1999. július 2.
(XI. évfolyam, 151. szám)

Tegnap a szenátus és a képviselôház együttes ülése döntött az oktatási törvény végleges változatáról lezárva ezzel a törvény módosításának közel kétéves vitáját. Mint ismeretes, azért kellett együttes ülésen véget vetni ennek a folyamatnak, mivel a képviselôház és a szenátus az egyeztetô bizottság jelentését is eltérô formában fogadta el. Két cikkely különbözött: ellentétben a képviselôházzal, a szenátusi változat szerint a multikulturális egyetemeket nem lehet kötelezni, hogy a különbözô oktatási részlegeket az adott nyelven elôadó tanárok által kijelölt rektorok vezessék, akik önállóan dönthetnek bizonyos adminisztratív kérdésekben.

A szenátus ugyanakkor úgy döntött: elégséges, ha csupán 8 osztály a kötelezô.

Az együttes ülésen a multikulturális egyetemek mûködésérôl szóló cikkelyt heves viták után a honatyák jobbnak látták törölni, a kötelezô oktatás pedig 9 éves lesz — döntöttek.

A jelenlegi törvény továbbra is megszorításokat tartalmaz a történelem és a földrajz anyanyelven való oktatásával kapcsolatban, de biztosítja a magyar szakoktatást, és a felvételit azon a nyelven, amelyen addig tanult a diák. Az iskolai dokumentumokat anyanyelven is meg lehet szerkeszteni. A román nyelv elsajátítása már nem kötelezô, csak a tanulása, amely sajátos program és tankönyvek szerint történik. Kis településeken vagy szórványvidéken a kisebbségek nyelvén is lehet létszám alatti osztályokat létrehozni. Az anyanyelvi oktatás szempontjából legfontosabb a 123. cikkely, amely kimondja, hogy az egyetemeken szervezni lehet csoportokat, tagozatokat, kollégiumokat és karokat a nemzeti kisebbségek nyelvén, és kérésre multikulturális egyetemeket is létre lehet hozni, amelyek oktatási nyelvét az egyetemalapításra vonatkozó törvény határozza majd meg. A törvény ugyanakkor elismeri a nemzeti kisebbségek azon jogát, hogy magán felsôfokú oktatási intézményeket mûködtessenek.

A két ház jóváhagyta ugyanakkor az államfônek a kérését a Koszovóba irányuló cseh és lengyel alakulatok Románián való áthaladásáról. Egy másik ehhez hasonló lengyel kérés megvitatását viszont levettek a napirendrôl, mivel nem jelölték meg az alakulatok létszámát és az áthaladás idôpontját. A honatyák meghatározták, hogy milyen esetekben bocsáthat ki a kormány törvényerejû rendeleteket a parlamenti vakációban, a

Román Hírszerzô Szolgálat 1997–1998-as tevékenységérôl szóló jelentés meghallgatását viszont az ôszi ülésszak elsô együttes ülésére halasztották.

(Bukaresti tudósításunk)

Markó Béla, az RMDSZ elnöke tegnap a bukaresti RMDSZ-székházban újságírók elôtt értékelte a tanügyi törvény módosításáról szóló vita lezárulását. A sajtótájékoztatón a szövetség részérôl részt vett Verestóy Attila szenátusi frakcióvezetô és Asztalos Ferenc, a tanügyi szakbizottság alelnöke is.

A szövetségi elnök elmondotta: a koalíció pártjainak az utóbbi hetekben közös összefogással sikerült néhány nagyon fontos törvényt megszavaztatnia, ami jelentôs elôrelépés. Számunkra örvendetes tény, fogalmazott Markó, hogy a koalíció betartotta irányunkba tett ígéretét, és a kisebbségek jogait szavatoló törvényeket is elfogadott. Ide sorolta a két ház együttes rendkívüli ülésén a tegnap elfogadott tanügyi törvényt, amely — mint mondotta — több mint két éve ádáz viták tárgyát képezi. A népes román újságírótábor elôtt Markó Béla sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a román törvényhozásban a tanügyi törvény vitája kapcsán szinte kizárólag a kisebbségi oktatást érintô cikkelyekrôl folyt heves vita, miközben az egész ország számára fontos szakaszok nem keltettek különösebb érdeklôdést. A törvény elfogadása jelentôs elôrelépés, elégedettek azonban nem lehetünk, hangzott el. A földrajzot és történelmet V–XII. osztályban változatlanul románul kell tanítani, és más kitételek is hellyel- közzel sértik a kisebbségek jogait. Markó szerint azonban elôrelépés az, hogy sikerült törvényben szavatolni az anyanyelven történô szakoktatást, minden szinten.

Román újságírói kérdésre válaszolva, Verestóy Attila és Markó Béla elmondották: az RMDSZ az anyanyelvû felsôoktatásban nem zárkózott el soha a román nyelv tanítása elôl, illetve külön szorgalmazza, hogy a szakkifejezéseket a diákok románul is elsajátíthassák. A magyar nyelvû felsôoktatás végleges szabályozása azonban még hátra van: a szenátusban ezzel kapcsolatban törvénytervezet vár megvitatásra.

Makkay József

Kissé feszült hangulatban zajlott a kolozsvári városi tanács csütörtök délutáni ülése. Napirend elôtt Boros János RMDSZ-tanácsos a Csillagvizsgáló (Observatorului) utca 130–138. szám alatt, a Szent Mihály plébánia tulajdonában levô telken törvénytelenül elkezdett munkálatok kérdését vetette fel. Sajnos, a városatya ezúttal sem kapott választ a polgármesteri hivatal vezetôségétôl. A feszült hangulatot az is fokozta, hogy adott pillanatban az ellenzéki és a polgármesterhû tanácsosok között heves, néha személyeskedésig menô szóváltás alakult ki.

A tanácsi ellenzéki képviselôinek (RMDSZ, Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, Nemzeti Liberális Párt) sikerült elérniük azt, hogy a KDNPP Fürdô utcai székházának vendégházzá alakítására vonatkozó polgármesteri határozattervezet lekerüljön a napirendrôl.

A parttalan viták miatt lapzártáig a városatyák csupán néhány napirendi pontot vitattak meg. A nézeteltérések az 1998-ban hozott 505-ös számú kormányhatározat alapján eladandó, állami alapokból épített kereskedelmi helyiségek elárverezésével kapcsolatban merültek fel. Az ellenzéki tanácsosok felvilágosítást kértek arra vonatkozóan, hogy a Liviu Medrea vezette Közterület Fenntartó Vállalat milyen alapon adott bérbe bizonyos, eladásra kijelölt helyiségeket. A városháza illetékesei kitérô választ adtak.

Boros János RMDSZ-tanácsos lapunknak elmondta: Grigore Dejeu és Corches Mircea igazgatósága alatt a Közterület Fenntartó Vállalat (RADP) a közvagyon, illetve az állam magánvagyonát képezô ingatlanokat kebelezett be és adott bérbe. Mikor a Corches–Funar kapcsolat megromlott, a városháza megpróbálta megsemmisíteni a törvénytelenül telekkönyvezett ingatlanok bejegyzését. Miután Liviu Medrea került a vállalat élére a városháza leállította az ilyen jellegû próbálkozásait. „Funar azt állította, hogy a vállalat nem jegyzett be saját nevére ingatlanokat és telkeket. Szerintem ez nem igaz. Most, hogy a Medrea–Funar kapcsolat is megromlott, a polgármester bírálta a vállalatot. Eddig ilyen nem történt" — mondta Boros János. Hozzátette: a polgármester állítólag saját fiának szándékszik juttatni egynéhány kereskedelmi helyiséget.

Gyér volt a jelenlét a Gheorghe Funar által csütörtök délre összehívott rendkívüli sajtóértekezleten, amelyen a polgármester a helyhatósági törvényre, valamint a Polus Transilvania tervezett befektetéseire vonatkozó közismerten szélsôséges álláspontját ismertette. Bejelentette: felháborodva a helyhatósági törvény megszavazásán, ma délben a polgármesteri hivatal tiltakozó gyûlést szervez a városháza nagytermében, ezt követôen pedig a hivatal alkalmazottait tömörítô Civitas szakszervezet utcai felvonulásra hívja tagjait, valamint a tiltakozó akcióval rokonszenvezô kolozsvári lakosokat. A tiltakozók a következô útvonalra kaptak engedélyt a polgármestertôl és a rendôrségtôl: Memorandisták emlékmûve, Deák Ferenc (Eroilor) utca, Prefektúra, Kossuth Lajos (Decemer 21) út.

A polgármester, aki egyben a Nagy-Románia Párt fôtitkára is, szokatlanul vehemens hangnemet használt. Az erdélyi magyarokat, akik nem ismerik tökéletesen a román nyelvet, „nyelvi fogyatékosoknak" nevezte. Elmondta: „szívesen segítünk a Romániában magukat elnyomva érzô magyaroknak abban, hogy az anyaországukba költözhessenek. Lehet, hogy számukra az lenne a legjobb, ha például Kolozsvár testvérvárosába, Pécsre költöznének" — mondta Gheorghe Funar. A tüntetésrôl szólva elmondta: „Annak ellenére, hogy nincs tudomásunk a »barbárok« szándékairól, reméljük, nem kerül sor incidensekre. Vigyáznunk kell, hisz ismerjük, mit tettek az 1990 márciusában Marosvásárhelyen tüntetô románokkal. Ha tiltakozásunknak nem lesz pozitív eredménye, további lépéseket teszünk" — mondta a polgármester.

Valer Suciu, a városházi alkalmazottak szakszervezeti vezetôje elmondta: szeretné, ha csupán a meghívottak és az ügy iránt elkötelezettek vennének részt az utcai tiltakozáson. „Békés tiltakozást szervezünk, ennek ellenére saját rendfenntartókkal rendelkezünk"- mondta.

A sajtóértekezleten többek között jelen volt Ioan Mihai Nãstase, a Nagy-románia Párt Kolozs megyei szervezetének elnöke.

A Polus Transilvania terveirôl szólva Gheorghe Funar elmondta: a prefektúra hamis iratok alapján juttatta földhöz az Agroindustriala céget. Mint ismeretes, miután tulajdonába került a telek, az Agroindustriala cég 4 milliárd lejért a Polus Center felépítéséhez szükséges földterülethez jutatta a Pászkány Árpád Zoltán által vezetett multinacionális céget.

Június 30-án Kolozsváron, 85 éves korában elhunyt Kovács Zoltán festômûvész, a huszadik századi magyar mûvészet kiváló alkotója, az erdélyi kultúra élvonalbeli mestere. Betegsége, mely hosszabb ideje tétlenségre kényszerítette már, végül is legyôzte szívós alkatát, megvalósulatlan hagyva még melengetett terveit.

Kolozsvár szülôvárosa volt a festônek, ahova ifjúkorának minden hányattatása után révbe érô biztonsággal érkezett haza. Ragaszkodását a városhoz egyszer úgy vallotta meg, hogy minden lokálpatrióta felhang nélkül elmondta: még a helyet, az utcát is kinézte magának, ahol majd élni, festeni és elvonultan megöregedni fog. Így épült meg, a saját elgondolása szerint, az a ház, a hegynek szaladó Rákóczi úti oldalon, melynek nagy ablakú, világos mûtermében alkotásainak sorozata készült.

Az erdélyi mûvészet története, huszadik századi históriája elválaszthatatlan a festô munkásságától. Pályarajzára nemcsak a mûvek vetülnek rá, de kultúraszervezôi eredményei is. Erdély mûvészeti fôiskolájának, a Magyar Mûvészeti Intézetnek alapítása fûzôdik a nevéhez. Az ô konok kitartása, hajthatatlansága kellett ahhoz, hogy életre keljen ez az intézmény — majd szétdaraboltan intézményrendszer —, mely máig hatóan a képzômûvészeti, színházi és zenei élet utánpótlását biztosította. Konok és kemény volt a festô a gáncsoskodások elhárításában, szókimondó a féltehetségekkel szemben. Ütéseket kapott és adott anélkül, hogy mindez egyensúlyát és önbizalmát megtörte volna. Ôszintén hitt, minden kiábrándító tapasztalat ellenére, egy eszményített világban, a jelen rideg eszménytelenségével szemben.

Mûvei a nagy koloristák hagyományaira építô festményektôl a falképekig és Kolozsvár múlt arcát megörökítô nagyszerû rajzokig egy gazdag élet termését ölelik föl. Mûvészi hagyatékának két erôs pillére: a pályakezdés nagy lendületû alkotásai (a szimbolista és késôexpresszionista fogantatású képek), valamint idôsebb korának lírai és gondolati festészete.

E mûvészi termés, alkotói oeuvre került élesebb megvilágításba az utóbbi évek során. Értéke tudatosul immár az összmagyar kultúrában is.

Murádin Jenô

Megosztott világunkban óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy melyik rendszer a jobb? Abból a filozófiai tételbôl kiindulva, hogy ideális tárgy vagy alkotás nincs, szükségszerûen eljutunk ahhoz a felismeréshez, hogy csak összehasonlítással választhatunk két rendszer között. Csak így alkothatunk helyes ítéletet. De eközben sohasem szabad lemondanunk a gyakorlati hasznosság és használhatóság szemléletérôl. E szemlélet sohasem úgy ítél, hogy valamely „izmusnak" vagy néhány réteget kitevô embercsoportnak válik-e hasznára. Vagyis valamely politikai-gazdasági-társadalmi rendszert abból a szemszögbôl kell vizsgálni és megítélni, hogy a nép (de legalábbis a nagy többség) számára hasznos-e vagy nem. A kérdés tehát egyszerûsítve úgy tevôdik fel: a fejlett („jóléti") kapitalista, vagy a fejlett szocialista társadalom jobb-e valamely népnek? Melyik rendszer tud többet nyújtani állampolgárainak: a szabadság, az emberi jogok, a dologi javak (életszínvonal), a kultúra vonatkozásában? De nem lehet a két világrendszer elônyeit és hátrányait úgy szembesíteni, hogy kapitalista államként Svédországot vagy a még szocialista államként létezett Bulgáriát vesszük összehasonlítási alapul. Mert a két nép nem rendelkezik azonos tulajdonságokkal (egyébként ez érvényes más népek vonatkozásában is), s ez befolyásolja azt, hogy egy adott politikai-gazdasági-társadalmi rendszer miként valósul meg a gyakorlatban. Ilyen értelemben összehasonlítási alapul szolgálhat a két Németország. Az NSZK-ban parlamentáris polgári demokratikus rendszer alakult ki, és elnyerte a fejlett jóléti állam státusát. Biztosították mindazokat a jogokat, melyeket az „emberi jogok" gyûjtôfogalma alatt értünk. A többpárti rendszer keretében a kisebbségben maradt pártok és azok tagjai sohasem elnyomott, jogaiktól megfosztott réteget jelentenek. (Ide kívánkozik Leninnek az 1927-es londoni pártkongresszuson feljegyzett mondása: „Én a politikai ellenfeleimmel szemben a megbékélésnek csak egyfajta formáját ismerem: felkoncolni!") Az NSZK külpolitikai vonatkozásban is messzemenôen független lehetett, jóllehet, politikailag, katonailag és gazdaságilag is, a nyugati szövetségrendszer tagja. Sokszor elôfordultak lényeges álláspontbeli különbségek és fenntartások, ami elképzelhetetlen volt a csatlós államok és a Szovjetunió között.

Az NDK magán viselte a szocialista állam összes jegyeit: sajtó-, szólás- és gyülekezési szabadság nincs, sztrájkjog eltörölve, az egyén mozgási szabadsága korlátozva, az egymástól való félelem szelleme, akárcsak a kétarcú politikai magatartás eluralkodott. Az NDK gazdaságára jellemzô a stagnálás. Fejlôdés az évtizedek távlatában is alig volt érezhetô: szûkös áruválaszték és a lakosság alacsony életszínvonala jellemezte. Lezüllött a munkaerkölcs és az alkotókedv, a kereset nem a teljesítménytôl függött, hanem sok más egyéb tényezôtôl. Az NDK mint csatlós állam a gazdasági bekebelezettség állapotában volt. Az NDK kulturális életét a szocialista rendszer központi irányítású propaganda-demagógia gépezete határozta meg. Nem volt alkotási szabadság. A fentiek alapján, a „melyik jobb" kérdésre a válasz egyértelmû: a fejlett (jóléti) kapitalizmus jobb, mint a fejlett szocializmus. De felmerül egy újabb kérdés: ha a szocializmus „rosszabb" rendszer, hogyan nôhetett világrendszerré és maradhatott fenn annyi ideig? A válasz egyszerû: erôszakkal.

Ha megfigyeléseinkhez a német példát vettük, a kapitalizmus vagy szocializmus változat nem csupán német alternatíva, hanem az egész világé.

Láthattuk és láthatjuk, hogy a szocializmusnak akár „kollektív" (Szovjetunió és csatlósai) akár „különutas" (lásd Jugoszlávia) megjelenési formájáról van szó, hova vezetett. Azt is láttuk és látjuk, hogy a mi esetünkben is hova vezetett. Mi most kihez hasonlítsuk magunkat? A múltat illetôen természetes, hogy a fejlett (jóléti) kapitalizmusban avagy piacgazdaságban élô országokhoz. Ami pedig a jelent illeti, legfeljebb azokhoz az országokhoz hasonlíthatjuk magunkat, akik miután megszabadultak a szocialista rendszertôl, azonos esélyekkel indulva, szinte az élet minden területén felülmúltak bennünket, és esélyessé váltak, hogy bekerüljenek a fejlett országok, népek, nemzetek közösségébe.

Jó volna, ha derék nosztalgiázóink — akár a szocializmus, akár a fasizmus vagy azok ötvözete után sóvárogva — elgondolkoznának a fentiekrôl, és nem ámítanák magukat idôszerûtlen és abszurd vágyakozással az iránt, ami nem állta ki a gyakorlati próbát. Igaz, a diktatúra és a despotizmus bizonyos viszonylagos stabilitást jelent, míg a demokráciában a fejlôdés az, ami meghozza a politikai, gazdasági és társadalmi stabilitást. Ami egyben a minôség forradalmát is jelenti.

Nagy Ernô

K. József egy csütörtöki napon kiugrott lakásuk ablakán.

Éppen csendben, nyugodtan ebédeltek — mint máskor is —, amikor, se szó, se beszéd, letette a kanalat, s nyugodt, kimért léptekkel odament a nyitott ablakhoz, és kiugrott.

Nem esett semmi baja, még csak a bokáját sem ficamította ki. Nem, mert az ablakuk alatt lévô, frissen felásott hatalmas virágágyás közepébe huppant, és fôleg azért nem történt semmi baja, mert lakásuk elsô emeleti lakás, s amint az köztudott, városunkban a tömbházak elsô emelete nincs valami magasan.

K. József nem tudta megmagyarázni, megindokolni — még saját magának sem —, hogy miért tette, amit tett. Egyre csak azt hajtogatta, félszegen mosolyogva, zavartan topogva, hogy: „Egyszerre csak úgy éreztem, hogy muszáj valamit tennem, s amikor megláttam, hogy nyitva van az ablak, akkor meg úgy éreztem, hogy muszáj kiugranom". Késôbb, meglehetôs bizonytalanul, még azt is hozzátette: „És különben is, már torkig vagyok ezzel az egésszel..."

Eltelt néhány hét; jószerint már feledésbe is ment „az eset", és akkor — K. József ismét kiugrott szobájuk ablakán. Most sem történt semmi baja, s a válasza (magyarázata) is az volt, mint elsô alkalommal.

Néhány újabb hét leforgása alatt K. József ötször ugrott ki lakásuk ablakán, és most már minden esetben csak annyit mondott: „Torkig vagyok már az egész kuplerájjal, torkig".

„Komolytalan ember" — mondták a szomszédok, ismerôsök, s ôszintén sajnálták K. Józsefnét, akit szemmel láthatóan nagyon megviselt férjének „ez az újabb hóbortja". Egyesek szerint K. Józsefnek egyetlen baja van: a feltûnési viszketegség. Ha nem ez volna a baja, érveltek, ha tényleg torkig volna az egésszel, akkor nem az elsô emeletrôl ugrálna ki, jól tudván, hogy soha semmi baja nem esik, hanem fölmenne a tízemeletes tömbház tetejére, s onnan ugrana le, „egyszer, de rendesen". „Gyáva kukac, csak a szája nagy" — legyintettek ezek a vélekedôk, s ezzel el is intézték „az ugrándozó" K. József „ügyét".

Senkit nem érdekelt már, hogy hányszor és miért „ugrándozik ki" K. József lakásuk ablakán. Mire beköszöntött az ôsz, már tömbházi életük velejárójának tekintették K. József „ugrándozási hóbortját", éppúgy, mint azt, hogy az ötödiken lakó suszter kutyája mindig pont este tizenegykor ugat három percen át, vagy azt, hogy Peták úr a hetedikrôl hetente egyszer megveri a feleségét, meg azt, hogy a lift másodnaponként bedöglik, és hogy többször nincs meleg víz, mint ahányszor van.

„Mégiscsak el kellene menned egy orvoshoz" — mondotta egyszer K. Józsefné. „Nincs nekem semmi bajom, és bolond sem vagyok" — válaszolta szelíden K. József. Az asszony többé nem is hozakodott elô az orvossal.

K. József pedig továbbra is, ha úgy érzi, hogy „valamit tennie kell", ki-kiugrik elsô emeleti lakásuk ablakán. Alighanem ô is már úgy véli, hogy életének szükségszerû velejárója ez az olykori kiugrálás. Hogy ez minden bizonnyal így lehet, azt az látszik bizonyítani, hogy K. József egyébként ugyanúgy éli a maga, megannyi gonddal-bajjal, apró örömökkel, bosszúságokkal elegyes kicsi, szürke életét, mint annak elôtte, hogy elôször kiugrott az ablakon.

Egyedül K. Józsefné nyugtalan; úgy beléfészkelt „valamiféle" félelem, mint fába a szú, mert képtelen nem arra gondolni folyton, hogy a férje egyszer csak beleun az elsô emeletbe, és felmegy a tömbház tetejére...

Nem valószínû, hogy ez bekövetkezik, véljük mi, akik szintén nagyon jól tudjuk, hogy egyáltalán nem kizárt ennek a lehetôsége sem. Bármikor bekövetkezhet ez is — s mi nem tehetünk semmit ellene. Legfennebb csak annyit, hogy — miközben kíváncsian várjuk a további fejleményeket — mindennap szólunk K. Józsefnének, hogy ne feledkezzék meg ebédelés elôtt kitárni az ablakokat...

Molnos Lajos

Bizonytalansággal terhes feszültség uralkodott el a cégeken az elmúlt hetekben. Kimutatásoktól, jelentéstevésektôl, bizonylatok összeállításától egyébként is zsúfolt hivatalos teendôiket újabb kötelezettséggel toldották meg. Minden jogi személy — szervezési- és tulajdonformától függetlenül — köteles elkészíteni esedékessé vált kinnlevôségei és tartozásai pontos nyilvántartását. Ezt a nyilvántartást végül el kell küldeniük egy fôvárosi intézetnek.

Eddig ez rendben is lenne, hiszen a kívülálló számára is többletmunkát sejtetô kormányrendelkezés eddig még nem mond, nem sejtet túlságosan sokat. Hiszen egy magára valamit is adó cég amúgy is pontosan tudja, kinek tartozik, és fôleg ki az adósa. Ezt még különösebb nyilvántartás nélkül is számon tartja kisiparos, családi meg egyéb társulás, városi és vidéki egyaránt. Számukra azonban mégis nagy gond a kormánynak ez a sürgôsségi rendelete. A nyilvántartás szabály, és kivétel nélkül mindenkire kötelezô. Hogy ne legyen kibúvó a kötelezettség teljesítése alól, ezt a kormány alapos büntetésekkel biztosítja, ám olyan határidôket jelöl meg, amelyeket a leglelkiismeretesebb cég sem tud/tudhat betartani. Hiszen a jogszabály megjelenésétôl számított 15 napon belül kellett a nyilvántartást elkészíteni, és 30 nap eltelte elôtt már továbbítani is Bukarestbe. A kötelezettség elmulasztásáért, no meg a határidô megszegéséért több tízmillió lejes büntetést szabhatnak ki.

A megbírságolás azért több mint biztos, mivel a rendeletet tartalmazó közlöny megszerzéséig már lejárt az elsô határidô. Azt pedig, hogyan és miként postázható, ha elkészül a jelentés, egy hónap elteltével sem tudta kideríteni a legtöbb cég. Nem beszélve azokról a vidéki vállalkozókról, akikhez egy ilyen információ el sem jut. A kormánynak egyébként a rendelet megjelenésétôl számított öt napon belül módosítania kellett volna a korábbi, hasonló irányú szabályozásait, megjelölve e legújabb elôírás alkalmazási módját is. Ám ha a kormány sem tartotta be a saját határidejét...? Önmagának azonban már nem szokása büntetést kiszabni.

A személy — legyen az jogi is — alkotmányos jogaiban bízók és megbízók, a magánszféra önállóságát és titoktartási jogát féltôk nemhiába kapták fel a fejüket a hír hallatán. Mert mi köze lenne a kormánynak, egy intézetnek, egyáltalán az államnak ahhoz, hogyan intézi gazdasági teendôit egy olyan magáncég, amelynek — tételezzük fel — nincsenek az állammal, sem annak helyi intézményeivel szembeni tartozásai? Még egy laikus elôtt is nyilvánvaló: az államnak, illetve ellenôrzô testületeinek feladata és kötelessége kimerül (ki kellene merülnie) az adózás pontosságának és törvényességének ellenôrzésében, az adócsalások kivédésében. Két vállalkozó egymással szembeni kötelezettségeit, ezek elmulasztását pedig végül is bírósági úton szokás rendezni, mindenféle állami beavatkozás, kíváncsiskodás nélkül.

A sürgôsségi rendelet céljának és egyáltalán értelmének van természetesen egy hivatalos magyarázata is. A jogi személyeket nyilvántartásba vennék (számuk egyébként megközelíti a milliót), és beillesztenék az esedékessé vált adósságok kiegyenlítési folyamatába. Ennek mikéntjét azonban továbbra is homály fedi, de még a végiggondolt elmélet sem vezet eredményre. Megdöbbentô — legfôképpen egy jogszabályt alkalmazni kénytelen/képtelen személy számára — hogyan bocsáthatnak ki feltételezett szakemberek ennyire dilettáns rendeletet? Értelmetlennek tûnô, alkalmazhatatlan, hiányos, az Alkotmánybíróságnál sok esetben megtámadható rendeletet!

A gazdasági helyzet valóban azt eredményezte, hogy láncszerûen egybefonódnak az egymásnak tartozók, és emiatt egy kártyavár biztonságával tartják fenn magukat cégek, vállalatok. Nem kell eldôlnie, csupán alig meginognia az egyiknek, és menthetetlenül kidönti a többieket is. Kétséges azonban, hogy „felsôbb utasításra" kötelezni lehessen egy jogi személyt arra, hogy elengedje egy adósa vele szembeni tartozását, és az adóst is végsô soron rávenni, hogy ô is „elnézzen" egy újabb vagy egy másik behajtásra váró pénzösszeget. Köztudomású, hogy létezett egy korábbi, hasonló igyekezet a felhalmozódott adósságok megszüntetésére, de csupán az állami tulajdonban levô ipari vállalatok esetében. Nem vezetett eredményre...

Az ezzel az újabb kötelezettséggel terhelt cégeket a jogszabály hiányossága és egyáltalán megkérdôjelezése még nem segíti semmivel. Elôttük egyetlen biztosan kiolvasható és félreértelmezhetetlen elôírás van: a kivételesen szigorú büntetés! Sokan abbeli igyekezetükben, hogy a büntetést elkerüljék, megérdeklôdték, hogy a bukaresti intézethez csakis az Interneten keresztül juttathatják el adataikat. Ehhez természetesen megfelelôen felszereltnek kell lennie az illetô cégnek. De vajon az a mezôgazdasági társulás, amelyik a kisközség valamelyik dûlôjében végzi tevékenységét, számítógéprôl csak hírben hallott, a világhálózatról még úgy sem, mit tehet? A bukaresti intézet válasza értelmében egyetlen lehetôségük, hogy (tegyük hozzá — jó pénzért) közvetítôhöz apelláljanak. A szolgáltatásért a fizetséget kompenzálással is intézhetik...?

Újvári T. Ildikó

Az utcai pénzváltóknál a forint 63/65, a márka 8100/8300, a dollár pedig 15 500/15 700 lejbe került.
Ma reggel a Macrogroup Rt. váltóiban az induló árfolyamok: a német márka 8230/8300, az amerikai dollár 15 700/15 800, az olasz líra 8,23/8,35, az osztrák schilling 1160/1220 lejbe kerül.

Eladó jó állapotban levô bécsi, fémtôkés zongora. Telefon: 065/167-827. (3551542)

A rendszerváltás elôtti magyar és román ellenzékiek 1989 júniusában napvilágot látott Budapesti Nyilatkozatának 10. évfordulójáról emlékeztek meg szerdán, Bukarestben a Társadalmi Párbeszéd Csoport vitaestjén.

A bukaresti rendezvényen Gabriel Andreescu, a romániai Helsinki Csoport alelnöke, Mihai Berindei, Párizsban élô román történész és Molnár Gusztáv magyar filozófus mellett a tíz évvel ezelôtti Budapesti Nyilatkozat több román aláírója és számos neves romániai értelmiségi, közéleti szereplô vett részt.

A Budapesti Nyilatkozat évfordulója annak megvitatására adott alkalmat, hogy a mai Romániában lehet-e és szabad-e a tudományos eszmecsere keretein túl, a széles nyilvánosság fórumain a politikai életben olyan kérdésekkel foglalkozni, mint az önkormányzat, a regionális fejlôdés, a föderalizmus.

A hozzászólók eltérôen vélekedtek arról, hogy a román politikában veszélyesnek és elítélendônek kikiáltott fogalmak tisztázását milyen körben a legcélravezetôbb elvégezni.

Abban viszont egyetértettek, hogy a tisztázásra, a komoly helyzetértékelésre mindenképpen szükség van, hiszen a román régiók eltérô fejlôdése ma már valóság, és sokkal elôrébb tart, mint azt a legtöbben gondolnák.

Az amerikai hatóságok nem félnek Románia esetleges föderalizálásának veszélyétôl — nyilatkozta Victor Babiuc honvédelmi miniszter csütörtökön a Mediafaxnak az Egyesült Államokból való visszatérését követôen. Mint ismeretes, Constantinescu államfô júniusban, Marosvásárhelyen felhívást intézett Erdély értelmiségeihez, amelyben felkérte ôket, hogy megfelelô hozzáállást tanúsítsanak Erdély és a Bánát autonómiájának újratárgyalására vonatkozó tervezettel szemben. Ebben felhívta a figyelmet arra a veszélyre, amelyet az autonómia-törekvések jelenthetnek.

Victor Babiuc tájékoztatása szerint William Cohen amerikai honvédelmi államtitkár meglepôdve fogadta Wesley Clark tábornoknak azt a kijelentését, amelynek értelmében a versailles-i szerzôdés nem érvényes. Babiuc Cohen szavait tolmácsolva kijelentette: Az amerikai álláspont ugyanaz, amit Clinton elnök korábban megfogalmazott: az európai határokat nem szabad megváltoztatni, és szerinte az etnikai kritériumok nem motiválják a határok átrendezését.

A honvédelmi miniszter hozzáfûzte: a román–amerikai együttmûködés fejlesztése érdekében tett javaslatok között szerepel az a felkérés is, hogy az Amerikai Egyesült Államok támogassa Románia keleti határának biztosítását. Babiuc szerint ez nem azt jelenti, hogy a térségben katonai erôk állomásoznának, hanem egyszerûen csak Románia és a szövetségesek közti kapcsolattartásról van szó.

Szerdán a képviselôház elfogadja a 1997/169-es törvényt kiegészítô földtörvény-tervezetet. Mint ismeretes, a Demokrata Párt és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt álláspontja lényegesen különbözött a földterületek és az erdôk visszaszolgáltatását illetôen. Az elfogadott változat kompromisszum eredménye. Mátis Jenô képviselô a Szabadság kérdésére elmondta:

— Mint ismeretes, az 1991/18-as törvény alapján ugyanis csak tíz hektár földet és egy hektár erdôt lehetett visszaigényelni. Ezt követôen a 169-es törvény, amellyel egyfajta felmérés készült arról, hogy milyen nagyságú az a földterület, amelyet az 1991/18-as törvény alapján nem osztották ki, és amelyet magánszemélyek visszaigényelhettek. Ez a törvény egyrészt a lehetôségek, másrészt pedig az igények mentén próbálta rendezni a termôföld, illetve az erdôk tulajdonjogának kérdését azzal a céllal, hogy egyszer és mindenkorra visszakerüljenek a jogos tulajdonosokhoz azok a földek és erdôk, amelyeket valamikor jogszerûen bírtak. A jelenlegi kiegészítô törvénytervezetnek sok lényeges elôírása van. Ennek értelmében a termôföld visszaadásának legfelsô határa 50 hektár, az erdôké pedig 10. Amennyiben erre nincs lehetôség, akkor a törvénytervezet kárpótlást ír elô. Ugyanakkor leszögezi: ha az örökösök nem óhajtják természetben visszakapni a földterületet, kárpótlásban részesülhetnek.

A törvénytervezetet még a szenátusnak is el kell fogadnia. Jó lenne, ha erre mielôbb sor kerülne, és a törvényt már jövô tavasztól alkalmazni tudják. A képviselôház által elfogadott tervezet kompromisszum eredménye: annak ellenére, hogy az ellenzék kivonult a törvény második felének a vitájáról, valamint a végsô szavazásról, a koalíció ismét bebizonyította, hogy ha kell, mûködôképes tud lenni. A törvénytervezet elfogadását a koalíción belül nagyon sok tárgyalás elôzte meg, de a megszavazott változattal végül mind a Demokrata Párt, mind a parasztpárt, mind a Nemzeti Liberális Párt, mind az RMDSZ egyetértett — mondta Mátis Jenô.

P. A. M.

A kormány törvénytervezetet nyújt be a volt államfôknek járó juttatásokról — közölte a sajtó.

Az elképzelések szerint az ország volt államfôinek ugyanolyan körülményeket biztosítanak életük végéig, mint a hivatalban lévô elnöknek. Ennek megfelelôen az ország egykori elsô emberei ugyanolyan rezidenciát és fizetést kapnak. Emellett saját használatra szolgáló személygépkocsi és folyamatos személyi biztosítás illeti meg ôket.

A juttatásokat, amennyiben a parlament elfogadja a törvényt, az egykori államfôknek kérelmezniük kell a kormánytól. Jelenleg az örökös ellátásra Ion Iliescu volt elnök és Mihály exkirály számíthat. Iliescu — derül ki a lapokból — mindenféle fenntartás nélkül ezúttal egyetért a kormány javaslatával.

A Versenytanács csütörtökön a kormányhoz jegyzéket nyújtott be, amelyben közli a különbözô szolgáltatások díjainak módosulását. Eszerint július 4-tôl 10,4 százalékkal drágulnak a vasúti jegyek és a metrókártyák. Július 1-jétôl növekszenek a belügyminisztérium által a különbözô szolgáltatásokra megszabott díjak: 14, 7–17, 5 százalékkal az útlevelek, a hajtási engedélyek és a személyazonosságok kibocsátása.

Decebal Traian Remes pénzügyminiszter csütörtökön tagadta, hogy a kormányülés napirendjén szerepelt volna az üzemanyagok védôvámja megemelésének megvitatása. Remes megfeledkezett azonban arról, hogy három nappal ezelôtt, ugyancsak kormányülés után, közölte, hogy az üzemanyagok védôvámjának megemelését elhalasztják július 1-jéig.

A törvény értelmében a pénzügyminisztérium kormánydöntés nélkül drágíthatja az üzemanyagokat abban az esetben, ha a lej dollárral szembeni leértékelôdése nagyobb 5 százaléknál.

Mint ismeretes, a gépkocsivezetôk szakszervezetével kötött memorandumban Radu Vasile kormányfô megjegyezte, hogy az üzemanyagok védôvámja nem növekszik az év végéig. Július 1-jétôl mégis megugrottak a dohány, az alkohol, a kávé védôvámjai, valamint a RomTelecom díjai.

Úgy tûnik, hogy kompromisszumra jutott Mircea Ionescu Quintus liberális és Ion Diaconescu parasztpárti elnök a konvenció új jegyzôkönyvét illetôen. Bár a felek megegyeztek, hogy ne hozzanak nyilvánosságra semmit, amíg a parasztpárt vezetôségi bürója nem tárgyalja meg a kérdést, a liberális vezetô elmondta, hogy a konvenciós pártok közös listákon indulnak az általános választásokon és egyetlen elnökjelöltet fognak támogatni.

Bár két nappal korábban a rendkívüli kormányülés után úgy hangzott el, hogy a kormány megvitatja és döntést hoz a Jugoszlávia elleni olajembargó megszüntetése tekintetében, a kabinet tagjai csütörtökön semmilyen döntésre nem jutottak. A legutóbbi becslések szerint Románia az embargó miatt 800 millió dollár veszteséget szenvedett.

Valeriu Stoica igazságügy miniszter hangsúlyozta: az embargót nem mi, hanem mások szüntetik meg. A miniszter az embargót elrendelt EU-val folytatott megbeszélésre utalt.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]