1998. június 6.
(VIII. évfolyam, 129. szám)

Az amerikai republikánus párt vezetôi szerint már így is éveket késett a NATO kibôvítésének konkrét elhatározása, és a döntés további halogatása veszélybe sodorhatja a közép-európai új demokráciákat. Nincs további mentség az idôhúzásra — közölték igen határozott hangon. Bob Dole elnökjelölt és Newt Gingrich képviselôházi elnök kedden este a washingtoni törvényhozás épületében (Lech Walesa volt lengyel államfô részvételével tartott) sajtóértekezleten mutatta be azt a törvénytervezetet, amely felszólítaná az amerikai kormányt: gyorsítsa meg a tagfelvételt. A korábbi képviselôházi jogszabályt kiegészítve Dole javaslata megnevezi Magyarországot, Csehországot és Lengyelországot, mint valószínû elsô bekerülôket. A csatlakozás elôkészítésére már a következô pénzügyi évben hatvanmillió dollárt is kapna a három ország. Felvételi idôpontot ez a tervezet sem tartalmaz, de egyértelmûen "mihamarabbiról" beszél, ami amerikai szakértôk szerint az ezredfordulót jelenti. Dole és Gingrich sietett hangsúlyozni, hogy az elsô körbôl kimaradók, így a balti köztársaságok és Románia elôtt is nyitva marad az ajtó késôbbi csatlakozáshoz.

A törvénytervezetet sok demokrata párti honatya is támogatja, de a Clinton-kormány ellenzi. A Fehér Ház szerint a bôvítés sürgetése csak árt a folyamatnak, mert nehezíti a NATO-n belüli és az oroszokkal való egyeztetést. Dole javaslatával a NATO körüli vita az elnökválasztási harc része lett. A republikánus határozottság nyolcmillió lengyel származású amerikai szavazatának megszerzését jelentheti.

A magyar származású voksolók is lehetnek háromnegyedmillióan, de sokkal kevésbé aktívak, noha néhány szervezetük lobbizgat az óhaza NATO-tagsága mellett. Újabban szót emelnek a Romániának nyújtott legnagyobb (normális) kereskedelmi kedvezmény (angolul rövidítve: MFN) megadásával kapcsolatban is. Szerintük — és sok amerikai szakértô szerint is — az MFN állandósítása meg nem szolgált elônyhöz juttatja a bukaresti kormányt a szeptemberi választások elôtt. Különben is a kisebbségek elnyomása miatt meg kellene ôrizni a román politika befolyásolásának ezt az eszközét. A Clinton-kormány viszont kedden bejelentette azt, hogy állandóra, tehát az emberi és kisebbségi jogok érvényesülésének évenkénti felülvizsgálata nélkül meg akarja adni ezt a kedvezményt Romániának, ezzel is bátorítva a további demokratizálást. A külügyminisztérium képviselôje azzal is érvelt, hogy már csak Románia az egyetlen olyan ország, amely a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tagja, de nincs meg az állandó amerikai MFN-je. Utalt arra, hogy Románia az utóbbi idôben egyértelmûen elkötelezte magát az euroatlanti orientáció mellett, és stratégiailag is fontos az amerikai érdekek szempontjából. Tom Lantos képviselô is támogatja a kedvezmény megadását. Az illetékes albizottság már megszavazta a javaslatot, amelyet valószínûleg jogerôre emel majd a teljes bizottság is.

David Funderburk képviselô, aki korábban amerikai nagykövet volt Bukarestben, ellenzi az MFN állandósítását. Érvelésében elmondta, hogy nem történt meg a tulajdon visszaadása és a kárpótlás, továbbra is ellenôrizetlenül ügyködnek a titkosszolgálatok, és korlátozott a sajtószabadság.

A szerdai RMDSZ-sajtóértekezletrôl a Polgári Szövetség Pártjának szinte egy idôben sorra kerülô tájékoztatójára átsietô sajtót a PSZP kampányfônökének a kétségbeesett magyarázkodása fogadta. A kampánystáb vezetôje — amint azt elmondotta — elôzôleg nyugati országokban tanulmányozta a modern kampányszervezést, s minden professzionalizmusát latba vetve igyekezett a PSZP választási korteskedését irányítani — ám teljesen fölöslegesen. Hiába az á la carte videoklipek, plakátok, szellemes lehúzósok, a PSZP polgármesterjelöltjének paradox módon szemmel láthatóan csak csökkentek az esélyei. Elkeserítô — vonták le a tanulságot —, de a kolozsváriak nagy része még mindig manipulálható az úgymond "fenyegetô magyarveszéllyel", történelmi idôkbe visszanyúló ellenséges érzelmeiket felkorbácsolva sikerül még mindig a Funar-féléknek megnyerni a választásokat. A Funarra szavazók ugyanis nem az esetleges jó városgazdára, hanem a magyarok ellen szavaztak, amikor az RNEP-jelöltre ütötték a pecsétet. Amíg más városokban (lásd Jászvásárt) egy PSZP-jelölt simán nyerhetett, Kolozsvár lakói az újtól, a változástól való félelmükben, elôítéleteiktôl vezérelve ismét a szélsôséges nacionalizmusra szavaztak.

Romulus Zamfir, a PSZP (volt) polgármesterjelöltje, nagyon sokakhoz hasonlóan elképedve vette tudomásul a kolozsvári eredményeket, és megdöbbenését fejezte ki az ellenzék nagyfokú passzivitása miatt. Véleménye szerint a konvenciósok táborának mintegy 10 százaléka valószínûleg azért nem ment el szavazni, mert kifogásuk volt a Demokratikus Konvenció állította polgármesterjelölt személyével kapcsolatban. Romulus Zamfir elmondta, amíg korábban minden közvélemény-kutatás 40 százalék körül jelezte Funar támogatottságát, az RMDSZ döntésének nyilvánosságra hozatala után ez egyértelmûen megugrott 51-re, bizonyíték rá az RTDP-nek a választások elôtt alig 6 nappal végzett felmérése. Úgy értékeli, a demokrácia elve csorbult meg akkor, amikor az RMDSZ "ukázként" adta ki a kolozsvári magyaroknak, kire is szavazzanak. Romulus Zamfir nem ért egyet Gheorghe Funar ötletével, miszerint a választásokon való részvételt kötelezni kellene, de úgy gondolja, meg kellene állapítani egy nagyobb létszámot, amelyen alul a szavazás érvényét veszti.

A választási eredmények június 5-i, szerda reggeli összesítése alapján az elsô fordulóban Arad megyében 2, Bihar megyében 13, Brassó megyében 2, Hargita megyében 32 (ebbôl Csíkszék 13, Gyergyószék 4, Udvarhelyszék 15), Fehér megyében 1, Kolozs megyében 6, Kovászna megyében 25, Maros megyében 25, Szatmár megyében 9, Szilágyban 13 (!), Temes megyében 1 RMDSZ-es polgármestert, összesen tehát 129-et választottak meg. Tekintettel arra, hogy az adatok még nem véglegesek, és hogy a második fordulóban számos településen pályáznak még nagy eséllyel RMDSZ-jelöltek, mindez azt jelenti, hogy az 1992-es választásokon elnyert 131 polgármesteri széknél jóval többet sikerül majd megszerezni. A számarány a helyi, illetve városi tanácsosok esetében is növekedett — közli az RMDSZ-tájékoztató.

Hétfôi lapszámunkban sajnálatos hiba folytán téves adatokat közöltünk Székelyudvarhelyrôl, ahol — helyesbítünk — semmiféle második fordulóra nem kerül sor. A polgármesteri tisztségbe a függetlenként induló Szász Jenôt választották meg a székelyudvarhelyiek. Kézdivásárhelyen pedig a második fordulóban egy RMDSZ-es és egy független jelölt verseng.

Kolozs megyében RMDSZ-polgármesterjelölt nyert Tordaszentlászlón (Bárdos Attila), Széken (Sallai János), Várfalván (Kanyaró Pál), Kalotaszentkirályon (Kiss Jancsi József), Bálványosváralján (Mocodean Sándor), Körösfôn (Antal János). A második fordulóban bejutott RMDSZ-jelöltek közül Kovács István Magyargorbón RNEP-jelölttel, Szél Gyula Harasztoson a Szociáldemokrata Szövetség jelöltjével, Czégher István Buzán szintén SZDSZ-jelölttel, Jenei János Magyarkapuson független román jelölttel, Pop Sándor Egeresen az RTDP jelöltjével vetekszik. Domokos László Magyarszováton pedig Manaszes Sándor jelenlegi alpolgármesterrel került a második fordulóba, aki a konvenció listáján jutott tovább.

Gyaluban, Tordán, Bánffyhunyadon, Désen az RMDSZ jelöltjeinek nem sikerült továbbjutniuk a második fordulóba. Tordán annyi biztos, hogy nem lesz RNEP-es polgármester. A választások második fordulójába az elsô helyezett Sorin Bichin (DK) és a második helyezett I. Vlasiu (RTDP) került. Bánffyhunyadon a legjobb eredményt elért Nicolae Chis (DK) és Liviu Nistor (RNEP) mérkôzik majd a polgármesteri székért. Aranyosgyéresen szintén a DK és az RNEP jelöltje közül kerül ki a polgármester.

A kolozsvári sajtóé lehetett az a privilégium, hogy a legilletékesebbektôl értesülhessen az RMDSZ-nek a helyhatósági választások elsô fordulójában elért eredményeirôl. Tegnapi sajtóértekezletükön Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezetô elnök, Demeter János ügyvezetô alelnök (az országos kampánystáb igazgatója), Zonda Attila , a Maros megyei RMDSZ elnöke, Molnos Lajos Kolozs megyei elnök, Eckstein-Kovács Péter városi tanácsos voltak jelen.

Markó Béla elégedetlenségét fejezte ki, ami a választások megszervezését illeti, a felelôsség mindenekelôtt pedig a vezetô kormánypártot terheli. Meggondolkoztató ugyanakkor a választók nagyarányú távolmaradása is. Romániában azonban soha nem is létezett igazi helyi autonómia, a kormánypárt mindent megtett, hogy csorbítsa a helyi önkormányzatok hatáskörét, ahol csak lehetett. Nem csoda tehát a lakosság ilyen nagyfokú kiábrándultsága, bizalmatlansága — mondotta.

Országos tekintetben az RMDSZ különben jól szerepelt a választásokon, polgármestereinek, tanácsosainak számát tekintve mindenképpen meghaladta az 1992-es eredményeket. Mindezt Demeter János kampányigazgató rövid beszámolója is alátámasztotta. A végsô kiértekelésre azonban várni kell még, több helyen hátra van még a második forduló. A kampány tehát folytatódik.

Molnos Lajosnak nem kellett részletesen ismertetnie a kolozsvári helyzetet, amelynek ilyeténképpeni alakulását egyáltalán nem tartotta meglepônek. Arra a kérdésre, mennyiben árthatott Sârbu esélyeinek az, hogy az RMDSZ közhírré tette döntését, miszerint a konvenciós jelöltet támogatja, Molnos elmondta, Sârbu maga volt az, aki kérve kérte a döntés mielôbbi közzétételét. Markó Béla hozzátette: azt a kolozsváriaknak kell eldönteniük, hogy még mindig olyan idôket élünk-e, amikor a románságból ilyen fokú ellenérzéseket válthat ki az, ha az RMDSZ valakit támogatásáról biztosít.

Sem Molnos Lajos, sem Markó Béla nem tartja az RMDSZ csôdjének, téves stratégiai lépései következményének a funari gyôzelmet. Nem az RMDSZ, a kolozsvári ellenzék kudarca ez! — vélték. Bár országszerte az ellenzék reménykeltô elôretörése és az RNEP és az RTDP egyértelmû háttérbe szorulása figyelhetô meg, Kolozsváron, sajnos, a helyzet változatlan. Különben is — tette hozzá a szövetségi elnök — nem csak az RMDSZ "szívügye" volt Funar leváltatása. Arra a kérdésre, hogy a mintegy 50 000 kolozsvári magyar szavazótól miért csak alig több mint 26 000 érvényes szavazat került az RMDSZ tanácsosi listájára, Molnos Lajos értetlenül vonogatta a vállát. Ô maga is ôszintén kíváncsi, hova tûnnek, így tízezresével, kolozsvári magyarjaink, akik számára, a jelek szerint, nem volt elég meggyôzô az elmúlt négy év.

Markó Béla értelmezésében — finoman fogalmazva — furcsa spekuláció, hogy az RMDSZ tulajdonképpen nem is bánja Funar (több szempontból is jól "profitálható") újraválasztását. Még elítélendôbb, hogy mindezt maga a vezetô kormánypárt terjeszti. Mert ha valaki igazán felelôs amiatt, hogy Funar szabadlábon megérhette újraválasztását, az maga az RNEP-pel szövetséges RTDP, amely négy éven keresztül sorozatosan szemet hunyt Gheorghe Funar minden visszaélése fölött, s most saját vétkét más pártok hibájának igyekszik feltüntetni.

Takács Csaba hiába neheztelt amiatt, hogy az újságírók képtelenek a kolozsvári helyzet latolgatásától elszakadni. A sajtó képviselôi a félreérthetetlen felkérés ellenére sem adtak lehetôséget arra, hogy az RMDSZ vezetôsége az igazán "zsenáns" kolozsvárinál bizonyára kellemesebb, sikeresebb élményeirôl számoljon be. A kolozsváriak alpolgármesteri ambícióira terelôdvén a szó, Molnos Lajos elmondta, nem tettek le errôl, mindez viszont a többi ellenzéki tanácsossal való, még e napokban sorra kerülô egyezkedésektôl függ. A jelenlegi felállás szerint azonban egy percig sem egyértelmû az ellenzéki többség.

75 évvel ezelôtt, 1921. június 7-én Franciaország támogatásával létrejött a kiasantant, Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia szövetségi rendszere az Osztrák-Magyar Monarchia helyreállítása, Magyarország esetleges revíziós igényei ellen.

A magyar kormány képviselôi 1920. június 4-én a versailles-i Kis-Trianon kastélyban aláírták az antant hatalmai által rájuk kényszerített, az I. világháborút lezáró békediktátumot, amely a történelmi Magyarország 283 ezer négyzetkilométeres területébôl 93 ezret, 18,2 milliós lakosságából 7,6 milliót hagyott meg. Több, mint 3 millió magyar került a határokon túlra, amelyeket nem a nyelvi határ mentén, hanem stratégiai megfontolások alapján jelöltek ki, így jelentôs, elszakított magyarlakta területek közvetlenül érintkeztek a megmaradt országgal. Trianon nem a kívánt nemzetállamokat hozta létre, hanem új feszültségek magvát vetette el a nemzetiségi kérdés területén.

A béke oly mértékben igazságtalan volt, hogy mind a gyôztes nagyhatalmak, mind az elcsatolt területek új gazdái joggal félhettek a magyarok revíziós törekvéseitôl. Félelmüknek lökést adott IV. Károly király 1921. március 26-április 5. közötti hazatérése, amely egy Habsburg-restauráció veszélyét idézte fel bennük.

