1996. november 15.
(VIII. évfolyam, 268 szám)
2,4 millió polgárt várnak a szavazóurnákhoz vasárnap a moldovai elnökválasztáson. Az államfôt öt évre választják a volt szovjet tagköztársaságban.
A moldovaiak, mint csütörtöki tudósításában írta az AFP, választhatnak a Nyugat felé nyitás, illetve a volt Szovjetunióval való szorosabb együttmûködés hívei közül. A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a kilenc jelöltbôl háromnak van komoly esélye a megválasztásra. Mircea Snegur (56 éves) jelenlegi államfô a felmérés alapján a szavazatok 34 százalékát kapja meg az elsô fordulóban. Legfôbb ellenfele a miniszterelnök, a demokratikus agrárpárti Andrei Sangheli (52 éves), akire várhatóan a szavazók 30 százaléka adja voksát, s akit a baloldali erôk támogatnak. A parlament (56 éves) elnöke, Petru Lucinschi körülbelül 18 százalékát szerzi majd meg a szavazatoknak. Az esetleges második fordulót december 1-jén tartják.
Mindhárman a moldovai kommunista párt központi bizottsága titkárai voltak a szovjet idôkben, Lucinschi pedig a szovjet kommunista párt politikai bizottságának tagja is volt 1990-91-ben. A választás gazdasági tétje mögött — amely elsôdleges a gazdasági reformokba öt év alatt belefáradt lakosság szemében — élesen kirajzolódik a Moldovától elszakadni szándékozó, oroszok által lakott Dnyeszteren túli terület okozta konfliktus kimenetele is. Az orosz ajkú lakosság 1990-ben egyoldalúan kikiáltotta a terület függetlenségét, ami polgárháborúhoz vezetett, s több száz ember halálát okozta 1992-ben. A konfliktusba beavatkozott Oroszország, s katonái azóta is ott állomásoznak.
Az orosz nemzetiségi vezetôk nem voltak hajlandók a szavazás megszervezésére a Dnyeszteren túl, de aki szavazni akar, azt nem akadályozzák abban, hogy a folyón túlra utazzon leadni szavazatát. Az 1991-ben államfôvé választott Snegur szakított a parlamentben többséggel bíró Demokratikus Agrárpárttal, és Újjászületés és Egyetértés Pártja néven új, középjobb formációt alapított. A gazdaság liberalizálásának, a föld magánosításának, az orosz katonák távozásának, valamint az európai szervezetekkel — az EBESZ-szel, az Európa Tanáccsal — való szoros együttmûködés híve.
A kormányfô, Andrei Sangheli nacionalista nézeteket vall, és a volt szovjet tagköztársaságokkal keresi a szoros kapcsolatot, ellenzi a föld privatizációját, s azt ígéri, hogy a reformokat szociálisan érzékenyebben hajtja végre. Azzal vádolja Snegurt, hogy titokban az ország Romániával való egyesítését tervezi. Lucinschi "centrista szociáldemokratának" vallja magát, s a külügyek tekintetében egyensúlyt szeretne teremteni a volt szovjet tagköztársaságokhoz, illetve a Nyugathoz fûzôdô kapcsolatok között.
A román külügyminisztérium szóvivôjének értékelése szerint egyetlen NATO-ország sem ellenzi Románia csatlakozási szándékát, és hét tagállam abban is támogatja törekvéseit, hogy erre már a bôvítés elsô körében sor kerüljön.
Sorin Ducaru annak a diplomáciai akciónak az eredményeit foglalta össze, amelyet szeptemberben kezdeményezett Ion Iliescu elnök. Az államfô a 16 NATO-ország állam- és kormányfôinek, illetve Javier Solana NATO-fôtitkárnak címzett személyes leveleit Meles,canu külügyminiszter és a román kormány más tagjai személyesen adták át a címzetteknek vagy azok képviselôinek. A múlt héten zárult akció "eredményhirdetésére" éppen a román elnökválasztás második fordulója elôtt került sor.
Sorin Ducaru a Románia elsô körben történô csatlakozását támogató országok között Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Görögország, Törökország, Kanada nevét említette, hozzáfûzve, hogy "az Egyesült Államok segítségére is számítani lehet".
A második csoportba a szóvivô azokat az államokat sorolta, amelyek "pozitív és bátorító" magatartást tanúsítottak Románia irányában, úgy mint Nagy-Britannia, Portugália, Belgium, Luxemburg, és Izland.
Németország, Hollandia, Dánia és Norvégia a szóvivô megfogalmazása szerint "fogékonyságot mutattak" a román külügyminisztérium érvei iránt.
Ilie Nãstase, az egykor világhíres teniszezô, az idei bukaresti polgármester-választás vesztese levélben értesítette Adrian Nãstase ügyvezetô pártelnököt kilépésérôl a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjából. A kilépô Nãstase kifejezi meggyôzôdését, hogy alaposan melléfogott, amikor beiratkozott az RTDP-be, és azt, hogy a pártban maradó Adrian Nãstase értékelni fogja indoklásának ôszinteségét.
Az alkotmány 60. szakaszának 3. bekezdése értelmében Iliescu elnök november 22-én, 10 órára összehívta az új parlamentet — közölte szerdán az elnökség szóvivôje.
A külügyminisztérium szóvivôje csütörtökön aggodalmának adott hangot az orosz Állami Duma legutóbbi határozata kapcsán. Ez ,,különleges stratégiai fontosságú" területnek minôsíti Oroszország szempontjából az úgynevezett Dnyeszterentúli Köztársaságot, amely, mint Sorin Ducaru hangsúlyozta, illegálisan jött létre. A Duma azt is ajánlotta az orosz elnöknek és államtanácsnak: tanulmányozzák annak lehetôségét, hogy ebben az övezetben állandóan orosz csapatokat állomásoztassanak.
A külügyi szóvivô hangsúlyozta, hogy Bukarest támogatja a Moldovai Köztársaság szuverenitását, függetlenségét, területi integritását, és emlékeztetett arra, hogy az EBESZ 1994. decemberi budapesti csúcsértekezletének résztvevôi, köztük Oroszország, határozatot fogadtak el arról, hogy vissza kell vonni az összes orosz csapatokat a Moldovai Köztársaság területérôl, ahogy azt Moldova és Oroszország kormányainak 1994. október 21-i megállapodása is elôírja.
Sorin Ducaru kifejezte reményét, hogy az orosz elnök és kormány nem fogja figyelembe venni az Állami Duma ajánlását.
A mai naptól szigorúan ellenôrzik, hogy az importáruk megfelelô minôségi bizonylatok kíséretében érkeznek-e az országba. Egyelôre elfogadják az osztrák vagy az EU-hatóságok által kiállított tanúsítványokat, de késôbb megkövetelik majd a román hatóságok által kiállított dokumentumok felmutatását — erre figyelmeztette csütörtökön az osztrák exportôröket az Osztrák Gazdasági Kamara.
Románia már augusztusban elfogadta azt a törvény, amely minôségi bizonylatok felmutatását követeli meg minden importáru esetében, az ország fô európai kereskedelmi partnerei, köztük elsôsorban az EU közbenjárására azonban máig elodázták a törvény hatályba léptetését — írta az APA hírügynökség a kamarai közleményt idézve.
A kamara Románia-szakértôje attól tart, hogy az új intézkedés lassítja és hátrányosan befolyásolja Ausztria Romániába irányuló, a "keleti nyitás" óta megduplázódott, tavaly 2,5 milliárd schillinget kitevô exportját. Ausztria fôként gépeket, vegyipari termékeket, élelmiszereket, italokat és szállítóeszközöket szállít Romániába.
Jelentôs többlete mutatkozna folyó fizetési mérlegében Romániának akkor, ha sikerülne behajtania azt a pénzt, amellyel neki tartozik a külföld — mondta a kereskedelmi minisztérium egyik vezetô tisztségviselôje.
A Rompres jelentése szerint jelenleg másfél milliárd dollárra tehetô a folyó fizetési mérleg hiánya, míg Romániának összesen 2,3 milliárddal tartoznak országok. Ezek közül a legtöbbel, 1,7 milliárddal Irak, a második helyen Szudán áll 170 millióval, a harmadik Szíria 124 millió dollárral. A volt szocialista országok közül Oroszország is adós 23 millió transzferábilis rubellel, csakúgy mint Vietnam.
Nem elég az, hogy alacsony a túlélési díj (más kifejezéssel élve ösztöndíj), megnehezítették a pénz felvételét is.
Kedden és szerdán Nagy Kollektív Sorbanállás volt a Farkas utcai szociális osztályon, ösztöndíjat osztottak. A járókelônek az az érzése támadhatott, hogy visszautazott idôben, és banánért, narancsért avagy grapefruitért folyik a harc... Pedig csak egyetemi hallgatók tolongtak a betevô falatra és az adósságok határidôig történô kifizetésére szolgáló pénzükért. Az egyetem vezetôségének szánt kedves bókokat, sajnos, nem tûri a nyomdafesték, ezért kénytelenek vagyunk eltekinteni közlésüktôl...
Az újságírók odaérkeztekor Nicolae Paina , a BBTE egyik rektorhelyettese telefonon próbálta meggyôzni az egyik kar titkárnôjét, hogy az ösztöndíjakat a szociális osztályon adják. A rektorhelyettes elmodta, hogy a mindössze 8000 ösztöndíjra jogosult egyetemi hallgatónak eddig a karok titkárságán osztották ki havi járadékukat. Mivel ez az intézkedés törvénytelen volt, ezért az egyetem vezetô tanácsa elhatározta, hogy ezentúl a szociális osztályon vehetik fel az ösztöndíjat. "Eddig is sok egyetemista állt sorba az ösztöndíjakért — mentegetôzött Nicolae Paina. — Most valamivel többet állnak. A karok titkárnôi túlterheltek, rengeteg nemzetközi program fut, ezekkel is nekik kell foglalkozniuk. A pénzt pedig nem lehet biztonságban tárolni a titkárságokon. Eredetileg úgy terveztük, hogy 2500-2600 hallgatót tudunk egy nap alatt kiszolgálni, de úgy tûnik, hogy nem jött be a számítás. Hétfôn újratárgyaljuk a határozatot, és lehet, hogy újból törvénytelenül, azaz a kari titkárságokon osztjuk az ösztöndíjakat."
Reméljük, úgy is lesz. Rossz nyelvek szerint Andrei Marga rektor külföldön tartózkodása miatt is történhetett meg mindez.
Ebben az 1989. december 22-tôl felvállalt rohanásban egyre több nosztalgiával emlékszem vissza azokra a "régi szép idôkre", amikor ráérôsen elbeszélgettünk például az Utunk szerkesztôségében Marosi Péterrel, meghallgattam friss irodalmi pletykáit (ô is elvárt hasonlókat), akár másod- vagy harmadközlésben irodalomtörténeti anekdotáit. (Milyen veszteség, hogy oly keveset írt meg belôlük.) Azokba az évekbe beletartoztak a mûteremlátogatások is, a folyamatos tájékozódás, a baráti eszmecsere nemzedékem festôivel, grafikusaival, szobrászaival, meg az idôsebbekkel, sôt a nálam jóval fiatalabbakkal. Így volt ez Kolozsvárt, nem ritkán Marosvásárhelyen, Szatmáron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, no meg Nagyváradon. Azóta jó, ha tárlatmegnyitókon találkozunk, vagy egy-egy gyors látogatás alkalmával az épp otthon, a lakásukban látható munkákról váltunk pár szót.
A veszteségrôl az utóbbi hetekben adtam magamnak számot, amikor végre eljutottam a Jakobovits házaspár váradi mûtermébe. És nem este, egész napi rohangálás, ügyintézés után, hanem a reggeli órákban, külön programként, élvezve a nagy ablakokon beáradó fényt, a fényben a festô és a keramikus által teremtett színeket. Jakobovits Miklós és Jakobovits Márta külön-külön leírandó és mégis összetartozó mûvészi univerzuma persze nem volt ismeretlen számomra, ami azonban most tárult fel elôttem — egy új világ. Egy megtanulandó szín- és formavilág, az odafigyelni hajlandó befogadót a már ismert erdélyi magyar piktúrától távolodva, más régiókba emelô színbirodalom, a legnagyobbakéval mérhetô varázslat.
Itt abba is kellene hagynom a Körös-parti élmény felidézését, hiszen színeket szavakba foglalni igazán Tóth Árpádnak, Kosztolányinak sem sikerült — mire számíthatnék én egy ilyen kísérlet során? Mégis folytatom, hogy némi elôzetes magyarázattal szolgáljak azok számára, akik 1996. november közepén eljönnek a Korunk Galériába, személyesen találkozni a hatvanéves Jakobovits Miklóssal s az utóbbi években festett munkáival (festményeinek nyilvánvalóan egy kis hányadával, melyek azonban hitelesen képviselik mai mûvész-lényét). Bizonyára lesznek, akik felteszik a kérdést, vajon kapcsolat teremthetô-e a barokk festmények és szobrok joggal megbecsült templomi restaurátora és az új "absztrakt" képek alkotója között. Az én meggyôzôdésem az, hogy az összefüggés vitathatatlan. Jakobovits Miklós egyik és másik ("párhuzamos") énjében ugyanaz a mûvészi alázat a meghatározó, az alkotás feltétlen tisztelete.
Korábbi festôi korszakaiban több "beszédmódot" is kipróbált; számomra a groteszk volt régi kompozícióinak legvonzóbb, leginkább meggyôzô eleme. (A diktatúra éveiben csodára volt képes: úgy megfesteni az abszurd romániai "szocialista" társadalom hôsnek mutatott törpéit, hogy képei nyilvános kiállításon azért szerepelhessenek — és a képi beszédet olvasni tudók megfejthessék a látványt.) A mai Jakobovits a figurális, sôt a figuratív ábrázolástól elszakadva, magát a színt, a színeket keresi, összefüggéseket tár fel közöttük. Nincs köze a divathoz, elegáns kiállítótermekben és nemegyszer modern múzeumokban látható kísérleti mûvészethez, nagyképû polgárpukkasztáshoz. "Egyszerûen" arról van szó, hogy tiszteli a festészetet, az elôdöket, s éppen ezért nem akarja ismételni, amit már elôtte jól megcsináltak. Sokféle anyagot hív segítségül — cement-, gipsz- és márványport, ócskavasat -, de nem marad hûtlen a festékhez. Ezekbôl a párosításokból születnek mai képei, hétköznapiból a mûvészet magas tartományaiba emelt színálmai. Amelyekkel — hiszem és vallom, s bizonyságul magukat a Jakobovits-festményeket hívom — valami újat kezd az erdélyi magyar piktúrában. Amire odafigyelhet a világ. S ha nem teszi, önmagát szegényíti.
Irányuljon hát a napfény, a reflektorfény Jakobovits Miklós sajátosan kezelt vásznaira, lemezeire. Tanuljuk velük, általuk a még ismeretlen színeket! Gazdagodjunk!
Olvasom a Szabadságban (1996. november 7.), hogy Szeged neve onnan származna, hogy az ország szegletében van. (Az állítás nem attól származik, akinek a cikk tulajdonítja.) Kétely merült fel bennem: ôseink nem térképpel a kezükben alapították a településeiket, talán nem is nagyon tudták, meddig terjed az ország. Utánanézek a Földrajzi nevek etimológiai szótárában (Kiss Lajos, Akadémiai Kiadó, 1983.). A név a XII. sz. óta ismeretes, amikor a város távolról sem volt az ország szegletében. Egyes kutatók úgy vélik, hogy az elnevezés puszta személynévbôl keletkezett, akkoriban ez volt a gyakori. A név alapja a "szeg/szög" melléknév, amely a személy hajszínére utal. A szó ugyanabból az ugor alapszóból ered, mint a "szôke", de jelentésfejlôdéssel barna színárnyalatot jeleztek vele. Eszerint a Szeged és a Szekszárd elnevezések eredete azonos.
Más vélemény szerint a Szeged helynév onnan ered, hogy a régi települési mag táján a Tisza egy nagy, derékszögszerû kanyart képez.
Megint eszébe jutott a polgármesternek a feleki alagút. Erre járt egy ostoba sofôr, aki a fék kihagyásának észlelésekor úgy gondolta, hátha megmenekül, ha sokkal nagyobb sebességgel a hegy aljában vágódik az árokba vagy valamely építmény oldalába, és ebbôl az esetbôl a város elsô embere azt a tanulságot vonta le, hogy az alagút majd emberéleteket menthet.
Vajon hogyan képzeli el az alagutat? A színháztól indul és Tordán az Aranyosba torkollik? Ekkora munkához szükséges pénzt a Caritas sem forgalmazott. Nyilván, egy kicsit fennebb kellene puhatolózni. A hôsök temetôjénél? Ez ellen a benzinkutasok is hevesen tiltakoznának, mert felkopna az álluk. Akkor talán a bükki betérônél? Forgalombiztonsági szempontból ez az alagút nem sokat érne. A "halálkanyarokat" nem kerülné ki, ellenben hosszú szakaszon különleges veszélyhelyzeteket teremtene a hegy gyomrában. Azok a sofôrök, akik mûszaki felkészületlenségbôl lejtôre — egyáltalán országútra — merészkednek rozoga jármûvekkel, a rendkívül hosszú alagútban elakadnak, mert kifogy a benzinjük, kilyukad a gumijuk, bepárásodik az ablakuk, kiesik a dugattyújuk stb., stb. Az egymásba torlódó gépkocsik és utasaik mentôszolgálatának fenntartásához nem volna elég az állami egészségügyi költségvetés (amit a konvenciós kormány különben sem bocsátana a kolozsvári polgármester rendelkezésére). Akkor pedig az alagút szén-monoxidjába többen fulladnának bele naponta, mint ahányan évente karamboloznak a "halálkanyarokban".
Bár sokkal nagyobb emberi, katonai és anyagi eszközök álltak rendelkezésre, a Nicolae Ceaus,escu transzfogarasi mûutat is óriási kapaszkodókkal és szerpentinekkel építették meg, csak a hegygerinc alatt vágtak néhány száz méteres alagutat. A Gheorghe Funar transzfeleki alagutat is esetleg a vízválasztó gerinc alatt fúrhatnák meg, ott azonban nem olyan a domborzat, mint a Fogarason. Környékünk hegyeinek semmi köze a Kárpátokhoz, mint egyes politikai földrajzkönyvek állítják. Az Erdélyi Érchegység öregebb vonulat, lekopott csúcsain, élein könnyebb átsétálni, mint odáig felkapaszkodni. Az a sofôr, aki a Döglesztôn vízforralás nélkül túljutott, nem vágyik alagútra — legfennebb azért venné igénybe, hogy ne nézzen farkasszemet a gerincen lévô rendôrôrssel.
Kissé túlbeszéltük a témát? Sajnos, nem. Sokan vannak, akik komolyan várják az alagútépítés megkezdését, mint ahogy beszédtéma lett a metró is: milyen jó lesz, amikor Monostortól ugrásnyi közelségbe kerül a gyárnegyed. Hogy egyetlen rövid vonalszakaszért — ha egyáltalán megépülhetne — hogyan teremtik elô az egész éjszaka üzemelô karbantartó gépeket és személyzetet, arra senki sem gondol. Szükséges például ultrahangos vágányvizsgáló és a hajszálrepedéses síneket különleges darukkal, amelyek elférnek az alagútban, azonnal cserélni kell. Súlyos követketkezményei lennének a kisipari módszerekkel karbantartott háztáji metróban bekövetkezô kisiklásoknak, elakadásoknak, vagontüzeknek stb.
Nem volna különösebb baj, ha a polgármester ezeket az ötleteket csak választási kampányokban rángatná elô. De félô, hogy komolyan gondolja. Mint ahogy komolyan gondolta, hogy ô a legrátermettebb államelnökjelölt és elsô menetben gyôz, megspórolva a népnek a második forduló költségeit. Azt hittük, megint sajátos humorát csillogtatja. Hát nem. Eredményhirdetéskor bezárkózott, újságírók hiába emlékeztették ígéretére, hogy éjfélkor nyilatkozik. Nehogy egy szép napon felébredjünk újabb lyukakkal a város különbözô pontjain, aztán ha találkoznak, lesz egy alagút, ha nem, akkor kettô, de hogy mikor, azt senki sem tudná. Mint ahogy senki sem tudja megmondani, mikor nyitják meg a közforgalomnak a Sörgyárnál és a keleti kijáratnál éktelenkedô holdbéli tájat.
A címben emlegetett lángot egyesek minden igyekezetükkel kioltani akarják. Ez a szomorú megállapítás uralta az '56-os Magyarok Világszövetségének két nagyon fontos rendezvényét, amelyre október 23-26. között került sor a 40 éves évforduló alkalmából. Október 24-én tartotta Budapesten az '56-os Magyarok Világszövetsége nagyválasztmányi kongresszusának elôkészítô munkálatait. Ezen az értekezleten alulírott is hivatalos volt, mint a nagyválasztmány 1993-ban megválasztott tagja. Megjegyzendô, hogy e 45 tagú választmányban rajtam kívül még Puskás Attila (Sepsiszentgyörgy) és Fülöp Attila (Hunyad megye) bajtársaim is választott tagok. Ôk ismeretlen (valószínûleg objekítv okokból) nem voltak jelen. A nagyválasztmány munkálatain elhangzott elnöki és alelnöki beszámolók ellentmondások benyomását keltették. Különösképpen a keményvonalas politikai meg nem alkuvást képviselô Pongrácz Gergely, az '56-os harcok Corvin-közi alakulat parancsnoka, az '56-os Világszövetség tiszteletbeli elnöke, és Nagy János meg Nové Gyula alelnökök (akik a kormánnyal való megbékélést szorgalmazták) között kerültek felszínre az ellentétek. Pongrácz Gergely nem volt hajlandó a jelenlegi magyar kormánnyal tárgyalni. Az említett alelnökök anyagi támogatások megszerzésének érdekében a felkínált együttmûködést elfogadták. Az ellentéteket kiélezte az a tény, hogy az 1993-as kongresszuson kinevezett ügyvezetô elnök állítólag hûségnyilatkozatot is aláírt a jelenlegi miniszterelnöknek, amiért már az 1994 októberében megrendezett választmányi gyûlésen lemondani kényszerült. Az érvényben lévô alapszabály értelmében a lemondás nem oldotta meg a jogi és adminisztratív kérdéseket, ezért a világszövetség a jelen pillanatban is nagyon nehéz, majdnem lehetetlen helyzetben vegetál.
A távközlési eszközök hiánya miatt megszakadt minden kapcsolat a budapesti és vidéki szervezetek között. Ilyen körülmények között a határokon kívül élô bajtársakkal is csak alkalmi kapcsolatokat tudtak fenntartani. A meghirdetett politikai-gazdasági-társadalmi szociális programokat lehetetlen volt gyakorlatba ültetni.
A nagyválasztmány végül elfogadta Rácz Sándor ügyvezetô elnök 1994-ben bejelentett lemondását, valamint Nagy József alelnök saját kérésére történô felmentését. Új alelnökként saját kebelébôl megválasztotta Esztergály Elôdöt, megerôsítette tiszteletbeli elnöki tisztségében Pongrácz Gergely bajtársunkat, valamint dr. Tamás Károly egyetemi tanárt mint a nagyválasztmány elnökét. Továbbá kinevezte Vödrös Csabát ügyvezetô fôtitkárnak, aki egyedül jogosult a gazdasági iratok aláírására. A politikai irányítás Pongrácz Gergely vezetése alatt történik. Megmaradt alelnöki tsiztségében Nové Gyula, akire fôleg a szervezési feladatok várnak. Az így újraalakult elnökség mellett mûködik egy tanácsadó intézôbizottság, valamint egy összekötô bizottmány, amelyben vidéki és külföldi választmányi tagok fognak tevékenykedni (Erdély részérôl alulírottat tisztelte meg ez a megbízatás). A feladat nem irigylésre méltó, mert az erdélyi '56-os Magyarok Világszövetségének újraszervezését jelenti. A nagyválasztmány munkálatain a következô megállapítások és fontosabb feladatok körvonalazódtak:
Az 1956-os forradalom, bár a hóhérok és a szovjet megszálló csapatok vérbefojtották, kezdetét jelentette a világkommunizmus csôdjének és összeomlásának, továbbá pedig a közép-európai elnyomásban szenvedô államok felszabadulásának. Az akkori hatalmak mégis cserben hagyták Magyarországot. Azt régen tudtuk, hogy keleten nincsen barátunk, de az utolsó események kapcsán arra is rájöttünk, hogy nyugaton sincsenek.
1956 rokkantjai, egykori hôsei, harcosai számkivetett életet élnek, semmi állami támogatásban nem részesülnek. A kommunisták nyugdíjához viszonyítva az öreg munkanélküli bajtársainknak juttatott kolduspénz a minimális megélhetést sem biztosítja. Az '56-os eszmékbôl és elvárásokból — úgy, ahogy — a szólásszabadság valósult meg, de ez sem gyakorolható anyagi alapok hiányában a sajtó és más médiák biztosításának hiánya miatt. A kormány elárulta a határokon túl vergôdô testvéreit, céljai megvalósítása érdekében. Mindezeket látva szükségesnek tartjuk egy akcióprogram kidolgozását '56 nemes szellemének és célkitûzéseinek életrekeltésére és gondos ápolására, az összes nemzeti ellenzéki párt, politikai csoportosulás (parlamenten belül és kívül egyaránt) összefogására és nemzetpolitikai irányítására, szem elôtt tartván keresztény értékeinket és hagyományainkat.
Kívánatos az '56-os Magyarok Világszövetségének kongresszusát mielôbb összehívni, és az elôbbieknek megfelelôen stratégiát és megfelelô taktikát kidolgozni.
Október 26-án szintén Budapesten megtartottuk a kongresszust elôkészítô konferenciát. Ezen részt vett kb. százötven küldött a világ minden részérôl. Többek között ott volt még három bajtársunk Romániából (Kacsó T., Lay I. és Salamon L.).
A munkálatok megkezdése elôtt Pongrácz András bejelentette Pongrácz Gergely harmadik szívinfarktusát. Így a munkálatok a tiszteletbeli elnök hiányában kellett hogy lefolyjanak. Az értekezleten jómagamnak jutott az a feladat, hogy a nagyválasztmány munkálatain kidolgozott programot ismertessem a jelenlevôkkel. A konferencia kifejezte eltökélt szándékát e program mielôbbi gyakorlatba ültetéséért, valamint '56 szellemi lángjának megôrzéséért és másoknak való átadásáért. Különösen az ifjúság e mozgalomba való bevonása áll elôttünk nagyon fontos feladatként. Nem utolsósorban egyházainkkal való együttmûködésre hívta fel a konferencia a jelenlevôk és hiányzók figyelmét.
Az '56-os Magyarok Világszövetségének kongresszusa 1997. március 15. után kerül megrendezésre a küldöttek, nagyválasztmány és elnökség részvételével.
Moldován Béla