 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1999. július 17.
(XI. évfolyam, 164. szám)
Az elmúlt hetek bôséges esôzései, a pusztító áradások miatt sok helyen ihatatlanná vált a víz. Amint azt dr. Molnár B. Géza, a kolozsvári közegészségügyi intézet járványosztályának vezetôje kérdésünkre elmondta: Kolozsváron jelenleg fogyasztható a hálózati víz, de ajánlatos elôvigyázatosnak lenni, mivel a kockázati tényezôk megnôttek. Egyelôre nem utaltak be betegeket a kórházba: a rossz minôségû víz fogyasztása a hasmenés, a vérhas, a hastífusz, illetve a járványos májgyulladás, az A típusú hepatitisz elterjedéséhez vezethet. Az utóbbi lappangási ideje hatvan nap, így augusztus végére, szeptember elejére megnövekedhet a járványos megbetegedések száma.
— Meg kell különböztetni egymástól a hálózati vizet és a kútvizet — mondta dr. Molnár B. Géza. — A hálózati vizet nem lehet fertôzött víznek nevezni, mivel ezt a vízmûvek tisztítják, feldolgozzák. Abban a pillanatban, amikor a laboratóriumi megfigyelések során megállapítják, hogy a víz minôsége nem megfelelô, és a víz nem fogyasztható, azonnal lezárják a vizet. A hálózati víz esetében a veszély akkor következhet be, amikor a csatorna vagy a hálózat elavultsága, valamint a kanálisok túlterheltsége miatt nagy mennyiségû esôvíz és szennyanyag szivárog be a hálózati rendszerbe. A helyi vízforrások, a kútvizek esetében, ha az esôzések, az áradások következtében a talaj vízszintje megnô, és valamilyen kórokozó kerül a vízbe, a kútvíz minôsége elromolhat. Ebben az esetben az egyénnek a kötelessége, hogy a kútját karbantartsa, illetve fertôtlenítse.
— Milyen következményei lehetnek a rossz minôségû víz fogyasztásának?
— Tizenkét-harminchat órán belül bekövetkezhet a fertôzéses hasmenés, amit különbözô baktériumok, paraziták okozhatnak. Amennyiben a víz vérhasbacilussal fertôzôdik, két-négy nap után elôállhat a vérhasos megbetegedés, hét-tizennégy nap után pedig a hastífusz. Kolozs megyében hastífuszos megbetegedés az utóbbi tíz évben nem volt. Tizenöt-hatvan napon belül megjelenhet a járványos májgyulladás, az A típusú hepatitisz. Így tehát még augusztus végén és szeptember elején bekövetkezhet a járvány elterjedésének a veszélye.
— Mit kell tenni a járványos megbetegedések megelôzése érdekében?
— A víz minôségének felügyelete egyrészt az államnak, a vízmûveknek és a közegészségügyi igazgatóságnak a kötelessége, másrészt pedig a lakosság feladata, hogy az egyéni vízforrásokat, kutakat karbantartsa. Ha észreveszik, hogy a víz látható minôsége romlott, fertôtleníteni kell a kutakat. Sajnos, Kolozs megye területén jól ismertek a rossz vízhálózati rendszerek. Ilyen az egeresi vagy a tordai, ahol naponta több órán keresztül elveszik a vizet. Ezekben az esetekben a csecsemôknek, a gyermekeknek, az idôseknek és a betegeknek azt ajánlom, hogy forralt vizet vagy ásványvizet fogyasszanak. Azokon a területeken, ahol pusztított az ár, és a víz elöntötte a kutakat, illetve a falusi latrinákat, az állam az elsô huszonnégy órában köteles segíteni a lakosságon.
Abban az esetben, ha valaki ebben az idôszakban a hasmenésnek legapróbb tünetét észleli, forduljon azonnal orvoshoz, mert a járvány könnyen elterjedhet a családban.
Kolozs megyében egyelôre nem szükséges az emberek beoltása. Hastífuszunk nem volt tíz éve, a koleraveszély pedig pillanatnyilag nem áll fenn. Egy esetet sem jelentettek. Az A hepatitisz elleni oltóanyag, sajnos, nagyon drága, és ezért csak nagyon kevesen tudnak hozzáférni. Augusztus végére, szeptember elejére az A hepatitiszos esetek számának a növekedésére számíthatunk. Pillanatnyilag azonban a járványos megbetegedések száma nem emelkedett a megyében. A megelôzési intézkedések, a lakosság védekezése tehát hatékony volt. Az esôzések, a vízszint emelkedése, a város vízellátási berendezésének elavultsága miatt azonban a rizikó továbbra is fennáll.
Péntek déli sajtóértekezletén a magyarellenes, Románia nemzetállami jellegét „veszélyeztetô tevékenységekre" való felhívás mellett Costicã Ciurtin független (volt RNEP) szenátor a román parlamenti képviselôk törvénytelenségeit ecsetelte. A magát függetlennek valló honatya a Viorel Cataramã vezette Román Nemzeti Párt (PNR) székhelyén tartotta sajtóértekezletét. Elmondta: a román parlament nem más, mint egy jól szervezett „business club", ahol a honatyák saját politikai és gazdasági érdekeiket képviselik. „Egyes parlamenti képviselôk irányítják a romániai alkoholmaffiát, ôk tartják kézben a román gazdaságot" — mondta. Úgy véli, hogy egyes magas beosztású politikusok saját számlára privatizálják az állami vállalatokat. A szenátor szerint Ioan Pasca, Paula Ivãnescu képviselôk, Victor Babiuc honvédelmi, illetve Radu Berceanu ipar- és kereskedelmi miniszter sem idegen a törvénytelen gazdasági ügyletektôl.
A szenátor szerint Románia ugyanabban a helyzetben van, mint a második világháború után, amikor a Nyugat az oroszok hatáskörébe utalta az országot. Úgy tudja, hogy Romániát teljesen kihagyták a koszovói újjáépítési tervekbôl.
A Szabadság július 13-i számában megjelent értesítés szerint „a Bucur–Kún ügyletet tárgyalja július 13-án délután 4 órakor az RMDSZ Fürdô utcai székházában a dr. Újvári Ferenc ügyvéd vezette megyei etikai bizottság".
Az RMDSZ Kolozs megyei etikai bizottsága szerkesztôségünkbe közleményt juttatott el, amelyben leszögezi, hogy az alapszabályzat értelmében a fegyelmi tárgyalások nem nyilvánosak és az ügyiratcsomók bizalmasan kezelendôk. A Bucur-Kún ügyet az RMDSZ Kolozs megyei etikai bizottsága nem illetékes tárgyalni, fizikai személyek jogvitás ügye az igazságügyi szervek (polgári, büntetô) hatáskörébe tartozik. Az etikai bizottság, az RMDSZ alapszabályzatának értelmében, az RMDSZ szervezetét, mûködését, a szövetség és a magyarság érdekei ellen elkövetett cselekedetek kivizsgálását, elbírálását és minôsítését tárgyalja.
Mindennek ellenére a román sajtóban tudósítás jelent meg a tárgyalásról. Ezért megkérdeztük Rollinger Ágnest, az etikai bizottság tagját. Tájékoztatása szerint az ülést végül is megtartották, de Bucur Ildikó nem jelent meg. Csak a panasztevôket hallgathatták meg. Megtudtuk: a bizottság szeptemberben ismét összeül.
Péntek délután a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szenátustermében tartották a középiskolai informatikaoktatás javítását elôirányzó hároméves (1996–1999) TEMPUS-program kiértékelô gyûlését. Dr. Kása Zoltán, a TEMPUS-program kolozsvári igazgatója lapunknak elmondta: Romániából a találkozón a TEMPUS-programban részt vevô kolozsvári, jászvásári, brassói, konstanca-i, valamint pitesti-i informatikusok voltak jelen. A vendégek a sheffieldi, hamburgi, granadai, illetve az aalborgi egyetemrôl érkeztek. Megtudtuk: Kolozsvárról mintegy 17 informatikatanár vett részt külföldi képzésen (közöttük Darvai Zsolt, Simona Motogna és Kása Zoltán). A program ugyanakkor 25 magas teljesítményû számítógéphez juttatta a BBTE matematika és informatika karát.
Felsôoktatási hálózatunk fejlesztésérôl, valamint a támogatására tett javaslatoknak az új lehetôségek adta körülményekbe illesztésérôl tartott megbeszélést az RMDSZ Felsôoktatási Tanácsa pénteken az Ügyvezetô Elnökség Bajza utcai székházában, Kolozsváron. A megbeszélésen Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezetô elnök, Nagy F. István, az ügyvezetô elnökség oktatási alelnöke és Kötô József, a tanügyminisztérium államtitkára is részt vett.
A sajtó képviselôinek kérdéseire válaszolva, Markó Béla szövetségi elnök a tanácskozás szünetében elmondta, hogy a felsôfokú oktatás tanerôinek ezek után sürgôsen, alaposan elemezniük kell a tanügyi törvény adta új lehetôségeket, és meg kell állapítaniuk a cselekvési prioritásokat. Az RMDSZ vezetôségének illetékesei külön is tárgyalni fognak a kolozsvári, a marosvásárhelyi és más városbeli felsôoktatási intézmények tanáraival, hogy megállapítsák a magyar nyelvû oktatás kibôvítési lehetôségeit. Elsôsorban azokra a területekre kell gondolni, ahol eddig nem volt magyar nyelvû oktatás, mint a mûszaki, közgazdasági és más szakterületeken, ugyanakkor fel kell mérni a tankönyvekben, elôadásokban mutatkozó hiányt.
Arra a kérdésre, hogy miként vélekedik a kolozsvári MKT álláspontjáról, elmondta: „Mi sem vagyunk elégedettek a törvénynek ezzel a formájával, hiszen nem ad lehetôséget önálló magyar egyetem létesítésére, továbbra sem engedi meg a történelem és a földrajz magyar nyelven történô oktatását, nem tartalmaz megbízható garanciákat, de mindenképpen elôrelépést jelent az 1995-ös tanügyi törvényhez képest. A kolozsváriak álláspontja nem oktatási, hanem politikai töltetû, ami az RMDSZ csúcsvezetôségével szembeni ellenérzését jelenti."
A kôolaj vilagpiaci árának állandó emelkedése (egy tonna jelenleg mintegy 130 dollárba kerül) a Petrom olajtársaságot benzin- és más kôolajszármazékok árának emelésére készteti — nyilatkozta Ioan Popa, a társaság vezérigazgatója. Ezek szerint a benzin ára 400 lejjel, míg a gázolajé várhatóan 250 lejjel emelkedik.
Az utolsó áremelés június elején volt, akkor 300 lejjel drágultak a kôolajszármazékok. Viszonyítási alapként 8400 lejbe kerül a szuper plusz, 8300-ba az ólommentes szuper, 7900-ba az ólomentes benzin litere, míg a motorina ára 5100 lej. Ehhez képest a PECO-vállalatok 5%-os áringadozással forgalmazhatják termékeiket a kereslet függvényében.
A Kolozs megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezôgazdasági Kamara Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya (206-os szoba, tel.: 432-454, 432-220, fax.: 432-800) 1999 második félévére a következô gazdasági útakat szervezi üzletemberek számára: • Oroszország–Ukrajna (Moszkva, Kijev, szept. 6–11.) • Németország (Europartenerség ’99, Potzdam, okt. 27–30.) • Izrael (Tel-Aviv, Jeruzsálem, Haifa, Beer Sheva, nov. 2–8.) • Franciaország–Belgium (Párizs, Lyon, Brüsszel, üzletemberi szalon, találkozók ottani kamarák szervezésében, nov. 14–20.).
A kamara Vásárok és Kiállítások Irodája a következô expókon való részvételt, látogatást teszi lehetôvé: Budapesti Nemzetközi Bôrnemû és Lábbeli Vásár (szept. 4–6.), Bolognai SAIE Nemzetközi Építôipari Vásár (okt. 13–17.).
A BALATONTÓL TOROCKÓIG címmel Holányi Júlia akvarell- és pasztellkiállítása nyílik meg július 18-án, délelôtt 9 órakor, Torockón, a Tóbiás Éva Galériában, a Torockói Múzeum épületében. A Torockó község polgármesteri hivatala szervezte tárlatot Hantz Lám Irén tanár méltatja.
A Petôfi Sándor emlékére szervezett vetélkedô kiértékelésére került sor csütörtök délután a Györkös-Mányi Albert Emlékházban. A vetélkedôt, a Magyar Ifjak Világfóruma Erdélyi Társasága szervezte két fordulóban; kis- és középiskolások számára. Az elsô forduló, még február–márciusban, egy húsz kérdésbôl álló kérdôiv kitöltését és beküldését foglalta magába. A kérdések tematikailag a szabadságharc Petôfivel kapcsolatos fejezeteihez fûzôdtek. A második fordulóra csütörtök délelôtt került sor, és fôleg a résztvevôk Petôfi-versélményeire épült.
Az elsô forduló rengeteg résztvevôt vonzott, fôleg a Székelyföldrôl, de ugyanakkor a határokon túlról is. A második fordulóba a 12 legjobb dolgozatot beküldôkbôl választottak ki kilencet, akiket aztán meghívtak a kolozsvári szóbeli vetélkedôre.
A csütörtök délutáni kiértékelésen a négy legjobb helyezést elért versenyzôt díjazták: I. díj Derzsi László, II. díj Szilágyi Zsuzsa, mindketten Székelyudvarhelyrôl, III. díj Kastal Hajnal Gyergyószentmiklósból, míg negyedik helyezést a székelyudvarhelyi Csonka Zsuzsanna ért el. A legjobb szavalatért Szilágyi Zsuzsa kapott különdíjat.
A díjátadás végeztével két elôadást hallgathattak meg a jelenlévôk. Dr. Almási István népzenekutató Petôfi-versek a szájhagyományban címmel a népdallá vált Petôfi-költészetrôl tartott, hanganyaggal is színesített elôadást. A második elôadást szerzôje vitaindítónak szánta, kötetlen beszélgetésre buzdítva a jelenlévôket. Az elôadás témája Petôfi költészetének idôszerûsége, szerzôje dr. Dávid Gyula irodalomtörténész volt. A vita konklúziója végül az volt, hogy Petôfi költészete, a „rossz nyelvek" ellenére sem elavult, az életmû oly hatalmas, hogy bárki megtalálhatja benne ízlésének és az igényeinek megfelelô olvasnivalót. A díjkiosztás hangulatát Fodor Réka III. éves színmûvészeti hallgató Petôfi-szavalatai színesítette.
A Petôfi-vetélkedô a Magyar Ifjak Világfóruma Erdélyi Társasága, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Polis Kiadó, illetve az EMKE közvetítésével a Román Kisebbségi Tanács támogatásával jött létre.
Az október 19–23. között elsô ízben rendezik meg az Universitaria elnevezésû, az egyetemek szolgáltatásait bemutató kolozsvári kiállítást. Programjában: egyetemek, karok, laboratóriumok, különbözô intézmények, kiadók meglátogatása, gyakorlati bemutatók, munkaerôpiac megrendezése szerepel. Az esemény kapcsán olyan témákat vitatnak meg, mint: Egyetem és társadalmi-gazdasági környezet, Egyetem és végzôsök kapcsolata, Átruházható hitelek rendszerének meghonosítása, Egyetemek menedzselése, Egyetemi tanulmányok finanszírozása, Munkaerôátképzés, Állandó tanulás, Távképzés. Az Universitaria ’99 szervezôinek sajtóirodája szerint már több hazai és külföldi egyetem jelezte részvételi szándékát.
Negyedik alkalommal rendezte meg Essig Klára festô-tanár a kéthetes zsoboki alkotótábort, és negyedik alkalommal nézheti-csodálhatja meg Kolozsvár mûvészetkedvelô közönsége az ott készült munkákból rendezett összegezô kiállítást. A Gy. Szabó Béla Galéria sajnálatos megszünte után, az idén elôször, a város „legfiatalabb", de már ismert és elismert központi kiállítóterme, az evangélikus egyház Kossuth (December 21.) utca 1. szám alatti Reményik Sándor Pincegalériája nyújtott otthont a tárlatnak.
A tágas kiállítóterem ugyancsak szûknek bizonyult, olyan nagy volt az érdeklôdés a csütörtök délutáni megnyitón. Nem véletlenül. Megszokott jelenség ez a galéria négy hónapos történetében. A rangos egyéni tárlatok után pedig most ez az elsô csoportos bemutatkozás. És nem is akármilyen. Minden egyéb kommentár helyett álljon itt a résztvevôk névsora: Balázs Imre, Banner Zoltán, Béldy Tímea, Botár Edit, Dancsuly Krisztina, Essig Klára, Ferenczi Botond, Fodor Nagy Éva, Gally Katalin, Horváth Gyöngyvér, Kádár Tibor, Lészai-Bordy Margit, Miklós János, Simonffy-Dani Irén, Suba László, Soó Zöld Margit, Szabó László és Szopos Kinga.
Az egybegyûlteket a galéria szívélyes házigazdája, Mózes Árpád evangélikus püspök köszöntötte, majd Banner Zoltán mûvészettörténész szólt a tábor jelentôségérôl mind az erdélyi, mind az összmagyar képzômûvészet vonatkozásában. Hangsúlyozta annak a fontosságát, amit a hely szelleme, a népi kultúra kincsei jelentenek, jelenthetnek a kortárs mûvészetben. Gyökereink ismerete, a belôle ihletôdött munkák csak öregbíthetik hírünket a nagyvilágban. Majd közkívánatra szavalt is: Szentimrei Jenô Benedek Elek szellemét-szellemiségét idézô versét adta elô nagy sikerrel.
A tábor házigazdái, a zsoboki Bethesda Gyermekotthon vezetôi, Molnár János és felesége utaltak annak fontosságára, amit a mûvészet, a festôk, grafikusok adományozta alkotások jelentenek a gyermekek esztétikai nevelésében, egészséges fejlôdésükben, és kiosztották a résztvevôknek az okleveleket.
Végezetül, de korántsem utolsósorban szólnunk kell a magyar opera kvartettjérôl, amely Boccherini-muzsikával tette emlékezetessé az eseményt.
Napjainkban ijesztôen megnövekedett a gyerekeken, fiatal lányokon, asszonyokon elkövetett testi és nemi erôszak. A szenvedô alanyok legtöbb esetben magukba fojtják szorongásaikat, félelmüket, nem fordulnak sem jogi, sem szociális segítségért, maguk próbálják megoldani problémáikat.
Az elmúlt év szeptemberétôl azonban mûködésbe lépett Kolozsváron egy olyan Tanácsadó Iroda, melyet szexuálisan zaklatott lányok és nôk megsegítésére hoztak létre. Az Artemis Központ vezetôi, Sorina Bumbulut és Maria Rot egy tavalyi felmérést is közreadtak, melybôl kitûnik, hogy a szexuálisan zaklatott tizenévesek száma évente jóval meghaladja a százat. A zaklató személyek pedig inkább a családból és az áldozat közvetlen környezetébôl származnak. A központ, ahol több önkéntes mint fizetett személy dolgozik, szívesen fogad mindenféle segítséget, akár vállalatok, akár magánszemélyek részérôl. Címünk: Artemis Központ, Sindicatelor utca 4. szám, telefonszámunk 198-155. Banki folyószámla számuk pedig: BCR 2511317982 vagy 453624612.
Újfent bebizonyosodott a romániai magyar kisebbség saját, önálló, független — ha úgy tetszik: autonóm — intézményeinek fölöttébb hasznos volta az ország nemzetközi megítélése szempontjából. Most nem arról a komoly dologról van szó, amit a hatalom mindenkori gyakorlói nem akarnak, tehát nem is fognak elhinni,
vagyis hogy a világ csodálatát valós finnországi és nem állítólagos balkáni kisebbségpolitikai modellel lehet kiváltani. Hanem egészen másról.
A székelyudvarhelyi titkosrendôrségi botrány, ugye, rossz fényt vet országunk, pontosabban hazánk kémelhárítására, éppen most, a NATO-versenyfutás teljében. Mit szólnak hozzá a lefigyelôket megfigyelô szakértôk? Hogyan lehet majd éles gyakorlatban felhasználni olyan kék szemûeket, akiket a laikus lakosság könnyûszerrel leleplez? Ha ellenben a magyar igazságügy-miniszternek és a Magyarok Világszövetsége vezetôinek a megfigyelését a személyi elvû, a szervezeti, a területi vagy bármilyen autonómia szellemében idejekorán rábízzák az illetékes intézményre, vagyis a romániai magyarság kebelében létrehozandó hírszerzô szolgálatra, az országos RHSZ megkímélte volna magát a kínos incidenstôl.
Meglehet, hogy a Romániai Magyar Demokrata Hírszerzô Szolgálat haszonjármûve is kiváltotta volna a székelyudvarhelyi atyafiak haragját, de legalább csak ez az autonóm intézmény vinné el a balhét.
Bár nem egészen biztos, hogy elvinné. Vannak dolgok, amelyeket a még meg sem alakult RMDHSZ bedolgozói sokkal ügyesebben csinálnak, mint az RHSZ régi, átképzett vagy új, visszaképzett alkalmazottai. A magyarok között is létezô irredentákról, szélsôségesekrôl, radikálisokról, nacionalistákról, románellenes fasisztákról stb. szóló rémmeséket a „hamvaiból" feléledô RHSZ kezdte el terjeszteni, de nem nagy sikerrel. A világ 1990-ben nem adott hitelt a leleplezés-hamisítványoknak. Bizonyság erre, hogy a volt, vagy frissen kiképzett szekusok gyalázkodása ellenére Tôkés László elôtt megnyíltak a Nyugat, sôt a Fehér Ház ajtói is. Egészen más a helyzet, amióta az RMDSZ hatalmi pozícióôrzéséért folyó harc odáig fajult, hogy bizonyos személyeket leszélsôségeseznek, lefasisztáznak, vagyis a lehallgatóknak besúgnak, a politikai megfigyelôknek pedig nyilvánosan feljelentenek. Az ilyen sárdobálásnak hatásosabb a kisugárzása. Ha magyarok mondanak egymásról vaskos dolgokat, azokban lehet valami — mondják, akik kevésbé ismerik az érdekviszonyokat.
Mi sem példázza jobban a hivatalosan meg sem alakult RMDHSZ mûködését, mint az 1996. decemberi SZKT-ülés, amelyen a kormányba lépést határozták el. Az ülés zárt volt, újságíró be nem tehette a lábát, másnap mégis tele voltak a Scânteia-zsánerû lapok a magyar „szélsôségesek" felszólalásainak ismertetésével. De nem olyanokkal, amelyeket az RHSZ által rögzített szövegekbôl lehetett volna a szokásos csúsztatásokkal „radikálissá" varázsolni. Hanem olyanokkal, amelyekben a ferdítések RMDHSZ-szakértôi kézre vallanak. Egyébként az is jellemzô, hogy a májusi RMDSZ-kongresszuson a szünetben egyesek majdnem a város széléig elhúzódtak mobiltelefonjukkal. Jó, nem olyan nagy a város, de akkor is, ha a családdal akarták megtárgyalni, hogy mi jól vagyunk, ti hogy vagytok, nem kellett volna avatatlan fülektôl tartani. Kétségkívül, bizonyos helyeken az RHSZ-énél mértékadóbbnak tartják az RMDHSZ meglátásait az RMDSZ úgynevezett szélsôségeseirôl. Belülrôl minden sokkal élesebben látszik. Vagy kiélezettebben.
Az RMDHSZ kiépítésében jóval elôbbre tartunk, mint a Bolyai-egyetem visszaépítésében, tehát intézményesítése sokkal hamarabb nyélbeüthetô lenne. Csupán a politikai akaraton múlik. Erre pedig biztosan volna.
És ha bekövetkezik a rendszerváltás, ha majd a látszatra sem adnak, hanem börtönbe vetik a különbözô hírszerzô szolgálatok által feljelentett személyeket, nagyon jól fog a romániai magyarok autonóm börtöne. A belsô önrendelkezés elve alapján oda zárják majd be az RMDSZ belpolitikai foglyait, csökkentve a román politikai foglyok összlétszámát. Amúgy is lesz mit elszámolni a világgal, hiszen nemcsak a nagyromániások, hanem már az Iliescu-féle párt vezérei is kilátásba helyezték a rácsot politikai ellenfeleiknek.
— Fiúk, hétfôtôl fontos misszióba mentek, egy hétre Tusnádfürdôre! Legyen nyitva a szemetek-fületek!
— De, séfulé, mi mindig résen vagyunk.
— Vettem észre, Odorhejun is túl nagy volt a filálókocsi rése! De most sokkal több irredenta elem gyûl össze. Megkövetelem a pontosságot, az alkotókedvetek mozgósítását. Ha kell, álcázzátok magatokat fenyônek, medvének, Oltnak! Csak semmi lebôgés, minden mozzanatról részletes jelentést várok, az ország szuverenitása forog kockán! Tudni akarom, mi történik a sátorponyva alatt, az ebédlôben, a kempingházikókban, hogy milyen színösszetételû az erdô, a tábortûz, az emberek szeme fehérje, mennyire színes szpiccseket produkálnak.
— Fônök, miért nevezik Bálványosi Szabadegyetemnek, ha Tusnádon lesz?
— Na, látjátok, már startból milyen furfangos cselrôl van szó! Mert dörzsölt fickók jönnek össze. Ott lesz az a Victor Orban, meg az a Lazlo Tokes, meg a Smaranda, de lehet, hogy Plesu is. És még ki tudja, milyen meglepetések várhatók.
— Sefu’, én ott voltam a tavaly, és nagyon érdekes dolgokat hallottam. Szó sem volt a határokról, csapatmozgásokról. Igaz, Radu Vasile helyett csak Zoe jelent meg, de ô aztán olyan szépen beszélt mindenrôl.
— Igen? Akkor te, fiacskám, maradsz Odorhejun! Ott már úgysem lehet az imázsunkat védelmezni, legfeljebb csak azokat a szeplôtlen szûzeket.
Amint az köztudott: a mindközönséges, a fából készült (elsô) fakarikát Ismeretlen Valaki találta fel az emberiség kezdetének ködbe veszô egyik ôshajnalán. A vasból készült (elsô) vaskarika feltalálója szintén egy (másik) Ismeretlen Valaki, miként a mûanyagból készült mûanyag karika, valamint az aludtej és mákos nudli feltalálója is.
A vasfakarikát viszont Hegybérczy Ármin találta fel és ki (Kun Abigéllal a karján), feltehetôen egy zivatarosan szép napszentületkor.
Ez ekkortájt esett meg és következett be, amidôn valahol egy népfi valaki feltalálta (vala) a fából készülô vaskarikát, ami olyan nagy és megközkedvelt kitalálmánynak bizonyult, hogy menten és világszerte forradalmasította a karikagyártást, a karikacsapást, ménkûcsapást, valamint a vajköpülést és a lórúgást. A tények és a lórúgás ilyetén való állásán, Hegybérczy Ármin (Kun Abigéllal a karján) menten és fürgén körülnézett (tekintetét körbekarikáztatá) a tájban és a karikaiparban, s azon nyomban rögvest megállapította: le vagyunk maradva a karikaelméletben, a karikagyártásban, a karikacsapásban, a körbekarikában, a menkûcsapásban és a banántermesztésben. E tényállásból megállapította (Kun Abigéllal a karján), hogy ez roppant valóságos és kritikus állapot, és fundamentálisan meg radikálisan változtatni kell a helyzeten. Sôt és nyilván, le kell számolnunk azon ôsi rögeszménkkel is, amely szerint a vasból vaskarikát kell gyártani, a fakarikát pedig fából kell fabrikálni, és hogy a mustot paprikás szalonnára kell inni, nem pedig aludtejre.
„Hah!" — monda vala továbbá Hegybérczy Ármin (Kun Abigéllal a karján); és folytatá kérdôn válaszolva, emígy: „Vasból vaskarikát? Hát az is kunszt, az is valami?! Bizony, nem valami, hanem semmi. Ugyanez érvényes a fából való fakarikára és favaskarikára szintén. Egyedi és sajátos új korban egyedi és sajátos új nóták, valamint egyedi és sajátos újfajta karikák kellenek mind elméletileg, mind pedig konkrét haladásilag. Márpedig csakis az az egyedi, ami egyedi és csakis az a sajátos, ami sajátos — ez hétszentség, és túrós lepény, tényileg is!" (És valóban. Sôt: tényleg!)
Mindezt egy népi röp-ülésen szögezte le — deklaráltan is — Hegybérczy Ármin (Kun Abigéllal a szárnyán), közvetlenül a népi taps elôtt. Taps ültén, azaz szálltán mondá: miközben folyt lelkesedés (tapsilag), végiggondolta mind elméletileg, mind technológiailag a dolgot, így hát máris örömmel és méltó büszkeséggel közli: megvan az új fel- és kitalálmány: a vasfakarika, mely sajátos és egyedi (Kun Abigél elsô dalestjével körítve).
Nos, mindezekbôl vitathatatlanul kitetszik: a vasfakarika egy sorsfordító karika mind egyedileg, mind sajátosan. Ezen karikaipari speciális produktum nem vasfából, se nem vasalt fából, de még csak nem is mákos nudliból, hanem színtiszta vasból készül. Ez benne a nóvum és a kunszt, de egyszersmind ôsiség, lelkiség, hagyomány és haladás, vagyis haladó hagyomány mint népiessé vált szokás — amelyet ilyetén ápolni, ápolni és öntözni kellô kötelesség(ünk) és illô feledat(unk).
Persze, voltak, vannak és lesznek mindig is gáncsoskodó ákációskodók, és olyan személyi egyedek, individuum alanyok és alanyi fônevek — mint megrögzött fel- és kitalálók —, akik vasból csakis vaskarikát, mûanyagból csakis mûanyag karikát és aludtejbôl csakis túrót találnak ki és készítenek. De minket mindez továbbra se zavarjon, most már tudván tudva: nincs ezekben az elavult készítményekben semmi kunszt és pláné, mint az megvan a mi vasfakarikánkban, amely nyilván és ellentétben!
Marad tehát, és éljen az ápolás, az apolás, az öntözés és Kun Abigél a körtáncban meg a karikacsapásban. (És valóban. Sôt: tényleg!)
Megszüntetésének negyvenedik évfordulóján barátainak egyesülete a Bolyai-egyetemre emlékezett. Budapesten. Az eseményt dokumentációs anyag rögzíti. A több száz oldalas kötet* a tanintézmény mûködésének majd másfél évtizednyi történetét fogja át. Az egyetem egykori tanárai foglalják össze a hajdani eseményeket. A kezdetektôl a felszámolásig. Hiteles levéltári dokumentáció híján az emlékezés mozaikjából áll össze a kép, a levéltár ugyanis rendezetlen. Élek a gyanúval, hogy nagy része megsemmisült. Jól meggondolt hanyagságból. Az egyetem valamikori létezése ugyanis nagyon kellemetlen és veszélyes precedens. Hivatkozási alap, amely erôsen borzolja a többségi nagynemzeti kedélyeket. Mennyivel könnyebb lenne a felsôfokú anyanyelvi oktatás megoldatlan problémáit lesöpörni az asztalról ennek az elôzménynek a hiányában!
A visszatekintés, természetesen, nem öncélú. Szomorú aktualitását a magyar nyelvû felsôoktatás intézményes garanciáiért folyó küzdelmünk adja. A helybentopogás, a huzavona a nagypolitikában, az ellentétek érdekvédelmi szervezetünkben.
— Nagyon kellemetlen — tárja szét karját tanár ismerôsöm —, kellemetlen, hogy a Bolyai platformcsatározások témájává vált. Mert mi történik? Elég pusztán csak elmondanom a véleményemet, s már sorolnak is ide vagy oda, pedig nekem platformoktól függetlenül meggyôzôdésem, hogy így feladni az ügyet óriási pozícióvesztés. Morális és jogi többletet jelentene az egyetem visszaállításáért, nem pedig egy diverzióként kiagyalt amorf ideáért küzdeni. Figyelje csak meg, milyen gondosan óvakodik a nagy nehezen kialkudott törvénymódosítás a Bolyai visszaállításától! Azt hiszi, véletlenül? Vagy véletlen, hogy az agyonhangoztatott multikulturalitás jelszava akkor hangzott el elôször, amikor világossá vált: lépni kell a magyar nyelvû felsôoktatás kérdésében? S ami utána következett... A hajdani egyetem mindenféle-fajta lejáratása! Mintha akkor az lett volna a fontos, volt-e négy osztálya Nagy Istvánnak vagy sem... Természetes, hogy érdekellentétek legyenek. Generációs harcok. Nosztalgiák. Lokálpatriotizmus. No meg aztán a ragaszkodás a hatalom nyújtotta potenciális elônyökhöz. De mit nyerünk és mit vesztünk, hogy politikai csetepaték témájává züllesztjük azt, ami mindannyiunk közös ügye kellene hogy legyen? S túl a belharcokon, a pillanatnyi személyes érdekeken, valójában az is. Nem értek egyet a mindenféle forgatókönyvek kiagyalóival, de annyi tény, hogy a mi torzsalkodásaink nagyon jól jönnek bizonyos politikai erôknek. Méghogy ezzel a véleményemmel én is a veszekedôk közé sorolhatom magam? Na, látja, ezért hallgatok. Magának elmondhatom. Persze, hogy megírhatja! A nevemet is! Bár fölöslegesnek tartom. Tudja, kilencven elején többedmagammal közöltünk a sajtóban egy nyilatkozatot. Azt hiszem, bárkit megnevezhetne az akkori aláírók közül.
De vissza a kötethez. Csôgör Lajosnak, a Bolyai elsô rektorának írásából idézek: „...Egyikünket sem zavarta az, hogy Nagy Géza a református egyház vezetô személyisége, Venczel meggyôzôdéses katolikus, Márton Áron püspök részérôl is becsült személyiség, én pedig marxista voltam..." — emlékszik az egyetem indítása körül bábáskodókra. (Bányai László, aki akkor, balosként, kifogásokat hangoztatott a felsoroltak vonatkozásában, késôbb, többek között, azért is vált kegyvesztetté, kellett távoznia a rektori székbôl, mert nem volt eléggé szolgálatkész az egyetem elsorvasztását célzó nemzeti kommunista törekvések felkarolásában! S ô még mindig jobban járt, mint Balogh Edgár és Jordáki Lajos elv- és tanártársai, akik sorozatos meghurcoltatások és bebörtönzések szenvedô alanyaivá váltak.) Ellentétek, véleménykülönbségek tehát az egyetem indításakor és mûködése közben is szép számmal voltak. Vaskos túlzás általánosítani és az akkori politikai helyzet szorító kompromisszumait egyértelmûen az egyetem elmarasztalására felhasználni. Mert ha nem vállaljuk a Bolyai örökségét, akkor valamiféle pótmegoldás hirdetôiként annak a szalámipolitikának az akaratlan támogatóivá válunk, amely oly ügyesen szította az ellentéteket, és osztott meg bennünket akkor is, amikor valójában mindannyian ugyanazt akartuk: a magyar nyelvû felsôfokú oktatás visszaállításának és zavartalan mûködésének a biztosítását.
A Bolyai-egyetem hiteles, korabeli dokumentumainak közzététele és feldolgozása még várat magára. Sôt, az sem kizárt, hogy a valamikori nyomeltüntetôk és feltételezhetô mostani utódaik alapos munkájának eredményeképpen, a maga teljességében ez egyszerûen megvalósíthatatlan. De minden újabb adalék értékes hozzájárulás lehet az egykori Bolyai-egyetem-kép kiteljesítéséhez, a vele foglalkozó szakember munkájának a megkönnyítéséhez.
* A Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem 1945–1959, A Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, Bolyai Egyetemért Alapítvány, Budapest, 1999.
A minap a Mezôségen jártunk. A magyarszováti községi tanács irodájában csak Roman Alexandru titkárt találtuk, aki elmondta, hogy Domokos László polgármester már reggel beültette a személyzetet saját Daciájába, és kimentek Aranykút faluba, ahol a múlt heti jégverés 100%-ban károsította az idei termést. A tanács a kárfelmérést végzi. Amit itt látunk, szinte hihetetlen. A kétméteres kukoricából félméternyi csonk maradt. Az életet adó földbôl került ki az itteni embereknek a mindennapi. Ettôl fosztotta meg ôket a közelmúltban az óriási csapás.
Mintegy 500 ember lakik ebben a faluban, ahova nem hoznak kenyeret, mint más falusi helységekbe. Itt saját gabonájukból sütik a mindennapi kenyeret a szorgalmas asszonyok. Most félóra alatt vége lett mindennek. S mintha odaveszett volna reményük is, bár senki sem gondol arra, hogy akár csupán ideiglenesen elköltözzön valahova. A fiatalok közül sokan városra költöztek, s talán befogadnák az öregeket, akik most lehetetlen helyzetbe kerültek.
— Még tiszta szerencse — mondta az egyik öreg bácsi —, hogy az elképesztôen alacsony felvásárlási ár miatt nem adtuk el a gabonát.
Láttam tele kukoricakast, s biztos van még búza is. Lesz kenyérnekvaló legalább egy kis idôre, de az aranykúti új búzáig még sok van. Sokan azon törik a fejüket, hogy eladják a szarvasmarha- és a juhállomány felét, ugyanis nem lesz annyi takarmány, amennyivel ki lehetne teleltetni a jószágot.
— Tudatában vagyok annak, hogy lényeges állami támogatásra nem számíthatunk — mondta a polgármester —, de talán ártámogatott búza és ôszi árpa vetômaggal, esetleg mûtrágyával segíteni lehetne ezeken a szegény embereken, hogy legalább ôsszel vethessenek gabonát. Az is jól jönne, ha az egyház gyûjtési akciót szervezne. Minden segítség elkel.
Aranykút mezôgazdasági összterülete 1300 hektár. Ebbôl egy négyzetméternyi sem maradt épen. Sôt, a szomszédos Magyarszovát határából is mintegy 300 ha-on okozott kárt az ítéletidô. Aranykúton az idôs embereknek átlag 100 000 lejt hoz a postás, nagy részük téesz-nyugdíjas. Ebbôl megélni nem lehet.
Zsibón a város érdekében akarnak kápolnát építeni, de nem a köz-, hanem a református temetôben. Tervük végrehajtása érdekében a város tanácsosai azt állítják, hogy Molnár Endre tiszteletes úr azt az ígéretet tette, lemond a református egyház temetôjérôl.
A politika megtartotta lényegét: mocskos maradt! Nekünk ellenben, erdélyi magyaroknak, akik tudomásul vesszük ezt a lényeget, saját népünk és Európa népeinek érdekében el kell mondanunk azt az igazságot, amelyet honfitársaink nem lestek el tôlünk „menet közben". Nekünk is meg kell értenünk ugyanakkor, hogy vannak más beállítottságúak is szép Erdélyországban, akiknek tudomására kell hoznunk, hogy a protestantizmus felépítése egészen más, mint az ortodoxizmusé. Tudomására kell hoznunk a zsibói városi tanácsnak, hogy a református egyházközséget soha nem képviselhette egy személy, sem a lelkipásztor, sem az esperes, de még maga a püspök sem. Csakis a kuratórium, vagy annak törvényes képviselôi, a lelkipásztor és a gondnok (kurátor) együtt tárgyalhattak választóik nevében.
A tanácsosok nagy részének fogalma sincs arról, milyen hagyományai vannak a városban a református egyháznak, így egyszerûen leszektázzák azt. Ezért is kellett a tanácsosok tudomására hozni, hogy a protestantizmus Zsibón az 1520-as (igen, ezerötszázhúszas!) években jelent meg, híveik a római katolikus egyházból (és nem az ortodoxok közül!) tértek át. Azóta vezeti ezt az egyházközséget a megválasztott lelkipásztor és a kuratórium. Mint mindenhol, itt is ôk felelnek az egyház minden dolgáért, vagyonáért, csakis ôk hivatottak arra, hogy adományokat fogadjanak el, beleértve a (temetônek kialakított) földterületet, pénzt és egyebeket is. Ugyancsak ôk hivatottak arra is, hogy segítséget nyújtsanak a helység szegényeinek, más egyházközségeknek. Így tehát Molnár Endre tiszteletes úr, aki minden valószínûség szerint tisztában van saját egyháza törvényeivel, hagyományaival, semmi esetre sem tehetett olyan ígéreteket, amilyeneket sugallni akarnak választóik felé a város mostani urai, azaz, hogy ô lemond a református egyház temetôjérôl. Nem mondhat le, mert nem az ô tulajdona. Ezért a kuratórium — méltán — azzal vádolja a városi tanácsot, hogy ugyanazt a módszert alkalmazzák, mint a kommunisták, akik 1948–49-ben államosították az egyház javait, a 70-es években elvették a belterületen lévô ingatlanaikat is. Most pedig, amikor elérkezett a visszaszogáltatás ideje, és erre lehetôség is adódik, ennek a fordítottját mûvelik. Nábóth is azt felelte az uralkodója, Aháb király által felvetett igazságtalanságra: „az Úr ôrizzen meg attól, hogy odaadjam neked atyai örökségemet!" (1Kir 21,3). Mi is csak ezt felelhetjük Erdély-szerte. Ennek érdekében pedig tudatosítanunk kell minden honfitársunkkal és Európával, hogy Zsibón nem 1918-ban jelentek meg a reformátusok, hanem jóval korábban. Nem kívánjuk a másét, más se kívánja el tôlünk atyai örökségünket, mert mi itt akarunk megmaradni és Isten segítségével boldogulni. Úgy legyen!
S. A., diák: Nem fogok nyaralni. Egyrészt nincs erre pénzem, másrészt képzéseken veszek részt, remélem, ez az áldozat majd meghozza gyümölcsét a közeljövôben.
B. T., munkanélküli: Csak egy pár napos sátorozásra futja ebben az évben, majd a jövô nyáron...
L. M., telefonoskisasszony: Nyaralás? Azt sem tudom, mit takar már ez a szó. Nagyon régen nem nyaraltam. Augusztusban a szabadságomat vidéken töltöm a családommal, kaszálok, kapálok.
H. R., egyetemista: Nyáron a Kolozsvári Magyar Diákszövetség szervezte Minimum pARTy táborba megyek, valamint szakmai gyakorlatra Paksra. Idén nem megyek a tengerre, mivel nem volt meg a megfelelô jegyátlagom, és nem kaptam diákjegyet az egyetemrôl.
B. E., tanár: Minden vágyam, hogy a tengeren üdülhessek. Úgy látszik, ezen a nyáron is kútba esik a közös nyaralás terve, mert a nyaralásra szánt pénzbôl festjük ki a lakást.
R. M., tanuló: Úgy döntöttem, hogy a vakációban dolgozni fogok. Havi 700 000 lejért árulok a piacon.
B. I., nyugdíjas: Van egy kertes menedékházam Kapuson, nyugdíjazásom elôtt vettem meg. Minden álmom az volt, hogy vidéken pihenhessek és kertészkedjek. Ennél többre nem is vágyom.
C. R., autóbuszvezetô: A megtakarított pénzembôl Olaszországba megyek dolgozni négy hónapig. Nincs lakás, négy éve bérházban lakom. A tavaly a tengeren voltam, de nagyon ráfizettem.
N. M., dolgozó: Jó pár éve nem voltam sehol. Aztán meg elkezdôdtek a bajok a Clujana gyárral, s kenyérre is alig telt. Eddig is kicsi volt a fizetésem, de mi lesz ezután? A negyedben volt egy kis kertünk, mi kerítettünk el egy darab földet, de elvették, mondván, hogy építkezni fognak. A kis kert sokszor segített ki bennünket a bajból, megvolt a betévô falat, a kis krumpli, hagyma. Ebben a helyzetben hogyan is gondolhatnánk nyaralásra?
P. J., nyugdíjas: Nekem nem telt külföldi nyaralásokra, utazásokra, alig futotta egy pár napos belföldi üdülésre. A Fekete-tengeren nagyon rég nem voltam. Hétvégeken leruccanunk az ismerôsökkel Kolozsra, a Bükkbe.
Az utóbbi hét áradásai a Fehér megyei Kudzsirban 70 milliárd lejes kárt okoztak. A város polgármestere, Aurel Voicu elmondta, 19 ház pusztult el, további száz lakóházat elöntött a víz, 660 hektárnyi mezôgazdasági terület károsodott. 1700 személy nyújtott be kárpótlási kérést, ám eddig — néhány család kivételével, akiknek ágyat és konzerveket juttattak — semmit nem kaptak. A polgármester elmondta, a kormány csupán öt sátrat ígért a hajléktalanokká váltak részére, de még ezek sem érkeztek meg Kudzsirba. Jelenleg körülbelül kétszáz személy munkálkodik a város újjáépítésén.
Szamosújváron is gondot okoz a szociális segély folyósítása. Már öt hónapja, hogy nem kapták meg a pénzt az arra illetékes családok. A helyi tanács csak 100 millió lejt kapott erre az esztendôre ilyen célra, és az összeg már rég elfogyott. Ezért 130 helybeli család elégedetlen, egyesek nap mint nap a polgármesteri hivatal elôtt tiltakoznak, és kérik jogaikat. A városgazdák tehetetlenek, a kiutalt pénzösszeg nem elegendô a segély rendszeres folyósításához.
A szamosújvári szegény családokon a helyi tanács segít azért. A kisváros szegények étkezdéjében több mint száz személy jut naponta meleg ételhez. Többségük nyugdíjas vagy rokkant, és sok cigánycsalád is innen viszi haza az ebédet. Sajnos, a szegények étkezdéje is komoly pénzügyi problémákkal küzd, egy ebéd ára jelenleg is csupán 9700 lej... Ha nem változtatnak az árakon, a nyersanyag elôteremtése lehetetlenné válik a szociális étkezdében is.
• Súlyos balesetet szenvedett Alexandru Revnic, 37 éves aranyosgyéresi lakos. A fiatalembert, aki kerékpáron szabályosan közlekedett, elütötte a székelyudvarhelyi 23 éves Nagy Zsolt, az udvarhelyi Car Centea Kft. sofôrje. A HR–02–UZH rendszámú személygépkocsival közlekedô férfi nem tartotta be a kellô oldaltávolságot, így sebesítette meg az ugyanabba az irányba közlekedô aranyosgyéresi polgárt. Az áldozat koponyaalapi törést szenvedett, és jelenleg a kolozsvári idegsebészeten fekszik.
• Befolyással való üzérkedésért vizsgálja Kolozs megye rendôrsége Eva Harca kolozsvári személyt. A 28 éves nô megígérte Cristian Copãciannak, a kolozsvári Grande Fieste Kft. dolgozójának — aki 1997-ben a cég kasszájából 25 millió 473 ezer lejt használt fel személyes célokra —, hogy kétezer márka ellenében schengeni vízummal ellátott útlevelet szerez neki azért, hogy elhagyhassa az országot. A férfi kifizette a kért összeget, azonban a nô nem tartotta be a szavát. C. C. jelenleg a szamosújvári börtönben tölti büntetését, míg Eva Harcát szabadlábon vizsgálják. Tettéért akár tíz év börtönt is kaphat.
• Sikkasztásért vizsgálják a 18 éves A. F. K. kolozsvári diákot. A még szabadlábon levô fiú a Cugirom Grup Kft. ügyintézôjeként tavaly decemberben egymillió 365 ezer lejt tulajdonított el és használt fel személyes célokra.
• Elôzetes fogságban vizsgálják Car Buzas Valeriu Liviut, aki idén júniusban és júliusban becsapott 50 személyt. A 46 éves kolozsvári férfi 30 márka fejében megígérte, hogy elintézi a fent említetteknek, hogy bekerüljenek a német NATO katonai alakulatba. A férfit, aki hasonló okból márciusban is börtönben ült, újabb elzárás veszélye fenyegeti.
• Adócsalás vádjával indítanak eljárást a Palackos községi Cornelia Dordan (31) ellen, aki a tordai Colombo Com. Impex ügyintézôjeként több mint 71 millió 516 ezer lej értékben vásárolt élelmiszert a kolozsvári Redeman, valamint Troiana Kft.-ktôl anélkül, hogy azt elkönyvelte volna. Az árut újra eladta 10%-os felárral, így 20 millió lejes kárt okozott az államkasszának. Szabadlábon védekezhet.
Manapság nem a munkanélkülieknek van a legnehezebb dolguk, hanem azoknak, akik dolgoznak. Mert ôk nap mint nap, távol a családtól, gyermekektôl, küzdenek a mindennapi kenyérért, biztonságért. S jól tudjuk: oly sokszor ez a küzdelem nincsen arányban a hazavitt fizetéssel, a nyugalommal.
A munkanélküliek jó része (tisztelet a kivételnek) mintha Somerset Maugham szavai szerint élne: „Fura az élet, aki kizárólag a legjobbat hajlandó elfogadni, az nagyon gyakran meg is kapja". Igen, sokan kizárólag a legjobbat hajlandók elfogadni, mert úgy érzik, ez nekik jár. Mert ugye, nem azért végzett valaki filológiát, hogy egy sáros, mocskos faluba kerüljön, ahol ráadásul csak „buta" gyermekek vannak. Hiszen itt a közelben az elôkelô líceum, ahol taníthatna! Ingázás? Minek? Mit szólna az anyu, az apu, a szomszéd, a barát — hát én már ide jutottam? Vagy mûszaki egyetemi végzettségemmel pont én menjek elárusítónak, holmi vasasüzletbe? Nap mint nap veszekedjek bogaras ügyfelekkel, fônökökkel. Ezt már nem! Én csak a legjobbat vagyok hajlandó elfogadni, azt is — rögtön! De annak sincs „könnyû dolga", akinek nincs egyetemi végzettsége. Hiszen ilyen esetben „kicsi a fizetés", a „fônök lenéz, mert nincs egyetemem" és sok más megjegyzést kell lenyelni. És így, tele panaszokkal, telnek múlnak az évek, és — milyen fura az élet! — nem adta meg a legjobbat! Viszont ha a filológiát végzett értelmiségi elment volna annak idején a koszos faluba, ma, az ott szerzett nem mindennapi tapasztalatát kitûnôen kamatoztatva magabiztosan taníthatna akármelyik elôkelô iskolában. A mérnökit végzett pedig megismerte volna a szakma minden csínját-bínját, s tán egyszer fônökként kamatoztatta volna minden tudását. Ha az egyetem nélküli nem félt volna a kicsi fizetéstôl meg a fônök véleményétôl, idôvel nagyobb fizetésre tett volna szert.
De, sajnos, mi a legjobbat rögtön akarjuk. Nincs idônk megtenni a sok apró, néha kellemetlen lépést a siker felé. Pedig mindig, minden út a magasba lentrôl kezdôdik. Kitartás, türelem, bátorság kell csupán. Vállalni a nehezet egy magasabb cél érdekében. S akkor talán már nem fogjuk annyira irigyelni a nyugati társadalmat, ahol egy embernek több tucatnyi állása van élete folyamán.
Tavaly nyáron az a megtiszteltetés ért, hogy amerikai barátaim felkértek európai körútjuk magyarországi szakaszának megszervezésére. Ennek a felkérésnek az elôzménye az volt, hogy az egyik házaspár, a barátaim már jártak 1996-ban Magyarországon, ahonnan elhoztuk ôket Erdélybe, többek között a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz. A Békás-szoros látványa annyira lenyûgözte ôket, hogy már ott a helyszínen elhatározták, legközelebb elhozzák otthoni barátaikat is, hogy ôk is részesüljenek az erdélyi természeti szépségek lélegzetelállító élményeiben.
Már az utazás megkezdése elôtt, mint jó szervezô (különben is erdélyi lévén) végigjártam a tervezett útvonalat, a szállás- és étkezési helyeket, nem utolsósorban azokat a helyeket is, ahol az utasok (többségük nyugdíjas) –- minek szépítsem — kisebb és nagyobb dolgaikat elvégezhetik. Az autóbusz, amit az utazáshoz béreltem, légkondicionált és mellékhelyiséggel felszerelt volt ugyan, de mint tudjuk, ezek a kis mellékhelyiségek csak kis ügyekre használhatók, így a nagyobb ügyintézéseket már a gondosan beprogramozott megállókhoz igazítottam. Nem részletezem, az elsô napok ínycsiklandozó, de fûszeres magyaros ételei alaposan áthúzták a hamburgerekhez és hatdagokhoz (sic!) szokott amerikai gyomrok mûködésének menetrendjét, és természetesen a megállásokat át kellett ütemezni.
A magyar–román határon átkelve gyorsan, európai mércével mérve is civilizáltan, udvarias útlevél- és vámkezelésben részesülve, Nagyváradon felkerestük az egyik ismerôs töltôállomás mosdóját (ez nem a reklám helye), ahol tiszta, civilizált körülmények fogadtak. A továbbiakban, az említett átütemezés következményeként, már csak útszéli bokrok, kukoricások jelentették a várva várt megkönnyebbülés színhelyét, ugyanis a következô töltôállomások, vendéglôk mellékhelyiségeinek állapota annyira undorító volt, hogy az elôbbi megoldás sokkal esztétikusabbnak bizonyult. Nem beszélve arról, hogy diákéveim imádott városában, Kolozsváron, a Fô tér kellôs közepén a még diktátori években is civilizált WC-k közül csak az egyik mûködött, két személy számára, egymás mellett. Ami lehetett férfi is nôi is egyszerre, a szükségletek szerint, nem beszélve arról, hogy a vécésnénik és családtagjaik hangosan asszisztáltak a közelben a megkönnyebbülni vágyó turisták legnagyobb örömére.
Nem fedné a valóságot, ha azt mondanám, hogy utunk során, Váradtól Sinaiáig nem találtunk minden igényt kielégítô mellékhelyiséget, de nem ez volt a jellemzô. Szerencsére idôsebb de fiatalos lelkületû amerikai barátaim humorosan fogadták Dracula országának árnyékos helyeit, mert, mint késôbb ôszintén bevallották, ennél rosszabbra számítottak. Hazatérve, fényképekkel illusztrált útibeszámolójuk egyik fénypontja az volt, amikor a kétkarós árnyékszékekrôl meséltek.
Mit lehetne tenni, hogy külföldiek, turisták, látogatók, üzletemberek, kamionsofôrök, távolra szakadt hazánkfiai, akik már „finnyásabbak" lettek, ne csak ilyen „bájos" élményekkel távozzanak országunkból? Talán nem lenne rossz ötlet meghirdetni egy pályázatot akár Magyarországon és Romániában is WC-NET címen, mellékhelyiségek tervezésére, építésére parkolókban, utak mentén, városokban, közterületeken, hasonlóan a McDonald’s étteremhálózathoz. Így a világon mindenütt ugyanazokat a kulturált, minôségileg azonos színvonalú feltételeket biztosítanák, munkát adva több tízezer embernek, nem beszélve az anyagi haszonról, amely megfelelô mûködés esetén tetemes lenne. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a kis csoport turista több ezer dollárt hagyott az országban, így valószínû, hogy megfelelô illemhelyek létesítése esetén még több dollár csorogna és potyogna a vállalkozók zsebébe.
Ideje lenne, hogy országaink civilizáltsági fokát nem magukról megfeledkezett futballszurkolók viselkedése alapján mérnénk le (mint azt egy C. V. Tudor tette nemrég, aki biztosan nem hallott még az angol, olasz és német szurkolók viselt dolgairól!), hanem inkább mellékhelyiségeink színvonalán. Mutasd meg a WC-d, és megmondom ki vagy ...!
Remus Opris, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt alelnöke elégedettségének adott hangot a Legfelsôbb Bíróság csütörtökön hozott ítéletével kapcsolatban, amely népirtásban való bûnrészesség vádjával 15 év börtönbüntetésre ítélte Victor Athanasie Stãnculescu és Mihai Chitac tábornokokat. Opris szerint 10 év után végre-valahára fény derül az 1989-es decemberi eseményekre. Emlékeztetett: 1996-ig az akkori hatalom mindent megtett az igazság kiderítéséért felelôs szervek munkájának megakadályozására, a több száz ember haláláért felelôs gyilkosoknak pedig nemcsak megkegyelmezett, hanem magas pozíciókba juttatta. Ezeknek viszont a börtönben a helyük, nem pedig magas államtisztségekben, ahogy arra nem egy példa volt annak a Ion Iliescunak a hatalma alatt, aki a legjobban profitálta a ’89-es véres decemberi eseményeket.
Ion Iliescu, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának elnöke szerint az ítélet egyszerû „bírói tévedés". — Megértem, hogy az ehhez hasonló bonyolult ügyekben, amelyeket csak nehezítenek a politikai és társadalmi nyomások, nem könnyû igazságos ítéletet hozni. Nem lett volna szabad eltekinteni attól, milyen nagy szerepet játszott mind Stãnculescu, mind Chitac abban, hogy a katonaság végül a forradalmárok mellé állt. Túl azon, amit 1989 elôtt tettek, ezek a tábornokok teljes mértékben megérdemlik elismerésünket — nyilatkozott a Mediafaxnak Ion Iliescu.
A Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának (RTDP) elnöke, Ion Iliescu azzal vádolja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártot (KDNPP), hogy az igazságszolgáltatás segítségével a román történelem átírására törekszik. Iliescu úgy véli, hogy a Stãnculescu és Chitac tábornokok ügyében hozott legfelsôbb bírósági ítéletet „politikai parancsra" hozták. Szerinte „a kormányzás csôdjét a KDNPP a román történelem múltjával folytatott harc füstfüggönyével próbálja palástolni". A volt államelnök szerint meglepô, hogy a legnagyobb kormánypárt épp azokat hozza ki bûnbaknak, akik aktívan vettek részt az 1989-es decemberi változásokban és a demokrácia kiépítésében. Az RTDP elnöke azzal vádolja a KDNPP-s politikusokat, hogy „szolgálólányukká" tették a román igazságszolgáltatást, és megsértették a román hadsereget. Iliescu úgy véli, hogy a Legfelsôbb Bíróság ítélete veszélyes precedenst teremthet.
Victor Athanasie Stãnculescu és Mihai Chitac tábornokokat a temesvári 1989. decemberi tüntetôk ellen elkövetett, különösen súlyos emberölés és különösen súlyos emberölési kísérlet bûncselekménye miatt ítélte el a Legfelsôbb Bíróság.
Az elmarasztaló ítélet indoklásában a bírók rámutattak, hogy a két hivatásos tiszt elôre látta az 1989-es decemberi forradalom idején hozott parancsuk eredményét. Nem félelembôl és nem is a hûségeskü hatására cselekedtek, hiszen a kötelességtudat senkit sem kényszeríthet arra, hogy lelkiismerete ellen cselekedjék. Emellett a katonai fegyelem kizárja a vak engedelmességet, és nem menthet fel bármilyen gyilkosság bûncselekménye alól sem. Következésképpen a két tiszt nem félelembôl, hanem a hatalom megtartása iránti aljas célból cselekedett. A börtönbüntetés mellett az elítélteknek, a Honvédelmi Minisztériummal együtt 33,26 milliárd lej kártérítést kell fizetniük az 1989-es decemberi események során megsebesült személyeknek, valamint a meggyilkoltak hozzátartozóinak. (A Legfelsôbb Bíróságnak Stefan Guse tábornokot is el kellett volna ítélnie, de ez idôközben elhunyt.) A háromtagú ítélôtanács határozata ellen a kilenctagú tanácsnál emelhetnek panaszt.
Visszapillantó
A vádiratban szereplô adatok szerint 1989. december 17-én, Vasile Milea tábornok parancsára katonai felvonulást rendeztek Temesváron a tüntetôk megfélemlítésére, akiket komolyan figyelmeztetni kellett, többek között „lábra irányozott lövésekkel". Amikor a helyzet már ellenôrizhetetlenné vált, Temesvárra küldtek több magas rangú tisztet, közöttük Stãnculescu és Chitac tábornokokat, a rend visszaállításának és a tüntetés megtorlásának a parancsával. A parancs teljesítésének négynapos eredménye: 72 halott, 253 meglôtt, 43 megvert személy.
Radu Vasile miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Délkelet-Európai Stabilitási Paktum koordinátorát, Bodo Hombachot. A Délkelet- Európai Stabilitási Paktum a térség államaival való együttmûködés új struktúrája, amelyben a G–7 valamint az EU tagállamai mellett közremûködnek az EBESZ, valamint az olyan fô nemzetközi pénzügyi intézetek is, mint a Nemzetközi Valutaalap, Világbank. A program — mondotta a megbeszélés alkalmával Hombach — nem kizárólag Koszovóra összpontosít, hanem közös infrastrukturális, kereskedelmi és vállalatalapítási projektekbe vonja be a régió többi államát, beleértve Szerbiát is.
Hombach összekötô körutat tesz a délkelet-európai stabilitási egyezmény országaiban. Célja az, hogy a készülô paktum a lehetô legjobban tükrözze a régió államainak elvárásait. Megjegyzése szerint az új együttmûködési szervezetnek gyorsan kell lépnie az átfogó terv beindítása érdekében. Eszerint a következô két hét során fontos összejövetelekre kerül sor: július 19-én Brüsszelben üléseznek az EU-tagállamok külügyminiszterei, amelynek során meghatározzák a paktum alapelveit, és a Szarajevóban július 30-ra tervezett konferencián meg is kezdik a végrehajtást.
Bár Radu Vasile kormányfô rákérdezett a paktum gazdasági vetületének konkrét részleteire is, Hombach minderrôl csak nagyvonalakban nyilatkozott. Vasile elmondta: a paktumnak olyan rendszert is magában kell foglalnia, amely biztosítja az egész régióba való beruházások és kereskedelem fejlesztését, amelyben Romániának jól meghatározott helyet kell kapnia.
A koszovói válság beigazolta, hogy a balkán problémái egyúttal Európa gondjai is — mondotta Vasile rámutatva, milyen fontos szerepet tölt be Románia a NATO számára a régió stabilitásának biztosításában — jelenti a Rompres.
Bodo Hombachot fogadta Emil Constantinescu államfô is.
...és Budapesten
A vajdasági magyar kisebbségi problémák megoldása részét kell hogy képezze a délkelet-európai stabilitási egyezmény kialakításáról szóló tárgyalásoknak — mondta pénteken Budapesten Bodo Hombach, az Európai Unió balkáni koordinátora, amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélést. A koordinátor megerôsítette: a stabilitási paktum központi kérdése a térségben élô kisebbségek ügye lesz — jelenti az MTI.
Monica Zvirjinski nyerte a köztelevizió nemzetközi mûsorának, a TVR International igazgatói állására kiírt pályázatot — jelentette a Mediafax. Vartan Arachelian tavalyi távozása után az átmeneti idôszakban is Zvirjinski vezette a TVRi intézményét.
A versenyt elbíráló bizottság Cristian Haji-Culea TVR-igazgatóból, Petru Berteanu államelnöki tanácsosból, Gabriel Stoica miniszterelnöki tanácsosból, Radu F. Alexandru demokrata párti szenátorból, a szenátus kulturális szakbizottságának tagjából, Alexandru Badea parasztpárti képviselôbôl, a képviselôház kulturális szakbizottságának tagjából, Viorel Badea államtitkárból és Corneliu Vlad külpolitikai szakértôbôl állott. A legfôbb vizsgapont a menedzseri képesség és a pénzalapokkal való bánásmód ellenôrzése volt.
2059 személy kapott az elsô félévben magyar állampolgárságot, 181 kérést elutasítottak — jelentette a Mediafax MTI-forrásokra hivatkozva. Ezek közül a legtöbb kérést romániaiak (1445), jugoszláviaiak (444) és ukrajnaiak (299) nyújtottak be, rajtuk kívül pedig további 26 ország képviselôi. 103 olyan személy is immár magyar állampolgár, akinek nemzetiségi hovatartozását nem tudták bizonyítani.
Az MTI által idézett Stauber József, a magyar fôügyészség egyik osztályvezetôje szerint 7001 külföldi személy követetett el különbözô kihágásokat és szabálysértéseket a múlt év folyamán, 42,2 százalékkal több, mint 1997-ben. A bûnesetek 31,1 százalékát jugoszláv, 30,5 százalékát román, 4,8 százalékát német állampolgárok követték el. A román és a német bûnlajstrom szerint a legtöbb kihágást köz- és magánvagyon ellen követték el honfitársaink.
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |