1999. február 22.
(XI. évfolyam, 43. szám)

Nyolc határon túli magyar szervezet és a Magyarok Világszövetsége részvételével szombaton került sor a Magyarország és a határon túli magyarság 1999 címû konferenciára. A Határon Túli Magyarok Hivatala által szervezett — zárt ajtók mögött folyó — eseményen a kormány és a parlamenti pártok képviselôi is jelen voltak. Beszédet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Martonyi János magyar külügyminiszter. Az RMDSZ-t Markó Béla szövetségi, Takács Csaba ügyvezetô és Tôkés László tiszteletbeli elnök képviselte.

A találkozó napirendjén kiemelt témaként szerepelt a térség euroatlanti integrációs esélyeinek és feladatainak megvitatása. Ugyancsak tárgyaltak a magyar–magyar párbeszéd intézményesítésének lehetôségérôl.

— Magyarország euroatlanti integrációja kétségtelen elônyökkel jár a határainkon túl élô magyarok számára is. Ugyanakkor a megváltozott helyzet nem jelenti azt, hogy ne vetôdnének fel kérdések, amelyeket együtt kell megválaszolnunk — jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. — Nem akarjuk a választóvonalak szakadékká mélyülését a térségben, nem akarunk új vasfüggönyt. A NATO tagjaként is a nyitott ajtók politikájának hívei leszünk. Érdekünk, hogy a lehetô legrövidebb idôn belül sor kerüljön a bôvítés második körére, és hogy a környezô országok számára is reális esély teremtôdjék a csatlakozásra — fogalmazott a kormányfô.

Kijelentette: „a közös érdek és a kölcsönös elônyök alapján most végre van esélyünk rendezni közös dolgainkat szomszédainkkal". A miniszterelnök hozzátette: kormánya az elmúlt hónapokban azt kívánta bizonyítani, hogy a magyar külpolitika három fô pillére, az euroatlanti csatlakozás, a jószomszédi kapcsolatok ápolása és a határon túli magyarok támogatását magában foglaló nemzetpolitika nem egymást kizáró, hanem egymással összhangban lévô célkitûzések.

A miniszterelnök leszögezte: nemzeti kultúránk csak a határon túli magyarok kultúrájával együtt teljes. A határon túli magyarok, bár más állam polgárai, de részei a magyar nemzetnek. Ezért egy kormány, amely az értékek alapján tervezi a jövôt, nem hagyhatja figyelmen kívül a határon túli magyarság ügyeit. Programjának megfelelôen a magyar kormány a jövôben is biztosítja, hogy a határon túli magyar és az anyaországi politikai szervezetek intézményesített keretek között és ôszintén tárgyaljanak a közös ügyekrôl.

— Egyfajta integrációs alku megkötésének lehetôsége körvonalazódik Magyarország és a határon túli magyarság között — jelentette ki Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára. Úgy értékelte: a határon túli magyarság szerepe nem alamizsna, hanem befektetés a biztonságba, a gazdasági növekedésbe, az egész térség jövôjébe.

— A határon innen és túl élô magyarokat egyaránt érintô kérdések megvitatására, a vélemények kifejtésére, ajánlások megfogalmazására ad lehetôséget a párbeszéd intézményesítése — fejtette ki Szabó Tibor HTMH-elnök.

— A magyarságnak közösségként fenn kell maradnia és tovább kell élnie szülôföldjén, ott, ahol több mint ezer éve él — mondta szombaton a magyar–magyar konferencián Martonyi János külügyminiszter. A mostani találkozó és az elkövetkezô megbeszélések legfontosabb céljának a 21. századi nemzetstratégia kidolgozását nevezte. Hozzátette: ehhez szorosan kapcsolódik az a célkitûzés, hogy a nemzetnek mint közösségnek nemcsak fennmaradnia, hanem erôsödnie is kell, mind azonosságtudatban, mind nemzeti teljesítményben. — Ez a nemzeti teljesítmény alapvetôen a gazdasági, kulturális, tudományos sikerekkel mérhetô. Ennek van egy lélektani és demográfiai eleme is, hiszen világos, hogy egy létszámában, önbizalmában és hitében zsugorodó közösség nem lesz képes növelni teljesítményét és nem fogja tudni növelni hozzájárulását sem az európai, sem az univerzális értékekhez — fogalmazott a külügyminiszter.

Martonyi kifejtette, hogy a kettôs állampolgárság automatikus kiterjesztése súlyos politikai veszélyeket jelentene, s jogilag is megvalósíthatatlan.

— Meggyôzôdésem, hogy a vízumpolitika szempontjából a schengeni rendszer kezelhetô lesz, és olyan megoldást találunk, amely a legcsekélyebb mértékben sem akadályozza a személyek szabad mozgását a szomszédos országokban, ezen belül különösen a magyarok mozgását — mondta Martonyi. A miniszter így zárta szavait: „a mi érdekünk az, hogy a szomszédpolitika és a nemzetpolitika között ne lehessen konfliktust teremteni, a kettô egymással kölcsönhatásban, együttesen érvényesüljön. Ennek meg tudjuk teremteni a feltételeit".

Magyar Állandó Értekezlet néven politikai konzultatív testület létrehozását mondta ki a magyar–magyar konferencia záródokumentuma, amelyet a tanácskozás valamennyi delegációjának képviselôje ellátott kézjegyével. Az értekezlet feladata a magyarországi és a határon túli magyar kapcsolattartás folyamatosságának biztosítása. A testület tagja minden parlamenti vagy tartományi képviselettel rendelkezô határon túli magyar tömörülés, a magyar Országgyûlés pártjai, valamint a kormány és a nyugati magyarság szervezeteinek képviselôi. A dokumentum szerint az értekezlet — a Magyar Köztársaság miniszterelnökének meghívására — évente legalább egyszer ülésezik.

— A most létrehozott Magyar Állandó Értekezlet természetes intézményesített formája a kapcsolattartásnak. Mindannyiunk hasznára lesz, de úgy kell cselekedni, hogy hasznára legyen azoknak az országoknak is, amelyekbôl jöttünk — hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Kiemelte: alapvetô érdeke a határon túli magyarság legitim képviselôinek, hogy azok az országok, amelyekben élnek, bekapcsolódjanak az euroatlanti integrációba.

Markó Béla elmondta: az értekezleten nyomatékosan megfogalmazódott, hogy a résztvevôk a nyelv, a kultúra és a hagyományok által a magyar nemzethez tartozónak vallják magukat. A jelenlévôk — mint mondta — egyértelmûen kijelentették azt is, hogy közösségük jövôjét szülôföldjükön képzelik el, s ehhez kérnek támogatást a magyar kormánytól, a politikai pártoktól és a közélettôl. A konferenciát követô sajtótájékoztatón Markó kifejtette: az intézményesített magyar— magyar párbeszéden belüli problémákat bizottsági szinten vitatják majd meg, az értekezlet feladata elsôsorban elvi kérdések, nézetkülönbségek tisztázása lesz. Úgy vélte, az állandó értekezlet segítheti a nemzetrészek közötti konzultációt is.

Markó Béla arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a konferencián szóba került a romániai önálló magyar egyetem ügye is. — Nem megoldásokat kerestünk, csupán leltároztuk problémáinkat — közölte az RMDSZ elnöke. Utalt arra, hogy megnyitó beszédében Orbán Viktor miniszterelnök is megerôsítette a magyar kormány támogatását az anyanyelvû oktatási intézmények létrehozása iránt a szomszédos államokban. — Magyarország abban nyújthat támogatást a romániai magyarságnak az egyetem ügyében, hogy napirenden tartja a témát — jelentette ki Markó.

Tegnap délelôtt a Sétatéri (Emil Isac) utca nyugati oldalán a gyanútlan járókelôk döbbenten tapasztalták, hogy egy hatalmas jégcsap idôsebb hölgy orra elôtt zuhant a földre: ha 10 centivel odébb esik, végzetes kimenetelû lehet. Az enyhébb idô miatt a csatornákról szép számban lógó jégcsapok könnyen alázuhannak, ami halálos kimenetelû zúzódással is járhat. Tûzoltólétráról kellene eltávolítani a belváros több utcájában, de amíg erre sor kerül, jobb vigyázni!

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának budapesti székházában a Magyar Reformátusok Világszövetsége elnökségi vezetôségének ülésén a területi szervezetek, egyes egyházkerületek és a szövetségi választmányi küldöttek állásfoglalása, kérése miatt Tôkés László, Királyhágó-melléki püspök visszavonta a tavaly augusztusban történt lemondását a MRVSZ elnökségérôl. A püspök értékelése szerint „annak ellenére, hogy a kényszerû lemondást kiváltó okok egészükben véve nem szûntek meg, a határon túli és az anyaországi, az összmagyar reformátusság szolgálatának nagy tétjére való tekintettel, nem utolsósorban pedig az utóbbi idôszak kedvezô egyházpolitikai fejleményeit figyelembe véve" engednie kell a marasztaló bizalom megnyilvánulásának.

Az elnökség egyhangú beleegyezéssel vette tudomásul Tôkés László elnöki minôségében történô megerôsítését, áll az MRVSZ közleményében, amely arról is tájékoztat: 2000 nyarán a Dunamelléki Egyházkerület Budapesten szervezi meg a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozóját. A világtalálkozóval közösen kerülnek megrendezésre a millennium ünnepségei, amelyek a Hazatérés Esztendeje égisze alatt csúcsosodnak ki.

Tôkés László azt javasolta: valamennyi testvéregyház 1999 pünkösd elsô napján pénzsegéllyel és különféle eseti vállalásokkal hathatósan támogassa az árvízsújtotta Kárpátalja romba dôlt házainak újraépítését.

A Parasztpárt Kolozs megyei képviselôi köré csoportosuló reformtömörülés a hét végén tartott találkozóján — a Mediafax tájékoztatása szerint — a vészharangot szándékszik megkongatni az országos vezetôség fele a párton belül eluralkodott tarthatatlan állapotok miatt. Ezzel kapcsolatban már két hónapja részletes dokumentumot juttattak el az országos vezetôséghez, amelyben jelezték: a kormányzati szerepvállalással a párt belsô mûködése gyakorlatilag csôdhelyzetbe került, sok az ellentmondás, amely súlyosan károsítja a legnagyobb kormányzópárt megítélését választói körében.

A reformtömörülés szerint az 1996-os kongresszus óta a párt különbözô szakterületei között gyakorlatilag nem létezik összehangolt információáramlás, egységes vezetés, amely — a kormányzati szerepvállalásból adódóan — biztosíthatná a párt célkitûzéseinek életbeültetését. A Parasztpártban elmaradt a modern európai pártoknál bekövetkezett gyökeres struktúraváltás a vezetôi mentalitás megváltoztatása — áll a csoport által aláírt közleményben. Ioan Vida-Simiti külön hangsúlyozza: az általuk javasolt, tíz pontból álló strukturális, mûködési reform megvalósítása nem hoz azonnal sikert, ennek elhanyagolása, figyelmen kívül hagyása azonban egyértelmûen a párt rövid távú terveinek csôdjét, és ezzel együtt választói elôtti hitelvesztését eredményezi.

A tíz pontból álló reformkövetelésben többek között ez áll: a kormányzati munkában tökélyre kell vinni a párt gazdasági reformcélkitûzéseit — ezt a kormányzati tisztségeket vállalóknak és a törvényhozói munkában részt vevôknek kötelezôen fel kell vállalniuk; biztosítani kell a kormány, a törvényhozás és a párt vezetô szervei között a folyamatos információáramlást; a párt valamennyi szakterületének élére felelôs beosztású vezetôt nevezzenek ki; hozzanak létre ad–hoc bizottságokat a pártprogram, a pártdoktrína folyamatos felfrissítésére és a folyamatos politikai ellenôrzés végett!

A Parasztpárt megújítási programját kidolgozók szerint a mai kormányzat reformtörekvéseinek is csak abban az esetben lehet sikere, ha a legnagyobb kormányzópárt háza táján is sikerül mielôbb hatékony reformintézkedéseket életbe léptetni.

Tisztújító közgyûlést tartott péntek délután az RMDSZ dési szervezete. Kolozsvárról Boros János, Bitay Levente és Mátis Jenô vett részt a viszonylag rövid idô alatt megtartott gyûlésen. Barabás Ferenc elnöki beszámolóját követôen a kb. 40 résztvevô közül 2–3 ember szólalt fel, ôk is elsôsorban Mátis Jenô képviselôtôl érdeklôdtek a kettôs állampolgárság ügyérôl. A tisztújító szavazást követôen az új elnök Balogh Zoltán tanár lett, és további 15 tagú választmányt szavaztak meg. Az új elnök jövô héten nevezi ki a 4–5 alelnököt.

