1996. január 20.
(VIII. évfolyam, 16. szám)

A bukaresti Nemzeti Színházban pénteken megkezdôdött a legerôsebb ellenzéki formáció, a nagy történelmi hagyományokkal rendelkezô Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt háromnapos kongresszusa. A résztvevôk számba veszik az utóbbi, 1992-ben megtartott kongresszus óta végzett tevékenységet, megválasztják a párt új elnökét, aki az 1995 decemberében elhunyt Corneliu Coposu helyébe lép, továbbá új vezetôszerveit, és új programot fogadnak el, amely az idei helyhatósági, parlamenti és elnökválasztásra való felkészülés alapját képezi majd.

A beszámolót Ion Diaconescu, a párt vezetôinek ,,történelmi nemzedékéhez" tartozó ideiglenes elnök tartotta. Közölte, hogy a KDNPP jelenlegi taglétszáma 150 ezer fô, és mintegy 2 millió választó támogatására számíthat. Az 1992. évi gyengébb eredményeket azzal magyarázta, hogy a Demokratikus Konvenció többi erôi, amelyekkel, az RMDSZ kivételével, a KDNPP közös listákon indult, nem mozgósítottak kellôképpen. A kormánypolitikát elemezve úgy vélekedett, hogy a szélsôséges erôkkel szövetkezve a hatalom belsô téren növelte a zûrzavart, külsô téren pedig elvesztette minden hitelét. A KDNPP belsô konfliktusait Diaconescu személyi ambícióknak tulajdonította, visszautasítva azt, hogy nemzedékek vagy politikai opciók harcáról lenne szó.

Emil Constantinescu, a KDNPP mellett jelenleg — több párt és az RMDSZ kiválása után — a liberális erôk egy részét, kisebb ellenzéki pártokat és több polgári szervezôdést tömörítô Román Demokratikus Konvenció elnöke kifejezte azt a meggyôzôdését, hogy a Konvenció meg fogja nyerni az idén esedékes mindhárom választást. A KDNPP 1992-ben támogatta Emil Constantinescu jelöltségét az államfôi posztra és Ion Diaconescu, a délután sorra kerülô pártelnök-választás fô esélyese, továbbra is ezt szorgalmazza, míg ellenlábasa, Ion Ratiu maga kíván pályázni ôsszel a köztársasági elnöki címre.

Tokay György, az RMDSZ képviselôházi frakciójának vezetôje a magyar érdekképviselet üdvözletét tolmácsolva méltatta az 1918. évi gyulafehérvári nyilatkozatot a Romániában élô népek jogairól, amelyet a KDNPP is magáénak vall, és hangsúlyozta, hogy az elmúlt években a két formáció ,,a barikád azonos oldalán" volt, továbbá ,,partnerségre és egyenlôségre alapozódó együttmûködést" javasolt az RMDSZ nevében.

A kongresszusra meghívták Surján Lászlót, a KDNP alelnökét, aki a tervek szerint délután az RMDSZ képviselôivel is találkozik.

Ion Iliescu államfô elemezni fogja az RMDSZ székelyudvarhelyi határozatait, támogatva azt, ami pozitív és visszautasítva mindazt, ami az ország föderalizálására vezetne, vagy egyéb konfliktus forrásává válhatna — jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén, kérdésre felelve Traian Chebeleu, az államfô szóvivôje.

Ebben az összefüggésben Chebeleu üdvözölte az RMDSZ döntését, hogy elhatárolja magát Katona Ádám ,,rasszista és militarista" nézeteitôl.

Románia haladást ért el a NATO-tagság kritériumainak teljesítésében, bár még nem teljesíti az összes feltételt — fejtette ki csütörtökön Alfred Moses, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete. A diplomata azon a szokatlan közös sajtóértekezleten válaszolt egy kérdésre, amelyet Mircea Geoanãval, Románia újonnan kinevezett washingtoni nagykövetével együtt tartott a bukaresti amerikai kulturális központban.

,,Abban a helyzetben van-e Románia ma, hogy a NATO tagjává váljék? A válasz nemleges. Történt haladás? Igen. Komoly jelölt Románia a NATO-tagságra? Igennel válaszolnék" — mondotta Alfred Moses, aki több kritikus megjegyzést is tett. A nagykövet túlságosan lassúnak minôsítette a romániai privatizáció ütemét, és szóvá tette a vele járó bürokráciát. A nagykövet ismét kifejtette: Romániának érdekében áll egy centrista koalíció megteremtése a soron következô választásokon, akár középbal, akár középjobb jellegû lesz az: a fontos az, hogy ne legyenek benne szélsôséges pártok.

Az új washingtoni román nagykövet, az alig 37 éves Mircea Geoanã, a külügyminisztérium korábbi szóvivôje kifejtette, hogy Románia számára az Egyesült Államokkal való kapcsolat abszolút elsôbbséget élvez. Mircea Geoanã három fiatal diplomatát visz magával Washingtonba, hogy ,,dinamizálja" a román diplomáciai képviselet munkáját. Alfred Moses és Geoanã 28-án együtt utaznak Washingtonba, ahol Moses személyesen vezeti be fiatal kollégáját az amerikai politikai világba.

Zonda Attila, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy a városi polgármesteri hivatal mindeddig nem biztosított megfelelô cserehelyiségeket a szövetség megyei testülete számára, noha az eddigi székházban már megkezdôdtek azok a munkálatok, amelyek nyomán a megyei táblabíróság veszi át a számára régebben kiutalt épületet. A huzavona 26 hónapja tart. A kiürítésre ítélt épületben számos más szervezet is mûködik, ezek szintén bajba kerültek.

Zonda Attila hangsúlyozza a városi polgármesteri hivatal és a megyei prefektúra felelôsségét a mulasztásokért.

Január 9-i hatállyal Cs. Gyimesi Éva lemondott oktatási alelnöki tisztségérôl. Az egyetemi Charta értelmében ugyanis a tanszékvezetôi tisztség, amelyet a professzorasszony betölt, összeegyeztethetetlen valamely politikai pártban betöltött tisztséggel. Takács Csaba ügyvezetô elnök pénteken elfogadta lemondását.

A családfakutatás volt már a kirekesztés eszköze is: ha a náci idôkben valakirôl kiderült, hogy legalább két nagyszülôje zsidó volt, az hiába tudta-vallotta magát németnek vagy magyarnak és kereszténynek, a nürnbergi törvények vagy a magyar 1939. IV. t.c. értelmében zsidónak volt tekintendô. Sorsa a társadalomból való kirekesztés lett: korlátozó és megalázó intézkedések, gettóba zárás, deportálás, halál. Az afrikai vér is átkos bélyeg volt a múlt századi Amerikában.

Az ôsök keresése a kisajátítás eszközeként is szerepelhet. Hogy ne menjünk messzire példákért, a nemzeti túlbuzgóság szinte magyarként könyvelte el Albrecht Dürert, akinek a nagyapja ötvösmester volt a Gyula melletti Ajtós községben. Sôt, a nemzeti romantika egy agyszüleménye szerint Ádám és Éva magyarul beszélt a paradicsomban.

Ez azonban régen volt, mi már csak mosolygunk a nemzeti érzés ilyen naiv vadhajtásain, de vannak olyanok, akik még nem nôttek ki ebbôl a gyermekbetegségbôl.

A kolozsvári polgármester Mátyás király szülôházára román nyelvû táblát helyeztetett; a szöveg a magyar királyt egyértelmûen románnak nevezi, mintegy kisajátítja.

Tény, hogy Mátyás apai vonalon román családból származott. Nagyapja Zsigmond király udvari vitéze, Vajk (Voic, Voicu), aki szolgálataiért Vajdahunyad várát kapta birtokként, innen az utódok vezetékneve. Vajk apja Serb (Serbu); a család bizonyára Havasalföldrôl származott, egyes szerzôk szerint az Argen melletti Corbi községbôl, ez magyarázná a Corvin családnevet is.

Vajk felesége Morzsinai (Marzsinai, Mãrgineanu) Erzsébet, szintén román. Egy szájhagyomány szerint Mátyás apja, Hunyadi János Morzsinai Erzsébet és Zsigmond király törvénytelen gyermeke lett volna; ezt a történetet örökítették meg a Vajdahunyad vára freskói, megírta Heltai Gáspár is.

Az ilyen mondák valóságtartalmát nehéz igazolni vagy cáfolni. Tény, hogy az akkori uralkodók életviteléhez hozzátartoztak az ilyen kalandok. Ezeket nem is nagyon titkolták, a gyermek név szerinti apja gyakran nemességet, birtokot is kapott az utód iránti gondoskodás céljából. Másrészt a nemesi családok sem tartották szégyennek a királytól való törvénytelen származást, sôt még ki is találtak ilyen meséket, hogy elôkelô származásukat bizonyítsák, esetleg, hogy örökségekre tarthassanak igényt.

Mellesleg megjegyezve a Voic keresztnév lehet szláv, de lehet türk (bolgártörök, kun, besenyô) eredetû is; a magyar I. István (ti. Szent István — szerk. megj.) király neve is Vajk volt a kertesztség felvétele elôtt; ez a türk nyelvekben "gazdagot" jelent. Ez persze semmit sem mond az etnikai származásról, legfeljebb azt bizonyítja, mennyire hatottak egymásra a különbözô kultúrák.

A kor szellemét ismerve, ha Voicut a hovatartozása felôl kérdezték volna, minden bizonnyal azt feleli, hogy ô magyar nemes, mert akkor ez volt a döntô szempont. Ha tovább firtatják, legfeljebb azt válaszolja, hogy havasalföldi származású, de semmiképpen nem mondja, hogy román, mert ez a fogalom akkor még nem létezett . Valaki lehetett moldvai vagy havasalföldi (munténiai), de az összromán nemzeti öntudat akkor még nem alakult ki. Mint ahogy hajdan voltak szászok, bajorok, osztrákok, poroszok, de még nem voltak németek.

Ugyanebbôl az okból kifolyólag Mátyás is csak azt válaszolhatta volna, hogy ô magyar király. Egyébként anyjától, Szilágyi Erzsébettôl anyanyelvként a magyart tanulta.

Félretéve történelmi meggondolást, a nemzeti hovatartozást a mai fogalmakkal mérve is, Mátyás legfeljebb félig román származásúnak tekinthetô. Mi értelme van tehát egészen kisajátítani? Legyen ô a két nép közös múltjának a szimbóluma, akit mindkét nép tisztel.

Kivéve persze azokat, akik a kolozsvári szobrára lekicsinylô feliratot biggyesztenek, lebontását tervezik, környezetét elcsúfítják, szobrát és szülôházát uszításra használják fel, szülôvárosát ízléstelen szobrokkal és féligazságokat hirdetô táblákkal rakják tele.

Fey László

Az egyetlen kultúremberhez méltó állapot a nemzeti szerénység, de a világban ennek épp az ellenkezôjét, a nemzeti büszkeséget tapasztaljuk.

Ugyan mi táplálja ezt a meddô, s mégis oly életképes érzést? Egyetlen dolog: a nemzeti kisebbrendûségi és sértettségi komplexus. Az elviselhetetlen életkörülményeket, amelyekben idôlegesen leledzünk, majd csak kibírjuk valahogy. Fogadjuk el, és kövessük a nagy Szovjetunió példáját, amelyet messianisztikus hivatásra jelölt ki a történelem, s amely az egész nagy béketábor legerôsebb, legjelentôsebb népessége, a központi nép, amely körül nemcsak a szocialista tábor, hanem a világ minden szabadságra törekvô országa gravitál. Így produkált a "birodalmi", a "központi", a "példaadó" helyzet egy elkényeztetett, élenjáró szovjet népet, amely észre sem vette, hogy miközben saját magasabbrendûségét propagálja, hogyan sérti meg más népek akaratát és önbecsülését. Aztán amikor kivonták a csapatokat Afganisztánból éppúgy, mint a Német Demokratikus Köztársaságból, vagy korábban Romániából és késôbb Magyarországról, az orosz birodalmi öntudat elôször döbbent rá arra, hogy mostantól nem az történik, ami évszázadok óta megszokott volt számára: nem nô, hanem csökken a meghódított terület. Ennek a felismerése vezetett el a szélsôséges nemzeti felbuzdulás legújabb torzulásaihoz. Ebben gyökerezik a szovjet hatalom visszaállításának nosztalgiája, a nemzeti-birodalmi eszme Zsirinovszkij-féle szélsôséges felkarolása. S a legmeglepôbb, hogy a legutóbbi választások eredményeinek tükrében, az istenadta nép, amely végigszenvedte a gulágokat, s a rendszer minden elnyomatását és nyomorát, most mégis az összeomlott rezsim ideológiáját, s tán gyakorlatát is kívánja visszaállítani. Miközben az országok többsége az önálló fejlôdés útját választja világszerte, Oroszországban és Lengyelországban a kommunistákra szavaznak a legtöbben. Ez még akkor is elgondolkoztató, ha az új képviselôk teljesen elhatárolják magukat a régi diktatórikus pártállam képviselôitôl, és reformkommunistáknak nevezik magukat, ami olyasféle nonszensz, mint a katolikus reformátusok. Iliescu elnök a lényegre hibázott rá, amikor amerikai útja során kijelentette, hogy nekünk is megvannak a magunk Zsirinovszkijai. Meg bizony, s nemcsak vadimtudor, hanem az összes szélsôséges nacionalisták személyében, akik az önállóság, az önrendelkezés és az autonómia gondolatát éppúgy nem tudják megemészteni, mint a nagyorosz nemzeti és birodalmi öntudat, amely persze szörnyen megsértôdik, amikor ilyen jelzôkkel illetik. A nagyromán tudat nacionalista elemei nálunk is, akárcsak Oroszországban egyesültek, mint valami kémiai reakcióban, a hitelét vesztett kaszárnyaszocializmus örököseivel, a régi pártapparátus tagjaival. Így egymásra találva a kölcsönös támogatás gyûrûje gyengéden körülöleli az új nemzeti szocialista és reformkommunista törekvéseket. Az orosz birodalmi nemzeti érzület éppúgy, mint a nagyromán sovinizmus idegenfóbiás-fasisztoid jellege annyira kézzelfogható, hogy már az államelnöknek is közbe kellett lépnie a szélsôjobbal, fôleg a légionárius mozgalmak újraéledése és terjedése ellen. Nálunk éppúgy, mint a nagy keleti szomszédnál a nemzeti érzület nácizmussal rokon mutációjának folyamatában kitüntetett szerep jutott azoknak az embereknek, akiket megfosztottak a kultúrától, érdekeik jogi képviseletétôl, a normális életkörülményektôl: a lumpenek, az antiliberális ember. Lumpenek pedig minden társadalmi közegben voltak és vannak, az értelmiség soraiban is. Lásd például a fôkolompos vadimokat és pãunescukat, akik a géniuszt szolgálva éppúgy a maguk kis szalonnaadagját sütögették az égô csipkebokor körül, mint most a parlamentben. A különbség csupán annyi lehet a nagyorosz birodalmi eszme és a nagyromán sovinizmus között, hogy míg az elsônek nincs olyan szomszédja, akivel szemben ne volna bûnös, addig a másiknak jobbára csak a magyarokkal van afférja, s egy picikét az ukránokkal és a bolgárokkal.

A nacionalizmus soha nem fogja megérteni a különbözô régiókban jelentkezô problémák lényegét. A mi tanügyi törvényünk éppúgy, mint a szlovák nyelvtörvény a nagyorosz nemzeti és a szovjet birodalmi eszme tapasztalatait követi, amely hetven esztendeig egyetlen szóval sem tiltakozott az olyan nagyhatalmi törekvés ellen, hogy az orosz nyelvet mint közös államnyelvet a köztársaságokra kényszerítsék. A tendencia tehát nemcsak anakronisztikus, elfogult és demokráciaellenes, hanem paradox módon ellentmond annak az általánosan hangoztatott elvnek is, hogy ki-ki a közös Európa Ház fedele alatt szeretne boldogulni. Hogyan? A nagyhatalmi sovinizmus érvényesítésével? Más népek és népességek szellemi és kulturális degradálásával?

Az utóbbi évek gigantikus társadalmi-történelmi kísérlete nemcsak az volt, hogy az egész totalitárius rendszer és ideológia "történelmi vereséget" szenvedett el, hanem az is, hogy mûködôképes elemei szinte minden országban fennmaradtak, s a fejekben és a tudatokban nagyon sok ember még mindig régi. Egykoron minden bûnért-hibáért az osztályidegen elemeket hibáztatták, ma mindenért a nemzetidegen elemek a felelôsök. A gondolkozás mechanizmusa sajnos rendkívül nehezen változik. De nagy hazugság és igazságtalanság volna, ha ebben a folyamatban az egész népet kiáltanánk ki bûnösnek. A nacionalista mitológia számára, sajnos, a ma élô régi értelmiség is trágyázta a talajt, s nemcsak a fôkolompos vadimok és pãunescuk felelôsek a hisztérikus nemzeti gyûlölködésért. Ismétlem: sokak tudata még mindig totalitárius, fôleg abban a paternalista vonatkozásban, hogy mindent fentrôl, Állam atyuska oldjon meg. Holott Állam atyuska egyelôre kitûnôen érzi magát a szocialista rend kánonjában, sôt azt sem bánná, ha az új rend nemzeti szocialistává változna. A régi és az új közötti változás csupán annyi, hogy a köztudatnak felszabadult egy vegyértéke, amelyhez most a régi osztályharc helyett az új ellenségkép, az idegenfóbia és a nemzeti uszítás kapcsolódik.

Ábrahám János

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]