1996. január 16.
(VIII. évfolyam, 12. szám)

Négy éve folyik Kolozsváron, Erdély fôvárosában, Gheorghe Funar polgármester, PUNR pártvezér kezdeményezésére és irányításával a kulturális etnikai tisztogatás, a törvényesség lábbal tiprása: a magyar utcanevek eltüntetése, magyar vonatkozású emléktábla levakoltatása, a város mûemlékzónának nyilvánított, történelmi Fôtere arculatának a teljes megváltoztatása, a Mathias Rex-szoborcsoport meggyalázása, otromba zászlórudak engedély nélküli szereltetése a szobor mellé, a fôtéri ásatások kiterjesztése, törvénytelen kísérlet a városközpont magyaroktól való megtisztítására stb. Hogy a magyar elem végleges eltüntetése, tönkretétele a célja e következetesen szélsôséges nacionalizmusnak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a bejelentett további tervek, úgymint: egy, a történelmet durván meghamisító emléktábla feltétele — 1996. január 15-én — Mátyás, Mathias Rex kolozsvári szülôházára; tavasz elején a Lupa Capitolina-szobor elhelyezése a Fôtéren, Decebal és Traianus mellszobrával együtt, majd késôbb a Traianus-oszlop másolatának ugyancsak a Fôtéren bvaló elhelyezése, legvégül pedig a Mathias rex-szoborcsoport eltüntetése Kolozsvárról.

Eleddig hiábavalóak voltak tagságunk, Kolozsvár magyar lakosságának sorozatos tiltakozásai — amelyet romániai magyar nemzeti közösségünk is támogatott —, mivel hogy Gheorghe Funar polgármester visszaél hatalmával, kihasználja kisebbségi kiszolgáltatottságunkat, s mert a jogvédelem intézményes keretei még mindig a politikának vannak alárendelve.

Gheorghe Funar polgármester négy éve tartó önkényeskedése, törvénysértési, következetes és provokatív magyarellenes, feszültségkeltô megnyilvánulásai mind azt tanúsítják, hogy a PUNR-nek és vezérének legfôbb célkitûzése gáncsot vetni Romániában a demokrácia kiteljesítésének, a jogállamiság megvalósulásának, mindenféle román-magyar megbékélési kísérletnek — ezzel felmérhetetlen erkölcsi, politikai kárt okozva a román népnek, Románia európai integrálódásának.

Az RMDSZ Szövetségi Képviselôk Tanács ismeretlen és a leghatározottabban elítéli Gheorghe Funarnak és pártjának xenofóbiáját, szélsôséges nacionalizmusát, a magyar nép önérzetét sértô provokációit, kultúránk egyetemes értékeinek megsemmisítését célzó intézkedéseit.

Ezért azzal a kéréssel fordulunk Románia elnökéhez, Románia Parlamentjéhez és Kormányához, valamint Kolozs megye Prefektusához, hogy sürgôsen és a leghatározottabban lépjen fel Gheorghe Funar kolozsvári polgármester önkényeskedése, törvénysértései, szélsôségesen nacionalista és xenofób megnyílvánulásai ellen, elejét véve ezzel egy olyan esetleges interetnikai konfrontációnak is, amely beláthatatlan következményekkel járhat, s nemcsak feldúlja Kolozsvár törékeny békéjét, de egyszersmind továbbrontja Románia nemzetközi megítélését.

Székelyudvarhely, 1996. január 14.

SZÖVETSÉGI KÉPVISELÔK TANÁCSA

Tisztelt Elnök úr!

Örömmel üdvözölve a magyar és a román kormányzatok illetékes vezetôinek azon bejelentéseit, melyek a Magas Szerzôdô Felek egymás iránti közeledésérôl számolnak be a kétoldalú alapszerzôdés megkötése és a történelmi megbékélés elôremozdulása tárgyában, és a kapcsolatos tárgyalások ez év januárjában történô folytatásáról adnak hírt,

valamint tisztelettel visszautalva 1995. október 31-én kelt alternatív megbékélési indítványomra és az RMDSZ szövetségi elnökének, Markó Béla úrnak ehhez kapcsolódó — múlt év november 15-én kelt — kiegészítô javaslatára, továbbá az RMDSZ Képviselôk Tanácsának vonatkozó — 1995. november 19-i -Nyilatkozatára,

figyelmébe ajánlva ugyanakkor a román-magyar megbékélés tárgyában múlt év december 15-én, Temesváron tartott elôadásomat , illetve annak politikai következtetéseit,

és szem elôtt tartva a Ion Iliescu államelnök úr által múlt év szeptemberében elôterjesztett megbékélési dokumentumokat, valamint a magyar Fél e tárgyban nemrégen átnyújtott, építô jellegû dokumentum-tervezeteit,

tisztelettel terjesztem az Elnök úr valamint Románia és Magyarország külügyminisztériumai elé a román-magyar történelmi megbékélésre vonatkozó további kiegészítô javaslatomat — a következôk szerint:

1) A mindkét Fél által hôn óhajtott megbékélés nem szorítkozhat a román és a magyar államra , hanem annak mindenekelôtt a román és a magyar nemzet között kell végbemennie.

a) A magyarországi magyarok és a romániai románok közötti ellentét inkább eszmei-elméleti jellegû, következésképpen nem veszélyezteti a két állam biztonságát, térségünk stabilitását. Közeledésük egymás kölcsönös megismerése által könnyûszerrel megvalósítható. Az együttmûködés lehetséges, feltételei nagymértékben adottak.

b) A magyar és román állam történelmi megbékélésének útjából elhárult a legfôbb akadály: a határkérdés . A kétoldalú alapszerzôdés-tervezet határklauzulájában megegyeztek a Felek.

c) A magyar és a román államot, a magyar és a román nemzetet számtalan közös — gazdasági, politikai, biztonsági stb. — érdek , de legfôképpen az európai integráció közös érdeke szintén a történelmi megbékélésre készteti.

d) A két nemzet közötti megbékélés legfôbb akadálya a romániai magyar kisebbségi nemzetközösség rendezetlen helyzete, mely kérdésen a kétoldalú alapszerzôdés megkötése is megfeneklett.

e) A — vitatott — kisebbségi kérdés tekintetében Románia és Magyarország között nem alkalmazható a kölcsönösség — a reciprocitás — elve , hiszen egyfelôl a Magyar Köztársaság kisebbségi törvénnyel rendezte saját kisebbségei helyzetét, ami Romániában még mindig nem történt meg; másfelôl a magyarországi román kisebbség egészében véve elégedett helyzetével, és érdemi követelésekkel nem lép fel.

Következésképpen a román-magyar nemzeti megbékélés egyetlen igazi tétje a romániai román nemzet és a romániai magyar nemzetközösség közötti megbékélés. Ez lehet a román-magyar történelmi megbékélés egyetlen reális kiindulópontja .

A román-magyar megbékélés kérdése ezen a ponton ér el leginkább és alapvetôen a német-francia modelltôl. Távol a német-francia állami revansizmustól és a kapcsolatos határvitáktól, a román-magyar ellentét mindenekelôtt kisebbségi természetû . Következésképpen a román-magyar történelmi viszály megoldása — vitatott határkérdések hiányában — egyet jelent a romániai magyar kisebbség helyzetének a megoldásával .

2) Történelmi megközelítésbôl vizsgálva a román-magyar megbékélés kérdését a következôket szükséges tisztázni:

a) A trianoni békediktátum (1920) legalább annyira sérelme a magyar államnak, mint a bécsi döntés (1940) a román államnak. teljességgel méltánytalan tehát Ion Iliescu államelnöknek az az egyoldalú megnyilatkozása, hogy történelmi megbékélési indítványát éppen a bécsi döntés 55. évfordulója kapcsán, az ún. magyar történelmi bûnökre való hivatkozással tette meg.

b) Hasonlóképpen: a romániai magyar kisebbség legalább annyira kárvallottja a jelenkori román államnacionalista elnyomásnak, mint amennyire az egykori erdélyi románság szenvedô alanya volt a magyar elnyomásnak. Méltánytalan tehát egyoldalúan csupán a románság által elszenvedett sérelmeket emlegetni.

c) Harmadsorban pedig szintén egyoldalúsághoz vezet kizárólag a négy éves magyar "megszállás" (1940-1944) román áldozatait felhánytorgatni, hiszen történelmi léptékben — de csupán e század során is — legalább annyi erôszakos áldozatot könyvelhet el a magyarság is, mint a románság.

Mindent egybevetve, egészen nyilvánvaló, hogy a román-magyar megbékélésnek nem a múlt bûneinek a felidézésében, hanem az áldatlan múlt lezárása tekintetében kell "történelminek" lennie. Kézenfekvô tehát, hogy Iliescu elnök kiindulópontként használt egyoldalú politikai sérelmi alapállása teljességgel elhibázott. Az általa felmutatott francia-német modell is azt támasztja alá, hogy két nemzet tényleges megbékélése a közös múlt kölcsönös sérelmeinek a meghaladásával kezdôdik.

3) A román-magyar megbékélés tételezésébôl értelemszerûen fakad az a további lényeges kérdés, hogy: tulajdonképpen ki a sértett fél ? Más szóval és tárgyszerûbben fogalmazva: valójában kik is a történelmi megbékélés — politikai — alanyai ?

A megelôzôkbôl kitûnik, hogy:

a) A román és a magyar állam kész lezárni a két ország között fennállott határvitát — és ezáltal végleg elhárítani a két nemzet történelmi megbékélésének legfôbb akadályát.

b) Romániát és Magyarországot abszolút elsôdlegességet élvezô közös euro-atlanti integrációs érdekeik természetszerûen egymás mellé állítják és érdekeltté teszik a megbékélésben.

c) A román és a magyar nemzet múltba gyökerezô, kölcsönös sérelmeken alapuló történelmi vitája közös akarattal lezárható.

Mindezeket szem elôtt tartva, a román-magyar megbékélés a romániai románok és magyarok megbékélésének az ügyévé egyszerûsödik. Ennek értelmében a román-magyar történelmi megbékélés politikai és jogalanyai : — mindenekelôtt — a román nemzet és a romániai magyar nemzetközösség.

Egy megelôzô, magas szintû államközi vitára visszautalva, akár azt is mondhatjuk, hogy Románia újra Európába nem Budapesten keresztül, másfelôl Magyarország útja az európai integráció felé nem Bukaresten keresztül vezet — hanem történelmi, politikai és regionális meghatározottságaik folytán a két ország Európába vezetô útja Kolozsváron keresztül halad.

4) Föltétlenül igazat kell adnunk annak a szakértôi véleménynek, mely szerint: "A kisebbségi problematika szerzôdésbe foglalását nagymértékben megkönnyítené, ha a romániai magyarok legitim képviselôi és a román politikai osztály között is létrejönne a megbékélés és partneri kapcsolat , egy átfogó társadalmi és politikai szerzôdés formájában" (Molnár Gusztáv — Bíró Gáspár: A román megbékélési javaslat; Aláhuzások tôlem — T. L.).

"Ez lehetne a sajátos román-magyar megbékélési modell megvalósításának elsô lépése" -tehetjük hozzá Markó Béla szövetségi elnök szavaival (Lásd: Markó Béla 1995. november 15-én, Iliescu elnökhöz intézett levele; Aláhúzás tôlem — T. L.).

Ennek értelmében a román-magyar történelmi megbékélés sajátossága éppen abban állna, hogy a "román politikai osztály" és a románia magyar nemzetközösség legitim képviselete között jönne létre egy megbékélési és partneri szerzôdés , és utóbb ez épülne bele a román-magyar államközi megbékélés dokumentumaiba.

Ennek megfelelôen az Iliescu elnök által múlt év szeptemberében elôterjesztett és a magyar fél által kedvezôen véleményezett és érdemlegesen kiegészített megbékélési csomagterv elsô dokumentuma, vagyis a megbékélésre vonatkozó közös Nyilatkozat egyértelmûen kimondaná, hogy:

(önálló cikkely)

"A Felek a román-magyar történelmi megbékélés elengedhetetlen feltételének tartják a román-romániai magyar megbékélést, és ennek megvalósítása érdekében közös akarattal szorgalmazzák egy román-romániai magyar kerekasztal-értekezlet összehívását, illetve egy román-romániai magyar egyezség megkötését."

Ez, a Közös Nyilatkozatban megfogalmazandó megállapodás — természetesen — a megfelelô módon és mértékben érvényre jutna valamennyi, a tárgyalások és a megbékélés alapjául szolgáló államközi dokumentumban, beleértve a román-magyar alapszerzôdést is.

5) ezen indítvány teljes összhangban áll a román és a magyar fél megbékélési célkitûzéseivel, politikai szándékaival és érdekeivel, nem kevésbé pedig a Romániai Magyar demokrata Szövetség kétoldalú román-magyar kerekasztal megtartására vonatkozó — ismételt — kezdeményezéseivel.

Továbbá megvan az az elônye, hogy kompromisszumos megoldást javasol a romániai magyarság kérdésének elsôdleges belpolitikai szinten való kezelésére nézve, fenntartva azonban ugyanakkor azt a nemzetközileg elfogadott elvet is, hogy a kisebbségi kérdés egyetlen országnak sem képzelheti kizárólagos belügyét.

Nem utolsó sorban pedig jelen indítvány figyelembe veszi azt, az európai és világpolitikában végbement elmozdulást , mely az utóbbi idôben a kisebbségi kollektív jogok és az autonómia irányában történt. Erre nézve elégséges, hogyha az amerikaiaknak a Carrington-jelentésben foglaltakon is túlmutató új balkáni békekezdeményezésére , illetve az abban biztosított széleskörû — etnikai — autonómiákra utalnak. Richard Holbrooke államtitkárhelyettes múlt év augusztusában, Washingtonban a következôket mondotta: "Ismételten kinyilvánítottuk — így Christopher államtitkár is, hangsúlyozottan és ismételten a genfi békefolyamat során —, hogy minden etnikai csoport és egyén minden jogát tiszteletben kell tartani" (Aláhúzások tôlem — T. L.).

A román-magyar történelmi megbékélés folyamatának az összefüggésében, Románia és a magyar nemzet alapvetô érdekeit egyként szem elôtt tartva, továbbá az európai integráció , a kontinens békéje, biztonsága és stabilitása egyetemes érdekeit és eszményeit figyelembe véve, a romániai magyar nemzetközösség egy olyan politikai alkura törekszik és tesz ajánlatot a román nemzetnek — a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a román Államnak —, mely az ország területi épségének a megôrzésével együtt szavatolná a romániai magyarság teljes egyenjogúságát a román nemzettel valamint egyéni és kollektív kisebbségi jogait, végsô soron pedig közösségi identitásának a megôrzését.

Ez az "alku" mutatkozik a legjárhatóbb útnak, az Iliescu elnök által is javasolt, a magyar Fél által is felkarolt és Európa által messzemenôen támogatott román-magyar történelmi megbékélés megvalósítása irányában.

Ez az út felel meg leginkább a Romániai Magyar Demokrata Szövetség legutóbbi állásfoglalásának, mely szerint: "a román-magyar megbékélés modelljét együtt kell megkeresnünk: sajátos helyzetre sajátos megoldást" .

1996. január 6.

Tôkés László
az RMDSZ tiszteletbeli elnöke

Mint már hírül adtuk, péntek délután a napirend elôtti hozzászólásokra szánt idôben Tôkés László ismertette újabb levelét, amelyet a román és a magyar államfôhöz intézett a magyar-román megbékélés ügyében. Mátis Jenô felszólalásában megkérdôjelezte annak jogosságát, hogy a két frakcióvezetô az RMDSZ-szenátorok és képviselôk véleményének megkérdezése nélkül adta be javaslatát a parlamenthez rendkívüli ülésszak összehívására. Dézsi Zoltán SZKT-elnök a frakciók belügyének tekintette a problémát, az érintettként felszólaló Szabó Károly pedig elnézést kért a hallgatóságtól, hogy Mátis Jenô az idejüket rabolta. A kérdés azonban újra felszínre vetôdött másnap, az interpellációk keretében.

Az elsô napirendi pont megvitatása elôtt Varga Gábor és Kelemen Attila javasolta, hogy arra az idôre tessékeljék ki az újságírókat. Molnos Lajos a Ziua aznapi számában megjelent cikkel érvelt a javaslat mellett. A tudósító szerint Molnos az SZKT-n a sárga földig leitta magát, majd hazautazott, mert Kolozsváron közben szükségállapotot hirdettek ki. Ebbôl mindössze annyi igaz, amennyi nincs is a hírben: Magyari Lajos utazott haza kijózanodni. Ezzel szemben Frunda György felvetette, hogy ha a rendkívüli ülésszakot az autonómia-statútumról nem tartották zárt ajtók mögött, nem lenne méltó az RMDSZ-hez, ha személyi kérdéseket eltitkolnának a közvélemény elôl.

Ezután Markó Béla ismertette Katona Ádámnak a Szabadságban megjelent cikkét, amelynek tartalmáról késve, román újságírók kérdéseibôl értesült. Még akkor sem tartotta célszerûnek a nyilvános tisztázást, levelét csak területi és platformelnököknek küldte el, de amikor az Erdélyi Magyar Kezdeményezés Markó Béla szerint nem kielégítô válaszát kiadták a sajtónak, a szövetségi elnök is nyilvánosságra hozta levelét. Kérése: az SZKT foglaljon állást olyan értelemben, hogy az RMDSZ-ben nem lehet helye a szélsôjobbos gondolatvilágnak.

Katona Ádám helyzetismertetését azzal kezdte, hogy a kérdésnek csak egy része és csak egyfajta tálalásban közismert, majd felolvasta a korábban már kiosztott értékelését, amelyben messzire nyúlt vissza, hangsúlyozva, hogy szerinte az RMDSZ-tisztségviselôk kiválasztási kritériumainak megállapítása régóta esedékes lenne, de azt minden kongresszuson elnapolták. Katona szerint az egykori diktatúra kollaboránsai éppúgy alkalmatlanok az erdélyi magyarság érdekeinek védelmezésére, mint azok, akik elrománosodtak vagy akik gyermekeiket románoknak nevelik. Az értékelést átszôtték személyes sérelmei, többek között az, hogy éhségsztrájkos akciójában nem álltak mellé, a hét székely politikai elítélt ügyéért való küzdelemben is egyedül maradt. Majd az alapvetô problémára visszatérve hangsúlyozta, hogy az elrománosodás elleni fellépésében az RMDSZ programjára is hivatkozhat, hiszen az is leszögezi, hogy a romániai magyarság nem akar elvándorolni, beolvadni, hanem meg akarja ôrizni identitását, ennek érdekében magyar oktatást óhajt minden szinten. Hogyan képzelhetô el a program felvállalása azok részérôl, akiknek a mindennapi élete szöges ellentétben áll ezekkel az elvekkel? — tette fel a kérdést Katona Ádám.

A nehéz napirendi pont megtárgyalását levezetô Puskás Bálint szavazásra bocsátotta volna, hogy az SZKT akar-e állást foglalni az ügyben, mire Tokay György és Márton Árpád felszólalásában elôzetes vitát igényelt. Frunda György ügyrendi kérdésben kért szót. Szerinte ez csak akkor tartózna az SZKT-ra, ha valamely platform dokumentuma került volna ellentmondásba az RMDSZ programjával. Ha a nyilatkozat a Katona Ádámé, elbírálására az Etikai Bizottság illetékes. Márton Árpád ezután felkérte az EMK jelen lévô tagjait, mondják el, vállalják-e Katona Ádám nyilatkozatát. Borsós Géza csak a platform tagjaként és nem nevében akart véleményt mondani, mire felhördült a terem egy része. Mégis elmondta, hogy a Frunda javaslatát támogatja.

A szertágazóan kibontakozó vitáról a felszólalók egy-egy mondatával próbálunk képet nyújtani.

Tokay György: 100-200 ezer szavazót veszítünk el, ha sértegetjük a vegyes házasságban élôket. Markó Béla: Bármikor felüti a fejét ilyen vélemény, reagálnunk kell, állást kell foglalnunk, különben elfelejtjük századunk szomorú eseményeit. Tôkés László: Az más kérdés, hogy nekünk fájdalmas az egyre több vegyes házasság, de nemzetféltés okán sem szabad személyi jogot, a szabad párválasztás jogát sérteni. Murvai Miklós: Mit tett volna a korabeli RMDSZ István királlyal, akinek bajor felesége volt? Szabó Károly: Ne Katona Ádámmal szemben foglaljunk állást, hanem ezzel az eszmeiséggel. Székely Ervin: Ha elfogadják Katona ideológiáját, ki kell lépnem a szervezetbôl, mert a feleségem román és egyik nagyapám német volt. Buchwald Péter: Ha a csökkent identitástudatot elfogadjuk szelekciós kritériumnak, és nem a rátermettséget, elhivatottságot, képességet vizsgáljuk vezetôink kiválasztásakor, nagyon ingoványos területre lépünk. Tôkés András: Túlbeszélünk, túlhangsúlyozzunk bizonyos dolgokat, pedig nem kellene barnára festenünk az ingünket; az pedig kívánatos volna, hogy jelöltjeink tegyék le önéletrajzukat. Katona Ádám: Hol jött be az a csalóka képzet, hogy én elrománosodottaknak tartok mindenkit, aki vegyes házasságban él? Sogor Csaba: Ha nékem két gyermekem van, nem hirdethetem a szószékrôl annak szükségességét, hogy mindenkinek négy gyermeke legyen. Eckstein-Kovács Péter: Aki napjainkban itt vállalja magyarságát, azt nem lehet fogyatékos identitástudatúnak nevezni. Borbély László: Véleményt kell mondanunk abban a kérdésben, amely rányomta bélyegét a XX. század történelmére, meg kell gátolnunk, hogy 4-5-10 Katona Ádám felüsse a fejét. Kozsokár Gábor: Ezen a gyûlésen határozatot kell hoznunk, mert ha nem, azt a látszatot keltjük, hogy egyetértünk a diszkriminációval. Kelemen Károly: Kereszténydemokrata Pártunk tagja az EUCD-nak, amely már sokszor kiállt a magyar kisebbség érdekében; felemás állásfoglalás esetén EUCD-tagságunk összeférhetetlenné teszi együttmûködésünket az RMDSZ-szel. Borsós Géza: Vajon nem fûzôdik valakinek érdeke ahhoz, hogy az SZKT-ban szélsôségesek jelenlétét mutassák ki? Toró Tibor: Hiba volt a magánszférát a politika világába emelni, de emiatt senki sem minôsíthetô fasisztának vagy szélsôségesnek. Muzsnai Árpád: Egy csoport sorozatosan támadja a kolozsvári kongresszuson megválasztott vezetôséget. Kozma Sándor: Kétségkívül politika hibával állunk szemben, de a cikk hangneme nem utal arra, hogy platformálláspont lenne; mindvégig elsô szám elsô személyben íródott; Katona Ádám azzal sem szolgált rá ironizálásra vagy megvetésre, ezért nem érthetek egyet azzal, ahogyan Tôkés László püspök úr Katona Ádám éhségsztrájkja miatti legyengült állapotára célzott, vagy ahogyan Muzsnai Árpád szomorúan nevetséges embernek nevezte. Asztalos Ferenc: Ne szûkítsük a vitát a fogyatékos identitástudatra, hiszen Katona Ádám szervezetünk egésze ellen indított támadást az Európai Idôben, az Erdélyi Naplóban, a Hargita Népében.

