1998. október 27.
(X. évfolyam, 249. szám)

Az ellenzéki városi tanácsosok
A polgármester felfüggesztését kérik

(1. old.)

Mikó Lôrinc RMDSZ-tanácsostól arról értesült lapunk, hogy vasárnap esti megbeszélésükön a kolozsvári ellenzéki városi tanácsosok eldöntötték: a végleges bírósági határozatok be nem tartása, valamint az Alimentara által tett büntetô panasz miatt Gheorghe Funar polgármester felfüggesztését kérik a megyei törvényszéktôl. Mint arról beszámoltunk, a polgármester évek óta harcol Ioan Muresannal, az Alimentara cég igazgatójával a Széchenyi (Mihai Viteazul) téri vásárcsarnok földszinti helyiségéért. A polgármester szerint a cég hamis iratok alapján táblázta be a McDonald’s vendéglô melletti terjedelmes helyiséget, ahol az eredeti rendeltetéssel ellentétben szupermarketet kíván berendezni. A városi tanács 88-as számú, év eleji határozatában viszont a helyiség eredeti rendeltetésének megôrzése mellett döntött. Az Alimentara perbe fogta a polgármesteri hivatalt, mivel ez nem bocsátotta ki a szupermarket berendezéséhez szükséges építkezési engedélyt, a huzavona miatti veszteségek fedezésére pedig 900 millió lejt követelt a városházától. A pert a cég megnyerte. A bíróság arra kötelezte a városházát, azonnal bocsássa ki az engedélyt, és fizesse ki a 900 milliót. A polgármesteri hivatal városrendészeti fôosztálya kibocsátotta ugyan az engedélyt, de a polgármester még aznap felfüggesztette.

Az ellenzéki tanácsosok kezdeményezése mindaddig alaptalan, míg a megyei bíróság nem jelenti be a bûnvádi eljárás beindítását. A végleges döntés meghozataláig a prefektus felfüggesztheti tisztségébôl Gheorghe Funart. Pálffy Károly RMDSZ-tanácsos úgy tudja, hogy Anton Ionescu képviselô, a Nemzeti Liberális Párt Kolozs megyei elnöke vállalkozott arra, hogy ez ügyben beszél Valeriu Stoica igazságügyminiszterrel. A kérdése most az: van-e politikai akarat Gheorghe Funar eltávolítására.

Kiss Olivér

A városi tanácsban újból az Alimentaráról tárgyaltak

(1. old.)

Három tanácsülést vontak egybe hétfôn a kolozsvári városatyák: az elsô a csütörtökön felfüggesztett folytatása, a második az ellenzéki tanácsosok által a polgármester beperelése ügyében összehívott rendkívüli, a harmadik pedig a polgármester által lakásépítés ügyben kezdeményezett ülés.

Már kezdéskor heves vita alakult ki, ugyanis Gheorghe Funar kétségbe vonta a 12 ellenzéki városatya kezdeményezte határozattervezet törvényességét. Válaszként Ion Pop szociáldemokrata tanácsos kifogásolta, hogy a polgármester a tanácsülés összehívására vonatkozó meghívóját nem kapták meg a törvény által megszabott háromnapos határidôn belül. Pop Eugen javasolta, hogy folytassák a csütörtökön felfüggesztett ülést és csupán az elmaradott napirendi pontokat tárgyalják.

Elsô napirendi pontként egy lakásépítô vegyes vállalat létrehozásáról szóló határozattervezetet vitattak meg. Mint arról már beszámoltunk, három külföldi cég 25 ezer lakást szándékszik építeni Kolozsváron. Ennek érdekében a városi tanácsnak nem kevesebb mint 15 millió négyzetmétert kell a cég rendelkezésére bocsátania. A városatyák elvi beleegyezésüket adták egy vegyes vállalat létrehozására és az egyenként 25 ezer dollárba kerülô lakások felépítéséhez.

Nagy vihart kavart az ellenzéki tanácsosok azon határozattervezete, amely a polgármester beperelését irányozta volna elô a 900 milliós kár kifizetésére. Gheorghe Funar megkérdezte: mely tanácsosok részvényesei az Alimentara cégnek, hogy oly lendülettel képviselik a cég érdekeit? Mennyi pénzt kapnak eme tevékenységért? A polgármester szerint Ioan Georgiu bíró törvénytelenül járt el, mikor úgy döntött, hogy a városi tanácsnak 900 milliót kell fizetnie az építkezési engedély ki nem bocsátásáért, ugyanis a szóban forgó engedélyt kibocsátották. Az ellenzékiek emlékeztettek: hogy a pénteken kiadott engedélyt a polgármester hétfôn felfüggesztette, éppen ezért Gheorghe Funarnak kell kifizetnie a 900 milliót, és ne közpénzbôl állják ezt.

Lapzártáig után az ellenzéki tanácsosok határozattervezetét nem szavazták meg.

K. O.

Ismét elôkerült a Polus-ügy

(1. old.)

Meglepô módon a városháza szokásos hétfôi sajtóértekezletén újból elôkerült a polgármester régi témája: a Kolozsvár és Szászfenes határában tervezett Polus Center bevásárlóközpont kérdése. Gheorghe Funar újból a Monostor negyedi románok földjének magyar kézre adásával vádolta Alexandru Fãrcas prefektust, és meghívta a Monostor Fiainak elnevezésû egyesület képviselôit, mondják el panaszaikat. Oprea Ioan, az egyesület elnöke szerint 1949-ben a román állam Mikó gróftól vette el, és a monostoriaknak adta a földeket. 1962-ben pedig a Kísérleti Tanulmányi Állomás tulajdonába mentek át, a monostoriak (közülük többen háborús veteránok) pedig még mindig nem kapták vissza földjüket. Gheorghe Funar azzal is vádolta a prefektust, hogy új telekkönyvet állítottak össze az általa Zöld Sapkának nevezett földterületre, ezáltal próbálva a Polus Transilvania cégnek adni a telkeket. Az egyesület elnöke bejelentette: beperelik a prefektust, mivel mindeddig nem bocsátotta ki a birtokleveleket.

K. O.

HÁTTÉR
Az UNIREA fizetést emel

(1. old.)

Az Electrosigma — az egykori IEIA (Elektronikai Ipari Vállalat) — után az Unirea Kereskedelmi Társaság is elért az újjászervezôdésnek arra a fokára, amikor már fizetéseket is lehet emelni.

— Az túlzás, amit egyes újságok írnak, hogy nálunk a napokban 25 százalékkal megemelkedett az alkalmazottak fizetése — mondta Cãlina Cãlin, a vállalat technikai igazgatója. — Az igazság az, hogy a napokban hozzájutunk végre azokhoz a pénzösszegekhez, amelyekkel egy bangladesi cég tartozik nekünk. Ezt viszont nem egyszerre kapjuk, hanem részletekben. Ennek az összegnek egy részét — nem az egészet — természetesen a bérek emelésére használjuk fel. Októberben tehát — szeptemberhez képest — 15 százalékkal lesz nagyobb az unireások fizetése. Decemberben még 10 százalékkal emelünk, így év végéig — ismétlem: szeptemberhez viszonyítva — 25 százalékkal nônek nálunk a bérek.

— Vannak még olyan ázsiai országok, ahonnan pénzt kell bevasalnia az Unireának?

— Csak a bangladeshi összegek hátramaradt részére várunk. Azt a „bevasalt" tôkét, amit nem fordítottunk kb. 620 alkalmazottunk bérének emelésére, felújításokra, befektetésekre fogjuk felhasználni. Reális lehetôségeink vannak arra, hogy jól menô vállalattá alakítsuk át az Unireát. Egyelôre jelentékeny mértékben csökkentettük textilipari termelésünket, és ráálltunk az építkezési iparban használatos kisgépekre, amelyeknek gyártása igen kifizetôdô: szinte száz százalékban külföldi rendelésekre gyártjuk ezeket. Van tehát jövôje az Unireának... A nagy gond a befektetési pénzalappal van: hiába rendelkezünk vevôkkel, ha nincs pénzünk a termékelôállításhoz — „a termelési ciklus újraindításához" — szükséges anyagiak elôteremtésére.

— Az idén ôsszel mi volt a legkeresettebb Unirea-termék?

— A beton- és aszfaltvágók, parkettcsiszolók... Kisgépek: ez a jövônk...

Szabó Csaba

Befagyasztják a tanévet?

(1., 8. old.)

Négynapos általános sztrájk kezdôdik ma a tanügyben. Minden iskolában értesítették a szülôket és a diákokat arról, hogy mától meghatározatlan ideig szünetel a tanítás: nem kötelezô a jelenlét, nem írnak hiányzókat, nem lesz feleltetés. Azok a diákoknak, akik mégis elmennek az iskolába, tanári felügyeletben részesülnek.

— Az általános sztrájkban a Kolozs megyei tanügyi alkalmazottak 70 százaléka vesz részt — mondja Vioara Temian, az Egyetem Elôtti Oktatás Szabad Tanügyi Szakszervezetének alelnöke. — A többiek is alkalmazkodnak a többség kezdeményezéseihez, a diákoknak tehát nincs okuk aggodalomra, ugyanis egyetlen tanár sem tartja meg az óráit, nem írnak hiányzásokat. Eddig nem vettek komolyan bennünket, mert mindig számítottak arra, hogy tanult emberek lévén, nem fogunk a végsôkig elmenni. Sajnos, nem lehet tovább tûrni ezeket a nevetségesen alacsony fizetéseket és a tanügyben uralkodó siralmas állapotokat. Nekem is van egy lányom, tizenharmadik osztályos a tanítóképzôben. Gondolja valaki, hogy annyira örülök ennek a sztrájknak, amely most úgy megkavarja ôket? Egyáltalán nem sztrájkolunk szívesen, de nincs más választásunk. A ma kezdôdô sztrájk — amennyiben semmiféle visszajelzés nem érkezik — négy napig, október 30-ig tart. A tanév új struktúrája szerint november 1-jén egyhetes vakáció kezdôdik, majd a kiértékelési idôszak következik. Ha a rövid vakáció végéig sem rendezôdik helyzetünk, akkor nem értékeljük ki a diákok munkáját, nem zárjuk le ôket, egyszerûen kénytelenek leszünk befagyasztani a tanévet.

Az általános sztrájkhoz Kolozsvár magyar líceumai is csatlakoznak: az Apáczai-, Brassai-, Báthory-líceum, valamint a Református Kollégium. Amennyiben konkrét válasz érkezik a tanügyisek fellépéseire, az azt követô napon azonnal megkezdôdik a tanítás. Errôl a sajtó útján értesítik majd a diákokat.

Kerekes Edit

Kötô József: A kizárólagosságot kell elkerülni!
Az RMDSZ mozgástere folyamatosan beszûkül
Elsô eredmények az ingatlanok visszaadásában

(1., 3. old.)

Az elmúlt héten a képviselôház oktatási szakbizottsága számunkra elfogadhatatlan formában szavazta meg a 36-os sürgôsségi kormányrendelet 9. szakaszát, amely immár ellehetetleníti a magyar egyházi oktatást, ha a törvényt a plénum is a mai formájában szentesíti.

A romániai magyar oktatás ellen a koalíciós társaknak az ellenzéki politikusokkal szinte egységes fellépésû közelharca újabb tiltakozásokra adott alkalmat a hét végén Érmihályfalván megtartott polgári fórumon. A szakadék tovább mélyült a kormányzati szerepvállalást változatlanul támogatók és az ellene voksolók tábora között. Az RMDSZ-en belül elmélyülô válságról Kötô József oktatási államtitkárt, az RMDSZ ügyvezetô alelnökét kérdeztem.

— Mi azért szállunk síkra, hogy az egyházi oktatási hálózat kiépülhessen, minden szinten és minden profilban. Erre Erdélyben különösen nagy hagyományok léteznek. Nem kell példákat mondani, hiszen azokat mindenikünk ismeri: milyen minôségi oktatást lehetett teremteni a két világháború között! Azt a szempontot sem szabad feledni, hogy ezekben az iskolákban milyen lelkiséget lehet teremteni. Ez hosszabb távon az identitás megôrzésének egyik garanciája. Ezért javasoltuk a 36-os számú, a tanügyi törvényt módosító sürgôsségi kormányrendeletben a kisebbségi oktatásra kedvezô kitételek bevezetését. Az alkotmány és a tanügyi törvény szerint ugyanis Romániában az oktatás ingyenes, tehát az állami támogatásnak is jelen kell lennie az egyházi oktatás szervezésében. Sajnos, a kilences cikkely tárgyalásakor a vallás oktatására összpontosult a vita, ami nagyon lényeges és fontos momentuma a keresztény erkölcsökre való nevelésnek. Az egyházi intézmények iskolaalapítási jogára már nem fektettek hangsúlyt. A pillanatnyi helyzet szerint a szakbizottsági döntés valóban azt jelenti, hogy az állam kivonul, és az egyházi oktatást átutalják a magánszférába. Csak közösségi erôforrásokra támaszkodhat...

— Ha a döntés nem fog a plénumban változni, azt jelenti, hogy az egyházi iskolákat teljesen önerôbôl kell eltartani. Kérdés, hogy mibôl vállalhatja ezt az egyház, amikor ingatlanjait nem kapta vissza? Lát-e valamilyen áttörést ezen a téren?

— Az ingatlanok visszaadását szabályozó két eddigi kormányrendelet életbeültetésén dolgozunk. Most értesültem róla, hogy a kolozsvári Protestáns Teológia szomszédságában levô ingatlan, az EME-ház és Petôfi-ház visszaadásáról szóló papírokat már aláírták, és nagyon közel áll a többi ingatlannak is az eredeti jogi tulajdonba történô visszahelyezése. Folytatódik az eljárás, tehát az ingatlanok visszajuttatásának folyamata nemcsak elindult, hanem megvannak már az elsô eredményei is.

— A kormányrendeletekkel történô visszaadás helyett van-e kilátás átfogó törvényes rendelkezésre?

— Nem újabb kormányrendeletekre van szükség, hanem harcolnunk kell programunk alapján az egyházi törvény parlamenti elfogadtatásáért. Az egyházi törvényben cikkely rendelkezik az egyházaktól elkobzott javak természetbeni visszaadásáról. Közben Valeriu Stoica igazságügyi miniszter úr is elôterjesztett egy törvényt a javak visszaadásáról, amiben tételesen szerepel az 1948-ból származó 176-os törvény korrigálása, amely közismerten az egyházi iskolák és egyházi javak eltulajdonítását mondotta ki.

— Az RMDSZ Megyei Képviselôk Tanácsának (MKT) legutóbbi kolozsvári ülésén többen megkérdôjelezték a Petôfi–Schiller multikulturális egyetem alapítását elôkészítô bizottság két magyar tagjának, Hollanda Dénes professzornak és Horváth István adjunktusnak a személyét. Milyen kritériumok szerint történt kinevezésük ebbe a bizottságba?

— Hollanda Dénes személye körül régebbrôl félreértés volt. Elöljáróban hadd emeljem ki, hogy ha sor kerül egy önálló magyar egyetem létrehozását szabályozó törvényes keretre — amire egyre kevesebb az esély —, ennek az egyetemnek a székhelye egyértelmûen Kolozsvár lehet! Nyilvánvaló azonban — amint azt az RMDSZ fôiskolatelepítési koncepciója is elfogadta —, ez több pilléren nyugvó egyetem lehet. Arra már elkészültek a felmérések, hogy a kolozsvári fakultások mellett Marosvásárhelyen is önálló fakultások induljanak. Hollanda professzor úrnak és munkacsoportjának erre konkrét elképzelései vannak. Részletes dokumentációt dolgoztak ki e téren, ez azonban nem kérdôjelezi meg az egyetem kolozsvári központúságát... Horváth István a dokumentumok összeállításával, eljuttatásával foglalkozik. Nagy tapasztalatot szerzett az egyetemszervezési folyamatban is. Az elôzô felmérésekben szociográfusként dolgozott. Az egyetem létrehozását vizsgáló bizottság titkáraként is nagy tapasztalatokat szerzett. A vele történt együttdolgozás tapasztalatai szerint számomra egyértelmû, hogy az önálló kolozsvári központú magyar egyetem mellett száll síkra. Én úgy gondolom, hogy hasznos tagja lehet a bizottságnak.

— Érmihályfalván a mai hivatalos RMDSZ-politikát bíráló polgári fórum ismételten keményen fellépett az eredménytelennek ítélt kormányzati szerepvállalással szemben. Az RMDSZ ügyvezetô elsô alelnökeként hogyan értékeli az ott megfogalmazottakat?

— Egyelôre csak a sajtó révén tájékozódhattam az Érmihályfalván történtekrôl, míg a csernátoni anyagok füzet formájában már megjelentek. Véleményem az, hogy ebben az új politikai helyzetben az RMDSZ-nek pártként is mûködnie kellett, emiatt pedig a pártosodás felerôsödött. Nem hanyagolnám el azt a szempontot sem — amely különben a felszólalásokban megfogalmazódott —, hogy az RMDSZ nem adta fel az érdekképviseletet, a civil szféra támogatását, tehát az össztársadalmi képviseletet az RMDSZ továbbra is ellátta. Hogy mi a véleményem? Ez egy sarkított kérdés... Egy ilyen szövetségen belül, amelynek az alapelve a pluralitás, a vélemények polarizálódnak, fôleg a mai nehéz politikai, társadalmi helyzet miatt. Mindig azt mondottam, hogy a kizárólagosságot kell elkerülni. Sajnos, mint minden pártban, a sokszínû gondolkodás hatalmi tülekedéssel is társul, és emiatt úgy tûnik, hogy nem minden csoport folytat a nemzeti érdekeket szem elôtt tartó politikát. Én úgy gondolom, hogy ennek a két gondolkodásmódnak egymást kiegészítve kellene polarizálódnia, pontosabban közösen kellene kiutat keresni a mai nehéz helyzetbôl. Sajnos, az a gond, hogy sokszor a politikai vitézkedés miatt nem marad idô és erô az önépítésre. Miközben a távlati nagy célokat hangoztatjuk, addig engedjük kicsúszni talpunk alól a talajt. Példaként ott van a magyarlétai eset, amikor az RMDSZ által kiharcolt iskolai lehetôség oda nem figyelésünk miatt elvész...

Makkay József

Kik nem támogatják az egyházi oktatást?
Szélmalomharc intézményeink újraszervezéséért

(1., 3. old.)

Trianon után az új román hatalom egyik elsô magyarellenes lépése Erdélyben több mint ezer magyar tannyelvû állami népiskola megszüntetése volt. A két világháború között a magyar nyelvû oktatás gyakorlatilag a felekezeti iskolákba szorult vissza, itt tanult a magyar tanköteles diákok hozzávetôleg 60 százaléka. A harmincas években 483 református, 297 katolikus, 36 unitárius és 6 evangélikus elemi iskolát tartottak fenn történelmi egyházaink. A magyar egyházakat ért súlyos birtokvesztés, az egyházaknak alárendelt alapítványi vagyonok elkobzása következtében a Trianon elôtti állapotokhoz képest a felekezeti polgári iskolák fele bezárta kapuit. 1930-ban 23 magyar nyelvû, felekezeti polgári iskola, 17 líceum, 4 felsôkereskedelmi és 4 gazdasági iskola, valamint 7 tanítóképzôje maradt a kisebbségbe szorult erdélyi magyarságnak.

Az egyházi intézményrendszer, megfogyatkozásai ellenére azonban, alappillére maradt a romániai magyar oktatásnak: a negyvenes évek végén, a felszámolása elôtt, legrangosabb oktatási intézményrendszerünk volt. Az egyházak ennek mintájára próbálták 1990 után saját erôforrásaik alapján újjáéleszteni iskoláikat. 1998-ra Erdély-szerte virágzó, hazai lehetôségeinkhez képest jó színvonalon mûködô iskolahálózat alapjait sikerült megteremteni. Kétévi kormányzati részvételünk után, magyar egyházaink vezetôinek jelenlétében, a képviselôház oktatási szakbizottsága a Ciorbea-kormány által kibocsátott 36-os sürgôsségi kormányrendelet egyházi oktatásra vonatkozó 9. szakaszát számunkra teljesen kedvezôtlen formában szavazta meg. Amely könnyen a végét jelentheti a sok nehézség árán megvalósított egyházi önszervezôdésnek.

Az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosát, Tôkés Eleket az utóbbi nyolc esztendô eseményeirôl és az egyházi oktatás jövôjérôl kérdeztem.

— Az egyház soha nem ismerte el azt, hogy neki nincs iskolája, nincsenek épületei. Saját szempontunkból ezt a jelentôs vagyont állami intézmények bitorolják! A kommunizmus alatt is ezt az intézményrendszert sajátunknak tekintettük, illetve úgy viszonyultunk hozzá, hogy mûködését csak felfüggesztették. Az épületek tulajdonjogáról mi nem mondottunk le soha!

— Miként kezdôdött a református iskolák újraindítása?

— Sok embernek eszébe jutott akkor, a ránk szakadt szabadságban, hogy egykori autonóm egyházi iskoláinkat újra kellene indítani. Jómagam 1990 januárjától magyar tanfelügyelô voltam Kolozs megyében. Amikor az év nyarán Csiha Kálmánt püspökké választották, és a püspök úr fölvette velem a kapcsolatot, a tanfelügyelôség segítségével elindítottuk ezt a folyamatot. Ne feledjük azonban: a véres marosvásárhelyi és a júniusi bányászjárás eseményein alig voltunk túl. Kolozsváron éppen az iskolákat választottuk szét. Akkoriban borzalmas nyomások között kellett dolgoznom: nemegyszer csapatostól törtek rám az irodába, asztalostól nyomtak a falnak... Ebben a légkörben vetôdött fel az egyház részérôl régi kollégiumaink újraindítása. Valamennyiünket felkészületlenül ért a rendszerváltás, így nem is alakulhatott ki egy jól átgondolt stratégia ezeknek az iskoláknak a létrehozására. Volt lelkesedés, és az egyház elhatározta: ha nem máshol, hát a templomokban fogják újraindítani a volt kolozsvári kollégiumot. Akkor ôsszel indult a középiskolai oktatás Nagyváradon, Zilahon és Szatmárnémetiben, ôk kissé bátrabban tudtak mozogni. A Kolozs megyei fôtanfelügyelônek, Stoica Marianának akkoriban volt egy ígérete, amely szerint a volt Farkas utcai kollégium épületében — az akkor még Ady–Sincai Líceumban — indíthatjuk az évet, legkésôbb október elején. Ezt a vallásügyi államtitkárság is megerôsítette. Papíron ígérték meg nekünk, hogy az épületet használatba vehetjük. Ezt, a júniusban Sincai-líceummá változó tanintézmény alig használta, az épület gyakorlatilag üres volt. Engem közben tanfelügyelôi állásomból kirúgtak, s hosszabb huzavona után az új kollégium végül is a 16-os számú iskolában kapott tantermeket. Jómagam is vállaltam itt órákat. Az akkori közhangulatra jellemzô, hogy óra közben kôvel dobálták meg az ablakokat... A számos kerékkötô ellenére azonban az elsô kollégium beindult és él!

— Közben elkezdôdött a vallástanár-képzés is. Melyik volt a következô lépés?

— A jogi hátteret próbáltuk közösen az egyházakkal rendezni, még 1990-ben, amikor megszületet egy nagyon jó vallásügyi törvénytervezet. Ezt azonban soha nem juttatták el a törvényhozás asztalára, sôt ezelôtt két évvel még a létezését is letagadták... 1997 végén megszületett az új törvénytervezet, valamennyi egyház közös javaslata alapján, amelyet az egyházügyi államtitkárság elküldött véleményezés végett a minisztériumokba, és a beérkezô javaslatok szerint készítik el a végleges formát, amely a parlamentbe kerül. Az elkobzott épületeink sorsát is rendezni hivatott törvény tehát nem jelenhetett meg, az egyház továbbra is csak saját forrásaira volt ráutalva. Így indítottuk be 1991-ben a következôt, a nagyenyedi egyházi szórványiskolát. Ma már a kolozsvárinak és a nagyenyedinek is saját bentlakása van. 1992-ben kérte Csiha püspök úr, hogy vállaljam el az egyházi tanácsosságot. Ezt csak az év végétôl tudtam fölvállalni, mert közben tanítottam, és félállású tanfelügyelô voltam. Az új beosztásban megpróbáltam rendszerességet bevezetni az intézményalakítás terén, a törvényesség medrébe terelni a már megalakított iskolákat.

— Milyen stratégia alakult ki az iskolahálózat újraindítására?

— A két egyházkerületbeli taktika különbözött. A királyhágómellékiek taktikája az volt, és maradt ma is, hogy lehetôleg az indulástól jó feltételeket biztosítsanak egy-egy intézmény mûködéséhez. Épületet, területeket vettek meg: átalakítanak, bôvítenek, újat építenek. A mi taktikánk szerint az egykori kollégiumi épületekbe kell berendezkedni! Én azon voltam kezdettôl fogva, hogy valamennyi egyházi iskola jogos helye a volt épület, ahol rendszerint állami iskola mûködik. Ez jelképerejû, másrészt bízunk abban, hogy egyszer visszakapjuk. Egyedül Kolozsváron nem sikerült a volt épületbe beférkôzni annak ellenére, hogy tanfelügyelôségem alatt kétszer is kiutalták az egyháznak, használat végett. Ezt, jogerôs papír ellenére, az iskola igazgatósága megakadályozta! Marosvásárhelyen a Bolyai-líceumba is nagyon nehezen, kétévi huzavona után tudtunk bekerülni. A sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégiumba és a székelyudvarhelyi Bod Péter Tanítóképzôbe már simábban ment bebocsáttatásunk egykori épületeinkbe, ahol nyilván párhuzamosan mûködünk az állami oktatással. Újdonságot jelent a kézdivásárhelyi református kollégium, ahol régebben nem volt református képzés. Tulajdonképpen a szászvárosi kollégium helyett létesült itt az egyházi középiskola, mert kedvezô körülményeket, kiváló tanári kart találtunk. Nekünk tehát az a stratégiánk: az intézményt a régi épületben mûködtetni kell, mert a román állam elôbb-utóbb kénytelen lesz visszaadni azt! Magyarországon is ez történt. De hasonló a helyzet Szlovákiában, Csehországban...

— Mennyire járható ez az út, amikor régi épületekben és sokszor sanyarú körülmények között, komolyabb építkezések nélkül folyik az egyházi oktatás?

— Noha az egyház kitart a restitutio in integrum elve mellett, eddig még egy kamrát sem kapott vissza. Új épületbe félünk beruházni, mert Romániában arra nincs törvényes garancia, hogy nem lesz-e egy újabb államosítás! Mi 1996-ban az RMDSZ kérésére ismét listákat állítottunk össze az egyházi ingatlanokról. Minden adatot összegyûjtöttünk. Amikor a történelmi egyházak ezeket a dossziékat eljuttatták az RMDSZ-hez, nagyon bíztak benne, hogy érdekképviseleti szervezetünk kormányzati szerepvállalásával egyházaink is hozzájutnak valamihez, hasznuk lesz ebbôl, visszakapják ingatlanaikat. Ugyanazok a dossziék már nagyon sokszor eljutottak a vallásügyi államtitkársághoz is. Közben különbözô prioritási listákat is készítettünk. Egyelôre két megalázó lépés történt.

A tavalyi sürgôsségi kormányrendelet tizenhét ingatlant juttatna vissza a kisebbségek tulajdonába, amibôl csak nyolc magyar... Az elsô menetben az Erdélyi Református Egyházkerületnek még egy épület erejéig sem jutott ígéret. A második sürgôsségi kormányrendelet már nekünk is visszajuttat egy épületet, Kolozsváron. A kormányrendelet szerint az átadás-átvétel akkor történne meg, amikor a felek aláírják. Ezt a mai lakók önszántukból nem teszik meg, ehhez egy törvény kényszerítô erejére volna szükség. Véleményem szerint az ilyen kormányredeletekkel 4–5 év múlva fognak épülethez jutni az egyházak, a magyar civil szervezetek...

— Addig a mai lakók semmit nem javítanak rajta. Mibe kerül majd az egyháznak ezek rendbetétele?

— Nagyon sokba! Szinte annyiba, hogy azzal újat lehetne építeni! A kérdés az, hogyha az állam jóvátételt akar elérni, miért nem kötelezi intézményeit, amelyek évtizedek óta más épületét bitorolták, hogy átadás elôtt szedjék rendbe. Bármelyik jogállamban az államnak mindezért kártérítést kellene fizetnie!

— A volt ingatlanok visszaadása távolba veszô remény. A ma mûködô intézményeket mibôl sikerül finanszírozni?

— A tanári gárdát az állam fizeti, a többi adminisztrációs költségekkel együtt a helyhatóságokon keresztül. Mi azonban folyamatosan arra törekedtünk, hogy jelentôsen javítsunk az oktatás színvonalán. A gyerekeknek ösztöndíjat adtunk, de ma már ezt sem saját erôbôl, mert lehetôségeink végesek. A gyerekek ma már névre szólóan kapnak ösztöndíjat, elsôsorban Amerikából, Németországból, Svájcból: sok a szórványból, szegény családokból érkezô diák, akiknek a bentlakást, az ellátást másként nem tudnánk fedezni. A kis létszámú osztályok miatt a szigorú állami normatívák nem teszik lehetôvé megfelelô számú pedagógust, ôrt alkalmazni, ezért a különbséget nekünk kell finanszíroznunk. Hollandok támogatják bentlakások építését, de saját híveink adománya is jelentôs hozzájárulás a növekvô költségek fedezéséhez. Ma már 6 kollégiumunk a legmodernebb számítógépparkkal rendelkezik, ahol jó szakemberek bevonásával történik a gyerekek oktatása. Olyan embereket akarunk innen útnak indítani, akik képzettségüknél fogva megtalálják helyüket a társadalomban. Mi nemcsak arra törekszünk, hogy kántorokat, papokat, diakonisszákat neveljünk, hanem arra, hogy ezekbôl az iskolákból megfelelô egyháztagok is kikerülhessenek!

— A két világháború közötti népi iskolák jelentették a négy elemit, ezek fôleg egyházi intézmények voltak. Sikerül-e ilyen szinten is újraszervezôdni?

— Közismert dolog, hogy egyre több faluban szûnnek meg iskolák. Ez országos jelenség, amely az analfabetizmus gyors terjedéséhez vezet. Falun nincs gyerek, és a gyereklétszám alapján kiutalt karbantartási pénz gyakorlatilag semmire nem elég: dôlnek össze a falusi iskolák! A települések között meggyérült vagy teljességgel megszûnt a buszhálózat. A megszûnô iskolák helyett szórvány iskolaközpontokat képzelünk el bentlakással. Gondolok itt például besztercei, széki vagy mócsi iskolaközpontra... 25 gyerekbôl álló szórványközpont sok mindent megoldhatna. Tavaly eldöntöttük, hogy kísérleti jelleggel, Kolozs megyében 14 egyházi iskolát indítunk, elemiben. Akkor felkértük a tanügyminisztériumot, a vallásügyi államtitkárságot és a megyei tanfelügyelôséget, hogy a 36-os sürgôsségi kormányrendelet értelmében engedélyezze reformátusnépiskolák létesítését. Erre a kérésünkre a Kolozs megyei tanfelügyelôség nem válaszolt. Az illetô településeken magyar tannyelvû tagozatokat létesített. Ennek nem örültünk. Egyrészt, mert nem válaszoltak nekünk, másrészt ezt antidemokratikus lépésnek tartjuk! Nem hiszem azt, hogy a tanfelügyelôség kiszállt volna terepre, és megkérdezte volna a szülôket, hogy nem akarják-e vallási nevelésben részesíteni a gyerekeket? Erre a tizennégy iskolára csak a fizetéseket igényeltük az államtól: az infrastruktúrát mi biztosítottuk volna a parókiákon.

— Mi volt a tanügyminisztérium álláspontja?

— Az ötlettôl nem zárkóztak el, de azt mondották: errôl helyi szinten, a tanfelügyelôség döntsön. Hát döntött is... Az Erdélyi Református Egyházkerület már 1997 decemberében kérte a tanfelügyelôségtôl, hogy létesítsenek felekezeti népiskolákat és felekezeti szakiskolákat Magyarfenesen és Széken, mely kérést Török Ferenc vett át. Ezeket a tanfelügyelôség állami iskolaként hagyta jóvá, de nem indultak be, mert pénzük nem volt hozzá! A szakiskolához ugyanis nemcsak négy fal és pad kell, hanem gépek is. Erre a tanfelügyelôségnek pénze nem volt, az egyház viszont vállalni tudta volna! Megdöbbenésünkre 1998. május vége felé a Szabadságban megjelent egy tudósítás a széki inasiskola létesítésérôl. Ebben nem beszélnek az egyházi kezdeményezésrôl, hanem a községi és megyei RMDSZ és a polgármesteri hivatal szándékáról. Ebbôl kifolyólag feltételezem, hogy a helyhatósághoz, valamint a helyi RMDSZ-hez tartozó bizonyos tisztségviselôk nem nézik rokonszenvvel a felekezeti oktatást. A mai napig sem kaptunk hivatalos választ kezdeményezésünkre a tanfelügyelôségtôl. Az RMDSZ megyei elnökének is felróttam, miért nem kerestek meg az ügyben elôzetesen. Itt az történt, hogy egy lehetôségtôl fosztották meg az egyházat és a széki reformátusokat, mert nem kérdezték meg ôket! Amikor szórványiskolák beindítását szorgalmaztuk, az RMDSZ februárban megrendezett egy ezzel kapcsolatos konferenciát. A diakóniai központban az RMDSZ részérôl is jelen voltak többen. Én akkor részletes stratégiát nyújtottam be nagyszámú, 100–150 népi iskolák beindításáról Erdély-szerte.

— A 36-os sürgôsségi kormányrendeletnek a felekezeti oktatásra vonatkozó szakasza a parlament szakbizottságában teljesen átalakult. Milyen következményei lehetnek ennek?

— A jelen lévô püspökeink véleményezése ellenére a szakbizottság gyakorlatilag olyan formát szavazott meg, amelyik ellehetetleníti az egyházi oktatást, a felekezeti iskolák mûködését. Ha ez a plénum elôtt így maradna, minden egyházi kollégiumunkat be kéne zárni! Csiha püspök úr a szakbizottság elôtt azt mondotta: mi meg fogjuk valósítani a pénzünkön az egyházi oktatást, ha az utolsó ingatlanunkat, vagyontárgyunkat is visszaadják! Ha a román állam eddigi igazságtalanságait jóvá teszi, akkor mi is elfogadjuk azt, hogy állami pénzt csak a lelkészképzéshez igényelhetünk. De amíg vagyonainkal a román állam adós, az ilyenszerû döntés számunkra elfogadhatatlan!

Makkay József

A kongresszus összehívása és a belsô választások megtartása a cél

(1., 8. old.)

Verôfényes ôszi napon tartották meg szombaton Érmihályfalván a Partiumi Fórumot, a Régiók Találkozóját. Az intézményesülés szándékával indított sorozat második rendezvényére, az alsócsernátoni Székelyföldi Fórum folytatásaképpen összehívott találkozóra azonban a 250 ezres partiumi magyarságból — a sajtó szép számban megjelent képviselôivel együtt — csak mintegy 250 személy jelent meg. Ha a vendégeket és a meghívottakat, a szervezôket és a hivatalosságokat is leszámítanánk, kiderülne, hogy Érmihályfalva és a környék magyarsága nem sok érdeklôdést mutatott az RMDSZ megújításáért rendezett fórum iránt.

A fórumsorozatot elindító Tôkés László, a partiumi reformátusság néhány napja újraválasztott püspöke, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke néhány perccel a találkozó megnyitása elôtt nyilatkozott a sajtónak:

Az érmihályfalvi Partiumi Fórum az alsócsernátoni Székelyföldi Fórum folytatása. Mennyiben új a helyzet, mennyiben más ez a rendezvény, mint a székelyföldi?

— Indulásból többletet mutatott a Partiumi Fórum azáltal, hogy egy helyi és egy területi RMDSZ-szervezet legitim módon magáénak vállalta. Tehát ha valakik megkérdôjelezték volna, hogy ez a mozgalom és kezdeményezés az RMDSZ-en belül történik, akkor íme, már formai vonatkozásban is elmondhatjuk, hogy az RMDSZ keretén belül kerül sor rá. Érmihályfalván tovább megyünk azon a csapáson, amelyen elindultunk Alsócsernátonban, éspedig: vissza a programhoz, a tagsághoz, a választókhoz. Ugyanakkor szeretnénk továbblépni olyan értelemben, hogy míg Alsócsernátonban fôképpen a magyarság országos helyzetével foglalkoztunk, általános helyzetértékelésre törekedtünk, ez esetben fôképp magának az RMDSZ-nek a helyzetével foglalkozunk. Az RMDSZ önvizsgálatát szeretnénk végrehajtani, az RMDSZ kritikáját, az RMDSZ helyzetének elemzését. Erre vállalkoztak a mai elôadók is. Abban a szellemben, ahogyan Czirják Árpád érseki helynök megnyilatkozott a május 30-i kolozsvári rendkívüli MKT-ülésen — „megmérettél" — hát mérettessünk meg.

— Sokan tartottak attól az alsócsernátoni fórum elôtt, hogy olyan határozatot fogadnak el, amely az RMDSZ jelenlegi vezetôségének a leváltására irányul. Ha ez a fórum inkább az RMDSZ-szel foglalkozik, várható-e ilyesmi?

— Megítélheti maga a sajtó is, hogy kerültük a személyeskedést. Hacsak voluntáris módon némely felszólaló nem bocsátkozott ilyesmibe. Most is olyan hangnemet szeretnénk megütni, amely nem kívülrôl kiabál be a pályára, hanem belülrôl szól az RMDSZ tagságához, a romániai magyarsághoz. Másfelôl nyilvánvaló, hogy azoknak a bírálatoknak, amelyek elhangzanak, vannak személyi vetületei. Prüdéria lenne ezeket elkerülni. Ilyen esetekben azonban nem másnak kell megmondania, hogy melyek legyenek valamely politikai hibáknak a személyi konzekvenciái, hanem az volna üdvös, hogyha maguk azok, akik vétették ezeket a hibákat, azok vonnák le magukra nézve a személyi konzekvenciákat. Tehát kínosan nem fogjuk kerülni a személyi vonatkozásokat, de nem fogunk ad hominem jellegû beszédeket vagy bírálatokat hangoztatni.

— Az eddig megtett út igazolta a kezdeményezés jogosságát, azokat a célokat, amelyekért ezeket a fórumokat elindították?

— Az alsócsernátoni fórum visszhangja feltétlenül igazolni látszik ennek a kezdeményezésnek az értelmét. Nem szövögettünk világmegváló terveket. Egyszerûen arról van szó, hogy el kell kezdeni a párbeszédet, élére kell állítani a dolgokat, szembesülni kell a helyzetünkkel. Lehetetlen állapot, hogy szeptember 5-én hoz egy határozatot az SZKT, és október 3-ra, a következô ülésig ez a határozat a feje tetejére áll, és még csak nem is szabad ezen csodálkozni. Ezekkel végre szembe kell nézni, és a maguk súlyán értékelni az ilyenfajta dolgokat. Azt mondhatnám, a kô bekerült a vízbe, és hullámokat kavart. Megindult egy lassú erjedés. Többre, jobbra vártam, ami a területi és a helyi szervezeteket illeti. Nagyon lemerevedett az RMDSZ, fél a helyzethez, a kérdésekhez hozzányúlni. Való igaz, nagyon kockázatos ehhez a helyzethez avatatlan kézzel hozzányúlni, ezen változtatni. De begörcsölni sem szabad. Valami elindult, ezen az úton tovább kell lépni.

— Ez a második ilyen fórum az ön által elképzelt RMDSZ-megújítási folyamatban. Hogyan tovább? Mik a terveik? Mi lesz a következô lépés?

— Helytelen az a felfogás, hogy nincsen alternatíva. Markó Béla elnök úr azt vetette vissza néhány bírálatra, hogy a „nagyokosok" mutassák meg, hogyan lehetne másképp csinálni. Engem viszont az ô egyetlen alternatívára leszûkülô felfogása éppen Horn Gyulának arra a választási alapmagatartására emlékeztet, amelynek ez volt a lényege: nincsen más alternatíva, csak az MSZP-SZDSZ-es kormánykoalíció, tehát szavazzatok a folytatásra. Szerintem erre a „folytatásra" nincs miért szavazni. Más alternatívát kell keresnünk, mert véleményem szerint nincs olyan helyzet, amelyben nincs alternatíva. Erre a más alternatívára maga a román hatalom, a szövetségeseink is rákényszerítenek. Arra, hogy kiutat keressünk ebbôl a helyzetbôl.

— Ez a fórumsorozat elvezethet oda, hogy az RMDSZ-ben megtartják a belsô választásokat? Felfogható-e mindez az RMDSZ-en belüli egyik irányzat belsô választásokra való készülôdésével?

— Talán az RMDSZ ügyvezetô elnöke tett már ezzel kapcsolatban kijelentést: hogy a belsô választásokat szorgalmazni kell. Szerintem ennek a folyamatnak van finalitása, éspedig a kongresszus vagy elôrehozott kongresszus, azt megelôzôen pedig a belsô választások megtartása. Ez az út nem kifelé vezet az RMDSZ-bôl, hanem éppen a kongresszusi határozatnak megfelelôen belsô választások felé kellene tartanunk, s a kongresszust elô kellene készítenünk, sôt, tovább menve egy esetleges romániai elôrehozott választásra is fel kellene készülnünk, aminek nagy a tétje. Ebbôl a szempontból külön is indokoltnak érzem ezt a megmozdulást.

Lejegyezte: T. Sz. Z.

KRÓNIKA

KISHÍREK

(2. old.)

HOGYAN TOVÁBB...? címmel megbeszélésre vár az RMDSZ Pata–Györgyfalvi körzetének választmánya minden olyan fiatalt, aki érettségizett, de nem jutott be az egyetemre és még nincsen munkaviszonyban, október 31-én de. 10 órára a székházba (Ariesului — volt Jobbágy — utca 55. szám). A székház nyitvatartási ideje: hétfôtôl szombatig, 12–16 óra között.

A MEZÔGAZDÁSZ FÔISKOLÁSOK RMGE szervezte találkozóit ezentúl a Heltai-alapítvány klubtermében (Mikó/Clinicilor utca 18.) tartják szerdánként du. 6 órai kezdettel.

BARNA DZSEKI keresi gazdáját az RMDSZ Fürdô (Pavlov), utca 21. szám alatti székházában. A rövidkabátot a szüreti bálon, szombaton éjjel a Sportcsarnokban felejtették.

Dan Grigore zongorázott

(2. old.)

A Transilvania Filharmónia október 23-i hangversenyén elsôként — vezényelt Emil Simon, a filharmónia igazgatója — Igor Sztravinszkij fiatalkori szimfonikus mûve, A tûzijáték csendült fel. Az 1908-ban írt kompozíció hangja még a francia impresszionizmust idézi, egy részlete mintha csak Dukas A bûvészinasából lenne. Bár e rövid mûvében hatalmas zenekari apparátust használ Sztravinszkij, ugyanakkor hangszerelése nagyrészt átlátszó, az ütôhangszereknek még nincs olyan domináló szerepe, mint késôbbi mûveiben. Karmester és zenekar sikeresen oldotta meg századunk e nagy mesterének fiatalkori opusát.

Csajkovszkij 1875-ben komponált b-moll zongoraversenye virtuozitása, kifejezô ereje, dallamgazdagsága folytán, azóta is a mûfaj egyik legkedveltebb remeke. A szólista ezúttal Dan Grigore, az ország talán legelhivatottabb zongoramûvésze. Dan Grigore annak idején ugyancsak ezzel a versenymûvel mutatkozott be városunk közönségének. Az eltelt idô alatt elôadása sokat nyert értékben. Robuszuts egyénisége az, amit e versenymû megkíván, ugyanakkor érett frazírozása, a piánó részletek érzékeny megoldása jellemezte elôadását. A zenekar, ha a mû kezdetén kissé szétesônek tûnt, a továbbiakban jól viszonyult a szólistához. Dan Grigore rangjához méltó volt a ráadásként játszott, rendkívül nehéz Rahmanyinov-darab elôadása. A mûvész ért ahhoz, hogy mikor szükségét érzi, kellôen felhevítse az éppen játszott zeneszámot, ezt mindkét mû játékában éreztük.

Halottak napja elôtt, Verdi és Brahms Rekviemjének mûsorra tûzése után, most századunk hangja is felhangzott: Benjamin Britten 1940-ben szülei halálára írt Simfonia da Requiemje. Britten muzsikája végre ismét megszólalt a kolozsvári pódiumon, Emil Simonnak és a zenekarnak köszönhetôen.

Nemcsak Anglia, de századunk egyik legjelentôsebb alkotójának e háromtételes mûve tartalmazza a szerzôre jellemzô minden vonást. A Lacrymosa fájdalmas disszonanciái után a Dies irae-ben a szerzô nem tagadja meg önmagát. Mûveinek egyik fô vonása a humor. E tételben a nagyszámú ütôhangszer magával ragadó ritmusai groteszk fintorokkal párosulnak. A szimfónia fináléja, a Requiem aeternam, viszont igazolja, hogy századunk zenéje mennyire érzelemgazdag lehet, egészen a fájdalmasan elhaló utolsó hangokig.

A zenekar és Emil Simon karmester nagy teljesítménye Britten Rekviemjének színvonalas elôadása. A Dan Grigore és a Csajkovszkij-zongoraversenynek köszönhetôen fôleg fiatalokból álló zsúfolt terem tapsai bizonyították: közel áll hozzájuk a huszadik század e igazi klasszikusa.

Morvay István

Honterus-ünnepség a Protestáns Teológián

(2. old.)

A Protestáns Teológia tudományos ülést tart pénteken, október 30-án, 11 órai kezdettel, az intézet dísztermében. Paul Philippi nagyszebeni és Tonk Sándor kolozsvári történész-professzor tart elôadást abból az alkalomból, hogy 500 éve született Johannes Honterus humanista tudós, Erdély elsô reformátora. Az ünnepi ülésen Honterus szerezte dalokat (Odae cum harmonis) szólaltat meg a Mínium régizene-együttes.

Ugyanaznap délután, 15.30-kor az intézeti tanács ünnepi ülésén díszdoktorrá avatják Ferdinand Hahn müncheni, Walter Dietrich berni és Ernst Hofhansl bécsi professzort, majd átnyújtják a nemrég elnyert doktori címet Kovács László Attila evangélikus teológiai tanárnak, Köllô Gábor szászfenesi római katolikus és Thomas Pitters linzi evangélikus lelkipásztornak.

Japán Kulturális Napok

(2. old.)

A Niponica Alapítvány és az Erdély–Shimane Baráti Társaság 1998. október 29-én és 30-án du. 5 órától a Gh. Sincai Elméleti Líceum (Avram Iancu utca 33.) dísztermében Japán Kulturális Napokat szervez. Csütörtökön Paul Diaconu, a Niponica Alapítvány elnöke A japán irodalom története címû könyvet mutatja be, Vajnár Ilona a japán könyvtárakról beszél, Kato Hitomi Japán önkéntesek címmel tart elôadást, majd Kazuko Diaconu az Ikebana mûvészetét mutatja be. Pénteken Nakajima Takafumi doktorandus tart elôadást, Cristina Rus az Origemirôl és Kazuko Diaconu a teaszertartásról beszél és tart bemutatót. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak.

Valutaárfolyamok
(hétfô, október 26.)

(2. old.)

Váltóiroda

Márka (Vétel/Eladás)

Dollár (Vétel/Eladás)

CAMBIO

5740/5840

9490/9590

Gulden 4

5780/5850

9500/9600

Macrogroup

5780/5850

9500/9570

PLATINUM

5770/5820

9490/9570

SAKER

5700/5840

9540/9650

Nemzeti Bank

5722

9464

Az utcai pénzváltóknál a forint 44/45, a márka 5800/5830, a dollár pedig 9530/9600 lejbe került.

ZENE

A Kós Károly Kamarakórus ismét Arezzóban

(5. old.)

— Hogyan értékeli a Kós Károly Kamarakórus idei arezzói díjazását? — kérdezem elsôként dr. Terényi Ede professzor urat.

T. E.: — Gyôzelemként! Mégpedig kettôs értelemben. Elsôként, persze, magát a díjazást tartom újabb, nemzetközi zenei fórum elismeréseként számon. Másodszor: az idén egy teljesen megújított énekkar kelt útra Arezzóba. Karmesternek, kórustagoknak újra kellett kezdeni mindent. A kórushangszer építését éppúgy végig kellett vinni, mint az új repertoár kialakításának nem könnyû feladatát, és elsôsorban ki kellett dolgozni a kétrészes versenyanyagot. Tudvalevôleg a Kós Károly Kamarakórus a modern zenére és fôleg a kortárs kórusmuzsikára szakosodott fél évtizednyi tevékenysége során. Arezzó számára a reneszánsz és barokk romantikus kórusirodalomból válogatott igényes darabokat kellett technikai és mûvészi szinten maximálisan betanulni. A második gyôzelem — szerintem — éppen ehhez a kórusújításhoz és zenei profilváltozáshoz kapcsolódik: szinte a semmibôl kezdve teremtették meg mûvészi egyéniségüket, zenei énjüket. És nagyon rövid idô állt a rendelkezésükre. A hol elakadó, hol nekilendülô évközi próbák után az augustusi hónap bizonyult igazán gyümölcsözônek a kórusmunka számára. Hangképzés, intonáció, frazeálás, formaépítkezés, szövegkiejtés (olasz, német, angol, latin nyelvû szövegek betanulása és a hangversenymûsor sodrában való gyors váltakozása rendkívüli feladat elé állít minden kórusegyüttest!), ezernyi probléma, amely napok, hetek alatt vált mûvészi teljesítménnyé, ÁTÉLT ELÔADÁSSÁ. Mert ez a nagyfokú zenei beleélés segítette át a kis csapatot (az átlagéletkor valahol a 18–22 életév körül mozog) minden nehézségen, nem utolsósorban a minden versenyre jellemzô, próbára tevô pszichikai feszültségen. A legnagyobb elismerést szerintem az a tény érdemli, hogy ezek a kedves fiatalok nemcsak megismételték legjobb mûvészi teljesítményüket, ott Arezzóban, de a hangfelvétel tanulsága szerint még valami többletet is hozzá tudtak adni, azt a bizonyos isteni szikrát. Gyôztes kis csapat szerepelt Arezzóban, önmaguk fölé emelkedve legyôzték a honnan hová?, a „fától fáig" haladó út látható-láthatatlan buktatóit.

— Láttam Önt, professzor úr, a nyári próbákon, a Szervátiusz-udvar próbáin. Távolról, és bizonyára emberközelben is — családias, meghitt hangulatban eltöltött próbák benyomását tette a szemlélôre, amit közösen (csak úgy „röviden") nyári zenei egyetemnek neveztek Önök. Kérem, szóljon errôl az ötletrôl is.

T. E.: Valóban NYÁRI ZENEI EGYETEMET alakítottunk a felkészülés hosszúnak ígérkezô óráiból. Voltak „kurzusok" délelôtt és délután is. Élmény volt számomra: ritkán sikerülnek ilyen szép egyetemi órák, és ilyen mûvésziek, a szó valódi és átvitt értelmében is. Úgy tûnik, a résztvevôk számára is érdekeset tudtam nyújtani, élményt és ismeretanyagot. Felrémlett elôttünk egy új gondolat: Kós Károly — zenei tábor itt Kolozsváron vagy valahol a közelben, mondjuk például Zsobokon. És nemcsak nyáron, de lehetne év közben, alkalmas idôpontban megszervezni. A minta már elkészült, folytatni kellene.

— Tudjuk, hogy Terényi Ede nemcsak mint tanár, de mint zeneszerzô is istápolta a Kós Károly Kamarakórust. A névadással kezdôdôen a kórus szellemiségét alakította ki, zenéjével pedig ezt a szellemiséget mélyítette. Hogyan látja Ön a kórus további útját?

T. E.: 2003-ban szeretném, ha ünnepélyes külsôségek között, magas mûvészi színvonallal emlékeznénk meg a tízéves jubileumról. Addig még van öt évünk. A kórust már jól ismerik sok helyen Európában, és nemcsak ismerik, de méltóan értékelik is mûvészetét. Mind többet kell kilépnie az együttesnek a nagyvilágba. Európában, az Egyesült Államokban sok helyütt rendeznek kórusfesztiválokat, versenyeket, a kamarakórus már képes rövid idô alatt felkészülni a legigényesebb megmérettetésre is. A repertoár most már — Arezzó után! — felöleli a teljes kórusirodalom fô zenei irányzatait, mennyiségben kellene bôvíteni az anyagot. Van remekmû bôven.

Remekül megbirkóznak nehezebb kortárs kóruszenékkel is. Három, nagyon igényes kórusmûvemet énekelték figyelemreméltó technikai felkészültséggel, nagy mûvészi átéléssel. Legkomplexebb kórusaimat nekik írtam és ajánlottam. De nagyszerûen szólaltattak meg még egy egész sor kortárs kóruszenét, magyar és külföldi szerzôk alkotásait egyaránt. Most már várok tôlük egy szép kórusestet 20. századi zenébôl válogatott mûvekkel. Valószínûleg a KODÁLY–KÁJONI EST-jük sem késik sokáig.

Magyari Zita, mint a Szent Mihály-templom karnagya, számos zenei eseménnyel gazdagította Kolozsvár zenei életét. Ezek közül említhetjük meg a szentmisék keretében megszólalt nagyszabású vokálszimfonikus mûveket, a hétfôi orgonahangversenyeken, a hazai neves elôadómûvészeken kívül, néhány jelentôs külföldi mûvész fellépését. A Szent Mihály-templom kórusával nemsokára egy külföldi fellépésen is szerepeltek, mégpedig egy nagyon igényes mûsorral. Ez a sokrétû zenei tevékenység a Szent Mihály-templom keretében harmonikusan egészül ki a Kós Károly Kamarakórus vezetésével, amely a Szent Mihály-templomban rendezett zenei mûsoroknak is gyakori vendége volt. A Szervátiusz-múzeumbeli koncertekkel egy kis mikrokoncertévadot elôlegezett, különösen a nyári hónapokban, amikor hosszú ideig mindennapossá váltak ezek a hangversenyek, kamarazenei formációkkal kiegészítve, a Szervátiusz-múzeum gyakori látogatóinak nagy örömére. A csoportokban érkezô külföldiek szívesen gyönyörködtek a szobrok nézése közben meg-megállva a kórusban is, gyakorta megtapsolva a muzsikát.

— Mi az a mozgatórugó, ami arra késztetett, hogy ismét részt vegyél a Kós Károly Kamarakórussal a rendkívüli igényességû arezzói kórusversenyen 1998-ban is?

M. Z.: — Az a biztatás, amit a zsûri és a közönség részérôl kaptunk az 1997-es arezzói versenyfellépésünk után. Visszavártak bennünket, mert értékelték mûvészi színvonalunkat, és megszerették ezt a nagyon fiatal kórust. Zenénkkel, éneklésünkkel egy sajátos világot vittünk el számukra, azt, amiben élünk és tevékenykedünk.

— Hogyan fogadta az idén a kórus szereplését a nemzetközi zsûri?

M. Z.: — Meglepôdve. Nagyon tetszett nekik a darabok dinamikai skálájának megvalósítása, az intonálás tisztasága, a szöveg helyes és érthetô kiejtése, és fôleg az a mély átérzés, amellyel sikerült tolmácsolni a muzsikát. A zsûri véleményét tükrözi a harmadik díj, amit nekünk ítéltek. Az egyik zsûritag személyesen is kifejtette: tetszése a kórus mûvészi teljesítményének és a vezénylésemnek is szól, ami rendkívül értékes számomra, hiszen a kórus mindössze ötéves tevékenységre tekinthet vissza, és ez elegendô volt, hogy betörjünk díjazottként egy nemzetközileg elismert olaszországi versenyre.

— Mi volt a közönség véleménye?

M. Z.: — Percekig tartó tapsvihar, megszólítottak az utcán, érdeklôdtek felôlünk, más kórusversenyek szervezôi kerestek fel és adtak át különbözô meghívókat.

— Milyen személyiségek képviselték a magyar zenei életet?

M. Z.: — Béres György különösen meleg szavakkal méltatta a kórus szereplését. Legnagyobb szakmai elismeréssel illette, és a véleménye szerint, ha a kelet-európai államok még jobban bekapcsolódnának a világ kórusmozgalmának élvonalába, ez áldásosan hatna a kibontakozó zenekultúra-cserére, és egyensúlyba hozhatná a sokáig visszafogott kulturális érintkezésnek a zenére vetülô kibontakozási lehetôségeit is.

— A versenyen kívül hol szerepeltetek?

M. Z.:Ahol épp kedvünk támadt, például Velencében, a Szent Márk tér kellôs közepén. Ahogy megszólaltunk, a turisták abbahagyták a vendéglôk teraszán muzsikáló zenészek hallgatását és körénk csoportosultak. Közönség nélkül elhallgattak a zenekarok, és a galambok mellett csak a mi hangunk szárnyalt. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor a tapsorkánból arra a következtetésre jutottunk, hogy a tapasztalat mellett díjat is kiérdemlünk majd a versenyen. Természetesen az is lenyûgözô volt számukra, hogy sportfelszerelésben, egy vállra vetett táskával, kotta nélkül nyolc szólamra énekeltünk. Ezenkívül az ügyesebb kórusoknak különbözô helységekben koncertet szerveztek. Mi például a Toscana megyei Pratovecchióban, a Chiesa della Propositura-ban énekeltünk. Koncertünk nagyon jól sikerült, a versenyfellépések után volt, és mindenki nagyon felszabadulva érezte magát. A hangverseny második felében magyar zeneszerzôk mûveit mutattuk be, közülük megemlíteném Halmos László, Zoltán Aladár, Vermesy Péter, Terényi Ede, Bárdos Lajos és Kodály Zoltán mûveit, a szövegeknek szabad fordítást mellékelve olaszul. A nagy sikertôl megmámorosodva egy kis orgonahangversenyt is rögtönöztünk, mindenki nagy bámulatára.

Bálint Sándor úr, mint a kórusnak az egyik és talán sok szempontból legfontosabb vezetôje (a menedzseri munkát figyelembe véve), milyen élménnyel és tapasztalattal tekint vissza a két arezzói útra, és azokra a kisebb-nagyobb zenei kirándulásokra, amelyeket a közelben tettek?

B. S.: — A két kiugró arezzói vállalkozást láncszerûen kiegészítette a magyarországi Bárdos-fesztivál. A háttérmunka, a kórusmegszervezés biztonságossága nélkül aligha jöhet szóba a mûvészi teljesítmény színvonalának megôrzése. Nem a gondokról szeretnék szót ejteni, hanem inkább azokról a megvalósításokról, amelyek saját munkámat — amivel elôkészítettem az utakat és az utak kivitelezését — segítették. Hogy mennyire széles körû támogatást élvezett a Kós Károly Kamarakórus, azt mi sem bizonyítja ékesszólóbban, minthogy távol esô megyék állami és magánvállalatai szponzorálták. Külön hangsúllyal a Maros, Kovászna, Hargita, Brassó, Kolozs, Bihar és Szatmár megyei támogatókat emelném ki, amelyek nélkül aligha valósulhatott volna meg a kórus hazai és külföldi szereplése. Ennek köszönhetôen a kórus oly gyönyörû helyeken fordulhatott meg, templomokban énekelhetett, az utcákon rögtönözhetett koncerteket, megismerték és visszahívták ezekre a tájakra.

— Ön mint menedzser, miben látja a kórus további szereplési lehetôségeit idehaza és külföldön egyaránt?

B. S.: — A kórus több országba, nemzetközi szereplésre kapott meghívást. Ez az elismerés egyszerre dicséri a kórus mûvészi munkáját, színvonalát, és azoknak a támogatóknak az áldozatos segítôkészségét, akik megértették, hogy kultúránk eredményeivel meg kell ismertetnünk a világot, az elismerés nemcsak egy „gyôztes kis csapatnak", hanem elsôsorban kultúránknak, a mi sajátos emberi világunknak szól. A karnaggyal és a kórustagokkal együtt arra az elhatározásra jutottunk, hogy fél évtizedes zenei tevékenységünk után egy nonprofit zenei alapítvány volna az a keret, amely valóban hozzásegíthetné a Kós Károly Kamarakórust a kitûzött kóruszenei ideálok eléréséhez.

— Mi, akik állandó résztvevôi és élvezôi voltunk szép muzsikálásuknak, örömmel fogadtuk a kórus újabb nemzetközi elismerését. Mint a kórus karnagya, mivel zárná ezt az élménybeszámolót?

M. Z.: — Hálásan köszönjük mindazoknak a támogatását, akik mûvészi tudásukkal, kórusunknak dedikált mûvekkel, anyagi támogatással, bátorító, biztató szóval és tettel segítették munkánkat. Ezek sorából is külön kiemelném azt a hathatós segítséget, amelyet dr. Czirják Árpád érseki helynök úrnak és a kolozsvári Szent Mihály plébánia szeretetteljes közösségének köszönhetünk.

Lejegyezte: Toroczkay Erika

NAPIRENDEN

Eva Maria Barkit ismét kitiltották Romániából

(8. old.)

Az emberi jogok védelméért folytatott harcáról ismertté vált bécsi ügyvédnôt, Eva Maria Barkit a hatóságok ismét három évre nemkívánatos személynek nyilvánították Romániában. Kitiltásáról maga az érintett tájékoztatta levélben az Érmihályfalván tartott Partiumi Fórum szervezôit.

Az ügyvédnôt az Iliescu-rendszer idején, 1994 novemberében egyszer már három évre kitiltották Romániából. Eva Maria Barki idén szeptemberben több erdélyi városban tartott elôadást, és az autonómia, illetve a föderalizmus eszméjérôl kifejtett gondolatait a román vezetés az ország alkotmánya elleni támadásnak találta.

A Romániában veszélyesnek számító gondolatokat hirdetô ügyvédnô ellen maga Emil Constantinescu államfô is felemelte szavát, aki felkérte az illetékes hatóságokat a megfelelô intézkedésekre. Minderrôl a román államfô tájékoztatta az osztrák elnököt is.

A múlt hét közepén sajtókörökben úgy tudták, Gavril Dejeu belügyminiszter aláírta az ügyvédnô újabb, ismét három évre szóló kitiltását. A hírt a belügyminisztérium illetékesei nem kívánták kommentálni, azt nem erôsítették meg, de nem is cáfolták.

A szombaton Érmihályfalván tartott Partiumi Fórum szervezôinek küldött levelében viszont Eva Maria Barki beszámolt arról, hogy múlt csütörtökön az osztrák belügyminisztériumon keresztül kézhez kapta a román belügyminiszter által aláírt végzést.


[Vissza az Szabadság
honlapjához]
[Vissza a HHRF
honlapjához]


A Szabadság Internet változatát
a Hungarian Human Rights Foundation készítette

Copyright © Szabadság - 1998 - All rights reserved -