1997. február 24.
(IX. évfolyam, 44. szám)
A bukaresti látogatáson tartózkodó Jacques Chirac francia államfô szombaton reggel a Sofitel Hotelben lévô szállásán fogadta Ion Iliescu volt államfôt, a legnagyobb ellenzéki párt, az RTDP jelenlegi elnökét. A félórás megbeszélés után Iliescu, akit Teodor Meles,canu volt külügyminiszter, pártjának alelnöke kísért el a találkozóra, elmondta: biztosította a francia elnököt arról, hogy a román politikai erôk véleménye egybecseng Románia európai és euroatlanti betagolódásának támogatásában.
A megbeszélés után újságíróknak nyilatkozva Iliescu élesen bírálta azt, hogy az ellenzéki pártok képviselôit nem hívták meg arra a vacsorára, amelyet a román vezetés pénteken este adott a francia államfô tiszteletére.
Chirac délelôtt találkozott a bukaresti egyetem tanáraival és diákjaival, majd a bukaresti francia közösség tagjaival a Romexpo kiállítási csarnokában. Délben Victor Ciorbea miniszterelnök adott ebédet a vendég tiszteletére, aki ezt követôen francia és román üzletemberekkel találkozott. Chirac részt vett azon a szertartáson, amellyel Bukarest egyik nagy terét, az Aviatorilor teret Charles de Gaulle-ról nevezték el, majd elutazása elôtt a Cotroceni-palotában nemzetközi sajtóértekezletet tartott, amelyen megerôsítette: Párizs véleménye szerint a NATO kiszélesítésének „Lengyelországon, Magyarországon és Csehországon kívül, amelyekre ma úgy tekintenek, hogy csatlakozni fognak, azonos feltételekkel ki kell terjednie még egy negyedik és ötödik országra is". Chirac hozzáfûzte, a maga részérôl mindent megtesz azért, hogy meggyôzze szövetségeseit: az utóbbiak között javasolják Románia csatlakozását is, méghozzá már júliusban, a madridi NATO-csúcson. Ebben nem Németország jelenti a legnagyobb problémát — válaszolta egy kérdésre Chirac —, elsôsorban az Egyesült Államok meggyôzéséért kell mindent megtenni.
Emil Constantinescu elnök a maga részérôl arra a kérdésre, mi a véleménye az orosz fenntartásokat illetôen, azzal válaszolt, hogy Románia sohasem fenyegette Oroszországot és nem tekinti magát fenyegetettnek sem: elôször fordul elô, hogy nincs vele közös határa. Ezért Constantinescu véleménye szerint értelmetlen lenne, hogy Moszkva ellenezze Románia NATO-csatlakozását. Chirac egy hasonló kérdésre felelve azt hangsúlyozta, hogy meggyôzôdése: a NATO kiszélesítésére jó körülmények között kerül sor a madridi csúcson, vagyis azután, hogy egyezményt kötöttek Oroszországgal.
A francia elnök arra a kérdésre, hogy mivel érvel Párizs Románia gyors NATO-csatlakozása mellett, a hatalomváltás demokratikus módját, az ország demokratikus érettségét, a Magyarországgal megkötött „történelmi" és az Ukrajnával várható alapszerzôdést (amelyre Constantinescu is utalt), továbbá Románia földrajzi helyzetét említette a Balkánon és a NATO déli szárnyán, és közös francia-román stratégia kidolgozását javasolta a szövetségesek meggyôzésére e tekintetben.
Ezzel kapcsolatban az MTI tudósítójának kérdésére Hervé de Charette francia külügyminiszter „nagyon-nagyon fontosnak" nevezte, hogy Románia és Magyarország meg tudott egyezni az alapszerzôdést, a Romániában élô magyar kisebbséget illetôen. Ez a francia diplomácia irányítója szerint azért mutat igen jó irányba, mert a jövô Európáját nem lehet rejtett feszültségekre alapozni, a népeknek együtt kell felépíteniök ezt az Európát.
Szóba került Románia jelöltsége az EU-tagságra is, amelyet Chirac szintén támogatásáról biztosított. Ezzel kapcsolatban Constantinescu hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni a NATO-hoz képest, ugyanis az EU tekintetében minden jelölt egyenlô alapon indul, a csatlakozás idôpontját gazdasági tényezôk határozzák meg. A román állampolgárok vízumkéréseit illetôen Chirac nem ígért új szabályozást, de a meglévô elôírások rugalmas alkalmazását helyezte kilátásba.
A francia elnök látogatásának maradandó nyoma is lesz a fôvárosban: a fôváros egyik legnagyobb terét, az Aviatorilor (Repülôsök) terét Charles de Gaulle térnek keresztelték át. A névtáblát Chirac és Viorel Lis ügyvivô polgármester együtt leplezte le. Lis Bukarestet „második Párizsnak" nevezte, és Chirac, aki 20 éven át volt a francia fôváros polgármestere, megismételte ezt az elnevezést. Bukarest abban mindenesetre már hasonlít a Szajna-parti városra, hogy nemcsak Diadalív emelkedik benne, de — ha nem is körülötte, hanem a közelében — ott a Charles de Gaulle tér is.
Chirac és kísérete szombat este hazautazott Párizsba.
Pénteken hatalmasat ugrott a refinanszírozási kamatláb. A 226,3 százalékos kamatláb havi több mint 18, a büntetôkamatláb pedig ezzel egy idôben — 362,1 százalék — havonta több mint 30 százalékos kamatot jelent. Ennek következtében nyomás nehezedik a kereskedelmi bankokra, amelyek kénytelenek alaposan megnövelni hitelkamataikat, ugyanakkor pedig, úgy tûnik, egyre inkább szükségük van a lakossági megtakarításokra, mert ezek kamata is meghaladta a 100 százalékot. De még ez a kamat sem eléggé vonzó, hiszen a lakossági betétek január óta jelentôsen csökkentek, ahelyett, hogy növekedjenek.
Ha az említett intézkedések következtében a dollár árfolyama egy hét leforgása alatt nem fog csökkeni, úgy ítéljük, a nemzeti bank kormányzójára igen nehéz napok várnak — amennyiben abban a székben marad, amelyet négy évvel ezelôtt elfoglalt. A pénzváltó irodákban pillanatnyilag a dollár árfolyam esett, bár ez a jelenség bizonyára tiszavirág-életû lesz.
A csütörtöki tanácsülés késô esti óráira halasztódott annak megtárgyalása, hogy odaítéljék-e vagy sem Cornea asszonynak Kolozsvár díszpolgára címét. Az egységpárti tanácsosok élesen támadták mind Doina Cornea személyét, mind tevékenységét, kétségbe vonva még '89 elôtti ellenzékiségét is. A tanács ellenzéke elítélte a sértéseket és rágalmazást, kérve, hogy az ilyen hangnemben felszólalókat vonják felelôsségre. Végül a két ellentétes táborra szakadt tanács elhalasztotta a határozathozatalt.
A Román Nemzeti Egységpárt szûk körû vezetése, az állandó bizottság szombatra virradóra 14 szavazattal 3 ellenében, 2 érvénytelen szavazat mellett felmentette pártelnöki tisztségébôl Gheorghe Funart, a párt elnökét, és helyébe Valeriu Tabãrã temesvári RNEP-képviselôt választotta. A döntést reggel „ratifikálta" a párt központi végrehajtó bizottsága — még mielôtt megkezdôdött délelôtt a párt országos tanácsának, kongresszusának az ülése.
A hírt Mircea Vîlcu, a párt alelnöke és szóvivôje jelentette be a bukaresti rádió kora reggeli hírmûsoraiban. Vîlcu szerint az RNEP számára ez a határozat nem meglepetés, hanem csak „konkretizálódása annak az elégedetlenségnek és csalódásnak", amelyet a pártelnök és a párt gyenge (4 százalék körüli) választási eredményei váltottak ki, és amelyek a tagság zöme szerint „jórészt az elnöknek tudhatók be". Ezért több alapszervezet már két hónapja Funar felfüggesztését javasolta. A pártvezetô felmentését az állandó bizottság „a pártfegyelem ismételt megsértésével" is indokolta.
Az állandó bizottság ülésén Funar is jelen volt, és magatartása — mondta Vîlcu — újabb csalódást okozott a pártvezetésnek, mivel nem volt hajlandó lemondani, hanem kenyértörésre vitte a dolgot, és „összeesküvéssel" vádolta a vele szemben kialakult többséget. A szóvivô megjegyezte, hogy Funar feltehetôen vitatni fogja a döntést, de — ismerve a párton belül kialakult hangulatot — megváltoztatására semmi esélye.
Valeriu Tabãrã elfogadta a pártelnöki megbízást. Tabãrã eredeti foglalkozására nézve mezôgazdasági mérnök, kutató, egyetemi oktató. 1990-ben a Vatra Româneascã, majd a Román Nemzeti Egységpárt megyei szervezetének alapító tagja, a Ion Antonescu Társaság helyi szervezetének is tagja. 1992-tôl parlamenti képviselô, 1994. és 1996. között mezôgazdasági miniszter volt.
Gheorghe Funar eltávolítására pártelnöki tisztségébôl számos kísérlet történt az elmúlt évek során, ezek azonban rendre kudarccal végzôdtek. A kommentátorok emlékeztetnek: a párt számos vezetôje, bár egyetértett Funar nacionalista, magyarellenes politikai vonalával, felrótta a politikusnak nyilatkozatainak szélsôséges megfogalmazásait, stílusát, idôzítését, azt, hogy nem konzultált a párt többi vezetôjével.
A pártelnöki poszt elvesztése nem érinti közvetlenül Funar júniusban megerôsített kolozsvári polgármesteri tisztségét.
Az NLP szombati megyei gyûlésén Anton Ionescu képviselôt választották a párt helyi fiókjának az élére, adta hírül a Mediafax. Az ülésen részt vett Viorel Cataramã országos alelnök is, aki kijelentette, hogy a liberálisok közelgô egyesítése az NLP ilyen irányú kiszélesítése révén fog megvalósulni, és semmi esetre sem a különbözô liberális pártok szövetségre lépésével.
Az alelnök ugyanakkor elvetette a RNEP-pel történô szövetkezés gondolatát, mondván, hogy ennek az ellenzéki pártnak a magatartásával a liberálisok nem érthetnek egyet.
A Mediafax hírügynökség a hét végén 25 pontos dokumentumot tett közzé, amelyet értesülése szerint február 14-én Tôkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke juttatott el a szövetség vezetôségéhez. A hírügynökség ismerteti a szöveget, amelyben Tôkés „azokat az igényeket és követeléseket" foglalja össze, amelyek „a romániai magyar közösség elvárásait fogalmazzák meg Románia demokratikus kormánya iránt".
A tiszteletbeli elnök, mint több korábbi nyilatkozatában kifejtette, nem ellenzi az RMDSZ kormányzati szerepvállalását, de az a véleménye, hogy a szövetségnek elvárásait határozottan meg kell fogalmaznia azért, hogy azok teljesítését számon lehessen kérni.
A Mediafax által ismertetett dokumentum az RMDSZ programjában szereplô valamennyi fontos pontot felsorolja; szerepel benne az alkotmány és mindazon törvények módosítása, amelyek a kisebbségek számára hátrányos elôírásokat, megfogalmazásokat tartalmaznak, az RMDSZ által korábban kidolgozott autonómia-törvénytervezetek elfogadása, a kisebbségek kollektív jogainak elismerésére vonatkozó tárgyalások megkezdése és számos konkrét igény, továbbá felújítja a püspök javaslatát egy román-magyar kerekasztal megszervezésére.
Markó Béla , az RMDSZ elnöke az MTI tudósítójának Marosvásárhelyrôl adott telefoninterjújában közölte: a dokumentumot a Mediafax által kiadott változatból ismerte meg. Mint mondta, nem ez az elsô eset, hogy Tôkés László a sajtóban teszi közzé valamely indítványát.
Markó Béla megjegyezte, hogy a 25 pontban ismert dolgok szerepelnek, sôt ha a magyarság minden problémáját felsorolnák, jóval hosszabb lenne a lista, hiszen konkrétan ki kellene fejteni a teljes RMDSZ-programot.
A Tôkés által jelzett kérdések egy része, mint az oktatási törvény módosítása és mások, közvetve vagy közvetlenül benne vannak a kormányprogramban, és már folyik a munka a megvalósításukon, ugyanakkor vannak köztük olyan javaslatok, amelyek megvalósítása csak egy pozitív folyamat késôbbi állomásaként képzelhetô el, jelenleg nem reálisak.
Markó véleménye szerint az új helyzetben bizonyos régebbi RMDSZ-javaslatokat újra kell gondolni: például most, amikor az RMDSZ bent van a kormányban, a szövetségi elnök nem hiszi, hogy a nacionalista román pártokkal kellene kerekasztalt létrehozni.
Ôfelsége sajtóirodája szombaton közölte a Mediafax hírügynökséggel, hogy Mihály király február 28. és március 5. között Romániába látogat.
Az országos vasúti társaság vezetô tanácsa elhatározta, hogy nem szállítanak árut azoknak a vállalatoknak, amelyek adósai a vasútnak. Traian Bãsescu szállításügyi miniszter kijelentette: a vasúti dolgozók bére nem növekszik ebben az évben, viszont csak 3 százalékukat fogják elbocsátani. Ám a vasúti utazás további 200 százalékkal növekedik 1997-ben.
Február 21-én az Interetnikai Párbeszéd Egyesület szimpóziumot rendezett A nemzetiségek hozzájárulása Kolozsvár tudományos életéhez címmel. A Városi Mûvelôdési Ház nagytermében a hat elôadó tanár egy-egy szakterületrôl kiragadott példákkal illusztrálta a különféle nemzetiségekhez tartozott neves személyiségek szerepét a témában.
Virgil Ciomos, Lucian Blaga munkásságát méltatta. Dr. Petru Derevenco a kolozsvári orvosi világ múltbeli kiemelkedô alakjaira emlékezett. Mészáros Miklós tudományos központjaink kialakulását, és ezen belül fôként az ásványtanhoz fûzôdô megvalósításokat vette számba: Nagyszebent, Gyulafehérvárt, Nagyenyedet, Marosvásárhelyt és végül Kolozsvárt, ahol gróf Mikó Imre saját birtoka egy részét és villáját áldozva a nemes célra, 1859-ben megalapította az Erdélyi Múzeumot. Amelynek értékére jellemzô, hogy eredeti gyûjteményét manapság is használják. És amelynek léte fontos elônyt jelentett 1872-ben, amikor az egyetem létrehozásában választani kellett Kolozsvár, illetve a két másik pályázó, Debrecen és Szeged között. Gabriel Goldner a matematika tudományokban világhírnevet szerzett kolozsvári nagyok munkásságát méltatta. A város csillagvizsgálójának történetét Dáné Tibor Kálmán mutatta be. Kevesen tudják, hogy a középkorba visszanyúló elôzmények után az elsô mai fogalmak szerinti asztrológiai megfigyelô 1924-ben létesült, melyet akkoriban a bennfentesek „Huston"-nak becézték. Iosif Viehmann egykori tanáráról, a bioszpeológia úttörôjérôl, Emil RacoviT,ãról tartott emberi vonatkozású adatokban is bôvelkedô, diavetítéssel egybekötött elôadást.
Az erdélyi történelem kavarodásában magyarok, szászok, románok, zsidók, franciák, és még ki tudja, hány nációhoz tartozók tanítottak és kutattak Erdély szellemi fôvárosában. Akadt olyan, aki élete során három egyetemet is kiszolgált: a Ferenc Józsefet, a Bolyait és a Babes,-Bolyait. A pénteki szimpóziumon elhangzott, hogy az igazi tudománynak nincs nemzetisége, hanem az egyetemes emberi ismereteket gazdagítja. Hadd tegyük hozzá, azért a nemzetiségi hovatartozást nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezt bizonyítják a legnagyobbak életpályái: RacoviT,ã sem véletlenül vonult vissza Nagyszebenbe 1940-44 között, az anyaországból az újvilágba került, és ott Nobel-díjat, osztatlan elismerést kiérdemelt tudósaink sem tagadták le magyarságukat. Ami nem akadályozta meg ôket abban, hogy megmaradjanak „szakmai kozmopolitáknak". Kolozsvár tudományos hírnevét elsôsorban magyar nemzetiségûek alapozták meg. Hogyan is mondta Illyés Gyula? „Minden nép közösség. Jó magyar az, aki emberi, jó tagja a magyar közösségnek".
Silviu Chioreanu, az Emberjogvédô Liga (LADO) kolozsvári megbízottja február 27-én, csütörtökön, du. 6 órakor a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár Mus,lea Termében találkozik azokkal, akik választási megfigyelôknek készülôdnek Boszniába. A toborzó kéri az érdekelteket, hogy bemutatás céljából hozzák magukkal felújított gépkocsivezetôi jogosítványukat és útlevelüket. A találkozón fontos tudnivalókat közölnek a leendô megfigyelôkkel. Silviu Chioreanu egyben közli megváltozott telefonszámát: 420-220.
Levétel a falvédôrôl. Ezzel a címmel, Lászlóffy Aladár kiváló esszéjével indítja a Korunk idei elsô számát, amelynek témája: „Magyarok, románok". A rá jellemzô humorral és történelmi bölcsességgel összegzi tapasztalatait Lászlóffy magyar-román ügyben, egyúttal pedig mai helyzetértékelését európai, illetve világméretûvé tágítja. Eszmefuttatása Eminescutól származó mottóját gondolja tovább, ebben a formában: „Egy temetônyit kitesz szeretteim és barátaim elveszett regimentje. De a halál se választ el annyi magyart és annyi románt tôlem ebben a pillanatban, ebben az évszázadban, ebben az életben, mint a tény és a helyzet, ahol és amiben lakom. S ez mindennél jobban fájhat. Vagy elôbb-utóbb belefásulok? Egyiket sem akarom... »A Dnyesztertôl a Tiszáig« — igen: a-dnyesz-ter-tôl-a-ti-szá-ig-a-ro-mán-pa-nasz-ál-lig; de a Dnyesztertôl a Loire-ig a magyar is panaszban áll itt, s az ukrán is panaszban állig, az orosz, a csecsen, a zsidó, a kurd, az örmény, a bulgár, a baszk, mindenki panaszban állig... Egy dnyesztertôl egy tiszáig..."
Amint ez az idézet is mutatja, Lászlóffy Aladár és vele az 1997. januári Korunk-szám többi szerzôje nem egyfajta eufóriával szól magyarok és románok mai viszonyáról, az 1996. novemberi választások ellenzéki sikere s az RMDSZ kormányba kerülése után. De nem is morgolódással, eleve kétellyel. A történelmi objektivitásra törekvés jellemzi a lapszámban található tanulmányokat, esszéket — a politológiai, történelmi, irodalmi elemzéseket. Bíró Béla körültekintô problémaközelítése, Az alku dialektikája a közelmúltra tekint vissza, Horváth Andor arról gondolkodik el, hogy „mihez kezd a politika", Kántor Lajos arról, hogy mihez kezd (kezdett) az irodalom, román-magyar „barátsági" viszonylatban. Szász Zoltán és Camil Mures,an a Magyar-Román Történész Vegyes Bizottság korábbi és várható munkájáról értekezik. A szám szerzôi közt szerepel Pomogáts Béla, Nicolae Balotã, Mircea Dinescu, Andrei Pippidi, Egyed Ákos, Fodor Ilona, Beke György, Dávid Gyula, Kelemen Hunor, Fodor Sándor, Tudor Vlad, Lipcsey Ildikó, Iordan Chimet — és ezzel még nem értünk a sor végére. Említeni kellene a regényíró Gulácsy Irént is, akinek közel hatvan évvel ezelôtt elôször megjelent, Bethlen Istvánról szóló írása olvasható itt, Kovács Kiss Gyöngy mai Bethlen-értékelésétôl kísérve.
Politikai-diplomáciai közelítésben az 1997. januári Korunk eseménye: Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke és Emil Constantinescu román államelnök egymás mellett olvasható levele a Korunk olvasóihoz. „Meggyôzôdésem, hogy az egységes Európában mindkét országnak egyaránt helye van — írja Göncz Árpád —, s az odáig vezetô utat is csak együtt tehetjük meg. Mindig is egymásra voltunk utalva, s úgy gondolom, hogy — József Attila szavaival — a múltat ugyan be kell vallanunk, de legfôbb feladatunk most mégis rendezni végre közös dolgainkat". Emil Constantinescu levele ezekkel a sorokkal zárul: „Feszültségekkel terhes, ám egyúttal reményt is hozó idôket élünk: inkább, mint bármikor, szükségünk van most arra, hogy termékeny versenyre keljen egymással minden olyan erô és energia, amely a türelem és az emberi összetartozás szellemében alakítja a társadalmat. Meggyôzôdésem, hogy nemes hagyományához híven az Önök folyóirata ezután is a szellemi és a társadalmi-politikai lét azon értékeinek, demokratikus modelljeinek szenteli magát, amelyek értelmet és tartalmat adnak az emberi közösségnek."
Az 1997 januárjában államfôi szinten jelzett nyitány után ezekben a hetekben, kormányszinten legalábbis, folytatás ígérkezik a magyar-román együttmûködés lehetôségeinek keresésében, kimunkálásában. A Korunk a szellemi élet hátterét kívánja felmutatni e nehéz történelmi szakaszban.
A kolozsvári magyar konzulátus újbóli megnyitása, amit a magyar kományszóvivô a napokban bejelentett, egyeseknek nem csupán nincs ínyére, hanem hevesen tiltakoznak, serényen felhívnak, fogadkoznak, mi több, aláírásokat gyûjtenek ellene. Mert szerintük a két ország kapcsolatait erôsítô diplomáciai képviselet léte Kolozsvárt vagy bárhol Romániában — a magyar megszállással egyenlô. És történik mindez a 20. század végén, amikor az Európai Unió országai a mind szorosabb gazdasági, pénzügyi összefonódást szorgalmazzák, amikor a munkaerô unióbeli szabad áramlása hétköznapi valóság, s amikor a kívülálló közép- és kelet-európai országok — köztük Románia — leghôbb vágya az európai unióbeli tagság.
Minden jel szerint a tiltakozók, ha tesznek is ímmel-ámmal egy-egy kijelentést az Európához való felzárkózás mellett, valójában ennek éppen az ellenkezôjét szeretnék. Vagyis az ország elszigetelôdését, ami a politikai kívülrekesztettséggel egyidejûleg gazdasági elszigeteltséggel is jár. Európai beilleszkedés helyett, mondhatni, a hûbériség visszakényszerítésével. Mindezt azért, hogy hatalmukat, befolyásukat, zsíros állásukat továbbra is megtarthassák. Ennek érdekében egyre nyíltabban szembeszegülnek az új kormány ésszerû, Európa felé nyitó törekvéseivel. Mi több, máris az ország kiárusításáról kezdenek fecsegni. Úgy látszik, hidegen hagyja ôket a fokozódó gazdasági, társadalmi válság, lemaradás, az ezzel járó általános, egyre kétségbeejtôbb méretû elszegényedés, az erkölcsi hanyatlás mocsara, a koszban, szennyben, mocsokban való tapicskolás, tespedés. „Sokoldalúan fejlett" atyamesterüktôl egykoron ezt tanulták, ezt tudják.
Ugyanakkor elfelejtik, vagy úgy tesznek, mintha nem tudnának róla, hogy hosszú évtizedekig Kolozsvárt jó néhány konzulátus tevékenykedett. A Mesagerul transilvan a közelmúltban már megírta, hogy 1933-ban hét (angol, csehszlovák, francia, magyar, német, olasz, osztrák), 1939-ben ezeken kívül további hat (görög, lengyel, norvég, spanyol, svájci, svéd) létezett. Egy 1923-ban kiadott címtárból olvashatják, hogy angol, csehszlovák, francia, magyar és osztrák konzulátus már akkor is volt Kolozsvárt. Régi iratok közti keresgélés közben kiderült, hogy 1933-ban francia kereskedelmi kirendeltség is létezett.
Ha valaki azt hiszi, hogy a háború kitörése után mindennemû diplomáciai tevékenység szünetelt a városban, téved. A második bécsi döntés után — Úristen, ne hagyj el! —, az akkor magyarországi Kolozsvárt japán konzulátus nyílt a Farkas utcában (a Diákházzal szemben), francia mûködött az Erzsébet út 1. szám alatt, nyilván a vichy-i kormány képviselete (apámmal jártunk ott, mintegy tizennégy éves franciaországi tartózkodásával kapcsolatos irat ügyében. Jól emlékszem az udvari függô folyosón, a bejárat fölött díszelgô, piros-fehér-kék francia nemzeti szín szalaggal keretezett képre. Ebben a házban lakott a háború után Emil RacoviT,ã), német a Vörösmarty utca és a Tordai út sarkán álló emeletes villában, olasz a Jósika (N. Iorga) utcában (a Barcsai [D. Cantemir] és a Kölcsei [Bolintineanu] utca között), bal oldalt, egy földszintes villában, és mindezek tetejében — írd és mondd! — román a Fadrusz János (Eminescu) utcában! Ezzel egyidejûleg magyar konzulátus mûködött Aradon és Brassóban. Talán meglepô lehet egyeseknek, hogy azok a „rohadt horthysta-kommunistá"-k egyáltalán nem tiltakoztak, fogadkoztak a kolozsvári román konzulátussal szemben, aláírásgyûjtést sem szerveztek ellene, mi több, senki sem hozakodott elô azzal, hogy léte Magyarország román megszállásával egyenlô. Tudomásunk szerint Dél-Erdélyben sem történtek ellenséges megnyilvánulások a két magyar konzulátus ellen. Legalábbis a hatóságok részérôl nem. Pedig akkor ugyancsak föl voltak borzolva a kedélyek. S az Európába való beilleszkedésrôl sem álmodott senki sem.
De a háború után is létezett diplomáciai kirendeltség Kolozsvárt. Méghozzá magyar konzulátus képében, az Erzsébet út 8. szám alatt. Nem mûködhetett sokáig, mert a kommunista rendszernek ez már az idô tájt is szálka volt a szemében. 1950-ben beszüntette tevékenységét. Emlékszem, a konzul egy verôfényes nyári vasárnap délelôtt, egy magyar rendszámú farmotoros Tátrával indult hazafelé. Ennek a konzulátusnak a létesítése ellen sem tiltakozott senki. Igaz, ez még a „legszeretettebb" nagynemzeti „hazafi" huszonnégy évig tartó magyerellenes uszító hadjárata elôtt volt...
A romániai magyarság közel nyolc évtizedes kisebbségi múltja folyamán többször is felmerült az igény a számbavételre, a valamilyen területen kiemelkedôbb személyek névsorának és teljesítményének a nyilvántartásba vételére. Ezzel a céllal — meg némi üzleti haszon reményében — született meg Osvát Kálmán Erdélyi lexikon a (1928), Damó Jenô erdélyi és bánsági Ki Kicsodá-ja (1931), Várady Aladár és Berey Géza Erdélyi monográfiá-ja (1934), valamint Gara Ernô Kortársak lexikona (1939). Valamennyi kérdôívvel dolgozott, s a kérdôív visszaküldésével együtt bizonyos összeget is be kellett fizetni, vagy a kötet egy példányát rendelhette meg az illetô. Így a névsorok elég hézagosra sikeredtek, s ki-ki magát úgy és olyannak tüntette fel, ahogy jónak, elônyösnek találta. A szerkesztô legfeljebb egységesített. Távol állott a szerkesztôktôl az adatok ellenôrzése, helyesbítése. Mégis, ezek a ki kicsoda-típusú lexikonok ma két világháború közötti múltunk fontos dokumentumai, nem egy személyiség életpályájának egyedüli felmérését képezik.
A kommunizmus évtizedei alatt szinte lehetetlen volt hasonló típusú kiadványokat szerkeszteni. A rendszernek igenis jól mûködtek a saját használatú nyilvántartásai, s másféle értékrend felállítását egyenesen veszélyesnek tartotta. Hát még ha egy kisebbségrôl volt szó, amelynek a létét is legszívesebben letagadta. Balogh Edgár törhetetlen optimizmusa kellett ahhoz, hogy megtervezze és elindítsa az 1960-as évek végén a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon munkálatait. 1981-ben jelenhetett meg a többszörösen átdolgozott, megcsonkított I., 1991-ben a még mindig a cenzúra nyomait viselô II. kötet. Csak az 1994-es III. kötet tükrözhette a szerkesztôk eredeti szándékát: mindazokat nyilvántartásba venni, akik az írásbeliség terén valami értéket alkottak 1919 óta mifelénk. De az alkotók mellé felsorakoznak a lapok, folyóiratok, egyesületek, összefoglaló címszavak. Az igényes lexikon megjelölés itt arra utal, hogy a kérdôívben beküldött adatokat szakember ellenôrzi, a szócikk szövegét többen átolvassák. Idôigényes és költséges munka ez. Talán az idén a IV. kötet is elkészül. Ugyanakkor már az I-II. kötet sok szempontból elavultnak tekinthetô.
1990-ben nyilvánvalóvá vált, hogy szükséges egy gyors nyilvántartás elkészítése a romániai magyarságról, s erre kétségtelenül a ki kicsoda-típusú kiadvány felelne meg leginkább. A határon túlról, a szekszárdi Babits Kiadótól jött a felismerés és a kezdeményezés. Ôk az akkor még csehszlovákiai ki kicsodát 1993-ban meg is jelentették (Ki kicsoda Kassától — Prágáig?) . Hanem a kolozsvári központtal több mint két évig gyûjtött erdélyi adatanyag megjelenése egyre késett. Talán már remény sem volt a kiadásra, s így a nagyváradi Scripta Kiadó megszerezve az RMDSZ támogatását, 1996 tavaszán elindította egy Romániai Magyar Ki Kicsoda adatgyûjtését. Szétküldött vagy harmincezer kérdôívet, s az év végére kötetet ígért. Az elôzô gyûjtés kudarcát követôen elég kételkedve töltötték ki az emberek az újabb kérdôíveket.
És 1996 decemberében megtörtént a csoda. A Scripta Kiadó kihozta 750 lapos kötetét. De elôkerült a korábbi gyûjtés anyaga, s ennek elsô felét ugyanakkor a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó jelentette meg. Úgyhogy az érdeklôdô most hasonlíthat, értékelhet — és bosszankodhat. Lám, tudunk mi szervezni, szerkeszteni! Kezdjük a régebbi gyûjtéssel. Címe: Ki Kicsoda Aradtól Csíkszeredáig? Szerkesztette: Simon Anita, Tál Mariann. I. kötet A-K (Csíkszereda, 1996. 343 1.). Ha valaki elolvassa a két szerkesztô „Kedves Olvasó"-hoz intézett levelét, filológiai rémtörténetet kap. Szekszárdi megbízás alapján 1993 márciusáig végzett erdélyi gyûjtés és feldolgozás anyaga kétévi pihentetés után Budapestre vándorol, ott már az eredeti kérdôívek nélkül, de a fôvárosi könyvtárakban kutatgatva megpróbálják a „nyersanyagot" egységesíteni, tökéletesíteni, megszerkeszteni, aztán 1996 tavaszán egy újabb kérdôíves gyûjtést indítanak, de ennek eredményeit csak részben tudják felhasználni. Egy gyors kolozsvári lektorálás után végül Csíkszeredán kinyomtatják az I. kötetet. Vagyis a mû már nem a mûfajra jellemzô legfrissebb adatokat szolgáltatja, s ugyanakkor a nem erdélyi szerkesztôk kutatómunkával is kiegészítgették a szócikkeket, ami már a lexikon irányába mutat. Az egyes cikkeken belül öt adatcsoportot különböztetnek meg, s végükön bibliográfiát adnak. Hiányzik a gyûjtési terület, az idôhatárok pontos megjelölése, az hogy milyen szempontok alapján kerülhetett be valaki a kötetbe.
A Romániai Magyar Ki Kicsoda 1997 (az RMDSZ és a Scripta Kiadó közös kiadványa) fôszerkesztôje, Stanik István bevezetôjében elmeséli a kötet elôzményeit, létrejöttének körülményeit, s pontosan meghatározza, hogy a ma Romániában élô, valamilyen téren teljesítményt elérô személyek számbavételét tûzték ki célul. A teljesítmény lehet közösségi funkció és gazdasági vonatkozású is. Az 5891 szócikk kilencven százalékát a kérdôívek, tíz százalékát más források" alapján szerkesztették meg. Kerülnek minden minôsítést, az adatok pontosságát nem ellenôrizték, a szócikk terjedelme nem mindig arányos az illetô teljesítményének értékével. Az egyes szócikkek a legtöbb személynél hét-nyolc adatcsoportot tartalmaznak. A kötet végén a romániai magyar intézmények, alapítványok, szervezetek, egyesületek, társaságok betûrendes felsorolása (vezetôk neve, célkitûzés, postacím), a magyar jellegû egyházak és oktatási intézmények jegyzéke található. Ez utóbbiak meglepôen hiányosak. A mutatók lakhely, születési hely és idô, foglalkozás szerint csoportosítják a személyeket. Kétségtelenül, ez a kötet inkább megfelel a ki kicsodák elvárásainak, adatai még egészen frissek, mai társadalmunk keresztmetszetét nyújtják. A tervbe vett újabb kiadások pedig még tökéletesíthetik felépítését, bôvíthetik a névsort.
A csíkszeredai kiadvány nagyjából fele annyi személyt fog felölelni, mint a kolozsvári. Az A-K betûk viszonylatában 1696-3095 az arány. Vannak mindkét kötetben szereplô adatok (név, életrajzi dátumok, szülôk neve, foglalkozása, élettárs neve, foglalkozása, elvégzett tanintézet, életpálya, társasági tagság-közéleti tevékenység, kutatási terület, díjak, mûvek, teljesítmények jegyzéke, lakcím). A csíkszeredai kötet nagyon helyesen adja az egyetem elôtt az elvégzett középiskola nevét is. A mi viszonyaink közt ez sokak életében meghatározó adat lehet. A személyre vonatkozó könyvészet is igen hasznos. A kolozsvári kötet tartalmazza a vallás megjelölését (már akinél), a munkahely pontos nevét és címét, s többnyire mind a munkahely, mind a lakás telefonszámát. Így ténylegesen telefonkönyvként is használható! Meglepô, hogy a doktorandusi, doktori, docens doktori stb. fokozatokat a kolozsvári kötet nem a tanulmányi adatokhoz, hanem a szakmai elismerésekhez sorolja be. Mindkét kötet keveri a docens-elôadótanári egyetemi állásokat. Magyarországon az elôbbi használatos — bár ez német nyelvterületen a „magántanár" fogalmát jelöli —, nálunk helyesebb és közismertebb az elôadótanár (egybe írva!) megjelölés. A leglényegesebb különbség azonban ott mutatkozik a két könyv között, hogy a csíkszeredaiban bôven szerepelnek a Romániából eltávozottak, sôt még a régebben meghaltak is. A kolozsvári kiadványból — talán helyesen — ezeket igyekeztek kiszûrni, de itt sem mindig sikerült. Húsz éve külföldre telepedett is erdélyi lakosként szerepel! A feltûnôen idejét múlt adatokat tartalmazó néhány szócikk bizonyára a házilag összeállított 10%-ból való. Kérdés, hogy helyes-e azokat egyáltalán szerepeltetni, akik nem töltötték ki a kérdôívet, s ezzel nem is hagyták jóvá felvételüket a kötetbe. A kolozsvári kiadvány közéleti szempontúbb, a szeredai inkább irodalmias, pontos bibliográfiára törekszik (ez néha az életpálya részletezésének hátrányára történik). Mindkét ki kicsoda szerkesztôk, lektorok, tanácsadók egész seregét sorakoztatja fel, akik ha végigolvasták volna az érdeklôdési körükbe vágó szócikkeket, bizonyára nem egy elírást, téves meghatározást helyesbíthettek volna.
A csíkszeredai kötet talán szerényebb, inkább polcainkra illik, a kolozsvári feltûnô méretével, kötésével eleve figyelemkeltô, megfelel a körülötte rendezett hírverésnek. Sajnos, az ára is elég borsos. Most már csak az a kérdés, hogy érdemes lesz-e kinyomtatni a Pallas-Akadémia Könyvkiadónak ki kicsodája II. kötetét?!
Szokásaink rabjai vagyunk. Megszoktuk, hogy bizonyos alkalmakkor bizonyos személyek nyakkendôvel jelennek meg. Ezt elvárjuk tôlük, és ôk híven teljesítik elvárásunkat. Nehezen tudnánk elképzelni parlamenti képviselôt nyitott ingben (hacsak nem kíván szántszándékkal polgárt pukkasztani = épater le bourgeois), vagy a tévében szereplô meghívottat a helyzet komolyságának megfelelô „nyaktekerészeti mellfekvenc" nélkül.
Utóbb a tv második csatornáján megnéztem a George Pruteanunak szentelt adást. Azoknak, akik nem nézôi a Pro tv mûsorainak, elmondom, hogy hónapokon át, közvetlenül az esti hírek elôtt, ennek a Pruteanunak a színes, ötletes, fordulatos és tartalmas csevegéseiben gyönyörködhettünk. Azóta szenátorrá választották. De visszatérve a show-ra, amit láttam, a tv igyekszik ilyen alkalmakkor valamivel kedveskedni a meghívottnak, és egyben megtörni, színesíteni az elôadást. Beindítottak hát egy kis divatbemutatót, ahol legalább nyolc, de lehet, hogy kilenc számjegyû árú bundákat mutattak be olyan manökenek, akik máskülönben parapszichológiával foglalkozó diákok az egyetemen. De abból nem lehet megélni (vagy köldökmutogatással — jobban). Nos, a hölgy, aki a bemutatót kommentálta, egyszerre csak Pruteanuhoz fordult: — Uram, mikor tudtam, hogy Ön következik a tv-ben, bárhol voltam, ott hagytam csapot-papot, és rohantam magát meghallgatni. De most meg kell hogy mondjam, ahhoz az öltönyhöz, amit visel, ez a nyakkendô nem a megfelelô.
Nem hinném, hogy Pruteanu sok idôt töltene a divatlapok tanulmányozásával, de biztos vagyok, hogy behatóan ismeri az esztétika szabályait, és nem tartom véletlennek, hogy pont azt a nyakkendôt választotta az alkalomhoz. Az inghez, öltönyhöz, archoz, egyéniséghez passzoló nyakkendôt, amely az ô ízlését fejezte ki. Vagy talán ôt magát. Már a latinok leszögezték: de gustibus non est disputandum. Ízlésekrôl nem lehet, tehát kár vitatkozni. Mert mi a szép, és mi a szebb? Ha egyszer nekem nem tetszik, akkor jöhet bármilyen profi ruha- és kelléktervezô, nem fog tudni errôl meggyôzni. De meg fog tudni sérteni. Engem, G. Pruteanut, azzal, hogy neki jobb ízlése van.
Rögtön azután következett egy másik interjú a tv-ben valamilyen pénzügyi szakemberrel, egy amerikai Thomson nevû úriemberrel, aki kockás ingéhez csíkos nyakkendôt viselt. Ezért régebben kigolyózták volna a Kaszinóból, mert merényletnek vélték volna a jó ízlés ellen. Ezt Thomson úr vagy nem tudta, vagy nagyon is jól tudta, de csak azért is dacolni akart az elavult felfogásokkal. Mert az idô a divatnál is gyorsabban halad. Mert apró dolgokkal is ki lehet fejezni nonkonformizmusunkat, megvetésünket a sablonok iránt. Thomson úr — többek között — azért van itt, hogy rávilágítson hibás rögzôdéseinkre. Ha élni akarunk, szakítanunk kell a megszokottal, elfogadott sémáinkkal. Thomson-divat szerint fogunk tehát ezentúl öltözködni? Szó sincs errôl. Fogadjuk el az európai ízlés diktálta Pruteanu-nyakkendôt, és ne forogjunk szélkakasként mindig arra, amerrôl a szél fúj.
Volt idô (nem is olyan rég), amikor fôbenjáró bûnnek számított, sôt egyenesen „világnézeti magatartásnak" nyakkendôt kötni, és mindenki nyitott ingben járt. Mint tudjuk, ez sem segített rajtunk.
Most pedig ott tartunk, hogy nem csak a nyakkendônket kell felkötnünk.
Dániel Károly
Úgy érzem ide kívánkozik a România liberã február elsejei számában megjelent Liberálisok (Tudor Octavian) címû cikkének utolsó sora: „Láttam már parasztpártit dzsinszben, de liberálist nyakkendô nélkül — soha".
Beszélgetés Székely Istvánnal, az RMDSZ önkormányzatiés területi szervezetekért felelô ügyvezetô alelnökével Székely Istvánt a legutóbbi SZKT-ülés napján nevezték ki az RMDSZ önkormányzati ügyvezetô alelnökévé, és azon melegében a testület szavazatával meg is erôsítette ebben a tisztségben. Volt-e ellenszavazat?
- Igen, egy.
- Lehet-e tudni, kinek a részérôl?
- Nem. Személyi jellegû problémákban a szavazás titkos.
- Ez a kinevezés mennyiben kapcsolódik a kormányba lépést követô erôátcsoportosítások vonulatába?
- Inkább a helyhatósági választásokkal függ össze. Elôdöm, Demeter János tavaly júniusban lett Barót polgármestere, azóta az Ügyvezetô Elnökség belsô határozata értelmében én láttam el a fôosztály vezetésével járó teendôket. A fôosztályon összesen négyen dolgozunk, eredetileg ötön voltunk, de most olyan döntés született, hogy korábbi posztomat nem töltik be. Amúgy is folyamatban van a karcsúsítás.
- Milyen célok vezérlik a fôosztály élén? Van-e új helyzet az RMDSZ-tevékenységnek ezen a területén is?
- Vagyis mi következik számunkra abból, hogy az RMDSZ belépett a kormányba? A megváltozott helyzet megnövekedett lehetôséget tartalmaz. Eddig az önkormányzatoktól rengeteg adatot kértünk, azokat feldolgoztuk, rendszeresítettük parlamenti tagjaink számára, hogy a törvényszerkesztés során megoldást nyerjenek a helyi problémák, de hiába. Szélmalomharc volt, mert a többségi szavazat ellenében elvárásainkat nem lehetett érvényesíteni. Régebb csak abban rejlett némi lehetôség, hogy az ismert körülmények között elfogadott törvények alkalmazási feltételeit próbáltuk idomítani. Most pedig a kormánykoalíció programjának talán legfontosabb pontja az önkormányzatok jogállását szabályozó törvények átformálása. Ezt próbáljuk sajátos eszközeinkkel elôsegíteni. Újból feltérképezzük a problémákat, modellezzük egy szellemében új helyhatósági törvény alkalmazását. Lényegében most kezdôdik a helyi szintû rendszerváltás. Hogy mit is értünk rendszeren? Szokás kapitalizmusban és szocializmusban gondolkodni, de nem ennyire egyszerû a képlet. Az 1989 után elfogadott törvények szövevénnyé állnak össze, amely bizonyos cselekvési kompetenciákat rögzít, a maga módján meghatározza a játékszabályokat, és gerjeszt egyfajta politikai kultúrát — ezt összességében nevezte a sajtó Iliescu-rendszernek. Ilyen szempontból a mi fôosztályunk legfontosabb feladata az Iliescu-rendszer lebontásának az elôsegítése helyi szinten. Ez az önkormányzati törvény módosítása kapcsán fog bekövetkezni.
- Mi a változtatási szándék lényege?
- A szemléletváltás. A törvény mostani formájában csak helyi közigazgatásra vonatkozik. Mi az utóbbi években végig kínlódtunk a fogalom és valóság közötti ellentmondással. Önkormányzatnak neveztük azt, ami lényegében az államigazgatás helyi, „kihelyezett, elôretolt" hivatala volt. Az önkormányzati jelleghez hiányzott a legfontosabb kellék: a vagyon fölötti rendelkezés, e nélkül azokkal a jogosítványokkal sem lehetett élni, amelyeket megengedett volna a törvény. Az önkormányzat tulajdonába kell juttatni azokat a javakat, amelyekkel a hatáskörébe utalt kérdésekben rendelkezhet. A következô legfontosabb probléma szintén anyagi természetû: a helyi adók és illetékek törvénye. A másik cselekvési irány a központi irányítás lebontása. Romániában jelenleg nincs helyi önkormányzat, nagyon gyengék a közép szintû, tehát a megyei önkormányzatok, minden hihetetlenül aprólékos, központi irányítás kordájában vergôdik. A minisztériumok helyi kirendeltségei szabályoznak minden lényeges területet. Most a helyi adminisztráció tisztségeinek újraelosztásakor láthattuk, mekkora a jelentôségük ezeknek a megyei kirendeltségeknek, igazgatóságoknak, milyen nagy szerepük van a politikai életben is. Képtelen helyzet. Talán a legjellemzôbb erre a megyei filmforgalmazó vállalat státusa. Még ezt is a minisztériumból irányítják. A minisztériumi kirendeltségek által szabályozott kérdéskörök többségét át kell adni a megyei önkormányzatnak, illetve megyei szinten kézben tartott számtalan feladatkört át kell adni a települési önkormányzatnak. Kérdés, hogy milyen mértékû lehet a decentralizáció. A települési önkormányzat hatáskörébe tartozhatnának például az oktatásügyi intézmények. Egy iskolaigazgató kinevezésébe Nyugaton sokkal több beleszólása van a helyi önkormányzatnak, mint a tanfelügyelônek. Az oktatási tevékenység irányítója jobb helyeken a tanári munkaközösség, a diákönkormányzat, a szülôi képviselet, vagyis az iskolaszék és az önkormányzat, de ehhez az szükséges, hogy az iskolát átadják az utóbbi tulajdonába. Ettôl még nagyon messze állunk.
- Ha a kolozsvári úgynevezett önkormányzatban uralkodó erôviszonyokra gondolunk, ettôl a távlattól a hideg futkos a hátunkon.
- Ez nem lehet személyhez kapcsolódó probléma. Nem Funar kapja meg az iskolát, hanem a városi tanács, és ilyen szempontból a polgármester jogosítványai korlátozottak. Nem arról van szó, hogy Funar nevezné ki az iskolaigazgatót, hanem arról, hogy a települési önkormányzat beleszólhat az iskolaügyek intézésébe, ugyanolyan súllyal, mint a szülôkbôl, a tanárokból létrejövô testületek, diákönkormányzatok. Itt nincs szó valamely helyi szerv fennhatóságáról. Az a mi problémánk, hogy nálunk 1989 után választani lehetett kétféle államszervezési modell között, az egyik a rajnai, a másik a francia modell...
- Rajnai? Számunkra nem szemléletesebb a dél-tiroli?
- Az nem államszervezési modell, hanem szigetszerû megoldás. Olaszország szintén francia mintára erôsen központosított állam, csak hat tartomány rendelkezik különleges státussal. A szakirodalomban rajnai modellnek nevezett decentralizált hatalmi képletet valósította meg például Magyarország, ahol a megyei közgyûlésnek és a helyi önkormányzatnak nagy jelentôsége van. Ennek az ellentéte a francia jellegû közigazgatás, Románia ezt követte eddig, de nem a mostani franciaországi valóságot mintázta, hanem egy sokkal régebbi Franciaországét. Az európai közösségbe integrálódott Franciaország már régen nem a harmadik köztársaság, nem De Gaulle államigazgatása.
A rajnai modell messzemenôen érvényesíti a szubszidiaritás elvét, vagyis azt, hogy amit helyi szinten rendezni lehet, abba magasabb szintû vezetés nem szól bele. Németországban az államvezetési struktúrát leosztották a landokra.
- A napokban Remus Opris, kormányfôtitkár új húrokat pengetett meg az egykor önkényesen felszámolt megyékkel kapcsolatban. Azok visszaállítására nincs anyagi lehetôség, és különben is növekedni fog a történelmi tartományok szerepe. Ezt a szemléletet hogyan értékeli az RMDSZ önkormányzati fôosztálya?
- Az olyan feladatok megvalósításához, amelyek túlmutatnak a megyehatárokon, természetesen meg kell teremteni az együttmûködési lehetôségeket. Létre kell hozni az önkormányzatok fogadóképességét az együttmûködési ajánlatokhoz, de ennek megoldását felülrôl elég nehezen tudom elképzelni, nem látom, hogyan mondhatják ki minisztériumi szinten, hogy márpedig létezzenek megyéknél nagyobb szervezeti egységek. Az igényekhez sokkal jobban alkalmazkodó, természetesebb feltételrendszert lehetne teremteni úgy, hogy az önkormányzati törvényben a megyei, illetve települési önkormányzatok számára maximális jogosítványokat biztosítanak, ezek között szerepelhetne az adott területi egységnél nagyobb integráció lehetôsége. Így azt is el tudom képzelni, hogy a megyénél kisebb tájegységen belül társulnak a települések bizonyos célok megvalósításáért. Ilyennek képzelhetô el a Háromszéknél kisebb Erdôvidék. Így közelebb jutunk a megszüntetett megyék kérdésének megoldásához. Végül is ezek a megyék — a régi megyék — az évszázadok során kikristályosodott együttmûködésben alakultak ki. Ha megadjuk a településeknek a jogot, hogy bizonyos célok érdekében társuljanak, lehet, hogy a mindennapok kihívásaira adott válaszok fogják visszaállítani az egymással együttmûködô települések láncolatát, amely a megyénél kisebb szervezeti egységet alkot. Például Hargita megyében Gyergyó, Csík, Udvarhely környéke. Ha az így létrejött önkormányzati egységet jogszabállyal rögzített jogosítványokkal is ellátjuk, akkor a problémák szinte maguktól megoldódnak. Ilyen összefüggésben a mostani megyei felosztás megbolygatása tényleg nem tûnik célszerûnek, és nem csak azért, mert nincs rá pénz. A megyét én sem tartom olyan döntéshozó szintnek, amelyet maximális jogosítványokkal kellene ellátni.
- A parlamentben kikkel tartja a legszorosabb kapcsolatot az önkormányzati fôosztály?
- Varga Attila Szatmár megyei képviselôvel és Seres Dénes Szilágy megyei szenátorral. De most az Ügyvezetô Elnökség és a parlamentben, illetve kormányhivatalokban tevékenykedô RMDSZ-politikusok új kapcsolatrendszere alakul ki, ennek rendszerét dolgoztuk ki a múlt héten Bukarestben, a szövetségi elnöki hivatalban.
Bár nagyon fontos az önkormányzatokkal való foglalkozás, a helyi szintû rendszerváltás, el kell mondanom, hogy fôosztályunk tevékenységébôl az önkormányzatokkal való foglalkozás csak a jéghegy csúcsa. A fôosztály nevében is benne van a területi RMDSZ-szervezetekkel való kapcsolattartás, ami az idén, a kongresszus évében különösképpen meggyûjti a dolgunkat.
- Mi az önkormányzati fôosztály újdonsült vezetôjének politikai hitvallása? Tartozik-e valamelyik csoporthoz, irányzathoz?
- A sajtó megpróbálja radikálisok és mérsékeltek csoportjába beskatulyázni az RMDSZ-politikusokat, elsôsorban azért, mert így sokkal könnyebb, mint ideológiákkal összevetni a napi politikai cselekvésekbôl, gondolkodásmódból összeálló képet. Én magát a radikális szót sem tartom kifejezônek, mert akiket ezzel illetnek, azok esetleg szemléletükben radikálisok, és nem alkalmazott eszköztáruk tekintetében. Az úgynevezett mérsékeltek pedig... Hát inkább elmondanám, hogy eddig mit tettem, honnan jövök. A MISZSZ (Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége) egyik kezdeményezôjeként léptem a politikai színpadra 1990 januárjában. Ilyen minôségemben képviseltem a maga idejében igencsak radikálisnak mondható hangot a Küldöttek Országos Tanácsában, majd a Szövetségi Képviselôk Tanácsában. Most is azt a szemléletet vallom a magaménak, amellyel a MISZSZ 1990-ben gyökeresen szakított a múlttal, a letûnt rendszer politikai kultúrájával és a magatartásmintájával. Alapállásunk az volt, hogy a múlt rendszerben kikényszerített politikai kultúrának nincs helye többé a társadalomban. Jelentôs mozzanatnak tartom, hogy Domokos Géza egy alkalommal kijelentette: amit a MISZSZ-nek köszönhet, az a jogállammal kapcsolatos gondolkodásmód, a tiszta, kiszámítható, egyértelmû játékszabályok felmutatása. Másfél éve dolgozom az RMDSZ Ügyvezetô Elnökségén, ebben az idôszakban is egyik legfontosabb feladatomnak éreztem a kiszámítható és mindenki által áttekinthetô játékszabályok lefektetését. Utalok például az 1996-os választási évre, amikor az anyagi erôforrások elosztását szigorúan a százalékokban kimutatható eredményekhez kötöttük. Az Ügyvezetô Elnökségben nem képviselek valamely politikai irányzatot, politikai vágyam mégis van: azt tartanám üdvösnek, hogy az RMDSZ-ben az ún. radikális és mérsékelt szembenálláson felülemelkedve újból létrejönne egy harmadik pólus, egy olyanszerû, amilyen elôkészítette az RMDSZ brassói kongresszusát.
Lejegyezte: Nits Árpád