Az állásfoglalás megszövegezését, elfogadását vasárnapra hagyták, a szombati vacsora után, fél tizenegykor kevésbé "rázós" témákkal folytatták a SZKT-ülés munkálatait. Másnap bebizonyosodott, hogy valóban nem tudták volna lezárni a kényes ügyet. Az állásfoglalás tervezetében ugyanis szó szerint idézték a Katona-cikk egyik jellemzônek talált mondatát. Fôleg emiatt vasárnap délelôtt újra fellángolt a Katona-ügy vitája. Sánta Pál Vilmos, Mihály József, Takács Csaba szerint a Katona-idézetnek nincs helye az állásfoglalásban, Katona Ádám ezzel szemben azt kérte, hagyják benne, legyen világos, miért ítélik ôt el, hogy ne keltsék koncepciós per látszatát. Tôkés András viszont felvetette, hogy foglalják bele Magyari Lajos pénteki botrányos kijelentését is. Bár a "befolyásoltság" és az "illumináltság" állapotára utalva többen szelíden elverték a port az idôközben eltávozott szenátoron, a hivatalos elítélésére vonatkozó javaslat nem talált visszhangra. Varga Gábor szerint az állásfoglalás gyenge, enyhe. Markó Béla azért tartotta fontosnak az állásfoglalás egyértelmûségének megerôsítését, mert Katona Ádám fejtegetéseinek következményei voltak és vannak — külföldön is! Mint mondotta, akik azt akarnák, hogy az idézet az állásfoglalásban maradjon, tovább gyûrûztetnék a vitát, hogy hátha mégis igaza van Katonának. Takács Csaba a szervezeti egységre vonatkozó utalások helyességét vitatta. Az egység ad erôt ahhoz, hogy kisebbségvédelmi politika helyett autonómia-politikát folytassanak, ezért veszélyes az, ha az RMDSZ-en belül kérdôjelezhetik meg az egységet. Eckstein-Kovács Péter az eredetkutatást súroló vélemények elutasítására helyezné a hangsúlyt, az RMDSZ egységének firtatására vonatkozó befejezô részt kihagyná.

Márton Árpád a szövegszerkesztôk nevében elismerte a nagyon súlyos ellenvetések jogosságát és más szövegszerkesztô bizottság kinevezését kérte. Markó Béla ezt nem tartotta szükségesnek. Az általa módosított szöveget az SZKT elôbb tapssal, majd 61 egyetértô szavazattal elfogadta. Tartózkodott 18 részvevô.

Az állásfoglalás végleges szövege: "Az RMDSZ programja szerint a szövetség elutasítja a nacionalizmust, sovinizmust és antiszemitizmust, a gyanakvást és a nemzeti elôítéleteket, a verbális agressziót, bárki részérôl nyílvánulna is meg. Szükségesnek tartja a mindenféle másság iránti tolerancia és a társadalmi szolidaritás szellemétôl áthatott közhangulat kialakítását.

Megalakulása óta szövetségünk egységesen és következetesen kiállt a programjában megfogalmazott elvek érvényesítéséért. Ennek szellemében a Szövetségi Képviselôk Tanácsa egyértelmûen elhatárolja magát Katona Ádámnak a fogyatékos magyar identitástudatra, a vegyes házasságokra vonatkozó nézeteitôl.

Szövetségünkben nem volt, nincsen és ezek után sem lesz helye az intolerancia ehhez hasonló megnyilvánulásainak."

Vasárnap 11 órakor kezdôdött meg a belsô választási szabályzat tervezetének vitája, amelyrôl holnapi lapszámunkban számolunk be.

Nits Árpád

Ígéretéhez híven hétfôn délben Kolozsvár polgármestere, Grigore Zanc prefektus társaságában, felavatta a Mátyás királyunkra emlékezô második táblát. A szintén a szülôház falára került román és angol nyelvû szövegbôl a gyanútlan turista megtudhatja, hogy román eredetû történelmi személyiségrôl van szó, aki tehetsége révén Magyarország legnagyobb királyává válhatott. Tegnap óta a Mátyás, az igazságos szomszédságában egy nála fényesebb és nagyobb felirat viseli magán napjaink sajátos történelmi idôszakának az ujjlenyomatát. A rövid ceremóniát megelôzôen az épület elôtt néhány méteren leseperték a járdát, és lekefélték az eredeti táblát is. Utóbbi tegnaptól a póttáblától balra található.

A Szabadság január 9-i számában Dáné Tibor olyan jellemvonást kér számon tôlem, amivel nem rendelkezem: a bátorságot. Félszeg, gyáva vagyok. Trianon tett azzá második elemista koromtól. E nyavalyámból 82 éves koromra sem gyógyultam ki. De magyarságomból sem, jóllehet a cikkíróval egyazon cinkostársi szekértáborhoz tartozó tollas rézbôrûek, különösen 1950 óta eleget iparkodtak, hogy népünk millióival együtt bennem is elsorvadjon a nemzettudat. Vigasztalanul kell megállapítanom: iparkodásuk nem volt sikertelen. Kitûnik ez — tisztelet a csekély kivételnek — parlamenti képviseletünk, valamint nyomtatott és elektronikus sajtónk többsége irányítóinak összetételébôl.

Az 1989. decemberi felfordulás ("Második sor! Elôre lépj!") után tanúi vagyunk: a rézbôrûek milyen ernyedetlen buzgalommal csutakolják egymást, hogy fehérekként tegyék méltóvá magukat tiszteletünkre, mert az önkényuralom idején nekik pacal-feltéttel tálalt zsizsikes lencsénél többet érdemelnek. A dicsekvéstôl potrohukon repedezik a vitézkötéses dolmány, mennyi jót tettek imádott népükért... Kijárták, hogy a magyar iskola-tagozat zárt körû értekezletén megemlékezhetnek Bethlen Gáborról. Tapasztalataik ellenére, azért ragaszkodtak nómenklatúráikhoz, hogy a kis szatócsot magyar volta miatt ne távolítsák el állásából. Kialázkodták, hogy Szabó T. Attila oklevél szótárát megjelentethesse az állami nyomda. Alliterációk kedvelôiként beleegyeztek, hogy az Aba Novák utcát Baba Novacra kereszteljék. És ami leglényegesebb: mindvégig ragaszkodtak magyar helyesírással írott nevükhöz; valahányszor alkalom kínálkozott rá, hitet tettek magyarságuk mellett, és ápolták legdrágább kincsünket, az anyanyelvet.

Mindez tény, igaz, csakhogy egyben gyalázat, nem érdem. A minket Trianon óta elnemzetlenítésre ítélô hatalom — a külpolitikai széljárástól függôen — engedélyezett ennyi önnépszerûsítést azoknak, akik jelenlétükkel a vezetésben, nevükkel igazolták ország-világ elôtt "a Romániában tökéletesen megvalósított nemzetiségi egyenjogúságot", és anyanyelvükön szolgálták az egységesen nemzeti nagyromán politikát.

Persze, hogy eleget tegyenek a jövôt építô önbírálat elengedhetetlen követelményének (ó, öröklött hagyomány), bevallják félszájjal: voltak a valóságtól elszakadt "illúzióik". Világnézetiek. Ezekkel próbálták elkábítani berzenkedô lelkiismeretüket, palástolni bár ténykedéseiket tömegeink kárára. Más szóval: galádságukat: nemzeti közösségük elárulását, labancságukat. Mentségként pedig mindnyájan egybehangzóan hivatkoznak rá: nem voltak egyedül, más értelmiségiek is bolyongtak velük abban a világnézeti ingoványban. Például a nyugatiak is. A múltunkból nem okuló és korához illôen nem bölcsülô Dáné Tibor is ezt teszi. A fülünkbe visszacsengô frazeológiával ("imperialista világrend, amelynek láncát elszakította a nagy októberi forradalom") továbbra is a marxi-lenini tézisek érvényesülésétôl reméli kisebbségi sorsunk jobbrafordulását, noha Hogyan történhetett címû könyvének végén védence maga határolta el azoktól magát. A lényeget azonban szándékosan elhallgatják a "mások is"-t hangoztatók. Nevezetesen, hogy mind a francia, mind a német marxisták elsôsorban és mindenekfelett franciák, illetve németek maradtak, nem lettek labancai egy ôket nemzeti mivoltukban megsemmisíteni kívánó hatalomnak. Nem lettek zsoldosok. Mert ne beszéljünk mellé: errôl van szó. Jogos bizalmatlanságunk e zsoldosok iránt pedig ne essék zokon senkinek, köztudott lévén, hogy a zsoldos hadfiból soha többé nem lesz nemzeti érdekeit önzetlenül, az önfeláldozásig védelmezô katona. Ebbôl a szempontból együgyû gyermetegség Dáné hivatkozása Illyés Gyulára. A nagy magyar költôt nem lehet egy sorba állítani azokkal például, akik lejért adták el magyarságukat...

De ejtsek néhány szót Dáné elvtárs sanda ajánlatáról, kötet formájában hozzam nyilvánosságra sajtótörténeti szempontból érdekesnek vélelmezett visszaemlékezéseimet. Élcelôdik? Gúnyolódik? Kérdezem magamtól. Idôs emberhez illetlen a megjátszott naivitás. Lelhetnék-e én olyan kiadóra és mecénásra (lásd budapesti Közoktatásügyi Minisztérium), amely a jelenbeli viszonyok: MSZP-SZDSZ érdekházasság, nálunk pedig az elvtársi másodvirágzás korszakában, aki felvállalná és tôlem , fogatlanul tárogatózó vén kuructól egy ilyen könyv kiadását. Egyébként Dáné Tibor nem találna benne elvtársi szívét megörvendeztetô mazsolálgatnivalót. Legfeljebb kárörvendô elégtételt életem ama négy évének (1945-1949) eseményeiben, amikor én is a grozapéteri bûvöletben hallucináltam a kisebbségi egyenjogúságról, és amelyrôl 40 évig tartó publikálási tilalom után a romániai magyar sajtóban elsôként mondtam magam felett könyörtelen ítéletet. Tollászaink nem serénykedtek versenyre kelni velem ebben a tárgykörben. A többi szokványos közép-kelet-európai magyar szomorújáték, nem megörökítésre méltó (bár hordozna tanulságokat a jövô nemzedék számára) sorstragédia.

Dióhéjban: kezdôdött a második elemiben, amikor új iskolája folyosóján silabizált számára érthetetlen szöveget a szerzetesek megszüntetett tanodájából odakerült elemista: "Vor-bi-ti nu-ma-i ro-mâ-nes-te!" Aztán más-más iskolákban a fenti jelszó jegyében öt elemi, nyilvánossági jogától megfosztott felekezeti gimnáziumban néhány hónap, majd román gimnáziumban négy osztály; fél esztendeig faipari iskola, egy hónap híján négy év román nyelvû kereskedelmi, ahonnan egy "zece mai" -jal összefüggô, senkinek nem ártó versike miatt kicsapás Nagyrománia minden állami és magánintézetébôl — örökre; inaskodás kômûveseknél, kuporgatás tandíjra, hamis útlevél, Debrecen, különbözeti vizsga, kötelezô jelentkezések az állambiztonsági szerveknél, érettségi, városi nagydíj átvétele a "méltóságos" polgármester úrtól irodalmi dolgozatért, novella, versek, tanulmányok, vezércikk a közép-európai népek összefogásának szükségességérôl debreceni folyóiratokban ( Kelet Népe, Számadás ), a "szépreményût" hazahozza a honvágy és a kamaszkori, az elsô szerelem kômûvesnek és "neinstruit" katonának. A leszerelés után újra a megváltó malteres kanál, a szatmári szigurancán éjféli órán elreped a fülem porcogója, hege most is kitapogatható, majd munkába menet irodalmi témájú firka az egyik szatmári újság postaládájába; újságírás, amelybôl eltanácsolja alkalmaztatásomat a királyi diktatúra prefektusa, számkivetettség a Székelyföldre: a Brassói Lapok — népújság sepsiszentgyörgyi munkatársa, csendôrségi kivezetések Udvarhely megye területérôl, ügyészségi vizsgálatok, Kahána kiadó úr: "pénzzel Romániában minden elintézhetô" , bécsi döntés, lapszerkesztés, 35 ezer példány, vezércikkek az úri Magyarországot restaurálni akarók ellen, Kolozsvári Borcsa Mihály sajtókamarai tilalma: brassóilapos "kommunista" nem lehet fôszerkesztô; állapotos feleség, csomagolás, szerencsére két bôröndbe minden családi vagyon belefér; Marosvásárhely, cikkek Imrédy "nemzetesúr" és a szálasisták ellen, átképzés: román munkaszolgálatosból m. kir. zászlós, tiltakozó írás a Magyarországot 1944. március 19-én megszálló hitlerista manôver miatt, frontravezénylés, dezertálás ugyanaz év októberében, életmentô a kômûvessegédi "oklevél"; fegyveres kísérettel elôvezetés a szatmári szovjet parancsnokságra, "piszátyeli? — davaj!" újságot írni; elröppenô három év, önátképzés marxizmusra, Bukarestben indul a Romániai Magyar Szó, a szerkesztôségnek szüksége van egy díszgojra , nem valami kóser: ószövetségi a neve, de nincs más. Napi 14-16 óra a szerkesztôségben, két hosszabb cikkembôl százezres példányszámokban megjelentetett brosúrák: rózsaszínû álmok a nemzetiségi állapotról, majd a kételyek: hazudunk; viták Robotos fôszerkesztô, a bunkócskát nyeldesô Sôni Pál leendô professzor elvtársakkal, a kis patkány Sorik káderessel, eredmény: augusztus 22-én hajnalban elhurcolás a lakásunkból, két nap két éjszaka a bukaresti rendôrség fogdájában, ahol volt elôkelôségek százaival hallgatjuk Ana Pauker fogdáinkban bömböltetett augusztus 23-i beszédét, hajnalban háromtagú bizottság elôtt: neve? foglalkozása? a kihallgatók összehajolnak: "liber!" Másnap szájtáti álmélkodás a szerkesztôségben, délben értekezlet, minden szerkesztôségi tagra kiosztott koncepciós vádpontokkal: soviniszta, kispolgár, reakciós, fajvédô, fasiszta, antiszemita, párt- és szovjetellenes, erkölcstelen, horthysta tiszt, háborús bûnös stb. — válogathat a vádpontokból mindenki ízlése szerint. Kirúgás, három éven át többszöri újabb ôrizetbevételek otthonról, az esztergapad mellôl, elôvezetések a háborús bûnösséget vizsgáló bukaresti ügyészségre, vizitelés a belügy márványburkolatú pincéibe; minden tisztázódik: a szovjet partizánok meggyilkolásának színhelyétôl 30 km-re voltam; 40 évi tiltás a publikálástól...

Hát ennyi! Erre lenne kíváncsi Dáné Tibor, aki az RMDSZ esernyôje alatt szervezgeti az ancien régime nosztalgiásait, és egyike azoknak, akik (cikkébôl idézem:) "csodával határos módon megmenekültünk, és életben maradtunk ott, ahol másokkal nem esett meg a csoda" . Én nem tartanám csodának e csodát ... Mint ahogy azt sem, hogy a D. T.-hez hasonló demokraták, mint vásott kölykök egymás szájából a nyalókát, kapkodják ki ellenem a rágalmakat: antiszemita, nyilaskeresztes, "Erdélyben csak ôt (ti. alulírottat) és egy Sz. L. nevû újságírót tiltottak el a tollforgatástól ". Nem tudom, ki az az Sz. L., de a rabulisztika okát ismerem: akit a kommunisták pártja kizárt soraiból, az csak fasiszta lehet, akiket nem zártak ki, nem tiltottak el a tollforgatástól, az Feytôl Dánéig demokrata, és, és "virtigli" magyar... S mint ilyenek, erkölcsi kötelességük életfogytiglan meghosszabbítani kitiltásomat az újságírásból.

Én tehát nem szerezhetek örömet Dáné úrnak önéletírásommal, de élvezettel olvasnám, ha ô bátorkodna megírni a magáét, attól az idôponttól kezdve, amikor Bocskay-sapkás diákként nem keltett túlzottan kedves emlékeket a tiszteletreméltó Lendvay Gatsron röntgenológus és mostani védence, Tompa László volt osztálytársaiban.

Jakab Antal

Országos szinten a funárpárt valahol a népszerûségi lista vége felé kullog. Nemcsak az agyonbírált és szidott, az ország egyre romló gazdasági és társadalmi helyzete miatt elsôsorban felelôs, de ennek ellenére listavezetô fô kormánypárt, az RTDP, hanem, többek között a kétes hírnévre szert tett Nagyrománia Párt mögött is. Vezére parlamenti fenegyerekeskedései és postaköltséget megspóroló nyílt levelei, feljelentései nyomán nagyobb sikerrel célozta és nyerte meg a lakosságnak ugyanazt a rétegét, amelynek majdani szavazataira a péunéré is számít. S bár az episztolák mennyiségének tekintetében polgármesterünk jóval felülmúlta C. V. Tudort, hiányzik belôle annak karizmája és stílusa, amellyel, a testi erôt és rámenôsséget is értékelô, félmûvelt, az ország lakosságának zömét kitevô rétegekre hatni képes. S ezt még Ion Gavrának a helyi és központi lapokban is egyre izmosodó "levelezési rovata" és vehemenciája sem képes pótolni.

Funarnak a nagy esélye tehát itt van, tájainkon. Ennek érdekében kell hétrôl hétre, napról napra felülmúlnia önmagát. Ezt szolgálta a Fôtér-cirkusz, a homlokzat-felújítások, átfestések — ötletként dicséretes, de eredményében förtelmes — aktusa, legújabban pedig a beígért emléktábla-dömping, és Mátyás király olyanfokú elrománosítása, ami ellen még a péunéré szülôanyja, a Vátra is felemelte a szavát, olyanformán, hogy nem Mátyás, csupán apja volt román.

Ne írjunk állandóan Funarról, mert azzal csak népszerûségét növeljük — figyelmeztetett jóindulatúan városunk egyik ellenzéki román vezéregyénisége. Nem vesszük észre, hogy belôlünk él? Abból az ingyenreklámból, amit a magyar lapok és az RMDSZ biztosít számára? Hiszen minél jobban szidjuk mi, annál jobban szeretik azok, akik bennünket nem szeretnek, s akik, legalábbis helyi szinten, Funar polgármesteri székbe való újraválasztását hivatottak biztosítani.

Mindez, sajnos, így igaz. De vajon mi történt volna akkor, ha szó nélkül hagyunk mindent? Vajon lennének-e még magyar iskoláink, intézményeink, emléktábláink, maradt volna, ha csak elvétve is, egy-két magyar utcanév Kolozsváron és környékén? A sajtónyilvánosságnak — még ha kettôs célt szolgál is — több elônye van, mint hátránya. Bizonyos mértékig védelmet jelent. Úgyszintén az RMDSZ-akciók, amelyek mind az ország, mind a külföld nagy nyilvánossága elôtt ismertté teszik a szomorú valóságot: a romániai magyarság nem kívánatos voltát.

Persze, a tények, sajnos, önmagukért beszélnek, hivatalos szinten, magyar részrôl, teljesen fölösleges azokat különféle jelzôkkel illetni. A magánvéleményét hangoztató újságírónak, esetenként, megengedhetô az érzelemnyilvánítás, egy politikai alakulatnak vagy akár érdekvédelmi szervezetnek viszont tartózkodnia kell az érzelmi politizálástól. Hiszen az éppen ott eredményezhet visszatetszést és hitelrontást, ahonnan a támogatást és segítséget — még ha az csupán erkölcsi is — várjuk. A kisebbségek ügye, minden hivatalos román óhaj és híresztelés ellenére, régóta nem belügy. A kérdés most már csak az: milyen ügyesen sáfárkodik a romániai magyarság a nemzetközileg adott lehetôséggel? S ha idebent, szócsatákban, esetleg még parlamenti hozzászólásokban is el-elkap némelyikünket a hév, hivatalos dokumentumokban ennek nincs helye.

Németh Júlia

Romániai zsidó vezetôk az 1941. januári pogrom évfordulója alkalmából vasárnap rendezett emlékünnepségeken felhívták a figyelmet a szélsôjobboldal újjáéledésének veszélyére. 55 évvel ezelôtt a fasiszta Vasgárda tagjai 131 zsidót meggyilkoltak, s puccskísérletük során megpróbálták magukhoz ragadni a hatalmat.

— Mélyen aggaszt bennünket a romániai Vasgárda mozgalom újjáéledése. A fanatikus szélsôséges szellem térhódítása nemcsak a zsidókat fenyegeti — mondta Nicolae Cajal, a romániai zsidó közösségek szövetségének világi vezetôje a bukaresti zsinagógában a felkelés áldozatainak emlékére rendezett vallási szertartáson — jelenti a Reuter.

Cajal, aki túlélte az 55 évvel ezelôtti pogromot, felidézte az egykori szörnyû jeleneteket; a fasiszták otthonaikból és a zsinagógákból elhurcolták a zsidókat, majd agyonlôtték ôket.

A kivégzettek közül tizenkét embert — köztük 10 elsô világháborús veteránt — a bukaresti vágóhídon kampóra akasztottak, s nyakukba "kóser hús" feliratú táblát tettek.

A Reuter emlékeztet, hogy az akkori 800 ezer romániai zsidó fele náci haláltáborokban vesztette életét a második világháború alatt. A túlélôk többsége Izraelbe vagy az Egyesült Államokba emigrált a kommunisták hatalomra kerülése után. Ma mindössze 14 ezer, fôleg idôs zsidó él Romániában.

Ion Iliescu államfô baloldali kormánypártja az év végén megszakította kapcsolatait egy, az antiszemitizmust nyíltan hirdetô párttal, mivel a párt újságok hasábjain azzal vádolta meg Iliescut, hogy eladta Romániát a zsidó összeeskövôknek — írta a Reuter.

A Mátyás-szülôházon elhelyezett emléktábla avatásán újságírók kérdésére Gheorghe Funar polgármester úgy vélekedett, hogy Zanc prefektusnak nem kellene többet az RMDSZ kéréseivel és nyílt leveleivel szemben engedékenynek lennie, ha a román Mátyás király mellé a román Grigore Zanc is be szeretne kerülni a történelembe. Elmondta, hogy nem fél attól, ha az RMDSZ bepereli az emléktábláért, hiszen van már gyakorlata az RMDSZ-szel szemben megnyert perekben.

A Romániába látogató Max van der Stoëlról, az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet kisebbségügyi fôbiztosáról, a táblaavatáson Funar pártelnök kijelentette, hogy amint ô azt a tévéhíradóban közvetített képeken látta, Stoëlnak "már kevés élnivalója van hátra", olyan, mintha "egy kísértet látogatott volna Bukarestbe". Egyébként is Stoël az "RMDSZ és Magyarország prókátora", kár, hogy az ország vezetôi ezzel a "nem jóhiszemû emberrel vesztegetik az idejüket", akinek az EBESZ — a román államfô és parlament kérésére — meg kellene tiltania, hogy Romániával foglalkozzék, és akit a Román Hírszerzô Szolgálat nemkívánatos személynek kellene nyilvánítson. "Meghívom Kolozsvárra, s ha eljön, utoljára jön ide", mondta Max van der Stoëlról Gheorghe Funar.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]