Vissza a természethez! – ajánlják az orvosok

Június 14–16-a között Kolozsváron rendezték meg a harmadik országos gyerekpneumológiai konferenciát, amelynek fő témája a gyerekkori asztma volt. A tudományos ülésszak keretében bemutatták azt az országos jelentést, amelynek alapját a 2006. októbere-decembere között ezen a téren végzett kutatások képezték. Az „Együtt a gyerekek egészségéért" címet viselő projekt keretében 48 489 gyereket vizsgáltak meg az ország kétszáz tanintézetéből. Ha a szakembereket nem, de a civil lakosságot minden bizonnyal elborzaszthatja az a tudat, hogy húsz gyerekből legalább egy küzd a gyógyíthatatlan kórral, habár a konferencián résztvevő orvosok hangsúlyozták: állandó kezeléssel a betegek normális életvitelt folytathatnak. Ez az első ilyen jellegű, országos méretű jelentés, amely megteremti a lehetőséget a minél szélesebb körű tájékozódásra és a gyógyítás terén észlelt újdonságok feltárására. (Részletek a 6. oldalon)

Csütörtökön este a koldusok kézrekerítése végett szervezett razziát a városháza és a rendőrség Kolozsvár belvárosában. Az akció sikeresnek bizonyult: közel tucatnyi kéregetőt kaptak el, köztük egy olyan férfit is, aki fogyatékosként koldult féllábon a kocsisorok között, majd a hatóságok felszólítására „leengedte" hátrahajtott, amúgy „nemlétező" lábát.

Az akció nem volt zökkenőmentes: a Széchenyi téren egy részeg, tolókocsiban kolduló és valóban féllábú személlyel alaposan meggyűlt a bajuk a razziázóknak, ugyanis az – a többszörös kérlelés ellenére – nem volt hajlandó beülni a koldusokat elszállító, amúgy ablak és szék nélküli „dubába". A hatóságoknak így erőszakkal kellett őt betuszkolniuk, ami ellen az illető szinte mindent megtett – a végeredmény az lett, hogy a vérző végtagú férfi a tolószékből kicsúszva a földön fetrengett és rángatózott a hatóság embereinek gyűrűjében, igencsak borzalmas látványt nyújtva. Az illetőnél különbe – a kétliteres sörösüveg mellett – annyi pénzt találtak, mint a többi elfogott nyolc kéregetőnél összesen: 100 új lejt…

A többi koldus azonban már nem viselkedett ellenségesen, sokan már tudták, hogy mi a forgatókönyv, és egyből vették is elő különböző, esetekben rokkantságot bizonyító irataikat. Néhányan más városból érkeztek a „kincses városba", őket a vasúti rendőrségnek adják át és visszaküldik lakhelyükre. Valamennyi koldust megbírságoltak az 1990/61-es törvény alapján, bűnvádi eljárás csak azok ellen indulhat, akiket már több ízben is tetten értek.

FOLYTATÁSA A 7. OLDALON

NÉVNAP: Jusztin. A latin eredetű Justinus név rövidülése, a Justus, magyarul Jusztusz továbbképzett alakja. Jusztina. Latin eredetű név, a Jusztin férfinév női párja, jelentése igazságos.

NAPKELTE: 5 óra 31 perckor.

NAPNYUGTA: 21 óra 22 perckor.

ÉVFORDULÓK: Afrikai Gyermekek Világnapja. • Június 16-án történt: 1958. Kivégezték Nagy Imrét, az 1956-os forradalom törvényes miniszterelnökét és mártírtársait, akiket 1989-ben ezen a napon temettek ünnepélyesen újra. • Június 16-án született: 1836. Bethlen Gábor politikus, fejedelem • 1890. Stanley Laurel angol származású amerikai filmkomikus, a Stan és Pan duó soványabbik fele. • 1931. Eörsi István Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító. • Június 16-án halt meg: 1920. Körösfői-Kriesch Aladár festő- és iparművész, a magyar szecesszió egyik jellegzetes képviselője.

NÉVNAP: Laura. Latin eredetű, Laurentius, magyarul Lőrinc férfinév női párjának, a Laurenciának a rövidülése. A jelentése babérfa, babérkoszorú.

NAPKELTE: 5 óra 31 perckor.

NAPNYUGTA: 21 óra 22 perckor.

ÉVFORDULÓK: Elsivatagosodás és Aszály Elleni Világnap. Június 17-én történt: • 1972. Washingtonban betörtek a Demokrata Párt Watergate házban lévő irodájába. Az ennek nyomán kipattant politikai botrány miatt 1974-ben le kellett mondania Richard Nixon elnöknek is. • Június 17-én született: 1818. Charles Francois Gounod, francia operaszerző (Faust). • 1882. Igor Sztravinszkij, orosz zeneszerző. • 1906. Vita Zsigmond író, irodalomtörténész. • 1927. Sütő András Herder- és Kossuth-díjas író, a romániai magyar irodalom kiemelkedő képviselője. Június 17-én halt meg: 1871. Gaál Sándor szabadságharcos honvédtábornok, a székely felkelő had tábornoki főnöke. A szabadságharc leverése után Garibaldi légiójába lépett be.

A Nap kihűl, a Föld kiszárad,az ég üres lesz nélküled, és én senki vagyok, ha te nem vagy velem.

A PÁZMÁNY PÉTER RÓMAI KATOLIKUS GIMNÁZIUM a 2007/2008-as tanévben is indít egy ötödik osztályt, intenzív angol/testnevelés szakosítással!
Ötödikes diákjaink számára étkezési lehetőséget és ingyenes délutáni meditációt biztosítunk! Beiratkozás június 18–21. között az iskola igazgatói irodájában (Farkas utca 2. szám).
Az iskola szeretettel vár benneteket!
A BRASSAI SÁMUEL ELMÉLETI LÍCEUM a 2007–2008-as tanévben is két ötödik osztályt indít. Az angol nyelvet heti négy órában fogják tanulni. Beiratkozni az iskola titkárságán június 19-ig lehet, de. 11 óráig. Ismeretek felmérésére június 20-án kerül sor, reggel 9 órától.

A NYUGDÍJASKLUB június 17-én, vasárnap du. 5 órától tartja összejövetelét a Karolina/Muzeului tér 3. szám alatti Fások klubjában. Marton István zenél.

KÉT KÖNYVÉT MUTATJA be a Kriterion Könyvkiadó június 18-án, hétfőn du. 6 órakor a Reményik Sándor Galériában (Kossuth L./December 22. út 1. szám; bejárat a Bagoly Könyvesbolt felől). A 111 vers erdélyi költőnőktől és Szász István Tas: Beszédes hallgatás kötetek bemutatóján közreműködik Egyed Emese, Katona Éva, Szász István Tas és H. Szabó Gyula.

Egyre fogynak az emberek és a programok: a végéhez közeledik a POSZT, anélkül, hogy valójában elkezdődött volna. Valószínűleg nem a 2007-es kiadásra fogunk majd jó szívvel emlékezni, mint izgalmas, feltöltődést nyújtó fesztiválra. Persze a hivatalos eseményeken túli, esti-éjjeli, hajnalig nyúló beszélgetések, elemzések a Dante Caféban – emlékezetesek. Idén „csak" ez maradt, bár ez sem kevés.

A lassan csordogáló versenyprogramban a csütörtöki napon mégis feltűnést keltett Vidnyánszky Attila rendezése, a Liberté’56 (Csokonai Színház, Debrecen). A Szőcs Géza szövegéből született előadásból már film is készült korábban. Talán ezért, talán az előadás budapesti vendégjátéka miatt, kongó házzal indult el a produkció, majd a második részben is sokan hagyták el a színházat. Fesztiválon természetesen soha sem lehet tudni, hogy a távozás véleményt jelent-e, avagy csak újabb programra siettek a nézők. Ezúttal megkockáztatnám, hogy markánsan állást foglaltak a nézők – az előadással szemben. Nem fogadták be a rendező pátosszal teli vízióját a magyar történelemről (mert messze többről van szó, mint 1956 színpadra írásáról). Elutasították a tömegszínházi hatást, ami az előadásnak kimondott célja. Hatni akar, minden áron. Nem gondolatokat, hanem érzéseket, hangulatokat akar közvetíteni. A módszer nem új Vidnyánszky-nál, hiszen legtöbb előadása hasonló gondolkodás mentén készül. A különbség annyi, hogy ezúttal hiányzik a kötőanyag, kizárólag a pátosz marad, a haza iránt érzett fájdalom, és egy agresszív szándék arra, hogy a néző befolyás alá kerüljön. Hosszú és vontatott előadás. Nagy kár, hogy éppen ez a debreceni társulat programadó produkciója, ami kizárólag a rendezői hatalomról szól, ahol a színészek bábuk csupán, nem egy közös esztétikai gondolkodás részesei.

A Nyílt Fórum programjában Kiss Márton Pilonon című darabját mutatták be színművészeti egyetemisták, a szerző rendezésében. Kiss Márton harmad éves dramaturghallgató Budapesten, szövege vizsgaként készült, de komplett előadássá fejlődött. A produkcióban az intézmény különböző (színész, operatőr, műsorvezető, bábszínész) szakos hallgatói működnek közre, a zenét pedig egyik fiatal tanáruk, Zombola Péter szerezte. Igazi csapatmunka, amely végre feloldja a Színművészeti Egyetem tömbösségét, az osztályok elzártságát. A darab a Nyílt Fórum Füzetekben is megjelent: a kötet-vitán Szűcs Katalin Ágnes kritikus elemezte – Garaczi László Plazmájával összevetve. Kiemelte, hogy erős érzelmeket vált ki a szöveg, tele van komoly drámai helyzetekkel, ugyanakkor jó érzékkel oldja fel a tragikumot dalokkal, humorral.

A mű András Gellért életét meséli el, visszafelé. Gellért (az önmagát kereső huszonéves bölcsész) véletlenül lecsúszott a Szabadság híd tetejéről (pilonjáról), és az égi csoportterápiáról visszatekintve meséli el hétköznapjait, szerelmeit, gyerekkori élményeit. Eredendően színpadra „termett" a darab, ami érezhető is a dinamikus dialógusokban, a pergő jelenetezésben. Remélhetőleg tetszést arat, és a szerzőtől független megvalósításban is láthatjuk a jövőben.

Még két nap, és zárul a POSZT. Már érezni a díj-várást, a mérsékelten fokozódó feszültséget, és némi tanácstalanságot is, hogy a szolid színvonalú versenyprogramból kinek és miért adnak majd díjakat. Szombaton kiderül…

„Ballagok hát én is"... – közli Aletta saját készítésű kártyáján – „Kolozsvártól távol, továbbra is szeretettel gondolva az otthoniakra".

Az Egyesült Államokban, ahol most él, nem ismerik a mi hagyományaink szerint rendezett gyönyörű végzős búcsúünnepet. Tabló és ballagási kártya sincs. De az én unokám – az itthoni szokások ismeretében – készített magának kártyát, hogy kolozsvári volt osztálytársainak, tanárainak és számos ismerősének elmondja: felnőtt már ő is, bekerült a középiskolától búcsúzó fiatalok sorába, ballagási ünnepsége június 7-én este hét órakor... Tanárait nem sorolja fel, négy év alatt „sokan voltak" – írja.

Mindig is csodálkoztam azon, hogy az ottani iskolákban nem fektetnek hangsúlyt a folytonosságra, ugyanazt a tantárgyat, évente váltakozva, más-más tanár tanítja. Lehetnek előnyei ennek az eljárásnak is, a gyerekek több szempontot, módszert, előadási technikát ismernek meg, a tanár jobban elmélyítheti azt az anyagot, amit ismételten tanít. De én mégis a folytonosság előnyeire szavazok.

Volt olyan gyerek, aki tizenegy éven át dolgozott a kezem alatt, második osztálytól kezdve végig. „Ha ilyen körülmények közt nem boldogul majd az angol nyelvvel, vágják le a fejemet" – mondtam az igazgatómnak. De a fejem szerencsére a helyén maradt...

Osztálytársai nevét sem rögzíti a kártyán Aletta (csak négyet, azokét, akik hozzá legközelebb álltak). Ötszázan végeznek a Maryland-i Richard Montgomery High Schoolban – magyarázza – minden tantárgynál más-más társai voltak. Ez is az amerikai iskolarendszer velejárója. Minden tanuló a saját órarendje szerint fut, a nagyon rövid szünet alatt, egyik óráról a másikra. Különböző össszetételű az osztály francia-kémia-biológia vagy lélektanórán.

Egyszer úgy repült haza a vakációjában, hogy csak amikor átszálltak valahol, akkor vette észre, hogy egyik osztálytársa is rajta volt a gépen. „Azt hiszem, hogy az a kislány velem jár iskolába", mutatta az édesapjának. „Nem tudod biztosan?", lepődött meg az apja, a kolozsvári Báthory István líceum véndiákja. „Hááát...valamelyik óránk egyszer-egyszer közös volt", válaszolta Aletta. A kislány nevét sem ismerte.

