1997. május 27.
(IX. évfolyam, 118. szám)

„Gyakran idegen, nagyhatalmi érdekek formálták egymásról alkotott képünket"

Miután hetekig hergelte a kolozsvári közvéleményt Göncz Árpád kolozsvári látogatása ellen, Gheorghe Funar hétfôn felhívásban kérte a lakosságot, tanúsítson „méltó, civilizált magatartást". Vagy rászóltak, vagy belátta, hogy a bukaresti testôrséggel nem kukoricázhat, ezért most úgy tesz, mintha Kolozsvár azért lehetne államfôi látogatás színhelye, mert hallgatnak rá az emberek. Felhívásában azonban megragadta az alkalmat annak kifejtésére, mennyire alkalmatlan a „revizionista és románellenes" magyar államfô látogatása, a magyar konzulátus és a Bolyai Egyetem újralétesítése és ezzel olyan etnikai öszetûzések kirobbantása, amelyek meggátolják Románia felvételét a NATO-ba. A felhívás tehát, hatásától függetlenül, kimeríti a tömeglázítás tényét, éppúgy, mint az állati tüntetések idején elhangzott polgármesteri nyilatkozatok. A büntetôjogi felelôsségrevonás elmaradására nehéz magyarázatot találni.

Tom Lantos, az amerikai kongresszus tagja is Romániába érkezett hivatalos látogatásra. A politikust vasárnap fogadta Victor Ciorbea kormányfô. A magyar köztársasági elnök Romániában megkezdôdött „történelmi látogatásának" alkalmával Lantos átadta Emil Constantinescunak és Göncz Árpádnak Bill Clinton üdvözlô levelét. Tom Lantos meghívta Victor Ciorbeát, hogy vegyen részt június második felében Washingtonban Mrs. Lantos fotókiállításának megnyitóján. Ez alkalommal — vélte — a kormányfônek alkalma lesz különbözô fórumokon az új gazdasági fejlôdés útján elindult Románia valós helyzetét bemutatni.

Alexandru Fãrcas, lemondását kérte a polgármester Ciorbea kormányfôhöz intézett levelében. Gheorghe Funar az alkotmány megsértésével vádolja a prefektust, amiért minden vasárnapi, hétfôi, illetve keddi népgyûlést, megmozdulást, tiltakozó akciót betiltott azért, hogy Göncz Árpád magyar köztársasági elnök kolozsvári látogatása a lehetô legzökkenômentesebben zajlódjék. Ennek ellenére — amint arról hírt adtunk — az Avram Iancu Társaság és a Vatra Româneascã vasárnap esti, úgymond George Barit,iu emlékére szervezett nyilvános összejövetelére mégiscsak sor került. Ezt a népgyûlést a rendôrség és a polgármesteri hivatal korábban engedélyezte, a prefektus azonban utólag betiltotta. Mint ismeretes, a Vatra Româneascã hivatalosan visszavonta részvételi szándékát, amelyen a polgármesteren kívül RNEP- és NRP-képviselôk, szenátorok, illetve egyéb szélsôjobboldali megnyilvánulásaikról közismert személyiségek vettek részt.

Érdeklôdésünkre, hogy mi is a szándéka a prefektusnak az utasításait semmibevevôkkel szemben, nem sikerült a nap folyamán választ kapnunk. Sajtóhírek szerint azonban a prefektus az esetre elnézôen legyintett, és nagylelkûen úgy vélekedett, a vasárnapi népgyûlés mégiscsak inkább emlékünnepség volt, és nem pedig kedélyborzoló tiltakozás a kormány és implicite a Göncz-látogatás ellen.

Szombati sajtóértekezletén Funar kijelentette, amennyiben a prefektus nem teszi lehetôvé a kistermelôkkel való találkozót, akik a piaccsarnokból való kiûzetésük miatt mennének panaszkodni, ne csodálkozzék senki, ha kedd délelôtt megint juhnyájak és egyéb háziállatfajták árasztják el Kolozsvárt — a Göncz-látogatás záróakkordjaként.

Sz. K.

A sors, a történelem régen várt ajándékának nevezte a parlament két házának együttes ülésén hétfô délután elmondott beszédében Göncz Árpád azt, hogy magyar államfôként a XX. század során elsôként tehet hivatalos látogatást Romániában. A politikus részletesen elemezte a román-magyar kapcsolatrendszer alakulását és leszögezte: Magyarországnak életbevágó érdekei fûzôdnek ahhoz, hogy Romániát mielôbb meghívják a NATO-csatlakozási tárgyalásokra.

A Magyar Köztársaság elnöke hangsúlyozta: „Államközi kapcsolataink terén az elmúlt fél év során nagy jelentôségû, alapvetô fontosságú változások következtek be. Ezeket nemcsak országaink, de Európa, sôt a világ közvéleménye is elismeréssel, megnyugvással fogadta. A magyar-román jószomszédi kapcsolatokat régiónk stabilitásának fontos tényezôjeként tartják számon."

Göncz Árpád úgy értékelte, hogy a magyar-román alapszerzôdés jó alapnak bizonyult a kapcsolatok dinamikus, sokoldalú fejlesztéséhez, tartalmi mélyítéséhez, a magyar-román stratégiai partnerség koncepciójának kimunkálásához. Az államfô méltatta a magyar és a román vezetôk között az elmúlt fél év során lezajlott találkozókat, látogatásokat, a szerzôdéses kapcsolatok örvendetes gazdagodását, s a kétoldalú egyezmények mellett külön kiemelte a Románia CEFTA-tagságát elôsegítô kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény megkötését.

„Mi tette lehetôvé, hogy hosszú évtizedek tartózkodása, egymással szemben tanúsított óvatossága, sôt bizalmatlansága után végre sikerült áttörést elérnünk a magyar-román államközi kapcsolatok fejlesztésében?" — tette fel ezután a kérdést Göncz Árpád. Válaszában kiemelte, hogy kevés olyan nép él Európában, amely olyan hatalmas felületen érintkezik egymással, mint a magyar és a román. Az évszázadok során az együttélés gazdag hagyományai alakultak ki. „A hivatalos politika felszínén gyakran eluralkodó feszültségek mellett mindig fellelhetô volt a magyar-román kapcsolatok másik, mélyebb szintje, a két ország polgárainak józan, történelmi tapasztalatokon és kölcsönös érdekeken alapuló együttmûködése" — amire éppen Erdély történelme ad jó példát.

„Sajnos, az is történelmi valóság, hogy hosszú idôszakokon át nem sikerült felülemelkednünk a vélt vagy valós történelmi sérelmeken, mélyen rögzült és nem ritkán a hivatalos politika által sugallt elôítéleteken, ellenségképen. Gyakran idegen, nagyhatalmi érdekek formálták egymásról alkotott képünket" — mutatott rá a magyar elnök.

A legutóbbi évek világpolitikai változásai által kialakított új európai értékrend „a szembenállás helyett az együttmûködést, a múltbanézés helyett a jövô építését, ellenségkeresés helyett a kölcsönös támogatást, az egyoldalú elônyök keresése helyett a közös érdekeket helyezi elôtérbe" — hangsúlyozta Göncz Árpád, majd így folytatta: „Vannak, akik ezekrôl a kérdésekrôl másként gondolkodnak. Ne hagyjuk, hogy szélsôséges politikai erôk, legyenek bármilyen nagyhangúak is, útját állják jó szándékainknak!"

A továbbiakban Göncz Árpád méltatta a romániai demokrácia és jogállam intézményeit, s kiemelte, hogy Románia parlamentjében képviseletet kaptak a nemzeti és etnikai kisebbségek, köztük a lakosság számarányának megfelelôen a magyar kisebbség is. A magyar elnök kiemelkedô jelentôségûnek nevezte azt a tényt, hogy az RMDSZ a tavalyi választásokat követôen szerepet kapott és vállalt Románia kormányában, ami „felelôsséget és elkötelezettséget jelent egész Románia boldogulása, demokratikus fejlôdése és gazdasági virágzása, euroatlanti csatlakozása mellett, és összeurópai szinten is modellértékû lehet az etnikai kérdések megoldásában".

Magyarország, ahogy Románia is, „felelôsséget érez a határain túl kisebbségben élô testvéreink sorsa, helyzetének alakulása, identitásának, anyanyelvének, kultúrájának ápolása, megôrzése iránt", szögezte le ezután Göncz Árpád, hangsúlyozva a parlament, a törvényes biztosítékok szerepét abban, hogy a nemzeti kisebbségi jogok európai normák szerint érvényesüljenek a gyakorlatban.

Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Victor Ciorbea miniszterelnök budapesti látogatása során tájékoztatta a kormány ezzel kapcsolatos terveirôl. Az államfô hangsúlyozta, hogy Magyarország kiemelt figyelemmel kíséri a román törvényhozás munkáját, és ô maga örömmel értesült arról: a kormány a nemzetiségek érdekeinek megfelelô módosítást fogadott el az oktatási törvényre vonatkozólag, majd kifejezte reményét, hogy a parlament hasonló értelmû döntést hoz.

Ugyancsak nyugtázta a magyar elnök a helyi közigazgatási törvénynek az anyanyelv használatát és a kétnyelvû feliratok szabad használatát lehetôvé tévô módosítását, s megjegyezte: „Számítunk arra, hogy az egyházak jogtalanul elkobzott vagyonának kárpótlási folyamata is megkezdôdik".

Göncz Árpád részletesen szólt arról, hogy a magyar kormány is kiemelt figyelmet fordít a magyarországi kisebbségek, így a román nemzeti közösség jogainak érvényesülésére, nemzeti, kulturális identitása megôrzésének elôsegítésére. Ezzel kapcsolatban kiemelte az önkormányzatiság elvének érvényesítését, a kisebbségek támogatását, majd hangsúlyozta, hogy a nemzeti kisebbségek értékes összekötô kapcsot alkotnak az országok között.

Beszédének befejezô részében Göncz Árpád az egységes Európa megteremtésérôl, az euroatlanti integrációról szólt, amelynek, mint mondta, a térségben nincs reális alternatívája. „Utunk az Egyesült Európába közös, s csak akkor számíthatunk sikerre, ha külön-külön és együtt is mindent megteszünk országaink mielôbbi csatlakozása érdekében".

„Magyarország egyetlen szomszédjával sem kíván versengeni az integrációs folyamatban, ellenkezôleg: azt szeretné, ha az esetleg korábban bejutók megkönnyítenék a többiek odavezetô útját. Magyarországnak életbevágó érdekei fûzôdnek ahhoz, hogy Romániát mielôbb hívják meg az euroatlanti integrációs szervezetekkel, köztük a NATO-val folytatott csatlakozási tárgyalásokra" — mondotta Göncz Árpád, hozzáfûzve, hogy Magyarország annak örülne, „ha minden szomszédja utat találna az Európai Unióba, és annak határai még átmenetileg sem esnének egybe a magyar határokkal".

Annak megjegyzésével, hogy a felvételi kritériumok minden ország számára azonosak és még hosszú utat kell megtenni az Európai Unió követelményeinek teljesítéséhez, a magyar elnök az integrációval kapcsolatos jó és rossz tapasztalatok kölcsönös megosztását, a folyamatos tájékoztatást szorgalmazta.

Göncz Árpád végül Románia egész népének ôszinte szívvel sikereket, jólétet, boldogságot kívánt.

Göncz Árpád magyar köztársasági elnök hétfôn délelôtt ünnepélyes, sok jelenlévô számára személyesen is megrendítô idôszakot idézô, nagy jelképi erejû szertartáson felavatta azt a kétnyelvû felirattal ellátott emlékoszlopot, amely a Bukaresthez közel lévô Snagov község központjában emléket állít Nagy Imrének, Magyarország 1956-os miniszterelnökének és társainak, akiket a forradalom leverése után egy ideig ott tartottak fogva.

A magyar elnök a község polgármesterével együtt leplezte le a süttôi fehér mészkôbôl készített monolitoszlopot, amelyet Szilágyi András tervei szerint Budapesten faragtak ki. A szertartáson Emil Constantinescu államfôt Zoe Petre asszony, az elnök politikai fôtanácsosa képviselte, megjelent Adrian Severin külügyminiszter, Ioan Donca, Románia budapesti és Szôcs Ferenc, Magyarország bukaresti nagykövete, akik valamennyien segítették a magyar és a román 1956-os emlékbizottságok közös, a román-magyar megbékélést is szolgáló tervének megvalósítását.

Külön repülôgépen Snagovba érkezett az egykor ott fogva tartottak túlélôinek csoportja, és megjelentek az '56-os romániai volt politikai foglyoknak a képviselôi. Közülük is sokan hosszú éveket töltöttek börtönben azért, mert 1956-ban kiálltak a magyar forradalom és a szabadság ügye mellett — közülük hatan az egykori romániai magyar elítéltek közül kerültek ki.

Az ünnepélyes szertartáson Mécs Imre, az '56-os Emlékbizottság elnöke az egykori „snagoviak" nevében, akiknek különbözô csoportjai általában mintegy két évet töltöttek a romániai kényszerlakhelyen, miután a szovjet csapatok elhurcolták ôket, Vásárhelyi Miklós, a volt romániai politikai foglyok nevében Mihai Grama és Constantin Ticu Dumitrescu szenátor beszélt.

A ceremónia végén Göncz Árpád, majd az államfô felesége, a román és magyar hivatalosságok, a volt politikai foglyok, a Magyarországról érkezett egykori „snagoviak" megkoszorúzták az emlékoszlopot, amely a falusi elemi iskola udvarán áll, majd elhelyezték lábánál az emlékezés virágait. Végül kisiskolások járultak az emlékoszlophoz, mindegyikük egy-egy szál pünkösdi rózsával.

A jövôben mindenki láthatja a falu központjában lévô iskolaudvaron az emlékoszlopot, amelynek felirata bal oldalon magyarul, jobb oldalon románul a következô: „Az 1956-os forradalom leverését követôen itt Snagovban tartották fogva a szovjet csapatok által elhurcolt Nagy Imre magyar miniszterelnököt és sorstársait. Nagy Imrét és társait 1958. június 16-án Budapesten kivégezték. Állíttatta a román és magyar '56-os Emlékbizottság 1997."

Göncz Árpád hétfôi programja a kormányszálláson a romániai értelmiség vezetô képviselôivel elköltött villásreggelivel kezdôdött. Az elnök meghívására a következôk vettek részt a csaknem egyórás találkozáson: Andrei Ples,u, a Dilema fôszerkesztôje, volt mûvelôdési miniszter, Gabriela Adames,teanu, a Huszonkettô címû folyóirat fôszerkesztôje, Gálfalvi Zsolt, A Hét címû hetilap fôszerkesztôje, a romániai magyar írók PEN Klubjának elnöke, Iosif Naghiu, Göncz Árpád munkáinak román fordítója, Szilágyi István, a Romániai Írók Szövetségének alelnöke, Renate Veber, a Helsinki Bizottság társelnöke, Andrei Marga, a kolozsvári Babes,-Bolyai Egyetem rektora. Több meghívott külföldi útja miatt nem tudott jelen lenni a találkozón.

Délben a magyar nagykövetségen Szôcs Ferenc, Magyarország bukaresti nagykövete fogadást adott Göncz Árpád és meghívója, Emil Constantinescu államfô tiszteletére.

Diplomáciai forrásokra hivatkozva a Mediafax közli, hogy a kolozsvári magyar fôkonzulátust, formailag, június 5-én nyitják meg. Gyakorlati megnyitására azért nem kerülhet sor, mert Kolozsvár polgármestere megtagadta, hogy épületet utaljon ki a konzulátusnak. A kinevezett fôkonzul és Szôcs Ferenc bukaresti magyar nagykövet a magánszemélyek által bérbeadásra felajánlott épületek közül választja ki a megfelelôt — írja a Mediafax.

Cãlin Popescu-Tãriceanu iparügyi miniszter a Mediafaxnak kijelentette, hogy a kormány idén támogatja a földgáz árát, és a köbméterenkénti 693,5 lej helyett, melyet a vállalatok fizetnek, a lakosságnak 230 lejben állapították meg. A különbözetet december 31-ig a költségvetésbôl fedezik.

Göncz Árpádot, a Magyar Köztársaság elnökét, a magyar és román zászlókkal feldíszített kolozsvári repülôtéren hétfôn este Alexandru Fãrcas, prefektus, Buchwald Péter alprefektus, illetve az RMDSZ helyi vezetôi és más személyiségek köszöntötték. Az elnök és kísérete késôbb több ezer kolozsvári megható fogadtatásának is örülhetett az Állami Magyar Opera és Színház sétatéri épülete elôtt. Noha a fôvárosból érkezô elnöki repülôgép közel egyórás késéssel landolt Kolozsváron, a lelkes tömeg egy percig sem adta fel a várakozást. A gépkocsisor megérkezésekor többen — románul — a román-magyar barátságot éltették. A biztonsági erôk érezhetô jelenléte sikeresen elejét vette mindenféle, e valóban „történelmi látogatást" beárnyékoló esetleges kellemetlen incidensnek.

Az elnököt, aki felesége, Göncz Zsuzsanna, és népes diplomáciai kísérettel érkezett Kolozsvárra, hóstáti fiatalok üdvözölték a volt nyári színkör bejáratánál. A jeles vendégeknek kijáró „kiváltságként" a magyar elnök szalagot kötött a hóstátiak zászlajára. Göncz Árpádot Tompa Gábor színigazgató és Simon Gábor, az opera igazgatója köszöntötte és kísérte fel a díszpáholyba. A zsúfolásig megtelt ház hosszan tartó tapssal üdvözölte a vendégeket, akik az est folyamán Kodály Zoltán Székelyfonó címû daljátékát tekintették meg az opera társulatának elôadásában, majd Kolozs megye prefektusának meghívására díszes fogadáson vettek részt a Transilvania (Belvedere) Szállodában.

Sz. K.

*

Ma reggel Göncz Árpád villásreggeli keretében találkozik az erdélyi római katolikus, református, evangélikus és unitárius egyház vezetôivel, majd Constantinescu elnökkel együtt de. 10 órakor megkoszorúzzák a Petôfi-emléktáblát és a Memorandisták emlékmûvét, meglátogatják a Szent Mihály katolikus templomot és a Farkas utcai református templomot.

A déli órákban a vendégek különrepülôgéppel Marosvásárhelyre utaznak, ahol megkoszorúzzák a Székely Vértanúk emlékmûvét, majd a Marosvásárhely fôterén sorra kerülô nagygyûlésen Göncz Árpád és Emil Constantinescu beszédet mond.

A magyar elnök és kísérete 17 óra körül indul vissza Budapestre.

Makkay József Nagytakarításra várva címû cikkét olvasva (Szabadság, máj. 3.) szeretném felhívni figyelmüket egy tarthatatlan helyzetre.

Néhány éve, a Posta utca 13-15. szám alatti (a Comprex Kft. irodáival szemközt) üres telken egy igazi, „balkáni" szeméttelep tanúskodik az ember és természet közti (ál)harmóniáról. Minden megtalálható itt: elromlott háztartási gépektôl (mosógép, rádió), WC-kagylókon keresztül az építkezési törmelékig, sôt, még állattemetô is „helyet" szorított magának.

Talán fölösleges részleteznem a bûzt, amit a lakók kell elviseljenek. A szúnyogok és óriás legyek hadáról nem is beszélve.

Hogyan lehet, hogy az egészségügyi felügyelôség még nem figyelt fel rá? Két (!) éve a városháza kitakaríttatta a területet, sôt, drótkerítést is emelt, de hát aznap estére már meg is érkeztek a soron következô szállítmányok, és kezdôdött minden elölrôl. Sajnálatos, hogy ilyen megtörténhet, de hát a környezet minden emberi közösség kultúrájáról is tanúskodik. Pláne most, amikor bebocsátásra várunk a civilizált Európába!

Kondor Árpád

— Kész röhej! — állított meg Kolozsvár fôterén egy volt munkatársam. — A fiam ma iskolából jövet zsebpénzt kért, mire a feleségem mondta: a pincében van egy rakás befôttesüveg, ô azokat kimossa, leszedi a címkéket, a fiú vigye el a Sora mögötti begyûjtôhöz, s lesz zsebpénze. Megtörtént. Jött a gyerek, az asszony kíváncsian kérdezte, hol a pénz, amire a fiam letett az asztalra egy buszjegyet: volt 20 üveg, darabja 80 lej, összesen annyi, amennyibe került ez a jegy, menet-jövet, na meg cipelte is a csomagot az egyik megállóig, majd a másiktól a begyûjtôig, ingyen. A feleségem elképedt, de hallgatott, majd elkacagta magát: hát az ô munkája bagót se ér? Ez is vásár! — kacagtunk mind a hárman, majd levontuk a tanulságot: az újrahasznosítható dolgokat elônyösebb a szemétbe dobni nálunk — nem kell veszôdni mosással, címkekaparással, cipeléssel.

És így gyarapodik a szemét olyasmikkel is, amiket újrafelhasználhatóknak gúnyolnak nálunk. Mert nemcsak az üres üvegek sorsa ez, hanem többek között a papírhulladéké is: kilója 100-120 lej; vagyis 15-16 kiló egy buszjegyért, 7-15 kiló egy friss újságért; a pezsgôsüveg fabatkát sem ér, a literes, félliteres is csak bagót — tehát: szemétbe velük, de láthatók szétdobálva is városszerte. Mert nálunk így van/nincs megszervezve a begyûjtésük. Ebben nem példák a nyugati országok, ahol begyûjtésük civilizáltan, szakszerûen megszervezett. Vagy mi túl gazdagok vagyunk ilyesmivel foglalkozni?

Veres József

idézi fel a zeneakadémia és a Corvineum-alapítvány közös szervezésében május 28-án, délután 6 órakor az akadémia stúdiótermében a kolozsvári „nagy ikerpár" — Szilágyi Domokos és Vermesy Péter — emlékét. Városunkban éltek és alkottak mindketten. Homo ludens-i közös gyöngyszemük a Pimpimpáré — vers és muzsika gyermekeknek címû kötet. Anyanyelv és zenei mikrokozmosz oly tökéletes ötvözôdése ez a könyvecske, mely Kodály Zoltán és Weöres Sándor egymásratalálásához hasonlatos.

A Corvineum-alapítvány idén harmadízben rendezi meg gyermeknap táján a Pimpimpáré gyermekvásárt, ezúttal 31-én, szombaton. A szerdai hangverseny a felnôtteknek is élményt óhajt nyújtani. Bíró József színmûvész Szilágyi Domokos vulkanikus feszültségekkel teli, gyönyörû vers-eposzát — Bartók Amerikában — tolmácsolja. A Szonáta két zongorára és ütôhangszerekre a bartóki életmû épp oly magaslata, mint a vers — Szilágyi költészetében. A Bartók-fesztiválon annak idején elhangzott elôadásban lesz alkalmunk a mûvet újrahallani. Selmeczi György az a (ritka), Erdélybôl elszármazott muzsikus, aki Budapest és Kolozsvár között ingázik. Ô és felesége, Kincses Margit szólaltatják meg a mû zongoraszólamát. Az ütôhangszerek elôadómûvészei Grigore Pop és László B. Attila. Vasile Herman zeneszerzô Vermesy Péter mûvészetét méltatja. A két rövid Vermesy-zongoradarab — Hommage à Bartók, à Kodály — akár hangversenyünk „itt és most" jellege apropójának is tekinthetô, amelyet az Öt karcolat zongorára mûvel együtt Horváth Zoltán ad elô.

A Concordia vonósnégyes Vermesy Péter Noveletti címû mûvét mutatja be. Márkos Albert így hajt fejet a sajnálatosan korán elhunyt zeneszerzô-barát emléke elôtt. (Vermesy Péter 1989 decemberében a német televízió hírmûsorában nézte a romániai eseményeket, amikor szíve utolsót dobbant. Értünk aggódott. A lélek [hajszál]gyökerei ide kötötték.)

A Waldorf Iskola tanulói Dan Judith vezetésével játékos-kreatív módon nyújtanak át végül a közönségnek egy csokor pimpimpáré-dalt. Szeretettel várunk mindenkit, aki a mûvészet(ük) örök szépségeit kedveli.

László Bakk Anikó

A filharmónia május 23-i hangversenye nem kevesebb mint négy olasz szimfonikus mû elsô kolozsvári elôadásának adott helyet. Akárcsak az elôzô kamarazenekari koncertnek, ennek is Franco Piva volt a karmestere. Érdekessége az is a koncertnek, hogy bár a mûsor két szimfóniát is tartalmazott, tulajdonképpen igazi szimfónia mégsem hangzott el.

Gaetano Donizetti születésének kétszázadik évfordulója jó alkalom arra, hogy olyan mûveivel is megismerkedhessünk, amelyet nálunk még nem adtak elô. Az A-dúr Symphonia Concertante egyetlen tételbôl áll, inkább nyitánynak fogható fel. Bevezetô része igazi cantabile, mintha csak egy kedves Donizetti-áriát hallgatnánk, viszont allegrójának crescendóját mintha inkább Rossini írta volna, úgy látszik, a híres Rossini-crescendók Donizettire is hatottak.

Rossini: Simfonia da Bologna címû mûve is egyetlen tételbôl áll, inkább korabeli operanyitánynak tûnik. Mint minden mûve, ez sem szegény melódiában, bár érdekes módon rézfúvós motívumai már Schumannt elôlegezik. Ha a Donizetti-mûben Rossinit véltük felfedezni, a Rossini-szimfónia viszont kevésbé jellemzô a nagy gourmand stílusára.

Egy Paisiello-opus is megszólalt ezen az estén, a Tirsi a fille kantáta , amelynek Simona Ivas, szoprán volt a szólistája. E mû nem túl jelentôs, sok benne a recitativó, s ezek között elbújik az áriácska. Simona Ivas, hangja szépen imposztált, átmenetei még nem eléggé folynak egybe, magas hangjainál problémát éreztünk, valahogy úgy, hogy feljebb már nem tudna menni. Muzikális énekesnô, de még nem teljesen kiforrott.

Franco Piva karmester ezután zeneszerzôi minôségben is bemutatkozott, III. Canti della Cita Perduta szimfóniá ja volt az est negyedik bemutatója. Az egyetlen tételbôl álló mû jól megírt zene, de végig a lemondást fejezi ki, igaz, címe Az elveszett város dala, is ezt sugallja. A zongorát ütôhangszerként használja, de csak legmélyebb regiszterét. Jó lett volna a mû pesszimista hangulatát kissé élénkebb zenével oldani. Egyébként, bár a szerzô a szimfónia megjelölést használja mûvére, sokkal inkább szimfonikus költemény, már csak azért is, mert egyetlen tételbôl áll.

Franco Piva ha lendületesen, színesen tolmácsolt, saját mûve vezénylésénél görcsösen megdolgozott a kívánt hatások eléréséért.

A filharmónia zenekara ezen az estén is jó produkciót nyújtott.

Morvay István

Rendkívüli közgyûlés május 29-én, csütörtökön, délután 6 órától a Báthory-líceum dísztermében. Napirendi pont: elnökválaszás!

Napi rendszerességgel találkozik az ember a Széchenyi téri piacon felháborodott vásárlókkal, akiket átvertek: a lemért áru rendszerint jóval kevesebb, mint amennyit kifizet érte a gyanútlan vevô. Van, akinek feltûnô, miként lehet 3-4 paradicsom fél kiló, így leméreti máshol is. Ilyenkor jön a hideg zuhany: az áru bizony jó 10-15 dekával kevesebb. Az eladó, persze, mindent tagad, mi több, ô csapja a legnagyobb lármát, mire hasonszôrû kupec társai is mellé állnak. A vásárló leforrázva áll tovább: ôt nem védi meg senki. Arra nem gondol, hogy azonnal menjen föl a piacfelügyelôségre, vagy esetleg egy rendôr kíséretében térjen vissza az árushoz, hogy ellenôriztesse az átállított mérleget. Ez a „gesztus" különben hivatalból kijárna a vásárlónak, ha a fogyasztóvédelmi egyesületek, a piacfelügyelôség, illetve a rendôrség emberei valóban törôdnének a vásárló érdekeivel is...

(-zsef)

Közel 5 napot tartózkodtam Szófiában az Európa Unió szervezte tanácskozáson, amelyen bolgárokon kívül csehek, észtek, lettek, litvánok, lengyelek, szlovákok, szlovénok, magyarok vettek részt. Téma az európai integráció, felzárkózás és igazodás a nyugat-európai értékrendszerhez. Egyben kiértékeltük a térség tavalyi jogi, intézményrendszeri és gazdasági eredményeit az EU elvárásai függvényében.

Hét éve, hogy ezekben az országokban elkezdôdött a gazdasági, politikai rendszerváltás. Az áttérés fájdalmas, idôigényes, a dolgozókat érintô súlyos terhekrôl alig esik szó. A 10 ország gazdaságpolitikusai, de a brüsszeli szakértôk sem merik, nem akarják, és talán nem is tudják pontosan, milyen súlyos és elkerülhetetlen áldozatok következnek még. És nem is merik bevallani az „új úttal" járó nehézségek és megpróbáltatások nagyságát és sorozatát. Egy biztos, az átállás sokkal lassúbb és sokkal több áldozattal jár, mint 1990 januárjában elképzeltük.

A nagy kérdés: mi jobb, a veszteséges termelés, vagy a semmittevés? Igaz, hogy a nem kompetitív gazdaság felemészti a tôkét és inflációt gerjeszthet, de a reálgazdaság drasztikus csökkentése nem vezet versenyképes iparhoz vagy beruházásokhoz. Beszûkül a piac, csökken a fizetôképesség. A veszteséges gazdasági tevékenység is hasznosabb , mint a munkanélküliség, a teljes elszegényedés, nyomor, illetve robbanásveszély. 1990-ben és 1991-ben még hittük, hogy a Nyugat segít, ma viszont a vak is látja, hogy az ÚJ nem születik meg gyorsan, spontánul és mûködôképesen. Generációs távlatokban kell gondolkozni! A hatalom Bukarestben és Szófiában is azt hiszi, hogy a semmittevés jobb, mint a veszteséges termelés. Ezért vannak félig befejezett tömbházak, elhanyagolt utak és mocskos vonatok. Az építkezések, beruházások helyett rengeteg pénzváltó iroda, autóalkatrész-üzlet, valamint sok kis butik, drogéria, cipôüzlet, és gyógyszertár. Ipari építkezést Bulgáriában sem láttam, viszont a fogadásokon és vendéglôkben, ahova elvittek, remek az ellátás. Ezek a lakomák a balkáni értékrendszer ellentmondásosságát jelzik. A szálloda körül rengeteg a szemét, gaz, az építkezés után maradt gödör, a le nem simított út. Sok a kóbor kutya, a részeg, a koldus, a csellengôk és kliensre váró fiatal hölgy. De utcai világítás nincs és közvécét sem láttam. Viszont 200-300 méterenként a Coca-Cola-, Pepsi-, McDonald's-, General Motors-, VW-, Opel-, Toyota-reklám.

A fô baj az, hogy a nagy nyomor mellett nem tudni meddig tart ez a köztes helyzet, mi következik és mik az esélyeink. Leráztuk a szocialista kényszerzubbonyt, de most a korrupciós, bizantikus diktatúra, a piacgazdaság diktatúrája következik. Már ha jól vizsgázunk a Nemzetközi Valutaalap és Világbank szakértôi elôtt!

Be kell látni, hogy minél nehezebb egy ország helyzete, annál kevésbé szabad a válságból kivezetô gazdasági stratégiát a bürökratákra bízni. A monetáris sokkterápia pénzügyi szakembereit 4-5 alapvetô mutató érdekli: a külkereskedelmi mérleg, a nemzeti pénznem értéke konvertibilis valutában, a háztartási megtakarítások volumene, a hitelkamatláb és az infláció. De ezek a gazdasági mutatók távolról sem elsôdlegesek egy nép, egy régió életében. Sajnos, hét év után be kell látnunk, hogy a monetáris gazdaságpolitika zsákutcába és csôdbe torkollik, még ha Chilében, Görögországban, Portugáliában és talán Spanyolországban is kijött a lépés. A balkáni civilizáció külön civilizáció, ami az ortodox értékrendszerrel és több száz éves tradícióval függ össze. Itt, sajnos, még 1997-ben sem lehet mindent a piacra bízni, hiszen a többség elmaradottsága, demagógiája, hamis fesztivizmusa és felzárkózási szlogeneinek hitele kérdéses. Ha végignézünk szomszédaink, a balkáni országok gazdaságán és társadalmi helyzetén, akkor egy bizánci típusú diktatúra és a nacionalista restauráció veszélyére kell felfigyelni.

Neményi József Nándor

Bartkovszky Rozália tanárnônket temettük. A Marianumban tanított. Neves pedagógus volt Rózsika néni. Akkor még keresztnevükön szólítottuk a tanárnôket. Szerettük. Nem csupán anyagot adott le, hanem nevelt is! Tagja volt a Mária Kongregációnak. Nagy szellemi tartalmát megosztotta velünk. Aztán ütött az óra, és megállt a szív... Az öregséggel járó minden nehézséget, betegséget méltósággal viselt. És egy májusi napon temetni kellett. A szertartást végzô pap temesvári volt. Nevét nem tudom, de hogy követendô példát adott, azt viszont tudom. Már a kápolnában az történt, hogy a hívek felé fordulva mondotta el egyáltalán nem szokványos beszédét. Néha ugyanis már kívülrôl tudjuk, hogy az illetô pap mit fog mondani. Néha a kezdô mondatok után magyartalanul megfogalmazott mondatok követik egymást, és a befejezés kínosan várat magára... Jó lenne változtatni, de lehet, hogy ez nem ránk tartozik. Ami viszont szorosan ránk tartozik, az a lecke, amiben részesültünk! A sírnál, mielôtt a koporsót leengedték volna. Ez a nagyszerû pap a halottkísérôk felé fordult, akik a koporsót „nem kis tereferével" követték eddig. Nagyon ismerôs ez a jelenet minden temetéskor, körülbelül így: „Jaj, de jó, hogy bár itt találkozunk!" Aztán a külföldön tartózkodó gyerekek, unokák sorsa következik. Majd a betegségek, mûtétek jönnek halkan, de mégis hallhatóan. És így megy ez a végletekig. Persze, a halottról is szó esik, mert ebbôl az egyvelegbôl azért neki is kijár valami. Jelen esetben régi iskolai élmények, derûsek és szomorúak kerültek terítékre. Sietve kell mindent elmondani ugyebár, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor temethetünk megint, hogy egy ilyen „általános beszélgetésre" alkalmunk legyen újból... A nyikorgó kerekû szekér viszi a „drága terhet", aki után sírva mennek a vérzô lelkû gyászolok, a közönség pedig nem „hallgatva imádkozik", hanem elcseveg errôl-arról. De ez esetben megszólalt a pap, és elmondotta, hogy ô Temesvárról jött ide. Hittant tanít a gyermekeknek, akik már tudják azt is, hogy egy temetésen hogyan kell viselkedni. Csodálkozását fejezte ki, hogy itt, az immár fehér hajú nagymamák — akik talán növendékei is a tanárnônek — vagy ismerôsei nem bírtak ki egy fél órát beszélgetés nélkül, míg az anyaföld magába fogadja a koporsót.

