1997. szeptember 1.
(IX. évfolyam, 201. szám)

A Demokrata Párt (DP) hét végi kongresszusa, amely pénteken és szombaton ülésezett Iasi-ban, az 1996-os választás utáni kormányzati koalícióban való részvétel ôszinte, kérlelhetetlen elemzése és kritikája lesz — jelentette ki a kongresszus elôestéjén Petre Roman, a párt elnöke.

A pártnak a reformban való részvételével kapcsolatban a pártelnök nehezményezte, hogy a folyamat nehezen halad, bár érzése szerint a DP miniszterei „elvégzik a feladatukat".

A Mediafax hírügynökségnek adott interjúban, amely kevéssel azután készült, hogy a kormány ellenôrzési fôosztályának menesztett vezetôje ügyészségi lépéseket tett a szerinte törvénytelen lakásügyekbe bonyolódott egykori miniszterelnök, Petre Roman és kollégái, Traian Bãsescu közlekedésügyi, valamint Adrian Severin külügyminiszter ellen, a DP elnöke leszögezte, az ügyet diverziónak tartja, amelynek célja a párt, illetve a koalíció lejáratása. Szerinte amennyiben a koalícióban „többet foglalkoznak egyesek lejáratásával" mint a reformmal, akkor pártjának ki kell lépnie a koalícióból. Egyben figyelmeztetett: tulajdonképpen nem is a koalícióval gyûlt meg a baja, inkább a kormányzással. Szerinte a kormány nem kommunikál eléggé a pártokkal, ráadásul a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt túlzottan restaurációs politikát folytat, ami nincs ínyére a DP-nek.

Politikai múltjával kapcsolatban Roman bevallotta: az 1989-es fordulat után Ion Iliescu azért szemelte ôt ki kormányfônek, mert azt remélte, kényelmes „eszköz lesz egy román peresztrojkához", de ô a reform útját választotta, ezért kellett mennie. Ennek ellenére vállalja a maga felelôsségét az 1990-es és '91-es „bányászjárásokért".

Az interjúból kiderül: a párt mostani kongresszusán, a múltkorihoz képest, ahol több programot ütköztettek és az elfogadott dokumentum kidolgozói lettek a párt vezetôi, most csak egyetlen platform jelentkezett: Petre Romané. Szerinte ennek az a magyarázata, hogy a párton belül az ütköztetéseket menet közben, demokratikusan elvégzik.

Ismét Petre Romant, a szenátus elnökét, az 1989 utáni hatalomváltás elsô miniszterelnökét választotta elnökévé a DP iasi-i kongresszusa.

A kormánykoalíció tagjaként, a DP-nek meghatározó szerepe volt a hazai reformfolyamatok elindításában és érvényesítésében, az ezzel járó szociális problémákra adandó válaszok kidolgozásában — állapította meg a pártelnök által pénteken elôterjesztett elemzés, amely egyben azt is jelezte, hogy a pártnak erôteljesebben kell magához vonzania a fiatalokat, illetve a falusi rétegeket.

A koalíciós kormányzással kapcsolatos határozat leszögezte: a DP továbbra is részt vállal a jelenlegi kormánykoalícióban, ha az tiszteletben tartja a párt kormányzási elveit.

A kongresszus kinyilvánította, hogy a DP a közös tennivalókra összpontosít, és felülemelkedik a koalíciós sérelmeken, de a továbbiakban nem tûri a hasonló bánásmódot.

A tanácskozás végén a jelenlévôk egyhangúlag elfogadták a Petre Roman által beterjesztett pártprogramot, s ezzel automatikusan ismét a párt elnökévé választották.

A kongresszus befejeztével Petre Roman a reformok támogatására buzdító felhívást intézett a párt tagságához és rokonszenvezôihez.

A kongresszuson a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget Markó Béla szövetségi elnök és Verestóy Attila szenátusi frakcióvezetô képviselte. Markó Béla, köszöntve a koalíciós partner kongresszusát, termékeny együttmûködést kívánt pártjaiknak mind a koalícióban, mind a romániai politikai élet egészében.

A DP kongresszusán részt vesz a Magyar Szocialista Párt (MSZP) küldöttsége is. Szabó Vilmos, az MSZP külföldi kapcsolatokért felelôs titkárságának vezetôje elmondotta: pártja biztosítani kívánja a DP-t, hogy a reform útja, amelyre a választások után léptek, az egyedüli üdvözítô megoldás az átmenetben, még ha fájdalmakkal jár is.

Szabó Vilmos elismerôen szólt a Roman-féle párt hozzájárulásáról a romániai etnikai béke megteremtéséhez, illetve az Európa Tanács 1201-es ajánlása elsôként történô elfogadásáért. Mint mondotta, a kongresszushoz intézett üdvözlet biztosítja Romániát, hogy az MSZP mindent megtesz a szomszéd ország euroatlanti integrációjáért. A közelgô magyarországi választási kampánnyal összefüggésben Szabó Vilmos kijelentette, hogy pártja elszánta magát: akárcsak eddig, ezután sem használja majd fel választási fegyverként a határon túli magyarság problémáját, illetve a román-magyar kérdés problematikus vetületeit.

Valerian Stan, a kormány ellenôrzô fôosztálya vezetôjének látványos leváltása a lapok vezetô szenzációja lett, de ezen túl felkavarta az egész hazai politikai életet.

Stan a közelmúltban több ízben is nyilvánosságra hozta a fôosztálya asztalán lévô korrupciós ügyek következtetéseit, függetlenül attól, hogy a letûnt politikai elit vagy a jelenlegi hatalom — jelesen a koalíciós Demokrata Párt vezetôi (Petre Roman elnök, Traian Bãsescu közlekedésügyi és Adrian Severin külügyminiszter) — képviselôirôl volt-e szó ezekben az aktákban. Mivel leleplezéseivel elôbb a sajtóhoz fordult, a kormány figyelmeztette: személyesen a kormányfônek tartozik elszámolással, s az ô megkerülésével nem kezdeményezhet akciókat.

Ennek ellenére Valerian Stan — hangzik a román kormány megállapítása — önhatalmúlag utasította a fôügyészséget, hogy korábbi felmentô véleménye dacára vizsgálja újra Petre Roman, Traian Bãsescu és Adrian Severin illegális lakásügyleteit. A kormány úgy ítélte meg, hogy e tettével a hivatalnok megszegte az intézményi fegyelmet, s veszélybe hozta a koalíció egységét. Victor Ciorbea kormányfô szerint a menesztésrôl szóló döntést nem a demokrata párti miniszterek „nyomására" hozták, ôk ilyesmit nem kértek. (Lapértesülések szerint viszont az ügy kipattanásakor az érintett miniszterek elhagyták a kormányülést, attól téve függôvé visszatértüket, hogy Valerian Stan elnyeri büntetését.)

A menesztett Valerian Stan a román írószövetség székházában tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: a jelzett visszaéléseken túl az ügyosztályon számos más korrupciós ügy vár elintézésre, s ezek további vezetô emberekre vethetnek rossz fényt.

Az ellenzéki politikusok szerint az eset mindenképpen a kormánykoalíció erkölcsi hitelének meggyengülését jelenti, és megkérdôjelezi az év elején a korrupció ellen indított frontális hadjárat sikerét.

Petre Roman, illetve a demokrata párti politikusok, kongresszusuk elôestéjén igyekeztek megnyugtatni a közvéleményt: mindent megtesznek, hogy a nem várt események ne vezethessenek a koalíció szakadásához, csupán a reformok felgyorsításához.

Diana hercegnôt, a modern, bátor, az emberi gondokra oly érzékeny asszonyt nagyon szerették Franciaországban. Halála fájdalmasan megrázza országunkat — jelentette ki Jean-Pierre Chevenement francia belügyminiszter vasárnap hajnalban a párizsi Pitié-Salpetriere kórházban, ahová a 36 éves hercegnôt az éjjel egy órakor bekövetkezett tragikus gépkocsibaleset után rendkívül súlyos állapotban szállították. Az orvosok három órán át küzdöttek az életéért, gégemetszést hajtottak végre, majd két órán át szívmasszázst kapott, de a hercegnô már nem nyerte vissza eszméletét. Hajnali 4 órakor bekövetkezett halálát végsô soron a tüdejében valósággal szétrobbant artéria okozta.

Chirac franca elnök, majd a tragédia miatt La Rochelle-bôl visszatért s egy órára a párizsi kórházba látogató Jospin kormányfô fájdalmas döbbenetének adott hangot, s mély részvétét fejezte ki a londoni királyi családnak, az áldozatok rokonainak és az egész brit népnek. A baleset nem sokkal vasárnap hajnali egy óra elôtt következett be Párizs szívében. A „paparazzik", a pletykalapok „hiéna fotósai" elôl szökni igyekvô hatalmas fekete Mercedes 600-as a Pont de l'Alma híd alatt átvezetô, kissé leszûkülô alagútban a legalább 150 km/órás sebessége miatt nem tudta bevenni az enyhe balkanyart. Hatalmas erôvel nekiütközött a szemben lévô sávokat elválasztó betonoszlop egyikének, majd a jobb oldali falnak. Hiába mûködtek a légzsákok, az ütközés ereje oly nagy volt, hogy a megerôsített Mercedes hûtôje berepült az utastérbe. A megerôsített karosszériájú autó totálkárossá lett, csupán a csomagtartója maradt úgy-ahogy ép. Az áldozatokat csak a tetô szétvágása után tudták kiemelni a mentôk. A 42 éves Dodi al-Fajed, Diana milliárdos egyiptomi barátja — apja egyebek közt a londoni Harrods áruház és a párizsi Ritz luxushotel tulajdonosa — azonnal életét vesztette, akárcsak a gépkocsi vezetôje. A negyedik utast, Diana hercegnô testôrét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az elsô rendôrségi információk szerint a Mercedest követô fotósok autója, illetve motorjaik nem voltak közvetlen részesei a balesetnek. A jármûveket a hatóságok azonnal lefoglalták, s a teleobjektívekkel felszerelt fotósokat — akik elsôként látva a tragédiát, számos fotót készítettek a helyszínen — kihallgatásra bevitték a rendôrségre.

Diana és barátja szombat délután érkezett a francia fôvárosba, ahol a Champs Elysée-n tett sétájukat már paparazzik és, persze, más érdeklôdôk tömege követte. Ezért az al-Fajed tulajdonában lévô Ritz Szállóban egy gyors gépkocsit kértek, amellyel Dodi magánlakására kívántak éjfél után eljutni. A Mercedest a szálloda biztonsági szolgálatának egyik tagja vezette.

Diana hercegnô tragikussá vált menekülése a lesipuskás fotóriporterek elôl Olaszországban, Szardínia szigetén kezdôdött. A hercegnô szombaton éppen azért hagyta el a tervezettnél korábban a szigetet, ahol Dodi al-Fayeddel együtt nyaralt, mert a tolakodó fotósok egy incidens során ôt magát is sértegetni kezdték.

Diana csütörtökön érkezett Szardíniára, ahol az al-Fayed családnak luxusvillája van a sziget legelegánsabb részén, a Costa Smeraldán. A vasárnapi olasz lapok beszámolói szerint két fotós közelítette meg az egyiptomi milliárdos hajóját a Cala di Volpe öbölben, s mindenáron azt akarták elérni, hogy tengeri fürdôzés közben fényképezhessék le a hercegnôt és barátját. A fotósok szóváltásba keveredtek a hajó személyzetével, majd magát a hercegnôt is sértegetni kezdték, amikor a hajó kapitánya felszedette a horgonyt és parancsot adott az indulásra.

Az incidens után nem sokkal hagyta el Diana Szardíniát. Al-Fayed magánrepülôgépén utazott el a kora délutáni órákban. Az Olbia-Costa Smeralda repülôtérrôl induló gépre Diana és egyiptomi barátja külön-külön szállt fel, s a szombat esti olasz tévéhíradók a nap egyik szenzációjaként számoltak be a nevezetes pár váratlan távozásáról.

„Megdöbbentônek és értelmetlennek" nevezte Diana hercegnô és Dodi al-Fajed halálát al-Fajed apja, a londoni Harrods áruház dúsgazdag egyiptomi tulajdonosa. Mohamed al-Fajed vasárnap délelôtt Párizsba érkezett, s azonnal a törvényszéki orvosi intézetbe ment, hogy azonosítsa fia holttestét.

„A világ elvesztett egy hercegnôt, aki egyszerûen pótolhatatlan" — mondta. Mohamed al-Fajed szóvivôje szerint az egyiptomi üzletembert és feleségét „mélyen megrázta" fiúk elvesztése, és osztoznak a hercegnô családjának fájdalmában. „Dodi kedves egyéniség volt, szelíd és tiszteletre méltó, aki örömet hozott azoknak az életébe, akik ismerték." A szóvivô szerint Mohamed al-Fajednek nincs kétsége afelôl, hogy ez a tragédia nem következett volna be, ha a fotósok nem üldözik és gyötrik fiát és a hercegnôt az utóbbi hetekben.

A magazinok, köztük a brit lapok, egyetlen fényképet sem fognak vásárolni a Diana walesi hercegnô és barátja, az egyiptomi Dodi al-Fajed halálos kimenetelû párizsi balesetérôl — közölte egy független fotós. A történtek miatt a BBC módosította reggeli programját.

A fotóriporterek ugyanakkor tiltakoznak azon vádak ellen, amelyek szerint a „paparazzik" okozták volna a walesi hercegnô életét követelô balesetet. André Godeaux, aki sokáig dolgozott a Paris Match címû francia képes hetilapnak, hangsúlyozta: ha a fotósok valóban követték is Diana autóját, ez nem jelenti, hogy ôk a hibásak. „Lehet a gépkocsivezetô hibája, kétségbe vonható a Mercedes teljesítménye, lehet véletlen is, de biztosan nem a „paparazzik" hibája" — hangoztatta.

A BBC módosította vasárnap reggeli mûsorát. A hír bejelentése után a brit közszolgálati tévé a félárbocra eresztett brit nemzeti lobogót mutatta, miközben a brit himnuszt játszotta. A BBC mindkét csatornája azonos hírmûsort, majd külön összeállítást sugároz a tragikus balesetrôl. Az Independent Television magántévé teljes egészében Diana halálának szentelte programját.

Erzsébet királynôt és Károly herceget megrázta és mélyen megrendítette, hogy Diana hercegnô autóbalesetben életét vesztette — közölte a Buckingham-palota. Diana hercegnô két fiát, Vilmos és Henrik herceget értesítették édesanyjuk haláláról.

A párizsi Salpetriere kórház orvosai közölték, hogy a hercegnô halálának közvetlen oka szívroham és mellkasi vérzés volt. A balesetben érintett motoros fotóriporterek nevét egyelôre nem közölték, a helyszínrôl elszállítottak egy összeroncsolt motort.

Mielôtt a kérdésre vlaszolnék, engedtessék meg egy rövid eszmefuttatás. Abban a szerencsés (?) helyzetben vagyok, hogy alkalmam volt tudomást szerezni egyes RMDSZ-tisztségviselôk válaszáról, ami számomra rendkívül érdekes és tanulságos. Egyes állításokat, de legalább egyet azonban kénytelen vagyok megcáfolni. Hangsúlyozom, nem véleményrôl van szó, az lehet hatvanhatféle, hanem tényekrôl. Tehát: csatlakozva Gyémánt Mihály pontosításához, a négyévenkénti kongresszus elnökválasztással és minden egyébbel nem „erôszakos", hanem szabályszerû kongresszusi döntés volt. Viszont valóban egy pressziós csoport fellépése nyomán született meg a két év után tartandó rendkívüli kongresszusról szóló szintén kongresszusi határozat.

A kongresszustól azt várom, hogy vitatkozzon és döntsön minden olyan idôszerû kérdésben, amely kizárólagos hatáskörébe tartozik. Itt az alkalom. Elsôsorban az alapszabályzat és a program módosításáról van szó. Az alapszabályzatról ugyanis menet közben kiderült, hogy távolról sem tökéletes, véleményem szerint általános rendszerezésre és számos kiigazításra szorul. Ezen túl, a szövetségi elnök beszámolóját és más vezetô testületek, valamint kormánytisztségviselôink beszámolóit követôen én egy komoly, higgadt, az adott (új) helyzetet felmérô és elemzô, az esélyeket felelôsen latolgató, a problémákat kezelni próbáló, személyeket (ámbár bíráló, de) nem támadó vitát várok, amelynek, úgy érzem, döntô hatása lesz a program alakulására, a meghozandó stratégiai jellegû döntésekre.

Ezt várom, de, sajnos, az eddig tapasztaltak alapján azt kell mondanom: nem bizonyos, hogy így is lesz. Sôt, valószínû, hogy nem alakul minden ilyen szépen. Ezt sem tartom tulajdonképpen tragikusnak, hiszen a kongresszus az az alkalom, ahol az emberek kifuthatják a formájukat, és egyesek minden bizonnyal ezt meg is teszik majd. Bízom ugyanakkor egyfajta „népi bölcsességben", amely eddig, úgy érzem, minden kongresszuson felülkerekedett, és ennek az eredménye az, hogy jelenleg nem sok kicsi RMDSZ-szel állunk szemben, hanem egy sokszínû, de egységes érdekvédelmi szervezettel, amely számottevô és számon tartott politikai erôvé nôtte ki magát.

Ezenkívül teljes nyíltságot várok el a kongresszustól. Még a „kényes" kérdésekben is. Tartozunk ezzel a választóinknak, saját magunknak.

Felhôszakadások és viharok okoztak rendkívüli károkat a hét végén az ország több megyéjében. Kolozs megyében több mint száz személy maradt hajléktalan a péntek éjjeli felhôszakadás következtében keletkezett árvíz miatt. Alsókosályon az áradat tíz — romák tulajdonát képezô — lakóházat romba döntött és 70 hektáron tönkretette a termést. Pecsétszegen további öt ház dôlt össze, 20 hektár termôföld került víz alá, 150 méteren megrongálódott az országút, s az áradat magával sodorta a gugai hidat. Guga, Pecsétszeg és Alsókosály villanyáram nélkül maradt, de a villamosmûvek szakemberei szombat reggelre az áramszolgáltatást visszaállították. A heves esôzések négyzetméterenként több mint 40 liter vizet zúdítottak Dés környékére. A Vöröskereszt ruhanemût, pokrócokat és lepedôket osztott szét a károsultak között.

Gorj megyében óránkénti 130 km-es sebességû szél kísérte a vihart. Több település között megszakadt a telefonkapcsolat és az áramszolgáltatás. Itt 49 liter víz esett négyzetméterenként, s bár áldozatokat az ítéletidô nem követelt, a károk számottevôek. A Prahova megyei Homorîciu és Izvoarele falvak közötti betonhíd fô lábát az áradat meggörbítette, ezért a forgalmat elterelték. Bákó megyében az esôzés több száz hektáron tönkretette a termést, négy hidat, 250 lakóházat, kerítések sorát és egy gépkocsit megrongált. A Hargita megyei Gyergyóremetében húsz lakóházat elöntött a víz.

Az érintett megyék illetékesei kiszálltak a helyszínre, hogy a károkat felmérjék.

Mivel Nicolae Ruja kolozsvári alpolgármester a helyi közterületfenntartó vállalatban tapasztalható rendellenességekrôl jelentést készített és azt a sajtónak is eljuttatta, Gheorghe Funar úgy döntött, beosztottját példásan meg kell büntetnie. Ezért szeptember elsejétôl a város általános higiéniájával kell hogy foglalkozzon, a polgárôrség felügyeletével, a vásárok, piacok és szórakozási parkok rendben tartásával. Funar szerint jelentésével Ruja semmi egyébre, csupán a saját tevékénységében tapasztalható hiányosságokra hívta fel a figyelmet.

Dr. Octavian Buracu, a jól ismert, de, sajnos, nem eléggé becsült Interetnikai Párbeszéd Szövetségnek, az Erdélyben élô többségi nemzet és a kisebbségi népcsoportok közötti megbékélést szolgáló civil szervezetnek az alapítója és elnöke volt. A '89-es kelet-európai változások után Erdély földjén is fellángoltak az addig ki nem élt, elfojtott nacionalista indulatok, és jelentôs részben épp a Buracu úr vezette szervezetnek köszönhetô, hogy azoknak szélsôséges formái nem csaptak át emberi életeket követelô tüzekké. A népek közötti igaz megbékélésnek volt lángoló fáklyája az 1995. szeptember 1-jén elhunyt Octavian Buracu.

Korán megismerte a kommunista diktatúra lelkeket megnyomorító elnyomását, hisz már az ötvenes évek elején — a Román Nemzeti Parasztpárti múltjáért börtönben ülô édesapja és két testvére miatt — megvonták tôle az egyetemi ösztöndíjat. Ugyanazon okból kifolyólag 1974-ben nem kézbesítették a „Summa cum laude"-val megszerzett geológus doktori diplomát, annak ellenére, hogy akkor már határon innen és túl a szakmájának elismert kutatója volt.

A '89-es romániai események alatt Kolozsvár barikádjain küzdött, bajtársaival együtt abban a hitben, hogy egy igazi forradalom igazi eszméinek védelmére állnak a puskacsövek elé. Ma már tudjuk, hogy a forradalom hazug volt, de igazak voltak és maradtak az eszmék, amiért Buracu úr és társai vállalták a forradalmi megmérettetést. A forradalom után — mint a megye elsô demokratikus vezetôje tevékenykedett. De elsodorták a megye élérôl a szélsôségesen nacionalista erôk. Ennek ellensúlyozására alapította meg 1992-ben az Interetnikai Párbeszéd Szövetséget, mert hitt nemzetének demokráciára való érzékenységében, és mert baráti jobbot kívánt nyújtani hazája minden más népcsoportjának. Ez az emberi értékekbe vetett sziklaszilárd hit emelte ôt és az általa alapított és vezetett szövetség tagjait az elharapódzó fajgyûlölet és soviniszta mocskolódás fölé, méltósággal elviselve az újkori Románia szélsôségesen nacionalista erôinek — gyakran életüket is fenyegetô — támadásait.

Munkasságát fôleg Románia határain kívül ismerték el, annál kevésbé hazájában. Pedig O. Buracut Európa Parlament-i tagságra is javasolták, valamint a Magyar Szövetség a Békéért Békeérdemrend kitüntetését is megkapta.

Dr. Octavian Buracu ebben az ordas, indulatoktól gyakran fertôzött régiónkban járta elôttünk a demokrácia útját. És szerényen, de mindent megtett annak érdekében, hogy lépést tarthassunk vele. Kár, hogy kevesen értették hívó szavát.

Dáné Tibor Kálmán

Az Önök „Ma 1997. augusztus 28. csütörtöke" ténylegesen csütörtököt mondott, sôt! A hírszerkesztô, tisztafej, korrektor és a szerkesztôségi titkár — ha még vannak ilyen foglalatosságok egy mai szerkesztôségben — hozzá nem értését és figyelmetlenségét vagyok kénytelen elmarasztalni.

Az, hogy Lajosnak keresztelték apámat, még megbocsáthatónak is találnám, hisz személy szerint is tisztelem Asztalos Lajos barátomat, habár az már neki sem mindegy, hogy mikor született, és mikor halt meg Önök szerint.

Az olyan baromságot, ellenben, hogy Asztalos István „a romániai magyar nép próza jelentôs képviselôje", nem tudom lenyelni szó nélkül. Nem ez az elsô ilyen baklövés, nemrég Kovács Ferenc neves amatôr rádiós és sporthorgász kukkoló-nôcsábászként dicsérgette viccesen Asztalos Istvánt. Mivel idôsebb úr, nem hívtam ki egy kis Szén utcai pofozkodásra, Önöket sem fogom, csak elvártam volna, hogy helyesbítsenek.

Nem vagyok hivatott eldönteni, hogy milyen helyezést ért el Asztalos István író a magyar irodalomban, de felhívom a figyelmüket, hogy Ô a magyar szép próza markáns, meghatározó mûvelôje volt.

Ifj. Asztalos István

— Majd meglátja maga is, mi lesz itt nyár végén! — kiabáltak rám nyár elején azok a munkások, akiket éppen akkor bocsátottak el. — Majd meglátja milyen érzés, amikor egyszer csak szólnak, hogy szedjük a sátorfánkat, mert mindennek vége... Ha majd a dossziéjával rohangál az utcán, emlékezzen majd jóslatunkra!

A tanácstalan, elkeseredett arcok ma is kísértenek: szégyellem is, hogy felléptem akkoriban önszorgalomból a kormány védelmében. Jóslatuk másképpen vált be: ma telefonáltak, hogy megvette egy vállalkozó az F. gyárat, így annak óvodáját — ahová kisfiam is jár — fél órája felszámolták. Rohanjak, vegyem ki a dossziéját, s keressek új óvodát neki...

Sz. Cs

„Lelkünkben kell megfogannia a vágynak, hogy a magunk nyelvén gondolkozzunk. Mihelyt eljutottunk idáig, máris magyarul beszélünk és írunk, s a [nyelvvédô] mozgalom teljes diadalt aratott." Kosztolányi Dezsô Nemrégiben ezzel a szóval „örvendeztetett" meg egy újságíró. Elôadás hangzott el több neves, egykor városunkban tevékenykedett tudósról, kutatóról, így többek között a fennebb átnevezett tudományág egyik jeles úttörôjérôl. Ha ezt az elmúlt évtizedek során nemtörôdömségbôl, lustaságból, netán kényszerítô körülmények hatására sajnálatos módon meghonosodott „fordítástechnikával" „alkotott" szót magyarítanók, barlangélettanról lehetne szó. A címbeli szó azonban a magyarban nem létezik. Ez a román biospeologie kiejtés szerinti átírása. Legfönnebb biospeleológia lehetne, amit viszont a magyar szaknyelv nem használ, megelégszik a román speologie magyar megfelelôjével, a speleológiával, nemkülönben a barlangtannal, ami a barlangok kutatásával, vagyis kialakulásával, fejlôdésével, alaktanával, élôvilágával, régészeti és ôslénytani leleteivel foglalkozó tudomány. A végsô soron a görög szpélaioibôl [szpéléi] 'barlang' és a logoszból '(tudományos) értekezés', 'tudomány' alkotott speleológia azonban nem sz-szel, hanem s-sel írandó. Eredetét tekintve a román speologie a francia spéléologie-bôl való, de miért, miért nem, egy szótaggal rövidebb lett.

Asztalos Lajos

szeptember 4-én, csütörtökön délután 4 órakor tartja havi összejövetelét.

Baráti Társaság Ilyennek látom Pécset címmel rajzversenyt rendez kolozsvári gyermekek számára. A pályamunkákat a Pécsi Napok alkalmával kiállítják. Beküldési határidô: szeptember 6. Cím: Mócok útja 75. szám, Pro Juventute Székház, Bunea Olga részére.

A román csendôrség 1850 április 3-án alakult meg — tudtuk meg a Megyei Rendôrparancsnokságnak a szerkesztôségünkbe eljuttatott közleményébôl. Alapítólevelét — az Ofis domnesc-et -Grigore Alexandru Ghica látta el kézjegyével egykoron. A csendôrség életében igen fontos pillanat volt 1893 szeptember 1, amikor is életbe lépett a csendôrségi törvény.

— Mi a szenzációfotósok jelszava?

— Több szem, több szemtelen.

-fi

Térdelek a Hója-gerincen egy virágzó galagonyabokor elôtt. A tövises ágak, fehér sziromlevelek között indás kúszónövény igyekszik a Nap felé. Sima vesszôje nem hasonlít az itten mindent behálózó iszalaghoz és semmi más folyondárhoz. Vastagabb, zömökebb, a vesszôje pedig bogos. Hajtása erôs, a kibomlott levél ötkaréjú. A levelek hónaljában az ellenkezô irányból finom kis kacsok tapogatóznak a nagyvilágba, figyelik, hová lehet fogózkodni, merre lehet megkapaszkodni.

Franyó Sanyi, a harmadik alsó szomszéd, aki mellettem áll, megszólal:

— Szôlô!

Ránézek, bólintok:

— Erdei szôlô... Vagy mégsem... Ennek mintha vastagabb lenne a vesszeje, és nem sötét színû, enyhén sárgásbarna, kissé lapított.

— Nemes szôlô — mondja Sanyi —, vagy legalábbis valamikor az lehetett... Az én kertem tetejében is van két tôke. Véletlenül fedeztem fel, gyomirtás közben. Néhány évig gondoztam. Reméltem, teremni fog. És hozott is termést. Vékonyka fürtökön apró sárgásfehér bogyókat. A szemek savanykás-édesek voltak. Gondoltam, jövôre hátha... De a következô évben és a harmadikban is csak ilyen termést hozott. Elkorcsosulhatott a tôke az évtizedek során. Bizonyára még a század eleji, filoxéra elôtti világból maradt itt. Átvészelte a betegséget, de senki nem gondozta. Az erdô visszahódította a földet, s így visszavedlett erdei szôlôvé...

Felállok, kezembe fogom a vesszôt, nem szólok semmit, de érzem, több száz éves örökséget vettem át a kerttel, s mint az ôsi szôlôtermesztôk utódjának, több ezer éves felelôsség nehezedik vállaimra. Az egykori híres Vinum de Hoia elkorcsosult kései utóda figyelmeztet a hagyományokra, és int arra, hogy lent a kertemben e szôlôtô tizenöt-húsz kései mostohatestvére él (agonizál) szilvafákra felkúszva, egykori karók csonkjaira kapaszkodva, a földön elterülve. Régi borivó család bornemissza utódját ezzel áldotta vagy verte meg az Isten. Apám és négy fiútestvére, asztalos nagyapám, dédnagyapám és ki tudja hányadik felmenô ága a régi kolozsvári családnak csak itta a bort (Jóska és Béla nagybátyám pancsolta is a pincében), és nekem most a nyakamba szakadt a borgyümölcsöt termô fa. Itt, e tô által képletesen, és lent a kertben valóságosan is. A Kovács családban még senki nem mûvelt szôlôt. Karli nagybátyám (és keresztapám) kivételével, akinek udvarán termett két tôke novaszôlô, lugasra felfuttatva. És az ördög most a legnagyobb csínyét követte el: hetedíziglen megbüntetett elôdeim bûnei miatt. Mert csak az ördög eszelhetett ki olyasmit, hogy a Fenes felé istenkenyérfának is nevezett galagonyabokorra futtatta fel Bacchus kedvencének korcs utódját.

Itt a bûnös hát kezemben. A bûnös szôlô. Annyi boldog családi élet megrontója. De tulajdonképpen ki is ô? Ki lehet? És ha már itt van és nekem itt kell maradnom vele, együtt kell leélnünk napjainkat, mûvelnem kell, bort kell csinálnom belôle és a bort meg is kell kóstolnom, meg is kell szeretnem, akkor hát kíváncsi vagyok: mi a neve, honnan ered fajtája, milyen a nemzetisége? Kik tenyésztették, ültették, kik préseltek isteni nektárt termésének levébôl? Talán erre az utolsó kérdésre a legkönnyebb a felelet: felénk papok. Péter bácsi, a tizedik szomszéd, aki még az elsô világháború elôtt született ezen a kányafôi domboldalon, ô mesélte egyszer, hogy ahol most laknak, az a ház a múlt század végén a Státus présháza volt. Míg volt mit préselni. Vastag kôfalai vannak a háznak, és valamikor jócskán a földben állt az egész építmény. Apja ásta ki a földbôl, amikor megvette az egyháztól a mintegy négy holdnyi területet. Így lett a présházból lakóház és a nemes szôlôbôl vadszôlô. De a többi mind elpusztult. Ez az egy tôke (és a Sanyi kertjében megmaradt másik kettô) hogyan vészelte át a betegséget? Elkerülhette Európa szôlôinek tengerentúlról importált gyilkos bogara? Vagy hajszálgyökér-rendszerének egy kis darabja olyan mélyen fúródhatott két mészkôlap közé, hogy a bogár nem tudott utánamenni, hogy megrágja? És így megmaradt? Önmagából újjászületett? És négy-öt-hat év múltán újra teremni kezdett? Vajon az az újratermett gyümölcs milyen lehetett? És mikor korcsult el, mikor érvényesült rajta is az atavizmus kegyetlen, de bölcs törvénye? Mert ô, a valamikor kitenyésztett nemes utód, visszatért ôsei hitére és természetére. Lehányta magáról kétezer év kultúráját, és erdei vadszôlô lett ismét. Elfelejtette, hogy a Tigris és az Eufrátesz partjai mentén járt iskolába, hogy Kis-Ázsiából a görög szigetekre került és Dionüszosz volt a pártfogó istene, majd a római kertekbe behatolva Bacchus védelmének örvendett. És most „szabad" szôlô lett belôle ismét. Erdei kúszónövény, olyan, mint ôshonos testvérei, vagy mint az indiai vagy Amur menti szôlôk?

Ki tudná mindezt megmondani ma?

A Túzokmál (vajon mikor élt itt túzok?), a Kômál, a Kányamál egykori szôlôsgazdái (vajon kik és mikor lehettek az elsôk?) kihaltak a szôlôvel együtt (vagy már szôlô nélkül?), és nem akadt ember, aki megpróbálkozott volna az új ültetéssel, az amerikai alanyra oltott európai nemes szôlôvel. Kevesen azért megpróbálkoztak. Boilãnak volt a Kányamál alatt, a Csigadomb környékén a harmincas években szôlôse (Szabó Gyula, Bálint Lajos, Dávid Gyula és még többen a Boilã szôlôgazdaság mai örökösei), s úgy gondolom, ugyanaz a kéz ültette az általam megvásárolt kertben is a szôlôt, mint ott, hiszen a csabagyöngye, fehér- meg piros saszla az uralkodó szôlôfajta mindkét helyen.

De ki ültethette a régi szôlôt? A Státus, vagy ô is csak átvette, örökölte valakitôl, valakiktôl? Hogyan került a Hója-gerinc alá az az egy megmaradt tôke és mikor? És miért én vagyok a felfedezôje? És mit fedeztem fel?

Azt, hogy Linczeg királybíró idején, jó 300-350 esztendôvel ezelôtt a Hóján nem az erdôt, hanem az itteni szôlôsdombot értették. És hogy ez a szôlôültetvény felkanyarodott egészen Szászfenesig. (A Linczeg családnak mindkét helyen volt szôleje.) És hogy a Házsongárd-hegyen is díszlett valamikor, a filoxéravész elôtt szôlô. Ott, ahol most gyümölcsöskertek vannak, a Majális utcán és környékén. Az én gyermekkoromban itt már magyar kajszi, Rákóczi-szilva, papkörte mosolygott a kertek gazdáira.

Nekem majdnem öt év kellett, hogy rendbe tegyem a szôlôdombot. Mit kaptam készen? Az enyedi Ambrózi-teleprôl származott saszlát, csabagyöngyét, néhány tô muskotályt, hamburgi muskotályt. Mit ültettem én? A Palocsay Rudi bácsitól kapott csemegeszôlôt, a cardinált, ami viszont nem vált be ezen a dombon. És Csávossy György akkori különlegességeit: a nálunk általa elterjesztett zalagyöngyét, algíri futót és az általa kitenyésztett Lídiát, amely a Létay Lajos kertjében is pompázik meg Szabó Gyulánál is.

És megtanultam: a szôlômûvelés legalább olyan idôs, mint az emberiség történelme. És hogy a szôlô Ázsiából származik. Bár Csávossy azt bizonygatta nekem, hogy a múltban a Maros mentén éppúgy megmûvelhették a szôlôt, mint Asszíriában, Babilonban vagy a még távolabbi Indiában. Közben azt is megtudtam, hogy a szôlô Strabo ókori történetíró szerint a Hindukus-hegységbôl indult el hódító útjára. És azt is tudjuk, hogy Menes egyiptomi fáraó sírjából is kerültek elô szôlômagvak. Ezek az egyiptomiak ismerték az aszúszôlôt, s azt a háztartásban, gyógyászatban és vallásos áldozatoknál is használták. A görögök a bort az istenek ajándékának tekintették. Dionüszosz volt náluk a szôlô és a bor istene, Dionüszosz, Zeusz fôisten és Perszephoné gyermeke. Homérosz megírta az Iliászban, hogyan mûvelték meg korábban a szôlôt. Íme, egy Homérosz korabeli szôlôsgazda:

„Szôlôskertet remekelt, dús fürttel a tôkén, tiszta aranyból volt. Feketén függöttek a fürtök, és a karók sorban meredeztek, mind színezüstbôl. Körbe zománcból árkot vont, a sövényt pedig ónból készítette: csak egy ösvény vezetett a karók közt: rajta a fürge szedôk fel-alá jártak szüretelve. Szép szüzek s velük viruló gyengédszívû ifjak mézízû szôlôt hordoztak jól font kosarakban. Víg csapatunk közepén fiú állt, csengô szavú lanton játszott édesen: és Linosz gyönyörû dala zendült vékony kis hangján: amazok meg ütemben emelték lábukat, és ahogyan dala szólt, kurjantva szökelltek."

(Devecseri Gábor fordítása)

Ha a szüreti mulatságok nem is ilyen vidámak manapság, de a Kányafôn dolgoznak a szôlôsökben. Aki Boilã után az újratelepítést megkezdte, Vajda Gyula bácsi. Ô Muscat ottonelt és Bacar d'ort (bakator) hozott Enyedrôl. Amikor látom ôt a sorok között, kezében gyôri-kapával, olyan mintha csak Vergilius Georgiconjából lépne ki. Felsô szomszédom, Kiss István a karós mûvelési móddal szemben a huzalos mûvelést kezdte meg. Vagy négy fajtájú csombordi szôlôje van. Egyszerre érô borszôlôfajták. És egyszerre is préseli a termést. Amikor elôször megkóstoltam, azt mondtam neki: ez már majdnem egy csombordi híresség, a Plébános.

Mezei Laci furmintjára büszke, Csámpor Feri a csiri-csuri szôlôre, Kühn Laci az egykori Áprily Lajos kertje fölött (diákja volt valamikor Enyeden) a görög royalt futtatta fel kalyibájára. Ez a Kühn Laci kinyomozta azt is, hogy az Áprily Lajos Donát úti kertjében is volt néhány tô szôlô. Direkttermô, úgynevezett Rohonczi Izabella, de mondták eperszôlônek is.

Hát ilyenféle (és sokféle) ez az újratelepített Hója alatti szôlôsdomb. A termése pedig? Mondanám, hogy: Novum Vinum de Hoia, de nem merem mondani — a régi Vinum de Hoia-t nem kóstolhattam meg.

Kovács Ferenc

Ha nincs reform az a baj, ha van, akkor meg az. Mert lehetne másképpen csinálni. Talán jobban is. Miért a kôolajiparral indult és nem a kohászattal, miért bánnak fölöttébb kesztyûs kézzel a bányászokkal, miért éppen ezt a vállalatot számolják fel és nem a másikat?

A kormány nyár eleje óta amolyan kétfenekû dob, amit egyaránt ver minden rendû, rangú és színezetû sajtóorgánum. Bûnlajstroma kezdôdik a felelôtlen ígérgetésekkel, folytatódik kapkodó stílusával, a bizonytalankodással, habozásokkal, visszalépésekkel, és végzôdik a csôdeljárások megindításával. Furcsamód éppen ez az utolsó lépése a legnagyobb hatású, a legnagyobb port felvert és visszhangjait tekintve a legnépszerûtlenebb, az egyetlen, ami sajátos arcélet, karaktert kölcsönöz neki. Azzal, hogy a megszámlálhatatlan, minden irányból záporozó mérgezett nyilak, a különféle lobbyzások dacára is kitart elhatározása mellett, és következetesen keresztülvisz egy népes réteget érintô fölöttébb fájdalmas intézkedést. Bizonyos, hogy érvek sorakoztathatók fel minden csôdeljárás mellett, de ugyanakkor ellene is. Csakhogy a gazdaság mûködészavarai minden kétséget kizárnak, és az orvosláshoz valahol hozzá kell látni.

A szinte konspirációszerûen meghirdetett felszámolási lista alighanem a miniszterelnök mûve, aki a beérkezett lajstromokat egyeztette. A kormány tagjai közötti, gyakorta a sajtóban is megszellôztetett nézeteltérések, véleménykülönbségek és ütköztetések arra engednek következtetni, hogy a menedzser lobbyzások, a különbözô vállalati érdekeltségek a kormány sorait is megosztják. Annyira, hogy tagjai részérôl szinte napirendszerûek az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok. Kérdés, hogy egy ennyire megosztott csapat meddig képes az átalakulással járó súlyos kérdések kezelésére? Már-már azt mondhatnók: az egyetlen érv, ami mellette szól, hogy nincs alternatívája. Az ellenzék képtelen valamilyen összefüggô programot felmutatni. Morális hátránya óriási. Hiszen kormányzása idején halmozódtak fel azok a gondok, körbetartozások, raktárkészletek, amelyek az ország folyamatos teljesítményromlásához vezettek. Hamisítatlan politikusi gátlástalansággal a letûnt vezetôk hajdani iparpolitikájukat dicsérik. A volt miniszterelnök, Nicolae Vãcãroiu egy tévéinterjúban már odáig merészkedett, hogy szemrebbenés nélkül azt állította: még a raktárra termelés is jobb, mint a termelés teljes hiánya. Akkora korlátoltság persze nem tételezhetô fel róla, hogy maga is elhiggye, amit mond. S nem hihetik azok sem, akik valamicskét is konyítanak a gazdasághoz. De hányan vannak ilyenek nálunkfelé? Bár csupán józan paraszti ésszel is azonnal adódik az ellenérv. De abból a bizonyos néprétegbôl már régóta kiöltek minden természetes józanságot azok, akiknek az érzelmi politizálás a kenyere. Így aztán populista szövegnek a legnagyobb badarság is megteszi. A raktárra termelés nem hogy nyereségnek nem nyereség, hanem egyszerûen kidobott pénz. Elsôsorban ezt hivatott megakadályozni a szerkezetváltás. Akár az erôteljes munkanélküliség növekedése árán is. Mellesleg Nyugaton a munkanélküliek százalékaránya messze meghaladja a hazait, helyenként szinte duplája. Persze, az is igaz, hogy egy ottani munkanélküli segélybôl azért még nyugodtan meg lehet élni. Sôt, ha valaki nagyon óhajtja, pár napra, teszem azt, akár a Kanári-szigetekre is kiruccanhat.

De térjünk vissza a mi szerkezetváltásra készülô román valóságunkba. Az átalakítás, a mienknél sokkal szerényebb méretû is, éveket vesz igénybe. Ezért a kormány beígérte életszínvonal-javulás nem a gazdaság beindulásának, hanem a veszteséges termelés megszüntetésének a következménye lehet, ha lesz egyáltalán. Mert ha, például, bezárják a három éve gyakorlatilag már amúgy sem mûködô krajovai repülôgépgyárat, amelynek alkalmazottai eddig a semmiért is felvehették fizetésük hetvenöt százalékát, az nekik nagyon rossz lesz. Bennünket viszont melengethet a tudat, hogy ennyivel kevesebbet vesznek ki a zsebünkbôl. S a krajovai példához hasonló még nagyon sok van.

Németh Júlia

Kisded senkiségem kisded szürke életében sokan martak, harapdáltak, mocskoltak, szóval: ocsmánykodtak vélem (is), s minden bizonnyal megteszik mindezt a jövôben is.

Legutóbb — épp e lapnak a hasábjain — egy, számomra huszonnégy egytucat-akárki, aki, mint minden ilyen tucat-akárki egyszersmind és természetesen a „lelátón" szintén Fôokos, Fôítész, Fôszámonkérô és Fômindentlegjobbantudó Fôtévedhetetlen (s mint lelkes örömmel tapasztaltam, már Fôirodalom- és Fôköltészetszakértô is!) ismét belém mart. Szíve joga, s teljék benne kedve továbbra is, mondom, egyszersmind jóindulatúan tanácsolva, hogy vigyázzon a „protézisére", sokba kerül.

Mi az, amit mondhatok, üzenhetek visszamenôleg és a jövôre nézvést is? Nos, csak annyit: teljék kedvük „bennem" ezután is, s adjon hozzá a jóságos Isten sok erôt, szíjas kitartást és még több elfogultságot, gyûlöletet. Ami pedig engem illet? Nos, most sem mondhatok mást, mint amit mondtam-írtam jó hat-hét hónappal ezelôtt a Jókedvû dúdoló címû versemben, amely megtalálható a Néhány tudnivaló a Csendes-óceánról címen megjelent könyvem 198. oldalán, s hangzik ekként: „Esô pereg, / szennylé kavarog, / Törpe vágyú / hangos »magyarok« / mocskos kézzel / markolásszák újra / szívemet... / Szándékaim mérik / rôffel, / s a hitemnek / széltét-hosszát. / Álmaimat kikopárló, / redves ínnyel / vicsorogják, / mint a koncot / a sunyi ebek. / Ott hadd tegyék, / kedvük telvén, / csökött enmaguk / hergelvén, / ingerüket ingerelvén — / rájuk se köpök! / Daccal a fejem / felszegem, / s mert tehetem!: / e feldühült / falka-népen / fütyörészve / átallépek, / mint egy oszló, / undorítóan máló- / bûzlô / ordas tetemén!"

Hát ennyit errôl és ezekrôl — szintén szívem joga szerint!

Kiváló tisztelettel:

Molnos Lajos

Pásztor Ferenc magyarpalatkai születésû, jelenleg Kolozsváron él, de Vajdakamaráson is berendezett egy kis faházat. Két éve indította be az olajprést, a volt kollektív raktárában, amit másodkézbôl vásárolt meg egy kamarási társaságtól.

— Érdemes ezzel foglalkozni? — kérdem a vállalkozót.

— Nagyobb befektetés kell ehhez, mint más induláshoz. Egy gépet 7 800 német márkáért vásároltam. Az olajat csak szûrjük, nem finomítjuk. Ahhoz sokkal nagyobb befektetés kellene. Nem mondtunk le róla, szeretnénk erre is rátérni. De ahogy mondani szokták: sokat akar a szarka, de nem bírja a farka.

— Itt szinte egymás szomszédságában két olajprés mûködik, mert az ön példáját követte egy kamarási vállalkozó, és beindította az övét is. Nem zavarja Önt a konkurencia?

— Amióta mi beindultunk, a környéken gomba módra nôttek ki a földbôl a prések, Palatkán, Szováton, Frátán és Mócson is. Persze, hogy most kevesebben jönnek ide, de a napraforgó termôterülete is felfutott az utóbbi idôben. A gazdák rájöttek, minek vegyék az étolajat, ha maguk is megtermelhetik.

— Vámot vesznek, vagy fizetni kell a préselésért?

— 300 lejért préseljük a forgó kilóját. Egy mázsából 40 liter olaj jön ki, de lehet 42-43, sôt, 45 is, attól függ, hogy milyen a forgó minôsége. A vékonyabb héjú jobban ereszt.

— Az olajpogácsával mi történik?

— Itt marad nálunk. Bevezetjük a nyilvántartásunkba, és mi értékesítjük. 700 lejben kilóját.

— Hogyan látja a jövôt?

— Tavalyelôtt olyan jó minôségû olajat állítottunk elô, hogy Kolozsvár környékérôl is hozzánk jöttek a termelôk. Az elmúlt ôsszel már rosszabbul ment a dolog, mert a sok esô miatt penészes lett a forgó. Az idén — esett már elég —, reméljük, szárazabb lesz az ôsz, s a jobb minôségû forgóból az olaj is jobbra sikerül. Úgy gondolom, hogy ha az étolaj kereskedelmi háborúja tovább tart, tavasszal majd nagyobb területre vetnek forgót a Mezôségen. Abban az esetben, ha nô a kereslet, még ha lassan is, de minden további nélkül igazodik hozzá a kínálat is. Ez a piac törvénye. Örvendenék, ha minél több kamarási embert látnék olajat árulni a kolozsvári piacon.

Ruhacsipesz Krajovára

- Hogyan lehet pénzt keresni Vajdakamaráson, hiszen a gazdálkodásból nehezen jön össze a mindennapi élethez szükséges pénz, s tôkehalmozásról ez esetben szó sem lehet.

— Kis földterületen gazdálkodunk — feleli Székely Ferenc —, ily képpen a család élelmiszer szükségletét megtermeljük, pénzt viszont a csipeszekért kapunk, amit egy krajovainak gyártunk. Vele már régóta kapcsolatban állunk, ô alkalmazott bennünket. Nem sokat hoz a konyhára, nagyon drága az ipari áram, s mi havonta 500-600 kW-ot fogyasztunk.

— Honnan szerzi be a mûanyagot, amibôl a csipesz készül?

— A mûanyagot s a drótot a tulajdonos szállítja. Az ô gondja az értékesítés is, ami manapság egyáltalán nem könnyû feladat.

— Ebben a kis mûhelyben hányan dolgoznak?

— A család: a fiam, a feleségem és én. Tulajdonképpen ez a mellékkeresetünk, a fô dolog mégis a mezôgazdaság marad. A csipeszt csak akkor csináljuk, amikor nem kell a mezôre menni.

— A fia itthon maradt a faluban, a nyolcadik osztály elvégzése után, pedig biztos, megbírt volna egy középiskolát. Miért?

— Ô itthon szereti. Nem akart elmenni, pedig mi eléggé biztattuk, szívesen vállaltuk volna az iskoláztatás költségeit. Nála sokkal gyengébb tanulók járnak most is kolozsvári középiskolába, de ôket hajtja a becsvágy. Az én fiamnak viszont van munkája itthon, ô présel a gépen, amikor nincs mezei munka. A búzát éppen ma csépeltük. Igaz, ebben a földben, amelyikrôl most csépeltük el a gabonát, csak fél termés volt, mert a tavasszal vetettünk belé vörösherét, s az leölte a búzát. De a másik parcellában, azt kombájnnal arattuk le, jó termés volt. Lesz kenyérre való egész évre, s hála az Úrnak, egyik se volt üszkös. Mellesleg megjegyzem, elég sokan panaszkodnak a faluban, hogy fekete kenyér lesz az idén. Van kukoricánk, krumplink, s napraforgót is vetettünk. Mindenbôl annyit, hogy hiányt ne érezzen a család. Kevés a földünk, csak 2 hektár, s a jószágnak is kell a takarmány, ezért vetettünk lóherét. Van két tehenünk és egy borjúnk.

— Mi a helyzet a tejjel...?

— A mezôkeszûi sajtgyárba adjuk, oda viszik mindennap.

— A zsírfokkal nem csapják be?

— Azzal nem ugyan, de a fizetéssel baj van, még a júniusi tejet se fizették ki. Úgy beszélik az emberek, nem tudják eladni a sajtot, s azért nincs pénzük. Reméljük, rövidesen helyrejön a dolog, legalábbis így ígérte a tulaj.

— Bikaborjak hizlalásával nem lenne érdemes foglalkozni?

— Az már rég kiment divatból. Szopós borjú korában vagy levágják, vagy eladják. Aki nem vág disznót, szívesen fogyaszt borjú- vagy majorsághúst. Libahúsból kolbászt is töltenek ebben a faluban.

— Van bika a faluban, vagy mesterséges megtermékenyítéssel szaporítják a teheneket?

— Mind a kétféleképpen. Nekem nincs kifogásom, szép borjúkat ellettek a tehenek, pedig nem vittem a bikához. Úgy hallottam, aki a bikához vitte a tehenét, annak az állata megbetegedett, utána kellett kezeljék.

— Évekkel ezelôtt óriási károkat okozott a vaddisznó...?

— Eddig nagy baj nem volt, de most már kezdik pocsékolni a törökbúzát. Este és korán reggel ki szoktunk menni, ôrizzük. Más megoldás nincs.

— Megítélése szerint nagyon kínos ma Vajdakamaráson gazdálkodni?

— Igen, de embere válogatja. A módosabb gazdák, akik saját traktorral szántanak-vetnek, és saját kombájnukkal aratnak, könnyebben boldogulnak, mint azok, akik egyetlen tehenüket fogják járomba, esetleg szamár kerül a szekér rúdjai közé, vagy aki már nyolcvanadik évét tapossa, annak már több mint kín a föld megmûvelése. Mégis én azt mondom, falun, aki dolgozni akar, kap magának munkát, s éhen nem hal senki, még a faluvégi fogadónál lakó tízgyermekes család egyetlen tagja sem. Azonban, hogy az életük nem rózsás, az egészen biztos.

A magyarszováti halászati farmot

három tó alkotja, a Szováti-, az Aranykúti- és a Berkenyesi-tó. A három tó környékét Pitigoi Ioan, 52 éves közgazdásszal jártuk be, aki immár öt éve dolgozik itt. Megszokta, szereti, bár elég nehéz tevékenység az itteni munkája. Senki sem támogatja, pedig ez még állami tulajdon. Tizenöt évre vette bérbe. Az eltelt évek alatt egyre csak költött fejlesztésre, most kellene valami jövedelemnek is bejönnie. Minden évben történt valami veszteség, bukás. A tavaly hét berkenyesi ember leengedte a vizet az egyik tóból: 37 millió lej úszott el. Ebbôl kereken 2 millió megtérült, a többi pedig veszteség. Sajnos, a bérlô vesztesége. Neki mi haszna van abból, hogy a tetteseket bezárták? Kevés emberrel dolgozik, mert nincs mibôl fizetni, ezért csak szezonmunkásokat alkalmaz 2-3 hónap idôtartamra. A halakat naponta egyszer etetik, pedig legalább kétszer kellene. Csónakkal viszik be a tóba a takarmányt. Malmokból, gabonalerakatokból, állami és magáncégektôl vásárolja az abrakot: kukoricát, búzát, árpát és malomport.

A halállomány egészségügyi állapotát állatorvosok ellenôrzik állandó jelleggel. Idônként a tó vizébôl mintát vesznek, és laboratóriumi vizsgálatnak vetik alá, de nemcsak a vizet, a halakat is megvizsgálják. Az állomány szaporításához szükséges biológiai anyag egy részét itt állítják elô, a többit a Dâmbovita megyei Nucet községbôl hozta a tavasszal. A halgazdaság jövôjét csak a privatizáció oldhatja meg — véli Pitigoi farmvezetô. Egyik tó, az aranykúti, az ottani emberek földjén létesült. Ezt joggal követelik vissza, kb. 46 hektáros tóról van szó. A többivel eddig nem volt különösebb baj. Az Aranykúti-tavat a pusztakamarási állami gazdaság földterületére létesítették annak idején. Azonban ezek a földek elôbb az itteni emberek tulajdonát képezték. Az állami gazdaság a kollektívvel cserélte ki, tehát itt még a jogi helyzet nincsen tisztázva. Ennek a rendezése nem Pitigoi dolga, hiszen ô csupán bérlôje a halgazdaságnak. Ha kijön a számítása, marad, ha pedig nem, továbbáll. A tavakra azonban sokkal jobban oda kellene figyelniük az illetékes szerveknek, mert törvény által védett területet jelentenek.

Barazsuly Emil

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]