 |
 |
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1996. július 25.
(VIII. évfolyam, 171. szám)
A kormánybarát bukaresti lapok — Vocea României, Curierul national — mellé kedden a független, nagy példányszámú Adevãrul is felsorakozott a harmadik magyar református világtalálkozó romániai rendezvényeivel kapcsolatos sajtókampányban. Ismertetvén az erdélyi református egyház több hónapos viaskodását, a lap a találkozó politikai felhangjait nehezményezi. Ugyanakkor megírja: miközben a Bihar megyei prefektus letiltotta a nagyváradi stadion bérbeadását, a polgármesteri hivatal jóváhagyta a rendezvényt. A lap érdeklôdött a kolozsvári és marosvásárhelyi prefektusoknál is, akik tagadták, hogy hivatalosan értesültek volna a megyéikben tervezett ünnepségekrôl.
A Vocea României kormánypárti lap folytatásos vezércikke kedden azt fejtegette: a világtalálkozóhoz való "makacs ragaszkodás" célja tulajdonképpen az, hogy "Tôkés László püspök — aki nem barátja az országnak — ismét az ôt éltetô tömeg középpontjába kerüljön, akár az egykori erdélyi fejedelmek". A határokat átjárhatóvá tevô vallási rendezvényt a lap alkotmányellenesnek nevezi.
A hivatalos görögországi látogatásáról kedden hazaérkezett Gavril Iosif Chiuzbaian igazságügyi miniszter az Otopeni repülôtéren közölte, hogy Szalonikiben és Porto Karraszban Románia, Bulgária és Görögország közös jogi együttmûködési nyilatkozatot írt alá, amelynek célja létrehozni a bizalomra, stabilitásra és biztonságra alapuló közös jogi spáciumot, valamint a gazdasági fellendülés balkáni térségét.
A román miniszter, többek között, azt is elmondta, hogy a romániai ifjú jogászok nyilatkozat értelmében évente 40 ösztöndíjban részesülnek (két szemeszterre felosztva) a szaloniki Európai és Nemzetközi Gazdaságjogi Központnál.
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete 1996. július 27-én, szombaton 9.00 (kilenc) órától megyei küldöttgyûlést tart Kolozsváron a Farkas utcai Egyetemiek Háza kistermében (bejárat az oldalsó utcából — E de Martonae 1. szám -, ott, ahol a vendéglôbe is).
Ajánlott napirend:
1.: A Megyei Ügyvezetô Tanács jelentése az idei helyhatósági választások Kolozs megyei lefolyásáról; tanulságok levonása, teendôk számbavétele — ezt követôen hozzászólások, javaslatok;
2.: A megyei alapszabályzat módosítása; a végleges változat megszavazása, elfogadása;
3.: Az ôszi parlamenti (általános) választásokat illetô teendôk és tudnivalók számbavétele, illetve közlése; a megyei kampánystáb kijelölése, a feladatok név szerinti leosztása;
4.: A megyei elnökség kibôvítése, újabb elnökségi tagok kooptálásával; a feladatkörök újraosztása, nevesítve;
5.: Különfélék.
A küldöttgyûlésre hivatalosak az Országos Ügyvezetô Elnökség képviselôi is.
A küldöttgyûlés nyílt. A küldötteken kívül bárki részt vehet, a terem befogadó képességéhez mérten.
Kolozsvár, 1996. július 24.
A Nemzeti Liberális Szövetség elnökjelöltjét a jövô hét végén jelöli ki a szövetséget alkotó, pártonként 250 képviselôbôl álló választó tanács — közölte Dinu Patriciu, az LP '93 vezetôje, hozzátéve, meglehet, hogy pártja nem indít jelöltet.
Az ifjú liberális vezetô azt is közölte, hogy az NLP-DK és az NLP (C) képviselôivel folytatott múlt heti tárgyalásokon közös megegyezésre jutottak a liberális szövetség szabályzatát és kormányzási programját illetôen, s a továbbiakban ezen pártok vezetôi jóvá kell hagyják a Nemzeti Liberális Szövetséghez való csatlakozást a hét végéig.
A külügyminisztérium szerdán "elfogadhatatlannak" nevezte, hogy Magyarország kormánya anyagi támogatásban akarja részesíteni a romániai magyar kisebbséget, és vezetôivel továbbra is politikai kapcsolatokat kíván ápolni, ami újabb károkat okozhat a két ország amúgy is ingatag viszonyában — adta hírül a bukaresti rádió.
A DPA beszámolója szerint Románia ily módon ismét a magyar kormány és a romániai magyar kisebbség képviselôinek közös nyilatkozatára reagált. A néhány héttel ezelôtt elfogadott nyilatkozatban stratégiai célként rögzítették az anyaországon kívül élô magyarok autonómiatörekvéseinek támogatását.
A Reuter jelentésében kiemeli, hogy Románia eleinte tartózkodott a budapesti nyilatkozat hivatalos kommentálásától, és a részletek "tisztázását" kérte Magyarországtól. A bukaresti külügyminisztérium szóvivôje szerdai sajtótájékoztatóján azonban közölte, hogy a bukaresti vezetés aggodalmait azóta sem oszlatták el.
"Sok lényeges kérdés megválaszolatlan maradt — elsôsorban a magyar kisebbség autonómiatörekvéseinek a magyar kormány általi támogatása, és a határokon túli magyar közösségeknek a magyar költségvetésbôl történô pénzügyi támogatása" — hangsúlyozta a külügyminisztérium szóvivôje. "A nyilatkozat Magyarország általi jóváhagyása meg fogja nehezíteni a két ország közötti alapszerzôdés megkötésére irányuló erôfeszítéseket" — tette hozzá.
"A budapesti nyilatkozat kitételei elfogadhatatlanok. Ahelyett, hogy megszilárdítanák a megértés légkörét a kétoldalú kapcsolatokban, a feszültségeket keltô gyanakvás új elemeit teremtik meg" Románia és Magyarország viszonyában — mondta a szóvivô.
A Reuter beszámolója emlékeztet arra, hogy mindkét országra nagy nemzetközi nyomás nehezedik az alapszerzôdés aláírása érdekében, mivel az egyezmény elismerné a határokat és szavatolná a Románia lakosságának mintegy 7 százalékát alkotó romániai magyarság jogait. A szerzôdés létrejötte továbbá alapfeltétele Románia és Magyarország olyan nemzetközi intézményekhez történô csatlakozásának, mint a NATO vagy az Európai Unió.
A román külügyminisztérium elismerte, hogy Magyarország "minimalizálta" a budapesti nyilatkozat fontosságát, de sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy a nyilatkozat immár része az RMDSZ választási programjának.
Frunda György, az RMDSZ elnökjelöltje szerdai bukaresti sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Románia félreértette a budapesti nyilatkozatot, amely — szerinte — a szomszédos országok közötti kapcsolatok szorosabbá tételét és a térségbeli stabilitás növelését szolgálja — írta a Reuter.
Bemutatkozott bukaresti sajtótudósítók elôtt az RMDSZ választási stábjának vezetôje, illetve saját elnökjelöltje, Frunda György szenátor. A szerdai sajtótájékoztatón a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Markó Béla aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy bár az év elején kezdeményezték, hogy az idei választási esztendôben a román politika tegye félre a nacionalista "kártyát", a helyhatósági választásoktól eltérôen az ôszi általános választások újra heves, kisebbségellenes kirohanásokat ígérnek. Példaként a budapesti "magyar-magyar" csúcs zárónyilatkozatával kapcsolatban az RMDSZ ellen intézett durva kormánypárti támadást említette.
Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezetô elnöke, választási kampányigazgatója elmondotta, hogy Kolozsváron megalakult a kampánystáb, amely fiatal politikai szakértôkbôl áll, és a szervezet csúcsvezetôségének politikai irányítása alatt dolgozik.
Frunda György szenátor, az RMDSZ saját elnökjelöltje is összeállította már tanácsadó politikai csapatát, amelynek tagjai Tokay György képviselô (politika), Hajdú Gábor szenátor, Varga Attila képviselô (jog), Birtalan Ákos képviselô, Szalkay József (gazdaság-pénzügy), Asztalos Ferenc képviselô (oktatás, kultúra, vallásügy), Verestóy Attila szenátor, Borbély László képviselô (szervezés). Az elnöki kampány fô szervezôje Niculescu Antal, az RMDSZ elnökének fiatal kabinetfônöke lesz.
Frunda elmondása szerint hamarosan elkészülnek az RMDSZ-elnökjelölt választási programjával, amely alternatívát kínál a román társadalomnak a holtpontról való kimozdítására, egyfajta középúton a liberális és a szociális irányzatok között.
Kérdésekre válaszolva Frunda György leszögezte: programja az RMDSZ programján alapul, s a budapesti "magyar-magyar" csúcs záródokumentumából is benne lesz minden olyan gondolat, ami a szervezet programjának megfelel. Cáfolta, hogy az RMDSZ szakadár politikát folytatna: az autonómiával éppen a román államhoz tartozást kívánják erôsíteni.
A Református Magyarok III. Világtalálkozójával kapcsolatos politikai hangulatkeltés és sajtókirohanások kapcsán az RMDSZ-vezetôk elmondták: a hatalom sikertelen nyomásgyakorlási kísérleteinek tartják azokat.
Azzal kapcsolatban, hogy az elnöki hivatal szóvivôje, Traian Chebeleu napokkal korábban törvénytelennek nevezte Frunda György jelöltségét az elnökségre — arra hivatkozva, hogy egy "idegen állam dokumentuma" alapján kíván kampányt folytatni -, Frunda szenátor kijelentette: ô a román alkotmány szerint jelölteti magát, s aki törvénytelenségrôl beszél, az válassza az elôírásos tiltakozás útját, ô áll a bírósági ítélet elébe.
Kolozsvári ülésén a Szövetségi Képviselôk Tanácsa határozatot hozott az 1996-os parlamenti jelölések módszerérôl. Ennek értelmében szenátor- és képviselôjelölteket javasolhatnak a helyi, körzeti, területi RMDSZ-szervezetek, a helyi belsô politikai szervezôdések, az RMDSZ-szel társult ifjúsági szervezetek, szakmai és rétegszervezetek. Lehetséges egyéni jelentkezés is. Az egyéni jelentkezô a mandátum megszerzéséhez szükséges szavazat 0,5 százalékával egyenlô mennyiségû támogató aláírást kell hogy felmutasson. A megyei szervezet által megjelölt határidôig a javasolt vagy önjelölt személy benyújtja pályázatát, illetve az SZKT által meghatározott egységes kritériumrendszer szerint elkészített önéletrajzot a megyei jelölôbizottságnak. A jelölôbizottság nyilvánosságra hozza a beérkezett javaslatokat, megfelelô idôt adva a tagság részérôl esetleg felmerülô óvásoknak, kifogásoknak.
A Kolozs megyei jelöltállítás procedúrájával kapcsolatos kérdéseinkre Molnos Lajos megyei RMDSZ-elnök elmondta, bár az idôpontok meghatározására a Megyei Küldöttek Tanácsának szombati ülésén kerül sor, a javaslattételeknek legkésôbb augusztus 20-ig meg kell történniük, hogy még mielôtt a listákat véglegesítenék, a jelölteknek legyen idejük a bemutatkozásra — illetve a választóknak észrevetéleik megtételére. Tekintettel arra, hogy a választások elôtt 30 nappal a jelöltlistákat le kell tenni, a megyei listákat szeptember 15-ig, legkésôbb 20-ig kell tehát véglegesíteni.
Dönteni kell a jelölôbizottság összetételérôl is. A kedd délutáni Megyei Ügyvezetô Testület ülésén elhangzottak szerint a listák véglegesítése két fázisban történne: az elsô preszelekció során a küldöttgyûlés kiválasztaná a legesélyesebb 18 jelöltet, majd ezt követôen állapítanák meg a végleges sorrendet.
A határozat szerint a jelölteknek a következô kritériumoknak kell eleget tenniük: jog-, politikaés társadalomtudományi ismeretek; szakmai hozzáértés, az érdekképviseletre való rátermettség; politikai tevékenység 1989 elôtt és után; a romániai magyar nemzeti közösség érdekében kifejtett tevékenység; beszéd- és fogalmazáskészség, politikai és jogi szókincs ismerete; román nyelvtudás; világnyelvek ismerete; a jelölt személyes programja, politikai elképzelése. Kötelezô kritériumok: RMDSZ-tagság, megyebeli állandó lakhely. Molnos Lajos szerint viszont elsôsorban a politikai hovatartozás szempontjának kellene nagy hangsúllyal mérlegre kerülnie, vagyis, hogy mennyire vállalja fel a jelölt az RMDSZ programját.
Az 1992-es parlamenti választásokhoz viszonyítva új — és szigorú — kikötés a megyebeli állandó lakhely, amely gyakorlatilag kizárja az úgymond "ejtôernyôzés" lehetôségét. Molnos elnök maga is teljesen egyetért ezzel a különben sokat vitatott kérdésben hozott SZKT-döntéssel. Csak az ismerheti ugyanis megyéjének ügyes-bajos dolgait, aki ott lakik. A javaslat, miszerint a szövetségi érdekeket figyelembe véve, az országos elnökség tartson fenn országszerte öt-hat szabad helyet, megbukott. Különben is nem két hónappal, hanem legalább két évvel a választások elôtt kellene ezekre a szabad helyekre pályázó jelölteket "ráerôszakolni" a megyékre — vélte Molnos, aki a parlamenti jelölés szabályozása pozitívumának értékeli továbbá azt is, hogy maguk a civil szervezetek is jelölhetnek. Olyan jelöltjeink lehetnek tehát, akik RMDSZ-tagok ugyan, de nem kimondottan RMDSZ-aktivisták. Dicséretes ugyanakkor, hogy a szabályozás egyik fô célja a tagság véleményének minél nagyobb figyelembevétele, a döntéshozatal minél nagyobb nyitottsága, nyilvánossága — mondotta.
Kérdésünkre, hogy milyen beavatkozási lehetôsége van az országos vezetésnek a megyei listák módosításában, Molnos Lajos elmondta: a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa — országos szempontokat szem elôtt tartva — javasolhat majd módosításokat. Mindez végül is elfogadható, hiszen el kell kerülni, hogy olyan aránytalanságok forduljanak elô, mint például a jogászok, vagy közgazdászok túlzottan nagy száma az RMDSZ listáin. A szövetségnek ugyanis több különbözô szakterületet kell majd lefedeznie a parlamentben — tette hozzá.
Molnos Lajos nem adott egyértelmû választ arra, hogy szándékában áll-e jelöltetni magát. Mint ahogy abban sem döntött még, elvállalja-e vagy sem a képviselôi tisztséget, ha Neményi József Nándor, mint a versenytanács tagja, kénytelen lesz lemondani képviselôi mandátumáról. Sôt — mondotta a megyei elnök — még abban is kételyei vannak, hogy egy elkövetkezô tisztújításon megpályázza-e még egyszer a megyei elnöki tisztséget. Molnos Lajos kételyeinek — megfogalmazása szerint — nem az utóbbi idôben ellene és a megyei szervezet ellen folyó agresszív kampány az oka:
— Nem futamodom meg olyan könnyen — mondotta. — De úgy vélem, az RMDSZ-nek el kell végeznie bizonyos korrekciókat, újra kell fogalmaznia önmagát. Itt olyan eróziós folyamatról van szó, amely '92-tôl nyomon követhetô. 80 éves kisebbségi létünkben talán soha nem voltunk ilyen nehéz helyzetben, mint most. Mind morálisan, mind identitástudatunkat illetôen, mind anyagilag erodálódtunk. Balkanizálódtunk. A legnagyobb baj pedig ott van, hogy nem is akarjuk tudomásul venni. Márpedig amíg ezt a helyzetet nem diagnosztizáljuk, kezelni sem tudjuk.
Kitûnô ötlet volt a Szabadság részérôl a közvélemény-kutatás, amelynek során megkérdik az olvasókat, mi a véleményük a lapról és milyen javaslataik vannak. Szükség van erre a visszajelzésre, mert bár a szerkesztôségbe eddig is futottak be levelek, telefonhívások, semmi garancia sem volt arra, hogy az ilyen hozzászólások az olvasók többségének, vagy akár csak jelentôs részének a véleményét képviselik. Ezért szükséges, hogy az alkalmat kihasználva minél többen töltsük ki és küldjük be a kérdôíveket, hogy azok nyomán hiteles kép alakuljon ki. Köszönettel tartozunk a szerkesztôség tagjainak, hogy vállalják ezt a többletmunkát; illendô, hogy legalább részvételünkkel segítsünk nekik. Remélhetôleg a lehetôségek keretein belül ki tudják majd elégíteni az olvasói igényeket. Természetes, hogy a lap nem lehet olyan, hogy mindenkinek tökéletesen megfeleljen, hiszen az elvárásaink nagyon eltérôek, sokszor ellentmondásosak: ami az egyiket nagyon érdekli, azt a másik fölöslegesnek tartja. A lap csak arra törekedhet, hogy mindenki megtalálja benne azt, amit szívesen olvas.
A beküldött válaszok kiértékelése során felvetôdhet néhány probléma, amire a kérdôíveket kitöltôknek is gondolniok kellene. Mint minden ilyen kérdôívnél, a válaszok attól is függenek, hogyan tették fel a kérdést. Lássunk néhány példát:
A 7. pontnál az olvasónak csak azokra a rovatokra vonatkozóan kell válaszolnia, amelyeket rendszeresen olvas. Természetszerûen arra hajlik, hogy ezekbôl minél többet szeretne, hajlamos lesz a C oszlopot megjelölni, ami azt jelenti, hogy az illetô rovat terjedelmét kevesli. Tárgyilagos ember másokra is gondol, akiket ez kevésbé érdekel, ezért a B választ adja. Kevesen fogják az A válasszal azt mondani, hogy túlméretezett az a rovat, amit különben szeret, rendszeresen olvas. Az A választ arra adná, ami nem érdekli, nem olvassa, de erre az utasítások értelmében nincs mód.
A 10. pontnál arra kell válaszolnunk, hogy melyik mûfajból kívánunk többet vagy kevesebbet. Bizonyára sokan kevesebb hirdetést, reklámot szeretnénk látni a lapban. Ezt azonban hiába kérjük, mert ez a lapnak jövedelmet hoz; ha nem közölne reklámot, emelnie kellene a lap árát, amit viszont még kevésbé szeretnénk.
A 19. pont elsô tétele kétértelmûen van megfogalmazva, a válaszokat nem lehet majd értékelni. A szöveg így szól: "Túl sok érdemtelen mocskolódást, RMDSZ-en belüli vitát, ellenséges hangú replikát, személyeskedést közöl". Itt — sajnos — két különbözô dolog van összekeverve. Egyrészt az érdemtelen mocskolódás, ellenséges hang, személyeskedés. Ebbôl még egy cikk is sok, ilyet egyáltalán nem kellene közölni. Ha valaki vitatkozni akar, fogalmazza meg a mondanivalóját, érveit kulturált formában. A szerkesztôség ezt mindenkitôl megkövetelheti, meg is kellene tennie.
Egészen más kérdés az RMDSZ-en belüli, vagy más természetû, irodalmi, színházi, társadalmi, politikai, gazdasági, tudományos kérdések körüli vita, replikázás. Tisztázó párbeszédre szükség van; bírálni is lehet, de az ne a partner személyét érintse, hanem annak álláspontját, nézeteit, érveit. Vannak persze olyanok is, akik minden ôket érô bírálatot gyalázkodásnak, mocskolódásnak tekintenek, még ha az udvarias hangon történt is. Az ilyen emberek hiúságára, öntelt túlérzékenységére nem lehetünk tekintettel, a bírálatot, ellenvéleményt nem lehet, nem szabad elfojtani. A lényeg az, hogy megtanuljunk civilizáltan vitatkozni, együtt keresni az igazságot.
A Szabadság az 1990. április 18-i számában közölte a párbeszéd 8 szabályát, amelyet cseh ellenzékiek fogalmaztak meg. Az elmúlt években a csatározások során sokan vétettek e "nyolcparancsolat" ellen, idôszerû tehát, hogy újra emlékeztessünk rá, különös tekintettel a választásokkal kapcsolatos lehetséges vitákra. Ha a felek betartják ezeket a szabályokat, nem lehet kifogást emelni a viták ellen. A civilizált vita nemcsak szükséges és hasznos, de érdekes is lehet a lap olvasói számára.
1. Ellenfeled nem ellenséged, hanem partnered az igazságkeresésben. A vita célja az igazság, nem pedig a szellemi verseny. A párbeszéd folytatóinak három tényezôt kell tisztelniük: az igazságot, a partnert és önmagukat.
2. Igyekezz megérteni a másikat. Ha opponensed nézetét nem értelmezed helyesen, azt nem tudod sem megcáfolni, sem pedig elfogadni. Ellenfeled ellenvetéseit formáld meg magad, hogy világossá váljék, hogyan értelmezed azokat.
3. Állításaidat tárgyi bizonyítékok hiányában ne nyilvánítsd érvekké. Ezekben az esetekben csupán a te álláspontodról van szó, és a partnerednek azt nem kell érvként elfogadnia.
4. Ne hátrálj meg a téma elôl. Ne kerüld a kellemetlen kérdéseket vagy érveket!
5. Ne törekedj arra, hogy mindenáron a tied legyen az utolsó szó. A szavak tömege nem helyettesíti a hiányzó érveket. Az opponens elhallgattatása még nem jelenti érveinek a megcáfolását, vagy gondolatainak az elutasítását.
6. Ne akard csökkenteni opponensed személyes méltóságát! Nincs joga részt venni a párbeszédben annak, aki ellenfelének személyét támadja.
7. Ne feledd, hogy a párbeszéd feltétele a rend. Végül is állításainkat és nézeteinket ésszel formáljuk meg, nem pedig érzelemmel.
8. Ne cseréld fel a dialógust a monológgal! Mindenkinek egyforma joga van nézeteinek a kifejtésére. Másokkal szembeni tapintatod abban nyilvánuljon meg, hogy tapintatosan bánsz az idôvel.
Boldog filológusok! — kiáltanék fel az általam Ady-szakértôként nagyrabecsült Bustya Endre feddô sorait olvasva (a Szabadság 1996. július 19-i számában); nem a jus murmurandi, még csak nem is a jus dohogandi tart vissza az irigykedésben (egyre várva, hogy Bustya Ady-életrajzát s egyéb korszakos Ady-tanulmányait végre olvashassuk), hanem az, hogy (nem olyan nagyon távolból) ismerem a filológiára járó rossz idôket, a filológusok megpróbáltatásait. Pedig készséggel csatlakozom a magyar irodalomtudomány jeles ifjú (középkorosodó) kutatójának, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságban vezetô tisztséget betöltô Jankovics Józsefnek Kolozsvárt elhangzott észrevételéhez: jó volna egyetemünkön, a magyar szakon nagyobb energiát fordítani a filológusképzésre, a szöveggondozás tudományára, a nem igazán látványos, ám annál hasznosabb munkák elvégzésére alkalmas szakemberek nevelésére, a régiek pótlására.
Minthogy valamikor én is beleártottam magam a Madách-irodalomba (pályakezdésként Az ember tragédiája fogadtatásának történetét dolgoztam fel, s a nyolcvanas évek elején a Madách-levelek gondozását vállaltam a Kriterionnak, a Téka sorozatban — hogy csak a könyves kalandjaimat említsem Madách-ügyben), innen veszek néhány példát, melyek mégis irigylésre méltóak. A Madách-relikviákat egy életen át gyûjtô, gyûjteményével együtt Balassagyarmatról Gyôrbe költözô Szabó József gondozta a Tragédia nagyon szép 1972-es kiadását, s ebben több helyen visszaállította az eredeti (madáchi) szöveget — ujjat húzva Arany Jánossal. Tôle, Szabó Józseftôl kaptam dedikálva a költô születésének 150. évfordulóján megjelentetett (akadémiai) fakszimile-kiadást, a nem kevésbé kitûnô Horváth Károly tanulmányával a mellékletben; itt együtt látható Madách Imre és Arany János kézírása. S ha már könyvtáram Madách-kötetei közt tallózok, egy kéziratlap történetét bemutató kiadványt, a Kerényi Ferencét is ide sorolom ( "...írtam egy költeményt..." ). Sôt, a nagyobb közönségnek szánt, didaktikai célokat (is) szolgáló, dokumentum értékû képekkel illusztrált könyvet, Az ember tragédiája 1992-es kiadását a "Matúra Klasszikusok" kiváló sorozatában (sorozatszerkesztô: Szörényi László), ugyancsak Kerényi irodalomtörténészi-színháztörténészi jegyzeteivel.
Egyszóval tisztelem én a filológiát — mondhatnám azóta igazán, hogy fiatal szerkesztôként kezembe került Fekete Sándor irodalomtörténeti füzete, a Petôfi a segédszerkesztô . (Talán ezért is voltam büszke rá, hogy nyolc évvel késôbb ebbe az akadémiai sorozatba került be az én "százéves harcom", mármint a Tragédia-recepció története.) Csakhogy különbséget kell tenni az "örökkévalóság" (a szent tudomány) számára készült — esetleg egy hosszú életen át sem elkészülô — filológiai munka s a könyvkiadás "közönséges" feladatai között. A szóban forgó Illyés-verskötet, a Bátrabb igazságokért! — jóllehet 50 évvel a tervezett után jelenik meg -, sajnos, nem lehetett sem fakszimile-kiadás (hiszen 1946-ban nem készült el a könyv), sem a még alig születô Illyés-filológia egyik korai darabja. Egyszerû emlékeztetô és szerény formában (olcsó kivitelben) tiszteletadás a költônek, Illyésnek, akit manapság sokan kézlegyintéssel intéznének el. De nem kívánok itt belekezdeni egy irodalompolitikai-irodalomtörténeti vitába; megelégszem azzal, amit az elôszóban jelezni próbáltam.
S ha nem vártam is ki a Bustya Endre által ajánlott 40 évet (még innen lennék akkor a százon, a kilencvenkilenc ugyanis eggyel kevesebb a száznál; de 1986-tól, a kézirat-másolat hozzám kerülésétôl számítva is, a nyolcvankilencet taposnám...), és a "sietség" következtében "biceg" a filológiám — a figyelmeztetést nem tartom haszontalannak. Bizony jó volna elkezdeni (folytatni) például Szilágyi Domokos mûveinek kiadását, a megfelelô apparátussal (még egy olyan ismert verse is, mint a Bartók Amerikában , több változatban forog közkézen, és keletkezéstörténetérôl igencsak sok minden volna elmondható); az Élnem adjatok címû Kriterion-kötet óta hat év telt el, s azóta nincs szó az újabb (részben összegyûjtött) Szilágyi-kötetrôl. Jóval régebben maradt abba egy Erdélyi Helikon prózaantológia elôkészítése. Nem is szólva a tervezésnél már elakadt romániai magyar klasszikusokról, Dávid Gyula álmáról. Van hát merre bicegnünk, kedves Bustya Endre, szigorú kritikusunk a filológia tudományában...
Ne várjuk meg, én azt mondom, céltudatos ambícióval, a 2026. évet, Krisztus után, Romániában, Erdélyben.
Schopenhauer: Nincs esélyed, de használd ki!
Minden jelöltnek van esélye, és még több reménye, amíg a folyamat le nem zajlik, legyenek azok helyhatósági, parlamenti vagy államelnöki választások. Nyilvánvaló, ha egy tisztségre (méltóságra?) van vagy 25 jelölt, úgy a többség a kiesôké, s ebben nem érvényesül az a közmondás, hogy sok lúd disznót gyôz. Az elnökválasztásban csak egy a gyôztes... E téren a Frunda György jelölése a legvitatottabb; sokan (többségiek, de kisebbségiek is) furcsának találják, pedig furcsább az autósok pártja elnökének a jelölése (vagy Mudava csodadoktoré!) és nem csak: vannak a politikában, diplomáciában jóval járatlanabb, felkészületlenebbek is, hisz Frunda György európai szinten is elismert, kiemelkedô politikus — az általános mûveltségrôl, intelligenciáról, toleráns, higgadt viselkedésérôl nem is beszélve. Indították és indult jelöltként eleve tudatában annak, hogy nem választják államelnökké. Nem azért, mert nem román, vagyis többségi nemzetiségû, hisz a történelemben számos példa van arra, hogy az államfô más etnikumú volt, mint az állam, így Napóleon korzikai, Nagy Katalin orosz cárnô német, eléggé közismertek a spanyolok Habsburgjai (vagy közhírhedtek?), maguk a többségi (és elsôsorban nagyhangú szélsôséges) honfitársaink dicsekszenek azzal, hogy Mátyás magyar király román volt; idegen etnikumû államfôi voltak a volt román államoknak is: nem beszélve a rossz emlékû fanariótákról, a Basarab-dinasztia kun eredetû volt, Mihai Viteazul albán, és még ma is sok monarchista híve van a német Hohenzollern-Sigmaringen királyi családnak, melynek nem egy tagja volt már az egyesült román államok, Románia államfôje. Jelenkorunk gyakorlatában is elôfordul, hogy a nemzetiség nem kritérium egy rátermett egyén államfôvé választásának, így Kanadában, az AEÁ-ban, Ausztráliában, Új-Zélandon, s ami furcsának tekinthetô: Peru államelnöke japán. (Hát igen: az Latin-Amerika, itt meg Latin-Balkán van.)
Frunda György tehát nem azért nem lehet államfô, mert nem román, hanem azért, mert magyar, s a szélsôséges nacionalistáknak (mondhatjuk xenofóboknak, sovinisztáknak) sikerült annyira manipulálni a románok jelentôs részét, hogy a magyarok ellenségképként fészkelték be magukat tudatukba, számukra "rossz emberek", egyesek szerint ördögi irredentisták, románokat asszimilálók, Romániát autonómiai törekvéseikkel feldarabolni szándékozó, az alkotmányt nem tisztelô, államellenes szövetségbe tömörülô, összeférhetetlen tagjai az országnak stb. Vagyis: rosszabbak, mint a jehovisták — kevés kivétellel, mint Iuliu Furo, Victor Haidu.
Sok jelöltnek nincs esélye az államelnökségre, de van egyébre — azonkívül, hogy ismertebbekké válnak az országban, s esetleg a határokon kívül is: bizonyíthatják politikai és általános kultúrájukat, diplomáciai képességeiket, civilizált egyéniségüket civilizált vitapartnerként, intelligenciájukat, humánus, toleráns világnézetüket — vagy esetenként ezek ellenkezôjét, így tartalmatlan populista nézeteiket. Frunda György esélyei nem csak egyéniek: van esélye bizonyítani, hogy a szélsôségesek által kialakított kép az RMDSZ-rôl és általában a magyarokról hamis, hogy nem a múlton kell rágódni, a múlt sérelmein, hanem a jelen gondjain, elsôsorban a gazdaságiakon, segíteni hasznos tevékenységgel haszontalan viták helyett, xenofób kitalációkon lovagolva, mint amit pl. egyik "gondolatolvasónk" nemrég felröppentett, hogy Frunda György titkos célja a független Erdély államfôjévé válni. Lehet, hogy e "nagy politikus" magából indul ki, ugyanis egy hatmilliónyi román és kétmilliónyi magyar lakosú Erdélyben neki nagyobb esélye lenne erre, ami vonzóbb, mint egy "városállam" kiskirálysága.
A közvélemény-kutatásnak nevezett találgatások folynak: melyik jelöltnek hány százalékos esélye van az államelnöki választáson. Az egyik szerint Frunda Györgynek hat százalékra van esélye (a kieséshez). Lehet, hogy több, ami nagymértékben függ nemcsak a többségiek tárgyilagosságától, hanem a kisebbségektôl is, elsôsorban a magyaroktól, ugyanis az utóbbi idôben a széthúzás egyre több jele mutatkozik meg, kezdve az RMSZDP-sektôl, akiket nem tudjuk, kik és merre fognak irányítani (hisz a fôtitkáruk a gyulafehérvári gyûlésükön [a párt július 14-i értekezletén] kijelentette, hogy: "... lehetséges, hogy államelnökjelöltet is állítunk"). Az esélyhez az RMDSZ belsô torzsalkodása is hozzájárulhat, véleménykülönbségek a platformok szintjén, a tekintélyelv fitogtatása, "sajnos", az irigység is, és egyesek feltûnési viszketegsége bármily áron, mint Borbély Imre pókerhúzása sajtónyilatkozatával Smaranda Enache jelölése kapcsán, ami teljesen fölösleges volt, mint a cinikus megjegyzések mindjárt Frunda György jelölése után, s a hivatkozás "politikai múltjára". Ezek — sajnos — nem az összetartás jelei, és csak/de remélhetjük, hogy a választásokig józanabb belsô légkör alakul ki (talán csitulnak az RMSZDP ködös ambíciói is), nem hagyják csak Frunda Györgyre felvilágosítani a jóhiszemû románokat a magyarok nem ellenséges, nem államellenes, nem alkotmányellenes törekvéseirôl, az együttélés keretében az etnikai identitás megmaradásának, hasznának feltételeirôl. A kiesést kompenzáló esélyek viszonylagosak, s a sikerek nem csak a jelölttôl függenek. Ezt kellene tudatosítani minden szinten, legyen az platform, frakció, vagy az "elittôl" mintha egyre távolodó egyszerû RMDSZ-tagok körében.
Hétfôn, a kétágú templomban kezdôdött az idei gyermek-evangélizációs hét. Amikor a színhelyre érkeztünk, nagy volt a sürgés-forgás, 3-14 éves korú gyermekek sokasága, szülôk, nagymamák és szervezôk töltötték meg a templomot és annak udvarát. Az immár harmadszorra meghirdetett evangélizációs hétre elsô napon 310-en, másnap már 350-en jelentkeztek, s a 70 fiatal szervezô megérkezésünkkor osztotta ôket korosztály szerinti csoportokra, majd vezette át sorban a gyermekeket a protestáns teológia és a parókia kijelölt termeibe. A vidám nyüzsgést csak pillanatra bénította meg a fényképezôgép kattanása, aztán folytatta mindenki a dolgát.
A családias hangulat oka iránti faggatózásunkra tudtuk meg, hogy sokan már harmadszorra jönnek a rendezvényre, amelyet három évvel ezelôtt holland, gyermekmisszióval foglalkozó fiatalok indítottak el, s tôlük vette át a stafétabotot Ábrahám Ildikó vallásoktató tanár és Kun Árpád Attila teológus. A szervezésben IKE-tagok segítik ôket. Szervezési munka pedig bôven akad, hiszen az iskolákban és templomokban meghirdetett evangélizációs hétre szinte egész évben készülnek, s attól kezdôdôen, hogy anyagi támogatásért több alapítványhoz is pályázatokat küldenek, még az is többszöri nekifutást igényel, hogy a 70 szervezônek ugyanolyan színû sportinget vásárolhassanak. Tulajdonképpen ez az ing az, ami megkülönbözteti a szervezôket a részvevôktôl, hiszen közülük a legidôsebb is csak 24 éves, de olyanok is akadnak, akik tavaly, tavaly elôtt még mint hallgatóság szerepeltek a rendezvényen. És akkor még nem beszéltünk az olyan tennivalókról, mint a játékszerek, papír, olló, ragasztó és az uzsonnához valók beszerzése, vagy az oktatásra, szórakoztatásra való felkészülés.
Az idén Péter apostol életérôl beszélgetnek a gyermekekkel a délelôtti program egy részében, azután pantomim és más elôadások keretében környezetismerettel és -védelemmel foglalkoznak, uzsonna után pedig a templom mögötti sportpályán csoportjátékokkal szórakoznak. A fegyelem titka — mondják a szervezôk — az, hogy a gyermekek figyelmét állandóan érdekes dolgokkal kössék le. Ez nem kevés munkába kerül, de úgy osztották fel azt maguk között, hogy minden gördülékenyen folyjon. Az oktatók mellett segédek és futárok dolgoznak, egyesek egész nap csak a szörpök, uzsonnák, édességek elôkészítésével, mások a papírhajtogatás mûvészetével, ismét mások rajztanítással foglalkoznak. A rendezvény két utolsó napját a szabadban kirándulással töltik. A rengeteg gyermeket vonzó rendezvénynek idén az AIDROM nyújtott anyagi támogatást.
Az országhatár menti magyar-román együttmûködést támogató PHARE fejlesztési terv idei beruházási javaslatainak egyeztetô tanácskozását kedden tartották meg Gyulán. Az Európai Unió bizottsága a két fél számára 5-5 millió ECU (hozzávetôleg egy-egy milliárd forint) keretet hagyott jóvá a határmenti térségek hátrányos helyzetének enyhítésére és a térségek összehangolt fejlesztésére.
A gyulai találkozón az érintett magyar és román térségek megyei önkormányzatai, megyei jogú városai, valamint az ágazati minisztériumok és országos hatáskörû szervek képviselôi vettek részt, az Európai Uniót Hans Beck, az EU delegációjának magyarországi vezetôje képviselte. A közös fejlesztés lehetôségeirôl tartott zártkörû tanácskozás a javasolt beruházások jóváhagyását megelôzô egyeztetés volt, kölcsönös érdekek érvényesülése érdekében, ugyanis csak a mindkét fél által ajánlott beruházásokat támogatja a nemzetközi szervezet. A tanácskozással egy többéves PHARE fejlesztési keretterv elôkészítése is megkezdôdött. A gyulai tanácskozáson megállapították — tudta meg a távirati iroda -, hogy a magyar-román határvidéken az árvízvédelmi és vízrendezési fejlesztések, a közlekedés és a határátkelés feltételeinek támogatása tartozik a kiemelt fontosságú feladatok közé, s lehetôséget kínál a térség gazdasági fejlesztésének gyorsítására is.
A torockói galéria megalakulásakor felvállalta a tájjellegû festészet és fotómûvészet népszerûsítését. Célja a mûvészi szépség erejével hatni az emberekre annak érdekében, hogy meglássák, értékeljék és óvják a környezetükben levô szépet. Ennek a szépnek a meglátásához segít hozzá Dóczyné Berde Amál mûvészete. 1886-ban született a Dés melletti Kackón, ahol édesapja lelkész volt. 1906-ban elvégzi Kolozsváron a tanítóképzôt, közben Benkô Ilona mûtermében tanul rajzolni, festeni.
Aláírása erôs akaratú egyéniségre utal, aki a kenyérkeresô munka, család és közéleti tevékenység mellett merte és tudta vállalni a festômûvész feladatát is.
Ezt a lényére jellemzô erôt hangsúlyozta egy méltatója 1922-ben: "Nem csendéleteket, virágokat, kancsókat fest, nem pepecsel az asszony festôk édeskés, de már megunt témáin; súlyos problémák megoldását, férfiakhoz méltó nehéz vállalkozás sikerét keresi. Ezt a férfias lendületet és harckészséget kell szeretnünk Berde Amál mûvészetében."
A Benkô Ilona mûtermében nyert indíttatás után, 1913-ban a müncheni Debsitz-iskolát látogatja, majd 1915 és 1918 között Ács Ferenc korrigálja képeit. Hosszú éveken át jár nyaranta Nagybányára. Mestereinek Thorma Jánost és Réti Istvánt ismeri el. Az 1920-as évekre már kialakul sajátos színes formavilága, ennek megôrzésére szólítja ôt fel Thorma János egy 1923-ban írt levelében, arra a hírre, hogy Dóczyné ismét Münchenbe készül tanulmányútra.
"Régóta nem láttam festményeit, de hiszem, hogy nem engedett semmit a mi stúdiumaink ôszinteségébôl. Jól teszi, ha elmegy Münchenbe, csak vigyázzon, nehogy az a nehézkes színezés és rajz magára ragadjon! A világ minden szép festményéért el ne távolodjék saját felfogásától, bármilyen megvesztegetô lenne az a másé."
Dóczyné világa az erdélyi falu. Enyed környékét, Kalotaszeget és a Székelyföldet nemcsak a festô szemével, hanem egy néprajzos hozzáértésével is szemléli.
Megfigyeléseit, gyûjtômunkájának eredményeit írásaiban, elôadásaiban, és mint a Pitvar háziipari szövetkezet ruhatervezôje, népszerûsíti és hasznosítja. "A havasok alján, a legtisztább Kalotaszegen a forma dominál — írja 1939-ben. Ez az elegáncia hazája. Minél inkább közeledünk a városhoz, annál jobban eluralkodik a szín. A színtobzódás Bogártelke községben éri el tetôpontját. A gyönyörûen felépített ruha szervesen kíséri a test konstrukcióját. Nagy foltok és átlók vannak benne. Uralkodó színe a piros. A tatár vér hatása. A fehér, virító sárga, izgató kék és harcos barna színekbe belehull tömérdek gyönyszem, flitter. Millió ránc törik, millió fény csillan. Ring, lobog a sok szalag, bojt mint hadi lobogó. Szinte zajlik ez a színorgia. Öröm, mámor, gyôzelem árad a lányok, menyecskék délceg járásából.
Legszebben mégis temetni tud a magyar, még Kalotaszegen is. Nagypéntek gyásza tökéletes harmóniája a zöld, kék, lila színeknek. Kalotaszeget egy szóval is ki lehet fejezni: szín. "Hosszú élete során több száz képet festett. Erre a kiállításra 17-et sikerült összegyûjteni. Hat kép az enyedi évek alatt készült. Érdekes, a Székelykô sziklái nem ihlették Dóczynét, annál inkább a népviselet. Vizsga a nagyenyedi református templomban címû képe dokumentum értékû. Dóczyné 15 évig tanított a Bethlen Gábor Kollégiumban, nem csoda, ha egy alkalommal a vizsga hangulata késztette alkotásra. A Nagybányai liget címû képe a nagybányai nyarak emlékét idézi. Kolozsvári évei alatt Kalotaszeget látogatja.
Méltatói megemlítették, hogy szeretett szürkületi, éjszakai témákat is festeni, ami általában ritkaság. Örvendek, hogy ezen a kiállításon sikerült egy ilyen képet is bemutatni.
Végül, de nem utolsósorban, szeretnék köszönetet mondani a képtulajdonosoknak, akik bizalommal voltak irántam, és önzetlenül, minden ellenszolgáltatás nélkül a galéria rendelkezésére bocsátották képeiket.
Dóczyné Berde Amál 1929-ben megfogalmazott mûvészi hitvallásával zárnám:
"Az erdélyi lélek mélyén csipkerózsák alszanak, amiket élesztgetni, felkölteni éppen a mûvész feladata: minden látható és láthatatlan szépséget felkutatni, formába önteni és szemetek elé tárni, mondván: Emberek! Íme, ez a ti földetek, hegyetek, vizetek, életetek, ezek vagytok ti magatok."
(Folytatás elôzô lapszámunkból)
A kórházban megröntgeneztek s egy nagy dróthálóval vették körül a lábamat. Nyughatatlan beteg voltam, beleszóltam a dolgokba, vitézkedtem ott is, úgyhogy idônként csúnyán leteremtettek. Mûtétre mintegy két héttel késôbb került sor, amikor már lelohadt a lábam... Egy Mãrginean nevû sebész orvos mûtött meg. Érzéstelenítô injekciót kaptam a gerincembe. Addig nem lehetett a lábamhoz hozzányúlni, most megfogták ott, ahol a törés volt s nem is éreztem. Recésen volt eltörve a sípcsontom, cakkosan, és külön a szárkapocs is. Betettek egy fémlemezt, ami ma is bent van, aztán begipszelték a lábam. A felnôttek között jól éreztem magam, sok érdekes szöveget hallottam. Egy ideig még bent tartottak, aztán hazaküldtek, otthon feküdtem.
Ekkor történt, egy kora tavaszi napon, hogy ebéd után éles szóváltásra került sor a konyhában. Amikor édesanyám bejött a szobába, csak azt láttam, hogy megy s a székek mennek elôtte. Ô meg borítja fel ôket. Elkezdtem üvölteni, de akkor már Gyula bátyám és Tili nôvérem, akikkel összeszólalkozott, nem voltak otthon. Kiabáltam, ütöttem az ágyat, lármáztam, míg végre meghallották az udvaron és bejöttek... Felvették anyámat, ágyba fektették, hívták a mentôket. A kórházban egy tanár a klinikai halál állapotából hozta vissza. Egy idô után a testvéreim látogatni kezdték, hozták a híreket: így van, úgy van, már beszél, már eszik... Egyszer aztán jöttek, hogy meghalt...
Szegénykémet a kórházi kápolna halottasházában láttam viszont. Bátyám ölben vitt be hozzá a kocsiból, s az én kíváncsi természetem azt nyomozta ott is, hogy mi történhetett, milyen változást veszek észre? Akkor láttam, hogy skalpolták, hogy a vágást körben követni lehet. Szemügyre vettem azt is, hogy van összefogva, összetûzve... Elbúcsúztam tôle, megcsókoltam...
— Hány éves voltál, amikor árvaságra jutottál?
— Tizenöt... apám meghalt 1924-ben, édesanyám 1928-ban... Halála után a család szétesett... Jenô bátyám katonaidejét töltötte Konstancán, onnan jött a temetésre is, de a visszamenéssel — mint utóbb kiderült — kissé késlekedett. Egy héttel-tíz nappal a temetés után szuronyos katonák jelentek meg nagyanyámnál egy civil nyomozóval. Bátyámat keresték. "Elment — ennyit tudunk róla." De a nyomozó csak faggatott, hogy hova tettük, hol van, mit csináltunk vele?
Erôsen megütköztem a nyomozón. A Fôtér sarkán, a mai Melody-bár épülete elôtt szoktam látni, ott volt akkoriban a cipôtakarítók helye s ezek egyike épp ez az ember volt. Különösnek találtam, hogy a cipôtakarító egyben nyomozó is.
Egy idô után aztán megkerült a bátyám. Valahol Babadag körül akadtak rá, ott bonyolódott össze valami török hölgyekkel. Megdorgálták, megfosztották szakaszvezetôi rangjától, de ô azt nagyon hamar ismét visszanyerte. Szakaszvezetôként szerelt le, visszajött Kolozsvárra és tovább élte házaséletét a szép Vikivel, akit még bevonulása elôtt feleségül vett...
Tili nôvérem életében is változás állt be... Az utcánkban magas szintû mechanikai és elektrotechnikai vállalatot szervezett egy egyetemi tanár, s mûködtetéséhez Ausztriából hozatott mûszerészt. Ez a mûszerész magyar volt, szemet vetett a nôvéremre, s le sem vette róla, míg egybe nem keltek. Nemsokára Magyarországra távoztak a fiú szüleihez. Gyula bátyám is áttelepedett Magyarországra még szüleim életében, ô — mint mondtam — sportoló volt. Imádott lovagolni, honvédnek jelentkezett az akkor szervezôdô zsoldos hadseregbe, és fokozatosan haladt felfelé a ranglétrán.
Én nagyanyámmal maradtam az "ôsi házban" begipszelt lábbal. Miután levették a gipszet, mankóval jártam s ineresztô pópiummal kenegették a horgasinamat, hogy a lábam meghajoljon.
— Ineresztô pópiummal? Soha nem hallottam ilyesmirôl...
— Pedig az egy kitûnô kenôcs, nagyanyám receptkönyvébôl néztük ki.
— Az iskolába is mankóval jártál?
— Nem jártam, elhatároztam, hogy szakítok az iskolával. Én eleget tudok, többet nem tanulok. Még leteszem a vizsgát, amirôl hiányoztam s azzal vége... Persze nem tettem le... Pont lezárták az osztálynaplót, nekem csak két negyedévem volt, a harmadik hiányzott.... Azt késôbb tettem le magyarvilágban a polgáriban, mint tanító úr... Vizsgázó, tanulmányaikat kiegészítô rendôrökkel és csendôrökkel együtt. Kellett, mert a négy gimnáziumot és a mûvészeti fôiskola öt évét a minisztérium az érettségivel egyenlônek nyilvánította s ez feljogosított, hogy diplomás tanítóként mûködjek.
— Felvettek a fôiskolára érettségi nélkül?
— Persze... A fôiskolán még professzor is akadt, akit nagy festônek ismertek el (egyébként teljes joggal), de akinek nem volt érettségije... Analfabéta is lehetsz... most is... bár a mostani szabályokat pontosan nem ismerem...
— Hogyan folytatódik az életed?
— Rövid ideig nyomdásztanuló voltam Kolozsváron a Minerva nevû vállalatnál, de orvosi javallatra abba kellett hagynom. Ekkor jutott eszembe, hogy láttam én a Bartha Miklós utcában egy címfestô mûhelyt (ott ahol most az Orvosi Egyetem rektorátusa s mellette egy kicsi zsákutca van). Oda fogok bemenni s azt a mesterséget fogom megtanulni. Rajzolni tudok, megtanulom a címfestést s kész. Mit kell nekem tovább iskolába járni? El is mentem a Gratz-féle mûhelybe s elôadtam, hogy mi járatban vagyok. Gratz Imre volt a címfestô részlegnek a vezetôje, Gratz Béla meg az antik bútor javító részlegnek. Ez lényegében antik bútor hamisító részleg volt (vettek egy szekrényt s csináltak négyet utána). Oda tartozott még a régi aranyozott facsillárok és a rámák készítése. Gratz Imrének elmondtam ki vagyok, mi vagyok, azt mondta: várjak. Felment a magasföldszinti helyiségbe az édesapjához. (Az alagsori mûhelybôl valósággal emeletként hatott.) Gratz Hermann, a nagytudású cégtáblafestô mester ágyban fekvô tüdôbeteg volt. Abban az idôben ôk készítették a legszebb cégtáblákat...
— Mi volt a nevezetességük? A különlegesen szép betûk?
— A betûk is meg... a fûszerüzletekhez sokan festettek akkoriban olyan cégtáblákat, amelyeken egy-egy csendélet is volt... sajt, süvegcukor... meg mindenféle... Vagy ha illatszerbolt volt, akkor annak megfelelô árucikkek... Szóval felment az édesapjához s ô adott neki egy rajzot, valami afrikai vadászjelenetet, hogy azt rajzoljam le... Leültetett, kaptam papírt, ceruzát, gumit, mindent, ami kell... mikor elkészültem felvitte s akkor már hivatott engem is az öregúr.
"Ki vagy, mi vagy?" — kérdezte. Nem tudott jól magyarul, felvidéki ember volt... Elmondtam... "Zoltika, te nem leszel címfestô, nem veszünk fel téged címfestônek, te majd képfestô leszel... Jó lesz úgy?" "Nagyon jó..." — mondtam. "Holnap bejössz s majd a fiam megmondja mit kell csináljál." Másnap ugyancsak a Triska-ház mellett, ott ahol most a zsákutca van, egy másik épületben jelentkeztem... Akkor ott az egész telek a Gratzéké volt... Megkaptam a mustrát, a modellt, amirôl festenem kell, alvázt preparálva, ecsetet, festéket... Csináljam meg — mondták — hajszálpontosan olyant és olyan méretût. Megcsináltam, azt is felvitték. Attól kezdve én lényegében képhamisító lettem. Egy Róna nevû csendélet-festônek a munkáit kellett sokszorosítanom, erre állítottak be. Késôbb megtudtam: ez a Róna náluk tanulta meg a mesterséget, s aztán amikor már saját munkái is voltak elment Hollandiába. Nagy öreg fóliánsokat, öreg könyveket, ódon viaszpecsétes okmányokat kellett festeni, régi írással, kalamárist, lúdtollat, néha egy-egy koponyát, ilyen színû, olyan színû szép abroszokat vagy éppen zsidó imádságkendôt (tálesz a neve — ha jól tudom), aranybelsejû poharat hozzá, meg ilyeneket... Amikre megvoltak a vevôk, amik nagyon fogytak abban az idôben... Nagyon megtanultam hogyan kell a tollat megfesteni... miniatûr vonásokkal, vékony ecsettel, apróra szôrözve. Csináltam, nagyon meg voltak elégedve, heti fizetést kaptam.
— Szóval, a képek Róna aláírással kerültek eladásra?
— Persze, ráírtam, hogy Róna.
— És ez nem okozott lelkiismereti konfliktust?
— Nekem nem... Akkor én már tudtam, hogy ez hogy megy... Mert Róna is egy Nógrádit másolt. Ha én tovább maradok, lett volna abból Kovács-kép is valamikor... Na de rájöttem, hogy ez nekem nem felel meg...
— Mennyi ideig voltál Gratznál?
— Negyedik után... nyári idôszakban... tartott egészen decemberig... Onnan jártam színházba, egészen közel volt... Sôt, a következô év elejébôl is ott voltam valamennyit...
— 1929 elejébôl?
— Igen... Akkor nagyanyám ágynak esett, mellette kellett lennem... Ödémája volt... Még fôztem is, meg mostam is rá, szegényre... Azt mondta, vedd ki a könyvet... ott van a tojásszekrény felsô polcán a füzetem. Keresd ki hol van szó a vízkórságról és olvasd fel. Az állott ott, hogy végy nem tudom hány szál petrezselyemgyökeret, tisztísd meg, tedd be fôvô vízbe, aztán hámozzál meg ennyi s ennyi dinnyemagot, tedd be azt is a vízbe... Ezt kellett együtt fôzni, összerotyogtatni hosszan, hosszan. De az olyan büdös, olyan kellemetlen volt... Szó nélkül megitta, úgy vizelt tôle, mint a zápor, alig gyôztem hordani a bilit...
— Szóval a maga orvosa volt.
— Az ô könyvébôl vettük ezt az interesztô pópiumot is.
— Na de gyógyszertárban csinálták meg...
— Ott hát... Adott ô olyan receptet is, amit elvittem a Hintz patikába, nem tudom már mi a fenének kellett... Csak nézték, nézték, aztán eltûnt vele a gyógyszerész s lejött fentrôl Szakács úr. (Ez még a régi Hintz patika volt.) "Ki hozta a receptet? Ki vagy te fiacskám? — kérdezte.
Mondom. — "S honnan van a recept?" "Nagyanyámtól." "Neki honnan van?" "Neki van egy könyve, amiben ilyen receptek vannak." "Nagyon értékes recept, meg kell ôrizni, mondd meg nagyanyádnak. Ezt a gyógyszert csak mi tudjuk megcsinálni. Más patikában ehhez már nem értenek." Na, ilyen személyiség volt nagyanyám. Úgy hogy ebbôl a bajából is kikezeltük.
De volt aztán késôbb olyan szakasz, amikor kijelentette, hogy ô most meghal. Akkor maradtam ki Gratztól. El volt gyengülve, nincs tovább, meghal. Ott aludtam vele egy szobában, kiadta az utasítást, hogy vegyek ki egy szalagot a fiókból, fehér szalagot. A halottnak — mondta — leesik az álla. A fogsoromat kiveszem éjszakára, láthattad, s a pohárba teszem... A leesett állat vissza kell szorítani... mert milyen ronda különben, olyan mintha kiabálna... Ezzel a szalaggal felkötöd, jól meghúzod s megkötöd. A szemet lehúzod s teszel rá két fémpénzt. A hideg vas jót tesz neki, nyugton marad. Nem csinálsz egyebet, szólsz Komoróczy néninek, hogy né: meghalt nagyanyám. Akkor ôk jönnek, a többit már ôk intézik. Senki a fiókokba nem nyúlhat, minden kulcs nálad van. Majd aztán táviratot küldtök nagybátyádnak Pestre, Kovács Zoltánnak. Ô jön s eltemet.
— Akkor halt meg? Megérezte?
— Fenét halt meg, nemsokára kezdett jobban lenni, már fel is kelt egy-egy kicsit az ágyból... De azért nem húzta sokáig... Gondoltam: ideje, hogy én is valami más után nézzek...
— Tulajdonképpen mi baja volt?
— Hûlés, influenza, idôs volt már, hetven körül járt. Nagy kor volt ez akkor... Közben a ház eladására is sor került, megkezdôdött a tárgyalás... Ott lakott nem messzire tôlünk egy utcai cukrász, híresek voltak a krémesei, habrollói. Kétkerekû taligával, kocsival vitték, árulták a portékáját a városban... Ô vette meg a házat.
— El kellett költöznetek?
— Nem, erre egyelôre nem került sor, de láttam, hogy gondoskodnom kell magamról. Ekkor támadt az az ötletem, hogy felkeressem Renée Chapuis kisasszonyt, a "magánlányt". Hátha el tudom szerezni magam hozzá s akkor egy csapásra megoldódik minden gondom. Mert én hirtelen elhatároztam ugyan, hogy abbahagyom a tanulást, de azért mindig vágytam tanulni, és a festészetben is tökéletesíteni akartam magam...
— Chapuis kisasszony mit szólt az ötletedhez?
— Megnézette a munkáimat, amiket addig festegettem Papp Lajossal, a kitûnô festômûvésszel és grafikussal, szakvéleményt kért tôle s a kedvezô vélekedés alapján adoptálni akart. Ennek egyik fô feltétele az volt, hogy Kovács Zoltán nagybátyám, a gyámom értsen egyet a tervvel, egyezzék bele. Ô azonban nemet mondott. Hiába írtam neki, hiába kérleltem, azt válaszolta: kicsit nagy a fantáziád kedves Zoltikám, én nem ismerem azt a személyt, aki örökbe fogadna, és nem tudom, milyen következménnyel járna az egész. Nem tartom komoly dolognak, és a te érdekedben elutasítom ezt a kalandot...
— Nagyon elkeserített a visszautasítás?
— Persze, hogy elkeserített. Elbúcsúztam a svájci hölgytôl, akitôl csak jóságot és szeretetet kaptam, és Zilah felé vettem az utat. Nagyanyám már nem volt, értelmetlen dolog lett volna tovább maradni Kolozsváron. Anyai nagynénémhez, Göbbel Máriához és férjéhez, Ács Sándorhoz mentem s ôk nagy szeretettel fogadtak.
Páll Árpád
|
|
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |