1999. augusztus 20.
(XI. évfolyam, 193. szám)

Szent István király ünnepét üljük ma. A magyar állam alapkôletételét. Kereszténnyé válásunk ezeréves múltját a Kárpát-medencében, ami sorsfordulót jelentett eleink életében.

Szent István király akaratereje, gondolkodásmódja, korát meghaladó bölcsessége 1038-ban kelt törvénykönyvében, a fiához írt Intelmek lapjain maradtak fönn. Ezer év távlatából csodálatraméltó a tisztánlátása, amivel az ország dolgait felmérni és kezelni tudta. Kevés nemzetnek adatott meg ilyen nagyságrendû korabeli uralkodó, kiváló országépítô király.

Várbeli szobra olyan, mintha csak pihenni állt volna meg az idô forgatagában, és máris indulna tovább. A körülötte állók gyûrûjében vigyázza a várat, a mélyben hömpölygô Dunát, innen tekint szét a magyar síkságra.

Határon innen és túl ki-ki a maga módján ünnepel. Akár úgy, hogy egy-két nap erejéig fölkerekedik és Budapest hangulatában osztozik sok millió magyarral, vagy itthonról van jelen lélekben maga is egy-egy rendezvény színhelyén. Másságát kényelembôl vagy kisebbrendûségbôl megvallani nem szégyellô számára idehaza is van hely és lehetôség közösségben ünnepelni. Arra az államalapítóra gondolni, aki egyetlen magyar hazát teremtett, függetlenül attól, hogy a nagyságához egyáltalán nem mérhetô késôbbi politikusok miként tologatták a határokat jobbra, balra.

Szent István király közmegbecsülésre biztató Intelmeinek gyûjteménye mai törvénykönyvünk lehetne. Ezért is érdemes ôt ünnepelni.

Makkay József

Szent István-nap elôestéjén, csütörtökön, Orbán Viktor magyar miniszterelnök hivatalosan is átadta a Határon Túli Magyarok Hivatalának új, Bérc utca 13–15. sz. alatti székházát.

Szabó Tibor HTMH-elnök üdvözlô szavai után Németh Zsolt magyar politikai külügyi államtitkár beszédében a határon túl élô magyarság vezetôi és a kormány tisztviselôi elôtt kijelentette, ha a 10. évfordulóját ünneplô HTMH története hûen tükrözi a magyar–magyar kapcsolatok alakulását, az új épület a 20. századot jelképezi: volt már a diplomaták gyerekeinek óvodája, itt székelt Vorosilov szovjet marsall, de a Gestapo is. A polgári kormánykoalíció egyéves évfordulóján Németh Zsolt úgy értékelte, hogy annak sikerült a nemzetpolitikát Magyarországon rehabilitálnia a diplomácia, az államigazgatás és talán a közvélemény szintjén is. Kijelentette: Magyarország NATO-csatlakozása miatt köszönet illeti a határon túli magyarságot, amely elévülhetetlen érdemeket szerzett e csatlakozás elérésében, és amely lehetôvé tette, hogy Magyarország egyféle elôörse legyen az összmagyarságnak a NATO-ban. A trianoni trauma kiheverésének egyetlen útja az euroatlanti integráció, hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: 1999 a határmódosítás nélküli nemzeti integráció éve is volt. Sikerült létrehozni az Állandó Magyar Értekezletet, megnyilvánult az összetartás a kárpátaljai árvíz és a jugoszláviai háború okozta válságokban, sikerült kidolgozni az egységes vajdasági autonómia-koncepciót, és bár nem sikerült elérni, de a romániai magyarság is töretlenül küzd a magyar egyetem létrehozásáért és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért. A romániai magyar egyházak az általuk eltervezett magyar nyelvû egyetem felállításában számíthatnak a magyar kormány támogatására.

A miniszterelnök Wass Albert soraival köszöntötte az új székházat: „Jönnek majd újra boldog építôk, / És kiássák a fundamentumot, / S az erkölcs ôsi fehér kövére / Emelnek falat, tetôt, templomot." Orbán Viktor méltatta a világ minden részén élô magyarságot, amiért követendô példát állított arra, hogyan lehet a nehéz, gyakorta ellenséges környezetben küzdeni azokért a jogokért, amelyek egy nemzetközösséget mindig, mindenhol megilletnek. „Nincs Európában, de talán a világon sem még egy nemzet, amely ennyi országra lenne széttagolva, és mégis egy szívvel él", mondta a kormányfô. Kijelentette: ômaga, kormányával együtt, változatlanul vallja, hogy a Magyarországon és a határain kívül élô magyarok egy és oszthatatlan nemzet tagjai. Ezért természetes, hogy a kormány támogatja minden nemzetrész boldogulását, a szomszédos országok euroatlanti csatlakozási törekvéseit. „A jövôben nem érhetjük be kevesebbel, minthogy a határon túl élô magyarok számára is biztosított legyen a magyar nyelvû oktatás és mûvelôdés lehetôsége. Értem ezalatt az iskolát, egyetemet, sajtót és színházat", nyilatkozta Orbán Viktor. További elérendô célokként jelölte meg a miniszterelnök új határátkelôk nyitását, magyar nyelvû iskolai bizonyítványok kibocsátását, valamint az Esztergomot Párkánnyal összekötô híd újjáépítését. Végezetül a miniszterelnök biztosította az egybegyûlteket, a kormány mindent megtesz azért, hogy a magyarok a Kárpát-medencében otthon érezzék magukat.

Ezt követôen a nem Magyarországon élô magyarok — közöttük a Szabadság — képviselôi megtekinthették a Hortobágyi Alkotótábor 33 Kárpát-medencei mûvészének kiállítását, majd birtokukba vehették a Gellért-hegy oldalában, a szép környezetben álló épületet.

Balló Áron

A képviselôház állandó bürója csütörtökön elutasította a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának (RTDP) azt a javaslatát, hogy a képviselôház augusztus 23–31. között tartandó rendkívüli ülésén megvitassák a Nemzetközi Valutaalappal (NVA) kötött memorandumot. Így a képviselôház rendkívüli ülésszakának napirendjén csak az államosított ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó törvénytervezet megtárgyalása szerepel.

Ion Diaconescu házelnök sajtónyilatkozatában elmondta: a képviselôház állandó bürója hétfôn ismét összeül, hogy a napirendi pontokat véglegesítse. Az NVA-pal kötött memorandummal kapcsolatban úgy vélte, hogy ez csak akkor képezheti parlamenti vita tárgyát, ha a kormány a dokumentum ratifikálását kéri. Mint ismeretes, az ÁVA-pal kötött egyezményt a kormány a múlt héten fogadta el, és a parlament rendes ülésszakán vitatják majd meg.

Acsinte Gaspar (RTDP), a képviselôház titkára a Mediafaxnak kijelentette, hogy a hétfôi tanácskozáson a képviselôház jogi szakbizottságának vezetôi is részt vesznek, hogy az államosított ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó törvénytervezettel kapcsolatban bizonyos részletkérdéseket tisztázzanak.

Általános sztrájk van kibontakozóban a Flacãra készruhagyárban, tudtuk meg Ana Fãrcas szakszervezeti vezetôtôl. A törvényes elôírásoknak megfelelôen a munkakonfliktust tegnap jegyezték be a munkaügyi hivatalnál. A szakszervezet 65%-os béremelést követel, a gyár vezetôsége alig 25%-ot hajlandó ígérni.

„A gyárban 667 ezer, míg az iparágban havi 800 ezer lej a minimálbér. A gyár két éve magánkézben van. Az elején azt kérték tôlünk, adjuk esélyt a vezetôségnek a gyár talpra állítására. Az idô lejárt. 1999 elsô hat hónapjában komoly nyereséget könyveltünk el, tehát lenne pénz béremelésre" — nyilatkozta Ana Fãrcas. Hozzátette: az 1998-ban elfogadott 142-es törvény értelmében az alkalmazottak az ebédjegy biztosítását és a nyári prémium kifizetését is követelik. Ez utóbbinak a gyári bruttó fizetés felét kell kitennie.

Kedden, augusztus 24-én reggel a Munkaügyi Hivatalban a szakszervezet és a gyár vezetôségének képviselôi egyeztetô tárgyaláson vesznek részt — tudtuk meg. Amennyiben nem sikerül kompromisszumot kötni, figyelmeztetô, majd általános sztrájkra lehet számítani a készruhagyárban.

A vállalat vezetôsége belga és német látogatókat fogadott, ezért nem volt ideje a sajtónak nyilatkozni.

Kiss Olivér

Tegnap délben a Román Televízió Kolozsvári Területi Stúdiójának szakszervezete újabb gyûlést tartott a tömeges elbocsátások kapcsán. A munkaügyekben jártas meghívott jogtanácsos szerint több törvénybe ütközô vonzata is van a stúdióban végbemenô folyamatnak. A gyûlésen elhangzottakról Bardócz Sándor osztályvezetôt kérdeztük.

— Annak ellenére, hogy a vezetôség átszervezésrôl beszél, az eljárás arra vall, inkább mûveleti lezárás várható, amely általában a magánosítást elôzi meg. Errôl — a román állami televízió eladásáról, magánkézre juttatásáról — viszont aligha lehet szó. Átszervezést is csupán a szakszervezet közremûködésével kidolgozott, a parlament által jóváhagyott átszervezési terv alapján lehetne végrehajtani, ilyen munkálatban viszont a szakszervezet nem vett részt és ilyen terv létezésérôl nincs tudomásunk. Sok tehát a hiányosság és az értetlenség. Az elbocsátási folyamatot elindító hivatalos iratok megérkezését követôen a szakszervezet révén az elbocsátottak mindenképpen beperelik majd a román tévétársaságot.

K. E.

Az elkövetezô két hétben valószínûen pár száz lejjel nô a benzin ára — nyilatkozta Ion Popa a Petrom vezérigazgatója. Így az elkövetkezô idôszakban 8 700–8 800 lejért vásárolhatunk majd benzint. A Petrom által megszabott középárhoz képest — a helyi piac alakulását figyelembe véve — a töltôállomások 5%-al növelhetik vagy csökkenthetik a benzin árát.

Az áremelkedést a vezérigazgató a nyersolaj világpiaci árának növekedésével, a valutaárfolyam módosulásával, valamint az izmiri kôolajfinomító megrongálódása okozta balkáni kôolajkrízissel magyarázta. Decebal Traian Remes pénzügyminiszter nemrég azt nyilatkozta, hogy az adók és illetékek kiigazítására kerül sor, az egyetlen kivételt a kôolajtermékek illetéke képezi.

Szerdán este fél tízkor ért véget a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban a pótérettségi elsô napja, a román szóbeli. Pugna Ioan, a bizottság elnöke elmondta, hogy a 141 feliratkozott diák közül csak 126 állt végül vizsgára: 114-en mentek át, 12-en buktak meg. A két albizottság (2+2 vizsgáztató tanár) a megjelentek közel 60 százalékának adott 5 és 6-os közötti jegyet.

A csütörtöki magyar szóbelire a Brassai pótérettségi-központ 81 magyar diákjához 9 bánffyhunyadi, zenelíceumos, valamint volt természettudományis érettségi jelölt is csatlakozott. Egyetlen albizottság (2 tanár) vizsgáztatta a diákokat, este 10 óráig. Nagyon nehéznek ígérkezik az utolsó szóbeli vizsga, amely során angolból 88 diákot kell levizsgáztasson egyetlen albizottság (2 tanár).

Sz. Cs.

Az Erzsébet úti 40-es óvodában magyar csoport indul szeptembertôl — tudtuk meg Osváth-Boros Jolán óvónôtôl, akit az Arany János utcai 30-as óvodából csoportjával együtt a napokban helyeztek át ide. A 40-es óvodában eddig négy csoport mûködött, de az oktatási nyelve egyiknek sem volt magyar. Az áthelyezésre azért került sor, mert a 30-as óvoda átszervezés elôtt áll. Beiratkozni augusztus 23-ától lehet az Erzsébet úti óvoda titkárságán vagy személyesen az óvónônél. Mint ismeretes, a 30-as óvodának otthont adó épület a kolozsvári Szent Mihály-plébánia tulajdona.

Sz. Cs.

Ingyenes lakásközvetítéssel is foglalkozik a Kolozsvári Magyar Diákszövetség felvételi tájékoztató információs irodája. Ezért felkéri azokat, akik a felvételi idejére lakást vagy lakrészt adnának ki, jelentkezzenek az iroda címén (Petôfi/A. Iancu utca 21. szám) vagy telefonon (195-700, 196-561).

Meghívó
a VIII. Közgazdász Vándorgyûlésre
Téma: Monetáris politikák
(a Romániai Magyar Közgazdász Társaság rendezvénye)

Meghívott elôadók: Mugur Isãrescu kormányzó, Román Nemzeti Bank; Surányi György elnök, Magyar Nemzeti Bank; Radu Mihai alelnök, Értékpapírfelügyelet, Bukarest; Nárai László alelnök, Állami Pénz és Tôkepiaci Felügyelet; Dunavölgyi Mária ügyvezetô igazgató, Budapesti Értéktôzsde; Lôrincné Istvánffy Hajna egyetemi professzor, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem. A témakörbôl: Monetáris politika Romániában és Magyarországon; A tôkepiaci felügyelet megerôsítésének lehetôségei; A globalizációból származó kihívások a felügyeleti munkával szemben; Értéktôzsde; A felvételre váró kelet-közép-európai országok árfolyampolitikai mozgástere az EU-csatlakozásig. Helyszín és idôpont: Szatmárnémeti, Hotel Dacia (P-ta Libertãtii nr. 10), 1999. szeptember 18. Jelentkezni lehet: Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Kolozsvár, str. Pietroasa nr. 12, tel./fax: 064/431-488
Várjuk jelentkezését!

Gólya-posta
Újfajta szolgáltatást indított lapunk: az apróhirdetési oldalon azokat az újszülötteket köszöntjük, akiknek világrajöttérôl szüleik hajlandók kitölteni az apróhirdetésekhez szükséges formanyomtatványt és azon megadni a legfontosabb adatokat: a név, a születés idôpontja, helye, a testhossz, a testsúly.

Ossza meg örömét közösségünkkel! Gólya-postánk híradása ingyenes.

Ismét a fekete zászló leng a Kolozsvári Állami Magyar Színház és Opera homlokzatán: id. Veress Lászlótól búcsúzik a társulat és a magyar opera közönsége.

A mûvész Temesváron született. A Gheorghe Dima Zeneakadémia elvégzése után (1956) elôbb mint az operairodalom jeles baritonszerepeinek megszólaltatója, majd késôbb operettbonvivánként hódította meg a mûfaj kedvelôinek szívét. Felejthetetlen alakításai a Prológ és Silvio a Bajazzókból, az öreg Germont a Traviatából, Renato az Álarcosbálból, Posa márki a Don Carlosból, Sharpless a Butterflybôl, a Turandot Ping minisztere, majd Erkel operáinak II. Endréje, Peturja, Hunyadi Lászlója. De volt Edwin, Kerekes Ferkó, Daniló, Gábor diák, Higgins, János vitéz, Csang bácsi. Több mint 250 koncertelôadáson szerepelt áriákkal és népdalokkal. Hangját — magyar nótákkal — nagylemez ôrzi.

Élete utolsó percéig híven szolgálta közönségét és az erdélyi magyar mûvelôdés ügyét. Rá mindig számít(hat)ott az intézmény, ragaszkodása, ügyszeretete és professzionalizmusa példaértékû.

Halála érzékenyen érinti operánk társulatát, hiánya nehezen pótolható. Isten vele. Megérdemelt nyugalma legyen csendes.

T. J. L.

A szerda délutáni rejtvényfejtôisorshúzáson a jelenlévôk közel fele távozott nyereménnyel. A legnagyobb meglepetés: a nagydíj nyertese is jelen volt.

Szabó Mária kolozsvári nyugdíjas olvasónk vitte el az Amic Kft. nagydíját, egy másfél millió értékû Tefal villamoskemencét. A boldog nyertes elmondta, hogy meglepetésénél csak öröme volt nagyobb. Tíz éve elôfizetô, minden sorshúzáson részt vett, de eddig csak apró nyereményeket vitt haza. A mini villanykemence praktikus nyeremény, bárhol elfér a konyhában. „Mindig elôfizetek. Kicsi a nyugdíjam, de a Szabadságról nem mondok le. Hiszen ez az a napilap, amelybôl mindenrôl értesülök." — mondta Szabó Mária. Elmondta még, hogy szívesen olvassa Kacsó Ágnes tanácsadói rovatát, de a rendôrségi híreket is. A Szabadság olvasói számára pedig üzeni: fizessenek elô vagy vásárolják a magyar közösség napilapját, ne mondjanak le errôl az összekötô, összetartó kapocsról.

Valkai Krisztina

Két román–magyar koprodukcióban készült elôadást hívtak meg a franciaországi Avignonba, a nemzetközi színházi fesztiválra. Mindkettônek Zsámbékon volt a bemutatója.

A Zsámbéki Szombatok programjában sorozatban játsszák Victor Hugo A párizsi Notre Dame címû regényébôl színpadra átdolgozott mûvét. A középkori romtemplom helyszínére, színpadára alkalmazta, rendezte, a koreográfiát és a zenéket összeállította a román Beatrice Bleont. Quasimodót, a toronyôrt a férje, Claudiu Bleont alakítja. A fôszerep azonban, ebben az elôadásban Frolo esperesnek jut, aki a csúf csecsemôt, Quasimodót fölnevelte. Ezt Bán János viszi sikerre.

Az elôadás nyelve — magyar. A sok dallal, tánccal, zenével dúsított produkciót játszó személyek többségének anyanyelve: román. A cigányok, akiknek a romantikus cselekmény bonyolításában igen nagy szerep jut, spanyolul énekelnek és „táncolnak". Az elôadás — kitûnô! Ehhez hozzájárul a pompás, illúziókeltô háttér és játéktér: az éjszakában fölmagasodó ódon templomrom. A román és magyar színészekbôl verbuvált társulat és rendezôként Beatrice Bleont tavaly, ugyancsak a zsámbéki romtemplom tövében Shakespeare Szentivánéji álom címû darabját adta elô nagy sikerrel. Avignonig ért a híre, mert ez a másik produkció, melyet szintén meghívtak Franciaországba.

A Szent István-napi ünnepség hangulatát nagyban emelte két vendég képzômûvész jelenléte Székelyszentistvánon. A püspökladányi vendégek a Barátos-kúriában mutatkoztak be: Györfy Lajos kisplasztikáival és Ferenczy Zsolt linómetszeteivel.

A Karcagon született Györfy Lajos 1985-tôl, a diploma megszerzése óta Püspökladányban él. Nevéhez 60 köztéri szobor fûzôdik Magyarországon. Többségük történelmi figura, nagy személyiség. Ezeknek kisméretû változatát hozta el Székelyszentistvánra, amelyeket már 12 helyen mutattak be Történelmi arcképcsarnok címmel. Mindenütt sikere volt, sokan vásároltak tôle.

Kisplasztikáiban az Árpád-házi királyok sorát olyan történelmi figurákkal egészíti ki, mint: Rákóczi Ferenc, Hunyadi János, Kossuth Lajos. Vonzódik a hely történelméhez. Püspökladány mint ôsi Árpád-házi település ösztönzôleg hatott rá.

Jelenleg olyan kompozíciós alkotás foglalkoztatja, amely 2001-ben ölt majd emlékmû formát a millenniumot köszöntve.

S. Muzsnay Magda

(Folytatás tegnapi lapszámunkból)

— Hol érzi magát otthon?

— Egy kicsit mindenhol. Van itthon és van otthon. Kolozsvárhoz a szüleim kötnek, de a leggyakrabban Magyarországra járok, mert azt hiszem, titkon mégis csak az az igazi otthon, még akkor is, ha ott csak három évet éltem.

— A francia intézet ösztöndíja csak egy évre szólt. Mi történt azután?

— Sikerült pályázat útján újabb, két évre szóló ösztöndíjat kapnom egy francia magánalapítványtól. Ez az alapítvány, a „Les Treilles" a fiatal mûvészeket segíti, egyrészt anyagi támogatással, másrészt szakmai tanfolyamokkal, amelyek nyáron zajlanak, zenei táborok keretében. Én kétszer is részt vehettem ilyenen, ami azért volt nagyon nagy megtiszteltetés, mert általában csak egyszer szoktak lehetôséget adni rá. A zenei táborok, és ez vonatkozik a magyarországiakra is, azért nagyon hasznosak, mert mód nyílik arra, hogy két hétig intenzíven dolgozzon, és más tanárokkal ismerkedjen meg az ember. Magyarországon alkalmam volt Rohmann Imrével, Kocsis Zoltánnal és Némethy Attilával együtt dolgozni. A zenei táborok mindig egy kicsit új lendületet adnak a munkának, új irányba visznek. A kamarazene iránti érdeklôdésem is egy ilyen zenei táborban, Pécsen született meg, mert sikerült olyanokkal találkoznom, akiket ez szintén vonzott. Úgy érzem, hogy a zenét az ember nem csak magának csinálja, a zenélésben az a legszebb, ha megoszthatom valakivel. Vagy a közönséggel, vagy zenésztársakkal.

— Hol volt az elsô franciaországi szólóestje, és a magyar intézeti fellépést követi-e a közeljövôben újabb?

— A Párizs közelében fekvô draveil-i kastélyban léptem fel elôször, ahová azután késôbb újra meghívtak. A közeli tervekben szerepel egy orleans-i szereplés, és a Cziffra-alapítványtól is lehetôséget kaptam egy szólóestre. Ennek idôpontja a senlis-i kápolna restaurálási munkáinak elhúzódása miatt késôbbre tolódott, de most már úgy tûnik, hogy a közeljövôben sor kerülhet rá.

— Hogyan zajlik egy pályázat elbírálása Franciaországban?

— A Cziffra-alapítványnál ez úgy történt, hogy az alapítvány elnöke, Cziffra György özvegye és egy meghívott zsûri helyszíni meghallgatás után választotta ki, kik érdemesek koncertlehetôség elnyerésére. Van, ahol nem élô meghallgatás, hanem kazetta és a hozzá mellékelt életrajz alapján döntenek.

— Milyen lehetôségei vannak egy fiatal zenésznek arra, hogy ismertté váljon?

— Többféle út van, de mindegyik nehezen járható. Az egyik lehetôség a versenyeken való részvétel, de úgy érzem, számomra nem ez a követendô út. Egyrészt, ha az ember megnyer egy versenyt, az még nem jelenti azt, hogy utána dôlnek a koncertmeghívások, és lemezfelvételi lehetôségek, mivel kevés olyan szervezô van, aki hangsúlyt fektet a háttérre, a további lehetôségek biztosítására. Másrészt tudom magamról, hogy versenykörülmények között nem mindig vagyok képes azt a színvonalat nyújtani, amit szeretnék. Koncerten sokkal jobban, felszabadultabban tudok játszani, és egyébként is úgy érzem, a mûvészetek szempontjából nem megfelelô közeg a versengés. Lehet karriert építeni másképpen is, igaz sokkal nehezebben. Például lemezeken keresztül, és én is inkább ezt az utat választom, mert ezt tartom számomra alkalmasabbnak.

— Egy lemez elkészítésének anyagi feltételei is vannak, nem jelent ez akadályt?

— Nem könnyû, de lehet rá megoldást találni. Ez a tervezett lemez nemcsak egy bemutatólemez lesz majd, hanem egy valódi, olyan repertoárral, amit szeretek, ami a legközelebb áll hozzám, vagyis amiben a tôlem telhetô legmagasabb színvonalat tudom nyújtani.

— Mit tartalmaz ez a repertoár, kortárs, vagy inkább klasszikus zenét?

— Azt hiszem, az temperamentum kérdése, hogy kihez mi áll közelebb. Én elsôsorban Bach, Beethoven, Brahms darabjait szeretem játszani, és Bartókét. Ma már annyi jó zongorista létezik a világban, hogy luxus lenne olyant csinálni, amit más biztosan jobban tud. Azon a területen kell dolgozni, ahol a zenész a legjobb eredményt várhatja saját magától.

— Ha nem is játszik gyakran kortárs mûveket, azért gondolom, jól ismeri a kortárs zenét. Szeretném, ha errôl is beszélne egy kicsit.

— A kortárs zenemûvek egy része sokkhatásra épül, másik részük megbotránkoztatni akar, vagy éppen minimalista, szerzôje válogatja. A kortárs mû elsô megközelítése hatalmas munkát igényel, addig, amíg az ember kibogozza, mit is akart a zeneszerzô. Én leginkább Ligeti darabjaival foglalkoztam. Az elsô lépés, a leolvasás, annak megértése, hogy miért pont így van, miért nem másképp. Ligeti darabjainál is nehéz volt, pedig Ligeti nagyon sok útmutatást ad a kottáiban. Pontosan, részletesen leírja, hogyan akarja. Miután megértettem, miért van úgy, ahogyan van, utána már élvezet tovább dolgozni. Ugyanakkor az a tény, hogy egy mai szerzô mûvének eljátszásakor nincs olyan összehasonlítási alap, mint például egy Chopin-darabénál, gondoljunk például Arthur Rubinsteinra, Madeleine Lipattira vagy Martha Argerich-re, kicsit megkönnyíti az elôadó helyzetét. Mivel nem nyomja a tudat, hogy elôtte már annyian tolmácsoltak különbözô gondolatokat a darabról, felszabadultabb lehet az elôadása.

— Az évek során szerzett tapasztalatok birtokában, mit mondana annak a fiatal mûvésznek, aki útnak indul a nagyvilágba?

— Elôször is ajánlanám az útnak indulást. Nem feltétlenül Párizst, de az útnak indulást. Talán nem nélkülözhetetlen, de nagyon jót tesz, hogy az ember más közegbe kerül, mást lát, más szemszögbôl megközelítve. Nem könnyû, ezt tudni kell, de megéri. A sok próbatétel is gazdagít, és sok „zsákmánnyal" lehet hazatérni. Ha az ember kicsit is kinyitja a szemét, lelkileg, szellemileg egyaránt gazdagabbá válik, és ez valamilyen szinten visszatükrözôdik.

— Azt hiszem, ha valaki nagyon tehetséges, akár zenében, akár más területen, de nincs meg benne az az elszántság, akaraterô és áldozatkészség, ami önben megvan, akkor nem juthat el a célok megvalósításáig.

— Ez igaz, de ma már egyre több fiatal teszi meg ezt az utat, fôleg a zenészek körében, mivel a zenében nincsenek nyelvi korlátok. Ezt abból ítélem meg, hogy látom barátaimat, volt iskolatársaimat, akik közül nagyon sokan hozzám hasonló úton indultak el szerencsét próbálni. Nagyon-nagyon szétszóródtunk a világban, vannak magyar zenészbarátaim az Egyesült Államokban, Németországban, Hollandiában, Ausztriában.

— Úgy tervezi, hogy tartósan Franciaországban marad, vagy esetleg újra útrakel egy másik országba?

— Azt hiszem, a zenei karrier nem országhoz kötött. Vannak zenészek, akik nagyon ismertek saját országukban, például Franciaországban, de egyáltalán nem ismertek Magyarországon, és vannak igen kiváló magyar zenészek, akiket sajnos nem ismernek külföldön. Most úgy gondolom, hogy még hosszabb ideig Franciaországban maradok, de hogy ez a „hosszabb ideig" mennyit jelent, még nem tudom. Szeretnék egyszer Kolozsváron és Budapesten is játszani.

Cserba Júlia

Hogy mikor jött be a 40%-os árleszállítás kezdete miatt zsúfolt központi áruház nagy csarnokába az a férfi? — ezt senki nem tudja még ma sem. Egyébként az a férfi langaléta termetû volt, horpadt mellû, arca beesett, borostás és palaszínû, csak bozontos szemöldöke alatt mélyen ülô szemei csillogtak olyan fényesen, mint a lázas betegéi. Nemcsak a ruházata volt gyûrött, de maga az egész ember a gyûröttség benyomását keltette, amit csak kihangsúlyozott a fején díszelgô vadonatúj fehér kalap és a jobb karjára akasztott, szintén vadonatúj, nagyon színes és nagyon tarka esernyô.

Ma már azt sem tudná pontosan megmondani senki, hogyan, mikor mászott fel ez a férfi egy behemót hûtôláda tetejére, és egyáltalán: miért éppen a hûtôládára „ment fel", s miért nem valamelyik pultra.

Elôször csak néhányan vették észre, hogy ott álldogál egy ember a hûtôládán. Közelebb húzódtak, mert nyilván azt hitték, valamiféle eredeti reklámfogásról van szó. Teltek a másodpercek, a férfi csak állt szótlanul, moccanatlanul (mintha önmaga szobraként), s egykedvûen elnézett valahová a tömeg feje fölött. A nagy csarnok zsibongása pedig egyre halkult, a férfi körül meg egyre nôtt a kíváncsiak, a valami „extrára" várók és vágyók száma, mígnem — alig két-három röpke perc múltán — várakozásteljes, feszült csend borult a csarnokra, s mindenki csupa fül és csupaszem volt (ahogy az már ilyenkor lenni szokott).

Mikor már teljes lett a csend és minden fül és szem a férfira „szegezôdött", tulajdonképpen akkor derült ki, hogy a férfi pontosan látja, hallja, tudja, mi történik körülötte (és elôtte) — hiszen abban a pillanatban, ahogy tökéletes lett a csend és teljes a figyelem, megszólalt. Hangja fakó volt, pléhszerû, monoton, s mint a gazdája, „gyûrött" — de ennek ellenére minden szavát tökéletesen lehetett hallani és érteni, mert a férfi indulat- és érzelemmentesen, már-már gépszerûen beszélt ugyan, de tagoltan, jól érthetôen ejtve ki minden szót.

A férfi ezt mondta, helyesebben közölte: „Tisztelt Hölgyeim és Uraim, a nevem Lestyák Ágost Pici, és megöltem Kunigundát. Muszáj volt megölnöm. Kérem tisztelettel, értesítsék a rendôrséget."

A tömeg némán szájtátva (megdöbbenve?, elámulva?, hitetlenkedve?, iszonyattal telten?...) moccanatlanul állt (mint egy hatalmas tárgy).

A férfi kivárt egy darabig, megnyalta cserepes ajkát, és újra elmondta a „közleményét". És aztán elmondta harmadszor is. A csarnokban se pisszenés, se moccanás — a tömeg továbbra is, mint tárgy.

A férfi még állingált egy jó hosszú percnyit, aztán leugrott a behemót hûtôládáról (mindenkit meglepett az ugrás könnyedsége — errôl tanúskodott a pillanatig tartó halk moraj), aztán eltávozott. Igen, igen, nem kiment, nem kitámolygott, nem kiloholt, nem kisietett a hatalmas csarnokból, hanem eltávozott. A tömeg, mint hajdan Mózes elôtt a tenger, engedelmesen nyílott meg elôtte.

„Tényleg megölte azt a Kunigundát?" — kérdezte késôbb halkan Picuj Gergôné a férjétôl, idôsb Picuj Gergôtôl. A még mindig dermedt csendben valósággal kiáltásként hangzottak a szavai. „De ki az a Kunigunda?" — mormogta idôsb Picuj Gergô maga elé a hirtelen megbolydult méhkassá változott csarnokban.

*

Városunkban (is) jó csomó nap, hét, hónap, év eltelt az „esemény" óta. Számtalan „megbízható" verzió és már-már legenda röppent fel és hullt alá. Idôsb Picuj Gergô és kedves neje is rég elpihentek már a Kôkert nevû hangulatos temetôben. Az élet rendre minden kérdésre megadta nekünk is a megfelelô választ — csak arra nem kaptunk mindmáig feleletet, hogy az az ember „tényleg megölte-e Kunigundát?", és (s ez még az elôbbi kérdésnél lényegesebb, nyugtalanítóbb!): „De ki az (illetve: ki volt) az a Kunigunda?"

Ennek ellenére még mindig reméljük, hogy ezekre a kérdésekre is megkapjuk majd a helyénvaló feleletet. Fô a hit, a remény és a szeretet!...

Molnos Lajos

„Román zászlóaljak, keljetek át a Kárpátokon!", hallom az utcáról. „Treceti, batalioane române, Carpatii!" zengi a felvonulókat kísérô katonazenekar. A városunkban napokban befejezôdött folklórfesztivál parádéja zajlik, és én azon tûnôdöm — nem egyedül és nem újonnan —, hogy miért kellene a román zászlóaljaknak átkelniük a Kárpátokon?

Baj történt Moldvában, Havasalföldön, már csak ideát maradt román katonaság, most pedig sietnek segíteni? Vagy csak hegymászó gyakorlatoról lenne szó? Egyáltalán: a Kárpátok melyik oldaláról kellene és hova átkelni?

Kicsit anakronisztikusnak tûnik mindez a mai fülnek. A fegyveres erôk körében ma is egyik legnépszerûbb induló, amely, úgy látszik, kevésbé harci alkalmakkor is „bevetésre kerül", igazán akkor dívott, amikor az elsô világháborúban a román királyi hadsereg megtámadta az Osztrák–Magyar Monarchiát, elôször 1916-ban, majd 1918-ban. Akkor a dal egészen helyénvaló és idôszerû lehetett, Erdély még Magyarországhoz tartozott, a dalszöveg pedig az ókirályság hadi és nemzetegyesítô céljaira ösztönzhetett minden román hadfit. Azóta azonban — a negyvenes évek eleji bécsi döntést követô rövid közjátéktól eltekintve — a román hadseregnek tudtommal nincs oka magát a Kárpátokon átkelésre biztatni. Megteheti minden különösebb nehézség nélkül, hiszen jelentôs számban jelen van éppúgy Nagyszebenben, mint, teszem azt, Târgovistéban is. Otthon érzi magát ugyanúgy Csíkszeredában, mint Buzãuban is. Vagy mégsem?

Katonaviselt ember tudja, hogy katonai szolgálat teljesítése idején mind az éneklésekkor, mind pedig a rezesbanda repertoárjának összeállításakor nem lehet akármit összehordani. Mint mindenre, itt is szigorú elôírások léteznek. Az tehát, hogy még ma is mindenütt tanítják, énekeltetik a Kárpátok átkelésének indulóját, vagy arra utal, hogy a szövegre már rég nem figyel senki, s csak a dallama élteti tovább a hagyományt, vagy még mindig érdekes valaki, valakik számára a hegykaréj átszelésének hangoztatása.

Lehetséges, hogy Erdélyt több mint nyolcvan év után sem tudják igazán és lelkük mélyén Románia szerves részeként látni az egységes nemzetet bizonygatók, de annak kétségeivel viaskodók? Erdélyféltés, nemzetféltés — mi más tarthatná mûsoron az említett katonadalt?

Tudom, a hagyományôrzés önmagában is lehet ok. Ha a szerzeményt a történelem szele lengi körül, szövegében éppen egy múltbeli eseményt, helyzetet örökít meg, akkor nem is szabad változtatni rajta. Másképpen úgy járnánk, mint a Ceausescu-kor állami himnuszával, amelynek szövegét idônként a párt legújabb irányelveihez igazították — és attól vált hiteltelenné. Akkor már jobb a hagyományôrzô, noha anakronisztikus dal. De nem volna jó a repertoár vezetô darabjai között hagyni, inkább megemlékezési, történelmibb pillanatokra kellene tartogatni.

Nem tehetek róla, de valószínûleg többen vannak úgy vele, hogy a dalszöveget kissé idejétmúltnak, furcsának találják különben.

Fôleg ha Kolozsváron üti meg a szöveg a fülét. Nem hiszem, hogy e dal túl sokszori hangoztatásával azt szeretné elérni a repertoár fölött rendelkezô bármely hatalom is, mint aminek a minap voltam fültanúja. „Román zászlóaljak, keljetek át a Kárpátokon!", zúgta a rezesbanda, az út szélén állingálók közül pedig ketten összenevettek: „Mi történik, vonulnak ki innen?"

Balló Áron

Balázsfalván kilenc A-típusú fertôzô sárgaság-esetet észleltek az utóbbi napokban. Hét beteget beutaltak a helyi járványkórházba. A Fehér megyei Közegészségügyi Igazgatóság megtalálta a fertôzési gócot, a város egyik külnegyedében, a Barbu Lãutaru lakótelepen, ahol több roma család él, egészségtelen körülmények között. Az igazgatóság orvosai azt tartják, a városnak ebben a részében nincs csatornázási rendszer és ivóvíz, emiatt két évvel ezelôtt az A-típusú fertôzô májgyulladás több mint száz személy megbetegedését okozta. A balázsfalvi kórház orvosai elmondták, a hét beutalt beteg állapota nem súlyos. Nem zárják ki ugyanakkor további megbetegedések lehetôségét sem, hiszen a fertôzés lappangási ideje 21 nap. Fehér megyei közegészségügyi igazgatósági forrásokra hivatkozva a Mediafax hírügynökség arról tájékoztat, Balázsfalván bizonytalanná vált a szeptember elsejei tanévkezdés, a májgyulladás és a közel nyolcvan trichinellózisos megbetegedés miatt. A fertôzés azt követôen robbant ki, hogy a betegek két roma családtól származó, trichinella spiralis-szal fertôzött húst fogyasztottak.

A Tanügyminisztérium közzétette azoknak a kilencedikes tankönyveknek, illetve kiadóknak a névsorát, amelyek közül a líceumi tagozaton tanító tanárok kiválaszthatják a számukra legalkalmasabbat. Íme a névsor: Matematika — Tankönyvkiadó (Editura Didacticã si Pedagogicã), All, illetve Teora kiadók; Földrajz — Tankönyvkiadó és All Kiadó; Kémia — All Kiadó; Logika — Humanitas, All, illetve Teora Kiadó; Fizika — Tankönyv, illetve Niculescu Kiadó; Román nyelv és irodalom — Humanitas, All és Univers Kiadók; Francia nyelv — Sigma és Teora Kiadó; Német nyelv — All Kiadó; Zene — Teora Kiadó; Történelem — All Kiadó; Orosz nyelv — Tankönyvkiadó; Biológia — All Kiadó; Informatika — All és Teora Kiadók; Angol nyelv — Tankönyvkiadó, illetve Oxford University Press és Longman.

Mint ismeretes, az 1999–2000-es tanévben már a kilencedikes diákok is alternatív (választható) tankönyvek alapján fognak tanulni. Mint azt Szabó Gábor tanfelügyelôtôl megtudtuk: a kilencedikes tankönyveket úgynevezett tankönyvkiállításokon tekinthetik majd meg a líceumi tanárok.

— Ezeket a kiállításokat a tervek szerint szeptember végén–október elején fogják megrendezni a megye azon iskoláiban, amelyek pénzügyi központokként szerepelnek kimutatásainkban — mondta a tanfelügyelô. — A tanárok kiválasztják azt a tankönyvet, amelyet a legjobbnak tartanak: ebbôl fognak tanítani az 1999–2000-es tanévben. Ezeket a kiválasztott tankönyveket fordítják majd le magyar nyelvre. A magyarul tanuló kilencedikeseknek valószínûleg jó néhány hónapot kell majd várniuk arra, hogy a lefordított tankönyvet megvásárolhassák.

Szabó Csaba

Régóta nem kezdôdött ilyen mostoha körülmények között az iskola Szamosújváron. A kisváros tanügyi intézményeiben elfogyott a pénz, még festésre sem jutott. Városi szinten mindössze 1,5 milliárd lejt utaltak ki iskolajavításra. Ebbôl is alig költöttek el valamit, a nagyobb lélegzetû munkákat inkább ôszre halasztották. A magyar tagozattal is rendelkezô 2-es számú Általános Iskolában például a tornaterem tetôszerkezetét kellett volna rendbetenni. Egy jó éve szabadban tartják a testnevelési órákat. A sportteremben „életveszélyes" dolgozni. Sajnos, a nyári szünidôben nem dolgoztak. Elmaradt a központi iskola festése is, csak a V. Alecsandri utcában található osztálytermeket frissítették fel.

Nem jobb a helyzet a város többi tanintézetében sem. Az Ana Ipãtescu Elméleti Líceumban az emeleti lépcsôk váltak járhatatlanná, ezeket le is zárták. Körülbelül 200 millió lejre lenne szükség kijavításához, de hiányzik a pénz. Nem volt pénz a Petru Maior Elméleti Líceum külsejének lefestésére sem.

Erkedi Csaba

Az Erdélyi Magyar Mûszaki Tudományos Társaság (EMT) továbbra is az erdélyi magyar társadalom lételemének tekinti a kolozsvári székhelyû magyar nyelvû egyetemet, viszont ennek létrejöttéig fontosnak tartja az új román tanügyi törvény nyújtotta lehetôségek messzemenô kihasználását. Társaságunk ezúton szeretné felhívni az egyetemi hallgatók, illetve felvételizôk figyelmét az új román tanügyi törvény azon cikkelyére, mely szerint az egyetemek keretében kérésre magyar csoportokat lehet létrehozni. A tanügyi törvény 123-as cikkelyének elsô bekezdése a következôképpen szól: ,,Az állami felsôoktatási intézmények keretén belül, a törvénynek megfelelôen, kérésre csoportok, szakok, kollégiumok és karok szervezhetôk a nemzeti kisebbségek nyelvén. Ebben az esetben biztosítani kell a szaknyelv román nyelven történô elsajátítását. Kérésre és törvény által létrehozhatók multikulturális felsôoktatási intézmények. Ezekben az intézményekben az elôadások nyelvét az alapítási törvény írja elô." Ez a lehetôség érvényes a mérnöki szakmák esetében is. A magyar nyelvû mûszaki oktatás újdonságnak számít Romániában, viszont azért, hogy ez beinduljon, tenni is kell valamit. Ezennel felkérjük az érdekelteket (diákokat, tanárokat, szülôket és diákszövetségeket), hogy használják ki ezt a lehetôséget, és az egyetemi év megnyitásakor nyújtsák be ezirányú kéréseiket. Társaságunk egyetemen oktató tagjai támogatják és szorgalmazzák minél több magyar csoport létrejöttét a romániai egyetemek mûszaki karain.

Az egyetemes magyar színjátszás kiemelkedô alakja Senkálszky Endre, aki október 2-án tölti nyolcvanötödik életévét. 1957-ben tüntették ki az érdemes mûvész címmel. 1992-tôl a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja. 1995-ben az EMKE a Kemény János-életmûdíjjal jutalmazta munkásságát, és szintén életmûdíjat vehetett át 1998-ban Kisvárdán. Hosszú pályafutása alatt kialakult ars poeticája: Hiszek az élô szóban és a szó éltetô erejében, abban, hogy a szó igévé válhat. Úgy tisztelni a szót alázattal, mint a megtartó mindennapi kenyeret. Hiszek abban a szigorú felelôsségben, amivel az életnek, a közönségemnek tartozom. Én a színházat nem kellemes dolognak látom, hanem éber, kemény, feltétlen, fájdalmas keresésnek, a rend, a tisztesség, a világosság, az igazság keresésének.

— Kevesen tudhatják, hogy önt nemcsak Endrének...

— ... hanem Károlynak és Gyulának is kereszteltek, tehát bôvelkedem a keresztnevekben. Úgy jutottam ehhez, hogy a bérmakeresztapám Károly volt, míg Gyula édesanyám családjában volt.

— Hogyan került kapcsolatba a színházzal?

— Ennek hosszú meséje van. 1931-ben a Kolozsvári Katolikus Legényegyletnek volt egy színjátszó társulata, és ott kezdtem el mûködni. 1933-ban 19 éves voltam, amikor Mikszáth Kálmánnak a Vén gazember címû darabját játszottuk, és az akkori Kolozsvári Színház igazgatója, Kádár Imre megtekintette az elôadásunkat. Abban az idôben nem volt színiiskola városunkban, és abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy Kádár Imre felajánlotta, hogy leszerzôdtet a színházhoz. Nagy megtiszteltetésnek vettem ezt az ajánlatot, de azt válaszoltam, hogy még nem tudok annyit, hogy a színház mûvésze legyek.

— Kik játszottak akkoriban a Kolozsvári Színházban?

— Tóth Elek, a késôbbi tanítómesterem, Fényes Alice, Kovács György, Réthely Ödön, Tompa Sándor, a késôbbi filmszínész. 1935-ben Hetényi Elemér, egy jó nevû váradi színész, színiiskolát létesített Kolozsváron, és ennek lettem én is tagja. Késôbb a Thália Színház átvette Hetényi színiiskoláját, és beköltöztünk a jelenlegi színházba. Tóth Elek is bekapcsolódott a tanításba, és 1937-ben a vizsgaelôadásra a Bánk bánt készítette elô. Én Bánk szerepét játszottam. Le is vizsgáztunk, és abban az évben egy hely volt Kolozsváron, melyre Perényi Jánossal ketten pályáztunk. A választás Perényire esett. Tóth Elek hozzám jött, és azt mondta: ne keseredj el, Endre fiam, itt van az aradi színháznak egy becsületes igazgatója, Szabadkay József, és le akar szerzôdtetni. Menj el oda, és rövid idôn belül visszakerülsz Kolozsvárra. Hamarosan vendégként szerepeltem városomban, és miután az aradi színház csôdbe jutott, hazajöttem Kolozsvárra. A kérvényt már beadtam a színházhoz, de választ még nem kaptam. Leutaztam Szamosújvárra — édesanyám odavalósi volt — és a Jódi-vándortársulattal jártam az országot.

1939-ben általános mozgósítás volt, és mindenkinek a hadtesténél kellett jelentkeznie. Én Kolozsváron, pontosabban a Fellegváron tettem eleget a katonai szolgálatnak a 31-es tüzérségnél. Minket magyarokat nem képeztek ki fegyvernél, nem kellett bevonuljak, és örömmel jöttem ki a kaszárnyából. A fôtéren nagy boldogan sétálgattam, mikor találkoztam a színház titkárával, Bérczy Mihállyal. Kiabálja, hogy Senszálszky úr, önt rég keresi Kádár igazgató úr szerzôdés végett. El is mentem Kádárhoz, aki nagy örömmel fogadott. — Jöjjön, Senszálszky úr — mondta — fel akarjuk léptetni egy zenés vígjátékban. Én erre nagyon lelombozódtam, mondtam is neki, belôlem akkor csinál zenés bonvivánt, mikor belôle püspök lesz. Belôlem nem is lett soha zenés bonviván, de Kádár Imre nagy karriert futott be, és végül dunántúli püspök lett Magyarországon. Nos — azt mondja Kádár — rendben van, Senkálszky úr, ne rohanjon, tárgyaljuk meg, hogy maga mit ajánl. Mondom, nézze igazgató úr, nálunk Szamosújváron mûsoron van ez és ez a darab, itt is mûsoron van. Jaj — mondja Kádár — hogy is képzeli, nálunk ezt a szerepet Kovács György játssza. — Én nem azt akarom bebizonyítani, hogy jobb színész vagyok mint Kovács György, csupán azt, hogy érdemes vagyok arra, hogy a Kolozsvári Színház társulatának tagja legyek. — Rendben van, kap egy próbát. Történt mindez 1939. április 22-én. Telt házzal játszottuk a darabot, és ennek alapján 1939. szeptember elsejétôl kezdve a Kolozsvári Színház tagja vagyok.

— Volt önnek színész példaképe?

— Volt. Tóth Elek, akirôl beszéltem, kitûnô színész, kiváló pedagógus, nagyon sokat köszönhetek neki. Miután együtt játszhattam vele, testi-lelki atyai jóbarátom lett. Sajnos, korán elvesztettem, 1945 januárjában halt meg.

Példaképem volt Janovics Jenô, aki igazgatóm lett. Az a Janovics, aki egy hatéves szegedi szerzôdést hagyott ott egy egyéves bizonytalan szerzôdésért, csupán azért, hogy a Farkas utcai színház utolsó évadját ô igazgassa. Aki 1906-tól 1919-ig a Hunyadi téri színházat vezette. Akinek 1919-ben társulatával ki kellett költöznie ebbôl a Hunyadi téri színházból, amelyik nem állami pénzbôl épült. Az utolsó elôadáson a Hamletet játszották, és Horatio karjaiban — mert az akkori cenzúra nem engedte, hogy Fortimbras gyôzedelmes bevonulásával érjen véget az elôadás — azt mondotta Shakespeare szövege szerint: „Én meghalok, te élsz. Gyôzd meg felôlem és igaz ügyem felôl a kétkedôket." 1940-ben meg is írta a Hunyadi téri színház történetét.

Janovics Jenôvel több igazságtalanság is történt. A jelenlegi épületben, ahol a román színház játszik, sehol sem örökítették meg a nevét, de abban az elégtételben sem részesült, hogy az újjávarázsolt színházban ôt nevezzék ki igazgatónak. Azt a Táray Ferencet nevezték ki, aki a nehéz idôkben nem vállalta a sorsközösséget színészeivel, és elhagyta a színházat.

Janovics volt az, aki nem vállalta el a Budapesti Nemzeti Színház igazgatását, hanem hazajött, és itt 1945. július elsején Kômûves Nagy Lajos átadta neki az igazgatói széket. Én abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy 1941–44 között a Hunyadi téri színházban játszhattam.

Egy másik példaképem báró Kemény János. Büszkén és hálával gondolok az EMKÉ-re, akik Kemény János-díjjal tüntettek ki.

Engem a háború vége Magyarországon ért. Hívtak Szegedre, de én haza akartam jönni Kolozsvárra, bár már tudtam, hogy Erdélyt Romániához csatolják. Ezt közöltem Kemény Jánossal. Hat hónap múlva ô is hazajött. Nagyon hasznos dolgot csinált Tompa Miklóssal, mert megalapították az elsô állandó magyar színházat Marosvásárhelyen, Székely Színház néven.

Ugyancsak sokat köszönhetek annak a Szabó Lajosnak, aki 1941–1944 között a színház mûvészeti titkára volt, késôbb alapítótagja a Színmûvészeti Iskolának, és aki rábeszélt arra, hogy csatlakozzam az iskola tanári karához. Hálás vagyok a mai napig is, mert én nagyon szabadkoztam. Azt mondottam, nekem még tanulnom kell, nem hogy tanítsak, ô viszont azt felelte, nekünk kell megteremteni az elsô államilag támogatott Színmûvészeti Fôiskolát, és annak tanári karát. Így került — és ez Szabó Lajosnak köszönhetô — Tompa Miklós, Delly Ferenc, Kovács György és jómagam a Színmûvészeti Fôiskola tanári karába. Ez arra készetetett, hogy állandóan képezzem magam, hogy jó pedagógus legyek.

Fájdalom, abban az idôben, 1954-ben, hogy egy fôiskolával kevesebb legyen Kolozsváron, áthelyeztették Marosvásárhelyre. Engem is felkértek, hogy menjek és tanítsak ott, de én azt válaszoltam, hogy nem hagyom el Kolozsvárt. Megfeledkeztek azonban egy alapítótagról, Kômûves Nagy Lajosról, és átadtam a helyemet neki.

— A város miatt nem ment el, vagy a társulat miatt?

— Három példaképemnek köszönhetem, hogy nem vállaltam azt, hogy Pesten maradjak. Hívtak engem Szegedre is, Marosvásárhelyre is, hívott Tompa Miklós a Székely Színházhoz, de ahogy Szentgyörgyi István, a Kolozsvári nemzeti Színház örökös tagja, ahogy Tóth Elek, a Nemzeti Színház örökös tagja, tanítómesterem, nem hagyták el Kolozsvárt, hanem itt nyugszanak a Házsongárdban; ahogy Janovics Jenô felváltotta hatéves szegedi igazgatói kinevezését a bizonytalan egyéves, lebontásra kerülô Farkas utcai színház igazgatásáért, és aki annyi megpróbáltatás után hazajött ’45-ben, és 1946-ban a halálos ágyán azt mondta, hogy bármi történik vele, 1945. november 16-án menjen fel a függöny a színház fennállásának 154. évadnyitóján, és Katona József 154. születési napjának évfordulóján kezdôdjék el a Bánk bán. Hát ezekért maradtam én is. A függöny felment, és valamennyiünk nevében Lakatos Béla a Házsongárdi temetôben Janovics sírjánál búcsúztató beszédét így fejezte be: ôrködni fogunk a strázsán.

— Voltak kedvenc partnerei?

— Fényes Alice, Tóth Elek, Kovács György, akkor Kós Zsófia, Kós Károly lánya. Örömmel játszom a fiatalokkal. Hála a marosvásárhelyi, illetve kolozsvári fôiskoláknak, biztosítva van az utánpótlás. Örömmel játszom velük, mert ôk veszik át tôlünk a stafétabotot, mint ahogy mi vettük át elôdeinktôl.

— Jó irányba halad a kolozsvári színjátszás?

— Tehetségek vannak, ezeket a tehetségeket foglalkoztatni kell. Minél többet legyenek a színpadon. A tehetségtelenek elkallódnak, mert egyre nagyobb a konkurencia. Idôvel csak a tehetségek maradnak majd felszínen.

— Ön legalább húsz évet letagadhat korából. Mi a titka ennek az örökifjúságnak, a hihetetlen energiájának?

— Két dologra nagyon vigyáztam, és vigyázok ma is. A fizikai és a szellemi frissességemre. Azért, hogy amikor szükség van rám annál a színháznál, ahol 60. évadomat fejeztem be, színjátszásomnak 63. évadját kezdem el, mindig jelen lehessek. Ez nagyon nagy szerencse, és az isteni gondviselésnek köszönhetem.

Keserû fájdalom, hogy több ideig próbálunk egyes darabokat, mint amennyi ideig játsszuk. Nagyon elpártolt a közönség egy része a színháztól.

— Mi lehet ennek az oka?

— Nem tudnám megmagyarázni. Lehet, hogy egyesek a könnyebb mûfajt szeretik, lehet, hogy elôítéleteik vannak bizonyos darabokkal, elôadásokkal szemben. Nem tudom megmondani, bár sokat keresem, kutatom magamban az okot.

Nagyon fájt, hogy a kolozsvári színpadon megbukott a Bánk bán. Annak a Bánk bánnak ma is színpadon kellene lennie. Az ember tragédiájának most is színpadon kellene lennie, minden évben legalább egyszer.

Tehát nem tudnám megmagyarázni, de örömmel állapítom meg, hogy a fiatalság jár a színházba, ôk támogatják a színházat. Nem tudom, hogy milyen lesz a jövô színháza, de egyet tudok: nekünk mindent el kell követnünk azért, hogy értékes elôadásokon keresztül juttassuk el a jelen igazságát a közönséghez, kompromisszumok nélkül. Én támogatok minden olyan színházi újítást, ami nem öncélú. Ami a mondanivalójával és az elôadói formájával meggyôzi a nézôket.

— Köszönöm a beszélgetést, és kívánom, hogy századik születése napját is ilyen optimistán, tele energiával érje meg.

Nánó Csaba

(Folytatás tegnapi lapszámunkból)

Az 1995-ös tanügyi törvény vissza kívánta szorítani a minimálisra az anyanyelvû oktatást, beleértve a felsôoktatást is. Ezért, és mivel az RMDSZ ellenzékben volt, nyugodtan elôírhatták, hogy felsôoktatási intézményt csakis törvény útján lehet létrehozni (56.), míg karokat minisztériumi jóváhagyással (66.2.), a rendes egyetemek keretében mûködô fôiskolákat (colegii) minisztériumi, illetve egyetemi szenátusi jóváhagyással (62.2.). A törvény már ebben a formájában azt írta elô, hogy csak kérésre és elôírásainak betartásával lehet anyanyelvû csoportokat vagy tagozatokat létrehozni tanárképzés céljából. A sürgôsségi kormányrendelet lényegében megôrizte ezt a rendszert, csak a karok, fôiskolák (colegii), illetve szakok esetében beépített egy újabb tényezôt, a Nemzeti Akadémiai és Akkreditációs Értékelési Tanácsot. Az új tanügyi törvény egyrészt megôrizte a fentebbi rendszert és megtoldotta azzal, hogy az egyetemi részlegek (departamente) létrehozását az egyetemi szenátusok, míg az oktatószemélyzet didaktikai képzését ellátó részleget ugyanazon szenátusok javaslatára a minisztérium hagyja jóvá (56.1–4.). Nyilvánvaló, hogy mind a parlamentben, mind a minisztériumban, illetve az egyetemi szenátusokban a demokratikus szavazás alapján, a mostani közhangulatban a kisebbségi érdekeket szolgáló kezdeményezések bukásra vannak ítélve. A törvény 123. cikkelyének elsô bekezdése leszögezi, hogy kérésre és a törvényszabta keretben létre lehet hozni csoportokat, tagozatokat, fôiskolákat (colegii), karokat, ha a szakterminológiát románul is tanítják. Kérésre és törvény útján kisebbségi felsôoktatási intézményt is létre lehet hozni, ha az intézmény multikulturális!!! (123.1., 3.). A rendkívül vitatott, Nyugaton éppen az ellenkezôjét jelentô fogalom nálunk valójában azt a célt szolgálja, hogy ne jöhessen létre magyar oktatási nyelvû egyetem, hanem csakis vegyes. (Akinek ez nem tetszik, annak a törvény feltételei között módjában áll magánegyetemet létrehozni — 123.2.) Hogy milyen szándék vezette a törvényhozókat, kiderül az akkreditációs törvénybôl. Ez ugyanis leszögezi, hogy akár szétválás, akár fúzió útján jönne létre egy egyetem, egyrészt szükséges az érintett egyetemi szenátus(ok) beleegyezése, másrészt ez csakis törvény által történhet, a megfelelô felmérô és akkreditációs eljárás végrehajtása után, és induláskor kell létezzen egy román nyelvû, akkor már akkreditált kar (3.2–4.). A számos feltétel és beiktatott tényezô nyilván azt a célt szolgálja, hogy az „illetékes" tényezôk részérôl (parlament, egyetemi szenátus, minisztérium) mindig befolyásolható legyen pl. a magyar egyetem létrehozása. Hiszen papíron ugyan létre lehet hozni egy ilyen egyetemet, de valójában csak akkor, ha létezik erre politikai akarat a román fél részérôl, amelyik biztosítja a megfelelô intézmények beleegyezését. Egy ilyen magyar egyetem azonban semmi esetre sem lehet színmagyar elôadási nyelvû. (Itt most nem térünk ki arra, ami nyilvánvaló, hogy a szakterminológiát el kell sajátítani románul.)

A most elfogadott tanügyi törvény szerzôi azonban nem érték be ennyivel, hanem egy módosított akkreditációs törvényt is elfogadtak, amely újabb megkötéseket alkalmazott egy esetleges kisebbségi egyetem létrehozásával kapcsolatban. Az akkreditációs feltételeken túl az 1993/88-as törvény mostani módosítása egyértelmûen tanúsítja, hogy az egynyelvû, tehát kompakt magyar egyetem létrehozását kívánja megakadályozni.

Mind az egyetem, mind a többi, már említett kérdés legtöbbjének tekintetében a sürgôsségi kormányrendelet elôírásai elônyösebbek voltak, nagyobb mozgásteret biztosítottak. Vonatkozik ez különösen az egyetem kérdésére, ugyanis román részrôl megmutatkozó politikai akarat esetén még meg lehetett volna valósítani valamit egyetemi elképzeléseinkbôl, de elfogadni egy ingoványos multikulturalitásra vonatkozó szöveget és egy ilyen csiki-csuki feltételrendszert, az több mint öngyilkosság volt... Megint csak az RMDSZ egykori tanügyi törvénytervezetét idéznénk, amely egyértelmûen fogalmazott: „Jelen törvény hatályba lépésekor újjászervezik és újraindítják — a kolozsvári Bolyai Egyetemet, az igényelt karokkal és tagozatokkal, beleértve a tanárképzô és tudományos szakokat is; a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet; a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színmûvészeti Fôiskolát, mint magyar nyelven mûködô, önálló intézményeket, továbbá magyar tagozatokat hoznak létre: a kolozsvári Zenemûvészeti Fôiskolán, a kolozsvári Agronómiai Fôiskolán, a kolozsvári Képzômûvészeti Fôiskolán, a marosvásárhelyi Tanárképzô Fôiskolán; magyar tannyelvû tanszékeket a kolozsvári Mûszaki Egyetemen, valamint a nemzeti kisebbségek nyelvén mûködô összes olyan fôiskolákon, amelyek léteznek, s amelyek újraindítását az illetô kisebbség kéri." (16.)

Mindez, sajnos, elmaradt. A mostani két törvény helyett, amelyek nem szüntetik meg a magyar nemzetközösség elleni diszkriminációt, hanem állandósítják azt, a Kolozsvár központú állami magyar tannyelvû egyetem létesítését kellett volna kérni és csakis azt. Az minden jószándék próbaköve lehetett volna partnereink részérôl akkor, de ma is.

Amint láttuk, a két említett törvény hátrányos, jogfosztó, diszkriminatív kitételeket tartalmaz. És ezeket a mi parlamenti képviselôink is megszavazták, az egyetlen Csapó József szenátor kivételével. Méghozzá úgy szavazták meg, hogy ezáltal alapvetô célkitûzéseinkrôl, érdekeinkrôl mondtak le, bármiféle testületi meghatalmazás nélkül. Az RMDSZ parlamenti képviselete lemondott a szövetségünk által megfogalmazott törvénytervezet számos sarkalatos pontjáról is. Az 500 000 aláírással hitelesített szöveget adták fel. (Tényleges eredmény, amely önmagában azonban nem képes megállítani oktatásunk romlását, a romániai magyar kisebbség történelmének és hagyományainak oktatása. Igaz, ennek az oktatását is csak a gimnáziumban engedélyezték, de a felsô tagozaton már nem, dacára a legutolsó RMDSZ-kongresszuson elfogadott határozatnak.)

De a mi törvénytervezetünk egykori összeállítói — így Asztalos Ferenc és Nagy Benedek —, illetve az érdekeinket képviselni hivatottak nem figyeltek fel Jenei Dezsô professzor tanügyi törvénytervezetének árnyalt megfogalmazásaira. Kihagyták, és így az új tanügyi törvény nem rendelkezik arról, hogy ki hivatott képviselni az érdekeinket. Az RMDSZ törvénytervezetében még szerepelt, de már pontatlanul, hogy a törvényes képviselôink által megfogalmazott igények és elvárások szerint kell létrejöjjenek a különbözô anyanyelvû oktatási intézményeink, a társadalmi-gazdasági élet, az oktatás, a mûvelôdési-mûvészeti élet minden területe számára. A most elfogadott törvények nem tisztázzák, ki is hivatott a mi érdekeinket képviselni. A pongyola fogalmazás csak érdekeltekrôl és társadalmi igényrôl beszél, s ezeket bárki megfogalmazhatja, akit arra érdemesnek tartanak, aki azonban nem kell feltétlen képviselje a magyar nemzeti közösség érdekeit. Így az oktatási hálózatról, szervezési, szabályozási, tartalmi kérdésekrôl, tankönyvekrôl, verseny- és záróvizsgák milyenségérôl, személyi kérdésekrôl nem mi, hanem a minisztérium, illetve a tanfelügyelôségek döntenek, nyilván demokratikusan, azaz többségi alapon. Arra sem figyeltek fel szakértôink, hogy a magyarság képviselôi kisebbségben nem tudják érvényesíteni érdekeinket a felsôbb és alacsonyabb szintû oktatási intézményekben, ha ezt a kérdést nem szabályozzák megfelelôen törvényileg. Nem vették, sajnos, figyelembe azt a javaslatot sem, hogy anyagilag is függetlenített magyar államtitkár alá tartozó, autonóm magyar oktatási rendszerre és az ennek ellenôrzését ellátó önálló magyar szaktanfelügyelôi testületre, illetve kerületekre van szükség. Senki nem állt ki a Jenei Dezsô által megfogalmazott zárórendelkezések mellett, amelyek elôírták az 1948-as államosítást lehetôvé tevô rendelet hatálytalanítását és az elkobzott — így pl. az egyházi — ingatlanok visszajuttatását jogos tulajdonosaiknak (17.1–2.).

Valamikor az RMDSZ autonóm oktatási rendszert ígért és követelt, hogy mi magunk dönthessük a hazai magyar oktatási hálózatról és annak mikéntjérôl, hogy az valóban megfeleljen a mi érdekeinknek. Amint láttuk, a törvény sikeresnek vélt passzusai is ellenkeznek érdekeinkkel. És ehhez járul a törvények velünk kapcsolatos részeinek következetesen kétértelmûen megfogalmazott, felsôbb hatóságok szakvéleményétôl és állásfoglalásaitól függô, kiskapukkal tarkított szövege, amely ekként többféleképpen értelmezhetô.

Ezek a számszerûleg is, de jelentôségüket tekintve is mindenképpen elgondolkoztató hiányok és kihagyások arra utalnak, hogy nem létezett a mi képviselôink részérôl politikai akarat ezeknek a feladatoknak az ellátására és kellô igény érdekeink érvényesítésére a törvény révén, Nem értették meg, hogy ilyen csekély eredményért kár volt legitimizálni egy olyan kurzust, amelyik szellemében és törekvéseiben többnyire csak a többségi érdekrôl hajlandó tudomást venni. Nem mérték föl az autonóm oktatási rendszer jelentôségét, amelynek révén valóban biztosítható lett volna, hogy a romániai magyarság érdekei szerint intézze oktatásügyünk ügyes-bajos dolgait kivétel nélkül (tantervek, tanmenetek, tankönyvek, vizsgák, kinevezések stb.). E két új törvénnyel kiszolgáltatottságunk és elesettségünk nemhogy csökkent volna, de nôtt. És nem csupán és kimondottan tanügyi vonatkozásban, de egyházaink vonatkozásában is. Gondolunk itt a több mint 1300 egyházi ingatlanra, amelyek végleg átkerülnek az állam birtokába a most elfogadott tanügyi törvény elôírásai szerint. Legfôbb szövetségesünk — a magyar történelmi egyházak — érdekeire képviselôink legyintettek vagy átsiklottak fölöttük könnyedén.

A keserû szájízt csak fokozza, hogy ezt a két törvényt nem a román pártok szavazták meg a fejünk felett, hanem maga a koalíció, az RMDSZ-szel egyetemben. Mi több, a két törvény egy olyan egyezség eredménye, amelyet — ebben a formában —, amint az már köztudomású a sajtóból, maga az RMDSZ kötött az RTDP-vel. A kérdés: mi értelme volt ennek a kompromisszumhalmaznak, amikor még egyetemünk sem lett. Miért kellett belemenni az egyetemügy ilyen szintû befagyasztásába. Ezt nehezen lehet magyar érdeknek, nemhogy érdekvédelemnek nevezni. Az RTDP és egykori koalíciós társai már 1995-ben is bizonyságot tettek érzelmeikrôl, amiként egyesek most is kijelentették, hogy amennyiben hatalomra kerülnek, módosítani fogják — ellenünkre — a két törvényt.

Hogyan lehetett egy ilyen felemás törvény elfogadásába belemenni, amikor jelen formájában a tanügyi törvény továbbra is egy hipercentralizált struktúrában gondolkodik és fogalmaz, amelyet áthat az 1989 elôtti korszak nemzeti hegemonizmusa és diszkriminációs viszonyulása. Ez a törvény csak román nemzeti érdekrôl hajlandó tudomást venni, de a romániai magyarság igényeirôl már nem, amiként megszavazói máig nem tudtak szakítani azzal a felfogással, hogy nem mi vagyunk az államért, hanem az állam van miértünk. És ennek az államnak kötelessége lenne a mi igényeinknek megfelelôen gondoskodni rólunk.

Ilyen körülmények között még hangsúlyosabban vetôdik fel a kérdés: megérte-e odadobni vagy fel sem vállalni az egyetem ügyét, és egy az eddiginél még súlyosabb helyzetbe taszítani a magyarságot és legfôképpen fiataljainkat? Joga volt-e a két parlamenti frakciónak egy ilyen törvényt elfogadni és bizalmi válságot gerjeszteni a romániai magyarság és az RMDSZ között?

Vekov Károly

Az utcai pénzváltóknál a forint 64/67, a márka 8400/8700, a dollár pedig 15 700/16 000 lejbe került.
Ma reggel a Macrogroup Rt. váltóiban az induló árfolyamok: a német márka 8550/8650, az amerikai dollár 15 520/16 000, az olasz líra 8,57/8,70, az osztrák schilling 1204/1260 lejbe kerül.

A külügyminisztérium által kiadott közlemény tájékoztatása szerint a minisztérium aggodalommal figyeli az észak-kaukázusi dagesztáni események alakulását a térségben és a menekültek számának növekedését.

A minisztérium elítéli a független iszlám köztársaság létrehozásának gondolatát, és Oroszország területi egysége mellett foglal állást. Ugyanakkor kifejezi reményét, hogy a térségben hamarosan visszaáll a rend.

Bihar megyében megalakult a „bécsi diktátum áldozatainak" társasága, s kártérítést követel a magyar kormánytól a „horthysta megszállás idején elszenvedett károkért" — adta tudtul a Transilvania Jurnal.

Gheorghe Feder, a társaság elnöke abban reménykedik, hogy eredményes meggyôzô munkával sikerül bôvíteni a jelenleg 60 fôs tagságot, és reményt lát arra is, hogy követeléseiket támogatni fogják a román törvényhozók.

Feder becslése szerint a sérelmet szenvedett román állampolgárokat fejenként 300 ezer és egymillió forint közötti kártérítés illetné meg.

Augusztus elsô napjaitól a moldovai fôváros, Chisinãu központi kórházában mintegy 180 gyereket vizsgáltak meg, és 102 esetben bebizonyosodott, hogy vírusos agyhártyagyulladásban szenvednek — közölte a Mediafax.

— Az utóbbi napokban átlagosan 10–20 gyereket szállítottak a chisinãu-i kórházba, de az intézmény nincs felkészülve a betegség kezelésére, mert teljesen kifogyott a gyógyszerkészlet. A városi tanács kiutalt ugyan 1100 dollárt, de ez csak csepp a tengerben — mondta Maria Neaga fôorvos.

Augusztus elsô napjaiban a moldovai egészségügyi hatóságok még azt mondták, hogy a Romániában tapasztalt agyhártyagyulladásos megbetegedések nem terjednek át a Moldovai Köztársaságra — közölte a Mediafax.

Az Egészségügyi Minisztérium és a hozzá tartozó egységek megemelték szolgáltatásaik tarifáit. Az új díjszabások 40–100 százalékkal nagyobbak a régieknél.

Az új vállalkozások beindításához szükséges egészségügyi engedélyek díja 200 ezer és kétmillió lej között váltakozik. További díjszabások: egységek mûködését biztosító egészségügyi engedély 400 ezer— 4 millió lej, az egészségügyi engedélyek évi láttamozása 300 ezer–3 200 000 lej, a tevékenység ideiglenes felfüggesztését követô megnyitás, illetve az egészségügyi engedély visszavonását követô újraengedélyezés 600 ezer—8 millió lej, a munkaképesség és fáradtság fokának munkahelyen történô felmérése személyenként 100 ezer lej, a holttestek kihantolásához szükséges engedély húszezer lej, holttest szállítási engedélye 32 ezer lej, holttest szállítási útlevél kibocsátása 200 ezer lej, nemzetközi oltáskönyv kibocsátása 60 ezer lej, fertôtlenítés 300 lej/m², rovartalanítás 240 lej/m², rágcsálóirtás 120 lej/m², radioaktív hulladékok eltakarítása 250 ezer–2,5 millió lej, mikrobiológiai, szerológiai, parazitológiai vizsgálatok 20 ezer–168 ezer lej, az ivóvíz és ásványvíz bakterológiai vizsgálata 96 ezer lej, medencevíz esetében 184 ezer lej, öntözésre való víz vizsgálata 191 ezer lej, háztartási szennyvíz bakterológiai vizsgálata 600 ezer lej. A kórházak és egészségügyi egységek esetében a szerológiai vizsgálat 20 ezer és 453 ezer lej között váltakozik. Az AIDS-szûrôvizsgálat 115 ezer lejbe kerül.

Hármashatár Találkozó elnevezéssel magyarországi, romániai és ukrajnai civil szervezetek számára rendeznek fórumot augusztus 27–29. között a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei Tivadar Tisza-parti ifjúsági táborban — tájékoztatták a szervezôk az MTI-t.

Kolos Lívia, a nyíregyházi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület projektfelelôse elmondta: szervezetüknek az ugyancsak a szabolcsi megyeszékhelyen mûködô Tisztás Regionális Civil Központ, valamint a mátészalkai Tridea Egyesület ad segítséget a találkozó megrendezéséhez.

A háromnapos fórum szervezését támogatja az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, az Ökotárs Alapítvány, valamint a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat.

A Hármashatár Találkozóra az egymással szomszédos országokból mintegy hatvan civil szervezetet várnak. A rendezvényen a szervezetek munkájának erôsítése a cél, illetve a magyar–román–ukrán szervezôdések együttmûködést alakítanak ki, közös feladatokat határoznak meg és hajtanak majd végre.

A program szerint a fórumon szó lesz a civil szervezetek szerepérôl, az elôttük álló kihívások megoldásáról, az állami, az önkormányzati és az üzleti szervekkel való együttmûködésükrôl, illetve a helyi problémák, konfliktusok megszüntetését segítô tevékenységükrôl. Külön szekcióüléseken vitatják meg a szociális ellátás és egészségügy, a kultúra és oktatás, valamint az ifjúságvédelem civil szervezetekre háruló feladatait.

Hármashatár Találkozó elnevezéssel magyarországi, romániai és ukrajnai civil szervezetek számára rendeznek fórumot augusztus 27–29. között a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei Tivadar Tisza-parti ifjúsági táborban — tájékoztatták a szervezôk az MTI-t.

Kolos Lívia, a nyíregyházi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület projektfelelôse elmondta: szervezetüknek az ugyancsak a szabolcsi megyeszékhelyen mûködô Tisztás Regionális Civil Központ, valamint a mátészalkai Tridea Egyesület ad segítséget a találkozó megrendezéséhez.

A háromnapos fórum szervezését támogatja az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, az Ökotárs Alapítvány, valamint a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat.

A Hármashatár Találkozóra az egymással szomszédos országokból mintegy hatvan civil szervezetet várnak. A rendezvényen a szervezetek munkájának erôsítése a cél, illetve a magyar–román–ukrán szervezôdések együttmûködést alakítanak ki, közös feladatokat határoznak meg és hajtanak majd végre.

A program szerint a fórumon szó lesz a civil szervezetek szerepérôl, az elôttük álló kihívások megoldásáról, az állami, az önkormányzati és az üzleti szervekkel való együttmûködésükrôl, illetve a helyi problémák, konfliktusok megszüntetését segítô tevékenységükrôl. Külön szekcióüléseken vitatják meg a szociális ellátás és egészségügy, a kultúra és oktatás, valamint az ifjúságvédelem civil szervezetekre háruló feladatait.

Zombori Vilmos megyei alelnök vezetésével Hargita megye csaknem negyven tanácsnoka polgármestere érkezett szerdán Zalaegerszegre, egyhetes zalai–somogyi tanulmányi kirándulásuk elsô állomására. A küldöttség képviselôit Molnár Imre megyei alelnök fogadta.

Zala testvérmegyéjének alelnöke, Zombori Vilmos az MTI kérdésére elmondta: elsôsorban a térségfejlesztési társulások mûködését és eredményességét, az idegenforgalmi adottságok kihasználását, valamint a települési önkormányzatok gazdálkodását tanulmányozzák. A résztvevôk maguk fedezték az út költségeit.

A hargitai alelnök szerint ha lassan is, de erôsödik hazájában a vállalkozásbarát környezet, ami különösen a turizmusban, az élelmiszer-feldolgozásban, a kereskedelemben és az állattenyésztésben kínál befektetési lehetôségeket a magyar, így a zalai partnerek számára is. Tágítja az ottani önkormányzatok ebbéli mozgásterét az is, hogy rövidesen megkezdôdik bizonyos állami vagyonrészek átadása — mondta Zombori Vilmos.

A Legfelsôbb Bíróság a napokban indítványtételre átküldte a Legfôbb Ügyészségre a Budapesti Katonai Ügyészség fellebbezését B. K. rendôr fôtörzsôrmester ügyében, aki ellen Ambrus Attila szökése miatt folytatnak eljárást — közölte Lomnici Zoltán, a Legfelsôbb Bíróság fôtitkára csütörtökön.

A katonai ügyészség szolgálati kötelességszegés alapos gyanúja miatt folytat eljárást a fôtörzsôrmester ellen.

A Fôvárosi Bíróság Katonai Tanácsa augusztus 12-én megszüntette B. K. elôzetes letartóztatását, ami ellen az ügyészség fellebbezett.

Emlékeztetôül: a budapesti Rendôr Fôkapitányság (BRFK) vezetôje július 11-én kötelességszegés alapos gyanúja miatt felfüggesztett beosztásából három ôrt, és fegyelmi eljárást rendelt el ellenük. Vizsgálják: milyen szerepet játszottak az ôrök abban, hogy az elôzô napon a BRFK Gyorskocsi utcai épületébôl meg tudott szökni a „whiskys rablóként" emlegetett, pénzintézeti sorozatrablással gyanúsított Ambrus Attila.

A Legfôbb Ügyészség indítványát kézhez kapva dönt majd a Legfelsôbb Bíróság arról, hogy helyt ad-e a fellebbezésnek, vagy elutasítja azt — közölte Lomnici Zoltán.

Az ôrt az elôzetes letartóztatásának lejárta után szabadon engedték, mivel a fogvatartását a Fôvárosi Bíróság Katonai Tanácsa megszüntette — közölte Ruzsás Róbert hadbíró ezredes az MTI érdeklôdésére csütörtökön.

Jelenleg mindhárom ôr szabadlábon védekezik.

A Pharma Press arról tájékoztatta az MTI-t, hogy augusztus 25-én, délelôtt fél tizenkettôkor mutatják be P. Gál Judit — Ambrus Attila: Én, a Whiskys címû könyvét a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]