1996. december 13.
(VII. évfolyam, 291.szám)
A Cotroceni-palotában csütörtök délben ünnepélyesen letették az esküt Emil Constantinescu államfô elôtt az új kormány tagjai. A miniszterelnökkel együtt 28 fôs kabinet, amely a Demokratikus Konvenció és a Szociáldemokrata Unió pártjainak, valamint az RMDSZ-nek a szövetségét testesíti meg, szerda este kapta meg a parlament jóváhagyását programjához és összetételéhez. A kormányra 316-an, ellene 152-en voksoltak.
A csütörtöki aktuson jelen volt a képviselôház, a szenátus, az alkotmánybíróság és a legfelsôbb bíróság elnöke, a görögkeleti egyház pátriárkája, megjelentek a kormánytöbbség és az ellenzék pártjainak vezetôi. Elôbb Victor Ciorbea miniszterelnök olvasta fel, majd írta alá az esküszöveget, ezután sorra a kormány minden tagja — köztük Birtalan Ákos idegenforgalmi miniszter és Tokay György, a miniszterelnök mellé rendelt, a kisebbségi kérdésekkel megbízott miniszter. Emil Constantinescu a kormány minden tagjával sorra kezet fogott, és néhány szót váltott az eskütétel után. Az ünnepélyes aktus végén mondott rövid beszédében Victor Ciorbea miniszterelnök hangsúlyozta, hogy történelmi esemény zajlott le, mivel öt évtized után visszatérnek a kormányzásba Románia hagyományos, történelmi pártjai. Az új kormány feladatául tûzte ki, hogy megváltoztassa az ország sorsát, s fáradhatatlanul dolgozzon az ország európai és euroatlanti betagolódásáért.
Emil Constantinescu államfô hangsúlyozta annak fontosságát, hogy megalakult az új parlamenti többségre támaszkodó új kormány, és egyben támogatásáról biztosította azt.
Mint mondta, Románia jelenleg komoly rokonszenv-tôkét halmozott fel Európában és szerte a világon, de ezt minél hamarabb a gyakorlatban is gyümölcsöztetni kell. Az államfô bizalmáról biztosította a miniszterelnököt és kormányának tagjait, ugyanakkor leszögezte, hogy nem fog habozni a közbelépéssel, ha azt tapasztalja, hogy a kabinet nem teljesíti a kormányzati programot.
Adrian Severin új külügyminiszter csütörtökön hivatalában fogadta Szôcs Ferencet, Magyarország bukaresti nagykövetét. A diplomata átadta Kovács László magyar külügyminiszter gratulációját és jókívánságait a miniszter kinevezéséhez.
A nagykövet egyben budapesti látogatásra szóló hivatalos meghívást adott át Kovács László nevében a román diplomácia irányítójának, a Temesváron szeptember 16-án aláírt és a román parlament által még októberben, a magyar országgyûlés által pedig e héten megszavazott román-magyar alapszerzôdés ratifikációs okmányainak kicserélésére.
A román külügyminiszter a meghívást köszönettel elfogadta, a várhatólag a közeljövôben sorra kerülô látogatás idôpontjáról diplomáciai úton folyik az egyeztetés.
Valeriu Stoica igazságügyminiszter kevéssel beiktatása után úgy nyilatkozott a Medifax riporterének, hogy az államosított ingatlanok tulajdonjogát rendezô törvény lényegében politikai döntés, annak módosítását az egész kormányban meg kell vitatni. Egyetlen kérdésben félretette óvatosságát, és kijelentette, hogy a nem lakás rendeltetésû államosított ingatlanok — például malmok, mûhelyek — visszaszolgáltatásáról azonnal intézkedni kell, az ezzel kapcsolatos törvénytervezet kidolgozását egyik legsürgôsebb feladatának tekinti.
Tíz kínai állampolgárt találtak a kürtösi határátkelônél Franciaországba exportált bútorokkal megrakott tehervagonban. Személyi iratok nem voltak náluk, de a kihallgatás során kiderült, hogy december 8-án szintén illegálisan érkeztek az Otopeni repülôtérre.
Adrian Severin külügyminiszter csütörtökön magyar újságíróknak nyilatkozva a két szomszédos és baráti ország, illetve a közte és magyar kollégája közötti személyes kapcsolatok szempontjából egyaránt örvendetesnek nevezte a Kovács László magyar külügyminiszter részérôl csütörtökön érkezett üzenetet és meghívást.
A miniszter, aki a román kormány eskütétele után válaszolt a sajtó kérdéseire, egyetértett a levélben foglalt javaslattal, amely a román-magyar alapszerzôdés ratifikációs okmányainak mihamarabbi kicserélésére vonatkozott. Kovács László ebbôl az alkalomból budapesti látogatásra hívta meg román kollégáját. Adrian Severin közölte, hogy a látogatásra a megfelelô diplomáciai egyeztetés nyomán elôreláthatólag már a legközelebbi jövôben sor kerül. A ratifikációs okmányok kicserélésével életbe léphet a szerzôdés, és véleménye szerint a két ország között hosszú távú partnerség alakulhat ki.
Az MTI tudósítójának arra a kérdésére, hogy miben különbözik az általa kifejtett „partnerség" a román diplomáciában eddig hangoztatott „történelmi megbékéléstôl", az új külügyminiszter kifejtette:
- A „megbékélés" a mi véleményünk szerint passzív fogalom, pusztán azt jelzi, hogy nincs szó ellenséges érzésekrôl, és mindenképpen a múltra utal, egy esetleges feszültségre, amely megszûnt. A partnerség a jövôre utal, aktív célkitûzés. Azt jelenti, hogy együtt kell mûködnünk — tehát nem csupán azt, hogy nem haragszunk egymásra. Az együttmûködésben elôször is országaink fejlesztése a cél. Dolgozzunk közösen azon, hogy megvalósítsuk a két ország állampolgárai közötti szabad, közvetlen, baráti, sôt akár testvéri érintkezést. Egy ilyen kapcsolat további célja a mi szemünkben az, hogy mint partnerek, mint szövetségesek hangoljuk össze akcióinkat nemzetközi téren, más országok vagy sokoldalú jellegû nemzetközi szervezetek vonatkozásában.
Adrian Severin az európai és euroatlanti integrációt a román külpolitika alapvetô céljaként jelölte meg, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezekhez a struktúrákhoz az út a szomszédokon át vezet, tehát a szomszédi kapcsolatok szorosabbra fûzése is ebbe az irányba mutat. Mint kifejtette, a két ország közös célja, hogy együtt legyenek egy egyesült Európa részesei.
A Magyar Demokrata Néppárt elnöksége gratulál az új romániai kormánykoalíciót alkotó pártoknak gyôzelmükhöz és sikeres kormányátalakításukhoz. A Néppárt külön üdvözli, hogy a kormányban részt vesznek az RMDSZ képviselôi is — olvasható az MDNP-nek a romániai változásokról kiadott nyilatkozatában.
A dokumentum megfogalmazói hangsúlyozzák, hogy a novemberi parlamenti és elnökválasztásokon Románia lakosságának nagy többsége a változás mellett szavazott. Ezzel megnyílt az út Romániában a valódi demokrácia és a szociális piacgazdaság megteremtése elôtt. Végül reményüket fejezik ki, hogy az új kormányprogram megvalósítása nyomán teljesül Románia magyar nemzetiségû polgárainak régi vágya, politikai és kulturális önazonosságuk jogi kereteinek biztosítása.
Emil Constantinescu elnök elutasította Ion Iliescu szenátor arra vonatkozó kérését, hogy protokoll-lakását, amelyben volt elnökként mai napig is lakik, soron kívül megvásárolhassa. Az Elnöki Hivatal hírügynökségekhez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint ennek engedélyezése annak ellenére kizártnak tekintendô, hogy sokan „erkölcsi jóvátétel" gyanánt abban reménykedtek, hogy Constantinescu protekciózni fog Iliescuval. Az Elnöki Hivatal állást foglal amellett, hogy nem tekint el a törvény szavától sem a volt, sem a mai államfô kedvéért. A törvény mindenki számára csak egy lehet, szögezi le a közlemény.
December 11-én, szerdán este ismét megszervezték a filológia tanszéken a finn kiskarácsonyt. Gyertyafény és zene mellett zajlott a mûsor, finn-magyar-román nyelven. A magyar hagyománytól eltérôen karácsony estéjén a finneknél Mikulás érkezik, aki megajándékozza a gyerekeket.
Az est meglepetéseként egy finn és egy török Mikulás érkezett, akik a hallgatóságot is bevonták egy-két vidám játékba. Finn karácsonyi dalokat hallhattunk, finn gyerekdalt is tanítottak.
Köszönjük ezt a kedves karácsony-elôleget és a feledhetetlen hangulatot. HYVÄÄ JOULUA! Boldog karácsonyt!
December 2-4. között Andrei Marga, a Babes,-Bolyai Tudományegyetem rektora, az Észak-karolinai Egyetem elnökével, dékánjaival és más vezetô személyiségeivel tárgyalt a két intézmény együttmûködésének kibôvítésérôl. A kolozsvári vendég elôadást tartott Egyetemi reform és teljesítmény címmel.
A Polgári Szövetség Kolozs megyei szervezete felhívással fordul minden jóérzésû polgártárshoz, fejezzék ki elégedetlenségüket azzal kapcsolatban, hogy a Kolozsvári Állami Román Opera éppen december 21-re, a forradalom évfordulójára tûzte ki az immár hagyományossá vált operabált. A rendezvény sértô a város utcáin hét évvel ezelôtt elesett áldozatok emlékére, és a karácsonyra készülô keresztényi lélekre is. A Polgári Szövetség felkéri a szervezôket, halasszák el az eseményt az ünnepi megemlékezések és a karácsonyi böjt lejártáig. Ugyanakkor felszólít minden egyházat, lépjenek fel közösen annak érdekében, hogy ez az idôszak kizárólag a kegyeletteljes emlékezésé legyen.
Ez ügyben tiltakozik a Kolozsvári Diákszervezetek Egyesülete is, felhívják az operabál szervezôinek figyelmét, hogy a november 17-i választásokkal megváltozott az országban a kommunistaorientált hatalom. Ilyen körülmények között, amikor különben a keresztényi szellemnek megfelelôen esküvôket sem tartanak, az elesett forradalmi hôsök emlékére nézve kirívóan kegyeletsértô egy ilyen rendezvény. Avagy ezt nem keresztény és nem jelentôs személyiségek részére szervezik? — teszi fel a kérdést a diákföderáció közleménye.
Valóban nagy élmény volt az, amikor a választások eredményeként végre megbukott a „kriptókommunistának, posztkommunistának" titulált hatalom. Méltó és megérdemelt dicséretek hangzottak el a választók felé, akik politikai érettségrôl tettek bizonyságot akkor, amikor a változásra adták le voksukat. Mindez természetesen ránk, magyarokra is érvényes, legalábbis, ami az elnökválasztásokat illeti.
Azonban felmerül a kérdés: mit változtattunk szavazatunkkal a mi házunk táján? Szerintem vajmi keveset.
A román társadalom végre elindult a demokratizálódás útján. Teljesen más politikai nézeteket valló pártszövetség került hatalomra azért, mert a választópolgár választhatott. Legalábbis elsô pillantásra így látszik. Az RMDSZ-ben pedig minden marad a régi. Kialakult egy politikai irányvonal, a máskéntgondolkodókat pedig rendre kiiktatták, lejáratták, mint Király Károlyt, Katona Ádámot, Szôcs Gézát, Borbély Imrét és, valljuk be ôszintén, Tôkés Lászlót is. A felsorolást folytatni lehetne, és nem csak a legfelsôbb vezetés szintjén. A Hargita megyei helyhatósági választások érzékeltetik, hogy igény van nálunk is az újra, a változásra, úgy is mondhatnánk személy- és rendszerváltásra. És mit tehet a magyar választópolgár azért, hogy ez irányú véleményét, óhaját a választások alkalmával kifejezésre juttassa? Semmit! De ha élni akar szavazati jogával, alternatíva híján kénytelen oda ütni a pecsétjét, ahova talán nem ütné, ha lenne még egy-két választási lehetôséget biztosító névsor.
A szavazatok nyomán így RMDSZ-ünk méltán kiálthatja ki magát a romániai magyarság egyetlen legitim képviselôjének. A választások után már vajmi keveset számít az egyszerû ember véleménye. Vegyük példaként a kormánykoalícióban való részvételt. Frissen választott elnökünk nyíltan és világosan kijelentette: — a kormányban való részvétel feltétele az alkotmány elfogadása, az egységes román nemzetállam létének elismerése. Pár évvel ezelôtt a DK éppen ezért fordított hátat nekünk, hisz tudjuk, hogy miként szavaztak az alkotmányra... Akkor még RMDSZ-es honatyáinkat szavazatunkkal megállíthattuk az esetleges „visszatáncolás" lehetôségében. Most, hogy ott vagyunk a kormányban, ha nyíltan még nem is, de hallgatólagosan, szavazatunkkal legitimmé tett „érdekképviseletünkön" keresztül mégis elfogadtuk mind az alkotmányt, mind pedig az egységes román nemzetállam létét. Magyarul: elismertük nemlétünket, elvetettük a társnemzeti státus kivívásának lehetôségét, amelyre történelmünk feljogosít.
S mindez miért?
Egy odavetett koncért, egy jelentéktelen miniszteri tárcáért, amelyen a színfalak mögött veszett kutyák módjára marakodnak honatyáink, akik feltétel nélkül belesétáltak ebbe a csapdába. Örülhet az új román hatalom. Olyan sikert könyvelhet el magáénak, amelyhez foghatót csak a magyar-román alapszerzôdés jelent. A már említett konccal befogták a szánkat. Hogyan állunk ki ezek után az európai fórumokon jogaink védelmében, a román kormányt képviselve?
Újdonsült miniszterelenökünk kíméletlen hadjáratot indít a korrupció ellen, mert ezt óhajtja a román társadalom, a szavazók nagy többsége is. Az RMDSZ berkeiben ki vállalja fel ezt a nemes küzdelmet? Vagy talán nekünk nincsenek korrupt embereink?
Nagy megdöbbenést váltott ki a SZIF (Székely Ifjak Fóruma) döntése, hogy önállóan indult a választásokon. Árulónak, egységbontóknak stb. titulálták ôket. Hadd ne utaljak itt Neptunra, Verestóy úr parlamenti felszólalására, melyben az autonómiapártiak kizárását kérte a szövetségbôl, Markó úr Duna tévébeli interjújára, melyben a volt kormánypárttal való „esetleges" paktum elônyeit boncolgatta, felfedezvén a két „pártprogramban" számos közös vonást, vagy az udvarhelyszéki RMDSZ-elnök, Ferenczy úr véleményére, mely szerint olyan feltételekkel is, hogy az RMDSZ elismeri az alkotmányt, a román nemzetállam létét, lemond autonómiatörekvéseirôl, és mérsékeli a Magyarországhoz fûzôdô „természetellenes" viszonyát, egészséges a romániai magyarság érdekében Iliescu pártjával való szövetkezésre gondolni.
Tény, hogy az egységben a jövô propagandisztikus szlogen nem fedi a valóságot egy demokratizálódó társadalomban. Nekünk is szükségünk van egy erôs, konstruktív jellegû ellenzékre, amely sok mindent másként lát, képzel és esetleg tenne. Szükségünk van arra, hogy igenis megválaszthassuk képviselôinket, de olyanokat, akiknek gondolkodása a miénkhez a legközelebb áll. Szükségünk van egy valóban demokratikus úton megválasztott, de nem feltétlen egyszínû érdekképviseletre. És nem a számok a döntôek, sem az ún. mérleg nyelvének a szerepe, hanem a minôség és a következetesség. Ha négy évvel ezelôtt a választók szinte egyöntetûen elvetették az alkotmányt, ellene szavaztak, kívánatos lenne, hogy az ô megkérdezésük nélkül a képviselôk álláspontja se módosuljon.
A kormányban való részvételnek még egy, igen veszélyes oldala van. A választók még azt hiszik, hogy szavazatuk nyomán teljes rendszerváltás történt, hogy végre sikerült megbuktatni az Iliescu nevével fémjelzett neokommunizmust. Ám akkor, amikor a parasztpárti többségû konvenció Petre Roman FSZN-bôl kinôtt pártjával és az RMDSZ-szel kormányzási paktumot kötött, a kommunistákból lett demokraták elôtt ismét megnyitotta a legfelsôbb pozíciók felé vezetô ajtókat.
Az RMDSZ-ben ilyen téren sem történt meg teljesen az az ún. rendszerváltás. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy megvádoltak minket, romániai magyarokat, hogy a románok nekünk köszönhetik a kommunizmust.
Kormányba való belépésünkkel részlegessé tettük a román választópolgárok többségének gyôzelmét, a tényleges rendszerváltást. Jó lenne ennek esetleges következményein is elgondolkodni.
Amióta könnyelmû ígéretet tettem, hogy heti rendszerességgel a diákok, újságíró-jelöltjeink egy kis csoportja elé állok, természetesen készülnöm is kell az alkalmakra. (Nem szívesen használom az „órák" vagy a „katedra" szavakat a magam késôn kezdett, tulajdonképpen sosem akart és így ma is kissé idegennek érzett egyetemi „tanári" munkájában.) Készülés közben meglepetések érik az embert: amirôl azt hittem, hogy jól ismerem, hiszen számtalanszor elolvastam, hozzáolvastam, tanulmányt vagy éppen könyvet írtam róla, arról kiderülhet, hogy vannak eddig számba nem vett, fontos mozzanatai. Legutóbb az Erdélyi Helikonról és Kuncz Aladár szerkesztôi teljesítményérôl tervezve elôadást, ismét fellapoztam azt az 1929. szeptemberi Helikon-számot, amelyben Kuncz kiváló, méltán híres esszéje, az Erdély az én hazám címû programadó írás megjelent. Azt persze korábban is regisztráltam, hogy Kuncz szövege elôtt a Benedek Elek-nekrológ (Tamási Árontól) és egy Móricz Zsigmond-emlékezés olvasható, utána pedig a Bánffy Miklósé, az 1916-os koronázásról, s hogy e folyóiratszámban többek között Kós Károly, Dsida Jenô, Szántó György és Markovits Rodion is szerzôként szerepel, arra viszont, hogy Balogh Artúr öt teljes oldalnyi tanulmánya, Maniu Gyula cím alatt, milyen lényegi észrevételeket tartalmaz, most figyelek föl.
Nyilván nem véletlenül most. Az analógiát és a különbségeket bizonyára nem szükséges magyarázni Iuliu Maniu (még 1928-as) kormányra jutása és a Demokratikus Konvenció — középpontjában a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárttal — 1996 végén kezdôdô hatalomgyakorlása között. Elég lesz néhány idézetet kiválasztani a hajdani magyar jogtudós, akadémikus, Kolozs megye, majd Udvarhely szenátora a román parlamentben (1926-1937), 1940-ben a magyar parlamentben behívott képviselô, „mellesleg" mûfordító és lapszerkesztô 1929-es helikoni gondolatmenetébôl. Már csak azért is, mert nem igazán „helikoniak", azaz a múzsák lakhelyérôl származók ezek a gondolatok, sôt igen-igen a földön járók, az észhez szólóak.
Balogh Artúr (1866-1951) elismeri, hogy lehet valaki értékes, elismert politikus a hatalom birtoka nélkül is, minthogy értékét az határozza meg, mekkora hatással tud lenni a közvéleményre. Ám „a politikus államférfiúi képességét csak a hatalom polcán tudja megmutatni". Történelmi példák bozonyítják, „minô nagy különbség van a kettô között: a szószékrôl bírálni, ostorozni azt, amit mások tesznek, onnan hirdetni a csalhatatlanság színében feltüntetett államelméleti elveket, másfelôl az államélet hajójának kormányát kézbe kapva, a tettek mezején valósággá alakítani az eddigi államéleti elgondolásokat". Balogh Artúr mint a Magyar Párt szenátora leírhatta: „Mi teljesen kívül állunk a román pártharcokon". Ennek ellenére nem idegenül és korántsem ellenszenvvel közelített Maniu kormányzati programjához, amint a következôkbôl egyértelmûen kiolvasható. „A nemzeti életnek egészen új épületét akarja felépíteni a rend, törvényesség, kormányzati és közéleti tisztesség és nyugat-európai kormányzati szellem alapkövein. Fel akarja építeni ezt az új épületet egy olyan talajon, amelyet elôbb a kormányzati önkénynek, a csak papíron levô törvényességnek, a kormányzati és közéleti korrupciónak, a balkáni mentalitásnak a korábbi kormányok alatt mély gyökeret vert, szinte kiirthatatlannak látszó dudváitól kell megtisztítani. A feladat, tudjuk, óriási; sziszifuszi a munka, amit megkíván. De a cél elérését minden egyéb meghiúsíthatja, csak éppen a többség, kisebbségek elôtt, ellenzéken és kormányon annyit hangoztatott programhoz hûtlenné válásnak nem szabad azt meghiúsítani."
Nem 1996-os, hanem 1929-es keltezésû, ismétlem, az idézet. És folytathatjuk a kisebbségek helyzetére, a kisebbségi jogokra vonatkozó megjegyzésekkel. Balogh Artúr többször is utal a gyulafehérvári, be nem váltott ígéretekre („Csak világhangulatkeltési bombasztikus deklamációnak szánták-e, vagy komoly államprogramnak"); ennek ellenére nem akarja feladni a reményt, hogy az erdélyi Maniu, a kisebbségi sors ismerôje, kiérdemli a magyarok rokonszenvét, elismerését. „Mert egészen világos, hogy a kisebbségek tisztességes megférhetôségérôl új államuk keretei közt csak akkor lehet szó, ha ezek a keretek számukra nem minden irányú szabad fejlôdésüket lehetetlenné tevô, elnyomó börtönfalak, hanem egy nyugat-európai értelemben vett, modern közszabadsági állam keretei. Egészen világos, hogy a kisebbségekkel szemben való tisztességes bánásmódról csak akkor beszélhetünk, ha az államnak minden egyes tagja, akár többségi, akár kisebbségi, nemcsak kormányzott, megrendszabályozott, nemcsak az uralom tárgya, nemcsak a hatalom alattvalója, hanem emberiességében megbecsült ember és jogokkal bíró s jogaiban a közhatalom által respektált és meg is védett polgár is. Egészen világos, hogy kisebbségi jogokról és szabadságokról csak úgy lehet szó, ha elôbb az összes polgárok számára léteznek elismert és garantált jogok és szabadságok."
A kiragadott és nagyon mai hangzású szövegrészek után nem azt kívánom ideírni, ami a romániai magyar, és általában a magyar közvéleményben a negyvenes évek közepétôl Maniu nevéhez tapadt (már csak azért sem, mert nem ismerjük pontosan a Maniu-gárdistáknak nevezett vérengzôk igazi hovatartozását; és sejthetjük a kommunista propaganda érdekeit Maniu-ügyben). Maradjunk hát meg a történelmi jóhiszemûségnél, ahogy Balogh Artúr tette. Hozzátéve az idézettekhez, hogy a közhatalomban vállalt RMDSZ-felelôsség fokozza az 1929-bôl való gondolatok idôszerûségét!
Néhány megjegyzést szeretnék tenni Kún József úr Felháborító! c. cikke kapcsán.
Kún József úr felháborodva érzi magát, mert véleménye szerint „az RMDSZ-en belül is sok olyan érdeket képviselnek, amely nem az erdélyi magyarság valós érdeke", s ezt Tôkés László és Fey László politikai nézeteinek szembeállításával próbálja aláhúzni.
Nem vitatom Tôkés László kétségtelen jóindulatát a magyarsággal szemben, sôt még Kún József úr véleményével is egyetértek, miszerint „amit Ô mond és kér, az az erdélyi magyarság minimális elvárása a többségi hatalommal szemben". Kénytelen vagyok azonban egyet nem érteni azzal a véleményével, hogy „Tôkés László képviseli érdekeinket a legpragmatikusabban" , különösképpen, ha Fey Lászlót közvetett módon összehasonlítási alapként emlegeti.
Nem érthetek egyet, mert úgy vélem, Tôkés László igen rossz utat választott az egyébként jogos és természetes követeléseink érvényre juttatására. Elég csak arra gondolnunk, hogy egy átlagos román fülben Tôkés László neve úgy cseng, mint a miénkben a Funaré vagy a Vadim Tudoré. Ami, túl azon, hogy valóban igazságtalan és felháborító dolog, tény . Elgondolkoztató tény. Fôleg, ha figyelembe vesszük, hogy jó néhány RMDSZ-politikusnak sikerült bizonyos mértékben elfogadtatnia magát a román közvéleménnyel anélkül, hogy alább adott volna az RMDSZ követeléseibôl. Tôkés László politikája, bár gerincessége folytán valóban rokonszenvesebbnek tûnik, véleményem szerint nem túl hatékony. Nehezen képzelhetô el, hogy a román társadalomra akarata ellenére rá lehetne erôszakolni — akár erôs nyugati nyomással is — egy követeléseinket teljességgel kielégítô kisebbségpolitikát, így a fegyveres konfliktus mellett (amit eleve kizárhatunk), egyetlen alternatívánk a román politikával való együttmûködés, akkor is, ha az követeléseinket (egyelôre) nem támogatja teljes egészében, s így a közeli jövôben nem lehet kilátásunk helyzetünk teljes megoldására. A követeléseink egyes elemeit visszautasító román politikai partnerektôl való következetes elhatárolódás, a kompromisszumoktól való idegenkedés ilyen körülmények között tehát semmiképpen sem célravezetô, hiszen, amint az már számtalanszor bebizonyosodott, helyzetünk jobbulása nem a nyugati nyomástól , hanem a hazai politizálástól várható. Teljesen elhibázott ötletnek tartom tehát Eva Maria Barki javaslatát, miszerint az RMDSZ-nek nem szabadna részt vennie a kormányban, mert azzal lejárathatná magát (természetesen a Nyugat elôtt, hiszen a román politikai életben amúgy is nagyon rossz a párt megítélése, a szavazóbázisa pedig, jellegénél fogva, stabil). Hasonlóképpen helytelennek tartom Tôkés László egyes — kompromisszumkészség hiányáról és elhatárolódási tendenciáról tanúskodó — politikai gesztusait.
Jellemzô eset például a következô: az RMDSZ kormányba lépésének egyik feltétele az volt, hogy mondjon le az etnikai jellegû területi autonómiával kapcsolatos követeléseirôl. A konvenció választási kampányának egyik eleme viszont éppen a (nem etnikai alapú) területi autonómia volt. Nyilvánvaló tehát, hogy az autonómia ügyében valószínûleg jelentôs elôrelépés fog történni, és az RMDSZ jelenléte a kormányban a kedvünkre befolyásolhatja a területi autonómiával kapcsolatos törvénycsomag kidolgozását. (Az is nyilvánvaló, hogy az új kormány nem engedheti meg magának, hogy az RMDSZ-nek tett engedményeknek reklámot csináljon, ha az népszerûtlen a román közvélemény számára, így néha az a látszat, hogy nem hajlandóak engedményekre.) Ezt a helyzetet Tôkés László az SZKT bukaresti ülésén elhangzó beszédében viszont úgy állította be, mintha az a kormányban való részvétel ellen szólna (ti. az RMDSZ ily módon alább adna a követeléseibôl). A beszéd végkicsengése pedig — bár Eva Maria Barki véleményétôl még mindig távol áll — az volt, hogy ilyen körülmények között talán mégsem érdemes beállni a kormányba.
Nem vitatom, Tôkés Lászlónak teljesen igaza van abban, hogy a kormányban való részvétel kérdését érdemes jól megvitatni, hisz súlyos politikai döntésrôl van szó. Úgy vélem azonban, hogy ez a (jól kivehetô) újabb elhatárolódási kísérlet jellemzô folytatása Tôkés László eddigi radikális (és néhol kissé negativista) politikájának, s aligha vezetne jó eredményre. Szerintem a kormányból való kimaradás nem egyszerûen politikai hiba — öngól lenne. Ha ezt az alkalmat is elszalasztjuk, a nekünk passzolt politikai labdát nemhogy nem visszük tovább, de egyenesen a saját hálónkba fejeljük. S ki tudja, mikor jön a következô alkalom.
Végül: Kún József — nem tudni, kik nevében beszélve (talán a romániai magyarok nevében?) — így ír: „ Mi kikérjük magunknak, hogy többé a mi nevünkben olyan emberek, mint Fey László úr nyilatkozzanak..." Tartozom Fey Lászlónak következetes és ténylegesen pragmatikus írásaiért annyival, hogy megjegyezzem: sokan vannak még, akik nem értenek egyet Kún Józseffel ebben a kérdésben.
A bukaresti Adevãrul szerdai jelentése szerint Benjamin Gilman, az amerikai képviselôház nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának elnöke levélben kérte fel Clinton amerikai elnököt arra, hogy Romániát is vegyék fel azon országok közé, amelyek részesednek a NATO-tagságra való felkészítést szolgáló amerikai segélybôl. Gilman levelében azzal érvel, hogy a novemberi választásokkal Románia bebizonyította: szilárd demokratikus rendszere van, továbbá jelentôs a boszniai békeerôben való részvétele, és ratifikálta a Magyarországgal kötött alapszerzôdést — tehát ugyanolyan elônyökre tarthat igényt, mint a NATO Participation Actben megnevezett Csehország, Lengyelország és Magyarország.
Gilman írásához hasonló tartalmú levél várható csütörtökön az amerikai szenátorok egy csoportja részérôl, köztük a védelmi és a titkosszolgálati szenátusi bizottságok elnökei is aláírták már a fogalmazványt. A lap szerint az amerikai választási folyamat miatt a Románia integrálására irányuló erôfeszítések egy ideig szüneteltek, de a román lobby, Mircea Geoanã washingtoni román nagykövet és Alfred Moses bukaresti amerikai nagykövet fellépésére ezekkel a levelekkel új erôfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy Románia már az elsô körben bekerüljön a NATO-ba. A lap szerint Emil Constantinescu, az új államfô igen jó benyomást tett az Al Gore amerikai alelnök által vezetett washingtoni küldöttségre a lisszaboni EBESZ-tanácskozáson.
A lap egy másik jelentésében arról számol be, hogy az utóbbi napokban a nemzetközi sajtó olyan komoly orgánumai, mint a Financial Times, vagy a Reuter hírügynökség is a NATO-bôvítés elsô hullámában való részvételre esélyes országok között említette Romániát is.
Valamennyi csütörtöki lap rövidebb-hosszabb terjedelemben hírt adott arról, hogy a magyar országgyûlés ratifikálta a román-magyar alapszerzôdést, a befolyásos Adevãrul pedig ,,Útlevél a NATO-ba" címmel vezércikkben is kommentálja az eseményt.
Dumitru Tinu fôszerkesztô, aki az 1201-es ajánlás szerepeltetése miatt kezdettôl fogva fenntartásait hangoztatta a dokumentummal kapcsolatban, úgy vélekedik, hogy az ellenzék gyôzelme és az RMDSZ bevonása a kormányzásba egyszerû formalitássá változtatta a budapesti ratifikálási vitát. Horn Gyulának nem is volt már szüksége más érvekre, elég volt megállapítania, hogy az alapszerzôdés aláírása jó döntés volt. ,,Mi tudjuk, hogy jó döntés volt, mivel ez volt a parancs Washingtonból, márpedig a magyarok tudják, mi az érdekük, és megteszik, amit kell" — írja ironikusan Tinu, majd a következô mondatban már hozzáfûzi: ,,Bármiképpen legyen is, a román-magyar szerzôdés ratifikálása pozitív lépés, és ilyen értelemben kell üdvözölni".
,,Ezzel a szerzôdés kész. Budapest elégedett, Bukarest elégedett, a Nyugat is elégedett". ,,Washington anélkül, hogy beavatkozott volna a vitába, a szerzôdés problémájának megoldását feltételnek tekintette a NATO-ba való belépéshez." Tinu szerint Magyarország az alapszerzôdéssel 180 fokos fordulatot hajtott végre, elfogadva az 1201-es ajánláshoz fûzött lábjegyzetet, amely kioperálta abból az etnikai alapú területi autonómiához vezetô sejteket — ,,ez érzéstelenítés nélkül, sietve elvégzett mûtét volt, de mit meg nem tesz az ember, ha ezt követelik meg érdekei". Tinu szerint Románia számára a ratifikálási folyamat befejezése most talán még fontosabb, mint Magyarország számára, a dokumentum értéke jelentôsen nôtt a választási eredmények fényében. Az új bukaresti hatalomról radikálisan más a nyugati kancelláriák véleménye, mint elôdjérôl. Az alapszerzôdés érvénybe lépése csak növelheti Románia esélyeit a nagy euroatlanti integrációs vizsgán, az pedig, hogy az RMDSZ részt vesz a kormányban, végleg szétzúzza a romániai kisebbségekkel szembeni diszkrimináció gyanúját — fejti ki az Adevãrul fôszerkesztôje, aki hozzáfûzi, hogy el kell ismerni: hazai téren is jelentôsen csökkent a nacionalista erôk és a szélsôségesség hitele.
A szerzôdés megfelelô keretet nyújt a Magyarországgal való kapcsolatok egészének normalizálásához. A többi probléma csak itt nyerhet megoldást, Románia állampolgárai között, függetlenül nemzetiségüktôl. Ami az integrációt illeti, most mindkét ország zsebében van az útlevél a NATO-ba. Meglátjuk, mi lesz a vízummal — zárja írását Dumitru Tinu.
Az ellenzék pártjai élesen és különbözô szempontokból bírálták, a koalíciós pártok — köztük az RMDSZ — vezetôi támogatásukról biztosították a Ciorbea-kormány programját a négy és fél órás szerdai parlamenti vitában.
A támadások alaphangját Adrian Nãstase, az RTDP ügyvezetô elnöke adta meg, aki szerint a kormányprogram egymással össze nem egyeztethetô szándéknyilatkozatok halmaza, szándékosan katasztrofálisnak állítja be az ország helyzetét. Beszédének végén egyenesen azt fejtegette, hogy a kormány olyan feltételeket teremt, amelyek között a diktatúrák szoktak feltûnni. Nãstase vitatta, hogy szükség lenne nemzetiségi kérdésekkel foglalkozó miniszterre. Miután a volt kormánypárt mindig vitatta a nemzeti kisebbségek igényeinek jogosságát, Nãstase most ugyanebbôl kiindulva azt kérdezte: ,,Mi történt olyan radikális, olyan szokatlan, olyan súlyos a romániai kisebbségek helyzetében, hogy problematikájuk a kormány politikai akciójának tárgyává váljék?" Ezt követôen pedig a szokott RMDSZ-ellenes támadások szellemében azt kérdezte, vajon az RMDSZ elhatározta-e, hogy ezentúl egészében tiszteletben tartja az alkotmányt, vagy a miniszteri tárcával ,,csupán megfizetik számára az Emil Constantinescunak a második fordulóban nyújtott támogatást?"
A parlament szerdai teljes körû ülésén, az RTDP más képviselôi, nevezetes Dan Mircea Popescu és Teodor Meles,canu is keményen bírálták a kormányprogramot.
Dan Mircea Popescu szerint a program minden komoly alapot nélkülözô elvek, nyilatkozatok, definíciók és szándékok egyvelege. A szociális ígéretek máris hiányoznak a programból, és szó sem esik a jövedelmeknek a munka hatékonyságával történô összehangolásáról, a gyermekpótlék és mezôgazdasági nyugdíjak növelését szolgáló finanszírozási forrásokról.
Teodor Meles,canu volt külügyminiszter szerint a program szerzôinek erkölcsi válságára vall fôként a külpolitikai és nemzetbiztonsági fejezetek tekintetében, úgy értékelte, hogy a más országok kormányaira nézve veszélyes üzenetté válnak olyan hanyag fogalmazások, mint például „a FÁK-tagországok függetlenségének, szuverenitásának és fejlôdésének minden eszközzel való támogatása". Meles,canu véleménye szerint a jelenlegi kormányzók lenézik az eddigi külpolitikai erôfeszítéseket, és a programban rögzített értékelésekkel semmibe veszik a békét és biztonságot szolgáló nemzetközi erôfeszítésekhez nyújtott román hozzájárulást.
Az RMDSZ bevonását a kormányba Corneliu Vadim Tudor, a Nagyrománia Párt elnöke támadta a leghevesebben, szerinte ez a Román Demokratikus Konvenció részérôl a legnagyobb hiba volt. Az NRP nem magyarellenes párt, mondta, hiszen képviselôcsoportjának vezetôje egy ,,rendes magyar", azaz Iuliu Furo, C. V. Tudor szerint az RMDSZ ,,románés államellenes, továbbá alkotmányellenes szervezet". Az ,,eremdéeszesek" úgymond román sírokat gyaláztak, 20 ezer románt ûztek el Hargita és Kovászna megyébôl stb. ,,Miért adja Ön, Emil Constantinescu úr, a romániai kisebbségeket egy eremdéeszes miniszter kezére?" — tette fel C. V. Tudor a szónoki kérdést. Ehhez képest Funar pártjának, az RNEP-nek nevében Valeriu Tabãrã csak egy mondatban kérdôjelezte meg a magyar miniszterek ,,megbízhatóságát".
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke beszédében rámutatott, hogy a november 3-i és 17-i választásokkal létrejöttek a feltételek a radikális változásra. Az RMDSZ és a kormánykoalíciót alkotó többi párt elemzése Románia helyzetérôl jól ismert: az elmúlt években nem jöttek létre sem a tisztességes életszínvonal, sem a szabad piacgazdaság fô feltételei, sem a társadalmi béke szilárd kerete, sem a megfelelô etnikai együttélés modellje nem született meg. Az új kormány, mondta, kiutat kínál a lappangó, de általános válságból. Ehhez szüksége lesz olyan erôforrásokra is az anyagiak mellett, mint a gondolkodás átalakítása, mint a társadalmi szolidaritás megteremtése.
Az RMDSZ jelenléte a kormánykoalícióban mutatja annak szükségességét, hogy mozgósítsák ezeket az erôforrásokat, annak fontosságát, hogy az ország túllépjen egy olyan idôszakon, amikor a kisebbségek és az etnikai közösségek problémáinak megoldatlansága, egyes súlyos egyenlôtlenségek tudatos fenntartása a politikai manipuláció eszközévé vált, amellyel elterelték a figyelmet az ország sürgôs, megoldásra váró problémáiról. A szövetségi elnök hangsúlyozta, hogy a szándékok és a konkrét tettek megváltozására van szükség, és hangsúlyozta: ,,Meggyôzôdésem, hogy az elkövetkezô idôszakban fontos hozzájárulást tehetünk az ország gazdasági talpraállásához, európai és euroatlanti integrációjának gyorsításához, és a különbözô közösségek közötti együttélés ama modelljének megteremtéséhez, amelyre valamennyiünknek szüksége van". Vida Gyula, az RMDSZ frakciójának vezetôje ugyancsak támogatásáról biztosította a Ciorbea-kormány programját.
A koalíció terveit különbözô oldalakról világította meg Vasile Lupu kereszténydemokrata képviselô, Petre Roman, a Demokrata Párt elnöke, Mircea Ionescu Quintus, az NLP és Nicolae Cerveni, az NLP-DK elnöke. Radu Berceanu a DP részérôl visszautasította Nãstase vádjait, végül pedig a miniszterelnök felelt az ellenzéki politikusoknak, nemegyszer csípôs gúnnyal. Nãstase ama megjegyzésére reagálva például, amely rövid és hosszú távú programját kétfelvonásos színmûnek nevezte, azzal felelt, hogy ez még mindig jobb, mint az elôzô kormányzat szünet nélküli tragikomédiája.
Az RTDP és a Nagyrománia Párt a kormányprogram ellen szavazott, az RNEP leszögezte, hogy nem támogathatja ugyan a kormányt, de az számíthat támogatására jó kezdeményezéseihez. A voksoláson a 483 képviselô és szenátor közül 474 vett részt, 6 szavazat érvénytelen volt. A kormányt alkotó pártok 287 képviselôvel és szenátorral rendelkeznek a két házban. A kormány 316:152 arányú többsége azt mutatja, hogy ellenzéki honatyák közül is akadtak, akik támogatták a titkos szavazás során.
Egy rendôr bántalmazása miatt Miron Cosma, a bányászjárások hadvezére három évvel ezelôtt idézést kapott a nyomozó szervektôl. Most, hogy kenyéradói már nincsenek a kormányban, idôt szakított, és Renault Lagune autójával, valamint két testôrével a meghívás helyszínére sietett. A kihallgatás másfél órát tartott. A bizalmas jegyzôkönyvvétel után kiszûrôdött, hogy Miron Cosma nem ismert el semmit, hanem sofôrjére fogta az incidenst.
Miután a hét elején a Székely Mikó Kollégiumban volt hamis bombariadó, a tegnap reggel ismeretlen telefonáló azt jelezte, hogy az udvarhelyi Mihai Viteazul Líceumban ketyeg a pokolgép. Az 1600 diák kimenekítése után 12 tûzszerész kutatta át az épületet, és mivel semmit sem találtak, a rendôrség arra gyanakodik, hogy megint valamelyik nebuló akart megszabadulni a feleltetéstôl.
Románia megelégedéssel nyugtázta a NATO azon határozatát, hogy az 1997 júliusában esedékes csúcstalálkozóra a NATO-hoz csatlakozni kívánó országok is hivatalosak. Igen fontos határozat ez, amely a szövetség bôvülését illetô következetességet bizonyítja, vagyis a politikai kijelentéseken való túllépést és a konkretizálódás felé való haladást.
Tekintettel Románia külpolitikai vonalvezetésének fô célkitûzésére, hogy már az elsô hullámban csatlakozzék a NATO-hoz, különös fontossággal bír ez a határozat. A NATO-határozat mechanizmust és idôkeretet kínál, amelyet Romániának eltökélt szándéka teljes mértékben kihasználni — mondta szerdán a román külügyi szóvivô.
Kedden, december 11-én az RMDSZ bukaresti székházában találkozóra került sor a Romániában jószolgálati úton levô magyarországi civil szervezetek küldöttségével, amelynek tagjai voltak: Barabás Miklós (a küldöttség vezetôje, Európa Ház), dr. Szirtes Gábor (Magyar Békeszövetség), dr. Varga Tamás (Társadalmi Egyesületek Szövetsége), Nyakó István (Baloldali Ifjúsági Tanács), Kozma Mihály (Magyarországi Románok Országos Önkormányzata), Horváth Mária (a Képes Újság újságírója). A vendégek által kért találkozón Niculescu Antal és Markó Attila, a szövetségi elnök politikai, illetve emberjogi tanácsosa, valamint K. Bodor András, a szövetségi elnök sajtóirodájának vezetôje vett részt.
A vendégek kötetlen beszélgetés során tájékoztatást adtak a küldöttség jószolgálati útjának céljairól, és tájékozódtak az RMDSZ civil társadalmi szervezetekkel kapcsolatos elképzeléseirôl, valamint a szövetséget kormányzati tényezôként foglalkoztató fô kihívásokról.
A román-magyar közeledés és jobb megismerés elômozdításán fáradozó magyarországi civil társadalmi szervezetek küldöttsége több fôvárosi civil szervezôdés képviselôivel találkozott, és Bukaresten kívül Brassóba és Sepsiszentgyörgyre is ellátogat, majd pénteken, december 13-án, délelôtt 11 órakor a fôvárosi Magyar Kulturális Központban sajtóértekezleten számol be a jószolgálati út tapasztalairól.
Júliusban a Szabadság kérdôívet közölt Szerkesszen velünk címmel. Ennek az volt a célja, hogy minél több olvasó véleményét rögzíthessék magáról a lapról. A kérdôívet a szerkesztôség állította össze, a beérkezett válaszokat, illetve azok statisztikai összefoglalásait a lap elôállítói — tulajdonosai, azaz szerkesztôi — értelmezik, levonva a gyakorlati tanulságokat. Magam egy ehhez szükséges, közbeesô technikai mûveletet vállaltam el: a beérkezett adatok számítógépes feldolgozását, a hasonló, általában szociológiai vagy piackutatási felmérések eljárásaival. A kérdôívezés eredményei közül jó néhány érdekes lehet az olvasó számára is.
1. Az eredmények érvényességi köre
A beérkezett kérdôívekbôl 370-nek válaszait lehet felmérni és elemezni. Ezt a számot tekintve viszonylag nagy hibaszázalékkal, nagy fenntartásokkal lehetne a kérdôívek eredményeit hasonlóknak tekinteni azon olvasók esetében is, akik nem küldtek be kitöltött kérdôívet. Nem tudjuk, hogy a kérdôívet visszaküldôk csoportja vajon nem különbözik a többiektôl éppen amiatt, hogy jobban ragaszkodik a Szabadsághoz, többet figyel annak vonásaira — és éppen ezért válaszol.
Emiatt nem lehetünk biztosak a 370 válaszolóból spontánul alakult „minta" reprezentativitásában. Bizonyos matematikai feltételek teljesülésének hiányában nem tudjuk elvégezni az ilyenkor esedékes becsléseket.
Az eredmények fô érvényességi köre a 370 személy marad, az olvasótábor egészét tekintve az érvényesség bizonytalan. Mindazonáltal ennyi személy válasza hasznos és figyelemreméltó, önmagában is használható eredmény, és ugyanakkor remélhetô, hogy az olvasótábor nagyobb része is hasonló adatokat közölne.
2. Korcsoportok
A válaszolóknak egyharmada, pontosabban 33,2 százaléka a 61 év feletti olvasók közül került ki. Ez a legnagyobb hányad, sorban következô az 51-60 év közöttiek korcsoportja, 27 százalékkal, azután a 36-50 év közöttiek, 25,4 százalékkal, a 21-35 év közöttiek 14,3 százalékkal. A 20 év alattiak a válaszolók 10 százalékát adták. Ebbôl úgy tûnik, hogy a Szabadságnak viszonylag „idôs", magas átlagéletkorú olvasótábora van. Erre látszik utalni az is, hogy a kérdôívet beküldôk 42,3 százaléka nyugdíjasként jelölte meg magát.
3. Foglalkozás, kereset
A nyugdíjasok alkotják a legnagyobb hányadot, ez a legkiugróbb arány a különbözô százalékos megoszlások között, ha nem tekintjük a lap frissességére vonatkozó véleményt (a válaszolók 81 százaléka frissnek tartja a közölt információkat). A nyugdíjasok között szép arányban vannak az értelmiségi pályák nyugdíjasai; azok közlése szerint, akik a volt foglalkozásukat is megjelölték, az értelmiségi nyugdíjasok része 30 százaléknyi. A nyugdíjasokon kívül, a többi foglalkozáskategória között „felaprozódik" a más szakmájú válaszolók csoportja. Viszonylag kiemelkedô a munkások aránya (6,6 százalék), a mérnökök 3 százalékkal vannak jelen, de ha együtt vesszük ôket a különbözô technikusokkal, akkor kimutatható mintegy 6 százaléknyi közép- és felsô mûszaki értelmiség. Az egyetemisták aránya: 4,9 százalék. A tanulóké: 8,5, de ez tulajdonképpen korosztályjellemzô, azért tûnik soknak. Aránylag sokan vannak a tanárok, viszont ôk jellegzetesen népes értelmiségi kategóriát alkotnak. Az értelmiségiek a közlôk egyharmadát adják. Ami a családi, egy fôre esô jövedelmet illeti, a nyári árfolyamokhoz képest elmondható, hogy a válaszolók több mint egyharmada a létminimum alatt keres. (Mai viszonylatban: 150 000 lej/fô alatt.)
4. Rovatok kedveltsége
Mivel sok rovatra kérdezett rá a szerkesztôség, a válaszok nagyon megoszlanak, és a rovatok toplistáján nincs nagy különbség az egymáshoz közel esô rovatok között. Vezet a Közélet, hírek rovat, jó „helyezése" van a bûnügynek, a hasznos tudnivalókat közlô rovatoknak, meglepôen jó helyezése van a reklámnak, hirdetésnek, ami más ilyen felmérésekben az utolsók között szokott szerepelni. Sokan olvassák és kedvelik a külpolitikai oldalt, valamint a Tudomány rovatot is. Közepes helyezést kap a publicisztika, sport . Viszonylag gyengén szerepel az olvasók értékelésében a Campus és Bonifácz (viszont a fiatalok körében elsô helyet kap a Campus — a Bonifáczot a nyáron még talán nem ismerték eléggé), kevés pontot kapott a Hitélet , a Tetôn és a Kapocs rovat. Egyébként a legtöbben a Tetôn oldalt törölnék, nagyon sokan törölnék a más, egyes olvasói rétegeknek szóló oldalt, mint a Campus, Bonifácz, Hitélet, Falujárás . A válaszolóknak mintegy negyede volt csak olyan, aki nem törölne valamilyen rovatot. Az olvasók véleményt nyilváníthattak a lap szerzôirôl is, bár ezek az adatok esetlegesek, mert sok munkatársra azért figyelhettek fel — jó vagy rossz benyomással -, mert éppen a kérdezés idôszakában szerepelt többször a nevük a cikkek alatt, mások sokan pedig olyan írásokat közölnek, amit nem kell aláírniuk. A kedveltebb belsô munkatársak közül Szabó Piroskát, Bazsó Zsigmondot, Németh Júliát, Nits Árpádot és Turós-Jakab Lászlót említik. Viszonylag sokszor említik itt Tibori Szabó Zoltán fôszerkesztôt, pedig ô más jellegû feladata, munkarésze miatt viszonylag kevesebbszer írhat. Ellentmondásosan ítélik meg (egyesek pozitívan, mások negatívan) a külsô munkatárs Fey Lászlót, Molnos Lajost és Kántor Lajost, utóbbi kettôt viszont, így vagy úgy, de aránylag kevesen említik. Az „ellentmondásosság" valószínûleg az említettek politikai véleményeivel kapcsolatos, de ebben a vonatkozásban a véleménykülönbség természetes.
A válaszoló lapolvasók nagyobb része hírbôl, riportból és interjúból többet , jegyzetbôl, publicisztikából kevesebbet kér. A nagyobb jelentôséget a helyi vonatkozású híreknek tulajdonítják. A „vitákat", „veszekedéseket", „osztozkodásokat", „torzsalkodásokat" sokan törölnék a lapból. Az adatközlôk viszonylag kiegyensúlyozottan minôsítik az olyan jellemzôket, mint a közlemények hasznossága, tárgyilagossága, ötletessége, érthetôsége, kivitelezése. Valamivel kevesebb mint egynegyedük a hasznosságot, körülbelül ugyanannyian a tárgyilagosságot értékelik leginkább.
5. Az olvasók valószínû száma
Arra a kérdésre adott válaszokban, hogy a családban hányan olvassák a lapot, a legnagyobb arányt azok képviselik, akik ketten olvassák: 44,4 százalékot. Átlagban egy lapot 2,5-en olvasnak családonként.
Az olvasóknak csaknem fele kölcsön is adja, a „családon kívülre", a lapot, átlagban 2,42 személynek; ez a tény egy még nagyobb Szabadság-olvasótáborra utal, mint amennyit az egyes elôfizetôk olvasó családtagjainak számából felbecsülhettünk. Mindent egybevetve, átlagban körülbelül 3,7 személy olvassa egy példányát a Szabadságnak .
6. Összefoglalás
A kérdôívre válaszolók a helyi hírlapot látják a Szabadságban, ez igényeikben is tükrözôdik. Jelentôs arányban az idôsebb olvasók vannak, de a fiatalabb korosztályok is viszonylag kiegyensúlyozottan képviseltetik magukat. A lapolvasás változó gyakorisága és a lapkölcsönzés elterjedtsége miatt bonyolult feltérképezni a reális olvasótábort.
(Egy meghökkentôen idôszerû üzenet tolmácsolása érdekében <1> kénytelen vagyok most az idézôjel erejét segítségül hívni, bár tapasztalatból tudom, milyen megbízhatatlan ez az írásjel. Karmai között gyakran elzsibbad a nyelv, s halálra váltan rejtôzik mélyre a szavak értelme. Máskor viszont, éppen ellenkezôleg, akár egy sámán, megidézi a rég elhangzott szavak sugárzását, megeleveníti azok elhaltnak hitt szellemét. Azt remélem, hogy a mostani alkalom <2> segít abban, hogy ez a mágikus erejû írásjel ezúttal ne a rontó, hanem az életadó hatását érvényesítse, és újra közel hozza annak az embernek a hangját, aki úgy tudott kortársaihoz szólni, hogy megszólítása embertársakká emelte ôket.)
„...sok dologról tudunk, keveset ismérünk, mi magunkat legkevésbé. Isméretink nagy része egyoldalú, még több csak felesleges, s majd mind elôítéletek miatt hibás. (...) Nagy baja ez az életnek, legtöbb gyötrelmei, keservei, s unalmai ebbôl származnak. Innen forr ki azon sok megcsalt remény, elhibázott cél, innen a nevetségessé létel s egy haszon nélkül elcsigázott életre való szomorú visszapillantás."
(Mennyire közelrôl szól ez a hang! Mintha nem is másfél száz év távolából csengene vissza. Hiszen senki sincs, akit ne ütne ma is szíven „sok megcsalt reményének", „elhibázott céljának", „nevetségessé lételének", s haszon nélkül eltelt éveinek az említése. Hány hiábavaló próbálkozásunk, dugába dôlt kezdeményezésünk, meddô küzdelmünk szomorú emléke int vissza életünknek azokra a pillanataira, amikor valaminek másként kellett volna történnie, amikortól fogva még minden másképp lehetett volna... Életünk értelmérôl van itt szó, s arról, hogy ez mélyen összefügg az élet dolgainak helyes megértésével. Lehet-e számunkra ennél aktuálisabb kérdés?
Úgy tûnik, ez a kérdés a saját múltunkkal is minden egyébnél erôsebben összeköt bennünket.
Hallgassuk hát a bárót. Azt mondja most, hogy a „balítéletek" fogságában kaotikussá válik minden, s az egyén élete szintúgy, mint a nemzeté, az értelemvesztés állapotába kerül. Nincs most neki sem ideje, sem ereje „felkeresni s megtámadni" valamennyi élet- és értékrontó elôítéletet, ezért csak néhányat világít meg ezek közül — bizonyosan a tapasztalatai szerinti legjellemzôbbeket. Van egyáltalán ezek között olyan, amelyre manapság rá ne ismerhetnénk?)
„A régihez ragaszkodó elôítéletek kizárják a derülô ész újult s újító sugarait: azért homályt szülnek, sötétséget terjesztenek s peshedés, rothadás következésök. Az újat pártoló elôítélet pedig ellensége a csendességnek, örökké futó képet vadász: emésztô tûz ez s mindent felforgató szélvész."
(Érdemes volna számba venni, hogy a két fentebb megnevezett, ellentétes irányú elôítéletközül melyik érvényesíti erôteljesebben emésztô hatását manapság is a „társaságban", azaz a társadalomban. Wesselényi úgy vélte, „sokkal inkább bántanak minket a régihez ragaszkodó s minden újat s újítást visszataszító elôítéletek" , ezért ezekrôl szólt részletesebben.
Az ünnepélyes alkalom különösen indokolttá teszi az alábbi — minden bizonnyal sokakat ma is megbotránkoztató részlet felidézését:)
„...gondoljuk meg azt is, hogy valóban kevés okunk van a régit magasztalni, sokkal kevesebb, mint a több más nemzeteknek, és hogy nekünk szükségesebb, mint majd minden más nemzetnek, a régitôl sokban eltávozni. Ki a múlt idôket s hazánk régi nemzeti s polgári éltét tisztán isméri s nem tekint ábrándozó szemmel azokra, nem hiszem, hogy a mostani helyett a múlt korban s években szeretne élni. Hol azon idôszak, mely a magyarnak fényes, vagy boldog, vagy gazdag, vagy mívelt kora lett volna? A két úgynevezett nagy király ideje sok szép, sok fényes vonásokkal díszes. De Nagy Lajosnak még az egész világra nézve is durva idejét akarnók-e mostanra visszakívánni, s felidézni sírjából az akkori durvaságot? Mátyás dicsô idejét önkény homályosítja. Milyen keveset tett ô a magyar nemzetiségért, holott pedig oly sok vala hatalmában tennie! S mennyire erôsíthette s tisztíthatta volna erôs lelke s világos esze polgári alkotmányunkat! Ahelyett, jövendôvel nem gondolván, gyászos bizonytalanságra hagyta hazáját."
(Pedig nem a megbotránkoztatás szándéka az, amelynek még ebben a szövegrészletben is olyan erôs a kisugárzása. Arról van itt szó elsôsorban, hogy a múltra emlékezés áhítata nem ment föl bennünket annak a feladatnak a terhétôl, amelyet a jelenben kinek-kinek magára kell vállalnia. A sóhajban, amely a múltbanézésünket kísérni szokta, gyakran leplezett megkönnyebbülés lappangott, lám, Wesselényi korában is. Pedig veszélyes dolog, figyelmeztet a báró, a múlt nagyjaira hivatkozás ürügyén azt gondolni, hogy mi úgysem tehetünk semmit, mert már elmúlt az érdemleges tettek ideje.
A meghökkentô szavak mögött olyan politikai program rejtôzik, amelyet Wesselényi életével és tetteivel írt meg pozitív formában: „a magyarnak fényes, boldog, gazdag, mívelt kort" teremteni, azaz felszabadítani az embereket a „durvaság", az „önkény", a „bizonytalanság" béklyójából. A jobbágyfelszabadítás történelmi jelentôségû tettét ez a szándék telítette olyan tartalommal, amelynek máig sugárzik a hatása: a zsibóiak akkor megtapasztalhatták, hogy szabadnak lenni azt jelenti, hogy az ember rendelkezik az értékteremtés szabadságával. Wesselényi lehetôséget is teremtett az emberi alkotás szabadságának a gyakorlására, s ennek az ízét a több évtizedes diktatúra — melynek lényege éppen az volt, hogy megfosztotta az embereket az értékteremtés jogától — sem tudta elfelejtetni a zsibóiakkal.
Változott valamit azóta az elôítéletek iránya tekintetében a világ? Ezen eltûnôdhetünk egy kissé, de — ha figyelmesen hallgatjuk a hozzánk szóló hangot — hamarosan be fogjuk látni, hogy ez voltaképpen nem is lényeges kérdés. Fontosabb ennél az a belátás, amely szerint az elôítéletnek, bármelyik irányból hat is, az a természete, hogy bennünk fészkel, anélkül, hogy tudnánk róla, s mindig a másikkal szembeni vak indulat hajtja, a vele ellentétes eltiprására törekszik. Ezért, ha meg akarunk tôle szabadulni, elsôsorban önmagunkkal fog kelleni szembenéznünk.)
„Csak annak van jussa megkívánni, hogy soha és semmi önkény ne nyomja, ki önkényével senkit sem nyom (...)"
(- olvassuk a Születés s polgári helyzet körüli elôítéletek címû fejezetben. Itt, a könyv 101. oldalán már fel sem tûnik a beszélô kissé régies akcentusa annak a mai befogadónak, aki folyamatosan olvassa-hallgatja ôt. Be kár, hogy ez az idézôjeles tolmácsolás csak a foszlányait hozhatja el a jelenbe ezeknek a gondolatoknak, mintha azok egy változó frekvenciájú rádióból szólnának.)
„A praerogativákra, kutyabôrre, diplomákra s több effélékre épült gôgnél nem kevésbé nevetséges a régi familiával, nagy szármozással, fényes ôsökkel pöffedezô büszkélkedés."
„Gyáva sereg az, melyben ki el nem fut, már héroszi nevet kap."
„A köztünk élô külön nyelvû s fajú népeknek egymás ellen táplált sok elôítélete s az abból származó idegenség, sôt gyôlölség s ellenséges törekedés hazánknak keserves veszélye."
(Minden szava igaz — még akkor is, ha tudván tudjuk, hogy a szerzô leírásukkor másra gondolt, mint mi most, és a korabeli olvasók számára is egészen más értelmük lehetett ezeknek a mondatoknak.
Jól értjük továbbá a „hon melletti" s a „hon elleni elôítéletekre" vonatkozó „látleletet" is: a hazafias jelszavak álarcában hatalomra juttatott „tudatlanság s bô emlôjû dajkája a restség" animális erejét, valamint „ a haza iránti lanyhaság" származásának igazi terepét: „a megvétett (értsd: elvétett, hibás) nevelést". )"Hogy annyian vannak minálunk, kik felnônek s férfikort érnek, anélkül, hogy hazájokról s annak tartozó kötelességeikrôl tiszta képzetök lenne, annak fô oka a mi hibás s gyakrank oktalan nevelésünk. Számtalan szükség feletti, egy rakás léha, nem kevés elfelejtendô tárgyakkal terheltetik e nevendékek emlékezete: sokat tud, keveset ért; gondolni, eszmélni sem út nincs mutatva, sem idô engedve; a parlagon hagyott ítélôtehetségnek nem nyújtatik erôt adó eledel; (...)"
(Vajon mi lehet a titka ennek a csodálatos jelenségnek: hogy úgy érezzük, mintha egyenesen rólunk és mihozzánk szólnának ezek a szavak, amelyeket csaknem kétszáz év távolában mondott valaki? Vajon a helyzet, amelyben élünk, hasonlítana olyan kísértetiesen az akkorihoz? — Lehetséges; de ha jól meggondoljuk, be kell látnunk, hogy világunk mégis több mindenben különbözik az akkoritól, mint amennyiben hasonlít. Meg aztán írtak más könyveket is a Balítéletekrôl címû mûvével egy idôben, amelyek mégsem vágnak ennyire elevenünkbe, mint ez. Az ilyen jelenségek magyarázatául azt is szokták mondani, hogy „az író megelôzte korát"; azaz, valami olyasmit írt le, aminek a megértésére csak a késôbbi korok nemzedékei váltak képesekké. A Balítéletekrôl szerzôjére azonban egyáltalán nem illik ez a magyarázat. Nem élt ô sem a múltban, sem valami jövô-káprázatban; Wesselényi a szó igazi értelmében kortársa volt a saját korának; egész életmûve [szavai és tettei] bizonyíték erre. Valami másban rejlik tehát az üzenet közelségének titka.
Figyeljük csak: bármilyen sötét is a kórkép, amelyet feltár, hangja mégsem komor, nem lesújtó és vádló; inkább valami bölcs és pátosztalan bizalom sugárzik belôle. Bár világosan kitûnik az általa elmondottakból, hogy a helyzet jobbra fordulásának legfôbb akadálya az, hogy a „balítéletek" bennünk élnek, s a legnehezebb tôlük megszabadulnunk, a szöveg hangnemébôl kicseng, hogy boldogulásunk mégsem reménytelen. Az elôítéletek negatív tapasztalatának lehetnek ugyanis pozitív következményei is. Wesselényi, miközben a „balvéleményektôl" való megszabadulás felvilágosult eszménye nevében szólt, eljutott egy ma is korszerûnek számító felismeréshez: az elôítéletek attól igazán veszélyesek, ha nem veszünk róluk tudomást; ezért az a legfontosabb, hogy az ember elsôsorban önmagával vessen számot. Az elô ítéletek tudatosítása elvezeti az embert önnönmagához, de ugyanakkor a másik emberhez is; mert semmi, talán a szeretet sem irányítja a figyelmünket olyan kényszerítô erôvel a másik emberre, mint az elôítélet. A megértésre való törekvésünk segít fokozatosan megérteni azt, ami embertársainkban számunkra ma még idegen.
Ilyen bölcsen csak az tud beszélni, aki már gyakorolta az önismeretet és az embertársai iránti türelmes figyelmet. Én azt hiszem, itt van a titok forrása: valaki úgy beszélt korának valóságáról, hogy közben a földhözragadt tényeken túlra — a jövô lehetôségeire — függesztette a tekintetét, úgy szólt a kortársaihoz, hogy közben tekintettel volt azokra is, akik akkor még meg sem születtek — vagyis hát reánk, az „utókorra", amelynek bízott az eljövetelében.)
Orbán Gyöngyi
<1> Wesselényi Miklós Balítéletekrôl címû röpiratára gondolok, amely 1831-ben született. A könyvnek 1974-ben, a Kriterionnál megjelent kiadását tartom a kezemben.
<2> Wesselényi születésének 200. évfordulóját ünnepeljük.