Ez volt rövid értelme ennek az osztályfônöki órának, amelyet a „csevegôknek" szánt.

Egy részük elhallgatott. Voltak, akik tovább folytatták, mert még nem fejezték be „közölnivalójukat". Voltak, akik egyáltalán nem diskuráltak, de most azért imádkoztak, hogy egy kis gödör az ô számukra is megnyíljon, ahová a szégyentôl elsüllyedjenek...

A Temesvárról érkezett fôtisztelendô úr szavait tanárnônk is elmondta volna, az biztos. Ezért hálás szívvel köszönjük, hogy helyette és érette olyan osztályfônöki órát tartott a temetéshez illô magatartásról, amelyet soha nem fogunk elfelejteni.

Ples,a Vass Magda

Jó néhány napja városunk közéletének legvitatottabb témája a belvárosi piac, s mint ahogyan azt évek óta megszokhattuk, ezen a téren is két táborra oszlott a lakosság: egyik az élelmezési vállalat, másik a polgármester és a juhpásztorok mellett kardoskodik. De megárulni egy gyékényen? Ugyan! S mi is lehetne az a közös gyékény, amely minden igényt kielégítene? Mert a város történetében, az idôk folyamán a piac sokfelé vándorolt, általában a lehetôségekhez és igényekhez mérten, de amint növekedett a lakosság száma és a beépített terület, mindig veszített állásaiból. Jelenleg már több negyedben mûködnek kisebb piacok, s bár valamelyes igyekezettel korszerûsíteni is próbálták azokat, az igényeket távolról sem elégítik ki. Bizonyára azért, mert az utóbbi évtizedekben a városfejlesztés — ha ez egyáltalán annak nevezhetô — sohasem volt emberközpontú. Az iparosítás, a betelepítés és egyéb politikai célok mögött háttérbe szorult maga az ember, akinek a szükségleteit kellett volna elsôsorban szem elôtt tartani. S amint megszûnt a szocializmus kiteljesedésének dicsô korszaka, az erôszakolt iparosítás helyébe lépett a pénz, a korrupció, az önkényeskedés hatalma, amely a harmonikus városfejlesztés helyett az önzô egyéni érdek érvényesítését tûzte ki céljául. Megbontotta a város összhangját, beszüntetett zöldövezeteket, kacsalábon forgó szörnyetegeket emelt az ódon hangulatú városrészekben. A piac maga pedig egyre jobban beszûkült. Meghátrált a disznófejû nagy úr elôtt, hiszen csak a kis magántermelôk és a vásárlók érdekeit szolgálta.

Pedig a hóstáti kertek államosítása és beépítése után az ókirályságbeli vásárosok is szívesen kínálták itt portékáikat, eljöttek a szebeni gyapjúárusok, a korondi fazekasok, az avasi csergések, a dobrudzsai szôlészek, a nagyváradi barack-, a décsei cseresznye-, a besztercei szilvatermelôk. Idén talán még a dinnyeárusok is elkerülik majd szûk piacunkat. És szûk látókörünket.

A vita magvát azonban most sem az képezi, hogy a nagy vonzerôvel rendelkezô piacot a kínálat és kereslet méreteihez igazítsák, hanem az, hogy az egyébként igen rövid ideig tartó idényárut, a bárányhúst hol fogják ezek után jó pénzért vesztegetni a juhtenyésztôk, attól függetlenül, hogy a csarnokban mûködô húsmérés mindenképpen nélkülözte a higiéniai szabályokat. Hogy ezzel egy idôben a tejtermékek, a méz és a tojás is kiszorul, illetve beszorul az amúgy is zsúfolt csarnokon kívüli piacra, már nem nagyon érdekel senkit. Mint egyébként az sem, hogy a terjeszkedni kívánó élelmezési vállalat éppen most bocsátotta el alkalmazottainak jó részét.

Nem nagy ügy! — legyintenek sokan. A törvény így ítélkezett, tehát ehhez kell alkalmazkodni, s azért lesz hús, tej és túró is a piacon. Mindössze egy tüskével több vésôdik az eladók és vásárlók szívébe, megerôsítvén a sejtelmet, hogy közösségi érdek nincs, az egyéni fájdalmak pedig nem számítanak. S hogy ezek után még többen igyekeznek zárt ajtóik mögé húzódni, és lassanként elidegenedni az ôket számba nem vevô társadalomtól, az csak természetes velejárója a nagyvárosi életnek, ami feltartóztathatatlanul közeledik. Ám igen nagy kár siettetni.

Szabó Piroska

A városkép alakulása a múltban a közvélemény érdeklôdésének középpontjában állott. Kelemen Lajos tanár úr színesen mesélte, és pontosan tudta sok épület viszontagságos történetét és a városi tanács hosszas vitáit, amíg döntést hoztak. A múlt század elején, a régi városházának helye és stílusa több éves vitát váltott ki.

Az utóbbi években a sok érdekellentét és anyagi gond között az építészeti elvi viták helyett pillanatnyi politikai döntések történtek. A sajtóban a politikai csatározásokon kívül hiányoztak az elvi közérdekû viták.

Papp D. Tibor A fal címû állásfoglalása (május 20.) az egyik most épülô banképületrôl egy korszerû építész szakvéleménye, és érvei helyesek. Az adott területen az új épület térformái sajátos, jól összehangolt együttest alkotnak. Vitatható marad azonban a kérdés, miért kellett egy nagy épületet szûk telekre, ügyeskedve, erôszakkal bezsúfolni?

Helytelen elv nagy épületeket oda építeni, ahol éppen akad szabad terület. A városképalakítás feltétele és igénye, hogy véletlenszerû magányos épületek helyett, elôre tekintve, ÉPÜLETEGYÜTTESEKET kell megtervezni, amelyek a jövô városképének tereit és utcáit alkossák. Az épületek oda kell hogy kerüljenek, ahol a városfejlesztésnek és életének minél jobban megfelelnek, és nem oda, ahol még van egy kis szabad terület. Mint a fejlett országokban, a nagy befektetôk vegyék meg a szükséges telket. Fontos a mûemlékek megóvása, de sok régi, elavult épület megérett arra, hogy helyet adjon újaknak.

A vitatott banképület építészeti megoldása ötletes, de, sajnos, megsemmisítette a lassacskán kialakulófélben lévô háromszögû teret a vásárcsarnok mellett. Elhelyezése a háta mögött meghúzódó rozoga épületek helyén kellett volna hogy legyen.

Elvi vita tárgya lehetne még a másik három épülô bank elhelyezése és építészeti kialakítása is. Ami megtörtént már, nem javítható, de az építészeti eszmecserék jobb útra terelhetnék a városkép alakítását a jövôben.

Virgil Salvanu
építészmérnök

Az abszolút igazságok sem mindig az örökkévalóságnak szólnak. Itt van például ez a tetszetôs külsejû könyv. Tartalma megfellebbezhetetlen: vasúti menetrend, ami néhány nap múlva érvényét veszti.

Korosztályommal ott a baj, hogy nem született bele a fogyasztói társadalomba. Nem tartja természetesnek azt a filozófiát, amit legtalálóbban talán a vasúti menetrend fejez ki: használd és dobd el. Közvetlenül a háború után, amikor felnôttem, világomban még létezett a tárgyak fétise. Összességük jelentette a tájékozódáshoz szükséges biztos hátteret. Jól emlékszem a házra, amelyben felnôttem, a tárgyakra, amelyek körülvettek. A sublóton ketyegô vekkerre, a konyha falán csillogó rézüstre, apám elnyûhetetlen bordó bakancsára. A dolgok élettartamát, még akkor is, ha azok használati tárgyak voltak, egy emberöltôre, vagy még annál is hosszabbra szabták. Ezért van, hogy aprócska tömbházlakásomban olykor már egyenesen fulladozom elnyûtt tárgyaim között. Ott van például a fióknyi hibás ébresztô- és karóragyûjteményem. Sajnálom eldobni ôket, hiszen munka van bennük, komoly szakértelmet igénylô, hosszas munka. Havonta több kukányi hasznavehetetlen kacatot viszek a szemétbe, s még így is ellepnek a lomok.

A fogyasztói szemlélet nem csupán anyagi javainkra korlátozódik — kísért a gondolat. A használd és dobd el elve begyûrûzik életünk minden vonatkozásába. Az igazságok is használati javakká válnak. Aszerint élünk velük, vesszük elô és dobjuk el, hogy mennyire felelnek meg pillanatnyi érdekeinknek. S talán nincs is ebben semmi kivetnivaló vagy elkeserítô. Hiszen, amint a vasúti menetrend is bizonyítja: szükséges váltani. Tegyük félre mindazt, ami lejárt, és keressünk új értékeket. De vajon összefér-e mindez az emberi természettel? Az igénnyel, hogy tájékozódni tudjunk a világban?...

Németh Júlia

A romániai kormánykoalícióban való részvételével az RMDSZ létének egy új dimenziójába lépett. Eddig csak a romániai magyarságnak, és közvetve a magyar népközösségnek kellett elszámolnia, most mûködéséért felelôsséggel tartozik Románia többi polgárának is — mondotta a román állami televízió magyar adásának nyilatkozva bukaresti látogatása során Göncz Árpád magyar elnök.

A politikus hangsúlyozta: minden szavát öntudatlanul is átszínezte, hogy egyszerre képviseli formálisan a tízmilliós Magyarországot, amelytôl szövetséget, barátságot, támogatást, együttmûködést kívánnak román partnerei, akik az alapszerzôdés teljesítésével el is indultak ebbe az irányba, noha számolniok kell bizonyos ,,ellenszéllel" is. Ugyanakkor partnereinek gondolatait is áthatotta az a tudat, hogy egy országban egy bizonyos nagyságrenden túli kisebbség csak akkor veszélytelen, ha elégedett a sorsával — mondta az elnök.

Göncz Árpád megemlítette, hogy több konkrét kérdésrôl — egyházi vagyonok visszaadása, konzulátusok közeli megnyitása stb. — volt szó a megbeszéléseken. Az önálló magyar egyetem kérdésérôl csak elvben történt említés, annyiban, hogy a kormány nincs ellene létrehozásának. ,,Én a részletekbe szándékosan nem mentem bele, mert pontosan tudtam, hogy az e kérdésben lehetséges megoldásokról kemény belsô viták vannak olyan emberek között, akiknek a véleményét tisztelem, akár az egyik, akár a másik véleményen vannak" — mondotta Göncz Árpád.

A román és a magyar gazdasági életrôl hangzottak el kormányszintû tájékoztatások azon az üzletember-találkozón, amelyre Göncz Árpád magyar államfô látogatása alkalmából került sor vasárnap Bukarestben.

A magyar államfôt elkísérô csaknem félszáz gazdasági vezetô a TIBCO bukaresti fogyasztásicikk-vásár konferenciatermében találkozott a román kormány és üzleti élet, bankvilág vezetô képviselôivel. A találkozón megjelent és beszédet mondott Göncz Árpád magyar államfô, aki elmondta, hogy az alapszerzôdés aláírása óta ,,történelmileg szinte egy másodperc alatt" megjavultak a kapcsolatok, és most igen kedvezôek az adottságok az egymást sok tekintetben kiegészítô két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséhez. Elmondta azt is, hogy negyvenegynéhány üzletember kísérte el, de 150 kívánt jönni — így további érdeklôdôk várhatók.

A jelenlévôk elemezték a román-magyar kereskedelem kilátásait is. Ulm Spineanu reformügyi miniszter aggodalmát hangoztatta a kétoldalú forgalom ez évi csökkenése miatt, hangoztatta az új lehetôségeket, Tãricenu iparügyi miniszter viszont kiemelte, hogy Magyarország az elsô Románia térségbeli partnerei közül.

Göncz Árpád jelenlétében az üzletember-találkozón írták alá a két ország kereskedelmi kamaráinak egyezményét, valamint a magyar Eximbank több megállapodását román partnerekkel. Nyíri Iván, a magyar Eximbank elnöke elmondta: a Bancorex-szel két megállapodást írtak alá. Az egyik 10 millió dolláros 5 éven túli hitelvonalról szól, amelyet a magyar Eximbank nyújt a román Bancorexnek, a külkereskedelmi banknak magyar áruk szállítására, a másik 2 millió dolláros 1 éven belüli hitelvonal magyar élelmiszeripari cikkek szállítására.

A román politikai, gazdasági, kulturális élet, az egyházak, a romániai magyarság számos vezetôje, a bukaresti diplomáciai kar sok tagja tisztelte meg jelenlétével azt a fogadást, amelyet Szôcs Ferenc adott hétfôn délben Göncz Árpád elnök tiszteletére. Emil Constantinescu államfôt Zoe Petre fôtanácsos képviselte, jelen volt a második közjogi méltóság, Petre Roman, a szenátus elnöke, valamint Ion Diaconescu, a képviselôház elnöke. Ugyancsak eljött a kormány több tagja. Ott volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Takács Csaba, a szövetség ügyvezetô elnöke, az RMDSZ számos szenátora, képviselôje, a kormánykoalíció pártjainak reprezentánsai, a volt politikai foglyok képviselôi, Teoctist pátriárka, a román ortodox egyház feje és más fôpapok, egyházi vezetôk, erdélyi magyar kulturális és társadalmi szervezetek képviselôi, bankképviselôk, üzletemberek, lapszerkesztôk.

Göncz Árpád és kísérete a fogadás után a parlament palotájába hajtatott, ahol Petre Románnal, a szenátus, és Ion Diaconescuval, a képviselôház elnökével folytatott megbeszélést. Ezt követôen a parlament két házának együttes ülésén vett részt a magyar elnök, akit a szenátorok és képviselôk felállva tapssal köszöntöttek, sokan még az ellenzék soraiból is. Elôbb Petre Roman méltatta meleg szavakkal Göncz Árpád államférfiúi, politikusi, írói pályáját, a román-magyar kapcsolatokban bekövetkezett fordulatot, amelynek a magyar államfô jelenléte is bizonyítéka, és amelynek látogatása is jelképét alkotja, majd Göncz Árpád mondott beszédet. A beszédet Ion Diaconescu köszönte meg. A magyar vendéget távozásakor is melegen megtapsolták, bár a beszéd közben egyes ellenzéki honatyák nem tették fel a fordítást biztosító fejhallgatót.

Jelen volt az együttes ülésen a kormány több tagja, köztük három államminiszter, Tokay György kisebbségügyi miniszter és az RMDSZ képviselôi padsoraiban foglalt helyet Birtalan Ákos idegenforgalmi miniszter.

Ezt követôen a hivatalos találkozók utolsó menetére a Cotroceni-palotában került sor Göncz Árpád és Emil Constantinescu között. A megbeszélésen részt vett Leni Fischer asszony, az Európa Tanács éppen Bukarestben ülésezô parlamenti közgyûlésének elnöke, valamint Daniel Tarschys, a testület fôtitkára.

A Cotroceni-palotai programot környezetvédelmi és nukleáris katasztrófaelhárítási egyezmény aláírása zárta. Ezeket magyar részrôl Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter és Gillián György ipari és kereskedelmi államtitkár látta el kézjegyével. Az egyezmények aláírásánál beszédet mondott Leni Fischer és Daniel Tarschys. Mindketten méltatták a román-magyar kapcsolatokban bekövetkezett fordulatot, amely — mint Tarschys megállapította példát mutat Európa más államainak is. Az aláírás után közös sajtóértekezlet következett.

A Cotroceni-palotából Göncz Árpád és kísérete a repülôtérre indult és különgépe Kolozsvár felé vette útját.

Az Adevãrul a Göncz-látogatással kapcsolatban megjegyzi, hogy a múlt hét végén módosított román helyhatósági törvényt — amely egyebek mellett elôírja, hogy 20 százalék feletti kisebbségi jelenlét esetében a helyi közhivatalokban a román nyelv mellett a kisebbségi nyelvek is használhatók kérvények és megkeresések fogalmazására, illetve a helyi önkormányzatok gyûlésein — „a bukaresti kormány ajándéknak szánta a magyar államfônek". A lap ugyanakkor alcímben közli, hogy ezzel az intézkedéssel Romániában 438 helységben használhatják majd a magyar nyelvet az állampolgárok a helyi közigazgatásban. A lap arról is cikkez, hogy a kolozsvári rendôrség készen áll arra, hogy gátat vessen bármilyen Göncz-ellenes tüntetésnek.

A legnagyobb ellenzéki párt, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja fórumaként mûködô Dimineat,a fejléce fölött szalagbetûs címben tudatja: „Miközben Göncz Árpád Romániában tartózkodik, Tôkés kollektív jogokat kér az erdélyi magyarság részére", majd az MTI-re hivatkozva ismerteti az RMDSZ tiszteletbeli elnökének szombaton Budapesten elhangzott felszólalását, az Erdélyi Magyarságért Alapítvány rendezvényén mondott beszédét.

A Jurnalul nat,ional rövid beszámolója arról a megbeszélésrôl szól, amit Göncz Árpád vasárnap este, vendégszállásán folytatott Ion Iliescuval és az RTDP alelnökével, Adrian Nãstaséval, megjegyezve, hogy a magyar államfô tiszteli Iliescu exelnököt döntô hozzájárulásáért a román-magyar alapszerzôdés aláírásához.

Az Evenimentul zilei, részletezve a látogatás eddigi eseményeit, arra irányítja a figyelmet, hogy „a magyar üzletemberek elözönleni készülôdnek Romániát", majd idézi Ion Iliescu exelnököt, aki a magyar vendéggel való találkozón sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy elnöksége alatt nem fogadta romániai látogatáson Göncz Árpádot, ugyanakkor a sajtónak megjegyezte: „tulajdonképpen nem is értem, miért nem látogatta meg Romániát hét év alatt Magyarország elnöke".

Kerekes Edit személyében új elnöke van a zilahi RMDSZ-nek. Hogyan történt meg a váltás? Milyen gondolatokkal vette át Kerekes Edit az egykori elnök, Katona Sándor örökségét? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel próbáltuk szóra bírni a fiatal elnöknôt, akinek energikus szervezôkészségérôl percek alatt meggyôzôdhettünk.

— A júniusi helyhatósági választásokkor kerültem közelebb az RMDSZ-hez — mondotta. — Addig csak a tagdíjbeszedés szintjén tartottam a kapcsolatot a szervezettel. A férjem talán közelebb volt az RMDSZ-élethez, ugyanis ô a Helyi Képviselôk Tanácsának (HKT) tagja volt. Különben mindketten ott voltunk a zilahi RMDSZ megalakulásánál.

— Hogyan lesz egy egyszerû tagdíjbeszedôbôl RMDSZ-elnök?

— Egrespataki születésû vagyok, de Zilahon jártam iskolába, a férjem is zilahi. Különben éppen a megválasztásomkor volt egy kis „hujjogás", hogy azért azt, hogy egrespataki vagyok, nem kellett volna kimondani, mert így lehet, nem választanak meg... Különben itt Zilahon mindig olyan elnökök voltak, akik nem születtek e városban... Pont annyira érzem magam egrespatakinak, mint amennyire zilahinak. De térjünk vissza eredeti témánkhoz. A helyhatósági választások idején választási biztosnak jelentkeztem. Akkor — mint ismeretes — nagyon leszerepeltünk... Szerencsére megismételték a választásokat. Rá egy hétre HKT-gyûlést hívtak össze. Én kezdtem nagyon dühös lenni a zilahi leszereplésünk miatt, és elmentem erre a gyûlésre. (Nagyon zavart a helyi RMDSZ-RTDP-paktum, valamint az a tény is, hogy a választási biztosokat nem készítették fel.) Aztán kiderült, hogy erre a gyûlésre csak a HKT-tagok voltak hivatalosak, a többieket kitessékelték. (A HKT-gyûlések addig nyitottak voltak...) El lehet képzelni, hogy milyen mérges lettem! Akkor döbbentem rá, hogy itt most elég volt a háttérmunkából: vállalni kell a felelôsséget! Tudtam, hogy jót akarunk, vannak elképzeléseink, miért maradjunk most is a háttérben, amikor el kellett kezdeni a választási kampányt, hogy kiköszörüljük a csorbát (ugyanis szégyenszemre csak a zilahi magyarság fele ment el szavazni az RMDSZ-re)! A régi kampányfônök — Major Ferenc — lemondott, és a mostani alpolgármesterünk, Fekete Károly lett az utóda. Fekete Károly új kampányfônöknek nem volt csapata. Én elvállaltam ideiglenesen a titkárkodást, és másnaptól nekifogtam „kampányt csinálni". Fogalmam sem volt hogyan, és fôleg kivel fogjak ennek neki. Elôvettem a telefonos füzetet, és elkezdtem hívni az embereket. Összeállt egy 130 tagú csapat, aki házról házra járt a szórólapokkal.

— Akkor már megfordult a fejedben, hogy elôbbre lépj a politikai ranglétrán? Netán az, hogy RMDSZ-elnök legyél?

— Dehogy! Azt viszont mindenki érezte, hogy váltani kell. Közeledtek az általános választások is: azzal a csapattal nem lehetett tovább menni! Túlságosan sok volt a személyi súrlódás is... Ezt pedig ki kell zárni az RMDSZ-bôl! Hiszen mindnyájan jót akarunk, csak az utak különböznek. Szóval az ideiglenes titkárkodásom alatt történt a „dobbantásom", ugyanis többen felfigyeltek rám.

— Hogyan reagált az RMDSZ? Egyszer csak azt mondták, hogy na, Editet kellene megválasztani?

— Nem mondtak semmit. Abban az idôben még a Fekete Károlyra gondoltunk esetleges tisztújítás esetén. Fekete Károly viszont alpolgármester lett, és ezt meg is ünnepeltük. Ott jött szóba Popovici Tibor neve... Ô nem vállalta. Harmadikként én jöttem szóba. Megdöbbentem az ajánlaton. Soha nem jutott eszembe ilyesmi...

— Jó érzés volt az, hogy ilyen magas beosztásra javasoltak?

— Megmondom ôszintén, jólesett! Nôtt az önbizalmam... Sokat gondolkodtam a dolgon, aztán elvállaltam. Mindenféleképpen váltani akartunk, ugyanis nagyon féltünk, hogy az általános választásokon is lebôgünk. Én azt mondtam magamban: ha senki nem vállalja, akkor feltétlenül el kell vállalnom, mert tudom magamról, hogy nem akarok rosszat... Hat évet dolgoztam a háttérben, és úgy éreztem, hogy most eljött az ideje a felelôsség vállalásának. Tudtam: most bûn félreállni! Végül kétharmados többséggel megválasztottak. Különben a régi elnököt, Katona Sándort is jelölték, de ô nem vállalta. Az ellenjelöltem Püsök András volt. Hat alelnököt választott a közgyûlés: Csóka Tibor gazdasági, Fekete Károly önkormányzati, Popovici Tibor politikai, Püsök András szervezési, Papp Annamária kulturális és Kovács-Kuruc János oktatási alelnök. Jó a kapcsolat, jó a hangulat a vezetôségen és a Helyi Képviselôk Tanácsán belül is.

— RMDSZ-elnökként mi volt az elsô komolyabb feladat?

— Már az elsô héten testvérvárosunk — Szentendre — egyik tanulócsoportját kellett fogadnunk. Sikerült. Ez volt a tûzkeresztség. A tény, hogy sikerült megszervezni a fogadást egy hét alatt, nagyon feldobta a csapatot.

— Mit szólt a család, mint szólt a tizenöt éves kislányod ahhoz, hogy anyu RMDSZ-elnök lett?

— Mi nagyon sokat szoktunk beszélgetni a lányommal, Andreával. Ez pedig nagy dolog ebben a rohanó világban... Ezt fájlalja most a legjobban Andrea: annyira elfoglalt lettem, hogy nagyon lerövidültek beszélgetéseink. Nagyon lefoglal az RMDSZ... Átvettem még a titkársági teendôket is... Persze, könyvelgetek is, hiszen ez az alapszakmám.

— Milyen RMDSZ-elnök szeretnél lenni?

— Az, aki RMDSZ-tisztséget tölt be, nem szabad soha kommunista párttitkárnak éreznie magát, hogy „na, én most mindenható vagyok itt"! Az elnököt egy közösség választotta meg, így szolgálnia kell a közösséget! Ha nekem azt mondják, hogy a köz érdekében holnap zöldre kell festenem a hajamat, meg kell tegyem!

— Mi az új RMDSZ-csapat legnagyobb eddigi sikere?

— Az általános választások eredménye. Júniusban a helyhatóságin 3822-en szavaztak az RMDSZ-re, novemberben pedig 7 013-an! Lelkesedéssel sok mindent el lehet érni...

Szabó Csaba

Az enyedi alagutakról a Szabadságban megjelent cikk folytatására, kiegészítésére leírok egy hiteles történetet, igazolni Bajusz Tünde tanárnô februári írását.

1934 nyarán, nagy esôzések következtében az enyedi Ôrhegyrôl, a Bethlen-kollégium tornakertjébôl nagy mennyiségû víz árasztotta el a kollégium udvarát. A nagy vasrácsot a hozott hordalék betömte. A kifolyó ott van a kollégium keleti szárnyán, a fakaputól délre, a várkapu felé, mindjárt a Bethlen utca elején.

A nagy tömegû víz következtében a megtelt udvar egy helyen beszakadt. A víz hirtelen eltûnt a kollégium udvaráról, majd elôtûnt egy alagútféle bejárat. Ez nagyon felkeltette a város kíváncsiságát, persze, a gyerekek fantáziáját is.

Így öt barátommal elhatároztuk, hogy minden bátorságunkat összeszedve, megpróbálunk az alagútba leereszkedni, mert ahol a víz eltûnik, kell legyen kijárat is — gondoltuk. Szabó Berci az Állomás utcából gondoskodott elemlámpákról, Pap Péter gyertyákról, Molnár (Fehér) Miki, a kötélverô fia, a Kétvíz közötti utcából hosszú, erôs kötélrôl, Tomán Sanyi asztalos-kárpitos hosszú zsinegrôl, Takár Pali, a kádas fia, viharlámpásról (mert nekik van, ôsszel a vásárokba járnak), és jómagam, Demeter (Fekete) Miki — a kerekes fia —, csákányról, fejszérôl, feszítôvasról.

Már délután leereszkedtünk a gödörbe, bemásztunk az alagútba, ami ott volt a kifolyótól 5-6 méterre a csengôk irányában. Az alagút kb. másfél méter magas lehetett, egy 12 éves gyerek felemelt kézzel elérte a tetejét. Szélessége kb. 80-90 cm lehetett. A leereszkedés után rögtön feltûnt, hogy az alagút alja milyen tiszta. Megállapítottuk, hogy a víz sodrása magával vitt minden szemetet és sarat. Gyorsan haladtunk, a gyertyák rendesen égtek. Az alagút kb. 50 cm-re az alaptól kôbôl volt rakva, majd égetett téglával boltívesen kiépítve. A vastag spárga egy idô után elhajlott: megállapítottuk, hogy az alagút kanyarodik. Nem is volt semmi baj, amíg el nem értünk kb. 350-400 méterre a bejárattól: itt az alagút leszûkült. Mivel akkor én voltam az élen, megkezdtem az átmászást. Rajtam fehér ing volt, az alagút mennyezetérôl valami fekete, iszapos víz csepegett. Nemsokára az alagút visszanyerte eredeti nagyságát, majd végében felderengett a fény.

Nemsokára, nagy csodálkozásunkra, a patak partjára értünk, fûzfabokrok közé, a volt közmûhely mellé, a mostani piaci betonhíd jobb oldalára, ahol a hajdani malomárok egyik kivezetô árka volt. (A mai mozi háta mögé.) Innen jöhetett tehát a víz, az egykori malomárokból.

Az utcán jöttünk vissza. A Bethlen-kollégium nagy kapujánál elcsodálkoztak, amikor megjelentünk. Utána megkezdték a találgatást. A következô megállapításra jutottak: az alagút valamikor a várkapuval szemben helyezkedhetett el, ott lehetett a vársánc széle. Biztos bokros rész volt, így a várat és várost titkos út kötötte össze, ugyanis valamikor a kijáratnál volt a város széle. Megállapították, az alagút hossza kb. 600 méter, és szintkülönbsége 5-6 méter lehet, ezért tûnt el a víz olyan gyorsan az alagútban, és ezért olyan tiszta az alja. Az enyhe hajlata az alagútnak a Kisegítô bank táján lehetett, és a fekete, szurkos víz a malomárok átszivárgása lehetett, mert az alagút az árok alatt is áthalad.

A hírt meghallotta édesapám, aki már várt reám a háborús emlékû derékszíjjal, hogy megkapjam a jutalmat, de nem a bepiszkolt ingemért, hanem a vitézkedésemért (ezért emlékszem ilyen pontosan az utamra).

Különben az 1910-es években épített diákkórház alapzatánál elôkerült egy alagútféle, amely valószínüleg az Ôrhegyre vezetett. Akkor gyerekként megpróbáltam nyomára bukkani, de az öreg kômûvesek azt bizonygatták, hogy be van falazva. Valóban: nyomát sem találtam a föld alatti útnak.

Több mint valószínû, hogy a Bethlen utcában épült tanári lakások pincéi össze voltak kötve, az utolsó tanári lakásból pedig a kijárat az Ôrhegyre vezetett.

Demeter Miklós

Genfben megkezdte munkálatait az ENSZ Emberjogi Bizottsága keretében mûködô Kisebbségi Munkacsoport, melyet az ENSZ Kisebbségjogi Nyilatkozatának elfogadása után, 1995-ben hoztak létre. Az e héten zajló ülés a Kisebbségi Munkacsoport hároméves mandátumának utolsó összejövetele.

A munkálatokon képviselteti magát több mint 50 ország kormánya, nemzetközi kisebbségvédelmi szervezetek és kisebbségi érdekvédelmi szervezetek. A kárpát-medencei magyar kisebbségek közül a romániai és a szlovákiai képviselteti magát közvetlenül. A romániai magyar civil társadalom részérôl a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának (VET) elnöke, Patrubány Miklós vesz részt a munkacsoport ülésein.

Hétfô délelôtt a parlament palotájában megkezdôdött az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésének (ETPK) tavaszi miniülésszaka, amit hazánk fôvárosa lát vendégül.

Az összejövetel, amelyen részt vesz az ETPK elnöke, Leni Fischer és Daniel Tarschys fôtitkár, a viták egész sorát fogja eredményezni a jogi és emberjogi, a gazdasági és a politikai bizottságok keretében, valamint a parlamenti közgyûlés bürójának és az állandó bizottságnak a gyûlését.

Az ülésszakot a jogi és emberjogi bizottság munkálataival nyitották meg, amelyen meghívottként részt vett Tokay György kisebbség ügyi miniszter.

A román küldöttséget e bizottságban Adrian Nãstase és Frunda György szenátorok képviselik.

*

Jack Hanning, az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése (ETPK) sajtóhivatalának vezetôje, a Rompresnek adott nyilatkozatában rávilágított annak az összejövetelnek a fontosságára, amelyre Romániában elôször kerül sor, május 26. és 28. között.

Fontos momentum ez az Európa Tanács (ET) és Románia számára egyaránt. Az ET szempontjából azért, mert e szerv egyik nagy horderejû összejövetelét az önök országában tartják meg, és így a helyszínen tapasztalható majd meg az ország életének alakulása. Fontos pillanat ez Románia számára is, mert kifejezte csatlakozását azon értékekhez, amelyek az ET alapjait képezik. A legfontosabb értékek, amelyeket ki szeretnék emelni: az emberi jogok elômozdítása és védelme, a parlamentti demokrácia, valamint a jogállam szabályainak betartása, amelyeket Románia elfogadott akkor, amikor 1993-ban az ET tagja lett. Ezek azok az értékek, amelyekre épül az Európa Tanács is.

*

Dr. Ulrich Sieber, a németországi Wurzburgi Egyetem professzora, a Jogi Bizottság szakértôje kijelentette a Rompres szerkesztôjének: Típus büntetô törvénykönyvet javasolok, ami nem jelenti a Btk.-k egységesítését, hanem egy olyan modellt, ami befolyásolhatja az ET-tagországokat. Egy ilyen típusú kódex biztosítaná a büntetô rendszer pontosságát és javítaná a nemzeti rendszereket. Egyúttal segítséget jelentene a változást óhajtó, totalitarizmustól megszabadult országok számára. Nem akarunk egy újfajta kolonializmust, hanem együtt felkutatni a legjobb megoldásokat. Gyakorlati hasznosságát például az Európában szabadon mozgó, közben nemzeti jogrendszereknek alávetett bûnözôk esetében lehetne jól felmérni.

A típus Btk.-ról szóló román véleményt Adrian Nãstase fogja elôterjeszteni.

*

Az ETPK jogi és emberjogi bizottságának hétfôi ülése után tartott sajtóértekezleten az osztrák Walter Schwimmer a bizottság alelnöke kijelentette: Meg voltam gyôzôdve, hogy Románia teljesíti öt ajánlásunkat. Ha nem teljesíti egészen, a monitorizálási bizottság újraelemzi a helyzetet és felújítja a monitorizálást, ugyanúgy, mint a 24 tagállam és 29 monitorizált ország esetében.

A kisebbségek részvételérôl a politikai életben Gunnar Jansson a bizottság elnöke a sajtónak kijelentette, hogy a magyar kisebbség részvétele a kormányzásban elôny, de nem feltétele jogainak.

A romák társadalmi és politikai státuszával kapcsolatosan Jansson elmondta, hogy vannak a helyzet javulását mutató jelek, a kérdés pedig nem országos, hanem multinacionális.

A Kolozs megyei korrupcióellenes bizottság több jeles közéleti személyiség állami tulajdonú területen épülô magánvillájának ügyében folytat vizsgálatot — jelenti a Mediafax. Victor Romulus Constantinescu, a bizottság (és egyben a RNEP megyei) elnöke szerint a vizsgálatok kimutatták: a területeket törvényes úton utalták oda a jelenlegi luxusvillák tulajdonosainak. Sorin Nas, prefektúrai fôigazgató viszont úgy vélekedik, hogy az ingatlanok igenis törvénytelen körülmények közt épültek fel, hiszen a munkálatok megkezdésekor az illetô földterületek még állami tulajdonban voltak, utána került sor a koncesszionálásukra. Sorin Nas, szerint azonban a villák tulajdonosai — névszerint Adrian Mot,iu volt RNEP-szenátor, Iustinian Petrescu, a Vatra Românescã elnöke, illetve Cioca Ananie, a Románia Megmentéséért Szövetség elnöke — mégsem vonhatók felelôsségre.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]