1996. augusztus 13.
(XIII. évfolyam, 187. szám)

Kemény dió lehet a kolozsvári konfliktus a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt országos vezetôsége számára. Ez derült ki abból, hogy múlt heti besztercei és zilahi kiszállása között Ion Diaconescu elnök és Radu Vasile fôtitkár mindössze két órát szánt Kolozs megyének, azt is Désen, a helyi vezetôkkel elemezve a helyhatósági választásokon elért eredményeket.

Megfigyelôk szerint a tanácskozás során Ioan Diaconescu inkább a Demokratikus Konvenció egységére szólított fel, míg Radu Vasile keményebben kimondta, hogy a térségben a Román Nemzeti Egységpárt az egyedüli ellenfél, amelynek, a nagyobbik kormányzó párt mellett felelnie kell az utóbbi években elkövetett kormányzási hibákért.

A rövid tanácskozást követô sajtóértekezleten többször felvetôdött a kolozsvári szervezet belsô vitája, konkrétan a Bogdan Cerghizan és Victor Marian személye körül kialakult helyzet, de az újságíróknak meg kellett elégedniük azzal, hogy azt elemezni fogják.

Az ôszi választási kampány egyik kulcskérdése: jelöltetheti-e magát újból az államfôi posztra Ion Iliescu, vagy sem? Románia 1991. évi alkotmánya 81. szakaszának 4. bekezdése ugyanis kimondja: ,,Románia elnökének tisztségét legfeljebb csak két mandátum idôszakára töltheti be ugyanaz a személy". Iliescu elnök pedig kezdettôl fogva, az 1989. decemberi fordulat után alakult, különbözô elnevezésû közhatalmi testületek vezetôje volt, majd az 1990-es választásokon nyerte el az államfôi tisztséget, 1992-ben pedig már az új alkotmány elôírásai szerint rendezett választásokon került ismét a Cotroceni-palotába.

Az államelnökség álláspontja szerint az alkotmányt nem lehet visszamenôleges hatállyal érvényesíteni, ezért az elnökség úgy tekinti, hogy az 1996. évi jelöltség az alkotmányban említett második mandátumra szól. Ennek megfelelôen megkezdôdött az aláírások gyûjtése Iliescu elnök újrajelölésének támogatására, és az államfô augusztus 28-án jelenti be hivatalosan az újabb jelöltségre vonatkozó döntését.

A jelölés jogszerûsége körül kialakult polémia tétje nem kisebb, mint Románia politikai jövôje. A közvélemény-kutatások ugyanis azt mutatják, hogy amennyiben Iliescu indul az elnökválasztáson, neki lesz a legnagyobb támogatottsága, noha a parlamenti versengésben a konvenció áll az élen. A hazai politikai élet megfigyelôi kevéssé tartják valószínûnek, hogy a jogi jellegû óvások eredménnyel járhatnak és kiüthetik Iliescut a választási küzdelembôl. A politikai világ és a sajtó egyaránt arra számít, hogy a második fordulóban Iliescu vív majd párviadalt Emil Constantinescuval, a Román Demokratikus Konvenció elnökével, akárcsak 1992-ben.

A héten a Társadalmi Dialógus Csoport (GDS) rendezett ismert jogászok és ellenzéki politikusok bevonásával nyílt vitát a kérdésrôl, áttekintve a jogi-politikai adottságokat és érveket. A GDS vitáján minden felszólaló jogász azt hangoztatta, hogy Iliescu idén tulajdonképpen a harmadik mandátumra kíván pályázni. Paul Florea, a Legfelsôb Bíróság bírája, aki 1992-ben a központi választási bizottság elnöke volt és jogi szakértôként vett részt a vitában, azzal érvelt, hogy Iliescu elnök éppen egyik választott mandátumát töltötte 1991-ben, amikor az alkotmány életbe lépett, és ezt követte az 1992-96-os második mandátum. 1991. november 1-jétôl — mutatott rá — Iliescu már az új alkotmányban elôírt jogkörrel gyakorolta elnöki funkcióját.

Corneliu Turianu, aki korábban a Legfelsôbb Bíróság bírája volt, úgy értékelte, hogy az 1992. évi választások elôtt hozott 18. számú döntésével az alkotmánybíróság az akkori óvásokat elvetve egyben megerôsítette, hogy Iliescu 1990-92-ben töltötte be elsô mandátumát. Turianu emlékeztetett arra, hogy a testület kilenc bírája közül ötnek a személye ma is ugyanaz.

Renate Weber, a hazai Helsinki Bizottság társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az államfô újrajelölését két fórumon lehet vitatni. Egyrészt a központi választási bizottság is szabálytalannak minôsítheti: ezt Iliescu megfellebbezheti. Ha a bizottság elfogadja jelöltségét, a politikai pártok és az állampolgárok joga, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljanak óvással.

A vitában szó esett az elnökség várható jogi ellenérveirôl is. Így például hangsúlyozhatja, hogy az alkotmánybíróság tagjait 1992 elôtt nem törvényes keretek között nevezték ki, ezért a testület Iliescu elsô elnökségére vonatkozó 1992. évi minôsítése érvényteleníthetô. Az is felmerülhet, hogy amennyiben az új alkotmányt akarták volna kezdettôl érvényesíteni, akkor rögtön 1991-ben elnökválasztást kellett volna szervezni az alkotmányos mandátum biztosítására. A jogi viszontválasz a vitán az volt, hogy az alkotmány maga nem ,,alkotmányos mandátumról" szól, hanem egyszerûen mandátumról — igaz, annak idôtartamát négy évben határozza meg.

Több politikus is nyilatkozott a kérdésrôl az elmúlt idôszakban: az Iliescu-jelöltséget támogató vagy elvetô álláspontjuktól függetlenül általában egyetértettek abban, hogy a vitára az Alkotmánybíróságnak kell majd pontot tennie, amihez persze az szükséges, hogy elôbb hivatalosan sor kerüljön Iliescu elnök újbóli jelöltségének beterjesztésére.

Amennyiben mégis bebizonyosodna, hogy Ion Iliescunak jogában áll jelöltetnie magát az elnökválasztáson, legjobb lenne, ha függetlenként indulna, vagy egyszerûen lemondana minden újrajelölési szándékáról a politikai élet normalizálódásának a kedvéért — véli Victor Surdu, a Román Demokrata Agrárpárt elnöke. Surdu szerint elôfordulhat, hogy az összesen hat évre rúgó mandátum kevés az elnök számára, tíz év viszont megengedhetetlenül hosszú idô lenne — mondotta. Abban az esetben, ha — megfogalmazása szerint — "valamilyen furcsa véletlen folytán" Ion Coja, az agrárpárt elnökjelöltje nem kerül be a második fordulóba, az RDAP alku-tárgyalásokba bocsátkozik annak eldöntésére, hogy kit is fog támogatni az utolsó körben.

A Szocialista Munkapártnak nem áll szándékában megóvni Ion Iliescu elnökjelölését, bár az Alkotmány szövege meglehetôsen homályos, ami az elnöki mandátumokat illeti — jelentette ki Adrian Pãunescu, az SZMP elnökjelöltje. Amennyiben az alkotmány elôírásai ennyire nem egyértelmûek, nem kellene az Iliescu-jelölésbôl ügyet csinálni — mondotta. Pãunescu különben Ion Iiescut tartja legfôbb ellenfelének az elnöki székért való küzdelemben, a másik "különleges" vetélytársat pedig Constantin Mudava tisztánlátóban látja.

Dinu Patriciu, a '93-as Liberális Párt elnöke alkotmányellenesnek minôsítette Ion Iliescu újrajelölését. Ennek ellenére a '93-as LP nem fogja megóvni a jelölést, Patriciu ugyanis úgy véli, mindez a demokráciáért, az emberi jogokért küzdô nem kormányzati szervezeteknek a dolga lenne.

A Nemzeti Liberális Párt (Demokratikus Konvenció) elnöke, Niculae Cerveni bejelentette, pártja feltétlenül óvást emel Iliescu államfô újrajelölése ellen. Véleménye szerint Iliescu most épp harmadik mandátumánál tartana, és ezt minden tisztességes bíró alátámaszthatja — mondotta.

A Clujana Rt. vezetôsége, közlés végett, az alábbi szöveget juttatta el szerkesztôségünkhöz:

A Kolozs Megyei Kórház Bôr- és Nemibetegségek Klinikájától, nevezetesen Radu Vineraru doktortól és Alexandru D. Tãtaru doktortól magyarázatot kaptunk arról a "titokzatos" betegségrôl, amelyet mind az írott sajtó, mind pedig a PRO TV és az NCN túlzottan mediatizált. A véleményt a Kolozs Megyei Egészségügyi Igazgatóság is láttamozta, Albu igazgatóasszony személyében. A betegség nem más, mint közönséges tüszôgyulladás, amelyet a Demodex foliculorum nevû élôsködô idéz elô. Az alábbiakban idézzük az orvosi szakvéleményt:

"A Demodex foliculorum egy parányi pókfajta (a pókok osztályához és a kulancsok rendjéhez tartozik), rendszerint a haj melletti faggyúmirigyben élôsködik, és a homlokon, az arcon és az orron telepszik meg.

Kis számban elôfordulhat az emberi és egyes állati bôrökön (kutya, kecske, juh stb.), anélkül, hogy mint ott élô, betegséget okozna.

Klinikai eset csak akkor fordul elô, ha az élôsködôk száma nagy, de ez mindig könnyû lefolyású: szôrtüszôgyulladás vagy bôrpír (acnee rozacee).

A Demodex foliculorum okozta bôrtüszôgyulladás különbözik a rühatka (Sarcopies Scaiae) okozta rühesedéstôl, és sokkal könnyebb lefolyású. A kolozsvári bôrgyógyászaton gyakorta mutatnak ki Demodex foliculorumot, amely az acnee rozaceét idézi elô, és ez a családon belül sem fertôz.

De bármilyen nagy számban legyenek jelen az élôsködôk, ezek nem hatolnak át a bôrön, és nem jutnak el a belsô szervekig (máj, tüdô, agy stb.).

Gyógyítása egyszerû és hatásos: Lindanul kenôccsel kell kenni, hét napig. Gyakorlatilag ugyanúgy kezelik, mint a rühatkát, tekintettel, hogy ugyanabba a kulancs-családba tartozik, és ugyanazokra a rovarirtókra érzékeny.

Helyes kezeléssel szövôdmény nélkül és teljesen elmulasztható a bôrgyulladás."

Megemlítjük, hogy a fertôzéssel gyanított, bélésnek használt szôrméket még 1996. július 12-én kivontuk a termelésbôl. Leszögezzük továbbá, hogy a külföldi cégekkel kötött szerzôdés alapján a Clujana nem forgalmazhatja, és nem adhatja el más cégeknek az ebbôl a nyersanyagból készült lábbeliket. Tehát belsô piacra egyetlen pár ilyen cipô sem került!

Teljes felelôsséggel állítjuk, hogy a Clujana által gyártott és forgalmazott lábbeli nem fenyegeti fertôzéssel azok viselôit.

A részletekre a hét folyamán tartandó sajtóértekezleten még visszatérünk.

Szinte a megegyezés küszöbén állunk a magyar-román alapszerzôdés megkötése kapcsán — jelentette be Horn Gyula miniszterelnök. Mint elmondta: magyar részrôl elfogadható az a legutóbbi, román külügymniniszteri válasz, amely a kisebbségekkel foglalkozó 1201-es ajánlást értelmezte. — "Ezzel feltehetôen az utolsó akadály is elhárul az alapszerzôdés megkötése elôl, és én kész vagyok akár Budapesten, akár Bukarestben, vagy egy harmadik helyen aláírni az alapszerzôdést, ha meg tudunk állapodni — fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a dokumentum megszületése rendkívül fontos jelzés lenne a kétoldalú kapcsolatokban és a nemzetközi partnerek számára is." "A presztízsszempontokat félre kell tenni, egy dolog a döntô: országaink érdeke."

Az úgynevezett magyar-magyar találkozó közös nyilatkozatát — az éles szlovák és román reagálások ellenére — Horn Gyula úgy értékeli: a dokumentum nem tartalmaz semmi olyat, ami sértené a szomszédos országokat; összhangban van a magyar kormány külpolitikájával és az európai gyakorlattal is. Semmiféle szeparatista törekvést nem tükröz, nincs szó benne etnikai alapon mûködô autonómiáról, csupán közösségben érvényesíthetô (kulturális, oktatási stb.) jogokról. A miniszterelnök szerint Magyarországnak a szomszédaival folytatott kapcsolatában a jövôben is idôrôl idôre jelentkezhetnek zavarok, fontos azonban, hogy folytatódjék a gazdasági, kulturális együttmûködés. Mindegyik félnek alapvetô érdeke a térség biztonságának megôrzése.

Sajnálatos tévedés csúszott be a lapunk szombati számában közreadott hírbe. Eszerint Makkay József kiadói vállalkozó után Molnos Lajos megyei RMDSZ-elnök a legesélyesebb betölteni a Versenytanács tagjává való kinevezése miatt képviselôi mandátumáról és RMDSZ-tagságáról valószínûleg lemondani kényszerülô Neményi József Nándor helyét a parlamentben. Ellentétben a lapunk — illetve az ügynek mindvégig kitüntetett figyelmet szentelô helyi román sajtó — értesüléseivel, az 1992-es parlamenti választásokon eredetileg mandátumhoz nem jutott Kolozs megyei képviselôjelöltek listáján Neményi József Nándor után Makkay József, Bitay Levente, Moldován Béla, Újvári Ferenc, Molnos Lajos, Balogh Ferenc, Kolumbán Huba, Mikó Lôrinc, Fazakas Ferenc és Papp István neve áll — legalábbis ezt tartalmazza a központi választási irodának a Hivatalos Közlöny 257. számában nyilvánosságra hozott közleménye. Megüresedés esetén — amint azt az 1992/68-as törvény is elôírja — a póttagok töltik be a felszabadult helyeket a listán feltüntetett sorrendben, amennyiben a párt, amelyiknek a listáján szerepel, megerôsíti az illetô személy párttagságát — illetve amennyiben a jelölt vállalja a mandátumot. A leendô képviselô alkalmasságát egyedül a képviselôház mandátumfelügyelô bizottsága kérdôjelezheti meg, például ha a jelölt olyan funkciót tölt be, amely összeférhetetlen a képviselôi tisztséggel, illetve ha olyan bírósági eljárás van ellene folyamatban, amely kizárja a parlamenti hely betöltését.

Sz. K.

Takács Csaba, az RMDSZ kampányigazgatója 1996. augusztus 10-ére szombatra hívta össze a területi kampánystábok vezetôit. A találkozón az Országos Kampánystáb tagjai ismertették a választási törvény elôírásaiból és az SZKT határozataiból következô jelöltállítási és média-ütemtervet.

A területi vezetôk beszámoltak a Frunda György elnökjelöltségét támogató aláírások gyûjtésének jelenlegi helyzetérôl az ország egész területén, különös tekintettel az RMDSZ-szervezetekkel nem rendelkezô megyékre.

Az országos és a területi kampánystábok összehangolták a rendezvényeik (kampánynyitás, a választók találkozója az RMDSZ országos vezetôivel, az államelnökjelölttel, valamint a képviselô- és szenátorjelöltekkel, kampányzárás) naptárát.

A területi vezetôk beszámolót tartottak az önkormányzati választási hadjárat helyi tapasztalatairól, valamint ismertették a tagság pozitív és negatív véleményeit az RMDSZ audiovizuális kampányával kapcsolatban.

Somogyi Ferenc címzetes külügyi államtitkár ma Bukarestbe érkezik és hivatalos megbeszélést folytat partnerével, Marcel Dinu államtitkárral a román-magyar alapszerzôdés még nyitott kérdéseirôl.

Tisztelt Molnos Lajos elnök úr!

Jómagam már évek óta nem zavarom a t. vezetôséget javaslataimmal, melyek között egykor a temesvári 8. pont betartása is szerepelt. Emiatt és egyes vezetôk ellenséges és kinézô magatartása miatt félreálltam.

Most azonban, elolvasván az Ön által a Szabadságban közzétett felhívást a parlamenti jelöltállítással kapcsolatban, nem tudom megállni, hogy ki ne fejezzem egyet nem értésemet a kihirdetett kritériumok hiányosságaival.

Szerintem Ön teljesen elfelejti, hogy nem is olyan rég még két nagyon fontos feltételt hirdettek a jelölt személyével kapcsolatban:

1. a román nyelv tökéletes ismerete szóban és írásban (hogy az RMDSZ képviselôjét vagy szenátorát ne tehessék nevetség tárgyává, ha felszólal);

2. egy világnyelv vitaképes ismeretét (hogy a nemzetközi szervezetekben is hozzászólhasson a minket érintô kérdésekhez).

Kérem Önt, hogy ezeket nem-csak mint kritériumokat ne feledje, de ezek ellenôrzését is biztosítsa megfelelô, képzett szakemberek segítségével.

Kocsis István
RMDSZ-tag

Az "igazmondókáiról" ismert csodadoktor (?), Mudava önállamelnök-jelölt úr nemrég szerényen (?) kijelentette, hogy eddig (!) Romániában hatmillió beteget gyógyított meg/ki. Ha számításba vesszük, hogy a hivatásos orvosok is eldicsekedhetnek néhány tucat honpolgár kikezelésével (egyenként), úgy a kórházaknak konganiok kellene az ürességtôl, s bezárhatnának a patikák, hacsak nem beteg az egész ország. Ôcsodasága mondta halálos komolysággal: ô képes bármely betegséget gyógyítani, még az AIDS-et is, a kezeléshez meg sem kell simogatnia a klienseket, elég annyi, ha az ô angyali arcát a tévé képernyôjén nézik. És erre csak ô képes. De megfeledkezett az orosz Kaspirovszkijról, aki már évekkel ezelôtt gyógyított (?) tévén át, sôt azt állította, képes így meddô nôket is teherbe ejtenie. Mudava doktor ezzel nem dicsekedett, de... gyógykezelte Ceausescu Nicolae volt diktátorunkat is. Lehet, attól lett e kliense (is) paranoiás...

Olvashattuk (pl. az RMSZ 1996. VIII. 1-i számában), hogy a Magyar Református Világtalálkozó tiszteletére Budai Mihály temesvári nyugdíjas asztalosmester egy "ökumenikus templom" makettjét mutatja be, mely ez év márciusában látott víziója alapján "öltött testet", s célja az ökumenikus mozgalom támogatása, mert "csak az ökumenizmus, a keresztény egyházak összefogása mentheti meg a zsidó-keresztény európai kultúrát, civilizációt". No de kérem! Az ökumenikus mozgalom nem korlátozódik a zsidó és keresztény egyházakra: 1993. szeptemberében Chicagóban a Világ Vallásainak Parlamentjén a közös nyilatkozatot 140 vallás és felekezet több mint 6500 képviselôje írta alá. S a "korlátolt" ökumenikus mozgalom aligha járhat eredménnyel pl. Bosznia-Hercegovinában a muszlimok nélkül...

Van egy gombafaj nálunk, mely az idén erôsebben pirul, feltehetôen a szégyentôl, mivel többsége a napilapoknak azt írja, hogy az idei gombamérgezéseket a galóca okozza. Imitt-amott megemlítették a bûnös galóca latin elnevezését, ami nem akadályozta meg, hogy a tapasztalatlan gombaszedôk fel ne rugdossák az ártatlan piruló galócát is.

Ez pedig finom, ehetô gombafajta, nem mint a fehér gyilkos galóca vagy a párducgalóca (melynek hatása nyomán keletkezett az a mondás, hogy "bolondgombát evett"), na meg a közismert légyölô galóca, vagy a kevésbé ismert citromgalóca, és az Amanita család más képviselôi. Nem minden Amanita "gyilkos", mint ahogy nem minden Homo sapiens sapiens bandita.

Ne rugdossuk hát a rokonai miatt szégyenkezô piruló galócát...

Veres József

Ellentmondásosan indul a parlamenti választási kampány. Ha felcsapnánk közvélemény-kutatóknak, tudományos eszközökkel kimutathatnánk, hogy minden eddigi döntés az RMDSZ választótestülete 62 százalékának nem tetszik, és ugyanannyinak csupa öröm és lelkesedés forrása. Hogy ez több mint 100 százalék, az nem gond. A közvélemény-kutatás nem ismer lehetetlent.

És a választótestület bizonyos részének hangulata is erôsen ingadozik attól függôen, hogy milyen lábbal lépett le aznap az ágyból...

Nem szeretnénk falra festeni az ördögöt, de máris tarthatunk attól, hogy jogos méltatlankodások vagy jogtalan fanyalgások, vélt vagy valós sérelmek miatt ôsszel is elveszítünk néhány mandátumnyi szavazatot, és akkor a bejutó képviselôinknek, szenátorainknak még nehezebb dolguk lesz, mint a jelenlegieknek. Akárcsak városi tanácsosainknak.

Hogy ennek elhárításához szerény lehetôségeinkkel hozzájáruljunk, idéznénk a helyhatósági választásokat követô olvasói véleménynyilvánítás néhány különös vonatkozását.

Meglepôen sokan adtak hangot ellenszenvüknek a jelöltek iránt. Volt olyan nap, amikor a telefonszolgálatos úgy érezte, mindenki utál mindenkit. Utólag nyilvánosan is elnézést kérünk azoktól az olvasóinktól, akiktôl megtagadtuk a személyekre vonatkozó heves támadások közlését, de a névtelenség homályából nem etikus személyiségeket támadni. A bíráló nevének bediktálása pedig nem feltétlenül jelent kilépést a nyílt színre. Még akkor sem, ha nem álnév. Személyiségeinket pôrére vetkôztette a bírálat és a rágalom hat és fél éve tartó kereszttüze, míg a támadók némelyike néhány csapás után gyorsan visszavonul, és még azt sem árulja el magáról, vajon nem sírja vissza a 89-es változás elôtti aranyló éveket, vagy nem valamelyik Harmónia-szerû egylet híve.

A személyiségek megkérdôjelezése azonban a hátsó szándékoktól mentesen gondolkodók körében is elharapozódott, és ez már sokkal szomorúbb jelenség. Ha nem megy el szavazni — vagy nem az RMDSZ-re szavaz — az a réteg, amely egykoron a nómenklatúrához tartozott vagy a balos karrieristák osztályharcából valamilyen hasznot húzott, az is veszteség, de nem számottevô. Bár az "összetételre" idônként kínosan vigyáztak az elvtársak, a húsosfazékhoz fôleg nominális magyarokat engedtek. A kétely mételye azonban mérhetetlen károkat okoz, ha azok sorában fertôz, akik a Magyar Népi Szövetség kommunista pártba való belépése óta várták egy igazi kisebbségi érdekvédelmi szervezet megalakulását. Most itt van, és elfordulnak tôle. Megtagadták szavazatukat helyhatósági listájától, és... ki tudja, mit hoz a november. Nem tetszik valaki a jelöltek közül, errefel azt sem segítjük, akiben különben feltétlenül bízunk.

Na igen, a lista... Az volt az olvasói véleménynyilvánítás másik fôszereplôje. Hogy miért közölték olyan késôn, amikor már nem lehetett róla vitatkozni? Meg milyen célt szolgált a magas röptû sárdobálás? Hát a pozitív propaganda hiánya? Meg hogy miért nem volt saját polgármesterjelöltünk? (Ha lett volna, akkor biztosan központi témává válik, hogy miért volt, ahogy most körvonalazódik az elnökjelölt körüli közvéleménymegoszlás.) A júniusi kudarchangulat hevében volt, aki kertelés nélkül kimondta: ennyi melléfogás láttán meggyôzôdése, hogy valaki "odafönn" szándékosan rontja helyzetünket, és ô személy szerint ezért nem ment el szavazni.

Ezt a létérzést azóta csillapíthatta a számtalan elemzési kísérlet, amelybôl egy dolog biztosan kiderült: a választási kampány megszervezése, lebonyolítása roppant nehéz feladat. De a szakértelem és politikai szimat hiányánál jóval súlyosabb kétely, a rosszhiszemûség feltételezése ôsszel is felütheti a fejét, ezért fel kell tennünk a kérdést: kinek a malmára hajtotta a vizet szavazatának megvonásával? Vajon nem éppen az általa sejtett legsötétebb cél megvalósítását mozdította elô?

Aki még nem vette volna észre, annak idejében szólunk: a parlamenti választási kampányban is lesz alkalom csalódásra, kiábrándulásra. Talán még több is... De a végeredmény a választókon múlik. Ha senki sem hagyja magát rászedetni az események ellentmondásosságától — nem lesz kudarc! A választások elôtti fejleményeket tehát azzal a derûs alapállással nézzük végig, hogy történjék bármi, a hajrában mi, választók, úgyis rákapcsolunk.

Nits Árpád

Tôkés Eminescu ellen címmel értékeli hétfôi számának elsô oldalán a Vocea României a magyar refomátusok szombaton véget ért harmadik világtalálkozóját.

A világkongresszus igazi fôszereplôje és haszonélvezôje a román kormánylap szerint Tôkés László püspök volt, akinek így megvalósult álma, hogy a "legelsô" legyen a világ magyar reformátusai között. Mióta óhajtotta ôexcellenciája ezt! — jegyzi meg gúnyosan. Majd folytatja: (Tôkés) Diplomatikusan síkra szállva a "román-magyar megbékélés" mellett, a budapesti "irredenta" Csoóri Sándorra bízta azt a feladatot, hogy "Trianon igazságtalanságairól" beszéljen. Lényegében minden rendezvény "kitûnô" alkalom volt Tôkés Lászlónak, hogy kijavítsa imázsát, amely eléggé megráncolódott az utóbbi idôben, s most újból erdélyi fejedelemként pózolt. Ugyanúgy, ahogy ezelôtt 2-3 évvel tette, amikor a Székelyföldön népviseletbe öltözött lovasok fogadták... Temesváron ugyanazon Tôkés László bibliai idézettel beszélt "a békérôl, amely nem béke", román-magyar vitát javasolva a "minket elválasztó problémákról", pont úgy, mintha a romániai magyar kisebbség állam lenne az államban — írja a Vocea României. A lap szerint a kisebb helységekben kevesebb sajtóval, de korlátlanul fokozott "irredenta hévvel" románellenes "vádbeszédek" hangzottak el.

A lap a továbbiakban hasonló vehemenciával kifogásolja, hogy Nagyváradon a románok által annyira tisztelt Mihai Eminescu költô korábbi szobrának volt helyére állították fel a magyarok "Zsuzsanna hercegnô" (Lorántffy Zsuzsanna) szobrát.

Az Adevãrul címû napilap a református világtalálkozó eseményeinek tárgyilagos ismertetése után megjegyzi: Adrian Cãsuneanu Vlad Kovászna megyei prefektus az egyedüli volt a térségben, aki nyilvánosan tiltakozott a találkozó sepsiszentgyörgyi megszervezése ellen, és elmondta a helyi lapban, a Cuvântul Nouban: sajnálja, hogy nincs törvényes hatásköre a rendezvény megakadályozására.

A Mediafax jelentése szerint augusztus 14-tôl, szerdától újrakezdi tevékenységét az Üzletemberek Önsegélyzô Alapja (FMOA). Amint azt az intézményt adminisztráló SAFI közleményben erôsítette meg, egy C-típusú befektetési bizonylat értéke 57 368 lej lesz. Szerdán az alap egyetlen fajta befektetési bizonylatot bocsát ki, melynek értéke 14 342 lej. A régebben kibocsátottakat a FMOA a következô árakon vásárolja vissza: egy A-típusú (458 944 lej) = 32, egy B-típusú (114 736 lej) = 8, egy C-típusú (57 368 lej) = 4, egy D-típusú (28 684 lej) pedig = 2 darab új befektetési bizonylattal. Azoknak akik igénylik a visszavásárlást, kérést kell benyújtaniuk a BANKCOOP-hoz.

— Ön, mint a tavaszi helyhatósági választások sikerembere és mint volt alpolgármester, mivel magyarázza az itteni kampány demokratikus eredményességét?

— A település összlakossága, a négy hozzá tartozó faluval együtt 8600, amibôl a város lakossága ötezer körüli. Az összlakosság 52 százaléka magyar. Van három tiszta román falu, de magának Szilágycsehnek 75-80%-a magyar. Itt az RMDSZ teljesen tiszta választási kampányt vezetett, anélkül, hogy valakit is megsértett, vagy hogy valaki ellen beszélt volna. Habár mindenütt provokáltak, mi még azt sem tettük meg, hogy véleményt mondjunk. Mindent a pillanatnyi viszonyokhoz mérten ígértünk, és ezeket biztosan meg is fogjuk tudni valósítani. Én ismerem a környékbeli falvakat, és tudom, hogy elég sok román nemzetiségû is ránk szavazott. Csakhogy szabaduljanak az RTDP-tôl. Például az egyik színtiszta román faluból, teljesen váratlanul, a 280 választópolgár közül 96-an rám szavaztak.

Az ember egyedül úgysem tud tenni semmit. A tanácsosokkal együtt már igen. A megkezdett beruházásokat befejezzük, jövôre pedig szeretnénk hozzáfogni a város vízvezeték- és szennycsatornahálózatának a megépítéséhez. Ami '94-es árakon nagyjából kétmilliárd lejt tesz ki. Nekünk, magyaroknak, igen fájó a kastély leromlott állapota. Alapítványt hoztunk létre a megmentésére, és reméljük, az idén legalább befedjük a pincéjét. Fontos célunk bevezetni a városba a földgázt, aminek jóváhagyását a kormány jövô tavaszra ígérte. Az idén sikerült beindítanunk a Crisan utca korszerûsítését: közmûvesítését és leaszfaltozását. Jövôre pedig két másik utca, a Gutinului és a Május 1. kerül hasonló munkálatok alá.

— Futja-e mindezekre a költségvetésbôl?

— Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy igen. Nagy támogatást fogunk kapni a megyei tanács részérôl is. Nálunk, Szilágy megyében teljesen kiesett a kormánypárt, és szerintem ez egy lépés a jövô felé. A mostani vezetôk egészen másképpen gondolkodnak, mint elôdeik.

— Milyen a hangulat a mai Szilágycsehben?

— A munkanélküliség eléggé magas: a bútorgyárban ezer ember helyett nagyjából háromszázan dolgoznak, a kötöttárugyárban pedig ezeregyszáz nô helyett vagy négyszázan alkalmazottak. Én úgy látom, ki kell lépnünk a világba és valamit tennünk kell. Valami más befektetésekkel. Csak a magánszektor lehet számunkra megoldás.

— Hogyan viszonyul az itteni magyarság az RMDSZ-hez? Hiszen nagyvárosban, és nem csak ott, eléggé kiábrándult belôle.

— Én úgy látom, itt az emberek nem ábrándultak ki. A közelmúltban sokat tett az RMDSZ, természetesen a lakosság segítségével. Például kaptunk harmincvalahány milliót, megelôlegeztük vele a Magyar Ház építését, amire ígéretünk van, hogy az idén ki fogjuk tudni fizetni az egészet. Az épület homlokzatát be is fejeztük, szerintem Szilágycseh legszebbje vált belôle. Amihez a tagságnak elô kell teremtenie 3,5 millió lejt... Szóval, az emberek nem ábrándultak ki, mert a választmányi tagok, mindenki a saját körzetében, tartják a kapcsolatot a tömeggel. De ha mi nem tudunk valamit tenni magunkért, mástól nincs mit várnunk.

Ördög I. Béla

Augusztus 7-én tartották meg a zilahi Református Wesselényi Kollégium megalakulásának 350. évfordulóját.

A délelôtti istentiszteleten a diákság mellett német, holland, svájci, magyarországi és hazai vendégek is részt vettek. Ezt követôen ünnepi mûsor szolgáltatott az eseményhez illô hangulatot. Kiemelendô két debreceni elôadótanár értekezése: dr. Márkus Béla történelmi visszapillantása és Cs. Nagy Ibolyának Nyírô Józsefrôl szóló méltatása.

Délután hangzott el Makkai Lilla "Ifjú Erdély — örök Erdély" címû elôadása, aki nagyapjáról, Makkai Sándorról emlékezett meg.

Augusztus 4-én a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozójának helyi rendezvényeként került sor a szilágycsehi új gyülekezeti ház átadására. Errôl Molnár Kálmán lelkipásztor-esperes a következôképpen számolt be.

— Elôbb hálaadó istentiszteletet tartottunk az 1519-ben épült református mûemléktemplomunkban. Igét hirdetett Papp Csaba debreceni püspökhelyettes. Ennek keretében volt egy rövid ünnepi mûsor: a helyi vegyes kórus lépett fel, Molnár Emese Júlia szavalt, és meghívottunk, Dévai Nagy Kamilla énekelt. De kellemes meglepetésként, harangozás közben derült ki, hogy Kiskunhalasról és Debrecenbôl érkezett vendégeink is szót kértek a programból. Így, rendhagyó módon, az Adamóczki Béla debreceni tárogatómûvész rögtönzött mûsorával kezdôdött az istentisztelet. Utána megköszöntük támogatóink anyagi segítségét: a svájci rorschachi, a hollandiai meerkerki református gyülekezetnek, az Írországi Missziós Központnak és a liechtensteini fôvárosban, Vaduzban élô barátainknak. Az épületátadás ünnepélyes perceiben ismét Dévai Nagy Kamilla énekelt, aki, mellesleg, egy ausztráliai turnéja után érkezett közénk. És újból felcsendült a tárogató, melyen, immár közkívánatra, Adamóczki mûvész úr a "Krasznahorka büszke vára" kezdetû dalt adta elô.

— Mikor született meg ennek a gyülekezeti háznak a gondolata, és hogyan alakult a kivitelezése?

— Már 1990-ben felmerült a gondolat, mert annyira felgyorsultak az események, hogy kellett nekünk Szilágycsehben egy megfelelô tevékenységi hely. Nálunk a sorsforduló napja fokozottabb feszültségekkel járt, mint másfelé. Tizenöt kilométerre van Menyô, és mi tudtuk, hogy Temesvárról odahurcolták Tôkés Lászlót. Ez a tudat nagyon éles légkört teremtett a nagy nap elôtt, és utána is az eufória magasabbra hágott. Akkor, emlékszem, a tömeg csak úgy oszlott szét az utcáról, hogy elôbb nekem fel kellett olvasnom a Tôkés kiáltványát... Szóval, utána mindent a templomban kellett megrendeznünk. És felmerült az ötlet, hogy jó lenne egy gyülekezeti ház. Az épületrészt annak idején az állam elvette, de 1990 ôszén sikerült visszaszereznünk. Elôször csak arra gondoltunk, kinyitjuk a közfalat, és egyszerû kis konyhát, kamarát, tusolót rendezünk be. Aztán menet közben jöttek az újabb ötletek, és alakultak ki külföldi kapcsolataink. Én a reménység épületének nevezem a végeredményt. Mert egyszerre sosem volt annyi pénzünk, hogy abból teljes szobát tudjunk befejezni. De az egyik segítség mindig kipótolta a másikat... Mivel a városi mûvelôdési ház nagyon lerobbant állapotban van, a célom az volt, hogy Szilágycsehet ilyen módon a Tövishát rendezvényközpontjává fejlesszük. Amint látható, ez sikerült!

Nem vagyok közgazdász, mégis több mint négy évtizedes szerkesztôi munkám alatt temérdek gazdaságtani tanulmányt olvastam, sok-sok gyárban, munkatelepen jártam. Mégsem szólalnék meg e kérdésben, ha az elôzô kolozsvári városi tanács utolsó ülésén a polgármester nem terjeszt elô jelentést az eltelt négy év munkájáról. Ebbôl ugyanis — sok egyéb mellett — az derült ki, hogy a város iparának alig a tíz százaléka van magánkézben (a második Bukarest után, a többi településen még kisebb a magánszektor aránya). Meg is mutatkozik ennek az eredménye: Kolozsvár ipari kapacitásának csak a 65%-a termel. E két szám mögött fél évszázados gazdaságpolitikánk csôdje fedezhetô fel.

1.A szocialista iparpolitika stratégiáját Lenin dolgozta ki az októberi forradalom után. Eszerint az iparosítás kulcsa a nehézipar, a "húzóágazatok", a gépgyártás, kohászat, energetika, bányászat fejlesztése az elsôdleges, hogy majd az ide tartozó üzemek lássák el a többit gépekkel, nyersanyagokkal, árammal. Ez a nézet indokoltnak hangzanék, de a gyakorlati élettôl, a valóságtól teljesen idegen, ugyanis sajátos körülmények kényszerítésében született meg: a Szovjetunió elszigeteltségben élt az idô tájt, s mindent maga igyekezett elôállítani. De ilyen helyzetben is — tegyük hozzá — a teljes autarchiát csakis hatalmas birodalom engedheti meg magának. Ideig-óráig.

Mégis, negyedszázaddal késôbb, a második világháború után a szocializmus útjára terelt kisnépek ugyanezt az elgondolást alkalmazták — orosz kényszerítésre; a valós helyzet semmibevétele nyomán. Egy kis ország ugyanis nem termelhet meg magának mindent, oly sok iparágat nem építhet ki, különben is a gépipar vagy a kohászat létrehozása drága mulatság. Könnyû egy gyárat felépíteni, de nehéz azt állandóan fejleszteni, hogy kitûnô terméket állítson elô, s annak piacot biztosítson. Ehhez elmélyült és kiterjedt kutatás, kísérletezés, folyamatos gyártmányfejlesztés szükséges, amire a kis országok nem képesek.

Ezzel szemben a tapasztalat bizonyítja, hogy elég, ha csak néhány iparága, a mezôgazdasága, idegenforgalma vagy a kereskedelme fejlett, abból már meg tud élni. Ha viszont nagyhatalmi ábrándokra épülô gazdaságpolitikát folytat, elôbb-utóbb belebukik. A "vas és acél országa" jegyében fogant iparosítás német és magyar földön már 1953-ban megbukott a júniusi megmozdulások nyomán, majd jobb belátásra jutottak a lengyelek, jugoszlávok, bolgárok. Mi — sajnos — nem. Népünk jámbor béketûrése és vezetôink zsarnoki uralma folytán folytattuk az erôltetett, sokoldalú iparfejlesztést s gyártottunk tankot és számítógépet, traktort és bányagépet, bútort és mosószert, hajót és kombájnt. A csôd jelei azonban már a hetvenes évek végén megmutatkoztak; kiderült, hogy a világnak nem kell a román gépkocsi, sem az esztergapad. Áruink elavultnak és rossz minôségûnek bizonyultak. Üzemeink egész sora kényszerült csak "fél kézzel dolgozni". Megmutatkozott az elsô bûvös kör.

2.Hogyan válaszolt erre a "kihívásra" a Ceausescu-diktatúra? Ahelyett, hogy a belsô erôforrások mozgósítása és külföldi kölcsönök fölvétele útján fejlesztették volna a gyártmányokat, a házaspárnak állati nagy ötlete támadt: a kölcsönök teljes visszafizetése. Megszakították kapcsolataikat a tôkés bankokkal, s megszûnt a külföldi hitel beáramlása az országba. Megkezdôdött viszont — ezzel párhuzamosan — a pénz kiáramlása. Mindent, amit csak el tudtunk adni, kivittük, csakhogy dollárt kapjunk, s azzal törleszthessünk. Nevetséges éhbérért bármilyen munkát felvállaltunk, csakhogy valutát szerezzünk, s azt is adósságfizetésre fordítsuk. Az ország emberi energiáját, természeti kincseit, ipari termelôkapacitását, mezôgazdaságunkat úgy kizsákmányolták, mintha a legmélyebb gyarmati sorba süllyedtünk volna. A nyolcvanas évek közepén ez már kirívóan megmutatkozott, üzemek százai álltak le, munkások milliói kaptak félfizetést. A lakosság pedig nemcsak a vajat, cukrot, étolajat, húst kapta — ha kapta — jegyre, de még a puliszkalisztet, burgonyát, babot is.

Mihamar megmutatkozott a mély morális hatás is. Az elavult, kihasználatlan gépek "erkölcsi kopást szenvedtek", a dolgozóknak pedig a fegyelme, munkaerkölcse kopott meg: tömegméretet öltött a tekergés, lopás, fusizás. Így alakult ki a termelôkapacitás és a dolgozók erkölcsi és fizikai kopásának bûvös köre. A második tehát.

3.Megértük 1989 decemberét. Azután ipari vonatkozásban megmutatkozott minden rossz, amitôl tartottak a tisztábban látó emberek. A nehézipar termelése nagymértékben visszaesett, s azon belül is a gépgyártásé, amelyik a "kedvenc" volt, a legdédelgetettebb, s a legnagyobb áldozatokat követelô. Be kellett látni, hogy erôltetett fejlesztése nem hozta meg a várt eredményeket; eladunk ugyan olykor-olykor Kínának vagy Argentínának gépkocsit, az oroszoknak vetôgépet vagy tárcsát, de a román számítógép, dízelmozdony a kutyának sem kell. Gépgyáraink, vegyimûveink nagy hányada valósággal agonizál, bányáink százait zártuk be, s a tévében láthattuk, a fegyvergyárak dolgozói is tüntetnek, munkát kérnek.

Mit válaszol erre az ország mai vezetése? Egyik megoldás az volna, hogy kölcsönt vegyünk föl, és a géppark felújítására, gyártmányaink fejlesztésére fordítsuk. Csakhogy Románia egyike ama volt szocialista országoknak, ahova a legkevesebb hitelt adnak a külföldi pénzintézetek. Hogy miért? Nem ide tartozik a kérdés, ne firtassuk.

Másik megoldás lenne a magánosítás. Minél több üzemet átadni magánembereknek, hogy aknázzák ki az álló termelôkapacitást. Ehhez jelentôs belsô tôkére volna szükség. Ámde a mai román nagyvállalkozók bankokba, ingatlanvásárlásba, kereskedelembe fektetik a pénzüket, ott gyorsabban megtérül, és nagyobb profitot biztosít.

A külföldi tôke évtizedek óta érdeklôdést mutat a román gyáripar iránt; azok a vállalkozók, akiknek évtizedek óta dolgozunk, szívesen megvették volna üzemeink nagy hányadát. Csakhogy nálunk uralkodik a jelszó: "nu ne vindem tara" —, nem adjuk el az országot. Ezt a felfogást pedig egy igen erôs, befolyásos hatalmi réteg diktálja, amely évtizedek óta uralja az országot, s nemcsak az ipart tartotta kezében, hanem a kommunista pártot, a kormányt, a hadsereget, rendôrséget, állambiztonságot is. A hatalmas ipar kiépítése nyomán létrejött ugyanis egy széles körû, kiterjedt ipari vezetô-réteg is (a mezôgazdaságban hasonlóképp). Minthogy végsô fokon az anyagi javak elôállítása szabja meg az egész életet, úgy a termelés irányítói diktálták az ország nagypolitikáját is.

Ennek a — mai szóval élve — ipari lobbynak a helyzete a decemberi fordulat nyomán nem sokat változott. A kompromittált párttitkárokat, igazgatókat, fômérnököket félreállították ugyan, és helyükbe második vonalbeli emberek léptek, de a törzsgárda helyén maradt. Mi több, "szaporodott" és megerôsödött. Egyrészt az történt, hogy a hatalmas kombinátok kisebb egységekre bomlottak, másfelôl pedig a gyáron kívül vagy belül magánvállalatok vagy vegyesek jöttek létre részben magántôkével, részben államival. Mindezek következményeként ahol eddig volt egy vezérigazgató, két-három aligazgató, most kétszer-háromszor több igazgató, aligazgató, fômérnök és egyéb fônök vezet. De magán kft. létesítésére is az eddigi iparvezetôk voltak képesek, hiszen nekik volt hozzá pénzük, ismeretük, összeköttetésük, hatalmuk. Elmondhatjuk, hogy a mai ipari lobby mind lélekszámát, mind pénzbeli erejét (amihez az általuk létrehozott maffiákat is oda kell számítani) tekintve sokkal erôsebb, mint valaha. Busás fizetést és mindenféle más juttatást kapnak, olcsón vettek meg gépeket, épületeket, könnyen jutnak áramhoz, nyersanyaghoz, fejik az állami vállalatot, a várost, a megyét. Tagjai ott vannak a pártokban, igazgatótanácsokban, városok és falvak, minisztériumok és kutatóintézetek, építkezési trösztök vezetôségeiben; gyorsan gazdagodnak, egyre nagyobb vagyonra tesznek szert.

Mégis — rettegnek. Elôttük a mezôgazdaság "szörnyû" példája. Minekutána a parasztok visszavették földjüket, s a téeszek megszûntek, sok százezer agronómus, állatorvos, gépállomási vagy erdészmérnök, könyvelô, raktáros, zootechnikus vagy minisztériumi, megyei hivatalnok vált feleslegessé. Ezek most Surdu uraság agrárpártjában igyekeznek megkapaszkodni, és vívják utóvédharcukat.

Nem kétséges, hogy az ipar nagyarányú magánosítása esetén ez várna az ipari lobbyra is. Különösen akkor, ha nyugati vállalkozók vennék meg gyárainkat. A tôkés ugyanis hoz magával több szakembert, megtart a gyárában néhány dolgos alkalmazottat, a többit pedig szélnek ereszti. Ezek ugyanis hasznavehetetlen léhûtôk. Ezt régóta tudjuk, iparunk két évtizede tartó pangása jórészt nekik köszönhetô; ôk csak ahhoz értettek, hogy a felülrôl kapott utasításokat végrehajtsák, a vezetôik pedig a parancsolgatáshoz, pumpoláshoz értettek, de egyikük sem érezte a zsebén a káros, balkezes gazdálkodás hatását, nem mentek tönkre, nem kerültek az utcára, hanem kapták a fizetésüket az állam, azaz a dolgozó nép pénzébôl. Sohasem törték magukat, hogy fejlesszék a gyártmányukat, minôségi árut termeljenek, új piacokat szerezzenek. Ahhoz viszont mindig is értettek, hogy a hatalmat megszerezzék és meg is tartsák. Ma is ezt teszik; az ipar és a hadsereg, a kormány és a bankvilág, a politikai elit és az igazságszolgáltatás, a hírszerzés meg a kereskedelem szorosan összefonódik, és fékezi a privatizációt, gátolja a nyugati tôke beáramlását, csak szónoklatokban támogatja az európai csatlakozást, a valóságban fékezi, mert a szabad piac, a tôkebeáramlás, az igazi verseny az új iparmágnás-oligarchia végét jelentené. Kiváltságaiknak, hatalmuknak, élôsködésüknek, illegális vagyonszerzésüknek a végét. Az úgynevezett tömeges privatizációval, a kuponokkal is uralmuk meghosszabbítását érték el, más haszna alig lehet ennek a mûveletnek. Csupán elodázza kikecmergésünket a harmadik bûvös körbôl.

Hogy aztán az ország mit szenved az ô irányításuktól, mennyire lemaradunk, és mennyit veszítünk, számukra mindez mellékes. A fô az, hogy ôk gyarapodjanak.

Mégis, mindezek ellenére is állítom, hogy a játék még nem dôlt el, lehetôségeink, adottságaink még mindig nagyok: óriási a befektetett álló tôke, hatalmas termelési kapacitások várnak munkára készen. Ha a választásokon valamennyire is veszít ez a lobby (döntô vereségre ne számítsunk!), ha csak kis mértékben is meg tudjuk nyitni kapuinkat a nyugati vállalkozók elôtt vagy az életrevalóbb, tisztességesebb hazai termelô tôke elôtt, akkor az ô kezükben mindaz, amit népünk kemény munkával és hatalmas áldozatok árán évtizedeken át létrehozott, végül is hasznunkra válhat.

Ha viszont még hosszú évekig hatalmon marad az ipari és a hozzá kötôdô politikai elit, akkor nem szabadulunk ki a bûvös körök szorításából, termelôkapacitásunk sokáig az állam, azaz a lobby kezében kihasználatlanul vesztegel tovább, végzetesen elavul, s ezzel elherdáljuk egyetlen kincsünket, amely felemelkedésünk záloga lehet.

Herédi Gusztáv

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]