1999. június 9.
(XI. évfolyam, 131. szám)

Hat év óta a Soros-alapítvány rendszeresen, évente többször is felmérést rendel szociális és politikai kérdésekrôl. Az idén elôször májusban került erre sor, az eredményeket tegnap ismertették a Nyílt Társadalomért Alapítvány székhelyén. A minta — 2071 személy — az eddigi kutatások közül a legnagyobb volt.

A kérdôívekben több alkalommal visszatérô kérdés arra vonatkozik, mitôl félnek az emberek. Az eredmények szerint a lakosság leginkább a háborútól fél (59 százalék). A következô félelemfaktort az árak képezik (40 százalék). A sorban következnek: betegség (34 százalék), a gyermekek jövôje (32 százalék), munkanélküliség (12 százalék), bûnözés és társadalmi zavargások (6 százalék).

A politikusok népszerûségi listáján egyformán 38 százalékkal Ion Iliescu és Teodor Melescanu vezet. Az elôzô kutatáshoz képest megnövekedett Markó Béla népszerûsége: a megkérdezettek 10 százaléka bízik benne nagyon, szemben a tavaly októberi 7 százalékkal. Az Emil Constantinescu iránti bizalom apadt (34-rôl 31 százalékra), míg Adrian Nãstase és Radu Vasile népszerûsége 22-rôl, illetve 25-rôl 27 százalékra emelkedett.

A választásokat illetô kérdések eredményei nem mérvadóak, a minta 30 százaléka ugyanis határozatlan volt a választást illetôen, 11 százalék pedig egyáltalán nem menne el szavazni. Ha jövô vasárnap parlamenti választásokra kerülne sor, az RMDSZ-re a megkérdezettek 6 százaléka adná voksát, míg tavaly októberben csupán öt százalék válaszolt hasonlóképpen. Az RMDSZ támogatóinak 4 százaléka városi lakos, 8 százaléka faluhelyen él. A 18–34 évesek 7 százaléka, a 35–54 évesek 5 százaléka, míg az 55 évesnél idôsebbek 6 százaléka szavazna az RMDSZ-re. A felsôfokú végzettséggel rendelkezôk 3 százaléka, a középfokú végzettséggel rendelkezôknek 6 százaléka, míg az ennél kisebb végzettségûek 7 százaléka támogatná a romániai magyar szövetséget.

Rendkívül megnövekedett a listavezetô RTDP szavazóinak száma, a tavaly év végi 26-ról 39 százalékra, míg az ôt követô Demokratikus Konvenció támogatottsága 30 százalékról 22-re csökkent. Ezt követi 11 százalékkal a Szövetség Romániáért Párt, 10 százalékkal a Nagyrománia Párt, 7 százalékkal a Demokrata Párt.

A megkérdezettek 70 százaléka véli hasznosnak az Európai Unióhoz való csatlakozást, míg a NATO-hoz való felzárkózást valamivel kevesebben (63 százalék). Erre a kérdésre 16 százaléknyian nem válaszoltak. A kedvezô véleményezés dacára 69 százalék ellenzi, hogy a NATO Románia légterét használja, 78 százalék pedig ellenzi NATO-csapatoknak Románia területén való állomásozását.

A minta 64 százalékának kedvezô a Magyarországról alkotott véleménye. Magyarországot a népszerûségben az Amerikai Egyesült Államok (67 százalék), Bulgária (73 százalék) és Moldova Köztársaság (73 százalék) elôzi meg, míg a NATO (56 százalék), Jugoszlávia (56 százalék), Ukrajna (49 százalék) és Oroszország (43 százalék) mögötte sorakoznak.

Kerekes Edit

Kedden folytatódott országszerte a pedagógusok sztrájkja. A tiltakozók közölték, hogy mindaddig szüneteltetik az iskolákban a tanítást, amíg Radu Vasile miniszterelnök és Decebal Traian Remes pénzügyminiszter tárgyalásokat nem kezd velük.

A sztrájkot kezdeményezô négy nagy pedagógusszakszervezeti szövetség vezetôi szerint hétfôn a tanárok 85–90 százaléka nem jelent meg az órákon. A nyolcadik osztályt végzô diákok kisérettségijének eredményeit egyes iskolákban közölték, másutt nem, arra hivatkozva, hogy a tanárok még nem fejezték be a dolgozatok javítását.

A szakszervezeti vezetôk szerint a tanárok elégedetlenségét fokozta, hogy a hatóságok nem válaszoltak a hétfôn kezdett tiltakozásra. Arra figyelmeztettek, hogy ha a helyzet nem változik, elmaradhat az idei tanév lezárása.

— A kormánynak nem kellene alábecsülnie a pedagógusokat, sem akciójuk hatásait, hiszen több mint 400 ezer tanárról, több mint 300 ezer fôiskolai hallgatóról és sok száz ezer tanulóról van szó — hangsúlyozták a szakszervezeti vezetôk.

A négy nagy pedagógusszakszervezet hétfôn hirdette meg a sztrájkot, tiltakozásul, mert a kormány nem tartotta be a tavaly ôszi megállapodást a 13. havi fizetés megadásáról, és az új közalkalmazotti törvényben elôírt fizetésemelésrôl.

A tanároknak azt ígérték, hogy idén áprilisban és májusban megkapják a tavalyi második félévben elmaradt fizetésemelést. Andrei Marga oktatási miniszter szerint ez a bankrendszer nehézkessége, illetve a kincstár pénzzavara miatt maradt el mostanáig.

Kulturális együttmûködési megállapodást írt alá hétfôn Bukarestben Ion Caramitru mûvelôdésügyi és Hámori József, a magyar nemzeti kulturális örökség minisztere. A megállapodás aláírása gyakorlatilag a múlt héten sikeresen lezajlott bukaresti Magyar Kulturális Hetet koronázta. A két tárca vezetôje sajtóértekezleten értékelte a dokumentumot, ismertették a mûvelôdési együttmûködés kétéves munkatervét, és azt a jegyzôkönyvet, amely a közös mûemlékvédelmi akciókról szól. Ezt követôen tettük fel a kérdést Hámori Józsefnek:

— Milyen jelentôsége van a most aláírt dokumentumnak?

— Nagyon fontos dokumentumról van szó, amely a kulturális együttmûködés látványos fejlôdéséhez vezethet. Az aláírt egyezmény által biztosított keret a két ország közötti kulturális cserét, intézményközi és közmûvelôdési együttmûködést jelentôsen fejleszti. A munkaterv pedig ezt az együttmûködést konkrét szakterületek — színház, zene, irodalom, film, képzômûvészet, mûemlékek, múzeumok, könyvkiadás — és akciók szintjéig pontosítja.

— Az egyezményt mûemlékvédelmi jegyzôkönyv egészíti ki. Ez mirôl szól?

— Mindkét ország számára nagyon fontos a hároméves keretszerzôdéshez csatolt mûemlékvédelmi függelék. Ez biztosítja azt, hogy mintegy 12–14 erdélyi mûemléket közösen restaurálhassunk.

— Felsorolhatna ezek közül néhányat?

— Hogyne, nagyon szívesen. Megemlíthetem a gyulafehérvári püspöki székesegyház templomát. Ott mielôbb fel kell mérnünk a tennivalókat, hogy aztán a konkrét munkához hozzáláthassunk. További közös akciók tárgyát képezi majd ebben a sorban a szárhegyi Lázár-kastély, egy másik emlékmû felújítása Gyergyószentmiklóson és az erdélyi Versailles-nak is nevezett bonchidai Bánffy-kastély helyreállítása. És folytathatnám, de ezek közül mindenképpen a Lázár-kastélyt, a bonchidai kastélyt és a gyulafehérvári katedrálishármast tartanám a legfontosabbaknak.

— A magyar kormány anyagilag is hozzájárul a felsorolt mûemlékek helyreállításához?

