1996. december 9.
(VII. évfolyam, 287. szám)

Ioan Gavra, az RNEP alelnöke szombati sajtóközleményében támogatásáról biztosította Gheorghe Funar elnököt. Véleménye szerint azok, akik Funar leváltásáról szóló „rémhíreket" terjesztenek, illetve akik ezeket még válaszra is méltatják, hitszegôk. Mint ismeretes, Funar lemondásáról/leváltásáról, a Gheorghe Funar és Ioan Gavra közti konfliktusról a bákói és a marosvásárhelyi RNEP-szervezetek kezdték múlt héten a „spekulációsorozatot" — emlékeztet a Mediafax.

- Az új kormány hétfôi parlamenti jóváhagyása nem fog akadályokba ütközni — mondotta szombati rádiónyilatkozatában Victor Ciorbea kijelölt miniszterelnök. Ciorbea reményét fejezte ki, hogy a kormánylista véglegesítésekor érvényesülni fog a pénteken aláírt szolidaritási megállapodás szelleme.

A Mediafax hírügynökség szerint a Ciorbea-kabinetnek 20 minisztere, és 5, a kormánytestületben részt vevô államtitkára lesz. A Kereszténydemokrata Parasztpárt 10 tisztséget tölt be (ebbôl 3 államtitkár), a Demokrata Párt 6-ot, a Nemzeti Liberális Párt 5-öt (2 államtitkár). Egy-egy tisztség jutott a Szociáldemokrata Pártnak, az RMDSZ-nek, a Nemzeti Liberális Párt-DK-nak és a Románia Alternatívája Pártnak.

Az ideiglenes kormánylista, amelyrôl még pénteken, a késô éjszakai órákig folytak a tárgyalások, a következô:

reformügyi és privatizációs miniszter: Ulm Spineanu (KDNPP); ipari és kereskedelmi miniszter: Cãlin Popescu Tãriceanu (NLP); külügyminiszter: Adrian Severin (DP); munkaügyi és társadalomvédelmi miniszter: Alexandru Athanasiu (RSZDP); pénzügyminiszter: Mircea Ciumara (KDNPP); honvédelmi miniszter: Victor Babiuc (DP); igazságügyminiszter: Valeriu Stoica (NLP); belügyminiszter: Gavril Dejeu (KDNPP); tanügyminiszter: Virgil Petrescu (KDNPP); mûvelôdésügyi miniszter: Ion Caramitru (RAP); egészségügyi miniszter: S,tefan Drãgulescu (KDNPP); tudományos kutatások minisztere: Bujor Bogdan Teodoriu (DP); közlekedési miniszter: Traian Bãsescu (DP); mezôgazdasági miniszter: Dinu Gavrilescu (KDNPP); távközlési miniszter: Sorin Pantis, (NLP); közszolgáltatásügyi és területrendezési miniszter: Nicolae Noica vagy Mircea Mihãilescu (KDNPP) (a párt vezetôsége lapzártáig még nem hozta meg döntését ebben a kérdésben); a parlamenti kapcsolatokért felelôs miniszter: Bogdan Niculescu Duvãz (DP); ifjúság- és sportügyi miniszter: Sorin Stãnescu (NLP-DK); idegenforgalmi miniszter: Birtalan Ákos (RMDSZ); környezetvédelmi miniszter: Ioan Olteanu (DP).

Államtitkárok: Sorin Dimitriu vagy Florin Buruian (KDNPP) az ipari és kereskedelmi minisztériumban; Alexandru Herlea (KDNPP) a külügyminisztériumban; Constantin Ionescu (KDNPP) a honvédelmi minisztériumban; Radu Dan Rus,anu (NLP) a pénzügyminisztériumban; Radu Boroianu (NLP) a tájékoztatási fôigazgatóságon. A kormány fôtitkárságának vezetôje: Remus Opris, (KDNPP). A helyi közigazgatási fôigazgatóság vezetôi tisztségének betöltése még nem tisztázott, híresztelések szerint Vlad Ros,ca (KDNPP) a legesélyesebb e szék betöltésére.

Milyen jelentôséget tulajdonít annak, hogy az RMDSZ elôször vesz részt a kormányban? Errôl kérdezte az MTI bukaresti tudósítója a kormányzati szolidaritási megállapodás aláírása alkalmából Emil Constantinescu államfôt, Victor Ciorbea miniszterelnököt, Ion Diaconescut, a Demokratikus Konvenció elnökét, továbbá Petre Romant, a Szociáldemokrata Unió elnökét. Az RMDSZ részvételét valamennyien elsôrendû fontosságú eseményként értékelték.

Emil Constantinescu: ,,Az RMDSZ részvételét a koalícióban kohéziós tényezônek tekintem. Ez ebben a pillanatban az RMDSZ számára is fontos próba ugyanabban az értelemben, ahogy a részvétel valamennyiünk számára megméretés. A kérdés az, mi a legfontosabb ebben a pillanatban: az ország általános érdeke, az európai szerkezetekbe való általános betagolódás, vagy a pártok, a csoportok vagy személyek érdeke, bárkik is legyenek azok? Ez vonatkozik az RMDSZ álláspontjára, és nehéz próbatétel, ugyanolyan nehéz, mint a többi pártok esetében. Ami a magyar közösség várakozását illeti, nem létezhet irányában nagyobb bizalom, mint a hatalom tényleges gyakorlásában való részvétel. Ezt nagyon világosan tudatosítani kell. Tapasztaltam, hogy mi még régifajta gondolati klisék között élünk. Most a kisebbségeknek is érezniük kell, hogy nem áll már velük szemben egy ellenséges hatalom, ezért úgy is fogalmazhatok, hogy ebben a pillanatban nincs mivel szemben pozitív megkülönböztetést igényelniük."

Victor Ciorbea: ,,A mai aláírás történelmi pillanatot jelent, fôleg azáltal, hogy a Demokratikus Konvenció és a Szociáldemokrata Unió mellett a kormányzásban részt vesz az RMDSZ is. Ez tagadhatatlan bizonyítéka annak a ténynek, hogy Romániában nincsenek már etnikumközi konfliktusok, hogy ezeket mesterségesen teremtették, és annak, hogy mi nyilvánvalóan el akarjuk ismerni az összes állampolgári jogokat, beleértve a kisebbségiek jogait is, és ezeket az RMDSZ-beli kollégáinkkal együtt akarjuk megvalósítani az új kormánycsapatban. Ha úgy tetszik, mi magunk példát szolgáltatunk az etnikumközi együttmûködésre mind a kormányban, mind a parlamentben. (...)

Az RMDSZ részvétele a kormányzásban nemcsak a kisebbségi problémák megoldásában, hanem az ország gazdasági, társadalmi, kulturális reformfolyamatának elômozdításában is fontos lesz. Ami az RMDSZ igényeit illeti, a kormány programjából ki fog tûnni, hogy az nagyon sokat tartalmaz az RMDSZ természetes igényeibôl mind a rövidtávú, mind — és fôleg — a hosszútávú, 2000-ig terjedô programban. Ezek közül egyesek a kisebbségek anyanyelvû oktatására, egyes törvényhozási aktusok módosítására vagy elfogadására vonatkoznak, teljes összhangban a kérdésben született nemzetközi elôírásokkal."

A kijelölt miniszterelnök egy kérdésre felelve megjegyezte, semmiféle olyan aggodalma nincs, hogy az RMDSZ részvétele a kormányban veszélyeztetné a munka bizalmas jellegét (mint ahogy Adrian Nãstase állította — a tud.). ,,Az ilyesfajta aggodalmaskodás csak álnok manôver azok részérôl, akik hét éve próbálták megjátszani a szélsôséges nacionalizmus kártyáját."

Ion Diaconescu: ,,Az RMDSZ részvételétôl azt várjuk, hogy integrálódjék a román politikai társadalomba, az összes ôt megilletô jogokkal és ugyanakkor az összes rá háruló kötelességekkel. Különös jelentôségû pillanat a jelenlegi, mert azt jelenti, hogy a mi szemünkben az RMDSZ immár nem problémát jelent a román politika színpadán, hanem ugyanolyan normális kormányzati partnernek tekintjük, mint az ország minden más felelôs politikai erejét. Még ha érnek is majd támadások bennünket e szövetség miatt, ezeknek nem lesz jelentôsége."

Petre Roman: ,,Örvendetesnek tartom az RMDSZ részvételét a koalícióban. A román demokratikus erôk ezzel megmutatták, hogy tudnak vállalni valami olyasmit, ami nem sokkal ezelôtt még lehetetlennek tûnt. Ily módon az RMDSZ olyan erôként játszik szerepet Romániában, amely érdekelt abban, hogy hozzájáruljon az ország általános problémáinak megoldásához."

Markó Béla, az RMDSZ elnöke az aláírást követô hivatalos nyilatkozata után a román televízió egy kérdésére elmondta: ,,Az etnikai alapú területi autonómia nem szerepel sem az RMDSZ programjában, sem a kormányzati szolidaritási megállapodásban, sem a kormányprogramban. A román társadalom, fûzte hozzá, túllépett már azon a szakaszon, amikor bizonyos vádak vagy támadások határozhatták meg reagálását. Az elnökválasztás második fordulója bebizonyította, hogy az ilyesminek semmiféle hatása nincs."

Mint arról a szombati lapok beszámolnak, az új ellenzék fôerejét alkotó Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának vezetôsége Ion Iliescu volt államfô részvételével megtartott ülésén úgy határozott, hogy áramvonalasítja struktúráját. A 950 tagú országos tanács létszámát 75-re, a központi végrehajtó bizottságét 171-rôl 15-re, az állandó küldöttségét pedig 17-rôl 5-re, az alelnökök számát 14-rôl 3-ra csökkentik. Ezeket a változtatásokat az Országos Tanács januárra tervezett ülésén fogják szentesíteni — ez a fórum fogja egyben hivatalosan a párt elnökévé választani Ion Iliescut, aki gyakorlatilag máris a párt vezetôjeként tevékenykedik.

Az RTDP egyébként több nyilatkozatban is támadta a hétvégén Emil Constantinescu államfôt és Victor Ciorbea kijelölt miniszterelnököt — az elôbbi, úgymond, túllépte hatáskörét, amikor parlamenti ellenôrzést kezdeményezett a pénzügyminiszter ellen ,,a közpénzzel való rossz gazdálkodás" címén, az utóbbi, Iliescu megfogalmazása szerint hozzánemértésrôl tett tanúbizonyságot, amikor a Nemzetközi Valutaalappal való kapcsolatokról nyilatkozott. A még hivatalban lévô Vãcãroiu-kormány is közleményben vitatta Emil Constantinescu lépését. A megbíráltak közül Ciorbea válaszolt, csodálkozásának adva hangot azzal kapcsolatban, hogy Iliescu szenátor még azelôtt támadta a Valutaalappal kapcsolatos nyilatkozatát, hogy ô egyáltalán találkozott volna annak küldöttségével, és hogy bármit is mondott volna errôl.

A Kolozs megyei RMDSZ Megyei Ügyvezetô Tanácsa (MÜT) és Megyei Képviselôk Tanácsa (MKT) szombati együttes ülésén elfogadta a szervezet új alapszabályzatát. Az újítás mindenekelôtt a szervezet döntéshozó testületének kiszélesítését, a civil szféra minél szélesebb bevonását célozta. Ennek az igénynek megfelelôen írja elô tehát az új szabályzat a közélet jelentôs személyiségeibôl álló Megyei Egyeztetô Tanács (MET) létrehozását, amely az ôszi parlamenti választások idején különben már mûködött, és amely — a Szövetségi Egyeztetô Tanácshoz (SZET) hasonlóan — felülbírálhatja a Megyei Képviselôk Tanácsának (MKT) döntését.

Megszûnt a MÜT . Helyét egy, a körzeti és kerületi elnökökbôl álló úgynevezett operatív tanács veszi át. Az új alapszabály szerint a körzeti és kerületi elnökök tagjai az MKT-nak is, tehát nemcsak a végrehajtó, hanem a döntéshozó szervnek is.

Molnos Lajos ugyanakkor fontos lépésnek értékelte a megyei szervezet titkársága hatáskörének a tisztázását. Ennek értelmében a titkár az elnök javasolta és az MKT megerôsítette, tehát kinevezett személy, aki konzultatív joggal részt vesz az elnökségi üléseken, és alkalomadtán, operatív ügyekben akár az elnököt is helyettesítheti.

A viták során mindenekelôtt a kollektív tagoknak a kérdése merült fel hangsúlyozottabban. Molnos Lajos szerint vitára e kérdésben az adott okot, hogy — kivéve a körzeteket és kerületeket — ezek nem teljesítették a rájuk háruló kötelezettségeket, nevezetesen a tagdíjak fizetését. Az RMDSZ és a kollektív tag vezetôsége között kötendô megállapodás értelmében a jövôben valamennyi RMDSZ-tagszervezet tagdíj fizetésére köteleztetik. Az új alapszabályzat szerint — mondotta Molnos — az SZKT mûködési szabályzatával összhangban, a platformok is a szervezet kollektív tagjainak tekintendôk.

Éles vitát váltott ki az úgynevezett városi RMDSZ szervezet létrehozásának Tóth József volt szenátortól származó módosító javaslata, amelynek elnöki tisztségére ô maga tart igényt. Kónya-Hamar Sándor képviselô azonban igen meggyôzôen kifejtette: más RMDSZ-szervezetek példája is bizonyítja, a megyei, illetve a városi szervezet párhuzamos mûködése csakis egyik vagy másik, mindenekelôtt pedig a tagság rovására menne. (Itt kell megjegyeznünk különben, hogy a belvárosi RMDSZ-körzet csütörtökön tisztújító ülést tartott, amelyen az említett Tóth József helyébe Góger Ferencet választotta elnökéül.)

Lényeges változás történt a megyei tisztújítást illetôen is: az új szabályzat szerint két körzet, illetve civil szervezet ajánlását bírva, az elnökjelölteknek programban kell rögzíteniük elképzeléseiket. A nyári helyhatósági és az ôszi parlamenti választások okán alaposan elhúzódó tisztújítás dátumáról is döntés született: erre jövô év január 25-én kerülne sor.

Sz. K.

Lapzártunkkor még tartott az RMDSZ Operatív Tanácsának ülése a marosvásárhelyi elnöki hivatalban. Markó Béla szombati közleménye szerint a szövetség legfôbb vezetôit tömörítô testület a kormányzati megállapodást tekinti át.

A Cuvântul folyóirat Emil Constantinescut szavazta meg az év személyiségének. Az idei kitüntettek közt szerepel még Tompa Gábor (színház), Mircea Dinescu (költészet), Alexandru Georgescu (próza), Liviu Petrescu (irodalmi szövegmagyarázat), Andrei Ples,u (publicisztika), Adrian Marino (ideológia), Mircea Spãtaru (képzômûvészet), Dan Grigore (zene).

Az emberi jogok tiszteletben tartásának elôtérbe helyezését kérte az új román vezetéstôl a legnagyobb nemzetközi jogvédô szervezet, a londoni székhelyû Amnesty International.

A brit fôvárosban szombaton nyilvánosságra hozott hivatalos felhívásban a csoport felszólította Constantinescu államfôt arra, hogy személyesen is kötelezze el magát „és az általa megtestesített államhatalmat" minden román állampolgár emberi jogainak erôteljesebb védelme mellett, tekintet nélkül nemre, nemzetiségi háttérre, bôrszínre és „más, egyéni különbözôségekre".

Az Amnesty International régóta sürgeti Bukarestet az azonos nemûek közötti nemi viszonyt bûncselekményként számon tartó cikkelyek törlésére, összhangban az európai normákkal.

A londoni szevezet felhívása hangsúlyozza: az eddigi vezetés több ízben is biztosította az Amnesty Internationalt az emberi jogok érvényesítése melletti elkötelezettségérôl, a bukaresti törvénykezési gyakorlat azonban „igen gyakran nem tükrözi ezt az elkötelezettséget". Az új kormány címére küldött londoni levél szerint a büntetô törvénykönyv nemrégiben végrehajtott átalakítása is e kudarc beszédes példája: számos elfogadott módosítás gyakorlati végrehajtása a kifejezés, a békés gyülekezés és szervezôdés szabadságát, a diszkrimináció-mentességhez fûzôdô jogot csorbítja.

Az Amnesty International a választások elôtti román kormányzat idején rendszeresen közzétette azon értesüléseit, amelyek a román hatóságok túkapásairól, emberi jogi visszaéléseirôl szóltak. Ezekben az összefoglalókban elsôsorban a cigánysággal szembeni rendôri erôszak, illetve a magyar és egyéb nemzeti kisebbségek tagjainak sérelmére elkövetett jogsértések feltárt esetei sorjáztak.

Azt hiszem, kevesen tudtuk, hogy valahol, szerényen, él még egy volt illegális kommunista (valószínûleg munkás), aki, mint ilyen, aktívan élte meg az 1930-as évek politikai eseményeit. Egy cikkem kapcsán (Amikor a magyar kommunisták Maniura szavaztak, Szabadság, 1996. október 30.) érdekes dolgokat tudat velünk, a Szabadság december 3-i számában, hogy (a „nagy" párt, a Brãtianu nevével fémjelzett liberális, és az inkább erdélyi, Maniu vezette parasztpárt közül) miért is szavaztak a kommunisták 1937-ben a kevésbé soviniszta parasztpártra; azt is megtudjuk, hogy maga Iuliu Maniu pártjában igyekezett a kulturáltabb, toleránsabb vonalat képviselni a magyarokkal szemben (de hozzátehetnénk: ô sem próbálta meg az általa megfogalmazott Gyulafehérvári Határozat 3. pontját — végeredményben a nemzetiségek kollektív jogait — az alkotmányba, vagy egy nemzetiségi törvénybe foglalni).

Hálával tartozom a fent említett cikkírónak, Vass Jánosnak, hogy nem próbálja megcáfolni cikkem azon tényeit, hogy a kommunista fedôpárt MADOSZ-t a Komintern és a román állam hozta létre a magyarság egységének megbontására, sôt, a szintén e célból rendezett 1937-es Vásárhelyi Találkozót sem próbálja — másokkal ellentétben — mentegetni. Sok érdekes dolgot tudhatnánk meg az úgy tûnik igen nyílt, becsületes cikkírótól, igyekezni fogok felvenni vele a kapcsolatot.

Más szempontokat kell viszont felvetnem — Vass Jánossal ellentétben — a magyarbarátnak beállított dr. Groza Petru, Gheorghe Gheorghiu-Dej és Luca Vasile esetében. (Megjegyezni kívánom, hogy cikkemben Grozáról csupán annyit írtam, jól tették a dévaiak, hogy szobrát eltávolították, a másik két dicsért elvtársról semmit.) Groza a sztálinista idôk (1945-1952) felelôs miniszterelnöke volt, a végrehajtó hatalom felelôs vezetôje. A Sztálintól kapott parancsokat (amelyeket többek közt épp Gh. Gheorghiu-Dej fôtitkár és a politikai bizottság, Luca Vasile, Ana Pauker, Iosif Chininevschi stb. közvetített) a kormány segítségével Groza hajtatta végre. Így zártak be, ítéltek el kitalált vádakkal tízezreket, így internáltak koncentrációs táborba vagy kényszerlakhelyre százezreket, kínoztak halálra (vagy éppen kivégeztek) számtalan román állampolgárt. Hitler, mint német miniszterelnök, bandájával — igaz, nagyobb méretekben — ugyanezt tette. Ezért halálos ítélet járt és járna, akár hatmillió, akár húszezer ártatlan tömegsírjáról van szó. Hát ilyen „barátokból" nem kérünk. Különben a kényszerbarátság a békeszerzôdés aláírásáig tartott (1947), (és sok jel mutat rá, hogy addig is csak Sztálin parancsára), utána Sztálin haláláig (1953) óvatosan lanyhult, majd ezután megindult az ellenkezô irányba nem(csak) Ceaus,escu, de már Gheorghiu-Dej idején. Ekkor Groza már csak államelnökként reprezentált haláláig (1958), jobb ügyhöz méltó buzgalommal és szolgalelkûséggel, hiúsággal, képmutatással. Ezért a fentiek pozitív példaként való emlegetése sértô Románia egész lakosságára, nemzetiségtôl függetlenül.

Nagy László

Mindenki beszéli a faluban, mert ki így, ki úgy, érintett benne — a témát nyugodtan nevezhetjük Kis Dénes-jelenségnek. Történt ugyanis a földek kimérése után, mert a társulás alapítását néhány hangadó érvelésére megvétózták, hogy az emberek, akiknek nagy része önálló gazda sose volt, földtulajdonosnak mondhatták magukat. A többségnek halvány füstje se volt, mit kezd majd az égbôl pottyant tulajdonnal. Jó az enyém tudata, de nincs a földmûvelésnek még középkori háttere se: igavonó (ökör, ló stb.), szekér, eke, borona — vetôgép már huszadik századi kellék. Az igavonónak szükségeltetik istálló s mindezekhez kézi munkaerô, ember, aki gazdálkodni tud. Ez is kevés akadt: az ötvenes években kollektívbe lépô nem kellett gazdálkodjon, csak kaszált, kapált, állatot gondozott, megdolgozta a háztájit, de még ez is kiöregedett. A gyárból elzavart munkanélküli egyáltalán nem tudta, mihez kezdjen. A túl hamar örvendôk, egykettôre megoldották gondjaikat: eladták a földet. A pénzesebbje mindjárt traktort vásárolhatott, de rádöbbent, hogy ennek a gyakorlati értéke eke, borona, tárcsa, vetôgép nélkül a lóéval egyenlô, csak nem kell neki kaszálni. A többség nem adta el a földet, traktort se vásárolt pénz híján: megdöbbenten várt, mire megérkezett Kis Dénes. Az idén, hogy csak nyolc mázsát adott hektáronként, vészharangos szóbeszédek kaptak lábra. Mert csak nyolc mázsa gabonát adott hektáronként. Ezek szerint: Kis Dénes megszedte magát, s jövôre nem vállalja fel a kövendi földeket. Mások legyintôn sóhajtoznak: jobb lett volna a hizlaldának adni a földet, az megadta az ígért tíz mázsát. Arról egy mukk se, hogy az elsô évben egy dekát se adott, hogy az állami gazdaság utóda folyamatosan hat mázsát ad. De ne jöjjön csak ki a lépése a falu szülöttjének, elôszeretettel marunk belé. Nekünk idegen kell, azokat tudjuk ám tisztelni, hiányosságait erényként becsüljük. Példa rá a volt szövetkezetes: szinte könyörögve lesték, mikor nyit ki, s az ôszi, tavaszi kampányban valóságos talpnyaló hadsereg járt neki dolgozni, hogy saját pénzéért némi portékát kapjon. Választott községi vezetôink olyan mérvû pocskondiázását hallottam a minap a postán, hogy az többszörösen kimeríti a rágalmazás fogalmát. Boldogan hallgatjuk a '89 elôtti magatartás eme lobogtatóját: íme, az ember, aki meg meri mondani! '89 elôtt lehetett ám igazán odamondani tanítónak, mérnöknek, brigádosnak. A nép bunkó fia valóságos néptribün, aki se kort, se tudást nem tisztel, akinek szívére hajtja fejét a párt és szavát hallgatja. Mennyire szolgáltak rá az illetékesek? Készítsen mérleget mindenki magának, ideje, mert eltelt az a bizonyos hét év '89-tôl. Nevezzük meg ôt a román szókapcsolattal: „cei s,apte ani de acasã". Ideje már véget vetni a szószátyárkodás demokráciájának.

Azt mondja a városon lakó földtulajdonos, hogy ô elégedett a nyolc mázsával. Az öt hektárt visszakapott öreg néni azt fejtegeti nekem, hogy ô a kollektív utolsó tíz évében nem kapott ennyi gabonát. Mit mond mindezekre az érintett?

- Mindenekelôtt el kell mondanom, hogy amit tettem, a faluért tettem, de így valósággal lehetetlen. Kis földsávok itt is, ott is, még az egyazon földlábban levô darabkákat se lehet egyesíteni. Olyan parcellák is vannak, amelyeken alig fér el a kombájn, más esetben a tábla a parcellába ékelôdik, ide-oda futkároznak a traktorok munka helyett. Mind nehezebb lesz mûvelôt találni a parcellákra. Szerintem a kövendi határ 80%-a bérbe van adva, s ha a falu 20%-a nem veti alá magát a falu érdekének, akkor a félhektárok bérlésérôl lemondok — megjelenik a parlag a határon. Az idén is volt ilyesmi öt hektár, de a tulajdonosai az ócsárlókkal szemben nem hallatják szavukat, hogy ôk igenis megkapták a nyolc mázsát. Hiába a tábla jó átlaga, elcsepeg a parcellák között. A mûvelô AGROMEC igazgatójának mondtam, ne adjon a mérnökeinek fix fizetést, tegye függôvé az elért terméshozamtól, tartsák be a technológiát, a szántás-vetés határidejét a traktorosok. Nézzenek a körmükre ezeknek a fiúknak. Itt azonban kezdôdik a bûvös kör: leromlott gépállomány, adósság. Amennyiben az AGROMEC nem újítja fel a gépparkját, lemarad a magánvállalkozóval szemben — igyekszik minél nagyobb haszonra szert tenni. Más mûvelô nem akad az említett parcellák miatt. Megpróbálok keríteni, de ez nehéz lesz. Szégyellem a falu elôtt ezt a nyolc mázsát, de az én mûvelôm azt kérdi: mit mond majd Ajton, Polyán, Túr, ha itt többet ad a lehetséges átlagnál?

- Ez a mûvelô uralmát jelenti, miért nem menekül tôle?

- A tavaly valami pénzhez jutottunk. Azt javasoltam, vásároljunk legalább egy gépsort, traktort, teljes felszereléssel. Nem, itt kellett a pénz. Aranyosgyéresen meg épp fordítva történt: a földtulajdonosok pénzt adtak gépvásárlásra — az osztalék kétezer kiló.

- Miért nem dolgoztat helybeli traktorosokkal, csak Bágyonban vagy negyven tulajdonos van?

- A földmûvelés nem csak szántásból áll. Ha saját eszközünk nincs, csak teljes mûvelés vehetô igénybe. Hol a kombájn, a vegyszerezô, az értékesítés?

- Akkor hogy is lesz? Kis Dénes megszedte magát, s elhúzza a csíkot?

- Nekem ez az egész nem hiányzott, a feleségemmel félmillió a nyugdíjunk. A faluért, az öregekért próbálok tenni valamit. Adtam tizenkét mázsát is. Ezzel a csík pletykával kapcsolatosan: a menedzselés felmondását egy évvel elôre bejelentem. Minderrôl bôvebben hallhat a jövô héten, jöjjön el a gyûlésünkre.

- Köszönöm a meghívást.

Cserés Ferenc

aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.

Már az általános választások elôtt megkezdôdött a népszerûtlenné vált pártok tagjainak exodusa a sikeresebb politikai karriert ígérô szervezetek felé. November 17. után pedig arcátlanul folytatódott a vándorlás, de sokkal nagyobb méretekben. A napokban a magánhírügynökségek valósággal ontották a renegátok tömeges átállásáról szóló tudósításokat, amelyek annál is inkább hitelt érdemelnek, mivel Iliescu szenátor, egyszersmind az RTDP elnöki tisztének legvalószínûbb várományosa kijelentette, ha átveszi a párt vezetését, megkezdi a tisztogatást, és egyetlen opportunistát sem fog megkímélni.

Mint mindig, jelenleg is valahol középtájon kell keresni az igazságot. Mert köztudomású, hogy az eltávozók közül nem mindenki áruló, csupán egyike azoknak a magasabb beosztású tisztviselôknek, igazgatóknak, akiket annak idején, kíméletet nem ismerve, hajtottak a volt kormánypárt keresztvize alá. Lehet, alig várták az alkalmat, s most megkönnyebbülve állnak odébb, de az is elképzelhetô, hogy az erôszakos politizálástól annyira megundorodtak, hogy soha többé nem szegôdnek semmilyen más párt uszályába. A többiek viszont azok a karrieristák, akik szégyen nélkül forgatják mindig köpenyegüket a leghasznosabb irányba. Nekik kedveztek legjobban az utóbbi évek egymást sûrûn követô változásai, amikor a zûrzavarban senki sem figyelt fel hangváltásaikra. Ôk azok, akik minden nevetségesség dacára már november 18-án rájöttek arra, hogy tulajdonképpen született liberálisok vagy kereszténydemokraták, s a választások éjjelén, az elsô elôrejelzéseket hallva, pillanatok alatt kiheverték ezt a súlyos lelki katarzist.

Hálátlan dolog lenne azonban azt gondolni, hogy csak a volt kormánypárt hívei között található köpenyegforgató, áruló vagy karrierista. Ezek a magatartásformák annyira nemzetközi jellegûek, hogy senkinek sem kell a más házatáján kutakodnia utánuk. Világszerte közismert ugyanis, hogy az árulást megfizetik, az elvhûséget nem, s az is, hogy ezt a szolgáltatást senki sem becsüli. Sem az, aki megfizette, sem az, akit elárultak. De azért vannak és mindig is lesznek renegátok, hiába az ellenük megnyilvánuló megvetés.

Sajnos, más, ehhez hasonló jelenség is felbukkant '89 után, amely úgyszintén általános jellegû közép-kelet-európai térségünkben, s bizonyos mértékben összefonódik a karrierizmus kérdésével. '89 után ugyanis megkezdôdött a múlt rendszer disszidenseinek, sértetteinek, mártírjainak sorozatos erkölcsi rehabilitálása. Örömmel ünnepeltünk elôször, másodszor és harmadszor, de amikor sokadszorra is ugyanazokat vették elô, az örömbe üröm vegyült, az ünneplésbôl unalom, majd csömör lett. Pusztán azért, mert kezdett világossá válni, hogy azokon a tiszteletreméltó személyeken kívül, akiket méltán emelt vállára a tömeg, egyesek, szintén a diktatúra sértettei közül, mind gyakrabban hozakodtak elô hajdani bántalmaikkal. Rájöttek ugyanis arra, hogy ebbôl nem csupán erkölcsi, hanem anyagi hasznot is lehet csiholni. Csiholták is rendületlenül, nem figyelve fel arra, hogy amint növekedik ünnepeltetéseik száma, azonképpen zsugorodik alattuk az a piedesztál, amelyre a köztisztelet emelte ôket. Lassan visszahullottak a középszerûségbe, jó hírnevük elenyészett, a közvélemény végleg megfeledkezett róluk.

Szabó Piroska

1. A gyulafehérvári ünnepség nyugodtabb, civilizáltabb légkörben folyt le az idén, mint az elmúlt években, s különösen 1990. december 1-jén, amikor kifütyülték és lehurrogták a történelmi pártok képviselôit — köztük Szôcs Gézát -, amit Petre Roman felemelt ököllel vezényelt. Mintha csitult volna a xenofób-kórusok hevessége máshol is, már-már reménykedni kezdünk a kölcsönös megértés megvalósításában, a kisebbségek jogainak méltányos elismerésében, de... Nem tekinthetjük éppen rózsásnak a helyzetet, s nem is az a baj, hogy Gh. Funar hûségesküt követelt az RMDSZ részérôl, hanem az, hogy senki sem tett említést a gyulafehérvári nyilatkozat fontos részérôl. Államunk „népeinek önrendelkezését" „kifelejtették", s új államelnökünk székfoglalóján is az önrendelkezés kérdésessége domborodott ki. Na meg az állami ünnep alkalmával sokfelé elhangzott (a tévében is) az a dal, hogy: „Románok vagyunk, / Románok vagyunk, / Itt mindörökre / Mi uralkodunk!" Ki felett? — tehetjük fel a kérdést, s erre adna választ C. V. Tudor, ha megválasztották volna államelnöknek: alattvalói fölött, vagyis... nem nehéz kitalálni.

2. Változnak az idôk. Ide-oda? Az idô feledtet egyes dolgokat, de van, ami megmarad az emlékezetben — amúgy „párhuzamosan". Például az, hogy Meles,canu úr szeptember elején kijelentette: kollektív jogok nem léteznek! Megfeledkezett (többek között) a Nemzeti Megmentési Front 1990. január eleji Nyilatkozata ama pontjáról (és nem csak ô), hogy: „Az ország új alkotmánya ismerje el és garantálja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait és szabadságjogait". Hol van az az... új történelmi szakasz kezdete? S kollektív jogok tényleg nincsenek? Kollektív egy iskola is, és vannak saját jogai, kollektív maga az állam is, és vannak kollektív jogai, mint a függetlenség, szuverenitás... Hogy milyen belsô kollektív jogokat ismer el a hatalom a jövôben? Nem tudhatjuk, az új szelek merre fújnak...

3. Az „Új szelek" közé... bolond likból bolond szél is fúj. A rögeszmék nehezen gyógyíthatók; változnak az idôk, de... mintha nem változnának egyes emberek. A választási kampányban a hungarofóbia nem bizonyult „ütôkártyának", Vadim úr mégis ezt emeli a magasba: ha mások nem, majd ô gondoskodik a „magyar veszély" elhárításáról! Egyedül? Sajnos, vannak elvbarátai ebben elegen, habár (feltételezhetô) jól tudják, hogy a nép anyagi és szellemi szegénységén ez nem segít. S a nemzet érdekében hasznosabb lenne, ha a tényleges bajok felszámolására fordítanák hazafiasan duzzadó energiájukat.

(veres)

Édesapám frissen hantolt sírjára huszonhárom koszorút, és több virágcsokrot helyeztünk. Hat hét múlva kiderült, hogy huszonhárom koszorúból csupán nyolc maradt meg. A többit ellopták. Talán, ha lelocsolnák a virágokat festékkel vagy mésszel, a koszorúkat nem lehetne újra felhasználni, és hátha így kevesebb lenne a koszorútolvaj.

Görög Mártonné

Nagy örömmel olvastam felhívásukat, miszerint kérik, hogy aki teheti, legalább egy hónapra fizessen elô egy rászorulónak. Hetvenöt éves vagyok. Egyedül élek, betegen, anyagi gondokkal küszködöm. Nagyon szeretek újságot olvasni — az még felvidít. Hálás vagyok annak a lelkes, idegen olvasónak, aki felhívás nélkül már a tavaly elôfizette nekem egész évre az újságot. Mások is, akik tehetik, követhetik ezt a példát. Nagy örömöt szereznek ezzel a rászorulóknak.

Gergely Mária

Szemelvények (névtelenül) azok leveleibôl, akik adakozók támogatását igényelték lapunk megrendeléséhez

• Clujanai dolgozó vagyok, havi keresetem 200 000-300 000 lej között ingadozik. Elvált nô vagyok, öt kiskorú gyermeket nevelek: Attila 17, Erika 16, Levente 14, Timea 8, Szabolcs 7 évesek. Négyen járnak iskolába. Édesapjuk nem járul semmivel a gyermekek neveléséhez. Egyedüli havi jövedelemforrásunk a gyári fizetésem meg a gyerekpénz, ezért sokszor elmaradunk a közköltséggel két-, három hónapot, amit nagyon nehéz, majdnem lehetetlen bepótolnunk.

• Nyolcvannégy éves vagyok, szociális segélybôl élek. Szívesen olvasnám a Szabadságot. Mellékelem az igazolványt, amelybôl kitûnik, hogy havi 47 500 lejbôl élek, amelyet ebben az évben is csak kétszer kaptam kézbe.

• Nyolcvankilenc éves egyedülálló nyugdíjas vagyok. 93 613 lej havi nyugdíjjal rendelkezem. Kérem Önöket, hogy az újságban hirdetett felhívás szerint ingyenes elôfizetést folyósítsanak.

• 1996. szeptember 1-ig helyettes tanítóként dolgoztam egy mezôségi faluban. Azóta nincs állásom. Munkanélküli segélyt sem kapok. Gyakorlatilag a lakásom költségeit sem tudom fizetni már három hónapja. Eddig sokfelé jártam, de nem sikerült munkahelyet találni. Operációra kell mennem, amely egymillió lejbe kerül. Kérem, ha lehet, segítsenek.

• Beteg ember vagyok. Nyugdíjam 110 599 lej. Olvasója vagyok a Szabadságnak, de az anyagi körülményeim nem engedik meg, hogy befizessek a decemberi hónapra.

• Egyedülálló özvegyasszony vagyok. 97 575 lej a nyugdíjam. Szeretnék az Önök által felkínált lehetôséggel élni.

• Egyedülálló, hetvenhat éves özvegyasszony vagyok. Nyugdíjam 107 000 lej. Szeretnék élni a kivételes lehetôséggel, ezért benyújtom igénylésemet a nyugdíjszelvény kíséretében.

• Hétvenkét éves vagyok, egyedül élek, a nyugdíjam 108 180 lej. Ebbôl a lapot sem megrendelni, sem számonként megvásárolni nem tudom. Nagyon hiányzik a tájékoztatás.

• Férjem több mint húsz évig volt az Igazság/Szabadság elôfizetôje. Sajnos, ez év július 15-én meghalt. Én negyvenegy éve vagyok cukorbeteg. Jövedelmem 113 869 lej, amit a férjem után kapok. Nagyon szeretem a lapot, még a férjem halála után is elôfizettem. Fájna, ha el kellene válnom tôle.

• Huszonkilenc éves, II. fokú rokkant nyugdíjas vagyok. Értesültem, hogy a kis jövedelemmel rendelkezôk számára elôfizetik decemberre az újságot. Az én nyugdíjam 48 500 lej. Kérném ügyemet kivizsgálni, és amennyiben lehetôségük van, segíteni rajtam, mert igen fontos lenne számomra a lap szellemi vigaszként.

• A „felszabadulás" óta szorgalmas elôfizetôje voltam a lapnak, de, sajnos, a korom elôrehaladtával (nyolcvanegy év) nem tudom elôteremteni a költséget. A nyugdíjam 181 000 lej, amelybôl ketten, feleségemmel élünk. Ez azt jelenti, hogy 90 000 lejbôl kell megélnem havonta, mert a feleségemnek nincs nyugdíja.

• Hetvenhárom éves vagyok. Éveken át voltam a lap elôfizetôje, de mióta olyan nehéz anyagi körülmények közé jutottam, kénytelen voltam lemondani róla. Egyedül élek. Nincsenek rokonaim, se gyermekem. Nagyon beteg vagyok, sajnos, nagy költséget okoz fôleg a gyógyszerek beszerzése. A férjem utáni nyugdíjam 113 000 lej.

( Szerk. megj. : A rászorulók anyagi helyzete és az adakozók esetleges külön óhaja alapján a beérkezett támogatásból 77 személynek kötöttünk elôfizetést a Szabadságra decemberre, 53-nak januárra, 2-nek pedig egész jövô évre is. Az elôfizetést igénylôk névsora és címe a szerkesztôségben megtalálható.)

„Téged, Isten, Dicsérünk!" csendül fel gyakran templomainkban az Istennek kijáró csodálatos hálaadás. Mert mindig van mit megköszönni! „Ha egy emberrôl elmondhatják, hogy hálátlan, akkor minden rosszat elmondtak róla." És ez így igaz. Mégis, hányszor elfelejtjük megköszönni azokat a jótéteményeket, melyekben részesülünk, melyek tulajdonképpen Isten ingyenes ajándékai... Vajon megköszöntük egyszer is az életben szüleink gondoskodását, vagy a felénk áradó szeretetet embertársaink részérôl? Vagy mindent úgy veszünk, hogy az nekünk „kijár"?

Hét éve kértünk egy jóravaló változást az életünkben... Sok volt a várakozási idô. Talán nem érdemeltünk jobbat!!! És most, íme, bekövetkezett az, amiért imádkoztunk, amiért annyian küzdöttek szóban, írásban félelem nélkül, vagy éppen a szabadságukat reszkírozva. Végre, mindent elsodró erôvel megragadták egymás kezét az emberek, és ebben a kézfogásban kimondották azt, hogy: elég volt! Mibôl? Mindenbôl, ami nem a nép ügyét szolgálta, és ami a szeretet ellen irányult eddig.

Most kezdôdik országunkban az életnek az a szakasza, amely a munkának, a küszködésnek lendületet ad, az igazi demokrácia. Markó Béla felszabadultan, örömteli szívvel közölte, hogy ôszintén örvend Emil Constantinescu elnökké választásának. Azt is mondotta: „Most jön a reformok ideje". Együtt akarunk dolgozni az új elnökkel, hiszen ô a népre támaszkodik. És jó tudnia minden romániai magyarnak, hogy Emil Constantinescu gyôzelmében mi is teljes erôvel részt vettünk! Korhadó eszmék áporodott levegôje helyett beáramlik hozzánk is az egészséges, embert-emberhez kapcsoló életfelfogás! És hinnünk kell a minden embernek kijáró jogokban, melyek megadatnak pontosan azért, mert az új elnök nem egyedül indul erre a végtelenül nehéz vállalkozásra, hanem — Istennel! Mivel ezt nem felejtette el hangsúlyozni abban az órában, mikor megválasztása dicsôségének teljében volt, Isten sem fogja magára hagyni ebben a vállalkozásában. Megajándékozza Ôt azzal a kinccsel, amely nélkül nem lehet helyesen vezetni egy országot: a bölcsesség lelkével. A dialógus és az egymás megismerése az a sínpár, amelyen a mi vonatunk indul.

„Vae victis!" Jaj a legyôzöttnek! — mondják. Ám az, aki úri módon tud veszíteni, az tanúságot tesz arról, hogy képes emberséget bizonyítani.

November 17-én az a kulcs a zárba került. Az új élet kulcsa! Szép éjszaka volt! Karácsony illatát hozta. Megszületett a remény! Merjünk örvendezni! Minden eddigi csalódásunk ellenére merjük hinni, hogy kis lépésekkel is haladhatunk. Mert úgy igaz, ahogyan Chesterton, a nagy angol író írja: „Az ember akkor igazán önmaga, akkor igazán ember, ha az öröm fundamentális dolog az életében, a bánat pedig csak járulékos." A bánatból épp elég kijutott már. Most egy hosszú útra indult a nép, ahol végsô cél a megelégedés lesz. Itt nem lehet sem lelépni, sem elsietni a lépéseket...

Választottunk. A történelem nagykönyvében egy új oldalra nyitottunk, melyre ezt írták: reformok. Ezen a nagy vizsgán nem buktunk meg! Felsôbb osztályba léptünk! TE DEUM laudamus!

Ples,a Vass Magda

Pillich László alábbi nyilatkozatát lapunk november 30-i számában ismertettük. A szerkesztôbizottság tagjaihoz küldött levelében megfogalmazott kérését követôen most a teljes eredeti szöveget változatlanul közöljük:

Alulírott Pillich László, volt — és talán még leendô — köz- és szépíró, a SZABADSÁG címû kolozsvári független napilap kezdeményezôje, és Orbán Ferenccel, valamint a közösen bevontakkal társindítója, Orbán Ferenc fôszerkesztôsége alatt elsô idôben fôszerkesztô-helyettese, ezúton nyilvánosan tiltakozom az ellen, hogy a magyar köztársasági elnök Tibori Szabó Zoltánt, a lap jelenlegi fôszerkesztôjét a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntette ki.

Az az újságíró, aki alig-gyakornokként — kéziratait volt alkalmam „pelenkázni" — a leggyanúsabb idôkben került a laphoz, majd 1989 ôszén, rövid pályafutását követôen, ugyanolyan váratlanul kérte az országból való végleges eltávozását, s ezáltal „vívta ki" a laptól való eltávolítását, hogy a decemberi fordulatkor a legváratlanabb módon bukkanjon újra elô anélkül, hogy az országot elhagyta volna, az az újságíró, aki hamis állításokkal igyekezett „forradalmi", de legalábbis „áldozati" hátteret „igazolni", s magát a lap elsô fôszerkesztôjének kiáltotta ki, miközben fizetésadója annak a kiváló szakembernek, aki ôt fôszerkesztôsége idején alkalmazta, majd szakmai és személyi tekintélyével a lap vezetôi székébe segítette, az az újságíró, aki egy független napilap közösségi presztízsét felhasználva, Szabadság néven magánvállalkozást indított (a lapot is csak az újságírók összefogása mentette meg az ebbe való fokozatos beolvasztástól), az az újságíró, aki „független" lapjában nyilvánosan rágalmazhatta, sértegethette az egyetemes magyar szellemi kultúra nagyságait, kollektíven bélyegezve meg azokat, nem lehet méltó ilyen szintû elismerésre.

Az újságírói etika, a legelemibb emberi igazságérzet tiltakozik az ellen, hogy az elismerés eszközének felhasználásával tájékozatlan javaslattevôk a Magyar Köztársaság elnökét ilyen képtelen helyzetbe hozzák, ami személyének és intézményének hitelét, ezekbe vetett bizalmunkat gyengítheti.

Tiborinak joga olyannak lenni, mint amilyen. Az elismerésnek azonban kötelessége példákat állítani a közösség elé, nem pedig növelni, elmélyíteni annak értékkonfúzióit. Mert az elismerés az hatalom, s a történelem ezer példáját mutatja annak, mit eredményezhetnek a szanaszét szórt magyar keresztek.

Pillich László,
a Szabadság társalapítója,
volt fôszerkesztô-helyettese