Az utóbbi hónapok folyamán, bizonyára több más romániai közszemélyiséghez hasonlóan, én is több megtisztelõ ajánlatot kaptam, úgy szervezetek, mint személyek részérõl, hogy jelöltessem magam az elnökválasztásra. Mivelhogy meggyõzõdésem, hogy a jelöltek nagy száma csökkenti a demokratikus változás esélyeit, nem fogadtam el e ajánlatokat.
A sajtóból értesülvén, hogy az RMDSZ SZKT-jának július 13-i ülésén az én nevem is felkerült a lehetséges jelöltek listájára, szükségesnek tartom leszögezni - egyúttal kifejezvén sajnálatomat, ha netán személyem a belsõ viszályok kereszttüzébe került volna -, hogy jelölésemre semmiféle hivatalos javaslat nem történt, magamat személy szerint nem jelöltettem, és nem bíztam meg senkit, hogy ezt nevemben megtegye.
Mindennek ellenére, meg szeretném köszönni mindazoknak, akik mellém álltak, hiszen támogatásukból mi a Pro Europa Liga - melynek társelnöke vagyok - és a romániai civil társadalom egyéb szervezeteinek a másság iránti tisztelet, a román-magyar történelmi megbékélés, az erdélyi interetnikai és interkonfesszionális összhang megteremtése érdekében tett erõfeszítéseink elismerését olvassuk ki.
Szeretném hinni, hogy - személyemtõl eltekintve - a más nemzetiséghez tartozó jelölt, és nem utolsósorban egy nõ javára leadott szavazataik politikai életünk normalizálódását hivatott jelezni.
Marosvásárhely, 1996. július 15-én
Smaranda Enache sajtónyilatkozatából értesültem arról, hogy az általam is nagyon tisztelt polgárjogi személyiség megelégedéssel nyugtázta, hogy személye az RMDSZ elnökjelöltjeként szóba került és meg is mérettetett, hiszen ez saját értékelése szerint is az interetnikai és az interkonfesszionális összhang érdekében tett erõfeszítésnek bizonyítékaként könyvelhetõ el.
Ugyanakkor a sajtónyilatkozat egy félreérthetõ részt is tartalmaz, ami a jelölés módját illeti. Ezzel kapcsolatosan igaz Smaranda Enache sajtónyilatkozatában az, hogy nem történt hivatalos javaslat az RMDSZ részérõl személyét illetõen (ezt a hivatalos javaslatot a szövetségi elnöknek kellett volna megtennie). Az is igaz, hogy Smaranda Enache személy szerint nem jelöltette magát és nem is bízott meg senkit, hogy ezt nevében megtegye.
Kimaradt Smaranda Enache nyilatkozatából az a tény, hogy egy személyes beszélgetés alkalmával, ezelõtt három héttel megkérdeztem õt, hogy elfogadná-e a jelölést, ha azt én megtenném. A válasz igenlõ volt. Le szeretném szögezni, hogy én nem Smaranda Enache nevében jelöltem õt, hanem saját magam nevében tettem ezt, a szóbeli egyetértése birtokában.
A további félreértések elkerülése végett a következõket is le szeretném szögezni: a szövetségi elnökkel történt elõzetes konzultáció alapján ajánlottam, hogy az SZKT júliusi ülésén csak felkéréseket bocsásson ki az elnökjelölésre, idõt adva szeptember elejéig a felkért elnökjelölteknek programjuk ismertetésére, a végleges döntést pedig csak akkor hozza meg. Ezért nem tartottam fontosnak még egyszer visszatérni és írásban kérni Smaranda Enache beleegyezését. Bakk Miklósnak hasonló indítványa volt, õ Gabriel Andreescura és Paul Gomára is gondolt.
Miután leszavazták ezeket a javaslatokat és nyilvánvalóvá vált, hogy az SZKT rögtön akar dönteni, nem maradt más választásom, mint Smaranda Enache három héttel ezelõtt tett szóbeli beleegyezése alapján jelölni õt.
A hazai pénznem összeomlása és az üzemanyagválság az, ami a legjobban jellemzi a kormány idei tevékenységét - jelentette ki Iuliu Pãcurariu a DP tegnapi sajtóértekezletén. Mindez köszönhetõ annak a helytelen gazdaságpolitikának, amelyet a jelen kormány folytat, s amelynek révén az ország külkereskedelmi mérlege komoly deficittel zárult a tavaly. A deficitet többek között az is elõidézte, hogy az országban is elõállítható termékeket - elsõsorban élelmiszereket - inkább külföldrõl hozta be, s az így kialakult helyzetben idén még az energia- és üzemanyagszükséglet importjára sem lesz deviza. Az üzemanyaghiány a mezõgazdaság számára több mint katasztrófát jelent - mondotta a demokrata párti vezér.
Frunda György jelölésének tekintetében megállapította, hogy ez a lépés az RMDSZ stratégiájának része, s arra irányul, hogy a szervezet egyre csökkenõ választótáborának felkeltse a figyelmét. Jó alkalom egyébiránt arra, hogy a tévé által az RMDSZ közvetlenül szólhasson a magyarsághoz. Ugyanakkor az ellenzéki szövetséget, a Demokratikus Konvenciót és a Szociáldemokrata Uniót nem teszi ki nacionalista támadásoknak azáltal, hogy nem lépett választási szövetségre velük.
Az 1201-es ajánlás sokat emlegetett 11-es pontjának magyarázatát Adrian Severin szenátor egyedül dolgozta ki és nyújtotta be az Európai Parlamentnek, amely azt elfogadta. Nem ismeretes, miért emlegetik mégis úgy, mint Severin és Frunda közös érdemét. Az 1201-es ajánlás semmilyen veszélyt sem rejteget Romániával szemben, de a hatalom ahelyett, hogy részleteiben elõterjessze és megvitassa a parlamentben, mindig erre hivatkozott a Magyarországgal kötendõ alapszerzõdés körüli huzavonában. Ezért Románia a NATO-ból kimarad, s a külföldi befektetõk sem éreznek majd bizalmat vele szemben. A kérdés: ki az, aki ezeket a helyzeteket létrehozza?
Több olvasó kereste fel szerkesztõségünket panaszkodva, hogy az államosított lakásukat visszaigénylõ kérésükre a törvényben magállapított hatvan napon belül nem érkezett válasz. Mãriuca Pop, a megyei tanács titkára elmondta, hogy a városi bizottság harminc, a megyei pedig hatvan nap alatt válaszol a visszaigénylésekre. Abban az esetben, ha visszaadják az épületet, betartják a megszabott határidõt, ha pedig kártérítésrõl van szó, a bizottság különbözõ méréseket kell hogy végezzen, és ez idõbe telik. A visszaigénylõk türelmét kérik, a bizottságok által összeállított iratok alig most érkeznek a megyéhez - mondta Mãriuca Pop.
A történelmi mûemlékké nyilvánított házakkal kapcsolatban a köztisztviselõ elmondta, hogy a törvény módszertani szabályzatának 8-as cikkelyét kormányhatározat által megváltoztatják. A kormányhatározat kimondja, hogy a történelmi mûemlékké, rendkívüli nemzeti értékké, a román civilizáció univerzálisan elismert mûemlékévé nyilvánított lakásokat nem lehet visszaadni eredeti tulajdonosaiknak. Ezen házak jegyzékét a megyei és országos mûemlékvédelmi bizottság még nem állította össze. Mãriuca Pop szerint a bérlõk által nem megvásárolható házak jegyzéke július végéig véglegessé válik és nyilvánosságra kerül.
Horn Gyula magyar miniszterelnök kormányhivatala és a Határon Túli Magyarok Hivatala szervezésében, július 4-5-én Budapesten megtartott Magyarország és a határon túli magyarság címû konferenciának a magyar kormány, a magyarországi politikai pártok és a határon túli magyar szervezetek képviselõi által aláírt zárónyilatkozatával kapcsolatosan a Román Társadalmi Demokrácia Pártjának (RTDP) sajtóirodáját a következõk kijelentésére hatalmazták fel:
"A konferencián Magyarország és a határon túli magyarság viszonyának stratégiai problémáit vitatták meg, és közös álláspont kialakítására került sor. Ilyenformán a magyar kormány közvetlen kapcsolatokat teremtett más államok polgáraival, semmibe véve és figyelmen kívül hagyva a nemzetközi jog elõírásait, valamint az európai és regionális biztonság és stabilitás alapvetõ követelményeit. A román állam intézményeinek már nem ismerik el azt a jogát sem, hogy a nemzetközi kapcsolatok terén saját polgárait képviseljék, s ez a demokratikus és szuverén közképviseleti szervek hatáskörének a megsértésére irányuló kísérlet. Ezt a rendkívül veszélyes gyakorlatot az RTDP a jószomszédság és az államközi kapcsolatok európai normáival teljesen ellentétesnek ítéli.
Az RTDP úgy értékeli, hogy a tárgyaláson tulajdonképpen egyeztetésre került sor a magyar kormány és a Magyarországgal szomszédos államok magyar kisebbségeinek szervezetei között, s ez utóbbiak a szomszédos országokkal kialakított kétoldalú kapcsolatokban Magyarország nemzeti érdekeinek érvényesítéséért fognak tevékenykedni.
A nemzeti kisebbségek szervezeteit Magyarország politikai eszközeivé változtatták. Elsõdleges politikai kapcsolatuk a magyar kormányhoz fûzi õket, nem pedig annak az államnak az intézményeihez, amelynek polgárai ezen szervezetek tagjai.
Tekintettel arra, hogy az RMDSZ legutóbbi kongresszusán a magyar kisebbséget "autonóm közösséget alkotó, romániai magyar nemzeti közösségként" határozta meg, s amely "államalkotó tényezõnek, önálló politikai alanynak, s ezáltal a román nemzet egyenlõ partnerének tartja magát", az autonómia és az önkormányzat megvalósítására irányuló magyar kormánytámogatás nem egyéb, mint Magyarország beavatkozása annak érdekében, hogy a romániai - és a többi, Magyarországgal szomszédos országbeli — magyar közösséget "önálló politikai alannyá" változtassa, valamennyi ebbõl származó következménnyel. Az elsõ és legsúlyosabb következmény az, hogy mindez aláaknázza a szomszédos államok területi integritását azáltal, hogy magyar autonóm területeket alakítanak ki. Innen a revizionizmusig és az elszakadásig már nagyon rövid az út.
Különben a magyar nagykövetekkel tartott 1996. július 15-16-i évi tanácskozáson Kovács László külügyminiszter ki is jelentette, hogy a magyar kormány elsõsorban segíteni akarja a határon túli magyarságot abban, hogy egységes autonómiakoncepciót dolgozzon ki. Az RTDP a magyar külügyminiszter legutóbbi kijelentéseiben azt látja, hogy Magyarország kormánya ismételten megpróbálja ellenõrizni a szomszédos országokban élõ magyar kisebbséget, és a Budapestrõl irányított közös cselekvési vonalat rákényszeríteni.
Az RTDP aggodalommal vette tudomásul, hogy az RMDSZ Szövetségi Képviselõk Tanácsának kolozsvári, július 13-14-én tartott ülésén, mint ahogy máskor is, ez alkalommal is a magyar kormány képviselõinek jelenlétében, hozzáláttak a Nyilatkozat gyakorlatba ültetéséhez azáltal, hogy a SZKT kifejezte egyetértését a Közös Nyilatkozattal és elfogadta azt. Az SZKT ugyanakkor elhatározta, hogy az RMDSZ államelnökjelöltje, Frunda György foglalja programjába a budapesti Közös Nyilatkozat elveit és alapvetõ célkitûzéseit. Ekképpen Frunda György jelölése az a demokratikus aktus, amely azt bizonyítja, hogy Romániában egyenlõ elbánásban és jogokban részesül a magyar kisebbség, átalakult a magyar kormány ama elsõ gyakorlati lépésévé, amely szerint "hatékonyabbá kell tenni a nemzeti érdekeket a kétoldalú kapcsolatokban", s így Frunda György csak mint Magyarország új politikai orientációjának képviselõje jelenik meg.
Mivel a Nyilatkozat egyik kitétele elõírja, hogy "a határon túli közösségeket Magyarország mindenkori éves költségvetésének százalékban rögzített hányada illesse meg", azt a következtetést lehet levonni, hogy Frunda György RMDSZ-kampányát egy idegen állam pénzeli, ami ellentmond a román törvényeknek, és újabb feszültséget szít a választás évében. Magyarország eme beavatkozása, amely megegyezik a Nyilatkozat célkitûzéseivel, súlyos következményekkel járhat Románia belsõ stabilitására és a térség biztonságára.
Az RTDP kifejezi meggyõzõdését, hogy a magyar kormány megérti Románia jogos aggodalmát, figyelmesen és komolyan elgondolkozik legújabb kezdeményezésének következményei felett, és nem megy bele egy olyan politikába, amelynek következménye ellenõrizhetetlenné válhat.
Az RTDP felkéri az RMDSZ-t, hagyjon fel az utóbbi döntéseibõl fakadó politikájával, és térjen vissza a romániai politikai élet alkotmányos keretei közé, mint résztvevõje annak a demokratikus folyamatnak, amelynek normái, követelményei és elõnyei valamennyi résztvevõ számára egyenlõek.