— Természetesen, a szóban forgó restaurálási munkálatokhoz a magyar kormány anyagilag is hozzájárul, s a költségek mintegy felét biztosítja. E nélkül a támogatás nélkül, az említett munkálatokat aligha lehetne elvégezni. A kulturális tárca erre a célra csak az idénre, és csak Erdély vonatkozásában 50 millió forintot különített el csak mûemlékvédelemre. A helyreállítási munkálatokat jövôre folytatjuk.

— Második alkalommal került sor most, a tavalyi után, Magyar Kulturális Hét megrendezésére Bukarestben. Ön szerint az ilyen kulturális cserék lassan megszokottá válnak, s végre rendes kerékvágásba kerülnek a dolgok?

— Igen, szerintem ez így lesz. S ezt a véleményt partnereink is osztják. Tehát Caramitru miniszter úrnak például ugyanez a véleménye. A románok ôszire Budapestre szintén egyhetes programmal érkeznek. Már megegyeztünk abban, hogy jövô tavasszal ismét a magyar kultúra mutatkozik be legújabb vagy korábban be nem mutatott produkcióival a román fôvárosban, s az ilyen cseréket gyakorítani szeretnénk. Caramitru miniszter úr maga is színmûvész, de itt nem csupán színházi produkciók kölcsönös bemutatásáról van szó. Közös filmeket is szeretnénk készíteni, s e téren szeretnénk a kiváló román tapasztalatokat átvenni. A tervek között az is szerepel, hogy évente három–négy román író mûvét magyarul, illetve ugyanannyi magyar író munkáját románul kiadjuk. Nagy sikere volt Bukarestben a Magyar Nemzeti Galéria anyagából összeállított Nagybánya-kiállításnak, amelyet a román fôvárosban július 4-ig lehet majd megtekinteni.

— Szó esett-e arról, hogy a két ország múzeumaiban fellelhetô nagybányai alkotásokból a két tárca reprezentatív Nagybánya-kiállítást rendezzen?

— Igen. Mivel a nagybányai festôiskola termése több országba szóródott szét, azt tervezzük, hogy a jövôben a két országban fellelhetô anyagból reprezentatív tárlatot rendezünk. De nem csupán Nagybányáról van szó. Ôszire Budapesten például nagy Tuculescu-kiállítás lesz a Román Kulturális Héten, és más avantgárd képzômûvészek bemutatását is tervbe vettük.

— Ön szerint a most aláírt munkaprogramban szereplô közös tervek közül melyik a legmerészebb?

— Egyik legmerészebb tervünk még tavaly ôsszel körvonalazódott. Ez a Temes megyei bánlaki kastély helyreállításával regionális kulturális központ létrehozását célozza. Caramitru miniszter úr nagyon jó hírekkel várt: nemrég megszerezték ehhez a projekthez az Európa Tanács támogatását is. Mi ezt a tervet feltétlenül támogatjuk, s azt remélem, hogy a szomszédos megyék bevonásával egy-két éven belül ezt a központot mûködôképessé lehet tenni. Ez támogatásra esélyes program, hiszen az Európai Unió Brüsszelben az ilyen regionális programokat kiemelt támogatásban részesíti.

— Terveznek közös nyugati bemutatkozásokat? Van kilátás arra, hogy magyar és román mûvészet Nyugaton egymás mellett bemutatkozhasson? Olyan bemutatkozásokra gondolok, amelyek során esetleg az erdélyi magyar kultúra, mûvészet is kijuthatna és bemutatkozhatna reprezentatív nyugati seregszemléken?

— Feltétlenül. Ez egyébként a színházmûvészettel kapcsolatban már errôl szó is esett. Bizonyára tudja, Kisvárdán most zajlik a határon túli színházak fesztiválja. Ennek megnyitóján jelen voltam, s ott terveztünk ilyen akciókat. A közös nyugat-európai fellépések nagyon fontosak lennének. Valóban fontos lenne a színházak nyugati bemutatkozása. 2001-ben erre Párizsban megfelelô alkalom is nyílik, s akkor azt az üzenetet lehetne továbbítani a Nyugat-Európának, hogy ez a két kultúra közösen is nagyszerû értékeket képes produkálni.

— Milyen jelentôsége van a most aláírt dokumentumnak?

— Nagyon fontos dokumentumról van szó, amely a kulturális együttmûködés látványos fejlôdéséhez vezethet. Az aláírt egyezmény által biztosított keret a két ország közötti kulturális cserét, intézményközi és közmûvelôdési együttmûködést jelentôsen fejleszti. A munkaterv pedig ezt az együttmûködést konkrét szakterületek — színház, zene, irodalom, film, képzômûvészet, mûemlékek, múzeumok, könyvkiadás — és akciók szintjéig pontosítja.

— Az egyezményt mûemlékvédelmi jegyzôkönyv egészíti ki. Ez mirôl szól?

— Mindkét ország számára nagyon fontos a hároméves keretszerzôdéshez csatolt mûemlékvédelmi függelék. Ez biztosítja azt, hogy mintegy 12–14 erdélyi mûemléket közösen restaurálhassunk.

— Felsorolhatna ezek közül néhányat?

— Hogyne, nagyon szívesen. Megemlíthetem a gyulafehérvári püspöki székesegyház templomát. Ott mielôbb fel kell mérnünk a tennivalókat, hogy aztán a konkrét munkához hozzáláthassunk. További közös akciók tárgyát képezi majd ebben a sorban a szárhegyi Lázár-kastély, egy másik emlékmû felújítása Gyergyószentmiklóson és az erdélyi Versailles-nak is nevezett bonchidai Bánffy-kastély helyreállítása. És folytathatnám, de ezek közül mindenképpen a Lázár-kastélyt, a bonchidai kastélyt és a gyulafehérvári katedrálishármast tartanám a legfontosabbaknak.

— A magyar kormány anyagilag is hozzájárul a felsorolt mûemlékek helyreállításához?

— Természetesen, a szóban forgó restaurálási munkálatokhoz a magyar kormány anyagilag is hozzájárul, s a költségek mintegy felét biztosítja. E nélkül a támogatás nélkül, az említett munkálatokat aligha lehetne elvégezni. A kulturális tárca erre a célra csak az idénre, és csak Erdély vonatkozásában 50 millió forintot különített el csak mûemlékvédelemre. A helyreállítási munkálatokat jövôre folytatjuk.

— Második alkalommal került sor most, a tavalyi után, Magyar Kulturális Hét megrendezésére Bukarestben. Ön szerint az ilyen kulturális cserék lassan megszokottá válnak, s végre rendes kerékvágásba kerülnek a dolgok?

— Igen, szerintem ez így lesz. S ezt a véleményt partnereink is osztják. Tehát Caramitru miniszter úrnak például ugyanez a véleménye. A románok ôszire Budapestre szintén egyhetes programmal érkeznek. Már megegyeztünk abban, hogy jövô tavasszal ismét a magyar kultúra mutatkozik be legújabb vagy korábban be nem mutatott produkcióival a román fôvárosban, s az ilyen cseréket gyakorítani szeretnénk. Caramitru miniszter úr maga is színmûvész, de itt nem csupán színházi produkciók kölcsönös bemutatásáról van szó. Közös filmeket is szeretnénk készíteni, s e téren szeretnénk a kiváló román tapasztalatokat átvenni. A tervek között az is szerepel, hogy évente három–négy román író mûvét magyarul, illetve ugyanannyi magyar író munkáját románul kiadjuk. Nagy sikere volt Bukarestben a Magyar Nemzeti Galéria anyagából összeállított Nagybánya-kiállításnak, amelyet a román fôvárosban július 4-ig lehet majd megtekinteni.

— Szó esett-e arról, hogy a két ország múzeumaiban fellelhetô nagybányai alkotásokból a két tárca reprezentatív Nagybánya-kiállítást rendezzen?

— Igen. Mivel a nagybányai festôiskola termése több országba szóródott szét, azt tervezzük, hogy a jövôben a két országban fellelhetô anyagból reprezentatív tárlatot rendezünk. De nem csupán Nagybányáról van szó. Ôszire Budapesten például nagy Tuculescu-kiállítás lesz a Román Kulturális Héten, és más avantgárd képzômûvészek bemutatását is tervbe vettük.

