1997. október 6.
(IX. évfolyam, 231. szám)

Folytatjuk az 1997. október 3-4-én, Marosvásárhelyen megtartott V., rendkívüli RMDSZ-kongresszus munkálatainak ismertetését

További beszámolók

Markó Béla és Tôkés László politikai jellegû beszámolója után következett Takács Csaba ügyvezetô elnök technikaibb jelentése. Ekkor kezdett megnyilvánulni a küldöttek szelektív érdeklôdése, amely a munkálatok folyamán mindvégig érvényesült, még szavazások idején is: a széksorokból a tömeg kiáramlott a sportcsarnok lelátója mögötti folyosóra.

A napi munkára vonatkozó adatok unalmasabbak, mint a politikai állásfoglalások — jegyezte meg a jelenséget magyarázva Takács Csaba beszámolója végén, amelyben elemezte a végrehajtó testület kapcsolatát a szövetség más vezetô szerveivel, újabban kormányhivatalokkal, illetve a magyarság polgári szervezôdéseivel, egyházaival. Dézsi Zoltán, az SZKT Állandó Bizottságának elnöke beszámolójában jelezte, hogy 14 alkalommal ült össze a testület, amelynek állandó gondja a jelenlét, van olyan szövetségi képviselô, aki egyetlen alkalommal sem jelent meg a szakbizottsági ülésen. Csávossy György, a Szövetségi Egyeztetô Tanács elnöke jelentéstételében kitért arra, hogy szerinte a szellemi élet jelentôs részét képviselô, a civil szférát tömörítô testület az SZKT partnere kellene hogy legyen. Varga Attila képviselôházi frakcióelnök két részre osztotta a szintén 1995-1997-es idôszakra vonatkozó beszámolóját; ellenzéki, illetve kormányzati pozícióban egészen másként tevôdnek fel a problémák. Mint mondotta, most a nem éppen gördülékeny koalíciós tárgyalásokra fordítanak sok idôt. A kormányzati szerepvállalás nem diadalmenet, de egyedüli módja az érdekek érvényesítésének a parlamenti demokráciában. Most már bizonyos — mondotta —, hogy a kormánykoalíció semmit sem adott volna az RMDSZ hallgatólagos együttmûködéséért, tevôleges részvétele nélkül. Verestóy Attila szenátusi frakcióelnök következett, aki vitába szállt a tiszteletbeli elnök Kós Károlyra vonatkozó példálózásával, mondván, hogy Kós az új határokkal kialakult helyzet elfogadására, beletörôdésre is buzdított, nemcsak autonómiára, és arra kérte a kongresszust, ne hozzon olyan döntést, amely nem egyezik a megválasztott úttal. Helyzetünket úgy jellemezte, hogy nincsenek véglegesen elért eredmények, holnap újra mindent meg kell védeni. Demeter János baróti polgármester, az Országos Önkormányzati Tanács elnöke beszámolójában hangsúlyozta, hogy idehaza az önkormányzat még ismeretlen a gyakorlatban. Ami van, az helyi közigazgatás, költségvetési önállóság nélkül, tehát a reformot határozottan folytatni kell.

Ebédszünet után az RMDSZ kormánytisztségviselôinek beszámolójával folytatta munkáját az V. kongresszus.

Emlékezzünk elôzô kongresszusainkra, amikor rendôröknek kellett megvédeniük szervezetünk munkálatait — utalt a koalícióba lépés megváltozott körülményeire Tokay György kisebbségvédelmi miniszter beszámolója elsô szavaival, majd azonnal rátért a tiszeteletbeli elnök bibliai idézetének cáfolatára: „mindnyájan elhajlottunk, elromlottunk, és nincs, aki jót cselekedjen". Mi jót cselekedtünk — mondotta, s felsorolta mindazon erôfeszítéseket, amelyeket az általa vezetett hivatal munkatársai a törvénymódosítások érdekében a rendkívül kedvezôtlen szélsôséges sajtókampány nyomasztó hangulatában kifejtettek. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy a szövetséget belülrôl is támadások érték, mert egyesek „robbantgatják azt a vonatot, amelyen már a mienkek is rajta vannak". A koalíciós együttmûködés vállalásával Románia nemzetközi megítélése jelentôsen megváltozott — mondotta —, ezért az RMDSZ keményen figyelmeztette koalíciós partnereit problémáink megoldásában tanúsított magatartásuk megváltoztatására, és nem csupán azért, hanem azért is, mert eszméink elfogadtatásáért a többi nemzeti kisebbség is felsorakozott mögénk és támogatja azt. De amit mi elvárunk a partnerektôl, ugyanazt kell hogy mi is megadjuk nekik — figyelmeztetett a miniszter.

Van-e a romániai magyarságnak jobb alternatívája? — tette fel a kérdést beszámolójában Birtalan Ákos idegenforgalmi miniszter. Jelen pillanatban nincs, és köztudott, hogy csak nagyon komoly, kemény munkával lehet egy-egy barázdát meghódítani, a koalíciós együttmûködéssel kapcsolatos elégedetlenségeket pedig legfôként az okozza, hogy nem kommunikálunk egymással — mutatott rá a miniszter —, majd hangsúlyozta, nincs értelme a hatalomban részt venni, ha nem tudjuk azt kihasználni céljaink elérésére. Ennek ellenére az a véleménye, hogy kikényszeríthetik az RMDSZ kilépését a koalícióból, önmagától azonban ne mondjon nemet az együttmûködésre.

Az etikai és fegyelmi, valamint a szabályzatfelügyelô bizottság jelentésébôl megtudtuk: mindkét bizottság nehezen végezte tevékenységét, hiszen a tagok egy része más funkciót kapott, vagy egyéb okok miatt visszavonult. Az öt helyett három taggal mûködô etikai bizottságot eddig hat esetben keresték meg, ebbôl egy esetben a panaszt visszavonták, kettôben megindult az eljárás, három panaszt pedig csak az utóbbi idôben tettek le — ismertette a helyzetet Mócsi László, a bizottság elnöke. Az ugyancsak hiányos tagsággal mûködô szabályzatfelügyelô bizottság elnöke, Markó Attila a munka akadályozásának indokaként a szabályzat hiányosságait nevezte meg. A szövetségi ellenôrzô bizottság jelentését Takács Gyula terjesztette elô, a mandátumellenôrzôk pedig bejelentették, hogy a 473 mandátummal rendelkezô küldött közül 412-en jelentek meg a kongresszuson.

Felszólalások

A beszámolókat követô hozzászólások idôtartamát a küldötteket támogató mandátumok arányában állapították meg. Ezért azok gyorsan peregtek, s több esetben a felszólalóknak nem sikerült gondolataikat kifejteniük, vagy érvekkel alátámasztaniuk. A péntek esti szünetig általában a beszámolókra és a koalícióban kifejtett tevékenységre, valamint ennek eredményeire vonatkoztak a hozzászólások. Egyetlen felszólaló sem szorgalmazta a kilépést. Figyelemre méltó eredményként értékelte Bucur Ildikó a magyar közösség önbizalmának növekedését, Frunda György szenátor Cseresznyés Pál, az oroszhegyi és zetelaki bebörtönzöttek szabadon bocsátását, Böndi Gyöngyike a nagybányai magyar iskola létrehozását, mások az oktatási és közigazgatási törvény módosításának hiányosságaira, életbeléptetésüknek nehézségeire hívták fel a figyelmet. Vekov Károly azokat a településeket említette, ahol elegendô számban vannak gyermekek, pénz hiányában mégsem indíthattak magyar iskolát — Mócs, Magyarfráta, Szépkenyerûszentmárton —, továbbá a kollégiumi és szakiskolai rendszer létrehozását, a tanügyi reform végrehajtását sürgette, és úgy ítélte, az oktatási törvény módosítása sekélyes, nem elégíti ki az igényeket. Az oktatási nehézségekre figyelmeztetett Vanek Ferenc — aki egyébként felemelítette a kolozsvári Bolyai Egyetem visszaállításának szükségességét —, és Székely Géza; a patriumi magyar egyetem létrehozását sürgette a tiszteletbeli elnök, és ehhez csatlakozott Szilágyi Zsolt is.

Bírálatok hangzottak el az RMDSZ kormányban kifejtett munkájával kapcsolatban azt illetôen, hogy kevés hangsúlyt helyeztek a szövetség programjának egyéb kérdéseire, mint például az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, az önrendelkezés alapján nyogvó autonómia megvalósítása, de elsikkadt a gazdasági helyzet és új munkahelyek létesítése , a földtörvénymódosítása, a kisebbségvédelmi hivatal munkája, a kereszténydemokrata elvek érvényesótése, a csángómagyarok ellen irányuló asszimilációs politika és megfélemlítések megszüntetése. Egyesek a ttiszteletbeli elnök által elôterjesztett nyolc pont programba iktatása mellett foglaltak állást, mások a romániai magyarság kettôs állampolgárságának igényét hangoztatták. Kifogások merültek fel a szervezet mûködésével kapcsolatban is. Elmaradt a választások kiértékelése, úgyszintén a helyi szervezeteknél a tisztújítás, az SZKT-ülések szervezetlenek és sokan hiányoznak, a helyi önkormányzatokban nem sikerült az RMDSZ-t megilletô helyeket elfoglalni stb. Ugyanakkor egyesek a koalíció és az RMDSZ egysége, szövetségi formája mellett és a pártszellem ellen foglaltak állást. Az alapdilemma — mondotta Tôkés András — hogy a koalícióba lépés óta a politikus az érdekvédelem fölé kerekedett, holott az alárendelési viszony fordított és ezt helyre kell állítani.

A vita vitája

Vacsora után szót kaptak azok, akik a vitában érintettekként válaszolni akartak, illetve akikhez kérdéseket intéztek: Vekov Károly, Asztalos Ferenc, Béres András, Kötô József, Verestóy Attila, Tokay György, Takács Csaba, Tôkés László, Frunda György, Markó Béla. Többen ismételten léptek mikrofonhoz. Kemény pengecsattogásoknak is tanúi lehettünk. Asztalos Ferenc képviselô, a tanügyi szakbizottság tagja a kormánykoalícióban vívott harc védelmében felkérte az ellenzéket, tudassa, ha nem akar anyanyelvi oktatást, egyetemet stb., hogy, úgymond, kapcsolják ki magukat. Tokay György lemondását latolgatta — ha erre a kongresszus felkéri —, mondván, hogy ô nem kérte a miniszteri tisztséget. Tôkés László elismeréssel szólt Tokaynak a csereháti görög katolikus apácák érdekeinek védelmében kifejtett tevékenységérôl... Markó Béla többször elismételte: mindenki vállalja a felelôsséget szavaiért, és ne mind ismételgesse, hogy nem kötöttek megállapodást a kormányba lépéskor, mert igénylista igenis van, az Operatív Tanács állította össze, és ezt számtalanszor kijelentette, de mintha nem akarnák meghallani. (Vajon egy ilyen történelmi jelentôségû dokumentumot miért nem tettek közzé 1996 decemberét követôen?) A vita vitáján újabb sértôdés született, mivel éjjel fél kettôkor nem adták meg Katona Adámnak a lehetôséget az ismételt kérdésre.

Borbély Zsolt problémafelvetésére, hogy a kongresszus ne fogadja el Markó Béla és Takács Csaba beszámolóját, mert szerinte ezek a dokumentumok tartalmatlanok, Káli Király István ülésvezetô azt hozta fel ellenérvként, hogy a szövetség szabályzata nem írja elô a beszámolók megszavaztatásának kötelezettségét. A beszámolók számszerû megmérettetése elmaradt, úgy tekintve, hogy a vitával és a tisztségviselôk válaszainak meghallgatásával a kongresszus tudomásul vette a beszámolókat.

Határozati javaslatok vitája közben, késô délután, felvetôdött: a kiemelt kormányzati célokat majd beszélje meg és véglegesítse az SZKT, mert elfogadásuk nem olyan sürgôs. Ezzel kapcsolatban Takács Csaba feltette a kérdést: vajon nem akarná ez a kongresszus az egész társadalomnak üzenni, hogy az RMDSZ-nek általános országfejlesztési céljai is vannak? A vita azonban feleslegesnek bizonyult, mert idôközben a kongresszus határozatszerkesztô bizottsága beillesztette az alapdokumentumba a kiemelt kormányzati célokat.

Szôcs Géza fellebbezése

A határozatszerkesztô bizottság munkájának befejezéséig a kongresszusnak alkalma nyílt meghallgatni a Szövetségi Ellenôrzô Bizottság elôterjesztését Szôcs Géza fellebbezésével kapcsolatban. Takács Gyula, a SZEB elnöke ismertette a tényállást: új helyzet alakult ki, mivel Szôcs Géza újabb dokumentumokat mutatott be, igazolva, hogy a vitatott alapítványi adományok felhasználásáról az adományozónak nincs kifogása. A bizonylatok egy részét a SZEB elismerte, más dokumentumokról azt tartja, hogy személyes véleményezés kategóriájába tartoznak. A SZEB szükségesnek tartja az újabb adatok összevetését a régiekkel, mielôtt nyilatkozna.

A hosszabb vita során taglalták az SZKT és a kongresszus illetékességét egy jogi kérdésrôl hozandó politikai határozatban, majd arra a megállapodásra jutottak — amelyet maga Szôcs Géza is elfogadott —, hogy Takács Csabára bízzák annak eldöntését, milyen lépés következzék a SZEB újabb elemzése nyomán. Ha az ellenôrzô bizottság újabb véleményezése után is fontosnak látja az anyagi felelôsség megállapítását, a bírósághoz fordul. Ha nem, akkor nem...

Szombaton az alapszabályzat vitája során érintetlen maradt a tiszteletbeli elnök hatásköre, nem emelték „törvényerôre" a javaslatot, hogy az Opertatív Tanács kapjon döntéshozatali jogot két SZKT-ülés között és a többség kiállt a területi szervezetek autonómiáját csorbító javaslat ellen, amelyet a kolozsvári küldöttek testületileg elmarasztaltak. A kongresszus egyik legfontosabb cselekedete volt a kormányba lépés folyamatának rendszabályozása, az ezzel kapcsolatos döntések illetékességének meghatározása. Késô délután kezdôdött meg a programmódosítás vitája, amellyel — a ülésvezetô szavaival élve — jó reggelt kellett volna kívánni, ugyanis ez lett volna az elsô napirendi pont. E két dokumentum új formájának ismertetésére a napokban visszatérünk.

A határozati javaslatok között elhangzott, hogy a kongresszus ítélje el Tôkés László politikai nyilatkozatának elferdítését, amely szerint ô az emberi jogok romániai betartásának újabb nemzetközi megfigyelését kérte volna. A kongresszus szavazatával tanúsította, hogy a tiszteletbeli elnök nem ezt mondta. Kincses Elôd pedig levelet intézett a fôügyészhez az 1946-tól elszenvedett sérelmek igazságtételéért, valamint a bûncselekménynek számító jelenlegi uszítások elítéléséért. A kongresszus saját dokumentumának nyilvánította a levelet. Tôkés László nyolcpontos javaslatcsomagjából ötöt foglaltak kongresszusi határozatba, az SZKT feladataként jelölve meg azok részletes kidolgozását és megvalósítását. Ezek a következôk: a román-romániai magyar párbeszéd intézményes kereteinek kidolgozása, a kisebbségi jogsérelmek nyomonkövetésének intézményesítése, a magyar-magyar csúcstalálkozók folytatása, az egykori titkosrendôrség zárolt dossziéi megismerésének támogatása, a nagyváradi Sulyok István fôiskola önálló egyetemmé fejlesztése.

Markó Béla záróbeszéde után a Himnusz eléneklésével ért véget az RMDSZ V. kongresszusa.

A szövetségi és a tiszteletbeli elnök értékelése a kongresszusról

Markó Béla nyilatkozta lapunknak: — Ami az én szempontjaimat illeti, a beszámolókat és a kétévi tevékenységrôl szóló jelentést meghallgatva, elemezve — amelyben voltak éles szembeszegülések is —, kialakult egy jó körkép, és a kongresszus végül is elfogadta, és támogatja azt a politikát, amelyet az RMDSZ-vezetôség követ. A szabályzat módosításaiban nincsenek lényegi átalakítások, és ezek majd segíteni fognak a szervezet munkájában. Másrészt fontosnak tartom, hogy a program mellé a cselekvési prioritásainkat, a gazdaságpolitikai dokumentumokat elfogadta a kongresszus. Ez az elkövetkezendô idôszakban igen fontos, hiszen a vitákból is kitûnik, az etnikai problémák megoldására koncentrálódik a figyelem. Nyilvánvaló, hogy ez a legégetôbb kérdésünk, de nem jó, hogy árnyékban maradt más irányú tevékenységünk, noha sokszor nehéz elválasztani, mi a sajátos és mi az általános érdek, mint például a földtörvény esetében. Nem beszélve arról, hogy a kormányban ebben a tíz hónapban más kormányzati intézményekben sok kollégánk komoly hozzájárulást mutathat fel gazdasági, környezeti, idegenforgalmi, mezôgazdasági, egészségügyi, szociális kérdésekben. Külön gazdasági dokumentumot dolgoztunk ki, mert tagadhatatlanul ez képezi az ország és a magyar társadalom számára is a legsürgôsebben megoldásra váró problémát. A programértékû cselekvési prioritások listája a kormányprogrammal összhangban áll, azokat a kérdéseket foglalja magába, amelyeket megvalósíthatóknak tartunk, ugyanakkor üzenet a romániai társadalom felé, hogy a gazdasági és más területeken csakúgy, mint a nemzetiségi kérdésekben, van ajánlatunk.

Tôkés László: Politikailag érett magatartást tanúsított a kongresszus. Mindenki érezte, hogy felülkerekedett az az önvédelmi reflex, amely pozitív formában, egység iránti törekvésként fogalmazható meg. Ezek mellett személyi ellentétek, más kérdések eltörpültek. Jól ismertük fel a mai romániai helyzetben, hogy sem a magyarságunkat, sem a koalíció által meghatározott politikai viszonyrendszert nem szabad túl nagy szakítópróbára tennünk. A kora délutáni nyolcszemközti egyeztetés jó szemléltetôje lehet az elôbb mondottaknak, a szövetségi elnöknek és különösen Dézsi Zoltánnak — aki összehozta az egyeztetést —, valamint jómagamnak az volt az elsôdleges szempontunk, hogy ne politikai konfrontáció kerekedjék egy vastapssal honorált indítványcsomag vitájából, hanem a közös elvi alapok és célok megtalálása által a kongresszus pozitív üzenetet sugározzon a romániai magyarság felé, és kifelé, ahonnan a szakadásokat jósolták. Úgy gondolom, hogy nincs olyan fokon semmilyen belsô RMDSZ-ellentét, hogy lehetetlenné tenné a közeljövôben az együtthaladást. A kongresszusnak bizonyos fokig szokványos üzenete volt: az RMDSZ mint egy jól bejáratott stabil szervezet éli életét egyik napról a másikra, SZKT-tól kongresszusig, és ezek a rendezvények magától értetôdô természetességgel és professzionalizmussal zajlanak; másfelôl az az üzenet, hogy nem kell túlságosan aggódni a plurális demokráciában egyébként egészen természetes ellentétek kiélezôdésétôl sem. A sajtóban folyó ellenszegülésektôl sem kell félni, mert ezek nyomán magyarságunk és céljaink kellô összetartó erôt jelentenek minden kihívással, ellentéttel szemben. Valójában több dolog tart össze, mint amennyi elválaszt.

Szombaton, talán soha ilyen korán, Szamosunkon megjelent a hagyományosan nálunk telelô sirályok elsô csapata. Északi vendégeink vajon csak rövid kiruccanásra, afféle „elôtelelésre" szánták el magukat, vagy máris a tavasz beköszöntéséig tartó itt-tartózkodásra rendezkedtek be? Hamarosan kiderül.

— Látta Severin a kémet?

— Látta, de az nem a' volt.

-fi

Tanár elôdeink nemcsak a diákok szellemi pallérozásával foglalkoztak, hanem igen sokat törôdtek testi fejlôdésükkel is. A Bethlen-kollégium 375 éves jubileuma alkalmából az Áprily-emléktúra megszervezésével régi természetjáró tanárokra és diákokra emlékezünk.

Nagy költônk, Jékely Lajos néven 1909 ôszétôl magyar-német szakos tanára lett az enyedi kollégium tanítóképzôjének, majd kinevezték a gimnáziumba. Áprily már kezdettôl rácsodálkozott a természeti szépségek és a történelmi múlt különös összhangjára Nagyenyeden.

A tanár-költô mintegy 17 éven át komoly odaadással végzi kollégiumi munkáját, és gyakran kirándul diákjaival és tanártársaival a környék szebbnél szebb helyeire. Akkoriban az iskola századeleji virágzó idôszakában évenként kirándulnak a Pilisre, a Kôközbe, a miriszlói emlékhelyhez (a nagyenyedi két fûzfa). Tavasszal geológiai kirándulást szerveznek Orbóra, a Holt-Marosra, kétévenként Torda és a hasadék, Felenyed, Torockó, Marosújvár, a villanytelep, a vágóhíd, a fatelepítô-telep, Gyulafehérvár, Abrudbánya, Verespatak kerülnek sorra. Négyévenként Hunyad megye, Kolozsvár, Budapest, a Balatonvidék, Fiumé, az Al-Duna vidéke következik, sôt, a Tátra meglátogatását is tervbe veszik. Ezenkívül ôsszel és tavasszal kisebb biológiai és rajztanulmányi séták zajlanak.

A kollégium késôbbi korszakaiban, a háborús idôket leszámítva, a természetjárás szép hagyománya tovább él, ha nem is olyan rendszeresen és tervszerûen, mint Áprily idejében. A pilisi gyalogtúra az évkönyvek tanúsága szerint szinte sohasem hiányzott a sorból. Ezért is választottuk emlékkirándulásunk célpontjául ezt az 1250 m magas, Enyedtôl kb. 24 km-re fekvô csúcsot, meg azért is, hogy felhívjuk a diákság figyelmét erre a napjainkban háttérbe szorult tevékenységre, ami pótolhatatlan nevelési lehetôségeket rejt magában.

E jubileumi év tavaszán beindult „Iskolánk nagyjai" sorozatba illeszkedik az a látogatás, amit a budapesti Székely Kör meghívására képzôs diákjainkkal Visegrádon tettünk, ahol elzarándokoltunk a „Tündér-völgybe" (ma Áprily-völgy), a költô szobrához és sírjához.

1997. október 11-én, szombaton folytatjuk a megemlékezést a pilisi gyalogtúra megszervezésével. Ez reggel 7 órakor indul a kollégium udvaráról, majd rövidítéseken haladunk a csúcs felé, ahol délben kb. 1 órát töltünk. Visszaérkezés este 8 órakor. Ugyanaznap ünnepségsorozatunk másik indító megmozdulásaként autóbuszos kirándulás is zajlik Bethlen Gábor szülôházához Marosillyére.

A gyalogtúra zömében diákokból és tanáraikból álló csapatába szívesen látjuk az érdeklôdô véndiákokat, és bárki mást, aki jó fizikai felkészültséggel rendelkezik, és e természetjárással velünk együtt akar ünnepelni. Minden sikeres túrázónkat emléklappal jutalmazzuk meg. Jelentkezni lehet mindkét kirándulásra az iskola telefonszámán, 058/861-947, vagy Bakó Botond szervezô tanárnál, 058/863-365.

Bakó Botond

A Munkaerôhivatal jelentése szerint a megyében hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek száma szeptember 10-én 33 492 volt. A munkanélküliségi ráta, az aktív lakossághoz viszonyítva, elérte a 9,1 százalékot. Az említett idôben a munkanélküliek 81,7%-a munkás volt.

Szombaton délelôtt a nemrégiben életre kelt Tövishát Kulturális Társaság szervezésében Szilágycseh városában megrendezték az elsô tövisháti napokat. Az ünnepség a Magyar Házban kezdôdött, ahol a népes hallgatóság elôtt Tövissi József egyetemi tanár, Szabó Zsolt, a Mûvelôdés fôszerkesztôje és Erdôközi Zoltán történész tartottak élénk érdeklôdést kiváltó tudományos és kulturális elôadásokat a Tövishátról, ennek falvairól, a szilágycsehi várkastélyról és reneszánsz kútjáról, a környék honfoglaláskori temetôirôl, a Szilágyság mindennapjainak a sajtóban tükrözôdô vonzatairól. Az ünneplôk megtekintették fiatal képzômûvészeknek a Mûvelôdés Galéria keretében kiállított munkáit, majd átvonultak a református templomba, ahol Molnár Kálmán esperes hirdetett igét. Ezt követôen a környék mûkedvelô fiataljai mutattak be egy történelmi témájú elôadást. Az esô elállta után az aradi vértanúkra emlékeztek meg a templomkertben, ahol koszorúzásra került sor. A daljátékokkal, színdarabokkal színesített elsô tövisháti napokat Péterffi Lajos és Gál Annamária nagyváradi színészek szavalatai tették felejthetetlenekké.

Teljesen érthetô tehát az, amit a társaság elnöke, Baksay Károly nyilatkozott a Szabadságnak:

— Életem egyik legboldogabb napja volt ez a mai.

Szabó Csaba

A Világos utáni véres megtorlás Kolozsvárt sem kímélte. Itt 1849. október 18-án volt kivégzés. Az utókor a Szamosfalvi út elején, a vasút fölötti híd után jobb oldalt, a vaspálya közelében állított emlékmûvet a két vértanúnak. Ennek felsô része ma a földön hever, több kô hiányzik belôle. Egykori felirata:

HONVÉD VÉRTANÚK EMLÉKE

Alsó, ugyancsak ledöntött részén az 1848-49. Történelmi Lapok, a múlt század végén Kuszkó István által szerkesztett kolozsvári folyóirat szerint ez volt olvasható:

A HAZÁÉRT ÉS A NEMZET JOGAIÉRT 1849. OKTÓBER 18-ÁN E HELYEN, A BITÓFÁN VÉRTANÚHALÁLT SZENVEDETT TAMÁS ANDRÁS ALEZREDES Sz. CSÍKMADÉFALVÁN 1784. X/16, SÁNDOR LÁSZLÓ TÁBLABÍRÓ AZ I. SZÉKELY EZRED 1-SÔ ZÁSZLÓALJÁBAN NEMZETÔR TISZT Sz. CSÍKTAPLÓCZÁN 1796.

A földön heverô egyik kôdarab ma kibetûzhetô szövege:

t...T 48-49-ES ALEZREDES SÁNDOR LÁSZLÓ ÔRNAGY 48-49 VÉRTANÚK EMLÉKÉRE

Ebbôl arra következtethetünk, hogy az oszlopra nem a Történelmi Lapokban közölt szöveget vésték. Az 1950-es években végzett mûemlékfelmérés során Engel Károlyné Szabó Ilona az oszlop egyik oldaláról ezt is lejegyezte:

MONOMENTUL MARTIRILOR

A kivégzés után, az elnyomatás éveiben az áldozatokról nem lehetett megemlékezni. Emlékük azonban elevenen élt. Két évvel a kiegyezés után a Házsongárdi temetôben követ állítottak Tamás András emlékére. Van, aki ennek alapján azt állítja, hogy itt is nyugszik:

EMLÉKÉRE VOLT CS(ászári). K(irályi). HUSZÁR ÔRNAGY KÉSÔBB HONVÉD ALEZREDES CS(ík).MADÉFALVI TAMÁS ANDRÁSNAK KI SZÜ. OCT. 26 1784. HAZA IRÁNTI SZERETETÉÉRT MINT VÉRTANU KISZENVEDETT KOLO'SVÁRT NOV. 9. 1849. EMELVE CS(ík).SZÉKI HONVÉD EGYLETT ÁLTAL TÖBB LELKES KOLO'SVÁRI POLGÁROK HOZZÁJÁRULTÁVAL 1869.

A születés és a kivégzés idôpontja egyaránt téves. A másik vértanút a szöveg nem említi. 1893-ban az 1848-49. Történelmi Lapok a kivégzés körülményeinek tisztázását és emlékmû állítását kezdeményezte. A két áldozat családja, egykori harcostársak, ismerôsök, szemtanúk segítségével sikerült sok mindent kideríteni.

Tamás András 1784. október 16-án született Csíkmadéfalván. Határôr katona, majd tiszt a 11. székelyhuszár határôrezredben. Késôbb elsô osztályú százados. Címzetes ôrnagyként ment nyugállományba. A forradalom kitörésekor nyugdíjas. Gál Sándor ezredes kérésére csíkszeredai térparancsnok lett. Az ô ajánlatára Segesvárt, 1849. március 7-én Bem apó alezredesnek nevezte ki. Lándzsás csapatot szervezett, s ennek élén részt vett a sepsiszentgörgyi csatában. A fegyverletétel után hazaindult. Egy Péterfi nevû katolikus pap figyelmeztette, ne menjen Csíkba, mert ott veszély fenyegeti. Azt felelte, nem fél, nem követett el semmit. Csíkszépvizen Gelygely István falusbíró — úgymond a rémuralom kényszere alatt — vasvillás legényekkel letartóztatta, Csíkszeredába kísértette, s az osztrák katonaságnak átadatta. Kolozsvárra szállították, ahol a forradalomban való részvétele miatt — „a pártütô sereg szolgálatába lépett, elôléptetéseit attól elfogadta, a pártütôk érdekében proclamátiókat bocsátott és terjesztett, a csíkszéki nemzeti ôrséget rendezte, s azt mint fôvezér a cs. kir. seregek elleni csatára vezérelte" —, felségsértés vádjával halálra ítélték.

Sándor László születésének csak az évét — 1796 — ismerjük. Az emlékoszlopon születési helye Csíktaplóca. Unokája, Szôrtsey Antal szerint Csíktaplócán lakott, de Csíkszentmihályon született. A szabadságharc elôtt és alatt hivatalt nem viselt. A megyei gyûléseken heves ellenzéki beszédeket tartott, ezért „nagyszájú"-nak nevezték. Nem sikerült tisztázni, volt-e rangja vagy sem: egyesek szerint ôrnagy volt, mások szerint táblabíró és nemzetôrszázados. Sógornôje meglátogatta a kegyesrendi gimnázium épületében létesített börtönben, de izgatottságában nem figyelte meg, hogy egyen- vagy polgári ruhát viselt. Egyébként az volt a célja, hogy tudassa vele: bujdosó fia, János, kész érette kiszolgáltatni magát az osztráknak. Sándor László ezt elutasította: „... én törôdött agg vagyok, az élet rám nézve már semmi beccsel sem bír..., fiam meneküljön, míg a fergeteg elmúlik..., s akkor éljen boldogul".

Sándor Lászlót gyilkosságért ítélték halálra. A vád szerint 17 hadifogolyt, akiket Udvarhelyre kellett kísérnie, az úton agyonlövetett. Amikor útközben fegyveres csapat támadt rájuk, hogy kiszabadítsa ôket, Sándor László tüzet vezényelt. A foglyok meghaltak. A kortársak szerint kegyetlen gyilkosok voltak, akik többek között nôket elevenen nyúztak meg, földobott kisdedeket lándzsával fogtak ki. Sándor Lászlót a szabadságharc bukása után Csíktaplócán fogták el és „a lehetô legkíméletlenebb módon hurcolták Kolozsvárra".

Tamás Andrást és Sándor Lászlót a Kolozsvárt székelô, Urban tábornok által elnökölt császári haditörvényszék „akasztófán kötél általi kivégzésre" ítélte. Az ítéletet 1849. október 18-án hajtották végre. Urban, Haynaut utánozva, az ítélethozatal után fölvonatta az ágyúkat a Fellegvárba, az egész helyôrséget fegyverbe állította, a város lakosságát pedig kiáltványban fenyegette meg, hogy halál fia, aki a foglyok kiszabadítását megkísérli. Ezért a kivégzésen alig volt jelen polgári személy.

Az elítélteket a Marci bácsinak nevezett, 1863-ban elhunyt László Márton Ferenc-rendi szerzetes kísérte utolsó útjára. Az ítéletet egy Szabó nevû székely hadbíró fogalmazta meg, s olvasta fel. A kivégzéskor ködös, csúnya idô volt. Másnap Sántha István s a szerzetes meg akarta tekinteni a sírt. Pál Mihály szamosfalvi birtokos figyelmeztette ôket, ne menjenek oda, mert Urban tábornok kémeket tart a közelben. Sántha István a következô évtôl az 1870-es évekig feleségével és fiával rendszeresen fölkereste a hantot.

A kivégzést az országúttól délre, egy kis halmon hajtották végre. A kortársak szerint Szamosfalva határdombján, a határkô közelében. Ma nem tudni pontosan, hol. Az emlékoszlopot nem ezen a félreesô, a fák miatt országútról, vasútról nem látható helyen, hanem az országút melletti emelkedôn állították föl. A sír a kivégzôhely közelében, az emlékoszloptól néhány száz lépésre, Szamosfalva felé, a vasút jobb oldalán volt. 1896-ban Kelemen Mihály földjén. Szerinte itt, a sírgödör kiásása miatt, kavicsosabb a föld. Az emlékoszlop felállításakor ezt a helyet feliratos sírkôvel jelölték. Ennek ma nyoma sincs.

Az emlékoszlop alapkövét 1896. április 1-jén, ünnepélyes külsôségek között helyezték el. A szükséges követ Schmiel Sebestyén Dávid kôbányatulajdonos a saját költségén dolgoztatta ki, szállíttatta a helyszínre és állíttatta föl. Díszes vasrácskerítését Demjén Ágoston, Porsche Ferenc, Beczkay Péter és ifj. Knauer József mûlakatosmester dolgozta ki, festését Grünwald Mór végezte. A vasanyag nagy részét Reményik Lajos és fia vaskereskedô szállította. A kerítésen belüli területet Walz Lajos egyetemi fôkertész ültette be díszcserjékkel, a kerítésen kívül Havas Gyula MÁV üzletvezetôségi fômérnök négy hársfát ültetett, a kerítés alatt Pollák Samu aszfalt- és cementgyáros fél méter széles aszfaltutat öntetett. Mindezt díjtalanul. Az emlékmû húsvét napján már állt.

Az 1930-as évek vége felé felsô részét ledöntötték. Földbe taposott feliratos köveit az 1941 nyarán itt álomásozó légvédelmi üteg tüzérei találták meg. A helyreállított oszlop felirata ekkor ez volt (Ellenzék, 1941. XII. 13., 8.):

A HAZÁÉRT ÉS A NEMZET VÉDELMÉÉRT 1849. OKTÓBER 18-ÁN E HELYEN A BITÓFÁN VÉRTANUHALÁLT SZENVEDETT TAMÁS ANDRÁS EZREDES, SZÜLETETT CSÍKMADÉFALVÁN 1784. X. 16. SÁNDOR LÁSZLÓ, A SZÉKELY EZRED ZÁSZLÓALJÁBAN ÔRNAGY SZÜLETETT CSÍKTAPLOCZÁN...

Az emlékmû talapzatára még egy feliratot:

BARBÁR KEZEKTÔL LEDÖNTÖTT EZEN EMLÉKET FELKUTATTA ÉS VISSZAÁLLÍTOTTA A 25. ÖNÁLLÓ LÉGVÉDELMI GÉPÁGYUÜTEG 1941. AUGUSZTUS 10-ÉN., felsô részére pedig egy terméskôtáblát helyeztek (Ellenzék, 1941. XII. 13., 8.): VÉRTANUSÁGTOK MEGSZENTELT HELYÉN EMLÉKETEK E KÔBETÛK ÔRZIK. DE MAGYAR SZÍVBEN JOBBAN, MINT A SZIKLA MEGTARTJUK MAJD A VÉGTELEN IDÔKIG.

A második világháború után e két feliratot eltüntették. Az emlékmû 1977 novemberében még sértetlenül állt. 1985 márciusában felsô része, a felirattal együtt, már a földön hevert. 1993 ôszén a körülötte nôtt cserjéktôl megtisztították, feliratos részét a kerítésen belülre, a talapzat mellé helyezték.

Asztalos Lajos

A hazai sertéshústermelés a túlméretezett állami nagyüzemek leépítésével, felszámolásával mind mennyiségileg, mind minôségileg leromlott. A sertéságazat az elôzô évek viszonylagos túltermelésével szemben napjainkra a hiánygazdaság jellegzetes tüneteit mutatja: napról napra kevesebb a felvásárolható élôállat, és egyre drágábban kínálják a termelôk. Rossz minôségû, túlzsíros állatokért a mai világpiaci árakhoz képest a vállalatok túl sokat fizetnek, ezért üzleteinkben a húskészítmények ára a csillagos égig ér, sok esetben jóval meghaladja a környezô országok árait... A sertéságazat válsághelyzetben van, ami nagy veszélyeket rejt magában, elsôsorban a hazai termelôkre nézve. A külföldi kínálat jobb minôségû, és amelyik ország támogatja az agrártermékek kivitelét, annak könnyû lesz betörni a román piacra, megfizetni a nemzetközi kötelezettség-vállalások miatt egyre csökkenô hazai védôvámokat.

Az erdélyi sertéstartók, tenyésztôk szakmai, pénzügyi támogatására, a rájuk leselkedô piacvesztési veszélyek kivédésére figyelemreméltó nagyszebeni kezdeményezés született: néhány hónappal ezelôtt alakult meg az Erdélyi Állattenyésztôk Egyesülete, amely az indulás kezdeti gondjai miatt egyelôre Dél-Erdély termelôit szeretné bekapcsolni a szakmai tanácsadásba, továbbképzésbe. Az egyesület megalakulásának elôzménye egy németországi program, amely a kilencvenes évek elején jött létre a szászok lakta erdélyi vidékek támogatására. A programot késôbb más vidékekre is kiterjesztették, a programba immár bárki bekapcsolódhat.

A német belügyminisztérium finanszírozta erdélyi programok agrárérdekeltségû részét a Deutsche Landwirtschhaft — Gesellschaft (DLG), illetve ennek romániai célállomásaként létrehozott állattenyésztô egyesület, a Rumänische Landwirtschafts — Gesellschaft (RLG) bonyolítja le, szoros együttmûködésben az elsôrangú állattenyésztési szakembereket foglalkoztató Erdélyi Állattenyésztési Egyesülettel. E három agrárérdekeltségû szervezet rendezésében került sor egynapos sertéshúsminôsítési, állattenyésztési értekezletre hazai és németországi szakemberek részvételével múlt hét csütörtökön a Nagyszeben melletti Keresztényszigeten.

A rögtönzött agrárkiállítással egybekötött rendezvényt megnyitó Puscas Peter Mihail, az Erdélyi Állattenyésztési Egyesület elnöke ismertette a szimpózium témáját: Az Európai Közösség szabványainak megfelelô sertésértékesítési rendszer hazai kialakítása. A program szerint a német és a román szakemberek által ismertetett német módszer gyakorlati bemutatására az elôadások után került sor a rendezvény keresztényszigeti patrónusa, az Abatorul Részvénytársaság telephelyén, ahol német technológiával mûködô, korszerû vágóhídon ismerkedhettek az állattenyésztési, élelmiszer-feldolgozó ipari vendégek a szigorú nyugati követelményekkel.

A Romániában elsôként bemutatott új módszer lényege az, hogy az élô sertést fölvásárló, feldolgozó üzemek a hasított félsertés hústartalma szerint fizetik ki a termelôt, és nem az élô állat puszta súlya alapján. Ernst Harms, a bonni székhelyû DLG romániai megbízottja a németországi sertésértékesítési rendszer kritériumait ismertetve, bemutatta az Európa Uniós csoportokat, amelyek betûjelek szerint P, O, R, U és E csoportokba sorolandók. A legmagasabb kategória az E, a legalacsonyabb a P. Az elôadók 388 hasított sertésen készült felmérés eredményeit ismertetve, elmondották: a Szeben megyei Felek (Avrig) Sertéstenyésztô Kísérleti Állomásáról vásárolt vágóállatok húshozama — a nyugat-európai módszer alapján — átlagosan 40,9 százalékos. Az ultrahangos, elektromos készülék számítógépre kapcsolva helyben kijelzi a hasított félsertés húshozamát, a nyomtató pedig a feldolgozott adatokat papíron rögzíti. Az elektromos húshozam-ellenôrzô módszer megbízható, és pontos képet nyújt az állat minôségérôl. A kísérlet eredménye lehangoló: a korszerû nagyüzemi hizlaldák kínálata a nyugat-európai O kategóriás húsminôséget nyújtja. A kisgazdaságok hozama azonban sokkal gyengébb: sok esetben a legalacsonyabb 32 százalékos, P kategóriás húshozamot sem érik el.

A minôségnek megfelelô fizetséget

Az elôadásokat követô vágóhídi mérések rádöbbentették az állattenyésztési szakembereket, hogy a húsminôség szempontjából (is) valahol az európai sor végén állunk. Többek között emiatt sem kerülhet sor nyugat-európai sertéshúsexportra. (Az elsôrendû kizáró ok az, hogy Romániában ma is oltanak sertéspestis ellen, amit az unióban mindenhol tiltanak az állategészségügyi rendelkezések!) Az új mérési módszerek bevezetése a hazai sertéságazat felzárkózásának a létérdeke volna, hangsúlyozta Josef Köber, az RLG igazgatója, illetve Puscas Peter Mihail. A mérési eredményeknek megfelelôen új fizetési rendszer kialakítása lenne kívánatos. A jelenleg általánosan elterjedt kilónkénti 9000 lejes felvásárlási árat véve alapul, a szebeni szakemberek a 40,9 százalékos húshozamot átlagos fizetési kiindulópontnak tekintik. Az ettôl negatív irányba eltérô kínálatot árleszállítással büntetnék, a jobb minôséget külön megfizetnék. A minôségi csoportok függvényében a nálunk jelenleg elérhetô legmagasabb U kategoriás hasított sertésnél a termelô többletnyeresége 78 500 lej, a P kategóriájú, 32 százalékos hozam termelôi vesztesége pedig több mint 80 ezer lej volna... Ez a fajta nyereségrészesedés arra kényszerítené a sertéstartókat, hogy minôségileg elfogadhatóbb árut termeljenek. Nem vitás, hogy ez a kisgazdákat sújtaná a legjobban, viszont minôséget termelni kisgazdaságban, két-három állattal nem lehet!

Veszély: a jobb minôséget importálni fogják!

A szakemberfórum résztvevôi az elszabadult hazai felvásárlási árakról szólva hangsúlyozták: kár abban a tévhitben ringatni magunkat, hogy a húspiac csappanó kínálata miatt az árak az égig fognak szökni, és bármilyen gyenge minôségû áru eladható lesz. Példaként a New York-i árutôzsde friss árait ismertették, ahol a jó minôségû hasított félsertés árai megközelítik a hazai, rossz minôségû felhozataléit. Nem véletlen, ha vágóhídjaink többsége már nemigen vásárol kisgazdáktól állatot: inkább napi rendszerességgel járják sorba a még létezô nagyüzemi hizlaldákat, egységes, azonos súlyú, jó hozamú állományokat keresve. Többen érdeklôdnek a külföldi, fôleg a magyarországi behozatal felôl, de hamarosan a nyugati kínálat is megjelenik hazai piacainkon. Ez hosszabb távon roppant ártalmas lehet a hazai termelô számára, a konkurencia azonban elkerülhetetlen.

Alternatívát jelenthet az állattenyésztési szakegyesület

Az Erdélyi Állattenyésztési Egyesület a mai áldatlan helyzetbôl történô kivezetô utakról szólva a kisüzemi sertéstartás fontosságát hangsúlyozta. Minôséget, jól eladható árut és biztos megélhetést idehaza legalább 100 állatot számláló állománnyal lehetne biztosítani... Ezeket a termelôket tudja támogatni a szebeni székhelyû egyesület szaktanácsadással, továbbtanulási, képzési lehetôséggel és csak részben visszatérítendô hitellel. A közeljövôben német segítséggel kiváló minôségû tenyészkanokat fognak Erdélybe hozni.

A tudományos értekezletet követô sajtótájékoztatón Puscas Peter Mihail újságírók elôtt részletesen ismertette a német agrártámogató fórumokhoz kapcsolódó szakegyesület célkitûzéseit. A jogi státusú egyesület kft.-ként mûködik, s tagjai között magántermelôk, agrárvállalkozók találhatók. Olyanok jelentkezését várják, akiknek 100-2000 állatot számláló sertésállományuk van, vagy ilyen kisüzemet akarnak kialakítani. Az egyesület kedvezményes áron takarmánykiegészítô fehérjeadalékokat, vitamin- és ásványianyag-premixeket forgalmaz, illetve meghitelezi vele a termelôket. Az állattenyésztés iránt érdeklôdô gazdáknak — ha legalább középfokú mezôgazdasági diplomájuk van — németországi továbbtanulási lehetôséget kínál, közösen az RLG-vel. Felsorolt programjaik egész Erdély területén élô termelôknek szólnak, a német kormány folyósította kedvezményes hitelekbôl azonban csak Dél-Erdély gazdái részesedhetnek. Észak-Erdélybe még nem tudtak kiterjeszkedni.

Az érdeklôdô gazdák Nagyszebenben, a Negoiu u. 30. szám alatt, vagy a 069/213-679-es telefonszámon kaphatnak bôvebb felvilágosítást.

A tudományos fórum anyagát feldolgozva, az egyesület azt tervezi: állattenyésztési törvényjavaslatot juttat el a szakminisztériumhoz, amelyben a nyugat-európai húsminôsítési módszerek elfogadását is javasolni fogják. A szakminisztérium illetékesei különben már kidolgoztak egy-egy rövid és hosszabb távú stratégiát az állattenyésztés felkarolására, és ebbe a keretbe jelek szerint jól beleillik a szebeni kezdeményezés is.

Makkay József

A Szabadság augusztus 15-i számában riportot közöltünk „Egy ház befejezetlen története" címmel. Hogy valóban befejezetlen történetrôl van szó, azt jól példázza, hogy a cikk megjelenése után levélben is, személyesen is felkereste szerkesztôségünket a Bulgária-telepi lakók nevében Csámpor Dezsô, aki ezúttal a körzeti rendelôhöz tartozó beteg, rászoruló emberek oldaláról akarta megvilágítani a riportban leírt esetet. Sikerült végül a Clujana Kórház gazdasági aligazgatójával is nemcsak telefonon, hanem személyesen is beszélni, mivel véleményének, észrevételének közlését ettôl tette függôvé. A beszélgetéseken elhangzottak természetesen a másik fél oldaláról közelítették, világították meg az esetet, a rendelô ügyét helyezve a középpontba. És bár Csámpor Dezsô valamilyen „érdeket" sejtetett, ami szerinte a riport megírásának hátterében állhatott, a tárgyilagosságot — de nem feltétlenül a pártatlanságot — igazolandó most visszatérünk az esetre. Mielôtt azonban az olvasóval a másik fél igazát megismertetnénk, pár sorban emlékeztetünk az augusztus 15-én megjelent írás tartalmára.

A magánház története, amelyben a rendelô mûködik

A Clujana Kórház XIV. számú körzeti rendelôje a Gyár utcában mûködik, egy 1974-ben aláírt lakbérleti szerzôdés alapján. A szerzôdésen nem az akkori tulajdonos aláírása szerepel, hanem valaki (valakik) meghamisították. (Ezt 1991-ben kriminalisztikai szakértôi véleményezéssel bizonyították.) Ez abban az idôben nem sokat változtatott a helyzeten, hiszen az akkori rendszer eljárása ellen tiltakozni egyáltalán nem volt célszerû. Utólag a tulajdonos aláírta a szerzôdés mellékletét képezô bérkiszámítási lapot, valószínûleg így látta normálisabban. A ház elsô, utca felôli részét, tehát ahol a rendelô mûködött, 1993-ban megvásárolta Fülöp István azzal a szándékkal, hogy átalakítsa üzlethelyiséggé. Kereskedô lévén, úgy okoskodott, hogy ha saját üzlete van, megspórolhatja legalább az egyébként igen magas bérleti díjat. A ház jogi helyzetét ismerte, de bízott abban, hogy a kriminalisztikai szakvéleményezéssel is bizonyított hamis lakbérleti szerzôdést a bíróság megsemmisíti. Nem így történt, mivel az 1994/17. törvény alapján meghosszabbítottnak tekintette az albérleti szerzôdést még öt évre. Az ítélet indoklásában a bíróság többek között a következôkre hivatkozott: az albérleti szerzôdést érvényesnek tekinti a hamis aláírás ellenére is, mivel a volt tulajdonos aláírta a szerzôdés mellékletét képezô bérkiszámítási lapot; az a tény, hogy lakbérleti szerzôdést kötöttek a helyiségekre, közben azokat nem lakás rendeltetéssel használják, nem elég ok a szerzôdés megsemmisítésére, hiszen az akkori tulajdonos ismerte ezt a helyzetet; az, hogy az albérlô nem fizeti rendszeresen a bért, ugyancsak nem elegendô indok a kilakoltatáshoz, mivel nincs bebizonyítva a rosszhiszemûség (itt megjegyezzük, hogy az új lakbérleti törvény a bér nem fizetését, mint kilakoltatási okot, nem teszi függôvé a rosszhiszemûségtôl, ezt tehát már nem kell bizonyítani); végül az ítéletben a házukat visszaszerezni akaró új tulajdonosokat megfeddik, hogy ôk sem tudják pontosan, mit is akarnak, hiszen hol a szerzôdés megsemmisítését, hol a rendelô feltétel nélküli kilakoltatását, hol pedig átköltöztetését kérik.

Mikor az idôs tulajdonos meghalt, Fülöp István az örökösöktôl a ház hátsó részét is megvásárolta. 1996-ban úgy adódott, hogy az épületet javítani, felújítani kellett. Ehhez megszerezték a kórház gazdasági aligazgatójának is az írásos beleegyezését. A javítás befejezése elôtt azonban a ház és rendelô közti ajtót a bérlôk részérôl valaki bezárta, állította Fülöp István, emiatt ô kénytelen volt azt feltörni. És bár a saját házába „tört be", kihívták a rendôrséget, és eljárást indítottak ellene. (Ezt az esetet mind a gazdasági igazgató, mind Csámpor Dezsô másképp mesélte, az alábbiakban erre még visszatérünk.) Végül a rendôrség az ügyet lezártnak tekintette, a háztulajdonos pedig tovább pereskedik.

A rendelôbe járó betegek többsége idôs ember, akiknek gond az, ha távolra kell menniök

Csámpor Dezsô a Bulgária-telepi hat-hétezer ember érdekében mozgat meg fût-fát azért, hogy a Clujana Kórház XIV. számú körzeti rendelôje továbbra is fennmaradjon, ott maradjon és, természetesen, mûködjön is. Véleményét, észrevételeit az újságban megjelent riporttal kapcsolatban egy bô levélben fogalmazta meg, de személyesen is elbeszélgettünk. Úgy gondolta, hogy a cikk éppen egy kritikus pillanatban jelent meg — a rendelô nem mûködött, a tulajdonos mindenfelé intézkedett, hogy a kórházbelieket kipakolja onnan —, ezért valamilyen hátsó, rejtett érdeket (összeesküvést?) sejtett emögött, és amikor mondanivalójából pár gondolatot lejegyeztem, gyanakvóvá vált. Valahogy úgy kell megírni mindezt, mondotta, hogy senkit se sértsen. A Bulgária-telepi lakóknak a rendelôvel kapcsolatos véleményét a Csámpor Dezsô levele és a beszélgetésünkkor elhangzottak alapján, a következôképpen lehet összefoglalni.

A jelenlegi tulajdonos állítása szerint jogsértés történt, amikor meghamisított aláírással hitelesítették a bérleti szerzôdést az elôzô tulajdonossal, olvasható a levélben. Fülöp István tudatában volt annak, hogy az ingatlan körül tisztázatlanok a dolgok, de csábította az alacsony vásárlási ár, no meg a terület jó fekvése, üzleti szempontból. Nem ment elôzetesen a bérlôhöz, hogy együttesen más helyiséget találjanak a rendelônek, hanem úgy gondolta, megköti a vásárt, és 1-2 hónapon belül kisepri az orvosi rendelôt, ennek érdekében mindent el is követett. A körzeti orvos ismertette velünk, a telep lakóival, hogy el akarják költöztetni a rendelôt, s ettôl kezdve sokan elleneztük ezt a módosítást. Beadvánnyal fordultunk a megyei egészségügyi igazgatósághoz, a polgármesteri hivatalhoz valamint a Clujana Kórházhoz, hogy a számunkra létfontosságú rendelô helyben, pontosabban a körzetben maradjon. A polgármesteri hivatal 1994/202. válaszlevelében értesíti a telep lakosságát, hogy az 1994/17. törvény értelmében még öt évig meghosszabbítják a bérleti szerzôdést, függetlenül attól, hogy az ingatlan idôközben gazdát cserélt. A lakók megértéssel fogadják Fülöp úr tulajdonosi törekvéseit. Átnéztük a telepen levô állami helyiségeket, amelyek megfelelnének a rendelônek, és ezt közöltük az illetékeseknek. De ami egy kissé érthetetlen, hogy Fülöp úr az említett cikkben emberségrôl beszél, de szóval sem említi, hogy sajnálná vagy együtt érezne azokkal az idôs betegekkel, akiknek kilométereket kellene megtenniük, ha a rendelôt a Clujana Kórházba költöztetnék. Csupán egy dolog vezérli, a profit, a közösségi együttérzés nála ismeretlen. A napokban felkerestem a kórház aligazgatóját, és megkérdeztem, hogy valóban nem fizetik rendesen a bérleti díjat? Szerinte igazolni tudja a pontos törlesztést, de mivel Fülöp úr hosszabb ideig nem volt hajlandó átvenni a bért, névre szóló letétbe helyezték.

Ami a rendôrséget illeti, tudomásom szerint engedélyezték a tatarozási munkálatok elvégzését, és ezért igénybe vette az orvos szabadságideje alatt a belsô helyiséget, ami szomszédos az általa lakott helyiséggel. Visszaélve helyzetével, befalazta az összekötô ajtót, egyszóval önkényesen elvett egy helyiséget. A felszólítás után kivonult, de rövid idôn belül ismét bement a rendelôbe, átrakta a bútorokat, gondatlanul elvágta a telefondrótot, majd egy szekrényt állított az ajtó elé. A körzeti orvos ekkor ismét hívta a rendôrséget, többen szemtanúi voltunk az esetnek. (...) Csodálkozunk, hogy Fülöp úr mindezekre a cselekedeteire nem emlékszik, nem tesz róluk említést. A rendôrség nem „szárnyakon jár", hanem fel kellett lépnie a rend, fegyelem és igazságosság érdekében.

Beszélgetésünk alkalmával Csámpor Dezsô elmesélte (és iratokkal, különféle beadványokkal szemléltette), hová fordultak, mit tettek a körzeti rendelô megtartásáért. A nyári hónapokban a rendelôt bezárták, a betegeknek a Clujana Kórházhoz kellett menniük, mivel az oda kihelyezett orvosnô kijelentette, hogy azon a nyomorúságos helyen nem tudja kamatoztatni a tudását. Mindezt a lakók szóvá tették augusztus végi, az Egészségügyi Igazgatósághoz címzett beadványukban, olyan körzeti orvost kérve, aki emberségesen és megértéssel viszonyul az idôs betegekhez. (Jelenleg — mondotta Csámpor Dezsô — a kórház igazgatóhelyettes doktornôje rendel keddi napokon, és lelkiismeretesen végzi munkáját.)

A polgármesteri hivatalhoz intézett panaszlevelükre a válasz az volt, hogy forduljanak az ügyben illetékes Egészségügyi Igazgatósághoz. (Érdemes említést tenni arról, hogy ebben az ingatlanügyben, a pereskedés során a polgármesternek olyan válaszbeadványát csatolták a peres iratokhoz — még két évvel ezelôtt —, amelyben kijelenti, hogy a rendelô bérleti szerzôdése nem szerepel a hivatal nyilvántartásában, a tulajdonost helyezzék vissza jogaiba, a rendelônek pedig találjanak másik helyiséget.)

Csámpor Dezsôbôl a tapasztalat beszélt akkor, amikor kijelentette, hogy amit itt az embertôl egyszer elvesznek, azt már nem adják soha vissza. „Minden áron meg akarjuk tartani a rendelôt a körzetben." Végül levelének utolsó mondatát idézzük, amely minden bizonnyal a telep lakóinak álláspontját tükrözi: ellenséges érzést senki iránt nem táplálunk, csupán az illetékes szervek megértését kérjük ügyünk rendezésében.

A bíróság határozatát tiszteletben kell tartani

Duca Iosif, a kórház gazdasági aligazgatója véleményét kórházi irodájában személyesen is elmondta. Csak így volt hajlandó beleegyezni, hogy álláspontját az újságban közöljük. Mondanivalójának a lényege a következô: megkérte az ingatlantulajdonost, ne mind pereskedjen, mert amikor az 1994/17. törvényben elôírt bérleti határidô lejár (1999-ben), a szobákat visszaadják. Nem kocsma mûködik ott, hanem egy rendelô, tehát az emberek egészségérôl van szó. Létezik egy bírósági határozat, ha ô, az igazgató azt nem tartja tiszteletben, az emberek maffiózónak neveznék, gondolván, hogy üzletel a tulajdonossal. Érdeklôdtek már a városházán is egy más helyiség érdekében, gondolva a bérleti szerzôdés lejártára. Az egészségügy egyébként igen nehéz helyzetben van.

Utóirat

Miután augusztusi lapszámunkban védelmünkbe vettük a tulajdont, és megpróbáltuk érzékeltetni, hogy kezelik, értelmezik — sôt, tisztelik, illetve nem tisztelik — egyesek, hivatalok és intézmények a tulajdonhoz való jogot, reméljük, sikerült a „másik fél" véleményét is tisztán tükrözni. Igazságot tenni ebben az ügyben nem a mi feladatunk, az igazságtalanságra a figyelmet felhívni ellenben mindenkinek kötelessége. Pártatlanságra törekedve annyit nyugodtan kijelenthetünk, hogy az ügy fôszereplôinek ellentétes érdekei szinte magától értetôdôen váltottak ki konfliktust. A tulajdonos harcol a jogaiért, és nem lehet elítélni azért, hogy üzletemberként üzleti érdekei vezérlik (többek között), az albérlô élvezni akarja bérlet adta jogait (függetlenítve magát a szerzôdéskötés körüli törvénytelenségektôl), a település lakói pedig teljes joggal küzdenek az ôket megilletô körzeti rendelô megmaradásáért. A mesében a történetnek egyszerû vége lenne: a rendelônek kiutalnak egy másik helyiséget ugyanabban a körzetben, és egyszeribôl megoldódna minden. A kívülrôl jövô igazságos, a helyzetet valóban „orvosolni" igyekvô döntés azonban késik, fenntartva és kiélezve — immár évek óta — egy konfliktust.

Újvári T. Ildikó

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]