 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1999. július 15.
(XI. évfolyam, 162. szám)
Az RMDSZ Kolozs Megyei Képviselôtanácsa (MKT) keddi ülésén megvitatta a tanügyi törvény megszavazása következtében kialakult helyzetet. A testület Állandó Bizottsága a képviselôtanács több mint egyharmadának a kérésére hívta össze a MKT-t, amely hosszú vitát követôen nyilatkozatot fogadott el az oktatási törvénnyel kapcsolatban. Ebben leszögezik: a romániai magyar nemzeti közösség érdekeinek és jogos elvárásainak szempontjából nem tartják kielégítônek a parlament által nemrég elfogadott tanügyi törvényt. Az ülésen részt vett Takács Csaba ügyvezetô elnök, Nagy Zsolt, a területi szervezetekért felelôs ügyvezetô alelnök és Nagy F. István oktatási alelnök is.
Somai József MKT-elnök felvezetôjében tájékoztatott, hogy az ÁB állásfoglalás-tervezetet fogalmazott meg a tanügyi törvénnyel kapcsolatban, amelyet az MKT elé terjesztenek megvitatásra. Vekov Károly MKT-alelnök ismertette az állásfoglalás- tervezetet. Ennek értelmében a tanügyi és az akkreditációs törvény hosszú távon befolyásolja az oktatási körülményeket, fiataljaink identitástudatának alakítását, egyházaink erkölcsi, oktatási és társadalmi szerepvállalását. A jelen formában elfogadott törvénycsomag visszalépést jelent a 36-os sürgôsségi kormányrendelethez viszonyítva, és elôrelépést a 1995-ben elfogadott tanügyi törvényhez képest. Nekünk azonban nem eredményekre, hanem a tényleges jogok gyakorlására van szükségünk. Különösen súlyos, hogy a tanügyi törvény nem teszi lehetôvé az autonóm magyar iskolahálózatot, és fenntartja a hipercentralizált tanügyi struktúrákat. A tervezet szerint a két törvény jogsértô és jogfosztó egy idôben. Sérelmezhetô, hogy az RMDSZ a kongresszusi határozatok ellenére is elfogadta, hogy ezentúl románul tanítsák Románia történelmét és földrajzát. Legalább ennyire sérelmezhetô, hogy a kolozsvári székhelyû önálló magyar egyetem létrehozása lehetetlenné vált. A két törvény elfogadása ebben a szövegformában súlyosnak minôsül. Az RMDSZ részt vett ezeknek a kidolgozásában, mi több, annak az egyezségnek a kivitelezésében, amelyet az RMDSZ kötött az RTDP-vel, elfogadva a magyar egyetem létrehozását megakadályozó cikkelyeket. A felolvasott dokumentum a szöveg értelmében nemcsak a szöveg elfogadhatatlan, hanem a parlamenti frakció szereplése is. Óriási a felelôssége azoknak, akik ezt a törvényt elfogadták — tartalmazza többek között a megvitatásra szánt állásfoglalás-tervezet.
Önfeladással vádolták
a Kolozs megyei
parlamenti képviselôket
Hozzászólásában Kónya-Hamar Sándor képviselô, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke hangsúlyozta: az elfogadott tanügyi törvény visszalépés az oktatási törvényt módosító 36-os sürgôsségi kormányrendelettel szemben, de elôrelépés a 95-ös tanügyi törvényhez képest. Mátis Jenô képviselô osztotta Kónya-Hamar Sándor véleményét, és feltette a kérdést: a tanügyi törvény parlament általi elfogadása után érdemes-e, hogy most a Kolozs megyei szervezet állást foglaljon. A képviselô visszautasította azt, hogy az RMDSZ parlamenti frakciói „önfeladó magatartást" tanúsítottak volna a törvény megszavazásakor. Az RMDSZ új alapszabályzatának értelmében a kétharmados többséggel hozott döntések a frakció minden egyes tagja számára kötelezôek. Rámutatott: az alapszabályzat be nem tartása az anarchia kezdetét jelenti egy szervezetben.
Az MKT állásfoglalása — esô után köpönyeg?
Takács Csaba ügyvezetô elnök hozzászólásában nem tartotta idôszerûnek egy állásfoglalás elfogadását, miután a parlament megszavazta a törvényt. Hangsúlyozta: a törvény azért nem lépett még életbe, mert az RTDP óvást emelt az Alkotmánybíróságon a törvény ellen, és Emil Constantinescu államfô még nem hirdette ki. Amennyiben az Alkotmánybíróság elfogadja az óvást, a törvény visszakerül a parlamentbe. Szerinte súlyos visszalépést jelentene az oktatási intézmények fejlesztése szempontjából, ha visszatérnénk a ’95-ös tanügyi törvényhez.
A Bolyai Társaság választmánya nevében Wanek Ferenc elnök a társaság közleményét olvasta fel, amelyben leszögezik, hogy a tanügyi törvény és a felsôfokú oktatási intézmények akkreditálásáról szóló törvényt módosító szöveg nem értékelhetô sikerként.
Buchwald Péter alprefektus is azt hangoztatta, hogy egy állásfoglalás elfogadása „utánlövés" lenne. Rámutatott: senki nem mondta, hogy a törvény sikernek tekinthetô, a jelenlegi politikai helyzetben csak ennyit lehetett elérni. Boros János azt kifogásolta, hogy az Állandó Bizottság nem volt eléggé körültekintô, amikor megfogalmazta ezt az állásfoglalást. Véleménye szerint ez az állásfoglalás-tervezet nem az MKT véleményét tükrözné, hanem Vekov „partizánakciója".
A román politikai elit
a felelôs
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének oktatási alelnöke, Bálint Kelemen Attila szerint sem kell sikerként értékelni a törvényt, amely messzemenôen nem fedi az igényeinket, de szükségesnek tartja az állásfoglalást, a parlamenti frakciók elmarasztalása nélkül. Boldizsár Zeyk Imre szerint el kell ismerni, amit politikusaink el tudtak érni, és a lehetôségeket maximálisan ki kell használni. Továbbá hangsúlyozta: a román politikai elitet kell felelôssé tenni, hogy csak ennyi valósulhatott meg az elvárásokból.
Balázs Sándor professzor emlékeztetett: vitára azért van szükség, mert elemezni akarták azokat a körülményeket, amelyek kialakultak a tanügyi törvény megszavazása után. A professzor szerint szükség van egy állásfoglalásra, mivel a tanügyi törvény elfogadása után olyan hangulatot próbáltak kialakítani, amely szerint a tanügyi törvény elfogadása nagy eredményt jelent. Balázs Sándor szerint ez nagyon veszélyes lehet.
Vekov Károly felszólalásában tiltakozott, hogy az állásfoglalás a Kolozs megyei képviselôk ellen irányult volna. Mint mondta, ebben a parlamenti frakciók ellen tiltakoztak. Vekov Károly kijelentette: két lehetôség van. Vagy egy testület, vagy egy magánszemély beadvánnyal fordul az államelnökhöz, hogy ne írja alá a törvényt, vagy az RMDSZ is az Alkotmánybírósághoz fordul. A törvény valóban tartalmaz pozitívumokat, de ezek nagyon halványak.
Takács Csaba
felleltározta
a pozitívumokat
Takács Csaba figyelmeztetett: a cél, mindent megtenni annak érdekében, hogy a tanügyi törvény érvénybe lépjen, és elítélte Vekov Károly javaslatát. Emlékeztetett a törvény pozitívumra: a közoktatás szintjén megszûnt bármiféle korlátozás, bármilyen oktatási szinten anyanyelven lehet tanulni, létrehozhatóak létszám alatti osztályok, biztosítja az anyanyelvû szakoktatást, és az egyházak világi iskolákat alapíthatnak.
Molnos Lajos ügyrendi kérdésben feltette azt a kérdést, hogy a képviselôtanács, amikor parttalan vitába belekezd, döntse el, hogy mirôl akar állást foglalni: a tanügyi törvényt, a parlamenti frakció álláspontját vagy az RMDSZ általános vezetését illetôen. Szerinte a tanügyi törvényrôl kell véleményt mondani és állásfoglalást megfogalmazni.
A hozzászólók részérôl mindenki elégedetlenségét fejezte ki a tanügyi törvény kapcsán, amely nem tartalmazza az önálló magyar egyetem alapításához való jogát, és nem biztosítja Románia történelmének és földrajzának anyanyelven történô oktatását.
A testület végül elfogadta a Nyilatkozatot, amelyet az alábbiakban adunk közre:
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének képviselôtanácsa a román parlament által elfogadott tanügyi törvényt a romániai magyar nemzeti közösség érdekeinek és jogos elvárásainak szempontjából nem tartja kielégítônek. Ez a tanügyi törvény nem biztosítja az önálló, magyar tannyelvû állami egyetem alapításának jogát, Románia történelmének és földrajzának minden szintû anyanyelvi oktatását, valamint az önálló magyar tannyelvû oktatási rendszernek a megteremtését sem. Esetenként csak lehetôségeket nyújt, de nem szavatol egyszersmind törvényes garanciákat is a lehetôségek megvalósítására. Ennek okát abban látjuk, hogy elsôsorban a román politikai tényezôkben nem volt meg a politikai akarat a kisebbségi oktatás számunkra megnyugtató és végleges rendezésére.
Az újonnan elfogadott tanügyi törvény 123-as cikkelye kimondja, hogy az egyetemeken önálló csoportokat, tagozatokat, kollégiumokat és karokat lehet szervezni a nemzeti kisebbségek nyelvén, és kérésre multikulturális egyetemek is létrehozhatók. A törvény adta lehetôségeket kihasználva a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) tanító magyar tanárok három új kar, valamint külön magyar szenátusi csoport létesítését tervezik. Ehhez viszont az Egyetemi Charta módosítására van szükség.
A magyar egyetemi tanárok évek óta tervezik a BBTE-n belül létrehozott magyar karok beindítását, majd végsô lépésként a kolozsvári központú állami magyar egyetem létrehozását. A tanügyi törvény módosításáig erre nem volt lehetôség. Részletes egyetemépítési tervet dolgoztak ki, amely mára vált idôszerûvé.
Szilágyi Pál rektorhelyettes lapunkat arról tájékoztatta, hogy a BBTE-n tanító magyar tanárok rendszeresítették az idôszakos megbeszéléseket, amelyeken az egyetemi magyar oktatás kérdéseit vitatták meg. Legutóbbi összejövetelükön, amelyre kedden este hét órakor került sor, a tanárok a tanügyi törvény 123-as cikkelye adta lehetôségek életbe léptetésérôl vitáztak.
Megtudtuk: a magyar tanárok önálló magyar tagozat létesítését szeretnék a BBTE keretén belül. Ehhez a tanszékek, karok megszervezése szükséges. Ugyanakkor külön szenátusi csoport létesítésén gondolkoznak. A rektorhelyettes kifejtette: ma már több mint 4 ezer magyar diák tanul a BBTE-n, ebbôl 2500 anyanyelven. A magyarul tanítók létszáma eléri a 240–250-et, az elmúlt két évben sikerült 40–45 új magyar tanárt felvenni. Ezen a nyáron további tanári állásokat hirdetnek meg.
A rektorhelyettes úgy véli, hogy a BBTE-n minden feltétel megvan arra, hogy akár egyik napról a másikra öt magyar karból álló önálló magyar tagozat kezdje meg mûködését, hiszen magyar csoportokban, tapasztalt, komoly felkészültséggel rendelkezô tanárokban, valamint a dékánhelyettesi vagy a magyar tudományos titkári tisztséget betöltô professzorokban, magyar adminisztrációs személyzetben most már nincs hiány.
Szilágyi Pál elmondta: a BBTE-n tanító magyar tanárok öt magyar kar létesítését szeretnék. Kettô már létezik: a római katolikus, illetve a református teológia. A másik három a matematika és természettudományok, a humán tudományok (filológia, színmûvészet, történelem, filozófia, neveléstudomány), valamint a politikai, jogi és közgazdaságtudományi kar lenne. A karon tanító magyar tanárok maguk választanák meg a dékánt, a dékánhelyettest és a tanszékvezetôket.
Jelenleg a jogi, illetve a közgazdaságtudományi karon román nyelven folyik az oktatás, kevés a magyar tanár. Szilágyi Pál szerint ezen a két szakon sem lesz nehéz megszervezni a tanítást, ugyanis a nyugdíjas tanárok is elô tudnák adni az alaptantárgyakat. Ezenkívül magyarországi vendégtanárokat lehetne hívni. A jogi karon ez bonyolultabb, hiszen a magyar és román jogrendszer sok vonatkozásban eltér egymástól. Ennek ellenére az általános jogi tantárgyakban szintén lehet magyarországi vendégtanárra számítani — mondta.
A rektorhelyettes úgy véli, hogy egy Romániában tevékenykedô magyar nemzetiségû jogásznak és közgazdásznak a román és a magyar szaknyelvet egyaránt kell ismernie. E két karon az oktatás kétnyelvû lenne: magyar és román. Az általános mûveltségi tantárgyakat magyarul, a román törvénykezéssel kapcsolatos tantárgyakat pedig románul tanulnák a hallgatók.
A rektorhelyettes szerint a BBTE szenátusa jelenlegi összetételében nem járulna hozzá a magyar tagozat, illetve a pontosan meghatározott hatáskörrel rendelkezô magyar szenátusi csoport létrehozásához. Éppen ezért szerinte a kérdés megoldása érdekében politikai döntésre van szükség. Szilágyi kifejtette: a legkézenfekvôbb megoldás egy kormányhatározat lenne, amely módosítaná az egyetemi chartát, döntene a magyar karok létrehozásáról és meghatározná a BBTE magyar szenátusi csoportjának pontos hatáskörét. Külsô beavatkozás nélkül nagyon nehezen valósulhat meg a BBTE-n tanító magyar tanárok elképzelése. Minden állami egyetem esetén a kormánynak kell eldöntenie az egyetem feladatát és struktúráját — véli. "Ha ettôl a kormány elzárkózik, akkor továbbra is másodrendû állampolgárok maradunk, és csak akkor tudunk bármit is megvalósítani elképzeléseinkbôl, ha történetesen "kedvezô" a politikai helyzet. Ellenkezô esetben egyáltalán nem biztos, hogy javaslatainkat figyelembe veszi egyik vagy másik tanszékvezetô, illetve kari tanács. Enélkül nem beszélhetünk a BBTE-n belül egyenlôségrôl"- mondta Szilágyi Pál.
A rektorhelyttes szerint a romániai magyarságnak joga van egy kolozsvári központú önálló egyetemre és az ehhez kapcsolódó felsôfokú oktatási hálózatra Erdély nagyobb városaiban. "Ez viszont nem a Petôfi-Schiller magyar-német egyetem. Ennek ötlete kényszerhelyzetben született és kényszermegoldást jelent. A kérdésben különben nagyon megoszlanak a BBTE-n tanító magyar tanárok véleménye. Annyit azonban elmondhatok: számunkra a Petôfi-Schiller nem megoldás"- hangsúlyozta a rektorhelyettes.
A július 1–13. közötti idôszakban pusztító áradások, viharok, záporesôk közel nyolcvan helységet érintettek, 17 személy halálát okozták — jelentette szerdán reggel a Környezetvédelmi Minisztérium keretében mûködô illetékes bizottság. Közel 1500 ház rongálódott meg, ebbôl 68 teljes mértékben károsodott, 5700 hektárnyi mezôgazdasági területet és szinte száz kilométernyi megyei és községi utat károsított az áradás. A legsúlyosabban érintettek a Mehedinti, Fehér, Arad, Bihar, Kolozs, Hunyad és Suceava megyei települések.
Kolozs megyében az utóbbi napok áradásai 15 helységet érintettek, és egy személy halálát okozták. 218 lakóházat rongált meg a víz, ebbôl egyet teljesen tönkretett. A községi utak megrongálódása miatt 81 család szigetelôdött el. A 83 károsodott gazdasági épületbôl egy teljesen elpusztult. 1654 hektár mezôgazdasági terület és 80 hektár kaszáló károsodott. 22 kilométernyi községi út rongálódott meg, valamint 13 híd és palló. Kolozsváron az áradás 50 lakóházba és 55 gazdaságba hatolt be, s elárasztott több Irisz-telepi kertet. A megyei rendôrség jelentésébôl kiderült, azonosították a Nádasban talált nôi holttestet: a vízbe fulladt, alig húszéves lány neve Ana Corpodean, és Pusztakamaráson lakott.
Körülbelül 150 katona 10 tehergépkocsival sietett szerte az országban az úttorlaszok elhordására, az érintett lakosság megsegítésére. Kolozs megyében, egy-egy tehergépkocsival, a 01663-as számú katonai egység 18 kiskatonája és tisztje, illetve a 01463-as katonai egységtôl négy tiszt vezetésével 17 kiskatona vett részt a mentési munkálatokban.
Hunyad megyében az utóbbi napok esôzései miatt leomlott az Ohába–Ósebeshely közötti út egy része, emiatt Ósebeshely elszigetelôdött. Ugyanígy elszigetelôdött Pojény helység is. Az ôraljaboldogfalvi víztároló, amely Dévát, Hátszeget, Pusztakalánt és Ôraljaboldogfalvát látja el, továbbra sem mûködik.
Szerkesztôségünkbe a tegnapi nap folyamán eljuttatott közleményében Kolozsvár polgármestere arról tájékoztat, hogy a folyó év május 31-én keltezett, Liviu Malita területi fôtanácsadó kézjegyével ellátott, 3474-es számú okiratban a Kolozs megyei Mûemlékvédô Bizottság jóváhagyja a Deák Ferenc (Eroilor) út 24. és 26. szám alatti épületek lebontását. A polgármester szerint a prefektúrának és az Építkezési Felügyelôségnek a lebontások végrehajtása elleni rosszhiszemû tiltakozása nem más, mint a városi tanács 1998. október 26-i, 355-ös számú határozata alkalmazásának, valamint a két épület lebontásának megakadályozására irányuló törekvés. Az ügyben kikértük Virgil Popnak, a helyi Mûemlékvédô Bizottság titkárának véleményét.
— Az 1999. május 31-én kelt 3474-es számú okirat egyértelmûen kimondja: a munkálatot nem hagyjuk jóvá. Ezt a néhány szót — a szöveg többi részétôl eltérôen — 16 pontos betûkkel szedték, így annál érthetetlenebb a világos határozat meg nem értése. Minden ehhez hasonló kérést a Mûemlékvédô Bizottságnak és a Mûvelôdési Felügyelôségnek is jóvá kell hagynia. Namármost, a szóban forgó 3474-es számú határozatra — amellyel, ismétlem, kimondtuk, hogy a bontási munkálatot nem hagyjuk jóvá — a Mûvelôdési Felügyelôség rájegyezte „se aprobã". Tehát jóváhagyja, de nem az épületek lebontását, hanem a Mûemlékvédô Bizottság erre vonatkozó döntését, amely ebben az esetben nem engedélyezte a lebontást. Ennek a határozatnak a másolatát június 6-án vette át a polgármesteri hivatal képviselôje. A Mûvelôdési Minisztérium Országos Mûemlékvédô Bizottságától kedden további figyelmeztetés érkezett ez ügyben az illetékes kolozsvári szervekhez, többek közt a polgármesteri hivatalhoz is, amelyben ismételten jelzik, hogy a Deák Ferenc utca 24. és 26. szám alatt lévô épületek bontását nem engedélyezték. Kedden Kolozsvár polgármestere beperelte a Mûemlékvédô Bizottságot és az Építkezési Felügyelôséget — tájékoztatott a Kolozs megyei Mûemlékvédô Bizottság titkára.
Szerdán délelôtt folytatódott a tanügyi szakszervezetek és a Tanügyminisztérium, valamint a Munkaügyi és Társadalomvédelmi Minisztérium képviselôi között az a bértárgyalás-sorozat, amely az érettségi vizsgák küszöbén abbahagyott általános tanügyi sztrájk egyik feltétele volt. A tárgyalások fô témája a tanügy finanszírozásának kérdései, valamint a még tavalyról elmaradt tanügyi bérkülönbözetek ügye volt, de a szakminiszterek hiánya miatt lényeges elôrelépések nem történtek az említett ügyekben. A tárgyalásokat — immár Andrei Marga tanügyminiszter és Alexandru Athanasiu munkaügyi és társadalomvédelmi miniszter jelenlétében — ma délelôtt folytatják.
Mint azt az Egyetem Elôtti Oktatás Szabad Szakszervezetének Kolozs megyei elnökétôl, Stanca Constantinescutól megtudtuk, a bukaresti tárgyalásokon remélhetôleg felvetôdik majd az is, hogy alig született meg az egyezség a kormány és a tanügyi szakszervezetek között, máris megszegte azt a kormány: késnek ugyanis a júliusi fizetések, a szabadság- és az érettségi-pénzek átutalása.
Az elnök szerint az ország számos megyéjében megoldódott már ez a helyzet, ezért felszólította a szakszervezet a tanfelügyelôséget, hogy tegyen energikus lépéseket annak érdekében, hogy Kolozs megyében is idôben megkaphassák járandóságukat a pedagógusok.
A Zsoboki Nemzetközi Alkotótábor résztvevôinek festményeibôl, grafikáiból nyílik tárlat július 15-én, csütörtökön délután 5 órakor az evangélikus egyház Kossuth (1989. December 21.) utca 1. szám alatti Reményik Sándor Pincegalériájában. Az immár hagyományos rendezvényen a táborban készült alkotásaikat mutatják be a mûvészek.
A nagy érdeklôdéssel várt tárlatot Banner Zoltán mûvészettörténész nyitja meg, értékeli a tábor jelentôségét, elemzi a kiállított munkákat. A neves szakember ezt megelôzôen, július 14-én, szerdán este 7 órakor Zsobokon, a tábor zárórendezvényén tart elôadást a jelenkor mûvészetérôl, a mûvészeti ágak kapcsolatáról, a köztük levô határok elmosódásáról.
A megnyitó mûvészi mûsorában Máthé Júlia kvartettje barokk muzsikát ad elô.
Július 13-án a Kolozs megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezôgazdasági Kamara vezetôsége ismét a megyében tevékenykedô vegyes vállalatok képviselôivel tartott megbeszélést. Ezúttal arab országokbeli befektetôkkel. A találkozón jelent voltak a adóhivatal, az útlevélosztály, a polgármesteri hivatal és a megyei tanács küldöttei. Újból felszínre kerültek azok a nehézségek, amelyekkel a külföldi gazdasági vállalkozók termelô vagy kereskedelmi munkájuk során szembesülnek nálunk: a megfelelô helyiség megszerzése, a nyilvános árverezések elôzetes meghirdetése, az itt-tartózkodási engedély meghosszabbítása, a túlzottan nagyszámú ellenôrzôszervek gátló hatása, a jogszabályok elavultsága — ezek mind olyan gondok, amelyeken sürgôsen változtatni kell.
A kamara ezzel befejezte a vegyes vállalatokkal folytatott tárgyalássorozat elsô menetét. Tapasztalatait a közeljövôben közleményben foglalja össze. A felmerült kérdésekrôl tájékoztatják a Kolozs megyei parlamenti képviselôket és szenátorokat, valamint azokat az állami intézményeket, amelyek valamilyen formában hozzájárulhatnak a külföldi befektetôkkel folytatott üzleti élet javításához.
Mivel az idén szeptember elsején kezdôdik meg az iskola, és a vakáció is jóval rövidebb lesz, mint eddig (augusztus 16-án már megkezdôdik a pótérettségi, valamint a pótképességvizsga), minden iskola maga dönti el, mikortól fogadják azokat a szülôket, akik elsô osztályba szeretnék beíratni gyerekeiket. Vannak iskolák, ahol már meg is kezdôdött az elsôsök beíratása. Körtelefonálásunk során kitûnt, hogy vannak olyan tanintézmények, ahol csak augusztus 20-ától fogadják a beiratkozókat, de olyanok is, ahol „elô-beiratkozásokat" végeznek. Mivel a tanügyminisztériumtól nem érkezett semmiféle ilyen irányú utasítás, tanácsosnak látszik minél hamarabb felvenni a kapcsolatot a vonatkozó iskolákkal. Íme, azoknak az iskoláknak a névsora, ahol magyar elsô osztály indul: Kolozsvár: 1-es iskola (Györgyfalvi negyed, tel.: 145-677); 3-as iskola (Monostor, 165-238); 5-ös iskola (Mãrãsti tér, 414-233); 7-es iskola (Kerekdomb, 435-256); 8-as iskola (Dorobantilor — Honvéd utca, 410-167); 10-es iskola (Hajnal negyed, 123-670); 13-as iskola (Irisz telep, 130-787); 14-es (Horea) iskola (132-177); 16-os iskola (Györgyfalvi negyed, 142-396); 17-es iskola (Monostor negyed, 426-827); 28-as (Ipar utca) iskola (437-428), 29-es iskola (Monostor negyed, 164-678). Líceumok: zenelíceum (194-807), Apáczai (197-251), Báthory (197-280),
196-159 (Brassai), Waldorf Iskola (134-720), kisegítô osztály (a Báthoryban). A „költöztetési ügy" miatt kérdéses az elsô osztály indulása a Grigorescu negyedbeli 15-ös iskolában és az Onisifor Ghibu Líceumban.
Vidéken: Dés: 1-es Iskola
(211-925), 5-ös iskola, Déscichegyi Iskola. Torda: 1-es iskola (311-954), 8-as iskola (323-306), 5-ös iskola (316-470). Szamosújvár: 2-es iskola (241-876). Aranyosgyéres: 2-es iskola (368-184). Bánffyhunyad: Általános iskola (251-314).
A központi Egyetemi Könyvtárban ilyenkor, a tanév végén és vizsgák után csitul a forgalom, az ott dolgozónak több ideje jut az újságírókra is. Poráczky Rozália aligazgatónôt kérdeztük.
— Hogyan szerzik be az új könyveket? Van-e hozzá anyagi alapjuk?
— Az anyagi alapot a kiadványokra a minisztériumtól kapjuk. A kari könyvtárak elküldik az igénylést, ennek alapján munkatársaink a kiadóktól megveszik vagy megrendelik a kért példányokat. Ez a kari könyvtárak állománya. Ami a központi állományt illeti, ott minden területen beosztottunk van, aki a rendelésekkel foglalkozik. Ez az egyik módja a könyvek beszerzésének. Másik a köteles példányokból adódik, ami azt jelenti, hogy minden kiadványból, ami Romániában megjelenik, egy példány a könyvtárnak jut. Ez azonban eléggé foghíjasan valósul meg.
–Külföldi cserekapcsolataik?
–Hetvenhárom országgal tartunk könyvcsere céljából kapcsolatot. Fontosnak tartom elmondani, hogy 1997-ben Szilágyi Pál prorektor úr felsôoktatási és könyvtártámogatási pályázatot indított be, és így a magyarországi Mûvelôdési és Közoktatási Minisztérium segítségével évente, egy bizonyos összeg fejében, magyar nyelvû egyetemi jegyzeteket, szakkönyveket és kiadványokat kapunk tekintélyes mennyiségben.
— Mi a helyzet az idôszaki kiadványokkal?
— Sajnos, nagyon drágák és nem mindig futja rá. Az állományt viszonylag pótolják a cserekapcsolatok. Nagyon sokszor nem sikerül egy egész évfolyamot beszerezni. A magyar, fôleg székelyföldi kiadókkal nem jók a kapcsolataink, nincs közös nyilvántartás.
— Valamikor volt a könyvtárnak egy zárt részlege, ahol a különlegesen értékes vagy politikailag betiltott példányokat helyezték el. Létezik-e még ez a részleg és hozzáférhet-e az átlagolvasó?
— Vannak olyan könyvtárszobák, ahol az értékes könyveket tartjuk, de ezek most már nem számítanak zárt részlegnek. A könyvcímeket katalógusba soroltuk, és így természetesen mindenki hozzájuthat a kötetekhez.
— Végezetül, kérem, néhány szót a könyvtárosi hivatásról. Igénylik-e az olvasók a szakképzett könyvtárosokat?
— Nagyon igénylik. Sajnos, hosszú ideig nem létezett könyvtárosképzés. Aki ide került, az általában más szakképesítéssel rendelkezett, itt tanulta meg a szakmát. Ez a fogyatékosság a kilencvenes évek elején beindult három- és négyéves képzéssel javult. Ezenkívül a külföldi részképzéseken hallott sok jó ötletet és gondolatot könyvtári dolgozóink megpróbálják alkalmazni.
Folyó év július 5–12. között zajlott le a Romániai Unitárius Egyház és az Országos Dávid Ferenc Egylet közös szervezésében a VI. Magyar Unitárius Ifjúsági Szórványtábor.
A homoródszentmártoni Ifjúsági Házban rendezett tábornak 62 résztvevôje volt a következô szórványvidékekrôl: Lupény, Petrozsény, Petrilla, Hobicaurikány, Vajdahunyad, Déva, Nagyszeben, Fogaras, Brassó, Botfalu, Szásznádas, Nagybánya, Szatmárnémeti, Nagykároly, Zilah, Aranyosgyéres.
A számbelileg kettôs kisebbségben élô fiatalok nemzeti és felekezeti azonosságtudatának erôsítését célzó szórványtáborok szervezôi és foglalkoztatói az Országos Dávid Ferenc Egylet vezetôi voltak.
Az Országos Dávid Ferenc Egylet elnöksége mindazoknak a segítségét köszöni, akik a tábor megfelelô színvonalú kivitelezését lehetôvé tették.
1998. szeptembere óta mûködik Kolozsváron, PHARE–LIEN támogatásból az Artemis jogi és pszichológiai tanácsadó központ, mely szexuálisan zaklatott és fizikailag bántalmazott nôk számára nyújt segítséget. A központ tevékenységi körének kiszélesítése érdekében megpróbál olyan lakáshálózatot kiépíteni, mely súlyosabb esetekben biztos menedéket nyújtana a bántalmazottak számára. Mivel az országban egyetlen ilyen jellegû, nôk számára létesített válságközpont vagy biztonságos lakáshálózat sem létezik, az Artemis által létesített menhelyek modell értékûvé válhatnak más hasonló kezdeményezések számára.
A lakáshálózat stabil és biztonságos, ideiglenes jellegû menhelyként szolgál majd 14–18 éves lányok számára. Itt ápolásban részesülnek, és segítséget kapnak majd, hogy pszichikailag túltehessék magukat az elszenvedett bántalmakon, valamint hogy a menhely elhagyása után rendezhessék életüket. A menhelyek címe titkos lesz, hogy megóvhassák a lányokat bántalmazóiktól. Ugyanakkor szükséges, hogy ezen ideiglenes lakások a 14–18 éves lányok mindennapi élete, a felügyelet, valamint a higiénia szempontjából megfelelôen legyenek felszerelve.
Az Artemis központ nyolchónapi tevékenység után több értékes statisztikai adattal rendelkezik, valamint rengeteg információt gyûjtött össze nemileg zaklatott, vagy fizikailag bántalmazott nôk eseteirôl, az esetek okairól és következményeirôl (melyek néha igen súlyosak lehetnek, mint például az iskola vagy az otthon elhagyása, prostitúció, öngyilkosság, alkoholizmus, drogfüggôség stb.), a megelôzés és közbelépés módozatairól, az ápolás és segítségnyújtás lehetôségeirôl.
Már csak az egyetemi felvételik eredménye hiányzik ahhoz, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület teljes körû képet alkosson az 1998–1999-es tanévben oktatási-nevelési rendszerében elért sikerekrôl és hiányosságokról.
Az idei érettségirôl helyi szinten szép eredményrôl számolhat be a kolozsvári Református Kollégium: 51 diákjából 46-nak sikerült a vizsgája, ami megyei szinten sem megvetendô teljesítmény, ami az egyházkerület azon törekvését tükrözi, hogy javítsa az oktatói tevékenység színvonalát, és ugyanakkor vonzóvá tegye iskoláit az ifjúság körében.
— E cél érdekében — tájékoztatott Tôkés Elek elôadó-tanácsos — igyekeztünk javítani és gazdagítani anyagi alapjainkat, didaktikai eszköztárunkat. Ez év júniusában átadtuk a nagyenyedi Református Kollégium 28 férôhelyes bentlakását, szeptemberben pedig a kézdivásárhelyi Református Kollégium 84 férôhelyes bentlakását adjuk használatba. Akkorra sikerül felszerelnünk a 200 személyre méretezett konyhát a budapesti Wercom Rt. segítségével. Tavaly nyáron mind a hat kollégiumunkat sikerült felszerelnünk egy-egy nagyon korszerû számítógép-laboratóriummal — összesen 90 számítógéppel. A bentlakások kialakítását és a számítógépek beszerzését nagyrészt a holland OGO Alapítvány, illetve Zita von Eckarstein, valamint a tanügyi osztály saját alapjaiból biztosítottuk. Ezek a beruházások meghozták a várt eredményt, hiszen tavaly nagyon nehezen tudtunk kilencedikeseket toborozni Nagyenyeden, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön — ahol egy osztályt elveszítettünk — és Kézdivásárhelyen. Az idén viszont iskoláinkban túljelentkezés volt, kivéve a nagyenyedi kollégiumot, ahol a szórványhelyzet miatt csak 12-en iratkoztak 9. osztályba. A modern technikai eszközök használatára tanárainkat a holland Driestar fôiskola két tanára oktatja, informatikatanáraink pedig jelenleg Debrecenben vizsgáznak európai számítógép-programkezelôi jogosítványért. Jövôtôl növendékeink is megkapják ezt a jogosítványt. Ezen a téren messze a román közoktatás elôtt járunk. Az érettségizettekrôl általában tudnunk kell azt, hogy az állami iskolák esetében hozzávetôleg 25 százalékuk tanul tovább a felsôoktatásban. Az elôzô évekhez képest átlagon felüli eredmények születtek ebben a tekintetben a kolozsvári, a sepsiszentgyörgyi és a marosvásárhelyi kollégiumunkban, ahol ez az arány elérte a 33, 62, illetve a 48 százalékot. A másik három kollégiumunkban — a kézdivásárhelyiben, a székelyudvarhelyiben és a nagyenyediben — a továbbtanulási arány csak 10–20 százalék között van.
Új helyzet áll be 1999 ôszétôl iskoláink fenntartásának kérdésében. Amennyiben teológiai profilú osztályokat indítunk, az állam teljes mértékben fenntartja iskoláinkat. Ez azzal a hátránnyal jár, hogy csak B típusú érettségi diplomát kapnak a végzettek, ami esetleg beszûkíti a pályaválasztási lehetôségüket.
Szép eredménnyel végeztek a kolozsvári és marosvásárhelyi diakonisszaképzôsök is, valamint a marosvásárhelyi kántor-tanítóképzô fôiskola növendékei, hiszen mindannyiuknak sikerült a felkészülésüknek megfelelô munkahelyet kapniuk. De az állami iskolákban folyó hitvallásos nevelés is gördülékenyebbre sikeredett a Pedagógiai Intézet, a pedagógiai körök és tanfelügyelôink munkájának köszönhetôen. Vallástanáraink július folyamán jelentkezhetnek versenyvizsgára a végleges állások betöltése érdekében.
Gyere, babám, Enyedre, ott a világ közepe! Lehet, hogy így daloltak a tizennyolcadik század vége felé, mert akkor híres város volt Nagyenyed. Mint megyeszékhely sok tisztviselôvel s mint iskolaváros sok tanárral meg egy honvédezreddel rendelkezett. Egész Erdélybôl jöttek diákok a Bethlen-kollégiumba, híres borai is vonzották az idegeneket. Fejlett iparos és kereskedô város hírében állott.
Víg élet volt, az eladó hajadonok nem maradtak pártában, nem nagyon volt idejük pletykálkodni.
Az elsô világháború után minden megváltozott, a város visszafejlôdött. Elôbb a megyeszékhelyt helyezték át Gyulafehérvárra, megcsappant a diákság, ezzel a tanári kar is. Az öreg vártemplom karzatán vasárnaponként már csak a pókok vertek tanyát. Mivel megszûnt a gondtalan élet, megcsappantak az iparosok és a kereskedôk, volt idô mások dolgaival foglalkozni.
Valamikor nagy vasútállomást terveztek ide, ezért a vasúti talpfák tartósítására (impregnálására) üzemfélét létesítettek. Ennek következtében több fiatal szakember került az üzembe Ó-Romániából. Mint minden fiatal, ôk is eljártak szórakozni Enyed legelegánsabb szórakozóhelyére, a Schejli-féle vendéglôbe.
Egyik este asztaltársaságot találtak ott, köztük egy gazdag zsidó fakereskedô lányát.
A fiatal mérnökök elhelyezkedtek egy másik asztalnál, és megindult a beszélgetés, találgatás: ki az a leány? Szó szót hozott, mire az egyik azzal állt elô, hogy ô megismerkedik a leánnyal, egy év alatt feleségül veszi, és el is válik.
Vita alakult ki, a vége fogadás lett. A fogadást meg is kötötték, elég magas összegben, hisz a gyôzteseknek volt pénzük, az akkori ó-romániai mérnökök mind gazdag bojárok fiai voltak.
A fogadónak az volt a kikötése, hogy amikor és amiben segítséget kér, a barátok mellette állnak. Mindenben megegyeztek. Az ifjú mérnök megismerkedett a hajadonnal, rövid idô után meg is kérte a kezét. Az enyediek jó partinak nevezték, csak az tûnt fel, miért olyan sürgôs az esküvô?
Megindult a találgatás, vajon mi lehet az oka? Számolgatni kezdték a napokat és heteket.
Esküvô után az ifjú férjnek hosszabb idôre dolga akadt Bukarestben. Hogy az ifjú asszony ne unatkozzék, a férj megkérte barátait, a fogadás feltétele szerint, hogy szórakoztassák az ifjú feleséget.
Persze, a fiatalság bolondság, ami majd okot adhat az elválásra. Így is történt. A férj meg is indította a válást, és el is választották ôket.
Közben a házasságból egy kislány született. A számolgató nôk meggyôzôdtek, hogy a baba rendes idôben született, az esküvô napját véve alapul. Tehát a feltett gyanúsítás nem helytálló, nem ez lehetett az ok a válásra! Mint szokás, semmi sem maradt titokban. A fiú elkerült Enyedrôl, majd az asszony kereskedô szülei is elhagyták a hanyatló várost, és az egész feledésbe ment.
De idôvel kitudódott minden. A gyerek apja, aki megszerette feleségét, újra megkérte az asszonyt, és megbocsátottak egymásnak.
Így derült fény a fogadásra. A fogadás tétje pedig megérte. A kisvárosi pletyka lezárult, de hát unalom ellen új témát mindig találtak.
Tisztelt bíróság, én bevallom töredelmesen: életemben többször is elérzékenyültem. Fogalmam sincs arról, hogy ez a nem kimondottan férfias viselkedés milyen viszonyban áll a paragrafusokkal, tehát arról sincs halovány dunsztom, hogy ezért a velem többször elôforduló gyöngeségért mennyit kaphatnék. Ezek után mégis bevallanám a legszörnyûbb dolgot: legutóbb annyira megtörtént ez az fránya elérzékenyülés velem, hogy majdnem elbôgtem magam. Ez pedig, kérem tisztelettel, akkor történt, amikor a napokban elolvastam, hogy a Kolozs megyei belügyi felügyelôség 1989 elôtti fônöke, Ioan Serbãnoiu beperelte a román államot, és csekély másfél milliárd lejes kártérítést követel.
Megyénk volt milícia- és szekusfônöke azért indított pert a román állam ellen, mert szerinte 1989 decemberében ôt illegálisan tartóztatták le, és 1990-ben — persze, szintén illegálisan — öt hónapig vizsgálati fogságban tartották. Majd mivel — nyilván — teljesen ártatlan volt, 1992. október 15-én az ellene felhozott vádat is ejtették. Ó, dehogy, tisztelt bíróság, nem csak a vádat, az egész vizsgálatot. Ugyanis igaz, hogy a városban majdnem harminc ember meghalt, de nem volt bûncselekmény. És ha — az 1992-ben kapott felsô utasításra — az ügyészség hirtelen rájött, hogy nem volt bûncselekmény, akkor a jelenlegi felperes úgy vélte, neki azért az elrabolt öt hónapért járna egy kis pénz. A diktatúra idôszakában kifejtett áldásos tevékenységéért havonta kézhez kapott néhány milliós nyugdíja mellett, kártérítés címszó alatt, még potom másfél milliárd lej.
Már ezen a ponton elernyedtem. Teljes ellágyulásom viszont akkor következett be, amikor megtudtam, hogy a volt megyei szekusfônök nem is annyira a követelt kártérítés miatt, hanem leginkább azért nyújtott be keresetet az állam ellen, „hogy soha többé senki se tartóztathasson le embert egy olyan demokrácia nevében, amely tulajdonképpen anarchia". Férfiasan bevallom: itt már leestem a székrôl, és sírógörcs közepette a földön fetrengtem.
Megtudtam még, hogy a kolozsvári törvényszéken indított perben az elsô tárgyalásra e hónap végén kerül sor. Igyekszem tehát. Ezennel, tisztelt bíróság, feljelentem magam. Igen, feljelentem magam, mert bárki bármit is állítana a tárgyalás során, én tartottam saját magamat fogságban több mint egy évtizedig ebben az országban s nem pedig Ioan Serbãnoiu elveimmel sosem egyezô polgártársam. Aki nekem, kérem, minden évben erôszakkal útlevelet akart adni a kezembe, csakhogy én azt semmi áron nem voltam hajlandó átvenni. Kacagnak? Hát, eleinte én is kacagtam...
Kérem, ne tulajdonítsanak túlságosan nagy fontosságot azoknak az állításoknak sem, miszerint engem abban a több mint egy évtizedben annyira ûzött a külföldre utazás vágya, hogy néha emiatt klausztrofóbiás rohamaim is voltak, s hogy csupán azért mentem ki korán reggel az állomásra, hogy lássam azt a Balt-Orient Expressz nevû vonatot, amelyik külföldre megy. Ez mind hazugság, kérem. Az sem felel meg a valóságnak, s ezt se írják Serbãnoiu felperes számlájára, hogy sok hozzám hasonló szürke, hétköznapi emberkével együtt évente ellátogattunk ahhoz a siratófalhoz, amelyet útlevélosztálynak hívnak, ott várakoztunk a semmire hónapokig, ott aláztak meg százszor a kihallgatósdinak nevezett társasjátékok alkalmával, majd végsô elkeseredésünkben átvánszorogtunk az Árpád útra, Serbãnoiu akkori helyi atyaúristenhez, aki szintén a pofánkba röhögött.
A valóság az, hogy valóban hajtottam végre államellenes cselekedeteket, amint ezt az egyik ilyen kihallgatódzás alkalmával a felperes a fejemhez vágta. Mégpedig azzal, hogy nem volt elég bátorságom az ilyen potenciális késôbbi felperesektôl megkímélnem ezt az államot. Persze, ebben nem csak engem lehet elmarasztalni. Voltak, kérem szépen, ott még mások is, akik nálam sokkal mélyebben hallgattak. Mint az a bizonyos dolog a fûben.
Úgyhogy, tisztelt bíróság, amikor a felperes ügyét letárgyalja, kérem alázattal, szíveskedjék mindezeket figyelembe venni. Lássák be, hogy magam is bûnös vagyok, és az állammal együtt engem is ítéljenek el. Szívesen fizetnék én is egy jókora összeget Serbãnoiu felperesnek, kárpótlásul azért a sok megalázásért és visszautasításért, amelyet kénytelen volt nekem és másoknak is elôadni.
Csupán azt kérdezzék meg a felperestôl, ha erre esetleg valamilyen kicsiny lehetôség adódna (de anélkül, hogy túlságosan felzaklassák, mert végül még önöket is perbe fogja!), hogy engem ki fog kárpótolni azért az évtizedért (ami azon felül volt, nagyvonalúan elengedem, kérem), amikor engem a felperes és cinkostársai tartottak fogságban a saját országomban. Kérem mélységes tisztelettel a nagyrabecsült bíróságot: ha van rá paragrafus, szíveskedjen arra kötelezni a felperest, hogy abból a tíz évbôl nekem legalább egy útleveles esztendôt, dehogy, legalább egyetlen nyár egyetlen útleveles hónapját adja vissza. Tudják, kérem, számomra azok az évek, amikor itt Serbãnoiuék anarchiamentes világa dúlt, a legszebbek kellett volna hogy legyenek. Nem akármilyen tíz esztendô volt az, kérem tisztelettel, hanem a húsztól harmincig tartó. Amikor az ember olyan, mint a szivacs: látni, tapasztalni, tanulni akar. Belföldet és külföldet járni, összehasonlítani, következményeket levonni, tapasztalni, s tapasztalatait másokkal is megosztani. Csakhogy ezt nekem Serbãnoiu megtiltotta. Jézusom, most jöttem rá: ez lehetett az államellenes tevékenység. Maga ez az ötlet.
Mindegy. Egyszóval, kérem, hozzák meg azt a döntést becsületesen. Adják oda a felperesnek azt a rongyos másfél milliárdot, mert sokat szenvedett szegény. S akkor, 1989 decemberében sem azért öltöztette be a szekusokat katonai ruhába, s adott nekik élesre töltött fegyvert, mert ô úgy akarta. Francokat, kérem, rákényszerítették. Tehát ismét szenvedett, tehát teljesen ártatlan, mint az a bárány, amelyet még áprilisban megnyúztunk, és jóízûen megettünk. Ítéljék oda tehát neki azt a kis aprópénzt, nekem pedig csak azt az egy hónapot azért a nagyvonalúan számolt tíz évért. Amelyet Serbãnoiu és társai raboltak el. Nagyon kérem, találjanak erre is valamilyen paragrafust. Elvégre a fiatalságomról van szó. S talán az is ér annyit, mint a felperes árva öt hónapjáért követelt rongyos másfél milliárd.
A fene egye meg, megint elérzékenyültem.
Dr. Csapó I. József Bihar megyei szenátor 1999. június 30-án a tanügyi törvényt kiegészítô és módosító 1997/36-os számú sürgôsségi kormányrendeletet jóváhagyó törvénytervezet egyeztetô bizottsági jelentésének elfogadása ellen szavazott a szenátus ülésén. Magatartásának indokait több erdélyi magyar lapban nyilatkozatban hozta a közvélemény tudomására. Néhány nap múlva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátusi frakciója hozta nyilvánosságra a szövetségen belül egyeztetett és a frakcióban megszavazott álláspontot figyelmen kívül hagyó Csapó I. József szenátornak a tanügyi törvény módosítását ellenzô szavazatával kapcsolatos értékelését. Azon kérésünkre, hogy a nyilatkozatban felsorolt indokokat fejtené ki bôvebben, Csapó I. József szenátor a következôket mondotta:
— Hangsúlyoznám, hogy az egyeztetô bizottság szövegérôl szólok, ugyanis ez a végleges szövege annak a törvénytervezetnek, amely módosítja a 36-os számú sürgösségi kormányrendeletet, illetve kiegészíti, és módosítja a tanügyi törvényt. Azért hangsúlyozom ezt, mert különbözô döntések születtek a szenátusban és a képiselôházban a kormányrendeletre vonatkozóan, és ami majd törvényként megjelenik, az az egyeztetô bizottság szövege. Három olyan rendelkezés van, amelyrôl a közös gyûlés döntött. Én elsôsorban azokról a rendelkezésekrôl szólok, amelyek érintik az erdélyi magyar történelmi egyházakat és az erdélyi magyar közösséget.
A törvénytervezet 9. szakaszának egyik bekezdése arról rendelkezik, hogy az egyházaknak joguk van igényelni az állami oktatási rendszeren belül egyházi oktatási intézményeket létrehozni, az egyeztetô bizottság szövege pedig úgy fogalmaz, hogy az egyházi intézményekben csakis a teológiai és a szociális, missziós oktatást lehet majd megszervezni. Igaz ugyan, hogy megjelenik egy másik bekezdés, amely garantálja az egyházak jogát arra, hogy magán oktatási intézményeket hozzanak létre bármely területen. De ez feltételezné azt, hogy az egyházaknak juttassák vissza a vagyonukat, az elkobzott iskolákat, földeket, ingó- és ingatlan javakat, amelyekbôl ezeket fenn tudja tartani. Egyébként a tanügyi törvény és módosított formája sem ismeri el az egyházi oktatást, csak mint magániskolát. Nyilvánvaló, hogy ez a rendelkezés jogfosztó és jogsértô. Jogfosztó, mert a 36-os sürgôsségi kormányrendeletben lehetôvé tették azt, hogy az állami oktatási hálózatban egyházi oktatási keretekben ebben a struktúrában a világi oktatást is megszervezhessék. Ez a végleges szöveg ezt nem teszi lehetôvé. És jogsértô, mert szerzett jogokról van szó, alapvetô közösségi jogokról, amelyeket megsértenek. Ugyanis az egyház autonóm intézmény az állammal szemben — ez alkotmányos elôírás —, a történelmi magyar egyházaknak pedig mindig is volt iskolájuk. Több mint 1300 egyházi oktatási intézményt bitorol az állam, ennyit vettek el az egyházaktól 1948 óta, és még vagy 120 magyar közösséghez tartozó iskolát. A több mint 1300 egyházi iskola tulajdonképpen még ma is egyházi tulajdon, mert még 1948-ban sem tudták telekkönyveztetni ezen ingatlanokat, mert erre nem volt törvényes rendelkezés, mivel csak kisajátítási törvénnyel fosztották meg az egyházakat vagyonuktól. Most, 1999-ben a véglegesített szöveg szerint a 166-os számú szakasz olyképpen egészíti ki az oktatási törvényt, hogy kötelezik az Oktatásügyi Minisztériumot arra, hogy telekkönyveztesse át állami vagyonként mindazokat az oktatási intézményeket, amelyek 1995-ben a tanügyi törvény megjelenésekor az Oktatásügyi Minisztérium rendelkezésére álltak, illetve kutatóállomások, kutatóintézetek birtokában voltak. Ezeken kívül még mindazon ingatlanok, amelyek az 1990-bôl származó 15-ös számú törvény egyik szakasza értelmében „valódi értékük alatt értékeltek", átmennek a tanügyminisztérium használatába, az állam tulajdonába, és ezeket is telekkönyveztetik. Ez a hivatkozás már a tanügyi törvényben is megjelent, de nem tette lehetôvé a telekkönyvezést, mert a tulajdon megváltoztatásához szerves törvényre van szükség, s erre az alkalmat a tanügyi törvény módosításakor használták fel. A tanügyi törvényt módosító kormányrendelet a jóváhagyás során ugyanis szerves törvénnyé válik, és ebben most teszik kötelezôvé ezen ingatlanok telekkönyvezését. Így nemcsak azok az egyházi ingatlanok kerülnek telekkönyvezetten állami tulajdonba, amelyek 1995-ben a tanügyminisztérium rendelkezésére álltak mint oktatási intézmények, hanem a kutatóállomások és olyan kereskedelmi társaságok használatában lévô épületek is, amelyek elôzôen az oktatás szolgálatában álltak, de 1995-ben raktárnak szolgáltak, vagy más rendeltetésük volt. Ezt a jogfosztást, ami most történik ezzel a törvénnyel, én nem tudtam és nem tudom elfogadni, tiltakozom ellene. Az egyházaknak a tulajdonjogot ugyanis vissza kell állítani. Az 1997-bôl származó 1123-as Európa Tanács-i határozat, amelynek alapján megszüntették Románia monitorizálását, feltételként szabja meg a restitutio in integrum alapján a tulajdonjog visszaállítását és kiemelten az egyházi tulajdon visszaszolgáltatását. Lám, ezzel a törvénnyel nemhogy lehetôséget teremtenének arra, hogy az elkövetkezendôkben vagy pont most rendeznék ezeket a dolgokat, hanem éppen ellenkezôleg — állami tulajdonba juttatják ezeket az egyházi ingatlanokat.
Mi a következmény? Nyilvánvaló, hogy a szándék, a kinyilatkozott ígéretek és a valóság között szöges ellentét van. Az egyházfôkkel való találkozáskor ugyanis a kormányfô nemrég ígéretet tett a tulajdonviszony és számtalan egyéb kérdés rendezésére. És lám, rá egy-két hétre jön egy még korlátozóbb rendelkezés, az egyházi iskolák telekkönyveztetése, és az egyházi világi oktatás kizárása az állami oktatási rendszerbôl. Azok az egyházi iskolák, amelyek 1990 óta létesültek, mind ebbe a helyzetbe kerülnek. De az elôbb létesültek is, mert az 1945-bôl származó nemzetiségi statútum, amely az egyházi oktatást olyannyira elismeri, miszerint azt írja, hogy azokon a településeken, ahol egyházi jellegû oktatási intézmények vannak, ott állami, ugyanolyan típusú intézményt nem lehet létrehozni. Ilyen teljes mértékû volt az egyházi oktatási rendszer elismerése. Ez a statútum tulajdonképpen ma is érvényben van. Ide vonatkozó rendelkezése akkor semmisül meg, amikor a most tárgyalt törvény megjelenik. Léteznek ilyen iskolák 1990 óta nemcsak gimnáziumi és líceumi, hanem fôiskolai szinten is, mint a kolozsvári protestáns teológia világi oktatási formája és a nagyváradi Sulyok István Fôiskola is. Az új törvény megjelenése után a világi oktatást ezekben az intézményekben meg kell szüntetni, ha ezeket állami támogatásból tartják fenn.
— Szenátor úr, mi történik azokkal az egyházi ingatlanokkal, amelyeket sürgôsségi kormányrendelettel adtak vissza a magyar történelmi egyházaknak, és amelyek hajdan vagy jelenleg is oktatási célokat szolgáltak, illetve szolgálnak, mint például a kolozsvári volt Református Fiúgimnázium épülete?
— A sürgôsségi rendeleteket az alkotmány értelmében külön törvénnyel kell jóváhagynia a parlamentnek. A 36-os, tanügyi törvényt módosító kormányrendelet parlamenti jóváhagyása most történt meg, és most válik szerves törvénnyé, tehát jogi szempontból mint magasabbrendû törvény ez lesz érvényes és nem az egyes egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló sürgôsségi kormányrendelet. Amikor azt is törvényerôre emeli a parlament, akkor a két törvény közötti konfliktus megoldása a kormány és a parlament szándékától függ. 1995 és 1996 között az akkori kormány szándéka nyilvánvaló volt: megôrizni a magyar egyházi ingatlanokat állami tulajdonban. Ígéret ide, Európa Tanács-i határozat oda, az 1993-ból származó 173-as Európa Tanács-i véleményezés — amely Romániának az ET-be történô teljes jogú taggá való felvételekor született — kimondottan, feltételként hivatkozott az egyházi iskolák és oktatás megszervezésére. És Románia akkor kötelezettséget vállalt ebben az ügyben. Lám, egy kötelezettségvállalás 1993-ban, egy másik 1997-ben, és 1999-ben az ellenkezôjét cselekszik.
— Tiltakozásának másik indoka a történelem és a földrajz román nyelven történô oktatására vonatkozik.
— Ezt nem kommentálom, mert azt minden ember és minden tanár tudja, hogy milyen abszurd helyzetet teremt.
— Érdekes módon az RMDSZ a kormányból történô kivonulással elôször a történelem és földrajz román nyelvû oktatásával, másodszor a magyar egyetem létesítésével kapcsolatban lépett fel. Bár a módosító törvény egyikre sem hozott megoldást, elfogadását örömmel nyugtázza. Mi a helyzet tehát a magyar nyelvû egyetemi oktatással?
— A módosító szöveget egyeztetve a szenátusban aznap elfogadott 88-as, 1993-ból származó akkreditálási törvényt módosító törvénytervezettel, és annak 5. szakaszában foglalt 2., 3. és 4. bekezdésével, nyilván nincs lehetôség — hacsak törvényt nem módosítanak — az önálló magyar, kolozsvári székhelyû egyetem újralétesítésére, sem magyar felsôfokú intézmény létrehozására, és még az úgynevezett Petôfi–Schiller típusú kétnyelvû egyetem létesítésére sem. Miért? Azért, mert a 36-os számú sürgôsségi kormányrendeletet módosító törvénytervezet egyeztetô bizottság által elfogadott egyik rendelkezése, a 123-as cikkely utal arra, hogy állami oktatási rendszerben létre lehet hozni egyetemeken nemzeti kisebbségek nyelvén tanuló csoportokat, részlegeket, karokat. A 36-os kormányrendelet ezzel szemben az önálló egyetem létesítését is lehetôvé tette. Ezt az egyeztetett szöveg már nem tartalmazza. Nyilvánvaló tehát, hogy a Bolyai-egyetemet nem lehet újralétesíteni, sem magyar nyelven oktató tudományegyetemet. A következô bekezdés szerint azonban lehet létesíteni multikulturális egyetemeket, amelyeket majd törvény szabályoz, és ott határozzák meg mûködésüket. Csakhogy az 5. szakasz meghatározza, hogy a multikulturális egyetem nyelvvonalakból tevôdik össze, amelyeket külön az illetô vonalban tanító egyetemi oktatókból kiválasztott prorektorok irányítanak, és az illetô nyelvi vonalakat érintô kérdésekrôl saját maguk, vagyis a vonalak és azok vezetôi határoznak. Már ezt sem tudtam elfogadni, mert nyilvánvaló, hogy saját intézményünk így nem lehet. De ezt a szöveget is megtámadták az egyetemi szenátusok. Az egyik szenátor, aki az egyetemi szövetség elnöke, a szenátusban és a közös gyûlésen is felolvasta azt a tiltakozást, amelyet az egyetemi szenátusok és az egyetemek tanácsa fogalmazott meg, és amelyben kérik, hogy ezt a szakaszt vegyék ki azzal az indoklással, hogy sérti az egyetemi autonómiát. Kérdésem a következô: melyik a magasabb rendû tényezô: az egyetemi autonómiát megélô és gyakorló egyetemi szenátus, vagy a törvényhozás? Ugyanis az akkreditálási törvény módosításakor olyan rendelkezéseket fogalmaztak meg, amelyek az egyetemi szenátust meghatározó tényezôvé teszik arra az esetre, ha valaki vagy valakik, akár a kormány is, kezdeményezni akarja egyetem létrehozását. Az akkreditálási törvényt módosító tervezet 5. szakaszának 2. bekezdése azt mondja: egyetem elosztása révén csak úgy lehet létesíteni törvény által egyetemet vagy fôiskolát, ha az egyetem szenátusa ajánlja. A 3. szakasz azt írja elô, hogy egyesíteni egyetemekbôl származó karokat, és így létrehozni egyetemet úgy lehet, ha az érintett egyetemek szenátusa ajánlja. Nyilvánvaló tehát a szenátus korlátozó jellege. No, és mi történik, ha a szenátus nem ajánlja? De a 4. bekezdés a legkorlátozóbb számunkra, mert azt mondja, hogy a 2. és 3. bekezdés alapján létrehozandó egyetemet csakis akkor lehet törvénykezdeményezés tárgyává tenni, ha a kezdeményezés idôszakában mûködik egy akkreditált román oktatási nyelvû kar. Következik: a román oktatási hálózatban lehetetlen létrehozni magyar nyelvû oktatási egyetemet és olyan jellegû multikulturális egyetemet, amelyen nincs akkreditált román kar.
Akkor ismertem meg ezeket a szövegeket, amikor szétosztották a szenátusban. Elsô kérdésem az volt: mi történik szerzett jogainkkal? 1919-ben egy nap alatt semmisítették meg a magyar egyetemet. Az 1945-bôl származó 407-es királyi dekrétum, amellyel „létrehozták" — én azt mondanám, újralétesítették — a magyar oktatási nyelvû önálló egyetemet Kolozsváron, amelynek vagyonát is nevesítették, ma is érvényben van. Soha nem semmisítették meg, 1959-ben a Bolyai Tudományegyetemet ugyanis egy protokollummal létesítették az akkori Babes-egyetem mellé, és így lett a Babes–Bolyai-egyetem. Ennek alapján kértük a Bolyai újrálétesítését, és ezért tartom ezt a törvényt jogfosztónak, mert vagyonát bitorolják, és jogsértônek, mert egyrészt nem veszi figyelembe a romániai magyar nemzeti közösség követelményeit, amelyeket programjában megfogalmazott. (Az RMDSZ VI. kongresszusán két programpont is megerôsítette a kolozsvári székhelyû magyar oktatási nyelvû önálló egyetem és jogi státusának visszaállítását), másrészt jogsértô, mert nem vette figyelembe az ötszázezer aláírással benyújtott tanügyi törvényt módosító igényünket sem. Tekintettel arra, hogy a magyar egyházi közösségek jogait és tulajdonjogát sértik; arra, hogy a gimnáziumi és líceumi oktatásban kötelezôvé tették a történelem és földrajz román nyelven történô oktatását; arra, hogy nem teszik lehetôvé magyar egyetem újralétesítését, és tekintettel arra, hogy ezen jogsértések és jogfosztások ellentmondanak a romániai magyar nemzeti közösség követelményeinek, a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának, az ötszázezer aláírással benyújtott törvénykezdeményezésnek, lelkiismeretemre és meggyôzôdésemre hallgatva, a törvénytervezet ellen szavaztam.
— Mégis mit lehetett volna ez esetben tenni? Megmaradni a még rosszabb 1995-ös tanügyi törvénnyel, elfogadni az igényeket ki nem elégítô módosításokat, vagy valami mást kigondolni?
— Amikor az RMDSZ döntéshozó testülete úgy határozott, hogy vállalja a kormányzati felelôsséget, és a kormánykoalíció tagjaként vesz részt a végrehajtó hatalomban, én ezt elleneztem. Ma is ellenzem. Egy önkormányzásra törekvô nemzeti közösség nem vállalhat országos kormányzási szerepet, mert ellentmond a két törekvés egymásnak. És lám, ez bebizonyosodik lépten-nyomon, ugyanis a kormányzási szerep a kormányprogramra épül. A kormányprogram pedig nem azonos, nem is lehet azonos azokkal a célokkal, amelyeket a romániai magyarság közképviseleti és érdekvédelmi szövetségén keresztül megfogalmazott. Az RMDSZ vezetôsége, a törvényhozásban és a kormányban lévô tagjai minduntalan kompromisszumokra kényszerül, mert a koalíciós együttmûködés korlátozó jellegû a magyarság közképviselete számára, ezt pártként mûködteti, és nem hagy teret a szabadon megfogalmazott igények kinyilvánítására sem, nemhogy azok végrehajtására. A kormányzati szerepvállalásban, ennek a szorításában kerülnek elô ezek a buktatók, ezek az önként vállalt — és ez a veszélyesebb — korlátozások, azért, hogy a kormánykoalíció tovább mûködhessen. A kérdést, hogy milyen áron, és hogy lehet-e vagy szabad-e ezért a közremûködésért önként korlátozásokat vállalni, azt mindenkinek az elemzôképességére bízom. Én azt mondom, hogy nem. Kormányzási partnerséget addig lehet elfogadni, amíg például törvényben vagy végrehajtó hatalmi gyakorlatban jogkorlátozóvá nem válnak. Ha viszont ez így történik, és ettôl a partnerségtôl mind hátrább és hátrább kényszerülünk, és nem követjük határozottan az RMDSZ programját, amelyet 1992-ben megfogalmazott, akkor a következô lépés az kellene hogy legyen, miszerint ilyen kormányzati partnerséget nem vállalunk. Ezzel nem azt mondom, hogy parlamenti koalícióban ne mûködjünk együtt a partnerekkel, ugyanis nincs más alternatívánk. Parlamenti koalícióban ugyanis sokkal következetesebben lehet közképviseletet gyakorolni, mert akkor nem kényszerít egy kormányzati felelôsségvállalás egyrészt arra, hogy az igényeinkrôl lemondjunk — bár mindig azt mondják, hogy ezekrôl az igényekrôl soha senki nem mondott le, csakhát a körülmények úgy adódtak —, másrészt arra, hogy önkorlátozóvá váljon egy közképviseletet és érdekvédelmet gyakorló szervezet.
Románia szenátusa 1999. június 30-án többségi szavazattal (99 igen, 12 nem) elfogadta a tanügyi törvényt kiegészítô és módosító 1997/36-os számú sürgôsségi kormányrendeletet jóváhagyó törvénytervezet egyeztetô bizottsági jelentését.
E törvénytervezet:
— megfosztja a magyar történelmi egyházakat azon joguktól, hogy az állami oktatási rendszerben a teológiai és a szociális-misszionárius képzés mellett világi oktatási struktúrával rendelkezhessenek;
— állami tulajdonként telekkönyvezteti a magyar történelmi egyházak és az erdélyi magyar közösség állam által 1945 után elvett, több mint 1300 iskoláját;
— megfosztja a magyar nemzetiségû diákokat azon joguktól, hogy a románok történelmét és Románia földrajzát a gimnáziumban és a líceumban anyanyelvükön tanulhassák;
— megfosztja a magyar nemzeti közösséget azon jogától, hogy magyar oktatási nyelvû önálló állami tudományegyetemmel rendelkezzék.
Ugyanaznap hagyta jóvá a szenátus a felsôfokú oktatási intézmények akkreditálásáról szóló 1993/88-as számú törvényt módosító törvénytervezet egyeztetô bizottsági jelentését, amely szerint egyetem más egyetem elosztása vagy egyetemek-fakultások egyesítése révén, az érintett intézmények egyetemi szenátusai javaslatára, törvény által hozható létre, de csakis akkor, ha a létrehozás kezdeményezésekor már létezik legalább egy román oktatási nyelvû akkreditált fakultás. E rendelkezés súlyos következménye nyilvánvaló: nem lehet újralétesíteni a kolozsvári központú magyar oktatási nyelvû önálló állami tudományegyetemet, nem lehet létesíteni magyar oktatási nyelvû önálló felsôoktatási intézményt, de még egy magyar–német oktatási nyelvû egyetemet sem!
Ezen jogfosztó és jogsértô rendelkezések miatt az említett törvénytervezetek ellen szavaztam.
Nagyvárad, 1999. július 1.
A Szamos–Tisza Területi Vízügyi Igazgatóság felhívja a lakosság figyelmét, július 15–18. között ismét árvízveszély fenyegeti Szatmár, Szilágy, Kolozs, Máramaros és Beszterce–Naszód megyéket, a heves esôzések, erôsödô, helyenként viharos jellegû széllökések miatt. A várható csapadékmennyiség Kolozs és Szilágy megyében elérheti akár a 40–50, míg Beszterce–Naszódban 50–65 litert négyzetméterenként. A vízügyi igazgatóság értesítette az érintett megyék prefektúráit és polgári védelmi felügyelôségeit.
A magyar KFOR-erôk mégsem haladhatnak át az eredeti terveknek megfelelôen Románia területén, mivel az Alkotmánybíróság szerdai ülésén nem hozott döntést arról a törvényrôl, amelynek alapján a kormány az áthaladási engedélyt megadhatná.
Kozsokár Gábor, az Alkotmánybíróság tagja a testület szerdai ülését követôen az MTI bukaresti irodájának elmondta, hogy tárgyalták a kérdést, de végül abban maradtak, hogy még alaposabb vizsgálatra van szükség, ezért az ügy tárgyalását július 20-án folytatják.
A magyar KFOR-erôk romániai áthaladását akadályozó jogi akadály abból keletkezett, hogy az ellenzéki politikusok egy csoportja megtámadta azt a felhatalmazási törvényt, amellyel a parlament lehetôvé tette, hogy a kormány a törvényhozás nyári szünetének idején egyes, a törvényhozás jogkörébe tartozó kérdésekben dönthessen.
Az ellenzék két gazdaságpolitikai kérdés és a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának ratifikálási lehetôsége esetében vélte alkotmányellenesnek azt, hogy a parlament helyett a kormány döntsön.
A magyar KFOR-erôk romániai áthaladásával szemben senkinek nincs kifogása. A parlament különösebb vita nélkül jóváhagyta azt, hogy a cseh és a lengyel KFOR-erôk áthaladjanak az ország területén, ami már meg is történt.
— Ez azt jelenti, hogy amíg nincs döntés az Alkotmánybíróságon, addig a törvényt nem küldhetik az államfônek kihirdetésére, nem lehet leközölni a hivatalos közlönyben, nem léphet hatályba, tehát minden, amit elôír, addig csak tervezet — hangsúlyozta az Alkotmánybíróság tagja.
Az amerikai védelmi miniszter esetleges elbátortalanítónak látszó kijelentései sem térítik el Romániát attól, hogy folytassa erôfeszítéseit euroatlanti integrációjának
sikeréért — jelentette ki szerdán Simona Miculescu külügyi szóvivô.
Miculescu hangsúlyozta, hogy a külügyminisztériumnak egyelôre csak a sajtóhírek állnak rendelkezésére arról, miszerint William Cohen amerikai védelmi miniszter Budapesten kijelentette volna: a NATO további bôvítése a koszovói válság ellenére sem gyorsul fel.
— Ha ez igaznak bizonyul, mi tiszteletben tartjuk véleményét, de Romániát semmiféle látszólag elbátortalanító nyilatkozat nem tántorítja el attól, hogy folytassa erôfeszítéseit azért, hogy sikerüljön Románia integrációja az euroatlanti szervezetekben.
Zoe Petre: NATO-tagságunk az merikai elnökválasztásoktól is függ Románia NATO-tagsága az észak-atlanti szövetség most felvett új tagjainak beilleszkedésétôl és a jövô évben esedékes amerikai elnökválasztások eredményétôl függ — jelentette ki Zoe Petre elnöki tanácsadó.
Petre asszony szerint fontos tényezô lesz a jövôre sorra kerülô amerikai elnökválasztás is, mivel annak eredményeként az amerikai külpolitika irányvonalai módosulhatnak. „Ezt kell minden NATO-tagjelöltnek megértenie és ehhez kell alkalmazkodnia" — szögezte le.
Kifejtette: jelenleg Románia „a térség legbiztosabb része", s a jugoszláviai konfliktus idején azt is bebizonyította, hogy kulcsszerepet játszik a térségben. Romániaa délkelet-európai stabilitás megteremtéséhez nélkülözhetetlenelem.
Ugyanakkor nem lehet a NATO bôvítésének további idôrendjét meghatározni, mivel az a közelmúltban felvett három új tag — Csehország, Lengyelország és Magyarország — beilleszkedési folyamatának alakulásától függ — szögezte le.
Július 29-én és 30-án tartják meg Bukarestben a román-magyar kormányközi vegyes bizottság harmadik ülését.
Ebbôl az alkalomból Martonyi János magyar külügyminiszter látogatást tesz Romániában. A látogatás programjának véglegesítése a jövô hétre várható.
A kormányközi vegyes bizottság ülésszakán a testületi ülések mellett összeül a tizenegy szakbizottság is. Felmérik az 1998 októberében tartott ülés óta elért eredményeket, illetve új célokat és új ajánlásokat fogalmaznak meg a kapcsolatok továbbfejlesztésére a két ország közötti alapszerzôdés elôirányzatainak megfelelôen, az aktív partnerség szellemében.
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |