1997. március 16.
(IX. évfolyam, 86. szám)
Az ország összes alprefektusainak Bukarestben megrendezett gyûlése pár napja ért véget. A gyûlés okáról és az ott elhangzottakról Buchwald Péter, Kolozs megye alprefektusa számolt be lapunknak.
— Az új kormánykoalíció és a miniszterelnök megválasztása után partneri kapcsolatot ígértek a lakossággal, tudván, hogy a reform fájdalmas intézkedésekkel is jár, hiszen az állami dotáció megvonásával sok vállalat lesz kénytelen elbocsátásokhoz folyamodni. Ennek következtében társadalmi feszültségek léphetnek fel, amelyeknek a megelôzésével és kezelésével az 1997. március 31-i 89-es kormányhatározat foglalkozik. A határozatnak megfelelôen minisztériumi, valamint helyi szinten meg kell alakítani a társadalmi párbeszéd konzultatív tanácsát (comisia consultativã de dialog social). Ennek a tanácsnak a mûködésérôl, összetételérôl tájékoztatták az alprefektusokat a bukaresti gyûlésen.
A 69-es helyi közigazgatási törvény az alprefektusról csak annyit ír, hogy ez segíti a megyefônököt. Tudjuk, hogy a novemberi választások után a prefektusi, alprefektusi és vezérigazgatói helyeket a koalíciós politikai tárgyalások után osztották el a koalíciós partnerek között, így ezeknek a beosztásoknak a politikai súlya megnövekedett. Mindezt a helyi közigazgatási törvény csupán a módosítása után fogja tükrözni. Azt, hogy az említett tanács vezetésével az alprefektust bízták meg, a hatáskör-növelés elsô lépéseként tekinthetô.
A társadalmi párbeszéd konzultatív tanácsát minisztériumok, illetve megyék szintjén hozzák létre. Az alprefektus irányította megyei tanácsokban részt vesznek a minisztériumok helyi közigazgatási intézményei, illetve az állami vagyonalap képviselôi, a megyékben mûködô szakszervezetek küldöttei, valamint a legkevesebb 21 alkalmazottat foglalkoztató vállalatok képviselôi. A jelenlegi feladat az, hogy a megyefônök kinevezzen az alprefektus mellé egy két személybôl álló titkárságot, hogy felvehessék a kapcsolatot a fent említett intézményekkel, majd legtöbb két héten belül egy alakuló gyûlésen elfogadhassák az alprefektus és titkárság által kidolgozott, és a jelenlevôktôl kiegészített mûködési szabályzatot. A tanács rendszeres idôközönként teljes létszámban, vagy témákra, feladatokra felosztott csoportok szintjén fog dolgozni. A megbeszélés eredményeit jegyzôkönyvben rögzítik, majd beterjesztik a prefektushoz, és a sajtóban is közölni fogják, biztosítva a transzparenciát.
A tanácsnak, mint a nevében is benne van, konzultatív jellege van, határozatai tehát nem kötelezôek, ellenben a hatóság felelôs, ha a javaslatok megvalósítását tudatosan akadályozza. Fô feladata a partneri viszony kialakítása munkaadók és munkavállalók között. Ennek a párbeszédnek az alapján mind a munkáltatók, mind a munkavállalók törvényjavaslatokat vagy módosításokat tehetnek, amelyeket a tanács a megye parlamenti képviselôin keresztül beterjeszt az országgyûlésnek. A reformfolyamat következtében felszabaduló munkaerô átképzési lehetôségét is fô feladatnak tekintik.
Minden olyan intézkedés, amely társadalmi demonstrációval jár, gátolja a reformfolyamatot. Éppen ezért kezelni, de fôleg megelôzni kell a feszültségeket.
A kolozsvári Metro Media közvélemény-kutató intézetnek a márciusban készített felmérése a lakosságnak a NATO-csatlakozással, a reformmal, a pártok és politikusok népszerûségével kapcsolatos véleménymegoszlását igyekszik bemutatni. A felmérést a Soros-alapítvány rendelte meg és mutatta be április 7-9. között Brassó Pojánán szervezett szemináriumán. A közvélemény-kutatások módszerérôl és jelentôségérôl tartott eszmecserén a sajtó és a politikai pártok képviselôi vettek részt.
Amint az a korábbi nemzetközi felmérésekbôl is kiderült, a NATO-csatlakozást igenlôk számarányát tekintve Romániában a lakosság nagyon nagy mértékben támogatja az ország mielôbbi beilleszkedését az euroatlanti struktúrákba. A Metro Media felmérése szerint 82 százalék támogatja, és csak 6 százalék ellenzi a NATO-csatlakozást. (A hiányzó 12 százalék a nem válaszolók számaránya.) Ha Románia öt éven belül mégsem lesz NATO-tag, a megkérdezettek 38 százaléka szerint ez annak tulajdonítható, hogy Románia nem teljesítette a taggá válás feltételeit. 29 százalék úgy látja, hogy a Nyugat tartotta szánt szándékkal távol Romániát. A NATO-csatlakozás a megkérdezettek 66 százaléka szerint pozitív, míg 6 százalék szerint negatív hatással van az ország katonai biztonságára. 57 százalék vélekedik úgy, hogy pozitívan, 6 százalék szerint negatívan befolyásolná Románia függetlenségét. 58 százalék véli úgy, hogy jó, 4 százalék szerint rossz hatással lenne a demokrácia kiteljesedésére az országban. 50 százalék szerint a csatlakozás jó hatással lenne az életszínvonalra, 9 százalék viszont kételkedik ebben. 20 százalék szerint a NATObeilleszkedés pozitívan, 34 százalék szerint negatívan befolyásolná a viszonyt Oroszországgal. Ezzel szemben a megkérdezettek 46 százaléka véli úgy, hogy a Magyarországgal való viszony javulna, s csak 12 százalék kételkedik abban, hogy a csatlakozás valami jót hozna a román-magyar viszony alakulásában.
A kormány reformprogramját illetôen a megkérdezettek 50 százaléka bízik, 19 százaléka viszont nem hisz abban, hogy sikerül megvalósítani. A megkérdezettek 19 százaléka nagyon nagymértékben, 35 százalék nagymértékben, 25 százalék kismértékben, 10 százalék pedig csak nagyon kis mértékben hajlandó áldozatot vállalni a reform megvalósulásáért. A megkérdezettek 12 százaléka 3 hónap, ismét 12 százaléka fél év, 37 százaléka 1 év, 17 százaléka több év áldozatot hajlandó vállalni. A lakosság 5 százaléka szerint sokkal jobban, 38 százalék szerint jobban, 18 százalék szerint változatlanul, 17 százalék szerint rosszabbul, 10 százalék szerint sokkal rosszabbul fogunk élni. A megkérdezettek csupán 1 százaléka ítéli sokkal jobbnak, 12 százalék pedig jobbnak az életkörülményeit a tavalyihoz képest. 35 százalék szerint az életkörülmények nem javultak, 38 százalék valamivel rosszabbnak, 14 százalék sokkal rosszabbnak ítéli meg a jelenlegi helyzetet a múlt évhez viszonyítva.
Az 1996-os októberi adatokkal összehasonlítva a lakosság elégedettsége javult a politikai közélet tekintetében, de csökkent az egészségügyi ellátással, közlekedéssel kapcsolatban. Növekedett a félelem a háborúval és a társadalmi feszültségekkel, valamint a bûnözéssel kapcsolatban. A megkérdezettek többsége (57 százalék) az árak növekedésétôl fél a legjobban.
Az ország gazdasági válságáért a lakosság 39 százaléka a leköszönt kormányt teszi felelôssé. 16 százalék szerint a jelenlegi kormány, 12 százalék szerint az 1989 elôtti rendszer, 8 százalék szerint a korrupció, 7 százalék szerint pedig a román munkamorál a felelôs a jelenlegi helyzetért.
A lakosság pártok iránti bizalmát illetôen a Romániai Demokrata Konvencióra 51 százalék, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjára 29 százalék, a Nagyrománia Pártra 4 százalék, az RMDSZ-re 4 százalék, a Szociáldemokrata Unióra 6 százalék, a Román Nemzeti Egységpártra 2 százalék szavazna ma. A politikusok népszerûségi mutatója: Emil Constantinescu 57 százalék (októberhez képest nôtt 2 százalékot), Victor Ciorbea 52 százalék (elôször mérik), Teodor Meles,canu 42 százalék (elôször mérik), Ion Iliescu 37 százalék (-18 százalék októberhez képest), Petre Roman 36 százalék (-27 százalék), C. V. Tudor 30 százalék (-1 százalék), Gheorghe Funar 19 százalék (-17 százalék), Adrian Nãstase 30 százalék (-16 százalék), Ion Diaconescu 25 százalék („ 1 százalék), Markó Béla 8 százalék (-3 százalék), Frunda György 14 százalék (elôször mérik).
Az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület (EMKE) meghívására az elmúlt hét végén a pécsi kulturális intézmények képviselôi városunkba látogattak.
A küldöttség tagjai dr. Páva Zsolt polgármester, dr. Ábrahám István referens, Lábady Imre személyi referens, Simon István színházigazgató, Horváth Csaba egyetemi tanár, a pécsi Értelmiségi Klub vezetôje és Nagy Sándor, az Ifjúsági Ház igazgatója voltak. Háromnapi itt-tartózkodásuk alatt sikeres megbeszéléseket folytattak az EMKE, az RMDSZ, az Állami Magyar Színház és Opera, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) és az Erdélyi Mûszaki Tudományos Társaság (EMT) vezetôségével. A Babes,-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesével, Szilágyi Pállal tervezett találkozásra sajnos nem kerülhetett sor.
Ehelyett a Brassai Sámuel Líceum igazgatóságával folytattak tárgyalásokat, amelyen szó volt a Brassai Sámuel Líceum és a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium közti kapcsolatok elmélyítésérôl. A látogatás utolsó mozzanata a Pro Iuventute székházban rendezett hétfô esti értelmiségi találkozó volt, amelyen az érdeklôdôk személyesen is kérdéseket tehettek fel a pécsi vendégeknek. A találkozón jelen volt Kötô József , az RMDSZ Mûvelôdési és Egyházügyi, illetve Oktatási alelnöke, Boros János , az RMDSZ Kolozs megyei elnöke és a kolozsvári körzeti elnökök. Kántor Lajos , a Korunk fôszerkesztôje nyitotta meg a rendezvényt, hangsúlyozta a két település közötti testvérvárosi kapcsolatok ápolásának a fontosságát. Dr. Páva Zsolt pécsi polgármester, aki elkísérte a küldöttséget, arról beszélt, hogy milyen módon lehetne felerôsíteni a két város között kialakult viszonyt. A két város együttmûködése konkrét eredményeként említette: a pécsiek a közeljövôben négy RMDSZ-képviselô számára biztosítanak politikai továbbképzést az ausztriai Grazban. Szerinte az elkövetkezendôkben lényeges figyelni a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére, mert a huszadik század végén a „klasszikus" testvéri kapcsolatok immár nem elégségesek. Horváth Csaba, az Értelmiségi Klub vezetôje beszámolt a szervezet mûködésérôl, amelynek célja többek között az értelmiségi rétegek bevonása a közéleti tevékenységekbe, a közmûvelôdési élet fellendítése és az értelmiségi rétegek összefonódásának megteremtése. A delegáció tagjai egyetértettek a résztvevôk azon javaslatával, hogy a továbbiakban sort kell keríteni nemcsak a román ifjúság, hanem a román családok Magyarországra való meghívására. A két ország NATO-ba és az EU-ba való felvételével kapcsolatosan Horváth Csaba hangsúlyozta: fontos, hogy a két ország egyszerre váljon az európai szervek tagjává. Nagy Sándor, az Ifjúsági Ház igazgatója a jelenlévôk kérésére beszámolt az egyesület tevékenységérôl, valamint a nemrég alakult Pécsi Testvérvárosi Egyesületrôl, amelynek célja a testvérvárosi kapcsolatok nemcsak protokoll szintû mûködésének a megteremtése, hanem a lakosság bevonása a tevékenységekbe. Végül Simon István, a pécsi színház igazgatója beszélt a pécsi és a kolozsvári színház és opera közti néhány éves együttmûködésérôl és a jövôre vonatkozó terveikrôl.
Az értelmiségi találkozót követôen Bunea B. Olga, az EMKE ügyvezetô elnöke a két város közti testvérvárosi kapcsolatok kialakulásával kapcsolatosan kérdésünkre elmondta, hogy a pécsiek a Szivárvány Gyermekház képviseletében együttmûködési lehetôségeket kerestek a monostori RMDSZ-székházban mûködô Kuckó gyermekmûvelôdési kör vezetôivel. Megegyeztek abban, hogy a gyermekosztály mozgósításával fellendítsék a testvérvárosi kapcsolatokat, amelyre a legalkalmasabbnak az 1990 után újraszervezett kulturális mozgalmat, az EMKE-t tartották. Így alakult meg 1992 ôszén az EMKE Pécs-Baranyai Baráti Köre, amely a Kolozs megyeiek fiókjaként, illetve testvérszervezeteként mûködik. Az elmúlt évek alatt többek között testvérvárosi vetélkedôket, kiállításokat, tudományos elôadásokat, színházi bemutatókat, a kolozsvári irodalmi körökkel való találkozókat stb. szerveztek. A demokratikus érzelmû román polgári körökkel való együttmûködés érdekében vették fel a kapcsolatot 1993-ban dr. Octavian Buracuval, aki ebben az idôben szervezte az Interetnikai Párbeszéd Egyesületet. 1990-ben mint Kolozs megye elsô embere egyik kezdeményezôje és aláírója volt Baranya és Kolozs megye testvéri kapcsolatai intézményesítésének.
Az új kormány ténykedésének eredményeként a német, a zsidó és hallgatólagosan a görög katolikus közösségi javak ügyének rendezése már folyamatban van. Az RMDSZ is tagja a kormánykoalíciónak. Miért nem került napirendre a magyar közösségi javak hét éve programban szereplô problémája?
• Kelemen Hunor mûvelôdésügyi államtitkár: A magyar közösségi javak ingatlanokból és ingóságokból állnak. Az ingatlanokról nem lehet azt állítani, hogy nincsenek napirenden, a külügyminiszter és a miniszterelnök kedvezôen nyilatkozott visszaszolgáltatásukról, a kormánykoalíciós egyezményben is szerepel. Konkrét lépések még nem történtek, ez fôként annak tulajdonítható, hogy a probléma sokrétû, a kormány pedig gazdasági jellegû kérdésekkel van elfoglalva. A hét évtized során annyira elbonyolódott a magyar közösségi javak helyzete, hogy sok esetben a természetbeni visszaszolgáltatás lehetetlen, meg kell találni a kártérítés más formáit. Az ingóságokkal más a helyzet, azoknak nem változtatták meg a tulajdonosát, hanem múzeumok megôrzésére bízták, jegyzôkönyvvel, amelynek alapján egyenként is vissza lehet kérni a vagyontárgyakat. A globális megoldás azonban a közkincsrôl szóló törvény megjelenése, amelynek alapján a múzeumok leírhatják leltárjukból az egyházaktól átvett ingóságokat. A közkincstörvény sürgôsségi listán van, májusban már a parlamentbe kerülhet.
• Eckstein-Kovács Péter szenátor: Egyedi esetekrôl van szó. Tudomásom szerint a német közösség egy ingatlant kapott vissza kormányrendelettel, a zsidó hitközség hármat vagy négyet. A görög katolikusok helyzete sem globálisan, hanem szintén csak egyedi esetekben nyer megoldást. A kormány álláspontja szerint ugyanis azon ingatlanok kérdése, amelyeknél a tulajdonjog visszaállítása semmiféle problémába nem ütközik, kormányrendelettel is megoldható. Ez pedig a magyar tulajdonban volt ingatlanok esetében is alkalmazható.
Különleges elbírálásban értesüléseim szerint a zsidó közösségi ingatlan-vagyon esetében lehet csak szó. Egyféle jóvátételként a zsidó közösségnek a második világháborúban elszenvedett diszkriminációk miatt. A kormányban különben megvan a szándék, hogy a többi közösségi és egyházi vagyon helyzetét is mielôbb rendezze.
• Kónya-Hamar Sándor képviselô: Közismert tény, hogy Románia monitorizálásának öt feltétele volt, az elsô az elkobzott felekezeti és közösségi vagyon tulajdonjogi rendezése. Ez a folyamat el sem kezdôdött, amikor képviselônk Strasbourgban támogatta a monitorizálás felfüggesztését. A Szabadság kérdése azért is jogos, mert az RMDSZ-politikusok a kormányban nem képviselik eléggé határozottan ilyen tekintetben a magyar kisebbség érdekeit, holott most már világosan látható, hogy egyértelmû politikai szándék a vagyonrendezésre sincs.
Az utóbbi évek legjobban megszervezett, és minden bizonnyal legsikeresebb erdélyi mezôgazdasági, élelmiszeri és csomagolástechnikai kiállítása nyílt meg Kolozsváron. A nagyszámú hazai élelmiszerforgalmazó, mezôgépgyártó, takarmányforgalmazó és állattenyésztô cég mellett a német nemzeti stand keretében 11 világhírû vállalat mutatkozik be a hazai üzletembereknek, illetve a nagyközönségnek. A kiállításon részt vesznek osztrák és magyarországi cégek is.
A tegnapi megnyitón Németország nagyszebeni konzulja, a kiállítást szervezô cégek vezetôi, a Kolozs megyei Mezôgazdasági Vezérigazgatóság fôigazgatója, a prefektus, a Kereskedelmi, Ipari és Mezôgazdasági Kamara igazgatója és városunk polgármestere köszöntötte a zsúfolásig telt konferenciaterem közönségét.
A köszöntôbeszédekben elhangzott: az európai országokban az egy hektár termôföldre jutó traktorok számát tekintve is az utolsó helyek egyikén vagyunk. Anglia 4,6 hektárától a hazai 86 hektárig óriási a lemaradás. Többek között ezt az arányt is szeretnék javítani a korszerû nyugati gépekkel jelentkezô német és osztrák cégek, minisztériumi források szerint ugyanis több mint 50 ezer traktorra volna sürgôsen szüksége a hazai agrárágazatnak.
Az is elhangzott: nem véletlenül erôssége a mostani kiállításnak az állattenyésztés. Kolozs megye az állatlétszám tekintetében vezet az országban. Az állományok hozamával, genetikai minôségével vannak bajok, s ennek javítására szintén jó esély mutatkozik nyugati együttmûködés kiépítése révén.
A megnyitót követô tenyészállat-bemutató elkápráztatta a közönséget. Az Ausztriából és Németországból érkezett magas tejhozamú tehenek nálunk legfennebb egyetemi kurzusok hasábjairól ismerôsök. A Siementhali fajták különbözô helyi leszármazottjai, az osztrák Pinzgau jó húsformáival és a magas tejhozammal ma vezetnek az európai állattenyésztésben. A román tarka szebb példányait is láthattuk Temes megyei és kolozsvári cég bemutatásában. A nyugati tenyésztôk elsôsorban azokat a fajtákat hozták el, amelyek tenyésztésére nagyobb esélyek vannak Erdélyben. A kiváló húsformájú sertéshibridek is érdeklôdésre tarthatnak számot a helyi tenyésztôk körében.
Jónak ígérkezik a bôséges mezôgépészeti felhozatal. Az immár világhírûvé vált Dutzi-féle szántás nélküli talajmûvelési rendszer teljes gépészeti felhozatalát láthattuk. A Steyr osztrák cég nagy erejû traktorjai szintén a nagyparcellás mûvelési rendszer gazdáinak jelenthetnek érdekességet.
Több magyarországi cég is jelen van állattartási, mezôgépészeti, élelmiszerfeldolgozási technológiával. Közülük a Nádudvari Termelôszövetkezet vezérigazgatóját, Kovács Lajost kérdeztük, milyen lehetôségeket látnak az erdélyi piacban?
Vendéglátónk elmondotta: 1991-ben vegyes vállalatot alakítottak egy nagyszalontai termelôszövetkezettel. Ennek keretében az agrárágazat számos területét átfogó együttmûködésére törekedtek. Legnagyobb érdeklôdés a magyarországi gépekkel, gépsorokkal végzett erdélyi bérmunkára volt, talajelôkészítéstôl terménybetakarításig.
A nádudvariak részt akarnak venni a hazai agrárprivatizációban, figyelemmel követik az állattenyésztô üzemek eladását. Távlatilag tejfeldolgozó üzem beindítását is tervezik. Egyelôre nyilván a kezdetén tartanak, az eltelt évek nagy jövedelmet nem hoztak a magyar félnek, de bíznak a hazai piacnyitásban. A védôvámok felszabadításával élelmiszerexportra készülnek, magyarországi élelmiszerek egész sorát tudnák behozni Romániába. Ennek a lehetôségét a német konzul is megerôsítette köszöntô beszédében. Mint mondotta, a hazai üzletekbôl a nemzetközi minôségû élelmiszer hiánycikk, ebben sokat segíthetnek a német cégek. Ez nyilván beruházásokra, további együttmûködésre is érvényes. Mint mondotta: a mostani részvétel sokat ígérô kezdet!
A Szatmár megyei tanács rendkívüli ülésén szavazattöbbséggel jóváhagyták a megye csatlakozását a kárpát-medencei eurorégióhoz. A döntést megkérdôjelezik egyes megyei tanácsosok, mivel szerintük nem tartották tiszteletben a törvényes eljárást, nevezetesen a határozatot nem véleményezte a szakbizottság.
Adrian Severin külügyminiszter április 20-24. közötti idôszakban hivatalos látogatást tesz az Amerikai Egyesült Államokban — közölte kedden Gilda Lazãr külügyi szóvivô.
A látogatás során Severin találkozik Madeleine Albright külügyminiszterrel, az amerikai kormány, a szenátus és a kongresszus magas rangú hivatalosságaival, az egyetemi körök képviselôivel és neves újságírókkal — jegyezte meg a szóvivô.
A megbeszéléseken fôleg Romániának az elsô hullámban történô NATO-csatlakozásáról és a két ország közötti partneri kapcsolatok fejlesztésérôl lesz szó, de véleménycserét folytatnak az aktuális nemzetközi kérdésekrôl is.
Kedden spontán tüntetésre gyûlt össze Focs,ani központjában a kormány által felszámolásra javasolt helybeli Laminorul vállalat mintegy 800 alkalmazottja, tiltakozásul a kormány intézkedése ellen. A megmozdulás elején lezárták a forgalmat Focs,ani-ban a Bukarest-Suceava útvonalon. A gyûlés délben feloszlott, mivel a tüntetôk elfogadták a prefektus és saját képviselôik javaslatát, amelyet a tárgyaló felek aláírta jegyzôkönyvben rögzítettek, hogy a vállalatban tárgyaljanak a kormány küldöttjeivel. A dokumentum értelmében a tiltakozó megmozdulásokat felfüggesztik április 17-ig. A déli órákban a munkások felszabadították az E85-ös országutat is.
Az európai és euroatlanti struktúrákba való integráció támogatását célzó erôfeszítések keretében I. Mihály április 13-15. között Hollandiában, április 17-18-án Belgiumban és április 21-22-én Norvégiában tartózkodik — közölte kedden a külügyminisztérium.
Április 11-i lapszámunkban a magyar nyelvû alternatív középiskolai tankönyvekrôl szóló cikkünkben Székely Gyôzôt, az Erdélyi Tankönyvtanács elnökét a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnökévé „neveztük ki". Utóbbi tisztséget azonban Lászlóffy Pál tölti be. Elnézést, és mindkettôjüknek sok sikert!
Verestóy Attila szenátor-vállalkozó perrel fenyegette, Takács Csaba RMDSZ-elnök megdicsérte az Erdélyi Naplót a magyarországi kárpótlási folyamat visszásságairól közölt nagyriportjáért. A legfrissebb, 16. szám címoldalán a lap visszatér a kárpótlási visszaélésekre, és szemelvényeket közöl a leleplezô írás által elindított nyilatkozatokból, levelekbôl. A lap felkéri Verestóy Attilát, álljon el abbéli szándékától, hogy kirúgja a sepsiszentgyörgyi Trinvest Részvénytársaság igazgatóját, amiért nyilatkozott az Erdélyi Naplónak. Takács Csaba a lapnak elmondta azt is, elképzelhetô, hogy az RMDSZ átvállalja a megkárosított öregek perköltségét.
— Mostanában egyre többet hallani a polgári szervezetek hangsúlyosabb szerepvállalásáról a közéletben. Milyen, az utóbbi idôben elért eredményeket tud felmutatni a Magyarok Világszövetsége?
— Fél esztendeje annak, hogy az MVSZ budapesti közgyûlésén elnökhelyettessé választottak, itt az ideje tehát egy gyorsmérleg elkészítésének. Természetesen erdélyi perspektívából szemlélve, hiszen a VET Országos Tanácsa március 22-i ülése óta továbbra is elnöke vagyok a Világszövetség Erdélyben élô és mûködô testületének. Az elmúlt fél év leghangsúlyozottabb mozzanata a Kiút elnevezésû szoftver „vízrebocsátása" volt.
— Ez egy március 15-i ajándék, amely ingyen és bérmentve adja bárkinek Erdélyt a maga gyönyörû településneveivel, és ha elterjed, alkalmas lesz arra, hogy a felnövekvô nemzedékeket megerôsítse önmegbecsülésében. Magyarul, románul és németül kérdezhetô le, tartalmazza az összes erdélyi települést, kirajzolja az azokat összekötô legrövidebb útvonalakat és a közbeesô városokat, falvakat. Ennek a terméknek a közönséggel való megismertetése március 13-án Erdély 12 városában, Budapesten és Bernben kezdôdött el. Bármely VET-fiókszervezetnél szabadon, a szerzôi jog felszámolása nélkül másolható. Három ember kétévi munkája van benne. Kolozsváron megtalálható bármelyik középiskolában és a Mócok útja 16. szám alatti Premium Soft Kft.-nél.
— Az elmúlt években bírálatok érték az MVSZ pénzügyi gazdálkodását.
— Nem én vagyok hivatott ezt elbírálni. De az idén talán elsô ízben sikerült egy olyan költségvetési tervet kidolgozni, amely ésszerûsíti tevékenységünket, és lehetôvé teszi a hatékony cselekvést a szövetség mindhárom régiójában: az anyaországban, a Kárpát-medencében és a nyugati magyarság körében. Ily módon, reméljük, elejét vesszük annak a vádnak, hogy a szervezet túlságosan „én-központú". Megválasztásomat úgy értékelem, hogy azzal tulajdonképpen a minden magyar lelkében élô Erdély nimbusza mellett tették le a voksot, de ugyanakkor elismerték azt is, hogy a három-négy éves munkát, közpénzek nélkül, jól teljesítettük.
— Más megvalósítások?
— A VET folytatja Magyar kisebbség címen annak a realista nemzetpolitikai szemléletet tükrözô folyóiratnak a kiadását, melyet a '30-as években Jakabffy Elemér jelentetett meg, és amelyet akkoriban európai nívójú tudományos szemleként tartottak nyilván. 1997-tôl ezt mi a Kárpát-medencében szerkesztjük és terjesztjük. Szükségünk van erre. Március 15-e ünnepi szónokaként Svájc nyolc városában jártam, és alkalmam volt megismerni az emigráns magyar közösség életét, gondjait. Meggyôzôdhettem arról, hogy az anyaország túlságosan keveset tett értük.
— Mit tud mondani az MVSZ és a Határon Túli Magyarok Hivatalának kapcsolatáról, amelyrôl köztudott, hogy nem mindig volt felhôtlen?
— Valóban a viszonyban akadtak fennakadások. De a kettôt el kell határolni egymástól. Amíg a HTMH kormányzati szerv, az MVSZ civil szervezet, amely ötven országban élô tagjainak a társulásából tartja fenn magát. Az MVSZ vezetôit választják, a HTMH-ét kinevezik. Tevékenységi területük sok mindenben hasonló, de mûködésük egymástól különbözô.
— A napokban jelent meg a Magyarok Világszövetségének nyilatkozata a Bolyai Egyetem visszaállításának ügyében. Miért most?
— Hosszasan, talán egy hónapig rágódtunk rajta, latolgattunk, amíg elérte az egész VET támogatottságát. Úgy véljük, hogy a Bolyai Tudományegyetemet újra lehet indítani, ez nem szakmai vagy tudományos, csupán szervezési kérdés. Csak politikai akarat kell hozzá, és egyetlen tollvonással létre lehet hozni. Mégpedig Kolozsváron. Ezért senkinek sem kell kiköltözni, szétválni. Számtalan példa van arra, hogy egy épületben több intézmény megfér egymás mellett. Az igazi gond az, hogy elsorvasztották a magyar nyelvû oktatást, a magyar szemléletû oktatást. Talán egy kis elbizonytalanodás is érezhetô a magyar tantestületben, amikor arra gondol, hogy teljesen önállóan kell megállnia a saját lábán. Fokozza a zavart, hogy az RMDSZ legfôbb vezetôi sem szálltak mind egyértelmûen síkra az ügy mellett. Mi úgy véljük, nem lehet tétovázni. A demokratikus értékeket elvállaló román kormánnyal a helyzet megérett arra, hogy újra megnyíljék a BTE. Mi erkölcsileg és szakmailag támogatjuk a Bolyai Egyetem gyökéreresztését és szárba szökkenését. Ennek érdekében tudományos titkárságot szándékszunk létrehozni az elkövetkezô hetekben Kolozsváron, amely a folyamatot fogja követni.
— Az sem jelentene gondot, ha netán egy hirtelen beálló kedvezô szemléletváltással idén szeptemberre kellene elôkészíteni a magyar egyetemet?
— Nem, mert mûködhetne a jelenlegi épületben, ugyanazokkal az eszközökkel. A kérdés egy jogi személyiség megteremtése, amelynek van önálló költségvetése, szenátusa dönt a pénz felhasználásáról, a tudományok mûvelésérôl és továbbadásáról a fiataloknak. Elsô lépésben ez pusztán politikai dolog. Miután ez megvalósult, azután kell a magyar közösségnek összefognia, hogy többletforrásokkal, többlettudással lássa el ezt az intézményt, amely létfontosságú számára, mert megnyitja a teljes emberi dimenzió ígéretét. A második szakaszban helye lesz az anyagi támogatásnak, gyûjtésnek, annak, hogy idehozzuk a világ különbözô egyetemeinek világhírû, magyarul tudó professzorait. A beinduló egyetemen tudás szerinti, erkölcsileg is megalapozott besorolásnak kell lennie, a tudományos képzettséget megfelelôen kell kiértékelni és értékelni, hogy az ne akadályokat, ne személyi ellentéteket, hanem tudásszomjat gerjesszen az oda járók között. Ne feledjük, hogy a Bolyaiak nevének csengése vonzó a tudományos világ körében, százával jönnének tanárok a Bolyaiak földjére tanítani.
Néha szemünkre vetik, hogy csupán saját kicsinyes érdekeink szemszögébôl nézzük az országot, azon keresztül mondunk véleményt annak gazdasági-politikai helyzetérôl, sôt, nem átalljuk gondjainkat a nagyvilág elé (is) tárni, rontva ezzel az ország képét, sôt talán nehezítve is Románia euroatlanti csatlakozását.
Van ebben valami igazság. Csakhogy én semmi kivetnivalót nem látok benne. Közéleti embereink (tényleg) napirenden tartják gondjainkat-panaszainkat. Ezt tesszük mi is, azok a tollforgatók, akik egyébként nem vállalunk részt az aktív politizálásban. Ez azonban igencsak érthetô: ha valakinek fáj a foga, bizony többet gondol odvas agyarára, mint akár családja egyéb, kisebb-nagyobb örömeire-gondjaira is. A mi fogunkat bizony módszeresen „fájdították" hosszú évtizedeken át, és végeletes-végig arra próbáltak rávenni, tegyünk úgy (kifelé), mintha semmi gondunk se volna, boldogan élnénk itt békében-szeretetben azokkal, akik mûvelôdési intézményeinkbôl, iskoláinkból, egyetemünkbôl, majdnem mindenünkbôl kiforgattak, akik csak anyanyelvünket nem tudták diszkréten „eltüntetni", és történelmi egyházaink iránt bizonyultak — végsô soron — tehetetleneknek, bár itt is sokat ártottak. Nyilvánvaló, hogy világgá sikítottuk panaszainkat. És, ha idehaza nem hallgatnak meg, ezt tesszük ezután is.
Az ország gondjai iránt azonban nem vagyunk közönyösek.
Itt van például az Albániába irányított román zászlóalj kérdése.
Amitôl tartottam, úgy látszik, bekövetkezik. A román katonákat (de remélem, másokat is) az albán lázadás tûzfészkébe, az ország déli részébe küldik rendet tartani.
Adja a Fennvaló, hogy a fiúk egytôl-egyig épen-egészségesen térjenek haza. De mégis: tulajdonképpen mi keresnivalójuk van Albániában?!
A katonai beavatkozás az albán (mondjuk ki:) polgárháborúba, nem ENSZ-indíttatású. Sôt: ebben a minôségben a NATO se vesz részt benne. Olaszország kívánja ily módon megfékezni a menekültáradatot, amely egyértelmûen feléje irányul. Érdekes: a délszláv válság és háborúk idején Magyarország nem is próbált nemzetközi béketeremtô akciókat, katonai beavatkozást szervezni: szó nélkül fogadta a menekülteket, akik közül némelyeknek sikerült tovább vándorolniok, mások viszont, akik nem kívánnak visszatérni szülôföldjükre, máig is Magyarországon élnek, ha meg nem haltak. No, de ne „személyeskedjünk". Az olasz felhívásnak (harcoló csapatok küldésére) egyelôre, úgy tûnik, csak néhány ország, köztük Románia tesz eleget. Ha ez csupán a neolatin népek szolidaritását jelezné, csak elismeréssel szólhatnánk róla. Tartunk tôle azonban, hogy országunk részvételét ebben a katonai akcióban elsôsorban nem a latin együvétartozás gondolata vezérli. Ezzel a döntésével országunk közelebb szeretne kerülni a NATO-hoz. Biztosabbá kívánja tenni felvételét az említett katonai szövetségbe, mégpedig az elsô hullámban, ha lehet.
Attól tartok azonban, hogy Románia katonai részvétele az olasz indíttatású albániai akcióban nem befolyásolja országunk euroatlanti csatlakozásának ügyét.
Sokat emlegették (kiváltképp, akik aggódnak, hogy az országot talán mégsem veszik fel az elsôk között Magyarországgal együtt a NATO-ba), hogy ez azért történhet meg, mert nálunk késôbb indultak-indulnak be a reformok mind a gazdasági, mind a politikai élet területén. Tartok azonban attól, hogy amennyiben Romániát nem vennék fel az elsô menetben (sôt, az „egyensúly" kedvéért Magyarországot se), ez a kérdéses országok gazdasági helyzetétôl, politikai szilárdságától független, külsô okkal magyarázható. Az esetleges orosz „nyet"-tel.
Magyarország sorozatosan ráfizetett és fizetget még manapság is, hol a nagy védelmezô, a Szovjetunió, hol pedig a mai Nagy Barát, a Nyugat iránti föltétlen „jófiúskodásra" (természetesen csak, és elsôsorban azokra az intézkedésekre-eseményekre utalok, amelyeket a Nagy Pártfogók és Jóakarók „tanácsai" nyomán foganatosítottak — hajdan és most is). Örömmel látom, hogy ezúttal Magyarország kimaradt a Nyugat iránti farkcsóváló buzgólkodásnak számító albán beavatkozásból. Ám nem tudom: vajon a mi országunknak, Romániának érdemes-e „tûzoltókat" küldeni az izzó láva lehûtésére, ami — akárhogy nézzük is — az albán nemzet belügye? Vajon elérjük-e a várt eredményt részvételünkkel?
A kormány bizonyára tudja, mit tesz. Azt is, hogy miért.
De ezt a lépését vajon eléggé megfontolta?
A nettó átlagfizetés a bankszektorban februárban 858 ezer 290 lej volt, a legmagasabb az alkalmazotti szférán belül. A biztosító társaságok és nyugdíjalapok alkalmazottainak átlagos nettó fizetése 840 ezer 179 lej volt, ám ezeken belül a kötelezô társadalombiztosításnál dolgozók javadalmazása átlag alatti. A közüzemi szolgáltatásoknál dolgozók havonta 645 ezer 141 lejt kaptak kézhez, a bányászatban 633 ezer 664 lej volt az átlag. A legalacsonyabb béreket a mezôgazdaságban dolgozók kapták, 333 ezer lejt, a nagy- és kiskereskedelemben dolgozók 360 ezer lejt, a könnyûipar alkalmazottai pedig 370 ezer lejt.
A hazai gazdaság egészében a nettó havi átlagfizetés februárban 465 ezer 305 lej volt.
A japán tengerentúli gazdasági együttmûködési alap (OECF) két, összesen 177 millió dollár hitelt nyújt Romániának utak javítására és a konstancai kikötô bôvítésére. A kölcsönrôl Adrian Severin külügyminiszter és Japán bukaresti nagykövete állapodott meg az elmúlt napokban. Románia a hitelt 30 évre kapja 2,7 százalékos kamat mellett. A kölcsön visszafizetését 10 éves türelmi idôszak után kell megkezdeni.
A hitelbôl 100 millió dollárnál valamivel többet a fekete-tengeri kikötô második konténer-termináljának építésére fordítanak.
Miután az elmúlt idôszakban tisztáztuk, hogy részvényeink eladásának egyelôre nem érkezett el az ideje, hogy türelmesen meg kell várnunk, amíg az illetô vállalatok bekerülnek a RASDAQ nevû rendszerbe, vagy pedig a bukaresti értéktôzsdére, s ott, néhány hét leforgása alatt, értékük stabilizálódik, ejtsünk néhány szót további részvények vásárlásának idôszerûségérôl. Hiszen ha azt mondjuk, most hátrányos eladni a papírokat, meg kell vizsgálnunk, mennyire szolgálna elônyünkre, ha ebben a periódusban további értékpapírokat vásárolnánk.
Egyszerû példával fogom kezdeni. Múlt héten bevezették a bukaresti tôzsdére a kolozsvári Prodvinalco papírjait. Az elsô napon a részvények értéke 50 százalékkal emelkedett, a másodikon, csütörtökön pedig újabb 49 százalékkal. Ha, mondjuk, valaki szerdán, a lehetô legrosszabb vásárlási körülmények közt, a maximális, másfélszeres ár mellett ebbe a papírba befektetett — tegyük fel — egymillió lejt, részvényeit kedden egymillió négyszázkilencvenezerért eladhatta. Ha a 490 ezer lejes árnövekedésbôl levonjuk a brókercégek legmagasabb, nyolc százalékos jutalékát, az illetô egy nap leforgása alatt mintegy 300 ezer lejjel gazdagodott.
Igaz, a gyakorlatban nem ennyire egyszerû a dolog. Mert vagy birtokában van valaki a tôzsdei árfolyamokat befolyásoló információknak, s akkor biztosan építhet a papírok értékének csökkenésére vagy növekedésére, vagy pedig hosszas mérlegelés után kiválaszt több, heteken át lassú, de biztos növekedést mutató részvényt, s azokból vásárol bizonyos számú papírt. Ilyenkor azt mondjuk, az illetô részvényportofóliót állít össze magának. A portofólió összeállításakor hasznos lehet különbözô szak- vagy napilapok tanulmányozása, hiszen az információk döntô szerepet játsznak a tôzsdén. Azoknak, akik nincsenek tisztában az értékpapírok piacát uraló törvényekkel, jó játékot jelenthet néhány hétig, míg beletanulnak, képzeletbeli részvényportofóliók összeállításába és az értéknövekedés vagy pedig -csökkenés okainak tanulmányozásába. Kiváló információk nyerhetôk ezen a téren a Capital hetilapból, illetve a Bursa címû napilapból is.
Nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy a jelenlegi betéti kamatfeltételek mellett érdemes-e egyáltalán értékpapírokba fektetni. Hiszen a bankszámlán elhelyezett pénz, egyhónapos lekötéssel, a Páter Bank esetében például évi 150 százalékos kamatot biztosít, de a Mezôgazdasági Bank az éves lekötésre is 139 százalékos kamatot fizet. Kézenfekvô tehát a kérdés: ha ekkora jövedelem érhetô el kockázatmentesen, idegesség és plusz munka (értsd: folyamatos tájékozódás) nélkül, miért hozzuk egyáltalán szóba a részvények általi befektetés lehetôségét.
Befektetési tanácsadók mondják a régi aranyszabályt: a befektetett összeget ésszerû három részre osztani. Ennek megfelelôen egyharmadát ingatlanban, másik harmadát devizában és harmadik részét hazai pénznemben célszerû tartani. Ez utóbbi harmad felét érdemes bankban kamatoztatni, a másik felébôl pedig jól átgondolt szempontok alapján csinos részvényportofóliót lehet összehozni. Fontos szempont, hogy a befektetônek mi a célja. Rövid, avagy pedig hosszú idôre kívánja befektetni a pénzét? Hajlandó-e kockáztatni és esetleg veszíteni, vagy pedig beéri a biztos, ám jóval kisebb nyereséggel?
Romániában 30,7 százalékos volt márciusban a havi infláció a februári 18,8 százalék után — jelentette a román statisztikai hivatal. A márciustól visszaszámított egy évben átlagosan 164 százalékos volt a drágulási ütem az országban, az idei elsô negyedév végén pedig 76,5 százalékkal volt magasabb az árszint, mint az elején. Ez több volt, mint a tavalyi egész évi 56,7 százalékos tempó.
A márciusi drágulás jóval gyorsabb volt a kormány által jósolt 10 százaléknál. A kormány 1997 egészére 90 százalékos átlagos inflációt jövendöl, számításai szerint a negyedik évnegyedre — éves szintre vetítve — 30 százalékosra lassul az ütem.
A statisztikai hivatal szóvivôje azt mondta, hogy a kormány nem fogja felülbírálni inflációs jóslatát 1997-re a márciusi adatok miatt.
Az 1872 novemberében megnyílt Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem az elsô tanév végén kiadott Almanach szerint 40 rendes és rendkívüli tanárt, 11 tanársegédet és 2 nyelvtanítót sorolhat az alapítók közé. Ezek négy karban fejtették ki tevékenységüket. Két fakultás nem elôzmények nélküli. A jog- és államtudományi kar elôdje az 1863-ban megnyitott Királyi Jogakadémia volt, az orvosi karé pedig a már 1775-tôl mûködô Orvos-sebészi Tanintézet.
A jogi kar 12 tanárából 5 került ki a kolozsvári jogakadémiáról (Berde Áron, Csiki Viktor, Groisz Gusztáv, Haller Károly, Kolosváry Sándor), a többiek vidéki jogakadémiákról, bíróságokról pályáztak ide (Farkas Lajos, Jenei Viktor, Korbuly Imre, Vályi Gábor). Hárman Pestrôl is jöttek: Óvári Kelemen, Plósz Sándor, Concha Gyôzô. Közülük kettô az adandó alkalommal vissza is tért a fôvárosba, s ott fényes politikai pályát futott be. Óvári 1925-ben bekövetkezett haláláig hû maradt Kolozsvárhoz, s Kolosváry Sándorral együtt mint a Corpus Juris Hungarici (1540-1848) törvénygyûjtemény kiadói váltak híressé. Rajttuk kívül különösen Groisz Gusztáv, a város országgyûlési képviselôje, s Haller Károly, Kolozsvár polgármestere maradtak emlékezetesek. Az elsô tanárok sorából egy volt akadémiai levelezô tag (Berde), a többiek doktorok, de utóbb még öten bekerültek az akadémiába (Plósz, Concha, Óvári, Kolosváry, Farkas).
Az orvosi kar 11 tanszékébôl 6-ra vettek át oktatót az Orvos-sebészi Tanintézetbôl (Brandt József — sebészet, Czifra Ferenc — bonctan, Genersich Antal — kórbonctan, Maizner János — szülészet, Török Aurél — élet- és szövettan, Mina János — állatjárványtan). A Pestrôl jött Fodor József (törvényszéki orvostan), Plósz Pál (kórvegytan) és a Bécsbôl ide pályázó Schulek Vilmos (szemészet) rövidesen a fôvárosba távoznak. S követi ôket Török Aurél, Ajtai K. Sándor (gyógyszertan) és Genersich Antal. Úgyhogy e karnál volt a legerôsebb az elvándorlás. Idôvel öten lesznek az akadémia tagjai, közölük Genersich, Török, Schulek neve fogalommá válik. Kolozsvári viszonylatban az itt kitartó Brandt és Maizner professzorok váltak emlékezetessé. A hat tanársegéd közül a vérátömlesztéssel kísérletezô Gyergyai Árpád neve is bekerült a tudománytörténetbe.
A bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar tíz oktatója közül három volt helybéli: Finály Henrik és Szabó Károly történészek az Erdélyi Múzeum-Egyletbôl, Szász Béla a Református Kollégiumból került át. Születését tekintve kolozsvári volt a klasszika-filológus Szamosi János is. A másik klasszika-filológus, Herman Ottó az egyetlen e karról, aki Budapestre távozik. Jellemzô, hogy a két klasszika-filológiai mellett egyetlen magyar nyelv és irodalom tanszék mûködött, Imre Sándor töltötte be. Mind a harmadik történész, Ladányi Gedeon, mind a pedagógus Felméri Lajos és a német szakos Meltzl Hugó halálukig oktattak. Imre Sándor és a román szakos Szilasi Gregoriu nyugdíjaztatásukkor távoztak a városból. A kinevezés idején egy tanár akadémiai rendes (Szabó Károly), három pedig levelezô (Finály, Imre, Ladányi) tag volt, s mindössze hárman büszkélkedhettek doktori címmel (Hóman, Meltzl, Szilasi). A két nyelvoktató közül az angol szakos Kovács János unitárius kollégiumi tanár jeles egyháztörténésznek számított.
A mennyiségtan-természettudományi kar hét tanszéket ölelt fel. Legrangosabb professzora Brassai Sámuel (elemi matézis) volt; ô az Erdélyi Múzeum-Egylettôl jött át az egyetemre, az állattan tanára, Entz Géza pedig a Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézettôl. Abt Antal fizikát, Fleischer Antal kémiát, Kanitz Ágost növénytant, Koch Antal ásványtant, Martin Lajos felsô matematikát oktatott. Akkor Brassai az akadémia rendes, Martin pedig levelezô tagja volt. Utóbb Kanitz levelezô, a fôvárosba távozó Entz és Koch rendes tag lett. 1872-ben négy tanárnak (Abt, Entz, Fleischer, Kanitz) volt doktorátusa. A karon öt tanársegéd mûködött.
Az eddigiekbôl kitûnik, hogy nem volt könnyû betölteni akkor sem a tanszékeket. Néhányra nem is akadt elfogadható jelentkezô. Doktorátusa csak a fiatalabbaknak volt, az idôsebbeknél többnyire az akadémiai tagság nyomott a latban. Ezeknek aztán tiszteletbeli doktori címet adott az egyetem. Megfigyelhetô, hogy ahol akadt helyi jelentkezô, azt mindig elônyben részesítették. Az egyetem rangbéli emelkedését, megerôsödését igen hátráltatta a budapesti egyetem elszívó ereje. Az elsô 40 tanárból 11 távozott a fôvárosba. Közülük néhányan hazatértek megpihenni.
Miután az egyetem idegen kézre került, a Házsongárdi temetô ôrizte legtovább az egykori professzorok emlékét. E sorok írójának csak megmutatták, hol pihent Szabó Károly, elsô nagy bibliográfusunk. Aztán a számbavétel után az utóbbi két évtizedben végignézhette, amint elpusztítják (vagy csak régi feliratától fosztják meg) Haller Károly, Groisz Gusztáv, Maizner János, Ladányi Gedeon, Szász Béla sírját. Felméri Lajos hatalmas oszlopa már egy évtizede ledôlve, Óvári Kelemen tekintélyes oszlopát a temetôi kaputól pár lépésre a napokban döntötték ki, rövidesen elszállítják. Még áll Brassai síremléke, sikerült Berde Áron kriptáját a külföldi leszármazottakkal megváltatni. Még felkereshetô Vályi Gábor statisztikus, Brandt és Genersich orvosprofesszorok, Meltzl Hugó és Szamosi János filológusok, valamint Martin Lajos matematikus sírja. Finály Henrik kövét elvitték eredeti helyérôl, de megvan. Gyergyai Árpád és Kovács János neve az eredeti oszlopaikon olvasható.
Vajon hány mai egyetemi tanszék magyar részlege gondozza, tartja számon egykori professzorai sírját?!
A rendszerváltás szele már a tanügyi berkekben is érzik. Ezt jelzi többek között az is, hogy terítékre került az alternatív tankönyvek bevezetésének ügye is, melynek értelmében a pedagógusok maguk választhatják ki azokat a tankönyveket, amelyek segítségével a leghatékonyabban tudnak majd nevelôi koncepcióiknak megfelelôen oktatni.
— Az a tény, hogy az új oktatási program tág teret biztosít a pedagógusok számára ahhoz, hogy személyiségüknek és nevelôi koncepciójuknak megfelelôen oktassanak, nagyobb fokú önszervezôdést igényel a magyar pedagógus társadalom részérôl — mondta Székely Géza, az RMPSZ Kolozs megyei elnöke. — Milyen önszervezôdési formára gondolunk itt? Arra például, hogy az új, kreatív oktatási módszereket elônyben részesítô nevelési felfogás megkívánja azt, hogy a magyar nyelven tanítók gyakrabban cserélhessék ki tapasztalataikat, véleményüket ezzel kapcsolatban. Ezért — véleményem szerint — nagyon jó hatással lenne az oktatásra az, ha megalakulnának a különbözô szaktantárgyak módszertani körei, ahol az anyanyelvi oktatás sajátos gondjait meg lehetne beszélni. Reméljük, a tanfelügyelôség segíteni fogja ilyen irányú erôfeszítéseinket, már csak azért is, mert mindannyiunk érdeke az, hogy az oktatás minôségi szintje emelkedjen. Ezeknek a szakmai köröknek igen fontos szerepe lenne: például a szakinspekciók esetében — magyar szaktanfelügyelôk hiányában — segíthetnék a tanfelügyelôség munkáját. És különben is: jelen körülmények között, mivel megszûnt a központosított szemléletmód — és nem lehet már a „központtól" várni az utasításokat —, nagymértékben felértékelôdött a pedagógusok felelôssége az anyanyelvi oktatás sajátos problémáinak megoldásával kapcsolatban. Ki támogatná például a fiatal, kezdô, magyarul oktató pedagógusokat, ha nem mi? Nem arról van szó, hogy a magyarul oktatók nem tartanák a kapcsolatot továbbra is a románul tanuló kollégákkal, a közös szakmai ügyekben ugyanis örömmel mûködünk együtt. Jó lenne tehát, ha pedagógusaink nagyobb szerepet vállalnának a különbözô szakkönyvek fordításában, megírásában, oktatási programok készítésében, a szórványiskolákban tanítók felkarolásában. Felkérnénk ezúttal az egyházak képviselôit, a szülôbizottságokat, az írott és elektronikus sajtót, hogy támogassák az RMPSZ munkáját.
— A megyei tanfelügyelôségen mindig szokott lenni egy reál szakos magyar tanfelügyelô is. Mi a helyzet most?
— Pillanatnyilag ez a szaktanfelügyelôi állás üresen áll, ezért felkérjük a matematika, fizika és kémia szakos tanárokat, hogy ne hagyják kihasználatlanul ezt a lehetôséget.
A román és a magyar külügyminisztérium szóbeli jegyzékváltás útján megállapodott abban, hogy törlik azt az 1987 novemberi alaptalan és jogtalan rendelkezést, amelynek nyomán „nem kívánatos személynek" nyilvánították Gyôrfi Károlyt, a bukaresti magyar nagykövetség kereskedelmi tanácsosát, illetve Pavel Platona budapesti román tanácsost — közölte keddi heti sajtóértekezletén Gilda Lazãr, a román külügyminisztérium szóvivôje.
A szóvivô nem részletezte a csaknem egy évtizeddel ezelôtti, annak idején nagy nemzetközi visszhangot kiváltó incidenst, amely a kölcsönös kiutasítások elôzménye volt.
Mint ismeretes, Gyôrfi Károlyt 1987. november 14-én a román rendôrség közel hat órán át jogellenesen fogva tartotta és azzal vádolta, hogy a román állam és a román vezetôk ellen uszító röpcédulákat szórt szét a fôvárosban. Gyôrfi erélyesen visszautasította az állítást, a magyar külügyminisztérium pedig jegyzékben tiltakozott. A tanácsost november 19-én kiutasították Romániából.
A magyar külügyminisztérium az ilyen esetekben szokásos válaszintézkedésként november 24-én kiutasította Pavel Platona román tanácsost Magyarországról.
Az 1989 decemberi változásokat követôen az 1987 novemberi kiutasító döntést hét év alatt sem vizsgálták felül a román kormányzatok. A keddi bejelentés megfigyelôk szerint az elsô alkalom, hogy az új román hatóságok hivatalosan alaptalannak minôsítették a magyar tanácsos tíz évvel ezelôtti kiutasítását, amely a magyar válaszintézkedésre vezetett.
Adrian Severin külügyminiszter nyújtotta át kedden a NATO-országok Bukarestbe akkreditált nagyköveteinek azt a 80 oldalas, angol nyelvû Fehér Könyvet, amely egybegyûjti az érveket amellett, hogy Romániát vegyék számításba a NATO-bôvítés elsô körében, és hívják meg a tárgyalásokra már a júliusi NATO-csúcsértekezleten. Az érvek között ismételten utalás történik a román-magyar viszony kedvezô alakulására, illetve az esetleges negatív döntés e tekintetben is kedvezôtlennek ígérkezô hatásaira, továbbá a kisebbségek irányában folytatott politika vívmányaira.
A bevezetô tanulmány hangsúlyozza, hogy minden felelôs politikai párt egyértelmûen támogatja Románia NATO-betagolódását, ez szilárd és természetes opció. Az ország védelmi és biztonsági politikáját a NATO-tagságra alapozza, amely egy szélesebb, a nyugati integrációra irányuló politika része, és széles körû népi támogatást élvez. Románia a biztonság pillére lenne a szövetség számára, stabilitás-teremtô és konszenzus-építô tényezô Közép-Európában.
Constantinescu elnök úgy járhatott, mint annak idején a tanár, akinek az ügyeletes jelentette: mindenki jelen van, csak ez és ez, meg az hiányzik. A parlamenti ellenzéki pártok vezetôivel tartott találkozón is mindenki jelen volt, csak Iliescu és Vadim Tudor hiányzott. Elôbbi elfoglaltságára való hivatkozással, utóbbi pedig külföldön tartózkodott.
Úgy éjfél körül, amikor az Antena 1 Dumitras,cu szenátor teleferéjét közvetítte, világosodott meg, hogy milyen elfoglaltsága akadt a volt kormánypárt szellemi atyjának, a volt államfônek: rangon alulinak találta a többi meghívott társaságát. A másik két párt valamikor jó volt szövetségesnek a parlamentben, de így, ellenzékben, mégsem illik egy asztalhoz ültetni azzal, aki el sem adta az országot és meg sem döntötte a kommunizmust, évekig úgy reformált, hogy minden maradt a régiben.
Ha külön, négyszemközt kellett volna találkozni, akkor talán lehet, hogy szakított volna magának néhány percet. Így viszont sokkal fontosabb dolga is akadt a volt államfônek, mint a reform és az ország sorsával bíbelôdni rangon aluli társaságban.
P. M.