— Ön szerint a most aláírt munkaprogramban szereplô közös tervek közül melyik a legmerészebb?

— Egyik legmerészebb tervünk még tavaly ôsszel körvonalazódott. Ez a Temes megyei bánlaki kastély helyreállításával regionális kulturális központ létrehozását célozza. Caramitru miniszter úr nagyon jó hírekkel várt: nemrég megszerezték ehhez a projekthez az Európa Tanács támogatását is. Mi ezt a tervet feltétlenül támogatjuk, s azt remélem, hogy a szomszédos megyék bevonásával egy-két éven belül ezt a központot mûködôképessé lehet tenni. Ez támogatásra esélyes program, hiszen az Európai Unió Brüsszelben az ilyen regionális programokat kiemelt támogatásban részesíti.

— Terveznek közös nyugati bemutatkozásokat? Van kilátás arra, hogy magyar és román mûvészet Nyugaton egymás mellett bemutatkozhasson? Olyan bemutatkozásokra gondolok, amelyek során esetleg az erdélyi magyar kultúra, mûvészet is kijuthatna és bemutatkozhatna reprezentatív nyugati seregszemléken?

— Feltétlenül. Ez egyébként a színházmûvészettel kapcsolatban már errôl szó is esett. Bizonyára tudja, Kisvárdán most zajlik a határon túli színházak fesztiválja. Ennek megnyitóján jelen voltam, s ott terveztünk ilyen akciókat. A közös nyugat-európai fellépések nagyon fontosak lennének. Valóban fontos lenne a színházak nyugati bemutatkozása. 2001-ben erre Párizsban megfelelô alkalom is nyílik, s akkor azt az üzenetet lehetne továbbítani a Nyugat-Európának, hogy ez a két kultúra közösen is nagyszerû értékeket képes produkálni.

Tibori Szabó Zoltán

A villamosmûvek díjbeszedôire várva, egyre sürgetôbbé válik annak tisztázása, miként fizetünk majd az elhasznált/elvilágított villamos energiáért. Az elôzetesen már bejelentett drágulást kénytelen-kelletlen tudomásul vettük, a fizetést illetôen azonban kérdésekkel fordultunk a kolozsvári CONEL szolgáltató és elosztó osztályához. Újdonságként jelenik meg, hogy a fogyasztó ezentúl megválaszthatja a számára legmegfelelôbb tarifatípust. Az egyik a szociális tarifa, amely továbbra is szubvencionált. Már a megnevezésében is benne van, hogy ez azoknak a fogyasztóknak szól, akik társadalmilag hátrányos helyzetben vannak, és tulajdonképpen nekik is kedvez, amennyiben fogyasztásuk nem (vagy kevéssel) haladja meg havonta az 50 kilowattórát. A kiszámítás a következôképpen történik: egy hónapban 50 kilowattóráig a fogyasztás 500 lej kilowattóránként, ez tehát 25 000 lej. Az 50-et meghaladó fogyasztásért már 1951 lejt fizetünk kilowattóránként. Amennyiben például valaki 70 kwh-t használ egy hónapban, összesen 64 020 lejjel tartozik (50 kwh=25.000 lej+20 kwh=39 020 lej). 100 kwh fogyasztásnál már 122 550 lejt kell fizetni (50 kwh=25 000 lej+50 kwh=97 550 lej), és ettôl kezdve válik elônyössé egy másik, a standard tarifa.

A standard tarifa esetében szerzôdést kell kötni, amelynek értéke naponta 700 lej. Ebben az esetben egy hónap fogyasztása magába foglalja a bérletet, valamint a havi fogyasztás összegét. Azok, akik ezt a típusú tarifát választják 610 lejt fizetnek kilowattóránként. Ennek elônyét elôbbi példánkon érzékeltethetjük leginkább: 100 kwh havi fogyasztásnál standard tarifával csupán 82 000 lejt fizetünk (30 napos hónapban a bérlet 21 000 lej+100 kwh 610 lejben=61 000 lej, a végösszeg tehát 21 000+61 000=82 000 lej). Azok, akik a nappali és éjszakai fogyasztást külön mérô órával rendelkeznek, a standard tarifához lesznek besorolva, és a nappali fogyasztásért 740, az éjszakaiért pedig 480 lejt fizetnek. (Külön mérôórák beszerelését azoknak elônyös igényelni, akik évi villamos energia fogyasztása meghaladja a 3000 kwh-t.)

Ezekután mindenki eldöntheti, melyik tarifa típus elônyösebb rá számára A villamosmûvek a választást egy kiegészítô iratban (act aditional) csatolják a szerzôdéshez. Ezért azonban nem kell feltétlenül a vállalathoz menni, hanem az elsô díjbeszedés alkalmával is dönthetnek.

ú. i.

A számos román és magyar értelmiségi által aláírt Budapesti Nyilatkozat (amely még a Ceausescu-diktatúra ellenes légkörben fogant) megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából egy úgynevezett Kolozsvári Nyilatkozat-tervezet szövegérôl is tudni vélnek különbözô kormánykörökben — jelentettük tegnapi lapszámunkban. E nyilatkozattervezet — amelyet a bukaresti Adevãrul napilap már teljes terjedelmében közölt — fô témája: Románia tartományai szerepének, együttmûködési lehetôségeinek széles körû megvitatása. A tervezetben szó sincs területi autonómiáról, csak közigazgatásiról; Erdély számára — Románia határain belül — a mozdony szerepét jelölik ki, azzal támasztva ezt alá, hogy annak ellenére, hogy csak az ország egyharmadát adja e tartomány lakossága, mégis a nemzeti bruttó termelés 55 százaléka Erdélybôl származik.

Azok közül, akik állítólag máris aláírták a nyilatkozattervezetet, hárman — Alexandru Cistelecan irodalomkritikus, Ion Muresan költô, és Alexandru Vlad író — szerkesztôségünkbe eljuttatott közleményében felvállalják a nyilatkozattervezet ügyét, és hangsúlyozzák: ebben szó sincs semmilyen „szubverzív" kísérletrôl. Csupán arról, hogy alaposan és felelôsen elemezni kell végre azokat az okokat, amelyek miatt Románia sorozatosan vesztésre áll. A higgadt elemzés, a számvetés, az ország vezetôi által mutatott siralmas teljesítmény az, amely gondolkodóba ejthet mindenkit — legkevésbé a politikusainkat. „Nem tudjuk elôre, hogy melyek lehetnek a következményei ennek a röntgennek, és hogy miben áll ez a román patológia. Ennek a diagnózisa csak ezután következik... De egyetlen végkövetkeztetést sem lehet már a kezdetben kitámadni különbözô jól hangzó hazafias szlogenek kedvéért" — állítják.

Maros megyei interpelláció
Constantinescu kijelentése miatt

Kerekes Károly Maros megyei RMDSZ-es képviselô tegnapi parlamenti interpellációjában kifejtette: a marosvásárhelyieket igencsak meglepte Emil Constantinescu elnök kijelentése, amelyekhez hasonlók legfennebb Ion Iliescu repertoárjába illenek. Különösen meglepô az a tény, hogy a minden elôzmény nélkül tett nyilatkozat egy olyan városban hangzott el, amely már egyszer szomorú színhelye volt az etnikumközi konfliktusoknak. Sôt, mi több, Constantinescu látogatására épp a román–magyar futballmérkôzés elôestjén került sor, tehát annál is veszélyesebbek az ehhez hasonló megnyilatkozások.

A képviselô felszólalásában szomorúnak tartotta azt a tényt, hogy függetlenül a politikai rendszertôl, Erdély elvesztésének kérdésével mindig elôhozakodnak akkor, amikor a szociális kérdések megoldatlansága egyre nagyobb társadalmi elégedetlenséggel fenyeget. Kerekes sajnálatát fejezi ki, hogy a rossz ízû választási kampány idejekorán s ilyen szerencsétlen körülmények között máris megkezdôdött.

A román–magyar mérkôzést követô egyes megnyilvánulások összeférhetetlenek voltak a jogállamiság és a demokrácia elveivel, és hátrányosan befolyásolták a Romániáról alkotott képet — hangsúlyozta az a közlemény, amelyet Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter adott ki kedden Bukarestben.

A közlemény sajnálatosnak nevezte, hogy „egyes zavarkeltô egyének, egy sporteseményt használva ürügyként, Románia polgárai egy részének elüldözésére buzdító jelszavakat hangoztattak, vandál cselekedeteket követtek el, anyagi károkat okoztak egy kisebbségi szervezet székházainak, egyházi hivataloknak és mûvelôdési intézményeknek, gépkocsikat rongáltak meg, azok utasait zaklatták".

— Meggyôzôdésünk, hogy az állam illetékes szervei megteszik kötelességüket, azonosítják és felelôsségre vonják mindazokat, akik az erôszakos cselekedeteket kezdeményezték és elkövették. Ugyancsak meg vagyunk gyôzôdve arról, hogy az európai integráció iránt elkötelezett romániai civil társadalom a közvélemény erejével szembeszáll a magyar vagy más nemzetiségû román állampolgárok ellen irányuló ilyen és ehhez hasonló jelenségekkel — szögezte le a miniszter közleménye.

MÁSvilág KLUB RENDEZVÉNY
POLCZ ALAINE budapesti tanatológus-író a vendége a MÁSvilág Klubnak. Június 10-én, csütörtökön délelôtt 10 órától a tóközi református templom (Târnavelor utca 32.) alagsorában szakmai jellegû megbeszélést vezet a játékterápiáról és a haldokló gyermekekkel való foglalkozásról, majd délután 6 órától a Mátyás-ház emeleti nagytermében Ideje a meghalásnak címmel a halálról, a gyászról és az euthanáziáról tart elôadást.

KOLOZS MEGYEI VÁRKASTÉLYOK címmel Kacsó Levente tart elôadást június 10-én, csütörtökön du. 4 órától az RMDSZ alsóvárosi körzetének Párizs utca 17. szám alatti székházában.

KLASSZIKUS INDIAI ÉS DÉLAMERIKAI TÁNCOKAT mutat be egy indiai balettcsoport és a perui Sin Fronteras együttes június 10-én, du. 5 órakor a Nemzeti Színházban. Az elôadáson részt vesz Rajiv Dogra, India romániai nagykövete és S. Chatterjee kulturális attasé.

NEM CSAK A HÚSZÉVESEKÉ A VILÁG — zenés-táncos összejövetelét tartja június 11-én, pénteken du. 5 órától az RMDSZ kül- és belmonostori szervezete a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban.

MAGYARORSZÁGI KÁRPÓTLÁS ÜGYINTÉZÉSÉT vállalják betegeknek, mozgássérülteknek vagy más okból tehetetlen állapotúaknak az RMDSZ Pata–Györgyfalvi negyedi körzetének székházában (Jobbágy/Ariesului utca 55.) minden szombaton 10–14 óra között, vagy a 146-417-es telefonszámon.

A székház hétfôtôl péntekig 15–18, szombaton 10–14 óra között tart nyitva.

VERSES-ZENÉS ELÔADÁST TART az EOS Szociális és Kulturális Alapítvány Picinyek és kicsinyek társulata szerdán du. 6 órától az Apáczai Csere János Líceum dísztermében. Mûsorukban a világirodalom gyermekversei, kánonok, Kodály Zoltán és Szônyi Erzsébet feldolgozásai szerepelnek.

Hibajavítás
A VII. Partiumi Önkormányzati Konferencia címû, tegnap közölt cikkünkben tévesen jelent meg Székely István neve, aki az RMDSZ területi szervezeteiért felelôs önkormányzati alelnök. Ezúttal kérünk elnézést az elírásért.

Az EMT védnöksége alatt 1999. május 29-én a kolozsvári Báthory-líceumban megrendezett Heinrich László fizikaverseny erdélyi döntôjén 82 diák vett részt, abból a több száz tanulóból, akik a helyi szakaszon legkevesebb 32 pontot értek el. A legjobb 25 tanuló június 20–23. között Sopronban vesz részt a Vermes Miklós nemzetközi fizikaversenyen.

A versenyen minden tanulónak három feladatot kellett megoldania. A jó versenyfeladatok Telmann Jenô munkáját dicsérik.

Az alábbiakban évfolyamonként közöljük az elsô három helyezett nevét, eredményét és a felkészítô tanár nevét:

IX. osztály: 1. Horváth Szabolcs (Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó 26, Bodor Mária); 2. Kovács László (Székelyudvarhely, Tamási Áron, 24, Felszegi Elemér); 3. Hohl Tímea (Szatmárnémeti, Kölcsey Ferenc 22, Csipo Irma).

X. osztály: 1. Borbély Sámuel (Marosvásárhely, Bolyai Farkas, 27,50, László József); 2. Sumi Róbert (Szatmárnémeti, Kölcsey Ferenc, 26,25, Boga Katalin); 3. Gábor Zsolt (Szatmárnémeti, Kölcsey Ferenc, 25,00, Muhi Miklós).

XI. osztály: 1. Braica István (Kolozsvár, Brassai Sámuel, 29,50, Darvay Béla); 2. Hegyi Géza Csíkszereda, Márton Áron, 29,00, Pozsony Mihály); 3. Robu Magda (Kolozsvár, Báthory István, 24,50, Káptalan Erna).

A díjazottaknak a jutalmat és a versenyzôknek az ajándékcsomagot Csegzi Sándor, az EMT fizika szakosztályának elnöke adta át, aki a fizikaverseny jelentôségét is méltatta.

A rendezvény sikeréhez, az EMT titkárságán — Bakó Judit, Deák Melinda, Jablonovszki Judit, Prokop Zoltán és Tibád Zoltán — kívül, nagyban hozzájárultak a házigada, Báthory István Líceum fizikatanárai: Czilli Péter, Gergely Erzsébet, Káptalan Erna és Párhonyi Sándor. Köszönet minden közremûködônek, minden felkészítô, kísérô és javító tanárnak.

Darvay Béla
fizikatanár

elnevezéssel hirdet pályázatot a Szent Erzsébet Ökumenikus Intézet, 11–17 éves gyerekek részére és részvételével. A gyerekek rajzban, versben, akvarellben, rövidprózában vagy éppenséggel kollázsban fejezhetik ki a címhez illô és kapcsolódó gondolataikat, különösebb megkötések, korlátozások nélkül. A pályamunkák beküldési határideje: 1999. június 25. Cím: Szent Erzsébet Ökumenikus Intézet, 3700 ORADEA 1, C. p. 138. Az alkotásokhoz a szervezôk kérik mellékelni az alábbi adatokat: név, életkor, pontos cím, telefonszám, nyilatkozat arról, hogy van-e a gyermeknek saját útlevele, valamint egy felbélyegzett és megcímzett válaszborítékot. Eredményhirdetés: 1999. július 1., a díjazottak névsorát az intézet a sajtóban közli. A legjobb pályamunkákat értékes ajándékcsomagokkal díjazza majd a zsûri, az elsô öt gyermek pedig részt vehet egy színvonalas magyarországi táborozáson.

A Szervezô Bizottság

Torda és környékének I–VIII. osztályos tanulói ez évben is megtartották immár hagyományos népdalvetélkedôjüket. A vetélkedô elôkészítésében és szervezésében az oroszlánrészt Vincze Márta tanítónô vállalta. A tavalyi versenyhez képest az idei színvonalasabb, változatosabb volt, mondhatni mindenki más népdallal jelentkezett, és kevesebb mûdal csúszott be az értékes népdalok közé. Javult az elôadók intonációja, és szövegük is érthetôbbé vált. Mindez azt mutatja, hogy a pedagógusok szívükön hordják a magyar népdal sorsát, és növendékeiket nagy komolysággal készítették fel a vetélkedôre. A szervezô Vincze Zoltánné arra a felelôsségre hívta fel a figyelmet, amellyel nemzedékrôl nemzedékre adjuk tovább anyanyelvi kultúránk értékeit, mert csak így biztosíthatjuk megmaradásunkat.

A tanulók négy csoportban versenyeztek. Az alsó tagozat I–II. osztályosainak nyertesei: I. Szabó Hilda (Harasztos, Szél Anna); II. Deák Anna (Torda, Dunai Erzsébet); III. Barna Júlia (Harasztos, Szél Anna). A III–IV. osztályosok díjazottai: I. Nagy János (Aranyospolyán, Vincze Márta); II. Illés Zita Beáta (Harasztos, Szél Anna); III. Kômíves Tímea (Aranyospolyán, Vincze Márta), az V–VI. osztályosok közül I. díj Fülöp Júlia (Aranyosszentkirály, Iszlai Zsolt); II. díj Lôrinczi Sára (Aranyosegerbegy, Szabó Zsombor); III. díj Nagy Ildikó (Torda, Iszlai Zsolt). A VII–VIII. osztály gyôztesei: I. Kômíves Lenke (Torda, Vincze Márta); II. Takács Enikô (Aranyosgyéres, Bükei Magdolna); III. Váradi Erika (Aranyosgyéres, Bükei Magdolna).

Torda környéki értelmiségiek a tavaly azt panaszolták, hogy kevés a kulturális rendezvény, nem is igen van aki szervezze, irányítsa ezeket, pedig igény volna rá. Az idén nagy büszkeséggel újságolták, hogy Szedillek Lenke (jogász), Nagy Albert (lelkész), Pataki József (RMDSZ-elnök), Ádámosi Klára (tanár) kezdeményezésére februárban megalakult a Petôfi Társaság. A bejegyzett kulturális társaság célja mûvelôdési központot létrehozni. Ebben segítségükre sietett az Illyés Közalapítvány és a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.

Így már a közeljövôben Petôfi-ünnepségsorozatot rendeznek dombormûavatással, tudományos elôadással, honismereti vetélkedôvel.

A fiatal Petôfi Társaság elkezdett munkájához sok sikert kívánunk!

Kulcsár Gabriella

Sikerkönyv lesz, amelyet a Tinivár Kiadó bocsátott hódító útra. Hogy miért oly keresett, azt nem nehéz kitalálni: hivatásos anyanyelvápolók, pedagógusok, középiskolai diákok, könyvekereskedôk, egyszerû hétköznapi emberek, mindenki kíváncsi arra, hogyan is beszél ma az ifjúság? Aki fellapozza a Könczey Elemér karikatúráival illusztrált kiadványt, sok mindent tudhat meg a bevezetô tanulmányból, a szójegyzékbôl, a kifejezések gyûjteményébôl, de teljesebb választ talán csak a 2000-re ígért újabb hasonló kiadvány, az erdélyi diák szlengszótár szolgáltat.

Addig elégedjünk meg a mostani kiadvánnyal. Íme, néhány szókapcsolati szemelvény belôle. Betermeli a kaját: megeszi az ételt, harmatos állapotban van: gyenge, lemarja a lóvét: leteszi a pénzt, ûzi az ipart: erôteljesen csinálja a dolgot. Vagy párbeszédes szövegekbôl:

— Elbírod a saját súlyod?
— Igen.
— Akkor hord el magad!

*

— Játsszunk szilvát!
— Hogyan?
— Én verlek, te kékülsz.

Bôvebben az olvasó saját igényei szerint szórakozhat — és okulhat, a Kész röhejbôl.

Ö. I. B.

Másodszor jelenik meg a Pro Zilah Egyesület és az RMDSZ gondozásában a Zilahi Napok címû folyóirat.

A régi fényképekkel illusztrált színvonalas lap egy kisvárost idéz, ami „jelenleg is megvan ugyan, de már nem az, ami volt" — ahogy Kerekes Gyula írja. Fejér László idôutazást tesz „a sárga újságpapírok segítségével" 1938-ba, az utolsó békebeli évbe, s tolla nyomán kávéházi uraságok, árvalányhajról muzsikáló cigányprímások, tanárok, újságszerkesztôk, politikusok kelnek életre.

Városunk büszkeségét, Wesselényi Miklóst Kovács Kuruc János és Kerekes Gyula varázsolja a jelenbe, bemutatva szobrának alkotóját, Fadrusz Jánost is. A zilahi oktatás már a XV. században létezett, a Weselényi család neve elválaszthatatlan a zilahi iskolatörténettôl. Híres tanárokról (Gyarmathi Sámuel, Kincs Gyula, Petri Mór) és híres diákokról (Ady Endre, Bíró Lajos, Zilahi Kiss Károly, Iuliu Maniu, Kun Béla) olvashatunk László D. László cikkében.

A cserkészmozgalomról Csíszár Ádám ír, Meszesi Lajos „öregcserkészt" Kerekes Edit búcsúztatja, aki a cserkészcsapatot, mûkedvelô színjátszó csoportot szervezte, és mindenhol ott volt, ahol szükség volt rá, s akinek hiányát érzi mindenki, aki ismerte és szerette.

Zilahi nótaszerzôkrôl Gáspár Attila, a fazekasságról és egy 1000 darabból álló, II. Rákóczi Ferenc által veretett pénzleletrôl Lakóné Hegyi Éva történész ír.

Ebben az évben is méltón ünnepeljük városunk fennállásának 526. évfordulóját.

Bekô N. Ildikó

a Monitorulban egy nevenincs politikai személyiség nyilatkozatában, hogy ha mostanában közreadnák a szekusdossziékat, akkor a mai parlament tagjainak egyharmada legközelebb nem jelöltetné magát. Azt hiszem, a névtelen politikai személyiség nemcsak abban téved, hogy mindössze egyharmadát hiszi sárosnak, hanem abban is, hogy ezek nem jelöltetnék többet magukat. Ugyan már! Számomra a rokonszenvesebb és bombabiztosabb változat az lehetne, ha nem is jelölnék ôket!

(-is-)

— Mi váltotta ki a tanügyiek sztrájkját?

— A sok hiányzás. Sok hiányzik a fizetésükbôl.

-fi

Azokban az országokban, ahol az emberi élet abszolút értékkel bír, a nemzetek harcának szerepét a futballmérkôzések és a média vették át, amik pótolják a nemzeti értékek ütközésének azon szélsôséges tapasztalatát, amit a más értékekkel berendezett országokban a vér látványossága és a rettenet (latinul horror) szállít.

Ez a jelenség iskolapéldája annak, ahogyan az értelem kompromisszuma kijátssza az indulat fogát és körmét egy olyan történelemben, amit mind az elôbbi, mind az utóbbi országok lakói a sajátjukénak kell hogy elismerjenek. Ebben a történelemben a vér szimbolikája — többek között — két értelemben is megjelent: egyrészt mint a kiontott, másrészt mint a genetikai/faji értelemben vett. A két jelentés közötti különbség eltörlése éppen a „nemzetek harcának" a meghatározása.

A kisebbségi komplexus és a nagyzási hóbort között ingadozó népek esetében a nemzeti képviseleten alapuló futball — a vér futballja — alkalom arra, hogy a tömeg a depresszív agresszió vagy az extatikus ôrjöngés útjára lépjen a játék kimenetelétôl függôen.

A futballcsapatok úgy állnak egymás elôtt, hogy magukba sûrítik egy-egy nemzet történelmi elôéletét, amit a játékosok maguk ismernek a legkevésbé. Lehetôvé teszik, hogy a szurkoló komolyan vegye a játékot és persze önmagát is, mivel a nézô nem tud és nem is akar elszakadni a nemzeti nézôponttól. Így a játék már több lesz, mint ami. Továbbá, a mérkôzést közösen szokás „elfogyasztani" a lelátóban vagy a tévé elôtt, különbözô pótcselekvések (rendszerint „szotyi" és sör) mellett, hogy az esemény ezáltal egy rituális jelleget kapjon. Ez a rítus garantálja, hogy a szurkoló (kvázi) résztvevô legyen, hiszen a jó szurkoló idegállománya és esetenként izomzata is „ott van a pályán".

Az aktív részvétel vagy (vér)tanúság révén a tömeg elindul a kényelmes indulat, az utálat útján. Viszont ahhoz, hogy az utálat beindulhasson a lélek patológiájában, már elôzetesen kell ténykednie annak a propagandának vagy népnevelésnek, ami megteremti az utálat feltételeit, azaz kiaknázza (az értelem által írt) történelem indulatkeltô lehetôségeit. Ez a nevelés napjainkban, más alap híján, a divat ideológiailag ártatlan szférájába hízelgi be magát, és a gyûlölet divattá válik, miközben a futball a gyûlölet játékává. Ez már az ízlések és rögeszmék világa, ahol a józan ész nem rúghat labdába.

Fülöp Zoltán

(Folytatás június 8-i lapszámunkból)

4. A romániai magyarság nem légüres térben élt, hanem a zsarnoki rendszer titkosrendôrsége által megfélemlített országban, társadalomban. Bár tudták, hogy másként is lehetséges, a morgolódáson kívül semmit sem tettek. A rendszer ugyanakkor minden tôle telhetôt megtett, hogy a magyarokat a vezetô állásokból kitúrja. Elôbb a magasabbakból, késôbb az alacsonyabbakból is. Nem bízott meg bennük, az „egységes nemzeti állam" mítoszának megvalósításához nem voltak megfelelôek, egyszerûen nem volt rájuk szükség. Még akkor sem, ha szekusként, párttitkárként, besúgóként felhasználta ôket, hogy tudomása legyen a magyarság hangulatáról, hogy addig is, amíg felszámolja, sakkban tudja tartani.

Ezért — minden rosszban van valami jó — a rendszernek egyre kevesebb hûséges magyar kiszolgálója, talpnyalója maradt, elsôsorban a csúcs közelében. Egyre kevesebb gyászmagyar. Ezek közül egy sem került az RMDSZ soraiba. Azok viszont, akik érdekvédelmi szövetségünk létrehozatalában az elsô perctôl részt vettek — akár központi bizottsági póttagként is —, úgy érezték, semmi rosszat nem követtek el. Természetesnek vették, hogy továbbra is vezetô szerepet játsszanak.

Itt kellett volna elôtérbe kerülnie a jóérzésnek. Bár a vér nem válik vízzé alapon, úgy látszik, ha késôn is, az ilyenekben is fölébredt a magyarságtudat, mégsem kellett volna vezetô tisztségre törekedniük. Dolgozhattak volna a háttérben, hogy így törlesszék vétkeiket.

Sajnos, nem így történt. A jóérzés igen tág fogalom. Akik megszokták, hogy fönt legyenek, szocializmus vagy nem szocializmus, nem mondanak le elért rangjukról, székükrôl. Egyetlen esetrôl tudok, amikor valaki, bár többen is unszolták, nem vállalt semmiféle szerepet az RMDSZ-ben. Amint mondta, nem akarja, hogy szekubeli állása miatt — noha nem volt sem verôlegény, sem vallató tiszt — árnyékot vessen a szövetségre.

Mindezek ismeretében — a viszonylag békés fordulat után — semmi rendkívüli sincs abban, hogy nyomban feltûntek a magyarság „szent tehenei". Akiket nem lehetett, nem volt szabad bírálni. Hogyan várhattuk el tehát, hogy sor kerüljön a múlt rendszer magyar kiszolgálóinak, szekértolóinak a háttérbe szorítására? Vagy legalább a megbírálására? Sokan megbocsáthatatlan bûnnek fogják tartani, ha Domokos Gézát is megemlítem. Elévülhetetlen érdeme, hogy az általa igazgatott Kriterion minden könyvet kiadott, amit csak lehetett. Mint a népmûvészeti sorozatot, a Szótörténeti Tárt. De a hetvenes évek közepén filmforgatókönyvet írt, amelyben a vegyes házasságot ellenzô magyar szülôket bírálta. A belôle készült film bemutatásakor a tévékamerák elé is kiállt és magyarázta, milyen nagyszerû is a vegyes házasság. Nos, ezért lett központi bizottsági póttag. 1989. december 22-én megalakította a Bukaresti Magyar Demokrata Tanácsot, és magát nevezte ki elnöknek. A december 25-én még négy taggal bôvült tanács már fölvette az RMDSZ nevet, Ideiglenes Intézô Bizottságának elnöke ugyanô maradt. Így lett s maradt három évig a szövetség elnöke. De nem tudta átlépni saját árnyékát — 1990 elején arra törekedett, hogy az RMDSZ a Nemzeti Megmentési Fronttal egyesüljön. Szerencsére mások nem értettek egyet ezzel. 1992-ben, a parlamenti választások elôtt, a csíki RMDSZ jelölését figyelmen kívül hagyva, önkényesen módosította a jelöltek sorrendjét. Ekkor az RMDSZ egész elnöksége le akart mondani. Tôkés László gyôzte meg ôket, hogy álljanak el szándékuktól. A módosítás miatt Borsos Géza helyett Nagy Benedek jutott a parlamentbe, aki 1994 végén, 1995 elején Tôkés László lebesúgózásával szerzett magának „érdemeket".

Elnöksége kedvezôtlen visszhangot váltott ki nem csupán a magyarság, hanem a demokratikus érzelmû többségiek körében is.

Jellemzô, hogy amikor december 26-án, a Hívó szó közlése után, a Szabadság egyik szerkesztôjének a fentiek alapján elmondtam D. G-vel szembeni fönntartásomat, azzal torkollt le, hogy ne heveskedjem, ô jártas a hatalom berkeiben, mindenkit jól ismer odafönt, meg aztán jó lesz vigyázni, nehogy mi is abba a hibába essünk, mint a magyarországiak, s ujjal mutogassunk egymásra.

Nos, nem estünk ebbe a „hibába".

1990 elején, az RMDSZ belvárosi szervezetének alakuló gyûlésén egyik felszólaló a körzeti elnöki tisztségbe az egykori tartományi párttitkárhelyettest, Tompa Istvánt javasolta. Amikor ezt egy másik felszólaló hevesen ellenezte, legalább hárman ugrottak, hogy megvédjék. Jellemzô, hogy magam is csak megdöbbentem, de szót sem szóltam. 1990 ôszén, az elsô tisztújító ülésen ismét csak körzeti elnök lett. Az új megyei választmány elsô ülésén szemére vetették, hogy a Bolyai-egyetem felszámolásakor melegen támogatta Ceausescu ügyködését. Elismerte, hogy igaz, de nem mondott le, azt állította, hogy senkinek sem ártott. Ezután — talán „érdemei elismeréseként"? — megyei gazdasági alelnök lett. Ezzel nem mindenki értett egyet, többen is szóltak, hogy mindaddig távol maradnak az RMDSZ-tôl, amíg ô ott van. 1994 tavaszán ismét ôt választották körzeti elnöknek. Az elsô választmányi gyûlésen a Temesvári kiáltvány 8. pontjára hivatkozva ketten felszólítottuk, hogy mondjon le, de nem volt hajlandó. Az a volt beosztottja kelt a védelmére, aki elôzôleg bizalmasan elmondta, hogy a hetvenes-nyolcvanas években, vállalatigazgatóként, négyszemközt sem beszélt magyarul a magyarokkal.

Ezek után mit lehetett elvárni? És mit lehetett volna tenni? Ha akkor, a kezdet kezdetén a magyarság többsége így viszonyult egy-egy vezetônek választott személy múltbeli viselt dolgaihoz? Ki vette figyelembe a Temesvári kiáltvány 8. pontját?

5. Mint említettük, nálunk nem volt szervezett ellenállás. Be kell vallanunk, egy-két ritka esettôl eltekintve — mint Király Károly vagy Szôcs Gézáék csoportja —, noha mind többen döbbentek rá, hogy a parancsuralmi rendszernek elôbb-utóbb el kell tûnnie, mindenki lapított, arra várt, hogy majd mások, hogy valahogy csak lesz. Annak, hogy ide jutottunk, a szekutól, a zaklatástól való félelemnek, az állandó bizonytalanságnak, a kilátástalanságnak, a reménytelenségnek volt szerepe. Még akik berzenkedtek is a rendszer ellen, elképzelni sem tudták, mikor, hogyan és egyáltalán miféle kilábalás létezhet a parancsuralmi rendszerbôl. Szembefordulás helyett sokan kivándoroltak. Magyarország földi paradicsomnak tûnt a hazai állapotokhoz viszonyítva.

A rendszer, ha máshoz nem, de ahhoz kiválóan értett, hogy a románságot az újra elôkotort dák-római folytonosság, a nagynemzeti, egységes nemzetállam mákonyával elbolondítsa. Ez messzemenôen megmérgezte a magyarság és a románság viszonyát. A rendszer lehetséges bukásáról a magyarok egyszerûen nem mertek szót váltani a többségiekkel. Mondhatni általános volt az a vélemény, hogy ezt a románoknak kell elrendezniük.

6. Bár 1989 ôszén a szomszédos országokban bekövetkezett változásokból sejthetô volt, hogy elôbb-utóbb nálunk is lesz valami, az események mégis meglepetésszerûek voltak. Emiatt sikerült a régi hatalom embereinek soraik gyors átrendezése, a cégtábla átfestése.

7. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az 1990. évi márciusi marosvásárhelyi eseményeket sem. Amikor a magyarság a parancsuralmi rendszer kábulatából magához tért, úgy tûnik, fontosabbnak tartotta sérelmei orvoslását, mint vezetôi múlbeli viselt dolgainak az elemzését. A marosvásárhelyi pogrom azonban eltérítette a fordulat utáni változások menetét. A magyarság elleni uszítás újbóli elôvétele jelentôsen lelassította a demokratikus kibontakozást, a magyarság védekezésre, magyarázkodásra szorult, óvatosságra, nehogy „meggondolatlanságával" a többségieket „ingerelje". A múlt vizsgálata, elemzése pedig, annak ellenére, hogy már sokan nem élnek azok közül, akik a kommunista parancsuralmi rendszer és elnyomó gépezete kiépítésében, a megtorlásokban, a rendszer hûséges kiszolgálásában gyakran a többségieket is túlszárnyalva részt vettek, elmaradt, sôt továbbra is elmarad, a feljelentgetôk, a besúgók még mindig ismeretlenek. Most pedig a mindinkább elhatalmasodó gazdasági nehézségek kerülnek elôtérbe. Miközben a „magyar veszélyt" is állandóan melegen tartják.

Balekok vagyunk tehát? Egy ideig még mindenképpen. De csak részben, mert rajtunk kívül a körülményeken is múlott, hogy itt tartunk.

Asztalos Lajos

A régi szép idôk utáni vágyakozás egyidôs az emberi mûvelôdés történetével. Jeleit ott találjuk már Hamurabi könyvtárának agyagtábláin is, de ott lapunk régi Kolozsvárt bemutató képi dokumentumsorozatában. A jelenség önmagában megérne egy pszichoszociális körbejárást hazai berkeinkben is. Az is szócskát szinte ösztönösen biggyesztettem a mondat végére, mert, bár konkrétumokról nincsen tudomásom, meggyôzôdésem, hogy valahol a kérdésnek irodalma van.

Ha a századforduló táján lebontott kolozsvári várfalakra és bástyákra gondolok, elszomorít az óriási veszteség, amelyet a város patinás, középkori belvárosa szenvedett, immáron végérvényesen és visszavonhatatlanul. A nosztalgia motivációja, belsô lényegének egyik alappillére az az életérzés, amely szerint a jelen képtelen az értékteremtésre, minden, ami most készül bóvli, olcsó kacat csupán. Pedig a szépre törekvés a mindenkori teremtés, építés velejárója. A nosztalgiával ellentétes az az esztétikai ideológia, amely a régi „kacatot" az új ízléshez idomulás jegyében lerombolja, félredobja, veszni hagyja, átépíti. Nyomait ott találjuk „barokkosított" templomainkon, többször is átépített középkori épületeinken. A két tendencia kölcsönhatása, harca eredményeként változik a világ körülöttünk.

Természetesen a kép nem ennyire egyszerû, hiszen az esztétikai törekvések hátterében gazdasági meggondolások, területrendezési elképzelések húzódnak meg, nem beszélve a folytonosan növekvô kényelmi szempontokról. A régi, leromlott épület restaurálása költségesebb, mint egy új felépítése. A reklámfilmekben bemutatott vadonatújjá varázsolt patinás flamand, bajor, francia városkák nem valamilyen esztétikai meggondolás vagy túlfûtött lokálpatriotizmus folytán fiatalodtak meg. Fölöttébb hatásos sminkjüket a turizmusnak köszönhetik, amely napjainkban fontos jövedelemforrássá, „iparággá" nôtte ki magát. Hosszabb-rövidebb távon tehát a befektetés megtérül.

Ilyenformán minden determinált. Beleavatkozni a dolgok természetes menetébe, rendjébe fölösleges, mert lehetetlen. Hacsak..., hacsak mi magunk nem lennénk részesei — gondolatainkkal, érveinkkel, törekvéseinkkel — ennek a maga körül rendet, rendszert teremteni vágyó, fortyogó valóságnak. Ha pedig megvan hozzá az anyagi hátterünk is, még inkább részeseivé válhatunk.

Régóta dédelgetett vágyam: a menteni, ami még menthetô jegyében népszerûsíteni az erdélyi városok szerényebb polgári építészetének értékeit. Kezdve a nép barokk még meglevô ereklyéivel. Ez a vajdasági, délvidéki faluképeket olyannyira jellemzô remineszcencia, itt-ott mifelénk is fellelhetô. Azzal, hogy értékeikre felhívjuk a figyelmet, tulajdonosaikat, esetleg, meggyôzhetjük: ne átalakítani, hanem megôrizni igyekezzenek mostani arculatukat. Na meg aztán itt van a századforduló építészete, szecessziós beütéseivel, a még igen nagy számban létezô, a kor jegyeit viselô családi házaival. A napjainkban jelentkezô átépítési láz, a megújítás igénye, avagy a bôvítés, terjeszkedés szükséglete komoly esztétikai rombolás, szennyezôdés potenciális forrása. Ezen a szinten csak elvétve találkoztam avatott kezû, mûértô restaurálásokkal, átépítésekkel. A jó és rossz példákra egyaránt fel kellene hívni a figyelmet. Volna tehát teendô bôven a nem túl távoli múlt és akár a jelen építészeti tendenciáinak szemrevételezésében.

Németh Júlia

Az utcai pénzváltóknál a forint 64/66, a márka 8100/8300, a dollár pedig 15 500/15 700 lejbe került.

A hétfôi, lapzártánk után végzôdô koalíciós csúcsértekezleten az RMDSZ elfogadta a partnereknek azt a javaslatát, hogy az egyeztetô bizottság asztalánlevô tanügyi törvénybe kerüljön be egy újabb passzus. Ez arról szólna, hogy a kisebbségi egyetemek létesítésérôl, illetve ezen felsôoktatási intézményeknek az oktatási nyelvérôl ne a zsákutcába került tanügyi törvény, hanem egy külön törvény rendelkezzen. Így az RMDSZ nem mondhatja azt, hogy a tanügyi törvény nem teszi lehetôvé az önálló magyar tannyelvû állami egyetem létrehozását, mivel errôl végül is egy másik törvény hivatott majd rendelkezni, és a koalíciós pártok képviselôi is nyugodt lélekkel szavazhatnak majd a törvényre, hiszen így már ôk sem vádolhatók azzal, hogy behódoltak az önálló egyetemet követelô magyaroknak.

Asztalos Ferencet, az egyeztetô bizottság tagját kérdeztük: hogyan értékeli ezt a döntést. A képviselôtôl megtudtuk: ennek a javaslatnak figyelemreméltó elôzménye volt. Az RMDSZ-képviselôk kezdeményezésére ugyanis az egyeztetô bizottság koalíciós képviselôi hétfôn délben összeültek, hogy a szerdai sorsdöntô bizottsági ülés elôtt még egyszer egyeztessék álláspontjaikat a tanügyi törvénynek a kisebbségi oktatásra vonatkozó vitás kérdéseirôl. A jelenlevôk ezúttal sem voltak hajlandók közös álláspontot képviselni: abban egyetértettek, hogy a kisebbségeknek joguk legyen csoportokhoz, részlegekhez, fôiskolákhoz, karokhoz, de mindenképpen ragaszkodtak ahhoz a passzushoz, amely úgy fogalmaz, hogy a multikulturális egyetem olyan felsôoktatási intézmény, ahol a román oktatás mellett kisebbségi nyelven is lehet oktatni. Ezért kellett a hétfô esti koalíciós csúcson vita tárgyává tenni ezt a kérdést. Abból a meggondolásból tehát, hogy legalább a koalíció pártjainak egyeztetô bizottsági tagjai képviseljenek valamiféle közös álláspontot, a partnerek javasolták: a törvény egyáltalán ne mondja ki azt, hogy milyen nyelvû egyetem mûködtetéséhez van joga a kisebbségeknek, hanem azt, hogy bármely egyetem alapítása a parlament által jóváhagyott törvénnyel legyen szentesítve. Ez a törvény lesz aztán az, amely majd meghatározza, hogy milyen nyelven folyjon az oktatás.

Asztalos Ferenc kifejtette: ennek a passzusnak van egy olyan bekezdése is, amely arról szól, hogy a felsôoktatási intézményekben, ahol jogunk van csoportokat, részlegeket, fôiskolákat, karokat is létrehozni, a különbözô tanulmányi vonalakat érintô kérdésekben az illetô vonal képviselôi döntenek. Ennek értelmében tehát, például a Babes–Bolyai Tudományegyetemen belül, a magyar tanulmányi vonal felfejlesztésére vonatkozó elképzeléseket nem a román többségû szenátus kényének-kedvének lesz kiszolgáltatva, hanem kizárólag a magyar tanárok hatáskörébe utalja. — Ez a változat valóban elôrelépés az 1995-ben elfogadott tanügyi törvényhez, illetve a szenátusi és képviselôházi szöveghez képest. De még mindig nem rendezi egyértelmûen az önálló állami magyar egyetem kérdését. Ezért én a szerdai ülésen továbbra is a kormányprogramban megfogalmazottakat fogom képviselni, amely kimondja a kisebbségek számára az önálló magyar egyetemhez való jogot. Annak a kockázatával, hogy újabb kellemetlen vitákat fogok ezzel kiváltani.

Székely Kriszta

A Legfelsô Bíróság hétfôn hatályon kívül helyezte azt a halálos ítéletet, amelyet a Katonai Legfelsô Bíróság 21 évvel ezelôtt mondott ki a Ceausescu-diktatúra leghíresebb dezertôrére, Mihai Pacepa tábornokra, a Szekuritate egyik volt vezetôjére.

Pacepa tábornok 1978 júliusának végén szolgálati útra a Német Szövetségi Köztársaságba utazott, s német területreérve politikai menedékjogot kért az Egyesült Államoktól. A Katonai Legfelsô Bíróság három héttel késôbb két halálos ítéletet is kimondott rá: egyrészt államtitkok idegen hatalomnak történô átadásáért, másrészt hazaárulásért.

Az egyik halálos ítélet idôközben elévült, de a hazaárulásért kimondott legsúlyosabb ítélet mostanáig érvényben volt, így Pacepa tíz évvel a Ceausescu-diktatúra bukása után sem térhetett vissza Romániába. Korábbi kegyelmi kérvényeit elutasították.

Hevesen bírálták és súlyos tévedésnek minôsítették ellenzéki politikusok a Legfelsô Bíróság ítéletét, amellyel rehabilitálta Mihai Pacepa tábornokot.

Ion Iliescu, az RTDP vezetôje — aki államfôként elutasította Pacepa kegyelmi kérvényét — úgy vélekedett, hogy a tábornok elsôsorban Romániát, és nem Nicolae Ceausescut árulta el.

— Pacepa a titkosszolgálatnak dolgozott, s azt elárulta. Az az állítása, hogy disszidens volt, aki a kommunista rendszer ellen harcolt, túlzás. A kommunista rendszerben kiszabott halálos ítélet megváltoztatása normális, de attól ô még áruló marad, akiben senki sem bízhat meg — hangsúlyozta Iliescu.

Virgil Mãgureanu, a Román Hírszerzô Szolgálat (SRI) volt igazgatója óriási tévedésnek nevezte a Legfelsô Bíróság ítéletét. Mãgureanu véleménye szerint „bármit is tesznek", Pacepát erkölcsileg soha nem lehet rehabilitálni. Az igazságszolgáltatás döntése hibás, mert a Szekuritate volt fônökének magatartása nagyon sokat ártott Romániának. A SRI volt igazgatója szerint Pacepa nem mentesülhet tetteinek felelôssége alól.

Sz. K.

— Nagyon helyesnek tartom, hogy Pacepa tábornokot végre felmentették — nyilatkozta lapunknak Gabriel Andreescu, a Helsinki Bizottság emberjogi szervezet romániai elnöke. — Azok az érvek azonban, amelyeket Pacepa ügyvédei a tábornok védelmére felhoztak a halálos ítélet megsemmisítése érdekében, sajnos, egyáltalán nem lényegretörôek. A Pacepa-ügy kapcsán nem holmi procedurális tévedésekre kellett volna hivatkozni, hanem rá kellett volna világítani végre arra, hogy azok, akik elárulták a kommunista rendszert, nem hazaárulók! Ellenkezôleg: azok az emberek, akiket „hazaáruló" cselekedtükért elítéltek, nagy szolgálatot tettek a román nép számára — mondotta Andreescu, aki szerint az ügy kezelése, sajnos, meglehetôsen középszerûre sikeredett.

Kedden a képviselôház 238 szavazattal 58 ellenében elfogadta a választási törvény módosítására vonatkozó tervezetet, amelynek értelmében a parlamenti bejutási küszöb 3 százalékról 5-re emelkedett a pártok számára, a szövetségek esetében az 5 százalékhoz még 3–3 százalék adódik minden tag esetén, a második párttól kezdve. Mint ismeretes, a törvény kezdeményezôje a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja volt, elôterjesztését támogatták a kormánypártok is. Az ellenszavazatok az NRP, az RNEP és a SZRP-tól származtak. Ezek elsôsorban azzal indokolták meg döntésüket, hogy a küszöb megemelésével 3,5 millió román választópolgár nem lesz képviselve a parlamentben.

A Babes–Bolyai Tudományegyetem és a Kolozsvári Mûszaki Egyetem tanárai is sztrájkot hirdettek — jelenti a Mediafax. A két egyetemnek az Alma Mater szakszervezeti szövetséghez tartozó tagjai azért csatlakoztak a sztrájkhoz, mert a tanügyminisztérium nem teljesítette a szakszervezet és a tárca vezetôi közt ôsszel aláírt protokollumot, nevezetesen az ígért fizetéskiegészítések és a 13. fizetés kiutalását. Amennyiben a tanügyminisztérium nem oldja meg kedvezôen az egyetemi alkalmazottak követeléseit, ezek utcai tüntetések megszervezésétôl sem riadnak majd vissza. Az Alma Mater szakszervezet vezetôje, Barbu Bãlan úgy nyilatkozott: a sztrájk ideje alatt a vizsgaszesszió zavartalanul tart, a tanárok viszont nem írják be a hallgatók jegyeit a katalógusokba.

Nem akassza szögre a címeres mezt Gheorghe Hagi, aki szombaton a Magyarország elleni Eb-selejtezôn szándékozott utoljára válogatottként szerepelni. A 34 éves makedón származású játékos, a válogatott csapatkapitánya, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy sokak unszolására gondolta meg magát, és továbbra is Victor Piturcã szövetségi kapitány szolgálatára áll.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]