1996. július 17.
(VIII. évfolyam, 164. szám)

A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke, Ion Diaconescu szerint csak demokratikus államban lehetséges az, hogy a nemzeti kisebbségek is állíthatnak elnökjelöltet. "Az RMDSZ nem gondol arra, hogy megnyerje a választásokat, hanem bizonyítani akarja, élhet szabadságjogaival. Ugyanakkor a televízióban biztosított adásidôben bemutathatja nézeteit, és a választások által tesztelheti saját választói táborát. Frunda György jelölése pozitív lépés, és azt igazolja, hogy a magyarásg integrálódott a román politikába" — jelentette ki az A. M. Press tudósítása szerint a parasztpárti vezér.

Gabriel Tepelea alelnök azonban úgy vélekedett, hogy az RMDSZ ezzel arra kívánja terelni a figyelmet, hogy Romániában nagyszámú magyarság él, és hogy az RMDSZ a választások második menetében elônyös helyzetbe juthat valamelyik elnökjelölt támogatása által.

Radu Vasile szenátor fölöslegesnek ítélte a lépést, mert szerinte ezzel az RMDSZ nem fogja befolyásolni sem a Demokratikus Konvencióra, sem a más szövetségre leadott szavazatok számát. Negatív tényezôként azt említette meg, hogy ezzel a választási kampányban a nemzeti kérdés kerül majd elôtérbe. Szerinte legalább három nacionalista elnökjelölt van eddig.

Frunda György jelölésének négyféle jelentôsége van, állítja Petru Litiu, a Liberális Párt '93 kolozsvári vezére: Romániában tiszteletben tartják minden polgár jogegyenlôségét, beleértve a kisebbségeket, ellentétben azzal, amit az RMDSZ külföldön terjeszt; a Demokratikus Konvenció jelöltjének szavazatai ezzel a jelöléssel csökkennek; az RMDSZ a jelöléssel az erdélyi magyarságra kívánja felhívni a figyelmet, hogy aztán fenntarthassa autonómia-igényeit; az RMDSZ elônyöket kíván szerezni a második menetbeli egyezkedések révén.

Ilie Verdet, a Szocialista Munkapárt elnöke szerint politikai játékot palástoló abberáció Frunda Györgyöt elnökjelöltnek indítani az RMDSZ részérôl. Megjegyezte, hogy a szövetség ismételten ellenezte a román egységes nemzeti állam megfogalmazást, következésképpen nem állíthat elnökjelöltet.

Bár a magyar reformátusság szíve Debrecenben lüktet, az idén Erdély és a Partium lesz a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozója fôrendezvényeinek helyszíne — mondta Bütösi János , a Magyar Reformátusok Világszövetségének elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet a közelgô esemény kapcsán rendeztek hétfôn Debrecenben. Ám a "kálvinista Róma" is otthont ad egy fontos eseménynek: itt tartják augusztus elsején a Magyar Reformátusok Világszövetségének öt év után esedékes közgyûlését.

A magyar reformátusok elôször 1938-ban tartottak világtalálkozót Debrecenben, öt éve a helyszín Budapest volt, ezen a nyáron pedig a két romániai egyházkerület kérte magának a házigazda szerepét. Az augusztus 3. és 10. között zajló találkozó a magyarországi elô- és utórendezvényekkel együtt július 28-tól egészen augusztus végéig tart. Az utóbbiak sorában lesz majd kórustalálkozó, összehívják a magyar református nôk találkozóját, és egyházmûvészeti kiállítások is várják az közönséget.

Megtartotta elsô országos értekezletét a marosvásárhelyi székhelyû Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt, amely nemrég, a helyhatósági választásokon néhány ezer szavazatot szerzett.

A Gyulafehérváron rendezett értekezlet célja, hogy az új párttörvény elôírásainak megfelelôen felfrissítse a vezetôi szerint "több mint tízezer tagot számláló" szervezetet. A Romániai Magyar Szabaddemokrata Pártnak 15 megyei szervezete van, amelyeknek a küldöttei az értekezleten megvitatták az alapszabályzat tervezetét. A párt vezetôi szerint "alternatívát" kívánnak nyújtani a romániai magyarságnak, minél nagyobb számú képviselôt bejuttatni a parlamentbe, és foglalkoztatja ôket a saját államelnökjelölt állításának gondolata is.

A tanácskozásról tudósító média a párt fô célkitûzéseként a román-magyar megbékélést, és az RMDSZ hegemóniájának megtörését jelölte meg.

A rendezvény diverzió jellegét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy vasárnap az RTV 1 híradója elsôként számolt be az eseményrôl, akkor, amikor az RMDSZ Szövetségi Küldötteinek Tanácsa elnökjelöltet állított, ám ezt a hírt csak "hátrább" tálalta a fô tévéállomás.

"Amennyiben megvalósulna a határon túli magyarok autonómiaelképzelése, elkerülhetetlenül bekövetkezne Közép-Európa destabilizálódása, és súlyos összecsapások robbannának ki a földrész e területén élô népek között" — jelentette ki hétfôn a Vatra Româneascã Egyesület igazgatótanácsa a budapesti "magyar-magyar csúcs" záródokumentumával kapcsolatban.

A Román Nemzeti Egységpártot létrehozó, de attól most elhatárolódó "kulturális" szervezet, amelyet a hivatalos személyiségek több ízben is a román demokrácia letéteményesének neveztek, az egységes román nemzeti állam elleni bármiféle megnyilvánulást az alkotmány megszegésének tart, és kész fegyverrel a kézben megvédeni az országot — hangzik a szervezet hétfôn közzétett állásfoglalása.

A Vatra Româneascã kéri a kormányt, hogy egyszer s mindenkorra vessen véget "a népünk elleni sovén-fasiszta izgatásnak", és szükség esetén fenntartja magának a jogot, hogy minden eszközzel gátat vessen "egy újabb hungarista bûntettnek".

A Nemzeti Liberális Párt (Câmpeanu) kész csatlakozni a Nemzeti Liberális Szövetséghez, annál is inkább, hogy kezdeményezôje az összefogásnak — jelentette ki hétfôi sajtóértekezletén Radu Câmpeanu. Ha a tárgyalások nem vezetnek a várt eredményhez, az NLP más szövetségesek után fog nézni — fogalmazott az elnök.

A konstancai Telegraf címû napilap két újságírója után, most egy harmadikat, a Cuget liber címû hetilap gazdasági szerkesztôjét, Valentin Popescut ítélték három havi felfüggesztett szabadságvesztésre. A tárgyalást ugyanaz a Revi Moga bírónô vezette, aki a másik két elítélt konstancai újságíró, Radu Mazãre és Constantin Cumpãnã ellen emelt vádat.

A Román Nemzeti Bank (RNB) kedden csôdeljárást kezdeményezett az adóssággal küszködô Dacia Felix Bank és a Credit Bank ellen — közölte a bukaresti jegybank egyik vezetô tisztviselôje.

Az AP-DJ-nak nyilatkozva a pénzügyi politikáért felelôs Eugen Rãdulescu véglegesnek mondta az RNB döntését, hogy többé nem vesz részt a két magánbank finanszírozásában. Pontos választ nem tudott adni arra, hogy a bíróság fizetésképtelennek mondja-e ki a két bankot, vagy csak adósságuk kifizetésére kényszeríti. Az ügyet várhatóan csak jövôre kezdi tárgyalni egy bukaresti és egy kolozsvári bíróság. Az ítélet kimondásáig a két intézet tovább mûködhet, bár Rãdulescu szerint "technikailag fizetésképtelen".

Az RNB tavaly november óta 1,7 billió lejt pumpált e két bankba, s a pénz egy részét a kisbetétesek kifizetésére fordították. A jegybank múlt hétfôn visszavonta a pénzintézeteknek nyújtott hitelt — azon a napon, amikor Ioan Tãrãcila belügyminiszter azzal vádolt meg három bankvezetôt, köztük Sever Muresant, a Dacia Felix elnökét, hogy 2 billió lej (658 millió dollár) értékû csalást követtek el ez utóbbi banknál. A Credit Bank pedig, melynek elnöke korrupciós vádak miatt jelenleg börtönben van, becslések szerint közel 200 millió dolláros adósságot halmozott fel.

Bár Rãdulescu szerint a kisbetétesek kifizetése továbbra is kétséges, a helyzet jobbnak tûnik, mint a jegybanki hitel visszavonásakor. A Dacia Felix ma 86 milliárd lejjel tartozik mintegy 200 ezer betétesnek. Egyéb adóssága is jelentôs. Októberben még a romániai bankszámlák 11,6 százalékát vezette, részesedése mára 1,2 százalékra esett vissza. A Credit Banknak összesen 200 milliárd lej értékû betétet kellene visszafizetnie, de helyzete javulni látszik.

Noha a bukaresti kormány a múlt héten a jegybankra hárította a felelôsséget a lakosság kártalanításáért, s maga az RNB is szeretne közbeavatkozni, Rãdulescu szerint a román törvények ezt nem teszik lehetôvé.

Az amerikai katonák elégedettek a közös hadgyakorlat eredményeivel és a romániai tapasztalattal — jelentette ki romániai látogatásán Todd Weiller amerikai védelmi miniszterhelyettes, aki az amerikai fegyveres erôk európai parancsnokságának küldöttségével együtt ellenôrizte a Cornerstone '96 elnevezésû hadgyakorlaton részt vevô amerikai alakulat tevékenységét.

Háromnapos romániai programja során Todd Weillert fogadta Gheorghe Tinca védelmi miniszter, aki elmondta: a román-amerikai katonai együttmûködés kitûnô, s bár Románia az átmenet gazdasági nehézségeivel küszködik, szeretne a NATO-hoz csatlakozni. E szándékában a lakosság 95 százaléka támogatja.

A magyar diplomácia már dolgozik azon a részletes válaszon, amely a szlovák kormány és a román külügyminisztérium észrevételére reagálva igyekszik tisztázni a közelmúltban megtartott "magyar-magyar" találkozó állásfoglalása kapcsán keletkezett félreértéseket — jelentette ki Kovács László külügyminiszter brüsszeli sajtóértekezletén.

A magyar diplomácia vezetôje az EU-magyar Társulási Tanács ülését követô nemzetközi sajtótájékoztatón válaszolt újságírók kérdéseire, amelyek közül több is az említett témát érintette.

Kovács László hangsúlyozta, hogy magyar megítélés szerint a budapesti találkozón elfogadott nyilatkozat összhangban van az Európai Unió állásfoglalásaival. A magyar diplomácia vezetôje rámutatott: a dokumentumban megfogalmazott autonómia létezô gyakorlat Európában, s ha a magyar hatóságok támogatják az ilyen autonómia elérését célzó magyar kisebbségi erôfeszítéseket, akkor ez összhangban áll az EU-gyakorlattal.

Hans van den Broek a kérdés kapcsán elzárkózott a konkrét dokumentum értékelésétôl, arra hivatkozva, hogy nem ismeri részleteiben. Meggyôzôdését fejezte ki ugyanakkor, hogy a magyar kormány minden bizonnyal olyan politikát folytat e kényes témakörben, ami teljes összhangban áll az európai jogrenddel és gyakorlattal.

Az Európai Bizottság "külügyminisztere" ezt megelôzôleg, a Társulási Tanács ülésén külön is megemlítette a magyar-szlovák alapszerzôdés ratifikálását, kifejezetten üdvözölvén azt, és egyúttal jelezte, hogy "várakozással tekint" a hasonló megállapodás véglegesítésére Magyarország és Románia között.

Kolozsváron a múlt hét óta öt rendôrségi részleg mûködik. Ezek címei a következôk: központ (1-es részleg) — Decebal 26., tel.: 432-872, Mãrãsti (2-es) — ideiglenesen Decebal 26., tel.: 432-872, végleges székhely — Cukorgyár utcai Süketnémák Iskolája, Györgyfalvi negyed (3-as) — Albac 15-17., tel.: 414-006, Monostor (4-es) — a volt Colina épülete, tel.: 165-759, Grigorescu negyed (5-ös) — Petuniei utcai óvoda épülete, tel.: 182-777.

A Kossuth rádió július 14-én, Franciaország nagy nemzeti ünnepén, vasárnap reggel sugározta az Önnel, mint az Orosz Föderáció egyik vezetô politikusával készült interjút. Fölöttébb érdekes volt a téma: a rendszerváltás után Oroszország határain túlra rekedt, sokmilliós orosz nemzeti kisebbség jövôje, illetôleg az, hogy mennyire törôdik velük, sorsukkal, nemzeti identitásuk megôrzésének a lehetôségével az Édesanyácska — Oroszország. Ön elmondta, olyan elképzelés (is) van, hogy Oroszország állampolgárságot ad a határain kívül rekedt oroszoknak, elsôsorban azoknak, akiknek szülôhelye — annak idején — az ország területének számított. Az állampolgárság biztosítása a szomszéd államok területén élô oroszok számára lehetôvé tenné, hogy az anyaország erélyesebben szót emeljen az orosz nemzeti kisebbségek érdekében, sôt — ha a szükség úgy hozza — fegyveres intervencióra is feljogosítaná, kurta ideig tartó megszállásra, kommandós akcióra Oroszországot, amíg a vitatott kérdéseket rendezik. Ezzel nincs is baj. Oroszország (még mindig) a legerôsebb katonai hatalom Európában. Ennek megfelelôen bírálják el lépéseit is. Amit például a nemzetek közössége, a NATO, az Európai Unió és a Hágai Nemzetközi Bíróság dicséretes módon nem néz el a boszniai szerbeknek, afölött ártatlanul szemet huny, ha Oroszország cselekszi. Nincs ugyanis tudomásom arról, hogy egyetlen orosz politikus, vezénylô tábornok ellen nemzetközi elfogatási parancsot adtak volna ki a csecsenföldi népirtásért. Mondom, nem csodálkozom az Ön (korlátozott) katonai intervenció lehetôségére utaló kijelentésén a szomszéd államok orosz nemzeti kisebbségeinek az érdekében. Csupáncsak akkor dermedtem le, amikor ezt az — esetleges — katonai intervenciós megoldást Magyarország számára is járható útnak vélte.

Ön, tisztelt Dmitrij Olegovics, egy katonai szuperhatalom vezetô politikusa, talán nincs egészen tisztában a térség katonai erôviszonyaival, bár igaz, ezek teljességgel elhanyagolhatók a hatalmas orosz hadsereg potenciáljához képest, amely — tartok tôle — még úgy ahogy van, leromlott morállal is eldübörögne, ha a szükség úgy hozná, három hónap alatt Lisszabonig. Ezért bátorkodom figyelmeztetni: Szlovákia hadserege létszámban és felszerelés tekintetében alig marad el a honvédség mögött, Romániáé pedig létszámban legalább a duplája ennek, a haditechnika tekintetében pedig körülbelül egyenrangú ezzel. De hátra van még a harcedzett, igen jól felszerelt szerb hadsereg, a Kisjugoszláviáé, amely félô, hogy lényegesen erôsebb a honvédségnél. Egy esetleges magyar katonai beavatkozás az említett országok bármelyikében a területen élô magyarság érdekében (ha mégoly korlátozott is), Magyarország azonnali agresszorrá nyilvánítását eredményezné, és az említett szomszédok együttes fellépéssel gondoskodnának arról, hogy a sokat emlegetett trianoni határok felszámolódjanak: Magyarországot (legalábbis idôlegesen) felosztanák egymás között.

Meggyôzôdésem, tisztelt Dmitrij Olegovics, hogy Ön igaz barátja a magyar népnek, csak amint említettem, fogalma sincsen az említett országok katonai erôviszonyairól. Ön esetleg repülôtéren láthatott honvéd díszszázadot, amely imponálóan vonult fel, tisztelgett és hajtott zászlót (mint minden más ország díszszázadai, magas rangú vendég érkeztekor), ezért vélhette az orosszal majdnem egyenrangú erejûnek a magyar honvédséget, amikor a szomszédok elleni esetleges magyar katonai intervenciót ígéretes megoldásnak tekintette a határokon túli magyarság védelmében.

Mondom: nem lep meg különösen az Ön nyilatkozata: elvégre egy (még mindig rettegett) nagyhatalom politikusa nem állhat oda számlálgatni Délkelet-Európa államocskáinak a katonáit. Azon viszont, hogy a Kossuth rádió (kommentár nélkül) sugározta az Ön, Magyarországot jóindulatúan öngyilkosságra bátorító szavait — ôszintén csodálkozom.

Tisztelettel:
Fodor Sándor

Amikor hazalátogatok — mostanában egyre ritkábban— , szemrevételezem az udvart, figyelem az utcát, elcsípem a valós és valótlan híreket. Az udvari szemle lassú, tapogatózó, ráérôs mûvelet, s mindig valami teendôt eredményez. Hiányomban valami örökké elmozdul a romlás irányába — az idô neki dolgozik. Elmozdult, esetleg megrepedt-csonkult három-négy cserép, hajlamos lenne tócsába gyûlni a nyári esô cseppje a padláson. Az udvar gyepe elvadul: a porcfû fölött, az almafa árnyékában ott leng pimaszul a bürök s a csalán. Lóg a kerti pince bejárata fölött a fedél szegôléce. Három szem cseresznye, az elsô termés a fán! Elburjánzott a szôlôlugas, megnyúlt a repedés a járda betonjában. Ahogy az utcaajtót nyitom, nyikorog a sarka, figyelmezteti a kutyát. Ez egy fajtalan, konténer környéki állat. Ha nem teszek rá kezet, ott loholna falkás cimboráival a kuka tájékán, de ruralizáltam ôt — láncon ugató lett. Lényegében a kapucsengôt helyettesítené, ha belép valaki. Mondja csak az övét. Nézem a szép lompos farkát, ami kiállításra érdemes. Zászlósan azt hirdeti, hogy ô a gazda. Elek, a fazékfedôt elmozdító macska jöttömre nem botlik meg a járda repedésében — lábamhoz dörgölôzik a fekete macska. Mit se tud róla, hogy a nyakán, csokornyakkendônek illô fehér folt miatt választottam nyivákoló társai közül. Ezt nem csak fedômozdítással honorálta a kajtár állat, s hogy a szomszéd kamrájában a szellôzôablak jóvoltából megdézsmálta a száradó sajtot. Néha egérrel állt elô, vagy verébbel. Aztán eltûnt napokra kajtár útjain. De micsoda állat? Hónapokig hiányzom, de jöttömre honnan, honnan nem mindig elôkerül évek óta. Legszívesebben egeret fognék neki.

Ezek az érkezések mind-mind a múlté. Eleket elcsípték a kert mögött legeltetô juhászok kutyái, a láncos kutya ismeretlen falkába szaladt, talán valahol gazdátlanul szimatol felém. Még szerencsém van a szomszéddal: ritkán ad a macskának enni, most házivá avatom ôt. Finnyás az állat, alighanem második fogásra szakosodott, a kenyér nem smakkol. Bántja az orrát a serpenyôbôl szálló illat — a mártogatott falat már ínyére való. Nem dörgölôzik hozzám, nincs köztünk összekacsintó viszony, mint Elekkel, ami kölyökkorában rámtelepedett, s nyalta az asszony bosszúságára a fehér szálakat csillantó hajam. Akkor még közszájon forgott, hogy engem megfertôz a macskaszôr, árt nekem a kutya lompos farka. Most nem érdekel a sétány repedése — ásít a kutyaól. Anyám se áll az ajtóban — forrjon össze, ha neki úgy jobb, a tetôcserép. Mindegy nekem a fa alatti bürök meg a cseresznyeszem. Nem fér ebbe a szikár magányba rajtam s a semmin kívül más.

Ülök az udvar porcfüvén — lehajtott fejemen deres haj. Az utcaajtó résén át megvillan a szarvasagancs, mögötte a szomszéd ötéves fiúcskája. Tárgyaljuk meg az öt-hatágú agancs sorsát. Potyi leül velem szembe a fûbe, hogy ôt is eltakarja a Látók elôl a bürök s a bogáncs. Az agancsot az apja gombászás közben találta, ezért ôt illeti a családban. Vajon a szomszédság jogán nem lehetne az enyém? Nem. Nem vagyok igazi szomszéd. Ha valódi lennék, meglenne a fekete macska, a lompos farkú kutya s a néni. Az agancs az övé, de nekem adhatja.

— Miért Potyi, mennyiért? — Adjam neki az autót. Méltányos ez a követelés, mert ô az egyetlen tulajdonát, a fényes játékot ajánlja fel. Na lássuk, vegyük számba a csere tárgyát. Kulcs, egy csomó. Kézifék, volán, hamutartó. A tárgyalás megszakad. Kiderül ugyanis, hogy a partner kérezetlenül távozott, tehát csavarog ebéd elôtt. Utána tovább folynak a tárgyalások, amibe kesernyés ténymegállapítás kerül: a Potyi lába az ülésrôl nem éri a gázpedált. Ez nem ok a tárgyalás megszakítására, folyik a vásár, miközben kikattan fölöttem a gyermekkor pitypangos, bóbitás ernyôje.

Cserés Ferenc

Meglepô és érdekfeszítô cikket volt alkalmam olvasni Bodor Pál tollából a minap a Szabadság hasábjain. ( Vigyázat, simli! 1996. 07.09.) Meglepô, hogy Bodor Pált még mindig foglalkoztatja az a pár sor, amit neki szenteltem egy tavaly novemberi eszmefuttatásomban, holott már lereagálta egyszer, még februárban, a Magyar Hírlapban, hasonló hangnemben. Akkor nem reflektáltam rá, mert nem láttam értelmét, hogy egy olyan prominens személyiség önellentmondásaira mutassak rá — akár önvédelembôl— , aki a rendszerváltás elôtti idôkben akkora erkölcsi presztízst teremtett magának a szememben, amit az utóbbi évek politikai tévelygései sem tudtak lebontani.

Ezúttal viszont, elhagyva a nemzeti problematika iránt jobbára érzéketlen vagy ellenséges magyarországi sajtó (tisztelet a pár kivételnek: Magyar Nemzet, Új Magyarország, Demokrata stb.) berkeit, a kolozsvári Szabadságban nyilatkozott meg olyan stílusban, amit tetszik, nem tetszik, le kell reagálni. Tavaly novemberi gondolatmenetem ugyanis B. P. szerint "simli", "szellemi fusizás", "zárlatos gondolatoktól" terhes, "goromba, csúsztató cikk". Legegyszerûbb talán az volna, ha megkérném a Szabadság szerkesztôségét, hogy közölje újra a kizárólag észérvekre, tényekre és logikai összefüggésekre épülô eszmefuttatást, az olvasóra bízva Bodor Pál minôsítéseinek megítélését. Ezt kizárólag terjedelmi okokból nem teszem, nem kívánván visszaélni a Szabadság önzetlenségével.

Másrészrôl Bodor Pál is megkönnyíti a dolgomat: cikkembôl egyetlen passzust ragad ki, erre építi (feltehetôleg) vádjait. Ez a passzus pedig a következôképpen szól: "Bodor Pál egyik legújabb Magyar Hírlap-beli cikkében azon méltatlankodik, hogy határon túli magyar politikusok a Duna Televízióban nemzetellenesnek neveznek egyes politikai erôket. Visszatérô témája ez az Erdélybôl elszármazott jeles publicisztának, aki már az elsô EXPO-vita alkalmából is megvédte az SZDSZ-t a nemzetellenesség vádjával szemben". Merem remélni, hogy a cikkrészlet mindenki számára egyértelmû üzenetet hordoz: B. P. nem ismeri el, hogy nemzetellenes magyar politikai erôk lennének a magyar palettán, és ennek az elsô EXPO-vita kapcsán, az SZDSZ védelmében is hangot adott. ( "Az SZDSZ átlépte a Rubicont" címû cikkem további részében az egységes magyar kultúrnemzet felfogásából kiindulva a nemzeti érdek, valamint a "nemzet-ellenesség" egyik lehetséges meghatározását körvonalaztam, majd ebbôl levontam az SZDSZ-re nézve a magam következtetését, Bodor Pálról többet szót sem ejtve.) Szerencsémre, cikkének egyik passzusa tökéletesen igazolja fenti állításomat, s így nem vagyok kénytelen elôkeresni 1992-es, Népszabadság-beli szövegét: "a világkiállítás pártolói és ellenzôi nem nemzetiek és nemzetietlenek voltak" — mondja ma is Bodor Pál, megerôsítve korábbi, általam hivatkozott álláspontját.

Bírálóm egy teljesen hamis premisszát olvas tehát ki szavaimból (miszerint én nem ismerem az EXPO-ügyben kialakított álláspontját, összemosom az SZDSZ-szel stb.), és további gondolatmenete már csak azt szolgálja, hogy kiokítson engem e téveszmékkel kapcsolatban. Tökéletesen áll tehát reá az, amit rólam állít, miszerint "lehet, hogy jól ír, de nagyon rosszul olvas". Egyébként pedig hadd hozzam ezúttal Bodor Pál és a nagyközönség tudomására, hogy soha nem mostam össze, még gondolatban sem, a nemzeti problematika iránt mindig is érzékeny Bodor Pált az SZDSZ-szel, amely megítélésem szerint valóban a nemzeti érdekek ellen rendszeresen vét. Más kérdés, hogy sok esetben nem tudtam azonosulni nézeteivel. Tisztában vagyok azzal is, hogy Bodor Pál EXPO-párti volt, hiszen rendszeresen olvastam és olvasom sajtóbeli megnyilvánulásait. A baloldali és nemzeti érzelmeket soha nem tartottam összeegyeztethetetlennek — mint B. P. sugallja— , sôt, politikai példaképeim közé tartozik Pozsgay Imre, aki közismerten e két értékrend elkötelezettje. (De említhetném itt a magyar gondolati hagyomány olyan általam etalonként tisztelt, nemzetben gondolkodó, baloldali képviselôit is, mint Szabó Dezsô, Németh László vagy Illyés Gyula.)

Alaptalan inszinuációnak tartom tehát, hogy Bodor Pál egy napon emleget a nácikkal és a vasgárdistákkal, akik úgymond szintén összemosták az ellenük felsorakozott irányzatokat. Minderre csak rátesz egy lapáttal az a Tamás Gáspár Miklós szájába adott mondat, miszerint én azért állítom be liberálisnak Bodor Pált, mert úgy vélem, hogy mindenki liberális, aki utálja a nácikat. Persze rosszul feltett kérdésre csak rossz választ lehet adni. Hálás volnék mindenesetre, ha B. P. egyetlen olyan mondatot tudna idézni bármely cikkembôl, melyben ôt liberálisnak állítottam be (egyébként, ha kívánja, szívesen írhatok egy átfogó elemzést a mûveiben összeálló világkép politikai vetületei és a liberalizmus közös pontjairól, eddig ez nem jutott volna eszembe). Ami pedig a T. G. M. által mondottakat illeti: hogy is gondolhatná valaki komolyan az általa feltételezetteket, aki eleven cáfolata a tézisnek. Csalódást kell ugyanis okoznom Bodor Pálnak: én magam is "utálom" (nem szeretem ezt a kifejezést politikai kontextusban használni, de maradjunk meg T. G. M. szóhasználatánál) a nácikat, holott nem vallom magam liberálisnak. Abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy Bodor Pál szinte minden, ideológiákra, politikai-történelmi folyamatokra, társadalmi problémákra vonatkozó mondatával egyetértek. Brilliáns felvezetése a baloldaliság és a liberalizmus összemoshatatlanságáról egy képzett politológusnak is dicséretére válhat. Egyetlen probléma csupán az, hogy mindezt az általam mondottak cáfolatára hozza fel. Úgyhogy el lehet azon töprengeni, hogy ki is a "szellemi fusizó", aki indokolatlan sértettségében "nagyon rosszul olvas", akinek "zárlatos gondolatai" vannak, aki "goromba", "csúsztat" és "simlizik".

Borbély Zsolt Attila

— Hogyan jellemezné a Hollandia és Románia közötti viszonyt?

— A két ország közötti kapcsolat jónak minôsíthetô. Mindkét részrôl magas szintû látogatások történtek. 1994-ben például Ruud Lubbers úr, Hollandia miniszterelnöke és P. H. Kooijmans külügyminiszter látogatott Romániába. Nemrég Nicolae Vãcãroiu román miniszterelnök látogatott Hollandiába számos üzletemberrel együtt. Az utat eredetileg 1995 decemberére tervezték, azonban egy hatalmas hóvihar miatt el kellett halasztani, és csak ez év májusában kerülhetett rá sor. Eme magas szintû látogatások mellett más jellegû látogatások is történtek. A holland védelmi miniszter immár két ízben járt Romániában, román kollégája, Gheorghe Tinca pedig ez év májusában kereste fel Hollandiát. Gazdasági szinten megemlítendô a holland külkereskedelmi miniszter múlt év szeptemberi látogatása. Mindezt csak azért soroltam fel, hogy rámutassak a két ország közötti kapcsolatfelvétel fokozódott. Ami a kulturális kapcsolatokat illeti, egyoldalú forgalomról beszélhetünk, ugyanis a Romániából Hollandiába történô csere sokkal intenzívebb mint fordítva. Meghívtunk ugyan holland karmestereket, de a Hollandiába utazó kulturális csoportok száma sokkal tekintélyesebb. A kolozsvári és a temesvári opera társulatai például kétszer voltak Hollandiában. Tehát Románia Hollandiába irányuló kulturális exportja nagyon fejlett, s a németalföldi kultúra is megpróbál minél nagyobb mértékben jelen lenni Romániában. A közelmúltban két hollandiai egyetem fiatal grafikai formatervezôi nyitottak kiállítást Kolozsváron. A grafikai formatervezés azon területek közé tartozik Romániában, amely — nagy meglepetésemre — szinte teljesen ismeretlen. Öröm volt számomra a kiállítás megnyitása, valamint a Grigore Zancnál, Kolozs megye prefektusánál tett látogatásom is. Kolozsvár polgármestere elfoglaltsága miatt, sajnos, nem tudott fogadni. Látogatásom alkalmat adott különbözô vallásfelekezetek vezetôivel történô eszmecserére is. Beszélgettem Csiha Kálmán református püspökkel, Grigore Gutiu görög katolikuspüspökkel, Erdô János unitárius püspökkel és Bartholomeu Ananie ortodox érsekkel. Kellemes látogatás volt egy szép városban.

— Kolozsváron francia kulturális központ, angol könyvtár, amerikai információs iroda mûködik, rövid idôn belül pedig japán könyvtár nyílik. Lehet-e számítani arra, hogy a közeljövôben holland könyvtár vagy információs iroda létesül Kolozsváron?

— Nem valószínû, hogy a közeljövôben ez megvalósul. Az anyagi nehézségek ezt nem engedik meg. Néhány intézet kivételével, Hollandiának nincs az Angol Kulturális Kapcsolatok Intézetéhez és a Francia Intézethez hasonló szervezete. Egyelôre a kulturális ügyekben a Holland Királyság bukaresti nagykövetsége az illetékes.

— A nemrég végbement változások — itt a helyhatósági választások eredményére gondolok — milyen irányban befolyásolják Románia NATO és Európa Uniós integrációs esélyeit?

— Nem hiszem, hogy a helyhatósági választások eredménye az ország különbözô részeiben közvetlen hatással lenne Románia NATO és Európa Unió iránti pozíciójára, tudniillik valamennyi politikai párt támogatja Románia NATO és Európa Uniós integrációját. Nem hinném, hogy ez változni fog. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy az Európa Tanács felmérésében (Gallup közvélemény-kutatás) Románia az elsô helyen található, ami a NATO és az európai intézményekbe történô integráció iránti támogatottságot illeti.

— A Schengeni Egyezmény légiesíti, többé-kevésbé nem létezôvé teszi a határokat a fontosabb nyugat-európai országok között, miközben itt, Kelet-Európában, egymás határának elismerésénél tartanak a különbözô államok. Hogyan beszélhetünk ezen országok integrációjáról, amikor akkora szakadék tátong Európa e két része között? Nem furcsa ez?

— A történelmi háttér ismerete szükséges ezen kérdés magválaszolásához. Nyugaton határ van Belgium és Hollandia, Hollandia és Németország között. Az utóbbi harminc-negyven évben egy nagy Európát tûztünk ki célul. Annak ellenére, hogy a határok léteznek, támogatjuk a javak, személyek, eszmék szabad áramlását. Európa keleti részében — nagy meglepôdésemre — alig volt kapcsolat és utazási lehetôség a szomszédos országok között. Ha ránézünk a térképre, láthatjuk, ahogy bizonyos utak egyszerûen magszakadnak a határnál. 1989 után lehet utazni a szomszédos országokba és Nyugatra is. Érdemes megjegyezni, hogy új határátkelôhelyeket építenek Románia és a szomszédos országok között.

— Mielôtt elkezdtük volna az interjút, elmondta, hogy a Hollandiában élô frízeket nem tekintik kisebbségnek. Kérem, mondjon pár szót róluk.

— A fríz nemzet Frízföldön él, amely Hollandia egyik tartománya. A frízeket nem tekintik kisebbségnek Hollandiában. Ôk hollandok, Hollandiához tartoznak, és századok óta ott élnek. Saját nyelvük van, amelynek szinte semmi köze a holland nyelvhez. Jómagam sem értem meg ôket. A községek neve frízül is ki van írva, a fríz nyelvet és irodalmat Hollandia több egyetemén is tanítják. Leeuwarden városában (ez Frízföld fôvárosa) a "Fryske Akadémia" mûködik, egy alapítvány, amelyet 1938-ban alapítottak, és amely a frízeket és Frízföldet tanulmányozza.

Kiss Olivér

Hollandiáról a legtöbb embernek elsôsorban a tulipán, a szélmalmok, a fapapucs, netán a sajtok jutnak eszébe. A 41 526 négyzetkilométernyi országban (kevesebb mint fél Magyarország) közel 15 millióan laknak a legsûrûbben Európában. Belgium valamivel kisebb Hollandiánál, azonban Németország kilencszer nagyobb. Németalföld (Hollandia másik neve) nyugati része szinte teljes mértékben tengerszint alatt van (Hollandia területének 25%-a), északtól délig, azaz Frízföldtôl Zeelandig. A legmagasabb pont a Vaalserberg hegy, 321 (!) méter, a legalacsonyabb pegid Rotterdam mellett található, 6,7 méter tengerszint alatt.

A Holland Királyság a világ legfejlettebb országait tömörítô Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országai összesített GDP-jének 2, külkereskedelmi forgalmának pedig az 5 százalékát adja. Hollandia az Európai Unió egyik legaktívabb tagja, s a szervezet bôvítésének, így a kelet- és közép-európai országok leendô tagságának egyik legélénkebb támogatója.

A holland nyelvet több mint 21 millióan beszélik, nagyságrendben a harmincadik a világon; az Európai Unió egyik hivatalos nyelve. Franciaország északnyugati részén 60 000-en beszélik a holland nyelvet. A fríz nyelvet második nyelvként beszélik Frízföldön. Ez a kisebbségi nyelv körülbelül 400 000 fríz anyanyelve, és sok közös vonása van az angol nyelvvel.

A királyi család

A holland királyok az Orániai-Nassau-ház leszármazottai. Ez az uralkodói család a XVI. században foglalta el az ország trónját, a királyi ház alapítója Orániai Vilmos herceg (1533-1584) volt. Ma az ország parlamentáris királyság, amelyben a királynô az államfôi szerepet tölti be.

Beatrix királynô 1938. január 31-én született a baarni Soestdijkpalotában, Julianna hercegnô és Bernhard herceg gyermekeként. Hollandia német megszállása elôtt 1940 májusában szüleivel és húgával, Irenével Angliába, majd onnan Kanadába költözött. A már Kanadában született második húgával, Margrittel együtt 1945. augusztus 4-én tért vissza szülôhazájába. A holland királynô 1961-ben végzett a leideni egyetemen. Miután Hollandiában a királyság mind férfi, mind nôi ágon örökölhetô, édesanyja, Juliana királynôvé válásával 1948-ban Beatrix vált a trón közvetlen örökösévé. Tizennyolcadik születésnapján, 1956. január 31-én a holland alkotmány értelmében jogot szerzett arra, hogy amennyiben a körülmények szükségessé teszik, régensként átvegye a korona által biztosított jogokat, s ugyanezen a napon az államtanácsnak is tagja lett.

Beatrix hercegnô 1966. március 10-én kötött házasságot az amsterdami városházán egy német diplomatával, Claus von Amsberggel. A trónörökös párnak három fia született: Willem Alexander herceg 1967-ben, Johan Frizo herceg 1968-ban és Constantijn herceg 1969-ben. A Hollandia-szerte népszerû család Hágában, a Huisten Bosch-palotában él.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]