1997. június 27.
(IX. évfolyam, 145. szám)

Magyarország, Lengyelország és Csehország rászolgált arra, hogy helyet kapjon a NATO-bôvítés elsô hullámában — hangsúlyozta csütörtökön, elnökségének elsô hivatalos mérlegét megvonó nemzetközi sajtóértekezletén Emil Constantinescu államfô.

— E három ország és Románia között a különbség elsôsorban az eddig megvalósított gazdasági reformok minôségében és fôleg eredményében mutatkozik. Náluk a gazdasági reform megszilárdult, az eredmények kézzelfoghatóak, Romániában a reform most indult meg. Ezt a különbséget nagyon világosan kell látnunk, mert máskülönben hamis benyomásaink támadhatnának annak alapján, hogy a külföldi sajtóban látványosan javult a Romániáról alkotott kép, holott ez csak azt fejezi ki, hogy országunk „feljövô piac".

Constantinescu elismerte, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás tekintetében az amszterdami csúcson a számok „könyörtelenek" Románia szempontjából a GDP szintjét és más gazdasági mutatókat illetôen, viszont — mondta — a NATO tekintetében ezt ellensúlyozzák katonai stratégiai elemek, amelyek komoly jelöltté teszik az országot, továbbá ellensúlyozza az ország fejlôdésének iránya a tavaly novemberi választásokat követôen.

Az utóbbival kapcsolatban Constantinescu kifejtette, hogy a bôvítés terveit már két éve kidolgozták a NATO-ban, és csak a három most javasolt országra vonatkoztak, mivel a korábbi kormányzat idején Románia szóba sem kerülhetett. Míg azonban egy olyan ország, mint Szlovákia, kormányának ultranacionalista és a reformot lassító irányzata következtében eltûnt nemcsak az elsô, hanem a második körre esélyesek közül is, Románia más országokat megelôzve komoly jelöltté vált. Ez mutatja, mit kell tennie az országnak a továbbiakban is — hangsúlyozta az elnök.

Ugyanakkor az államfô kifejtette:

— Amit Románia nemzetközileg elért az utóbbi idôben, jóval fontosabb annál, mint hogy az elsô vagy második körben nevezik meg a NATO bôvítését illetôen; elérte ugyanis célját, elérte, hogy az ország teljes biztonságban van. A román nép történetében soha nem élvezett nagyobb biztonságot függetlensége, területi integritása, határai tekintetében — mondotta az elnök, hozzáfûzve:

— 1940-ben Románia diktátumok tárgya volt anélkül, hogy ellenállást tudott volna kifejteni, így engedte át Erdélyt és ellenállás nélkül Bukovinát is, míg ma semmiféle diktátum nem fenyegeti, és senki sem hozhat feje fölött döntést. Románia csak akkor kerülne veszélybe, ha maga semmisítené meg biztonságát, ha új bányászjárások jönnének, vagy képtelen módon új Marosvásárhely alakulna ki. Akkor fordulhatna elô, hogy újból megfigyelés alá helyezzék, vagy csapatokat küldjenek területére, mint Boszniába. Ha azonban folytatjuk a jelenlegi politikát, akkor senki sem diktálhat Romániának, annál is kevésbé, mivel ma nem védnöki hatalomra támaszkodik, mint a múltban, hanem erôs barátai, szövetségesei, ügyvédei vannak, akik tiszteletben tartják.

Ezzel kapcsolatban Constantinescu elnök példaként hozta fel, hogy a denveri világgazdasági csúcsértekezleten Románia NATO-tagságát Chirac francia elnökkel az élen több részvevô is külön szorgalmazta, noha ez a kérdés nem is szerepelt a napirenden.

A biztonság további elemeként sorolta fel az államfô a Bukarest által szorgalmazott és kiépülô regionális szövetségeket, amelyek közül kiemelte a román-ukrán-lengyel háromoldalú együttmûködést, amely a NATO szemében is nemzetközi stabilitási központ, a körvonalazódó ukrajnai-moldovai-román együttmûködést, és Románia belépését „Közép-Európa elit országai közé" — a CEFTÁ-hoz való csatlakozással, amely az EU-csatlakozásra felkészítô alapot jelent.

Egy kérdésre válaszolva megerôsítette, hogy tárgyalások folynak a Fehér Házzal arról, hogy Clinton elnök esetleg Romániába látogat a madridi NATO-csúcsértekezletet követôen. Közölte azt is, hogy kezdeményezésére amerikai román különleges partnerségi „csomagot" dolgoznak ki politikai, gazdasági, katonai téren. Az amerikaiak kijelölték az errôl tárgyaló csoportjuk részvevôit, ô maga pedig csütörtökön nevezi meg tagjait.

Szintén kérdésre válaszolva Constantinescu hangsúlyozta: az alkotmány értelmében rá tartozik az ország külpolitikája, Adrian Severinre pedig — aki „jó külügyminiszter" — annak megvalósítása. A külügyminisztériumban azonban az elnök változásokat sürgetett.

A Román Televízió vezetése gazdasági megfontolásokra hivatkozva olyan új mûsortervet kíván életbe léptetni július közepén, amely nagymértékben csökkentené a magyar adás mûsoridejét, lehetôségeit és nézettségét.

Boros Zoltán, az RTV magyar szerkesztôségének vezetôje az ügyben jegyzéket intézett az RTV vezetôségéhez, és ebben rámutatott, hogy a magyar adás 1990-tôl végig megôrizte tárgyilagos és sok esetben kritikus hozzáállását a hatalom irányában az elôzô kormányzat idején, mindenfajta nyomás ellenére. Csaknem képtelen dolog lenne, ha az ezeknek az adásoknak a gerincét képezô hagyományos hétfô délutáni magyar nyelvû mûsor, amelyet az országosan vehetô elsô csatornán sugároznak, éppen most tûnne el. Olyan idôpontban tehát, amikor megjavultak a kapcsolatok Magyarországgal, amikor a kormánykoalíció új, megértô magatartást tanúsít a nemzeti kisebbségek jogos igényei iránt — hangsúlyozza Boros.

Az ügyben szerdán az RMDSZ vezetôi is megkeresték a televízió vezetôségét, megbeszélések kezdôdtek a probléma megoldásáról.

A televízió — jogilag egyelôre ideiglenes — vezetôsége által szorgalmazott nyári mûsorterv arra törekszik, hogy a csúcsidôre olyan mûsorok essenek, amelyek alkalmasak hirdetések elhelyezésére, és így csökkenthetik az RTV nagy veszteségeit. E cél érdekében az eddig hétfôn 16.35 és 18.30 között az elsô csatornán sugárzott, tehát országosan vehetô mûsor helyett, amely tavaly 43 százalékos nézettségnek örvendett a romániai magyarság körében (ez 7 százalékkal múlta felül az 1995-ös nézettséget) hétfôn, szerdán és pénteken sugározna az RTV 15.30 és 16 óra között fél-fél órás magyar adást, a szerdai 18.30 és 20 óra közötti, a második mûsoron sugárzott másfél óra helyett a 2. mûsoron 13.30 és 14 óra között lenne kedden és csütörtökön magyar adás.

A terv a jelenlegi 3,25 óra mûsoridôt 2.30 órára csökkentené, és fôleg: rövid darabokra szabdalva gyakorlatilag megszüntetné eddigi lehetôségeit (filmek sugárzását, nagyobb mûsorok készítését stb.), és olyan mûsoridôbe számûzné, amikor az eddigi nézôk legnagyobb része nem követhetné; lényegében nem láthatná a romániai aktív magyar lakosság, azok, akik napközben dolgoznak.

*

Csép Sándor, a kolozsvári közszolgálati tévéstúdió magyar adásának fôszerkesztôje éppen az adásidô átrendezésének ügyében tartózkodott tegnap Bukarestben. Tárgyalásai során 100 percnyi adásidôt visszanyert, de még így is heti két órát veszítenek az új terv szerint, és nagyobb idôt sugároznak majd a vidéki települések számára láthatatlan 2-es mûsorhálózaton. Idehaza a tárgyalások újabb menete következik, amikor meg kell erôsíteni a Bukarestben elért eredményeket. Ugyanis az egész helyi stúdió adásidôt veszít. Ennek oka Csép Sándor szerint nemcsak gazdasági, hanem politikai színezetû is, ha egyéb nem, akkor mûsorpolitikai. A központi szándék ugyanis az, hogy csökkenjen a területi stúdiók és a kisebbségi mûsorok adásideje. Ennek ellenére Csép Sándor reményteljesen tekint a kolozsvári tárgyalások elébe, amelyen szeretné visszaállítani a „forradalmi" idôkben kialakított, rövid ideig érvényben volt 1/3-os részarányt.

Újabb Har-Kov bizottság megalakítását kérvényezik a szenátusban. A felsôház állandó bizottságához intézett folyamodványukban hatvanöt szenátor a Hargita és Kovászna megyékben „elkövetett súlyos tettek, visszaélések" kivizsgálására külön bizottság megalakítását indítványozzák. A beadvány szerint ugyanis megsokasodtak azok a szenátus emberi jogi bizottságához érkezett jelzések, amelyek az említett két megye helyhatóságai részérôl elkövetett törvénysértések orvoslását kérik. Ezek közül az egyik legsúlyosabb a csereháti eset, amelynek kivizsgálása — vélik a honatyák — semmiképp sem bízható pontosan azokra, akik a visszaéléseket elkövetik. Az aláírók zöme az ellenzéki pártokat képviselik, de szép számmal akadnak köztük parasztpárti szenátorok is. Az indítvány megvitatására hétfôn kerül sor.

Lapunk kérdésére Tamás Sándor Kovászna megyei képviselô, a „harkovi állapotok" közeli ismerôje elmondta, a szenátorok legújabb indítványa sem több diverziónál. Sokak szemében ugyanis még mindig szálka az, hogy az RMDSZ is része a kormánykoalíciónak, amely minden hiányossága mellett számottevô kül- és belpolitikai sikert is elért. Ugyanakkor napirenden van a tanügyi törvény módosításának kérdése is. Ennek azonnali hatályba lépô törvényrendelettel való módosítását 16 parasztpárti szenátor már megkísérelte feltartóztatni. Most pedig a csereháti esetre hivatkozva afféle kollektív bûnösséget sugalló, az egész Székelyföldre kiterjedô vizsgálatot akarnak a magyarok nyakába varrni. Igen rafinált módon, hiszen a szöveg szerint a bizottság létrehozásának fô célja épp az „etnikai feszültségek megelôzése" lenne. Az aláírók mindezzel nem tesznek mást, mint igyekeznek egyrészt diszkreditálni a kormányt és azon belül az RMDSZ-t, másrészt „hangulatot kelteni" az erdélyi magyarság számára oly fontos tanügyi törvény módosításának a megakadályozása érdekében. Amely különben nem csak az anyanyelvi oktatás korlátait oldja fel, hanem széles körû oktatási reformot is biztosít.

Székely Kriszta

A képviselôház csütörtökön 165 szavazattal 92 ellenében, egy tartózkodás mellett ratifikálta a román-ukrán alapszerzôdést. A szerzôdés mellett foglaltak állást a kormánykoalíció pártjai, kivéve a Niculae Cerveni vezette liberális csoportot, amely az ellenzéki erôkkel — Iliescu pártjával, valamint az Egységpárttal és a Nagyrománia Párttal együtt — ellene voksolt. A tartózkodó képviselô az RTDP soraiból került ki. Az ellenzéki képviselôk azzal indokolták szavazatukat, hogy Románia a szerzôdéssel, mint hangoztatták, lemondott történelmi területeirôl a jövôre nézve, továbbá elismerte, hogy a Kígyó-sziget, amelyet a békeszerzôdés után csatoltak a Szovjetunióhoz, ma ukrán terület, és nem rendezte kielégítôen a határok státusát sem.

Adrian Severin külügyminiszter a bírálatokat azzal verte vissza, hogy a szerzôdés nem említ területekrôl való lemondást, és azzal vádolta az ellenzéket, hogy nem az egyezmény tényleges szövegét bírálja, hanem más szöveget. A kormánykoalíció — köztük az RMDSZ — képviselôi szerint a szerzôdés biztosítja az ukrajnai románok jogait, és Ukrajna biztonságának erôsítésével Romániáét is fokozza.

Victor Ciorbea miniszterelnök csütörtökön találkozott az RMDSZ-képviselôkkel, akik arra kérték a kormányfôt, segítsen dûlôre vinni a tanügyi törvény módosításának ügyét. Ciorbea megígérte, közbenjár a koalíciós partnereknél, hogy a tanügyi törvény módosítását, sürgôsségi eljárással, a törvényhozás hagyja jóvá. Ígérete szerint még a nap folyamán beszél a koalíciós pártok vezetôivel. Amennyiben nem születik egyetértés, a kormányfô megígérte, hogy sürgôsségi kormányrendelettel oldja meg az ügyet.

A Liberális Párt állandó bürója bejelentette, hogy támogatja a törvénymódosítást, de nem szeretné, ha azt kormányrendelettel hagynák jóvá. A kormányrendelettel való módosítást Petre Roman, a Demokrata Párt elnöke sem tartja szerencsésnek.

A koalíciós döntést hétfôre halasztották.

A BUDAPESTI PRAETORIUS-KAMARAKÓRUS egyházzenei hangversenyt tart, vasárnap du. 6 órai kezdettel, a belvárosi unitárius templomban.

A SOPRONI LISZT FERENC PEDAGÓGUS ÉNEKKAR — amely a május 25-i országos hangversenyen a Hangversenykórus cum laude címet nyerte el — 1997. június 30-án, hétfôn este 7 órakor hangversenyezik a Bethlen Kata Diakóniai Központban. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak.

A NYÁRI ORGONAHANGVERSENY-SOROZAT MÁSODIK KONCERTJÉRE KERÜL SOR 1997. június 30-án, hétfôn este 7 órakor a Szent Mihály-templomban, Erich Türk kolozsvári orgonamûvész közremûködésével.

Milyen lesz Clinton villámlátogatása?

— Jön, becsap, s továbbáll.

-fi

Erich Türk, az ismert kolozsvári orgonamûvész vendégszerepelt Fogarason, az evangélikus (lutheránus) templomban Johannes Sebastian Bach és Hans Peter Türk mûveibôl összeállított mûsorával. Nemcsak Fogarasról, hanem többek között Halmágyból, Nádpatakról, Kálborból, Sárkányból és Persányból is nagy számú hallgatósága volt az orgonaestnek.

(L. F.)

Nem egyet láttam és nem elôször.

Látszólag nemtörôdöm módon bandukolt a piaci asztalsorok között. Viseltes ruházat, külsején inkább a hajléktalanság keltette ápolatlanság érzete, mintsem holmi gondatlanság.

Szegény ördög.

Minden lépésnél meg-meghajolt, mintha az élet súlyával veszôdne...

De mégsem a láthatatlan kereszt nyomja! A hajlongások némelyike ugyanis túl mélyre sikerült. Eltûnt. Lesem, mikor bukkan fel újra a feje az asztalok mögül. Követni kezdem, és akkor megértem.

Kezében hosszú kampós bot, s azzal bele-belekotor egy-egy ígéretesebb asztal alá. Észreveszik, kergetik. Meggyôzôdés nélkül visszamormol valamit, és odébb somfordál.

Ahol különlegesen kialakított horgos botjára akad majd egy betevô falat. Nem lopni akar, csak hulladékot gyûjteni. Ôsz feje sok mindent láthatott már, talán soha nem ismert mást, csak nélkülözést. Talán sem munkája, sem nyugdíja. Csak egy kampós botja. Azzal még egy darabig beleakaszkodhat egy-egy gyümölcsszembe, valóságdarabba. A számára is érthetetlenné vált élet szekerébe.

Korunk kitermelte jellegzetes embere ô: a kampós ember.

( balló )

Az 1923-1925-ös években az ifjú (és kicsit kalandvágyó) Tamási Amerikából küldözgeti haza elbeszéléseit menyasszonyának, Holitzer Erzsikének. Közülük néhány meg is jelenik a kolozsvári lapokban, fôleg az Ellennzék vasárnapi mellékletében, amelyet akkor Kuncz Aladár, késôbb pedig Áprily Lajos szerkesztett. Lassan-lassan összeáll egy kötetre való elbeszélés. Ez jelenik meg 1925-ben Lélekindulás címmel. Maga a címadó elbeszélés az Ellenzék 1925. január 5-i számában lát napvilágot. Ekkor ô még csak gondolkozik azon, hogy háromévi távollét után jó lenne már hazatérni. Errôl az elsô kötetérôl így számol be élete végén már nagybetegen feleségének, Ágotának tollbamondott Vadrózsa ága címû, 1967-ben megjelent kötetében:

„Nagyon hálás voltam a lánynak, mert hiszen amerikai létem alatt neki küldözgettem haza a megírt novellákat, melyeket aztán ô egybegyûjtött, azoknak kiadási céljából egy kis nyomdát felkutatott, a felkutatott nyomda részére váltót szerzett, hogy annak védelmezô árnyékában a könyvem megjelenhessék. Így jelent meg a Lélekindulás címû novelláskönyvem, hazaérkezésem elôtt egy évvel, úgyhogy már könyves író gyanánt futottam be New Yorkból Kolozsvárra. Ha nem is nagyon, de valamelyes irodalmi jó híre a könyvemnek mégis volt. Ezt elsôsorban Áprily Lajosnak köszönhettem, aki a kolozsvári Ellenzék vasárnapi mellékletében szép és érdemtelen bírálatot írt a könyvemrôl. Ezzel aztán el is kezdôdött az irodalom talaján való döcögésem."

Az ismertetés a lap 128. számában jelent meg: „Tamási termékeny naivitású, gyökeréig egészséges, a nép zsenijével konzseniális mesélôtehetség, aki a Lélekindulásban is olyankor éri el írói teljesítôképességének tetôpontját, mikor egyszerû eszközökkel a székely mese mûvészivé nemesítését sikerül megvalósítania".

Áprily Tamási egyik legszebb írásának az Ébredj, itt a madár! címû elbeszélést tekinti:

„Hajnalban szenvedô arcával felült kicsi Bálint, elnézett fel a fák közé, s szemén s száján kilobbant az öröm:

— Ébredj, itt a madár! Be szép, jaj, be szép! — Nagyisten, mit adjak, hogy idehozzad?! Kelj fel, nézzed, nézzed!

Baláska felült, kezeit a madárka felé nyújtotta:

— Szép aranymadár! Ó, mennyit kerestünk, érted mennyit szenvedtünk!

Kicsi Bálint az öklét kitárta, s lassan közeledett a madár felé:

— Szállj ide, légy a miénk, szállj ide!

A Gondolat madara megrebbent, szépen a kicsi Bálint tenyerére szállott, s mintha csókolgatná, kicsi szájával megkopogtatta a bôrt.

Egyszerre Baláska is felujjongott:

— Né, a tûz is, akit elûztek! Ég, ég...!

Egy hasadékon át a földbôl lobogott elé a szent tûz. Baláska odament, tenyerét föléje tartotta, s hát nem égeti. Egy száraz ágat tartott oda, s hát az meggyúlt, de hiába várták, mert csak égdegélt, s mégis el nem égett.

— Gyere, vigyük mindkettôt az emberiségnek! — mondta kicsi Bálint."

Maga az elbeszélés elôször az Ellenzék napilap 1924. karácsonyi számának mellékletében jelent meg. A kötet ismertetésérôl Tamási ezt mondta Áprilynak: „Te voltál, aki engem, mint szabad halat, az irodalom hordójába tettél! Mégpedig akkor, amikor az elsô könyvemrôl, a Lélekindulásról megírtad az Ellenzékben a kedvezô bírálatot."

Tamási 1926 tavaszán még New Yorkból küld levelet jó barátjának, Jancsó Bélának Kolozsvárra, de júliusban már ott van Marosvécsen, az elsô helikoni találkozón. És ott együtt van Áprily Lajossal. Talán ennek a találkozásnak is tulajdonítható, hogy még abban az évben, de fôleg 1927-ben több Tamási-elbeszélés jelenik meg az Ellenzék Áprily által szerkesztett vasárnapi mellékletében (Cigányság, Hasztalan vértanú, János nemze Fajankót stb.).

A harmadik marosvécsi helikoni találkozó célúl tûzi ki egy irodalmi folyóirat alapítását. A Helikon folyóirat programjának megbeszélésére kiküldött bizottság tagja Áprily meg Tamási is (a többiek: Berde Mária, Makkai Sándor, Gyallai Domokos, Kacsó Sándor, Szentimrei Jenô).

1928 májusában Áprily Lajos szerkesztésében megindul az Erdélyi Helikon. Tamási a munkatársak közé tartozik. Több elbeszélést is küld be Áprilynak. 1929 márciusában itt jelenik meg egyik legszebb elbeszélése, az Erdélyi csillagok címû, az az elbeszélés, amely címadója lesz a következô évben a Pásztortûz Könyvtár sorozat 14. számában megjelenô és tíz elbeszélést tartalmazó kötetnek.

Áprily és Tamási együttmûködése az Erdélyi Helikonban, sajnos, csak rövid idôtartamú, mert Áprily 1929 ôszén emigrál, s az ekkor kibontakozó Vallani és vállalni vitában már nem vesz részt. Ekkor már Kuncz Aladár szerkeszti a folyóiratot.

Így Áprily és Tamási útjai elválnak, s csak 1944 után találkoznak ismét gyakran, akkor, amikor Tamási is Budapestre költözik. Áprily ott nem szerkeszt lapot, csak a nem kimondottan irodalmi profilú Protestáns Szemlét (az ugyancsak erdélyi Ravasz Lászlóval együtt) nyolc esztendeig. Áprily a mûvelôdési, irodalmi részt vállalja magára és 1933-ban a másik Erdélybôl áttelepedettel, K. Grandpierre Emillel írat tanulmányt Tamási Áronról.

Áprilynak nem tetszett Pesten az élet. Vita Zsigmond „A pesti aszfalt bujdosójának" nevezi Áprilyt, aki 1930 januárjában erdélyi költôbarátjának, Olosz Lajosnak így ír: „A nehéz viszonyokkal küzdô életünk mindennapja mögött még meleg az érzés: az elszakadás érzése. Nehéz volt az elsô két hónap." A továbbiakban a Helikon „bomlásáról" ír és arról, hogy ilyen körülmények között: „Ötéves szerkesztôi munka az én idegeim számára egy életen át tartó rossz érzést hagyott maga után". De azért folyton visszakívánkozott Erdélybe. És 1936 nyarán haza is jött látogatásra. Kolozsváron találkozott Tamásival, Nyírôvel, Sztánán Kós Károllyal, Kemény János, Olosz Lajos és Reményik Sándor társaságában felmennek a havasokba, Istenszékére is. 1940 után pedig boronaházat vásárol a gyermekkor vidékén, Parajdon, ahol legtöbbnyire Szopos Sándor Corvin-láncos festômûvésszel nyaral együtt, s amikor Szopos megfestette a parajdi Halál patakát, akkor Áprily megírta A halál pataka címû versét.

És következett a háború, majd az összeomlás, a kommunizmus elôszele. Ekkor már Tamási is a pesti aszfalt bujdosója.

Mindketten meginognak, gyökértelenekké vállnak. Más földre kerülnek és más rendszer tornyosodik föléjük. Itt nincs Cenk és nincs Nyikó mente. És a kolozsvári barátok is hiányoznak. Meg Rákosiék politikai rendszere, Révai Józsefék kommunista kultúrpolitikája is egy idôre félreállítja ôket. Valljuk be, sem Áprily, sem Tamási nem alkotott odaát az itteniekhez mérhetô nagy mûveket. Áprily még haza-hazalátogatott a hatvanas években. Igaz, egyszer, 1957-ben az 1937-es Vásárhelyi Találkozó évfordulójára Tamási is hazajöhetett. És az is igaz, írásaikban Áprily is meg Tamási is idehaza élt. És az is igaz, Áprily a Visegrád fölötti Szentgyörgypusztával igyekezett pótolni Parajdot. Csakhogy Szentgyörgypusztán Áprily a Küküllôhöz írt éneket és az enyedi diákokat idézte, Tamási pedig 1953-ban a kora gyermekségét megelevenítô Bölcsô és bagoly és az 1848-as Erdélyrôl szóló Hazai tükör címû írásával jelentkezett. És 1960-ban Szirom és Bolly címmel írja meg a Dunántúl déli részén letelepedett bukovinai székelyek regényét. Sôt, 1962-ben Akaratos népség címmel adja ki nyolc színdarabját. És utolsó munkája, a Vadrózsa ága is hazatekintés halála elôtt.

1966. május 26-án meghalt Tamási Áron. Végakarata ez volt: otthon temesék el, Farkaslakán, szülôfalujának sírkertjében az általa kijelölt helyre, két cserefa árnyékába.

1966. május 29-én Áprily Lajos verset írt:

Ábel és a rengeteg

Már jött a vég a szívben és erekben,

de a lélekben még egy vágy maradt:

Otthon pihenni, vén fenyôk alatt,

a visszahívó, régi rengetegben.

Kovács Ferenc

A Teodidaktosban már csak négyen maradtunk, az érettségizôk. A többi bentlakó lány megkezdte a megérdemelt nyári vakációzást. Az „áttanult" délutánokra és estékre már alig gondolnak. Szívesebben emlékeznek a kellemes eseményekre, és arra is, hogy szorgalmas munkájuk eredményes volt. Sokan közülük osztályuk, sôt iskolájuk legjobb tanulói között végeztek. Ezt a számszerû adatok is igazolják: 3 tanulónak 9,50-nél, 16 tanulónak 8,50-nél volt magasabb az általános osztályzata és csak 4 tanulónak 7,50 és 8-as közötti.

A kellemes események között, amelyekre szívesen gondolnak, gondolunk, biztosan szerepel a hagyományos, ajándékozással egybekötött, színvonalas adventi mûsorunk, amelyet évente a kuratórium tagjainak, a Szent Mihály plébánia képviselôjének és saját örömünkre állítottunk össze, mutattunk be. Izgalmas volt a karácsonyi „házi" tombola is, ahol képletes összegért hasznos ruházati cikkeket nyerhettünk. Élmény szempontjából a legtöbbet nyújtó a március végi kirándulásunk volt. A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium hívott meg néhány napra, s ha már ott jártunk az osztrák határhoz annyira közel, akkor hagyományos pártfogónk, a bécsi Szent István Egylet is „áthívott" két napra az osztrák fôvárosba. Többen szorgalmasan jegyeztük a Nyugat-Magyarországon és Bécsben látottakat, füzetet, noteszt írtunk tele — de legcsodásabb az „erdélyi" vendégszeretet volt, ahogyan a mosonmagyaróvári diákok és szüleik, a tanárok és az igazgatók fogadtak minket, nem is beszélve a bécsi fogadtatásról. Itt valóságban is erdélyieké volt a fôszerep, hiszen a Szent István Egylet elnöke, Katica néni (teljes nevén: Ternovai báró Stipsicz Károlyné, született Bethleni gróf Bethlen Katalin), aki nagyon finom vacsorával várt, erdélyi származású, fia, Péter bácsi tehát szintén az, és egyik bentlakótársunk, M. Melinda Bécsben élô nagynénje Péter Márta, aki a szállást biztosította, a Báthory-líceumban tanított úgy 10 évvel ezelôtt.

Május elején, ha csak rövid idôre is, viszontláttuk Kolozsváron a bécsi vendéglátóinkat. Mi is kitettünk magunkért: volt hagyományos töltött káposzta, igazi, élô cigányzene és meglepetésként 3 báthorysta diákpár hamisítatlan mezôségi táncrendet mutatott be. Másnap Székre vittük el a vendégeinket, ahol egy egésznapos „széki" programot szerveztünk számukra. Itt a hagyományos széki zenével, tánccal és ünnepi ebéddel kedveskedtünk vendégeinknek.

Pünkösd ünnepére a pécsi Kodály Zoltán Kollégium tanárai és diákjai viszonozták múlt tanévi látogatásunkat. A négynapos program alatt igen jól érezték magukat. Bevallásuk szerint legnagyobb sikere a pünkösd napi kalotaszegi kirándulásnak volt, ahol többek között a templomból kijövôk színpompás viseletét csodálták meg. Kalotaszentkirályon Ady fájánál szavaltak, szavaltunk, és utána az odavaló bentlakó lányok szülei ünnepi ebéddel kedveskedtek vendégeinknek. Magyarvalkón hagyományos csörögét ehettek és a XIII. századbeli templomot csodálhatták meg. Körútunkon Lukács tiszteletes úr a templomot és Magyarvalkót, Vincze Zoltán tanár úr pedig Kalotaszeget mutatta be érdekfeszítôen.

A tanév vége még tartogatott egy emlékezetes élményt. A ballagás elôestéjén az alapítvány nevében Vízi Imre elnök, Vízi Ildikó alelnök, Groza Enikô gondnok és a „kisebb" bentlakó lányok köszöntöttek minket, ballagókat, melyet népdaléneklés követett. Ekkor a vendégszobában lakó férfi engedélyt kért, hogy ô is részt vehessen az „énekóránkon". Ô is nagyon sok népdalt ismert, úgyhogy éjfélig énekeltünk. Mi, diákok csak ekkor tudtuk meg, hogy vendégünk, aki pezsgôvel is köszöntött, a Magyar Írószövetség elnöke, Pomogáts Béla.

Végzôs társaim 3 évet, a kezdetektôl, én 2 évet töltöttem a „Teodidaktos" Alapítvány bentlakásában. A nôvérem is innen ballagott. Elôfordult, hogy ez vagy az nem tetszett, de ha visszagondolunk az itt eltöltött évekre, a Vízi „bácsival" folytatott esti beszélgetésekre, Mihály „bácsi" és Enikô „néni" zsörtölôdéseire, a számunkra szervezett közös tevékenységekre, a biztosított életfeltételekre — megállapíthatjuk, hogy rengeteget tanultunk, alakultunk.

Köszönjük ezeket az éveket!

Agh Enikô,
az Apáczai Csere János Líceum érettségizô bentlakója

Sûrû levelezésbe bocsátkozott a Babes,-Bolyai Egyetem vezetôsége és tanári kara a politikusokkal, amióta felvetôdött a költségvetési finanszírozás csökkentése. A múlt héten tanárok egy csoportja írt a „kollégának", Emil Constantinescu „tanár úrnak", figyelmeztetve kötelességére, hogy a kormánnyal vétesse figyelembe a kolozsvári egyetem multikulturális jellegét, és eszközölje ki a nagyobb pénzösszeget. (Ez így szokás? Talán az elôzô elnöknek idônként eszébe juttatták, hogy vízmérnökként merre kell hogy húzzon a szíve? És vajon Jimmy Cartert mogyorótechnikusként tisztelték?)

Ezen a héten a rektorátus intézett levelet a kormánykoalíció pártvezéreihez a pénzjuttatás ügyében. Az egyetlen érv újfent az egyetem multikulturális jellege: ne csökkentsék a keretet, mert a román, a magyar és a német „vonal" mûködtetése sokkal költségesebb, mint az egynyelvû egyetemek fenntartása.

A levél jelentôségét méltató bevezetô soraiban a koedukációt dicsôítô és az etnikai önállóságot hevesen elítélô kolozsvári román napilap örvendezve állapítja meg, hogy magyar tanerôk is felsorakoztak a multikulturális kitalálmány mellett, amely állásokat menthet. Állítólag a költségvetés csökkentése esetén 70 tanárt — köztük sok magyart — kellene meneszteni. Tehát ismétlôdik a történelem. Az 1959-es egyesítést — a multikulturális egyetem erôszakos létrehozását — is úgy fogadtatták el a közvetlen érintettekkel, hogy felvillantották elôttük a lehetôséget a létbizonytalanságra. Vagy az öngyilkosságra.

(nits)

A Rákóczi úti Sajtóház kerti lugasában elôször került sor az elsô végzôs magyar újságíró szakos évfolyam állásbörzéjére csütörtökön délben. Noha a Magyar Újságírók Romániai Egyesületén keresztül az egész országból meghívták rá a lehetséges munkaadókat, újságok, televíziók, rádiók szerkesztôségét, a Szabadságon kívül csak az Európai Idô hetilap képviseltette magát munkáltatóként, a Kolozsvári Rádió pedig csak tudósítói szinten.

Az államvizsga-dolgozat megvédésén — és egy fárasztó éjjeli banketten — szerencsésen túljutott tizenkét növendék fele azonban már az egyetemi évek alatt elhelyezkedett a szakmában. Dolgoznak a Kolozsvári és Marosvásárhelyi Rádiónál, az RMDSZ Ügyvezetô Elnökségén, a Kolozsvári Televíziónál vagy a Szabadságnál. A szépséghiba csak annyi, hogy nem mindegyiküknek biztosított a munkahelye a jövôben is. Ajánlatokkal, kilátásokkal mindannyian rendelkeznek. Ezt jött megerôsíteni üzenet formájában az a néhány további ajánlat, amely a marosvásárhelyi Népújság, a csíkszeredai Hargita Népe és a bukaresti Romániai Magyar Szó napilapoktól, a zilahi Szilágyság hetilaptól, illetve a Corvin Magazintól érkezett. Ezek nem mindegyike fôállás, volt, aki csak polgári szerzôdéses munkaviszonyt tudott felajánlani. Az állásbörzén szavakba is öntötték a részvevôk azt a hazai sajtóberkekben jól ismert visszás állapotot, miszerint mindenkinek nagy szüksége lenne szakképzett többlet munkaerôre, a szerkesztôségek anyagi helyzete azonban — a hét szûkös esztendô utáni nyolcadik, legszûkösebben — sok helyen gátolja új alkalmazottak felvételét. Addig is, ahol másra nincs lehetôség, marad átmeneti megoldásként a bedolgozás külsô munkatársként, tudósítóként.

A munkaadók szerettek volna a végzettek eddigi munkásságával írásban is megismerkedni. Néhányan a diákok közül át is tudták nyújtani — legtöbbször a Szabadságból vett — cikkivágásaikat, munkájuk más eredményét, de az eredeti elképzelés, miszerint mindenki hasonló dokumentációt készítsen magáról, sajnos, csak ötlet maradt.

Az állásbörzét kezdeményezô Cseke Péter, a politikatudományi és közigazgatási kar dékánhelyettese, a részvevôkkel abban egyetértett, hogy a következô állásbörzére forgatókönyv és egy annak alapján a mûsort irányító személy, általában jobb szervezés, a diákok részérôl pontos dokumentáció és szakmai önéletrajz, a munkáltatókéról pedig a munkahelyi feladatok leírását is tartalmazó ajánlat kívánatos.

Balló Áron

Remus Opris, kormányfôtitkár a Cotroceni-palotában tartott csütörtöki sajtóértekezletén a bányászati szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokra vonatkozó kérdésre válaszolva úgy értékelte, hogy a reform egyik legfontosabb akadálya a társadalmi instabilitás.

A bányászat sajátos programjainak lehetséges szavatolásáról Opris, megjegyezte, hogy ez nem a kormány kötelessége. Az elbocsátásokat a szakmai átirányítási kapacitás és a Zsil-völgyi és olténiai bányamedencékre vonatkozó speciális programok életbeültetése függvényében kell megvalósítani. Az átszervezésre csakis a háromoldalú bizottságban folytatott elemzések alapján kell sor kerüljön, a vállalatnak és a szakszervezeteknek pedig vállalniuk kell bizonyos felelôsségeket.

Emil Constantinescu elnök hangsúlyozta, hogy a restrukturálási tervnek reálisnak kell lennie, és nem a bérekre vonatkozónak, a talpraállítást pedig az importokra és a szociális kérdéskörre kell alapozni.

Az államfô határozottan támogatta a gondolatot, hogy a kormány nem szabad engedjen a nyomásnak, amellyel gyakorlatilag indokolatlan béreket kérnek, mivel a kormánynak komoly reformot kell megvalósítani, „ha pedig nem képes, akkor távoznia kell".

„Úgy nézett ki, mint egy paradicsom, amelyik éppen ki akarja fejezni magát."

(P. G. Wodehouse angol író )

VIII. ÉVFOLYAM, 24. SZÁM

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség lapja.

Szerkeszti: Gyenge Zsolt, Sipos Géza, Vass Enikô, Zsugán Gyula.

Fômunkatárs: Könczey Elemér.

A KMDSZ címe: Petôfi (A. Iancu) utca 21. Telefon: 196-561, 195-700.

E-mail: KMDSZ: office@kmdsz.org.soroscj.ro vagy Campus: campus@kmdsz.org.soroscj.ro

A Campus Internet címe:

http://hercule.utcluj.ro/~kmdsz

Noha a pénz nélkülözi a szagot, sok kicsi pénz együtt már igencsak áporodott benyomást kelt az ember orrában. Fôleg ekkora hôségben, lustító nedves levegôben. Mivel pedig a Campus páncélszekrénye nem hûtôszekrény, és a légkondicionáló berendezés sem terjesztette ki még hatalmát reá, kérjük az alább felsorolt személyeket, hogy július 1-jétôl délután 2 órakor jelentkezzenek a Szabadság szerkesztôségében Vass Enikônél.

Balázs Imre József, Bányai Melinda, Bölöni László, Dénes Attila, Halász Mária, Hantz Lám Irén, Józsa Péter, Király Zoltán, Kovács Zita, Nagy Csilla, Nagy Zsolt, Neményi Endre, Orbán János Dénes, Rohonyi D. Iván, Rozsnyai László, Várady Katalin, Vicsai Zsolt, Zsemlyei Borbála.

„A pénz minôségét csak július 18-ig ôrzi meg, tehát igyekezz."

A Campus népes szerkesztôsége, vagyis mi, végre fellélegezhetünk. Hisz végre vakációzni mehetünk. Az igaz, hogy jobb lett volna, ha a szesszióban vakációzhattunk volna, de hát ez van.

Gyula ki sem várja a tördelés végét, máris rohan egy újabb nagyszerû terv megvalósítása felé. Géza és Zsolt azon vitatkoznak (ôk mindig ezt teszik), hogy a képeket milyen nagyságra tegyék be, milyen képaláírással, és mit hagyjanak ki. Jómagam itt üldögélek a Campus 8086-os eredeti (!) IBM gépe elôtt, és a Context nevû programban írogatok. Remélem, sikerül összehozni 20 sort, hisz megszámoltam: ennyire van még szükség. Ahhoz, hogy ez az elsô oldal tele legyen.

A nyáron, következô alkalommal, július 25-én fogunk jelentkezni. Hogy mivel, azt még nem sikerült eldönteni, de hamarosan azt is megejtjük. Egy biztos: a lap címe még mindig Campus lesz. Most már a 13. sorban tartok, s a gondolataim egyre fogynak.

Ja! Mi, a szerkesztôség tagjai, megígértük egymásnak, hogy a nyáron jók leszünk, hallgatunk majd anyukára és apukára, s megpróbálunk legalább egy éjszaka erejéig józanok maradni. Úgyhogy, Ti is, kedves Campus-olvasók, vigyázzatok magatokra, élvezzétek a nyár és a vakáció áldásait, és viszontlátásra! Valamikor október elején... (a nyári, havi egyszeri Campus-számok, lehet, hogy nem érnek el majd hozzátok).

Vass Enikô

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]