1997. szeptember 13.
(IX. évfolyam, 212. szám)

Mivel elsô alkalommal veszek részt RMDSZ-kongresszuson, nem tudok jól tájékozott bennfentesként hozzászólni a dolgokhoz.

Elsôsorban örömmel tölt el az a lehetôség, hogy jelen lehetek szervezetünk legfelsôbb fórumának a munkálatain, és részt vehetek szavazatommal a döntések meghozatalában.

Úgy érzem, ez a kongresszus rendkívül feszült légkörben fog lezajlani. Ez a feszültség érzôdik a szervezet hétköznapi életében is. A tagság túlságosan hosszú ideje várja a konkrét eredményeket, amelyek a szinte nyolc év után alig lépték túl az ígéretek szintjét. Ilyen helyzetben nagyon nehéz elkerülni a szervezet radikalizálódását. A kormány egyes tagjainak a magatartásából az érzôdött ki, hogy egyáltalán nem veszik komolyan a kisebbség ügyét, és csak a kibúvókat keresik, hogy ne kelljen teljesíteni az aláírt egyezményeket. Az ellenzék szélsôségei pedig mohón lesik, hol lehetne elégedetlenséget szítni, és azt kihasználva újból hatalomra jutni.

Ebbôl a szempontból nézve a kongresszus idôpontját számunkra hátrányosnak tartom. A reánk vonatkozó kormányrendeleteket a parlament nagy valószínûséggel csak a kongresszus után fogja tárgyalni. Így a szélsôséges pártoknak nagyon jól jön a kongresszuson elhangzó szövegek félremagyarázásával és kicsavarásával való magyarellenes hangulatkeltés.

Meggyôzôdésem, hogy az RMDSZ programja jó, de fel kell készülnünk arra, hogy amikor ezt megerôsítjük, újból jönni fog a megszokott vád: „Az RMDSZ megint valami újat követel". Én a kongresszustól következetességet várok el a program megvalósításában.

Egyik legfontosabb dolognak tartom a szervezet életének a nyíltságát, áttekinthetôségét. Nincs ártalmasabb dolog a tisztázatlan ügyek elodázásánál. Mi nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy azt képzeljük, amirôl nem beszélünk, az nem létezik. Remélem erre is megoldást fog találni a kongresszus.

Mivel a szervezeten belül mindig szervezési kérdésekkel foglalkoztam, szerintem fontos lenne eldönteni a belsô választások kérdését is. Ez a javaslat minden kongresszuson elôjön, majd eltûnik a többi megoldandó feladat özönében. Szerintem ezt az akciót feltétlenül meg kell hogy elôzze egy kisebbségi népszámlálás, amely a szükséges adatbázist biztosítaná a választásokhoz. Ez a számítógépek korában egyáltalán nem lehetetlen feladat. A romániai magyar kisebbség összes adata belefér egy szerényebb teljesítményû számítógép merevlemezébe. De ez legalább két évig tartó elôkészítô munkát feltételez.

Nem fogok meglepôdni, ha a kongresszuson a vélemények különbözôek lesznek, és ha ezek olykor élesen összecsapnak. Ez a normális dolog. Az isten ôrizzen meg minket attól, hogy mindenben egyetértsünk, és ezt ütemes tapssal fejezzük ki. Nálunk is létezik jobb- és baloldal, mint minden társadalomban. És ez így jó, mert enélkül nem tudhatnánk, hol van a közép. De a romániai magyar kisebbség szerencsés helyzetben van: a létszáma a világ több mint 50 kis országának a lakosságánál nagyobb, és a vita mégis nem azon folyik, hogy ki mit akar, hanem azon, hogy amit akarunk, mikor és milyen elsôbbségi sorrendben valósítsuk meg.

Korunk bonyolult kérdéseire egy ember már nem képes helyes feleletet adni és helyesen dönteni. Az egyéni bölcsesség helyébe a kollektív bölcsesség lépett. Ez viszont csak akkor mûködik, ha az emberek szabadon kimondhatják a gondolataikat. Egy ember bármikor tévedhet. Egy közösség, ahol mûködô demokrácia van, sokkal kevésbé van kitéve a tévedéseknek. Én bízom közösségünk kollektív bölcsességében, hogy képes lesz meghozni a lehetô legjobb döntéseket.

— Török Ferenc fôtanfelügyelô-helyettes úr, milyen lesz az 1997-98-as tanév?

— Nehéznek ígérkezik... Gondoljunk például arra, hogy a Kolozs megyei fôtanfelügyelô és mindkét helyettese újonnan kinevezett, és hétfôn fog átesni a tanévkezdés tûzkeresztségén. Utánanéztünk: az iskolák legnagyobb része készen áll a tanévnyitásra.

— Szûnik-e azzal a magyarságra nehezedô nyomás, hogy a tanfelügyelôség csúcsvezetôségében magyar ajkú tanfelügyelô is van?

— Gondolom, igen. Már csak azzal is csökken e nyomás, hogy az én ajtóm mindenki elôtt nyitva áll. Mindenkit meghallgatok, és a törvény szabta határokon belül mindenkin segíteni próbálok majd.

— Milyen elvárásai vannak a magyar tagozaton tanítóktól?

— Szakmai téren el fogom várni, sôt meg fogom követelni tôlük a versenyképességet... Csak így tudunk együtt javítani a Kolozs megyei tanügy helyzetén. Kérem a pedagógusokat, hogy zárják soraikat: együtt minden sikerülni fog! Tudom, hogy a tanügyi fizetés nem a legnagyobb, tudom milyen nehéz ingázni... Ennek ellenére kérem kollégáimat, pedagógustársaimat, hogy az 1997-98-as tanévben legyenek újra a helyzet magaslatán.

Jó tanévet kívánok diákoknak, pedagógusoknak egyaránt!

Szabó Csaba

Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete felkéri azon tagjait, akik az utóbbi években megváltoztatták lakhelyüket, és továbbra is a szervezet tagjai akarnak maradni, jelentkezzenek az RMDSZ titkárságán (Pavlov utca 21.) az alábbi adatokkal:

• név; • régi cím; • új cím; • születési dátum.

Ha nem lehetséges a személyes jelentkezés, az adatokat írásban is el lehet küldeni.

Tudva azt, hogy a sajtó nem mindenkihez jut el, felkérjük tagságunkat, hogy értesítsék ismerôseiket és barátaikat errôl az akcióról.

Ünnepélyes keretek között megnyíltak a Kolozsvári Kereskedelmi Napok, és ezen belül a legrangosabb rendezvény, a Napoca '97 elnevezésû, immár ötödik kiírásához érkezett közfogyasztási cikkek vására. A Kereskedelmi Kamara, a prefektúra, a megyei tanács és a polgármesteri hivatal közös erôfeszítésének köszönhetôen az Expo Transilvania ismét nemzetközi vásárnak tudott helyet adni az Aurel Vlaicu utcai kiállítóteremben.

Mircea Crisan, a Kereskedelmi Kamara protokollfônöke mondta az elsô üdvözlô szavakat, majd kulturális mûsor nyitotta az ünnepélyt: Sava Negrean Brudascu, Dumitru Fãrcas és a Mãrtisorul együttes (nép)zenélt. Utánuk következett egy rendkívül ügyes, kisebb-nagyobb gyerekekbôl álló együttes, amely modern zenére szenzációs kis táncbemutatót rögtönzött.

Ezután Mircea Costin vázolta a Kereskedelmi Napok mûsorát. Szombaton 11 órakor divatbemutató, vasárnap 11-tôl különbözô versenyek, ugyanakkor sörfesztivál, elôadások, este hatkor pedig Karaoke-show várható.

A meghívottak is szóhoz jutottak: beszélt Carl Siebentritt kolozsvári amerikai konzul, a megyei tanács elnöke és a polgármester. Gheoghe Funar nem hagyta ki a ziccert, ezúttal is küldött néhány mérgezett szó-nyilat a magyarok címére. A prefektúra hiányzását a megnyitóról az alprefektus rovására írta, az amerikai konzul román nyelvtudását többre értékelte, mint „Magyarország képviselôiét a román parlamentben".

Póka János András

— mondotta a prefektus a kormány-munkaadók-munkavállalók tegnapi tárgyalásán

Azzal a céllal ült össze a kormány, munkaadók és munkavállalók képviselôibôl pár hónappal ezelôtt alakult társadalmi párbeszéd tanácsa, hogy — a napirend szerint fôleg — törvényjavaslatok révén megoldást találjon a felszámolásra kerülô vállalatok alkalmazottai, általában a munkanélküliek helyzetére. Kezdetben a gyûlésekre jellemzô hangulatban olvasták fel a tanács eddigi tevékenységét tartalmazó jelentést, a munkaügyi igazgatóság aligazgatója ismertette a Termoromtól elbocsátottak helyzetét, az Állami Vagyonalap képviselôje pedig arról számolt be, hogy a Termoromnak az elkövetkezendôkben teljesítenie kell érvényes szerzôdéseit, az ehhez szükséges embereket a jövô héten válogatják ki, ehhez azonban meg kell találniuk a megoldást a fizetéseket illetôen. Felvetették azt az ötletet is, hogy amennyiben megfelelô vásárlót találnak, és az üzem újból beindulna, a most elbocsátottak egy részét újraalkalmazhatnák. Az Állami Vagyonalap arra azonban nem tudott válaszolni, hogy körülbelül mikor tudnák eladásra „felajánlani" a vállalatot.

Vádolnak a türelmetlenné vált szakszervezetek

A találkozó hangulata a szakszervezeti képviselôk felszólalásával kezdett forrósodni, akik a nagy munkanélküliségért, drágulásokért, szegénységért a kormányt, annak helyi képviselôit, parlamentereket és általában a vezetôket hibáztatták. Az Alfa Kartell vezetôje például teljes semmittevéssel vádolta Alexandru Fãrcas prefektust, mondván, hogy a szakszervezetisek csillapították le az embereket és beszélték le arról, hogy tízezrével vonuljanak ki az utcára. A megyefônökség, bár szóba áll az emberekkel, minden esetben vállvonogatva válaszol, hogy nem tehetnek semmit, nem az ô hatáskörükbe tartoznak ezek a problémák. Az Armãtura szakszervezeti vezetôje arra figyelmeztetett, hogy a mostani gazdasági helyzetben még sok üzem juthat a Termorom sorsára, és ezt kellene legsürgôsebben gyakorlati megoldásokkal megelôzni. A jelenlegi kormány azonban nem tud felmutatni olyan, bizonyos ágazatok átszervezésérôl szóló terveket, amelyek végsô soron lehetôvé tegyék az elbocsátottak elhelyezkedését. Amit pedig a munkaügyi és társadalomvédelmi igazgatóság ajánlani tud a munkanélkülieknek, siralmas: a 33 ezernél is több állástalannak 50 munkahelyet tud ajánlani ugyanabban a szakmában, és 40-et más szakmákban, ami természetesen átképzést igényel.

Az Unirea szakszervezeti képviselôje még mindig nem értette, hogyan omlott össze a Termorom mindamellett, hogy nagy eladásokkal kecsegtetô szerzôdései voltak, és sürgôs segítséget kért a jelenlevôktôl, hogy a jelenleg zárlat alatt levô (egyébként önerôbôl átszervezôdött, talpra állt) Unirea munkásai visszatérhessenek fizetés nélküli szabadságukról.

A prefektus nem tûri, hogy fenyegessék

Amikor tehetetlenséggel és semmitevéssel vádolták, a prefektus ironikusan mosolygott, majd válaszolva az elhangzottakra kiemelte, hogy mindenkinek pontosan ismernie kell hatáskörét és feladatát. Ezt túllépni nem szabad, éppen ezért ô sem mehet oda egyetlen vállalathoz sem, hogy „dirigáljon". Beszédét felhívásként intézte a szakszervezeti vezetôkhöz: mindenki megismerte a piacgazdaság kegyetlen szabályait, az ország katasztrofális gazdasági helyzetére hét éve nem reagáltunk, jelenleg rosszabb helyzetben vagyunk, és ezekért mindnyájunknak vállalni kell a felelôsséget az egymásra mutogatás helyett. Egy vállalat zárlat alóli felszabadítása nem megoldás, hiszen akkor a hitelezô kerül csôdbe, vagy elfogy a bank pénze. Fizetni elementáris dolog. Egy vállalat mai csôdbejutásáért annak vezetôsége, menedzsere a hibás, meg mindazok, akik elnézték, hogy az óriási fizetségekkel járó igazgatótanácsi székekbe illetéktelenek, hozzá nem értôk üljenek. A mai hazai konfliktushelyzetben pedig nem lehetnek egymással szemben álló felek, mert akkor nem tudják a problémákat megoldani.

A szakszervezetek egy közleményt juttattak el hozzá, mutatta a prefektus, amelyben a megyeháza elôtti sztrájkôrség szervezésével fenyegetôznek. Hát tôle akár a római katolikus plébánia elôtt is ôrködhetnek, mert az eredmény ugyanaz lesz, ellenben ilyen hangulatban képtelenség közösen megoldást találni.

A felelôsséget mindig a másik félre hárítjuk

Miután a szakszervezetek is megkapták a magukét, és az is elhangzott, hogy ezek vezetôi a menedzserekkel együtt karba tett kézzel figyelték a veszteséges vállalatok teljes tönkremenését, a Termoromnál pedig a '95-ös évben azzal dicsekedtek, hogy az ágazatban övék a legnagyobb fizetés, és végsô soron ez is hozzájárult a vállalat csôdbe jutásához, a munkavállalók képviselôinek megint sikerült szóhoz jutni (a kis- és közép vállalatok jelen levô elnökének kifejezett felháborodása ellenére). Kérdések és fenyegetések váltották egymást: ha nem a kormány dolga megoldást találni, akkor a kié? Mibôl fognak élni a télen a munkanélküliek? Hogyan képezzék át ôk a munkásokat, ha úgysem tud a munkaerôhivatal állást ajánlani? És tényleg elhiszi a prefektus, hogy bedôlnek annak a kijelentésének, mely szerint semmilyen befolyással nem bír a vállalatoknál? És miért a szakszervezettôl várják a megoldást, mikor a törvény még azt sem engedélyezi, hogy kötelezôen részt vegyenek egy vállalat igazgatótanácsi gyûlésein? És bár a sztrájkôrséget nem is gondolták olyan komolyan, ezek után mégis megszervezik.

Buchwald Péter alprefektus igyekezett csitítani és párbeszédre visszaterelni a sokszor elmérgesedô vádaskodást. A helyzet megoldását (de legalább javítását) szolgáló törvénytervezeteket azonban, az elhúzódó vita miatt, nem sikerült megtárgyalni.

(Ú. I.)

Boros János, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke kérdésünkre megerôsítette azt a hírt, miszerint a szövetség képviselôi a szervezôk meghívása ellenére sem vettnek részt az Avram Iancu halálának 125. évfordulója alkalmával rendezett ünnepségen. A megyei elnök elmondotta: öt évvel ezelôtt, amikor a polgármester Fôtér-ellenes törvénytelen akciói elkezdôdtek döntöttek úgy, hogy mindaddig, amíg Funar a polgármester, nem jelennek meg az ilyen jellegû eseményeken, de még a román nemzeti ünnepeken sem — kivéve a hôsök napját, május 9-ét és december 21-ét. Boros János úgy vélekedett, hogy a pénteki rendezvény valószínû kampánygyûléssé alakul át, az RMDSZ képviselôi pedig jelenlétükkel az ott elhangzottakat legitimizálnák.

P. A. M.

Gheorghe Funar polgármester ultimátumszerû levélben szólította fel Bitay Károly kolozsvári magyar fôkonzult, hogy pénteken tizenkét óráig távolítsa el a fôkonzulátus székhelyérôl a „Nagy-Magyarország címerével" ellátott zászlót, a hivatal bélyegzôjén pedig ne használják a város horthysta idôkbôl származó „ Kolozsvár „ megnevezését. Ha pedig a konzul nem szünteti be az ilyen irányú tevékenységét, és nem fejezi be, fôleg most, amikor a románok milliói Avram Iancut ünneplik, a kolozsvári tartózkodása óta elkezdett románellenes cselekedeteit, akkor viselnie kell ennek következményeit.

Bitay Károly fôkonzul a Szabadságnak adott exkluzív interjúban elmondotta: a polgármester levele telefaxon keresztül jutott el hozzá. A fenyegetés elsô részével kapcsolatosan pedig hangsúlyozta: román heraldisztikai szakértôk megállapították, hogy a zászlón látható címer a Magyar Köztársaság jelenlegi hivatalos, és nem Nagy-Magyarország címere. Ugyanakkor rámutatott, hogy ugyanez a zászló található a bukaresti magyar nagykövetség épületén is. Tehát miféle más zászlót kellene használnunk? — kérdezte Bitay Károly. És hozzátette: ezzel a zászló- és a címerügyet mindenkorra lezártnak tekinti. A második vádpontot illetôen a fôkonzul elmondotta, hogy a hivatal minden egyes bélyegzôje és dokumentuma megfelel a nemzetközi és a kétoldalú megállapodásoknak. Egyébként minden egyes hivatalos állami szervvel nagyon jó a konzulátus kapcsolata. Ami az érkezése óta elkövetett románellenes cselekedeteit illeti, semmiféle ilyen tettre nem emlékszik — pedig tudomása szerint nem szenved amnéziában.

Papp Annamária

*

A magyar külügyminisztérium megtette a szükséges intézkedéseket a román hivatalos szervek felé annak érdekében, hogy a kolozsvári magyar fôkonzulátus személyzetének és épületének biztonságát ne fenyegesse veszély. Ezt Horváth Gábor, a külügyminisztérium szóvivôje mondta pénteken, miután Gheorghe Funar kolozsvári polgármester levélben fenyegette meg Bitay Károlyt, a Magyar Köztársaság kolozsvári fôkonzulját.

Horváth Gábor külügyi szóvivô arról tájékoztatott, hogy a román hivatalos szervek ígéretet tettek a fôkonzulátus biztosítására.

Iskolakezdés elôtt vidéken nagy gondot jelent a gyermekek iskolába szállítása. Sok szülô panaszkodik, hogy azért nem küldik a gyermekeket iskolába, mert semmiféle jármû nem áll rendelkezésükre. Nincs iskolabusz, így a gyermekek otthon maradnak... Mit tett vagy tesz a helyzet orvoslása érdekében az RMDSZ? — kérdeztük Boros Jánost, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökét.

— Az RMDSZ a kezdettôl fogva támogatta a szórvány-, illetve a magyar nyelvû oktatás elôsegítését. Azonban csak akkor tudunk segíteni, ha jelzik, milyen problémákkal küszködnek. Sajnos, a szakma részérôl ritkán kapunk visszajelzéseket. A Romániai Magyar Pedagógusszövetség Kolozs megyei szervezete még nem mûködött igazan hatékonyan. Ahonnan visszajelzést kaptunk, próbáltunk segíteni. Palatkáról például iskolabusz indul, amely a palatkai, a mócsi és a mezôkeszûi gyerekeket szállítja Vajdakamarásra. Személyesen jártam közbe a pályázat összeállításában, az Illyés Alapítvány oktatási osztálya jóváhagyta az iskolabuszt. Hangsúlyozom, hogy csak akkor tudunk segíteni, ha az érintettek maguk jelentkeznek, és fordulnak hozzánk — mondta Boros János.

P. A. M.

— Mihez kezdenek a végkielégítéssel a bányászok?

— Milliomos földönfutók lesznek.

-fi

kiállítása nyílik meg szeptember 14-én, délután 6 órakor, a budapesti Gellért Szállóban. Bevezetôt mond Gerzson Pál festômûvész. A tárlat szeptember 27-ig tekinthetô meg.

Dr. TAKINAMI KOICHI japán professzor, a Shimano Egyetem Molekuláris Genetikai Intézetének igazgatója tart elôadást kedden du. 2 órai kezdettel a kolozsvári Biológiai Kutatóintézetben (Majális utca 48.) Hagyományos és modern biotechnológia Japánban címmel.

HORIKAWA TERUYO, a Japán Shimane Women's Junior College tanára tart elôadást szintén kedden, du. 6 órai kezdettel a Heltai-alapítvány klubtermében (Mikó utca 18.) Japán könyvtárai címmel. Minden érdeklôdôt szívesen látnak.

fotókiállítása nyílik meg vasárnap du. 6 órai kezdettel a Kolozsmonostori Református Egyházközség tanácstermében (Bucegi utca sz. n. — az épülô tenmplomnál). A kiállítás témája: Népviseletek: Kolozsvár és környéke. A megnyitón ugyanezzel a témával a kiállító diafilmjeit is levetíti. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak.

• Két kiló szalámiért verték össze Viorel Tudor 34 éves bonchidai lakost. A férfi éppen hazafelé tartott, amikor kevéssel éjfél elôtt falubélije, Florin Berki megtámadta. Az utonálló nem tudhatta, hogy áldozatánál mindössze két kiló szalámi van, amit a munkahelyén aznap kapott 60 ezer lejbôl vásárolt. A szenvedô fél házától pár méterre történt dulakodás verekedéssé fajult, amelynek következtében az alaposan helybenhagyott Tudor a kórházba került: Berki pedig fogta a szalámit, s úgy elszelelt, hogy harmadik napja bottal üthetik a nyomát.

• Rajtaütésszerû villámellenôrzést tartottak csütörtökön Kolozsvár piacain. A 35 magáncég és 59 termelô átvilágítása során 21 esetben állapítottak meg kihágást, a pénzbüntetések összege 6,1 millió lej, s 1,2 milió lej értékben koboztak el zöldséget.

A legkirívóbb eset Aurel Moldováné, a kolozsvári Harem Exim Kft. tulajdonosáé, aki termelôi bizonyítvány nélkül árult vinettát és paradicsompaprikát. Az adócsalás bizonyítása érdekében iratait bevonták, s 300 ezer lej pénzbüntetés mellett 75 kiló vinettát és 21 kiló paradicsompaprikát elkoboztak tôle.

Hasonló pénzbírságot róttak ki Irma Cozac szászvárosi, Maria Chiriac kolozsvári és Mircea-Radu Lãcãtus nemegyei lakosra, akik szintén termelôi bizonyítvány nélkül árulták portékájukat.

• Hatmilió lejt költött el kolozsvári játéktermekben Cristian Gherman egeresi lakos. Ezzel nem is lett volna baj, de a pénz a helyi fogyasztóktól, júniustól szeptemberig beszedett villanydíjból származott. A bûnüldözô szervek jelentése szerint Gherman összesen 12,3 millió lejt tulajdonított el. Sikkasztásért indult eljárás ellene, szabadlábon védekezhet.

• Ismeretlen tettesek a kertmonostori Tarnica sétányról lopták el a CJ-04-MUK rendszámú zöld 1310-es Daciát. A 902 347-es motorsorozatszámot viselô személygépkocsi eltûnését csütörtökön jelentette a kárvallott, a Denver Comimpex Kft. tulajdonosa.

• Poharazgatás közben érte utol a Kaszás F. J. 56 éves kolozsvári nyugdíjast. A tragédia csütörtök délután, a sétatéri Parc kerthelyiségben következett be, a holttestet a kórbonctani intézetbe szállították.

• Közúti villámellenôrzés színhelye volt csütörtökön Dés. Leintettek 57 jármûvet, igazoltattak 73 személyt, a 24 esetben kirótt pénzbüntetések összege 275 000 lej. Hat vezetôi jogosítványt és öt forgalmi engedélyt bevontak.

Dorin Sandu Rat azért számíthat a törvény szigorára, mert jármûve nem rendelkezett sem forgalmi engedéllyel, sem pedig szabályos rendszámtáblával.

( turós )

A kolozsvári városháza elsô ilyen irányú lépése a lakáshivatal (DAIS) évekkel ezelôtti bekebelezése volt. A városházi alárendeltségû vállalat szeptember 11-tôl viszonylagos önállóságát is elvesztette. A polgármesteri hivatalban külön összesítô részleg alakult a lakásigénylések elbírálására. Az erre szakosodott részleg munkatársától, Pop Auricától megtudtuk, hogy ezután minden kérvényt ôk maguk tárgyalnak meg, helyszíni terepszemlét végeznek, és a begyûjtött adatok alapján pontszámok segítségével állapítják meg a sorrendet. Eddig a sürgôsségi listát a szakszervezeti vezetôk állították össze, állítólag többnyire szubjektív megítélések alapján. Az eddigiektôl eltérôen, a jövôben a magánvállalatok alkalmazottai, a munkanélküliek, háztartásbeliek is igényelhetnek lakást. A típuskérvények a városházán szerezhetôk be. Ugyanitt találják meg a dosszié összeállításához szükséges iratok jegyzékét is.

n. j.

hogy az egykilós kenyér távolról sincs egykilós, a nyolcvanöt dekásból is jócskán hiányzik, ám a Fogyasztóvédelmi Hivatal „szakemberei" a vállukat vonogatják, és azzal vigasztalják a felháborodott panaszosokat, hogy ôk ez ellen nem tehetnek semmit! Én meg azon gondolkodom, hogy akkor mi ellen tesznek és tehetnek? De egyáltalán mivel és hogyan védelmezik az érdekeinket? Minthogy kenyérrôl van szó, remélhetôleg legalább malmozni tudnak — az ujjaikkal.

(-is-)

Ha eddig Kolozsvár piaca bizonyult a legdrágábbnak, most azt tapasztalhatjuk, hogy részben mérséklôdtek az árak.

A káposzta kilója 600-700, zöldpaszuly 1000-2000, tök 500-1000, paradicsom 2500-3000, vinetta 4000-4500. A sárgadinnye ára is itt a legolcsóbb, 1000 lej kilója. A görögdinnye kilója 1500 lej. Az alma ára 1000-4000 lej között mozog. Még ritkaságszámba megy a paradicsompaprika, és néhány napja kevesebb a felhozatal a paradicsomból.

H. Gy.

Szeptember utolsó hétvégén rendezi meg az aradi Alma Mater Alapítvány a negyedik aradi véndiák világtalálkozót.

Csütörtökön, szeptember 25-én délután 5 órakor mutatják be az Aradi magyar nyelvû oktatás története, 1919-1997 címû emlékkönyvet, pénteken, 12 órakor az aradi iskolák egykori diákjainak alkotásaiból készült képzômûvészeti kiállítást Banner Zoltán nyitja meg. Este a Minorita kultúrházban az alapítvány és a megye vezetôi köszöntik a véndiákokat, majd Varga Vilmos és Kiss Törék Ildikó nagyváradi színészházaspár mutatja be mûsorát.

Szombaton, szeptember 27-én, reggel 9 órakor a belvárosi Minorita-templomban az ökumenikus ájtatosság szónoka P. Biró Antal ferences atya, majd a hajdani Katolikus Fôgimnáziumban, a mai Csíky Gergely Líceumban, és a zárdában (a mai 1-es iskolában) az egykori diákok találkoznak egymással, a mai tanulókkal és pedagógusokkal. Délután Banner Zoltán mutatja be mûsorát, majd vasárnap, a Fórum Teremben fotókiállítás nyílik a találkozó tiszteletére.

Minden Aradról elszármazott egykori diákot szeretettel várnak a rendezvénysorozatra. Érdeklôdni az Alma Mater Alapítvány elnökénél, Éder Ottónál lehet (057/284-331), a több mint hétezer nevet tartalmazó, gazdagon illusztrált Emlékkönyvvel kapcsolatban Matekovits Mihály ad felvilágosítást (057/280-438).

M. M.

A Nemzetközi E. Th. Kocher Alapítvány a sepsiszentgyörgyi megyei kórházzal és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvosi Szakosztályával karöltve az idén is megrendezi Illyefalván, szeptember 18-án és 19-én, a nemzetközi gerincsebészeti tudományos ülésszakot. A magyarországi és az erdélyi medicina kimagasló rendezvénye az idén két témakör köré csoportosul: a krónikus nyaki és vállövi fájdalom, valamint a politraumatizált beteg ellátása. A neves elôadók kutatásaik legújabb eredményeit ismertetik. Az elôadásokat gyakorlati bemutatók kísérik. Mûcsonton mutatják be a legújabb gerinc- és végtagsebészeti eljárásokat.

Az ülésszak elsô napján a sebészek tanácskoznak olyan jeles szaktekintélyek részvételével, mint dr. Feczkó József, dr. Fröhlich Péter, dr. Melly András, dr. Kádas István, dr. Szabó Ferenc, dr. Pentelényi Tamás, dr. Zsolczai Sándor, dr. Klauber András, dr. Panonhegyi Albert, dr. Lamos Nóra, dr. Kopcsányi Zsuzsa, dr. Kenéz József, dr. Benoist György, dr. Kisgyörgy Mária, dr. Sipôcz Gusztáv, dr. Lezák József. Szeptember 19-én dr. Faragó Sarolta és dr. László Gergely elnökletével a reumatológusok, belgyógyászok és háziorvosok tanácskoznak, külön szakosztályban pedig a politraumatizált betegek gyógyításával kapcsolatos témákat vitatják meg többek között dr. Csepregi Gyula, dr. Detre Zoltán, dr. Hamar János, dr. Takács Erzsébet és dr. Flóris István részvételével.

• Hétfôn, szeptember 15-én, a Babes-Bolyai Tudományegyetem szenátusi termében konzultáns professzori címet adományoznak az egyetem néhány eminens szakemberének. A kitüntetô címet Ioan Vlad, Carmen Vlad, Camil Muresan, Boris Samochis, Stancu D. Dimitrie, Liviu Oniciu, Matei Basarab, Ioan Nutu Mircea, Marcel Stirban és Achim Mihu kapja. Az ünnepségen a rektor köszönôleveleket ad át a most nyugdíjba vonuló tanároknak. Az eseményre prorektorok, dékánok és kollégumi igazgatók hivatalosak.

• A budapesti Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem meghívására szeptember 14-e és 17-e között látogatást tesz a jeles intézményben Andrei Marga rektor, Nicolae Bocsan és Mircea Muthu prorektor, valamint Kozma Dezsô prodékán.

A katolikus egyetem a magyar nagykövetségen indítványozta a két tanintézmény közötti kapcsolatfelvételt.

— Györgyfalvi negyedi szomszédai ma is emlegetik, mennyit kínlódtak annak idején az éjszakai írógépkopácsolás miatt. Aztán egyik napról a másikra elmaradt az ütemes éji zene, akkor viszont már a nagy csend tûnt elviselhetetlennek. Beke György elköltözött. Elôbb a Györgyfalvi negyedbôl, késôbb az országból is. És idôközben 70 éves lett. Jelent ez változást az életében, leszokott az éjszakai munkáról?

— Gyakorlatilag az ember nem változtat szokásain, életritmusán. Az éjszakai munkának sincs valami babonás, valami misztikus vonatkozása, hanem idôbeosztás kérdése. Este marad ideje egy riporternek, hogy leüljön a gépe mellé és megírja tapasztalatait. Én ezzel az írógéppel mindig úgy voltam, hogy sok gondot okozott. Bukarestben — 1950-tôl 1973-ig ott laktam — be is kopogott az egyik szomszéd az éjszakai gépelés miatt, hogy mi van itt, iroda vagy szövetkezet, hogy állandóan gépelnek? Aztán különösebb harag nem lett belôle. A Györgyfalvi negyedi anekdotát nem ismertem, de jólesik hallani, mert én ott nagyon szívesen laktam. Épp a múltkor említettük Kerekes Gyurka barátomnál jártunkban, hogy itt volt a legnyugodtabb életünk. A munkamódszerem most is a régi, de már nem járom éppen annyit a terepet. Mert a lehetôségek is szûkebbek, meg aztán meg is öregedtem ahhoz, hogy egy hétig ide-oda utazgassak és haza se térjek.

— Gondolom, nemigen akad Romániának olyan magyarlakta területe, ahol ne járt volna.

— Valóban nincs. Egész Romániát bejártam, igyekeztem megkeresni a magyarokat. Ez volt a jó értelemben vett rögeszmém. Rengeteget jártam a moldvai csángók közt, de megtaláltam én Iasi-ban is a magyar hôseimet, vagy akár Suceavában vagy Olténiában. Eléggé szét vagyunk szórva, és szinte nincs olyan regáti város, ahol ne élnének közösségben magyarok, húsz, harminc család, akik összejárnak. Templomuk van, papjuk van. Különösen a református misszió erôs. Egyházközségek vannak Ploiesti-en, Galacon, Brãilán, Bákóban, s ezek nagy múltra tekintenek vissza.

— A múlt iránti érdeklôdés pedig távolról sem új keletû Beke Györgynél.

— Mindig volt bennem valamelyes történelmi érdeklôdés. Talán azért is, hogy különbözô vidékeken élô hôseimet történelmi dimenzióban is bemutassam. Huszonkét évig éltem Bukarestben, feleségem is bukaresti születésû magyar, ezért aztán az ottani magyarok sorsa közvetlenül érdekelt. Sikerült is sok mindent megtudnom a múlt századok nagyjairól. Van két, ebbe a témába vágó könyvem is. A Fölöttünk a havasok regényes családi krónika. Apósom, meg a Bukarestben élô hétfalusi csángó világnak a mindennapjai, gondjai, eltûnései. Mert a bukaresti magyarság egy, de legtöbb két nemzedéket él meg, és eltûnik, beolvad. Újabb és újabb hullámok táplálják. A leggazdagabb magyar élet Bukarestben kétségtelen a múlt század második felében volt. A másik könyvem errôl szól, Veress Sándor tolla és körzôje címmel 1976-ban adtam ki az 1848-as szabadságharcban is részt vevô bukaresti mérnökrôl szóló monografikus életrajzot. És gondoztam Koós Ferenc Életem és emlékeim címû emlékírását. Az a rendkívül érdekes, ahogy megtalálták a kisebbségi életvitelt. Ez volt az elsô olyan diaszpóra a történelmi Magyarország határain kívül, ami Európában volt — az amerikai magyarság az más kérdés —, és nem volt kialakult szemlélete, életvitele, tehát a megmaradáshoz szükséges ideológiája. A 48-as szabadságharc leverése után egy egész sereg bujdosó került Bukarestbe: Koós Ferenc, Veress Sándor, Veress Ferenc, késôbb Fiala Lajos, Oroszhegyi Józsa, akik írásban is nyomot hagytak maguk után.

Kisebbségi lét a múlt században

— Mi volt ez az életvitel, amit kialakítottak? Tehát hogyan lehet megmaradni?

— Úgy, hogy nem zárkóztak önmagukba. A teljes bezártság már foglalkozásuk miatt is elképzelhetetlen lett volna, hiszen az egyik mérnök volt, a másik orvos, a harmadik patikus. Megmaradni csak úgy lehetett, hogy a nyelv, a kultúra, a hit palotájába költöztek be egymás mellé, de nem bezárt ajtókkal. Természetesen, akkor is volt asszimiláció, lemorzsolódás, de mégis megôrzôdött egy erôs magyar közösség. Anyagi jele a Petôfi Mûvelôdési Ház. Amit most negyedszer adnak vissza. Mert minduntalan igyekeztek elsorvasztani: elôször 1916-ban, amikor Románia belépett a háborúba, azután Antonescuék, majd Grozáék. 1969-ben sikerült ugyan ismét visszaszerezni, de olyan vezetést tettek oda, hogy éppen csak megtûrték a magyar szót. Olvasom, hogy most Ciorbeáék ismét visszaadják a Petôfi Házat, és örvendek, hogy megint magyar mûvelôdési otthon lesz belôle, mert ott minden téglát a magyarok raktak föl. Nagyon érdekes jelenség volt a felekezetek közti ökuméné. Amikor Magyarországon tépték szét egymást a protestánsok és a katolikusok, Bukarestben a katolikus kerekesmester ment el a református paphoz, hogy lenne szíves megalakítani a Hunnia — akkor még így hívták — mûvelôdési egyletet. Természetes volt, hogy a barcasági evangélikus, a magyar zsidó, az unitárius, egyszóval minden magyar kötôdésû ember megtalálja ott a helyét. Akkor a katolikus egyház is sokkal jobban törôdött a szórvány magyarokkal, mint késôbb. Katolikus iskola is volt a század elején. Mindezeket azért próbáltam fölgyûjteni és megírni, mert sok tapasztalat hasznára válhat az erdélyi magyarságnak is. Maga Mikó Imre gróf, Erdély Széchenyije is felfigyelt erre, s Kóshoz írott levelében úgy fogalmazott, hogy a bukaresti magyarság megmaradásának a nyitja a lojalitás az állam iránt, az állam törvényeinek a szigorú betartása, de ezzel párhuzamosan az anyanyelv ápolása, a magyar nyelvû iskola és a kapcsolat az anyaországgal. 1815-ben hozta létre az elsô magyar iskolát Bukarestben Sükei Imre református lelkész, egy évvel hamarabb, mint az erdélyi származású Gheorghe Lazãr az elsô bukaresti román iskolát. Addig Havasalföldön az oktatás nyelve a görög volt. Hát ezektôl a bukaresti emlékíróktól, akiknek munkássága nem csak dokumentum értékû, hanem megérdemli az esztétikai figyelmet is, most befejeztem egy monográfiát. Két éve nyomdakész állapotban van, csak pénz nincs a kinyomtatására. Elemeztem az öt emlékíró hatását korára. Nagy tisztelettel és sokat írtak akkor a pesti lapokban róluk. Ha a román-magyar együttmûködés csakugyan kialakul egyszer, alapjául én azt a történelmi példát említeném, amikor az 1880-as években a gyôzelmes orosz függetlenségi háború után Románia is megkapta a függetlenségét. Akkor a bukaresti magyarok úgy ünnepeltek, hogy a Petôfi Háztól — akkor még Hunniának hívták — együttesen vonultak végig vagy 30 magyar zászlóval a Calea Victoriei-en a királyi palotához, közben a román katonazenekar a Rákóczi indulót játszotta. A király fogadta ôket és azt mondta: szeretné, ha ebben az országban minden népnek a nyelvét, kultúráját, vallását egyképpen tisztelnék. És ezt egy király mondta, I. Károly.

Történelemieskedés és/vagy a jelen valósága

— '89 elôtt a történelem volt az a mentsvár, ahova az írók menekülhettek, az a védôöltözék, amibe beburkolhatták és kénytelenek is voltak beburkolni a mának szóló mondanivalójukat. A változással együtt megszûntek ugyan a korlátok, a múltbafordulás, a történelmi párhuzamok keresése azonban most is uralja a terepet. Nem rejt ez veszélyeket is magában? Nem megyünk el emiatt más témák mellett? Hiszen a mának is megvannak a maga sajátos problémái a kisebbségiek és a történelmiek mellett?

— Természetesen. Az erdélyi magyar irodalomban mindig volt egy ilyen hajlam a történelmieskedésre. Gondoljunk itt arra a vitára, amit Berde Máriáék folytattak a két világháború közt, amelyik szintén arról szólt, hogy nem csak a történelmet, hanem a jelen valóságát is írni kell. És ennek jótékony hatása is volt. De ma a fiatalságot néha-néha szinte ingerlik a történelmi témák. Nem tudom, miért. Talán rossz tanáraik voltak. Mert egy igazi történelemtanár fel tudja kelteni a figyelmet a múltunk iránt. Én nem érzem túlhajtottnak a történelmi témát, legalábbis az erdélyi magyar irodalomban és annak is abban a kis részében, amihez pesti lakosként hozzájutok.

— Miért, rosszak az átkelési feltételek?

— A személyek számára nem, de az irodalom és a sajtó számára rosszabbak, mint a Ceausescu-Kádár korszakban.

— Azért, mert egyértelmûen piaci áruvá vált a könyv?

— Hát nem is a cenzúra miatt! Olyan árakat szabnak meg a kereskedôk, hogy abból is, ami átkerül, csak az vásárol, akit az erdélyi dolgok közvetlenül érdekelnek.

— Meg aztán mintha az érdeklôdés is megcsappant volna az erdélyi tematika iránt.

— Persze. De az egész irodalom iránt is megcsappant. Az emberek inkább kenyérre, de fôként autóra költenek. A kultúra rettenetesen nehéz helyzetbe került. Megmondom miért: a régi polgári rendszerben megvolt a szponzorálás, voltak nagytôkések, akik hatalmas pénzeket áldoztak az irodalomra. Hatvany Lajos nélkül Ady nehezen boldogult volna. Ma ez a polgári réteg nem alakult ki. Ma egy harácsoló réteg van túlsúlyban, amelyik egy-két év alatt akar meggazdagodni, nem fog az irodalomra áldozni. A szépirodalmi mûvek, a regények példányszáma ezer körül mozog. Ez valami hátborzongató. Az én egyik utóbbi riportkönyvem, a Boltívek teherbírása, Romániában 30 000 példányban jelent meg, és elfogyott. Külön Magyarországra kiment 5000 példány és az is elfogyott. Ma 5000 példányt egy klasszikus sem ér el, csak ha kötelezô olvasmány. Nagyon leszegényedett az irodalom. Az írók általában nem az irodalomból élnek. Én nyugdíjas vagyok, mások szerkesztôségekben robotolnak, megint mások, egészen tehetségesek is, újságot árulnak. A pártállamban ideológiai cenzúra volt, most átalakult anyagivá.

A jövô nem a kulturális építéssel kezdôdik

— Remélhetôleg csupán átmeneti folyamatról van szó...

— Az az érzésem, hogy hosszú átmenet lesz, mert a könyvek Nyugaton is borzalmasan drágák. Bécsben a Mariahilfestrassen egyetlenegy könyvesboltot láttam és egyetlen vásárlót sem. Rengeteg a szép könyv, de elérhetetlen. Annak idején, nálunk az egész klasszikus irodalmat be lehetett szerezni három forintos áron az Olcsó Könyvtár sorozatban. Na, de ne panaszkodjunk!

— S akkor mégis mi lesz a jövô? Mire számíthatunk?

— A jövô? Hát nézze, a jövô nem a kulturális építéssel kezdôdik. A gazdaságival kellene kezdôdnie. Annak idején, az államosítás elôtt az erdélyi magyarságnak erôs szövetkezeti hálózata volt, de sajnos az erôszakos kollektivizálás szalonképtelenné tette a közös gazdálkodás gondolatát. 46-ban, egyetemistaként, a Falvak Dolgozó Népénél dolgoztam, s volt ott egy Kós Balázs nevezetû agrármérnök, aki már akkor megmondta: a jövô a dániai, hollandiai szövetkezeti modellé, az olyan magántulajdonon alapuló gazdálkodásé, amely a nagyüzemi termelés elônyeit is igénybe veszi. Én úgy látom, a gyárakban is ki lehet alakítani egy ilyen népi kapitalizmust. Nem akarok politizálni, de szerintem azért vált annyira kapzsivá a tôke, és mutatja meg rossz arcát, mert nincs ellenpólus. Amíg ott volt a Szovjetunió hatalma, és tartottak tôle Nyugaton, addig a kapitalizmus igyekezett a nép felé nyitni. Most már csak a saját pénztárcája felé nyit, és ennek érezzük a következményeit. Nem akarok se szocialista, se kapitalista agitációt folytatni, egyébként is az író jelezze a világba, amit lát. Természetesen rokonszenvvel az egyszerû emberek, a kisebbségek, mindenféle kisebbség iránt — Európa egyébként is a kisebbségek kontinense —, de pártpolitikát ne folytasson. Nekem hálaistennek nincs szükségem, hogy valamilyen párthoz tartózzam. De különben is, csak az politizál, aki politikai érvényesülésre törekszik. Hát a jövôt valahogy így látom.

Magyarság az anyaország határain kívül

- És a jelen? Most már egészen konkrétan, milyen a hetvenéves Beke György jelene?

— Folytatom az itthon megkezdett munkát. Köztudott, hogy a szatmári-máramarosi könyvem, a Boltívek teherbírása után még 1984-ben elindult egy hajsza ellenem. Megkezdôdött a kiûzetésem. Nyugdíjba küldtek, nem közölték írásaimat, semmi távlatot nem láttam. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar összeomlik a Ceausescu-rendszer, és úgy éreztem, hogy az itt megkezdett munkát folytathatnám. Családi kapcsolataim megvoltak, így aztán le tudtam települni Magyarországon. Úgy gondoltam, körülnézek most már tágabb körben a kisebbségi világban. Azóta rendszeresen járom részint a Vajdaságot, de elsôsorban Horvátországot, Szlovéniát, Burgenlandot, Felvidéket, Kárpátalját. Próbálom kitapasztalni a kisebbségi életnek a módozatait, lehetôségeit, a többségi nemzet kisebbségpolitikáját. Ezzel kapcsolatosan a legszomorúbb tapasztalatom az, hogy Burgenlandban éppúgy érezhettem magam, mint Moldvában.

— Hogy-hogy? Milyen vonatkozásban?

— Úgy, hogy itt is kérték a papírt. Amikor be akartam menni egy magyar iskolába, hogy meghallgassak egy órát, az egyébként nagyon kedves magyar igazgató udvariasan közölte velem, hogy ahhoz a kismartoni tartományi fônökség engedélye szükséges. Az iskola ugyanis zárt terület, ez a szabály, amit be kell tartani. Na meg aztán ott van a táblatörvény. Emiatt Alsóôrben nem lehetett kitenni a magyar nyelvû helységnévtáblát. De mire jó a székely ravaszság? A legelsô kerítésen belül kétszer akkora táblát tettek ki magyarul. Nem lehet beleszólni, mert a magántulajdon szentsége sérthetetlen Ausztriában. Alsóôr tiszta magyar falu, a tíz képviselô természetesen magyarul beszélt a községi tanácsban. Erre hozzákapcsoltak egy kisebb települést három német képviselôvel. Így most már nem fognak magyarul beszélni a tanácsüléseken. Gondolom, az olvasó már látja, hogy itt vagyunk Erdélyben ilyen szempontból. Persze, vannak jobb tapasztalatok is. Az erdélyi magyar biztos meglepôdik, amikor hallja, milyen harc folyik a kétnyelvû bizonyítványokért Szlovákiában. 1918 óta ott mindig kétnyelvû volt. Itt fel sem merült ennek a lehetôsége. Szlovéniában pedig kétnyelvû az oktatás, de nemcsak a magyar gyerekek tanulnak szlovénül, hanem fordítva is. Tehát a szlovén gyermek éppúgy megismeri a magyar nemzet történelmét is, akárcsak a magyar. És ez nagyon fontos. Mert a nacionalizmusra is inkább hajlik az, akinek nincs történelmi tudata.

— És az erdélyi kisebbség?

— Gyakran jövök haza, az erdélyi magyarság helyzetét ismerem a legjobban, errôl írok a legtöbbet. Közvetíteni próbálom az erdélyi valóságot nemcsak a magyarországi közvéleménynek, hanem a szomszédos kisebbségeknek is.

— Túl a hetvenen, gondolom, most már több szabadideje van.

— Valóban lehetne. De ilyen szempontból, azt hiszem, javíthatatlan vagyok. Mert folyóiratot szerkesztek, a hét megjelent regényem egyikét-másikát is át szeretném írni, formailag megmódolni. Az akkori cenzúraelhárító körülírásos stílus ma már nehézkes, megzavarja az olvasót. Különben sem vagyok a stílusromantika híve: úgy próbálok írni, ahogy szülôfalumban, Uzonban beszélnek. Egyébként Tamási is úgy írt, ahogy Farkaslakán beszélnek. Azt írja le, amit gyermekkorában hallott, persze mûvészien. Egy trilógiában pedig meg szeretném írni a magyar élet fordulópontjait. Annak idején megjelent itthon egy regényem, a Hajnalház kapuja, amelyben elôször esik szó Szárazajtáról, a földvári táborról, ahova székelyeket hurcoltak és többségük meghalt. A második lenne az 1953-as idô, amit Bukarestben éltem át a Scânteia Házban. Édesapámat kuláklistára tették, ezért én vagy négy évig nem írhattam, de megtartottak fordítónak. És aztán '56. A magyar forradalom bukaresti visszhangja, az Elôre szerkesztôségében történtek. Mi ott egy elszigetelt világban éltünk, más volt ott megélni az eseményeket, mint Párizsban vagy Kolozsváron. Hát ezt szeretném regényes formába önteni, magát a jelenséget megírni a személyiségek jogainak tiszteletben tartásával, mert botrányújságíró soha az életben nem voltam. Na, ha én ezeket mind elvégzem, túl sok szabadidôre a hetvenen túl sem számíthatok.

Németh Júlia

A gabona hazai piaca évek óta súlyos válságon megy át a betakarítást követô idôszakban. A felvásárló cégek többsége fizetésképtelen, nincs pénzük befektetésre, bankkölcsönt pedig kevesen igényelnek. A termelô így kiszolgáltatottá válik, és legtöbbször nehezen tud szabadulni az árujától. A felkínált ár rendszerint sokkal alacsonyabb a gazda elvárásainál. A világpiaci árak azonban nagyjából egyeznek a hazai felvásárlási árakkal. A hazai hozamok a nyugatiaknak a töredékét sem teszik ki, a kisparcellás hektárátlagok miatt az önköltség roppant magas, így a gabonatermesztés ráfizetésessé válik. Olyan ördögi kör ez, amibôl nem igazán mutatkozik kiút. Legalábbis a kisgazda számára nem!

Az idei gabonahozamok azonban az elôzô évek átlagainál lényegesen jobbak. A túltermelés válságtünetei már az értékesítés elsô napjaiban jelentkeztek: a kincstár nem finanszírozott nagyobb mennyiségû gabonavásárlást. Kolozs megyében a Romcereal utódvállalata, a Comcereal kilónként átlagban 770-800 lejes áron veszi át a termelôtôl a búzát, és rendszerint 10 napra rá fizetnek. A vállalat illetékesei szerint ajánlatukra nincs komoly érdeklôdés: a termelôk keveslik az árat.

Az Ursus sörgyár néhány nap alatt fölvásárolta a raktározható teljes árpamennyiségét, kb. 4000 tonnát. Legjobban a Malomipari Vállalat fizet, a Bácsi úton 850 lejt adnak egy kiló jó minôségû búzáért. Ôk kb. két hét alatt tudják törleszteni adósságukat. Az elmúlt hetekben a Kolozs megyei felvásárlási áraknál olcsóbban vettek gabonát bãrãgani termelôktôl, mostanra azonban ott sem lehet búzát venni 900 lej alatt. A malom illetékesei szerint a termelôk kisebb mennyiségeket hoznak, épp csak, hogy fedezni tudják az ôszi munkálatok kiadásait. A megtermelt gabona nagyobb része nyilván még a gazdáknál van, otthon tárolják egy jobb téli ár reményében. Erre azonban kevés a remény, mondotta több felvásárlói szakember. Látványos áremelkedésre nem lehet számítani, mert a helyi szükségletek többszöröse termett az idén.

A kormány idei viszonyulása a gabonafelvásárláshoz éppen olyan megdöbbentô, mint az elmúlt években. Ahelyett, hogy pénzalapokat keresnének nagy mennyiség átvételére, amit exportálni lehetne, inkább kivonulnak a piacról, hogy a gazdák a saját zsírjukban süljenek. Ami, nyilván, oda fog vezetni, hogy drasztikusan lecsökken az ôszi vetések területe.

(m. j.)

Az Avram Iancu ünnepség kevésbé látványos része volt az a szimpózium, amelyet péntek délután rendeztek a polgármesteri hivatal nagytermében. Mint ilyenkor szokás, történelmi-hazafias elôadások hangzottak el, valamint szavalatok a Nemzeti Színház mûvészei közremûködésével. Emlékezetes pillanat csupán egy volt: Adrian Pãunescu a hivatalos megnyitó után érkezett. Bevonulását követôen a mikrofonhoz lépett szónokolni, ám ekkor a Volt Politikai Foglyok Szövetségét képviselô úr igen hangosan fejezte ki nemtetszését. Egyesek tüntetôen kivonultak a terembôl, mások tapsoltak. Néhány perc múlva zavartalanul folyt tovább az örömünnep.

A. O.

Az RMDSZ csütörtöki sajtóértekezletén kérdés hangzott el Király Károly volt RMDSZ-vezetô az RMDSZ jelenlegi vezetôségét és a kormánykoalícióban való részvételét bíráló cikkérôl is. Markó Béla ellentmondásnak nevezte, hogy éppen Király bírálja a koalíciós együttmûködést, holott az 1989 decemberi fordulat után ô akarta rávenni az RMDSZ-t a kormányba való belépésre, amit akkor a szövetség elutasított. Markó ugyanakkor nem zárta ki, hogy a kongresszuson Király Károly nézeteihez közel álló állásfoglalásokra is sor kerül majd, felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a szövetség illetékes fórumainak legutóbbi tanácskozásain is a nagy többség támogatta az RMDSZ vezetését a koalíciós részvételben.

De — mint a tegnapi lapszámunkban közölt ismertetésbôl is kitûnik — Király Károly vitairatában nem a kormányba való belépést, hanem az abban kifejtett tevékenységet bírálja.

Tôkés László meghívására és az RMDSZ tiszteletbeli elnökével együtt több találkozón, istentiszteleten, polgári fórumon vesz részt a hét végén Orbán Viktor és Németh Zsolt, a FIDESZ elnöke és alelnöke, illetve Lezsák Sándor, az MDF elnöke.

Tegnap délelôtt Székelyudvarhelyen Németh Zsolt mutatta be Tôkés László Temesvár szellemében címû könyvét, délután pedig a sportcsarnokban polgári fórumra került sor Orbán Viktor, illetve Dézsi Zoltán Hargita megyei prefektus részvételével, majd sajtóértekezletet tartottak.

Szombaton a marosvásárhelyi Vártemplomban a román-magyar kapcsolatok témájáról rendezett polgári fórumon a két FIDESZ-politikus és Tôkés mellett Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke is jelen lesz a program szerint. Vasárnap délután Szatmárnémetiben, a Láncos-templomban, tanévnyitó istentiszteletet tartanak, ahol Tôkés László püspök igét hirdet, és Lezsák Sándor, az MDF elnöke beszédet mond, ezt követi A templomot s az iskolát jelszóval megrendezendô polgári fórum, amelyen jelen lesz Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének alelnöke is, majd sajtóértekezlet zárja a programot.

A választott köztisztviselôk és a közalkalmazottak fizetésére vonatkozó törvénytervezetet ismertetett a kormány legutóbbi ülésén Alexandru Athanasiu, munkaügyi és társadalomvédelmi miniszter.

Az Athanasiu által készített új törvény megszünteti az eddigi gyakorlatot, amely szerint a köztisztviselôk és a közalkalmazottak fizetését más díjazásokkal egészítették ki. Ezentúl egységesen az átlagfizetés szorzók szerinti többszörését kapnák.

A tervezet értelmében a román elnök az átlagfizetés 11,4-szeresét, a szenátus elnöke, a képviselôház elnöke és a kormányfô az átlagfizetés 8,5-szeresét kapná, a törvényhozás tagjai pedig a hatszorosát, függetlenül attól, hogy üléseznek-e vagy sem. Eddig pótlékot kapnak az ülésszakokra. A havi átlagfizetés most körülbelül 750 000 lej, ami 100 dollárnak felel meg.

Az Avram Iancu Szövetség és a helyi polgármesteri hivatal szervezésében megtartott tegnap délutáni népgyûlést a katedrálisban celebrált ortodox-görög katolikus istentisztelet elôzte meg. Ezt követôen került sor a koszorúzási ünnepségre: Funar polgármester hivatalának alárendelt kolozsvári vállalatok, a Vatra Romaneasca Szövetség és ehhez hasonló kulturális- hazafias szervezetek helyeztek el virágkoszorút a szobor talapzatánál. A Demokrata Konvenció és a Demokrata Párt szintén képviseltette magát, de mint késôbb kiderült, rosszul tette, mert a koszorúzás után elkezdôdött népgyûlésen a szónoklatok elsöprô többsége az utóbbi idôben elhangzott legkeményebb kormány- és magyarellenes beszédeknek tudhatók be. Az egyáltalán nem zsúfolt tér részvevôirôl is nyilvánvalóvá vált, hogy valamennyien a mai ellenzék, a szélsôséges nacionalista pártok támogatói. A népgyûlést megnyitó beszélô, az Avram Iancu Szövetség elnöke még visszafogott hangnemben szólt, de az ôt követô Zeno Opris, a Vatra Romaneasca Szövetség elnöke elkezdte vehemens magyarellenes támadásait, amelyeknek tárházában minden benne volt az utóbbi években elhangzott vádakból. A „nagy hazafi" gondolataival osztozott a Megyei Tanács elnöke, és a katonaság képviselôjeis. Több hasonló szónoklatot követôen szóra emelkedett Vasile Deac, a Liberális Párt helyi képviselôje, aki a szélsôségesen tapsoló, üvöltô tömeghez megpróbált civilizált, emberi hangon szólni. Ez lett a veszte: hangosan lehurrogták, kifütyölték, magyar bérencnek titulálták. Ezt követôen a Parasztpárt és a Nemzeti Liberális Párt képviselôi tüntetôleg otthagyták a rendezvényt.

A lapzártakor még javában tartó szónoklatok fáklyavivôje Adrian Pãunescu lett, aki a jólismert haza- és nemzetféltô verseibôl szavalt, és teljesen pórias hangnemben szapulta az RMDSZ-t. Az RMDSZ-ellenes frázisok különben egyetlen szélsôséges beszédbôl sem hiányoztak.

A program szerint a beszédek után látványos tûzijáték következett, a magyarellenességben kiélt nemzeti indulatok zavartalanul betölthették a teret.

(m. j.)

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]