 |
 |
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
2003. július 7.
(XV. évfolyam, 151. szám)
Egyes becslések szerint ötszázezren voltak kíváncsiak július 5-én, szombaton este az István, a király rockopera erdélyi ôsbemutatójára, többen, mint ahányan legutóbb részt vettek a csíksomlyói búcsún. Ameddig a szem ellátott, hatalmas embertömeg töltötte be a két Somlyó hegy közötti nyerget.
Az Ezer Székely Leány elnevezésû rendezvénysorozat utolsó mozzanataként a rockopera az ország minden részébôl odavonzotta a magyarokat. Csíkszereda felé haladva, a Kolozsvárról indult buszból könyû volt megállapítani, hogy az elszáguldó gépkocsik és buszok közül melyik tart a rendezvényre: a kolozsvári busz hátsó ablakába kitûzött, szentkoronás magyar zászló láttán heves dudálással, integetéssel fejezték ki tetszésüket a Maros, Hargita, Kovászna, Bihar megyei és magyarországi rendszámú jármûvek utasai. Mivel az indulók Kolozsváron nagy esôt hagytak maguk után, némi aggodalmat jelentett az idôjárás, de estére Csíkszeredában is kiderült az ég, és a szép idô kitartott az elôadás végéig. A városból végeláthatatlan sorokban meneteltek az emberek a somlyói dombra, igyekezvén helyet keresni maguknak a tömegben, ahol este 9 órára már egy tût sem lehetett volna leejteni. Ennek ellenére az emberek fegyelmezetten vártak a kezdésre, különösebb rendbontás nem volt tapasztalható.
Maga az elôadás igen csekély késéssel indult, valószínûleg csak azért nem lehetett betartani az eredetileg betervezett fél kilences kezdést, mert akkor még javában özönlöttek az emberek. Röviddel 9 óra után azonban felhangzott a kezdô muzsika, a színészek pedig felvonultak a színpadra. Kis csalódást okozott, hogy a beharangozott "közel eredeti" szereposztás mindössze három személyt jelentett: Vikidál Gyula Koppány szerepében hódított, Istvánt Varga Miklós alakította, az öreg regöst pedig Bródy János. A többiek nagyrészt fiatal, aránylag ismeretlen színészek voltak, közülük néhányan erdélyi származásúak. Üde színfoltot jelentett még a táltost, Tordát alakító Novák Péter, aki egészen másként formálta meg szerepét, mint annak idején Deák Bill Gyula: az ô Tordája karizmatikus sámán, aki áldozati táncával, fiatalos lendületével még inkább kiemelte Koppány körének pogányságát. A nôi szereplôk általában halványabb alakítást nyújtottak, a lényeget természetesen a két fôszereplô összecsapása jelentette. István és Koppány harcában két különbözô karakter került szembe egymással, a lehetôségek között pedig a nép választott utat a maga számára.
A tömeg kezdeti fegyelmezettsége mindvégig kitartott, méltósággal és tisztelettel ünnepelték az elôadók teljesítményét, együtt énekelték a jól ismert dalokat, bizonyos részeknél kigyúltak a gyertyák, és természetesen rengeteg magyar zászlót is lengetett a szél a domboldalon. István királlyá koronázását tûzijáték kísérte, majd színészek és közönség együtt énekelték a Himnuszt, de ezzel még nem szakadt vége az ünneplésnek. Hatalmas tapsot kaptak a színészek, a szintén jelen lévô szerzôk, Szörényi Levente és Bródy János, a rendezô-koreográfus Novák Ferenc, valamint a Honvéd táncszínház, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Együttes és a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncmûvészeibôl összeállított tánccsoport. A legfelemelôbb pillanat a legvégére maradt: Vikidál Gyula és Varga Miklós együtt kezdték énekelni a Székely Himnuszt, ehhez csatlakozott a közönség is, a domboldal pedig visszaverte az énekszót…
Az elôadás végeztével az emberek elfogódottan, türelmetlenkedés és lökdösôdés nélkül, egymást segítve ereszkedtek alá a sötét és meredek domboldalról. Érdemes volt lefelé menve idônként hátrapillantani, nézni a csendesen haladó tömeget, és megállapítani: nem mindennapi esemény részese lehetett Csíksomlyón félmillió magyar.
Világosító Szent Gergely ünnepét ülték meg szombaton Szamosújváron a helyi, az ország különbözô részeibôl, Magyarországról és az Észak-Amerikából hazaérkezett örmények. A templomi megemlékezésen, az erdélyi örmény hagyományokat bemutató kiállításon, illetve az ezt követô szeretetvendégségen jelen volt dr. Jakubinyi György római katolikus érsek, dr. Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke, Varujan Vosganian, a Romániai Örmények Egyesületének elnöke, Varujan Pasbuggian, a román parlament örmény kisebbségi képviselôje és számos más helyi közéleti személyiség.
A rendezvény templomi szertartással vette kezdetét. A szentmisét cerebráló dr. Jakubinyi Görgy érsek, a Romániai Örménykatolikus Egyházmegye püspöki rangú apostoli kormányzójának papi asszisztenciájában részt vett Geréb Péter besztercei fôesperes, Jakab Gábor kerekdombi plébános és a szamosújvári örménykatolikus plébános, Szakács Endre.
Geréb Péter igehirdetésében az örmény nép és az örmény egyház nehéz évszázadairól, súlyos megpróbáltatásairól beszélt. Egy francia gondolkodót idézve, mondotta: isteni csoda, hogy a nehéz megpróbáltatások ellenére az örmény, a zsidó vagy a magyar nép nem pusztult el. Ha e csodát keressük az örmények életében, akkor eljutunk Világosító Szent Gergely életútjához, személyes példájához, amivel fényt és megújulást hozott e nép számára. Nem véletlen, hogy az utókor a mai napig hálás e jeles egyházi személyiségnek: az örmények változatlan büszkeséggel ünneplik szerte a világon, így Szamosújváron is. Az igehirdetô felidézte a múlt évszázad elsô nagy holokausztját is, amikor a törökök és a kurdok több mint 1,2 millió örményt pusztítottak el: a férfiakat leöldösték, a nôket és gyerekeket sivatagi éhhalálra ítélték.
A fôesperes kitért Antal József néhai magyar miniszterelnök halálos ágyán elhangzott szavaira is: "Keresztény Magyarországot akarok!"Mint fogalmazott, egy nép jövôjét meghatározó hasonló kívánság 1700 évvel ezelôtt hangzott el elôször Világosító Szent Gergely szájából. E szavak aktualitása napjainkban minden kornál idôszerûbb, fogalmazott az igehirdetô.
A templomi szertartás után került sor a város új képgalériájában megrendezett örmény kulturális kiállítás megnyitójára, ahol Szamosújvár örmény alkotóitól fennmaradt festmények, szobrok, kegytárgyak, korabeli könyvek, különféle nyomtatványok kerültek a közönség elé. A kiállítás anyagát elôször Kolozsváron mutatták be, és innen tért haza szülôhelyére, Szamosújvárra, ahogyan azt Nicolae Pop polgármester megfogalmazta. A kormánypárti elöljáró beszédében nagyra értékelte az örmény lakosság hozzájárulását a város fejlôdéséhez. Mint fogalmazott, itteni letelepedésük új kezdetet jelentett a város életében.
Dr. Jakubinyi György érsek a kiállítást méltató beszédében kitért arra, hogy a népi hovatartozás és a vallás elválaszthatatlan egymástól. Példák erre a kiállított képek, kegytárgyak, vagy a családi eseményekrôl készült korabeli felvételek, amelyek szinte kivétel nélkül a család életében bekövetkezett egyházi eseményekhez (keresztség, házasság vagy más szertartásokhoz) kapcsolódnak. Ez mutatja a jövôt is számunkra, fogalmazott az érsek, aki beszédét magyarul és románul is elmondotta.
Sajnos sem a többségében román elôadók, sem a szervezôk nem gondoltak fordításra, pedig sok olyan magyarországi és hazai örménymagyar vendég is részt vett a rendezvényen, akik szívesen meghallgatták volna magyarul is az elhangzó beszédeket. A Romániai Örmények Szövetségének elnöke, Varujan Vosganian azonban továbbra sem nézi jó szemmel a "magyarörménykedést", ami nem egy esetben konfliktusforrást jelentett az örmény szervezetek együttmûködésében.
Varujan Vosganian a kiállításmegnyitón elhangzó beszédében némiképp a konszenzusra törekedve, a közös múlt ápolását, a hagyományok megtartását hangsúlyozta. A történelembe visszakanyarodva az örmények 700 éves vándorlásáról szólt, akik befogadó országukban megtelepedve, mindenhol értéket alkottak, környezetüket felvirágoztatták. A megmaradás súlyos kihívásairól szólva elmondotta: európai szociológiai kutatások bizonyítják, hogy azok az emberek, akik elhagyják szülôföldjüket, és idegenben telepednek le, a második nemzedékbeli leszármazottaiknak csak kis százaléka ôrzi meg anyanyelvét. A fejlôdés információt hoz, de kultúrát nem. A megmaradáshoz a gyökerekbôl kell építkezni, ahogyan itt Szamosújváron is történik, fogalmazott a beszélô.
A rendezvényt követô ünnepi ebéden Örményország bukaresti nagykövetségének egyik munkatársa is köszöntötte a résztvevôket. A jelenlévôk elénekelték az örmény majd a székely himnuszt.
Szombaton délután Körösfôn folytatódott a pénteken Kolozsváron rajtoló Vasvári Pál Emléknapok Kalotaszegen elnevezésû hagyományos ünnepségsorozat. A diákok szokásos történelmi vetélkedôjén, melynek témája Vasvári Pál élete és halála, rendkívül szoros eredmény született, ami igencsak megörvendeztette a szervezôket, résztvevôket egyaránt. A helyszínen átvett könyvjutalom mellett a legjobbak Magyarországon táborozhatnak. Ezt követôen a körösfôi református templomot hordozó domb lábainál, a Vasvári-kopjafánál rendkívül hatásos zenével fogadták az Erdélyi Kárpát Egyesület által szervezett III. Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúra tizenegy résztvevôjét, akik között az idén elôször egy fiatal nôt is köszönthettek. Tóthpál Tamás fôszervezô elmondta, az idén elmaradt a magyarországi részvétel. Feischmidt János, Vári László, Fazakas Ferenc, Szilágyi István, Szilágyi András, Debelják Zoltán, Jászoly Tibor, Koszorus Levente, Serény Tibor, Tóbiás Magda és Tóbiás Ferenc az eddigi emléktúrák legkedvezôtlenebb idôjárását kényszerültek elszenvedni: a Kolozsvár–Funtinel–Körösfô útvonalon több alkalommal is eláztak.
Este kilenc órától Magyarvalkón Lukács Ferenc lelkész tartott istentiszteletet, ezt követôen a templomkertben felállított kopjafánál Kerekes Sándor, a Kolozs megyei tanács alelnöke Vasvári Pál életútjáról és a Rákóczi szabadcsapat sorsáról szólt, Kun Ferenc, a budapesti Rákóczi Szövetség alelnöke Rákóczit méltatta, majd Mohai Sándor, a Rákóczi Szövetség másik jeles képviselôje mondott emlékbeszédet. Az idei ünnepségen elôször vett részt és koszorúzott a magyarországi Dorog német kisebbségi önkormányzatának elnöke és alelnöke, Sax Róbert és Sárosi Katalin. A magyarvalkói gyermekek Lukács Ferencné tiszteletesasszony vezetésével alkalomhoz illô dalokat, nótákat adtak elô, majd a résztvevôk koszorúkat helyeztek el a már-már sötétségbe boruló dombtetôn.
Vasárnap délelôtt Körösfôn istentisztelet keretében adta át Pécsi L. Dániel jelképtervezô a református közösségnek a háromszínû, koronás nemzeti zászlót. A templomdomb tövében álló Vasvári-kopjafánál Antal János, Körösfô polgármestere köszöntötte az egybegyûlteket, majd Körösfô testvértelepülésének, Tiszavasvárinak a polgármestere, Sulyok József köszöntôje hangzott el, majd a Kolozs Megyei RMDSZ képviseletében Kónya Hamar Sándor elnök, parlamenti képviselô szólt az ünneplôkhöz. A vasárnapi rendezvényen többek között tiszteletét tette Kerekes Sándor, a Kolozs megyei tanács alelnöke, illetve Máté András kolozsvári városi tanácsos, az MKT elnöke, Szentandrási István, a bánffyhunyadi RMDSZ elnöke, Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere, Lakatos András megyei tanácsos, Péntek László, a Körösfôi Rákóczi Kultúregylet elnöke, a Vasvári-napok lelkes szervezôje, továbbá Korpos András a körösfôi RMDSZ elnöke. Az idei Vasvári-díjakat Kun Ferencnek, a budapesti Rákóczi Szövetség alelnökének, valamint a körösfôi születésû, Zilahon élô Kuruc Lászlónak ítélték, aki betegsége miatt nem lehetett jelen, de Ferenc László körösfôi lelkipásztor, esperes által felolvasott levélben köszöntötte az ünnepséget. A Vasvári-napok hagyományos módon a jósikafalvi-havasnagyfalui kirándulással ér véget, ahol imát mondanak a végzetes csata ma már vízborította helyszínének közelében, majd az emlékezés koszorúit a tó hullámaira bízzák. Miközben a túlsó parton a román közösség a 48-as gyôzelem emlékét ünnepeli...
Ion Iliescu államfô szombaton felavatta Románia szentpétervári fôkonzulátusát.
A Románia Gazdasági Fejlesztéséért Szövetség üzletember tagjai nemrég tájékoztatták Mircea Geoanã külügyminisztert a román nagykövetségekkel fenntartott viszonnyal kapcsolatos problémáikról. Példaként említették Románia moszkvai nagykövetségét, ahol a tisztségviselôk azzal utasították el az oroszországi üzleti lehetôségekkel kapcsolatos információ-igényléseket, hogy "semmi közük a gazdasági egységekhez".
A külügyminiszter pénteken közölte, hogy "friss erôket" küldenek a moszkvai román nagykövetségre, mivel többen is panaszt tettek a diplomáciai képviselet közönségszolgálatával kapcsolatban.
Diplomáciai források elmondták a Mediafaxnak, hogy fennáll Aurel Constantin Ilie moszkvai nagykövet leváltásának lehetôsége.
Ami késik, nem múlik: néhány éve, már a rajtjánál kudarcra ítélten, építették meg a Sétatéren azt a pónilovagló központot, amelynek célja az akkor még a városházával jó kapcsolatokat ápoló közterületfenntartó vállalat bevételeinek a növelése volt. A derék állatok ott nyaraltak-teleltek, és talán az efféle helyeken kötelezôen megjelenô patkányok sem hiányoztak. A kezdeti visszafogott érdeklôdés fokozatosan annyira elfogyott, hogy az idén beszüntették a mûködését. A minilovakat elszállították, maradtak csupán a környezetet indokolatlanul sértô kerítések, a pénztári és istállóépületek. Amelyek semmiképpen sem kapcsolhatók össze a felüdülést, esztétikai érzést szolgálni hivatott öreg parkkal.
A SKANDINÁV IRODALMI ÉS MÛVÉSZETI LAPFOLYAM ÁGHEGY címû antológiakötetét mutatják be július 8-án, délután 6 órakor a Phoenix Könyvesboltban. Szerkesztette Tar Károly, méltatja Fodor Sándor. A bemutató napján a kötetet félárban árusítják.
A KOÓS FERENC KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY, a zilahi Colorprint Kiadó és a Mûvelôdés szerkesztôsége július 9-én, szerdán du. 6 órakor mutatja be SepsiI Dezsô Helyettem címû verseskötetét a Gaudeamus Könyvesboltban (Szentegyház/Maniu u. 6. szám). Közremûködik a Tarisznyás Együttes.
AZ APA SZEREPE A GYERMEK NEVELÉSÉBEN — ez a témája a június 8-i Kismamaklub összejövetelének. A beszélgetést Berszán Lídia szociális gondozó irányítja. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak kedden du. 6 órára a Farkas/Kogãlniceanu utca 21. szám alá. Egyúttal arra kérik a szakfolyóirat-kölcsönzôket, juttassák vissza a folyóiratokat a klubba, még a vakáció elôtt.
Helyreigazítás
Július 5-i, szombati lapszámunk elsô oldalán a Szervátiusz-emlékünnepségrôl szóló beszámolónk mellett hiányos képaláírás jelent meg. A felvételen Szervátiusz Tibor szobrászmûvész, felesége, Szervátiusz Klára és dr. Czirják Árpád érseki helynök, pápai prelátus látható. Az érintettek és olvasóink szíves elnézését kérjük.
Nyári egyetem mûszakisoknak
Human Friendly Mechatronics címmel rendeznek mûszaki tanfolyamot július 14–28. között, a rendezvény a BEST International (Board of the European Students of Technology) szervezet Vivaldi programjának részét képezi. A kurzusokat a kolozsvári Mûszaki Egyetem tanárai tartják. (E-mail: www.JOBShop.bestcj.ro)
Sokszínû, mégis egységes kép alakult ki Szervátiusz Jenô kolozsvári születésû szobrászmûvészrôl azon az emlékünnepségen, amelyet születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett meg Kolozsvár Római Katolikus Szent Mihály Egyháza július 4-én. Az ünnepségre a mûvész leszármazottain kívül számos magyarországi jeles személyiség is érkezett, hogy lerója tiszteletét a balladaszobrász elôtt.
A Nôszövetség székházában kezdôdött ünnepség elsô része a tudományosabb jellegû elôadásoké volt. Elsôként Balogh Gizella, a Szent Raffael kör elnöke elevenítette fel a mûvész alakját, ismertetve életútját. A szobrászok ereklyekészítô voltára hívta fel a figyelmet beszédében dr. Czirják Árpád érseki helynök, pápai prelátus, kiemelve, hogy Trianon óta a magyarság alig-alig állíthatott szobrokat nagyjainak, ezzel szemben a román szobrok elszaporodása tapasztalható. A prelátus értékelése szerint a szobrok nemzetünk nagyjaira emlékeztetnek, kultúrát teremtenek, és nem engedik, hogy a haza fogalma a tudatalatti szférába szoruljon. Szervátiusz mûvészetét méltatta beszédében Csoóri Sándor magyarországi költô, aki személyes emlékeket is ôriz a mesterrôl. Szervátiusz pályája az anyaországban teljesedett ki, 1977-es emigrációja után. A pályatársak kezdetben gyanakodva szemlélték mûvészetét, egyfajta romantikus, mitologikus pátoszt tulajdonítottak neki. Késôbb ugyan elismerték teljes jogú mûvészként, ám halála óta keveset hallani róla. Életútját Csoóri Petôfiéhez hasonlította: járta Erdélyt, mint Petôfi az országot, hogy hiteles, a részleteket is pontosan kidolgozó és hûen tükrözô szobrászatot teremtsen. Az ô mûterme Erdély lett, a helyszíneivel és a sorsával együtt — összegezte a költô, felhívva a figyelmet arra is, hogy még mindig vannak olyan kritikusok, akik szeretik pusztán Bartók és Kodály mûvészetének illusztrátoraként meghatározni Szervátiuszt, az esztétikai provincializmus bélyegét nyomva rá. A méltatókhoz csatlakozott dr. Demeter Ervin magyarországi országgyûlési képviselô, aki beszédében Szervátiusz hatását elemezte. Kifejtette: alig van olyan erdélyi tollforgató, aki ne került volna kapcsolatba vele valamilyen formában, vagy ne írt volna róla. Az emberül alkotás mûvésze volt ô, aki témáért a néplélek múltba gyökerezô kulturális hagyományaihoz fordult, kialakítva a népi díszítô és ábrázoló faragást. Mûvészetének két legjellemzôbb sajátossága: a tudás és az alázat.
A leszármazottak és hozzátartozók nevében Szervátiusz Klára, a mûvész fiának, Szervátiusz Tibornak a felesége szólt. Személyes hangú beszédében megköszönte a rendezvényt, majd tolmácsolta dr. Feledy Balázs szavait, aki a Magyar Örökség díj átadásán elmondott laudációját küldte az erdélyi ünneplôknek. A díjat igazoló oklevél másolatát bekeretezve hozták el a kolozsvári Szervátiusz múzeum számára, ahol a rendezvény is folytatódott. Elsôként Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató elevenítette fel Szervátiuszhoz kapcsolódó emlékeit, majd Kusztos Endre képzômûvész emlékezett meghatottan mesterére, aki igazgatta pályáját és fiaként szerette ôt. Az elôadásokat és visszaemlékezéseket idônként muzsikával szakították meg: a Szent Mihály Egyház kórusa, a Flauto Dolce együttes, a Concordia vonósnégyes, Borsos Edit és Barabás Kásler Magda közremûködése tette még emelkedettebbé a rendezvényt. A szintén jelen lévô kitûnô szobrászmûvész, az "ünnepelt" fia, Szervátiusz Tibor némaságával fejezte ki üzenetét és köszönetét mindazoknak, akik azon munkálkodnak, hogy Szervátiusz Jenô szellemisége tovább éljen, munkáit pedig mindörökké csodálhassa az utókor.
Szombat délelôtt, a festô halálának tizedik évfordulója alkalmából, emlékkiállítás nyílt a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
Elôbb az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület részérôl Dáné Tibor Kálmán fôtitkár ismételten köszönetet mondott Györkös Mányi Albert nagylelkû felajánlásának, aki még életében az EMKÉ-re hagyta életmûvét. Kevés ilyen példával lehet találkozni a civil szervezetek világában.
Kántor Lajos szerint az eltelt tíz év alatt sok minden megvalósult mindabból, amit Györkös Mányi Albert remélt beteljesedni. Egykori lakását és mûtermét életében is sokan látogatták, de ez most már kolozsvári kulturális találkozóhellyé alakult. Képeit szerte a világban ismerik, tavaly például a Tûzoltózenekar címû munkája volt látható az ENSZ-mûteremben. Györkös Mányi Albertet jelentôs kolozsvári festômûvészként tartják számon, de életmûve Budapesten is elismerésnek örvend. A Kolozsvári Társaság egyik célkitûzése rehabilitálni a város környéki magyar kultúrális hagyományokat, és ennek a festô szülôfaluja, Tordaszentlászló is a része. A most megnyílt tárlaton nincs tematikai megkötöttség, inkább a reprezentativitás a cél. Közismert, hogy Györkös Mányi Albert eredetileg zenésznek készült, egy idôben kiváló zenetanárként is mûködött, amíg, váratlanul, nem kezdett elhivatottságot érezni a képzômûvészet iránt. Naiv festôként indult, de késôbb lassan több szállal is kezdett változni, kapcsolódni a valósabb világhoz. Sok mûve tordaszentlászlói vagy kolozsvári ihletettségû. Valamikor érdekes lenne kiállítani naiv stílusú grafikáit is, amelyeket ô annak idején "ólommetszeteknek" nevezett. Az emlékházban egyelôre a Kalevala-sorozatból, a mesemotívumokból, tájképeibôl, virágcsendéleteibôl kaphatunk meggyôzô ízelítôt.
"Tíz év alatt beérett az örökség" — jelentette ki megnyitó beszédében Kántor Lajos. A tárlatavatás után az EMKE kuratóriumának tagjai, a festô tisztelôi Szentlászlón megkoszorúzták Györkös Mányi Albert sírját.
A hónap végéig kiépítik és felújítják a szamosújvári Brãdet Menedékházat, hogy az teljes befogadóképességgel mûködhessen. A menedékházban hátrányos helyzetû fiatal lányokat szállásolnak el, akik a szakiskolákból kikerülve már nem részesülnek többet állami támogatásban, az épület továbbá a lányanyák otthonául is szolgál.
A Bunyi Annamária vezette Gyermeksegélyezô Románia Alapítvány a németországi International Builder’s Order (IBO) önkénteseinek a segítségével építi ki az otthont, ahol a fiatal lányok körülbelül 18 hónapig érezhetik majd magukat biztonságban. Ez idô alatt részesülnek a Gyermeksegélyezô Románia Alapítvány szervezte programokban is.
A csók fiziológiájáról érdemes tudni, hogy a hatalmas hatású kicsi gesztus képes teljesen összezavarni az ember fizikumát, alkalmas mély érzelmek — mint a szerelem, vagy a tisztelet — kifejezésére, de szépít is egyben.
A szervezetben egy igazi csók lázas aktivitást vált ki: felgyorsul tôle a légzés és a pulzus, s akár fél fokkal emelkedhet a test hômérséklete. Egy szenvedélyes csók során többek között a szerotonin, dopamin és adrenalin termelése nô ugrásszerûen és ad boldogságérzést, miközben lefékezôdik a depressziókért felelôs kortizol stresszhormon kibocsátása, és színre lép a feniletilamin "szerelmességi" hormon. A hasnyálmirigy inzulint termel, az immunrendszer a fertôzések ellen ható anyagokat küld a véráramba — ezekre szükség is van, mert egy csóknál hatalmas mennyiségû baktérium cserél gazdát. "A csók valójában természetes kábítószer, boldoggá tesz, és még fogyaszt is, mivel számos kalóriát emészt fel" — állítja Karin Gutierrez-Lobos, a bécsi AKH Általános Kórház pszichiátere.
Ám amerikai kutatók azt is kiderítették, hogy aki reggel úgy indul el otthonról, hogy már csókolózott, az sikeresebb és kevesebb balesetet okoz, s hogy aki rendszeresen csókolózik, annak kevesebbszer kell orvoshoz fordulnia s tovább él.
Noha a csókot általában a szerelemmel hozzuk összefüggésbe, eredete egyáltalán nem erotikus jellegû: az állatvilágból származik, ahol a szülôk szájukból táplálják kicsinyeiket, s így tettek a történelem kezdetén ôseink is.
És nem is csak szerelmes csók létezik: a testvéri csókot gyakorolják, gyakorolták például a politikában, a kézcsók a spanyol udvari etikett terméke, a gyûrûre lehelt csók az alárendeltséget jelképezi, s hasonló az értelme a lábcsóknak is, amely a bibliában is szerepel.
Nem csoda, hogy sok mûvészt is megihletett az érzelmek e kifejezése, s filmekben ma már igazán nem ritka a csókolózás. A csókra vonatkozó számos aforizma közül az egyik legkedvesebb: "A csók kísérlet arra, hogy az ajkak minél intenzívebb használata mellett ketten közösen hallgassanak".
1953 májusában a volt Református Líceum XII. B. osztálya az érettségire készülôdött, amikor megtudtuk, hogy végre valakinek sikerült feljutnia az Everestre. Mi nagyon benne voltunk a dolgokban, mivel Xántus János volt az osztályfônökünk. Belénk oltotta a természet, a titokzatos világ szeretetét és a nagy kíváncsiságokat mindezek iránt. Valahogy ily módon már akkor majdnem mindent tudtunk, amit valahol közöltek a magas hegyek világáról. Már azokban a napokban gyors menetelést rendeztünk (gyalog, toronyiránt) a Tordai-hasadékhoz, s bevetettük magunkat a sziklák közé. Majdnem mind túrázók voltunk (sokszor engedély nélkül kihagytuk bizonyos "munkanapjainkat" május 1–2, Sztálin szülinapja stb.) és egyszerûen eltûntünk az iskolából, igazgatóink bánatára (politikai alapszínezetre gyanakodtak, hiszen volt közöttünk már akkor sok meggondolatlan alak, aki akkor mind nagy patrióta lett, késôbb nagy besúgóként mûködött, ma pedig adja a börtön-meghurcoltatottat). Igaz, ezek akkor se, most sem voltak a Nagy Hegyek csodálói! Legtöbbjük külföldre hurcolkodott, vagy éppen a szemünk láttára fejt ki mindenes munkát.
Egyszóval a Tordai-hasadék sziklái jól megizzasztották a társaságot, majd a barlangok (pl. a Kéményseprô) lelohasztották lendületünket. Jöttek jobb napok is: gyorsgyaloglás Kisbánya–Öreghavasig, szabadban való éjszakázás, s visszafelé csatangolás jó sáros utakon, rövidítéseken Kolozsvárig. Végül is jó formába került a társaság, s jöhettek a nyári vizsgák, de a gyengébbjének az ôszi is megfelelt. Aztán szétszéledtünk, neki az életnek, támasszal vagy anélkül. Nagy elônnyel indultak az IMSZ-tagok. Én nem feleltem meg ott, mert "papgyerek" voltam. Még a pioníroknak sem kellettem! Ezért is vonzott a természet, a különleges kihívás. Itt nem kérdezték tôlem, hogy ki fia-borja vagyok.
Egyetlen Testnevelési Fôiskola volt akkoriban Romániában, én odamentem Bukarestbe, felvételizni. Híres hely volt, mivel Sorbonne-i, francia alapokon mûködött, s talán abban az idôben az egyedüli fôiskola-egyetem volt Romániában, ahonnét elfogadták, elismerték a diplomát az egész világon! Hû, de nehéz is volt! Nekem különösen, mivel magyar suli után ide, e román világba becsöppenni, hallgatni az elôadásokat, szemináriumokon felelgetni, s aztán a rengeteg nehéz gyakorlat mellett teljesíteni is a vizsgákon! Csodás és nyomorúságos világ volt az akkori bukaresti élet nekem és sok székely kollégámnak és az összes román évfolyamtársaknak is! Soha az évek folyamán egyetemista román kollégáimnak rossz szavuk irányunkban nem volt. Talán akkor éreztem meg igazán, hogy korombeli barátaim csaodálatos emberek, ha valamit nem értettem, rögtön segítettek, de szeretetük a mai napig is tart! Ma már a 45. találkozón is túl vagyunk, és mindig furcsán kérdezik: ott Kolozsváron miért nincs megértés, mert ez ott közöttünk soha sem állt fenn! Mondottam, hogy a dolog kétoldalú, én sem sértettem meg ôket soha. De politikusaink is nagyon sértôdékenyek, esetleg olyan dolgokra, amiket az ôsök vagy azok ôsei követtek el egymás ellen. Az utolsó háború pedig valahogy a románoknak kedvezett, mi magyarok késôn kapcsoltunk (mint annyiszor a történelem folyamán).
De a Hegy szelleme sohasem veszett ki belôlem. Egész életemben másztam ott, ahol anyagilag ez megengedett volt. Közben gyarapítottam elméleti tudásomat arról a bizonyos hegycsoportról, amirôl még ma is nagyon kevesen és keveset tudnak. Az atlétika mellett síszakot is választottam — külön engedéllyel, csak hogy ott lehessek a hegyek árnyékában. Ki is másztam majdnem több mind 40 hegycsúcsra az országba, amelynek magassága meghaladja a 2000 métert. De olyan csúcsokat is döntöttem — nagyon komoly edzések után, amit már kevesebben mondhatnak magukénak, s ezek közül sok hasznot is hozott. Pl. amikor a Pestera menedékháznál laktunk — az elején egyszer, de aztán kétszer egy nap alatt felmentünk a Babele menedékház mellé, le a Jepilor (télen lezárt) völgyén Busteni-be, 35–40 kg-os hátizsákkal, élelemmel visszamásztunk a Jepilor völgyén, el a Babele mellett, le a Pestera menedékházig! Tiszta serpa munka volt, akkor ott "nem járt" felvonó, nem volt semerre út, csak hó, víz és jég, idônként egy-egy szikla. Gondolom, ha azután felküldtek volna bennünket akármilyen 6000 méteres hegyre, bizonyosan gyôztesként jöttünk volna le, vagy a mostani "román expedíción" ott lettünk volna — biztosan — a csúcson. Az igazi baj az volt, hogy rosszkor születtünk, rossz idôben és fôleg nem a megfelelô helyen!
Aztán úgy alakult, hogy a Páringon kaptunk lehetôségeket, hogy sípályákat meg sportközpontot építsünk a Fôiskolának. Egy nyáron át jelöltük az erdôt. Hol lesz a felvonó (egy nagy, majd a kisebbek), hol lesznek a menedékházak, sípályák. Álmodozó tanárunkkal, Gil Teodorescuval felmentünk a Páring csúcsra, s onnét lefelé kinéztünk mindent. Télen valakinek el kellett kezdenie a munkát, hát azok is mi voltunk. A régi, még magyar világban épült (ma leégett) menedékháztól taligával kettesben kezdtük felcipelni a kész beton-maltert a felvonó felsô oszlopaihoz. Ezt hónapokon keresztül csináltuk. Az elején úgy éreztem, hogy ott halok meg a nagy súly alatt Gábor Mircea sorstársammal együtt (ô jobban bírta, mert valaha tornász is volt, és óriási lelkierôvel tudott hajcsároskodni). Nagyon megedzôdtem, az edzéseken csak úgy repültem a síléceimmel. Ekkor — mellékesen — nyertem országos utánpótlás sífutó bajnokságot, de a nagyok között is II-ik lettem 50 km-en, és sok-sok versenyen az élen végeztem. Abban az évben a lengyel Tátrában télen kimásztam az összes 2000 méter feletti csúcsokat, de a csehektôl (ma szlovákok) is kijutottam néhány határcsúcsra! Nyári szünidôben 2 nap alatt a Szigethegység három 1800 m feletti csúcsára is látogattam (Vlegyásza-Vigyázó, Öreghavas és a Bihar(ria) csúcsára, mindezt gyalog, egymagamban). Közben a Nagy Hegyre mások is étvágyat kaptak, s megtalálták a többi 8 ezrest, úgyhogy végül a Himalája és a Karakorumban 7–7 hegyet mértek be 8000 m felett, de nagyon rákaptak, s lassan becserkészték, majd kimászták mindegyiket. S ahogy összeszámláltam, ezen hegyek összetevô csúcsainak száma 24, és mindegyiken volt valaki, de majdnem mindegyiknél ott is maradt valaki! Akik kockáztattak, 80%-uk ott maradt. Akik megtették a megfelelô elôkészületeket, azoknak sikerült. Aki nem tudott leállni, az is bukott, mert a hegy nem kegyelmez a hibás lépéseknek! Hillaryéknak azért sikerült, mert elôttük már idejében kinézték a "pálya" hozamát, és kiépítettek sokkal több támadó tábort, mint az elôttük járók. A román Constantin Lãcãtusunak is azért sikerült majdnem minden kísérlete, mert idejében ott volt a helyszínen, s jó hónapig ott "edzôtáborozgatott", valójában tehát nem kockáztatott.
(Folytatjuk)
(Folytatás július 5-i lapszámunkból)
Ennek egyik bizonyítéka — mutatott rá — az amerikai szenátorok levele, amelyet mások mellett Hillary Clinton — "ez a szánalomra méltó asszony, aki nem nekünk kellene hogy történelmi leckéket adjon, hanem akinek saját családi problémáival kellene foglalkoznia" — is aláírt. (C. R.: Cu prilejul lansãrii cãrtii lui Paul Niculescu-Mizil, "O istorie trãitã": Îndemnuri pentru o Declaratie de Independentã a României de sub tutela americanã. Adevãrul [Bukarest], 2002. július 3.)
Rãzvan Theodorescu a tengeren túli honatyák levelének kijelentéseit azonnal cáfolta. Az amerikaiakat a túlzásoktól óvta, és kijelentette: a nagysármási szobrot leszerelték, a cãlãrasi-i szobrot pedig bevitték annak a személynek a házába, aki felállította. Jilaván viszont csak egy emléktábla maradt, amelyen Antonescu neve más nevek mellett jelenik meg. A miniszter úgy vélekedett, hogy a Victoria Palotában valamennyi egykori román kormányfô portréja ott áll, a német állam vezetôi közé Hitler is beletartozik, Antonescunak tehát ott a helye, hiszen a második világháború idején Románia miniszterelnöke volt. Más nyilvános helyen pedig semmi nem maradt, ami Antonescuval kapcsolatos. (Rompres: Ministrul Culturii spune cã nu mai existã simboluri legate de numele maresalului Ion Antonescu în locuri publice. Bukarest, 2002. június 29. Mediafax: Rãzvan Theodorescu: O parte din informatiile scrisorii Comitetului Helsinki nu se verificã. Bukarest, 2002. június 29.; (S. S.): În ciuda cererii americanilor, Guvernul României nu dã jos tabloul lui Antonescu. Jurnalul national [Bukarest], 2002. június 30.; *** Rãzvan Theodorescu, despre prezenta portretului lui Ion Antonescu în palatul Victoria. "Atâta vreme cât între conducãtorii statului german este enumerat si Hitler...". Adevãrul [Bukarest], 2002. július 1.; Bogdana Pãun: Rãzvan Theodorescu: Informatiile din scrisoarea Comitetului Helsinki nu se verificã. Ziua [Bukarest], 2002. július 1.; (B. P. H.): Concluzia ministrului Rãzvan Theodorescu: Nu ne lãudãm cu Ion Antonescu, dar nici nu putem sã-l omitem din cãrtile de istorie. Transilvania jurnal [Kolozsvár], 2002. július 1.; *** Rãzvan Theodorescu sare în apãrarea tabloului lui Antonescu. Ziarul de Iasi [Jászvásár], 2002. július 1.; Salamon Márton László: Antonescu, mars el! Theodorescu: tájékozatlan Helsinki Bizottság. Krónika [Kolozsvár], 2002. július 1.; Florin Negrutiu: Umbra lui Antonescu la Palatul Victoria. Curentul [Bukarest], 2002. július 2.) Cozmin Gusã, a kormányon lévô Szociáldemokrata Párt fôtitkára kijelentette: senki nem vonhatja kétségbe, hogy Románia igazodni szándékszik a nemzetközi értékrendhez, s hogy "az észak-atlanti világba kíván betagolódni". (Mediafax: Cozmin Gusã comenteazã solicitarea Comisiei SUA pentru Securitate si Cooperare în Europa. Bukarest, 2002. július 1.; Rompres: Hotãrîrea României de racordare la valorile internationale nu poate fi pusã la îndoialã, afirmã Cozmin Gusã. Bukarest, 2002. július 1.; Oana Stancu et al.: Ministrul Cozmâncã, prins cu ocaua micã. Jurnalul national [Bukarest], 2002. július 1.; *** Gusã az Antonescu-szobrok eltávolításáról. Szabadság [Kolozsvár], 2002. július 2.) Octav Cozmâncã közigazgatási miniszter pedig leszögezte: a kormányrendeletet "rendre alkalmazzák", hiszen "a kormány nem tépheti le az utcanév-táblákat, mert ez a helyi hatóságok dolga". (Mediafax: Cozmîncã precizeazã cã ordonanta privind simbolurile fasciste este aplicatã esalonat. Bukarest, 2002. július 2.; C. D.: Desi nu poate smulge tãblitele, Cozmâncã va cerceta strãzile Ion Antonescu. Adevãrul [Bukarest], 2002. július 3.; *** Fokozatosan alkalmazzák a fasiszta szimbólumokról szóló rendeletet. Szabadság [Kolozsvár], 2002. július 3.) Az ingerült válaszok dacára, másnap Suceava városában bejelentették: a helyi és a Dorna Vátra-i Antonescu utcákat átkeresztelik. (Mediafax: Denumirea strãzilor Maresal Ion Antonescu din Suceava si Vatra Dornei va fi schimbatã. Bukarest, 2002. július 3.)
Az akadémián rendezett konferencián sem született megegyezés. Míg a zsidó történészek (pl. Lya Benjamin és Theodor Wexler) úgy értékelték, ami a romániai zsidósággal történt, az igenis holokauszt volt, román kollégáik (pl. Dan Berindei és Rãzvan Theodorescu akadémikusok) ezt cáfolták. Berindei úgy vélekedett, a jelenségnek csupán "egyik szárnya érintette Romániát", Theodorescu viszont leszögezte, hogy "Romániának nem volt kapcsolata a holokauszttal, de az Antonescu-kormányzat és a Pruton túli területek elfoglalása révén részt vett a holokausztban". Florin Constantiniu professzor viszont kimondta: Antonescu zsidókkal szembeni politikája "gyilkos és téves" volt, "ártatlanok halálát okozta, nem szolgálta a nemzeti érdekeket, és a román nép igazságtalan vádolásához vezetett". (Rompres: Poporul român nu este antisemit, afirmã participantii la seminarul ’Holocaustul si implicatiile lui în România’. Bukarest, 2002. június 28.)
Nem vezetett sokkal több eredményre a két nappal késôbb, szintén Bukarestben, a román Katonatörténeti és Védelempolitikai Tanulmányok Intézete, a tel-avivi és a bukaresti egyetemek, illetve a "Goldstein Goren" Héber Tanulmányok Központja által szervezett, "A romániai holokauszt. Történelem és jelenkori jelentései" címû konferencia. Florin Constantiniu kijelentette, hogy a 31/2002. számú kormányrendelet kibocsátása tévedés volt, mert "megrontotta a tudományos párbeszédhez szükséges légkört", s "a politikum újabb beleszólását" jelképezi a tudományos kutatásba. A Szabad Európa Rádiót képviselô Michael Safir azonban egyszerûen feltette a román hallgatóságnak a kérdést: "Mit gondolnak, meddig lehet azt tûrni, hogy tizenkét évvel a forradalom után szobrokat emeljenek, és egy gyilkosság apológiáját folytassák?" (Mediafax: Florin Constantiniu crede cã ordonanta referitoare la fascism si xenofobie este o gresealã. Bukarest, 2002. július 1.) A jeruzsálemi Jad Vashem intézetet képviselô Jean Ancel professzor rámutatott: Antonescu zsidóellenes politikájának 1941–1942-ben több százezer zsidó esett áldozatául, a marsall azonban 1942 októberétôl — amikor rájött, hogy Hitler elveszíti a háborút — megváltoztatta a zsidókkal szembeni attitûdjét. Több elôadó úgy vélekedett, hogy Antonescu a holokausztra jellemzô politikát folytatott. (Mediafax: Politica maresalului Antonescu a fost specificã Holocaustului, apreciazã unii istorici. Bukarest, 2002. július 1.; Rompres: Holocaustul, între istorie si semnificatii contemporane. Bukarest, 2002. július 1.; Rompres: Dezbatere privind originile antisemitismului în România si politica antonescianã fatã de evrei. Bukarest, 2002. július 1.; Mihai Diac: Comunitatea academicã — tolerantã cu statuile lui Antonescu: "Ciuntirea istoriei nu este în folosul nimãnui". Adevãrul [Bukarest], 2002. július 2.)
A Jad Vashem Intézet kutatója úgy vélekedett, a mai generációnak el kell ismernie, hogy a román társadalom évtizedeken át beteg volt, meg kell értenie, hogy létezett egy román fasizmus, amelyik zsidóellenességét nem a nácizmusra, hanem olyan helyi gyökerekre alapozta, amelyek a román társadalmat kezdeteitôl jellemezték. Ancel hangsúlyozta: senki sem vádolja a mai generációt azzal, ami a holokauszt idején történt, nincs szó vádaskodásról és bosszúról, hanem a tények és a történelmi felelôsség elismerésérôl, s esetleg a megtörténtek megbánásáról. A román sajtó Jean Ancel érveit határozottan visszautasította, s úgy állította be a történteket, hogy az Egyesült Államok a romániai holokauszt elismerését a NATO-csatlakozás "újabb feltételévé" tette. (Dan Vasile: SUA ne îndeamnã sã ne punem cenusã în cap pentru trecutul antonescian. Asumarea implicãrii în Holocaust, o nouã conditie pentru admiterea în NATO. Curentul [Bukarest], 2002. július 11.; lásd még: *** "Financial Times" — implicarea în holocaust, criteriu de aderare la NATO. Adevãrul [Bukarest], 2002. július 11.)
Egyes lapok azonban továbbra is arra helyezték a hangsúlyt, hogy a második világháború idején Románia nem üldözte, hanem mentette a zsidóságot. Ennek bizonyítékaként az ellenzéki România liberã például — amely a korábbi hónapokban, mintha mi sem történt volna, szinte egyáltalán nem foglalkozott a kibontakozott holokauszt-vita kérdéseivel — a budapesti román fôkonzul 1944-ben írt egyik levelét is közölte, amelyben a svájci Vöröskereszt kérésére kétezer zsidó gyermek Romániába történô szállításának engedélyezését kérte a bukaresti hatóságoktól. (Vladimir Alexe: România perceputã ca o tarã de salvare în al doilea rãzboi mondial. România liberã [Bukarest], 2002. július 4.) Annak ellenére, hogy a fasiszta szervezeteket tiltó kormányrendelet már március óta hatályos, a Romániai Legionárius Mozgalom június végén zavartalanul, sôt, rendôri felügyelet mellett ünnepelhette meg Bukarestben — éppen az Egyesült Államok nagykövetségének szomszédságában –- létrehozásának 75. évfordulóját. Az utcán tartott ünnepségen Serban Suru, a mozgalom elnöke kijelentette: "Én, Serban Suru, itt és most, tagadom a holokausztot!" A hatóságok nem intézkedtek, a bukaresti sajtó pedig az eseményt nyugdíjasok idôtöltéseként mutatta be. (Gheorghitã Aurelian Ion: Miscarea Legionarã — un hobby pentru pensionari. Adevãrul [Bukarest], 2002. június 24.) Szintén júniusban a kormánypárt úgy döntött, hogy a fasiszta szervezetek és szimbólumok betiltásáról szóló jogszabályt nem terjeszti a szenátus plénuma elé annak júliusi rendkívüli ülésszakán, hanem a vitát meghatározatlan idôre elhalasztja. (L. R.: Sesiune extraordinarã la senat. Adevãrul [Bukarest], 2002. június 18.)
(Folytatjuk)
Hogyan érvényesülnek a nôk jogai a közép- és kelet-európai átmenet országaiban — errôl terjesztett jelentést az Európa Tanács (ET) nyári ülésszakán a nôk és férfiak esélyegyenlôségével foglalkozó bizottsága elé Kósáné Kovács Magda (MSZP), a strasbourgi ülésszakon részt vevô magyar küldöttség tagja. A Frey Mária, Szabó Szilvia és Petô Andrea társadalomtudósok gondozásában elkészült jelentést a bizottság elfogadta és a következô ülésszakon határozattervezetként terjeszti a Közgyûlés elé.
1989 után a nôk politikai szerepvállalása csökken. Parlamenti arányuk 10% körül mozog. A nôi civil szervezetek száma alacsony, érdekérvényesítô képességük gyenge. Az aktív és sikeres nôi politikusok kivételnek számítanak. A gyenge nômozgalom a civil szféra általános gyengeségének része. A nôi civil szervezetekben megszerzett tapasztalat adhatja a jövô nômozgalmának sikerét.
A szocializmus idején a nôk munkaerôpiaci részvétele Kelet- és Közép-Európában kiemelkedett a nemzetközi mezônybôl, elérte nemcsak a társadalmilag, de a demográfiailag lehetséges maximumot is. Az 1990-es évek elsô felében azonban a GDP a közép-európai országokban 15–25%-kal, Délkelet-Európában 35–45 százalékkal, a volt Jugoszlávia országaiban, a balti államokban, a Független Államok Közösségében kb. 50%-kal, vagy még annál is többel esett vissza. 26 millió munkahely szûnt meg, ami a rendszerváltozás elôtti összes munkahely 13 százaléka. Ezekbôl az állásokból 14 milliót nôk töltöttek be. A foglalkoztatási ráták nemek közötti különbsége azonban nem nôtt jelentôsen, hiszen a férfiak foglalkoztatottsága is csökkent. A balti államokban és Magyarországon viszont a nôi munkanélküliségi ráták a férfiakénál tartósan alacsonyabbak. A részmunkaidôs foglalkoztatás (amely lehetôséget sok nô kedvezônek tart) alig emelkedett, a munkavállaló nôk 90 százaléka teljes munkaidôben dolgozik.
A közép- és felsôfokú végzettségû nôk megôrizték munkaerôpiaci kötôdésüket, a három és több gyermekes anyák azonban igyekeznek minél teljesebben kihasználni a gyermekgondozási szabadság idôtartamát, amivel együtt jár az a veszély, hogy a munkaerôpiacra való visszatérésre késôbb nem lesz lehetôségük, elveszítik jogosultságukat a társadalombiztosítási ellátásra, és képtelenek lesznek gondoskodni magukról, ha családi életük összeroppan.
A munkanélküliek mintegy fele tekinthetô tartósan (legalább egy éven át) állástalannak. A nôknek nehezebb kiutat találni a hosszú távú munkanélküliségbôl, mint a férfiaknak, s ennek fô oka, hogy nagyobb felelôsség terheli ôket a gyermekgondozásban, mint párjukat. Lengyelországban például a házasságban élés nem befolyásolta a munkanélküli férfiak állástalálási lehetôségeit, viszont súlyos hátránynak számított a munkanélküli nôk esetében. Ez magyarázatot adhat arra, hogy a fiatal nôk miért halogatják vagy utasítják el családalapításra vonatkozó döntésüket.
Biztató, hogy a nemek szerinti bérkülönbségek — a kereseti skála 1990-es években tapasztalt szétnyílása ellenére — nem nôttek, hanem változatlanok (10–30%) maradtak. Van néhány ország — pl.: Csehország és Magyarország —, ahol az olló valamelyest zárult. Ennek okát a nôk magas iskolázottsági szintjével magyarázzák.
A nôk álláshoz jutását a gyermekgondozás állami intézményeinek elsorvasztása is nehezíti. A bölcsôdék-óvodák aránya a térség egészében visszaesett; Csehországban és Szlovákiában a bölcsôdéket gyakorlatilag megszüntették.
A munkáltatók kevésbé hajlandók nôket alkalmazni, mint férfiakat, és korlátozzák a szülôi szabadság igénybevételét. Emiatt a kisgyermekek száma is 10–50%-kal csökkent a régióban, ami az átalakulás egyik megdöbbentô következménye, és hosszú távon számos gazdasági és társadalmi problémát okozhat.
A reproduktív jogok — szexuális önrendelkezés, a fogamzásgátló szerekhez való hozzájutás, örökbefogadás, felvilágosítás, abortusz — szabályozása a közép-kelet-európai országokban nem megoldott.
A régióban egyre súlyosabb probléma a pornográfia és a prostitúció, továbbá a nôkereskedelem. A reklámoktól a kemény pornográfiáig olyan képek árasztják el a térség országait, amelyek a nôket szexuális tárgyként ábrázolják, s ezzel fontos szerepet játszanak a nôk elleni erôszak különféle formáinak ösztönzésében és legitimálásában.
A családon belüli erôszak az összes rendszerváltó országban elterjedt jelenség, bár létezését vagy nem ismerik el, vagy nem tekintik önálló bûncselekménynek. A családon belüli erôszak áldozatai sehol sem kapnak megfelelô jogi segítséget. A nemi erôszak nagyrészt latenciában maradó bûncselekmény. Az 1977-tôl 1999-ig terjedô idôszakban a feljelentések száma fokozatosan csökkent, a bírói ítéletek száma pedig még meredekebben esett (például Szlovéniában, Magyarországon, a Cseh Köztársaságban és Lettországban). Becslések szerint a nemi erôszak eseteinek 98-99%-át nem jelentik. A régió számos országában a családon belüli nemi erôszak nem számít bûncselekménynek, de például Magyarországon, Szlovéniában és Macedóniában az elmúlt 10 év során annak nyilvánították. A nôkereskedelem és a kényszerprostitúció az összes vizsgált országban a nôk elleni erôszak létezô formája.
A kutatások azt mutatják, hogy a nôk negyede-ötöde tapasztal fizikai bántalmazást és szexuális erôszakot férfipartnere részérôl; a kamaszlányok harmadának elsô szexuális tapasztalata kényszerítés következménye; a nôk 20-60%-a tapasztal szexuális zaklatást a munkahelyén; a családon belüli erôszak és nemi erôszak áldozatai életük során több egészségügyi problémával küzdenek és gyakrabban keresik fel a kórházak sürgôsségi osztályait, mint azok, akiknek a kórtörténetében nem szerepel erôszak.
Ha a szegénységi szintet napi 2dollár alatti értéknek tekintjük, akkor Romániában (a népesség 28%-a) és Bulgáriában (a népesség 22%-a) jelentôs a mélyszegénység. Csehországban, Lengyelországban és Szlovéniában a népesség kevesebb, mint 2%-a kénytelen napi 2$-ból megélni, igaz, az utóbbi országok gazdasági ereje, életszínvonala hagyományosan magasabb.
Minden országban gond a gyerekek elszegényedése. Az egyedülálló szülôk plusz mértékû támogatását minden rendszer célul tûzi ki, de Románia, Oroszország, Ukrajna és Lengyelország esetében ez kevésbé hangsúlyosan jelenik meg, mint Szlovéniában, Csehországban vagy Magyarországon. A támogatások többsége erôsebben koncentrál a szegénység enyhítésére, mint más családpolitikai célok megvalósítására.
A válások és a házasságon kívül született gyerekek száma drámaian emelkedett. Közel 1,5 millió azon gyerekek száma, akik állam által finanszírozott intézményi ellátásban részesülnek. Ez igen kicsi szám, ha azt vesszük, hogy a térségben csaknem 18 millió gyerek él szegénységben.
A jelentésen alapuló határozattervezet megfogalmazása szerint az ET Parlamenti Közgyûlése felszólítja a tagállamokat:
— Mûködjenek közre abban, hogy a prostitúció, a pornográfia (különösen a gyermekpornográfia), a családon belüli erôszak elleni fellépés terén összegyûlt európai tapasztalatok ismertek és felhasználhatók lehessenek az átmenet országaiban.
— Teremtsék meg a nôk számára a gyermeknevelés mellett a vállalható, de nem kiszolgáltatott munkavégzési lehetôségeket.
— Az élethosszig tartó tanulás fontosságát elismerve szervezzenek képzést a nôk életkorára, regionális helyzetére való tekintettel.
— Keressenek lehetôséget a "nem fizetett nôi munka" társadalmi elismerésére (pl. gyermeknevelés, betegápolás beszámítása a nyugdíjra jogosító szolgálati idôbe).
— Akadályozzák meg, hogy az egyedülálló idôs nôk méltatlan körülmények között éljenek.
Az utólag elôkerült adatok alapján ez lenne az egykori Külsô-Torda (Kültorda, Petôfi, jelenleg A. Iancu) utcában eredetileg 21., most 23. szám alatt lévô megviselt, egyesek által több száz évesnek tartott épületrôl, annak maradványáról szóló írás megfelelô címe.
Az 1700-as években készült térképek tanúsága szerint itt nemhogy ház, de utca sem volt, a városfal elôtt széles vizesárok és a senki földje húzódott. Utóbbi azért, mert a falak elôtt tilos volt építkezni, nehogy ostrom idején az ellenségnek legyen hol meglapulnia. Minthogy a városfalnak ez a része volt a leginkább kitéve az ellenség ostromának — a közelében emelkedô házsongárdi lejtôrôl igen hatékonyan lehetett ágyúzni —, itt végig kettôs — a vizesárok szélén külsô alacsonyabb, vékonyabb, tôle kb. 6–7 méterre a belsô, vastagabb, magasabb, mellvéddel, lôrésekkel, gyilakjárattal ellátott — fal húzódott, itt álltak legsûrûbben a falak erôsségei, a tornyok. A tizenkilencbôl nyolc: nyugaton a vargák, keleten a szabók szöglettornya, közöttük — nyugatról kelet felé haladva — az asztalosok, a posztócsinálók, a szíjgyártók, a kômûvesek és a tímárok tornya, a Torda (Egyetem) utca végében pedig — a posztócsinálók és a szíjgyártók tornya között — a Torda-kapu, amelyet a kardcsiszárok és a késcsinálók céhe gondozott és védett. A haditechnika fejlôdésével azonban a városfalak a XVIII. század második felére elvesztették hadászati jelentôségüket, az ágyúk tûz- és hordereje miatt már nem nyújtottak védelmet. Ily módon gondozásuk elmaradt, s mind elhanyagoltabb állapotba jutottak.
Mária Terézia idején a régi védelmi rendszer megszûnt, s a városok visszanyerték jogaikat a falakon kívüli területre. Ennek ismeretében, miután a katonaság a Fellegvárba tette át székhelyét, az élelmes polgárok raktárt, sütödét rendeztek be az elhagyott tornyokban, a belsô magasabb és külsô alacsonyabb városfal közötti, kôkertnek nevezett néhány méter széles, a Házsongárdi temetô megnyitása elôtt temetônek használt területet gyümölcsfákkal ültették be, a falakon kívülit pedig virágos- és veteményeskertnek kezdték használni. Az 1791-ben Nagyszebenbôl Kolozsvárra költözött fôkormányszék határozata azonban 1794-ben más rendeltetést szánt a Vargák és a Szabók tornya — tévesen Bethlen-bástya — közti kettôs falnak, a köztük és az elôterükben lévô területnek. Ennek értelmében itt házsort lehetett építeni.
1798-ban a Házsongárdi temetô aljának rendezésekor a városfal elôtt, a Vargák és a Szabók tornya, a mai Majális utca és a Tordai út között széles utat nyitottak. Ezt Torda felé a Felekre menô postaútnak, Tordai, vagy — minthogy itt szállították Tordáról a sót Kolozsvárra — Só útnak nevezték. Írásban elsô ízben 1834-ben Külsô-Torda utca, de 1845-ben is "a temetô alya két sora"-ként említik.
Az elsô építôk a városfalon belüli, Belsô-Farkas utcai háztulajdonosok voltak, akik magától értetôdônek tartották, hogy a lebontásra ítélt falon túl terjeszkedjenek, feltöltsék a várárkot, építkezésüknél felhasználják a fal és a tornyok köveit. Az idô tájt, a XIX. század elején épült a Petôfi utca 23. szám alatti ház is, amelynek közepén kétablakos emelet magasodik. Egy 1831-ben készült térképen L alakú alaprajza minden kétséget kizáróan rajta van ("Thorda felé a Felekre menô postaút" 132. számú telke).
A telek a Farkas utca 8. szám alatt lévô megyeház telkével szomszédos. A kettô közti határ a városfal mellvéddel, lôrésekkel együtt megmaradt része. Bodányi Sándor 1869. évi térképén a máig azonos helyzet látható. Ebben az évben a Külsôtorda (Petôfi) utca 21. szám alatti, hosszú évek múltán Gilovicsnak mondott épület tulajdonosa gróf Bethlen Pál, a megyeház mellett lévô, Farkas utca 10. szám alatti — a Bethlen Pál tulajdonában lévô telek északkeleti szomszédja — gróf Bethlen Sándor tulajdona.
Ehhez igen hasonló, késô barokk kapus ház, a Mátéfi-, késôbb Ürmössy-ház állt a Petôfi utca elejével szemben, a Majális utca jobb oldalán is. Ezt 1938 nyarán lebontották, s a helyén négyemeletes bérház, a Farkas-palota épült. Kelemen Lajos ennek külsejét polgárinak tartotta ugyan, de hozzátette, hogy "az egész épület valami érdekes ódon kúria benyomását tette".
A kúria jelentése ’udvarház’, ’vidéki nemesi lakóház’. Ugyanakkor, amint láttuk, 1869-ben gróf Bethlen Pál az épület tulajdonosa. Ezek alapján — a városban épült, de mégis udvarház, vidéki nemesi lakóház kinézésû épületet az ismert elsô tulajdonossal összekapcsolva — esetleg föltételezhetô, hogy gróf Bethlen Pál volt egy személyben az építtetô, az elsô tulajdonos. És talán nem véletlen, hogy ugyanebben az évben a telek északkeleti — az 1831. évi térképen egyben északi — szomszédja, a Farkas utca 10. — jelenleg 8. — szám alatti telek gróf Bethlen Sándor tulajdona volt, továbbá az sem, hogy a telek keleti része — 1869-ben Külsô-Torda utca 23., Csipkés Mihály tulajdona — késôbb az említett Farkas utcai telek része lett. Vagyis a Farkas utcai kaputól a Petôfi utcai kerítésig.
Miután a Petôfi utcát szabályozták és szintjét feltöltötték, a ház ablakai majdnem a járda szintjével egy vonalba kerültek, s most úgy tûnik, mintha a ház a földbe süppedt volna. A XIX. század végén, a XX. elején a Gilovics család lakott itt. Gilovics József, a családfô, amint azt mások mellett Kolozsvár 1923. évi leírása és címjegyzéke is tanúsítja, kádár volt. Neve, mestersége jelképével, a hordóval együtt, a nem régi bontásig az épület homlokzatán volt látható. A város 1933. évi címtárában a kádármester Gilovics már nem szerepel. De a Fôtér és az Unió utca sarkán ott volt Gilovits és Papszt, a kor egyik legnevesebb fûszer- és csemegekereskedése. Az elsô társtulajdonos valószínûleg a kádármester fia, Ferenc, a kereskedô.
"Gilovics bácsi erôs, zömök ember volt. Udvara tele volt dongákkal, abroncsokkal, hordókkal. Stráfszekéren szállította hordóit a megrendelôknek. Mi is vettünk tôle, mert bort és savanyú káposztát tartottunk a pincében. Káposztát savanyítani Gilovics néni jött át [...]. Kemény tél idején idáig jártak le a farkasok a Bükkbôl. Gilovics bácsi mesélte, hogy a farkas a pincerácsra tette az elsô két lábát, és úgy nézett be hozzájuk az alacsony utcai ablakon", idézi édesanyja szavait Mikó Imre.1
Szépirodalmi mû is említést tesz az épületrôl. Az 1920-as években a Református Leánygimnáziumban tanuló, s 1928-ban itt érettségizô Ignácz Rózsa ugyan a római katolikus egyház tulajdonában — az Egyetem és a Petôfi utca sarkán, a diákotthonnal szemközt — lévô sarokházat említ, leírása azonban egyértelmûen a Gilovics-házra illik: "Ma is látom a földbesüppedt házat. Hatalmas fedél alatt roskadoznak penészes falai. Ott guggol ijedten az Egyetem utca sarkán, szemben a temetôvel, Kolozsvárt, a Majális-tetô alatt."2. "A ház annyira alacsony, ablakai annyira a földbe süppedtek már, hogy az utcáról csak az nem lép be egyenesen a díványon alvó Ilona fejére, aki nem akar."3
Az épület néhány tulajdonosa:
1869: gróf Bethlen Pál, Petôfi u. 21.; 1904: Nagy Róza, Kültorda u. 21.; 1914: özv. Nagy Sándorné, Petôfi u. 21.; 1943: Papszt Kálmán, Petôfi u. 21.
Néhány lakója: 1904: Gilovics József kádár, Petôfi 21.; Böszörményi István csizmadia; 1914: Gilovics József kádár, Petôfi u. 21.; 1923: "Dogari-butnari" (’kádárok, pintérek’): Gilovics Iosif (’József’), str. Avram Iancu 21; 1928: Gilovics Francisc (’Ferenc’) comerciant (‘kereskedô’), str. Avram Iancu 21.
1943-ban a négy kolozsvári Gilovics család közül egy sem lakott a házban.
Az épület az 1953. évi összeírás szerint mûemlék.
1999 januárjában mûszaki szakértôi vizsgálatot végeztek az épület állagának helyzetérôl. Eszerint az udvari, a városfal melletti rész a XIX. század második felében vagy a XX. század elején épült. Amint azonban fönnebb láthattuk, az 1831. évi térképen az udvari szárny teljes egészében rajta van. A telekkönyv 38 123. számú bejegyzése szerint az épület 314,58 négyzetméternyi része (76,12%, 38 124. számú telekkönyvi bejegyzés) a város, 98,70 négyzetméternyi része (23,88%, 38 125. számú telekkönyvi bejegyzés) Barabás Tibor és Barabás Éva tulajdona volt.4 1995-ben a Németországba telepedett kolozsvári Mircea Medrea, aki a közelben nôtt fel, s akit mindig érdekelt ez a ház, amikor megtudta, hogy Barabásék része eladó, azzal a szándékkal, hogy teljes egészében helyreállíttatja, megvásárolta. Helyreállítási szándékát azonban a városháza nem támogatta.5
Az 1999 januárjában végzett szakértôi vizsgálat szerint az épület állagának 25 %-a tönkrement és a pusztulás folytatódik. Az épület megmentése és helyreállítása érdekében a felmérés a törvénytelenül az épületben lakók azonnali kitelepítését javasolta.6
1990 ôszén az RMDSZ belvárosi szervezete szerette volna megvásárolni a házat. Az akkor itt lakó idôs hölgy nem szívesen nyitott kaput, igen szûkszavú volt, csak annyit árult el, hogy a ház nem eladó, a tulajdonosról pedig mit sem szólt. Nem sokkal késôbb, valószínûleg azután, hogy elköltözött vagy inkább meghalt, több cigánycsalád költözött ide. Az amúgy is elhanyagolt ház állapota ez idôtôl rohamosan romlott. Két ízben tûz is pusztította. Fedelének egy része ekkor beszakadt. Az itt lakókat 2002. november 6-án, a második, nagyobb tûz után kiköltöztették, az életveszélyessé vált épületet pedig, a mûemlék-felügyelôség engedélye nélkül és tiltása ellenére, továbbá annak figyelembe vétele nélkül, hogy egy része magántulajdon, bontani kezdték. A felügyelôség képviselôje ekkor a rendôrség segítségét kérte. E közbelépés nyomán, miután a ház jelentôs részét lebontották, a munka félbeszakadt, a teljes lerombolás elmaradt. 2003 májusában a még meglévô maradványok köré falat emeltek, hogy az ismét tanyát verni akaró hajléktalanokat távol tarthassák. A rombolás hírére Németországból hazatért Mircea Medrea megdöbbenéssel látta, mi történt. Helyreállításáról nem mondott le, holland befektetôk segítségét szeretné igénybe venni. Úgy vélte, az épületet elôre megfontolt szándékkal tették, illetôleg tétették tönkre. Ha lebontják, a kitervelôk számára a telek sokkal többet érne, mint a régi épülettel együtt. 2003 márciusában a polgármester ellen, mûemléképület lerombolásának vádjával, bûnügyi feljelentést tett a kolozsvári törvényszéken. Minthogy ezután mi sem történt, Mircea Medrea szerint úgy látszik, a kérdést el akarják hallgatni. Ezért elhatározta, hogy a strasbourgi Nemzetközi Törvényszéken bepereli a román államot.7
A helyi román sajtó egy része a "hóhér háza"-ként emlegette. Arra hivatkozott, hogy hatszáz évvel ezelôtt, Mátyás király a vár hóhérjának építtette. A fentiekbôl nyilvánvaló, hogy itt az idô tájt még kunyhóépítésrôl sem lehetett szó. Ráadásul Mátyás király mintegy félszázaddal késôbb született. De sem korábban, sem késôbb, a városi tanács hozzájárulása nélkül, a király utasítására sem lehetett itt építkezni. Továbbá az elsô cigánycsoport, négy sátoralja, II. Ulászló rendelésére 1502 táján került a város szolgálatába. Hóhérja, ítéletvégrehajtója természetszerûleg azelôtt is volt Kolozsvárnak, hiszen lakosait 1316. augusztus 19-én Károly Róbert — "akik a szabadság útjáról lealacsonyíttattak" — visszahelyezte az V. István által adott szabadságokba. Ezek közé tartozott egyebek mellett az is, hogy "bírót (villicus) maguk közül szabadon választanak, aki minden ügyben ítélkezik, kivéve az emberölést, lopást, rablást, gyújtogatást és sebesítést, amikor a király bírája8 a városbíróval9 együtt ítél". A bûncselekményekben hozott ítéletet végre kellett hajtani. A végrehajtó ekkor még nem cigány volt, csak késôbb, a XV. század vége felé, a cigányoknak az országba való betelepedése után került ki Erdély-szerte a sorukból.
A "hóhér háza" név állítólag egy magyarországi újságírónak a két világháború között megjelent írásában fordult elô elsô ízben. Ebben az illetô azt állította, hogy a középkorban (!), családjával egyetemben, itt lakott a kolozsvári hóhér. E név létrejöttéhez föltehetôn az épületnek az utóbbi évek- vagy inkább évtizedekbeli elhanyagoltsága is hozzájárult. Valamint az, hogy egyedüli lakói, majd lakója a kaput állandóan zárva tartotta. A házat így bizonyos "titokzatosság" lengte körül. A név kialakulásához az 1990-es évek elején ideköltözött cigányok is hozzájárultak, azt állítva, hogy a házban éjszaka kísértetek járnak, titokzatos zajok hallszanak.
Gilovics nevét a XIX. század végén, a XX. elején itt lakó, de nem háztulajdonos — korabeli szóval házbirtokos — kádárról kapta, kinek neve, mestersége jelképével, a hordóval együtt, az épület jó részének 2002 novemberében történt lebontásáig, a homlokzaton volt látható.
Asztalos Lajos
1. Mikó Imre: A csendes Petôfi utca. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1978., 49.
2. Ignácz Rózsa: Anyanyelve magyar. Kelenföld–Püski, Budapest, 1990., 3.
3. i.m. 10.
4. Bucur Ildikó: Expertiza tehnicã a imobilului din Cluj-Napoca, str. Avram Iancu nr. 23 (21). (’a Kolozsvár, A. Iancu utca 23 (21.) szám alatti ingatlan mûszaki szakértôi vizsgálata’). 1999.
5. Clujeanul (kolozsvári hetilap), 2003. április 21?27., 15.
6. Bucur Ildikó: Expertiza tehnicã a imobilului din Cluj-Napoca, str. Avram Iancu nr. 23 (21). (’a Kolozsvár, A. Iancu utca 23 (21.) szám alatti ingatlan mûszaki szakértôi vizsgálata’). 1999.
7. Clujeanul, 2003. április 21–27., 15.
8. királybíró, a város második embere (ma polgármester-helyettes).
9. bíró, fôbíró (ma polgármester).
MUNKÁT KERES
Egyetemista lány informatikával kapcsolatos munkát keres. Telefon: 257-569. (0011)
MAGÁNÓRÁK
Középiskolai tanár felkészít matematikából pót-képességvizsgára. Telefon: 581-509. (0015)
Az elmúlt hét végén a hazai tornasport egyik fellegvárában, Bákóban rendezték meg a 2003. évi mesterfokú egyéni és csapatbajnokságot, amely kitûnô alkalmat nyújtott az erôviszonyok felmérésére, a sportolók formájának értékelésére a közelgô nagyszabású nemzetközi megmérettetés, az arnaheim-i (Amerikai Egyesült Államok), augusztus 16–20. közötti világbajnokság elôtt.
Az érdeklôdés középpontjában természetesen a válogatott kerettagok szereplése állt. Ha a férfiaknál a keret gerincét olyan kiválóságok alkotják, mint Marian Drãgulescu, Dan Potra, vagy Marius Urzicã sokszoros világ- és kontinentális bajnokok, a lányoknál az utóbbi idôben történt gyakori generációváltás miatt a fiatal reménységek voltak elôtérben. Ezeket igazolták a vetélkedôk is, ugyanis a fiúknál az egyéni összetettet a nagy tapasztalattal és hírnévvel rendelkezô Marian Drãgulescu nyerte, míg a lányoknál meglepetésre az alig 15 éves, 150 cm magas és 30 kilós konstancai Andrea Munteanu bizonyult a legjobbnak. A casapatversenyben is az említett tornászok együttesei végeztek az élen és szereztek országos bajnoki címet. Az elsô hely sorsa a dinamósoknál egy pillanatig sem volt kérdéses, a nôi mezônyben azonban sokáig nem lehetett tudni a végsô sikert elérô csapatot, ugyanis az elôszámításokat megtévesztette az a tény, hogy az Octavoan Belu és Mariana Bitang által felkészített olimpiai kerettagok egy zászló alatt versenyeztek, habár különbözô egyesületekbôl és városokból származnak, de végül mindegyiküket "repatriálták", vagyis származó klubjaikhoz sorolták. Az említett bajnokot és Dana Sofroniét a tengerpartiakhoz, Alexandra Eremiát, Florica Leonidát és Silvia Stroescut a Steauához "sorolták be", és így a dévaiaknál csak a kolozsvári Oana Ban maradt.
S ha Kolozsvárról esett szó, hadd említsük meg, hogy mind a fiúknál, mind pedig a leányoknál a városnak egy–egy fecskéje volt, Ciprian Veres illetve a már említett Oana Ban személyében.
Oana (Jövô ISK–Dévai Cetate) a tavalyinál gyengébben szerepelt, csak a 6. lett egyéni összetettben, és csak három szeren jutott a szerenkénti döntôbe. A gerendán is csak a 7. pozícióról indulhatott, bár tavaly ôsszel Debrecenben érmes volt. Ciprian (KMSC) sem volt formája maximumán, bár ez érthetô is, hiszen a szombati szereplés elôtt mindössze egy nappal fejezte be Resicabányán sikeres érettségi vizsgáját, tehát inkább erre kellett összpontosítania az utóbbi két héten. A pénteki vizsga után pedig 630 km-es utat kellett megtennie a verseny színhelyére. S az sem elhanyagolható, hogy most elôszôr szerepelt a felnôttek táborában (eddig, ha együtt is versenyeztek, eredményeit a reménységek csoportjában tartották nyilván). Így is azonban közel 8,50 pontos átlagot ért el, ami az említett körülmények között megfelelô. Esetében az is megemlíthetô, hogy három szeren — gyûrûn, talajon és korláton — a tartalékok között szerepelt a szerenkénti döntôkön, sajnos, nem jutott szóhoz.
Telefonjelentésünk pillanatában javában folytak a szerenkénti döntôk (amit egy 20 perces vihar miatti áramszünet szakított meg). Az eddigi eredmények: férfiak, csapat: 1. Bukaresti Dinamo, 2. Resicanányai ISK, 3. Nagyszentmiklósi Unirea; egyéni összetett: 1. Marian Drãgulescu (Dinamó), 2. Rãzvan Selaru, (Resicabánya), 3. Dan Potra (Dinamó). Nôk: csapat: 1. Konstancai Farul, 2. Bukaresti Steaua, 3. Dévai Cetate; egyéni összetett: 1. Andrea Munteanu (Farul), 2. Alexandra Eremia (Steaua), 3. Dana Sofronie (Farul).
Lapzártakor: a vasárnap délután véget ért szerenkénti döntôk bajnokai: férfiak: talaj: Marian Drãgulescu (Dinamo) 9,787, lólengés: Marius Urzicã (Dinamo) 9,788, gyûrû: Dan Potra (Dinamo) 9,687, ugrás: Marian Drãgulescu 9,493, korlát: Dan Potra 9,463, nyújtó: Rãzvan Selariu (Resicabányai ISK) 9,387. Nôk: gerenda: Monica Rosu (Bákó) 9,481, felemás korlát: Dana Sofronie (Konstancai Farul) 9,650, ugrás: Oana Ban (Dévai Cetate-Kolozsvári ISK) 9,687, talaj: Andrea Munteanu (Konstancai Farul) 9,587. A kolozsvári tornászlány felemás korláton 6. lett.
A díjkiosztás után került sor Andreea Rãducan volt tornászcsillag búcsúztatására. A 2000. évi sydney-i doppingügybe keveredett nagy versenyzô, Európa- és világbajnok aktív sportolástól való elköszönésén jelen volt több neves egykori társa — Maria Olaru, Gina Gogean — valamint a Román Olimpiai Bizottság elnöke, Ion Tiriac.
További érdekességek, részletek és eredmények holnapi lapszámunkban.
A tavalyi gyôztes Serena Williams 2 óra 2 perc alatt nyert nôvére, Venus ellen a wimbledoni angol nyílt teniszbajnokság nôi döntôjében.
Nagy meglepetésre a finálét sérülten (hasfalhúzódás) vállaló Venus kezdte jobban a mérkôzést, remekül mozgatta húgát, és sikerült nem kis izgalmakkal megynernie az elsô játszmát. A másodikban azonban Serena 5:1-re elhúzott, Venus 5:4-re még felzárkózott, de többre már nem futotta erejébôl.
A döntô játszmát Serena brékkel kezdte, míg Venus orvosi szünetet kért, ám állapota nem javult, s ezután már nem tudott kellô erôvel adogatni.
Nôi egyes, döntô: Serena Williams (amerikai, 1.)–Venus Williams (amerikai, 4.) 4:6, 6:4, 6:2.
Roger Federer három játszmában gyôzte le Mark Philippoussist. A meglehetôsen szoros játszmákban a svájci teniszezô végig irányított, és megérdemelten nyert, miután a wimbledoni torna során mindössze egy játszmát vesztett, a harmadik fordulóban az amerikai Mardy Fish ellen. A svájci teniszezô öt rövidítése közül valamennyit megnyerte Wimbledonban.
Férfi egyes, döntô:Roger Federer (svájci, 4.)–Mark Philippoussis (ausztrál) 7:6 (7–5), 6:2, 7:6 (7–3).
• Férfi páros, döntô: Björkman, Woodbridge (svéd, ausztrál, 4.)–Bhupathi, Mirnyij (indiai, fehérorosz, 1.) 3:6, 6:3, 7:6 (7–4), 6:3.
Az atlétikai Golden League-sorozat második állomásán, Párizsban újabb sikert könyvelhetett el az utóbbi idôben kényes idôszakon átmenô Szabó Gabriella, aki 3000 m-en 8:34,09-es eredménnyel bizonyult jobbnak marokkói és etióp ellenfeleinél. Magyar részrôl Varga Judit emelhetô ki, aki hetedik lett 1500 méteren.
Az elsô állomáson, Oslóban gyôztes férfiak közül a gerelyhajító Szergej Makarovnak, a rúdugró Nick Hysongnak, a 800-as Mbulaeni Mulaudzinak, a 110 gáton Stanislavs Olijarsnak, illetve nôi hármasugrásban a kubai Yamile Aldamának és a magasugró Inga Babakovának sem sikerült nyernie a párizsi Golden League-viadalon, így a második verseny után csak a nôi százon gyôztes Chandra Sturrupnak és a 800-as Maria Mutolának van esélye az 1 millió dolláros fôdíjra.
Megingott továbbá Haile Gebrselassie mítosza: az etióp csodafutó hengelói 10 ezres veresége után Párizsban Abraham Chebiivel szemben maradt alul 5000 m-en. A Golden League-verseny másik fiaskója az amerikai Maurice Greene nevéhez fûzôdik. A 100 m korábbi világcsúcstartója egy kiugrás és egy rossz rajt után csak harmadikként ért célba.
— A második indításnál mintha elaludtam volna, alig tudtam felemelkedni — ismerte be az olimpiai bajnok sprinter.
A vasárnapi Francia Nagydíjon ismét bebizonyosodott, hogy a Williams-BMW alaposan megerôsödött az elmúlt hetekben, és ezzel egyidôben a bajnoki cím komoly esélyesévé vált. A két Williams-pilóta rajt-cél gyôzelmet aratott a nem igazán látványos futamon. A brit csapat gyakorlatilag egy héten belül második kettôs gyôzelmét aratta be, 36 világbajnoki pontot gyûjtött össze, s kevesen múlott, hogy nem vette át a vezetést a konstruktôrök világbajnoki versenyében.
Az idén már harmadik alkalommal az elsô rajtkockából induló Ralf Schuamcher (német, Williams) és szintén elsô sorból rajtoló csapattársa, a kolumbiai Juan Pablo Montoya tökéletesen kezdett, esélyt sem adva Michael Schumachernek (német, Ferrari), hogy beférkôzzön közéjük. Sôt, a világbajnoki címvédô még a harmadik helyrôl is lecsúszott, mivel a szemfüles Kimi Räikkönen (finn, McLaren) elhúzott mellette. A másik ezüst nyíl, azaz a skót David Coulthard McLarenje már nem tudta megtenni ugyanezt, bár párszáz méteren Schumacher Ferrarijával egyvonalban haladt. A németnek azonban végül nem kis erôfeszítéssel sikerült megvédenie a 4. helyet, így az elsô körben a következô sorrend alakult ki: Ralf Schumacher, Montoya, Räikkönen, Michael Schumacher, Coulthard, Jarno Trulli (olasz, Renault), Fernando Alonso (spanyol, Renault), Rubens Barrichello (brazil, Ferrari). Ez utóbbi az elsô kör végén hatalmasat hibázott, megpördült, és csak a mezôny végére állhatott vissza, helyét az ausztrál Mark Webber (Jaguar) vette át.
Ezt követôen az utóbbi egy-két versenyen látható forgatókönyv alakult ki: az élen haladók zavartalanul autókáztak, elôzésnek se híre se hamva (eltekintve Barrichellótól, aki a mezôny végén-közepén jó iramban verekedte át magát a pontos helyezésekig), a sorrendben történô változások pedig szinte kizárólag a kerékcserék során következtek be. Amibôl, tekintettel a magny-cours-i pálya jellegzetességére — "eszi" az abroncsokat —, volt éppen elég, hiszen minden csapat három kerékcserés taktikát választott. Az elsô "menetben" mindössze Coulthard és Michael Schumacher helycseréje említhetô, amely után úgy tûnt, hogy a Ferrari nem szólhat bele a Williams és a McLaren párbajába (!). A második kerékcsere semmi lényeges változást nem hozott, a harmadik azonban robbantotta a bombát: Michael Schumacher ismét remekül idôzített, és sikerült egy csapásra két "legyet" is elintéznie: feljött a 3. helyre, a két McLaren elé. Ehhez az is hozzátartozik, hogy Coulthard cseréjét elszúrták a mérnökök,17 mp-et töltött a boxban, majd amikor indult, vitte magával a beragadt tankoló-csövet és a rajta kapaszkodó "benzinkutast" is, ezért újabb néhány másodpercre meg kellett állnia. Sérülés szerencsére nem történt.
A másik kellemetlenség a Renault két pilótáját érte: ôk meg sem érték a harmadik kerékcserét, mivel Alonso és Trulli autója két körön belül meglepetésre motorhiba miatt feladta a versenyt. Érdekes volt a Ralf és Montoya közötti párharc is, Montoya beérte a kisebbik Schumachert, és alig 1 másodpercen múlott, hogy Ralf a kerékcsere után még vissza tudott jönni a kolumbiai elé. Mellesleg ha a futam még tartott volna néhány kört, Montoya valószínûleg a verseny feladására kényszerült volna. Motorgondok miatt az utolsó körökben autója nagyon lelassult, így a majdnem 20 mp-cel lemaradt Michael Schumacher felzárkózhatott mögé.
Ralf Schumacher pályafutása hatodik, idei második futamgyôzelmét ünnepelhette a múlt heti nürburgringi diadal után. A végsô sorrend: Ralf Schumacher, Montoya, Michael Schumacher, Räikkönen, Coulthard, Webber, Barrichello, Olivier Panis (francia, Toyota). Mivel az idôsebbik Schumacher jobb helyezést ért el, mint Räikkönen, és a két Williams pilóta még csak 3–4., Schumi összetettbeli elônye tovább nôtt, igaz, csak egy ponttal, így jelenleg 8 ponttal vezet.
A Forma–1-es világbajnokság állása a tizedik futam után: pilóták: 1. Michael Schumacher 64 pont, 2. Räikkönen 56, 3. Ralf Schumacher 53, 4. Montoya 47, 5. Barrichello 39, 6. Alonso 39, 7. Coulthard 29, 8. Trulli 13, 9. Webber 12. Konstruktôrök: 1. Ferrari 103 pont, 2. Williams-BMW 100, 3. McLaren-Mercedes 85, 4. Renault 52, 5. BAR-Honda 13, 6. Jaguar-Cosworth 12. Következik Silverstone, három hét múlva.
• Kisebb meglepetésre az ausztrál Bradley McGee 7:26 perces idôvel megnyerte a centenáriumi Tour de France 6,5 km-es prológját. A világ legjelentôsebb országúti kerékpáros körversenyének egyetlen magyar indulója, Bodrogi László a 17. helyen végzett, 12 mp-cel elmaradva a gyôztestôl. McGee a szerencsének is köszönheti a sikerét, ugyanis a brit David Millar a 3,6 km-es ellenôrzôpontnál toronymagasan vezetett, de a táv második felében gondjai akadtak a lánccal, így nyolc századdal elmaradt az elsô idejétôl. A címvédô amerikai Lance Armstrong 7. lett, s legnagyobb riválisai nagyjából vele azonos idôvel érkeztek a célba, csakúgy mint Bodrogi, aki tavaly a 10. helyen végzett a prológon.
Lapzártakor: Az olasz Alessandro Petacchi nyerte az elsô szakaszt a Tour de France-on, a világ legjelentôsebb országúti kerékpáros körversenyén. Az ausztrál Bradley McGeenek sikerült megôriznie a prológon megszerzett sárga trikót, amely az összetettben élen állónak jár.
|
|
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |