2003. október 8.
(XV. évfolyam, 231. szám)

Országszerte több ezer vasúti alkalmazott vált munkanélkülivé szeptember 30-áig. A Román Vasúti Társaság átszervezése miatt végbevitt nagyarányú elbocsátások során elsôsorban a nyugdíjkorhatárt elért és a nyugdíjazás elôtt álló személyeket kellett volna meneszteni, az általuk betöltött tisztségektôl függetlenül. Az alkalmazottak szerint azonban az elbocsátások nem feleltek meg mindig a törvényes elôírásoknak.

A vasúti dolgozók egy csoportja által aláírt, szerkesztôségünkbe eljuttatott nyílt levélbôl kiderül: a Kolozs megyei területi vasúttársaságnál az elbocsátások nem történtek minden esetben a minisztériumi rendelet szerint. Ahelyett, hogy elôbb a nyugdíjazás elôtt álló személyeket jelölték volna az elbocsátandók listájára, a vasúti vezetôk arra törekedtek, hogy a saját nevüket tüntessék fel a maradandók névsorán — jelentik ki az aláírók.

A levél példaként a Kolozs megyei Vasúti Tevékenységet Kezelô Társaság vezetôjének az esetét említi. Bár a hivatal vezetôje már 2000-ben nyugdíjba kellett volna hogy vonuljon, az elbocsátandók listáján nem szerepel a neve, a társaság 28 alaklamazotja közül csupán öt személy tarthatta meg munkahelyét, ezek között van a hivatal vezetôje is.

Az aláírók sérelmezik, hogy az elbocsátottak névsorában fiatal, egyetemet végzett személyek is szerepeltek, akik értékes munkaerôt jelentettek a hivatal számára. Ugyanakkor azt is kifogásolják, hogy a listára gyesen lévô nôk is kerültek, holott a kormányrendelet szerint a szociális problémákkal küzdôk más eljárásban részesülnek. A levél aláírói szerint az említett vasúti vezetô esete nem egyedi a Kolozs megyei területi vasúttársaságnál, több olyan vezetô funkcióban lévô vasúti alkalmazottat említenek, akik saját érdekeik szerint hajtották végre a leépítést.

Ioan Tãtar vasúti szakszervezeti vezetô kérdésünkre elmondta: az elbocsátások során elsôsorban a nyugdíjazás elôtt álló személyeket menesztették, az általuk betöltött tisztségtôl függetlenül. A nyugdíjkorhatárt elért személyek csak abban az esetben maradhatnak hivatalban, ha a szaktárca jóváhagyta azt, ez azonban csupán hat hónapra szólhat. A szakszervezeti vezetô szerint ez történhetett a fent említett személy esetében is. Ioan Tãtar ugyanakkor elmondta: a vasúti tevékenységet felügyelô hivatal, ahol az említett személy dolgozik, beszüntetés elôtt áll, valószínû, hogy csak a hivatalos iratok átadásáig marad a személyzet. Ugyanakkor hozzátette: a Román Vasúti Társaságnál a közeljövôben további elbocsátásokra kerül sor, a pontos dátumot azonban még nem lehet tudni.

Pap Melinda

Október 30-ig járhatóvá teszik a Kolozsvár–Bánffyhunyad közötti útszakaszt — jelentette be tegnap Teodor Gorcea, az Útügyi Felügyelôség Kolozs megyei igazgatóságának vezetôje. A prefektúrán tartott sajtótájékoztatón Vasile Soporan prefektus ugyanakkor beszámolt az alkotmánymódosítási referendum népszerûsítésérôl és elôkészületeirôl. Kolozs megyében több mint félmillió személy jogosult leadni a voksát az alkotmánymódosító törvényre.

A Kolozsvár Bánffyhunyad között 51 kilométeres útszakasz megépítését 1997-ben kezdte el egy bukaresti vállalat. Mivel a munkálatok az évek során meglehetôsen lassan haladtak, a megyei hatóságok a Consorzio Pontello Tirrena Scavi Rt olasz céget bízták a munkálatok elvégzésével, ezért 753 milliárd lejt fizetnek az olasz cégnek. A költségek 65 százalékát külföldi pénzforrásokból fedezik, a különbséget az állami költségvetésbôl állják.

A megyei hatóságok és a cég vezetôi egyaránt az 1994-ben készült kivitelezési tervben használt elavult technológiákkal magyarázzák a munkálatok indokolatlan elhúzódását.Teodor Gorcea, az Útügyi Felügyelôség Kolozs megyei igazgatóságának vezetôje elmondta: ha nem is tudják az október 30-ra kijelölt átadási határ-idôt betartani, eddig az idôpontig legalább könnyebbé teszik majd az útszakasz hátramaradt részének járhatóságát. Az olasz cég mostanáig a munkálatok 86 százalékával készült el, a hátramaradt útszakasz valamivel több mint 10 kilométert tesz ki. Az olasz cég képviselôi korábban úgy nyilatkoztak, hogy az út javítását várhatóan csak tavasszal fejezik be.

Kolozsváron javában zajlanak az alkotmánymódosító népszavazás elôkészületei. A kérdéssel kapcsolatban, Vasile Soporan prefektus elmondta: tegnap Valentin Cuibus alprefektussal Szamosújvár és Dés, valamint Torda és Aranyosgyéres irányába haladó népszerûsítô karavánnal igyekeztek értesíteni az embereket az október 19-i eseményrôl, amikor az állampolgároknak az új alkotmány érvénybelépésérôl kell dönteniük.

A prefektúra a népszerûsítô-kampány keretében a sportcsarnok elôtt és a Diákmûvelôdési Házban könnyû- és népzene koncerteket is szervez, amelyekkel a fiatalokat igyekszik mozgósítani. A prefektúra képviselôi minél hatékonyabb kampány érdekében iskolaigazgatókkal és szakszervezeti vezetôkkel is találkoznak majd. Kolozs megye költségvetését 4,8 milliárddal növelték a kampányköltségek fedezéséért: az összegbôl a hatóságok 1,3 milliárd lejt a személyzet fizetésére, 3,4 milliárdot fogyó anyagok fedezésére, míg 70 milliót az infrastruktúra kialakítására költenek. Kolozs megyében 584 ezer személy rendelkezik szavazati joggal, így összesen 642 ezer szavazócédulát nyomtatnak. Az áfa nélkül 288 lejbe kerülô cédulákat a Coresi nyomda Ardealul nevû erdélyi kirendeltségén állítják elô jóllehet nem szerveztek közbeszerzési pályázatot. Silviu Hentz, a prefektúra fôjegyzôje elmondta: a referendum megszervezését szabályozó törvény szerint a hatóságok nem kötelesek licitet szervezni, ennek ellenére a megye vezetôi a beérkezett ajánlatok közül a legjobbat választották. A prefektúra szórólapok és tájékoztatók nyomtatásáért összesen 795 millió lejt fizet a nyomdának.

Borbély Tamás

Biztosított az RMDSZ jelenléte a Megyei Választási Irodában, az alkotmánymódosító népszavazást felügyelô bizottságban. A Kolozs megyei magyarságot Máté András jogász, a Megyei Képviselôk Tanácsának elnöke képviseli. Az RMDSZ jelenléte akkor vált bizonyossá, amikor a kolozsvári bíróság elutasította Gheorghe Funar polgármester óvását.

Mint ismeretes, Gheorghe Funar kolozsvári polgármester óvást intézett a bírósághoz, amelyben az RMDSZ kizárását kérte a Megyei Választási Irodából, arra hivatkozva, hogy a szervezet késôn nyújtotta be jelentkezését. A kolozsvári bíróság pénteken elutasította az óvást, ennek következtében az RMDSZ jelenléte a referendumot felvigyázó bizottságban biztosított, a megyei választási iroda mellett, a szövetség a helyi irodák több mint 80%-ában is jelen van.

Máté András jogász, a Megyei Választási Iroda tagja lapunk kérdésére elmondta: szerinte meg kell szavazni az alkotmánymódosító törvénytervezetet, mivel ez jogi szempontból nagy elôrelépést jelent. Az új alkotmány cikkelyei biztosítják a felekezeti oktatást, kimondják, hogy 2007-tôl nem kötelezô a katonai szolgálat, szavatolják az anyanyelv használatát a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a decentralizált intézményekben. Ezek a szakaszok azonban csak az alapot teremtik meg, a gyakorlatba ültetéshez külön törvénytervezetek kidolgozása szükséges, ezek azonban csak abban az esetben dolgozhatók ki, ha az Alkotmány megteremti az alapot számukra — mondta Máté András.

A népszavazás technikai tudnivalóival kapcsolatosan a szakértô elmondta: a referendum annyiban különbözik a parlamenti vagy helyhatósági választásoktól, hogy a választási bizottságoknak nincsenek alelnökeik, és a választások alatt csak az elnöknek, a bizottság tagjainak és a szavazóknak szabad a teremben tartózkodniuk. A sajtó képviselôinek is a Központi Választási Irodától kell engedélyt kérniük ahhoz, hogy megfigyelhessék a szavazás menetét.

A referendumot népszerûsítô kampányról szólva, Máté kifejtette: ügyelni fognak arra, hogy ne csak a pártok felszólításai jussanak el a lakossághoz, hanem az emberek még idôben megismerjék az alkotmánymódosító törvénytervezet szövegét is. A jogszabály a Hivatalos Közlönyben már megjelent és a sajtóban is meg fog jelenni, tette kozzá Máté András.

Pap Melinda

Romániának nincs összefüggô koherens rövid-, közép- és hosszútávú gazdasági fejlesztési stratégiája, amely folyamatosságot biztosítana, és megfelelne az európai integráció követelményeinek, szögezte le kedden Constantin Bostinã, a Gazdasági és Társadalmi Tanulmányok és Elôrejelzések Egyesület elnöke.

— Románia nem dolgozott ki több kormányzati ciklusra szóló stratégiát, holott szükség lenne 2025-ig szóló hasonló programra — tette hozzá Bostinã.

A Gazdasági és Társadalmi Tanulmányok és Elôrejelzések Egyesület nem profitorientált és nem-kormányzati szervezet, amelynek célja "ismertetni a vezetéssel és a közvéleménnyel a gazdasági-társadalmi jólét megteremtését szolgáló eszközöket".

Az új egyesületet igazgatótanács vezeti, ennek elnöke Constantin Bostinã. Az egyesület tevékenységét tiszteletbeli tanács és egy tudományos testület irányítja. A tiszteletbeli tanács elnöke Gheorghe Zaman, Ion Iliescu államfô gazdasági tanácsadója, míg a tudományos tanácsot Leonard Cazan, egykori fejlesztési és elôrejelzési miniszter vezeti.

Néhány hónappal korábban Ion Iliescu elnök kijelentette, Romániának szüksége van 25 évre szóló tartós fejlôdési stratégiára. Iliescu hozzátette, a stratégia kidolgozását az államfô, a miniszterelnök és a Román Nemzeti Bank kormányzója irányítja majd.

Eladásra kerülnek a régi református nagytemetôben lévô sírhelyek. Egyetlen hónap áll a sírtulajdonos désiek rendelkezésére ahhoz, hogy tisztázzák helyzetüket a polgármesteri hivatalban. A helyi Astral Tv képernyôjén kiolvashatatlanul apró betûkkel szerepel az érintett sírok jegyzéke. A listán igen sok magyar név is feltûnik. Az érintetteknek a Dési Polgármesteri Hivatal 7-es számú irodájában kell jelentkezniük a helyzet tisztázása érdekében, a sírhely tulajdonjogát igazoló vásárlási nyugtával. Telefonon is lehet érdeklôdni, a 212-823-as számon.

(léva)

A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Antigoné címû elôadása, valamint a budapesti Artus — Goda Gábor Társulata Osiris Tudósítások címû produkciója nyerte el a hétfôn este Budapesten véget érô Magyar Stúdiószínházi Mûhelyek XV. Fesztiválján a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Megosztott Fôdíját.

A Bárka Színház szervezte fesztivál szeptember 27-e és október 6-a között zajlott, a határon túli színházak közül, a sepsiszentgyörgyi társulat mellett, idén részt vett a Beregszászi Illyés Gyula Színház is, a Vidnyánszky Attila által színpadra állított A szarvassá változott fiú címû produkciójával, amely a Fôvárosi Önkormányzat Díjban részesült. A Megosztott Fôdíjat elnyerô sepsiszentgyörgyi elôadás rendezôje Bocsárdi László: neve a kolozsváriak számára is ismerôs, idén vendégrendezôként jelen lesz a sétatéri színházban, ahol Tadeusz Slobodzianek Merlin címû darabját viszi színre. A díjnyertes elôadás, az Antigoné egyik fôszerepét, Kreónt Bíró József játssza, aki szintén kötôdik a kolozsvári társulathoz. A Bárka Színházban lezajlott Magyar Stúdiószínházi Mûhelyek XV. Fesztiválján a következô zsûritagok döntöttek a díjakról: Koltai Tamás és Nánay István kritikusok Magyarországról, Malgorzata Semil, szintén kritikus Lengyelországból, valamint Lubomir Vajdicka, rendezô Szlovákiából.

(köllô)

Kedden megnyitotta kapuját az Expo Transilvania Rt., a Romániai Bútorgyártók Egyesülete, valamint a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös, V. Conmob országos bútoripari vására, amelyen lakások, irodák és közterületek legkülönfélébb bútorzatait, bútorkiegészítôket és kellékeiket tekinthetik meg és kínálják. Összesen 1777 négyzetméterre 74 hazai cég jelentette részvételét, ami elôrelépés, hiszen a tavalyi és a tavalyelôtti kiállításon 67–67 vállalat állított ki.

Amint azt a megnyitón Adina Scaringi, a szervezôk szóvivôje elmondta, a korábbi években nyert tapasztalat, hogy Erdélyben ez a legszínvonalasabb ilyen expó. Liliana Mihai, a Romániai Bútorgyártók Egyesületének képviselôje szerint a rendezvény bevallott célja a 2004-re szóló nagybani kereskedelmet szolgáló szerzôdések megkötése, de minden ilyen alkalom egyben a végsô fogyasztóhoz is szól. Romániában a bútoripar közepes fejlettségû, és a faanyagértékesítés legmagasabb formájának számít, amelynek 80%-a exportra termel. Emmellett azonban törôdni kell a hazai piaccal is, a nagyközönség életstílusának és felfogásának változtatásával. A kolozsvári V. Conmob mindezeket kiválóan szolgálja. Agatha Neamtu kereskedelmi kamarai igazgató szintén reményteljesen nyilatkozott az idei bútorvásári kilátásokról. Kerekes Sándor megyei tanácsi alelnök egy bajor kisvárosban nemrég szerzett általános közfogyasztási vásári élményeit osztotta meg, ahol a mienknél jóval fejlettebb tálalási stílust láthatott. Mircea Gavrilã alpolgármester az Expo Transilvania hasznos marketingmunkáját emelte ki.

A vásáron bemutatásra kerül az ún. biomatrac is, amely 14 rétegbôl áll, és infravörös sugarakat bocsát ki. A biomatrac alapanyaga kilenc szabadalmazást tudhat maga mögött.

Az V. Conmob vásár október 10-ig naponta 10-18, az utolsó, október 11-i napon 10-14 óra között látogatható.

Ö. I. B.

Korunk Galéria
Kabán József kolozsvári fotómûvész munkáiból nyílik kiállítás október 10-én, pénteken 13 órakor a Korunk szerkesztôségében (Nagy-Szamos/Iasilor u.14.). Bevezetôt mond Kántor Lajos és Heim András. Közremûködik Rekita Rozália színmûvész valamint a Concordia vonósnégyes (Márkos Albert, Botár Gerô, Olimpiu Moldovan és Török Béla).

TOBORZÓT TART a Szarkaláb Néptáncegyüttes október 9-én, csütörtökön este 8 órakor az Apáczai-líceum (Király/Brãtianu 16.) tornatermében. Várják a néptánckedvelô középiskolás és egyetemi hallgatók jelentkezését kezdô és haladó csoportjukba. De várják a gyakorlott táncosokat is (fôleg fiúkat), akik a táncegyüttes tagjai szeretnének lenni.

AZ RMDSZ ALSÓVÁROSI KÖRZETÉNEK ÖSSZEJÖVETELÉN 1849 októberérôl tart elôadást Asztalos Lajos október 9-én, csütörtökön du. 4 órától a Párizs utca 17. szám alatti székházban.

MIÉRT JÓ NEKÜNK AZ ALKOTMÁNY? címmel tart elôadást Eckstein Kovács Péter RMDSZ-szenátor október 9-én, csütörtökön du. 6 órától a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban. Az alkotmánymódosító népszavazás jelentôségét hangsúlyozó összejövetelre az RMDSZ belmonostori körzete várja tagságát, valamint a Romániai Magyar Dolgozók Egyesülete elnöksége is felkéri az egyesület tagságát, hogy vegyen részt a megbeszélésen.

A KERTBARÁTOK TALÁLKOZNAK október 9-én, csütörtökön du. 5 órától a Jókai/ Napoca utca 2. szám alatti EME-székházban. Az összejövetelen Orbán Sándor, Jablonovszky Elemér és Neagoe Stefánia beszél az ôszi teendôkrôl a kertben és a lakásban.

SCHUBERT-DALOK SZÁRNYÁN címmel ingyenes dalestre várják a zenekedvelôket az Escorial vendéglôben (Fôtér 23.). Elôadók: Gherhard Mild (ének) és Kiss Lehel (zongora) — mindketten fôiskolai hallgatók.

PÉTERSZABÓ ILONA ’56 után 57-en a temesvári perben címû könyvét dr. Vekov Károly mutatja be október 9-én, csütörtökön 18 órakor a Gaudeamus könyvesboltban. Díszvendég: Ferenc Béla Ervin atya, a per egyetlen túlélô elítélt papvádlottja.

Hibajavítás
A keddi lapszámban megjelent Beethoven és Richard Strauss címû írásban rond helyett rondó és csoda helyett coda olvasandó.

Ünnepi esemény színhelye volt tegnap délben a Romániai Képzômûvészek Szövetsége Kolozsvári Fiókjának Szentegyház utcai galériája. A kolozsvári és a miskolci egyetem valamint a szövetség és a Miskolci Galéria vezetôsége és tagjai szervezésében került sor arra a reprezentatív tárlatra, amelyet Ioan Sbârciu festômûvész, a Képzômûvészeti és Formatervezôi Egyetem rektora nyitott meg. Beszédében hangsúlyozta az intézmény tanárai által tíz éve kiépített baráti kapcsolat jelentôségét. Majd Ioan Horváth Bugnariu professzor, az egyetem grafika tanszékének vezetôje utalt a neves kolozsvári grafikai iskola hagyományaira épülô, korszerû grafikai nyelvezeten "íródott" munkák sajátosságaira. Dr. Dobrik István mûvészettörténész, a Miskolci Galéria igazgatója közép-európai vonatkozásban is példaértékûnek vélte a kolozsvári és miskolci mûvészeti intézmények együttmûködését, a kiállítást pedig különösképpen magas színvonalúnak tartotta. Anyaga a 22. miskolci nemzetközi tárlaton is helyet kap.

N. J.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház ismét mûsorra tûzte a tavalyi évad nagy sikernek örvendô ôsbemutatóját, Visky András: Júlia címû elôadását. A budapesti Thália Színházzal közösen létrehozott produkciót szerdán, október 8-án este 8 órától nézhetik meg az érdeklôdôk.

A börtönbe hurcolt férjével képzelt párbeszédet folytató címszereplô (Szilágyi Enikô) hét gyerekével él a kényszerlakhelyen. Az elôadás során megtudhatjuk, hogyan vészeli át ezt a helyzetet az anya és magára maradt feleség, miként menti át lelkét és gyermekeit az irtózatos megpróbáltatásokon. "Szilágyi Enikô lírai átérzéssel, döbbenetes szuggesztivitással tolmácsolja a mû drámai szereplôjének életsorsát. Alakítása nemcsak egyetlen este erejéig hat, hanem idôtálló élményt nyújt a befogadó számára." — áll Fejér Hanga méltatásában. "Csukott szemen is átsüt a jóság, és az igazság közelébe jutunk, ahol parányivá: bôrkabátos angyallá zsugorodik a félelmetes emberölô mechanizmus, napi bagatellé. Börtönben is, haláltáborban is szabad az, aki arra méltó... E szabadversbe, gondolatritmus szerint tördelt Bibliából kiolvashatja az, akinek szeme van a látásra és füle a hallásra, hogy 1944 után miért jött Keletre az Isten?" — állapítja meg Zsehránszky István.

Az elôadás díszlet- és jelmeztervét Dobre-Kóthay Judit készítette, a zene Selmeczi György munkája. "A rendezô Tompa Gábor történetesen költô is, ezért az elôadás világa sokkal inkább lelkiállapotokat, mintsem megfigyeléseket közvetít." (Roxana Croitoru)

L. I.

Alig pár év telt el azóta, hogy a Magyar Opera szerzôi est keretében ünnepelte a zeneszerzô Szalay Miklós, a kolozsvári G. Dima Zeneakadémia egykori tanára 70. születésnapját. Bár tudtuk, hogy gyógyíthatatlan kórral küzd, halála mégis döbbenetet okozott barátai, egykori tanítványai körében. Számomra különösen fájdalmas, hiszen ô volt az, aki a messzi múltban — fiatal tanárként — egy iskolai tehetségkutató körút alkalmával engem, a reál érdeklôdésû diákot a zenei pályára csábított. Emléke úgy él bennem, mint kedves, közvetlen modorú tanáré, akinek tudása, pedagógiai érzéke imponált a zenei berkekben csetlô-botló diáknak.

Túl a szigorú tanár–diák kapcsolaton igazi sporttárs volt, aki a tájfutók népes csoportjában hódolt természetszeretetének, még önként vállalt bécsi emigrációja után is. Azt is tudni illik róla, hogy országunkban elsônek készített színes tájfutó térképet, de kis mûhelyében szintezô és egyéb mûszereket is készített sporttársainak.

Utoljára hagytam zeneszerzôi tevékenységének rövid méltatását abból a meggondolásból, hogy ezt megteszik majd helyettem az arra illetékesebbek. El kell mondanom mégis, milyen nagy hatással volt rám zongoraversenyének bemutatója valamikor a 60-as évek derekán, milyen szépek kamaramûvei (külön kiemelném csellóversenye mellett a már Bécsben komponált vonósnégyesét, amelyet sikerrel mutattak be mind Ausztriában, mind Magyarországon), vagy milyen szívesen és szeretettel dolgoztunk énekkari mûvein az opera énekkarával, amelyeket különbözô ünnepélyes alkalmakkor mutattunk be a közönségnek. Hiszem, hogy mûvei visszhangra találnak idehaza is, megtalálják helyüket a modern magyar zene világában.

Szalay Miklós lelki üdvéért október 9-én, csütörtökön este 6 órakor engesztelô szentmisét mutatnak be a Jobbágy (Ariesului) utca 67. szám alatti római katolikus templomban, amelynek keretében barátai, sporttársai, volt kollégái és tanítványai lélekben búcsút vehetnek tôle.

Laskay Adrienne

Október 16-án tölti be hetvenedik életévét Angi István (zene)esztétika-professzor. Aktivitásának jószerével csak az utóbbi években látszik jelentékeny nyoma a könyvkiadásban, ezt vélhetôleg a "borús" évtizedek sajáts ágos körülményei is magyarázhatják. A Zene és esztétika az ideológiai felszabadulás elôtti idôszak egyetlen Angi-kötete volt (1975).

A Polis kiadónál megjelent elegáns küllemû könyv négy anyagtömbje közül az elsô a Legszentebb zenék fejezetcímet viseli. Ez zel a felcímmel jelent meg a kilencvenes évek közepén Anginak az a sorozata, amely — egy bevezetô tanulmány után — a zenei misekompozíciók öt legáltalánosabb tételét hozta olvasóközelbe a Keresztény Szó címû katolikus kulturális havilapban. De ugyanebben a fejezetben találhatjuk A magyar gregorián pirkadó reneszánsza vagy a "A gregorián ének ne legyen szép"? címû írásokat, amelyek — hol publicisztikai, hol "szakos" értekezô stílusban — egyházi zenei anyanyelvünk értékének újra-felismeréséhez járulnak hozzá a maguk rendjén.

A kötet második fejezete: Ritmus, dallam, lélek. Itt leginkább (rövid) publicisztikai írások találhatók, amelyeknek van egyfajta lappangó közös nevezôjük, tudniillik az a törekvés, hogy a szerzô kimutassa választott tárgyaiban a magyar kul túra európaiságának zenei megalapozására valló tényeket (néhány kivétel: Megtisztulás-élmény a barokk zenében, A csúcspontok esztétikuma J. S. Bach passióiban, Palestrinától Palestrináig).

A Zenei anyanyelvünk címet viselô harmadik fejezet voltaképpen nem a magyar zenei anyanyelvre — vagyis korántsem a magyar népzenére — utaló cím. E fejezet tartalmazza azokat az írásokat, amelyek legközelebb állnak a szigorúan értelmezett zeneesztétikai traktátushoz, még ha nem kevés történeti utalást "rejtegetnek" is. A fejezetbe foglalt tanulmányok (1972-es írás is van közöttük!) a zenei kultúra "nyelvezeteit" közelítik meg: A kórusmûvészet esztétikája, Líra, dráma, epika az énekkar mûvészetében, A szerzô mesterjegyeinek felfedezése a zenében. De ugyanebben a tömbben találta meg a helyét az a — tágabb értelemben felfogott — szemle is, amely Dobszay László Gregorián énekek és balladák a csángóknál címû CD-jérôl készült.

A kötet negyedik fejezete (Tovább) három "portrét" és egy mûvészetesztétikai tanulmányt tartalmaz — különös szerkesztôi megoldás! –: a megidézett kolozsvári alkotók között egy zenetörténészt és két zeneszerzôt ta lálunk (még ha egyikük újabban nem "szerez" is), László Ferencet, Szegô Pétert és Terényi Edét. Ami pedig a tanulmányt illeti: ez az egyes mûvészeti ágak (képzômûvészetek, irodalom, tánc, zene, építészet) egymásra ható "tömegvonzásáról", egymást kölcsönösen megtermékenyítô eszmei-szerkezeti hatásairól ad szemléletes példákat.

Angi István kötetét olvasván/lapozván meggyôzô erejével kerít hatalmába a sok zenei (és egyéb mûvészeti ágakból idézett) példa. Érthetô: Angi talán elsôsorban pedagógus — tudja tehát, hogy a posztulativitással szemben a szemléltetés voltaképpen a "könnyebb" út a megértetéshez. Márpedig — mint a könyv hátlapján a szerkesztô, Demény Péter írja — "az esztétika amúgy sem az a terület, ahol bármire mehetünk anélkül, hogy minden szót kétszer is átgondolnánk."

Jakabffy Tamás

Játékoskedvû betörôk lehetnek azok a rablók, akik a minap egy óvodát fosztottak ki. Sivár volt a gyermekkoruk, vágytak egy kis játszásra. Másként miért éppen egy óvodába? A rendôrségi jelentések szerint elvittek kilencmillió lej értékû holmit. A játéküzletben a babák, kisautók, összerakós kockák, kifestôkönyvecskék meg meséskönyvek árát nézegetve, nem is lehetett olyan nagy csomagjuk. Elképzeléseim szerint a következôképpen történhetett a dolog. — Tudjátok mit, srácok — szólalt meg az egyik rabló —, ma már sokat melóztunk, menjünk egyet zsukázni. Éppen az óvoda elôtt álltak, kapu zárva, hát bemásztak az ablakon. Aztán játszadozni kezdtek, hogy pótólják a gyerekkori kimaradást. Majd egy kicsit lepihentek. Hajnalban, amikor felébredtek, gondolták elvisznek egypár játékot emlékbe. De nehéz volt a választás, hát kicsit több minden került a batyuba. Most aztán keresi a rendôrség ôket. A gyermeklelkû betörôk pedig duzzogva szopják hüvelykujjukat és méltatlankodnak: — Hát itt még játszani sem szabad?

B. É.

Olvasom (a Krónikában) Szilágyi N. Sándor nyílt levelét; a Bukarestben élô, egyértelmûen magyarbarátnak mondható Gabriel Andreescunak címzett, de sokunkhoz — magyarokhoz is — szóló okos okfejtés (melynek kiindulópontja az aradi Szabadság-szobor ügye) egy adott ponton elérkezik a televízióhoz: "Ha nézel tévét, láthatod, milyen módszer van ma divatban annak elérésére, hogy ha valami jól áll a lábán, magától összedôljön: el kell oda helyezni egy jó nagy bombát. Az az érzésem, hogy annak a gyalázatos gondolatnak az elindítása nem volt más, mint ennek a mentális bombának az elhelyezése, bár a merényletet egyik párt sem vállalta magára. Az, hogy a személyt ismerjük, még nem mond semmit, mert még mindig nem látjuk a pártot, amely mögötte rejtôzhet." Feltételezem, hogy Szilágyi N. Sándor itt Adrian Pãunescura, az egyik legfôbb kútmérgezôre utal, akinek mûsorában (a Realitatrea TV-ben) az aradi tizenhármakat a román nép gyilkosaiként aposztrofálták.

Ma este a Duna televízió, az aradi vértanúk napján a Fény hull arcodra címû játékfilmet tûzte mûsorára. Néhány hónappal ezelôtt a Mûvész moziban pár száz kolozsvári már megnézhette, mégsem árt föleleveníteni, hogy a Gulyás Gyula rendezte film alkotóinak többsége erdélyi (származású) magyar; Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely illetve Budapest adta az írót, forgatókönyvírót, a zeneszerzôt, a díszlettetvezôt, a producert, a színészeket. A gyártó az Új Budapest Filmstúdió volt, a kolozsvári Cinecorvin besegítésével — no meg, és ez most nagyon fontos, a bukaresti "nagymenô", a Castel Film, amelynek vezetôje Vlad Pãunescu (nem rokona és fôleg nem szellemi rokona Adrian Pãunescunak!). Az operatôr pedig a szakma egyik legkiválóbbja, Vivi Drãgan Vasile, Bukarestbôl (egyebek közt Tamási Áron Ábele filmváltozatának képi kivitelezôje). Aki az idei október 6-án tévékészülékén a Dunára kapcsolt, aligha hitt a szemének-fülének. Különösen ha a Fény hull arcodra után Rãzvan Theodorescu miniszteri-mûvészettörténészi érveit is hallotta (az egyes csatornán), a Vekov Károllyal folytatott, Stelian Tãnase által (abszolút normálisan) vezetett éjszakai mûsorban. (A Realitatea TV Adrian Pãunescu-féle legújabb szobor-felvezetése nem érdemel több szót.) Merthogy a nevezetes nap úgy látszik, mindent elôhoz — fényt és bombát (ahogy az utóbbiról Szilágyi Sándor levele beszél). Az aradi szobor-visszaállítás, mint annyiszor elhangzott, már-már "jól állt a lábán", amikor Theodorescu úr megszólalt, s az ellenérvek még magasabb szintrôl, miniszterelnöki-államelnöki szájból is elhangzottak. Az eredményt október 6-án fölösleges részletezni. De ha már a Fény hull arcodra a maga teljes szépségében, erkölcsi emelkedettségében elénk jött a gyásznapon, hasznos lehet felidézni azt is, amiben részben ugyanezek a filmesek (az Új Budapest Filmstúdió, a Cinecorvin, az operatôr Vivi Drãgan, magyar és román színészek — az osztrák és német társult gyártóval együtt) ezekben a napokban Romániában részesültek. Aradhoz is van ugyanis némi köze a román, a magyar és már a nemzetközi sajtóhoz bôven eljutott botránynak — lévén a rendezô Pejó Róbert aradi származású (most ugyan Amerikában él). De a Szabadság-szobor legújabb kori kálváriájától sem áll távol, bármilyen hihetetlen is, a Dallas címmel Sepsiszentgyörgyön és Alsórákoson forgatott magyar–osztrák–német (és részben román) film. A forgatás hatósági betiltása — ahogy ezt már egy a miniszterelnöki vagyis nãstaséi kijelentés elôrevetítette — bizonyára Románia "image"-ét féltve született meg (minthogy nálunk a cigányok nem élnek szeméttelep mellett), az ürügy azonban környezetvédelmi volt. Weszerle Tibor gyártásvezetô az Erdélyi riportnak így nyilatkozott: "Felmerült bennem, hogy a botrány a film témája miatt is kirobbanhatott — ez esetben viszont a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás durva megsértésével állunk szemben. Románia 2002 júliusában aláírta a filmgyártással kapcsolatos európai egyezményt, amely egyaránt rendelkezik a szólásszabadságról és a nemzeti kisebbségek tiszteletben tartásáról." Azt lehet válaszolni erre, persze, hogy a gyártásvezetô elfogult, könnyelmûen feltételez. Idézzük hát Dorel Vi- san, a kolozsvári igencsak jól ismert kiváló színészt (a Dallas egyik fôszereplôjét); ô volt az, aki a Ziarul clujeanu-luiban elôször említette, hogy Alsórákoson mélyebb konfliktusról van szó: "A román–magyar viszony nem oldható meg egy film szintjén, csak a legmagasabb szinten, az államvezetôk és a jóérzés szintjén, amelynek egyik és másik oldalról is meg kell nyilvánulnia. De különösen egyik oldalról." Tessék eldönteni — Szabadság-szobor ügyének ismeretében például —, hogy melyik ez az "egyik oldal".

A Dallas forgatásának romániai betiltása nem marad persze brassói (vagy bukaresti) szinten. Vivi Drãgan a Duna TV-ben nyilatkozott a várható negatív gazdasági következményekrôl. Itt tehát nem csupán a magyar fél a vesztes — mint ahogy az aradi botrányban sem! –; az osztrák és a német illetékesek a román diplomáciát már megkérdezték a történtekrôl. Most Rómában, az Európai Filmunióban folytatódik az ügy. Pedig milyen jól állt a lábán az együttmûködés, filmmûvészeti szinten. (Még az RMDSZ-vezetôknek sem kellett eleinte exponálniuk magukat — azután viszont nem igazán tették, az aradi emlékmûvel foglalkoztak …) Elhittük, hogy fény hull ránk, sôt Romániára is. Mert ugye, az európai integráció a legfôbb, országos célunk…

Kántor Lajos

1980. január 31., csütörtök
Kifogyunk a januárból. Illene nosztalgiát éreznem: fogynak a napjaink. Nem zavar az ügy. Mára engedett a hideg, s az ember ilyenkor már optimistábban néz a világba. Még akkor is, ha váratlan vendég érkezett az országba: Gromiko. De hát az elmúlt napokban annyian jöttek, hogy ezzel csak teljesebb lesz a névsor. Csak még Kína nem dobta be a névjegyét. Igaz, a többiek, még a nyugatnémet Strauss is (vagy fôleg ô!) akkora teret kapott a tévében, hogy Gromikónak csak a megérkezést regisztráló riport jutott. Nem baj, majd holnap. Holnap bizonyosan a lehetô legnagyobb fogadásban lesz része, s azt maradéktalanul kiélvezhetjük. Azt hiszem, a világ igen ráfigyel erre a randira, merthogy Afganisztán óta Románia ismételten kilóg a buliból.

Fene nagy optimizmusomnak az a fô oka, hogy fölolvastam Júliának az átdolgozott részeket, s nemcsak neki, de nekem is jónak tûnt. Egybôl eufória rohant rám, aminek az lett az eredménye, hogy többet nem dolgoztam, viszont jól fejlett önbizalom ágaskodik bennem, hogy mégiscsak be tudom fejezni. Az sem tört le ez alkalommal, túlságosan, hogy mindössze 37 flekk van készen belôle. Pedig az is eszembe jutott, ha kétszer annyi volna, akkor sem lenne kész…

1980. február 1., péntek
Új személyazonosságim van. Egybôl és fordulásból. Vettem tíz szál szegfût Anyósom fölkérésére; a trolinál találkoztunk Júliával, ô ment jobbra, én meg a milíciára. Ám itt hosszú sor, amelynek azért odaálltam a végére. Nem sokáig. Gondoltam, igénybe veszem telefonos ismerôsömet, a parancsnokot. Legott begyalogoltam az ajtón, amelyen az idegeneknek bemenni tilos jelszó volt. Kérdem: hol találhatom az ezredes urat. Az emeleten. Csakhogy az emelet elôtt utamat állta egy karszalagos milicista: szerezzek belépôcédulát! Egy másik sor, aztán hosszas huzavona után fölvezettek a második emeletre. Ha tudom, hogy ilyen bonyolult ide bejutni — mondtam a tagnak —, akkor otthon maradok. Semmi vész, így ô, adjam csak az iratokat, s mondjam meg, mikorra akarom a személyazonosságit. Aztán föltelefonált egy hölgyet, akit azt hiszem Mioarának hívtak, s ráparancsolt: ez a fôszerkesztô-helyettes holnap reggel Bukarestbe megy, azonnal buletint gyártani neki! Hát ez az azonnal betelt úgy jó húsz percbe, de aztán fölvillanyozódva mehettem a piacra, hogy megbízatásom szerint krumplit vásároljak. Majd állatian megizzadtam, mert — hogy szavamat ne felejtsem — olyan baromi meleg van, hogy úszik az egész város. És igen, balkézrôl megszerkesztettem a lapot is. Így rendben látszónak tûnt minden — csakhogy a közszállítás…! Áramszünet volt reggel, áramszünet délben, színház elôtt és színház után. Mindössze. Csak azon csodálkozom, hogy még senkinek sem jutott eszébe, hogy fölborítsák a trolikat! A színházba is az utolsó pillanatban rohantunk be, de cserébe, az elô-adás végén az elsôk között rohantunk ki. Így még elértük az áramszünetet…

1980. február 3., vasárnap
Úgy tûnhetne, egyik vasárnap olyan, mint a másik: kigyalogoltunk a Bükkbe és vissza. Ám a Bükk mindig más. Azt hiszem, nem lehetne soha megunni. És ma annyi különbség is volt, hogy nem ettünk mititejt. A Pista barátja, az ügyvéd úr, konyakot hozott s mititejt is fizetni akart — lebeszéltük. Ittunk a konyakjából és visszabaktattunk. Nehezebb volt az út, mint a múlt vasárnap, mert a héten föllazult a hó, alaposan összetaposták, és göröngyösre fagyott. És Júliának már a lába is fájt. Reggel most is gondolkozott: menjünk vagy sem. Mentünk. Én sem voltam az a nagy hôs, visszafelé jövet éreztem a combomat, s ebéd után, itthon, lelkes szunyókálásba kezdtem. Júlia most is hôs, nemcsak elkészítette az ebédet, de el is mosogatta az edényeket, ráadásul fölmosott, s most a cipôket mossa. Nekem ezek a följegyzések sem mennek, úgy írom, mint valami házi feladatot. Pedig, ha jobban ráfigyelnék a világra, biztosan volna megörökíteni való. Ha egyéb nem, az talán, hogy Pest ma is bemondta a Gromiko-látogatást. Kommentár nélkül, csak ennyit: Gromiko három napon át tárgyalt Ceausescuval. Se több, se kevesebb.

És mégis dolgoztam!

Ezen illô volna csodálkozni,ugyanis közben ment a tévé! De én — ez hihetetlenül szokatlan nálam — addig pötyöltem az írógépet, amíg elkezdôdött a Gauguin-filmsorozat utolsó része. Akkor fölálltam az íróasztal mellôl és beültem a képernyô elé. Aztán, amikor a film véget ért, visszaültem a gép mögé, s megírtam egy flekket! A minôségrôl nem szólok, mert ez most nem is érdekes. A könnyedség a meglepô. Ellazultságom. A Bükk lenne a "bûnös"? Mindenképpen érdekes és figyelemre méltó. És figyelmeztetô: így is lehetne! Máskor is, mindig.

Kiss János

A klasszikus vicc szerint a székely bácsi egy korsó bort cipel hazafelé, amikor megállítja ôt a falu elsô ivója, és kéri, hadd húzhasson egyet az itókából. "Nem lehet, mert fele az asszonyé, és az ô része felül van" — hangzik az ötletes kitérô válasz.

Valahogy ilyenformán akarják velünk is megmenteni a mundér, azaz a születendô új román alkotmány becsületét, amikor politikai érdekvédelmi szervezetünk arra szólít fel, hogy ne a szöveg egészét, csupán a számunkra a régi helyzetnél kedvezôbb elemeket tartsuk szem elôtt, és ezek kedvéért mondjunk igent az október tizenkilencediki népszavazáson. Egyértelmû, hogy az egész alkotmányreformálási színjáték brüsszeli megrendelésre történik, hiszen a mai román társadalom éretlen ilyen önálló kezdeményezésre. Gondoljunk csak a néhány évvel ezelôtti erre vonatkozó visszautasító, habzó szájú, hivatalos dörgedelmeskedésekre. Most mégis hirtelen nagyon sürgôssé vált, hogy ennek az országnak is legyen szalonképesebb alaptörvénye. A recept nyugati mintájú ugyan, de ennek ellenére az nem jelent gondot, hogy már az elsô pontjának megváltoztatása tabutéma maradt. A nemzetállam továbbra is be nem teljesedett nemzeti álom, amiért ugyebár küzdeni kell.

Miért fontos a kormányzó Szociáldemokrata Párt számára egy új alkotmány elfogadtatása? Nyilván, csakis kirakatrendezési meggondolásból. Miért fontos nekik, hogy a csatlósként kihasznált Romániai Magyar Demokrata Szövetség a maga (legalábbis papíron) hét százalékos hozzájárulásával támogassa tervüket? Mert nem bíznak a románság kellô mozgósíthatóságában, és a tizenhárom évnyi tapasztalat alapján még (úgy tudják), az RMDSZ tábora az ország legfegyelmezettebb szavazótömege. Amelyikkel lenyelethetô bármilyen cinikus balkáni trükk. Így az is, hogy, bár látszólag csak a pozitív pontokat feltüntetô újdonságlistát kell megszavaznunk, közvetlen módon rábólintassanak velünk a nemzetállami kinyilatkozás korszerû formában való törvényesítésére. Olyan országban, ahol a lakosság több mint tíz százaléka nem román. Tizenhárom éve küszködünk, tiltakozunk ellene, most pedig éppen az EU-s ürügynek engedve mondjunk le alapvetô követelésünkrôl!

Az igazsághoz tartozik az is, hogy akár velünk, akár nélkülünk, az új romániai alkotmányt meg lehet és meg is fogják szavaztatni. A példátlan méretû propagandahadjárat és az ellenzék látszólagos egyetértése a kérdésben (kivétel a Nagy-Románia Párt) minden bizonnyal meghozza a várt eredményt olyan államban is, ahol az átlagpolgár szemében az alkotmány elvont fogalom, ami része a törvényesség be nem tartásának, és amibôl úgy sem lehet, úgymond, "jobban élni". De elvi kérdés, hogy mi a mérlegnek melyik serpenyôjében toporgunk. Olyan teszt ez, amit az RMDSZ csúcsa sem vesz eléggé komolyan, pedig a jövô évi választások gondolata cseppet sem jelenthet leányálmot számára. A folyvást hangoztatott kislépések politikájának eredményessége képmutató szólammá silányodott, és könnyen meglehet, hogy fél év múlva éppen a mostani szövetséges szocialisták soraiból kerülnek majd ki a magyarellenességi kártyára leginkább építô politikacsináló nagyrománok.

Mindenesetre figyelemre méltó, hogy nemrég a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Párt együttmûködési megállapodása után mit nyilatkozott a nyilvánosságnak Theodor Stolojan. A volt miniszterelnök kifejtette: gyôzelmük esetén hajlandók együttmûködni az RMDSZ-szel, mert az egybevág az európai szellemiséggel, de csak abban az esetben, ha az átesik egy "megtisztulási folyamaton". Ami, nincs kizárva,hogy a kompromitálódott csúcsvezetésre értendô.

Márcsak ezért is érdemes lenne fékeznie örökös beidegzôdéssé vált kormánytámogató magatartását az RMDSZ elitjének. Értve ezalatt az új alkotmány melletti kampányban vállalt, a romániai magyarság egy részének érzéseit kiábrándítóan sértô szerepét is.

Ördög I. Béla

Robbanás történt az iraki külügyminisztériumnál kedden délelôtt, és röviddel késôbb fegyverropogást is lehetett hallani a környéken.

Az épületre egy aknát lôttek ki, amely célt tévesztett, és a minisztérium kertjében csapódott be. A támadásnak nem voltak áldozatai — közölte egy rendôrtiszt az AFP francia hírügynökség tudósítójával, aki maga is hallotta a robbanást és az azt követô lövéseket.

Az AP jelentése szerint a detonáció után öt amerikai Humvee terepjáró és két páncélozott szállító jármû, valamint iraki katonák érkeztek a Bagdad nyugati részén álló épülethez, s lezárták a környezô utcákat.

A külügyminisztérium épülettömbje annak a volt palotaegyüttesnek a közelében található, ahol jelenleg a Egyesült Államok ellenôrizte hatóságok dolgoznak. Mintegy kilométerre áll tôle az al-Rasid szálloda, számos amerikai személyiség szállása, amelyre szeptember 27-én páncéltörô rakétákat lôttek ki.

Mihnea Constantinescu, a román kormány iraki kiküldöttje kedden a bagdadi külügyminisztérium épületében tartózkodott az intézmény székháza elleni támadás pillanatában, de nem sérült meg, nyilatkozta a Mediafaxnak Cosmin Dobran külügyi szóvivô.

Mihnea Constantinescu már volt hasonló helyzetben, amikor egy bombamerénylet célpontjául szolgáló bagdadi szállodában tartózkodott.

Az AFP hírügynökség szerint az iraki külügyminisztérium épületét kedden aknavetôvel lôtték. Egy rendôrtiszt elmondta, a robbanás nyomán senki nem sérült meg.

Több száz iraki tüntetett kedden Bagdad déli részén egy mecsetnél, azt állítva, hogy az amerikaiak ôrizetbe vettek egy imámot és egy másik személyt.

Mintegy négyszázan gyûltek össze az Ali al-Baja mecsetnél transzparensekkel, amelyekre — az egykori iraki államfôre célozva — azt írták, hogy "Amerika egyenlô Szaddámmal", valamint "Mi ez a szabadság?", "Ma transzparenseket tartunk a magasba, holnap fegyvereket".

Egy helyi tisztviselô elmondta, hogy az amerikaiak megkérték, szervezzen meg egy találkozót a mecset imámjával. "Amikor megjöttünk, az amerikaiak elvitték ôt és egy másik síita személyt. Mûanyag zacskót tettek a fejükre, és elhajtottak velük."

Helyi vezetôk elmondták: az amerikaiak tájékoztatása szerint Muajad Hazradzsi és a mecsetben dolgozó Abdel Dzsalil al-Simli ellen az a vád, hogy fegyvereket rejtegettek, és ellen-állásra szólították fel a lakosokat.

A tüntetés szervezôi kijelentették, hogy addig folytatják tiltakozásukat a helyszínen, amíg szabadon nem engedik az imámot.

Phenjan nem fogja megengedni, hogy Japán részt vegyen az észak-koreai nukleáris fegyverprogramról tartandó sokoldalú tárgyalásokon — közölte kedden az észak-koreai külügyminisztérium, arra hivatkozva, hogy Tokió kétoldalú problémákat is megpróbált belekeverni a tárgyalásokba.

Japán válaszul leszögezte: nem fogadja el, hogy a hatoldalú tárgyalások egyik résztvevôje megtilthatná bármelyik másik fél részvételét.

A KCNA hivatalos hírügynökség jelentése szerint az észak-koreai kül-ügyminisztérium szóvivôje kifejtette, hogy Japán az egész atomproblémát igyekszik saját érdekének megfelelôen kihasználni. Leszögezte továbbá: Japán ma akadályozza az atomválság békés rendezését, mint partner elveszítette a bizalmat, ezáltal elvesztette a jogát a tárgyalásokon való részvételre.

A japán kormány az ország militarizálását akarja igazolni, miközben elvonja a lakosság figyelmét az ország gazdasági problémáiról, s állandóan elôhozakodik az eltûnt japán állampolgárok problémájával. Erre a problémára Kim Dzsong Il észak-koreai vezetô és Koidzumi Dzsunicsiro japán miniszterelnök találkozóján már megoldás született, ezért nincs alapja annak, hogy belekeverjék azt a nukleáris kérdésekrôl folyó tárgyalásokba — idézte az ITAR-TASZSZ a phenjani külügyminisztérium illetékesét.

Japán külügyi szóvivôje válaszul leszögezte: országa nem fogad el semmi olyan elgondolást, miszerint a hatoldalú tárgyalások egyik résztvevôje megtilthatná bármelyik másik fél részvételét. A szóvivô hangsúlyozta egyúttal: a nukleáris probléma nem tartozik Tokió és Phenjan kétoldalú kapcsolatainak körébe, de súlyos következményekkel járhat a térségre és az egész nemzetközi közösségre.

Japán, Kínával, Oroszországgal, Dél-Koreával és az Egyesült Államokkal együtt augusztusban részt vett az atomproblémáról tartott tárgyalások elsô, pekingi fordulóján — emlékeztetett a Reuters.

Észak-Korea elítélte az Egyesült Államokat kedden amiatt, hogy az amerikai hadsereg — szavai szerint invázió elôkészületeként — az ázsiai ország partjai közelében beveti legújabb típusú pilóta nélküli kémrepülôgépeit.

"Az amerikai imperialisták eme újabb lépése azt mutatja, hogy kiteljesedett az Észak-Korea elleni kémkedés, és növekszik egy második koreai háború kitörésének veszélye" — olvasható a Koreai Munkapárt lapja, a Rodong Szinmun hírmagyarázatában, amelyet a KCNA hivatalos phenjani hírügynökség idézett.

Az amerikai hadsereg a múlt hónapban kezdett felküldeni Shadow 200 típusú pilóta nélküli felderítô repülôgépeket, hogy kövesse az észak-koreai hadmozdulatokat a két Koreát elválasztó demilitarizált övezet mentén. A harctéri felderítésre és tüzérségi tûzvezetésre alkalmas Shadow 200 szárnytávolsága 4 méter, 3-4,5 ezer méteres magasságban repül, hatósugara 200 km. Hat-nyolc órán át tud a levegôben maradni, ebbôl 2-3 óra a tervezett célterület felett töltött idô.

A Rodong Szinmun szerint a kémrepülôgépek bevetése kételyeket támaszt az iránt, hogy Washington valóban békésen szeretné megoldani az állítólagos észak-koreai atomfegyver-kifejlesztéssel kapcsolatos problémákat.

Az Egyesült Államok elismeri, hogy megfigyeli az észak-koreai hadmozdulatokat, mindamellett hangsúlyozza, hogy a kémrepülôgépek nem sértik meg Észak-Korea légterét, mert dél-koreai, illetve nemzetközi légtérben haladnak.

Lelôttek egy izraeli katonát hétfôn délután a libanoni határ mentén; a gyilkos lövések libanoni területrôl érkeztek — közölte az este folyamán az izraeli hadsereg egyik szóvivôje. Állítása szerint a libanoni síita Hezbollah szervezet tagjai voltak a lövöldözôk. Az izraeliek viszonozták a tüzet. A Hezbollah Bejrútban nyilvánosságra hozott közleményében tagadta, hogy felelôsséget viselne a határon kialakult incidensért. — Libanonban kilôtt rakétagránátok csapódtak be keddre virradóra izraeli területre, de nem sebesítettek meg senkit sem — közölte az izraeli hadsereg egyik szóvivôje. Libanoni biztonsági források azt jelentették, hogy egy rakéta az izraeli–libanoni határ mentén, libanoni oldalon egy házra hullott, és egy kisfiú életét vesztette a becsapódásban. Bátyja megsebesült. Libanoni részrôl nem tudták megmondani, hogy honnan lôtték ki a lövedéket.

Letette az esküt a Jasszer Arafat palesztin elnök által kinevezett palesztin kormány: Ahmed Korei miniszterelnök megerôsítette, hogy elsôdleges célja a tûzszünet megkötése Izraellel, Ariel Saron izraeli kormányfô ugyanakkor újabb csapásokat helyezett kilátásba.

A nyolctagú palesztin kormány és miniszterelnöke Arafat elôtt tette le az esküt, amelyben a haza iránti hûségre, a jognak és a palesztin nép érdekeinek a tiszteletben tartására tettek fogadalmat. Mint az AFP francia hírügynökség jelentette, a ceremónián nem volt jelen Naszr Juszef belügyminiszter és Dzsavád al-Tibi tárca nélküli miniszter. Arafat sikert kívánt a kormánynak a palesztin nép szolgálatában.

A palesztin válságkormány kinevezésekor Ahmed Korei kijelentette: az új kormány körülbelül egy hónapig mûködhet ebben a formában, utána beiktatását kell kérnie a palesztin parlamenttôl.

Ahmed Korei egyébként kedden megerôsítette: elsôdleges céljai közé tartozik a tûzszünet megkötése Izraellel. A palesztin válságkormány elnöke azt is hangsúlyozta: minden eddiginél komolyabb párbeszédre törekszik a palesztin csoportokkal, hogy közös álláspontot alakítsanak ki a válság leküzdésére. Egyúttal azt is leszögezte, hogy nem alkalmaz erôt a palesztinok ellen. Izraeli részrôl többször kifejezésre juttatták, hogy csak akkor hajlandók a párbeszédre a palesztin vezetôkkel, ha azok leszerelik a szélsôséges szervezeteket.

Ariel Saron kedden a jóm-kipúr zsidó ünnep alkalmából tartott megemlékezésen kijelentette: Izrael továbbra is megvédi állampolgárait, s habozás nélkül mindenütt és minden eszközzel lecsap az ellenségre. Az izraeli kormányfônek ez volt az elsô nyilvános fellépése azóta, hogy az izraeli hadsereg vasárnap szíriai területen lévô palesztin kiképzôtábort támadott.

"Ez a generáció állandó harcot folytat a terrorszervezetekkel, amelyek vérszomja határtalan, mint az szombaton újra megmutatkozott" — idézte a kormányfô szavait az AFP. Saron ugyanakkor azt is leszögezte: Izrael nem szalaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy békét kössön szomszédaival.

Harmincegy palesztint vett ôrizetbe az izraeli hadsereg keddre virradóra Ciszjordánia északi részén, Dzsenín térségében végrehajtott akciója során.

Az izraeli hadsereg szóvivôje, akit az AFP francia hírügynökség idézett, elmondta, hogy a palesztinokat Dzsenínben és annak közelében lévô faluban fogták el, s azzal gyanúsítják ôket, hogy az Iszlám Dzsihád nevû szélsôséges palesztin szervezet tagjai. Az Iszlám Dzsihád vállalta magára a szombat délután Haifában végrehajtott öngyilkos merényletet, amelynek a merénylôn kívül 19 halálos áldozata volt.

Palesztin biztonsági források szerint az izraeliek még a keddre virradó éjszaka huszonkét, az Iszlám Dzsiháddal szimpatizáló palesztint tartóztattak le a dzseníni menekülttáborban. Az izraeliek a haifai merénylet után kijárási tilalmat léptettek életbe a menekülttáborban, és többször átkutatták azt.

A norvég kormányfô felvetette, hogy országa esetleg "részlegesen" csatlakozhatna a jövôre 25-tagúra bôvülô és szerinte "rugalmasabbá" váló Európai Unióhoz, amelyben az integráció talán már nem lesz olyan elmélyült, mint amilyentôl a norvégok többsége eddig tartott.

Kjell Magne Bondevik úgy látja, hogy a soktagú unió "rugalmasabb" lesz, és a részleges tagság azt jelentené, hogy Norvégia nem venne részt minden területen az integrációban. A kormányfô az Aftenposten címû oslói lapnak adott interjúban kijelentette: hajlik arra, hogy újból megvizsgálja az EU-csatlakozás kérdését "most, amikor oly sok új állam felvételével az integráció talán nem lesz olyan szoros, mint amilyentôl eddig sokan Norvégiában tartottak".

Bondevik szerint az elôállt új helyzet "érdekes távlatokat nyit", ezért érdemes lenne megvizsgálni, hogy az új helyzetben lehetséges-e az Európai Unió tagjává válni anélkül, hogy a belépô ország részt venne az uniós együttmûködés minden formájában. — Máris azt látjuk, hogy egyes tagországok kívül maradtak a személyek szabad mozgását lehetôvé tévô schengeni övezetbôl, mások az eurózónából való kimaradás mellett döntöttek — mutatott rá az olajban gazdag skandináv ország miniszterelnöke.

Az AFP francia hírügynökség szerint az Aftenpostennek adott interjúval Kjell Magne Bondevik megadta a jelt az EU-csatlakozással kapcsolatos norvég álláspont felülvizsgálatához a 2005-ös parlamenti választások elôtt.

A kormányfô leszögezte, hogy a(z elutasító) norvég álláspont nincs örökre kôbe vésve, s Oslónak aprólékosan tanulmányoznia kell az Európai Unió természetét, valamint azt, hogy miként befolyásolja azt a bôvítés és az új alkotmány.

Az MMI közvéleménykutató-intézet szeptemberi felmérése szerint a norvégok véleménye jelenleg szinte egyenlô arányban oszlik meg az EU-pártiak és az EU-ellenzôk között: 38 százaléka utasítja el, míg 37 százaléka pártolja a belépést az Európai Unióba, a fennmaradó hányad pedig tanácstalan.

A norvégok már két népszavazáson is elutasították a belépést az unióba: 1972-ben és 1994-ben — emlékeztetett az AFP.

Románia Európa Tanácsba (ET) történô felvételének tizedik évfordulója alkalmából ünnepi ülést tartottak tegnap a parlamentben, amelyen jelen volt Ion Iliescu államelnök, Walter Schwimmer, az ET fôtitkára, Catherine Lalumière, az Európa Parlament tagja, az Alkotmánybíróság, a Legfelsôbb Bíróság elnökei, a kormány tagjai, valamint a Bukarestbe akkreditált diplomáciai testületek tagjai.

Ion Iliescu elnök a parlament plénuma elôtt felelevenítette az ET szerepét a demokrácia, az állampolgári jogok és szabadságok, valamint a jogállami intézmények érvényesülésében a volt kommunista országokban. Az elnök rámutatott: az ET-hez való csatlakozási szándékának kinyilvánítása pillanatától Románia és a Tanács között valódi partnerség kezdett kialakulni. A helyi autonómiák megerôsödését, valamint a decentralizációt is az ET segítsége által megnyert javak közé sorolta az elnök ugyanúgy, mint a Románia és Magyarország között létrejött történelmi megbékélést. Az eljövendô egyesült Európában minden nemzet kisebbségnek számít majd, ennek megfelelôen a kisebbségi jogok kérdéskör mélyebb tanulmányozást igényel, mondotta Ion Iliescu.

A parlamenti pártok képviselôi a keddi ünnepi ülésen szintén az ET fontosságát hangsúlyozták Románia fejlôdésében. Gheorghi Prisãcaru, kormánypárti képviselô hangsúlyozta, hogy az országnak kötelessége betartani az emberi jogok kérdéskörben az európai elôírásokat. Frunda György RMDSZ-es szenátor rámutatott: az európai elvek "kezdik megtalálni helyüket" a román törvénykezésben is, és Románia a "pozitív trendet" követi, ami a nemzeti kisebbségek jogait illeti. Frunda hangsúlyozta: legfontosabb eredményként a felelôs politikai személyek mentalitásának a megváltoztatását lehet elkönyvelni, valamint "egyfajta tolerancia kezdetét" a más kultúrával és más hagyománnyal rendelkezôkkel szemben. "Ennek a tolerancia-kezdetnek a jegyében remélem, hogy a Szabadság-szobor újra elfoglalja méltó helyét Aradon" — hangsúlyozta Frunda György.

Corneliu Vadim Tudor Nagy-Románia Párti szenátor "fölöslegesnek" és "költségesnek" ítélte meg az Alkotmánymódosítás elfogadására szervezett referendumot. Vadim Tudor ugyanakkor beszélt Romániának Európában elfoglalt helyérôl, a "román zsenialításról", a tízparancsolatról, valamint az országot sújtó szegénységrôl és a korrupcióról.

Valer Dorneanu, a képviselôház elnöke magyarázatot fûzött Adrian Nãstase miniszterelnök hiányzásához, aki, mint Dorneanu kifejtette: "az ország határain kívüli misszióban vesz részt", majd hozzáfûzte, hogy a miniszterelnök kedden reggel találkozott az ET fôtitkárával.

Walter Schwimmer, az ET fôtitkára beszédében elmondta: Romániának kötelessége teljesíteni az elôírt gazdasági és jogi reformokat, ha azt akarja, hogy az Európai Unióhoz csatlakozzék. Ugyan-akkor számos más problémát is meg kell oldania az országnak, mint például a korrupcióval vagy a közigazgatással kapcsolatos kérdéseket, mondotta Schwimmer. A fôtitkár arra bíztatta Románia polgárait, hogy vegyenek részt az október 19-én sorra kerülô népszavazás, ez ugyanis, véleménye szerint, Románia "demokráciai érettségének utolsó tesztje" lesz.

Az Európa Parlament tagja, Lalumière asszony kifejezte aggodalmát a Románia külpolitikájában történt néhány "incidenssel" kacsolatban. "Meg kell tanulnunk megismerni önöket, és számon tartani azokat az okokat, amelyek miatt az önök számára annyira fontos a NATO, valamint az Egyesült Államok. Nyugat-Európa viszont nem érti mindig, hogy önök miért reagálnak egyféleképpen vagy másféleképpen, vagy miért tesznek, avagy nem tesznek meg dolgokat. És megfordítva, önöknek is erôfeszítést kell tenniük bennünket megérteni" —, mondotta Catherine Lalumière.

A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) levélben válaszolt Adrian Nãstase miniszterelnök Strasbourgban mondott, Magyarországot érintô kijelentéseire. Nãstase óva intette Magyarországot, hogy a magyar állampolgársági törvény esetleges módosítása során ne alkalmazza az etnikai elvet, mert ha ezt tenné, Románia az európai testületekhez fordul, aminek következtében az eljövendô magyar állampolgársági törvény ugyanarra a sorsa juthat, mint a státustörvény.

Az MVSZ szerkesztôségünkbe eljuttatott közleményében leszögezi: népszavazási kezdeményezésének hitelesítésekor az Országos Választási Bizottság azt is ellenôrizte, hogy a magyar állampolgárságot etnikai alapon elérhetôvé tenni szándékozó indítvány nem sérti-e az Európai Egyezményt az Állampolgárságról címû nemzetközi egyezményt. Az eredmény: Magyarország jelenlegi, és a népszavazást követôen majdani állampolgársági törvénye teljes mértékben harmonizál az Európai Unió jogrendjével.

Emlékeztetnek: a helyzet áttekinthetôségét megnehezíti, hogy Románia mindmáig nem ratifikálta Európai Egyezményt az Állampolgárságról, jóllehet elsôk között írta azt alá.

Az MVSZ megítélése szerint Románia akkor lesz abban a helyzetben, hogy Magyarország joggyakorlatát bírálja, ha maga is törvényre emeli az európai szabályokat, amint azt Magyarország már korábban megtette.

"Addig is, amíg Románia felzárkózik a törvényhozás európai szintjére csodálkozással maradunk, hiszen Románia egyetlen szóval sem emelt kifogást az ellen, hogy a horvát nemzetiségû román állampolgárok etnikai alapon elnyerhessék a horvát állampolgárságot is, még azt is lehetôvé téve számukra, hogy a horvátországi választások alkalmával és azok idején, romániai lakhelyükön tartózkodva leadhassák szavazatukat. Vajon Románia ilyen súlyosan diszkriminálná a területén élô másfél milliós magyar nemzeti közösséget?" — áll a közleményben.

Az Adrian Pãunescu vezette adások felfüggesztését kéri Borbély László képviselô Országos Audió-Vizuális Tanácstól és a Realitatea TV csatornától, mivel ezek — szerinte — rossz szolgálatot tesznek a román–magyar kapcsolatoknak, és tudatosan félrevezetik az állampolgárokat. Az RMDSZ politikusa továbbá kérni fogja az illetékeseket, hogy elemezzék Adrian Pãunescu által a Szenátusban betöltött bizottsági elnöki tisztség és a mûsorvezetôi beosztás közötti összeférhetetlenséget is.

"De Adrian Pãunescu szenátor minden állásfoglalását és kirohanását elhomályosítja Adrian Pãunescu "mûsorvezetô" tevékenysége Az a módozat, ahogy a felvetett témákat tárgyalják, a "moderátor" által csak önmaga elôtt ismeretes kritériumok alapján kiválasztott meghívottak, és ahogyan Erdély történelmének egyes pillanatait megjelenítik, a magyar kisebbséggel és egyes erdélyi történelmi személyiségekkel szembeni ellenséges és tendenciózus magatartás a szakmai deontológia szabályaival szembeni tisztelet teljes hiányát mutatják és elfogult, magyarellenes álláspontot tükröznek" — fogalmazott Borbély László.

A Külügyminisztérium 120 szavazóközpontot nyit 113 országban az október 19-i népszavazásra. Azokon a településeken, ahol nincs diplomáciai képviselet, mozgóurnákat alkalmaznak, közölte kedden Cosmin Dobran külügyi szóvivô.

Dobran elmondta, a román nagykövetségek és konzulátusok megkapták az utasításokat a külföldön tartózkodó román állampolgárok szavazásának lebonyolításával kapcsolatban.

Szavazásra jogosult minden, külföldön tartózkodó nagykorú román állampolgár, függetlenül attól, hogy törvényes vagy törvénytelen módon tartózkodik az illetô országban, tette hozzá a külügyi szóvivô. A személyazonosság igazolására minden, a román hatóságok által kibocsátott ilyen természetû irat alkalmas: útlevél, személyazonossági igazolvány, születési bizonyítvány — eredetiben vagy hitelesített másolat formájában.

A Külügyminisztérium 5,5 milliárd lejt fordít a szavazóurnák felállítására, a szavazólapok elküldésére és egyéb költségek fedezésére, mondta Dobran.

A külügyi szóvivô kifejtette, az 1996-os és 2000-es adatok alapján néhány százezer román állampolgár fog voksolni október 19-én.

A Kolozs-Tordai Unitárius Egyházkör az idei, szám szerint harmadik negyedévi lelkészi értekezlet is Torockón tartotta. A rendezvényen — amelyre október 6-án került sor — 19 lelkész vett részt, többek között Gyerô Dávid elôadótanácsos és Czire Szabolcs teológiai tanár is. A hagyományos vitaindító elôadás címe A posztmodern korszakváltás és az unitarizmus címet viselte.

— Megélénkült az egyházi élet az elmúlt napokban Torockón — mondta Ferencz Gábor helyi lelkész —, ugyanis október elsejét, az Idôsek Világnapját mi is megünnepeltük a napokban, amikor is meghívtuk a falu mind a 23 "öregét", azaz a 80 éven felülieket a templomba, ahol ünnepélyt rendeztünk számukra. Nekik énekelt a kórus, nekik szavaltak — értük volt a nôszövetség által rendezett szeretetvendégség. A 23 "öregbôl" 11-nek sikerült eljönni, a többieket már nemigen "engedte" egészségi állapota.

Ferencz Gábor azt is elmondta: az idei utolsó (negyedik) negyedévi lelkészértekezletet is Torockón tartják, minden valószínûség szerint november 11-én.

Már az elsô napon, a múlt hét péntekjén a 7600-at is meghaladta a gyulafehérvári polgármesteri hivatal által megvásárlásra kibocsátott városi kötvények száma. Ez az egész mennyiség negyed részét teszi ki, és ha a vásárlási láz megmarad, ebben az ütemben az október 14-i határidô el ôtt elkelhet valamennyi, 24 milliárd lej összértékû értékpapír — nyilatkozta a Mediafaxnak Mircea Hava polgármester.

Egy kötvény értéke 1 millió lej. A helyi városházának ez a második ilyen akciója. Az elsô tavaly lezajlott hasonló kibocsátáson a 15 000 kötvényt rekord idô alatt árusították ki. Az idei bevételt közérdekû és infra-strukturális beruházásokra fogják felhasználni.

A tervezett négy orvosi-szociális központból valószínûleg csak kettôt létesítenek Beszterce-Naszód megyében. A lemondás oka egyrészt a pénzhiány, másrészt az, hogy a megyeközpontban például még mindig nem sikerült megfelelô helyiséget találni az említett célra.

Mircea Todea orvos, a Beszterce-Naszód megyei Közegészségügyi Igazgatóság igazgatója kijelentette, hogy a Teke, Óradna, Felsôborgó és Beszterce helységekbe tervezett orvosi-szociális központokból legtöbb kettô fog majd megvalósulni. Az egyiket valószínûleg Tekén nyitják meg, ahol az osztrák Vöröskereszt alapjaiból felépített korszerû kórház mûködik, a másik orvosi-szociális központ helye pedig Óradnán lenne, ahol a Világbank jelentôs összegeket fordított már egy egészségügyi központra, amelyet a bányászoknak szántak. A másik két központról egyelôre lemondtak, de csak ideiglenesen, állította Mircea Todea. A megyeközpontban, Besztercén, helyiségproblémák merültek fel, mivel az egyetlen szóba jöhetô épületet, a tüdôkórház épületét nem sikerült kiüresíteni illetve új rendeltetésnek szánni. Ami a Felsôborgóra tervezett orvosi központot illeti, ennek lemondását nem indokolták meg, de az állandó pénzhiány bármilyen új létesítmény beindítását kétségessé teszi.

A népszavazáson való jelenlét létszámától függ a Beszterce-Naszód megyei iskolák idei értékelése — jelentette a Mediafax. Vasile Negruser megyei fôtanfelügyelô ugyanis a napokban kijelentette, hogy a pedagógusoknak kötelességük "népszavazásra" biztatni a lakosságot. Az iskolák értékelésekor hangsúlyt fektetnek majd arra is, hogy milyen arányban volt jelen az adott város lakossága a referendumon. Ugyanakkor Viorel Pupezã prefektus felszólította az igazgatókat a polgármesterekkel való szorosabb együttmûködésre, hogy a népszavazás — úgymond — zökkenômentes legyen. A "felhívásokra" annak okán került sor, hogy a megyében több helyen is tudni vélik, hogy léteznek biyonyos "erôk", amelyek/akik arra bátorítják az embereket, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson. Ezzel párhuzamosan Anton Buta megyei inspektor is elverte a port az igazgatókon: szerinte az ô hibájuk az is, hogy 12 osztály maradt üresen, illetve félig betelve a Beszterce-Naszód megyei szakiskolákban. A fô "bûnük" az — legalábbis Buta szerint —, hogy nem követték figyelemmel a nyolcadikos diákok pályaválasztását, és emiatt 335 diák nem iratkozott be sehova. A tanfelügyelô úgy véli, hogy az iskolaigazgatók feladata lenne az, hogy meggyôzzék a diákokat: válasszák ezeket az iskolákat.

Rauca Titus, a besztercei közoktatási szakszervezet elnöke lapunknak azt nyilatkozta, hogy ô is jelen volt az iskolaigazgatók gyûlésén, de Vasile Negruser nem fenyegette, csupán csak felkérte az igazgatókat arra — akárcsak az egyházakat vagy a városházát —, hogy mûködjenek együtt a népszavazás érdekében. — Arról viszont, hogy az iskolák értékelése a lakosság számbeli részvételétôl függene, nem hallottam azon az értekezleten — mondta a szakszervezeti vezetô.

Megfigyelôk szerint a prefektúra és a pedagógusok között feszült a hangulat, és ennek az a magyarázata, hogy a tanári versenyvizsga idején Beszterce-Naszód megye csúnyán leszerepelt a szervezés terén, olyannyira, hogy tartaléktételek alapján kellett írniuk a jelölteknek. Olyan véleményeket is hallani, hogy a népszavazás ügye jó lehetôség lenne a megye "rehabilitálására", és ezért a nagy szavak, meg az ijesztgetések.

Dézsi Ildikó, Szabó Csaba

Az alábbi néhány sort valószínûleg — így, vagy hasonló módon — mindenki hallotta, aki a kommunista idôkben volt kisiskolás:

"Gyerekek, biztosan láttatok már gólyákat, fecskéket, vadlibákat. Ôk mind vándormadarak. Az ilyen madarak ôsszel délre mennek, oda, ahol melegebb van, mert nem tudnak a hidegben élni, nem kapnak elég táplálékot. Tavasszal azonban visszatérnek szép hazánkba, mert szeretik itt. Nem maradnak nyárra is délen, mert itt a hazájuk, még fészket sem raknak ott, sôt tojást sem tojnak. Itt érzik magukat jól, csak a tél elôl menekülnek, addig, míg ki nem tavaszodik. Szeretik a hazájukat, mert szép és jó nekik itt..." (valamikor 1987 ôszén)

***

Nem szó szerint madarakról szándékozok írni, bár azokról is lenne mit. A cinikus szemszögébôl tekintve, két fajta ember létezik manapság: aki egyvégtében vándorol, és aki vándorolni fog. Nem vagyok bizonyos abban, hogy ez így van, de az ellenkezôjét sem merném kijelenteni.

B. Zolival valamikor egy iskolába jártunk. Egy évvel kisebb volt nálam, azonban ez semmit sem jelentett barátságunkat illetôen. Az iskolát befejezve is tartottuk a kapcsolatot... egy darabig. Kolozsvári egyetemre felvételizett, azonban a "doszár-verseny" miatt nem jutott be csak fizetéses helyre. Nem maradt. A sikertelen "felvételi" után, Magyarországra ment a rokonokhoz. Elôször csak vendégeskedett, majd illegálisan, egy étteremben kezdett dolgozni. Ôszig nem is láttam, míg egy hétvégi kirándulás erejéig össze nem csapódtunk a régi haverokkal. Nem lett szép a találkozás. Zoli csendes volt, nem mesélt a magyarországi kalandokról, az ottani életrôl, csak ült és cigarettázott a menedékház tornácán. Miután elváltunk, nem találkoztunk húsvétig, s akkor is csak pár szót váltottunk. Másfél évig nem hallottam felôle, aztán, mint derült égbôl villámcsapás kaptam tôle egy e-mailt. Szó szót követett, idén húsvétra egy bulit szerveztünk.

***

Találkozásunk "szokványos" volt, hiszen a kézfogást ölelés követte, ezt pedig jó hideg sör. Beszélgetni kezdtünk. Nemsokára kiderült, hogy Zoli Magyarországon, a rokonainál lakik. Ösztöndíjas fôiskolás. Sok szép dologról mesélt, aztán hirtelen — egy mondat közepén — megállt:

Mondjak neked valamit? — emelte fel a hangját, majd vigyorgott szomorúan.

— Na, mondjál! — válaszoltam cinikusan.

— Nagyon szar odaát — mondta halkan, mire körülöttünk megfagyott a levegô. Senkit nem érdekel senki. A haverok — mert ott csak ilyenek vannak — nem is tudják, hogy romániai vagyok. Ez az igazság! Az egyiknek elárultam, s csak annyit tudott mondani, hogy "jól beszélsz magyarul". Erre mit tudtam volna válaszolni? Egy másik srác "tudta", hogy romániai magyarnak lenni "mit jelent". Az meg "a történelmi" dolgokat idézte, hogy Magyarországnak három tengere is volt... meg ilyenek... Azért, ehhez nem vagyok hozzászokva.

Erre a lépésére nem számítottam, hiszen mindig "imádta" Magyarországot, a rokonait. Az ördög motoszkálni kezdett bennem, így megkérdeztem:

— Egyedül vagy? Nem egyezel a rokonaiddal?

— Most már ôk is magyarországi magyarok... Nem értik meg az én problémáimat, nem értik, hogy reggelente miért vagyok olyan lehangolt. Lassan én sem tudom, hogy akarom-e a magyarországi életet... Nekem most már állati sivár, nem olyan, mint amikor csak nyaraltam ott. Élni sokkal nehezebb, és más oldalát is meglátod a dolgoknak...

— A régi ismerôsökkel, akikkel egy fôiskolára jársz, egyáltalán nem tartod a kapcsolatot? — kérdeztem, bár tudtam a választ, már hallottam másoktól.

— Nem tartja itt senki senkivel a kapcsolatot. Nem láttam ôket már vagy négy-öt hónapja. Egyszer akartam szívességet kérni tôlük, akkor sem akadt, aki segítsen. Pedig emlékszel, hogy a liciben nagyanyámnál aludhatott minden haver, ha gondja volt... Ôk is aludtak, de amikor nekem lett volna szükségem a segítségükre, mindegyiknek más dolga akadt.

A baj mibenlétét értettem. Gondoltam, megkérdezem az okát is, mire Zoli velôsen csak ennyit mondott:

— Senki sem a régi: sem a haverok, még a barátok sem, sôt a rokonok is megváltoztak. És mondjak valami érdekeset? Én sem vagyok a régi, én is másképpen állok a dolgokhoz. Mostanig csak akkor ébredtem rosszkedvvel, ha elôzô este ittam, most józanon is kábult vagyok és ideges. Hiányzik Románia!

A melankólia nem lankadt, sôt egy nappal bulizásunk után felhívott Zoli: találkozzunk még egyszer, mielôtt visszamegy. Fel akart töltôdni!

Egy átbeszélgetett éjszaka után elváltunk. E-mailen tartottuk a kapcsolatot... ismét egy darabig. Kaptam jó néhány levelet, amelyekben fájdalmait írja le, többek közt azt, hogy az itthoni tôlünk kapott tartalékokból kezd kifogyni. Néhány hétig semmi hírt nem hallottam felôle, aztán egy levelet kaptam, melyet hívjunk "elsô és utolsó" levélnek:

"Szevasz kedves barátom, örülök, hogy írtál.

Tudom, ígértem, hogy írok még dolgokat magamról, de sajnos "nemigen van idôm". Csupa jó dolgokat tudnék írni most, mert köszi jól vagyok és az idô is nagyon szép. Már elkezdtem dolgozgatni, itt a nyakamon a vizsgaidôszak, szakdolgozatot írok, meló után bulizgatás, egyszóval nagyon keveset vagyok otthon, és le vagyok foglalva, és jelenleg élvezem az ittlétet. Van két pályázati lehetôségem is: Romániába és Svédországba. Mennék mind a két helyre, csak az a helyzet, hogy akkor kellene a legtöbbet dolgoznom, akkor van a szezon. Nem tudom, hogy mikor megyek haza, egyhamar biztosan nem. Majd még írok, de nyugodj meg, mert minden oké: buli, haverok, Fanta...

Csá"

***

Úgy gondolom, megkaptuk — mi, akik még itthon vagyunk — a romániai B. Zoli utolsó — és a magyarországi B. Zoli elsô levelét.

Megvolt a reinkarnáció, Zoli "megszokta" Magyarországot. Most szeptember vége van, pár nap múlva fél éve, hogy semmit nem hallottam róla. A testvérével találkoztam, ô azt mondta, hogy "esetleg karácsonyra" hazajön. A többi vándormadár ismerôsömrôl is csupa jót hallottam: van aki második egyetemét végzi, van olyan is aki az itthonról atyai segítséggel megszerzett ösztöndíjával Németországban felejtette magát, sôt olyan is akad, akibôl pesti lányt faragott valami "mûvész fazon". Zolihoz hasonlóan olyanok is akadnak, akik felôl semmi hír... talán teljesen beolvadtak. Ha nem jeleznek, jól megy soruk...

***

Rájöttem valamire: néhány dolgot el kell felejteni ahhoz, hogy minden jó legyen... talán megéri, talán nem. Talán itthon is meg lehet még egyszer próbálni a "doszár-versenyt", a felvételit, talán sikerül.

Lehet, hogy nincs igazam, lehet, hogy szükség van erre: menni kell, haladni. Ha nem itthon, máshol, de menni kell. Csak ne fájjon, hogy két helyen is ûr marad... egy itthon, a szülôk és ismerôsök között, egy pedig ott, valahol a vándor lelkében, ott, ahol az emlékek, a régi "én" helye lenne. Csak Isten tudja, hogy mi a jó: menni, vagy maradni?

Most már tudjuk, hogy milyen odaát, eljutott hozzánk az üzenet. Azt is sejtjük, hogy milyen fájdalmas a halál és mivel jár egy újjászületés.

Csak annyit üzenhetünk vissza: Megkaptuk az üzenetet! Még gondolkodunk rajta!

***

Ma már felnôttünk, "ha nem is vagyunk okosabbak", kinôttük a kommunizmust, beleszülettünk egy modernebb világba. Hogy melyik rendszer édes és melyik mostoha, ugyanolyan nehéz eldönteni, mint azt: hol vagyunk otthon a világban. A székely kapura vésett bölcsesség mintha az idôvel együtt "fakulna". Magyarországon — vagy másutt — élnek az utódok, akik újravéshetnék: Házad bárhol, de hazád csak itt lehet!

Az egykori "tanító néni" vándormadarakról szóló meséjét a "professzor úr" elôadása váltja fel, melynek a vége valahogy így szólhat:

"Tisztelt hallgatóság, leendô ökológus kollégák! Ne feledjék, az ökoszisztémában egy rendszer mûködik. Mesterségesen beavatkozni nem szabad, mert végzetes következménnyel járhat. Lám a fácánokat is betelepítették, s most az ôshonos fajokat nyomják el. Természetesen valamilyen szinten szükség van az élôvilág frissítésére, azonban ezt nem lehet csak úgy megváltoztatni, hiszen több millió év alatt alakultak ki a különbözô ökoszisztémák. A vándormadarak problémája is relatív, hiszen egy részük visszatér, nem fognak kihalni, nem engedik a gének. A leszakadó, megtelepedô vándormadár-populációk, talán új, jellegzetes fajt hoznak létre, s talán ôk lesznek a kakukkok fészeképítôi. Addig nem lesz baj, míg itthon akadnak a hideggel szembeszálló verebek. Hagyjuk a természetet a maga módján alakulni. Köszönöm a megtisztelô figyelmüket! A viszontlátásra!" (Erdélyben, napjainkban)

Oláh Levente

Akik eddig nem igényelték a földgáz bevezetését Várfalván, azok még megtehetik, tájékoztatott Fodor Melinda, a polgármesteri hivatal titkára. Természetesen azokról a családokról van szó, amelyek azokban az utcákban laknak, ahol létezik vezeték — annak idején ugyanis azokban az utcákban, ahol senki sem igényelte a földgáz bevezetését, nem helyeztek el fôvezetéket. Azok, akiknek lakóháza a vezetékes utcákhoz aránylag közel áll, szintén meggondolhatják magukat, és kérhetik a földgázhálózatra való csatlakozást. Az évekkel ezelôtt megvásárolt polietilén csô értékesítésére versenytárgyalást hirdettek meg, ám az újsághirdetések és internetes reklámozás alapján új érdeklôdô nem jelentkezett, így valószínûleg az egyetlen korábbi érdeklôdô ajánlatát fogadják el. A földgáz bevezetését végzô Concordia cég nem tart igényt a polietilén csôre, ezért azoknak eladásáról döntöttek az érdekelt falvak megbízott képviselôi. A vezetékek értékesítésébôl származó összeget visszaadják azoknak, akik annak idején pénzt adtak a megvásárlására.

(ke)

Györgyfalva és Erdôfelek, valamint Erdôfelek és Bányabükk közötti földes útszakaszt köveznék a megyei tanácstól származó pénzösszegbôl. Az érintett községi utakat rendkívüli ülésen adták át a munkálatok befejezéséig a megyei útkezelôségnek, hogy ezzel jelentôsen leegyszerûsítsék a pénz kezelésének módját. A megyei tanács így már közvetlenül a munkálatot végzô félnek utalhatja át a pénzösszeget, az Erdôfeleki Polgármesteri Hivatal kiiktatásával. A tervek szerint a Györgyfalva–Erdôfelek közötti 3 kilométeres útszakaszon 800 méteren szórnának követ, Erdôfelek és Bányabükk között pedig 500 méteren. A befektetés mintegy hárommilliárd lej. A fogyatékos személyeket gondozók többhónapnyi fizetése is megérkezett, a hat személy összesen 80 millió lejt kapott. A polgármesteri hivatal csapatot jelölt ki arra, hogy a község területén építkezésre alkalmas területeket feltérképezzék. Ezzel az intézkedésével a polgármesteri hivatal lépéselônybe szeretne kerülni — bár ilyen kérés egyelôre nem létezik, a község tulajdonát képezô, építkezésre alkalmas területeket fiatal házasoknak adnák ki, a törvény értelmében családonként 250 négyzetmétert, építkezésre.

(ke)

Nagy szerencséjük van a szamosújváriaknak a nemsokára újra termelô gyufagyárral. Miután a régi tulajdonos visszaszerezte a termelôegység tulajdonjogát, a városvégi iparegység vezetôsége nem kevesebb, mint százötven személyt alkalmaz, a kéthónapos szünet után beinduló gyáregységbe. Egyelôre a Munkaerô-foglalkoztatási Hivatal helyi kirendeltsége révén hirdették meg a megüresedett munkahelyeket. Felsôfokú végzettségû szakemberekre is nagy szükség van a gyufagyárban, különösen könyvelôkre. A mostani ajánlat nagy elônyt jelent a helybeli munkanélkülieknek, akik közül sokat éppen a gyufagyárból bocsátottak el az idén tavasszal.

Ezelôtt két évvel a FOCUS Kft-nek háromszáz alkalmazottja volt, és naponta egymillió doboz gyufát gyártott. A régi cégtulajdonosok tönkretették a vállalatot, ezért a jelenlegi "gazdák" nagyméretû felújítási munkálatba kezdtek. Többek között új gépeket szereznek be és korszerûsítik a részlegeket is. Talán jobb idôk várnak az országszerte is elismert szamosújvári gyufagyárra.

Erkedi Csaba

Hagyományosan október elsô szombatja a kideiek, az innen elszármazottak, ismerôsök, barátok találkozásának falunap-ünnepe. Az idén rendkívüli ünnep, ugyanis hétvégén avatták fel a Kidei Tájházat.

A Kidei Tájház története az összefogás története. A szórványban élô idôsek, fiatalok, falujukból elszármazottak összefogása azokkal, akik második szülôföldjükként tisztelik és szeretik Kidét. 1997-ben Kovács András budapesti filmrendezô szülôfaluja kétszáz éves házát vélte felismerni a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum által kiadott Évkönyv címlapján. A régen elszármazott filmrendezô hazajött, s a múltból megôrzött emlékek után kutatva dokumentumfilmet készített. De nemcsak azt. Útjára indított egy akkor még sokak számára megvalósíthatatlannak tûnô tervet: a Tájház kialakítását. Szerencsés találkozásoknak köszönhetôen az évek során az álomból valóság lett. Csákány Árpád, az "öreg bíró", Jakab István telkének örököse felajánlotta a házat, gabonást és udvart múzeum létesítésére. Kezdôdhetett a munka, Szabó Árpád falubíró vállalta az irányítást. A falu fiatalabb férfiai — a magyarok között négy román ember is — nagy lelkesedéssel néhány óra alatt megtanulták a szalmafedés fogásait, amelyet ôseik rég a sírba vittek. Lénárt István szalmafedônek és régi mesterségek ismerôjének, a szentendrei múzeum munkatársának szakirányításával nemsokára befedve állott a ház. A még fellelhetô bútorzat, használati tárgyak, munkaeszközök elrendezését az asszonyok vállalták.

A szombat délelôtt az emlékezésé: a falut felépítô ôsökre, nemzetet építôkre, vértanúinkra.

A falu határába, "kapujába" érkezô dr. Szabó Árpád unitárius püspököt népviseletbe öltözött fiatalok és hívek várták. Horváth István csôszbíró köszöntötte a faluba elôször látogatót, kaláccsal és borral kínálta, majd felkérte, üljön át a kétlovas szekérre a fiatalok közé. A református templom elôtt a gyülekezet nevében Farkas Sándor református lelkész köszöntötte a püspököt, majd dr. Szabó Árpád tartott istentiszteletet. Ezt követôen kilenc fiatal versmûsorral emlékezett az aradi vértanúkra.

A délutáni mûsor a lovasfelvonulással indult. Csôszfiúk lovakon, csôszlányok szekéren, kis apró gyerekek virággal feldíszített szamárszekéren. Alsó utcáról indulva, Felsô utcán keresztül gyûjtötték össze az ünneplô népet, visszatérve az Alsó utca 24. szám alá.

Itt áll eredeti formájában a falu büszkesége, a Tájház. A megálmodástól a kivitelezésig eltelt idôszakról beszélt Kovács András budapesti filmrendezô, a falu szülötte. Szabó Árpád, a munkálatokat irányító falubíró a kötelességrôl beszélt: "a faluját szeretô ember a múltját nem tagadhatja meg, átmenekíti a jövôbe". Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár magyarul és románul szúlt az ünneplô közösséghez, elmondotta, hogy a tájház létének egy falu életében formáló, átalakító szerepe is van. Arról is szólt ugyanakkor, hogy egy tájház fenntartása nem képzelhetô el a községközpont segítsége nélkül.

Vârva Ioan polgármester megköszönte a meghívást és megdicsérte a kideieket ezért a portáért, amely egyúttal a község turisztikai értékét is emeli.

Boér Ferenc kolozsvári színmûvész Juhász Ferenc: Szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujában címû poémájának egy részletét adta elô.

Dr. Szabó Árpád püspök meleg szavakkal köszöntötte a közös munka örömét meglelô kideieket, akik a múlt értékeit a jelenben megôrizve a jövendônek átmentik. Isten áldását kérte a tájházra.

Ezennel a múzeum kapuja nyitva a látogatók elôtt, kiállítási anyagát továbbra is gazdagítani kell, minderrôl a Kide Egyesület gondoskodik majd. A 12 alapító tag célkitûzései között a múzeum aktív kulturális központtá való feljesztése is áll.

A délelôtti istentiszteleten versekkel emlékezô fiatalok este a csôsztánc bemutatásával arattak osztatlan sikert. Jakab Berta nyugalmazott tanárnô és Szabó Erzsébet szívvel-lélekkel tanították be hétvégenként a táncot, hallgatták meg a verseket a többnyire a városból nagyszülôkhöz látogató fiataloktól.

A hónapok óta várva várt esô hol szemerkélve, hol nyakba zúdulva, korántsem vette el az ünneplôk kedvét, akik összetartó közösségként együtt ünnepelték végig a falunapokat.

Lukács Éva

Szeptemberben összesen hét szociális lakásból lakoltatták ki azokat a családokat, jogtalanul, önkényesen foglalták el a szobákat. Helyükre más szegény sorsú családokat irányítanak. A "szerencsés" családok kiválasztása nem jelenthet különösebb gondot, ugyanis egyszerûen csak a kérelmek és helyzetfeltárás alapján összeállított sürgôsségi jegyzéket kell elôvenni, hogy az elsô hét család kilétére fény derüljön, nyilatkozta Virgil Blasiu, Torda polgármestere.

A szeptemberben megüresedett lakások mintegy felére már megtörténtek a kiutalások, a héten a fennmaradó üres lakások esetében is megejtik a törvényes eljárást azok kiutalására. A Rapsodiei utcába költözô hét család számára nem fônyeremény a szociális lakás kiutalása, ugyanis a felhalmozott adósságok miatt a H-tömbházban sem fûtés, sem ivóvíz, sem földgáz, de még villanyáram sincs már.

R. T. T.

A Kolozs Megyei Rendôrparancsnokság október 21-én versenyvizsgát hirdet Désen egy ügynöki állás betöltésére, a Gazdasági-Pénzügyi ügyosztály keretében. Végzettségi feltétel: érettségi. Az állással kapcsolatos további információk a 407-911-es telefonszámon kaphatók.

Az alkotmánymódosításról, a népszavazásról, az EU Konventrôl beszélget az érdeklôdôkkel vidéki körútján Eckstein-Kovács Péter szenátor. Ma, október 8-án, szerdán este 7 órakor Körösfôn a kultúrotthonban találkozik a község lakosságával, csütörtökön az RMDSZ bel- és külmonostori körzet meghívottja a Pro Iuventute székházban du. 6 órától, majd október 15-én Kalotaszentkirályra látogat.

Kolozsváron 8–15 óra között a következô utcákban szünetel az áramszolgáltatás: október 8-án, szerdán — Ciortea 5., 1918. December 1. u. 128. és 132.; október 9-én, csütörtökön — Ciortea 1., 3. és 5., 1918 December 1. u. 124. és 128., Petuniei 5., Mendeleev 9.; október 10-én, pénteken — Ciortea 1., 3. és 5., Fantanele 5.

A Kolozsvári Távfûtési Vállalat október 8–10. között próbafûtést végez, hogy nyomás alatt ellenôrizze a hôenergiát továbbító csôrendszert. A vállalat felkéri azokat a tulajdonosi társaságokat, amelyek tôlük kapják a fûtést, hogy a problémamentesen mûködés érdekében október 7-ig mindenféle munkálatot fejezzenek be a csôrendszereken. A központi irányító iroda telefonszámán (0800823791 vagy 598-748) jelezhetik az esetleges hibákat. A rendszeres fûtést a vállalat a rendszer kipróbálása után akkor kezdi meg, amikor a külsô hômérséklet három éjszakán keresztül 10 fok alá süllyed.

2003 októberétôl kormányrendelet értelmében a fokozottan és súlyosan mozgáskorlátozott személyek és azok kísérôi számára két közszállítási vonalra érvényes havi bérletet adnak. Ebben a juttatásban kimondottan csak azok a mozgáskorlátozottak részesülnek, akik a polgármesteri hivatal keretében mûködô szociális védelmi osztály listáján szerepelnek. A bérleteket az Román Opera melletti központi jegyirodában lehet kiváltani.

2003. október 1-jétôl érvényét vesztik azok az ingyenes bérletek, amelyeket a Kolozsvári Világtalanok Egyesülete és a Kolozsvári Halláskárosultak Egyesülete igazolványaira bocsátottak ki.

Mindazoknak, akik orvosi bizottság által kibocsátott igazolás alapján besoroltattak abba a ketegóriába, amelynek jár az ingyenes bérlet, kötelességük jelentkezni a polgármesteri hivatal szociális osztályán (Fôtér 1., 32-es szoba), hogy nyilvántartásba vehessék ôket, majd havonta a jegyirodában, a bérlet átvételére.

Újabb fájdalmas veszteség érte az egyetemes magyar kultúrát: 96. életévében eltávozott Márk Tivadar, az iskolát alapító márkáns mûvészegyéniség, a színpad és film világának kiemelkedô tehetségû jelmeztervezôje. Életérôl, mûvészkarrierjérôl az 1992-ben, a budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban rendezett életmûkiállításának katalógusa tudósít. Ebbôl idézünk:

"Márk Tivadar 1908. május 11-én született Budapesten. Mélyen hívô református családból származik. Vallja, hogy rajzolási készségét anyai nagyapjától, Ritter von Ludwig Tivadartól örökölte.

A fasori Evangélikus Gimnázium és a Thököly Úti Baross Gábor Felsôkereskedelmi Iskola elvégzése után az Iparmûvészeti Fôiskola textil szakán szerzett diplomát. Beszélt németül, angolul, franciául. Mûvészdiploma feladataként 1932-ben a Liliomfi figuráit tervezte. Ezzel elnyerte Budapest Székesfôváros és a Fôiskola egyéves tanulmányi ösztöndíját.

1934-ben dr. Zsindelyné Tüdôs Klára tervezô hívta a magyar Királyi Operaházhoz. Jelmeztervezô asszisztensként Oláh Gusztáv és Fülöp Zoltán mellett dolgozott. Emellett 1935–1938 között a jelmeztár vezetôje volt.

Elsô önálló munkája az 1936-ban bemutatott Muszorgszkij Hovanscsina címû opera kosztümtervezése volt. 1938. július 1-jétôl kinevezett jelmeztervezô, majd újból a jelmeztár vezetôje 1945-ig; 1958-tól vezetô jelmeztervezô.

43 éven át — 1981. augusztus 31-i nyugdíjazásáig — a Magyar Állami Operaházban dolgozott.

1945-tôl a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán mûvészettörténetet hallgatott 5 évig.

Óraadó tanárként tanított a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fôiskola opera tanszékén.

Vendégmûvészként szívesen dolgozott prózai mûvek színpadra állításában is (Thália Színház, Körszínház, Nemzeti Színház, Vígszínház). Az ország szabadtéri színpadainak is tervezett (Esztergom, Fertôrákos, Margitszigeti Színpad, Szegedi Szabadtéri Játékok, Szombathelyi Iseum, Tata). Dolgozott a Jégrevû és a Honvéd Mûvészegyüttes kosztümtervezôjeként is.

Külföldi vendégként számos operaelôadás jelmezterveit tervezte (Bécs, Chile, Düsseldorf, Göteborg, Kolozsvár, Köln, Melbourne, Róma, Kuwait).

A magyar filmtörténet jeles alkotásaiból a következô filmekhez tervezett kosztümöket: Ludas Matyi (1950), Déryné (1951), Föltámadott a tenger (1953), Fel a fejjel (1954), Hintónjáró szerelem (1955), Díszelôadás (1955), Gábor diák (1956), A csodacsatár (1957), Gerolsteini kaland (1957), Láz (1957), Don Juan legutolsó kalandjai (1958), Szegény gazdagok (1959), Katonazene (1961), Napfény a jégen (1961), Pacsirta (1964), Rab Ráby (1965), Háry János (1965), Nem várok holnapig (1967), Szerelmi álmok (1970), Csínom Palkó (1973). Dolgozott Keleti Márton, Ranódy László, Gertler Viktor, Bán Frigyes filmrendezôkkel.

Életmûvének anyagát — 60 év jelmezterveit — az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szcenikai gyûjteménye ôrzi. A bécsi Österreichisches Nationalmuseum tulajdona a Bartók-darabokhoz készült tervek gyûjteménye, a melbourne-i Balett Company archívuma ôrzi a Spartacus-baletthez készült jelmezterveit.

Nyugdíjba vonulása után is aktívan dolgozott, Magyarországon és külföldön egyaránt.

Az utóbbi években tervei rangos kiállításokon szerepeltek: Prágai Quadriennálé ’91 (Mozart-operákhoz készült tervekbôl); Mozart-operák magyar színpadon — 1991-ben az MTA Zenetörténeti Múzeumban; 1992-ben a Kolozsvári Magyar Színház rendezett kamarakiállítást a tervezômûvész alkotásaiból.

A Magyar Iparmûvészek Országos Egyesületének ezüstérmével kitüntetett (1940), Kossuth-díjas (1952), Érdemes (1969) és Kiváló Mûvész (1974), a Magyar Állami Operaház örökös tagja (1990)."

Márk Tivadar munkásságának kolozsvári vonatkozásai is vannak: 1992-ben ô tervezte a Magyar Operában bemutatott Verdi Simon Boccanegra címû operájának csodás jelmezeit. Hajlott korával dacolva személyesen irányította az opera mûhelyeinek munkáját, nem sajnálva idôt és fáradságot, hogy minél többet megpróbáljon átadni hatalmas tapasztalatából, sokszor saját kezébe vévén a szabó-ollót és a méterest. Az a típusú alkotómûvész volt, aki elképzeléseit "emberre szabta", túl a történelmi korszak keretein, figyelembe véve az elôadómûvész fizikai és lelki alkatát is. Szerette Kolozsvárt, szerette a társulatot. Szívesen idôzött Erdély fôvárosában bebarangolván a történelmi helyeket, alkotó képzeletében újrateremtve az egykori kincses város arculatát, melyet 1940 decemberében volt alkalma megismerni. A magyar Kultuszminisztérium megbízásából heteket töltött azzal, hogy felleltározza a Fellner és Helmer által épített színházpalotában hátrahagyott jelmeztár maradványait, hogy beszámolhasson az akkori magyar királyi kormánynak az itt uralkodó állapotokról. Mindezt annak érdekében, hogy minisztériumi segítséggel kiegészíthessék az újraalakuló kolozsvári Nemzeti Színház jelmeztárát az 1941. november 30-i díszmegnyitóhoz, a teljesen újra restaurált színházépületben.

Fájlaljuk, hogy késôn nyílt meg a lehetôség a Vele való együttmûködésre. Egyéniségét, mûvészetét azonban a felsorolt elôadások, és az általunk is élvezhetô filmek ôrzik.

Könnyes szemmel búcsúzunk a kedves mosolyú munkatárstól, személyes jóbaráttól, aki lelki tisztaságával kiérdemelte immár az örök nyugalmat. Emlékét megôrizzük.

Laskay Adrienne

1. Az interdiszciplinaritás ma már gyûjtôfolyamat formájába befolyásolja — esetenként meg is határozza — a kutatói munkát, így még a bizonyos tudományos szakterületeken viszonylagos jártasságot élvezô olvasóérdeklôdô is egyre gyakrabban találkozik olyan témakörben megírt szövegekkel, amelyeknek "félkörei-negyedkörei" önálló tudományágként (kvázi)közismertek, de együtt, közös!hibrid kört alkotva már egzotikusan csengenek. Valószínûleg így jár az olvasó, ha Géczi Róbert és Bódis Katalin Környezeti monitoring Verespatak környékén (Kriterion-EME, Kolozsvár, 2003) címû kötetét kezébe veszi, és belelapoz, ugyanis a növénytársulástani (fitocönológiai) felmérô táblázatok sorát néhol kifejezetten geológiai, esetenként mineralógiai, sôt, természetháztartási (ökológiai) kísértekezések törik meg, vagy inkább fûzik egybe.

Ez utóbbi kifejezés tûnik pontosabbnak, ugyanis a kötet elôszavát — és persze hátlapszövegét — elolvasva kitûnik: valójában komoly, igényesen összefoglalt-megírt geoökológiai értekezést tart kezében az érdeklôdô. A kötet valójában a kutatók folyamatos (esetenként periodikus) tudományos megfigyelésein alapszik; a szerzôk botanikai, geológiai (és a rokontudomány-ágak) klaszikus és rendhagyó kutatási módszereket felhasználva elôször elemzik, majd summázzák a Verespatak-vízgyûjtô "jelenlegi stádiumát".

Ennek — és valójában bármely — monitoringnak az elsôdleges céljáról ôk maguk így írnak: "a kutatott terület természeti értékeinek és ökológiai stádiumának feltérképezése, amit rendszerint a javasolt ökológiai szemléletû beavatkozások és az optimális területhasználatra vonatkozó ajánlások megfogalmazása követ".

Mivel a környezeti monitoringnak — és ennek okán van többszörösen is interdiszciplináris jellege: — gyakorlati vonzatai is vannak ("gyakorlati kérdések megoldására kell alkalmasnak lenniük"), magát a kötetet ajánlásformának kellene zárnia; a szerzôk viszont kénytelenek voltak rendhagyó úton summázni: "a Verespatak-vízgyûjtô esetében a dolgozatot a kialakult politikai és gazdasági helyzet, valamint a tervezett falurombolás miatt — az ajánlások helyett a jelenlegi stádiumot taglaló összefoglaló zárja."

Természetesen válhat ez a kötet "elônyére" is, hiszen így nemcsak a szakma érdeklôdésére tarthat (jogosan) számot, hanem — engedtessék meg nekem a kifejezés — a nosztalgiakedvelô laikusnak is, hiszen a verespataki új-genezis jellegû folyamatok lezajlása, és elcsendesedése után már jónéhény tájelem (használjuk ezt a szót a közérthetôség kedvéért) már csak emlék marad.

2. Nem kifejezetten szakrecenzióról lévén szó, ildomos e kötet kapcsán azt is megemlíteni: annak ellenére, hogy cél-olvasótábora a szakma (közel), oly módon hozza felszínre a kuatatások eredményeit, hogy néhol "olvasmányossá" válik a könyv, és fény derül Verespatak csendes — és egyre népszerûbb szeretetreméltóbb — múltjának fél-romatikus aspektusaira is: "a vízgyûjtônek sem talaját, sem a levegôjét mindeddig semmilyen vegyi eredetû toxicitás nem érintette[!]; a Verespatak nevû vízfolyást/vörösre megfestô anyag természetes eredetû"; a település kialakulása és léte nem jelentett/jelent ökológiai veszélyt. A majdnem 1900 éves hajdani kisváros harmonikusan simul a környezetbe[!]; "a vájatokban zajlott kitermelés nem befolyásolta a felszíni környezetet. Kivételt ez alól a rómaiak által használt ’hevítéses’ technika képez..."; a hetvenes évektôl kezdve környezetrombolás folyik..."

3. S ha már interdiszciplinaritásnál tartunk, hadd jegyezzem meg (habár ennek nemigen van köze a gyorsrecenzált kötethez): az interdiszciplinaritás, valamint a tudomány(ágak-ágacskák) egymásba hatolása/linkage-je igen érdekes (rá)látásmód-technikákat is kifejleszthet. Nemrégiben olvastam Negele Enikô: Az aktuális és észlelt szakértô hatása a csoportdöntésre címû értekezését a Parallaxis-ban (1999/4–5) arról, hogy a csoport (a társadalom óriássejtje) milyen mechanizmusok alapján választja ki, és fogadja el azt a személyt, akit magában szakértônek könyvel el, és akinek tanácsait automatikusan megfogadja.

Vajon hol puskázta el a hazai társadalom — Románia — Verespatak ügyét? Miért nem kellettek a szakértôk? Ha majd valaki a Verespatak-ügy kommunikációs zárlatairól, ún. szakértôkrizis-jelenségérôl — pontosabban: a szakértôk tucatjainak satnya egyéni/kollektív meggyôzô erejérôl (legyen szó politikai, településrendezési, egyházi, turisztikai, hagyomány-ôrzô, történelem óvó-védô kicsengésû próbálkozásokról) ír majd tudományos dolgozatot, ajánlom figyelmében Negele Enikô vonatkozó eszmefuttatásait, kísérleteit. És akkor talán nem lesz többet szomorú Verespatak-sztori Romániában.

Végül is: ma már a nemlét-kutatás is tudományágot követel — íme, az interdiszciplinaritás teremtô energiája: egyre "egészebb" a "félkör-negyedkörök" egyesülése. (Persze ez soha nem lesz tökéletes — C.G.Jung: az egész nem tökéletesség, hanem teljesség).

Szabó Csaba

Tíz éve távozott el közülünk. Irtózott mindenféle erôszaktól, tudálékosságtól, magánytól; nagy ívben elkerülte a kaméleonokat, de szívbôl örült az igaz barátoknak. Naponta bejárt hol a Korunk, hol az Utunk szerkesztôségébe feltöltekezni aznapra vagy legalább néhány órára. Kedves hangja, szelíd mosolya felejthetetlen. Sugárzott róla az ôszinteség és a jóság. Az önfeláldozásig önzetlen volt.

Amíg elkészült egy-egy képpel, "mûítész" barátait többször is meghívta "mûterem-látogatásra". Tudni akarta mások véleményét, érezni a hatást, amit a (készülô) mûvel való ismételt találkozás kivált a nézôbôl. Rendszerint több munkát tett ki egyszerre szemlére. A legújabb mellé néhány régebbit is — ez volt az ô ismételt önmegméretése. Volt benne valami, ami legtöbbünkbôl hiányzik: a gyermek romlatlansága, makulátlan tisztasága. Kár, hogy idô elôtt elment. Viszont életmûve így sem maradt torzó.

Festményei: egy poéta lélek mûvészi lenyomatai: a rideg jelen emberi(bb) alternatíváinak képi ábrázolásai.

Jellemnagyságra vall, hogy mûterem-lakását és otthon ôrzött mûveit az újraalakult Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület (EMKE) révén az erdélyi magyarságra, arra a közösségre hagyta örökül, amelybôl maga is vétetett.

A tíz év elôtti távozása alkalmából rendezett kolozsvári kiállításon a mûvész munkásságát méltató Kántor Lajos irodalomtörténész találóan jegyezte meg, hogy Györkös Mányi Albert utóéletében sok minden megvalósult abból, amit életében elképzelt, remélt. Híveinek tábora nôttön nô, munkái közkinccsé váltak, egykori mûterem-lakása emlékház lett, a baráti együttlétek és közös emlékezések színhelyévé rangosodott. Györkös Mányi Albertet immár a jelentôs erdélyi magyar festôk között tartja számon a szakma, a mûvészettörténet.

Pedig nem volt könnyû élete. Kenyerének felét már megette, amikor feleségének, néhai Jakab Ilona festômûvésznek az ösztönzésére ecsethez nyúlt, és együltében megfestette élete elsô képét, az azóta elkallódott virág-csendéletet. Csoda történt! Attól kezdve megszállottan festett mindaddig, ameddig a Kérlelhetetlen ki nem ütötte kezébôl az ecsetet.

Eredendôen zenész volt. Úgy tért át a festészetre, hogy nem fordított hátat a zenének. Nem azért váltott pályát, mert muzsikusként nem voltak sikerélményei, hanem mert a festészet volt személyiségének legmegfelelôbb kifejezési közege (László Ferenc). Egyébként a mûvészetek valahogy mind összefüggnek, hisz az alkotás nem más, mint a mûvész világhoz való viszonyának saját formanyelvén történô megvallása. Sôt, nemcsak összefüggnek, kölcsönösen hatnak is egymásra. Néhai Miklóssy Gábor, a kiváló kolozsvári festômûvész mesélte, hogy mestere, Rudnay Gyula, aki szintén hegedült, mély meggyôzôdéssel állította, a zenében való benne élés komoly minôségi elônyt nyújt a festônek. Vele történt meg, hogy valamelyik párizsi világkiállításon, miután végignézte az ezerszámra felhalmozott képzômûvészeti anyagot, behívták egy kisebb terembe, ahol csak öt festô munkái voltak láthatók, mely munkákat mint legjobbakat választottak ki. Kiderült, hogy mind az öt alkotó a festés mellett muzsikált is. A zene áldásos hatása Berci (így nevezték barátai) képein is érezhetô.

Györkös Mányi Albert önerôbôl emelkedett irigylésre méltó magasságokba a választott pályán. A megszállottságig menô elhívatottságot érzett a festészet szentsége iránt. Egy mániákus szenvedélyével festette Tordaszentlászlót és környékét, gyermekkorának színhelyeit. A Kalotaszeg-környékiek lassan az idôk ködébe veszô életvitelének jellegzetes mozzanatait örökítette meg helyenként a szürreális világára emlékeztetô különös atmoszférájú képein. Györkös Mányi Albert a gyermekkori emlékek naiv ábrázolójaként kezdte, és helyenként Chagall-lal rokon vonásokat mutató expresszív hatású jelentôs festôként fejezte be mûvészi pályafutását. Tanult ember volt, kiváló értelmiségi. Ezért hát máshogyan szemlélte és másmilyennek ítélte meg a világot, mint a klasszikus értelemben vett naiv festôk. Elsô képein még a konkrét egyedi dominanciája észlelhetô, késôbbi munkáin viszont jól látni a mindent átértékelô belsô metamorfózist: festészetének témaköre bôvül, színvilága gazdagodik, mondanivalója mélyül, egyetemesül.

Több mint érdekes, festészetének lényegéhez tartozik, hogy ami bekerül a képek mezejébe — lett légyen szó zsúpfedeles apró házakról, monumentális vagy kisebb templomokról, portrékról vagy egész alakos figurákról —, majd minden gótikusan megnyújtott. Még a kolozsvári Fôtéri templom elôtt álló tömbszerû nôi kórus is alárendelôdik ennek a törvénynek. Amíg a kórusok vagy az összefogódzkodva táncoló lányok tömbszerûsége a hagyományôrzô közösségek kohéziós erejét, kikezdhetetlenségét sugallja, addig a gótikusan megnyújtott szerkesztésmód minden bizonnyal egy tisztultabb világba való elvágyódás vizuális érzékeltetésére szolgál, az adott és a kellô, a valóságos és az eszményi dinamikus-dialektikus egységére utal. Ugyanezt az ideát, mûvészi törekvést, ha nem éppen ars poeticát juttatják kifejezésre a tájba komponált stilizált fák. Minden létezô egyazon irányba hangolt, a képmezô valamennyi "lakója" felfelé törekszik, minthogyha egy láthatatlan irdatlan erô vonzaná ellenállhatatlanul ôket egy emberibb, méltányosabb közösségi élet felé.

Györkös Mányi Albert munkáin a rajznak alárendelt szerepe van. A figurák megrajzolásában a szerzô a részletektôl szándékosan eltekint, a kontúrok elmosódottak, mindenhol nyugalom, béke honol, egy morálisan feddhetetlen közösségi létállapot felé terelve a befogadó fantáziáját.

A rajznál hasonlíthatatlanul fontosabb szerepet szánt viszont a színeknek. Majdnem azt mondtam: a színnek. Hisz csupán néhányat használ. És mind között a fehér az uralkodó. Olyan fehéret, mint ônála, még nem lát(hat)tunk senkinél. Ahogy van tiziánvörös —, ugyanúgy beszélhetnénk — mutatis mutandis — Györkös Mányi-féle fehérrôl. Ami, persze, sohasem tiszta fehér: a behavazott táj inkább kékesfehéren vibrál. A fehérnek ez a hol alig kivehetô, hol jól látható keveredése a kékkel, illetve áttûnése a hideg kékbe térszerûvé mélyíti a síkot, sajátos hangulatot kölcsönözve a képeknek. A színek mesteri használatával a mûvész mintegy kiemel bennünket a fizikailag és morálisan elidegenedett mindennapokból és átvezet egy tisztultabb univerzumba. Ahol közvetlenebbek és ôszintébbek az emberi kapcsolatok, természetesebb az élet. Györkös Mányi Albert kései Rousseauként kiáltja felénk: "Kóros önzésetekkel a vesztetekbe rohantok! Térjetek vissza a természet(es)hez!"

Eleinte azt hihetnénk, puszta véletlen, hogy itt is, amott is felragyog vagy átködlik a nap és a hold az ábrázolt világ dolgai fölött, között. De csakhamar észrevesszük, ez korántsem véletlen. Györkös egy belsô hangnak engedelmeskedve ábrázolja majd mindegyik munkáján a két nagy égitestet és a Megfeszítettet. Ezek a "kellékek", "járulékok" ugyanis tovább fokozzák a képek amúgy is hangsúlyos spiritualitását, amit a gótikus szerkesztés eleve meghatározott. Spirituálist mondok és nem szakrálist. Mert nincs szó itt másról, mint arról az alkotói hitrôl, hogy az egyensúlyából kibillentett világ épp az általa ajánlott módon, vagyis az emberiest is magában foglaló természet(es)hez való visszatérés révén találhat vissza elvesztett valamikori önmagához. Extra naturam non est vita!

Szervesen illeszkedik ebbe a világszemléletbe Györkös nagyszerû Kalevala sorozata. No és persze a csodálatos virág-csendéletek. Amelyek kiemelkedôen magas mûvésziségükkel valósággal lenyûgözik a nézôt. Ha semmi mást nem festett volna, mint virág-csendélet remekeit, Györkös Mányi Albert nevét már ezért is megôrizte volna a hálás utókor.

Aniszi Kálmán

— Cinikus az, aki ha virágillatot érez, rögtön a koporsót keresi.

(Henry Zonis Mencken)

A Sapientia — Erdélyi Magyar Tudományegyetem kezdeményezésében októbertôl Egyetemi Esték címmel elôadássorozat indul, amelynek célja a magyar tudományosság népszerûsítése, valamint a tudományos ismeretterjesztés.

A szervezôk az Egyetemi Esték sorozat elôadásaira a magyar tudományos élet neves képviselôit tervezik felkérni. Az elôadásokat ugyanazon a helyen és a lehetôségekhez mérten ugyanazon idôben (kezdetben minden hónap, majd esetleg miden második hét egy adott napján) tartják.

A szervezôk erdélyi, anyaországi és tengerentúli, illetve nyugat-európai magyar tudósokat, neves egyéniségeket kérnek fel az elôadások megtartására lehetôleg minél nagyobb arányban lefedve a különbözô tudományágakat.

Mivel tudománynépszerûsítésrôl van szó, az elôadások közérthetô formában, egy-egy kisebb tudományterület bemutatását célozzák, tudományos igényû, de nem szakemberek számára is követhetô formában.

Az elôadások helyszíne Kolozsvár, az egyetem központi épületének díszterme. A www.emte.ro honlapon online internetes közvetítés során is követni lehet majd az elôadásokat, ezért az EMTE marosvásárhelyi és csíkszeredai karainak diákjai is kérdéseket tehetnek fel az elôadóknak.

A szervezôk az idei tanévben Kolozsváron 8 elôadást terveznek. Október 10-én, pénteken délután 5 órakor az EMTE Mátyás király u. 4 szám alatti épületében az Óváry teremben Prof. Dr. Köteles György, igazgató fôorvos, a Semmelweis Egyetem professzora tart elôadást Az ionizáló sugárzás hatásai, dózisfüggés, veszélyek címmel.

Újra sulit kezdtünk, egyesek korábban, mások kicsit késôbb — a sapentiások hétfôn, október 6-án. Az egyetem kolozsvári székhelyû karán a környezetföldrajz mellett új szak is indult idén, Fotómûvészet, filmmûvészet, média néven. Az elsôéveseket faggattuk arról, hogy mit várnak az egyetemtôl, a tanároktól, egymástól — általában a következô négy évtôl. Íme az elképzelések:

Salat Kincsô: Elôször is a fotómûvészettel szeretnék foglalkozni, és remélem, nem csak a médiával leszünk elfoglalva. Szeretném a filmkészítést is megtanulni. Azt hallottam különben, hogy inkább a média felé irányulunk…

Keresztes Péter: Az elsô elvárásom az, hogy alakuljon ki egy jó csapat, ahol lehet dolgozni, és azt hiszem, húsz emberrel össze is fog állni ilyen. A másik elvárásom az, hogy a tanárokkal is jó kapcsolat alakuljon ki. Úgy gondolom, a filmezés megengedi, hogy a cspatban ne legyen tanítvány és tanár, hanem egyszerûen egy stáb legyen. Engem inkább a film érdekel, a dokumentumfilm felé szeretnék irányulni, aztán meglátom, mi jön össze, mi nem. Azt szeretném, hogy olyan képzést kapjunk, amelynek köszönhetôen bármikor és bárhol meg tudjuk állni a helyünket.

Aszalós Tímea: A másik egyetemen, hidrometeorológia szakra járok, és most ezt a környezetvédelem szakkal szeretném párosítani. Például a vízszennyezés érdekel. Konkrét terveim nincsenek, de szeretnék külföldi diákcsereprogramokban részt venni, érdekel, hogy külföldön, és nem is elsôsorban Magyarországon hogy folyik az oktatás. Az ott tanultakat hasznosítani szeretném az itteni diákok körében.

Minor Enikô Katalin: A környezetvédelemmel kapcsolatos dolgok érdekelnek. Két egyetemen vagyok most elsôéves, úgyhogy kicsit nehéz lesz most belevágni. A két szak nagyon hasonló, és úgy döntöttem megpróbálom mind a kettôt, mert mindkettô hasznomra válik. Konkrét szakosodásra még nem gondoltam…

Juhász Ágota: A forgatókönyvírás, a filmtörténet érdekel, általában mindenre kíváncsi vagyok, ami a filmmel kapcsolatos… A szak nevébôl, abból, hogy "fotómûvészet, filmmûvészet, média" tulajdonképpen nem derült ki pontosan, hogy mit fogunk tanulni. Tudom, hogy az elsô évfolyamok mindig kísérleti évfolyamok, de mindenképpen kíváncsi vagyok.

Kérdezett: Borbély Tamás

A Babes–Bolyai Tudományegyetem szervezi az idén az Európai Egyetemek Konferenciáját. Az ötödik alkalommal, Kelet-Európában elôször megrendezett találkozó október 23–26. között zajlik a kolozsvári egyetemen. A konferencia fô témája a felsôoktatási diplomák európai szintû elismerése. A résztvevôk arról döntenek majd, miként lehet szélesíteni a magiszteri és doktori diplomák kölcsönös elismerését.

A találkozó színhelye a Hatieganu-parkban nemrég befejezett kilencemeletes épület, a BBTE Nemzetközi Együttmûködések Központja. A konferencián több mint 200 résztvevô képviseli a kontinens legjelentôsebb egyetemeit, többek között londoni, hamburgi, zágrábi, veszprémi, budapesti, prágai és Lille-i egyetemeket, ugyanakkor több ország oktatási minisztériumának a képviselôi is jelen lesznek.

Részvételi szándékot jelezni 21-éig lehet a Iuliu Ha tieganu parkban, az egyetem Nemzetközi Együttmûködések Központjában, a részvétel díja pedig 275 euró.

Díszdoktorrá avatják a Babes–Bolyai Tudományegyetemen Chikán Attilát, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem rektorát.

Chikán Attila 1967-ben a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen diplomázott, majd Ford-ösztöndíjjal Kaliforniában, a Stanford Egyetemen folytatta tanulmányait. 1968-ban egyetemi oktató lett , 1987-tôl bô 10 éven át a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem vállalatgazdaságtan tanszékének a vezetôje volt. 1970-ben kinevezték a Rajk László Szakkollégium igazgatójává. 2000. május 15-étôl a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egye t em rektora és a kormányfô gazdasági tanácsadó testületének vezetôje. Több mint 200 tudományos dolgozatot jelentetett meg, közel 30 szakkönyv szerzôje, társszerzôje vagy szerkesztôje.

A professzor nemrég az általa vezetett intézmény és a Babes–Bolyai Tudom ányegyetem közötti együttmûködési protokollumot írt alá.

Az október 8-án délelôtt 11 órakor kezdôdô díszdoktorrá avatási ünnepség színhelye a BBTE Aula Magna terme.

Múlt héten ismét napirendre került minálunk a romakérdés, miután a nyugat-európai sajtó szenzációként tálalta Florin Cioabã roma király lányának házasságát. Az erôteljes sajtóvisszhangot kapott cigánylakodalomra Románia EU-raportôre Emma Nicholson báró is hevesen tiltakozott, határozottan kijelentve, hogy ebben az esetben a gyerekek jogainak megsértése történt. A jóllakott a kecske, s megmaradt a káposzta is típusú politikát folytató román kormány ezúttal is bizonyította, remekül tudja, hogyan kell megszédíteni a külföldieket, hogy ne sérüljön az ország képe, ugyanakkor képes a belsô elégedetlenséget is kezelni oly mértékben, hogy az ne fenyegesse az éppen hatalmon lévô tisztségviselôk pozícióját sem. A román politika alfája és omegája 1990 óta a látszat, amelyet sajnos a rendszerváltás óta minden kormány nagyobb figyelmet fordított, mint a valóságra, a szegénységet okozó tényezôkre.

A roma menyegzô után elhangzott politikusi nyilatkozatok esetében is megfigyelhetô ez a jelenség. A raportôr csípôs szavaira Románia természetes módon vigyázzba vágta magát, azt a benyomást keltve, hogy szolgaian követi a nyugatról érkezett utasításokat. Az EU tisztségviselôinek kielégítése után azonban maradt az a tíz éve vissza-visszatérô kérdés, hogy mit csinálunk a romákkal, hogyan integráljuk ôket a társadalomba. Tény, hogy a roma népcsoportnak számos, a mi társadalmunktól eltérô szokása van, amit a 21. század elején nehezünkre esik elfogadni, mi több ezek a szokások egy oly nagymértékû igénytelenséggel társulnak, hogy szinte elkerülhetetlenné teszi a számkivetettségüket és a társadalmi perifériára szorulásukat.

A román kormány hozzáállása azonban a romakérdés mihamarabbi megoldásának egyáltalán nem kedvez, sôt akadályozza azt. Nem lepôdnék meg, ha nemsokára újabb kiskorú cigánylányt adnának férjhez a közösséghez tartozó kiskorú fiúhoz, hiszen Nyugat árgus tekintete nélkül a román hatóságok nem mutatnak komolyabb érdeklôdést a hasonló ügyek, általában a romakérdés iránt.

A 12 éves Ana Maria esete, ne feledjük, egy évszázados múlttal rendelkezô hagyomány következménye, amelynek erôszakos felszámolása nem válthat ki örömöt a roma közösség tagjaiból. A román kormánynak azért, hogy ne járjon úgy, mint az elefánt a porcelánboltban, perspektivikusan kellene megközelítenie ezt a kérdést, és az intézkedéseknek nem csak az egyedi eset orvoslására kellene szorítkozniuk. Képzeljünk el jól öltözött, tiszta romacsaládokat bevásárlóközpontokban, tömegszállítási eszközökön, a sportpályákon normális emberhez illô életmódot folytatva. Az Európai Unióba esetleg 2007-ben tényleg bekerülô Romániának, de nemcsak még sok gondot fog okozni a roma kisebbség társadalmi integrációja, hiszen jelentôs anyagi és kulturális erôfeszítést igényelne a romák gondjainak minôségi megoldása. Ezt a hatalmas erôfeszítést Romániával szomszédos államoknak is meg kell tenniük, ott, ahol jelentôs arányban van jelen a roma kisebbség.

Egyedi esetek orvoslása nem ér sokat, ezáltal nem fognak megszûnni a jelenségek és a szokások. A szokások megváltozását azonban a romákra kell hagyni, mindaddig, amíg az állam és a romániai társadalom nem lesz képes helyzetük jobbra fordítására. A két gyerek házasságának esetében a hatóságok intézkedése a kisebbségi jogok megsértésének minôsül, mivel ezúttal még azt sem lehet elmondani, hogy a házasság révén a többségi lakosság érdekeit sértették.

Borbély Tamás, borbelytamas@freemail.hu

Az internet szabályozásával kapcsolatban rengetegen és rengeteget vitatkoznak. Korlátokat szabni igen nehéz, s ha sikerül is, valahol mindig ki lehet majd bújni alóluk. Mit tehetünk például, ha családi videónkra valaki rábukkan, felteszi egy másik, keresettebb honlapra, és hirtelen hatalmas népszerûségre teszünk szert — akaratlanul? Hát, nevethetünk saját bakiinkon, vagy nyelhetünk keservesen.

Hasonlóan járt egy kis magyarországi falu ártatlan lakója, akinek egyetlen hibája az volt, hogy kissé pálinkásan állt a kamera elé. Egyik falubelije ugyanis valamikor a 80-as években betonbunker építéséhez kezdett a háborútól való félelmében, és egy amatôr filmes riportot készített a történetrôl. Az építôn kívül néhány falubelit is megszólaltatott, köztük Szalacsi Sándor is elmondta a véleményét az építményrôl és tulajdonosáról — össze-összeakadó nyelvvel, nehezen forgó aggyal, egyszóval elég poénosan, mert a kelleténél kicsit több alkohol csörgedezett az ereiben. Amit Szalacsi az általa ojjektumnak nevezett bunkerrôl összehordott nem került be a filmbe, viszont az Interneten valahogy elterjedt, és ennek köszönhetôen mostanában sokan kacagnak hasukat fogva a képernyôk elôtt.

Szalacsi faluja hôse lett, története a www.teccikerteni.hu címen olvasható. Népszerûségét növeli, hogy rengeteg trükkölt fotó és rajz, videófilm és zeneszám, képernyôvédô, sôt, játék és Winamp-felület is készült róla — valamennyi megtalálható a már említett weboldalon. Szavazni is lehet: a történet szereplôi közül ki a honlap olvasóinak a kedvence — egyelôre természetesen Szalacsi vezet kétszáznál is töb szavazattal.

Hogy ô mit szól az egészhez? A honlapon idézett újságcikk szerint Szalacsi megfogadta, hogy sosem nézi meg a róla készült filmet. Amikor pedig végül megszegte a fogadalmát, ennyit mondott: "Igazán tetszik, szinte magamra sem ismerek." Bevallotta, hogy ha betegsége engedné, ma sem vetné meg az italt, de kénytelen az emlékeibôl élni.

A honlapról kiderül, hogy a riport készítése óta Szalacsi tolószékbe kényszerült, és internetes "rajongói" a weboldalon megadott módon nyújthatnak neki anyagi támogatást. Nehéz viszont eldönteni, hogy az oldal ôt segítendô vagy egyszerûen szórakoztató céllal készült, ugyanis ez utóbbi változat mellett szól az a rengeteg, a fôoldalról letölthetô poénos baki (például a tévében szereplô "baromarcúak", a Himnuszba belesülô királylindák stb. produkciói), amely valóban könnyfakasztóan vidám.

A honlap elônye gyomortornáztató hatásán kívül az, hogy elég gyakran frissítik, toldják meg néhány új videóval vagy empéhárommal.

Kónya Klára

(Folytatás az október 4-i lapszámunkból)

Kétvízközi vashíd. 1934. december 22-én adták a forgalomnak a monostori Kétvízköz keleti szélén húzódó Villamosmûvek utcája és a Szamos bal partján lévô Garibaldi (Elôd vezér) utca közti, gyalogosforgalom számára való vashidat. Az 1960-as évek elején, a Donát negyed építésekor ennek helyébe széles, a jelentôsen megnôtt közúti forgalomnak megfelelô vasbetonhidat építettek.

Királydomb. Monostor délnyugati, Kolozsvárral határos részén magasodó jókora domb. Északi lejtôjét ültetett fenyves borítja, tetején a vízmûvek föld alatti medencéje van. A fenyvest a környékbeliek, beleértve a Gyep, a Hajnal stb. utcabelieket is, Királyerdônek nevezik [Králl Sándor közlése]. A második világháború után északra nézô lejtôjén, a fenyvesben ereszkedô, meglehetôsen meredek út kitûnô szánkázó hely volt, bárki szabadon odamehetett. Késôbb a Gazdasági Akadémia kerítéssel vette körül.

Nevének eredete ismeretlen.

Királydomb utca. A Templom utcából, a Cigánypatak fölötti híd után balra nyíló, a Királydomb alatt vezetô rövid zsákutca. Kialakulásának idejérôl nincs tudomásunk. 1914-ben nevébôl elhagyták az utcát. Létezése teljében is rövid volt, jobb oldalán öt, bal oldalán, a patak miatt, mindössze két kertes családi ház állott. A bal oldali elsô és a távolabbi második ház között a patak partján erôs fakorlát húzódott. 1965 ôszétôl a Mezôgazdasági Akadémia terjeszkedése során majdnem teljesen felszámolták [Králl Sándor közlése]. Egyetlen házzal csak az eleje maradt meg.

1904: Királydomb utcza; 1914: Királydomb utca (l[ásd]. Királydomb); 1923: Str. Movilei (movilã ’domb’); 1933: Str. Movilei; 1937: Str. Movilei; 1941: Királydomb utca; 1945: Str. Movilei — Királydomb utca; 1964: Str. Movilei — Királydomb utca; Str. Movilei.

Nevét arról a dombról kapta, amelyik alatt vezet. A román név csak a magyar második tagját adja vissza.

Királyerdô ® Királydomb.

Kisgereblye. A Nagygereblyétôl kissé fennebb, a Szamos medrében álló, azt mintegy kétharmadáig átfogó fakifogó gereblye. ® Nagygereblye, Kisgereblye utca, Nagygereblye utca.

A XIX. század elsô felében, derekán a Gyalui-havasokban, a Bánffyak erdeibôl kivágott fát a Szamoson úsztatták Kolozsvárra. Ez volt a legolcsóbb szállítási lehetôség. A monostori gátnál a fa a Kisszamosba (Malomárok) jutott, majd innét a monostori Kétvízköz nyugati szélén lévô kis, kideszkázott csatornán, a Bánffy-zúgón, a felgyûlt fát a Szamosba engedték. A fa nem úszhatott tovább, mert lennebb vízzel hajtott malom, késôbb a Molnár és Pintér állt a Kisszamoson.

A víz hátán úsztatott fa kifogására a Bánffy-zúgónak a Szamosba torkollásánál kissé lennebb két tönkfogó gereblyét emeltek. A kisgereblye — amelyik nem ért át a folyó túlsó partjára — fogta ki az úsztatott fa nagy részét. Mintegy 15 méterrel lennebb állt a nagygereblye. Ez teljesen elzárta a folyót az úsztatott fa elôtt. A kisgereblye a Kisgereblye, a nagygereblye a Nagygereblye utca végében állt. Vagyis a két utca a már létezô két gereblyére nyílva alakult ki. Bár már nem használták, 1913-ban még állt mindkettô. Az elsô világháború idején hordta el a kétvízközi szegény nép, mert nem volt más lehetôségük tûzifa beszerzésére [Palocsay Jenô közlése].

A gereblye szerkezete a következô volt: vastag cölöpöket vertek a Szamos medrébe. Ezekre vízszintesen, kb. 60 cm-es távolságra, 20—25 cm vastag gerendákat szögeztek. Ezekre sûrûbben függôleges gerendákat úgy, hogy az úsztatott fa csak kivételesen csúszhatott át közöttük. Csak akkor, ha a gereblyére merôlegesen érkezett. Leggyakrabban azonban néhány tönk keresztben megakadt, a többi pedig feltorlódott [Palocsay Jenô közlése].

"Az idén is nagy mennyiségû hasított fát bocsátottak le a Szamoson, mint rendesen minden évben".

A gereblyének ’az úsztatott fa felfogására készített kerítésféle’ jelentésérôl elsô adatunk 1710-bôl való. A jelentés, akár a szó, valamelyik, közelebbrôl meg nem határozható délszláv nyelvbôl került a magyarba. A szomszédos szláv nyelvek némelyikében a szónak ez a jelentése nem csupán a harmadik, mint a magyarban. A szlovák hrable második jelentése ’a folyóba épített gát’, a kárpátalji, pontosabban az egykori Bereg és Ung megyei ukrán, azaz ruszin — a használat helyétôl függô — hráblji, hrábljá, hrébljá, hrábje elsô jelentése ’fából való, gereblyeszerû, úsztatott fa kifogására épített gát’ [Jurij Skrobinec (Ungvár) közlése].

A román értelmezô kéziszótár szerint a bolgár grebloból való greblã második jelentése ’tönk kifogására folyóvízbe keresztben emelt építmény’.

Kisgereblye utca. A monostori Kétvízközben, az Akácfa utca jobb oldalán nyíló második szûk utca. A Szamoson épített két fakifogó gereblye építése után alakult ki. ® Nagygereblye utca.

1904: Kis Gereblye utcza; 1914: Kisgereblye utca; 1923: Str. Greblei (greblã ’gereblye’); 1933: Str. Greblei; 1937: Str. Greblei; 1941: Kisgereblye utca; 1945: Str. Greblei — Kisgereblye utca; 1957: Str. Greblei — Gereblye utca; 1964: Str. Greblei — Gereblye utca; Str. Libelulei (libelulã ’szitakötô’).

Kolozsmonostor. Kolozsvártól nyugatra fekvô Árpád-kori település. Bencés apátságát a XI. században alapították. Alapítója valószínûleg I. László. De az is lehet, hogy korábbi kezdeményezést fejezett be.

1214: "ecclesia de Clus"; 1222: "abbas et conventus monasterii Beatae Mariae de Clus" ’a kolozsi Szent Szûz monostorának apátsága és hiteleshelye’; 1283: Colosmonostra; 1288: Kulusmunustra; 1301: Clusmonustra; 1304: Clus; 1313: Colosmonostra; 1381: Monustura; 1441: Colosmonostra; Monostor; 1448: Monosthor; 1449: Colosmonostra; 1450: Colosmonostra; 1451: Kolosmonostor; 1460: Colosmonostra; 1461: Colosmonostra; 1463: Colosmonosthor; 1467: "Monostoron lakó Grywald Johann, Seczel Valentin és Bartha György"; 1469: Kolosmonostra; 1485: Colosmonostra; 1487: Kolosmonostra; 1490: Closmonostra; Monosthor; 1492: Kolosmonostra; 1497: Monosthor; 1500: Kolosmonostra; 1502: Colosmonostra; 1506: Colosmonostra; 1511: Colosmonostra; 1519: Colosmonostra; 1523: Kolosmonosthra; KolosMonosthra; 1528: Kolosmonosthra; 1530: Monostor; 1531: Kolosmonosthra; Monosthor; 1535: KolosMonostra; 1539: Colosmonosthra; 1542: Colosmonostra; 1552: Colosmonosthra; 1553: Colosmonosthra; 1608: "és itt Monostoron túl lévén táborban"; 1619: "16 Maii. Az hideg elveve mind szôlôt s gyümölcsöt [...]; úgyannyira elvötte az kolozsvári határon, monostorin, fenesin"; 1625: "akkor temette el az anyját is Kolozsmonostorra nagy ceremóniával"; 1629: "22. Februarii. Vivék Kamuthi Balázst Kolozsváron által Bácsból Kolozsmonostorra temetni"; 1636: "20 Aprilis. Vivék Mikó Józsefet halva Kolozsmonostorra"; 1656: "A katolikusoké az egyik elôváros [Kolozsváré], a Monostori út (szép hosszú, mindkét oldalán beépített utca), ahol van egy monostoruk, másképp klastromuk, és gimnáziumuk" [Conrad Jacob Hildebrandt, a Rákóczihoz küldött svéd követség tagja]; 1657: "Közvetlenül a város elôtt, egy Monostor nevû faluban épít a fejedelem egy új szálláshelyet, ahol most kint volt Rákóczi fejedelem felesége és fia, itt haladtam el a városba menet" [Claes Ralamb svéd követ]; 1700: "a monostori paterek jobbágyi szekereken lévén a borok, észrevették; 1736: "kit Monostoron az falun, kit az Monostorhoz közelebb, hóstátban szálláson tartottak"; "második nap mentünk Monostorott az páterek házánál levô, akkor puszta kápolnához".

Nevének második tagját a XI. században itt létesített bencés monostorról kapta.

Kolozsmonostori Kômál. Kolozsmonostori szôlôhegy. Helye ismeretlen. Lehet, hogy a kôbánya dombjának a Szászfenes felôli köves, eléggé meredek oldala. ® Andornokmál, Bakamál, Bornyúmál, Kányamál, Kômál, Túzokmál.

1502: Colosmonostrai Kewmal; Monosthori Kewmal; 1518: "a Colosmonostrai [...] határon fekvô Kewmal hegyen lévô félszántóföldnyi szôlôjével"; 1527: "a Kolosmonosthrai határon lévô Kewmal hegyen fekvô fél hold szôlôjét"; 1531: "Sos György Kolosmonosthrai polgár fia: András szabó [...] apja itteni házát, a Kewmal hegyen lévô szôlôjét"; 1545: "a Colosmonostrai templom Szt. Katalin-oltárához tartozó Kewmali puszta szôlô"; 1555: "a Colosmonosthrai Kewmal hegyen levô egy hold szôlôjét".

Kolozsmonostori templom. A tatárjárás idején elpusztították. 1263-ban IV. Béla, az apátsággal együtt, újjáépíttette. 1508-ban kibôvítették és két toronnyal látták el. 1596-ban villám csapott bele. 1782 táján a romos templom már csak katonai raktár volt. 1818-tól a hajó köveit, püspöki engedéllyel, a Farkas utcai római katolikus líceum építésére használták fel. A megmaradt szentélyt 1819-ben kápolnává alakították. 1896-ban, a millennium alkalmából kezdték építeni a szentély elé a ma is álló újgótikus hajót. 1924. április 29-én a Római Katolikus Státus a templomot 25 évi használatra átadta a román görög katolikus egyháznak. 1949-ben, a szerzôdés lejártakor azonban nem kapta vissza, mert a hatalomra jutott kommunisták egyik elsô intézkedése a görög katolikus egyház felszámolása volt. Ennek templomai, a kolozsmonostorival együtt, a görögkeleti egyház tulajdonába kerültek. Mivel az 1970-es évek elejétôl kiépülô monostori lakónegyedben a római katolikus hívek száma is megszaporodott, az egyház szerette volna a templomot visszaszerezni. Errôl azonban akkor szó sem lehetett. Az 1989. évi rendszerváltozás után a görögkeleti egyház hajlandó volt visszaszolgáltatni, de elôbb új templomot szándékozott építeni a Kalányos utcában. Ennek építése közben már 1991 márciusától a római katolikusok is misézhettek a templomban. 1994 júliusában fölszentelték az új monostori görögkeleti templomot, s ezzel a kolozsmonostori, hetvenegy év múltán, ismét teljes egészében a római katolikus egyházé lett. Évekig tartó helyreállítás után 1997. június 21-én szentelték föl.

1704: "die 14 Martii. [...] [németek és rácok] felmenvén a monostori templom mellett"; "Die 14 Junii. Felmenvén mind német, mind magyarok zsákmányolni a monostori templom felé, és egynéhány kuruc hirtelen lecsapa Kômálról, és éppen itt a Monostor-kapun felül való pallónál elkapának egynéhány marhát, azt a Vágás útra hajtják."; 1736: "harmadik nap az monostori templomot kerültük vala meg"; "Úrnapján sem vala szabad benn Kolosváratt az városban processiót járnunk, hanem akkor is az kolosmonstori templomhoz mentünk".

Kôbánya. A Fenesi úttól délre, a Gorbó-pataktól keletre magasodó hegyen, jelenleg a Monostori-negyed nyugati szélén lévô kôbánya. A középkorban a városi építkezésekhez a Bácsi-torokban lévô kôbánya mellett javarészt innét szállították a követ. Az utóbbi években hét végén itt gépkocsi-piacot tartottak.

Kôbánya utca. A Fenesi út végén bal oldalt nyíló utolsó, a Kalányos utca végéig vezetô utca. Az 1940-es évek végén még mezei út. Ezután épült néhány ház az utca város felôli oldalán. Az 1964. évi nagy utcaátkereszteléskor nevet cserélt a Cséplôgép utcával. Az 1970-es évek elején ez az oldala a monostori lakónegyed tömbházaival épült be. ® Cséplôgép utca.

1957: Str. Carierei — Kôbánya utca; 1964: Str. Carierei — Kôbánya utca; Str. Batozei; 1968: Str. Batozei.

Nevét a közeli, a középkorban jelentôs kôbányáról a hatóság adta.

Kôkép. A Szászfenes felé ereszkedô országút jobb oldalán állt kôoszlop. A hagyomány és az oszlop felirata szerint — tévesen — itt sebesült meg II. Rákóczi György 1660. május 22-én a lengyelországi végzetes hadjárata után Erdélybe küldött török haddal vívott csatában. A csata azonban nem itt, hanem Szászfenes és Gyalu között zajlott le. A felirat fölött egyszerû kôbe faragott feszület állt. Errôl kapta nevét az oszlop. A feliratos táblát az 1920-as években leverték róla, majd magasságát tetemesen megrövidítették. Az 1970-es években, az országút szélesítésekor ezt is eltüntették. ® Táborhely.

Lateralã ® Oldal utca.

Lãutaru, Barbu ® Cigány utca.

Libelulei ® Kisgereblye utca.

Magyar Királyi Gazdasági Tanintézet. A mostani Monostori úton, bal oldalt, a Szélsô utca után lévô fôiskola. ® Gazdasági Intézet.

1888: Gazdasági Intézet; 1894: M. k. Gazdasági tanintézet;

Malom utca. Talán azonos az ugyancsak monostori Malomszeg utcával.

1588: "Castelion felliwl malom utzaban".

Ha feltételezzük, hogy említett Castel azonos a templomdombon, az apátsági templom közelében, attól nyugatra épült kastéllyal, akkor a Malom utca azonos a jóval késôbbi Kálvária utcával, a malom pedig, melyrôl az utca a nevét kapta, az utca végében folyó Kisszamoson (Malomárok) lehetett. A kastély XVII. századi építésének ismeretében azonban ez a feltételezés bizonytalan. Bár meglehet, hogy az apátság valamelyik épületét már korábban kastélynak nevezték. Monostoron nemigen volt más hely, ahol efféle épület állhatott volna. Minthogy az idézett szöveg "kastélyon felül malom utcá"-t említ, esetleg a Cigánypataknak a késôbbi Kalányos utca elejére is gondolhatunk. Ebben az esetben itt, a patak szûk völgyében lehetett a Malom utca. Ezt a feltételezést viszont a patak kis és igencsak ingadozó vízhozama kérdôjelezi meg. Ez a vízfolyás nyáron néha teljesen ki is szárad. Úgy tûnik, a jelek szerint ez a malom a monostori kastélyon felül, a Kisszamoson, a víz folyása mentén fennebb volt. ® Kálvária utca, Malomszeg utca, Monostori kastély.

Malomszeg utca. Egyetlen ismert adata alapján helye meghatározhatatlan. De meglehet, hogy azonos volt a fenti Malom utcával. ® Kálvária utca, Malom utca.

1451: "in vico seu platea [...] Malomzegh vocato" ’a Malomszegnek nevezett sikátorban vagy utcában’.

Mesteru, Ioan ® Mesterul, Ion.

Mesterul, Ion. A Mezô utca jobb oldalán nyugatra nyíló második utca. Az 1920-as években kezdett kialakulni.

1933: Str. Ion Mesterul; 1937: Str. Ioan Mesteru; 1941: Bazsarózsa utca; 1945: Str. Ioan Mesteru utca; 1964: Str. Ioan Mesteru utca; Str. Ioan Mesteru.

Nevét a hatóság adta.

Mezô utca. A Fô utca (Monostori út) bal oldalán délnek nyíló második, a Bükk felé vezetô hosszú utca. Eleje már az 1763 és 1787 között készült katonai térképen is rajta van. Az 1940-es évek elején a Déli (Mihu) utcától kinnebb Csorgó utca a neve. Egykori falusi jellegét majdnem teljesen elvesztette, csak bal oldalán, illetôleg a végén maradt meg néhány kis ház, de ezek sem túl régiek.

1914: Mezô utca; 1923: Str. Câmpului (câmp ’mezô’); 1933: Str. Câmpului; 1937: Str. Câmpului; 1941: Mezô utca; Csorgó utca; 1945: Str. Câmpului — Mezô utca; 1964: Str. Cîmpului — Mezô utca; Str. Cîmpului.

Neve, ha nem a hatóság adta, föltehetôen onnét való, hogy kezdetben viszonylag tágas mezôre vezetett.

Mihali, Teodor ® Fásberek utca.

Mihu, Ion. A Mezô utca jobb oldalán nyugatra nyíló harmadik utca. Az 1920-as évek vége felé kezdett kialakulni. Orosz Ferenc térképén név nélkül szerepel.

1937: Str. Ion Mihu; 1941: Déli utca; 1945: Str. Ion Mihu utca; 1964: Str. Ion Mihu utca; Str. Izlazului.

Nevét a hatóság adta.

Mioritei (mioritã ’bárányka, barika’). 1940-ben, az akkori Garibaldi utca végén nyíló, a Kisszamos jobb partján a kolozsmonostori Tókörnyéki utcáig vezetô utca. P. Bortes 1937. évi térképe szaggatott vonallal jelzi. Az 1930-as évek vége felé kezdett kialakulni.

1940: Str. Mioritei; 1941: Vízkelety utca; 1945: Str. Mioritei — Bárány utca; 1964: Str. Mioritei — Bárány utca; Str. Mioritei.

Nevét a hatóság adta.

(Folytatjuk)

Asztalos Lajos

Az alábbiakban korabeli helyesírással egy cikket közlünk a Budapesten 1891-ben kiadott, Fekete József és Hevesi József szerkesztette Magyar Salon képes havi folyóirat XIV. kötetébôl. Az írás átvétel az aradi Szabadság-szobor leleplezésekor napvilágot látott Vértanuk albuma címû kiadványból. Az írást a kolozsvári Koós Ferenc Alapítvány bocsátotta rendelkezésünkre.

(Folytatás október 3-i lapszámunkból)

Az utolsó órák.
Október 5-én mintegy félt 10 órakor egy magas termetû, szürke katonaköpenyegbe burkolt férfiu haladt sietve az aradi minoritazárda felé, s bevezettetvén magát a ház fônöke fôt. Kosztka Libor szobájába, röviden tudatta, hogy a várparancsnok Howiger tábornok ô exja parancsára jelent meg itten, s felszólítá a zárda fônökét, hogy a felségsértés miatt halálra itéltek mellé lelkészeket küldjön, kik az elitélteket a vallás szertartásaiban részesítsék.

A zárdafônökét remegés fogta el, sápadt lôn s rossz németséggel kérdé:

— Hányan vannak elitélve?

— Tizenhárman, a vérbiróság itélete ma érkezett vissza megerôsítve Haynau táborszernagytól s 8 órakor mindegyinek felolvastatott. Az elitéltek közül azonban hárman nem katolikusok s igy önöknek tíz lelkészt kellene küldeni.

— A legjobb akarat mellett sem mehetnek annyian, — válaszolt a zárdafônök, — három beteg, egy párnak itthon kell mindig rendelkezésre lenni, a mit azonban csak tehetünk, meg fogunk tenni.

A hadbiró katonásan köszönvén, mégegyszer ismétlé, hogy ma délután az illetô atyák jelenjenek meg a várban.

A hadbíró távoztával lélekszakadva rohant társaihoz a zárdafônök s a legnagyobb megindulással tudatta a hadbíró felszólítását.

A hazafias érzületû minorita atyák egyhangulag felajánlják magukat a gyászos szolgálatra, hosszas hosszas tanácskozás után azonban Winkler Brunó, Sujászky Eustach, Pléva Balázs és Bardócz Sándor bízattak meg ebéd után azonnal a várba indulni.

Miután az elitéltek közôl Leiningen gróf ágostai, Dessewffy helvét, Damjanich pedig görög keleti vallású volt, ugyanazon hadbíró, ki a minortiáknál volt, Balró Béni helvét, Szombati Balázs görög keleti lelkészt is fölkereste és a várba rendelte.

Míg a hadbiró a küldetésében eljárt, azalatt a várban szokatlan dolgok történtek. Délben elzárták a közlekedést és azontúl nem lehetett a vasba vert foglyokkal érintkezni. Hoywinger vezérôrnagy várparancsnok pedig a következô napi parancsot adta ki:

«A holnap végrehajtandó halálos itéletek foganatositásához a Wocher-zászlóalj rendeltetik ki, melyenek Tichy ôrnagy úr vezénylete alatt 1/4 6-kor reggel a fôôrállomáson négyszögének éjszakai kupjánál a 4-ik szög elôtt föl kell állítva lenni, hol egyszersmind az orvosnak is meg kell jelennie. A lövészek kiválaszátsa s egyéb elôkészületek a zászlóalj parancsnokára bízatnak.

«Ma és holnap az összes várhelyôrségnek teljes felkészültségben kell lennie, ennélfogva a várból kivétel nélkül, senki sem távozhatik. A legénység egész éjen felöltözve, hadilag felszerelve marad, a fegyvert mindig kéznél tartva. Ma este fél 7 órakor doboltatik a takarodó, mire a várkapuk azonnal becsukatnak, s a kulcsok Zdrahal térhadnagy által a várparancsnokságnak általadatnak. Magától értetik, hogy az összes 3-ik zászlóalj (1300 fô) fegyverei éles töltéssel lesznek ellátva.

«Holnap reggel fél 6 órakor a vár összes ôrsége fegyverbe lép s mindaddig felállítva marad, míg további parancs érkezik. Az ôrség parancsnoka azokat folytonos szemle által éberségôen s készen tartandja. Ugyszintén ma éjjel a várbeli ôrcsapatok megkettôztetendôk.

«Valamennyi a várban lévô katonai és polgári fogolynak ma este fél 7 órakor lakásán kell lennie, s holnap délelôtt 10 óra elôtt azt elhagyni nem szabad. Minden, ezen parancs ellen vétô magának tulajdonítsa az abból származó kellemetlen következményeket. A szemle- és ôrcsapatoknak, valamint a rend fentartására kirendelt egyéneknek s porkoláboknak mindenki feltétlenül engedelmeskedni tartozik.»

A városban pedig szárnyra kapott a hír, mely kiszivárgott a várból, a papoktól és ezer változatban adatott szájról-szájra. Csak egy volt bizonyos, hogy a tábornokok itélete megérkezett, de hogy milyen az, arról kevesen tudtak, sôt az igazat hallva is nem hihették. Némelyek a halálos itélet megerôsítését hajtották, mások egy utolsó pillanatban való kegyelmezésrôl tudtak, a legtöbben a megkegyelmezésben hittek. Magában a várban is minden napi parancs daczára a helyôrség legnagyobb része azon hiedelemben volt, hogy egy két «fôlázító» fog kivégeztetni, de hogy egyszerre ennyi gyilkosság történjék, arról csak a hadbírák s fôtiszteknek volt tudomásuk.

Egy volt csak általános: a bizonytalanságból származó nagy izgatottság.

Mintegy 2 órakor délután a minorita atyák megjelentek a várban s az ott alkalmazott Marchot Eduárd, szentferenczrendü káplán által az elitéltekhez vezettettek.

Kivétel nélkül valamennyien írással foglalkoztak, szeretteikhez egy utolsó Istenhozzádot intézendôk.

Bizonyos csüggeteg komorság, különösen gróf Leiningen, Lahner és Nagy-Sándornál volt felismerhetô, de azon csüggetegség, mely a keserû csalódás és reménytelenség érzetébôl ered.

A szobában elhelyezett két ôr, az egyszerû négyszögü asztalokon égô két-két gyertya, s az ezek közt elhelyezett feszület kisérteties s iszonyúan ünnepélyes színt adott a homályos börtönszobáknak.

Midôn az illetô minoriták beléptek, mintha régvárt kedves vendég érkeznék, oly szivélyes hangon üdvözöltettek az elitélt tábornokok által.

Mindegyik, a tábori szegényes ágyon fekvô Damjanichon kivül, fölugrott ülôhelyébôl s ajtóig ment eléje az érkezôknek s kézszorítással és testvéries öleléssel fogadták ôket.

«Azonnal átvevôk vigasztalásul s a mennyire lehetett, bátorításul, — írja Sujánszky A. az aradi minoritazárdában ôrzött diáriumban — a nagylelkü jövendô martyrokat; — kezet szorítva és teljes bizalommal fogadának bennünket, s miután a legforróbb részvét mellett több órai barátságos beszélgetés közben ôket, a nehéz harczokban annyira megedzett hadfiakat e reájok nézve oly gyászos, de még nem érdemlett csapás elviselésére és az isteni gondviselésbeni megnyugvásra felhivók — ôk egész nyugadtan s maguk megadásával bízák sorsukat és életüket arra, kinek kezeibôl minden jô.»

Mint az utóbb itt Aradon zárdafônökké lett Sujánszkytól beszélgetés közben számos alaklommal értesültem, az október 5-én délután folyt beszélgetés kizárólag politikai volt.

Többi közt Damjanich elsô kérdése Kossuthot illette, s a legnagyobb szomorúság fogta el, midôn holléte és sorsáról egy pap sem bírt neki határozott választ adni.

— Csak legalább ôt óvja meg Isten a mi sorsunktól, — mondá, — így legalább még marad némi remény, hogy hazánknak egyedül még egyszer fölvirrad!

Megjegyzendô, hogy az érkezett papok közt egyedül ô fogadta hidegen a hozzá belépett görög keleti lelkészt.

Nemde tisztelendô úr, örülnek a ráczok, hogy ily sorsra jutottam? — kérdé Szombatitól.

Csak midôn a lelkész tudósítá, hogy az aradi szerbek is nagy részvéttel viseltetnek szerencsétlensége, valamint csodáló tisztelettel hôsiessége iránt, lett nyájasabb és bizalmasabb.

— Bárcsak — mondá szerb nyelven — azt az átkos bûnt ne követték volna el, hogy a magyar ellen fellázadjanak. Majd meglátjátok, hogy keserven fogjátok azt még megsiratni, de késô lesz!

A lelkész figyelmeztette, hogy most ne földi szenvedélyekkel s gyarlóságokkal foglalkozzék, hanem gondoljon lelke üdvösségére s azon nagy útra, melyet nemsokára tennie kell.

— El vagyok készülve, — mondá, — lelkem tiszta s az Isten a tanum, hogy a mit tettem, nem magamért, hanem mint becsületes patriota hazáért s mindnyájunkért tettem. Elvakítottak, megcsaltak benneteket. Bocsássa meg nektek az Isten.

Az öröm lelkesült hangján fogadta azonban a nemsokára ôt is meglátogató minoritákat és Baló Béni helvét hitvallású lelkészt, s azokkal csak Kossuth, késôbb Klapka és Bem, valamint a haza sorsáról beszélgetett folyton.

— Bizony — mondá késôbb, Balóhoz fordulva — csak én lábamat ne törtem volna, most nem ezen a helyen találkoznánk! –

Elmondá, hogy végtelen fáj neki miszerint oly lelketlenül bánnak velük, hogy tábornok társait látnia sem szabad, s hogy haláluk neméül a legnagyobb gonosztevôk bitófáját választották. Mi nem igy bántunk a foglyokkal, — tevé hozzá keserûen.

Midôn figyelmeztették, hogy az ôrök hallják szavait; mosolyogva mondá:

–Nem ért az a gép egy szót sem magyarul.

Nagy Sándor J. lángoló gyülölettel nyilatkozott az osztrákok és Görgey eljárásáról. Midôn ez utóbbiról beszélni kezdett, a harag pirja festé arczát, s szemei a harag tüzérôl villogtak.

–Eleget figyelmeztettem Kossuthot — mondá, — fájdalom ô nem hitt nekem, míg ideje volt…

Leiningen gróf leginkább szeretett neje s egyéb rokonait illetô ügyekrôl beszélgetett Balóval.

— Százszor inkább — mondá németül — a csatában elesni, mint egy perczig osztrák fogoly lenni!

Gróf Vécsey szeretett nejérôl s egészségi állapotáról beszélgetett nagyobbára. Beszéd közben megjegyzé: «hogy inkább meghalni akar, mint e helyen egy évig ülni.»

Lázár Vilmost is a leggyöngédebb s forró szeretet fûzte szép nejéhez, született báró Reviczky Máriához, s így néhány tábornok-társára vonatkozó tudakozódásán kívül leginkább hitvese s gyermekeirôlbeszélt.

Lahner és Pöltenberg szintén családjaikkal foglalkoztak.

Knézich legkevesebbet szólt, a legkomorabban volt hangolva s leghosszasabban imádkozott.

Török, Vauban egyik németre fordított, s várerôdítésekrôl szóló munkáját olvasta.

Kérdést intézett beszéd közben Sujánszkyhoz: — Nem halatszik Komárom felôl semmi?

S midôn nevezett minorita-atya válaszolá, hogy hir szerint ott is letenni készülnek a fegyvert (nem tudván még, hogy épen egy nappal elôbb, október 4-én már tényleg át is adatott), Török mélyen felsóhajtott, mondván:

— Hát hiában erôsítettem meg úgy!

Kiss Ernô a legvidorabb kedélyt tanusítá valamennyi közt; beszéd közben nyilvánítá, hogy csak legalább egy csatában vezényelhetne még, és szintén Kossuth sorsáról tudakozódék.

Schweidel könyezve és öleléssel fogadá Bardocz lelkészt. — Tudom, édes tisztelendô úr — mondá — látogatásának czélját és okát: köszönöm, igen köszönöm a részvétet, így legalább egy rokonérzelmû s hû hazafi vigasznyujtása mellett tûrhetôbbé lesz szomorú helyzetem. Én egyébiránt édes t. úr, mind Isten, mind ember elôtt mondhatom, hogy ártatlanul halok meg. Én a bécsi fôhaditanács sürgetô parancsából jöttem ide zászlóaljammal Olaszországból, hol Radetczky alatt szolgáltam. Ôk parancsolák, hogy jôjjek Budára, hogy esküdjem hûséget a magyar kormánynak s a nádor vezénylete alatt induljak Jellachich ellen. Lejöttem Pestre s letettem az esküt katonáimmal együtt, s ezzel a nádor vezérlete alatt megindultunk Jellachich ellen; azonban a nádor akkor éjszaka eltünt, én ott maradtam, s aztán, mint igaz magyar ember, s hû hazafi harczoltam az ügy mellett, eskümhöz és nemzetemhez hû maradva. S íme engedelmességemnek most ez a jutalma!

Ezután áttért családja szomorú helyzetének vázolására.

— Van, édes tisztelendô úr, nekem egy engem hiven szeretô, értem siránkozó kedves nôm s annál egy pár kiskorú, neveltetést igénylô szelíd leánykám, oh! ezek sorsa s jövendôje az, mi százszorta fájdalmasabb elôttem, mint a halál, — hisz ettôl én nem félek, de — de — nôm és gyermekeim. Istenem — ezek az irgalom kenyerére vannak szorulva. Mint katona, tisztes havi fizetésembôl becsületesen éldegéltünk, de már az nincs, s ettôl a kormánytól ôk nem kapnak nyugdíjat! — tehát mibôl tartják majd fenn magukat?!

Midôn a lelkész vigasztalná hogy Isten és a jó emberek nem hagyandják el családját, ô így folytatná:

Úgy van, édes tisztelendô úr, bíznom kell Isten irgalmában. Most Szabadkán sógorom házánál tartózkodnak, ez egy igen becsületes ember, a városnál tanácsnok; ô most az enyéim gyámolója, mert fájdalom, nekem nincs hajlékom, hol ôk most, mint sajátukban meghúzhatnák magukat. De a mi még neveli fájdalmamat, az, hogy fiamat, ki velem együtt eljött, mint alhadnagy Olaszországból Pestre, szintén az én sorsom fogja érni. Nálunk kapitány lett, s most ô is e várba van zárva, s így ô sem lehet édes anyja s testvérei támasza. Meghasad a szivem édes t. úr, mikor ezek eszembe jutnak. — Van ugyan némi kis pénzem, de hogy juttassam hózzájuk?*

A jelenlevô ôrök miatt nem merte a pénzt átadni; a lelkész azonban néhány perczre kiküldte az ôröket és Schweidel a legnagyobb hálálkodással adta át Bardocznak tárczáját a pénzzel, hogy Szabadkára nejének küldje, mit a lelkész híven teljesített is.

Aulich a feszület mellett álló két gyertyánál Horaziust olvasta. Hallgatag volt s az elítéltetést nem érintette. Meg akarta kinálni szivarral vendégét, de csak egy volt neki.

— Sajnálom, ezzel meg nem kinálhatom, kell a reggeli útra — mondá.

Midôn az illetô lelkészek vallási gyakorlataikat a foglyoknál elvégezték, már délutáni öt óra volt.

A legbensôbb áhitattal imádkoztak mindannyian s melegen szólíták fel a papokat, hogy másnap a kivégzés reggelén mennyire lehetséges korán jôjjenek, mit azok a legnagyobb készséggel megigértek.

Forró kézszorítás és üdvözlettel váltak meg tôlük, s hogy a várba éjjel akadálytalanul visszajöhessenek, Howiger várparancsnoknál jelentették magukat, hogy szabad menetjegyet kérjenek a bejöhetésre.

Midôn a tábornokhoz beléptek, ez Sujánszkyhoz fordulva mosolyogva kérdé:

— Nun meine Herren, wie geht’s denn Ihren Patienten?

A hazafias érzetû s még az iménti látogatásoktól meghatott lelkész annyira elkeseredett az ily perczben oly frivol hangon hozzá intézett kérdéssen, hogy egy szót sem bírt fölindulásában felelni.

— Nun, wie befinden sich denn Ihre Patienten?

— Sie sind... ruhig... euer Excellenz...

Midôn a t. atyák elmondták, hogy az elitéltek igen kérték ôket, miszerint minél korábban jönnének hozzájuk, a tábornok hadsegédével azonnal szabad jövés-menési engedélyt iratott számukra, tréfálva jegyezvén meg nekik távozásuk közben, hogy még csak egyszer kell «patienseikkel bajlódniok».

Esti öt órakor nagy kérésre Damjanichné, Lahnerné és Vécseynének megengedtetett férjeiket meglátogatni.

A boldogtalan nôk csak akkor tudták meg szeretteiktôl, hogy most utólszor látják ôket.

A legsiralmasabb lelki állapotban tértek vissza esti 6 órakor egy kocsiban Ó-Aradra.

Szándékosan kerüljük e jelenetek leirását; zokogás és ájulás folytonos kapcsolata volt ez, melybôl e szegény teremtéseket csak a még most is föl-föl csillanó remény ébresztette föl.

--------------------------------------------

Damjanich utolsó perczeirôl szerzô ezeket jegyzi föl:

Damjanich János tábornok, a magyar hadsereg bálványa s a csatákban az ellen réme elôtt állt meg a porkoláb, tiszteleg s mondja: «Ich bitte Herr Hauptmann!»

A magyar tábornok hideg, megvetô tekintettel válaszol e czímre s a lelkészekhez fordulva mondja:

— Azt gondoltam már, hogy én leszek az utolsó, ki a csatában mindig elsô voltam.

Leoldja fekete nyakkendôjét, átadja Sujánszkynak azon kéréssel, hogy szeretett Emiliájának azt utolsó emlékül kézbesítse.

A könyezô papok leemelik a ronda parasztszekérrôl, valamennyit megcsókolja s két mankója segélyével, szürke kabát, barna színû nadrág és sárga házi czipôben nehány lépést tesz elôre s megáll.

A halhatatlan emlékû hôs szevedô kinézésû alakja e perczben rendkívüli hatást tett még az ott fölállítva volt osztrák katonaságra is. Több tiszt és közlegény szemében köny csillogott, a vezénylô ôrnagy lovával hátravonult, hogy megindulását el ne árulja; egy hôs vértanuhoz közel álló százados könyûit törlé; Damjanich észreveszi s szelíd hangon mondja neki:

— Éljen százados úr! Ön, úgy látszik rokonszenvvel viseltetik irántunk; — segítse az Isten, hogy minél elôbbre haladhasson a rangfokozatban!

Ismét indulni kezd: a lelkészek fájdalmas és terhes járásában segélyére akarnak lenni.

— Hagyják el, t. urak, — úgymond, — nem soká van már szükségem lábamra.

Oda ér az oszlop alá s megszorítva a g. k. lelkész s az oszlopig vele haladt Sujánszky kezét, mondja neki:

— T. barátom, áldja meg az Isten — ne felejtse el, a mire kértem. Ezzel Sujánszky homlokát is megcsókolta.

A zsámolyra lép s midôn a bakó nyakára teszi a kötelet, csodálatra ragadó nyugalommal s hidegvérüséggel figyelmezteti:

— Kérem, vigyázzon a szakálomra, össze ne kuszálja, az mindig kedves volt elôttem. — Még csak annyit mondhatott:

— Szegény Emiliám! Éljen a haza! — s a leghôsiesebb magyar szív megszünt dobogni.

***

A rém dráma a mai napra, a tizenhárom vértanú legyilkolásával véget ért.

A kilencz bitóról lógó kilencz hulla, arczzal a vár felé, hajmeresztô látvány volt, melynek benyomása a végrehajtáshoz rendelt katonaságból is számos tisztet és közlegényt beteggé tett.

Miután a bakó irtózatos mesterségét a kilencz vértanún elvégezte volt, Tichy vezénylô ôrnagy elébe lép, üdvözli s mondja;

— Nemde ôrnagy úr, jól teljesítettem kötelességemet?

— Emberileg! — felelt az ôrnagy elfojtott hangon.

S tartozunk az igazságnak annak beismerésével, hogy a sötét emlékü bakó rendkívüli ügyeséggel s gyorsasággal mûködött az áldozatok körül, elannyira, hogy — mi szokatlan — egyiknek sem volt arcza a halálos kínoktól eltorzítva. Mintha mindannyian aludtak volna — jegyzé meg egy szemtanú.

A bakó félrevonultával az ôrnagy «imára» vezényelt, melynek végeztével a katonasághoz beszédet tartott, intvén ôket feltétlen engedelmességre a felsôbbség iránt stb.

Nehány úr hátrahagyásával, a katonaság a várba visszavonult, a lelkészek a gyászos helyen hátramaradtak s letérdelve a bitófák elôtt, a kivégzettek lelkéért mintegy negyedóráig áhitatosan imádkoztak.

Ezután az oszlopok alatt két-két új-.aradi paraszt gödröt ásott, hová estefelé a hullák eltakarítandók voltak.

Mintegy nyolcz órakor a közlekedés Ó- és Új-Arad felôl helyreállíttatván, a nép roppant tömegekben zarándokolt a helyhez, melyet a zsarnokság Golgothává avatott. Mindenki sírt és imádkozott, ki az oszlopokon függô hôsöket meglátta. Arad városában e nap minden bolt s nyilvános helyiség bezáratott; leírhatatlan gyász és rémület honolt a lakosok szivében és ar-czán. De éreztek, gyászoltak ott benn a várban is, hol érezni, gyászolni nem volt szabad. A várban keletkezett, a vár egy ismerôs tisztje juttatta Vécseyné kezéhez is ama napokban e föliratot, melynek kezdôbetûi a vértanuk neveinek kezdôbetûit adják vissza:

Pannonia,! Vergiss Deine Todten Nicht, Als Kläger Leben Sie.

(Magyarország! ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ôk.)

*A szegény apának minden könyörgése s a közbenjárt lelkész kérelmére sem lett megengedve, hogy tôle nem messze elzárva volt fiát halála elôtt csak egyszer is megláthassa!

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 38 608 lej, 1 USD = 32 762 lej, 1 magyar forint = 152 lej.

Találtam egy fiatal német dogot. Telefon: 0744-576073. (0007)

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]