Richard Strauss is inspirálódott. Bizonyos hangszerelési és formai megoldásaikból következtetek erre. Wagner nagy tisztelôje volt Beethovennek, olyannyira, hogy tudomásom szerint a IX. Szimfóniát saját kezûleg másolta le, hogy a lehetô legaprólékosabban megismerje a partitúrát.

***

Érdekesnek tûnik a karmester-rendezô Hary Béla elgondolása a Fidelióról: a színpad nagy részét, természetesen a zenekar foglalja el, de marad elég hely a szólistáknak és hátul az énekkarnak is — személy szerint viszont nem tartom elképzelhetetlennek egy nagyszínpadi hagyományos operaelôadás megvalósítását sem. A szereplôk színpadi mozgása elégséges ahhoz, hogy érzékeltesse, vázolja a cselekményt — ezért állítom, hogy ez a rendezôi elgondolás mélyen zene-, és nem színpad-központú. Illesse dicséret az énekeseket azért, hogy ebben a lecsökkent színpadtérben is "megtalálták helyüket", és hatásos gesztikát sugároztak. Vitathatónak tartom viszont azt az apróságot, hogy Florestan kezén a bilincs és a partitúra mennyire "illett össze", némiképp anakronisztikusan hatott.Tekintve, hogy a mû egy börtönben játszódik le, nem bír olyan nagy fontossággal a díszlet kérdése, a látványosság nyilvánvalóan háttérbe szorul. Új kosztümök hiányában pedig megfeleltek más elôadások jelmezei is.

Természetesen a karmester Hary Béla túlszárnyalta a rendezô Hary Bélát, hiszen egy ilyen tapasztalt, és nemcsak az opera, hanem a szimfonikus repertoárban is jártas dirigensnek nem okozott fejtörést a beethoveni muzsika tolmácsolása. A zenekarnak éppen ezért sikerült ilyen nagymértékû hûséggel megvalósítani a karmester szándékát.

A szólisták teljesítményérôl is dicsérôleg kell szólnunk: most is érezhetô volt a mûvészek odaadása, az a komoly felkészülés, amely mindegyikük elôadásmódját áthatotta.

B. Konrád Erzsébet Fideliója színészileg is sokarcú figura: férfiruhában próbál eltûnt férje nyomára bukkanni, és még attól sem riad vissza, hogy Rocco börtönôr össze akarja házasítani leányával, Marcellinával, sziklaszilárd eltökéltséggel halad útján — sôt, hidegvére akkor sem hagyja cserben, amikor meggyôzôdik arról, hogy saját férjének kell megásnia a sírját. A világirodalom és a való élet is bôvelkedik olyan helyzetekben, amely a nôi önfeláldozásról szól, arról az örök szerelemrôl, amely minden akadályt képes legyôzni. Ennek tükrözésére egy olyan tapasztalattal rendelkezô énekmûvészre volt szükség, mint B. Konrád Erzsébet. És ehhez hozzátehetjük a jól átgondolt és kivitelezett vokális megoldást.

Rocco fogházgondnok szerepében Szilágyi Jánost láthattuk-hallhattuk, aki fiatal kora ellenére nagyon jó teljesítményt nyújtott: sikerült a romantikus mûvekbôl olyannyira ismert pozitív hôst formálni, akinél a becsület a legfontosabb. Hangja megfelelô erôvel és kidolgozottsággal rendelkezett.

Florestan szerepében Kiss Domokost hallhattuk, aki nagyon szép, lírai indíttatású szerepfelfogással örvendeztette meg a közönséget, szépen imposztált magas hangjai betöltötték a nézôteret, de kitûnt zenei frázisépítkezésével is. A többéves, sokoldalú színházi, jobban mondva, operaházi tapasztalat ez alkalommal is érzôdött.

Hary Judit Marcellinája kedves kis bakfis, aki az elsô szerelem igézetében és annak tûzpróbáján átesve, megtalálja igazi társát Jacquino személyében. Magabiztos, de ugyanakkor a spontaneitás erejével ható alakítás.

Bancsov Károly Pizarrója erôteljes, a hatalmával visszaélô, gátlástalan figura, a negatívum megtestesítôje — és ezt megfelelô énektechnikával és dinamikával támasztotta alá.

Haraszti Zsombor Jacquinója kedves, szeretetreméltó figura: kis szerepét könnyedén énekelte. Szívesen hallgatnánk meg más, nagyobb formátumú szerepben is.

Fernando miniszter rövid szerepét Szeibert István alakította, méltóságteljesen, mondhatni — elegánsan.

A két fogoly szerepében énekkari tagokat hallhattuk, akikre minden bizonnyal szép jövô vár, ha komolyan veszik tanulmányaikat, karrierjük építését.

***

Nem áll szándékomban valamiféle párhuzamot vonni a különbözô tévéadók általam eddig hallott komolyzenei elôadásai és a kolozsvári között: nem mérhetjük össze magunkat egyik nagyváros operaházával sem. Ám ez az elôadás újra meggyôzött arról, hogy van még erôtartaléka ennek a társulatnak, csak éppen közönsége nincs. Mindennek ellenére nem tartom ezt az operát a közönségnevelés avagy a becsalogatás mintapéldájának, valószínûleg egy Verdi- vagy egy új operett-bemutató talán több nézôt vonzott volna, de ez az opera mindenféleképpen megérdemelt volna egy teltházas elôadást. A Fidelio "nehéz" opera, nem mindenki számára adatik meg, hogy megértse és megérezze a darabban rejlô drámaiságot, feszültséget, egyszóval a zene szépségét, ám az alig félház újra elgondolkodtat: tényleg ennyire "kikapcsolódtunk" a zene, a mûvészet bûvkörébôl, tényleg elég, ha a mindennapos munka után a tévé az egyetlen szórakozás? Kolozsvárt még mindig egyetemi városként tartják számon, s ha a magyar diákságot nem is, de úgy látszik, tanáraikat sem igen érdekli a komolyzene, az opera.

Sajnálatos tény, hogy a bemutatón, még ha magas mûvészi színvonalat ért is el, a közönség megint távollétével "tüntetett". Unalmas dolog állandóan a közönséghiányról beszélni, de azért azt is meg kell említenünk, hogy ezúttal Kolozsvár szellemi elitjének jórésze — vagy legalábbis azok, akiket ennek tartunk — újra "igazolatlanul hiányzott", és nem csak ôk, hiszen — ha leszûkítjük a kört a kimondottan szakemberekre, azaz a város zenész-rétegére — azért van még egy operaház Kolozsváron, van Filharmónia, Zeneakadémia, Zenelíceum, ahol — állítólag — szintén mûvészemberek alkotnak, nevelnek. Ôk sem voltak kíváncsiak erre a produkcióra?

A bemutató a kisszámú közönség ellenére, kis idôbeli késéssel ugyan …, de megtörtént.

Hintós Diana

Május 9., péntek

Május 10., szombat

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 37 502 lej, 1 USD =32 630 magyar forint = 153 lej.

ÉRTESÍTÉS

A volt 12. Számú Középiskola (herbák) esti tagozatának XI. E–F. oszt, 1963-ban érettségizett véndiákjai 2003. május 31-én tartják 40 éves érettségi találkozójukat. Felkérem osztálytársaimat, hogy május 12-én, hétfôn este 7 órakor találkozzunk a Memorandumului utca 6. szám elôtt. Érdeklôdni a 140-173-as telefonon, 21–23 óra között vagy 0744-536176. (0025)

ÁLLÁS

Magyarországon, Balatonparton munkalehetôség fiatal hölgyeknek go-go táncos munkakörbe. Jó kereseti lehetôség. Érdeklôdni: 0036-30-3313997. (8878020)

Május 11-én, vasárnap rendezik meg a Tájfutás mindenkinek elnevezésû, immár hagyományossá vált, évente két szakaszban (tavasz és ôsz) lebonyolított, tájfutást népszerûsítô versenyt. A vetélkedôn bárki részt vehet, aki meg akar ismerkedni ezzel az izgalmas, fizikai és szellemi erôfeszítést egyaránt igénylô sporttal. Nincs szükség elôzetes szakismeretekre. A rendezôk kiemelten javasolják az V–VI. osztályos tanulók részvételét, akár szüleikkel, tanáraikkal együtt is.

A verseny színhelye a Fellegvár, találkozás vasárnap 10 órakor a fellegvári keresztnél. Rendezô a Pro Orientare Társaság, támogató a megyei sporthivatal.

A Horia Demian Sportcsarnok ad otthont a hét végén az országos bajnokságnak. Szombaton délután 1 órakor az ünnepélyes megnyitó után este 8 óráig a selejtezôket bonyolítják le. A megnyitón felvonulnak a 29 sportklub képviselôi (mintegy 350 sportoló), aikido, dzsiu-dzsicu, kickbox és sporttánc, különleges meghívottként pedig a rohamrendôrség elit alakulata is bemutatót tart.

A versenyre a szakszövetség kolozsvári, bukaresti, nagyváradi, marosvásárhelyi, jászvásári, petrozsényi, nagyenyedi, gyulafehérvári, brassói, Râmnicu Vâlcea-i, Târgu Jiu-i, pucioasai, pitesti-i, szászfenesi, tordai, ploiesti-i, medgyesi és aranyosgyéresi sportklubjai neveztek be.

A vetélkedô vasárnap a döntôkkel folytatódik, amelyeket 10 és 18 óra között rendeznek.

Sajnos, igazából egyetlen nagyobb méretû atlétikaversenyre telik a költségvetésbôl Kolozsvárott. Más "iparágak" sorra szervezik rendezvényeiket a megyei és városi szervek segítségével, a sportok királynôje viszont nem teheti meg ugyanezt. E különleges emlékversenyt is csak a támogatók tartják életben, évek óta pénzösszegekkel járulva hozzá az eltávozott versenyôk és edzôk emlékére rendezett vetélkedôhöz. Az U és a KMSC kupákkal, kisebb összegekkel még kirukkol, de lassan-lassan elfelejtôdik a volt sportolók, edzôk neve és azok eredményei. Már az elôtörekvô ifjúság is alig hallott Ion Moina, Traian Chitul, Sanda Cublesan, Kiss György, Ion Arnãut vagy Bíró György nevérôl, de sorolhatnánk még a neveket. Ezért ez a kis emlékezés részben e sportembereket, részben a kolozsvári atlétika érdemes múltját idézi, hogy igenis itt már a XX. század elejétôl jó eredményeket értek el — erre vall két olimpiai ezüstérmünk (dr. Somodi István és Silai Ilona) és még sok neves atléta helytállása világ- és Európa-bajnokságokon, Universiádékon és más megmérettetéseken. Most inkább a fiatalabb korcsoportokban vannak jó teljesítmények, a felnôtté válás egészen más elhivatottságot igényel, így szélnek eresztik ôket a klubok.

N. P.

*

Az emlékversenyen kívül a Ion Moina Stadionban 15 órai kezdettel a 7. Atlétikai Világnap versenyt is lebonyolítják. Versenyszámok (mind a fiúknak, mind a lányoknak): 100 m-es síkfutás, 1500 m-es síkfutás, 110/100 m-es gátfutás, távolugrás, súlylökés.

Résztvevôk: 1986-os, 1987-es, 1988-as vagy még ennél is fiatalabb versenyzôk. A kolozsvári zónadöntôn megyénken kívül Fehér, Arad, Bihar, Beszterce-Naszód, Krassó-Szörény, Hargita, Hunyad, Máramaros, Maros, Szatmár, Szilágy és Szeben megye képviselteti magát.

A gyôztesek okleveleket, pólókat és jelvényeket kapnak.

Szombaton a Sétatéren második alkalommal rendezi meg az emberjogi szervezet a Habitat krosszversenyt — a begyûjtött összegekkel a kis jövedelmû családok lakásépítését segítik.

A 11 órakor kezdôdô vetélkedôn három korcsoportban (3–10, 10–15 és 15 év fölöttiek) versenyezhetnek a fiatalok. Minden versenyzônek legalább egy hozzátartozója ott kell hogy legyen, és hozzá kell járulnia akármilyen csekély összeggel.

Az atlétikai versenyszámokat szórakoztató programok, zsákbanfutás, párbanfutás, szülô–gyerek verseny egészítik ki.

A 29. alkalommal Komarno-Komárom Dunán keresztül lebonyolított 10 km-es futáson vettek részt a Kolozsvárt képviselô atléták. Ôk már rendszeres vendégek ezen a tájon, annak ellenére, hogy a kolozsvári hosszútávfutás felnôtt "gárdája" sajnos immár csak egyszemélyes!

Tíz országból neveztek be atléták a nemzetközi viadalra. A férfiak versenyében Kolozsvár nyerte mind az egyéni, mind a csapatversenyt. A gyôzelem a Krajovából "beugrott" Bogdan Mircea nevéhez fûzôdik, aki a hídon áthaladó határnál már az élre tört, és kerek 30 perccel gyôzött a több mind 350 résztvevô közül. Negyedik lett a "valódi" kolozsvári Sergiu Dascãl (31:40), míg 14. a Megyesrôl meghívott Mircea Cunte. A csapatgyôzelmet is, meg a sok szép serleget és pénzt hazahozták a fiúk (egyébként önköltségen utazó 12 fôs csapat vett részt a meghívásos versenyen). Veteránként "megsanyargatta" magát a volt tízpróbázó mesteredzônk, Bogdan Laci is, aki a 202. helyen érkezett, egyéni csúcsot futva.

Az ifi korosztályos lányok eredményeit hibásan a felnôttekhez írták (s mivel csak ketten voltak, így csapatunk nem volt). Így is a nagyok között 5. lett Luminita Maier (1984-es születésû) és 10. Lenuta Pop (ô pedig 1987-es).

Ez évben szlovák oldalról volt az indulás, jövôre a 30. alkalommal kiírt versenyen magyar földrôl indulnak, és a szlovák Komárnóba lesz az érkezés. Reméljük, hogy jövôre csakis kolozsváriak futnak majd, hiszen nekik szólt a meghívó.

Nagy Péter

A Verd el rajtuk a port, de porok nélkül! (Fã-i praf fãrã prafuri) elnevezésû kábítószer-ellenes kampány keretében szombaton az Unirea sportbázison 11 órától lábteniszversenyt, 12-tôl keleti sportok bemutatóját, 13 órától pedig focimérkôzéseket rendeznek. A mûsor hétfôn a Horia Demian Sportcsarnokban folytatódik.

Megvédték bajnoki címüket a Dési LAPI kadett röplabdázói. A fiúk a hazai pályán rendezett döntô tornán minden ellenfelüket fölényesen verték. Ioan Viorel Cret fiatal tanítványai a döntôben 3–2 arányban bizonyultak jobbnak a Piatra Neamt-i Sportiskolánál.

A dési gárdából a legjobb játékos Bogdan Muresan volt, aki máskülönben a kadettválogatott tagja.

Erkedi Csaba

B-osztály, 26. forduló

Gépész utcai stadion: Kolozsvári CFR-Ecomax–Zalatnai Minaur;

Gyulafehérvár: Apullum–Kolozsvári U FC;

Câmpulung Muscel: ARO–Aranyosgyéresi Sodronyipar.

C-osztály, 26. forduló

Dés: CF 01–Margittai Petrom;

Nagykároly: Victoria–Dési Egyesülés;

Szatmárnémeti: Szamos–Szamosújvári Olimpia.

A B-osztály második csoportjának további mûsora: Nagybányai FC–Resicabányai MSC, Nagyváradi FC–Szatmárnémeti Olimpia és Târgu Jiu-i Pandúrok–Krajovai Extenzív; a Vajdahunyadi Corvin és a Medgyesi Gázmetán szabadnapos.

A C-osztály nyolcadik csoportjának többi mérkôzése: Tordai Aranyos FC–Máramarosszigeti Marmatia 3–0 (játék nélkül), Kürtösi Frontiera–Avasfelsôfalui Avas, Borosjenôi Tricotaje–Bethleni Szamos Gáz és Sarmasági Bányász–Kôvárhosszúfalui Plastunion; a Zilahi Armãtura szabadnapos.

LAPZÁRTAKOR:

Nôi kosárlabda-mérkôzés, az elôdöntô negyedik találkozója a bajnokság rájátszásában a Horia Demian Sportcsarnokban:

Kolozsvári U ACSA Terapia–Bukaresti Sportul Studentesc 63:56 (18:18, 8:7, 16:18, 21:13).

bpe

CSELGÁNCS

Szombaton 10 órakor a Horia Demian Sportcsarnokban — gyerekverseny, az országos bajnokság megyei szakasza fiúknak és lányoknak.

KOSÁRLABDA

Szombaton 16 órától a Horia Demian Sportcsarnokban: Kolozsvári U ACSA Terapia–Bukaresti Sportul Studentesc — a nôi bajnokság rájátszásának elôdöntôje, ötödik mérkôzés

ÖKÖLVÍVÁS

Szombaton 16 órától és vasárnap 10 órától a Tordai Állami Színházban: X. Potaissa Kupa.

Egykori aradi diáktársam, a volt országos bajnok teniszezô és kosárlabdázó, a Maros menti város magyar újságjának sportrovatát is szerkesztô Piros Dénes elmondása nyomán tudathatom a következôket. Ha nem is éppen sporteseménnyel, de végsô fokon mégiscsak sportolónô ihlette dologgal kapcsolatban.

Közimert, hogy mekkora sikerük volt (és van mindmáig) világszerte az Egyesült Államokban a 20. századbeli ötvenes években "született" Barbie-babáknak. Nos, mostanság az aradi játékgyárban Ábrahám Zoltán mester a 2000-es sydneyi olimpián csapatbajnokságot nyert román nôi válogatott tagjáról, a késôbbi egyéni versenyek során emlékezetes ajzószeres ügybe keveredett Andreea Rãducanról mintázott játékszert. Mint tervezôje elmondta, sajnos, csak fényképek és a tornásznô ismerôseitôl kapott értesülések, személy- és fôleg arcleírások nyomán látott munkához. Legnagyobb örömére a versenyzéstôl idôközben visszavonult Andreea is ellátogatott a bánsági városba, s meglátta a babát, elragadtatással beszélt róla.

Rövidesen megkezdik a baba sorozatgyártását. A játékszer részére különleges dobozt terveztek, amely a dévai testvérgyárban készül. Fedelén található a tornásznô fényképe, abból az idôbôl, amikor még versenyzett. A doboz nagyrészt átlátszó, hogy minél több részletet mutasson az érdeklôdôknek. Akik, ha megvásárolják a nagy kíváncsisággal várt babát, azzal együtt Andreea aláírásával dedikált fényképet is kapnak majd.

Így, ha már nem láthatjuk többet a felemáskorláton vagy a gerendán, gyönyörködhetünk benne a polcon vagy a babaágyban...

László Ferenc

A France Football felmérése szerint jelenleg a vasárnap óta bajnok Manchester Unitedet erôsítô David Beckham számít a legjobban keresô labdarúgónak a világon.

Az angol válogatott csapatkapitánya évente 15 millió euróhoz jut klubszerzôdése és különbözô reklámok révén. Mögötte a korábbi éllovas, a Real Madridban szereplô francia világ- és Európa-bajnok Zinedine Zidane végzett 14 millióval. Harmadik a kétszeres világbajnok, s szintén a spanyol elitklubban játszó Ronaldo lett 11,7 millió euróval.

A legjobb húsz között a Real Madrid és az Internazionale 4–4 futballistával szerepel, míg a Manchester Unitedet hárman képviselik.

A Manchester United meg akarja hosszabbítani a szerzôdést Beckhammel. Ha David Beckham elfogadja a "bérbefagyasztást", akkor négy évvel meghosszabbítják szerzôdését a M. U.-nál.

A világ legjobban keresô labdarúgójának jelenlegi kontraktusa 2005-ig szól, s heti 90 ezer fontos fizetést biztosít. Ezt nem akarják már tovább emelni az Old Traffordon, igaz, ez is elegendônek tûnik a megegyezéshez.

A 28 éves Beckhamet az elmúlt hetekben többször is hírbe hozták a Real Madriddal, sôt a bulvárlapok többsége már "össze is adta" a feleket. De valamennyi érintett tagadta a megegyezést, legutóbb maga a sztár jelentette ki: maradni akar Manchesterben, s nem is tárgyalt a spanyolokkal.

Bár a varsói, 700 ezer dollár összdíjazású torna vasárnapi döntôjét hasfájdalmai miatt feladta, mégis újra a második helyre lépett elôre a nôi teniszezôk világranglistáján az amerikai Venus Williams.

A lengyelországi viadalon gyôztes francia Amélie Mauresmo jelenleg a hatodik, míg a rangsort továbbra is a fiatalabb Williams-nôvér, Serena vezeti.

A WTA-ranglista élén (zárójelben a korábbi helyezés): 1. (1.) Serena Williams 7055, 2. (3.) Venus Williams 4508, 3. (2.) Kim Clijsters (belga) 4312, 4. (4.) Justine Henin-Hardenne (belga) 3910, 5. (5.) Lindsay Davenport (amerikai) 3304, 6. (7.) Mauresmo 3041, 7. (6.) Jennifer Capriati (amerikai) 2883, 8. (8.) Chanda Rubin (amerikai) 2524, 9. (9.) Daniela Hantuchová (szlovák) 2509, 10. (11.) Jelena Miskina (orosz) 2265 pont.

Ferrero a második helyen
A vasárnap véget ért valenciai, 400 ezer dollár összdíjazású tornán diadalmaskodó spanyol Juan Carlos Ferrero két helyet javított egy héttel korábbi pozícióján, és már a második a férfi teniszezôk világbajnoki pontversenyében, az ATP Race-ben.

A rangsort — csakúgy, mint a hagyományos világranglistát — továbbra is Andre Agassi vezeti. Az amerikai nagy meglepetésre ezen a héten a római tornán kikapott az elsô fordulóban.

Az ATP Race élmezônye (zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Agassi 371, 2. (4.) Ferrero 262, 3. (3.) Rainer Schüttler (német) 248, 4. (2.) Carlos Moyá (spanyol) 247, 5. (5.) Roger Federer (svájci) 226, 6. (6.) Andy Roddick (amerikai) 186, 7. (7.) Gustavo Kuerten (brazil) 172, 8. (8.) Guillermo Coria (argentin) és (8.) Lleyton Hewitt (ausztrál) 166–166, 10. (12.) Calleri (argentin) 137 pont.

A hagyományos világranglista élén (zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Agassi 4395 pont, 2. (2.) Hewitt 4295, 3. (3.) Ferrero 3275, 4. (4.) Moyá 3035, 5. (5.) Federer 2545, 6. (6.) Roddick 2305, 7. (7.) Marat Szafin (orosz) 2150, 8. (8.) Alberto Costa (spanyol) 1960, 9. (9.) Jiri Novak (cseh) 1951, 10. (10.) Paradorn Srichaphan 1885 pont.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]