 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1999. december 30.
(XI. évfolyam, 304. szám)
NAPIRENDEN
Év végi mérleg politikában, közigazgatásban
A Szabadság Buchwald Péter alprefektust, Mátis Jenô parlamenti képviselôt és Boros János megyei tanácsost kérdezte arról: hogyan értékelik az 1999-es esztendôt, milyen sikereket, sikertelenségeket könyvelhet el az erdélyi magyarság politikában, közigazgatásban. (8. oldal)
Torkig vagyok Romániával!
Megjelent Sabin Gherman interjúkötete
(Írásunk a 2. oldalon)
KÖRKÉP
Egeres:
Líceum a gyártelepen?
Nincs pénz a földgáz bevezetésére
Szilágysági kulturális, közmûvelôdési események 1999-ben
A magyarság példásan összefogott (5. oldal)
SPORT (4. oldal)
Ne feledje: holnap, december 31-én a Szabadság szilveszteri összeállítással jelentkezik! A humoros, 16 oldalas lapszámban ezúttal is megtalálhatja a Krampuszt, összegyûjtöttük az év „legsikeresebb" sajtóhibáit, a 10. születésnapját ünneplô Szabadság szerkesztôirôl Horváth Gyöngyvér újabb karikatúra-garnitúrát készített, és nem hiányozhat humoros képösszeállításunk sem az év „belpolitikai" eseményeirôl.
A Babes–Bolyai Tudományegyetem szenátusi termében megtartott szerdai sajtóértekezleten — amelyen jelen volt Kötô József oktatási államtitkár is — Andrei Marga tanügyminiszter az 1999-es év tanügyi megvalósításait vette számba. Marga statisztikai adatokkal támasztotta alá, hogy az 1999-es év több szempontból is rekord-tanévnek nevezhetô; idén érte el például a romániai oktatók száma a 290 ezres rekordot. Az óév az egyetemisták száma szempontjából is csúcsnak bizonyult: ennyi fôiskolai hallgatója — 312 ezer — még sohasem volt Romániának. A tanügyminiszter hangsúlyozta: az oktatási intézmények sikerének kulcsa a mindenkori menedzserek zsebében van. Azokban az intézményekben, amelyeket jól menedzseltek, még tizenharmadik fizetésre is futja. A miniszter továbbá felvázolta a 2000-es évvel kezdôdô újdonságokat. Ezek közül elsôként említette a tanintézmények pénzelésének ügyét: január elsejétôl ugyanis megszûnik azok kizárólagos állami támogatása. Komoly szerepet kell kapniuk e téren az állami költségvetés mellett a helyi költségvetésbôl, a különleges pénzalapokból és az iskola saját büdzséjébôl származó pénzeknek. Ez utóbbiakkal kapcsolatban Marga figyelmeztetett: sokan félreértették ezt a fogalmat, és azt hitték, befôttesüvegeket kell gyûjteni vagy selyemhernyót kell tenyészteni. Az iskola saját költségvetésének valódi forrásai — a miniszter szerint — a következôk: különbözô tandíjak és szolgáltatások bevezetése, szakmai tanácsadások felvállalása és a helyi közösség felajánlásai. A oktatási tárca vezetôje újra elmondta, hogy e téren az erdélyi szászok példáját kellene követni. — Ha 300 szász egykoron templomot, iskolát, utat tudott építeni és fenntartani, akkor mi miért ne tudnánk megtenni ezt — kérdezte a miniszter?
Szóba kerültek a tanügy finanszírozásának helyi gondjai is: 2000-tôl megszûnnek az úgynevezett iskolai pénzügyi központok, ugyanis minden tanintézmény önálló pénzügyi egységként fog mûködni. A szülôk vagy vállalkozók kérésére osztályokat lehet indítani különleges profillal, amennyiben a megrendelôk állják a finanszírozást.
A sajtóértekezlet végsô kicsengése a következô volt: 2000-tôl új szakaszba lép a tanügyi reform, de ennek sikeréhez kezdeményezésekre, és fôleg mentalitásváltásra van szükség.
Kötô József államtitkár a következôket nyilatkozta arra a kérdésünkre, hogy milyen lesz a 2000. év a romániai magyar tanügy számára: — A tanügyminiszter úr által felvázolt reformprogram egyértelmûen igazolja azt, hogy alapvetô átalakuláson megy át az a romániai oktatásszerkezet, amely egy korszerû iskolastruktúrát hivatott kialakítani azzal a céllal, hogy ebben a globalizációs folyamatban versenyképessé lehessen tenni egy iskolaközösséget. Ezt az iskolaszerkezetet rendkívül nehéz viszont létrehozni gazdasági alapok nélkül. Nagyon fontosnak tartom viszont azt — mondta az államtitkár —, hogy ebbe a rendszerbe mi is bekapcsolódjunk; a kisebbségi oktatási rendszer az iskolaszerkezet, a metodika, az iskolai tantervek felzárkóztatása, valamint az új tankönyvek kidolgozása terén szervesen be kell hogy illeszkedjék ebbe a folyamatba. Úgy gondolom, hogy rajtunk is áll ennek a beilleszkedésnek a sikere.
A 2000. év egyik nagy kérdése: mivel ez évtôl — a reform szellemében — megszûnik az elméleti líceumok dominanciája, sikeresen tudjuk-e a (fôleg középiskolai szintû) technológiai oktatás elônyeit kihasználni? Nyugaton 70–80 százaléka a középiskoláknak technikai jellegû. Komoly lépéseket kell tennünk tehát az átszervezések terén.
Több elgondolás is létezik a líceumi magyar nyelvû tankönyvek ügyének megoldására is: a saját tankönyvkiadó és az importkönyvek lehetôsége egyaránt felmerült. Közismert, hogy a líceumi tankönyvek esetében már a piacgazdaság törvényeit is figyelembe kell venni; azt is, hogy a kis példányszámban megrendelt magyar nyelvû könyvek kiadása nem kifizetôdô a kiadóknak. Ennek a csapdahelyzetnek az elkerülésére komoly lépéseket tettünk.
A 2000. évre hárul a döntô áttörés a felsôoktatásban is: mindnyájan tudjuk ugyanis, hogy asszimiláció-mentes létet csak egy teljes vertikumában kiépített magyar oktatás-szerkezet biztosíthat. Remélhetôleg már a második félévben el fog kezdôdni a közigazgatási és jogi karon (a Babes–Bolyai Tudományegyetem — szerk. megj.) a magyar nyelvû képzés; Marosvásárhelyen külön beiskolázási keretet biztosítanak majd a magyarul tanulók számára. A kolozsvári rektorválasztások után el fog kezdôdni az önálló karok létrehozásának folyamata. Összefoglalásképpen: megpróbáljuk a korszerû oktatási szellemet átplántálni a kisebbségek tanügyi világába is. Azt is tudnunk kell viszont: ahhoz, hogy valóban versenyképes iskolákról tudjunk beszélni, meg kell valósulnia az igazi tanügyi decentralizációnak. Más szóval: el kell jönnie a kezdeményezô magyarok korszakának.
A kormány keddi ülésén határozatot hozott a gépkocsik jövô évi biztosításának növelésérôl. Az inflációs ráta növekedése következtében a biztosítások összege átlagban 48%-kal lesz nagyobb 1999-hez viszonyítva. Azoknak a gépkocsitulajdonosoknak, akik 1999. december 31-ig befizetik az egész évi összeget, tízszázalékos kedvezmény jár. A kártérítés legfelsô határa 82%-kal növekedik. Magánszemélyek részére a biztosítási összegek jövôre a következôképpen alakulnak: 341 000 lej az 1200 köbcentis vagy ennél kisebb ûrtartalmú motorral rendelkezô jármûvekért;
390 000 lej az 1201 és 1400 köbcenti közöttiekért; az 1401 és 1600 köbcentis jármûvekért 466 000 lejt kell fizetni; 1601 és 1800 között 506 000 lej; 1801–2000 köbcenti között 653 000 lej; végül a 2000 köbcentit meghaladó jármûvekért 781 000 lej.
A kormányhatározat értelmében a biztosításokat az ideiglenes közlekedési engedély kibocsátásakor, illetve a gépkocsi forgalomba írásának dátumától kell fizetni.
A határozat által rögzített biztosításokat Kolozsváron a következô társaságoknál lehet kifizetni: ASIROM, ACR, ARDAF, ASTRA és ASIT. Január végéig még nem büntetik meg azokat, akik nem rendelkeznek a biztosító által kibocsátott igazoló szelvénnyel.
A keddi kormányülésen heves vitát váltott ki annak a sürgôsségi kormányrendeletnek az elfogadása, amelynek értelmében a kormány anyagi támogatást nyújt a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökségekhez tartozó egyházi segítô személyzet fizetésének a fedezésére. Eckstein-Kovács Péter annak a véleményének adott hangot, hogy ez az intézkedés sérti az egyházak közti egyenlôség elvét, amely alkotmány által is biztosított jog. Ugyanakkor azt kifogásolta, hogy a kormány miért éppen, illetve csak a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökségeknek biztosít többletjuttatást.
Eckstein-Kovács sértônek minôsítette a két frissen kinevezett kormánytagnak, Petre Roman külügyminiszternek és Mircea Ciumara tárca nélküli gazdasági koordinációs államminiszternek a vita során tanúsított magatartását. Petre Roman és Mircea Ciumara többek között azzal vádolták meg Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi minisztert, hogy Hargita és Kovászna megyébôl el akarja ûzni a román nemzetiségû állampolgárokat. A miniszter tájékoztatása szerint végül a nyomásgyakorlás következtében a miniszterelnök elfogadottnak minôsítette a sürgôsségi kormányrendeletet.
Tegnap a szenátus és a képviselôház jogi bizottságainak együttes ülésén 21:3 arányban elfogadták Csendes László jelölését a szekusdossziékat ellenôrzô bizottságba. Székely Ervin képviselôtôl megtudtuk: Csendes személye ellen nem emeltek különösebb kifogást. A bizottság ugyanakkor visszatért egyik korábbi döntésére: elfogadta Andrei Plesu és Mircea Dinescu jelölését, jóllehet korábban RKP-tagságuk miatt alkalmatlannak találta ôket e tisztség betöltésére. Az egyetlen visszautasított személy: Horia Roman Patapievic, akit a nagy-romániások „nemzetellenesnek" kiáltottak ki.
Amint arról korábban tudósítottunk, az RMDSZ elôször a kommunista börtönöket megjárt Csíky Dénes nyárádköszvényesi katolikus lelkészt jelölte a szekusdossziékat ellenôrzô bizottságba. Jakubinyi György érsek viszont nem támogatta azt az ötletet, hogy a katolikus egyház tagjai ilyenszerû politikai akciókban vegyenek részt. Az RMDSZ második opciója Csendes László, az evangélikus egyház presbitere, a bukaresti zeneakadémia lektora volt. Az Operatív Tanács azért ragaszkodott ahhoz, hogy egyházi jelölt képviselje a szövetséget ebben a bizottságban, mert az egyház tekintélye garancia arra, hogy a legmegfelelôbb személy kerüljön ebbe a tisztségbe — mondotta Székely.
A képviselôtôl megtudtuk: a jogi bizottságban hosszú elvi vita folyt arról, hogy egyáltalán mit is vizsgáljanak: a jelöltek alkalmasságát, vagy azt, hogy eleget tesznek-e vagy sem a törvényes kitételeknek. Ezek a kritériumok a következôk: büntetlen elôélet (a politikai elítéltek természetesen más kategóriába esnek); nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a jelölt nem mûködött együtt a szekuritátéval, illetve más hírszerzô szolgálatokkal; a jelölt nem lehetett tagja semmilyen politikai pártnak. Végül a bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem az alkalmasságot vizsgálják, hanem, hogy eleget tesz-e a jelölt vagy sem az említett feltételeknek.
A párttagságot illetôen a törvény nem tisztázta, hogy melyik pártnak nem lehet tagja a jelölt: az egykori Román Kommunista Pártnak vagy az 1989 után alakult pártoknak. Ezért kezdetben mind Andrei Plesu, mind Mircea Dinescu jelölését visszautasították, mivel mindketten RKP-tagok voltak, jóllehet rendszerellenes magatartásuk miatt mindkettôjüket kizárták a pártból. A bizottság végül úgy ítélte meg, hogy ez a kitétel a jelenlegi párttagságra vonatkozik, hiszen a törvénykezdeményezô szándéka az volt, hogy a szekusdossziékat vizsgáló bizottság tagját munkája során semmiféle „pártutasítás" ne befolyásolja, ne politikai szempontok szerint elemezze az iratcsomók tartalmát. Ilyen megközelítésben tehát az RKP-tagság nem lehet kizáró ok. A bizottság ezért visszatért döntésére, és elfogadta Plesu és Dinescu jelölését.
Egyetlen személyt utasított vissza a bizottság: az ismert esszéírót, Horia Roman Patapievici-et. Az ô esetében megszegték azt a hallgatólagos szabályt, miszerint a jelölés törvényességét, nem pedig a jelölt alkalmasságát vizsgálja. Patapievici ugyanis minden szempontból megfelelt a törvényes elôírásoknak. A Nagy-Románia Párt képviselôje azonban nemzetellenesnek minôsítette az írót, kijelentését pedig Patapievici egyik írásával, pontosabban egy összefüggéseibôl kiragadott részlettel „igazolta". (Ebben Patapievici a román nacionalisták, a kommunista múlt átmentôi ellen emel szót.) A Patapievici-et „nemzetgyalázónak" megbélyegzô NRP-s képviselônek érdekes módon sikerült a különben kormánypárti többségû bizottságot is meggyôzni errôl, így 11:13 arányban visszautasították jelölését. Székely Ervin szerint Patapievici visszautasítása nagy veszteség, személye feltétlenül garancia lett volna arra, hogy ez a bizottság feltétlenül objektíven tanulmányozza a dossziékat.
A nagy érdeklôdésre való tekintettel január 10-re módosítottuk a Szabadság Évkönyv 2000-ben meghirdetett keresztrejtvény-pályázatunk beküldési határidejét. A 11 millió lejes összdíjazású versenyre kiadványunk megvásárolható Kolozsváron az Apex Lap- és Könyvterjesztô Vállalat üzleteiben, valamint szerkesztôségünk Jókai utca 16. szám alatti apróhirdetési pénztáránál, vidéken pedig a következô helyeken: Tordán, Szamosújváron, Désen, Zilahon az RMDSZ székházaiban, Szilágycsehben a református lelkészi hivatalban, Bánffyhunyadon a Ravasz-házban, Körösfôn és Kalotaszentkirályon a polgármesteri hivatalokban.
A Szabadság Évkönyv 2000 ára változatlanul csupán 15 000 lej. De csak addig, amíg a készlet tart! Siessen Ön is, próbálja ki szerencséjét! Pályázatunk sorhúzását januárra tervezzük.
A BANKCOOP LEGÚJABB ÉVI KAMATAI magánszemélyek számára: 1 hetes betét után 20%, 2 hét — 22%, 3 hét — 25%, 1 hónap — 40%, 2 hónap — 41%, 3 hónap — 45%, 6 hónap — 46%, 9 hónap — 47%, 12 hónap — 48%, 18 hónap — 50%, 24 hónap — 50%. A kamatnak a betéthez való hozzáadása esetén: 1 hónap — 40%, 3 hónap — 46%, 6 hónap — 47%, 9 hónap — 48%, 12 hónap — 50%.
AZ AMICITIA DÉS–TOKAJHEGYALJAI BARÁTI TÁRSASÁG hagyományos újév-köszöntô batyus bálját 2000. január elsején este 6 órától tartja a dési Magyar Házban.
— Mi unalmasabb a politikánál?
— A politikusok.
Torkig vagyok Romániával! címmel, a kolozsvári Erdélyi Híradó Könyvkiadó gondozásában megjelent román nyelven a Sabin Gherman-jelenséggel kapcsolatos interjúkötet, amely a Pro Transilvania Alapítvány elnökével kapcsolatos újságcikkeket, interjúkat, talk-show szövegeket tartalmazza. A könyv azzal a terjedelmes interjúval indul, amelyet Szôcs Géza készített Ghermannal (az interjú második része az utolsó fejezet szerepét tölti be); ezt követi a híres kiáltvány szövegének közlése (Monitorul de Cluj, szept. 16., 1998), majd — idôrendben — a Kárpátokon túli és erdélyi sajtó elsô reakciói. A cikkek, interjúk, publicisztikák mondhatni nem mindig barátságosak; a pánikba esett bukaresti sajtó például preckelt a gyûlölettôl a kiáltvány megjelenését követô napokban. Elgondolkoztatóak viszont azok az elektronikus postán érkezett üzenetek, levelek, amelyeket Nyugatról kapott Gherman: az olvasó meglepetten tapasztalja, hogy bizony nem fogadta mindenki osztatlan lelkesedéssel Nyugaton sem a kiáltványt (fôleg a kiáltvány összrománságot érintô vitriolos megjegyzéseit). A regátiak sem mind feketék, mint az ördögök: olyan gratuláló leveleket is tartalmaz a kötet, amelyet inkább egy temesvári értelmiségitôl vár el az ember, mint bukarestitôl.
A kötetnek külön hangulatot adnak azok a hazai interjúk, publicisztikák, amelyek tárgya nem a Sabin Gherman-jelenség, hanem az Erdélyi kérdés; a Szabadság olvasóinak külön öröm újraolvasni az Ellenpontokkal kapcsolatos sorokat, vagy azt az interjút, amelyrôl kevesen tudnak: Gherman egykori terveit arra az esetre, amennyiben a Miron Cosma-féle bányászjárás gyôzedelmesen végzôdik (az alulírott által készített interjú végül nem került közlésre, ugyanis a bányászok leverésével a „terv" aktualitását vesztette).
A Torkig vagyok Romániával! interjúkötet politikai élét olyan politikusok (képviselôk) nyilatkozatai biztosítják, amelyeknek közlését általában csak kisebb példányszámú lapok vállalták (Gheorghe Stancov, a Demokrata Párt képviselôje például azt nyilatkozta: „Én Erdély oldalán állok (...), hülye, aki azt gondolja, hogy az ország régióiért harcolva valaki az ország ellen harcol".)
A mintegy 420 oldalas kötetet elolvasva tiszta kép alakul ki az érdeklôdô elôtt arról, mit is jelent Románia számára a Sabin Gherman-jelenség. Szenzáció számba megy annak a Florian Caba tábornok elleni perének az ismertetése is, akinek oly fontos szerepe volt 1989. december 21-én a kolozsvári sortüzekben; ezeket a vallomásokat talán külön kötetben is ki lehetne adni, hiszen számos olyan információt tartalmaznak, amelyeknek egészen más képet alkotnak a tíz évvel ezelôtti eseményekrôl. (Különösen a Florian Caba által kiadott december 21-i parancsokat rögzítô tanúvallomások rendkívül érdekesek.)
Minden tisztelet kijár e könyv kiadásáért a Szôcs Géza vezette Erdélyi Híradó Könyvkiadónak. Amennyiben 1998. november 30-án Szôcs Géza nem keresi fel levelével Ghermant, és nem hozza tudomására, hogy kiadója érdekeltnek érzi magát egy olyan interjúkötet kiadásában, amely a Sabin Gherman-jelenséggel kapcsolatos hazai sajtóvisszhangokat tartalmazná — talán már rég elhallgattatták volna Ghermant. E kötet megjelenése után igen nehéz lesz megtenni ezt az ügyeletes nemzetvédôknek, valamint azoknak, akik joggal félnek attól: az Erdély–Bánát Ligára szavazók nagy száma veszélybe sodorja majd a bukaresti zsíros állásokat. Így már kétségtelen: Sabin Gherman pártjával — ennek a kötetnek is köszönhetôen — számolni kell!
B. I., Kolozsvár: Megjelent-e a Hivatalos Közlönyben a kisnyugdíjak növelésérôl szóló kormányhatározat, és mit ír elô az utódlási nyugdíjakról?
Válasz: A nyugdíjak minimális összegérôl a 987. számú kormányhatározat rendelkezik. A jogszabály a november 29-i 580. számú Hivatalos Közlönyben jelent meg. Ennek értelmében, az 1999. december elsejéig megnyitott nyugdíjjogosultságok esetében a társadalombiztosítási és mezôgazdasági nyugdíjak összege nem lehet kevesebb: 635 044 lejnél öregségi teljes nyugdíj, 469 766 lejnél öregségi résznyugdíj, 541 513 lejnél I. fokú, 469 766 II. fokú, 343 914 III. fokú rokkantnyugdíj, illetve 53 764 lejnél mezôgazdasági nyugdíj esetén. A kormányhatározat azt is elôírja, hogy december elsejétôl kezdôdôen az utódlási nyugdíj összege nem lehet kevesebb a II. fokú minimális rokkantnyugdíj 50, 75, illetve 100%-ánál az örökösök számától függôen, a nyugdíj igénylésének dátumától függetlenül. A kormányhatározat december elsejétôl lépett érvénybe.
A megbeszéltnél kicsit korábban érkeztem a Györgyfalvi negyedi 1-es Számú Általános Iskolába. Így alkalmam adódott megtekinteni a gyermekek munkáiból készült kiállítást, vagy az elolvasásra ajánlott könyveket... Kicsengetés után találkoztam Tonder Ilona énektanárnôvel, az iskola aligazgatónôjével.
— Gyermekkorában mi szeretett volna lenni?
— Már ötéves koromtól befogtak a zene világába. Volt zongoránk, és szüleim, nagyszüleim azt akarták, hogy zongorázzam; ez nekem is nagyon tetszett. Sôt, baletteztem is, ez az 50-es évek vége felé divatban volt. Úgy döntöttünk, hogy zeneiskolába felvételizem. És így kezdôdött...
— A balettet is folytatta?
— Azt abbahagytam és maradt a zene. Zongoráztam, és szüleim is féltették a kezem, nehogy valami történjen, így életembôl kimaradt a sport.
— Mivel tölti a szabad idejét?
— Kevés szabad idôm van, késôn érkezem haza. Emiatt igen sok teendôm a hét végére zsúfolódik. Szeretek zenét hallgatni, jó filmeket nézni. Szívesen búvárkodom a zenetörténelemben. Szeretem a klasszikus filmeket, de az újabbakat, a moderneket is.
— Mennyire tudja a magánéletét és az iskolát különválasztani?
— Mikor hazamegyek, csak az otthoni dolgokkal foglalkozom. Nem lenne normális, hogy még otthon is, az iskolán törjem a fejem. Az iskolában viszont kikapcsolom az otthonomat. Már az úton hazafelé azon gondolkodom, hogy mi vár rám.
— A fôzést hogyan oldja meg?
— Gyors dolgokat fôzök, ami könnyen megy, amit az egész család szeret. Leginkább a káposztás, húsos ételeket kedveljük, vacsorára pedig gyakran készítünk majonézes finomságokat. Az édességek közül leggyakrabban a csúsztatott palacsinta kerül fel az asztalra. Ezt a kisebbik lányom készíti, nagy mester ebben.
— A lányai is tanárnak készülnek?
— Nem követik a példámat. A kisebbik — Réka — pszichológusnak készül, és ezt egybekapcsolja a könyvtár szakkal. Tünde jogászhallgató. Soha nem erôszakoltam semmit rájuk, mindig kivártam, hogy ôk döntsenek. Senkire nem kényszerítem az akaratomat, mert akkor nem végzik kedvvel a munkájukat, az pedig nagyon fontos.
— Hogyan készülôdik az ünnepekre?
— Már októbertôl érzem azt az ünnepi hangulatot és nagyon várom az ünnepeket. Gondolatban mindent jó elôre elkészítek. Az iskola miatt egy kicsit nehezebb, de beosztottam minden munkát, hogy utolsó hétre már csak a sütés-fôzés maradjon. Nekem a karácsony mindig meghitt és családias. Szentestén mindig zongorázom és énekelünk. Míg a lányok kisebbek voltak, verset mondtak, énekeltek, zongoráztak. Most is megteremtjük a hangulatot, az egész család együtt van ilyenkor — a nagyszülôk is. Karácsonykor halászlevet és halat vacsorázunk. Ezután pedig hidegtálak kerülnek fel az asztalra.
— Mi a kívánsága?
— Az álmom, sajnos, nagyon nehezen valósítható meg. Utazni szeretnék. Ha lehetôségem adódna, külföldre mennék. Mindig vágytam arra, hogy Bécset megnézhessem.
— Ön Bak csillagjegyben született. Mennyire hisz a horoszkópokban.
— Nemrég a kezembe került egy magyarországi horoszkópos könyv. Nagyon sok olyan jellemvonást találtam, ami családomra jellemzô. Megijedtem. Szerintem sok igazság van benne. A horoszkóp sok mindent elárul az emberrôl, de a horoszkóp alkotójáról is.
A Kolozs megyei mozgássérültek egyik képviselôje, Ioan Stan, minden sorstársának örömökben, boldogságban, egészségben, jólétben gazdag új esztendôt kíván. Szerkesztôségünkbe eljuttatott üzenetében kifejezi reményét, hogy a 2000-es évben a mozgássérültek egyesült erôvel eredményesebben lépnek majd fel jogaik kivívása és megvédése érdekében.
A Szabadság nevében is: Boldog új évet kívánunk mozgásukban korlátozott, de lelkiekben korlátlanul gazdag embertársainknak!
Szavak és tettek címmel Tibori Szabó Zoltán érdekes írást jelentetett meg a Szabadság december 22-i számában. A cikk az önálló erdélyi magyar egyetem alapítására elkülönített magyar költségvetési pénz feltételezett felhasználásáról szól, és több súlyos vádat, rágalmat tartalmaz. Mint azok egyike, akivel az egyetemtelepítési program budapesti felelôsei tárgyalásokat folytatnak egy kolozsvári iroda létrehozására és mûködtetésére, néhány megjegyzést szeretnék fûzni írásához.
A cikk szerint a magyar költségvetésbôl megítélt támogatás felett nem az erdélyi magyar történelmi egyházak által létrehozott alapítvány, nem a szakmát képviselô Bolyai Társaság, hanem a budapesti és a kolozsvári egyetemtelepítési programiroda rendelkezik, amelynek célja a támogatás eltérítésével az RMDSZ-en belüli politikai arányok megváltoztatásának finanszírozása, a „politikai klientúra pénzelése".
Tibori Szabó cikke megírása elôtt nem dokumentálódott. Pedig megtudhatta volna, hogy a szakmai kérdésekben egyetemi tanárokból, tudósokból álló kuratóriumok az illetékesek. Az Erdélyi Szakmai Tanács összetételére vonatkozóan Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára a december 17-i, az egyházfôkkel való találkozón javaslatokat kért. Miért állítja azt, hogy a támogatás felett nem a szakma, hanem a programirodák rendelkeznek, ha a szakmai testületek létrehozásáról maga dr. Szabó Árpád unitárius püspök úr tesz említést a Szabadságban december 21-én megjelent interjújában? Ami a támogatás adminisztratív lebonyolítását és ennek ellenôrzését illeti, a magyar állam rendelkezik az ehhez szükséges eszközökkel: Magyarországon a Határon Túli Magyarok Hivatala illetékes, Erdélyben pedig egy olyan romániai törvények szerint bejegyzett jogi személy, amelynek többségi tulajdonrésze magyarországi közalapítványok birtokában van. Az adomány felhasználása és ennek ellenôrzése a magyarországi költségvetési intézmények eljárási rendje, valamint a romániai pénzügyi jogszabályok szerint történik, az ezzel járó felelôsség egyértelmûen behatárolható. Az adományozónak a támogatás felhasználására miért kellene egy civil szervezetet felkérnie?
Ezeket az információkat nagyon könnyen megszerezhette volna. Nem kellet volna egyebet tennie, mint parlamenti végszavazás után felhívja Misovicz Tibort, a HTMH gazdasági elnökhelyettesét, és érdeklôdik az egyetemtelepítéssel kapcsolatos részletek felôl, így rágalmait — költségvetési támogatás eltérítése bûntettének vádját — hamarabb is megfogalmazhatja...
Tibori írását csak akkor tudjuk elemezni, ha azt tágabb összefüggéseiben szemléljük, lévén egy személyben a Népszabadság romániai tudósítója is.
Az elmúlt egy-másfél hónapban a magyarországi sajtóban valóságos sajtókampány indult a határon túli pénzalapok ellen, beleértve a magánegyetem létrehozására szánt összeget is. Ennek kiindulópontja a Magyar Állandó Értekezlet november 11–12-én megtartott második ülése, amelyen a magyar kormány bejelentette, hogy a határon túli magyarok magyarországi jogállását törvényben kívánja szabályozni. A magyarországi ellenzéki pártok a kezdeményezést nem támogatták, Eörsi Mátyás szabaddemokrata képviselô az úgynevezett „státustörvény" elfogadásában annak veszélyét vélte felfedezni, hogy a határon túli magyarság kérdése „üzleti üggyé" válik, mondván, „kedvezôbb helyzetben lesz határaink mentén az, aki magát magyarnak vallja" (HVG, 1999. november 20.). A beinduló sajtókampány írásainak többsége valós kifogásokat, visszásságokat tesz szóvá, azonban megfogalmazásuk, tálalásuk, a több ezer jó döntés közül való kiemelésük hangulatkeltésre, lejáratásra alkalmas. Nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a magyar közvélemény lassan-lassan a határokon túli magyarok kérdését az „etnobiznisz"-szel azonosítsa, és szankcionálja azokat a politikai erôket, amelyek a magyar állam hangsúlyosabb anyagi tehervállalását szeretnék.
A kampány zászlóvivôje a Tibori Szabó tudósította Népszabadság, ahol november 29. és december 13. között közvetve-közvetlenül csak az egyetemmel kapcsolatban hat írás jelent meg. Sajnálom, de ezekre terjedelmi korlátok miatt nem tudok részletesen kitérni. Az elsô írások megpróbálják szembeállítani az RMDSZ és a magyar kormány egyetemmel kapcsolatos álláspontját, a következôk pedig elôveszik az 1992-ben Szôcs Géza által — állítólag — egyetemalapításra megpályázott, azóta el nem számolt 2,5 millió forintos adomány ügyét. Itt álljunk meg egy pillanatra. A sajtónak minden olyan törekvését, amely a támogatásokkal kapcsolatos anyagi természetû visszásságok felfedését célozza, üdvözlendônek tartok.
Véleményem szerint azonban bármilyen elszámolási vitát jogi útra kell terelni: a bíróság a vádlottat elítéli vagy felmenti, de az ügyet mindenképpen lezárja. Nem teremti meg lehetôségét annak, hogy esetünkben hét év távlatából ezeket az ügyeket a támogatási rendszer vagy különbözô politikai csoportosulások lejáratására bármikor fel lehessen használni.
A cikksorozat lényege, a „2,5 millió forintos ügy" elôbányászásának értelme Aczél Endre Kétmillió és kétmilliárd címû, december 8-án közölt írásából válik érthetôvé. Arról a kétmilliárdról van szó, amirôl addig megtudtuk, hogy a magyar kormány az RMDSZ véleményével ellentétesen akarja felhasználni, nem is tudni, mire; és arról a kétmillióról, amit Szôcs Gézának Tôkés László támogatásával ítéltek meg, és amivel nem számolt el. A szerzô írásában a két egyetemre adott támogatást a politikai mezôben összekapcsolja, és úgy gondolja, ha bebizonyosodik, hogy a kétmillió nincs elszámolva, a „Szôcs–Tôkés-féle korábbi RMDSZ" diszkreditálódik, és nem tudja a kétmilliárd forintot általa támogatott nagyváradi „partiumi keresztény egyetem" részére megszerezni. Írja mindezt azután, hogy a nyilvánosság elôtt a novemberi MÁÉRT óta mindenki számára egyértelmû: a kétmilliárd forint a Kolozsvár központú, több helyszínt magába foglaló magánegyetemé.
Tibori Szabó cikkében lényegében átveszi Aczél Endre írásának politikai vonalvezetését, és konkrétan kimondja az ebben rejlô sejtetéseket: a magyar kormány meg akarja változtatni az RMDSZ-en belüli politikai arányokat. Rátesz még egy lapáttal: ennek érdekében pénzügyi panamáktól sem retten vissza.
A szerzô szándékosan éket ver a püspökök, egyetemi tanárok és a Bolyai Társaság, valamint a magyar kormány közé. Gondolom annak érdekében, hogy a következô idôszakot is olyan hangos, olykor harsány vita kísérje, ami az elmúlt évek egyetemvitáit övezte. Mert a tét nem az Aczél Endre által megfogalmazott ellentétpárban keresendô, hanem a támogatási program 2000 utáni folytatásában. A magyar kormány valóban olyan „akcióba" kezdett, amire elôdei nem vállalkoztak: a felsôoktatás területén egy olyan nagyságrendû revitalizációs programot indított el, amire az 1940–43-as idôszak óta nem volt példa. A program legsérülékenyebb pontja a közvélemény megnyerésében rejlik, hiszen mindenki ugyanarra az összegre pályáz. Ebbôl a támogatásból az állami egyetemeken oktatók háttérintézményeket (természetesen a magánegyetem keretén belül, hiszen a magyar állam költségvetésébôl nem lehet egy másik állam költségvetési hiányát pótolni!), a székelyföldi városok egyetemet, a civil szervezetek felsôoktatással kapcsolatos feladatok átvállalása fejében támogatást szeretnének. A nagyváradi egyetem is megfogalmazza saját igényét. Mindenki a saját elképzeléseit kívánja megvalósítani, és ez így van rendjén. A feladat ezen kezdeményezések összefogása, az ésszerû kompromisszumok megtalálása. A magyar kormányzati szándék hosszabb idôre és több pénzre szól — mondja Misovicz Tibor egy erdélyi napilapban. Ugyanakkor hozzáteszi: ha júniusban kiderül, hogy a 2000. évre szánt kétmilliárd forintból nem sikerült konkrét eredményeket felmutatni, és a támogatás vitákat és széthúzást szít, nagyon nehéz lesz a következô költségvetési vitában az Országgyûlést újabb összegek megszavazásáról meggyôzni.
Próbáljunk olyan kérdésekrôl vitázni, amelyek elôreviszik az egyetem ügyét. Például arról a MÁÉRT Oktatási Szakbizottsága által kezdeményezett oktatási kataszterrôl, amelynek adatlaptervezetét nemrég véleményezte a minél szélesebb konzultáció jegyében az RMDSZ Oktatási Fôosztálya, a Bolyai Társaság, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, az RMDSZ által jelölt oktatási államtitkár, a MÁÉRT Oktatási Szakbizottságának RMDSZ által delegált tagja, valamint több egyetemi tanár.
Tibori Szabó Zoltán Szavak és tettek címû írásával (Szabadság, 1999. december 22.) kényelmetlen kérdéseket próbált meg föltenni, ám inkább csak kíméletlen, sôt esetenként huncut oldalvágásokkal sikerült kirukkolnia a polgári magyar kormány irányába. Utóbbi védelmemre ugyan nem szorul, azon mégis el kell gondolkozni: nekünk itt Erdélyben már olyan jól megy, hogy akár képesek vagyunk vissza is utasítani az anyaországi segítséget pusztán csak azért, mert nem annak adják és nem úgy, akinek és ahogyan itt egyesek szeretnék?!
Ami nem hagyható szó nélkül, azt egyebek mellett a következô mondata indokolja: „Arról van szó tulajdonképpen, hogy a kétmilliárddal is, mint a hétmillióval s a többi általunk ismert vagy nem is ismert tranzakcióval, napjainkban a magyar kormány határon belüli és kívüli politikai klientúrájának a pénzelése folyik". Cikkének ez mintegy sommázata és lényege. Nyilván megcáfolhatatlan bizonyítékok és adatok birtokában jelenti ezt ki. A szentencia akár Vadimnak vagy Funárnak is a „becsületére" válna. Hát nem ugyanezt mondják ôk is évek óta?
Ha a politikai pamfletet bármely magyarországi ellenzéki tollnok jegyzi és teszi közzé, szavunk se lehet hozzá. Ám T. Sz. Z.-nek illene tudnia, hogy a cikkében fölsorolt hazai politikai és szakmai szervezetek pontosan egy évtizede képtelenek újraindítani fölszámolt állami magyar egyetemünket, vagy akár másikat alapítani helyette! Vajon miért kellene a magyar kormánynak újabb milliárdokat pumpálnia ama kísérletekbe, amelyek nem eredményeztek tíz év alatt egyebet semmitmondó multikulturalizmusnál, színvonaltalan fôiskolai önképzôköröknél és ide-oda kihelyezett vicinális csökevényeknél, miközben az univerzitás – mint a szellem és a tudomány autonóm fellegvára – „érdekvédôink és közképviselôink" izzadmányos párafelhôjébe vész?
Mondatról mondatra haladva kellene elemezni T. Sz. Z. vitriolos írását, s egyenként visszaverni a benne foglalt vádakat, sugalmazásokat, megbélyegzéseket. Tegyék meg, akiket illet, akiket érint. Én most csak azt vagyok kénytelen megállapítani, hogy kollégám nem valami mellett, hanem valami ellen ragadott tollat, de olyan „ügyesen", hogy már-már azt hihetné a gyanútlan olvasó: a szerzô értünk haragszik, nem ellenünk. Látszólag a majdani (ám csírájában már meglévô, való igaz, nem Kolozsvárott és nem a „hivatalos" RMDSZ-nek hála) egyetemünkre szánt magyarországi támogatás elosztásának-folyósításának útját-módját nehezményezte, ám valójában az Orbán-kormánynak a határon túli magyarok irányába kifejtett politikáját bírálta.
Nem lett volna egyszerûbb és köz érthetôbb nyíltan megírni: én, Tibori Szabó Zoltán, rühellem a demokratikus választások nyomán hatalomra került koalíciós magyar polgári kormányt, és visszasírom az elôzôt?!
Egyszerûbb és közérthetôbb lett volna. Minek annyit össze-vissza locsogni-fecsegni egyetemrôl, szakmáról, infrastruktúráról, stratégiáról, virtusról, BT-rôl, RMDSZ-rôl, Markó-szárnyról, Oxfordról, Sorosról, Makóról meg Jeruzsálemrôl?
Ott állt a járdán, a falnak támaszkodva. Elfásultan, megtörten. Tekintete a semmibe révedt. Segélykérését kis kartonlap hirdette: segítsenek egy leukémiás gyermeken! Csupán ez a néhány szó árulja el róla, hogy alamizsnáért könyörög, ugyanis külseje nem a megszokott kéregetôre, koldusra vall. Ruhája rendezett, tiszta, arca ápolt, nem a koszos, mezítlábas, rongyos, hajléktalan ember kinézete. Talán ez benne a legmegtévesztôbb. Ápoltsága egyrészt bizalmatlanságot, másrészt pedig bizalmat kelt az emberben. Ezért elég nehéz eldönteni, hogy ki is valójában. Az, aminek látszani próbál, azaz beteg gyermekéért akár koldulni is képes aggódó édesapa, vagy ô is, mint sokan mások, kiváló színész, akinek csapdájába a gyanútlan, jobb érzésû és segítôkész járókelô könnyen belesétál.
Úgy, ahogyan mozdulatlanul, semmibe révedt tekintettel áll a téli aszfalton, szánalmat, ôszinte együttérzést ébreszt bennem. Talán azért tûnt fel más fényben, mert karácsony volt, a szeretet ünnepe, kis Jézus születése napja? Karácsonyi hangulatomban azt szeretném hinni, hogy ez az ember mégsem közönséges csaló. Egy szenvedô apuka, aki bármit megtenne azért, hogy gyermeke újból egészséges legyen, akinek mindennél fontosabb gyermeke élete és egészsége.
A legtöbb szülô a világ legcsodálatosabb ajándékával szeretné meglepni Jézus születése napján kicsinyét. Ha ez az apuka is ezt szeretné, a világ legszebb ajándékát szánja gyermekének. Az életet. Tudja, hogy egyetlen játékkal, a világ leggyönyörûbb babájával, leggyorsabb kisautójával sem tudna nagyobb örömet szerezni beteg gyermekének, mint azzal, hogy enyhítik fájdalmát, és kissé meghosszabbítják életét. Annál szebb, csodálatosabb, gazdagabb ajándékot, hogy apa és gyermek együtt tölthesse el a következô karácsonyt is, együtt várják az Angyalka érkezését, sem a gyermek, sem az apa nem kaphat.
A járókelôk többsége nem nagyon törôdött a fal mellett álló férfival. Nem veszik észre, vagy nem akarják észrevenni? A férfi rezzenéstelenül, kitartóan állt a zajos utcán, csendben, türelmesen várakozott. Egy fiatalember száguldott el mellette, de aztán váratlanul visszafordult, és néhány érmét hullatott az ember pirosra fagyott kezébe. Melegség öntötte el a szívemet. Örültem annak, hogy ezen a napon, a szeretet ünnepén legalább megpróbáljuk elfojtani magunkban az elôítéleteket, és megpróbálunk hinni egymásnak, önzetlenebbül próbálunk szeretni. A fal mellett álló férfi tekintetébôl is mintha egy pillanatra eloszlott volna a homály. Látszott rajta, hogy nagyon hálás a néhány érméért, bár bizonyára sejti, ha isteni akarat nincs, a világ összes érméje sem elegendô ahhoz, hogy életben tartsa gyermekét.
1999 igen gazdag volt eseményekben. Sok kulturális, gazdasági, politikai, közéleti eseményt-évfordulót ünnepelhettünk. Néhányat idézzünk fel összefoglalásképpen a Szilágyságból. Több eseményrôl annak idején hírt adtunk a Szabadság olvasóinak is, többrôl azonban nem tudtunk valamilyen ok miatt azon melegében írni, ezért most fôleg ezeket lajstromozzuk. Idén januárban indítottunk el Zilahon néhány olyan tervet, amelyeket az év folyamán akartunk megvalósítani. Ezek közé tartozott egy Balázs Árpád-emléktábla elhelyezése a nótaszerzô zilahi házára születésének 125. évfordulóján. Ezt a zilahi tanács elnapolta, de Isten segítségével az emléktábla ott lesz, és az utca is visszakapja egykori nevét. Nekünk, szórványmagyaroknak tudomásul kell vennünk helyzetünket: nem ragaszkodhatunk dátumokhoz, kerek évfordulókhoz, hanem az arra alkalmas pillanatot kell megragadnunk. Ezt az elvünket alkalmaztuk a Márton Gyula-emlékszoba avatásakor is: a nagymoni szülôház mai lakói beleegyeztek az emlékszoba megnyitásába, a Szilágy Társaság bebútorozta, az egykori tanítványok, munkatársak, mai diákok megemlékeztek a nyelvész munkásságáról, életérôl, hagyatékáról. Így egy szilágysági szórványmagyar dokumentációs központ lett, ahová minden erdélyi magyarnak legyen kötelessége eljuttatni az iskolateremtô nyelvész-professzor életére és munkásságára vonatkozó birtokában lévô adatokat, könyveket, kéziratokat, tanulmányokat, képzômûvészeti alkotásokat vagy ezeknek hû másolatait.
Ugyancsak januárban kezdtük el szervezni az „Ecouri Transilvane" elnevezésû Nemzetközi Kórustalálkozót, amelyet annak idején Chezan Ioan kollégám indított az egykori zilahi vármegyeházának a dísztermében (az elsô péunérés polgármester idejében Avram Iancu-teremnek keresztelték el.) Közmûvelôdési életünk mai vezetôi más, nagyobb termet szerettek volna idén helyszínnek. Ebbe Chezan kolléga nem egyezett bele, mondván, hogy „a fesztivál elindítója ô volt, ha nem a Iancu-teremben rendezzük, akkor ô átveszi a szervezést saját költségén, és akkor is ott tartja meg". Ezt el kellett fogadni és az eredmény: a nagy pénzhiány miatt csak zilahi kórusokat tudtunk meghívni, akiknek sem szállást, sem kosztot nem kellett fizetni, Chezan kolléga azonban nem jött el kórusával. Inkább elfogadott arra a napra egy aranyosgyéresi meghívást.
Terveztük a Szilágysági magyar nóták összegyûjtését és kiadását. Ebbôl eddig csak egy Paladi János-kötet jelent meg a IX. Zilahi Nemzetiségi Fesztiválra, Vén Zilahra száll a lelkem címmel. Az anyag szépen összegyûlt mostanra. Ahogy az elôbbi kötet is adósságtörlesztés volt Paladival szemben (akinek ez volt az elsô kötetecskéje 84 éves korában), következô nótakiadványunk is hiánypótló lesz: az eddig megjelent szilágysági magyar népdalokból (Kodály, Kallós, Almási, Balogh Dezsô és magam gyûjtéseibôl) válogat 100 népdalt, 100 szilágysági magyar nótát és Zilah város monográfiáját, különös tekintettel a XX. század eseményeire és az 1989-es fordulat utáni kulturális életre.
Szabó K. István közben magyar nyelvre fordította tíz szilágysági román költô verseit és a Népi Alkotások Szilágy Megyei Háza ki is adta Fehér Fekete — Alb Negru címen. Ennek beígért folytatása a tíz szilágysági magyar költô verseinek tolmácsolása és kiadása román nyelven. Erre még várnunk kell. Közben megjelent a Kriterion Könyvkiadónál a Szilágysági magyarok címû monográfiánk, a Szilágy Társaság kiadásában, mely kötet a magyar államiság millenniumán tiszteleg a nemzet elôtt, folytatva dr. Petri Mórnak a századunk elején megjelent monumentális munkáját, a Szilágy vármegye monographiáját.
A zilahi Történelmi Múzeum kiállítótermében Szabó Vilmos szorgalmasan szervezi a szilágysági képzômévészek tárlatait. Idén az elsôt január 22-én nyitották meg, azokban az órákban, amikor a bányászok ismételten útra keltek Bukarest felé, sikertelenül. Ezt viszont akkoriban nem tudhatta elôre senki, ezért elmaradt Zilahon a más években nagy utcai csetepatéval végzôdô egyesülés-napi éjjeli hórázás. Ugyanakkor nem mondta le zilahi evangélizációs szolgálatait a bukaresti Richard Wurmbrand-tanítvány, Panican Ioan, akit érdemes meghallgatni, mert — saját fogalmazása szerint — Pál apostolhoz hasonlóan (szintén farizeusból, azaz ortodox pópából lett prédikátorrá), szabadon járja a nagyvilágot, hirdeti Isten országát. Boldog, hogy nem köti sem idô, sem az anyagiak, nem érdekli a napi politika és a pártállások.
A Bányavidéki Új Szó január 22-i számában bôven ír a Paladi János Nótásfüzet nagybányai bemutatójáról Dávid Lajos és Vásárhelyi D. Miklós. Minden nagybányai számára nagy felfedezés volt az a tény, hogy évtizedek óta él közöttük egy nótaszerzô, és eddig senki nem figyelt fel rá. Sajnos, sok értéke így kallódott el a magyar nemzetnek. Meghirdettük ismét az egyházzenei zeneszerzôversenyünket, hogy idejében tudjanak alkotni és beküldeni arra alkalmas mûveket a szerzôk. Nem sok hasonló jellegû verseny van a Kárpát-medencében, ennek ellenére alig tíz szerzô jelentkezett az öt kategóriában meghirdetett versenyen.
Februárban nagy havazás, derékig érô hó volt Szilágyság-szerte. Ilyen körülmények között temették el 12-én a híres „kukkan énekelô" diósadi kántort, Elekes Gerzsont. A nagy hó, a járhatatlan utak ellenére az ország minden tájáról eljöttek a végtisztességtevôk Diósadra, ami népünk küzdôképességét és összefogásra való alkalmasságát is jelzi. Február 16-án a budapesti képzômûvész, Somogyi Gyôzô képeit állítottuk ki a zilahi EMKE-nél. Nagy dolog, hogy az 1989. decemberi események után tíz évvel már ilyen közvetlen kiállításcsere jöhet létre Zilah és Budapest között, a bárhol élô (képzô)mûvészek között. Azóta Lisztóczky László (Eger), Maczkó Mária (Budapest), Bartha István (Stockholm), Kovács András Ferenc, Visky András, Balla Zsófia, Tompa Gábor (Jelenkor), Oláh János, Margittai Gábor, Rosonczy Ildikó, Szenyán Erzsébet (Magyar Napló), Péntek János, Szilágyi N. Sándor, Murádin László, , a Kaláka együttes stb. tartottak elôadásokat a zilahi EMKE-nél. A felsorolás távolról sem teljes, csak a távolságokat szerettem volna jelezni. Közben az Ady-évforduló eseményeit is szerveztük Diósadon és Lompérton. Diósadon lett is belôle egy szép kopjafa a református templomkertben, majd a kalotaszegi Nyárszón, ahol Ady nagyapja volt református lelkipásztor. Közben a Nyárád menti Somosdon énekelt református énekkarunk, ahol az igen elôkelô építményeket csodálhattuk meg, a vállalkozó kedvû sokgyerekes polgármester gazdaságát, aki mindkét tulajdonságáért különc, mert magyarjaink sem vállalkozni, sem gyerekeket nevelni nem igen akarnak.
Még februárban tervünkben volt felkeresni a betegeskedô 90 esztendôs dr. Bereczky Sándort Szilágysomlyón, az Ifjú Erdély tagját, A mi dalaink és A mi énekeink szerkesztôjét. Sajnos, elkéstem: már nem javult, hanem rohamosan romlott állapota áprilisban bekövetkezett haláláig. Márciusban megyénk minden helységében megemlékeztünk az 1848-as eseményekrôl, Zilahon emlékoszlopot állítottunk a Szabadságharc emlékére, majd Balaskó Nándor rajzaiból rendeztünk kiállítást az EMKE-nél képzômûvész vejének, Orbán Istvánnak a részvételével. Áprilisban rendezték Nagybányán a zeneiskolások elôadói versenyét, amelyen a VII. osztályos gitáros növendékünk, Tunyogi Ferenc elsôdíjas lett. Közben a budapesti Skultéty Csabát hívtuk meg a zilahi EMKE-hez, mivel szívesen látogat hozzánk el minden évben elôadásokat tartani. Most Mécs Károly költészetét kellett volna bemutatni. Ez az elôadás egyelôre elmaradt, de egyetlen érdeklôdô sem mondott le róla, tehát várjuk a bepótolását. Ugyanebben az idôszakban kezdtük megszervezni május–júniusra a nótaestet Paladi, Balázs Árpád, Fráter Béla, Fráter Loránd és Bánffy György nótáiból, amelyre június 4-én került sor az Önkormányzati Konferencia alkalmából, a zilahi Népkertben. A Páskuly Tihamér vezette zenekar Orth Évát, Katona Károlyt, Gáspár Enikôt és Gáspár Antalt kísérte. Másnap Szilágycsehben rendeztük meg tizedik alkalommal a Szilágysági gyerek vagyok címû népdalvetélkedôt, és vasárnap, június 6-án a (most) Szatmár megyéhez tartozó Ákos református templomában énekelt a Szegedi Kis Istvánról elnevezett énekkarunk.
Júliusban az írországi Exodus Ifjúsági Misszió munkatársai látogattak el Zilahra, hogy az itt mûködô Utcagyerek-missziónak segítsenek. Komoly közmunkát végeztek, közben a felhasznált anyagokat is ôk vásárolták meg. Zilahi és partiumi gyermekek vettek részt a Bihar megyei Tenkén évente megszervezett Mûvészeti Táborban, ahol hangszeres, képzômûvészeti és színmûvészeti oktatásban részesültek. Augusztus 1-jén a Város napjait ünnepeltük nagy pompával és még több sörrel, ökörsütéssel. Errôl a Szabadságban is beszámoltunk. Majd a hagyományos Meszesi Asszonytánc Fesztivál következett, amelyre alig-alig jöttek el az eddig minden alakalommal jelen volt együttesek.
(Befejezô része következik)
• Két keddi balesetben is Volkswagen Golf gépkocsi volt a fôszereplô. Todor Stan (35) a CJ–03–DZC rendszámú autó sofôre elgázolta Iosif Cãtineant (35): a férfi a Stefan cel Mare téren ment át az úttesten, de nem a gyalogos-átkelôhelyet választotta. Az óvatlan áldozatot többszörös csonttöréssel és sérüléssel kezelik a sebészeten.
• Havas úton, sûrû hóesésben történt a Magyarkapus környéki baleset. Nicolae Popia (59) müncheni lakos az M–TJ–97–52 rendszámú gépkocsijával Kolozsvárról Nagyvárad felé haladt, a síkos úton a túl gyorsan vezetett gépkocsi megcsúszott, elhagyta az úttestet, és egy út menti fának ütközött. A sofôrt fej-, nyak- és hassérüléssel szállították be a bánffyhunyadi kórházba, az autóban 20 millió lejes kár keletkezett.
• Azonosították a december 28-án ismertetett baleset még ismeretlen áldozatait. A két nô neve: Oana Corina Colceriu (17) és Ancuta Maria Goron (16).
• Gyilkosság színhelye volt hétfôrôl keddre virradóra Cege. Marius Chis telefonon értesítette a rendôrséget, hogy háza elôtt vérben fagyva fedezte fel apósát, Vasile Rust (53). A helyszínelôk kiderítették, hogy az áldozat december 27-én Adrian Vasile Mârza (29) társaságában poharazgatott, majd elvált az útjuk, és Rus hazafelé indult. Mârza — még ki nem derített okból — utánaeredt és összeverte, ráadásul kétmillió lejtôl, a személyazonossági igazolványától és a hajtási jogosítványától is megfosztotta a szerencsétlent (mindezt a személyes motozás során megtalálták nála). Az ügyészség 30 napra szóló elôzetes letartóztatást foganatosított ellene, különösen súlyos emberölés a vád ellene, amit a Btk. életfogytiglani vagy 15–25 évi börtönbüntetéssel sújt.
Babinciuc Nicolae polgármester jelentését hallgatták meg — a nagyvárosokban is joggal megirigyelhetô, korszerû, ízlésesen berendezett ülésteremben — decemberi gyûlésükön az egeresi tanácsosok.
Júliusi adatok szerint a községhez tartozó tizenegy településnek 7509 lakosa van: Egeresen 1361, Egeres-gipszgyárban 3384, Argyason 171, Bogártelkén 366, Dankon 124, Nádasdarócon 99, Inaktelkén 429, Jegenyében 559, Mákófalván 753, Forgácskúton 76 és Ferencbányán 187. 1977-ben a községnek még kilencezernél több lakosa volt, a 16 százalékos csökkenés fôként ’89 után következett be. A lakosság számának apadását a nagyüzemek tevékenységének csökkenése, megszûnése okozta. A hajdanában 1800 személyt foglalkoztató bányavállalat alkalmazottainak száma mára ötszáz alá csökkent, míg a TCMM, Cominco, Napochim bezárt. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy családok teljes jövedelem nélkül maradtak, hiszen mindkét szülô munkanélkülivé vált.
A mezôgazdaságnak sem kedveznek a gyenge minôségû földek és a lakosság anyagi lehetôségei, így a mezôgazdasági területnek még a felét sem dolgozzák meg. 121 vállalkozás látja el a községet termékekkel és szolgáltatásokkal. Ezek a cégek általában kisvállalkozások, alig 1–5 alkalmazottal. Fejlôdési kilátásaik korlátozottak, a lakosság vásárlóerejének csökkenése miatt. Az utóbbi években egyre több vállalkozás jelentett csôdöt, vagy a csôd szélére került. Három postahivatal és egy kézi vezérlésû telefonközpont áll a lakosság rendelkezésére. A közvilágítás is sok kívánnivalót hagy maga után. A 24 kilométeres hosszúságú vízvezeték nem felel meg a lakosság szükségleteinek, a csapokból napi négy órán át folyik víz. A negyvenéves csatornahálózat elavult, befogadóképessége sem megfelelô. A szolgáltatásokkal elégedetlen és egyébként is nehéz anyagi körülmények között élô lakosság számláit nem fizeti, így a vízszolgáltató lehetetlen helyzetben van, hiszen nem rendezheti tartozásait a villamosmûvek és az államkassza felé. A fûtés villanyárammal vagy fával történik.
Az egészségügyi ellátás akadozik, egy orvosra 1546 személy jut. A község területén 740 diák van, ôk két I–VIII. osztályos és öt I–IV. osztályos iskolában tanulnak. Gondot jelent az ingázás, hiszen sokszor 20 kilométert kell megtenni. A házépítés 1998–99-ben teljességgel szünetelt, bár egyre több családnak lenne szüksége lakásra.
Az idei költségvetési összegbôl — 3 542 760 000 lej — sikerült részlegesen megjavítani az iskolaépületeket, a kultúrotthonokat, a községi utakat, segíteni a vízmûveket.
A Phare- és Sapard-programokon pályáztak a falvak fejlesztésére, a víz- és csatornahálózat kijavítására. Javasolták, Egeres községet nyilvánítsák hátrányos helyzetû területnek. Sor került a község általános területrendezési tervének jóváhagyására, amelynek egyik rendelkezése a helyi tanács és a lakosság javaslatai alapján a belterületek kiterjesztése. Elkészült egy líceumalapítási tanulmány, amelyet a megyei tanfelügyelôséghez és a tanügyminisztériumhoz juttattak el. Az Egeres-gyártelepen létesítendô líceum nagyban segítené azokat a családokat, amelynek gyermekei jelenleg Kolozsváron vagy Bánffyhunyadon tanulnak, bérben laknak vagy ingáznak. A közeljövôben két digitális telefonközpontot helyeznek el, Egeres-gyártelepen és Egeres faluban. Kapcsolatba léptek külföldi, nem kormányzati szervezetekkel: ezek segítségével próbálnak létrehozni egy központot fiatalok és idôsek számára Ferencbányán, a faluturizmust szeretnék fejleszteni Jegenyében, Mákóban, Inaktelkén, Bogártelkén és Darócon, ugyanakkor a Német Demokrata Fórum segítségét szeretnék megkapni az Egeres faluban mûködô Román–Német Alapítvány támogatásához.
Közeledik a községhez a gázbevezetés, ez azonban családonként 15 millió lejbe kerül, így nem tolakodnak az emberek.
— Négy számítógépet kaptunk. Szeretnénk bevezetni az Internetet, a magyarországiakhoz hasonló teleházakat létrehozni — mondja a sokat látott, felvilágosult, igen nehéz feladatokkal küszködô polgármester.
Mátis Jenô képviselô az év legfontosabb eseményeit értékelve úgy vélte, külpolitikai téren három fontos esemény történt. Egyike ezeknek a Románia szomszédságában zajlott koszovói háború, amely, szerinte, mind a nemzetközi jog, mind pedig a politikatörténet szempontjából precedenst teremtett. A képviselô hangsúlyozta, hogy a jugoszláviai konfliktus elsôsorban azt jelzi, az új gazdasági és politikai világrend még nem alakult ki. Ugyanilyen fontos eseménynek tekinti a három közép-kelet- európai állam NATO-tagságának az elnyerését, valamint az összes várakozó listán található államok meghívását az Európai Unióval történô csatlakozási tárgyalások megkezdésére. A román diplomácia sikerének könyvelhetô el, hogy a koszovói konfliktus alatt Románia megfefelô álláspontot tanúsított. Sikertelenségnek véli azonban azt, hogy a háborút követôen Romániának nem sikerült teljes mértékben kihasználnia az elôálló helyzetet.
A képviselô a legfontosabb belpolitikai események közül elsôsorban a januári bányászjárásokat, valamint a nemrég lezajlott kormányválságot emelte ki. Szerinte mindkét esemény alapvetôen módosította a román politikai rendszerben kialakult helyzetet. A romániai magyar közösség, illetve az RMDSZ szempontjából az elsô helyre a tavasszal tartott csíkszeredai kongresszust helyezte. Bár, szerinte, a kongresszuson nem történtek világrengetô változások, az elfogadott alapszabályzat-módosítások, a négy évre megválasztott új vezetôségi struktúra, valamint az Operatív Tanács összetétele nagy jelentôsséggel bír majd az elkövetkezô években.
A törvényhozás terén elért eredményekrôl elmondta: csak a képviselôházban idén több mint kétszázötven törvénytervezetet fogadtak el, többek, között a földterületek és erdôk visszaszolgáltatásáról, illetve kárpótlásáról szóló, az Eximbank szervezését és mûködését szabályozó, az ingatlanok visszaszolgáltatásáról és kárpótlásáról rendelkezô, valamint a szekusdossziék ellenôrzésérôl szóló törvényt. A helyi önkormányzatokról szóló törvénytervezet elfogadása a jövô évre marad. Megtudtuk: a parlament utolsó, szerdai ülésén sikerült véglegesíteni az általános nyugdíjrendszerrôl szóló új törvényt.
A képviselô a jövô évi legfontosabb teendôk közé sorolta Románia megfelelô felkészülését az EU-val folytatott tárgyalások megkezdésére, amely, szerinte, az ország középtávú gazdasági fejlôdési stratégiájának az elfogadását is jelenti. A képviselô szerint ezt a stratégiát sürgôsen ki kell alakítani az unió bôvítésével foglalkozó EU-biztos, Verhaugen javaslata alapján. A képviselô ugyanakkor a kormány másik fontos feladataként jelölte meg a jövô évi helyhatósági, parlamenti és elnökválasztások megszervezését és lebonyolítását, valamint olyan gazdasági intézkedések foganatosítását, amelyek a jövôben a reformfolyamat felgyorsításához vezetnek.
— Semmiképpen sem lehet függetleníteni Kolozs megye helyzetét az országos helyzettôl. Az ország is az egyik legnehezebb évet zárta 1999-ben, és mindez megyénkre is vonatkozik. Nem sikerült a nemzetgazdaságot annyira talpra állítani, hogy megálljon a visszaesés. Pozitívumként említeném mégis, hogy lassan, de biztosan folyt a reformfolyamathoz kapcsolódó privatizáció. Ennek következményeként átszervezték a vállalatokat, és itt már, sajnos, egy negatív hatás jelentkezett, az alkalmazottak elbocsátása, amely az átszervezés óhatatlan velejárója. Kolozs megyében ennek során 26 685 személyt bocsátottak el: 4813 személyt a Clujanától, 1174-et a Termoromtól, 800 alkalmazottat az aranyosgyéresi Sodronyipari Vállalattól, a dési Cesomtól 1173, a tordai üveggyártól pedig 572 alkalmazottat bocsátottak el, hogy csak a nagyobbakat említsem. Az átszervezések során elbocsátottak helyzetét több kormányrendelet szabályozta még 1997-tôl, és ezek alapján 338 milliárd lej végkielégítést fizettek ki. A valamilyen vállalkozást indítóknak vagy részvényt vásárlóknak egy összegben fizették ki a végkielégítést, a többieknek részletekben, folyamatosan kellett volna történnie a kifizetésnek. És itt adódott az év egyik legnagyobb problémája, hogy a részletekben történô végkielégítéshez az emberek nem juthattak hozzá folyamatosan. Ennek oka, hogy a vállalatok nem törlesztették a munkanélküliségi alappal szembeni tartozásaikat. Jelenleg sikerült annyi pénzt behajtani, hogy az érintettek a novemberi és decemberi járandóságaikat is megkapják, és januártól megszûnik ez az akadozás. Azért merem ezt állítani, mert a nagy átszervezések folyamata leállt, így lényegesen kevesebb elbocsátás is lesz.
Ebben az évben a prefektúra élén váltás történt. Majdnem 3 évig dolgoztam együtt Alexandru Fãrcas volt prefektussal, akitôl a parasztpárt szeptember 23-án megvonta a bizalmat. Így két nap híján hét hétig jómagam helyettesítettem, egészen pontosan 47 napig én voltam az ideiglenesen kinevezett prefektus. Ezt, sajnos, nem 7 hétnek kell felfogni, hanem hétszer meghosszabbított egy hétnek, hiszen minden kormányülés alkalmával vártuk az új megyefônök kinevezését. Ha elôre tudom, pontosan mennyi ideig maradok ebben a tisztségben, talán többet tudok tenni. Mint ismeretes, felfüggesztettem a városi tanácsnak négy szobor, többek között az Antonescu szobrának, felállításáról szóló határozatát, és legnagyobb örömömre ezt az új prefektus, Vasile Sãlcudean is felvállalta, mint a fôtéri gödrök befedésére elkezdett próbálkozásomat is. Mindkét prefektusról az a véleményem, hogy — eufemisztikusan fogalmazva — egyiknek sem erôs oldala a csapatmunka. Egyszóval, finoman fogalmazva, megpróbálnak mellôzni. Ennek ellenére mindent megteszek, amit a helyi közigazgatási törvény számomra lehetôvé tesz.
Remélem, hogy az elkövetkezô év, amely a jelenlegi kormánykoalíció utolsó kormányzási éve, szerencsésebb lesz. A koalíció vezetô pártja, a parasztpárt sok olyan döntésre kényszerült, méltatlan magatartást tanúsított, amely sok szempontból hátrányosan érintette. Az új miniszterelnök részérôl ígéret hangzott el, hogy talán meg lehet állítani a termelés visszaesését, és ha nagy fejlôdést nem is várnak, de az emberek is érezni fogják a jó irányba történô elmozdulást. Szerintem az RMDSZ, mint a legkisebb koalíciós partner, a legkövetkezetesebben és leggerincesebben viselkedett ebben a többször elôforduló politikai krízisben. Végtelenül sajnálom, hogy az RMDSZ-en belül léteznek olyan erôk, amelyek egységes fellépését próbálják akadályozni, vagy olyan alaptalan váddal, hogy az eddigi politizálás rossz irányban zajlott, szakadást próbálnak elôidézni. Ez a választások elôtti évben veszélyes, öngyilkos politizálást jelent, hiszen egy ketté vagy több részre szakadt RMDSZ nem éri el a parlamenti küszöböt. És szerintem a parlament nemcsak törvényhozó testület, hanem politikai fórum is, ahol lehetôség nyílik a politikai vélemény kinyilvánítására, és ezt másképp tehetjük meg 40 fôvel, mint az esetleg hivatalból kijáró egy személlyel. Szeretném, ha a választók csak a kormányzásba történô beleszólás mértékéig tartanák RMDSZ-t felelôsnek.
Mindenkinek megköszönöm, amit tisztségében ebben az esztendôben tett, és boldog új évet kívánok mindenkinek, vagy a legújabb kolozsvári szlogen szerint, BÚM-ot, boldog új millenniumot!
Mozgalmas, eseménydús évet tud maga mögött a kolozsvári városi tanács. Heves viták, politikai csatározások, polgármesteri cselek jellemezték a munkát.
1999 januárjában azt kérdeztük önkormányzati képviselôinktôl: milyen terveik vannak az új évben. Molnos Lajos akkor azt mondta: kollégáival együtt megpróbálja keresztülvinni a tanácson Kótsi Patkó János mellszobrának feállítását. Boros János reményét fejezte ki, hogy a Demokratikus Konvenció karizmatikus, polgármesterjelölttel áll elô. Ugyanakkor célul tûzte ki a fôtéri gödrök betömését, a Mátyás-szobor környékének rendbetételét, az elfogadásra váró városrenzedési terv kiigazítását. Mikó Lôrinc egy éjszakai menedékhely létesítését helyezte kilátásba, Pálffy Károly a fejetlen pénzszórás megakadályozását, Somogyi Gyula ugyancsak a fôtéri gödrök betömését tûzte ki céljául, míg Bucur Ildikó a Gilovics-házban menedéket lelt cigányok megsegítését elôirányzó szociális program kidolgozását tervezte.
Boros János RMDSZ-tanácsos lapunknak elmondta: idén a kolozsvári városi tanács és a polgármesteri hivatal tevékenységét többek között a CASAROM lakásépítô vegyes cég körüli botrányos fejlemények, a pornólapok forgalmazását büntetô tanácsi határozat érvényesítése, a polgármesteri hivatal üvegtermében felszerelt légkondicionáló berendezés körüli törvénytelenségek, a fôtéri gödrök helyzete, a Széchenyi téri bevásárlócsarnok földszinti helyiségének kérdése, azaz az Alimentara-ügy, a szoborállítások, az általános városrendezési terv határozta meg. Az Alimentara-ügy miatt a polgármestert több ízben is az ügyészségre hívták, de csupán egyszer ment el. Az ügyész által kiállított elôállítási parancsot a rendôrség nem hajtotta végre. — Az 1999-es évben elharapództak a tanács ügyrendi kihágásai, illetve a polgármester sorozatos törvénytelenségei — mondta Boros János. Hozzátette: — Egyes városatyák fegyelmezetlenek, nagy a zsivaj, sok a közbeszólás, a napirendi pontokra nem lehet odafigyelni. Az RMDSZ-frakció tervei nem valósultak meg: nem tömték be a gödröket, nem hozták rendbe a Mátyás-szobor környékét, nem tartják be a szoborra mászást tiltó tanácsi határozatot. A CASAROM cég nem tartotta be ígéreteit, csupán egy-két házat építettek fel. A nagybani piacot nem fogadtuk el, mivel két olyan területet javasoltak a tanácsnak, amely nem felelt meg ennek a rendeltetésnek. Sikert jelent a Cora üzletháznak a Monostor és a Donát negyed között levô telek koncessziója — mondta Boros János. Az RMDSZ-tanácsos sikerként könyvelte el az ifjúsági lakásépítés terén tett lépéseket. A Polus Transilvania jelentôs befektetési elképzeléseit politikai síkra terelték, a polgármesternek eddig sikerült megakadályoznia a tôkeerôs multinacionális cég terveit. Az Alimentara-ügy váltotta ki a legnagyobb botrányt, mivel az építkezési engedély felfüggesztése miatt a város kasszájából elvonták és az Alimentarához utaltak 900 millió lejt. A polgármester törvénytelenséget követett el, amikor befolyásolta az árverezési bizottságot annak érdekében, hogy fia cége kapja meg a Donát negyedi piac területét. — Funar elhallgatta, hogy a Deák Ferenc utcai ingatlanok mûemlékek, így a tanács hozzájárult ezek lebontásához és ortodox templom építéséhez — mondta Boros. — A Mûemlékvédelmi Bizottság nem járult hozzá a lebontáshoz. Ennek ellenére Funar fénymásolási trükkel meghamisította az általuk kibocsátott iratot és hozzálátott a bontáshoz. Idei munkánkat az is megnehezítette, hogy koalíciós partnereink nem tartották be ígéreteiket — tette hozzá.
Kiss Olivér
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |