1998. június 4.
(VIII. évfolyam, 127. szám)

• Marosvásárhely polgármestere Fodor Imre • RMDSZ-DK második forduló Nagyváradon és Szatmárnémetiben • RMDSZ- és független magyar polgármesterek a Székelyföldön • RMDSZ-polgármesterek Szilágycsehben és Nagyszalontán • Ellenzéki sikerek a városokban

Marosvásárhelyen 52,52 százalékban Fodor Imre, az RMDSZ jelöltje nyerte el a polgármesteri tisztséget. Az RNEP jelöltje alig 28 százalékot ért el.

Bár lapzártakor az eredmények még nem számítottak véglegeseknek, Nagyváradon dr. Csapó József szenátor, az RMDSZ polgármesterjelöltje kapta a legtöbb szavazatot. Ôt alig egy százalék hátránnyal a Demokratikus Konvenció, harmadik helyen pedig a Demokrata Párt jelöltje követi. Az RNEP a negyedik helyre szorult. Mint ismeretes, amennyiben RMDSZ-RNEP finisre került volna sor, a második fordulóban az RMDSZ-jelölt a harmadik helyre kerülendô ellenzéki jelölt javára szándékozott lemondani. A helyzet azonban lényegesen módosult. Amennyiben dr. Csapó — a megváltozott körülmények között — mégis úgy dönt, hogy lemond, a második fordulóban a konvenciós és a demokrata párti jelölt versenghet. Ellenkezô esetben, egy RMDSZ-konvenció második forduló esetén nagy valószínûséggel az utóbbi gyôzelmével ér véget. A nagyváradiakhoz hasonlóan Szatmárnémetiben is az RMDSZ jelöltje kapta (39,43 százalék) a legtöbb szavazatot, a második helyen pedig szintén a Demokratikus Konvenció jelöltje került (21,49 százalék).

Székelyudvarhelyen a második fordulóban (az RMDSZ jelöltjét, Ferenczy Ferenc újrajelölt polgármestert maguk mögött hagyva) két független vetekedik a polgármesteri székért. Hasonló a helyzet Csíkszeredában is: a második fordulóban két független jelölt közt dôl el a polgármesteri szék sorsa. Kézdivásárhelyen szintén független jelölt lesz a polgármester. Biztos RMDSZ-gyôzelmet Kovásznán, Sepsiszentgyörgyön, Baróton, Székelykeresztúron, Gyergyószentmiklóson, Szovátán, Szilágycsehben, Nagyszalontán ünnepelhetnek. Nagykárolyban RMDSZ-jelölt és független magyar jelölt került a második fordulóba.

Nagybányán a 48 százalékos részvétel miatt megismétlik a választásokat. Az élen a konvenció áll 59 százalékkal, az RMDSZ 11 százalékkal pedig a második helyre került. Az RNEP itt is az esélytelen harmadik. Besztercén második fordulóban a kormánypárt és egy független, míg Gyulafehérváron a Demokrata Párt és a konvenció jelöltje közt dönthetnek a választók.

Szebenben sem véglegesek még az eredmények, a második forduló viszont bizonyos. A jelöltek közül a Demokratikus Konvenció jelöltjének az esélyei nagyon ígéretesek. Temesváron a részeredmények szerint a Demokratikus Konvenció és a Polgári Szövetség Pártjának jelöltjei (a jelenlegi polgármester) versengenek majd a második fordulóban. Galacon visszaválasztották a kormánypárti polgármestert. Iasi-ban 69 százalékkal a Polgári Szövetség Pártjának a jelöltje lett a polgármester, Konstancán pedig a konvenció és a Szociáldemokrata Szövetség jelöltje közt döntenek a második fordulóban.

Kolozsváron a 256 858 szavazati joggal rendelkezô polgár közül 173 883-an járultak urnákhoz, 4007 szavazat érvénytelen volt. A 169 704 érvényes szavazatból Gheorghe Funar, az RNEP jelöltje 50,67%-ot, Radu Sârbu, a Demokratikus Konvenció jelöltje 37,05%-ot, Ioan Rus, az RTDP jelöltje 4,35%-ot, Petru Litu, a '93-as Liberális Párt jelöltje 1,79%-ot, Romulus Zamfir, a Polgári Szövetség Pártjának jelöltje pedig 1,36%-ot kapott. A helyi tanácsba az RNEP 13, a Demokratikus Konvenció és az RMDSZ 6-6, az LP '93, a PSZP, a Környezetvédô Mozgalom, a Szociáldemokrata Szövetség, a Nagyrománia Párt és az RTDP 1-1 tanácsost küldött. A jelenlét 67,69%-os volt.( K. O. )Mint azt a médiák máris szertekürtölték, Gheorghe Funar a kolozsváriak 50,67 százalékának szavazatát magáénak tudva újabb négy évvel hosszabbíthatja meg polgármesteri mandátumát — mindjárt az elsô forduló után. A kolozsvári városi választási iroda végleges — de még nem hivatalos — eredményeit az RMDSZ által végzett párhuzamos szavazatszámlálás is megerôsítette. Ezek szerint Radu Sârbura, a Demokratikus Konvenció jelöltjére 37,05, az RTDP-s Ioan Rusra 4,35, a '93-as Liberális Párt képviselôjére, Petru Litiura 1,79, Romulus Zamfir PSZP-jelöltre pedig a kolozsváriak 1,36 százaléka szavazott.

Molnos Lajos megyei RMDSZ-elnök, bár nem tudott még pontos adattal szolgálni arra vonatkozóan, hogy a kolozsvári magyarság milyen arányban vett részt a szavazáson, úgy nyilatkozott, hogy a városi tanácsosi listára leadott szavazatok szerint több mint 10 ezren maradtak távol vasárnap a választásokról. Míg 1992-ben több mint 7 ezer téves szavazat miatt az RMDSZ legalább egy tanácsosi helyet veszített el, az idén — Molnos Lajos szerint nagyrészt a fiatalok passzivitása miatt — nemhogy eggyel több, hanem a jelenlegi 7 helyett alig 6-an képviselik majd az RMDSZ-t a városi tanácsban. Az RMDSZ tegnap délutáni adataiból az tûnik ki, hogy amíg 1992-ben közel 50 ezren szavaztak városi tanácsosi listájára, most alig 26 766 érvényes szavazatot számolhattak össze. Mindez vagy azt jelenti, hogy a kolozsvári magyarok jelentôs része valóban nem jelent meg a szavazáson, vagy nem az RMDSZ listájára szavaztak. Ilyenformán az RNEP 13, a Demokratikus Konvenció 6, az RMDSZ 6, az RTDP, a Szociáldemokrata Szövetség, a '93-as Liberális Párt, a Polgári Szövetség Pártja, az Ökologista Mozgalom és a Nagyrománia Párt 1-1 tanácsosi helyre számíthat.

Gheorghe Funar — nem remélten gyors — gyôzelme az RMDSZ-t stratégiájának alapos átgondolására késztetheti. Bár országos viszonylatban Kolozsváron messze többen vettek részt a helyhatósági választások elsô fordulójában, mint más nagyvárosban, a magyarok nagyszámú távolmaradása — vagy érdekvédelmi szervezetüktôl való elpártolása? — joggal veti fel ismét a kérdést, nem lett volna jobb, ha az RMDSZ mégis saját jelölttel indult volna. Molnos szerint a kialakult helyzet egyáltalán nem igazolja, hogy téves lett volna a döntés, amelynek értelmében az RMDSZ nem indított önálló jelöltet. A felmérések alaposan igazolták, hogy így, amolyan román-magyar ellentétre szûkítve le a helyzetet, csak jobban elmérgesedett volna a hangulat, Funar úgyis elsô fordulóban gyôzött volna. A jelenlegi eredmények végül is igazolják azokat a felméréseket, amelyek alapján döntött végül a megyei szervezet a konvenciós Radu Sârbunak a támogatásáról, aki a rá adott szavazatoknak több mint felét valóban a magyaroktól kapta — tájékoztatott Molnos Lajos. Tekintettel Ioan Rusnak vagy például a magyar szavazatokra feltétlenül számító Petru Litunak az RMDSZ közvélemény-kutatások jelezte elég alacsony támogatottságnál is kisebb teljesítményére, Molnos Lajos szerint az RMDSZ-nek nemigen volt más választása. A megyei RMDSZ-elnök nem gyôzött azonban hangot adni meglepetésének, ami a konvenció, illetve a vezetô kormánypárt nagyon kevés s határozatlan táborát illeti, akik, íme, a büszkén beharangozottnál jóval kevesebb tanácsossal képviseltethetik majd magukat a 40 százalékban RNEP-színezetû városi tanácsban.

Minden országban az alkotmánynak, az alaptörvénynek rendelik alá a törvényeket, határozatokat és egyéb írott jogforrásokat. Jogosan jelent meg tehát az idôk folyamán az igény, hogy az elôbb említett — nevezzük most átfogóan — törvényeknek, alkotmányos konformitása biztosított legyen. Így jöttek létre az alkotmánybíróságok. Romániában a kilencvenes évek vívmánya az alkotmánybíróság létrejötte. Hogy jobban megérthessük az alkotmánybíróság szerepét egy demokratikus jogállamban, kialakulását, fô funkcióit, a továbbiakban két európai országot vizsgálok meg. Ez a két ország Franciaország és Románia.

Elôtte azonban néhány alapvetô fogalmat tisztáznunk kellene. Európában három nagy jogrendet, jogcsaládot ismerünk (illetve gazdasági szempontokat is figyelembe véve négyet, a svájcival együtt), a németet, az angolt és a franciát. Románia a francia, Magyarország pedig a német jogcsaládhoz tartozik. Ha az alkotmánybíróságokat nézzük, a helyzet némileg más. Azaz a német és a francia alkotmánybíróság között nincsenek olyan nagy különbségek, mint a német és a francia jogrend között. Ez annak köszönhetô, hogy alkotmánybírósági szempontból nézve két nagy modell létezik a világon, az európai, amelybe beletartozik a francia és a német is, és az angol. A jobb megérthetôség kedvéért nézzük meg az alkotmánybíráskodás elméleti modelljeit.

Az alkotmányosság vizsgálatának két típusa van: az elsô szerint a törvények alkotmányosságának vizsgálatát politikai szervre, a második szerint bírósági szervre bízzák. Ez utóbbi típuson belül megkülönböztetünk két esetet: rendes bíróságokra bízzák az alkotmányossági kérdések eldöntését, amelyek csak peres ügy kapcsán felvetôdött kérdésekben ítélnek, míg a másik a bennünket is érdeklô speciális bíróság, az alkotmánybíróság.

A rendes bíróságok esetében több sajátos vonást fedezhetünk fel, amelyek egyben jelzik hiányosságait is. Egy törvény alkotmányosságának vizsgálatára nem kerül sor csak alkalomadtán, egy peres üggyel kapcsolatban, védelem vagy kivétel jogcímén az egyik fél általi felvetésre. Nem végzôdik az alkotmányellenes törvény hatályon kívül helyezésével, csak a szóban forgó perben nem használható fel, és végtelenségig nyitott marad. A fenti három sajátosságból láthatjuk, hogy a jogi viszonyokban egy állandó bizonytalansági tényezô lesz jelen. Ez a modell az Amerikai Egyesült Államokban született, de jelen van még Kanadában, Brazíliában, Argentínában és Japánban is.

Hogy egy alkotmánybíróságra bízzuk az ellenôrzést, ami alapvetôen az európai modellt jelenti, akkor elônyei között tarthatjuk számon az egységes bíráskodásnak a biztosítását, és azt, hogy a rendes bíróságoknak nem kell alkotmányossági kérdésekkel foglalkozniuk. Azonban ez sem egy teljesen egységes rendszer, az ehhez a modellhez tartozó alkotmánybíróságok különböznek számbeli összetételük, a tagok mandátumának idôtartama és a megválasztásuk módja szerint. Különbözôséget még felfedezhetünk az indítványozás módja szerint is, ami lehet preventív és poszterori.

Az európai modellhez tartozó alkotmánybíróságokat megvizsgálva a következô közös vonásokat fedezhetjük fel: jellemzô egy sajátos intézményes és törvénykezési környezet. Jelenleg alkotmánybíróságok olyan országokban léteznek, ahol parlamentáris (Németország, Olaszország, Spanyolország, Belgium) vagy félparlamentáris (Franciaország, Ausztria, Portugália) rendszerek vannak. Mindenhol létezik egy szervezeti szabályzat, amely az alkotmányos bíráskodás függetlenségének egyik fontos feltétele, ez határozza meg a szervezet mûködését és hatáskörét. Az alkotmánybíróságok rendelkeznek az alkotmányos peres ügyek monopóliumával. Az alkotmánybírókat politikai hatalom nevezi ki. Minden országban valóságos alkotmánybíráskodás zajlik. Ez a bíráskodás a rendes bírósági apparátuson kívül történik. Az európai modellhez tartozó alkotmánybíróságok központi feladata a törvények alkotmányosságának vizsgálata.

A fentebb leírtak tükrében vizsgáljuk meg a román és a francia alkotmánybíróságot. A román jogrend a francia jogrendhez tartozik (míg például a magyar a némethez), s az európai modellen belül is a román a francia alkotmánybírósághoz áll közel.

Az alkotmánybíróságok történetébôl még annyit érdemes tudni, hogy Ausztriában jelent meg elôször egy olyan intézmény, amely a mai alkotmánybíróságok elôdjének tekinthetô a Reichsgericht, a Császári törvényszék. Ezt az 1867-es alkotmány hozza létre, és hozzá fordulhattak az állampolgárok az alkotmányban garantált jogaik megsértése esetén.

