1997. szeptember 19.
(IX. évfolyam, 217. szám)

A szövetség kormányzati tényezôvé válása váratlan, elôzmény nélküli fordulatot teremtett az erdélyi magyarság életében. A kongresszuson mindenképp ki kell értékelni és elemezni az új helyzetet. Fontos feladat az országos vezetôk, a kormányban részt vevô vezetôk, tisztségviselôk munkájának elemzése, és adott esetben felülbírálása, átszervezése.

Az alapszabályzaton és a RMDSZ-programon olyan módosításokat kell hogy eszközöljön a kongresszus, amelyekkel a szövetség mûködése hatékonyabbá, döntéshozatala operatívabbá válik. Emellett egy konkrét ütem- és cselekvési terv kidolgozása jelentôsen elôsegítené a kitûzött célok elérését.

Alaposan ki kell elemezni a belsô választások elmaradásának okait, ugyanis véleményem szerint, ha ez hamarosan nem történik meg, az RMDSZ-t a dezintegráció veszélye fenyegeti.

Elvárnám továbbá a kongresszustól, hogy elemezze és véleményezze az önálló magyar nyelvû felsôoktatási intézményrendszer, és ezen belül a kolozsvári Bolyai Egyetem létrehozására, majd mûködtetésére vonatkozó RMDSZ-stratégiát. Az önálló egyetemnek a szakmai képzés, a tudományos kutatás, a magyar és egyetemes kultúra és mûveltség terjesztése mellett szellemisége által közösségteremtô és közösségformáló hatása elengedhetetlenül szükséges az erdélyi magyarság számára. Úgy látom, hogy az RMDSZ kormányzati tényezôvé válása, a tanügyi törvény módosítása kedvezô feltételeket teremtett e cél eléréséhez, csak élni kellene a lehetôséggel...

Fontosnak tartom az RMDSZ kisebbségpolitikájának az elemzését. Az erdélyi magyarság számára az alapvetô emberi jogok mellett a kollektív nemzetiségi jogok biztosítása, ide értve a kétnyelvû feliratokat, az anyanyelvû oktatást is, a nemzeti hagyományok és kultúra megôrzését, folytonosságának garanciáját jelentené. Ezek elegendô feltételeket szabnának ahhoz, hogy a magyar kisebbség és a többség viszonyát a kölcsönös megértés és a teljes jogegyenlôség jegyében lehessen jellemezni.

Az új kormánykoalíció egyik alapvetô ígérete a megyei, falusi utak kikövezése, leaszfaltozása volt. A kormányzás elsô hónapjaiban azonban kiderült, hogy ez olyan óriási befektetésnek számít, amire pénzszûkös világunkban aligha lesznek alapok. Elsôsorban ilyen meggondolásból született meg Traian Bãsescu szállításügyi miniszter nagy vihart kavaró, útadóról szóló rendelete, amit némi változtatás után végül is elfogadott a törvényhozás szakbizottsága. Az útadóból befolyó összegeket elsôsorban a vidéki úthálózat rendbetételére szeretné fordítani a szakminisztérium. Az igények és elvárások azonban olyan nagyok, hogy hosszú éveknek kell eltelniük, amíg minden községben, faluban — ha nem is aszfaltozásra, de — legalább komolyabb kövezésre sor kerülhet.

Kolozs megyében súlyos helyzet alakult ki az utóbbi években, évtizedekben. Több száz kilométer falusi utat kezdtek el korszerûsíteni, a kiutalt pénzalapok azonban mindig elfogytak, a munkálatok abbamaradtak. Jellegzetes példa e fonák helyzetre a Várfalva községen áthaladó, gidres-gödrös, évekkel ezelôtt kikövezett út: az elkezdett aszfaltozás félbemaradt, s hosszú évek óta hiába várják az aszfaltozó gépeket. De hasonló példát tucatjával lehetne fölsorolni.

Idénre a megyének 13,5 milliárd lejes költségvetési keretet biztosítottak erre a célra. A pénzek azonban nem érkeztek meg idejében a vállalat bankszámláira, így az elkezdett munkálatok többségét félbe kellett szakítani. Az utólagos Bãsescu-útadóból megyénk közel 4 milliárd lejre jogosult, sokkal kevesebbre, mint amit a megyei Út- és Hídépítô Vállalat elvárt munkálatai folytatására. Liviu Bota, a cég vezérigazgatója elégedetlen a kiutalt összeggel, hiszen ez túl kevés a munkálatok befejezésére. A vállalat vezetôsége a fôvárosban tette szóvá érveit, elégedetlenségét. A szakminisztérium részérôl a vállalatot újabb pénzek kiutalásáról biztosították. Az idei útépítés, útjavítás körülbelül egy hónapig folytatódhat, mondották az illetékesek. A késô ôszi, tél eleji kedvezôtlen idôjárás tavaszig kényszerpihenôre küldi az útépítôket. Ami azt jelenti, hogy idén is járhatatlan utakon juthatunk ki falura.

(m. j.)

Miután beszerezték a szükséges engedélyeket a polgármesteri hivataltól és a rendôrségtôl, csütörtök reggel tíz órától az Országos Szakszervezeti Tömb, az Alfa Kartell, valamint a Romániai Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége — Frãtia kolozsvári képviselôi a Prefektúra elôtt gyülekeztek. Mindezt anélkül, hogy akadályozták volna a forgalmat, vagy az alkalmazottak ki-be járását az épületbe. Lungu Teofil, az OSZT kolozsvári fiókjának elnöke elmondta, hogy az akciót a Nemzeti Szakszervezeti Tanács központilag döntötte el, így a bukaresti és brassói megyefônökségek elôtt már pár nappal ezelôtt elkezdôdött a kormány figyelmének felhívása a munkások nehéz helyzetére, életszínvonalának romlására, elégedetlenségének fokozódására, a munkanélküliség növekedésére, az ipari termelés zuhanására. A tiltakozás egy hétig tart, naponta, de. tíz és du. két óra között. Mindeddig sem a prefektus, sem az alprefektus nem jelezte, hogy hajlandó fogadni a szakszervezeti vezetôket. Lungu Teofil kizárta, hogy a sztrájkôrségnek valamiféle politikai színezete lenne.

Kiss Olivér

Kétnapos gazdasági küldetésen osztrák üzletemberek tartózkodtak Kolozsváron a megyei Kereskedelmi, Mezôgazdasági és Iparkamara vendégeiként. Az osztrák küldöttségben részt vett dr. Nikolaus Seiwaild, az osztrák Gazdasági Kamara kelet-európai osztályának az elnöke, Ernst Jankowitsch, a híres bécsi Creditanstalt küldöttje, Franz Bachleitner, a bukaresti osztrák nagykövetség kereskedelmi megbízottja és 20 jelentôs osztrák cég vezetôje.

A kolozsvári iparkamara szervezte találkozón 91 kolozsvári cég is részt vett, osztrák üzletemberekkel találkozott. A találkozó végén megtartott sajtótájékoztatón elhangzott: az osztrák mûködôtôke Romániában jelenleg 90 millió dollár, és 1200 román-osztrák vegyes vállalat mûködik, ezek közül 109 Kolozs megyében. Franz Bachleitner szóvá tette, hogy más kelet-európai országhoz viszonyítva a romániai beruházások valóban alacsonyak, de az eddigi belpolitikai és gazdasági helyzet az osztrák üzletembereket sem csábította Romániába. Az osztrák politikus jelezte, hogy ez a hátrányos helyzet rövidesen megváltozhat, ugyanis nagy osztrák konszernekrôl van tudomása, akik nagybefektetôként szeretnének Romániába jönni, és elsôsorban privatizálandó állami cégek részvényei felôl érdeklôdnek.

Az osztrák üzletemberek dokumentálódni jöttek Kolozsvárra, ismerkedni a gazdasági együttmûködés lehetôségeivel. Mint elmondották, komoly terveik vannak: étolaj-, cukor- és paradicsomfeldolgozó üzemeket szeretnének Kolozsváron beindítani, fôleg az élelmiszer-feldolgozásban látnak nagy lehetôségeket. Van, aki építôvállalatot indítana Kolozsváron.

A bécsi Creditanstalt Bank megbízottja elmondotta: Ausztria legnagyobb bankja 10 millió dolláros alaptôkével pénzintézetet nyit Romániában, amely hamarosan Kolozsváron is fiókot indít. Elhangzott még: Brassóban mûködô osztrák alapítvány kis és közepes romániai cégeknek segítséget nyújt termelôberendezések beszerzésére.

(-zsef)

• Erdélyi körúton az OKKH vezetôje

• Élni kell a kárpótlási törvény lehetôségeivel

Dr. Nagy Ferenc államtitkár, a magyar Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal (OKKH) vezetôje kétnapos erdélyi körútja alkalmával a június 7-tôl hatályba lépett 29-es számú kárpótlási törvényrôl tájékoztatta az RMDSZ megyei szervezeteinek ez üggyel foglalkozó képviselôit. Az államtitkár szerdán találkozott az RMDSZ Szilágy, Beszterce-Naszód, Fehér és Kolozs megyei szervezeteinek munkatársaival is.

Boros János, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke kérdésünkre elmondotta: az államtitkár a megbeszélésen felhívta az érintettek figyelmét: mindenki éljen a törvény által biztosított lehetôségekkel, és az adatlapokat a mellékelt bizonyítékokkal feltétlenül jutassák el a kárpótlási hivatalba. A döntés joga természetesen a kárpótlási hivatalt illeti meg, az RMDSZ csak besegít a kárpótlási folyamat lebonyolításába.

Az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta: az igazoló okiratok hiánya esetén két tanúvallomás szükséges, amelyet közjegyzô elôtt kell hitelesíteni, míg a bizonyítékokat a kárpótlási hivatal által felhatalmazott személyek — név szerint Pálffy Zoltán ügyvezetô titkár, Orbán János szenátori irodavezetô és Misztrik László, a Pro Iuventute székház gondnoka — legalizálhatják.

Ha a sérelmet szenvedett személy négy gyermeke közül valamelyik nem él a kárpótlási törvény által biztosított lehetôségekkel, akkor ez nem zárja ki a három testvér ezen jogát — ez azt jelenti, hogy mindenik gyermeknek ki kell töltenie a szükséges ûrlapokat.

Az államtitkár tájékoztatott arról, hogy az illetékesek januárig elbírálják a kérvényeket, és értesítôt küldenek az érintetteknek. Akik pedig a korábban megállapított összeg 10 százalékában részesülnek, a vagyonjegyeket csak személyesen vehetik át, vagy a közjegyzô által hitelesített felhatalmazás felmutatásával. Boros János elmondotta, hogy a szervezet objektív okok miatt nem vállalkozik a vagyonjegyek értékesítésére. Az államtitkár a kárpótlási díj életjáradékra való váltását ajánlotta — ez havonta öt-, tízezer forint jövedelmet jelentene.

Dr. Nagy Ferenc rámutatott: abban az esetben, ha a korábban kárpótlásban részesült személy idôközben elhunyt, a gyermekei igényelhetik a 10 százalék pótlékot. Az államtitkár javasolta: mivel a kárpótlási hivatal ilyenkor az értesítést az elhunyt nevére állítja ki, a hozzátartozók jelezzék ezt a hivatalnak.

Az államtitkár felhívta azoknak a személyeknek a figyelmét, akik ez ideig még nem használták fel vagyonjegyüket, december 31-ig értékesítsék brókercégeken és bankon keresztül, vagy váltsák életjáradékra.

*

Dr. Nagy Ferenc a megbeszélést követôen találkozott Takács Csaba ügyvezetô elnökkel és Bitay Károly magyar fôkonzullal. Az ügyvezetô elnök kérdésünkre elmondotta: az államtitkár kifejezte elégedettségét az RMDSZ-nek a kárpótlási folyamat lebonyolításában nyújtott segítségért.

A találkozón ugyanakkor elhangzott, hogy a törvény elôírásai szerint a kárpótlási hivatal három hét múlva beszünteti tevékenységét, a további lépéseket pedig a pénzügyi intézmények bonyolítják majd le.

Papp Annamária

Szokás szerint vitával kezdôdött a csütörtöki tanácsülés is. Chicinas parasztpárti tanácsos nehezményezte, hogy a múltkori ülés jegyzôkönyvébe nem vették be felszólalását, mely az Avram Iancu-ünnepségek milyenségére vonatkozott. Somogyi Gyula RDMSZ-tanácsos a mentôállomás helyzetének megvitatását elôirányzó napirendi pont elhalasztását kérte, mivel az ehhez kapcsolódó anyagokat nem kapta meg a helyi tanács mûködési szabályzatában rögzített öt napon belül. Javaslatát leszavazták.

Az önálló gazdálkozások vezetôi arról tájékoztatták a tanácsosokat, hogy az év közben végzett befektetések a tél folyamán lehetôvé teszik a lakosság meleg vízzel történô problémamentes ellátását, ígéretük szerint a központi fûtéssel és gáznyomással sem lesznek gondok.

Szünet elôtt a tanácsosok milliós összegeket szavaztak meg különbözô rendezvények megtartására.

K. O.

Gheorghe Funar polgármester csütörtökön Victor Ciorbea miniszterelnöknek címzett levélben tiltakozott az ellen, hogy Tokay György kisebbségvédelmi miniszter a megye prefektusának küldött, a kétnyelvû helységnévtáblákról szóló levelében a hagyományos történelmi neveket sorolta fel.

Funar szerint ezzel Tokay ,,megsértette a román alkotmányt", azt akarja elérni, hogy a város ,,a horthysta idôszakbeli nevét" használja. A polgármester kifejti: a város nevét csak törvénnyel, a helyi lakosság akaratát tükrözô népszavazás útján lehet megváltoztatni, majd követeli, hogy a minisztert az ,,alkotmánysértés" miatt mentsék fel tisztébôl.

Ugyancsak tiltakozott — általában a Kolozs megyei helységek kétnyelvû feliratainak bevezetése ellen — a Nagyrománia Párt helyi szervezete.

Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete viszont nyilatkozatban szögezte le, hogy a Gheorghe Funar által pénteken Kolozsváron szervezett Avram Iancu-ünnepségnek ,,magyar- és kormányellenes jellege volt". A polgármester gyûlöletre uszított. Az RMDSZ a szövetség vezetôségének rendelkezésére bocsátja az ünnepségen elhangzottak anyagát abból a célból, hogy pert indítsanak a polgármester ellen. Funar rögtön közölte, hogy ha eljárást indítanak ellene, a maga részérôl rágalmazással fogja vádolni a szövetséget, olyan kártérítést követelve, amelybe belerokkan az RMDSZ.

Ma este nyitja kapuit a sétatéri színház Parti Nagy Lajos Ibusár címû darabjával, az elmúlt évad utolsó bemutatójával. Ibusár egy kicsiny vasutállomás valahol az Isten háta mögött; itt dolgozik és álmodozik Jolán, a jegykiadó — szerelemrôl, hazáról, boldogságról és írói babérokról. Az állomás szürkeségében megelevenedik fômûve, egy hazafias operett, és párhuzamosan vagyunk tanúi Jolán mindennapjainak és az operetti hôsök édes-boldog viszontagságainak. A hont megmentik, a galád árulót elkapják, a huszárkapitány és a hercegkisasszony egymáséi lesznek — Jolán pedig Ibusáron reked, immár végérvényesen.

Vasárnap és hétfô este 8 órakor szintén stúdióelôadás, a Székek kerül mûsorra, Bíró József és németországi vendégünk, Stief Magda fôszereplésével. A Vlad Mugur rendezte elôadás a Velencei ikrekkel együtt színházunkat fogja képviselni a novemberben megrendezendô Caragiale-fesztiválon.

Piaci körtsétánk alkalmával több háziasszonyt kérdeztünk meg, mit rejt már, vagy mit fog még rejteni az éleskamra télire?

Középkorú hölgy: Én már néhány éve megoldottam ezt a gondot. Vettem egy mélyhûtô ládát, és mivel hússal úgysem nagyon telik meg, odakerül be a vinetta, gyümölcs, zöldségféle és minden, ami még tárolható.

Fiatal asszonyka: Nem nagyon értek még a befôzéshez, eltevéshez, de ha megpróbálnám kiszámítani, mennyibe kerül a cukor és a gyümölcs, inkább lemondok róla. Ha szükségem van valamire, inkább megvásárolom az üzletbôl.

Idôsebb hölgy: Sajnos, nehéz lemondani a hagyományokról. A kamrám, még elég szellôs, de sikerült eltennem néhány üveg kompótot és lekvárt, de, sajnos, a szörpökrôl már le kellett mondanom. Igaz, unokáim manapság jobban kedvelik a Cola-féléket. Savanyúság-eltevésrôl kell még gondoskodnom, mert az nagyon fontos szerepet játszik háztartásomban, és a boltinak az íze sem olyan, és az ára is megfizethetetlen.

Egy nagymama: Kisnyugdíjas vagyok. Sajnos, régen tele volt az éléskamra, ma már egyre üresebb. A nyugdíjból még a napi szükségletre sem telik. Az fáj a legjobban, hogy unokáim régen, ahogy hozzám jöttek, rögtön zakuszkás kenyeret kértek. Már négy éve, hogy nem tudtam eltenni sem zakuszát, sem vinettát. Pedig hiányzik az íze nekem is.

Végül egy idôs, ôsz hajú úr: Nem is gondolkoztam, hogy vajon egy télire való felkészülés mennyibe is kerülhet. Annyit tudok, hogy a feleségem nagyon ügyes, és a kamránk soha nem üres. Én csak megkapom a feladatot, hogy mit kell hazavinni, a többi az ô dolga.

Horváth Gyöngyvér

Ismét tematikus számmal jelentkezett a nagy hagyományokkal rendelkezô, de pillanatnyilag komoly anyagi gondokkal küszködô folyóirat. Most egy tájegységet, a Szilágyságot sikerült rendkívül sokoldalúan bemutatnia, hála önkéntes munkatársainak, a vidék mûvelôdési életében jelentôs szerepet játszó képzômûvészeknek, zenészeknek, tanároknak. Akik Szabó Zsolt fôszerkesztô bevallása szerint: „Több mint ezer lapnyi nyersanyagot gyûjtöttek össze, s próbálnak közkinccsé tenni a közeljövôben". Ennek egy részét tartalmazza a minden szempontból érdekes és értékes lapszám. A szilágysági képzômûvészek gondjairól-örömeirôl a legilletékesebb, Szabó Vilmos festômûvész vall. A kis szilágysági sajtótörténet szerzôje Fejér László. Olvashatunk a vidék nevezetesebb magyar helységeirôl Ardótól Zoványig címmel, valamint Gáspár Attila tollából a szilágysági magyar népzenérôl. A szilágysági néptánc 20. század végi állapotát Matyi István elemzi. Mitruly Miklós a krasznai farsangi alakoskodó játékokat ismerteti, Szentimrei Judit pedig gazdag illusztrációs anyag keretében mutatja be a szilágysági varrottasokat. De olvashatunk a lapban a tövisháti népi építkezésrôl, a magyarkeceli úrasztalterítôkrôl és kegytárgyakról, a szilágysági kastélyokról és udvarházakról, zilahi iskolákról, és a Szilágy megyei magyar nyelvû oktatás 1989 utáni helyzetérôl. Egyed Ákos az 1848-as partiumi jobbágyfelszabadításról ír, Szatmári László pedig folytatja A közösségi mûvészet forrásvidékein címmel elindított, Debreczeni László munkásságát ismertetô sorozatát. A lapot a szilágysági képzômûvészek alkotásai illusztrálják.

N. J.

A nyári vakáció idején született egy kormányhatározat, de akkor, nem lévén különösen idôszerû, kevesen figyeltek fel rá. A kormány, augusztus 5-i határozatában, iskolások és egyetemisták szociális segélyezésérôl rendelkezik, a következôképpen: I-IV. osztályosoknak 600 000 lejt, V-VIII. osztályosoknak 800 000 lejt, IX-XII. osztályosoknak 900 000 lejt, nappali tagozatos egyetemi hallgatóknak 1 000 000 lejt juttatnak a tanintézményeken keresztül. Rendhagyó módon a segélyt nem pénzben, hanem ruházati cikkek, tanszerek, tartós élelmiszerek, vagy napi egy meleg étel formájában kapják az arra jogosultak.

A pótlékot azok igényelhetik, akiknek családjában az egy fôre esô jövedelem kevesebb, mint a legalacsonyabb bruttó jövedelem fele. (Az egy fôre esô jövedelem kiszámításakor a gyerekpénzt nem kell figyelembe venni.) További feltétel a licisták esetében a legkevesebb 9-es tanulmányi átlag és 10-es magaviselet.

A kérvényeket és a szükséges iratcsomót iskolásoknak legkésôbb október 1-jéig, egyetemistáknak október 15-ig lehet leadni.

A segély igénylése nem befolyásolja az ösztöndíjhoz való jogot.

A. O.

A mûholdas programok bizonyos változásairól, annak következményeirôl a Portal kábeltévé-társaság adásszerkezetében és más közérdekû változásról beszélgettünk Bázsa Jolánnal, a cég pénzügyi igazgatójával.

Különbözô médiák közölték azt, hogy az idén a Duna tv „helyet változtat", vagyis szórását áthelyezik az egyik mûholdról a másikra. Mennyiben érinti ez a Portal-elôfizetôket?

— Az elôfizetôk megnyugodhatnak, ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy megszüntetjük a Duna tv szórását, bármilyen mûholdra is kerül, továbbra is ott lesz az általunk közvetített adók között.

— Mi újság a Magyar tv 2-es mûsorával, amelyet szeptember végén „lônek fel" mûholdra?

— Ha igény lesz rá, akkor mûsoraink közé kerül.

— Honnan értesülnek majd az igényekrôl?

— Új szórólap nyomtatását tervezzük, amelyet az elôfizetôk a bérleti díj törlesztésekor kaphatnak kézhez.

— Felröppent a hír, hogy az HBO érdeklôdik a romániai közvetítés lehetôségérôl.

— A nagysikerû amerikai cég valóban akar Romániában sugározni, még nem tudjuk, hogyan oldják meg: román szinkronfordítással, vagy feliratozva. Ha sor kerül rá, elég költséges lesz, mivel 5-6 dollár bérleti díjat kell érte fizetni minden elôfizetônek. Tervezzük a programcsomagok lehetôségét, ami egy szûrô felszerelését jelentené, s akkor az elôfizetô csak bizonyos — nagyobb nézettségû — programokat kap, olcsóbban.

— A saját csatornán, a Portálon, jelenleg délelôtt képújság, este többnyire feliratozva a Discovery adót sugározzák. Mást nem terveznek?

— Már 1997-ben sort kerítünk feliratozott filmek, dokumentumfilmek, rajzfilmek és egyéb programok sugárzására a saját csatornán.

— Változik-e a bérleti díj?

— Az infláció függvényében, igen. Nekünk mindent dollárban kell fizetnünk, így ha annak az értéke nô, akkor mi is kénytelenek vagyunk emelni az árat.

— Köszönjük a beszégetést.

Póka János András

Elmúlt „kisasszony napja" — elmentek kedvenceink, a kedves fecskemadarak. Jó nekik: elmehettek ez idén is.

Nézünk utánuk mi, akik még/mindig csak maradunk — s hisszük, hogy jó nekünk (is), mert maradunk, maradhatunk — akarásunk szerint.

Sokszor eltûnôdtem ezen az elmenésen, s máig sem tudtam még eldönteni magamban-magamnak: végül is kinek jobb? Annak-e, aki elmegy, vagy annak, aki marad? (Hogy kinek könnyebb? — gondolom, ez nem kérdés, vélvén, hogy mindkettônek egyformán nehéz.)

Olykor, ha megnyugtatni s vigasztalni akarom magam, mindig azt mondom, hajtogatom (önmagamnak): mindenképpen annak jobb, aki marad, mert mégiscsak itthon marad; viszont aki elmegy, az, érkezzék bárhová is, mégiscsak idegenségbe érkezik meg, ahol mindent elölrôl kell kezdenie, újra kell szerveznie az életét, s nem biztos, hogy lesz hozzá elégséges ereje, kitartása és ideje is...

Ám nem mindig akarom magamat nyugtatgatni, unván már nagyon ezt a folytonos és fárasztó önmegnyugtatást. Ilyenkor úgy vélem: mégiscsak annak jobb, aki elmegy, el mer menni a zûrzavaros bizonytalanságból egy rendezettebb, stabilabb társadalomba, ahol lehetôsége adódik mindent újrakezdeni. Márpedig újrakezdeni szép, izgalmas, felemelô és erôtadó is lehet, mégha oly fárasztó és nehéz is.

Irigylem hát ilyenkor a fecskét, amely elég okos ahhoz, hogy ne várja be a zimankós idôket, hanem még ôszelôn, csendes-langyos napfényes idôben elmegy, útrakél — egyszersmind váltig megígérvén, hogy újra visszajön, ha kedvezôre fordul az idô, „elhozván" nékünk a várva várt tavaszt.

Nem valami nyugodt és megnyugtató az életünk, s ki tudja, milyen lesz az elkövetkezendô idôkben. Bizonytalanság, elbizonytalanodás, ideges félelem szikkasztja olykor bennem is a reményt, morzsolja-ôrli a hitet. Tudomásul veszem mindezt újra meg újra, miként azt is: ha kedvem úgy adódna, éppenséggel útrakelhetnék magam is, egyszersmind megígérvén, hogy menten visszajövök, ha úgy fordul az idô, és elhozom a reményteljes kikeletet. Bizony, tehetném, ígérhetném — de lám, mégis maradok ismét, mert újfent megriaszt az elmenésnek még a puszta gondolata is. Bevallom: ezt sem értem — ezt a „mozdulatlan" magamat, „aki", úgymond, olyan jól tudja, hogy mi volna személy szerint a jobb s tán még a könnyebb is, és mégsem ezt választja (úgy tûnik, már csak reflexbôl sem).

Nem, még csak fecske sem akarok lenni, a visszatérô, a tavaszt „elhozó", az olyan nagyon visszavárt, az örömmel fogadott újra hazaérkezô. Meglehet, attól félek, hogy ha bár egyszer is fecske leszek, nem lesz erôm a visszatérésre? Avagy: végül úgy rászokom erre a „fecskéskedésre", hogy mindig útrakelek, ha ormótlan, durva-rossz idôk közeledtét érzem?

Nem tudom, miért nem akarok fecske lenni. Miként azt sem, hogy vajon nem valamiféle tehetetlenség, gyávaság, minden újtól való félelem, beletörôdô bénaság, a megszokás kényelme tart-e itt, valamiféle jól mûködô rossz reflex gyanánt. Vagyis a vállalkozókedv hiánya, a tûrés beidegzôdése — megannyi „objektív" és „szubjektív" tényezôje életemnek, jellememnek. Netán a helybeni" újrakezdés, újra megpróbálás reálisnak hitt lehetôsége is? A fel nem adás valamiféle furcsa „kényszere" s az ebbôl eredô beidegzôdés még mindig létezô ereje, hite? Minden bizonnyal ez is, az is visszatart attól, hogy „fecske" legyek.

„Mert, ugyanbizony, miért nem lehet újra megpróbálni, miért nem lehet újra meg újra elölrôl kezdeni ezután is; még mindig: éppen itt is, és még mindig: éppen most is?! „ — kérdezem magamtól megannyiszor, s jókora önbiztatással is persze. A válaszom, nyilván, egyértelmû (mert úgy akarom, s ameddig úgy akarom, az is lesz): lehet, s mert lehet — kell is! Itt és most is. Itt és holnap is. Nem az én személyes válaszom ez — hanem a közel nyolc évtizedes kisebbségi sors örlôdéseibôl, a „menni, vagy maradni?", a „lehet, vagy nem lehet?" kérdések gyötrelmeibôl kigyöngyözôdött válasz ez — egy népközösség válasza , amelyet személy szerint — „okos" eszem ellenére is — maradéktalanul elfogadok. Nem kötelezô elfogadni ezt a választ mindenkinek, mert nem nyugalmas alternatívát ígér. Jogában áll hát kinek-kinek elfogadni, avagy visszautasítani, „perspektívátlannak" tartani, személy szerint. Ki elfogadja mégis — hát az ne nyavalyogjon folyvást, ne érezze tehertételnek (mégha olykor valóban terhes is) a hitet, fárasztónak a reménykedést, s nemkülönben a cselekvést! — mondom ezt magamnak is megannyiszor. (Mostanában egyre többször.)

Egy külföldi ismerôsöm kérdezte meg egyszer tôlem, hogy mondjam már, mikor fogunk mi, erdélyi magyarok (is), beleunni a panaszkodásba, a kiábrándultságba, egyfajta mohácsos hangulatunkba? „Mintha újdonság volna számotokra mindaz, ami és ahogyan történik most is véletek..." — tette hozzá (úgy éreztem akkor: némi cinizmussal).

Ma már nem érzem cinikusnak ezt a megjegyzést. Nem, mert néha úgy érzem (tapasztalom magamon is), hogy az elmúlt esztendôkben úgy belejöttünk már a panaszkodásba, önmagunk sajnálatába, hogy szinte az hihetô: el sem tudnánk lenni nélküle, nem érezzük jól magunkat, ha valamiért nem panaszkodhatunk. Persze, elégedetlenségre és panaszra is van még okunk bôven (s alighanem lesz is még jó sokáig) — s amit szóvá kell tenni, hát azt mindig is tegyük szóvá! De ez nem pótolhatja a cselekvést. Az akarást, a minden körülmények közt való cselekvést soha nem pótolhatja sem a háborgás, sem a panaszkodás. Szókimondó ismerôsöm mondta (s ebben is igaza volt), hogy ti. a romániai magyarság aligha „húzhatta volna ki", „élhette volna túl" például a két világháború közti kegyetlen évtizedeket is, ha folyvást csak siránkozik, panaszkodik. Hogy akkor például bôségesebb volt a magántulajdona (föld, ház, kisüzemek stb.)? — ez így igaz. Ámde, ki fog most helyettünk azon fáradozni, hogy szervezettebbek legyünk, anyagilag is gyarapodjunk, s így szaporodó intézményeinket mûködtetni tudjuk — ahogy lehet, mert kell!? Bizony senki rajtunk kívül. A régi mondás ma is igaz: „Segíts magadon, s az Isten is megsegít".

Hát errôl most ennyit — most midôn már messze járnak a fecskék, ezek mi kedves, „tavaszt hozó" madaraink...

Molnos Lajos

Makkay János történész tanulmánya a Hitel legfrissebb, szeptemberi számában vitacikk és összegezô írás egyben. A csángók, a mezôségiek és a székelyek honfoglalásából a széles olvasótábor is alapos ismereteket szerezhet és mindent megérthet, de bizonyos hivatalosan terjesztett — inkább idült, mint divatos — elméletek világos cáfolata a szakemberek számára különösképpen nem elhanyagolandó.

„A csángók ôsi magyarságát régen is csak néhány idegen származású kutató vonta kétségbe — mondja Makkay János; a »kutató« szót mi bátorkodunk idézôjelbe tenni —, (kun, török eredetûnek vélte ôket), ma már fôleg csak a románok. Abszurd nézetük szerint a Székelyföldön elmagyarosított románok költöztek volna a magyar elnyomás elôl menekülve Moldvába a XVII-XVIII. században! Az ôsi magyar nyelvüket szívósan ôrzô moldvai régi csángóknak saját nevük sincs már. Úgy szokták ôket emlegetni, hogy a nem székely eredetû csángók. Ezek a nem székely csángók hosszú évszázadok óta a Kárpátoktól keletre, a Szeret, a Beszterce és a Moldva folyók völgyeiben laknak, a Moldvába menekült székelyek közvetlen közelében. (...) Addig már eljutott a magyar tudomány, hogy Gunda Béla vagy László Gyula feltételezik: a nem székely csángók Árpád népének honfoglalása idején rekedtek kívül a Kárpátokon, Moldvában. Legalább 894 vagy 896 ôsze óta élnek tehát kis falvaikban, mindenkor kizárólag mezôgazdaságból.

A székelyek kérdésében tudathasadásos ûr keletkezett a valóság, a székelység öntudata, hagyományai, nyelve, valamint a tudomány mai felfogása között. Az elôbbiek egyértelmûen tudják-mutatják, hogy a székelyek az ôsbölcsôtôl kezdve mindig is színtiszta magyarok voltak. A magyar tudomány viszont két évszázad óta azt vallja, hogy a székely eredetileg török nyelvû nép volt. Csak jóval Árpád honfoglalása után magyarosodtak el, amikor határvédô elôdeiket királyaink a XII. században állítólag a nyugati gyepükrôl Erdély keleti részére telepítették volna..."

E hosszabb idézet után: a fôbb érvek annak bizonyítására, hogy a székelyek voltak a honfoglalás elôtt az egész Kárpát-medencét megülô magyarok, és nem a bevándorló szászok meg románok között magyarosodtak el késôbb — amit Kristó Gyula angol nyelvû könyvében is terjeszt, és érdekes módon, hivatalos utakon is propagálnak Magyarországon, hogy eljusson a határon túlra, hozzánk is.

Makkay János szerint „a csángók és a mezôségiek között élô székelyek is olyan régi, ôsmagyar nyelvet beszélô nép utódai, akik már Árpád honfoglalása elôtt a mai hazában éltek... 670-680 táján az avarokhoz csatlakozó onogur-bolgárokkal" érkeztek Erdély földjére. A krónikákban megtalálható utalásokat elemezve Makkay kiemeli, hogy amikor Attila hun népeit emlegetik, akkor a VIII-IX. század kései avarjait és onogurjait kell érteni rajtuk. A székelyek tehát nem Attila hunjainak itt maradt fiai, hanem az onogurok oldalán az avarok országába 670 körül beköltözött magyarok. A csángó és a mezôségi magyarok után kerek száz évvel érkeztek Hunniába... A krónikák is gyakran hunoknak nevezték a kései avarok népeit."

A székelyek „Erdélybe, azaz a pannon táj határvidékére vonultak, és nem hunoknak vagy magyaroknak, hanem siculusoknak, saját szavukkal székelyeknek nevezték magukat. A nyugati nemzetség ugyanis meggyûlölte a hunokat Attila életében. A keletre vonulást megerôsítik a frank hadjárat nyugati forrásai is."

A székelyek, megôrizvén egységüket, az Alföld pereméig, Biharig húzódtak (bihari székelyek Mezôtelegden!); Erdélyben pedig „a Csiglamezôn vészelték át a IX. évszázadot. Azon a Csiglamezôn, amelynek neve azonos a Csík szóval. Innen a székelyek lakta Csík megye. A székelyek tehát a késô avar kori magyar nép része voltak. Honnan tudjuk azonban azt, hogy magyarok voltak? Számos adatból és összefüggésbôl, amelyeket a tudomány régen ismer. (...) Hiszen a régi székely személynevekben és helynevekben semmi nyoma sincs annak, hogy ez a nép valaha is török nyelvet beszélt volna. A székelyek szép, régi, tiszta magyar nyelvet beszélnek emberemlékezet óta. Oláh Miklós szerint jobbfajta, el nem korcsosult magyarok. Székely István krónikája szerint ôk beszélnek a legszebben magyarul. Gyönyörû nyelvüket, ôsi szókincsüket Erdélybe való állítólagos áttelepülésük után vajha kitôl tanulták volna meg? Ott, ahol a török elmélet szerint elôttük soha nem élt semmiféle magyarság! Hogyan válhattak volna éppen az erdélyi németség és románság szomszédságában, a peremvidékeken magyarrá?

(...) Sokáig erôs érvnek számított a székelyek török eredete mellett az, hogy Árpád honfoglalói — értsd: a magyarok! — nem ismerték a rovásírást, a székelyek viszont igen. A rovásírás türk eredetû, szólt a feltevés. Következésképpen a székelyek is türkök/törökök voltak egykoron, mert ismerték. Az már régen érthetô volt, hogy ez a fura logika valahol hamis. Az elsô léket az ütötte az elmélet török hajóján, hogy 1983. április 27-én Szarvason egy késô avar kori sírból elôkerült egy hat centi hosszú csont tûtartó, mind a négy oldalán rovásfelirattal. Az ötvenkilenc szótagból álló szöveg tizenkilenc jele közül tizenöt azonos a nagyszentmiklósi kilincs rovásfeliratainak jeleivel. Kiderült, hogy a székely rovásírás eredetét nemcsak keleti türk népektôl lehet származtatni, hanem a Kárpát-medencébôl is (ami végsô soron ugyanazokra a keleti türk elôzményekre vezet vissza)... A székelyek már a kései avar korban használták a rovásírást mindig magyar nyelven rótt szövegek rögzítésére. (...) Van azonban két olyan betû is a székely rovásjelek között, amely ismeretlen a türkök-törökök rovásírásaiban. Azért, mert ezek a betûk olyan hangok jelölésére szolgáltak, amelyek minden türk-török nyelvben hiányoznak, viszont különlegesen magyar hangok: az f és a h..."

Elgondolkoztató Makkay írásának szenvedélyes záróüzenete, amely válasz egy kihívásra, és a címzettek nem mi vagyunk:

„Mi, Duna menti magyarok, tartozunk annyival a székelyföldi magyaroknak, hogy végre eltakarítjuk az útból az ô hajdani törökségüket sugalló akadémiai elméleteket... Gyalázatos dolognak tartjuk, ha tudósok, politikusok vagy bárki más bármiféle elmélet érdekében éppen a székelyeket akarja kirekeszteni a magyarság testvéri tömbjébôl, azt állítván, hogy hajdanában török nép voltak. Azokat — hangzik a Hitelben közölt tanulmány befejezése —, akik az elsô, 670-680 körüli honfoglalás magyar népét jelentik. Akiket Árpád érkezô katonái már ebben a hazában találtak, és akik segítettek Árpád népének e hon elfoglalásában és megtartásában."

L. Cs.

Közhírré tétetett, hogy a Fôtéren betömik a „szakadékot". Persze, csak az egyiket. (Azért „szakadékok", mert Kolozsvárt végleg elszakították a polgármestertôl és annak minden „dák-római" ábrándozásától.) Fôleg katonákat látunk ásóval, lapáttal, ingujjra vetkôzve, ahogy illik egy nehéz munkához... Aki filmezni akarna, az tudja meg, hogy nincs szükség lassított filmre. Amilyen lassúsággal itt tömködnek, nincs az a lassított film, amely ezt még lassúbbá tehetné... A minap tizennégy katona volt a gödör fenekén: négy ült a földön, hat állt a lapátjára támaszkodva és négy dolgozott! A gazzal belepett régi földhányáson többen álltunk, és néztük a „kegyetlenül izzasztó" munkát.

Amíg ezek lent hányják, addig a város vezetôsége a polgárok szemébe hinti a port a reményeket táplálandó, hogy: „Ne féljetek, lesz itt még igazi szép Fôtér!" Csakhogy mi már semmit nem hiszünk, ami a polgármestertôl és tanácsadóitól ered. Ez a város — hála istennek — nem agyalágyultak gyûjtôtábora. Az egyik gödör, amelyben „tömögetést játszanak", valójában aligha tömôdik. A másik pedig lassan, de biztosan „kiépül" az összerakott kövekbôl és nôdögél... Városi tanácsosaink ezt látják, és kifogásolják is. Hát Fãrcas úr mit mond vajon? Erre is legyint egyet, és elneveti a dolgot? Fãrcas úr tekintélyének felettébb hátrányos legyintéssel, meg elnevetgéléssel kezelni Kolozsvár sérelmeit. Mi azt hittük, hogy van kiállása a polgármesterrel szemben, de úgy látszik, hogy mosolyogva nyugtázza annak törvénytelen helytelenkedéseit. Pedig jogállam lennénk! Aki elsikkasztja a törvényt, az ellensége a hazának!

Erre élô példa a kétnyelvû feliratok kérdése. Van rá törvény, de nem alkalmazzák. Sôt, gúny tárgyává teszik. Funar két nyelvet rajzoltatott egy táblára, és megjegyezte, hogy így fogunk áttérni a kétnyelvû feliratokra. Felfordul az ember gyomra ilyen otromba viccelôdésen. Mit szól Constantinescu elnök úr mindehhez? Európa felé ô képvisel minket. Az ô zakóján éktelenkedik kitörölhetetlen szégyenfoltként minden jogtiprás, amelyet Kolozsvárott elkövettek és elkövetnek. Vajon meddig tûri? És mit szólnak a NATO országai Románia pecsétes zubbonyához, amelyen még máig ott éktelenkedik a nacionalizmus meg a sovinizmus...

A mi piarista templomunkban vásár- és ünnepnapokon román nyelven mutatja be a szemtmiseáldozatot a magyar anyanyelvû dr. Denderle József piarista tanár úr. Teszi ezt a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség jóváhagyására, illetve rendeletére. Ez krisztusi cselekedet, magyar pap románul misézik, hogy az igét anyanyelvükön hallják román testvéreink. De kérdezlek benneteket, keresztény, imádkozó, intelligens románok: mit tesztek ti írásban, vagy szóban most, mikor minket, a ti magyar felebarátaitokat súlyosan sértegetik ilyen olcsó „kétnyelvû rajzórákkal"? Semmit? Az baj! Ugyanis egy kenyérbôl eszünk, és egy kehelybôl isszuk Krisztus vérét veletek, és ez a testvériség kötelez!

A nyelvet nem csak késsel lehet kivágni, ki lehet azt tépni átvitt értelemben is. „Csakhogy, aki gyûlöli embertársát, akit lát, az hogyan szeretheti Istent, akit nem lát?" — mondja az írás. Vigyázzunk! Nem aszerint ítéltetünk meg, hogy hány gyertyát gyújtottunk, hány keresztet vetettünk, hogyan csókolgattuk a templom kövezetét, hanem mertünk-e szólni, dolgozni a felebaráti szeretetért és a népeink közötti békéért.

Békében akarunk élni mindenkivel, de nem megalázottan, nem jogfosztottan.

Voltunk mi már sokkal rosszabb helyzetekben is, mégis élünk, méghozzá itt élünk, ôseink földjén, ôsi kultúránkat védve. Azt pedig, hogy bárki, szóval, írással, rajzaival ezt az egyetlen kincsünket becsmérelje, elutasítjuk, és megengedhetetlennek tartjuk.

Ugye, ti is?

Plesa Vass Magda

Szeptember elsô hetében vitatta meg és fogadta el a Szilágy megyei tanács az 1997-es pótköltségvetést.

A csaknem háromórás vitából kitûnt, hogy senki sem elégedett a pótköltségvetés összegeivel. Egyes tanácsosok minden fortélyt latba vetve próbáltak bizonyos intézményeket nagyobb pénzforrásokhoz juttatni, de úgy, hogy másoktól csökkentsék vagy megvonják részben azokat. Ez a módszer azonban nem bizonyult hasznosnak és kielégítônek, így aztán végül is a tanács majdnem csak a semmin osztozkodott.

Az eredeti és a pótköltségvetésnek is az a két legfontosabb negatív jellemzôje, hogy egyrészt összegeiket tekintve rendkívülien kicsik, olyannyira, hogy több megyei intézménynek bizonytalanná válik a mûködése. Másrészt pedig túlzottan megyeközpontú jellegük van. Sok esetben kizárólag a megyeszékhely intézményeinek mûködését és fejlesztését célozza meg.

Tekintsünk bele kissé a számok rejtelmeibe, hogy jobban megértsük a módosított költségvetés összegeinek nagyságát és arányait. Elsô rátekintésre megállapíthatjuk, hogy a módosított költségvetés 32,4 milliárd lejnyi összege csupán 3,3 százalékkal haladja meg az eredetileg jóváhagyott költségvetést. Elképzelhetjük, hogy e szerény növekedési különbségbôl mi mindent valósíthat meg a megye, nem is beszélve az infláció alakulásáról, az árak növekedésérôl.

A jövedelmi források közül feltûnôen magasnak ítélem meg a saját erôbôl származó bevételek növekedési ütemét, mely az eredetihez képest 90%-ban, míg az 1996-ban teljesítetthez viszonyítva ez már 148%-ban állapíttatott meg. Ennek megvalósíthatóságát azért is kétlem, mert olyan tételeknél, mint bizonyos engedélyek, jóváhagyások és ehhez hasonlók kibocsátásából lehetséges jövedelmekbôl 811,6 millió lejt irányoztak elô az eredeti 200 millió lejhez viszonyítva (305,8%-os a növekedés), míg 1996-ban a saját jövedelmi források összege 551,5 millió lejt tett ki. Ugyancsak megvalósíthatatlannak tartom az egyedáruságok nyereségadója címen elôírt 188 millió lej jövedelem behajtását is. Ugyanis ezek a cégek nem igazán büszkélkedhetnek megfelelô nyereséggel.

Az 1997/14. számú sürgôsségi kormányrendeletnek megfelelôen Szilágy megyének 19,3 milliárd lejt fordítanak vissza béradókból egész évre, melybôl 2,8 milliárd lejt a pótköltségvetés hivatott biztosítani. Az utóbbi összegnek helységenkénti elosztása éles vitát váltott ki. Így például a szilágycsehi kórház mûködésére a fent említett összegbôl 15 millió lejt állapítottak meg, mely összeget a mai világban egy veszteséges, állami tôkével mûködô vállalat menedzsere is bevasal egy hónap alatt. Az így kiutalt összeg a minimálisan szükséges 242 millió lejnek csak töredéke, nincs mihez kezdeni vele, vagyis annyit ér, mint döglött lovon a patkó. Ez oda vezethet, hogy egy-két hónap múlva akár be is zárhat a kórház, s a betegek mehetnek a megyei kórházba. Az sem kizárt, hogy esetleg valakik éppen ezt akarják elérni.

Azt, hogy mennyire megyeközpontú az idei költségvetés, azt példákkal lehet bizonyítani. Így a megyeközpont könyvtárára 658 milliót költenek, de semmit a többire, a történelmi múzeum 2,2 milliárd lejt fog felemészteni, ami pedig a megye összköltségvetésének a 6,7%-át teszi ki, alkotóközpontra 270 millió lej jut stb.

Az ilyen leosztás nem egészen igazságos és méltányos. Jó lenne, ha a következô évtôl jutna egy-egy városi vagy községi mûvelôdési ház javítására is, vagy a könyvtárak fejlesztésére, ugyanis a kultúrát nem lehet csupán a megyeközpont számára kisajátítani, erre szükség van a megye egész területén.

Ugyancsak kevés pénz jutott az iskolák karbantartására is. Ezért egyes javítási munkálatok félbemaradtak, pedig a tanítás elkezdôdött, abban reménykedve, hogy a módosított költségvetést újra kiegészítik még ebben az évben. Marad tehát a pénz helyett a reménykedés.

Baksai Károly

Évi tejfogyasztásunk átlagban 150 liter a nyugat-európai 240 literrel szemben. Valeriu Steriu, a Magán Tejtermelôk Szövetségének elnöke ezt a jelenséget a tejipar gondjaival, illetve a hazai vásárlóerô gyengülésével magyarázza. A szakember szerint a tejfogyasztás kárára egyre többen használnak hûsítôket. Az eddigi agrárpolitika hátrányosan hatott a tejtermelésre. Románia új CEFTA-tagsága, és az ebbôl származó élelmiszer-vámkedvezmények a hazai felhozatal gyors bôvülését fogja eredményezni. Steriu nem tart attól, hogy a vámok felszabadulásával a cseh, a lengyel és a magyar termékek elárasztják a hazai piacokat: a külföldi tejtermékek önköltsége lényegesen magasabb, így a hazai árunak nem okoznak kemény konkurenciát.

Tegnap délután Kolozsváron bemutatták a romániai Európa Bizottság küldöttsége által irányított ôszi, a demokrácia megvalósításáért kampány célkitûzéseit. Ennek keretében az ország 41 településén ismertetik a polgári szervezetek megsegítését célzó programokat, valamint az Elôjegyzési naptár 2000 elnevezésû dokumentumot, amely az európai integráció feltételeit hivatott tudatosítani az állampolgárokban.

Az Európai Unió továbbra is támogatja Romániát a demokrácia fejlesztésében — derül ki a csütörtökön közzétett sajtóközleménybôl. Ennek érdekében igen nagyszámban hirdetett pályázatokat az érdekelt nem kormányzati szervezetek számára (amelyek közül körülbelül százan képviseltették magukat a prefektúra gyûléstermében lezajlott felvilágosító találkozón). Az Európa Bizottság küldöttségének képviselôje, Anamaria Pop, aki, többek között, tíz erdélyi megyét lát el tanácsadással, részletesen bemutatta azokat a feltételeket és eljárásokat, amelyekkel az érdekeltek megpályázhatják ezeket a PHARE-támogatásokat (elsôsorban a Demokráciáért, valamint a Lien elnevezést viselô mikroprogramokat). Akciójukat segíti a Soros Alapítvány egy Nyílt Társadalomért. A kérések benyújtási határideje ez év október 31-e. Bôvebb felvilágosítás kapható az Európa Bizottság küldöttségének bukaresti székhelyén (telefon: 01/2303-636, fax: 01/2302-453, Mariela Neagu személyében).

Az Európa Bizottság ôszi romániai információs kampánya ma délután 3 órakor Zilahon a prefektúra nagy gyûléstermében folytatódik.

Ö. I. B.

Országszerte pánikhangulatot keltett a dollár gyors felértékelôdése a lejhez képest. Tegnap délben a valutaváltók már 8 000 lejért adták a dollárt: két nap alatt több száz lejjel értékelôdött le a román pénznem a zöldhasú valutához képest.

A valutaváltó irodákban és a valutaüzéreknél tapasztalható pénzromlást nem lehet általánosítani, nyugtatnak a Nemzeti Bank szakemberei. A bankokban 10-20 lejjel nôtt a dollár értéke, gyakorlatilag korlátlan mennyiségben vásárolható amerikai valuta. Ezért a valutaváltó irodák kínálata csökkenni fog, a dollár értéke hamarosan visszaesik.

Bankszakemberek a lej lassú leértékelôdésérôl szóltak, amely azonban nem fogja megközelíteni a most tapasztalható pénzromlás mértékét.

Az életüktôl és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1997. évi XXIX. tv., mely az 1992. évi XXXII. törvényt módosítja, 1997. június 7-én lépett hatályba.

A kormány 1997. július 18-án hatályba lépett 1997/103. (VI. 13.) sz. rendeletében határozott a végrehajtás módjáról, a hatályba lépést követô napon az országos és megyei kárpótlási és kárrendezési hivatalok elkezdték árusítani azokat az adatlapokat, amelyen a kárpótlási igényt be lehet nyújtani.

Az alkotmánybíróság 1995/1. sz. határozatának nyomán született módosító törvény célja és rendeltetése, hogy kiegészítse az 1992. évi XXXII. tv-t és a kárpótlásra jogosultak körét kibôvítse, megszüntesse a korábbi törvény egyes méltánytalanul diszkriminatív rendelkezését, és lehetôvé tegye a saját jogon kapott és még el nem költött kárpótlási jegyek életjáradékra váltását.

A törvénymódosítással érintett kárpótlásra jogosító jogsérelmek és az igényérvényesítés módja

(6. old.)

I. Az élet elvesztése

1. Egyösszegû kárpótlás jár az élet elvesztéséért, ha

a) a magyar bíróság törvénysértô vagy semmissé nyilvánított ítélete alapján hajtották végre a halálos ítéletet, vagy

b) a sérelmet elszenvedô a büntetôeljárás vagy a büntetô ügyben hozott ítélet végrehajtása során olyan módon vesztette életét, hogy a halál bekövetkezésének kétséget kizáró oka az eljáró magyar hatóság szándékos közremûködése volt,

c) a sérelmet szenvedett kétségkívül a magyar hatóság vagy hatósági személy politikai indíttatású önkénye miatt vesztette életét,

d) a sérelmet szenvedett a deportálás (2/a „) vagy a kényszermunka (2/B „) ideje alatt halt meg.

Úgy igényt csak a c) és d) pontban meghatározott sérelmek miatt lehet benyújtani.

A d) pontban meghatározott sérelmek esetén a túlélô házastársat (élô özvegyet) a választás jog az egyösszegû kárpótlás, vagy a már kifizetett kárpótlásai jegy, illetve folyósított életjáradék között megilleti. Amennyiben e jogsérelemért már korábban kapott kárpótlást, úgy azt az egyösszegû kárpótlásba be kell számítani.

2. A kárpótlásra jogosultak:

a sérelmet szenvedett élô özvegye, a sérelmet elszenvedô élô gyermeke és az élô szülô, ezek hiányában — a kárpótlás összegének felére — az élô testvér jogosult.

Több jogosult esetén a kárpótlás összegét az özvegy, a gyermekek és a szülôk között csoportonként és a csoporton belül egyenlô arányban kell felosztani. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni arra az esetre is, ha a kárpótlásra több testvér jogosult.

3. Az igény benyújtásának módja:

A jogosult az igényét az 1997/103. (VI. 13.) kormányrendelet mellékletében meghatározott adatlapon nyújthatja be. Az adatlap beszerezhetô valamennyi kárpótlási hivatal ügyfélszolgálatán, külföldön a magyar külképviseletnél.

4. A benyújtás határideje:

a benyújtás határidejét az 1997. évi XXIX. tv. 7. „-a az alábbiakban szabályozza: „a jogosult a törvény hatálybalépésétôl számított 4 hónapon belül a lakóhelye szerint illetékes megyei (fôvárosi) kárrendezési hivatalhoz vagy az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz (a továbbiakban: OKKH) nyújthatja be kárpótlás iránti kérelmét". A benyújtás végsô határideje 1997. október 7-e éjfél, mely határidô jogvesztô, elmulasztása esetén emiatt igazolásnak nincs helye.

5. Az életelvesztés jogcímeinek igazolása:

A deportálás és a kényszermunka során életüket vesztettek esetében a hatóság szándékos, önkényes halálokozását — a közvetlen halálokot — nem kell bizonyítani, mivel a törvény vélelmezi, hogy a halál a körülmények és az elszenvedett sérelmek következménye. Ilyen esetben tehát a jogosultnak csak azt kell bizonyítania, hogy a halál ténye a deportálás vagy a kényszermunka során következett be.

Az elôzô két jogcímmel ellentétben az I/1c pont kárpótlásra csak akkor jogosít, ha az életelvesztés e pontban meghatározott oka kétségkívül megállapítható, vagyis bizonyított. Ennek megfelelôen a munkaszolgálat során történt élettelvesztés esetén is az oksági összefüggés bizonyítást igényel.

Ha a bizonyítás során olyan adat merül fel, ami halál szándékos okozását nem támasztja alá, akkor ez nem fogadható el életelvesztés sérelemnek.

A bizonyítékok lehetséges köre:

A deportálás során elhunyt személyek elhalálozásának igazolására elfogadható dokumentumok:

a) Holttá nyilvánító végzés, illetôleg az annak alapján kiállított halotti anyakönyvi kivonat, melybôl megállapítható az elhalálozás helye és idôpontja.

A holttányilvánítási eljárást általában a Magyarországon maradt hozzátartozók kérelmére folytatták le. A holttá nyilvánítás hiányában, illetve azok számára. akik a deportálás után Magyarországra nem tértek vissza, illetve visszatértük után nem sokkal elhagyták az országot, egyéb bizonyítás is elfogadott.

b) Bizonyítékként elfogadhatóak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ), a Budapesti Zsidó Hitközségek Szövetsége, a még létezô vidéki hitközségek, a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága (NÜB), valamint a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal által kijelölt cigány érdekvédelmi szervezet által kiállított igazolások, valamennyi külföldi zsidó hitközség és egyeztetés alapján az érdekvédelmi szervezetek.

c) Amennyiben a jeruzsálemi JAD VHASEM (Igazak Kertje) Intézet kiállított ilyen igazolásokat a magyarországi kárpótlás céljára, úgy azok is elfogadhatóak igazoló okiratként.

d) Bizonyítási eljárásban felhasználhatók a Belügyminisztériumban, az Országos Levéltárban, valamint a megyei levéltárakban fellelhetô, a zsidó lakosságról készült összeírások, mivel a deportálás ezen összeírások alapján folyt. Ezzel ellenôrizhetô, hogy az adott személy, aki után kérik a kárpótlást, szerepel-e a reá vonatkozó listán.

e) Ha a felsoroltak közül egyik bizonyítékot sem tudja beszerezni a jogosult, elfogadható még az önkormányzat jegyzôje, közjegyzô, vagy a magyar külképviselet által hitelesített tanúnyilatkozat. Hitelesként fogadhatók el a b) pontban felsorolt szervezetek elôtt tett tanúnyilatkozatok is. Ez vonatkozik az okiratok fordításának hitelesítésére is.

A kényszermunka ideje alatt életüket vesztettek esetében elfogadható igazolások: a holttá nyilvánító végzés, illetôleg annak alapján kiállított halotti anyakönyvi kivonat, vagy bármely olyan okirat, amelyben szerepel az elhalálozás helye és idôpontja.

A Vöröskereszt igazolása, veszteség-nyilvántartások, NÜB-igazolás, levéltári igazolás, Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége igazolása, valamint egyéb bizonyítékként szolgálhat az önkormányzati jegyzô, a közjegyzô vagy a magyar külképviselet által hitelesített tanúnyilatkozat is, ahol a tanúk a sérelmet elszenvedôvel bizonyítottan együtt voltak a kényszermunkán, és a néhai halálával kapcsolatosan hiteles információval rendelkeznek.

6. A hozzátartozói viszony igazolására

szolgáló okmányokat az igénybejelentô adatlap IV. pontja tételes felsorolásban tartalmazza.

7. A kárpótlás összege:

a kárpótlás összegérôl, a kifizetés rendjérôl, határidejérôl, ütemezésérôl külön törvény a késôbbiekben rendelkezik.

8. Kizáró körülmények:

Nem kaphat kárpótlást élet elvesztése címén az, aki a sérelmet szenvedett után ugyanazon sérelemért

— külföldi államtól kártalanításban, kárpótlásban vagy bármilyen jóvátételben részesült,

— akinek igényét nemzetközi szerzôdés rendezte.

***

II. Kárpótlás munkaszolgálat jogcímen

A kárpótlás jogcímét csak a II. világháború alatt (1941. június 27-1945. május 9.) faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálat képezi.

Ebbôl adódóan nem jogosít kárpótlásra a fenti idôtartamon kívül esô munkaszolgálat, továbbá nem tartozik a tv. hatálya alá az a közérdekû munka sem, amelyet ugyan a II. világháború alatt teljesítettek, de nem faji, vallási vagy politikai okból (pl. kisegítô, honvédelmi, diák, levente stb. munka).

E jogsérelem tekintetében a törvény — a korábbi méltánytalan szûkítô feltétel (harcoló alakulat) megszüntetésére — kibôvítette a jogosultak körét.

Az igény érvényesítése

1. Akinek a korábbi igényét a hivatal részben vagy egészben azért utasította el, mert a korábbi feltételnek (nem harcoló alakulatban teljesített munkaszolgálatot) nem felelt meg, annak nem kell új igényt benyújtania. Az OKKH ezen — a korábbi törvény alapján hozott — határozatait felülvizsgálja, és az új törvénynek megfelelôen hivatalból korrigálja.

2. Aki a korábbi törvény ismeretében azért nem nyújtotta be igényét, mert nem harcoló alakulat kötelékében teljesítette a munkaszolgálatot, az új igénybejelentéssel élhet az I/3. pontban említett adatlapon.

A kérelem benyújtására a sérelmet szenvedett saját jogán, halála esetén a túlélô házastársa jogosult, vagyis ôk az eredeti jogosultak.

Az örökös a kárpótlásra csak akkor jogosult, ha az eredeti jogosult két személy egyike sem él, de legalább az egyikôjük 1992. július 2-án még életben volt, és munkaszolgálat jogcímén kérelmet nem nyújtott be. E két feltételt az örökösnek bizonyítania kell.

A törvény alkalmazásában a túlélô házastársnak minden esetben azt a személyt kell érteni, aki a sérelmet szenvedettel a sérelem idején házasságban volt, vagy a sérelem elszenvedése után az elsô házasságát kötötte és vele haláláig együtt élt.

3. A sérelem bizonyítása:

Lásd bizonyítékok lehetséges köre a-e) pontokban felsoroltakat, mint a bizonyítás lehetséges módját.

Továbbá a munkaszolgálat tényére elfogadja a hivatal a MUSZOE igazolását. Ezenkívül bizonyíték lehet még a zsoldkönyv, katonakönyv, a NÜB és Levéltár igazolása, illetôleg okmány hiányában az önkormányzati jegyzô, a közjegyzô vagy a magyar külképviselet által hitelesített tanúnyilatkozat.

4. A kárpótlás formája:

a) a hivatalból induló eljárás esetében (II/1. pont) a korábban kért forma (jegy vagy életjáradék)

b) az új igény esetén az adatlap 44. pontjában megjelölt forma.

Mindkét esetben a határozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül a jogosult kérheti írásban a hivataltól a kárpótlási forma megváltoztatását. Ezalól csak az örökös által benyújtott igény esete a kivétel. Az örökös csak kárpótlási jegy formájában jogosult kárpótlásra.

***

III. Kárpótlás deportálásért

Az 1997. évi XXIX. tv. a jogtalan szabadságelvonás tényén belül súlyosabbnak ítélt, a II. világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból külföldre történô deportálással elszenvedett jogsérelmet, és emiatt a korábban e címen megállapított kárpótlást 10%-kal megemelte.

1. Az igény érvényesítésének módja:

A 10%-os emelésért a jogosultnak nem kell új igényt benyújtani. Az OKKH e jogcímen hozott határozatait hivatalból felülvizsgálja, és az emelést a korábbi határozattal azonos formában állapítja meg.

A kárpótlás formájának megváltoztatását a határozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül a jogosult a hivataltól írásban kérheti, ha a kárpótlási jegyet még nem vette fel, vagy teljes egészében igazoltan visszaszolgáltatta.

Abban az esetben, ha a jogosult a határozat kézhezvétele elôtt elhunyt, az emelés — életjáradék esetén az elhunyt haláláig járó összeg — a túlélô házastársat illet meg. Ha nincs túlélô házastárs, vagy ô az elhunyt jogosult, az emelés az örökség tárgyát képezi, azonban az örököst kizárólag kárpótlási jegy illeti meg.

***

IV. Kárpótlás szovjet kényszremunkára hurcolásért

A törvény a III. pontban említett elvi meggondolásból a

— szovjet szervek által történt kényszermunkára hurcolásért,

— a szovjet bíróság politikai indítékú ítélete, vagy más szovjet hatóság intézkedése alapján végrehajtott szabadságelvonásért

ugyancsak a korábbinál 10%-kal több kárpótlás megállapítását rendeli el. (A szovjet hadifogságba esett katonát 1945. augusztus 1-je után kényszermunkára hurcoltnak kell tekinteni.)

1. Az igény érvényesítésének módja

Az OKKH a korábban e jogcímen hozott határozatait felülvizsgálja, és az emelést megállapító határozatot hivatalból hozza meg. Tehát új igényt benyújtani ez esetben sem kell. A jogosult a kárpótlás formájának megváltoztatását a III/1. pontban foglaltakkal azonos módon kérheti.

***

V. Kárpótlási jegy helyett életjáradék ismételt választása

Az 1997. évi XXIX. tv. lehetôséget biztosít a politikai üldöztetésért korábban kapott kárpótlási jegyek életjáradékra való váltásáról. Az a kárpótlásra jogosult, akinek a kárpótlását e törvény hatálybelépése elôtt (1997. június 7.) megállapították, a részére kiadott és még fel nem használt kárpótlási jegy visszaszolgáltatása mellett 1997. szeptember 1-je és december 31-e között igényelheti bármely megyei kárrendezési hivatalnál, vagy az OKKH-nál az életjáradék megállapítását.

1. Az igény érvényesítésének módja:

Az igényt az 1997/103. (VI. 13.) sz. kormányrendelet 2. sz. mellékleteként elrendelt nyomtatványon (beszerezhetô valamennyi kárrendezési hivatal ügyfélszolgálatán) nyújtható be.

Az igénybejelentô laphoz mellékelni kell

— a beváltani kívánt kárpótlási jegyeket,

— a jegy sajátjogúságát igazoló kárpótlási határozatot,

— a jegyek átvételét tanúsító banki bizonylat eredeti példányát.

Az igénylô (a meghatalmazott) személyazonosságának igazolására a személyi igazolvány, illetve külföldi állampolgár esetében az útlevél szolgál.

A jogosultnak annyi igénybejelentô lapot kell kitölteni, ahány saját jogon kapott személyi kárpótlási határozattal rendelkezik. (1992. évi XXXII. és az 1994. évi II. tv. alapján kapott határozat.) A határozaton belüli újabb alszámon meghozott kiegészítô határozat nem számít újabb határozatnak.

A jegyeket az igény benyújtásával egyidejûleg a befogadó kárpótlási hivatalban letétbe kell helyezni.

A fentiekbôl következik, hogy az igénybejelentést a sérelmet szenvedett jogosult csak személyesen vagy meghatalmazottja útján nyújthatja be.

A hivatal az igénybejelentésre meghozza az életjáradékról szóló határozatot.

Amennyiben a jogosult a határozatban foglaltakat elfogadja, és az igénybejelentés helyén a jegyeket nyilatkozattal a magyar államra átruházza, az életjáradék legkorábban 1997. december hónaptól folyósítható. Az 1997. évi XXIX. törvényben megfogalmazott visszamenôlegesség dátuma 1997. július 1., azaz a törvény hatálybalépését követô hónap elsô napja.

2. A jogosult az eljárás során (akár a határozathozatal elôtt is, de legkésôbb a határozat kézhezvételétôl számított 30 napon belül) igényét egy alkalommal visszavonhatja. Visszavonás után ismételten életjáradékra váltás lehetôségét elveszti.

3. Az igény benyújtásának határideje

1997. szeptember 1. és 1997. december 31. között. A benyújtási határidô elmulasztása jogvesztéssel jár, igazolási kérelem benyújtására lehetôség nincs.

FONTOS FIGYELMEZTETÉS!

Tekintettel arra, hogy az I. pont és a II. pont alatti igények igazoló okiratainak beszerzése adott esetben hosszabb idôt vesz igénybe, mint a beadásra nyitva álló idôszak, adják be az igénylôlapot a „bizonyító okiratok felsorolása" rovatban tett azon megjegyzéssel, hogy a bizonyítékok megszerzése folyamatban van. Ezzel elkerülhetô a jogvesztô beadási határidô önhibájukon kívüli okból való elmulasztása.

***

Az adatlap pontos kitöltéséhez elsôsorban annak utolsó oldalán lévô kitöltési útmutató szolgál.

Bôvebb felvilágosítást ad — reményeink szerint — a jelen tájékoztató. Ezen túl, a kátpótlási hivatalok ügyfélszolgálati irodái, a külképviseleti szervek is segítséget nyújtanak, hiszen mindannyiunk törekvése és törvényi kötelessége, hogy a sérelmet szenvedett vagy családtagja törvény adta jogával élhessen.

Budapest, 1997. június

Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]