1996. június 24.
(VIII. évfolyam, 144. szám)

Mivel több megyében a hétvégi sepsiszentgyörgyi SZKT-val egyidôben került sor a megyei tanács alakuló üléseire (számos helyen nagy az esély RMDSZ-es alpolgármester megválasztására), a nagyszámú hiányzás miatt félô volt, hogy a testület nem lesz döntôképes. Pedig — amint azt Markó Béla szövetségi elnök napirend elôtti felszólalásában elmondta — számos idôszerû kérdés, lényeges politikai döntés meghozatala várt e két napban a küldöttek tanácsára. Az SZKT napirendjén a helyhatósági választások kiértékelése, az RMDSZ személyi elvû autonómia-statútumának elfogadása, az Ellenôrzô Bizottság jelentése Szôcs Géza pénzügyei kivizsgálásának ügyében, a jelöltállítás szabályozása az ôszi parlamenti választásokon, illetve a saját elnökjelölt állításának kérdése.

Az RMDSZ sikeresnek könyveli el az idei helyhatósági választásokat. Nemcsak elérte, hanem itt-ott túl is szárnyalta az 1992-es választás eredményeit — összegezett a szövetségi elnök, megköszönve a területi szervezetek, illetve az országos kampánystáb munkáját. A "gratuláció" azonban mindenekelôtt a szavazókat illeti, hiszen a sikert, de az RMDSZ legitimitását, hitelességét is a választók biztosítják — mondotta. Noha a helyzetkiértékelés mindvégig szigorúan zárt ajtók mögött zajlott (maradjanak csak szépen a "családban" ezúttal a belsô elszámolnivalók — indoklással), Markó Béla bevezetôjében annyit még elmondott a nyilvánosságnak: ez a jó eredmény nagyon viszonylagos. A több alkalommal is büszkén emlegetett RMDSZ-siker az egész országban tapasztalt részvételhez viszonyított. Az eredmények ugyanis régiókként igencsak változóak, és sajnos komoly eltérések mutatkoznak a területi szervezetek "sikerélményei" közt. Számos olyan aggasztó — és korrekcióra váró — jelenségre hívják fel a figyelmet ezek az önkormányzati választások, amelyek fölött a szövetség nem hunyhat szemet, és mielôbb le kell hogy vonja a konklúziókat. Markó Béla korántsem a független vagy más pártok listáján induló magyar jelöltek térnyerését tartja meggondolkodtatónak, hanem a területi szervezetek képtelenségét arra, hogy demokratikus módszerekkel válogassák ki a maguk jelöltjeit. A területi szervezeteknek jó lesz alaposan kielemezniük küldöttgyûléseiken az elmúlt hónapok tevékenységét, ha kell, tisztújításra is sort kerítve — mondotta —, hiszen ezek a jelenségek sokkal többre utalnak. Egyre inkább azt jelzik, hogy az RMDSZ egyes helyeken inkább politikai pártként, és nem érdekvédelmi szervezetként mûködik. Jó lenne, ha az RMDSZ visszanyerné azt a mozgósító jelleget, amely '90-ben, '92-ben jellemezte — tette hozzá Markó Béla.

Az eredmények ismeretében (mint köztudott, az 1992-es parlamenti választásokon a szövetségre leadott szavazatok számánál több mint 180 ezerrel kevesebb az RMDSZ megyei tanácsosi listáira leadott szavazatok száma) jogos a kérdés: a programjában önmagát a romániai magyarság egészének közképviseleti szervezeteként meghatározó RMDSZ hogyan felel meg ma önmeghatározásának? Az RMDSZ csak úgy jelenítheti meg önmagát, ha egyensúlyba tudja hozni közképviseleti feladatait a romániai magyarság jövôjét meghatározó politikai célokért folytatott küzdelmével — vélte Takács Csaba ügyvezetô elnök. Az RMDSZ-nek az egész román társadalmat s ennek keretében a romániai magyarságot is foglalkoztató egzisztenciális kérdésekre is figyelmet fordító szervezetként kell jelen lennie a politika és társadalom különbözô területein. A tét ugyanis nem csupán a sikeres szereplés a választásokon, hanem közképviseleti jellegünk hosszú távú hitelesítése a romániai magyarság által — mondotta.

A kampánytevékenységet az illetô szervezetek egész tevékenységének a függvényében kell vizsgálni — indítványozta —, hiszen egy hosszabb idôszakban gyengén végzett munka hatását nem lehet egy akármilyen kitûnôen végzett kampánnyal semlegesíteni. Az ügyvezetô elnök szerint az eredményekbôl világosan kitûnik az is, hogy a helyi autonómia jegyében a területi szervezetek jogkörébe tartozó döntések felelôssége túllépi a terület határait, elkerülhetetlen tehát ezek politikai felelôsségének szövetségi szintû felvállalása — összegzett Takács Csaba.

A legprofibb kampánnyal sem lehet egy omladozó szervezet rosszul választott jelöltjét "eladni" — kezdte beszámolóját Kós Anna, az ügyvezetô elnökség titkársági vezetôje, a központi kampánystáb média-felelôse. A januári SZKT nyilatkozata értelmében a szövetség olyan európai hangvételû kampányt akart, amely kizárja a szélsôséges nacionalista erôk reakcióját. A központi kampánystáb olyan RMDSZ-képet szeretett volna nyújtani a választópolgároknak, amely meggyôzze ôket, hogy az RMDSZ valóban képes felvállalni a romániai magyarság sajátos problémáinak megoldását. Kós Anna szerint a januári SZKT utáni események tették lehetetlenné mindezt. A szövetség nem tudta megnyugtatóan rendezni a szervezeten belüli vitás kérdéseket, ami igencsak kiábrándította a magyar választókat, és távol tartotta sokukat az urnáktól.

Demeter János önkormányzati alelnöknek a központi kampánystáb igazgatójának beszámolója elôtt a helyzet mélyreható megtárgyalása végett zárt ülést rendeltek el. Nyomtatásban közzétett összegzése szerint, a központi kampánystáb hiába kérte a területi szervezeteket, hogy a jelöltállítást, ott, ahol ez indokolt, elôzze meg tisztújítás, hiszen ahol a helyi RMDSZ elvesztette a közösség bizalmát milyen esélye is lehet az RMDSZ-jelöltjének. A legtöbb területi szervezet elhanyagolta a központi kampánystáb javaslatát, nagyon sok területi szervezettel nem lehetett jól mûködô kapcsolatot kialakítani. A helyi RMDSZ szervezeteknek a civiltársadalmi szervezetekkel való közremûködése felületes volt. A jelöltállítást sok helyen elklikkesedô kis csoportérdekeknek rendelték alá.

Az önálló polgármester állítása ott, ahol a magyar lakosság számaránya ezt nem tette indokolttá —, de ennek pozitív hatásaként nagyobb választói részvételre, s következésképpen több helyi tanácsosra számítottak —, legtöbb esetben nem hozta meg a várt eredményeket. Példa erre Szatmárnémeti, Nagyvárad vagy Beszterce. (Csak Fehér megyében vált be.)

A kampányolást illetôen, bár — állítása szerint — a központi kampánystáb mindennel ellátta a helyi szervezeteket, sok helyen (lásd Kolozsvár vagy Székelyföld) nem történt plakátolás sem. A gyergyói területi szervezetben például olyan siralmas volt a kampány, hogy egy tiszta magyar községben 115-en szavaztak a Román Nemzeti Egységpárt megyei listájára, vagy Besztercén, ahol a város lakosságának 7,5%-át kitevô magyarságnak 34%-a szavazott csak az RMDSZ polgármester-jelöltjére.

Június 22-én, szombaton a Régiók Magyar Tankönyvtanácsa meghívására a Bethlen Kata Diakóniai Központ épületében megbeszélésre gyülekeztek a kisebbségi magyarok oktatási szakemberei. A tanácskozáson részt vettek Horvátország, Kárpátalja, Vajdaság, Felvidék, Erdély és Magyarország képviselôi is. A házigazda Székely Gyôzô tájékoztatott a kezdeményezésrôl:— Sorozatos tanácskozások alkalmával rájöttünk, hogy nem ismerjük egymás problémáit és a különbözô régiókban használt tanterveket, taneszközöket. Magyarországon évek óta folyik a Nemzeti Alaptanterv (NAT) kidolgozása, amely, sajnos, országos célokat tûzött ki. Úgy gondoltuk, jó lenne minden régió szakemberét bevonni, s egy olyan közös munkát végezni, melynek nyomán egységes és helyi viszonyokhoz alkalmazkodó tanterv születne. Anyanyelvi képzés folyik minden magyar régióban, s jó lenne egyformán, ugyanazzal a magyar szakszóval megnevezni például egy fizikai vagy kémiai folyamatot mindenhol. Ezért számítógépes eszköztár fejlesztésére gondoltunk, adattárak készülnek, melyeket közösen használnánk. Ugyanakkor közép-európai nyelvekbôl szakterminológiai számítógépes szótárt akarunk készíteni. Ma konkrét célokat szeretnénk megfogalmazni és leveleket a magyar közoktatási miniszter, a Nemzeti Tankönyvkiadó, a Tudományos Akadémia felé, hogy támogassák ügyünket. Bízom benne, hogy ez az út járható, és — noha itt akár több évrôl is szó lehet — a jövôbe mutató.

Kiindulópontként szolgált az összegyûltek számára a Halász Tibor szegedi fôiskolai tanár vezette csoport által kidolgozott Nemzeti Alaptanterv:

— A Nemzeti Alaptanterv a magyarországi helyzetet vette figyelembe — nyilatkozta lapunknak Halász Tibor —, és a határon túli tantervíróknak ötleteket ad, módszereket tanít. A csoport pedig most írja az úgynevezett ajánlott tantervet, mely az iskolákban kiegészítô szerepet játszana. Ez idomítható, segítséget és irányítást nyújt a tanárnak.

A délvidéki Eszékrôl Palkó Tünde érkezett :

— Horvátországban nincs közös tanterv, nincsenek könyveink, rengeteg bajunk van a magyar nyelvû oktatással kapcsolatban. Nagyon sokat várunk el a mai találkozótól, hisz végre van mibôl kiindulnunk, van egy kezdet, s majd kialakul valami. A minél jobbani együttmûködés érdekében minél több találkozóra lenne szükség, meg kell elôször ismernünk egymás problémáit, azután pedig ötleteket, tanácsokat adhatunk egymásnak.

A kárpátaljai magyarok képviselôje Penduk János :

— A kárpátaljai magyarságot a magyar tanárképzô ügye foglalkoztatja. Legnagyobb gondunk, hogy a minisztérium a mai napig sem jegyeztette be a már két éve mûködô fôiskolát, mely a nyíregyházi Bessenyei György fôiskola kihelyezett tagozataként létezik. Sokat hitegettek mostanáig, de reméljük, hogy a hetekben végre sikerül megoldani a gondot. A mi magyarságunk kulturális autonómia koncepcióban gondolkodik. Ezen belül fontos helyet foglal el a kárpátaljai magyar tanárképzô fôiskola, a magyar nyomda, az önálló magyar tankerület, melyet a késôbbiekben szeretnénk létrehozni. Az ukrán hatóság nem tudja, mit jelent a kulturális autonómia, ezért hosszú tárgyalások során kell nekik ezt kifejteni, tudatosítani. Másképp mindazok a problémák jelen vannak nálunk is, melyek Szlovákiában, Romániában és Horvátországban is gondot jelentenek. Tanterveink és tankönyveink nagyon elavultak, dilettánsok készítik ôket. A tantervet mindig megelôzte a tankönyv, s így tulajdonképpen egymást kergetik. Ezért szükségszerû már az óvodai tantervtôl kezdôdôen a változás. A mostani találkozótól egy konkrét terv megalakulását várom.

A szlovákiai gondokról Ádám Zita beszélt:

— A hazai magyar pedagógusok nem érdeklôdnek semmi iránt, s ez nagyon fáj nekem. Az iskola megtartó ereje a pedagógus, gerince pedig a pedagógus ereje. A problémák veleje a szakmai nemtörôdömségben leledzik. A cseh és szlovák szétválás is rányomta pecsétjét a magyar oktatásra. Szlovákia ezer éve hiányolta az önállóságot, s ezzel az önállósággal kezdetét vette a homogén nemzeti állam iránti óhaj, a politikailag szított nacionalizmus, a másság nemtûrése. Ennek egy élô bizonysága az, hogy a kormány az oktatási tárcát a Szlovák Nemzeti Párt képviselôjének adta. Ez nemcsak a magyar iskolák tragédiáját fémjelezi, hanem az egész szlovák oktatásét. Nem tûrik a másságot, az alternativitást, a kezdeményezést, egyszerûen nem tûrik meg azokat, akik mást akarnak, másképp gondolkodnak. Változni csak úgy lehet, ha nem fogadjuk el ezt az uniformizálást, s finoman neveljük a ránkbízott nemzedéket úgy, hogy az elvakult nacionalista irányítás ne vegye észre, mi folyik az iskolában, az órán. A dilettáns oktatásügyi vezetôket két dolog érdekli: tûnjenek el a magyar iskolák, és a magyar iskolákban milyen szinten folyik a szlovák nyelv tanítása. Más egyéb számukra érdektelen ügy.

Nagy Margit, a vajdasági Magyar Pedagógus Szövetség elnöke :

— Legégetôbb gondunk az oktatás centralizáltsága. Emiatt a vajdasági magyar oktatás úgy fogható fel, mint a szerb nyelvû lefordítása. A lefordított szerb történelmet tanítjuk, a magyar irodalom tankönyv kis százalékát képezik a magyar írók és költôk mûvei. Lényegében egy szerb szellemiségû oktatás folyik, mely az asszimilációt szolgálja. Sajnos a Vajdaságban nincsenek szakképzett tantervírók, s a nulláról indulunk, majdnem analfabéták vagyunk ebbôl a szempontból. A jövô héten, Óbecsén gyûlést tartunk, és a kialakuló munkacsoportok mûködéséhez várunk szakmai segítséget elsôsorban magyarországi kollégáinktól. Halász Tibor szegedi tanárral már elméletben megbeszéltük együttmûködésünket.

A majdnem egész napos találkozó záródokumentum elfogadásával ért véget. Ez többek között megállapította, hogy a most elsô alkalommal összeült kárpát-medencei tanács életképes, a magyar oktatásügyi minisztérium javaslatára a tanterv-egyeztetési és tankönyvírási munkájában az erdélyi magyar modellt követi, és az erdélyi szakembereket bevonják az elôrehaladt magyarországi oktatási fejlesztési programokba. A záródokumentum egyébként a tanács legközelebbi, augusztus végi, szeptember eleji újabb ülésének vitaindítóját is képezi.

A strasbourgi székhelyû Francia-Magyar Társaság a romániai falvak megmentésére alakult bizottsággal egyetemben nemrégiben levélben tiltakozott a kolozsvári városi vezetés politikája ellen. A polgármesternek címzett levélben Fabienne Wassmer, a társaság elnöke elmondja, hogy a strasbourgi szervezetekben már 1989-ben élénkülni kezdett az érdeklôdés vidékünk iránt, amikor hangjukat hallatták a Ceausescu-féle falu-, városrész- és közösségrombolási politika ellen. Azóta támogattak egy kolozsvári gyermekintézményt is. Két évvel késôbb Strasbourgban utcát neveztek el Petôfirôl, az 1848-as forradalom kirobbantásában és késôbb a szabadságharcban vállalt szerepéért, noha a költô soha be nem tette a lábát a hol Német-, hol pedig Franciaországhoz tartozó városba. 1994-ben a mi Petôfink emléktáblát is kapott Strasbourgban. Ilyen elôzmények után az Európa Tanácsnak — melynek tagja, bizonyos kötelezettségek árán, Románia is — otthont adó város szervezetei kötelességüknek tartják határozottan tiltakozni, hogy Kolozsváron az egykori Petôfi utca nevét megváltoztatták, és kérik a korábbi utcanév azonnali visszaállítását.

A kolozsvári törvényszék döntése értelmében mind Molnos Lajos, mind az egységpárti Ioan Marinescu városi tanácsos lehet az elkövetkezô négy esztendôben. Mindketten eleget tesznek a törvényes elôírások megszabta követelményeknek (beosztásuk nem összeegyeztethetetlen a tanácsosi státussal, nincs szó választási csalásról, stb).

Mint ismeretes a RNEP a városi tanács alakuló ülésén tiltakozott Molnos tévényilatkozata miatt, így nem szerezte meg a mandátuma megerôsítéséhez szükséges szavazatszámot. Viszonzásul az ellenzék sem szavazta meg Marinescut.

A közigazgatási bíróság döntése ellen 15 napon belül nyújtható be fellebbezés.

Göncz Árpád köztársasági elnök és Ion Iliescu államfô is külön üzenetben köszöntötte a 4. Román-Magyar Polgárfórumot, amely pénteken kezdôdött meg Gyulafehérváron.

A háromnapos rendezvényt, amelynek idei témája és jelszava: ,,Történelmi megbékéléssel Európába", mint az elôzô években Pécsett, Brassóban és Szegeden megrendezett hasonló találkozókat, a pécsi székhelyû, Iglói Zoltán elnökletével mûködô Magyar-Román Baráti Társaság szervezte. Az eszmecsere szombaton Nagyenyeden folytatódott.

Göncz Árpád üzenetében, kifejezte meggyôzôdését, hogy az államok hivatalos szervei és szervezetei által végzett kapcsolatépítô tevékenység mellett nélkülözhetetlen a civil társadalom tevôleges közremûködése, az ún. népi diplomácia is, és méltatta a résztvevôk úttörô munkáját, hozzájárulását a két nép kölcsönösen jobb megismeréséhez.

Ion Iliescu üzenetében méltatja a történelmi megbékélésre vonatkozó tavaly augusztusi nyilatkozatának kedvezô fogadtatását a civil társadalom és annak szervezetei körében.

Az államfô kifejti, hogy az új típusú román-magyar kapcsoplatokat a békés együttélés történelmi hagyományaira, a Románia és Magyarország közötti kapcsolatok mai realitásaira, a román és a magyar népnek az euroatlanti struktúrákba való betagolódását célzó közös törekvéseire, ezekre a pillérekre kell és lehet alapozni. A kölcsönös megértés és egyes közös tervekben való együttmûködés önmagában is marginalizálja majd "a szélsôséges álláspontokat, azokat a törekvéseket, hogy mesterséges problémákat találjanak ki, hogy politizálják és eltúlozzák a meglévôket" — fejti ki Iliescu.

Tüneményes módon omlott össze az a végnélküli tárgyalásokon összebarkácsolt építmény, amelynek célja az RNEP-s hegemónia megfékezése volt Kolozsváron. Többpárti egyezségrôl volt szó: a kolozsvári tanácsban mandátumhoz jutott ellenzéki pártokhoz — Demokrata Konvenció (4 parasztpárti " 2 liberális), RMDSZ (6), Szociáldemokrata Unió (1), Polgári Szövetség Pártja (1), Liberális Párt 93 (1) —, világosan kinyilvánított eredeti szándéka szerint felzárkózott a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja is (1). Ez utóbbi számára Funar igen kényelmetlen partnernek bizonyult az utóbbi négy évben. Így jött össze a városi tanács szintjén, az a minimális 16-os többség a 15 tanácsost tömörítô — Román Nemzeti Egységpárt (13), Nagyrománia Párt (1), Romániai Környezetvédô Mozgalom — MER — (1) — egységpárti csoportosulással szemben. (Ez az erôviszony a fenti felállásban a megyei tanács szintjén 24-21-et jelentett volna.) Ha a fent említett szövetség tisztességesen mûködik, ez a minimális többség is elégséges lett volna a két alpolgármesteri, illetôleg a megyei tanácsi tisztségek (1 elnök, 2 alelnök, 6 állandó bizottsági tag) teljes ellenôrzésére. Az erre vonatkozó megegyezések a tárgyalások során konszenzussal születtek.

Mindannyian tisztában voltunk azzal, hogy a városi tanács alakuló ülése e szövetség tûzpróbája lesz, és ha egyetlen ember a 16 közül megszegi az egyezséget, az egész konstrukció omlik, minden vezetô tisztség az ellenfél kezére kerül (és vele együtt a tanácsok ellenôrzése is).

Nos, nem egy valaki szegte meg az egyezséget, hanem hárman .

Hogy nem kellett volna szövetkezni, mert elôre lehetett gyanítani az árulást? Igaz, mindenki ettôl félt. Sajnos, más lehetôség egyszerûen nem létezett. Most jelentkezett elôször (és nem utoljára!) az az óriási hiány , amit az a bizonyos egy vagy két kihagyott , azaz nem megválasztott RMDSZ-tanácsos jelent.

Hogyan zajlott le a gyakorlatban a városi tanács alakuló ülése? Hol követtünk el hibát? Hogyan lehetett volna a végkimenetelt elhalasztani? S lett volna mindennek értelme? Pontos forgatókönyv készült. Felmerült annak a lehetôsége is, hogy a 16 közül esetleg nem hatályosítják mindegyikünk mandátumát. És ha az elsô tárgyaláson az éppen általam felvetett kérdésrôl az általános vélmény az volt, hogy a törvényes rendelkezések figyelembevételével ez nem valószínû, nincs is rá precedens, miután kiszivárgott, hogy Molnos Lajos tanácsosi tisztségének megerôsítésével kapcsolatban RNEP-s diverzió készül, a forgatókönyvbe bekerült a kivétel: ha nem hatályosítják mind a 16 tanácsos (akikre számítunk) mandátumát, akkor elhagyjuk az ülést. Így az alpolgármesterek választása elhalasztódik, ugyanis törvény szerint a maradék 15-ös létszám nem lett volna elégséges az ülés folytatására. Hogy miért nem hagytuk el mégis a termet? Mert ellenlépésként sikerült nekünk is szavazás útján hatálytalanítanunk a lista végén szereplô egységpárti mandátumát. Ily módon az erôviszony a reményeink szerinti 16-15-rôl 15-14-re módosult. Eddig a pillanatig minden szavazás nyílt volt, nyilvánvaló félrelépés senki részérôl nem történt. Megjegyezném, hogy kezünkben volt a lista végén szereplô MER-es és nagyromániás tanácsosok hatályosítása. Az elsô esetben — bár egy csoportban ültünk a teremben és egymás között kommunikáltunk, így mindenki tudhatta, mit kell tennie — egyesek — úgymond — véletlenül felemelték a kezüket. A második esetben úgy nézett ki, csalás történt a szavazatszámlálásnál, viszont az ülésvezetô, a korelnök egységpárti tanácsos, minden tiltakozás ellenére sem volt hajlandó megismételtetni a szavazatszámlálást. Mindehhez hozzá kell tenni az egységpárti hívekkel (meghívók alapján) megtöltött terem nyomását.

Az így kialakult, feltételezett állás tehát 15-14 volt a javunkra. Következett az eskü, a tanács 29 taggal megalakult. S itt következett az a pillanat, amikor a forgatókönyv kezdett nyilvánvalóan nem mûködni. Az ülésvezetôre tett saját javaslatunk (Vida Simiti parasztpárti tanácsos) nem kapta meg a várt többséget (15-14), ugyanis a kormánypárti (RTDP-s) tanácsos tartózkodott, a 14-14 pedig nem volt elég. Az egységpárt részérôl elhangzó új javaslat éppen az RTDP-s Dimitriura vonatkozott, akit a tanács meg is szavazott. Hogy nem kellett volna? Nyilván, ha Dimitriu a továbbiakban is tartózkodik a szavazásnál, egyik tábor sem tudta volna érvényesíteni az akaratát, és saját ülésvezetô elnököt állítani. Ebben a helyzetben: ha Dimitriu a mi emberünk, akkor minden rendben, ha pedig nem, akkor úgyis mindegy: egész egyszerûen nincs meg a többség.

Még ekkor is fel lehetett volna állni és elmenni. Nélkülünk, 14-en (vagy akár 15-en is) nem folytathatták volna az ülést. De ha sorainkban áruló(k) van(nak), akkor két lehetôség nyílt: (1) vagy az illetô(k) marad(nak), és akkor megvan a szükséges 16-os létszám, és nélkülünk vígan megválasztanak két alpolgármestert, vagy (2) az illetô(k) velünk együtt lelécel(nek), azaz nem fedik fel kilétét (kilétüket), amely esetben az elhalasztott ülés nem lett volna más, mint a jelenlegi folytatása. Ergo, maradtunk.

Ezután hangzottak el a név szerinti javaslatok a két alpolgármesteri tisztségre: Ruja (PUNR), Boros (RMDSZ) , Dejeu (MER), Pãcurariu (USD) (a kiemeltek a megegyezés szerinti jelöltjeink). Egy zárójel kívánkozik ide. Az ülést megelôzô tárgyalások során egyik vitatott kérdés volt: hogyan lehetne ellenôrizni egymás szavazatát (mindenki félt az árulástól), lévén, hogy a törvény titkos szavazást ír elô. Tehát, hogy akár a jelöltjeinknek, akár egymásnak megmutatjuk a szavazólapunkat. Ez gyakorlatilag akkor lett volna kivitelezhetô, ha a szavazás nem a nagyteremben zajlik, az ott felállított szavazófülkében, de ugyanakkor közönség elôtt, hanem a szomszédos kisteremben. Viszont, az erre szóló javaslatunk is elvetôdött ugyannak a Dimitriunak a közremûködésével. (A magam részérôl megjegyezném, hogy a szavazatok ilyenszerû monitorizálása törvénysértô lett volna — nem is nagyon lelkesedtem érte. Úgy egyeztem bele, mint egy szükséges rosszba. Ugyanis: én — vagy bárki — mondhatnám, hogy az én titkos szavazatomat jogom van bárki elôtt felfedni. Csakhogy: az én szavazatom titoktalanítása befolyásolja a többi szavazat titkosságát. Teszem azt, a mi esetünkben, ha 15 titkos szavazat nyílttá válik, akkor már a 16. sem titkos, a szavazó saját akaratától függetlenül.)

A szavazási technikát az ülésvezetô tanácsos mellett ülô Zanc prefektus magyarázta el (bekarikázni a listára felkerült négy jelölt közül a választott kettônek a sorszámát; ha több jelöltre szavazunk, mint kettôre, a szavazat érvénytelen). Bemutatta a szavazólapokat is, amelyeken a neveknek kihagyott helyek után négyzetalakú kis keretek is voltak, nyilván ikszelés céljából, de Zanc úr javaslatára megegyeztünk, hogy az eredetileg megállapított módszerrel szavazunk (tehát bekarikázással). Ezután a nevek felkerültek a szavazólapokra, s ezekbôl 29 darabot az ülésvezetô láttamozott. Egyenként szavaztunk a teremben felállított fülkékben. Szavazatszámlálás. Eredmény: a 29-bôl egy szavazat érvénytelen, a továbbiakban Ruja — 15, Dejeu — 15, Boros — 13, Pãcurariu — 13. Vesztettünk.

Elsô pillantásra úgy tûnhet, hogy egy áruló van, azaz a tartózkodóval együtt kettô. De lássuk csak a páronkénti szavazatokat: Ruja-Dejeu 14, Ruja-Pãcurariu 1, Boros-Pãcurariu 12! (a várt 15 helyett), Boros-Dejeu 1. Tehát az egyezséget hárman rúgták fel. Egy valaki tartózkodott, azaz mind a négy jelöltre szavazott. Mégpedig hogyan? Nem bekarikázva a jelöltek sorszámát , amint a kioktatás folyt, hanem a nevek utáni keretekbe bejelölt ikszekkel. Egy dolog bizonyos: az illetô nyilvánvalóvá akarta tenni valakik számára a voksát. Hogy ki az illetô? Jó megközelítéssel lehet feltételezni. És most jöhetnek a találgatások! Ki a másik kettô? Minden valószínûség szerint, még be is csapták ôket. Mindegyik csak az egyik jelölt esetében szavazott félre, gondolván, hogy a másik jelölt bejön. Feltételezni mindent lehet. Egy dolgot azonban nem szabad tenni: név szerint meggyanúsítani bárkit, amíg nincs róla bizonyosság. Még párt szerint sem lehet nyilvánosan gyanúsítani, mint ahogy azt például B. P. teszi (Szabadság, jún. 18.), aki feltétlenül az "RTDP, PSZP és liberális" (azaz PL '93) párt tanácsosai között keresi az árulókat. Ami bizonyos: maga az árulás ténye. És ami a legrosszabb: eleve a bizalmatlanság magja lett elhintve az ellenzéki táborban, ami minden bizonnyal kihat majd a tanács mûködésére.

A megyei tanács alakuló ülése után, ahol a katasztrófa kiteljesedett, egyik fontos személyiség a folyosón rámkérdezett: — Cum vã simtiti? — hozzátéve mindjárt: Rãu?! — Nem — válaszoltam —, nagyon jól érzem magam. Aki valaha is sportolt — folytattam — normálisan viszonyul a vereséghez. Szóval, éppen táncra nem perdülök, mint Zorbász, de azért egészen kétségbe sem tudok esni. Legközelebb majd nyerünk. Hogy mikor lesz ez, nem tudom. De minden bizonnyal be fog következni. Talán már az ôsszel. Rajtunk múlik.

olcsó húsnak híg a leve.

Négy évvel ezelôtt az elnökválasztási kampányban részvevô jelöltek programjának a lakosságot meghódítani igyekvô legfontosabb tétele a gazdasági stabilizáció volt. Kivéve az akkor magasabb méltóságra is vágyakozó volt és jelenlegi polgármesterünket, akibôl egy szót sem bírtak kipréselni mást a riporterek, mint azt, hogy minden titkok titka és az ország jólétének kulcsa abban a brosúrában található, amelyet több ízben felmutatott. Szerencsére a brosúrának csak jobb sorsra érdemes városunkra vonatkozó részével ismerkedhettünk meg a négy év alatt, de a stabilizációból nem lett semmi. Azaz mégis lett annyi, hogy a fô kormánypárt alelnökévé avanzsált miniszterelnök óvatosabb lett az ígérgetések terén. S mivel elnökválasztás elôtt idehaza sem árt szépíteni az imázst, olcsóbb ígérettel hozakodott elô: visszakanyarítja a belföldi cigaretta árát, ha nem is a két hónappal ezelôtti szintre, de legalább a megugrott ár felére. Idôközben ugyanis kiderült, hogy a dohány ára nem a duplájára, hanem annál is 10-20 százalékkal többre emelkedett. Igaz, hogy a bélyegilletmény kapcsán rejtélyes módon a külföldi cigaretta is megdrágult, de azért van szabadpiac, hogy aki bírja marja, aki pedig nem bírja, az ne szívja.

A miniszterelnök keményen nekigyürkôzött a problémának, s addig gyomrozta a dohánygyárakat — nem volt nehéz, mert állami vállalatok —, amíg azok visszavonulót fújtak, s íme, mandátumának lejárta elôtt pár hónappal megszületett kabinetfônöki pályafutásának elsô és legnagyobb sikere: valóban retirált a cigaretta ára és mindenki csodájára járhat a piacon halmozódó olcsó 1100 lejes Snagovnak és 580 lejes Carpatinak. Osztatlan lehetne az öröm, ha a román állampolgárt nem búsítaná oly nagyon kánikula idején a hideg, habzó sör, a folyékony kenyér és mit tudom én még minek nem becézett kedvenc fölött tornyosuló viharfelhô: bezárnak a sörgyárak, mert nincs maláta. Importálni kellene, de a fizetési mérleg hiánya miatt leállították a behozatalt. Még azt a 40 ezer tonnácska malátát is sajnálják a jó román szavazópolgártól, amely az idei sörgyártás szükséglete, és amelytôl hajlandó lenne legalább a hosszú forró nyár alatt elfelejteni, hogy még a tél beállta elôtt megemelik az energiahordozók árát, s ezzel újból felpörög az infláció megállíthatatlan vitustánca. De nyugalom! Egyelôre kegyelmi idôket élünk, jó úton járunk. A cigaretta olcsóbb lett, a sör sem drágult, és még van néhány napra készlet. Hogy mi lesz azután? Természetesen választás, amely után egy új kormánynak kell majd megküzdenie a 30-50 százalékos energiaár-növeléssel. A régi pedig elsô és utolsó sikerének mámorában leköszön tisztségébôl.

Reméljük!

Ezt is megértük: végre napvilágot látott Orbán Balázs A Székelyföld leírása történelmi, természetrajzi s népismereti szempontból címû, 1868 és 1873 között megjelent munkája elsô erdélyi kiadásának 26. és egyben utolsó füzete!

A sorozat elindításakor, 1991 júniusában, talán maga az Európai Idô Kiadó sem mérhette fel, milyen hallatlanul nehéz feladatra vállalkozott. Munkájukat nemcsak a mindig újratermelôdô anyagi nehézségek, de a technológiai akadályok (a korabeli nyelvezethez és az eredeti külalakhoz, ábrákhoz való ragaszkodás, a hazai nyomdatechnika jelenlegi átalakulása az ólomtól az ofszet technikáig mind végigkövethetô a füzetekben) is. A 35 ezer példányban megjelent sorozat hû maradt a kalandos életû Orbán Balázs szelleméhez: hányatott, rejtelmes, olykor bonyodalmas pályát futott be, míg eljutott megrendelôihez. Öt év alatt hat nyomdában nyomtatták ki a különbözô részeket és elôfordult, hogy eltûnt a mesterpéldány, vagy éppenséggel kávé ömlött rá...

Mindezen izgalmak ellenére az 1989 elôtt honi tájainkon a hatóságok által tiltott gyümölcsként vadászott munka, a kiadó, a terjesztôk és az olvasók együttes felszusszanására, most elkészült. Nagy ûrt pótolva minden Erdélyt szeretô, kispénzû magyar könyvtárában. Az utolsó füzet, melyhez, eredeti ígéretéhez híven, a kiadó az egész sorozatnak oltalmat adó tokot mellékelt, tartalmazza mindazon pártoló elôjegyzôk névsorát, akik e rendkívül megnyúlt vállalkozás legvégéig kitartottak. A lista igencsak hosszú és változatos: Erdély és az anyaország megannyi helységén kívül nemzetünknek a földgolyón szétszórt foszlányatomjai jelentkeznek Párizstól a Zöld-foki Köztársaságig, Floridától Melbourne-ig. Torokszorítóan mély megnyilvánulása ez a közös gyökereinkhez való ragaszkodásnak. És tulajdonképpen folytatása annak a gondolatnak, melynek tudatosítása az Orbán Balázs báró fogalommá vált nevéhez is kötôdik.

Hat éven keresztül a kiadót, a terjesztôket és az olvasókat egy ilyen világméretû szellemi kapocs, a közös várakozás kötötte össze. Dicséretes lenne, ha más és szélesebb vonatkozásban, ezek a szálak a jôvôben sem szakadnának szét. Ha tovább erôsítenék azt, amire manapság talán a legnagyobb szükségünk van: kollektíven dacolni akarni a ránk zúduló megpróbáltatásokkal. Hiszen A Székelyföld leírása elsô erdélyi kiadása bebizonyította, hogy igazi akarattal lehetetlennek tûnô akadályok gyûrhetôk le. És azt is, hogy van kivel.

Nagy figyelemmel, megelégedéssel és örömmel olvastam lapjuk folyó hó 3. számában Papp József András cikkét: Románok a honvédségnél . Végre egy olyan téma, ami 50 évig tabu volt. Mármint az igazat megmondani; szidni, rágalmazni szabad volt, amit aztán szélsôséges nacionalisták alaposan fel is használtak. Óriási lehetôséget szalasztott el az RMDSZ, midôn a kárpótlási, valamint a frontharcosság (veterán), hadifogság igazolásához szükséges iratok összeállításához irodát nyitott, és a számos román nemzetiségû volt bajtárstól nem kért írásbeli nyilatkozatot. Nem lett volna olyan egy sem, aki panaszkodott volna, hogy különbséget tettek honvéd és honvéd között annak nemzetisége miatt. Ezeket a nyilakozatokat lehetne lobogtatni a rágalmazók orra elôtt, nem pedig szánalmasan dadogni. Az egykori szereplôk lassan, de biztosan elfogynak, ám a vád megmarad a történetíróknak. Papp J. A. írását megtoldom egy személyes élménnyel. 1941 nyarán a gyôri utászzászlóaljhoz bevonult átképzésre szépszámú román nemzetiségû honvéd. Volt, aki tudott magyarul, de a legtöbbje egy mukkot sem. Megjelent napiparancsban, hogy minden nemzetiségi honvéd 48 órán belül meg kell hogy tanulja magyarul a rendfokozatokat, és hogy "alázatosan jelentem", avagy "alázatosan kérem". Aki nem tanulja meg, azt irgalom nélkül áthelyezik olyan alakulathoz, ahol senki sem ismeri az illetô anyanyelvét, és akkor megnézheti magát. Két nap múlva nyelvvizsga. Természetesen, egy sem bukott meg. Másnap megjelent kihallgatáson az elsô román. "Hádnághi úr, álázátosán kérék cinci zile concediu." "Cum asa? Abia de trei zile esti concentrat" — húztam fel a szemöldököm. "Sã trãiti, domnule hádnághi úr" ragyogott fel a derék utász arca, és elmagyarázta, hogy átépítette a házát, de a zsindelytetô befejezéséhez volna szüksége erre a pár napra. Kapott öt napot, s megkérdeztem, hová való. "Sã trãiti, din Vatava (Felsôrépa)." "Nu mã cunosti?" "Ba da, sunteti inginer pe santierul din Râpa de Jos (Alsórépa)". Krecsun János (Crãciun Ioan) utászkatona volt. Másnap egy felsôvisói cipszer (szász) jelentette, hogy átveszi az ügyeletes ôrvezetôi szolgálatot. Természetesen, németül beszélt. Tudott magyarul is, de törve. És itt sem dôlt össze a világ! Azaz majdnem! Egy cigány, miután lejelentkezett magyarul, cigányul folytatta. Miután lenyomattam vele tíz feküdjöt, mindjárt tudott magyarul. Becsületére legyen mondva, ô röhögött a legjobban! Hogy nem sikerült átvernie. Aztán a gyôri utászlaktanyában, majd a harctérre kivonult III. utászzászlóalj kihallgatásainál mindig jelen volt egy tolmács. Mégis hallottam egy helyrôl, ahol másként kezelték a nemzetiségi kérdést. Egy normásom mesélte. 1943 januárjában a doni áttörés alkalmából szovjet hadifogságba került, mint munkaszolgálatos. 1944. augusztus 23-a után kihallgatásra jelentkezett a tábor parancsnokánál, hogy engedjék haza, mert ô román (marosvásárhelyi). "Micsoda" — hördült fel a parancsnok, "itt ülsz Ogyessza miatt". Telik-múlik az idô, megalakul a debreceni magyar kormány. Kéri megint a hazamenetelét, hogy ô magyar. "Aha! És mit szólsz a voronyezsi eseményekhez? Mi?" Megtörtént a fegyverszünet, ismét jelentkezik: hogy ô tulajdonképpen zsidó. "Szóval spekuláns vagy?" Summa summarum, az utolsó csoportok egyikével jött haza. Si taquisses...

A România liberã-ban június 7-én megjelent, majd a Szabadságban is leközölt cikkében érthetetlenségét fejezi ki afelett, hogy Kolozsvárt szabadon, minden terror nélkül újraválasztották azt, aki annyi rosszat tett. Ezek után arra a következtetésre jutottam, hogy Ön irigylésre méltó ember. Irigylésre méltó, mert csak most elôször lepôdik meg. Pedig egy folyamat természetes végkifejlôdése mindez. Hogy miért mondom azt, hogy most elôször? Nos, erre hadd hozzak fel pár példát, a közelmúltból. Tavaly az auschwitzi láger felszabadításának és a fasizmus feletti gyôzelem 50. évfordulóján a kormányzópárt szövetségesének a vezére szerint a magyar kisebbségi kérdés megoldása ("Endlösung"?) "egy barbár nemzetnek, amelynek 1000 év alatt sem sikerült civilizálódnia, akarata ellenére is a határokon túl való kitoloncolása" lenne. (RNEP-nyilatkozat 1995. január 27-én) Vagy lehetett-e azt megérteni, miért kellett egy immár évszázados és az UNESCO védnöksége alatt álló szoborra a latin MATHIAS REX felirat alá erôszakkal odabiggyeszteni egy lefitymáló feliratot? Ehhez hasonló kegyeletsértést, szobron, Európa-szerte nem olvashatunk! De miért volt szükség arra, hogy Kolozsváron a létezô Bãlcescu-emléktáblát eltávolítsák a vele egyidôben megkoszorúzott Petôfi-emléktábláról, csak azért, hogy azt ne "szentségtelenítsék" meg a kegyelettel adózó magyarok virágkoszorújukkal minden év március 15-én? Ugyanezen a napon, ünnepéllyel egybekötve, új emléktáblát helyeztek melléje, amely a történelmi tények meghamisításával, az 1848-49-es forradalom 40 000 román legyilkolását hirdeti. (Ismert tény, hogy a Baritiu által szerkesztett "Transilvania" lap is csak 4425 áldozatról ír, ezt a számot ismeri el Silviu Dragomirescu professzor is 1964-ben, amelybe a háborús események során életét vesztetteket is összeszámlálták Bécsben, 1851-ben.) Érthetetlen az is, ahogy utolsó felhívásában a város választóihoz szólt az újraválasztására pályázó polgármester: "Aki a választásokon a magyarokkal szövetkezik, az hazaáruló!" Ha ezt túlzásnak venné esetleg bárki is, aki kevésbé otthonos a kolozsvári viszonyokban, elég, ha válogatás nélkül beleolvas az elmúlt négy év helyi román napilapjaiba. Ezek ugyanis tudatosan és célravezetôen mérgezik és vezetik félre a gyûlölet és viszálykeltés mûvészetével az itt élô többségiek fogékony és irányítható, többnyire vidékrôl beözönlött gyökérteleneinek ezreit. Még egy valamirevaló, ésszerû gondolkodás kifejezésére képes helyi román sajtót sem sikerült 6 év alatt meghonosítania Kolozsváron Funar ellenzékének és a pozitív közvéleménynek! Ha pedig a román és magyar szélsôségesek, amolyan említett "sziámi-ikreire" emlékeztetnének valakit, elég csak arra hivatkozni, hogy míg egyesek minduntalan általánosítva, egy egész nemzetet igyekeznek gyalázni, a másik ún. "szélsôséges" tábor (akik már számarányuknál fogva sem veszélyeztethetik a többséget), nos ezeknek a megnyilatkozásaikban hiába is keresnénk a kollektív megbélyegzést, csupán egyéneket és azok intézkedéseit bíráló cikkeket, amolyan önvédelmi indíttatású hangokat ismerhetünk fel. Ha valóban, amint írja, Ön felülhelyezi magát a szóbeszéden és a spekulációkon, miért említi, sôt részletesen fejtegeti az esetleges "Tôkés tiszteletes" feltételezett kijelentéseit, minden bizonyíték hiányában, hacsak nem azzal a rejtett vággyal, amely, sajnos, a legtöbb országos napilap csemegének szánt vezércikkeibôl és azok hangulatából is elsô olvasásra kitûnik: nem lehetne-e mégis a felelôsséget valahogy mindenért és újra a magyarokra kenni? Bízva az Ön tárgyilagosságában, maradok tisztelôje:

Tenyeremen tizenegy éves unokám olcsó gyerekkarórája, mellette a kiszerelt gombelem. Betettem egy borítékba a táskám zsebébe, pénztárca, kulcscsomó, szemüvegtok, notesz stb. mellé, de mire másnap délután felmutatnom kellett a gombelemet, már nem találtam.

Széchenyi téri elektronikus órákat javító szaküzlet:

— Mibe kerül ebbe az órába egy elem? — kérdem.

— 4850 lej plusz egyebek, kereken 5000 lej — szól a tulaj.

Valamit láthatott az arcomon, mert hozzátette:

— Alkáli elem, egyévi garanciával.

Central áruház, elektronikai részleg. A kiszolgáló pult üveglapja alatt számtalan különbözó méretû gombelem is látható, mindegyik árazva. A legolcsóbb kb. 2600 lej.

Bizományi áruház a Szentegyház és Bolyai utca sarkán. Mutatom az órát:

— Sajnos, ilyen méretû elemünk most nincs — mondja az eladónô.

— Milyen méret ez? — kérem.

— AG1-es.

— S amikor van, mibe kerülhet?

— Körülbelül 250 lej.

— Hol találhatok a közelben ilyen elemet?

— Itt a Bolyai utcában, mellettünk és velünk szemben is.

Szemben egy elég új magánüzlet.

— Mibe kerül ebbe az órába egy elem?

— Milyen méretû szükséges? — kérdi a kiszolgáló fiatalember.

— Elvesztettem, sajnos, a régit, s nem tudom, milyen a mérete.

A fiatalember szemre hozzápróbál különbözô méretû mûanyagból domborított tasakba csomagolt emeleket, de a fénytörés miatt nem biztos a dolgában.

— Kérem, fáradjon a közeli órajavítóhoz, és kérdezze meg az elem méretét.

Bolyai utcai órajavító mûhely...

— Kérem, szíveskedjék megmondani, milyen méretû elem szükséges ebbe az órába — mutatom a nyitott órát.

— Mi tudunk bele elemet szerelni.

— Mennyibe kerül?

— 1650 lej.

— De mégis, milyen méretû elem szükséges? — kérdem.

— AG1-es.

Vissza a fiatalemberhez. Mondom az immár biztos méretet. Kibont egy tasakot, belehuppantja az elemet a helyére, rápattintja a fedelet.

— Kérem, ez 250 lejbe kerül.

Tisztelt kor-, sors- és polgártársaim. Végezzünk piackutatást! Megéri.

Lapohos Éva (Ördöngösfüzes): Úgy gondolom, hogy a '89-es események egyik legnagyobb vívmánya ez a lap úgy, ahogy most kinéz. Meg vagyok gyôzôdve, hogy az erdélyi magyarság nagy részének úgy kell, mint a mindennapi kenyér. Szeretem a Szabadságot, mert színvonalas, hozzáférhetô mindenki számára. Sokoldalú napilap. Mint a város szülötte különben érdekelnek a város múltjával foglalkozó cikkek. Jó egészséget, erôt minden munkatársnak nemes munkájukban.

Z. Székely Éva Mária: Javaslataim: egészséges táplálkozásra vonatkozó receptek közlése; orvosi tanácsok közlése: reumatikus betegeknek, szívbetegeknek, egészséges életmód (a hosszú élet titkaira utalni); szociális intézkedésekre vonatkozó rendelkezések ismertetése; a sok utcai kolduló gyermek felszámolása érdekében lépéseket tenni, az utcán kallódó, kéregetô gyermekek, nyomorékok intézményekbe való beutalását szorgalmazni; a piaci árak visszaszorítására megfelelô lépéseket tenni. Noha nyugdíjas tisztviselônô vagyok, a Szabadságra, sajnálatosan magas ára ellenére is, elôfizetek, életszükségletnek tartom, ezekkel a szavaimmal próbálom elismerésemet kifejezni újságunk eddigi gazdag, értékes tartalmáért.

Török Ferenc: Általában egy évre elôre szoktam elôfizetni. Semmi kifogásolni valóm nincs az újságukkal kapcsolatban. Köszönöm, hogy mindenrôl értesülünk belôle.

Bakcsi Jolán: Javasolom: közöljenek rövid és közérthetô írásokat, melyek hivatva lennének növelni meggyötört, megalázott népünk öntudatát, önbizalmát. Ne közöljenek népünket elmarasztaló, rágalmazó, reális alapot nélkülözô információkat anélkül, hogy ne gondoskodnának annak cáfolatáról ugyanazon számában a lapnak. Bizonyos esetben tájékoztatáskor keressék meg a megfelelô szakembert, hogy elkerüljék a tévedéseket. Hála Istennek, van belôlük bôven (lásd EME-tagságot), és minden bizonnyal készségesen állnának rendelkezésükre a megfelelô szakosztályokban. A téves, felületes tájékoztatást utólag nehéz korrigálni.

Magyari Béláné: Nincs szándékomban ezt a befutott magyar újságot bírálni. Meg is vagyok vele elégedve, több évtizede elôfizetôje vagyok. Csupán az ellenséges hangú replikák nem használnak. Akad, aki kárörvend rajtunk. Jó egészséget és sok jó cikket kívánok a szerkesztôség fáradhatatlan munkatársainak.

Bozsoki Erzsébet: Nagyon kellemetlen az olvasók számára, ha a cikkek folytonosságát megszakítják, és 4-5 oldallal arrább folytatódik. Tudom, a fontosabb cikkeket vagy legalább a cikk elejét igyekeznek az elsô oldalra nyomtatni, de ha ide úgy sem fér el minden, kár feldarabolni, mert kényelmetlen és idegesítô annyit keresgélni a cikkek folytatását. Ha fontos és érdekes az a cikk, elolvassa, akit érdekel, akkor is, ha azt nem az elsô oldalra szorítják be, hiányosan.

Lázok Györgyné (Bánffyhunyad): Köszönjük a Hétrôl hétre mûsormellékletet. Értékes rovat a Fûszerkalauz . Kedves meglepetés mindig az ünnepi színes kiadásuk. Nehéz munkájukra Isten áládása.

Müller Anna: Szeretem a Szabadság írásait, és csak az a kívánságom, hogy a városunkban történt eseményekrôl bôvebb beszámolót írjanak, és több folytatásos elbeszélést vagy szép balladákat közöljenek.

Török Mária Anna és Török Éva: Bár a Szabadság ára nem kis összeg (7150 lej), mégsem szabad lemondani róla, sok érdekes dolgot olvashat az ember benne, idôsebbek és fiatalok egyaránt. Hetente most már benne van a TV-mûsor is, valamint minden hónap utolsó szombatján (itt egy kis tévedés van: inkább pénteken, és mi is csak reméljük hogy minden hónapban — szerk. megj.) mellékelik az Erdélyi Híradó közéleti-politikai-kulturális lapot, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének kiadványát. Ezért úgy gondolom, hogy ki kell valahogyan szorítani az árát ennek a napi újságnak, hiszen nem élhetünk úgy, hogy nem is tudjuk, mi történik körülöttünk a nagyvilágban. A újság tartalma további gazdagodásának reményében kívánok sok-sok sikert a Szabadság szerkesztôsége minden tagjának.

Prokop Klára: Nagyon szeretem lapjukat, mert igazán sok mindenrôl írnak benne. Sok mindenrôl le kell mondanom, mert a nyugdíjból nem telik, de a lapról nem mondok le. Sajnos, november óta beteg vagyok, és a lap által szerzek tudomást a városban történtekrôl. Nagyon szeretem a keresztrejtvényt, és minden sorát a lapnak. Ha módjukban áll, kérném, hogy egy-egy vegetáriánus receptet közöljenek, nagy szükségem lenne rá.

Szabó Ferenc: Csak elismerô meg dicsérô szavakat mondhatok lapunk minôségérôl. Ami fáj az, hogy azok a kolozsváriak, akik szinte fél téglával döngetik a mellüket, hogy ôk milyen nagy magyarok, amikor azt kérdezem, hogy olvasta-e ezt vagy azt a Szabadságból, nyugodtan válaszolják, hogy nem, mert nekik nem jár a Szabadság. És még csak nem is szégyellik. Igaz, szabadok vagyunk, és mindenki azt csinál, amit akar, és azt szégyell, amit akar.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]