1996. november 27.
(VIII. évfolyam, 278. szám)

Négy évvel ezelôtt a Szabadságban sorra interjút közöltünk azokkal a kolozsvári RMDSZ-politikusokkal, akik az 1990-es elsô szabad választásokon bejutottak a törvényhozó testületbe, és akik 1992 végén különbözô okokból búcsút mondtak a parlamentnek. Akkor az egész Kolozs megyei csoport kicserélôdött. Most mintha érvényesült volna a folytonosság elve.

Két kivételtôl eltekintve.

Sinkó Istvánra, aki nem érte meg mandátumának végét, ez alkalomból is kegyelettel emlékezünk.

Buchwald Pétert pedig ugyanazzal a céllal szólaltattuk meg, mint négy évvel ezelôtt az akkor visszavonult parlamenti tagokat: beszéljen szenátori tapasztalatairól, további terveirôl.

— Amikor 1992 ôszén bekerültem a tizenkét tagú szenátusi csapatba, minimális fogalmaim voltak a törvényhozói munkáról. Az újoncokkal szemben nagy elônyben voltak azok, akik az elôzô parlamenti ciklusban kitapasztalták a dolgokat. A szenátus a legfelsôbb törvényhozó szerv, törvényeket fogad el és régebbi törvényeket próbál módosítani. Ugyanakkor politikai fórum is — akárcsak a képviselôház. A napirend elôtti felszólalások keretében politikai jellegû nyilatkozatok, interpellációk hangzanak el. Az eltelt négy esztendôben az RMDSZ ellenzékként szerepelt, ellenfelei többször végigjátszották azt a forgatókönyvet, hogy politikai opcióktól, pártállástól függetlenül a szónokok falhoz állították az RMDSZ-t. Akár a kolozsvári nyilatkozatért, akár templomban elhangzott fogadalmunkért, akár Markó Béla, akár Tôkés László véleményéért. Ez a lehetetlen állapot szabta meg a mi mozgáslehetôségünket, amely nagyon sokszor kivonulásunkra korlátozódott. Kimagasló eredményeket a mi parlamenti frakciónk nem tud felmutatni. A számunkra olyan fontos törvényeket, mint a kisebbségi, a vallásügyi, az oktatási, nem sikerült elfogadtatni, vagy nem úgy, ahogy azt mi szerettük volna. Ennek ellenére állítom, hogy jelenlétünk a parlamentben hasznos volt, szenátori csoportunk, ha nem is elégedetten, de tiszta lelkiismerettel zárta a négy évet.

Kerestem és meg is találtam a helyem a szenátusi frakcióban, amelyben komoly, nagy tudású, politikai felelôsséggel rendelkezô bölcs kollégákkal kerültem kapcsolatba. Egymás iránti tisztelettel és megbecsüléssel végeztük feladatunkat. Ebben a csapatban vannak jogászok, elsôsorban rájuk van szükség minden parlamenti csoportban, közülük kerültek ki a vezérszónokok. A parlamenti munka jellege, hogy minden törvénytervezetnek megvan a maga gazdája, aki valamelyik szakbizottság tagja. Szakértôi háttércsoport segítségével a törvénygazda igyekszik olyanná alakítani a tervezetet, hogy az elfogadható legyen a többségi politikusoknak, ugyanakkor az általa képviselt magyar közösségnek is megfeleljen. Ezt a munkát, tiszta lelkiismerettel állítom, jól végeztem. Ha szükségesnek éreztem, hazai és külföldi szakértôket is bevontam a munkacsoportomba. A szenátusi csoport vezetôségébe az elsô szesszióban bekerültem titkárként, és nyolc alkalommal újraválasztottak. Ez nem látványos, nem vezérszónoki tisztség, hanem munkásposzt, és a többszöri újraválasztás valaminek a jele.

Úgy lettem szenátor, hogy azelôtt két évig a megyei szervezet elnöke voltam. Megpróbáltam Kolozs megyének olyan szenátora lenni, amilyeneknek én szerettem volna annak idején látni a parlamenti képviselôinket. A megye minden kérését felvállaltam, teljesítettem és errôl be is számoltam. Meg kell mondanom, hogy a megyei gyûléseken, legyen az MÜT, MKT, soha el nem hangzott olyasmi, hogy valamit nem végeztem el. Ezért képmutató lennék, ha nem mondanám ki, hogy rosszul esett, amikor a szenátori jelöltlista második helyére kerültem. Mindezek ellenére állítom, hogy Eckstein-Kovács Péter, a fiatal és ügyes jogász, aki a kolozsvári tanácsban már bizonyított, jó szenátor lesz, és meggyôzôdésem, hogy többet és jobban fog szerepelni a szenátusi gyûléseken, mint én tettem.

— Irigylésre méltó lesz-e az RMDSZ-szenátor szereplési lehetôsége a megváltozott parlamenti többség elôtt?

— Erre még nehéz válaszolni. Ha a kormánykoalíció látványos gazdasági eredményeket ér el, képes megoldani az életszínvonalat befolyásoló kérdéseket, akkor a nacionalista retorika elmarad. De a legkisebb kudarcra az ellenzékbe szorult nacionalista pártok, a Román Nemzeti Egységpárt és a Nagyrománia Párt, a hatalomból kirekedt Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjával ott fogják támadni, ahol a legkönnyebb. Ez az Achilles-sarok: a kormánykoalícióban lévô RMDSZ. És akkor a konvenciósok meg a szocdemek önvédelembôl szintén szapulni kezdhetik az RMDSZ-t. A szövetség parlamenti tagjainak munkája abból a szempontból sokkal könnyebb lesz, hogy a mostani parlamenti többség beállítottsága sokkal európaibb. Gondoljunk a Szociáldemokrata Unió embereire, akik már dolgoztak végrehajtó testületben. Rájuk különösképpen számítani lehet a decentralizáció, a helyi költségvetési autonómia kiépítésében. A Demokrata Konvenciónak nincs kisebbségi programja. Az SZDU-nak van. Anélkül, hogy túlzott illúzióink lennének, ezt a programot meg kell próbálni továbbfejleszteni úgy, hogy közelebb álljon az RMDSZ-éhez. Teljes programunkat rövid távon nem fogjuk tudni teljesíteni, de remélem, hogy hamarosan számunkra is beérnek olyan eredmények, mint a kétnyelvû feliratok törvényesítése, a tanügyi törvény módosítása stb. A végrehajtó hatalomban puszta jelenlétünk már garancia arra, hogy nem fognak olyan gyakran a konzervatív nacionalista retorikával falhoz állítani. A magyar veszéllyel való ijesztgetés hatástalanításában óriási szerepe volt Frunda kampányának, hiszen végre elôször volt alkalom a legszélesebb rétegeknek bemutatni az RMDSZ valódi arcát, pozitív választási kampánypropagandával megcálfolni a manipulációkat. Ezért is vállalni kell a kormányzati szerepet. Benne volt választási programunkban, hogy ha lehetôség adódik, részt veszünk a kormánykoalícióban, választóinkat nem szabad becsapni. Ennek fejében nem kell kompromisszumokat elfogadni. Semmirôl sem szabad lemondani, ami programunkban szerepel. Nem lesz majd könnyû eldönteni, hogy mikor minek érkezik el az ideje és mibôl mennyit adagoljunk, mert ha valamit kihagyunk, saját választóink fordulnak el tôlünk, ha pedig valamit erôltetünk, akkor magunk tartjuk oda céltáblának azt a bizonyos Achilles-sarkot a nacionalista ellenzék elé.

Általában is könnyebb lesz a szenátusban a munka. Más az összetétel, az emberanyag. Az elôzô szenátusi többségnek nem elsôsorban a politikai opciójával volt a baj. Egyszerûen buták voltak, akikkel nem lehetett együttmûködni, csapatmunkában törvényeket hozni. Meggyôzôdésem, hogy az ellenzékbe vonult RTDP parlamenti tagjai között is több most az értelmes ember, akikkel kellemesebb lesz vitatkozni. Nem azért, mintha puhábbak, engedékenyebbek lennének. De például Melescanuval sokkal értelmesebben el lehet beszélgetni, mint Griguta Botissal, aki szerencsére nem került be a szenátusba.

— Ha visszaforgathatnánk a történelem kerekét és választhatnál a most lejárt és a most kezdôdô mandátum között, melyik mellett maradnál?

— Nagyon sajnálom, hogy ebben a törvényhozási ciklusban nem vehetek részt, mert rettenetesen szeretném látni Petre Romant, a szenátus elnökét, amint megvonja a szót Ion Iliescu szenátortól. De viccen kívül is sajnálom, éppen azért, amit hangsúlyoztam, hogy csapatmunkára érzek rátermettséget, és a szenátus új összetétele annak kedvez. Függetlenül attól, hogy ott maradtak olyan emberek, mint Vadim Tudor, Dumitrascu és melléjük belépett Vãcãroiu. Sokkal jobb érzés eredményesen dolgozni. Ennek ellenére nem sajnálom, hogy a nehéz, nagyon nehéz elôzô ciklusban részt vettem. Érdekes módon szinte az egész kelet-európai, volt kommunista blokkra jellemzô, hogy azok, akik átmentették magukat az új hatalomba, mint például Pãunescu, és, sajnos, a régi kormányerôknek 70 százalékát ilyen fából faragták, tudatos nacionalista propagandával igazolták magukat a nép elôtt. A korábbi diktatúra emberei voltak, amelynek az volt a jellemzôje, hogy az életszínvonalbeli megszorításokat sovén propagandával fogadtatták el.

— Mikor érezted elôször, hogy nem lehetsz biztos a második mandátumban?

— Amikor az addigi aránylag elfogadható légkör megfagyott körülöttem. Annak ellenére, hogy konkrétan semmi kifogást nem hoztak a tudomásomra.

— Valamilyen eseményhez kapcsolható? Például Frunda elnökjelöléséhez?

— Nem, már kezdeményezésem elôtt bekövetkezett valami. Szerintem azzal kapcsolatos, hogy egy idô után bizonyos rossz információk miatt egyesek azt kezdték képzelni, hogy nemcsak az RMDSZ-ért, hanem az RMDSZ-bôl is lehet élni, és hogy a parlamenti tagság az anyagi karrier nagy lehetôsége. Nagyon sokan elképzeltek maguknak egy ilyen lehetôséget, és ettôl a korábbi nyílt légkörnek nyoma veszett. Megkezdôdött a felszín alatti könyöklés. Talán akkor nem ártott volna tisztázni a hiedelmeket, hogy álljon meg a menet, lehet, sôt biztos, hogy nagy pénzek forognak bizonyos hatalmi szinteken, de egy ellenzéki, ráadásul nemzeti kisebbségi politikusnak hiába ígérnek egy üveg whiskyt, ha elintéz valamit, mert nem tud intézni semmit. Az ô számára nem nyílnak meg a hátsó ajtók. Sôt, csak úgy nyílnak meg, ha ô ad valamit. Amikor Cseresznyés Pálnak kijártam a cellabeli televízió jogát, nem én kaptam, hanem én vittem a whiskyt. De mivel nem tudok lobbyzni, arra alapoztam, amit alapvetô emberi tulajdonságoknak tartok, mint a szavahihetôség, a határidôk betartása, a pontosság, a becsület, a munkavégzés. Szerintem ezek olyan fontos tulajdonságok a politikai pályán is, amit a választók értékelnek. A politikai helyezkedés, mint a hatalom megszerzésének a tudománya, sajnos, a belsô hatalmi harcban is érvényesül, és én abba nem akartam beszállni. Annak idején egy kisebbségvédelmi szervezet tagjaként próbáltam tevékenykedni, sose gondoltam, hogy hatalmi harcokba is belekeveredek. Az idei választások elôtt kibontakozott tülekedéssel kapcsolatban nem utódomra célzok, általános jelenség volt, amelynek szükségszerûen voltak nyertesei és vesztesei. Az idei választásokat kétségtelenül politikai vereségként, kudarcként éltem meg, és a megfelelô tanulságot le is vonom. A megyei választmány és vezetôség feladata lenne, hogy felelôs döntéseket kellôen mérlegelve hozzon. Amit elsôsorban kifogásolok az az, hogy Kolozsváron, amely értelmiségi központ, olyan fontos személyiségek, mint az egyházi méltóságok, a pedagógusok, a lapszerkesztôk, a vállalkozók nem jutnak szóhoz. Vagy csak nagyon áttételesen. Nem a sértôdöttség beszél belôlem, hiszen második helyen lévô szenátorjelöltként is aktívan részt vettem a kampányban. Különben ugyanolyan becsületesen dolgoztak a kampányban a nem befutó helyre került többi parlamenti jelöltek is. Mégis meg kell jegyeznem, hogy a kolozsvári sajtó mintha észre sem vette volna, mi történik körülöttem, hova tûntem el. A Szabadság többet foglalkozott azzal, hogy Borbély László milyen helyre került a Maros megyei listán.

— Nem a mundér védelméért, hanem a tárgyilagosság kedvéért: Borbély László kedvezôtlen besorolását a világsajtóba kigyûrûzô lemondások és lemondatással való fenyegetôzések kísérték, ezekrôl a Szabadságnak kötelessége volt tájékoztatni az olvasókat. Kolozsváron csend volt, a Szabadság ezt a csendet tükrözte.

— Talán ebbôl kell levonnom a legfontosabb tanulságot. Ugyanis nagyon hasonló a helyzet. Borbély László is megyei elnök volt, mielôtt képviselô lett volna. Megyei elnökként az ember felhalmozza irigyeit? Meglehet. Mennyit párttitkároztak engem pusztán azért, mert nekem kellett közvetítenem a választmány döntését bizonyos személyek ügyében! A körülöttem kialakult csendes tudomásulvétel annak is tulajdonítható, hogy Sütô Andráshoz hasonlítható személyiségek az RMDSZ kolozsvári szervezetébôl kimaradtak. Annak idején, amikor megyei elnök voltam, ha az a csillár leesett volna, akkor hat egyetemi tanárt, öt szerkesztôt és nyolc aktív politikust üt agyon. A választmányban akkoriban olyanok voltak, mint Balázs Sándor, Herédi Gusztáv, Kántor Lajos, Kötô József, Dáné Tibor, Gyimesi Éva, Bucur Ildikó, Dávid Gyula, Szabó Zsolt. És a választmányi gyûlések nyitottak voltak a sajtó számára.

— Fennáll-e annak a veszélye, hogy a közeljövôben esetleg leszakadó csillár ott talál egykori helyeden, személyiségek gyûrûjében? Vagyis: az interjú végén halljuk terveidet.

— Lobbyzni a megyei elnöki tisztségért sem fogok, de ha felkérnek rá, elfogadom. Úgy érzem, hogy még tudok dolgozni az RMDSZ-ért. Hét év tapasztalatát gyûjtöttem össze, azzal nem vonulhatok tétlenségbe. Kolozsvár nem áll olyan jól — hogy úgy mondjam — káderek dolgában. Szeretném, ha szükség lenne rám. A választások utáni új helyzetben annyi poszton kell helytállni, hogy nem biztos, akad-e mindegyikre jelentkezô. A kormányhivatalokban sem kényelmesek a bársonyszékek, nem olyan vonzó a bukaresti életmód, távol a családtól. Én azt is vállalnám, de csak olyan feladatkörben, amelyhez értek, különösen, hogy van már tapasztalatom a bukaresti hivatali labirintusban. El tudnám képzelni a helyem a tudományos kutatás, a környezetvédelem szakminisztériumában, a vallásügyi államtitkárságon, vagy idehaza a megyefônökségen. Kolozsváron a helyzet változatlan, a polgármester ellenséges magatartását továbbra sem tûzoltóakciókkal lehet semlegesíteni, hanem átgondolt stratégiával. Ehhez az kell, hogy városi tanácsosaink, a megyei szervezet vezetôi és parlamenti képviselôink — azért mondtam ilyen esetleges sorrendben, hogy ne keletkezzen valamilyen alá-, mellé— vagy fölérendelési viszony — összehangolják munkájukat. Eddig is sokkal egészségesebb lett volna, ha a megyei vezetôség nem keddre, hanem péntekre ütemezi összejöveteleit, amikor mi, a parlamenti tagok is részt vehettünk volna.

Lejegyezte:
Nits Árpád

Tabajdi Csaba kisebbségi ügyekért felelôs politikai államtitkár táviratban fejezte ki jókívánságait Frunda György szenátornak, valamint Markó Béla RMDSZ szövetségi elnöknek és Takács Csaba ügyvezetô elnöknek a romániai elnökválasztáson, illetve parlamenti választásokon való sikeres szereplés alkalmából.

Tabajdi Csaba Frunda Györgyhöz intézett üzenetében hangsúlyozta, hogy elnökválasztási programja a demokratikus társadalom olyan, a realitásokkal is számot vetô koncepcióját testesítette meg, amelyet a romániai magyarság és demokratikus közélet méltán vállalt magáénak és széles körben támogatott — tájékoztatta az MTI-t hétfôn a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának titkársága.

Hétfôtôl drágultak a hazai gyógyszerek. A gyógyszergyárak már év közepén benyújtották ármódosítási javaslataikat, tekintettel arra, hogy az energiaárak, valamint az importból származó nyersanyagok dollárárfolyamának drágulása veszteségessé tette a termelést. A kormány által ellenôrzött gyógyszerárakat csak novemberben liberalizálták, s ennek következtében hétfôtôl már az átlagosan 50 százalékkal magasabb áron forgalmazták a gyógyszereket.

Ion Iliescu, a távozó államfô kedden elbúcsúzott a bukaresti diplomáciai testülettôl. A Cotroceni-palotában rendezett fogadáson az elnök mérleget vont csaknem hétéves államfôi tevékenységérôl. A diplomáciai testület nevében Musungayi Manpuya zaire-i nagykövet, a testület korelnöke méltatta Iliescu tevékenységét, és egyben együttmûködést ígért Románia újonnan megválasztott elnökének, Emil Constantinescunak.

Markó Béla szövetségi elnök 1996. november 28-ra, csütörtökön du. 15 órára összehívja a Szövetségi Képviselôk Tanácsának rendkívüli ülését a bukaresti Kálvineumba.

Napirenden: a kormánykoalíciós tárgyalások eredményeinek bemutatása és megvitatása.

Az RMDSZ Operatív Tanácsa, amelyben részt vesznek a szövetség legfôbb vezetôi, hétfôn Marosvásárhelyen megtartott ülésén döntött a kormányban való részvétellel kapcsolatos személyi kérdésekben.

Az ülésrôl kiadott tájékoztatás szerint a testület elôzôleg tájékoztatást hallgatott meg a kormánykoalíciós tárgyalásokról, majd ezt követôen került sor a személyi javaslatok megvitatására.

Kedden az RMDSZ tárgyaló küldöttsége folytatta a kormánykoalíciós tárgyalásokat.

A személyi javaslatokat az RMDSZ nem hozta nyilvánosságra.

Amint azt Markó Béla a Mediafax hírügynökségnek elmondta, az RMDSZ két miniszteri tárcára tart igényt, megnevezve a Turisztikai Minisztériumot és egy tárca nélküli miniszteri posztot.

Mint mondotta, a turisztikai miniszteri tárcát nem feltétlenül Frunda György kapná. Ugyanakkor az RMDSZ államtitkári posztokra számít az Oktatásügyi és a Mûvelôdési Minisztériumokban.

A magyar-román „Nyitott Égbolt" Szerzôdés alapján, keddtôl egy román AN-30-as típusú katonai repülôgép négynapos megfigyelô-repülést végez a Magyar Köztársaság légterében — tájékoztatta az MTI-t a Honvédelmi Minisztérium Sajtóirodája.

A repülés során a magyar és a román szakértôk a megállapodás elôírásainak megfelelôen meghatározott repülési útvonalon és magasságon légi felvételeket készítenek. A 19 fôs ellenôrcsoportnak tagja a NATO VICS (a NATO ellenôrzés végrehajtását koordináló részlege) egy francia nemzetiségû képviselôje is.

Ion Iliescu elnök keddi sajtóértekezletén hangsúlyozta a külpolitika kiemelkedô eredményeit, amely áthidalta Románia néhány évvel ezelôtti viszonylagos elszigeteltségét. Aláhúzva, hogy a legtöbb és legkitartóbb politikai-diplomáciai lépéseket az európai és euroatlanti integrációját célzó stratégiai célkitûzések megvalósítása irányába tettek, Ion Iliescu méltatta az erôfeszítéseket, amelyek partneri kapcsolatok kiépítését célozták a nyugati fejlett országokkal, az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok átfogalmazását, a szomszédos országokkal való viszony megszilárdítását és sokszínûsítését, valamint a balkáni kooperáció kiszélesítését. Mindezek következtében Romániát a térség stabilitási tényezôjeként ismerték el, olyan országként, amely jelentôsen hozzájárul Európa új felépítéséhez.

A békepartneri programban való közvetlen és maximális felelôsséggel történt részvételrôl elmondta, hogy ez elnyerte az ilyen tevékenységekben részt vevô legaktívabb állam minôsítést, ami növeli esélyeit a NATO-ba történô beilleszkedésben.

értesültünk arról, hogy az RMDSZ a koalíciós tárgyalásokon Birtalan Ákos t kívánja jelölni a Turisztikai Minisztérium élére és Tokay György öt a nemzetiségi ügyekért felelôs tárca nélküli miniszteri posztra.

friss szenátorunk bizonyítvány-magyarázatát (kifejtését!) Duna tévébeli (le)szereplésérôl, de nyomban fönnakadok az elsô mondatán: „Mielôbb tisztázni szeretnék egy dolgot" — mondja, s tulajdonképpen nem is kellene tovább olvasnom szövegét. Az utólagos tisztázásoktól — „nem ezt mondtam, hanem..." — valami furcsa fáradtság és szégyenkezés vesz erôt rajtam, úgy gondolom ugyanis, hogy egy igazi politikus elôbb magában tisztázza mit is akar, és csak azután szól. Minden utólagos tisztába tevés egy kicsit olyan, mintha a bûzlô pelenkába csomagolná vissza a lemosott, bepúderezett... „dolgot". Természetesen elôérzetem nem csal, mert odébb — az RMDSZ kormányszerep-vállalásával kapcsolatban — azt is mondja, többek között: „A történelemben nincs még példa arra, hogy az erdélyi magyarság képviselôi beépüljenek az állami struktúrákba". Nyilván meg kell kérdeznem: vajon? Én ugyanis erdélyi magyar miniszterelnök-helyettesrôl is tudok, sôt, olyan struktúrába épültrôl is, aki (ál)szakáll nélküli, hamisítatlan borbély is volt ráadásul. Annyi haszna mégis van a magyarázkodásnak, hogy a poén erôltetésétôl is mentesít: „Mindenkinek kell legyen véleménye — mondja — (...), de nagyon fontos, hogy azt milyen módon hozzuk nyilvánosságra".

(-is-)

A Román Nemzeti Bank november 25-én érvényes hivatalos valutaárfolyama: 1 amerikai dollár — 3531 lej, 1 angol font — 5937, lej, 1 osztrák schilling — 334 lej, 1 svájci frank — 2783 lej, 1 francia frank — 693 lej, 1 német márka — 2350 lej, 100 olasz líra — 236 lej, 1 holland gulden — 2095 lej, 1 kanadai dollár — 2639 lej, 1 belga frank — 114 lej, 1 dán korona — 612 lej, 1 finn márka — 779 lej, 1 ECU — 4517 lej.

A ma már közismert és elismert kolozsvári kulturális intézmény létrehozásának gondolata 1990-ben merült fel: szükségessé vált egy, az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület könyvtári szakosztályának háttereként mûködô ilyen jellegû szervezet, amely áthidalhassa a szórványvidék sajátosságai és a tömbmagyarság közti szakadékot. Az alapítványt 1991-ben jegyezték be és, úgy tûnik, az elmúlt fél évtized alatt sikerült elérnie célját.

Pillich László elnök szerint az intézmény ma már 80-85%-ban önfenntartó. „Elôre menekülünk" — mondja, az efféle tevékenységet lépten-nyomon hangsúlyozottan veszélyeztetô költségterhekre célozva. Anyagi szükségleteiknek körülbelül 30 százalékát nyelviskolájukkal termeltetik meg. 50%-át pedig a nyomdaipari kellékek forgalmazását lebonyolító kft.-jük szolgáltatja. A többi adományokból és egyéb rendezvényekbôl kerül ki. A székhelyen mûködô Gróf Mikó Imre Közkönyvtár, saját feladatai mellett, támogatja a tordai és zilahi fiókkönyvtárakat is. Ezenkívül gyakorlóhelyként szolgál az alapítvány által elvállalt egyetemi szintû könyvtárosképzés hallgatói számára. Könyvállománya 21 ezer kötet, melynek 71%-a szépirodalom, 27%-a szakirodalom és 2%-a idegen nyelvû irodalom. Olvasótábora ma már elérte a 200 fôt: 47,5%-uk egyetemista, 32%-uk középiskolás, 9,5%-uk dolgozó, 9%-uk nyugdíjas és 2%-uk munkanélküli.

Ö. I. B.

Célja: zavarkeltés. Megakadályozni egy (kisebb-nagyobb) közösséget, akár egy nemzetet vagy épp államszövetséget abban, hogy egységesen lépjen fel.

A parlamenti-szenátusi, valamint államelnöki választások elôtt — a tizenkettedik órában — hirtelenjében két új párt is alakult: a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt, valamint a Székely Ifjak Fóruma. Az elôbbi hangsúlyozta, hogy nem az RMDSZ ellen akar fellépni (Isten ôrizz!), csupán „alternatívát" kínál a hazai magyar szavazónak, hadd szavazzon egy másik — szintén — magyar pártra, ha kedve tartja! Csodák csodája, csupa ismeretlen közéleti nagyságból állt az új „magyar" párt, amelyik nevét — valószínûleg, hogy ezzel mélyebben kacsinthasson a választók szemébe — a Magyarországot kormányzó kisebbik párttól kölcsönözte és, amint az újságból olvashattuk, állítólag háromszázmillió lej támogatást is kapott nagyreményû politikai mûködéséhez. Alakítói azonban (nem azok, akik nevüket adták , hanem, akik háttérbôl mozgatták a dolgokat) elkalkulálták magukat. Már a párt elnevezésével, amelyik feltehetôen nem magyar embertôl származik. Ugyan, magyar létére ki nevezne el a mi tájainkon politikai csoportosulást az ott is, itt is legnépszerûtlenebb magyarországi pártról?

„Szép pénz (mármint a 300 millió), de adhatsz-e belôle minden éhezônek?" — dörmögöm Tiborccal. Bizony, a szegényeknek sok nem juthatott belôle (nem is ez volt a kiutalt pénzösszeg rendeltetése), az eredményt tekintve még elképzelni se tudom, mire költötték a fiúk. Legalább ittak egy jót belôle?

Ugye, a Székely Ifjak Fórumával, amely azt hirdeti, hogy a magyarság a történelem folyamán elnyomta a székelyeket, most tehát fel a fejjel, önállósodjunk — nos, ugye ezzel ne is foglalkozzunk?

Mert úgy egyébként, lássuk be, az elgondolás nem volt rossz: ha sikerül három egyenlô részre megosztani a hazai magyar választókat, esetleg nem is jut be hazai magyar szenátor vagy képviselô a parlamentbe! De — nem sikerült.

A hazai magyarság politikailag érettnek, példamutatóan egységesnek bizonyult a választásokon. Az elnökválasztás tekintetében is: Amikor az RMDSZ minden számottevô személyisége javaslatára, Frunda Györgyre szavazott, úgy jelezte erejét, hogy a második menetben már Emil Constantinescu javára billentse el a mérleg nyelvét. Egységével a romániai magyarság igen lényeges segítséget nyújtott a román demokrácia erôinek, hogy nemcsak a parlamenti, de az elnökválasztással is jelentôs lépést tegyenek Európa felé.

Azóta azonban újabb diverziót tapasztalhatunk a hazai magyar sajtóban. Ez nem „külsô" indíttatású. Hadd mondom ki: (hiúságukban) sértett politikusok, bukott önjelölt vezérek irányából fúj a szél. Ezek szerint Frunda György jelölése, indíttatása az elnökválasztás elsô menetében többszörös csôd volt: egyébként a hazai magyarság se szavazott rá maradéktalanul, így az RMDSZ-t ez a jelölés ismét megosztotta.

A mérgezett tintával írt cikkek szerzôi diszkréten megfeledkeznek például Tôkés László fôtiszteletû úr tv-ben is közvetített nyilatkozatáról, amely szerint kezdetben maga sem volt az önálló RMDSZ-elnökjelölt indíttatása mellett, de elfogadja az SZKT döntését, és arra biztatja a romániai magyar szavazókat, adják voksukat Frundára, bízva abban, hogy elnökjelöltünknek több-jobb alkalma nyílik majd a kampány során az RMDSZ politikáját népszerûsíteni, illetôleg megismertetni ezt a témában igencsak félrevezetett román közvéleménnyel.

És Frunda György maradéktalanul megfelelt a várakozásnak. Megnyilatkozásaiban kiváló politikusnak bizonyult, aki úgy tudott (elfogadható románsággal) az ország többségi nemzetének a szája íze szerint (is) szólni, hogy mit sem adott fel az RMDSZ célkitûzéseibôl.

Csak örvendhetünk, hogy ilyen politikusunk (is) van.

Szinte elôre látom: következnek majd a támadások az RMDSZ vezetôi ellen. Ha bekerül érdekvédelmi szervezetünk a kormányba, akkor azért: „Elárulták a..." Ha kívül maradna, az lenne a baj: „Még arra is képtelenek, hogy éljenek az alkalommal..."

A diverziókeltô urak figyelmébe ajánlanám azonban azt a közel másfél milliónyi hazai magyar választót, aki — hiszen a választások alkalmával bebizonyította — egyértelmûen bízik érdekvédelmi szervezetünkben. (Az „alternatív" hazai magyar-székely pártok képviselôjelöltjei még csak a parlament, a szenátus közelébe se jutottak.) Népünk többségét nem érdeklik az RMDSZ-en belüli „frakciók", „platformok" és egyéb csoportosulások. Számukra a Tôkés László neve ma is a hét év elôtti forradalom szimbóluma maradt, és nem cseng idegenül a Markó Béláé, Frunda Györgyé vagy az RMDSZ más vezetôié-honatyáié mellett, akik — ha kell — minden taktikai kérdésben vallott nézetkülönbségeik mellett, egységesen tudnak fellépni a romániai magyarság érdekében. Még akkor is, ha ez egyes — a politikai életbôl kiszorult — közéleti szereplésre vágyó férfiaknak nem tetszik.

Fodor Sándor

Nemrég választottunk. Akárcsak háromnegyed évszázada, a '20-as évek elején...

Megannyi esztendô alatt illett volna változnia egy s másnak...

Minden bizonnyal így is van...

Mert hallga csak, az 1920-as évek elejérôl, a Kolozsvárott megjelent Gyilkos címû „humoros-szatirikus lap"-ban megjelent választási elôzetes sorait. Mégpedig a Rémes rímes politika címû versikébôl. Mely hangzott ekképpen:

„Európa legfontosabb kérdése az máma,

Azt kérdezi az öreg úr, ifiúr és dáma,

Arról beszél a kapuban

Jóska, meg a Máris:

»Nemzeti Párt-e a legjobb, vagy a Liberális?«

Nem fontos, hogy a gazdának, miként áll vetése,

Nem fontos: a tanítóknak mennyi fizetése?

Nem fontos, hogy Bukarestben,

Hány milliárd tûnt el?

Nem fontos, hogy a nép bôrén,

Kik követnek bûnt el?

Az újszülött csecsemôhöz — alig jött világra -,

Ezt a rettenetes kérdést, intézi a bába:

»Milyen párti vagy te gyermek?!,

Mondd meg nekem máris!,

Kapsz majd két pofont ha,

Nem vagy liberális!«

Nincs is ennek az országnak,

Egyéb baja semmi,

Csak, hogy melyik pártnak dukál,

A hatalmon lenni!

Mihelyt ez a súlyos kérdés

El lesz már intézve,

Tejben, vajban fog fürödni

az országnak népe...

A kormány megígérte:

»Lesz majd konszolidáció!«

A kormány megígérte: »Boldog lesz: magyar, szász, zsidó!«

A kormány megígérte: »Lejben fog úszni a parasztság!«

A kormány megígérte: »Nem lesznek az ágyban poloskák!«

A kormány megígérte: »Nem enged lopni közpénzeket!«

A kormány megígérte: »Megbecsüli a munkáskezet!«

A kormány megígérte: »Kis adóval fogja beérni.«

A kormány megígérte: »Hogy még sok mindent fog ígérni!«

A lej, a legdrágább kincs,

A lej, senkinek se nincs!

A lej kevesebb, mint a pénzügyi ötlet,

A lej elfogy, sohasincs belôle többlet!

A lej Zürichben sohasem megy feljebb,

A lej kurzusa a lej-nél is lej-jebb...!"

Eddig a Gyilkos-idézet... Nem ma írták. 75 éve, a '20-as évek elején. Még az a szerencse, hogy nem idôszerû. Ha valaki mégis annak találná, magára vessen. Szakítson múltjával, haladjon a korral... Esetleg a kórral!

László Ferenc

A hollandiai Interetnikai Kapcsolatok Alapítvány szervezésében 1996. november 22-23-án Bécsben nemzetközi szemináriumra került sor a kisebbségi nyelveken történô oktatás kérdéseirôl. A szemináriumon részt vett Max van der Stoël, az EBESZ kisebbségügyi fôbiztosa, több nemzetközi szakértô, az Európa Tanács tanügyi kérdésekkel foglalkozó szakembere, a közép— és kelet-európai országok, a Balti államok, valamint a FÁK-hoz tartozó országok tanügyminisztériumi képviselôi, továbbá nemzeti kisebbségi szervezetek képviselôi. Romániából Romulus Pop tanügyi államtitkár és — az RMDSZ képviseletében — Borbély László vett részt a rendezvényen.

Borbély László fölszólalásában kifejtette, hogy a jelenlegi romániai tanügyi törvény nem ad kielégítô megoldást a kisebbségi, különösen a magyar nyelvû oktatás kérdéseire, és reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a novemberben lezajlott parlamenti és elnökválasztások után, figyelembe véve a román-magyar alapszerzôdés gyakorlatba ültetését is, megteremtôdnek a feltételek az oktatási törvény módosítására, valamint arra, hogy a parlament megvitassa az RMDSZ által elôterjesztett, csaknem 500 ezer aláírással támogatott, az anyanyelvû oktatásról szóló törvénytervezetet.

A romániai reform távlatairól tartottak nyilvános megbeszélést Washingtonban szombaton a Free Romania Fund és a Congress of Romanian Americans szervezetek, ahol Daniel Fried, Clinton elnök tanácsadója, Vladimir Tismãneanu, a marylandi egyetem tanára, Andrei Marga, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem rektora, Eugen Scânteie, a Világbank közgazdásza és Armand A. Scala, a Román Eredetû Amerikaiak Kongresszusának elnöke tartott elôadást a romániai reformfolyamat perspektíváiról, feladatairól, NATO-integrációjának esélyeirôl, valamint a Fehér Ház ezzel kapcsolatos hozzáállásáról. A nagyszámú hallgatóságban nagykövetek és az amerikai fôváros nagy példányszámú lapjainak újságírói is részt vettek.

Meglehetôsen olcsón, mindössze 1800 dollárnak megfelelô lejért kelt el egy öreg Renault, amely annak idején Elena Ceausescu tulajdonában volt. Elena az autót még az 1989-es forradalom elôtt családtagoknak ajándékozta.

A kocsi azután többször gazdát cserélt, végül a brassói rendôrség „kötelékében" kötött ki, amely a mostani aukciót rendezte.

Az autó állítólag egy nyugdíjashoz került, aki 6,3 millió lejt fizetett a számára — ki tudja miért — értékes ereklyéért. A jármûvet egyébként 1994 óta nem használták, alkatrészhiány miatt — írta a Reuter.

A törvény nevében megalakított képviselôház szerdán ül össze megválasztani az Állandó Bürót és bizottságokat. A jelek szerint lakhelyük a hatalmas Köztársaság Házában marad, s a házelnök valószínûleg, a várakozásokkal ellentétben, nem Ion Diaconescu, hanem egy nála fiatalabb képviselô lesz.

A bukaresti törvényszék hétfôn úgy döntött, hogy feltételesen szabadlábra helyezi Zaher Iszkandarani szír állampolgárt, akit nagyszabású csempészési ügyletekkel kapcsolatban 1995 novemberében tartóztattak le.

A május óta folyó per vádirata szerint 42 milliárd lejjel, jelenlegi árfolyamon mintegy 12 millió dollárral károsította meg egy társával együtt a román államot — illegális cigaretta— és kávékereskedelem révén.

Az Iszkandarani elleni vádat személyesen a fôállamügyész képviselte az egyik legutóbbi tárgyaláson, a vádlott szabadon bocsátása ellen érvelve. Ennek ellenére elôször a kerületi, majd a fôvárosi törvényszék is szabadlábra helyezte a szír férfit.

Iszkandarani rendôri ellenôrzés alatt marad.

A Románia Alternatívája Párt három képviselôje csatlakozott a 88 fôs parasztpárti parlamenti frakcióhoz, azzal a céllal, hogy az RTDP parlamenti, 91 személybôl álló képviselete ne vallhassa magát a Tisztelt Ház legnagyobb frakciójának — írja az A. M. Press hírügynökség.

Ilie Verdet, a Szocialista Munka Pártjának vezére szerint inkább emberjogi mint kisebbségi hivatalt kell létrehozni, amelyben részt vennének, természetesen, a nemzeti kisebbségek képviselôi is. Óhaját azzal indokolja, hogy ha a minisztériumokba a „régi" emberek térnek vissza — utalván ezzel a Demokrata Párt által kijelölt egyes személyekre -, akkor érdekkonfliktusok keletkezhetnek, amelyek akadályozhatják az ország súlyos helyzetébôl való kilábalást.

Dumitru Iliescu tábornok adjutánsai felajánlották Emil Constantinescunak szolgálataikat, biztosítván ôt hûségükrôl és szakmai felkészültségükrôl, amelyre az elnöki hivatalnak szüksége lesz. Elôzôleg ugyanis Constantinescu többször is kijelentette, hogy szándékában áll csökkenteni a védôtestület számát.

A testület (SPP) szóvivôje, Ioan Mija ezredes elutasította a választ arra a kérdésre, hogy mi a véleménye Adrian Dumitrescunak, a December 21. Szövetség elnökének a testület élére való kinevezésérôl, de megjegyezte, természetesnek tartja, hogy az SPP élén is civil személy álljon, mint a belügynél vagy a honvédelemnél.

A parasztpárti vezérkar elsô kormányzási ötletei között szerepelt az, hogy ezután ne elsô miniszter, hanem minisztertanácsi elnök vezesse a kormányt. Nem rossz — tapsoltunk önfeledten, arra gondolva, hogy az elsô miniszter nevezetû agyrémet Nicolae Ceausescu találta ki féltékenységbôl: elnök csak egy lehet. Tehát a minisztertanács elnöke már a diktatórikus múlt tagadásának a jele.

Jött azonban az éles eszû Ciorbea, az új kormányfô, és azt mondta: mivel tisztsége az alkotmányban úgy szerepel, hogy elsô miniszter, egyelôre hagyjuk annyiba az elnevezés körüli hercehurcát. Majd ha lényegesebb dolgokért alkotmánymódosításra kerül sor, ezt is elintézik, de addig a kormány és a parlament foglalkozzon fontosabb dolgokkal.

Ha Ciorbeának véletlenül ellensége volna a parasztpártban, ilyen érvtôl az is megadja magát.

Mi pedig duplán örvendezünk. Nemcsak azért, mert végre olyan miniszterelnöke van az országnak — amelyben mi is élünk -, akire fel lehet nézni, hanem mert bennünket ez a probléma úgysem izgat különösebben. Ciorbea engedelmével, vagy anélkül, mi úgyis miniszterelnöknek nevezzük. Egyszerûen azért, mert az elsô miniszter elnevezés nyelvünktôl idegen, és azt többé az alkotmánnyal sem lehet ránk erôszakolni.

(nits)

„A televízió élére kinevezett új vezetôség bizonyos kritériumoknak kell hogy megfeleljen. Én csak a törvényesség keretében tudok valamely személyt támogatni" — mondotta az A. M. Press hírügynökség munkatársának Dumitru Iuga, a Szabad Román Televízió szakszervezeti vezetôje. „Örvendünk az új parlamenti többség azon szándékának, hogy Gabriel Liiceanu igazgatói kinevezését támogassa. Természetesen mások neve is felmerült, mint a Stere Guleaé, Ana Blandianaé, Vartan Aracheliané vagy Lucia Hossu-Longiné, de egy alapvetô kérdést szem elôtt kell tartani: az igazgatói székbe olyan személynek kell kerülnie, aki a román társadalom minden problémáját ismeri. Ez a fentnevezettek egyikérôl sem mondható el. Mindenik jó, sôt, kiváló a maga szakterületén, de egyikük sem tudja átfogni a román nép érdekében a televízió valamennyi kérdését. Ezért mi következetesek maradunk eredeti javaslatunkhoz."

Az állami ipar alkalmazottai és a lakosság körében akarnak elégedetlenséget gerjeszteni azok az RTDP-s körök, amelyek a RENEL (villamosipari vállalat) keretében dolgoznak, azokkal az intézkedésekkel, amelyek a villany— és hôenergia szolgáltatásban zavarokat keltenek és tetszhalálba kergetik a téli idôszakban az energiaipart — idézi egyik Dolj megyei hírforrását az A. M. Press hírügynökség. Az Iliescu-rezsim a választók táborának megtartásáért adósság-milliárdokat halmozott fel, amelyeket most az új hatalomnak kell majd kiegyenlítenie. Az adósságokat fogják ürügyként felhozni az energiaszolgáltatás megszakításáért, s így kívánnak utcai tiltakozásokat kiprovokálni azok részérôl, akik munkahely és meleg nélkül maradnak a télen, és akik tehetetlenséggel fogják vádolni az új vezetôket.

A Rompres érdeklôdésére Sorin Ducaru külügyi szóvivô elmondta, hogy a minisztérium 639 alkalmazottjának csupán 29,4 százaléka dolgozott 1989. december 22. elôtt is az intézményben, 65 százalékuk pedig 1990-1996 között került ide és 35 éven felüliek. Noha az újonnan alkalmazottak több mint 50 százaléka nô volt, a Külügyminisztérium diplomáciai személyzetének csupán 15 százaléka nô.

A mûszaki-adminisztratív személyzet a bukaresti központban az alkalmazottak 54, míg külföldön 63 százalékát jelenti. Ezek 70 százalékát is 1990 után alkalmazták.

A bérezést illetôen Ducaru elmondta, hogy a központban alacsonyak a fizetések, akárcsak minden költségvetési intézményben, nevezetesen egy attasé havi nettó bére mintegy 200 000 lej, egy tanácsosé 350-400 000 lej, egy nagyköveté pedig 450-500 ezer lej.

A mûszaki-adminisztratív személyzet bérezése a diplomaták szintje alatti.

Liviu Vãlesannak, a Deutsche Welle munkatársának interjúja
Wilfried H. Lang német kôolajgazdálkodási kutatóval

II.

— A romániai bank-krachok (Dacia Felix, SAFI stb.) amiatt következtek be, hogy a „stratégiai beruházók" megfelelô garancia és törvényes fedezet nélkül kaptak 400 millió dollárig terjedô hiteleket, milyen visszhangot váltott ki ez a nyugati pénzügyi világban?

— Minden valós alapot nélkülözô mesterséges építményre csak az összeomlás várhat. Mert ilyen a piacgazdaság természetes gazdasági szelekciója, a Nyugatnak fel sem tûnt.

— A lejnek az utóbbi idôben hangoztatott „stabilitása" Ön szerint normális vagy mesterséges állapot?

— Sajnos, sem hivatalosan, sem nem hivatalosan nem beszélhetünk a lej stabilitásáról vagy instabilitásáról, mivel egyetlen nemzetközi börzén sem jegyzik, gazdasági és pénzügyi vonatkozásban is teljes mértékben hiányzik Európában.

— Nem gondolja, hogy az ôszi választások után a lej tovább zuhan és egy új inflációs hullám következik?

— Nem vagyok látnok, hogy tudhassam, mi következik a választások után. De nem hiszem, hogy ezek a választások megváltoztathatnák az ország gazdasági helyzetét. Még egy Nicolae Iorga professzorhoz hasonló zseni sem lenne képes érezhetô változtatásra.

— A TAROM országos légiforgalmi vállalat a csôd szélén áll, mégpedig fôképpen azért, mert egy George Pãunescu nevezetû egyszerû magánvállalkozó 28 modern DASH repülôgépet vásárolt Kanadából, a Nemzeti Bank 40 millió dolláros szavatolásával. Ezt Ön miképpen látja?

— Az utóbbi évek szörnyû balesetei után én már nem veszem igénybe a TAROM szolgáltatásait. Az csak jó lenne, ha most új gépek jelennének meg. A nagyközönséget nem érdekelné, hogy ki, hogyan és milyen formában pénzeli azokat. Biztos vagyok benne, hogy az utasok biztonsága ennél sokkal fontosabb.

— Vajon honnan kerültek elô 1989 után ezek a „stratégiai kapitalisták", fôleg, hogy ezek az emberek a decemberi események elôtt állami alkalmazottak voltak?

— A kapitalista rendszerben nem szokás kérdezni, honnan származnak a különféle kereskedelmi tranzakciókra fordított pénzeszközök. Ha valaki azt hiszi, hogy nem természetes vagy nem becsületes úton szerezték, azt be is kell neki bizonyítania. Ellenkezô esetben minden marad változatlanul.

— Romániában rendszeres az árverés, de az idegen befektetôket rendszerint elriasztják és visszautasítják a hazai „stratégiai beruházók" javára. Lásd az Intercontinental Szálló esetét, ahol George Pãunescu úr az amerikai Marriot cég ellenében nyert „licitálást". Ön ezt korrekt dolognak tartja?

— Nem tudom, milyen árverésrôl van szó, és George Pãunescut sem ismerem. De tudom, hogy Romániában sok kalandor jelent meg Törökországból, Libanonból, Szíriából, sôt, Nyugat-Európából is, akiknek, természetesen, nem áll szándékukban Románia gazdaságát támogatni. Hasonló esetekben bôvelkedett a volt NDK is. Tehát, ha most megjelenik egy román, aki hivatalos árverésen hasonló vagy jobb feltételeket kínál, nem látom okát annak, hogy miért nem lehet neki elsôbbsége. És itt kell megemlíteni még, hogy a több milliárd vagy több tízmilliárd dollárt kitevô hatalmas ipari beruházások nem finanszírozhatók hazai forrásokból. Mivel a román tôke ennél sokkal vékonyabb.

— Ön szerint Románia most rendszer— és rezsimválságban, vagy csak recesszióban található?

— Elsôsorban gazdasági a krízis, amelyet az ipar ama ágazatainak a tehetetlensége és eredménytelensége okozott, amelyek egy lábadozni vágyó állam számára létfontosságúak, de a gazdasági fejlôdés legfontosabb eszközeit vagy nem ismerik, vagy nem alkalmazzák.

(Folytatjuk)

Románia megállapodást írt alá Bukarestben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) 85,9 millió dollár kölcsön felvételérôl a romániai közúthálózat korszerûsítése céljából — jelentette a Rompres.

A hitelügylet része annak az 553 millió dolláros programnak, amelyet az Európai Beruházási Bank, az EBRD és a PHARE hozzájárulásával valósítanak meg Romániában az infrastruktúra fejlesztésére.

Az 1993-ban elkezdôdött korszerûsítési program keretében ezer kilométernyi országutat hoznak rendbe. A program 70 százalékban már megvalósult.

— Hogyan kezdôdött? Melyik volt az elsô filmszerepe?

— Nagyon boldog voltam, amikor beültem egy moziba. Mint egy gyermek, arról álmodoztam, hogy megyek az utcán, egyszer felfedeznek... Ahogy telt az idô, éreztem, hogy mind távolabb kerülök ettôl a lehetôségtôl. Már lemondtam róla, hogy valaha is bekerüljek ebbe a csodavilágba.

Az elsô filmszerep: szerencse, véletlen. Vadász Zoltán kollégám, aki már filmezett Magyarországon, ha jól tudom, '70-ben, azzal jött, hogy adjak neki egy fényképet magamról, mert a rendezô, akivel akkor dolgozott, Jávor Pál egy negyvenöt év körüli színésznôt keres anyaszerepbe. Új, ismeretlen embert akart, akit az ottani közönség nem ismer. Munkásnôt kellett alakítani, aki egyedül neveli fiát. Vadász Zoltán elvitte a fényképemet. Abban az idôben még a kétévenkénti turistaútlevéllel is nehéz volt kijutni Magyarországra. Váradon találkoztunk a rendezôvel. Pár felvételt készítettek. Elbúcsúztunk, de megígérték, hogy megpróbálnak eljönni egy elôadásomra. Aranyosgyéresen voltam kiszálláson, Méhes György vígjátékát, a Heten mint a gonoszok címût játszottuk.

A kollégák mind húztak: „Na, Garbo!" De nem tulajdonítottam neki fontosságot. Nagyon vágytam arra, ha már erre a pályára léptem, ha már negyvenéves elmúltam, hogy megismerjem a pályának ezt az oldalát is, de mégsem hittem el, hogy sikerül.

Sokan riogattak, hogy a filmnél eluralkodott a technika, s nem úgy van, mint a színháznál, de ez is ambicionált... S akkor elkezdôdött a kálvária útlevélügyben. A bürokráciát azóta is halálosan utálom.

Számomra, mert ez volt az elsô filmszerepem, nagyon izgalmas volt. Én itthon sorba álltam a húsért, és ott virággal, autóval vártak az állomáson. Dacára annak, hogy itthon megbecsült színész voltam, és a közönség szeretett, a színészi életnek ezt a formáját még nem ismertem. Fogadás, meghívások, hallatlanul precíz munkabeosztás. Nagyon érdekes, szép munka volt — szerettem a filmet is, a témáját is: egy fiatal sorsa és jövôje. Nagyon jól dolgoztunk. Egy tizennyolc éves fiú volt a partnerem, aki meglepôen könnyedén csinálta. A filmnél tényleg sok a technika, de nagyon számít a pillanatnyi átélés. A nézô számára talán egy perc a jelenet, amelyben a színész éppen sír vagy örül, nevet vagy egyáltalán: él egy életet.

— A filmet hol lehetett látni?

— Kolozsváron nem ment, de én a Duna tv-ben láttam, amikor a régi filmeket mutatták — elôvették. Persze, a bemutatóra, mely '71-ben volt, már nem mentem el, nem engedtek.

— Következô filmszerepe?

— Fiatal lányként láttam a Tolnay Klári-filmeket, álmomban nem jutott volna eszembe, hogy vele és Dayka Margittal leszek partner a 3 vénasszonyról szóló filmben. Gaál István rendezte a Legató t (1977), vele is jól dolgoztam.

A film: átívelés a fiatalságból a jelenbe, visszaemlékezés, a fiatalok mentalitása az idôsekkel szemben, hogyan ítélik meg a fiatalok a hôsiességet.

— Hazai filmszerepei?

— Magyarországon kezdtem el filmezni. De itthon is játszottam négy filmben, ezek közül megemlíteném a Vifornitát, amelyért 1973-ban a legjobb nôi alakítás díját kaptam. Színházi díjakkal is kitüntettek, de ez a filmszínésznônek járó szakmai elismerés nagy erkölcsi elégtétel volt.

— Mi az, amit kellemetlenségként kellett megélnie?

— Szakmailag az ember elér egy pontra, megvannak a lehetôségei, ajánlatai a munkára, és nem tudja azt elvégezni — a bürokrácia miatt. Az adminisztratív dolgok nagyon fájtak. Meghívtak egy filmre, felvettem a kagylót, és azt mondtam: „Nagyon sajnálom, de nem tudom elintézni". Ma ez már nem lenne gond... Én magáért a munkáért mentem. Van az a mondás: „A munka öröm". Hát ez öröm volt.

Joó Krisztina

A negyvenes évek elején a sétatéri Thália szombaton délutánonként diákelôadásokat tartott, hogy a serdülôk illusztrációt is kapjanak az órákon tanult irodalmi szövegekhez. A kereskedelmi leányiskola magyartanárnôje, Haranghy Lászlóné (a neves orvosprofesszor felesége) az egyik elôadás szünetében szóba elegyedett az én piarista tanárommal, az esztéta, színikritikus Heszke Bélával, s mi, kíváncsiabbak is odadugtuk a fülünket. Így ismerkedtem meg egy kellemes, mélyhangú, élénk és nem éppen vékonyka leányzóval, akit valahonnan már ismertem, hisz szüleink hasonló mesterséget ûztek.

Egyik szubrettszerepeket alakító unokanôvérem jóvoltából én késôbb felkerültem a színpadra is... statisztálni. A leányka viszont ötven esztendeig bûvölte a kolozsvári közönséget kellemes hangjával, megnyerô játékával s azzal, hogy egyik este tragikát, a másik este jellemszínésznôt alakított szerepe szerint.

— Egyetértesz ezzel a kis elômorfondírozással, Lukácsné Orosz Lujza?

— Amit mondtál, azzal igen, csak éppen azzal nem, hogy így elszaladt az idô fölöttünk. És az az ötven év színpadon is igaz, hisz már elsô éves konzista koromban (mert oda jelentkeztem elôször, s csak utána váltottam át a színire) felléptem és egy Ady-esten Jancsó Adrienne elôadómûvésznô szerint is elég szép sikerrel mondtam el a költô Este a Bois-ban címû hatásos versét. De még elôtte, az iskolai önképzôkörben dobogón mondtam Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem címû hôskölteményének éppen a kirohanásról szóló részleteit. Azokra a szombat délutáni színházi elôadásokra is jó érzéssel emlékszem vissza. Még ma is magam elôtt látom Tóth Eleket, az akkori nagy öreget, Harsányi Kálmán Ellák címû tragédiájának címszerepében. És magam elôtt látom Versényi Idát, amint kiereszti mély hangját Szophoklész Antigonéjában.

— Ha jól tudom, a színmûvészeti fôiskolán találkoztál is ezzel a szereppel?

— Igen, az elsô vizsgaelôadáson. Akkor László Gercsi volt a szerelmem, Haimon, hogy késôbb, már nagyszínpadon ô legyen az apám, Kreón. És mint fôiskolás diák Gertrudis királyné is voltam és Gercsi Bánk bán, hogy a Poór Lili-Senkálszky Bandi nagy kettôs után mi ketten Gerôvel megszólaltassuk Gertrudist és Bánkot.

— Úgy tudom, ezekben az elsô években tragikának könyveltek el?

— Ó, már a fôiskolán is Luigyi bácsi (Kômíves Nagy Lajos) azt mondta: egyoldalú színésznô leszek. No, én ezt cáfoltam meg jó negyven esztendôn át annyi sok karakterszerep megformálásával. Tudtam, ha hárommondatos a szerepem, azt is úgy kell mondanom, csinálnom, hogy felfigyeljen rám a közönség. Ezt tette Csóka Jóska mindig, meg Lohinszky Lóránt kollégám az Úri muri szöveg nélküli pincéreként az elsô felvonásban. Hát a nagy drámai szerepek (Antigoné, Hékabé, Baradlayné) és mások után jött az átmenet: Csehov Három nôvére, ez a cselekmény nélküli gondolati dráma. Én voltam Olga, az idôsebb nôvér, Bara Margit Mása, Dórián Ilona Irina. És jött Barta Lajos kedves darabja, a Zsuzsi, amelyben szerelmes lányt alakítottam, hogy következzenek az igazi vénasszonyszerepek. A Móricz-darabban, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül címû vígjátékban, melyet a most ismét Kolozsvárra látogatott és Földes Marica monológjában fellépett Anatol Constantin rendezett, én lettem a Kisvicákné, a furfangos parasztasszony.

— Ha nem haragszol meg közbeszólásomért, elmondom, talán harmadéves egyetemista koromban szemináriumi dolgozatot írtam a Móricz-darab születésérôl. Kós Károly bátyám mesélte, hogy 1914 februárjában ô nagy bált rendezett sztánai Varjú várában, s arra meghívta Móricz Zsigmondot is. Életrajzában errôl így emlékezett: „Olyan bál is lett az, amilyen se azelôtt, se azóta nem volt Kalotaszegen (...) Eljöttek a bálra Budapestrôl Zrumeczky Dezsô komám és Móricz Zsigmond is. (...) Ennek a bálnak a sajátos hangulatából, erdélyi emberfiguráiból született meg nemsokára Móricz Zsigmond kedves, vidám, hangulatos, téli farsangos, nótás-táncos kisregénye, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül." Azt már én teszem hozzá, a regénybôl 1928-ban vígjáték lett...

— Én meg azt teszem hozzá, olyan színészkollégákkal léphettem fel ebben a darabban, mint a három aranyos öreg: Poór Lilu, Benes Ilona, Hegyi Lili és természetesen Fekete Miska bácsi. A két civakodó fiatalt Krasznai Paula és Flóra Jenô alakította, én meg az öreg Kisvicákné voltam, egy ravasz parasztasszony, akit a kocsmából küld haza a férj álhírrel, rossz hírrel, de amibôl a végén csak békesség születik. Talán elsô sikeres öregasszony-epizódszerepem volt ez.

— De fôszerepben is játszottál öregasszonyokat.

— Igen, és számomra a két nagy „irodalmi özvegy" színpadi megformálása jelentett nagy feladatot: Baradlayné Jókai A kôszívû ember fiaiban és Tarnóczyné Kemény Zsigmond Özvegy és leánya címû regényébôl készült darabban. A jólelkû és a megkeseredett szívû özvegy. Két ellentétes szerep. És mind a kettôben én.

— Lehet, szerénytelenségnek tûnik, de el kell mondanom, Kemény Özvegy és leánya címû regényét Sütô András után én vettem elô másodszor, és az író halálának századik évfordulóján négyrészes rádiójátékot csináltam belôle. Pedig szakértôk azt írták, Kemény nem tudja beszéltetni szereplôit. Tévedtek. Lujzi és társai bebizonyították, milyen erô van ezekben a mondatokban. A rádiójáték színpadra is került Csávossy György átdolgozásában.

— És ott is én alakítottam az özvegyet. Ez volt utolsó fizetéses fellépésem. 1977-ben nyugdíjaztattam magamat. De utána még játszottam majdnem 20 esztendôt. Igaz, ekkor már többet szerepeltem a rádióban. Ott nagy sikerem Arany János Toldijában az Özvegy volt, de elvállaltam az általad megindított sorozatban Móricz Zsigmond Erdély címû történelmi regényének elmondását 52 részben. Az utolsó oldalakat már alig tudtam elolvasni. A szemem nagyon meggyengült, és ezért vagyok kénytelen búcsúzni a színpadtól is. Pedig meghódítottam még egyszer Kolozsvár színházba járó közönségét Spiró György Csirkefejében és az Imposztorban is. De hát, úgy látszik, egyszer mindennek vége szakad.

— Csak itt, a végén mondom el, ez a beszélgetés az ötvenéves színpadi tevékenységedrôl azért ejtôdött meg épp most, mert közönséged, a Szabadság szerkesztôsége és a magam nevében fel szeretnélek köszönteni abból az alkalomból, hogy hetvenesztendôs lettél. Ezért volt itthon a Duna Televíziótól lányod, Lukács Bea, férje és kis unokád. Végül egy búcsúkérdés: visszajön még a közönség a kolozsvári színházba?

— Hiszem, hogy visszajön. Tompa Gábor a Harag György szintjén végzi munkáját, és ennek csak lesz eredménye. És sok tehetséges fiatal vár jó szerepekre a kolozsvári színházban. Itt nem a színház válságáról, itt a társadalom válságáról van szó. Nyugalom, biztonság, pénz kell, és akkor az emberek ismét színházba fognak járni. Lehet, mi ezt már nem érjük meg, de bízom benne.

Kovács Ferenc

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]