Web design and hosting by the

Hungarian Human Rights Foundation

A románok többsége nincs tisztában jogaival az egészségügyi ellátás terén – derül ki a napokban közzétett felmérésből. A második szakvélemény igénylése, az ajánlott kezelési mód elutasításának lehetősége ismeretlen a nagytöbbség számára, ugyanígy a különböző beavatkozások előnyeiről, illetve hátrányairól sem rendelkeznek pontos információkkal.

A felmérésben feltárt gondok egyik legsúlyosabbika, hogy a betegek és az orvosok között nagyon hiányos a kommunikáció, ezért azonban nem kizárólag az orvosok tehetők felelőssé. A megkérdezett biztosítottak 82 százaléka nyilatkozta, hogy kórházba utalásakor kapott tájékoztatást állapotáról, ennek ellenére a válaszadók mindössze fele mondta, hogy teljes mértékben tisztában van az elvégzendő beavatkozás mibenlétével, és kapott tájékoztatást a kezelés menetéről. A hazai orvosi kamara elnöke, Liviu Cocora szerint az orvosi egyetemek tantervét módosítani kellene, azért, hogy a majdani orvosok már tanulmányaik végzése alatt megismerkedjenek a kommunikáció alapfogalmaival.

Ugyanebből a felmérésből tudhatjuk meg, hogy az emberek egyharmada a betegségektől tart leginkább, a sorban az áremelkedések következnek, továbbá gyerekeik jövőjéért aggódnak, illetve egy esetleges háború kitörésétől félnek.

A válaszadók háromnegyede úgy véli, meg kell változtatni az egészségügyi rendszert, közel fele pedig úgy gondolja, az egészségügyi miniszterek magánérdekeik, illetve politikai csoportosulásuk érdekei szerint hoznak döntéseket. Ugyanakkor felénél többen nem volnának hajlandók többet fizetni minőségibb szolgáltatásért cserébe.

Az elmúlt évben a megkérdezettek 63 százaléka járt családorvosánál, fele vásárolt gyógyszert, mindössze 14 százalékuk járt fogorvosnál.

A gyakorlattá vált hálapénzzel kapcsolatban kiderült: legtöbben egyszerűen azért juttatnak ajándékot vagy pénzt orvosuknak, mert „így szokás". Legtöbben úgy vélik, így megnyerhetik orvosuk figyelmét, mások hálából teszik ezt, de általánosságban jobb ellátást remélnek a figyelmességtől.

Bár a tarifákat sehol sem rögzítik, a kórházba kényszerülő betegek nagy többsége nem érkezik felkészületlenül. A beteg tisztában van azzal, hogy a fizetéséből havonta levont egészségügyi biztosításnak legfennebb annyit köszönhet, hogy egyáltalán helyet kap egy adott egészségügyi intézményben. Tudja azt is, hogy – ahogy az élet minden területén országunkban – akkor számíthat bizonyos szintű szolgáltatásra, hogyha nem üres kézzel érkezik. Értesüléseink szerint Kolozsváron jobb, ha nem is megy szülni a kismama legalább hetven euró nélkül, hiszen minimum ötven a szülészorvosnak, húsz euró pedig a bábaasszonynak adandó hálapénz. A sebészeti beavatkozás sem olcsó mulatság: már csak az altatóorvos jóindulatát megnyerni legkevesebb kétmillió lejbe kerül, egy bonyolultabb műtét után 200–400 euró hálapénz sem ritka eset. Hogyha pedig igényt tartunk arra is, hogy a nővérek, ápolónők kitüntessenek figyelmükkel, legalább ötvenezer lejt kell csúsztatnunk a zsebükbe. Természetesen, a fentiek nem általános érvényűek és rengeteg olyan orvos van, aki a hippokráteszi eskü szavait megszívlelve végzi tevékenységét, ahogyan türelmes, emberséges ápolónők ezrei is dolgoznak a betegekért nap mint nap.

Most azonban, amikor a borravalót és a tanárok magánórából befolyó jövedelmét hivatalosítani, megadóztatni készülnek, a hálapénz jelensége sem söpörhető az asztal alá. Sajnos, a hiba itt is a rendszerben van, sem a gyakran túlhajszolt és alulfizetett egészségügyi dolgozók, sem a betegek nem tehetők felelőssé azért, hogy éltetnek egy ősrégi, beidegződött „hagyományt".

A Kolozs megyei parlamenti képviselők javaslatára került sor tegnap a kereskedelmi kamara Üzletemberek Klubjának szervezésében arra a találkozóra, amelyen részt vettek egyrészt a helyi parlamenti képviselők, másrészt intézmények, szakszervezetek és munkaadói egyesületek képviselői. A találkozó célja a munka törvénykönyvének tervezett módosítására tett javaslatoknak a megvitatása mindkét fél, munkaadók és munkavállalók részéről, illetve egységes álláspont kidolgozása a parlament elé terjesztés végett.

A jelen lévő munkaadók szerint a 2003-ban elfogadott munka törvénykönyvének kidolgozásánál illetve aláírásánál a munkaadók nem képviseltethették magukat megfelelőképpen, az akkori miniszter szakszervezetis „előélete" pedig rányomta a döntően munkáspárti jelleget a jogszabályra. Szerintük aránytalansághoz vezetett, hogy a munkáltatók jóval több kötelezettséggel rendelkeznek, mint az alkalmazottak. Többek között ezért is merült fel a törvény módosításának szükségessége, amelyre 2005-re kaptak ígéretet a munkaadók. Pillanatnyilag több módosítási javaslatot dolgoztak ki, ezeket kellene megtárgyalni és egységesíteni, hogy továbbíthassák a parlamentnek.

Az egyeztetésen részt vevő szakszervezetek képviselői a sajtóban korábban már ismertetett változtatásoknak a munkavállalókkal szembeni hátrányos jellegét hangsúlyozták. Kifogásolták a heti munkaidő meghosszabbítását lehetővé tevő szabályozási javaslatot, az egyéni munkaszerződés módosítását, amely a meghatározott időre történő alkalmazást már nem kivételnek tekintené, nehezményezik, hogy a munkaadók kibújnának az alól a kötelezettség alól, hogy időszakosan tájékoztassák az alkalmazottakat a cég gazdasági, pénzügyi helyzetéről, és sok esetben nem osztják a másik fél véleményét egyes előírások korlátozónak tartott jellegéről. Jogászok hozzászólása azonban sok esetben azt a benyomást keltette, hogy sem munkaadók, sem munkavállalók nem látják át jogi vonatkozásaiban a törvényszöveg egyes részeinek jelentését.

Kónya-Hamar Sándor képviselő szerint nem a mennyiségi fogalmakra kellene helyezni a hangsúlyt, hanem a hatékonyságot kell pártolni, a munkás osztálynak pedig semmiképpen sem szabad elveszítenie jogait. A parlament szakmai érdekek figyelembe vételével fog majd dönteni a törvénykönyv módosításánál, a hatékonyságra vonatkozó javaslatok elfogadásával.

A munkavállalók és munkaadók közötti egyeztetések folytatódnak.

A Demokratikus Szakszervezetek Országos Szövetsége (CSDR) Kolozs megyei szervezetének tüntetésével ért véget péntek délben az a szakszervezeti tiltakozássorozat, amely hétfőn a Romániai Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége – Testvériség (CNSRL-Frăţia) felsorakozásával kezdődött — majd a testvérszervezetek sztrájkőrségével folytatódott kedden, szerdán és csütörtökön –, és amelyet azért indított útjára a szindikátus, hogy tiltakozzon a kormány munkatörvénykönyv-politikája ellen.

A mintegy ötven tüntető transzparenseket emelt a magasba, és büszkén beszélt arról a levélről, amelyet amelyet a romániai szakszervezetekkel szolidáris nyugati testvérintézmények – többek között a ETUC, az ICTFU és a WCL – küldtek Tăriceanu miniszter elnöknek, amelyben kifejtik azon véleményüket, miszerint a romániai szakszervezetek nélkül egyszerűen képtelenség munkatörvénykönyv-politikát meghatározni. A John Monks, Guy Ryder és Willy Thys szakszervezeti líderek szignójával ellátott levelet többtucat példányban sokszorosították, mintegy bátorításképpen.

Stanca Constantinescu, a CSDR Kolozs megyei fiókjának az elnöke a Szabadságnak elmondta: elégedetten nyugtázza, hogy a CSDR oszlopos tagjai – a Mentőszolgálat, a Feleacul, a Vízügyi Igazgatóság és a Kolozs megyei közoktatási szakszervezet (SLIPC) és mások – képviseltették magukat ezen a megmozduláson. – Reméljük a mi fellépésünk és a többi szakszervezeté jobb belátásra bírja majd a kormányt – mondta.

Lucia Cojocaru, a Kolozs megyei közoktatási szakszervezet elnöke úgy vélte: mivel egy mamutszakszervezet tagjaként vettek részt a megmozduláson, a pedagógusok ügye is könnyebben előbbre mozdítható. – Bennünket főleg a meghatározatlan időre szóló szerződések megszűnése aggaszt e témakörben – mondta az elnök, aki a legmutatósabb transzparenst hordozta, nevezetesen azt, amelyen az iskolák tönkretételének sötét jövőképe sejlett fel. Rámutatott: eddig is állandó viták témáját képezte a tanárok túlórája, de most, az új munkatörvénykönyv-tervezet értelmében azt tehet a tanárok ún. iskolán kívüli tevékenységeinek elbírálása terén a kormány, amit csak akar.

A szakszervezeti küldöttség 14 órakor a prefektúra képviselőivel találkozott. A beszélgetés természetesen ugyanazon témakörben forgott: a prefektúra nem döntőképes, így a kéréseket csak továbbítani tudja.

A tüntetés egyik sajátos epizódja a hazai szakszervezetek külföldi megítélésének képzeletbeli margójára kívánkozik. Az egyik kisebb szakszervezeti tömörülés tagja ugyanis úgy vélte: a nyugatiak mind írhatják szolidarizáló leveleiket, valójában kísérleteznek a románokkal; azt próbálják kipuhatolózni, hogy vajon milyen cirkuszokba kerül egy-egy ilyen tüntetés – azaz, hogy számukra mibe kerülne majd ugyanezt az utat végigjárni. Azt viszont mindenki örömmel vette tudomásul, hogy hétfőtől újra kezdődik a tánc – azaz a napokra beosztott tüntetéssorozat.

Komoly üzleti lehetőséget jelentenek a különböző polgármesteri hivatalok vagy megyei tanácsok által kiírt útjavítási licitek a hazai és a külföldi vállalatok számára. A cégvezetők körében közhely, hogy talán a legmagasabb nyereséget hozó üzleteket az állami vállalatokkal vagy közhivatalokkal lehet kötni többek között azért, mert ezek sohasem mennek csődbe.

Annak ellenére, hogy már eltelt tizenöt év az 1989-es változások óta, Romániában az utak továbbra is gyatra állapotban találhatók. Pénzhiány miatt a polgármesteri hivatalok inkább az időszakos kátyúzás mellett döntenek, átfogó útjavításra és korszerűsítésre nemigen kerül sor. Rendszerint, amikor valamelyik városháza mégis ráveszi magát egy nagyobb lélegzetű útjavításra, a rendelkezésre álló anyagi alapok elfogynak, a cég azonnal leállítja a munkálatokat, s a környék lakói hosszú hónapokon át kénytelenek elviselni az állandósult építőtelep eredményezte kellemetlenségeket.

Kolozsváron sem rózsás a helyzet a közutak állapotának vonatkozásában. A Funar-korszak idején a sajtó több ízben jelezte, hogy a városháza féltitkos árverések során a helyhatóság legfelsőbb vezetőségéhez közel álló cégekre bízta az útjavítást. Ezek a vállalatok az esetek többségében nem voltak elég tőkeerősek, és minőségi szempontból sem feleltek meg a követelményeknek. Többször történt meg, hogy a városháza készpénzkifizetési gondokkal küszködött, s a megfelelő, saját anyagi alapok hiánya miatt az útjavító cég nem tudta folytatni a munkálatokat, pontosabban nem tudta (vagy nem akarta) megelőlegezni a polgármesteri hivatalt. Ilyen esetekben az útjavítás hosszú hónapokig elhúzódott.

A városháza régi vezetősége több ízben terepszemlére vitte az újságírókat annak érdekében, hogy bebizonyítsa: jól haladnak a munkálatok. Több esetben a vizit rosszul sült el, ugyanis az utcában lakók panaszkodtak a csatornázási rendszer hiánya miatt, vagy a minőséget kifogásolták.

A Máramaros utca esete kirívó példája annak, ahogy Gheorghe Funar és csapata, elsősorban Mihai Mureşan volt műszaki igazgató kezelte az útjavítások kérdését. Az itt lakók számára több évig komoly fejfájást okozott az, hogy egy idő után a munkálatokat leállították, s az utca úgy nézett ki, mint egy csatatér.

Harmadik mandátumának utolsó heteiben Gheorghe Funar volt polgármester ráeszmélt, hogy a jó városgazda közmegítélés megőrzése érdekében sürgősen lépnie kell az utcák megjavítása terén. Túllépve a helyi költségvetés szabta kereteket, Kolozsvár volt elöljárója nagyszabású útjavítási akcióba kezdett. Sok esetben megfelelő dokumentáció nélkül láttak hozzá elsősorban a Monostor és a Mărăşti lakónegyedi utcák megjavításához, ugyanis az évek során a város eme részeiben voksoltak a legtöbben a szélsőségesen nacionalista politikusra. Példa erre a Mehedinţi utca, ahol még az 1970-es években, a szocreál tömbházépítés időszakában elhelyezett betonelemekre szurkot öntöttek, és korszerűnek tűnő utat varázsoltak.

Röviddel a választási kampány kezdete előtt Gheorghe Funar és csapata új ötlettel rukkolt elő: 288 utca megjavítására és korszerűsítésére vonatkozó tervet hozott nyilvánosságra. A helyhatóság anyagi kereteit többszörösen meghaladó nagyszabású elképzelésre úgynevezett stratégiai befektetőkre, tőkeerős nyugati cégekre lett volna szükség. Ezek viszont nemigen bíztak az akkori városvezetésben, és távol tartották magukat a projekttől.

Jobb elképzelés híján, a tavaly júniusi helyhatósági választásokat követően kialakult új városvezetés és helyi tanács folytatta a közel 50 millió euró értékű, a 288 utca megjavítására és korszerűsítésére vonatkozó projektet. A lényeges változtatást viszont a feladatokat részletező dokumentációban eszközölték. Az eredeti változat szerint a hatalmas munkát vállaló cégeknek nem lett volna szabad kedvezményeket belefoglalniuk az ajánlatukba. Adrian Popa alpolgármester, akit Emil Boc jelenlegi polgármester a különböző licitek lebonyolításával bízott meg, arra a következtetésre jutott, hogy ez csúszópénz-adásra bátorítja a cégeket. Az új dokumentáció megadta a lehetőséget a vállalatoknak, hogy a nagyszabású munkálatra, valamint a több tízmilliós költségvetésre való tekintettel bizonyos kedvezmények biztosításával próbálják megnyerni a helyhatóság jóindulatát. A helyhatóságnak kedvezőbb ajánlattétel során a polgármesteri hivatal körülbelül ezer milliárd lejt takarított meg.

A polgármesteri hivatal illetékesei arról számoltak be, hogy az új pályázati kiírást hét cég vásárolta meg, a múlt héten lejárt határidőre pedig csupán 4 vállalat nyújtott be ajánlatot. A cégek a következők: Drum Bun Rt. (a konzorcium tagja a Mecdru Kft. és egy osztrák–magyar útépítő vállalat), az olasz érdekeltségű JV Garboli Consios SPA Tirrena, a török Guris és az izraeli JV Roichman. Utóbbi 181 millió euró értékben munkálatokat végez a Bukarest–Brassó autópályán. Ezenkívül szintén az izraeli cégre bízták a Beszterce–Szucsáva útszakasz megjavítását. A szerződés értéke 23 millió euró.

A kiírás szerint a tőkeerős cégeknek meg kell előlegezniük a városházát. Mihelyt a cég befejez egy utcát, a városháza csak a számla felét törleszti, a fennmaradó 50 százalékot csupán 4 év múlva, az összes munkálat befejezésekor fizeti ki a polgármesteri hivatal. Tavaly a Garboli Conicos SPA 52,8 millió euroért végezte volna el a 288 utca megjavítását. A cég 40 százalékos kamatot kért a megelőlegezett összegre. Az új feltételek mellett az olaszok 53,9 millió euróért végeznék el a munkát, de nem kérnek kamatot. Mi több, 5 százalékos kedvezményt ajánlottak fel. A múlt évben az izraeli cég 67 millióért dolgozott volna évi 7,75 százalékos kamattal, most viszont csak 58,8 millio euróért végeznék el ugyanazt a munkát. A Drum Bun 50 millió euróért teljesítené a feltételeket. Érdekes megjegyezni, hogy a pénzügyminisztérium honlapja szerint a Drum Bun konzorciumban részt vevő Mecdru Kft. 10, 8 milliárd lejjel tartozik az állami költségvetésnek.

Semmisnek nyilvánította a bíróság a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumnak is otthont adó református kollégium épületének visszaadásáról szóló határozatot. Ennek értelmében az Erdélyi Református Egyházkerület nem kaphatja vissza az egykor tulajdonát képező, az erdélyi magyarság egyik szimbólumértékű ingatlanát.

Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásával foglalkozó bizottság már több mint háromszáz épületet juttatott vissza az egyházaknak az elmúlt hónapokban. A gyakorlati birtokbavételt a lassú telekkönyveztetés mellett a jogi eljárások is lassítják. Utóbbira példa a neves marosvásárhelyi, Bolyai Farkas Gimnáziumnak otthont adó református kollégium épülete. A restitúciós bizottság tavaly szeptemberben meghozott 394-es határozata szerint az épület visszakerült az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába. Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester azonban nem törődött bele, és tavaly október 10-én a városi tanács nevében kérte a bíróságtól, semmisítse meg a visszaszolgáltatással foglalkozó testület határozatát. Amint arra nemrég fény derült, a marosvásárhelyi ítélőtábla február elején helyt adott a polgármester kérésének.

Marosán Tamás, az egyházkerület ügyvédje a Szabadságnak elmondta: az ítélet megalapozatlan, hiszen a felperes olyan jogszabályra hivatkozott, amely jogilag alacsonyabb rendűnek számít. Dorin Florea szerint az épületet azért nem szolgáltathatják vissza az egyháznak, mert az 1995-ben meghozott tanügyi törvény 166. cikkelye kimondja: közvagyonnak számítanak azok az épületek, amelyekben állami iskolák működnek. Marosán szerint azonban a szóban forgó jogszabályt azóta számos kormányrendelettel módosították, miközben a restitúcióról szóló törvény sarkalatos jogszabálynak számít, ami azt jelenti, hogy a törvényhozás kétharmados többséggel fogadta el.

Az egyházkerület hétfőn nyújtja be a fellebbezést a legfelsőbb bírósághoz, amely – Marosán reményei szerint – felülbírálja majd a marosvásárhelyi ítélőtábla döntését, és az épület visszakerülhet a jogos tulajdonos, a református egyház birtokába.

IMAHÉTRE HÍVJA a Belvárosi és a Monostori Unitárius Egyházközség február 28.–március 5. között az érdeklődőket a belvárosi unitárius templomba, minden délután 6 órától. Az imahét keretében a meghívott lelkészek istentisztelete mellett fiatal művészettörténészek Unitárius örökségünk címmel vetítéses előadássorozatot tartanak Magyarszovát, Nagyajta, Ádámos, Horódjánosfalva, Székelyderzs és Szentgerice műemléktemplomairól.

A KISMAMAKLUB e heti meghívottja Salat Enikő pszichológusnő, aki Dolgozó anyák – óvodás gyermekek? címmel tart előadást, majd beszélget a szülőkkel. A kicsinyekkel a Bolyhos zeneóvodában Pintyucza Andrea foglalkozik. Időpont: február 28-án, kedden du. 6 órától. Helyszín: unitárius óvoda (bejárat a templom és a líceum közötti részen). Ne felejtsék a váltócipőt!

MÁTYÁS TÖRI A JEGET a Nyugdíjasklub összejövetelén is, február 27-én, vasárnap du. 5 órától, a Múzeum tér 3. szám alatti Fások klubjában. A vigassághoz Marton István szolgáltatja a zenét.

BRETTER GYÖRGY IRODALMI KÖR február 28-án, hétfőn, este 8 órától, a Bulgakov Kávéházban. Meghívottak Fekete Richárd, Urfi Péter és Márkus András. Vitaindító Bréda Ferenc.

ASZTMAKLUB február 28-án, hétfőn délután 5 órakor a Szent Mihály Caritas előadótermében (Szentegyház/I. Maniu utca 2.) Dr. Fábián András előadásának címe: Az asztmakezelést befolyásoló tényezőkről. Ugyanakkor légzésfunkciós méréseket is végeznek.

Szebeni–Szabó Róbert kiállítása nyílik meg február 26-án szombaton délután 5 órakor a Bulgakov Galériában. A kiállítást Frida Balázs, az Antropolis antropológiai folyóirat főszerkesztője nyitja meg. Szabó Róbert Csaba Az Üzleti7, a Magyar Távirati Iroda, a Szegedi Nemzeti Színház és az Antropolis fotóriportere. Szakmai útjai során felkereste Indiát, Nepált, Franciaországot, a Fülöp-szigeteket és Kolumbiát.

–Miért drágították meg a tejet és a vajat?

–Azért, hogy többé ne fürödjünk tejben-vajban.

Az 1859. óta működő Erdélyi Múzeum-Egyesület a romániai magyar tudományos élet képviselőit tömöríti magába. Az egész ország területén élő, különböző intézményekben dolgozó tagsága számára szakmai rendezvényeket szervez, publikációs fórumot biztosít, állandó kapcsolatot teremt a tudomány művelői és befogadói között.

Az EME I., negyedfélszáz tagot számláló Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya 2005. február 22-én tartotta Kolozsváron éves közgyűlését, amely az elmúlt év eredményeit értékelte, s a 2005-ös év tevékenységi programját bocsátotta szavazat alá. A dr. Keszeg Vilmos szakosztályi elnök és Nagy Mihály Zoltán szakosztályi titkár által elkészített beszámoló 5, összesen mintegy 100 előadót felvonultató konferenciáról számolt be.

Hosszú időre visszanyúló hagyomány az EME történetében a vándorgyűlések szervezése, amely a különböző régiókban élő tagok találkozását, szakmai együttlétét kívánja megkönnyíteni. Ilyen keretben került sor rangos konferenciára Baróton az EME és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület, valamint Zilahon és Szilágysomlyón az EME, valamint Zilah és vidéke fiókszervezetének közös szervezésében. Mindkét rendezvény az illető régiók kutatását kívánta fellendíteni, a régiókutatás eredményeit népszerűsíteni.

Egyed Emese kezdeményezte és szervezte meg a Variánsok címet viselő irodalom- és színháztörténeti konferenciát, amelyen felnövekvő, ifjú kutató generáció mutatkozott be. Az előadásokat érdekessé tette az, hogy mindenik előadó új, sajátos források felől közeledett választott témájához. Az Erdély a magyar középkorkutatásban konferencia a hazai és a magyarországi szakemberek találkozását, szakmai diszkurzusát tette lehetővé. Az EME és a Pósta Béla Egyesület közösen szervezte a II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, amely 30, zömében fiatal szerző kutatási eredményeinek bemutatását tette lehetővé. Az egyesület legnagyobb méretű rendezvénye az immár hagyományossá és népszerűvé vált, kétnapos, többszáz előadót felvonultató őszi rendezvény, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben.

További könyvbemutatók, felolvasóestek, vendégelőadások tették tartalmassá a szakosztály programját.

A 2005-ös tervben szerepel a Haáz Rezső Múzeummal és Alapítvánnyal közösen, Székelyudvarhelyen szervezendő vándorgyűlés, a Zilahon és Szilágysomlyón sorra kerülő, a szilágysági kutatásokat, a Tordán sorra kerülő, az Aranyosszék-kutatás eredményeit bemutató konferencia, a szótárszerkesztés elméletéről és gyakorlatáról szóló nyelvészeti, két irodalomtörténeti rendezvény, Olvasás, színház, értelmezés, és Az emlékezet helyei címmel, a III. erdélyi régészeti, egy, a kora újkorra összpontosító történész-konferencia, valamint egy interdiszciplináris rendezvény, Emberek, életek, élettörténetek címmel. Mindenik rendezvény hazai és külföldi szakemberek, az EME keretében tevékenykedő, különböző településeken élő, valamint a különböző módszereket gyakorló, különböző szakmai meggyőződéseket valló, különböző generációkba tartozó szakemberek párbeszédét célozza meg.

Az EME tagjai az év során József Attilára, Orbán Balázsra, Mikó Imrére és Bocskai Istvánra emlékeznek. A vendégelőadók között szerepel Niedermüller Péter, Enyedi Sándor, Kerényi Ferenc, Tverdota György, Bereczki Urmas. Friss kutatási eredményeiről számol be Lupescu Radu, Tötszegi Tekla, Nagy Mihály, Baricz Ágnes, Borcsa János, Horváth Andor, Bartha Katalin, Olosz Katalin, Gazda Klára.

A szakosztály vezetői az EME kiadványainak bemutatását tervezik különböző településeken.

Magyarországi, hivatalosan elismert továbbképzésre lehet pályázni 2005. március 15-ig. A jelentkezési lapot a Gál Kelemen Oktatási Központban lehet letenni. A képzések jegyzéke, a jelentkezési űrlap és egyéb információk letölthetők a www.rmpsz.ro honlapról.

Az RMPSZ Kolozs megyei szervezete kéri, hogy az Érdemes oktató-nevelői kitüntetésre javaslataikat írásban juttassák el a körzetfelelősökhöz vagy a következő címre: Virág Erzsébet, S. Toduţă Zenelíceum, Victor Deleu utca 2. szám. Javaslataikat a volt tanítványok, szülői közösségek, nevelőtestületek március 7-ig tehetik meg.

Pénteken délben a Korunk Galériában befejeződött a XIII. Mátyás Napok ünnepségsorozata. A program a szokásosnál összetettebbre sikeredett.

Előbb Rigán Loránd szerkesztő bemutatta a Korunk februári számát, amelynek tartalma a szakralitás témája köré csoportosul. Utána Kántor Lajos főszerkesztő átnyújtotta Hajdú Áronnak, a csíkszeredai Alutus nyomda igazgatójának az idei Korunk-kulcsot. A tavaly alapított díj az idén a Korunk lapszámainak és más kiadványainak rendszeres és minőségi megjelentetésébe vetett munkát tükrözi. Lapunknak Hajdú Áron a következőket nyilatkozta:

– Az Alutus a csíkszeredai Kriterion Alapítvány nyomdája. Kapcsolatunk a Korunkkal 1996-ban kezdődött, és lehetőségeink szerint segítjük az erdélyi magyar könyvkiadókat, lapkiadókat. A kapcsolat folytatódni fog.

A rendezvény következő pontjaként Sipos Gábor főlevéltáros méltatta a helyiségben most megnyílt művészi fotókiállítást. Ezen kolozsvári művészek (Csomafáy Ferenc, Feleki István, Feleki Károly, Kabán József, László Csaba Ferenc, László Miklós, Maksay Ádám, Miklóssy Gyula, Rohonyi Demkó Iván, Vas Géza, Veress Ferenc) harmincnégy alkotásban mutatják be a Mátyás királlyal összefüggő kolozsvári építészeti- és szobrászati emlékeket. „Egység a különbözőségben" – summázta a kiállítás megnyitója.

Az ünnepség művészi élőműsorában közreműködött: Salat Lehel színművész, aki Cs. Szabó László Mátyás királyról szóló írását olvasta fel, a zenei körítést Kolumbán Lilla, Bogáti Anna és Török Zsolt biztosította.

A Vendégségben Budapesten – Határon Túli Magyar Színházi Estek rendezvénysorozat keretében három előadással mutatkozik be a Kolozsvári Állami Magyar Színház a magyar fővárosban február 28–március 2. között. Az előadások helyszíne a Thália Színház.

Hétfőn, február 28-án 15.00, illetve 19.00 órai kezdettel Muszty Bea–Dobay András: A kék csodatorta című előadásra a Thália Színház nagytermében kerül sor Keresztes Attila rendezésében. Kedden, március 1-jén 19.00 órai kezdettel, a Thália Színház színpadán felépített stúdiótérben L. Pirandello: Öltöztessük fel a mezteleneket című előadást Bocsárdi László rendezésében mutatja be a kolozsvári társulat. Szerdán, március 2-án 17.30 és 20.30 órai kezdettel, szintén a Thália Színház színpadán felépített stúdiótérben kerül sor Euripidész: Bakkhánsnők című előadásra az izraeli David Zinder rendezésében.

Vendégségben Budapesten – Határon Túli Magyar Színházi Estek – évadszerűen működő színházi sorozat, amelynek legfontosabb célja, hogy a legjelentősebb alkotásokról, tendenciákról folyamatos képet nyújtson, de az is lényeges, hogy előbb-utóbb minden társulat megméresse magát a budapesti nézők és színházi szakma előtt. A közel hétéves rendezvénysorozatot az Égtájak Határon Túli Magyar Kulturális Rendezvényszervező és Szolgáltató Iroda szervezi.

Új bemutatót tart a kolozsvári Román Nemzeti Színház „Euphorion" stúdiója február 27-én, vasárnap este hét órakor. Két egyfelvonásos kerül színre, Mimi Brănescu Hajcsavarók, valamint Emanuel Ciocu Öt és hét között című műve. Rendező: Sorin Misirianţu, aki egyben az előadás egyik szereplője. További szereplők: Irina Wintze, Elena Ivanca, Adriana Băilescu és Dan Chiorean.

A szamosújvári Téka Művelődési Alapítvány klubtermében tartják próbáikat a helybeli társastánctanfolyam fiataljai. Az Olosutean Rareş kolozsvári oktató által irányított szakkör keretében huszonöt diák tevékenykedik. Hetente két alkalommal találkoznak, és tizenkét társastánccal ismerkednek meg. A tanfolyam részvevői megyei és országos versenyeken indulnak. Nemrég Besztercéről két első helyezéssel tértek haza.

A szamosújvári Téka-klub keretében nagy sikerrel működik a néptáncoktatás is, amely több mint négyszáz fiatalt vonz. A Kaláka és Kiskaláka táncegyüttesek országos és nemzetközi elismerésnek örvendenek.

KOLOZSVÁR

KÖZTÁRSASÁG – A pilóta – amerikai bemutató. – Vetítések időpontja: 12.30, 16, 19.30, 23.

MŰVÉSZ-EURIMAGES – Jersey girl – amerikai bemutató. – Vetítések időpontja: 15, 17.30, 20; kedvezménnyel kedden minden előadás. A falu – amerikai. – Vetítések időpontja: 22.30, kedden kedvezménnyel.

GYŐZELEM – Hosszú jegyesség – bemutató. – Vetítések időpontja: 14, 16.30, 19, 21.30; kedvezménnyel szerdán minden elődás, naponta a 14 órai előadás.

FAVORIT – Garfield – amerikai. – Vetítések időpontja: 15, 17, 19.

DÉS

MŰVÉSZ – Kaptár 2 – Apokalipszis – német–francia–angol. – Vetítések időpontja: 17, 19; kedvezménnyel pénteken, szombaton, vasárnap 21 órától és hétfőn minden előadás.

TORDA

FOX – Briget Jones 2 – Mindjárt megőrülök! – bemutató. – Vetítések időpontja: 15, 17, 19.

SZAMOSÚJVÁR

BÉKE – Ocean’s Twelwe – Eggyel nő a tét – bemutató. – Vetítések időpontja: 17, 19.15, 21.30.

BESZTERCE

DACIA A-TEREM – A tűzben edzett férfi – amerikai. – Vetítések időpontja: 13, 15, 17.30, 20; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától; kedvezménnyel pénteken, szombaton, vasárnap 13 órától, hétfőn minden előadás.

DACIA B-TEREM – Wimbledon – angol. – Vetítések időpontja: 14.30, 17, 19.30; pénteken, szombaton, vasárnap 21.30 órától; kedvezménnyel pénteken, szombaton, vasárnap 14.30 órától, kedden minden előadás.

GYULAFEHÉRVÁR

DACIA – Nagy Sándor, a hódító – amerikai. – Vetítések időpontja: 12, 15.30, 19; pénteken, szombaton, vasárnap 22.30 órától kedvezménnyel és hétfőn minden előadás.

MAGYAR OPERA

Ma, február 26-án, szombaton de. 11 órakor: Csemiczky Miklós: A brémai muzsikusok – ifjúsági bemutató. Vezényel: Kulcsár Szabolcs. Rendező: Szabó Emese. – Ifjúsági bérlet.

Február 27-én, vasárnap du. 5 órakor: Csemiczky Miklós: A brémai muzsikusok – bemutató. Vezényel: Kulcsár Szabolcs. Rendező: Szabó Emese. – Bemutató- és Nyugdíjas-bérlet.

ROMÁN OPERA

Február 27-én, vasárnap este 7 órakor: Verdi: Aida. – Rendkívüli előadás a Kisinyovi Opera művészeinek közreműködésével.

Február 28-án, hétfőn du. 6 órakor: Balett-est a kolozsvári balettiskola növendékeinek közreműködésével.

MAGYAR SZÍNHÁZ

Ma, február 26-án, szombaton este 8 órakor: Marie Jones: Kövekkel a zsebében – stúdióelőadás. Rendező: Keresztes Attila.

ROMÁN SZÍNHÁZ

Ma, február 26-án, szombaton este 7 órakor: Csehov: A sirály.

EUPHORION STÚDIÓ

Február 27-én, vasárnap este 7 órakor: Mihai Brănescu: Hajcsavarok; Emanuel Ciocu: 5 és 7 között – stúdióelőadás, bemutató.

Ma, február 26-án, szombaton 12 órától: A kíváncsi elefántkölyök – magyar tagozat.

Február 27-én, vasárnap 12 órától: Hamupipőke – román tagozat.

Az oldalt szerkesztette: Ördög I. Béla

Jelentős lelki-szellemi megfontolás után jutottam ahhoz az elhatározáshoz, hogy a következőkben megfogalmazott gondolatokat a Szabadság napilapunk rendelkezésére bocsátom. Ehhez bátorságot nyújt – a tisztelt szerkesztőség iránti bizalomtól függetlenül – az a körülmény, hogy végeredményében nem saját véleményemet, illetve elvárásomat bocsátom útjára, hanem azt a „felülről jövő" üzenetet, amely minden magyar felelősséghordozót új útkeresésre próbál indítani, vagy abban megerősíteni és további megnyilatkozásra bírni.

Magyarságunk történelmének akár elfogadható, akár elfogadhatatlan szemlélete rendjén némely európai jóslatok (Brüsszel) állítják szemeink elé a „7 millióra" zsugorodó magyarságot. Eközben gondolkozóba ejt(het) mindnyájunkat a múlt esztendő december 5-i történése, valamint a Trianon-film vitatott útja erdélyi falvainkban és városainkban, valamint az egyik román televízióadóban.

A visszhangok sokféleségében egyetlen tagadhatatlan, de érdemileg még csak nem is érintett igazság (bár ne így lenne!) népünk „sorvadásának" a valósága – határokon innen és túl egyaránt. Ez nem borúlátás (pesszimizmus), hanem kendőzetlen életszemlélet. Nincs értelme, hogy bármely természetű mentségkereséssel ámítsuk magunkat.

Ez a vázolt, de még nem halálos népi-nemzeti állapot Ady Endre A téli Magyarország című költeményének az „alvás" hasonlatában tükröződik hitelesen. Érdemes az utolsó betűig idézni a látnok-költő versét:

„Magyar síkon nagy iramban át, ha nyargal a gőzös velem, havas, nagy téli éjjelen, alusznak a tanyák... Olyan fehér és árva a sík, fölötte álom-éneket dúdolnak a hideg szelek. Vajon mit álmodik? Álmodik-e? Álma még maradt?... Én most karácsonyra megyek, régi vén falusi gyerek, de lelkem hó alatt... s ahogy futok síkon, telen át, úgy érzem, halottak vagyunk és álom nélkül álmodunk: én s a magyar tanyák."

Vajon szabad-e a költemény zárómondatát ilyetén módon kiegészíteni: Álom nélkül álmodunk „én" s a magyar anyák és apák?

Bárhogyan válaszoljunk egyénileg, bizonyos, hogy a költő szerint nem haldoklik, hanem inkább „alszik" mind a „december 5-i", mind a Trianon-film által felrázott magyarság.

A megoldás próbálkozásai – a sorvadás láttán – mintegy megszámlálhatatlanok. Közöttük azonban sehol sem található – a jelen „Szabadság-laptól" eltekintve – a keresztény (István-király?) szellemet idéző „új ugarszántás" meggyőződése: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost (azaz a magyarságot), hiába vigyáz az őriző. Hiába nektek korán felkelnetek, és fáradtsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ád eleget! Ímé, az Úrnak öröksége a fiak, az anyaméh gyümölcse: jutalom... Mint nyilak a hősnek kezében, olyanok a serdülő fiak... Boldog ember az, aki ilyenekkel tölti meg tegzét. Nem szégyenül meg, ha ellenséggel szól a kapunkban."

A zsoltár szerinti prófétai „új ugarszántás", amelynek minden szava a magyar jövendő kezessége, egyéni és közösségi cselekvést von maga után, kinek-kinek a lelkiismerete és felelősségtudata szerint.

Mindez nem valami „papoló beszéd", hanem életmentésnek és gyógyulásnak-gyógyításnak a keresése. Hadd legyen a Szabadság napilapnak ez a mindenkit kereső üzenete a magyarság-tudatot bár ápolni szándékozó, de még inkább formálni akaró bibliai gyógyszere.

Ha netalán nem szólhat(na) a jelen sorok gyógyuláskereső apostoli „trombitája" (1 Kor. 14, 8), akkor hadd maradjon némán „kiáltó szó" az „alvással" szimbolizált „magyar ugaron."

Szakbarbárok mellett nagy szükség van olyan emberekre, akik multidilettantizmusra szakosították magukat.

Szelíd denevéróhaj: „Folyjon sok folyamat, de nem vér!"

Szerencse, hogy mindent tudni nem lehet.

Szerencsés eset, ha egy tucat aforizmából csak egyetlen egy tucataforizma.

„Szeresd felebarátodat, de ne úgy, mint tenmagadat", vagyis – ha jól értettük Szép Ernő tanácsát – kevésbé elfogultan.

Szófejthetnék nyerít abban, aki szerint minden par-ipára egy Xanthippe leselkedik.

Szúrni készül, ami abszurd? Igyekezz, hogy hamarabb szúrd.

Talán Csehov mondta, hogy az okos szeret okulni, a buta pedig kioktatni.

Teakavarás közben is rácsodálkozhatunk arra, hogy a csodát, csodálkozást jelentő görög thauma forrása a thea ’nézés, tekintet’.

Terentianus + Horatius: Irigyelhető ama könyv sorsa, amely ércnél maradandóbb.

Tetszhet a szép érdek nélkül, de nem érdeklődés nélkül. És az embernek ugyanis érdeke, hogy legyenek szépélményei.

Tévedni emberi. De lehetsz-é ember tévedésből?

Tinédzserként naphosszat rúgta a labdát a grundon, aztán megírta főművét, amelynek alcíme: Grundriss der Grundzüge einer Grundlegung.

Tisztábban (vagy tisztábbnak?) látod más hibáját, ha ez benned is megvan.

Több a közepesen sokoldalú, mint a sokoldalúan közepes. Vagy nem?

Többnyire urál-altájit is ural altáji motiváció.

Túl sokat markoló fejezetcím: A barakktól a barokkig.

Élve a válaszadás lehetőségével, a Szabadság folyó év február 21-én megjelent Konfliktushelyzet a mákófalvi iskolában című, Ördög I. Béla cikke kapcsán, kötelességemnek érzem a véleménynyilvánítást, mivel személyes sérelem ért, magukat megnevezni nem akaró szülők részéről.

1. Ha van konfliktushelyzet, annak kizárólag személyeskedés és a kommunikációs blokád az oka, semmiképpen sem az iskolában történő oktatói-nevelői tevékenység.

2. A vádpontok pedagógiai szempontból ki voltak vizsgálva, és megállapítódott, hogy nem fedik a valóságot. A szülők egy részének van véleménye az ügyről, más része nem nyilvánít véleményt.

A gyermekek közötti gyakori fizikai összeütközés, iskolában és azon kívül, vetülete a gyermek hiányos neveltetésének, melynek három tényezője van: a CSALÁD (elsősorban), az ISKOLA és a TÁRSADALOM. Ez esetben hangsúlyos a társadalom negatív köreinek ráhatása a tanuló személyiségére és viselkedésére (pl. UTCAI NEVELTETÉS).

3. Ez év február 1-jén, illetve 16-án, a szakfelügyelő, majd az egeresi iskola vezetősége által végzett mérések eredményei a tantervi követelményeknek megfelelő tanulói tudásszintet tükröznek.

Kivételt képez a tanulók nagy részének a román nyelvű tudásszintje, mivel erre csak az iskolában fektetünk hangsúlyt, a szülők legnagyobb részének érdeklődése ebben az irányban (és nemcsak ebben, például udvarias viselkedésre és beszédmódra való nevelés) nem a megfelelő.

4. Méltatlannak érzem azt, hogy szakmai felkészültségemet (II. és I. fokozati vizsgával elértet) olyan személyek kérdőjelezzék meg, akiknek nincs ilyen irányú végzettségük.

5. Kifogásolom mind az újságíró, Ördög I. Béla, mind az idézett szülők, becses nevükön: Albert Enikő, Juhász Erzsébet és Kelemen Csilla anyukák erkölcsi magatartását.

A szülőét azért, mert név nélkül vádol, az újságíróét pedig azért, mert helyet ad a névtelenségnek, illetve a felelősségvállalás elkerülésének.

6. Meggyőződésem, hogy a szülők és a Szabadság attitűdje az ügy kapcsán inkább destruktív, mint konstruktív, mivel egy kezelés alatt álló helyzetet a bizalmatlanság és intolerancia jegyében mutatott be, illetve lehetőséget teremtett arra, hogy személyes problémákat közösségi konfliktusként lásson az olvasó.

7. Úgy érzem, itt nem történt más, mint a tanítónő háta mögötti áskálódás, illetve az iskola és faluközösség elleni izgatás, mely nem fakad másból, mint a másik ember iránti tisztelet teljes hiányából.

*

A szerkesztőség megjegyzése: A közvélemény minél teljesebb és helyes tájékoztatása végett hangsúlyozni szeretnénk a következőket:

1. Újságírónk a fenti sorokat író Mánya Andrea véleményét is előre kikérte, ő a véleménynyilvánítástól akkor elzárkózott. Véleményünk szerint szerencsésebb lett volna már akkor elmondania a saját álláspontját, hogy már akkor teljesebb képet alkothasson róla az olvasó.

2. Távol áll szerkesztőségünktől a romboló magatartás, olvasóink egy csoportjának – adott esetben a szülőknek – a nyilvánosságnak szánt közérdekű mondandóját épp úgy közöljük, mint minden érintett fél – így a tanfelügyelő és a tanítónő – véleményét is.

3. A szülők neve a szerkesztőség előtt ismert volt, mint ahogy minden érintett fél előtt is.

Amikor egy idő után vagy valaminek kapcsán rájövünk, hogy az egészség nem csak úgy egyszerűen létezik magától, hanem tulajdonképpen hatalmas ajándék, akkor megtanuljuk, és elhisszük, hogy legféltettebb értékünknek, kincsünknek valójában az egészségnek kell lennie, mert hiánya – megfizethetetlen. Ezt igazolják a nemrég készített felmérések is, amelyek egészségellátás és beteg viszonyát a kezelésre szoruló szempontjából elemzik.

Egészségünkhöz ragaszkodni nem csupán testi és szellemi jó közérzeti megfontolásból indokolt, hanem mindarra való tekintettel is, hogy betegnek lenni úri dolog. Ennek az elcsépelt mondásnak az időszerűségét tapasztalhatjuk akkor, amikor orvoshoz kell mennünk kivizsgálásra, orvosi laboratóriumba analízis-végzésre, majd kezelésekre kell járni, és hát nem utolsósorban gyógyszert kell vásárolni. És mindig van rosszabb is, mint például a kórházi beutalás meg műtét. Hogy mi ebben az úri dolog? A szolgáltatások értéke. Azon túlmenően, hogy törvény szerint mindenkinek biztosítottnak kell lennie, és ennek a feltételnek a teljesítésére le is vonják a keresetekből az egészségbiztosítási járulékot, a betegeknek sok (vagy már legtöbb?) esetben még külön és pluszban meg kell fizetni a kivizsgálást (mert a szakorvost magánrendelőjében kénytelen felkeresni), pénzébe kerül a laboratóriumi analízis (mert elfogyott a biztosító pénztártól kiutalt pénzalap az ingyenes analízisekre), inkább megfizeti a kezelést, csak hogy ne kelljen fél napot eltöltenie a sorban állással valamelyik kórházépület nyirkos, rozsdás csövekkel teli alagsorában, igyekszik elegendő hálapénzzel elégedetté tenni a sebészprofesszort esztétikusabb varrás türelmes elvégzéséért egy műtét során, anyagiakkal köszönné meg a kórházi beutalásnál az emberségesség-szolgáltatást, és hát végül, de nem utolsósorban minden pénztartaléka rámehet a gyógyszerekre.

Mindezeket nagyon sokan nehezen vagy éppenséggel kínkeservesen tudják megfizetni. Érthető tehát, hogy a kedélyállapoton túlmenően még miért fontos a jó egészség, és ebből kifolyólag miért félnek a romániai lakosok a legjobban a betegségtől. Az Egészség- és Szolgáltatáspolitikai Központ felmérése szerint, míg a lakosság közel 35%-a fél a betegségektől, addig többek között alig 5% tart terrorista támadástól, 4,40% munkanélküliségtől, 14,80% aggódik a gyermeke jövőjéért és 17,70%-ot aggasztanak az árak. Végül is automata mosógép nélkül is könnyűszerrel kimoshatunk egy kád ruhát, míg a reumás fájdalmak ki nem kezdik végtagjainkat, és az éhségérzet is elviselhetőbb hátfájás nélkül.

A dolgok azonban annyira összefüggnek, hogy a szegénység, gyengébb minőségű élet előbb-utóbb kikezdi az egészséget, de a jólét is könnyen szertelenséghez vezet, így a körülmények legtöbb esetben orvoshoz kergetnek. Itt a szokás meg a körülmények oda juttatnak, hogy – szintén a felmérés eredménye szerint – a pácienseknek több mint a fele hálapénzt ad orvosának. 63 százalékuk még a kivizsgálás vagy kezelés előtt, 31 százalék pedig utána: előbbi a jobb bánásmód reményében, utóbbi amolyan köszönetként. Tehát az eseteknek még felében sem érzi úgy a beteg, hogy ellátása elvárásainak megfelelően történt. A felmérés ezt az elégedetlenséget is tükrözi, amely két év óta 50%-kal nőtt az egészségügyi szolgáltatással szemben.

A rendszerben hiba van, állapították meg, és ezt támasztják alá egyéb lakossági vélemények is. Kiderült, hogy egyrészt a betegek nem ismerik jogaikat, tisztázatlan előttük az egészségbiztosítási rendszer működése, másrészt hiányolják a beteg és orvosa közötti bizalmasabb kapcsolat hiányát, az alaposabb és érthető felvilágosítást állapotukról meg kezelésükről. Ezzel egyidejűleg talán az orvostársadalomban sem ártana felmérést készíteni arról, hogy ők mivel elégedetlenek. Hiszen az egészségbiztosítási rendszer számukra is sok értetlenséget rejt meg jelent, a költségvetés körüli állandó cirkusz, amelynek legfőbb jellemzője a pénzhiány, a sokszor lehetetlen munkakörülmények elkerülhetetlenül kihatnak a szolgáltatás minőségére. Ennek ellenére – hálapénzzel vagy anélkül –, embertől (orvostól) függ, hogy munkáját, feladatát hittel vagy anélkül, lelkiismerettel vagy lelkiismeretlenül végzi, vagy sem.

Egy felmérés haszna, hogy tükröz egy helyzetet, számarányokkal megjelenít egy állapotot, és ezzel jelzi, hogy hol van a baj. Egyelőre kérdéses, hogy az okokkal szembe tudnak-e majd nézni kellő őszinteséggel olyan körülmények között, amikor nyilvánvaló az eddigi egészségügyi miniszterek politikai elkötelezettség (vagy sokszor egyéni érdek) szerinti tisztség-viselése, régóta vitatéma a biztosítási költségvetésbe befolyt összegek feletti rendelkezés és annak felhasználási módja, és mindenki által érezhető a rendszer jogi keretének és lehetőségeinek a korlátozottsága, javításra szorulása.

Mert ha a beteg végre kimondta, hogy mi fáj, lesz-e folytatás orvoslás, megoldás formájában? Másképpen mi haszna a hangulatkeltésnek, szóra bírásnak, odafigyelésnek?

Egyébként: fő az egészség!

Kiszivárgott a hír: valahol a „nagy házban" áll egy bazi nagy bazin. A házban „élők" cáfolják: az csak egy gödör – motorinának. Jöttek a kutakodások. Eredmény: a „nagy ház" alatt mélyen, épületanyag-hordalékok mögött valóban áll a bazi nagy bazin. Kié, miért, hogyan, mennyi? Senki nem tudja. Aztán mégis annyit, hogy több milliárd. Mi az egy ekkora „nagy háznak"? Kutakodás tovább. Eredmény: tulajdonképpen nem is azoké, akiknek tulajdonították. Egy fokozattal fentebbieké. Alig huszonnégy óra eltelte után kisül: az övéké sem. Nem, nem tudnak róla. A „nagy házban" egy ország sorsát irányítják. Talán erről sem tudnak?!

Az oldalt szerkesztette: Balló Áron

A nemzetközi sajtó az amerikai elnök európai körútját elemzi, különösen a pozsonyi Bush–Putyin, orosz–amerikai csúcstalálkozó kerül reflektorfénybe. A vélemények megegyeznek abban: Amerika felismerte, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni az egyre egységesebb Európát.

A német Süddeutsche Zeitung szerint nem a teljes valóságot tükrözte, mikor tegnap Pozsonyban kinyilvánította egymás iránti barátságát az orosz és az amerikai elnök. A lap szerint valóban jelentős az egyetértés a két ország között a nemzetközi terrorizmus és a nukleáris fegyverkezés kérdésében. Miközben azonban Bush és Putyin békés egymás mellett élésről beszél, a színfalak mögött valóságos kis mini-háború dúl – írja a lap, amely szerint az oroszok egy része bizalmatlanul figyeli Bush elnök misszionáriusi hevületét, míg Amerika érdekeivel ellentétesnek tartja az orosz elnök politikáját.

Hasonlóan értékeli a pozsonyi csúcsot az osztrák Der Standard is: amikor a tárgyalófelek nyílt és építő jellegű tárgyalásokról beszélnek, akkor tulajdonképpen diplomatikusan azt próbálják kifejezni, hogy korántsem volt teljes a két fél között a harmónia. Úgy véli, Bushban és Putyinban is megvan az együttműködési szándék, mivel a lap szerint mindkét vezető felismerte, hogy az orosz–amerikai kapcsolatok erősítésének nincs létező alternatívája.

A csúcstalálkozónak otthont adó Szlovákia tekintélyes napilapja, a Pravda témával foglalkozó írásának címe: „Meglehetősen hideg béke Pozsonyban." A lap szerint sem Putyin, sem Bush nem hirdetett újabb hidegháborút, s egyes megfigyelők szerint ez leginkább a két vezető személyes jó kapcsolatának, barátságának eredménye, ezért bízni tudnak abban, hogy sikerül elsimítani a nézeteltéréseket. Végeredményben ne felejtsük el, hogy Moszkva és Washington még a hidegháború éveiben is együtt tudott működni azokon a területeken, ahol a két ország közös érdeke ezt diktálta – írja a lap.

A francia lapok eközben már a pozsonyi csúcsnál messzebbre tekintve az amerikai elnök teljes európai körútjának értékelését kezdték meg. A Liberation szerint az amerikai elnök európai turnéjának legnagyobb érdeme, hogy egyáltalán sor került rá. Az, hogy újraválasztása után Brüsszelt választotta első külföldi diplomáciai útjának célpontjául, arra utal, hogy az amerikai elnök jelezni kívánja, milyen fontosnak tartja a transzatlanti szövetség erősítését. A lap szerint az amerikai elnök felismerte, hogy veszélyes játszmát űz, ha nem hajlandó felismerni, hogy az Európai Unió fokozatosan egyre komolyabb hatalmi tényezővé válik.

Az Amerikai Egyesült Államok és Európa atlanti partnersége inkább „á la carte" partnerségre hasonlít – olvasható a The Washington Postban. Az iraki háború előtt az európai ellenzék attól akarta visszatartani az amerikai „hiperhatalmat", hogy lábbal tiporja a nemzetközi normákat. Ez a hozzáállás most megváltozott, amint az George Bush amerikai elnök európai látogatásán is kitűnt – állapítja meg a cikkíró. Az Irakban lekötött Amerikáról már nem feltételezik, hogy újabb katonai fellépésre szánja el magát. Így hát az európaiak nagylelkűek, de magabiztosak voltak, ami azt tükrözte, milyen messzire került Amerika „hiperhatalmi" státuszától.

Az európaiak egyre egységesebbek az amerikai álláspontokkal szemben, és egyre bátrabban járják saját útjukat olyan ügyekben, mint Irán vagy Kína esete. Bizonyos kérdésekben a két fél együtt tud működni, másokban nem, és vannak ügyek, amelyekben megpróbálnak közös nevezőre jutni. Az iraki háború okozta megosztottság Európán belül is mozgásokat indított el. A háború leghangosabb ellenzői, így a franciák visszafogottabbak lettek, míg a britek, akik azzal érveltek, hogy nincs más választás, mint felsorakozni Amerika mögé, most ismét közeledtek Európa többi részéhez. A középen lévők, mint Németország, erőteljesebben hangsúlyozzák európaiságukat.

Számos protokolláris ballépés színesítette George Bush pozsonyi tárgyalásait, amelyeket az egyik szlovák kereskedelmi televízió össze is gyűjtött.

A média hol sérelmesnek, hol pedig furcsának minősítette, hogy George Bush szerda esti érkezésekor és csütörtöki találkozóin is bőrkesztyűben nyújtott kezet vendéglátóinak. Észrevétel nélkül maradt viszont az, hogy köztéri beszédében Bush többször tizenhét évvel ezelőttinek nevezte a tizenöt éve végbement rendszerváltást.

A tévedéseket szemléltető média nem titkolt gúnnyal szemléltette a szlovák államfő, Ivan Gasparovic protokolláris tévedéseit, Bush elnök repülőtéri fogadásán látható tétova mozdulatait, és azt a technikai ballépést, amikor felhangzottak az amerikai himnusz hangjai, de Laura Bush még nem állt a férje mögött, ahogy Ivan Gasparovic felesége sem. Az amerikai first lady már csak a himnusz hangjai közben tudott a férje mögé állni, a szlovák államfő felesége pedig hiányzott a képből. Gasparovic a továbbiakban is többször rossz helyre állt, Bushnak kellett őt eligazítania. A televízió szerint úgy tűnt, mintha nem ő, hanem Bush lenne a vendéglátó, aki jelezte: ehhez én jobban értek.

Hasonló ballépések követték egymást csütörtökön az elnöki palotában, amikor az amerikai vendégpárt fogadó Gasparovic-házaspár apró zavart okozott azzal, hogy nem találta a protokoll szerinti helyét, felesége „olcsó anyagból varrott" kosztümöt viselt, a szlovák elnök pedig magasba emelt karral integetett.

Nem kímélte a televízió a kormányfő, Mikulás Dzurinda feleségét sem, szóvá téve, hogy a kormányhivatal épületébe érkező Bush-házaspárt – férje oldalán – nem kosztümben, hanem nadrágban fogadta.

Látható volt a Fehér Ház honlapja, amely a látogatás alkalmából George Bush és Gasparovic közös fényképét mutatta (volna), ám az amerikai protokollosok sem tévedhetetlenek, a képen ugyanis Bush és Václav Klaus cseh elnök volt látható.

A leglátványosabb jelenetet kommentár nélkül emelték ki: a repülőtér betonján felsorakozott díszőrség volt látható, melynek tagjai a balra át vezényszóra jobbra fordultak, néhány katona pedig késve, bizonytalanul igazodott a többiekhez.

Néhány órával az előző este végrehajtott gégemetszés után kielégítő volt II. János Pál pápa állapota – erősítette meg péntekre virradóan a Vatikán.

A katolikus egyházfő az éjszakát kórházi szobájában, komplikációk nélkül, nyugodtan töltötte, és nem volt szükség arra, hogy az intenzív részlegre helyezzék át.

A római Gemelli klinika orvosai csütörtök este azért döntöttek a beavatkozás mellett, hogy segítsenek az egyházfő légzési problémáin.

Szakértők szerint II. János Pálnak még hosszabb időt, minden valószínűség szerint heteket kell a klinikán töltenie. A rendkívüli beavatkozás után hosszú és nehéz felépüléssel kell számolni. A gyógyulást nehezíti a 84 éves szentatya magas kora és a Parkinson-kór, amelyben II. János Pál pápa szenved.

A beavatkozás harminc percig tartott. Az egyházfő előzőleg beleegyezését adta a műtéthez és végig tudatánál volt. Értesülések szerint az orvosok is rendkívül elégedettek voltak azzal, ahogy a pápa szervezete állta a beavatkozást. Orvosi vélemény szerint jól teltek a beavatkozás utáni elő órák is.

Közleményében Silvio Berlusconi olasz kormányfő arról szólt, hogy állandó kapcsolatban állt az orvosokkal, a pápa élete nem forgott veszélyben, s meggyőződésének adott hangot, hogy a szentatya mielőbb felépül.

Alig néhány órával a műtéti beavatkozás után ismét megkezdődtek a találgatások, hogy II. János Pál meddig tudja ellátni hivatalát, s mi történik akkor, ha erre már teljes mértékben képtelen lesz. Noha az egyházfő az elmúlt időszakban – még legutóbbi kórházi kezelése után is – azt hangoztatta, hogy tovább kívánja gyakorolni egyházfői tevékenységét, esetleges lemondása a Vatikánt is foglalkoztatja. Ezt a lehetőséget nem zárta ki a Vatikán második embere, Angelo Sodano bíboros sem, aki egy legutóbbi nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy ezt a dilemmát a pápa lelkiismeretére kell bízni.

A pápa egészségi állapotának újbóli rosszabbodása ismét felvetette azt a kérdést, hogy ki fogja örökölni II. János Pál helyét, aki az egyik leghosszabb ideje áll a katolikus egyház élén.

A 84 éves Karol Wojtyla több mint 27 esztendeje pápa, és ezzel a harmadik leghosszabb korszakot tudhatja maga mögött történelmi elődei közül. A hatalmas intellektualitást felhalmozó, az imádságot szinte miszticizmussá fokozó ember számos alkalommal történelmet csinált, így felvetődik a kérdés, hogy van-e bárki, aki képes lesz majd kilépni az ő árnyékából? A katolikus egyház 120 bíborosának ez okozhatja talán a legfőbb dilemmát, amikor a pápaválasztó helyiségben megválasztják maguk közül a következő egyházfőt. Fontos kérdés, hogy vajon II. János Pál utóda sem lesz-e olasz, vagy ismét Itália adja az új pápát, esetleg a bíborosok Európán túlra vetik pillantásukat, hogy kiszemeljék a következő egyházfőt.

II. János Pál úttörő szerepet játszott abban is, hogy a katolikus egyház kapcsolatokat épített ki a felekezetek között, de még sok ügyet nem tudott befejezni. Az erősen globalizálódó világban a katolikus hitnek az eddigieknél nagyobb szüksége van arra, hogy jó viszonyt ápoljon más olyan vallásokkal, amelyeket korábban üldözött, elítélt vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyott.

A világ alaposan megváltozott, mióta Karol Wojtyla a pápai trónra lépett, és 455 év elteltével először nem olasz bíboros fejére helyezték a tiarát. A katolicizmus földrajzi központja immár nem Európában van, a földgolyó katolikusainak 65 százaléka Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában él. Sok egyházi vezető ezért úgy gondolja, hogy az új pápa e földrészek valamelyikéből érkezik a Vatikánba, mert ezekben a térségekben a vallás nagyobb befolyással bír, mint az öreg kontinensen.

Szóba jöhet a nigériai Francis Arinze, a latin-amerikai bíborosok közül pedig a brazil Claudio Hummes, vagy a hondurasi Oscar Andres Rodriquez Maradiaga.

A bíborosoknak szembe kell nézniük azzal is, hogy a nyugati társadalmakban – amelyekben eluralkodott a materializmus és az individualizmus – az egyháznak erősítenie kell az ige hirdetését. Ez pedig azt vonja maga után, hogy olyan pápára van szükség, aki fel tudja venni a vallást felmorzsoló problémákkal a küzdelmet Európában. Ezért az utódlással kapcsolatos latolgatásokban több európai bíboros neve is felmerül.

Esélyes lehet a 77 éves német Joseph Ratzinger, az egyházi doktrínák szigorú őrzője, a Velencéből való Angelo Scola volt egyetemi rektor, aki kapcsolatokat ápol az iszlám világgal, vagy a milánói Dionigi Tettamanzi.

A liberális katolikusok, akik ellenzik a női lelkészek felszentelését, a fogamzásgátlást és a melegházasságot tiltó tanokat, nyíltan hirdetik: a mostaninál demokratikusabb egyházat akarnak a jövőben. A konzervatívok viszont, akik II. János Pálban az egyházat a liberalizmus viharától megóvó, a teológiát a „helyes" irányba visszaterelő isteni követet látnak, azért imádkoznak, hogy a jelenlegi pápa egyfajta reinkarnációja foglalja el majd Szent Péter trónját.

Ioan Rust támogatnák az Szociáldemokrata Párt kolozsvári politikusai a pártelnöki tisztségért folytatott harcban, ha az egykori belügyminiszter esetleg jelölteti magát. Erről Vasile Puşcaş SZDP-s képviselő beszélt tegnap Kolozsváron, aki szerint Rus támogatottsága a szervezeten belül „irigylésre méltó". Puşcaş szerint Rus azért tétovázik, mert szeretné látni, pontosan mi lesz a pártelnök munkaköri leírása, milyen státussal rendelkezne az elnök. Puşcaş szerint a Kolozs megyei politikusok minden bizonnyal támogatni fogják Rust, ha úgy dönt, hogy indul a megmérettetésen, mi több az SZDP erdélyi szervezetei arra kérték a volt belügyminisztert, hogy szálljon versenybe a pártelnöki tisztségért.

Immár negyedik alkalommal helyezték el a kegyelmi koszorúkat a besztercei központi temető római katolikus részében található síremlékre, melyen a következőket olvashatják az arra járók:

„Az 1602. február 24-én Reminiscere vasárnapján Basta generális vallon és hajdú zsoldosai által a Besztercén lemészárolt több száz magyar (székely) várvédő és azok családja hősi halála emlékének 400 éves évfordulóján állíttatott kegyelettel. A besztercei magyarság képviseletében a besztercei Római Katolikus és Református egyház. Beszterce, 2002. június 9."

Geréd Péter besztercei főesperes-plébános rámutatott, hogy nem lehet tudni, hol földelték el a Basta generális szószegésének áldozatul esetteit (Oskar Kisch történész szerint mindannyian székelyek voltak – „Alles Szekler"), de emléküket 2002. június 9-től már látható formában őrzi a temetőben felállított és megszentelt sírkő, amelynél történelmi egyházaink, városunk magyarsága, az RMDSZ helyi szervezete idén is elhelyezte a kegyelet koszorúját, annak ellenére, hogy az idő nem volt kegyes az ünneplőkkel, zuhogott az eső.

A rendezvényen jelen volt Ft. Geréd Péter főesperes-plébános és T. András Péter besztercei református lelkész, a RMDSZ helyi és megyei képviselői, a besztercei magyar civil szervezetek és egyházak képviselői és besztercei magyar polgárok.

Történelem:

401 évvel ezelőtt, 1602. február 24-én, Reminiscere vasárnapján, Giorgio Basta osztrák császári generális – aki 1601–1604 között a császár nevében zsarnokként kormányozta Erdélyt – martalóc hada több száz székely várvédőt mészárolt le. Az előző években, a 16. század végén, a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem II. Rudolf császár javára történt lemondása és annak többszöri visszavonása idején, Besztercét váltakozva gyújtották fel és rabolták ki a császár és az erdélyi fejedelem csapatai. 1601-ben Báthory Zsigmond vezére, Székely Mózes csellel elfoglalta a várost. Basta ezt a császárral szembeni felségárulásnak tekintette, és 1602. január 30-án – éppen piaci nap volt – a piacról hazatérő parasztokat, köztük asszonyokat és gyermekeket, kegyetlenül lemészároltatott. Az osztrák generális 5000 vallon és hajdú zsoldosa bekerítette a várost és végigpusztította vidékét. Basta megadásra szólította fel a várost, – de mindannyiszor negatív választ kapott – és elvágatta a városba vezető vízvezetéket. A magyar várvédők a szász céhekkel együtt védelmi állásba helyezkedtek a várfalak mögött. Besztercének ez idő tájt 18 vártornya és 4 várkapuja volt. Basta február 10-től folyamatosan ágyúztatta a várost és több rohamot vezényelt. De Vitéz Miklós várkapitány, Nagy Albert alkapitány vezetésével, a székely várvédők a szászokkal vállvetve sorra visszaverték azokat. Utána Basta a Schifferbergről 28 ágyúval három napon át szakadatlan lövette a várost, majd dührohamot kapott és visszavonult Sajómagyarósra. Másnap Beszterce szász városi tanácsa küldöttséget menesztett Basta táborába és fegyverszünetet kötött vele. Ennek egyik pontja az volt, hogy a város 32 000 aranydukátot fizet Bastának, hogy ne támadja többé a várost. A másik pontjában pedig az állt, hogy a székely várvédőknek el kell hagyniuk a várost. Basta szabad elvonulást garantált nekik, melyet nem tartottak be… A mintegy száz lovas és kétszáz gyalogos székely (és 87 szekér bennük családtagjaik, asszonyok, gyermekek) Oskar Kisch besztercei szász történész Die Geschichte von Bistritz und des Nösnergaues című könyve szerint 1602 Reminiscere vasárnapján (február 24-én) vonultak ki Beszterce várából a Kórházkapun át (Spitteltor), élükön Vitéz Miklós várkapitánnyal. Alig jutottak át a Budak felé vezető hídon, a berkekben elrejtőzött hajdúk és vallon zsoldosok rajtuk ütöttek, iszonyú vérfürdőt rendeztek közöttük, rövid tusa után lemészárolták őket, majd feldúlták és kirabolták a várost is.

Beszterce emlékezete mindmáig őrzi a 401 évvel ezelőtti fekete vasárnap eseményeit, melyeket a szász és magyar történészek megörökítettek. (Otto Dahinten, Oskar Kisch, Emil Csallner, Kővári László).

2002-ben, pontosan négy évszázad elteltével a besztercei római katolikus főesperes-plébános, Ft. Geréd Péter kezdeményezésére összefogott a két történelmi magyar egyház – a róm. kat. és ref. – lelkipásztora (Ft. Geréd Péter és T. András Péter) és híveik, valamint az egész besztercei magyarság és méltó megemlékezést rendezett az áldozatok tiszteletére. A műemlék felállításakor (2002. június 9-én) a meghívottak között jelen volt: Ft. dr. Jakubinyi György érsek, Ft. Papp Géza püspök, T. Markó Béla, Moldovan Vasile, Beszterce akkori polgármestere, a besztercei történelmi egyházak papjai, a vidék római katolikus és református papsága, híres műkedvelő társulatok, valamint Beszterce magyarsága és a besztercei központi temető római katolikus részében leleplezték és megáldották a székely várvédő hősök emlékére állított síremléket.

401 évvel ezelőtt e gazdag város székely magyarokra bízta a vár védelmét. Amíg virág vagy virágkoszorú látható ezen a síremléken, addig Beszterce magyarsága nem felejti el ezt, addig él és őrzi a múltat.

Nem is annyira a dalosposzáta hangja vagy a színezete ragadott meg, hanem furcsa, nagyon furcsa viselkedése. Valósággal megtámadott. Két tenyérnyire repült a fejemtől, és egyre erőteljesebben jött rám minden irányból. Sehogy nem értettem e különleges viselkedését. Mi akar ez lenni?

1. Tavaszkezdet. A jégpáncél még ragaszkodik foggal és körömmel erőszakkal elfoglalt területéhez, arra gondolva, hogy övé marad örökké…

Az erdők levélszőnyegén mind gyakrabban jelennek meg a fényfoltok, melyek mérete és ereje is változik – nap mint nap nagyobbak és erősebbek, a gyökerek és a virággumók örömére, amelyek készen állnak már, hogy bármikor feltörjék a föld megfagyott páncélját. És mindez akkor történik, amikor a rügyfakadás, valamint a tavasz hírnökeinek kórusa is megszólal.

A szellő is szárnyra kelt a virágos mező fölött, és továbbvitte a völgybe a virágillatot – oda, ahol a patak csillogtatta szalagját. (A szűkebb helyeken azonban, ahol a nagy kövek útját állták, a vízfolyás is lelassult, de csak annyi időre, amennyire szüksége volt szegénynek, hogy erejét összegyűjtse, a további akadályversenyt is átvészelje, és áthaladhasson a nagy kőtömbök meggörnyedt hátán.)

A meleg levegő beáramlásával az egész tájat elárasztotta a madarak szimfóniája. Néhány nap múlva újra zöld szín borított mindent. Az erdőben mászkáltam – újabb és újabb fajta madarak sürögtek-forogtak körülöttem. Először a dalosposzátára figyeltem fel.

Nagyon furcsán viselkedett... Volt helye bőven – hiszen az erdő nagy – mégis oly közel jött hozzám... Támadott, támadott, és nem is akárhogy – minden irányból. Nagyon különleges, általam még soha nem hallott hangokat adott ki.

Megsokalltam már ezt a helyzetet, és igyekeztem eltűnni. Amikor 10–15 lépésnyi távolságra értem, a madár megnyugodott. Egy vadcseresznyefa legmagasabb ágára szállt, és elkezdte koncertjét.

Ez alkalommal a hangok egészen másak voltak, mint az imént, amikor rámtámadt. A dal lassú ritmusú volt, vontatottabb, nem fenyegető – valósággal kottázható.

(Mi, emberek is hasonlóak vagyunk a madárkákhoz. Izgatottabbak lévén gyorsan beszélünk, amikor jól és biztonságban érezzük magunkat, megváltozik a helyzet. Mennyire hasonlítunk egymásra... )

Délután, amikor visszatértem, ugyanaz fogadott. Megjelent újra a kis dalosposzáta, de már nem egyedül: a társával – „többségben az erő" –-, és újrakezdődött üldözésem, akárcsak a westernfilmekben.... És jobbról…, és balról…, és fentről…, és lentről… jöttek a támadások. Néhány szárny- és körömcsapást kaptam a fejem búbjára. Ki látott még ilyesmit? Micsoda bátorság!

Mi történhetett ezekkel a kis pingponglabda nagyságú, egyébként nagyon kedves madárkákkal? Nem értem! Józan ésszel sehogysem tudom felfogni!

No, várjatok csak! Megfejtem én nyomban – gondoltam – s néhány lépéssel eltávolodtam. Abban a pillanatban minden megváltozott! Többet nem sürögtek-forogtak körülöttem, hanem végezték napi, szokásos teendőiket.

Mégiscsak én vagyok az okosabb – gondoltam –, és „gyakorlatba ültettem" ornitológiai ismereteimet. Biztos voltam ugyanis abban, hogy valahol a közelben van a fészkük, és abban ott ülnek kis csemetéik.

Fürkésző kíváncsisággal, nagy hozzáértéssel – akárcsak a Zeller Madarász című operettjének főhőse – végigkutattam a közeli tüskés kökénybokrokat.

Félrehúzok egy felső ágat, és mit látnak szemeim? Az ág alatt ott volt egy kis félgömb alakú, vesszőcskékből, szénából, gyapjúból és még ki tudja miből épített fészek – igazi építészeti alkotás. Ebből a kis remekműből ragyogott felém hatszor két csillogó kerek gyöngyszem. A fiókák zöme mozdulatlanul állt. Csak most értettem meg igazán, hogy miért is lármáztak annyira a szülők!

Gyere Gyuri innen – mondtam magamban –, mert tragédia következhet be!

2. A nap sugarai úgy sütöttek, hogy szinte elvették az ember szemevilágát. Megvakítottak, s úgy tűnt, hogy az egész égbolt éjsötét lett. Csak azok a körkörös vonalak látszottak, amelyeket a nap legtehetségesebb sugarai hoztak létre.

A kép fénytölcsérhez hasonlított, fekete ponttal középen, ahol a forró levegő utat tör magának a föld felé.

Figyelek. Melyik vajon az a madárka, amely ágról-ágra szállva izeg-mozog, miközben: Hui! Hui! Csip-csep-csip-csip! Csip-csep! hangokat ad ki? Megvan: a kisposzátáról van szó!

Egy magas bükkfa középső ágán „ül", s nagyon elégedett sorsával. (Lehet, azért énekli örömét, hol jobbra, hol balra hajtva a fejét. Talán kíváncsi, hogy a többi élőlény elégedett-e fellépésével.) Ruhácskája egyszerű, zöldesbarna, és így egészen beleolvad a környezetbe, ahol él. Ő is nagyon izgatott most: tojásait abba a fészekbe helyezi el, amelyet nagy szakértelemmel épített. A puha barka – amellyel kibélelte „ágyacskáját" – száll a levegőben a szélrózsa minden irányában, a bodza erős, átható illatával együtt. Az erdő lakói közt jelen van a szorgalmas kis ács: a fakopács is. Erős csőrével, különleges akrobatikus mozdulatokkal készíti fészkét – helyesebben fészkeit: legyen honnan válogatni.

A fakusz, a jóval kisebb madár az első a „várakozási listán". Neki is van dolga: meg kell kisebbítenie az „ajtót" sárral, nyállal, hogy a hivatlan emlőskék, akik annyira szeretik a „pipihúst", ne tudjanak bemenni látogatóba!

Folytatva utam, váratlanul forrást pillantok meg. Nagyon gyors, tűzről pattant, tavaszi nagytakarítást végez, megtisztítja a köveket az algáktól és a mohától. Micsoda parádé – micsoda boldogság!

3. Nagy a nyüzsgés az énekesmadarak közt most, ugyanis kemény harc folyik a „nemzetközi díjért". Nagyon sok a jelentkező: az énekes rigó, a barátposzáta, a csalogány, a pacsirta, az ökörszem stb. Mindegyikük egyszerű ruhában jelent meg – tehetségesek voltak, és főleg magabiztosak.

A buja növényzetre helyezett megterített asztalt – amely egy olyan gyökéren volt, amit az erős szél kitépett – körülülték a bírálóbizottság tagjai: a virágok.

A zsűri elnöke a gyöngyvirág volt: körötte az ibolya, a különböző galócák, a zsálya – de nem hiányzott a kakukkfű sem.

Hogy igazi ünnepség legyen, s világraszóló visszhangja, akkor színpadra is szükség van.

Igen ám, de ki legyen ennek a megalkotója? A fakopácsok – ugye – a legjobb asztalosok a világon, így hát egyértelmű, hogy onnan jött a mester: a fekete fakopács, aki nem volt rest a magas hegyekből idejönni, otthagyva családját jónéhány órára. Segített persze a zöldharkály is. Az egész környék visszhangzott a hol jobbról, hol balról hallatszó ritmikus ütésektől.

A gong hallatára a versenyzők elhelyezkedtek szépen sorban a rögtönzött, de nem akármilyen színpadon. Nagy volt az izgalom... Az első az ökörszem volt. Annyira meglepődött, hogy attól félt: az égbolt ráborul, de örvendett is, hiszen tudta: hamar túl lesz a megmérettetésen. Nagyon félénk kis madár, talán azzal is magyarázható, hogy Európa madarai közül ő a legkisebb. Erőt vett magán, mert eszébe jutott a sok dicséret, elismerés, amit kapott. A hallgatóság tapsa nagy elégtétel volt számára.

A koncert pergett, azaz minden rendben volt – csak a csalogány 10–15 perces szereplése hosszabította meg az előadást. Ez nem csoda, hisz az ő dala mindenkit lenyűgözött. A bírálóbizottságnak nem volt könnyű dolga, de végül sikerült eredményt hirdetni.

Micsoda parádé – micsoda boldogság!

Az oldalt szerkesztette: Szabó Csaba

A Szilágy Megyei Tanács csütörtöki ülésén heves vitát váltott ki a Gheorghe Tomba Megyei Múzeum igazgatója ellen benyújtott panaszok ügye. A tanács alelnöke, Ioan Abrudan ismertette az intézményen belüli vizsgálódásainak eredményét. Szerinte súlyos személyi konfliktusokkal terhelt az intézmény működése, részint Gheorghe Tamba igazgató, illetve elődje – a régészeti osztály vezetője – közötti rossz kapcsolat miatt, ugyanakkor az igazgató a szakszervezettel sem tud szót érteni. A múzeumban feszülő ellentétek nem új keletűek, de megérettek a megoldásra.

Az alkalmazottak panaszai szerint az intézmény vezetője minden előzetes értesítés nélkül, önkényesen megfosztotta őket törvényes jutalékaiktól, tehát csak az alapfizetést kapták meg a tavaly, pedig például a szombati, illetve a vasárnapi szolgálatért kétszeres bért ír elő a törvény. Ezenkívül a rendszeres ásatásokért és a terepmunkáért járó pótlékokat sem kapták meg.

Gheorghe Tamba igazgató személye széles körben ismert a megyében. A 2000-es választások előtti időszakban a parasztpárt színeiben politizált, egy ideig a megye prefektusa volt. Később elnyerte a múzeumigazgatói tisztséget és otthagyta a prefektúrát. Azóta akadozik az intézmény működése, állandósultak a konfliktusok, a kutatómunka is megsínylette tevékenységét. Az igazgató egyértelműen politikai üldöztetésnek kívánta feltüntetni az ellene benyújtott indítványt, nem sok sikerrel. 18/12-es arányban a megyei tanácsosok a múzeumigazgató írásbeli megrovása mellett szavaztak. A megyei tanácsosok arról is döntöttek, hogy egy öt tagú bizottság átvizsgálja az intézmény működését, és rövidesen új javaslatot terjeszt a megye tanácsosai elé. Az eredmény alapján visszavonhatják az írásbeli megrovást, de akár Gheorghe Tamba igazgatói tisztségéből való menesztését is javasolhatják.

Tavaszra várható a tordai Közszállítási Vállalat és a kisváros magánszállítóinak döntő csatája. A polgármesteri hivatal úgy döntött, egyszer és mindenkorra véget vet a városi közszállítás terén jelentkező feszültségeknek, és versenytárgyaláson választja ki a közszállítás biztosítására legalkalmasabb szolgáltatót. A polgármesteri hivatalt ismételten támadások érték amiatt, hogy döntéseivel a közszállítási vállalatnak kedvezne, amely ugyanakkor a kisebb szállítók illojális konkurenciájának tolerálását vetette a hatóságok szemére.

A magánvállalatok csak abban az esetben vehetnek részt a versenytárgyaláson, ha előbb társaságba szerveződnek, jelenleg ugyanis többségük nem rendelkezik menetrend szerinti járatok üzemeltetéséhez szükséges engedéllyel.

A magánszállítók korábban a Közszállítási Vállalaténál olcsóbb áron kínálták szolgáltatásaikat, ma a szállító cégek egységes árral működnek: egy jegy ára 8 ezer lej. A helybeliek között akadnak olyanok is, akik nem veszik igénybe a magáncégek szolgáltatásait, mert úgy vélik, azok illojális konkurenciát jelentenek a Közszállítási Vállalatnak. Mint kiderült, gyakran vadnyugati állapotok uralkodnak: a magáncég busza a Közszállítási Vállalaté előtt húz be a megállóba, amikor ott nagy a várakozók tömege. A szolgáltatás minősége nem képez preferenciaalapot, ugyanis a magáncégek járművei nem kényelmesebbek, mint a Közszállítási Vállalatéi, utóbbi három korszerű buszt vásárolt, de a több évtizedes, leromlott állapotban lévő, fűtetlen buszok is közlekednek. A magáncégek járművei sem újak, akad közöttük mikrobusz, de akár a hajdani távolsági járatokon közlekedőkhöz hasonló társasbusz is. Tordán mintegy tíz útvonalon közlekednek a Közszállítási Vállalat buszai, ezek közül több a gyári munkások szállítását biztosítja.

Versenytárgyalást írt ki a Tordai Polgármesteri Hivatal egy gyalogoshíd felépítésére az Aranyoson. A 2,25 méter szélesre, 140 méter hosszúságúra tervezett híd kapcsolatot teremtene a város és a folyó túlsó partján lévő, egyre fejlődő (Harcana) lakótelep között, amelynek lakosai kénytelenek több kilométert kerülni ahhoz, hogy eljussanak iskolába, munkahelyre. Az ajánlatokat március 21-én 12 óráig várják, majd 13 órakor nyitják fel azokat. A legjobb ajánlatot tevő cég kapja a munkálat elvégzésének jogát, a hídnak másfél év alatt kell elkészülnie.

Alpolgármester nélkül maradt Zsibó városa és Váralmás község. Eugen Bălănean zsibói, illetve Ştefan Tiberiu Aurel váralmási alpolgármestert prefektusi rendelettel függesztették fel tisztségükből, mert nem rendezték időben törvénybe ütköző összeférhetetlenségi állapotukat.

A humanista párthoz tartozó zsibói alpolgármester a hivatal, illetve a megyei szervek jogászait okolja, amiért nem figyelmeztették időben a hivatalával járó összeférhetetlenségi állapotra.

A helyhatósági választások és a helyi tanácsok megalakulása után minden olyan helyzetet fel kellett volna oldani, amely lehetővé teheti azt, hogy ugyanaz a személy cégvezető, illetve tisztségviselő is legyen egyszerre. Ezt néhányan nem vették figyelembe, ezért született a prefektusi rendelet.

Ugyanebben a helyzetben volt Demjén Sándor sarmasági és Grad Vasile semesnyei alpolgármester is, de esetükben kiderült, hogy a kereskedelmi kamara által szolgáltatott adatok téveseknek bizonyultak, a tisztség összeférhetetlenségének tényéről nincs szó. A zsibói és a váralmási tanácsosoknak viszont új alpolgármestert kell választaniuk.

Barátságos, ünnepi hangulat uralkodott a szilágysomlyói Magyar Házban egy héttel ezelőtt szombaton délelőtt, amikor az I. Somlyói Mátyás Napok fő rendezvénye zajlott. A gyermekek és szüleik odaadásáról, ötletességéről tanúskodott a sok szép korabeli jelmez, amelyeket a reneszánsz táncot és a színdarabot előadó szereplők viseltek. A 11–13 éves kisdiákok az örökzöld Mátyás-mondák egyikét, a Mátyás lopni megy címűt játszották el sok leleményességgel, ügyességgel, gyermekekhez méltóan kedves ünnepélyességet kölcsönözve nagy királyunk emlékének. A kis jelenet körítéseként elhangzó mesék, vers és korabeli tánc is ugyanezt a hangulatot erősítették a termet zsúfolásig megtöltő szülői, tanári, baráti közönség nagy örömére. Külön köszönet illeti a felkészítő tanárokat: Gáll Tímea és Nagy Eleonóra magyartanárnőket, Boda Ibolya vallástanárnőt és a szintén besegítő Joikits Klementina tanítónőt fáradhatatlan munkájukért. Úgyszintén Laczkó Izabella rajztanárnőt, akinek biztatására összesen közel 130 rajzot készítettek a gyermekek az Amaryllis Társaság által megadott témára: Hunyadi János, Mátyás édesapja és a déli harangszó, s amelyek közül néhányat a kolozsvári közönség is megtekinthet a XIII. Dies Mathiae Corvini keretében megnyíló gyermekrajz-seregszemlén.

A Mátyás-napi rendezvények folytatásaként, ahhoz tartalmában kevéssé, de népszerűsége folytán annál inkább kötődő esemény részesei lehettünk szerdán, amikor ugyancsak a Játékkuckó szervezésében népdalvetélkedőre került sor 7–14 éves gyermekek számára. Az ének, a népdal szeretetét bizonyítja a több mint ötven résztvevő. Ez esetben a szervezés Szodorai Melinda és Bara Jusztina tanítónők munkáját dicséri. A bírálóbizottságnak – Boda Ibolya zenetanárnő, Papp Ilona kórusvezető, Sarkadi Anna óvónő – nem volt könnyű dolga, hiszen több korosztályban kellett a legjobbakat választani. Köszönet a Művelődés folyóirat szerkesztőségének és a Heltai-alapítvány vezetőségének azért a támogatásért, amellyel hozzájárultak rendezvényeink lebonyolításának sikeréhez.

Könnyebb sérülést szenvedett a 28 éves menyői (Mineu, Szilágy megye) illetőségű Sanda Gabriela R., aki február 24-én, csütörtökön este 11 órakor az Aurel Vlaicu utcában a gyalogátkelést jelző tábla hatáskörében ment át az úton, és elgázolta egy 1310-es Dacia. A gépkocsit a 26 esztendős Adina T. vezette, a rendőrség folytatja a baleset körülményeinek kivizsgálását.

Baleset a Gyár utcában
Egy megállóban álló jármű előtt akart átkelni az úton a 41 éves Mircea P. február 24-én, csütörtökön hajnalban, hat óra körül a Gyár utcában. Az 57 esztendős Elena B., aki egy 1310-es Daciát vezetett, nem tudta kikerülni a vele való ütközést. Az áldozat könnyebb sérüléseket szenvedett.

Halálos baleset
Tragédiával végződött február 24-én délben, fél tizenkettőkor az a baleset, amely a DN 1 E 60-as országúton Körösfeketetó (Negreni) térségében történt. A 64 éves viktóriavárosi (Victoria, Brassó megye) illetőségű Traian S. egy 1310-es Dacia kormányánál elaludt, átsodródott a másik sávba, ahol elgázolta a szabályosan közlekedő 69 esztendős Vasile J. és a négy évvel fiatalabb Ioana T. helyi lakosokat. Vasile J. szörnyethalt, Ioana T. súlyos sérüléseket szenvedett a baleset következtében. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve súlyos testi sértés alapos gyanújával vizsgálja Traian S.-t.

A kolozsvári városi tanács úgy döntött, ismét működésbe helyeznek két belvárosi és egy lakónegyedi közvécét. Az önkormányzati képviselők úgy ítélték meg, hogy egy ötcsillagos városban feltétlenül lenniük kell közvécéknek.

Kolozsváron immár több éve nem működnek a belvárosi illemhelyek. A vendéglők, szállodák, kocsmák tulajdonosai több ízben panaszkodtak, hogy a polgárok az általuk bérelt helyiségekben végzik el fizionómiai szükségleteiket.

A tervek szerint a közeljövőben felújítják a sétatéri, a Monostor lakónegyedi Flora üzletháznál lévő, valamint a George Coşbuc utcai közvécéket. A munkálatok előreláthatóan több milliárd lejbe kerülnek.

Az oldalt szerkesztette: Kerekes Edit

Szerkeszti: Szabó Csaba

Főmunkatárs: Dézsi Ildikó

A bentlakók élete mindig is más volt, mint a kintlakóké. Mi nap mint nap együtt éljük meg a vidám, szórakoztató és persze nehéz pillanatokat. Ezért szükségét érezzük annak, hogy minden hónapban legyen egy olyan hétvége, mely csak nekünk és rólunk szól. Így került sor a januári és februári közös hétvégére is.

A januári hétvégén teljes mértékben kihasználtuk a tél adta lehetőségeket. A közös tevékenység már péntek este elkezdődött: a legtöbben kimentünk a korcsolyapályára. Az est különlegessége az volt, hogy a pályán csak mi korcsolyáztunk, ugyanis a pálya igazgatója a napirend zsúfoltsága miatt megengedte, hogy zárás után ott maradjunk. Ki egyéni, ki bérelt korcsolyával a pályára merészkedett... és kezdődhetett a szórakozás. Nem hiányoztak a furcsábbnál-furcsább mozdulatok meg a mókás esések sem, hiszen olyanok is voltak, akik először húztak korcsolyát a lábukra. A hideg pirosra csípte arcunkat, de visszatérve a kollégiumba, a konyhán meleg teát szürcsölgethettünk.

A szombati nap a hétvége legmaradandóbb és legnagyobb kihívásának bizonyult. Bográccsal, szánkókkal és zsákokkal „felfegyverkezve" nekivágtunk a Bükknek. Hosszú gyaloglás után megérkeztünk... letelepedtünk egy domboldalra, a vastag hótakarón helyet vágtunk a tűzhelynek és a szakácsok nekifogtak a gulyásfőzéshez. Akik nem segédkeztek a főzésben, azok a szomszédos domboldalon szánkóztak, illetve ahogy neveztük: „zsákoztak". A bohó pillanatok, a felszabadult nevetés, a hógolyózás, a forró tea és az ízletes gulyás meghozta a kellő jókedvet. Szabadok voltunk, s egy nap erejéig úgy éreztük, miénk a világ. Az idő azonban gyorsan elszállt, s máris siettünk vissza a 18 órakor kezdődö Vivaldi koncertre. Fáradtan, ránk fagyott ruhákkal igyekeztünk vissza, de így is későre érkeztünk meg. Tíz perc alatt száraz ruhát cseréltünk, és máris rohantunk a koncertre. A mozgékony, energiadús nap után jóleső érzés volt a templom dédelgető melegében Vivaldi Négy évszakát hallgatni. Aznap este a kitartóbbak még filmet is néztek, de legtöbben azért az alvást választották... fehér fenyves erdőkről, piros pozsgás arcokról álmodtak...

Vasárnap délelőtt Zsolt tanár úr az imateremben ifjúsági istentiszteletet tartott, melyen a kintlakók is részt vehettek. Az istentisztelet alapgondolata az volt, hogy életünknek különböző szigeteiről életre szóló kincseket, tapasztalatokat viszünk magunkkal, és hajónk, bár külseje állandóan változik, folyton tovább halad. Hiszem, hogy mi egy hajóban evezünk... és ez a sziget életem egyik fontos állomása, melyről kissé bölcsebben fogok távozni. A hétvégét a megszokott, közös ebéd zárta.

A februári hétvége sajátossága abban rejlett, hogy közösen kimentünk a torockói farsangtemetésre. Szombat délutánra érkeztünk meg Torockóra. A Székelykő ködben úszott. A falu a készülődés és várakozás varázsa alatt nyüzsgött. A napot hógolyócsatával kezdtük. A hógolyók záporként hullottak, és nevetéstől lett hangos a központ. Nemsokára megkezdődött a farsangtemetés is. A farsangi menetet a betyárok vezették és zárták is. Elöl ment a zenész, majd a pap a kántorral. A násznép egy része torockói népviseletbe öltözött, őket követte a magyar lány, magyar fiú és a kisasszony az úrfival. Utánuk haladt a szamárfogaton szállított Döme, akit fatuskót húzó, két vénlány siratott. E híres menet körbejárta a falut, és őket kísérve mi is megismerkedtünk Torockóval. Nem kis derültséget, bosszúságot okoztak a tömegben ólálkodó cigányok, akik tojást gyűjtöttek, a zsidók, akik pénzt szedtek, a bohócok, ördögök, akik igyekeztek mindenki arcát feketére, illetve pirosra festeni. Döme utolsó útja a vajornál ért véget, ahol a pap, a kántor elbúcsúztatta, seregszemlét tartva az év eseményeiről, kiparodizálva őket, majd hangot adva a falu vezetőiről alkotott közvéleménynek. Döme koporsójának szétverése által, a hagyománynak megfelelően, elűzték a telet, a farsang időszaka véget ért.

Agyonfagyva, de jókedvűen tértünk vissza Kolozsvárra. Újabb élményekkel gazdagodtunk. Ezek hatására, már azon törtük fejünket, hogy legközelebb hova ruccanunk ki, így együtt. Szóba került a Tordai-hasadék, de az is lehet, hogy a Székelykőt kellene megmászni....

2005. február 12-én került sor a szokásos Valentine’s napi bulira. A bulit a IX. A és a X. A osztályok rendezték Vorzsák Milán tanár úr segítségével.

Hát akkor lássuk, mi is történt:

A buli 17.00 órakor kezdődött a díszteremben, a szervezők legalább egy órával hamarabb jöttek, hogy előkészítsék a termet, a zenét, hogy megbeszéljék az utolsó apróságokat. A szervezők szerepe az volt, hogy minél kellemesebbé és érdekesebbé tegyék a bulit.

17.30 körül már kezdtek jönni az emberkék, és kezdett melegedni a hangulat. 18.00 órakor elkezdődött az egynapi házasságkötés. A házasságra öt pár iratkozott fel. Az eskető Vorzsák Milán tanár úr volt, biztosíthatok mindenkit, hogy nagyon jól töltötte be szerepét és tette viccessé a ceremóniát. Persze a párok is, mintha szerepet játszottak volna a színpadon, nagyon élvezték szórakoztatni a közönséget.

Egy óra múlva a híres Miss és Mister versenyre került sor. Persze a köztes egy óra alatt mindenki táncolt, szórakozott, úgymond, élvezték az életet. A Miss és Mister verseny volt a buli csúcspontja. A próbák eltértek a megszokottaktól.

Az első próba a „nyalás" volt, ez abból állt, hogy a fiúknak tejszínhabot kellett tenniük a párjuk valamely testrészére, és utána minél rövidebb idő alatt kellett megenniük azt. Sokat kacagtunk a fiúkon, mert mindenik orra tejszínhabos lett.

A második próba a lufipukkasztás volt. A fiúknak a lufit a blúzuk alá kellett tenniük és a lányoknak ki kellett pukkasztaniuk, természetesen a kezük használata nélkül. Ez a próba nagyon vicces volt, mert szegény lányok... biza kínlódtak.

Következett a táncverseny. A pároknak összekötött kézzel kellett vegigtáncolniuk a latino, manele, rock’n’roll számokat.

Az utolsó előtti próba volt a legviccesebb, a lányoknak fel kellett öltöztetniük a fiúkat lányruhába. A fiúk észbontó öltözetén az egész közönség önfeledten szórakozott. Az utolsó próba volt a szerelmi vallomás, ezt ki humorosan, ki komolyan adta elő. („Úgy szeretlek, mint kutya a virslit!", „Szükségem van a Napra, a Holdra, a csillagokra és Rád!")

A verseny után tombolahúzásra került sor. A főnyeremény egy finom csokitorta volt.

A buli a kapus bácsi jóvoltából 21 óra helyett 21.40-ig tartott. Az emberek többsége jól szórakozott. A szervezés nagyon jól sikerült. Röviden ennyit a Valentin’s napi bulirol, reméljük, hogy jövőben is megszervezésre kerül.

„Élő diákság" népesíti be a Bethlen Gábor Kollégiumot. Fogyó létszámmal, a szórvány szinte „legjavában", tudattal és felelősséggel vallják magukat a hajdani „tógás deákok" utódainak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kollégium lelkiismeretes felzárkózása az erdélyi „új reformkorszakhoz", amit számos rendezvény és közéleti eseményben való részvétel mutat. Fő bizonyíték erre a híres szimbólumnak, a két fűzfának az újraültetése, ami a múlt év tavaszán bizalommal és reménnyel töltötte fel szíveinket – a dekadens környező világ dacára.

Hajdani kollégiumunk hírének visszaállítása még várat magára, hanem ami a diákságot illeti, az elmúlt esztendőkben, úgy tűnik, magára talált.

A Diáktanács tízéves tevékenységének köszönhetően több, máshol is elterjedt diákrendezvény honosodott meg az iskolában, mint például a Diáknapok, a Bálint nap, a Mikulás nap, a Nosztalgia nap stb. megszervezése. A lehetőségektől függően évente egyre gazdagabban, színesebben, váltakozó szerencsével és népszerűséggel szinte mindig sorra kerülnek. Emellett maradandó sikernek számít az állandó tanácsterem megszerzése, amelyet hamarosan jól felszerelt szabadidő központtá alakítanak az igazgatóság közreműködésével.

A kollégiumi élet tükreként és értelmezőjeként már ötödik éve megjelenik a Firkász, a diákság független újsága, amit saját erőből, „tehetségből" írnak és szerkesztenek. A havonta megjelenő lap általában izgalmat kelt, és elmaradhatatlan, hasznos kritikát kap mindenkitől. Létezése azonban természetessé vált már, késése türelmetlenséget okoz, amiből kitűnik az általános ragaszkodás.

A Firkász sorra beszámol a versenyek, vetélkedők, olimpiászok, tudományos dolgozatok, pályázati munkák, táborok, képzések és helyi rendezvények sikereiről, eredményeiről, hogy majd fura krónika gyanánt a jövőbeli diákoknak mutassa be az iskola mostani életét.

Lassanként aggmenházzá meg diákszállóvá vált a tömbházunk. Valamikor 42 gyermeket számláltunk meg a 25 lakrészben, s nem zavart a zsivaj. Fiatalok voltunk, dolgoztunk. Jószomszédi viszony, barátság alakult ki a lakók között. Micu ezredes tokaji aszúval ivott pertut velünk, Moldovan Puiu segítségére bármikor számíthattunk, Kovács botanikus kertet iparkodott létrehozni az udvaron, Kosztival együtt kópéskodott a gyereksereg. Nem a tévét néztük szüntelen, a hatvanas években jutott idő olvasásra, kézimunkára.

A gyermekek felnőttek, elköltöztek, az öregek közül is sokan elmentek oda, ahonnan soha vissza nem térnek. Lakások üresedtek, lakók cserélődtek. A régiek többsége beteg, tehetetlen. Most már zavar a zaj, az utcáé meg a szomszédé is. Ugat a kutya, piszkol a galamb, betegséget terjeszt, hadd pusztuljon, karóval verik le sötétben azt, amelyik a csatorna mellé húzódik. Eláztat a felső lakó, áthallatszik a falon a másik erős hangja. A másik a füstöt nem bírja, az égett gázszagot. Megváltozott az életünk, nézzük a tévét, hallgatjuk a rádiót, újságot olvasunk, értesülünk a világ dolgairól.

Manapság már nem kiutalással jutnak lakáshoz, hanem akinek sok a pénze, ingatlanba fekteti többek között. Átalakítja, felújítja, s ha nem ő költözik oda, akkor bérbe adja üzlethelyiségnek, diákoknak. Persze, ehhez a lakók hozzájárulására lenne szükség, mielőtt a polgármesteri hivatal engedélyezné az átalakítást, hiszen falat bontanak, ajtót vágnak. Igen ám, de például egy negyedik emeleti lakónak milyen érdeke fűződhet egy ilyen tranzakcióhoz, mikor nem az ő jövedelme szaporodik majd. Nos, érdekeltté teszik, mert az új vevő vállalja, hogy ezért cserébe kifesteti az épület folyosóit, amire máskülönben nem került volna sor. Tehát nem lehet ellenvetése senkinek. A másik ajánlatra sem. Ebben az esetben az új tulajdonos a fia számára vásárolta meg a lakást, aki egyetemi éveit tölti majd a városban. Saját hőközpontot akartak bevezetni, azt pedig csak akkor engedélyezte a gázművek, ha még legalább 4 család óhajtotta. Az épület külső gázszerelését az új tulajdonos nagylelkűen magára vállalta, a lakók csupán a folyosótól a konyhájukig történő beszerelést fizették. Ezután mindenkinek külön óra mérte a konyhagáz fogyasztását, de a szobák fűtése továbbra is közköltségen maradt. Mire a munkálatok végére értek, csupán egy lakó maradt a régi csőrendszeren, a többi nem akart lemaradni szomszédjától. Ismerősünknek áradoztunk a ritka önzetlenségről, aki mosolyogva mondta, ugyan, ebbe az árba beleszámolták az összes anyagot.

Mindegy, van gázóránk, ki mennyit fogyaszt, annyit fizet. Lehet takarékoskodni. Van, aki le is jegyzi, mennyi gáz szükséges a reggeli vagy az ebéd elkészítéséhez. Így jön rá, hogy itt valami nincs rendben, mert az este lejegyzett érték reggel nem ugyanaz, hanem több. Nem nagy különbség, de rendszeresen létező. Végül decemberre a lakrészek szobáinak fűtése 24 millió lejbe került, a vízmelegítésre használt gáz pedig 7 millió lejbe. Ez utóbbit személyek szerint osztották el egyformán, tehát azokra is, akiknek gázórájuk van. Kezdett kissé zavarossá válni számítgatásunk, mert ilyenformán haszontalanná vált az óra, hiszen elsősorban takarékoskodni akartunk..

Bár nem vagyok műemlék-épület tulajdonos, sem szakember, csupán külső szemlélője és becsülője városunk épített örökségének, annak helyreállítása, megvédése mégis a szívügyem. Ezért nagyon sajnálom, hogy az első ilyen jellegű előadáson én is a hiányzók között voltam.

Jó dolog, hogy most már egyre gyakrabban esik szó a város sok látható és rejtett kincsének siralmas állapotáról. Meg kell menteni mindent, ami még menthető a teljes pusztulástól. Tudom, a helyreállításhoz tömérdek pénz kell. Nagy forgalmú utcákban még járdáink sincsenek. Nagy megvalósítás volt az egykori Benedek-rendi Kolozsmonostori templom helyreállítása, fájdalmas temetés a Zodiákus terem bevakolása.

Nem akarok szenvedélyes szavakat használni, de üzleti érdekeltségből átépítéssel funkcionálissá tenni egy múlt korszak építési jegyeit hordozó épületet, barbárság. Meg kellene találni a kettő összehangolási lehetőségét.

Az Unió utca mindkét házsorát legjobban autóbuszból lehet szemügyre venni. Változatos, gyönyörű épületek! Az egyik ilyen ott van a napos oldalon, a buszmegállónál, méretében jelentéktelennek tűnő ház a többi mellett, barokk homlokzatán padlástéri ablakkal. A földszinti része teljesen fel van szabdalva. Egy évtized alatt volt benne fodrászszalon, utazási iroda, farmernadrág árusító bolt, élelmiszerüzlet. Eddig is kérdezgettem, miért gyötrik azt a kis homlokzatot a szépmintás kapu mellett még szélesen tátongó üzletbejárattal is? (Valamikor a ház méreteivel arányos ablakok nézhettek az utcára.) Különleges kis ékszere lehetne az Unió utcának. De néhány hónapja kimondottan ordít a bántó aránytalanság a homlokzaton. A cipőgyártó cég hatalmas betűi alatt összeroskadni készül a kedves kis épület.

Örömmel vettem tudomásul, hogy a Szabadság honlapja új ruhát kapott. Ideje volt átöltöztetni, megérdemelte. Köszönet érte!

Nincs új a Nap alatt: K. L. olvasónk, másokkal együtt, a Házsongárdi temetőben uralkodó állapotokra panaszkodik. A kolozsvári „specialitás", a virágok rendszeres lopkodása a sírokról, és körforgásszerű visszairányítása az utcai árusításba már megszokott dolog, amibe azonban nem lehet, nem szabad beletörődni. Alig fejeződik be egy-egy temetés, a közelben ólálkodó virágmaffia-tagok jóvoltából gyorsan eltűnnek a koszorúk, csokrok. Más városokban miért nincs ilyen szégyenhelyzet?

A másik viszonylagos újdonság a Házsongárdban a csókák miatt alakult ki, amelyek alkonyatkor ezrével lepik el az öreg fákat – guanójuk pedig a sírokat. Már olyan vastag a réteg, hogy sok helyen alig lehet látni a feliratokat, de a káros anyag kikezdi a sírhelyek kőzetét, cementjét is. Miután a Sétatérről szervezett vadászattal kiszorították ezeket az állatokat, mostanában a műértéknek számító sírkertbe vonulnak vissza éjszakázni pataréti tartózkodásuk után. Ami pedig a legérdekesebb: az állatvédők tiltakoznak minden elűzési kísérlet ellen. Maholnap a csóka fontosabbá válik, mint az ember és annak emlékei. De miért csak Kolozsváron? – kérdi olvasónk,

Az általános jelleggel bevezetett, 16%-os egységes adókulcs révén a milliárdosok havonta több tízmilliót nyernek az amúgy is szegény emberek bőrén. Hadd jusson több luxusra, a nyomorban levőket pedig tovább fogják nyomorítani.

A nagyjövedelműek adókiesése miatt a költségvetésben keletkezett hiányt végül is a szegényeken, a létminimum alatt élőkön akarják bepótolni, különféle módszerekkel. Az állam az áfa-növelésen gondolkodik, ez általános termékárdrágításhoz vezet, sok szegény ember szájából az utolsó falatot is kiveszik ezáltal. A nyugdíjpénztár elnöke bejelentette, hogy a választási kampány idején megígért nyugdíjátszámítás megtörténik ugyan, de 2005-ben még nem lesz miből kifizetni. Esetleg 2006-tól számíthatunk rá, vagy sok idős nyugdíjas csak post mortem juthat hozzá megnövelt járandóságához. Vajon a nemzetközi pénzintézet, amelyik állítólag az árakat, állami pénzügyeket diktálja, tudja-e, hogy egy tanár négy évtizedes munka után, fokozati vizsgával is csak 110 euró nyugdíjat kap?

Le akarják szűkíteni az ártámogatott gyógyszerek listáját, ami sok nyugdíjasnak akár az életébe is kerülhet. Lehet, hogy ez is a cél. Mindemellett csökkentik az ingyenes orvosi analíziseket, és fizetéses laboratóriumba küldik a betegeket. Ha nem tud fizetni, az ő baja, nem kár érte.

A milliárdosok adókedvezménye révén felborult nemzeti jövedelem egyensúlyát áremelésekkel is megpróbálják ellensúlyozni. Többet fizetünk majd a villanyáramért, gázfogyasztásért, és azok, akik eddig is nehezen fizették lakásuk költségeit, ezután egyáltalán nem tudják majd kiegyenlíteni a tartozást. Mi lesz akkor? Majd az utcára kerülnek. A lényeg az, hogy a milliárdosoknak még jobban menjen dolguk. Akik a parlamentben mindezt megszavazták, nem élnek a létminimumon, legfőbb problémájuk fizetésük növelése. Kiment a divatból a parlamenti tagokat honatyáknak nevezni. Kihalt belőlük az igazságérzet? Ami történik, vérlázítóan botrányos igazságtalanság. A nemzetgazdaság hiányát most már a tanárok munka utáni néhány magánórájának a megadóztatásával próbálják kiegészíteni? Pedig a hiány egyszerűen a milliárdosok, nagy keresetűek sok tízmilliós adókedvezményéből adódik. Olyannyira nehéz ezt belátni?

2005. február másodikán a Szabadság első oldalán megjelent egy cikk Köntös Kőpál Imolától, a következő címmel: Bolyai utcai ingatlanját pereli vissza az egyház. K. K. I. újságíró lesz, most másodéves. Máris komoly fába vágta a fejszéjét ezzel az írásával. Bizonyára nem haragszik meg, ha néhány tévedését kijavítom. Tévedni ugyanis emberi dolog, ám azt eloszlatni és az Igazságot kimondani életünk egyik legfontosabb tényezője, feladata.

Nagyon jól ismerem, azaz ismerjük a családot – én sem mondok nevet –, amelyről ír. Valóban két cserelakást adtak ezért a lakrészért, amelyet itt megvettek. Az is igaz, hogy elkobzott ingatlanjaik visszaszolgáltatását az állam megtagadta. Sok ilyen és még ennél is szerencsétlenebb ügy van Romániában. Az viszont, hogy „másodszor is kifosztják őket", egyáltalán nem biztos, mert még senki nem tud semmi biztosat a Bolyai utca 7. szám helyzetéről. Még korai tehát az ördögöt a falra festeni. Azt írja, hogy „kérdés az is, hogy a római katolikus egyháznak mi a célja az ingatlannal, mi lesz a házban élő, többnyire magyar lakókkal, vagy az épületben működő Gy. Szabó Béla emlékházzal". A „többnyire magyar" megjegyzés helytelen, nem igaz, és felborzolja a lakók kedélyét. A 21 családból 6 magyar, 3 német és 12 román. Fölösleges mást állítani, mint ami a valóság. (Biztos vagyok benne, hogy nem rossz szándékkal tette.) Ebben a házban soha nem merültek fel nemzetiségi kérdések, és ilyenek ezentúl sem lesznek. Valamennyien barátok vagyunk, jóban, rosszban, örömben és bánatban, betegségben és halálban egyaránt. A szó elszáll, de az írás megmarad.

Ezt az eléggé zavaros jogi helyzetet, amelyet majd így vagy úgy megoldanak a hivatalos szervek, a lakók nem élik meg tragédiaként. Higgye el, K. K. I., ezt én jobban tudom, mert közöttük élek. Az a tény, hogy a leendő újságírónak a törvényszék levéltárából nem adták oda a „féltve őrzött ügy dossziéját", még nem jelenti azt, hogy a lakók ügyét képviselő ügyvédek – mert többen vannak – sem fogják azt megkapni. Azt is írja, hogy a Bolyai utca 7. szám lakói is „félnek beszélni, véleményüket megosztani bárkivel, nehogy ezzel a helyzetüket súlyosbítsák". Ugyan bizony mitől kellene félni, és miért? Azon a téli délutánon – emlékszik, ugye? – engem hívott fel, és kérdezgetni kezdett a Bolyai 7 ügyéről. Közölte, hogy riportot akar készíteni a házzal kapcsolatosan, és „egy órán belül" eljön hozzám. Nem kérdezte meg, hogy van-e időm vagy kedvem arra, hogy riportalanya legyek, hogy tudok-e érdemleges válaszokat adni ebben a témában, egyszerűen kijelentette, hogy „egy órán belül eljön". Azonnal tudtam, hogy nem fogunk beszélgetni, és hangsúlyoztam, hogy szakemberek foglalkoznak a problémával, amely még messze áll a megoldástól. Ezzel részemről lezártnak tekintettem a meg sem született riportot. Tehát nem a félelem tartott vissza a közös beszélgetéstől, illetve találkozástól, mert ezt a léleknyomorító érzést, hála Istennek nem ismerem.

Nem szabadkoztam azért, hogy K. K. I. kitartott a helyszínre való látogatás mellett, csupán azt mondtam, hogy az udvaron nincs sok látnivaló, kocsik vannak és egy nagy szemétdomb. K. K. I. mégis eljött, amint írásából kiderült, és az udvart nagyon is rendezettnek találta, és amint írta: „szemétdombnak nyoma sincs". Van, most hó borítja, de tavasszal elhordatjuk. Lesz néhány kamionnal. De nem is ez a baj. K. K. I. azt írja: „bizonyára a szemétdomb nem az udvaron van, és a kétségbeesett lakó nem is a szó szoros értelmében használhatta a kifejezést". Hát kedves K. K. Imola, egyáltalán nem vagyok kétségbeesett. Sem én, sem a többi lakó. Tudja, mi a kétségbeejtő? Az, hogy egy másodéves leendő újságíró milyen átvitt értelemben gondolkozik a szemétdombról? És hogy feltételez olyasmit a szavaim mögött, hogy a szemétdomb kifejezést esetleg másra vonatkoztattam? Az itt élő román, magyar és német lakótársak nevében is tiltakozom a rosszindulatú, olcsó szellemeskedései ellen.

Bizonyára lesz még ideje nagyon sokat tanulni az újságírásról. Kár volt így nekiveselkedni a Bolyai 7 ügyének. Mi nyugodtak vagyunk, hogy nem tesz ki senki. Románia jogállam, vagy legalábbis azzá kell válnia. Az elkobzott javakat vissza kell szolgáltatni mind az egyházaknak, mind az egyszerű állampolgároknak. A „két cserelakásos" családnak is, akiknek sorsát a cikkíró különösen a szívén viseli. A Bolyai utca 7. szám sorsa nyitott, megoldásával most foglalkoznak.

Járva Kolozsvár utcáit, tereit, elnézegettem, hogy a volt városvezető mennyi nyitott sebet hagyott maga után. Mióta új vezetősége van a városnak, sok minden változott, az egyik jó dolog, hogy lassan eltűntek a volt polgármester rendelkezésére készített giccses munkák.

Mostanában a Főtéren ásott gödrök rendezését, esetleges betömését tervezik. Olvastam a Szabadságban, hogy betömnék az ásatásokat, vagy üvegfedelet építenének a gödrök fölé. Az üvegtető nem lenne jó megoldás, és egy vasszerkezetre szerelt üvegtáblának sincs értelme, nem lehetne rálépni, új kerítéssel kellene körülvenni. Ha mégsem tömnék be, betonlapot kellene ráhelyezni, azon kis parkot létesíteni szökőkúttal, és valahonnan lejáratot építeni a gödörbe, amelyet lenn megvilágítanának. Bár ennek sem lenne sok értelme, hiszen kit érdekelnek a régi falmaradékok, a mostanában kipótolt, betonba ágyazott kövekkel. Ilyen faldarabok sok helyen fellelhetők, és nem csak Kolozsváron, Besztercén is láttam hasonlót. Ugyanezt javasolnám a Karolina téri ásatások esetében is.

A városháza foglalkozhatna a nyugdíjasokkal is. Ennek kapcsán elhangzott, hogy magányosok klubját alapítanának, erre megfelelő hely lenne a Dorobanţilor utca 17. szám alatti nyugdíjas önsegélyző egylet épülete, ahol már működött hasonló klub, és a Băişoarei utca 1. szám alatti épület, amely szépen berendezett és használatlan.

Mona Chirilă eddigi, magyar színházbeli rendezéseivel szemben némi fenntartással viseltettem. Előadásaival kapcsolatos kifogásaimnak hangot is adtam egy-egy bemutatója után, természetesen a jó dolgokat is megemlítve. Legtöbbször a túlzsúfoltságot, a burjánzó ötletek rendszertelenségét, a mindent egy előadásba való gyömöszölést kifogásoltam. Mindezekhez hozzájárult az egyes darabokba való saját, illetve vendégszövegek illesztése, amely nem mindig szolgálta az előadás sikerét, és a néha téves szereposztás is. Legutóbbi bemutatója, a Velencei terecske azonban meglepett. Be kell vallanom, hogy egyfajta felszabadultságot éreztem az első tíz perc után, hiszen egy minden téren megkomponált, jól megszerkesztett produkció kezdett kibontakozni a színpadon, egy telitalálatos szereposztással, jókedvűen játszó, felszabadult színészekkel. Valószínűleg igaza van Kántor Lajosnak, aki A kolozsvári színházi térről című írásában említi meg, hogy „Mona Chirila munkája most ért igazán be, fergeteges, modern és élvezhető játék született egy önmagában véve valószínűleg nem túl izgalmas Goldoni-szövegből". Valóban így van, mert akármennyire is forradalmasította annak idején Goldoni a drámaírást, ma bizonyára nem tartozik a legaktuálisabb témák közé egy-egy Goldoni darab mondanivalója. A Velencei terecskéről pedig különösképpen nem lehet ezt állítani, hiszen miről is van szó tulajdonképpen? Egy közösség mindennapjairól. Tereferélő, hogy ne mondjuk pletykáló asszonyokkal, férjhez adandó lányokkal, akik nem győzik kivárni, hogy megkérjék a kezüket a körülöttük sertepertélő fiatalabb, vagy idősebbecske legények, némi féltékenységi jelenetekkel megtűzdelve, Nápolyból odakerülő titokzatos lovaggal, orrát fennhordó, közösségből kitűnni vágyó fiatal lánnyal. Csak úgy záporoznak a csípős megjegyzések, ócsárolják egymást keményen, aztán mintha mi sem történt volna, ugyanolyan vidáman együtt játsszanak, hogy aztán pillanatokon belül megint összevesszenek. Heves indulatok, dulakodó fiatalemberek, nagy kibékülések. Végül pedig minden megoldódik, a párok egymáséi lesznek, s nagy örömmel vetik bele magukat a Lovag által felajánlott ingyenes evés-ivásba.

Csakhogy mindez karnevál idején történik. S mint köztudott, a karneváli időszak különleges. Nem a megszokott mindennapok szürkesége jellemző rá. A hosszú bőjt előtti mulatságok ideje, álarcos, maszkos alakok árasztják el az utcákat, tereket, kitűnő lehetőség a nagy átváltozásokra, szerepcserékre. Egyszóval azzá válni, amivé lelkünk mélyén talán igazán szeretnénk, megvalósítani azonban csak legmerészebb álmainkban tudjuk. A karnevál egyúttal téltemetés is. Van tehát lehetőség bőven a mulatságra, a szórakozásra. A közösségi élet felpezsdítésére. Nem mintha az olaszok nem szentelnének elég figyelmet a közösségi életnek, hiszen életterük az utca, a tér, egyszóval a nyilvánosság. Goldoni darabjaiban pedig különösképpen megfigyelhető ez a fajta életmód. Környezetkomédiának is nevezhetjük egyes műveit, melyekben a velencei környezet jelentős szerepet tölt be. A Goldoni által ábrázolt világban a környezet szervesen összetartozik az egyénnel, a közösséggel. A darabjait benépesítő szereplők igazából a közösség által élnek és fejlődnek, életüket, sorsuk alakulását a közösség, a környezet nagy mértékben befolyásolja. Ezek a figurák nem is léteznek önmagukban, csupán a közösség által. Nagyon vékony, vagy szinte nem is létezik az a fal, amely elválasztja a privát életet a nyilvánosságtól.

Ezt a Goldoni által ábrázolt közösségi életet próbálja megmutatni Mona Chirilă, kiemelve a mindennapokból, és behelyezve a karneváli időbe. A „minden megtörténhet", „mindent kimondhatunk büntetlenül" varázslatos idejébe. A terecske éli megszokott mindennapjait, míg lakói egyszer csak, valamely holdbéli „varázslat" hatására „megtermékenyülnek", és attól kezdve mintha valaki irányítaná sorsukat. S valóban, nemsokára nagy csinnadrattával megérkezik a titokzatos nápolyi lovagot és „udvarát" szállító kocsi, amelyet tekinthetünk vándorszínészek kordéjának, de értelmezhetjük „karnevál hercegének" a megérkezéseként is. Szépen megkomponált jelenet a „kóberes szekér – hajókocsi" kikötése, megismerkedünk a furcsábbnál furcsább alakzatú figurákkal, akik felállítva a szabadtéri színpadot, uralmuk alá veszik a terecskét. Itt említem meg a maszkosok nevét, akiknek játéka nagy mértékben befolyásolja az előadás hangulatát: Laczkó Vass Róbert, Sinkó Ferenc, Buzási András, Galló Ernő, Fogarasi Alpár és Vindis Andrea.

De vajon milyen lehet egy valódi velencei terecske? Nem hiszem, hogy számon kellene kérnünk ilyesmit a rendezőtől, vagy a díszlettervezőtől. Ami a leginkább meghatározza azt, hogy elfogadjuk-e az elénk táruló színpadképet, az a már említett hangulat. Ha pedig érezzük azt a fajta velencei atmoszférát, amelyről ugyan sokan nem tudjuk, hogy milyennek kell lennie, de sejtjük, akkor egy félig-meddig üres tér is megteszi. Ha a játékteret be tudják tölteni a színészek, akkor elfogadható az is, hogy az ágyban „haldokló" Donna Catte és a lánya kezét megkérő Anzoletto közötti jelenet mintha kikerülne az utcára. T. Th. Ciupe díszletterve egyébként maximálisan segíti Mona Chirilă rendezői ötletét. Épp azt a fajta felszabadultságot idézi, amely karnevál idején uralkodik, hiszen a farsangot a városközpontban, szabad ég alatt rendezték.

A velencei karnevál egyébként óriási színjátékhoz hasonlítható, amelynek színtere az utca, színészei pedig a városlakók, akik ugyanakkor a néző szerepét is betöltik.

Egyre megy tehát, ha a Lovagban (Bogdán Zsolt) a vándorszínész-csapat vezetőjét, vagy a karnevál „hercegét" véljük felfedezni, hiszen szerepe ugyanaz: megváltoztatni, ha csak röpke pillanatokra is a közösség életét, megadni a lehetőséget, hogy „mások" lehessenek, átváltozzanak. Külső személy ő, akinek közbelépése során megoldódnak, vagy éppen felborulnak szituációk, kívülálló, aki időnként döntőbíróként, időnként pedig jóakaróként avatkozik bele a terecskét benépesítő figurák életébe. Titokzatos, nem tudni honnan jött, hová tart, kicsit felsőbbrendű, kicsit magányos. Irányítja, terelgeti tulajdonképpen a történetet, majd, mint aki jól végezte dolgát, vitorlát bontva elhajózik csapatával együtt, magával víve Gasparinát (Kézdi Imola), a kitűnni vágyó fiatal lányt. Az előadás utolsó képe mintha megoldást kínálna az eddigi titokra: „hótündér" és „karnevál-herceg" elhajózik a furcsa, gnómszerű teremtményekkel együtt. Talán a tél jelképes halálának is tekinthető ez az elhajózás, hiszen a vitorlabontással együtt véget ért „farsang-herceg" befolyása, uralma is.

Írásom elején említettem a telitalálatos szereposztást. Remek párost alkot a Donna Cattet és Donna Pasquat alakító Bács Miklós és Panek Kati. Az egy idő óta ritkábban színpadra lépő Bács sziporkázik ebben a női szerepben, apró részletekbe menően kidolgozva alakítását. A Panek Katival való jelenetei nagyszerű színészi összjátékról tesznek tanúbizonyságot.

Orsolát, a fánksütő asszonyt Dimény Áron játssza. Figurája remekül illeszkedik a „pletykás hármasba". Amúgy a két női szerepet játsszó férfi plussz komikumforrást jelent a jól pörgő, ritmusos, de egy kissé hosszúra nyúló előadásban.

A lányok terén sincs gond a szereposztásnál, jól körvonalazott figurákat látunk a színpadon, Laczó Júlia, M. Kántor Melinda és Kézdi Imola személyében. Salat Lehel (Anzoletto) és Molnár Levente (Zorzetto) pedig jól kiegészítik a csapatot, amelynek különcködő viselkedésével Fabrizio (Orbán Attila) is méltó tagja.

Szót kell ejtenem a szép és egészen különleges jelmezekről is, amelyek a tehetséges tervező,Carmencita Brojboiu munkái. A zenei összeállításért Corina Sârbut illeti dicséret, bár néhol túl erős a hangerő, s talán időnként túl sok a zenei aláfestés. Az előadás hangulatát azonban pozitívan befolyásolja a válogatás.

Bárki érezhette már magát fásultnak, kedvetlennek és fáradtnak. Ugyanakkor legtöbben önerejükből találtak megoldást szomorúságuk leküzdésére.

Az esetek nagy részében ugyanis csak átmeneti állapotról volt szó, időben véges és pontosan meghatározható események következtében.

Ugyanakkor néhány esetben a boldogtalanság nem átmeneti érzés, hanem állandó állapot. Ilyenkor beszélünk depresszióról. Olyan probléma ez, amely a statisztikai adatok szerint 100 személy közül 20-at érint, többé vagy kevésbé súlyos mértékben.

A depresszió nem mindig fűződik a személyen kívülálló és konkrétan meghatározható okokhoz: megtörténhet, hogy váratlanul jelentkezik, ráadásul az egyén életmódjától függetlenül. Ezekben az esetekben úgy tűnik, hogy a probléma szervi eredetű, és bizonyos hormonális elváltozásnak tulajdonítható. Kizárólag ezekben az esetekben a gyógyszeres kezelés a legmegfelelőbb. Ez a típusú depresszió azonban nagyon ritka; az esetek csupán 10%-át teszi ki. A fennmaradó 90%-ot azok az esetek képezik, melyekben az egyén szervileg egészségesen éli át a depressziót.

Rovetto szerint a depresszióban szenvedő személy „úgy tűnik, mintha egy időtlen világban élne, nincsenek szép emlékei, sem pedig reményei a jövőt illetőleg, az idő mozdulatlansága, a szenvedés és a szomorúság átitat minden végtelennek tűnő pillanatot." Ezt a helyzetet csak súlyosbítja a tünetekhez fűződő tehetetlenségi és alkalmatlansági érzés.

Mint sok más emberi érzés esetében, most is arra kéne választ adnunk, hogy miért maradt meg a depresszió érzelemtárunkban az evolúció során, ha ennyire káros hatást gyakorol életünkre. Azért, hogy ezt jobban megérthessük, kapóra jön a szülés utáni depresszió példája.

Amikor ugyanis a gyermek megszületik, a női szervezet termelni kezdi a tejet a prolactin hormon hatására. Ez a hormon kapcsolatban áll egy másik hormonnal, a dopaminnal, ami annyit jelent, hogy a prolaktin termelődésével egy időben csökken a dopamin termelődése. Figyelembe véve, hogy a dopamin nevet viselő hormon felelős a kreatív tevékenységért, hiánya levertséget, közömbösséget és fásultságot eredményez. Képzeljék hát el, miként ítélheti meg önmagát az anya, amikor azt tapasztalja, hogy az alig született csecsemő nem kelti fel az elképzelt érdeklődést és nem tölti el a várt boldogsággal.

A neurobiológusok csupán néhány éve foglalkoznak ennek a különös jelenségnek a tanulmányozásával. Szerintük egy olyan mechanizmusról van szó, mely elősegíti az anya és gyermek közötti szimbiózis kialakulását. Ez gyakorlatilag úgy valósul meg, hogy a prolaktin hormon hatására az anya érdeklődése a kreatív tevékenység iránt nagymértékben lecsökken az újonnan érkezett gyermek előnyére, aki időlegesen az anya kizárólagos életcéljává válik.

Ez a folyamat is az átmeneti depressziók csoportjába tartozik, ugyanis röviddel a tej termelésének megindulása után a két hormon termelésének szintje egyensúlyba kerül, mivel ekkorra az anya és a gyermek közötti szoros kapcsolat megalapozódott. Ez a mechanizmus közös tulajdonsága az emberiségnek az állatvilág összes többi emlősével.

Szakkutatások eredményeinek köszönhetően ma már ismerjük a depressziót kiváltó nyolc alapvető okot: 1 – gyakori veszekedések a házastársi kapcsolatban; 2 – válás; 3 – munkahelyi nehézségek; 4 – egy családtag halála; 5 – egy családtag betegsége; 6 – a család egyik tagjának eltávolodása; 7 – betegség; 8 – a megszokott életmód kényszerű változása (pl: nyugdíjazás, költözés).

Eszerint a depresszió úgy határozható meg, mint az a reakció, melynek szerepe, hogy leblokkolja az egyén tevékenységét olyankor, amikor annak nem sikerül az energiát konstruktív célokra irányítania, főleg a társadalmi kapcsolatokat illetően.

Ahogy Galeazzi professzor tanította: a depresszió számos szomatikus megnyilvánulása hasonló azokhoz, amelyeket a stresszes állapotokban találhatunk. Olyannyira, hogy feltételezhető, a depresszió maga is a stresszhatásnak egyik megnyilvánulása. Ezek a tünetek a következők: fejfájás, fáradtság, emésztési zavarok, szédülés, a szexuális vágy csökkenése, szívritmus zavarok, gyakori vizelési inger és alvási zavarok.

A depresszióban szenvedő egyén egyre inkább elfordul a külvilágtól, kizárva ezáltal annak lehetőségét, hogy a mások által nyújtott segítséggel – gondolok itt a családtagokra és barátokra – rehabilitálja önmagát, elfogadva a tényt, hogy senki sem tökéletes, és ezáltal újra alkossa saját pozitív énképét. A folyamat egy példával érthetőbbé válhat: mi keressük barátaink társaságát, mivel jól érezzük magunkat velük, ugyanakkor jól érezzük magunkat, mivel a barátaink társaságában vagyunk.

Ugyanerre a példára alapozva az is kijelenthető, hogy a boldogság sem véletlen: Epicuro és Meneceo szerint: „Senki sem lehet túl fiatal vagy túl öreg ahhoz, hogy a boldogságot megismerje..., érdemes tehát megérteni, hogy mi tesz igazán boldoggá, mert aki a boldogságot megtalálja, mindene megvan, aki pedig még nem találta meg, mindent megtesz ennek érdekében!"

A boldogság bizonyos mértékben növelhető és tanulható: ha olyasmit tehetünk, amihez kedvünk van, akkor boldogok és elégedettek vagyunk, ellenben ha olyasmit kell tennünk, ami akaratunkkal ellentétes, akkor szomorúak és rosszkedvűek leszünk.

Végső soron annyit, hogy a depresszió szerintem leghatásosabb gyógymódja a rövid pszichoterápia, mely igaz, hogy nem a legegyszerűbb, de minden bizonnyal a leghatékonyabb módszer ahhoz, hogy az egyén visszanyerje eredeti életvágyát és lelki egyensúlyát.

Napjaink egyik legelterjedtebb betegsége az allergia, amely sok esetben súlyos bőrtünetek, ekcéma formájában jelenik meg. Sok tényező együttes hatása felel azért, hogy valakinél kialakuljon az allergia. Ezek egy része genetikai betegség, tehát örökletes. Így ha mindkét szülő érintett, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gyermeknél is kialakuljanak a tünetek. Az ekcémára való hajlam akár több generáción át is öröklődhet. Emellett természetesen a környezeti tényezőknek is meghatározó szerepük van: a levegőben, az élelmiszerekben, a gyógyszerekben található vegyi anyagok szintén károsító hatásúak lehetnek.

Az ekcéma nem fertőző, ennek ellenére a leggyakrabban előforduló bőrbetegség. Súlyossága eltérő lehet: az enyhe, átmeneti bőrpírtól, bőrszárazságtól, hámlástól a komoly hólyagképződéssel járó gyulladásig terjedhetnek a tünetek, illetve kialakulhatnak fájdalmas berepedések is.

Az exogén ekcémát bármilyen irritáló tényező kiválthatja. A fejbőrön jelentkező tüneteket leggyakrabban hajszesz, kenőcs vagy hajfesték okozza. A szemhéjon, arcon, ajkakon megjelenő tünetekért többnyire szintén a kozmetikai cikkekben lévő vegyi anyagok felelősek. Ezenkívül az ékszerekkel, szemüvegkerettel, de akár a telefonnal való érintkezés is okozhat allergiás reakciókat. A testen szintén ekcémát válthat ki kozmetikum, szappan, illatosító szer, a bőrrel érintkező bármilyen fémtárgy. Az ekcéma leggyakrabban a kézen jelenik meg; körömlakk, kézkrém, mosószer, zsíroldószer, autó kormánykereke, fémből vagy műanyagból készült ékszer, fémpénz stb. okozza.

Az endogén ekcémára a veleszületett hajlam jellemző, amelyet gyakran kiújuló, kiterjedt bőrgyulladás kísér. Születés után, 3–6 hónapos csecsemőkön jelentkezik; nedvező, erősen viszkető hólyagocskák jelennek meg a bőrön, amelyek az erős vakarózás következtében kipattannak, sebesednek, és befertőződhetnek. Kétéves korig elsősorban az arcon, fejbőrön mutatkoznak az elváltozások, majd a térd és könyökhajlat lesz érintett. Az esetek 70–80 százalékában a bőrtünetek a kamaszkor táján eltűnnek.

Fontos tudni, hogy kialakult allergiás betegség egy életen át elkísérheti a beteget, olykor kizárólag csak a tüneteket lehet enyhíteni. A betegeknek alkalmazkodniuk kell ehhez, és lehetőleg ennek megfelelően kell alakítaniuk életkörülményeiket (például munkahely megválasztásakor kerülni kell az olyan szakmákat, ahol számára káros, irritáló tényezőkkel – allergénekkel – kerül kapcsolatba).

Néhány fontos tanács ekcémásoknak: mellőzzék a túlságosan fűszeres ételeket; védjék a bőrt a hidegtől és a kiszáradástól; nyári időszakban hidratáló, télen zsírosabb krémet használjanak; az érintett bőrfelületet naponta kenjük, még akkor is, ha az tünetmentes; szappan, tusfürdő helyett a gyógyszertárban kapható mosakodó-krémekkel, fürdőolajjal tisztálkodjanak (Eucerin, Trixera, Ictyane); kerüljék a műszálas ruhák viselését; a fürdővíz legyen langyos, esetleg korpát is lehet hozzákeverni (50–100g/150 – 200 liter vízhez); a tüneteket általában enyhíti a napfény, a sós víz és nyáron általában el is tűnnek; igen jó hatással van a szervezetre az A- és E-vitamin.

A mindennapi életben sok minden történik velünk és körülöttünk. Boldogok vagyunk, amikor a kedvenc futball csapatunk nyer, olyannyira, hogy felkiálthatunk, hogy „nyertünk", habár tulajdonképpen semmilyen tényleges közünk az elért eredményhez. Ugyanígy, felháborodunk, amikor valaki egy általunk tisztelt személyt becsmérel, pedig lehetséges, hogy nincs semmilyen közvetlen kapcsolatunk az érintett személlyel. Ez azért történik, mert az érzelmeink bizonyos gondolatokhoz társulnak. Például: „amit teszek, kimutatja, ki vagyok, ha egy győztes csoporthoz tartozom, a győzelem az enyém is, ha ez a csoport veszít, én is vesztesnek érzem magam."

Az érzelmeink hidat képeznek gondolatvilágunk és a valóság között. A cselekvés, mely ebből következik, egyértelműen koherens pillanatnyi lelkiállapotunkkal: ha boldogok vagyunk, ujjongunk, ha szomorúak, sírunk, a harag agresszívvé tesz, ha pedig félünk, igyekszünk elmenekülni.

Az érzelmeinkért felelős mechanizmus alapja mindenképp az adott helyzetben található, és attól válik függővé, hogy miként értelmezzük, és miként ítéljük meg magunkat ezzel szemben.

Egy példa az eddig elmondottakra az, amikor egy közlekedési baleset következtében egy autó kifut az úttestről. Ezen a ponton a vezető kiszáll az autóból, és hálás a sorsnak, hogy sérülésmentesen megúszta a balesetet. Röviddel ezután egy másik autó kerül ugyanebbe a helyzetbe, azzal az eltéréssel, hogy ennek vezetője szitkozódik, és magánkívül van, amiért összetörte az autót. Nyilvánvaló, hogy ugyanazt a helyzetet a két vezető különbözőképpen élte át annak függvényében, hogy miként ítélte meg önmagát a történtekkel szemben. A különbség abban rejlik, hogy az első vezető a baleset ellenére meg van győződve saját vezetési képességeiről, a második vezető pedig kételkedik ebben, és ahelyett, hogy annak örvendjen, hogy nem történt baja, arra koncentrál, hogy összetörte a kocsit egy elkerülhető baleset következtében. Ez a példa fontos kérdést tár elénk.

Vagyis, mi történik akkor, amikor valamiért idegeskedünk, vagy szenvedünk? Egyszerű: a kiváltó eseményt egy saját magunkról alkotott negatív gondolattal társítjuk. Ahhoz pedig, hogy jól érezzük magunkat, az szükséges, hogy pozitív tulajdonságaink kerüljenek figyelmünk központjába (pl. intelligencia, szimpátia, önuralom, szeretet stb.).

Albert Ellis, egy amerikai kognitivista pszichológus szerint a gondolatok két nagy csoportba sorolhatók: racionális gondolatok, amelyek jó érzést és nyugalmat keltenek bennünk, és irracionális gondolatok, amelyek nyugtalanságot és rossz érzést eredményeznek. Mindezt pedig nem logikai, hanem érzelmi alapon. Ez a pszichológus 11 alapvető irracionális gondolatot határozott meg, melyek közül idézhetjük például azt, amely szerint elvárjuk, hogy mindenki tökéletesen meg legyen elégedve velünk, vagy pedig azt várjuk el önmagunktól, hogy mindig, minden helyzetben tudjuk a tökéletes megoldását minden esetlegesen felmerülő problémának.

Amit a legfontosabb megjegyezni: amint azt a szakemberek is hangsúlyozzák, a „rosszérzés", vagy rossz közérzet negatív gondolataink terméke. Ezeknek a gondolatoknak a „káros" hatása abban nyilvánul meg, hogy megakadályozzák az optimális viszonyulási módot egy adott helyzethez. Vagy ahogy Aaron T. Beck, egy másik kognitivista pszichológus mondta, a gondolatok funkcionálisak vagy diszfunkcionálisak aszerint, hogy hasznukat vesszük, vagy sem.

Mindeddig azt láthattuk, hogy a gondolat és az érzelem ítéli meg a tapasztalatot. Ugyanakkor előfordulhat, hogy ennek az ellenkezője történik és ilyenkor az úgynevezett „önmagát beigazoló jóslatról beszélünk".

Köztudott, hogy az a beteg, akinek szilárd meggyőződése, hogy az alkalmazott gyógymód számára a legmegfelelőbb, hamarabb fog jobbulást elérni állapotában, mint az a beteg aki ebben kételkedik, még akkor is, ha a betegség, az alkalmazott gyógyszer és az adagolási mennyiség és idő ugyanaz.

Ez a jelenség még nyilvánvalóbb, ha annak a diáknak a helyzetét vesszük figyelembe, aki meg van győződve arról, hogy a leteendő vizsgája nem fog sikerülni. Az a diák nemcsak a felkészülésben fog nehézségekkel küzdeni, hanem a vizsga pillanatában annyira feszült és ideges lesz, hogy lehetetlenné válik koncentrálnia. Ennek következtében valószínű, hogy a vizsgán nem lesz képes az átmenetelhez szükséges pontszámot elérnie, és így „a jóslat beigazolódik".

A probléma, amely az adott helyzetben jelentkezik, az, hogy milyen szerepe van az emberi pszichológia működésében a gondolatnak? Személyesen, figyelembe véve az érzelmek neurofiziológiáját, a személyiség fejlődésének fázisait és a pszichiátriai zavarok skáláját, azt mondhatom, hogy az első reakció egy helyzettel szemben fiziológiai, és ebből születik az érzelmi reakció. A gondolat „fiziológiai-érzelmi" feldolgozás. A viselkedés első impulzusa az érzelmi jelentésből adódik. A gondolattal együtt pedig a viselkedés fenntartásában nyer szerepet. Miután ez a mechanizmus megalapozódik, a reakció elképzelés nyomán is működésbe léphet, abban az esetben is, amikor az irány a gondolattól halad a történés felé.

A viselkedés hosszú ideig történő fennmaradása káros hatást gyakorol a fiziológiai reakcióra, például a „megszokás" által.

Neveltetésünk tapasztalatainkkal együtt önmagunkat jellemző meggyőződésekhez vezet és ebből kifolyólag olyan gondolkodási stílushoz, mely meghatározza viselkedésünket és érzelmeinket.

Mivel mi „olyanok vagyunk, amilyennek magunkat elképzeljük", fontossá válik a legkiegyensúlyozottabb lelkiállapotra való törekvés, mely lehetővé teszi számunkra a harmonikus beilleszkedést a társadalomba. Ahogy láthattuk, a gondolkodásmódnak ebben fő szerepe van, és egy megalapozódott gondolatot nem könnyű megváltoztatni: egy kicsit olyan, mintha önmagunkon változtatnánk.

A legmegfelelőbb módszer erre meggyőződéseink kétségbe vonása: „valójában helyes, amit gondolunk?", „ez az egyetlen lehetséges magyarázat?", „milyen érvek támasztják alá feltevésünket?". Rögtön ezek után pedig ajánlott figyelembe venni az alternatív megoldásokat: „hogyan lehetne másként?", „hányféle más megoldás létezik?". Csupán ezek után lehetünk a helyes megoldás birtokában, amely lehetővé teszi számunkra a nehézségek leküzdését anélkül, hogy konfliktusba kerülnénk önmagunkkal és másokkal.

Gyakran előfordul, hogy megfeledkezünk arról, hogy kik vagyunk valójában, pedig ennek a felismerése segítségünkre lehetne számos nehézség leküzdésében, és nagymértékben hozzájárulhatna életszínvonalunk emeléséhez!

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 36 218 lej, 1 USD = 27 527, 1 magyar forint = 149 lej.

Igényesnek hanglemezkollekció eladó, darabonként is. Telefon: 0745-388664. (0011)

Matematikából felkészítek. Telefon: 582-309, 0741-513402. (0020)

Bukarest, Ghencea-stadion, 22 ezer néző. Vezette: Johan Verbist (Belgium).

Steaua: Hamutovszki – Ogăraru, Rădoi, Ghionea, Petre Marin – Paraschiv, Dorinel Munteanu, Dică – Opriţa (117. perc Lovin), Diniţă (85. perc Boştină), Cristea (96. perc Baciu). Edző: Walter Zenga (Olaszország).

Valencia: Palop – Carboni, Navarro, Caneira, Moretti (104. perc Aimar) – Rufete, Albelda, Baraja, Aurelio – Xisco (79. perc Di Vaio), Corradi (79. perc Mista). Edző: Claudio Ranieri (Olaszország).

Gól: Cristea 2 (50. és 71. perc). A 11-eseket Rădoi, Lovin, Boştină és Dică, illetve Aimar, Mista és Rufete értékesítette; Dorinel Munteanu, illetve Baraja és Di Vaio kihagyta.

Sárga lap: Ogăraru, Petre Marin és Boştină, illetve Corradi.

Román csapatokhoz képest ritkán látható küzdeni akarással, lelkesedéssel, szívósággal és – végül is – tudással megérdemelten lépett tovább első tavaszi megmérettetéséből a fővárosi katonacsapat. Már az egy héttel korábbi Valenciában lejátszott összecsapáson jó játékkal mutatkozott be a Steaua – ennek ellenére 2–0-s hátrányból rajtolt a visszavágón, és sokan lyukas garast nem adtak volna a továbbjutásáért. Hiszen az ellenfél az UEFA-kupa címvédő, jelenleg spanyol bajnok Valencia volt. Az ellenfél olasz edzője, Claudio Ranieri túlontúl eredménytartásra rendezte be csapatát, amely a bajnokságban sem muzsikál valami fényesen (csak a csalódást keltő 6. helyen áll jelenleg). Nem lehet tudni, hogy a Bukaresti Steaua irányítója, a szintén olasz Walter Zenga a tulaj, Gigi Becali nyomására, avagy saját kezdeményezéseként az első perctől bizalmat szavazott a bákói Andrei Cristeának, mindenestre a már a spanyolországi mérkőzésen is bizonyító csatár kiváló szereplése eldöntötte a 90 perc sorsát. A Steaua egyébként is végig támadott az inkább mocsárnak kinéző pályán, Dică révén már 5. percben kapufát rúgott, uralta a mezőnyt, de szünetig nem ért el eredményt. Két ellentámadás kellett hozzá, az elsőn kis szerencsével, a másodiknál profi húzással az említett Cristea talált be, és következhetett a hosszabbítás.

A ráadásban már kissé frissebbeknek mutatkoztak a katalánok, de igazán nagy gólhelyzetet nem tudtak kidolgozni. Következhetett a 11-esek lutrija, amelyen ugyan előbb a veterán Dorinel Munteanu hibázott, de a rutinos Ruben Baraja és Marco Di Vaio is fölé bombázta a büntetőrúgást. Továbbjutott a Steaua, következőleg ismét spanyol ellenfele lesz, ezúttal a Villarreal.

A várakozásoknak megfelelően a Valencia vezetősége az együttes sorozatos eredménytelensége miatt menesztette Ranieri vezetőedzőt.

További eredmények, UEFA-kupa, 3. forduló, visszavágó: Dnipro (ukrán)–Partizan Belgrád (szerb-montenegrói) 0–1 (gól: Radovics – 87. perc; piros lap: Ilics – 42. perc, Partizan) – továbbjutott a Partizan 3–2-es összesítéssel; FC Schalke 04 Gelsenkirchen (német)–Sahtar Donyeck (ukrán) 0–1 (Aghahowa – 22. perc) – tj. a Sahtar 2–1-es összesítéssel; AZ Alkmaar (holland)–Alemannia Aachen (német) 2–1 (van Galen – 62. és Mathijsen – 80. perc, illetve Meijer – 31. perc; piros lap: Stehle – 72. perc, Alemannia) – tj. az Alkmaar 2–1-es összesítéssel; Sochaux (francia)–Olümpiakosz Püreusz (görög) 0–1 (Sztoltidisz – 67. perc) – tj. az Olümpiakosz kettős győzelemmel, 2–0-s összesítéssel; VfB Stuttgart (német)–AC Párma (olasz) 0–2 (Marchionni – 98. és Pisanu – 116. perc; piros lap: P. Cannavaro – 81. perc, Párma) – tj. a Párma, hosszabbítás után 2–0-s összesítéssel; Newcastle United (angol)–Heerenveen (holland) 2–1 (Breuer – 10., öngól és Shearer – 25. perc, illetve Bruggink – 80. perc, 11 m) – tj. a Newcastle 4–2-es összesítéssel; Feyenoord Rotterdam (holland)–Sporting Lissszabon (portugál) 1–2 (Hofs – 88. perc, illetve Munoz – 62. és Rochemback – 83. perc) – tj. a Sporting, kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel; AJ Auxerre (francia)–Ajax Amsterdam (holland) 3–1 (Kalou – 30., Cheyrou – 55. és Mathis – 86. perc, illetve Babel – 36. perc) – tj. az Auxerre 3–2-es összesítéssel; Real Zaragoza (spanyol)–Fenerbahce Isztambul (török) 2–1 (Galletti – 12. és Savio – 72. perc, illetve Alex – 88. perc) – tj. a Zaragoza, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel, Middlesbrough (angol)–Grazer AK (osztrák) 2–1 (Morrison – 19. és Hasselbaink – 61. perc, illetve Bazina – 9. perc) – tj. a Middlesbrough 4–3-as összesítéssel; Lille (francia)–FC Basel (svájci) 2–0 (Moussilou – 37. és Acimovic – 78. perc, 11 m) – tj. a Lille 2–0-s összesítéssel; FC Sevilla (spanyol)–Panathinaikosz Athén (görög) 2–0 (Makukula – 84. és Correira – 90. perc; piros lap: Gonzalez – 72. perc, Panathinaikosz) – tj. a Sevilla 2–1-es összesítéssel; Villarreal (spanyol)–Dinamó Kijev (ukrán) 2–0 (Figueroa – 23. és Cazorla – 32. perc; piros lap: Riquelme – 42. perc, Villarreal) – tj. a Villarreal 2–0-s összesítéssel; Benfica Lisszabon (portugál)–CSZKA Moszkva (orosz) 1–1 (Karadas – 64. perc, illetve Ignasevics – 50. perc) – tj. a CSZKA Moszkva 3–1-es összesítéssel.

Első mérkőzés: Bécsi Austria (osztrák)–Athletic Bilbao (spanyol) 0–0 – ez a találkozó a nagy havazás miatt maradt el a múlt héten, a visszavágót vasárnap rendezik.

Gyulafehérvári pályán került sor tegnapelőtt a helyi A-osztályos Apulum és a B-osztályban szereplő Kolozsvári U FC közötti barátságos futballmérkőzésre. A játékot végig a kolozsváriak uralták, valószínűleg annak köszönhetően, hogy edzőjük, Ion Marin törött lábbal – a kispadon feküdve – is vállalta a meccs koordinálását. Az áldozat meghozta gyümölcsét, ugyanis az 1–1-es (gól: Pavlovici, illetve Jula II.) félidő után Jula II., a U játékosa, második találatával eldöntötte a meccset. Az Apulum csatára, Giuchici, bár kapura nem lőtt, a 87. percben az U FC hátvédjét, Damiant ökölvívói bravúrral ütötte ki. „Díjként" piros lappal, megrovással, és 200 dollárnak megfelelő büntetéssel térhetett haza.

A két csapat a következő összeállításban játszott: Apulum: Minca – Pavlovici, Sârbu, R. Cosma – Maghici, Găldean, Chivescu, Ghiţă – Oprea, Stanciu – Bazici; játszottak még: Fl. Cotora, Mitrofan, A. Popescu, L. Ciobanu, Velţenescu, Nedelea, Gabor és Giuchici; U FC: Szolomajer – O. Abrudan, D. Matei, Szilágyi – Damian, Giurgiu, Soporan, Ţârlea – Sancira – Székely, Jula II.; játszottak még: Goga, Mihu, Şuller, Opriceană, Borza.

Póth Diána ellenében Pavuk Viktória nyerte a Gyakorló Jégcsarnokban rendezett válogatót, így kettejük közül ő indulhat a március 14-én kezdődő moszkvai műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon.

A tavalyi, budapesti Európa-bajnokság negyedik helyezettjét az öt bíróból – akik titkos szavazással döntöttek – négy látta jobbnak. A szakemberek véleménye szerint igazságos ítélet született, mivel a 18 éves tehetség gyakorlata sokkal erősebb volt, ráadásul kevesebbet is hibázott.

A válogatóval teljessé vált az olimpiai kvalifikációs vb-n induló magyar csapat névsora: a nőknél Pavuk mellett a tavaly Európa-bajnok Sebestyén Júlia, a férfiaknál Tóth Zoltán, míg a jégtáncosoknál a kétszeres junior világbajnoki ezüstérmes Hoffmann Nóra–Elek Attila páros szerepelhet az orosz fővárosban.

Lékó Péter a sötét bábukat vezetve döntetlent játszott az angol Michael Adamsszel a spanyolországi Linaresben zajló sakkszupertorna második fordulójában. A magyar nagymester a szerdai első körben a világranglista-vezető orosz Garri Kaszparovval remizett.

Eredmények, 2. forduló: Michael Adams (angol)–Lékó Péter döntetlen, Garri Kaszparov (orosz)–Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég) döntetlen és Viswanathan Anand (indiai)–Veszelin Topalov (bolgár) 1–0; a spanyol Paco Vallejo szabadnapos volt..

Az állás: Anand, Lékó, Kaszparov, Kaszimdzsanov és Topalov 1–1 pont, Adams, Vallejo 0,5–0,5.

Lékó pénteken Anand ellen ült asztalhoz, és a világos bábukat vezette.

Az oldalt szerkesztette: Póka János András