Jó ez? Töröm a fejem. Hiszen ha így van, nem alakulhat ki kötődés az Alma Materhez, összetartó erő és ragaszkodás az osztálytársak között. Nem születnek meg az iskolai padokon túl is tartó, életre szóló barátságok.

Június van, mikor nálunk a legtöbb érettségi találkozó zajlik. A városból, az országból, határon túlról, még az óceánon túlról is haza vonzza fiait és lányait az örök iskola. Jó látni a mosolygó arcokat, a felcsillanó szemeket, az örömöt, ahogy tíz, húsz, harminc, harmincöt, negyven (és még több) év után egymásra találnak az egykori végzettek.

Megélheti ezt olyan valaki, aki minden tantárgynál, minden órán váltogatta társait? Remélheti-e azt, amikor bajban van, hogy egykori osztálytársai közül valamelyikre biztosan számíthat? Érezheti-e azt, amire egyik szép írásában Kuszálik Péter (Leveleskönyv), iskolánk volt diákja, Gobbi Hilda színművésznőt idézve mondja: „A haza azt jelenti, hogy ha mindened elveszett és az utcára kerültél, nincs mit enned, akkor még van 30 osztálytársad, ahol vár egy tányér meleg leves, egy karéj kenyér."

Valami hasonlóra gondolhatott Aletta, mikor Balla Zsófia egyik verssorát választotta mottóul: „Ahogyan élek, az a hazám". Az idézett mondat magyarázatot és súlyt ad Aletta hazai mintára készített kártyájának.

Kívánom, hogy az én Kolozsvárról oly messzire szakadt unokám őrizze meg ezt az éltető melegséget, ezt a gyerekkora színhelye utáni vonzalmat.

Legyen boldog, bárhol él, szívében viselje a hazát.

Azt hiszem, ezzel minden végzős fiatal szüleinek, nagyszüleinek vágyát tolmácsolom.

Rendkívüli hangversenyre kerül sor június 16-án, 20 órai kezdettel a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia stúdiótermében. A koncert keretében Carl Orff kantátáját, a Carmina Burana-t hallgathatjuk meg két zongorával, valamint egy ütősegyüttes közreműködésével.

Az 1937-ben komponált Carmina Burana előadásában a főszerep az Antifonia vegyeskaré, amely közel négy évtizede működik a zeneakadémia keretein belül. A karvezető ezúttal is a kórus alapítója, Constantin Râpă zeneakadémiai tanár, zeneszerző lesz.

A hangversenyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Különleges koncerttel zárul vasárnap, június 17-én este 7 órától az Evangélikus templomban szervezett hagyományos orgonahangversenyek sorozata. Az egész évben sikernek örvendő ciklust Gustav Jannert fiatal svéd orgonaművész előadása zárja, amelyen közismert zeneszerzők művei mellett több ismeretlen szerző darabja is elhangzik majd.

Elsőként Otto Olsson (1879–1964) É-dúr szonátáját hallgathatjuk meg. A svéd származású romantikus zeneszerzőt a stockholmi Gustav Vasa templom orgonistájaként és templomi orgona és kórus-, valamint kamarazeneművek szerzőjeként tartja számon a zenetörténelem. Az est következő műveként egy Erland von Koch által komponált De blomster som i marken bor svéd zsoltárdallamra készült improvizációt hallgathatunk meg. A program Felix Mendelssohn (1809-1847) VI. d-moll szonátájával folytatódik. A mű alapjául a Vater unser im Himmelreich koráldallam szolgál, amelyre elsőként variációkat, majd egy fúgát, végül pedig egy kis Andante-t hallgathatunk meg.

Az est Johann Sebastian Bach (1685-1750) Fantasia super Komm heiliger Geist című művével zárul, amelyet a zeneszerző Lipcsében töltött ideje alatt komponált és a 18 darabból álló Leipziger Choräle című sorozat része.

A svéd előadó 1977-ben született Falköpingben és egyházi zenei szakon végezte tanulmányait Göteborgban. Majd 5 évig Baselben élt, ahol a híres és elismert régizenei intézmény, a Schola cantorum basiliensis orgona- és csembaló szakos hallgatója volt.

Az egyik legolvasottabb német napilap, a Bild beszélgetést közöl a volt német kancellárral, Helmut Schmidtel a világgazdasági csúcsról. Az interjú címe: A G8 csúcs már csak látványosság. Az idézet, amely a ma 89. évében járó, még jó egészségnek örvendő német politikustól származik, tömören megfogalmazza mindazok véleményét, akiknek kezdettől fogva nem voltak illúziói az ilyen csúcstalálkozókkal kapcsolatban.

Schmidt 1975-ben, 57 évesen hívta életre az első csúcstalálkozót, az akkori francia miniszterelnökkel, Giscard d’Estaing-el. A kis francia város, Rambouillet kastélyában találkozott a francia és a német vezetővel Gerald Ford amerikai elnök, Aldo Moro olasz, Harold Wilson angol és Takeo Miki japán miniszterelnök. Az akkori nem hivatalos megbeszélésnek a célja csak annyi volt, hogy a nyugati világ tekintélyes vezetői személyesen, meghitt környezetben beszéljék meg a világ legfontosabb kérdéseit. A kör azóta kiszélesült, Kanada is csatlakozott, és így létrejött a G7 rendszeres évi államfői tanácskozás, ahova 1998 óta Oroszországot is meghívják.

Harminckét év hosszú idő, a világ rohamosan változik, az akkori „meghitt" beszélgetésből médiaszenzáció lett, csak a kézzelfogható eredmények hiányoznak. A híresztelések szerint az amerikaiak ezer emberrel utaztak Németországba, újságírók és tévériporterek százai már hetek óta készülődtek a „nagy" eseményre, a radikális antiglobalista tüntetők megfékezésére 16 ezer német rendőrt mozgósítottak, a helyszín köré pedig, Heilegendamm-ban fémkerítést húztak. Sok hűhó semmiért? A költségek viszont a mi zsebünket terhelik.

Angela Merkel német kancellár asszony elégedett a csúcstalálkozóval. Szerinte a klímaváltozás káros hatásainak csökkentéséről és Afrika megsegítéséről fontos megállapodások születtek. Örüljünk tehát, rendeződik a világ sorsa! Igaz, hogy ezek a kérdések – és még száz másik – már évek óta napirenden vannak, és hogy valójában az ellenkezője történik. Ahelyett, hogy rendeződne sorsa, a világ napról napra bonyolultabb lesz, a szegények és éhezők száma nő, az emberek általában (kis kivétellel) inkább elégedetlenek, a jövőt bizonytalannak látják.

A volt német kancellár komoly gazdasági szakértő, és ma már elfogulatlanul mondja véleményét a dolgokról, nem kötik pártja „szabályai". Legnagyobb veszélyt világunkon az aránytalanságokban látja. A nyugati világ által vezérelt gazdasági „bumm" az egész világra ráerölteti a gazdasági fejlődést, nem veszi tekintetbe a helyi viszonyokat, a normális emberi igényeket. Ha a fogyasztói társadalom túlkapásait nem tudjuk féken tartani, pár év múlva katasztrofális visszaesés következhet be. Ezért vélem úgy, hogy egy csúcstalálkozónak ma pedig csak akkor volna igazán értelme, ha a nyugati „hatalmasok" mellé meghívnák a kínaiakat, Indiát, az olajtermelő országokat, a fejlődő országokat. Nélkülük nem lehet a világ dolgairól dönteni.

A következő évi G8 tanácskozásra 2008-ban, Japánban kerül sor. Addig hátha meggondolják magukat az „okosok és nagyok", és egy költséges politikai színjáték helyett olyan megbeszélésre ülnek össze, ahol végre komoly döntések születhetnek.

A szerző Németországban élő publicista.

Megdöbbentő tény, hogy Juscsenko ukrán elnök a narancssárga forradalom után a feszült nemzetközi helyzetre való tekintettel hajlandó volt az ellenséges és rivális, oroszpárti politikát folytató Janukoviccsal együttműködni. Valószínűleg abbéli reménye motiválta, hogy Janukovics és követői hajlandóak lesznek lazítani moszkvai kötelékeiken, és az ország ügyének érdekében koalícióra lépnek majd Juscsenkóval és az őt támogató többséggel. Egy ideig valóban úgy tűnt, hogy – az FSZB orosz titkosszolgálat általi, kampányidőben történt megmérgezése ellenére – Juscsenkónak lesz elegendő fizikai ereje politikai terveinek megvalósítására. Sajnos idővel kiderült, hogy ezt a politikai manővert több oknál fogva nem koronázhatta siker. A legnagyobb akadályt Moszkva abbéli igyekezete képezte, hogy Ukrajnában a belső viszályt kirobbantsa. Ezt bizonyítja az energiatartalékok problémája, valamint Moszkva állandó Ukrajna-ellenes hangulatkeltése.

Sajnos Juscsenkó elnök sikertelensége sok ukrán hazafinak csalódást és keserűséget okozott. Sokan nem értették meg, hogy az elnök többek között a nyugati politikai erők gyengesége miatt került ilyen kényszerhelyzetbe. Sok más európai polgárhoz hasonlóan az ukránok is illuzórikus elképzeléseket dédelgettek Nyugat-Európával kapcsolatban.

A helyzet objektív megítélése sajnos kezdettől fogva hiányzott. Léteznek ma a világon, különösképpen a nyugati külpolitikával kapcsolatos olyan illúziók, amelyek sehogysem akarnak eltűnni. Ezeket kihasználják az olyan agresszív államok, mint Oroszország vagy Szerbia. Ugyanilyen hamis remények fűződtek egyébként a második világháború előtt Hitler személyéhez is.

Roosevelt elnök például 1941-ben, hatalma csúcspontján olyan szervezet létrehozásának tervét dédelgette, amelynek hivatása az lett volna, hogy megakadályozza az olyan helyzeteket, mint amilyen az első világháború után Wilson elnök áldatlan politikája révén jött létre. Roosevelt elnök olyan világszervezetről álmodott, amely biztosítja majd a győztesek közötti egyetértést és a békét. Elképzelésében csak annyi volt a hiba, hogy nem vette figyelembe: a történelem során a hasonló próbálkozások mindig kudarcba fulladtak.

Pontosan ez a helyzet jött létre az ENSZ megalakulásával kapcsolatban, és az bebizonyosodott a jaltai és daytoni egyezményekkel. Emiatt adták fel a harcot az amerikaiak abban a kérdésben, hogy az alapító dokumentumokban az Istenre való hivatkozás helyet kapjon. Ugyanennek a folyamatnak a következménye az oroszok abbéli igyekezete, hogy létrehozzanak egy sor szatellit-országot, amelyek teljes mértékben Oroszországhoz tartoznak majd. Ez a politika volt tetten érhető a kommunista Ukrajna és Fehéroroszország esetében is. Ukrajna azonban ebben az összefüggésben is különleges helyet foglal el. Sztálin olyan módon szervezte meg ezt az országot, hogy a belső szakadás szükségszerű volt. Mérgezett ajándékok voltak például azok a túlnyomórészt orosz területek, amelyeken soha nem éltek ukránok – vagy még inkább a Krím-félsziget, ahol az oroszok mellett az őslakosság krími tatárokból állt. Az ukránok ezen a területen csupán a lakosság 10 százalékát tették ki. Ukrajna számára ezzel a Sztálinnak köszönhető felállítással a demokratikus rendszer létrehozása gyakorlatilag lehetetlenné vált. Ez ma is Ukrajna súlyos jelzáloga. Sztálin számítása már az első választások alkalmával bevált, és az orosz propagandának köszönhetően állandóan élesedett. A valódi hazafi Juscsenkó Moszkva ezen tervével fegyvertelenül állt szemben. Így volt lehetséges az, hogy Putyin, Sztálin utódja, Ukrajna belpolitikájába beleszólhatott, és ezáltal az országot ezekben a kritikus időkben tehetetlenné tehette.

Sztálinnak e nagylélegzetű tervét Nyugat-Európában mind a mai napig nem értették meg. Oroszország terveivel kapcsolatban még mindig élnek Nyugaton olyan igencsak tartós illúziók, amelyek Ukrajna számára egyenesen végzetesek.

Az egész Európa számára létfontosságú ukrajnai béke azonban csak akkor valósulhat meg, ha sikerül megértenünk mindezeket a történelmi tényeket. Az ukránok Európa legmegbízhatóbb barátai közé tartoznak – csak ki kell szabadítanunk őket azokból a béklyókból, amelyeket Jaltában szabtak ki rájuk.

Ahogy a naptári év búcsúztatása, úgy a tanév befejezése is számadásra késztet gyermeket, szülőt, pedagógust egyaránt. Újabb nemzedék ballagott el, reméljük, nekik sokkal több lehetőségük van a továbbtanulásra, mint szüleiknek. Már nem áll fenn a nyolcvanas években tapasztalt helyzet, hogy a frissen érettségizettek éveken át tartó kényszerpályára kárhoztattak a különböző felsőoktatási intézményekbe való bejutás méltánytalan buktatói miatt.

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki felteszi a kérdést: mi képezi most a tanításnak mint folyamatnak az értelmét? Az, hogy információhalmazzal töltsük meg a nebulók fejét, vagy hogy arra neveljük: legyen jól informált, békés, kiegyensúlyozott tagja annak a társadalomnak, amelybe a történelmi és földrajzi koordináták beszorították.

Vagy ez utóbbi talán nem is az iskola feladata? Minden bizonnyal nem csak az iskoláé. Ha nincs meg a megfelelő családi háttér, a szeretet, a bizalom, az iskola vajmi keveset tehet.

A romániai magyar oktatás gondjai-bajai ismét megoldatlanul gördülnek át a következő tanévre. Még mindig fennáll a magyar nyelvű szakoktatás megoldatlansága: kevés az olyan ta nintézmény, ahol lenne magyar tagozat, és a szülők többsége is csak fintorog, amikor arról van szó, hogy gyerekét a kevésbé előkelőnek nyilvánított szakiskolába adja. Él ugyanis a közhiedelem, miszerint inkább líceumba illik kényszeríteni a gyereket, hadd csússzon át egyik tanévről a másikra, és utána majd csak begyömöszölik valamelyik egyetem egy-egy szakára. S utána ...? „Megér egy misét" az óvodáskorú gyermekek s nevelőik helyzete is, akiknek – demográfiai mélypont ide vagy oda – nem jut majd hely az óvodákban, s ha be is jutnak, huszonöt-harmincas csoportokba kényszerülnek.

Szívderítőként azért beszélhetnénk például arról is, hogy a mostani nemzedékek pragmatikusabbak a szüleiknél. Még ha a pályaválasztást illetően merülnek is fel kételyek, vagy tanulmányaik során esetleg szakot váltanak, mintha gyorsabban alkalmazkodnának az adott lehetőségekhez, s hamarabb kiszimatolják, mi az, amibe érdemes időt és energiát fektetni.

Bízzunk hát gyermekeinkben, a felnövő nemzedékben. Bízzunk abban, hogy a következetes, szeretettel és szigorral vegyített szülői és pedagógusi hozzáállás meghozza a várt eredményt. Bíznunk és hinnünk kell abban, hogy ez a nemzedék semmivel sem lesz rosszabb, mint amilyenek szüleik voltak.

Még nagyobb elszántságra ösztönözheti a magyar kormány állásfoglalása a román hatóságokat abban, hogy maximális céltudatossággal járjanak el az RMDSZ vezetői ellen indított ügyészségi nyomozásokban. A diplomáciai lépés egy másik hátrányos következménye az, hogy ismét nőni fog a román pártoknak az RMDSZ iránt táplált ellenszenve. Jó ideje észrevehető, hogy a hazai politikai erők kivétel nélkül barátságtalanul viszonyulnak az RMDSZ-hez. Ezt az egyhangúságot megerősíti a román sajtóban tapasztalható RMDSZ-ellenes össztűz is.

Tény, hogy az érdekvédelmi szervezet nyolc éve hatalmon van, s ha ehhez hozzáadjuk a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányának nyújtott parlamenti támogatást, akkor tizenkét évre visszanyúló hatalom-közeliség mutatható ki. Kétségtelenül idegesíti a román politikusokat, hogy minduntalan a romániai magyarság képviselőivel kell alkudniuk, elegük lett „a magyarok zsarolásaiból". Ezt az alapvető konfliktusos helyzetet ronthatja a magyar külügyminisztérium lépése.

Budapest mindenesetre csak részben hibáztatható, hiszen a megszólalást az RMDSZ sürgette. A magyar külügynek legfeljebb azért lehet szemrehányást tenni, hogy miközben hosszú ideje érdektelenséget mutat a romániai magyarokat érintő kérdésekben, hirtelen, túlzásba esve, maximálisan eleget tesz a határon túlról érkező egyik elvárásnak.

A gyakorlatiasabb szempontok által vezérelt nemzetpolitika tükrében az RMDSZ panasza anakronisztikus. A nemzetpolitikát már nem irányíthatják a szentimentalizmus leple alá bujtatott, könnyen korrumpálódható elvek. A Gyurcsány-kormány gyakorlatilag azt a mentalitásváltást próbálja felgyorsítani az erdélyi magyar közösségben, hogy ne tessék Magyarországot fejőstehénnek tekinten és kunyerálni, miközben Románia gazdasága dübörög. Ez a személetmód véleményem szerint teljes mértékben korrekt, ugyanis egyedüli hosszú távú fennmaradási esélyünk az, hogy megpróbáljuk bevonni elsősorban a hazai (nem román, hanem romániai magyar, mert ilyen is van, s nem is kevés!) magántőkét a közösséget szolgáló projektekbe. Így az RMDSZ és az egész romániai magyar intézményrendszer se lenne kiszolgáltatva annyira a politikai szélfúvásoknak, a függőség felszámolása pedig a korszerűtlen kéréseket és válaszokat is megszüntetné.

Máris edzenek Marosvásárhelyen a jövő évi önkormányzati választásokra. Egyelőre nem maguk a végleges jelöltek öltöttek magukra melegítőt, hanem az RMDSZ-en belül indult verseny a polgármesteri tisztség megszerzésére. Eddig két név jött szóba, az egyik a miniszterként tevékenykedő Borbély Lászlóé, a másik pedig a város jelenlegi alpolgármesteré, Csegzi Sándoré.

A küzdelem pikantériáját az adja, hogy a város polgármesteri székének visszaszerzése lesz vélhetően az RMDSZ-stratégia alapja a jövő évi önkormányzati választásokon. Már most sejthető, hogy az érdekvédelmi szervezet eredményességét meghatározza majd a vásárhelyi szavazás. Ugyanis ha az RMDSZ jelöltje itt nyer, akkor nagy valószínűséggel könnyebben adja el sikerként a megmérettetésen nyújtott teljesítményét, ellenkező esetben a kudarc árnyéka lengi be választási szereplését.

Hogy miért ilyen nagy a tét? Mai napig sem sikerült feldolgoznia a romániai magyar vezető politikai elitnek és a helyi közösség elég jelentős részének, hogy a nemrég még magyarok által többségben lakott Marosvásárhelynek immár nyolcadik éve román polgármestere van. Dorin Florea először 2000-ben mért vereséget az RMDSZ jelöltjére, mivel a rendszerváltás óta ez volt az első olyan helyhatósági választás, amelyen az ottani románoknak sikerült egyetlen jelölt mögé felsorakozniuk. Akkor Fodor Imre maradt alul néhány száz szavazattal. A már-már nemzeti katasztrófává hiperbolizált, az erdélyi magyarság szimbolikus térvesztésének valóságos közösségi drámájaként megélt sérelmet csak fokozta, hogy 2004-ben Florea megerősítette pozícióját, fölényes győzelmet aratva Kelemen Atilla RMDSZ-jelölt fölött.

Míg a 2000-es választás a románok összefogási képtelenségének mítoszát rombolta szét, addig a 2004-es voks az etnikai szavazás merev korlátainak átléphetetlenségét cáfolta meg, ugyanis Dorin Florea elég jelentős számú magyar szavazatnak köszönhetően diadalmaskodott. Ennek fő oka az, hogy Florea elődei, Nagy Győző és Fodor Imre igen szerény eredményekkel igazgatták a várost, míg a jelenlegi városvezető egyszerű, de látványos és hatékony intézkedésekkel hódította meg a lakosság többségét.

Marosvásárhelyen a 2002-es népszavazás szerint valamivel 50 százalék alá csökkent a magyarok száma, ennek ellenére nem reménytelen a jövő évi RMDSZ-jelölt sorsa. A győzelem nem tűnik lehetetlennek, hiszen Floreán máris megmutatkoztak a fáradság jelei. Az elmúlt négy éve távolról sem olyan sikeres, mint a 2004-ben zárult mandátuma. Ráadásul évek óta konfliktusba került az RMDSZ-többségű helyi tanáccsal, ami szintén sokat hátráltatja a város fejlődését.

A marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet jövő hétvégén határoz, hogy végül Csegzit vagy Borbélyt támogatja.

„Nevetségessé tette Romániát külügyminiszterünk, Adrian Cioroianu, aki washingtoni látogatása alkalmával afféle «bólogató János» látszatát keltette" – kommentálják a lapok a román diplomácia vezetőjének az első hivatalos amerikai útján nyújtott teljesítményét. A hírügynökségek szinte jegyzőkönyvszerűen adták vissza a Cioroianu és az amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice megbeszélését követő sajtóértekezleten elhangzottakat. Eszerint Cioroianu – belekotyogva Rice asszony beszédébe – néhány „igent" dadogott el, helyeslése pedig rendszerint még azelőtt elhangzott, hogy a vendéglátója kifejtette volna gondolatát.

A bukaresti sajtó egy része visszaigazolva látja Băsescu kifogásait, aki kezdettől fogva alkalmatlannak tartotta Cioroianut erre a tisztségre. Lehet, hogy a fiatal történész a szakmájában kitűnő, de semmiféle tapasztalata nincs a diplomácia terén – állította Băsescu megtagadva kinevezését. A Ziua kommentátora emlékeztet arra is: Tăriceanu megmakacsolta magát, és mindennek ellenére Cioroianut tette a tárca élére, mivel úgy vélte, az államfő politikai okokból tagadta meg a kinevezést. Bárhogy is történt, ez a kinevezés oda vezetett, hogy az elnöki hivatal és a külügyminisztérium között most már semmiféle kapcsolat nincs, nemhogy együttműködés, Cioroianut fel sem engedték az elnöki gépre, amely a közép-európai országok csehországi találkozójára szállította Băsescut és stábját – írja a lap.

Felróják Adrian Cioroianunak azt is, hogy – a Dnyeszter-menti területekkel kapcsolatos amerikai állásponttal ellentétben – kétértelműen fogalmazott, ami az orosz csapatok esetleges kivonulását illeti. Ebből többen is azt a következtetést vonták le, Románia hirtelen stratégiát váltott Moszkvával szemben. Nem segített a helyzeten az sem, hogy a frissen kinevezett tárcavezető úgy döntött: diplomáciai pályafutását Serghei Lavrov orosz külügyminiszterrel kezdi. Nem is csoda, hogy ezt követően Condoleezza Rice visszautasított egy kétoldali megbeszélést a NATO-külügyminiszterek múlthavi oslói tanácskozásán.

Ami pedig a washingtoni látogatást illeti: a jelek szerint „Condi" – az amerikai külügyminiszter, felajánlotta Cioroianunak, hogy bármikor bizalommal forduljon hozzá, és hogy nyugodtan szólíthatja becenevén – alaposan zavarba hozta a román diplomácia fiatal vezetőjét. Bár Tăriceanu miniszterelnök azzal kérkedett, hogy karácsonyig kivonja a csapatokat Irakból, Cioroianu tegnap megígérte: Románia több katonát küldhet Afganisztánba, amennyiben a NATO ezt szükségesnek tartja. Biztosította Washingtont arról, hogy Románia továbbra is kitart szövetségesei mellett a terrorizmus elleni harcban, bár – jegyezte meg félszájjal – a csapatkivonás meglehetősen kényes téma a román médiában. A hírügynökségek nem tértek ki arra, hogy az amerikai partnerséget támogató, az iraki csapatkivonást hevesen ellenző Băsescu hogyan vélekedett a külügyminiszter következetlenségéről.

Hazatérve Cioroianu tegnap kijelentette: barátságos, meleg-hangú találkozóra került sor Washingtonban, és sajnálatát fejezte ki, hogy a román sajtó ennyire kiforgatta ezt a látogatást. – A megbeszélés végén nem volt beütemezve közös sajtótájékoztató – igyekezett megmagyarázni a román külügyminiszter, hogy nyilatkozata miért korlátozódott csupán néhány „yes"-re.

Nyílt levélben fordult Románia környezetvédelmi miniszteréhez, Korodi Attilához Olajos Péter (MDF) európai parlamenti képviselő. Eszerint „a verespataki beruházás szempontjából egy kiemelt jelentőségű törvényjavaslatot nyújtott be Eckstein-Kovács Péter és Gheorghe Funar szenátor a bukaresti törvényhozás elé", amelyet ha elfogadnak, Románia egész területén betiltanák a cianidos bányászatot.

„Az RMDSZ minisztere, Korodi Attila sikerrel alakította kedvező módon a kormányzati álláspontot ez ügyben, amely kezdetben elutasító volt. Ugyanakkor problémák adódtak azzal, hogy a törvényjavaslatot a képviselőházban még a nyári törvényhozási szünet előtt tárgysorozatba vegyék" – emlékeztetett a közlemény. Olajos Péter ezért az RMDSZ-es miniszter közbenjárását kérte annak érdekében, hogy a javaslat minél előbb elfogadásra kerüljön.

„Amennyiben csak ősszel fogadnák el a javaslatot, nagyobb a kockázata annak, hogy a verespataki beruházás tervét még a törvény hatályba lépését megelőzően jóváhagyhatja az illetékes hatóság" – szögezte le Olajos.

Ismét megerősítette lemondási szándékát a miniszterelnök-helyettesi tisztségről Markó Béla. Erről a szövetségi elnök tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján beszélt. Elmondta azt is: egyelőre még nem döntöttek arról, hogy az RMDSZ-nek járó államminiszteri tisztségre továbbra is igényt tart-e a szövetség, és ha igen, kit jelöl helyébe.

Az RMDSZ-es EP-lista sorsáról érdeklődő újságíróknak Markó elmondta: a szövetség továbbra is támogatja Nagy Zsolt jelölését. A tisztségéből felfüggesztett minisztert az RMDSZ alkalmasnak tartja arra, hogy a szövetséget külföldön, az Európai Unióban képviselje.

Megerősítette: az RMDSZ párbeszéd-párti, és hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni Tőkés László független EP-jelölttel, de előbb a programban, a célokban, prioritásokban kell megegyezni, s csak ezután a tisztségekben, személyi kérdésekben. – Amennyiben sikerül egyetértésre jutni a közös célokról, programról, szóba kerülhetnek a funkciók is, de nem fordítva – hangsúlyozta Markó.

Az RMDSZ helyesli a magyar külügy – Bukarestben nagy port kavaró – gesztusát. Azokra a vádakra, miszerint Budapest számonkérése beavatkozás Románia belügyeibe, Markó kifejtette: ha Románia szó nélkül elfogadja a Brüsszel által támasztott feltételeket, akkor el kell fogadnia azt is, hogy egy másik EU-tagállam kérdéseket tegyen fel Bukarestnek. – Utoljára 89 előtt hallottam azt a képtelenséget, hogy a romániai kisebbségek helyzetéről érdeklődni beavatkozás az ország belügyeibe – vélekedett a szövetségi elnök, aki szerint az RMDSZ-es tisztségviselők megvádolása, igenis, politikai ügy. – Addig, amíg az ügyészség azon vád alapján indít vizsgálatot tisztségviselőink ellen, hogy azok „politikai és etnikai" alapon lobbiztak különböző összegeket a magyar többségű települések útjainak, óvodáinak, iskoláinak javítására, akkor ez csakis politikai indíttatású akciónak tekinthető – fogalmazott a szövetségi elnök. Markó szerint ilyen alapon Emil Boc is megvádolható, amiért az autópálya mellett lobbizott, vagy amiért nagy összegeket irányított Kolozsvár felé. Emlékeztetett: nem is olyan rég Traian Băsescu arról értekezett, hogy három országban, Ukrajnában, Szerbiában és Magyarországon nem tartják tiszteletben az ott élő román kisebbség jogait. Ha az államfőnek megengedett az ilyen sommás kijelentés, akkor nézzék el Budapestnek is, ha kérdéseket tesz fel, mondotta a politikus. A Magyarországon élő román kisebbség „sanyarú" sorsával kapcsolatban megjegyezte: az RMDSZ egyáltalán nem bánná, ha az ott érvényben levő kisebbségi törvényt Románia egy az egyben átvenné.

Markó eléggé kilátástalannak tartja a koalíció helyzetét, amennyiben nem sikerül stabil, világos parlamenti támogatást szerezni. – Így el lehet még kormányozgatni a választásokig, de nem sok haszonnal. Akkor inkább írják ki az előrehozott választásokat! – hangoztatta Markó, aki szerint az RMDSZ nem szorgalmazza ezt, de nem is ijed meg ettől. Figyelmeztetett: az ellenzék olyan populista törvényeket kezdeményez és szavaz meg, amelyek nagyon megterhelik a költségvetést.

A tájékoztatón jelen volt Kelemen Hunor ügyvezető elnök is, valamint az ügyvezető elnökség (ÜE) tagjai. Kelemen elmondta: a Markó Béla szövetségi elnökkel tartott megbeszélésen az ÜE prioritásairól, stratégiájáról egyeztettek. A legfontosabb most felvenni a kapcsolatot a területi szervezetekkel, feltérképezni azokat a problémákat, elvárásokat, amelyeket a magyar választók az ÜE-vel és a szövetséggel szemben támasztanak. A prioritások közé tartozik a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT), illetve a Kulturális Autonómia Tanácsnak a megválasztása.

A román külügyminisztérium közleménye megállapítja, hogy a diplomáciai gyakorlatban szokatlanok azok a megjegyzések, amelyekkel a magyar külügyminisztérium nyilvános formában értékelte a Nagy Zsolt miniszter és az RMDSZ további négy tagja ellen indított romániai büntetőjogi eljárásokat. Hangsúlyozza, hogy egy jogállamban, így Romániában is, egyetlen büntetőjogi vizsgálat sem indul etnikai szempontok alapján.

„Ismert tény, hogy a román állam biztosítja a parlamenti képviseletet a nemzeti kisebbségek számára, amelyek ténylegesen részt vesznek a határozathozatali folyamatban a román társadalmat érintő minden területen. A magyar állam egyelőre nem biztosítja a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletét" – olvasható.

A magyar nyelvű feliratok a kolozsvári BBTE-n július 1-től kezdődő elhelyezésével kapcsolatban megállapítja, az e témában hozandó határozat tartalmát és időpontját illetően kizárólag az egyetem az illetékes.

A kisebbségi törvénytervezetet kapcsán, leszögezik: jelenleg az illetékes parlamenti szakbizottságok vizsgálják, és a román fél majd tájékoztatást ad arról, milyen szakaszban van ez a téma a román törvényhozó testületben.

„Románia belügyeibe való beavatkozás"-nak, „szokatlan diplomáciai eljárásnak" minősíti a pénteki román sajtó az RMDSZ politikusai ellen indított büntetőjogi eljárásokkal kapcsolatos magyar álláspontot.

Az Evenimentul Zilei első oldalán vezető cikkben számol be a történtekről. Címben azt emelte ki, hogy Magyarország „meghúzta a fülét" a román igazságszolgáltatásnak. A lap szerint Magyarországnak meg kellett volna várnia, hogyan végződik az ügyészségi nyomozás. Szerinte a vizsgálatok szóvá tétele „elhamarkodott" cselekedet Budapest részéről – írja a lap.

A Cotidianul címében azt emeli ki, hogy „Magyarország számon kéri a Nagy Zsolt és Markó Béla elleni ügyészségi vizsgálatot". Az újságnak meg nem nevezett román diplomáciai források úgy nyilatkoztak, hogy Budapest állásfoglalása egyértelműen Románia belügyeibe való beavatkozást jelent. Petre Roman volt román külügyminiszter szerint sokkal jobb lett volna, ha Magyarország „békés úton" közli aggodalmát, például a két ország külügyminisztere vagy miniszterelnöke közötti telefonbeszélgetés révén, Adrian Severin, a PSD európai parlamenti képviselője pedig kijelentette: nem számított ilyen megnyilvánulásra a modernnek és európainak tartott budapesti kormány részéről.

A România liberă szerint „az RMDSZ ügyészség által vizsgált vezetői Budapesten is ügyvédekkel rendelkeznek", hiszen „Magyarország védelmükre sietett". Cristian Diaconescu a PSD jogászpolitikusa úgy nyilatkozott az újságnak, hogy a Magyarország szokatlan lépése „meghaladja a két ország közötti kétoldalú kapcsolatok keretét".

A Ziua szerint Magyarország „nekitámadt" Romániának az RMDSZ miatt. A Curentul úgy véli, Magyarország nyomást gyakorol az ügyészek által vizsgált RMDSZ-es miniszterek érdekében. Az Adevărul Budapest és Bukarest között kirobbant „sokkoló konfliktusról" ír, miután a két ország éveken keresztül „harmonikus viszonyt" ápolt.

A Gândul kommentárt is szentel az ügynek. Bogdan Chirieac főszerkesztő Magyarország megnyilvánulását független és szuverén államok esetében ritkán tapasztalt diplomáciai lépésnek nevezi. Szerinte Magyarország „megdöbbentő" eljárása „etnikai alapú mentelmi jogot" létesítene a romániai magyar vezetőknek. Ha Romániának erős politikai vezetése lenne, akkor az ügyet Brüsszel asztalára helyezné.

Pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján Norica Nicolai liberális szenátor és Bogdan Olteanu a képviselőház elnöke meglehetősen visszafogott hangnemben nyilatkozott a magyar külügyi tárca azon nyilatkozatáról, amelyben hangot ad az RMDSZ-es politikusok elleni „hadjárat" miatti aggodalmának. Nicolai kijelentette: helyteleníti ezt a gesztust, és a magyar külügyi helyében inkább a diplomácia adta lehetőségekkel élt volna, vagy az Európai Parlamentben vitatta volna meg ezt a kérdést, tekintettel arra, hogy mindkét ország az unió tagja. Az ügyel kapcsolatban Olteanu úgy vélte: nem büntethető meg az, aki azon térségért lobbizik, ahonnan származik, közölte óvatosan, megkerülve a Nagy Zsolt távközlési miniszter felfüggesztése körüli állásfoglalást. Az RMDSZ-t viszont olyan pártnak tartja, amely jóhiszemű és szavatartó.

A május 19-i referendum fő tanulsága az, hogy a politikai háborúban nem pontokat szereznek a pártok, hanem veszítenek, közölte Olteanu. „Az ország nem azt várja el tőlünk, liberálisoktól, hogy Băsescuval, Geoanăval és Tăriceanuval bajlódjunk, hanem azt, hogy javítsuk a gazdasági mutatókat, növeljük a fizetéseket, és oldjuk meg az óvodák és a kórházak helyzetét. „A Nemzeti Liberális Párt kormányon van, és marad is mandátuma végéig. Nem azt tűztük ki célul, hogy bárkivel is bakalódjunk, hanem azt, hogy teljesítsük a vállalt célkitűzéseket", vélte Olteanu.

Mind Nicolai, mind Olteanu egyetértett azzal, hogy az egyéni választókerületes rendszer bevezetését célzó törvényt a napokban tárgyalja majd a szenátus. Valós esélyt látnak a törvény elfogadására, hiszen a parlamenti képviselők 70 százaléka egyetért az egyéni választókerületek bevezetésével. Ugyanakkor kifejtették: elképzelhető, hogy meglesz a szükséges támogatottsága annak a törvénytervezetnek, amely lehetővé tenné a kormánynak, hogy a parlamenti vakáció alatt sürgősségi kormányrendeleteket bocsásson ki.

„Ökölre mentek" egymással a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői. Marian Vanghelie, a PSD bukaresti szervezetének elnöke a fővárosiak felhatalmazásával kérte Victor Ponta és Vasile Dâncu alelnököknek a pártból való kizárását. A radikális követelést Vanghelie azzal indokolta, hogy a két vezető szociáldemokrata tisztességtelenül játszik, mivel nyilvános állásfoglalásaikkal rendszerint aláássák a párt tekintélyét. Tény, hogy a párt főideológusának tartott Dâncu az úgynevezett kolozsvári csoportosulás vezetőjeként többször is úgy nyilatkozott, hogy hiba volt Traian Băsescu államfő felfüggesztése. Az ő meglátása szerint a PSD egy eleve vesztes háborúba lovallta bele magát, amiből semmi haszna nem származhatott.

A referendumot követően éppen a kolozsvári csoportosulás sugallatára kezdődött el a PSD-n belüli számonkérés. Ponta is akkor azzal fenyegetőzött, hogy kilép a pártból, ha nem büntetik meg a referendum kudarcának felelősségét viselő személyeket. A kolozsváriak azt kérték, hogy Ion Iliescut és Viorel Hrebenciucot váltsák le a pártban betöltött tisztségükről. A felfüggesztés fő felelőseinek tartott két politikust azonban megvédte Mircea Geoană pártelnök azzal, hogy nem bocsátotta szavazás alá a párt vezető testületében a kolozsváriak részéről érkezett javaslatot. A Demokrata Párttal (PD) való kiegyezést, és a kormányzati szerepvállalást is sürgető kolozsváriak végül alulmaradtak a belső vitákban.

Mircea Geoană szemmel láthatóan tanácstalan, nem döntötte el, hogy kinek a pártjára álljon. Tegnap közölte: a mindenkinek igazat adó bölcs rabbi taktikájával próbálja meg kibékíteni az elmúlt napokban élesen összeszólalkozott kollégáit. Geoană a jelek szerint a holtvágányra küldött Adrian Năstasé-tól is némi támogatást remél pártelnöki pozíciójának megerősítése érdekében. Vélhetően ezért jelezte érdeklődését a volt kormányfőnek a nemrég bemutatott könyvében felvázolt politikai programja iránt. Az elhúzódó belső viták során úgy tűnik, hogy a PSD-tagokban ismét erős vágy lángolt fel az Iliescu és Năstase után véget ért erős, integráló vezetők korszaka iránt. Geoană vélhetően ezt az igényt kipuhatolva ütött békülékenyebb hangnemet a félreállított Năstasé-val, Miron Mitrea-val és Sorin Oprescuval is.

Nagy összegű támogatást kaphat a város a szennyvíztisztító hálózat felújítására, valamint a csatornarendszer kialakítására – mondta el lapunknak Domokos Ferenc alpolgármester. A régóta húzódó problémák megoldása érdekében pályázni kell, de az elöljáró szerint Szilágycsehnek jó esélyei vannak arra, hogy hozzájusson a szükséges összeghez. A tanács legutóbbi ülésén döntöttek a költségvetés kiigazításáról: a leosztott kormánypénzekből az elméleti líceum számára utaltak ki másfél millió lejt mellékhelyiségek építésére, valamint Mutos falu iskolája tetőszerkezetének felújítására is megszavaztak 500 RON-t. A napirendi pontok között szerepelt az egyik óvoda kérelme is: kérték, hogy vehessék fel a Lumea Copiilor nevet, ezt azonban az RMDSZ-es tanácsosok nem szavazták meg azzal az indokkal, hogy ez a megnevezés magyarul nem eléggé kifejező. Helyette javasolták, hogy a város mindkét óvodája vegye fel egy-egy személyiség nevét, az egyik magyar, a másik pedig román vonatkozásban. Az egyik óvoda élére nemrég magyar igazgatónő került, a tanács rájuk bízta a név kiválasztását, a döntést pedig egy következő ülésre napolták el.

Szóba került a városnapok megrendezése is, ennek várható időpontja július 21., a rendezvény megszervezésére kijelöltek egy 5 tagú bizottságot. Idén is megrendezik a hagyományos tánctábort, amely ezúttal július 2-án kezdődik. Az elöljáró elmondása szerint erre Tasnádtól Krasznáig mindenhonnan érkeznek majd résztvevők, a táncokat pedig magyarországi és helyi oktatók tanítják. Idén a táborban a vendégek elhelyezését teljes mértékben sátrakkal oldják meg, mivel a mindeddig helyszínül szolgáló iskola teljes felújítás alatt áll, ezért most az udvaron verik majd fel a sátrakat.

Két útszakasz lekövezése vált időszerűvé a községben – tájékoztatta lapunkat Molnár József polgármester. Az elöljáró elmondta: a Désházát Nagyszeggel összekötő 7 km-es út nagy részét már sikerült rendbetenni, de még maradt egy 3 km-es szakasz, a másik rész pedig a Szilágyszeget Szilágymenyővel összekötő 6 km-es útszakasz. A munkálatok megtervezésére szóló pályázatot egy zilahi, illetve egy kolozsvári cég nyerte meg, és a hónap végéig el kell készülniük a terveknek. Ezek után fogják kiírni a kivitelezésre vonatkozó versenyvizsgát, és remélik, hogy a jelenleg rendelkezésükre álló összegek (1 milliárd 6 millió, illetve 2 milliárd RON) lehetővé teszik majd a munkálatok megkezdését. Az elöljáró úgy gondolja, két éven belül végezniük kell a szóban forgó útszakaszok lekövezésével.

A legutóbbi tanácsülésen döntés született a költségvetés tartalékának felhasználásáról – mondta a polgármester. A községközpont, valamint Nyírfalva is igényelt egy-egy összeget a kultúrotthon tetőzetének javítására, ezt a tanácsosok jóvá is hagyták. Az elöljáró hozzátette: iskolák meszelésén kívül egyéb munkálatokat nem terveznek a községben, a désházi iskola felújítását világbanki pályázatból szeretnék megejteni, ez azonban még folyamatban van. A jövőben tervezik, hogy térségek közötti társulást hozzanak létre egy szeméttelep létesítésének érdekében. Ennek kivitelezésére minél több településsel szeretnék felvenni a kapcsolatot, hogy közösen döntsenek arról, hol kellene kialakítani a lerakatot.

Irodaházat létesítene a szilágysági városban a Mezőgazdasági Fejlesztési Ügynökség – tájékoztatta lapunkat Hánis Géza alpolgármester. Az elöljáró elmondta: minisztériumi kérésre a tanács megszavazta, hogy kiutaljanak egy 1000 négyzetméteres területet az építkezésre. Fontosnak nevezte ezt a kezdeményezést megyei szinten és a város szempontjából is, mivel az ügynökség jelentős uniós pénzösszegek lehívásában tud közreműködni, továbbá több munkahelyet is teremt majd Somlyón: már az építkezési szakaszban is legalább 30 személyt foglalkoztat, ez a szám pedig növekedni fog, amint elkezdődik a tulajdonképpeni munka is az ügynökségben.

A polgármester hozzátette: Szilágysomlyón is gondot okoz a szeméttároló ügyének megoldása, mivel a helyi telepet két éven belül fel kell számolni, egyelőre azonban nem tudják, hol fogják kiépíteni a végleges lerakóhelyet.

Június 24-én kerül sor idén a hagyományos cseresznyemajálisra a Beszterce-Naszód megyei Magyardécsén. Bár a fagy és az alacsony hőmérséklet tönkretette az idei termés egy részét, a helyi hatóságok elégedettek az idei gyümölcsterméssel.

A cseresznyemajálist első alkalommal 1893-ban szervezték meg. Azt követően évente sort kerítettek rá, leszámítva az 1972-2001 közötti szünetet. A rendezvény összegyűjti a falu és az egész megye lakóit, de a határokon túlról is számos vendég érkezik. A majális hagyományosan istentisztelettel indul a helyi templomban, amelyet szabadtéri programok követnek – néptánc, népzene, modern tánc, koncert –, miközben a résztvevők megkóstolhatják a különböző cseresznyefajtákat. Este a helyi művelődési házban bált és diszkót szerveznek a fiataloknak.

Új turisztikai útvonalakat jelölt ki a Radnai-Havasok Nemzeti Parkjának vezetősége, hogy a hegyekbe látogatók több túralehetőség közül is választhassanak. A kirándulások ára a túra hosszának és időtartamának függvényében egy személynek 15 és 40 lej között váltakozik.

Doina Jauca, a nemzeti park igazgatója elmondta, hogy az egynapos túra nehezebb terepen 15 lejbe kerül egy embernek, míg egy legalább öt főből álló csoportnak kétszemélyenként kell 25 lejt fizetnie. Ez egy 10-11 órás túrát jelent, vezetővel együtt. A vadállatok, növények és természeti jelenségek lefényképezéséért további 25 eurót kérnek az odalátogatóktól naponta. A túra árában nincs benne az étkezés. A programigénylést három nappal korábban be kell jelenteni. A kétnapos kirándulás ára pedig 30 lej 2–4 fős csoportoknak, és 17 lej 10 fős csoportok számára.

A nemzeti park közel 50 ezer hektárnyi területen fekszik, amelyből 3 300 hektárnyit 1979-ben védett területnek nyilvánítottak élővilága miatt. A nemzeti park területének 27 000 hektárját erdővel telepítették be.

A kolozsvári gyerekpneumológia konferencia szünetében dr. Mircea Nanulescu professzor kifejtette: a legfontosabb a korai felismerés, illetve a megelőzés. A jelentésből az is kiderült, hogy országszerte a két korcsoporthoz tartozó – 6–7, illetve 13–14 éves – gyerekek 7 százaléka asztmás. „Mivel a kisgyerekkori asztma tünetei összetéveszthetők más betegségek tüneteivel, előfordulhat, hogy a háziorvos rossz diagnózist állít fel, és rossz kezelést ad. Ezzel magyarázható az, hogy a betegséget későn sikerül diagnosztizálni, amikor már a kezelési költségek is nagyobbak. Kolozsváron évente 0,5 százalékkal nő az asztmás gyerekek száma, és ez igen aggasztó" közölte a professzor. A betegség kialakulása főleg genetikai okokra vezethető vissza, ám a cigarettafüst belélegzése is nagymértékben hozzájárul a betegség kialakulásához.

A romániai szakorvosoktól azt is megtudtuk, hogy az asztma nem a szegények betegsége: a világon a legtöbb megbetegedést Angliában, Új-Zélandon és Brazíliában jegyezték, a legkevesebbet pedig Kínában, Albániában és Grúziában. Romániában a legjobban Olténia áll. Az erdélyi asztmás gyerekek aránya elég magas: 8,3, illetve 7,8 százalék, korcsoporttól függően. A megbetegedések gyakoriságáért a hagyományos életmód feladása, illetve a városra való migráció okolható.

A négyféle súlyossági fokozatú kór második szakaszában havi 100 lejbe kerül egy beteg havi kezelésének ellenértéke, de a kórházi kezelés elérheti a napi 200 lejt is, közölték a szakemberek. „Sajnos, a szaktárca által biztosított pénz nem elég, de ez világszerte így van", hangsúlyozta Nanulescu professzor, aki szerint Kolozsvár azért van kedvezményezett helyzetben, mert az ország hét kezelő- és diagnosztikai központjából az egyik a mi városunkban található. „A szülők csak azt tehetik, hogy elviszik a gyereket a háziorvoshoz, s ha a betegség a kezelés ellenére sem múlik el, akkor kérjék a szakorvosi vizsgálat megejtését", összegzett a szakember.

Hatalmas tűz ütött ki tegnap délelőtt egy aranyosgyéresi tömbházban. Az eset következtében tucatnyi család, közel hatvan személy maradt tető nélkül, miután nemcsak a tömbház tetőszerkezete égett le teljesen, de maga az épület is jelentős károkat szenvedett.

A kolozsvári tűzoltók kimenekítették a tömbház lakóit, majd egy óra alatt eloltották a lángokat. Liviu Cadar, a megyei katasztrófa-elhárítási felügyelőség szóvivője szerint a tűzoltók 16 sátort állítanak fel az aranyosgyéresi sportpályán, hogy a károsultaknak ideiglenes lakhatást biztosítsanak. A vizsgálatból kiderült, hogy a tűzvészt rövidzárlat okozta.

Az ott lakó 16 családból csak 12 rendelkezett bérleti szerződéssel, négy család pedig a hivatalos formaságokat mellőzve lakott az említett ingatlanban.

Későbbre halasztják a Széchenyi (Mihai Viteazul) téri földalatti parkolóház megépítésére vonatkozó június 18-ára kiírt licitet. Az ok egyszerű: az eddigi három pályázó mindegyikének ajánlata drágább, mint a munkálatokra eredetileg szánt büdzsé. A licitet várhatóan a tervezettnél egy hónappal később, júliusban bonyolítják le.

Eközben a városházát felkereste egy olyan cég, amely liftes parkolóházakat építene Kolozsváron – a cég képviselete szerint több szempontból is előnyösebbek a hagyományos parkolóházaknál. Az ajánlattevő még nem kapott választ.

Már hagyománnyá vált, hogy a dési Andrei Mureşanu kollégium magyar tagozatának végzős diákjai a hivatalos ünnepség előtt a város református vagy katolikus templomában vesznek búcsút iskolás éveiktől, tanáraiktól és iskolatársaiktól, és nem utolsósorban hitoktatóiktól. Ebben az évben a végzősök a római katolikus templomba vonultak be énekelve a XI.-es diákok virágot tartó sorfala között, Szász Enikő osztályfőnökkel.

Az ünnepi búcsúbeszédek sorát Gáspár Károly református segédlelkész kezdte el, kiemelve Isten áldásának szükségességét mindarra, amit eddig tanáraik, szüleik segítségével, majd ezután saját erőből „építenek". Kovrig Annamária felolvasta László Attila, Kolozs megye RMDSZ elnökének köszöntő sorait, a XI. osztályosok nevében Kántor Júlia búcsúzott. Szász Enikő osztályfőnök a meghatódott névsorolvasás után kiemelte, hogy minden nap történik valami, amiért érdemes élni. Bakó Pál plébános a helyes értékrend szükségességére hívta fel a végzősök figyelmét, és kihangsúlyozta, hogy mennyire fontos Isten jelenléte életükben.

Az életbe kilépők nevében Balogh Endre búcsúzott, aki négy év rendkívüli munkája eredményeként színtiszta 10-essel, iskolaelsőként végzett, így átvehette a Váncsa Pál által kezdeményezett Aranyeső-díjat, valamint a megyei RMDSZ és a kollégium különdíját. Vekov Károly minden évben megjutalmazza a történelem iránti különös érdeklődést tanúsítótt végzős diákot, ebben az évben Varga Réka és Bereczky Tiboré lett a díj.

A nemzeti Himnusz eléneklése után a zsúfolásig megtelt templomból énekelve, láthatóan meghatódva léptek ki a végzős dési diákok.

Az iskolaigazgató előbb ismertette a 2006–2007-es tanév eseményeit, majd elmondta: kérvényezték egy első és egy ötödik osztály, valamint egy technológia osztály beindítását, de ezt a kérésüket a tanfelügyelőség sajnos elutasította. Így kínálatukban marad a jövő tanévtől újra beinduló két, teológiai-humán és természettudományi kémia-biológia szakosodású osztály, ahova további kilencedikes diákok jelentkezését várják. Kifejtette: az iskola élete gazdag tevékenységekben: a tanórák mellett a diákok választhatnak a néptánc, cserkészet, színjátszás és kórus között – a különböző kulturális rendezvények otthonaként az iskola igyekszik bekapcsolódni Kolozsvár művészeti vérkeringésébe.

A szülői bizottság nevében Czirmai Anikó szólt az évzárón részt vevőkhöz, megköszönve a tanári kar és az iskola vezetőségének egész éves fáradozását. Az ünnepség ezt követően az iskola legjobb tanulmányi átlaggal rendelkező és különböző versenyeken eredményeket elért diákjainak díjazásával folytatódott. Az iskola pénzjutalommal járó nagydíját Molnár Éva tizenkettedikes diák érdemelte ki négyéves tanulmányi átlaga alapján, a Szabadság napilap díját pedig Kovács Hont Imre, szintén tizenkettedikes diák vehette át a Bonifácz ifjúsági mellékletben megjelent írásainak jutalmául.

Az ünnepség a kórus tizenkettedikes tagjainak búcsúztatásával zárult, amikor Székely Árpád karnagy elmondta: ez az évfolyam különösen kedves a szívének, hiszen számos nagyszabású rendezvényen, kórusversenyen vettek részt együtt, és mindig könnyes szemmel fog visszaemlékezni ezekre a felejthetetlen pillanatokra. Ugyanakkor az igazgató nem csak a végzős kórustagoktól, hanem Nagy Levente iskolalelkésztől is búcsút vett, és megköszönte kétéves közösségépítő munkáját, további sok sikert kívánva neki.

A tizenhetedik tanévzáró ünnepség a kórus dalaival és áldással ért véget.

Kiengedték azt a fiatalt, akit a rendőrség halált okozó ütésekkel vádol a június 11-én elhunyt 26 éves B. István ügyében. Az előzetes letartóztatási parancs ellen a 20 éves vádlott, E. Mureşan hivatalból kinevezett ügyvédje nyújtott be fellebbezést, sikerrel. A fiatal azonban nem hagyhatja el a várost.

A nagy port kavart ügy kapcsán több kolozsvári és országos napilap is tudni vélte, hogy a végzetesnek bizonyuló, szórakozóhely előtti verekedés azért tört ki, mert a vádlott az U FC szurkolója, az áldozat pedig a CFR szimpatizánsa volt. A rendőrség azonban legutóbbi közleményében leszögezi: az eddigi nyomozás során, a tanúk kihallgatását követően mindezt semmi sem támasztja alá. A rendőrség közleménye szerint egyszerűen az alkoholfogyasztás számlájára írható a verekedés kialakulása, a tettes és egy másik fiatal – az áldozat és a gyanúsított közös barátja – közötti „beszélgetés" kapcsán, amelyet az áldozat félreértett.

A különféle napilapokban megjelent téves információk pontosítása végett a rendőrség leszögezi: a gyanúsított csoportja nem az U FC feljutását ünneplete, hanem egy Spanyolországban dolgozott barátjuk hazatérését.

„Sajnálatos, hogy az incidenst egyes személyek arra használják fel, hogy erőszakra bújtsák a kolozsvári csapatok szurkolóit" – zárja közleményét a rendőrség sajtóosztálya.

Értesüléseink szerint a CFR szurkolóinak egy csoportja értesítette az esetről a szakszövetséget.

Az eset különben nagyon hasonlít egy tavalyihoz, amikor ugyancsak halálra vertek egy huszonéves fiatalt egy helyi szórakozóhely közvetlen közelében, az ott kialakult szóváltást követően. Az esetben még nem született bírói döntés.

Hat gépkocsi rongálódott meg Kolozsváron, csütörtökön kora délután, a 35 éves M. Cosmina figyelmetlensége miatt. A kolozsvári nő meg akart fordulni Peugeot márkájú személygépkocsijával az 1918 December 1 úton, de nem vette észre, hogy egy autóbusz közeledik. Az ütközést a nő kisebb sérülésekkel megúszta, autója viszont az ütés következtében nekicsapódott négy parkoló személygépkocsinak – egy BMW-nek, Mitsubishinek, Audinak és Fordnak.

Március már rég eltelt, április is, május is, de még mindig élénken élnek bennem a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen (NMMV) szerzett élmények, amelyet idén immár 17. alkalommal szervezték meg. A NMMV-n délvidéki, kárpátaljai, erdélyi és felvidéki magyar líceumok diákjai mérik össze tudásukat, magyarországi tanulókkal együtt. A versenyt egyik évben Magyarországon, másik évben a magyar határokon túli helyszíneken rendezik, így tavaly a szerbiai Zentán jártunk, idén pedig március 14–18-a között a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium fogadta vendégül a lelkes matekeseket. Erdélyből az idén Csíkszeredában tartott Erdélyi Magyar Matematikaversenyen válogatták ki a nemzetközi megmérettetésre az évfolyam legjobbjait.

A Báthoryból kilencen ültünk fel nagy örömmel a Székelyföldről érkező nagybuszra, Hatházi Annamária és Szilágyi Jutka tanárnők kíséretében. Estére fáradtan érkeztünk a „napfény városába", s rövid esti séta után már az igazak álmát aludtuk. Másnap az érdekes megnyitó után néhányan úszni indultunk, de lógó orral érkeztünk vissza ebédre, hisz útközben pénztárcánk jelentőset soványodott, s még a víz érintését sem élvezhettük: a villamoson ellenőr akadályozta meg, hogy vígan potyázzunk. E kellemetlen tapasztalatot enyhítette délután a jól megszervezett városnézés, amelynek során kezdtem beleszeretni Szegedbe. S mert másnap verseny, így második este is korán lefeküdtünk.

A versenydolgozatok megírásáról ki elszontyolódva, ki bizakodó örömmel jött ki a gimnáziumból, s páran elsiettünk megcsodálni az addig csak kívülről látott zsinagógát. Az élmény leírhatatlan volt. A szelíd dekorációk gazdagsága, a színek pompás lendülete mély benyomást tett rám. Aznap sikerült eljutnunk úszni is, s a verseny lejártának tudatában teljes felszabadultsággal készültünk a másnapi kirándulásra. Szombaton elvittek a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumba, amely a kommunista időknek állít emléket, majd Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban is jártunk. Itt láthattuk a Feszty-körképet, a 120 méter hosszú, 15 méter magas és 38 méter átmérőjű kört formázó panorámaképet, amely hatásosan idézi fel a 9. századi honfoglalásnak néhány elképzelt eseményét. Sajnos az NMMV ezzel az emlékezetes nappal véget ért, s már csak a másnap délelőtti eredményhirdetés maradt hátra. Több dicséretet, és egy első díjat is hozott haza a báthorys csapatunk, így elégedetten, s kissé fáradtan utaztunk haza.

Ugyanilyen eseménydús volt az Országos Magyar Olimpia (hivatalos nevén a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny), ehhez tavaly Besztercére, idén Nagyváradra kellett utaznunk. Ha a helyi, majd megyei szakaszra nem is tanultunk sokat, az országos versenyre készülve sokat dolgoztunk, hiszen az elmúlt évekhez viszonyítva jelentősen több anyagból kellett készülni.

Április 10-én reggel indultunk Nagyváradra Albert Tibor tanár úr kíséretében, s ott nagy szeretettel fogadtak minket az Ady Endre Líceumban. A Magyar Olimpiára vegyesebb csapat indult, mint a matekversenyre, a Kolozs megyei csoportban apáczaisok, báthorysok, zenelicisek is voltak, s jöttek Désről, meg más Kolozs megyei iskolákból is versenyzők. A kedd délutáni megnyitó után szétszéledtünk, s örömmel köszöntöttük rég, esetleg a tavalyi olimpia óta nem látott jó barátainkat. Másnap délelőtt megírtuk a versenydolgozatokat. A résztvevők többsége felháborodott az idén bevezetett újítás miatt, miszerint 3 óra munkaidő alatt ezúttal nem kettő, hanem három tételt kell kidolgoznunk. E kényelmetlenség viszont nem bélyegezte meg hangulatunkat sokáig, rövidesen örömmel meséltük egymásnak kreatív ötleteinket, amelyeket a rendelkezésünkre álló 3 óra alatt papírra vetettünk. Később megismerkedtünk a várossal, fagyiztunk, s élveztük a nap (talán túl hamar) forrón tűző sugarait. Csütörtökön kirándulni mentünk Nagyszalontára és a Medve-barlanghoz, ahol ámulva néztük a teremtő miniatűr, meg hatalmas alkotásait, a természet ember által nem ismert türelmességének csodáit: a sztalagmiteket és sztalagtitokat. Este néhányunknak sikerült eljutnunk a magyarországi neves, fiatal zongoraművész, Bogányi Gergely koncertjére is. Pénteken szervezett városnézésen vettünk részt, amikor történelmi és művészeti szempontból is megfigyelhettük Nagyváradot. Érdekes élmény volt, amikor a Kolozs megyei csapattal betértünk a zsinagógába, hiszen belső tere meglepően hasonlított a szegedi zsinagógához. A szent hajlékba léptve szomorú valóság tárult szemem elé: a könnyed színekkel díszített, szimmetrikus felosztású, monumentális épület a romlás útján halad, vandál kezek megrongálták. Szomorkás kedvem oldódott, amint a délutáni díjkiosztáson a kolozsváriak eredményes munkáját értékelték: többen az első 10 díjazott közé kerültünk, s így az esti hazaindulásig hátralévő idő jó hangulatban telt.

Mindkét versenyről szép emlékekkel tértem haza, s remélem, ezután is lehetőségem lesz ilyen rendezvényeken részt venni. Matekezéssel és olvasással nemcsak új barátokra tehetek szert, hanem új dimenziókkal ismerkedhetem, vagy csak egyszerűen az irodalomban fedezhetem fel a matematikát, s a matematikában az irodalom kreativitását.

Nemrég hajnali 6 órakor háromtagú csapatunk (Kalló-Jankucz Anna, Szenkovits Annamária, Vekov Imre), tanárnőnkkel, Váradi Évával együtt útnak indult Sárospatakra, a Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség... című honfoglaláskori tárgyú történelemverseny Kárpát-medencei döntőjére. Ezáltal nemcsak egy egyszerű verseny kezdődött el, hanem egy valódi időutazás is a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium szervezésében. Ahhoz, hogy ide eljusson, a csapatnak (eredeti felállásban Szenkovits Annamária helyett Szeredai Norbert) először az elő-, illetve a középdöntőn kellett továbbjutnia, ami sikerült is. Az elődöntőn főként tárgyi tudásunkra és kreativitásunkra voltak kíváncsiak. A döntőn viszont a csapatoknak egy színdarabot kellett előadniuk, verseket, festményeket elemezniük, honfoglaló vezéreink képeit felismerniük, korabeli források szerzőit azonosítaniuk, illetve különböző kérdésekre válaszolniuk.

Második nap a közeli Berzsenybe látogattunk. A faluról tudni kell, hogy tulajdonképpen egy történelmi emlékpark, amit a honfoglaláskori leletek alapján építettek fel korhűen. Van ott sámánkunyhó, szertartási oltár, életfa, hagyományos kézműves műhelyek, mangalicatenyészet, jurták, és, nagy meglepetésünkre, még valódi ősmagyarokat is láttunk... azaz olyan embereket (főként hivatásos történészeket), akik, mobiltelefonjuktól eltekintve, őseinkhez hasonlóan töltik szabadidejüket Berzsenyben. Tudnak íjazni, lovagolni, sőt, a kettőt egyszerre, amiből izgalmas bemutatót láthattunk, sőt ki is próbálhattuk, természetesen csak külön-külön a kettőt. Nem tudjuk nem megemlíteni, hogy csapatunkat – beleértve a tanárnőt is – külön megdicsérték kitartása és bátorsága miatt.

A közös, jurtabeli ebéd után eszünkbe juttatták, hogy még hátra van egy versenyszám, amelynek során a falu különböző pontjain gyakorlati feladatok vártak bennünket. Miután két rögtönzött sírhelyet rendeztünk be régészeti leletekkel, megvizsgáltuk az utunkba álló lovasok ruháit és fegyvereit, illetve kiszűrtük a korhoz nem illő ruhadarabokat, a kézműves kunyhókba látogattunk, ahol különböző szerszámokat kellett felismernünk. Közben kérdéseket tehettünk fel a mestereknek, akik szívesen elárulták a legapróbb szakmai titkokat is.

A verseny délután ért véget, majd következett az eredményhirdetés, ahol csapatunkat második díjjal jutalmazták, amivel nagyjából mind meg is voltunk elégedve.

A napot záró közös szalonnasütésről sajnos lemaradtunk, mert haza kellett indulnunk.

A Brassai Sámuel Elméleti Líceumnak hagyománya a május végi, június eleji – a nagy polihisztor emlékét őrző – Brassai-hét megszervezése. Szintén bevett szokás, hogy az ünnepségek végén iskolánk kirándulást szervez Torockószentgyörgyre, Brassai Sámuel szülőházához. Ez így történt idén is. Június 2-án szombaton reggel 8 órakor a suli elől egy kisebb busszal, valamint egy mikrobusszal és egy 55 fős „legénységgel" viszonylag borongós, esős időben indultunk útnak Torockó felé. Az V-VIII. osztályosok nagy része ült a buszokon. Arról most inkább nem beszélek, hogy Torda után milyen útszakaszon mentünk tovább, de a lényeg, hogy végre megérkeztünk Torockószentgyörgyre. Itt, egyedüli tizedikesként az a megtiszteltetés ért, hogy személyesen helyezhettem el a koszorút az egybegyűltek társaságában a Brassai Sámuel szülőházán lévő emléktáblára, egy perces csenddel tisztelegve iskolánk névadója előtt. A valódi kalandok sorozatára még várni kellett.

Miután elfogyasztottuk „villásreggelinket" Torockószentgyörgyön, minden diák kapott egy-egy kis térképet, amelyen bejelölték az útirányt a hatalmas Székelykő megmászásához. Sajnos az időjárás nem tartott velünk, esőre, viharra kellett számítanunk. Ennek ellenére a „hős" brassais diákokat semmi sem akadályozta meg céljuk elérésében. Nem törődve az esővel, nekivágtunk az erdős, sziklás „fekvő óriás" megmászásának. Felhőkben mászkálva értünk fel az 1100 m magas tetőre, ahol viszont csodás kilátásban volt részünk. Vajon hányszor látta e gyönyörű tájat Brassai Sámuel gyermekkorában? Az volt az érzésünk, hogy repülőn ülünk, és onnan tekintünk le Torockószentgyörgyre, Torockóra, a várromokra. A neheze csak ezután következett, hiszen felmászni jóval könnyebb volt, mint leereszkedni a hegytetőről. Az eső mellett a legnagyobb „ellenségünk" a sár volt. Mindenki nagyon élvezte, kiváltképpen a leérkezés utáni állapotokat. Csepegtünk a sártól, a víztől, és a buszba addig nem engedtek fel, amíg a közeli patakban meg nem mosakodtunk... Tizenkét órai kalandos út után este 8 órakor Kolozsváron az iskola előtt „landoltunk".

A Csoma-kiállítás, ahogyan képzőművészeink nevezik a kovásznai Képtárban a Körösi Csoma Sándor Napok alkalmával megrendezett tárlatot, az évek folyamán fogalommá nőtte ki magát. Az évente megismétlődő esemény néhány hétre Kárpát-medencei képzőművészeti központtá avatja a székely kisvárost. A Gazda József ötlete nyomán indult, és közreműködésével megvalósult tematikus kiállítás sorozat idén a Jelek jegyében született, s élénk visszhangra talált a művészek körében. Nem véletlenül, hiszen amint szervezője fogalmazott: jelek nélkül „nincs ember, nincsenek kultúrák, és nincs művészet sem".

Jelek az időben, a történelemben, a hitben, az utak mentén – mindezt egyediesített formában, személyes jelekkel dúsítva nyújtotta az a hetvenhárom képzőművész, festők, grafikusok, szobrászok, textilesek, fotósok, akik a kiállítás katalógusának tanúsága szerint alkotásaikkal az ötletgazda elképzeléseit idén is valóra váltották. Kolozsvárról Forró Ágnes, Gally Katalin, Gedeon Zoltán, Kocsis Ildikó, Orbán István, Székely Géza, Tomos Tünde, Tompos Opra Ágota, valamint az ehhez az alkotói körhöz tartozó Sipos László és Suba László vett részt az április 19-én megnyílt tárlaton. A rendezvény idei tiszteletbeli meghívottja Feszt László volt, aki tíz munkával szerepelt a kiállításon, s akinek munkásságában a jelek közismerten jelentős szerepet játszanak.

A kiállítás katalógusában az előszót jegyző Deák Ferenc összegzi a jeleknek a képzőművészetben játszott szerepét.

Jelek
Az ember az anonim névtelenségből kilépve jelek sokszínűségét és strukturált világát építi fel. Az első emberpár keresztény mítosza is a paradicsomi fa jó és rossz jelentését állítja egymás mellé, amely egymás nélkül nem nyerne önmaga tárgyi objektumán túlmutató jelentést. Így a jelek nem önmagukban és véletlenszerűségükben, hanem az idő medrében hordoznak folytonosan építkező értelmet és viszonyítási pontokat.

A kiállítás magán mitológiákat mutat be, melyekben egy képzőművész csoport mitológiai képeskönyveként a megidézett történetek egymás tükörképeit tárják elénk. Kollektív emlékképeink előhívásával látjuk, hogy milyen kulturális lenyomatokat őrizünk magunkban. A keresztény motívmukör mellett az ősi, pogány hitvilág képei lépnek az emlékezés előszobájába, erősítve „az őssejtig vagyok minden ős" József Attila-i gondolatot.

Az alkotó ember a megfogalmazás mikéntjével lép be a jelek újra és újat mondó világába. A mítoszok általános érvényű kinyilatkoztatásai helyett a művész egyéni útkeresését, műfaji formavilágát, játékos önértelmezését ismerjük fel.

Feszt László kollográfia technikával készült grafikái gyakran egy motívumnak sokszorosított variánsaival fejezik ki a belső feszültséget. A felület tagoltsága erős határvonalakat jelöl ki, amelyek a kép síkjának jelölése mellett átléphető küszöböt jelentenek a múltból felhozott kincs egyszerű eleme és a szilárd szerkezet feszültsége között. Spirálisan befele gyűrűző körök visznek közelebb egy transzcendens szférához, amelyet ugyanakkor az alkotó és néző közös kultúrkör mezsgyéjén léphet át.

A befogadás határából, akár a falu széléről, egyszerű deszkából tákolt fakereszt tekint ránk, amelyet keretként a tövis imitáció határol körül. Innen tekintve a többi alkotó kiállított alkotásain megjelenő bibliai motívumok sorsszimbólumaihoz egy személyesebb viszonyítási pontot nyerünk. A kereszt-ábrázolások hol a kinyilatkoztatás explicit erejével, hol a képzelet átmeneti rejtelmeiben, a látszólag véletlenszerűen egymáshoz rendelt vonalak esendőségében mutatkoznak meg.

A tárlat tovább építi a viszonyítási pontokat. A Feszt képen megidézett Miro motívumok stilizáltsága is jelzi a másikban való önmagam hasonlóságának felismerését (In Memoriam Miro). Több alkotás műfaji és formai megformáltsága rámutat a tanár és diák közös gondolkozására. A Feszt-grafikák a nyugati modernség kifejezési módjait a saját egyéni és közösségi múltjának személyesen megélt képein közvetíti diákjai és a néző felé.

A megidézett Jel-képek tartalmi hasonlóságok sokszínűségét mutatják. A művek egy mélyebb kapcsolatot teremtenek a posztmodern ember felszínessé váló élettere és egy mélyben rejlő szakrális értékszféra között.

Ha a szavak jelentése nem változna, nem bővülne, hanem egyszer s mindenkorra meg volna határozva, a nyelvnek minden új jelenségre egészen új szavakat kellene kitalálni, a szókincset áttekinthetetlenül nagy terjedelművé, a nyelvet megérthetetlenné, megtanulhatatlanná tenné. Szerencsére nincsen ez így. A nyelv sokkal gazdaságosabban bővül. Az új fogalmak egy igen nagy részét nem új szavakkal nevezzük meg, hanem a már meglévő nyelvi eszközök használati körének tágításával, használati szabályainak módosításával érjük el.

Eleinte az effajta jelentésmódosulás természetesen nem nyeri el mindenkinek a tetszését. Egy ideig még érezni az ilyen szón az újszerűség szokatlanságát. Később a szó az új jelentéssel is belesimul szókincsünkbe. Hadd szemléltessük mindezt a sajtónyelv két divatos szavának, a nyitottságnak és kötődésnek a példájával.

A nyitott és nyílt melléknév között egészen a közelmúltig az volt a különbség, hogy a nyitott-at konkrétabb, a nyílt-at pedig elvontabb jelentésekben alkalmaztuk. Eszerint beszéltünk nyitott ajtóról és nyílt tekintetről. Ez a különbség azonban csak nagy általánosságban érvényesült, hiszen volt azért nyitott kérdés (= el nem dőlt kérdés), illetőleg nyílt törés (= olyan csonttörés, amelyben a törött csont az izomzatot és a bőrt is átszakította) állandó szókapcsolatunk is.

A mai közéleti nyelvhasználatunkban a nyitott változat szemlátomást terjeszkedik a nyílt rovására. Egy ünnepi szónok a rádióban nyitott szívvel fordult hallgatói felé. A sportrovatok hasábjain is nyitott versenyekről olvashatunk. A nyitott, nyitottság szavaknak új, átvitt jelentése alakult ki az efféle közlésekben: „A jó vezető nyitott minden pozitív kezdeményezés iránt." Továbbá: „A nyitottság megkönnyítette a dolgunkat." Itt már nem is annyira nyitottság-ról (őszinteségről), mint inkább fogékonyságról, az új, illetve a bonyolultabb jelenségekkel szembeni érzékenység-ről, megértés-ről, gondolkodás- és cselekvésbeli rugalmasság-ról van szó.

A kötődik ige is régebben jobbára csak a kissé népies stílusban fordult elő, mégpedig ’ingerkedik, évődik, kötekedik’ jelentésben. Kötődni tehát legfeljebb valakivel lehetett: „Szívesen kötődött a lányokkal."

Az újabb irodalom- és műkritikai szóhasználatban a kötődik egészen más értelemben, megváltozott jelentésben, megváltozott nyelvtani vonzattal és hangulati értékben használatos. Aki például erősen kötődik a barátaihoz, a szülőföldjéhez, valamilyen elgondoláshoz, eszméhez, az ragaszkodik, erős szálakkal kapcsolódik hozzájuk. Vagyis kötődni nem valakivel, hanem valakihez, sőt inkább valamihez szoktunk.

Ezek a jelentésmódosulások nem hibáztathatók, hiszen általuk némiképp még gazdagodott is nyelvünk. Mivel azonban a kötődés és nyitottság lépten-nyomon hangoztatott divatszóvá súlytalanodott, kedvükért ne hagyjuk veszendőbe menni a hasonló értelmű kifejezéseinket.

Wagner Péter építész, műépítész, ahogyan azt mi Erdélyben mondjuk, és Budapesten él.

A Wagner név azonban egyáltalán nem ismeretlen az erdélyi művészet berkeiben. Édesapja, Wagner Artúr, a két világháború közötti időszakban az egyik legjelentősebb magyarországi biztosítótársaság erdélyi képviselőjeként került Kolozsvárra, ahol rövid időn belül kiváló kapcsolatokat alakított ki az akkor fiatal, útkereső vagy már befutott művészek gárdájával. Bejáratos volt a Brassai utcai Szolnay–Szervátiusz-műterembe is, ahol rendre megismerte a korszak meghatározó kolozsvári és erdélyi művészegyéniségeit: Szolnay Sándort, Szervátiusz Jenőt, Gy. Szabó Bélát, Fülöp Antal Andort, Tasso Marchinit és másokat. Vásárolt munkáikból, eladásokat közvetített, kölcsönt adott szorult helyzetekből történő kilábalásukhoz, támogatta munkájukat – védőangyaluk volt. Mindezek mellett pedig mecénása is az akkor Kolozsváron borzasztó anyagi nehézségek közepette alig döcögő Szolnay-féle festőiskolának.

Az akkoriban éppen Szolnaynál tanuló fiatal magyarfenesi tehetségnek, Balázs Péternek, Kós Károly felfedezettjének a visszaemlékezéséből tudjuk, hogy az iskola bevételei a kiadásoknak még a felét sem fedezték. „Még szerencse – idézte elő emlékezetéből később Balázs Péter –, hogy Wagner Artúr, az egyik tehetősebb régi cimborája és hozzáértő mecénása az iskola süllyedő szekerét többször is kiemelte az adósság mocsarából. A képgyűjtéssel is foglalkozó régi jóbarát szívesen fizetett. Egy alkalommal Szolnay olyan pompás arcképet festett róla, hogy még tetemes valutát is kínált később érte egy külföldi képkereskedő."

Wagner Artúrt a történelem később elsodorta tájainkról, de budapesti lakásának falait az erdélyi művészbarátok képei élete végéig ékesítették. Ezek között a képek között nőtt fel fia, Wagner Péter, ezek alatt a képek alatt vált építésszé, s édesapja emlékei mellett ezekből szívta magába azt az Erdély-szeretetet, amely aztán az 1970-es években arra sarkallta, hogy Erdéllyel közelebbről is megismerkedjen.

Szék népi építészeti látványosságai annyira lenyűgözték a fiatal építészt, hogy minden erejével nekilátott a munkának: épületeket fotózott, alaprajzokat készített, grafikák sorozatában örökítette meg a látványt. Ezek a primér benyomások érlelődtek később színes linóleummetszetekké, csodálatos grafikák sorozatává, a sorozatokból pedig néhány évvel ezelőtt Budapesten és Erdélyben egyaránt nagy sikert aratott album és kiállítások sorozata született.

Az erdélyi magyar népi építészet mellett Wagner Péter figyelmét az erdélyi szász építészet is felkeltette. Már a hetvenes években elindult, s felkereste a Szászok Földjén épült erődtemplomokat és városokat, amelyek hatalmas élményt jelentettek számára. A kolozsvári Reményik Sándor Galériában most bemutatott Wagner-grafikáknak mintegy fele készült a hetvenes években, a többi pedig 1998 nyarán. Ezeken a lapokon a művész – teljes mértékben érthető féltés által vezérelve – elsősorban a szász városok és erődtemplomok megörökítésére törekedett, de figyelmét nem kerülték el olyan részletek sem, amelyek az ugyancsak most prezentált album (Wagner Péter: Siebenbürgen. A Szászok Földje – Ţara Saşilor – The Saxon Land. 50 Handzeichnungen – Rajz – Desene – Drawings. 1970–1998. Europrint Kiadó, Nagyvárad, 2007.) forgatása során kialakult összképet árnyalják, kiteljesítik.

Wagner Péter másképpen lát. Mert másképpen lát a grafikus, akit a fehér és fekete játéka űz, másképpen a szobrász, aki főképpen formákban gondolkodik, és teljesen másképpen az építész, aki mindig a szerkezetre összpontosít. Igen, Wagner Péter építész szemmel nézi a világot, s benne az erdélyi szász építészetet is. Rokonlelke ő Juliana Fabritius Dancunak, aki ugyanezt a világot járta be és örökítette meg grafikák és akvarellek sorozatában, és akinek 75 munkája nagyjából ugyanabban az időszakban született és állt össze szintén díszes és értékes albummá (Juliana Fabritius Dancu: Sächsische Kirchenburgen in Siebenbürgen. Zeitschrift Transilvania, Hermannstadt [Nagyszeben], 1983.)

Bevallott szándéka szerint albumának lapjain Wagner Péter „az idő hatalmával" próbált harcba szállni. Annak az időnek a hatalmával, amely „egy évszázadok alatt forrásból folyóvá erősödő kultúrát egy-két emberöltő alatt erecskévé apaszt, hogy aztán eltűnjön a száraz föld repedéseiben". A művész szerint a mi dolgunk ezután az, hogy ennek a kultúrának a történetét ne engedjük soha elfeledni.

Ennek érdekében Wagner Péter megtette mindazt, ami a hatalmában állott. Köszönet illeti érte.

Visky András Júlia című darabja is szerepel idén a New York-i Nemzetközi Fringe Fesztivál (The New York International Fringe Festival – FringeNYC) hivatalos programjában, tudtuk meg a szerzőtől, aki a napokban tért haza a Pécsi Országos Színházi Találkozóról (POSZT). A találkozó keretében a kolozsvári Állami Magyar Színház június 10-én és 11-én Visky András Hosszú péntek című előadásával vendégszerepelt, Tompa Gábor rendezésében, amelyet mind a közönség, mind a szakma nagy elismeréssel fogadott. Az előadáshoz kapcsolódó szakmai beszélgetésen többek között Karsai György egyetemi tanár kijelentette: az előadás az egyik legnagyobb élmény volt számára az idei fesztiválon, mindenféle részletében, a szöveg, a mozgás, a zene, a díszlet és a jelmez szempontjából egyaránt.

A rockfordi New American Theatre-ben, a SummerNite produkciójaként Christopher Markle rendezésében 2006-ban bemutatott Júliát (Melissa Kapp-Howkins megszemélyesítésében) átvette a chicagói Theatre Y, amely a saját produkciójaként fogja műsoron tartani az előadást, ők pályázták meg a fesztiválon való részvételt, amely pozitív elbírálásban részesült. Ez alkalommal a darab július folyamán könyvalakban is megjelenik angol nyelven, a rendező, Christopher Markle elő-, illetve Ruxandra Cesereanu utószavával, aki történetileg elhelyezi a művet, illetve jegyzetekkel látja el. Minthogy augusztus 15-én lesz Visky Tanítványok c. darabjának chicagói bemutatója, ahol jelen lesz a szerző is, így részt vehet majd a New York-i fesztiválon szereplő művének egyik előadásán, valamint az ez alkalommal tartott – közönségtalálkozóval egybekötött – könyvbemutatón.

Szintén újdonságnak számít, hogy a Szegedi Nemzeti Színházban a következő évadban bemutatásra kerül Visky András Alkoholisták című drámája. A Katona József produkciós pályázat keretében színrevivendő darabot Horváth Péter rendezi. – Ez egy talált történet. Olvastam valahol egy interjút egy nőről, aki alkoholista, mellette egy férjjel, aki soha nem hagyta el, noha mind a négy gyerekének más és más az apja. Elkezdtem gondolkodni ezen a történeten, és rájöttem, hogy a férj, akiről azt mondják, hogy szellemi fogyatékos, tulajdonképpen egy angyal, aki azért van mellette, hogy életben tartsa a nőt, hogy ne kallódjon el, ugyanis rendkívül tehetséges. Tulajdonképpen Wim Wendersnek ajánlom ezt a darabot, amelyet a Berlin felett az ég című filmje ihletett. Egyfajta misztériumjátéknak tekintem az Alkoholistákat, és izgatottan várom, hogy mi lesz belőle – mondta Visky András.

A New York-i Nemzetközi Fringe Fesztivál Észak-Amerika legnagyobb összművészeti fesztiválja, több mint 200 társulat, illetve színház részvételével a világ minden tájáról. A rendezvénysorozat tizenhat napon át tart, ez alatt az idő alatt mintegy 1300 előadást láthat a közönség. A FringeNYC történetében egyébként először szerepel magyar darab a programban.

A hatodik Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) összesített adatai szerint nem kevesebb mint ötvenötezer „filmfaló" fordult meg a kolozsvári és a nagyszebeni fesztiválon. Egy kisebb város lakosságát kitennék azok, akik a fesztivál tíz napja alatt a mozitermek és a kísérőrendezvények kínálta élményeket részesítették előnyben. 111 nagyjátékfilm, 49 rövidfilm 39 országból, 55 000 néző – az idei TIFF legfontosabb számadatai. Az érdeklődés megérdemelt volt, hiszen a TIFF által kínált filmek a legrangosabb nemzetközi fesztiválokon bemutatott produkciók, világpremierek, illetve a filmtörténet óriásai voltak. Köztudott, hogy egyenesen Cannes-ból érkezett a TIFF-re az Aranypálmás Cristi Mungiu-film, a 4 hónap, 3 hét és 2 nap – a kolozsvári és nagyszebeni mozik is zsúfolásig teltek a film vetítésekor, és percekig ünnepelték a rendezőt és csapatát. Ugyanilyen népszerű volt a másik román alkotás, amelyet jegyeztek Cannesban, a tragikus körülmények között fiatalon elhunyt Cristian Nemescu befejezetlen alkotása, a California Dreamin’, az Un Certain regard kategória nyertese.

Három bemutató is volt a 2007-es TIFF-en: a Restul e tăcere (Nae Caranfil rendezésében), a Puffball (rendezte Nicolas Roeg) és Oliver Parker I Really Hate My Job c. filmje, de hasonló érdeklődésre tartott számot a 20 éve készített klasszikus, a Moromeţii, amelyet a rendező Stere Gulea és a stáb jelenlétében vetítettek.

Világhírű sztárok voltak a TIFF vendégei Kolozsváron és Nagyszebenben egyaránt: Franco Nero és Armand Assante, de nem hiányoztak a román filmkészítés nagyjai sem: Irina Petrescu és Ioana Bulca.

A minőségi zenét kedvelők sem csalódtak, Nagyszebent a Fanfara Ciocârlia ritmusai és a makedón Esma Redzepova hangja töltötték be, Kolozsváron Rona Hartner koncertje zárta a fesztivált.

A 2007-es Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál 500 hazai és külföldi filmszakembert gyűjtött egybe az öt kolozsvári (42 000 néző), illetve három nagyszebeni (13 000 néző) színhelyen.

A sztárzenekarokhoz hasonlóan a De Facto is három évig váratta rajongóit egy új dalgyűjteménnyel. Nos, ha kvintett sztárcsapatnak (még) nem is nevezhető, mindenképpen a magyar gótikus/dark mezőny élvonalába tartozik. Legalábbis az első két lemeze alapján. Ám új dalaival némi merészséggel irányt váltott. Persze nem kell hajtűkanyarra gondolni, de tény, hogy az előző lemezek sötét fémes hangulatához képest lájtosabb, poposabb lett a Karizma. (Talán mert elfáradt a gitáros karizma?) Persze nem annyira, hogy a kereskedelmi rádiók toplistájára kerüljön, de – remélhetőleg – nem is annyira, hogy elveszítse rajongótáborának egy részét.

Kiváló lendületet ad a lemeznek a dallamos refrénű, szájgitárral fűszerezett Angyalszív, az első klipnóta. A folytatás hasonlóan húzós, de a Malaszt-ban a gitár már nem riffel vastagon, hanem fülbemászó melódiával egészíti ki az éneket. A Violettben már teljesen nyilvánvaló, hogy a billentyű előtérbe került, a gitár pedig riffelés helyett inkább érdekes szólókat vagy inkább dallamokat játszik. Már-már egybefolynak a dalok, ám a Szentháromságra lehetetlen nem odafigyelni. Szerintem ez a lemez leghúzósabb nótája.

Az Ölelésben úgy kezdődik, mint egy U2 szám. A popos, könnyed hangvételre aztán alaposan rácáfol a közel kilenc perces Mikor minden hófehér. Kapásból a Marillion jut eszembe róla, de lehet csak azért, mert a De Facto, a patinás brit prog.rock banda vendégeként lépett színpadra néhány nappal ezelőtt. Ez azért nem semmi! És már jön is egy újabb kedvenc-jelölt, a gitárcentrikus Fény kell. Nem egy könnyen emészthető darab a Hozsánna sem a maga hét percével, a Szárnyak és karmok ellenben újból felszabadultan pörög. A Valahol kissé elnyújtott, de szépen lezárja a legfrisebb Da Facto korongot.

Tény, hogy a Karizma első hallásra meglehetősen egybefolyt, az énekdallamai kissé egysíkúaknak tűntek. Harmadik-negyedik nekifutásra ellenben szépen előbújnak az erényei, és mintha a közepétől egyre fajsúlyosabb lenne. Szóval igenis van karizmája. Erről remélhetőleg a kolozsvári dobossal (Hary Attila) felvértezett De Facto élőben is meggyőzi majd erdélyi rajongóit Szejkefürdőn, július varázslatosnak igérkező első szombat estéjén.

Tunyogi Pétert, azaz Tunyót sokan a P Mobil hangjaként ismerik, hiszen a zenekar első négy lemezén ő énekelt. 1997-től a nevét viselő együttessel játszotta tovább a húzós hard rockot. A TRB után új társakkal, az Új Tunyogi Band frontembereként készül a VI. Székelyföldi Rockmaratonra.

– Ezzel a koncerttel – ha jól emlékszem – egy régebbi adósságodat törleszted...

– Valóban már készültünk hozzátok, de akkor egészségügyi okokból végül nem mehettem. Gerincműtét miatt egy évig nem tudtam zenélni. Hála a Jóistennek most végre ott lehetek a székelyudvarhelyi, erdélyi magyarok között.

– Az akkori T.R.B. után most kik a társaid az Új Tunyogi Bandben?

– A Korálból Fisher László a gitáros és Kékesi Bajnok László, régi P. Mobilos zenésztársam a basszusgitáros. Mondják, hogy mi már olyanok vagyunk, mint a Stonesból Keith Richard meg Jagger. Hátul van két új ember akik már a fiatalabb generációhoz tartoznak, Bazsó József dobos és Szabó Péter billentyűs.

– Mennyire figyeltétek egymást akkoriban Fisher Lacival?

– Mi jóval keményebb zenét játszottunk, mint a Korál, amiben egyedül ő képviselte a keményebb vonalat. Pont azért jött hozzám, mert mindig is a hard rock híve volt.

– A tunyo.atw.hu honlapodról kiderül, hogy a legújabb lemez, amin énekelsz egy bizonyos Pardon nevű zenekaré. Ez azt jelenti, hogy két együttesben énekelsz?