Web design and hosting by the

Hungarian Human Rights Foundation

Rövid életet jósolnak az elmúlt napok hírei alapján a Munka Törvénykönyvének. Még meg sem ünnepelhette kétéves „születésnapját" (a 2003/53. törvény február 5-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben, és 2003. március elsején lépett hatályba), a munkaügyi minisztérium máris bejelentette nemcsak a módosítását, hanem a törvénykönyv szinte teljes átírását. A változtatás szükségességét mindkét fél, munkaadók és munkavállalók egyaránt elismerik, több javaslat ellen azonban a szakszervezetek határozottan tiltakoznak.

A jelenlegi munkatörvénykönyvet, hosszú előkészítés és sok tárgyalás eredményeként a volt szociáldemokrata kormányzás idején fogadták el. Annak idején a munkaügyi miniszter is egykori szakszervezeti vezető volt. Egyes értékelések szerint ezek a körülmények — amolyan külső hatásként — rányomták bélyegüket a jogszabály jellegére, amely túlzottan munkavállaló-pártira sikeredett. Több előírás nehézkes, bonyolult eljárást eredményezett mind az alkalmazásnál, mind pedig az elbocsátásoknál. Ez utóbbi esetben például a munkaadók kezét teljesen megkötötték, hiszen egy hozzá nem értő, összeférhetetlen alkalmazott munkaszerződésének felbontása könnyen hosszas pereskedéssel folytatódhatott, amelyben gyakran a munkás-szimpátia érvényesült és legtöbbször a munkaadó elmarasztalásával végződött. A munkáltatónak ugyanakkor kötelessége a „gyengébb képességű" személyzetről is gondoskodni, számukra megfelelő, egyszerűbb állást felajánlani, valamint biztosítani a szakmai továbbképzést annak szükségességétől vagy fontosságától függetlenül.

Gheorghe Barbu munkaügyi miniszter kijelentése ellen, miszerint a törvénykönyvet „hajlékonyabbá" teszik a tervezett módosítások révén, máris élénken tiltakoztak a szakszervezetek. Az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb, a CNSLR–Frăţia, a Meridian szakszervezetek vezetői szerint az új munkaügyi törvénykönyv határozottan munka- és munkásellenes lesz, amennyiben a meghatározott időre történő alkalmazás lesz a szabály és a meghatározatlan időre kötött munkaszerződés a kivétel, ha lehetővé teszik a túlóra alkalmazását a munkavállaló beleegyezése nélkül, ha a szakszervezeteknek már nem kell részt venniük megfelelő munkanorma kidolgozásánál. Elutasítják továbbá azokat a módosító javaslatokat is, amelyek alapján a munkaadó kivételesen élhet a kollektív és egyéni elbocsátás lehetőségével, nem kell beszámolnia a személyzetnek a cég, illetve vállalat gazdasági-pénzügyi helyzetéről és a munkafolyamatot érintő egyéb kérdésekről, és megszüntetnék a munkavállalót védő intézkedéseket is csőd esetén. Amennyiben a munkaügyi minisztérium változásait életbe léptetik, megszűnnek a kollektív szerződéskötéseket megelőző tárgyalások és egyeztetések, képtelenség lesz megvédeni a munkavállalót a „főnök" szeszélyeitől, és egyszerűen fölöslegessé válnak még a szakszervezetek is — vélekedtek a tiltakozók.

A törvénykönyv módosításairól szóló tárgyalások még nem fejeződtek be. Az Országos Szakszervezeti Tömb határozata szerint már elkezdték a teljes munkabeszüntetés és utcai felvonulás megszervezését arra az esetre, ha nem sikerülne megegyezni a kormánnyal és a munkáltatókkal. Az Alfa Kartell vezetője, Bogdan Hossu szerint akár a kormányt is megbuktatják, amennyiben figyelmen kívül hagyják javaslataikat.

A munkaügyi miniszterrel folytatott tegnapi tárgyalások során megegyeztek abban, hogy hétfőn a szakszervezetek rendelkezésére bocsátanak minden javaslatot a Munkaügyi Törvénykönyvvel kapcsolatosan, amelyeket a minisztérium, a munkaügyi felügyelőségek, munkaadói egyesületek és egyéb szervezetek tettek. Az Országos Szakszervezeti Tömb vezetőjének, Dumitru Costinnak sajtóközleménye szerint jövő héten, kedden ülnek tárgyalóasztalhoz a munkaadók szervezeteinek képviselőivel.

Beszterce-Naszód megyében öt, a kormány hatáskörébe tartozó közintézmény vezetőjét váltják le, mert tevékenységük szakmai szempontból kívánnivalót hagy maga után — jelenti a Mediafax a megye RMDSZ-es prefektusára hivatkozva. Szilágyi János a hírügynökségnek nem jelezte, hogy kikről van szó, csupán annyit mondott: elégedetlen azzal, ami a megyei egészségügyi hivatalban és tanfelügyelőségen történik. Bár nem tartozik a hatáskörébe, de javasolni fogja az illetékes minisztereknek a szakmailag alkalmatlan személyek eltávolítását. A prefektus elégedetten nyilatkozott viszont Emil Mănăştureanról, a megyei kataszteri hivatal vezetőjéről. Szilágyi hangsúlyozta: a vezetőcserére csakis szakmai, nem politikai szempontok szerint kerül sor. Mindeddig egyetlen megyei hivatal vezetőjét sem távolították el.

A Szabadság megkérdezte a prefektust: miként egyeztethető össze a megyei vezető tisztségekre igényt tartó koalíciós pártok közötti algoritmus a szakmai szempontok érvényesítésével? Szilágyi János válaszából kiderült: a koalíció tagjai közt arányosan elosztott tisztségekre a pártok csakis olyan személyt jelölhetnek, akiknek szakmai felkészültségéről konszenzus van az „alkut" lebonyolító megyei pártvezetők között.

Növekszik az elégedetlenség Szilágy megyében is: pénteki sajtóértekezletén Andrei Todea prefektus a megye helyzetét boncolgatva kijelentette: a közintézmények nem működnek a megfelelő módon. Elsőnek a nyugdíjpénztár vezetőségének leváltását javasolta. Ő is azt hangsúlyozta: a vezetőket kizárólag szakmai hozzáértés és nem politikai hovatartozás szempontjából kell megítélni. (Szóvivője néhány nappal korábban még azt mondta, ez a tisztség a Demokrata Pártot illeti meg, azért szükséges a váltás. Igaz, tegnap a szóvivőt is menesztették, de nem e kijelentés miatt. Andrei Guşănak, a prefektus alig két hónapja kinevezett kabinetfőnökének azért kellett csomagolnia, mert a párton belül átállt a Cozmin Guşă vezette 2003. Kezdeményezés csoporthoz.)

Szakvélemények szerint ahhoz, hogy megfelelő munkát tudjanak végezni, a Szilágy megyei nyugdíjpénztár számítógépes szakképzett alkalmazottainak létszámát (is) legalább harminc személlyel kellene növelni ahhoz, hogy a nyugdíjak átszámolásának ütemét tartani tudják. (Jelenleg Szilágy megyében a tavaly októbertől mintegy 4300 nyugdíjat számoltak át 60 000-ből). Bukarest 2300-at már jóvá is hagyott, ezeket áprilisban folyósítják tavaly októberre visszamenőleg.)

Fehér megyében gyakorlatilag semmilyen előrelépés nem történt a vezető tisztségek szétosztása kapcsán. A pártok közti egyeztetéseket elsősorban az nehezíti, hogy a liberális párt megyei vezetője Teodor Athanasiu hadügyminiszter, akinek viszonylag kevés ideje jut a „megyei dolgokra". Rácz Levente RMDSZ-elnök a Szabadságnak elmondta: a magyarság arányát tekintve legfennebb egy vezetői és egy alelnöki tisztségre „jogosultak", egyelőre azonban nem tudni, milyen hivataloknál. Az elmúlt négy évben az RMDSZ-nek egy nem főállású tanfelügyelője volt, nyolc évvel korábban pedig a megyei fogyasztóvédelmi hivatal vezetőjét jelölhette a szövetség.

Kolozs megyében vasárnap ülnek össze a koalíciós pártok megyei vezetői — tudtuk Kónya-Hamar Sándor RMDSZ-elnöktől. Az „alku" tárgya 62 tisztség, amelyből 5 esetében éppen lejárt a hivatal vezetőjének a mandátuma. Ezek közé tartozik a kataszteri hivatal is, amelyre a megyei RMDSZ is igényt tart.

A Gyermekekért, Közösségért és Családért Alapítvány immár negyedik nappali központját nyitotta meg tegnap, ezúttal Désen.

Az Amerikai Egyesült Államok-beli USAID Szervezet, a dési Polgármesteri Hivatal és a Gyermekekért, Közösségért és Családért Alapítvány támogatásával, az Alexandru Sopos utca 2. szám alatt megnyitott központ naponta 40 gyerek befogadására alkalmas. Az ide járó, problémás családokból származó, 3 és 15 év közötti gyermekek itt nemcsak egyszeri meleg ételben részesülnek naponta a polgármesteri hivatal étkezdéjében, hanem egy — szociális munkásból, pszichológusból, gyógypedagógusból és tanítónőből álló — szakképzett nevelőcsoport biztosít majd számukra olyan tevékenységekkel ötvözött programot, melyben nemcsak tanulhatnak s házi feladataik elkészítésében kapnak segítséget, hanem szabadidejük kreatív módon való kitöltésére is lehetőségük nyílik. Szükség esetén pszichológiai tanácsadásban is részesülnek.

Az intézmény elsődleges célja a család-, illetve iskolaelhagyás arányának csökkentése és minél több gyerek saját családjába való visszakerülése. Csökkenteni szeretnék ezáltal az utcagyerekek és a gyermekvédelmi intézményekbe kerülők számát.

A kolozsvári Gyermekvédelmi Hivatal a válogatás során olyan — többségében veszélyeztetett környezetben felnövő — gyermekeket irányít ezen központ felé, akik félárvák, illetve családjaik nem rendelkeznek 800 ezer lejes fejenkénti havi jövedelemmel, kilakoltatás előtt állnak (a közköltségek kifizetésének elmulasztása miatt), munkanélküliséggel, krónikus betegségekkel küszködnek, vagy akiknek az esetében elhanyagolás vagy visszaélés veszélye áll fenn.

Ahhoz, hogy hosszú távú eredményeket érhessenek el, a központ alkalmazottai — közvetett módon — nemcsak az ide járó gyerekekkel foglalkoznak, hanem testvéreikkel, szüleikkel is, fokozva ezáltal tevékenységük eredményességét. Azáltal, hogy lehetőséget nyújtanak számukra nemcsak pszichológiai, hanem szociális problémáik megoldására, bíznak a családi légkör javulásában is. S míg a gyermekek közösségekbe való beilleszkedésének lehetőségei nőnek, a tanulási nehézségek csökkenni fognak.

Ez a kezdeményezés tavaly ősszel indult, s egyelőre 18 hónapra szól, a támogatók viszont bíznak abban, hogy a határidő lejártával sikerül majd megtalálni a módját annak, hogy a központ tovább folytathassa tevékenységét.

A szalagavatón beszédet mondott: Ioan Ungur, dési polgármester, Mihai Roşca, az alapítvány vezérigazgatója, Monica David, Kolozs, illetve Szilágy megyei programfelelős és Laviniu Rus, a központ vezetője.

Tíz éve nem fordult elő a február kilencedikeihez hasonló méretű áramkiesés Kolozsváron. A vállalat szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében sajnálkozását fejezi ki a történtek miatt, amit a nagy hideg számlájára ír. Amint arról korábban is beszámoltunk, a fokozott áramfogyasztás miatt a Györgyfalvi és a Mărăşti negyedekben, valamint a Tóközben a földalatti vezetékek meghibásodtak és az áramfejlesztők nem tudták ellátni feladatukat. A javítási munkálatok a vállalat minden erőfeszítése ellenére sok helyen órákig eltartottak. Az Electrica mielőbb korszerűsíteni fogja berendezéseit, hogy hasonlóan hosszantartó áramkiesésre többé ne kerülhessen sor. A modernizálási munkálatok már a múlt évben elkezdődtek. Ugyanakkor tervbe vették egy úgynevezett „call-center" létrehozását. Így akadálymentessé és közvetlenebbé válik a fogyasztókkal való kapcsolat.

Kellemetlen helyzet állt elő az országos levéltárban is: a 35 éves fűtőberendezés felmondta a szolgálatot, a levéltár látogatói és a munkatársak két kis teremben zsúfolódtak össze, ahol alig van 6 fok. Megoldásra aligha lehet számítani 2 héten belül. A kutatók, alkalmazottak mellett a tárolt dokumentumok is kárát láthatják az áldatlan állapotnak.

A magyar operatörténet alighanem piros betűvel fogja majd jegyezni azt az évtizedes együttműködést, aminek kapcsán a kolozsvári Magyar Opera Erkel Ferenc összes operáját sorra bemutatja Gyulán. Az Erkel-operák „kisajátítása" egyedülálló zenetörténeti hőstett. Az utókor nevében is kalapot emelünk Simon Gábor igazgató egyedülálló kezdeményezése előtt.

Örömünkre szolgál, hogy a Kolozsvár–Gyula testvérvárosi kapcsolat tovább bővült. Az Amaryllis honlapjának köszönhetően ugyanis tavaly februárban meghívta Gyula város önkormányzata a Historikus Együttest az I. RENESZÁNSZ KARNEVÁLra.

Az idén e hétvégén, február 11. és 13. között immár másodszor kel életre, a tavalyi sikeres rendezvényhez hasonló módon — „stílusosan", Gyula város restaurált reneszánsz vár-építménye.

Az idén az Amaryllis-fáról levált és Passamezzo néven önállósult 5. generációs fiatal csapat képviseli városunkat. Az autentikus XV–XVII. századi történelmi társastáncok tudományát Szegeden tevékenykedő dr. Kovács Gábor koreográfusunktól kaptuk. A kolozsvári vendégek bizonyára azért (is) fognak közkedveltségnek örvendeni, mert most gyermektáncosok is szerepelnek Mátyás szülővárosának küldöttei között. Ők már a tavalyi Mátyás Napok keretében lezajlott reneszánsz táncversenyen meglepő precizitással ropták a gaillarde figuráit. Az egykori vőlegények is megirigyelhették volna tőlük a virtuóz tánclépéseket, pedig akkoron vagyonok és lakodalmak sorsa függött a házasulandók ügyességétől... A mai kolozsvári gyermekek a Kovács Gábor-tanítvány Fülöp Csillának köszönhetik ritka és látványos tudományukat.

Az Amaryllis Társaság sok sikert kíván a gyulai vendégszerepléshez !

Közel 30 milliárd euróba kerül Románia igazodása az EU környezetvédelmi szabványaihoz, ez az összeg pedig meghaladja a 2003-as bruttó nemzeti össztermék (50 milliárd euró) felét.

A környezetvédelmi költségekről szóló pénteki szemináriumon elhangzott, az összegből 9,9 milliárd eurót, azaz 34 százalékot az EU finanszíroz. A kereskedelmi társaságoknak 7,8 milliárd euróval (27 százalék), az állami költségvetésnek 5,4 milliárd euróval (18 százalék) kell hozzájárulnia a költségekhez.

Jóváhagyta a kormány a nemzeti kisebbségi szervezetek támogatására a költségvetésben elkülönített 289,4 milliárd lej leosztását. Ebből az összegből 264,4 milliárd lejt a 19 hazai nemzeti kisebbségi szervezet működési költségeire, a székházak karbantartására, művelődési rendezvények, sajtó, könyvkiadás, tudományos szimpóziumok költségeinek fedezésére fordítják. A kolozsvári székhelyű Communitas Alapítvány ebből az összegből 58,5 milliárd lejt kap.

A kormányhatározat értelmében a többi 25 milliárd lejt interetnikai programok és projektek finanszírozására fordítják. A kormányhatározat rendelkezik arról is, hogy mi értendő ilyen jellegű programok és projektek alatt.

Költők városa

A Kolozsvár Társaság vasárnapi irodalmi matinéjának meghívottja Kányádi Sándor. A házigazda Visky András a városról beszélget a költővel, s a jelenlévők Kolozsvár ihlette verseit is meghallgathatják. A rendezvényre február 13-án déli 12 órakor az Apáczai-líceum dísztermében kerül sor.

IDŐSEK AZ EURÓPAI UNIÓBAN címmel Páll Gyöngyvér tanárnő tart előadást február 14-én, hétfőn, délután 5 órától a Szent Mihály Caritas előadótermében (Szentegyház/I. Maniu utca 2. szám). Közreműködik Krejcik Ágnes (ének) és Szabó László (zongora).

BÁLINT-NAPOT tartanak a Nyugdíjasklub tagjai is, hiszen a szerelemnek nincs kora. A Marton István zenéje mellett szórakozni vágyó klubtagok február 13-án, szombaton du. 5 órától gyűlnek össze a Fások klubjában (Múzeum tér 3.).

KISMAMAKLUB összejövetel február 14-én, hétfőn délután 6 órától az Unitárius óvodában (bejárat az iskola és a templom közti részen). A Bolyhos zeneóvodában Pintyucza Andrea foglalkozik a kicsinyekkel. A mamákkal, papákkal Kundi Enikő pszichológus, a Kismamaklub jelenlegi szervezője beszélget aktuális, felvetődő problémákról.

A HOREA ÁLTALÁNOS ISKOLA (VOLT 14-ES) TANÍTÓI KÖZÖSSÉGE szeretettel várja az első osztályba induló gyerekeket. Választható tantárgyak: zene, hangszeroktatás, kézművesség, népi hagyományok. Beiratkozás március 30-ig, naponta 11–15 óra között az iskola titkárságán (Horea út 19/A).

Kristófi János nagyváradi festőművész gyűjteményes kiállítása nyílt meg csütörtök délután a Művészeti Múzeumban az alkotó és családja jelenlétében. A beharangozottak ellenére Mariana Zintz — Kristófi munkásságának alapos ismerője — nem lehetett jelen a megnyitón.

Alexandra Rus művészettörténész a házigazda szerepében elmondta: rendkívüli megtiszteltetés, hogy a művész fél évszázad munkáját a kolozsvári közönség számára is hozzáférhetővé tette, hiszen képei bejárták a nagyvilágot.

Kristófi vérbeli alkotó: mély szellemiség, belső szépség sugárzik festményeiről. Tehetségét korán felismerték, műkritikusok sora méltatta munkáit.

Művészetének különböző szakaszai vannak: kezdetben a föld hívó szava, később a nagybányai iskola nyomja rá bélyegét a festményekre, hogy végül a fény játéka vegye át a domináns szerepet.

Starmüller Géza átfogó történeti ismertetőjében rámutatott arra: Kristófi életének három pillére a zene, a festészet és a család. Az abszolút hallású Kristófi egyszerre felvételizett zene- és képzőművészeti fakultásra, mindkettőre sikerrel, ám végül a képzőművészet iránti rajongása döntött.

Az egyetem befejezése után Nagyváradon tanít, ott alkotja meg életművét, amelyet 1959-től kezdődően több mint 150 írásban méltatnak, ott alapít családot és neveli szobrászművész feleségével együtt tíz gyermekét.

A festő — az igazi nagy művészek módjára — szerényen hallgatja a dicsérő szavakat, leinti méltatóit, bár fél évszázad alatt teremtett életműve minden bizonnyal időtálló érték.

Zárómotívumként a festő fiának és unokájának zenei produkcióját hallhatta a népes közönség.

Kántor Lajos Fellegek a város felett című kötetét mutatták be csütörtök este a Phoenix könyvesházban.

Ismertetőjében Dávid Gyula, a Polis Kiadó igazgatója méltatta a könyv alapötletét: olyan magyar írók alkotásainak szemelvény-gyűjteménye, akik valamilyen formában kötödést éreztek a huszadik századi Kolozsvár iránt, és ezt a vonzódásukat másokba is megpróbálták átültetni. A könyv címe Kuncz Aladár Felleg a város felett regénycímének parafrazálása. A neves tollforgatóktól (Reményik Sándor, Szabó Dezső, Passuth László, Kuncz Aladár, Ignácz Rózsa, Bánffy Miklós, Tamási Áron stb.) származó szemelvények érzékeltetik, mit jelentett Kolozsvár a múlt század elejétől kezdve minden társadalmi kategóriájú magyar lakója számára. Az összekötő szöveget Kántor Lajos írta, külön fejezetekben tálalva az olvasónak azokat, akik itt jártak iskolába, azokat, akik a kommunizmus éveiben itt élték le mindennapjaikat (Nagy István, Bálint Tibor stb.), azokat, akik elszármaztak a városból (pl. Cs. Szabó László), végül azokat a fiatalokat, akik maguk fedezik fel Kolozsvárt, ahol érdemes élni. A kötetben tükröződik minden huszadik századi történelmi változás. A zárófejezetben furcsa történet tárul elénk: egy messzire elszármazott városunkfia hazajön látogatóba, de nem találja helyét. Akkor elhitetik vele, hogy ez csupán egy, a Kolozsvár mintájára felépített fantomváros… Ez az idegenségérzés uralkodik el napjainkban némelyikünkön. De Dávid Gyula szerint Kolozsvár megőrizte magában az évszázadok alatt benne felhalmozott értékeket, amelyek valaha beépülhetnek a megváltozott összetételű lakosságú városba. Érdemes lenne hasonló kötetet megjelentetni román írók műveiből is, mert abból esetleg kiderülne, hogy a miénkhez mennyiben hasonlító kép él bennük. A két kép találkozása felerősítené egymást.

Kántor Lajos szerint a kötet leginkább múltunk jobb megismerését, önbecsülésünk erősítését hivatott szolgálni, ami sok mai fiatalból hiányzik. Egyetért a város kettős tükre lehetséges összevetésének (ha már a szász szempontot elnyelte a történelem) érdekességével.

Jancsó Miklós a kötet részleteiből adott elő egy kis ízelítőt.

A PRO ZILAH Egyesület és az RMDSZ városi szervezetének közös rendezésében február 14-én, hétfőn 18.00 órától a Zilahi Polgármesteri Hivatal tükörtermében bemutatjuk a Hepehupa művelődési folyóirat legfrissebb számát, majd a Valentin-nap alkalmából szerelmes versekből zenés irodalmi összeállítást hallgathatnak meg a résztvevők.

A megjelenésének harmadik évfordulójához érkezett művelődési folyóirat, a Hepehupa új száma a Szilágyság kutatásának ismertetésére vállalkozott. A korábbi, illetve a jelenlegi kutatások történetét foglalta össze Kovács Kuruc János. A tájegységre vonatkozóan tíz tanulmány témája a szilágysági művelődéstörténet, a szórványgondok és a magyarság fogyása. Major Miklós a Szilágyság táji-történeti tagolódását ismerteti, másik írásában pedig Gáspár Ferencet, az elfeledett világutazó alakját eleveníti fel. Lucza István Attila a zálnoki reformátusokról közöl kis monográfiát. B. Simon György Szilágybagos közművelődéséről ír, Mártonffy István pedig a szilágysomlyói műkedvelő színház történetét eleveníti fel. Bekő Jutka Tünde írása zsidó temetőkről szól, Kovács Miklós Ady szüleinek aranylakodalmáról számol be dokumentumok alapján, Seres Zsófia dolgozatával Radnóti Miklósra emlékezik.

A szilágysági szórványosodási gondokat Széman Péter kis tanulmánya tárgyalja. Fekete Gyula budapesti író a témához kapcsolódóan a nemzet fogyásának okait elemzi esszéjében. Károli Gáspárt és a Vizsolyi Bibliát Kun Gazda Gergely mutatja be alaposan dokumentált tanulmányában.

Úgyszintén a Szilágyság kutatására vonatkozó írásokat tartalmaz a néprajzi rovat: Kun-Gazda Kinga Viola gyűjtése völcsöki karácsonyi szokásokat ismertet, Selymesilosva népi kultúráját pedig Szabó Éva hasonlóan gyűjtésen alapuló tanulmánya mutatja be. Nagy Sándor Istvántól Zálnokon fennmaradt, Rákócziról szóló mondát találnak a rovatban. Dr. Székely Géza háborús emlékirata befejező részét is tartalmazza a folyóirat most megjelent száma. László László két írása történelmi dokumentumokat ismertet 1918, illetve 1945 szilágysági vonzatára figyelően.

A folyóiratot Szilágysomlyón is ismertetik február 18-án a Magyar Házban.

KOLOZSVÁR

KÖZTÁRSASÁG — Blade: Trinty — amerikai bemutató. — Vetítések időpontja: 13, 15.30, 18, 20.30, 23; kedvezménnyel naponta 23 órától és hétfőn minden előadás.

MŰVÉSZ-EURIMAGES — Pódium — francia bemutató. — Vetítések időpontja: 17.30, 20; kedvezménnyel kedden minden előadás. Rossz nevelés — spanyol. — Vetítések időpontja: 15, 22; kedvezménnyel kedden minden előadás.

GYŐZELEM — Ray — bemutató. — Vetítések időpontja: pénteken, szombaton 22 órától; Hihetetlenek. — Vetítések időpontja: V–Cs: 14, 16.30. Meet the Fockers. — Vetítések időpontja: péntek, szombat: 19.30 órától.

FAVORIT — Helloboy — amerikai. — Vetítések időpontja: 15, 17, 19; kedvezménnyel csütörtökön minden előadás.

DÉS

MŰVÉSZ — Bridget Jones 2 — angol. — Vetítések időpontja: 17, 19; kedvezménnyel: pénteken, szombaton, vasárnap 21 órától, hétfőn minden előadás.

TORDA

FOX — A tűzből nincs kiút — bemutató. — Vetítések időpontja: pénteken, szombaton, vasárnap: 15, 17, 19. Cápamese. — Vetítések időpontja: hétfőn, kedden, szerdán: 15, 17, 19.

SZAMOSÚJVÁR

BÉKE — Resident Evil — bemutató. — Vetítések időpontja: 17, 19, 21.

BESZTERCE

DACIA A-TEREM — Nagy Sándor, a hódító — amerikai. — Vetítések időpontja: 12.30, 15.30, 19; pénteken, szombaton, vasárnap: 22 órától; kedvezménnyel pénteken, szombaton, vasárnap 12.30 órától; hétfőn minden előadás.

DACIA B-TEREM — Resident Evil 2 — amerikai. — Vetítések időpontja: 14.30, 17, 19.30; pénteken, szombaton, vasárnap 21.30 órától; kedvezménnyel: pénteken, szombaton, vasárnap 14.30 órától, kedden minden előadás.

GYULAFEHÉRVÁR

DACIA — Fehérek feketén — amerikai. — Vetítések időpontja: 15, 17.30, 20; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától kedvezménnyel, és hétfőn minden előadás.

MAGYAR OPERA

Február 13-án, vasárnap du. 5 órakor: Kacsoh Pongrác: János vitéz. Vezényel: Kulcsár Szabolcs. Rendező: Dehel Gábor.

Február 15-én, kedden este fél 7 órakor: Jakobi Viktor: Sybill. Vezényel: Incze G. Katalin. Rendező: Gy. Tatár Éva.

ROMÁN OPERA

Február 16-án, szerdán este 7 órakor: Wagner: Bolygó hollandi. Vezényel: Alfonso Saura.

Ma, február 12-én, szombaton 12 órakor: A tornyocska — magyar tagozat.

Február 13-án, vasárnap 12 órától: Piroska és a farkas — román tagozat.

MAGYAR SZÍNHÁZ

Február 13-án, vasárnap de. 11 órakor: Muszty Bea–Dobay András: A kék csodatorta — mesemusical. Rendező: Keresztes Attila.

Február 16-án, szerdán este 8 órakor: Christopher Marlowe: Doktor Faustus tragikus históriája — stúdióelőadás. Rendező: Mihai Măniuţiu m. v. — CSAK 16 ÉVEN FELÜLIEKNEK!

TRANZIT HÁZ

A mára meghirdetett Károly című előadás technikai okok miatt ELMARAD. A nézők megértését köszönik.

SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Február 16-án, szerdán du. 5 órakor: A Bartha kamarazenekar hangversenye. Műsoron: Schubert: A pisztráng ötös; Debussy: Rapszódia klarinétre és zongorára; Bartók: Kontrasztok hegedűre, klarinétra és zongorára.

Az oldalt szerkesztette: Németh Júlia

Számomra érthetetlen volt, miért a nagy felhajtás a Trianon-film körül. Amikor a múlt nyáron alkalmam volt látni, ismerőseim áradozását meglehetősen túlzónak tartottam. Ez a sete-suta film nem az volt, amit a magam részéről elvártam volna. Egyáltalán nem nagyhangú valamire gondoltam, hanem arra, hogy a legfontosabb történelmi előzmények ismertetésével, majd Magyarországnak az osztrák és birodalmi német érdekek miatti háborúba sodrásával, sodródásával, a háború végén, az országra leselkedő vészt nem érzékelő politikusok ostobaságával, a hadsereg szélnek eresztésével, a védtelenül maradt országra törőknek az előzetes megállapodásokat minduntalan megszegő mohóságával folytatódó film bemutatja a béketárgyalásokon a magyar küldöttséget csak a kész tények közlése utáni meghallgatását, végül pedig beszámol a békediktátum következményeiről, a tömeges kivándorlásról, a magyarság jelentős részének a négy égtájon való szétszóródásáról.

A rendező másképp látta, a film olyan, amilyen, egyáltalán nem lelkesedtem érte. Igaz viszont, soha nem lehet olyan alkotást készíteni, amelyik mindenki tetszését elnyerje. Tagadhatatlan, ha más egyébért nem, azért is érdemes volt a filmet elkészíteni, Erdély több városában is levetíteni, hogy végül az Antena 1 műsorára tűzze. Azt senki sem várhatta, hogy a román közvélemény tapssal fogadja. Nagy eredmény, hogy a vetítés közben befutó ellenséges visszajelzések nem jellemezték a beszélgetést. Túlzás azt mondani, hogy nem most, nem itt kellett volna bemutatni. Mert egyszer már hangosan, a nyilvánosság előtt is el kell mondani, mit jelentett és mit jelent mind a mai napig Trianon.

Nem a beszélgetés román résztvevői, hanem a filmet rendező Koltay Gábor és a történész Raffay Ernő voltak kiábrándítók. Nem tudtak, nem mertek érvelni. Például amikor Emil Hurezeanu azt állította, Magyarországon a két világháború között fasiszta rendszer volt hatalmon, Koltay csupán arra hivatkozott, hogy nem volt, és ezt hajtogatta. Ahelyett, hogy kifejtse, rendszeres országgyűlési választásokat tartottak, az országgyűlésben végig jelen voltak a szociáldemokrata képviselők, s az országgyűlést csak 1944. március 19-e, a német megszállás után zárták be. Amikor Cristian Tudor Popescu kifogásolta, miért csak Sütő Andrást mutatta be a film, miért nem volt szó Cofariuról, aki szerinte ugyancsak a marosvásárhelyi pogrom áldozata, Koltay nem mondta el, utóbbit a Marosvásárhelyre törő felhergelt, lepénzelt társaság tagjaként hogyan lehetne egy napon emlegetni a hajszál híján agyonvert, valóban áldozat íróval? Amikor C. T. Popescu Tőkés László bemutatását kifogásolta, a rendező csupán azzal érvelt, hogy hiszen nemzeti hős. Az újságíró felfortyanására, kicsoda nevezte őt ki nemzeti hősnek, nem hozta föl azt, hogy bizony 1989 decemberében ő volt a szikra, az ő ellenállása indította el a parancsuralmi rendszer bukását előidéző eseményeket, hogy 1990 elején a hadsereg hősként védte, óvta őt az esetleges merényletektől, mint például amikor januárban, a Szent Mihály-templomban tartott ökumenikus istentiszteletre a hadsereg kocsiján érkezett, tisztek, katonák sorfala között ment a templomba. De fölhozhatta volna Doina Corneát is, akit akkor, akár Tőkés Lászlót, hősként tiszteltek, majd félresöpörtek. C. T. Popescu hasonlatára, mely szerint Csurka István ugyanolyan szélsőséges, mint C. V. Tudor, legalább annyit mondhatott volna, hogy akármilyen, mégsem akarja Magyarországot gépfegyverrel kormányozni, nem fenyegetőzött azzal, hogy hatalomra jutása esetén főbe löveti, felakasztatja, karóba húzatja a magyarországi románokat vagy bármelyik ottani nemzetiséget, mint C. V. Tudor, aki ezt számunkra felhozta.

Raffay Ernő, többek között az Erdély 1918–1919-ben, A vajdaságoktól a birodalomig szerzője, a folytonossági elmélet bírálata nélkül, legalább néhány szót fűzhetett volna Emil Hurezeanu állításának kiegészítéséhez, hogy a XX. elején miért volt a magyarság aránya annyi, amennyi. De hallgatott. Azt viszont Hurezeanu is elismerte, hogy a parancsuralmi rendszer a nemzetiségek beolvasztására törekedve, a magyarokat lehetőleg a Kárpátokon túlra, az ottaniakat pedig nagy számban idehelyezte. Amikor fölhozták, Raffay Ernő a területi revízió lehetőségét is emlegette, ezt ugyan nem tagadta, de ötölt-hatolt, semmi érdemlegeset nem mondott. Hallgatott Erdély Romániához csatolása jogosságának emlegetésekor arról, hogyan nyomult be Erdélybe a román hadsereg a szövetségesekkel kötött szerződések és a tiltakozások ellenére, hogyan használta ki az ütőképes magyar hadsereg hiányát, hogyan érvelt a román küldöttség Versailles-ban, a magyar küldöttség meghallgatásának kizárásával. Hallgatott akkor is, amikor Hurezeanu azt állította, Magyarország hálás lehet a román csapatoknak a kommün leveréséért. Pedig idézhetett volna legalább az antant képviselőjeként akkor Budapesten tartózkodó amerikai tábornok, Harry Hill Bandholtz följegyzéseiből (Napló nem diplomata módra), amiről E. Hurezeanuval együtt mifelénk senki sem tud.

Annak ellenére, hogy rendező és történész egyaránt felkészületlen volt, hogy általában úgy viselkedtek, mint két gyerek, akiket valamiféle csínytevésen kaptak, hogy a műsor nézői közül sokan szélsőséges, mocskolódó nézetüket jelezték, hogy nem egy román lapban azóta is szélsőséges írások látnak napvilágot, a román résztvevők civilizált viselkedése, több esetben megértése, azt bizonyítja, a nem egyszer bírált műsorvezető Marius Tucă kezdeményezése kifejezetten hasznos volt.

Nem gondoltam volna, hogy a szerzők által „művészi dokumentumfilmnek" nevezett Trianon ekkora hullámokat kavar, s ennyire „felborzolja" érzékeny lelkű honfitársaink idegeit. Valószínűleg a film készítői sem gondolták, mert akkor jobban felkészültek volna a „csatára". És mindez egy korabeli versekből–énekekből–képekből összeállított, inkább lírainak, mint drámainak mondható úgymond dokumentumfilm kapcsán. Vajon mi lett volna akkor, ha a közönség egy „valós", mindenféle kozmetikázás és mások lelki érzékenységére való tekintet nélküli filmet lát?

Egyesek szerint a román társadalom még nem érett meg ennek a kérdésnek a megvitatására. Nem bizony, mert még mindig retteg az igazságtól. Esetleg száz-kétszáz év múlva megérik. Amikor már úgyis minden mindegy lesz: az országhatárok légiessé válnak, mindenki oda költözik, ahova akar, s a nagy uniós tégely összeolvasztja majd a nemzeteket vitás kérdéseikkel, örömeikel és fájdalmaikkal együtt.

Amíg a román kultúrminiszter hamarabb tanul meg kínaiul köszönni, mint az országában lakó nemzeti kisebbségek nyelvén, amíg a mellettünk lakó szomszédok, a rádiósok, a tévériporterek pontosabban ejtik ki és írják le a bangladesi politikusok–sportolók–közéleti személyek nevét, mint a velük együtt élő nemzeti kisebbségiekét, közelebbről a magyarok nevét, addig ez a nemzet valóban éretlen bármiféle történelmi vitára.

A három fiú beszorítja a lányt a tömbházbejárat mélyedésébe.Előbb körülnéznek, persze, hogy tiszta-e a terep, mert hát sohasem lehet tudni, nem-e kerül arra olyan járókelő, aki elronthatja a játékot. Csend van — senki nincs most a sétányon.

A játék folyik: egyikük hóval mosdatja, a másik öleli, a harmadik zavartan fogja le az erőtlen lánykarokat. Hagyjatok… Segítség… — mondja a lány, miközben ímmel-ámmal birkózik a fiúkkal, és valósággal látni, hogyan állítgatja hangerejét olyan szintre, amely mindenkinek jó: ő kiabált, ugye, dehát nem hangosan. A kecske is, a káposzta is. Közben az egyik kilencedikesforma srác felbátorodik, és szorosabban kezdi ölelni. — Fektessük a hóra — mondja, de hangjában semmi meggyőződés. Na, erre a lány is jobban evickél: fel is pofozza a fiút, amúgy barátilag. Harag persze nincs, kacagnak mind a négyen kipirulva, és talán még hosszú percekig játszanának a féltilosban, ha ki nem nyílna egy ablak, és ki nem kiabálna a gondnokasszony. — Engedjétek el azt a lányt, mert kihívom a rendőrséget — fenyegetőzik. — Engedjétek el!

A fiúk meghökkennek, és már veszik is cókmókjukat. Mindhármuk arcán szégyenpír. Egyikük noszogatja a lányt, hogy szóljon már az öregasszonynak, hogy nincsen gond, de a játéknak egyszerre vége szakad: a kilencedikes kislányból egyszerre érett nő lesz — felnőtt. Büszkén felszegi állát, úgy indul meg a bandukoló fiúk mögött. Amikor már kanyarodnának a tömbház mögé, a gondnokasszonyban ágál már a női rosszindulat, így hát leszól: — Megköszönhetnéd, hogy megmentettelek… Majdnem lefektettek a hóra…

A lány hallgat. Lassít. Csak akkor villan fel az ablakra a szeme, amikor a fiúk gyászmenete már hallótávolságon kívül ért: — Törődjön inkább a maga dolgával, ne a máséval!

A gondnokasszony elvörösödik mérgében. — Szégyentelen kis szajha! Ha anyád tudná… Szerencsére a hang hamar elvész a garázsok mögött, így a történet utolsó filmkockája nem éles vágással kerül a játék végére. Néhány perc múlva már négyen négyfelé válva figyelik mint pattan meg bakancsuk alatt a hóra fektetett, titokzatos jég.

Az oldalt szerkesztette: Makkay József

Károly brit trónörökös feleségül veszi kedvesét, Camilla Parker Bowlest — jelentették be hivatalosan. Camillát nem fogják ugyanazok a címek megilletni, amelyek a monarchikus szokásjog szerint a brit uralkodó feleségének általában kijárnak.

A walesi herceg hivatalának közleménye szerint az esküvő április 8-án lesz a windsori kastélyban, a királyi család legnagyobb vidéki rezidenciáján, vagyis jóval szerényebb lesz, mint Károly és néhai felesége, Diana negyedszázada tartott, a londoni Szent Pál-székesegyházban megrendezett világraszóló frigye.

Károly és Camilla polgári ceremónia keretében kel egybe, az esküvő utáni egyházi szertartást Rowan Williams, Canterbury érseke, az anglikán világunió első számú vallási főméltósága vezeti. A jelek szerint ezt a köztes megoldást választották annak a kényes kérdésnek a megkerülésére, hogy az anglikán egyház jövőbeni világi feje, vagyis a majdani Károly király — aki uralkodóként a hit védelmezője címet viselve lesz az anglikán egyház főkormányzója — elvált személyt vesz feleségül.

Az anglikán egyház általában nem pártolja az elváltak egyházi esküvőjét. Williams érsek csütörtökön mindazonáltal örömének adott hangot afelett, hogy Károly és Camilla „döntött e fontos lépés megtételéről". Károly maga is elvált Dianától, volt felesége azonban nem sokkal később, 1997-ben autóbalesetben elhunyt, így a trónörökös az egyház szempontjából nem elváltnak, hanem özvegynek minősül.

Károly és Diana két gyermeke, Vilmos és Harry hercegek nyilatkozatot adtak ki, miszerint „elragadtatással" értesültek a trónörökös és Camilla tervezett házasságáról. Hasonló közleményt tett közzé Tony Blair kormányfő is.

A bejelentés véget vetett a hosszú évek óta folyó találgatásnak, hogy Károly és Camilla viszonya elvezet-e a házasságig, jóllehet a pár már jó ideje hivatalosan együtt él. Kapcsolatuk 35 éve tart, és túlélte mindkettőjük házasságát, majd válását. Károly egy évekkel ezelőtti nyilatkozatában gyakorlatilag egyértelműen beismerte, hogy Camillával megcsalta Dianát.

Camillát az Ő Királyi Fensége Cornwall hercegnője cím illeti majd meg az esküvő után, vagyis — Dianától eltérően — nem lesz walesi hercegnő. Ez azt is előrevetíti, hogy Camilla Parker Bowlest nem fogja megilletni a királynői cím azután, hogy Károly trónra lép. Az angol monarchikus szokásjog szerint a király feleségének nem hercegnői, hanem a Queen (királynő) cím jár, jóllehet fordítva ez nem érvényes, vagyis a királynő férje hercegi rangot visel. Camilla jövőbeni címe nem puszta formalitás, hanem több országra kiterjedő komoly alkotmányjogi probléma. Az ugyanis, hogy a walesi hercegnői, majd később a királynői rangnál alacsonyabb címmel kell beérnie, törvénymódosítási procedúrát igényel Nagy-Britanniában, valamint az 54 tagú Nemzetközösség azon 15 tagországában is, köztük Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon, amelyeknek a mai napig a mindenkori brit uralkodó az államfője.

A bejelentés után a walesi heceg és kedvese a windsori kastélyban fogadta a sajtó képviselőit. A fogadáson Camilla Parker Bowles megmutatta az újságíróknak gyémánt eljegyzési gyűrűjét és elmondta, hogy a brit trón várományosa a hagyományos módon, féltérdre ereszkedve kérte meg a kezét. Károly herceg mindössze annyit mondott, hogy „nagyon boldog".

A brit királyi házban az utóbbi egy évtizedben sok olyasmi történt, amire a legmerészebb fogadóirodák sem mertek volna nagy téteket ajánlani, de Camilla egy dologban teljesen bizonyos lehet: nem lesz könnyű dolga egy olyan előd után, mint az 1997-ben elhunyt Diana hercegnő.

Diana és Károly frigye a modern kor utolsó királyi tündérmeséjeként indult: az egész világ imádta a valósággá vált mesét, amelyben a délceg királyfi oltár elé vezeti alacsonyabb sorból magához emelt, világszép szerelmét.

A mesének azonban hamar vége lett, és a rózsaszín sztoriba belebódult alattvalókat meglehetősen ronda — és mind bővebben nyilvánosságra kerülő — részletek pofozták vissza a valóságba. A mézeshetek múltával egyre szaporodtak a hírek az elhanyagolt, anyaságában magára hagyott, bulímiával — idegi alapú, kóros evési vággyal, majd a behabzsolt tápláléktól való gyors megszabadulással — küszködő hercegnőről, aki még imitált öngyilkossági kísérletekkel is igyekszik világgá kiáltani keservét — ám e vészkiáltásokat senki nem akarja meghallani az udvarban.

És az egész felett végig ott lebegett Camilla Parker Bowles árnyéka. Diana 1995-ben — amikor már nyilvánvaló volt Károllyal kötött házasságának csődje — példátlan, az egész világon döbbenetet keltő interjúban fedte fel: még a Szt. Pál katedrálisban, az oltár felé tartva is világosan érezte Camilla jelenlétét. A BBC tévének éppen tíz éve adott, 25 milliós rekord nézettséget vonzó exkluzív nyilatkozatában, amely alapjaiban rázta meg az egész brit monarchiát, Diana híressé vált mondatban adta az alattvalók tudtára, hogy férje megcsalja: szavai szerint „házasságunk kissé zsúfolt ... mivel hárman vagyunk benne".

II. Erzsébet királynő nem cáfolt korabeli sajtóértesülések szerint másnap ellentmondást nem tűrve válást parancsolt fiának, aki engedelmeskedett is, és a trónörökös pár a következő évben hivatalosan elvált.

Károlyt már jóval azelőtt romantikus kapcsolat fűzte Camillához, hogy megismerte Dianát; a trónörökös ifjúkori képein rendre feltűnik — és nem is a háttérben — a polgári származású hölgy, aki azonban később mégis inkább egy katonatiszthez, Andrew Parker Bowleshoz ment feleségül, hírek szerint összetörve Károly szívét.

A kapcsolat azonban nem szakadt meg, és ezt — már válása után — Károly is nyilvánosan elismerte. Amikor a trónörökös pár útjai hivatalosan különváltak, fokozatosan Camilla került előtérbe, és 1997 nyarán már egyre többet mutatkoztak együtt; Károly például nagyszabású partit rendezett kedvese 50. születésnapjára.

Az egész világot megdöbbentő tragédia, az 1997 augusztusi párizsi autószerencsétlenség azonban, amelyben Diana és kedvese, Dodi Fayed, a brit-egyiptomi mágnás, az autóbalesetet egyébként összeesküvésnek tartó Mohamed Fayed fia meghalt, évekkel visszavetette Károly és Camilla viszonyának további kibontakozását, a mélyen gyászoló brit közvélemény ugyanis egyértelmű korabeli felmérések szerint nem tűrte el Camilla látványát Károly mellett.

Camilla Parker Bowles legközelebb 1999-ben tűnt fel nyilvánosan a trónörökös mellett, a londoni Ritzben rendezett jótékonysági esten, és azóta tart a gondosan kimunkált PR-akció a pár népszerűsítésére. Ennek állomásai közé tartozott, amikor Camilla — a királynő aranyjubileumán — először jelent meg a teljes királyi család körében, és az, amikor bejelentették, hogy összeköltözött Károllyal.

A kapcsolatok bővítésére buzdító üzenetet küldött az atomprogramja miatt a Nyugattal vitázó Iránnak pénteken Észak-Korea, egy nappal azután, hogy bejelentette: atomfegyverrel renelkezik, és nem hajlandó róla tovább tárgyalni.

A KCNA hivatalos észak-korai hírügynökség közölte, hogy az iszlám köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából az ország két csúcsvezetője üdvözölte Iránt, ahol 26 éve döntötték meg a sah Nyugat-barát rendszerét.

Az iráni kormány és a nép nagy sikereket ért el az iszlám köztársaság vívmányainak és a független, virágzó Iránnak a megvédésére irányuló munkájában, bátran meghiúsítva a megpróbáltatások és kihívások sorozatát az elmúlt 26 esztendőben — írta az észak-koreai hierarchia második helyén álló Kim Jong Nam parlamenti elnök.

A másik üzenetben Pak Pong Csu kormányfő azt a reményét hangsúlyozta, hogy „a két nép barátságra és együttműködésre alapozott kapcsolatai erősebbé fognak válni".

Az Egyesült Államok kormányzata most már két olyan országgal néz szembe, amelyet George Bush elnök a „gonosz tengelyéhez" sorolt, s amelyek hajthatatlannak mutatkoznak saját atomprogramjuk végrehajtása tekintetében — mutatnak rá megfigyelők.

Tizenegy embert agyonlőttek Bagdadban ismeretlen fegyveresek pénteken egy pékségben. A rendőrség közlése szerint két gépkocsin álarcos fegyveresek érkeztek a pékséghez, és válogatás nélkül tüzet nyitottak a bent lévőkre. A merénylet az Új-Bagdad nevű keleti városrészben történt, ahol főként síiták laknak. A támadás okát egyelőre nem tudják, mivel a pékségnek nincs köze a hatóságokhoz, sem az iraki biztonsági erőkhöz, amelyek általában a felkelők célpontjai.

Mint kiderült, ez a második eset, hogy ismeretlen fegyveresek pékségre törtek rá. Előzőleg szintén Bagdadban volt ilyen támadás, akkor négy ember halt meg. A Bagdadtól északra és nyugatra fekvő „lázadó övezetben" öt iraki katonát megöltek és hét civilt megsebesítettek csütörtök éjszaka több különböző rajtaütés során.

„Vihar egy pohár vízben" — így minősítette pénteki számában a Koltay Gábor Trianon-filmje körül kialakult romániai vitát a Ziua, amelynek kommentátora érdekes egybeesésnek tartja, hogy a „Trianon-botrány" éppen az új kormány beiktatása utáni napokban kezdődött.

Miruna Munteanu, a lap publicistája kifejtette: „Számomra revelációként hatott a film, ugyanis meggyőzött arról: alapjában véve sokkal több a hasonlóság a románok és a magyarok között, mint hittem volna". A publicista meglepetéssel vette tudomásul, hogy a magyarok is ugyanabban a „kis ország" komplexusban szenvednek, mint a románok.

Az újságíró szerint a film által gerjesztett, zaklatott romániai vita csak „vihar egy pohár vízben". Sokkal érdekesebb egybeesésnek tartja viszont, hogy a „Trianon-botrány" néhány nappal azután kezdett kirobbanni, hogy Călin Popescu Tăriceanu kormánya hivatalba lépett, és már nyilvánvalóvá vált, hogy a Szociáldemokrata Párt véglegesen elveszítette a politikai játszmát. A publicista értésre adja, hogy szerinte a kormány ellendrukkereinek állt érdekükben egy kis etnikum-közi zűrzavart kelteni, hogy „befűtsenek" kicsit az új országvezetésnek. (A román sajtó egyébként már hetekkel ezelőtt megpendítette azt a véleményt, miszerint a botránynak Radu Timofte, a hírszerzés igazgatója az igazi szerzője.)

A Curentul kommentárjának szerzője csalódottságának ad hangot: a nagy hírverés megelőzte film színvonala a várakozásokon aluli. A szerda esti esemény azonban nemcsak a film minősége miatt hagy keserű szájízt a nézőben, hanem a román hatóságok, a román közvélemény és nem utolsó sorban a román média reakciójának láttán is: a nacionalista hisztériakeltésre nem kellett volna ugyanúgy válaszolni, hanem tudományos, történelmi ellenérvekkel, ha egyáltalán rendelkezel ilyesmivel — vélekedett a szerző.

A többi lap meglehetősen kevés helyet szentel a szerdai eseménynek, elsősorban Koltay Gábor és Raffay Ernő csütörtöki bukaresti sajtóértekezletéről számolnak be különösebb kommentár nélkül (Cotidianul). A Cristian Tudor Popescu vezette bukaresti Adevărul megelégszik Markó Béla RMDSZ-elnök szerdán tett nyilatkozatának ismertetésével. Marius Tucă Jurnalul Naţionalja, vagy az Evenimentul Zilei gyakorlatilag ejtik a témát.

Jóváhagyta a kormány a 2005–2006-os tanév beiskolázási tervét. Ennek értelmében az óvodákban mintegy 645 000, az elemi iskolákban pedig 1 050 000 gyerek fog tanulni. Az óvodások zöme (500 000) négyórás óvodákban tanul majd, a napközisek száma pedig eléri a 145 000-et.

Íme a továbbiakban az általános iskolai, illetve a líceumi szint adatai: az V–VIII. osztályosok száma alig fogja meghaladni az egymilliót (1 025 000), a kilencedikesek számára pedig 175 000 helyet hagytak jóvá. A szakoktatásban a helyzet a következő: 110 000 hely a szakiskolák elsőéveseinek, 100 000 pedig azoknak, akik az átiratkozáshoz szükséges pótévet járják. A posztliceális oktatás 2005–2006-os adatai: 2474 hely a kezdőév fiataljainak, amelyből 300 a speciális oktatás, 2174 pedig a katonai képzés területén fungál. A felsőoktatás beiskolázási tervének főbb számadatai a következők: 61 320 elsőéves, 19 200 egyetemi továbbképző hely.

A tanév szerkezeti módosulásait a tanügyminiszter felügyeli, az egyetemi év szeptember 30-án kezdődik majd.

Románia lehetővé teszi, hogy külföldi befektetők lejben nyissanak betéteket, illetve fektessenek be, várhatóan júniustól — állapodtak meg az IMF illetékeseivel.

A kormány vállalta, hogy a költségvetés bruttó hazai termékhez viszonyított tavalyi 1,2 százalékos hiányát 0,4–0,5 százalékkal mérsékli az idén.

A tervezett tőkepiaci liberalizáció, a lejben jegyzett betétek nyitásának lehetősége várhatóan megindítja a „forró" dollármilliárdok áramlását az EU-ba rövidesen belépő országba.

Az IMF-vel kötött megállapodás arra is kitért, hogy szükség esetén a központi bank elhalaszthatja a külföldiek lejbetét nyitását, hogy ezzel elejét vegyék az inflációs nyomás erősödésének. Románia az idén 7 százalékra szeretné mérsékelni az inflációt a tavalyi 9,3, illetve a 2003. évi 14,1 százalékról.

Az IMF arra kérte Romániát, hogy mérsékelje költségvetési hiányát azután, hogy az idén bevezették a 16 százalékos átalányadót. Ez az adó váltotta fel a 25 százalékos vállalati nyereségadót, illetve a 18–40 százalék között mozgó személyi jövedelemadót.

Megállapodás született arról is, hogy a kamatadót a jelenlegi 1-jéről 10 százalékra emelik fel.

Miközben az Airbus és a Boeing látványos új fejlesztésekkel vonja magára a légiközlekedési ágazat figyelmét, a háttérben csendben átrendeződni látszik a regionális hatósugarú közepes méretű gépek piaca. Egy egész sor regionális szolgáltatást nyújtó társaság, közöttük olyan nagy társaságok, mint a Lufthansa leányvállalatai is egyre több 70 és 120 férőhely közötti kapacitású gépre támasztanak igényt. A kereslet kielégítésére a világ harmadik legnagyobb repülőgép-gyártója, a kanadai Bombardier mellett a brazil Embraer indul a legjobb esélyekkel.

A „nagyoknak" nincs mivel felvenniük a versenyt a kisebb repülőgép-gyártók kínálatával szemben. A Boeing levette termékpalettájáról a kétsugaras 717-es típusát, amelynek német BR715-ös hajtóműveit a brandenburgi Dahlewitzben gyártották. A gépet gazdaságos üzemeltetése ellenére is csak nehezen lehetett értékesíteni, ezért veszteséges volt a gyártása. Az Airbus is gondokkal küzd 107 üléses A318-as típusának értékesítésében. Tavaly mindössze négyet adott el belőle a román Tarom légitársaságnak. Az eredeti 134 megrendelésből már csak 61 él.

A legfrissebb piaci előrejelzések szerint viszont az elkövetkező 20 évben legalább 7800, 30 és 120 férőhely közötti kapacitású repülőgépre lesz szükség. Ennek nagy hányada, mintegy háromezer 91–120 férőhelyes lesz. Mivel az Airbus és a Boeing legkisebb típusai egyben a legtöbb gondot is jelentik számukra, a regionális repülőgépek piacán a nagy utasszállítókéhoz hasonló helyzet alakult ki: a Bombardier és az Embraer gyakorlatilag maguk között osztották fel azt. A Bombardier viszont számos légitársaság szemében hátránnyal indul a versenyben. Sok társaság keres 100, vagy annál valamivel több üléssel rendelkező gépet. A Bombardier ennek ellenére is a 90 üléses CRJ900-as kifejlesztése mellett döntött a 100 üléses BRJ-X rovására. Az Embraer ebben a kategóriában sikerrel veheti fel a versenyt 50–118 üléses kétsugaras típusával. Új, 190/195-ös típusára már 170 megrendelést kapott.

Sok minden szól amellett, hogy a Lufthansa és leányvállalatai a brazil Sao Paulo Jose dos Camposból származó gépcsalád mellett teszi le a voksot. Korábban a Lufthansa képviselői sokat kacérkodtak a Boeing 717-es megvásárlásával és két példányt próbaként járattak is egy ideig a Germanwings színeiben. A társaság vezetői meg is voltak elégedve vele és ma sem tartják kizártnak, hogy mellette döntenének ,ha a Boeing ismét gyártani kezdené azt.

— Európának több „gazdasági bevándorlóra" van szüksége, a nyugat-európai félelmek és az ottani nagy munkanélküliség ellenére — jelentette ki az EU munka- és szociálisügyi biztosa, Vladimir Spidla.

A volt cseh miniszterelnök vitatta, hogy az új Európai Bizottság csupa liberálisból állna, akiket nem érdekelnek a szociális jogok és a közszolgáltatások.

— A következő húsz évben 20 millióval fogy majd a dolgozók száma Európában, még ha a bevándorlást is hozzászámítjuk — mondta, figyelmeztetve a lakosság elöregedésére és a csökkenő születésszámra.

Elismerte, hogy a nagy munkanélküliség közepette nehéz a bevándorlást népszerűsíteni, de úgy vélte, hogy a munkanélküliségért nem lehet a bevándorlókat okolni. Igaz, hogy Németországban az 1930-as évek eleje óta most a legnagyobb a munkanélküliek száma, de a világháború utáni „gazdasági csoda" nem következhetett volna be a vendégmunkások nélkül, és Ausztriában, ahol körülbelül ugyanolyan a bevándorlók aránya, mint Németországban, most is igen alacsony, csak 4,5 százalékos a munkanélküliség — magyarázta.

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 36 023 lej, 1 USD = 28 008, 1 magyar forint = 147 lej.

Alacsony kamatú hiteleket folyósít az egyetemistáknak a Munkaerő-foglalkoztatási Igazgatóság, hogy üzletet nyithassanak a termelő- és szolgáltatóipar, valamint a turizmus ágazatában.

Ioan Botiş Beszterce-Naszód megyei igazgató elmondta, hogy a rendelkezésre álló összeg 11 milliárd lej, amelyet 5%-os kamattal tudnak kölcsönözni azoknak a gazdasági ügynököknek, akik a termelés, szolgáltatás vagy turizmus területén működnek és teljesítik a kért kritériumokat.

Az 5%-os kamatú hitelt kérhetik azok az egyetemisták is, akik az említett ágazatokban szeretnének üzletet nyitni.

— A jövő hét folyamán találkozóra hívjuk a besztercei egyetemi kollégium diákjait, hogy tudassuk velük ezeket a lehetőségeket. Reméljük, hogy legalább két-három egyetemista él majd ezzel a lehetőséggel és igényelni fogja a hitelt — mondta Botiş.

Az elmúlt évben a Munkaerő-foglalkoztatási Igazgatóság több mint 18 milliárd lej értékben utalt ki ilyen jellegű hiteleket.

Több tucatnyi Beszterce-Naszód megyei textiliparban dolgozó asszony veszítette el munkahelyét, mivel a valutaárfolyam ingadozása miatt csökkent az árukivitel.

A Munkaerő-foglalkoztatási Igazgatóság vezetője, Ioan Botiş szerint januárban 25 új munkanélküli segélykérvényt nyújtottak be egy sófalvi textilgyárban.

A 7950 számon tartott munkanélküli személy közül az elmúlt év végén 4293 nő volt.

Észrevételeik szerint a női munkaerő-kínálatok száma megcsappant a dollár és euró „tánca" miatt.

Jelenleg 617 munkanélkülit tartanak nyilván, akik nem kaptak munkahelyet hat hónapi keresés után sem — a legtöbbjük nő.

Mircea Chira, a megyei statisztikai hivatal igazgatója szerint 2004 júliusában az exportált áru értéke 3,2 millió euró volt, míg októberben 4,2 millió euró. Ezzel szemben a decemberi árukivitel a felére csökkent, a bevétel pedig csak 2,1 millió eurós volt.

A megyei Munkaerő-foglalkoztatási Igazgatóság tanfolyamokat szervez vidéken, hogy megtanítsák a lakosságot, hogyan adják el termékeiket.

Ioan Botiş igazgató elmondta, hogy az intézmény szakemberei hat közponban szerveznek ilyen tanfolyamokat. Eddig két település helyszíne biztos: Sajónagyfalu és Magyarnemegye, de tárgyalásokat folytatnak még számos polgármesteri hivatallal az egész megye területén.

— Amikor Beszterce alpolgármestereként dolgoztam, észrevettem, hogy a földműves gazdák nem tudják eladni áruikat. Azt hiszem, hogy ez a tanfolyam segítséget nyújt majd ahhoz, hogy a termelő úgy kínálja fel áruját, hogy ne menjen haza vele egy piacon eltöltött nap után –mondta Botiş.

A Munkaerő-foglalkoztatási Igazgatóság több mint 500 földművest szeretne bevonni ebbe a tevékenységbe.

Ezenkívül vidéken terveznek még ilyen szakmai jellegű tanfolyamokat a szolgáltatásban és termelésben dolgozók számára.

A Bethlen-kollégium X. D osztálya már a műsor elején, szeretett osztályfőnökük sofőrvizsgájához kapcsolódó időszerű tréfával teremtettek jó hangulatot. Ezután Rejtő Jenő A koronatanú című jelenete következett, ami emelte a közönség hangulatát. Már az volt az érzésünk, hogy ezt nem is lehet fokozni, de mégsem így történt. Nagy Kinga és Hont Orsolya csodás népdaléneklése következett, majd a lapádi tánc — igazi zenével — és végül a farsangi bábu a hordágyon, amit körül lehetett táncolni és énekelni. Elmúlott a hosszú farsang, búcsúznak a lányok — énekelték teli torokból az osztály szereplői műsoruk fináléjában, és ez meghozta számukra a fergeteges sikert.

Ha képzősök, akkor lányok, ugye, de a négy fiút is beleértve, az egész osztály remekül szerepelt szüleik, tanáraik és diáktársaik előtt. Osztályfőnökük, Demény Piroska közvetve irányította őket — alkalomszerűen be-benézett a próbáikra. Nagyrészt önállóan is, olyan összhangot és közösségi egyetértést teremtettek, amit igazán csak képzős osztályok képesek életre hívni. A boldog szülők nézőkből hamar aktív szereplőkké váltak, hiszen következett a közös vacsora, majd a jól sikerült szülői értekezlet.

Minden volt ebben a műsorban, a vidám tréfától, prózától egészen a szépen hangzó dalokig és látványos táncokig. Szőcs Ildikó, igazgatónő és a két aligazgatónő, Kónya Mária és Demény Piroska is igen elégedettek voltak, és jól szórakoztak. Számukra a részvétel egy iskolai rendezvényen nemcsak hivatali vagy éppen osztályfőnöki kötelezettség, hanem „természetes dolog" is egyben, ami az iskola hagyományaihoz is szorosan kötődik.

Mintha a tegnap történt volna: jön a hír a Szabadsághoz, hogy Krizbai Jenő kollégiumi igazgatót Simon János váltja Nagyenyeden. Előttem a kép: írom, kicsit lámpalázasan a címet: Igazgatóváltás a Bethlen-kollégiumban. És az alcímet: Simon János sebességet vált. Jó néhány éve történt ez, mégis ott élnek e sorok bennem. Kétségtelen: nem utolsósorban azért, mert Simon Jánosban nagyon értékes oktatási stratégát ismertem meg, akivel a sajtó — és ez ritka — ideális kapcsolatot tudott fenntartani. Emlékszem: a többszáz telefonos érdeklődésem közül az egyiknél nemigen volt lehetősége minden információt megadni — nagyon sietett valahova —, és azt mondta: Csaba, te jól ismered itt a dolgokat, írjad csak meg úgy, ahogy te jónak látod. Azaz: abban a pillanatban rámbízta annak a „tudósításnak" a sorsát. Megbízott bennem: tudta, soha nem fogok rosszat írni a kollégiumról.

Annak ellenére, hogy a napokban az új igazgató, Szőcs Ildikó terveinek megismerése végett szálltam ki tévéinterjút készíteni Nagyenyedre, amikor beléptem az igazgatói irodába, önkéntelenül Simon János bajuszos arcát kerestem. Tudtam, hogy hiába keresném itt, mégis ottlétének nyomait kutattam csendesen — nem utolsósorban azokat a foteleket, ahol az az elhíresült interjúnk készült vele, amelyben a nagyenyedi főiskolai szintű oktatás folytatásáért szált síkra, és amelynek során stábunk a BBTE rektorhelyettesi irodájáig is eljutott.

Simon János tehát nincs az irodában, Szőcs Ildikó is órán van még, így van időm tűnődni. Néhány hónappal ezelőtt, amikor a Kinizsi-emlékműnél gyülekeztünk Alkenyér állomásán, valósággal meglepett az, hogy Krizbai Jenő — János elődje — mennyire megfiatalodott azóta, hogy ledobta magáról az igazgatói terheket. Amíg a díszbeszédek zajlottak, felidéztem az igazgató Krizbait, kedves, örökös rohanását, ráncait és gondterhelt tekintetét. Eszembe jutott: egyszer olyan hajszolt állapotban kényszerítettem mikrofon elé, hogy alig tudta követni kérdéseimet. Kért is akkor bennünket: valóban muszáj neki mikrofon elé állni most? Nem lehetne másképpen csinálni,vagy máskor?

Közben szólnak, hogy „előkerült" Simon János, és várom is az egykori igazgatót selma mosolyával, azzal a leplezetlen kíváncsisággal, amely a megfiatalodott Krizbai-kép után él bennem: na lássuk, mennyire fiatalodott meg az immár „gondtalan" Simon János. Meglepődve tapasztalom, hogy nála nem érvényes az időalagút szabálya. Nem fiatalodott meg. Igaz, ő matematikus — amikor egyszerre több dolgot akartam megoldani, mindig mondta: vegyük sorjában, mint a matematikában —, és hát az egzakt tudományok világában a visszautak egyenleteinek mindig több ismeretlenjük van. Jön a másik meglepetés: ő, aki mindig örömmel állt kamera elé, hogy a kollégium ügyeit előremozdítsa, most nehezen áll kötélnek. Először azt hiszem, játék az egész, rituálé. Amíg győzködöm, hogy bizony kell valamit mondani arról, hogy milyen szemmel nézi azt, hogy nő került a férfias hangulatú, morcos történelmi múltban edződött schola élére, felvillan előttem egy „előkép": próbálom fennhangon a beharangozóm szövegét, hogy mennyire jó dolog az, hogy ennyire meseszépen, pofonegyszerűen történt meg itt a nagy váltás, amikor arra jön egy kis pedagógus, és sokatmondóan elmosolyodik. Nem tudom, hogy csak nekem tűnt úgy, üzen a tekintet, de az biztos, hogy abban a pillanatban átvillant az agyamon: és ha nem volt ilyen zökkenőmentes? Egyszerre három hölgy a vezetőségben: egy igazgató, és két aligazgató... Aztán amikor sikerül szóra bírnom Jánost, megnyugszom. Minden rendben van, csak hát a pedagógusi munka bizony nem leányálom. — Jó, hogy nő került a kollégium élére, egyrészt azért, mert a tanügy nőiesedik, másrészt azért, mert a nők sokszor nem az eszükre, hanem a szívükre hallgatnak, és hát ez sok esetben előny lehet — mondja, majd hozzáteszi: ismeri Szőcs Ildikót, tudja, hogy milyen kvalitásokkal rendelkezik, és hát már évekkel ezelőtt tudatosult benne, hogy ő lenne az ideális utód. — Emlékszel, amikor a Szórványtengelyek 1-et szerveztétek? Akkor már Ildikót küldtem, mert tudtam, hogy ő lesz majd az, aki érdemben kamatoztathatja majd az ottani értekezlet eredményeit. — János — kérdem tőle —, nincs nosztalgiád, amikor belépsz ebbe az igazgatói irodába? A válasz másodpercnyi késéssel érkezik: nincs. — Legfeljebb annyi — toldja meg —, hogy amikor ide belépek, arra gondolok: még egyszer nem vállalnám el...

Nézem közben Szőcs Ildikó arcát, hogyan reagálja le az ész- és szívhallgatás ügyét. Ildikó arca rezzenetlen, de azért felsejlik rajta egy kis rebellis mosoly.

(folytatjuk)

A szavalóverseny gondolatát 2004-ben a siklósi Batthány Kázmér Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai álmodták meg és indították el, Kárpát-medencei irodalmi gyermekfesztiválként Lélektől — lélekig címen. Tavaly a Rákóczi és a kuruc korszak, az idén a nagy költő születésének 100. évfordulójára, József Attila költészete volt a témakör. A siklósiak arra kérték fel Nagyenyedet, hogy rendezze meg az erdélyi regionális döntőt. Erre az eseményre a Bethlen Gábor Kollégiumon kívül az aradi Csiky Gergely Iskolaközpont, a Székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző és a vajdahunyadi 6-os sz. Általános iskola jelentkezett. A döntő Siklóson lesz március 18–19-én.

Az enyedi rendezvény febr. 5-én, szombaton délelőtt zajlott le a Kollégium könyvtárában. Szőcs Ildikó igazgatónő köszöntötte a költészet szép számban egybegyűlt rajongóit. Itt, néhány órán át, „lélektől — lélekig" együtt lehetünk kizárva a sokszor elembertelenedő világból. Erről mindenki meggyőződhetett a továbbiakban, hiszen az igazi József Attilát hallhattuk a maga változatos versformáival. A sok szép vers és emlékírások közben, egészen megfeledkeztünk a rideg külvilágról.

A három korcsoportban zajló versenyen a kicsik (III. és IV. osztályosok) különösen szép teljesítményt nyújtottak mind versválasztásukkal, mind előadásukkal — és persze azzal, hogy egyetlen költeményt sem ismételtek. Így a díjak mellett öt dicséretet is kiérdemeltek. I díj. Ferenc Bence Benedek E. TK; II. díj: Lőrinc Péter B. G. K; III. díj: Murvai Dávid Vajdahunyadi Ált. Iskola. Dicséretet kaptak: Antal Evelin, Bakó Boglárka, Rácz Tamás, Szakács László, Szakács Róbert.

Az V–VI. osztályos korcsoport versenyzői nemcsak verset, hanem József Attiláról szóló írást is „előadtak". I. díj. Lázár Tímea Benedek E. T.K; II díj Boca Paula B. G. K.; III. díj Opra Annamária, Vajdahunyadi Ált. Iskola. Dicséret Biró Beáta Benedek. E. T. K.

A VII–VIII. osztály tanulói versmondásukban is a legérettebbek voltak és ugyancsak két művel szerepeltek. I. díj.: Vas Zsuzsa Benedek. E. TK; II. díj: Boros Zoltán, Csiky G. Isk.; III. díj: Joiţă Nicoleta Benedek. E. TK. Dicséret: László Tünde Vajdahunyadi Ált. Iskola. A siklósi döntőn, márciusban korcsoportonként az első két helyezett vesz majd részt.

A verseny megszervezésében oroszlánrészt vállaltak Demény Piroska és Turzai Melán magyar szakos tanárnők. A zsűrit Józsa Miklós ny. magyartanár vezette. Tagjai: László Enikő tanárnő, Pálfi Zita tanítónő, Ercsey Etelka könyvtárosnő és Polgár Dalma IV. éves tanítóképzős hallgató.

A vendéggyerekek és a kísérő tanárok (Pávai Gyula: Arad, Deák Piroska: Déva, Ványolos Erzsébet: Udvarhely) a szabadidőben megismerkedtek Nagyenyeddel, az iskolával, a Dokumentációs Könyvtárral, a múzeummal és így gazdag élménnyel távoztak.

Új polgármesterük van a tordai fiataloknak Raluca Moldovan, a Vegyipari Iskolacsoport X. osztályos diákjának személyében. A polgármester és helyi tanácsosok megválasztása kedden zajlott, két fordulóban. A polgármesteri tisztségért kilenc jelölt versengett. Ugyanakkor kijelölték az alpolgármestert és a tanácsi titkárt, az ifjúsági helyi tanács tagjait, valamint a négy munkabizottsági tagot is, akik kétéves mandátumot vállaltak. Az ifjúsági önkormányzat projektje a Potaissa Alapítvány, a Tordai Polgármesteri Hivatal és a Master Forum Társaság közös kezdeményezése.

A tartós hideg ellenére a Mezőségen nem voltak problémák a villanyáram-szolgáltatás terén. A szamosújvári Villamosművek hatáskörébe tartozó 18 község területén mindenütt biztosították a több mint 500 kilométer hosszúságú hálózat működését. A szakemberek minden reggel terepszemlét tartottak a falvakban.

Fennakadás sehol nem volt, bár az elmúlt napokban Cege község határában –23 fokot is mértek. A Villamosművek két terepjáró gépkocsija nap mint nap a körzetben tartózkodott. A vezetékekre jégréteg rakódott, de azt idejében eltávolították, Gyeke és Katona községek környékén a hóvihar okozott kisebb „kellemetlenségeket" ám a hálózat folyamatos felülvizsgálásának eredményeképpen nem szünetelt az áramszolgáltatás.

Szamosújváron sem voltak rendelleneségek. A város 92 utcáján a hideg időben is biztosították az áramot.

A város nyugdíjasaival találkozott szerdán Dés polgármestere, Ioan Ungur, és a polgármesteri hivatal képviselői. A városházán sorra kerülő találkozón ismertették a Rózsahegy lakótelep korszerűsítési terveit, a nyugdíjasok számára rövidesen megnyíló központot, és ígéretet tettek arra, hogy rendszeresíteni fogják az ilyen jellegű találkozókat.

Ioan Ungur polgármester bevezetőjében elmondta, úton-útfélen elhangzott kritikákon túl a város lakóit, beleértve a nyugdíjasok nagy részét is, nemigen érdeklik a város gondjai, pedig azok közösek és megoldásuk éppen a lakosok közérzetét hivatott javítani.

Az átláthatóság törvényének megfelelni óhajtó Dési Polgármesteri Hivatal új módszerekkel kívánja a felmerülő problémákat megoldani. Először is munkatársait terepszemlére küldte ki a polgármester, mérjék fel például a város közvilágításának helyzetét. A begyűjtött adatok szerint bizonyos pontokon kétnaponként kell az oszlopokon izzókat cserélni, a fiatalok és, sajnos, a felnőttek garázdálkodása miatt.

Hogy az ügyintézést megkönnyítsék, az érintetteknek csupán a hivatal kapujának jobb oldalán nyíló irodába kell benyitniuk, ott kérvényüket iktatják, és onnan is kell majd átvenniük irataikat. Erre lehetőség van akkor is, ha az illető polgár kérelmére a hivatal több munkatársának aláírására van szükség. A belső szervezés eredményeként a polgármesteri hivatalban nem kell irodáról irodára kilincselni. „De ez még mind nem elég. A hivatal az emberekért van, nélkülük, a gondok kölcsönös megismerése és orvoslása nélkül ma már nem lehet eredményesen működni", folytatta a polgármester.

Ezt követően Gavrea Gabriela mérnök, a városrendezési hivatal vezetője tervrajzokon mutatta be a város lakosságának felét tömörítő Rózsahegy negyed felújítási programját. Eszerint az Unirii út kétoldalán 4 modulos épület-zöldövezet-szabadidőközpont váltja fel a mostani bódékereskedelmet. A Rózsahegy lakótelep korszerűsítési terveit ezúttal a nyugdíjasoknak mutatták be, következnek az érintett tulajdonosok, majd az érdekelt befektetők. Az Unirii út teljes ivóvíz- és földgáz-hálózatának, csatornarendszerének, úthálózatának felújítása előzi meg az előbb említett építkezést.

A polgármester felkérte a megjelenteket, tájékoztassák minél szélesebb körben társaikat, lakóközösségeiket az itt elhangzottakról, és arról is, ezeket a találkozókat a jövőben rendszeresíteni fogják. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a rendkívüli időjárás miatt szigorúan fogják ellenőrizni a törvények betartását. Az utóbbi két napon 50 esetben róttak ki pénzbírságot a járdák takarításának elmulasztása miatt. Mint azt Ioan Ungur elmondta, soha ilyen nagyszámú kéz- és lábtörést nem jelentettek, mint az elmúlt időszakban.

Konradi Andrei, a Lakástulajdonosok Szövetsége képviseletében számos rendellenességre hívta fel a figyelmet. Leginkább a Distrigaz kihágásai okoznak bosszúságot lakóközösségeknek, egyéneknek. Elhangzott: a szeméttároló helyek körül kialakult helyzet tarthatatlan, az ott turkáló egyének miatt is. A nagyméretű ócskavas „gyűjtés" már a házak kapuit sem kíméli. Ez a legújabb „hulladék" a csatornafedők, síndarabok, vasúti vagonrészek után.

Szükségessé vált az autóbuszpark felújítása is. A felújítás előtt álló kanyargós Unirii útra nem megfelelők a nagyméretű, igen szennyező buszok.

A hivatal idei költségvetése alig 249 milliárd lej, amiből elsősorban iskolák, kórházak fenntartása a béreket kell fedezni, igen kevés marad tehát befektetésre, de pályázatokból remélik a számos problémát rendre megoldani.

Így például a találkozó résztvevőinek Ioan Ungur bemutatta a már részben működő, de hivatalosan még át nem adott új intézményt, az Idősek Nappali Központját. A járóbeteg-kezelő jobb szárnyának földszintjén meglepő látvány fogadja majd az ide betérőt. Egyelőre csak a szociális központ működik 7 ápolónő és 3 egészségügyi asszisztens közreműködésével. Még nincs felszerelve az orvosi rendelő, a szabadidő- és sportterem, de már fűtött helyiségek fogadják az ide beiratkozni vágyót.

Ştefania Marchiş fiatal szociális munkás készségesen mutatja a sorakozó kerekes székeket, amelyeket már most is térítésmentesen lehet igényelni. A központ PHARE-támogatással jött létre, de már 2004 novemberétől a polgármesteri hivatal fedezi a költségeket.

A találkozóról távozó nyugdíjasok elégedetten vették tudomásul, igénylik még véleményüket, együttműködésüket, munkájukat.

Csalás alapos gyanúja miatt indítanak eljárást a 47 esztendős nagyenyedi (Fehér megye) Artemiu Terheş ellen, aki a kolozsvári Velsor Kft.-t csapta be tavaly június 30-án. Terheş 2004. június 18-án egy reklámújságban megjelent hirdetés alapján megvásárolta a Drana Comimpex Kft. céget, majd 12 nap múlva a cég papírjairól készült fénymásolat segítségével a Velsor Kft.-től egy Daewoo Matiz márkájú gépkocsit bérelt. A bérleti szerződés kitöltésekor Artemiu Terheş azt nyilatkozta, hogy Gabriel Vereşnek hívják és Dengelegen (Livada) lakik.(ez utóbbi személy tavaly február 17-én eltűntnek nyilvánította a KX 275958 számú személyazonossági igazolványát.) A nyomozás folytatódik az autó előkerítéséért, Terheşt pedig előzetes letartóztatásba helyezték, mivel alaposan gyanúsítható azzal, hogy más megyékben is hasonló „modus operandival" ejtett át másokat.

Riporterek Bonchidán
Amint február 8-i, keddi lapszámunkban már tudósítottunk róla, a bonchidai polgármester és a Prima tv-hez tartozó Alpha tv két riportere közötti incidens miatt a rendőrség vizsgálatot indított. A sértettek, Ciprian Aurel S. és Avram Marius G. panaszt emeltek Vasile Bodocan polgármester ellen rongálás, bántalmazás és más erőszakos cselekedetek vádjával. A rendőrség kihallgatta az érintetteket. A nyomozás során kiderítették, hogy az Alpha tv riporterei február 4-én megjelentek a bonchidai polgármesteri hivatalban. A tévé alkalmazottait az érdekelte, mit tud elmondani azokról a személyekről, akik társadalmi segélyben részesülnek, mivel elméletileg közhasznú munkát végeznek, holott valójában a Bodocan család válaszúti (Răscruci) házánál dolgoznak; továbbá hogyan rendezték meg a Agroflip Bonţida kereskedelmi társaság tulajdonában lévő területek elárverezését. A polgármester egyetértett azzal, hogy beszélgetést folytassanak a két témáról, de azt kérte, hogy ne rögzítsék azt. A két riporter ebbe szóban beleegyezett, de mégis bekapcsolták a mikrofont. Emiatt következett be Bodocan dühkitörése, aki odacsapta a padlóhoz a mikrofont, és követelte, hogy a riporterek hagyják el a helyiséget. Mivel ez nem történt meg, a polgármester átkozódni kezdett, és kilökdöste őket az irodából. A tévétársaság 1200 eurósra ítéli a mikrofonban keletkezett kárt. Az ügy a törvényszéken folytatódik.

Ma még megtekinthető a szárnyaskiállítás az Expo Transilvania kiállítócsarnokában. A Háztáji Szárnyastenyésztők Kolozs Megyei Egyesületének szervezésében sorra kerülő kiállításon több mint százféle tyúk, nyúl, fácán és több mint 30 fajta galamb tekinthető meg. Tartásuk többnyire hobbi, de a fajtatiszta szárnyasok tenyésztése pénzt is hozhat, mondta az egyik kiállító. Kacsur Ottó 1973 óta foglalkozik fajtatiszta szárnyastenyésztéssel, jelenleg a kiállítás zsűrijének tagja. Sok szárnyast állítottak ki, egy tyúk ára például akár a kétmillió lejt is eléri, nyilatkozta a zsűritag.

A kolozsvári kiállításon először mutatták be a Sumatra tyúkfajtát, valamint további tyúkfajtákat, amelyek súlya elérheti akár az öt kilogrammot is. A kiállítás utolsó napján a szakemberekből álló zsűri minden kategóriában győztest jelöl. A ma záró kiállítás végén tombolát szerveznek, a szerencsések nyulakat és kakasokat nyerhetnek.

Az oldalt szerkesztette: Kerekes Edit

Február 14-én százhúsz éve annak, hogy a Kolozsvári Athletikai Club (KAC) megtartotta alakuló gyűlését. Ugyanakkor február 8-án hetvenöt év telt el Borbély György, a klub első bajnoka halála óta. Ez alkalomból Kolozsvár első atlétika egyesületére és annak neves versenyzőire, edzőire, atlétáiról szeretnénk megemlékezni.

A klub alapítása és első versenyei
1875-ben gr. Esterházy Miksa, a Monarchia angliai követe, Budapestre való visszatérése után az angol atlétikai eszmék felkarolása mellett foglalt állást. Fáradozásainak eredményeként 1875-ben megalakult a Magyar Athletikai Club (M.A.C.), amely Magyarország első atlétikai egyesülete volt. A budapesti sportélet virágzása rányomta bélyegét a vidéki, kezdetleges sportéletre is, ekkor alakultak sportegyesületek országszerte: Kolozsvárott, Zentán, Győrött, Körmenden, Szabadkán stb.

A kolozsvári egyesület alapításának körülményeit, az első lépéseket a klub igazgató választmányának 1883–1885. évi jelenéséből idézzük fel:

Még 1876. évben indult meg városunkban a mozgalom, egy athletikai club alakítása iránt.

Az eszme itt-ott már ez időkben pártolásra talált, azonban a testgyakorlatoknak még akkor nem akadt annyi hive, hogy egy club megalakulhatott volna.

Az athletikai club eszméje 1883. év őszéig szunnyadozott. Ekkor dr. Baintner Hugó, a Magyar Athletikai Club volt titkára kezdte azt életre kelteni. Irányadó köreinkben élénken karolták fel s 1883. október 31-én Páll Sándor elnöklete alatt egy népes értekezlet tartatott, mely a club megalakítása czéljából dr. Felméri Lajos elnöklete alatt egy 12 tagu bizottságot küldött ki.

E bizottság, hogy az athletikát népszerüvé tegye, 1883. november 11-én Kolozsvártól Szász-Fenesig és vissza egy gyalogversenyt rendezett. E verseny a közönség élénk érdeklődése mellett folyt le.

Ezenkivül elkészitette az alapszabály-tervezetet, s felhívást intézett az egyetemi körhöz az iránt: hogy alakittassék ennek kebelében egy társaság, mely a budapesti athleta viadalra felrándulva, az athletika gyakorlati oldaláról magának tapasztalatot szerezzen, mit az alakitandó Kolozsvári Athletikai Clubban érvényesithessen.

Az egyetemi ifjúság körében e felhívásra mozgalom indult meg, a mozgalomnak eredménye egy 1884 junius 1-én különböző athletikai gyakorlatokkal egybekötött majális lön...

1884. év őszén az ifjuság maga sürgette a megalakulást. Ennek következtében október 12-én értekezletet hivatott össze, melyen mintegy harminczan vettek részt.

Ez értekezlet megállapította s megerősités végett felterjeszteni határozta a Club alapszabályait.

A gyakorlatok megkezdése s esetleg verseny rendezése czéljából Kővári Mihály elnöklete alatt egy 7 tagu bizottságot küldött ki.

E bizottságnak a mellett, hogy 1884. év november 5-én Kolozsvártól Apahidáig és vissza egy gyaloglóversenyt rendezett, sikerült a gyakorlatokat is megkezdeni...

Végre 1885. év január 15-én a belügyminiszter ur az alapszabályokat megerősitvén, a Club véglegesen szervezkedhetett s február 8-ára alakuló gyülést hivatott egybe.

Az alakuló gyülés elnöknek báró Josika Lajost, alelnöknek Kővári Mihályt és dr. Baintner Hugót, titkárnak Kuszkó Istvánt, pénztárosnak Illing Sándort... beválasztván, miután az évi költségvetés megállapitható nem volt, felhatalmazta a választmányt e közgyülésig felmerülő kiadások teljesítésére.

Neves és szorgos személyiségek kezében volt a klub vezetése. Br. Josika Lajos, a klub elnöke, óriási tekintélynek örvendett városunkban, ő adta meg az egyesületnek a társadalom szemében a súlyt és tekintélyt. Ott volt minden versenyen, ahol szükség volt rá, vívást is oktatott, egy szóval oroszlánrészt vállalt a kolozsvári sportélet dinamikus fejlődésében. 1888-ban vonult vissza az elnöki székből.

Dr. Baintner Hugó szakmai tudása biztosította a sikert — azt mondták róla, hogy úgy lehozta nekünk az athletikát, hogy odafenn nem maradt semmi belőle. Alelnöki tevékenysége mellett edzéseket vezetett, s szabad idejében bokszot is oktatott.

Szintén kiemelkedő személyiség volt az egyesületben Kuszkó István. Titkári tevékenysége mellett ő szerkesztette az egyesület három évkönyvét, amelyek óriási értéket képviselnek, s amelyek pontosan leírták a klub működését minden szempontból.

Érdekességként említhetjük, hogy az 1883-ban rendezett népszerűsítési versenyen — Kolozsvár–Szászfenes és vissza — 19 versenyző vett részt, elsőként Schopf Mihály érkezett célba, aki a 19 km-es távot 1 óra 39 perc alatt teljesítette. A Kolozsvár–Apahida és vissza versenyen, 1884 őszén, 6 versenyző vett részt, Borbély György érkezett vissza elsőként (a 29,5 km-t 3 óra 25 perc alatt teljesítette). A győztesek tiszteletdíjat vehettek át.

Az új sportegyesület sportolói elsősorban az 1872-ben alapított Ferencz József Tudományegyetem diákjai voltak. Első pillantásra ez már garanciát jelenthet egy klub számára, viszont a KAC-ot Kolozsvár értelmisége is lelkesen támogatta. Hiszen a válaszmányban, a versenybizottságokban, valamint a klub becsületbíróságában neves személyiségeket találunk: egyetemi tanárok — dr. Felméri Lajos, a neveléstudomány tanszék professzora, dr. Haller Károly, az osztrák magánjog professzora, dr. Rózsahegyi Aladár, a közegészségtan professzora vagy dr. Concha Győző, a politika tanszék professzora. Mellettük neves főurakat — gr. Esterházy Kálmán, gr. Béldy Ákos —, hivatalnokokat, ügyvédeket és pártfogókat is felsorolhatnánk, akik lelkes munkájukkal megszervezték a fiatal egylet életét.

Tény az, hogy a KAC 1885–1891 között Magyarország legnagyobb egyesülete volt, Kolozsvárt pedig a magyar atlétikai élet központjaként ismerték. Sajnos, 1891-ben súlyos belviszályok miatt az egyesület több mint tíz évig eltűnt az országos atlétikai életből.

A KAC viadalai
Az egyesület alakuló gyűlésén elhatározták az edzések programját is. Eszerint a club müvezetők dijazására pénzzel nem rendelkezvén, tagjai közül kért fel az egyes csoportok vezetésére egyéneket, kik a gyakorlatokat elismerést érdemlő buzgalommal vezették.

A tornázási és erőgyakorlatok csoportját vezette Albert Károly, torna tanár. A vívók csoportját Páska Zoltán, az ökölvívók csoportját pedig dr. Baintner Hugó. Később megalakult a KAC kerékpár és korcsolya szakosztálya is.

A klub az edzések mellett a versenyek szervezéséhez is hozzálátott, s megfelelő pálya hiányában kétféle versenyt rendeztek: gyalogló versenyeket hosszú távon, valamint pályán rendezett versenyeket. 1885. május 17-én rendezték meg a KAC első, nyilvános viadalát a Polgári Lövőház kertjében (amely a sétatér végén állott). A 2 angol mérföldes versenyen Borbély György győzött, aki ezüst érmet és bajnok jelöltséget nyert. Az első szabályok értelmében az első helyezett ezüstérmet nyert, míg egy bajnoki cím megszerzéséhez három, egymás utáni versenyen kellett győznie egy sportolónak úgy, hogy egy megszabott szintnél jobb eredményt kellett elérnie. 100 yardon Velits Zoltán, súlydobásban Gálffy Kálmán, 220 yardos gátfutásban Szüllő Árpád, míg távolugrásban Deák Albert győzött.

1885 őszén rendezték a második viadalt, majd ezután a Kolozsvár–Szamosújvár gyalogló versenyt, ahol Borbély ismét győzőtt, megvédte bajnoki jelöltségét, majd az 1886-i harmadik viadalon elért győzelmével végleg elnyerte a KAC bajnoki címét — örökös tiszteletbeli tagságot, aranyérmet és ezüst serleget vehetett át.

A versenyek belépődíjasok voltak, sikerük miatt sokan látogatták s komoly bevételt hoztak a klubnak. Ennek láttán a lövészegylet megemelte a bérleti díjakat, melyeket az egyesület nem tudott teljesíteni, s így a negyedik viadalra, 1886 őszén már Désen került sor. Itt Kolosváry János 100 yardon, dr. Balogh Vendel 220 yard gáton, míg Donogány Zakariás távolugrásban a klub eddigi legjobb eredményeit érték el. A verseny után, késő ősszel a KAC Erdély gyaloglóversenyét is megrendezte Kolozsvár-Marosvásárhely között. A 104 km-es távon Kolosváry győzött 15 óra 2 perces idővel.

Az 1887-es V. viadalt, utoljára, a lövölde udvarán rendezték. Kiváló eredmény született távolugrásban, Illing Sándor 533 cm-t ugrott. A VI. viadalra Marosvásárhelyen került sor, itt szerepelt először a rúdugrás a versenyszámok között. A viadal hőse Gáll Simon volt, aki megnyerte a távolugrást, valamint a rúdugrást is, és elnyerte a bajnokjelöltséget. Ezt megvédte 1888 tavaszán, a VII. viadalon, amelyet már az egyetem bonctani intézete előtti tágas réten rendeztek. Ezen a viadalon Kolosváry János is elnyerte a bajnokjelölt címét.

Az 1888. őszi, VIII. viadalon Kolosváry megvédte bajnokjelöltségét, majd 1889-es győzelmével a KAC második bajnoka lett. Az 1889-es tavaszi viadal más szempontból is sikeres volt: ekkor lett bajnokjelölt Göllner Béla (kiemelkedő eredényt ért el távolugrásban), valamint Sissel Albert révén az egy mérföld rekordja először került Kolozsvárott az (akkor mágikus) 6 perc alá. A következő, X. viadalon Göllner ismét bizonyított: 619 cm-es ugrását az országos második legjobb eredményként könyvelték el. Ezt a viadalt már új pályán rendezhette az egyesület, hiszen a Sétatéren felépült az új, 333,5 méter kerületű és 5 méter széles futó-, egy 110 méter hosszú sprint-, valamint egy 50 méter hosszú ugrópálya. Az új létesímény a Szamos partján, a tóval párhuzamosan helyezkedett el.

A klub rendszeresen rendezett gyalogló versenyeket is: 1888 őszén Kolozsvár–Beszterce között Mossócz Sándor gyalogolta le elsőnek a 120 km-t 17 óra 12 perc alatt, míg a következő évben — ez alkalommal Kolozsvár–Szászváros között — Szkalszky Lajos lett Erdély gyaloglóbajnoka.

A XI. viadalon, 1890. május 18-án Göllner harmadszor is győzött, s ő lett az egyesület harmadik (és sajnos utolsó) bajnoka. Göllner remek eredményeit bizonyítja az is, hogy meghívták Budapestre, a Magyar Athletikai Club viadalára, ahol viszont senki sem mert ellene versenyezni távolugrásban.

1890 őszén törés történt, két viadal is elmaradt, amely a súlyos belviszályt előrevetítette. Kuszkó István 1929-ben ekképp emlékezett vissza az akkori nehézségekre: kevéssel Josika Lajos báró halála elött az ördög konkolyt hintett. Ennek dudvája a club működését lehetetlenné tette. Ez a szerencsétlenség 1890. november 12-én vette kezdetét (részlet A magyar fiatalság nemesítése című művéből). Mi is volt ez a belviszály? Mai napig rejtély fedi, s talán sohasem tudjuk meg, tény az, hogy miután báró Josika Lajos visszavonult nem volt olyan erős egyéniség, aki az egyesületet összetarthatta volna.

Minden gond ellenére 1891. október 5-én sikerült megrendezni a XII., s egyben utolsó KAC viadalt, amely minden szempontból fényesre sikerült, hiszen három új rekordot értek el a klub versenyzői: Ember István 100 méteren, Boér Gábor magasugrásban és Fehrenteil Henrik 1 mérföldes akadályversenyen. A viadal után megrendezték még a gyalogló versenyt, ahol Kiss Ferenc győzött, de ezután a KAC eltűnt az atlétikai egyesületek köréből, s e gyönyörű időszaka a kolozsvári atlétikai életnek ezzel megszakadt.

Borbély György
A magyar testgyakorló egyesületek bajnokai közül többen, a mint kivívják a legnagyobb kitüntetést, a „bajnok" czimet, csendesen visszavonúlnak a versenypályától, nehogy egy legyőzés a bajnoki nimbuszra homályt vessen. Borbély nem igy tett és tesz. Bajnoki diadala óta a club minden viadalán részt vett s részt vesz ma is. — írta a bajnokról Kuszkó István, a KAC titkára 1886-ban. Mivel azonban ma már egyre kevesebben emlékeznek rá, halálának 75. évfordulóján Kolozsvár első bajnoka megérdemli, hogy felidézzük életét és pályafutását.

Borbély 1860-ban született Aranyosrákoson, középbirtokos székely nemes családban. Gimnáziumi tanulmányait Tordán kezdte, a kolozvári Unitárius Kollégiumban folytatta, majd a debreceni kollégiumban érettségizett. Itt találkozott először a szervezett sporttal, a testgyakorlatokkal, s itt kezdett el részt venni gyaloglóversenyeken, amiket gyakran meg is nyert. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott folytatta, s itt léte alatt az athletikai gyakorlatoknak legbuzgóbb látogatója volt (Kuszkó István). Tanári oklevelet is itt szerzett.

Első „edzései" is Kolozsvárhoz kötődnek: A viadalokra rendesen gyalog rándúlt be s a díjakat összeszedve, mint a ki dolgát jól végezte, vidám kedélylyel, nyugodt lelkiismerettel ugyan igy megyen haza, 12 mérfőld távolságra. Sorozatosan győzött a gyaloglóversenyeken: Kolozsvár–Apahida és vissza, Kolozsvár–Szamosújvár, illetve a hosszú távú síkversenyeken, például 220 yardon, s három, egymásutáni versenyen nem csupán győzött, hanem teljesítette a kitűzött szintet, s így elnyerte a KAC bajnoki címét. A klub örökös tiszteletbeli tagsággal, aranyéremmel és ezüst serleggel díjazta. 1887-ben gyalogló körutat tett Kolozsvárról a lomniczi csúcsig (a Tátra 2634 méternyi magas hegycsúcsa) és vissza. Ennek a gyakorlósétának csak mellékczélja volt a training, főczélja a haza földrajzi és népélet viszonyainak alapos megismerése volt.

Az atlétikai versenyek mellett Borbély „nagy szerelme" a biciklizés volt. A KAC kerékpár szakosztályának tagjaként részt vett az 1889-ben rendezett „versenyen": ki tesz meg hosszabb utat kerékpáron egy év leforgása alatt. Borbély újból győzött, megtette a Kolozsvár–Párizs utat és vissza, összesen 5549 km-t. Abban, hogy Borbély Párisig és vissza kerékpározott, csak azok látnak rendkívüli dolgot, a kik saját, elpuhult testük erejét sem ismerve, nem lehetnek tisztában azzal, hogy az edzett test, megeröltetés nélkül, mily munkára képes. Borbély nem csupán kerékpározott, hanem szemlélt, figyelt és írt. A láttakról több füzetet jegyzett tele; nagyszámú barátait sürün kereste fel leveleivel az útról. A napi- és szaklapokban 26 úti levele jelent meg s ezekben 3001 sort írt, tehát csaknem minden kilométerről volt egy-egy sor mondani valója a közönségnek is, mit ez várva várt és szivesen olvasott. S mig szép útját tevé, az alatt dicséretet nyert pálya-munkáját közölték a lapok.

Tanítói munkásságát Tordán kezdte. A társadalmi életben is szintén nagy tevékenységet fejt ki. Ideje nagy részét igénybevevő tanári teendői mellett mint tanácsos, hathatósan befolyt az unit. egyház ügyébe, titkára a torda-aranyosmegyei tanitó-testületnek, a korcsolyázó- és más egyesületekben mint titkár, mint tag odaadással működik (a KAC III. évkönyve alapján).

1896-ban Zalaegerszegre helyezték át, ahol folytatta lelkes munkásságát. 1900 és 1917 között a Magyar Paizs című hetilap szerkesztője volt, ő javasolta Csány László szobrának felállítását Zalaegerszegen, Csány emlékkönyvet szerkesztett, valamint sportversenyeket szervezett. 1930. február 8-án hunyt el.

Kuszkó István így jellemezte klub- és versenytársát: Büszke, mint törzsgyökeres magyar, szorgalmas, mint egy német, kitartó, mint egy angol. E mellett szerény, mint olyan férfiú, ki nem szorúl üres henczegésre, hogy képességeiért elismerést erőszakoljon ki (a KAC II. évkönyve alapján).

Az első világháború előtti időszak
1903-ban megalakult a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club (KEAC). Ekkor megfogant a KAC újraszervezésének gondolata is, csakhogy Kolozsvár atlétikai életét (és sportéletét általában) az egyetemisták alkották, ezért a KAC csak néhány szakosztály szintjén létezett. Ilyen volt például a labdarúgó szakosztály is. Viszont az egyesület végig anyagi gondokkal küszködött, ezért a kiemelkedő eredmények elmaradtak.

Az ekkori kolozsvári atlétikai életnek dr. Somodi István volt a kiemelkedő alakja. A református kollégium diákjaként kezdte, majd az egyetem jogi karán folytatta tanulmányait. A londoni olimpián magasugrásban ezüstérmet nyert sportolót napjainkig is Kolozsvár leghíresebb sportolójaként tartják számon a történészek. Kiemelkedő alakja az erdélyi magyar társadalomnak: olimpiai ezüstérmes, jogász, a berlini egyetemen szerezte doktorátusát, s az első világháború után Kolozsváron maradt és munkálkodott egy életen keresztül. 1908-as sikerén felbuzdulva Kolozsvár elöljárósága eldöntötte, hogy új atlétikai pályát építtet a Szamos partján.

A KAC a két világháború között
Az első világháború után dr. Somodi István nekilátott a kolozsvári magyar atlétikai élet újraszervezésének. Nehéz feladat volt ez mind politikai, mind emberi szempontból: az új román vezetés nem nézte jó szemmel a KAC fellendülését, emellett a magyar egyetem nélkül maradt városban kevés tehetséges, kiemelkedő eredményekre képes sportoló maradt.

Az 1922-ben megjelent Athletika Évkönyv, amelyet dr. Somodi István szerkesztett ekképp számolt be a világháború utáni időszakról: a háború az egész athletikai életet derékben törte ketté, ugy, hogy a forradalom után ujból kellett kezdeni mindent. Leghamarabb a KEAC állott lábra s az 1919. év tavaszán ujból virágzó athletikai élet indult meg a kolozsvári sporttelepen és rövid idő alatt nagyszámú kiváló kezdő és junior versenyző állott szorgalmas munkában. Arad, Temesvár és Nagyvárad ekkor még nem adtak életjelet magukról.

Kolozsvár fejlődése sem tartott azonban sokáig, mert a katonai hatóságok 1919. junius 23-án mindennemű sportolást betiltottak s ez az állapot Kolozsvárt 1920. julius végéig tartott.

Más városokban az egyesületek már az 1920. év elején megkapták a működésükhez szükséges engedélyt, azonban athletikai életről beszélni ennek az évnek csak a vége fele lehet, mert augusztusig csupán Arad és Temesvár athletizáltak, de concurentia hiányában számottevő fejlődés náluk nem állhatott be.

Kolozsvárt — mint említettem — 1920. augusztusának elején indult meg a sportolás s ekkor kezdődik meg tulajdonképpen Erdély athletikája is, mert ezidőtöl kezdve nemcsak Arad és Temesvár athletái dolgoznak, hanem a KEAC-nak, részben a KAC-ba, részben pedig a MSE-be lépett tagjai és az Universitateaba tömörödött román sportférfiak is, úgy, hogy az 1920. év végén már számottevő athletikai életet találunk.

Dr. Somodi István, akit Románia első atlétaedzőjeként tartanak számon, elkezdte lelkes munkáját a KAC atlétikai szakosztályának újraszervezésében. Később az egyesület elnöki tisztségét is elvállalta. Óriási nehézségekbe ütközött, hiszen az új vezetés semmiképp sem óhajtotta a kolozsvári magyar sportegylet támogatását. Báró Bánffy István, a 40-es évek elejének kiemelkedő rúdugrója mesélte, hogy amíg az Universitatea román atlétáit a román sportvezetők bőven ellátták pénzzel, felszereléssel, élelemmel, addig a KAC atlétáinak csak salétromos kolbász jutott kiszálláskor.

Mindezek ellenére a kolozsvári atléták óriási sikereket értek el, s ez elsősorban dr. Somodi lelkes munkásságának az eredménye. Az egyesületnek a 20-as években kiemelkedő atlétái voltak: Péter László, a híres sprinter, a klubnak 15 országos bajnoki címet szerzett, Vajna János rúdugró négyet, Dávid János súlylökő kettőt, s 1924-ben a 4 x 100 m-es váltó — Péter, Szabó, Kormos, Bíró — is országos bajnoki címet nyert. Péter László több visszaemlékezésében is leírta az akkori kolozsvári sportéletet, kolozsvári életét és barátait: Az első világháború után érettségiztem színjelessel a Mikó Kollégiumban. Ugyanabban az évben egy unokatestvérem, a gidófalvi Miskolczi Kálmán a kolozsvári Mezőgazdasági Akadémiát abszolválta, s mint diák a KAC (Kolozsvári Atlétikai Club) színeiben nyert országos bajnokságot súlylökésben. Mivel tudta, hogy a Mikó Kollégium év végi tornavizsgáján futásban, magas- és távolugrásban én nyertem el a pálmát, és azt is tudta, hogy a kolozsvári Kereskedelmi Akadémiára akarok beiratkozni, arra biztatott, hogy menjek ki Gidófalvára, és ott készüljünk együtt a Kolozsváron megtartandó országos atlétikai bajnokságra. Elfogadtam a meghívást… A véletlen úgy hozta, hogy egy napra (augusztus 29.) esett a bajnokság Kolozsváron és Miskolczi esküvője Mezőmadarason. Nem volt mit tenni, Kálmán táviratozott Kolozsvárra a KAC akkori elnökének, edzőjének, mindenesének, Szatmári Pistának. A távirat így hangzott: 29-én van az esküvőm Mezőmadarason, helyettest küldök, Péter Lászlót. Minden számban nevezni. Szatmári visszatáviratozott: Az esküvőt elhalasztani, a helyettessel együtt várlak. Kálmán visszatáviratozott: Az öcsémet várjátok az állomáson.

Pár nap múlva, az országos bajnokság befejezése után Szatmári táviratban válaszolt: A helyettes négy bajnokságot nyert. Köszönöm. Sok boldogságot kíván Szatmári Pista.

A húszas évek elején Románia országos bajnoka voltam mindenek előtt 100 és 200 méteren és néhány ugrószámban...

Az 1900-ban Zalánban született Dávid Jóskával való barátságom — írja egyik levelében Péter László — a gimnáziumi időkben kezdődött, amikor ő első osztályos volt és én második. A füleslabdapályán hamar összebarátkoztunk, mert mindketten szerettük ezt a szép, férfias játékot. Az volt a szokás, hogy minden szombat délután két válogatott füleslabda-csapat kivonult az Újvárossy-kertben lévő gyepes sportpályára, kürt- és dobszóval menetelve végig a városon. Bár íratlan, mégis szabály volt, hogy ezekbe a csapatokba csak felsőosztályosok kerülhettek be, de Petrás tanár úr gyakorta becsempészett minket, alsóbb osztályosokat is, jelezve ezzel, hogy felfigyelt tehetségünkre, értékeli tudásunkat.

Jóska barátom a négy osztály elvégzése után tanítóképzőre ment Nagyenyedre, s kapcsolatunk egyelőre megszakadt.

1921-ben egy közös barátunk említette, hogy a tanítóképzőben volt egy nagyon jó súlylökő, Dávid József. Én akkor már a KAC-ban atlétizáltam, fogtam magam, és elmentem Zalánba, Jóska szülőfalujába, hogy rábeszéljem ott, jöjjön fel Kolozsvárra. Nem volt könnyű dolgom, mert ő akkor egy erdőkitermelő vállalatnál, amolyan felügyelő-féle volt, s közben vadászszenvedélyének is hódolt. Nem volt más választásom, mint nővére, Dávid Margitka segítségét kérni, akinek Jóska meg is ígérte, hogy nem zárkózik el az ajánlattól… Az akkori Kolozsvárt nagyon lehetett szeretni, s akit pedig Kolozsvár megszeretett, annak nem volt ám rossz dolga. Jóskát is hamarosan a szívébe fogadta a város. Rendszeres edzések után rövid idő alatt utolérte ellenfeleit, s az országos bajnokságon már súlylökésben és diszkoszvetésben is felülmúlta őket. Nagy ellenfelei Morar Teofil és Újlaki Rezső voltak, mindketten a Budapesti EAC atlétái, akik nem rég tértek haza. Kolozsváron akkor élénk atlétikai élet folyt, dr. Somodi István, az 1908-as londoni olimpia ezüstérmes magasugrója volt annak a pezsgő életnek a megalapozója, mozgatója, lelke. A város férfiainak kabátján a KAC piros-fehér jelvénye virított. A nagyobb versenyeinken, a KAC-Haggibor derbin ott szurkolt a fél város, a kitűnő Janovics színtársulat fiataljai, öregjei, mi is ott tapsoltunk minden premierjükön. Jóskával együtt laktunk, versenyeztünk, sakkoztunk… Aztán elmúltak azok a szép idők is. Jöttek a nehéz gazdasági évek, előbb az én bankomat adták el egy román érdekeltségnek… Temesvárra kerültem, a Magyar Általános Bank ottani fiókjához, nemsokára Jóska is Petrozsénybe távozott a Bánya társulathoz, ahol szintén élénk atlétikai élet zajlott. Jóska egy budapesti versenyre is kijutott, ott is szép sikerrel szerepelt. Itthon minden évben országos bajnok és rekorder volt, amíg csak versenyzett. (Áros Károly: Erdélyi magyar sportolók az olimpiákon)

Csakugyan, a 20-as évek közepén megtorpan a kolozsvári sportélet gyors fejlődése: Péter László és Dávid János távoznak az egyesülettől, a reményt viszont Bíró Lajos jelentette, aki 1926-ban nyerte az első országos bajnokságát rúdugrásban. A harmincas években a klub ismét lábraállt, majd 1934-ben elnyerte a Románia legjobb egyesületének járó díjat, amelyet dr. Somodi István a király kezéből vehetett át. Íme, az 1934. augusztus 22-i cikk az Ellenzékből: Mi úgy látjuk, hogy ezen a helyen, ahol rendesen bírálni, visszásságokat felhozni szoktunk, most a dícséret és elismerés hangján kell köszöntsük a Kol. Athl. Clubot és három vitéz versenyzőjét, akik a brassói országos athletikai bajnokságokon elhódították a pontverseny első helyét. Elhodították olyan egyesületek elöl, amelyek hosszú honapok komoly és erre a célra tréningével a hátuk mögött, a versenyzők egész seregével felvonultatva, küzdöttek a pontverseny győzelméért éz az ezzel járó értékes ezüst kupáért. A KAC nem is tudta, hogy pontverseny lesz Brassóban, nem is készült erre, ott a helyszínen szereztek értesülést erről. És ekkor a három versenyző nekifogott, négy bajnokságot és két második helyet küzdött ki s a 14 egyesületből kikerülő versenyzősereg elött elvitte az első helyet. A KAC Románia legrégibb athletikai egyesülete, régen sok dicsőséget szereztek versenyzői a piros-fehér színeknek, most újból feléledni látszik a régi fény, a nagyszerú teljesítmények, amit Brassóban a három ember produkált. Olyan teljesítmény, amilyenre nem igen van példa, nemcsak a romániai, hanem az általános sporttörténetben sem. Úgy látszik, hogy sokat mondunk ezzel, pedig nem így van, mindenki megérti az eredmény nagyságát, ha számba veszi, hogy a bajnokságon tizenhat szám volt s ezekben három ember bizony csak fölényes futással tudhat pontversenyt nyerni. A KAC athlétáinak régi sikereit is elhomályosítja ez az új jóleső előugrás.

A sikert elsősorban Kovács Bélának (100 m, 200 m) illetve Bíró Lajosnak (rúdugrás) köszönhette a kolozsvári közönség. Nemsokára újabb tehetségek is felbukkantak: Bíró György, a kalapácsvető, Liviu Dejenaru 100 és 200 m, Kiss György 400, 800 és 1500 m, valamint báró Bánffy István rúdugrásban. Emellett 1938-ban sikerült ismét 4 x 100-as váltót nyerni — Kovács, Dejenaru, Fosztó és Nemetz. Közülük Kiss György és Bíró György a magyar bajnoki címet is elhódították.

Az atlétika mellett a KAC-nak kiemelkedő eredményei voltak vívás és labdarúgás terén is. De az egyesület elsődleges célja a mozgáslehetőség biztosítása volt a kolozsvári magyar ifjúság számára. A sikerek ellenére a második világháború után a magyar klubot megszüntette az akkori vezetés, „beolvasztotta", és ami a legszomorúbb, dr. Somodi Istvánt teljesen kizárták a sportéletből. Ma már alig emlékeznek rá, és egyetlen emléktábla sem jelzi, ha nem is a sporttelep környékén, hogy ez a kiemelkedő egyéniség Kolozsvár leghíresebb sportembere volt, és hogy vezetett egy MAGYAR klubot, amely országos és nemzetközi hírnevű sportolókat nevelt. Talán majd a közeljövőben...

Stílszerűen kezdve, már a régi görögök is tudták, más dolog az, ha az ember az ellenségen nevet, és más, ha a baráton. Hogy miért örülünk, ha az ellenség válik nevetségessé, azt nem is szükséges magyarázni, de ha barátainkon nevetünk, azt irigységből tesszük. Az ellenség nevetségessége gyakran együtt jár a gyűlölet és rettenet mozzanatával, ezért ez a káröröm nem „felszabadító" hatású, tiszta szívvel csak a hozzánk hasonlók leégésén tudunk szórakozni. Mert az irigység: a lélek fájdalma! Csillapítószerként a komédiát használhatjuk ellene.

Ezt minden jó komikus színész tudja, anélkül, hogy tanulmányozná Platont vagy Arisztotelészt. Vagyis, Aranyt parafrazálva: a filozófusok ezt jobban tudják, a komikusok jobban érzik! Jellemző, hogy bohózatunk szerzője, Ray Cooney, amint erről a színlap tájékoztat, színész-drámaíró. Darabja nincs tele bölcs mondásokkal, mély aforizmákkal, viszont a bohózat minden helyzete, a cselekmény fordulata — közmondás értékű! Legfeljebb e közmondások időnként visszájukról igazak, például: magának ás vermet, de más esik bele.

Mit irigyelhetne azonban a néző John Smith londoni taxisofőr történetéből? Hogy egyszerre két feleséget tart? Két egymástól elszigetelt, egymásról semmit sem sejtő háztartásban, amíg egy kis műszaki véletlen folytán le nem bukik? Azt, hogy ez a jelentéktelen, szimpla „kovácsjános százezeregy" kitűnően helyt áll mindkét házasságban! Barát-szomszédja ki is mondja: hogy-hogy te ilyen jól bírod? Nekem, miután a barátnőmnél voltam, már annyi erőm sem marad, hogy a munkanélküli segélyemet felvegyem ... .

A taxisofőr a mai angol életben olyanszerű anekdotahős — vagy akár „mitológiai lény" — mint hajdan a tengerész volt, szüntelenül és ellenőrizhetetlenül jön-megy. Amikor az angol tengerészt megkérdezik, hogy mi a bigámia és azt feleli, az, ha az embernek minden kikötőben két felesége van, tulajdonképpen igazat mond, mert a lényeg az, hogy ott és akkor, amikor valahova vetődik, ott éppen jó férj legyen!

John Smith sem bűnös bigamista, hiszen mindkét feleségének mindent megad, és szívből szereti őket. Közbeszúrhatja bárki: de ez már tragédia téma! Az is, nem egy írói lángelme viaskodott már vele. Például Goethe kétszer is nekiment a témának a Stellában, hogy egyazon Fritznek két szerelmes párja is legyen, két odaadó felesége, egy érettebb és egy zsengébb, de megnyugtatóan egyik változatot sem tudta befejezni. Mint ahogyan bohózatunknak sincs megnyugtató befejezése, csak ez nem látszik a csattanók sziporkafátyola mögött. Különben nem csak a sofőrnek és a „szomszédnak", de a többi figurának is megvan a maga általános anekdotai, sőt népköltészeti háttere. Például a rendőrnek, ráadásul a rend egyik őre egyben érzelmes vénkisasszony is.

Ám a közönség nemcsak ezek miatt szerette ezt az előadást. Nyugodtan állíthatjuk, hogy szerette, mert a szilveszteri bemutató után még két szép házat vonzott, minden reklám, színház-riporteri vagy kritikai propaganda nélkül. Sőt ellenszélben is, mivel azóta számos színházi vonatkozású „anyag" jelent meg a helyi médiában, de másról szóltak azok. Holott három jó ház a nagyteremben felér legalább húsz-huszonöt stúdióelőadással, azt pedig gyorsreagálású kritikusi alakulatok minő lelkesedéssel hurrázták volna meg: egy hónap alatt huszonöt előadás!

Keresztes Attila rendező és színészei megtalálták azt a megoldást, azt a nyelvezetet, melynek folytán e nem-irodalmi ihletettségű polgári színmű is többnek mutatkozott a színpadon, mint „sikeres szórakoztatóipari termék". Talán az volna a legszemléletesebb, ha azt vennénk kimutatásba, amit nem tettek meg, annak ellenére, hogy ma sok vidéki rendező kötelességszerűen visszakérődzi a divatos „világvárosi" rendezők műfogásait, s ilyenkor a közönség egy része s a kritikusok odavannak az „eredetiségtől".

A rendezőt jó ízlése olyan irányba fordította, amelyen felfedezhette Cicero komikumról szóló tanításának lényegét: pécézd ki a rútat, de nem rútan (Notant turpitudinem aliquam non turpiter), azaz úgy gúnyolódj a piszkon, hogy közben magadat össze ne piszkold! Több mint száz éve a naturalizmus sajnos elvetette ezt az elvet, s helyette a „kutyának kutyául", „mocsokról mocskosan beszélni" — taktikához folyamodott. Következésképpen sikerült a nézőt elvadítani a színháztól. Ennek ellenére, már több mint három évtizede az „új frivolság" zászlaja alatt a rendezői színház megint kötelezővé tette az ordénáriságot.

A bohózatban meglehetősen sok, nagyon sikamlós epizód van. Keresztes Attila azonban elegánsan oldotta meg, sehol sem malackodott. Van például egy jelenet, amikor a rendőrőrmester-vénkisasszony begerjed és lerohanja a kajtár-kujtorgó mindenlébenkanál szomszédurat. Elképzelhető, hogy egyik-másik divatoskodó rendező mit hozott volna ki e jelenetből: a csilláron szado-mazóztak volna, az első sorban ülők orra alá dugdosták volna a fehérneműiket. Keresztes Attila „az aktust" a színpad közepét uraló kanapé háta mögé rejti, csak néha bukkan elő egy-egy eltévedt mozdulat. Így nem csak ízlésesebb, de sejtelmesebb és csiklandóbb is a sajnos már szokásos nyíltszíni coitálásoknál.

Sok „merész" újdonság nem egy rendezőnél különben se nem újdonság, se nem merész, hanem egy-egy már máshol lefutóban lévő séma szóródásai. Minap például egy mindjárt a bemutató után megünnepelt előadásban az volt a nagyon új valami, hogy két vénasszony-szerepet is férfival játszattak. Nos, talán már több mint tíz éve, hogy egy nem oly messzi színház Liliomfijában Szilvásy professzor szerepét nő alakította! A tavaly meg Sigmond István kolozsvári író Debrecenben előadott Banyabulijában (valaha a kolozsvári közönség által is kedvelt) Miske László játszott öregasszonyt. Az M2 kabaréprodukcióiban is nyüzsögnek az ilyen „általöltözöttek", a Román Tévé hasonló műsorairól nem is szólva.

Bíró József mint John Smith, és Hatházi András mint a „mindenlébenkanál" szomszéd, noha teljesen különböző színészi alkatok, egyenként és együtt is végbevitték azt a nehéz komikusi feladatot, hogy egyrészt alkalmat adjanak a nézőnek, hogy kiélvezhesse (amint fentebb említettük irigységből származó) kárörömét a figurák póruljárásai és leégés-sorozata miatt, de ugyanakkor meg is kedveltetik és bizalmas viszonyba keverik őket a nézővel. Bíró mindig „saját anyagból" formálja meg az alakot, ugyanaz az elszántság és mindenre kaphatóság üt át rajta, akár az Ármány és szerelem Wurm kancellárjáról, akár a Liliom ligeti trógerjéről, vagy Báthori Zsigmondról van szó. Hatházi viszont míves alakításokkal ajándékozgatja meg közönségét, apróságok révén is képes a teljes átalakulásra.

(A jó színház rendszeresen és szervezetten gondoskodik minden előadásra valami meglepetésről. Ezek azonban néha túl meghökkentők, mint minap a Magyar Opera Kriza Ágnes-emlékestje. Igazán gyöngéd figyelmesség volt a közönséggel szemben, hogy a műsorban elhangzó 24 ária közül nem csak egyet, hanem kettőt is énekeltek magyar szöveggel, egészen megilletődtünk a meglepetéstől. Még akkor is, ha a Hazám, hazám ária előadása a költő eme szavait juttatták eszünkbe: rekedt dal, nem zenél, csak felhörög, mint a szél ... )

A két Smithnében két kezdő színésznő is biztonsággal állta a sarat, míg szociológiailag tökéletesen azonos típust képviseltek, jellem dolgában egymás ellentétei: a dundi Barbara (Varga Csilla) élveteg, buja kis materialista, míg az idegesebb Mary (Albert Csilla) izgága kis idealista volt. M. Fodor Edina rendőrőrmesternője egyszerre nyújtotta azt, amit az anekdotikus sémától a közönség elvár, ugyanakkor egyéni vonásokat is produkált. Galló Ernő őrmestere is idézte azt a tónust, amit mindennapi rendőrvicceink zsarujától elvárunk.

Az egész előadás csak egy kis buborék a helyi magyar színház „európai ívelésű és kontinentális vérkeringésű sikeróceánjában", de nagyon hálásak vagyunk érte! Díjazatlanul és plecsnik nélkül is lehet, ím, élvezetes előadást produkálni!

Alig félig telt ház előtt mutatták be Carlo Goldoni Velencei terecske című népi komédiáját a kolozsvári Állami Magyar Színház közönségének január 28-án este. Az idei évad második nagyszínpadi előadása nem tanít, nem is gondolkodtat el, inkább csak nevettetni próbál könnyed, utcai humorával, nyelvezetével.

Az előadás időtlen térben játszódik, az ezerhétszázas években íródott darab sem klasszikus, sem pedig modern „külsőt" nem kapott Mona Chirilă rendezőtől. Ez láthatóan a díszlet — azaz inkább annak hiánya — egyszerűségében nyilvánul meg, de a képkivágások és beszédtöredékek is ugyanabban a hangulatban ismétlődnek. A jelenetek mintegy párhuzamosan történnek, ha pedig valaki megpróbálja időben is haladó történetként felfogni őket, azt fedezheti fel, hogy a velencei téren semmi sem változik. A szereplők nem fejlődnek és nem is alakulnak át, a közöttük létező viszony sem szenved el nagyobb ingadozásokat az érzelmi skálán, beszédtémájuk pedig már-már unalmasan ugyanaz — a férjhez adás és -menés a lehető legegyszerűbb, legnépiesebb pletyka formájában — minden jelenetben. Az első ilyen kép szó nélkül megmutatja a végkicsengést, a második (amelynek az eleje kissé hosszúnak tűnik) pedig teljesen felfedi a darab cselekményét — megismerkedtünk minden szereplővel, azok szerepével a színpadon, és a néző akár az előadás végét is teljesen megfejtheti. A végső segítséget ehhez az első felvonás közepére „bevarrt" pillanatban kapja meg — az idegen lovag és a legtöbbet pletykált Gasparina közötti szótlan, de testbeszéddel és fényhatásokkal igencsak sikeresen megmutatott szerelem —, amely képvillanás a darab és a produkció legszebb, legőszintébb jelenetének hat.

Az előadás igazi teljesítménye (amelyre a díszlet és jelmez különösebb jelenléte hiányában nagyobb hangsúly kerül) a kivétel nélküli kiforrott színészi alakításokban rejlik. A köznyelvi poénok és a jellemszínházra vonatkozó karakteresedés számomra ezúttal donna Catte Panchianában (Bács Miklós) és Anzolettóban (Salat Lehel) érte el magaslatát. Találó, mondhatni Goldonihoz hű fogás volt a darab két női szerepének férfire ruházása (Bács Miklós, Catte Panchiana és Dimény Áron, a fánksütő Orsola). Ugyanakkor inkább zavaró, mint jelzésértékű (az olasz temperamentum, heves vérmérséklet kifejezésére) a képjeleneteket összekötő zene időnként mértéktelen hangossága.

A Velencei terecske alkalmával újfent bebizonyosodott, hogy a kolozsvári teátrum utóbbi néhány éves repertoárját tekintve az intézmény nemcsak a színházi megnyilvánulás klasszikusabb formáit kedvelő közönséget szoktatta el magától, hanem az érdeklődők is beletörődtek, hogy bemutatókra sem járhatnak (stúdióelőadás premierjére gyakorlatilag lehetetlen jegyet vásárolni). De nemcsak a közönség részvételi alulmaradásán látszik a nagyszínpadi élmény feledése, hanem a fiatalabb színészek (különösen nők) hangerejének halkságán is.

Összesítve, Carlo Goldoni Velencei terecskéje Mona Chirilă színpadi változatában könnyű, de különösebb színházi élmény nyújtása nélkül lezajló előadás, amelyet posztmodernre jellemző szaggatottsága kiemel a klasszikus darabok sorából.

A számítógépes technika általános térhódításával egyre többet beszélünk a virtuális világokról, egyre inkább betör otthonunkba, sőt, mi több, olykor belső világunkba is a magát valódinak feltüntető, de valójában csak az elektronika majdhogynem korlátlan képességei, variációs bravúrjai nyomán keletkezett álvalóság. Egyfajta irrealitás maga a művészet is, csupán eszközei és hatásmechanizmusa más. Hiszen a lehető legreálisabb művészi ábrázolás is egy nem létező, csupán a művészi képzelőerő nyomán létrejött világot tár elénk. Ha nem így lenne, nem lenne művészet.

Az a világ tehát, amelybe Fazakas Tibor vezet alkotásaival, s amelynek gyakorlatilag semmi köze sincs a számítógéphez, létezik is, meg nem is. Olyan, a végletekig leegyszerűsített valóságelemekből felépített univerzumba nyerünk bebocsáttatást, amely az újszerűség, az ismeretlen varázsával kecsegtet. Mert Fazakas Tibor nem csak művész, hanem illuzionista is. Képes elhitetni velünk, hogy a világ olyannyira sokféle, olyan kimeríthetetlenül gazdag formai változatokban, ahogyan azt ő maga ábrázolja látszólag mérnöki pontossággal megszerkesztett, de művészi pontatlansággal dúsított konstrukcióival. S itt a hangsúly az utóbbi megállapításra esik. Hiszen éppen a sablonoktól eltérő, a pontos geometriai szerkesztést meghaladó művészi képzelőerő és spontaneitás teszi ezt a sajátos világot egyedivé, izgalmassá és megismételhetetlenné. Ezek a magukat majdhogynem öngerjesztéssel továbbfejlesztő formák mintha állandó mozgásban lennének, valósággal lüktetnek. Fazakas Tibor grafikái két dimenzióban hármat érzékeltetnek. Sőt, sajátos konstrukciói mintha alakítanák is maguk körül a teret. Bármilyen furcsán hangzik is, egyfajta kinetikus művészet az, amit művel: a síkban ábrázolt mozdulatlan alakzatok mintha életre kelnének, megelevenednének és mozgásba hoznák a környező világot. Legyen szó akár sajátosan megkomponált, lágyan egymásba hajló csövekből, kürtőkből álló mechanikus vagy biomorf alakzatokról, akár orgonasípokként egymás mellé helyezett, olykor egymást keresztező szögletes formációkról. A fény, a mozgás, a ritmus összhangját sugározzák ezek a sajátos, síkba leképezett, de térhatású szerkezetek. S itt megint csak meg kell ismételnem, hogy Fazakas Tibor nagy illuzionista. Úgy játszik az optika törvényeivel, ahogy éppen akar. Ennek eredményeként aztán a vizuális alapformák mérhetetlen variációiba képes lelket lehelni, műalkotássá lényegíteni azokat. A mértan szigorú szabályai és az optikai csalódásra épített kegyes hazugságok, azaz a realitás fölé emelkedő művészet a lényege ezeknek az alkotásoknak. A játék. Amikor a hideg kiszámítottság, a mértani pontosság csorbát szenved, de úgy, hogy általa új minőség keletkezik. Műalkotás. Akár azt is mondhatnám: Fazakas Tibor ellentétpárokra épített sajátos művészi megjelenítései — legyen szó akár színről, akár formáról — minden látszólagos konkrétságuk ellenére mintha a keleti filozófia jin-jang elméletének vetületei lennének. Az egymást feltételező, egymást kiegészítő, egymásba kapaszkodó formák olyan alapigazságok illusztrációjaként is értelmezhetők, amelyek létünk alappillérei. A művész azonban szinte sohasem sarkít: számára a dolgok nem csupán feketék-fehérek. Még akkor sem, ha mindössze két színre épít. Hiszen az igazság ennél sokkal összetettebb: ennek kifejezésére szolgálnak az árnyalatok, a szín- és fényerősség intenzitásbeli különbségei, a tónusok. Így válnak aztán a dekorativitásra építő, sajátosan op-artos konstrukciók, azok a Fazakas Tibor féle szüntelen mozgásban levő, valósággal lüktető művészi perpetuum mobilék egyben filozófiává is. És olyan művészi ars poeticává, amelyhez a nagy művészi központoktól viszonylag távol, Vajdahunyadon élő alkotó évtizedeken keresztül hűséges maradt.

Fazakas Tibor 1968-ban végzett a kolozsvári Pedagógiai Főiskolán és azóta tanít és alkot Vajdahunyadon, miközben 1982-ben a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Intézet rajztanári szakát is elvégezte. Pályáját számtalan hazai és külföldi egyéni kiállítás és csoportos tárlatokon való sikeres részvétel teszi tartalmassá. Alkotásai a világ számos országába eljutottak, köz- és magángyűjtemények megbecsült darabjai.

Elhangzott 2005. február 5-én, a kolozsvári Gy. Szabó Béla Galériában, Fazakas Tibor kiállításának megnyitóján.

Nemcsak a franciában, a magyar helyesírásban is találunk olyan betűt, amely a szó hangoztatásakor „néma" marad, azaz írjuk, de nem ejtjük. Ilyen szóvégi „néma" betűt, h-t tartalmaz néhány egytagú szó; nem nehéz felsorakoztatnunk őket.

Itt van mindjárt a szorgalmáról híres rovar, a méh. A bádogot másképpen így nevezzük: pléh. Az elmúlt századokban az iparosok, kereskedők zárt érdekvédelmi szervezete volt a céh. Továbbá: itt van az európai népnév, a cseh; az apró, élősködő állat, a rüh; a gyapjas állat, a juh. A hirtelen haragra gerjedő személyt elönti a düh. Ilyen még néhány, ma már inkább csak származékaiban élő szó: pl. éh (éhes).

A méh, pléh, céh, cseh, juh, düh, rüh szavakban nem szabad betű szerint ejtenünk a szóvégi h-t, e szavak helyes ejtésben tehát így hangzanak: mé, plé, cé, cse, ju, dü, rü. (Sokan a juh, düh, rüh szavakban hosszú magánhangzót ejtenek: jú, dű, rű; tévesen, mert ez az ejtésmód is eltér a helyes irodalmi nyelvi normától.) Tudnunk kell azt is, hogy a fenti szavakban „néma" marad a h betű a mássalhangzóval kezdődő toldalékok előtt is: dühbe (ejtve: dübe), pléhvel (ejtve: plével), éhség (ejtve: éség) stb. De „néma" a h akkor is, ha az ilyen szó valamely összetétel előtagja (függetlenül attól, hogy magánhangzóval vagy mássalhangzóval kezdődik-e az utótag). Tehát e szavak, mint dühkitörés, juhakol, csehüveg az írással szemben a kiejtésben így hangzanak: dükitörés, juakol, cseüveg.

E szavak néma h betűje feléled ám a kiejtésben, ha a ragozás, képzés következtében a tővégi h-val új szótag kezdődik. A dühös, juhász, csehek, céhek, méhes, éhes stb. alakokban mindig ejtjük a h-t, ezeket a formákat ugyanis így szótagoljuk: dü-hös, ju-hász, cse-hek stb.

Végezetül azt is meg kell jegyeznünk, hogy nem minden h „néma" a szavak végén. A perzsa sah szót ejtett h-val mondjuk. Ugyancsak ejtjük a h-t a potroh, doh szóban. És ne feledkezzünk meg a mohamedán vallásbeli Allahról sem, nevében a h szintén hangzik.

Áll, a kávézó előtt, szürke kabátban. Fején apróvirágos kendő, lábán negyvenhár-mas, meggyötört férficipő, homlokára a folytonos szorongás és a kánikula izzadságcseppeket görget. Arcán a magány világtérképe.

Hatvanöt-hetven lehet. Vár, mint akinek a várakozás tanult mestersége. Így várni csak az tud, akit az idő már rég leírt, akiről teljesen megfeledkezett.

Kissé félszeg mozdulatot tesz jobb karjával. Ujjait széttárja, mint vergődő madár a szárnyát. Lesi az alamizsnát. Ha nincs bevétel, szó sem lehet a négy fal közötti alvásról. A házigazda szigorú és könyörtelen. Ha a hajléktalan fizet, álomra hajthatja fejét a konyha földjén, jobb esetben a bolhapiszkos párnán. Ha nem, mehet Isten hírével.

Nehezen telik a délután, igazán kevesen adakoznak. A legtöbben rá sem pillantanak. Mintha nem is állna ott. Mintha önmaga szobra volna a mozgalmas járdán. Van ebben a mozdulatlanságban valami felemelő, valami magasztos, eredendően tiszta alázat, ami itt lent, gyarló és felületes emberi szemmel nézve megalázkodásnak tűnik.

Alázat és megalázkodás: ki tudja megállapítani, hol a kettő közötti határ? Átléphető-e büntetlenül? Megannyi kérdés, amire hősünk is kitartóan várja a választ.

Jól öltözött nő siet el, majd hirtelen visszatér. Két tízezrest nyom a markába. Aztán a visszeres lábakra tekint hevenyében, s tovaléptet. Tiszta lelkiismerettel.

Ez a legnagyobb fogása, a többi apróság: ezresek, ötszázasok, egy ötezres. Leül a cipőbolt kirakata előtti párkányra, számolni kezdi a pénzt. Többször is megolvassa, nehogy tévedjen. Harmincötezer. Kabátzsebéből előkotorászott gyűrött zacskóba teszi a szerzeményt, visszasüllyeszti a tátongó zsebbe. Ráérősen, elégedetten üldögél. Amikor megkondul a nagytemplom harangja, ünnepélyesen feláll, ahogy a szertartások végén szokás. Komótosan elindul, mintha csak sétálna. Néhány lépést tesz, megáll. Megigazítja a kendőt a fején, homlokát megtörli egy sárga, vérfoltos zsebkendővel, szemét jól megdörzsöli, s folytatja útját. A sarki üzletbe is befordul. Kenyeret szeretne venni, de meggondolja magát, és gyorsan távozik.

Az ismerős kék kapu előtt kicsit megpihen, majd végighalad a zöldfüves ösvényen, az udvar végéig. Ott lakik Pista, a házigazda, a szállásadója. Most éppen nincs itthon. A lepattogzott festékű ajtón nagy, rozsdás lakat jelzi, hogy még nem jött el a lefekvés ideje. Bözsi — merthogy ez az asszony neve — leül a ház előtti barna hokedlire, s újra előhalássza a pénzes zacskót: a zsákmányt. Lóbálni kezdi, játszadozik vele. Majd eszébe jut, hogy éhes. Ruhája zsebében fedezi fel az átnedvesedett kekszmaradékot. Elmajszolja.

Megszokta, hogy mindig, mindenhol várnia kell. Sokáig. Ez a foglalkozása. Baktertürelemmel áldotta meg a fennvaló.

Maga elé bámulva először és legfőképpen arra gondol, hogy jó volna valami meleg étel. Például forró húsleves, amilyet utoljára gyermekkorában evett. Az édesanyja főztje. Aranysárga színben pompázott és óriásgaluskák úszkáltak benne puhán, békésen. Az illata is felséges volt, és ahogy ott gőzölgött a hófehér porcelántányérban a megterített asztalon, maga volt a tapintható, ízlelgető, felhörpinthető boldogság… Nagyot sóhajtva visszazökken a sivár jelenbe, a tökéletes koldus társadalmi helyzetébe. Más létformát már el sem tud képzelni, egyszerűen képtelen kilépni ebből az állandósult bizonytalanságból. Azonosult szerepével, belenőtt, mint kisfiú az örökölt nadrágba.

Nagykabátszerűen nehéz, nyomasztó a sötétség, mire megérkezik a gazda. Hatvanas éveit taposó alacsony, tömzsi ember, karikalábakkal és molnárkék szemekkel. Erősen kopaszodó, arca borostás, háta kissé hajlott. Lyukas nadrágja, amelyen mindig nyitott a slicc, madzaggal megkötve. Kockás ingén egyetlen gomb, középen, pontosan a köldök fölött. A rossz nyelvek szerint a férfiakat szereti a vén buzi, s ha nem akad felnőtt, akkor utcakölykökkel fajtalankodik. Az is hírlik róla, hogy szép nyugdíja van, a százezreseket a kamrában tartja, befőttesüvegekben. A legfelső polcon, a forgalomból rég kivont tejesüvegek mögött.

Nem köszön, csak biccent. Majd megkérdezi: — Hol a pénz? — A második kérdés már a lényegre tapint: — Mennyit hoztál? — Harmincötöt — feleli az asszony egykedvűen, s átnyújtja a pénzeszacskót. Pista azonnal elkapja, nadrágzsebébe gyúrja. Leveszi a lakatot az ajtóról. — Gyere! — szól hátral, és belép a konyhába. Bözsi utána. Bent áporodott hagymabűz verseng tömény húgyszaggal. A csupasz asztalon két koszos pléhtányér, az egyikben alumíniumkanál. A kályhán kormos edény, a sarokban seszínű pokróccal leterített ágy. A feketébe hajló szürke párnahuzat valamikor fehér lehetett.

— Ettél? — érdeklődik a gazda.

— Kekszet — hangzik röviden a válasz.

— Van elég puliszka a lábasban. Kapard ki! — Bözsi, miután a kabátját és kendőjét ledobja, azon nyomban nekiáll, az alumíniumkanállal kivakargatja a maradékot. Aztán a vodka is előkerül. Egymás után húznak belőle, előbb az ember, majd az asszony, amíg el nem fogy. Jóval éjfél után ágyba dőlnek. Úgy, ahogy egész nap jártak-keltek. Először Pista, majd mellézuhan Bözsi is, mint egy emeletről ledobott liszteszsák. Egymást túlharsogva horkolnak. A gazda hirtelen mozdulattal befele fordul, a salétromcsipkés fal felé, ülepét kidülleszti, mire az asszony legurul az ágyról, de húzza a lóbőrt tovább.

Benéz a hold az ablakon, a kívülállók szakértelmével tanulmányozza az életképet. Hideg augusztusi fény a fülledt éjszakában. Kaparász egy egér a konyhakredencben. Egy kivénhedt, felélénkült patkány táncot lejt a vizesvödör mögötti sarokban, a szakadozott firhangon egy pók szaladgál fel s alá. Különben csend ül a házon. Sűrű, akár az aludttej, már-már kocsonyás. Nehéz lesz kimászni belőle reggel.

Hat óra van. A nap nyitánya. Az asszony felkászálódik. Nyújtózkodik egy nagyot, szemét megdörzsöli, köp egyet. Ráül a rozsdás vederre, pisil. Megkönnyebbülten áll fel. Tapogatja a derekát, majd felemeli, nézegeti az üres üveget, hátha akad benne egy cseppnyi ital. Egy cseppnyi csillanó illúzió. Az ember is mozgolódik. Ki-nyitja a szemét, hunyorog: — Mi az, te még itt vagy? Menj már a francba a templom elé!

Bözsi nem szól, szedelőzködik, megigazítja ruháját. Felveszi a kabátot, felköti a kendőt s köszönés nélkül kilép az ajtón.

Pista utána kiált:

— Aztán több pénzt, és ennivalót is hozz! Másképpen ülsz kinn a seggeden, és szophatod az ujjaidat.

Az asszony lassan, hátratett kezekkel megy, mint aki a világ legfontosabb dolgát szeretné elintézni: a kávézó előtt megáll. Beles a kirakatablakon, majd továbbsétál. Az utcasarkon újra megáll. Nézi a járókelőket. Néhánynak integet is, mint a búcsúzó utasnak szokás a vasútállomáson, a vonatlódulás utáni másodpercekben. Sokan őrültnek vélik; csendes bolondnak. Csak egy ötéves-forma kislány integet vissza. Ő megértette a néni gesztusát.

A virágárus cigányasszonytól valamit kérdez, majd betér a kisutcába. A templom bejárata előtt, a bal oldalon megállapodik. Az az ő helye. Kitartja jobb kezét és vár. Ilyenkor jönnek misére az emberek, többnyire idősek. Már ismerik Bözsit, köszönnek neki, egypáran rá is mosolyognak.

A misére ő is bemegy. Leül az hátsó padba, később letérdel és imádkozik. Keresztet vet, ahogy hittanórás korában tanulta. A mise végén visszaáll a helyére. Egy öreg néni ötezer lejt tesz a kezébe. Egy botra támaszkodó bácsika két darab ezrest csúsztat a kabátja zsebébe.

A hívek — az adakozók is — fokozatosan elvonulnak. A templom kiürül, mint a vodkásüveg. Megörvend, amikor egy szőke, göndör hajú fiúcska kiflivel kedveskedik. Mohón eszi, akár a kiéhezett állat.

Valakitől kap még négy ötszázast. Egy sötét öltönyös férfi, amolyan mobiltelefonos hivatalnok, két tízezrest lobogtat meg előtte, majd a kezébe adja. Aztán sokáig nem kap semmit egy-egy lenéző mosolyon, rosszalló pillantáson vagy teljes érdektelenségen kívül.

Lába már kibírhatatlanul fáj. Leülne, de itt nem lehet. Nehézkesen elbattyog a közeli kis parkig. Leereszkedik egy padra, számolja a pénzt, elégedett az eredménnyel. Kényelembe helyezi magát, elbóbiskol néhány percre, s arra ébred, hogy két cigánykölyök ólálkodik körülötte. El akarják venni a zsákmányt. Rájuk förmed: — Mentek a francba, az anyátok istenit! Kéne nektek, mi? Tűnjetek a fenébe! — A rajkók szétrebbennek, ő pedig visszaaraszol a helyére. Üres a templom előtti tér. Holtidő. Csak áll és bámulja a kövezetet. Sajog a feje, zúg, mint a méhkaptár.

Egy feltűnően csinos fiatal lány fordul be a sarkon, hosszú, fekete haja hátul összefogva. Hamvas babaarcán tovasuhanó mosoly. Ránéz az asszonyra, majd négy tízezrest nyújt át neki olyan gesztussal, mint amilyennel a vásárlónak adja át a kasszáskisasszony a visszajárót. Moz-dulatában semmi megalázó. Sőt. Bözsi sokáig követi a tekintetével. Nemcsak a pénzért hálás. Ez már sikerélmény. Valami olyasmit érez, mint amikor a húslevesről ábrándozott. Akkor is bizsergett a bőre.

Estig álldogál a templom előtt. A plébánossal is találkozik. Beszélgetnek, röviden, udvariasan, felszínesen, majd a terebélyesedő sötétség elnyeli a pap alakját. Az asszony is szállásadója otthona felé veszi útját. Nagyon-nagyon éhes. A sarki boltban kenyeret vesz és egy fél rúd olcsó szalámit. Már minden csillag fenn pislákol a valószerűtlenül közeli égen, mire megérkezik. Az élelmet és a kevés maradék pénzt leteszi az asztalra. A házigazda tör egy dúcot a kenyérből és gyorsan a szájába gyúrja. Aztán a szalámiba is beleharap. Jóízűen csámcsog.

— Ne, egyél te is! — és letör egy darabkát a kenyér másik végéből. Bözsi egyszerre kapja be, pillanatok alatt le is nyeli. Még kér egy kis kenyeret. A szalámira rá sem mer nézni. De hol van már a szalámi? A gazda most birkózik az utolsó falattal, s végre előveszi a vodkát is. Isznak belőle. Végül az asszony ledobja magáról a kabátját és a kendőt. Kimegy, leguggol a fa alá, önfeledten húgyozik. A házban azonnal ledőlne az ágyra, de Pista rászól:

— Ma a földön alszol, me’ jön egy barátom. Az is itt hál vélem, kell az ágy!

Bözsi a konyhaföldre heveredik, egy pokrócra. Ásít, s a következő pillanatban már alszik. Mint kutya a küszöbön. Tökéletes az alkalmazkodóképessége.

Nemsokára a barát is megérkezik. Fizet, s az ember mellé fekszik az ágyba. Egymáshoz bújnak, ahogy az öregedő házastársak szoktak. Most már hárman horkolnak.

Korán reggel Pista cimborája távozik elsőként. Majd Bözsi is elindul, bár rosszul érzi magát. Nagy nehezen eljut a kávézóig. Ott a falnak támaszkodik, mert szédülni kezd. Forog a világ körülötte, mintha körhintán ülne. Leül a járdára, a fal tövébe.

Egy kicsit enyhül a rosszulléte. Valaki odakiált: Részeg disznó! Meg sem hallja. Egy középkorú asszony meleg perecet tesz az ölébe. Azonnal enni kezdi. Jólesik, hiszen porhanyó, friss, szeretetteljes. Maga a tárgyiasult emberi irgalom.

Sokáig tart, míg a templomtérig ér. A misét is lekési. Reménytelenül áll és vár. Kétségbeesve néz a járókelőkre. Könyörög a tekintetével, egész testtartásával, minden mozdulatával. Átsejlik lényén a szenvedés, finoman, elegánsan, akár a reneszánsz festmények madonnáin.

Teljes erőbedobással koldul. Hivatásszerűen, magas szakmai szinten. Tanítani lehetne, ahogy megható erőfeszítéssel őrzi, védelmezi maradék méltóságát.

Ez már művészet: úgy esdekelni alamizsnáért, hogy közben legbensőbb lényeged érintetlen maradjon, független mindenféle kiszolgáltatottságtól.

Órák óta egy fityinget sem kapott. Talán most! Igen, az a fiatal pár olyan rokonszenves. Közelednek, bizalmasan mosolyognak. De nem, nem rá, hanem a mögötte tipegő kisgyerekre, aki után szalad az édesanyja. Csalódás. Egy tisztes öregúr a zsebeiben kutat, de csak zsebkendőjét veszi elő, tüsszenteni készül. Két gyerek sétál arra. Ránevetnek vagy kinevetik? Fiatal, harmincas nő halad el sűrű léptekkel. Láthatóan siet, nincs ideje holmi jöttmentre tekinteni.

Még sokáig áll, majd kedvetlenül, tört szárnyakkal, nagyon szomorúan elindul. A kávézó előtt leül a fal mellé, de nem kéreget. Feladta, mint a vesztes csapat kapitánya. Valaki elsuhan előtte, közben két ötezrest pottyant az ölébe. Hirtelen felcsillan a szeme. Ezért már beengedi Pista. Le is dőlhet az ágyra, ha szerencséje van.

Nehezen áll fel, fújtat, mint egy ócska gőzös.

Késő van. Valahogy elbotorkál a kapuig, a házig, végül az ajtóig. Kopogtat. — Én vagyok, Bözsi. Engedj be!

— Mennyit hoztál? — hasít az egynemű csendbe az életbevágóan fontos kérdés.

— Tízezret — hangzik félénken a válasz.

— Kevés. Ülj kinn a francba! — így a gazda.

— Engedj be, holnap megadom a többit! — könyörög a kinnrekedt áldozat. Úgy tűnik, hiába:

— Mondtam már, hogy ülj kinn! Feküdj a fa alá, dögölj meg!

— Engedj be, Pista! Holnap a dupláját adom, meglátod, és májashurkát is veszek, amit úgy szeretsz. — Erre az ígéretre meglágyul az ember kőszíve. Fordul a kulcs a zárban.

— Gyere bé, na! De csak ma ülhetsz itt ennyiér’ — mondja szaporán a gazda, s gyorsan elveszi a fizetséget.

Az asszony leveti kabátját, fejéről a kendőt, végignyúlik az ágyon, miután a ház ura már elfoglalta helyét belül, a fal mellett. Kimerült, nehezen alszik el. Nemsokára felébreszti valami furcsa rosszullét. Szédül, mint a reggel, különös émelygést érez, lüktet a feje a fájdalomtól. Leszáll az ágyból, térdre esik. Belekapaszkodik az asztal lábába, zihál. Hányinger gyötri, de nem jön semmi. Arca kipirul az erőlködéstől. Szenvedése ezúttal látványos, már-már színpadias. Felnyög, majd egy hosszú, elhaló jajgatás következik. És hirtelen megvonaglik a test, s elterül a földön mint egy vizes szőnyeg.

Pista alszik, de a tolakodó álmok felriasztják. Egyszerre felül. Az enyhén selymellő holdvilágban látja, hogy Bözsi a konyha földjén, az asztal mellett fekszik mozdulatlanul, szobornyugalom ragyog az arcán, mint az alvóbabákén.

Először megijed, de a következő gondolata az, hogy meg kell szabadulnia tőle. Mielőtt bárki észrevenné. Nincs neki arra pénze, hogy eltemettesse, meg orvost kellene hívni, hogy hivatalosan megállapítsa a halál tényét, kiváltani a halotti bizonyítványt, koporsót venni. Na nem, ezt nem! Elviszi innen, higgyék csak azt, hogy ott halt meg kint, az utcán.

Pista gyorsan kimászik az ágyból. Az élettelen asszony még meleg, mint a kora reggeli péksütemény. A pamutruha zsebeit alaposan átkutatja. Az egyikben egy ötszázas fémpénz, gyorsan megköpi, hogy szaporodjon. A másik zsebben csak kekszmorzsalék. Az elnehezült holttestet karjainál fogva rángatja kifelé, végül a hátára veszi, úgy cipeli. Beleizzad, amíg az utcára ér. Szerencsére nem látja senki emberfia, még mindenki alszik. Csak az öreg csend fülel a sötét kapualjakban.

A saroknál elegáns mozdulattal ledobja, mint egy kiürült cementes zsákot. Lihegve megy vissza a házba, mindkét kezét beletörli a szék mellett dekkoló apróvirágos kendőbe. A szürke kabát zsebében, a vérfoltos sárga zsebkendőn kívül, semmi. Csalódottan fekszik le, a takarót egészen magára húzza. A lélegzetét is visszafojtja néhány másodpercig. Mintha csak bújócskát játszana. Kivel? Talán az úristennel vagy a fák lombján áttetsző alig-alig csillaggal. A koronaautóval.

Eladó Kolozsváron a Tulcea utában, 56 négyzetméter, két erkély, gyönyörű lakás garázzsal. Telefon: 0264/449-311, 0746-557173. Irányár: 34 500 euró. (0011)

Kétszobás, földszinti tömbházlakás eladó a Grigorescu negyedben, autóbusz végállomás és Szamos part közelében. Kert hétvégi házikóval a Donát út baloldalán, a Burgya kert közelében eladó. Festői kilátás a Szamosra. Érdeklődni a (0264) 533-362-es telefonszámon naponta 8–10, 15–17 és 22–24 óra között. (0016)

Fiatal lányokat alkalmazunk ajándékboltba. Telefon: 0740-030674. (1722693)

Garázsipari termékeket forgalmazó cég termékmenedzser–üzletkötőt keres. Elvárások: gépészmérnöki végzettség, jó kapcsolattartó képesség, gépkocsivezetői gyakorlat. Előny: üzletkötői tapasztalat. Jelentkezni önéletrajzzal a rotradeservice@rdslink.ro e-mail címen lehet, vagy személyesen: Kolozsvár, Acad. David Prodan utca 13. alatt. (1722698)

Matematikából felkészítek. Telefon: 582-309, 0741-513402. (0020)

Komoly egyetemista lány kiadó lakást, szobát keres. Györgyfalvi negyed, központ előnyben. Telefon: 0745-461432, 0266/214174. (0017)

Egy nappal a kalapácsvető Annus Adrián meghallgatásának lezárulta után csütörtökön megkezdődött Lausanne-ban, a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) az olimpiai aranyérmétől szintén megfosztott diszkoszvető Fazekas Róbert ügyének tárgyalása.

A meghallgatás egész nap zajlott, többek között tanúként hallgatták ki Pikó Károlyt, a sportoló orvosát és a vezető görög doppingellenőrt. Fazekast elégtelen mintaadás miatt zárták ki az athéni játékokról, s a védelem most azt próbálja bizonyítani, hogy a megalázó, őt emberi méltóságában sértő bánásmódból következően nem tudott elegendő vizeletet produkálni.

Ügyvédje, Eva Maria Barki korábban azt mondta: Fazekas esetében azt kellett volna vizsgálni, hogy miért nem tudott elégséges mintát adni, az előírt 75 helyett csak 25 millilitert. Szerinte a szabályok kimondják: az elégtelen mintaadás csak akkor minősül vétségnek, ha „komoly indok nélkül" történik.

A tervek szerint a tárgyalás pénteken folytatódott, a második napon Fazekas mellett családtagjai tanúskodtak.

Annus Adrián ügyében hat héten belül hoz döntést a CAS.

Alexandru Moldovan, a tunéziai élvonalban szerepelő Olympique Beja futballcsapatának edzője képtelen volt elviselni, hogy csapata halovány játéka miatt a helyi közönség folyamatosan szidja, ezért leköpdöste a szurkolókat.

A szövetség nem hagyta annyiban az illetlen viselkedést, ezért 325 eurós pénzbüntetéssel sújtotta a trénert. A boldogtalan edző kálváriája ezzel nem ért véget: a klub vezetése a gyenge eredmények miatt azonnali hatállyal menesztette.

Az Olympique Beja 1–0-ra elveszítette a La Marsa elleni „köpködős" meccset, és 16 forduló után sereghajtó a tunéziai pontvadászatban.

Frank Rijkaard, az FC Barcelona labdarúgócsapatának holland vezetőedzője a genfi bíróságon visszaszerezte a jogot, hogy az ő tulajdona legyen a www.frankrijkaard.com című internetes honlap.

A holland szakvezetőnek erre azért volt szüksége, mert egy Marc Perez-Tarejo nevű andorrai férfi ezen a címen létesített egy internetes portált, jóllehet a játékosként az AC Milanban is megfordult Rijkaard ehhez nem járult hozzá. Korábban már olyan futballistáknak kellett világhálós szerzőijog-védelmet kérni, mint Francesco Totti (AS Róma), Joe Cole (Chelsea) vagy Jaap Stam (AC Milan). Rendkívül sokan élnek (vissza) azzal a lehetőséggel, hogy néhány dollárért regisztráltatnak maguknak szó szerint is neves internetes címeket, mivel a „netbirtokon" elhelyezett reklámok kattintásonként óriási pénzeket hozhatnak.

Salvatore Leonardi szicíliai fiatalember gondolt egy merészet, abbahagyta tanulmányait, búcsút vett családjától, barátaitól, szép falujától, Pozzo Di Gottótól, s elindult, hogy megismerje példaképét, az istenként imádott francia futballsztárt, Zinedine Zidane-t.

Leonardi előbb Párizsban telepedett le, de ott olyan rosszul ment a sora, hogy átköltözött Madridba, s így még közelebb került a Királyi Gárdában szereplő szuperklasszishoz. Állást vállalt, bérelt egy szobát és minden nap a Bernabeu-stadion közelében őgyelgett, hátha összeakad Zidane-nal. Imája meghallgatásra talált, megismerkedtek, és a Real Madrid zseniális játékosa nem volt elutasító.

— Nagyon meghatott a története. Hihetetlen, mire nem képesek az emberek, hogy megvalósítsák álmaikat. Egy fillér nélkül jött ide, csak azért, hogy a közelemben lehessen. Kineveztem az elsőszámú szurkolómnak, és segíteni fogok neki, amiben csak tudok. Elmondta, hogy a spanyol első osztályban szeretne focizni, s ha ebben az elhatározásában is oly kemény lesz, talán megvalósul a vágya — fogalmazott a francia világ- és Európa-bajnok.

Salvatore Leonardi jelenleg a spanyol negyedik vonalban kergeti a labdát, és a közelmúltban egy térdsérülést szedett össze. S mivel Zidane nem hagyta cserben fanatikus tisztelőjét, gyógyulását már a Real Madrid orvosai is segítették.

Amennyiben a hét végéig sem tudnak megegyezni az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) egymással bérvitában álló főszereplői, a klubtulajdonosok és a játékosok, törlik a teljes 2004–2005-ös szezont.

Bob Goodenow, a hokisok érdekvédelmi szervezetének (NHLPA) igazgatója szerint lehetséges az egyezség, viszont nem lesz könnyű. A két fél jelenleg folyamatosan tárgyal.

Legelőször hat és fél évtizeddel ezelőtt az akkori Nyári Színkörben láttam őt versenyezni a Sétatéren. Később már mint munkáját szorgalommal, lelkiismeretesen végző edzővel készítettem vele interjút. Szintén a Sétatéren, de immár az akkori teniszpályák öltözői mögött berendezett szabadtéri edzőközpontban a kedvező időjárás biztosította edzésnapok mindegyikén valóságos nagyüzem jellemezte a sok más városbeli egyesületek szakosztályai által megirigyelt helyen, az évszázados fák árnyékában, a Kis-Szamos közvetlen szomszédságában valóban a legjobb feltételek között edző tornászok mindennapos tevékenységét.

Ugyanilyen lelkes szüntelen mozgás jellemezte a kolozsvári szakosztályok tagjainak felkészülését az Unitárius Kollégium, a Villamosművek, a refek és piaristák vagy a legendás Gépipari Középiskola Malom utcai termében szervezett edzéseket. Batiz Bandi úgyszólván hiányozhatatlan részvevő volt. Eleinte mint versenyző, később mint fiatal tehetségeket felkutató, őket rendszeres tornára, majd a versenyzésre is nagy odaadással, szeretettel és lelkesedéssel oktató edző. Ez volt az az időszak és az a hely, amelyet a nála három évvel fiatalabb edzőtársa, a legfiatalabb korosztály, a gyermekek fáradhatatlan oktatója, Molnár Alfréd, sokszáz kolozsvári gyermek Frédi bácsija úgy jellemzett, mint „A belföldi tornasport egyik legerősebb nevelő fellegvárát, mondhatni bölcsőjét".

Batiz Bandi diákként a helyi német iskola, majd mint a Református Kollégium és a budapesti Mátyás Gimnázium tanulója, a szakoktatói tanfolyam és a főiskolai edzői továbbképző központja végzettje már 1940-ben elkezdett versenyzői pályafutásával párhuzamosan edzősködni. 1982-es nyugdíjazásáig felesége, a sokszoros országos és Balkán-bajnok Pap Mária segítségével szüntelenül dolgozott. Tehetségek egész sorát irányította a különféle szakosztályok, egyesületek felé. Versenyzőként a Villamosművek, a Politechnika, a Tudomány, a válogatott, edzőként, az említett egyesületeken kívül a Vasas, majd a KMSC sokszáz fiatalja mondhatta őt mesterének. Csendben, halkan végezte munkáját, számos nagy versenyen elért győzelmével, helyezéseivel bizonyította felkészültségét, szakmai tudását. Közben sohasem szűnt meg szeretettel és hálával beszélni az őt a gimnasztikával megszerettető oktatóiról, edzőiről, edzőtársairól — mint Réthy Károly, Réthy Ferenc, Moldován László és Szabó Dénes, egyben legkedvesebb és legeredményesebb tanítványairól, mint a sokszoros országos és Balkán-bajnok Szilágyi Sándor, a helsinki olimpián részt vett Balogh Zoltán, a később szintén edzőként működő Eugen Duma, Varga György és Varga Miklós.

Mint céloztam rá, csendben, halkan vezette az edzéseket, lelkileg is sokat segített a rábízott fiataloknak. Ugyanígy, csendben, búcsú nélkül távozott az élők sorából. Magával vitte a tornaszerek, a nyújtó, korlát, gyűrű, felemáskorlát, gerenda és a talaj számára egész életre szóló csodálatos emlékét. Nemrégiben a Külhoni Magyar Sportcsillagok budapesti első világtalálkozóján kapott díszoklevelet.

A jó Isten adjon Neki békés pihenést!

Az oldalt szerkesztette: Póka János András