1996. november 4.
(VIII. évfolyam, 258. szám)
Vasárnap reggel 6-kor nyitották meg a szavazóhelyiségeket, ahol ezen a napon a választók kijelölték a parlament két házának tagjait és — mivel a 16 elnökjelölt valamelyikének elsô fordulós gyôzelme a felmérések szerint kizárt — határoztak arról, ki kerül az elnökválasztás november 17-i második fordulójába, a ,,döntôbe". A szavazóhelyiségek 21 óráig álltak a szavazók rendelkezésére, de a választási bizottságok 24 óráig meghosszabbíthatták a voksolást. A leszavazott választók kikérdezésén alapuló választási közvélemény-kutatások eredményét ezért csak 24 óra (közép-európai idô szerint 23 óra) után lehet közzétenni, ekkor kezdôdnek majd a különbözô tévéstúdiók választási éjszakái — ám hivatalos részeredményeket csak hétfô délelôttôl ígér a központi választási iroda.
A végsô összesítés szerint a 42 szavazókörzetben (41 megyében és Bukarestben) 15 117 szavazóhelyiségben mintegy 17,2 millió választó élhet állampolgári jogával, külföldön mintegy 200 ezer román állampolgárt várnak az urnákhoz. A parlamenti mandátumokra 27 párt, 5 politikai szövetség, a nemzeti kisebbségek 34 szervezete pályázik, és 242 független jelölt próbál mandátumot szerezni. Az államfôi tisztségre pályázó 16 jelölt közül 13 indul valamelyik párt nevében — így Ion Iliescu jelenlegi államfôt a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja, az eddigi kormánypárt jelölte -, három pedig függetlenként.
Szombat délig 303 külföldi megfigyelôt és 67 külföldi újságírót akkreditáltak a romániai választásokra. A belföldi megfigyelôk száma 13 ezer fölött jár, de például a LADO emberjogvédelmi liga elnöke, _tefãnescu-Drãgãnenti közölte, hogy 1500 akkreditált megfigyelô visszalépett, mert lakóhelyüktôl olyan távoli helyre sorsolták ki ôket, hogy nem tudnak idôben (hajnali 5-kor) odaérni. Az újságírók igazolványukkal léphetnek be bármely szavazóhelyiségbe. A megfigyelôk jelen lehetnek a szavazatszámlálásnál is. Nemzetközi szervezetek, illetve magyar pártok részérôl nyolc magyarországi megfigyelô érkezett a szavazásra.
(Kolozsvári választási körkép a 4. oldalon)
Kolozsvár lakossága már a reggeli órákban jelentôs számban felvonult a város több szavazókörzetében.
A választásokra induló belvárosiak közül többen láthatták az Unió (Memorandumului) utca egyetlen nagyméretû, az egész utca fölött keresztben átívelô választási plakátját, amely a városból nyugat felé kivezetô út irányába mutatva románul is, magyarul is hirdetette, hogy "RMDSZ, Európa. Rá szavazz!" ( képünk ).
A Belváros és a Belmonostor egyes részeit kiszolgáló 111-es és 112-es körzetben, a Bem (Conbuc) utcai Armãtura-líceumban már reggel 8 óra körül egymásnak adták a kilincset a környék szavazópolgárai, közöttük képviselôjelöltek is. A gyengén látó, nehezebben mozgó idôseknek minden további nélkül megengedték, hogy hozzátartozóik velük mehessenek segíteni a szavazófülkébe.
A Kismester (Bob) utcai 11-es körzethez reggel még csak rendre érkeztek a belvárosi szavazók. A képviselô-, szenátor- és elnökjelöltek urnáját összetévesztô, szavazócéduláját a nem megfelelô dobozba dobó idôsebb hölgyet a bizottság tagjai megnyugtatták: szavazata nem veszett el, csak az ô munkájukat nehezíti szavazatszámláláskor, de a lapokat amúgy is különválogatják.
A Belvárostól nagyjából a vasútállomás környékéig terjedô városrész szavazókörzetében, a Bartha Miklós (Emil Isac) utcai 9-es számúban délelôtt a szavazás zavartalanul folyt, hozzátartozóik itt is bekísérhették a szavazófülkébe a rászorultakat.
A Rákóczi (Grigorescu) út eleji 110-es körzetnél azonban két kisebb rendellenesség is történt (noha a szavazás általában zavartalanul folyt, annak ellenére, hogy itt már korán kisebb sor keletkezett). Reggel 9 óra tájban a körzet bizottsága nem akarta engedni a Video Pontes forgatócsoportját filmfelvételt készíteni a szavazóhelyiségben történtekrôl. Annak a kolozsvári Video Pontes Alapítványnak a filmstúdiójáról van szó, amely Maksay Ágnes és Marius Tabacu vezetése alatt éppen most nyerte az Antena 1-es televízióadó különdíját a Frunda Györgynek készített, közismertté vált szénakazlas-kaszálós választási videoklippel. Miután tisztázódott, hogy a módosított választási törvény igenis külön engedély nélkül lehetôvé teszi a képrögzítést a szavazóhelyiségekben, Kötô Zsolt és Ugron Gábor zavartalanul filmezhetett a Video Pontesnek.
A másik szabálytalanság abban állt, hogy a 110-es körzet három nagy szavazóurnájának a pecsétjét már a délelôtti órákban felszakítva találták a szavazók. A körzeti elnök valószínûsítette, hogy "a szavazók táskája, kabátja okozhatta az urna mellett elmenôben". Az ügyrôl mindenesetre értesítették a megyei RMDSZ-t.
A jelek szerint a négy évvel ezelôttinél jóval kevesebb Magyarországon élô román állampolgár adja le voksát vasárnap a parlamenti és az elnökválasztás elsô fordulójában. Errôl Ioan Donca Románia budapesti nagykövete nyilatkozott az MTI-nek.
A diplomata elmondta: míg 1992-ben több mint tízezren voksoltak Magyarországon, most vasárnap kora délutánig alig másfél ezren keresték fel a hat választási centrum valamelyikét. Az állampolgári jogukkal élôk legnagyobb része eddig Budapesten adta le szavazatát: az érdeklôdôk mintegy 70 százaléka a nagykövetségen vagy a kulturális intézetben járult az urnához.
Az Antena 1 televízióadó Elnökjelöltek tornája címû adásának szerkesztôi 1996. október 31-én két díjat ítéltek oda Frunda György szenátornak, az RMDSZ államelnökjelöltjének. A zsûri a Stílusért és eleganciáért kiírt elsô díjat adományozta államfôjelöltünknek, ugyanakkor A legjobb választási klipért járó különdíjat annak a Frunda-klipnek ítélték oda, amelyet a Marius Tabacu vezette Video Pontes Alapítvány készített.
Oliviu Gherman, az RTDP elnöke pénteken fogadta az Európa Tanács parlamenti közgyûlése és az EBESZ nemzetközi megfigyelôinek küldöttségét. Amint a találkozó végén Jeszenszky Géza kijelentette, az ETPK megfigyelôi a demokrácia gyôzelmét kívánják látni Romániában. Elôítéletek nélkül, a demokráciába vetett bizalommal érkeztek, de feladatuknak tekintik ellenôrizni, hogy valósak-e vagy sem a különféle híresztelések és vádaskodások.
Múlt pénteken a Soros-könyvtárban ritka esemény zajlott le. Az elôadónak, Michael Shafir politológusnak és szociológusnak a kommunista rendszerben a Szabad Európa rádió munkatársaként alkalma adódott megismerni régiónk, és azon belül Románia politikai életének kulisszatitkait. A változások óta pedig egy prágai kutatóintézet kelet-európai részlegén dolgozik, Románia, Ukrajna, Moldova, Fehéroroszország és a balti államok hatáskörrel. Shafir úr kolozsvári közölnivalója egybeesett készülô könyvének témájával: antiszemitizmus a december utáni Romániában.
Az elôadó véleménye, hogy a hazai antiszemita megnyilvánulásoknak két nagy csoportjuk különíthetô el. Az elsô a radikális kontinuitás híveié, ami Gheorgiu-Dej és fôleg Ceaunescu uralma alatt fejlôdött ki. A másik viszont a radikálishoz való visszafordulás irányzata, és ez gyökereit a két világháború közötti idôkben keresi. Ismeretes, hogy késôbb a nemzeti szocializmus is innen táplálkozott. Utóbbi különben kimutatható valamennyi volt szocialista ország történelmében (kivétel talán csak Albánia, ahol az antiszemitizmus nem rendelkezett hagyománnyal).
Shafir úr kitért a részletekre, azok minden árnyalatában. Mindenekelôtt az Antonescu Marsall Ligára. Szerinte ezt három csoport támogatja, és hiba lenne valamennyit egy kalap alá venni. Mert van a nagyközönség, aki, önhibáján kívül, nem rendelkezik megfelelô ismeretekkel a kérdésrôl. Történelmi szimbólumfigurákra mindig szükség van, és szemükben Antonescu az antikommunista hôs. Ennek a csoportnak semmiféle érdeke nem fûzôdik a jelenhez és a jövôhöz. Más támogatók: a marsall parancsnoksága alatt szolgált háborús veteránok, akik közül sokan, bár részt vettek a keleti frontharcokban, semmi közük és ismeretük az ottani antiszemita atrocitásokról. A nosztalgia 1990-ben létrehozott egy másik szervezetet, a Pro Antonescu Marsall Ligát is. A veteránok idôs emberek, csak a múlt felé fordulnak, semmi nem köti ôket a jelenhez és a jövôhöz.
A harmadik csoportosulást viszont annál inkább. És itt Shafir úr ontani kezdte a neveket, adatokat. Szerinte két alcsoportot lehet ide sorolni. Az egyik Antonescu rehabilitálását azonnali politikai céljainak elérése miatt szorgalmazza. Elsôsorban Iliescu elnök. Mert Antonescut az ôsellenségnek kikiáltott Mihai király áldozatának kell tekinteni — sugallja az elnök, jóllehet minden felmérés bizonyítja, hogy a mai Romániában a monarchia feltámasztási gondolatának legfennebb 12 százalékos támogatottsága van. A másik alcsoport számára azonban Antonescu alakja modellértékû a kezdetleges román demokrácia elleni harc alátámasztásában. Ennek a mozgalomnak, az Antonescu Marsall Ligának, elnöke a hírhedt Iosif Constantin Drãgan, a Vatra Româneascã tiszteletbeli elnöke, aki régóta Olaszországban él, és akinek nevéhez rengeteg törvénytelen ügy fûzôdik. Illegálisan megszerezte az olasz-román olajtársaság részvényeit, amit az '50-es években a securitate felfedezett. Folytatásként Drãgan a szeku informátorává lett, akinek feladata a román legionárius emigráció mozgásának figyelése volt. Késôbb Ceaunescu kiszolgálója, akivel találkozott, és aki rajta keresztül kedte el hinteni az Antonescu rehabilitálásának az ötletét. '89 után Drãgan a hazai baloldali pártok mentora, az Europa és a România Mare lapok alapítótagja. Utóbbi szennylapot, az alulról felfelé elv alapján kezdeményezve, Eugen Barbu és Corneliu Vadim Tudor hozta létre, de ôket az akkori kormányfô és jelenlegi örök célpontjuk, Petre Roman támogatta. Miért? "A pszichiátria sosem volt erôs oldalam" — vont vállat Shafir úr. Az Europat különben, most tessék megfogózni, maga a Román Hírszerzô Szolgálat, a SRI segítette világra jönni! C. V. Tudort Alexandru I. Munteanu verbuválta a szeku informátorai közé. Aki akkoriban az arab országokkal és az idegen diákokkal való kapcsolatokra ügyelt fel. Egy adott pillanatban börtönbe került, államtitok kiszivárogtatásának és megvesztegetés elfogadásának vádjával. A börtönben továbbra is besúgó maradt. A forradalom után az állami irattár fônökévé vált és gondja volt rá, hogy kinek mit ad kézbe. Közben megalakult a Nagyrománia Párt. Elôször azzal az ötlettel, hogy félkatonai jelleget öltsön, Védelmi és Biztonsági Szolgálat néven. Errôl aztán lemondtak. Tudni kell, hogy az egyik alapítótagot, Radu Teodorut, C. V. Tudor megfigyelésével bízták meg, de miután összekülönbözött a pártvezérrel, a Romániai Demokrata Agrárpárt alelnökévé vált. Zárójelben: az RDAP a román jobboldali szélsôségeseket legkoncentráltabban tömörítô gyülekezet. Ilie Merce az, aki átvette Vadim Tudor megfigyelését, és ma a Nagyrománia Párt vezetôségi tagja. És a felsorolás folytatódik: Ioan Coja, Mircea Munat, Gheorghe Buzatu stb., olyan élô (vagy már elhalálozott) figurák, akiknek célkitûzése már túlhalad az Antonescu marsallnak nemzeti hôssé való nyilváníttatásán, és Codreanut, illetve a legionárius mozgalmat is szeretnék az egekbe emelni. Mint ahogyan azt az egykori diákmozgalmi vezér, Marian Munteanu, mellesleg volt szekus ügynök, is teszi. És még valamit: jobban körülnézve az úgynevezett demokratikus ellenzék soraiban is találni "érdekes" figurákat.
"A 14 ezres zsidó lakossággal rendelkezô Romániában az antiszemitizmus ma manipulált kérdés. De nem szabad azt hinni, hogy az csak a kékes-vörös kommunizmustól származik" — mondotta elôadásában Michael Shafir. A rendezvény minden bizonnyal nagyobb nyilvánosságot érdemelt volna.
Gheorghe Funar, a Román Nemzeti Egységpárt államelnökjelöltje népes testôrgárdával jelent meg a szavazáson, interjút adott a Pro Tv-nek, miután a kíséretében lévô személyek és a szavazóhelyiségben tartózkodó hívei hosszasan megtapsolták. Ez bizony kimeríti a szavazóhelyiségbe illetlen személyek behatolásának és propaganda kifejtésének a vétkét. Az elkövetôt azonban ne féltsük a számonkéréstôl.
Tizenöt pecsétet tett öt garnitúra szavazólapra Theodor Maghiar, az RTDP Bihar megyei elnöke, a nagyváradi egyetem rektora. A megfigyelôk és újságírók kérdésére, hogy hány személyi igazolványra bocsátották ki számára a három személyt megilletô szavazótömböket, a választókörzet felelôse nem óhajtott válaszolni, de a Megyei Szavazási Iroda szakértôi véleménye szerint így is súlyos törvényszegés történt. Ugyanis senki sem szavazhat mások nevében.
Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-szenátorjelölt megfigyelése szerint nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Kolozsváron is megpróbálták megakadályozni a külföldön élô román állampolgárok útlevéllel való szavazását. Rájuk mordultak, hogy nem lehet. Aki elhitte, az elsomfordált. Aki jogainak ismeretében követelte a törvényesség betartását, annak kiadták a szavazólapokat.
a személyes és családi identitástól az európai és világszintû integrációig. Ezzel a témával rendeztek kerekasztal-megbeszélést csütörtök este a Soros-alapítvány kolozsvári fiókjánál, melyen sok hazai szaktekintély vett részt: Gabriel Andreescu, a bukaresti Emberi Jogok Központ ügyvezetô igazgatója, _tefan Borbély, az Echinox folyóirat társelnöke, Daniel Daianu, a bukaresti Román Szabad Kezdeményezés Intézmény elnöke, Vintilã Mihãilescu, a Bukaresti Egyetem szociológia, pszichológia és pedagógia karának tanára, Vasile Preda, a Baben-Bolyai Egyetem pszichopedagógusa, és Traian Rotaru, ugyanazon egyetem szociológusa.
A rendezvény szépséghibája, hogy, elôzetes értesítés hiányában, a Szabadság kifejezett és idôbeni érdeklôdésére a helyszínt biztosító könyvtár csütörtök délben arról tájékoztatott (félre) bennünket, hogy nem tud az eseményrôl. Az utólagos információ pedig a Mesagerul transilvanból származik.
Ezzel a nagyon találó címmel írt könyvet Mikó István az erdélyi magyar földbirtokos réteg kálváriájáról. Mintha csak folytatni, kiegészíteni akarná Gál Mária szintén idén megjelent D. O. címû kötetének az interjúsorozatát. Igen, most van az ideje, hogy megörökítsék az emlékezések szintjén, mit szenvedtek azok, akiknek nemcsak birtokát, udvarházát, kastélyát, de jóformán mindenét elvették, s utána még kényszerlakhelyre (= domiciliu obligatoriu) is cipelték ôket. Ennek a rétegnek még itt élnek a szemtanúi, szenvedô alanyai. Visszaemlékezéseik majd tanúságtételül szolgálnak a következô generációknak és forrásul a kutatóknak.
E kötet szerzôje, Mikó István Maros-Torda vármegye utolsó magyar fôispánjának, Mikó László nyárádszentlászlói birtokosnak a fia. Másodéves orvostanhallgató Marosvásárhelyen, amikor szüleit épp Vásárhelyre viszik 1949 tavaszán kényszerlakhelyre. Ennek akkor természetes következménye volt az egyetemrôl való kizárás. Sikerült késôbb a kolozsvári Mezôgazdasági Akadémia egy tanfolyamát elvégeznie, s itteni diplomájával a mezôgazdaságban, majd vízierômû építéseknél dolgozott. Az 1980-as években telepedett át Magyarországra. Ô maga ugyan nem tartozott a személyazonosságijába D. O. pecséttel megbélyegzettek közé (lévén akkor éppen diák), de szülei kiterjedt rokonsága révén e réteg minden megpróbáltatásáról tudott.
Objektivitásra törekedve állította össze ezt a kötetet. Elôször talán csak a D. O.-s réteg 1949 körüli — már kevesek által ismert — meghurcoltatását akarta papírra vetni. De az írás mind bôvülhetett. Így aztán egy vegyes mûfajú 120 oldalas könyvvé kerekedett. Középpontjában kétségtelenül a volt földbirtokosoknak 1945-ben meghagyott 50 hektár 1949. március 3-i dátummal történt hirtelen államosítása, s a birtokosok különbözô erdélyi városokba vagy éppen Dobrudzsába történt kényszerlakhelyre telepítése áll. Különösen Marosvásárhelyre, Kolozsvárra és Székelyudvarhelyre vittek sok ilyen családot. A legnyomorúságosabb pincelakásokba, padlásszobákba helyezték el ôket, s megélhetésük a lehetetlenséggel vált határossá. Jóformán semmilyen szellemi munkára nem alkalmazták ôket. A szerzô édesanyjának egy mellékelt jegyzéke mutatja, hogy a marosvásárhelyiek milyen keresetforráshoz jutottak: asztalostól fuvarosig, díjbeszedôtôl éjjeliôrig, nyelvtanítótól patkányirtóig mindenféle kitelt belôlük. Mikó István elsô számú üzenete kétségtelenül az, hogy ezek a meghurcoltak így állandó zaklatások, megalázottság közepette is emelt fôvel viselték sorsukat: "A csapások, amelyeket a rendszer nevében rám és enyéimre mértek, akár a klasszikus gyilok, mindig hároméltûek voltak. Ütöttek, mert osztályellenségnek számítottunk vagyoni kategóriánk szerint, ütöttek, mert a rendszer ellenségeinek számítottunk politikai besorolás szerint, és ütöttek, mert nem tartoztunk a mondvacsinált szocialista nemzetállam fenntartói közé, nem voltunk románok".
A második üzenet polemikus jellegû: a négy évtizedes elnyomatás alatt errôl a rétegrôl a párt parancsára s részben a szépirodalom segítségével is elterjesztett sarkítottan negatív képet próbálja megcáfolni. Hogyan is festett kívülrôl nézve, s mit jelentett a birtokosi élet az annak terheit is viselôk számára, különösen itt, Erdélyben.
A könyv harmadik összetevôje a nosztalgia és sajnálkozás. Annak bemutatása, milyen élet folyt az egykori birtokosok udvarházában, kastélyában, milyen kert vette körül a gyakran mûemlék épületet. S aztán hogyan pusztítottak el mindent az új tulajdonosok. A kastélyból iroda, iskola, rendelô, késôbb raktár, majd ténylegesen kôhalom vált. A parkokat meg már az elsô években kiirtották.
Mikó frappáns kérdéssel zárja kötetét: ha az 1980-as évek új pártarisztokráciájával úgy bántak volna el, mint négy évtizeddel korábban a földbirtokosokkal, vajon hogyan viselkedtek volna?
Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadásában idén megjelent kötethez Egyed Ákos írt rövid elôszót. A szerzô néhány régi fényképfelvétele illusztrálja a szöveget. Kár, hogy e dokumentum értékû kötet Kolozsvárt eddig nem is került kereskedelmi forgalomba.
Gaal György
Mikó István: Vár állott, most kôhalom . Emlékképek, gondolatok az erdélyi magyar földbirtokosok életérôl. Kiadja az Erdélyi Református Egyházkerület, (Kolozsvár) 1996. 123 1.
Annak az úrnak, aki a (helyi) választások után azok után kajtatott, akik nem mentek el szavazni.
Én azóta is olvasom az ujságban meg jelent, az úrak állal (?) egymást érô írásokat és azokból úgy veszem ki, hogy ha ôk se értenek egyet akkor mit várnak tôllûnk akik jóformán nem is értünk a Politkához. Csak hát elmegyünk rá tenni a pecsétet arra a listára, várva aztán a dolgok javulását, ami aztán soha nem következik be, így aztán én meg kimélem attol, hogy utánam kajtasson hát meg irom elôre, hogy én nem fogok el menni szavazni. Hogy miért nem? Hát meg irom azt is: Mer nem vagyok bolond.Egy öregA levél csütörtökön érkezett, a pénteki lapszámunkra már rátelepedett a kampánycsend. De esô után sem árt felvenni a ránk illô köpönyegszerû inget. Ilyenek (is) vagyunk.
Vigasztalásul részleteket közlünk egy másik levélbôl, amelyet, sajnos (ezúttal valóban sajnos), szintén a kampánycsendben kaptunk meg.
Az én szavazatom — eggyel több vagy kevesebb — nem számít, mondják egyesek. Nem úgy van. A tenger is cseppekbôl tevôdik össze. És ezt mindenki tudja. És mégis lesz olyan magyar ember, aki egy ilyen jól szervezett és a külföld által megfigyelt, teljesen szabad választásra nem megy el. Minek nevezhetô az ilyen? Egyetértek Bánfy István szigorú, de helyénvaló megállapításával: áruló.
Egy ilyen napon, mint november 3-a, az egyénrôl kiderül, hogyan viszonyul nemzetéhez. Nem is tudom elhinni, hogy létezik épkézláb magyar ember, aki annyira elfásult volna, hogy ennyi fáradsággal sem próbálja jobbá és szebbé tenni az eljövendô négy évet. De ha mégis elôfordulnak ilyen esetek, akkor megérdemeljük sorsunkat.
Ady Endre egyik legmegrázóbb versének címe ez. Olyan, mint egy "átokzsoltár" az Ószövetségbôl. Istenhez kiált a költô azért, hogy nehogy megirgalmazzon népünknek, és ne adjon békességes idôket ránk, mert akkor elveszünk a széthúzásban. Ahogy jobban menne a sorunk, egymást tépjük darabokra. "Ne legyen egy félpercnyi békességünk, / Mert akkor végünk, végünk." Ez a nagy szellem imádta és ostorozta egyszerre nemzetét, mert nagyon is jól ismerte hibáit. Sokan megbotránkoztak, és még ma is megbotránkoznak rajta, de ez csak aláhúzza, kidomborítja keserû gondolatainak mélységét. Talán napjainkban nem idôszerû ez a Jeremiás siralmaira emlékeztetô költemény? Sajnos, igen! Együtt kellene lépnünk, egymás kezét meg kellene ragadnia az erdélyi, illetve romániai magyarságnak. Ennyit se bírtunk volna ki?! Hát lehetséges ez? Hát feltétlenül meg kell osztani az RMDSZ köré tömörülô egységet? Frunda György személyisége, jelöltként mondott beszédei csak becsületére válnak mind a magyaroknak, mind minden civilizált, jóhiszemû polgárnak. November 3-án rá voksoltunk. Bár letaglózta a hír az amúgy is letargiára hajlamos embereket, hogy az RMDSZ mellett a parlamenti választásokon indult az RMSZDP is (Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt). Miért van szükség újabb pártocskára? Sokan nem képesek már tájékozódni, vagy talán nem is akarnak. Összekuszálódik a gondolat, ami nem is csoda már. Sokan lemondóan intenek, mert hovatartozásuk immár zavaros elôttük. Ezek szerint a karámban — érdekvédelmi szervezetünkben — nemcsak pásztorok, de béresek is vannak! Mert "Aki nem gyûjt velem, az szétszór" — ahogy az írás mondja. Márpedig most, amikor a legkeményebb szorítóban vagyunk, a pártocskák létrehozói a szétszóródást szolgálják. Krisztus köntösére a kereszt alatt sorsot vetettek a kivégzésére oda vezényelt katonák... És mi? Hányszor, de hányszor téptük darabokra a történelem folyamán közös érdekeink egységes palástját? Legszentebb céljaink, legnemesebb törekvéseink jutottak ilyen módon ebek harmincadjára, személyes érdekek, kicsinyeskedések mocsarába. Hányszor átkoztuk meg az órát is, mikor nem voltunk képesek a mézet a közös kaptárba gyûjteni, ahogyan Mécs László írja.
Szükség lenne egy magyarokból álló új pártra, az RMSZDP-re, mely számos célkitûzésében közös Iliescu elnök programjával? Már csupán ez hiányzott volna népünknek?
Szabad, és kell is látnunk, hallanunk, és ítéletet mondanunk adott órában. Nincsen ugyan sorsdöntô szavunk, de azért szabad hallatni hangunkat. Sôt! Kell is! Hazugság, hogy van "turáni átok". De viszont van elvtelenség, versengés, külön utak keresése, személyes törtetés. Mindez pont elég, hogy képtelenek legyünk a közös cél meglátására. Torkig vagyunk minden széttördelô szándékkal. Torkig! Nem kell elkedvetlenednie senkinek a széthúzások láttán! A személyes felelôsség érzése a józan embernek megmutatja, hogy most mekkora a tét, és hol a helyünk. Jó tudni, hogy román ajkú testvéreink is egyre inkább megértik, hogy az itt élô nemzetiségek céljai nem ártanak a többségi nemzetnek, hanem közös európaiságunkat szolgálják.
Még nagyon füstölögnek a lapok az indulatoktól, de ezután következnek a hétköznapok. Akkor minden propaganda helyett következik a munka, a cselekvés, amelyben egymásra, a közösségre vagyunk utalva. Mert felelôsek vagyunk egymásért. Az erôsebb a gyengéért, a bátor a félôsért, aki biztosan áll, az ingadozóért. Különben újból megismétlôdik életünkben a tragikus igazság, hogy: "Nekünk Mohács kell".
Bizonyos színvonalon aluli írásokra nem szoktam reflektálni. Nits Árpád cikkével (Szabadság, '96. X. 25.) csak azért teszek kivételt, mert szerzôje a Szabadság munkatársa, válaszommal a lapnak adom meg a tiszteletet.
Készségesen elhiszem, hogy akadt néhány olvasó, aki félreértette Menjünk el szavazni! címû írásomat (Szabadság, '96. X. 24.). Róla azonban ezt nem tételezem fel, ezért méltatlannak tartom, hogy a mások félreértésének tetejébe még egy lapát saját félremagyarázást is dob, a maga gúnyolódó stílusában.
A félreolvasók kedvéért hangsúlyozom: dehogy is buzdítottam a szavazatok elvesztésére! Ellenkezôleg! Írásomban azokhoz fordultam, akik "távol akarnak maradni az urnáktól, mert egyik vagy másik RMDSZ-listán szereplô valamelyik személlyel nem rokonszenveznek, jelölésével nem értenek egyet". Az volt tehát a célom, hogy az elveszettnek ígérkezô szavazatok többségét visszanyerjük. A szavazni nem szándékozókat igyekeztem rávenni, hogy meggondolják magukat és mégis részt vegyenek a választásokon. Számukra négy lehetséges változatot javasoltam, amelybôl kettô abban állt, hogy minden fenntartásuk ellenére pecsételjenek a kifogásolt tulipános listára is. Ha erre semmiképpen sem hajlandók, akkor legalább a másik két szavazólapon üssék a pecsétet az RMDSZ jelére, és csak a harmadik szavazólapon keressenek egy számukra elfogadhatóbb névsort.
Nem okos dolog "dupla vagy semmire" játszani. Három helyett két szavazat jobb, mint egy sem; fôleg, ha a harmadik sem egészen elveszett.
Ahogy kiléptem a házból tegnap reggel nyolc órakor, valóságos rózsaligetben találtam magam. A kék alapról fehéren mosolygó rózsák illatozni nem illatoztak ugyan, de annál harsányabban figyelmeztettek "állampolgári kötelezettségemre", hogy az RTDP-re kell szavaznom. S mindez csupán néhány méterre a Györgyfalvi negyedi 25-ös számú választási körzettôl. Ahol a korai óra dacára elég nagy volt a sürgés-forgás.
- Semmi sem változott a Ceaunescu korszak óta — ütötte meg a fülemet egy beszélgetésfoszlány -, akkor is azok ültek az asztalnál, most is.
Ennek ellenére látszatra minden rendben volt. Rend és fegyelem mindenütt. A bizottság elnökét, Eva Pop bírónôt addigi tapasztalatairól kérdeztem, de határozottan elzárkózott a beszélgetéstôl, és felvilágosított: nem ismerem a választási törvényt, ha akkreditálás nélkül, mindössze újságírói igazolvánnyal kíváncsiskodom. Szerezzek jóváhagyást Bukarestbôl (!), s ha ezt magkapom, majd elmondja, hogy reggel 8 óráig hányan szavaztak az említett körzetben. A kioktatás nem lapunknak szólt, a PRO-TV-sek is hasonló bánásmódban részesültek.
A Lucian Blaga Elméleti Líceum másik épületében, a 27-es választókörzetben, néhány méterrel arrébb és ugyancsak Romániában, már más törvények uralkodtak. Ana Ionescu elnök nemcsak a választókat, hanem az újságírót is kedvesen, mosolyogva fogadta, és készségesen elmondta: a bizottság tagjai reggel 5 órakor már ott voltak, elôkészítették a termet, és pontban 6 órakor nyitottak. Az elsô szavazó egy fiatalember volt. Reggel 8 óráig 110-en szavaztak a Györgyfalvi negyedi 27-es körzetben. Sajnos, semmi szenzációval nem tud szolgálni a sajtónak, mert náluk minden a lehetô legnagyobb rendben zajlik.
És mégis volt szenzáció!
Drãganné, Bucsászk Alekszandra Mihajlovna 44 éve él Romániában mint ukrán állampolgár. Azóta számtalanszor kérte a román állampolgárságot, de nem sikerült megszereznie. Ceaunescuék éppúgy elutasították, mint a jelenlegi hatalom. Hetvenen felüli kisnyugdíjas, mozgássérült, képtelen Bukarestbe utazni, a helyi illetékesek pedig nem segítik több évtizedes óhaja megvalósításában. Családjával együtt annak idején Szibériába deportálták. 19 évesen megjárta a poklok poklát, s amikor kiszabadult, sikerült elhagynia az országot. Fájó szívvel jött Romániába, de itt meleg szívû emberekre és otthonra lelt. Családja, két felnôtt gyermeke van, szeretett volna szavazni is, de külföldi állampolgár lévén ezt most nem tették lehetôvé számára. Bár a helyhatósági választásokon szavazhatott. Akkor ez most hogy van, kinek van igaza? — értetlenkedett joggal az idôs hölgy. Azt tanácsoltuk, érdeklôdjön a Megyei Választási Irodánál.
A biztonság kedvéért, magunkat ellenôrizendô, mi is érdeklôdtünk akkreditálás-ügyben: Dan Mândru tól egyértelmû választ kaptunk: az újságíróknak nemhogy Bukarestbôl, de a helyi illetékesektôl sem kell jóváhagyást kérniük. A körzeti elnökök az újságírói igazolvánnyal rendelkezôket kötelesek tájékoztatni a szavazás menetérôl. Tehát nem mi, hanem a bírónô nem ismeri a törvényeket!
Reggel 9 óra körül a kiállítási vásárcsarnokban berendezett 36-os, 42-es, 47-es és 48-as választási központban alig-alig volt mozgás. A Traian Vuia Ipari Líceumban otthont kapó 51-es és 52-es, a 42-es számú napköziben mûködô 50-es, valamint a Mihai Eminescu Líceumban elhelyezett 54-es központokban úgyszintén. Ennek következtében itt rendellenességekrôl sem lehetett beszámolni. A környezô, ébredezô utcákon a magyar beszéd dominált.
Monostor negyed. Délelôtt tizenegy óra. A 13-as — azaz a kolozsvári — választókerület 81-es szavazókörzeténél minden rendben zajlik. Hullámokban jönnek a választók. Odaérkeztemkor alig páran lézengenek, pár perccel késôbb viszont már kisebb tolongás alakul ki. "Körülbelül 2100 szavazóból 500-an jöttek el — mondja Cristea Leon, a szavazókörzet elnöke. — Egyetlen belföldi vagy külföldi megfigyelô sem járt itt ez idáig, az RMDSZ képviselôje pedig nem jutott túl a sorshúzáson."
A 80-as körzetnél is minden rendben, civilizáltan folyik a szavazás. A 84-es körzetnél egy magyar hangsúllyal beszélô idôs hölgy az elnökhöz fordul, s megkérdezi, bemehet-e a szomszédasszonnyal a szavazófülkébe. Természetesen, jön a válasz az elnöknôtôl, de két párt képviselôje is Önökkel kell hogy menjen. "Ez nincs ugyan a törvényben, de a szavazókörzet tagjai úgy döntöttek, hogy így helyes" — magyarázza az elnökasszony. A nénikék és két megnyerô külsejû fiatalember begyömöszölôdnek a szavazófülkébe...
Nem kizárt, hogy nálunk rajtolt a kolozsváriak elnöki és parlamenti választása — nyilatkozta lapunknak Horea Hebean, a Horea úti 5-ös Számú Elméleti Líceumban létesített 62-es számú körzet elnöke. Pár perccel 6 óra elôtt ugyanis már a legsietôsebb szavazópolgár rendelkezésére álltunk, s azóta (de. fél 11 óráig — a szerk. megj.) mintegy félezren fordultak meg az urnák körül. Gondjaink ez idáig nem akadtak, hacsak a Nemzeti Középszárny Szövetség bizottságunkba beosztott képviselôjének egyelôre "igazolatlan hiányzását" nem számítom annak. Az RMDSZ 10, a többiek 14 esetben kértek mozgó urnát, valamikor déli 2 óra körül szállunk ki az igénylôkhöz.
Ott-tartózkodásunk rövid ideje alatt két alapvetô dolgot állapíthattunk meg. Egyrészt a '89-es események utáni idôszak harmadik szabad voksa sem vonzotta a fiatalokat, így ismét az idôközben tovább öregedett, stabil választótábor dönt Románia sorsa felôl az ezredfordulóig. Másrészt, az emberek nem vesztették el hitüket és reményüket egy jobb élet eljöttében, még akkor sem, ha rendszerint név nélküli nyilatkozataikat a titokzatosság számunkra érthetetlen fátyla mögé bújtatták.
A Majális utcai volt Pionírházban szavazok immár több évtizede, de ilyen hamar még nem sikerült túlesni honpolgári kötelezettségemen, mint a mostani elnök- és parlamenti választáson. Olyan csendes volt az utca, mint nyáron, vakáció idején, vasárnap: a máskor forgalmas úttesten egyetlen autó, a járdákon alig pár ember lézeng. Nem csoda, ha életem párjával, aki otthon kifaggatott, melyik füzet melyik oldalán található a tulipán, egyenesen ott találjuk magunkat a szavazás biztos asztala elôtt. Megkapjuk a füzeteket, pecsét is rendelkezésünkre állt, üres fülkét is találtunk.
Jórészt idôs, sôt, nagyon idôs emberrel találkozunk. A máskor fiataloktól nyüzsgô utca is aggmenházi sétánynak tûnik. Már csak azt kellene megfejteni, hogy ezek az öregek a változást sürgetik, vagy a múltat akarják konzerválni.
Majd kiderül a szavazatok számlálása után.
• Hosszú sor tekerôzött a Majális utca végében. Itt lehetett leadni a Pro Tv-tippeket a választások eredményével kapcsolatban. Jó lett volna lefotózni a játékurnát, de fotóriporterünk orra és lencséje elôtt olyanszerû tenyerek meredeztek, hogy a Golan-fennsík közelében érezhettük magunkat.
• De azonnal itthoni árnyalatokat kapott az esemény, mihelyt kiderült, hogy a Szabadság számára készülne a fénykép. A sorbanállók közül is többen felmordultak, hogy foglalkozzunk a mi dolgunkkal, ez itt a Pro Tv ügye. A Pro Tv-mellényesek (nagymellényesek) kérdések kereszttüzébe fogtak, hogy mi a célunk a róluk készülô fényképpel, mire úgy nyilatkoztunk, hogy csak a Nagy Nemzetgyûlésnek mondjuk meg a nyilvánvaló választ. A hadonászás és az indulatkavarás végül megakadályozta a mellékszavazás megörökítését (mellesleg: a "legkedveltebb" tévétársaság reklámozását), és értetlenül állunk a jelenséggel szemben: miért éppen a legdemokratikusabbnak tûnô média akadályozza a sajtó mozgását, egy olyan esemény kapcsán, amely az utcán, a legnagyobb nyilvánosság elôtt zajlik?
• A szomorú tapasztalat után felüdülés volt a betekintés a szászfenesi Avicolában a közeli kaszárnyák lakói számára berendezett szavazókörzetbe. A folyosót zsúfolásig megtöltô kiskatonák készséggel utat nyitottak — miután szóltak a tisztesek -, bent, az urnák közelében pedig kedvünkre szemlélhettük a katonaigazolványok ellenôrzését, pecsételését és a szavazófüzetek kiadását.
• Hasonló szívélyességgel fogadtak a 86-os szavazókörzetben. Amikor megmondtuk, melyik újságnak készül a fénykép, a körzetfelelôs nem is volt kíváncsi az igazolványra. Pedig kérdésünkre, hogy Funar úr hol szavaz (a 86-os körzet a monostori lakótelepen van), elrejthetetlen büszkeséggel válaszolt, hogy itt, ezen a szent helyen adta le szavazatát a polgármester-elnökjelölt.
• Országos jelentések szerint Kolozsváron békésen, délutánig "eseménytelenül" zajlottak a választások. Meglátszott ez a nyugalmon is, amely az RMDSZ Fürdô utcai székházában fogadott. Miközben Molnos Lajos és Mátis Jenô egy szavazónak megkereste a szavazókörzetét, Kónya-Hamar Sándor az addigi egyetlen riadóról számolt be. Telefonáló jelezte, hogy egy szavazóhelyiségben "elôregyártott" szavazólapokat adnak a választóknak. Kimentek, de hiába. A panaszos nem várta meg az RMDSZ-felelôsöket, az említett polgár nem is szerepel a listán, a körzetfelelôs pedig tudott ugyan hasonló reklamációról, de azt azonnal tisztázták. Valaki a füzetek hátán lévô pecsétek miatt kezdett gyanakodni.
• Pálfi Zoltán, az RMDSZ megyei szervezetének titkára szerint délután 3 óráig negyven esetben kértek autót idôsek, mozgáskorlátozottak, akik mindenképpen el akartak jutni a szavazóhelyiségekbe. Mozgóurnát nagyon sokan kértek. Az alsóvárosban az RMDSZ szolgáltatta az autót a mozgóurna szállításához, és az szinte megállás nélkül úton volt.
• Tehát minden a legnagyobb rendben? Majd meglátjuk az eredményen.
Lapunk az elmúlt napokban közölte az RMDSZ közvélemény-kutatásának eredményeibôl a közérdekû válaszokat. A számok mögött húzódó tanulságokról a XXI. Század Alapítvány vezetôjét, a felmérés irányítóját, Magyari Nándor Lászlót kérdeztem.
- Ez volt az elsô országos RMDSZ közvélemény-kutatás?
- Elsô volt, de jóval több, mint egy közvélemény-kutatás. Utóbbiak a választások elôtti opciókat szokták mérni. Ez viszont egy alapozó jellegû felmérés volt a romániai magyarságról, illetve több olyan témáról, amely eddig nem méretett meg. Elsô szempontunk az RMDSZ megítélése volt. A második a választások elôtti politikai opciók. Harmadsorban azt próbáltuk meg felmérni, hogy a romániai magyarságot mely politikai kérdések foglalkoztatják elsôsorban. Ugyanakkor a felmérés arra is irányult, hogy összehasonlíthatóvá váljon a romániai magyarság opciója az országosokkal. Volt egy rész, amely az alapszerzôdés megítélésére, a magyar-magyar viszony értékelésére irányult. A következtetések levonása ezután kezdôdik.
- Mennyire tudja hasznosíthatni a megrendelô az eredményeket?
— Talán az a zavarodottság, amelyet minden hazai politikai megrendelô részérôl tapasztalhatunk, annak köszönhetô, hogy példátlanul sok felmérés szinte párhuzamosan történik. Nagy az igény a politikacsinálók részérôl, hogy most már statisztikai adatokra alapozva alakítsák választási stratégiáikat. Csakhogy a politikusok nem tudnak igazán mit kezdeni azzal a rengeteg plusz információval, ami egy felmérés során kiderül. Újszerû a helyzet, és tehetetlenül állnak vele szemben. A pártoknak nincs türelmük kivárni a másodlagos eredményeket, a mélyebb kiértékeléseket, érdeklôdésük általában kifullad a statisztikáknál. Pedig az eredmények tükrében nagyon hasznos javaslatokat adhatnak a kutatók arra, hogy a kampány hátralévô részében milyen célokat kövessenek, milyen eszközökkel és milyen típusú beszéddel közelítsék meg azt a réteget, amely még nem döntötte el, hogy megy-e szavazni, vagy akik még kevésbé ismerik jelöltjeinket. De általában ezeket a kiértékeléseket egyetlen párt sem igényli.
- Bevonják-e a szakembereket a késôbbiekben, a távlati stratégia kialakításakor, vagy a politikai pártok a pillanatnyi politikai helyzet függvényében döntenek?
- Pártja válogatja. Elvben két helyzet lehetséges. Az, hogy a közvélemény-kutató intézetek szolgáltatásszerûen mûködnek, olyan szintû jelentést tesznek le a megrendelônek, amilyent az kér, és ezzel a kapcsolat meg is szakad. A másik helyzet az, amikor a szakembereket felkérik, hogy hosszú távon kövessenek folyamatokat, végezzenek felméréseket, és adjanak tanácsokat, az eredményeket pedig be is építik a párt stratégiájába. Végül van ez az áldatlan kisebbségi helyzet, amikor meg is kérdeznek, meg nem is, el is fogadják a javaslatainkat, meg nem is. De hát a világon sehol nem látják szívesen a politikusok azokat az eredményeket, amelyek kedvezôtlenül tüntetik fel ôket, nem szívesen vesznek figyelembe elképzeléseiknek ellentmondó javaslatokat. Érdemes megfigyelni nálunk is, hogy a közvélemény-kutatások megjelenése után azok a pártok vagy politikusok, akik nem népszerûek, sorra tagadják nem csupán az eredményeket, hanem a közvélemény-kutatásnak mint intézménynek a létjogosultságát. Nincs ez másképpen az RMDSZ köreiben sem. A felmérés megmutat olyan dolgokat is, amelyek nem minden politikusnak tetszenek, vagy olyan visszásságokat az RMDSZ politizálásában, amelyet a hétköznapi észjárás is észlel. Ha adott régión belül nem szeretik az RMDSZ-t, vagy nem néznek jó szemmel egyes politikusokat, azt véletlenszerû, személyes dolgokkal is magyarázni lehet. Ám amikor egyértelmûen az látszik, hogy a területi RMDSZ megítélése lényegesen rosszabb, mint az országosé, akkor ennek már el kellene gondolkodtatnia a politikusokat. Számolni kell vele, fel kell tárni a hátterét, motivációit. A kérdés csak az, hogy politikusaink akarnak-e szembesülni ezzel a ténnyel, vagy a megszokott mederben folytatódik minden.
- Jelen felmérés esetében melyek azok a kérdések, amelyek a lakosság szerint nem kapnak elég teret az RMDSZ stratégiájában, és amelyekre a jövôben nagyon figyelni kellene?
— Sarkallatos kérdés minden párt esetében, hogy a pillanatnyi politikai diskurzus mennyire találkozik a lakossági elvárásokkal. A romániai magyarság két síkon látja azokat a kérdéseket, amelyek legfontosabbak az életében. Egyik szimbolikus, az identitás megôrzéséhez, a kisebbségi helyzethez kapcsolódik, amelyben a kulturális javak megôrzése, az anyanyelvhez való ragaszkodás, a hagyományôrzés az uralkodó. Ezen a síkon az RMDSZ-t pozitívan értékelik, az RMDSZ üzenete és az elvárások találkoznak. A másik sík pragmatikus. Ezt elsôsorban, számomra is meglepô módon, a munkanélküliség, az infláció, alacsony életszínvonal, létbizonytalanság kategóriáival lehet jellemezni. Itt gondolják úgy az emberek, hogy az RMDSZ nem tesz eleget az elvárásoknak. Persze, ilyen téren az RMDSZ politikai eszközei nagyon szegényesek. Ezzel függ össze az a lakossági elvárás is, hogy az RMDSZ legyen hatalmi tényezô, hogy reálisan tudjon foglalkozni ezekkel a kérdésekkel.
- Melyik említett sík fontosabb a lakosság számára?
— Egyformán fontosak. A kisebbségi lét kettôs tudatot alakított ki bennünk. Egyrészt a mindennapi élettel kapcsolatos kérdések, mint az ország bármely más állampolgárának, igen-igen fontosak, másrészt plusz teherként mindig megjelenik, hogy az identitás megôrzéséért többlet munkára van szükség. Ez a két szféra, noha majdhogynem nem is kommunikál egymással, mégis kiegyenlítôdik az emberek agyában.
- Le lehet-e vonni valamilyen következtetést mindebbôl az RMDSZ jövôbeli struktúráját illetôen?
— Amióta az RMDSZ létezik, jelen van a dilemma is, hogy politikai pártnak, tömegszervezetnek, érdekképviseletnek vagy pontosan minek a struktúráját vegye fel. Úgy látszik, hogy az a bizonytalanság, amely politikusainkat is jellemzi ebbôl a szempontból, a lakosság szintjén is jelen van. Tehát nem mellékes kérdés, hogy milyen struktúrát vegyen fel az RMDSZ ahhoz, hogy mindkét típusú elvárásoknak eleget tegyen.
- Fontosnak tartja a lakosság az RMDSZ egységét?- Igen. Akik pozitívan értékelik, azok is az egységre hivatkoznak, akik pedig negatívan, azok is azért bírálják, mert szerintük az RMDSZ nem tesz eleget az egység megôrzéséért.
- Mivel magyarázható az, hogy a romániai magyarság sokkal inkább tart a munkanélküliségtôl, mint az országos átlag?
— Két hipotézis létezik. A magyarokban még él a félsz, hogy elsôsorban ôk veszítik el állásaikat. Másrészt pedig a mentalitás szintjén még nem történt meg a váltás, nem nagyon tudják elképzelni azt, hogy valakinek ne legyen biztos nyugdíjas állása. Országos szinten sem érzik még az emberek, hogy a munkaerôpiac is piac, annak szabályai szerint alakul a munkanélküliség. A nyugati munkanélküliség más típusú, strukturális munkanélküliség. Ott több ezer foglalkozástípust tartanak számon, nálunk ez alig több háromszáznál. A mi kérdôívünkben is nyitott kérdésként szerepelt a foglalkozás. Kilencvenkilenc foglalkozástípus került be. Vessük ezt össze, mondjuk, a németországi háromezerrel, és akkor látszik, miért tûnik sokkal inkább kilátástalannak nálunk a munkanélkülivé válás.
- Mi a különbség a falusi és városi lakosság probléma megközelítésében?
- Van eltérés. A falusi lakosság sokkal inkább fél a munkanélküliségtôl, a területi autonómia például a városi közegben jelentkezik témaként. A román-magyar megbékélés a falu számára fontosabb, míg az anyanyelvû oktatás és a korrupció felszámolása többnyire városi téma. Az RMDSZ megítélésében a vízválasztó nem a falu-város, hanem az országos és a területi RMDSZ között húzódik.
— Hogyan oszlik meg a magyar lakosság a falu és a város között, és milyen a korosztályonkénti megoszlása?
— A magyarság városiasodottabb, 56 százalékban városlakó, 3 százalékkal tér el az országos átlagtól. Egy-két ezrelék eltérés mutatkozik a magyar és az országos életkormegoszlás között, nem annyira tragikus tény a magyarság elöregedése, mint amennyire hirdetik. A 60 év fölöttiek 23 százalékát teszik ki a magyar mintának, a 18-24 éves korosztály pedig 16 százalékát. A falusiak átlagéletkora jóval emelkedettebb, a fiatalság részaránya a városban nagyobb.
- Mennyire kell figyelembe venni a korosztályonkénti megoszlást a távlati stratégia kialakításakor?
— Bizony figyelembe vehetô: tisztán látszik, hogy az RMDSZ nagyon jól kommunikál az idôsebbekkel, annál kevésbé a fiatalokkal. A két csoport elvárásai nem azonosak. A fiatalok inkább a pragmatikus célokat tartják fontosnak, arra a síkra összpontosítanak, ahol az RMDSZ tevékenysége legkevésbé egyeztethetô az elvárásokkal.
- Visszatérve a közvélemény-kutatásra: mi az, amit nem lehet bizonyosságként kezelni az eredmények közül?
- A szavazáson való jelzett részvételi szándék 93 százalék. Ez az egyetlen kérdés, amelyet csak fenntartásokkal lehet kezelni, ez irreálisan magas szám. A helyhatósági választások alkalmával is bebizonyosodott, hogy az emberek úgy vélik, nem illik azt mondaniuk, hogy távol tartják magukat a szavazástól. Azonban még azok is, akik azt nyilatkozzák, hogy nem ismerik a politikusainkat, vagy nem elégedettek az RMDSZ tevékenységével, szavazataikat az RMDSZ-re adják. Tulajdonképpen "fehérben" adott szavazatok ezek, amelyek túlmutatnak a részvételi szándékon. A romániai magyarság etnikai opcióját bizonyítják, egy sajátos kisebbségi magatartásformát jelenítenek meg.
Mivel a politikai közvélemény-kutatások kezdenek a sajtóban olyan negatív összefüggésben szerepelni, mint például a manipulálás, uszítás stb. jelensége, az olvasók felvilágosításáért, de a szociológusi szakma védelmében is néhány kérdést szeretnék tisztázni.
Van-e valami rendje, módja a közvélemény-kutatások elvégzésének?A megfelelô közvélemény-kutatást szakmai tevékenységként végzik. Ez azt jelenti, hogy mesterségtudás kell hozzá, nem elég az ötlet, jóindulat. Van ugyanis — mint bármely mesterségben, a közvélemény-kutatásban is — néhány fogás, tennivaló, amit már kipróbáltak, ami bevált, és amit a szakemberek megtanulnak . A közvélemény vizsgálatához arra az alapos, beható ember- és társadalomismeretre van általában szükség, ami rendszerint a szociológusi szakma kitanulása, gyakorlása közben szerezhetô meg. Különbözô kutatási módszerek ismerete önmagában nem elegendô . A szakemberek olyan dolgokra tudnak odafigyelni, olyan, a kutatás során ejthetô hibákat tanulnak meg elkerülni, amire nem gondolhat a kívülálló.
- Mitôl jó egy közvélemény-kutatás?- Természetesen nem attól, hogy eredményei tetszenek-e a politikusoknak vagy az újságíróknak. Akkor jó, ha eredményei a lehetô legközelebb vannak a valóságban történtekhez. Például az emberek egy bizonyos arányban szavaznának valamely politikusra. Ezt a százalékokban kifejezhetô dolgot a lehetô legjobban kell megközelítenie a kutatásnak. Az, hogy a valóságban mennyi a valamely politikusokra szavazók aránya, azt nem tudjuk. Ha tudnánk, nem volna szükség felmérésre. Akkor honnan tudható meg, hogy mennyire közelítettük meg a felmérés eredményeivel a valóságot? Voltaképpen nem tudható meg, viszont felbecsülhetô az, hogy mennyiben térhet el a felmérés eredménye attól a bizonyos, ám ismeretlen valóságos helyzettôl . A felbecsülés a matematika — a valószínûségszámítás és a statisztika — használatával történik. A közvélemény-kutatás eredménye mindig eltér egy kicsit a valóságbeli helyzettôl. Egyrészt azért, mert az emberek véleménye állandóan változik, és az eredmények arra alapulnak, amit az emberek önszántukból bevallanak. A technikai ok pedig az, hogy nem kérdezhetnek meg a felmérés során mindenkit az illetô lakosság körébôl. Elégséges, ha a lakosságnak csak egy viszonylag csekély részét kérdezik meg. A részbôl próbálunk következtetni az egészre . A háziasszonynak sem kell felennie az egész fazék káposztát, hogy megtudja, elég sós-e — elegendô, ha egy kanálnyit megkóstol.
- Hogyan készül a közvélemény-kutatás?- Egyes eljárásokkal (amikre most nincs hely kitérni) kiválasztják azokat a személyeket, akiket megkérdeznek. Ezek alkotják azt a bizonyos mintát, amirôl többször hallhattunk. Legtöbbször eleve kijelölik az alapvetô társadalmi kategóriákat (foglalkozás, nemzetiség, életkor stb.) és országrészeket, és azon belül találomra választanak ki személyeket, mert a véletlen játéka biztosíthatja a leginkább, hogy a mindenféle kategóriákba tartozó emberek kerüljenek be a mintába. Így például arra is kell vigyázni, hogy magyarok által lakott vidékek is kerüljenek a sorba, hogy onnan is sorsoljanak egyéneket, akiket megkérdeznek. Erre a részletre a mostanában az újságban leginkább bírált közvélemény-kutatók tudomásunk szerint ügyelnek. A mintát sohasem úgy választják ki, hogy megállítják találomra az embereket az utcán. Ha ilyeneket látunk — rendszerint a tévében -, tudjuk, hogy nem ez a közvélemény-kutatás.
A kiválasztott embereket — egy gondosan, szakszerûen szerkesztett kérdôív alapján — véleményükrôl telefonon vagy közvetlenül kérdezhetik meg. Matematikai, számítástechnikai és szociológiai módszereket alkalmaznak az eredmények megállapítására.
- Hogyan kell helyesen "olvasni", érteni a közvélemény-kutatások eredményeit?- Ha azt olvassuk az újságban, hogy X. Y. politikusra a lakosság 16 százaléka szavazna, akkor tudjuk, hogy ez körülbelül van így. A felmérést készítôknek illik megadni azt, amit hibaszázaléknak is szoktunk nevezni. A kutatók úgy választanak mintát, úgy számolnak, hogy ez a hibaszázalék rendszerint 3 százaléknyi. Tehát a fenti példában plusz-mínusz 3 százalékkal térhet el az eredmény a valóságos értéktôl. Eszerint lehet 46-3-as és lehet 46"3 is. Vagyis X. Y. politikusra szavazna 43 és 49 százalék között terjedô aránya a választóknak. A felmérés eredményeivel nem akarnak többet mondani, mint azt, hogy: "Az X. Y. politikusra szavazók aránya a legnagyobb valószínûséggel 43 és 49 százalék között mozog".- Lehet-e befolyásolni a felmérések eredményeinek közlésével a közvéleményt?- Igazolt, hogy igen. A határozatlanok, ha látják, hogy valamely politikussal "milyen sokan" szimpatizálnak, abból a természetes emberi reflexbôl, hogy olykor a többséghez szeretünk igazodni, esetleg közülük is sokan hajlanak arra a politikusra szavazni.
- Lehet-e csalni közvélemény-kutatásban?- Lehet. Tévedni is lehet, létezhetnek sikertelen felmérések. Emellett azonban a szakmabeliek viszonylag jól átlátják az ilyen kutatásokat, és tudják, hogy melyiket ismerjék el a felmérést végzôk között komolynak, megbízhatónak. Ilyen nálunk a CURS is (Város- és Régiószociológiai Kutatóközpont), az IRSOP, az IMAS, az RMDSZ megbízásából végzett tavaszi, helyi, vagy a mostani közvélemény-kutatások. Eddigi rutinjukat tekintve, módszereiket ismerve, nem valószínû, hogy a jövôben nagy tévedéseket követnének el. Összességében inkább a hanyagság, az egyes munkatársak mulasztásai veszélyeztetik a felmérések minôségét, mintsem a csalás szándéka vagy tette. Sok, látszólag megbízható csoport, szervezet végez olykor igen kétséges kutatást.
Elsôsorban a politikusok érdekeltek a felmérésekben, de nem annyira a csalárd eredményekben, mint a politikai élet iránti elôítéleteink miatt gondolnánk. Értelemszerû, hogy állandóan igényeli a helyes információt arról, hogy milyen a megítéltetése. Érdekeltek az újságírók is, mert a közönség szereti a felmérések eredményeit olvasni, hallani.
A felmérésekben tévedni nem nagy ügy, nem történik semmi helyrehozhatatlan, viszonylag csekélyek a következmények a szavazói viselkedésre nézve. Nagyon nagy torzításokat úgysem vesz senki sem komolyan. Politikai infantilizmus bosszankodni bármilyen, még egy nagyon rossz felmérés eredményein is. Ha egy újság ad magára, akkor nem lohol azután se, hogy mindenféle felméricskélés eredményeit beszerezze és közölje. A néhány fontosabbnak az eredményét inkább magyarázni kell az olvasónak, mintsem cikkírói dühöngéseket ömleszteni velük kapcsolatban.
Magyari Tivadar szociológus