 |
 |
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1996. július 30.
(VIII. évfolyam, 175. szám)
Az RMDSZ keresztény-nemzeti platformja, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés július 28-án Kézdivásárhelyen tartotta soros ülését, amelyen megvitatta a helyhatósági választások eredményét, megállapítva azt, hogy helyi közösségeink életében fokozódott a magyarság sorskérdései iránt felelôsséget érzô személyek megbecsülése, számosat közülük megválasztottak a helyhatósági szervekbe. Szükségesnek tartja ugyanakkor, hogy valamennyi parlamenti RMDSZ-jelölt feddhetetlen erkölcsi múltú, identitástudatú személy legyen. Az EMK elismeréssel méltányolja a budapesti konferencia Közös Nyilatkozatát, különösen annak az önkormányzatra vonatkozó 3. pontját.
Az ülésen az EMK megvitatta és elfogadta Mûködési Szabályzatát, majd tisztújítást tartott. A platform elnöke Katona Ádám, ügyvezetô testülete dr. Bartha András, dr. Borboly István, Gazda István, Katona Ádám és dr. Újvári Ferenc.
Keleti György honvédelmi miniszter a NATO szolnoki békepartnerségi gyakorlata alkalmából nyilatkozott a bukaresti Mediafax független hírügynökségnek.
Jelezte, hogy Bukarestbe utazik. Annak azonban nincs értelme, hogy csupán a város szépségeiben gyönyörködjem — mondta. Más azonban a helyzet, ha van tárgyalnivalónk, és van esély bizonyos okmányok aláírására.
Közlése szerint Magyarország és Románia három katonai jellegû egyezményt véglegesít: a haditemetôk kölcsönös gondozásáról, a határ menti katonai mozgásokról való kölcsönös tájékoztatási kötelezettségrôl és a hadititok kölcsönös védelmérôl. Ebben az ügyben járt Bukarestben néhány hete Gyarmati István államtitkár — mondta. Szerinte az elsô okmány akár ma is aláírható lenne, a másik kettô ellenben még tökéletesítésre szorul.
Keleti kijelentette: az aláíráshoz szüksége van a magyar kormány felhatalmazására. Ez — meggyôzôdése szerint — nem késlekedik majd. Értékelése szerint Bukarest meglehetôsen rugalmasan viszonyult a dokumentumok egyeztetéséhez. Különösen Gheorghe Tinca honvédelmi miniszter hozzájárulását értékeli, aki — mint mondta — igen jó politikus, hozzáértô diplomata, és sokat tett a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért, kiváltképp katonai területen — idézi a Mediafax.
• nem teltek be a magyar tagozatok
• pang egyetlen magyar szakmunkásképzônk
• Tordán nem lesz magyar kilencedik?
Íme a Kolozs megyei középiskolákban maradt helyek megoszlása. Kolozsvár: Brassai Sámuel Líceum : 13 hely reál, 17 humán szakon, 30-13 a magyar, illetve román esti tagozaton; George Cosbuc Líceum: 7 (német osztály); Onisifor Ghibu Líceum : 11 a magyar tagozaton, Zenelíceum : 9 a magyar, 14 a román tagozaton. "Maranatha" Adventista Szeminárium : 11 a magyar tagozaton; Római Katolikus Fôgimnázium : 10; Unitárius Kollégium : 2; Tehnofrig Iskolaközpont: 14 " 57 " 87 a szakmunkásképzôn; CUG Iskolaközpont: 38 a líceumi és 197 a szakmunkásképzôn; Elektrotechnikai Iskolaközpont: 18 " 57; Unirea Iskolaközpont: 43 " 5 (sport) " 102; Energetikai Iskolaközpont: 56; Terapia Iskolaközpont: 46; Erdôgazdálkodási Líceum: 8 " 39; Mezôgazdasági Iskolaközpont: 8 " 63; Könnyûipari Líceum (Clujana) : 25 a magyar tagozaton (!); Traian Vuia Líceum: 8 " 160; Gazdasági Líceum: 50; Tehnofrig Líceum: 14 " 58 " 87. DÉS: Építészeti Iskolaközpont: 11 " 93; Papíripari Líceum: 12. TORDA: Vegyipari Iskolaközpont: 8 " 55; Ion Ratiu Iskolaközpont: 63 " 97; Üvegipari Iskolaközpont: 38 " 43; Mezôgazdasági Iskolaközpont: 64. SZAMOSÚJVÁR: Szaklíceum: 95.
"Semmi keresnivalója a reformátusok világtalálkozójának Romániában!" — jelentette ki Grigore Zanc prefektus tegnapi sajtóértekezletén, és biztosított: a prefektúra mindent megtesz a kongresszus megakadályozása érdekében, ha kell, a rendfenntartó erôk bevonásával. Zanc prefektus elmondta, bizonyos források szerint ennek a kongresszusnak vajmi kevés köze van a vallási problémákhoz. Világtalálkozó címen olyan irredenta rendezvényekre kerülne itt sor, amelyek durván sértik a román nemzeti érzelmeket. Honfoglalásról, az etnikai autonómiáról szóló nyilatkozatokra, magyar himnusz énekelésére és magyar zászló lobogtatására ilyen alkalmakkor már számtalan példát kínáltak az elmúlt évek, a román hatóságok, a város rendjéért, polgárai lelki nyugalmáért felelôs prefektúra tehát joggal aggodalmaskodik. "Márpedig nem nézhetjük el a végtelenségig ezeket a felháborító irredenta rendezvényeket!" — mondotta a prefektus, aki a református világtalálkozó elleni kifakadása során elmulasztotta viszont pontosítani, hogy végül is kik azok, akik a kedélyeket borzolják: a világtalálkozó szervezôi, vagy éppen a pánikhangulatot keltô kormányzó pártok, amelyek néhány hete ismét ádáz magyarellenes harcba lendültek a magyar-magyar csúcs agresszív lereagálásától kezdve a reformátusok találkozójának a szabotálásáig. Mint ahogy arra sem kaptunk egyértelmû választ, hogy prefektusunk már a kezdet kezdetétôl be akarja tiltatni a rendezvényt, vagy csak majd menet közben — megfogalmazásával élve — "az események alakulásának függvényében". Zanc prefektusnak ugyanis — kényszerû bevallása szerint — fogalma sincs a rendezvénysorozat részletes programjáról, de annyit biztosan tud, érez, hogy nincs itt minden a legnagyobb rendjén, s hogy ôk majd résen lesznek. Olyannyira, hogy — ismételte — figyelmeztetni fogja a karhatalmat, alkalomadtán lépjen közbe! Grigore Zanc a napokban különben kapcsolatba kíván lépni Csiha Kálmán református püspökkel a dolgok tisztázása végett. A prefektus ugyanakkor reméli, hogy a többi megyében, ahol szintén ilyenszerû gyanús rendezvényekre kerülne sor, a prefektusok hasonló felelôsségérzettel viseltetnek majd ezekkel kapcsolatban — a rend és a lakosság lelki nyugalmának érdekében.
Bemutatkozott Kolozs megye új alprefektusa is Petre Gus (Román Nemzeti Egységpárt) 51 éves agronómus személyében. Gus úr, akiben nemcsak az agronómia doktorát, és az Agronómia Kar volt dékánját, hanem a jogászt is tisztelhetjük, rövid programbeszédet tartott a sajtó képviselôi elôtt. Az egyik élcelôdô tudósító megkérdezte, összefüggésben van-e kinevezése azzal, hogy a professzor egyik szakterülete a terméketlen talaj tanulmányozása (s mint ilyen került a prefektúrára, "talajjavítás" végett)? Petre Gus elmondta, ô igenis jól termô, humuszban — és egyéb hozzávalókban — gazdag talajra talált itt. Az ôszinte elismerés hangján szólt Grigore Zancról, és éreztette, hogy súrlódásmentes együttmûködésre törekszik vele.
A Kalotaszentkirályi Ady Endre Kulturális Egyesület július 27-én és 28-án Nyárszón, illetve Kalotaszentkirályon rendezte meg az immár hagyományossá vált Ady-napokat. A nyárszói istentiszteletet követô tudományos értekezlet meghívottja Kántor Lajos, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke, a Korunk fôszerkesztôje, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke, a Kalotaszentkirályi Ady Endre Kulturális Egyesület tiszteletbeli elnöke volt. A rendezvényen résztvett, és — a rendezôk felkérésének eleget téve — nagyhatású elôadást tartott Méray Tibor, a párizsi Irodalmi újság fôszerkesztôje is, majd a jelenlevôk koszorúkat helyeztek el Viski Dániel volt nyárszói lelkész, Ady Endre dédnagyapja sírjánál.
Másnap Kalotaszentkirályon Tôkés István nyugalmazott teológiai professzor tartott istentiszteletet. Pomogáts Béla az Ady-emlékmûnél mondott ünnepi beszédében szólt arról, hogy a millecentenárium legnagyobb magyar történelmi feladata annak a "honfoglalásnak" a folytatása, ami 1100 évvel ezelôtt ugyan fegyveres erôvel kezdôdött, de amelyet ma, a második évezred végén a kultúra, a szellem hatalmával — a lelkekben kell tovább vinni.
A Kalota partján emelt Ady-emlékmûnél a Magyar Írószövetség, a Bocskai Szövetség, a budapesti Székely Kör, Kalotaszentkirály testvértelepülései — a szeghalmi és körösladányi, illetve a Békés megyei önkormányzatok — a körösfôi RMDSZ és a kalotszenkirályi Ady Egyesület részérôl helyeztek el koszorúkat. A Kolozs megyei RMDSZ-t Kónya-Hamar Sándor, Mátis Jenô parlamenti képviselôk és Molnos Lajos megyei elnök képviselte.
A Heim András grafikus adományozta munkákból, illetve a Kudor István és Kecskés István népmûvészeti alkotásaiból rendezett tárlattal megteremtették a kalotaszegi értékek megôrzésére hivatott falumúzeum alapjait. Délután a szabadtéri millecentenáriumi emlékmûsoron, amelyet Szép Gyula, a magyar opera titkára vezetett, a szeghalmi Sebes György Általános Iskola énekkara, a Körösladányi Dalkör, a Szeghalmi Dalkör, a Kalotaszentkirályi Hagyományôrzô Népi Együttes lépett fel. Az Ady-napok — és más, messzi visszhangnak örvendô kalotaszegi rendezvények — kezdeményezôje, Okos Márton az idei Ady-rendezvényt támogató Bocskai Szövetség és az Anyanyelvi Konferencia, a magyarországi Népszabadság és a kolozsvári Szabadság képviselôinek az Ady-emlékmûvet reprodukáló kis emléktárgyat adott át.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint augusztus 1-jétôl 35 százalékkal drágulnak a vasúti menetjegyek a személy- a gyors-, a rapid- és az Intercity vonatokon. A közlemény szerint a vasút továbbra is kedvezményeket biztosít a gyermekeknek (5 év alatt ingyenes, 10 évig 50 százalékos kedvezmény), a legalább 20 tagú tanulócsoportoknak (az Intercity kivételével 50 százalékos kedvezmény), hétvégi utazójegy esetén, amely péntek-szombat-vasárnap érvényes (kedvezmény 60 százalékig). Továbbá társadalombiztosítási kedvezményeket nyújt nyugdíjasoknak, háborús veteránoknak és hadiözvegyeknek, a forradalom hôseinek és azok leszármazottainak, volt politikai foglyoknak, fogyatékosoknak, tanulóknak, egyetemi hallgatóknak.
Tôkés László püspök hétfôi sajtóértekezletén közölte, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közbelépését követôen a helybeli és megyei közigazgatási, valamint a kormányszervek mégis megengedik, hogy a III. Református Világtalálkozó hivatalos megnyitójára a Bihari FC nagyváradi stadionjában kerüljön sor 1996. augusztus 3-án.
Ugyanakkor Tôkés László azt is elmondta, hogy a program változatlan.
Mintegy 5000 külföldi vendéget várnak, de többen is eljöhetnek, ugyanis sok romániai református templom áll testvériségben hasonló külföldi templomokkal. Intézkedések történtek a Románia nyugati határátkelôinél, hogy a vendégek ne ütközzenek nehézségekbe, hanem irányítsák ôket az elszállásolási helyek felé.
30 1996 július kedd NÉVNAP: Judit. Héber eredetû, jelentése: Judeából származó nô.
NAPKELTE: 6 óra 00perckor,
NAPNYUGTA: 20 óra 44perckor.
életének 84. évében, 1996. július 27-én, szombaton délután elhunyt.
A jó Isten gazdagon áldotta meg tálentumaival, amelyekkel odaadó hûséggel sáfárkodott. A lelkészi oklevél megszerzése után az oxfordi Manchester College-ban folytatta tanulmányait. Hazatérte után vallástanárként szolgált. 1946-tól az Unitárius Teológiai Akadémia, majd a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Kara rendszeres teológiai tanszékének tanáraként mûködött. 1959-ben hamis vádak alapján a kommunista rendszer hatévi börtönbüntetésre ítélte. Kiszabadulása után újból a lelkésznevelésben munkálkodott, mint az általános vallástörténet és az unitárius egyháztörténet rendes tanára. Élete legszentebb hivatásának tekintette a jövô lelkésznemzedékeinek felkészítését, amelyet következetes elvszerûséggel és magas szintû igényességgel, egy félszázadon át, haláláig végzett.
