1999. december 20.
(XI. évfolyam, 297. szám)

December 19-én „magasrangú" küldöttség érkezett Temesvárra Constantin Dãscãlescu miniszterelnök és Emil Bobu miniszter vezetésével. A munkások általános sztrájkba kezdtek, sem Radu Bãlan, sem pedig Stefan Gusã elvtársaknak nem sikerült rendet teremteniük közöttük. A nap folyamán a város különbözô részein több összecsapásra is sor került a munkások és a rendfenntartó erôk között, amelyek nem riadtak vissza a fegyver használatától sem.

Temesváron megalakult a Román Demokrata Front, amely az ellenállás megszervezésére volt hivatott.

Másnap, december 20-án a város központját nagy tömegekben foglalták el a különbözô gyárakból kiözönlô munkások. Az Opera téren több százezren tüntettek a Ceausescu-rezsim ellen. Az opera erkélyén megjelent Temesvár polgármestere is, akinek a tüntetôk képviselôi átadták a tömeg követeléseit — a letartóztatottak szabadon engedését, a lemészároltak holttesteinek a visszajuttatását, Ceausescu lemondását, szólás- és véleményszabadságot — tartalmazó listát.

Dãscãlescu miniszterelnök tett ugyan halvány ígéretet néhány jelentéktelen dologban, Ceausescu és a kormány lemondásával kapcsolatban azonban kijelentette: meg kell várni, amíg az elnök visszatér iráni látogatásáról. A tárgyalások eredménytelenül végzôdtek. Dãscãlescu visszarepült Bukarestbe, az idôközben hazaérkezett Ceausescu pedig szükségállapotot hirdetett ki egész Temes megyére, tekintettel „a közrend súlyos megsértésére irányuló terrorista akciókra, a megye területén tapasztalt vandál cselekedetekre, a közvagyon rongálására".

„Azt hiszem, sokunk számára életünk legboldogabb napja 1989. december 22-e volt. Amikor azt hittük, megszabadultunk a diktátortól, gyûlölettôl. Hiszen Marosvásárhely fôterén magyarok és románok együtt skandálták azt, hogy »Niciodatã sovinism! Soha többé sovinizmus!«" (3. old.)

A határon túli magyar felekezetek közösségei akkor tudnak megmaradni, ha az egyházak az oktatás eszközén keresztül az összetartozást jelentô nyelvet és kultúrát ápolni és ápoltatni tudják — jelentette ki pénteken Orbán Viktor miniszterelnök újságírók elôtt, miután az Országházban határon túli magyar püspököket fogadott.

A megbeszélésen — amely a tavalyi után a második volt a sorban — jelen volt Hámori József, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere, utódja, Rockenbauer Zoltán, Németh Zsolt, a külügyi tárca politikai államtitkára, valamint Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke.

— Arra használjuk fel ezeket a találkozókat, hogy a magyar kormány képviselôi elsô kézbôl kapjanak helyzetértékelést, javaslatot és kéréseket a határon túli magyarok életében fontos szerepet játszó egyházak vezetôitôl — mondta a miniszterelnök.

Csete Szemesi István, a vajdasági Feketics református püspöke úgy fogalmazott, hogy az édes nemzet ezer esztendô után végre szilárd talajt érez a lába alatt.

— Azt látjuk, hogy az anyaországban, Magyarországon a politikai és egyházi hatalom ugyanazon célért, a nemzet fejlôdéséért és fennmaradásáért küzd — hangsúlyozta a szintén vajdasági Bajsa evangélikus püspöke, Dolinszky Árpád.

Mózes Árpád kolozsvári evangélikus püspök szerint az erdélyi magyarok még ma is bélyeget hordanak a homlokukon magyarságuk miatt. Hozzátette ugyanakkor: reménységet ad számukra az a tudat, hogy a jelenlegi magyar kormányt a keresztény szellem vezérli, s ez kisugárzik az Erdélyben élô magyarokra is.

A találkozóra meghívást kapott Tôkés László nagyváradi református püspök is, ám ô lemondta a részvételt.

Ez alkalommal Orbán Viktor a bukaresti kormányalakítással kapcsolatban kifejtette: Emil Constantinescu elnök személye és alkotmányos ereje lehetôséget ad arra, hogy az új román kormány külpolitikájában fenntartsa a folyamatosságot, így a fô irányokat tekintve azt a magyar–román együttmûködést is, amelyet az elmúlt években kiépítettünk.

A magyar kormányfô szerint a jelenlegi romániai belpolitikai helyzetben még nem lehet világosan látni, az államfô személye azonban eligazodási pontot jelent.

Orbán Viktor azt is korainak tartotta latolgatni, vajon az RMDSZ az új román kormányban is szerepet kaphat-e.

A Magyarországon élô kisebbségek és a határon túli magyarság sorsa össze van kötve az ország egészének sorsával — errôl Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszélt azon az ünnepségen, amelyen Göncz Árpád köztársasági elnök jelenlétében átadták az idei Kisebbségekért-díjakat, szombaton a Parlamentben.

A kisebbségek napján minden évben azok részesülnek elismerésben, akik kiemelkedô tevékenységet végeztek a nemzetiségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban vagy a gazdaság területén. Az emlékplakettet, a díszoklevelet és az ezekkel járó pénzjutalmat a miniszterelnök adományozza az igazságügyi miniszter, az oktatási miniszter és a külügyminiszter javaslata alapján.

Orbán Viktor az ünnepségen kijelentette: a Magyarország területén élô kisebbségek akkor lehetnek jó polgárai Magyarországnak, ha megmaradnak jó románoknak, jó szerbeknek, jó szlovákoknak, jó horvátoknak és így tovább.

— A határon túl, remélem, most már egyre szélesebb körben tudják a magyarok, hogy az állam nem mindenható, az állampolgárság világa felett van egy másik világ is, a nemzeti összetartozás világa. Nekünk, magyaroknak ezzel a mércével is megmérettetnek a terveink, a vágyaink és a tetteink — fogalmazott a kormányfô.

Orbán Viktor izgalmas és próbatételt jelentô esztendônek nevezte az 1999-es évet.

— Az ország jól állta a próbát, mitöbb, még a Magyarországra figyelôket is meglepte az az életerô, amelyrôl a magyar társadalom 1999-ben tanúságot tett — hangsúlyozta.