A trianoni béke három nyertese — a monarchia romjain létrejött Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia — elôször 1920. februárban lépett fel együtt: Párizsban közös memorandumban rögzítették Magyarországgal szembeni követeléseiket. A kisantant megalakításának elsô lépése Csehszlovákia és Románia 1921. április 23-án kötött szövetsége volt. Csehszlovákia és Jugoszlávia 1921. augusztus 14-én írt alá szövetségi szerzôdést. E megállapodásokat Eduard Benes csehszlovák külügyminiszter kezdeményezte. A kisantant végül 1921. június 7-én jött létre, Jugoszlávia és Románia szövetségével. Ez utóbbi Bulgáriát is ellenfélnek tekintette, és a neully-i béke fenntartására irányult. A szerzôdô felek kölcsönös katonai segítségnyújtási kötelezettséget vállaltak Magyarország ellen, amelynek titkos klauzulája támadó háborúra is vonatkozott.

A szövetségi rendszer fô célja hármas volt: Magyarország revíziós igényei, Ausztria és Magyarország újraegyesülése és a Habsburg-monarchia helyreállítása ellen irányult, és általában igyekezett Magyarországot elszigetelni. A csoportosulás kezdettôl Franciaország támogatását élvezte, a francia kormány szerepet szánt neki német- és szovjetellenes elgondolásaiban. A résztvevôk saját ellenfeleikkel szemben is támaszkodtak rá (Csehszlovákia Németország, Jugoszlávia Olaszország ellen). A franciák megpróbálták a lengyeleket is bevonni, ez azonban nem sikerült, Lengyelország csak a francia szövetség révén lett része a közép-európai rendszernek.

Magyarország viszonya a három országhoz 1923-ig ellenséges volt. Ebben az évben a kisantant brit nyomásra hozzájárult, hogy Magyarország népszövetségi kölcsönt kapjon a gazdaság rendbetételére. Késôbb fôként csehszlovák és jugoszláv viszonylatban a kapcsolatok normalizálódtak.

A három kétoldalú szerzôdést 1929. május 21-én egyidejûleg hosszabbították meg Belgrádban. A kisantant az 1930-as évektôl az agresszív német és olasz diplomácia, valamint az angol és francia megbékéltetési politika miatt elvesztette súlyát, fellazult, majd az 1939-es müncheni egyezmény után végleg felbomlott.

Kedden a Heltai-alapítvány pinceklubjában egy '56-os amerikai magyar, Hollander Pál , a Massachussets Egyetem szociológus-politológus professzora tartott elôadást a közép-kelet-európai kisebbségi kérdésrôl — tengerentúli szemmel nézve —, a konzervatív szemléletû hazánkfia számára néhány ismert, de meglepô észrevétellel is.

Mindenekelôtt a tolerancia fogalmáról. Az olvasztóüst szerepét játszó fiatal amerikai társadalomban az emberek a modernizáció miatt is egyre gyökértelenebbnek érzik magukat és kezdik keresni önazonosságukat. Kelet-közép-európai számára a legbizarrabb megnyilvánulási formákban: például, minden egyetemen létezik a homoszexuálisok szervezete. Társadalomszerte terjed az ún. áldozatkultusz: egyre több csoport fogadtatja el magát valamiféle társadalmi áldozatként. Amelynek elôzménye a ma már idejétmúltnak számító négerkérdés, hiszen napjainkban bizonyos kvóták betartásával kínosan ügyelnek arra, hogy a feketék mindenütt képviselve legyenek (egyetemen, rendôrségben, tûzoltóságban, politikában stb.). A mozgássérültek tolókocsijai számára emelôszerkezetek kerülnek a buszokra és liftek a metrólejáróba. De vigyázat, nem különkocsik, mert az már sérti az egyenlôség fogalmát! Szóval az USA társadalmát hatalmas gazdasági-társadalmi egyenlôtlenségek szabdalják fel, de a tudatos célkitûzés az egyenlôség esélyének a fenntartása.

Más sajátossága az amerikaiaknak a multikulturalizmus, ami Hollander szerint az eurocentrikusság ellentéte. Az ottani társadalom fehér közép részében él egy bûntudat elôdeik négerüldözô szemlélete miatt, és ôk most ezt szeretnék helyrehozni. Ilyen értelemben alakult ki a nézet, hogy a hivatalosan elismert kisebbségnek mindig igaza van. Mellesleg, Amerikában egyetemet, pártot vagy vallást alapítani csupáncsak pénz kérdése. Sok államban még a választási cédulák is kétnyelvûek: angol és spanyol nyelven készülnek. Valójában mindenfajta kisebbségi törekvés náluk "luxusnak" számít, egész egyszerûen azért, mert ott nincs igazi elnyomás.

Kelet-közép-európában egészen más a helyzet: itt valóban léteznek kisebbségi problémák. A régióban mély gyökerei vannak a kisebbségi tudatnak, melynek kulturális fókusza maga az anyanyelv. A jogfosztottság sok évtizeden keresztül összekeveredett a kommunizmus visszaéléseivel. Ezeket a kérdéseket a román kormány nem is próbálja megoldani. Pedig a gondok nem nagyok. Az Egyesült Államokból nézve a romániai magyarság követelései nagyon egyszerûek és reálisak. Csak ezeket inkább tényekkel kellene alátámasztani. Más kérdés, hogy a hétköznapi román emberekben milyen mélyek az intolerancia gyökerei. De a beolvasztási törekvések még Nyugat-Európában sem sikerednek. Igaz, ott bevándorolt, fôleg muzulmán tömegekrôl van szó. De ebben a kérdésben semmilyen kormányt ilyen értelemben nem támogat a mostanában gyakorta használt politikai korrekció fogalma. Mert a beolvasztási diadalt csak a politikai bûntudat követheti.

A magas és mély, illetve vegyes hangrendû szavak megkülönböztetésére nem mindenki képes, hiába végezte el (magyarul tanulva) a középiskolát. A szóban forgó két (?) fogalom, pontosabban az egyetlen hangban-betûben különbözô két megnevezés értelmezése meg éppenséggel nehéz — és nem csupán nyelvtani szempontból. Itt bizony a jelentéstannal gyûlik meg a bajunk, s egyáltalán nem biztos, hogy ebben a (nyelv)tudomány segíteni képes.

Akkor tapasztalja ezt az ember, amikor vendége érkezik — hazaérkezô vendég. Aki ugyanebben a városban született, ma viszont az otthona valahol távol, több száz vagy több ezer kilométerre van. Szülôvárosa ugyan mintha hûtlenségben volna elmarasztalható, mert az évtizedek során sok tekintetben feladta önmagát, megengedhetetlenül (?) változott, lépten-nyomon mégis ismerôs nevek bukkannak elô, sôt ismerôs utcákat, házakat sikerül, fölfedeznie. Az utca beszéde már idegenebb (attól függôen, hogy mennyi ideje nem járt itthon), de szerencsés esetben rátalál olyasmire, amire már nem is számított: közösségre, amely az otthonnal szemben az itthont helyezi elôtérbe. Jó ilyen kíséretre vállalkozni néha, mert tudatosít valamit, aminek értékét a hétköznapokon hajlandók vagyunk elfeledni.

Példáim tudom, hogy szubjektívek — de hát éppen errôl van szó, a szubjektivitásról. (Így is lehet mondani.) Az idei Szabédi-napokra utalok, a Kolozsvárt és Szabédon megélt találkozásokra. Személyeket is említhetnék, így Ruha István hegedûmûvészt (és kísérôjét, Botár Katalint), aki a Korunk Galéria huszonhárom éves története során egyike volt a leghûségesebb elôadóinknak. És folytathatnám idôsebb és fiatalabb képzômûvészekkel, zenészekkel, akiket öröm viszontlátni egy ünnepi esemény alkalmával. De nem külön-külön akarok szólni róluk, a mûvésznek-embernek egyaránt kiválókról s az "egyszerû" közönség megmaradt vagy újabban verbuválódott tagjairól. Azt szeretném valamiképpen szavakba foglalni, ami szavakba foglalhatatlan: a hangulatot. Amelyrôl az otthonról hazaérkezôkkel beszélgettünk.

Ahogy leírva látom a mondatot, érzem, mennyire publicisztikus. Mondhatnám, üres. Mert az itthonról nem lehet "beszélgetni". Azt csak átélni lehet, folyamatosan — vagy idôszakosan. És táplálkozni belôle. Ezt tették, boldogan, az otthonról hazaérkezôk — és mi is, akik már-már elfelejtettük, hogy mi volt egykor, a diktatúra éveiben (betiltásáig), a Korunk Galéria.

És másnap Szabédon, az unitárius templomban folytatódott a varázs. A helybeli iskolásokkal, a Szabédi zsoltár megszólaltatóival, a marosvásárhelyi kitûnô Bernády-kórussal, a visszafogottságában meggyôzô prédikációval — s a vendégprofesszor Szabédi-méltatásával. Poszler György nem akadémikus beszédet mondott Szabédi Lászlóról, hanem logikai-érzelmi keretbe foglalta azt, amit Kriza János képmása alatt az Unitárius Püspökség dísztermében, Kolozsvár és Szabéd közt a mikrobuszban, majd a Mezôség és Székelyföld határán található faluban néhány óra alatt átélt. Templomban nem szokás tapsolni (bár már ez sem így igaz), a taps tehát elmaradt a szabédi beszéd s az ünnepi mûsor végén. A nyilvánosan ünnepelt, hangerôben lemérhetô sikernél több történt. Otthon voltunk valamennyien, Szabédon is.

Pontosabban: itthon.

Ma száz esztendeje annak a napnak, amikor Nagy Imre, az 1958-ban kivégzett magyar miniszterelnök született. Ma délután a Vértanúk terén felavatják az 1956-os magyar forradalom vezéregyéniségének elsô budapesti szobrát. Az egészalakos mûalkotás Varga Tamás szobrászmûvész munkája, kivitelezését — kétszázezer dolláros felajánlással — két üzletember, Demján Sándor és Andrew Sarlós tették lehetôvé. Az ünnepi eseményen beszédet mond Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, a Nagy Imre nevét viselô kuratórium elnöke, amelynek tagjai — Nagy Erzsébet, a néhai miniszterelnök lánya, Takács Ildikó, Hegedûs B. András, Kopácsi Sándor, Finta József, Bereczky Loránd, Litván György, Demján Sándor, Faragó András, Ungvári Loránd, Vészi János — már 1994-ben kezdeményezték: Nagy Imrének szobrot kell állítani.

Annak ellenére, hogy az idei év az 1956-os magyar forradalom 40. évfordulóját is jelenti, Nagy Imre munkássága, élete és a forradalom alatti (és utáni) tevékenysége mindmáig részleteiben feltáratlan. Nemrég lapunk hasábjain szólalt meg például az a bukaresti orvos, aki Nagy Imrét és feleségét a román fôvárosban kezelte. Nem kerültek azonban elô a román irat- és levéltárak mindmáig hozzáférhetetlen zugaiból a romániai Nagy Imre-dokumentumok, nem tudjuk, hogy a miniszterelnök készített-e feljegyzéseket snagovi tartózkodása idején, kikkel tárgyalt, pontosan mit mondtak neki.

Még mindig keveset tudunk az erdélyi és a romániai 56-ról, keveset erdélyi magyar vonatkozásban, s talán még ennél is kevesebbet a román megnyilatkozásokról. Persze, azt lehetne erre mondani, hogy eddig nem volt lehetôség minden részlet alapos vizsgálatára. Hogy az eltelt negyven esztendô nem tette lehetôvé az anyaggyûjtést, a tisztázó szándékú kiértékelést. Csakhogy ez az igazságnak csupán egyik része lenne. A másik: nagyon sokan élnek még azok közül, akiknek érdeke a dolgok kimondásának a halogatása, a ködösítés. Ez a jelenség, sajnos, természetes: annak, aki akkoriban nyilvánosan elítélte a forradalmat, aki igyekezett másokat megelôzve ellenforradalomnak nevezni mindazt, ami 1956-ban történt, nos, annak nem érdeke kimondani az igazságot.

Valahogyan így történt ez Magyarországon is. Ezért kellett várni hat esztendôt, s kellett két üzletember ahhoz, hogy Nagy Imre szobrot kapjon Budapesten. S talán ennél sokkal többet kell majd várnunk arra, hogy romániai tartózkodásainak helyét is emléktáblák jelezzék.

A magyarságnak azonban mindenképp örömünnepe a mai nap. Hiszen azt bizonyítja, hogy ha lassan is, ha társadalmi kezdeményezésre is, ha állami támogatás nélkül is, de a haladás megállíthatatlan. S az igazság kimondása is. Azé az igazságé, amely 1956-ban, elôször a szocialista lágerben, a kommunizmussal való lyukas zászlós szembefordulásig elvezette a népet.

Örömünnep ez a nap mindazok számára, akik annak idején Nagy Imrének, kormányának, a magyar népnek drukkoltak, akik eget kémlelô szemmel reménykedtek az amerikaiak segítségében, akik bármire gondoltak, csak arra nem, hogy Nyugat a magyarokat magukra hagyja, akik könnyek között hallgatták a rádió híreit a halálos ítéletekrôl, akik lélekben évekig gyászolták az ártatlan áldozatokat, s akik emlékezetébôl a gyalázatos árulást sohasem sikerült kitörölni.

A kegyelet napja ez a mai. A magyarság fejet hajt elkeseredett, kijátszott, de igazságos, nem hiábavaló forradalma, s annak nagy mártírja, Nagy Imre emléke elôtt.

Románia benyújtotta a svéd külügyminisztériumhoz az EBESZ békéltetésre és bíráskodásra vonatkozó konvenciójának ratifikációs okmányait — közölte szerdai sajtóértekezletén Sorin Ducaru külügyi szóvivô. A konvenció ez év júliusában lép hatályba, s genfi székhelyû törvényszék felállítását irányozza elô a felek közti nézeteltéréseknek a békéltetés és bíráskodás révén történô rendezéséért. A bíráskodás igénybevétele fakultatív jellegû.

Románia 1992-ben írta alá a konvenciót további 32 állammal együtt, kifejezésre juttatva elkötelezettségét a nemzetközi jogszabályok és procedúrák iránt — fûzte hozzá a szóvivô.

Románia Külügyminisztériuma üdvözli Benjamin Netanjahu új izraeli miniszterelnök eddigi nyilatkozatait, amelyekbôl külpolitikai vonatkozásban arra lehet következtetni, hogy a leendô izraeli kormány tiszteletben tartja az arab partnerekkel korábban aláírt egyezményeket és folytatja a közép-keleti béketárgyalásokat — hangsúlyozta Sorin Ducaru külügyi szóvivô. Egyúttal megerôsítette a román kormány hajlandóságát, hogy változatlanul támogatja a közép-keleti tartós béke meghonosításáért kifejtett erôfeszítéseket, továbbá, hogy fejleszteni kívánja a hagyományos együttmûködési kapcsolatokat Izraellel minden téren, a két fél érdekeivel összhangban — mondotta a szóvivô.

A bukaresti Adevãrul szerdai száma a Rompres, illetve saját tudósítója tollából két anyagban is foglalkozott a Trianon évfordulójával kapcsolatos magyarországi megemlékezésekrôl.

Utolsó oldalán "A magyar parlamentben nyíltan kérik Trianon »verdiktjének« felülvizsgálatát" címmel a Rompres tudósítását közli, amely ismerteti az Országgyûlés keddi ülésén napirenden kívül elhangzott felszólalásokat, Varga István, Lányi Zsolt, Szabó Iván nyilatkozatait a témában és Petô Iván válaszát. "Íme, néhány kijelentés, amelyet a budapesti parlament kupolája alatt, az egész magyar nemzet elôtt tettek, és amelyeket át fognak venni és terjeszteni fognak az egész világon" — kommentálja a tudósító az elhangzottakat.

Dorin Suciu különtudósításának címe: "Elítélve Trianont és a szomszédokkal való alapszerzôdéseket, 200 budapesti újságíró és író Magyarország határainak módosítását sürgeti". A jelentés részletesen beszámol a MÚK székhelyén lezajlott találkozón elhangzottakról, idézve Raffay Ernô, Kocsis István nyilatkozatait, s hozzáfûzi:

"Az országos napilapok valószínûleg zavarukban nem számoltak be az eseményrôl." Ezt a szerzô struccpolitikának nevezi, megjegyezve, hogy bizonyos körülmények között a tömegtájékoztatási eszközök, s az újságírók, írók, történészek, kiadók a közvélemény valóságos detonátorai lehetnek — "amennyire igazi, annyira felelôtlen módon". "Ami Magyarországon a két világháború között történt, teljes egészében demonstrálja ezt" — vélekedik Dorin Suciu.

A kormány szócsövének tekintett Vocea României "Revizionista igények a budapesti törvényhozásban" címmel ismerteti a Rompres tudósítását. Ezenkívül "A sokat dicsért demokrácia csaknem hét éve után a magyarországi kisebbségek képviseletet követelnek a parlamentben" címmel publikálja Sorin Petrescu másik tudósítását is, amely a parlamenti pártok és a kisebbségek, valamint a kormány képviselôi közötti hétfôi tanácskozásról szól, részletesen idézve a kisebbségek képviselôinek kritikus megjegyzéseit.

Az A. M. Press hírügynökség jelentése szerint a fôvárosi szavazatokat külön nyomon követô Romániai Demokratikus Konvenció úgy tudja, hogy a bukarestiek 51,64 — a Központi Választási Iroda szerint 51,48 — százaléka járult az urnák elé, és a fôpolgármesteri székért versenyzôk közül Victor Ciorbea, a RDK jelöltje vezet 39,20 százalékkal a 30,69 százalékot összesítô Ilie Nãstase RTDP-jelölt elôtt. A kormánypárti tanácsosok ugyanakkor csak a szavazatok 18,30 százalékát szerezték meg.

A Romániai Demokratikus Konvenció közleményt juttatott el az A. M. Press hírügynökséghez, amelyben azzal vádolja a Román Televíziót, hogy torz képet mutat a választáson eddig elért eredményekrôl, úgy tüntetve fel a dolgokat, mintha a kormánypárt jelentôs sikereket ért volna el. Mindezt azzal éri el, hogy az RTDP sikereit részletesen ismerteti, kudarcait elhallgatja, a többi alakulat eredményeit csak futólag és hiányosan ismerteti. Az RDK kérte az Audiovizuális Országos Tanácsot, hasson oda, hogy a jelenlegi és a második fordulóról, valamint a parlamenti és elnökválasztásokról reális képet nyújtson a Román Televízió.

Frunda György szenátor az RMDSZ szenátusi frakciójának nyilatkozatát olvasta fel március 4-én a szenátusban:

A Román Televízió 1-es csatornájának június 3-i esti híradója a helyhatósági választások elôzetes eredményei ismertetésekor egyetlen szót sem ejtett az RMDSZ jelöltjei által elért sikerekrôl.

"Az RTV az utóbbi idôben folyamatosan mellôzi az RMDSZ-t, elhallgatja szervezetünk pozitív megnyilvánulásait, csupán negatívumokra korlátozódik vele kapcsolatban, illetve a romániai magyar közösség kollektív vétkességét bizonygatja, és ezzel intoleráns, idegengyûlölô, magyarellenes beállítottságról tesz tanúságot" — hangzik az RMDSZ szenátusi frakciójának a Frunda György szenátor által a szenátusban június 4-én felolvasott nyilatkozata.

"Úgy véljük, az effajta beállítottság súlyosan veszélyezteti egyes kiemelkedô politikusoknak és bizonyos realista pártoknak a román-magyar kapcsolatok jobbítására irányuló törekvéseit. A Román Televízió vezetôsége ekképpen semmibe veszi a tolerancia és a tárgyilagos tájékoztatás követelményeinek a nemzetközi egyezményekben lefektetett normáit, és szakmai, deontológiai, valamint jogi felelôsség terheli a csonkított, illetve torzított hírközlés miatt."

Június 3-án Németh János, Fekete Zsolt és Neményi József Nándor a képviselôházban interpellált a kormányhoz a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Intézet elismerése, az eddig még el nem ismert magániskolákban tanuló gyerekeket is egyként megilletô, de nem folyósított családi (gyermek)pótlék, illetve a mezôgazdaságban dolgozni, termelni akaró falusi fiatalságnak nyújtandó kamatmentes kölcsön ügyében.

Birtalan Ákos háromszéki képviselô a képviselôház Állandó Bizottságánál a háromszéki szenátorok és képviselôk nevében megkeresést iktatott, amelyben javasolják, hogy a parlament gazdasági szakbizottságai indítsanak parlamenti kivizsgálást a sepsiszentgyörgyi gépgyár (ISAMA) vezetôségének kinevezése és leváltása ügyében. Ugyanebben a kérdésben június 4-én a képviselôházban, a politikai nyilatkozatok során Birtalan Ákos a háromszéki képviselôk nevében politikai állásfoglalást — tiltakozást — olvasott fel.

Alig néhány perccel a sajtóértekezlet elôtt érkezett a polgármesteri fax: Gheorghe Funar becsületsértés miatt 20 milliárd (!) lej kártérítést követel Molnos Lajostól a Pro tv-ben elhangzott kijelentései miatt. A megyei RMDSZ-elnök "xenofóbnak, nacionalistának, középszerûnek, sôt, a középszerûnél is gyengébbnek, tehetségtelennek, korlátozott észbeli képességû hülyének" nevezte Funart. (A polgármester többek közt a Vatra Româneascã, az Avram Iancu Társaság, illetve az RNEP finanszírozására, a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok megsegítésére, a román-magyar megbékélést elôsegítô alapítvány létesítésére, és nem utolsósorban újabb mûemlékek, szobrok emelésére kívánja felhasználni a kártérítést.) Molnos Lajos az elhangzottakért nyilvánosan bocsánatot kért. Elmondta, valószínûleg négyévi városi tanácsosi minôségében szerzett kimerítô tapasztalatai hatása alatt, pillanatnyi zavarában tette kijelentéseit, Funar végül is nem is olyan középszerû, tehetségtelen hülye — mondotta a sajtó képviselôinek tomboló röhögése közepette.

Octav Cozmîncã kormányképviselô, a helyhatósági választásokért felelôs bizottság vezetôje arról panaszkodott, hogy a megyei tanácsokra leadott közvetlen szavazatok tovább nehezítették a választási bizottságok munkáját, nemkülönben az a tény, hogy 143 párt és alakulat állított jelöltet.

A kormány átveszi a helyhatósági választások következô szakaszai megszervezésének feladatát — közölte Nicolae Vãcãroiu miniszterelnök kedd este, az RTDP Állandó Küldöttsége ülésének végén.

A kormány a Helyi Közigazgatási Fôosztályhoz, a prefektúrákhoz és a polgármesteri hivatalok titkáraihoz (akiket a prefektusok neveztek ki) fordul a választói lajstromok elkészítéséért (ahova bedolgozik a Belügyminisztérium is), az irányító táblák kifüggesztéséért és a szavazó pecsétekhez szükséges sokat vitatott tinta beszerzéséért.

A miniszterelnök szerint a legtöbb hiányosság a nagyvárosokban történt, ahol a polgármesterek az ellenzéket képviselik. Szerinte a kormány már nem alapozhat az ellenzéki polgármesterekre, mivel ezek már összecsomagoltak a távozáshoz, s ugyanakkor bebizonyították, hogy nem érdekli ôket a választások megszervezése.

A polgármesterek megválasztásának második fordulóját június 16-án tartják — mondotta Octav Cosmînca, a helyhatósági választásokért felelôs bizottság elnöke.

Azon helységekben, ahol június 16-án megismétlik a választásokat, az esetleges második fordulóra június 23-án vagy 30-án kerül sor.

A június 2-án megválasztott helyi és megyei tanácsok alakuló üléseinek elôkészítése, az alpolgármesterek és az állandó küldöttségek megválasztása a második fordulóval vagy a választások megismétlésével egy idôben történik, de június 22-ig be kell hogy fejezôdjön.

A kormány szerint azon helységekben, ahol nem választották meg a polgármestert, csupán ez után kellene megválasztani az alpolgármestert.

A június 2-i választások Központi Választási Irodától nyilvánosságra hozott eredményeknek megfelelôen az Országos Audiovizuális Tanács a következôket közli:

— azon városokban és községekben, ahol megismétlik a választásokat, teljes mértékben érvényben marad az Országos Audiovizuális Tanács döntése a helyhatósági választási kampánynak szentelt programok bemutatási és idôtartami feltételeirôl a közszolgálati és magán rádió- és televízióállomásokon;

— azon helységekben, ahol második fordulóra kerül sor, az Országos Audiovizuális Tanács javasolja a közszolgálati és magán rádió- és televízióállomásoknak, hogy a döntés értelmében megállapított választási mûsorokat alakítsák az új helyzetnek megfelelôre, különleges súlyt fektetve a jelöltek közti eszmecserére.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]