Franciaországban az 1958-as alkotmány létesíti az alkotmánytanácsot, amely egyedülálló módon Európában nemcsak kinevezett, hanem hivatalból részt vevô tagokból áll. A kinevezett tagok száma kilenc, míg a hivatalból résztvevôké változik, hiszen ôk Franciaország volt elnökei. Más országoktól eltérôen a kinevezési feltételek sem túl szigorúak, csak azt követelik meg a jelöltektôl, hogy alkalmasak legyenek a közalkalmazotti státus betöltésére. Kilenc tagból hármat az államelnök, hármat a szenátus elnöke és hármat a nemzetgyûlés elnöke nevez ki. Az elnököt a tagok közül az államelnök nevezi ki. Az alkotmánybírák mandátuma kilencéves, és nem megújítható, a hivatalból résztvevôk azonban halálukig bírák maradhatnak (amennyiben ezt akarják). Az alkotmánytanács háromévente megújul: úgy, hogy mindenki egy-egy tagot nevez ki. A bírák csak az alkotmánytanács által válthatók le. Abban az esetben, ha egy bírát helyettesítésre választanak meg, mandátuma eltarthat tizenkét évig, ha kevesebb, mint három évet volt az alkotmánytanács tagja. Az alkotmánytanács tagja nem lehet kormánytag, parlamenti képviselô, a gazdasági tanács tagja, pártvezetô vagy pártfelelôs, illetve más politikai csoportosulás vezetôje vagy felelôse.

Azért lényeges a fentebbiek szerint vizsgálni bármely alkotmánybíróságot, mert ezek azok a vonások, amelyekbôl kitûnik, mennyire független, és milyen viszony van egy alkotmánybíróság és a parlament között.

A román alkotmánybíróság szintén kilenc tagból áll, ám a franciával ellentétben bírónak csak akkor jelölhetô valaki, ha magas fokú jogi végzettsége, tizennyolc év gyakorlata van jogi területen vagy jogi felsôoktatásban. A franciához hasonlóan itt is hármas tagozódásban választják meg a bírákat, ám itt hármat a szenátus, hármat a képviselôház választ, és nem ezen intézmények elnöke, valamint hármat az államelnök. Az alkotmánybíróság elnökét, ellentétben a franciával, itt a tagok választják meg. Az alkotmánybíróság a franciához hasonlóan háromévenként újul meg, és tagjait kilenc évre választják meg, mandátumuk nem megújítható. Az összeférhetetlenségi kritérium itt erôsebb, mint Franciaországban, hiszen az alkotmánybírói funkció minden más funkcióval összeférhetetlen, kivéve a felsôoktatásban való tanítást.

A fentebb leírtak senkit se tévesszenek meg. Abból, hogy hazánkban a kinevezési feltételek szigorúbbak, még nem következik, hogy az alkotmánybíróság függetlenebb, befolyásolhatatlanabb mint, mondjuk, Franciaországban. A témát kutatók írásaiból és az elôbb vázlatosan felsorolt tényekbôl is kiderül: a mindenkori politikai erôviszonyok határozzák meg az alkotmánybíróságok összetételét, s így egy bizonyos szinten közvetett módon meghatározzák a döntések milyenségét is.

Az elkövetkezôkben röviden bemutatásra kerülnek a két alkotmánybíróság azon hatáskörei, amelyek másak, mint a törvények és szerzôdések alkotmányosságának vizsgálata.

Franciaországban az alkotmánytanács választási bíróként a parlamenti, az elnökválasztás és a népszavazások szabályszerûségét felügyeli, és végérvényesen ítél a felmerülô reklamációk esetén. Rendkívüli esetekben az államelnök állandó tanácsadója. Másik szerepe az alkotmányos bíróé. Ebbôl a funkcióból közvetett módon következik, hogy biztosítja a hatalmi ágak közötti hatáskörök megoszlását, a kormány és a parlament közötti egyensúlyt. Ezenkívül felügyel az állam és az összetevô közösségek közötti egyensúly tiszteletben tartására, és megvizsgálja a nemzetközi normák belsô jogba való beépítését.

A román alkotmánybíróság szerepei rendkívüli módon hasonlítanak a franciáéhoz. Választási bíróként felügyeli az államelnök megválasztását, és jóváhagyja az eredményeket. Felügyeli a népszavazás megszervezését és lebonyolítását, valamint jóváhagyja az eredményeket. Megvizsgálja a népi kezdeményezésekhez szükséges feltételek teljesülését. Ô az, aki határoz a pártokat érô alkotmányossági óvásokról. Valamint arról is, hogy az államelnök képes-e ellátni hivatali teendôit.

A törvények alkotmányosságát a francia alkotmánytanács elôzetesen és utólagosan vizsgálhatja. Elôzetesen ítélkezhet a házszabályzatokról, a nemzetközi szerzôdésekrôl, alaptörvényekrôl és a rendes törvényekrôl. Ekkor az indítványozás joga a politikai autoritásé. Az alaptörvények kötelezô módon alá vannak vetve egy alkotmányossági vizsgálatnak, ebben az esetben a miniszterelnök indítványoz. Az alaptörvények és a rendes törvények esetén kihirdetésük elôtt kell elvégezni az alkotmányossági vizsgálatot, a szerzôdések esetén ratifikálásuk elôtt. A vizsgálatot az alkotmányhoz, az 1789-es Ember és Állampolgári Jogok Nyilatkozatához, az 1946-os alkotmány preambulumához, a köztársaság törvényei által elismert alapjogokhoz viszonyítva végzik el.

Utólagosan, azaz ha a törvények kihirdetésre kerültek, akkor már sem az alkotmánytanács, sem a közigazgatási bíróság, sem a bíróságok nem ítélhetnek az alkotmányosságáról. Kivéve az alkotmányban pontosan meghatározott néhány esetben.

A román alkotmánybíróság szintén elôzetesen és utólagosan ítélkezik egy törvény alkotmányosságáról. Elôzetesen az államelnök, vagy a két ház elnöke, vagy a Legfelsôbb Bíróság, vagy legalább ötven képviselô, vagy legalább huszonöt szenátor indítványozására ítél a törvények alkotmányosságáról annak kihirdetése elôtt.

Utólagosan ítél a házszabályzatok alkotmányosságáról a szenátus, vagy a képviselôház elnökének, vagy egy parlamenti csoport, vagy minimum ötven képviselô, vagy huszönt szenátor indítványa nyomán. Határoz a bíróságok elôtt emelt azon kifogásokról, ami a törvények és rendeletek alkotmányosságát illetik.

A fentiekbôl és más kutatásokból is világosan kitûnik, hogy a parlament, a politikai pártok, fôleg a többségben lévô kormányzó pártok, mivel azok nevezik ki az alkotmánybíróságot, gyakorlatilag saját képükre formálhatnák azt. Mindenhol igyekeztek olyan rendelkezéseket beilleszteni az alkotmányba, illetve esetenként az alkotmánybírósági törvénybe, hogy a pártok közötti politikai alku következményeként keljen kinevezni a bírákat, illetve hogy csökkenteni lehessen azt, hogy az alkotmánybíróságok csak "egypártiak" legyenek. Persze ez nem mindig sikerül. Eddig tart a parlament befolyása az alkotmánybíróságokra.

Mivel az alkotmánybíróságok függetlenek, bíróik rendszerint mentelmi jogot élveznek, tagjaik leváltásáról önmaguk döntenek, és döntéseiknek mindenki engedelmességgel tartozik, felettük lévô, vagy döntéseiket felülbíráló szerv nem létezik. Hatalmuk, bár jól szabályozott, rendkívül nagy. Szükségességüket senki sem vitatja, viták hatásköreik és ítélkezési módjaikról vannak. Bár az alkotmánybíróságok formális jogalkotói funkcióval természetszerûleg nem rendelkeznek, értékelô és jogértelmezô tevékenységükkel komolyan hozzájárulnak egy adott állam jogrendjének alakulásához. Mindez nem azt jelenti, hogy az alkotmánybíróságok esetében a hatalommegosztás klasszikus elve nem érvényesül, hiszen a modern államban ennek az elvnek a szerepe nem az államhatalmak doktriner módon való szétválasztása, hanem a hatalomkoncentráció megakadályozása. Éppen ezért az alkotmánybíróságok mára már a jogállamok egyik alappillérévé váltak.

Szánalomra méltó figura jelent meg vasárnap éjszaka a PRO TV mûsorában. Akik most látták elôször, jogosan hökkentek meg: hát ez az a híres-hírhedt kolozsvári polgármester és nemzetvédô pártelnök?

A mûsor fôszereplôi, hatalmi és ellenzéki pártvezérek, személyesen ismerik, mint a rossz pénzt. Jellegzetes ajakcsücsörítése láttán azonnal elmosolyodtak, dadogását, majd bemagolt közhelyeit pedig a studióban hangos kuncogás kísérte.

Hát csak nevessenek, ha többre nem futja képességükbôl.

A kormánypárt nem tudott egybôl kiütni a polgármesteri székbôl egy ilyen megmosolyogni való embert! Nem akadt nála különb a párt egész kolozsvári szervezetében? Vendégmûvészt sem találtak volna? Dehogynem. Megtalálták, csak mintha szándékosan késleltették bemutatását, népszerûségének felfuttatását, majd magára hagyták, amikor a magyarságon négy éve gyakorolt pimasz módszereivel Funar megkezdte leépítését.

Két héttel ezelôtt bukaresti jólértesült hírforrásokból tudni lehetett, hogy a nagyobbik kormánypárt letett a polgármesteri szék megszerzésérôl. Meghagyták Funarnak. Valamiért. Egyszer talán megtudjuk, miért. Pedig korábban sokan fenekedtek, hogy rács mögé dugják. Aztán kesztyûsebb kézzel sem bántak el vele. Szintén jólértesült körökbôl szivárgott ki: attól tartottak, Funar is kirukkolna valamivel. Mások fején is olvadékony a vaj... Mégis hagyták, hogy több klasszissal jobb jelöltjük a látszat kedvéért végigkínlódja az esélytelen és megalázó küzdelmet egy olyan vetélytárssal, akit a választási kampány idején a bukaresti vendégszónokok Kolozsvár szégyenének neveztek.

Az ellenzéki pártvezérek kuncogása még megbocsáthatatlanabb. Ôket semmilyen jegyzôkönyvbeli vagy íratlan szövetség sem fûzi a Román Nemzeti Egységpárthoz és annak "szórakoztató" elnökéhez. (Bár ki tudja?...) Nekik semmi okuk sem volt arra, hogy akár évekkel ezelôtt ne szemeljenek ki egy rátermett polgármesterjelöltet, és annak népszerûségét alapos, átgondolt, céltudatos propagandával építsék fel. Az utolsó hetekre hagyott egyezkedés akkor sem vezetett volna eredményre, ha nem fajul civakodássá. Az ellenzéknek is a kezében volt a megoldás kulcsa — persze nem a konvenciós, amely, sajnos, már nem a régi, a romantikus egység jelképe. Személyes és pártos becsvágy akadályozta meg, hogy kivezesse a várost a zsákutcából. Még távolról sem csillapodnak a helyhatósági választási kudarc hullámai, és a körömszakadtáig kitartó jelöltek némelyike máris összegezi saját és pártja sikerét a sikertelenségben: megrendezte az elôpropagandát a parlamenti választásokhoz.

A PRO TV stúdiójában kuncogó pártvezérek arról az intelemrôl is megfeledkeztek, amit az USA nagykövete tolmácsolt: nyugaton nagyon unják már Funart, ültessék le, ha pártfogást akarnak. Annak érdekében — például az állandó kereskedelmi vámkedvezményért — a kormánypártnak még az ellenzékkel is érdemes lenne szövetkeznie. Legalább titokban. Amilyen egyetértésben kuncogni tudtak vasárnap éjszaka, összekacsintani is lehetne.

A kuncogásból az is kihallatszott, hogy odafenn nem nagyon fáj Kolozsvár rombolása. A pártvezérek között akad, akinek ösztönös és képzett szépérzékét sértik a ferde ízlésre valló emlékmûvek, másokat az ország kedvezôtlen megítélése bántja, de nem haragszanak eléggé Funarra. Ha valóban akarnák a változtatást Kolozsváron és az ország politikai térképén, nem tudnának kuncogni az esetlen szereplésen. Csak sírni.

Mégsem hagyunk fel minden reménnyel. Sohasem késô bizonyítani, hogy nemcsak kuncogásra képesek a bukaresti politikusok. Majd meglátjuk, kinek az inge vagy érdeke.

Úgy látszik, hogy az elmúlt négy év kínkeserves tapasztalata Szamosújváron sem késztetett mindenkit arra, hogy éljen szavazati jogával. Sokan — fôleg a fiatalok — úgy vélik, hogy szavazatuk nem lehet döntô olyan országban, ahol a pecsétekhez szükséges tus jelent gondot. Így annak ellenére, hogy a szavazóközpontok egy órával tovább tartottak nyitva, a választóknak csupán hatvan százaléka vett részt a szavazáson. A magyarság sem tulajdonított túl nagy fontosságot az eseményeknek: csupán hatvan százaléka jelent meg az urnák elôtt. Ily módon két hét múlva dôl el az, hogy ki nyeri el a polgármesteri széket. Az RMDSZ által is támogatott Alexandru Câmpan és az RNEP-es Pop Nicolae között fog folyni a harc. Az elôbbi — hétfôn du. 2 óráig — 3884 szavazatot kapott az utóbbi 1781-et. A végleges eredményeket hétfô délutánra várták. A helyi tanácsban is e két párt fogja vívni csatáját.

A másság iránti érzelmeirôl ismert Liviu Medrea azzal vádolta meg a Távközlési Igazgatóságot, hogy kolozsvári vezetô pozíciókba magyarokat ültetett. Válaszában Valentin Cristea, a kolozsvári Romtelecom igazgatója leszögezi, kár, hogy Medrea úr ilyen fasiszta jellegû eszméket terjeszt, majd kifejti, hogy a Romtelecom keretében nem az etnikai hovatartozás, hanem a szaktudás dönti el az elômenetelt.

Liviu Medrea a Romtelecom kolozsvári igazgatójáról is elmarasztalóan nyilatkozott, mert annak édesanyja Magyarországon született. Valentin Cristea felteszi a kérdést: valóban ide jutottunk? Meg kellene tagadnia a 75 évvel ezelôtt született és 15 éve halott szülôjét?

Radu Sârbu gépkocsijának tûzesetével kapcsolatban a rendôrség még nem rendelte el a szakértôi vizsgálatot. Az elsô rendôrségi vélemény szerint a tüzet rövidzárlat okozta, de ennek már az eset napján ellent mondott a rendôrség által felkért szakember. Radu Sârbu szerint Virgil Ardeleanu rendôrezredes úgy nyilatkozott, hogy a hivatalos szakértôi vizsgálatra csak a polgármester-választás elsô fordulója után kerülhet sor.

A június 2-i helyhatósági választásokon Szilágycsehben az RMDSZ jelöltje, Bálint Géza lett a polgármester. Négy polgármesterjelöltre leadott 4689 érvényes szavazatból több mint 60%-kal, vagyis 2836 szavazattal nyert a magyar jelölt. Az eredményt nagyban befolyásolta az a tény, hogy ez alkalommal nem akadt független magyar jelölt, mint 4 évvel ezelôtt, amikor is a megoszlás miatt elvesztettük a választást.

A kormánypárt (RTDP) által esélyesnek tartott jelöltre, Cuceu Vasile-ra mindössze 26%-ban szavaztak. Ez azt mutatja, hogy a románság egy része is már megelégelte a kommunista típusú vezetést, melyet az utóbbi idôben mind jobban félrevezetésnek minôsített. Mi sem igazolja ezt jobban, mint az, hogy a teljes román lakosságú, városunkhoz tartozó Szilágynádasdról 96-on, Mutosról 42-en, Oláhhorvátból pedig 25-en szavaztak az RMDSZ jelöltjére.

Ami a helyi tanácsosok választását illeti, megelégedéssel nyugtázzuk 10 RMDSZ-tanácsos megválasztását a 17 lehetségesbôl. Az 1992-es választásokon az RMDSZ-nek csak 8 tanácsosa volt, ugyancsak független "gyászmagyar" önjelöltek miatt. Román nemzetiségû falvakból is szavaztak RMDSZ-jelöltekre, de még a kis katonai alakulatnál is számoltak 10, javunkra szóló szavazatot.

A megyei tanácsosjelölt listákra leadott szavazatokból kiderült, hogy városunknak lesz RMDSZ-es megyei tanácsosa, az alkalmi tudósító személyében.

Köszönet a választóknak!

A kolozsvári polgármesteri hivatal 38 alkalmazottja elnöki, illetve alelnöki tisztséget töltött be a szavazókörzetekben. A helyhatósági választási törvény elôírja, hogy a szavazókörzeti bizottságokban olyan személyek vehetnek részt, akik nem kötelezték el magukat valamely pártnak, és némi gyakorlattal rendelkeznek a törvények alkalmazásában. A polgármesteri hivatal felügyelôi, almérnökei és mérnökei bizonyára értenek a joghoz, és eszük ágában sincs rokonszenvezni a polgármester pártjával.

Tegnap reggel a Mócok útja 1. szám alatti tömbház egyik lakója öt család nevében elpanaszolta, hogy vasárnap ôket elkerülték a mozgóurnások, azzal az ürüggyel, hogy zárva találták a kaput. A panaszos elmondta, hogy az Országos Turisztikai Hivatalnak is otthont adó háztömb két bejárata éjjel-nappal nyitva van. Végül a családfô — idôs és szintén beteg ember — este 10 órakor felkerekedett, hogy a Mócok útja 78. szám alatti szavazóhelyiségben legalább egy szavazatot leadhasson, ott azonban olyan listát adtak neki, amelyen ANULAT pecsét virított.

Nagyarányú, bár területenként eltérô tartózkodás jellemezte a helyhatósági választások elsô fordulóját — különösen a fiatalok körében. Ezért vasárnap este a fôvárosban és számos más településen a szavazóhelyiségek nyitva tartását éjfélig meghosszabbították, de sok helyen így is bizonytalan, hogy a választói névjegyzékben szereplôk többsége voksolt-e, sikerült-e érvényes eredményt elérni. Ahol az 50 százalékot nem haladta meg a szavazatok aránya, legkésôbb két héten belül megismétlik a szavazást.

A szavazók aránya a vasárnap esti jelentések szerint az átlagosnál magasabb az erdélyi megyékben, az élen Kovászna áll 58, majd Hargita 55 százalékkal. Vannak megyék az ország más részein, ahol a voksolók aránya még délután is csak 30-40 százalék felé járt.

Marosvásárhelyen 18 órakor a szavazásra jogosultak már több mint fele voksolt — közölte az RMDSZ helyi szervezete —, számottevô incidens nem volt, de a szavazási arány elmaradt a négy évvel ezelôttitôl. Nagyváradon és Szatmárnémetin is aggasztóan kicsi volt a részvétel.

Az elsô forduló részvételi arányának alakulását egyöntetûen kudarcként értékelték a PRO TV vitáján részt vevô politikusok, és a legkülönbözôbb okokat hozták fel a jelenség magyarázatára. Felmerült, hogy 1992-ben is csak 62-65 százalék volt a részvételi arány, hogy nem volt számottevô jelölési küszöb, bárki indulhatott, így több mint 60, jórészt parányi párt jelöltjei között forgácsolódott szét a szavazók érdeklôdése, hogy rossz volt a választások technikai elôkészítése, a választók kiábrándultak a politikából, nem hisznek a politikusoknak stb. Emil Constantinescu, a Demokratikus Konvenció elnöke úgy vélekedett, a kudarc mélyebb oka az, hogy a helyi közigazgatás pénzügyi önállóságát biztosítani hivatott törvényeket mindmáig nem fogadta el a parlament, így az emberek úgy érzik: mindegy, kit választanak polgármesternek, tanácsosnak, úgysem rajtuk múlik a központosított államban, hogy mi történik a településen. A mûsorban jelentkezett Kolozsvárról Gheorghe Funar, az egységpárti polgármester; szerinte az lenne a megoldás, hogy már két hét múlva, a második fordulóra a parlamentnek kötelezôvé kellene tennie a voksolást.

A kormánypárt és az ellenzék egyaránt számos kisebb-nagyobb választási szabálytalanságról tett bejelentést a központi választási bizottságnál. Ezek közül egyesek technikai jellegûek voltak — nem fûzték össze a szavazófüzetek lapjait, nem volt a pecsételéshez tus vagy pecsét, hiányoztak személyek a választási névjegyzékbôl, nem engedték be egyes pártok megbízottait a szavazóhelyiségekbe, nem nyitottak idôben —, mások közvetlen kísérletet jelentettek csalásról, több szavazólap urnákba csempészésérôl.

Az RMDSZ és több ellenzéki párt Nagyváradon és Brassóban is tiltakozott, amikor számos katona nem a katonakönyvvel, hanem személyi igazolvánnyal igazolta magát — ez elvben lehetôséget ad másodszori voksolásra. A hadsereg egységeiben különben a legmagasabb a szavazási arány, késô délután már a jogosultak 82 százaléka leadta voksát a fegyveres testületek tagjai közül.

A Rompres külön hírben számolt be arról, hogy Sepsey Tamás MDF-képviselô Brassó és Kovászna megyében nemzetközi megfigyelôként követte a választások lefolyását, és elmondta: Brassóban sikerült megakadályoznia, hogy katonák több helyen voksoljanak.

Szoros küzdelemben esett ki a döntôbôl az RMDSZ nagyenyedi polgármesterjelöltje, Köble Csaba , aki 19 százalékával alig maradt el a második helyezett Crisan Vasile jelenlegi polgármester mögött. Az elsô helyen — 35 százalékkal — a Demokratikus Konvenció jelöltje áll. Nagyenyeden az idén eggyel több, szám szerint 4 RMDSZ-tanácsos jutott be. Tövis magyarsága is kitett magáért: sikerült — most elôször — magyar tanácsost bejuttatni. Székelykocsárdon is döntôbe jutott az RMDSZ polgármesterjelöltje. Katasztrofális volt viszont a marosújvári magyarság jelenléti aránya: éppencsak sikerült egy tanácsost bejuttatnia. Gyulafehérváron egyelôre csak remények vannak arra, hogy a városi tanácsba bekerül az RMDSZ. Torockón 74 százalékkal toronymagasan nyerte meg demokrata párti magyar kollégája elôtt a választásokat az RMDSZ polgármesterjelöltje, Szôcs Ferenc. Miriszlón sem tülekedtek a magyarok az urnák elôtt: az eddigi négy helyett csak két tanácsost sikerült bejuttatni. Marosnagylak viszont kitett magáért: az eddigi négy helyett öt magyar tanácsost sikerült beültetni a nagyközség vezetôségébe.

A polgármesteri döntôbe az egységpárti Itu Cornel (4052 szavazat) és a konvenciós Man Gheorghe (3228 szavazat) került. A harmadik helyen a nagyromániás Somesan Petru (2979), a negyedik a kormánypárti Rus Gavril (2310), az ötödik helyen pedig az RMDSZ polgármesterjelöltje, Balogh Zoltán végzett 2223 szavazattal. A dési tanács új összetétele igencsak megváltozott: a négy egységpárti és két nagyromániás tanácsost három konvenciós és három RMDSZ-es tanácsos egyensúlyozza ki. Érdekesség: 292 szavazattal független ként bekerült a tanácsba Máthé Kálmán egykori RMDSZ-es tanácsos is.

Hétfôn délután hazautazott Bukarestbôl Fritz Péter, az MSZP és Sepsey Tamás, az MDF képviselôje, akik — a magyar nagykövetség öt diplomatája mellett — megfigyelôként vettek részt a romániai helyhatósági választásokon.

A két magyar megfigyelô elmondta: nem tapasztalt olyan jellegû nagyobb csalást, amely módosíthatta volna az országos eredményeket. Ezt a számos hazai polgárjogi megfigyelô és a külföldi megfigyelôk jelenléte is megakadályozta volna. Ebbôl a szempontból Sepsey Tamás nagyon fontosnak nevezte, hogy a magyar parlament tagjai, magyar diplomaták is jelen voltak megfigyelôkként. Ez — mutatott rá — a romániai magyarság számára is jelentôs, érzékelteti, hogy helyzetükre odafigyelnek.

Fritz Péter, az MSZP képviselôje a választási elôkészületek legfôbb fogyatékosságának azt tartotta, hogy nem érzékeltették eléggé a lakossággal az önkormányzatiság fontosságát. Ezért alakult ki viszonylagosan kis részvételi arány, bizonyos közömbösség, egyfajta túlzott nyugalom. Ez a helyi politika számára fontos lehetett, de így az emberek nem érezték át az igazi tétet, azt, hogy róluk van szó — mondta az MSZP-képviselô, aki fôleg a fôvárosban és környékén járt, mintegy negyedszáz szavazóhelyiségben.

Sepsey Tamás Brassó és Kovászna megyében, magyar többségû, illetve szórványterületeken töltötte a választási napot. Mint elmondta, Cseh József diplomatával együtt írásban jelezte a választási bizottságnak az egyik brassói szavazókörzetben tapasztalt szabálytalanságot: itt a katonák részben katonakönyvvel, részben személyi igazolvánnyal szavaztak, ami elvben lehetôséget nyújthatott volna arra, hogy ugyanazok a személyek két helyen is voksoljanak. Felszólalásuk nyomán a megyei választási bizottság elnöke intézkedett, hogy csak a törvénynek megfelelôen, a katonakönyvvel igazolják magukat a katonák.

A pénzügyi szigor és a privatizáció: ezek voltak a kelet-európai gazdasági átmenet sikerének kulcselemei — írta hétfôi számában a Les Echos címû francia napilap, egy tudományos tanácskozás felszólalásait összegezve. Az újság idézte Nicholas Sternt, a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) közgazdászát, aki szerint azok a keleti országok érték el a legjobb eredményeket, ahol a központi bank képes volt szigorú rendszabályokat érvényesíteni, s megakadályozni, nehogy a bankszektor a politikai nyomás, illetve a kliensrendszer eszközévé váljék.

Egy oxfordi professzor bírálta az utalványos privatizációt, mondván: az így eladott cégeknél szétszórt tulajdonosi szerkezet alakult ki, amely nem kedvez a hatékony stratégiának. Szerinte a tömeges, utalványos privatizációt alkalmazó kelet-európai országokban a gazdasági felemelkedés attól függ, sikerül-e a részvényeseket átcsoportosítani.

Azt, hogy a dési helyhatósági választásokkal kapcsolatban nem hiába "riadozott" a Szabadság, mi sem bizonyítja jobban, mint Tôkés László püspöknek a dési RMDSZ utolsó kampánynapi választási nagygyûlésén való jelenléte. Tôkés László buzdító beszédének lényege az volt, hogy bár az RMDSZ-en belül néha valóban olyan szintû viták is elôfordulnak, hogy azok már a botrány határát súrolják, ki kell tartani a szövetség mellett, mert különben oda jutunk, hogy nem lesz az erdélyi magyarságnak legitim szervezete, amellyel reális harcot lehetne folytatni a kisebbségi jogok biztosításáért. A független, valamint a más pártok listáin induló magyar tanácsosokkal kapcsolatban elrettentô példának hozta fel annak a nagyváradi magyar nemzetiségû tanárnak a példáját, aki a Román Nemzeti Egységpárt színeiben indult a helyhatósági választásokon. Mivel nemcsak Kolozs, hanem — többek között — Szilágy, Fehér és Beszterce-Naszód megyében is indultak függetlenek, a nagygyûlés után megkértem az RMDSZ tiszteletbeli elnökét, mondja el véleményét ezzel kapcsolatban.

— Püspök úr, mint hallottam Dés elôtt Szilágynagyfaluban vett részt választási nagygyûlésen. Miért pont erre a két településre szállt ki buzdítani?

— Egy jelenség teremt kapcsolatot azon települések között, amelyek hangsúlyosan meghívtak a kampány utolsó napjaiban, így Szilágynagyfaluba és Dés re is: a független jelöltek okozta csalódás. Azért okoztak ezek csalódást, mert hát mit várjunk pártellenségeinktôl vagy a gyûlöletkeltôktôl, a gyûlölet politikusaitól, hogyha saját atyánkfiai nem értik meg azt a pofonegyszerû igazságot, hogy egységben az erô... Amikor ezt mondom, akkor nem jelszónak szánom, ugyanis félretéve az érzelmeket, be kell látnunk: az RMDSZ a magyarság ügyeit vállalja fel a pluralitás, de mégis az egység jegyében. Akik ebbôl a sorból kilépnek, alátámasztják a hatalomnak azt a propagandisztikus állítását, miszerint az RMDSZ nem képviseli a magyarságot, nem létezik kollektív képviselet, hanem mindenféle képviselôi vannak itt-ott. Még rosszabb eset az, amikor nem függetlenként, hanem más pártokhoz átigazolva indultak-indulnak a választásokon. Ez aztán egyre inkább ellehetetlenítheti az RMDSZ-t olyan értelemben, hogy jogköveteléseinket úgy tüntetik fel majd a hatalom emberei, mint amelyek csupán a magyarság egy részét érinti. Gyakorlati oldalról megközelítve a kérdést: a függetlenek és a más pártok listáján indulók által elvonzott magyar választók arányában csökken a lehetôségünk, hogy magyar megyei tanácsosokat válasszunk meg. Nagy károkat okoznak tehát ezzel nekünk. És gondoljunk az ôszi, országos választásokra: ha a magyar választópolgárság leszokik arról, hogy együtt szavazzon az egységben az erô szellemében, akkor a parlamentbe juttatott képviselôink száma is csökkenni fog. Nem akarok borúlátó lenni, de nehogy leszoruljunk négy év folyamatos diverziós megosztó propaganda folytán a parlamentbe való bejutás 5 százalékos bejutási küszöbe alá...

— Beszédében többször is mondta, hogy léteznek viták az RMDSZ-en belül, de aki ezt a vitát "szétszakadásig" akarja vinni, az istenkísértést követ el. Nem voltak túl hevesek ezek a belsô harcok, és vajon nem ezeknek az árát fizetjük most meg az RMDSZ színeit nem vállaló jelöltek által?

— Nézze, én erre azt mondom: ha valaki nagy idôben megázik, nem ô a hibás, hanem az esô... Eltörpül a belsô felelôsségünk ahhoz a hatalmi masinéria rombolásához képest, amit a hatalom és a szélsôségesek okoznak. Én nem akarom a felelôsség alól felmenteni a mieinket sem, de viszont látnom kell, hogy a hetvenöt év alatt olyan megosztó közegbe kerültünk, olyan károkat okozott fôleg az utóbbi negyvenöt év az emberek tudatában, lelkében, önbecsülésében, hogy az "eredmény" nélkül nem múlik el. Ha azok az erôk, amelyek 1989 elôtt hatottak, felerôsödnek, akkor azok ugyanazokat a reflexeket indukálják, mint egykoron. Hangsúlyozom: a felelôsséget egyenkét meg kell állapítani akkor is, ha Désen beszélünk errôl, vagy ha Szilágynagyfaluban... Meg kell mutatni, hogy vannak gyászmagyarok, akik tudván tudva mûködnek együtt — közvetve vagy közvetlenül — ellenségeinkkel, de azt is kell látnunk, hogy vannak megtévesztettek. Megtévesztettek például azok, akik a magyar iskolát feladják: azoknak a szülôknek például, akik nem íratják magyar iskolába a gyerekeiket, nyolcvan százaléka "jó magyar ember" lenne amúgy, de az a közeg, amelyben élnek, rányomja bélyegét életfelfogásukra. Ôket szeretve kell inteni: jóemberek, térjetek észhez! Hát nem látjátok, mire megy ki a propaganda? A független jelöltek eufémizmusa, a tanügyminiszter farkasmosolya? Mindez azért történik emberek, hogy benneteket megtévesszenek... Nagyon széles skálán mozog a megtévesztett magyarság. Egy megtévesztett embert türelemmel fel kell világosítani. A renegátokat ellenben erkölcsileg ki kell közösíteni!

Szerencsés ember az, aki most utazhat Atlantába, s közben még az olimpiai játékokon is részt vehet, még akkor is, ha csak nézô vagy szurkolóként.

Atlanta Amerika Georgia államának fôvárosa. Bár feltûnôen fellelhetô benne a régi és az új találkozása, mégis inkább a Dél jelképe mindenki szemében, fôleg ha még Margaret Mitchellnek az "Elfújta a szél" címû könyvét is olvasta.

A város maga s a környéke is különös, érdekes keverék. Nagyjából a régi Dél hangulatát idézi, ám jelen van a már rohamosan fejlôdô, iparosodó Dél is.

A múlt század elején még nem is létezett, lakossága elszórtan letelepedett farmerekbôl állt, akik 1823-tól kezdve, a tengerpartról húzódtak fel a 300 m magasságban lévô, egészségesebb éghajlatú fennsíkra. Aztán jött a vasútépítés, amelynek a város tulajdonképpen a születését köszönheti. Az új város a vasúttársaságtól kapta a nevét, bár az Atlanti-óceán is hozzáadta a magáét. Építés közben indián településeket és azok nyomát is érintették. Többek között 1837-ben a jelzôkarók lerögzítése alkalmával, ami egyben a város megalapítását is jelentette, egy régi indián sírhalomba ütköztek, melyen egy magányos ôszibarackfa állott. Ezt az építôk tiszteletben tartották s az elsô útvonalat "Peachtree Street"-nek, "Ôszibarackfa utcának" nevezték el. Ez Atlanta legfontosabb útvonala ma is. A barackfa pedig a város szimbólumává vált.

De nemcsak Észak és Dél hangulata keveredik, hanem a lakosság bôrének színe is. Atlanta nemcsak fehér üzletemberek, repülôgépgyárosok, gyógyszergyárosok, meg a Coca-Cola elôállítóinak városa, hanem a fekete bôrûeké is, hisz a félmilliónyi lakos csaknem fele néger. A Nobel-békedíjas Martin Luther King, a feketék polgárjogi mozgalmának egyik legnagyobb vezetôje is az atlantai néger közösség szülötte volt, s hamvai is itt nyugszanak a Mephisben meggyilkolt lelkésznek.

Húsz egyetem, fôiskola, sok-sok bank, állandó színtársulat és saját szimfonikus zenekar járul hozzá a kultúrához és fejlôdéshez. Atlanta belvárosának a szíve a "Five Point", ahol öt utca találkozik. Kicsit délebbre üzleti, kormányzati negyed, északra kereskedelmi központ, jobbra és balra lakónegyedek.

Az "új" Atlanta jelképe a "Peachtree Center"-ben elhelyezkedô, hetvenemeletes épület tetején körbeforgó hatalmas gömb, amelyrôl csodás a kilátás. Fôleg a State Capitol érdekes látvány, mely kiköpött mása a washingtoni Capitoliumnak. Csakhát itt a kupolát aranyfüstlemezek borítják, melyekhez az államban bányászott aranyat használták fel. Természettudományi és ipari múzeumot is magába foglal az épület.

1990-ben nyílt meg ennek a szomszédságában a világhírû Coca-Cola kiállítás, ahol a Coca-Cola történetével, a gyártás, csomagolás módjával s fogyasztásának arányaival ismerkedhet meg a látogató. A Coca-Cola ugyanis helyi találmány, és innen indult el világhódító útjára. Aki most ott van, meg is kóstolhatja a finom italt egy ezer színben villogó fényjátékkal ellátott kútnál. Még a töltôüzemet is meglátogathatja.

A Coca-Cola üzemnek jelentôs szerepe van abban, hogy épp Atlantában rendezik az idei olimpiai játékokat, hiszen rengeteget tett eddig is a sport támogatásáért, és jelentôs összegekkel segítette az olimpiák rendezését.

Dehát aki most odalátogat, bizonyára remekül érzi majd magát nemcsak Coca-Cola ivás közben, hanem a "Grant Park" hatalmas fái között, amely a város délkeleti részében terül el a Cherokee és az Atlanta Avenue között. A cherokee (magyarul csiroki vagy csirokéz) indiánok említése mosolyra késztet. Egy valódi csiroki indiánnal találkoztunk, aki népmûvészeti tárgyakat árult kis butikjában, valahol a Csendes-óceán partján, San Francisco és Los Angeles között. Egy népérôl szóló kis könyvet ajándékozott és dedikált nekünk, amit most is szeretettel ôrzök.

Jó szórakozást nyújt a Zoo, meg sok minden más is, például a várostól nem messze levô "Stone Mountain Park", ahol többek között a polgárháború vezetôinek 30 m magas és 60 m széles, gránitba vésett emlékmûve látható: a Dél három híres vezetôje, Lee és "Stonewall" Jackson tábornok, valamint Jefferson Davis elnök lóháton. Érdekes még itt a park vasútja, mely 30 perc alatt kerüli meg az óriási kupolára emlékeztetô, fátlan, több mint 10 km-es kerületû sziklás hegyet, mely most is a déli konföderáció emlékét ôrzô zarándokhely.

A várostól alig néhány km-re van a Dél egyik legnagyobb vidámparkja, a "Six Flags Over Georgia" (Hat zászló Georgia fölött), ahol hat zászló leng, a spanyol, francia, angol, georgiai, a déli konföderációé és az amerikai lobogó, jó egyetértésben, annak jelképeként, hogy kik uralkodtak ezen a tájon. Több látványosság szórakoztatja itt a látogatót, aki egyúttal megismerkedhet Georgia történetével is.

Sok mindenrôl írhatnék még, de én most megelégszem azzal, hogy jó szórakozást és minden jót kívánjak az Atlantába utazóknak, meg azoknak is, akik csak itthon, a televízió képernyôje elôtt gyönyörködnek majd az olimpiai játékokban.

Többszörös nejlonréteggel burkolt fényképész-felszerelésemet indulásra készen emelem föl.

— Tudod — fordulok kezdô barlangász barátom, Laci felé —, a fényképészfelszerelés tisztántartása indulástól a végcélig és vissza a legfontosabb.

Így indul be négytagú csapatunk a Vârfuran-barlang hûvösen lehelô, sötétlô mélyébe.

Elöl haladok én, mögöttem Vári Laci, Imecs Zoli és Kerekes Karcsi. Néhány átbújó után, egy pocsolyán négykézláb átgázolva érjük el a rácsot az egyre szûkülô folyosón. Csikorog a kulcssal megnyitott zár, és hol kúszva, hol négykézláb folytatjuk utunkat. A felszerelést hol magunk elôtt görgetjük, hol nagy óvatosan vonszoljuk magunk után.

— Mi a fenét fogunk itt fényképezni? — hümmög Laci mögöttem.

— Nyugi, nyugi — gurulok le fejjel elôre a fülkeszerûvé szélesedô folyosó aljára. A többiek sorra követnek. Itt aztán végre kinyújtózhatunk, s a körülményhez képest kényelembe helyezzük magunkat.

— Te jobban teszed, ha elôreindulsz! — intek Lacinak és mutatok az egyre jobban szûkülô járat felé.

— Nem ismerem az utat! — próbál visszavonulót fújni Laci.

— Menj csak, ne gyerekeskedj! Más irányba úgysem lehet elôrehaladni — próbálom bátorítani.

Hason indul be a járatba. Már majdnem elnyeli a folyosó kanyarulata, mikor hirtelen hátrálni kezd. Alig marad idôm, hogy csizmás lábammal megtámasszam a hátsó felét.

— Minek mentem neki? — kiáltja.

— A csizmámnak! — válaszolok kajánul.

— Engedj ki! Engedj ki! — ordítja.

— Mi történt? — sunyít mögöttem Karcsi, ravaszkásan somolyogva a bajusza alatt.

— Ez a szûk járat még jobban elszûkül és mélyül is, és tele van vízzel. Én itt nem megyek tovább — üvölti.

— Márpedig ott kell továbbmenned. Megjátsszuk a szivacs szerepét! — taszítom be csizmás lábammal a járatba.

A bugyborékoló, prüszkölô, cifra káromkodásba olvadó, nevemet sûrûn emlegetô hangok arról tanúskodnak, hogy nemcsak ruhájával, hanem a szájával is derekasan tisztítja a bôséges vízzel teli járatot. Hirtelen csend támad. Gyorsan bekandikálok a szûkületbe. Laci sehol. A járat alján alig egy-két cseppnyi víz csillog. Intésemre Zoli szepegve indul befelé. Ô nem mer lázadozni és rövidesen túljut a "Keresztelô" részen. Néhány nedves agyagfolttal az orrunkon meg az állunkon mi is átjutunk Karcsival a túloldalra.

Laci teljesen kiábrándult, és mélyen megvetô pillantással fogad:

— Nagy piszok vagy — mondja szinte sírva —, legalább mondhattad volna, hogy hozzak magammal csereruhát.

Kárörömbôl fakadó jókedvem kissé megcsappan, mikor látom, mennyire didereg. De nincs idô lelkizni, indulunk tovább. Kiegyenesedve haladunk elôre, majd egy kacskaringós ereszkedô után újra vizes járat. A vizen felfelé haladva teremmé szélesedik a holtág. Ez a terem, csipkés függönyeivel, cseppkövesedett mesealakjaival, fehér márványhoz hasonlító medencéivel olyan, mint egy hatalmas, rendkívül szépen elrendezett vitrin.

— Fantasztikusan szép! — lelkendezik Laci, megfeledkezve "ázott ürge" voltáról.

Ez az érintetlen fehérség óriási hatással van mindannyiunkra. Óvatosan lépkedünk, nehogy valamit megérintsünk, összesározzunk.

Mialatt felkészülünk a fényképezéshez, a vakuvillanások számát meg irányát számítgatjuk, azalatt Laci bejárja a terem nagyrészét. Képbeállítás, a gépek B-idôre állítva, egyszerre nyitunk; némán villannak a vakuk, hol sorban, hol egyszerre.

— Ne mozdulj! — horkan Lacira Karcsi, aki újra nézelôdni indul.

— Csupa fehér csík lesz a filmkocka lámpád fényétôl, ha nyitott gépek elôtt császkálsz! — sziszegem idegesen, miközben igyekszem el nem véteni a villanások számát.

Végre lehorgonyoz, mi pedig óvatosan, helyünket változtatva, csaknem teljes vaksötétben folytatjuk a fényképezést. Két-három felvétel, többórai veszôdséges munkával.

A teljes mozdulatlanságra ítélt Laci, vizes ruhájában, az alig plusz 6 fokos "melegben" vacog. Ráadásul reszketô kezében a fényképezôgép is felmondja a szolgálatot. Aztán órák után elhangzik a "mára befejeztük!"

— Már éppen ideje volt! — rebegi Laci. Sötétlila ajkával alig tudja formálni a szavakat. Megsajnálom, de csak úgy segíthetek rajta, hogy gyorsan összepakolva megindulunk a kijárat felé...

— Az az érzésem, teljesen más emberré váltam ezután a barlangtúra utánvéli Laci a kellemes, meleg napsütésben. — Lehet nem is vagy olyan piszok alak... — hallom egyre halkuló szavát, miközben egy álombarlang csodás képzôdményeit figyelem elszenderedve.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]