2003. november 29.
(XV. évfolyam, 275. szám)

Közel másfél órás késéssel kezdôdtek el péntek reggel Gyulafehérváron a Románia nemzeti ünnepével kapcsolatos hivatalos rendezvények. Ezalatt manele- meg diszkózene szórakoztata az ünneplô tömeget.

A nemzeti ünnep gyulafehérvári fôrendezvényét — amelyen Ion Iliescu államelnök és Adrian Nãstase miniszterelnök mellett népes kormánydelegáció is részt vesz — rendkívüli óvintézkedések elôzték meg. A kémelhárítók és az állambiztonságiak még azt is megtiltották a Vár lakótelepieknek, hogy az erkélyeken fényképezôgépekkel, illetve videokamerákkal kezükben mutatkozzanak.

Az óvintézkedések különösen azoknak a gyulafehérvári ingatlanoknak a környékén példa nélküliek, ahol a magasrangú bukaresti vendégek fognak tartózkodni a katonai parádé, valamint más rendezvények alatt: az Erdély sugárúton például minden üzletet, éttermet és bárt ellenôriztek a titkosrendôrök, esetenként még az alkalmazottak szakmai elôélete felôl is behatóan érdeklôdtek. Az ellenôrzések alól a környezô tömbházak sem bújhattak ki: igazoltatták a lakókat, és felhívták a figyelmüket arra, hogy az ünnep ideje alatt ne fogadjanak idegeneket, fôleg olyan ismerôsöket, akiket rég nem láttak. A környék minden lakójának a tudomására hozták, hogy a nemzeti ünnepet megelôzô hét végén szünetelni fog a forgalom minden olyan városrészben, ahol a magasrangú vendégek megfordulnak. Tüzetes vizsgálatnak vetették alá a Vár Szállót is, ahol a kormányküldöttség egyes tagjai meg fognak szállni szombat éjszaka.

A gyulafehérváriakat különben nemcsak az ünneppel kapcsolatos felhajtások villanyozták fel a napokban, hanem az a hír is, miszerint az idén minden eddiginél nagyobbra terítik az ünnepi asztalt, amelynek bôsége felôl mindenkinek lehetôsége lesz majd meggyôzôdni, aki a közelben lesz.

Markó Béla szövetségi elnök tegnapi sajtónyilatkozatában kifejtette: az erdélyi magyarok számára más jelentôséget hordoz December 1, mint a románoknak. De úgy, ahogy a román politikusok üdvözlik Március 15-ét, a magyaroknak is, ennek az országnak a lakóiként tiszteletben kell tartaniuk a román nemzeti ünnepet. December 1-nek azonban lehet közös üzenete mind a románok, mind a magyarok számára: az erdélyi népek jogegyenlôségérôl szóló Gyulafehérvári Nyilatkozat ez, amelynek alapelelvei sajnos mind a mai napig nincsenek maradéktalanul tiszteletben tartva Romániában, jóllehet az Alkotmány módosítása jelentôs lépés ilyen irányba.

Tegnap rövid kolozsvári látogatást tett Toma Zaharia államtitkár. A kvesztor látogatásának célja a Területi Csendôrség új parancsnokának kinevezése volt (a tisztség a nagybányai tragikus események — egy csendôr lelôtte négy társát, majd öngyilkos lett — következtében üresedett meg), Cornel

Oprean parancsnok tartalékba helyezésével).

A Kolozsvár környéki megyék csendôri tevékenységének vezetôje tegnaptól Eugen Pop ezredes, akit hat hónapos próbaidôre neveztek ki, s ha sikeresen teljesíti feladatait, véglegesítik a poszton.

Pop 1955-ben Szamosújváron született, jogot végzett. 1990–99 között a bukaresti 11-es mozgó csendôrhadosztályt, majd 1999-tôl az Országos Csendôrség közrendi ügyosztályát vezette. Mostani kinevezését mintegy hazatérésként élte meg, és reményét fejezte ki, hogy az eddig betöltött tisztségei során szerzett tapasztalattal jó munkát végezhet a Területi Csendôrparancsnokság élén.

(balázs)

Kolozsváron ülésezett tegnap az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményezô Testülete (KT), amelyen a már lezajlott, illetve a napokban Kolozs megyében sorra kerülô választógyûlésekrôl tanácskoztak, valamint elôkészítették az EMNT megalakulására összehívott december 13-i küldöttgyûlést. Rohonyi D. Iván felvétele a tegnapi megbeszélésen készült. (Részletek az 5. oldalon)

Kölcsönös kezdeményezés alapján megbeszélésre került sor tegnap délelôtt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora között. A tanácskozáson Tôkés László püspökön és Andrei Marga rektoron kívül jelen volt Bíró András professzor, Buzogány Dezsô, a teológiai-didaktikai tanszékrôl, valamint Néda Árpád és Serban Agachi prorektorok. A megbeszélésrôl Tôkés László püspök nyilatkozott a Szabadságnak. (Részletek az 5. oldalon)

Simán megszavazták a megyei tanácsülés több mint harminc napirendi pontját a tanácsosok, alig néhány témánál idôztek el hosszabb ideig és vitatkoztak. Ezek közé tartozott a megye hulladéktárolásánák problémája, amely már hosszabb ideje borzolja a kedélyeket mind a város, mind a megye szintjén anélkül, hogy eddig egységesen elfogadott, valóban életképes megoldást találtak volna.

A tegnapi megyei tanácsülés (kissé megkésett) kezdetén mûszaki problémákkal küszködtek a tanácsosok: elektronikus szavazatkijelzô táblát szereltek a falra, amelyet máris ki akartak próbálni a legelején, a napirendi pontok megszavazásánál. És bár a tábla mûködött, mégsem jelezte pontosan és azonnal a tanácsosok szavazatát, amelyet mindenki a helyérôl adott le, a mikrofonok melletti gombok nyomogatásával. Hogy mégse töltsék az idôt a hasztalannak tûnô próbálkozással, a tanácsosok visszatértek a régi, de biztos módszerhez, a kézfelnyújtáshoz és megszámláláshoz. És így is könnyen megszavazták a napirendi pontokat, kevés tartózkodást vagy ellenvetést kellett megszámolni. A legtöbb nemleges szavazat a hulladékoknak szentelt napirendi pontnál gyûlt össze, amelynek megvitatásánál az ülésvezetô megyei tanácselnök, Serban Gratian szerint a hangnem megengedhetetlenül elfajult.

Kerekes Sándor megyei alelnök magyarázata szerint az új elképzelés értelmében a hulladék teljeskörû rendezésére, kezelésére törekednek, amely tehát az összegyûjtéstôl kezdôdne és a hulladék feldolgozásáig, minden adódó melléktermék eltüntetéséig tartana. Az elképzelés kidolgozásával versenytárgyalás útján szerzôdtetett tanácsadó foglalkozik, a terv megfelel az illetékes minisztériumi szinten kért környezetvédelmi elvárásoknak, és az úgynevezett ISPA program keretében juthatnának hozzá a szükséges pénzösszeghez, amely 53 millió euró vissza nem térítendô kölcsön lenne. Bizonyos folyamattal a hulladékot valójában újrahasznosítanák, mivel átalakítanák fûtôanyaggá. Az egyébként 4 éves kifutású projektben kidolgozott eljárás nagyon gazdaságos lenne, magyarázta az alelnök. A napirendi pont körüli vitát Silviu Prigoana független, kezdetben nagy-romániás tanácsos keltette, aki magát az egyetlen illetékes szakembernek nevezte ebben a témában, lévén, hogy a már évekkel korábban létesített és mûködtetett köztisztasági cége révén otthonos a szemétügyekben. Prigoana elôször üdvözölte az ötletet, amely szerinte ôt igazolta, aki elsô perctôl kezdve tiltakozott a korábban a tanács által támogatott szemétégetés módszere ellen. (Egyébként az említett tanácsos olyan olasz üzletembert ajánlott a helyi hulladéktárolási szerzôdéskötésekhez, akirôl kiderült, hogy bûnügyei vannak.) Prigoana a megyei tanács által javasolt megoldást kitalációnak, egyenesen disznóságnak nevezte, amely megvalósíthatatlan, kivitelezéséhez nem lehet biztosítani sem az elegendô területet, sem a kellô mennyiségû hulladékot ahhoz, hogy a berendezések kifizetôdôen mûködjenek. A tanács városrendészeti szakbizottsága szerint ellenben a terv hasznos (hiszen a kimutatások alapján csak ebben az évben körülbelül 202 ezer tonna hulladékot kell a megyében összegyûjteni, és ennek a mennyiségnek nagyjából 15%-át képezi a szabálytalanul tárolt hulladék), idôszerû, és folyamatosan fogják kifejleszteni, hiszen minden felmerülô kérdésre megoldást is javasolnak a külföldi szakemberek.

(i)

AZ APÁCZAI GALÉRIA harmadik alkalommal rendezi meg az Erdélyi Magyar Mûvészpedagógusok Egyesülete Kolozs Megyei Csoportosulásának képzômûvészeti tárlatát az Apáczai Csere János Líceum dísztermében. Az ünnepélyes megnyitóra december 4-én, csütörtökön du. 6 órakor kerül sor.

AZ ERDÉLYI PROTESTAN-TIZMUS KEZDETEI címmel Kolumbán Vilmos egyetemi tanár tart elôadást november 30-án, vasárnap délután a Farkas utcai református templomban, a 18 órai istentisztelet után. Szeretettel várnak minden érdeklôdôt.

ANDRÁS-NAP A NYUGDÍJAS-KLUB ÖSSZEJÖVETELÉN november 30-án, vasárnap du. 5 órától, a Mikó/Clinicilor 18. szám alatti Heltai-alapítvány klubtermében.

NYÍLT NAPOT szervez a Kolozsvári Providenta-Gondviselés-Fürsorge Egyesület (Cetãtuii utca 10., Gruia negyed) december 2-án, kedden 9-17 óra között a Fogyatékkal Élô Személyek Európai Napja alkalmából. Az érdeklôdôk bepillantást nyerhetnek a sérült fiatalok munkaterápiás foglalkozásaiba. Ugyanakkor az általuk készített munkákból kedvezô áron vásárolhatnak ajándékokat a közelgô ünnepekre. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak.

DECEMBER ELSEJEI RENDEZVÉNYEK
Románia Nemzeti Napjának ünnepsége Kolozsváron reggel 9 órakor kezdôdik a prefektúra nagytermében, ahol a veterán harcosok találkoznak a tanulókkal. Délelôtt 10–fél12 között párhuzamosan koszorúzás zajlik a Román Katona emlékmûnél és Mihai Viteazul, valamint A. I. Cuza szobránál. Ezek után katonai ünnepségre kerül sor a Román Katona emlékmûvénél. Délben 12 órától a Román Színházban az ünnep tiszteletére rendezett folklórmûsor kezdôdik.

Zajos gyereksereg özönlötte el az Octavian Goga Megyei Könyvtár épületét november 27-én, csütörtök délután, amikor megnyitották a Varázsceruza-Magic pencil elnevezésû rendezvénysorozatot. A többnapos program elsô pontja volt a projekttel azonos címû kiállítás megnyitója.

Nagy-Britannia legnépszerûbb gyerekkönyv-illusztrátorainak munkáiból állt össze a tárlat, összesen mintegy 60 rajzot láthatnak az érdeklôdôk 13 mûvésztôl, rövid életrajzi leírással együtt.

A projekt célja az olyan tanítás, nevelés, amely a gyerekek kreativitását, kapcsolatteremtô és kommunikációs képességeit fejleszti. Az elemi iskolás és gimnáziumi tanulókkal kívánja megismertetni, megszerettetni a könyvtárat, a múzeumot, hogy késôbb megbecsüljék az abban felhalmozott értékeket. A rendezvényt a British Council kezdeményezésére, azzal közremûködésben szervezte a könyvtár, mondta el Doina Popa, a könyvtár igazgatója.

Codruta Cruceanu, a bukaresti British Council részérôl felszólította a gyerekeket: látogassák a kiállítást felnôttekkel együtt, és magyarázzák el nekik a képeket, hiszen az ô szemük sokkal többet lát még.

Monica Mãrãsescu, a kolozsvári fiók vezetôje a kiállításmegnyitó részeként el is kezdte a mûhelygyakorlatot a gyerekekkel. Kis csoportokba rendezôdve kellett kiválasztaniuk egy-egy képet, és megállapítani: hány valós, hány képzelt állatot látnak azon, hány színt fedeznek fel. Ezenkívül két szót kellett meghatározniuk: egy állapotot és egy cselekvést kifejezôt, természetesen a képpel kapcsolatban, majd ezeknek az információknak a segítségével háromperces kis ismertetôt tartaniuk a képrôl társaiknak.

Pénteken a nevelôket, tanítókat várják mûhelymunkára a szervezôk: a foglalkozásokon megtanulhatják, hogyan dolgozzanak hatékonyan mesékkel, szövegekkel vagy képekkel.

A kezdeményezés lényege a gyerekek vizuális nevelése, a rajz erejének megismertetése. Ahogyan azt az egyik kiállító mûvészt ismertetô szövegben olvashatjuk: annak a hatalmas csodának a tisztelete, amely lehetôvé teszi, hogy üres papírlapon, pusztán a vonal erejével fantasztikus világok szülessenek.

Farkas Imola

A "bújdosó Rákóczira" emlékeztek november 27-én, csütörtökön délután az Unitárius Nôszövetség összejövetelén. Az augusztusban kezdôdött elôadássorozat záró darabját hallgathatták meg az egybegyûltek, akik számos, Rákóczival kapcsolatos kérdésre kaphattak választ.

Az estet az unitárius lelkipásztor nyitotta meg, és közös imával a rendezvény ünnepélyes keretet kapott. Ezután Péterfi Enikô vette át a szót, aki köszöntötte a meghívott elôadókat, majd következhetett a tulajdonképpeni megemlékezés. Elsônek Jancsó Miklós színmûvész szavalatát hallgathatták meg, majd Korodi Alpár kollégiumi történelemtanár tartott rövid elôadást II. Rákóczi Ferenc életérôl. Két fontos kérdésre próbált meg válaszolni: Miért nem tért vissza Rákóczi Lengyelországból magyar földre, és miért nem sikerült újjászerveznie a szabadságharcot a híres kuruc vezérnek. Ezt követte Bak Liza X. osztályos tanuló Mikes Kelemen leveleskönyve és az utókor címû elôadása, amelyet Jancsó Miklós Mikes Kelemen leveleibôl való felolvasása tett színesebbé. A közönség kuruc nótákat és Rákóczi-dalokat is megismerhetett az est folyamán.

Végül Asztalos Klára, az Országos Unitárius Nôszövetség elnöke összegezte az elmúlt év eseményeit és eredményeit, amelyek közül a szeptemberi országos konferenciát emelte ki.

Dézsi Ildikó

Mûvész mozi
A sárga szoba rejtélye
Eredeti cím: La Mystere de la Chambre Jaule. Színes belga-francia vígjáték, 118 perc, 2003. Rendezô: Bruno Podalydes; szereplôk: Denis Podalydes, Jean-Noel Brouté, Sabine Azéma, Olivier Gourmet, Isabelle Candelier.

A francia Sherlock Holmes, Joseph Rouletabille egy fiatal újságíró, aki fotós kollégájával együtt próbálja kideríteni a sárga szoba rejtélyét, amelyben a hírneves Stangerson professzor lányát, Mathildot meggyilkolták. Ki volt a támadó, mi volt az indíték, és hogyan jutott ki a gyilkos a bezárt szobából?

Podalydes fanyar, kifinomult humorral járja körül a vidéki házban elkövetett gyilkosság kliséjét, filmje a Robert Altman rendezte Gosford Park hagyományait követi.

(bpe)

A XVIII. századi európai házasodási modellekrôl tartott elôadást Faragó Tamás, a budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem professzora csütörtökön, a Szociológiai Nyílt Est keretében.

A Hajnal vonal és a Kárpát-medence. Gondolatok egy történeti demográfiai tézis kapcsán címû elôadásában a professzor a nyugati és keleti házasodási modelleket hasonlította össze és vetítette le a Kárpát-medence területére. A téma fontosságával kapcsolatban elmondta: az élet legfontosabb jelenségeit napjainkban is a születés, a házasság és a halál jelenti. Ugyanakkor a társadalomkutatók hosszú ideig azt hitték, hogy a család- és házasságmodellek megmagyarázzák a harmadik világ problémáit.

Az elôadás kiindulópontját Hajnal János magyar származású, németországi társadalomkutató elmélete képezte. A világhírû tudós szerint a XVIII. században a házasságmodellek Európa nyugati és keleti felében teljesen eltértek egymástól. Míg Nyugaton a késôi házasságkötés volt a jellemzô, a fiatalok pedig külön háztartást alapítottak, addig Keleten az ifjak sokkal korábban kötöttek házasságot, és továbbra is a szüleikkel laktak. Hajnal János elméletét egy vonallal ábrázolta, amely Hajnal-vonal néven vált ismerté. Ez Trieszttôl Szentpétervárig húzódik, és kettéosztja Európát.

Faragó Tamás a Kárpát-medence kapcsán elmondta: ez a térség átmeneti zónát képez, mivel a vonal mentén helyezkedik el. Ezért ebben a térségben mindkét modell megtalálható, míg a fejlettebb, fôleg szászok lakta területeken a nyugati a jellemzô, addig az Alföldön és a Szepességben korán házasodtak a fiatalok. Erdéllyel kapcsolatban elmondta: itt nem körvonalazódnak ki annyira láthatóan az elosztások, mivel a demográfiai helyzetet a bevándorlás is nagymértékben befolyásolja.

P. M.

Nagyon hiányzott egy Ady szellemét megidézô, a mához szóló üzenetét eljuttató beszéd a 14. érmindszenti találkozón. Pomogáts Béla irodalomtörténészt hirtelen jött betegsége tartotta tá-vol az ünnepségtôl, versekben viszont hál’ istennek nem volt hiány. Kis óvodástól diákszavalókon keresztül, professzionista mûvészek mondták Ady jól ismert és ritkán tolmácsolt verseit. És akkor jött a meglepetés! A meghívott elôadók között szerepelt a közelmúltban elhunyt Reiser Pál római katolikus megyés püspök utóda, Schönberger Jenô. Ady költészetének egyetlen vonulatát, az Istenes verseit elemezte, de a témával kapcsolatos vélemények kitettek egy hiányzó irodalomtörténeti kísérletezést.

Vallomással kezdte: ifjúkorában nem szerette Adyt. Ehhez talán az is hozzájárult, hogy az 70-es évek tananyagában nem a teljes Ady szerepelt. A fiatal, papnak készülô diák a végletek emberének tartotta a költôt, de csak az egyik végletet ismerte belôle. Szerelem, mámor, bor, pénz, gôg, halálfélelem voltak ennek ismérvei. Aztán eljöttek a teológia évek, amelyek elhozták számára a teljes Adyval való találkozás élményét. Az Isten-keresô Ady —, aki egyszerre él Istennel, Isten nélkül és Isten ellen — sok dilemmáján átsegítette. Szebben például egy katolikus sem írhatta volna meg A Pócsi Mária címû verset, mondta az elôadó, majd felteszi a kérdést: hogyan is találkozott Érmindszenten a búcsúsokat nézve Jézus anyjával?

"Ma Máriától jönnek a szívek,/ Ma Mária-kép minden durva lábnyom./Szívemben sír a pócsi Mária/Egy ôszies, emlékes délutánon./… hogy ki vagyok, ma kezdem sejteni,… Ma egyszerûbb, emberibb a dolog,/Ma már tudom, hogy nem nagy csoda élni!/Egy Mária, méghogyha pócsi is,/Pogányokkal is tudhat beszélni."

Schönberger Jenô római katolikus megyés püspök bizonyára a kedvencei között tartja számon azokat a verseket, amelyekbôl személyes hangvételû beszédében még idéz (Menekülés az Úrhoz, Krisztus-kereszt az erdôn).

Ma már szeretem Adyt — vallja —, és nagyon szívesen olvasom, még ha mindennel nem is értek egyet, egykori félreismerésemet megkövetem, és költôi zsenialitása elôtt kalapom megemelem.

A Csongrád megyei Mindszent küldte el üdvözletét és virágkoszorúját a távoli Ady-falvára. A zarándokló kis csapatot Benák Katalin, a Könyvtár és Múzeum igazgatója vezette. Felkészültnek bizonyult a testvértelepülések történelmében, tôle tudtuk meg, hogy a Kárpát-medencében 17 elô- és utóneves Mindszentet számlálhattunk meg egykor. Ezek közül ma is több mint 10 Mindszentet emlegetnek. A települések nevüket a Mindszentek tiszteletére szentelt templomokról kapták. Ma-gyarországon, Romániában és Szlovákiában találkozhatunk "mindszentes" helyekkel. 1992-ben egy erdélyi út alkalmával Csíkmindszentrôl hazafelé tartva született meg a Csongrád megyeiek ötlete: a közös nevet ôrzô települések idônként összejönnek, hogy jobban megismerjék egymás múltját és jelenét. A Csongrád megyei Mindszent 7700 lakójával a legnagyobb településnek számít, itt rendezték meg a Kárpát-medence elsô találkozóját az elô- és utónevek birtokosaival. Majd ismét összejöttek a magyar fôvárosban, a Magyarok Házában a testvértelepülések, akkor jelen volt az erdélyi Érmindszent küldöttsége is

Kiderült: a közös gyökerek elszakíthatatlanok, tovább élnek, dacolva az idôvel és a megpróbáltatásokkal.

S. Muzsnay Magda

KOLOZSVÁR

KÖZTÁRSASÁG — Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán — amerikai bemutató. — Vetítések idôpontja: 14, 17, 20, 23; kedvezménnyel: naponta 23 órától és hétfôn egész nap.

MÛVÉSZ-EURIMAGES — A zongorista — francia–német–lengyel. — Vetítések idôpontja: 18, 21; kedvezménnyel kedden egész nap. A sárga szoba rejtélye — francia bemutató. — Vetítések idôpontja: 13, 15.30; kedvezménnyel kedden egész nap.

GYÔZELEM — Némó nyomában — amerikai rajzfilm, bemutató. — Vetítések idôpontja: pénteken, szombaton, vasárnap: 13.30, 16, 18.30, 21; hétfôn, kedden, szerdán, csütörtökön: 16, 18.30, 21.

GYÔZELEM — dec. 1–2.: Pintea — román (13.30); dec. 3–4.: A szerelem utolsó, a háború elsô éjszakája — román (13.30).

FAVORIT — Terminator 3: A gépek lázadása — amerikai. — Vetítések idôpontja. 15, 17, 19; kedvezménnyel csütörtökön egész nap.

DÉS

MÛVÉSZ — Kenguru Jack — amerikai. — Vetítések idôpontja: 15, 17, 19; kedvezménnyel: pénteken, szombaton, vasárnap 21 órától, hétfôn egész nap.

TORDA

FOX — Minden6ó — amerikai. — Vetítések idôpontja. 15, 17, 19; pénteken, szombaton, vasárnap 21 órától; kedvezménnyel naponta 15 órától és szerdán egész nap.

SZAMOSÚJVÁR

BÉKE — Olasz meló — amerikai. — Vetítések idôpontja: 17, 19; kedvezménnyel pénteken, szombaton, vasárnap 21 órától; csütörtökön zárva.

MAGYAR OPERA

December 4-én, csütörtökön este fél 7 órakor: Huszka Jenô: Bob herceg — BEMUTATò. Vezényel: Horváth József. Rendezô: Gy. Tatár Éva. — tavalyi Bemutató-bérlet.

MAGYAR SZÍNHÁZ

Ma, november 29-én, szombaton este 8 órakor: S. Anski nyomán: Fehér tûz, fekete tûz (Dybuk) — stúdióelôdás. Rendezô: David Zinder m. v. (Izrael).

November 30-án, vasárnap du. 4 órakor: Együgyû Misó — stúdióelôadás gyerekeknek. Színpadra alkalmazta és rendezte: Szabó Attila m. v.

December 1-jén, hétfôn este 8 órakor: Ionesco: Jacques vagy a behódolás — stúdióelôadás — ELSÔ BEMU-TATÓ. Rendezô: Tompa Gábor.

PUCK BÁBSZÍNHÁZ

Ma, november 29-én, szombaton de. 10 órakor: A csuka parancsára — magyar tagozat; déli 12 órakor: Hófehérke — román tagozat.

November 30-án, vasárnap de. 10 órakor: Világszép Nádszálkisasszony — magyar tagozat; déli 12 órakor: Hófehérke — román tagozat.

GYÖRKÖS-MÁNYI-EMLÉKHÁZ

(Majális/Republicii 5.)

Ma, november 29-én, szombaton de. 11 órától: Kovács Emese (hegedû) és Cristina Soitu (zongora), a Gh. Dima Zeneakadémia elsôéves hallgatóinak hangversenye. Mûsoron: Mozart: G-dúr és F-dúr szonátája. Belépés ingyenes.

Ma, november 29-én, szombaton este fél 7 órakor: A Transilvania Filharmónia szimfonikus zenekarának hangversenye. Vezényel: Leo Waltz (Egyesült Államok). Közremûködik: Daniel del Pino (Spanyolország).

MOZART FESZTIVÁL(dec. 5-12. között) keretében:

December 5én, pénteken este 8 órakor: A Transilvania Filharmónia szimfonikus kórusának és zenekarának hangversenye. Vezényel: Gheorghe Costin. Közremûködik: Teodora Gheorghiu (szoprán), Iulia Merca (mezzoszoprán), Marius Budoiu (tenor), Gheorghe Ronu (basszus).

Nyolcvanöt évvel ezelôtt, 1918. december 1-jén nemzetgyûlésre ültek össze az erdélyi románok Gyulafehérváron, ahol alig egy hónappal az Osztrák–Magyar Monarchia által aláírt páduvai fegyverszünet, három héttel Károlyi Mihály miniszterelnöknek a Magyarországgal kötendô fegyverszünetrôlfolytatott sikertelen belgrádi tárgyalásai és két héttel Jászi Oszkár aradi megbeszéléseinek kudarca után határozatban kimondták Magyarország huszonhat vármegyéjének csatlakozását a román királysághoz. Míg tehát 1918. december 1. a románság számára öröm- és nemzeti ünnep, addig Gyulafehérvár, majd késôbb Trianon a magyarság életében nemzeti gyászt, összeomlást és tragédiát jelent. Jóllehet az egyesülési határozat kimondja a népek jogegyenlôségét és szabadságát, ezek az elkövetkezô huszonkét évben a gyakorlatban nem valósultak meg.

Gyulafehérvár: Erdély elszakítása
Magyarország, mint az Osztrák–Magyar Monarchia tagállama vesztes félként került ki az elsô világháborúból. A frontokon elszenvedett vereségek, az ellátási nehézségek és a kormányzat tehetetlensége következtében 1918 ôszére hatalmas tömegmozgalmak bontakoztak ki Magyarországon: az ôszirózsás forradalom gyôzelme után a pacifista antantbarát Károlyi Mihály alakított kormányt, s a november 13-án Franchet d’Esperay francia tábornokkal aláírt belgrádi konvenció értelmében elkezdôdött a történelmi Magyarország felbomlása, a déli és a keleti területek kiürítése, ahova szerb és román csapatok vonultak be.

Az erdélyi románok 1918. december 1-én Gyulafehérváron nagy nemzeti gyûlést hívtak össze. "Egész Erdély, Brassótól Máramarosszigetig és nyugattól keletig megjelent a gyulafehérvári nagygyûlésen. Körülbelül százezer ember vonult föl. A Fôtér tarkállik a nemzeti viseletektôl. A hegyeken túlról, északról, délrôl, a Zsil völgye felôl minden irányból özönlik a nép. A mezôkön tarka csoportok. Önkéntes szónokok gyújtóbeszédet tartanak. Bandák harsogják a "Desteaptã-te"-t. Az állomásra egymás után robognak be a vonatok. A Károlyi-kormány ingyen bocsátotta rendelkezésre az üres szerelvényeket. A széthulló Magyarország technikai segítséget nyújtott az elszakadáshoz. A végtelen naivság politikája volt ez. Azt mozdította elôre, amit nem óhajott. Ami ellen kézzel-lábbal, szíve vérével küzdött. Így virradt fel 1918. december elseje. Az elszakadás napja." (Mikes Imre: Erdély útja Nagy-Magyarországtól Nagy-Romániáig. Sepsiszentgyörgy, 1996)

Az eseményt hosszas tárgyalások elôzték meg, ugyanis nem volt egységes álláspont Erdély sorsát illetôen. Az elôértekezleten Vasile Goldis az erdélyiek nevében autonómiát javasolt Románián belül, amelynek kereteit és tartalmát késôbbi idôpontban összehívandó alkotmányozó gyûlésnek kellett volna meghatároznia. Ezt azonban a többség elvetette, s a teljes elszakadás mellett döntött, kimondva Magyarország románlakta területeinek feltétel nélküli egyesítését Romániával és a román nemzet elidegeníthetetlen jogát a Maros, Tisza és Duna között elterülô egész Bánátra.

A gyulafehérvári nemzetgyûlés által elfogadott pontokban, többek között, leszögezik: a nemzetgyûlés az általános választójog alapján választandó alkotmányozó gyûlés összeüléséig ideiglenes autonómiát tart fenn e területek lakosainak, továbbá teljes nemzeti szabadságot ígér az együttlakó népek számára: "Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebelébôl választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot".

Ugyanakkor a határozat kimondja, hogy egyenlô jogokat és teljes vallási autonóm szabadságot biztosítanak az összes hitfelekezet számára, s tiszta demokratikus uralom föltétlen megvalósítását minden téren: "Általános, közvetlen, egyenlô, titkos községenkénti proporcionális választói jogot mindkét nemû huszonkét évet betöltött személy számára, a községi, megyei és törvényhozási képviselet választásánál", valamint "korlátlan sajtó-, gyülekezési és egyesülési jogot, minden emberi gondolat szabad terjesztését. A határozat továbbá radikális földbirtokreformot irányoz elô, amely "agrárpolitikának a vezérfonala egyfelôl a szociális kiegyenlítés elômozdítása, másfelôl a termelés fokozása kell hogy legyen", az ipari munkásságnak pedig biztosítandók azok a jogok, "amelyek a legelôrehaladottabb nyugati államokban törvénybe vannak iktatva". (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941)

A nemzetgyûlés kétszáztizenkét tagból álló Román Nagy Nemzeti Tanácsot (Marele Sfat National Român) hozott létre, amely Iuliu Maniu elnöksége alatt megalakította a tizenöttagú Kormányzótanácsot (Consiliul Dirigent). Az utóbbi megbízásából négytagú bizottság a gyulafehérvári határozatokkal Bukarestbe utazott, hogy hivatalosan is felajánlja I. Ferdinánd királynak az Erdély fölötti hatalmat. Az Erdélyt Romániához csatoló dekrétum december 30-án a Hivatalos Közlönyben is megjelent, úgyszintén az a királyi rendelet is, amely a Kormányzótanácsot megbízta az ideiglenesen csatolt területek igazgatásával, valamint a választójogi és agrárreform-tervezet kidolgozásával, a külügy, hadsereg, vámügy, állambiztonság, bankjegykibocsátás, állami kölcsönök stb. intézését a királyi kormány igazgatásába utalva. Ezzel az erdélyi Kormányzótanácsot szinte minden jogától megfosztották, ami kiélezte a nézeteltéréseket az erdélyi és az ókirályságbeli románok között, késôbb súlyos ellentétekhez vezetve.

Kolozsvár független politikai napilapja, az Ellenzék december 1.-jei vezércikkében bátorságra és bizakodásra buzdított: "Fel a fejjel, Erdély magyarjai, semmi ok a csüggedésre (…), Románia fegyveres demonstrációját nem szabad túlbecsülni (…), nincs veszendôben semmi és nem is fenyegethet bennünket komoly veszély, ha erônk tudatában rendíthetetlen bizakodással nézünk a jövô szemébe." A lap szerint a gyulafehérvári nemzetgyûlés nem változtat a tényeken: ami joguk volt a románoknak a nemzetgyûlés elôtt, ugyanaz marad a gyûlés után. "Nyitott kaput dönget a román nemzetalkotó erô, amikor a nem létezô magyar elnyomás ellen hadakozik. Viszont hamis vágányokon jár, ha a világ legdemokratikusabb köztársaságából a legoligarchikusabb, legkorruptabb monarchiába akarja átcsalogatni az erdélyi román népet a faji ébresztô szirénahangjával". (Ellenzék, 1918. december 3.)

Tiltakozó nagygyûlés Kolozsváron
Gyulafehérváron sem a magyarok, sem a szászok képviselôi nem lehettek jelen, tehát megkérdezésük nélkül rendelkeztek a sorsuk felett. A kialakult egyre reménytelenebb helyzetben a budapesti kormány megpróbálta menteni a menthetôt, s 1918. december 8-án dr. Apáthy István neves professzort bízta meg a kelet-magyarországi fôkormánybiztossággal, miközben megkezdôdött a román csapatok elôrenyomulása.

A jönnek, vagy nem jönnek a román csapatok Kolozsvár felé fô témája volt a kolozsvári magyar napilapnak ezekben a válságos napokban. Az Ellenzék cikkírói józanságra, higgadtságra és önmérsékletre intették az erdélyi magyarságot az incidensek és a túlkapások elkerülése érdekében, bízván abban, hogy a békekonferencia majd igazságot szolgáltat. "Nem tagadjuk, rettentôen fáj, hogy meg kellett érnünk a román csapatok bevonulását Erdély földjére. De a fegyverszüneti megállapodás után el kellett készülnünk arra, hogy a románok eljönnek a demarkációs vonalig. Pártatlan jóhiszemûséggel lehetett volna úgy értelmezni a fegyverszüneti szerzôdést, hogy ez a megszállás nem következik be. De ne várjunk a világtól pártatlanságot, mert az antant a gyôzô és mi legyôzöttek vagyunk. Bennünk él és a lelkünket gyötri az a fájdalmas tudat, hogy akaratunk és meggyôzôdésünk, múltunk és érdekeink ellenére kerültünk ebben a világháborúban a németek oldalára" (Ellenzék, 1918. december 7.) Az ezekben a napokban megjelenô írásokból egyértelmûen kitûnik: az erdélyi magyarság hitt abban, hogy a románok nem fogják túllépni a demarkációs vonalat, mert az jogtalanság lenne, és különben is "a románok azt hangoztatták, hogy ôk a fegyverszünet szellemének megfelelô jogi és erkölcsi korlátokhoz tartják magukat." (Ellenzék, 1918. december 7.)

Mindez csupán hiú remény maradt, ugyanis a román csapatok december 18-án átlépték a fegyverszüneti szerzôdésben megállapított demarkációs vonalat, s Mosoiu tábornok, az Erdélybe bevonuló román csapatok parancsnoka megüzente Apáthynak, hogy az Antant felhatalmazása alapján megszállja Kolozsvárt, s ha ellenállás lesz, akkor lövetni fogja a várost. Apáthy válasza: Kolozsvár nem áll ellen. (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918–1929, I. évf., 1930, Kolozsvár) A város átadása elôtti napokban az Apáthy vezetése alatt álló magyar Nemzeti Tanács és a Sándor József irányította székely Nemzeti Tanács december 17-én egyesült, s megalkotta az erdélyi magyar-székely Nemzeti Tanácsot. Ez december 22-re Kolozsvárra összehívta az erdélyi magyarság önrendelkezô nemzetgyûlését: a résztvevôk a gyulafehérvári román nemzetgyûlés ellen tiltakoztak, amelyen "Magyarország 26 vármegyéjének csak egy nemzete volt képviselve", és ahol a "román testvérek nem kérdezték meg a 26 vármegye más nyelven beszélô lakosait, amelyek számbeli többségben vannak, vajon le akarnak-e mondani az ifjú népköztársaság szabadságáról? Rólunk határoztak, nélkülünk!" (Ellenzék, 1918. december 20.)

Az Ellenzék az esemény kapcsán megjelenô vezércikkében azt írta: "Jöjjetek el Erdély magyarjai vasárnapra igazságos Mátyás szobra alá, hogy százezer magyar torokkal kiáltsuk ki az egész világnak, hogy mi igazságot és szabadságot akarunk." (Ellenzék, 1918. december 19.) Továbbá: "Kétszázezer ember fog összegyûlni vasárnap délelôtt Kolozsvár fôterén, hogy hangot adjon huszonhat vármegye magyarsága szavának. Nem fogjuk megfújni a harci riadót, mert harcról, háborúról nincsen szó közöttünk. Mi eldobtuk magunktól a gyilkolás szerszámait és kitártuk karjainkat, hogy szeretettel öleljük lelkünkhöz az egész világot. De élni akarunk. És szabadságot akarunk. Századokig voltunk Ausztria rabszolgái. Most eljött a felszabadulás. Nem akarunk újabb elnyomás alá kerülni. Nem akarunk uralkodni más nemzeten. De nem tûrjük és el nem viseljük, hogy felettünk más nemzet uralkodjon." (Ellenzék, 1918. december 22.)

A Kolozsváron összesereglett Kelet-Magyarországnak "különbözô vallású és fajú népei" a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján kijelentették: Magyarországgal egyazon népköztársasági állami közösségben kívánnak élni, s az egységes és csonkíthatatlan Magyarország keretén belül követelik minden itt lakó nemzet számára a teljes egyenlôséget, szabadságot és önkormányzatot. Kijelentette továbbá a nagygyûlés, hogy az erdélyi magyarság és székelység teljes jogosultságú önkormányzati szervének és képviselôjének elismeri a Kolozsvárt 1918. december 17-én egyesült erdélyi magyar-székely Nemzeti Tanácsot, illetve annak 1918. december 18-án megalakult választott központi Kormányzótanácsot (Ellenzék, 1918. december 20.).

Két nappal késôbb, december 24-én a román királyi csapatok megszállták Kolozsvárt, ahol dr. Haller Gusztáv polgármester fogadta ôket. Ezen a napon jelent meg a Keleti újság elsô száma, amelynek vezércikke azt írta: "Fehér zászlóval állunk elôtted, Ismeretlen Végzet". Rögtön Kolozsvár megszállását követôen Neculcea tábornok kilenc pontot tartalmazó rendeletet tett közzé: minden hivatal mellé tiszteket rendelt, a fegyvereket három nap alatt be kellett szolgáltatni, estétôl hajnalig tilos volt az utcán járni, háromnál többen nappal sem járhattak együtt, a színházak folytathatták mûködésüket, továbbá Budapest felé utazni csak katonai engedéllyel lehetett, minden sajtótermék cenzúra alá esett, a sorozásra vonatkozó híreket alaptalanoknak tekintették, akik nem rendelkeztek Kolozsváron állandó lakhellyel, három nap alatt kötelesek voltak elhagyni a várost (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918–1929, I. évf., Kolozsvár, 1930). Erdély fôvárosának megszállása után a szövetséges hatalmak gyakorlatilag egész Erdélyt a román hadsereg kezére adták.

A Romániához csatolt németség önrendelkezése csak a megszálló román hadsereg gyakorolta lelki kényszer hatása alatt és Iuliu Maniu ígéretében bízva történt meg. Következésképpen 1919. január 8-án a szász népszervezet bôvített központi választmánya Medgyesen kimondta a Romániával való egyesülést: "a határozat fontosságának teljes tudatában a szász nép a mai naptól kezdve a román birodalom tagjának tekinti magát, fiait és leányait a román állam polgárainak. Kéri Istent, hogy vezesse jóra és adja áldását ehhez a felelôsségteljes lépéshez, melyet megtenni kötelességüknek érezték". (Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929. I. évf., Kolozsvár, 1930.) A gyenge szótöbbséggel hozott határozat azonban hamarosan válságba sodorta az erdélyi szászokat, amelynek legnagyobb társadalmi egyesülete emlékiratban tiltakozott Erdély elszakítása ellen, leszögezvén, hogy a szász nép túlnyomó többsége nem azonosítja magát a medgyesi határozattal, és Erdélyt továbbra is Magyarországhoz tartozónak tekinti (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941).

Igazságszolgáltatás helyett diktátum
Amíg az erdélyi románok és németek csatlakoztak a román ókirálysághoz, az erdélyi magyarság teljes tájékozatlanságban élt, miközben azt remélték, hogy a párizsi békekonferencia igazságot fog szolgáltatni. A tenniakarók végül cselekvésre szánták el magukat, s a Wilson-féle önrendelkezés elv alapján köztársaságokat alapítottak: Udvarhely megyében a volt alispán, dr. Paál Árpád vezetésével, Kalotaszegen pedig Kós Károly író, építész irányításával alakultak köztársaságok (Sas Péter: Az erdélyi magyarság politikai szervezkedése. Kézirat). Ugyanakkor 1919. január 14-én dr. Grandpierre Emil fôispán, dr. Papp József ügyvédi kamarai elnök, dr. Menyhárt Gáspár egyetemi tanár, dr. Kertész Jenô ügyvéd, br. Jósika János birtokos és Jordáky Lajos nyomdász Nagyszebenbe utaztak, hogy tárgyalásokat folytassanak a román Kormányzótanáccsal. Azt javasolták Maniunak: a közigazgatás Erdély magyar területein legyen magyar, a románokon román, a vegyeseken vegyes, a tisztviselôktôl pedig ne követeljenek esküt, hanem elégedjenek meg fogadalommal. A tanács azonban hallani sem akart a kezdeményezésrôl, és amikor a javaslattevôk visszatértek Kolozsvárra, Apáthy Istvánt már börtönben találták (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941).

A román közigazgatás közben gyorsított menetben kezdett berendezkedni Erdélyben: a Kormányzótanács egymás után bocsátotta ki a magyarság nemzeti létét aláásó rendeleteket. Ez a helyzet sok erdélyi magyart, fôként a köztisztviselôi réteget Erdély elhagyására késztette: az Országos Menekültügyi Hivatal szerint hét év alatt közel kétszázer magyar repatriált Erdélybôl a csonka hazába (Mikó Imre: Erdélyi politika. In: Hitel 1940-1941, 2. Sz., Kolozsvár). Jóllehet a trianoni békeszerzôdést csak 1920. június 4-én kötötték meg, s azt Románia csak 1921. július 26-án ratifikálta, tehát még nem létezett jogi alap Erdély elcsatolásához, a román hatalom véglegesen rendezkedett be. Ezzel nem tartották tiszteletben a belgrádi fegyverszüneti egyezmény elôírásait sem, amely szerint a románok bizonyos határvonalig megszállhatják Magyarországot, de a békekötésig a megszállt területeken a magyar közigazgatás marad érvényben.

Nagyhatalmi ultimátum nyomán Románia végül 1919. december 9-én Párizsban megkötötte a kisebbségi egyezményt a szövetséges és a társult hatalmakkal. Ez biztosította az új országhatárok közé kerülô kisebbségek jogainak nemzetközi védelmét, a dokumentumban leszögezvén: a román kormány kötelezi magát arra, hogy az ország minden lakosának születési, állampolgársági, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és a szabadság teljes védelmét biztosítja. "Románia minden lakosát megilleti az a jog, hogy bármely hitet, vallást vagy hitvallást, nyilvánosan vagy otthonában, szabadon gyakoroljon, amennyiben ezeknek gyakorlata a közrenddel és jó erkölcsökkel nem ellenkezik." (Mikó Imre: Huszonkét év. Bp., 1941) Alig néhány hónap múlva, 1920. június 4-én Trianonban aláírták az ezeréves ország szétdarabolását kimondó békeszerzôdést, amely Erdélyt mint többségben románlakta területet Romániának ítélte oda. A döntés nyomán a történelmi Magyarország területének kétharmada, népességének pedig egyharmada az utódállamok fennhatósága alá került. Noha a békeszerzôdést több mint egy év múlva ratifikálták, az erdélyi magyarság sorsa már eldôlt, s meg kellett keresnie a román állam kereteiben való elhelyezkedés módozatait.

A gyulafehérvári nemzetgyûlés második évfordulóján közölt vezércikkében a Keleti újság így emlékezik az eseményre: "(…) Nem kell egyenként végigmenni a gyulafehérvári pontokon, hogy az általuk tervbe vett alakulás és a jelenlegi helyzet között tátongó ûrre rámutassunk. Teljes nemzeti szabadságot ígérnek azok, önkormányzatot, az anyanyelv szabad használatának jogát, autonóm igazgatást. Helyettük a szupremácia átkos elvének megvalósítását láthatjuk az egész vonalon. Felekezeti autonómiát ígérnek, de számos ponton megcsonkították azt. Demokratikus kormányzatot, amely helyett szakadatlanul tart a kivételes állapot. Teljes sajtószabadságot, gyülekezési és egyesülési jogot, amelyet csak hírbôl ismerünk már. Radikális földbirtokreformot, amelyet azonban a többi nemzetek ellen éleztek ki. Nyugati bánásmódot az ipari munkásság részére — és ehelyett "az erôs kéz" politikáját folytatják. És mindezt ugyanazok, akik a gyulafehérvári pontokat meghozták, akik hitet tettek mellettük és kezeseinek vallották magukat."

Íme, a gyakorlatban mi valósult meg a gyulafehérvári pontokból. A jól hangzó ígéretek csak papíron maradtak.

Vajon mindez manapság másképpen történik?

Túljutott az elsô akadályon — a nápolyi EU-külügyminiszteri értekezleten — a kisebbségi jogokra való utalás, amely a magyar diplomácia erôfeszítéseinek köszönhetôen került be az EU leendô alkotmányának alapértékei közé.

Kovács László magyar külügyminiszter az EU és a csatlakozó országok külügyminiszteri értekezletének péntek délelôtti munkáját összegezve — amelyen a nem intézményi kérdések egy részét tekintették át — emelte ki ezt az eredményt, magyar újságíróknak nyilatkozva.

Beszámolt arról, hogy az értekezlet késôi kezdése alkalmat adott arra, hogy a kisebbségi jogok megemlítésének ellenzôivel újabb külön megbeszéléseket folytasson az olasz elnökség kompromisszumos formulájáról. A lett, az észt és a szlovák fél végül is tudomásul vette az olasz elnökség javaslatát. Kovács László külön kiemelte, hogy a román miniszter a magyar–román együttmûködést méltatva hangsúlyozottan támogatta a javaslatot. Ezúttal is támogatólag szólt Ausztria, Finnország, Szlovénia és Málta, s csatlakozott hozzájuk Belgium és Dánia is. A nápolyi ülésen volt elôször egyértelmûen és nyíltan támogató a német álláspont. Fontos körülményként említette Kovács László, hogy Franciaország nem hozta szóba a kisebbségi kérdést. A spanyol külügyminiszter hangoztatta, hogy tudomásul veszik a magyar igényt, és hogy annak valamilyen formában szerepelnie kell az alapértékek között, de véleménye szerint jogi szempontból ezt pontosabban kell megfogalmazni, vagyis nem szabad a kisebbségeknek többletjogokat biztosítani.

A miniszter felszólalásában hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok olasz formulája Magyarország számára elfogadható — ez ugyan nem az, amit Budapest szeretett volna, de más országok szempontjait figyelembe véve mégis elfogadható.

Kérdésre válaszolva — hogy javítható-e a személyek kisebbségi jogaira vonatkozó formula — Kovács László leszögezte: ehhez a szöveghez "hozzá sem szabad nyúlni, ez az elérhetô maximum, és ez a felszólalásokból is kiderült!" Többen vélték úgy, hogy az erre való utalást nem tartják jónak, de "együtt tudnak élni vele" — idézte a tanácskozáson elhangzottakat a magyar külügyminiszter.

Több száz iraki tüntetett pénteken Bagdad belvárosának egyik terén a terrorizmus és Szaddám Huszein megbuktatott elnök ellen. A tüntetést azon az al-Firdosz téren tartották, ahol a bagdadi rendszer bukása után áprilisban bagdadiak amerikai tengerészgyalogosokkal együtt döntötték le a diktátor bronzszobrát.

A megmozdulás résztvevôi három, iraki zászlóval letakart koporsóval emlékeztek az amerikai megszálló egységek ellen harcoló felkelôk iraki civil áldozataira. "Az ártatlanok megölése elítélendô terrorcselekmény", "A bûnös Szaddámmal való együttmûködés emberiség elleni bûntett" — volt olvasható a tüntetôk transzparensein.

Az egyik tüntetô, akinek kilencéves kislánya egy rendôrôrs elleni pokolgépes merényletben halt meg, azt követelte társai nevében, hogy minden bûnöst, akár Szaddám híve, akár az al-Kaida tagja, állítsanak bíróság elé és ítéljék el ôket az iraki nép ellen elkövetett bûntettek címén.

A tüntetés, amelyet az amerikaiak által kinevezett ideiglenes kormányzótanácsban semmifajta képviselettel nem rendelkezô pártok szerveztek, egy nappal azután zajlott le, hogy George Bush amerikai elnök néhány órás villámlátogatást tett Bagdadban.

Visszaérkezett Washingtonba George W. Bush amerikai elnök, aki csütörtökön a Hálaadás Napja alkalmából villámlátogatást tett Bagdadban. Az amerikai légierô szóvivôjének tájékoztatása szerint az elnököt szállító repülôgép helyi idô szerint kevéssel csütörtök éjfél után szállt le.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken kérte a parlament felsôházát, a szövetségi tanácsot a grúz-abház konfliktusövezetben állomásozó háromezer orosz békefenntartó megbízatásának meghosszabbítására mindaddig, amíg a szemben álló felek valamelyike nem kéri a misszió beszüntetését.

A felsôház, amely december 10-én tárgyalja az elnöki javaslatot, június végéig engedélyezte a békefenntartó kontingens állomásoztatását. Grúzia és a szakadár Abházia között. Mindamellett Putyin még márciusban megállapodott grúz kollégájával, Eduard Sevardnadzéval, hogy az orosz békefenntartók (akiket Tbilisziben a szakadár köztársaság fennmaradásához való asszisztálással vádolnak) mindaddig maradhatnak, amíg kivonásukat a grúz vagy az abház fél nem kéri.

Sevardnadze azonban múlt vasárnap megbukott, és a Kreml iparkodott idejekorán visszafojtani bármiféle na-cionalista fellángolást az új grúz vezetôkben. A kellô nyomásgyakorlás céljából Igor Ivanov külügyminiszter moszkvai konzultációkra hívta az önállósuló grúz régiók, Abházia, Dél-Oszétia és Adzsária vezetôit.

Amíg Abházia és Dél-Oszétia fegyvert fogott a Grúziától való elszakadásért, s vezetôik, Vlagyiszlav Ardzimba, illetve Eduard Kokojti többször kinyilvánították Oroszországhoz való csatlakozási óhajukat, addig Aszlan Abasidze adzsár vezetô az 1990-es években fokozatosan önállósította fekete-tengeri régióját Tbiliszitôl, és csak a múlt hét végi fordulat után kérdôjelezte meg Grúzia területi integritását. Abasidze és Kokojti már a hét eleje óta az orosz fôvárosban van, míg Ardzimba képviseletében Raul Hadzsimba miniszterelnök csütörtökön érkezett.

Ha Abházia és Dél-Oszétia után Adzsária is elszakadna, az dominóhatást fejthet ki két másik grúz régióra, jelesül a zömmel azerik lakta Marneulira és az örmény többségû Javahetire is — vélték a The Moscow Times által idézett elemzôk, megjegyezve: mindez Grúzia széthullásához vezethet. Mindamellett Abasidze kemény fellépésével inkább csak figyelmeztetni akarta a januári grúz elnökválasztás esélyesét, Mihail Szaakasvilit, hogy milyen súlyos következményekkel járhat, ha nem köt vele alkut — írta az angol nyelvû moszkvai lap.

Az orosz alsóház, a duma egyébként pénteken elutasította a nacionalista liberális demokraták indítványának napirendre tûzését, amely Abháziának és Dél-Oszétiának az Orosz Föderáció kebelébe való felvételére irányult.

Meglepetésüknek és némi zavaruknak adtak hangot pénteken iraki politikusok George Bush amerikai elnök elôzô napi váratlan bagdadi látogatásával kapcsolatban, míg az utca emberei úgy nyilatkoztak, hogy számukra nincs különösebb jelentôsége a titkos vizitnek.

Bush a Hálaadás Napja alkalmából tett villámlátogatást Irakban, a bagdadi repülôtér étkezdéjében 600 amerikai katonával költötte el a hagyományos ünnepi vacsorát. Mások mellett részt vett az eseményen Paul Bremer, Irak amerikai polgári kormányzója és Ricardo Sanchez tábornok, az Irakban állomásozó szövetséges erôk parancsnoka is. Az utólag nyilvánosságra hozott út célja bevallottan az amerikai katonák kedvének javítása volt.

Mahmud Oszman, az amerikaiak által kinevezett iraki kormányzótanács egyik tagja szerint az út semmiképpen nem nevezhetô látogatásnak, mert a kormányzótanácsot senki nem értesítette az elnök jövetelérôl, s irakiakkal Bush hivatalosan nem találkozott.

A kormányzótanács négy tagja jelen volt ugyan a vacsorán, de ôk sem tudtak elôre arról, hogy az amerikai elnök is ott lesz. Egyikük, Muvafak ar-Rabii mindazonáltal hasznosnak mondta a megbeszélést, mert azon Bush megerôsítette, hogy országa elkötelezett a demokratikus és virágzó új Irak építése iránt.

A bagdadi lakosság értésre adta, hogy nagy fontosságot nem tulajdonít a látogatásnak. Sokan értékelték mindazonáltal annak jelentôségét, amit a látogatás az amerikai katonák számára jelentett. Pozitív jelzés volt a lakosság számára — egy megszólaló polgár szerint — az is, hogy az elnök egyértelmû tanújelét adta: tisztában van az iraki realitásokkal.

• Kolozs megyei Önkormányzati Konferenciára kerül sor november 29-én, szombaton 10 órától Kolozsváron az Ifjúsági Ház gyûléstermében. Az évente egyszer megszervezendô konferencia napirendjén szerepel a megyei elnök és parlamenti képviselôk politikai beszámolója, a Megyei Önkormányzati Tanács, valamint a Kolozs megyei tanács alelnökének beszámolója, a kolozsvári közigazgatási helyzet ismertetése, szakmai viták a legfontosabb önkormányzati kérdésekrôl, a 2004-es évi helyhatósági választások, valamint különfélék. A találkozón igyekeznek az önkormányzati jellegû problémákra közösen megoldást találáni, útmutatást és szakmai tanácsot nyújtani.

• Szövetség a Székelyföldért címmel Székelyföldi Önkormányzati Konferenciát tartottak tegnap Csíkszeredában. Az RMDSZ Ügyvezetô Elnöksége által szervezett konferencia a Székelyföld sajátos problémáit helyezte elôtérbe, és ezekre megoldásokat kíván kidolgozni. E célból olyan elôadások hangzottak el, amelyek irányadóak lehetnek a régió gazdasági fejlôdésében, az Európai Unió által meghatározott követelményekhez való felzárkózásban.

Markó Béla szövetségi elnök politikai tájékoztatóját követôen, többek között, Demeter János, a Kovászna Megyei tanács elnöke a Székelyföldi Kutató Intézetre vonatkozó tervekrôl számolt be, Bunta Levente, a Hargita Megyei tanács alelnöke pedig A költségvetés — mint a fenntartható fejlôdés eszköze címmel tartott elôadást.

A régióspecifikus elôadások mellett szó volt az idei országjelentésnek az önkormányzatokra vonatkozó megállapításairól, ezekrôl Niculescu Tóni ügyvezetô alelnök tartott elôadást.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke pénteken a Székelyföldi Önkormányzati Konferencia csíkszeredai megkezdése elôtt elmondta: a Székelyföld jövôjének kulcsa a gazdasági fejlôdés, ezért olyan önkormányzati vezetôkre lesz szükség ebben a térségben, akik képesek alkalmazni és kamatoztatni az európai uniós kritériumokat — mondta.

A politikus kifejtette: a Székelyföld számára most a gazdasági fejlôdés az elsôdleges cél. — Ehhez azonban konkrét elképzeléseket kell kidolgozni. A jövendô fellendülésnek már megvannak az alapjai, döntô szerep jut majd e téren az ottani önkormányzatoknak. Ezért lesz rendkívül nagy jelentôségû, hogy miként alakulnak Romániában a jövô évi helyhatósági választások — mondta Markó, hozzáfûzve: Székelyföldön a jövôben az európai uniós kritériumokra odafigyelni, azokat alkalmazni és kihasználni képes polgármesterekre és tanácsosokra lesz szükség.

• A Székelyföldi Önkormányzati Konferenciát követôen kerül sor 2003. november 29-én, Sepsiszentgyörgyön az Országos Önkormányzati Konferenciára. Ennek célja az elmúlt négy év önkormányzati tevékenységének értékelése, valamint a közelgô helyhatósági választásokra való felkészülés jegyében, az elkövetkezô idôszak prioritásainak feltérképezése.

Az önkormányzati választásokat megelôzô periódus teendôit Takács Csaba ügyvezetô elnök vázolja a jelenlévôknek, Borbély László ügyvezetô alelnök pedig az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt között aláírt protokollumok önkormányzati megvalósításairól tart elôadást. Az önkormányzatoknak a 2004-es költségvetési évben történô finanszírozását Winkler Gyula parlamenti képviselô ismerteti, a helyhatóságoknak az alkotmány elfogadása utáni teendôit pedig Varga Attila képviselô összegezi.

November 28–30. között féléves MIÉRT konferenciát tartanak Gyergyószentmiklóson. Ezen kiértékelik az elmúlt hat hónap tevékenységét, majd november 29-én, szombaton Az ifjúság szerepe és fejlôdési lehetôségei a székelyföldi régióban címmel tartanak konferenciát. November 30-án, vasárnap Hogyan tovább? címmel a 2004-es önkormányzati választásokra való felkészülésrôl folytatnak megbeszélést a jelenlévôk.

Adrian Nãstase a prefektusokkal tartott szokásos pénteki videokonferencián elégedetlenségét fejezte ki az egészségügyben levô áldatlan állapotok miatt. Szerinte ezen a területen nem tervezik meg a különbözô tevékenységeket, nem kezelik megfelelôen a költségvetési pénzeket. — Úgy döntöttünk, az év végéig rendelkezésünkre álló pénzbôl az egészségügy terén felgyûlt hátralékok kifizetésére fordítjuk — mondta a miniszterelnök. Kifejtette: a kormány kétezer milliárd lejt utalt ki a tavalyi évi hátralékok kifizetésére.

A hatalmas összeg az egészségügy terén uralkodó káoszt tükrözi. Sajnos az elkövetkezô idôszakban nem sikerül rendet teremtenünk a rendszerben, de fontos az ártámogatott gyógyszerek biztosítása. Ugyanakkor rendkívül fontossággal bír az átláthatóság biztosítása a közbeszerzési pályázatok esetében — jegyezte meg a kormányfô.

Adrian Nãstase arról is beszámolt, hogy az elkövetkezô hetekben több államtitkárt is lecserélnek annak érdekében, hogy javuljon a tárcák tevékenysége, sok helyen ugyanis nagy a fásultság. Megjegyezte bejelentésével nem kíván pánikot kelteni az államtitkárok körében, csupán hatékonyabbá szeretnék tenni minisztériumokat.

Az újonnan kinevezett európai integrációs és egészségügyi miniszterrôl szólva a miniszterelnök elmondta: Alexandru Fãrcas 2001-ben hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy keményen dolgozott a vízumeltörlés kérdésében. Vasile Puscas, Románia Európain Uniós fôtárgyalója továbbra is a csatlakozási tárgyalások technikai és politikai kérdéseivel foglalkozik majd. Ovidiu Brânzanról, az új egészségügyi miniszterrôl Nãstase azt mondta, jobb ha a tárca vezetôje az orvosi világból kerül ki. Hozzátette: a külügyminsztérium államtitkárává Eugen Uricarut, a Romániai Írószövetség elnökét nevezték ki, amely jelzi a kormánynak "kulturális diplomácia" irányában tett lépéseit.

A videokonferencián a miniszterelnök egyet nem értésének adott hangot a parlamenti képviselôk és szenátorok nyugdíjának növelését illetôen.— Semmi jót nem eredményez egy ilyen kezdeményezés. A Szociáldemokrata Párt elutasítja a javaslatot és meggyôzôdésem, hogy a parlament sem járul ehhez — mondta Nãstase. A nyugdíjemelésekrôl szólva kifejtette: még akkor is csupán 3 ezer lejjel növelhetnék meg a nyugdíjakat ha a polgármesteri képviselôk fizetését megspórolnák. — Január elésejétôl megkétszerezzük a mezôgazdasági dolgozók nyugdíját, így ez eléri a 870 ezer lejt. Az intézkedés 7 ezer milliárd lejes többletkiadást eredményez — jegyezte meg a miniszterelnök. Hozzátette: jövôtôl megemelik a nyugdíjakat, amely 2,2 millió nyugdíjast és 343 ezer volt mezôgazdasági dolgozót érint. — Jelen pillanatban 4 millió adófizetô alkalmazott és 6,5 millió nyugdíjas van Romániában — jelentette ki Nãstase.

(k. o.)

A Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Párt továbbra is ragaszkodik a jövô évi választásokkal kapcsolatban tett javaslataihoz — hangoztatták a Ion Iliescu államfôvel folytatott kozultáción. Ezek szerint az önkormányzati választásokra jövô év június 6-án kerülne sor, a polgármesterek megválasztása pedig két fordulóban történne. A parlamenti választásokra és az elnökválasztások elsô fordulójára november 28-án, az elnökválasztások második fordulójára pedig december 12-én, ilyenformán a választópolgároknak nem a szavazóurnáknál kell majd a karácsonyi ünnepeket tölteniük. A két párt nem ért egyet azzal, hogy a két fordulót csupán egy hét válassza el. Ez taktikailag és technikailag is nehéz helyzetbe hozza a pártokat. Theodor Stolojan liberális pártelnök szerint a novemberi idôpont ellen nincs kifogásuk az alkotmányjogászoknak.

Kezdeményezik ugyanakkor az egyéni választókörzet szerinti szavazást a szenátusban és a képviselôházban is a "demokrácia romániai stádiumát figyelembe vevô" változatban. Eszerint valamennyi szenátort és képviselôt egyéni választókörzetben válasszák meg, a szenátusi és képviselôházi helyek felét ilyenformán töltsék be, a másik fele pedig oszoljon meg a pártok között a jelöltjeikre leadott szavazatok arányában. Ez a választási rendszer mûködik Németországban, Olaszországban és Belgiumban is. A politikus ismertette a választási törvények módosítására tett javaslataikat, amelyek a választások tisztaságát célozzák, Románia EU-integrációja számára rendkívül fontos évben.

Traian Bãsescu demokrata pártelnök a tanácskozáson kifejtette: ha Ion Iliescu mindenképpen törvénytelenséget követ el azzal, hogy szenátorjelöltként indul, ezt ne a kormánypárt listáin, hanem valamelyik ellenzéki párt listáján tegye. Hozzátette: a Demokrata Pártnak különben sincs szükség ilyen húzóerôre. (Mint ismeretes, az államfônek az Alkotmány szerint pártsemlegesnek kell lennie, 1996-ban is az Alkotmánybíróság külön "feloldozására" volt szükség, hogy Iliescu, akinek elnöki mandátuma még tartott, szerepelhessen az akkori RTDP listáján. A jelenlegi választások alkalmával is hasonló eljárás van kilátásban, hiszen az elnök mandátuma december végéig szól.) Felhívta ugyanakkor a figyelmet a kampánypénzek átlátható és arányos elosztására.

A Nagy-Románia Párt is a liberális-demokrata szövetség által javasolt idôpontokat támogatja. A Cotroceniben sorra került találkozón C.V.Tudor pártelnök kifejtette: pártja bojkottálni fogja a választásokat, amennyiben a kampány során a pártok pénzzel, vagy egyéb javakkal próbálják "lefizetni" a szavazókat.

A Bethlen Kata Diakóniai Központban megtartott ülésrôl Szilágyi Zsolt, a Kezdeményezô Testület (KT) soros elnöke nyilatkozott a Szabadságnak. Szilágyi elmondta: december 13-án alakul meg Kolozsváron az EMNT, ennek a gyûlésnek az elôkészítô munkálatai zajlottak tegnap. A KT jelenlévô tagjai összeállították a meghívottak listáját, a napirendet, és megbeszélték a gyûlés menetrendjét. Szilágyi Zsolt ugyanakkor beszámolt a testület tagjainak az eddig lezajlott jelölô fórumokról, nevezetesen az érmihályfalvi, zilahi, szilágysomlyói és nagybányai ülésekrôl, amelyeken már kijelölték a küldötteket a megalakulás elôtt álló nemzeti tanácsba. Az elnök hangsúlyozta: a tapasztalatok jók, a jelölô gyûléseken megjelent emberek örülnek annak, hogy mégiscsak van egy magyar intézmény, amely zászlajára tûzi a magyar autonómia gondolatát.

Kolozsvár és környéke ma jelöli ki a december 13-án megalakuló nemzeti tanácsba a küldötteit.

(köllô)

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyûlése szerkesztôségünkbe eljuttatott közleményében leszögezi: a testület november 14-én foglalkozott az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyével. Megdöbbenéssel értesült a visszaszolgáltatás rendkívül lassú ütemérôl, és felháborítónak tartja, hogy Egyházkerületünk az illetékes bukaresti bizottság mûködése óta eltelt másfél év alatt ténylegesen mindössze négy ingatlanát kaptak vissza, hat ingatlan esetében pedig csupán elvi döntés született. A közgyûlés elfogadhatatlannak tartja, hogy a bukaresti Visszaszolgáltató Bizottság a 2003. június 18.–július 27. között született elvi döntéseire vonatkozó végzéseit csak október közepén állította ki, ami — szerintük — nyilvánvalóan halogató magatartásra vall.

Ugyanakkor értetlenségüknek és tiltakozásuknak adtak hangot az RMDSZ Oktatási és Egyházügyi Fôosztálya által kibocsátott, 2003. november 3-án keltkörlevél és a hozzá csatolt melléklet láttán is. A körlevél egyfelôl a magyar nyelvû telekkönyvi kivonatok román nyelvre való fordítását, másfelôl a visszaigényelt ingatlanokkal szomszédos telkek jogi igazolását is megköveteli. A közgyûlés úgy véli, hogy a román fordítás kikényszerítése ellentmond az Alkotmánynak, s a bürokratikus rendelkezés tovább lassítja a visszaszolgáltatás folyamatát, és ezzel ellehetetleníti az egyházak jogaikba való mielôbbi visszaállítását.

Az elmúlt másfél év vonatkozó eseteibôl kiindulva, szomorúsággal vegyes felháborodással állapítják meg, hogy az RMDSZ segédletével, vagy anélkül az ingatlanok visszaadásának tudatos lassítása megy végbe. Mindezeket szem elôtt tartva, az Egyházkerületi Közgyûlés eltökélt szándéka, hogy nemzetközi fórumok elôtt is tiltakozzék a román kormány módszerei ellen. Ezzel egyidejûleg szorgalmazza annak a nemzetközi monitorizálási bizottságnak a felállítását, mely az ingatlanok visszaszolgáltatását nemzetközi síkon is nyomon követi és számon kéri.

A közgyûlés köszönetet mond az amerikai Magyar Emberjogi Alapítvány hathatós segítségéért, melyet az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás terén nyújtott. Továbbá kéri és javasolja egy ombudsman (nép ügyvédje) kijelölését Románia parlamentjében az egyházi ingatlanok ügyének nyomon követése céljából. Ezen túlmenôen felkéri a magyar érdekképviseletet, illetve az RMDSZ Polgári Szárnyának tagjait, hogy az ingatlanok ügyét Románia parlamentjében képviseljék.

A BBTE komoly támogatást nyújt a Partiumi Keresztény Egyetemnek (PKE) elsôsorban az államvizsgák lebonyolításában, de általában is kedvezôen viszonyul hozzánk — mondotta a püspök. A BBTE sok oktatója tanít a nagyváradi egyetemen, továbbá fontos szerepe van az akkreditáció kérdésében is, egyfelôl az egyetemnek, másfelôl az akkreditációs bizottságban szerepet betöltô és a BBTE tanári karába tartozó oktatóknak. — Andrei Marga rektor úr a multikulturális egyetem mûfaját honosította meg, és ha eltekintünk a magyar állami egyetem visszaállításának hiányától, mondhatni az ô nevéhez fûzôdik a kolozsvári oktatásnak bizonyos fokú fellendülése. Ezen túlmenôen pedig, nagyon kedvezôen viszonyul a partiumi és az edélyi magyar tudományegyetemhez, egészében véve tehát szövetségesünknek tartjuk a rektor urat — fejtette ki Tôkés László.

A püspök elmondta: megköszönte Andrei Marga segítségét minden téren, sôt szó esett arról is, hogy a BBTE keretében kihelyezett tanítóképzés fog zajlani majd Nagyváradon. Több más szakmai kérdésrôl is konzultáltak a tanácskozás alatt, ugyanakkor Tôkés László meghívta a BBTE rektorát egy nagyváradi látogatásra és felkérte egy elôadás megtartására is. Tôkés László szerint Andrei Marga az európai felsôoktatás szintjén komoly szerepet tölt be, a partiumi egyetem számára pedig nem közömbös, hogy milyen kapcsolatokat építenek ki román vonalon a BBTE-vel, másrészt a nagyváradi egyetemnek hivatalos együttmûködési kapcsolata van a kolozsvári felsôoktatási intézménnyel. — Szakmai téren elégedettek vagyunk a rektor úrral, politikai téren természetesen fennállnak bizonyos ellentétek. Mi az önálló magyar egyetem hívei vagyunk, a rektor pedig a multikulturális egyetem révén kifogja a szelet a mi vitorlánkból — fejtette ki Tôkés Lászó.

Arra a kérdésünkre, hogy szóba került-e a nemrégiben nyilvánosságra hozott botrányt keltô közlemény, amely ellenezte az önálló magyar karok létrehozását, a püspök elmondta: felvetôdött ez a kérdés is. A botrányos közleménytôl eltekintve a rektor ismét a legnagyobb nyitottságot mutatta, és kifejezésre juttatta, hogy az önálló magyar karok létrehozásának csak adminisztratív és költségvetési akadályai vannak. Andrei Marga elmondta, hogy szívvel-lélekkel híve az átalakításnak, fejezte be nyilatkozatát Tôkés László.

Köllô Katalin

A Román Hírszerzô Szolgálattal (RHSZ) való rossz együttmûködésre panaszkodnak a Szekutitáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) tagjai. Gheorghe Onisoru, Mircea Dinescu, Andrei Plesu és Horea Roman Patapievici azzal vádolját a hírszerzô szolgálatot, hogy nem akarja kiadni a régi iratcsomagokat. Ugyanakkor a bizottság továbbra is fenntartja azon álláspontját, hogy Mircea Ionescu Quintus besúgó volt.

Andrei Plesu bizottsági tag szerint az iratcsomók kiadásának megtagadásra miatt beperelhetnék az intézményt, de ez csak súlyosbítaná az amúgy is rossz együttmûködést. Az ellenôrzô bizottság munkáját emellett az is megnehezíti, hogy a Szociáldemokrata Párt (SZDP) által kijelölt tagok már több mint egy éve nem járnak az ülésésekre. Emiatt a bizottság tagjainak a Nagy-Románia Párt (NRP) küldöttjével kell együtt dolgozniuk, ahhoz hogy meglegyen a döntéshozatalhoz szükséges nyolc szavazat. Horea Roman Patapievici szerint a hatóságok védelmezik a volt szekusokat, ezért az RHSZ csak az információk töredékét bocsátja a bizottság elé. Hogyha ez nem változik, akkor az intézet munkája csak pénz- és idôpocsékolást jelent, mondta Mircea Dinescu, a bizottság másik tagja.

Szerdán a bizottság Mircea Ionescu Quintus, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) volt elnöke ügyében is nyilatkozott, kijelentve róla, hogy a írott szerzôdése volt a Szekuritátéval. Gheorghe Onisoru, a bizottság elnöke elmondta: az iratokból nem derült ki ez, viszont a mikrofilmen látták, hogy Quintus és az RHSZ között létezett egy ilyen jellegû megállapodás. Ennek ellenére a bizottság nem indítja újra a Qintus ellenében elvesztett pert, amelyet az elnök szerint ezt azért veszítették el, mivel a "vádlott" az ügyet tárgyalók prahovai bíróság tagja.

Mircea Ionescu Quintus ezzel szemben tagadja, hogy írásbeli megállapodást kötött volna a Szekuritátéval. A liberális szenátor szerint a bíróság már igazat adott neki ebben az ügyben, amit ô nem befolyásolhatott, mivel már 14 éve nem gyakorolja szakmáját, és a bíróságnak sem tagja. A szenátor szerint a bizottság le akarja járatni, viszont nem tartja kizártnak azt sem, hogy az SRHSZ mikrofilmre hamisította volna az aláírását.

P. M.

Jó a Bethlen Gábor Kollégium által szervezett Hogyan tovább, fôiskolai szintû tanítóképzés? címû, 22-én megrendezett országos kitekintésû fórum visszhangja — mondta a Szabadságnak Simon János kollégiumi igazgató. — Be kell vallanom, hogy a 2002–2003-as tanév, amikor is nem sikerült a BBTE keretében indított fôiskolai szintû tanítóképzô-évet elkezdenünk, rossz hatással volt az egész kollégium szellemére, így a tanárok, sôt a diákok is örömmel summázták a kerekasztal után, hogy "nincs világvége", és semmi akadálya annak, hogy a mi kollégiumunkban mûködô fôiskolai szintû tanítóképzô betöltse azt a szerepét, ami nekünk álom is volt egyben. Azaz: a BBTE pozitívan viszonyul az ügyhöz — ügyünkhöz —, sôt empátiával követi az erôfeszítéseinket, amelyek azokat a hibákat hivatottak kiküszöbölni, amelyek miatt beütött a 2002–2003-as "szünet". Kása Zoltán rektorhelyettes ígérete — örömhíre —, miszerint a következô tanévben talán már az ösztöndíjak kérdésköre is idôszerûvé válhat, egészen felvillanyozta 13 elsô-, 10 harmadévesünket. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a tegnapi gólyabálunk — azaz gólyabáljuk — rendkívül sikeres volt — mondta a kollégiumigazgató.

Hat pálinkafôzôt büntetett meg a Környezetvédelmi Hivatal Beszterce-Naszód megyében. Marieta Ciucã, a hivatal felügyelôje elmondta, hogy az ellenôrzôbizottság huszonkilenc fôzde törvényes mûködését vizsgálta meg Jádban, Magyarnemegyén, Árpástón, Borgótihán, Alsóborgón és Borgóprundon. A hat szabályellenesen mûködô intézményre összesen több mint ötvenmillió lej pénzbírságot róttak ki.

Joó János árpástói polgármester a Szabadságnak elmondta, hogy községükben mind a három mûködô pálinkafôzdét megbüntették, mert nem tárolták megfelelôképpen a lepárlás után maradt gyümölcsöt, és az belefolyt a Szamosba. A Környezetvédelmi Hivatal 5 700 000 lejes büntetést szabott ki, a fôzdéknek pedig november 30-ig ki kell üríteniük a gyümölcsmaradék tárolására szolgáló üstöket és meg kell javítaniuk úgy, hogy a lé ne szivárogjon a folyóba.

Régen nem jártam Felôrben. 1962–65 között innen nem is messze, Mezôszentmihály és Mezôkecsed kollektív gazdaságaiban dolgoztam agrárszakemberként. Azokban az években épültek az ún. agyagistállók, amelyek a közös jószágállománynak biztosítottak szálláshelyet. Hogy mi ez az építôanyag, amibôl régen lakóházfalakat is húztak, sokan nem is tudják már. A "recept" a következô: a mélyen felszántott földre, ahová majdan az istálló épült, agyagos földet hordtunk, elegyengettük, majd jól megszórtuk szalmával — tehenekkel, ökrökkel járattuk ezt be a földbe. Erre jött a fedél. Alapja ennek persze nem volt, így rövid életûek voltak. Ezekkel a gondolatokkal mentem végig a napokban Felôr utcáin, ahol természetesen már egy egészen más településkép fogadott.

Bartha András 48 éves agrármérnök — Felôr alpolgármestere — örömmel mutatja az újonnan épült házak sorát. — Látod ezeket? Most épültek... Honnan volt rá pénz? Külföldön keresett munkából. Ilyenek a felôriek: látszatja van a munkájuknak. Én 1970–2002 között a szakmában dolgoztam, onnan kerültem az alpolgármesteri székbe. Egyáltalán nem dicsekszem a "karrieremmel", mert te is tudod nagyon jól — mosolyodik el —, hogy nem a titulus, hanem a "piculus" a fontos. De hát ezt is el kell vállalnia valakinek... És hát jó érezni azt, hogy bíznak bennem, mellettem vannak. És bizony nem kis község Felôr... A népszámlálás szerint 3623-an élnek itt, ebbôl 2675 román nemzetiségû, és 909 (25 százalék) magyar. Felôr faluban 1356-an élnek; itt mintegy 60 százalék a magyarság arányszáma.

— Most már értem, hogyan kerülhetett magyar ember a felôri alpolgármesteri székbe...

— Igen, a 60 százalék sokat nyomott a latban — mondja, de hamar hozzá is teszi, félig komolyan, félig viccesen: — Remélem, hamarosan megszabadulok ettôl is, mert a mérnökkollégák havonta többet kapnak, mint én... Persze, nem irigylem én ezt tôlük, de hát ez van.

— Hová lettek a híres-nevezetes felôri állattartó gazdák?

— Nem kell múlt idôbe tenni a dolgot, hiszen ma sincs ez másképpen: az állattenyésztést ugyanis mind a mai napig fôfoglalkozásként ûzik a helybéliek. Nem dicsekvésnek szánom, de úgy érzem, el kell mondanom: mifelénk már évek óta megoldódott a tehenek és kocák mesterséges megtermékenyítési módja, ami jól lemérhetô a község állatállományának minôségén. A tejtermelésrôl nem is beszélve! Itt van például Kertész Csaba, aki gépkocsival járja a környezô falvakat: szakember a mesterséges megtermékenyítés terén. Kitûnôen végzi a dolgát. A község gazdái 1348 hektár szántófölddel, 1272 hektár kaszálóval és legelôvel, valamint 133 hektár gyümölcsössel rendelkeznek. Van 71 különbözô nagyságú traktorunk, több mint 50 ekénk és tárcsásboronánk, 8 szalmásgabona- és 12 kukoricavetô gépünk is. Nem állunk hát rosszul...

— Hogyan viszonyulnak a fiatalok a földmûveléshez? Öröklôdött-e az állatok szeretete?

— Ezzel különösebben nem dicsekedhetünk, vannak viszont pozitív példáink is. Itt vannak András Jánosék... Két tizenéves fiúgyermekük van, akik már remekül beilleszkedtek a családi farmmunkálatokba. Már a traktoron is ülnek... A 36 éves családfô 25 tehenet befogadó modern, eurokonform tehénistállót épít, és ez jövôbe mutató dolog.

És bizony nem ez az egyetlen jelenség Felôrben, amely derûlátóvá teszi a szórványjárót. András János is bizakodó. — Ha az Isten megsegít — mondta —, jövô ilyenkorra meghívom a környék gazdáit bemutatóval egybekötött tapasztalatcserére, hiszen nem szégyen egymástól tanulni.

Barazsuly Emil

A környék egyetlen magyar nyelvû általános iskolája, a vicei, évekig mostoha körülmények között harcolt a fennmaradásért. Az egy-egyévig idôzô, egymást váltó tanárok, az önkormányzatnál erélytelenül fellépô igazgatók, a túlzottan szabadjára engedett diákok adminisztrációs szempontból rosszul mûködô, szegény tanintézményt eredményeztek.

Ez a kép sajnos nagyon is jellemzô az erdélyi vidéki iskolákra. Az anyagilag egyáltalán nem ösztönzött tanárok csak egyéb lehetôség hiányában vállalják el egy-egy évig a kényelmetlen és rendkívül költséges ingázást. Egy lehúzott év után boldogan fordítanak hátat a falusi iskolának, ha lehetôség adódik erre, átadva a teret új tanári gárdának, amely szintén egy tanévig marad…

Úgy tûnik, a 2003–2004-es iskolai év több jóval kecsegtet a vicei iskolában — bár a tanévkezdés kérdéses volt. Mikrobusz hiányában ugyanis lehetetlen lett volna a környék falvaiból beszállítani a diákokat; a településen még nincs annyi gyerek, hogy a tanintézményt mûködtetni lehessen. Negyvennégy diák tanul az öt-nyolc osztályban, közülük huszonheten ingáznak Mezôveresegyházáról, Magyarborzásról és Kékesrôl.

— Iskolakezdés elôtt egy héttel, szeptember 7-én még nem volt mikrobuszunk. Végül kaptunk egy nyolcszemélyes kisbuszt az RMDSZ országos elnökségének jóvoltából. A szervezet havi 250 liter benzint is biztosít, amely azonban nem fedi az ingázási benzinszükségletet. Mivel sok a gyerek, a kisbusznak kétszer kell fordulnia minden reggel és délben, hogy az összes diákot az iskolába illetve haza szállítsa. Óriási segítséget és fennállásunk biztosítását jelenti nekünk a jármû — vallja Lapohos Ella igazgató.

A tanári gárda szintén ingázik. Bethlenbôl, Apanagyfaluból, Várkuduból járnak ki tanítani, csupán egyetlen tanár, illetve az egyik tanítónô és az óvónô vicei. A hét pedagógus közül csak három szakképzett: Lapohos Ella matematika-tanárnô, aki az idei tanévtôl vállalta el az igazgatói állást, Kovács Enikô fizika–kémia, illetve Katona Ildikó magyar szakos tanárnô. Négyük szakképzetlen: Demeter András mérnök biológiát, technológiát és testnevelést oktat, Oroszhegyi Attila apanagyfalusi református lelkész tanítja a vallást, az angol nyelvet, a történelmet és az informatikát, Damó Hümér a német nyelvet és a rajzot, Liber Judit pedig a román nyelvet és irodalmat.

Az elemi iskolában két tanítónô tanít: az I–III összevont osztályban Oroszhegyi Erika vicei református lelkész, a II–IV osztályban Dani Rubinka, vicei szakképzett tanítónô. Az óvodában Bakó Rozália óvónô foglalkozik a huszonegy gyerekkel. Közülük kilencen kezdik az iskolát jövôre.

Az új igazgatónô erélyesen vette kézbe a dolgokat. Fegyelmet tart a diákok körében, szigorúan, de igazságosan viszonyul tanárkollégáihoz. Határozottan lépett fel a polgármesterrel szemben is, aki eddig hajlamos volt semmibe venni községe magyar gimnáziumát. Még a tanításhoz szükséges kellékeket — krétát, papírt, törlôszivacsot, takarító szereket — sem kapta meg az iskola az elmúlt években. Papíron persze kiutalta az összeget a polgármesteri hivatal, de a szükséges dolgok nem jutottak el az intézményhez, sôt még a tûzifa is rendszeresen megkésve érkezett hozzájuk.

Az iskolának két épülete van. Bár a régi épületre igencsak ráférne a tatarozás, az önkormányzat nem utalt ki pénzt javítási munkálatokra. Az itt mûködô elemi osztályok nem a legmelegebbek, mert a tetôt nem szigetelték, és az a kevés meleg is kiszivárog. Holland segítséggel próbálják megoldani ezt a problémát. Javítják a harmadik termet is, ahová második félévtôl az óvoda költözik be. Pillanatnyilag az új épületben vannak az óvodások, de jelenlétük zavarja a tanítást a gimnáziumi osztályokban. A polgármester, miután három évig ígérte a segítséget, az idei költségvetés-kiegészítéskor végre kiutalt tízmillió lejt, hogy a folyosót és tornácot beüvegezzék, az ablakkereteket kijavítsák és lefessék.

Az új épület jó állapotban van. Itt az öt tanterem mellett van még egy informatika labor, könyvtár és tanári szoba, plusz a mellékhelyiségek, ahová a vizet bevezették. Gond van viszont a villamossági hálózattal: régi és nehezen bírja a túlterhelést, mert nyolc számítógépet kötöttek rá.

A gimnáziumi osztályokba idén vezették be az opcionális informatikaórákat, amelyek nagy népszerûségnek örvendenek. Oroszhegyi Attila maga tette használhatóvá a gyengébb minôségû gépeket. Észlelhetô a pozitív változás a már elért eredményekben is. A november elején kiszállt tanfelügyelôségi "brigád" ugyanis kellemesen csalódott. A brigádvezetô, aki Beszterce megyében a legszigorúbb tanfelügyelô hírében áll, dicséretben részesítette az igazgatónôt és a tanári gárdát. Az iskola jó minôsítést kapott.

Az iskolán kívüli tevékenységek is megszaporodtak ebben a tanévben. Oroszhegyi Erika tanítónô elmondta: kolléganôjével együtt bábszínházba és városnézésre hozta fel a kisiskolásokat Kolozsvárra az egyhetes vakációban. Az elmúlt szombaton pedig nyolc tanítványukkal részt vettek a Besztercén megtartott A nyelv csak élve tündököl címû szavalóversenyen. Dani Rubinka ezenkívül helyi néptáncokat is tanít a két osztályának.

Az iskola Wass Albert nevét viseli. 2001 októberében volt a névadóünnepély; akkor még állt az iskolaudvaron felállított kôtalapzaton az író mellszobra. Ma a katolikus templomban áll a szobor, szebb napokra várva. Az épület elôtt csak a talapzat maradt, hirdetve: "A kô marad." És marad az iskola is, a környék egyetlen magyar általános iskolája, reménységet hirdetni a szórványban élô magyaroknak.

Valkai Krisztina

értesíti az utasokat, hogy a járatok december 1-jén, hétfôn vasárnapi órarend szerint, 6–23 óra között közlekednek.

A múlt hét közepétôl kezdôdôen tisztújító közgyûlések sorozatára került sor szerte a megyében, tájékoztatott Fekete András, a Szilágy megyei tanács alelnöke, aki megyei tisztségviselô társaival együtt képviselte az RMDSZ megyei szervezetét a helyi gyûléseken. Fekete András legutóbb Kémeren járt, ahol Ady-emlékünnepséggel kötötték egybe a nagyszámú érdeklôdôt vonzó találkozót.

— Ezek a találkozók nem csupán tisztújításra alkalmasak, itt kerülnek terítékre a falu gondjai, problémái, akár gazdasági, akár társadalmi kérdésekrôl van szó — mondta az alelnök. — Igen nagy szükség van arra, hogy az emberek érezzék, törôdnek velük, ezért fokozottan odafigyelünk, hogy az ilyen (még mindig 100-200-300 embert összegyûjtô) gyûléseken feltétlenül képviseltessük magunkat. Az emberek információéhsége óriási, és ilyenkor a legilletékesebb helyrôl, tisztán, pontosan juthatnak hozzá. Igaz ugyan, hogy a kilencvenes évek elején ezek a találkozók még ezrével vonzották az érdeklôdôket, és bár most kevesebben jönnek el, az emberek mégis igénylik, hogy beszélgessenek velük. Magyarázatokat várnak, és az elutasítást is megértik, el tudják fogadni, ha egy kérésre az a válasz: ezt nem lehet. Örömmel láttuk, hogy szép számmal akadnak olyanok, akiket igencsak érdekel a falujuk, közösségük sorsa.

Szilágy megyében a napokban véget érnek a tisztújítások.

(ke)

Kétéves-sincs szôke kisangyal kutyuspapucs orrához kuporodik. Küszködik, nyögdicsél. Aztán minden átmenet nélkül keserves sírásba kezd. Babaarcán kövér könnycseppek kergetik egymást. A bánat okára hamar fény derül: semmiképpen nem sikerült a kutyust leszerelni. Könnyek, mosolyok, önfeledt nevetés, felszabadult anyukák és totyogó-mászkáló-szaladgáló apróságok — újraindult a Kismamaklub. Akár csupa nagybetûvel.

A Kismamaklub egyik törhetetlen elkötelezettje, László Bakk Anikó megkeresésére az Unitárius Óvoda vette védôszárnyai alá a hányatott sorsú klubot. Ennek egyik kezdeményezôje, Herédi Zsolt sokat küszködött a Kismamaklub túléléséért, amely fehér hollóként kaput nyit a legalábbis néhány évig a társadalom szélére szorult édesanyáknak. Az anyukák-kisbabák sokáig a RMDSZ Mócok úti székházában találkoztak, aztán — amikor ott már nem volt helyük — a Farkas utcai református parókián leltek otthonra, majd a túlságosan hosszúra nyúlt nyári szünet után most végre hazaérkeztek, a két évvel ezelôtt létesített Unitárius Óvoda meleg, hangulatos, a célnak tökéletesen megfelelô termeiben.

Az elôtérben rengeteg kiskabát, nagy táska, sok cipôcske és csizma. A terembôl édes gügyögô-gôgicsélô-selypítgetô zsivalygás gurul kifelé, félhomály. Távoli sarokban hangulatvilágításnak beillô lámpa ég, a közelben a polcon gyertya, "és a gyertye, ég"… Körben sok kisszék, sok anyuka és sok-sok baba, sôt, néhány apuka is. És a kismamaklubosok által jó lismert Anikó néni meg Krisztina óvónéni hol itt bukkan fel, hol amott csendíti a fémtálcát, az apróka cintányérokat, hol csendet varázsolva, hol tapsolva, de mindenképpen elbûvölve kicsit és nagyot egyaránt. Késôbb felkel a napocska, világos lesz. Anyukák kivonulnak az elôtérbe, ahol Román Mónika, az Unitárius Óvoda pszichológusa tartja meg az "évad" elsô elôadását, az óvodai közösségbe való szoktatásról. Nem is elôadás ez, azaz nem a szó szoros értelmében vett, hivatalos-tudományos elôadás, inkább amolyan közvetlen-kedves beszélgetés, ahol mindenki egyenként a legfontosabbnak érzi magát, ahol mindenki megfogalmazhatja gondjait, elmondhatja saját tapasztalatait, örömeit. Ezalatt a terem játékrengetegében igen jól megvannak a babák az óvónénikkel, s az anyukák zavartalanul élvezhetik egymás társaságát, picinyüktôl közeli számûzetésben.

— Örömmel adtunk otthont a Kismamaklubnak — mondja Mikó Zsuzsa, az Unitárius Óvoda vezetô óvónôje. — A klub a tanítóképzôs fôiskolai hallgatóknak is ragyogó gyakorlati lehetôséget kínál, nemsokára ôk is bekapcsolódnak a mozgalomba. Óvodánkban rajtam kívül két óvónô foglalkozik a gyerekekkel, Kerekes Mária-Magdolna és Balla Gyöngyi, valamint Román Mónika a pszichológus, Hegyi Johanna logopédus, és dadánk is van. A két teremben összesen 46 óvodással foglalkozunk, vegyes csoportokban, naponta 7–du. 1óra között. A napi program néha a népzenei, modern tánc, angol nyelv foglalkozásokkal is megnyúlik. Az erkölcsi-vallásos nevelés egész tevékenységünket áthatja. Freinet technikával dolgozunk, amelynek lényege, hogy az óvodai közösségben az óvónô csupán kezdeményezô, illetve ügyel arra, hogy a nap, a hét folyamán minden gyermek részt vegyen a párhuzamosan folyó tevékenységek mindegyikében. Fokozottan figyelünk a differenciált oktatásra, amely természetesen kihívást jelent az óvónôknek, ám igen fontos a gyermekek szempontjából. Óvodánkban már két-éves gyermekek is vannak. Terveink szerint napközivé alakulnánk, ám ahhoz étkezdére és konyhára lenne szükség. Tekintettel arra, hogy az egyház az alagsorban konyha-étkezde létrehozását tervezi, megfontolt lenne megvárni annak kialakulását. Amennyiben hamarabb sikerül egy sarokban egy fôzôkályhát elhelyezni, s az élelmet szállítani, addig is napközisek lennénk, amíg az egyház tervei megvalósulnak — mondotta az óvoda fiatal igazgatónôje.

Észrevétlenül érkezett el a nyolc óra. A terem csatatér. Az óvónénik zokszó nélkül pakolják el a játékokat. Néhány apróságot csak nehezen lehet rávenni a távozásra. Csupán az ígéret használ: jövô héten, csütörtökön délután 6 órától ugyanitt.

Kerekes Edit

Felmentették a Romtelecomot, a község területén lévô telefonpóznákért és telefonfülkékért járó adó kifizetése alól. Bár a környezô települések elutasították a Romtelecom hasonló kérését, Szilágysámsonban mégis kedvezô döntés született, ugyanis a település túlságosan elszigetelt, nincs közvetlen telefonvonal, ezért a lakosság számára igen fontosak a köztelefonok, tájékoztatott Korda Tibor Lajos, a polgármesteri hivatal titkára.

Decemberi tanácsülésen születik hivatalos döntés a szilágycsehi erdészeti hivataltól a szilágysomlyói erdészeti hivatalhoz való átigazolást illetôen. A közbirtokosság és a polgármesteri hivatal egyetértett abban, hogy a kevésbé kielégítô szolgáltatást nyújtó erdészeti hivataltól átigazoljanak.

Nemrég derült ki, hogy a község területén — Szilágysámsonban és Mocsolyán — hajdanán mûködött borászati és szôlészeti vállalat két épülete gazdátlan. Az épületekben jelenleg pálinkafôzô mûködik. A helyi tanács az esetleges visszaszolgáltatásra igényt tartó személyek jelentkezését várja, amennyiben senki sem jelentkezik, decemberben leltárba veszik a község lakói által épített ingatlanokat, majd bérbe adják — ez is plusz jövedelemforrást jelent a helyi költségvetés részére.

K. E.

Pénteken a Sora üzletház Casa Ardeleanã vendéglôjében került sor a Prodvinalco sorshúzásra. A szeszes-ital-gyártó cég "A Prodvinalco megvendégel" kampány keretén belül meghirdetett Renault Clio típusú személygépkocsi sorsolták ki.

A Renault Clio Alizeé típusú, 8 ezer eurót érô gépkocsit Badea Viorica krajovai hölgy nyerte meg.

Mircia Todea, a Prodvinalco vezérigazgatója kijelentette: sincs veszve semmi azok számára, akik pénteken nem nyertek. A többi boríték gazdája között meglepetés-díjakat sorsolnak ki. Az igazgató nem árulta el, pontosan mive lepik meg a hûséges fogyatsztókat.

K. O.

Két személy eltûnése kapcsán kéri a rendôrség a lakosság segítségét. Ha valaki bármilyen felvilágosítást tud nyújtani róluk, értesítse a legközelebbi rendôrôrsöt.

A képen látható hölgy neve Kelemen Ida, 80 esztendôs, kolozsvári, lakcíme: Mãrãsesti utca 42–44. 2003. október 5-én veszett nyoma, a Temes utcai öregek otthonából tûnt el. Szellemileg sérült, nem tudja kifejezni magát. Körülbelül 165 cm magas, vékony testalkatú, 55 kg, ôsz haja rövidre nyírt. Zöld tréningnadrágot és sapkát, valamint barna blúzt visel, házipapucsban van. Iratok nincsenek nála.

Az 51 éves Gavril Buciu Pas-teur utca 76/10. szám alatt lakó kolozsvári férfi 2003. november 4-én tûnt el. Iratainak és ruháinak egy részét megtalálták a repülôtérrel szemben levô víztisztító állomás környékén lévô területen. Vékony testalkatú, 170 cm magas, ôsz hajú férfi, eltûnésekor zöld pólót, kék farmernadrágot és teniszcipôt viselt.

(póka)

(Folytatás november 19-i lapszámunkból)

Erdély Habsburg-kézre kerülése után, a XVIII. században, újabb templomok, paloták meg más épületek emelkedtek a városban, a városfalakon kívül. A XVIII. század végén, a Házsongárd oldalában, a késôbbi Görögök temploma sikátorában, a városban élô görög és macedón kereskedôk kérésére felépült a város elsô görögkeleti temploma, egyben a városba települni kezdô románság elsô egyházi épülete. Nem sokkal késôbb, az 1800-as évek elején a falakon belüli Kismester utcában a görög katolikus templom. A románság száma a század folyamán fokozatosan nôtt, a század végén elérte a 4000 személyt (14%), több mint kétszerese lett az 1500 fônyi német lakosságnak.

A XIX. század elejétôl az építkezésekhez felhasználták a haditechnika fejlôdése nyomán fölöslegessé vált és — ma sem sajnálhatjuk eléggé — lebontott városfalak, tornyok köveit. A falak elôterében, ahol azelôtt tilos volt építkezni, új utcák, terek alakultak. Megkezdôdött a városnak a hóstátokban való terjeszkedése, ezekföldmûves-jellegének fokozatos eltünése. Ezzel egyidejûleg a hóstátok lassan kinnebb, az addigi határba "költöztek", így újabb utcák alakultak ki.

Miután a vasút 1870-ben elérte a várost, a Nádas mentén is létrejöttek az elsô utcák. Kezdetben természetesen csak a vasútállomáson túl. 1895. január elsejétôl Kolozsmonostor a város része lett. A Nádas menti kis Kardosfalva valamivel késôbb, utcái az 1900-as évek elején a város VI. kerületéhez, Szamosfalva utcái az 1930-as évek vége felé a III. kerülethez tartoztak. A XIX. században, a XX. elején a város gyökeresen átalakult: új, nagyszabású középületeket, intézményeket — városháza, iskolák, egyetem, kórházak, vasútállomás, vármegyeháza, törvényszék stb. —, templomokat, bérházakat emeltek, gyárakat építettek.

Az elsô világháborút követô hatalomváltozás elsô éveiben a város terjeszkedése egy idôre megtorpant ugyan, de az 1920-as évek végétôl újabb fellendülés következett: határrészeket mértek ki, új utcák épültek. Elsôsorban a Rákóczi, a Donát út és a Szamos között, a Nádas völgyében, a Kômál (Fellegvár) északi lejtôjén, a Kajántói út, a Cukorgyár utca, a Tordai, a Györgyfalvi és a Békási út mentén és környékén, a Tisztviselô-telepen, a Kövespadon, a Kerekdomb környékén, a Brétfû alatt, a Házsongárd fölött, a Várostó körül, a késôbbi Tóközben. A hatalomváltozás nyomán gyorsan növekvô románság számára a Bocskai téren felépült a görögkeleti székesegyház.

1940 után, a második világháború idején, a Zsolt vezér utcai és a Táborhelyi ONCSA-teleptôl, meg más építkezésektôl eltekintve, lelassult a város növekedése. Változás csak az 1950-es évek elején kezdôdött, amikor beépítették a Tordai út és a Házsongárdi temetô közti, elkobzott Nagy Gábor-kertet, kis munkásnegyed épült az Irisz-telepen. A nyomasztó lakáshiányt az emelet ráépítések, a bombázáskor elpusztult Horthy (Horea) úti házak helyén, majd a Széchenyi téren az 1950-es évek második felében épült tömbházak sem enyhítették. Az 1960-as évek elején az elsô lakónegyedet, a Donátot, a város egyik legszebb kertes családi-ház negyedének rombolásával kezdték építeni. A Györgyfalvi-negyed kezdetben a hóstátiak földjére épült — helyébe nem kaptak mást —, késôbb a Borháncsi és a Györgyfalvi út közti, ugyancsak kertes családi-ház negyedben folytatták. A Monostori-negyed nagyobb részt szántóföldekre, a Hajnal-negyed a házsongárdi, Házsongárd fölötti kertek, családi házak rovására épült, a Magyar, a Cukorgyár, a Téglás utcai lakótelep a hóstátiakat forgatta ki házukból, kertjükbôl. A lakónegyedek építésével az utcahálózat tovább növekedett.

1989, a kommunista rendszer bukása után az erôltetett iparosítás kifulladt, ezzel egyidejûleg a lakónegyedek építése is megszünt. Ehelyett az elôzô évtizedekben mellôzött templomok építésére került sor. Ezúttal, a város lakossága nemzetiségi összetételének jelentôs változását követôen, a néhány református, római katolikus mellett néhány görög katolikus és több görögkeleti építésére került sor.

A város lakossága számának és nemzetiségi összetételének változása a XIX. század végétôl:

Szamosfalva
1280-ban Mikola fiai birtokolták: filii Mikola [Gyôrffy III., 370?371]. Római katolikus egyházát elsô ízben a pápai tizedjegyzékek 1332–37-ben említik. 1332: Ioannes sacerdos de Zomus [Gyôrffy III., 370.]; 1339: Gereu, Kemen, Ioannem, Nicolaem et Iacobem filios Ioannis filii Mikola de villa Zamus [Gyôrffy III., 370.]. Plébánosait, tanítóit, magyar birtokosait és magyar lakosait számtalan XV. századi oklevél sorolja. A falu sokszor volt a Kolozsvár környékére vonuló hadak táborhelye. Ma többségében román lakossága nagy részét a háborúk, pestisjárványok pusztításaiban megfogyott magyarsága helyébe földesurai az utóbbi háromszázötven évben telepítették ide. 1921-ben 585 magyar és 1370 román lakosa volt.

Az egykor a várostól keletre lévô falut a középkorban, és sokáig azután is, nyugatról keletre kiterjedt tó fogta szinte félkörbe. Ennek helye ma is látszik, s a fürdôtelep és a vasút között megmaradt gát darabját csak mintegy hetven évvel ezelôtt hordták el. A tó sok százados nádrothadvány rétege tartalmazza az egykori tófenékbe ásott fürdômedencék kénes vizét és iszapját, melyeket több sósforrás idevezetett vizének fölhasználásával, mintegy nyolcvan éve alakítottak áldásos gyógyfürdôvé. Bent a faluban közel nyolcszázados emlék, a római katolikus templom áll. Ezt az egykor itt birtokló Kalota nemzetség építtette, melybôl a kihalt szamosfalvi Mikola, a kiskapusi és gyerôvásárhelyi Gyerôffy, a magyargyerômonostori Kabos és Radó, s a ma is élô Kemény család származott. Közülük a két elsônek volt itt a legnagyobb birtoka, s a Mikoláknak a templom közelében erôdített kastélya, a Gyerôffyeknek a falu északi szélén, a Kis-Szamos völgylépcsôjén kúriája. A templomnak ôk is, de fôleg a Mikolák voltak a kegyurai, és ide is temetkeztek. [KvSz II., 1., 17–18.].

A templom közvetlenül az 1241. évi tatárjárás után épült. Déli ajtaja még félköríves ízlésû, míg szentélye késôbbi, XV. századi csúcsíves átépítés. Ennek boltzáró kövén a régi közös nemzetségi címer, a koronából kinövô szarvas díszlik, nap és hold kísérettel. Ezt látjuk a templom hajója déli falában, Mikola László erdélyi alvajda és egyik rokona 1557-bôl és 1559-bôl való síremlékén, és ezekkel szemben, az északi falban a család utolsó férfitagja, Mikola László báró, az elsô erdélyi latin nyelvû genealógiai mû magyar szerzôjének 1738-beli síremlékén is. A lefordított címer a család férfiágának kihalását jelzi, s mint ilyen, egyetlen az erdélyi címeres sírkövek között. [KvSz II., 1., 18–19.].

Bár Szamosfalva utcahálózata az utóbbi évtizedekben bôvült, keleti végében az 1920-as években repülôteret létesítettek, a fô utca — országút — és a vasút közé néhány kisebb gyárat, raktárt telepítettek, falusi jellegét mindmáig megôrizte.

Helynevek
A tulajdonneveket több csoportba soroljuk. E fejezet megírásakor Hajdú Mihály munkáját vettem alapul [Hajdú]. Az alábbiakban természetszerûleg csak a város területén és határában lévô nevekkel foglalkozunk.

I. A helynevek egyik csoportjába a helységnevek tartoznak. Közöttük van Kolozsvár neve is.

Ezt, amint láthattuk, a kiejtésben és az ezt részben tükrözô írásban bekövetkezett változások során számos változatban jegyezték le. A magyar nyelv sajátos hangfejlôdése során alakult és nyerte el mai alakját. A kezdeti Clus elôbb a név eleji mássalhangzó-torlódást feloldva, Culus, Kulus után lett (kiejtése [kluzs], [kuluzs], minthogy akkor, de jóval késôbb is, a zs hangot s-sel jelölték). 1213-ban castrum Clus. Ugyanezt 1246-ban magyarul is lejegyezték: Kulusuar (kiejtése megközelítôleg [kuluzsßár]⁸. 1250-ben Culuswarnak, 1275-ben Clwsuarnak [kluzsâar], Kuluswarnak, 1297-ben Cluswarnak, 1299-ben Klusvarnak, 1315-ben Clusuarnak, majd a hangképzés helyének eltolódásával, a szájüregben hátrább képzett elsô u hangnak az elôbb képzett o-vá változásával Koluswarnak [koluzsâár], 1322-ben Koluswarnak, 1342-ben Colwswarnak írták. Késôbb, a második u o-vá alakulásával, 1332-ben jegyezték le elsô ízben, a maihoz közeli alakban, Koloswarnak [kolozsâár]. A Castrum Clustól Kolozsvárig az idôk során negyven változatban [Márki].

A tatárjárás után betelepített szászoknak köszönhetôn 1348-tól a város nevének újabb változata tûnt fel: Clusenburg, Clusenbvrg, 1408-tól Clausenburg. A Clusenburg két, a Clausenburg nyolc változatban [Márki].

E név eredetét illetôen több feltevés született. Egyik szerint a ’kulcs’ jelentésû szláv kluè-ból [klucs] származik. Mások úgy vélték, hogy az ’erôdített hely’ jelentésû latin clusae — amelyikhez igen közelálló a clusa ’zárt, szûk hely’ — a név alapja. Egyes nyelvészek és történészek szerint ezzel nem egy közép- és nyugat-európai helynév magyarázható. A svájci Jurában beszélt újlatin romand nyelvben ma is létezik a ’szoros’, ’hasadék’ jelentésû cluse [klüze, klüz]. A germán Kluse ’Klause’, ’szoros, szûk völgy’ is szóba jött a lehetséges eredet szempontjából. Ebbôl származik talán a szláv klu ž [kluzs]. Mások szerint a ’vámszedôhely’ jelentésû clusa is elképzelhetô. Volt aki egy feltételezett, korabeli ispán nevébôl, a Miklusból eredezteti a város nevét. Ebbôl elôbb Clus, Klus, majd — a többi feltételezés ezzel azonos kezdeti változatából — a magyar nyelv sajátosságainak megfelelôen, a név eleji mássalhangzó-torlódás feloldásával elôbb Kulus, késôbb a hangfejlôdés során Kolus, Kolos lett. E Clusból származik a román Cluj is.

A bukott zsarnoki rendszert kiszolgáló ún. történészek egyike arra a következtetésre jutott, hogy a "…helynevek esetében a hangtan törvényei talán nem olyan szigorúak, mint a köznevek esetében…". A hangtan törvényei valójában olyanok, amilyenek, szigorúak vagy nem szigorúak, de következetesek és természetszerûleg egyaránt érvényesek mind a helynevek, mind a köznevek esetében. Következtetése alapján e "történész" azon a véleményen volt, hogy a latin clusa jelentése a román nyelvben chiusã lenne. Az olasz nyelvben valóban van egy 1. ’kerítés’, ’sövény’; 2. (földr.) ’zárt hely’, ’szoros’; 3. ’zsilip’ jelentésû chiusa. Annak ellenére, hogy a román nyelvben is volt egy hasonló jellegû változás, vagyis a latin eredetû szavakban a c utáni -l- -i-vé alakult, a latin clusaból állítólag lett román chiusã ismeretlen. Román nyelvészek véleménye szerint. Valóban, hiszen a latin clusa, olasz chiusa a románban, sajátságainak megfelelôen, az închis ’zárt’, ’bezárt’ tövében lévô, önálló szóként nem létezô -chis lett (lásd még latin includere — roman închidere, închis).

A moldvai Piatra Neamt (Karácsonykô) környékén ismert ’az igát a tézslarúddal összekötô vasszöget helyettesítô bôrdarab’ jelentésû chiuz (Glosar regional, Academia R.P.R., Bucuresti, 1961, ugyanez a Dictionarul limbii române, lit. C kötetben is, Academia Românã, Buc., 1940), de ez a magyar közbôl való.

(Folytatjuk)

Asztalos Lajos

A sorozat szerdai részében arról számoltam be a kedves olvasónak, hogy a négy hónapos amerikai körútra a világ négy kontinensérôl érkezett kilenc újságíró milyen hollywoodi sztárokkal (nem) sörözött, miért nyerte meg Arnold Schwarzenegger a kaliforniai kormányzói választásokat, illetve hasznos tanáccsal szolgáltam azoknak, akik esetleg úgy döntenek, Malibu Beachen napfürdôznek: vigyenek magukkal rövidnadrágot. Ugyanakkor arról írtam, az Egyesült Államok és Mexikó közti határon még balkánibb állapotok uralkodnak, mint a román–magyaron. Ma többek között arról lesz szó, mire kell ügyelni az amerikai reptereken, miért nem érdekli a híres Fordot a román Dacia, illetve mi okozta második New York-i látogatásom során a sokkot.

Ösztöndíjas újságírókból komikusok
Nehéz szívvel hagyjuk el Kalifornia napsütötte partjait. Hasta la vista, baby! — mondjuk Schwarzenegger módra a San Diego-i reptéren. Immár tucatnyi alkalommal ülünk repülôre, szinte teljesen kívülrôl ismerjük a procedúrát: belföldi járatok esetén legalább egy-másfél órával az indulás elôtt a reptéren kell lennie az utasnak. Amerikában már egyre kevesebben használnak az általunk normálisnak tekintett papír-repülôjegyet. A korszerûsítési folyamat, illetve a szeptember 11-i terrortámadások által szükségessé tett átláthatóbb utasnyilvántartás az úgynevezett e-jegyek, azaz elektronikus utazási dokumentumok bevezetésére késztette a légitársaságokat. Az egész újságíró- csapat két kolléga bankkártyáján kapott helyet, ezért állandóan együtt kellett kiváltanunk a boarding pass-t, azaz a repülôre történô felszálláshoz szükséges, az ülôhely számát megjelölô külön papírdarabkát. A pultnál lévôk értetlenül álltak a csoport láttán: miért utazik együtt egy kameruni, romániai, kínai, török, argentin, német, zimbabwei, finn és indiai?! — Mire készültök? — kérdezte félig viccesen, félig komolyan a jegykezelô hölgy. — Repülni — válaszoltuk kórusban. — Ugye, nem átvitt értelemben gondoljátok ezt? — jött az újabb kérdés, amely alaposan próbára tette az utazás és számtalan hasonló felvetés miatt már eléggé fáradt csapatot. — Bukhari úr, Kasmírban maga már levegôbe röpített néhány családot, most mit tervez? — kérdezte egyikünk igen paprikás állapotban az indiai újságíró-kollégától. Mindenkiben, így a jegykezelô hölgyben is megfagyott a vér. Nekem úgy tûnt, hogy megállt a világ — késôbb ezt többen határozottan cáfolták. Ma nem Detroitba megyünk, hanem a különleges alakulatok vendégei leszünk egy hétig — ötlött fel bennem, de ilyen körülmények között valahogy az ingyen kajának és szállásnak sem örültem. A hölgyet szinte elvitte a csomagoknak szánt futópálya, hiszen majdnem elájult és ráesett. — Ezek a nemzetközi komikusok sohasem nyugszanak, szerintük is színház az egész világ. Na, nevessünk mindannyian — fagyott mosolyok sora követte vezetônk felvetését. Szerencsénkre az imént majdnem elvágódott néni vette a lapot. Igaz ugyan, hogy sokkal tüzetesebben megnézte a terrorista szerepét játszó komikus útlevelének elektronikus regisztrációját, de mindannyiunkat továbbengedett. Csak késôbb jöttünk rá, hogy megbosszulta saját humorérzékének hiányát.

Bûzlô láb a reptéri ellenôrzésen
Elérünk a csomagvizsgálati fiúkhoz. — A csoport most félrevonul velem — bökte oda a meglepetéstôl szájtátva maradt mindannyiunknak az egyik egyenruhás biztonsági pasas. Engedelmeskedtünk, de ekkorra már szinte bizonyosak voltunk abban, hogy ma nem látjuk Michigan állam fôvárosát. Egyenként ki kellett bontanunk a csomagjainkat (elôkerült a mosatlan alsónemû, az utazó újságírónak nincs ideje ismerkedni jelszó alatt gondosan elrejtett Playboy), elmagyaráznunk amerikai tartózkodásunk célját, mindent. Nem volt több mosoly, poénkodás, lazaság. A kényelmetlen pillanat a vetkôzésnél érkezett el: szerencsére nem voltak kíváncsiak, ki mennyit napozott a nyáron, így csupán a cipônket kellett levetnünk, nehogy valamelyikben bomba rejtôzzék. Na, itt az egyik ügynök még-is megosztott velünk egy humoros mozzanatot: ti komikusok vagytok, na ezt valahogy építsétek bele az egyik monológotokba. Yesss, ha már viccelôdik, mégis repülni fogunk ma, örvendeztem. — Te, képzeljétek el, az egyiknek úgy bûzlött a lába, hogy több tucat lábnyira mindenki érezte. A kollégák is panaszkodtak a fônöknek, aki elrendelte, hogy aznap senkinek se vegyük le a lábbelijét, hanem a fémérzékelôvel ellenôrizzük a cipôket — mondja, s akkorát nevet, hogy a túlsúlyos testén kiáramló hangáradat majdnem megrezegteti ingem gallérját. — Na, irány, gyerekek (hízelgô volt mindannyiunk számára, hogy szinte mindenhol egyetemistának néztek bennünket — K. O.), veletek semmi gond, nyugodtan felülhettek a repülôre — mutatja az utat. Megtanuljuk: a reptéren többé nincs poénkodás, a kérdésekre lehetôleg két választ adunk: yes és no. Csak szükség esetén bocsátkozunk részletekbe. De a sok ellenôrzés, repülôzés okozta fáradtság miatt adott esetben mi is sértôdékenyebbek vagyunk. De ezután valamennyi alkalommal példásan viselkedtünk a reptereken. Ez nem azt jelenti, hogy az elkövetkezôkben nem választottak ki bennünket elkülönített ellenôrzésre (tudtuk, és tiszta zoknit vettünk, ne járjunk úgy, mint a túlsúlyos kollégái), de rekordidô alatt túljutottunk rajtuk.

A Fordot nem érdekli a Dacia
San Diegóból Michigan állam fôvárosába, Detroitba repülünk. Mindenki tiszta zoknival és egy jól megtanult leckével. Július eleji megérkezésünk óta az elsô detroiti estén, augusztus 24-én van elsô ízben igazán honvágyam: megpillantok egy román vendéglôt. Igaz, ez egyes körökben árulásnak is minôsülhet, de a több mint egy hónapos távollét ezt eredményezte. Az épületen azt írta: Transylvania House — Authentic Romanian Cuisine. Nem érdekelt, hogy román, de legalább otthoni, erdélyi. Eldöntöttem, ma este miccset eszem, és leöntöm jó Ursus sörrel. Benyitok. Pontosabban csak próbálkozom, mert az ajtó zárva, az ablakon azt írja: for lease (bérbe ad) és egy telefonszám. Kísérônk, Al Chambers felvilágosít: csôdbe mentek. Leégek, hiszen azt terveztem, meghívom egy csorbára és egy miccsre az argentin, német, indiai, kínai, zimbabwei, finn, kameruni és török újságíró kollégámat. Sajnos magyar vendéglô nem volt a közelben, így aznap este nem gulyást, hanem vietnámi ételt ettünk.

Másnap olyan szervezethez látogatunk el, amely a szétesett afrikai-amerikai családokból származó fiatalok szakmai kiképzésével foglalkozik. Panaszkodnak, szegénységben élnek, de a Focus: Hope (Fókuszban a remény) nevû szervezet segít rajtuk. Majdnem összekarmolják magukat, amikor elújságolom havi nettó fizetésemet: 84 dollár. — Tudsz angolul? — kérdi egyikük tôlem, miután 15 perce már Elvis Presley anyanyelvén beszélgetek vele. — Naná — válaszolom. — Nálatok hány napból áll egy hónap? — nem tudom, mire véljem kérdését. — Annyiból mint itt — mondom kissé bizonytalanul, mert még mindig nem jövök rá, hova akar kilyukadni. — Biztosan nem egy hét alatt, azaz 7 nap alatt keresel 84 dollárt? Biztos, hogy harminc? — ahá, értem már mire utal. Papírra írom neki: 30 days of work = 84 dollars. Látom, meghûl benne a vér. Nem panaszkodik többé. Amikor fel-ajánlom, hogy cseréljünk, faképnél hagy.

A Wall Street Journal detroiti irodájánál a három hatalmas autógyártó (Chrysler, General Motors és Ford) helyzetérôl beszélgetünk a gazdasági napilap szerkesztôivel, majd utunk az Arab American News-hoz vezet. Érdekesen kezdôdik a találkozó: a fônököt Osamanak hívják. Osama Siblaninak. Elmeséli, ô itt született, hû az Egyesült Államokhoz. Ugyanakkor arról számol be, 2001. szeptember 11. óta megnôtt az arabellenes megnyilvánulások száma. Újságában szinte több a fegyveres militáns fényképe, mint a reklám.

A michigani egyetemnél új kiskaput találtak arra, hogy az afrikai-amerikai fiataloknak több esélyt adjanak a bejutáshoz. Azt követôen, hogy az Egyesült Államok Legfelsôbb Bírósága alkotmányellenesnek nyilvánította azt a praxist, amely a színes bôrûeket hivatalból plusz 30 pontos elônyhöz juttatta a felvételinél, az egyetem új megoldáshoz folyamodott: felpontozzák az esszéiket. Tehát: nem a beiratkozásnál megadott etnikai hovatartozás alapján kapnak hivatalból plusz pontot, hanem az esszében egyértelmûen utalnak arra, hogy színes bôrû írja (például: mi, afrikai-amerikaiak úgy gondoljuk, hogy...), így a dolgozatra több pontot kapnak.

Az Ann Arbor-i (Detroit mellett) Pfizer gyógyszergyárnál rekordidô alatt a beszélgetés a férfiak szexuális képességeire terelôdik: a Viagráról értekezünk. A nôk szerint erre egy idô után szükség van, mi férfiak pedig váltig állítjuk, hogy biza nekünk ilyesmire hatvanadik életévünk betöltése után se lesz szükségünk. — Majd meglátjátok — szólja el magát a cég egyik idôs képviselôje. Általános derültség.

A Fordnál a vadonatúj Rouge elnevezésû, csúcstechnológiával ellátott gyárhoz látogatunk. A cég magas rangú képviselôjétôl megkérdezem: miért nem vásárolták meg a pitesti-i Dacia gyárat. — Ezt a kocsit hol gyártják? — kérdez vissza. Meglepôdésemben hallgatok. — Te most kocsigyárról beszélsz egyáltalán? — ezt a kérdést már nevetve teszi fel. Elmondom, mirôl van szó, a válasza egyszerû: nem tartották elég vonzónak az ajánlatot.

Könnyek New York Cityben
Detroit után New York Citybe repülünk. Másodízben járok a világhírû metropolisban, legelôször két évvel ezelôtt, az amerikai külügyminisztérium meghívására látogattam a hajdanán New Amsterdamként számon tartott városba. Szerintem New York túlzsúfolt és eléggé barátságtalan, mindenhol rendôrkocsi. Mindenki ezt a várost akarja leginkább látni Amerikában, de az Egyesült Államok többi része leg-alább annyira éredekes és izgalmas. A világ legfontosabb gazdasági központjában érezni igazán a rohanó amerikai életstílust. Sajnos a földalatti ugyan-olyan lehangoló állapotban van, mint 2001-i látogatásomkor: egerek, patkányok, rettenetes hôség és általános mizéria. Kivéve a fontosabb állomásokat, mint például a Grand Central Terminal.

A szervezôk háromórás hajókázásra fizettek elô számunkra Manhattan körül. Ránézek a város sziluettre s kiráz a hideg: nincsenek az Ikertornyok. Két évvel ezelôtt (2001. augusztus 31-én jártam ott) láttam ôket, fényképeket készítettem elôttük, de nem mentem fel a tetejükre, mert túl hosszú volt a sor… Ma helyükön, a Ground Zero nevezetû helyen csak a kotrógépek és betonkeverôk zajától hangos építôtelepet találok. Kiszökik a könnyem, az itt életüket vesztettek túlnyomó többségének még hantja sincs.

Isten nyugtassa békében a szeptember 11-i terrortámadások áldozatait!

(Folytatjuk)

Kiss Olivér

A Szabadság riporterének négy hónapos amerikai körútját a szervezôkön és lapunkon kívül Mátyásfalvi János budapesti üzletember és a kolozsvári Kopiernicus Kft. támogatta. A World Press Institute honlapja: www.worldpressinstitute.org

Balázs Imre Józsefrôl mostanában számok jutnak eszembe: öt éve tanít és szerkeszt, két verseskötete jelent meg és tíz olyan kötet, amelyet ô válogatott és látott el elôszóval. Három díja van, és mindehhez 27 éve. Számokról, irodalomról, a Korunkról és az októberben elnyert Arany János-jutalomról beszélgettünk vele.

— A Magyar Írószövetség Arany János Alapítványának díjáról van szó. A korábbi díjazottak listáján olyan neveket találtam, mint az Egyed Péteré és a Balla D. Károlyé — ez jó társaság, úgyhogy számomra nagy megtiszteltetés a díj. Idén is általam megbecsült szerzôk részesültek a díj különféle változataiban, Jókai Annától Csoóri Sándorig. Az oklevelemen az áll: Balázs Imre József irodalomtörténésznek ítélték oda, tehát valószínûleg ebben az esetben tanulmányaimat vették figyelembe. Ha bekereteztettem volna az eddigi okleveleimet, akkor most ez is ott lóghatna a falon a Látó nívódíja és a Romániai Írók Szövetségének debütdíja mellett, amit az elsô verseskötetemért kaptam. De szívesebben akasztom mások grafikáit, festményeit a falakra.

— Hány éves korra érted ezt el?

— Most vagyok 27 éves, 1996 óta publikálok folyóiratokban. Ha jól tudom, az ember sejtjei hét évente cserélôdnek. Azt hiszem, nyugodtan beléphetek a következô életszakaszomba, ahol kezdôdik minden elölrôl.

— Honnan az irodalom szeretete?

— Matematika-fizika osztályban végeztem a középiskolát, sokáig matematikaversenyekre jártam. Tizenegyedikes korom táján azonban történt valami, amit késôbb családom úgy kerekített történetté, hogy édesanyám bejött a szobámba, majd rémülten közölte az ismerôsökkel, hogy valami baj van a fiával, mert Szilágyi Domokos-kötetekkel rakta körbe magát. Nagyon megszerettem az angol nyelvet és irodalmat is, 1994-ben felvételiztem Kolozsváron magyar–angol szakra, és innen már egyenes volt az út a mai napig.

— Verset írni is Szilágyi Domokos hatására kezdtél el?

— Volt nálunk a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban egy mondás, ami elég gyakran elhangzott a diáklap szerkesztése közben: "vagy több tüzet a versbe, vagy több verset a tûzbe". A néhány középiskolás próbálkozás után elsô egyetemi évem vége felé kezdtem el újra verset írni, amikor úgy éreztem, hogy ez már valami más. Ezek a szövegek meg is jelentek a Serény Múmia címû lapban. De persze voltak a publikálásnak elôzményei, hiszen én is közöltem verset a Napsugárban a tavaszról, úgy ötödikes korom táján.

— Mikor jelent meg az elsô köteted?

— 1998 végén, a Forrás sorozatban. 2001-ben pedig Budapesten, Dél-Párizs nyárikert címmel jelent meg a második verseskötetem, a József Attila Kör könyvsorozatában. Ebben a sorozatban adták ki többek között Láng Zsolt, Kemény István, Térey János könyveit, és szinte az enyémmel egyszerre Selyem Zsuzsa esszékötetét is.

— Te korban ugyan közel állsz a transzközép nevû erdélyi magyar irodalmi irányzathoz, de sokkal visszafogottabbnak tûnsz.

— Itt sok szempontból alkati kérdésrôl is szó van. A ’90-es évek közepén, amikor feltûntek az Elôretolt Helyôrség elsô lapszámai, nekem is jelentek meg verseim bennük, sôt szó volt arról, hogy az elsô kötetemet is ôk adják ki, de valamiért úgy éreztem, hogy nem azt fejezné ki ebben a sorozatban, amit én az irodalomról elképzelek. Van egy érdekes dolog ennek a csoportnak az irodalomszemléletében. Arról beszélnek, hogy a populáris irodalom felé szerették volna megnyitni az erdélyi irodalmat. Az ô szemükben ez végsô soron annyit jelent: a legolvasottabb irodalom képviseli az értéket. Szerintem kockázatos vállalkozás egy ilyen szempontnak kiszolgáltatni az irodalom értékelését. Kicsit esetlegesnek érzem, hiszen egy reklámkampány sokszor a hátára vehet értéktelen irodalmi mûveket is, amitôl azok népszerûvé válnak. Ez volt az egyik olyan pont, amiért nem tudtam azonosulni ennek a társaságnak a programjával, a másik pedig az, hogy a transzközép populáris irodalom-érzékelését leszûkítettnek éreztem. Identitásukat leginkább arra hegyezték ki, hogy a nemi élet kendôzetlen megjelenítését vigyék bele mûveikbe. Önmagában nincs ezzel semmi baj, amennyiben egy irodalomkoncepció nem csak errôl szól. Azt viszont nem hiszem, hogy a populáris irodalmat egyedül erre a témára kellene kiélezni. Ennél sokkal árnyaltabban látom az irodalmat, aminek természetesen lényeges eleme az is, hogy jusson el az olvasóhoz, hogy befogadható legyen. Szerintem a versnek akkor van létjogosultsága, ha a világ teljességét tudja kifejezni valamilyen módon. Tehát nem csak szerelmes versek vannak vagy búbánatos, világfájdalmas szövegek, hanem olyanok is például, amelyek valamilyen felismerésrôl szólnak. Nevezhetjük ezt intellektuális költészetnek is. Azt hiszem, a verseimben ezeknek az élményeknek nagyon széles skálája van jelen: játék, öröm, különbözô problémák megjelenítései. Lehet, hogy a játékos, örömbôl született verseim befogadhatóbbak, de ez még nem jelenti azt számomra, hogy nem lenne érdemes más típusú verseket is írni.

— Mikor jött elô az irodalomtörténészi, kritikusi éned?

— Volt egy úgynevezett kritikus-röptetô az egyetemen, az évfolyamtársaimmal közösen részt vettünk a Láthatatlan Kollégium Gyímesi Éva tanárnô által kitalált "projektjében". Ez abból a felismerésbôl született, hogy a kritkai élet a ’90-es évek második felében pangani látszott. Az idôsebb kritikusok, Kántor Lajostól Szilágyi Júliáig, folyamatosan írtak ugyan, de érdeklôdésük elsôsorban a klasszikusok, illetve az irodalomtörténet felé fordult. Néhány kollégámmal tehát még egyetemistaként elkezdtünk kritikákat publikálni a Látóban, a Korunkban és a Helikonban. Ezeknek a lapoknak az akkori szerkesztôi nagyon konkrét, szövegre vontakozó megjegyzésekkel segítettek. Azt hiszem, minden egyetemi hallgatóban felmerül a gondolat: hogy jövök én ahhoz, hogy mások irodalmi mûveit megítéljem? A szerkesztôk — Láng Zsolt, Selyem Zsuzsa — vették a fáradságot, és rávezettek arra, hogy véleménye márpedig mindenkinek van egy adott könyvrôl, a kritikus dolga pedig ezt a véleményt érvekkel alátámaszani. Így, néhány fogást elsajátítva, valamennyire oldódott a gátlás. Lassanként össze is gyûlt egy kötetre való kritikám, tanulmányom, ami 2001-ben jelent meg, A nonsalansz esélye címmel. Ezzel párhuzamosan részt vettem különbözô kiadói vállalkozásokban: könyvekhez kértek elôszót, vagy azt, hogy válogassak antológiákat a századforduló magyar irodalmából, netán Horváth Imre verseibôl. Nemrég észleltem, hogy már a tizedik ilyen kötetnél tartok. A kortárs irodalomról írni szerintem mindenképpen azt jelenti, hogy viszonyítani kell, be kell ágyazni irodalomtörténeti folyamatokba a frissen született mûveket. Úgy alakult, hogy a 20. századi erdélyi magyar irodalom története lett a kutatási területem, ehhez kapcsolódó tantárgyakat tanítok jelenleg a Bölcsészkaron is, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék keretén belül.

— Költôként te is ki vagy téve annak, hogy a kollégák véleményt mondanak rólad. Egy kritikus hogyan viseli, ha kritizálják?

— Azt hiszem, sokkal jobban, mint egy olyan szerzô, aki esetleg nem kritikus, hiszen jobban belelátok az érvek hátterébe. A magyar irodalom történetében egyébként érdekes módon a reprezentatív kritikusfigurák többnyire csak kritikusok voltak, nem szolgáltatták ki magukat annak, hogy az ô irodalmi mûveik is megmérettesenek. Másrészt én elôször költôként tûntem fel az irodalmi lapokban, és errôl a mûfajról nem is szeretnék lemondani. Majd ha azt érzem, hogy nem megy a versírás, valószínûleg abba fogom hagyni, de egyelôre két újabb verseskötet vázán is gondolkodom.

— 1999 óta állandóan jelen vagy a Korunkban. Hogyan helyeznéd el ezt a lapot az erdélyi magyar kulturális életben?

— Öt éve szerkesztem a lap irodalmi és kritikai rovatát, és azt hiszem, a magam szempontjai szerint is egyre inkább vállalni tudom azt, hogy itt dolgozom. A Korunk fontos megújulási folyamaton ment keresztül a ’90-es években, és ez az utóbbi két-három évre fokozottan érvényes. Sok a fiatal szerkesztô, és valamilyen módon mindenki hozzátesz a saját személyiségébôl a lap arcéléhez. Hatalmas ûr keletkezne, ha megszûnne a lap. Pillanatnyilag szerintem a legfontosabb olyan fórum Erdélyben, amelyben a társadalomtudomány, az irodalom, idônként a természettudományok is meg tudnak jelenni, illetve a különbözô tudományos, értelmiségi mûhelyek, politikai irányzatok egy laptesten belül megférnek egymással. Sok jó fiatal szakember dolgozik a kolozsvári egyetemen és a nagyvilágban, a Korunk pedig igyekszik eljuttatni az olvasóközönséghez azt, ahogy ôk látják a világot. 2001-ben, amikor a lap 75 éves lett, arról beszélgettünk a szerkesztôségben, hogy mi módon jelezhetnénk: a lap most is él, virul és mondanivalója van. Kitaláltunk egy játékot: költôket, irodalomkritikusokat, irodalomtörténészeket kérünk meg, mondják el, szerintük melyik a 20. század tíz legszebb magyar verse. A játék öröme mellett képet szerettünk volna alkotni egy éppen lezárult évszázad költészetérôl, kiemelni azt, hogy mi volt fontos abból, ami most már mögöttünk van. 104-en válaszoltak, és olyan szerzôk kerültek egymás mellé ebben az ankétban, akik sokszor nem is publikálnak egyazon folyóiratban. Különbözô szemléleteket képviselô, különbözô generációkhoz tartozó szerzôket tudtunk megszólaltani, és ez a Korunkra általában is jellemzô.

— Amikor ezeket a verseket bemutattátok, gyakran láthattunk téged moderátori szerepkörben, ezenkívül foglalkozol irodalmi körök, vitaestek szervezésével, televíziós mûsorvezetéssel is. Ezek hogyan illeszekednek a képbe?

— A szükség hozta így valószínûleg. Ha azt láttam volna, hogy mások körülöttem mindezeket nagyon jól csinálják, akkor nem vágtam volna bele. Elég nagy merészség kell hozzá, és persze az is, hogy az ember ne dadogjon, ha tévékamera elé kell ülnie, vagy be kell mutatnia egy könyvet. A nyilvános szereplés különbözô változatai összefüggenek egymással. Számomra a tanári gyakorlat hozta meg a szükséges merészséget. Ez nem valami mélységes, exhibicionista vágyból táplálkozik tehát. Ami az Irodalmi zsebszalon címû tévémûsort illeti, amely kéthetente látható a bukaresti tévé magyar adásában: kiderült, hogy a kortárs erdélyi magyar írókról nagyon kevés felvételt ôriznek a tévé archívumában. Olyan embert kerestek ehhez a mûsorhoz, aki ismeri a szerzôket, és olyan dolgokat tud tôlük kérdezni, amelyek túlmennek a "Miért ír Ön?" típusú kérdéseken. Ez a sorozat is elég szép múltra tekint vissza, mintegy 15 olyan szerzôvel készítettem interjút, akinek frissen jelent meg kötete, és akinek az arca esetleg hiányzott a köztudatból. Nagyon sok visszajelzést kaptam az ország különbözô pontjairól, hogy figyelik a mûsorokat, és megismertek belôlük néhány kortárs szerzôt.

— Legutóbb megjelent köteted Hervay Gizelláról szól. Ô miért érdekes számodra?

— Régi kapcsolat fûz a mûveihez. Valamikor elemista koromban kölcsön kaptam a padtársamtól a Kobak könyvét, most is elôttem van annak a pillanatnak a dilemmája, hogy ezt most vissza kell adnom, pedig milyen jó lenne, ha ott maradhatna az én könyvespolcomon. Azóta már sikerült több kiadásban is megszereznem. Azt tapasztaltam, hogy az irodalmi közélet sokkal többet tud Hervay Gizella személyérôl, mint a mûveirôl. Mindenki tudja, hogy Szilágyi Domokosnak volt a felesége, volt egy közös fiuk, Kobak, hogy Szilágyi Domokos és Kobak meghaltak, és nem sokkal utána Hervay Gizella is öngyilkos lett. Azt viszont kevesen tudják, hogy költôi életmûvében nagyon sok olyan mozzanat van, amely teljesen egyedi, és ha ô nem írta volna meg azokat a verseket, akkor "hiányoznának a világból", ahogy Székely János mondaná. Tárgyias, ugyanakkor személyes, tômondatokban beszélô líra ez, ami a ’70-es évek elején nagyon korszerû volt. Ebben a néhány napja megjelent monográfiában próbáltam kimutatni többek között azt is, hogy a Kobak könyve mennyire releváns az életmû szempontjából: Hervay versei és meséi átjárnak egymásba.

— Van olyan pillanat az életedben, amikor nem csinálsz semmit?

— Bár lenne! Idônként érzem, hogy most már valóban túl sokat vállaltam, el kell döntenem, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket egyszerre lehet mûvelni valóban magas szinten. Mert sok mindent lehet ugyan csinálni, de ennek hosszú távon a színvonal látja kárát. Próbálom megkeresni azokat a dolgokat, amelyek fontosak, és amelyek kiegészítik egymást. Ilyen szempontból az irodalomtörténet, a kritika megférnek egymással, és azzal is, hogy 20. századi irodalmat tanítok az egyetemen. Kérdés viszont, hogy a szervezôi szerepkör hosszabb távon mennyire fér bele az idômbe. Ugyanakkor azt is el kell mondanom: egyáltalán nem bántam meg, hogy az elmúlt idôszakban ennyi mindenbe belekóstoltam, ez egyfajta kísérletezés önmagammal, saját lehetôségeimmel és korlátaimmal.

— Vannak-e most rövidebb vagy hosszabb távú terveid?

— Nagyobb lélegzetû terveim vannak, ezért is muszáj lemondanom bizonyos dolgokról. Ott van például az erdélyi magyar irodalom történetének kérdése. Sokat vitáztak már arról, hogy egyáltalán meg kell-e írni ezt — hiszen a magyar irodalom elvileg egységes. Öt éves tanári tevékenységem során tapasztaltam, hogy az erdélyi irodalomtörténetírásban és a mûvekkel kapcsolatban nagyon sok elôítélet és hiedelem létezik. Ez tehát a merész, nagy tervem: megírni az erdélyi magyar irodalom történetét, 1918-tól egészen az ezredfordulóig. Már elkezdtem a munkát, kaptam hozzá egy ösztöndíjat is a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától. Közben dolgozom még néhány dolgon, pihenésképpen pedig idônként verseket írok, abban a reményben, hogy néhány éven belül újabb kötet lesz belôlük.

Sándor Boglárka Ágnes

Aki Amerikából jön, eleinte nehezen tudja megszokni, hogy a reggeli 7 óra, amikorra az ô felkelési ideje beidegzôdött, nálunk az ebéd utáni 2 órára esik. Vagy még nehezebben érti meg, miért kell neki este 11-kor már lefeküdni, amikor — az ô belsô órája szerint — még csak du. 3 óra van, és ki tud olyankor már aludni?

Még furcsább, a mi nyugatra induló emberünknek, aki reggel 7-kor felszáll Kolozsváron a repülôgépre, és mire Bécs felett repül el, ott még mindig csak az osztrák 7 óra van, London felett pedig szintén az angol fél nyolc és New Yorkban, nyolc óra repülés után még mindig csak az amerikai 7 óra reggel. A nap pedig, ragyogva, egész úton jött a háta mögött, kissé lassabban mint a Jumbo-Jet, a lökhajtásos gép, amivel utazott.

Kolumbusz hajósai még hónapokat utaztak, hogy elérjék az Új Világ partjait, miközben fogaik meglazultak, sôt nagyrészt ki is hullottak a skorbut következtében, mert az akkori hajó sem narancsot, sem zöld salátát nem vitt magával. Még jó, ha az ivóvizet tudták biztosítani. A Jumbo-Jet utasai — melyik merész matróz merte volna ezt megálmodni a vitorlák árnyékában? — kétszer-háromszor kapnak vitamindús, válogatottan finom ételeket a néhány órás út alatt.

A vitorlázók sextánssal tájékozódtak a Sarkcsillag segítségével és néha talán eltöprengtek azon, vajon miért hívják az ô nyelvükön Lucifernek az Esthajnal csillagot (érdekes, hogy az elnevezés Luceafãr szóban is megôrzôdött), illetve miért nevezik a Sátánt a Fény hordozójának (Lucrnfero), A Biblia szerint, Isten ôsellensége a világosság angyalának álcázta magát, de mikor leleplezôdött és bukott, Jézus így mondja: Láttam a sátánt, mint a villámlást lehullani az égbôl. (Lukács 10.18)

Így álcázta magát a Sátán, de vajon a Santa Maria kapitánya, akinek a neve Christoforo (Krisztus hordozó), nem álcáz úgyszintén valamit? A Kolumbusz, aki Colonnak született és netán marrano (a spanyolok szerint). Mert a spanyolországi arabok maharannak, disznónak nevezték azokat a zsidókat, akik elhagyták hitüket. Így menekülvén a többieket sújtó kiûzetéstôl. Mert disznó az, aki elhagyja hitét. Egyetlen mentsége, ha ezzel életét menti. Mert tudnivaló az is, hogy ezek a zsidók csak látszólag hagyták el hitüket, titokban tovább imádkoztak ahhoz a láthatatlan Egyistenhez, akit a magukénak tudtak.

És Izabella, a legkatolikusabb királynô, nem volt-e kényes fôkormányosa bizonytalan származására? Ugyan kérem! Ha valaki aranyat ígér Indiából, akkor a többi nem számít. Még levelet is nyom kezébe: "Te csak hajózz egyenest elôre, és ha az ország, amelyet keresel, még nem létezne, Isten meg fogja teremteni számodra, hogy jutalmazza hitedet."

De az idô, ez a különös közeg, nemcsak vízszintesen terjed, hegyeken és tengereken át, hanem a mélyébe (vagy magasságába) is az idôk sûrû dzsungelének. Kolumbusz korlátolt matrózai "látták" felkelni a napot, és lenyugodni is, "keringeni" tehát a Föld körül. Vagyis, minden kétséget kizáróan, ez a világ közepe. Hitték — ha egyáltalán elgondolkoztak ezen —, hogy a világ egy hatalmas nagy palacsinta, és a világ végén, mint Háry János, lelógatják lábukat a semmibe. Csak az ô bolond kapitányuk szaval arról üres óráiban, hogy gömbölyû a Föld, azért lehet Nyugatra menve elérkezni a távol-keleti Indiába.

Kopernikusz heliocentrikus felfogása majd csak ötven év múlva születik meg (és ezért majdnem életével fizet), és újabb hatvan évre lesz szükség, hogy Galilei távcsövével be is bizonyítsa Kopernikusz igazságát. (A távcsôbe az inkivizició bírái nem voltak hajlandók belenézni, nehogy megrendüljön hitük.) A paradigmaváltás, hogy nem Földünk a világ közepe, hogy "kis univerzumunk" középpontjában a Nap áll, nem tetszett a homo sapiensnek, aki hatalmasnak kívánta tudni magát.

*
"Ha világunkat úgy kell hogy tekintsem, mint kis légypiszkát az univerzumnak, akkor megkérdôjelezhetô, hogy amit írok (vagy amit bárki ír) annak — sub specie aeternitatis — van-e értelme…". Szomorúan álltunk Deák Tamással Zola utcai lakásának ablakában, és merengve néztünk a Ferencrendiek templomára, mintegy onnan várva a megnyugtató választ lehetetlen kérdésünkre. A válasz késett, de végül megjött a sok száz éves falaktól. Hisz azért építettünk házat az Örökkévalónak, mert hisszük, hogy volt és van és lesz. Csak a világ zsugorodik, mert már nem hetek, csak napok, órák, esetleg csak percek kellenek ahhoz, hogy körülöleljük. De a Világmindenség — minden ûrszondás kémlelés után — egyre tágul.

De azt semszabad felednünk, hogy mégiscsak az ember minden dolgok mércéje. Emberként és nem a Végtelenhez mérem önmagam, mert a Végtelen érzéketlen, és bármilyen számmal osztva vagy szorozva, megmarad Végtelennek. Beülök hát csendesen a házába, amelyet Neki szenteltünk. Ez az emberileg megközelíthetô végtelen. Nem az, amelyiktôl félek, hanem az amelyikre szükségem van. Ô az én hitem, és annyit értek meg belôle, amennyit szem és szívem képes befogadni. Ô helyet szorít maga mellett a padon, és biztosít arról, hogy Tamással és sok más baráttal együtt szívesen látnak bármikor, ha jövök. Nem kell sietned, súgja, van idôm, én várhatok, elôttem szolgáim, a századok.

És én bízva bízom, hogy igaz és így van.

^*Lag-jet = az a fáradtság és zavarodott állapot, amely hosszú légi út után az idôbeli eltolódás következtében lép fel. Az összetett szóból a jet a turbóreaktoros gép éterbe kilövését jelenti, a lag viszont a lelassulást, a fékezést, mert valójában fizikailag kimozdíthatjuk ilyenkor sarkaiból az idôt, de biológiailag ez már sokkalta nehezebben megy végbe.

Dániel Károly

Szép számmal vannak olyan szavaink, amelyek alapalakjukban egységesek, egy-egy azonos rag hozzá-adásakor azonban kétféle alakot öltenek. Ez a jelenség az igék és névszók ragozásában igenycsak gyakori, pl. ugrik, ugorna vagy ugrana, ugrotok vagy ugortok stb. Az eltérô alakok közül bármelyik helyes, nincs közöttük használati különbség. Vannak azonban olyan esetek, amikor a kétféle alak jelentéskülönbséggel jár, vagyis az eltérô szóalakok jelentésükben, használatukban is elkülönülnek. Világítsuk meg a jelenséget néhány példával.

Éber melléknevünk önmagában mindig éber, de a módhatározó -n ragja megbontja ezt az egységet. Az ébren fôleg azt jelenti: ’nem alva’, az éberen viszont leginkább ezt: ’szakadatlanul figyelve’. A tér szavunk is egységesnek látszik, de tárgyragos alakjában kettôsség mutatkozik. Egy masszív bútordarab a szobában nagy teret foglal el, egy-egy új szokás azonban tért hódít. A tör szavunk is ilyen kétéltû. Beszélünk törött szárnyról, de már tört aranyat emlegetünk.

A -tlan, -tlen, -talan, -telen fosztóképzôvel ellátott szavak is hasonlóképpen viselkednek. A gazdag ember gondtalanul él, de kigyúlhat a lakás, ha gondtalanul égve felejtjük a gázt. A lélektelen ügyintézés sem mindig származik lelketlen emberektôl. A gyámolatlan (támasz nélküli) gyermek könnyen gyámoltalanná (ügyetlenné, esetlenné) válhat. Ízetlen ételek fogyasztása közben asztaltársam íztetlen tréfákat mesél. A lefutott ügy már tárgytalan, a nyelvtanban egy-egy ige lehet tárgyatlan.

Össze ne tévessze: a szûk látókörû, ostoba ember, korlátolt, de ha valamilyen tevékenységünket korlátok közé szorítják, az korlátozott.

* * *

"Semmi babám, semmi, így szokott ez lenni" — mondja a nóta. A szokik ige fônévi igenévvel (pl. el szokott járni, éjszaka is szokott enni) köznyelvünkben csak múlt idôben használatos, a szokás ugyanis múltbeli folyamatnak az eredménye. Sokan azonban úgy érzik, hogy ennek a folyamatnak a vége már állapot, s — miként némely nyelvjárásunkban is — az igét jelen idôben ragozzák, mégpedig gyakran iktelenül, a szokom, szokik helyett így: szokok, szok ("Ha Hargita felôl fúj a szél, esô szok lenni".). Bár ma a szokik ikes igének számít, régen valóban ingadozott a ragozása, s így gyökerezett meg a használatban az iktelen 2. személyû szoksz igealak (pl. Vagy megszoksz, vagy megszöksz). A szokok táji forma, a szok méginkább az. A mûvelt irodalmi nyelvben is használjuk azonban a szokik jelen idejû alakjait határozóvonzattal vagy igekötôvel, gyakran jövô értékkel, pl. sötétséghez szokik a szemem; a kutya a házhoz szokik; idôvel az ember mindent megszokik, lassan ebbe is beleszokom; ne igyál, mert rászoksz stb.

Murádin László

Még ha a legszerényebb hírverés elôzte meg, és eddig nem volt alkalmam ilyen jellegû és helyszínû rendezvényen részt venni, a november 20-án megrendezett operaest felülmúlta várakozásaimat. A karmester-zongorista-szervezô Brian Johnston neve nem volt ismeretlen számomra, annál inkább kíváncsi voltam a szólistákra, és nem utolsó sorbana Teológia férfikórusának szereplésére. Kiemelkedô fontossággal bírt, hogy nagyon fiatal énekszakos hallgatók léptek fel, úgy mint: Nagy Zoltán (basszus), Adriana Festeu (mezzoszoprán), Szilágyi Róbert (bariton) és György Katalin (szoprán). Rajtuk kívül B. Konrád Erzsébet, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekese és Simu Tiberius — ez utóbbi két név volt az, amelyek olvastán döntöttem.

A repertoár egyaránt merített a klasszikus, preromantikus és romantikus zenébôl: Händeltôl Verdiig hallhattunk részleteket.

Ami a fiatal zeneakadémiás hallgatók teljesítményét illeti: mindegyikük nagyon szép hanganyaggal és muzikalitással rendelkezik. A kezdeti nyersesség idôvel majd lecsiszolódik. Remélhetôleg a zeneakadémia tudásuknak és tehetségüknek megfelelô kiindulópontként fog szolgálni. Úgy tûnik: a tehetség és a szorgalom szerencsés egymásra találásának lehettünk tanúi. Viselkedésükbôl nem csak a színpadi tapasztalatlanság érzôdött ki, hanem egyfajta természetesség is, amely mentes volt a kezdô énekes-palánták sztárallûrjeitôl.

A pályakezdô énekeseket ellenpontozta — vagy inkább egyensúlyozta — B. Konrád Erzsébet és Simu Tiberius fellépte. Még ha színpadi és zenei tapasztalat teren nem is lehet egyenlôséget tenni e két mûvész közé, mindkettôjük teljesítménye felsô fokon méltatható.B. Konrád éneklését magabiztosság, teljes hangbeli pompa jellemezte. Simu Tiberius gyönyörû lírai tenorját mindenki lélegzetvisszafojtva hallgatta.

A zongorakíséretet Brian Johnston és Kovács L. Attila látta el, elôbbi a teológia férfikarát is vezényelte. Szinte a csodával határos, hogy különösebb zenei képzettség nélkül — nem mindenki lévén kottaolvasó — meg tudták tanulni ezeket a kórusmûveket. Nem merült fel a szólamok egyenlôtlen elosztása: huszonnégy fiatal, tiszta férfihang, amelybôl tíz-tizenkettô tenor!

— Nem volt megerôltetô a diákkórus számára az operarészek betanulása? — kérdeztük Brian Johnstont.

— Általában minden év májusában fellépünk egy-egy koncerten, ahol nem csak operát, hanem vokálszimfonikus darabokat is elôadunk. Ezekkel az operarészletekkel már szerepeltünk, tehát a férfikar számára nem volt újdonság. A vegyeskar két hét alatt tanulta meg Verdi: Attila címû operájának kórusrészletét, amelyet nem tartok rendkívüli nehézségûnek.

— A kórus repertoárján más operarészletek is szerepelnek?

— Nem, de szándékomban áll bôvíteni a repertoárt, így esett a választás Wagner: Tannhauser négyszólamú férfikarára. Az operarészletek mellett Kodály- és Bartók-mûveket is énekelünk. A már megjelent CD-felvételünk is errôl tesz tanúbizonyságot.

— A teológián a zene nem tartozik a fô tantárgyak közé. Annál dicséretesebb, hogy ilyen színvonalas zenei produkcióval örvendeztettek meg. Hogyan lehetséges ez?

— Emögött nagyon komoly, folyamatos munka áll. Minden héten van egy szólampróbánk, ahol megtanuljuk, vagy átismételjük a darabokat.

— Hány tagú a férfikórus?

— Jelenleg 24. Az elsôéves diákok közül válogatok, de volt olyan, aki csak másodéven lett a kórus tagja. Jó a kapcsolat a teológia vegyeskarával. Amikor megalapítottam a kórust, azért döntöttem a férfikar mellett, hogy elejét vegyen mindenféle egészségtelen rivalizálásnak. A teológus hallgatók láthatóan szívesen énekelnek, komolyan, felelôsséggel viszonyulnak a kórus tevékenységéhez.

— Mikor lesz a következô fellépésetek?

— Decemberben Miskolcra hívtak, majd az itteni hagyományos karácsonyi koncert következik december 18-án.

— Hogyan jött az operaest ötlete?

— Úgy egy hónapja kezdtem el foglalkozni ezzel a gondolattal. Szilágyi Róbert, György Katalin és Nagy Zoltán zeneakadémiás diákok régóta segítenek zenei tevékenységemben. Simu Tiberiust az idei Kriza-gálán hallottam énekelni a Magyar Operában, és már akkor felkértem, hogy énekeljen a májusi koncertünkön, ám ez akkor nem volt lehetséges. B. Konrád Erzsébettel már többször volt alkalmam együtt dolgozni.

— Hogyan állt össze ennek az estnek repertoárja?

— Közös munkánk eredménye: az énekesek is jelezték, szívesen eléneklik ezt vagy azt az áriát, de nekem is volt zenei anyagom. Például az Andrea Chenier operaáriának megvolt a partitúrája, én javasoltam B. Konrád mûvésznônek, aki nagy örömmel tett eleget ennek a felkérésnek.

— Az elôadás, bár koncert jellegû volt, nem nélkülözte az apró gesztusokat, némi színpadi mozgást. Ezeket is te találtad ki?

— Nem: egyrészt ôk maguk, másrészt Simu Tiberius — aki a zeneakadémián operarendezést tanult — jött ezirányú javaslataival. Mindez számomra is meglepetés volt.

— Hogyan mutatnák be az énekszakos diákokat?

— Szilágyi Róbert életpályája különlegesen alakult: V. éves a református teológián, és elsôéves a zeneakadémia ének szakán, távoktatási tagozaton, s amit ezen az estén énekelt, annak a téli vizsgán is hasznát veheti. György Katalin sepsiszentgyörgyi születésû, harmadéves a zeneakadémia ének szakán. Nagy Zoltán a Református Kollégium végzettje, elsôéves a zenekaadémián.

— És a folytatás?

— A férfikarral már többször szerepeltünk Romániában és külföldön, így Kanadában is. Nem szabad abbahagyni. Az énekesek szívesen léptek fel: a teológia díszterme elég nagy ahhoz, hogy színpad benyomását keltse, de ugyanakkor sokkal bensôségesebb hangulatot biztosít, mint egy hagyományos operaszínpad. Véleményem szerint a közönséget jobban értékel egy-egy részletet, mintsem egy egész opera.

— Tehát nem csak a közönséghez hozod közel az operazenét, hanem a fiatal énekeseknek is teret biztosítasz a kibontakozásra.

— A teológus diákok számára az operalátogatás mellett az operazenével való megismerkedés lehetôsége is egy-egy ilyen fellépés.

— Kik a kedvenc zeneszerzôid?

— A XIX. századelô preromantikus zeneszerzôi — Donizetti, Rossini, Bellini —, a bel canto mûvelôi különösen közel állnak hozzám melodikusságuk folytán.

— B. Konrád Erzsébet számára nem ez volt az elsô alkalom a teológusokkal való közös éneklésre?

— Nem, máskor is nagyon szívesen énekeltem Brian Johnston felkérésére: olyan áriákat válogattunk, amelyeket máskor-máshol nem volt lehetôségem énekelni: hogy csak az Andrea Chenier-beli áriát és az Attilából a tercettet említsem. Ritkán énekelhetem Desdemona áriáját, amelyet szintén a kedvenceim közé sorolok. Szeretem a teológiabeli hangulatot, a különleges szépségû áriákat, amelyeket egy-egy ilyen koncerten elôadhatok.

— Milyen érzés volt pályakezdô fiatalokkal együtt énekelni egy sokéves tapasztalattal rendelkezô énekesnek?

— Soha nem gondoltam erre, nem szoktam mérlegelni, hogy kivel lépek fel: a fiatalok többségét már ismertem, így Simu Tiberiust, György Katalint, Nagy Zoltánt.

Régi adósságát törleszti az intézmény, amikor Huszka Jenô: Bob herceg címû operettjét (végre) színre viszi.

— Úgy tûnt, különleges szeretettel viszonyul ehhez a Huszka-operetthez, amely két éve szerepel a bemutatásra váró mûvek között — vetettük fel Gy. Tatár Évának, az elôadás rendezôjének.

— Nem csak tôlem függött az elôadás színrevitelének megvalósulása, még ha ki is tolódott a bemutató idôpontja, maga a vezetôség sem tett le errôl. A halasztás okait elsôsorban az anyagiak biztosításában, másrészt a mûszaki rész megvalósulásában látom. Az elsô esztendei beharangozást talán elsiettük; nem fordíthattunk megfelelô idôt és energiát erre a produkcióra. A második évben már elkészültek a tervek, a zenei anyagot zongorakivonatokból állítottam össze kisebb, lényegtelen változtatásokkal. Ez év szeptemberében kapták kézhez szólamaikat a szereplôk, a próbák novemberben kezdôdtek el, és az a két és fél hónapnyi idô, amelyet terveink szerint elôzôleg is erre fordítottunk volna, épp hogy elegendô volt a darab színrevitelére. Most a szokásos "erôs menetben" dolgozunk, az utolsó simításokat végezve.

— Az operett különlegességét abban látom, hogy nem található meg az összes, az operettekben szereplô típus: létezik a primadonna-bonviván páros, ám a szubrett-táncoskomikus kettôs nincs jelen ebben az operettben.

— A szereplôk ilyen téren különböznek a megszokottól, inkább egy színdarab szereplôgárdájához hasonlítanak, ugyanis van ebben az operettben naiva, hôsszerelmes, intrikus stb. Huszkának ez a második operettje, s talán ezért a szereplôk tipológiája inkább a prózai darabokhoz áll közel.

— Akkor ez a fiatalkori mûve dramaturgiai vonatkozásban is problematikus?

— Nem kimondottan, ám azt megemlítem, hogy a szereplôk sorsát nem vezeti végig, kérdôjelesen hagyva az intrikus és a másik nôi szereplô sorsát. Ezt próbáltam ellensúlyozni úgy, hogy a darab végére mindenki rátaláljon a párjára. E dramaturgiai hiányosság ellenére ez Huszka elsô igazi nagy sikere, amely az ôsbemutató után százszor ment táblás házzal.

— A szereplôk kiválasztása, gondolom, nem okozott gondot.

— Még ha kevesen is vagyunk, ehhez a darabhoz minden nehézség nélkül sikerült össszeállítani a szereplôgárdát.

— Nem tart attól, hogy ez az operett is a János vitéz sorsára jut, amelyet idén tavasszal csupán kétszer játszottak, és utána lekerült a mûsorról, pedig sikeres produkció volt?

— Nagyon remélem, hogy elnyeri a közönség tetszését, egész évadban, és még sokáig mûsoron fogjuk tartani ezt is, a János vitézt is.

— Ennyi tapasztalat után ennek az operettnek a rendezése nem okozhatott Önnek különöebbs fejtörést.

— Egy darab rendezése mindig kihívás, erôpróba mindenkinek. A próbák során is elôfordult, hogy húztunk, változtattunk, ha a körülmények megkívánták.

— A darab bemutatója óta eltelt száz év, és elôfordulhat, hogy az, ami akkor tetszett, mára veszített értékébôl, mondanivalójából.

— 1902-ben mutatták be, és azóta minden téren jelentôs változások történtek. Az operett témáját kortalan történetnek tartom, amelyhez elengedhetetlen a felvilágosult királynô figurája, aki józan eszétôl, éleslátásától vezérelve beleegyezik... na de ne áruljuk el a darab poénját.

— A való életben is volt példa arra, hogy a királyi sarj polgári házastársat választott.

— Ennek az operettnek is volt egy olyan változata, ahol a királyfi elveheti Annie-t, de le kell hogy mondjon trónjáról. Ezt a változtatást utólagosan írták hozzá, amelyet a 30-as években megtörtént valóság kényszerített ki.

— Tehát a szerelem tényleg minden akadályt legyôz, és áthág minden társadalmi korlátot?

— Feltétlenül. Ma már semmi sem tekinthetô legyôzhetetlen akadálynak: elég, ha csak a monacói hercegnôk viharos szerelmi életét nézzük, bár az angol uralkodó család ilyen vonatkozásban konzervatívabb.

— A próbaszakasz végéhez közeledve, mit emelne ki?

— Szeretném megköszönni a stábnak, Witlinger Margit tervezônek, Mândrutiu Mihail balettmesternek a segítséget. Hadd említsem meg Nagy Ibolya korrepetitort, aki nem csak végigzongorázta a próbákat, hanem a szólisták zenei betanítása is az ô feladata volt. Végül, de nem utolsó sorban, végsô fôhajtásként meg szeretném említeni Horváth Béla nevét, akitôl annak idején sokat tanultam. Ô volt az, aki elôször bízott meg ilyen feladattal.

— Hogyan vélekedik a kosztüm- és díszlettervezô Witlinger Margit?

— Januárban fogtam hozzá a tervek elkészítéséhez: ez a munka két hónapot vett igénybe, majd néhány hónapos szünet következett, a kivitelezést szeptemberben kezdtük el.

— Mennyire hangsúlyozta az operett mesés jellegét?

— Grafikusként kedvenc témáim közé tartozott a meseillusztráció. Mindig is közelállónak éreztem a játékosság, a humor megjelenítését. Ez alkalommal az volt az érzésem, mintha a meseillusztráció kinagyított mása jelenne meg a színpadon.

— Ennek függvényében hogyan jellemezné a kosztümöket, díszleteket?

— A kosztümök hagyományosak: sok a fodor, a masni, a díszítés. Ami a díszletet illeti: a londoni utcarészlet megtervezésével kezdtem. Ezen kisebb változtatásokat eszközölve a palota kertrészlete tárul a nézô elé.

— Mennyire volt szükség leleményességre? Rengetegbe kerülhetett a sok ruha...

— Az operettnél a látvány a döntô — ezt kívántam a megfelelô kosztümökkel visszaadni. A ruhaanyagok egyrésze már raktáron volt, az újonnan vásárolt anyagok pedig nem voltak drágák.

— Hogyan jellemeznéd az operett zenéjét? — kérdeztük Horváth József karmestert, aki a bemutatón fogja vezényelni a mûvet.

— Huszka ezt az operettet pályája kezdetén írta, ezért stílusának alapvetô jegyei megtalálhatók ugyan, de nem a kiforrott Huszka-zene. A betanulás és a vezénylés számomra nem okozott gondot.

Az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) rendezésében csütörtök este a Báthory István líceum díszterme adott otthont Erôss Zsolt Hegymászás 8000 méter feletti csúcsokon címû vetítésének, amely egy többállomásos erdélyi turné része. A Mount Everest elsô magyar megmászójának elôadását nagy érdeklôdés övezte. Interjúnk ezt követôen készült.

— Miért hegymászás? Miért nem foci, kosárlabda vagy valami más?

— Elég jó voltam általában a sportokban: tehetséges futballista voltam, félpályáról kosarat dobtam. Gyergyóban, ahol a gyerekkoromat töltöttem, élénk a sportélet. Jelentôs volt a tornászcsapat, meg a hoki, ami nagyon népszerû arrafelé, a síelés — gyerekkorom óta síelek, de nem versenyszerûen. A többi sport, amit próbálgattam — birkózás, hoki — nem tudott olyan szinten megfogni. Nem szerettem például a "kínzó" edzéseket... Persze a hegymászásban is van ám edzés. Amikor hegymászó lettem Gyergyóban, nagy köröket kellett szaladni a város körül, meg katonai pályán kellett különbözô létrákon mászkálni, erôgyakorlatozni. De a hegymászás belecsöppentett gyerekként akkora kalandot, akkora élményt jelentett számomra, ami nagyon megragadott. És nemcsak a fizikai mozgásigényemet elégítette ki, hanem szellemileg is megfogott.

— Tehát a kaland az, ami vonz az alpinizmusban? Vagy esetleg a tájak szépsége?

— A természet szépsége csak jutalom a hegymászónak. Az az érdekes, hogy ha valakibôl hegymászó lesz, akkor is fölmegy a csúcsra, ha köd borul a tájra, pedig elvileg nem lenne értelme, hiszen még körül sem tud nézni. Azért a hegymászásban a kihívás a döntô. Ott van egy hatalams hegy, a természet hatalmas ereje, és azzal együtt élni, mozogni, feljutni rá: ez csodálatosan szép, nagy kihívás.

— Mennyire van jelen ebben a kihívásban a teljesítménykényszer, az, hogy te legyél az elsô, aki felér?

— Én nem szeretem az elsô szót. Azt szeretem, ha én és a természet vagyok. Itt nincs helye elsônek meg másodiknak. Ez a dolog a médiának fontos. A média szeret bélyegezni, szereti felhívni valamire a figyelmet. Erre jók ezek az "elsôk". Engem nem különösebben érdekel, hogy ki, hogyan, hányadiknak mászott fel. Olyan szempontból érdekel, hogy nagyon becsülöm a teljesítményeket, valamint a szép, kalandos leírásokat, képeket. De olyan szempontból nem érdekel, hogy befolyásolja az én hegymászó ambícióimat. Tehát ha valaki elôttem már megmászott egy hegyet, az engem nem zavar, vagy ettôl még nem merül fel az, hogy a hegy már ne érdekelne annyira.

— Érezted már úgy, hogy itt a vég?

— Voltak kétségbeesett pillanataim, de sohasem adtam föl. Amikor zuhantam lefelé a Nanga Parbaton, akkor sem adtam föl. Nagyon jól tudtam, hogy bármelyik pillanat lehet az utolsó, mert ha az ember zuhantában eltalál egy kiugró hegyrészt, akkor annak annyi, de tudatos maradtam, és tudtam cselekdeni, úgyhogy megúsztam a helyzetet.

— Azért elég sokan vesztik életüket hegymászás közben. Ez nem félemlít meg?

— De. Ez a legrosszabb része a hegymászásnak. De hozzátartozik ahhoz. Minden biztosítási és egyéb technika erre való: hogy elkerüljük a baleseteket. Mindig nagyon elgondolkodtattak a tragédiák. Megpróbáljuk megérteni, kielemezni ôket... De ha a hegymászásból kiiktatnánk a veszélyeket, akkor szinte teremsporttá válna.

— Mi az, ami ilyenkor továbbvisz?

— Mérlegelni kell. Én azt mondom, hogy az ember hallgasson az érzéseire. Érezni kell azt, hogy mi mennyit ér. Ha elveszítek egy barátot a hegyen, az hihetetlen megpróbáltatás, hihetetlen sokk. Én mérlegelem egyfolytában: megéri ez nekem? De hát a hegymászás olyan sokat adott és ad hozzá az életemhez, hogy így is megéri. És persze annyira derülátónak kell maradnom, hogy bízzam abban: velem ez nem fog megtörténni. Olyan az egész, mint egy autóbaleset: elmegyünk mellette, pedig velünk is megtörténhet.

— Gondoltál-e már arra, hogy mikor hagyod abba? Milyen kihívások várnak még teljesítésre elôtte?

— Nincsenek kötelezô kihívások. Vágyaim vannak. Rengeteg szép vágyam van, rengeteg hegyfeladat. De nem is szívesen nevezek meg ilyet: miért emeljem ki egyik vagy másik hegyet?

Hogy meddig? Ki szeretnék öregedni belôle. Beleöregedni. Egy hegymászónak az a szép befejezés, ha bele bír öregedni.

— Melyik a legközelebbi vágy?

— Nepálban lesz egy jelentôsebb expedíció. Évente próbálkozunk egy-egy expedícióval, a legközelebbi az a nepáli nyolcezres Dhaulagiri. Persze, még csak terv szintjén van, és ilyenkor még rengeteg a kétség, hiszen tudom, hogy mennyi pénzt kell erre összeszedni.

— Tényleg, hogyan gyûlik össze? Elvégre a hegymászás nem tartozik a legnépszerûbb sportok közé...

— Nem olyan nehéz szakma a pénz megszerzése, de a hegymászás valóban mostoha körülmények között próbál létezni. A szponzornak az a lényeg, hogy az ô neve ne egy tragikus eseménnyel fonódjon össze, de szerintem a hegymászás sem rejt több kockázatot magában, mint például a Forma–1. És hát a Forma–1 azért nagyon sikeres a pénzbegyûjtések terén, tehát csak a menedzselésen múlik. Szerintem elég unalmas, hogy az autók ott köröznek a pályán, a hegymászás ennél sokkal izgalmasabb. Ha megfelelôen tálalod a hegymászást, fel lehet kelteni az érdeklôdést vele. Egyébként a szponzoroknak csak a médiamegjelenések számítanak.

— Hogyan telnek egy hegymászó napjai "otthon"?

— Ez nagyon sokrétû. Mostanában például nagyon sokat dolgoztam az elôadásaim összerakásával, éppen a digitális világnak próbálok megfelelni, és most már DVD-re tettem fel a képeket, videókat — különben épp itt Kolozsváron volt a premier, amikor a vetítés elôször ment DVD-rôl. Ebbe is bele kell tanulni, hiszen a képeknek össze kell állniuk egy elôadássá. Mindezt tudni kell bemutatni, elôadni. Könyveket, naptárakat is készítek. Úgyhogy sok kihívás van az úgymond polgári életemben is. A lényeg, hogy minden a hegymászáshoz kapcsolódik.

A Báthory dísztermében már fél órával az elôadás elôtt gyülekezni kezdtek az érdeklôdôk, a minél jobb "mozizóhely", az elsô sorok elfoglalása reményében. Az elôadás kezdete elôtt már zsúfolásig telt a terem: minden szék foglalt volt, a falak mellett végig álltak az emberek, míg a fiatalabbak az elsô széksor és a vetítôvászon között a földön foglaltak helyet. Jó volt látni azt a szép számú fiatalt — tizen-huszonévest — aki kíváncsi volt a nem mindennapi, a természetet és az emberi bátorságot dicsôítô elôadásra.

Aztán a várva várt képsorok is peregni kezdenek, miközben Erôss Zsolt csillogó szemmel mesél, magyaráz. Nincs is a teremben, ismét a hó birodalmában menetel, s csak egy-egy közönséget feldobó poén vagy egy korty ásványvíz erejéig "tér vissza" a díszterembe, hogy kis pihenô után újabb csúcsok ostromára induljon.

Eközben olyan világ tárul elénk, amely elkápráztat szépségével, az ég felé törô csúcsok magasztosságával. Ugyanakkor pedig talán kicsit meg is ijeszt. Mintha szédülnénk a többszáz méteres szakadékok láttán, amelyek "alattunk" tátonganak, s mintha éreznénk a függôhídak, acéllétrák ringását a lépések ritmusára.

Sorra tûnik fel a Nanga Parbat, a Mount Everest, a Gasherbrum I. és II., a K. I. és K. II., testvéreikkel együtt, mértani formákba vágott jégszobrokkal a többszáz méter hosszú gleccserek hátán, amelyek között az alpinisták a legjobb esetben holmi apró hangyácskáknak tûnnek, amelyek hátukon hatalmas csomagokkal libasorban igyekeznek, egyik sorban felfelé, a másikban lefelé. A csúcsokon zászlóként repül a felkavart hó: legalább 150 km/órás sebességgel süvít a szél, miközben még feljebb az egzotikusan kék égbolt és a mindent elárasztó napsugarak csalókán hirdetik a szép idôt. Most éppen a Mount Everesten vagyunk, már a harmadik alaptáborban, jóval 7000 méter felett. Innen indulnak a csúcskísérletek. Még néhány perc (a vetítôvásznon, hiszen a valóságban közben napok telnek el), és már a magyar zászló lengedezik a világ tetején. Az elsô magyar zászló, amely felkerült ide.

A nézôközönség spontán tapsviharban tör ki. Amely a magyar zászlónak is szól, de Erôss Zsoltnak is, aki ezt a páratlan teljesítményt elérte, s emellett a magyar alpinisták közül elsônek — és eddig egyedüliként — gyûjtötte be azt az öt 7000 feletti csúcsot, amelyekkel a Hópárduc címet kiérdemelte.

Az elôadás után még hosszú ideig nem sikerült Zsolthoz közel férkôznöm: a vetítés utáni tapsvihar hamar átalakult autogrammosztogatássá. Képeslapjai, fotóalbuma, életrajzi könyve és a fotóiból összeállított falinaptára annak ellenére nagy kelendôségnek örvendett, hogy korántsem osztogatta ôket potom áron. A dedikálás, beszélgetés és fényképezkedés az érdeklôdôkkel több mint egy órát tartott. Ez idô alatt nem egy fiatal kérdezte meg, a korábban látott képek bûvöletében: hogyan lehetne ô is hegymászó?

Erôss Zsolt pályája minden bizonnyal választ tud nyújtani erre a kérdésre. Hiszen elôadása során, illetve azt követôen a hírnév ízétôl meg nem fertôzött embert ismerhettünk meg, akit így lehet a legjobban jellemezni: fôállású hegymászó. S el kell ismernünk, hogy ebben tényleg profi, még akkor is, amikor egyik kezében éppen videokamerát tart, a következô naptár, album, fotókiállítás vagy vetítés képanyagára gondolva.

Az erdélyi származású, majd még az 1989-es változások elôtt Magyarországra áttelepült Erôss Zsolt talán már maga sem tudja lélegzetvétel nélkül felsorolni mindazokat a csúcsokat, amelyeket meghódított. A csíkszeredai születési Erôss Zsolt 13 éves korában — most harmincas éveit tapossa — a Békás szorosban kezdte mûvelni ezt a... nem is tudom, minek nevezzem: extrém sportot, kalandozást, bolondságot, játékot a magassággal és a halállal? Talán mindenbôl van benne egy kicsi... Azóta járt a Kaukázusban, a Pamírban, a Karakorumban, az Alpokban, a Himaláján — mindezt a magyar útlevél tette lehetôvé számára, miután 1988-ban áttelepült az anyaországba. Egyedül mászta meg a 8126 m-es Nanga Parbatot, majd 2002. május 25-én "ért fel a csúcsra", a Magyar Mount Everest Expedíció egyedüli tagjaként. Egy órát töltött a világ fölött, 8850 méteren, ahová szinte oxigénpalack nélkül mászott fel. A siker körülményeit különben jól tükrözi az, hogy míg például a nyugat-európai alpinisták több mint 60 000 dollárt költenek (fejenként) egy expedícióra, a teherhordó serpákra és különleges felszerelésekre, Zsolt — társaihoz hasonlóan — ennek az egyharmadából gazdálkodott. Különben 1994 óta Hópárduc, amióta megmászta a volt Szovjetunió öt híres csúcsát (Tien San: Han Tengri, Podeba; Pamír: Lenin, Korzsenyevszkaja, Kommunizmus- csúcsok). A világ tetejére harmadik próbálkozásra jutott fel: 1996-ban 8300, 2001-ben 7700 méterig jutott, mígnem harmadik nekifutásra sikerült a magyar sportttörténelmi siker. 1997-ben a Himalájára olyan útvonalon jutott fel, melyet a világon még senki sem teljesített, majd 1999-ben elsô magyarként extrém szólómászással ért fel a 8126 m-es Nanga Parbatra. 2000-ben új útvonalat nyitott a Nyugati Karakorum legmagasabb csúcsára, az errôl az oldalról még mászatlan Dithagil Sarra (7885 m).

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 40 193 lej, 1 USD = 33 523 lej, 1 magyar forint = 152 lej.

Matematikát tanítok. Telefon: 573-640. (0008)

Debreceni VSC-MegaForce–PAOK Szaloniki (görög) 0–0. Amikor a gólnélküli döntetlen továbbjutással ér fel: az idegenben kiharcolt 1–1 után ez volt a minimális feltétel a debreceni boldogsághoz, s ezt a követelményt sikerült teljesíteniük a Loki játékosainak.

Közel két évtizeddel ezelôtt fordult elô, hogy valamelyik magyar csapat valamelyik európai kupasorozatban "túlélte" az ôszi idényt, s elérte a kupatavaszt. Az UEFA-kupa 1984–1985-ös kiírásában a Székesfehérvári Videoton a döntôig menetelt.

A hellén együttes, mint várható volt, nagy nyomást gyakorolt a Debrecenre, de a hajdúsági együttes állta a sarat. Sôt, az utolsó elôtti percben akár meg is nyerhette volna a mérkôzést, amikor Halmosi bal alsó sarokra tartó lövését a kapufára ütötte Atmacidisz, a labda viszont kifelé pattant.

Debrecenben 6500 nézô volt kíváncsi az izraeli Alon Yefet vezette találkozóra. Szentes Lázár a következô csapattal vívta ki a továbbjutást: Sandro Tomics — Nikolov Balázs, Éger László, Flavio Pim, Szatmári Csaba — Dombi Tibor, Habi Ronald, Sándor Tamás, Kiss Zoltán (90. perc Csehi Zoltán), Böôr Zoltán (70. perc Vincze Gábor) — Bajzát Péter (70. perc Halmosi Péter).

Fantasztikus hangulatú küzdelmes mérkôzés után a Debreceni VSC-MegaForce idegenben lôtt góllal jutott tovább az UEFA-kupa 3. fordulójába.

Good játék, nyet továbbjutás
FC Liverpool (angol)–Bukaresti Steaua 1–0 (0–0). Egy gól. Ennyi kellett volna a Steauának ahhoz, hogy továbbjusson a Liverpool ellenében. Persze, úgy, hogy hálója érintetlen maradjon. Mindez már Bukarestbôl nézve is elég nehéz feladatnak bizonyult Angolhonban, ahol Victor Piturcã tanítványai végül alulmaradtak, de mindenképpen emelt fôvel búcsúztak az idei UEFA-kiírástól. A román csapat abból indult ki, hogy nincs mit veszítenie, s így felszabadultan, mondhatni remekül játszott nagynevû ellenfele otthonában. Claudiu Rãducanu már a 3. percben megszerezhette volna a várva várt találatot, hogy aztán késôbb Aliutã és Dinitã hagyja ki a legnagyobb helyzeteket. Közben a német Florian Meyer a második félidô elején nem adott meg eléggé egyértelmû 11-est Claudiu Rãducanu buktatásakor, viszont gólt szerzett alig néhány másodperccel késôbb Kewell, a legfélelmetesebb és leghíresebb, végig nagyon veszélyes liverpooli támadó, Owen beadásából. Egy gól még mindig a hosszabbítást jelentette volna a román gárdának, de az utolsó percek fölénye és sorozatos támadásai ellenére a vendégcsapat képtelen volt kapuba juttatni a labdát. Ennek eredményeképpen a Liverpool, ha a vártnál nehezebben is, de továbbjutott, míg a román bajnokesélyes azzal vigasztalódhat, hogy szépen játszott és kevesen múlott, s közben hazai szokásához híven hibáztathatja a kiesésért a bírót. A Liverpool 2–1-es összesítéssel lépett tovább.

Bukaresti Dinamó–Szpartak Moszkva (orosz) 3–1 (1–0). Bár a továbbjutó kiléte mondhatni már az elsô mérkôzésen eldôlt, a "vörös kutyák" mindent megtettek azért, hogy csoda történjen a visszavágón. Az elsô perctôl kezdve megrohamozták a jóformán — a 11-est leszámítva — egyetlen kapurarúgást sem küldô oroszokat, Claudiu Niculescu már a 2. percben megszerezhette volna a vezetést. Ez végül a 27. percben történt meg, amikor Dãnciulescu Perényi hibátlan beadásából nyugodtan helyezett a rövidsarokba. A második, immár reménykeltô találatra sokáig kellett várni: miután a 43. percben Tames lövése a kapufát találta el, az 59. percben szögletrúgást követôen Zicu fejjel talált be az orosz kapuba. Negyedóra múlva pedig úgy tûnt, valóban csoda történhet: a 74. percben a Kebe szabálytalansága miatt megítélt 11-est Dãnciulescu értékesítette. Még csak egy gól hiányzott ahhoz, hogy a továbbjutás ne csak álom legyen, s néhány percig úgy tûnt, a helyzetek és a mezônyfölény tükrében, hogy a maradék negyed óra alatt a Dinamó képes lesz megszerezni e létfontosságú 4. találatot is. Az álmot Parfenov oszlatta szét, aki Iordache büntetôfelületen belüli szabálytalankodása miatt 11-est lôhetett, s bizony nem hibázott. Ekkor ugyanis már nem egy, hanem három perc alatt három találatot kellett volna szerezniük Ioan Andone tanítványainak, ami egyenértékû volt a lehetetlennel. Elbúcsúzott tehát a Dinamó is, amely, akárcsak a Steaua, azzal vigasztalhatja magát: szép búcsú volt. A Szpartak 5–3-mal jutott tovább.

A visszavágók további eredményei
(kiemelve a továbbjutó, zárójelben az összesítés):
Levszki Szófia (bolgár)–Slavia Prága (cseh) 0–0 (2–2, az idegenben lôtt gólok döntöttek), Groclin Grodzisk Wielkopolski (lengyel)–Manchester City (angol) 0–0 (1–1, az idegenben lôtt gól döntött), Dnyepr Dnyepropetrovszk (ukrán)–Dinamó Zágráb (horvát) 1–1 (3–1), Torpedó Moszkva (orosz)–Villarreal (spanyol) 1–0 (1–2), AC Párma (olasz)–Salzburg (osztrák) 5–0 (9–0), Teplice (cseh)–Feyenoord Rotterdam (holland) 1–1 (3–1), Bröndby (dán)–Schalke 04 Gelsenkirchen (német) 2–1 (3–3, 11-esekkel 3–1), RC Lens (francia)–Gaziantepspor (török) 1–3 (1–6), Crvena Zvezda Belgrád (szerb-montenegrói)–Rosenborg Trondheim (norvég) 0–1 (0–1), Arisz Szaloniki (görög)–Perugia (olasz) 1–1 (1–3), Molde (norvég)–Benfica Lisszabon (portugál) 0–2 (1–5), Wisla Krakkó (lengyel)–Valerenga Osló (norvég) 0–0 (0–0, 11-esekkel 3–4), AJ Auxerre (francia)–Utrecht (holland) 4–0 (4–0), Newcastle United (angol)–FC Basel (svájci) 1–0 (4–2), Sochaux (francia)–Borussia Dortmund (német) 4–0 (6–2), Heart of Midlothian (skót)–Girondins Bordeaux (francia) 0–2 (1–2), Hajduk Split (horvát)–AS Róma (olasz) 1–1 (1–2), Real Mallorca (spanyol)–FC Koppenhága (dán) 1–1 (3–2), FC Barcelona (spanyol)–Panioniosz (görög) 2–0 (5–0), Sporting Lisszabon (portugál)–Genclerbirligi (török) 0–3 (1–4).

A Maccabi Haifa (izraeli)–FC Valencia (spanyol) mérkôzést a törökországi robbantások miatt december 11-re halasztották. A harmadik kör sorsolására december 12-én kerül sor, a játéknapok: február 26. és március 3.

Összeállította: B. B., P. J. A.

Számban viszonylag szegényebb, de mégis márkás eseményekkel várja a sportvilágot az esztendôt berekesztô december. Csupán ízelítôül néhány kiemelkedôbb állomás idôrendi sorrendben:

4-tôl 7-ig: olimpiai kvalifikáló kajak-kenu verseny Athénban.

5-én: a 2006-os labdarúgó világbajnoki selejtezô csoportjainak sorsolása a Majna menti Franfurtban.

5-tôl 18-ig: a 17. nôi kézilabda-világbajnokság Horvátországban.

6-tól 12-ig: olimpiai selejtezô jellegû cselgáncsverseny a japán Fukuokában.

7-én: triatlon világbajnokság az új-zálandi Queenstownban.

11-tôl 14-ig: rövidpályás (25 m-es medencés) úszó Európa-bajnokság Írországban.

13-tól 14-ig: olimpiai szintteljesítô súlyemelô verseny Athénban.

14–21. között: ifjúsági asztalitenisz világbajnokság Chilében.

18-án: díjugrató Világkupa, Londonban.

19-én: díjugrató Világkupa, Genuában.

25-tôl 2004. január 4-ig: utánpótlás jégkorong vb, Finnországban.

26–30. között: karácsonyi nagydíj vitorlázó fesztivál a spanyolországi Palamosban.

27–28-án: karácsonyi nagydíj úszó fesztivál a spanyolországi San Sebastianban.

29-én: a németországi Oberstdorfban kezdôdik a január 6-ig tartó hagyományos évbúcsúztató és újév köszöntô Négysánc síugró verseny.

Ami ezután következik, az már kizárólag a 2004-es évé. Az évezred elsô nyári olimpiai esztendôjéé...

László Ferenc

December elsején második alkalommal rendezik meg a Gens hosszútávfutó versenyt. Mégpedig nem is akármilyen hosszútávút, hanem a 100 km-est. A Generatii educate pentru Naturã si Sport Alapítvány, a polgármesteri hivatal és helyi tanács, valamint a Kábítószer-megelôzô és Tanácsadó Megyei Központ szervezésében sorra kerülô rendezvény rajtja december 1-én reggel fél nyolckor lesz a Széchenyi téren. A versenyzôk Kolozsvár–Szészfenes–Tordaszentlászló–Oláhléta–Torda–Kolozsvár útvonalon róják le a 100, sôt, egészen pontosan 102 km-s távot. Amint azt Stefan Ionescutól, a verseny elnökétôl megtudtuk, a versenyre eddig 15 személy jelentkezett egyéniben, illetve 84 a stafétaversenyre (4 x 25 km) — köztük 6 nô is —, de a beiratkozás vasárnap délutánig nyitott, amikoris 6 órakor a volt Colina szállóban megtartják a technikai gyûlést. A díjak teljes értéke 151 millió lejre rúg, amibôl az elsô helyezettek 20 millió kapnak (stafétáknál ez 9 millió).

A 100 km-es versennyel egy idôben krosszversenyre is sor kerül. Az indulás ugyancsak fél nyolckor van a Széchenyi tértôl, a versenyzôk 4 km-t tesznek meg, a Monostor végi hídig. Az elsô hat helyezett itt is pénzjutalomban részesül, a gyôztes 600 000 lejt kap, de a résztvevôknek egy tábla csokival is kedveskednek a szervezôk.

(balázs)

Kolozsvári U ACSA Terapia–Eregli Erdemirspor 44:55 (8:18; 13:12; 16:11; 7:14)

Gyôzelem nélkül zárta szereplését az Európa Kupa Déli csoportjának D alcsoportjában Kolozsvár nôi kosárlabdacsapata. De míg a korábbi mérkôzéseken egyértelmûen jobb ellenfelektôl kapott ki az U, ezúttal a verhetô Erdemirspor együttesét látták vendégül. Pontosabb játékkal akár gyôzelem is születhetett volna, de a rengeteg labdaeladás, hibás passzolás és erôtlen próbálkozás miatt nyeretlen maradt a hazai pályán játszó U. De így is örvendhettek a sportcsarnokba csütörtök délután kilátogatók, hiszen izgalmas mérkôzést láthattak, amelynek csak az utolsó negyedében voltak képesek végleg elhúzni a törökök.

Az elsô negyed katasztrofálisra sikerült, a vendégek amerikai centerét, Schumachert nem lehetett megállítani, és csak a negyed végén pályára lépô Vescan tudta tíz pontra csökkenteni a hátrányt (8:18). A 16. percben már csak hat pont volt a különbség (19:25), de az Erdemir ismét bekeményített a félidô végére (19:30). A harmadik negyed végén ismét Vescan volt az, aki kétszer is betalált, s így a vendégek négypontos elônnyel (37:41) kezdték az utolsó tízpercet. Sajnos, a következô hat percben egyetlen kosarat szerzett az U (miközben az amerikai center három dobásukat blokkolta), s ez elég volt ahhoz, hogy az Erdemir végleg elhúzzon (39:52). Ezután már csak szépítésre volt idô.

Az U legjobbja egyértelmûen Musat volt, aki végig maga után húzta a csapatot nagyszerû védelmével és harciasságával, és tíz pontja mellé 13 lepattanót szerzett és 7 labdát "lopott". A sérülésébôl visszatért Vescan volt a csapat pontkirálya, de játékán érzôdött: még nem lendült formába.

Pontszerzôk:

U ACSA Terapia: Vescan 13 pont (1 x 3), Musat 10, Nicolaescu 7 (1), Mãrginean, Ondreikovics és Sztasszelko 4–4, Urse 2.

Erdemirspor: Akkaya 16 pont (1 x 3), Schumacher 14 p, 10 lepattanó, Kolcalar 9 p (1), Kartaltere 7 p, Piroglu 5 p (1), Gökce 4p, Slijahova 0 p, 12 lepattanó.

Balázsi-Pál Elôd

A Melbourne-i Davis-kupa döntô elsô mérkôzésén Lleyton Hewitt maratoni csatában, óriási küzdelemben, 4 óra alatt 3:6, 6:3, 3:6, 7:6 (0) 6:2 arányban legyôzte Juan Carlos Ferrerót. A tavalyi wimbledoni bajnok a Rod Laver arénában 15 ezer nézô elôtt diadalmaskodott az idei Roland Garros gyôztese ellen.

A spanyol kezdett jobban, rendkívül jól összpontosított, s 39 perc alatt nyerte az elsô játszmát, úgy, hogy mindössze három ki nem kényszerített hibát vétett. Hewitt sem késlekedett sokáig a válasszal, s 35 perc alatt egyenlített ki.

A folytatásban ismét a világranglistán 3. Ferrero jutott elônyhöz. A 4. játszmában a 22 éves ausztrál sztár már 5:3-ra vezetett, ám elveszítette saját adogatójátékát, ellenfele kiegyenlített, de a rövidítésben Hewitt volt a jobb, aki a hazai közönség lelkes biztatása mellett, még a reménytelennek tûnô labdákat is elérte.

A döntô játszmában aztán a 22 éves volt világelsô már ellenállhatatlan volt: azonnal elnyerte az egyre jobban lankadó, s alapvonalon is hibázó spanyol szervajátékát, s magabiztosan nyerte az utolsó játszmát.

A nap második mérkôzésén összejött az egyenlítés, Mark Philippoussis négy játszmában 6:4, 6:4, 4:6, 7:6 (4) arányban kikapott Carlos Moyától.

A spanyolok 27 éves klasszisa 3:3 után vette el a vele egykorú ausztrál adogatójátékát, s 41 perc alatt nyerte az elsô szettet. A folytatásban 4:4-nél következett be ugyanez. Moyá — a tôle megszokott módon — magabiztosan játszott az alapvonalon, ám ezúttal a hálónál is jeleskedett. Philippoussis viszont sokat hibázott mindkét helyen, az elsô adogatásai is csak 49 százalékban jöttek be, így 49 perc alatt a második játszmát is elveszítette.

A harmadik szettben az ausztrál nagyon összeszedte magát, igaz ehhez az is kellett, hogy a spanyol többet hibázzon. Moyá sokszor rossz megoldást választott, amelyet ellenfele könyörtelenül kihasznált, s 46 perc alatt szépített.

A negyedik játszmában 6:6-ig fej-fej mellett haladt a küzdelem, a rövidítésben azonban a spanyol összpontosított jobban, egy káprázatos elütéssel elônyt szerzett, majd megnyerte a mérkôzést. Ezzel Spanyolország kiegyenlített.

• Hatalmas botrány kerekedett a nyitómérkôzés elôtt. A házigazdák a csapatok bemutatásánál annak rendje és módja szerint eljátszották az ausztrál himnuszt, majd a vendégek megrökönyödésére az egykori spanyol köztársasági nemzeti dal csendült fel.

A vendégek természetesen azonnal és élesen tiltakoztak, sôt, szándékos provokációt véltek felfedezni a kínos közjáték mögött. Ezután végre felhangzott a hivatalos spanyol himnusz, s negyedórás csúszással megkezdôdött az összecsapás.

Az ausztrálok — levélben és szóban is — bocsánatot kértek, s ígéretet tettek arra, hogy a szombati és a vasárnapi kezdés elôtt újra elhangzik a valódi nemzeti dal.

Polgár Juditnak a Tehetség és Kurázsi versenyen lejátszott, Berkes Ferenc elleni mérkôzését találta a legjobbnak egy nemzetközi zsûri, amely a Chess Informant 87. kötetének partijait elemezte.

A magyar nagymester — aki az utóbbi hónapokban nyújtott nagyszerû teljesítményének köszönhetôen várhatóan az elsô tízbe kerül a férfi világranglistán — remek támadójátékkal villámgyôzelmet aratott az ifjúsági világbajnok Berkes ellen. Ez a parti a lehetséges 90 pontból 69-et szerzett, 13 ponttal többet, mint a második Szirov (spanyol)–Van Wely (holland) mérkôzés.

Az áprilisi, budapesti tornát az angol Nigel Short nyerte, Polgár Judit második lett.

A nyertes parti, Polgár–Berkes: 1. e4, e6; 2. d4, d5; 3. Hc3, Hf6; 4. Fg5, d:e4; 5. H:e4, Fe7; 6. F:f6, F:f6; 7. Hf3, 0–0; 8. Vd2, Hd7; 9. 0–0–0, Fe7; 10. Fd3, b6; 11. Heg5, h6; 12. Fh7+, Kh8; 13. Fe4, h:g5; 14. g4, Bb8; 15. h4, g6; 16. h:g5+, Kg7; 17. Vf4, Fb7; 18. Bh7+, K:h7; 19. Vh2+, Kg8; 20. Bh1, F:g5+; 21. H:g5, V:g5+; 22. f4, V:f4+; 23. V:f4, F:e4, 24. V:e4 1–0.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]