Az RTDP meg van gyõzõdve, hogy a romániai politikai pártok fölébe helyezik az ország stabilitását és az állam alapvetõ értékeit a kétes értékû konjukturális elõnyöknek, és az európai és euroatlanti integrálás révén megteremtik az ország modern fejlõdésének feltételeit."
Ha az elsõ részben az erõszakos bûncselekményekrõl esett szó, ma az átmeneti idõszak - divatos szóval tranzíció - legjellemzõbb "rákfenéjérõl", a gazdasági és pénzügyi törvénysértésekrõl szólunk.
Az okozott kár 6 667 123 000 lej - 811 millióval több mint tavaly -, ami bizonyítja, hogy 1996 elsõ felében még ijesztõbb méreteket öltött a jelenség. Úgy a magánvagyon, mint a közvagyon kárára elkövetett bûncselekmények száma növekedett, a leglátványosabb ugrás a csalásoknál észlelhetõ: a hiszékenységgel és a jóhiszemûséggel visszaélõk 510 esetben okoztak fejtörést a bûnüldözõ szerveknek - tavaly ilyenkor ez a szám 259 volt. Csak a lopások (1999-rõl 1885-re), a sikkasztások (59-rõl 28-ra) és a szolgálati mulasztások (15-rõl 7-re) terén mutatkozott javulás, az erdõvétségek száma pedig szinte azonos maradt (tavaly 101, idén 102).
A korrupció mételye egyre biztosaban hálózza be a román társadalmat, s ez alól Kolozs megye sem lehetett kivétel. A jogtalan haszonszerzés bûnténye 80 esetben jelentkezett az iratokban az elsõ félévben, tavaly ilyenkor mindössze 5 esetrõl számoltak be! A megvesztegetés (23-ról 16-ra), a megvesztegetés elfogadása (92-rõl 70-re) és a befolyással való üzérkedés (120-ról 88-ra) csökkenõ tendenciát mutat.
Csalárd csõd, adócsalás, könyvelési kihágások, hamisítás, a csempészet legkülönbözõbb vállfajai és jogellenes kereskedelmi tevékenység: a gazdasági és pénzügyi bûncselekmények további "nyúlványai" felderítésének száma is látványosan növekedett (346-ról 713-ra), s ez lényegében meghatározza a rendõrség további munkájának prioritásait.
Kezdettõl fogva elleneztem, hogy az RMDSZ saját elnökjelöltet állítson. Egyik fõ érvem az volt, hogy a magyar jelölt villámhárítóként fog mûködni Iliescu számára: a nacionalista propaganda fõleg az RMDSZ-jelöltre fogja összpontosítani a tûzerejét, így kevesebb bírálat éri a jelenlegi államelnököt. Azok, akik majd elítélik a magyarok "szemtelenségét", hogy a legmagasabb tisztséget is meg akarják "kaparintani", ezáltal pár százalékkal több szavazatot nyerhetnek. Különösen nagy lett volna a veszély, ha egy erre alkalmatlan személyt jelöltünk volna.
Másrészt azért is aggódtam, hogy a saját jelölt személye körüli vita megosztja a magyarságot.
Nos, a kérdés eldõlt, tudomásul veszem a többségi döntést. Vigasztalásul szolgál és kissé megnyugtat, hogy jelöltünk a nemzetközileg elismert kitûnõ diplomata, Frunda György, aki képes lesz oldani a sok román tudatában a magyarságról mesterségesen kialakított ellenségképet, ellensúlyozni az ellenünk folyó uszító propagandát.
Sajnos, a másik aggodalmam megalapozottnak bizonyult: elnökjelöltünket nemcsak a román szélsõségesek, hanem a sajátjaink is támadják.
Vekov Károly állást foglalt a jelöltállítás ellen (Szabadság, 96. VII. 13.), több érvével magam is egyetértek. Félek azonban, hogy álláspontját az is motiválta, hogy elõre látta Frunda jelölését, ezért egy "preventív" támadást intézett ellene. Egyik kitétele szerint nem tud egyetérteni Frunda jelölésével, mert az "egyike volt a több mint kétes Neptun-ügy szereplõinek".
Ezzel a Neptunnal úgy vagyunk, mint a rasszisták Tiszaeszlárral. Valakik diverziós céllal "ügyet" csináltak belõle, felfújták, így már maga a Neptun szó vádként szerepel. Az egyszerû újságolvasó már nem is tudja, mi történt, csak annyi maradt az emlékezetében, hogy valami árulásról vagy más nagy disznóságról volt szó. Hiába bizonyult hamis uszításnak a rituális gyilkosság meséje, Tiszaeszlár nevérõl évtizedeken keresztül sok embernek a vérvád jutott eszébe, és sajnos, akadtak olyanok, akik el is hitték.
Molnos Lajosnak joga volt azt mondani az SZKT ülésén, hogy a maga részérõl inkább Markó Bélát javasolná, de az már méltánytalan, övön aluli ütés volt, hogy Frunda Györgyre célozva így fejezte ki magát, hogy "Biberach szerepét például csakis arra valónak, s nem egy Tiborc vagy épp Bánk bán-félének érdemes kiosztani".
Ha azt akarta mondani, hogy Frunda György olyan típusú politikus, aki a közösség érdekében hajlandó az ellenféllel tárgyalni, és alkudozva képes eredményt elérni, akkor hasonlatnak ott lett volna Bethlen Gábor, Széchenyi István, Deák Ferenc. De a panaszkodó Tiborc és a lázadó Bánk bán ellenpólusaként a cselszövõ, haszonlesõ "lézengõ rittert", Biberachot említeni hasonlatként, aki még csak nem is magyar, és az ellenség zsoldjában áll, ez egyben sértés, rágalom és az elnökjelöltünk tekintélyének a lejáratása.
Erre az otromba támadásra Molnos Lajosnak csak egy mentsége lehetne: hogy nem ismeri a Bánk bánt. Ez viszont aligha feltételezhetõ egy magyar nyelv és irodalom szakostól, de ha így volna, az sem lenne hízelgõ rá nézve.
Az SZKT ülésén Frunda Györggyel kapcsolatban Tõkés László is aggodalmakról, kételyekrõl, fenntartásokról beszélt. Javaslatára az SZKT olyan kötelezettségeket szavazott meg az elnökjelölt választási programjával kapcsolatban, amelyeket bajos lesz teljesíteni úgy, hogy közben fõ feladatának azt tartsa, hogy politikánkat elfogadtassa a román közvéleménnyel, eloszlassa a rólunk alkotott hamis ellenségképet. Ezzel szemben ezek a követelmények bõ alkalmat és ürügyet szolgáltatnak majd arra, hogy a kampány alatt és utána is Frunda Györgyöt támadják az irigyei, vetélytársai, azt vetve a szemére, hogy nem a megbízatása szerint járt el.
A saját elnökjelölt állításának a hívei arra számítanak, hogy ez ösztönzõen fog hatni a magyar választókra is, ennek a hatására többen járulnak majd az urnákhoz. Lehet, hogy így is volna, ha jelöltünket mindnyájan támogatnánk. De ha a neptunozók, biberachozók nyílt és suttogó propagandával igyekeznek hitelét rombolni, személyét lejáratni, akkor inkább a fordított eredményt érjük el, a megtévesztett választók nem mennek el szavazni. Erre a kampányra pedig számíthatunk, mert a "kiszorítósdi" bajnokai nem a közösség érdekeit tartják szem elõtt, hanem a maguk karrierjét, hiúságát, érvényesülését. Ezt teszik immáron hat és fél éve.
Nehéz helyzetben vagyok, hat, sokunk által nagyrabecsült, hiteles ember, római katolikus, református, evangélikus és unitárius püspök nyilatkozatban ítéli el és nevezi magyarellenesnek Tibori Szabó Zoltánt, a kolozsvári Szabadság fõszerkesztõjét. Róla tudni kell azt, hogy az egyetlen olyan romániai magyar fõszerkesztõ, aki 1989-ben tilalom alatt állott, s aki az 1989. december 17-21. közötti idõszakot a kolozsvári szekuritátén töltötte.
Tudniillik én Tibori Szabó Zoltánt is hiteles embernek, becsületes, tehetséges magyar embernek tartom.
Azért, hogy a megbélyegzõ határozatot értelmezni tudjam, mindenekelõtt azt kellene meghatároznom, hogy ki a magyarellenes magyar, s ki az áruló.
Az Egri csillagokban könnyû volt a válasz, Hegedûs, a kassai hadnagy áruló volt. De a különbözõ vélemények hangoztatói mikor válnak nemzetellenessé és ki hivatott a nemzetellenességet elbírálni?
A bíráskodás lelki terheire akkor döbbentem rá, amikor Édesapám, betöltvén a 60. életévét, mintegy harmincéves bírói múlttal a háta mögött, azzal vonult nyugdíjba, hogy: "végre megszabadultam a bíráskodás nyûgétõl".
Tibori régóta kritikusan szemléli a Magyarok Világszövetségét, neki is az a véleménye, hogy csak a kisebbségcentrikus MVSZ-nek van értelme.
Az MVSZ viszont továbbra is a három régió (anyaország, kisebbség, nyugati diaszpóra) egyenjogúságát hangsúlyozza. Joggal tehetõ fel a kérdés, ugyan mitõl egyenlõ a 10 millió - aki a pénzt és az elnököt adja -, a 3,5 és a 2 millió?
Ha azt próbáljuk elemezni, mennyire reprezentatív a három régió képviselete az MVSZ választmányában, megállapíthatjuk, hogy csak a kisebbségi régió képviselete igazán fajsúlyos. Az általunk joggal elítélt Kádár-érában Keresztúry Dezsõ, Kodály Zoltán, Lõrincze Lajos, Pomogáts Béla, Czine Mihály stb. neve fémjelezte Magyarország képviseletét...
Szomorú tény, de a sikeres nyugati magyarokat se tudta igazán megszólítani a világszövetség. Lehet, hogy cinikusan hangzik, de az a nyugati magyar, akinek a repülõjegyét ki kell fizetni, mert csak így tud Budapestre jönni, új hazájában nemigen lehet olyan helyzetben, hogy hatásosan lobbyzhasson a magyarságért. Márpedig a nyugati régió jórészt ilyen - természetesen lelkes, odaadó - emberekkel képviselteti magát. A kifizetett repülõjegyek árából hány kisebbségi magyar fiatal kaphatna ösztöndíjat?
Nem szándékozom az MVSZ-t bõvebben elemezni - 1992-es félreállításomkor egy cikket írtam errõl s azóta elhárítottam minden felkérést, tudva tudván, hogy akár jogos kritikámat is azzal intéznék el, hogy a "bosszú" beszél belõlem. A fenti kérdéseket csak azért vázoltam, hogy érzékeltessem, a szervezetet nem lehet feketén-fehéren jellemezni. Ezért, végigolvasván a kolozsvári Szabadságban leközölt disputát - amely során Tibori etikusan az õ álláspontját élesen elítélõ véleményeket is közreadta - kategorikus ítéletet bajosan tudnék megfogalmazni.
Egy dolgot nagy elõdeinkre hivatkozva is ki merek jelenteni: nem vagyunk olyan sokan, hogy bárkit is kirekeszthessünk a sorainkból.
Napjaink állandó beszédtémája az infláció. Év elején a kormány reménykeltõ, de nem megalapozott ígéretet tett: 1996-ban az infláció nem haladja meg a 20 százalékot. S míg az elsõ néhány hónap alatt alig haladta meg a havi egy százalékot, májusban és júniusban 5-7 százalékra emelkedett az infláció. Elõször a tej- és hústermékek, majd az energiahordozók árának hirtelen emelkedése ejtette kétségbe a lakosságot, amelynek már azelõtt is több mint a fele a létminimum szintjén élt. A szakszervezetek felálltak a tárgyalóasztaltól, mert komolytalannak minõsítették a kormánynak a drágulásokkal szemben tett ellentételezési javaslatát, az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülést szeretnének összehívni a nyári szünidõben, hogy a lakosságra nehezedõ óriási terhet próbálják valamiképpen enyhíteni. A Nemzetközi Valutaalap viszont elégedett, "bátor lépésnek" nevezte az energiaárak emelését. Mi tette szükségessé a kormánynak ezt a lépését? - kérdeztük Mátis Jenõ képviselõt, a parlament gazdasági bizottságának tagját.
- A kormány több szempontból is kényszerhelyzetbe került. Elõször is gazdaságpolitikai szempontból, mert tavaly gazdasági növekedést erõltetett olyan körülmények között, amikor ez a növekedés kimondottan extenzív jellegû, és idõközben semmilyen minõségi változás, szerkezeti átalakulás nem történt. Így csak a már létezõ aránytalanságok, ellentmondások fokozódtak. Például, közismert, hogy Románia kõolajszükségletének több mint felét importálja, de hatalmas mennyiségben exportál olyan termékeket, amelyek árának 70 százalékát az energiaár teszi. Az energia ára pedig nálunk a világpiaci árnak alig egynegyede vagy egyharmada. Egyértelmû, hogy ez a helyzet a fizetési mérleg deficitjéhez vezetett, különösen tavaly év végén, amikor a dollár-lej csereárfolyam nagyon sokat romlott. Ennek következtében már idén február-márciusban módosítani kellett volna az energiahordozók árát. De választási évben vagyunk, s a kormány nem merte ezt felvállalni, inkáb halogatta a helyhatósági választások utáni idõszakra.
Másodsorban az késztette erre a lépésre a kormányt, hogy tavaly a fizetési mérleg hiánya rekordszintet ért el, ugyanis a reményekkel ellentétben a külföldi befektetésekbõl, a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Fejlesztési Bank hiteleibõl, illetve a Román Nemzeti Bank nemzetközi piacon kibocsátott kötvényeibõl nem sikerült pótolni a fizetési mérleg deficitjét. Nem áramlott annyi mûködõ külföldi tõke az országba, mint amennyi ehhez szükséges lenne. A román gazdaság helyzetét ugyanis nem lehet elrejteni. Hiába volt 6 százalékos gazdasági növekedés tavaly, mert a nemzetközi gazdasági intézetek ismerik a romániai aránytalanságokat, amelyeket nem sikerült feloldani a meghirdetett privatizációs programmal sem. Ezért az ország nagysága és a lakosság aránya szerint külföldi befektetések tekintetében az utolsó helyen vagyunk. Másrészt az az állandó változtatás, amely a gazdaságpolitikát jellemzi, a havonta megjelenõ adó- és rendelkezésmódosítások, az óriási bürokrácia, amellyel engedélyekért kell folyamodni, a széles körû korrupció távol tartja a pénzüket befektetni óhajtó külföldieket. Egyszóval Románia nem teremtette meg azokat a pénzügyi, gazdasági és jogi feltételeket, amelyek vonzóvá tették volna az országot ilyen szempontból. Elfogadhatatlan például az is, hogy a parlament törvényt alkot arra, hogy a dél-koreai Daewoo cégnek adó-, vám- és illetékmentességet biztosítson egy bizonyos idõszakra egy terméktípusra a szabadverseny körülményei között. Természetes, hogy akkor más befektetõk fenntartásokkal jönnek ide, vagy egyszerûen elkerülnek.
Harmadsorban a kormányt pont saját felelõtlen belföldi gazdaságpolitikája hozza kényszerhelyzetbe. Idén már kétszer, egyszer tavasszal, és egyszer nemrégen 1100 milliárd lejes hitelkeretet állapított meg a mezõgazdasági kampány elvégzésére. A határozatnak semmilyen gazdasági alapja sincs, hiszen a nemzeti bank profitja ezt nem képes biztosítani, és ha a parlament erre kötelezi, kénytelen a pénznyomtatás eszközéhez nyúlni. Ez egyértelmûen infláció gerjesztõ tényezõ, amelyet a kormány az áremelések okozta inflációval kíván leplezni.
- Mekkora inflációra számíthatunk tehát az idén, és milyen lesz hatása társadalmi szempontból?
- Már februárban láthatóvá vált, hogy a miniszterelnök úr által ígért 20 százalékos infláció könnyelmû kijelentés. Érdekes módon a hivatalos statisztikák egészen más értékekrõl beszélnek, s újabban a kormány is azt jósolja, hogy az elsõ kilenc hónap alatt az infláció 25 százalékra növekedik. Ez azt jelenti, hogy év végére simán meghaladja a 30-at, sõt még a tavalyinál is magasabb lesz. Szerintem még a 30 százalék is pozitivista megközelítés, mert az energiahordozók drágulása a többi terméknek nem csupán a 7 százalékos áremelkedését idézi elõ, ahogyan azt a kormány állítja, hanem megközelíti a 30-50 százalékot. A társadalom nagy részének a fogyasztási cikkek drágulása igenkomoly gondot okoz, hiszen a felmérések alapján a lakosságnak több mint fele jövedelmének kétharmadát nem táplálkozásra, hanem a napi kiadásokra fordítja. Ha ezen kiadások ára ilyen tetemesen növekedik, képtelen lesz megélni.
- Hogyan alakul ezek függvényében a dollár-lej csereárfolyam?
- A nemzeti bank megpróbált restriktív monetáris politikát alkalmazni. Nemrég a legtöbb kereskedelmi banknak megvonta brókeri minõségét, s így az utóbbi idõben négy bank - a Bancorex, a nemzeti, a Ion Þiriac és a fejlesztési bank alakította ki a hivatalos dollárárfolyamot. Sikerült is ezt eléggé alacsony szinten hosszabb ideig megtartania. A szabadpiaci ár azonban a valósághoz idomult, s így ott az árfolyam 600-700 lejjel magasabb lett. A múlt héten azonban a nemzeti bank megtiltotta a kereskedelmi bankoknak, hogy valutaügyleteiért kezelési költséget számítson ügyfeleinek. Ezáltal ezek a pénzintézetek arra kényszerülnek, hogy az árfolyamot a szabadpiacihoz közelítsék, s ezáltal várható, hogy a hivatalos árfolyam is felfelé kússzon.
- Utolsó kérdésünk: megingott a talaj sok pénzügyi intézmény alatt. Fizetésképtelenné vált a Dacia Felix, a Credit Bank és a SAFI befektetési alap. Milyen hatással vannak ezek a jelenségek az inflációra?
- Közvetlen hatást ezek a jelenségek nem gyakorolnak az inflációra. Azzal, hogy a nemzeti bank többszáz milliárd lejjel próbálta kisegíteni a Dacia Felix Bankot, valójában a valós gazdasági élet refinanszírozási lehetõségeit csökkentette. De nem ez hat az inflációra, hanem az a tény, hogy a bizalmát vesztett lakosság visszavonta pénzét a botrányba keveredett intézményekbõl. Ezáltal megnõtt a pénzmennyiség a piacon, és ez már ténylegesen növelheti az inflációt.
Az államosított ingatlanok visszaigénylésének határideje július 29-én jár le. Számos jelzés érkezett arra vonatkozóan, hogy a benyújtott dossziékat szándékosan késleltetve, akadékoskodva kezelik az illetékesek. Miközben a visszaigénylési kedv lelohasztásán ügyködnek, mások (többnyire az elõbbiek ismerõsei, kapcsolatai stb.) ugrásra készen várják a 112-es törvény adta lehetõséget, hogy megvásárolhassák a gazdátlan házakat. Alábbi esetünk egy olyan családé, amelyik, úgy tûnik, többéves hányattatása ellenére sem hagyott fel a szélmalomharccal és a reménnyel, hogy valamikor visszakapja jogos tulajdonát. Fellépésük példaértékû, melyet, amíg az nem túl késõ, csak utánozni érdemes. Vonsza Magdolna tanárnõ nem az a fajta székely, aki megijedne a saját árnyékától.
- 1986-ban elnöki rendelettel jött ki az értesítés, hogy elvették a területet. Elmentünk a törvényszékre, legalább húszunkat hívták oda. Elõször kollektívan zúgolódtunk, de amikor egyenként sorra vettek, a sok szerencsétlen egyszerû ember lecsillapodott. Amikor sorra kerültem, mondtam, hogy nem értek egyet. Végül a rendeletet nem kérdõjelezhettem meg, mert pénzbírsággal és fogházzal fenyegettek meg, de nem írtam alá semmit. A tárgyalást egy Losonci nevezetû hölgy vezette, akitõl utána négyszemközt megkérdeztem: mondja, mit tehetünk, hogy így elrabolják, amit a szüleinktõl örököltünk, mire magyarra fordítva a szót azt válaszolta: ez elnöki rendelet! És véssem jól az eszembe, hogy széllel szemben nem lehet pisilni... Mellesleg, két-három év múlva megint nekiindultam, mert idegesített, hogy az elnöki rendelettel kapcsolatos dossziék sehol sem kerültek elõ... Tehát 1986. május 5-én tárgyalás. Rá két napra megjelentek a végrehajtók, rendõrök, ICRAL-osok. Cirkusz, sírt az elemista gyermekem.... Elõtte felajánlottak egy tizedik emeleti, meg egy földszinti lakást, de visszautasítottuk. Mit tudtuk mi, hogy 10-15 ezer lejt, az akkoriban nagy pénz volt ám, kell leszurkolni valakiknek, hogy lakáshoz juthassunk! Közben tudomást szereztem egy megüresedett lakásról a Karl Marx úton, és hiába tapostam keményen és volt korábbi iktatószámom, hallottam, hogy mások ezt is el akarják hápolni. Nekünk pedig muszáj volt költözni... Egy reggel megvártam az elsõ titkárt, Mogat. Amint az utcán kiszállt a kocsiból, a karjába csimpaszkodtam, és nem törõdve a szekus fogdmegjeivel, mondtam, hogy addig nem tágítok, amíg nem rendezi az ügyet. Megijedt, bevitt az irodába, és rábízott egy Chirilã nevezetû illetékesre. Aki aztán egész nap az átejtésemmel próbálkozott. Amíg meg nem mondtam, hogy másnap visszamegyek Mogahoz és kipakolok ezzel az egész maffiával. Mire kiutalták a mostani lakást, mondva, hogy "abuzivan" vették el tõlünk a házat... Kárpótlásul a házunkért kevesebb pénzt kaptunk, mint amennyit a '70-es években a fel-újítására költöttünk. Az odaveszett emlékekrõl nem is beszélve. Az egész barbárságot városrendezés, zöldövezet létesítés címén hajtották végre...
Vonsza Magdolnát és férjét természetesen sosem hagyta nyugton ez a ház- és kertrablás. 1986 után a ötezer négyzetméter gyümölcsös, a négy szoba, két konyha, mosókonyha stb. a talajgyalu és a törvénytelen gátlástalanság áldozata lett. A ház nagy részét lerombolták, a telken csak burján virágzott. '89 decembere után a volt tulajdonosoknak, Vonsza Magdolnának és testvérének, György Dénesnek, négy igénylõvel is szembe kellett szállniuk romjaik visszaszerzéséért. Az ingatlankezelõ vállalat, mint "fõ tulaj", 500 négyzetmétert ajánlott fel nekik bérbevételre. A közeli rehabilitációs kórház, mint másik "védnök", saját alkamazottai között kereste a jelentkezõket a terület megmûvelésére és rendben tartására. Miközben a ház félemeleti falainak tégláit a kórház vezetõsége saját számlára elárverezte. A harmadik jelentkezõ a római katolikus egyház, amelynek egy régen elállamosított földdarabja kárpótlásául a városháza a Vonszáék kertjének 2854 négyzetméterét utalta ki. A negyedik követelõzõ felet, az úgynevezett forradalmárok szervezetét visszariasztotta a Vonszané forradalmas szája... Az egykori pompás kert pedig azóta is üres. A házrom épebben maradt pincéjébe és mosókonyhájába két éve, mindenféle okmány nélkül, ötgyermekes, a környékbeliek szánalmából és a ritka külföldi segélycsomagokból tengõdõ cigánycsalád húzta meg magát.
A Vonsza család visszaigénylési dossziéját a kolozsvári városi tanács illetékes bizottsága a 176/6.V.1996.-os iktatószámmal bevette ugyan, de azóta se reagált rá. Helyzetük tisztázását sürgetõ beadványukat a prefektúra sem érdemesítette válaszra. Amennyiben az ügy továbbra is az eltussolás irányába tolódik, Vonsza Magdolna eltökélt szándéka, hogy, kimerítve minden törvényes hazai rendezési lehetõséget, Strasbourgba, az Európa Tanácshoz fordul.
- Ilyen jogállamot, mint ez az ország, még nem látott a világ! Mintha semmi sem változott volna: a városháza, a prefektúra személyzete ugyanaz, egyetlen nagy maffia az egész társaság!
Kívánjuk nekik, hogy kitartó küzdelmüket kövesse siker: kapják vissza mindazt, ami õket jogosan megilleti. De a ház-kálvária miatt átélt hosszas idegrombolás okozói úgyis örök adósaik maradnak.
A "Magyarország és a határon túli magyarság" címmel megtartott konferenciáról és annak külpolitikai következményeirõl közölt kommentárt szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
"A csúcstól a kétoldalú kapcsolatok lapályába" címû írásában Matthias Rüb megjegyzi, hogy a magyar sajtó már a nem nyilvános konferencia befejezõdésének másnapján a némiképp túlzó és kissé összeesküvésszagú "magyar-magyar csúcs" elnevezést adta a találkozónak az eredeti, ártalmatlan hangzású név helyett. A rendezvényen zárt ajtók mögött megfogalmazott közös nyilatkozatot egyedül Ágoston András, a vajdasági VMDK vezetõje nem írta alá. A dokumentumot követõ politikai vihar, nevezetesen a pozsonyi bírálatok Ágoson megfontolásait látszanak igazolni.
A cikk írója ismerteti a határon túli magyarsággal és az alapszerzõdésekkel kapcsolatos belpolitikai vitákat, és úgy véli: jelentõs haladásnak tekintetõ, hogy a találkozón félretették a pártpolitikai nézeteltéréseket. A nyilatkozat elsõ pillantásra eléggé általánosnak tûnik ahhoz, hogy sehol se váltson ki ellenvetést. Túlnyomórészt olyan pontokat tartalmaz, amelyeknek épp a szomszédos országokban kellene örülni. A dokumentum üdvözli például a szomszédok csatlakozási szándékát a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, illetve Magyarország egyenrangú céljának nevezi a jószomszédi kapcsolatok fejlesztését és az integrálódást az euroatlanti struktúrákba. Az ilyet szívesen hallhatják Belgrádban, Pozsonyban és Bukarestben. Pozsonyt azonban haragra gerjesztette a 3. pont, amely döntõ kérdésnek minõsítette az önigazgatási szervezetek és az autonómia létrehozását annak érdekében, hogy a magyar kisebbségek megõrizhessék önazonosságukat, s közösségként megmaradjanak és fejlõdjenek szülõföldjükön. A szöveg kifejezetten összekapcsolja az autonómia létrehozását a szülõföldön való megmaradással, így a magyar kisebbség elszakadásáról szó sincs a nyilatkozatban - állapítja meg Rüb.
A szerzõ rámutat, hogy Bukarest még nem reagált hivatalosan, megvárja a magyar külügyminisztérium állásfoglalásait, s nyilván nem akarja tovább megterhelni az amúgy is nehéz tárgyalásokat az alapszerzõdésrõl. Belgrádból sem hangzott el még úgyszólván semmi, talán Ágoston tartózkodása miatt. (A szerzõ a másik vajdasági szervezetet politikailag jelentéktelennek tartja.)
Pozsony ugyanakkor hivatalosan az alapszerzõdés megsértésével vádolta Budapestet, és nem akarja elfogadni azt a magyarázatot, hogy kollektív jogokról szó sincs a dokumentumban, csak az európai szokás szerinti egyéni jogokról.
Matthias Rüb a szokásos túlzások közé sorolja, hogy a szlovák és a román újságok is a magyar irredentizmusról és az egész térség esetleges destabilizálásáról cikkeznek. Budapest azonban tudhatta volna, hogy a hagyományosan érzékeny kapcsolatokban gyakran hasznos a magától értetõdõt is megismételni. Hogy a tizenegybõl egy tucat legyen, a nyilatkozatba belefoglalhattak volna egy további pontot is a fennálló határok sérthetetlenségérõl. A bilaterális bosszúság bizonyára ezzel sem lett volna elkerülhetõ, de még egy döntõ érvvel hitelesebb lett volna Budapest állásfoglalása, amely szerint a magyar-magyar nyilatkozat kizárólag a jószándék kifejezõdése - írta Matthias Rüb a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerdai számában.
A Magyarországgal sokszor hét-, sõt hónapszámra alig foglalkozó moszkvai lapok közül szerdán kettõ is viszonylag nagy teret szentelt a szlovák-magyar kapcsolatokban támadt feszültségnek. A liberális Nyezaviszimaja Gazeta terjedelmes írásában Budapestet okolta a "magyar-magyar csúcstalálkozó" állásfoglalása kapcsán a kétoldalú viszony kiélezõdéséért, a kommunista Pravda pedig úgy vélte: Szlovákia a jelek szerint a magyar politika változását látja abban, hogy Horn Gyula kormányfõ is aláírta a budapesti záródokumentumot.
A Nyezaviszimaja Gazeta közép-európai tudósítója, Alekszandr Kuranov pozsonyi keltezésû jelentésében részletesen beszámolt a budapesti "magyar-magyar találkozót" követõ fejleményekrõl. Írása elején megállapította, hogy ismét kiélezõdött Magyarország és Szlovákia viszonya, majd így folytatta: A magyarok politikai hisztériakeltéssel vádolják szomszédjukat, a szlovák kormánykoalíció egyik pártjának vezetõje, Ján Slota pedig a náci Németország politikájához hasonlította Budapest lépéseit, és meglepett honfitársait egy közép-európai fegyveres konfliktus lehetõségére figyelmeztette.
A lap felidézte az elõzményeket, így a budapesti találkozóval és az ott elfogadott nyilatkozattal kapcsolatos szlovák kifogásokat. — A szlovákok mindenekelõtt az autonómiára vonatkozó részt kifogásolják, miután Pozsony "mindig is kategorikusan ellenezte az autonómiatörekvéseket, amelyeket az elsõ lépésnek tart a félmilliós magyarság és az általa lakott területek elszakadása felé". Hosszasan taglalta az újság az alapszerzõdés szlovák ratifikálása körüli huzavonát, a szlovák hatóságok "kétértelmû lépései" között egyebek közt megemlítette a nyelvtörvényt, majd végezetül azt írta:
- Egészében véve, minden bizonnyal a budapesti vezetés a felelõs az államközi kapcsolatok új keletû kiélezõdéséért. Jóllehet várható volt a szomszédok ideges és hangos reagálása, a magyar hatóságok mégis lehetségesnek és szükségesnek tartották a találkozó megtartását a külföldön élõ nemzeti kisebbségek képviselõivel, és az annak menetébõl következõ záródokumentumok elfogadását.
- Feltételezhetõ, hogy mindkét fél számára egyfajta figyelemelterelõ manõverként is szolgált a válság. A magyar nacionalista felbuzdulás - ha rövid idõre is - feledtetheti az ország nehéz gazdasági helyzetét, a szlovák kormánykoalíciónak pedig segíthet az egységesülésben az utóbbi idõszak hangos vitái után, amelyek csaknem a (pozsonyi) kormány bukásához és idõ elõtti választásokhoz vezettek — írta a lap.
A kommunista moszkvai Pravda szerint az alapszerzõdés 1995-ös aláírása után a mostani a leghangosabb szóváltás a két ország között. A lap pozsonyi tudósítója emlékeztet arra, hogy a viszály almája a határon túli magyarok identitásmegõrzésének feltételeként követelt autonómia, amely a budapesti találkozó zárónyilatkozatában szerepelt. - Ma a szlovákiai magyarok autonómiájának bármiféle szóba hozása erõs ingerültséget kelt Pozsonyban - írta a lap, majd a szlovák reagálások közül a pozsonyi kormány tiltakozását, illetve a legerõsebb szlovák párt irredentizmust emlegetõ nyilatkozatát emelte ki. - Az incidens egészében nem új. Az újdonság legfeljebb az, hogy a budapesti nyilatkozatot aláírta Horn Gyula kormányfõ is, aki korábban nem ritkán engesztelhetetlenséget mutatott a határon túli magyarok autonómiatörekvései ügyében. Úgy tûnik, Szlovákia ebben a magyar politika fordulatát hajlamos látni - írta a moszkvai Pravda.
Ha a magyarok és a szlovákok azt akarják, hogy országaik gyorsan csatlakozzanak a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, akkor ezt a célt elébe kell helyezniük minden más érdeknek. Az a remény, amelyet másfél évvel ezelõtt a magyar-szlovák alapszerzõdés aláírása keltett, nem vált valósággá, mert megmutatkozott, hogy mindkét oldalon hiányzik a leglényegesebb, a kölcsönös jóakarat. A szlovákiai magyar kisebbség pedig régi-új probléma - írja szerdai szerkesztõségi kommentárjában a Mlada Fronta Dnes címû cseh napilap.
"Meciar kormánya a szerzõdés szellemével ellentétben számos olyan lépést tett, amely rontott a kisebbség helyzetén. A nyelvtörvényt és a köztársaság védelmérõl szóló törvényt követte az ország új területi elrendezésérõl szóló törvény, amely tudatosan szétdarabolta a magyarok lakta területeket" — olvasható a cikkben.
A másik oldalon azonban a magyar-magyar konferencia zárónyilatkozata megmutatta, hogy "Budapest nem mondott le a magyar kisebbségek területi autonómiájának a szomszédos országokban való biztosításáról. Még annak ellenére sem, hogy a magyar politikusok tudják: kemény ellenállásba fognak ütközni, és haragos reakciókat váltanak ki".
A lap szerint a Horn-kormány lépése "annál inkább nagy csalódás, mivel úgy látszott, ez a kormány az ország nyugati integrációját és a jószomszédi kapcsolatokat következetesen a magyar kisebbségek érdekei fölé helyezi". A budapesti diplomácia "ballépése" a lehetõ legrosszabb idõben jött, amikor a NATO azt mérlegeli, hogy kit is soroljon be a belépõk elsõ csoportjába. A jószomszédi kapcsolatok és a kisebbségi problémák rendezése pedig konkrétan is feltétel.
Magyarország a Szlovákiával megkötött alapszerzõdés aláírásával kikerült a "problematikus országok csoportjából, és újra a NATO elsõ várótermébe került". Budapestre vár azonban még egy nagyon összetett probléma, a Romániával megkötendõ alapszerzõdés. Romániában ugyanis a legnagyobb a magyar kisebbség lélekszáma. Nagyon oktalan volt azonban egy ilyen helyzetben tengelyt akasztani a változó hangulatú Meciarral. A kiabálás ugyanis elhallatszik majd Washingtonba és Brüsszelbe is."
Ha Budapest valóban tenni akar valamit a szomszédos országokban élõ kisebbségeiért, akkor elsõsorban azon kell igyekeznie, hogy Magyarország és ezek az országok is tagjai lehessenek a NATO-nak és az EU-nak. Ott lesz lehetõség fejlõdésük szavatolására. "Márpedig ha Meciar Szlovákiája értelmesen áll hozzá a magyar kisebbséghez, akkor ez azon kevés lehetõség egyike lesz, amellyel vissza lehetne fordítani a nem a NATO-ba, hanem a Balkánra vezetõ folyamatot" - írja a Mlada Fronta Dnes.
Az újság szerdai számában megjelent másik kommentár szerzõje szerint a magyar-szlovák vita forrása a magyar-szlovák alapszerzõdés. "A budapesti kormány által támogatott magyar kisebbség ugyanis az alapszerzõdés részét képezõ 1201-es Európa Tanácsi ajánlás szellemében elkezdte érvényesíteni a Szlovákia déli részeire vonatkozó területi autonómiakövetelésének megvalósítását".
A szerzõ szerint Meciar ugyan váltig hangoztatja, hogy a dokumentumban ez irányban "fékek" vannak beépítve, de ezeket a fékeket sosem pontosította, nevezte meg. A szlovák ellenzék szintén úgy véli, hogy az alapszerzõdés lehetõséget ad a magyaroknak a területi autonómia követelésére, s ezt most ki is használják. "Megfigyelõk véleménye szerint belsõ konfliktust robbanthat ki a magyar kisebbség növekvõ nyomása az autonómiakövetelés irányában. A szlovák politika ugyanis nem hajlandó, és nincs is felkészülve megadni nekik bármiféle olyan autonómiajogokat, amelyek a demokratikus Európában ma természetesek." A szlovák álláspont egyre keményebb, és nem várható, hogy megváltozik - szögezi le a lap.
A Svobodne Slovo címû cseh napilap szerdai kiadásában ez olvasható: Magyarország a szlovákiai magyar kisebbség területi autonómiáját valószínûleg csak katonai erõvel tudná létrehozni, márpedig ez a jelenlegi európai helyzetben lehetetlen.
A független liberális napilap szerint Szlovákiában rendkívül heves kritikát váltott ki a budapesti magyar-magyar konferencia zárónyilatkozata. Szlovák politikai körök az európai helyzet megingatásával vádolják Magyarországot, és meg akarják büntetni azokat a szlovákiai magyar parlamenti képviselõket, akik a dokumentumot aláírták.
Vitatható Szlovákia azon állítása, hogy Magyarország a szlovákiai magyar kisebbség területi autonómiájának megteremtésén fáradozik. "Ez a dokumentumban sehol sem olvasható, s különben is valószínûleg csak katonai beavatkozással lehetne létrehozni, ami a jelenlegi európai helyzetben magyar részrõl elképzelhetetlen" — így a lap, amely kifejti továbbá: a kulturális és oktatási autonómiát a szlovák parlamentnek kellene jóváhagynia. Márpedig ez, a testület jelenlegi összetételét figyelembe véve, gyakorlatilag szintén keresztülvihetetlen.
A magyar-szlovák kapcsolatokban napról napra nagyobb a feszültség, és Szlovákia ezért - Romániától eltérõen - még a magyar külügyminiszter magyarázatát is rendkívül élesen elutasította. Meciar miniszterelnök ugyancsak a párbeszéd folytatása ellen foglalt állást, és lemondta a Horn Gyulával tervezett találkozóját. Pedig több mérsékelt politikus éppen ettõl a találkozótól várta a kétoldalú kapcsolatokban felgyülemlett feszültség csökkentését.
A szlovák parlamenti képviselõk, akik várhatóan nyári szabadságuk megszakítására kényszerülnek, valószínûleg a Szlovák Nemzeti Párt azon javaslatával is foglalkozni fognak, hogy Szlovákia mondja fel az alapszerzõdést. A szlovák sajtóban olyan vélekedések kezdenek megjelenni, hogy az autonómiát érintõ szerencsétlen budapesti megfogalmazás jelenleg valójában "Meciar malmára hajtja a vizet", aki Szlovákiának az európai integrációs testületekbe vezetõ úton tapasztalható sikertelenségéért a szlovákok ellenségeit és az ellenzéket hibáztatja.
"Vezetõ szlovák politológusok szerint Magyarországnak az alapszerzõdés megsértésével való megvádolása olyan megfelelõ érv, amellyel Meciar és kormánya megmagyarázhatja, miért is képtelen alkalmazni a demokratikus elveket mind itthon, mind a legközelebbi szomszédokhoz fûzõdõ viszonyában" - olvasható a Svobodné Slovóban.