Februártól a kolozsvári távfûtômûvek, a postaládákban elhelyezett ismertetôlapok alapján, fizetési kedvezmény lehetôséget biztosít azon lakóbizottságok számára, amelyek a soron levô négy hónap 25-éig törlesztik a kiküldött számla értékét. Ezek között a lakóbizottságok között sorsolás útján háromnak adatik meg az 5%-os kedvezmény. A sorsolás eredményérôl a távfûtômûvek a sajtóban értesíti a fogyasztóközönséget. A pénzhiány pótlására hozott kezdeményezésnek még nem ismerhetô az eredménye. Az viszont igen, hogy a városban több mint 80 ezer lakás fûtését, a lakosság kétharmadát látja el ez a vállalat. Abból a pénzbôl futja a kedvezményre a három–három ügyfél részére, de talán holmi nyereségre is, a cég kontójára.

VEZETÔSÉGI MEGBESZÉLÉST TART a Kolozs megyei Pedagógus Szövetség 1999. február 24-én, szerdán du. 4 órakor az Apáczai Csere János Líceumban. Székely Géza, az RMPSZ Kolozs megyei elnöke szeretettel meghívja erre az elnökség tagjait, a körzetvezetôket és a módszertani körök irányítóit.

A RADONNAK TULAJDONÍTHATÓ LAKOSSÁGI SUGÁRTERHELÉS címmel dr. Mócsy Ildikó tudományos fôkutató tart elôadást február 26-án, pénteken du. 5 órától az EME-házban (I. Ghica 12.), az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi és matematikai szakosztályának havi felolvasó ülésén. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak.

A MAGYAROK ÔSTÖRTÉNETE, illetve A MAGYAR NEMZETI DRÁMA címmel dr. Csihák György, a Zürichi Magyar Történelmi Intézet elnöke tart elôadást február 24-én, szerdán és február 25-én, csütörtökön du. 5 órától a Heltai-alapítvány klubtermében (Mikó/Clinicilor utca 18.). Mindenkit szeretettel várnak.

— Miért akar mindenáron az albán kisebbségen uralkodni a szerb nemzet?

— Mert önmagán nem tud uralkodni.

A Kolozs megyei RMDSZ meghívására az elmúlt hét végén pécsi vendégek érkeztek Kolozsvárra. A csoport tagjaiként Traj Ferenc önkormányzati képviselô, a Pécs–Kolozsvár Testvérvárosi Egyesület elnökségi tagja, Tóth Béla, a polgármesteri hivatal közoktatásügyi, közmûvelôdési és sportiroda helyettes vezetôje, valamint Varga Ferenc, a Szivárvány gyerekház vezetôje érkezett városunkba.

A megbeszélésen — amelyre az RMDSZ megyei szervezetének székházában került sor — a vendéglátók részérôl jelen volt Kónya Hamar Sándor megyei elnök, parlamenti képviselô, Pálfy Károly és Somogyi Gyula városi tanácsosok. Szóba kerültek olyan konkrét javaslatok, amelyek megvalósítása esetén a két város gazdasági, kereskedelmi, kulturális és oktatási kapcsolatai sokkal szorosabbak lehetnének.

A megbeszélések lényegesebb pontjait emlékeztetôbe foglalták, amelyben az is szerepel: negyedévenként elemezzék ki, mit sikerül a vállalásokból megvalósítani. Erre a vendégek részérôl megbízatást kapott Tóth Béla, míg a kolozsváriak részérôl ennek végrehajtásáért Kónya Hamar Sándor felel.

Reményeink szerint a testvérvárosok küldötteinek találkozója konkrét eredményeket hoz, annak ellenére, hogy a mai kolozsvári politikai helyzet ennek nem kedvez.

• A Szakmai Képzô és Továbbképzô Központ február 23-án kereskedelmi szerzôdéskötési tanfolyamot szervez. A kamara tagjai számára a kurzus ingyenes. Bôvebb felvilágosítás a 301-es szobában, tel/fax: 432-220 (361-es vagy 362-es belsô), fax: 432-800.

• Február 26-án, pénteken, 11 órai kezdettel a kamara konferenciatermében a dévai Macon Rt. polgári, ipari és állattenyésztési objektumok építésére és felszerelésére szakosodott vállalat tart szimpóziumot Bazaltvattából készült termékek felhasználása címmel. Bôvebb felvilágosítás telefonon: 054-221-120, 226-490, 221-313 vagy 092-330-115.

Az Országos Takarék- és Letéti Pénztár, fennállásának 135. évfordulója tiszteletére, 1999. február 24-én rendkívüli, évi 57 százalékos kamatú betétet bocsát a lakosság rendelkezésére. A betét 1999. március 24-én jár le. Ilyen feltételek között minimum 100 ezer lej vagy az összeg többszöröse helyezhetô el. Az érdeklôdôknek csupán a személyazonossági igazolványukat kell felmutatniuk. A CEC az akciót minden hónap 24. napján megismétli (kivéve, amikor ez a nap nem munkanap).

Hiterôsítô istentiszteletet-sorozatot tartanak február 22–27 között naponta 17 órai kezdettel a belvárosi unitárius egyházközség tanácstermében (Brassai utca 6. szám). A házigazdák, a vendéglelkészek — Benedek Sándor, Szabó Zoltán, Molnár Lehel, Rüsz-Fogarasi Tibor — valamint unitárius teológiai hallgatók mindenkit szeretettel várnak. Szombaton, 27-én a záró istentisztelet alkalmával gyülekezeti találkozót tartunk: ez alkalommal különleges szeretettel várjuk az Aranyos mentérôl elszármazott, Kolozsváron élô testvéreinket is. Mottónk: Évezredek fordulóján: új eget és új földet várunk.

A Megyei Munkaerô-foglalkoztatási és Átképzési Hivatal március 23–24. között munkahelybörzét szervez. Ennek keretében ajánlatokat vár terembérletre. Feltételek: legalább 180–250 m²-es rendezvényi felület, 30–35 asztal, 90–100 szék, villanyáram, sajtóértekezlet és faliújság számára helyiség, fûtési lehetôség, megfelelô fényviszonyok. Az ajánlatokat — amelyeknek tartalmazniuk kell a bérbeadásért kért árat is — a hivatal Bem (Cosbuc) utca 2. szám alatti székházban jegyzik március 5-éig.

A versenyzôket kísérô tanárokat, tanítókat február 26-án, pénteken 14.30-kor várják a szervezôk a Báthory líceumban (V–VIII. osztályos tanulók), valamint a Brassai Sámuel líceumban (III–IV. osztályosok).

Labdarúgóként kezdte pályafutását és csak egy balesetnek köszönhetô, hogy a brassói Márk Attila mára Erdély talán egyetlen magyar zenésze, aki megzenésített verseket énekel. Legutóbb Kolozsváron koncertezett s bár az ôt ismerôk a már megszokott vallásos témavezetésre számítottak, Attila új, színesebb programmal, többek között megzenésített állatmesékkel lepte meg közönségét.

— Honnan ez az új hangzástéma?

— Készülô kazettámmal egy régi adósságomat szeretném leróni szülôföldem elôtt. A kazetta neve A második kérdés: válogatás barcasági költôk verseibôl. Életemben a szerelem és szeretet mindig nagyon fontos kérdés volt, amelyet most meg kellett énekelnem. Nem vallásos, de remélem, hogy „templomok mellett" (vagyis a melléktermekben) el tudom majd énekelni. Egy másik nyárra tervezett kazetta Romhányi József állatmeseszerû verseinek megzenésített változatát fogja tartalmazni.

— Már a kezdetekben megvolt zenéd vallásos hangzása vagy idôvel alakult ez ki?

— Idôvel alakult ki. Általában vasárnap fociztam, amikor az istentisztelet ideje volt, majd rockzenészként is nagyon menônek éreztem magam. Amikor az együttesem felbomlott, szólókarriert kezdtem — kicsit kényszerbôl, kicsit meggyôzôdésbôl. Tanulni meg amúgy sem akartam... A baleset után annyira megérintett Isten hívása, hogy „szolgálatába álltam", elvégeztem a teológiát, és hitoktatóként dolgoztam. Vallásos íze a zenémnek azért van, mert ez töltötte és tölti ki ma is az életem.

— Az ötödik kazettád megjelentetésére készülsz. Felfelé ívelônek érzed pályafutásod?

— Az indulás nagyon ösztönös volt, mert úgy éreztem, hogy azt kell tennem. A fejlôdés nagyon nehéz, mert egy gitárról és egy énekhangról van szó. Inkább a témában és a technikai megoldásokban hozhatok újat. Négy kazetta után már tudatosabban zenélek. A magyarországi nagyzenészekkel: Vikidál Gyulával, Cseh Tamással, Dinnyés Józseffel, Szörényivel való találkozás adott jó alapot a fejlôdéshez. Bevallom, az igazi áttörés még nem történt meg, de remélem, hogy valaha csak zenével fogok foglalkozni.

— Ha nincs a baleseted, gondolom mindez másként történik.

— Mindig szerettem szerepelni és ezért tudtam keményen dolgozni. Szeretném tisztázni: nem vagyok beat-misés, mivel én saját vallásos élményeimet éneklem meg; dalaim elsô személyben íródtak. Nem álmodok nagy közönségrôl, inkább a szobakoncert típusú elôadásokat szeretem. Énekeltem már három-négyezres tömeg elôtt, de ugyanúgy énekelek tárlatokon, fesztiválokon, templomokban... Még a temetôben is énekeltem egyszer. Látom, hogy amit éneklek az mindig valakit megfog. Sajnos gyakran nem vagyok otthon és ez kicsit megérzi a családom. De remélem, hogy a zene az ô javukra tölti majd ki a magánéletem.

— Néhány fiatal nagyon nagy érdeklôdéssel figyelte gitárjátékodat és dalaid kivitelezését. Van-e jövôje a megzenésített versek mûfajának?

— 1989 után gyors iramban kezdtünk nyugatiasodni zenei téren is. De szerintem te magad keresed meg a saját stílusod. A közönség érzi, hogy a hangvétel illik-e a stílusodhoz. A versek megzenésítése Magyarországon ma is komoly mûfaj, amelynek van jövôje. Az ember igazán lélekbôl énekel: minden hang- és fényeffektus kiesik és marad csak hidegen az énekes, egy gitárral a kezében.

Úgy érzi, még nem történt meg a nagy áttörés, de ha majd talán sorba fogunk állni a koncertjegyért Márk Attila az az ember marad, aki „sokat beszél, hogy a hangját bemelegítse" és egy dal után azt mondja a megilletôdött közönségnek: „tapsolni is lehet".

Az idén április 24-25.-én kerül sor Budapesten a „Tedd ki a pontot !" III. Nemzetközi Legényes Versenyre.

A rendezôség segítséget kíván nyújtani a legényes tánc minél magasabb színvonalú elsajátításához és továbbéltetéséhez.

Az évenként megrendezett versenyen a Kárpát-medence kiváló legényes táncosainak anyaga kerül sorra Kalotaszegrôl, a Küküllô mentérôl és a Mezôségrôl.

A verseny két részbôl áll:

I. Kötelezô: Karsai Zsigmond rögzített táncfolyamataiból a rendezôség által kijelölt három folyamat (video anyagot igény szerint biztosítanak).

II. Szabad tánc: Lôrincrévi pontozó (8–12. terjedelmû rögtönzés).

A versenyre 18. életévüket 1999 Szent György napjával bezárólag betöltött férfiak jelentkezhetnek.

Nevezési határidô: 1999. március 18., Sepsiszentgyörgyön a Lajtha László Alapítványnál (Háromszék Állami Népi Együttes). Telefon: 067/315-418.

Nevezési díj: 85.000 lej — Romániában.

A felkészüléshez szükséges videofelvételt — hozott kazettára — a rendezôség ingyen bocsátja a versenyre jelentkezôk részére, kizárólag a nevezési díj befizetését követôen.

A táncosokat öttagú szakmai bizottság értékeli.

Tervezett díjak: I. Díj: 50 000 Ft.; II. Díj: 30 000 Ft.; III. Díj: 20 000 Ft.

Nem vagyok az úton-útfélen megfogalmazott nyilatkozatok híve. Hasznosabb, ha egy tervezet elsôsorban teendôit végzi, és nem nyilatkozatok „gyártásával" foglalkozik. Amióta megbíztak a pedagógusszövetség Kolozs megyei szervezetének irányításával, igyekeztem ilyen szellemben tevékenykedni. A múlt héten megtartott megbeszélésen megvitatott kérdések azonban elvi jelentôséggel bírnak, szükség volna egy kölcsönös megegyezésen nyugvó írásos cselekvési ütemtervre. Sajnos, javaslatomra senki sem reagált. Azért is hasznos lenne ez, hogy adandó alkalommal legyen legalább amit egymáson számon kérjünk. Egy ilyen jellegû nyilatkozat hasznos lehet mindazok számára is, akik valamilyen okból nem tudtak résztvenni a megbeszélésen. Mert napirendre kerültek mégis a szakoktatási hálózat fogyatékosságai, a tankönyvellátásban fellehetô rendellenességek, valamint az oktatási folyamat szakmai hiányosságai és nehézségei. Megfogalmazódott, hogy beláthatatlan következményekkel járhat a születési arány aggasztó csökkenése, illetve a kivándorlás miatt amúgy is megfogyatkozott gyermeklétszám további csökkenése. Az önfeladás folyamatát súlyosbítja, hogy tanulóink közel egyharmada nem anyanyelven tanul.

Kik felelôsek e megállíthatatlannak tûnô tendenciákért? A felelôsség elsôsorban pedagógusainkat és a szülôket terheli, de a gondok sokrétûségébôl adódóan csak ÖSSZTÁRSADALMI szintre emelt kitartó együttmunkálkodással várható eredmény! De vajon milyen fokon tudatosult a közvetlenül érdekeltekben a személyes és közösségi felelôsség? Illetve milyen mértékben sikerült feltérképezni a megoldásra váró teendôket, vagy, bár elvi szinten, kijelölni egy összehangolt cselekvési stratégiát?

Tisztáztuk-e legalább azt, hogy kinek mi a teendôje, illetve mi a szerepe ilyen értelemben a pedagógus szövetségnek? Mennyiben várható el például a tanfelügyelôktôl, hogy a fakultatív magyar nyelv- és irodalomoktatásnak, illetve az anyanyelvû hittanoktatásnak érvényt szerezzenek a román tannyelvû iskolákban és tagozatokon tanuló magyarajkú gyerekeknek? Vagy érvényesíti-e a megyei RMDSZ a kormányzati szerepkör nyújtotta, illetve a törvényadta lehetôségeket?

Kérdések, amelyek régóta válaszra várnak, de egyelôre válasz nincs. Pedig üdvös lenne végre tiszta vizet önteni a pohárba, nehogy holnap már késô legyen!

„A háborús Kolozsvár jellemzése az, hogy nem lehet jellemezni!" — állítja a korabeli közvéleményt képviselô-irányító sajtó. A krónikás, érezve, hogy szûkszavúságával adósa marad az utókornak, magyarázatot fûz kijelentéséhez: „Az a furcsa össze-visszája az egyéni érdekeknek, a kolozsvári korzók olcsó selyme és pántlikája, bizottságok, törzsasztalok, kártyakompániák, tanári szobák és tisztviselô-nyomor gyûlések, sport-ôrületek ezrei és kártyatébolyok százai nehéz médiumok arra, hogy fülünket — szívdobogását figyelendô — a város mellkasára hajthassuk."

Minden valószínûség szerint az indoklás szerzôje nem sejtette, hogy a remekbe szabott sorai nemcsak fogódzókat nyújtanak a XX. század végi kutató számára, hanem hitelesítik is a vizsgálódás eredményeit. Nem merészkedve túlságosan messzire a források által sugallt képtôl, megállapítható, hogy a fenti jellemzés — mert ennek tekinthetô — nagyvonalakban jellemzi a kor hangulatát.

Valóban, a tanulmányban bemutatott „filmkockák" — ahogyan azt a cikkíró állítja — „nehéz médiumok" a történész számára. Egyrészt, a korabeli Kolozsvár mindennapjai sokkal színesebb és egyben bonyolultabb világot rejtenek magukban, mint amennyi e tanulmányban nyomon követhetô. Az itthon maradottak békés életvitelébôl csupán a látványosabb és tömegeket megmozgató történések rekonstruálása képezte a vizsgálódás tárgyát. Másrészt, a letûnt kor közhangulatának, mindennapjainak kutatója nem tekinthet el a tulajdonképpeni háborús életformától. Gyôzelmek, lobogózások, csatavesztések, rekvirálások, élelmiszerhiány, uzsora, gyûjtések, takarékosság ... és még sorolhatnánk a közhangulat mindazon összetevôit, melyek közül a „békés" hétköznapokat kiragadtuk.

Bármennyire is lenyûgözônek tûnik számunkra a Kolozsvár-kínálta szórakozási lehetôségek széles skálája, a kor embere tudatában volt a város provinciális jellegének, és implicite a kikapcsolódás korlátainak. A fôváros-vidék szembeállítás, a nívóbeli különbség hangoztatása a kor állandó beszédtémái közé tartozott.

Az elsô világháború hétköznapjairól, a korabeli mentalitásról nyújtott kép korántsem teljes, a mindennapi történések egészének minél hitelesebb feltárása további kutatásokat igényel.

Külön anyanyelvû iskola felállítását kérte a csángószövetség február elején Gyímesbükkön megtartott évi beszámoló közgyûlése. Aki ismeri a fakultatív magyaróra beiktatásának viszontagságait — Klézsén a hivatalos jóváhagyás, minisztériumi szintû (!) engedély és minden egyéb feltétel megléte ellenére, egy kerek éve gáncsolja a bákói fôtanfelügyelô, Paras-chiva Florescu és az iskola igazgatója a terv megvalósulását —, az nem csodálkozik azon, hogy a szövetség a kibontakozás új útjait keresi. Kötô József tan-ügyi államtitkár különben jelen volt a gyímesbükki konferencián, s ígéretet tett a további támogatásra, mely feltehetôen hozzájárul a kérdés rendezéséhez. Kolozsváriak számára azért is hírértékû kellene hogy legyen az esemény, mivel a szövetség vezetôje, Csicsó Antal, valami két éve nem sok sikerrel kilincselte végig az egyetem tanszékeit moldvai kutatóútra kérve fel ôket. Márpedig miként az elnök elmondotta, a csángóság nem kizárólag néprajzi érdekességet kínál. A különben kiváló etnográfusokon kívül másoknak eddig, sajnos, nem sikerült felkelteni az érdeklôdését, holott a jövôre és a csángóságban megmozdult önszervezôdés ösztönére való tekintettel rendkívül nagy szükség lenne például szociológiai, pszicholingvisztikai felmérésekre is, illetve arra, hogy komoly szakembergárda dolgozzon ki tudományos stratégiát a csángóság kutatására. A szövetség bízik abban, hogy ezirányú felhívásának lesz foganatja kolozsvári körökben, számít a diákszövetségek támogatására is, miként reméli, hogy pályázati úton a szükséges anyagi eszközöket is elô lehet teremetni a fentiek kivitelezésére. A pillanatnyilag rendkívüli nemzeti nyomás alatt található csángóságban kezd gyökeret verni a talpraállásra serkentô irányzat, olyan öntudat ébredezik falvaiban, mely a teljes nyelvi asszimilációtól megóvhatja. Mint ismeretes, a mai hatóságok és a iasi-i katolikus püspökség a teljes beolvadást szánta a moldvai magyarság sorsául. Kolozsvári kutató, Tánczos Vilmos becslése szerint Moldvában hatvanezerre tehetô a még mindig magyar anyanyelvû csángóság lélekszáma, s viszonylag sok faluban a mesterségesen fenntartott magyar írástudatlanság ellenére még él a nyelv. A szövetség legutóbbi sikerét különben Brüsszelben aratta, maga az Európai Unió Parlamentje mellett mûködô Regionális Bizottság (The Committee of the Regions) hívta meg a kontinens legelesettebb, legsanyarúbb sorsú kisebbségei egyejogúsításának szentelt ülésszakra. A küldöttek, Csicsó Antal és Nisztor Mihály, sikeres szereplése rangos politikai szervezetek, a nemzetközi média figyelmét is felhívhatta a csángóság siralmas állapotára. A minôsítés nem túloz, erôvel analfabetizmusban tartott népcsoportra nem sok példa akad ugyanis földrészünkön, hogy a magyarnyelvû mise kálváriáját ne is említsük...

Román küldöttség Magyarországon. Kedélyes, optimistának tûnô, óvatos nyilatkozatok halmaza. Gazdaság, politika, mûvelôdés, Európai Unió — kétoldalú kapcsolaterôsítési szándékra valló tárgyalások. És Erdélyt kikerülô autópálya...

Nyár volt. Szédítô, boldog meleg. Fiatalság, vakáció, nyaralás. Irány a Békási tó! Mint kiderült, nem jól választottunk: bár a vidék csodálatos, a tó úszni éppen csak tudogató nyaralóknak nem való. Sebaj, felütjük Erdély térképét — a kevésbé aprólékos Románia-térkép rovására vásároltuk —, kiszemeljük a legközelebbi nagy tavat, s átköltözünk. Addig válogattunk, keringtünk a hegyek-völgyekben, mígnem eldöntöttük: a tengerpart lesz a legjobb megoldás. A többnapos tartózkodásra „berendezett" tisztásról bizony csak néhány óra alatt sikerült összepakolni. Lelkesedve vágtuk magunkat piros Daciánkba, s rövidesen ... lementünk a térképünkrôl. Ekkor kezdôdött kálváriánk.

Moldvában ugyanis lehetetlen az útjelzô táblák szerint eligazodni. Ahogy délkeletnek haladunk, egyre jobban fogynak, majd teljesen eltûnnek. Bákóban még nyitva találtuk az üzleteket, s Európa országainak autós térképei között kedvünkre válogathattunk. Románia térképére — természetesen (?) — csak több tízezer lejes kötetekben lehetett rábukkanni. Hát erre nem futotta, így az ôslakosság segítségére szorultunk. Akiknek beszédét Brãilán már alig-alig értettük. Akik záróra elôtt negyedórával gorombán zárták be orrunk elôtt a piszkos bár ajtaját. Ahol a bárban kávé volt, víz viszont már nem. Ahol — jobb helyeken — a civilizáció tetôfokának számító merülôforralóval melegítették a kávénak valót. Akik irodalmi román nyelven kifogástalanul, elôre megfogalmazott útbaigazító kérésünkre hamisítatlan, népi „ôsrománsággal" csak ennyit tudtak felelni: Ni, te, ezek parasztok! Ahol a fôút, iszonyatosan lerombolt állapotával inkább elriasztja, mintsem vonzza a turistákat. Ahol a dunai kompkikötô felé vezetô szeméttelepnél talán csak a pokol sötétebb. Ahol még a rendôr sem tud megfelelô útbaigazítással szolgálni. S ahol a lerobbant Daciában éjszakázni kényszerülô, a vendégszeretettôl és dunai szúnyogseregtôl szorongó társaság szinte szomjanhal, mert a faluban sem egy kút, sem egy zöld alma, sem egy jó szó...

Bár mindezek ellenére (vagy talán éppen ennek köszönhetôen?) végül mégis felejthetetlen vakációban volt részünk, azt hiszem, le sem kellene írnom a magától adódó következtetést: Erdély és Órománia — ég és föld. Erdély színes, a Kárpátokon túli ország túlnyomórészt szürke, kopott. Olyan, mint Erdély tíz-tizenöt évvel ezelôtt. Vagy talán még olyan sem. S mert a fejlôdés nem áll meg, ez a különbség nem mosódik el, idôvel inkább fokozódik. Ez ellen tenni kell. És mert a fejlettebb vidéket nem képesek utolérni, egyszerûbb a fejlettebb vidékeket hátrányos helyzetbe hozni, s így csökkenteni a lemaradók távolságát. Például a Budapest–Bukarest autópályát Nagylak–Arad–Déva–Nagyszeben–Râmnicu Vâlcea–Pitesti útvonalon kell megépíteni. A miniszterelnök szerint nincs arról szó, hogy — a szállítási miniszter által feleslegesnek tartott autópályák, amelyekre egyébként sincs pénz — elkerülik majd a magyarlakta területeket. Az autópálya nyomvonalának kijelölését elsôsorban gazdasági szempontok (!) befolyásolják, ám Kolozsvár és Marosvásárhely mindenképpen közvetlen összeköttetésben áll majd az épülô autópályával.

Idôközben az országos útfelügyelôség kezelésében lévô majd 15 ezer kilométernyi közútnak mindössze 30 százaléka felel meg a jelenlegi forgalom követelményeinek. A felügyelôség 3400 híd karbantartását látja el, ezeknek csupán 40 százaléka megfelelô teherbírású. A többi azonnali felújításra szorulna, az utakon pedig 124 szakaszon kellene sürgôsen komoly javításokat kezdeni. Az útfelügyelôség eleget tudna tenni feladatának, ha lenne rá pénze, de a meglévô — enyhén szólva — kevés.

A gépkocsivezetôk háromszor fizetnek különbözô útadót: egyet azért a puszta tényért, hogy gépkocsi-tulajdonosok, másodszor tankoláskor az üzemanyag árába épített útadót, valamint a Bãsescu-adót, amely idén márciustól 40 százalékkal emelkedik.

A magánautósok adója — 110 milliárd lej — azonban jelentéktelen a vállalatokra kivetett útadóhoz képest. Tavaly 2500-3000 milliárd lejnek kellett volna befolynia ebbôl a speciális útalapba, ehelyett a felügyelôség csak 1500 milliárd lejt tudott behajtani.

E körülmények ellenére sem mondanak le az öt autópálya építésének tervérôl.

Tulajdonképpen örülünk a tervnek, hiszen mindenképpen jót hozhat, gazdasági fellendülést eredményezhet, ám joggal morfondírozhatunk: ha nincs pénz az utak karbantartására, honnan lesz az öt autópálya megépítésére, amelyekbôl egyik sem szeli át Erdélyt? Talán újabb adókból? S ilyen körülmények között bízhatunk-e abban, hogy valaha sor kerül arra is, Kolozsvár és Marosvásárhely a nemzetközi vérkeringéshez kapcsolódjon?

Ôr-al-ja-bol-dog-fal-va... Napokig gyakoroltam e Retyezát-alji település nevét, mégis amikor a Piski-híd közelében rátértünk a Sztrigy mentén futó országútra, nem tudtam megnevezni: Ôrvárfalvának kereszteltem el. El is nevettem magam, olyan idegennek, olyan erôltetettnek tûnt e falunév, s az egész titokzatos vidék amelyet Hátszegi medencének neveznek.

Most viszont, hogy visszatértem, könnyedén és különleges szeretettel mondom ki e szavakat: Ôraljaboldogfalva, Zeykfalva...

— Hunyad megye magyar lakossága összesen kb. 32 000 lélek — mondja Schreiber István dévai helytörténész. — Ily módon a megye lakosságának tehát kb. 7 százaléka vallja magát továbbra is magyarnak. Legnagyobb részük a Maros és annak mellékfolyói mentén, valamint a Zsil völgyében lakik. A Hunyad megyei Maros menti magyarság fôleg Szászvárosban (kb. 500-an), Lozsádon (Jeledinti — itt 90 százalékos többséget alkotunk), Piski-telepen (Simeria — kb. 250-en), valamint Déván él. Itt a megyeszékhelyen 7–8000 magyar lakik. A Marosba Piski mellett ömlô Sztrigy (Strei) mentén Bácsiban (Bãcia), Hátszegen, Ôraljaboldogfalván (Sântã-mãria de Orlea) élnek kisebb- nagyobb magyar közösségek. A Cserna völgyében Csernakeresztúron, Alpestesen és Vajdahunyadon... Nyolcosztályos iskolák mûködnek Vajdahunyadon és Déván — ez utóbbiban magyar tagozatos líceum is található. Kiemelkedô szerepet tölt be Hunyad megye magyarsága életében a dévai ferences kolostor iskolaközpontja, ahol közel 150, a megye igazán szórványvidékérôl származó gyerekeket gondoznak és iskoláztatnak a ferencesek.

— Milyen iramban fogy a magyarság a megyében?

— Az 1910-es népszámláláshoz képest egy százalékkal nagyobb a magyarok lélekszáma... Ezt viszont nem a természetes szaporulat számlájára kell írni, hanem a megye nagyfokú iparosításáéra. Az ôshonos Hátszeg-medencei magyarság ily módon erdélyi magyar családokkal gyarapodott.

— Ekkor érkeztek a bukovinai székely telepesek?

— Nem. A bukovinai székelyeket a múlt század második felében — fôleg a nyolcvanas években —, valamint 1910 körül telepítették ide. Négy telepet hoztak létre: Déván, Csernakeresztúron, Vajdahunyadon és a Pusztakalán melletti Sztrigyszentgyörgyön. Sok helyen komolyan ragaszkodnak még a bukovinai székely hagyományokhoz: talán a csernakeresztúriak ôrzik ezt a legjobban.

— Az országútról figyelve a Sztrigy és ennek mellékfolyóinak, a Gálbénának és a Nagyvíznek (Râul Mare) két oldalán lépten-nyomon Árpád-kori templomok és templomromok tûnnek fel. Melyek a legérdekesebbek?

— Nemcsak e templomok, hanem a helységnevek is arra utalnak, hogy a tatárjárás elôtt fôleg magyarok lakták a vidéket. Íme, néhány olyan helységnév, amely Szent László király azon dekrétumával hozható kapcsolatba, amely szentekrôl elnevezett templomok létesítését engedélyezi: Szászváros németül Broos — ez a kisváros a híres Szent Ambrus templomára utal; Piski egy XIII. századi oklevélben Terra episcopalis, azaz püspöki néven szerepel (különben román elnevezése — Simeria — is a „Szent Máriából" alakult ki.) Ott van továbbá a Retyezát tövében Kôboldogfalva (Sântãmãria de Piatrã) vagy a Nagyvíz mentén Ôraljaboldogfalva (Sântãmãria de Orlea), Pusztakalán mellett Szentkirály (Sâncrai) vagy Szentpéter (Sânpetru), ahonnan Nopcsa Ferenc báró kiásta a vidék ama híres törpe-dinoszaurusz csontjait. Nagyon érdekes a zeykfalvi XIII. századi templom, amely pillanatnyilag a görögkeleti egyház tulajdona, de egyházi adatok alapján biztosra vehetô, hogy egykoron római katolikus volt.

Különleges értékkel bír az ôraljaboldogfalvi templom, amely jelenleg a református egyház tulajdonát képezi: egykoron a Kendeffy család uradalmi temploma volt. Nagyon érdekes a templom falát borító legalsó freskóréteg, amelynek egyes helyein Árpád-házi Szent Erzsébet sejlik fel. A templom építészeti sajátosságai a letûnt korok egymásutániságát idézik: gótikus és barokk jegyeket egyaránt megfigyelhetünk rajta. Ha már eljutottak idáig, feltétlenül látogassák meg a Sztrigy és mellékfolyóinak szórványmagyarságát — mondta végül. — Meglátják, élünk még itt a végeken, a Retyezát lábánál.

A Retyezát tövében dacosan magasodó Kendeffy-kastély közelében meghúzódó csodatemplomot — az ôraljaboldogfalvit — a templomszolga nyitotta ki nekünk: jó református ember, segítôkészen mutogatja a freskókat, és a karzaton összegyûjtött faragott sírkômaradványokat. A templom jobb oldalán tócsa és nedves egyházi terítô jelzi, hogy a tetôszerkezet újra megrongálódott. A sarokban fadoboz: a templomszolga szerint a Kendeffy család leszármazottai hagynak néha üzenetet itt egymásnak. A freskók egy részét sikerül megfejtenünk: Bevonulás Jeruzsálembe, a Három Királyok... A sok arctöredék között hiába keressük viszont a meggyilkolt meráni Gertrúd lányáét, Szent Erzsébetét. Kis bátorsággal fel lehet kapaszkodni a karzatra: fentrôl olyan az elárvult templom, mint egy nagy, freskókkal díszített hajó. Megtudjuk, hogy Albert István piski esperes-helyettes szokott havonta egyszer kijönni ide istentiszteletet tartani. — Öten-hatan gyûlünk össze — mondja románul a templomszolga. — Én magyar vagyok, de könnyebben beszélek románul. Feleségem román, de reformátusnak tartjuk magunkat. Jól megértjük a tizteletes úr magyar igehirdetését. A fiamat már nem tanítottuk meg magyarul... Tudja, hogy van... De a templomra nagyon vigyázunk!

A templom bejárata elôtt mûemlékismertetô tábla. E szerint a Cândea nevû kenézek temploma volt ez.

Jó idôbe telik, amíg rájövünk, hogy a Kendeffyekrôl van szó...

Maga a kastély minden valószínûség szerint az ország egyik legszebb építménye. Most szállodaként mûködik, pincéje borozó. Kalauzunk meséli, hogy még most sem felejti el a kastély hatvanas évekbeli képét: a lovagteremben egy nagy, szakállas juhász, odébb juhok, a lépcsôn pedig a szamár...

A szálló kis ablakaiból olyan közelinek tûnik a Retyezát- és Pelega-csúcs, mintha csak néhány száz méterre innen kezdôdne a Retyezát gleccsertavainak világa. Még a Bucura-nyereg is tisztán látszik: aki ismeri a vidéket, tudja, milyen panoráma fogadja a hátizsákos vándort, amikor idáig felkapaszkodik...

Furcsa érzés a Kendeffy-kastély címereit, latin feliratait betûzgetni. Milyen lehetett vajon az a kor, amikor még magyarul beszéltek a Retyezát lábánál?

Amikor az Ôraljaboldogfalva és a Kendeffy-kastély közelében levô folyóról kérdeztük kalauzunkat, mindig csak annyit mondott róla, hogy nagy a vize, de azt, hogy is hívják valójában, nem értettük. Amikor harmadszor érdeklôdtem a befagyott folyó felôl, végre tisztázódott a neve: Nagyvíz (Râul Mare). (Lopva meg is néztem a térképet: a Retyezátból lezúduló víztömeg a Sztrigybe ömlik, az pedig a Piski-híd után a Marosba).

A Nagyvizet elhagyva arra a mellékútra tértünk rá, amely a Nopcsa bárók híres szacsali-szentpéteri kastélyához vezet. Néhány kilométer után fel is tûnik az impozáns épület, amelynek bal oldalán modern iskolaépület magasodik. Közelebb érve döbbenten állapítjuk meg, hogy a kastély teljesen elhagyatott, se ajtaja, se ablaka nincsen már. Odébb az omlás, ahonnan közel száz évvel ezelôtt báró Nopcsa Ferenc, Európa legszínesebb ôslénytankutató-egyénisége kiásta az elsô erdélyi dinoszauruszokat.

Innen is mélyen elgondolkozva fordulunk vissza: hány éven belül fog vajon annyira megrongálódni az elárvult Nopcsa-kastély, hogy már ne legyen érdemes felújítani? Tíz év? Öt év?

Odébb Kolcvár falai sejlenek fel a távolban. Kalauzunk szerint Verne Várkastély a Kárpátokban címû regénye e vár körül játszódik. A Retyezátról lezúduló hideg levegô viszont hamar elveszi a kedvünket a további kilométerektôl. A jó meleg autóba visszaülve Evlija Cselebi utazó Kolcvárral kapcsolatos (1661-ben született) soraival búcsúztam a Kendeffyek földjének e távoli sarkától: „E vár Zolomi-oglunak [Zólyomi Miklós] öröklött birtoka, és ezer katonája van. Vára a Kolcsvár hegység[?] völgyében a Kolcsvár folyó[?] partján magas sziklára épült, égig érô[?], ötszög alakú, erôs vár. Hátszeg síkjára nézô egy kapuja van, de minden oldala oly meredek, hogy megközelíthetetlen. A környezô hegyek hátulsó része és keleti oldala Oláhország..."

Csendes elégedettséggel nyugtáztam Cselebi mester sorait: úgy látszik, nem én vagyok az elsô idevetôdött idegen, aki azt hiszi, Hunyad megye országútjain barangolva mesebeli vidékre tévedt...

A dévai ferences kolostor könyvtárhelyiségében a huszonéves Szabolcs testvérnek tettem fel a kérdést: minek nevezzem ezt az intézményt, szórványközpontnak, kolostornak vagy iskolának?

— Mind a három egyszerre... — mondta. — Itt az épületben elsô osztálytól ötödikig folyik a tanítás. Hatodiktól felfele már kijárnak innen a diákok az állami iskolába: a hat-nyolc osztályosak a dévai 3-as számú Általános Iskolába, a nagyobbak pedig a Traian líceum magyar tagozatára. Kb. 150 gyerek lelt otthonra itt nálunk: a legkisebb másfél éves, a legnagyobb érettségi elôtt áll.

— Hogyan birkóznak meg a ferencesek egy másfél éves gyerek nevelésének gondjaival?

— Óvónôk segítségével. A 150 gyerek közül kb. száz az elemista korú, húsz pedig az óvodás. Az oktatást képzett pedagógusok végzik. A költségeket a Szent Ferenc Alapítvány állja. Egy részük a kolostorban lakik, a többiek a szomszéd tömbházban, amelyet már majdnem megvásároltunk erre a célra. Két lépcsôháznyi lakásról van szó, ahol úgynevezett családmodellben élnek a gyerekek — együtt a nevelôvel.

— Kik kerülnek ide hozzátok?

— Lényegében minden idekerült gyereknek külön története van. A nehéz körülmények között élôk, a kifejezetten szórványban élôk; van itt közöttünk olyan is, aki valamelyik pályaudvarról került közénk. A tanítás magyar nyelven folyik, így hát az egyetlen úgynevezett követelmény azokkal szemben, akik idekerülnek az, hogy egy kicsit tudjanak még magyarul...

— Hány ferences tevékenykedik itt?

— Csaba testvér, Balázs testvér (ô egészségügyi technikumot is végzett), egy nagyon idôs testvérünk (ô már nyolcvan fölött jár), valamint jómagam. A kisegítô személyzet: tanítónôk, óvónôk, szakácsok, nevelôk, takarítónôk...

— Mondtad, hogy minden ide került gyermeknek külön története van. A te történetedet hol kezdenéd el?

— Nagy pillanata volt életemnek az, amikor ôsszel ide kerültem. Huszonkilenc éves vagyok, és a nagyobbak nevelését bízták rám. Elég jól kijövök velük, habár a tizenévesekkel ez bizony nem mindig könnyû. Legnagobb élményem? Azok a pillanatok, amikor érzem, mennyire megbíznak bennem... Amikor a nyakamba csimpaszkodnak, és elmondják örömüket-bánatukat... Szerelmi csalódásaikat...

Lényegében az én történetem csak most kezdôdött el.

Hosszas betegség után tegnap elhunyt

Tusrajzaiban, rézkarcaiban — melyek a magyar grafika jelentôs alkotói közé emelték — az emberi lét kérdéseire és magyar sorsunkra türelmesen, megalkuvások nélkül kereste a választ.
58 éves volt.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]