1996. június 27.
(VIII. évfolyam, 147. szám)

A reformfolyamat eltökélt folytatását szorgalmazták a német vezetôk kedden Bonnban Ion Iliescu államfôvel folytatott megbeszélésükön.

A négynapos hivatalos látogatásra érkezett Iliescut arról biztosította Roman Herzog szövetségi elnök, hogy a német vezetés Romániát Európához tartozónak tekinti, és erejéhez mérten támogatja közeledését az EU-hoz. Az európai intézményekhez vezetô út nem vidám séta, s tudjuk, hogy Románia nehéz idôszakot él át — mondta a német elnök, aki egyúttal elismerôen szólt a két országnak a romániai német kisebbség támogatása ügyében kialakult együttmûködésérôl.

Helmut Kohl kancellár és a román vendég megbeszélésén is Románia euroatlanti integrációjának kilátásai, valamint a kétoldalú gazdasági együttmûködés kérdései szerepeltek napirenden. Iliescu, aki a látogatás elôtt német lapoknak adott interjúban elmondta, hogy már sokkal korábban ellátogatott volna Bonnba, de hiányzott a német fogadókészség, a kancellárral folytatott megbeszélésen országa legfôbb partnereként, Európa elsô számú gazdasági hatalmaként jellemezte Németországot. Leszögezte, hogy Bukarest számára az Európai Unióhoz és a NATO-hoz történô csatlakozás a legfôbb külpolitikai célkitûzés. A találkozóról kiadott közleménybôl nem derül ki, hogy Iliescu ezúttal is szóba hozta-e azt a román panaszt, amely szerint a térségben bizonytalanságot kelt, ha a NATO nem egyidejûleg, hanem több lépcsôben veszi fel a belépni kívánó közép- és kelet-európai államokat. A fokozatos bôvítés egyik fô híve éppen a német kormány.

Kohl közölte, hogy országa támogatja Románia további közeledését az euroatlanti integrációs szervezetekhez, de Bukarestnek a demokratikus viszonyokat, a jogállamiságot és a piacgazdaságot szolgáló reformpolitika eltökélt folytatásával meg kell teremtenie a csatlakozás feltételeit.

A két ország közötti gazdasági együttmûködés fejlesztését szolgálja az a beruházásvédelmi megállapodás, amelyet a külügyminiszterek írtak alá. Emellett egyezményt kötöttek a katonai sírokról, és aláírtak egy közúti fuvarozási szerzôdést is.

A kancellár és Iliescu megbeszélésén megállapodás született arról, hogy a két ország hatóságai a jövôben szorosan együttmûködnek a szervezett bûnözés elleni küzdelemben. Ez fôleg a németeknek fontos, mert az utóbbi egy évben román bûnbandák tucatjai fosztogatnak az országban.

Iliescu péntekig tartó németországi programja keretében találkozik Rita Süssmuth parlamenti elnökkel, valamint a szövetségi kormány több szakminiszterével. Szerdán sajtóértekezleten összegzi bonni tárgyalásait, majd két tartományt, Türingiát és Bajorországot keresi fel.

Javier Solana szerint a NATO jövôre dönt arról, mely országokat kívánja felvenni tagjai közé. Az atlanti szövetség fôtitkára kedd este Washingtonban újságírók elôtt visszautasította Bob Dole és más amerikai republikánus politikusok azon véleményét, hogy fel kellene gyorsítani a szövetség kibôvítését.

Solana azt mondta, hogy a bôvítési ütemtervet illetôen egyetértés uralkodik a 16 NATO-tagállam között, és ezt az egyetértést fenn kell tartani.

Dole, aki minden bizonnyal a republikánusok elnökjelöltje lesz a november 5-ei választáson, egyik kortesbeszédében kemény szavakkal támadta Bill Clinton külpolitikáját, és ígéretet tett arra, hogy amennyiben elnökké választják, szembe fog szegülni minden olyan orosz törekvéssel, amely a NATO kibôvítésének "megvétózására" irányul. Dole a társszerzôje annak a kongresszusban elôterjesztett javaslatnak, amely szerint Lengyelországot, Csehországot és Magyarországot már most meg kellene nevezni, mint a NATO-ba felveendô országokat.

Solana azonban kijelentette, hogy nem látja indokát semmilyen gyorsításnak. Mégis konkrétan megnevezett esélyesként egy országot, nevezetesen Lengyelországot — igaz, hogy hangsúlyozottan csupán "példának okáért". Arról beszélt: a NATO morális okokból nem teheti azt, hogy — pusztán a szövetségbe törekvô országok belsô reformfolyamatának további "ösztönzése" végett — megtagadja tôlük céljuk, vagyis a tagság elérését. Itt említette példaként Lengyelországot. Mint mondta, Varsó "hatalmas erôfeszítéseket tesz, és kopog az ajtón". Solana ehhez hozzátette: ô nem fog erre a kérésre nemet mondani.

A Honatyák Klubjának 96 képviselô és 21 szenátor tagja szerdán, elsô összejövetelükön, Adrian Nãstasét választották meg a klub elnökévé és Ion Ratiut alelnökké. A Parlament Palotájában székelô klub célul tûzte ki kulturális akciók szervezését Románia imázsának javításáért. A beiratkozási díj 30 ezer lej, a havi tagdíj tízezer lej a parlamenti és kormánytagok számára és 100 ezer lej más, magas rangú tisztségviselôk esetében. A klub jelenlegi vagyona 3,2 millió lej.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése szavazattöbbséggel elfogadta a nemzeti kisebbségek helyzetére vonatkozó jelentést és ajánlást. Amint azt az eseményt követôen Florin Rãdulescu Boticã a Radio Actualitãti-nek kijelentette: mindez nem egyéb, mint újabb nyomásgyakorlás az országok kormányaira, hogy engedjenek az 1201-es ajánlás 11. szakaszát illetôen. "Én a magam részérôl biztos vagyok afelôl, és meg akarom nyugtatni az összes hazaszeretôt, hogy Románia nem fog engedni" — mondotta.

Frunda György RMDSZ-szenátor szerint az 1201-es ajánlás csupán ürügy a román-magyar szerzôdés meg nem kötésére. "A román külügyminisztérium és a román politikusok is nagyon jól tudják, hogy az 1201-es ajánlás semmiképpen sem érinti Románia szuverenitását vagy nemzeti integritását, beépítve a kétoldalú szerzôdésbe, nem károsítja érdekeit" — mondotta Frunda szenátor.

A román küldöttség tagjai, Frunda szenátor és Severin képviselô kivételével, a jelentés ellen szavaztak. Mind Frunda György, mind Adrian Severin csalódottságának adott hangot amiatt, ahogyan a román delegáció szavazott.

Ahhoz, hogy a demokratikus ellenzék sikerrel szerepelhessen az ôszi, parlamenti választásokon, egységre kell törekednie —, véli a Románia Alternatívája Párt. Közleményben szólít fel minden pártvezért, hogy a gyôzelem érdekében tekintsenek el személyes ambícióiktól, és hozzanak létre egy olyan erôs liberális mozgalmat, amely sikeresen veheti fel a küzdelmet a jelenlegi vezetéssel. A Demokratikus Konvenciót külön is figyelmezteti az összefogás szükségességére. Ugyanakkor erélyesen visszautasít minden nemzeti vagy helyi kompromisszumot a vezetô kormánypárttal vagy annak csatlósaival. A demokratikus ellenzéknek hazafias kötelessége elhatárolódni azoktól, akik az ország jelenlegi katasztrofális helyzete miatt felelôsek.

A romániai sajtót filológiai és egyéb képzettségû egyének özönlötték el, akiknek fogalmuk sincs a politológiáról, a politika tudományában járatlanok, fogalmait vagy egyáltalán nem használják, vagy hibásan alkalmazzák — hallgatom az egyik legifjabb magántévé könyvismertetôjét. Az elhangzott értékítéletek könyörtelenek és megfellebbezhetetlenek, merthogy konkrét tartalmuk nulla. Ez a megfellebbezhetetlen igazságok titka. A futtatott kötet szerzôje számomra ismeretlen. Ô ugyanis nem ereszkedik politológiája elefántcsonttornyából a sajtó ingoványos talajára. Ahol már az ítéletek korántsem olyan egyértelmûek.

Mint az inkriminált újságírók egyike, nem átallom bevallani kételyeimet. De ezek korántsem politológiai elôtanulmányaim hiányából származnak, hanem konkrét események konkrét ellentmondásaiból. Merthogy elkötelezetten kitartok kisebbségi érdekvédelmi szervezetünk egysége mellett, és mit ád Isten, kiderül: az érdekvédelem nem érdekvédelem. Pontosabban nem a kisebbségé, hanem a klikkeké. Olyanoké, akik a magyar többségû lakosság magyar többségével szemben akarják saját csoportjuk érdekét érvényesíteni. S ez még mindig nem baj — nyugtatgatom magam —, mert legalább kibújt a szög a zsákból. Az viszont már sokkal elgondolkoztatóbb, ha egy kisebbségben levô magyar közösség megosztott. Komolyan megfontolandó például az a tény, hogy Déden a függetlenként induló magyar jelölt tanácsosi mandátumot szerez. Igazolva, hogy az érdekvédelem fogalma körül a dédi RMDSZ házatáján valami nincsen rendjén. Túl nagy fényûzés ilyen körülmények között a kirekesztôsdi. Hiszen a választási aritmetika szerint a független jelöltek komoly vérveszteséget jelenthetnek számunkra. Mert vagy nem szereznek elég szavazatot, vagy a rájuk leadott esetleges többletszavazatok közösségünk számára elveszettek.

A mód, ahogyan az ugrásra kész román nacionalista sajtó a dologból hûhót kavar, pusztán mellékes körülmény. Amolyan éhes disznó makkról álmodik módjára már évek óta jósolja az RMDSZ térvesztését, és kapva kap minden szalmaszálon, amely propaganda-hadjáratában felhasználható. Jó nem elfelejtenünk, hogy számukra ebben nem az RMDSZ, hanem a magyar kisebbség egysége a tét.

Az idei helyhatósági választások egyik jellemzôje a megszaporodott magyar nevek jelenléte a különbözô pártlistákon. Igen gyakran olyanokén is, amelyeknek retorikája, programja is nyíltan magyarellenes. Ez önmagában minôsíti a magyar jelöltállítás indítékait. S bár mi sem természetesebb, mint hogy magyar jelöltek szerepeljenek polgári-liberális listákon, itt és most egyelôre ez is az erôk elforgácsolódásához vezet. Mert maga a román ellenzék is erôsen megosztott. A magyar választók távolmaradását mégsem ezek a körülmények magyarázzák. Talán egyes helyi szervezetek belsô demokráciájának a hiánya sem. Hanem sokkal inkább mindaz, ami ebbôl eredeztethetô: hogy nem látták el érdekképviseleti szerepüket. Nem tettek semmit, vagy nem tettek eleget azokért, akiket a gazdasági bajok leginkább sújtanak. Mert nagyrészt ôk nem mentek el szavazni. Hozzájuk a sajtó is nehezen jut el. Egyszerû aritmetika: lapunkat legjobb esetben Kolozsvár magyar lakosságának a fele ha olvassa. Mellesleg meggyôzôdésem, hogy nagy átlagban ez a fél ott volt az urnáknál. Nem azért, mert, jaj micsoda nagyszerû propagandát folytattunk, hanem egyszerûen, mert ez kisebbségünk politikailag aktívabb része. S bár közülük igen sokan szidják a lapot, szidják az RMDSZ-t, a platformozókat, a nyájszellemet, fogcsikorgatva, de elmentek és szavaztak. Ami pedig közös dolgainkat illeti — s itt a többes szám jelentse a magyar lakosságot —, jó volna a közelmúlt tanulságait levonni. Nem kell ahhoz politikai elôtanulmány, hogy belássuk: szervezeteinkben, szervezetünkben a mobilitás hiánya a legnagyobb veszély, amely a mozgósító erô csökkenéséhez vezet. Értem ezen a szervezeti mobilitást, az egészséges vércserét központ és periféria között. Ha jól mennek a dolgok, nincs miért változtatni, ha rosszul, a változtatással semmit sem kockáztatunk.

Körülbelül 99,99 százalékkal kisebb tömegsikere volt a Felelôsök névsorolvasásának, mint a Választópolgári névsorolvasásnak. Elsô felhívásunk megjelenésének napján a megadott idôpontban megcsörrent a telefon és napokig szinte szünet nélkül jelezték olvasóink a szavazói tartózkodás okait, többen a név és lakcím megjelölésével vállalva a felelôsséget saját mulasztásuk iránt. Ezzel szemben a felelôsök nem tülekedtek kinyilvánítani saját felelôsségük iránti felelôsségüket.

Ezek szerint mindenki jól, politikailag négy évvel érettebben, az 1992-ben tanúsított leleményességet messze túlszárnyalva dolgozott:

• a tagdíjbeszedôk ebben a döntô évben gyakrabban felkeresték az RMDSZ-tagokat, hogy elbeszélgethessenek a szavazás fontosságáról, és hogy szapora látogatásaik ne tûnjenek tolakodásnak, bevezették a tagdíj havi két részletben való törlesztését;

• a körzetelnökök megkettôzött figyelemmel szemelték ki a jelölteket, nem káderosztályi, hanem nyugati mintára a szomszédoktól diszkréten érdeklôdtek karakterükrôl, nehogy a szavazás elôtt két nappal derüljön ki róluk feleségsanyargatás vagy nómenklatúrista múlt és jövô;

• a megyei vezetô testület tagjai rendszeres idôközönként elemezték a választási kampánytevékenységet, tapasztalat- és információszerzés érdekében pedig megfigyelôket küldtek minden más párt sajtóértekezleteire, vagy legalább elolvasták a sajtótudosításokat;

• a megyei elnökség és kampánystáb a képességeit meghaladó döntések meghozatalában menetrendszerûen igényelt segítséget az országos vezetôség és kampánystábtól, amely, amikor az egyik polgármesterjelölt azt követelte, hogy az RMDSZ ugorjon utána a kútba, testületileg beiratkozott az úszótanfolyamra;

• az országos ügyvezetô elnökség mindent elkövetett a megyei szervezet falainak erôsítéséért — megyéiben él a szövetség. Mélyen átgondolt taktikai okokból omlásveszélyre csak választások után, az SZKT-n mutatott rá a médiafelelôs.

Minden úgy pergett, mint a számítógépes rajzfilmeken?

De akkor mitôl siralmas az eredmény?

Még tehetnénk egy kísérletet. Meghirdethetnénk az objektív nehézségek sorakozóját. Fogadjunk, hogy a felelôsök elsô között sorolnák a rajtuk kívül — fôleg másokban — rejlô okokat.

És most komolyra fordítva: sokat remélünk a másfél hét múlva Kolozsváron sorra kerülô tanácskozástól: beismerést, tényfeltárást, új választási stratégiát, és nem úgymond európai némaságot. Ha pedig folytatódik a legkisebb, legkönnyebben elpáholható bûnbakok keresgélése, sajnálattal könyveljük el, hogy a kolozsvári helyhatósági választási kudarc nem mindenkit ébresztett a valóságra. De idô nem lesz a kesergésre. Meg kell ráznunk magunkat, mert közeleg a november. Meg kell kezdeni az újraépítkezést a tagdíjfizetôktôl felfelé. Akik átérzik felelôsségüket.

Azon nyilván lehet vitatkozni, hogy bizonyos mûvészi hatásra törekvô játékfilm milyen arányban használja, miképp váltja a közelképeket a totál plánnal — amikor viszont egy (számomra legalábbis) fontos társadalmi-politikai eseményrôl szóló tévébeszámolót nézek, mindkét filmezési eszközre egyformán igényt tartok. Szeretem látni, hogyan viselkedik a tömeg, hogyan reagálja le — hujjogva mint egy labdarúgó-mérkôzésen, vagy percenként lelkesen tapsolva, mindegyre felállva mint az RKP (és társai) kongresszusain volt szokás — a szónokok szövegét, gesztusait; és látni akarom a mikrofonnál állót csakúgy, mint a hallgatóságbeli arcokat, azokét, akiket felháborított vagy elbûvölt a beszédet tartó. Persze, az elhangzó szöveg önmagában is értelmezhetô, de így lesz igazán jelentésessé, teljesebben értelmezhetôvé, társadalmi méretekben.

Ez a távolságokat legyôzô jelenlét az, amiért nem sajnálom a képernyô elôtt eltöltött idôt. Innen, Erdélybôl (Kolozsvárról) nézve, de nem csupán számunkra, a Duna tv az a legszorosabb kapocs, amely a magyar-magyar viszony hétköznapjait és ünnepeit testközelbe hozza. Például olyankor, amikor akadályoztatva vagyunk a részvételben, hasznos találkozásokban, véleménycserékben. A helyzet kényszerû megoldásának egyik része, hogy az ember maga helyett levelet küld, megszólítja a kongresszust — történetesen a Magyarok IV. Világkongresszusát és Tudóstalálkozóját, ahová június közepén hivatalos lett volna:

» Tisztelt Kongresszus! Ilyen népes és rangos, fontos gyülekezetben jelen lenni, amikor a sokfelé megpróbált magyarság gondjairól, jövôjérôl közösen és higgadtan tanácskozni számunkra talán mindennél sürgetôbb feladat — ki nem hagyható alkalom az irodalomban, a tudományban, a közéletben érdekelt embernek. A személyes indítékokon túl illene közvetlenül átadnom kisebb-nagyobb közösségek üzenetét Erdélybôl: a kolozsvári Korunk szerkesztôségének, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének s az Anyanyelvi Konferencia Romániában élô tagjainak nevében, ha nem is külön kapott megbízással, de az intézmény képviseletében mégis elmondhatnám a világ magyarjai elôtt, miben kellene, lehetne számítanunk egymásra. Elhozni és hazavinni tapasztalatokat, értékeket, amelyek Kalotaszentkirálytól az Ohio állambeli Lake Hope-ig éltethetôk — azt hiszem, ez a lényege egy ilyen világtalálkozónak. Semmiképpen sem az, hogy valamilyen pártérdekek szolgálatába álljon, jónak vagy rossznak minôsítsen — politikai meggyôzôdés, színezet alapján — embereket és csoportokat. A nemzet ügye elôbbrevaló kell hogy legyen minden pártszempontnál, konjuktúránál. Ez egyaránt vonatkozik a Magyarország határain belül és kívül élôkre. Mint ahogy eleve kudarcos vállalkozás volna szembeállítani a "jó magyart" a "felvilágosult európaival" vagy a "sikeres amerikaival".

Ha nem akadályozna betegség a személyes részvételben, megpróbálnám bôvebben kifejteni, milyen — különbözô irányú — elfogultságokat kell megtanulnunk félretenni, hogy a Kárpát-medencében s szerte a világban eredménnyel képviselhessük nagy hagyományainkat, anyanyelvi kultúránkat a XXI. század küszöbén. De az itt megkezdett (vagy elmaradó) vitákat folytathatjuk majd augusztusban, Egerben (az Anyanyelvi Konferencián). A köszöntésnek, az üdvözletnek azonban, úgy gondolom, most nem szabad hiányoznia.«

És aztán odaülve a tévékészülék elé, várom a visszajelzéseket. Nem feltétlenül erre a szövegre, hiszen lehet, hogy azt (Budapesten) fel sem olvasták, ám a föltehetôleg közös gondolatokra, a gondok megfogalmazására, mert azt hiszem, ebben nem lehet olyan nagy különbség, többségek és kisebbségek világszerte annyi bajt, háborúságot okozó viszonyát ismerve. Neves képviselôinket nem csak a saját fülemmel hallgatom, nem csak a magam szemével nézem. Egyesek talán rossz beidegzôdésnek vélik, én azonban nem tudok — és egyelôre nem is akarok — leszokni arról, hogy az azonosulni akarás mellett a kívülálló, az ellenfél vagy éppen az ellenség reagálását is megpróbáljam kikövetkeztetni; pontosabban, hogy amolyan ellenpróbaként úgy is hallgassam a szónoklatokat, figyeljem a terem magatartását, mintha mondjuk románul folyna ott a szó, a korántsem értünk aggódó nagynemzeti koncepciók kifejtésének volnék (szenvedô) tanúja. A magatartásokat és okfejtéseket ugyanis nem lehet más-más logika és erkölcs alapján megítélni, csupán azért, mert ilyen vagy olyan nyelven hangzanak el.

A dolgok könyörtelenül összefüggenek — és nem vágyaink határozzák meg ôket. Követem például a Bukarestbôl, az RTV 2-n sugárzott kerekasztal-beszélgetést, vasárnap este. Gabriel Andreescut mindig szívesen hallgatom, olvasom — ô az, aki honfitársaival nyíltan vitába mer szállni, a nacionalizmus megítélésében is; és ô volt az, aki kiállt Tôkés László mellett (a 22-ben), amikor mindenünnen hevesen támadták. Mellette ül Paleologu, Románia volt franciaországi nagykövete; és arról beszél, hogy a franciaországi nemzetiségi és autonómiatörekvések — így a provanszáloké — azért nem vezetnek sikerre, szemben például a katalánokéval, mert tradicionalista felfogásuk eleve kudarcra kárhoztatja ôket, miközben a gazdasági életre koncentráló katalánok Spanyolországban szükségszerûen sikeresek. Mintha csak hozzám, hozzánk szólna Alexandru Paleologu. Pedig a kerekasztal (egyik) alapkérdése Nagyrománia megvalósíthatósága, illetve a kérdés aktuálpolitikai felvetésének idôszerûtlensége (Andreescu).

És amikor már napok óta a provanszál-katalán összevetés motoszkál a fejemben, s összekapcsolódik emlékezetemben azzal, amit a Duna tv-ben hallottam, kezembe kerül a magát katolikus családi újságként megnevezô kolozsvári Vasárnap , benne a fôszerkesztô Jakab Gábor cikke, a Magyarok világtalálkozójáról. Ópusztaszeren (tavaly nyáron) már én is jártam, láttam a restaurált Feszty-körképet, s átérzem azt, amit Jakab a közös emlékezés és ünneplés pillanataiban ott átélt. Mégis arra figyelek fel inkább a vezércikkbôl, ami a "múltittas" és a "sopánkodó", a nemzetközi fórumokon "csak panaszcsomagokat elôadó, bajaira gyógyírt csak kívülrôl váró" nemzetté válás veszélyét hangsúlyozza. És ezekre a mondatokra, amelyek az én világkongresszusi tévénézésem következtetéseivel rímelnek: "Sajnos, érzésem szerint — írja a kolozsvári katolikus esperes —, a többnyire populista hangvételû és az önsajnálattól meg öndicsekvéstôl vegyesen túlcsorduló szónoklások nem bizonyultak eléggé ösztönzô, konkrét cselekvésre mozgósító erônek, éppen a pontos stratégia, a konkrét tennivalók megfogalmazásának és megjelölésének az elsikkadása/elmaradása miatt. És az is sajnos, hogy a fehér hajú vagy legalábbis deres fejû szónokok, illetve az évforduló jelentôségét méltatók között egyáltalán nem voltak jelen a jövô tényleges megalapozása lehetôségének a reményét magukban hordozó fiatalok. Vajon jövôt építeni nélkülük — tudunk? Aligha. Egymagában a legbombasztikusabb retorika és a legszebb szavak által még nem, hanem csak a konkrét tettek, az erôtôl duzzadó, cselekvésre kész fiatalok munkája által juthatunk el a következô évezredbe is átnyúló álmaink beteljesüléséhez, céljaink megvalósulásához."

Én is így gondolom.

A VET csíki szervezete 84 személy utazását szervezte meg a Magyarok IV. Világkongresszusára. A küldöttek kiválasztásánál a szempont a VET-tagság, illetve a nagycsaládos minôség volt. Így jutottak el a rendezvényre olyan családok felnôtt vagy ifjú korú tagjai Csíkból és Gyimes-völgyébôl, akik, ha meghívót kaptak volna, akkor sem engedhették volna meg maguknak az utazás költségeit. A jelentkezés bárki számára lehetséges volt, hiszen két alkalommal jelent meg újsághirdetésként. A találkozón személyes kapcsolatok alakultak ki, és ha az egyéni vélemények nem is kaptak hangot a szónoki emelvényen, az egész tanácskozás hangulatában és tevékenységében bizonyára "lecsapódott".

Érthetetlen számunkra a "Szabadság" kolozsvári napilap fôszerkesztôjének "értékelése" a világtalálkozóról, és elfogadhatatlannak és ránk nézve is sértônek tartjuk a rendezvényre vonatkozó "svihák" jelzôt.

Csíkszereda, 1996. június 26.

"Az orgona a hangszerek királynôje. Talán leginkább besegít az embereknek, felszabaduljon, szárnyaljon és rádöbbenjen: ô már itt a földön az örökkévalóság fehérbe öltöztetett vendége. Az orgonának lelke van, ezért áll oly közel az emberi lélekhez, ezért tud sírni a sírókkal és ujjongani az örvendôkkel" — írja dr. Czirják Árpád érseki helynök A Szent Mihály-templom orgonái címû füzet bevezetôjében.

A Szent Mihály-plébániatemplom orgonájának bôvítését és korszerûsítését 1990-ben határozta el dr. Czirják Árpád érseki helynök, aki erre a célra Hermann Binder szebeni orgonaépítôt kérte fel, aki miután Kolozsváron fizika szakot végzett, 23 éve az orgonaépítés-javítás mesterségét folytatja.

— Binder úr, mennyire keresett mesterség az, amelyet Ön folytat?

— Én huszonhárom évig dolgoztam a szebeni evangélikus püspökségen, és mindig sietnem kellett, mert kevesen vagyunk, és mindenki sürgette a munkálatok befejezését. Jelenleg jobb a helyzet, mert sok fiatal érdeklôdik a szakma iránt, és iskolázási lehetôség is adódik külföldön. Például Albert József kolozsvári fiatalember Franciaországban, a tusnádi Bors László pedig Magyarországon tanulta a mesterséget. Az idôsebbek, mint a nagyváradi Molnár testvérek, a nagyapjuktól tanulták az orgonaépítést.

— Ön hol szerezte ezirányú ismereteit?

— 1970-73 között Potsdamban egy orgonaépítô cégnél, de a mindennapi gyakorlati munkán kívül minden héten elméleti felkészítést is kaptunk. Amikor felvettek, az egyetlen feltétel az asztalosmesterség ismerete volt. Akkoriban az volt a szokás, hogy a tanulni óhajtók elszegôdtek egy-egy orgonaépítô mesterhez és hat éven át tanulták elôbb az asztalosságot, majd az orgonaépítést. Jelenleg Németországban például Ludwigsburgban szakiskola is van.

— Mióta dolgozik a kolozsvári plébániatemplom orgonáján?

— Négy és fél éve. Munkatársaim voltak Bakos Károly, Papp Zoltán, Peter Klein romániai és Raymond Herzog drezdai szakemberek. Szívesen tartózkodom Kolozsváron. Az itt töltött egyetemi évek sok kellemes emléket hagytak bennem. Utóbbi itt-tartózkodásomnak egyéb haszna is volt: elmélyíthettem magyar nyelvismereteimet. Annak idején az egyetemi magyar kollégákkal inkább németül beszélgettünk, mert tanulni akarták a nyelvet. Így most adódott alkalmam ezt a hiányt pótolni.

— Gondolom, ehhez a mesterséghez jó hallás és zenei ismeretek is szükségesek.

— Feltétlenül. Magam is tanultam zongorázni, egyetemi éveim alatt rengeteget gyakoroltam orgonán, elméleti órákon is részt vettem, kórusokban énekeltem, blockflötén játszottam.

— Honnan lehet az orgonajavításhoz és -építéshez anyagokat beszerezni?

— Csakis adományokból. Ezeket általában megkapják Németországból azok a templomok, amelyek ilyen munkát végeztetnek. Itthon még a szükséges bôrt sem tudják kellô minôségre kidolgozni.

— A következô munkálat melyik városba szólítja?

— Fogarasba, de várnak Sepsiszentgyörgyre, ahol két munkát is el kellene végeznem, aztán Temesvárra, Brassóba a Fekete-templomba és még sokfelé. Pillanatnyilag tíz év sem lenne elegendô arra, hogy minden javítást elvégezzünk, amire az ország kb. 1400 orgonája rászorul. Nagyon szép mesterség ez. Ha most kellene pályát választanom, ismét ezt választanám.

Constantin Ionescu Galbeni szenátor, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt alelnöke, a Román Hírszerzô Szolgálat tevékenységét ellenôrzô parlamenti bizottság tagja kijelentette, hogy pártja nem kíván alájátszani a hírszerzôfônökök ellenfeleinek, de nem is képes fenntartás nélkül támogatni Virgil Mãgureanut. A parasztpárti szenátor szerint Ceausescu titkosrendôrsége több csoportra szakadt. Egyesek a külkereskedelemben kialakított kapcsolataik felhasználásával vállalkozók lettek, mások 1989 után felzárkóztak Iliescu elnök körül, a nosztalgikusabbak C. V. Tudor körül tömörültek. Az RHSZ fiatalabb munkatársai inkább megértik, hogy az országnak a demokrácia útján kell haladnia.

Bukarestben bizonyos pártok választási plakátjait kiváló minôségû kötôanyaggal ragasztották fel, eltávolításuk közben a köztisztasági alkalmazottaknak üvegcserepeket kell használniuk. A fôváros utcáin tartósan ottmarad az 1996-os helyhatósági választások nyoma.

Kritikus sûrûséget ért el a kolorádóbogár Câmpulung Moldovenesc térségében. Ennek egyik oka az, hogy a vastag hótakaró alatt fagyveszély nélkül telelt át a bogár, majd a petézés és a lárvafejlôdés idején beköszöntô kánikula és szárazság szintén a kártevônek kedvezett. A szakemberek most arra intik a termelôket, hogy csak engedélyezett vegyszereket használjanak, ne folyamodjanak olyan eljárásokhoz, amelyek a környezetrombolással még nagyobb kárt okoznak.

A ma, június 27-én Bukarestben kezdôdô NGO-fórum keretében ismertetik a nem kormányzati szervezetekre vonatkozó törvénytervezetet. Renate Weber, a romániai Helsinki-bizottság társelnöke ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a vonatkozó törvénynek pénzügyi kedvezményeket kell tartalmaznia, mivel az NGO-k nem tarthatnak vissza profitot. A kedvezmények között említette a társelnök az ÁFA elengedését és az NGO-alkalmazottak fizetési adójának 20 százalékos csökkentését.

Felavatták a Ráró-havason Corneliu Zelea Codreanu emlékkeresztjét. Az egyházi szertartásra a legionáriusok egykori kapitányának nevét viselô forrásnál került sor. A szervezôk széles körû propagandát fejtettek ki az esemény elôtt, és autóbuszt biztosítottak az érdeklôdôknek.

Július elsô felében Budapesten Horn Gyula magyar miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter konzultációt folytat a határon túli magyarok képviselôivel. Szentiványi Gábor magyar külügyi szóvivô elmondta, hogy egy megkezdett párbeszéd folytatásáról van szó.

A találkozón többek közt tájékoztatást adnak az integrációs elképzelésekrôl, megkísérlik eloszlatni az ezzel kapcsolatos esetleges aggodalmakat.

A Duna-delta sáskainvázióval küzd, ami a térség északi részén egyelôre 9500 hektárnyi kalászos növényt érintett. A becslések szerint a hektáronkénti mintegy 300 rovar leküzdéséért, amelyek száma rohamosan nô, a Megyei Növényvédelmi Felügyelôség és a Mezôgazdasági Igazgatóság számos repülôgépet és helikoptert hívott a térségbe.

Kelet-közép-európai Vásárvárosok Szövetsége néven új nemzetközi szervezetet alakított a térség nyolc vásárvárosa. A horvátországi Eszék, Erdélybôl Kolozsvár, a lengyelországi Krakkó, a csehországi Ostrava, a bulgáriai Plovdiv, az olaszországi Pordenone, a vajdasági Újvidék és a házigazda Pécs vásárszervezô cégeinek képviselôi a Pécs Expón állapodtak meg az eddigi együttmûködésüket intézményes keretbe foglaló szervezet létrehozásáról.

A szövetség tagjai kölcsönös elônyök nyújtásával igyekeznek elôsegíteni a minél magasabb arányú nemzetközi részvételt egymás rendezvényein. Egyeztetik programjaikat, informálják egymást távlati terveikrôl, és saját partnereik körében is népszerûsítik a szövetség tagvárosainak vásárait, illetve egyéb gazdasági és kereskedelmi jellegû rendezvényeit. A szervezet nem választott vezetôtestületet, mindig az éppen legközelebbi vásár házigazdája vállalja a teendôk összehangolását, a koordinátor szerepét. Az itáliai Pordenone ôszi nemzetközi vásárán már le is mérhetik összefogásuk hasznát.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]