A miniszterelnök jelezte ugyanakkor, hogy sok még a tennivaló. Úgy értékelte: 1999-ben sikerült az ország közös felemelkedésének és az emberek személyes boldogulásának reményét ha nem is teljesíteni, de legalábbis életben tartani és átmenteni a következô esztendôkre.

A díjat Orbán Viktor ebben az évben az Aradi Minorita Rendháznak, Balassa Julianna dél-bánáti nyugdíjas pedagógusnak, Hegyi István székelyudvarhelyi nyugalmazott református lelkésznek, Szentandrássy István kortárs cigány festômûvésznek, a többségében horvát nemzetiségû Szentpéterfa (Petrovo Selo) községnek, valamint a fennállásának 25. esztendejét ünneplô, fôként szerb és horvát népzenét játszó Vujicsics Együttesnek ítélte.

Az ünnepségen jelen voltak az Országgyûlés, a tárcák, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a kisebbségi hivatal, valamint az országos kisebbségi önkormányzatok vezetôi, illetve képviselôi.

A kisebbségek napja alkalmából szombaton késô délután magyarországi kisebbségi képzômûvészek alkotásaiból nyílt kiállítás a budapesti Zichy kastélyban.

Az új kormány programja azzal számol, hogy a jövô év végére befejezôdik a privatizáció, s 2000 végéig megtörténik az állami tulajdonban lévô bankok átszervezése és magánosítása.

A programban szerepel az óriási állami vállalatok egyenkénti átszervezése, illetve felszámolása, valamint a nagy- és közepes vállalatok csomagban történô privatizálása beruházási bankok által. A felszámolásra ítélt vállalatok „termelik" az állami szektor veszteségeinek több mint 10 százalékát.

Elsôbbséget kap a regionális fejlesztési programok kidolgozása, átszervezik és privatizálják a szolgáltatói szférát, támogatásban részesítik a mezôgazdasági termelôket. A fontos célok között szerepel a gazdasági bûnözés és a korrupció elleni harc is.

A tartós fejlôdés stratégiája alapján olyan nemzeti akcióprogramot dolgoznak ki, amely biztosítani fogja az évi 6,5 százalékos GDP-növekedést.

Decebal Traian Remes pénzügyminiszter pénteken közölte, hogy a jövô évi költségvetési terv egyelôre 25–35 százalék közötti inflációval számol. A konszolidált költségvetési hiány 3 százalék lesz.

A pénzügyminiszter utalt arra is, hogy elô kell teremteni a bankrendszer szanálásának fedezetét is, mivel a bankok rendbetételének költsége várhatólag a GDP 6 százalékát teszi majd ki.

Remes elmondta: a költségvetési törvény tervét az új kormány egy héttel azután elôterjeszti, hogy megkapta a parlamenttôl a bizalmat.

Méray Tibor Párizsban élô író és újságíró, az Irodalmi Újság fôszerkesztôje, 1995 augusztusában azzal a céllal alapított díjat, hogy az erdélyi magyar írott sajtó jövôjét szolgálja. A díj évente március 15-én kerül kiosztásra Kolozsváron. Olyan tehetséges fiatal újságíró kaphatja meg, aki valamelyik napi- vagy hetilap munkatársa, és a jövôben is az erdélyi magyar sajtóban kíván tevékenykedni. A díj segítségével a nyertes három hónapot dolgozhat az egyik nagy budapesti napilap szerkesztôségében, ahol az újságírói mesterséggel behatóbban megismerkedhet. Ezt az idôtartamot megszakítás nélkül Budapesten kell töltenie, és belsô munkatársi fegyelemmel kell részt vennie az általa választott szerkesztôség munkájában és életében.

A díj összege 2000-ben 180 000 (száznyolcvan ezer) Ft, a nyertes ezt három havi részletben (60–60–60 ezer) kapja kézhez. Odaítélésérôl az alapító által felkért háromtagú bizottság dönt.

Pályázni lehet személyesen, de szerkesztôségek és közéleti személyiségek is javasolhatnak a díjra érdemes fiatalokat. A pályázathoz (javaslathoz) szakmai önéletrajzot és legalább öt megjelent írást kell mellékelni.

Beküldési határidô (postabélyegzô dátuma): 2000. február 14.

Postacím: Tibori Szabó Zoltán, 3400 Cluj-Kolozsvár, Str. Aurel Vlaicu nr. 2/56.

Iuliu Pãcuraru demokrata párti képviselô vasárnap tartott sajtóértekezletén kifejtette: Radu Vasile leváltását az egész koalíció szükségesnek tartotta. Szerintük Vasile felépülése után nem látta el hatékonyan miniszterelnöki teendôit. Mivel a parasztpárt nem készítette elô kellôképpen Vasile távozását, az államfô kötelessége volt a szükséges lépéseket megtenni. Bár az alkotmány elôírásait kissé „erôltetett" módon alkalmazták, csak így lehetett gyorsan és hatékonyan megoldani a helyzetet.

Pãcuraru úgy véli, szerencsés döntése volt a koalíciónak, amikor Mugur Isãrescut, a Román Nemzeti Bank elnökét jelölte a miniszterelnöki tisztségre. Szerinte Isãrescu megfelelô felkészültséggel rendelkezik, jól ismeri Románia gazdasági helyzetét, és népszerûségnek örvend a nemzetközi pénzügyi körökben. Annak a reményének adott hangot, hogy a parlament legkésôbb december 22-én, szerdán jóváhagyja az új kormányfô kinevezését. Pãcuraru úgy véli, a koalíció képes arra, hogy teljesítse mandátumát, és elítéli az ellenzék által megfogalmazott vádakat.

A képviselô tájékoztatása szerint a kormány többnyire megôrzi jelenlegi formáját, nagy változásokra nem került sor. Petre Roman pártelnöknek a külügyminiszteri tárca élére történô kinevezésérôl úgy vélekedik, hogy „megfelelô ember a megfelelô helyen". A DP támogatja Radu Vasilénak a szenátus elnöki tisztségére történô jelölését.

A Mediafax jelentése szerint amennyiben Petre Romant kinevezik a külügyminiszteri tárca élére, a DP elnöki tisztségét ideiglenesen Traian Bãsescu töltené be.

Papp Annamária

Megnyílt Forró Ágnes tárlata
Az év utolsó, a 2000. esztendôbe is átnyúló kiállítását rendezték meg az evangélikus egyház Reményik Sándor Galériájában. A mûvész sajátos hangulatú pasztelljeit és kisgrafikáit Németh Júlia mutatta be. Orlando di Lasso: Magnificat Primi Toni címû mûve Szakács Laura, Starmüller Éva, Schneider Arnold és Jakabffy Tamás elôadásában hangzott el. A tegnap délben megnyílt kiállítás naponta 10–14 óra között tekinthetô meg.

A LÔJÉTEK LE, MERT NEM EMBEREK! címû kiadvány II. kötetét mutatják be A terroristák címmel, a Kolozs megyei Forradalom Igazságáért Egyesület szervezésében ma délután 2 órakor a prefektúra gyûléstermében.

A PRO KALOTASZEG KULTURÁLIS EGYESÜLET VEZETÔSÉGE értesíti tagjait, hogy december 28-án du. fél 4 órai kezdettel tartja közgyûlését Bánffyhunyadon, a Ravasz Házban, a következô napirendi pontokkal: új tagok felvétele, a szervezeti szabályzat módosítása, mûvelôdési eseménynaptár összeállítása, az egyesület anyagi helyzetének megbeszélése és különfélék.

JOAN SOFRON, szatmári születésû németországi grafikus kiállítása nyílik meg december 20-án, hétfôn du. 2 órakor a Szépmûvészeti Múzeumban.

A Romániai Magyar Zenetársaság zenei rendezvényeinek keretében, Kováts Sándor zongoramûvész, sikeres magyarországi és székelyföldi hangversenyei után, meghitt hangulatú Chopin zongoraestjének adott otthont az Unitárius Püspökség december 15-én.

Márkos Albert az RMZT nevében a zongoraestet megnyitó beszédében megköszönte a nemes gesztust az Unitárius Püspökségnek, hogy a dísztermüket továbbra is bérmentve a RMZT rendelkezésére bocsájtják. A terem nagy, kitûnô akusztikájú, megvan az alkotást serkentô hangulata, jó a zongora (Bösendorfer) is, csak a hallgatóság és a mûvész közti távolság nagyon kicsi. Az ilyen játékteret a nagyon magabiztos és a közönséggel könnyen feloldódó elôadómûvészek vállalják. Kováts Sándor az a mûvész, aki ezt vállalta, s a zavaró testközelség begörcsölô hatását nagyon gyorsan feloldotta.

Chopin halálának 150. évfordulója emlékére rendkívül gondosan összeállított programjában az op. 15-ös Mazurkák, op. 44-es fisz moll Polonez, a két op. 15-ös Noktürn, az op. 23-as g-moll Ballada, hat válogatott Keringô és utolsónak az op. 31-es b-moll Scherzo hangzott el.

Ezzel a zenei körképpel Kováts Sándor érett véleményét tolmácsolta a chopini világról, ami távol áll a szalonromantikától, de egy kicsit közel a chopini szöveg pedáns, érthetô elmagyarázásához. Az ilyen elôadói értelmezés magán viseli a romantika stílusjegyeit, teljes mértékben elfogadható — bár a nagylélegzetû formáknál (pl. g-moll Ballada vagy b-moll Scherzo) hiányérzetünk marad —, újszerû, járható út a XX. század végén, amikor ledôltek az addig szentnek hitt elôadási kánonok (Chopin esetében A. Rubinstein), és vagy csöpögô, ízléstelen Chopin-elôadásokat hallunk, vagy színekben, tempókban túlhevített, kontrolálatlan, az eleganciát mellôzô, a technikai problémákat túlbeszélô elôadásoknak lehetünk tanúi, ahol a zenei gondolatok olyan fokú sûrítése jelentkezik, ami már az érthetetlenség világához tartozik.

A kislélegzetû formáknál érzi magát igazán otthonosan a mûvész. A mazurkák, valcerek, nokturne-ök mesteri megformálása elvitathatatlan érték Kováts Sándor mûvészetében. A rubato játéka kitûnô ízlésre vall, a két kéz helyenkénti aszinkron játékát a megfelelô helyeken, a lehetô legtermészetesebben aknázza ki, behízelgô, magvas hangon vezeti a vonalakat, ismerve a táncok jellegét, és csillogó, könnyed technikával, a bársonyos pianínótól a férfias fortéig, a színek gazdag pelattájával oldja meg a legbonyolultabb helyzeteket is.

A kiváló zongorista két ráadással gazdagította a programot, az örökzöld cisz-moll, op. 90-es Impromtuval és a Chopin temetésén is eljátszott zenei gyöngyszemmel, az á-moll Prelúdiummal. Játékával feltette a nagyközönségnek a sokat vitatott kérdést: melyik is Chopin igazi arca? Chopin az értelmes, a tudatos, elegáns, a visszafogott, vagy Chopin a lírai, a vérbô, a hullámzó, kevésbé pedáns szenvedély?

Lehet választani!

Papp Tibor

A Pro Demokrácia Egyesületnek a fenti címen ismertté vált programját a Charles Stewart Mott Foundation finanszírozza. Célja a romániai lakosság felvilágosítása a parlament szerepérôl, a legfontosabb hazai politikai doktrinákról, a fiatalok bevonása a választásokon való részvételbe, a közérdeklôdésre számot tartó kérdések vitára bocsátása, a parlament és a lakosság közti kommunikálás megkönnyítése. A közvéleménykutatást 1999. november 15–29. között tizenhét megyében közel 11 ezer polgár megkérdezésével végezték el. Fontosabb eredményeirôl az alábbiakban olvashatunk.

Országos szinten a megkérdezettek 39%-a nagyon elégedetlen a honatyák szereplésével (ugyanez Kolozs megyei viszonylatban 46%), és csupán 3%-a nagyon elégedett a parlamenti képviselôkkel (Kolozs megyei szinten 2%). Sokak számára ma sem világos parlamenti embereink feladata: a felmérésbe bevontak 15%-a szerint (Kolozs megyében 13%) a törvények javaslatával, 27%-uk (28%) szerint a törvények megvitatásával és megszavazásával, 11%-uk (10%) szerint az állandó szakbizottságokban való munkával, 39%-uk (42%) szerint a polgárokkal való állandó kapcsolattartás a cél, 8%-uk (7%) pedig nem tudja a választ. A lakosságnak csak 14%-a (Kolozs megyében 5%-a) igényelte a honatyák szolgálatait ügyes-bajos dolgai rendezésében és ezek 33%-a (megyénkben 67%-a) kapott pozitív választ. Az ország polgárainak 77%-a (a Kolozs megyeinek pedig 84%-a nem vett részt semmiféle találkozón a parlamentben ôket képviselô személyekkel. Érdekes az a toplista, amely a Kolozs megyei honatyák népszerûségét tükrözi: 1. Ioan Gavra (9%), 2. Iuliu Pãcurariu (6%), 3-4. Kónya-Hamar Sándor és Eckstein-Kovács Péter (5–5%)..., ugyanakkor a megkérdezettek 57%-a nem tudott válaszolni. Kolozs megyében a lakosság körében a következô a sorrend a honatyák iránti szimpátiát illetôen: 1. Varujan Vosganian (11%), 2. Teodor Melescanu (10%), 3. Frunda György (7%)... Ami azt jelenti, hogy, mivel az elsô kettô független szenátorként került be a parlamentbe, a pártok közül az RMDSZ mondhatja magáénak a legnépszerûbb honatyát. Legalábbis a Kolozs megyei választók körében.

Ö. I. B.

Egyike vagyok azoknak, akik Palczer Károly tanár úr könyvét* még kézirat-állapotban olvashatták, hiszen a szerzô tanárkollégájaként jómagam voltam az, aki a kézzel írt szöveget — azzal a titkos reménnyel, hogy eljön majd az idô, amikor ezek a sorok könyv alakban is megjelennek —, nemcsak legépeltem, de elôszerkesztettem is.

Most, hogy valóban megjelent, tiszta szívbôl tudok örvendeni annak, hogy Palczer Károly esetét, történetét megismerhetik a kolozsváriak is.

1958 novemberében az akkori fiatal osztályfônököt meglátogatta két diákja. Betegágyánál egyikük szerelméhez írt versét, a másik a Csík az én hazám címût olvasta fel. Az osztályfônök érezte, hogy ez utóbbi vers „ideológiai szempontból nem felel meg", hiszen nem tette hozzá a diák azt, hogy „a Román Népköztársaság az én hazám". Olvassunk bele Palczer Károly könyvébe: „Mit tehetek én most mint osztályfônök? Mit mondhattam? — Nem érdemes ilyeneket írni, mert az ilyen versekért könnyen börtönbe lehet jutni... Eszembe se jutott az, amit az akkori törvények szerint kellett volna tennem, ahogy késôbb ankétátorom mondta: — Ezeket a fiúkat fel kellett volna jelenteni. Ilyen gyalázatos dolgot csak a legbecstelenebb ember tehetett volna. Eljönnek tanítványaid betegágyadhoz meglátogatni, és te jelentsd fel ôket? Igen, ezt követelte volna meg az embertelen diktatúra. Ha megtettem volna, a lelkiismeretem ölt volna meg."

Ezért ítélték az akkori fiatal osztályfônököt 15 év kényszermunkára.

Palczer Károly memoárkötete éppen tíz évvel a forradalom után jelent meg; hajlamos vagyok azt hinni, hogy a sors akarta úgy, hogy éppen az 1989-es forradalmat idézô rendezvények, és tévémûsorok idején kerül ez a könyv az olvasó elé. Ezekben a napokban ugyanis sokkal fogékonyabbak az emberek a diktatúra történései iránt, mint az év többi szürke hétköznapjain.

***

Nagyon rég nem láttam Karit ennyire gondolataiba merülni. Talán ezért tûnt nekem a minap úgy, hogy nincs is teljesen egyedül a világban: ott van mellette a sorstárs, Szasa Pankratov, Ribakov: Az Arbat gyermekei címû regényének hôse, akit hasonló „ügyért" számûztek a szibériai Angara folyó mellé.

És hû társai néki mindazok, akiknek életét kettétörte a diktatúra, mert nem akartak meghajolni.

Palczer Károly most Kosztolányi Dezsô Papírsárkányát olvassa. Naponta csak néhány oldalt, hogy legyen ideje a dolgok felett nyugodtan tûnôdni.

*Palczer Károly: Képek a szenvedés éveibôl (Elôszó: Fodor Sándor.) Csíkszereda, 1999. (A könyv a Röser könyvesházban kapható.)

Sz. Cs.

Zorkoczy Zenobia egyéni elôadóestjét Reus Emil rendezte, és a kolozsvári K. L. Galériában került színre.

Az alapszituáció roppant banális: egy magányos nô egy rendetlen szobában telefonon tárgyal volt szerelmével, aki nemrég hagyta el ôt egy másik nô miatt. Jean Cocteau minitragédiája a hang és a csend következetes váltakoztatásából építkezik. A darab tulajdonképpen két hangra írt monológ, amelyben a nô megpróbálja telefonon keresztül újra meghódítani hûtlen kedvesét. Az elôadás kegyetlen nyíltsággal mutatja meg a magányos nô helyzetét a jelenkori amorális társadalomban, ahol a szerelem nevetséges, a házasság pedig aberrációnak tûnik.

A cím jelzi, hogy nem egyedi esetrôl, hanem általános jelenségrôl van szó. Álom és valóság, realitás és illúzió mosódik össze az elôadásban: nem tudni, hogy a telefonbeszélgetésre valóban sor került vagy csak képzelôdés volt, hiszen a végén kiderül, hogy a telefondrót szabadon fityeg, nem is csatlakozik a hálózathoz. A nô nem csak a szerelmével, de a külvilággal is képtelen kommunikálni. Illuzórikus és hermetikusan zárt világában az élettelen tárgyak szerepe megnövekszik: a kellékek átalakulnak (a telefonzsinórból hárfa lesz, az üres sörösüvegekbôl sakkfigurák), multifunkcionálissá válnak és szinte életre kelnek. Az elôadás végén minden olyan tárgy, amely valamiképpen fontossá vált a játék során, megsemmisül: a nô a szônyegbe göngyöli ôket, és elrejti a nézôk elôl. A szék, a színpad egyetlen bútordarabja a várakozást szimbolizálja. A fájdalom legmélyebb poklát jelképezi a vörös szônyegen folyó játék vonagló-fetrengô görcsös koreográfiája. A telefon gyontatópap, kinek a nô minden bûnét, titkát és fájdalmát elmondhatja.

Tévedés volna azt hinni, hogy a szerzô bizonyos lélektani problémákra keres választ, Cocteau-t, bevallása szerint, csak olyan kérdések érdekelték, amelyek színházi vonatkoztatásúak. Avantgardista szerzôként és rendezôként egy olyan „tiszta" színházért harcolt, amelyben nincs erkölcsi prédikáció, szószátyárság, irodalmias szóvirág vagy retorikai fogás. „A tiszta vers fogalma azt jelenti: vers, a tiszta színházé pedig azt, hogy: színház." (Jean Cocteau)

Zorkoczy Zenobia 1990 és 1995 között a gyergyószentmiklósi Figura Stúdióban, a temesvári Csiky Gergely Állami Színházban, valamint több magyarországi színházban alakított kisebb szerepeket mint segédszínésznô. 1995–1999 között a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán mûködô Színház Tanszék hallgatója, Boér Ferenc színésztanár növendéke. A diploma megszerzése után nem szerzôdött el egyetlen kôszínházhoz sem, hanem létrehozta a Laborfalvy Róza Alapítványt, amelynek célja a formabontó kísérleti elôadások, valamint a pályakezdô fiatal színészek támogatása.

Reus Emil rendezô Amza Pelea, Victor Rebenciuc, Sanda Toma évfolyamtársa volt a bukaresti színmûvészeti fôiskolán, majd rendezésre szakosodott. Legfontosabb rendezései: Brecht Állítsátok meg Arturo Uit; Ibsen A Vadkacsa; Robert Scherwod. A megkövült erdô stb. Harminc éven keresztül volt a temesvári Állami Színház fôrendezôje, és olyan neves színészegyéniségek kerültek ki a keze alól, mint: Ovidiu Iuliu Moldovan, Florina Cercel és Ion Haiduc.

Az Emberi hang bemutatója 1999. november 2-án volt a temesvári Csiky Gergely Állami Színházban, amelyet Kovászna, Brassó és Kolozs megyei túrné követett.

K. Kovács István

— Tíz év telt el az 1989 decemberi forradalom óta. Kincses Elôd elsôsorban azzal írta be a nevét a forradalom történetébe, hogy Tôkés László temesvári lelkész kilakoltatási perének védôügyvédje volt. Hogyan emlékszik vissza ma az akkori eseményekre?

— Ügyvédként Tôkés László védelmét láttam el, ami akkoriban bizonyos fokú személyes bátorságot feltételezett. Nagyobb volt bennem a szégyenérzet, mint a félelem, tehát jobban szégyelltem volna nem elvállalni Tôkés László védelmét, mint amennyire féltem a Szekuritátétól. A december 22-i fordulat végül engem igazolt, de ha az akkor nem következik be, ki tudja, hogyan is jártunk volna még nagyon sokan azért, mert a diktatúra úgy érezte, a kelleténél talán kevésbé félünk tôle.

Egyébként a decemberi eseményeket értékelve, édesapámat idézhetném, aki mindig azt mondta, élete legboldogabb napja a bécsi döntés napja volt. Azt hiszem, sokunk számára életünk legboldogabb napja 1989. december 22. volt. Amikor azt hittük, megszabadultunk a diktátortól, a gyûlölettôl. Hiszen Marosvásárhely fôterén magyarok és románok egyszerre skandálták azt, hogy „Niciodatã sovinism! Soha többé sovinizmust!" A vásárhelyi tüntetôk december 21-én este, a gyilkos sortûz elôtt Doina Corneát és Tôkés Lászlót éltették. A lelkünk mélyén mindig is szerettünk volna egy igazi magyar–román összefogást, de ez tíz év után is várat magára.

— Hogyan értékeli a romániai magyarság szempontjából az elmúlt tíz évet?

— Mindenképpen megnôttek a lehetôségeink, de nem tudtuk ôket kihasználni.

— Milyennek látja a jövôt?

— Sokkal profibb módon kellene politizálnunk. Nem lenne szabad, hogy három évvel a kormányba lépés után arról morfondírozzon vezetô tisztségviselônk: nem gondolta volna, hogy román politikai partnereink ennyire szószegôk.

— Mi a véleménye a legutóbbi RMDSZ SZKT-SZET-ülésrôl, amely a forradalom tízéves évfordulójáról emlékezett meg?

— Erre a megemlékezésre szükség volt, de sokkal méltóságteljesebben kellett volna megemlékeznünk.

— Hogyan?

— Éreznünk kellett volna azt, hogy tíz évvel ezelôtt történelmet csináltunk. És ezt egyetlen pillanatig sem éreztem. Úgy éreztem, mintha a testület csupán egy házi feladatot kívánt volna letudni.

— Nem jól készítették elô a megemlékezést, vagy mi volt ennek az oka?

— Nem akarom ezt minôsíteni, ez nem az én dolgom.

— Hogyan emlékszik vissza a Tôkés László elleni 1989-es perre?

— Annyira meghatározó élménye volt az a per életemnek, hogy minden mozzanatra rendkívül pontosan emlékszem. Papp László, a közismert szekus kapcsolatokkal rendelkezô akkori nagyváradi református püspök Tôkés László kilakoltatását kérte, és áthelyezését a Szilágy megyei Menyôbe. Már az ügyvédi megbízás megszerzése is kérdéses volt. A Maros megyei Ügyvédi Kollégium vezetôsége az ügyvédi megbízás kibocsátásának jóváhagyása végett felhívta Maria Bobu igazságügy-miniszter asszonyt. Aki Emil Bobunak, Ceausescu helyettesének, tehát a pártnómenklatúra harmadik emberének a felesége volt. A megbízásra azért volt szükségem, hogy a fellebbezés fenntartására Temesvárra leutazhassak. Maria Bobu azt válaszolta, hogy ha az ügyvéd le akar utazni, megteheti. Így utaztam le Temesvárra.

Feszült idegállapotomra jellemzô, hogy pontosan ezt az ügyvédi meghatalmazást felejtettem otthon. A feleségem utazott le vele a Galac–Temesvár gyorssal. Újszentesen — feleségem nagybátyjánál, az ottani nyugdíjas református papnál, Ajtai Gábornál — fedeztem fel, hogy az ügyvédi meghatalmazást otthon hagytam. Azonnal bementem Temesvárra, s felhívtam a családomat telefonon. Szinte azonnal megszakadt a kapcsolat, de nagyobbik lányomnak annyit sikerült elmondania, hogy „anyu vonaton van". Ebbôl megértettem, hogy a feleségem megtalálta a papírt, és utánam hozza. Az elsô tárgyalás november 8-án volt, ezen a nagyváradi református püspök temesvári román ügyvédje a védelem elôkészítése végett halasztást kért. Tulajdonképpen arról volt szó, hogy a már akkor nagy nemzetközi figyelemmel kísért Tôkés-per a közelgô pártkongresszust ne árnyékolja be. A tárgyalás után Újszentesen néztük végig azt a Panoráma mûsort, amely Zsivkov lemondatásáról szólt. Feleségem akkor megjósolta, hogy Ceausescu karácsonyig megbukik. A második tárgyalás november 28-án volt. Akkor a megyei törvényszék elnökasszonya tárgyalta az ügyet.

— Ügyvédként akkor nem tûnt védhetetlennek az a per?

— Jogilag teljesen igazunk volt, a püspökség nem rendelkezhetett a lelkészi lakás fölött, mert a lakás a gyülekezet tulajdona. A gyülekezet pedig Tôkés László mellett állt. A püspökség tehát nem kérhette a lelkész kilakoltatását a lakásból. Másfelôl, a református egyházi elôírások értelmében a püspök csakis a fôjegyzôvel együtt képviselheti az egyházat. Papp László viszont annak érdekében, hogy azt tegyen, amit akar, ki sem nevezett fôjegyzôt. Tehát a református egyház belsô rendszabályzata szerint is eleve szabálytalan volt a kereset, mert a püspök egyedül nem indíthatott volna pert. De, hogy megfeleljen a diktatúra elvárásainak, Papp László mit sem törôdött efféle semmiségekkel. Jogilag tehát a pert megnyerhetônek tartottam.

Tudtam, hogy Ceausescu nem szereti a nemzetközi figyelmet. Király Károly is annak köszönhetôen maradhatott életben, s más disszidensek esetébôl is tudtuk, hogy ha nemzetközileg híressé váltak, Ceausescu nem ölette meg ôket. Arra gondoltam tehát, hogy az elsô fokon a fellebbezésnek helyt adhatnak, s a kilakoltatási ítéletet hatályon kívül helyezik, mert ezáltal a rendszer nemzetközi megítélése javulhatott volna. De Ceausescu szellemileg már annyira le volt épülve, s környezete annyira félretájékoztatta, hogy ezt a jogilag kézzelfogható, és politikailag nagyon indokolt lépést nem tette meg. Mert egyértelmû, hogy nem a megyei bíróság elnökétôl és a mellette üldögélô bírótól függött a döntés, hanem sokkal magasabb szinten hozták azt meg.

— Léteznek olyan vélemények, miszerint az akkor gyûjtött erkölcsi tôkét az elmúlt tíz évben Tôkés László nem kamatoztatta. Egyetért ezzel a véleménnyel?

— Hogy az a tôke nem nôtt, az biztos. Tôkés László volt az egyetlen olyan magyar, akire a román közvélemény felnézett és hallgatott rá. Mind a romániai, mind a magyarországi politikai elit nagyot hibázott akkor, amikor ezt a hihetetlenül nagy tôkét nem óvta jobban. Nem kellett volna a napi politikai csatározásokba belevonni Tôkés Lászlót. Ezt most utólag elmondhatjuk. S akkor talán az a hatalmas erkölcsi és politikai tôke megmaradt volna. Hozzá kell tennem azonban, hogy ez azért nem biztos, mert a román propaganda legnagyobb profijai készítettek arra tervet, hogy Tôkés László nimbuszát hogyan lehet rombolni, és eszközeikben nem válogattak. Ez teljesen egyértelmû. És sok esetben sajnos a magyarság körében is kaptak erre támogatókat. Azt is elképzelhetônek tartom, hogy egyesek ezt nem rosszindulatból, hanem ostobaságból tették, de mindenképpen nagyon sokat ártottak a romániai magyarság érdekérvényesítô képességének.

— A forradalom tizedik évfordulója küszöbén az RMDSZ néhány uzoni tagja azt üzente az SZKT–SZET együttes ülésnek, hogy a megbékélés jegyében dolgozzanak, mert ha a Tôkés–Markó ellentét tovább folytatódik, nem mennek szavazni. Másfelôl nagyon sûrûn magyar–román megbékélésrôl beszélünk, s közben az RMDSZ-en belül a leghevesebb viták és egymásnak feszülések tapasztalhatók. Hogy állunk a magyar–magyar megbékéléssel?

— Ez egyelôre vágyálom. A legutóbbi SZKT-n a Kelemen Kálmán-féle állásfoglalás (amelyben több RMDSZ-frakció és területi szervezet azt követelte, hogy Tôkés László vonja vissza a szövetség vezetôire nézve dehonesztáló kijelentéseit vagy pedig mondjon le tiszteletbeli elnöki tisztségérôl — T. Sz. Z.), az a Hogyan riasszuk el a magyar választót? címû tragikomédiába illeszkedik. Nagyon sajnálatosnak tartom ezt az egymásnak feszülést. Jó lenne ezt oldani. S jó lenne annyira okosnak lenni, hogy az ember olyan lépéseket elôre lásson, amelyek ezt a nagyon káros egymásnak feszülést feloldhatnák. Ki sem merem mondani azt, hogy felszámolnák. Elég lenne az is, ha ezek az egymásnak feszülések kevésbé görcsösek, temperáltabbak lennének.

— Mindkét oldalra gondol?

— Természetesen. Közismert, hogy amikor két ember összeverekszik, mindegyik nagyon szívesen mondja: én csak visszaütöttem...

Tibori Szabó Zoltán

Theodor Stolojan olyan talonember Romániában, amilyen Németh Miklós Magyarországon. A szocialista nómenklatúra hatalmi visszakapaszkodásának meghatározó pillanataiban felmutatják ôket, emlékeztetik a népet az ötforintos, illetve az ötven lejes kenyérre.

Érdekes, hogy Romániában szóba sem jöhetnek Németh Miklós korszaktársai, olyan miniszterelnökök, akik öt lejnél olcsóbban mérték a nép kenyerét. Igaz, hogy azt a román kenyeret szárazon kellett fogyasztani, egyrészt mert frissen nem engedték forgalmazni, nehogy túlpörögjön a fogyasztás, másrészt mert a vajat szûkösen adagolták hozzá. Ez nem volna akadály, a stupid people gyorsan felejt. Ahogy Németh Miklósnak kész elnézni az adóssághalmozást, épp úgy Verdetnek vagy Dãscãlescunak sem vetné a szemére az éheztetést. De 1989 elôtt román miniszterelnök nem képezhette a személyi kultusz alanyát. A diktátor árnyékában lézengett, szürke tagja volt a fôtapsnokok seregének. Nem is volt szabad miniszterelnöknek nevezni, mert elnök csak egy lehetett. Ezért a román nép nem emlékszik egykori kormányfôire. A rokonszenv a fôszereplôre irányulna, ha feltámaszthatnák.

Stolojan viszont ideális megfelelôje Némethnek. Miniszterelnöksége idején még tûrhetô volt az élet, és ezt kellôen gyakori közszereplésein sikerült kapcsolatba hozni pénzügyi szakértelmével. Kétségtelen, hogy ha holnap lennének Romániában a választások és Stolojan valamelyik szocialista utódpárt színeiben indulna, miniszterelnök lehetne belôle. Elnök nem, mert eddigi elôválasztási kampányában Iliescu korteseként viselkedik. Nemrég például kifejtette, hogy véleménye szerint jelentôsen beszûkült a következô elnök mozgástere, ugyanis Constantinescu megtöltötte környezetét rokonaival, ismerôseivel. Ugye — tette hozzá —, Iliescuban volt annyi jóérzés, hogy ilyesmit nem mûvelt, de ha visszatér a Cotroceni palotába, párthívei követelni fogják a precedens megismétlését. Stolojan gyorsan elfelejtette — és feledtetni igyekszik —, hogy Iliescu nemcsak az államelnöki palotát, hanem a kormányépületet is megtöltötte az egykori KISZ KB-val, vagyis volt kollégáival. Hogy a rokonaival miért nem rukkolt elô? Két anyával nehéz a családot felvonultatni.

Demokratikus rendszerben mindenki, így Stolojan is szíve és érdeke választottjának propagandázhat. A nagyobbik baj ott kezdôdik, hogy Stolojan pénzügyi szakértelmének és sikeres (mert rövid) miniszterelnökségének emléke feledteti azt, hogy Iliescu pénzügyminisztere volt éppen akkor, amikor az ország feltartóztathatatlanul elindult a gazdasági lejtôn. Az okok rangsorolásában a termelési viszonyok legfontosabbika, a tulajdonviszonyok alakulásának az elemzésébôl kell kiindulnunk. Stolojan pénzügyminiszterkedésének idején zajlott le a vadprivatizáció elsô hulláma, amikor az „egykori" pártaktivisták, szekusok, valamint diplomatáknak, tolmácsoknak és idegenvezetôknek álcázott kémek és kémelhárítók, udvari költôk és hivatalos történelmi filmrendezôk, továbbá más hatalmi beszállítók zavartalanul, a pénzmosás fárasztó mûveletének kiiktatásával befektethették kétes eredetû vagyonukat.

Abban az idôszakban pénzügyminisztériumi sajtóértekezleten hangzott el a kérdés: az infláció megfékezésére miért nem alkalmaznak korlátozott pénzbeváltást? Stolojan válasza: a lakosságnál lévô monetáris többletre alapozzák a privatizációt. Az újságírók egy része (ama bizonyos része) nem akart hinni a fülének. Hiszen jól tudjuk, kiknek a kezében lehetett a monetáris többlet! Akkoriban még elevenen élt a remény, hogy a mesés diktátori vagyon, a svájci folyószámlák tartalma is a népjólétet és nem a nómenklatúra meggazdagodását fogja szolgálni. Hiába — vonta meg a vállát Stolojan —, a privatizáció megkezdéséhez lakossági pénzfelesleg szükséges.

Ion Iliescu és Petre Roman tehát Theodor Stolojan közremûködésével valósította meg az egykori nómenklatúra aranyálmát: apáink fônökeinek fiaiból lettek fiaink tulajdonosai.

Egye fene — mondanánk, ha az újgazdagok társasága olyan volna, mint a nyugati tôkésréteg, vagyis élni hagyná a munkavállalók tömegét, de ehhez a romániai tulajdonosoknak nincs tehetségük. És ebben testesül meg Stolojan nagy vétke: jól tudta, mert közelebbrôl ismerte a nómenklatúrát, hogy nem lesz képes a gazdasági élet fellendítésére, mégis annak kezére bízta a közvagyon jelentôs részét.

Hogy nem tehetett másként? Hát persze, sejtjük, hogy azonnal elmozdították volna, ha nem engedelmeskedik a felülrôl (vagy inkább a kulisszák mögül) rángatott spárgáknak. Azok, akik a forradalom eltulajdonítása érdekében a terroristamesét kiötölték, késôbb ôt is kilôtték volna, esetleg éppen egy bányászjárással, ha nem teljesíti a nómenklatúra elvárásait. De szakértôi vénáját éppen ilyen nehéz körülmények között bizonyíthatta volna igazán. Ha azt a bizonyos „lakossági" monetáris többletet a szocialista csôdtömegbe irányítja, hogy apáink fônökeinek fiai egyék meg saját apáik fôztjét, akkor Románia gazdaságának ráfizetéses mamutjai nem a lakosságot, hanem a tehetségtelen, mûveletlen, parazita réteget temetik maguk alá.

1991 ôszén, miniszterelnökségének elsô napjaiban Theodor Stolojan Mugur Isãrescuval közösen tartott sajtóértekezletet. Közép-délkelet Európa másik legközismertebb, egyben legstabilabb pénzügyi szakemberével — a frissen kinevezett mostani miniszterelnökkel — tehát már akkoriban szorosan együttmûködött. Közös erôfeszítéssel az országot megmenthették volna a kommunista nómenklatúrától. Valamiért nem tették meg.

Mi okunk volna abban reménykedni, hogy az új évezredben új életet kezdenek?

Nits Árpád

Olvastam Kovács Ferenc anekdotáját a drága Bartha Sándor tanár úrról, aki áldott legyen haló poraiban is! Hadd mondok el én is egy rá jellemzô történetet:

Az Augusteumba jártam iskolába, valamikor az ötvenes évek elején — persze, akkor már 28-as volt a neve. Az egyik órán azt fejtegette a tanár úr, hogy milyen hálátlan tud lenni az utókor, mert az Újvilágot sem Kolumbusról nevezték el, hanem...

— Na, kirôl? — kérdezte az osztálytól.

Az egyik osztálytársnôm már nyújtotta is az ujját és nagy boldogan kivágta:

— Amerigo Bartháról!

A tanár úr még csak el se mosolyodott, teljes komolysággal mondta:

— Az nem lehet, én akkor még nem éltem...

Józsa Magda

A romániai nemzeti kisebbségek napja alkalmából a Kisebbségvédelmi Hivatal és a Tonic Média Alapítvány szervezésében szombaton ünnepi rendezvényre került sor az Állami Magyar Operában. A jelenlévôket Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter és Vasile Sãlcudean prefektus üdvözölte. A német, magyar, roma, bolgár, cseh, szlovák, örmény, ukrán és szerb kisebbség kulturális mûsor keretében elevenítette fel nemzeti hagyományait. Ez alkalommal Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszternek átadták a Tonic Média Alapítvány díját.

A karácsony elôtt megnövekedett forgalomra való tekintettel ideiglenes határátkelôhely nyílik a magyar–román határszakaszon.

Krisán Attila határôrezredes közleménye szerint a magyar–román határszakaszon, a Kiszombor és Csanád (Cenad) közötti határállomáson december 20-a és 23-a között reggel 7 órától délután 3 óráig, december 24-én pedig reggel 7 órától 12 óráig a két ország állampolgárai személygépkocsival is átkelhetnek.

Kettôs születésnapot, megalakításának 30. és újraindulásának 10. évfordulóját ünnepli a közszolgálati televízió magyar nyelvû adása.

1969 novemberében, a prágai tavasz utáni viszonylagos hazai nyitás rövid szakaszában, a Hét címû folyóirat és a Kriterion Könyvkiadó létrejöttének évében vált lehetôvé, hogy a Román Televízió képernyôjén elsô alkalommal szólítsák meg magyarul a nézôket. 1980-tól a heti háromórás adást fokozatosan sorvasztani kezdték, majd 1986-ban megszüntették. Ötévi kényszerszünet után, 1990-ben a régi szerkesztôségbôl megmaradtak egy csoportja fiatal értelmiségiekkel együtt újraindította a magyar nyelvû adást.

Ma a közszolgálati televízió heti három és fél órás magyar adást sugároz. A mûsort a bukaresti fôszerkesztôség, illetve a kolozsvári területi stúdió keretében mûködô magyar részleg készíti.

— Az új szerkesztôség, akárcsak a régi, erkölcsi feladatának tekintette és tekinti a magyar nemzeti értékek ápolását, a romániai magyarság érdekeinek képviseletét a maga eszközeivel, a román és a magyar közvélemény közötti szakadék áthidalását — hangsúlyozta Boros Zoltán fôszerkesztô az MTI-nek adott nyilatkozatában.

A közszolgálati televízió magyar adása a legrégebbi magyar nyelvû romániai televíziós mûsor. Ma már azonban számos vetélytársa is van: a kereskedelmi televíziók egyike-másika fontosnak tartja, hogy magyarul is megszólaljon, a legtöbb magyarok lakta nagyobb településen magyar kábeltelevízió mûködik, amely négy-öt magyar kereskedelmi tévé adását is kínálja.

Az igazi konkurenciát azonban a két magyarországi közszolgálati televízió, a Duna TV és a Magyar Televízió mûholdon vehetô kettes csatornája jelenti. A felmérések szerint ez a két csatorna már a harmadik helyre szorította a bukaresti magyar adást.

A Magyar Televízió és a Román Televízió együttmûködési megállapodást kötött, amely külön kitér a nemzetiségi adások kölcsönös támogatására. Ennek köszönhetôen a bukaresti magyar adás mûsorai helyet kapnak a Magyar Televízióban.

— A Duna TV hozzáállása más: ô maga szeretné helyettesíteni és átvenni a romániai magyar adás funkcióit. Többször javasoltunk ugyan együttmûködést, de nem volt fogadókészség — mondta Boros Zoltán.

Egyáltalán nem tett jót a kormánykoalíció megítélésének a héten kirobbantott kormányválság. A szombaton nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási adatok a hatalmon lévô pártok és politikusok „szabadesését" mutatja.

Az INSOMAR nevû közvélemény-kutató intézet december 16–17-én végzett gyorsfelmérése szerint ha most tartanák a jövô évben esedékes törvényhozási és elnökválasztásokat, a jelenlegi kormánykoalíció pártjai a szavazatok alig 25 százalékát szereznék meg, a mostani államfô, Emil Constantinescu pedig jószerint bele sem tudna szólni a versenybe, a szavazók mindössze 16 százaléka adná rá a voksát.

A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártot és a Nemzeti Liberális Pártot tömörítô Demokrata Konvenció a szavazatok 13,8 százalékára, a Demokrata Párt 5,6 százalékára, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség pedig 4,5 százalékára számíthatna.

A legnagyobb ellenzéki erô, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja magabiztosan gyôzne: a párt a szavazatok 47,4 százalékát söpörhetné be, Ion Iliescu pártelnök pedig a szavazók 48,3 százalékának bizalmából térhetne vissza az államfôi palotába.

Biztos második Teodor Melescanu Szövetség Romániáért (ApR) nevû pártja. Az ApR a szavazatok 17,2 százalékát kapná, a pártelnök pedig a szavazatok 21 százalékával lenne Ion Iliescu vetélytársa az elnökválasztáson.

A kormányváltás csak két „visszaigazolást" kapott: egyrészt a legtöbben — a megkérdezettek 21,7 százaléka — egyetért azzal, hogy Mugur Isãrescu alakítson kormányt, másrészt a válaszolók nagy többsége — 63,4 százalék — nem ért egyet a választások elôrehozásával.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]