1996. február 28.
(VIII. évfolyam, 49 szám)

Körbejárta a világot Teodor Melescanu román külügyminiszter azon ígérete, hogy a román-magyar alapszerzôdést és a Ion Iliescu államelnök által javasolt megbékélési dokumentumokat már márciusban, a román államfô és a magyar miniszterelnök találkozóján aláírhatnák. A hiszékeny politikusok és a még hiszékenyebb választók bizonyára máris elégedetten dörzsölik a kezüket: a daytoni békemegállapodás után hátha ezt a fránya alapszerzôdést is sikerül tetô alá hozni.

Holott a román-magyar alapszerzôdés régen megfeneklett a kisebbségi jogokkal foglalkozó szakaszoknál, s az egymás után elhangzó minden rendû és rangú kijelentések és nyilatkozatok ellenére sem sikerült kimozdítani a holtpontról. Az úgynevezett történelmi megbékélés egyre inkább kezd hasonlítani az "itt a piros, hol a piros" szélhámiára. Készen áll a három megbékélési dokumentum szövegváltozata és a magyar ellenjavaslatok csomagja, azokra sûrûn hivatkoznak, de a nagyközönség ezekbôl egy sornyit sem látott, tehát azt hisz róluk, amit akar. Félô, hogy a magyar diplomácia ismét besétál a magyar-szlovák alapszerzôdéshez hasonló végtelen labirintusba. A nagy kérdés az: akarják-e Magyarország szomszédai azt a bizonyos megbékélést vagy sem? Minden jel arra mutat, hogy: nem! Vladimir Meciar szlovák kormányfô belgrádi látogatása során egy szlovák-szerb-román együttmûködés szükségességérôl beszélt. Nem kell különösebb képzelôerô, hogy a magyar kisebbséget érintô kérdésekben a három ország politikai osztályai között tökéletes az egyetértés. Érdekes, Vladimir Meciar is márciusra ígéri a magyar-szlovák alapszerzôdés ratifikálását. Március 15-re idôzítik a "történelmi pillanatot"?

Napnál világosabb: eszük ágában sincs oly módon ratifikálni a már megkötött alapszerzôdést, ahogyan azt aláírták, kézjegyükkel ellátták. Olyan porhintés folyik itt, Európának ezen a közép-távol-keleti részén, amelyre igenis oda kell figyelni, s amelyet nem lehet kézlegyintéssel elintézni.

Pontosan azok nem akarják a történelmi megbékélést, akik minden lehetséges diplomáciai fórumon oly gyakran hivatkoznak rá. Itt van a kezemben a legnagyobb példányszámú finn napilap, a Helsingin Sanomat (Helsinki Újság) 1994. június 17-i számának fénymásolata, amelyben Teodor Melescanu külügyminiszter alaposan elveri rajtunk, romániai magyarokon a port. Nyilatkozata pontosan azt sejteti, hogy az oly sokat emlegetett megbékélés gondolatától áll a legtávolabb. Gheorghe Funar szájából is ugyanaz, a romániai magyarságot kollektív bûnösségben elmarasztaló vádaskodások hangzanak el! Íme, a külügyminiszteri nyilatkozat szó szerinti fordításban: "...a romániai magyarok megöltek egy vagy két rendôrt (a zetelaki és oroszhegyi lincselésekre utalt — T. Z.), az egyiknek levágták a fejét, s azzal futballoztak". Ugyanez a vád hasonló megfogalmazásban hangzott el 1996. február 13-án a képviselôházban Lazãr Lãdariu egységpárti képviselô szájából, a Vatra Româneascã 6. születésnapjának szentelt beszédben. Talán az egységpárti szélsôségesek szájából — úgymond — "természetesnek" hat, de ekkora képtelenséget nem vehet készpénznek egy ország diplomáciai vezetôje, nem "érvelhet" mindezzel egy másik országban, sem hazájában, azokkal szemben, akikkel mindegyre "megbékélni" akar, akikkel jószomszédságra törekszik!

Sajnos, a február 13-i képviselôházi egységpárti kirohanás után nem akadt egyetlen RMDSZ-képviselô, aki hiteles adatokkal cáfolta volna a rémhírterjesztésnek, bûnbakkeresésnek ezt a példátlan cinizmusát.

Nagy mulasztás, hogy a közelmúltunk eseményeit sem népszerûsítjük kellôképpen. Mert sem Zetelakán, sem Oroszhegyen nem futballoztak levágott rendôrfejekkel, sem pénzt, sem patkányt nem tettek a kivájt szemek helyére! Ezt a beteges fantáziára valló horrormesét mégis szinte naponta az erdélyi, székelyföldi magyarokra olvassák, akik pedig nem is magyarok, hanem elmagyarosított románok. Ezt a mesét már ismerjük. A "mese" akkor válik félelmetessé, amikor államférfiak szerte a nagyvilágban úgy tálalják, hogy egy agresszív kisebbség egyszerûen létében fenyegeti a 20 milliós többséget. Ami — ugye abszurdum, de a világnak abban a fertályában, ahol a jogállamiság nem szólam, hanem valóság, esetleg hitelt is adhatnak a külügyminiszteri kinyilatkoztatásnak.

Mert 1989. december 22-én Zetelakán nem levágták Gabi Dãnãilã milicista fejét, hanem miután hasba lôtte Jakócs Sándor helybéli fiatalembert, öngyilkos lett. A dr. Kelemen József kórbonctani szaktekintély által kiállított boncolási jegyzôkönyvben is az áll: "a zetelaki milicista halálát agyroncsolás okozta. Az agyroncsolás golyóval, halántéknak nekiszorított pisztoly által történt. A golyó a jobb fül mögött ment be az agyba, és a bal fül alatt állt meg." Jellegzetes öngyilkossági mód, a golyó útja a sebfelület és a perzselés is ezt mutatja. Oroszhegyen Liviu Cheuchinan kíméletlen, kegyetlen ember volt, rettegésben tartotta az egész falut, megvert fiatalt, idôst, nôt és gyereket egyaránt. 1989. december 22-én este kétszer is a milíciára vonultak az oroszhegyiek. Követelték, hogy a parancsnok hagyja el a falut, de az bezárkózott, s amikor verni kezdték az ajtót, kiugrott az ablakon, s leütött két embert, akik útját akarták állni. Azok összecsuklottak, ô pedig a kerteken próbált elszaladni. Húszan-harmincan futottak utána, s az egyik kertben érték utol. Az orvosi jegyzôkönyv szerint a magára hagyott milicista belehalt a sérüléseibe.

Ezeket az orvosi és boncolási jegyzôkönyveket egyetlen tárgyaláson sem vették figyelembe, mint ahogy a Nemzeti Megmentési Front 1990. január 4-én kibocsátott 3. számú közkegyelmi rendeletét sem alkalmazták a székelyföldi letartóztatottakra, elítéltekre. György Lászlót 1989. december 22-én agyonlôtte egy milicista, ellene azonban nem indult bûnvádi eljárás. Elköltözött Hargita megyébôl, s azonnal felkerült a hírhedt Har-Kov-jelentés "elüldözött románok" névsorába. A kudzsíri milicista-gyilkosságokért, lincselésekért senkit nem vontak felelôsségre, csak a Hargita megyei 3 román és 3 magyar népnyúzó, kegyetlen milicistáért, akik éppen ezért váltak a népharag áldozataivá. Cseresznyés Pál az egyetlen, aki az 1990. március 19-20-i véres interetnikai összetûzések után a börtönben szenved. Félô, hogy "ottfelejtik", miközben az államelnök — a "történelmi megbékélés" jegyében — dundi ígéretekkel traktálja Markó Béla RMDSZ szövetségi elnököt és Frunda György szenátort.

A kisebbségellenes oktatási törvény után készül a szigorító "párttörvény" is, amelynek szenátusi változata egyenesen megtiltja az etnikai alapú pártszervezôdést. A "felszobrozott és emléktáblázott" Kolozsváron is éppen az a végzetes, hogy azok ottmaradnak az idôk végezetéig! Miközben a megbékéléstôl és alapszerzôdéstôl visszhangzik a román sajtó, egymást érik a magyarellenes kirohanások, a Vatra Româneascã 6. születésnapján szemrebbenés nélkül jelenthették ki, hogy "az RMDSZ olyan vipera az ország keblén, amelyet el kell pusztítani".

Mindezek csöppet sem a történelmi megbékélés felé, hanem a hagyományos idôhúzás irányába mutatnak. Olyan hiátusok vannak a többség kisebbségekrôl alkotott ismereteiben, amelyek megváltoztatása csak több évtizedes munkával érhetô el. Mert mit lehet kezdeni az olyan, valóban demokratikus érzelmû, a kisebbségeket tisztelô román értelmiségiek kijelentéseivel is, hogy az erdélyi mûemlékek, a Batthyaneum, a Teleki-téka a román jobbágyok kizsákmányolása révén épült fel?

Sajnos, a magyarországi politikusok és diplomaták "menetrendszerûen" megsértôdnek, ha a kisebbségek képviselôi figyelmeztetik ôket: nem kell bedôlni minden ígérgetésnek, nyári mesének! Nem kell különösebb jövôbe látás annak megfogalmazásához, hogy az a külügyminiszter által hangoztatott márciusi "egymásra borulás" nem egyéb, mint fedezet nélküli kijelentés.

Tófalvi Zoltán

A képviselôház hétfôn késôn este — a szenátustól eltérôen — megszavazta az ellenzék 50 képviselôje által a kormány ellen — az energiahiánnyal kapcsolatban — benyújtott "egyszerû indítványt", amelynek elfogadásához a jelenlévôk többségének voksára volt szükség. 150 képviselô szavazott igennel és 124 nemmel. Az eredményt az határozta meg, hogy az ellenzék kezdeményezését ezúttal támogatta a Nagyrománia Párt és a Szocialista Munkapárt.

Azzal egyenesen példátlan helyzet állt elô, hogy a szenátus elvetette, a képviselôház elfogadta ugyanazt a szöveget. Ez a két házszabály eltérésébôl is következik: a szenátusban a létszám többségének kell megszavaznia az "egyszerû indítványt", a képviselôházban a jelenlévôk többsége elég ehhez.

Az "egyszerû indítvány" egyébként éppen abban különbözik a bizalmatlansági indítványtól, hogy elfogadása esetén sem kötelezi a kormányt lemondásra. Adrian Nãstase, a képviselôház elnöke, aki egyben a vezetô kormánypárt ügyvezetô alelnöke, kijelentette: ellentmondásos helyzet jött létre, és így a kormánynak nehéz lesz eldöntenie, hogyan járjon el.

Ezzel szemben Emil Constantinescu, az "egyszerû indítványt" kezdeményezô Demokratikus Konvenció elnöke felhívta a figyelmet a szövegben felsorolt tennivalókra: ez arra szólította a kormányt, hogy derítse ki az energiaválság okait, az általa okozott károk nagyságát, és állapítsa meg a felelôsök polgári, közigazgatási vagy éppen büntetôjogi felelôsségét. Az energiahiány miatt február elején több száz üzemet kellett lekapcsolni az áramszolgáltató rendszerrôl, egész városok maradtak fûtés és meleg víz nélkül. Nicolae Vãcãroiu miniszterelnök a parlament mindkét házában visszautasította már azt is, hogy energiaválság lett volna, szerinte csak egyes pontokon alakult ki idôlegesen kritikus helyzet, amely már elmúlt — annak ellenére, hogy a kormány tavaly ôsszel nagyobb tartalékokat halmozott fel, mint az elôzô esztendôben. A miniszterelnök a szokottnál keményebb téllel és azzal magyarázta a február elején kialakult helyzetet, hogy a legnehezebb napokban hóvihar is akadályozta a szükséges szén, kôolaj, gáz szállítását.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület keddi tájékoztatója szerint Tôkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a Bolyai Egyetem mûködésének újbóli engedélyezését, egy erdélyi, lehetôleg kolozsvári magyar konzulátus visszaállítását, az elkobzott egyházi ingatlanok ügyének rendezését, valamint Cseresznyés Pál és a zetelaki elítéltek felmentését jelölte meg olyan gesztusokként, amelyek mindenképpen szükségesek lennének ahhoz, hogy a román-magyar megbékélési folyamatot "kimozdítsák megrekedt állapotából".

Tôkés László Robert Whiteheaddel, az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének munkatársával közölte ezt, amikor a diplomata Alfred Mosesnek, az Egyesült Államok bukaresti nagykövetének kolozsvári látogatásával egyidôben felkereste a püspököt nagyváradi hivatalában. A diplomata kérésére Tôkés László, mint a közleményben olvasható, beszámolt a romániai magyarság helyzetérôl, különös tekintettel a tanügyi törvényre, az elkobzott egyházi ingatlanok és a kisebbségi egyházakat sújtó diszkrimináció kérdéseire, valamint a román-magyar megbékélésre.

Hangsúlyozta, hogy ez utóbbinak legfôbb akadálya egyfelôl a megbékélésre irányuló valós politikai akarat hiánya, s ezzel szoros összefüggésben a magyar kisebbség helyzetének a megoldatlansága, illetve további súlyosbodása. A vendégek kifejezett érdeklôdésére ismertette a romániai magyarság néhány olyan követelését, amelyeknek a teljesítése növelhetné a bizalmat. A tájékoztató szerint Whitehead méltatta Tôkés László kiemelkedô szerepét az 1989. évi temesvári eseményekben, továbbá hangsúlyozta, hogy noha az Egyesült Államoknak nem áll szándékában közvetíteni a román-magyar alapszerzôdés, illetve a megbékélés ügyében, nagyon fontosnak tartaná, hogy ez minél elôbb megtörténjen. Tôkés László ismertette ezzel kapcsolatos alternatív indítványait és az utóbbi években ennek érdekében tett kezdeményezéseit.

Az RMDSZ tájékoztatójában részletesen beszámolt arról az ötnapos látogatásról, amelyet a múlt héten tett Trentino-Alto Adige tartomány tanácsának meghívására egy RMDSZ-küldöttség az Olaszországhoz tartozó Dél-Tirolban (Alto Adige), ahol a jelentôs létszámú németajkú kisebbség autonómiát élvez.

Kötô József, az RMDSZ ügyvezetô alelnöke, Seres Dénes szenátor, Varga Attila képviselô, valamint több területi elnök, RMDSZ-tisztségviselô tájékoztatást hallgatott meg az autonóm régió statútumáról, mûködésérôl, a Dél-Tiroli Néppárt programjáról és szervezetérôl. Tanulmányozták a nemzetiségi arányosság és a szabad anyanyelvhasználat gyakorlatát a közigazgatásban, a mûvelôdés finanszírozását, a közmûvelôdés és oktatás önkormányzati formáit — amelyben kiemelt fontosságot tulajdonítanak az anyanyelvû iskoláknak —, továbbá az autonóm német, olasz és ladin elektronikus médiákat.

Az autonómia a régióban lakók számára a béke és szociális biztonság, az identitás megôrzésének eszköze, a több kultúra együttélése pedig valamennyi közösséget gazdagítja — mutattak rá a vendéglátók. Az olasz kormány megbízottja az állami hatáskörök delegálásának rendszerérôl adott tájékoztatást. A Régió Tanácsának elnökei megerôsítették, hogy az autonómia szerves része az alkotmánynak, és nemzetközi szerzôdések garantálják.

A látogatás rövid idôn belül a második, amelyet RMDSZ-vezetôk tesznek a szemükben modellértékû olasz tartományban: tavaly év végén éppen Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezetô elnök rövid tartózkodása során állapodtak meg a jelenlegi, bôvebb küldöttség dél-tiroli tanulmányútjának megszervezésében. A hazai hivatalosságok szerint a dél-tiroli tapasztalatok és megoldások nem alkalmazhatók Romániában. Az RMDSZ ezzel ellentétes véleményt vall. A kormány a francia-német megbékélést tekinti mintának.

A maga nemében páratlan politikai esemény tanúja volt a képviselôház megviselt és befejezetlen épülete: ellenzéki siker az új román parlamenti korszakban.

De hogyan értelmezheti az egyszerû indítvány parlamenti elfogadását, és mihez viszonyulhat a kormány, még inkább a választók tömege? Hiszen kérdések sora sorjázhat emiatt, például, hogy parlamenti krízist okozhat-e mindez, vagy mindössze az ellenzék volt-e ismét következetlen politikai és parlamenti stratégiájában?!

Talán az utóbbi, de tény, hogy a képviselôházi szavazógépezet többségi szinten erôsen megingott és mûködésképtelen, miközben az ellenzék óriási politikai esélyét hagyta ki. És ez az, ami érvényesen egyértelmû, de mindenképpen további reményekre jogosíthat.

Kónya-Hamar Sándor

Ha azt mondanók, hogy a világgazdaság még nem lábalt ki közel évtizedes válságából, amelyhez az úgynevezett "szocialista tábor" összeomlása is hozzájárult, nem túloznánk. A világ gazdagnak tudott országai, az Amerikai Egyesült Államok, Japán és a jómódú nyugat-európai nemzetek maguk is gazdasági gondokkal küzdenek: minden eddiginél jobban megnézik, hová fektetnek be tôkét, melyik országnak juttatnak segélyt vagy adnak kölcsönt. Az ilyen segélyeket-kölcsönöket természetesen feltételekhez kötik. Politikai feltételekhez, jobbadán. A megsegített országnak (lehetôleg) demokratikus berendezkedésûnek kell lennie, külpolitikájában békésnek kell bizonyulnia, belpolitikában pedig tisztelnie kell az emberi jogokat, a kisebbségi jogokat is ideértve, ha vannak kisebbségei.

Ezt a politikai mércét azonban teljes következetességgel inkább a kisebb országokra alkalmazzák.

Eszébe nem jut felvetni senkinek egy nemzetközi fórumon, vajon mennyire tartja tiszteletben például Franciaország a kisebbségi jogokat. A francia válasz egyértelmû lenne: Franciaországban mindenki francia, nincsenek kisebbségek. Jó, mondjuk, hogy a provanszálok a maguk saját nyelvével (irodalmuk, sôt Nobel-díjas írójuk is van) franciáknak számítanak. De mi legyen Korzika-szigetének a népével, amelynek anyanyelve — olasz? És akik idônként lôdöznek is, hogy felhívják magukra a világ figyelmét. De ne feszegessük a kérdést: ugyan, ki vonhatná felelôsségre az emberi jogok tiszteletben tartása ügyében az egyik legerôsebb nyugati demokráciát, az egyesülôben lévô Európa egyik bázisát?

Ebben a vonatkozásban elsôsorban a volt Jugoszláviából alakult kisebb délszláv államokat illik kérdôre vonni (nem is egészen alaptalanul). Kérdôre vonhatók továbbá a térség többi államai, Szlovákia, Románia, a belsô demokratizálás, a gazdaság privatizálása, a kisebbségi jogok kezelése ügyében, és tetemre hívható Magyarország is, amiért még mindig nem sikerült — közmegelégedésre — megoldania a roma-kérdést.

Idônként (bátortalanul) fel lehet vetni, vajon teljes mértékû-e Kínában a demokrácia, vajon a nemzetközi jog és a népek önrendelkezési jogának a szellemében történt-e Tibet — véglegesnek tûnô — Kínához való csatolása és betelepítése kínaiakkal. Meg lehet kérdezni — mondom —, de csak módjával. Kína ugyanis nagyhatalom. Katonainak se utolsó, de fôként gazdasági potenciálja felmérhetetlen szinte. Jövedelmezôbb tehát, ha a szabadságszeretô, gazdag országok, az emberi jogok hivatott ôrei jó viszonyt ápolnak vele, mint hogyha kellemetlen kérdésfelvetésekkel feszültséget idéznének elô.

Valahogy így állunk Oroszországgal is.

Február 22-én, a rádióban hallom a hírt, hogy a Nemzetközi Valutaalap tízmilliárd dollárral kívánja segíteni az orosz gazdaság talpraállását.

Szép pénz. Akár segély, akár kölcsön formájában érkezik.

Valójában Jelcin elnök pozícióját próbálja megerôsíteni Nyugat a hatalmas nemzetközi pénzfórum útján, most, szinte közvetlenül az oroszországi választások elôtt. Borisz Jelcin elnökét, aki elkötelezte magát a piacgazdaság, a privatizáció, a demokrácia mellett. Jelcin elnökét, aki a hatalomra visszatérni kívánó kommunistákkal vagy a szélsôséges nacionalistákkal szemben az egyetlen elfogadható változatot jelenti az Európai Unió és az Egyesült Államok számára.

Jelcin elnökét, aki már több mint egy éve háborút visel a csecsenek ellen, aki a múlt év januárjától szinte kéthetenként jelenti be, hogy immár napokon belül megsemmisíti a "csecsen terroristákat".

Jelcin elnöktôl ugyanis senki se kéri számon a népek önrendelkezési jogát.

Tartok tôle, hogy az egyébként rokonszenves Borisz Jelcin mégis megbukik az orosz választásokon. Józan, demokratikusan csengô — még tízmilliárd dollárral is felerôsített — hangját túlharsogják a szélsôségesek demagóg szólamai, ami pedig mégis megmarad belôle, az elvész az értelmetlen csecsen háborúban elesett sokezernyi orosz katona édesanyjának a panaszos jajveszékelésében.

Bár elérné a célját a tízmilliárd dollár. Bár a demokráciának (szóban) elkötelezett Jelcin nyerné a választásokat, de kétlem, hogy így lesz. Nem lehet ugyanis a legnemesebb eszméket hirdetve az európai demokráciákkal való mind szorosabb együttmûködés mellett kiállni, és ugyanakkor cári típusú, gyarmatosító háborút vezetni egy szabadságáért küzdô, parányi — és úgy tûnik, mégis hatalmas — nép ellen. Még akkor se, ha az európai demokráciák ezt a békát is lenyelik (a békesség kedvéért). Az európai demokráciák ugyanis — szelektív ízlésükkel, ijesztôen edzett gyomrukkal — kiszámíthatatlanok.

Sajnos — számunkra is!

Fodor Sándor

Bizonyára mindenki, aki érdekelt, hallott már az államosított lakások törvényérôl. A most kezdôdô cikksorozatomnak nem száraz, törvényismertetés a célja, hanem közérthetôen, kérdés-felelet formájában, a gyakorlatiasság oldaláról közelítve szeretnék azokon segíteni, akik igénylik ezt. Mivel a törvény, valamint az alkalmazási rendelkezések nem adnak mindenre kimerítô választ, sok esetre csak a joggyakorlat fog megoldást nyújtani. A kérésem az, hogy amennyiben a tisztelt olvasó e cikksorozatban nem talál kimerítô választ a saját helyzetére, úgy szíveskedjék ezt jelezni vagy a Szabadság szerkesztôségével, vagy pedig a Kolozs megyei RMDSZ Fürdô (Pavlov) utca 21. szám alatti székházában, ahol hamarosan megkezdôdik az ezirányú tanácsadás. Ez alkalommal szeretném megismételni, hogy a lakásvisszaigénylôk ugyanitt kérvény-ûrlaphoz is juthatnak, valamint azon dokumentumok listájához (magyarázattal együtt), amelyeket csatolniuk kell a benyújtandó kérvényhez.

A törvényrôl röviden csak annyit, hogy ez is egyike az úgynevezett kárpótlási törvényeknek, miszerint a volt tulajdonos, vagy annak örökösei, visszakapják tulajdonosi jogukat egy-egy lakásukra, amennyiben jelenleg is bérlôként laknak benne, vagy ha nincsenek kiutalva senkinek sem, tehát üresek. Amennyiben e két feltétel nem áll fenn, akkor pénzbeni kárpótlásra jogosultak. A bérlôkre is gondolt a törvényhozó, nem kerülnek az utcára, továbbra is bérlôk maradnak, csak a tulajdonos változik, sôt, amennyiben a hat hónap visszaigénylési idô lejár és lakásukat nem igényelte vissza a volt tulajdonos, akkor részletfizetésre megvásárolhatják azt a lakást, amelyikben bérlôként laknak. A visszaigénylési határidô ez év július 25-e, és csak azután lehet kérni a bérelt lakások megvásárlását. De errôl részletesebben csak a visszaigénylés ismertetése után. Tehát van még idô, nem kell nyugtalankodniuk a bérlôknek. Ha idôközben olyan rendelkezések születnek, hogy a bérlôktôl hamarabb is elfogadják a megvásárlási kérvényüket, a médián keresztül tudomásukra fog jutni.

Kiket érint a törvény? Minden román állampolgárt (azokat is, akik végleg külföldre költöztek, de megtartották román állampolgárságukat), akinek magántulajdonú lakását vagy lakásait különbözô jogcímen államosították, a még életben lévô volt tulajdonos legfennebb másodfokú rokonságát, a már idôközben elhunyt volt tulajdonos jog szerinti örököseit, és természetesen a jelenlegi bérlôket is.

Milyen idôpontbeli feltételeket ír elô a törvény? Csak azokra a lakásokra vonatkozik, amelyeket 1945. március 6-a után államosítottak, és ha ezek a lakások 1989. december 22-én is állami tulajdonban vagy valamilyen közület (intézmény, vállalat, egyesület, szövetkezet, vagy bármilyen más jogi személy) tulajdonában (illetve birtokában) voltak, tehát 1989. december 22-én nem voltak magántulajdonban.

Mit jelent az, hogy valamilyen jogcímen államosították a lakást? Azt, hogy az államosítás valamelyik törvény, törvényerejû rendelet, elnöki rendelet és bármilyen törvényerôvel bíró jogszabály (mint például az egykori minisztertanácsi vagy kományhatározatok) címén történt. Ezek a következôk: az 1950. évi 92-es számú, az 1951. évi 111-es, az 1952. évi 142-es, az 1960. évi 218-as, az 1966. évi 712-es, az 1974. évi 223-as törvényerejû rendeletek, az 1973. évi 4-es számú törvény stb.

Kivételt képez az 1968. évi 18-as törvény!

Mit jelent az, hogy jogcím nélkül történt az államosítás? Azt, hogy a lakás büntetôjogilag (elkobzás útján), bírósági döntéssel, kényszeradomány vagy de facto átvétellel került állami tulajdonba, vagy pedig a már elôbb említett 1968. évi 18-as törvény szerint. Tehát, akiknek lakásaikat így "államosították", nem igényelhetik vissza az 1995/112-es törvény alapján, de itt van a polgári per lehetôsége vagy a semmisségi felfolyamodásé.

Konkrétan, kik jogosultak a kárpótlásra, a visszaigénylésre? A volt tulajdonos, vagy pedig ha már nem él, akkor a jogos örökösei, tehát, ha több örököse van, mindeniknek jogában áll visszigényelni!

A még életben lévô volt tulajdonos legfennebb másodfokú rokonai is, de ezek csak a természetbeni kárpótlásra jogosultak, de csak abban az esetben, ha a törvény hatálybalépésének napján (tehát 1996. január 25-én) is a volt tulajdonos államosított lakásaiban laktak mint bérlôk. Ez a rokonság csak akkor igényelheti vissza, amennyiben a volt tulajdonos ebbe beleegyezik és ezt hajlandó közjegyzô által hitelesített nyilatkozatával igazolni.

Az elôbbiek akkor is jogosultak, ha külföldre távoztak, és ott le is telepedtek, de feltétel az, hogy román állampolgárok legyenek, vagy amennyiben kettôs- vagy több állampolgársággal rendelkeznek, akkor ebbôl az egyiknek a románnak kell lennie. Ezt úgy kell igazolniuk, hogy a törvény hatálybalépésekor érvényes román útlevéllel (a román állampolgárságot igazolandó) kell hogy rendelkezzenek.

Mit jelent az, hogy legfennebb másodfokú rokon? Egyenes ágon elsô fokú rokonok a szülôk és a gyerekeik (az örökbefogadott gyerek is ide számít), másodfokú rokonok a nagyszülôk és unokák. Oldalágon másodfokú rokonok a testvérek.

Tehát, ha egy nagyszülônek több államosított lakása van, és ebben gyerekei és unokái laknak, mindnyájan visszaigényelhetik azt a lakást, amelyikben laknak, természetesen az illetô nagyszülô is azt, amelyikben lakik, vagy pedig egyik lakását, amelyiket nem utaltak ki senkinek, tehát üres.

Mit jelent a természetbeni kárpótlás? Azt, hogy amennyiben az erre jogosultak benne laknak, vagy pedig ezek a lakások üresek (tehát nem utalták ki más bérlônek), akkor ezeknek a lakásoknak tulajdonosaivá válnak, beleértve a lakáshoz tartozó telket is, valamint a telken található minden egyes egyéb létesítményt is (garázs, gazdasági épületek, fészerek, stb.).

(Folytatjuk)

Boros János

A szlovák parlament márciusban ratifikálni fogja a magyar-szlovák alapszerzôdést — jelentette be Juraj Schenk szlovák külügyminiszter kedden Brüsszelben, az EU-szlovák Társulási Tanács külügyminiszteri szintû ülése után tartott sajtóértekezleten. Az ülésrôl kiadott közös sajtónyilatkozatban az EU megelégedettségét fejezte ki az alapszerzôdés kapcsán adott "pozitív (szlovák) jelzések" miatt, és elismerôen kommentálta a kilátásba helyezett szlovák lépést Hans van den Broek bizottsági tag is.

A "magyar kérdés" felmerült az ugyancsak kedden tartott EU-román Társulási Tanácsülésen is, amelynek közös sajtónyilatkozata leszögezi: az EU fontosnak tartja a Románia és Magyarország közötti "történelmi megbékélést" célzó tárgyalások sikerét, illetve a kétoldalú alapszerzôdés mielôbbi tetô alá hozását.

Teodor Melescanu külügyminiszter a tanácsülés utáni sajtótértekezleten elmondta: kedden és szerdán magyar-román szakértôi megbeszéléseket tartanak e kérdéskörben. Hozzátette, hogy a "történelmi megbékélés persze történelmi folyamat", de összességében optimistának mutatkozott várható kimenetelérôl.

Mind az EU-szlovák, mind az EU-román tanácsülésrôl kiadott nyilatkozat biztatónak minôsítette az adott országokban a gazdasági folyamatok alakulását (különösen a Szlovákiában tapasztalható kedvezô folyamatok váltottak ki elismerô értékelést). Mint Hans van den Broek utóbb, a közös sajtóértekezleten megjegyezte, a találkozón kitértek a belsô politikai helyzettel és az intézményrendszerek reformjával összefüggô kérdésekre is.

Ez utóbbi kapcsán az EU-szlovák sajtónyilatkozat külön is hangsúlyozza, milyen fontosak a majdani taggá váláshoz megfogalmazott "koppenhágai kritériumok". (Az 1993-as EU-csúcson megszabott kritériumok közé tartozik egyebek között a parlamenti demokrácia és általában a jogállamiság, valamint az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartása.)

Melescanu egyúttal jelezte: az EU-román tanácsülésen román részrôl felvetették, hogy az EU a társult országok közül csak Romániával és Bulgáriával szemben helyezett kilátásba vízumkényszert. Az EU "tudomásul vette" az észrevételt, és az Európai Bizottság a tagországokkal együttmûködve technikai jellegû konzultációt kezd majd a román illetékesekkel a probléma orvoslásáról. A Társulási Tanács egyúttal arra bátorította Romániát: folytasson kétoldalú tárgyalásokat az EU-országokkal a kérdésrôl.

Szentiványi Gábor magyar külügyi szóvivô szokásos keddi sajtótájékoztatóján a magyar-román alapszerzôdésrôl szólva kétségesnek nevezte azt, hogy március végén a két fél aláírja a dokumentumot. Mint mondta: az alapszerzôdés 95 százalékában megegyezésre jutottak, a kisebbségi kérdés azonban még nyitva maradt. Közölte azt is, hogy március elsô felében várhatóan egy budapesti tárgyalási fordulóra is sor kerül.

Varga László, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt tiszteletbeli elnöke részt vett az Európai Kereszténydemokrata Pártok (EUCD) Tanácsának Oslóban tartott gyûlésén. Az RMKDP képviselôje ismét felhívta a tanács figyelmét a romániai magyar nemzeti közösség gondjaira, különös tekintettel az anyanyelvi oktatást korlátozó tanügyi törvényre, cáfolva Max van der Stoël EBESZ-fôbiztos romániai látogatásán tett kijelentéseit.

Az RMKDP még tavaly augusztusban figyelmeztette ez ügyben a kereszténydemokrata pártok európai közösségét, s az EUCD ígérte, intézkedni fog. Az RMKDP országos vezetôsége által szerkesztôségünkbe eljuttatott közlemény szerint az EUCD tanácsa elhatárolta magát a fôbiztos kijelentéseitôl.

Nagy a felháborodás az amerikai nagykövet kolozsvári kijelentései miatt. Nem csoda, érzékeny tyúkszemekre lépett. Hogy ez a lépés túl hosszúra sikeredett, vagyis azok a tyúkszemek az ô hatáskörén kívül bütykösödnek, azon napestig vitatkozhatnánk. Sehol sincs megírva a diplomácia tízparancsolata. És az sem teljesen világos, hogy valaki a napnak hány percében lehet magánember. Esete válogatja. Meglehet, hogy kijelentéseiért az amerikai nagykövetet gyorsított eljárással visszahívják állomáshelyérôl, de az is elôfordulhat, hogy az USA nem ijed meg Funar jegyzékétôl.

Elvitatkozhatunk viszont afelett, hogy vajon az amerikai nagykövet jobban teszi-e, ha saját országának választási esélyeirôl nyilatkozgat, mert azt jobban ismeri. Ennek a sértettség diktálta állításnak ugyanis kétes az igazságfedezete. Jobb házakból nem szoktak olyanokat küldeni terepszemlére, akik ismételt tanügyi reformok miatt minden tanévben csak saját hazájuk történelmét tanulták, és általános mûveltségük feketén maradt kontinenseit a késôbbiekben sem világították be. Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy élmény 1990-bôl, amikor a parlament folyosóján kölyökképû angol újságíró arról érdeklôdött, miféle demokratikus hagyományokról beszélnek a teremben, holott ô ilyesmikrôl nem tud... És elmondta, hogy a két világháború között Romániában nem választások után, hanem azok elôtt, megrendezett válságokkal cserélôdtek a kormányok, amelyek aztán úgy számlálták a szavazatokat, hogy a pártjuk jöjjön ki gyôztesnek. A fiatal riporter hallgatóit annyira meglepte ez a tényközlés, hogy nem próbálták leszerelni a szokásos "hazaküldéssel", hanem megkérdezték: ugyan miféle meséskönyvbôl szerezte információit? Az angol süvölvény az önérzet enyhe pírjával az arcán válaszolta, hogy négy kemény hónapig intenzíven tanulta a román nyelvet és viszonyokat és nagyon szigorú vizsgán esett át, mielôtt Bukarestbe engedték.

Szóval így. Ezért tud többet pártunkról és államunkról, mint mi, akiknek egész életünkben csak pártunk és államunk történelmét tanították.

Ha egy újságíró ennyire felkészül "keletbôl", mit tudhat akkor egy nagykövet? Vajon akkorákat tévedhet, hogy valamire azt mondja: szélsôséges, és közben csak egységpárti? Kizárt dolog! Mielôtt állomáshelyére megérkezett volna, biztosan vizsgázott. Ahogy nyugaton szokás: megtesztelték. Bizonyára odatettek az orra elé egy RNEP-dokumentumot, fordítsa le szótár segítségével. És megakadt azon a szón, hogy maghiarofon , az egyik jellegzetes funari kitalálmányon. Olyanszerû elvakult gyûlölet szülte ezt a szót, mint amilyen azt a kifejezést, hogy nem-árja . Kezdetben az is csak a világ egyetlen pártjának a szótárában fordult elô, és mi lett belôle!

Ahhoz képest visszafogta magát és szalonképes kifejezéseket használt az amerikai nagykövet. Nem kellene megfúrni, nehogy szókimondóbb kollégájának állítsanak ki megbízólevelet.

Nits Árpád

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]