1972-ben fôjegyzôvé, 1994-ben az egyház 29. püspökévé választották.
Hosszú és gazdag élete folyamán, a legnehezebb történelmi idôkben is a jézusi életeszmény hirdetôje és megélôje volt: "Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48). Életének, Isten és ember szolgálatának meghatározói a józan értelem és a mély hit voltak. Gondolkodása, teológiai felfogása rányomta bélyegét korunk unitárizmusára.
Különbözô tisztségeiben példamutató módon járt elöl, egész életét egyháza és népe szolgálatára áldozta.
Széles körû teológiai munkásságot fejtett ki: tanulmánykötete, a hazai és angol nyelvû folyóiratokban megjelent tanulmányai maradandó értékekkel gazdagították a XX. századi szabadelvû teológiát. A Keresztény Magvetô új sorozatának szerkesztôjeként folytatta a legrégibb erdélyi teológiai folyóirat hagyományait, magasabb szintre emelve ennek tudományos jellegét.
Tevékeny szerepet vállalt és töltött be az Unitárius Világszövetségben, valamint a hazai és külföldi egyházakkal létrehozott ökumenikus kapcsolatokban.
Temetése 1996. július 31-én, szerdán, déli 12 órakor lesz a kolozsvári belvárosi unitárius templomból.
Emléke legyen áldott!
Kolozsvár, 1996. július 29.
Abban a vitában, amely a fôszerkesztô: Tibori Szabó Zoltán egy írása körül kialakult, többször és többen is hivatkoztak rám, illetve arra az Anyanyelvi Konferenciára, amelynek 1992 óta elnöke vagyok. A Szabadság olvasói mindazonáltal ismerhetik nevemet a lap cikkírójaként is, és talán úgy emlékeznek írásaimra, hogy ezek mindig kiálltak a magyarság és különös nyomatékkal az erdélyi magyarság érdekei mellett. Ezért tartom jogomnak, egyszersmind kötelességemnek azt, hogy az igen szerencsétlen vitában jelezzem véleményemet.
1. Elhamarkodottnak tartom Tibori Szabó Zoltán sommás megállapításait, mindemellett nem helyeslem azt, hogy véleménynyilvánításában többen is korlátozni kívánják, és olyan szándékokat tulajdonítanak neki, amelyek szövegszerûen nem igazolhatók. A Szabadság fôszerkesztôjét ügyszeretô és áldozatra kész embernek ismertem meg, aki a diktatúra idején is vállalta meggyôzôdését, és az utóbbi esztendôkben Erdély egyik leghitelesebb és legbátrabb lapját hozta létre. Állásfoglalásai természetesen bírálhatók, az erdélyi magyar sajtóban betöltött szerepét azonban meg kell ôriznie.
2. Az Anyanyelvi Konferencia, stratégiai felismerések és érdekek következtében, együttmûködik a Magyarok Világszövetségével, mindazonáltal nem a világszövetség szatellita-szervezete. Egy demokratikus politikai kultúrában szatellitáknak nincs is létjogosultságuk. Az Anyanyelvi Konferencia valóban számottevô támogatást kap a világszövetségtôl: két munkatársát az MVSZ fizeti (ôk természetesen a világszövetség számára is végeznek munkát), ugyancsak az MVSZ tartja fenn az AK kétszobás irodáját, beleértve ebbe a telefonhasználat költségeit. Emellett az Anyanyelvi Konferencia más szervezetektôl (a Mûvelôdési és a Külügyminisztériumtól, a Soros-alapítványtól és más alapítványoktól) az idei esztendôben közel ötmillió forintot szerzett igen kiterjedt mûködésére, kiadványaira és az Egerben megrendezendô VIII. Anyanyelvi Konferenciára. Mindez azt jelenti, hogy az Anyanyelvi Konferenciát a világszövetség komoly mértékben támogatja, de nem tartja fenn. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy az AK tisztségviselôi tiszteletdíj és napidíj nélkül végzik munkájukat.
3. Helyes volna, ha tisztázó viták folynának mindazokról a kérdésekrôl, amelyeket a "magyar-magyar párbeszéd" felvet, és ennek során a Magyarok Világszövetsége is tisztázó vitát kezdeményezne mindazokkal, akik tevékenységét bírálják vagy ellenzik. Ezek a viták legyenek nyíltak, de (egyik oldalon sem) elfogultak, megbélyegzôk és kirekesztôk. Máskülönben azok szereznek elônyöket, akik stratégiailag érdekeltek abban, hogy a magyar értelmiség belsô harcokban ôrölje fel erejét. Ezek a belsô harcok vezetnek mindig a látványos történelmi összeomlásokhoz: ezek eredményezik azokat a hétköznapi "Trianonokat", amelyek lehetetlenné tesznek minden erôgyûjtést és hatékonyabb összefogást.
Pomogáts Béla,
a Magyar Írószövetség
és az Anyanyelvi Konferencia elnöke
Egyenesen a szemembe néz, majd a hamburgerre. Mellém telepszik, s nyöszörgés nélkül figyeli, amint falom a kaját. Jó taktikája van, gondolom, el is éri vele az eredményt. Megsajnálom. Hot dogot (azaz "forró kutyát") veszek neki. Talán azt hiszi, ezt is én fogom felzabálni. Felhagyva elôbbi stratégiájával, nyüszörögni kezd, sajnáltatja magát. Már kihûlt, odadobom neki. Ma jó napja van. Pár másodperc alatt végez vele, elômbe telepedve nézi a csak félig elpusztított hamburgeremet. Farkasszemet nézünk, ezúttal viszont nem dôlök be neki...
King egyike Bukarest ezer, talán tízezer kóborkutyájának. Van belôlük a kormány épülete elôtt, a képviselôház felé vezetô dombon, az Egyesülés és a Forradalom téren — mindenütt. A felújítás alatt álló Athene Palace Szálló elôtt ott bûzlik egy elgázolt kóbor kutya teteme. Megkérdem a látszólag mindennap ott járkáló nyugdíjastól, mióta van a tetem az utca közepén. Rámkérdez, hogy ugye, nem vagyok bukaresti? Bevallom: nem. Nevet, és elmondja, hogy azelôtt való nap hajnalban már ott volt...
A villanyrendôrt teljesen eredeti módon értelmezik a bukaresti polgárok. Ha a zöld lámpa fényénél kelsz át az úttesten, a másik pillantban már a mentôautó hordágyán találhatod magad. Ha viszont a piroson kelsz át, semmi bajod nem esik. Az elsô nap jómagam is (jól bevett, mondanám civilizált szokás szerint) csupán zöldön mentem keresztül, de rájöttem, hogy életveszélyes. Ilyenkor közlekednek ugyanis a stoplámpára rá se hederítô autók. Tehát alkalmazkodtam a helyzethez: a piros fénynél mentem át az úton. Házigazdám, Á. H. megnyugtatott: nincs ebben semmi különleges.
Az osztrák konzulátus épülete és ennek környéke teljes mértékben beilleszkedik a bukaresti miliôbe: tonnányi szemét, kóborkutyák. A polgárnak három napot kell töltenie Bukarestben, hogy végre tartózkodási vagy átutazási vízumhoz jusson. De addig legalább sikerül kiismernie a Balkán fôvárosát, Bukarestet.
Fent a Hója-gerincen valamelyik évszázadosnál is idôsebb hársfán július elsô napjaiban megszólalt a kakukkfiú. Ritka jelenség és szokatlan ténykedés az ilyesmi, mert hiszen ekkorra élete párja már elszotyogtatta tojásait a kis énekesmadarak fészkeiben, sôt a nagyevô és mérhetetlen falánkságú fióka már ki is lökte mostohatestvéreit a szûkös fészekbôl, és egymaga élvezheti a nyár örömeit és a kellemesen savanykás ízû szôrös hernyókat, melyeket becsapott nevelôszülei szorgalmasan hordoznak neki, hogy a cinkefészekbôl kakukkfióka röppenjen ki.
De most a kakukk furcsa dologra figyelmeztetett kakukkolásával: arra, hogy évezredes szaporodási módszerét ezen a tavaszon ellopták az emberek, nálunk történetesen a kormánypárt, hisz a választások elôtt kicsit megemelte a búza, tej és miegymás felvásárlási árát, és ezzel maga felé fordította a falusi, kisvárosi szavazópolgárok pecsétnyomóját. De mihelyt (elég kis különbséggel!) megnyerte a helyhatósági választásokat, kakukkmódszerrel belopta a kismadarak (a szegény emberek!) fészkeibe az árdrágulás kakukktojásait, amelyekbôl nagy-nagy ínség fog kikelni, és az hatalmasra fog nôni ezen a nyáron.
Egyes helyeken a magyar ember a kenyeret életnek is mondta valamikor. Hát ezt az életet nagyon kínkeservessé tette a kormány, a rosszul termelô (és értékesítô!) gazdaság, a ráfizetéses állami mamutvállalatok éppúgy, mint a fejetlenül, de mohón bizniszelô magánvállalatocskák. Én már-már azt a kijelentést is megkockáztatnám, amit a fôvárosi ellenzéki lapok csak nagyon halkan és finoman tesznek meg: a gazdaság került csôdbe minálunk, és nehogy államcsôd legyen belôle.
Ami pedig a legnagyobb csiszlikség volt a kormány részérôl, az az, hogy az alig mellszélességû gyôzelem után rögtön bedobta az árdrágulás petárdáit. És — gondolom — éppen azért most, hogy a tyúkeszû állampolgár az ôszi nagy választásokig kicsit felejtsen, és ismét rájuk szavazzon. Bár én úgy nézem, még egy ilyen gyôztes csata, és elvérzik a hadsereg.
Félô, hogy a "mi" hadseregünk hamarabb elvérzik. Az elmenetellel, a civakodással, s az itthonmaradottak kiábrándulásával. Kezdôdött már akkor, amikor ránk parancsoltak Domokos Gézáék, hogy Radu Câmpeanura kell szavazni. És a Székelyföld rá szavazott. Bukarest pedig röhögött ezen. És végzôdött (remélem!) most, amikor azt javasolták: szavazzunk Radu Sârbura. Dehát ki az a Radu Sârbu? Igaz, én azt is kérdezhetném, ki az a két Borbély (László és Imre), mert én éppen annyira nem tudom, mit csináltak, mielôtt kiugrottak volna a bokorból, mint ahogyan Radu Sârburól sem tudtam. És Leninre is emlékeztethetnék. Arra a mondására, hogy a pártot egy erôs lap körül kell kialakítani. Csinált is az RMDSZ egy havi folyóiratot, Szövetség címmel. Az elsô három számról én írtam elôször összefoglaló cikket. És munkatársa is voltam majd minden második számnak. Valami olyasmirôl is volt szó, hogy a Szövetség idén, a választások évében hetenként jelenik meg. És egyszer csak megszûnt. Kérdem: miért? Miért nem kell már a romániai magyarságnak, az RMDSZ-nek saját lap? Miért állította le a saját közlönyét? Mert állítólag nem fogyott. De terjesztették-e? A körzeti szervezeteknél 8-10 példány is hányódott. Igaz, vannak a napilapok. De mégsem lehet erre építeni. Az újság nagyon drága ebben a pénztelenségben, és nem kívánhatjuk a lapoktól, hogy RMDSZ-híradóvá alakuljanak át. Néha szeretnénk mást is olvasni, mint az ilyenszerû közleményeket és fôleg a vitákat, replikákat, nyilatkozatokat. Nem csak az én véleményem ez, a Szabadság, a Romániai Magyar Szó több elôfizetôjének, olvasójának véleménye is.
Jó lenne már Kós Károly szellemében és Bitay Árpád gyakorlatában szót érteni Romániában a románokkal is. Mint tette azt a száz éve született Bitay Árpád. Ô megtanulta a román nyelvet, kereste-kutatta a román nép (kultúra) magyar kapcsolatait, és kivívta Sextil Puscariu, Nicolae Drãganu, Nicolae Iorga elismerését. 15 évig elôadásokat tartott Iorga Vãlenii de Munte-i nyári szabadegyetemén. A magyar történelemrôl, a magyar kultúráról, a román-magyar (és erdélyi német) kapcsolatokról. Amikor a rövid életû Iorga-kormányban nemzetiségi elôadó lett, rendezte a Magyarországon szerzett diplomák és diplomások helyzetét, hadirokkantaknak nyugdíjfolyósítást ért el, visszaszerezte az aradi fôgimnázium nyilvánossági jogát. Lefordította Iorga egyik színmûvét magyarra ( Fatalitatea — Apáról fiúra ) és ezzel Janovicsék kolozsvári társulata (és más darabokkal) Bukarestben nagy sikert ért el.
Az a baj, hogy ma kevesen vannak ilyen emberek. Pedig ôket kellene indítani a képviselôválasztásokon. Akik egyéniségek, és akiknek épp emiatt tekintélyük is van. A románság körében is. A magyarságnak nincs már szüksége magyar lapoknak nyilatkozó vagy a parlamentben veszekedô képviselôkre. Eredményeket elérô emberekre lenne szükségünk. És szövetségesekre. De ezeket elriasztottuk. A kolozsvári félresikerült taktika legyen tanulság számunkra. Mûkedvelôk nem kellenek se a parlamentbe, se az újságokba. Emeljük magasabbra a mércét. Hátha így több sikerünk lesz. Több magyar megy el ôsszel szavazni.
A tömegtájékoztatásban manapság igen sok szó esik arról, hogy a kelet-európai országoknak mielôbb csatlakozniuk kell az Európai Unióhoz, s az eljövendô tagság sokak számára tejjel-mézzel folyó Kánaánnal, a gondtalan élettel egyenlô. Valóban így van ez a taggá váló, kevésbé fejlett országok esetében is? Két ibériai utazásom során sok mindent tapasztaltam, láttam, nem egy alkalmam volt ezzel kapcsolatos beszélgetést folytatni.
Lakói, a galegók szerint az Atlanti-óceán és a Vizcayai-öböl partján fekvô Galicia Spanyolhon egyik elmaradott tartománya. Természetesen Katalóniához és Baszkföldhöz viszonyítva. Az egykori "sokoldalúan fejlett szocializmus" országából érkezve, jómagam merôben másként láttam a dolgokat. Annyira, hogy nem kívánok magunknak egyebet: bár mi is lennénk annyira fejletlenek!
A mintegy 30 000 km2 területû, 2 850 000 lakosú tartományban több virágzó ipari központ van, mint például a hajógyárral, halfeldolgozó iparral, újabban, a Citroën leányvállalata révén gépkocsigyártó-iparral is rendelkezô nagy kikötô, Vigo, a másik nagy kikötô, A Coruña, a tengerparttól távolabb pedig Ourense és Lugo. A legnagyobb hajógyár Ferrolban mûködik. Mielôtt Spanyolország az akkor még Közös Piac tagja lett volna, ebben a gyárban több mint 12 000 ember dolgozott. A Közös Piacba lépés után ezek számát néhány év alatt háromezerre csökkentették. A brüszszeli elôírásoknak megfelelôen egyrészt azért, mert csökkenteni kellett a termelést, másrészt azért, mert korszerûsítették a gyárat.
Az új, korszerû létesítmények telepítése ellenére Galiciában több a munkanélküli, mint például az erôsen iparosodott Baszkföldön és Katalóniában. Különösen a fiatal értelmiségiek sorában. Nem egy állástalan földrajz-, történelem- stb. tanárral ismerkedtem meg.
Az viszont tagadhatatlan, hogy a közmûrendszer hatalmasat fejlôdött: mûutak, autópályák épültek, a telefonhálózatot teljes egészében korszerûsítették. Ennek köszönhetôen nyomógombos készülék egyetlen hívásával helyben vagy távolabb, külföldön, így Romániában is, bárki elérhetô. Az utcák gödörmentesek, teljesen simák, ezenfelül tiszták. Minden éjjel, sok helyütt nappal is, anélkül, hogy port vernének, utcaseprôgépek szorgoskodnak. Az ember akár egy hétig is járhatja az utcákat, a cipôje mégsem lesz poros.
A meglehetôsen felaprózott területû galego mezôgazdaság a kisgazdák által törleszthetô bankkölcsönök felvételével a gabonatermesztésrôl áttér a legelôgazdálkodásra — a tél enyhe, esôs, az állatokat télen is a dús füvû legelôn lehet tartani. Nem csoda, hogy Galicia Spanyolország egyik legnagyobb tejtermelôje. Emellett a szôlôtermesztésre is sokat adnak. Igen zamatosak az itteni fehér, vörös és az ennél sötétebb, általuk feketének nevezett borok.
Az 1960-as évektôl mind több és több külföldi keresi föl Spanyolországot. 1986, a Közös Piachoz való csatlakozás után rohamosan emelkedô számuk napjainkban mintegy évi 50 millióra emelkedett. Az idegenforgalom Galiciának is jelentôs jövedelemforrása. Santiago de Compostelában bankkölcsön felvételével sok tulajdonos 4-5-6 kis szobára alakíttatta lakását, természetesen a hozzávaló konyhát, egy-két fürdôszobát is beleértve. A kispénzû külföldi a villanykemencével, hideg-meleg vízzel, hûtô- és fagyasztószekrénnyel, mindenféle evôeszközzel, villanyvasalóval ellátott konyha, az automata mosógéppel, mosóporral, toalettpapírral ellátott fürdôszoba használatával itt kényelmes, a szállodákhoz viszonyítva olcsó, egy-két ágyas szobához juthat. A háziasszony ezenfelül minden héten ágynemût, törülközôt cserél, hetente legalább egyszer takarít, kiviszi a szemetet. A bankkölcsön törlesztése és a szállóvendégek után fizetett adó mellett a tulajdonos a saját számítását is megtalálja. Az idegenforgalom növekedésének érdekében a központi és a helyi kormány is tesz. Például a legeldugottabb kis településen is — a nagyobbakban több — idegenforgalmi iroda áll az odautazók rendelkezésére, ahol térképpel ellátott, a helységet, nevezetességeit, a környéket ismertetô, kifogástalan kivitelezésû több kis füzetet kap. Természetesen díjmentesen.
Asztúria a spanyolországi kohászat és szénbányászat egyik központja. Severino, itteni bányász ismerôsöm szerint — Franco idején, szakszervezeti bizalmiként hét évet ült — a Közös Piachoz való csatlakozás után az asztúriai kohászatot és szénbányászatot fokozatosan leépítették. Ennek nyomán sok olyan bányászcsaládból való fiatal él itt, aki nem folytathatja apja mesterségét, s bár harmincadik életévét is betöltötte, még egyetlen napot sem volt lehetôsége dolgozni. Más vidéken talán munkát találna, de nem hajlandó elhagyni szülôföldjét, a lakást, a házat, amit szülei keserves munkával vásároltak meg vagy építettek föl.
— Ha ez a helyzet, mi értelme volt egyáltalán a Közös Piacba lépésnek? — tettem föl a kérdést.
— Ha nem lépünk be, elôbb-utóbb még súlyosabb helyzetbe kerülünk. A fejlett közös piaci tagállamokhoz viszonyítva elmaradottabb technológiával rendelkezô ipar, bányászat, halászat, mezôgazdaság nem bírta volna a versenyt, a drágábban elôállított termékeket csak egyre növekvô veszteséggel lehetett volna értékesíteni, s a vállalatok csôdbe jutottak volna. Így viszont az Európai Unió folyamatosan jelentôs segítséget nyújt az országnak, amibôl a közmûrendszert fejlesztik, vagyis autópályák épülnek, a vasutat, a távbeszélô-hálózatot korszerûsítik, a legkorszerûbb technológiával rendelkezô vállalatok épülnek, a mezôgazdaság a legfejlettebb eljárásokat alkalmazhatja. Egyesek, a mintegy négymillió munkanélküli számára tehát a közös piaci, illetôleg most az európai unióbeli tagság semmi jót nem jelent, mások, egyre több ember számára viszont haszonnal jár.
José Antonio Barrena állattenyésztô, a bizkaiai (Baszkföld) Laukizban él. 1984-ig a kohászatban dolgozott. Kezdettôl jól keresett — 1955-ben, amikor Andalúziában egy szakmunkásnak 25 peseta, neki 425 peseta volt a havi fizetése. Bár jó feje volt, akár a közigazgatásban is dolgozhatott volna, csak munkás lehetett, mert Franco idején állami tisztviselônek kizárólag spanyolokat alkalmaztak. Szabad idejében az akkori hatóságok által üldözött, "törvénytelen" szakszervezeti mozgalomban tevékenykedett. Az 1980-as évek elején kezdôdtek a negézségek. Különösen, amikor Spanyolország belépett a Közös Piacba. Ekkor ôt is elbocsátották állásából. Bár majdnem harminc évig volt munkás, tovább kellett dolgoznia, hogy családját — feleségét és négy gyermekét — eltarthassa.
Felesége az idô tájt 60 hektárnyi földet örökölt a szüleitôl. Gondolt egyet, s a kis birtokra a baszk tartományi kormánytól 23 millió peseta (ez ma mintegy 500 millió lej) kölcsönt vett föl. Az egész területet legelôvé alakította, és a kiváló tejelô kanadai fajtából vásárolt vagy húszat. Ezek napi 50-60 liter tejet adnak. Ez talán a legjobb fajta. Valamivel kevesebb tejet ad ugyan, mint az egyesült államokbeli fajta, de 2-3 évvel többet él — azaz összesen mégis több tejet ad -, és 2-3 borjúval többet ellik. A gazdaságot apránként fölszerelte a legkorszerûbb fejôgépekkel, két több ezer literes rozsdamentes tartállyal. Jelenleg 60 tehene van, ezekbôl húsz elérte azt a kort, hogy a napi legtöbb tejet adja. A baszkföldi éghajlat igen kedvezô az állattartásnak, csupán az év elsô három hónapjában nem lehet az állatokat a legelôn tartani.
Eddig nagyjából szépen fejlôdött a gazdaság. Nemrégiben az Európai Unió elôírása szerint azonban Spanyolország tejtermelését az évi 7,5 millió tonnáról 5,2 millió tonnára kellett csökkenteni. Annak ellenére, hogy ez nem fedezi az ország szükségletét. Semmi baj! A különbözetet Franciaországból hozzák be, 50 pesetáért literét. Ennek nyomán J. A. Barrenát értesítették, hogy eddigi évi 420 000 literes tejtermelését 302 357 literre kell csökkentenie. Ez komoly gondot okoz a gazdának, mert ha megteszi, nem tudja törleszteni a felvett kölcsönt. Ha viszont nem csökkenti a termelést, a fölös tejet nem tudja eladni. Bár a kormány kártérítésként minden meg nem termelt liter tejért 9 pesetát fizet, jelentôs veszteség éri, mert a megtermelt tej literéért 33 pesetát kap.
A fejlettség elérése érdekében a kevésbé fejlett országoknak az unióbeli tagság számos elônye mellett nem kevés nehézséggel is meg kell küzdeniük.
A XVII-XVIII. században idetelepített örmények — gazdag tímárok és marhakereskedôk révén — egy kis faluból duzzadó életerejû, virágzó városkát építettek fel. Olyan nevezetességekkel büszkélkedhettek, mint az 1540-41-ben befejezett Martinuzzi-kastély (a mai börtön épülete), az 1748-ban épült barokk örmény katolikus székesegyház, vagy az 1723-ból származó elsô szamosújvári örmény templom, a Salamonról elnevezett. Ugyancsak örmény gyûjteménybôl alapították 1904-ben a városi múzeumot is.
A város nevezetességei közé sorolhatjuk az 1800-as években épített parkot is. Ha a város legöregebbjeit faggatjuk, nosztalgiázva emlékeznek az egykori kis paradicsomra, ahol a lombos fák alatt annyiszor megpihentek, vagy fiatal korukban annyiszor megmártóztak a parkban levô hûs tó kristálytiszta vizében.
De milyen napjainkban ez az annyiszor emlegetett édenkert? Terebélyes fái meghajoltak, egyesek már elszáradtak, sôt, helyenként kidôlt törzseket is láthatunk.
Sokakban, fôleg az idôsebbekben, a kivágott, kidôlt fák látványa felháborodást kelt. Úgy érzik, hogy a mai fiataloknak már nincs szüksége ezekre a számos vihart megélt fákra. Errôl azonban szó sincs.
A fák kivágásának okáról faggattam Farkas Tibor lelkes környezetvédôt, a Víz és Környezetvédelmi Hivatal (Agentia Protectia Apelor si Mediului Cluj) szamosújvári kirendeltségének aligazgatóját:
— Sajnos, a park elöregedése miatt egyre több fa pusztul el — mondotta. — Gyakori jelenség, amit több ízben is tapasztaltunk, a fa gyökereinek korhadása, minek következtében a gyökerek nem képesek megtartani a hatalmas fatörzseket. Így elôbb-utóbb kidôlnek, gyakran komoly károkat okozva, sôt, emberi életeket is veszélyeztetve.
A múlt évben a tó közvetlen közelében dôlt ki két nyárfa — mondta az aligazgató immár a helyszínen -, keresztül esett a tó vizén, tönkretéve nagy részben a kerítést. Az idén egy hársfa gyökerei mondták fel a szolgálatot, s ez a fa is a vízbe dôlt. Mindamellett, hogy óriási nehézséget jelentett a hatalmas törzsek elszállítása, a kár annál is nagyobb volt, hogy a szerencsétlenség nem sokkal a tó rendbehozása után történt. A tavaly mintegy 170 cm vastagságú iszapot távolítottak el a tó fenekérôl, és újra feltöltötték vízzel. Ezután csónakokat is vízrebocsátottak, de, sajnos, ezeket a kidôlô fák tönkretették. Ily módon a tó egyelôre nem lesz használható. Ehhez még hozzájárul az utóbbi idôben a tó felszínén elterjedô zöld növényzet is, amelynek eltakarítása komoly gondot okoz, ugyanis ez a malomárokból folyó vízzel együtt érkezik. A vegyszerekkel való tisztítás túl nagy veszélyt jelentene, mivel a tó vize a Szamosba kerül, ahol a szennyezett víz kárt tenne a növény- és állatvilágban. Igyekeznek azonban megoldani ezt is.
— Szeretném, ha mindenki számára világos lenne — mondta végül -, hogy csak azokat a fákat vágjuk ki, amelyek veszélyt jelentenek, és amelyek kidöntésére az említett környezetvédô hatóság engedélyt ad. Reméljük, hogy mindenki megérti azt, hogy senkinek nem célja a környezet rombolása, az értékek elpusztítása, hanem ellenkezôleg: a zöld övezetek megvédése, létrehozása, felújítása a célunk.
Kolozsvár fülsértô lármáját heverjük ki, mikor pár órát töltünk a szilágycsehi csendben. Ez azonban csak a felszínes vizsgálódó egyéni véleményét tükrözi, hisz Baksai Károly Szilágy megyei tanácsostól megtudtuk, hogy az élet zajosan folyik:
— Sok tervünk van. Legelôször a helyi tanács költségvetésébôl alapokat szeretnénk elkülöníteni a Thököly-kastély újjáépítéséhez, felújításához. Meg szeretnénk valósítani azt is, amit már olyan régóta kíván a szilágycsehi nép: kirándulóhellyé fejleszteni a kastély környékét. A kilátás nagyon szép, s az udvaron pedig ott van az a gyönyörû reneszánsz kút. Arról is szó volt, hogy oda egy strandot is építünk, de ez már távlati terv. A régi helyi tanács érdeme a kastély körül megépített vízmedence, s így a város vízellátási gondjai megszûntek. Ide kapcsolódna az úszómedence is.
— Hogyan készülôdnek a közelgô III. Magyar Református Világtalálkozóra?
— Fontos rendezvények lesznek Szilágycsehen. Augusztus 3-án kezdünk, és 11-ig számos eseményre kerül sor. Kiemelkedô esemény lesz augusztus 4-én az új gyülekezeti ház átadása, mely svájci és hollandiai tesvérek pénzügyi segítségével épült. A Szilágycsehre érkezô neves vendégek közül megemlíteném Szokolai Sándor zeneszerzôt, Makkai Lillát, Kisfalusi Bálintot és fiát, Lehelt. Augusztus 9-10-én rendezzük meg a Tövisháti napokat, melynek gálaestjén a tövisháti folklóregyüttesek, népitáncosok fognak fellépni. Ezenkívül kiállításokat hozunk majd városunkba, fórumokat szervezünk, eljön majd Tôkés László püspök úr, az RMDSZ képviselôi, tanácsosai is megtisztelnek jelenlétükkel.
— Említette, hogy a helyi RMDSZ-nek sikerült egy házba tömöríteni az itteni magyarság szervezeteit...
— Régi vágyunk, hogy az RMDSZ-nek legyen székháza. A fôtéren van egy ház, melynek alsó szintje magántulajdonban van, a többi része pedig az államé. A tulajdonos, Bessenyei Gábor bácsi Abrudbányán él, és beleegyezett, hogy eladja nekünk részét. A házat Magyar Háznak neveztük el, s az Illyés-alapítványtól kapott pénzzel fizetjük majd ki. A másik, államosított részt is meg akarjuk vásárolni, reméljük, sikerülni fog. Odaköltözik majd a MADISZ, és ott kapnak helyet a cserkészek is.
Székely János nyugdíjas bácsi a sörözô elôtt üldögél:
— Sajnos, a nyugdíj nem elég, s ebben a hónapban még nem hozta a postás. Azt mondták, hogy ötmillió helyett csak kettôt hoztak, s ezért nem osztják a pénzt. Az unokámék, sajnos, Szatmáron laknak, ôk nem igazán segíthetnek. A gázra is összeszedték a pénzt, tízezer lejt fizettünk, de még nem csináltak semmit.
Fiatalok egy csoportja beszélget az utcán. A csoport felé közeledve szétrebbennek, csak egy fiatal srác marad ott:
— Van hol szórakoznotok? — faggatjuk.
— Igen. A fôtéri vendéglôben minden hét végén rendeznek bulit, s nagyon szeretem. Nincs feleségem, de mikor megnôsülök, el akarok költözni, mert szerintem Szilágycseh pénzügyileg halott város. Nagybányára szeretnék költözni, jó lenne, ha ott kapnék jobb munkahelyet. Most ôr vagyok, havi 130 000 bruttó a jövedelmem.
Az öreg néni vár valakit a járdaszélen: — A kórházból jövök, kificamítottam a bokámat, és nagyon fájt. Az orvosok nagyon kedvesek, rendesek voltak, és most úgy érzem, meggyógyultam.
Mire jönnénk haza, elered az esô. Csendesen áztatja a hangtalan város porát...
Vass Enikô
Szerkeszti: Szabó Csaba
Az Európai Bizottság megelégedéssel nyugtázza, hogy a jelek szerint valamennyi, tagságért folyamodott kelet-európai ország az elôre kért határidôig átadja a brüsszeli kérdôívekre adott válaszát — állapította meg a testület brüsszeli központjában pénteken közzétett közlemény.
A tíz társult, tagjelölt kelet-európai ország közül péntek estig kilenc Brüsszelben, vagy az adott országban lévô EU-képviseleten (esetleg mindkét helyen) benyújtotta több ezer oldalas válaszát.
Egyedül Bulgária jelezte, hogy csak a legvégsô határidôre, július 31-re készülnek el a kért dokumentumokkal. Érdekesség Szlovénia esete, amely csak júniusban írta alá a társulási szerzôdést — és adta át egyúttal a tagfelvételi kérelmet -, így hivatalosan a kérdôíveket is csak ekkor kaphatta meg. Ám, mint kiderült, egy "baráti EU-tagállam" már áprilisban, a többi kelet-európai országgal egy idôben Ljubjanának is adott egy példányt "tanulmányozásra", amely alapján a szlovén válaszok végül szintén idôre elkészülhettek.
Brüsszeli források jelezték, hogy az együttesen több tízezer oldalas anyag jó néhány bizottsági tag szokásos nyári menetrendjét felborítja majd, és az ilyenkor szokásos augusztusi vakáció helyett sokan a válaszok elsô áttekintésével lesznek majd elfoglalva. Ebben a fázisban még természetesen nem lehet szó tartalmi elemzésrôl, csupán formai szempontból fogják ellenôrzni, hogy vajon minden elvárt dokumentum együtt van-e. Minderrôl — ha szükséges — az elsô visszajelzést már szeptemberre ígérik.
A továbbiakban megkezdôdik majd a tényleges feldolgozás, amelyet két kényes fázis követ: az egyes területekre vonatkozó (immár bizottsági) értékelések megfogalmazása, majd ezek alapján azon következtetés levonása, hogy a testület ajánlja-e a tagfelvételi tárgyalások megkezdését, vagy további kivárást javasol. (Mindkettôre akadt már példa. Málta és Ciprus esetében például egyaránt "fenntartásokkal pozitív", azaz lényegében halasztó volt a vélemény, míg Görögországnál kifejezetten elutasító. Más kérdés, hogy Athén esetében — politikai megfontolásokból — a Miniszterek Tanácsa végül felülbírálta az eltanácsoló bizottsági állásfoglalást.)
Nem hivatalos brüsszeli forrásokból úgy tudni: a bizottság illetékesei azt szeretnék, ha a munka nagyjával már ez év végéig elkészülnének, és legkésôbb jövô tavasztól az egyes jelöltekre vonatkozó vélemények immár "borítékolva" lennének, hogy a kormányközi konferencia végén már csak elô kelljen venni azokat... Hivatalosan ezt a forgatókönyvet eddig senki nem volt hajlandó megerôsíteni, annál határozottabban hangoztatják, hogy a készülô értékeléseket teljesen bizalmasan kezelik majd, és nemhogy a jelöltek, de még a tagországok felé sem fognak kiszivárogtatni semmit, egészen a "végsô eredményhirdetésig".
A kelet-európai országok közül elsôként Magyarország kérte tagfelvételét (1994. április 1-jén), egy héttel késôbb követte ôt Lengyelország. Tavaly júniusban Románia és Szlovákia, az év utolsó negyedében pedig a három balti állam nyújtott be csatlakozási kérelmet. Ugyancsak 1995 decemberében került sor Szófia jelentkezésére, míg Csehország idén januárban terjesztette be hivatalos kérelmét. Ôket követte végül másfél hónapja Szlovénia.
Hivatalos tagfelvételi kérelemmel rendelkezik még Ciprus és Málta (mindketten 1990-ben adták be), valamint Törökország (1987-ben). Közülük Törökország esetében elutasító volt a bizottsági vélemény, míg a két szigetország hivatalos ígérettel rendelkezik arra, hogy legkésôbb hat hónappal a kormányközi konferencia vége után megkezdôdnek a tagfelvételi tárgyalások. Ez utóbbira utalt a tavaly madridi, majd a júniusi firenzei EU-csúcs állásfoglalása is, amikor reményét fejezte ki, hogy a kelet-európai jelentkezôk esetében is "Ciprussal és Máltával egy idôben" megkezdôdhet a tagfelvételi folyamat. A kelet-európaiak esetében hivatalos kötelezettségvállalás eddig — országértékelés híján — az EU részérôl még nem született.
"Szlovákia, miután az Egyesült Államok és a Nyugat a jelek szerint véglegesen kihagyta a NATO-ba elsô körben felveendô országok csoportjából, kezdi elveszíteni a lába alól a talajt, és külpolitikájában az együttmûködésrôl a konfrontációra vált át. Ennek egyik bizonyítéka Vladimir Meciar miniszterelnök pénteki rendkívül éles kirohanása Magyarország ellen" — állítja hétfôn külpolitikai kommentárjában a Lidové Noviny címû cseh napilap.
Rámutat: Meciar beszédeit gyakran az önkontroll teljes hiánya jellemzi, ezért nem minden felszólalását érdemes elemezni. Erre a rádióbeszédre azonban fokozottan fel kell figyelni. Nem azért, mert elsô ízben vagyunk tanúi egy NATO-tagságra esélyes ország "hihetetlenül agresszív megtámadásának egy másik ország legfelsôbb vezetôje részérôl", hanem azért, mert "úgy tûnik, a szlovák külpolitika lényegbevágó irányváltására adott jelt".
Pozsony ugyanis eddig, bár átlátszó módon, de állandóan Visegrádot emlegette, és a csoport közös NATO-beli integrációjának gondolatát erôltette azzal, hogy mind a négy országnak "egyenlô esélyei" vannak. Meciar éles támadása Budapest ellen a konfrontációs politika kezdetét jelentheti. "Talán azzal a céllal, hogy új vitát váltson ki és ismét összekeverje az egyszer már szétosztott integrációs kártyákat, vagy inkább a valódi destabilizációval való fenyegetés szándékával, amelynek forrása tudatosan Szlovákia lehetne, ha kihagyják (a jelöltek közül)" — szögezi le a Lidové Noviny.
A kommentátor kifejti: beleillik ebbe az összefüggésbe az a kísérleti léggömb is, amelyet a koalíciós partner, Ján Slota bocsátott föl, amikor kijelentette, hogy Lengyelországban viták folynak néhány szepességi szlovák falu Lengyelországhoz csatolásáról. Ide sorolható Michal Kovác államfô "román stílusú" mondata is a bécsi Die Pressének adott nyilatkozatában, miszerint Szlovákiát "specifikus biztonsági problémák" várják, ha Magyarország elôbb lesz NATO-tagállam, mint Szlovákia. Ha tudatosítjuk, hogy egy NATO-tagállam nem lehet a feszültségek forrása, "még akkor sem, ha Magyarországnak hívnák", akkor fel kell tenni a kérdést: "a szlovák államfô szokásos elszólásáról, avagy pedig a nyílt politikai zsarolás vezércikkérôl és az elnök és a kormányfô között másfél éve hiányzó külpolitikai koordináció felélesztésérôl van-e szó". Végezetül: az a mód, ahogy a szlovák külpolitika belekapaszkodott a budapesti magyar-magyar konferencia nyilatkozatába (a román reagálás összehasonlíthatatlanul nyugodtabb volt), illetve az utóbbi hetek "hisztérikus üvöltése" azt a gyanút kelti, hogy "Pozsony, kezdvén elveszíteni a lába alól a talajt, éles konfrontációs stratégiával akarja megzavarni a vizeket". Gyakorlatilag ugyanis a sokat vitatott "autonómia" Szlovákia számára még a magyar-szlovák alapszerzôdés ratifikációja után sem jelent semmiféle veszélyt, mert megvalósítása teljes egészében a szlovák parlamenti képviselôk kezében van. Az egész cirkusz tehát teljesen felesleges volt, és ezért meg kell ismételni a kérdést: milyen céllal, miért volt rá szükség? — fejezi be kommentárját a Lidové Noviny.
|
|
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |