 |
 |
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1996. május 28.
(VIII. évfolyam, 121. szám)
4700 egyetemista iratkozott fel a kiegészítô választási listákra, a 15-20 ezernyi ideiglenes lakhellyel (flotant) rendelkezô diák közül. Ha a fel nem iratkozottak mégis szavazni szeretnének, megtehetik, ha a szavazás napján (június 2.) feliratkoznak a választási körzetekben lévô kiegészítô választási listákra — közli a kolozsvári választási iroda.
A polgármesteri hivatal közleménye szerint az egyetemisták a következô körzetekben szavazhatnak:
A Babes-Bolyai Tudományegyetem diákjai a 109-es körzetben (str. Splaiul Independentei, Sportcsarnok).
A Iuliu Hatieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Általános Orvosi karának diákjai a 27-es körzetben (Lucian Blaga Líceum, Bãinoara sétány 2.), a Fogorvosi, illetve a Gyógyszerészeti karok diákjai pedig a 28-as körzetben (Lucian Blaga Líceum, Bãinoara sétány 2.).A Mûszaki Egyetem diákjai közül a Mãrãsti bentlakásbeliek a 72-es körzetben (Muncii sugárút 180. szám), az Observator VII-es bentlakásának lakói az 5-ös körzetben (Építészeti Egyetem, Observatorului utca 72. szám), a többi bentlakásbeliek pedig a 6-os körzetben (Építészeti Egyetem, Observatorului utca 72. szám).
Az Agrártudományi Egyetem diákjai a 112-es körzetben (Posta és Távközlési Szakiskola, Motilor utca 78-80.).
A Gheorghe Dima Zeneakadémia diákjai a 15-ös körzetben (George Cosbuc Líceum, Avram Iancu utca 44. szám).
A Képzômûvészeti Egyetem diákjai a 17-es körzetben (22-es Óvoda, Brasov utca 27. szám).
A Protestáns Teológia diákjai a 13-as körzetben (Brassai Sámuel Líceum, December 21. út 9. szám).
A Dacia Felix Bank, valamint a SAFI és a CIRO befektetési alapok körüli botrányok után — amelyek alaposan megingatták a polgárok eme pénzintézmények iránti bizalmát — újabb támadás érte a Dacia Felix Bankot.
Mint ismeretes, a Nemzeti Bank öt évre eltiltotta Mircea Nicorici-ot, a Dacia Felix Bank alapító tagját, hajdani adminisztrátorát a pénzügyi intézményekben betöltendô bármilyen tisztségtôl. A sértett fél pert indított a Nemzeti Bank, ennek kormányzója, valamint a Dacia Felix Bank ellen, ugyanis ez utóbbi elfogadta a központi intézkedést.
Leon Iancovici , az ARDAF, és egyben Mircea Nicorici ügyvédje lapunknak elmondta, hogy Nicorici 1994-tôl vált az ARDAF biztosítási és újrabiztosítási társaság elnökévé. Akkoriban még egyik adminisztrátora volt ugyan a Dacia Felix Banknak, de a két dolog nem zárta ki egymást, Nicorici úr nem befolyásolhatta a banknak az ARDAF-ra vonatkozó döntéseit. A Nemzeti Bank 1996/1-es számú, március 8-án hozott határozata értelmében, amely az 1991-ben elfogadott és az államelnök által kihirdetett banktörvény 54-es szakaszára hivatkozott, Mircea Nicorici-ot megfosztották a Dacia Felix Bank alapító tagságával és adminisztrátori tisztségével járó jogoktól. Nicorici tulajdonképpen 1995-tôl már nem volt adminisztrátor, mindezek ellenére leváltották. Mivel alkotmányellenesek, az alapvetô emberi jogokat sértônek ítélték a döntést, az ARDAF pert indított a Nemzeti Bank ellen. A központi pénzintézmény az ártatlanság vélelmét semmibe véve, az — egyébként rossznak minôsített — 54-es szakaszt kihasználva, a saját alkalmazottak és nem a független szakamberek véleményét kikérve hozta meg döntését. Mi több, a Nemzeti Bank önkényesen, bármely jogi procedúra hiányában cselekedett, a dokumentumot pedig Mugur Isãrescu kormányzó látta el kézjegyével.
Az ügyvéd tagadta, hogy Nicorici kedvezményesen pénzösszegeket vett volna fel a Dacia Felix Banktól, vagy hogy az ARDAF-on alkalomadtán segített volna a magánbank. Utóbbi esetben a dolgok épp fordítva történtek. Az ARDAF két vonalon indított pert. Közigazgatási bíróságon megtámadta a Nemzeti Bank határozatát, kérte érvénytelenítését, egymilliárd lej erkölcsi és anyagi kár megtérítését. Pert indított ugyanakkor a Dacia Felix Bank ellen is, hisz ez a részvényesek közgyûlésén elfogadta a határozatot.
Furcsa módon, azon periratra, amely a Nemzeti Bank mellett Mugur Isãrescu kormányzót jeleníti meg alperesként nem érkezett semmiféle válasz. Felelet csak a Nemzeti Banknak külön eljuttatott törvényszéki idézésre jött. Mivel a kormányzó nem képviseltette magát, az ítéletet július 8-ra halasztották.
A kolozsvári bíróság úgy döntött, hogy az alkotmánybírósághoz továbbítja a pert, lévén hogy az ARDAF az alkotmány nyilvánvaló megsértését hozta fel vádként. Leon Iancovici bizakodónak mutatkozott a per megnyerése kérdésében.
Könnyen megeshet, hogy Gavril Iosif Chiuzbaian RNEP-es igazságügy-miniszter bíróság elé kerül — legalábbis ez derül ki Paul Floreának, a Romániai Bírák Egyesülete elnökének az A. M. Press munkatársának adott nyilatkozatából. Az elnök elsôsorban azért marasztalja el a minisztert, mert nem tett semmit a bírák elmozdíthatatlanságának és szociális gondjainak — lásd az alacsony bérezési szintet, vagy a bírák és családjaik védelmének bonyolult kérdéskörét — megoldása érdekében. Az igazságügyben a legkisebb nettó fizetés 250 000 lej, holott a testület mintegy 5000 tagja tavaly 600 milliárd lejjel járult hozzá az állami költségvetéshez. Paul Florea szerint tavaly az igazságügyben dolgozók körében leleplezett 3 korrupciós eset indítéka a nem megfelelô bérezés volt.
Utolsó rendes kampány-sajtóértekezletét Marcel Lãzãreanu azzal kezdte, hogy megköszönte a kolozsvári sajtónak a személyére és szervezetére, a Románia Alternatívája Pártjára vonatkozó objektív tájékoztatást, megnevezve — sorrendben — a Mesagerul transilvant, a Szabadságot, az Adevãrul de Clujt és a helyi rádióstúdiókat. A lapunkban tegnap megjelent körkérdést nagyon sikeresnek tartotta (véleményét megerôsítette az is, hogy a román kollégák a sajtóértekezlet elôtt egymásnak fordítgatták a korántsem egybehangzó válaszokat).
Mint várható volt, egyik legrészletesebben taglalt probléma volt az RMDSZ szombaton közzétett döntése arról, hogy a Demokratikus Konvenció polgármesterjelöltjét, Radu Sârbut támogatja. Lãzãreanu egyrészt örvendetesnek tartotta, hogy a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának nem sikerült eltérítenie az RMDSZ-t, és az végül egyik ellenzéki jelölt mellett kötött ki, másrészt azonban nem tekinti szerencsésnek a konvenció polgármesterjelölését. A Radu Sârbu elleni kifogásokat más jelöltekre nézve is érvényesnek tekinti: nem garantálnak olyan alapvetô változásokat, amelyekkel megmozgatnák a választókat.
Az RMDSZ döntését Lãzãreanu véleménye szerint az is befolyásolta, hogy az RTDP és a Román Nemzeti Egységpárt válása évek óta nem jut túl a békéltetési fázison, most sem, amikor állítólag szemben állnak a helyhatósági választásokon. Az RNEP megmarad annak, ami eddig volt — mondotta Lãzãreanu —, vagyis az RTDP szélsôséges szárnyának. Felhívta a figyelmet arra, hogy a belváros kirakataiban a két kormánypárt jelöltjei egymás mellett láthatók.
A RAP jelöltjének rosszul esett, hogy az RMDSZ szombati választási nagygyûlésén ôt meg sem említették, pedig a polgármesterjelöltek közül egyedüli, aki tud magyarul. Azt sem vette jó néven, hogy a Demokratikus Konvenciótól senki sem konzultált vele a közös jelöltállítás ügyében. Különben, ha Radu Sârbu felkereste volna, akkor nem tartaná róla azt, hogy beképzelt és arrogáns. Megjegyezte, hogy korábban a konvenció jelöltje rádiónyilatkozatban nem tartotta fontosnak az RMDSZ megnyerését, mert a második fordulóban a magyarságnak úgysem lesz más választása.
A RAP többi helyi vezetôi, Dorina Popescu, Vasile Moldovan, Daniela Proinov orvosok, Mircea Frãteanu, a Toshiba kirendeltség kereskedelmi igazgatója, Ráduly Károly, az U Klub atlétikai edzôje, a sajtóértekezleten, illetve az azt követô pezsgôs kötetlen beszélgetésen beszámoltak tapasztalataikról, hogy magyar szomszédaik, ismerôseik nem érzik kötelezônek az RMDSZ felhívásának betartását, sôt, arról biztosították ôket, hogy Lãzãreanura adják szavazatukat.
Nem fûznek vérmes reményeket a döntôbe jutáshoz, de ezen a héten még sok minden történhet. És azután is. Ha tanácsosokat juttatnak be a városvezetésbe, erôteljesen fogják hallatni szavukat a kolozsváriak érdekében, a helyi tanácsban is igyekeznek betölteni a kötôanyag szerepét az ellenzék soraiban.
Végezetül Vasile Moldovan még ígért egy rendkívüli sajtóértekezletet a vasárnapi választások elôtt, arra az esetre, ha külföldrôl befutnak bizonyos információi.
Az együttmûködés hasznos, a szélsôséges hangvétel háttérbe szorítása pedig szükséges — állapították meg a fôbb magyar és román lapok Bukarestben, illetve Sinaián tanácskozó fôszerkesztôi, felelôs vezetôi. Az amerikai nem kormányzati Project on Ethnic Relation (PER) szervezésében folyó találkozó a második olyan fórum volt a román és magyar lapvezetôk számára, amelyen a román-magyar viszonyról, illetve annak sajtóbeli kivetülésérôl cseréltek véleményt. Mind a vendégül látott lapok (Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszabadság, Népszava), mind a házigazdák (Adevãrul, Evenimentul zilei, Cronica româna, Curierul national, Romániai Magyar Szó) képviselôi elismerték: a két nép kapcsolatában az érzelem- és elfogultságmentes, korrekt és átfogó tájékoztatásnak lehet csak létjogosultsága.
Romániai tartózkodásuk alatt a magyarországi lapvezetôk találkozhattak a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt és a Demokrata Párt képviselôivel, illetve a romániai Nemzeti Kisebbségi Tanács koordinátorával, Viorel Hrebenciuc kormányfôtikárral. E találkozókon a román politikusok kifejtették: Románia a legmegfelelôbb formulát keresi a román-magyar alapszerzôdés megkötésének lehetôségére, úgy, hogy ez a magyar felet is kielégítse.
A '91 májusának végén napilapnak indult, majd az év szeptemberétôl hetilappá alakult EN hôskorában elérte a 45000-es példányszámot. Ám a kilencvenes évek Romániájában nem egyszerû dolog egy magyar nyelvû lap megjelentetése. Folyamatosan anyagi gondok gyötörték a kiadót. De ez a Napló munkatársainak alapállásán: a független sajtó képviseletének, a részrehajlás nélküli tájékoztatásnak igényén soha, egyetlen percre sem változtatott. A megszaporodott pénzgondok miatt azonban a lap alapító-fôszerkesztôje eladni kényszerül a tulajdonjogot. Történik ez 1994 áprilisában. Az új tulajdonos: Szôcs Géza. Az adásvételi szerzôdés megkötésekor hat lapot: Erdélyi Napló, Média, Kelet-Nyugat, Szemfüles, Cápa, Családi Tükör — mondhatott magáénak az újsütetû sajtócézár. Ma már csak az Erdélyi Naplót jelenteti meg... A tárgyalások idején a leendô lapgazda olyan garanciákat ígért, amelyek — betartásuk esetén — hosszú-hosszú idôre biztosították volna a lap zavartalan megjelenését. Sajnos, a pecsétes-aláírott garanciában vállaltakról az adásvételi szerzôdés megkötését követôen szó sem esett többé.
1995. november 1-jétôl az addig fôszerkesztôként tevékenykedô Stanik István távozik az Erdélyi Naplótól. Megüresedett posztját a tulajdonos önmagával tölti be. Ugyanekkor lecserélôdik a teljes vezérkar is. A lap vezetésével megbízott fôszerkesztô-helyettes Sorbán Attila, a gazdasági igazgató Kovács Géza lesz. Elsô ténykedésük, hogy a lapot — annak munkatársait — az addigi Analog Kiadó Kft.-bôl átpasszírozzák az Erdélyi Híradó Kiadóvállalathoz. Ezzel az egész átkerül Szôcs Géza egyszemélyes tulajdonába.
Az említett áterôszakolás egyik kiadóból a másikba felborzolta a kedélyeket, miután a vezérkar jelezte: aki erre hajlandó, arra igényt tartanak a továbbiakban, a többi pedig... Mit tehettek volna? Kevés kivétellel átigazoltak az Erdélyi Híradóhoz. November 15-i dátummal köttettek meg az új egyéni munkaszerzôdések. A kollektív munkaszerzôdés, amely az alkalmazottak és a munkáltató jogait, kötelességeit hivatott tartalmazni, máig nem készült el.
Az Erdélyi Napló zuhanórepülése nagyjából ettôl az idôszaktól datálható. A fôszerkesztô ilyen minôségben egyetlen alkalommal sem jelenik meg a szerkesztôségben. Ebbéli ténykedése kimerül abban, hogy — miután kitör a zavaros pénzügyi tranzakcióit firtató Transsylvania Alapítvány botránya, lapját használja fel arra, hogy Szôcs Gézáról írjon többoldalas hozsannázásokat. Ez pedig már messze nem illik bele a független tájékoztatás, az egyforma távolságtartás képébe, amelyet a lap (távirányított) újságírói, szerkesztôi vallottak és vállaltak. Nem beszélve arról, hogy "fônökük" tirádái után érezhetôen megcsappant irántuk az olvasók bizalma. De a helyi — kézi vezérelt — vezetôség sem áll a helyzet magaslatán. A színes nyomásra való átállás újabb terheket ró a költségvetésre. A csapnivaló minôség miatt fokozatosan csökken a lap eladási példányszáma. Legutóbb csupán 7000 példányt nyomtattak, de azt sem sikerült eladni. A reklámmegrendelések elapadtak. Cikkdíj, mint olyan, nem létezik, a kiszálláshoz szükséges pénzért közelharcot kell vívni. A szerkesztôség telefonjai közül egyetlen vonalon lehet interurbán beszélgetéseket folytatni, a külföldi hívások csakis a fônöki iroda készülékérôl bonyolíthatók. Mindez "gazdasági megfontolásokból", a "takarékosság jegyében" fogant intézkedések eredményeként. De hadd minôsítse a gazdasági igazgató hozzáállását az újságírói tevékenységhez egyetlen eset: a vidéki kolléga saját autóján elutazik és riportot készít. Az anyag megjelenése után megérdeklôdi, számíthat-e valamiféle térítésre? Kovács Géza válasza: Miért ment oda?
Egy lap attól jó, ha — szakzsargonnal élve — "rajta van" az eseményeken. Ezt füstjelekkel értekezve kissé körülményes megvalósítani. A munka lehetetlenné tétele mellé ráadásnak jött a fizetések körüli teljes bizonytalanság. A hónapok óta tartó válságmenedzselés szerves tartozékává vált, hogy a társaság fizetésnapon pénz helyett magyarázatot kap. Múlt év végén nagyon úgy nézett ki, hogy a kollektíva számára a karácsony — fizetés hiányában — elmarad. Ugyanez megismétlôdött húsvét elôtt is. S a megjegyzésektôl begorombult igazgató tömören közölte: akinek nem felel meg ez a helyzet, annak máris kiadja a munkakönyvét, mehet. Fokozatosan ez a "mehet" lett a visszatérô motívum. Egy gyûlésen arról kellett volna döntenie az Erdélyi Naplót elôállítók közösségének, hogy 1. Nyolc embert munkanélküli segélyre küldjön a cég, 2. Nyolcasával — rotációs alapon — elmennek egy-egy hónapra fizetés nélküli szabadságra, vagy 3. Mindenki lemond fele fizetésérôl. Mindez azért — így a magyarázat —, mert a nyomdaköltség nô, a reklám apad. S mert a munkatársak egyik változatot sem fogadták el, rövidesen elkészült a leépítendôk listája. Több változatban. S a vezetôség minden lehetséges okot igyekezett megragadni, hibát találni a munkában, hogy indokolt legyen az elbocsátás. Elterelô hadmûveletként pedig teljes erôbedobással, hatalmas profizmussal alkalmazták az egymásnak ugrasztás politikáját. Nyilván, míg a munkatársak egymás torkát rágják, nem figyelnek fel a fejük felett zajló eseményekre, s nem olyan szembeötlô, hogy a vezérkar szemrebbenés nélkül, folyamatosan hazudik. A két-három hetente bejelentett csôdhelyzet után rendszerint a gyönyörû perspektívák ecsetelése következett — konkrétumok nélkül, a mindentudók magabiztosságával. S ha valaki kételkedni mert e kincstári optimizmusban, komoly esélye volt felkerülni a következô csôdhelyzet okán aktualizálódó feketelistára.
Így, ilyen körülmények között készült az elmúlt hat hónapban az Erdélyi Napló. Ebbe a folyamatba belecsempészni az "ellenséges politikai erôk" galád ténykedését, egyszerûen szélhámia a fôszerkesztô-tulajdonos részérôl.
A május 16-án megfogalmazott, lemondást követelô levél a huszonkettek aláírásával egy spontán gyûlés spontán következménye. És Szôcs Géza még ekkor sem veszi a fáradságot, hogy olyan idôben érkezzen, amikor esélye lenne beosztottjaival is találkozhatni. Nem, neki nincs szüksége beszélgetésre. Neki hûségnyilatkozat kell. S a minden áron kitartó kilencek létezése hallatán támad. Közli a Duna Televízióban, hogy nem történt semmi, a harminc alkalmazott közül nyolc távozik, de lap volt, van, lesz. Végre sor kerülhet a régóta tervezett leépítésre. A dolog szépséghibája, hogy az újságíró munkája olyan, amit nem lehet eldugni. (Sôt, letagadni sem, amint azt némely "kollégák" nagyon szeretnék.) Egyszerûen bele kell lapozni az újságokba. Márpedig ha a távozó kilencek közül egyik a számítógépek rendszergazdája, a többiek pedig — amint a kollekció tanúsítja — éppen azok, akik eddig a lap zömét írták-szerkesztették, a fenti nyilatkozat a nyilatkozót minôsíti. És az a tény is, hogy Szôcs Géza elengedhetetlennek tartotta közreadni, ki mekkora összeget "vágott zsebre". Számára csak ez a szempont. A huszonkettek levelében szó sem esik a fizetésekrôl. Nyilvánosságra hozásuk — mivel az az érintettek beleegyezése nélkül történt — a személyiségi jogok megsértésének minôsül. De a kilencek nem fognak perelni. S arra sem fogják felszólítani a fôszerkesztô urat, hogy ellenpontozásként legyen olyan jó, és adja közre saját jövedelmeinek nettó összegét is. A kilencek nem pereskedést akarnak. A Szôcs Géza-intézménnyel kívántak mielôbb szakítani, miután egyre fenyegetôbb volt a kockázat: ha tovább tûrik az Erdélyi Napló ellehetetlenítését, megfosztatnak független újságírói státusoktól. Márpedig ennek a csapatnak egyetlen tôkéje van: a név. S ezt nem állt szándékukban odaajándékozni a tulajdonosnak.
A kilencek nem úsznak a boldogságban. Nem dúskálnak a munkaajánlatok tömkelegében sem. Gyászolják a lapot, amely már soha többé nem lesz AZ az Erdélyi Napló.
Most, az eseménysor lezárulása után egyetlen dolog megnyugtató a számukra: a továbbiakban nem kényszerülnek közösséget vállalni azzal a káosszal, amelyet hajdani tulajdonosuk neve "fémjelez".
Fiatal kollegám felháborodottan újságolta egy sajtótájékoztatóról jövet: a számára rokonszenves, magukat européereknek valló értelmiségiekbôl nemrég alakult párt képviselôi is egyenlôségjelet tettek az RMDSZ és a Románok Nemzeti Egységpártja közé. És olyasmit sejtettek, hogy mindkettônek meg kellene szûnnie a jövôben.
Az elképzelés nem új, az egyenlôsdi a többségi nemzetvédô párt megalakulásával egyidôs. Ami viszont a megszûnést, megszüntetést illeti, ott bizony az egyenlôsdi már korántsem ilyen egyértelmû. Legalábbis a romániai pártok nagy többsége szerint. Amelyeknek, a választási kampány beindulásáig, sokkal inkább szálka volt a szemében a magyarok érdekvédelmi szövetsége, mint az ellenük fellépô, legtöbbször túl hangos, neveletlen, minden erkölcsi normát áthágó, a jó ízlés határait nem ismerô, de a többségi érdekvédelmet zászlajára tûzô péunéré. Akivel az európai normák szerinti piszkos munkát is el lehetett végeztetni anélkül, hogy utána bárkinek is mosnia kellett volna a kezét. Egyszóval mûködött az a bizonyos többségi, sunyi összekacsintás. Elvégre valakiknek el kell takarítaniuk a szemetet ahhoz, hogy mások glasszékesztyûben parádézhassanak. A parádézás pedig hatalomnak és többségi ellenzéknek egyaránt jó. A baj csak ott kezdôdik, amikor a szemetesek túlnônek munkaadóikon, na meg akkor, amikor az a bizonyos eltakarítanivaló egyszeribôl olyannyira hasznos tömeggé lényegül, hogy a legbársonyosabb székekig is rajta keresztül vezet az út. És akkor hatalom és ellenzék egyszeribôl hevesen elkezd udvarolni a konjunkturális alapon nagyhirtelenjében felértékelôdött kisebbségnek. Igaz, inkább zárt ajtók mögött, mert ahogyan Ion Cristoiu nyilatkozta a vasárnap délutáni, a választási esélyeket latolgató tévémûsorban: egy nyílt RMDSZ-támogatás a megtámogatott többség elôtti népszerûségének csökkenésével jár. Bár a beszélgetés másik résztvevôje, a parasztpárt szebeni parlamenti képviselôje úgy vélte: az 1992-es választások óta a szélsôséges nacionalizmus teret vesztett. A megállapítás elhangzásakor már köztudott volt: Kolozsváron az RMDSZ letette a garast a Demokratikus Konvenció parasztpárti polgármesterjelöltje, Radu Sârbu mellett.
S hogy miért érdekes egy helyi polgármester-választás országos szinten? Azért, mert arról a Kolozsvárról van szó, amelynek eddigi polgármestere az RNEP elnöke. Ilyenformán pedig az itteni eredmények döntô módon befolyásolhatják a választási kampány egészének a menetét, beleértve az országosat, a parlamenti választásokat is. Mert ha Kolozsváron Sârbu bekerül a második fordulóba, a vezetô kormánypárt nem játszhatja tovább a haragszom rád címû színjátékot az egységpárttal. Akkor ténylegesen is színt kell vallania. El kell döntenie, hogy mit mond választóinak: Funarra vagy Sârbura szavazzanak? Bár, ha eddigi taktikáját alkalmazza, az utolsó pillanatban sem teszi le a garast, s a döntést választóinak lelkiismeretére bízza. Hozzátartozik mindez a balkáni politizáláshoz, amelynek néplélektani vonzatai és a belôle származó elônyök évszázadok óta közismertek. A második fordulóban tehát a mérleg nyelve akár az RTDP is lehetne, ha merné vállalni a nyílt kiállással járó kockázatot.
A Vocea României címû, a kormányhoz közel álló napilap élesen támadta a Föderatív Népcsoportok Európai Uniója, a FUEV temesvári kongresszusa kapcsán az RMDSZ vezetôit.
A lap szerint a meghívottaknak jó alkalma lett volna arra, hogy korrekt tájékoztatást halljanak a romániai kisebbségek életérôl, ám ezt megakadályozta az RMDSZ, amely "Markó Béla és Tôkés László szavaival hazugságok áradatát zúdította rájuk".
A lap szerint ilyen "hazugság", hogy a romániai magyar közösség kétmilliós, hogy a legnépesebb Európában, hogy Erdélyben kisebbségbe "került", és hogy akadályozzák az anyanyelv használatára vonatkozó jogának érvényesítésében. M. B. és T. L. urak "a kisebbségek diktatúráját akarják a többség fölött" — tájékoztatja Maria Sârbu a lap olvasóit. Szerinte az, hogy Markó Béla magyarul mondta el beszédét (román tolmáccsal az oldalán, aki rögtön le is fordította — a tud.) "a román nyelv cenzúrázását" jelenti.
A szerzô ironikus hangnemben veti az RMDSZ vezetôinek szemére, hogy azt mondják, vitatják jogaikat — méghozzá Romániában, ahol pedig a Nemzeti Kisebbségek Tanácsán keresztül 21 újságukat szubvencionálják, ahol korlátlan számú oktatási intézménnyel rendelkeznek, melyekben "olyan gyerekek tanulnak, akik nem ismerik a román nyelvet", ahol "kényük kedve szerint értelmezik a törvényeket", és azt hirdetik "az egész civilizált világ megvetésével", hogy "csak az etnikai alapú autonómia mentené meg ôket".
A kormánylap szerint a rég megoldott problémákat az RMDSZ-vezetôk minden alkalommal "színtiszta románellenes propagandaként kezdik újra" — miközben a kongresszuson részt vett etnikai csoportok közül sok megelégedne a századával annak, amivel a romániai magyarok rendelkeznek.
A szerzô hozzáfûzi, hogy "a magyarországi románoknak csak vegyes iskoláik vannak", "több százezerbôl már csak húszezer maradt". "Volt-e még példa ilyen kulturális népirtásra?" — kérdi Maria Sârbu, aki szerint "az eremdéeszesek" egyedüli célja egy új tájékoztatási csata megnyerése volt. Ez "sajnos, sikerült", mivel "jól értenek az igazság meghamisításához".
Tamás György Svédországban, Stockholmban élô, Kolozsvárról kivándorolt mûgyûjtô, az Egyetemes Magyar Képzômûvészeti Egyesület — Stockholm (EMKES) elnöke az elmúlt években nem egy kiállítást rendezett a nyugati országokban magyar képzômûvészek munkáiból azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a magyar képzômûvészet értékeire. Tamás Györgyöt — aki nemrég látogatott haza szülôvárosába — kértem, számoljon be tevékenységérôl.
— Kolozsváron Macskássy Józseftôl vásároltam festményeket. Ezekkel próbáltam svédországi lakásunkat otthonosabbá tenni. Stockholmban Macskássy József festményeit kiállítottam az általam, 1989. december 2-án szervezett elsô tárlaton. Ezután komolyan kezdtem foglalkozni a mûgyûjtéssel. Kiállításokat rendeztem Észtországban, Magyarországon és Svédországban. A kör állandóan bôvült, így ma már százkét magyar képzômûvész festményével rendelkezem. Mostanáig összesen huszonöt tárlatot szerveztem. Az utolsón már szerepeltek Szlovákiában, Szlovéniában és Ukrajnában élô képzômûvészek munkái is.
— Mikor hozták létre az EMKES-t?
— 1994-ben alakítottam meg az Egyetemes Magyar Képzômûvészeti Egyesület — Stockholm (EMKES) nevû szervezetet, amelynek vezetôségi tagja közül négyen Svédországban élô magyarok, heten pedig külföldi, magyarországi, erdélyi alkotók, mûkritikusok. Az egyesület célja támogatni a magyar, valamint az erdélyi mûvészetet és kultúrát azáltal, hogy magyar születésû mûvészek és írók számára kiállításokat szervez, és kiadja mûveiket, írásaikat. Elértük azt, hogy most már a svédek is eljönnek megtekinteni az akvarelleket, pasztelleket. Minden egyes képzômûvész, akinek kiállítjuk mûveit, tagja szervezetünknek. Az EMKES tagja a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének, valamint a Magyarok Világszövetsége mellett mûködô képzômûvészeti, iparmûvészeti társaságnak is.
— Kik támogatják a szervezetet?
— Többek között a svédországi egyesületek vezetôi, a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének elnöke, Bihari Szabolcs, és titkára, Udvardi Rudolf.
— Milyen feltételek alapján lehet egy képzômûvész tagja az egyesületnek?
— A jelentkezô képzômûvésznek két festményt kell "ajándékoznia" az EMKES-nek, ezeket tagsági díjnak tekintjük. Természetesen a festmények a kiállításokon is szerepelnek.
— Milyen tervei vannak egy Skandináviába szakadt kolozsvári mûgyûjtônek?
— Az idén Uppsalában nagybányai képzômûvészek mûveibôl rendezek kiállítást. Mivel kolozsvári születésû vagyok, egyik legnagyobb tervem a stockholmi Magyar Házban a kolozsvári képzômûvészek tárlatának megszervezése, amelynek megnyitására Banner Zoltánt kérem majd fel. Eddig már harmincnyolc kolozsvári képzômûvész jelentkezett. Az idén augusztus 8. és 18. között sor kerül még az elsô svédországi magyar alkotótábor megszervezésére is, amelyen többek között részt vesz Petkes József, Madarasi György, Zsigmond Attila, Botár László, Veres Pál.
Papp Anna-MáriaTamás György a stockholmi Magyar Házban (Szolnay Sándor 1934-ben készült pasztelljei elôtt)
A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt Kolozs megyei szervezetének elnöke, Matei Boilã közleményben fejezi ki megelégedettségét azzal kapcsolatosan, hogy az RMDSZ a konvenció jelöltjének, Radu Sârbunak a támogatását javasolja tagságának. Az okok, amelyek erre a lépésre késztették az RMDSZ-t — szól a közlemény — messze meghaladják egy választási kiegyezés kereteit, egyszerûen annak tulajdoníthatók, hogy a konvenció jelöltjének programja lényeges pontjaiban megegyezik az RMDSZ-ével, és Kolozsvár minden polgárának érdekeit képviseli.
A KDNPP úgy tekinti a nemzetiségtôl független harmonikus együttélést, mint az 1918-as gyulafehérvári egyesülés alkalmával érvényesülô Nemzeti Párt politikájának visszhangját. Akkor Iuliu Maniu, megelôzve évtizedekkel a mai európai politikát, kijelentette, hogy az egyesülés által létrejött román egységes nemzetállam a megkülönböztetés nélküli, szabad és demokrata állam modelljévé kell hogy váljon, olyannyira, hogy minden polgára büszke legyen és érezze magát otthon benne. A kicsinyes politikai érdekek az utóbbi 80 évben sokszor megzavarták ezt az elképzelést. Városunk ellenséges, diverzionista tevékenység központjává vált. Reméli — szól a közlemény —, hogy a román és a magyar etnikum együttmûködésének üzenete most ugyanebbôl a városból indul útjára.
A nyugdíjas egyesületek országos szövetségének küldöttsége pénteken kihallgatást kért Nicolae Vãcãroiu miniszterelnöknél, amelynek során felvetették: a Romániában egyre fokozódó inflációs jelenségek a nyugdíjasokat sújtják. A kormányfô igyekezett megmagyarázni, hogy a romániai nagyvállalatok hónapok óta nem fizetnek nyugdíjjárulékot, ezért szûkösek a kormány lehetôségei.
Közben a kormányépület elôtt az Alfa szakszervezeti kartellbe tartozó dolgozók képviselôi utcai tüntetésen követelték a nyugdíjak emelése mellett — a minimálbér megkettôzését (jelenleg 75 ezer lej). A felfokozott választási hangulatban a kormány illetékesei azt ígérték, hogy a héten válaszolnak a követelésekre.
Körvonalaiban sem tudjuk felbecsülni annak a társasjátéknak a méreteit, izgalmait és élvezeteit, amelytôl ötven éven keresztül távol tartottak bennünket.
Itt van például a nagyváradi polgármesterválasztás algoritmusa:
Az RMDSZ Csapó József szenátort, abban a reményben indította, hogy az elsô menetben a legtöbb szavazatot kapja. Ugyanis a többi jelölt egyike sem rendelkezik a lakosság 30 százalékát kitevô választótestülettel, mint az RMDSZ. Tehát Csapó máris ott láthatja magát a második fordulóban az elsô helyen. És akkor körülnéz, ki a társa. Ha a második helyre befutott jelölt elfogadható, akkor marad a versenyben — veszíteni. Mert az nyilvánvaló, hogy a döntôben a 30 százalék nem elegendô a szavazattöbbséghez. Ha viszont a döntô második helyezettje nem az a kimondott européer figura, akit az RMDSZ elfogadhat, akkor Csapó visszalép a harmadik helyezett javára, akit az RMDSZ a maga 30 százalékával besegít a polgármesteri székbe. (A felmérésekbôl világosan kitûnik, hogy a nagyváradi magyarságnak rokonszenves jelölt biztosan második vagy harmadik lesz.)
És mindez csak a látszat. Ki tudja, milyen kártyákat szorongatnak egyesek a kezükben, amikre adott pillanatban nagyokat lehet blöffölni. Az egyik zsolival már ki is rukkoltak. Ioan Ungur megyefônök, a Román Nemzeti Egységpárt polgármesterjelöltje azzal ijesztgeti a nagyváradi románokat, hogy ha 70 százalékuknál kevesebben mennek el szavazni, megeshet, hogy az elsô fordulóban Csapó József megkapja a szavazatok több mint felét, és akkor megvalósítja a magyar autonómiát a legveszélyesebb helyen, a határ mentén.
A helyhatósági választások gyors közeledtével a politikai pártokhoz, választási irodákhoz és a szavazójoggal rendelkezô polgárokhoz intézett felhívásban szólít fel Funar polgármester mindenkit az idôközben módosított választási törvény tiszteletben tartására. A 70-es törvény 90-es cikkelyének értelmében ugyanis 6 hónaptól 5 évig terjedô börtönbüntetéssel sújtják azt, aki ígéretekkel, vagy akár anyagi javak juttatásával befolyásolni próbálja a szavazókat, illetve azokat, akik hagyják magukat befolyásolni — figyelmeztet "megelôzésképpen" a polgármester. Ugyanígy járhatnak azok is, akik nem rendelkezvén szavazójoggal, mégis szavaznak, vagy azok, akik törvénytelenül többször is leadják szavazatukat. 2-tôl 7 évig terjedô büntetés jár azoknak is, akik szavazócédulákat vagy más dokumentumokat hamisítanak és használnak fel.
A Polgári Szövetség Pártja sajtóközleményben fejezte ki reményét, hogy az ellenzék — mindentôl eltekintve — egységesen szavaz majd a helyhatósági választások második fordulójában.
Hogy jól döntött-e az RMDSZ, amikor úgy határozott, hogy Radu Sârbut, a Demokratikus Konvenció jelöltjét támogatja a helyhatósági választásokon, majd úgyis kiderül. A Polgári Szövetség Pártja megtett mindent azért — írják közleményükben —, hogy a legalkalmasabb jelöltet indítsa a polgármesteri székért. Olyan embert, aki építészmérnöki képesítését tekintve valóban megváltoztathatja a város képét és a lakosok kényelmét . Azt az embert, aki mindenekelôtt a közigazgatással és nem politikával kíván foglalkozni.
Sajnálatukat fejezik ki, hogy a Polgári Szövetség Pártja (mint kezdeményezô), a Demokratikus Konvenció, a Szociáldemokrata Szövetség és a '93-as Liberális Párt, vagy másfelôl a PSZP és az SZDSZ közötti protokollt megszegték, és hogy arra a felmérésre, amely a közös ellenzéki jelölt személyének megállapítását kellett volna hogy elôsegítse, végül nem került sor. (A PSZP szerint ez utóbbi csak azt bizonyítja, hogy a volt "partnerek" nem mertek jelöltjeikkel versenybe szállni a PSZP-s Romulus Zamfirral szemben.)
Annak ellenére, hogy pusztán politikai számításokból egyesek más jelöltekre fogják adni szavazatukat, a PSZP továbbra is fenntartja jelöltjének támogatását, aki — ha a kolozsváriak a PSZP tanácsosi listájára szavaznak, ahol Romulus Zamfir a lista élén áll — lehet még alpolgármestere a városnak.
— Tisztelt Bálint Géza , minek köszönheti, hogy elnyerte az RMDSZ-tagok bizalmát, hiszen tudomásom szerint a kampány legelején három magyar polgármesterjelöltünk is volt?
— Valóban hárman voltunk polgármesterjelöltek, de végül a tagság az én indításom mellett döntött. Úgy érzem, hogy ebben meghatározó volt az a tény, hogy öt és fél éve alpolgármestere vagyok a városnak, és a választópolgárok értékelik munkámat. Ugyanakkor gondolom, hogy a választók számítanak a tapasztalatomra is, hiszen az irányításban való jártasság elônyt jelent mind politikai, mind gazdasági szempontból. Az elnyert bizalom természetesen megtisztelô számomra, és nagy felelôsségvállalásra kötelez. 1952. január 23-án születtem Szilágycsehben. Itt végeztem a középiskolát, majd Kolozsváron az építészeti karon az almérnökit. 1990-ig a megyei Építkezési Vállalatnál dolgoztam. Attól az évtôl kezdve pedig szülôvárosom alpolgármestere vagyok. Kétszer nôsültem. Három gyerekem született, az elsô házasságomból a 17 éves Tamás, a másodikból pedig a 11 éves Emôke és a 2 éves Péter.
— Bemutatkozásából kiderült, hogy Ön már több ideje dolgozik adminisztrációs munkakörben, alpolgármesteri tisztségben. Milyen változásokat kíván bevezetni munkastílusába? Mi az, amit a jelenlegi polgármester mellôzött?
— Többek között szervezési kérdésekre gondolok. Mindenekelôtt a jobb ügyfélfogadásra, amely lehetôvé teszi majd, hogy jobban felfigyeljünk, érzékenyebbek legyünk a lakosság problémáira, elôsegítve ezek megoldását. A városrendezés, a helyiségek tisztántartása szinte már rögeszmémmé vált. Ezt tökéletesíteni szeretném, hiszen belföldieken kívül Magyarországról, Németországból, Svájcból, Belgiumból is érkeznek hozzánk látogatók, és ezeknek az embereknek a városkép igen sokat számít. Szeretném, ha igazi gazdáivá válnánk városunknak, és ennek szellemében szervezném, szerveztetném meg a polgármesteri hivatal alkalmazottainak a tevékenységét. De mivel tudom, hogy az életminôség a gazdasági sikerek függvénye, hatékonyabban szeretném támogatni városunkban a magánvállalkozókat, és biztosítani szeretném a magántulajdon reális védelmét.
— Figyelmbe véve a lakosság nemzetiségi összetételét (52,7% magyar, 43,8% román, és kb. 3% más nemzetiségû), hogyan biztosítja majd mindenki polgármetereként továbbra is a békés egymás mellett élés feltételeit?
— Eddigi munkám alapján úgy érzem, hogy ez nem lesz próbakô az életemben, mivel már eddig is sokat tettem azért, hogy az emberek megértsék egymást. Jól tudják, hogy mindig a békés együttélés híve voltam, és az is maradok. Ezért hangoztatom, hogy megválasztásom esetén mindenki polgármestere leszek. Ebben a minôségemben városunk mindegyik etnikumának a törvényadta lehetôségek szerint, mint RMDSZ-listán megválasztott polgármester, képesnek érzem magam arra, hogy a demokrácia elveit tiszteletben tartva szabad teret biztosítsak bármilyen politikai megnyilvánulásnak azzal a feltétellel, hogy ez ne sértse mások érdekeit. Biztosítani fogom a feltételeket hagyományaik megôrzéséhez, ápolásához, kulturális igényeik kielégítéséhez.
— Miben áll az RMDSZ kampánystábja által összeállított választási program? Megfelelônek tartja-e?
— Igen. A stáb hetente stratégiai megbeszéléseket tart, amelyeken eldöntjük a további tennivalókat. Eddig már vasárnaponként istentisztelet után találkoztunk a Szilágycsehhez tartozó falvak, Szilágynádasd, Völcsök, Oláhhorvát lakosaival. E hét péntekén a szilágycsehi Magyar Házban szervezzük meg ingyenesen a fiatalok számára az elôször szavazók bálját. Természetesen, modern változatban. Választási kampányunk fénypontja a 26-i választási nagygyûlés lesz — amíg e sorok megjelennek, minden bizonnyal le is zajlott — a városi kultúrházban, ahol a város lakosai találkozhatnak az RMDSZ országos és megyei vezetôivel, megyénk szenátoraival és képviselôivel.
A négy évvel korábbi választási tapasztalatokból okulva ezeket a találkozókat úgy szerveztük meg, hogy találkozhassunk a lakosság minden társadalmi rétegével, beleértve a román és a roma nemzetiségûeket is . Szeretném hangsúlyozni, hogy ezeken a találkozókon igyekszünk a realitások talaján maradni, és csak megvalósítható ígéreteket teszünk.
A választás napjára megszerveztük az öregeknek a választási központba való szállítását, valamint a fekvôbetegek kérvényeinek az eljuttatását a szavazóirodák elnökségeihez.
— Köszönöm szépen a válaszokat, kívánok minden jót és sok sikert, és ígérje meg, hogy június 2-a után újból válaszolni fog néhány kérdésemre a SZABADSÁG olvasói tájékoztatására.
— Köszönöm a jókívánságait, és a SZABADSÁG irántam és irántunk való érdeklôdését. A választások után is szívesen állok a rendelkezésére. Végezetül ezúton is felkérem a választóinkat, hogy bízzanak az RMDSZ jelöltjeiben, éljenek törvényes jogukkal, jöjjenek el szavazni, és akkor a siker sem fog elmaradni. Csak rajtunk múlik!
Pályi Kiss Emese
(Szilágycseh)
Hétfôn, május 20-án du. 6 órai kezdettel a "'96-os választások" (VOT 96) nevû bizottság sajtótájékoztatót tartott az Aranykorona (Coroana de Aur) nevû cukrászdában. Elmondták létrejöttük okát, bemutatták terveiket, és válaszoltak a meghívott újságírók kérdéseire.
A '96-os választások nevû bizottság civil szervezôdés, a Demokratikus Konvencióban létezô személyek és személyiségek a létrehozói. Az RMDSZ-t Krecsák Albert és Mezei Sándor képviseli benne. A bizottság létrejöttének lényege az, hogy a június 2-i helyhatósági választásokra mozgósítsa, motiválja az embereket, felhívja a választók figyelmét az urnákhoz való járulás fontosságára. Éppen ezért jó értelemben vett show-mûsorok formájában (melyek közben elôadásokat tartanak a választásokról) fogják ösztönözni a közönséget. Ilyen jellegû nagyobb elôadássorozat volt a nagyenyedi kultúrházban május 26-án, vasárnap este 7 órakor, ahol magyar tánc- és zeneegyüttesek is felléptek. VOT 96 — Választások 96 feliratú jelvényeket, kitûzôket, plakátokat, pólókat és szórólapokat is kap a lakosság.
A kampány fô szponzora és szervezôje az amerikai Nemzetközi Republikánus Intézet — nonprofit szervezet, amely demokratizálódási programok létrehozásával foglalkozik.
Nagyenyeden kívül Gyulafehérváron, Aradon, Brassóban, Déván, Nagyváradon, Pitesti-en és Ploiesti-en lesz ilyen jellegû kampány.
Hol volt, hol nem, sôt, még ma is van, nem is olyan messze, túl a tordai üveghegyen-gyáron egy város, Nagyenyed. Él ebben a városban egy Tyúkanyó, aki 1994. november 2-án a Bethlen Gábor Kollégiumban néhány havere segítségével létrehozta a SULIMPÁSZ-t. Az meg mifene? — kérdezhetitek. Talán néhányan már hallottatok róla: a SULIMPÁSZ azonos a kollégium diákönkormányzatával. Körülbelül harmincan vagyunk, és hála Tyúkanyónak, újabb csibéink születnek. Egy kis ízelítô tevékenységünkbôl: Diáknapok, Helloween buli, humorfesztivál, megyei és országos Ki mit tud, Bálint-nap, diákdélután, torockói hétvége stb. Részt vettünk a III. Kirulyfürdôi Diákönkormányzati Szabadegyetemen és más rendezvényeken. Ebben a tanévben sem tétlenkedtünk: Diáknapok, Országos sakkverseny, Szórványtalálkozó, Aids-ellenes nap, Alkoss — kreativitási verseny, 60 perc alatt a Föld körül (vetélkedô), Miss Bethlen, Igazlátó képzés és party, Tisztasági nap, Táncfesztivál, Földnap, Koncert... Mûködôképes faliújságunk a Bogáncs . Hébe-hóba megjelenik suliújságunk, a LÁRMA, és néha mûködik a sulirádió is. Mozgósítani próbáljuk a diákságot, szeretnénk feldobni a hangulatot a suliban. Ettôl kezdve a Szabadságba is írni fogunk a suliról.
Van egy magas ôrtorony, melyben a felszentelt harang hívta a híveket a béke, a szeretet, a tízparancsolat betartására. Az emberi gyarlóság nem nyugodott meg, a császár követelte, adják meg, ami az övé, ezért az elsô világháború alatt a harangot elvitték más célokra, megtagadván az ötödik parancsolatból csak két betût: Ne.
Elvesztésébe a hívôk nem nyugodtak bele. Éveken át gyûjtött fillérekbôl, 1928-ban újat öntettek az elveszett harang pótlására.
Örökre bevésôdött emlékezetembe ennek felvontatása az ôsi vártoronyba. Kisgyermekként, hívô édesanyám és sok száz ember társaságában vettem részt az eseményen. Gyermeki szememnek óriási volt az új harang. Nem fért be az ôrtorony ajtaján, ki kellett bontani déli oldalának öl szélességû falát. Ma is látszik a bontás helye. Gerenda állványzatról, vastag kötél emelte a magasba. Amikor már a levegôben lengett, egy jól megtermett legény fahasábbal megkongatta. E kongás-zengés örök emlékezetemben maradt. A torony és a közeli várfal zárt térségében olyan erôs volt a döndülése, hogy tôle édesanyám magas szárú gombos cipôjének orrára roskadtam. Még akkor nem sejtettem, hogy az utolsó ölelései voltak, amelyeket akkor adott.
A harangot délre helyére tették, megszólalhatott a törökök felett aratott gyôzelem emlékére. Akkorrá már otthon voltunk, kiálltunk a tornácra, ahonnan látni lehetett a tornyot, és imádságunkat bíztuk a harang szavára, vigye magával oda fel a magasba.
E harangszó elkísért az életemben. Jártam a világot, hallottam sok harangszót. Hallottam, mikor kongatták örömünnepekre, mikor gyászra szólt, hallottam megszólalni magára (a nagy légnyomás miatt), kérdve kongott, még meddig, miért? Volt marasztaló hangjuk is, de olyan mint az én harangom szava, nem volt. Messze földrôl visszahívott, az enyedi öreg vártemplom tövébe, a Maros partjára, mindig eszembe jutva az elsô zengése. Jöttem felbarázdált harci mezôkön, lebombázott városokon, felégetett falvakon át, könnyezô, gyászoló asszonyok között. Hívott haza, haza.
Mintha mese lenne, pedig igaz, éppen a harang szólt, amikor összeölelkeztem édesapámmal, aki könnyes szemmel, elcsuklott hangjával csak annyit tudott mondani: "Fiam, a harang téged is hazahozott".
Szólt és szól nékem bánatomban. A felszentelés után pár hónapra édesanyám temetésén, késôbb az édesapámén, s azóta is e földi világból rendre távozó öreg rokonok, ismerôsök búcsúztatására.
Részt vettem a Bethlen-kollégium alapításának 370. évfordulóján rendezett ünnepségen. Amikor délben megszólalt az engem egykor földre roskasztó harangszó, rejtélyes kísértô mozgatta meg tagjaimat. Tudtam, mikor a harang szól, a templom ajtaja nyitva, mert csak így lehet bejutni a toronyba. Siettem, mert még egyszer meg akartam rángatni az én harangom kötelét. Szerencsém volt. A szokásos déli után újra harangozni kellett egy öregasszony lelki üdvéért, ahogy mondta a fiatal harangozó. Nem tudta az elhunyt nevét. Átfutott rajtam a gondolat, más lett a világ. Amikor édesanyámat temették, az akkori öreg harangozó tudta, hogy a fiatal Demeternének húzza, mert név szerint ismerte az egyház összes híveit.
Harangozás után kérdem a harangozót, gyakran kongat örömünnepre? Szomorú volt a felelet: egyre gyérebben, évrôl évre kevesebb az esketés, a keresztelô, így az ilyen harangszó is.
Csüggedten állok a torony közelében, felnézve a magasba, a két harangra, és magamban kérdem: vajon meddig ôrzi még a torony a városomat, meddig szól nékik, rólunk a harang? S a csendben úgy érzem felel az öreg torony: "Itt állok századok óta (750 éve). Láttam villámlásokat, ágyútüzeket, e város többszöri feldúlását, felégetését, hallottam a megmaradottak szomorú, síró hangját. Láttam sokféle népromboló, fosztogató katonát zsákmányával távozni, de azt is, hogy amikor csitult a vész, az élôk felnéztek rám, és újra építették, ami elpusztult. Mert én hitet, erôt, bizalmat adtam nékik. Én állani fogok, mert erôs alapokra vagyok építve, nem holmi mende-mondára. Engem tart a hit, az igazság, a bizalom, ezért, fiam, ne légy kishitû."
Megszégyenülve jöttem ki a toronyból, hogy szüleim sírjához kiballagjak a temetôbe. Kívül a kapun, a várfal menti egykori vársánc mellett vezet az utam. Közben megállok és leveszem kalapomat, mert lent a mélyben, a Kovácsok bástyája mellett, közel ezer ártatlan, galád módra legyilkolt magyar csontjainak maradványai porladoznak, akik életét a gyûlölet, a harag, a bosszúvágytól vezérelve oltották ki. Olyanok vezényelték ôket, akik a békét, az emberi szeretetet, a megbocsátást, a testvériséget lettek volna hivatottak hirdetni, és akiket ma nemzeti hôsként ünnepelnek.
A tömegsírt egyszerû, szürke tábla jelzi a vár falán e felirattal: MDCCCXLIX január 8. Nem utalva semmire, egyszerû szürkeségével megbocsát mindenkinek, bosszú és harag nélkül.
Megérkeztem szüleim sírjához, ahonnan látni lehet a tornyot, hallani a harangszót. Nézem a többi sírt is, azokat, akik ide visszatértek, nem tagadván meg templomukat, harangjukat.
Elkerültem e harangszó közelébôl, hallok más harangszót is, de engem mindig visszahív, és én jönni fogok szavára.
Demeter Miklós
|
|
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |