1996. augusztus 8.
(VIII. évfolyam, 187. szám)
Tegnapi lapszámunkban kifejeztük enyhe kételyünket a Demokratikus Konvenció vezetôinek rendelésére készült közvélemény-kutatással kapcsolatban, hogy az RMDSZ-nek odasaccoltak 5,8 százalékot, de elnökjelöltjét kifelejtették a politikai mezônybôl. Mert az hihetetlen, hogy ha a mintában kellô arányban szerepel magyar nemzetiségû honpolgár, akkor az RMDSZ-re voksolóknak legalább fele ne tudna valamit Frunda György jelölésérôl és legalább negyede ne szavazna rá. Akkor pedig legalább a 2 százalékos Adrian Pãunescu közelében lenne a helye...
Így azt hihetjük, hogy a szociológusok adatgyûjtôi nem loholták ki magukat Erdélyben a minta magyar összetevôinek keresésében, hanem valamely elefántcsonttoronyban kiötölték, hogy az RMDSZ-nek kábé milyen léptékû népszerûségcsökkenését hiszi el az átlagnép, milyen mértékben morzsolódik választótestületének tábora a közömbösség és a kivándorlás eróziójától stb. Így jön ki, hogy a 7,2 százaléknyi lakosság csak 5,8 százaléknyi szavazatot fog produkálni.
Az elôrejelzés igazságtartalma persze attól is függ, mennyire leszünk hajlamosak a helyhatósági választások idején tanúsított ostobaságra!
De nem csak mi kételkedünk a felmérôk tudományos jóhiszemûségében. A Romániai Demokratikus Konvencióban több kisebb párt, fôleg a híres ügyvéd, Niculae Cerveni által vezetett DK-Nemzeti Liberális Párt érdekeit sértve látja a felmérésre alapozott rangsorban. A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt és a Nemzeti Liberális Párt nem is titkolja szándékát, hogy a népszerûségi mutató alapján akarják eldönteni a parlamenti listák befutó helyeinek odaítélését a konvenciót alkotó pártok embereinek. Ezek szerint a konvenciónak jutó parlamenti mandátumok 54,8 százalékát a parasztpártosok, 20,6 százalékát a Quintus-féle liberálisok kapnák, míg a DK-NLP-nek csak 1,6 százalék jutna. Cerveniék megkérdôjelezik a parasztpárt elsöprô túlsúlyát, valamint a sokszoros szakadáson átesett liberálisok népszerûségének hirtelen felívelését, és azt gyanítják, hogy a felmérés megrendelôi a kívánt eredményt megsúgták a szociológusoknak.
Mivel nem babra megy a játék, félô, hogy az ellenzéki egységgel kapcsolatos szép illúziók az ôszi választáskor sem jutnak érvényre. (n. á.)
A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt Vezetô, Egyeztetô és Ellenôrzô Irodája kedden semmisnek nyilvánította Kolozs megyei szervezetének döntését, amelynek értelmében a párt két tagjának, a rágalmazással és bujtogatással vádolt Bogdan Cerghizannak és Victor Mariannak 18 hónapra felfüggesztették párttagságát. Az országos vezetés részérôl - magával Ion Diaconescu országos elnökkel az élen - külön bizottság érkezik majd az eset kivizsgálására Kolozsvárra. Alexandru Fãrcas,, a KDNPP kolozsvári szervezetének elnöke a Medifaxnak nyilatkozva jogosnak ítélte a Kolozs megyei szervezet döntését, de indokolatlanul hosszúnak tartja a felfüggesztés idôszakát. Véleménye szerint az országos vezetôség is minden bizonnyal ezért döntött a helyi szervezet határozatának hatálytalanítása mellett, amelyet illetôen Fãrcas,nak nem volt ellenvetése.
A külügyminisztérium szóvivôje szokásos szerdai sajtóértekezletén elôre elkészített állásfoglalásban szögezte le, hogy Bukarest "érdeklôdéssel" vett tudomást az amerikai külügyi szóvivônek a budapesti magyar-magyar csúcstalálkozóval kapcsolatos nyilatkozatáról.
Az amerikai álláspont megerôsíti az Egyesült Államok ragaszkodását a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogai terén általánosan érvényes normákhoz, és ugyanakkor helytelenít minden olyan irányzatot, amely etnikai alapú területi autonómiát vagy bármiféle formában szeparatizmust hirdet - emlékeztetett Sorin Ducaru külügyi szóvivô, majd leszögezte: "A román külügyminisztérium úgy értékeli, hogy az amerikai külügyminisztérium e nyilatkozata egybehangzik országunk e téren vallott álláspontjával, és ebbôl az alkalomból is megerôsíti Románia abbeli szilárd eltökéltségét, hogy a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jogait a nemzetközi közösség által elfogadott legmagasabb normának megfelelôen mozdítsa elô".
A Vocea României, a kormány által alapított napilap és több más bukaresti újság is egyébként szerdán vezetô helyen, elsô oldalon közölte a jugoszláv külügyminisztériumnak a magyar-magyar csúcstalálkozó nyilatkozatával kapcsolatos bírálatát.
A Magyar Reformátusok III. Világtalálkozója partiumi rendezvénysorozatának ötödik napján ünnepélyes keretek között került sor az élesdi gyermekotthon felszentelésére, melyet a helybéli református templomban tartott ünnepi istentisztelet vezetett be. Igét hirdetett Czövek Olivér magyarországi lelkipásztor. Az ünnepi alkalom résztvevôit, továbbá a németországi és a hollandiai vendégeket Kajántó Pál helybéli lelkipásztor köszöntötte. Tôkés László püspök üdvözletét Balogh Barnabás missziói elôadó tolmácsolta, majd felelevenítette az élesdi gyermekotthon létrehozásának történetét.
Ezt követôen szóltak az egybegyûltekhez a Johannita Lovagrend, továbbá a hollandiai reformátusok képviselôi, akik adományaikkal és a gyermekotthon ügyének buzgó támogatóiként tûntek ki.
Dr. Gönczy Sadler Annamarie igazgatónô német nyelven köszönte meg a hazai és a külföldi támogatók áldozatos munkáját, mely által egyházkerületünk missziói munkáját egy újabb intézmény segítheti.
Ezután a szerdai ünnepi esemény több mint ötszáz résztvevôje átvonult a gyermekotthonhoz, melynek falán emléktáblát helyeztek el. A szalagátvágással egybekötött ünnepélyes megnyitó hangulatát az élesdi református egyházközség kórusának szolgálata s a helybéli szavalók színvonalas mûsora teljesítette ki.
A Magyar Reformátusok III. Világtalálkozója szerda délután 4 órai kolozsvári fôrendezvényének kezdetét kisebb rendbontási kísérlet zavarta meg néhány pillanatig. A püspökök köszöntése után közvetlenül dulakodás támadt az egyházi vezetôknek a Farkas utcai templomba lépésekor, a bejáratnál. A templomi rendfenntartók egy szôke, szemüveges fiatalembert kituszkoltak az épületbôl, aki kétségbeesetten próbált menekülni. Kezét hátracsavarva átvezették a lelkészi hivatalba. Kiderült: az illetô a magyar zászlót akarta a templomi szószék közelében kitûzni, ezért távolították el a szervezôk . Utóbbiak cselekedetüket azzal indokolták, hogy provokátort gyanítottak a fiatalemberben, akit átadtak a kihívott rendôröknek. A rendezôk elmondták: "nem akarunk zászlót a templomban, sem politikát". Egy résztvevô megjegyezte a helyszínen, hogy mi történik, ha az illetô nem provokátor, csak egy szerencsétlen magyar, akit sajátjai adnak át a hatóságoknak, mert magyar zászlót mutatott fel? A rendôrség szerda esti szolgálatos tisztjének a segédje a rendbontásért bekísért ifjúról késôbb elmondta, hogy Kiss Csabának hívják, és foglalkozás nélküli kolozsvári lakos. A rendôrök és a hívek többsége helyeselte a rendezôk éberségét és határozottságát. A rendezvény ettôl eltekintve háborítatlanul folytatódott.
Szerdán délután 4 órai kezdettel tartották meg a zsúfolásig megtelt Farkas utcai református templomban a magyar reformátusság közös istentiszteletét, amely a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozójának kolozsvári fôrendezvényeként szerepelt.
Az egyházi méltóságok templomi bevonulását követôen D. Dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke magyarul, románul, németül és angolul köszöntötte az egybegyûlt helyi és külföldi egyházak képviselôit, valamint az állami hatóságok jelen lévô személyiségeit. A Kolozs megyei RMDSZ részérôl jelen volt Buchwald Péter szenátor, Mátis Jenô, Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselôk, Pálffy Károly, a Kolozs megyei RMDSZ alelnöke.
A püspöki köszöntés után dr. Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, és arra szólított fel, hogy három szó - törvény, szeretet, alázat - kísérje életünket. Utána a magyar református egyházkerületek püspökeinek, fô tisztviselôinek üdvözlô beszédei következtek. Dr. Bütösi János püspök, a Magyar Református Világszövetség leköszönô elnöke kihangsúlyozta, hogy szükséges a Magyar Reformátusok Világszövetségének a léte, éppen azért, mert a jelenlegi rendezvényen a Magyarok Világszövetségének egyetlen képviselôje sincs jelen. Rámutatott arra, hogy a Református Magyarok Világszövetségének a Kárpát-medencében fel kell vállalnia a missziói feladatot. Dr. Hegedûs Lóránt püspök, a Magyar Református Egyház Zsinatának az elnöke azért fohászkodott, hogy az erdélyi református szellemiség diadalt arasson. Dr. Kocsis Elemér, a Tiszántúli Egyházkerület püspöke hálával emlékezett a közös múltra. Elmondta, hogy a viharos századok folyamán hit által szüntelenül egymást erôsítettük, a diktatúra nehéz évtizedeiben is sikerült fenntartani a kapcsolatokat. Reméli, hogy az elkövetkezendôkben együtt válaszolunk azokra a kihívásokra, amelyek a magyarságot érik. Takaró Károly tábori püspök az igazság kérdésérôl beszélt. Dr. Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a felvidékiek nevében szólt a gyülekezethez. Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke százharmincezer reformátust képviselve kifejtette, hogy a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozójának egyik célja a feleszmélés. Dr. Vitéz Ferenc, az amerikai Krisztus Egyesült Egyháza Kálvin Egyházkerületének püspöke az Amerikai Egyesült Államokban megalakult református egyházak történetét ismertette röviden. Forró Sándor, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke az elôbbiekhez hozzáfûzte, hogy egyházának sikerült megôriznie függetlenségét. Dr. Mikó Jenô, a Szlovákiai Református Egyház tiszteletbeli püspöke, Soós Mihály, a Nyugat-európai Református Lelkészszolgálat elnöke, Maczi István, az Ausztráliai Református Egyház, Vass Zoltán, a kanadai, Sütô Gyula pedig a dél-amerikai reformátusok képviselôje, Szabó István, a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának elnöke zárták a felszólalások sorozatát.
D. Dr. Csiha Kálmán áldását az 52. dicséret eléneklése követte. Este hét órától a zenekedvelôk még meghallgathatták Kovács László Attila orgonahangversenyét, aki Liszt Ferenc-, Kodály Zoltán-, Hidas Frigyes-mûveket adott elô.
Szerdán Kolozsvár szinte minden református intézményében rendezvények egész serege kapcsolódott még a világtalálkozóhoz. Ezekrôl a 4. oldalunkon számolunk be.
Sajnálatos félreértés okán - és szándékunk ellenére - említette lapunkban egy cikk, miszerint a Szövetség címû RMDSZ-lap már a múlté. (A tévhitnek talán a lap megjelenésének akadozása, az utóbbi idôben többször is elôfordult késés lehetett az oka.) Mindazonáltal az RMDSZ havonta megjelenô kiadványa él - bizonyíték rá legutóbbi júliusi száma is, amelynek központi témája az idei helyhatósági választások eredményeinek, a központi kampánystáb tevékenységének elemzése. De ugyanitt olvasható Vita Zsigmondnak Hídvégi Mikó Imre jelmondata címû tanulmánya, Bardócz Sándornak László Gyula régésszel készített interjúja, illetve Gál Mária írása az RMDSZ és a tagság viszonyának tükrözôdésérôl a kisebbségi sajtóban. A hollandiai kisebbségek helyzetérôl, a multikulturális társadalom problémájáról dr. J. T. van den Berg értekezik. A szövetség életét tükrözni hivatott reflexiókat a korlátozott példányszámban, kizárólag belsô használatra készülô RMDSZ-periodika, az Új Új Ezred élclap írásaiból összeállított "belügyi oldal" teszi teljessé.
"...az erdélyi magyar közélet tisztátalansága, a hozzánk is importált magyarországi pártpolitizálás és kizárólagosság okán sokan, nagyon sokan csalódottságot éreznek." (Tibori Szabó Zoltán: Amíg lehet... ; Szabadság, 1996. VII. 6-i sz.) Sajnos, igaz. Nem csak a jók, sokszor a rossz példák is ragadósak; nemcsak ésszerûen megindokolt, hanem indulatokból, forrófejûségbôl, meggondolatlanságból, kétes egyéni ambíciókból fakadó megnyilvánulásoknak is voltunk és vagyunk tanúi, melyek károsan befolyásolják a közéletet.
1990-ben Kolozsvárra látogatott Kádár János író, a volt Igazság volt munkatársa, aki a '80-as évek elején emigrált Magyarországra. Beszélgetésünk során nem saját sorsára panaszkodott (tudjuk, ott sem fenékig tejföl az élet), hanem a társadalmi viszonyokra, torzsalkodásra, marakodásra, széthúzásra... A frissen megalakult RMDSZ-re hivatkozva derûlátóan fejtegettem, hogy lám, az erdélyi magyarság összetart. "Várjunk csak néhány évet!" - válaszolt kesernyés mosollyal...
Sejteni, hogy a széthúzás, belsô ellentétek elôbb-utóbb kikezdik a szövetséget, nem kellett látnoki adottság, csak tapasztalat, objektív tájékozódási képesség. A nyitás Nyugatra, majd a békés rendszerváltás felkeltette a hangoztatott belsô megbékélés ôszinteségének, egy eléggé szilárd összmagyar összetartásnak a reményét, ami hamarosan foszladozni kezdett; a politikai érettség képzetét kezdték csorbítani az olyan jelenségek, mint Szabó Albert lázító handabandázása a fasizmus sírjából kiszippantott szlogenjeivel, a kevésbé szélsôséges Csurka István rikoltozásai az összhang megzavarására. Még szerencse, hogy e két irányzatnak nincs tömegbázisa, de népesebb a Torgyán József pártja, aki gyalázkodásba átcsapó díszmagyar-populista hôbörgéseivel képeszt el. Lassan megismerkedtünk a társadalmi viszonyok egyéb negatív jelenségeivel is, mint a címkórság, a neodzsentri jellegû urizálás, a szegény erdélyi rokonok lenézése, de társadalmi szempontból bosszantóbbak és károsabbak egyes magyarországi politikusok fellengzôs szónoklatai, teletûzdelve olyan meggondolatlan vagy csak félig átgondolt kijelentésekkel, amelyekkel felhergelik nemcsak a határon kívüli többségi szélsôségeseket, hanem a többségi átlagpolgárokat is, így pl. Für Lajos úr 1992-ben "besegített" a romániai helyhatósági választásokba - a funarióták javára. Ismertek Csurka, Raffay, Torgyán úr "bátor" kijelentései is - nekik nincs mitôl félniük, mint a határokon túli magyar átlagpolgárnak. Mintha nem tudnák, hogy a politikában is sokszor: hallgatni arany. A magyarországi politikusok felelôtlen kijelentéseikkel a szomszédos államok többségi szélsôségesei malmára hajtják a vizet. De lássuk, hogyan is áll a szövetségünk szénája?
Az 1990-es marosvásárhelyi események után szilárdulni látszott a romániai magyarok összetartása, de rövidesen jelentkeztek a széthúzás jelei, melyekben megmutatkozott a magyarországi pártpolitizálás hatása is, nem utolsó-sorban az agyarkodásba átcsapó magyarkodásé: Katona Ádám "nemzetiségi megbízhatatlanságra" hivatkozva kizárta volna a szövetségbôl, s elsôsorban vezetôségébôl nemcsak a volt kommunistákat, baloldali demokratákat, zsidókat, hanem azokat a magyarokat is, akiknek a férjük vagy feleségük más nemzetiségû. Vajon közülük hány magyar idegenedett el emiatt a szövetségtôl, és mekkora részük kapcsolódott be a hatalom által szervezett "Harmónia" csoportosulásba? Mit számít? - teheti fel a kérdést K. Á. - Hisz "csak" 94 413 vegyes házasság létezik Romániában (az 1992-es népszámlálás adatai). Ez azonban a gyerekekkel együtt vagy háromszázezer polgárt tesz ki, s az "elidegenedés" a szövetségtôl megérzôdött az 1996. évi helyhatósági választásokban is - többnyire távolmaradással. Egyesek engesztelhetetlen magatartása megmutatkozott olyan belsô volt disszidensekkel szemben is, mint Király Károly, az olyan személyiségekrôl nem is beszélve, mint Balogh Edgár.
Törést jelentett az összetartásban a Kiss Kálmán által szervezett (egyéni ambíciók vagy más "indíttatások"?) Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt. Nem volt várható, hogy a szövetség annyira homogén legyen, hogy minden tagja ugyanazt az ideológiát, ugyanazt a világnézetet vallja, így természetesnek tûnik a platformok, frakciók szervezése. A baj nem maguk a platformok létezése, hanem az, hogy azok csak az "elitszinten" ténykednek, és mélyülni látszó ûr alakult ki az elit és az egyszerû tagok (a plebs) között, akiket meg sem kérdeztek, melyikkel szimpatizál, s nem készült semmi felmérés, melyiknek mekkora a tömegbázisa, ami egyike kellene hogy legyen a jelöltek számaránya meghatározása kritériumának a parlamenti választásokra. A jelölésekre számos javaslatot olvashattunk a sajtóban (kritériumok, módszerek), megjelent az SZKT határozata is erre, de ebbôl, s a többségiek pártjai kritériumaiból is hiányzik valami: a jelöltek intelligenciatesztje (az IQ 100-on, s lehetôleg 120-on felüli legyen), és a pszichológiai, pszichiátriai vizsga eredménye. De maradjunk a platformoknál: az "átlagtagok" eléggé elhanyagoltak; nem elégedhetnek meg a tagdíjfizetéssel, s az egyre ritkábban szervezett gyûlésekkel, ahol valamelyest kifejthetnék véleményüket, s bátorítást kapnának e politikai bizonytalanságban, mely sokukat szociális fóbiába sodort - nyilvánossági, szorongási gátlások, tömegiszony -, ami egyeseket visszatart attól is, hogy elmenjenek szavazni.
Az idegenkedést a szövetségtôl, a bizalmatlanság csíráit növelték a lezajlott botrányok is, mint a Nagy Benedek-ügy, melyrôl sokan mondták (s melynek valamelyes nyoma a sajtóban is megmutatkozott): a szennyest a családban kellene mosni. Még károsabb volt a hatása Szôcs Géza máig sem véglegesen tisztázott pénzügyleteinek, az idônként fitogtatott tekintélyelvnek, na meg a kizárólagosság különbözô formáinak, melyeken az ôszi választások elôtt az RMDSZ vezetôinek érdemes elgondolkodni. Ha nem más, annak kapcsán, hogy egyesek elítélték azokat, akik a helyhatósági választásokon függetlenként indultak az RMDSZ jelöltjével szemben, és — horribile dictu! - néhányan gyôztek is. Ahelyett, hogy alaposan elemezzék, ez minek tulajdonítható, voltak, akik kizárásukat látták jónak, pedig hátha az a magyarázata ennek, hogy a jelölésnél voltak hibák - imitt-amott például érvényesült a klikk-szellem. Mert ugyebár vannak "jelölési fortélyok" is. Amiben döntô lehet a tekintélyelv és a kizárólagosság, az indokok helyett az indulatok.
Az "átlagtag" sokat hall és olvas a belsô ellentétekrôl, személyeskedésekrôl, kétkedésrôl és gyanúsításról egyes politikusok megbízhatósága tekintetében a szövetség célkitûzéseihez való hozzáállást illetôen, már unja a ki tudja hányszor felhánytorgatott "neptunos múltat", ami a tolerancia hiányára mutat a véleménynyilvánítás terén. Ezt bizonyítja Tibori Szabó Zoltánnak a Magyarok Világszövetségével kapcsolatos cikke nyomán kialakult vitaorkán is, melynek sodrásában egyesek nemcsak a szerzôt, hanem az újságot is megbélyegezték (miért?), és voltak amolyan "kiátkozási" hangulatot keltôk is, mintha valami "szentségtörést" követett volna el. Kritikafóbia? S a lavinát lényegében egy szó indította el. Itt pedig mint "átlagtag" feltennék néhány kérdést. Az MVSZ tabu, melyet — fôleg vezetôségét - bírálni tilos? És ilyen tabu az RMDSZ is a tagok számára? Nem kérdezhetjük meg: egyetlen svihák sincs az "elitben"? Ezeket pedig a jelöléseknél ki kellene szûrni (a "szennyes" teregetése nélkül), ami a tömegbázis bizalmát csak erôsítené. S az is, ha az összefogás szellemében mérséklôdnének a személyeskedô viták (mint amilyen a Bodor Pál és Borbély Imre közötti), s ha valaki már jelöltünkké válik, azt támogassuk, ne blamáljuk, tudva, hogy az befolyásolja a választók egy részét, valamint azt is, hogy minden nyert tized- és század-százalék - fôleg az államelnökjelöltünk esetében - emeli az RMDSZ presztízsét, segíti az egész romániai magyarság jogigényei alapjainak szilárdítását.
"Ki az a...?" - tehetik fel a kérdést egyesek, az aláírást olvasva. És: "Mi alapon merészel...?"
A válasz: egyike az átlagtagoknak, aki nemcsak a saját véleményét fejti ki, hanem a sok egyszerû taggal folytatott beszélgetésbôl leszûrteket is megpróbálta összegezni. Tudva azt is, hogy a vélemények és a pofonok változatosak...
Tisztelt központi PRO-tévé!
Mint több alkalommal jeleztük, igyekszünk átlátni a szitán, és ebben az Önök helyi megbízottjai számottevôen megkönnyítik a dolgunkat.
Hónapok óta tanúi lehetünk, hogy a clujnapoci hírmûsor szerkesztôi túltesznek a Román Nemzeti Egységpárt egypontos gazdasági-társadalmi ideológiáján ("magyarok csak Magyarországon vannak, Romániában csak románok létezhetnek"), és fáradságot, videokazettát, sugárzási energiát nem kímélve azt bizonygatják, hogy magyarok csak a fizikai és szellemi fogyatékosok, rosszfogú alkoholisták, borostás ferdeerkölcsûek stb. sorában találhatók. Minden este, amikor ismételten meghökkenünk, hogy városunk lakosságának több mint 20 százaléka egyetlen szereplôvel sem képviselteti magát a megye- és városvezetés, az ipari és bankoligarchia, a tan-, vallás és mûvelôdésügy corefeusai stb. között vagy legalább oldalán, akkor megjelenik egy bárgyú vigyor, amelynek a gazdája irtó tehetséges zongorista lenne, ha nem hiányozna mindkét keze születésileg, és a neve természetesen Zoltán, kivételesen helyesen leírva.
Ez a mûsorpolitika most rossz szolgálatot tehet Önöknek, ha figyelembe vesszük, hogy a román olimpiai csapat érmesei között magyarok is vannak, továbbá a magyarországi (tehát "igazi" magyar) olimpiások több érmet harácsoltak össze, mint néhány nagyobb nemzet fiai és hölgyei. Kolozsvár levegôjével volna baj, hogy itt nem terem magyar babér a PRO-tv helyi mûsorában? Vagy a mûsor lenne túlságosan provinciális?
Mivel a clujnapoci PRO-tv hírmûsorának másnapi ismétlésekor annyi fáradságot sem vesznek, hogy az idôjárás dátumát megváltoztassák, és így azt a tévhitet keltik, mintha az aznapra megjósolt hômérsékletet másnapra is érvényesnek tekintenék, hajlunk az utóbbi válaszra.
Mindent egybevetve: ezért a vidékies híradásért kár kikapcsolni Kolozsváron az igazi PRO-tv késô esti hírmûsorát.
Tulajdonképpen nem számítottam rá, hogy nyár közepén (ráadásul a választott mesterség több évtizedes gyakorlása után) visszaülök íróasztalomhoz, a könyvekkel, kéziratokkal és levelekkel elborított felület megtisztított sarkához, s az irodalomkritikáról fogok elmélkedni. De sürgetnek a hévízi (nem a Maros menti, hanem a Keszthelyhez közeli) barátok, a Csokonai Vitéz Mihály nevét felvett irodalmi és mûvészeti társaság szervezôi, akik az 1996-os Hévízi Irodalmi Napok témájául ezt a provokatív címet választották: "Olvasatlan irodalom, szakosított analfabetizmus?" - én pedig könnyelmûen megígértem nekik, hogy olvasásról és értékrôl, irodalomról és kritikáról fogok beszélni a nyugatról, keletrôl, délrôl érkezô jeles férfiúk társaságában.
Mit tesz ilyenkor az ember? Elôvesz régebbi és újabb szakkönyveket, titokban fellapozza saját korábbi írásait e tárgykörben, összegyûjti, szembesíti a kijegyzetelt gondolatokat - és meglepôdik. Ebben a csodálatosnak mondott számítógépes korban, amikor minden oly rohamosan fejlôdik (?), nem is szólva az elmúlt hetekben az érdeklôdés homlokterébe került sporteredményekrôl, csúcsokról, természetesnek vennénk, hogy a kritika szakmai kérdései ugyancsak másképp tételezôdjenek, mint ezelôtt húsz-huszonöt-harmincöt évvel. Annál is inkább, mert nem csupán szakfolyóiratokban, hanem irodalmi hetilapokban is heves vitáknak lehetünk tanúi, kölcsönös szemrehányásoknak a túl bonyolult s a túl könnyed (publicisztikai) beszédmódot használó kritikusok között.
Az egyeteminek mondott kritika világviszonylatban támadásba lendült - nemegyszer maguknak az elemzésre kiválasztott íróknak bosszúságára. (Az 1983-ban irodalmi Nobel-díjat kapott William Golding regénye, a Papíremberek errôl a jelenségrôl szól!) De közelebb is találok ellenérveket. A fiatalon tekintélyt szerzett budapesti esztéta, Balassa Péter, egyébként maga is egyetemi ember, ugyanezt az elégedetlenséget fejezi ki. A Korunkból (idei májusi számunkból) idézhetem ôt: "Nagyon sokszor olvasható olyan kritikai szöveg, amely semmit nem mond a kritikus valódi ízlésérôl és kritikai érzékérôl, viszont túl sokat mond a kritika nyelvérôl, mint egy mechanikusan betanult idegen nyelvrôl, az interpretáció narcizmusáról, mely fölébe kerekedik a szóban forgó szövegnek. Megjelenik az a kritikai beszéd, amelybôl alig tudunk meg valamit a tárgyalt mûrôl, sôt arról tudósít, milyen kár volt elolvasni, illetve arról, nem is nagyon olvasta stb." Hasonlóan méltatlankodik K. Jakab Antal - szerintem is jogosan - egy nemrég Budapesten megjelent interjúkötetben, a helikoni hasábokon olvasottakról: "...a kolozsvári Helikonban, saját lapunkban mostanság még afféléket olvasok egyetemi tanárok, hivatásos irodalomtörténészek tollából tanácsként felvételizôk számára, hogy igen, igen, nem árt, ha az ember tud egyet-mást a szerzôrôl, a teherbe esés körülményeirôl, a háttérrôl, a korról stb., ám mindezt menten el lehet felejteni, mihelyt mûelemzéshez látunk, mert nem az a fontos, hogy valamely vers Juliskához vagy Annuskához íródott-e, hanem például az, hogy milyen a viszony a kemény meg a lágy hangzók között a versben". (A kötet, Erdélyi Erzsébet és Nobel Iván munkájának eredményeként, Széles Klára szerkesztésében, 12 beszélgetést közöl Nyugaton, illetve Erdélyben, a Felvidéken s a Vajdaságban élô vagy onnan elindult esszéírókkal, kritikusokkal. Az Induljunk tehát: otthonról haza címû kötetbôl bizonyára lehetne más jellegû véleményt is kiválogatni - ám annak biztosan nem én vagyok a szerzôje.)
És mit mondanak a mai fiatalok, a legígéretesebb pályakezdô magyar kritikusok? Lehet, csak önmagamat nyugtatom, amikor például Babarczy Eszter igényes kötetébôl ( A ház, a kert, az utca) azt olvasom ki, hogy ô az egészet bevilágító mikroelemzések s a szenvedély tisztelôje. S ez lényegében azt jelenti, hogy számára (számukra) is fontos a "saját dallamok" megszólaltatása. (Én ezzel a hittel indultam.)
Szerdán kilenc órai kezdettel a kolozsvári egyházközségekben folytatódott a Partiumban elkezdôdött Magyar Reformátusok III. Világtalálkozója. A kilenc kolozsvári egyházközségben reggeli áhítatokkal nyitották meg a két napig tartó helyi rendezvénysorozatot.
A Belvárosi Egyházközségben, a Farkas utcai református templomban Okos István fôjegyzô (Magyarfenes) tartotta istentisztelet után presbiterek találkozójára került sor, majd Tôkés Tibor kolozsvári belvárosi presbiter Hogyan szervezzem meg a körzetemet? címû elôadását hallgathatták meg a jelenlévôk. A délelôtti programot Szilágyi Ferenc, kolozsvári operaénekes által elôadott zsoltárok tették színesebbé. A meghirdetett és türelmetlenül várt IKE kerékpárverseny a "biciklirajongók" nagy szomorúságára elmaradt.
Az Alsóvárosi Egyházközségben "Játszva az Úr elôtt" (Péld. 8, 31) jelszóval rendezték meg a gyermekek találkozóját. A Kétágú templomban összegyûlt gyermeksereggel a barátkozás után a négernek, indiánnak, cigánynak álcázott szervezôk - akik a felöltött maszkkal próbálták érzékeltetni, hogy Isten nem tesz különbséget a kisgyermekek között, hanem mindeniküket egyformán szereti — árnyjátékkal ismertették a bibliai lábmosás történetét. Ezek után a csoportok külön termekbe vonultak el, ahol különbözô meglepetések várták a kicsinyeket: aranymondás tanulása, éneklés, kézimunkálás, bûvészkedés, játék stb. - mindez az elmesélt bibliatörténettel kapcsolatosan. Gulácsi Lajos kárpátaljai püspök délutáni igehirdetését az alsóvárosi ifjúsági kórus, a mérai gyülekezet énekkara, illetve a kolozsvári Bethlen Gábor Földész Dalkör, a gödöllôi református egyház ifjúsági énekkara és a kolozsvári Református Kollégium kórusának hangversenye követte.
A Kolozsvári Református Teológia dísztermében dr. Juhász Tamás és dr. Geréb Zsolt megnyitotta azt a tudományos szimpóziumot, amelyen a fô téma a Debrecenbôl érkezett Gyôri István ismertette "Izrael történelmének és a magyar nép történelmének párhuzamai a XVI-XVII. századi prédikátori irodalomban" volt. A megbeszélés után a zürichi dr. Szôllôsy Pál, valamint a bécsi Soós Mihály "Missziói feladatunk a diaszpórában. Helyzetünk és reménységünk Nyugat-Európában" címû elôadása hangzott el.
A Kerekdombi Egyházközség konferenciatermében gyülekeztek az öreg és fiatal cserkészek. A megnyitó ünnepséget követôen a külföldi és romániai öregcserkészek röviden beszámoltak tevékenységükrôl, ennek szervezési formáiról, az ifjú cserkészcsapatokkal való együttmûködésükrôl. A délutáni órákban a jelenlévôk egy része a Házsongárdi temetôben megkoszorúzta Puskás Lajos, Dobri János egykori neves, kolozsvári cserkészparancsnokok, valamint Apáczai Csere János, Brassai Sámuel, Reményik Sándor jeles személyiségek, a cserkészcsapatok névadóinak sírját, másik része pedig a konferenciateremben a Kincses Kolozsvár címû városismertetô videofilmet nézhette meg. Közös programként szerepelt Kapdebó Ivó, a kolozsvári 28. számú "Puskás Lajos" cserkészcsapat parancsnoka által ismertetett A város cserkészmozgalmának történetérôl címû elôadása. Ezek után dr. Bütösi János nyugalmazott püspök, a Magyar Reformátusok Világszövetsége volt elnöke hirdetett igét. Este az ifjú és az öreg cserkészek a Lombi-erdei tábortûz melegénél a kiscserkészek furulya- és regös együttesének rövid mûsorát élvezhették.
A szeretetszolgálatban részt vevô orvosok, lelkészek, fôiskolai hallgatók, diakonisszák, egészségügyben tevékenykedôk a "Bethlen Kata" Diakóniai Központ konferenciatermében találkoztak, hogy meghallgassák dr. Mártha Ivor egyházkerületi fôgondnok Orvos, beteg, lelkipásztor kapcsolata témájú elôadását. A megbeszéléseket követôen a házigazdák bemutatták a külföldrôl érkezetteknek a nemrég, június 26-án felszentelt vendéglátó épületet, az Erdélyi Református Egyházkerület legjelentôsebb diakóniai intézményét.
A Hidelvi Egyházközség orgonamûvészek, zenészek, kórusvezetôk, a Tóvidéki Egyházközség a missziói munkások találkozójának, az Irisz-telepi Egyházközség Kányádi Sándor irodalmi estjének nyújtottak otthont. A két évvel ezelôtt felavatott új szopori templomban dr. Mészáros István püspök tartott ünnepi istentiszteletet, míg az Új-alsóvárosi Egyházközség látogatói a vendéggyülekezetek lelkipásztorainak prédikációit hallgatták meg, majd bekapcsolódtak a belvárosi templom rendezvényeibe.
A román-magyar alapszerzôdés szövege nagyrészben elkészült, csak a két országnak az emberi és kisebbségi jogok elômozdítására irányuló együttmûködését érintô cikkelyek egyes elôírásai vitatottak - mondotta a Jurnalul naT,ional keddi számában közölt interjújában Teodor Meles,canu külügyminiszter. Ezekkel kapcsolatban, mint közölte, két kompromisszumos javaslat létezik, az egyiket a román fél tette, a másik "nemzetközi jellegû". Ezeket a magyar fél vizsgálja. "Reméljük, hogy pozitív válasz esetén új szakértôi tárgyalási fordulót tarthatunk. Addig folytathatjuk egy olyan formula keresését, amellyel véglegesíteni lehet augusztusban a szerzôdés szövegét" - mondta az interjúban Meles,canu.
A külügyminiszter szólt a budapesti magyar-magyar csúcstalálkozó nyilatkozatáról, és pozitívan értékelte az azzal kapcsolatos amerikai állásfoglalást, illetve a budapesti hatóságok által az amerikai félnek adott magyarázatokat a tárgyalási folyamat szempontjából. A miniszter ugyanakkor megjegyezte, hogy, sajnos, erre a budapesti (magyar-magyar) nyilatkozat által keltett "negatív hatás" után került sor, amellyel kapcsolatban Bukarest is felvilágosításokat kért diplomáciai úton. Meles,canu közölte: "E felvilágosítások megadása után is erôs fenntartásainknak adtunk hangot, mivel nem érintettek egyes államok által felvetett problémákat".
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy minden szerzôdésnek a területi-politikai realitások elismerésébôl kell kiindulnia, és a nemzetközi és európai jog általánosan elismert elvein kell nyugodnia, amelyek közé tartozik "az államok szuverenitásának teljes tiszteletben tartása, annak világos felismerése, hogy nincsenek kollektív jogok a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára, és hogy a kisebbségek reális, elsôsorban nemzeti, nyelvi vagy vallási önazonosságuk megôrzésével kapcsolatos problémáinak megoldása az egyes államok jogrendszerén belül történik, figyelembe véve a nemzetközi normákat és az illetô államok által vállalt nemzetközi kötelezettségeket".
A magyar felvilágosítások által nem tisztázott kérdések között említette Meles,canu az autonómiához nyújtott anyagi támogatást, amely, mint fogalmazott, "negatív befolyást gyakorolhat a tárgyalási folyamatra". A miniszter ugyanakkor örvendetesnek nevezett minden tisztázást, és kifejezte reményét, hogy ezek az elkövetkezô idôszakban is folytatódnak, a budapesti hatóságok részérôl is, ami kétségkívül pozitív hatást gyakorol a kétoldalú tárgyalásokra. Meles,canu augusztus 1-jétôl Kovászna megyében tölti szabadságát - közli a lap.
A román lapok elsôsorban az RNEP és az RMDSZ állásfoglalásait szembeállítva foglalkoztak a 3. református világtalálkozó eseményeivel - ismertetve az Egységpártnak a rendezvények betiltását követelô, illetve az RMDSZ vezetôinek a szélsôséges állásfoglalásokat megbélyegzô állásfoglalásait.
Az Adevãrul címben emelte ki, hogy kedden kerül sor Lorántffy Zsuzsanna szobrának "törvénysértô" leleplezésére, és egész írását a szoborállítással kapcsolatos polémiáknak szentelte, többek között arra is emlékeztetve, hogy a parkban, ahol a szobrot felállították, 1940-ig a nagy román költô, Eminescu szobra állt, amelyet "a horthysták leromboltak, és a Körösbe vetettek". A lap beszámolt arról, hogy a püspökség közlése szerint küldöttsége Bukarestbe utazott a szoborra vonatkozó okmányokkal, és remélhetô volt, hogy a még hiányzó (mûemlékvédelmi) véleményezést is megkapják.
A hétfôi temesvári rendezvényekrôl a Cotidianul címû lap adott részletesebb tudósítást, kiemelve annak ökumenikus jellegét, illetve azt, hogy akárcsak Szatmárnémetiben, itt sem került sor találkozóra az RMDSZ helyi szervezetével, mivel a szervezôk, mint azt Tôkés László hangsúlyozta, nem akarnak politikai jelleget adni az egyházi eseménynek.
Az Azi ismerteti a Tôkés László által korábban a Rompresnak adott nyilatkozatot, amelyben a püspök az amerikai külügyi szóvivônek az etnikai alapú területi autonómiakoncepciót elutasító állásfoglalását kommentálta. Tôkés László megjegyezte, hogy az amerikaiaknak megvan a maguk saját koncepciója a kisebbségek problémájáról, és ismeretes volt, hogy nem lehet számítani közvetlen támogatásukra e témában. Mint fogalmazott, a problémák megértését várja tôlük, és azt, hogy ennek tudatában alakítsák ki álláspontjukat. Megnyugtatónak nevezte, hogy Washington nem támogatja egyik vagy másik fél álláspontját, de véleménye szerint a jugoszláviai események után az Egyesült Államoknak felül kellene vizsgálnia az autonómiával kapcsolatos magatartását. Az autonómiaformák, fejtette ki, különösen az egységes nemzetállamokban lehetôséget jelentenek a kisebbségek helyzetének megoldására. Az RMDSZ tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, hogy sem az RMDSZ, sem az egyház nem kíván tenni semmit a román állam törvényes keretein, a parlamenten kívül e cél érdekében.
Tôkés-interjút közöl a Vremea, a Szocialista Munkapárt lapja is: a Magyar Hírlap július 27-i számában megjelent interjút azért ismerteti teljes terjedelemben, Nem mondok le a harcról cím alatt, hogy, mint bevezetôjében írja, feltárja, "milyen gyûlölet fûti ezt a református papot, aki állandóan mérgezi a román-magyar kapcsolatokat". A lap fôszerkesztôje, a párt alelnöke, az államfôi tisztségért induló Adrian Pãunescu különben elsô oldalas publicisztikát is közöl Elégia magyar szélsôségesekért címmel, s ebben azt ünnepli, hogy Amerika már nem hallgat Magyarországra , és gúnyosan jegyzi meg, hogy "a hálátlan amerikaiaknak már nincs kedvük annyi hungarizmushoz, amennyi évek óta rengeti Európa alapjait".
Adrian Pãunescu írása mellett a nacionalista román lapok hasábjain más hasonló tanulmányok is teret kaptak. A Vocea României, amelyet a kormány tart fenn, Az RMDSZ és a honfoglalás rögeszméje címmel közöl elmélkedést egy Viorel Cacoveanu nevû szerzôtôl, aki felsorolja az RMDSZ-szel kapcsolatos hagyományos román nacionalista vádakat, kezdve azzal, hogy Romániát Jugoszlávia sorsára akarja juttatni, és az 1990 márciusi marosvásárhelyi események erre irányuló erôszakos próbálkozást jelentettek.
A Cronica românã a politikusok jegyzeteinek biztosított rovatban a Szocialista Munkapártból kivált Szocialista Párt nevében Marin Badea írását közli hasonló tartalommal, Régi igények új ruhában címmel.
Tegnap délben ünnepélyes keretek között került sor a Gy. Szabó Béla Galéria 42. kiállításának megnyitójára. A Magyar Reformátusok III. Világtalálkozója alkalmából a Kolozsvár-Külsô Református Egyházmegye Esperesi Hivatala képtárának tulajdonában levô alkotásokból rendezett tárlatot a házigazda Ferenczy Miklós nyitotta meg: vázolta az 1990-ben, Gy. Szabó Béla halálának 5. évfordulóján alakult galéria történetét, az erdélyi képzômûvészeti életben betöltött szerepét, célját. Utalt a galériateremtés fáradságos munkájára, amelyet busásan megtérít a képzômûvészek és a mûvészetkedvelôk érdeklôdése. A kiállítómûvészek önszántukból, örömmel adományoztak alkotásaikból, mert úgy érezték, ezáltal missziót teljesítenek. Nagylelkû gesztusuk nyomán alakult a képtár, amelynek feladata a mûvészi nevelés.
A zsúfolásig megtelt kiállítóteremben a kolozsvári mûvészek is ott voltak, akiket a házigazda szeretettel üdvözölt, majd részletesen ismertette az immár hatodik éve mûködô galéria tevékenységét. A névadó Gy. Szabó Béla fametszeteinek bemutatásával avatták fel a képtárat 1990 novemberében. 1991-ben Illyés István ex libriseibôl, Gál Éva Emese grafikáiból és Bíró Gábor fotóiból nyílt kiállítás. Ezt követte Ferenczy Júlia gyûjteményes tárlata, valamint Lôrinc Lehel festészeti és szobrászati kiállítása. 1992-ben Épülô templomaink Erdélyben címmel tervrajzokat mutattak be, valamint tablógyûjteményt. Majd Simon Györgyi fametszeteit és Gy. Szabó Béla pasztelljeit csodálhatta meg a közönség. 1993-ban ismét Illyés István mutatta be ex libriseit, majd Kusztos Endre gyûjteményes kiállítása és Balázs Péter festészeti tárlata aratott sikert. A korán elhunyt, rendkívül tehetséges Ady József emlékkiállítását Takács Gábor grafikai, valamint Pócsai András festészeti tárlata követte. A vasgárdisták által meggyilkolt Olajos István emlékkiállítása után Debreczeni László grafikai tárlata következett. 1994-ben Imets A. László fametszeteibôl Valovits László festményeibôl, és grafikáiból, gyermekrajzokból, valamint a Református Kollégium öregdiákjainak és az Apáczai Csere János Baráti Társaságnak a fotódokumentumaiból rendeztek kiállítást . Ezeket követte Sipos László festészeti és a neves, tordai származású magyarországi mûvész, Gross Arnold grafikai tárlata, valamint Gy. Szabó Béla olajfestményeinek a bemutatása. 1995-ben a marosvásárhelyi Kákonyi Csilla, a tordai Suba László, Lészai Bordi Margit, Pintea LaurenT,iu, Miklós János, Székely Géza és Póka Zsombori Erzsébet mutatta be munkáit. S az elmúlt esztendôben volt a Varga Nándor Lajos emlékkiállítás is. Az idei termés: Gergely Zoltán és Vass Sándor, Boér Lenk Ilona, Starmüller Katalin és Forró Ágnes tárlatai, a nagysikerû Forró Antal emlékkiállítás és egy gyermekrajz bemutató.
A tegnapi ünnepi rendezvény mûvészi mûsorral ért véget: Sebesi Karen Attila szavalt és Imre Vilmos gitározott.
Az eseményhez méltó a rendkívül tetszetôs katalógus, amelyet Ferenczi Anna Mária állított össze.
Ma déli 1 órakor az erdélyi magyar képzômûvészet sajátos kérdéseirôl rendeznek megbeszélést a Gy. Szabó Béla Galériában. A házigazda: Kántor Lajos.
Felejthetetlen élmény beszélgetésem Vámszer Gézával könyvgrafikáról, mûvészettörténeti kérdésekrôl, néprajzi gyûjtômunkájáról, múzeumszervezô tevékenységérôl, egyszóval: életmûvérôl. Sajnos, ez az eszmecsere egyúttal az utolsó is volt, Géza bácsi nem sokkal utána ágynak esett, s néhány hónap múlva, 80 éves korában - 1976. szeptember 21-én — elhunyt.
Akkor készült jegyzeteimet lapozgatva most, születési centenáriumán (1896. augusztus 13. Nagyszeben) megpróbálom felidézni a sokoldalú néprajzkutató rajztanár alakját, aki a 20-as évek végétôl kibontakozó falujáró kutatómunkáról, a népismereti gyûjtésekrôl, a népi egyházmûvészetrôl, mûemlékmentô és múzeumszervezô tevékenységérôl, bibliofiliával, (könyvtárszervezéssel/rendezéssel) kapcsolatos emlékeirôl beszélve, a rá jellemzô szerénységgel élô szóban is úgy nyilatkozott, amint írott visszaemlékezésében megfogalmazta: "Úgy gondoltam, hasznosabb munkát végzek ezeknek (mármint a néprajzi adatgyûjtéseknek) a lejegyzésével, rajzolásával, mintha egy középszerû festôvel gyarapítom az erdélyi magyar festôk számát". (Mûvelôdés, 1975/11.)
Könnyû volt magamévá tenni gondolatmenetét, hiszen sok évtized távolából is felforrósodott szavakkal beszélt arról a nála alig tíz évvel idôsebb pályatársról (aki hajdanában, udvarhelyi kiskollégista koromban még nekem is szeretve tisztelt tanárom volt), Haáz Rezsôrôl, a Református Kollégium múzeumalapító rajztanáráról, sokunk kedves Rudi bácsijáról, akit példaképének tekintett, s akirôl késôbb a város múzeumát is elnevezték.
Sokfelé ágazó tevékenységi körének csupán egy keskeny pászmáját jelentette könyvgrafika iránti vonzódása. Pillanatok alatt elôvarázsolta példás rendben tartott iratgyûjtôi egyikébôl a 20-as évek derekán-végén, még szebeni, majd udvarhelyi tanárkodása idején rajzolt ex libriseit. Közülük eladdig csupán a saját, a mûfaj csak késôbb kikristályosodott sine qua nonjának jegyében megrajzolt könyvjegyet ismertem, de akkor Géza bácsi megajándékozott még hét másik, maga tervezte ex librisszel, amelyek ma is féltett kincsei gyûjteményemnek. Elsô könyve, az Ízlés, modor, divat címû Székelyudvarhelyen 1928-ban kiadott esztétikai tárgyú kis kötete tulajdonképpen a fiatal tanár tematikus osztályfônöki óráinak továbbfejlesztett változata. A könyvecske mindmáig megôrizte idôszerûségét, s nemcsak azért, mert ilyen címû fejezet is van benne: A könyv, az ex libris, hanem mert olyan kézenfekvô, közérdekû témákat boncolgat, amelyekkel ifjú és idôsebb olvasó nap mint nap szembesül.
A budapesti Képzômûvészeti Fôiskolán olyan évfolyamtársakkal tanult együtt és kötött életre szóló barátságot, mint Varga Nándor Lajos, Nagy Imre, Aba Novák Vilmos, Molnár C. Pál és mások. Az akkori fôiskolás nemzedék - akik különbözô évjáratokhoz tartoztak - az elsô világháború poklát megjárt fiatalokból verbuválódott, jószerével mindanynyian többéves frontszolgálat után, súlyos társadalmi tapasztalatokkal - sôt, többnyire harctéri kitüntetésekkel is - tértek haza, s mire mûvész- és tanárdiplomájukat megszerezték, életcéljukat is pontosan ismerô, hivatástudattal felvértezett, szilárd jellemû, kiegyensúlyozott értelmiségiek voltak.
Kós Károlyhoz és Benedek Elekhez hasonlóan ô is Erdélyt választotta végleges otthonául. Pedig a fôhatalom-változás után akár Svájcban is maradhatott volna, hiszen 1921-ben három hónapot töltött - tanulmányút jelleggel - a kantonok országában, szebeni szász édesanyja révén pedig szorosabb értelemben vett anya nyelve a német volt; vagy akár Budapesten is vállalhatott volna állást, de a honvágy 1922 nyarán hazaszólította. Négy esztendeig szülôvárosában, Nagyszebenben szász és román tanítóképzôben lett rajztanár, utána, 1926-tól — mint vallotta: kimondottan örömére - ugyanolyan státusban a székely anyavárosba, Székelyudvarhelyre helyezték át, ahol aztán részint Haáz Rezsô hatására is, de elsôsorban bensô indíttatásból, a székely népmûvészet, népszokások, népi építészet elkötelezett kutatója lett.
Módszertani felkészülés szempontjából a kezdô tanár elsô négy esztendeje hasznos elôképzést jelentett számára. Megismerkedett a szászság kitûnôen mûködô Nachbarschaft és Wandervogel nevû szervezeteivel; meg is írta benyomásait még akkor frissiben Az erdélyi szász ifjúság címû cikkében (Erdélyi Fiatalok, 1931/3.), s a tapasztalatokat hasznosítandó már akkortól aktívan bekapcsolódott mind a Polgári Kör, mind a Magyar Párt nagyszebeni tagozatának kulturális tevékenységébe, honismereti témájú vetített képes elôadások tartásával, a Polgári Kör 6000 kötetes könyvtárának rendezésével, a falukutatás és természetjárás rendszeres beindításával.
Székelyudvarhelyre kerülve aztán, 1926-29 között - bár a S,t. Octavian Iosif Líceum rajztanára - Haáz Ferenc Rezsô hatására, és amint önvallomásában írja — "...nagyrészt az ô példáját követve, rövid idô alatt kerékpárral magam is sok falut felkerestem, sokat lerajzolva és lejegyezve a látottakból. Ha eddig mint festô néztem a szép tájakat, ettôl kezdve a székely népélet rajongója és néprajzának kutatója szemével kerestem a rajzban megörökítésre érdemes tárgyakat". (Népismereti Dolgozatok, 1976. 41. 1.)
Szomorú tény, hogy mind a fönt idézett sorok, mind néprajzi dolgozatainak, gyûjtéseinek, adatközléseinek 1930-1975 közöttre esô Életforma és anyagi mûveltség címû összegezô Kriterion-kötete már csak posztumusz könyvsiker lehetett. De mindkettôbôl pontos-gondos összkép bontakozik ki, kiváltképpen az 1929-tôl kezdôdô csíkszeredai fôgimnáziumi rajztanárként 12 éven át végzett fáradhatatlan munkásságáról. Nincs tér itt most arra, hogy aprólékosan elemezzük a Csíkszeredai Múzeum létrehozatalában játszott elévülhetetlen érdemeit, sem arra, hogy a Csíki Turista Egyesület megalapításáért végzett sok-sok aprómunkát ecseteljük. Pedig méltatandó lenne az Egyeskôi menedékház felépítésében betöltött meghatározó jelentôségû szerepe, a Csíkvármegye Turisztikai Kalauza és Térképe címû kiadvány megjelentetése (1934), a Székely táncok címû könyvecske Bándy Máriával való közös megírása (1937), és az Oltszakadát nevû szórványközségrôl írt falumonográfiája, melyet az Erdélyi Enciklopédia Kiadónál 1940-ben jelentetett meg Szakadát címen, amely mindmáig egyedülálló ilyen vállalkozás. Ám ezek már átívelnek 1941-gyel kezdôdô kolozsvári korszakába. Helyszûke miatt a tudományos leltárkészítést mellôzni kényszerülünk, csupán a fentiekben említett két Kriterion-kiadvány mellett még a jeles pályatárs, dr. Kós Károly szép, empatikus írására hívjuk fel a figyelmet (aki azóta, ez év febr. 29-én, maga is az öröklétbe távozott): A népét szolgáló írástudó példája (Korunk, 1977/7.).
Végezetül hadd említsem meg azt, hogy milyen szeretettel beszélt Nagyszebenben élô, Imre nevû szobrász testvéröccsérôl, aki gyûjtôútjaira gyakorta elkísérte, s ô "más szemmel nézvén a dolgokat, sokszor felhívta a figyelmemet a népmûvészet apró finomságaira". Itt tartom kedves kötelességemnek megjegyezni, hogy Vámszer Imrének egyik szépen faragott, Szent Antalt ábrázoló tölgyfaszobra a kolozsvári Szent Mihály-templom fôhajójának jobb oldali kerengôjében látható (sajnos, talapzatán neve, más kéztôl származó véséssel, betûhiányosan van feltüntetve).
Vámszer Géza születésének centenáriumán ez a rövid emlékezés legyen a sírjára helyezett virágcsokor.
A regionális szervezeteket jellemzi, hogy tagjait összeköti egy földrajzi "szolidaritás". Ilyenek az ET (Európa Tanács), EU (Európai Unió), az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet), Arab Liga, Iszlám Konferencia. De még mielôtt rátérnénk ezen szervezetek tárgyalására, nézzük meg, miként is megy végbe, és milyen lehet az integráció .
Az integrációs folyamat végbemehet úgy, hogy csak bizonyos szakterületek integrálódnak, de úgy is, hogy a koordináció az egész gazdaságra kiterjed. Az elôbbi például a Montánunió (Európai Szén és Acélközösség), az utóbbira példa az EU. Végbemehet területi elv alapján (EU) vagy tevékenységi ágazat alapján, mikor egy holding nemzetközivé válik. Az integráció irányába vagy ellenébe két erô hat. Egy vonzerô, ami akkor lép fel, ha az adott gazdasági csoporton belüli kapcsolatok integrációs szintre való emelése a jövedelmek növekedését eredményezi. Illetve egy taszítóerô, amely akkor jelentkezik, ha az integrációval nem nônek a harmadik országból való jövedelemátszívás lehetôségei. Hogy lesz-e integráció, a két erô eredôjétôl függ. Ha szemügyre vesszük az óriás gazdaságok szerepét, megállapíthatjuk, hogy azok vagy magukhoz vonzzák a kisebbeket (KGST, NAFTA), vagy olyan jelenség, amellyel szemben a kisebbek tömörülni kényszerülnek (ilyen az USA az EU számára).
Nézzük hát meg a bennünket talán jobban érdeklô kérdést, mikor mélyít, illetve bôvít egy integráció. Ha erôs a versenyhelyzet, s napjaink világpiacán bizony az, a mélyítés kerül elôtérbe, második helyre a magasan fejlettekkel való bôvülés, harmadik helyre pedig az értékes termelési tényezôkkel rendelkezô, de elmaradottabb országokkal, utolsó helyre pedig a különleges adottságok nélküli, fejletlen, instabil országokkal való bôvülés kerül. Mindig az az érdek, hogy olyanokkal bôvüljön egy már mûködô integráció, például az EU, amely országoknál az integráció szintjére való emelés költsége alacsony, illetve a haszon rövid idôn belül jelentkezik. Ezt az egész feljebb leírt elméletet csak a politikai akarat, döntés keresztezheti. Mint ahogy történt Portugália és Spanyolország esetében.
Vegyük hát szemügyre az egyik integrációs szervezetet, az Európa Tanácsot (Council of Europe). Az ET-t 1949. május 5-én hozta létre 10 állam Londonban, azóta 34 tagja van, köztük Románia is. Székhelye Strasbourg. Alapokmánya szerint tagjai tiszteletben tartják és tartatják az emberi jogokat és az alapvetô szabadságjogokat, nemzetvédelmi és biztonságpolitikai kérdések nem tartoznak az ET hatáskörébe. Döntéseit általában konvenciók formájában hozza, s ha a tagállamok becikkelyezik, akkor válnak csak a nemzeti törvénytárak részévé. A Parlamenti Közgyûlésnek csak konzultatív hatásköre van, javaslatait a Miniszterek Bizottságának továbbítja. A Miniszterek Bizottsága általában egyhangúlag hozza meg kötelezô jelleg nélküli ajánlásait.
A Parlamenti Közgyûlés javaslatait a Miniszterek Bizottsága nem köteles elfogadni, így történt meg az is, hogy bár a közgyûlés javasolta Horvátország felvételét az ET-be, a Miniszterek Bizottsága nem fogadta el, s így nem is vették fel.
Az ET-hez fûzôdik az Emberi Jogok Európai Bírósága, az Európai Szociális Charta, az Emberi Jogokat és az Alapvetô Szabadságjogokat Védelmezô (1950-es) Európai Konvenció, az Európai Ifjúsági Központ, az Európai Ifjúsági Alap stb.
Sorozatunk következô részében az Európai Uniót vizsgáljuk meg.
A marosvásárhelyi ALTER-NATIVE nemzetközi rövidfilm-fesztivál az utóbbi három évben nemcsak szûkebb régiókban, hanem egész Európában, valamint a világ más tájain élô filmalkotók számára is bemutatkozási alkalommá vált. Az idei rendezvényre már 15 ország alkotói jelezték részvételi szándékukat.
A rendezvény az új "nevek", sajátos szemléletmódok, színvonalas film/videoalkotások felfedezésére törekszik. Támogatja a független mûvészi önkifejezést, a médiapiac tömegtermékeivel szembeni egyéni alternatívákat. Az idei filmfesztivál (1996. november 6-10.) ALTER-NATIVE 4 címen tematika meghirdetése nélkül kerül megrendezésre. A versenyprogramba benevezhetôk az utóbbi öt évben készült film/videoalkotások (fikció, non-fikció, animáció, kísérleti), melyek idôtartama nem haladja meg a 30 percet (indokolt esetben hosszabb filmeket, videófilmeket is elfogadnak).
A fesztivált a Maros megyei MADISZ szervezi az Ifjúsági és Sportminisztérium anyagi támogatásával.