 |
 |
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1998. január 24.
(X. évfolyam, 18. szám)
Ilie Serbãnescu, az újonnan kinevezett reformügyi miniszter felajánlotta lemondását Victor Ciorbea miniszterelnöknek. Serbãnescuban azt követôen született meg ez az elhatározás, hogy a parasztpárt a tárgyalások egy pillanatában azzal akarta jobb belátásra bírni a demokratákat, hogy felajánlotta nekik az elsô miniszterhelyettesi tisztséget. Ennek — mint ismeretes — a hatáskörébe tartozna a gazdasági minisztériumok tevékenységének a koordonálása. Serbãnescu szerint ebben az esetben teljesen fölöslegessé válna a reformügyi minisztérium, amelynek épp a gazdaságpolitika koordonálása lenne a feladata. Amint az a Mediafaxnak adott nyilatkozatából kiderül, Ilie Serbãnescu nem érti, hogy a két kormányzó párt közti konfliktus miért egy politikai hovatartozás szempontjából független miniszteren csattan. De amennyiben a koalíciós válság egyedüli megoldása az ô felmondásától függ, Serbãnescu bármikor kész megválni nemrég elfoglalt bársonyszékétôl. Jóllehet a Demokrata Párt visszautasította az ajánlatot, Serbãnescu igen rossz néven vette, hogy az ôt jelölô parasztpárt képes volt ilyen ajánlatokkal egyáltalán elôállni.
Pénteken Victor Ciorbea miniszterelnök magához kérette Serbãnescut a félreértések tisztázása végett. Lapzártakor értesültünk: a miniszterelnök elutasította miniszterének lemondását.
A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt parlamenti frakcióülésein és az országos vezetôségi üléseken is egyértelmûen körvonalazódott: a Demokrata Párttal való kiegyezés ára nem lehet Victor Ciorbea menesztése. A Mediafax jelentése szerint a két párt közti tárgyalásokat nehezíti az a tény, hogy a Demokrata Párt jelen pillanatban igen megosztott: Petre Roman álláspontjával többen is szembehelyezkednek a demokraták körében.
A parasztpárt szerint a válság egyik legkevésbé kívánatos megoldása az elôrehozott választás lenne. Sokkal inkább arra kell tehát törekedni — véli a KDNPP vezetôsége — hogy meggyôzzék végre a demokratákat, támogassák továbbra is a jelenlegi kormányt. Egy köztes megoldás lenne a kisebbségi kormány. Amennyiben a DP-vel zátonyra futnak a tárgyalások, és kilép a koalícióból, egy esetleges kisebbségi kormány bizonyára talál támogatókat a többi parlamenti párt körében — vélik a parasztpártiak. Hiszen — derül ki a hírügynökségi jelentésbôl — a kormánypártok és az ellenzéki pártok között elsôsorban nem a reformfolyamattal kapcsolatban támadtak nézeteltérések. A parasztpárt csütörtöki vezetôségi ülésén elhangzottak értelmében a KDNPP a Melescanu vezette Szövetség Romániáért Pártban lát egy esetleges támogatót. A parasztpártiak szerint azáltal, hogy a SZRP-t bevonnák ebbe az egyezségbe, megnövekedne Melescanuék „ázsiója" is, ami csak még több RTDP-tagot vonzana át a fiatal pártba.
Ezzel a címmel szervezett tanácskozást pénteken Kolozsváron a Polgári Akadémia Alapítvány. A téma: a roma gyermekek sorsa jobbításának lehetôségei. A konferenciát nagy érdeklôdés kísérte, sok nem kormányzati szervezet képviseltette magát és kifejtette véleményét az egész országot érintô kérdés rendezésérôl. Az államelnöki hivatal küldötte, Luminita Petrescu állami tanácsos arról tájékoztatott, hogy intézménye a legnagyobb mértékben támogatja a roma fiatalság beilleszkedési próbálkozásait, és keresik a kapcsolatot olyan potenciális támogatókkal, amelyek elôsegíthetik ennek a sokrétû gondnak az enyhítését. A decemberben Cotroceni-ben kiadott Gyermekek Fehér Könyve foglalkozik a cigánygyermekek iskoláztatási lehetôségeivel. Petrescu asszony idézte Andrei Marga nevelésügyi minisztert, aki nemrég kijelentette a sajtónak, hogy a roma fiataloknak sajátos helyeket kell biztosítani egyetemeinken, sajátos felvételi kritériumokkal. Dicséretes elgondolás, de elôbb arra kell összpontosítani, hogy a fiatalabb nemzedékek megtanuljanak írni–olvasni.
Liliana-Maria Bocu, a Polgári Alapítvány elnöke ismertette nézetét: az írástudatlanságnak gazdasági és etikai vetületei vannak. Ha nem számolunk ezekkel, egyre több pazarlásnak válunk áldozataivá, és a harmadik világbeli országok szintjére süllyedünk. Hathatós változás csak a társadalom összefogásával, a nem kormányzati szervezetek hangsúlyos fellépésével érhetô el.
A pénteki tanácskozáson sajnálatos módon hiányoztak olyan meghívott szervezetek képviselôi, mint a román kormány, parlament, polgármesteri hivatal, rendôrség, nevelésügyi minisztérium, tanfelügyelôség, egyetemek stb. Talán nem véletlenül.
Csütörtökön tanúkihallgatással folytatódott a kolozsvári törvényszéken az a per, amelyet Gheorghe Funar polgármester Molnos Lajos, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének volt elnöke ellen indított. Mint ismeretes az 1996-os helyhatósági választások után Emil Pop, a kolozsvári Pro tv riportere interjút készített Molnos Lajossal. Ám a volt elnök tudta nélkül nemcsak a hivatalos, hanem az ezt követô magánbeszélgetést is lefilmezte, és azt adásban közvetítették. A polgármester személyes sértésnek vélte, és Molnos ellen rágalmazás vádjával pert indított húszmilliárd lej erkölcsi kártérítést követelve.
Amint azt Molnos Lajos lapunknak elmondotta, a megidézett tanúk közül csütörtökön egyedül Pálffy Zoltán, a megyei szervezet titkára jelent meg. Mivel a Pro tv két riportere — Emil Pop és Claudiu Moisescu — nem jöttek el, a bíróság a per elhalasztását javasolta. Funar ekkor kérte a bíróságot, hogy szerezze meg Magyarországról a vádlott erkölcsi bizonyítványát. A polgármester felhívta a bíróság figyelmét, hogy Molnos Lajos Budapesten született, amit érdemes szem elôtt tartani. Megjegyezzük: Molnos Lajos csak hároméves koráig élt Budapesten.
— Azt hiszem, a polgármester arra gondolt, hogy a bíróság tisztábban fogja látni, milyen elvetemült irredentával van dolguk. Ez derültséget váltott ki a teremben. Funar továbbra is követelte a húszmilliárd lej kifizetését, és felsorolta, hogy ezt milyen célokra fogja áldozni, és az RMDSZ utalja át az ô számlájára az összeget. Végül február 19-re kitûzték a tárgyalást, amelyen kihallgatják a két Pro tv-s riportert — nyilatkozta Molnos.
Péntek délután megnyílt a közép-európai országok elnökeinek értekezlete a Tátra lábánál fekvô kelet-szlovákiai városban, Lôcsén. A tizenegy államfô tanácskozásának legfontosabb témája a közép- és a kelet-európai országok tervezett betagolódása az Európai Unióba.
A luxembourgi EU-csúcsértekezlet óta, amely úgy döntött, hogy öt kelet-európai országgal: Csehországgal, Észtországgal, Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovéniával kezd felvételi tárgyalásokat, ez az összejövetel az elsô, amelyen közép-európai országok és EU-tagállamok legfelsôbb vezetôi egyaránt részt vesznek.
Pénteken, Bukarest nemzetközi repülôterén Emil Constantinescu államfô, mielôtt elindult volna Szlovákiába, a közép-európai országok államfôinek lôcsei csúcstalálkozójára, úgy nyilatkozott, hogy Romániában a jelenlegi politikai válság semmiképpen nem veszélyezteti sem a reform folytatását, sem az ország kétoldalú vagy regionális viszonylatban, továbbá az európai integrációval kapcsolatban vállalt nemzetközi kötelezettségeinek teljesítését.
Az idei, sorrendben immár ötödik közép-európai csúcstalálkozóra most elsô ízben kapott meghívást a román államfô is.
volt szó csütörtökön azon a megbeszélésen, amelyen szülôbizottsági elnökök találkoztak az egyetem elôtti oktatás helyi illetékeseivel: Székely Géza, az RMPSZ megyei elnökével, Török Ferenc fôtanfelügyelô-helyettessel, valamint Bálint Kelemen Attila RMDSZ megyei oktatási alelnökkel.
Mint ismeretes, a szenátusban a tanügyi törvényt módosító kormányrendeletnek a kisebbségekre nézve kedvezô kitételeit leszavazták. Az egybegyûltek ezért arról határoztak, hogy nemzetközösségünk elvárásainak megfelelô változat elfogadását szorgalmazzák. Helyben összeállított felhívásukban így fogalmaztak: „javasoljuk, hogy a szülôbizottságok és a szülôk külön-külön is írásban fejezzék ki elégedetlenségüket a tanügyi törvény szenátusi változatával szemben, és nyomatékosítsák nemzetközösségünk ilyen irányú elvárásait. Az így megfogalmazott leveleket pedig juttassák el az illetékes államhatalmi tényezôkhöz (...), valamint koalíciós partnereink Kolozs megyei parlamenti képviselôinek legkésôbb folyó év február 7-ig." A személyiségek és intézmények címlistája Feischmidt János szülôbizottsági képviselônél található (cím: Kolozsvár, Crinului u. 3. sz., tel.: 140-088).
Az egyetem elôtti oktatás másik nagy gondjáról, az érettségirôl is szó esett. Az érettségi tantárgyak számát illetôen idén már nem érheti meglepetés a vizsgázókat, az érttségi lebonyolításában azonban újdonság, hogy egységesítik a dolgozatok javítását. Tekintettel arra, hogy ezentúl az érettségi átlag meghatározó szerepet játszik az egyetemi felvételin, valamilyen formában garantálni kell, hogy a különbözô iskolák diplomái egyenértékûek lesznek. Ennek érdekében a megye három városában (Kolozsvár, Torda, Dés) felállított bizottság fogja javítani az összes dolgozatokat. Az objektívebb elbírálásért más megyékbôl hozzák a javító tanárokat, a bizottsági elnökök pedig egyetemi szaktekintélyek lesznek. Török Ferenc szerint így többen fognak elbukni, de könnyebben kizárható a csalás, részrehajlás. Ha valakinek érettségivel kapcsolatos javaslata van, vagy további információra van szüksége, február 1-jétôl igénybe veheti a tanfelügyelôség „forró vonalát".
DÁVID FERENC EGYLET 1998. január 25-én, vasárnap du. 5 órai kezdettel felolvasó ülést tart az unitárius egyház dísztermében (December 21. út 9. szám). Erre az alkalomra a híveket és az érdeklôdôket szeretettel meghívja az elnökség. A felolvasó ülés mûsora: dr. Gaal György: Az unitáriusok és a kolozsvári egyetem. Zene: Bach: b-moll prelúdium és fúga, Enescu: Pavanne (elôadó: Lászlóffy Réka). Szaval: Vajda Zsuzsa színmûvésznô.
ZENÉS ÁHÍTATOT tartanak január 25-én, vasárnap du. 6 órakor a kolozsvári Kétágú templomban. Énekel: Márk Attila. Szeretettel várják a híveket és az érdeklôdôket.
Az ARANKA GYÖRGY NYELVMÛVELÔ KÖR január 31-én de. 10 órakor tartja az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati és Szép magyar beszéd kiejtési verseny megyei döntôjét a középiskolás tanulók számára. A versenyzôk fél 10-kor jelentkezzenek az iskolában!
• Figyelmetlen gyalogos került a Varga Gyula vezette, 2-CJ-619 rendszámú Trabant kerekei alá. A csütörtök délelôtt, Kisbácsban történt baleset áldozatát, Tunyogi Klárát, súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
• Közvagyon kárára elkövetett minôsített lopás és engedély nélküli gázszerelés miatt indult bûnvádi eljárás Teodor Bunea ellen. A szászmedgyesi gázelosztó igazgatóság kolozsvári kirendeltségének 45 esztendôs szerelôjét tetten érték: kiderült, hogy bükki háza számára már tavaly július közepétôl lopja a gázt! Bár a 78 030 lejes kár megtérült, a büntetett elôéletû gázszerelô újból számíthat a törvény szigorára.
• Palimadarat fogott az a kéttagú bûnszövetkezet, amelynek szerencsére idejében meghiúsított csalási ügye a napokban került a gazdasági rendôrség figyelmébe. A 28 esztendôs, büntetlen elôéletû Cãlin Sãstras meghamisította a Kinizsi Pál utca 2. szám alatti lakás szerzôdését, amelyet cinkosa, a szintén büntetlen elôéletû Maria Angela Onacã (50) újsághirdetésben kínált eladásra. Vevô is akadt: V. M. 500 márkát ki is fizetett elôlegbe. Az ártatlan igénylô csôbe húzása elmaradt, a két ügyeskedô pedig hivatalos okiratok meghamisítása és csalás miatt számíthat a törvény szigorára.
Fiúnk, ZSIDIK LÁSZLÓ, 17 éves, a révkomáromi (Komarno) Hajós Együttes néptáncosa, 1998. január 8-án otthonról ismeretlen helyre távozott.
Tekintettel arra, hogy a népi hagyományok megszállottja, s utolsó idôben sokat foglalkoztatták az ezzel kapcsolatos erdélyi információk, alapos gyanúnk van arra, hogy váratlanul kiderült izületi betegsége miatti kétségbeesésében Erdélybe távozott.
Kérünk mindenkit, aki a magyar gimnazista fiú hollétérôl bármilyen információval szolgálhat, hívjon itthon — 00-421-817-484-633-as telefonszámon. Udvard helységben, vagy a kolozsvári Heltai-alapítványnál — 064/190-096, vagy 190-811 (fax is).
Hálás reménykedéssel:
id. Zsidik László, UDVARD, Szlovákia
Ingyenes lakás- és állásközvetítést indít a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. Jelenleg hiány tapasztalható az egyetemistáknak felajánlott lakások, szobák terén, miközben sokuk szállásgondja megoldatlan. A diákok és szülôk egyaránt megterheltek, anyagi gondokkal küszködnek, ezért is fordul a KMDSZ figyelme ismét a szociális bajok orvoslása felé. Ajánlatok és igények bejelentése a KMDSZ Petôfi (A. Iancu) u. 21. sz. alatti irodájában, illetve a 196-561-es vagy 195-700-as telefonszámon.
Negyedéves elôfizetôink számára meghirdetett fôdíjunkat, a színes tévét Darabont Sándor fizikus, egyetemi elôadótanár nyerte. Fortuna istenasszony ritka kegyes volt hozzá, ugyanis az elôzô keresztrejtvény-pályázatunk fôdíját, a konvertert szintén ô vihette haza. A díj átvételekor eddigi életútjáról kérdeztük.
— A határ menti Biharban születtem, 1940-ben, és a nagyváradi érettségi után 1957-ben felvételiztem a Bolyai egyetem fizika-kémia szakára. Mire 1962-ben végeztünk, már nem volt önálló Bolyai egyetem... Tanítottam Érmihályfalván középiskolában, a kolozsvári Mûszaki egyetemen, dolgoztam kutatóként egyetemi laborban, majd a Donát úti Fizika Intézetbe kerültem. 1997-tôl ismét tanítok: a magyar tagozatra elôadótanár kellett, így elvállaltam. Mindig szerettem a gyerekeket, ezért választottam a tanügyet.
Darabont Sándor édesanyjának ajándékozza a színes tévét, Biharba. Ma is heti rendszerességgel hazalátogat, kedvelt lapját, a Szabadságot is fôleg a vonaton szokta olvasni, ott van ideje. Versenyeinken három éve játszik rendszeresen. Elôször egy könyvet nyert.
Gratulálunk!
Az Apáczai Csere János Baráti Társaság ez év június 19-21-én megrendezi az öregdiákok nagytalálkozóját. Az elôkészületekkel kapcsolatban felkérjük a kolozsvári Református Kollégium, a Református Leánygimnázium, a Gép- és Villamosipari Középiskola, a Kereskedelmi Fiú- és Leányközépiskola, valamint az utódlíceumok 1923, 1928, 1933, 1938, 1943, 1948, 1953 és 1958-ban végzett osztályainak szervezôit, hogy jelenjenek meg az osztálynévsorokkal a társaság székházában (Traian Grozãvescu 20. szám), szerdán vagy pénteken, du. 4-6 között.
Várostisztító munkájához a Napoget (román-francia vegyes vállalat) korszerû gépeket vásárolt. Sepregetô, utcafelmosó autóit sokan, mint kuriózumot bámulták meg, hiszen a korábban megszokott „kézi eljáráshoz" képest igazi újdonságszámba ment. Jó munkáért fizetség jár, szokták mondani, de nem akkor — tegyük hozzá mi —, ha a polgármesteri hivatalra hárul ez a kötelesség. A hivatalnak ugyanis a Napogettel szembeni tartozása meghaladja a 700 milliót, és tavaly októbertôl egy lejt sem fizettek a várostisztításért. A vállalat ezért tiltakozni merészelt.
Még nem tudják, mikor és milyen feleletet kapnak a városházától, válaszolta kérdésünkre Chita Ioan, de remélik, hogy az ügy nyilvános megszellôztetése eredményes lesz. Végül cáfolta azt a hírt, miszerint leállították volna tevékenységüket.
szerdáról csütörtökre virradó éjszaka Kolozs megyében — tájékoztatott a RENEL —, 9 településen megszakadt az áramszolgáltatás. A szakemberek szerint azért következett be a baleset, mert a drótokon hóréteg képzôdött. De láss csodát, a hatalmas tél ellenére a villamosmûvek szakemberei csapatostól kiszálltak a helyszínre, eltakarították a 10 centiméteres hóréteget, és valamennyiünk közös örömére a falvakban ismét lôn világosság.
Ennél a Mediafax-jelentésnél a tévébemondónôk vészjósló híre bizarabb, miszerint országszerte beköszöntött a váratlan tél. Január végén! Az utászok nem tudnak mit kezdeni a hóval, mindenhol leállt a forgalom. Úgy fogadjuk a „váratlan" hóhullást, mintha valahol Afrikában lennénk. Az ország nem számított ilyesmire. Hogyan is számíthatott volna!
A megyei útkarbantartó vállalat szerint a hóhullás nagyon megnehezítette a Bánffyhunyad-Kolozsvár közötti jármûforgalmat. A gondok rögtön megoldódtak, mihelyt a természet segített rajtunk: délre ugyanis elolvadt a pár centis hó, és a sofôrök átkozódhattak, hogy a hólével megtelt gödrök rejtett aknaként kapták el a száguldó kerekeket.
Ha a jövô héttôl valóban tél lesz, ahogy jósolják, a kormányválságon kívül végre más szenzációs hírekkel lehetnek tele a lapok és tévéhíradók!
— Milyen magasra jutottak a reform folyamattal?
— Egész a miniszterelnökig. Most ôt akarják reformálni.
Ne lelkendezzen, kedves olvasó! Egy 1994. november 18-i, a Szabadságban megjelent cikkemben írtam (akkor) felháborodva, hogy már 200 lejt kóstál egy tojás. És bíráltam a Vãcãroiu-kormány gazdaságpolitikáját. Meg is bukott az a kormány. No, nem az én bírálatom, hanem a 200 lejes tojás (és mások) miatt.
De mit ad isten (vajon Ô adta?): ma 800 lejnél is több egy tojás.
És ettôl a fantasztikus számtól visszakanyarodva gyermekkorom Szén utcájába, még jól emlékszem: a tojás egy lej volt. Karácsony elôtt talán kettô, de húsvét elôtt már 2 tojást adtak 3 lejért az erdôfeleki, szelicsei asszonyok. Pedig akkor „rothadt" kapitalizmus volt. És csodák csodája, most ismét a kapitalizmus felé megyünk. Csakhogy ez itt mesterkélt, gyorsan virágzó valami, ami a nyerészkedésre épül, és nem annyire a piacgazdaságra. De hát van nálunk kínálatra épülô piac? Tudom, ha visszajönne Vãcãroiu, vagy jönne egy harmadik, egy Szûz ember, az sem fonhatná holnap kolbászból a kerítést. És eldorádóhoz sem közelíthetné hamarosan Romániát. Még mindig szenvedjük a majdnem fél évszázados népi demokráciát-szocializmust, épülô kommunizmust, és el kell szenvednünk azokat az embereket vezetô, menedzseri állásban, akiket ez a rendszer termelt ki. Valahol itt a baj, és ezért nem a Ciorbea-kormány a felelôs. Lent van egy munkásréteg, amely nem szeret dolgozni. Fent van egy vezetôréteg, amely nem tud vezetni! És középen a fafejû „igazgatók" siserehada.
A nagy igazságot egyik külföldi útjáról hazatérôben mondta ki az államfô, Emil Constantinescu, talán elôször érthetôen: amíg nem fogunk dolgozni, és úgy dolgozni, ahogy most kell, addig nem is várhatunk nagy változást. Ma pedig, sajnos, nagyon kevesen szeretnek dolgozni. Ma inkább tüntetnek, éhségsztrájkolnak a 18 éves, érettségi elôtt álló kislányok, a veterán forradalmárok, a bányászok pedig menekülnek a bányáktól azért a pénzbeli kielégítésért. A menedzserek pedig olyan irányba terelték az üzemek, vállalatok helyzetét, hogy azok valóban jórészt veszteséget termelnek. Meg eladhatatlan árut. És mindenki mindenkinek tartozik, de senki sem akar fizetni.
Felszámoltunk egy csomó veszteséges vállalatot. Jól tettük! De felszámoltunk egy sor veszteséges mezôgazdasági farmot is. Rosszul tettük! Mert ma nincs elegendô vágómarha, tej. És nincs elegendô tojás. Illetve van, de az import tojás. Egyik bukaresti lap írja, hogy volt hónap a tavaly, amikor 14 millió darab tojást importáltunk. Miért? Mert a mi tojásfarmjaink veszteségesek, vagy többségét felszámoltuk, ahelyett, hogy a menedzsereket számoltuk volna fel.
Egy ideje a szememmel a televízió reklámmûsora jóvoltából pármai Parmalat tejet iszom. Vajon azoknak érdemes tejet termelni? És a mi farmjainknak nem?! És miért nem? Kolozsváron is kapható már a jó ízû, porhanyós magyarországi csirke. Azoknak miért érdemes ilyesmit termelni és eladni, határokon kívül is? Úgy gondolom, a makrogazdasági problémák mellett az ilyen kis kérdéseket is meg kellene világítani erre mifelénk. Mert amíg nem oldjuk meg, addig a tojás ára tovább emelkedik.
Én már nyugdíjas vagyok, gondolom, az aktív menedzsereknek kellene megtalálni a kátyúból kivezetô utat. És úgy dolgozni, és úgy dolgoztatni, hogy három év múlva ismét 200 lej legyen egy tojás.
Molnos Sarolta
magyar szakos tanár:
Magát az elképzelést jónak tartom, így elméletben szépen is hangzik, most már csak az a kérdés: gyakorlatilag hogyan lehet ezt megejteni. Nyilvánvaló, hogy tekintettel lesznek az egyetemi autonómiára, tehát az egyes szakok majd eldöntik, hogy miként érvényesítik ezt az új módszert. Szerintem arra kellene odafigyelni, hogy a különbözôség ne vezessen hátrányos megkülönböztetéshez. Kétségtelen pozitívumát abban látom, hogy annyi év után végre méltó helyre kerül az érettségi vizsga, ismét súlya lesz, mint az én diákkoromban.
Popa Márta
fizika szakos tanár:
Az új egyetemi felvételi rendszerben jelentôs szerepet kapott az érettségi általános. Ezzel nem értek egyet. Ha az érettségin gyengébben szerepelt a diák, örökre lemondhat néhány szakról (jog, közgazdaságtan, orvosi)? Az érettségi általános élete végéig „kísérteni" fogja? Szerintem az egyetemi felvételin, úgy mint eddig, azokból a tantárgyakból kellene vizsgázni, vagy tesztet írni, amit az illetô kar meghatároz. Az érettségi jegyet nem venném figyelembe.
Rácz Melinda
magyartanár:
Engem a legjobban ez a sietség és kapkodás bosszant. Mivel az egyetemeknek szabad kezet adtak, nem tudni, hogy ki hogyan fog eljárni. A gyerekeket nem lenne szabad ilyen bizonytalanságban hagyni. Az új felvételi rendszert már akkor kellett volna közölni velük, amikor kilencedikesek voltak. Közismert: a diák általában már kilencedikben kiválaszt néhány tantárgyat, amelyekre jobban koncentrál, hiszen tudja, abból fog majd felvételizni. Nagyon igazságtalannak tartom ezt a sietséget. Miért nem tudunk várni néhány évet?
Kezdetben vala az eszme. Amely barna, fekete, zöld, vörös gúnyát öltött, és elválasztotta a Jót a Rossztól, a Hazát a világmindenségtôl, a gazdagot a szegénytôl, a fiatalt az öregtôl. Valamilyen délibábos Kánaán jegyében, amit emberöltônyire ígért, hogy legyen kellô mozgósító ereje, de azért számon kérni se lehessen. Az eszme tulajdonképpen nem is eszme volt, hanem egy háborúba és világválságba beleroppant emberi társadalom stresszes állapota. A nagy világmegváltásból azután vér, halál, pusztulás lett. Háború, koncentrációs táborok, tömegmészárlás.
A kijózanodás érvei a legszebbek. Akkor szakíthatunk a múlttal, és elmondhatjuk: soha többé!
A barna, fekete, zöld fasizmusok után a vörösé következett, amely a társadalmi méltányosság jelszavával jutott ugyanarra a sorsra, mint elôdei. Sôt, utolsó vergôdéseiben ugyanolyan nemzeti kizárólagosságok hirdetôjévé vált, mint amazok. Bizonyítva ezáltal, hogy nem csupán az eszmékben, hanem az igazság kisajátításának gyakorlatában is kereshetô a zsákutca magyarázata.
Nem véletlen, hogy ebben a mostani eszmélkedésben a szélsôségek úgy összefolynak, hogy jószerével el sem választhatók. Az ellentétek nemcsak vonzzák, de serkentik is egymást.
Hazai berkeinkben most éppen a zöldek jöttek divatba. Mármint a zöld inges legionáriusok. Folyik a rehabilitáció töményen és vastagon a mindenféle és -fajta médiából. A tömeggyilkosok, a politikai merényletek kitervelôi és kivitelezôi nemzeti hôsökké léptek elô, mindössze azáltal, hogy kommunistákat is öltek. S közben halljuk a rezignált megállapítást: az újraéledô mozgalom esélyei csekélyek, mert csupán nosztalgiázik, rég lejárt szólamokat penget újra, nem válaszol napjaink égetô kérdéseire. Nincs tömegbázisa. De ezzel egy idôben megjelennek a képernyôn a fészekrakó fiatalok, az ifjú zöldek, a legionárius fészkek (cuib) alapítói és tagjai. Magabiztosak, bizakodók, telve eszményekkel: hit, igazság, bátorság, hazaszeretet. Minden, ami jelen világunkból hiányzik. Aminek a jegyében akár ölni is lehet. Igen, kevesen vannak, ismerik el. De a jövô az övék. Mert szervezettek, mert fegyelmezettek, mert vannak eszményeik. Mert vakon hisznek igazukban, a nemzeti rendteremtés egyedül idvezítô istenében. Akárcsak a példaképeik. A nagy elôdök. Hogy gyilkoltak? Így igaz. De amellett rengeteg jót is tettek. Megtisztították a társadalmat a salaktól. S ugyanbizony miért nem jut senkinek sem eszébe, hogy közülük is többet meggyilkoltak? A huszonéves kellemes külsejû óvónô magabiztosan közli: a legionárius beállítottság egy életmód, sajátos életvitel, lelkiállapot. Erre nevelni kell. Örvend annak, hogy kis tanítványaival ezt idejekorán megteheti. S miközben bájosan mosolyog, végigfut a hideg a hátamon.
A szépíró és kritikus Kováts József (1906–1937) az erdélyi magyar irodalom két világháború közti korszakának magas képzettségû, ám lassan elhalványuló emlékû alkotója. Rövidre szabott pályája gátolta meg terveinek megvalósulását. Posztumusz regénye (az Emberek útra kelnek) és folyóiratokból fölbúvárolható írásai fénylô szellemiségrôl, biztos formakultúráról és rendkívüli mûveltségrôl tanúskodnak. Kolozsvár a szülôvárosa volt, s oda tért meg azután is, hogy a pécsi egyetemen 1925 és 1929 között magyar–olasz–francia bölcsészeti tanulmányait elvégezte, majd 1932-ben római ösztöndíjjal bejárta Itáliát. Betegségével küszködve dolgozott, spanyolnáthából kapott szívburokgyulladása újra és újra a kórházi ágyhoz kötötte.
Irodalmi és képzômûvészeti kritikái mértékadó, tartalmas írások. Kolozsvár fénykora címû kézirata nem sokkal halála elôttrôl, az 1930-as évek derekáról keltezhetô. Az irodalmi igénnyel fogalmazott terjedelmesebb kézirat — a kisebbségi sors fájdalmas-gyönyörû látlelete — hagyatékában mindeddig kiadatlanul rejtôzködött. Csak sokkal rövidebb változata jelent meg (Szülôvárosom címmel a Pásztortûz 1940/3. számában), már alkotója halála után.
Murádin Jenô
Falai eltûntek, bástyái közül is már csak egy áll. Vaskosan és keményen régi esztendôk bûvös tornya. Bethlen-bástya. Félrecsapott cseréptetôjén ma is ott lóg a csengettyû. Mint egy örökre elnémult gyermek, mely török és kuruc csapatok ijesztô képeitôl fakadt sírva egykor. Hová lettek a törökök és hová a kurucok?
Ma csaknem a város közepén gubbaszt ez az elhagyott bástya. Jobbján a Református Kollégium, balján a Tanítók Háza. Mellette tízével és húszával rohannak a Tordai út felé az autóbuszok. Torda a hozzánk legközelebb fekvô város. De vonat-sszeköttetésünk nincs. A Feleki-tetô áll közöttünk, melyet magyar stílusban épült templomaival román falu koronáz. Északra is hegyek. A hosszú, karcsú Rákóczi-hegy, mögötte a mosolygó Csillag-hegy. Ez az örökifjú domb, szíve táján a Kajántói út kígyójával. Fellegek árnyékai úsznak át zöld testén nyáron. Olyan, mint egy fiatal lány, mely mintha halhatatlan szerelmesére, egy új Szinyei Merse Pálra várna. Nyugaton kék árnyékok: a Gyalui-havasok nônek az égig. Fehér sipkájuk felhônek látszik nyáron, arról jönnek a nyári záporok, és onnan jön a Szamos is, a völgyben, ahol Kolozsvár fekszik, kanyarodni kezd lustán, vize lassan folyik, mintha mozdulatlan tükrében örökre magába akarná zárni a tornyos várost.
Arra, amerre lefekvés elôtt a Napot látom kiemelkedni a mélybôl, a Mezôség kezdôdik. Dombos vidék, de itt a hegyek tövében, úgy érezzük, hogy Alföld, s azon túl elszunnyad a képzeletünk, és mintha Ázsia lihegne felénk.
Kolozsváron — úgy érzi minden idegen — vége Európának. Van gótikus katedrálisunk a piactéren. Öreg kövei közt ötszáz éve lakik már az Isten. A törökverô Hunyadi János, akinek az emlékét a keresztény világ déli harangzúgásban ôrzi, gótikus stílusban épített zárdát a ferenceseknek. A zárda áll még. Alig viselte meg az idô. De száz évek alatt barokk templom simult melléje. Ide járnak könyörögni és sírni anyáink és húgaink.
Nem híres ez a templom, pedig ezren és ezren jönnének, ha szólnánk és tanúskodnánk csodákról, átváltozásokról... Csodái, lám, a piaristák templomának van. Ezt a templomot mintha Rómából ültették volna ide át... Azaz mégse Rómából, hisz két tornya van, s csak a belseje olasz barokk. A fô oltáron arany és zöld ragyogásában pompázik a tiszteletre méltó Szûzanya dombormûve. Hosszú éveken át könnyezett ez a kép... Vagyis addig — így eszeltem én ki, mikor a realizmus elsô ítéleteimet szerkesztette velem —, míg a kegyesrendi atya, aki a kép mögött lévô víztartályt naponkint töltötte meg vízzel — meg nem halt...
Most tudom, hogy nem igaz ez. Én látom és tudom, hogy a Boldogasszony sír most is. Talán azt siratja, hogy a gazdag emberek, akik térden csúszva jártak eléje egykor, kihaltak, s a város kövei fölött sóhajtások és gondolatok keletkeztek. A nyitott ajtón át az útra néz éppen, amelyen naponta viszik fekete lovak üveges batáron a Házsongárdi temetôbe Kolozsvár magyarságát... És tudja, hogy az ittmaradtak már csak nagyon kevéssel adósak az égnek, nem lázadoznak, de kinyitják szívükön az összes ajtókat, és a szellem birodalmaival barátkoznak. Talán örömében sír a könnyezô Szûz?... Én nem tudom...
A templom mellett az egyetem, szembe vele a piarista rendház és a Katolikus Gimnázium. Kapunyílás a Farkas utca, talán sehol a világon nincs akkora csend, mint ebben az utcában, melyet elöl csak az épületek zárnak be. A lyceum mellett a régi szeminárium csengettyûje hallgat. Ma hivatalok vannak benne. Átellenben a legrégibb magyar színház aludt huszonnyolc éven át. Múlt évben megzavarták az álmát s az egyetem hangversenytermet és kaszinót rendezett be a magyar szó templomában. Minden épület csendes. Magyar arisztokraták házai, az egyetem mintaiskolája, tanári lakások következnek s a Református Kollégium vénebbik épülete. Szemben a hársfasor pompájából, mint valami óriási sátor áll elénk a torony nélküli református templom. Ez is gótikus, de a falakról kívül-belül leborotválta a protestáns puritánság a gótika gazdagságát, a faragott kôkereszteket, a dombormûveket. A templomban úrrá lett a szószék, melyrôl a mindenkori református püspök, az esperes s a kollégium paptanárai magyarázzák száz éveken át, hogy szeretnünk kell Jézust, az ô törvénye szerint kell élnünk.
Tisztelt Elnök Urak!
„A magyar nemzet XX. századi sorsfordulatai, a trianoni, a bécsi, a párizsi békediktátumok és áldatlan következményeik, valamint a félszáz esztendeje történt hatalomátvétel, illetve az ’56-os forradalmat követô kommunista restauráció történelmi tanulságul szolgálhatnak mind a magyarok, mind a románok számára is: a különbözô ideológiájú nagyhatalmak érdekeinek érvényesítése és kiszolgálása térségünkben, népeink között mindenkor csupán ideig-óráig tartó látszatbékességet teremtett. Soha nem szabad megismétlôdniük a közelebbi múltunkból emlékezetes áltestvéri farizeus öleléseknek, sem Kádár János, sem Grósz Károly és Nicolae Ceausescu álságos barátsági nyilatkozgatásainak!" — figyelmeztet az a nyílt levél, amelyet az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform nevében Katona Ádám EMK-elnök intézett Emil Constantinescu és Göncz Árpád államfôkhöz hét végi találkozásuk alkalmából. Elérkezett tehát az ideje — így a levél —, hogy ne csak a majdani XXI. századi nyugati, középsô meg keleti régiók közös Európájának elvárásait kövessük, hanem a magyar–román közös nemzeti érdeket felismerve nemzeteink tartós, jószomszédi viszonyának kialakításán munkálkodni.
A két államfôhöz intézett levelében az EMK elnöke sajnálattal állapítja meg, hogy a Magyarország és Románia közötti jószomszédság kialakításának tényleges alapfeltételei közül számos mindeddig teljesítetlennek bizonyult: mind a mai napig nem ismerték el közösségi jogainkat. A romániai magyar nemzeti közösség nem élvez jogegyenlôséget a román nemzettel az anyanyelvhasználat és az oktatás területén. Évrôl évre halasztódik a kolozsvári állami magyar egyetem újraindítása. A román kormányzat még — az RMDSZ tiltakozása ellenére megkötött — a magyar–román alapszerzôdést sem tartja maradéktalanul tiszteletben: mindmáig nem mûködik a román–magyar vegyes bizottság a tennivalók kijelölésére.
Szintén várat magára a kommunista hatalom által az erdélyi magyar történelmi egyházaktól, illetve a világi magyar közösségektôl elkobzott vagyon visszaadása. Késik a magyarországi tanintézetekben szerzett diplomák romániai honosítása. Nem mutatkozik politikai akarat arra, hogy magyar–román viszonylatban is alkalmazzák a Moldova Köztársaság és Románia közt megkönnyített határátlépést, postai meg telefondíjszabás-kedvezményt. És — a romániai horvát és szlovén nemzeti közösségekhez hasonlóan — valamennyi romániai magyar számára is biztosítani kellene a kettôs állampolgárságot.
Trianon óta az egymást követô bukaresti kormányzatok Erdély magyar többségû térségeinek következetes elrománosítására törekedtek. A székelyföldi betelepítés útján történô elrománosítás példáját követte az Iliescu-rezsim is, és a jelenlegi kormányzat sem állította le ezt a folyamatot — annak ellenére, hogy RMDSZ-es miniszterek és államtitkárok is ülnek a bukaresti bársonyszékekben. Akkor, amikor a budapesti és a bukaresti kormány külpolitikai sikerpropagandája a Magyarország és Románia közötti felhôtlen jóviszonnyal dicsekszik, Székelyudvarhelyen napjainkban 224 százalékkal több rendôr tevékenykedik mint a Ceausescu-idôkben. Ezeknek 90 százaléka nem is ért a lakosság nyelvén. 1997-ben nyolc Hargita megyei magyar településen az egyetlen román rendôr-gyerek anyanyelvi oktatásának biztosítása céljából nyolc román tanítási nyelvû iskolát létesítettek. Egyébként Erdélyben legkevesebb 18 magyar gyermek szükséges egy új osztály beindításához. A mintegy száz moldvai magyar lakosságú csángó faluban, bár több helyen is kérték a szülôk, évtizedek óta egyetlen magyar iskola beindítását sem engedélyezte a hatalom. A szomorú példák sorában az EMK elnöke részletesen is ismerteti a Csereháti esetet is.
„Tisztelt Elnök Urak! — végzôdik a levél — van tehát mit tenni még a tényleges magyar–román megbékélés terén!"
Csütörtöki ülésén a kormány elfogadta a bérek utáni adók csökkentésérôl szóló kormányrendeletet. Ennek értelmében a legmagasabb bérek után fizetendô adó 60-ról 45 százalékra mérséklôdik, az adózási sávok száma pedig tizennégyrôl négyre csökken. Ennek következtében például az 500 ezer lej alatti fizetésekbôl 250 ezer lejt nem adóznak meg, az ezt meghaladó összegbôl pedig 21 százalékos adót vonnak le. A második sávba az 500 001 és 1,5 millió lej közötti keresetek kerültek. Ezekbôl 105 ezer lejt és az 500 ezer lej fölötti kereset 30 százalékát vonják le adó formájában. A harmadik sávba estek az 1 500 001 és 2,5 millió lej közötti bérek. Ezek után 405 ezer lejt és az 1,5 millió lejen felüli jövedelem 38 százalékát kell levonni. Az utolsó kategória pedig a 2,5 milliónál nagyobb fizetéseket érinti, amelyekre az adó 785 ezer lej plusz a 2,5 millió fölötti kereset 45 százaléka.
Az adóköteles jövedelem megállapításakor, a bruttó havi jövedelem összegébôl levonják a három százalékot kitevô nyugdíjpótlékot, a munkanélküli alapba fizetendô egy százalékot, illetve az adózás alá nem esô 250 ezer lejt.
Az 1,1 millió állami alkalmazott 80 százalékának havi fizetése nem haladja meg a 850 ezer lejt. Dan Rusanu pénzügyminisztériumi államtitkár szerint ezek nettó jövedelme az új rendszerben 6,2–6,3 százalékkal lesz magasabb. Azonban az adók csökkentésével az állami költségvetés hiánya további 2500 milliárd lejjel növekszik.
A valutában fizetett bérek esetében, a jövedelmet a nemzeti bank által a tárgyhó utolsó napjára megállapított árfolyam szerint lejben kiszámolják, és az adót az így kapott lejösszegre számítják ki. Bejelentették azt is, hogy a kormány ezentúl félévenként hozzáigazítja az adózási sávokat az elôzô félév bruttó nemzeti átlagjövedelem figyelembe vételével. A kormányrendelet értelmében már a januári fizetéseket is az új adózási rendszer szerint kell kiszámítani, és a munkáltatóknak errôl nyilatkozatot kell tenniük a helyi pénzügyi hivatalban.
1998. január 21-én, szerdán a Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége és a Bukaresti Zsidó Közösség rendezésében, a fôvárosi Zsinagógában megemlékezésre került sor az 1941. január 21–23-i bukaresti legionárius pogrom 57. évfordulója alkalmából. A vasgárdista zsidómészárlás mártírjaira emlékezô vallási szertartáson az RMDSZ képviseletében Lôrinczi Gyula szenátor vett részt.
A január 24-én, szombaton du. 5 órakor kezdôdô széki falugyûlésen Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselô helyett Mátis Jenô parlamenti képviselô vesz részt.
A hétfôn 14 órakor kezdôdô Várfalvi Községi Tanács ülésén részt vesz Székely István megyei tanácsos is, aki a Kolozs Megyei Önkormányzati Tanács tagjaként az Aranyos mentét képviseli Szedilek Lenke tordai tanácsossal együtt.
Béremelésért, az Electrosigma dolgozóinak egy része csütörtökön sztrájkba lépett, miután kudarcba fulladt a vállalat vezetôségével folytatott bérvita. A munkavállalók az elektrotechnikai ágazatban dolgozók 550 ezer lejes minimálbérét követelték. A vállalat vezetôsége 5 napos türelmi idôt kért az alkalmazottaktól, ezzel a béremelést követelôk azonban nem értettek egyet. A vállalat menedzserének, Corina Pãcurarnak a menesztését követelték, akit péntek reggel már nem engedtek be a gyárba. A helyszínre sietô Radu Sârbu, az Állami Tulajdonalap Kolozs megyei elnöke a sztrájkolóknak megígérte, hogy 15 napon belül összehívják a részvényesek közgyûlését, az egyetlen illetékes fórumot, amely a vállalatvezetô menesztésérôl dönthet. Corina Pãcurar lehetôséget lát a fizetésemelésre, jelezve, hogy február 3-ra ütemezték be a kollektív munkaszerzôdés megkötésérôl szóló tárgyalássorozat kezdetét. A munkavállalók azzal fenyegetôznek, hogy amíg a menedzser nem mond le, a sztrájkot nem fejezik be.
J. M. konferál: A mindenkori kabaré lényege az aktualitás. A mostani kabarénak érdeme — ha én, mint szövegszerkesztô egyáltalán jogot formálhatok a méltatására —, hogy Nagy Endre neve egyáltalán elhangzott, és ez fölkelti az érdeklôdést az elsô magyar konferanszié iránt. Például mit ír Kellér Andor Nagy Endrérôl: „Érdemes akár Móricz Zsigmond véleményét idézni az elsô nagy magyar konferansziéról: »Nem lehet leírni szavának báját. Ha a szót leírom, szó lesz belôle, szótári, leltári, megporosodott, elhasznált, fényesre koptatott szó — ha ô kiejtette, akkor az nem szó volt, hanem az ô vérének csöppje«. Mûvész volt, maradandóságra vágyott. Kifejezte magát egy maga alkotta mûfajban, de felismerte: a kabaré a múló nap krónikája, hírlap a színpadon, és az eseménnyel hervad el, mint testvére, az újság." Furcsa sorsú ember volt, fia halála után magába fordult. „Abban a különös helyzetben vagyok — írja Nagy Endre —, hogy történelmet írhatok egy olyan mûfajról, melynek születésénél is tanúskodtam. Ez a mûfaj megszületett, kivirágzott, termô magját szétszórta, aztán kivénült, elhalt, és életének tömérdek szemtanúját erejének teljességében hagyta hátra. Maga a kabaré már rég nincs meg, az új kor ízlése még a nyomát is eltakarta, de bizonyára Önök közt is sokan akadnak, akik jelen voltak azon a bizonyos, nevezetes estén, amelyen váratlanul, meglepetésként toppant elôször a közönség elé. Egy kurta emberöltô töredéke elég volt hozzá, hogy életpályáját lefussa, a születéstôl a halálig." Hát Nagy Endre itt tévedett, mert nem halt meg a kabaré. Az viszont igen, amit ô csinált. De milyen is volt az a kabaré? Abban minden volt, amit ma már talán a jó ízlés vagy a prüdéria kivetne, elítélne. Bohócoktól, idétlen tréfáktól elkezdve minden. Már-már szinte összemosódott a cirkuszi mutatványokkal. A cél az volt, hogy szórakoztassák a közönséget. És ezért nem rettentek vissza semmitôl. És talán nem véletlen, hogy Nagy Endre volt az, aki az irodalmat becsempészte a kabaréba és sikerre vitte. Két, mai szemmel nézve már vitatható mûsorszám közé Ady-dalokat tett be.
Az eredeti, lexikonjelentés szerint a kabaré kocsma. Utóbb az a kocsma, ahol ital mellett rögtönzött pódiumon apróbb mûveket adtak elô. A század eleji magyar kabaréban fölléptek bohócok, kardnyelôk, bûvészek, kacér lányok, akik szégyenérzés nélkül a bokájukat mutatták, meg egyebet is... Tévedés azt hinni, hogy az a kor olyan fene erkölcsös volt. Ahogy elhangzik ebben a mi kabarénkban is, és ez nem kitaláció: esténként százhúsz táncosnô anyaszült meztelenül táncolta a kán-kánt az Új Világ mulatóban. Tehát nem voltak eleink oly fene-nagy prûdek. Ekkor lépett színre az Ôs-Budavár mulatóban Little Tiesch. Alacsony ember volt, félméteres facipôben lépett a közönség elé; mondják aztán, hogy Chaplin tôle inspirálódott a csavargó-jelmezzel. Esténként a százarcú Fregoli kápráztatta el a közönséget, aki másodpercenként más-más jelmezben jelent meg a színpadon. Nem élt hiába, ugyanis ô találta fel a kifordítva is viselhetô kétszínû kabátot. Megérkezett Budapestre Psilander Waldemar. Ez a világhírû moziszínész, aki „interkontinentális tébolyt" váltott ki a nézôkbôl, a nôkbôl. Öngyilkosok lettek a nôk miatta, szerelmi tébolyukban. Waldemart a Royal Orfeum szerzôdtette, lóháton jött be a nézôtérre, és nôháton vitték ki... Hogy mûvészileg milyenek voltak ezek a kabarék, nehéz erre a kérdésre válaszolni.
Nemegyszer elôfordult, hogy Nagy Endre kabaréjában is a közönség döbbenten nézte, hogy mi történik a színpadon, és akkor Nagy Endrének személyesen kellett megmentenie az elôadást, mert olyan nézôk ültek a nézôk soraiban, akik nem nevettek. A színészek ledermedtek, megijedtek és szinte-szinte rettentô gyászhangulat lett a nézôtéren. Ekkor Nagy Endre kiállt a színészek elé, és azt mondta, „Uraim, tessék nevetni". Mert a színésznek a taps olyan, mint lónak az abrak. Ha a nézôk nem nevetnek, ezek a színészek nem tudnak játszani. S akkor a nézôk elkezdtek nevetni, tapsolni, kezdték még egyszer a jelenetet. Három-négy órával lett hosszabb az elôadás, de a közönség vastapssal ünnepelte a színészeket.
— Ha jól tudom, hat elôadás már lement telt házzal vagy majdnem telt házzal?
— A körülmények is nagyon szerencsések voltak, mert rég nem volt kabaré, és ebben a téli idôszakban muszáj valami vidám dolog. Bár itt van a Bolha a fülbe, ami remek bohózat, de úgy látszik, igény volt erre is. És ha jól tudom, éppen Tompa Miklós mondta, hogy annak van igaza, aki megtölti a színházat. A kabaré megtöltötte.
— Ennek a kabarénak lett volna egy elôre beszervezett „hecce"?
— Gondolkoztunk ezen, és remélem, hogy sikerül a késôbbiekben belevinni ezeket a hecceket. Az idô hiánya és egyéb okok miatt nem akartam most ilyen irányba vinni a kabarét. Ez a „hecc"-csinálás a kabaréban nagyon nehéz és nagyon kétélû.
— Ha az elôadások alatt olyan helyzet alakult volna ki, amikor be kell ugornia a konferansziénak, bekövetkezett volna ez?
— Ki lehetett volna provokálni, de most nem szerettem volna. A Nagy Endre-kabaré döntô érdeme például a konferanszié állandó jellegû kontaktusa a nézôvel, ezt aztán a késôbbiekben nem sikerült megtartania. Ott azonban a színészek is tartották a kapcsolatot a nézôkkel. Persze, ehhez nézôk is kellettek. Most már szokatlan volna ezt magvalósítani — nyolcszáz emberrel.
A múltkori kabarénkban, hat évvel ezelôtt, volt egy ilyen szándékom — mint konferansziénak —, hogy „Tessék kérdezni". Egyszer történt meg, hogy egy nézô kérdezni is mert. Szerencsére meg tudtam válaszolni a kérdést. Zavarban volt, aztán felszólt a színpadra: „Jancsó, maga szerint ki a legjobb színész Kolozsváron?" Erre én azt mondtam, „Köszönöm, megértettem a finom célzását". Tehát magamra kellet vállalnom, ki kellett vágnom magam, és ezután nevettek is a nézôk. Nagyon nehéz az, hogy a konferanszié állandóan beszélgessen a közönséggel, mert ha nem tud szellemes lenni, akkor leég.
— Kapott már bizonyára verbális visszajelzéseket a produkcióról. Hogyan véleményezik Önnek „szemtôl szembe" a kabarét?
— Nem akarok cinikus lenni, de hadd idézzem Kellér Dezsô: Pest az Pest címû jegyzetét. A potyajegyes történetében a visszajelzésrôl. Kellér Dezsô elmeséli, hogyan szerzett valakinek egy potyajegyet: „Egy hét múlva összeütközöm vele valahol. »Na, hogy tetszett a mûsor?« Vállvonogatás, ajkbiggyesztés, fejhimbálás. »Lehetek ôszinte?« — kérdezte. »Nem« — feleltem kurtán és faképnél hagytam. A legkevesebb, amit elvártam tôle, hogy ne legyen ôszinte." Persze, valójában ez nem így volt. Akinek tetszett, az gratulált nekünk — régi színházi szokás szerint —, akinek meg nem, az csendesen átment az utca másik oldalára, ha találkoztunk.
Pásztor Krisztina
|
|
|
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |